Az 1956-os forradalom áldozatai Uzon községből
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok kö­rében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kegyeleti hely Kovásznán
A Mária évében dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek október 18-án szabadtéri szentmisét mutatott be, és felszentelte a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis életvédő társaság által készíttetett Magzat keresztútját, mely a meg nem született gyermekeknek állít emléket Kovásznán, a Timár utca 39/C szám alatt.
A kegyeleti és kiengesztelődési hely XV kőből készült stációból áll a Kovács család Cserekertjében, a Piliske-Barta oldalban. A szentmise után dr. Kovács Zita gyermekorvos, az életvédő társaság elnöke részletesen ismertette a kegyeleti hely létrejöttének történetét, azt a rendkívüli eseménysorozatot, amely ezt indokolttá tette, és mindenkinek megköszönte a segítségét, aki anyagilag, háttérimával vagy bármilyen más formában segítette. László Károly színművész gyermekcsoport kíséretében kis előadást mutatott be Igent az életre! címmel. 
A rendezvényen részt vett Potyó Ferenc érseki helynök, Kovács Gábor esperes-kanonok, kovásznai házigazda, msg. Csató Béla pápai káplán, Bartos Károly kézdisárfalvi plébános, Faragó István kőhalmi plébános, Péter Sándor nyugalmazott plébános és Bazsó-Dombi Attila görög katolikus parókus. A cégtáblakő talapzatába három, Medjugorjéból hozott követ ragasztottak, ahonnan az inspiráció jött. A  sepsiszentgyörgyi Caritas által készíttetett tulipános kapu az életet jelképezi. Az eseményt közvetítette a Mária Rádió és a Duna Televízió. 
Az életvédő társaság célja, hogy ezentúl hetente, minden szerdán 16–17 óráig elvégezzék a keresztutat, melyre az érdeklődőket imádkozni, kiengesztelődni hívják. Bármikor egyénileg is látogatható, és szeretnék bekapcsolni a Mária Útba.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szabadságvágy mindig erősebb, mint a félelem
1956-ra emlékeztek
Tegnap délután az RMDSZ marosvásárhelyi és Maros megyei szervezete közös rendezvényen emlékezett az 1956-os magyar szabadságharcra. Délután 5 órától emléktábla- leleplezéssel kezdődött a megemlékezés, majd a Vártemplomban folytatódott, ahol Henter György vártemplomi lelkész rövid áhítatot követően kérte Isten áldását.
"… egy nép azt mondta: Elég volt."
(Márai Sándor)
Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé, és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta! Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István- Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban – olvasható azon az emléktáblán, amelyet tegnap délután Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke és Peti András alpolgármester, a szervezet marosvásárhelyi elnöke leplezett le.
A Vártemplomban Novák Zoltán történész az 1956-os magyarországi forradalom marosvásárhelyi "rezgéseit" elevenítette fel, mint mondta, Marosvásárhely gyakorlatilag leképezi az akkori erdélyi eseményeket: értesültek a magyarországi eseményekről, szimpatizáltak a történésekkel. Az ’56-os forradalom megerősítette a nemzeti szolidaritást, az akkori pártvezetés reagált erre, és amikor sikerült stabilizálni a helyzetet, elkezdte a leszámolásokat.
Gráma János, az 56-os baráti társaság elnöke arra figyelmeztetett, hogy sohasem szabad elfelejteni ezeket az eseményeket, hogy hasonló soha többé ne ismétlődhessen meg. Beszédében felidézte azokat az éveket: 17 éves volt, amikor verset írt az elnyomás ellen, emiatt ítélték el 8 évre. Szamosújváron ült négy évet, majd Brailára került. Beszéde végén egyperces néma főhajtásra kérte fel a jelenlevőket.
Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke elmondta, hogy az adott szóért és az amellett való kiállásért töltött három évet Szamosújváron 1956-tól 59-ig. A jelen levő fiatalokhoz fordulva azt mondta, hogy mindig ki kell állni a meggyőződésért, mert olyan nemzedékre van szükség, amely visszaadja Székelyvásárhely hitelét, és arra kérte őket, ne szégyelljék magyarságukat. Végül Varga Lászlót, a legidősebb politikai foglyot köszöntötte, aki szintén jelen volt a vártemplomi megemlékezésen.
Szarka Gábor csíkszeredai konzul emlékeztetett, hogy 58 évvel ezelőtt Magyarország felemelte szavát az elnyomás ellen, tanúbizonyságot téve arról, hogy szabadságszerető nép. Október 23- án, mondta, emlékezünk azokra az erdélyi magyarokra is, akik 56 őszén áldozatot hozva szolidaritást vállaltak a magyarországi tüntetőkkel. Mert a forradalom közösségteremtő és felszabadító ereje a határon túl is megnyilvánult. Megköszönte a határokon kívül rekedt magyarságnak a bátor kiállását. A szabadság és összefogás napja arra int minket, hogy akkor vagyunk erősek, ha összefogunk, ha közösen cselekszünk. Ugyanakkor a legjobb, a legnemesebb céljaink is porba hullnak, ha széthúzunk – hangsúlyozta Szarka Gábor.
A rendezvény a Himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.
***
Ugyancsak tegnap délután 6 órától a Maros Művészegyüttes termében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete várta az érdeklődőket a Gondűzők színjátszó csoport Velünk vagy ellenünk – 1956 című zenés, verses emlékműsorával.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Kiállítás és konferencia volt a püspökségen
Kiállítással és kiadvány-bemutatóval egybekötött konferenciát szervezett Lipovniczky István, egykori nagyváradi püspök születésének 200. évfordulója alkalmából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szombaton.
A rendezvény a székesegyház kriptájában megemlékezéssel kezdődött. Ezután Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, valamint a Sapientia Varadiensis Alapítvány képviselője, a rendezvény eddigi védnöke felidézte az elmúlt 14 év konferenciáinak témáit, ismertette a hallgatósággal a kezdetek nehézségeit és azt, hogy annak idején mi motiválta a szervezőket, hogy ilyen jellegű emlékállító konferenciasorozatot indítsanak el. Ugyanakkor Fleisz János leköszönt a rendezvény védnöki tisztségéből, amelyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vett át. Az idei 15. konferenciát már a püspökség munkatársai: Lakatos-Balla Attila kulturális referens, Csorba Sándor levéltáros és Erdei Anita turisztikai referens szervezték.
Ezt követően neves magyarországi egyháztörténészek előadásai következtek: Fodor József általános helynök, Gondolatok Lipovniczky István nagyváradi működéséről címmel tartott előadást, Bárány Zsófia, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kutatója A Magyar politikai vitakultúra egyházgyökereiről beszélt, míg Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola Történelem Fakultásának dékánja Lipovniczky István komáromi apát-plébános 1848/1849-es tevékenysége című értekezést ismertette.
Rövid szünet után, az előadások második felvonása előtt sor került a Lipovniczky személyéhez fűződő tárgyakból összeállított kiállítás bemutatására. A rendezvény második részében Kontsek Ildikó, az Esztergomi Keresztény Múzeum kutatójának Magyar Sion mecénása Simor János hercegprímás (1867-1891) szerepe Esztergom gyűjteményeinek létrehozásában és a Főszékesegyház építésének befejezésében című előadását hallgathatta meg a közönség. Az előadássorozatot Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegye levéltárosa zárta Művészetek, tudomány és közélet egy XIX. századi főpap, Haynald Lajos (1816-1891) életében címmel.
A konferencia végén a résztvevők ajándékul magukkal vihettek egy-egy példányt a Lipovnoki Lipovniczky István nagyváradi megyéspüspök élete és munkássága tanulmányból, amelyet Zakar Péter és Lakatos-Balla Attila állított össze.
A püspöki palotában levő kiállítást a következő napokban bárki megtekintheti.
(sz. m.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Főhajtás az 1956-os forradalom emléke előtt
Nemzeti imánk eléneklésével kezdődött tegnap délután az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc sétatéri emlékművénél megtartott kolozsvári megemlékezés. Barabás János, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja beszédében azt emelte ki, hogy népünk soha nem viselte el szabadságunk korlátozását, és ami ötvennyolc évvel ezelőtt történt, az megrengette a kommunista diktatúrát.
Máté András Levente képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke az akkori áldozati mérleget idézte, miszerint több száz forradalmárt végeztek ki, vetettek börtönbe, a Nyugatra menekültek számát pedig csak találgatni lehet. Horváth Anna alpolgármester 1956. október 23-át a kilátástalanság, a megalázás elleni legvégső értékmentő napnak nevezte, és feltette a kérdést: a ma kihívásaira tudunk-e ugyanolyan hős hittel küzdeni közösségi céljainkért?
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Főhajtás az ’56-os hősök előtt
Erdély-szerte megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom évfordulójáról, a legtöbb városban előadásokkal, koszorúzásokkal és fáklyás felvonulásokkal hajtottak fejet a hősök előtt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél mondott beszédet, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje Snagovban megkoszorúzta Nagy Imre emlékoszlopát.
Szilágyi az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom között vont párhuzamot. Nagy Imre emlékműve előtt arra emlékezünk, hogy létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmussal szakítva egy jobb, szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek. A szabadság egyetemes gondolata mindmáig összeköti a románokat és a magyarokat: történelmünkben sokkal több a közös vonás, mint a különbség, és ezt meg kell becsülnünk” – hangsúlyozta az EMNP politikusa.
Kifejtette: az erdélyi magyarok 90 éve vannak a szabadságharc állapotában. „Meg kell küzdenünk a teljes értékű emberi létért, magyarként, erdélyiként, katolikusként vagy reformátusként. Nagyjaink emléke arra kötelez bennünket, hogy ezt a harcot folytassuk, és akkor, amikor Erdély felemeléséről, Erdély európai csatlakozásáról beszélünk, akkor Nagy Imre emlékműve mellett joggal mondhatjuk, hogy magyarok, románok, szászok, Erdély népei közösen kell dolgozzanak, össze kell fogjanak Erdély európai jövőjéért” – mondta az EMNP jelöltje.
Mint ismeretes, az ’56-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Kényszerű száműzetésük helyszínén 1997-ben állították fel az emlékoszlopot.
„Nem a börtönévek fájnak”
Csütörtökön Erdély-szerte megemlékeztek a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, a rendezvények többségét délutánra vagy estére időzítették.
Csíkszeredában délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren, az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál emlékeztek meg a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az ’56-os Vitézi Rend, és az ’56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. Rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa a forradalmat, végignézték, ahogy a kis nemzet elvérzett, valamint az azt követő megtorlást.
Nagy Benedek volt politikai elítélt elmondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az a 200 ezer ember, aki örökre elhagyta az országot. És az, ahogy az itthon maradó nagy többséget arra kényszerítették, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat és résztvevőit. Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban.
Hangsúlyozta, ők nemcsak a hátországot biztosították, élemet hozva, a sebesülteket ápolva, töltve a fegyvereket és a benzinespalackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak.
Corvin közi harcosok Kolozsváron
Kolozsváron kora délután rendeztek megemlékezést a sétatéri ’56-os emlékműnél, ahol Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere mondott beszédet. A kincses város és a megye gimnáziumai egy nappal korábban történelmi vetélkedővel emlékeztek, az ismeretterjesztő előadásnak is beillő rendezvénynek a János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme adott otthont. A versenyen hét gimnázium diákjai vettek részt, beszédes csapatneveket választva.
A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjai a „Ruszkik, haza!” csapatnévvel nyerték meg a vetélkedőt. Rajtuk kívül a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István és a Brassai Sámuel Gimnázium diákjai vettek részt a megmérettetésen, míg a megye iskoláit a tordai Jósika Miklós Gimnázium tanulói és a dési gimnazisták képviselőték, utóbbiak a Corvin közi harcosok csapatnévvel. A részvetők könyvjutalomban részesültek.
Jakab Antal, a versenyt megnyerő Apáczai Csere János Gimnázium tanára elmondta: az 1956-os eseményeket épp csak említik a tananyagban, ahogy az összes többi kommunistaellenes megmozdulást. A gyerekek legfeljebb 10. osztályban hallanak egy összefoglaló leckében a magyar szabadságharcról. Ezenkívül 6–7. osztályban egy leckényi anyagot szentelnek ’56-nak. Hangsúlyozta, október 23-án valamennyi óráján 10-15 percet szán az események ismertetésére. „’56 azért jelen van az erdélyi magyar társadalomban. Nemcsak az iskola felelős azért, hogy erről beszéljen, hanem a család is” – mondta.
Mint ismeretes, bár Romániára nem terjedt át a forradalom, 1956 után itt is kegyetlen leszámolás következett. Tófalvi Zoltán publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az 56-os forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzettek közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
A forradalmat a kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el 14 ezer évnyi börtönre, több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
Székelyföldieket tüntettek ki
Székelyföldi elöljárókat tüntetett ki a magyar nemzeti ünnep, október 23. alkalmából – a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör felterjesztésére – Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnök mellett Szőcs Gyula sepsiszentgyörgyi vállalkozó részesült a kitüntetésben. Mindhárman személyesen, a Budapesten vették át a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát tanúsító oklevelet és kitüntetést.
„A kitüntetés nem nekem szól, hanem a Hargita megyei közösségnek, amely nagy erőfeszítéseket tesz az emlékhelyek ápolásáért, a múlt tiszteletéért, történelmünk megismeréséért” – fogalmazott Borboly Csaba. Tamás Sándor úgy vélte, a díjjal valójában Székelyföldet tüntették ki. „Akik javasoltak és döntöttek, azért tették, mert a székelyföldi emberek, családok történelmi múlt iránti tiszteletét és a napi kitartó munkáját akarják elismerni” – mondta.
Kiss Előd-Gergely, Kovács Attila, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

„Szép számmal szerveztek be magyar besúgókat is”
CSENDES LÁSZLÓ az öt évvel ezelőtti lemondásáig két és fél éven át a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elnöke is volt. Jelenleg a harmadik mandátumát tölti az intézménynél, amely az utóbbi időben kiszorult a média érdeklődési köréből. A Cseke Péter Tamásnak adott interjúból azonban kiderül, hogy a kommunista titkosrendőrség működésének feltárása nem állt le.
- Közel öt év telt el az elnöki tisztségről történő lemondása óta. Felelevenítené, hogy miért távozott önként a CNSAS éléről 2009 végén? 
- Azért mondtam le, mert úgy éreztem, elnökként két fontos küldetést is teljesítettem: 2008-tól a CNSAS is tagja a kommunista titkosszolgálatok tevékenységét feltáró intézmények nemzetközi hálózatának, valamint a székházhiányt is megoldottuk. Nagyon sok pénzébe került az államnak és bizonytalanságban tartotta az intézményt, hogy a CNSAS-nak a megalapítása után nem volt saját székháza, mandátumom alatt azonban sikerült székházat vásárolni. Annak idején megígértem Constantin Ticu Dumitrescunak, aki a legtöbbet tette ennek az intézmény létrejöttéért, hogy bármilyen nehézségek adódnak, nem mondok le addig, amíg le nem zajlik az államfőválasztás. Traian Băsescu 2009 decemberében új mandátumot szerzett, és én napra pontosan akkor mondtam le, amikor ez eldőlt. Betartottam a Ticu Dumitrescunak tett ígéretemet.
- Lemondásának okai között emlegette korábban, hogy megfenyegették. Mondana erről részleteket? 
- Erről most nem szívesen beszélek. A lényeg amúgy is az volt, hogy úgy éreztem, teljesítettem a küldetésemet, és sikerült betartanom a szavam. Amikor lemondtam, Ticu Dumitrescu már egy éve halott volt. Ha nem tettem volna neki ígéretet, lehet, már jóval hamarabb lemondtam volna. 
- Emlékszem, elnöki mandátuma idején szinte nem volt nap, hogy ne jelenjen meg valamilyen hír az intézményről, igen nagy volt a média érdeklődése a kommunista titkosszolgálat tevékenysége, a Securitate által beszervezett személyek leleplezése iránt. Most nagy a csend, alig hallani valamit a CNSAS-ről. Szerinte mi ennek az oka? 
- Természetesen mi is észleljük, hogy már nem vagyunk ott a címlapokon, de nem nagyon firtatjuk ennek az okát. Ugyanez a jelenség tapasztalható külföldi testvérintézményeinknél is. Egész Kelet-Európában lanyhult az érdeklődés a kommunista titkosszolgálatok iránt. Mi is elértük már nagyjából a határainkat.
Kiderítettük mindazt, amit eddig megtudhattunk a Securitatéról, s világossá vált számunkra az is, hogy mit nem kötnek az orrunkra. Úgy értékeljük, hogy az embereknek elegük van ebből a témából, már nem találgatják annyit, hogy kik lehettek a rendszerváltás előtti besúgók.
Van, aki biztos abban, hogy a szomszédja jelentett róla, ennek ellenére nem firtatja, tudja, nagyon nehéz lenne bebizonyítani. Azt is látjuk, hogy különböző politikusok mindenféle titkos iratokkal hadonásznak tévéadókban. És ilyenkor nem értjük: miért nem lehetett huszonöt évesnél régebbi titkosított iratokat annak idején nekünk átadni. 
- Mekkorára bővült mára a CNSAS archívuma? 
- Ha a birtokunkban lévő mikrofilmanyag mennyiségét papíralapra vetítenénk ki, akkor lassan a 30 ezer iratfolyóméter fölött lennénk. Nekünk van Kelet-Európában a harmadik legnagyobb irattárunk, amely továbbra is folyamatosan bővül. 
- Elnöki mandátuma idején még folyamatban volt Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a belügyminisztérium és más intézmények birtokában lévő iratok átadása a CNSAS-nek. Lezárult ez a folyamat? 
- Nem zárult le.
Szerintem még csak a fele került át hozzánk azoknak az iratoknak, amelyeknek a mi archívumunkban lenne a helye.
Rengeteg dokumentumot várunk még a belügyminisztérium útlevelekkel foglalkozó részlegétől. Néha nehezen kerülnek át hozzánk tőlük olyan dossziék, amelyeknek a titkosítását fel kell oldaniuk. Az világos, ha valakinek az utazáshoz való jogát megsértették, akkor az útlevélrészlegről előkerülhetnek besúgói jelentések. Kaptunk is arra példát, hogy valakiről jelentettek, és emiatt nem engedték ki az illetőt az országból. Ezeket az anyagokat szerintem természetes módon át kellene vennie az intézményünknek. A SRI-vel azonban egész jónak mondható az együttműködésünk ezen a téren. Eddig ugyan a mikrofilmeknek csak a felét adták át, de a folyamat nem állt le. Megyék szerint történik az átadás-átvétel, és most vagyunk valahol a névsor közepén.
-  Az intézmény tavalyi jelentése szerint 2013-ban többen kérték ki a megfigyelési dossziéjukat, mint 2012-ben. Ezek szerint csak a médiaérdeklődés lanyhult, de az embereket továbbra is érdeklik a rendszerváltás előtti évek? 
- Az elmúlt években folyamatosan nőtt a CNSAS-hoz fordulók száma. Intézményünk több mint egymillió másolatot készített a birtokunkban lévő iratokról. Ez nemzetközi összehasonlításban is nagy szám, különösen, ha figyelembe vesszük a testvérintézményeinkéhez képest az anyagi lehetőségeinket.
- A jogászok kis számán és az archívum hiányosságain kívül mi nehezíti meg leginkább jelenleg a munkájukat? 
- A számítógépeink, a mikrofilm-olvasóink elavultak. Utóbbiakból például volt négy is, de ma már csak kettő működik. Itt számolnék be arról is, hogy az utóbbi években egy veszedelmes tendenciával szembesültünk. Az történik, hogy rendszeresen küldünk le átvilágítási dossziékkal kapcsolatos iratokat vidéki bíróságokra az archívumunkból, ám ezeket elfelejtik visszaküldeni. Ezekre az iratokra nekünk is szükségünk van kutatási célokból, vagy a személyes hozzáférés biztosításához. Amikor pedig rájuk írunk, hogy most már illene visszaadni, ami a miénk, akkor azt a választ kapjuk, hogy ők azt nem adhatják vissza. Olyan is megtörtént, hogy ezeket a dossziékat összevarrták más anyagokkal. 
- Mi lehet a céljuk a bíróságoknak a visszatartott iratokkal? 
- Én nem akarok találgatni, de ennek csúnya okai is lehetnek. Ha valaminek nyomtalanul el kell tűnni, a legkönnyebb, ha valahova elássuk. Ezek az iratok még nincsenek teljesen feldolgozva. Tartogathatnak még új elemeket, amelyeket a bíróságok most elzárnak a nyilvánosság elől. Vagy felelőtlenségből, vagy rosszindulatból teszik ezt, én ezt nem tudnám hirtelen megmondani. Tény, hogy most már ezres nagyságrendű az ily módon „elásott” dossziék száma. 
- Gondolom, sok iratot, nevet látott már az elmúlt években. Megállapítható-e, hogy az erdélyi magyarok felülreprezentáltak voltak az 1989 előtt megfigyelt személyek listáján? 
- Engem is foglalkoztatott ez a kérdés. Ha leszűkítjük a nyolcvanas évekre a vizsgált időszakot, akkor valamelyest dokumentálható az erdélyi magyarok felülreprezentáltsága a megfigyelések terén.
A hetvenes években kicsit enyhébb volt a légkör, de a nyolcvanas években valóban volt egy magyarellenes hullám, és erre a politikából induló hullámra nyilván a politikai rendőrség is ráült a maga módján.
Ezt láthatjuk a különböző – például a magyar egyházak elleni – intézkedési tervekből. Azt is el kell mondanom, hogy elég szép számmal sikerült beszerveznie a Securitáténak magyar besúgókat is. 
- És mekkora az erdélyi magyarok érdeklődése a dossziék iránt? 
- Egészen sokan térnek be hozzánk. Nem csak magánszemélyek, kutatók is. Gáspárik Attila például rendszeresen fordul hozzánk, ő a színház és a Securitate kapcsolatait próbálja feltárni. 
- Tudtommal az átvilágítások során egy volt miniszteren kívül egyetlen jelentősebb, köztisztséget betöltő romániai magyar személy sem akadt fenn a hálón. Ennyire feddhetetlenek lennének ezen a téren az erdélyi magyarok? 
- A sajtó valóban kevés ilyen személyről tud, de azért akad néhány. Többnyire vidéki polgármesterekről, önkormányzati képviselőkről van szó, akiket átvilágítottunk, és besúgói múltjukra fény derült. Ám mivel nem olyan hangzatos nevek, a média nem figyelt fel rájuk.
(Balla Zsófia kérvényezte besúgói azonosítását
A rendszerváltás óta Budapesten élő Balla Zsófia nemrégiben nézett bele a megfigyelési dossziéjába, amelyet a Securitate állított össze róla. A kolozsvári költő ennek kapcsán a Népszabadságnak adott interjút arról, hogy mindmáig nincs következménye a besúgók leleplezéseknek. Balla elmondta, 89 decemberében tudta meg, hogy a telefonját és a lakását is lehallgatták. „Én nem voltam se hős, se ellenálló, előfordult, hogy valamely jogos harag miatt távol maradtam egy annál sokkal fontosabb tiltakozástól, ezt ma gyávaságnak érzem. Annyit tettem, mint sok erdélyi magyar értelmiségi: nem működtem együtt a szekuval, a hatóságokkal, nem azt írtam, amit folyton kértek” – mondta a 89 előtti korszakról. Balla Zófia megfigyelési dossziéja 1700 oldalas. Leginkább a tisztek feletteseiknek tett jelentéseit tartalmazza, amelyeket a bizalmi embereikkel, az alkalmi vagy rendszeres besúgóikkal folytatott beszélgetéseik alapján állítottak össze. Emellett telefon- és lakáslehallgatási jegyzőkönyveket. „Első pillantásra úgy tűnt, hogy a közelebbi barátaink közül egyet sem szerveztek be, ám később legalább három közeli ismerőst azonosítottam. Olyanokat, akiknek vélhetően nem volt beszervezési kartonjuk, mégis ilyen vagy olyan formában, de együttműködtek a titkosszolgálattal. Mindenki álnéven szerepel, a besúgók és a megfigyeltek is. Az Olimpia fedőnév alatt jelentett például egy ismerősöm, aki ma Kolozsváron öregotthont vezet, amelynek botrányos működéséről a sajtó is beszámolt” – mondta besúgóiról. A Népszabadságban közölt interjúban eredetileg a besúgók nevei is szerepeltek, ám ezeket közlése előtt Balla Zsófia végül kihúzta. „Nem akartam, hogy azt tegyem velük, amit ők velem: hogy feljelentsem őket” – magyarázta el utólag az Erdélyi Riportnak. Mindazonáltal a költő kérvényezte már a CNSAS-nél besúgóinak az azonosítását.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Szilágyi Zsolt: ez nem transzilvanizmus
 "Szilágyi Zsoltnak miniszteri segédfogalma sincs arról, milyen mamut a román nemzetállam. Valószínűleg ezért enged meg magának román nyelvű nyilatkozatban otromba, sértő viccet az olténiaiak hosszú nyakáról. Azért torzak ezek a más, román régió lakói – magyarázza Szilágyi Zsolt a román riporternek, aki tán olténiai -, mert folyton azt lesik, nem találnak-e maguknak helyet a Kárpátokon túl, Erdélyben. Nyilván minden hosszúnyakú olténiai cudarjól szórakozik ezen, és alig várja, hogy hálából az államelnök választás napján Szilágyira nyomja a pecsétet." Parászka Boróka írása.
Ritkán szembesül azzal az ember (választó), mennyire nem érti a politikus azt, amit hirdet. Nem csak hogy nem érti, de cáfolja, lejáratja önmagát, saját programját. Így járt/jár Szilágyi Zsolt, aki az idei államelnöki választási kampányban modern, európai transzilvanizmust ígér. Mit ért alatta? Itt van például az Alexandru Căutișnak adott interjú, e szerint Románia transzilvanizálását. De mit jelent ez valójában? Azt, hogy aki ezt tűzi ki célul, nem akar mást, mint hogy a háború utáni román önkényuralmi rendszerek hibái megismétlődjenek: összemosódjanak, elvesszenek a régiós határok, arra kényszerítsük különböző térségek lakóit, hogy másokhoz hasonlítsanak, máshol és máshogy élőket tekintsenek példaképnek, saját önazonosságukat pedig kidobandóként, levetkőzni valóként tartsák számon. Idézzük fel kicsit a megyésítés időszakait, az adminisztratív átalakítás során lezajló tömegmozgatást, a ki- és betelepítéseket. Akkor nem Romániát akarták transzilvanizálni, hanem Transzilvániát „romanizálni”.
Az egységes román nemzetállam lecserélése egy másik homogén entitásra: ennyit jelent ez a kampány-jelszó. Feltételezzük, hogy a javaslat mögött mégsincs rossz szándék, csupán az a sok szempontból megalapozatlan vélekedés, történelmi berögződés, hogy Erdély jobb, több, szebb, gazdagabb, zsebre vágja Romániát. Ha így lenne, akkor az életképes transzilván gondolat mégsem elégedhet meg azzal, hogy az erdélyi sajátosságokat terjessze ki, kérjen számon. Ennek a térségnek az ereje, lendülete mindig abból fakadt, hogy határvidékként működött: számtalan, egymástól nagyon eltérő régióval állt kapcsolatban, és prosperált ezeknek a másságából. Erdély érdeke ma nem az erős Erdély önmagában, egy kiskirályság a nagy kudarc tengerén. Erdély elsüllyed, ha Moldva, Olténia és a többi régió modernizációja sikertelen és befejezetlen lesz. Ha a régiós politikát komolyan gondoljuk, ha van némi, nagyon halvány ismeretünk arról, hogyan működik a sok évtizeden át érlelt román nemzetállami logika, akkor látnunk kell: semmilyen regionális reformnak nincs esélye akkor, ha a regionális öntudat, méltányosság nem erősödik általánosan, Románia szerte. Szilágyi Zsolt nem gondolja komolyan, mint ahogy miniszteri segédfogalma sincs arról, milyen mamut a román nemzetállam. Valószínűleg ezért enged meg magának román nyelvű nyilatkozatban otromba, sértő viccet az olténiaiak hosszú nyakáról. Azért torzak ezek a más, román régió lakói – magyarázza Szilágyi Zsolt a román riporternek, aki tán olténiai -, mert folyton azt lesik, nem találnak-e maguknak helyet a Kárpátokon túl, Erdélyben. Nyilván minden hosszúnyakú olténiai cudarjól szórakozik ezen, és alig várja, hogy hálából az államelnök választás napján Szilágyira nyomja a pecsétet.
Sajnos ez a program, amit most transzilvanista kampányként megismerhetünk, nem más, mint a nemzetállami reflexek átmaszkírozásra, ugyanolyan elnyomó, kisebbségellenes logikára alapszik, amely a valódi transzillvanizmus sorvasztja évtizedek óta. Ma egy magát erdélyinek mondó politikus nem engedheti meg magának, hogy kijelentse: a baj a “balkanizálódás”. Mert ezzel annyit állít: szembe megy a történelmi térségekkel, semmibe veszi őket. A Balkán nem szitokszó, nem a megbélyegzés kéznél lévő eszköze.  Csak a slendriánul, igaztalanul fogalmazók mosnak össze egy-egy tájegységet negatív jelentésekkel, egyszerűsítik le jelzővé emberek otthonát, hazáját. A Balkán Európa egyik legfontosabb térsége, bölcsője. Történelmi katarzisok és katasztrófák földje. Ha Erdély az évszázadok során nem ékelődik Közép-Európa és igen, a Balkán közé, ha nem tanulja meg e két világ nyelvét egyszerre, soha nem válhatott volna azzá, ami. A Balkánnak támasztottuk a hátunk, Közép-Európára figyeltünk: így lehettünk erdélyiekké.
Miről beszélne ma egy valóban transzilvanista politikus? Arról, hogy az Erdélyről dédelgetett illúzióink sajnos hamisak, és nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a valóság megközelítse szerényebb álmainkat. Erdély korántsem egységes sem gazdaságilag, sem társadalomszerkezetileg, sem kulturálisan. Szétfejlődik, lecsúszik, bajban van. Prosperáló szigetek, látványosan fejlődő városok (ne túlozzunk, város: Kolozsvár) és elsivatagosodó vidékek néznek farkasszemet egymással. És mindezért nem csak a túlközpontosított állam a felelős. Legalább ennyire felelősek az önállóságra (vö. autonómiára) fel nem készült önkormányzatok, amelyek nem látnak tovább saját közigazgatási határaikon. Sokszor még azon belül is elveszettek. Nem alakult ki a települések, térségek közötti szolidaritás, nincs regionális együttműködés, nincs ötlet, akarat arra, hogy a leszakadókat hogyan lehetne megtartani, hogyan lehetne összefércelni valóban egy Erdélyt, amely nevében érdemes beszállni a politikai versenybe.  Amivel most szembesülünk transzilvanizmus címén, az az elhazudott regionalizmus. Semmi köze ennek sem a modernséghez, sem Európához. Erdély ellenes.
(A Balkán
Európa egyik legfontosabb térsége, bölcsője. Történelmi katasztrófák és katarzisok földje. A Balkánnak támasztottuk a hátunk, Közép-Európára figyeltünk: így lehettünk erdélyiekké.) Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Mit tanulnak a diákok ötvenhatról?
Pár mondatban intézik el a romániai történelemtankönyvek '56-ot - magyarázták a csütörtöki megemlékezésen a kolozsvári tizenkettedikesek. Így csupán a tanár jóindulatán múlik, mennyit hallanak az iskolákban a fiatalok az '56-os eseményekről.
A Kolozs Megyei Magyar Diáktanács csütörtök délután hat órától Mátyás király szülőháza előtt szabadtéri előadással emlékezett meg arról, mi történt 1956. október 23-án Magyarországon, ahol több ezer diák tiltakozott felvonulással a kommunista rendszer ellen.
z előadáson egyebek mellett Illyés Gyula, Tamási Lajos verseit szavalták a középiskolások, majd az '56-os események összefoglalása után a több tucat megemlékező elindult Dsida Jenő sírjához a Házsongárdi temetőbe. A fáklyás menetet rendőrök és csendőrök kísérték.
Dsida sírjánál Petőfi Sándor Nemzeti dal című versének elszavalása után a megemlékezők elénekelték a nemzeti himnuszt, majd békésen távoztak.
"Felkeltek, mert nem tetszett az orosz kormány"
A rendezvényen részt vevő diákokat arról kérdeztük: mit tanulnak az iskolában 56-ról? Mint megtudtuk, a magyarországi forradalmat a könyvek pár mondatban intézik el. Így csupán a tanár jóindulatán múlik, mennyit hallanak az iskolákban a fiatalok az '56-os eseményekről.
"Nagyon kevés van a tankönyvben. Csak annyi, hogy a magyarok felkeltek, mert nem tetszett az orosz kormány. Az oroszok meg leverték. Kábé ennyi" – mondta egyikük. 
Oborocea Mónika
maszol.ro

Megfenyegette az RMDSZ-t Horia Grama PSD-s képviselő
Ha az államfőválasztás második fordulójában az RMDSZ nem Victor Ponta miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjét támogatja, nincs mit keresnie többé a kormányban – jelentette ki a PSD Kovászna megyei parlamenti képviselője.
Horia Grama emlékeztetett arra, hogy a Ponta-kabinet jelentős összegekkel támogatta Háromszéket, és ennek előnyeit a székelyföldi megye román és magyar lakói egyaránt élvezték. Ezért szerinte indokolt, hogy a magyarok a második fordulóban Victor Pontára szavazzanak.
„Azt hiszem, hogy az RMDSZ elegendő érvekkel rendelkezi Victor Ponta támogatására az elnökválasztás második fordulójában. A miniszterelnök programja kisebbségekre vonatkozó részének lefontabb eleme éppen az RMDSZ kormányzati részvétele. Ha a PSD-UNPR-PC koalíció bízik az RMDSZ-ben, az RMDSZ-nek is támogatnia kell a koalíció jelöltjét. Ha nem ezt teszi, többé nem indokolt a részvétele a kormányban” – fogalmazott a volt háromszéki prefektus.
Mint ismert, Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban az MTI-nek azt nyilatkozta: nem elvárás a kormányban részt vevő RMDSZ-szel szemben, hogy az elnökválasztás második fordulójában a koalíció versenyben maradt jelöltjét támogassa, de természetes, hogy a párt egyeztessen partnereivel az első forduló után.Kelemen Hunor rámutatott: az első forduló után az RMDSZ elnöksége felméri majd a lehetőségeket, és ennek függvényében alakítják ki a szövetség álláspontját, elképzeléseikről pedig "természetesen" partnereiket is tájékoztatják. "Ha koalícióban vagyunk és kormányozni akarunk, akkor az egyik opció az, hogy Pontát támogatjuk. A másik opció pedig az, hogy Johannist támogatjuk - ha a papírformának megfelelően valóban ő kerül be a második fordulóba" - magyarázta Kelemen Hunor.
maszol/covasnamedia.ro

Korrupció legfelső fokon
Olyan ez a választások előtti időszak, mintha Victor Ponta és pártja nem is más jelöltekkel szállna ringbe az államelnöki tisztségért, hanem a Korrupcióellenes ügyészséggel vívná legnagyobb csatáit. Sorra indítják a bűnvádi eljárást az SZDP legnagyobb korifeusai ellen, lassan olybá tűnik, nem is egy politikai párt, hanem alvilági szervezet irányítja az országot, szeretne teljhatalomhoz jutni.
Felgyorsult az elmúlt egy-két esztendőben a korrupcióellenes harc, kapkodhattuk a fejünket az újabb és újabb leleplezések hallatán. Született néhány végleges ítélet, és jó páran börtönbe kerültek, kikről korábban ezt elképzelni sem tudtuk. Befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés a leggyakoribb vád, az állami költségvetés pénzeit térítették magánzsebekbe, fölözték le. Nem véletlen, hogy Románia gazdasága ott áll, ahol, mint sokan mondogatják: ha csak feleennyit loptak volna a hatalom birtokosai, holdudvarukban tevékenykedők, akár virágzó országban is élhetnénk. Pártállástól függetlenül, akik éppen pikszisbe kerültek, teljes mértékben kihasználták a helyzetet, gyorsan igyekeztek megszedni magukat. A szociáldemokraták voltak legtöbbet hatalmon – no meg a legzavarosabb időkben –, így nem csoda, hogy ők tűnnek a legkorruptabbnak. Kivették részüket azonban a liberálisok, a demokrata-liberálisok, és az elítéltek között ugyan nincs, de eljárás folyik pár RMDSZ-es ellen is. Egy szó, mint száz, minden párt kitermelte a maga korruptjait. Pár évvel ezelőttig azt hihették a politikumba beágyazódott gazemberek, hogy senki nem állhat útjukba, megvédi őket pártjuk, fedezik elvtársaik. Csakhogy a politikai váltógazdálkodásban elkezdtek lebukni a hatalomból kirekedtek, és szép lassan erősödött, önállósodott a Korrupcióellenes ügyészség is. Az elmúlt két-három évben pedig önjáróvá vált, úgy tűnik, végre teljesítheti küldetését. Az elmúlt hetek botrányos leleplezései, Hrebenciucék piszkos ügyei, no meg az amnesztiatörvény és más jogszabályok módosítási terveiről szóló háttérbeszélgetések jól mutatják: sokan sárosak, és nagyon szeretnék megúszni a számonkérést. A parlamenti szavazás nem lesz akadály, hisz 35 képviselőnek és szenátornak már meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, többnyire korrupciós ügyek miatt, s ki tudja, hányan vannak, kiknek készül iratcsomójuk. Mentenék saját bőrüket és társaikat. Mostanáig egyfajta féket jelentett Traian Băsescu államelnök, ám ha utódja Victor Ponta lesz, félő: a Korrupcióellenes Ügyészség ugyanarra a sorsra jut, mint Năstase idejében – kirakatintézménnyé válik, leállnak a nagy leleplezések. Nagyon veszélyes lenne, ha ismét egyszínű, tiszta vörös hatalom vonná uralma alá Romániát. Szabad prédává válna az ország, vélhetően még mélyebbre süllyedne a korrupció és a lopás bugyraiban. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belföldi hírek
Újabb milliók az ortodox egyháznak
Jócskán kiegészítette a Victor Ponta vezette kabinet azt az összeget, amelyet pár nappal ezelőtt hagytak jóvá a költségvetési tartalékalapból templomok építésére. A kormány ezen második alkalommal – pár nappal korábban hatmillió lejt különítettek el – kizárólag az ortodox egyházat támogatja.
Összesen 13 kolostor, katedrális és egyházkerületi központ kap pénzt. A megyék, ahová a 14 millió lej eljut, Brassó, Galac, Iaşi, Kolozs, Neamţ, Olt, Szeben, valamint Tulcea. Múlt héten a görög katolikus felekezet részesült támogatásban a kolozsvári Cipariu téri katedrálisuk építésére. A templomot egyébként kevéssel a rendszerváltást követően kezdték el építeni, a munkálatok évekig álltak. A mostani pénzosztás mások mellett a kolozsvári Nicolae Ivan egyházkerületi központnak, illetve az Adormirea Maicii Domnului templomnak „szól”.
Ponta: az elnök még én vagyok
Pártbéli társait figyelmeztette tegnap Victor Ponta kormányfő, ami a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöki tisztségét illeti, kijelentve, ne igyanak előre a medve bőrére. A politikus târgoviştéi kampányállomásán beszélt arról, hogy az SZDP elnöki „széke” nem szabad, amíg ő egy másik tisztségbe nem távozik. Elmondása szerint ezt az üzenetét párttársai nagyon is jól megértették. „Azt mondom, hogy egyik választás sincs megnyerve addig, amíg a szavazatokat meg nem számolják. És bármely tisztség, beleértve az enyémet is, nem szabad addig, amíg én nem távozom egy másik tisztségbe” – részletezte Ponta. A kormányfő nem mulasztotta el kifejteni, hogy noha az általa vezetett párt az esélyesek között szerepel az államelnöki székért folyó harcban, egyelőre jelöltje még nem nyerte meg a választást. „Traian Băsescu 2004-ben és 2009-ben becsapta a románokat, hogy valami ellen szavazzanak. Hiszem, hogy a 2004-es és 2009-es borzalmas eredmények után, mivel látták, hogy mit jelent valami ellen szavazni, 2014-ben az emberek valamire fognak szavazni, és remélem, hogy ebből a szempontból mi vagyunk az esélyesek” – részletezte.
Kelemen: érvekkel kell küzdeni a szabadságért
Az erdélyi magyarságnak ma már nem karddal és ágyúval, hanem az érvek erejével és türelemmel kell szembeszállnia a szabadságát akadályozó előítéletekkel – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ államfőjelöltje Nagyváradon mondott ünnepi beszédet Szacsvay Imre szobránál tegnap, a szabadságharcos halálának 165. évfordulóján. A szövetség elnöke szerint az erdélyi magyar közösségnek kötelessége tudni, mi a célja, milyen jövőt akar. „Azt is be kell látnunk, hogy csupán a közösség erejével érhetjük el azt, amit a jövő feladataként önmagunk számára meghatározunk, szabadságunkért és jogainkért továbbra is meg kell küzdenünk” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején megfogalmazott célok ma is továbbélnek Európa-szerte, hiszen az egyénnek, a közösségnek, a nemzetnek alapvető igénye, hogy szabad legyen, hogy saját életéről felelősségteljesen és szabadon dönthessen – mondta az RMDSZ államelnökjelöltje.
Levél Dél-Tirolba medveügyben
Levélben fordult Ugo Rossihoz, a dél-tiroli régió elnökéhez Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, amelyben szakmai segítséget kér az utóbbi időben megszaporodott medvetámadások és vadkárok megoldása érdekében. Az önkormányzati vezető együttműködést, tapasztalatcserét, a jó gyakorlatok ismertetését reméli a medveállománnyal kapcsolatosan, mivel az utóbbi időben Hargita megyében helyi közösségeket, háztartásokat, vagyonokat és embereket értek támadások a vadállatok részéről. Dél-Tirol hasonló természeti adottságokkal rendelkezik, mint Hargita megye, ugyanakkor az illetékes hatóságok biztosítják a lakosság és a turisták védelmét a medvetámadások ellen. Éppen ezért kértem, hogy küldjék el javaslataikat, meglátásaikat azzal kapcsolatosan, hogy hogyan lehet ezt a helyzetet hatékonyan kezelni. Minden meglátást, javaslatot szívesen fogadunk, hiszen tarthatatlan az a helyzet, hogy a lakosság lassan nem látja értelmét földje megművelésének a vadkárok miatt, a kirándulókat pedig elriasztja a medveveszély – nyilatkozta Borboly.  
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az „erdélyi kérdés”
1956 elemi erővel robbant be az én életembe is. Hetedik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában a forradalom napjaiban – miközben a faluban lévő két rádión csüngtek a felnőttek –, a második világháború harctereit, a szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek, hogyan szökhetnének át a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak. Senki nem mondta, hogy „ellenforradalom”. Mindez óriási hatással volt rám.
1990-től kezdődően lehetett beszélni az erdélyi, romániai ötvenhatról. Az egykori elítéltekben még ott munkált a félsz, nagyon nehezen nyíltak meg. A későbbi kutatások során derítettem ki: azt, amiről Korondon 1956. október végén, november elején beszéltek, az 1970-ben tűzhalált halt Moyses Márton vezetésével négy 15–16 éves baróti gimnazista megvalósította: 1956. november 11-én ketten átszöktek a román–magyar határon. A kádári hatóságok – hogy a napot soha ne felejtsék el! – 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Hivatalosan csak 2002-től lehet kutatni a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában a periratokat, az 1956-hoz kapcsolódó dokumentumokat. Ekkor már tudatosan határoztam el: az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az Olvasó és a történészszakma elé. Már megjelent öt kötet. Valójában a 20. század közepének egyetemes magyar történelmét írom, hiszen több világrészre kiterjedő kapcsolódási pontok vannak. Az erdélyi ötvenhatosok közül többen az Amerikai Egyesült Államokba disszidáltak: a Páll Lajossal együtt nyolc évre ítélt Vastag Lajos, az 1956. október 30–31-i temesvári diáktüntetés több elítéltje. Mások elsősorban Magyarországon, Németországban, Franciaországban vagy Svédországban találtak menedékre. Az Illyés Elemérre, Cs. Szabó Lászlóra való utalás pedig azt is jelzi: London, München, de még Brazília is benne van a „szórásban”.  
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a nacionalista kurzusra áttérő román kommunista hatalom számára kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel, hanem a romániai magyarsággal való leszámolásra is. Nem véletlen, hogy a magyar forradalom elleni szovjet fegyveres intervencióra 1956. november 2-án éppen Bukarestben – Hruscsov, valamint a román és a bolgár pártfőtitkár jelenlétében – lelkesen rábólintanak! 1956 ürügyén sikerül az addig nagyon keményen ellenálló romániai magyar belső ellenzéket, értelmiségi elitet megtörni! Rá kellett jönniük: mindegy, hogy mit mondanak, lojálisak-e vagy sem a román hatalomhoz, a belső ellenzéket kirakatperek sokasága révén elnémítják, akár fizikailag is megsemmisítik. A romániai magyarságot a számbeli arányon messze felül sújtotta az 1960-as évek végéig tartó retorzió. Téves viszont az az állítás, hogy elsősorban értelmiségieket tartóztattak le, zártak börtönbe. A bebörtönzött munkások, földművesek száma jóval meghaladta az értelmiségiekét. Ma már egyértelmű: újabb és újabb adatokkal kell kiegészíteni a Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban megjelent, több mint 1200 nevet tartalmazó, 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára, 1956–1965 címmel a Polis Könyvkiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent kötetet. A magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának egyik legsúlyosabb következménye volt, hogy olyan fontos központokban szűnt meg véglegesen a magyar nyelvű szakmunkásképzés, mint Brassó, ahol a teherautó- és traktorgyártás részére képeztek magyar szakembereket. A román kommunista diktatúra ezúttal is kiválóan alkalmazta a „húzd meg, ereszd meg” politikát. Újra megjelent a  korábban betiltott Korunk, Napsugár címmel gyereklapot indítottak, Marosvásárhelyen nagyszabású ünnepsorozattal emlékeztek a Református Kollégium 400. évfordulójára, az iskola pedig felvette a ma is ismert Bolyai Farkas Középiskola nevet.  
A készülő ezer oldalas kötet az „erdélyi kérdés” kialakulásáról, akuttá válásáról és a megoldást sürgető tervezetekről, javaslatokról szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változik meg a korában magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761–62 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe kerül. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az „erdélyi kérdés” megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, nagyon gazdag jegyzetanyag kíséretében tárom az olvasók elé a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az „erdélyi kérdés” súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, lakosságcserére vonatkozó tervezetével, valamint Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a Székely Köztársaság tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az „erdélyi kérdés”-t. Ennek voltak támogatói és ellenzői.
A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek szintén a lakosságcserék révén próbálták az „erdélyi kérdés”-t orvosolni. Sabin Manuilă – aki Budapesten szerzett orvosi oklevelet – a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak és „kondukátornak” adta át azt a tervezetet, amelynek alapján a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit – különböző területi csereberékkel – eltávolítanak Nagy-Romániából. Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi eltávolításával számolt. A több nyelven beszélő Vasile Stoica Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, és a híres Eötvös Kollégiumnak volt a tagja. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcseretervet. A front közeledése miatt ez nem valósulhatott meg.
1946-ban a magyar béke-előkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve! – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtandó autonómiatervezetben! Olvasóknak, politikusoknak, a történészszakmának szeretnék olyan kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvően megtalálják az erdélyi kérdéssel kapcsolatosan kidolgozott összes tervezetet. Huszonnégy éve dolgozom ezen a köteten!
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben) 2.
A kolozsvári képzőművész-hallgatók, majd a szovátai szervezkedők első csoportjának 1956. október 28–29-ei letartóztatása – Kelemen Imre elsőrendű vádlottat és hét társát fegyveres szervezkedés vádjával 1956. december 16-án ítélte el négy és tíz év közötti börtönbüntetésre a Kolozsvári Katonai Törvényszék – részben cáfolja azt az állítást, miszerint a legfelsőbb román párt- és államvezetésben a magyar forradalom kitörésének hírére óriási pánik uralkodott volna.
Való igaz, a Magyarországon és Budapesten történtekről a romániai sajtó először 1956. október 25-én tájékoztatott, a jól ismert „fasiszta-horthysta terror”, a „fasiszta huligánok”, az „imperialista ügynökök”, a „csőcselék ellenforradalmi kalandja”, „ellenforradalmár bandák fegyveres támadása a magyarországi népi hatalom ellen”  mantrázó fordulatok kíséretében. A román sajtó mindvégig ellenforradalomnak minősítette mindazt, ami Magyarországon, Budapesten történt. A sajtó „kivárását” Moszkva, a szovjet pártvezetés sugallta. A Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár vezette Román Munkáspárt központi vezetősége az első sokk után 1956. október 24-én déli egy órára összehívta a szűk pártvezetést, a Politikai Bürót, és döntöttek arról, hogy a magyarok által nagyobb számban lakott tartományokba teljhatalmú megbízottakat küldenek, vezetésük alá rendelik a hadsereget, a tartományi Securitatét, a milíciát, a vállalatok igazgatóit. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a román–magyar határt lezárják, a hadsereget mozgósítják, a Magyarországról érkező sajtótermékeket, leveleket a legszigorúbban ellenőrzik. A magyar nyelven is jól beszélő Miron Contantinescut Kolozsvárra, Fazekas Jánost a Magyar Autonóm Tartományba, Szenkovics Sándort Nagyváradra, Muzsik Mihályt Nagybányára vezényelték, az 1955-ben a börtönből kiszabadult Márton Áron erdélyi római katolikus püspök „mozgását” – e sorok írójának véleménye szerint a 20. század legnagyobb magyarja, aki hajszálpontosan tudta, hogy a kompromisszum keresésében meddig lehet elmenni! – a püspöki székhelyre korlátozták, magyarán: hivatalosan „felkérték”, nehogy elutazzék Gyulafehérvárról! Fazekas János – akinek a szerepét  a Trabant-kiutalásoknak köszönhetően számos történész, író, publicista még ma is egyértelműen pozitívan értékeli (!?) – politikai tőkét akart kovácsolni, és már Bukarestből összehívta a legnagyobb tekintélyű marosvásárhelyi  értelmiségiek gyűlését, pontosan körvonalazta: minél keményebb és zaftosabb kifejezések kíséretében – „a fasiszta huligánok a csecsemők, az ártatlanul meglincselt kommunisták vérében gázolnak”! – ítéljék el a „magyar ellenforradalmat”, kötelezően nyilvánítsák ki a hűségüket, elkötelezettségüket, odaadásukat a Román Munkáspárt, személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, a szocializmus vívmányai iránt! A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának levéltárában az 1956. október 24-ei, az 1956. november 2-ai, a hírhedt Lelkiismeretünk parancsszava elítélő nyilatkozatot „kigyöngyöző” gyűlések teljes és gyorsírásos jegyzőkönyve megtalálható az Országos Levéltár Maros megyei fiókjában, lefénymásoltattam, és a dokumentumok birtokában hiteles képet próbálok nyújtani a Magyar Autonóm Tartomány, a Székelyföld akkori politikai és szellemi elitjének megalkuvásáról. Fazekas Jánossal néhány évvel a halála előtt  nagyinterjút készítettem. Beismerte: a korabeli román, magyar sajtóban futószalagon gyártott hűségnyilatkozatok – Simó Géza Bútorgyár, Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet – „vérgőzös” kifejezéseit az ő javaslatára illesztették a szövegekbe. Azt is kijelentette: a román hivatalos párt- és állami küldöttség élén Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkárral – forródróton – közvetlen telefonkapcsolatban állt, és az ő – Fazekas János – érdeme, hogy sikerült megakadályoznia mintegy 2500 székelyföldi jeles és nagy tekintélyű magyar értelmiségi letartóztatását. Ezzel a „bravúros hőstettével” szédített számos írót – köztük Sütő Andrást –, egyetemi tanárt, orvost. Fazekas állítása szerint: a Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel folytatott telefonbeszélgetés után Kolozsvárra, Miron Constaninescuhoz utazott, s a Securitate javasolta letartóztatandók névsorát összetépték és megsemmisítették. Ekkor jegyeztem meg: a román kommunista hatalom a későbbiek során nem 2500 személyt, hanem tízezreket tartóztatott le, tartott vizsgálati fogságban, akkor miért nem lépett közbe? Mivel Romániában mindig „kettős könyvelés” volt és van, ha valóban létezett az ominózus névsor, hátha sikerül a nyomára bukkannom. Fazekas János a Bolyai Egyetem perében – mint a hiteles levéltári dokumentumok ismeretében látni fogjuk – áldatlan szerepre vállalkozott!        A legfelsőbb román pártvezetés aggodalommal és felfokozott érdeklődéssel követte a budapesti Petőfi Kör vitáit, a magyarországi erjedési folyamatot. A budapesti román nagykövetségről küldött sifrírozott táviratok, a központi vezetőség üléseinek jegyzőkönyvei azt bizonyítják: a román pártvezetés szerint a Magyar Dolgozók Pártja túlságosan sok engedményt tett a belső ellenzéknek, kiengedte a kezéből a gyeplőt, a marxista-leninista világnézet eszmerendszerének mellőzésével ideológiai káoszt teremtett. A kommunista hatalommal teljes mértékben azonosuló erdélyi magyar párttitkárok, aktivisták, néptanácselnökök, instruktorok egymást túllihegve bizonygatták a párt, a hatalom iránti hűségüket. Az íróként is számon tartott Tompa István Kolozsvár tartományi párttitkár a forradalom kitörése utáni napokban az egyetemeket, a főiskolákat járta, a Bukarestből kapott ukáz szellemében – „Magyarországon ellenforradalmi mozgalom tört ki horthysta tisztek, volt fasiszták, az amerikai imperialisták aktív segítségével…” – a Bolyai Tudományegyetem tanárait, diákjait, írókat, művészeket, elsősorban a kolozsvári magyar értelmiséget kellett meggyőznie a párt álláspontjának helyességéről. Szabédi László (eredetileg Székely László, Sáromberke, 1907. május 7.–Ko­lozsvár, 1959. április 18.) öngyilkossághoz vezető tragédiájának fontos stációja 1956. Bár 1945-ben belépett a Román Kommunista Pártba, 1947-től esztétikát tanított a Bolyai Tudományegyetemen, 1952 és 1956 között a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője volt, pártos elkötelezettségű versei ellenére a román hatalom kellemetlen értelmiségiként tartotta számon. A magyar forradalom és szabadságharc első napjait a Szovjetunióban töltötte. Naplóját a kolozsvári Szabédi Emlékház munkatársainak segítségével a Szabédi-hagyatékból sikerült megszereznem. Szabédi 1956. november 2-án szállt le a repülőgépről a Băneasa repülőtéren. A magyarországi „eseményekről” csak a Szovjetunióban begyűjtött információi voltak. A repülőtéren a bukaresti magyar rádióadás egyik szerkesztője – évek óta nem sikerült kiderítenem: ki volt a kérdező? – az orra alá dugta a mikrofont, és megkérdezte: mi a véleménye mindarról, ami Magyarországon zajlik? Szabédi – annak rendje és módja szerint – elítélte a „magyar ellenforradalmat”, sőt, Kolozsváron is ezt tette a visszatérése utáni első napon. Időközben hiteles információk birtokába jutott, felrohant a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárához, Vasile Vaida elvtárshoz, és kérte a bukaresti nyilatkozata visszavonását. Enyhén szólva kinevették. Az 1956 erdélyi mártírjai sorozatom harmadik, az „ENSZ-memorandum”-ról szóló kötetében közöltem utolsó leveleinek egyikét, amelyet közvetlenül az 1959. április 18-ai öngyilkossága előtt – Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát – Vasile Vaidának, a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárának címzett, és amelyben „megmagyarázza” azt a katonai ügyészségtől és a tartományi pártbizottságtól származó vádat, miszerint ismerte a dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász által összeállított „ENSZ-memorandum”-ot, azaz: a román–magyar lakosságcseretervet. Elhatárolódott a szerzőtől, a tervtől egyaránt, holott dr. Dobai István és Varga László református lelkész visszaemlékezése szerint nemcsak ismerte a tervet és egyetértett vele, hanem széljegyzeteket is készített hozzá.
Kései egyetemtörténet
Abban mindenki egyetért: csak az egyetemi oktatás képes biztosítani egy nép, népcsoport legmagasabb fokon képzett értelmiségi elitjét, a tanítványok később tanítómesterekként folytatják az elődök munkáját. Báthori István 1580–1588 közötti kolozsvári egyetemétől 1945-ig, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásáig közel négyszáz év telt el. 1872. november 10-én Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter, majd utódai, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston előkészítő munkája után megnyílt a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem, amely 1881. január 4-én kelt királyi alapítólevél alapján felvette a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem nevet. Budapest után ez volt az akkori Magyarország második egyeteme. Ebben nagy szerepe volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlés után a Nagyszebenben székelő román kormányzótanács közoktatásügyi államtitkára, Onisifor Ghibu – haláláig a magyar nép egyik legádázabb ellensége, kifosztója – jól megérdemelt büntetését a román nacionalistáktól a börtönben nyerte el! – „1919. május 12-én a román állam számára jelképes erőszakkal lefoglalta az egész egyetemet, és hűségesküre szólította fel alkalmazottjait. A hűségeskü megtagadása után az egyetem Szegedre távozott, ezért egyik napról a másikra román egyetemmé nyilvánították, s megkezdődött magyar jellegének és emlékének máig tartó eltüntetése” – összegzi a megcáfolhatatlan tényeket Faragó József kiváló néprajz-, népballada-kutató, a néprajztudomány doktora. I. Mihály, Románia királya és Ştefan Voitec nemzet-nevelésügyi miniszter aláírásával az 1945/407-es számú királyi törvényrendelettel „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül”.
A történelem keserű fintora, hogy a királyi rendelet meg sem említette a Ferenc József Tudományegyetem 63 épületét, hanem kizárólag a román Regina Maria (1919 előtt és 1940–1944 között a magyar De Gerando) Leánygimnázium Arany János utcai épületét adományozta az új magyar egyetemnek. Ez a Farkas utcai központi épületnek csupán negyven százalékát jelentette.  A Bolyai Tudományegyetemen az 1950-es évek elejére kialakult az a szervezeti struktúra, amely kisebb változtatásokkal 1959-ig, felszámolásáig fennmaradt.
 (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849–1919 között
Történetírásunk egyik fontos megoldandó kérdése az értelmiségtörténet, kezdve annak kialakulásával és végezve a mindennapi életben, különösen a társadalom haladásában és a tudományos élet fejlődésében betöltött szerepének a feltárásával és valós értékelésével.
Az utóbbi években az értelmiségtörténet tanulmányozása terén a magyarországi kutatók jelentős eredményeket értek el, hiszen sikerült feltárniuk a magyar diákok külföldi egyetemjárásának szinte teljes anyagát. És a diákok egyetemjárásának szerves része az erdélyi diákságé is. Enélkül a magyar értelmiség története nem tekinthető teljesnek és egységesnek.
A hiánypótló igény kielégítésére a magyarországi kutatói tevékenységhez társult néhány erdélyi magyar kutatónk – a néhai Tonk Sándor, Szabó Miklós és utóbb Simon Zsolt, mindnyájan Marosvásárhelyről –, akik Szögi László budapesti professzorral és munkatársaival közösen többévi megfeszített munkával feltárták és feldolgozták az 1919 előtti erdélyi diákok egyetemjárását, amit a most ismertetésre került munkával sikerült közkinccsé tenniük.
Ez a kétkötetes munka egy olyan forrásalap, amely nemcsak az erdélyi magyar elit történelmi szerepének megértéséhez és értékeléséhez nélkülözhetetlen kézikönyv, hanem a román, szász és egyéb nemzetiségűekéhez is. Sorrendben az erdélyiek külföldi egyetemjárását tárgyaló sorozatnak az V(-VI). kötete. Amint címéből is látható, közös munka. A kutatás oroszlánrészét Szabó Miklós végezte. Munkacsoportjában rajta kívül részt vett dr. Szögi László történész, a budapesti ELTE könyvtárának igazgatója, dr. Simon Zsolt történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi részlegének főkutatója, Olosz Katalin ny. tudományos kutató, illetve Szabó Marcella, Miklós élettársa, aki az adatbázis adatainak statisztikai értékeléseiben, számsoros feldolgozásában, táblázatok készítésében, szerkesztésében vállalt részt.
Ez a kiadvány egy forrás jellegű lexikonszerű címtár részletes előszóval, mely bemutatja a külföldi egyetemjárás irányát, méreteit és sajátosságait, azokat a jellegzetességeket és értékeléseket, amelyek ezekből következtethetők. Az előszóból megtudjuk azt is, hogy az adatok 128 európai egyetem anyakönyveiből származnak, ami egyben jelzi a kutatómunka méreteit, rendkívüli kiterjedtségét.
Az előszó után következik a 9579 címszóból álló diáknévsor ábécérendben, mely tartalmazza az illető diák életrajzi adatait, külföldi tanulmányainak helyét és idejét, valamint élettörténetének rövid leírását. Fontos szempont volt az adattár összeállításánál, hogy a gyűjtés a teljes Erdélyt befogja, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül, ezért nem csak a magyar történetírás számára szolgál értékelhető adatokkal. A törzsszöveget képező adattárat követi a rövidítések jegyzéke, irodalomjegyzék, az oktatási intézmények mutatója, a származási helyek mutatója, végül a román és angol rezümé.
A munka terjedelmét érzékelteti az a tény, hogy több mint 2,7 millió leütést tartalmaz, ezért nem is lehetett egy kötetben megjelentetni. Az erdélyiek külföldi egyetemjárását tárgyaló forráskiadvány sorozat, és ezen belül a most megjelent két kötet felbecsülhetetlen jelentőségű a magyar értelmiség történelmi szerepének értékelése mellett a helytörténetírás és egyéb tudományágak művelői, valamint a szerkesztői munkát végzők számára is.
Megemlítendőnek tartom, hogy az előző kötet, a Szabó Miklós és Szögi László nevével fémjelzett, az 1701–1848 közötti időszakot tárgyaló diáknévsor mára már olyannyira általánosan használt kézikönyv lett, hogy a szakzsargon nevet is adott neki: "a Szabó–Szögi". A 19. század második felében bekövetkezett információrobbanás nyomán a jelen kötetekhez felbecsülhetetlenül több adat állt a kutatók rendelkezésére, mint az azelőttiekben összesen; ezért, várhatóan, rendkívül hasznos is lesz. Gondolom, ezt majd "a SzaSiSzi"-ként fogják emlegetni.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

1956 emlékezete
Régiónkban is többfelé megemlékeztek 1956. október 23-ról, a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséről. Aradon a Jelen Ház volt a házigazdája a csütörtök esti, az In memoriam 1956 Egyesület, a megyei RMDSZ, a Szabadság-szobor Egyesület rendezvényének, amelyen Vekov Károly (aradi születésű) történész tartott előadást az eseményről, majd a budapesti SZIRT Együttes lépett fel az események szentelt nagyon színvonalas műsorral.
„Október 23-án emlékezünk, emlékeztetünk, és a fiatalokat meg kell tanítanunk arra, hogy mit is jelent ez a nap. Mert rendkívüli évforduló, nem csupán az 1956-os magyarországi forradalomról szól, hanem a magyar 56-ról: 1956 nemcsak Magyarországon volt, hanem a határon túli magyarság körében is megvolt a hatása, amely Erdély területén különösképpen érvényesült” – mondta bevezetőjében Vekov Károly történész. Részletesen szólt a forradalom kiváltó okairól. A II. világháború után a nagyhatalmi döntések eredményeként Közép- és Kelet-Európa szovjet fennhatóság alá került, szovjet katonai jelenlét mellett a sztálini „népi demokráciának” nevezett államformát vezették be. Ennek egy sor olyan jellegzetessége volt, ami meghatározta a következő évtizedeknek a történéseit, sőt máig érezzük ezeknek a következményeit. Az addigi polgári társadalmat felszámolják, vezetői rétegeivel és intézményeivel együtt, beleértve az embereket is – egy olyan módszerrel, amit terrornak nevezünk. Az egykori politikai rendszer, a különböző társadalmi szervezkedések, politikai pártok intézmények vezetőit sorra letartóztatták, bíróság elé állították vagy anélkül is elszámoltatták, pontosabban felszámolták őket, egész a fizikai felszámolásig elmenően. Ez egyrészt megfosztotta a társadalmat attól a minőségi tapasztalattal rendelkező vezetőrétegtől, ami képes lett volna a társadalmat a korszak igényeinek megfelelően tovább vinni, s a társadalom élére állítottak egy teljesen új vezető garnitúrát, amely csak a káderszempontok alapján lehetett vezető, hozzáértése nagyjából egyenlő volt a nullával, s ennek következménye az, hogy az országok gazdasága mondhatni csődbe ment. Ez és a terror egy olyan társadalmi feszültséget teremtett, amely az ötvenes évek közepén kulminált – elemezte a helyzet a vázoltnál jóval részletesebben az előadó. Vázolta a  magyarországi forradalom (majd szabadságharc) október végi, többé-kevésbé ismert eseményeit, a szovjet csapatok beavatkozását és a szabadságharc leverését, majd a romániai vonatkozásokról szólt.
A Román Kommunista Párt a kezdetektől ellenforradalmi, majd horthysta-fasiszta, revizionista megnyilvánulásnak minősíti a Budapesten történteket, és felajánlja a Szovjetuniónak, hogy beavatkozik Magyarországon. Mint ismeretes, Nagy Imrét elfogása után Snagovon tartják fogva perének lezajlása és halálra ítélése előtt.
A romániai magyarság egyértelmű rokonszenvvel fogadta a magyar forradalmat, valamennyi erdélyi megyében, több száz településen voltak szimpátia-megnyilvánulások. A romániai románság is tudomást szerez – magyar közvetítéssel vagy nem – a magyarországi eseményekről, körükben is számos a szimpátia-megnyilvánulás és hasonló reformokat próbálnak követelni. A nagy egyetemi központokban, Kolozsváron, Temesváron, Bukarestben, Iaşi-ban szimpátia-megmozdulásokra kerül sor.  A megtorlások 1956-tól kezdődően 1970-ig tartanak, majd 20 ezer ember meghurcolására kerül sor.
1956 azt bizonyítja, zárta előadását Vekov Károly, hogy a magyarság összenemzeti szinten kiált a magyar forradalom és programja mellett, és 1956 a magyar identitástudatot erősítette meg.
A sok új elemet is tartalmazó ismertetőt követően a budapesti SZIRT Együttes lépett fel két kitűnő énekessel (Cecilia Lloyd szoprán, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője, Andrássy Frigyes „Hűség 1956-hoz” Érdemkeresztes művész – basszus, zeneszerző), akiket zongorán Andrássy Krisztina, a Magyar Állami Operaház korrepetitora, zeneszerző kísért. Műsorukban – amelyet Andrássy Frigyes kiegészítő magyarázatai kísértek – többek között a Sír a téli éjszaka című, 1956 emlékére írt daljátékból hangzottak el részletek (a zenét maga az énekes és felesége szerezte), előadták a Recsk c. láger-dalt, a Honfoglalás c. film híres dalát, s a Székely himnuszt. Körtvélyessy Zsolt Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész néhány nagyszerű verset szavalt el, Vörösmarty Szózatát, József Attila a Dunánál és Márai Sándort: mennyből az angyal c. versét. A művészek számait, kivétel nélkül, vastapssal jutalmazta a közönség, sokan az előadás után melegen gratuláltak valamennyiüknek a kivételes élményért, Bognár Levente alpolgármester a hölgyeknek átadott szép csokrok kíséretében köszönte meg a magas színvonalú előadást, a nagyon szép estét. 
–r –a 
Nyugati Jelen (Arad)

A forradalom üzenete – a költők látnoki szemével láttatva
Az 1956-os magyar forradalomról, a sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharcról emlékeztek meg október 23-án a temesvári magyarok. A megemlékezésre egy másik forradalom kultikus helyszínén, a belvárosi református templomban került sor, a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség és a Temes Megyei RMDSZ szervezésében. Ünnepi műsorral adóztak a temesváriak 1956 emlékének, v. Erdei József, a Gróf Wass Albert Társaság elnöke előadásában, „mert egy nép azt mondta, elég volt” – ’56 a magyar irodalombancímmel.
A Szózat közös eléneklése után a rendezvény vendégeit ft. Fazakas Csaba református esperes köszöntötte. A magyar forradalom emlékére felcsendült Ludwig van Beethoven Egmont nyitány című műve, amely gyakran szólt a magyar rádióban azokban a napokban. Az 1956-os népfelkelés előzményeiről, a mindössze három hétig tartó forradalmi eseményekről és a tragikus következményekről Halász Ferenc történelemtanár, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke tartott előadást, megemlékezve az 1956-os temesvári tüntetésekről, a magyar és román áldozatokról is. „1848–49 és 1956 után egy újabb szabadságharc indult el éppen innen, a temesvári református templomból 1989 decemberében” – mondta Halász Ferenc, hangsúlyozva, hogy utóbb nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, de 1989 nem volt hiábavaló, előbbre léptünk a szabadságunk és az emberei jogaink területén. „November 2-án éljünk a kiharcolt szavazati jogunkkal” – zárta ünnepi beszédét Halász Ferenc.
Vitéz Erdei József, a Gróf Wass Albert Társaság elnöke „irodalmi művekkel tarkított kalandozásra” invitálta a megemlékezés résztvevőit a „sokat látott református templomban”. Utassy József Iszonyú lesz című versével vezette be és Faludy György Tanuld meg ezt a versemet című látnoki költeményével fejezte be irodalmi kalandozását, felidézve a sztálinista korszak embertelenségét (Illyés Gyula – Egy mondat a zsarnokságról), a magyar forradalmárok eszmélését, a forradalom véres eseményeit (Ratkó József – Fegyvertelenül), az emigrációba kényszerült magyarok keserű sorsát (Márai Sándor – Halotti beszéd). A múlt árnyai kísértettek, amikor előadás közben hirtelen sötétbe borult a templom és az előadó csak gyertyafénynél folytathatta műsorát.
V. Erdei József a nagy magyar költők halhatatlan soraival idézte fel 1956 szellemiségét, adta át a megmaradás üzenetét. „Olvassanak el minden nap egy verset, Faludy György emlékének adózva, aki arra kéri Önöket, hogy „homlokod mögött adj nekem helyet/ tanuld meg ezt a versemet” – mondta befejezésül az előadóművész, aki Ady Endre ritkán hallott versével (Egy harci Jézus-Mária)búcsúzott a hallgatóságtól. A tartásos megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével és szeretetvendégséggel zárult.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Pomogáts Béla: Egy nemzeti közösség szószólójaként - Az Erdélyi Szépmíves Céh és az erdélyi magyar közélet
A kolozsvári Keleti Újság 1924. március 20-i számában (alig kilenc évtizede) Nyírő József, Ligeti Ernő, Kós Károly, Páll Árpád, Zágoni István és Kádár Imre jelentette be Erdély (és az egész magyar nyelvterület) népességének az Erdélyi Szépmíves Céh megalakítását. „Néhányan Erdélyben dolgozó munkásai az írószerszámnak – ütötte meg a hangot a nevezetes felhívás – összeállottunk; nemes elhatározás üllőjén, lelkünkből való igaz vágynak lelkes kalapácsával tervet kovácsoltunk. […] Amit alkotni, amit dolgozni fogunk, azt adjuk azoknak, akik megbecsülni tudják és akarják ennek az elhatározásnak lelkes elszántságát, fanatikus hitét. Mi összeállottunk néhányan, kevesen, akik írunk, s akik ki akarjuk válogatni az Erdélyben dolgozó írók munkáinak legjavát, és keressük a felhívásunk szavaival azt a száz embert, akik értékelik is, de fel is ölelhetik, a megvalósulás biztos útjára vezethetik s egyben magukénak vallhatják ezt a vállalkozását s legszebb eredményeit. Erdélyi Szépmíves Céh a mi vállalkozásunk, amely tisztán a miénk és senki másé. Szeretnők azt a bizalmat bírni, amely aláírásunkat kezességnek tudja arra, hogy nem lesz és nem lehet ebben senkinek nyereséges üzlete. Szeretnők hinni a bizalmat, mely úgy tudjuk, hogy tartalomban csak értékeset és jót, külsőben csak igazán szépet és művészit adhatunk.” Az erdélyi magyar irodalom bizonyára legnagyobb, azóta „klasszikusnak” bizonyult vállalkozását kezdeményezte ez a felhívás. Ennek az irodalomnak a megszületésekor az irodalomalapítás nehéz felelőssége és temérdek munkája várt az ottani magyar értelmiségre. A trianoni tragédia idején: a húszas évek elején hiányoztak a könyvkiadók és a folyóiratok, hiányzott az irodalmi életnek az az intézményrendszere, amely megteremti az alkotó munka kibontakozásának jobb feltételeit, és kapcsolatot hoz létre az írók és az olvasók között. A teljes szervezetlenség körülményei között mégis szinte naponta alakultak kérészéletű könyvkiadók, alapítottak ambiciózus fiatalemberek rövid életű folyóiratokat. Az irodalmi élet mozgalmasságát jelzi, hogy az uralomváltozást követő első hat esztendőben 1066 magyar könyv látott napvilágot Erdély városaiban, elsősorban Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Aradon, Temesváron és Marosvásárhelyen. Ezek a könyvek sajnos kérészéletű vállalkozások termékei voltak, a megszülető irodalomnak viszont mindenekelőtt tartós intézményekre kellett törekednie. Ez a törekvés hívta életre a két világháború közötti erdélyi magyar könyvkiadás legeredményesebb, kiadványait tekintve máig legnépszerűbb intézményét: az Erdélyi Szépmíves Céhet, amely természetesen a korabeli Magyarországon is a legnépszerűbb kiadók közé tartozott. Jelentősége messze túlterjedt azon a körön, amelyet egy könyvkiadó tevékenysége megjelöl. Valójában az erdélyi magyarság önszerveződésének és fennmaradásának egyik legfontosabb intézménye és központja volt, amely kiadványai  révén befolyásos szerepet vállalt a két világháború közötti korszakban az egész magyar irodalmi kultúra fejlesztésében és az egyetemes magyar nemzeti identitás szolgálatában. Nem lehet eléggé értékelni az irodalmi kultúra és természetesen a könyvkiadás szerepét, azt a küldetést, amelyet az Erdélyi Szépmíves Céh magára vállalt a trianoni kényszerrendezés, a történelmi ország megcsonkítása után, az úgynevezett „utódállamok” hatalma alá került kisebbségi magyar közösségek magára találásában és öntudatra ébredésében. Azt az egyetemes bénultságot, amely az idegen államok határai közé kényszerített, nagyjából három és félmilliós (Erdélyben közel egymillió nyolcszázezres) magyarságot sújtotta a húszas évek elején, először és hatékonyan az irodalom orvosolta. Ebben az időben alig működtek politikai szervezetek és intézmények, vagy ha működtek, kiszolgáltatva az idegen hatalomnak, az új államalakulat adminisztratív nyomása alatt, miként Erdélyben is. A kisebbségi sorsba taszított magyarság első és legfontosabb közös intézménye az irodalom és ennek fórumai: a folyóiratok és könyvkiadók voltak, közöttük is a legfontosabb, az Erdélyi Szépmíves Céh. Az irodalomnak valóban „közösségi cselekvés” küldetését kellett vállalnia, és az erdélyi magyar irodalom történelmi rangját igazolja, hogy ezt a küldetést mindig, maradéktalanul és magas színvonalon vállalta. Ahogy a transzilván irodalom nagy hatású költője, Reményik Sándor írta Az egyetlen tett című versében: „Mikor a lét pillérei inogtak / És mint viasz, minden elhajolt, / Egyetlen ércnél szilárdabb valóság, / Egyetlen tett a költő álma volt.” Ez az „álom” öltött formát az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványaiban. Magát a kiadót, miként előadásom elején már jeleztem, 1924-ben alapították a befolyásos kolozsvári szabadelvű napilap, a Keleti Újság munkatársai: Kós Károly, a reneszánsz-módra sokoldalú író-grafikus-építész, aki mint tapasztalt nyomdai szakember a kiadóvállalat igazgatója lett; Kádár Imre, a budapesti forradalmak bukása után Romániába emigrált író, publicista; Ligeti Ernő, a polgári liberalizmus nyugat-európai szellemiségét és értékeit képviselő író-újságíró; Nyírő József, a népi radikálisok egyik vezető személyisége, egyszersmind az erdélyi magyar elbeszélő irodalomnak már akkor is nagy reménysége és mestere; továbbá Paál Árpád és Zágoni István, mindketten az önmagára eszmélő kisebbségi magyarság mozgalmainak és a demokrata sajtónak vezető egyéniségei. A Szépmíves Céh tevékenységét mindvégig Kós Károly irányította, mellette Kovács Lászlónak, a kiadó szerkesztőjének volt vezető szerepe: voltaképpen ők ketten szabták meg a Céh kiadói politikáját, ők döntöttek a beérkező kéziratok sorsa felett. Az ő irodalmi ízlésük, felkészültségük és erdélyi elkötelezettségük alapozta meg a kiadó szakmai munkáját és történelmi érdemeit. A kiadóvállalat alapításáról és működéséről egy 1972 januárjában, a kolozsvári Korunkban megjelent interjújában Kós Károly a következőképpen nyilatkozott: „Nekem voltak nyomdai tapasztalataim, és volt egy névsorom azokról, akiknek az érdeklődésére lehetett építeni. Kikalkuláltam, hogy ha tízíves könyveket adunk ki, kétszáz amatőr előfizetővel meg tud indulni a vállalkozás. Felhívást bocsátottunk ki. A sztánai kézinyomdán nyomtuk, mind a hatan aláírtuk, és elküldtük azoknak, akiknek előfizetésére számítani lehetett. Várakozásunkat meghaladó módon 250 előfizető jelentkezett. Meg lehetett indítani a kiadót. Weisz Sándor, a kolozsvári Lapkiadó igazgatója hitelezett nekem váltóra annyit, amennyiből a papírt beszerezhettük, a nyomdaszámlát kifizethettük. Egy év múlva már a saját lábunkon álltunk, betéti társaságot alapítottunk, volt tőkénk és volt hitelünk. […] Minden költséget az előfizetésekből, a könyvek árából teremtettünk elő. Sem a banktőkétől, sem Bánffy Miklóstól vagy Kemény Jánostól nem kaptunk támogatást. Nagy tételekben, olcsón vásároltunk péterfalvi papírt, és minden évben árveréssel adtuk ki a nyomdáknak a munkát. Nekünk persze nem volt nagy irodánk, tekintélyes létszámú szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk. Egy íróasztal a nyomdában: ez volt a szerkesztőség és a kiadóhivatal.” Az Erdélyi Szépmíves Céh gazdálkodása az előfizetők táborára támaszkodott: a kiadó pártoló tagjai – ők részben az erdélyi, részben a magyarországi tehetősebb olvasók közül kerültek ki – részére bibliofil kiállítású amatőr-könyvsorozatot jelentettek meg, de ugyanezeket a könyveket fűzött változatban jóval olcsóbban is kiadták. Később jelentek meg az Erdélyi Szépmíves Céh „jubileumi díszkiadásában” az azóta is népszerű nyers színű vászonba kötött, Erdély régi (fejedelmi) címerével díszített kötetek. A Céh irányítóinak szándéka egyfajta „társadalmi könyvkiadás” létrehozására irányult, olvasóközönséget kívántak nevelni, és ezt szorosan a kiadóhoz, illetve ezen keresztül az erdélyi magyar irodalom ügyéhez akarták kapcsolni. Minderről a kiadó 1937-ben közreadott Aranykönyve, amely a leghűségesebb előfizetők megjutalmazását célozta, a következőképpen beszélt: „Az Erdélyi Szépmíves Céh elindító gondolata az volt, hogy megnemesítve intézménnyé alakítja át az író és olvasója e kényszerű közvetlen kapcsolatát. Kollektív összefogással, kiküszöbölve az író és olvasó között álló kiadóvállalkozót, előfizetést hirdetett 10 erdélyi magyar író új könyvére. Ezzel felmentette az írót a házalástól, az előfizető-olvasónak pedig biztosítékot nyújtott azzal, hogy a könyvet, amelyet kiad, egy egész írói kollektivitás tekintélyével fedezi.” A könyvsorozat kiadása ilyen módon egyszerre szolgálta az igényes olvasóközönség és a közéleti felelősségtudattal fellépő íróközösség kialakításának eszméjét.
A kolozsvári vállalkozás évente tíz-tizenkét eredeti erdélyi magyar irodalmi mű kiadásával jelentkezett, elsőnek saját felfedezettjétől, a később nagy írói sikereket aratott Gulácsy Iréntől jelentette meg a Hamueső című regényt, ezt követte Kádár Imre Bujdosó ének című verseskötete, Kós Károly Varjú-nemzetség, Ligeti Ernő Föl a bakra és Makkai Sándor Ördögszekér című regénye. Kós és Makkai műve a születő erdélyi magyar irodalom két sikerkönyve lett. Kezdetben pár száz példányt nyomattak, később, az erdélyi magyar olvasóközönség anyagi gyarapodásának és a kiadványok magyarországi népszerűségének hatására a Céh könyvei elérték a huszonöt-harmincezres példányszámot. (Ez manapság is tekintélyes példányszámot jelent, különösen az igényesebb szépirodalom területén.) A kiadóvállalat húszéves (1925-1944) fennállása során összesen százhatvannégy kötetet jelentetett meg, de a számozott sorozaton kívül is adott ki könyveket, például 1934-ben az Erdélyi Helikon íróinak antológiáját, 1940-ben a Séta bölcsőhelyem körül című „erdélyi képeskönyvet”, amely erdélyi magyar íróknak a szülőföldről írott vallomásait gyűjtötte össze, illetve az Erdélyi Szépmíves Céh több alkalommal is megjelentetett Kalendáriumát. Az elért eredményekre támaszkodva, az erdélyi magyar irodalom gyors kibontakozásának ösztönző légkörében született meg a helikoni íróközösség gondolata. Szervezői, Kemény János, Kós Károly és a Budapestről szülőföldjére visszaköltözött tehetséges író és szerkesztő, Kuncz Aladár 1926 júniusában huszonhét erdélyi mai írónak küldtek meghívót a Kemény János báró marosvécsi kastélyában tartandó irodalmi összejövetelre. „Ennek a vécsi találkozásnak ez volna a célja – hangzott a meghívólevél –, hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük, és együttes, alapos tanácskozásban mintegy helyzetképet vegyünk fel az erdélyi irodalom mai állapotáról és jövő lehetőségeiről.” Ennek az írói tanácskozásnak a résztvevői hozták létre a marosvécsi Helikont, amely minden nyáron megtartotta éves összejövetelét Kemény János családjának bőkezű vendégszeretetét élvezve az ősi kastély parkjának árnyas fái alatt, majd 1928 májusától – Áprily Lajos, Kuncz Aladár, később Kós Károly szerkesztésében – létrehozták az Erdélyi Helikon című folyóiratot, amely az erdélyi magyar irodalom legfontosabb organizátoraként, nyilvános fórumaként tevékenykedett egészen 1944 őszéig. Az Erdélyi Helikont, illetve a marosvécsi íróközösséghez tartozó írók műveit az Erdélyi Szépmíves Céh jelentette meg, az íróközösség, a folyóirat és a könyvkiadó tevékenysége ilyen módon szorosan összetartozott.
A húszas évek végétől a negyvenes évek elejéig tartott a kolozsvári kiadó alkotó munkája: a Szépmíves Céh a modern magyar irodalom eszményeit követő, a kisebbségi humánumot képviselő íróknak adott otthont, megjelenési lehetőséget, utat talált az olvasóközönséghez, és egész sor maradandó, máig érvényes írói alkotást juttatott a nyilvánosság elé. A Céh jelentette meg Áprily Lajos, Tompa László, Reményik Sándor, Olosz Lajos, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Kiss Jenő és Horváth István verseit, Kós Károly Erdély és Kalotaszeg című „kultúrtörténeti vázlatait”, Bánffy Miklós Erdélyi történet című hatalmas regénytrilógiáját, Makkai Sándor történelmi regényeit, Nyírő József igen nagy sikert elért regényeit, így Isten igájában című önéletrajzi vagy Sibói bölény című történelmi regényét, Tamási Áron Ábel-könyveit és elbeszéléseit, Kuncz Aladár Fekete kolostor című emlékiratregényét, Karácsony Benő ironikus színezetű társadalmi regényeit, továbbá Berde Mária, Molter Károly, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Szántó György, Kemény János, Balázs Ferenc, Kacsó Sándor, Asztalos István, Gagyi László, Wass Albert és Jékely Zoltán prózai műveit. A Helikon és a Szépmíves Céh irodalomtörténeti pályázatának eredményeként látott napvilágot 1934-ben Szerb Antal Magyar irodalomtörténete: mindmáig a legnépszerűbb magyar irodalomtörténeti összefoglalás. Kiadványainak összpéldányszáma húsz esztendő leforgása alatt meghaladta a kétmilliót, ezek a kiadványok ma is igen keresettek az antikváriumokban búvárkodó könyvbarátok körében. Az Erdélyi Szépmíves Céh könyveinek magyarországi terjesztését ugyanakkor a budapesti kiadók is elősegítették; kezdetben – Heltai Jenő, a neves író és kiadói igazgató személyes közreműködésével – az Athenaeum, később a Révai könyvkiadó, amely rendszeresen megszerezte a Céh kiadványainak másodkiadási jogát, s jelentékeny példányszámban, több kiadásban hozta forgalomba az erdélyi magyar könyvsikereket. A Szépmíves Céh kiadói politikája az Erdélyi Helikon írói körének eszményeihez igazodott, és ez bizonyos mértékben „politikamentességet” jelentett, pontosabban azt, hogy a Céh igyekezett elkerülni a radikálisabb politikai megnyilatkozásokat, mindazt, ami veszélyeztethette volna a Helikonban képviselt – a konzervatív reformereket, a polgári liberálisokat és a népi radikálisokat egyaránt magába foglaló – irodalmi koalíciót. Ezért zárkózott el néhány erősebben kritikai szellemű könyv, például Tamási Áron Címeresek, Kacsó Sándor Vakvágányon, Berde Mária Szentségvivők és Bözödi György Székely bánja című munkáinak megjelentetése elől. (Ezek a könyvek más erdélyi kiadók gondozásában kerültek a közönség elé.) Mindez természetesen vitákat is okozott és időnként szakadásokat eredményezett a Szépmíves Céh írógárdáján belül. Mindazonáltal az Erdélyi Helikon és maga az Erdélyi Szépmíves Céh sohasem veszítette el hatékonyságát és vezető szerepét: a két világháború közötti korszakban nemcsak az erdélyi magyar irodalmi élet legfontosabb műhelye volt, fontos szerep illette meg az egyetemes magyar szellemi életben is. Áldozatos munkája példát jelentett, kiadói eredményei igen értékesek: ez a példa és ez az érték ma is vonzó szellemi örökségünk, amely megérdemli a figyelmet és a megbecsülést.
Valójában fájdalmas, hogy az 1989 karácsonyi romániai rendszerváltozás után többek áldozatos erőfeszítései és munkája ellenére sem sikerült tartósan felújítani a Szépmíves Céh tevékenységét. Annak idején sokan (magam is) bíztunk abban, hogy az Erdély történelmi címerével díszített kötetek ismét az erdélyi irodalom legjobb termését fogják felkínálni az olvasóközönségnek, nagy kár, hogy ez a felújulás (szervezési és személyi okok következtében) végül elmaradt. Az erdélyi magyar irodalom mindazonáltal a történelmi jelentőségű kolozsvári kiadó nélkül is folyamatosan eleget tesz nemzeti és erkölcsi kötelezettségének: az erdélyi magyarság, az egész magyarság szolgálatának. Igazolván egyszersmind azt is, hogy a kisebbségi helyzetben az irodalomnak közösséggondozó, azaz nemzetfenntartó küldetése van. Az úgynevezett „rendszerváltás” óta eltelt negyedszázad alighanem meggyőzően tanúsította azt, hogy a politikai pártok (nem egyszer hiteltelen és hataloméhes) küzdelmei helyett az irodalom, egyáltalán a kultúra jelenti azt a közösségi erőt, amely a magyarságot meg tudja erősíteni a történelem újabb viharaiban, és fenn tudja tartani a nemzeti identitást.
Helikon (Kolozsvár)

Konferencia néprajzkutatásról: „Már nem csak sztori, de hisztori”
A kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából tartott 2008-as értekezlet folytatásaként évenként szerveznek konferenciát a néprajztudomány és -kutatás jegyében. Az idei konferencia, a sorban a hatodik éppen a magyar néprajz kolozsvári főiskolai képzésének 25. tanévére esik. A konferencián előadást tartott Péntek János is, aki nem csak kezdeményezte, de létrehozta 1990-ben a Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretében a néprajz tanszéket, amelyet több mint tíz éven át vezetett is.
A kolozsvári magyar néprajzoktatás és -kutatás: tudománytörténet és kulturális örökség című konferenciát, amelyet a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya közösen szervezett, Keszeg Vilmos nyitotta meg, ismertetve a tematikát. Az előadások középpontjában a néprajzoktatás neves személyiségei, intézményei, eseményei, eredményei és fordulópontjai, kutatói életpályák, a népi kultúra reprezentatív hordozóinak életpályája, kapcsolathálója, tudása, szolgáltatása, a médiának a populáris kultúrákról forgalmazott képe áll többek között.
A 25. évforduló alkalmából Szikszai Mária, a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet igazgatója köszönetet mondott a már 51. éve oktató Péntek Jánosnak, akinek kezdeményezése és erőfeszítései nyomán indult be a néprajzi felsőoktatás 1990-ben, köszönetet mondott Keszeg Vilmosnak, aki 2002 és 2012 közt volt tanszékvezető, és rengeteget dolgozott a kar építésén. Szikszai Mária megköszönte a valaha volt és a jelenlegi diákok munkáját is: „nélkülük nem lenne néprajzi szakmai közösség ma Erdélyben” - mondta. Az intézetigazgató ígéretet tett arra, hogy lesz még külön ünnepi alkalom a tanév folyamán, amely kimondottan az évfordulóra fokuszál majd. A tudománytörténeti konferencia legszorosabban ide kötődő előadása a Péntek Jánosé volt, Szakadékok fölött, a harmadik (újra)kezdés címmel.
1990-ben felmerült a kérdés, hogy lesz-e Bolyai Egyetem, és akkor született meg az a vágy is, sőt elhatározás, hogy ha lesz, akkor azon belül néprajz szaknak is indulni kell – emlékezett vissza Péntek János, aki akkor már 15 éve tanított fakultatív tárgyként általános etnológiát mint az akkori magyar tanszék legfiatalabb oktatója, és az 1980-as években néprajzi tudományos diákkört is szervezett.
Egy-egy történelmi katakizmához kapcsolódik a néprajzi oktatás elkezdődése és abbamaradása – hívta fel rá a figyelmet Péntek János, aki visszautalt a korábbi kezdetekre. A kolozsvári egyetemen 1898-tól folyik néprajzoktatás. A tanszék Szegedre költözése után (1919) e folyamat megszűnt, majd 1940-ben éledt újjá és 1948-ig tartott, bár 1954-ig még tanítottak néprajzi tárgyakat. A következő kegyelmi pillanat 1990-ben érkezett el, nyilván a szünetek alatt is sok minden történt – mondta az előadó, amiről még többet kellene beszélnünk, mert a közelmúltat hajlamosak vagyunk elfelejteni, míg a régmúltat megszépítjük, mitizáljuk.
„Nem szerveződött meg” - jelentette ki Péntek János egy írott megfogalmazást helyesbítve: nem magától történt. A fiatalabbak kedvéért elmondta: neki magának nem amolyan menedzseri szerepe volt a folyamatban, hanem igen aktívan hozzájárult a néprajz tanszék megalakulásához. „Nem kezdeményeztem: megcsináltam” - fogalmazott. Felsorolta azok neveit is, akik korábban tanítványai voltak, 1990-től pedig oktatókként vettek részt a tanszék életében, így Keszeg Vilmos, Tánczos Vilmos, Pozsony Ferenc, Könczei Csilla, ekkor hívták meg tanítani a már nyugalmazott Gazda Klárát is. Kezdetben csak mellékszakként lehetett néprajzot tanulni, 2003 óta főszakként is választható volt, 2007 óta pedig monoszakos képzés zajlik.
A kolozsvári magyar néprajzi tanszék országos szinten az egyetlen – tehát mi vagyunk a legjobbak, ugyanakkor rendszeridegen a felsőoktatási szisztémában– könnyedén kialakult a jó kapcsolat a magyarországi oktatókkal is, folyamatosan vannak cserék, mennek innen oda, onnan ide tanítani és tanulni is. Péntek János jelenleg etnobotanikát oktat a harmadéves néprajzhallgatóknak. „Szoktam mondogatni, hogy ez még csak sztori, nem history, de most már úgy látom, ez bizony történelem” - jelentette ki.
Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magyarországi néprajzi felsőoktatási intézményekkel már kezdetektől szoros kapcsolatot ápoltak a kolozsváriak, folyamatosan jöttek onnan oktatók és diákok, illetve innen is mentek oda tanítani és tanulni egyaránt. A pénteki konferencián is jöttek Magyarországról: Gráfik Imre néprajzkutató mellett előadást tartott Nagy Janka Teodóra, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, Kuti Klára, a tatai néprajzi múzeum munkatársa és Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum megbízott főigazgatója. Rajtuk kívül nem csak kolozsvári oktatók és doktoranduszok voltak jelen, hanem Erdély különböző pontjairól érkeztek kutatók.
Az első két rendezvény előadásai 2010-ben, a következő három rendezvény anyagai pedig 2012-ben a KJNT évkönyvében láttak napvilágot, a 2013-as konferencia előadásai 2014-ben kerülnek közlésre.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Mi lesz veled, Udvarhelyi Híradó lapcsalád?
Egyszerű akár az egyszeregy: egy pártnak ahhoz, hogy hatalomra kerüljön, illetve megtarthassa hatalmát, szüksége van a médiára, annak támogatására. Ezt a magyarországi polgári, nemzeti, konzervatív oldal, a Fidesz-KDNP pártszövetség is felismerte, s mára komoly médiabirodalom áll mögötte. Anélkül, hogy túldimenzionálnánk a média fontosságát, ismerjük el, a sajtónak is köszönhető a polgári oldal 2006 utáni győzelemsorozata.
Amikor a Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány megvásárolta az Udvarhelyi Híradó által kiadott lapcsaládot – az Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap napilapokat, a Székelyhon hírportált, a Krónika nevű erdélyi napilapot, illetve az Erdélyi Napló hetilapot – az erdélyi polgári oldal hívei felsóhajtottak: talán tájainkon is megerősödik a polgári újságírás, a polgári oldal politikai ereje. Nem így történt. S ebben az említett lapkiadónak is megvan a maga felelőssége.
Pedig 2012-ben, amikor Dénes László kezébe került a lapok szakmai irányítása, sokan reménykedtünk. Csakhogy a szükséges változások – főleg a menedzsment, a lapok vezető munkatársainak megrostálása, azaz a káderpolitika terén – elmaradtak. A belső viszonyokat valamelyest ismerők egyöntetű vélemény szerint ezért elsősorban a jelenlegi menedzsment – azonos a tulajdonosváltás előttivel! – a felelős. A tulajdonos alapítvány felelőssége sem kerülhető meg, amely két esztendeje képtelen megoldást találni a folyamatosan növekvő, elmérgesedő problémákra, bár pénzt, azt öltek a kiadóba éppen eleget.
A jelenlegi állás szerint a menedzsment számára a szakmai munka, annak színvonala sokadrendű, ehelyett inkább kétes értékű “vállalkozásokba” fekteti a tulajdonos pénzét. Ha ez ellen nem képes, vagy nem akar tenni a tulajdonos, akkor az már az ő sara, bűne. Amellett, hogy felelőtlen hozzáállása által egy médiacsoportot tesz tönkre, az erdélyi magyar polgári jobboldal sorsát is kockáztatja.    Az erdélyi magyar polgári újságírás képviselőinek sora meglehetősen rövid. Az RMDSZ által uralt sajtóprérin nem kevés bátorságra, elszántságra volt szüksége annak, aki megpróbált, az egzisztenciális bizonytalanságot is vállalva, szembeszállni a túlerővel. Az említett képzeletbeli lajstromon végigfutva feltűnik, hogy néhányan fájdalmasan hiányoznak az UH lapcsalád jelenlegi munkatársai közül.
Dénes Lászlót, akitől sokan a reformot várták, “megfúrták” rendesen az udvarhelyiek. Másokat viszont – a szeredai Szondy Zoltánt, Létai Tibort, az udvarhelyi Fülöp D. Dénest, a vásárhelyi Szentgyörgyi Lászlót, a váradi Sütő Évát, az aradi Pataky Lehel Zsoltot – közel sem engedtek valamely orgánumhoz. Az RMDSZ-t, annak politikai irányvonalát évekig aktívan támogatók viszont zavartalanul maradtak az UH-nál. Sőt, ma tőlük várják az erdélyi polgári újságírás felfuttatását.   Lejárt a magyarországi választások sora, megnyugvásunkra a Fidesz kiváló eredményeket ért el. Most már a tulajdonos, a Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány munkatársai is időt szakíthatnának az UH kiadóra. Nem egyébért, de nagy szükség lenne a rendteremtésre. És a színvonalas polgári sajtóra.
[Tas Péter]
itthon.ma, /szerintunk

Autonómiakonferencia: a román politikum megbélyegezte az autonómiát
A szombaton Marosvásárhelyen megtartott autonómiakonferencián a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői egyaránt kedvezően értékelték, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is törvénytervezetet dolgozott ki Székelyföld autonómiájáról. Izsák Balázs, az SZNT elnöke, Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje egyaránt azt találták pozitívnak, hogy az RMDSZ tervezete szembesíti a román társadalmat azzal, hogy a Székelyföld autonómiája a romániai magyar közösség egészének a politikai célja. Az Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán című konferencián ugyanakkor mindhárman bírálták az RMDSZ által javasolt megoldásokat. A konferencián romániai, finnországi, olaszországi, spanyolországi szakértők és politikusok tartottak előadásokat az autonómiamodellekről. Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) politikusai távol maradtak a rendezvényről.
A konferenciát záró kerekasztal-beszélgetésen Izsák Balázs úgy vélekedett, az RMDSZ hibázott, amikor az olaszországi Dél-Tirol autonómiastatútumát vette mintának a székelyföldi törekvések megfogalmazására. Szerinte a spanyolországi vagy nagy britanniai példák frissebbek, és jobb hivatkozási alapot nyújthattak volna. Toró T. Tibor azt kifogásolta, hogy az RMDSZ alkotmánymódosításhoz köti tervezete elfogadtatását. Szerinte ezzel az RMDSZ az autonómiakövetelés mozgalmi hátterét veszélyezteti, hiszen „haza küldi a székelyeket”, és azt üzeni nekik, hogy nincsen tennivalójuk az alkotmány módosításáig. Toró is, Szilágyi Zsolt is másodlagos kérdésnek tartotta, hogy egyik vagy másik tervezet ellen megfogalmaznak-e alkotmányossági kifogásokat. Meglátásuk szerint ha van politikai akarat az autonómia biztosítására, az alkotmányosság kérdése nem lehet akadály. Szilágyi Zsolt elengedhetetlennek tartotta, hogy ne legyenek zsarolhatók a magyar politikusok, ugyanis ha valakit megérint a román korrupció, „annak nem véleménye lesz, hanem dossziéja”, és a „korrupciós dosszié foglyaként” képtelenné válik az önálló politizálásra, közössége képviselőetére. A konferencián Bakk Miklós politológus hasonlította egymáshoz és a dél-tiroli autonómiamodellhez az erdélyi magyar autonómiakoncepciókat. Szerinte az RMDSZ egy parlamenti vitára előterjeszthető tervezetet próbált megfogalmazni, míg az SZNT afféle „kőtáblába vésett alapdokumentumot” készített, melynek az a funkciója, hogy a mozgalmi hátteret erősítse. Az EMNP tervezetét abban tartotta sajátosnak, hogy Románia egésze számára ajánl megoldást, és az általánostól közelít a székelyföldi sajátosságok felé.
Smaranda Enache román emberjogi aktivista arról beszélt, hogy a román politikusok oltották be a román társadalmat az autonómiától való félelemmel, és ma már a közösség félelme az egyik legfontosabb akadálya az autonómiának.
MTI
Erdély.ma

Autonómiakonferencia csonka kerekasztallal
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett egésznapos nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)  illetve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az MPP távol tartotta magát a rendezvénytől, az RMDSZ képviselői és románok nem voltak a meghívottak között.
A konferencia az SZNT és az RMDSZ autonómiastatútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómiapéldákat vizsgálta, melyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára. Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja. Nincs sikeres unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, mely akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje – hangoztatta köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezennel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni az amúgy jelen nem lévő román féllel.
Harcolni a ködös kilátások közepette is
Bakk Miklós, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.     
Bodó Barna, a Sapientia kolozsvári tanára egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusok az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, melyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus. Az elnökválasztás legnagyobb esélyese, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu. Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról. Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje.
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul meglátásában a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba. „Sajnos a magyar-román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ a kormányba kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző. Szokoly Elek ugyanakkor Magyarország felelősségére és a kettős állampolgárság megadására is kitért. „Kár azt az illúziót kelteni a dupla állampolgársággal, hogy megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez” – vélekedett a vásárhelyi politikai elemző és emberjogvédő, aki szerint mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Csonkára sikeredett kerekasztal
„A tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, hogy miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki portálunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt. Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban. Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitásmegőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szerződés a nyelvi jogok érvényesítéséért
A konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvjogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Emlékmű az ozsdolai „terroristáknak”
Október 25-én, szombaton délelőtt megtört a jég a háromszéki Ozsdolán is: a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége (KMVPFSZ) egy kőelemre erősített márványtáblával rótta le tiszteletért mindazon ozsdolaiak előtt, akik a kommunista rezsim mártírjai vagy áldozatai voltak.
Az avatóünnepségen – amin meglehetősen kevés helybeli vett részt – jelen voltak a Székely Nemzeti Tanács tagjai, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői, az önkormányzatot pedig Csíki Dávid alpolgármester képviselőte.
A jelenlevők számára Tófalvi Zoltán író és történész elevenítette fel a múlt rendszer szörnyűségeit és beszélt azokról a személyekről, akik áldozatául estek a kommunizmus pribékjeinek. A történész szerint a terrorista jelzőt első ízben nem a nagyvilágban, hanem Kézdivásárhelyen és a környékbeli falvakban használták először, így bélyegezve meg többek között a két híres ozsdolai betyárt – Pusztai Ferencet és Dézsi Dénest – akik a rendszer ellen harcoltak, és életüket is adták. Szót ejtett falusfelükről, Szígyártó Domokosról is, akit a szamosújvári börtönben végeztek ki, röpke 15 perces tárgyalás után. A történelem cinizmusa, hogy ahol Szígyártót és társait hóhéraik kivégezték, ma élelmiszerraktár – mondotta keserűen a történész, aki azt is fájlalta, hogy még ma sem lehet az emberhez méltó végtisztességet megadni a kommunizmus áldozatainak, mert továbbra sem férnek hozzá a levéltárak anyagához, így nem tudni, hogy porhüvelyük hol nyugszik. A történész ugyanakkor arra kérte az ozsdolaiakat, hogy legyenek büszkék a néhaiakra, Török József, a KMVPFSZ elnöke pedig a megbékélés emlékművének nevezte a felavatott jelt, amit Jakab-Fancsali Kálmán címzetes esperes, az ozsdolai plébános áldott meg.
A kulturális műsorral tarkított ünnepség koszorúzással ért véget.
Bartos Lóránt
Székelyhon.ro

Megállapodást írt alá az RMDSZ és az EPP nőszervezete
Közösen lép fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Európai Néppárt (EPP) nőszervezete azért, hogy érvényesüljön a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség a helyi döntéshozatalban.
Erről Doris Pack, az EPP nőszervezetének elnöke és Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének az elnöke írt alá megállapodást vasárnap Kolozsváron az RMDSZ egy éve alakult nőszervezete második országos küldöttgyűlésén. A felek annak érdekében vállaltak együttműködést, hogy az elkövetkező időszakban minél több romániai önkormányzat aláírja és életbe léptesse a Nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről a helyi közéletben című európai chartát.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszédében rámutatott, az amit egy évvel ezelőtt a Nőszervezet célként tűzött ki, most, az egyéves mérlegeléskor, pozitívan tud elbírálni. „2014-ben, a második küldöttgyűlésünkkor azt látom, hogy mi nők képesek vagyunk beváltani azokat a reményeket, amelyeket a Szövetség elvárt tőlünk, képesek vagyunk csapatban dolgozni, közösséget építeni. A vállalt programunkban elmondtuk, dolgozni fogunk a nők bátorításáért, lehetőséget adunk azoknak, akik tenni akarnak a közösségükért”.
Doris Packot lenyűgőzte az RMDSZ-es nők elkötelezettsége
Doris Pack, az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke köszöntőbeszédében röviden felidézte a két szervezet közötti eddigi kapcsolatot: „Lenyűgözőnek tartom az RMDSZ Nőszervezet képviselőinek elkötelezettségét. Bár nagyon fiatal a szervezet, nagyon elhivatottak a hölgyek, akik benne tevékenykednek, a közösségért, egy multikulturális környezetben való együttélésért dolgozva. Mi, nők nagyon sok változást tudunk kieszközölni, ha összetartunk, és együtt dolgozunk, és meggyőződésem, hogy a Szövetség, amelynek részei vagytok nagyon büszke az eddigi munkátokra”.
Markó: nincs szükség a „macsó politikára”
Markó Béla szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke hangsúlyozta, Európának, de még Romániának sem a „macsó politikára” van szüksége, meg kell értenie azt, hogy az identitásproblémákat, ennek sajátos kérdéseit kezelnie kell.
A szenátor elmondta azt is: „Már nem kérdőjelezhető meg az Nőszervezet szerepe a Szövetség életében, mostanra már mindannyian tudjuk, hogy az itt egybegyűlt nők olyan más szemléletet hoznak az erdélyi magyarok érdekérvényesítésében, amely a hiányuk nélkül nem lenne terítéken. A vegyes házasságokban is az igazi letéteményesek a nők, ők viszik tovább a nyelvet, az önazonosságot, sokkal inkább feladatuknak érzik ezt, mint a férfiak. Az RMDSZ-nek, nekünk, akiknek a szülőföldünkön való megmaradás a cél, nagy szükségünk van rájuk.”
A folytatásban László Attila szenátor köszöntötte a küldöttgyűlés résztvevőit, a szervezet egy éves múltjára reflektálva: „Tanulságos volt végigkövetni azt a lelkesedést, szakmaiságot és motivációt, amellyel a nők felépítették ezt a szervezetet és, amellyel tevékenykednek, akár az önkormányzatok, akár a társadalomszervezés különböző szegmenseiben. A célkitűzéseik elérésében kívánok számukra a továbbiakban is sok sikert és kitartást, annak érdekében, hogy munkájuk által nemek közti méltó arányok betartása eljusson az erdélyi társadalom minden szintjére”.
Kelemen: a bizalom erősíti a közös munkánkat
„Ebben az időszakban sokszor említettem azt az értéket, amelyre nagy szüksége van a hazai társadalomnak: a bizalmat. Fejlődésünknek ezt a szükséges alapját a nőszervezettel erősítettük meg és tudom, hogy ez a bizalom segíti majd további közös munkánkat. Nehéz volt a nőszervezet életében ez az első év, de a hallgatóság soraiban olyan nők ülnek, akik tudják, hogyan kell egy gyermeket átvezetni a nehéz időszakokon. Ezért bizonyára azokat a lehetőségeket is megtalálják, hogyan tudják még jobban megerősíteni azt, amit közös erővel létrehoztunk: az RMDSZ Nőszervezetét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Nőszervezet kolozsvári küldöttgyűlésen.
Biró Rozália, a Nőszervezet elnöke: "A kezdeti lendületet, tenni akarást és elszántságot kell megőriznünk, hisz az út, amely előttünk áll egyáltalán nem könnyű, de nem is unalmas. Rengeteg kihívás áll előttünk, akár a közösségépítés, akár a döntéshozatalban való részvétel területén és ahhoz, hogy ezeknek megfeleljünk, hogy könnyen vegyük az akadályokat, mernünk kell tenni, mernünk kell az asztal mellé ülni és elmondani véleményünket."
„Kellett nekünk bicikli, hát akkor most hajtsuk. Hallhattuk ezt többször is, de érezhettük a saját bőrünkön is. Minden szép és nehéz pillanatával együtt ez a mi szervezetünk. Olyan, ahogyan mi alakítjuk és formálgatjuk. Röviden erről szólt a mi elmúlt egy évünk”– értékelt Csóti Emese, a Nőszervezet ügyvezető elnöke. Kiemelte, 2014 legfőbb feladata az előítéletek eloszlatása: a magyar közösséggel szembeni előítéleteket, de a nőkkel szembeni tévhiteket is le kell építeni.
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke: „A Nőszervezet következő két éve arról kell szóljon, hogy megtanítsuk mindazokat a nőket, akik közéleti szerepeket kívánnak betölteni, hogyan legyenek elfogadva a közösségük részéről. Nagyon sok az olyan nő, aki megkerülhetetlen munkát végez Erdélyben, ha a helyi, akár az országos döntéshozásban is szerepet akar vállalni, nekünk az a feladatunk, hogy hátteret biztosítsunk ahhoz, segítsük, hogy elérjék azt, hogy még komolyabban vegye őket az erdélyi magyar közösség.”
maszol/RMDSZ Nőszervezet

Első erdélyi emlékjel – Főnixmadár Hatolyka szülötteinek
A szentkatolnai egyházközséghez tartozó Hatolykán tegnap tartották az egyházközség búcsú ünnepét. A Mindenszentek tiszteletére épült műemléktemplomban, a ft. Tamás József püspök úr által celebrált szentmise befejezéseként megáldották a hatolykai születésű lelkészeknek és szerzeteseknek állított emlékművet.
A főnixmadárról mintázott kompozíciót Ft. Pakó Benedek nyugalmazott plébános kanonok tervezte és készíttette el, s a témaválasztás nem véletlen: a keresztény irodalomban a feltámadás és az örök élet jelképeként jelenik meg. Az ünnepségen a hatolykai hívek és vendégek mellett részt vettek papok a Kézdi-Orbai főesperesi kerületből, Szentkatolna polgármestere, Tusa Levente, Fejér László RMDSZ-képviselő, Olosz Gergely vállalkozó és más meghívottak.
A megáldás szertartása előtt Pakó Benedek atya elmondta: azért álmodta és készíttette ezt a művet, hogy emléket állítson a volt egyháziaknak, hiszen nagyon könnyen elfelejtik őket – de azért is, hogy a fiatalokban felébressze a vonzalmat az istenes élet elkötelezettségére. A rövid templomi műsor után a hívő sereg az emlékműhöz vonult, amelyet a püspök úr megáldott. A zord idő ellenére mindenki ott volt, aki részt vett a búcsús szentmisén, a szép és fölemelő ünnep a himnusz eléneklésével fejeződött be.
Opra István plébános
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Antal és Tamás autonómiát kértek a PER-rel folytatott megbeszélésen
Sajtótájékoztató keretében mutatta be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt a két prezentációt, amelyet amerikai segítséggel szervezett román-magyar kerekasztalokon mutattak be.
Tamás Sándor elmondta, hogy a román-magyar párbeszéd kapcsán, ami a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére jött létre, fontosnak tartják a teljes átláthatóságot, ezért szeretnék bárminemű változtatás nélkül bemutatni mindazt, amit elmondtak és képviselőtek a két korábbi poianai találkozón, melynek egy új román magyar etnikai paktum a célja. Tamás Sándor elmondta, noha a meghívottakat az amerikaiak választották ki, a résztvevők az RMDSZ elnökének tudtával és felhatalmazásával vettek részt a találkozókon.
Az elöljáró beszélt arról, hogy eddig három találkozó jött létre, egy előkészítő megbeszélés, és két kétnapos kerekasztal. A két kerekasztalon székelyföldi magyar politikusok, román parlamenti pártok képviselői, és az amerikai civil szervezetek, valamint az amerikai nagykövetség képviselői vettek részt.
Az első kerekasztalon elhangzottak
A megbeszélés során sor került az elmúlt huszonöt év kisebbségi politikájának áttekintésére, valamint a jelenlegi helyzet összefoglalójára.
Antal Árpád egy prezentáció keretei közt mutatta be Székelyföld politikai autonómiájának történelmét, emlékeztetve arra, hogy 1599-ben Mihai Viteazul megerősítette a székelyek kiváltságait, akik aztán 1918-ban is ígéretet kaptak az autonómia újraalakítására. Beszélt arról is, hogy az autonómia valóság volt a XX században is, amikor 1952 és 1968 között létezett a Maros Magyar Autonóm Tartomány, amikor a magyar a régió hivatalos nyelve volt a román mellett.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a kommunizmus alatt a román államhatalom mesterséges eszközökkel próbálta megváltoztatni Székelyföldön az etnikai arányokat, de az elmúlt húsz évben Székelyföldön mégis helyrebillent a demográfiai trend. A polgármester szerint ez azért lehetséges, mert a székelyek szeretik a szülőföldjüket és nem akarnak onnan elmenni máshová.
A polgármester arról is beszélt, hogy noha 1989 után elindult egy párbeszéd, melynek eredményeképpen jelentős nyelvi jogokat sikerült kiharcolni, a román állam „kontroll-kooptációt” alkalmazott a magyar kisebbséggel szemben, beemelték őket a hatalomba, de a székelyföldi követelések nem teljesültek. A polgármester hangsúlyozta, hogy „az utolsó nagy közös román-erdélyi magyar projekt a NATO és az EU csatlakozás volt”, mely során a román állam gesztusokat tett a magyar közösség felé. Ugyanakkor a NATO és az EU integrált egy problémát, amelynek a megoldása most már az ő felelősségük is. Azóta lényegében semmilyen előrelépés nem történt a közösségi jogok terén, sőt, a létező jogokat is igyekszik megnyirbálni a hatalom, nem beszélve arról a román politikában uralkodó, a politikai pártok és a média által gerjesztett magyarellenes hangulatról, mely eddig soha nem látott mértéket öltött.
„Székelyföldön jelenleg az a helyzet, hogy nincsenek fejlesztések, például nem épült egyetlen autópálya sem, az én városomban a legnagyobb állami beruházás egy csendőrlaktanya építése volt. Ugyanakkor a közösségi szimbólumaink és a magyar nyelv folyamatos támadás alatt állnak, úgy az államhatalom, mint a szélsőséges csoportosulások részéről. Azt érezzük, hogy az állam nem véd meg bennünket, ellenkezőleg, hallgatólagosan diszkriminál, hiszen huszonöt év után még mindig nincsenek magyar feliratok a gyógyszereken, és még mindig más régiókból érkező román nemzetiségű emberek dolgoznak a rendőrség, a belügy, a katonaság és az igazságszolgáltatás kötelékében. Kettős mércét alkalmaz velünk szemben a hatalom, hiszen Romániában csak két megye van, melynek nem lehet zászlója és ez a két magyar többségű székely megye.” – foglalta össze Antal Árpád a székelyföldi helyzetet.
A polgármester arra is kitért, hogy Romániában a mai napig nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a magyarokra, különösen a közösség vezetőire, akiket folyamatosan megfigyelnek, lehallgatnak és megpróbálnak megfélemlíteni. Pedig a székelyföldi magyarok nem akarnak mást, csak azt, ami bevett és működő gyakorlat 14 autonóm státussal rendelkező régióban és 12 olyan régióban, ahol az állam nyelve mellett van más hivatalos nyelv is.
„Sokszor szembesülünk azzal, hogy szakadároknak neveznek bennünket, pedig ez nem igaz. Ezt leginkább két érzékletes moldáviai példával tudom a legjobban alátámasztani: Transznisztria szakadár régió, és Gagauzia autonóm terület. Jelentős különbség van a kettő között. Amikor mi azt mondjuk, hogy autonómiát akarunk, nem Transznisztria, hanem Gagauzia, de még inkább Dél-Tirol példáját akarjuk követni.”- tisztázta Antal Árpád, aki hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az autonómia létrejötte jelentősen megerősítené a székelyek lojalitását a román állam iránt.
A prezentációban a székelyföldiek tíz pontban foglalták össze a közösségi igényeket:
1. A román mellett a magyar legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön
2. A székely zászló elfogadása Székelyföld regionális szimbólumaként
3. Székelyföld fejlesztési régió létrehozatalt
4. Székelyföld területi és fiskális autonómiájának a létrehozatala
5. Teljes körű decentralizáció
6. Etnikai arányosság bevezetése az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben
7. Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé
8. Jöjjön létre Székelyföldön állami finanszírozású magyar egyetem
9. Az állam finanszírozza a kétnyelvűséget
10. Székelyföldön vezessen át autópálya
Egyébiránt maguk a romániai emberek is úgy vélik egy 2012-es IRES felmérés alapján, hogy a hadügy és a külügy kivételével az összes kormányzati kompetenciának a régiókhoz kellene kerülniük. Ugyanis a túlzottan centralizált román állam valós térképe egy aránytalanul „hatalmas hasú” Bukarestet és vékonydongájú régiókat mutat. Fontos, hogy a romániai megyék között a székely megyék erős középmezőnyben vannak, és nettó befizetők, tehát Székelyföld szegénysége hamis politikai mítosz. Mindenki veszít a jelenleg fennálló fejlesztési régiókkal, a székelyföldi megyék például 600 millió eurót az elkövetkező uniós költségvetési ciklusban. Mindezek alapján fontos, hogy újabb román-magyar párbeszéd alakuljon ki, ahol az egyik fél nem erőből diktál a másik félnek, hanem a méltányosság és az együttműködés jegyében tárgyaljanak Székelyföld autonómiájáról. A második kerekasztalon elhangzottak
A második kerekasztalon bemutatott prezentációban a székelyföldi politikusok hangsúlyozták, hogy a székelyek nem szakadárok, hanem autonomisták. Az előző kerekasztalról készült jegyzőkönyvvel kapcsolatosan, melyet az amerikaiak készítettek, megjegyezték, hogy annak nagyon sok elemével nem értenek egyet, pontosabban nem gondolják azt, hogy a Romániában megvalósult úgynevezett kisebbségi modell pozitív modell lenne. Szerintük a román modell lényege a kisebbségi elitek kontrollkooptációja, és mindaddig, amíg a létező kisebbségi jogok nem valósultak meg a gyakorlatban, a magyar vezetőket zászló és feliratperekkel üldözik, a zsidók és a németek eltűntek Romániából és jelenleg a magyarság asszimilációja zajlik, addig nem lehet egy sikeres román kisebbségi modellről beszélni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a román állam kisebbségpolitikája azt eredményezte, hogy leginkább a mélyszegénységben élő kisebbségiek száma nő. Beszéltek arról, hogy 2018-ban száz éve lesz annak, hogy Erdély Románia részéve vált és az 1918-ban ígért autonómia még mindig nem valósult meg. Antal Árpád statisztikai adatokkal igazolt azt, hogy a tömbben élő magyarság a romániai átlag alatt fogyott, tehát aki arra számít, hogy a székelység problematikája megoldódik azzal, hogy a magyarság elfogy Erdélyből, az téved.
„Európában vannak a mi szempontunkból releváns kisebbségi modellek, melyeket mi pozitív és negatív modellekként értelmezünk. E tekintetben negatív modellnek tekintjük Koszovót, Kelet-Ukrajnát és bizonyos tekintetben Katalóniát is. Koszovó esetében az autonómia megtagadása egy új államot eredményezett, Kelet-Ukrajnában az új ukrán vezetés kisebbségellenes politikája (pl. a regionális nyelvek betiltása) a jelenlegi belháborúhoz vezetett és azt eredményezte, hogy ma már felajánlották nekik az autonómiát, de az nekik már nem elég. Katalónia esetében is az történt, hogy a katalánok azért kezdtek el függetlenségben gondolkodni, mert a spanyol alkotmánybíróság elutasította a katalán nemzet létét. Az a közös elem ezekben a példákban, hogy a többség némi empátiával meg tudta volna előzni a kialakult patthelyzeteket.” fogalmazott Antal Árpád.
Pozitív modellként értékelték ugyanakkor Skóciát, arra hivatkozva, hogy Skócia esetében a skótoknak lehetőségük volt arra, hogy demokratikus módon nyilvánítsanak véleményt a régiójukról.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a térségben kialakult geopolitikai válság teljesen új helyzetet eredményezett. Antal Árpád elmondta, hogy hosszú idő után most van olyan miniszterelnöke Magyarországnak Orbán Viktor személyében, aki támogatja a székelyek törekvéseit, aki odafigyel a székelyekre és képviselői azt, amit azok meg akarnak valósítani.
Antal ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a térségben nagyon megerősödött az orosz politikai befolyás és hogy az orosz külpolitika fegyverként használja az EU-ban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében. Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása vagy instabilitása. Mindez azért különösen aggasztó, mert egy uniós kisebbségi sztenderd hiánya könnyen instabilitást okozhat. „A kisebbségi kérdést soha nem lehet lezártnak tekinteni. Új generációk nőnek fel, akik esetünkben már demokráciában születtek, akik magától értetődőnek tekintik azt, hogy a több demokrácia több joggal jár. Ezért a kisebbségi ügyeket időnként újra kell tárgyalni úgy, hogy az új generációk elvárásai is helyzet kapjanak benne”- fejtette ki Antal Árpád, aki arra is kitért, hogy nem lehet szembeállítani a gazdasági érdekeket az identitás kérdésével. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti, és példaként a Financial Times 2012-es adatára hivatkozott, melyből kiderül az, hogy hiába magas a GDP Skóciában, a skótok számára továbbra is fontos az identitás kérdése, olyan annyira, hogy népszavazást szerveztek erről.
A prezentációt Antal azzal folytatta, hogy az autonómiának széles tömegbázisa van Székelyföldön, és mára már megkerülhetetlen kérdés lett az erdélyi politikában. Azt is elmondta, hogy az autonómia lényegi kérdéseiből nem lehet engedni, az nem lehet alku tárgya, ezt az SZNT és az RMDSZ statútumai közötti különbséggel érzékeltette, amikor az RMDSZ autonómia statútumát mérsékeltnek és az SZNT statútumát radikálisabbnak nevezte.
Ahhoz, hogy az autonómia létrejöjjön, alkotmányos reformra van szükség. Fontos, hogy erről a kérdésről egy civilizált társadalmi párbeszéd alakuljon ki és a média ne hisztérikusan viszonyuljon hozzá. Az alkotmányos reform során fontos, hogy a nemzetállam kitétel kikerüljön az alkotmányból, hiszen ez nem tartalmazza a kisebbségeket, akik maguk is államalkotó tényezők Romániában. Továbbá fontos, hogy az alkotmány elismerje a regionális hivatalos nyelvek és a régiók létjogosultságát. Az alkotmány ugyanis hamis koncepciókra támaszkodik, amikor a szuverenitást és az egységet teszi az állam alapjává, a szuverenitás tekintetében nem túl szuverén módon viszonyul a befolyásos nemzetközi szervezetekhez, tehát csak a kisebbségekkel szemben mutatja magát szuverénnek, míg az egység tekintetében sem alkalmaz egyenlő mércét, hiszen vannak megyék Romániában, melyeknek nem lehet saját zászlójuk sem, míg ez más megyék esetében magától értetődő.
Amennyiben Romániában demokrácia van, akkor a kisebbségnek is joga kellene legyen hozzá, hogy a saját jövőjével kapcsolatosan demokratikus módon, referendumon fogalmazza meg az elképzeléseit. Ez azonban nem megengedett, hiszen vagy az alkotmányra hivatkoznak vagy adminisztratív módon akadályozzák azt, hogy a székelyek referendumon nyilvánítsák ki az akaratukat, és ily módon sérül a demokrácia Romániában, arról nem is szólva, hogy a többség arroganciája tartós frusztrációt okoz a kisebbség tagjainak, akik ily módon jelentősen radikalizálódnak. Fontos, hogy a románok ne arrogáns és lekicsinylő visszautasítással kezeljék a székelység autonómiaigényét, hanem érdemben foglalkozzanak azzal. Az a tény, hogy az RMDSZ kormányalkotó tényező volt az elmúlt időszakban, az nem jelenti azt, hogy a székelység problémái megoldódtak. A kormányban való jelenlét azt jelenti, hogy a román állam döntéshozó szerveinek csak egy töredékében van jelen a magyarság. A magyarok nincsenek jelen az igazságszolgáltatásban, az elnöki hivatalban, az ortodox egyházban, a titkosszolgálatokban és a militarizált egységekben sem, tehát nincs is ráhatásuk ezekre a befolyásos állami intézményekre.
Az autonómia lényege pedig röviden a következő: hivatalos magyar regionális nyelv a román mellett, fiskális autonómia, nyelvi arányosság, valamint regionális döntéshozatali felhatalmazás a régiót érintő ügyekben.
A kerekasztal végén a székelyföldi politikusok a következő kérdéseket intézték a román résztvevőkhöz: Az elkövetkező 4 évben
1. Mi az ami lehetséges, mi az ami nem lehetséges kisebbségi ügyekben? 2. Lesz-e olyan alkotmánya Romániának, mely lehetővé teszi a magyar hivatalos regionális nyelvet? 3. Elismerik-e a régiót területi adminisztratív egységként?
4. A székely zászló kérdését meg lehet-e oldani 30 napon belül?
5. Lehetővé teszi-e a román politikai elit egy referendum megszervezését Székelyföld autonómiájáról? 6. A székely politikusok mit mondjanak otthon, hogy lehetséges-e eredményeket elérni demokratikus eszközökkel, vagy a demokratikus eszközök nem elegendőek ehhez?
Közlemény
Erdély.ma

’56-os szoborparkot avattak a Bihar megyei Szalacson
Négy helyi születésű, az 1956-os események nyomán meghurcolt személyiségnek állítottak emléket – háromnak szoborral, egynek emléktáblával – október 26-án, vasárnap délben Szalacson. A korábbi piac helyén kialakított ’56-os emlékparkban mindegyik családtagjai részt vettek és koszorúztak.
A reggeli, fagy-körüli hőmérsékletet kellemessé enyhítették a napsugarak, mikor a vasárnap délelőtti istentiszteletet, illetve szentmisét követően az új parkban gyülekeztek a szalacsiak és vendégeik. Az ’56-os emlékparkot egy 2 éve megfogalmazódott ötlet alapján a korábbi piac helyén alakították ki, ahol most a kerítés övezte térségben sétányok, padok, lámpák, szökőkút várja a látogatókat, és, mint elhangzott, tavasztól majd a zöld, és a virágok tarkasága lesz a jellemző.
Az egybegyűlteket Horváth Béla polgármester köszöntötte, ünnepi beszédében úgy fogalmazva, hogy a községközponti piac „betonrengetegét” váltják egy olyan tetszetős zöldövezettel, melynek egyszersmind tartalmat is adnak: Szalacsról eddig a pincék, esetleg a „szalacsi bicskások” jutottak az emberek eszébe, mostantól a község nagy szülöttei előtt is lehet tisztelegni, ők név szerint: Balaskó Vilmos református lelkész, vallástanár, dr.Andrássy Ernő orvos, régész, dr.Szalacsy Rácz Imre író, tanár, illetve Szalacsy Rácz István tanár, festőművész (előbbi háromnak szobrot állítottak, utóbbira testvére szobra alatt emléktáblával emlékeztek).
Kihatással a jövőre
A polgármester után Pitó Lajos tisztelendő, majd Szabó Zsolt tiszteletes mondott imát, és kért áldást szobrokra, és az egész parkra. Szalacson született férfiakra emlékezünk, akik különböző életpályát futottak be, de nem csak a szülőhelyük kapcsolja össze őket, hanem a kor, amiben éltek, ahogyan azokhoz viszonyultak, és az elszenvedett meghurcoltatások is – kezdte beszédét Cseke Attila képviselő. A politikus egyebek mellett kifejtette: mindannyian tudták, hogy „a rendszer” figyeli őket, de azt is, hogy kiállásuknak értelme van, kihatása a jövendőre. Megmutatták, hogyan kell kiállni egy elnyomó rendszer ellen a közösségért, példájukra büszkék lehetnek utódaik, fejezte be beszédét a képviselő.
Emlékezések A továbbiakban a családok képviselői mondtak – a bejelentés szerint – laudációkat, melyek azonban inkább az emlékek felelevenítései, nevezettek életpályájának felvázolásai voltak. Dr.Andrássy Ernőre a kilencedik ikszen túli, de életerősen tevékenykedő fia, Andrássy Péter emlékezett, elmondva, hogy pillanatnyilag „30 főt számláló vérvonallal és 7 fős orvosgenerációval büszkélkedhetnek”. Dr.Szalacsy Rácz Imre író-tanárról, illetve Szalacsy Rácz István tanár-festőművészről előbbi lánya, Szalacsy Rácz Mária mondta el, hogyan harcolt mindegyik a maga eszközeivel a nemzeti öntudat ébrentartásáért, amiért aztán irredentának, árulónak bélyegezték őket. Balaskó Vilmos életrajzi adatait, munkásságának állomásait fia, Balaskó Balázs olvasta fel, azzal zárva gondolatait, hogy a szoborállítással édesapja „lelke végleg hazatalált”.
Összegyűjtötték a címeket
Az Örökzöld asszonykórus énekei után került sor a Szabó István fafaragó alkotásainak megkoszorúzására. Végezetül a polgármester mondott köszönetet azoknak, akik hozzájárultak a park kivitelezéséhez, az ünnepség megszervezéséhez, és külön azért, hogy minden emlékező család képviselőtette magát. Az ünnepség utáni ebédnél a polgármester egy adatbázis „összehozására” is megkérte az említett családtagokat, hogy a továbbiakban rendszeresen informálni tudják őket Szalacs történéseiről, hogy tarthassák a kapcsolatot a szülőfölddel.
Rencz Csaba
erdon.ro
Erdély.ma

Mi kell az autonómiához? (Kerekasztal-beszélgetés Izsák Balázzsal, Szilágyi Zsolttal, Toró T. Tiborral)
Használ-e az autonómiamozgalomnak, hogy az RMDSZ előállt saját statútumával, összefogással vagy értelmes munkamegosztással lehet előbbre vinni az önrendelkezés ügyét, mire van még szükség céljaink eléréséhez? – ezeket a kérdéseket boncolgatta az Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán című marosvásárhelyi konferencia zárásaként zajlott, Farkas Réka, lapunk munkatársa által moderált kerekasztal-beszélgetésen Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje. Az RMDSZ képviselői nem vettek részt az eseményen, és távol maradt a programban még szereplő Bíró Zsolt MPP-elnök is, így aztán parázs vita nem alakult ki a beszélgetés résztvevői között, a leglényegesebb kérdésekben ugyanis egyetértenek.
Azt mindannyian elismerték: előrelépésnek számít, hogy az RMDSZ végre felvállalja a román közvélemény előtt az autonómia ügyét – a tervezetet azonban meglehetősen szkeptikusan fogadták, szerintük az SZNT statútumából kellett volna kiindulni. Izsák Balázs részletekbe menően sorolta az RMDSZ-féle tervezet hibáit, összehasonlítva azt az SZNT statútumával. Az RMDSZ a dél-tiroli statútumot másolta le 75 százalékban, pedig vannak más nemzetközi példák is, például a spanyol vagy az egyesült királyságbeli autonómiák, amelyekkel az SZNT tervezete számol, miközben a székely széki berendezkedés hagyományaira is épít, tévedés tehát azt állítani, hogy elavult lenne a Csapó-féle dokumentum. Hatáskörök tekintetében is eltér a két tervezet, de a cél sem egyértelmű: az SZNT kimondja, hogy a nemzeti közösség megmaradásának, az identitás megőrzésének intézményi garanciáit jelenti a statútum, az RMDSZ azzal érvel, hogy az autonómia jólétet jelent, holott az ahhoz vezető legegyszerűbb út az asszimiláció – érvelt az SZNT elnöke. Toró T. Tibor is jónak ítélte, hogy az RMDSZ foglalkozik a témával, nem volt mindig így, jegyezte meg, majd arra hívta fel a figyelmet: ebben hatalmas érdeme van az SZNT-nek és a Néppártnak is. Szerinte is jobb lett volna az SZNT statútumából kiindulni, egyeztetések után esetleg módosítani azt, és egységes tervezettel előállni. A legnagyobb veszély viszont, hogy az RMDSZ alkotmánymódosításhoz köti az autonómia megvalósítását, a távoli jövőbe helyezi, ezzel pedig veszélyezteti az autonómiaküzdelemben eddig legsikeresebbnek minősíthető mozgalmi hátteret, „hazaküldi az embereket”. Azt sem tartotta kizártnak, hogy ez a célja a tervezetnek: a megerősödött autonómiamozgalom elaltatása.
Szilágyi Zsolt leszögezte: a Néppárt és az RMDSZ között a legfontosabb különbség, hogy előbbi mindig kiáll az autonómiáért, utóbbi esetleg kampányban, bár ez is jó, meg is lepődött a román közvélemény, amikor a szövetség előállt tervezetével. Nem kell félnünk beszélni a román közvélemény előtt is a haladó európai regionalizmusról, a működő autonómiákról – hangsúlyozta a Néppárt államfőjelöltje, európai országokat, erdélyi hagyományokat sorolva, de a román politikatörténetből is idézett önrendelkezésről szóló jogszabályokat.
Arra a kérdésre, hogy az egység vagy az értelmes munkamegosztás a célravezető az erdélyi magyarság törekvéseinek sikerre viteléhez, Izsák Balázs leszögezte: ő egységpárti, de ehhez szilárd elvi alap kell, a célokban egyet kell érteni. A székelyek nagy me­netelése során megvalósult az összefogás az erdélyi magyar pártok és szervezetek között, de ki kell mondani: akkor az RMDSZ nem volt kormányon. Úgy nehéz összefogni, ha nekik folyamatosan egyeztetniük kell koalíciós partnereikkel – vélekedett. Toró T. Tibor szerint a két fogalom voltaképpen szinonima: az már bebizonyosodott, hogy egy szervezeten belül nem lehet egységet is teremteni és a politikai pluralizmust is megjeleníteni, az elvi alapokon nyugvó együttműködésnek azonban van realitása, ehhez azonban valamelyes egyensúly szükséges az erdélyi magyar közéletben, meg kell erősödnie az RMDSZ-en kívüli tábornak – erre jó alkalom a közelgő elnökválasztás is. Szilágyi Zsolt a verseny hasznosságát, de a párbeszéd szükségességét is hangsúlyozta, nehezményezve ugyanakkor, hogy Kelemen Hunor többször is elutasította vitára szóló meghívását.
Az autonómia megvalósításához Izsák Balázs szerint is szükség van a román féllel folytatott tárgyalásokra, ennek kiindulópontja lehet például az alkotmányjogi értelmezések lefolytatása, amire eddig még nem került sor. Toró T. Tibor úgy vélte: fontos eszköz a párbeszéd, de önmagában nem elégséges, miként a parlamenti eszköztár sem elegendő – szükség van a külső nyomásra, a kedvező geopolitikai helyzetre, de a belső nyomásra is: aligha véletlen, hogy éppen a székelyek nagy menetelése után kezdett el érdeklődni Amerika is a székelyföldi magyarság ügye iránt. A békés, demokratikus eszközök is lehetnek erősek és hatékonyak – vélekedett a Néppárt elnöke. Szilágyi Zsolt a föderalizáció esélyeit latolgatva mondta el: tapasztalatai szerint egyre erőteljesebbek a regionalista törekvések a románság soraiban is, várják, hogy hamarosan létrejöjjön egy román regionalista erdélyi párt, amellyel akár koalíciót, regionalista szövetséget is lehetne majd kötni.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Antal Árpád: nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni
Az amerikaiak által kezdeményezett román-magyar etnikumközi párbeszédek tartalmáról, annak kulisszatitkairól, folytatásáról beszélt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn. 
A háromszéki és a sepsiszentgyörgyi RMDSZ vezetői bemutatták mindazt az anyagot, amelyet megfogalmaztak, valamint amelyet a korábban szervezett találkozón tárgyaltak az Egyesült Államokban bejegyzett Project on Ethnic Relations (PER) jogvédő szervezet vezetőivel. Tamás Sándor elárulta, hogy ezek alkalmával az amerikaiak kétkedtek abban, hogy azok a magyar kisebbséget érintő problémák, amelyet a meghívott romániai magyar politikusok felvázoltak, valóban széles körű társadalmi réteg igényeit tükrözik. Kitért arra is, hogy az Allen Kassoff, a PER visszavonult vezetője részvételével néhány hete szervezett beszélgetés is egy lépés volt az irányban, hogy bebizonyítsák ennek ellenkezőjét.
A magyar kisebbséget érintő problémák románok és amerikaiak előtt
Antal Árpád elmondta, egy előkészítő megbeszélés, továbbá két találkozó is lezajlott az amerikai PER vezetőivel tavasszal. Ezeken az eseményeken Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkeztek magyar politikusok, valamint – egy kivételével – a román parlamenti pártok képviselői is jelen voltak. A polgármester elárulta, hogy az amerikaiak kezdeményezték ezeket a találkozókat, ők is keresték, illetve hívták meg az általuk kiválasztott politikusokat. Az első találkozón magyar kisebbség problémáit abból az érvényben levő kijelentésből kiindulva mutatták be, miszerint Székelyföld nem létezik, majd ezt történelmi eseményekkel, tényekkel cáfolták.
Kihangsúlyozták azt is, hogy bár a román-magyarok együttműködése mindkét fél számára jelent előnyöket, mégis 1993-ban, a Neptun-ügy alkalmával is amerikai, azaz külső szervezésre volt szükség, hogy egyfajta párbeszéd létrejöjjön a két közösség közt. Ezzel kapcsolatban Antal kifejtette, az azt követő időszakban igen, de gyakorlatilag 2007 óta nincsenek nagy közös projektek, hozzáfűzve, hogy tapasztalataik alapján a kisebbségi jogok szélesítését illetően azóta nem is történtek előrelépések. „Székelyföld gazdasági bojkott alatt állt, hiszen nincs autópálya, amely érintené, nincsenek nagy állami intézmények, a nagy vállalkozások Bukarestben fizetik az adót, továbbá az igazságszolgáltatást is folyamatosan arra használják, hogy a kisebbségi jogokat visszaszorítsák, példaként felhozva a zászlópereket” – fejtette ki a városvezető.
„Nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni”
„Romániában aki magyarnak születik nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen minden magyar úgy ébred fel, hogy ő valamilyen negatív hatással van az országra. Így tekint a román állam minden magyarra, akikre csak akkor van szükség, ha olimpiai érmet szereznek a román zászló alatt” – jelentette ki Antal Árpád, aki hozzátette, az amerikai vezetőknek elmondták a székelység csupán annyit akar, amelyhez hasonlót az Európai Unió területén már megvalósítottak, ezeket pedig az amerikaiaknak is felsorolták.
A találkozókon hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Székelyföld zászlóját sosem a román helyére, hanem mellé tűzték ki, ugyanakkor beszéltek arról is, hogy milyen jogokat biztosítanának a románság számára a régióban: a románokat érintő kérdések eldöntésében szabad kezet kapnának, valamint teljes körű kulturális autonómia. Antal Árpád arra is kitért, hogy a Pénzügyminisztérium adatai alapján országos átlag fölött fizet be a Hargita, Kovászna és Maros megye a költségvetésbe. Így ezek nem eltartott megyékként vannak nyilvántartva, a jelenlegi regionális felosztás azonban hátrányt jelent a régiónak – magyarázta a városvezető.
Jegyzőkönyv „kiigazítás” és határidő a kisebbségi kérdések megoldására
A második találkozó egyik témája az elsőn készült jegyzőkönyv volt, ehhez fűztek hozzá megjegyzéseket. Antal Árpád elárulta, abban úgy jelent meg, hogy Románia pozitív modellnek számít a kisebbségi kérdések kezelését illetően, ezzel azonban nem értettek egyet. A PER vezetői az első megbeszélésen ugyanakkor nevetségesnek, és két héten belül megoldódó problémának látták a székely zászlók használatát érintő problémákat, így ezt érintve elmondták: nem oldódott meg, a perek folytatódnak, bár a polgármester hozzátette, nem érkezett komoly érv arra, hogy miért nem tűzhetik ki a lobogót.
Az Székely Nemzeti Tanács, továbbá az RMDSZ által elkészített autonómia statútumról is beszéltek, ugyanakkor a magyar politikusok ismét hangsúlyozták, hogy nem szeparatizmust szeretnének megvalósítani Székelyföldön. Moldova példájával élve pedig bemutatták, mi a különbség a szakadár és autonóm mozgalmak között. Határidőt is megszabtak a romániai magyar kisebbségi problémák megoldásának, Antal megjegyezte, 2018-ban lesz száz éve, hogy Erdély Romániához került, illetve száz éve annak, hogy az ígéreteket nem tartották be. „Ez határidő is egyben, amin belül ezeket a problémákat meg kell oldani, mert száz év hosszú idő, ez idő alatt pedig négy nemzet élete volt nehéz ebben az országban” – tette hozzá a városvezető.
Több érdekcsoport számára is fontos a régió
A geopolitikai helyzetet értelmezve Antal kifejtette, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke odafigyel és támogatja az erdélyi magyarság akaratát, ugyanakkor beszélt Vlagyimir Putyin oroszországi kormányfőről is. Mint magyarázta Putyin Kelet-Közép európai befolyását próbálja erősíteni, míg a terület jelen pillanatban geopolitikai szempontból több érdekcsoport által is fontos régiónak tekinthető. Oroszország külpolitikájában a kisebbségi jogokra hivatkozva próbálja átszervezni a világot, Székelyföldtől pedig akkor lehet távol tartani, ha az itt élők megkapják, amit akarnak, mivel akkor nem tudják felhasználni terveikhez a román-magyar konfliktust – zárta gondolatmenetét Antal Árpád.
Tamás Sándor arról beszélt, hogy a következő találkozó előreláthatólag februárban lesz, ugyanakkor javasolták, hogy ezt Sepsiszentgyörgyön szervezzék meg, valamint nyilvános fórum megtartását is kezdeményeznék, utóbbit az Európai Unión belüli regionális nyelvhasználat kérdésében. Mint magyarázta ezt úgy képzelik, hogy az adott országok képviselői bemutatnák, ebben a kérdésben milyen jogszabály van érvényben, és gyakorlatban hogyan működnek azok megvalósításai.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Szelvény 43 ezer rászorulónak
Hargita megyében 43 653 hátrányos helyzetű személynek kézbesíti a Román Posta október 30-tól kezdődően azokat a szelvényeket, amelyek felmutatásával a későbbiekben – egyelőre nem tudni, pontosan mikor – átvehetik az uniós élelmiszersegélyt. Az uniós támogatás lebonyolításánál a szelvények bevezetése mellett még más módosításokat is tartalmaz az erre vonatkozó új jogszabály.
A 2014-ből származó 799-es számú kormányhatározat szabályozza a hátrányos helyzetűek uniós támogatási programját a 2014-2020-as periódusra. Az új jogszabály egyrészt kibővítette az élelmiszer-támogatásra jogosultak körét a családi pótlékban részesülőkkel (alocaţie pentru susţinere a familiei), másrészt megvonta az élelmiszersegélyt azoktól a munkanélküliektől, akiknek munkanélküliségi támogatása meghaladja a havi 400 lejt. Szintén újdonság, hogy a jogosultak csak a személyre szóló szelvényekkel vehetik át az élelmiszereket a helyi önkormányzatok által kijelölt helyszíneken.  
Október 30-tól kezdik kézbesíteni
A fent említett kuponokat október 30-tól kezdik el kézbesíteni a postások, tudtuk meg Dombi Józseftől, a Hargita Megyei Postahivatal igazgatójától. Elmondása szerint Hargita megyében 43 653 személy számára juttatják el a szelvényeket. „Hasonlóan járnak el a postások, mint az egészségügyi kártya kézbesítése során: két egymást követő naptári napon keresik fel a címzetteket, amennyiben nem tudják átadni az érintettnek vagy egyik családtagjának, értesítést hagynak hátra, hogy a szelvényeket még tíz naptári napig a postahivatalokban tároljuk, ahonnan átvehetők.”
Kérdések a jogszabállyal kapcsolatosan
Kövér Katalin, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szociális osztályának vezetője az új jogszabály kapcsán elmondta, számos tisztázatlan kérdés felmerült, főként a kiosztással kapcsolatban. „Például azoknak a személyeknek, akik jogosultak lennének a segélyre, de nem egyezik meg a személyazonossági igazolványukon szereplő lakcím a valós tartózkodási címükkel, hogyan juttatják el a szelvényt?” – tette fel a kérdést az osztályvezető. A korábbi években kaptak egy táblázatot a jogosultak névjegyzékével, amit kifüggesztettek a hivatalban, bárki leellenőrizhette, hogy szerepel-e a listán. Ha nem, kérhette a pótlistára való felvételét. Idén azonban nem kapnak névjegyzéket, így enélkül a pótlista összeállítása sem lesz zökkenőmentes, hiszen nem tudják megállapítani, hogy a kérelmező valamilyen okból nem kapta kézhez a kuponját, vagy egyáltalán nem is jár neki.
Ugyanakkor a jogosultak névjegyzéke nélkül azt is nehéz lesz leellenőrizni, hogy ki az, aki annak ellenére is pótlistára iratkozik, hogy már rendelkezik szelvénnyel. A törvény ugyanis nem engedélyezi, hogy duplán kapjon a jogosult támogatást.
Harminc nap alatt kell kiosztani
„A korábbi évek tapasztalatából kiindulva nem egyszerre fogjuk megkapni az élelmiszereket, de ha elveszem a szelvényét, és nem tudom kiadni neki az összes élelmiszert, hogyan tudom követni, ki mikor, mennyi élelmiszert vett át?” – sorolta kérdéseit Kövér Katalin. Az osztályvezető ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy a törvény mindössze harminc napot ad az élelmiszerek kiosztására a pótlistásokkal együtt.
„Ez egy kisebb településen nem okozhat gondot, de Csíkszeredában, ahol tavaly is közel háromezer személynek osztottuk ki az élelmiszercsomagokat, nem lesz könnyű ilyen rövid idő alatt teljesíteni.” Szerinte az lett volna a legegyszerűbb, ha szelvények helyett értékjegyet kapnak az érintettek, és azt levásárolhatták volna az üzletekben, így meg lehetett volna spórolni a szállítási, raktározási és személyzeti költségeket, többen is juthattak volna támogatáshoz. „Végül az is kérdés, hogy az élelmiszer-szállítmányokra megkötötték-e már a szerződést, mert tudjuk, hogy a jelenlegi közbeszerzési törvények értelmében ekkora mennyiségű áru megvásárlása a legjobb esetben is két hónap, leszámítva az óvásokat. Az irodánkban már érdeklődtek az emberek, hogy mikor kaphatják meg az élelmiszereket. Érdemben nem tudtunk nekik választ adni, mert még nem kaptunk erre vonatkozóan semmilyen közleményt” – mutatott rá Kövér.
Koordinációs szerep a prefektúráknak
Az elmúlt pár évben a megyei önkormányzatok irányították az élelmiszer-leosztást, azonban az új jogszabály ismét a prefektúrákra ruházta át a támogatási program koordinációs feladatait. Petres Sándor Hargita megyei prefektus érdeklődésünkre elmondta, tudják, hogy nekik kell irányítani a program lebonyolítását, de más konkrét információval egyelőre nem tudnak szolgálni.
Mi lesz a szatyorban?
Az uniós élelmiszer-támogatásra a szociális segélyből élők, a 400 lejnél kevesebbet kapó munkanélküliek (azok is, akik nem részesülnek munkanélküli segélyben, de regisztrálták őket álláskeresőként a munkaerő-elhelyező ügynökségeknél), a 400 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők, a súlyos fogyatékkal élők, a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadifoglyok, politikai elítéltek és most már a családi pótlékban részesülők is jogosultak. Idén nem kapnak paradicsom- és vegyes-zöldség konzervet, viszont négy liter olaj, négy kilogramm cukor, hat kilogramm liszt, hat kilogramm puliszkaliszt, két tasak 400 grammos száraztészta, nyolc disznókonzerv, hat marhakonzerv és tíz pástétom fog szerepelni az alapélelmiszer-csomagban.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro