Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. október 13.
4. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások
2014. október 8. és 12. között a Kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház szervezésében zajlott a 4. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások-című színházfesztivál. Gazdag programmal- előadások, kerekasztal-beszélgetések, könyv bemutatók várták a színházi szakembereket és a közönséget.
Lengyelországból, Magyarországról, Csehországból, Svájcból, Portugáliából, Olaszországból, az Egyesült Államokból, Franciaországból és Romániából érkeztek neves szakemberek, többek között Matei Vişniec, világhírű drámaíró, Alina Nelega író, drámaíró, Robert Cohen amerikai színházi szakember. A fesztivál programjában- a szabadság útjai témakörben- a Kolozsvári Nemzeti Színház 9 előadással szerepelt. Két bemutatót tartottak. Eli Simon rendezésében Földönkívüli bohócok és Alexandru Dabija rendezésében Tábori György: Mein Kampf című darabját tekinthette meg a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata Mihai Măniuţiu rendezésében, Cervantes műve nyomán készült, Don Quijote című előadással vendégszerepelt. Romantikus vígjáték A fesztivál nyitó előadása W. Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátéka, amelyet Uray Péter rendezett. Az előadás kezdő jelenetei a hatalomért folyó harcot mutatják be. Államcsínnyel megbuktatják a herceget, és az egész udvart deportálják. A rendező előtérbe helyezi a hatalom kérdését. Ilyen körülmények között bontakoznak ki a szerelmi történetek, melyeket a mozgás és a gesztus, azaz a mozgásszínház eszközeivel fejez ki. Új értékkel, a mozgásszínház eszközeivel gazdagodik az előadás. Az előadás rendezője, koreográfusa Uray Péter. A zenei válogatást is megvalósítja. Díszlet és jelmeztervező: Adriana Grand. Dramaturg: Sándor L. István. Főbb szereplők: Radu Lărgeanu (Frigyes, a száműzött herceg). Györgyjakab Enikő (Rosalinda), Miron Maxim (Orlando), Sânzania Tarţa (Célia), Matei Rotaru (Próbakő), Anca Hanu (Phoebe), Mihail Onaca (Silvius). A szöveget románra fordította Virgil Teodorescu.
Uray Péter rendező, koreográfus, színház- pedagógus, a Budapesti Boleró Színház és a Panboro Színház alapítója és művészeti igazgatója, valamint a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió művészeti vezetője. Számtalan mozgásszínházi előadást rendezett. Mihail Măniuţiu, Kelemen József, Béres László, Csányi János, Bocsárdi László által rendezett előadások koreográfusa. Az előadást követően kerekasztal-beszélgetést szerveztek a táncszínház és a romániai közönség viszonyáról, melyen Uray Péter és Vava Ştefănescu vettek részt.
A mozgásszínház sajátosságai
A moderátor szerepét Dan C. Mihăilescu töltötte be.
Uray Péter mozgásszínháznak nevezi a műfajt, amelynek sajátossága, hogy bármilyen teret befoglal. A szöveggel ellentétben- mondta a rendező- a mozgás két dologra ad lehetőséget. Egyrészt megjeleníti a figurák (szereplők) közti viszonyt, másrészt a figurák belső állapotát és annak változását. A mozgás úgy működik, hogy lehetőség van megkeresni a szöveg mögötti tartalmat. A rendező elszakad a szövegtől, újraértelmezi a szöveg mögötti tartalmat. Nagyon fontos, hogy megtalálja a szereplők igazságát, mert mindeniknek saját története van. Amint a rendező elmondta, ez a 6. shakespeare-i előadás, melyet rendezett. Az előadások erős színész-táncos jelenettel bírnak. Térben való elhelyezésük stúdiószínpadot igényelnek. A legerősebb hatást akkor érik el, ha a nézők közelről látják a színészt, annak rezdüléseit. A kolozsvári előadás nagytermi produkció volt. Ebben az esetben a nézők távolabb ülnek a színészektől, ilyenkor másképp kell koreografálni. Keresi a kísérletezés lehetőségét. Itt érdekes a nagy térrel, a szöveggel való találkozása a mozgásnak. Nagy szerencse- mondta a rendező, hogy Györgyjakab Enikő (Kolozsvári Magyar Színház) kiváló színész és táncos. Nemcsak a nőt jeleníti meg, hanem magát az embert is. Rosalinda izgalmas kettősséget jelent, férfiként megjelenítő nő szerepét alakítja. Az előadás végén Rosalinda elmondja, hogyan zárul a történet. Akkor egy ideig nem tudja, hogy nővé válva szükség lesz rá a továbbiakban. Mikor nőként jelenik meg, akkor nincs játék, megérkeznek a jelen időbe. Az Orlandoval való találkozása a szabadságot, az újabb kihívást jelenti. Az eredeti szövegben csak utalás történik arra, hogy az igazi herceget elűzték, a testvére foglalta el a trónt. Amint a rendező hangsúlyozta, a műfaj miatt volt fontos, hogy megjelentse a deportálást, a száműzetést. Az előadás végén a szereplők egy pillanatra felveszik a bőröndjüket, elindulnak az új világba. Hirtelen döntés születik. „Megkeressük a mi utunkat”.
A kerekasztal-beszélgetés során felvetődött a Shakespeare- i vígjáték fordításának kérdése is. Uray Péter kifejtette, az előadásra a szövegnek a kortárs magyar nyelvre való fordítás alapján készült. A próba során kiderült, hogy a szövegnek román illetve magyar nyelvre való fordításában bizonyos különbségek vannak. A román fordítás romantikusabb, mint a magyar- mondta a rendező. Mihai Măniuţiu kifejtette, Romániában csak egyetlen táncszínház (mozgásszínház) van. A hazai színházak veszik át ezt a szerepet. A bukaresti Odeon, az aradi, a temesvári színház a kortárs táncművészetet jeleníti meg. Véleménye szerint 4-5 ilyen színházra lenne szükség. Dan C. Mihăilescu szerint nem értelmezzük helyesen a testiség kérdését. Úgy neveltek, hogy csak a gondolatnak van kifejező ereje, a gesztusnak, mozgásnak kevés. A vita végső következtetéseként megfogalmazták, a mozgásszínház közönségvonzó erővel rendelkezik.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2014. október 8. és 12. között a Kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház szervezésében zajlott a 4. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások-című színházfesztivál. Gazdag programmal- előadások, kerekasztal-beszélgetések, könyv bemutatók várták a színházi szakembereket és a közönséget.
Lengyelországból, Magyarországról, Csehországból, Svájcból, Portugáliából, Olaszországból, az Egyesült Államokból, Franciaországból és Romániából érkeztek neves szakemberek, többek között Matei Vişniec, világhírű drámaíró, Alina Nelega író, drámaíró, Robert Cohen amerikai színházi szakember. A fesztivál programjában- a szabadság útjai témakörben- a Kolozsvári Nemzeti Színház 9 előadással szerepelt. Két bemutatót tartottak. Eli Simon rendezésében Földönkívüli bohócok és Alexandru Dabija rendezésében Tábori György: Mein Kampf című darabját tekinthette meg a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata Mihai Măniuţiu rendezésében, Cervantes műve nyomán készült, Don Quijote című előadással vendégszerepelt. Romantikus vígjáték A fesztivál nyitó előadása W. Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátéka, amelyet Uray Péter rendezett. Az előadás kezdő jelenetei a hatalomért folyó harcot mutatják be. Államcsínnyel megbuktatják a herceget, és az egész udvart deportálják. A rendező előtérbe helyezi a hatalom kérdését. Ilyen körülmények között bontakoznak ki a szerelmi történetek, melyeket a mozgás és a gesztus, azaz a mozgásszínház eszközeivel fejez ki. Új értékkel, a mozgásszínház eszközeivel gazdagodik az előadás. Az előadás rendezője, koreográfusa Uray Péter. A zenei válogatást is megvalósítja. Díszlet és jelmeztervező: Adriana Grand. Dramaturg: Sándor L. István. Főbb szereplők: Radu Lărgeanu (Frigyes, a száműzött herceg). Györgyjakab Enikő (Rosalinda), Miron Maxim (Orlando), Sânzania Tarţa (Célia), Matei Rotaru (Próbakő), Anca Hanu (Phoebe), Mihail Onaca (Silvius). A szöveget románra fordította Virgil Teodorescu.
Uray Péter rendező, koreográfus, színház- pedagógus, a Budapesti Boleró Színház és a Panboro Színház alapítója és művészeti igazgatója, valamint a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió művészeti vezetője. Számtalan mozgásszínházi előadást rendezett. Mihail Măniuţiu, Kelemen József, Béres László, Csányi János, Bocsárdi László által rendezett előadások koreográfusa. Az előadást követően kerekasztal-beszélgetést szerveztek a táncszínház és a romániai közönség viszonyáról, melyen Uray Péter és Vava Ştefănescu vettek részt.
A mozgásszínház sajátosságai
A moderátor szerepét Dan C. Mihăilescu töltötte be.
Uray Péter mozgásszínháznak nevezi a műfajt, amelynek sajátossága, hogy bármilyen teret befoglal. A szöveggel ellentétben- mondta a rendező- a mozgás két dologra ad lehetőséget. Egyrészt megjeleníti a figurák (szereplők) közti viszonyt, másrészt a figurák belső állapotát és annak változását. A mozgás úgy működik, hogy lehetőség van megkeresni a szöveg mögötti tartalmat. A rendező elszakad a szövegtől, újraértelmezi a szöveg mögötti tartalmat. Nagyon fontos, hogy megtalálja a szereplők igazságát, mert mindeniknek saját története van. Amint a rendező elmondta, ez a 6. shakespeare-i előadás, melyet rendezett. Az előadások erős színész-táncos jelenettel bírnak. Térben való elhelyezésük stúdiószínpadot igényelnek. A legerősebb hatást akkor érik el, ha a nézők közelről látják a színészt, annak rezdüléseit. A kolozsvári előadás nagytermi produkció volt. Ebben az esetben a nézők távolabb ülnek a színészektől, ilyenkor másképp kell koreografálni. Keresi a kísérletezés lehetőségét. Itt érdekes a nagy térrel, a szöveggel való találkozása a mozgásnak. Nagy szerencse- mondta a rendező, hogy Györgyjakab Enikő (Kolozsvári Magyar Színház) kiváló színész és táncos. Nemcsak a nőt jeleníti meg, hanem magát az embert is. Rosalinda izgalmas kettősséget jelent, férfiként megjelenítő nő szerepét alakítja. Az előadás végén Rosalinda elmondja, hogyan zárul a történet. Akkor egy ideig nem tudja, hogy nővé válva szükség lesz rá a továbbiakban. Mikor nőként jelenik meg, akkor nincs játék, megérkeznek a jelen időbe. Az Orlandoval való találkozása a szabadságot, az újabb kihívást jelenti. Az eredeti szövegben csak utalás történik arra, hogy az igazi herceget elűzték, a testvére foglalta el a trónt. Amint a rendező hangsúlyozta, a műfaj miatt volt fontos, hogy megjelentse a deportálást, a száműzetést. Az előadás végén a szereplők egy pillanatra felveszik a bőröndjüket, elindulnak az új világba. Hirtelen döntés születik. „Megkeressük a mi utunkat”.
A kerekasztal-beszélgetés során felvetődött a Shakespeare- i vígjáték fordításának kérdése is. Uray Péter kifejtette, az előadásra a szövegnek a kortárs magyar nyelvre való fordítás alapján készült. A próba során kiderült, hogy a szövegnek román illetve magyar nyelvre való fordításában bizonyos különbségek vannak. A román fordítás romantikusabb, mint a magyar- mondta a rendező. Mihai Măniuţiu kifejtette, Romániában csak egyetlen táncszínház (mozgásszínház) van. A hazai színházak veszik át ezt a szerepet. A bukaresti Odeon, az aradi, a temesvári színház a kortárs táncművészetet jeleníti meg. Véleménye szerint 4-5 ilyen színházra lenne szükség. Dan C. Mihăilescu szerint nem értelmezzük helyesen a testiség kérdését. Úgy neveltek, hogy csak a gondolatnak van kifejező ereje, a gesztusnak, mozgásnak kevés. A vita végső következtetéseként megfogalmazták, a mozgásszínház közönségvonzó erővel rendelkezik.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2014. október 13.
Magyari Tivadar
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Vitaindító a közoktatásról
Közoktatással kapcsolatos tennivalók, különös tekintettel a demográfiai szempontból veszélyeztetett oktatási helyszínekre: Magyari Tivadar KAT-vitaindítója.
Az alábbiakban az évtized közepére megerősödő oktatásügyi kihívások és veszélyhelyzetek lehetséges, egységes kielemzésének és megválaszolásának a főbb pontjait fektetjük le.
A kulturális autonómia és az önkormányzati elv erősítése az oktatás terén
A politikai érdekképviselőet általános irányelvei, programja szerint is, a nemzeti közösség prioritása – a kulturális autonómia jegyében – közjogilag szavatolt rendszerbe foglalni az önkormányzatra épülő oktatási hálózatunk működtetését. Önkormányzatra épülő hálózatunk rendszerét a hárompillérűség (állami, felekezeti, magán) elvére építjük.
A teljes körű anyanyelvi oktatás elvének gyakorlatba ültetése érdekében továbbra is az a cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába járni. A helyzet megoldására a kistérségi iskolahálózatok kialakítása mellett a szórványkollégium-rendszer kiteljesítése, működésének megszilárdítása szükséges, különös figyelemmel a civil szervezetekkel és az egyházakkal való, eddigiekben is gyümölcsöző együttműködésre. Tennivalók: - román nyelvű oktatásban résztvevők beazonosítása - a román iskolákba íratott magyar tanulók számára magyar osztályok indítása - a román osztályokban tanulók bevonása a magyar nyelven folyó tehetségápolási programokba - a magyar nyelvű oktatás kereteinek további bővítése Csángóföldön b) Kiemelten kell kezelnünk állami iskolahálózatunk építésében a finanszírozási és infrastrukturális feltételek biztosítását szórványvidéken, jogi vonatkozásban pedig felügyelnünk kell a jogi személyiséggel rendelkező egységek, törvényesen előírt létszám alatti, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló osztályok és csoportok engedélyezését a tanügyi törvény szabályozásának megfelelően. c) Alapvető feladat az önálló, anyanyelvű közoktatási intézmények alapítása a csángók lakta övezetekben. Saját iskoláik létrehozásáig a magyarul tanulni vágyó csángó gyermekek részére biztosítanunk kell anyanyelvünk, kultúránk elsajátításának lehetőségét a román nyelvű tanintézetekben, illetve alternatív oktatási formákban is.
d) Az érdekképviselőetnek el kell látnia érdekvédelmi feladatát az anyanyelven működő állami oktatási egységek vagy alegységek, intézmények létesítésével, megszüntetésével, működtetésével és az oktatási kínálat megállapításával kapcsolatban, valamint a megyei és intézményi szintű vezetőségekben való részarányos képviselőet biztosítása érdekében.
e) Az új közoktatási struktúrában nagy szerepet kap az iskola előtti nevelés. Bölcsődéinkben eddig nem alkalmaztak szakképzett pedagógusokat, meg kell oldanunk a kisdedóvóképzés feladatait.
f) Az oktatás másik fontos pillére a felekezeti oktatás, amelynek jelentős hagyományai vannak Erdélyben. Az új tanügyi törvény kodifikálja a felekezeti oktatást, és biztosítja az állam által elismert felekezetek jogát tanintézmények alapítására, valamint előírja a felekezeti oktatás rendszerében tanuló iskoláskorúak számára is érettségiig a fejkvóta megadását. A képzés szintén fontos pillére a magánoktatás. Erdélyi magyar közösségünk kiemelt értékei a különféle alapítványok által működtetett magánóvodák, magániskolák.
A demográfiai okokból és a román állam tartósan rossz oktatáspolitikája miatt veszélybe kerülő szórványbeli iskolák veszélyeztetettsége és tennivalók:
2013. november 23-án az RMDSZ felső döntéshozó testülete, a Szövetségi Képviselők tanácsa döntést hozott arról, hogy ki kell dolgozni a jelenlegi válságos, népességfogyásos helyzetben egy szerkezetváltási tervet, és első körben (de a továbbiakban is a lehető legnagyobb mértékben) helyi (regionális) cselekvési programok szükségesek, amit helyi szakmai körök kezdeményeznek.
Ennek a döntésnek az alapján a szakmai, értelmiségi közösség egyes felismerései álltak:
1. Eljött az ideje annak, hogy az oktatásunk differenciált, regionális megközelítése még nagyobb hangsúlyt kapjon, miután az országos oktatáspolitika (vagyis a keretfeltételek) alakításában a közösség immár messze eljutott azáltal, hogy:
- a viszonylag kedvező új tanügyi törvény született meg, illetve: - kevés kivétellel megalakulhattak a kívánt magyar iskolák, és ezzel egy 1989-től tartó folyamat a végéhez, de legalábbis új szakaszához közelített, valamint: - a nagy regionális rendszereket épített ki (vagy vett részt kiépítésükben) az oktatás szolgálatában (pl. szórványkollégiumok, országos segítő programok)
2. Az oktatást érintő gazdasági és demográfiai tényezők is, de a politikai kapacitás, befolyás is régióról régióra nagyon különböznek;
3. Helyi adatokon, tényeken alapuló elemzés szükséges, a helyiek önismerete megkerülhetetlen;
4. A helyi oktatási problémákra, kihívásokra a választ a helyieknek kell legelőször megfogalmazniuk, a megvalósítás is bizonyos részekben rajtuk múlik; 5. Az oktatás válsághelyzetei helyi jellegűek, egyes kényszerű változások áldozatokkal, terhekkel járhatnak, érdekcsoportokat érintenek, konfliktusokat is okozhatnak: a legbölcsebb ezek kezelését is elsődlegesen a helyeikre bízni. 6. Az új oktatási törvény csökkenti a központosítást, és a szubszidiaritás jegyében a tanintézetek működtetését a helyi közösségekre bízza.
Az elemzés első, nagyobbik szakasza befejeződött, a veszélyeztetett oktatási helyszínek katasztere 2014 nyarára összeállt, az egyes iskolákról szóló részletes adatlapok nagyrészt naprakészen használhatók. A Közpolitikai Elemző Központ által végrehajtott program eddigi részei a magyar állam, az RMDSZ főtitkársága, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research Kft támogatásával valósultak meg. Az elemzők feliratukban így indokolták a kataszter szükségességét, értelmét: „Erdélyben 2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek száma. 2010-ben először következett be az, hogy a magyar újszülöttek száma tízezer fő alá esett. Az elmúlt néhány év 15%-os gyermekszám-csökkenése Erdély szórványterületein és a Bánságban hatványozottan jelentkezett. Az erdélyi szórványmegyékben mintegy harmadával, a Bánságban 50%-kal esett vissza rövid időszak alatt a gyermekszám. Ennek hatására a 2014-es tanévtől kezdődően a magyar tannyelven beiskolázható gyermekek számának visszaesése miatt komoly kihívások érik majd az erdélyi magyar oktatási intézményhálózatot. Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezethet.”
A veszélyeztetett oktatási helyszínek száma megyékre lebontva, az elkészített elemzés szerint a következőképpen alakul:
Arad - 11 Beszterce-Naszód - 14 Bihar - 23 Brassó - 13 Fehér - 15 Hargita - 6 Hunyad - 6 Kolozs - 35 Kovászna - 4 Krassó-Szörény - 1 Máramaros - 7 Maros - 42 Szatmár - 18 Szeben - 19 Temes - 12 Összesen 235 Az „Iskolák veszélyben” program első szakaszának keretében – több más összegző, elemző tanulmány mellett – teljes körűen feldolgozásra kerültek az erdélyi magyar oktatásról rendelkezésre álló statisztikai adatok, és terepmunka keretében összeírásra került erdélyi magyar oktatási hálózat mintegy 200 veszélyeztetett helyszíne. Ezek jellemzően olyan települések, illetve iskolák, amelyekben a magyar oktatást 2020 előtt komoly kihívások érik. A program keretében ugyanakkor az is egyértelműen kiderült, hogy ezeken a területeken (is) vannak olyan komoly oktatásszervezési és demográfiai tartalékok, amelyekkel nagymértékben lehet csökkenteni a fenntarthatósági kockázatokat. Ennek nyomán szakmai testületek megyei szinten közép és hosszabb távú együttműködési tervezeteket dolgoznak ki, együttműködve a helyi érdekképviselőettel, illetve annak önkormányzati tényezőivel, mely végső célja helyi megközelítésű, de országos szintéziseket és közpolitikai lépéseket megalapozó egységes, praktikus, operacionális oktatási terv elkészülése.
Sarkalatos elv: az anyanyelvi jogok érvényesülése az oktatásban
Közösségünknek minden magyar gyermek számára biztosítania kell a magyar oktatás lehetőségét, akkor is, ha a gyerekszám a lakóhelyen nem teszi lehetővé semmilyen kedvező jogszabály révén az iskola fenntartását. Ennek érdekében az ismert, kipróbált, egyes helyeken bevált módszerek közül az optimálist kell választani (tanulói ingázás, térítés vagy iskolabusz révén, tanári ingázás, szórványkollégiumi vagy a nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezés). Egy éven belül el kell készíteni egy ezzel kapcsolatos világos, összerdélyi tervet a szórványkollégiumok hálózatának szükséges és elégséges elemeivel.
A szakoktatás megerősítése, a lemaradások felszámolása
Az érdekképviselőet programjában is kijelölt feladat kell legyen a szakiskolák létesítése; egyre több szaklíceumi profilú intézményt kell létrehoznunk, a versenyképességünk növelése érdekében pótolnunk kell a hiányzó vagy elsorvadt profilokat, mint például a mezőgazdasági és környezetvédelmi szakemberképzés terén. Ily módon jó lehetőségek nyílnak az állami és vállalkozói partnerségben, kettős nyereséget kínálva: bevonjuk a magántőkét, és azonnali elhelyezkedési lehetőséget nyújtva biztosítjuk a helyi szakemberek utánpótlását.
Stratégiai megoldások sürgős kidolgozása idültté vált közoktatási problémák kezelésére egy tanéven belül. Bár törvényalkotási vonalon előrelépés történt, az utóbbi években a gazdasági, illetve demográfiai természetű válsághelyzetekre rátevődik, sőt a kezelési módozatokat ellehetetleníti egy sor idült szerkezeti-szervezeti válság, amely nagyrészt az új oktatási törvény alkalmazásával járó átalakítások miatt van, de jórészt amiatt, hogy az új törvényt részlegesen, átértelmezve, késve alkalmazzák. Az orvosolandó helyzetek az alábbi pontokban foglalhatók össze:
1. A törvényes, jogszabályi helyzet:
- Az oktatási törvény elhúzódó és elodázott alkalmazása, illetve az alkalmazási módszerek révén való átértelmezése.
2. A gazdasági gondok, a pénzhiány:
- Pénzügyi megszorítások (maga az új törvény alkalmazása sokkal többe kerülne, mint a korábbi oktatási rendszer); fejkvóta rendszer rossz alkalmazása.
3. Centralizáció
- A minisztériumi, és azáltal a tanfelügyelőségi centralizmus és bürokrácia óriási növekedése; - Pedagógusok leterhelése korábbi terhelésükön túl, főleg központi eredetű feladatokkal, uniformizált, s ezért helyben bonyodalmasan alkalmazható tennivalókkal; uniformizált, ezért egységesen csak sok igazságtalansággal alkalmazott mércékkel - Iskolaigazgatói pozíciók versenyvizsgájának évek óta való halasztása
- Oktatói kinevezések centralizációjának fenntartása; iskolák kiszolgáltatottsága ennek.
4. Szakmai problémák
A közelmúltban a tanárképzés visszáságai miatt, a tanári státust (javadalmazás, presztízs, közmegbecsülés) hátrányosan érintő gazdasági és társadalmi tényezők miatt, sőt bizonyos nézetek szerint a kommunikációs és kulturális generációváltás folytán is, az oktatásunk szakmai tartalmi vesztességekkel, azaz rosszabbul felkészült, hiányos tudású tanulóval jár jelenleg.
Ezek miatt a következő évben a közoktatás ügyeiben tevékenykedő összes politikussal, képviselővel, civil vezetővel egyeztetve el kell készíteni a lehetséges jogszabály-kezdeményezések, rendelet-tervek, orvosolnivaló helyzetek konkrét, operatív listáját és előkészíteni azokat a megoldási stratégiákat, amelyeket az érdekképviselőetek kötelezően követnek. Ez a következő idült gondokat kell, hogy érintse:
1. új tantervek ügye:
Az új tantervek késve, lassan alakulnak ki. Első körben számba kell venni, hogy tantárgyanként hol tart a tanterv-készítés, mit kell erről kommunikálni az érdeklődő szakmának, és melyek a hátralevő sürgős teendők.
2. tankönyvkiadás ügye (ezen belül: a tankönyvlicitek ügyei): A tankönyvek késése, a licitek bonyolítása nyomán ki kell dolgozni egy rövidtávú tervet, mind a tankönyv-helyzet, mind pedig a segédanyagok kapcsán. Egy kimutatást kell készíteni a pillanatnyi helyzetről, ezeket kommunikálni kell a szakma felé, mert igény van rá. Ki kell dolgozni az érintett, potenciálisan licitáló kiadókkal való egyeztetés módjait.
3. iskolaigazgatók versenyvizsgájának ügye
Várhatóan, hosszú késés után 2015 őszére meghirdetik az iskolaigazgatói állásokat; ezekre fel kell készülni (formai megfelelések helyzetének feltérképezése).
4. szakiskolák ügye
A helyi (és ebből levezethető országos) tervekben el kell készülnie a tervezett, szükséges szakiskolák térképének (hálózatának), pontos, adatokban gazdag elképzelésekkel.
5. Iskolabusz-rendszer visszásságainak megoldása
A törvényi is bürokratikus okok elhárítása, az önkormányzatok pénzügyi mozgásterének (vagy az iskolaközpontok) növelése.
6. országos versenyek hátrányai kisebbségi oktatás terén; ezek orvoslása: Az országos vetélkedők túlzott központosításának révén megoldásokat kell találni, közösen az államtitkársággal a következő problémákra (amik az országos felmérők problémái is) - a fordítások problémája
- a kidolgozásra rendelkezésre álló idő ügye
- a pontozás, értékelés ügye
7. összevont (szimultán) falusi elemi iskolák ügye, különös tekintettel az előkészítő év problémáira: Az előkészítő év tanterve és eszköztára problémás; bürokrácia és a „külső vezérlésű” tanrendek jellemzik, a tanítókat megkötik a központi részletes tervek és előírások, munkájukat hátráltatják. Ha szükséges, alternatív jogszabály-tervezetet kell kidolgozni.
Transindex.ro
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Vitaindító a közoktatásról
Közoktatással kapcsolatos tennivalók, különös tekintettel a demográfiai szempontból veszélyeztetett oktatási helyszínekre: Magyari Tivadar KAT-vitaindítója.
Az alábbiakban az évtized közepére megerősödő oktatásügyi kihívások és veszélyhelyzetek lehetséges, egységes kielemzésének és megválaszolásának a főbb pontjait fektetjük le.
A kulturális autonómia és az önkormányzati elv erősítése az oktatás terén
A politikai érdekképviselőet általános irányelvei, programja szerint is, a nemzeti közösség prioritása – a kulturális autonómia jegyében – közjogilag szavatolt rendszerbe foglalni az önkormányzatra épülő oktatási hálózatunk működtetését. Önkormányzatra épülő hálózatunk rendszerét a hárompillérűség (állami, felekezeti, magán) elvére építjük.
A teljes körű anyanyelvi oktatás elvének gyakorlatba ültetése érdekében továbbra is az a cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába járni. A helyzet megoldására a kistérségi iskolahálózatok kialakítása mellett a szórványkollégium-rendszer kiteljesítése, működésének megszilárdítása szükséges, különös figyelemmel a civil szervezetekkel és az egyházakkal való, eddigiekben is gyümölcsöző együttműködésre. Tennivalók: - román nyelvű oktatásban résztvevők beazonosítása - a román iskolákba íratott magyar tanulók számára magyar osztályok indítása - a román osztályokban tanulók bevonása a magyar nyelven folyó tehetségápolási programokba - a magyar nyelvű oktatás kereteinek további bővítése Csángóföldön b) Kiemelten kell kezelnünk állami iskolahálózatunk építésében a finanszírozási és infrastrukturális feltételek biztosítását szórványvidéken, jogi vonatkozásban pedig felügyelnünk kell a jogi személyiséggel rendelkező egységek, törvényesen előírt létszám alatti, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló osztályok és csoportok engedélyezését a tanügyi törvény szabályozásának megfelelően. c) Alapvető feladat az önálló, anyanyelvű közoktatási intézmények alapítása a csángók lakta övezetekben. Saját iskoláik létrehozásáig a magyarul tanulni vágyó csángó gyermekek részére biztosítanunk kell anyanyelvünk, kultúránk elsajátításának lehetőségét a román nyelvű tanintézetekben, illetve alternatív oktatási formákban is.
d) Az érdekképviselőetnek el kell látnia érdekvédelmi feladatát az anyanyelven működő állami oktatási egységek vagy alegységek, intézmények létesítésével, megszüntetésével, működtetésével és az oktatási kínálat megállapításával kapcsolatban, valamint a megyei és intézményi szintű vezetőségekben való részarányos képviselőet biztosítása érdekében.
e) Az új közoktatási struktúrában nagy szerepet kap az iskola előtti nevelés. Bölcsődéinkben eddig nem alkalmaztak szakképzett pedagógusokat, meg kell oldanunk a kisdedóvóképzés feladatait.
f) Az oktatás másik fontos pillére a felekezeti oktatás, amelynek jelentős hagyományai vannak Erdélyben. Az új tanügyi törvény kodifikálja a felekezeti oktatást, és biztosítja az állam által elismert felekezetek jogát tanintézmények alapítására, valamint előírja a felekezeti oktatás rendszerében tanuló iskoláskorúak számára is érettségiig a fejkvóta megadását. A képzés szintén fontos pillére a magánoktatás. Erdélyi magyar közösségünk kiemelt értékei a különféle alapítványok által működtetett magánóvodák, magániskolák.
A demográfiai okokból és a román állam tartósan rossz oktatáspolitikája miatt veszélybe kerülő szórványbeli iskolák veszélyeztetettsége és tennivalók:
2013. november 23-án az RMDSZ felső döntéshozó testülete, a Szövetségi Képviselők tanácsa döntést hozott arról, hogy ki kell dolgozni a jelenlegi válságos, népességfogyásos helyzetben egy szerkezetváltási tervet, és első körben (de a továbbiakban is a lehető legnagyobb mértékben) helyi (regionális) cselekvési programok szükségesek, amit helyi szakmai körök kezdeményeznek.
Ennek a döntésnek az alapján a szakmai, értelmiségi közösség egyes felismerései álltak:
1. Eljött az ideje annak, hogy az oktatásunk differenciált, regionális megközelítése még nagyobb hangsúlyt kapjon, miután az országos oktatáspolitika (vagyis a keretfeltételek) alakításában a közösség immár messze eljutott azáltal, hogy:
- a viszonylag kedvező új tanügyi törvény született meg, illetve: - kevés kivétellel megalakulhattak a kívánt magyar iskolák, és ezzel egy 1989-től tartó folyamat a végéhez, de legalábbis új szakaszához közelített, valamint: - a nagy regionális rendszereket épített ki (vagy vett részt kiépítésükben) az oktatás szolgálatában (pl. szórványkollégiumok, országos segítő programok)
2. Az oktatást érintő gazdasági és demográfiai tényezők is, de a politikai kapacitás, befolyás is régióról régióra nagyon különböznek;
3. Helyi adatokon, tényeken alapuló elemzés szükséges, a helyiek önismerete megkerülhetetlen;
4. A helyi oktatási problémákra, kihívásokra a választ a helyieknek kell legelőször megfogalmazniuk, a megvalósítás is bizonyos részekben rajtuk múlik; 5. Az oktatás válsághelyzetei helyi jellegűek, egyes kényszerű változások áldozatokkal, terhekkel járhatnak, érdekcsoportokat érintenek, konfliktusokat is okozhatnak: a legbölcsebb ezek kezelését is elsődlegesen a helyeikre bízni. 6. Az új oktatási törvény csökkenti a központosítást, és a szubszidiaritás jegyében a tanintézetek működtetését a helyi közösségekre bízza.
Az elemzés első, nagyobbik szakasza befejeződött, a veszélyeztetett oktatási helyszínek katasztere 2014 nyarára összeállt, az egyes iskolákról szóló részletes adatlapok nagyrészt naprakészen használhatók. A Közpolitikai Elemző Központ által végrehajtott program eddigi részei a magyar állam, az RMDSZ főtitkársága, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research Kft támogatásával valósultak meg. Az elemzők feliratukban így indokolták a kataszter szükségességét, értelmét: „Erdélyben 2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek száma. 2010-ben először következett be az, hogy a magyar újszülöttek száma tízezer fő alá esett. Az elmúlt néhány év 15%-os gyermekszám-csökkenése Erdély szórványterületein és a Bánságban hatványozottan jelentkezett. Az erdélyi szórványmegyékben mintegy harmadával, a Bánságban 50%-kal esett vissza rövid időszak alatt a gyermekszám. Ennek hatására a 2014-es tanévtől kezdődően a magyar tannyelven beiskolázható gyermekek számának visszaesése miatt komoly kihívások érik majd az erdélyi magyar oktatási intézményhálózatot. Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezethet.”
A veszélyeztetett oktatási helyszínek száma megyékre lebontva, az elkészített elemzés szerint a következőképpen alakul:
Arad - 11 Beszterce-Naszód - 14 Bihar - 23 Brassó - 13 Fehér - 15 Hargita - 6 Hunyad - 6 Kolozs - 35 Kovászna - 4 Krassó-Szörény - 1 Máramaros - 7 Maros - 42 Szatmár - 18 Szeben - 19 Temes - 12 Összesen 235 Az „Iskolák veszélyben” program első szakaszának keretében – több más összegző, elemző tanulmány mellett – teljes körűen feldolgozásra kerültek az erdélyi magyar oktatásról rendelkezésre álló statisztikai adatok, és terepmunka keretében összeírásra került erdélyi magyar oktatási hálózat mintegy 200 veszélyeztetett helyszíne. Ezek jellemzően olyan települések, illetve iskolák, amelyekben a magyar oktatást 2020 előtt komoly kihívások érik. A program keretében ugyanakkor az is egyértelműen kiderült, hogy ezeken a területeken (is) vannak olyan komoly oktatásszervezési és demográfiai tartalékok, amelyekkel nagymértékben lehet csökkenteni a fenntarthatósági kockázatokat. Ennek nyomán szakmai testületek megyei szinten közép és hosszabb távú együttműködési tervezeteket dolgoznak ki, együttműködve a helyi érdekképviselőettel, illetve annak önkormányzati tényezőivel, mely végső célja helyi megközelítésű, de országos szintéziseket és közpolitikai lépéseket megalapozó egységes, praktikus, operacionális oktatási terv elkészülése.
Sarkalatos elv: az anyanyelvi jogok érvényesülése az oktatásban
Közösségünknek minden magyar gyermek számára biztosítania kell a magyar oktatás lehetőségét, akkor is, ha a gyerekszám a lakóhelyen nem teszi lehetővé semmilyen kedvező jogszabály révén az iskola fenntartását. Ennek érdekében az ismert, kipróbált, egyes helyeken bevált módszerek közül az optimálist kell választani (tanulói ingázás, térítés vagy iskolabusz révén, tanári ingázás, szórványkollégiumi vagy a nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezés). Egy éven belül el kell készíteni egy ezzel kapcsolatos világos, összerdélyi tervet a szórványkollégiumok hálózatának szükséges és elégséges elemeivel.
A szakoktatás megerősítése, a lemaradások felszámolása
Az érdekképviselőet programjában is kijelölt feladat kell legyen a szakiskolák létesítése; egyre több szaklíceumi profilú intézményt kell létrehoznunk, a versenyképességünk növelése érdekében pótolnunk kell a hiányzó vagy elsorvadt profilokat, mint például a mezőgazdasági és környezetvédelmi szakemberképzés terén. Ily módon jó lehetőségek nyílnak az állami és vállalkozói partnerségben, kettős nyereséget kínálva: bevonjuk a magántőkét, és azonnali elhelyezkedési lehetőséget nyújtva biztosítjuk a helyi szakemberek utánpótlását.
Stratégiai megoldások sürgős kidolgozása idültté vált közoktatási problémák kezelésére egy tanéven belül. Bár törvényalkotási vonalon előrelépés történt, az utóbbi években a gazdasági, illetve demográfiai természetű válsághelyzetekre rátevődik, sőt a kezelési módozatokat ellehetetleníti egy sor idült szerkezeti-szervezeti válság, amely nagyrészt az új oktatási törvény alkalmazásával járó átalakítások miatt van, de jórészt amiatt, hogy az új törvényt részlegesen, átértelmezve, késve alkalmazzák. Az orvosolandó helyzetek az alábbi pontokban foglalhatók össze:
1. A törvényes, jogszabályi helyzet:
- Az oktatási törvény elhúzódó és elodázott alkalmazása, illetve az alkalmazási módszerek révén való átértelmezése.
2. A gazdasági gondok, a pénzhiány:
- Pénzügyi megszorítások (maga az új törvény alkalmazása sokkal többe kerülne, mint a korábbi oktatási rendszer); fejkvóta rendszer rossz alkalmazása.
3. Centralizáció
- A minisztériumi, és azáltal a tanfelügyelőségi centralizmus és bürokrácia óriási növekedése; - Pedagógusok leterhelése korábbi terhelésükön túl, főleg központi eredetű feladatokkal, uniformizált, s ezért helyben bonyodalmasan alkalmazható tennivalókkal; uniformizált, ezért egységesen csak sok igazságtalansággal alkalmazott mércékkel - Iskolaigazgatói pozíciók versenyvizsgájának évek óta való halasztása
- Oktatói kinevezések centralizációjának fenntartása; iskolák kiszolgáltatottsága ennek.
4. Szakmai problémák
A közelmúltban a tanárképzés visszáságai miatt, a tanári státust (javadalmazás, presztízs, közmegbecsülés) hátrányosan érintő gazdasági és társadalmi tényezők miatt, sőt bizonyos nézetek szerint a kommunikációs és kulturális generációváltás folytán is, az oktatásunk szakmai tartalmi vesztességekkel, azaz rosszabbul felkészült, hiányos tudású tanulóval jár jelenleg.
Ezek miatt a következő évben a közoktatás ügyeiben tevékenykedő összes politikussal, képviselővel, civil vezetővel egyeztetve el kell készíteni a lehetséges jogszabály-kezdeményezések, rendelet-tervek, orvosolnivaló helyzetek konkrét, operatív listáját és előkészíteni azokat a megoldási stratégiákat, amelyeket az érdekképviselőetek kötelezően követnek. Ez a következő idült gondokat kell, hogy érintse:
1. új tantervek ügye:
Az új tantervek késve, lassan alakulnak ki. Első körben számba kell venni, hogy tantárgyanként hol tart a tanterv-készítés, mit kell erről kommunikálni az érdeklődő szakmának, és melyek a hátralevő sürgős teendők.
2. tankönyvkiadás ügye (ezen belül: a tankönyvlicitek ügyei): A tankönyvek késése, a licitek bonyolítása nyomán ki kell dolgozni egy rövidtávú tervet, mind a tankönyv-helyzet, mind pedig a segédanyagok kapcsán. Egy kimutatást kell készíteni a pillanatnyi helyzetről, ezeket kommunikálni kell a szakma felé, mert igény van rá. Ki kell dolgozni az érintett, potenciálisan licitáló kiadókkal való egyeztetés módjait.
3. iskolaigazgatók versenyvizsgájának ügye
Várhatóan, hosszú késés után 2015 őszére meghirdetik az iskolaigazgatói állásokat; ezekre fel kell készülni (formai megfelelések helyzetének feltérképezése).
4. szakiskolák ügye
A helyi (és ebből levezethető országos) tervekben el kell készülnie a tervezett, szükséges szakiskolák térképének (hálózatának), pontos, adatokban gazdag elképzelésekkel.
5. Iskolabusz-rendszer visszásságainak megoldása
A törvényi is bürokratikus okok elhárítása, az önkormányzatok pénzügyi mozgásterének (vagy az iskolaközpontok) növelése.
6. országos versenyek hátrányai kisebbségi oktatás terén; ezek orvoslása: Az országos vetélkedők túlzott központosításának révén megoldásokat kell találni, közösen az államtitkársággal a következő problémákra (amik az országos felmérők problémái is) - a fordítások problémája
- a kidolgozásra rendelkezésre álló idő ügye
- a pontozás, értékelés ügye
7. összevont (szimultán) falusi elemi iskolák ügye, különös tekintettel az előkészítő év problémáira: Az előkészítő év tanterve és eszköztára problémás; bürokrácia és a „külső vezérlésű” tanrendek jellemzik, a tanítókat megkötik a központi részletes tervek és előírások, munkájukat hátráltatják. Ha szükséges, alternatív jogszabály-tervezetet kell kidolgozni.
Transindex.ro
2014. október 13.
Nyelv és Tudomány
Magyar aranykor Moldvában
A csángók életéről beszámoló írások régebben és ma is inkább a szegénységről, kiszolgáltatottságról, kirekesztettségről szólnak – nem alaptalanul. De nem volt mindig így: a moldvai magyarok a 14–16. században befolyásosak voltak a vajda udvarában, és viszonylagos jómódban éltek. Erről keveset hallunk – itt az ideje pótolni!
Arról többféle – bár nem egyformán alátámasztható – nézet létezik, hogy mikor kerültek a csángók ősei Moldvába, erről volt már szó korábban. A leginkább alátámasztható nézetet szerint, akár éltek magyarok a mongol fennhatóság előtt a Kárpátoktól keletre, akár nem, a csángók elődei nemigen lehettek köztük, nagyobb tömegben semmiképp sem élték volna túl a nomád inváziót. A 14. századi érkezés mellett többféle tudományág tanúskodik, és megjelennek a moldvai magyarok életéről szóló írott források is.
14. század: a moldvai megtelepedés
A Moldvai Fejedelemség megalapítása a magyar király, Nagy Lajos (1342–1382) támogatásával történt: miután 1345-ben Lackfi András legyőzte a tatárokat, a Magyar Királyság birtokába került a Kárpátoktól a Dnyeszterig terjedő terület, s itt határvédelmi sávot hoztak létre. A terület uralkodójává Nagy Lajos Dragoş máramarosi (román) vajdát tette meg, a csángók elődeinek első csoportjai minden valószínűség szerint szintén vele érkeztek. A Moldvába települők között más magyarországi csoportok tagjai, jászok és szászok is voltak, az előbbiek alapíthatták Jászvásárt (Iaşi), róluk későbbi adataink nemigen vannak. A szászokról annál inkább: Észak-Moldvában egészen a 17. század végéig jelen voltak, és jelentős szerepük volt a városi életben, például Moldvabányán, Kutnárban, Szucsáván, Szeretvásáron, Németvásáron.
A nyelvjárástörténeti megfontolások arra mutatnak, hogy a magyar csoportok Erdély északi részéről, a Mezőségből, illetve az ezzel összefüggő Szamos-völgyi területekről érkeztek Moldvába. Néprajzi kapcsolataik – viseletük, eszközeik, szokásaik, építkezési módjuk stb. – is ehhez a területhez kötik őket. A Moldvába település a Kárpátok északkeleti hágóin, a Radnai és a Borgói hágón keresztül, a Beszterce és a Moldva folyók mentén át történhetett. Első telepeiket is itt, Észak-Moldvában hozták létre, valószínűleg első betelepülőként – erre utal, hogy nemcsak a településnevek, hanem a hegy- és folyónevek is magyar eredetűek ezen a vidéken.
Nem sokkal később, még a 14. század folyamán, tovább terjeszkedtek dél felé is, falvaik zárt láncot alkottak Szucsávától a Tatros folyó torkolatáig. A települések jórészét a 14. századi helynévadási szokásoknak megfelelően a -falva utótaggal képezték.
15. század: az aranykor
A Moldvai Fejedelemség nagyon korán, alapítása után alig egy évtizeddel ténylegesen függetlenedett Magyarországtól, de a névleges függőség egy ideig még fennállt. Az 1370-es években vert első moldvai pénzen az Anjou címer (Nagy Lajos címere) is látható, és a magyar befolyás még sokáig erős maradt. Ezzel lehet összefüggésben az is, hogy a 14–15. században több moldvai vajdának is magyar felesége volt. A fejedelmi udvar belső emberei között a korabeli oklevelek sok magyart említenek, s rajtuk kívül számos birtokost is.
A Moldvai Fejedelemség katonailag továbbra is a magyar érdekszférába tartozott, keleti határait a 15. században a magyar királyok erősítették meg, most már nem a mongolok, hanem az Oszmán Birodalom ellen. De magyar irányítás alatt álltak a moldvai katolikusok is. Az 1370-ben alapított szeretvásári, az 1382-ben alapított argyesi és az 1423-ban alapított moldvabányai püspökség egyaránt az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott, püspökeiket a magyar király nevezte ki. Szorosan kötődött anyakolostorához az erdélyi csíksomlyói ferences kolostor filiáléjaként 1412-ben létrejött bákói ferences kolostor. A 14–15. században a moldvai (magyar és szász) katolikusok nemcsak szabadon gyakorolhatták vallásukat, hanem a vajdák kifejezett támogatását is élvezték.
A magyaroknak és a szászoknak egyébként fontos szerepük volt a városi élet kialakításában: a kézművesipar és a kereskedelem szinte kizárólag az ő kezükben volt. A 15. században megalakultak az első moldvai céhek (pl. ácsok, fazekasok, szabók céhei), és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki az erdélyi és a galíciai városokkal. A magyar alapítású Bákó ebben az időben vált fontos kereskedelmi központtá, szerepét a ferences kolostor tovább növelte. A kereskedelem virágzására utal az is, hogy a területen sok -vásár utótagú helynév van, s ezek jórészt lefedik Moldva egész területét (például Jászvásár, Aknavásár, Németvásár, Tatrosvásár, Románvásár stb.). A történeti adatok szerint a moldvai vásárok messze földön híresek voltak. A magyar hatást mutatják azok a kölcsönszavak, amelyek ebben az időben kerültek a magyarból a románba. Ezek többsége az állami élettel, a közigazgatással, a katonasággal, a városi élettel kapcsolatos, pl. ’vitéz’, ’kard’, ’apród’, ’zsold’, ’ispán’, ’bíró’, ’deák’, ’polgár’, ’(kézműves) mester’ stb.
A legkorábbi telepesek zöme azonban földműves volt, s tulajdonképpen a mezőgazdaságból éltek a kézművesiparral foglalkozók és a kereskedők is. Ezeknek a földműveseknek a jó része valószínűleg a jobb lehetőségek reményében, s az erdélyi nehéz körülmények miatt – ekkortájt háborúskodás dúlt és járvány pusztított Erdélyben – települt át a Kárpátok keleti oldalára. A gazdálkodásra kiválóan alkalmas föld jól termett, az állattenyésztés is jelentős volt: különösen a moldvai lovak voltak híresek, de számottevő volt az ökörkivitel is. Különösen a Szeret északi részén volt fontos a bortermelés: a híres kotnári szőlőket művelői, a magyar telepesek a 15. század végén adták el a vajdának; de termesztettek szőlőt Bákó és Tatros vidékén is. A falvak folyók mentén épültek, s a területen ekkor még nagy erdőségek is voltak, így halban, vadban sem volt hiány.
A faluközösségek nagy önállósággal bírtak: lakosaik szabadparaszti sorban éltek, földesúr alá nem tartoztak, hanem ún. răzăşok, azaz részesek voltak: a falu birtokában lévő közös földön gazdálkodtak, egymás között fölosztva a határt. Szükség esetén peres ügyeikkel közvetlenül a vajdához fordulhattak, s neki fizettek adót is; a falu ügyeit önrendelkezéssel irányították: maguknak választották bíráikat és az esküdteket, maguk szerződtették a papot és a tanítót.
16. század: gazdasági stabilitás, népességnövekedés
A 14–15. században a Moldva és a Beszterce fölső és középső folyásának lakossága még javarészt magyar lehetett, összeköttetéseik eredeti kirajzási területükkel, a Szamos-völgyi–mezőségi magyarsággal ebben a korban folytonosak voltak. A kapcsolatok a 16. század folyamán szakadtak meg, amikor ezeknek az északnyugati telepeknek nagy része elrománosodott; ezzel a magyar települések súlypontja fokozatosan Románvásár vidékére tolódott el.
A nem székely magyarsággal egy időben – bár náluk jóval kisebb létszámban – már a 14–15. században is érkeztek székelyek Moldvába, nyugati irányból. Telepeiket a Kárpátokhoz közelebb, a Tatros völgyében és a Tázló, az Ojtoz és a Tatros összefolyásának vidékén hozták létre, a helynévi adatokból következtethetően első betelepülőként. A terület a 14. században csak földrajzilag tartozott Moldvához: néprajzilag Székelyföld része volt, s az Ojtozi és a Gyimesi szoroson át földrajzilag is szoros kapcsolatban állt Erdéllyel. Ez Moldva egyetlen sóvidéke, és a sóbányák első művelői székelyek voltak: erre utal a magyar helynévi anyagon kívül az is, hogy az itteni sókitermeléssel kapcsolatos román terminusok magyar eredetűek, pl. a ’sóvágó munkás’ jelentésű şaugău (< magyar sóvágó), céhük első embere a birău (< magyar bíró), a bányák felügyelője a cămăraş (< magyar kamarás), és Tatrosnak még a 17. században is katolikus magyar şoltuza, azaz soltésza (városbírája) volt.
Tatros vidékére a folyamatos székely betelepülés mellett 1436-tól mintegy fél évszázadon át viszonylag nagy tömegben érkeztek huszita menekültek a Szerémségből és Dél-Erdélyből, később Pozsony környékéről is – Németi György 1566-ban Tatrosban fejezte be a Huszita bibliát.
A 16. század nem hozott sok változást a gazdasági és a társadalmi vonatkozásokban: a moldvai magyarság továbbra is megtartotta szerepét a vajdai udvarban, a kereskedelemben, a városi életben: Moldva húsz kerületéből 1591-ben kilenc magyar vagy német domináns mezőváros volt. Változatlan maradt a falvak önállósága is, és fenntartották az élénk a kapcsolatot az erdélyi városokkal.
A moldvai magyarok lélekszáma a 16. század végéig folytonosan növekedett. Az északi területeken megszakadt ugyan az összeköttetés a Szamos-völgyi magyarsággal, mert a Szeret és a Moldva felső folyása körül lévő korábbi magyar települések elrománosodtak, és a városokban már mindenhol, sőt északon helyenként a falvakban is vegyes román–magyar települések jöttek létre, bár megtartva a különállást, azaz elkülönült város- vagy falurészekben települve. A Románvásár vidéki magyarság gyarapodása miatt újabb kirajzásokkal falvakat alapítottak a Szerettől keletre, és kapott innen utánpótlást a Bákó vidéki, déli terület is.
A 16. században egyre nagyobb tömegekben érkeztek székelyek Moldvába, főként a jobb életlehetőségek reményében. Az 1560-as években a székely kivándorlás tömegessé vált, a század végén pedig már őriztették a hágókat az erdélyi fejedelmek, hogy megakadályozzák a Moldvába költözést. E székely áttelepülők egy része minden bizonnyal olyan Bákó környéki falvakba települt be, ahol már élt korábbi, nem székely eredetű magyar lakosság.
Egy 1591-ben készült részletes adóösszeírás alapján Moldva összlakossága a 16. század végére kb. 200 000 főre tehető. Ebből mintegy 15000–20000 volt katolikus, nagyobbik részük, 11000–15000 magyar, a többi szász. Ez azt jelenti, hogy Moldva lakosságának kb. 6–8 százaléka volt magyar a 16. század végén. A század végére kialakult a később – egészen a 20. századig – fennmaradó helyzet, nevezetesen hogy a moldvai magyarság két központ körül helyezkedik el: északon Románvásár, délen pedig Bákó környékén.
Sötét felhők
Moldva katonai és politikai helyzetében időközben nagy változások következtek be. Magyarország 1526-ban elszenvedett veresége után az oszmán seregek elfoglalták az ország középső részét, s az ország három részre szakadt. A Magyar Királyság összeroppanása azzal is járt, hogy Moldvában is elvesztette katonai jelentőségét: a Dnyeszternél korábban emelt védelmi vonal megsemmisült, így 1538-tól krími tatár és oszmán hadak portyáztak Moldvában, s bár a vajdaság adót fizetett a szultánnak, tényleges megszállására – ahogyan például a Balkánon történt – nem került sor.
A katolikus egyházi életben történt változások nem voltak ennyire drasztikusak, de a 16. században kezdődtek azok a gondok, amelyek az elkövetkező évszázadokban nemcsak sok keserűséget okoztak a moldvai magyarságnak, hanem asszimilálódásukat is nagy mértékben elősegítették. Bár a moldvai vajdák közül kettő, Nyúzó István (Stefan Rares Belicine) 1551–1552-ben, illetve Rettenetes János (Ioan-Vodă cel Cumplit) 1572-ben üldözte a katolikusokat, a vajdák többsége továbbra is türelmet mutatott irányukban, vagy egyenesen támogatta őket.
A bajok egyik forrása ismét a magyarországi helyzet megváltozása volt: a 16. századra Magyarország nagy része protestánssá vált, jelentősen csökkent a katolikus papok száma, így Moldvába nemigen tudtak többé lelkészt küldeni. Az addig folyamatos magyar kapcsolatok megszakadtak: 1574-ben leégett a csíksomlyói obszerváns ferenceseknek helyet adó bákói kolostor, s területüket elfoglalva 1580-ban a rendház újjáépítésébe már a minoriták kezdtek. Ennek a későbbiekben azért volt nagy jelentősége, mert a katolikus élet központja 1597-től évszázadokra Bákó lett – ekkor helyezték ide a moldvai püspökséget. Magyarország egyházjogilag is elvesztette Moldvát, mert a területet a szófiai érsekség fennhatósága alá helyezték. A Vatikánnal szimpatizáló Sánta Péter vajda a protestantizmus moldvai térhódítását megakadályozandó 1588-ban jezsuitákat hívott Moldvába, s mivel a missziót a lengyel rendfőnök küldte, ezzel a lengyel katolikus egyház is megjelent Moldvában. A század végére így négy, különböző érdekeltségű katolikus szervezet volt itt jelen: a püspökség által felügyelt világi papság mellett a jezsuiták és a ferences rend mindkét ága. A következő időkben ezek egymás közötti torzsalkodása határozta meg a moldvai katolikus magyarság sorsát.
Sándor Klára
Irodalom
Baker, Robin 1997. On the origin of the Moldavian Csángós. The Slavonic and East European Review 75.
Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467—1706. I—II.
Benkő Loránd 1989. A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Magyar Nyelv 85.
Kiss Lajos 1987. Magyar helységnevek a Keleti-Kárpátokon túl. Magyar Nyelvőr 111.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
nyest.hu/hirek/magyar-aranykor-moldvaban
Magyar aranykor Moldvában
A csángók életéről beszámoló írások régebben és ma is inkább a szegénységről, kiszolgáltatottságról, kirekesztettségről szólnak – nem alaptalanul. De nem volt mindig így: a moldvai magyarok a 14–16. században befolyásosak voltak a vajda udvarában, és viszonylagos jómódban éltek. Erről keveset hallunk – itt az ideje pótolni!
Arról többféle – bár nem egyformán alátámasztható – nézet létezik, hogy mikor kerültek a csángók ősei Moldvába, erről volt már szó korábban. A leginkább alátámasztható nézetet szerint, akár éltek magyarok a mongol fennhatóság előtt a Kárpátoktól keletre, akár nem, a csángók elődei nemigen lehettek köztük, nagyobb tömegben semmiképp sem élték volna túl a nomád inváziót. A 14. századi érkezés mellett többféle tudományág tanúskodik, és megjelennek a moldvai magyarok életéről szóló írott források is.
14. század: a moldvai megtelepedés
A Moldvai Fejedelemség megalapítása a magyar király, Nagy Lajos (1342–1382) támogatásával történt: miután 1345-ben Lackfi András legyőzte a tatárokat, a Magyar Királyság birtokába került a Kárpátoktól a Dnyeszterig terjedő terület, s itt határvédelmi sávot hoztak létre. A terület uralkodójává Nagy Lajos Dragoş máramarosi (román) vajdát tette meg, a csángók elődeinek első csoportjai minden valószínűség szerint szintén vele érkeztek. A Moldvába települők között más magyarországi csoportok tagjai, jászok és szászok is voltak, az előbbiek alapíthatták Jászvásárt (Iaşi), róluk későbbi adataink nemigen vannak. A szászokról annál inkább: Észak-Moldvában egészen a 17. század végéig jelen voltak, és jelentős szerepük volt a városi életben, például Moldvabányán, Kutnárban, Szucsáván, Szeretvásáron, Németvásáron.
A nyelvjárástörténeti megfontolások arra mutatnak, hogy a magyar csoportok Erdély északi részéről, a Mezőségből, illetve az ezzel összefüggő Szamos-völgyi területekről érkeztek Moldvába. Néprajzi kapcsolataik – viseletük, eszközeik, szokásaik, építkezési módjuk stb. – is ehhez a területhez kötik őket. A Moldvába település a Kárpátok északkeleti hágóin, a Radnai és a Borgói hágón keresztül, a Beszterce és a Moldva folyók mentén át történhetett. Első telepeiket is itt, Észak-Moldvában hozták létre, valószínűleg első betelepülőként – erre utal, hogy nemcsak a településnevek, hanem a hegy- és folyónevek is magyar eredetűek ezen a vidéken.
Nem sokkal később, még a 14. század folyamán, tovább terjeszkedtek dél felé is, falvaik zárt láncot alkottak Szucsávától a Tatros folyó torkolatáig. A települések jórészét a 14. századi helynévadási szokásoknak megfelelően a -falva utótaggal képezték.
15. század: az aranykor
A Moldvai Fejedelemség nagyon korán, alapítása után alig egy évtizeddel ténylegesen függetlenedett Magyarországtól, de a névleges függőség egy ideig még fennállt. Az 1370-es években vert első moldvai pénzen az Anjou címer (Nagy Lajos címere) is látható, és a magyar befolyás még sokáig erős maradt. Ezzel lehet összefüggésben az is, hogy a 14–15. században több moldvai vajdának is magyar felesége volt. A fejedelmi udvar belső emberei között a korabeli oklevelek sok magyart említenek, s rajtuk kívül számos birtokost is.
A Moldvai Fejedelemség katonailag továbbra is a magyar érdekszférába tartozott, keleti határait a 15. században a magyar királyok erősítették meg, most már nem a mongolok, hanem az Oszmán Birodalom ellen. De magyar irányítás alatt álltak a moldvai katolikusok is. Az 1370-ben alapított szeretvásári, az 1382-ben alapított argyesi és az 1423-ban alapított moldvabányai püspökség egyaránt az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott, püspökeiket a magyar király nevezte ki. Szorosan kötődött anyakolostorához az erdélyi csíksomlyói ferences kolostor filiáléjaként 1412-ben létrejött bákói ferences kolostor. A 14–15. században a moldvai (magyar és szász) katolikusok nemcsak szabadon gyakorolhatták vallásukat, hanem a vajdák kifejezett támogatását is élvezték.
A magyaroknak és a szászoknak egyébként fontos szerepük volt a városi élet kialakításában: a kézművesipar és a kereskedelem szinte kizárólag az ő kezükben volt. A 15. században megalakultak az első moldvai céhek (pl. ácsok, fazekasok, szabók céhei), és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki az erdélyi és a galíciai városokkal. A magyar alapítású Bákó ebben az időben vált fontos kereskedelmi központtá, szerepét a ferences kolostor tovább növelte. A kereskedelem virágzására utal az is, hogy a területen sok -vásár utótagú helynév van, s ezek jórészt lefedik Moldva egész területét (például Jászvásár, Aknavásár, Németvásár, Tatrosvásár, Románvásár stb.). A történeti adatok szerint a moldvai vásárok messze földön híresek voltak. A magyar hatást mutatják azok a kölcsönszavak, amelyek ebben az időben kerültek a magyarból a románba. Ezek többsége az állami élettel, a közigazgatással, a katonasággal, a városi élettel kapcsolatos, pl. ’vitéz’, ’kard’, ’apród’, ’zsold’, ’ispán’, ’bíró’, ’deák’, ’polgár’, ’(kézműves) mester’ stb.
A legkorábbi telepesek zöme azonban földműves volt, s tulajdonképpen a mezőgazdaságból éltek a kézművesiparral foglalkozók és a kereskedők is. Ezeknek a földműveseknek a jó része valószínűleg a jobb lehetőségek reményében, s az erdélyi nehéz körülmények miatt – ekkortájt háborúskodás dúlt és járvány pusztított Erdélyben – települt át a Kárpátok keleti oldalára. A gazdálkodásra kiválóan alkalmas föld jól termett, az állattenyésztés is jelentős volt: különösen a moldvai lovak voltak híresek, de számottevő volt az ökörkivitel is. Különösen a Szeret északi részén volt fontos a bortermelés: a híres kotnári szőlőket művelői, a magyar telepesek a 15. század végén adták el a vajdának; de termesztettek szőlőt Bákó és Tatros vidékén is. A falvak folyók mentén épültek, s a területen ekkor még nagy erdőségek is voltak, így halban, vadban sem volt hiány.
A faluközösségek nagy önállósággal bírtak: lakosaik szabadparaszti sorban éltek, földesúr alá nem tartoztak, hanem ún. răzăşok, azaz részesek voltak: a falu birtokában lévő közös földön gazdálkodtak, egymás között fölosztva a határt. Szükség esetén peres ügyeikkel közvetlenül a vajdához fordulhattak, s neki fizettek adót is; a falu ügyeit önrendelkezéssel irányították: maguknak választották bíráikat és az esküdteket, maguk szerződtették a papot és a tanítót.
16. század: gazdasági stabilitás, népességnövekedés
A 14–15. században a Moldva és a Beszterce fölső és középső folyásának lakossága még javarészt magyar lehetett, összeköttetéseik eredeti kirajzási területükkel, a Szamos-völgyi–mezőségi magyarsággal ebben a korban folytonosak voltak. A kapcsolatok a 16. század folyamán szakadtak meg, amikor ezeknek az északnyugati telepeknek nagy része elrománosodott; ezzel a magyar települések súlypontja fokozatosan Románvásár vidékére tolódott el.
A nem székely magyarsággal egy időben – bár náluk jóval kisebb létszámban – már a 14–15. században is érkeztek székelyek Moldvába, nyugati irányból. Telepeiket a Kárpátokhoz közelebb, a Tatros völgyében és a Tázló, az Ojtoz és a Tatros összefolyásának vidékén hozták létre, a helynévi adatokból következtethetően első betelepülőként. A terület a 14. században csak földrajzilag tartozott Moldvához: néprajzilag Székelyföld része volt, s az Ojtozi és a Gyimesi szoroson át földrajzilag is szoros kapcsolatban állt Erdéllyel. Ez Moldva egyetlen sóvidéke, és a sóbányák első művelői székelyek voltak: erre utal a magyar helynévi anyagon kívül az is, hogy az itteni sókitermeléssel kapcsolatos román terminusok magyar eredetűek, pl. a ’sóvágó munkás’ jelentésű şaugău (< magyar sóvágó), céhük első embere a birău (< magyar bíró), a bányák felügyelője a cămăraş (< magyar kamarás), és Tatrosnak még a 17. században is katolikus magyar şoltuza, azaz soltésza (városbírája) volt.
Tatros vidékére a folyamatos székely betelepülés mellett 1436-tól mintegy fél évszázadon át viszonylag nagy tömegben érkeztek huszita menekültek a Szerémségből és Dél-Erdélyből, később Pozsony környékéről is – Németi György 1566-ban Tatrosban fejezte be a Huszita bibliát.
A 16. század nem hozott sok változást a gazdasági és a társadalmi vonatkozásokban: a moldvai magyarság továbbra is megtartotta szerepét a vajdai udvarban, a kereskedelemben, a városi életben: Moldva húsz kerületéből 1591-ben kilenc magyar vagy német domináns mezőváros volt. Változatlan maradt a falvak önállósága is, és fenntartották az élénk a kapcsolatot az erdélyi városokkal.
A moldvai magyarok lélekszáma a 16. század végéig folytonosan növekedett. Az északi területeken megszakadt ugyan az összeköttetés a Szamos-völgyi magyarsággal, mert a Szeret és a Moldva felső folyása körül lévő korábbi magyar települések elrománosodtak, és a városokban már mindenhol, sőt északon helyenként a falvakban is vegyes román–magyar települések jöttek létre, bár megtartva a különállást, azaz elkülönült város- vagy falurészekben települve. A Románvásár vidéki magyarság gyarapodása miatt újabb kirajzásokkal falvakat alapítottak a Szerettől keletre, és kapott innen utánpótlást a Bákó vidéki, déli terület is.
A 16. században egyre nagyobb tömegekben érkeztek székelyek Moldvába, főként a jobb életlehetőségek reményében. Az 1560-as években a székely kivándorlás tömegessé vált, a század végén pedig már őriztették a hágókat az erdélyi fejedelmek, hogy megakadályozzák a Moldvába költözést. E székely áttelepülők egy része minden bizonnyal olyan Bákó környéki falvakba települt be, ahol már élt korábbi, nem székely eredetű magyar lakosság.
Egy 1591-ben készült részletes adóösszeírás alapján Moldva összlakossága a 16. század végére kb. 200 000 főre tehető. Ebből mintegy 15000–20000 volt katolikus, nagyobbik részük, 11000–15000 magyar, a többi szász. Ez azt jelenti, hogy Moldva lakosságának kb. 6–8 százaléka volt magyar a 16. század végén. A század végére kialakult a később – egészen a 20. századig – fennmaradó helyzet, nevezetesen hogy a moldvai magyarság két központ körül helyezkedik el: északon Románvásár, délen pedig Bákó környékén.
Sötét felhők
Moldva katonai és politikai helyzetében időközben nagy változások következtek be. Magyarország 1526-ban elszenvedett veresége után az oszmán seregek elfoglalták az ország középső részét, s az ország három részre szakadt. A Magyar Királyság összeroppanása azzal is járt, hogy Moldvában is elvesztette katonai jelentőségét: a Dnyeszternél korábban emelt védelmi vonal megsemmisült, így 1538-tól krími tatár és oszmán hadak portyáztak Moldvában, s bár a vajdaság adót fizetett a szultánnak, tényleges megszállására – ahogyan például a Balkánon történt – nem került sor.
A katolikus egyházi életben történt változások nem voltak ennyire drasztikusak, de a 16. században kezdődtek azok a gondok, amelyek az elkövetkező évszázadokban nemcsak sok keserűséget okoztak a moldvai magyarságnak, hanem asszimilálódásukat is nagy mértékben elősegítették. Bár a moldvai vajdák közül kettő, Nyúzó István (Stefan Rares Belicine) 1551–1552-ben, illetve Rettenetes János (Ioan-Vodă cel Cumplit) 1572-ben üldözte a katolikusokat, a vajdák többsége továbbra is türelmet mutatott irányukban, vagy egyenesen támogatta őket.
A bajok egyik forrása ismét a magyarországi helyzet megváltozása volt: a 16. századra Magyarország nagy része protestánssá vált, jelentősen csökkent a katolikus papok száma, így Moldvába nemigen tudtak többé lelkészt küldeni. Az addig folyamatos magyar kapcsolatok megszakadtak: 1574-ben leégett a csíksomlyói obszerváns ferenceseknek helyet adó bákói kolostor, s területüket elfoglalva 1580-ban a rendház újjáépítésébe már a minoriták kezdtek. Ennek a későbbiekben azért volt nagy jelentősége, mert a katolikus élet központja 1597-től évszázadokra Bákó lett – ekkor helyezték ide a moldvai püspökséget. Magyarország egyházjogilag is elvesztette Moldvát, mert a területet a szófiai érsekség fennhatósága alá helyezték. A Vatikánnal szimpatizáló Sánta Péter vajda a protestantizmus moldvai térhódítását megakadályozandó 1588-ban jezsuitákat hívott Moldvába, s mivel a missziót a lengyel rendfőnök küldte, ezzel a lengyel katolikus egyház is megjelent Moldvában. A század végére így négy, különböző érdekeltségű katolikus szervezet volt itt jelen: a püspökség által felügyelt világi papság mellett a jezsuiták és a ferences rend mindkét ága. A következő időkben ezek egymás közötti torzsalkodása határozta meg a moldvai katolikus magyarság sorsát.
Sándor Klára
Irodalom
Baker, Robin 1997. On the origin of the Moldavian Csángós. The Slavonic and East European Review 75.
Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467—1706. I—II.
Benkő Loránd 1989. A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Magyar Nyelv 85.
Kiss Lajos 1987. Magyar helységnevek a Keleti-Kárpátokon túl. Magyar Nyelvőr 111.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
nyest.hu/hirek/magyar-aranykor-moldvaban
2014. október 14.
A Szovjetunióba elhurcoltaknak állítottak emléktáblát a Házsongárdi temetőben
Civil kezdeményezésre emléktáblát állítottak kedden a Házsongárdi temetőben az 1944 októberében munkaszolgálatra a Szovjetunióba elhurcolt ötezer kolozsvári magyar és német férfinak.
Adorjáni Dezső, a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház püspöke beszédében az egy héttel ezelőtt tartott holokauszt-megemlékezésre utalva kijelentette, hogy a kolozsvári magyarság a zsidósággal együtt „megpróbált sorsközösséget" alkot.
A püspök úgy vélte, hogy a múltba tekintés nem siránkozás, hanem bátor tett, mert akik emlékeznek, azok a dolgok átértékelésével új perspektívákat adhatnak az új nemzedékeknek.
A püspök szerint a mindenkori zsarnokok azt gondolták, hogy az emlékezés hordozóinak a megsemmisítésével az emlékezés tárgya is megszűnik, és az emlékezés nélkül gyökértelenné, manipulálhatóvá válik a közösség.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere által felolvasott – üzenetében arra figyelmeztetett, hogy „a sokszorosan meghurcolt, sokszoros erőfeszítéssel talpra álló közösségeket megilleti a sokszoros tisztelet". Kelemen Hunor úgy fogalmazott: „Amikor ezek a közösségek jogokat követelnek maguknak, nem kiváltságok birtokosai akarnak lenni, hanem jogos tulajdonosai azoknak az identitásukhoz tartozó eszközöknek, amelyek az elszenvedett veszteségek jogán kijárnak nekik".
Benkő Levente történész, újságíró a táblaavatón arról beszélt, hogy a zsidók deportálása és Kolozsvár amerikai bombázása után a 15 és 50 év közötti magyar és német férfiak elhurcolása volt a harmadik tragédia, mely hetven évvel ezelőtt megrázta Erdély fővárosát. Hozzátette, az elhurcoltak kétharmada odaveszett a „vörös birodalom" kényszermunka-táboraiban, a túlélők pedig csak 5-6 év múlva, legyengülve, betegen tértek vissza családjaikhoz.
A történész arra emlékeztetett, hogy az elhurcoltak között volt Járosi Andor kolozsvári evangélikus lelkész is, aki zsidókat bújtatott lakásában, ahová német tisztek voltak beszállásolva. Bejelentette, megalapították a szovjet elhurcolások kolozsvári emlékbizottságát, és a most felavatott kőtábla helyén 2015 októberében emlékművet állítanak.
A Házsongárdi temető evangélikus egyházi tulajdonban levő parcelláján avatott – Gergely Zoltán szobrászművész által tervezett – háromnyelvű kőtáblát az erdélyi történelmi magyar egyházak elöljárói áldották meg.
A hetven évvel ezelőtti szovjet elhurcolásokat október 16-19. között emlékkonferencián idézik fel Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában.
Egy héttel ezelőtt a Kolozsvárról hetven éve elhurcolt 18 ezer zsidó emlékére avatták fel az ártatlanság emlékművét az evangélikus püspökség udvarán.
MTI
Erdély.ma
Civil kezdeményezésre emléktáblát állítottak kedden a Házsongárdi temetőben az 1944 októberében munkaszolgálatra a Szovjetunióba elhurcolt ötezer kolozsvári magyar és német férfinak.
Adorjáni Dezső, a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház püspöke beszédében az egy héttel ezelőtt tartott holokauszt-megemlékezésre utalva kijelentette, hogy a kolozsvári magyarság a zsidósággal együtt „megpróbált sorsközösséget" alkot.
A püspök úgy vélte, hogy a múltba tekintés nem siránkozás, hanem bátor tett, mert akik emlékeznek, azok a dolgok átértékelésével új perspektívákat adhatnak az új nemzedékeknek.
A püspök szerint a mindenkori zsarnokok azt gondolták, hogy az emlékezés hordozóinak a megsemmisítésével az emlékezés tárgya is megszűnik, és az emlékezés nélkül gyökértelenné, manipulálhatóvá válik a közösség.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere által felolvasott – üzenetében arra figyelmeztetett, hogy „a sokszorosan meghurcolt, sokszoros erőfeszítéssel talpra álló közösségeket megilleti a sokszoros tisztelet". Kelemen Hunor úgy fogalmazott: „Amikor ezek a közösségek jogokat követelnek maguknak, nem kiváltságok birtokosai akarnak lenni, hanem jogos tulajdonosai azoknak az identitásukhoz tartozó eszközöknek, amelyek az elszenvedett veszteségek jogán kijárnak nekik".
Benkő Levente történész, újságíró a táblaavatón arról beszélt, hogy a zsidók deportálása és Kolozsvár amerikai bombázása után a 15 és 50 év közötti magyar és német férfiak elhurcolása volt a harmadik tragédia, mely hetven évvel ezelőtt megrázta Erdély fővárosát. Hozzátette, az elhurcoltak kétharmada odaveszett a „vörös birodalom" kényszermunka-táboraiban, a túlélők pedig csak 5-6 év múlva, legyengülve, betegen tértek vissza családjaikhoz.
A történész arra emlékeztetett, hogy az elhurcoltak között volt Járosi Andor kolozsvári evangélikus lelkész is, aki zsidókat bújtatott lakásában, ahová német tisztek voltak beszállásolva. Bejelentette, megalapították a szovjet elhurcolások kolozsvári emlékbizottságát, és a most felavatott kőtábla helyén 2015 októberében emlékművet állítanak.
A Házsongárdi temető evangélikus egyházi tulajdonban levő parcelláján avatott – Gergely Zoltán szobrászművész által tervezett – háromnyelvű kőtáblát az erdélyi történelmi magyar egyházak elöljárói áldották meg.
A hetven évvel ezelőtti szovjet elhurcolásokat október 16-19. között emlékkonferencián idézik fel Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában.
Egy héttel ezelőtt a Kolozsvárról hetven éve elhurcolt 18 ezer zsidó emlékére avatták fel az ártatlanság emlékművét az evangélikus püspökség udvarán.
MTI
Erdély.ma
2014. október 14.
Jövőben nő a nyugdíj és a minimálbér
Hetvenöt lejjel, 975 lejre nő az országos bruttó minimálbér 2015 januárjától – jelentette be tegnap Rovana Plumb munkaügyi miniszter, aki a nyugdíjak ötszázalékos emelését is ígérte.
Ez kicsit több, mint amire a törvény kötelezi a kormányt, de most megtehetjük – nyilatkozta. Hozzátette: a magánnyugdíjpénztárakat nem államosítják. A tárcavezető szerint jelenleg 5,3 millió munkavállaló és ugyanannyi nyugdíjas él Romániában, így még fenntartható a rendszer, az elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy 15–20 év múlva az arányok annyira megváltoznak, hogy a nyugdíjak az utolsó munkabér negyedére eshetnek vissza. A munkatörvénykönyv előírja, hogy a bruttó minimálbér értékét évente állapítsa meg a kormány a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel való egyeztetés után. Idén – a tavaly novemberi kormányhatározat értelmében – már kétszer nőtt a minimálbér: január elsejétől 800 lejről 850 lejre, július óta pedig 900 lej jár a teljes munkaprogramért, ami havi átlag 168 órát jelent; ez 5,357 lej óránként. 2013-ban szintén két szakaszban emelkedett a minimálbér: január elsején 750 lejre, július elsején pedig 800 lejre. A kormány 2012-ben 700 lejes minimálbért szabott meg, 2011-ben pedig 670 lejest. A munkatörvénykönyv értelmében az alkalmazó nem adhat az országos minimálbérnél alacsonyabb havi fizetést a teljes munkaprogramú alkalmazottnak, akik zöme a magánszférában dolgozik: idén júliusban országszinten közel egymillió munkavállaló bére emelkedett 50 lejjel, de a 966 405 érintett személy közül csak 281 542-t fizet az állam. Ahány alkalmazott, annyi nyugdíjas Szeptember végén 5,7 millió aktív munkaszerződés szerepelt az alkalmazott-nyilvántartási hivatal adatbázisában, ebből 5,2 millió meghatározatlan időre és teljes normára megkötött egyéni munkaszerződés – közölte Rovana Plumb munkaügyi miniszter, aki szerint jelenleg 5,3 millió nyugdíjas él Romániában, azaz egy munkavállalóra egy nyugdíjas jut. Az alkalmazottak nyilvántartásában azok a személyek is szerepelnek, akiknek nincs egyéni munkaszerződésük, de fizetnek társadalombiztosítást (vagy azért, mert munkanélküli-segélyben részesülnek, vagy azért, mert független szakmai tevékenységet folytatnak). A tárcavezető úgy értékeli, hogy Románia jól áll a munkanélküliséget illetően, hiszen nálunk 6,7 százalék az állástalanok aránya, míg az euróövezetben 12, az uniós átlag pedig 11 százalék. „Az eddig elfogadott intézkedések 200 000 új munkahely létesítéséhez és a dolgozók arányának növekedéséhez vezettek” – mondotta. Hozzátette: létezik egy hatmilliárd eurós alap az EU-ban, amit 2020-ig fel kell használni a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére, és az uniós tagországok kormányai „mind azon dolgoznak, hogy a fiatalokra vonatkozó kezességi tervet gyakorlatba ültethessék”. Marad a többpilléres nyugdíjrendszer Nem államosítják a kötelező magánnyugdíjakat, marad a többpilléres nyugdíjrendszer; a kormány a Világbank segítségével elemzi a magánnyugdíj-rendszer működését, de a tervek között nem szerepel a második pillér államosítása – szögezte le Rovana Plumb. A tárca már elkészítette a magánnyugdíj-pénztár befizetőire vonatkozó jogszabálytervezetet, jelenleg a pénzügyminisztérium jóváhagyását várják. A kötelező magánnyugdíjrendszer úgy működik, hogy az állami nyugdíjpénztár a biztosított személy utáni jövedelem bizonyos százalékát rendszeresen átutalja annak a magánnyugdíj-pénztárnak, amelyhez az illető tartozik. Kezdetben a bruttó jövedelem 2 százalékát utalták át, jelenleg már a 4,5 százalékát. Az évente végrehajtott 0,5 százalékos növekedéssel a tervek szerint az átutalt összeg 2016-ig eléri a 6 százalékot. Az elmúlt hét évben a kötelező magánnyugdíj-pénztárak hozama évente átlagosan 11,3 százalék volt, a magánbiztosítók által kezelt aktívák nettó értéke eléri a 4 milliárd eurót. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hetvenöt lejjel, 975 lejre nő az országos bruttó minimálbér 2015 januárjától – jelentette be tegnap Rovana Plumb munkaügyi miniszter, aki a nyugdíjak ötszázalékos emelését is ígérte.
Ez kicsit több, mint amire a törvény kötelezi a kormányt, de most megtehetjük – nyilatkozta. Hozzátette: a magánnyugdíjpénztárakat nem államosítják. A tárcavezető szerint jelenleg 5,3 millió munkavállaló és ugyanannyi nyugdíjas él Romániában, így még fenntartható a rendszer, az elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy 15–20 év múlva az arányok annyira megváltoznak, hogy a nyugdíjak az utolsó munkabér negyedére eshetnek vissza. A munkatörvénykönyv előírja, hogy a bruttó minimálbér értékét évente állapítsa meg a kormány a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel való egyeztetés után. Idén – a tavaly novemberi kormányhatározat értelmében – már kétszer nőtt a minimálbér: január elsejétől 800 lejről 850 lejre, július óta pedig 900 lej jár a teljes munkaprogramért, ami havi átlag 168 órát jelent; ez 5,357 lej óránként. 2013-ban szintén két szakaszban emelkedett a minimálbér: január elsején 750 lejre, július elsején pedig 800 lejre. A kormány 2012-ben 700 lejes minimálbért szabott meg, 2011-ben pedig 670 lejest. A munkatörvénykönyv értelmében az alkalmazó nem adhat az országos minimálbérnél alacsonyabb havi fizetést a teljes munkaprogramú alkalmazottnak, akik zöme a magánszférában dolgozik: idén júliusban országszinten közel egymillió munkavállaló bére emelkedett 50 lejjel, de a 966 405 érintett személy közül csak 281 542-t fizet az állam. Ahány alkalmazott, annyi nyugdíjas Szeptember végén 5,7 millió aktív munkaszerződés szerepelt az alkalmazott-nyilvántartási hivatal adatbázisában, ebből 5,2 millió meghatározatlan időre és teljes normára megkötött egyéni munkaszerződés – közölte Rovana Plumb munkaügyi miniszter, aki szerint jelenleg 5,3 millió nyugdíjas él Romániában, azaz egy munkavállalóra egy nyugdíjas jut. Az alkalmazottak nyilvántartásában azok a személyek is szerepelnek, akiknek nincs egyéni munkaszerződésük, de fizetnek társadalombiztosítást (vagy azért, mert munkanélküli-segélyben részesülnek, vagy azért, mert független szakmai tevékenységet folytatnak). A tárcavezető úgy értékeli, hogy Románia jól áll a munkanélküliséget illetően, hiszen nálunk 6,7 százalék az állástalanok aránya, míg az euróövezetben 12, az uniós átlag pedig 11 százalék. „Az eddig elfogadott intézkedések 200 000 új munkahely létesítéséhez és a dolgozók arányának növekedéséhez vezettek” – mondotta. Hozzátette: létezik egy hatmilliárd eurós alap az EU-ban, amit 2020-ig fel kell használni a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére, és az uniós tagországok kormányai „mind azon dolgoznak, hogy a fiatalokra vonatkozó kezességi tervet gyakorlatba ültethessék”. Marad a többpilléres nyugdíjrendszer Nem államosítják a kötelező magánnyugdíjakat, marad a többpilléres nyugdíjrendszer; a kormány a Világbank segítségével elemzi a magánnyugdíj-rendszer működését, de a tervek között nem szerepel a második pillér államosítása – szögezte le Rovana Plumb. A tárca már elkészítette a magánnyugdíj-pénztár befizetőire vonatkozó jogszabálytervezetet, jelenleg a pénzügyminisztérium jóváhagyását várják. A kötelező magánnyugdíjrendszer úgy működik, hogy az állami nyugdíjpénztár a biztosított személy utáni jövedelem bizonyos százalékát rendszeresen átutalja annak a magánnyugdíj-pénztárnak, amelyhez az illető tartozik. Kezdetben a bruttó jövedelem 2 százalékát utalták át, jelenleg már a 4,5 százalékát. Az évente végrehajtott 0,5 százalékos növekedéssel a tervek szerint az átutalt összeg 2016-ig eléri a 6 százalékot. Az elmúlt hét évben a kötelező magánnyugdíj-pénztárak hozama évente átlagosan 11,3 százalék volt, a magánbiztosítók által kezelt aktívák nettó értéke eléri a 4 milliárd eurót. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 14.
Eltűnhetnek a szórványbeli magyar iskolák
Kistérségi iskolahálózatok kialakításával és a szórványkollégiumi rendszer kiteljesítésével, működésének megszilárdításával biztosítaná a romániai magyar nyelvű oktatás jövőjét az RMDSZ.
A magyar nyelvű közoktatással kapcsolatos teendőket összegző vitaindító dolgozatot Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese írta a Kulturális Autonómiatanács (KAT) megbízásából, és a Transindex portálon jelent meg.
A dokumentum szerint az RMDSZ továbbra is olyan oktatási rendszer létrehozását tekinti céljának, amely minden magyar gyermek számára biztosítja az anyanyelven való tanulás lehetőségét. „Cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába” – írja Magyari Tivadar. A vitaindító többek között a megszűnés határán levő, veszélyeztetett magyar oktatási helyszíneket is felsorolja egy nemrég elkészült kutatás alapján, amely szerint Erdélyben 2006 óta csökken folyamatosan a magyar iskoláskorú gyermekek száma. Az apadás hatványozottan érinti a szórványvidékeket. „Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezet” – figyelmeztet a vitaindító. A kutatás 235 veszélyeztetett magyar oktatási helyszínt azonosít, a legtöbbet Maros és Kolozs megye szórványvidékein.
Az RMDSZ hírlevele Székely István KAT-elnököt idézi, aki szerint egy éven belül el kell készíteni egy olyan, egész Erdélyre kiterjedő tervet, amely minden kisrégió számára a legmegfelelőbb megoldást tartalmazza. Az elemi osztályosoknak lehetőleg helyben kell biztosítani az anyanyelvi oktatást, a felsőbb tagozatokon a kipróbált, bevált módszerek közül kell kiválasztani a megfelelőt. Ez Székely István szerint néhol a tanulók iskolabuszos vagy költségtérítéses ingáztatása, máshol a diákok szórványkollégiumokban vagy nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezése, esetleg a tanárok ingáztatása lehet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kistérségi iskolahálózatok kialakításával és a szórványkollégiumi rendszer kiteljesítésével, működésének megszilárdításával biztosítaná a romániai magyar nyelvű oktatás jövőjét az RMDSZ.
A magyar nyelvű közoktatással kapcsolatos teendőket összegző vitaindító dolgozatot Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese írta a Kulturális Autonómiatanács (KAT) megbízásából, és a Transindex portálon jelent meg.
A dokumentum szerint az RMDSZ továbbra is olyan oktatási rendszer létrehozását tekinti céljának, amely minden magyar gyermek számára biztosítja az anyanyelven való tanulás lehetőségét. „Cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába” – írja Magyari Tivadar. A vitaindító többek között a megszűnés határán levő, veszélyeztetett magyar oktatási helyszíneket is felsorolja egy nemrég elkészült kutatás alapján, amely szerint Erdélyben 2006 óta csökken folyamatosan a magyar iskoláskorú gyermekek száma. Az apadás hatványozottan érinti a szórványvidékeket. „Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezet” – figyelmeztet a vitaindító. A kutatás 235 veszélyeztetett magyar oktatási helyszínt azonosít, a legtöbbet Maros és Kolozs megye szórványvidékein.
Az RMDSZ hírlevele Székely István KAT-elnököt idézi, aki szerint egy éven belül el kell készíteni egy olyan, egész Erdélyre kiterjedő tervet, amely minden kisrégió számára a legmegfelelőbb megoldást tartalmazza. Az elemi osztályosoknak lehetőleg helyben kell biztosítani az anyanyelvi oktatást, a felsőbb tagozatokon a kipróbált, bevált módszerek közül kell kiválasztani a megfelelőt. Ez Székely István szerint néhol a tanulók iskolabuszos vagy költségtérítéses ingáztatása, máshol a diákok szórványkollégiumokban vagy nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezése, esetleg a tanárok ingáztatása lehet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 14.
Gyűlöletkeltés a közvitában
Az új polgári törvénykönyv előírásai
Pénteken délelőtt a Maros Megyei Könyvtár Amerikai Sarok (American Corner) részlegén Cristina Lupu, a Független Újságíró Központ programigazgatója több megyénkbeli újságíróval találkozott, akikkel megosztotta tapasztalatait arról, hogy miként jelentkezik a gyűlöletkeltés a közvitában, különös tekintettel a választási kampányra. Kevesen tudják, hogy ezt az új polgári törvénykönyv börtönnel bünteti.
A központ középiskolás diákokkal készített egy felmérést arról, hogy különböző államelnök-jelölteknek milyen politikai diskurzusuk volt, s ebben miként jelentkezett az etnikai, vallási megkülönböztetés, a különböző embercsoportok iránti gyűlöletkeltés, a szexuális diszkrimináció. Ebben élen jár Gigi Becali, Dan Sova, de sokan mások is használtak a televíziócsatornák vitaműsoraiban a törvény által tiltott megbélyegző kifejezéseket. A véleménynyilvánítás a demokrácia alappillére, de vannak egyes esetek, amikor ezek korlátozhatók – ezzel az axiómával indította el az újságírókkal való beszélgetést Cristina Lupu, majd közösen kifejtették, hogy milyen esetekben indokolt a különböző csoportok vagy a magánszféra, illetve államérdek céljából megtiltani azt, hogy bizonyos információk a nyilvánosság elé kerüljenek. Mint ismeretes, a törvényalkotók, illetve a szakma máig sem tisztázta azt a kérdést, hogy szükség van-e médiatörvényre? Romániában jelenleg az alkotmány bizonyos cikkelyein és az audiovizuális törvényen kívül nincsen olyan jogszabály, amely kizárólag a médiára vonatkozna. Illetve az új polgári törvénykönyv és a büntető törvénykönyv tartalmaz olyan előírásokat, amelyek az állampolgárokat védik bizonyos jól meghatározott esetekben. Ezekről esett szó részletesebben is a beszélgetéseken. Az ország alaptörvénye leszögezi, hogy tilos bárminemű diszkrimináció, faji, nemi, vallási, etnikai megkölönböztetés, a gyűlöletre uszítás, obszcén megnyilvánulás. Az alkotmány a szerző mellett a kiadót, a médiacég tulajdonosát teszi felelőssé az említett tiltott megnyilvánulások nyilvánosságra juttatásáért. A tiltásokat a polgári törvénykönyv 74. és 75. cikkelye tartalmazza, jó, ha ennek előírásait ismerik a médiában dolgozók, illetve azok, akiknek kapcsolatuk van a sajtóval vagy közszereplők. Az előadó külön kiemelte, hogy az internetes tartalom, a közösségi oldalak is nyilvános térnek számítanak az Európai Emberjogi Bizottság jogszabályai szerint, így az itt megjelenő sértő kijelentésekért is felelősségre lehet vonni az elkövetőt. Ezekért elsősorban az oldalt működtető, másodsorban pedig az információt feltevő (posztoló) a felelős, még akkor is, ha névtelenül vagy álnéven jelentkezik be. (Sz.m.: Megvannak a műszaki és jogi eszközök is arra, hogy azonosítsák az illetőt.)
Az előadáson elhangzottak mellett az újságírók konkrét esetekben is kikérték a szakértő véleményét, aki elmondta: az új polgári törvénykönyv szerint bármilyen kényes kérdésben, amelyben valaki a médiában dolgozó valamely közszereplőt állítja célkeresztbe, bizonyítania kell a jóhiszeműségét és a szándékát, hogy a megjelentek elsősorban közérdeket szolgálnak. Természetesen emellett vannak olyan etikai normák, amelyeket a szakmabeliek kötelezően be kellene tartsanak, mint a több forrásból való tájékozódás, az adatok hitelessége, bizonyíthatósága, amelyekkel mindenekelőtt a szakma hitelességét erősítik.
A jelenlevők fontosnak tartották a médiaoktatást is. A központ ezért is szervezett a szóban forgó témáról egy nyári tábort marosvásárhelyi diákoknak, de ennek kapcsán felvetődött az is, hogy a középiskolákban kötelezővé kellene tegyék – akár választható tantárgy szintjén – a médiaoktatást, mert ezáltal értőbb fogyasztókat nevelnének ki, akik megfelelően tudnak szelektálni az információhalmazból, és ezáltal társadalmunk felkészültebb, érettebb polgárai lehetnek.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
Az új polgári törvénykönyv előírásai
Pénteken délelőtt a Maros Megyei Könyvtár Amerikai Sarok (American Corner) részlegén Cristina Lupu, a Független Újságíró Központ programigazgatója több megyénkbeli újságíróval találkozott, akikkel megosztotta tapasztalatait arról, hogy miként jelentkezik a gyűlöletkeltés a közvitában, különös tekintettel a választási kampányra. Kevesen tudják, hogy ezt az új polgári törvénykönyv börtönnel bünteti.
A központ középiskolás diákokkal készített egy felmérést arról, hogy különböző államelnök-jelölteknek milyen politikai diskurzusuk volt, s ebben miként jelentkezett az etnikai, vallási megkülönböztetés, a különböző embercsoportok iránti gyűlöletkeltés, a szexuális diszkrimináció. Ebben élen jár Gigi Becali, Dan Sova, de sokan mások is használtak a televíziócsatornák vitaműsoraiban a törvény által tiltott megbélyegző kifejezéseket. A véleménynyilvánítás a demokrácia alappillére, de vannak egyes esetek, amikor ezek korlátozhatók – ezzel az axiómával indította el az újságírókkal való beszélgetést Cristina Lupu, majd közösen kifejtették, hogy milyen esetekben indokolt a különböző csoportok vagy a magánszféra, illetve államérdek céljából megtiltani azt, hogy bizonyos információk a nyilvánosság elé kerüljenek. Mint ismeretes, a törvényalkotók, illetve a szakma máig sem tisztázta azt a kérdést, hogy szükség van-e médiatörvényre? Romániában jelenleg az alkotmány bizonyos cikkelyein és az audiovizuális törvényen kívül nincsen olyan jogszabály, amely kizárólag a médiára vonatkozna. Illetve az új polgári törvénykönyv és a büntető törvénykönyv tartalmaz olyan előírásokat, amelyek az állampolgárokat védik bizonyos jól meghatározott esetekben. Ezekről esett szó részletesebben is a beszélgetéseken. Az ország alaptörvénye leszögezi, hogy tilos bárminemű diszkrimináció, faji, nemi, vallási, etnikai megkölönböztetés, a gyűlöletre uszítás, obszcén megnyilvánulás. Az alkotmány a szerző mellett a kiadót, a médiacég tulajdonosát teszi felelőssé az említett tiltott megnyilvánulások nyilvánosságra juttatásáért. A tiltásokat a polgári törvénykönyv 74. és 75. cikkelye tartalmazza, jó, ha ennek előírásait ismerik a médiában dolgozók, illetve azok, akiknek kapcsolatuk van a sajtóval vagy közszereplők. Az előadó külön kiemelte, hogy az internetes tartalom, a közösségi oldalak is nyilvános térnek számítanak az Európai Emberjogi Bizottság jogszabályai szerint, így az itt megjelenő sértő kijelentésekért is felelősségre lehet vonni az elkövetőt. Ezekért elsősorban az oldalt működtető, másodsorban pedig az információt feltevő (posztoló) a felelős, még akkor is, ha névtelenül vagy álnéven jelentkezik be. (Sz.m.: Megvannak a műszaki és jogi eszközök is arra, hogy azonosítsák az illetőt.)
Az előadáson elhangzottak mellett az újságírók konkrét esetekben is kikérték a szakértő véleményét, aki elmondta: az új polgári törvénykönyv szerint bármilyen kényes kérdésben, amelyben valaki a médiában dolgozó valamely közszereplőt állítja célkeresztbe, bizonyítania kell a jóhiszeműségét és a szándékát, hogy a megjelentek elsősorban közérdeket szolgálnak. Természetesen emellett vannak olyan etikai normák, amelyeket a szakmabeliek kötelezően be kellene tartsanak, mint a több forrásból való tájékozódás, az adatok hitelessége, bizonyíthatósága, amelyekkel mindenekelőtt a szakma hitelességét erősítik.
A jelenlevők fontosnak tartották a médiaoktatást is. A központ ezért is szervezett a szóban forgó témáról egy nyári tábort marosvásárhelyi diákoknak, de ennek kapcsán felvetődött az is, hogy a középiskolákban kötelezővé kellene tegyék – akár választható tantárgy szintjén – a médiaoktatást, mert ezáltal értőbb fogyasztókat nevelnének ki, akik megfelelően tudnak szelektálni az információhalmazból, és ezáltal társadalmunk felkészültebb, érettebb polgárai lehetnek.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 14.
Tizenöt éves a romániai egészségbiztosítási rendszer
További reformokra van szükség
"Tizenöt éves a rendszerváltást követően bevezetett egészségügyi biztosítási rendszer. Jó döntés volt Romániát kivenni abból az egészségügyi finanszírozási rendszerből, amely sehova sem vezetett, amely az elmúlt 15 év alatt sokkal több elégedetlenséget és feszültséget okozott volna az egészségügyi rendszerben, mint amennyit ma tapasztalunk. Úgy gondoltuk, hogy ezt meg kell ünnepelnünk, hogy az elmúlt 15 év sikere erőt kell adjon ahhoz, hogy az elkövetkezendőkben közösen tervezzük meg, hogy milyen irányba visszük az egészségügyi rendszert" – jelentette ki a Studium-Prospero Alapítvány által szervezett Tizenöt éves a romániai egészségbiztosítási rendszer című, IX. egészségügyi menedzserképző konferencián dr. Vass Levente, a konferencia fő szervezője. A Blue Pearl szálloda kupolatermében megtartott rendezvényen egészségpolitikusok, egészségügyi intézetek vezetői, háziorvosok, cégvezetők vettek részt, Hajdú Gábor volt szakminiszter, valamint az RMDSZ volt elnöke, Markó Béla és Kelemen Hunor jelenlegi szövetségi elnök.
A rendszerváltás utáni Románia, illetve az új egészségügyi biztosítási rendszer bevezetésének 15. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi konferencián dr. Ács Valéria, a konferencia elnöke üdvözölte a meghívottakat.
"Az elmúlt másfél évtized alatt az egészségügyi minisztériumot nemegyszer RMDSZ által támogatott miniszter vezette: Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor, Cseke Attila, Ritli László, munkájukat szaktudásukkal tanácsadóik támogatták. De vezettünk megyei egészségbiztosítási pénztárakat, kórházakat, más egészségügyi intézményeket. Ezek után nyilvánvaló, miért tartottuk fontosnak e konferencia megszervezését" – tette hozzá dr. Ács Valéria, a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénzár volt elnök-vezérigazgatója, történelmi jelentőségűnek nevezve az 1997-ben megjelent, 1999-ben hatályba lépett 145-ös törvényt, amely jogi keretet teremtett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a megyei pénztárak létrehozásához.
"Több évtized bizalmi válságát, amit a kommunista rendszer okozott Romániában, nem lehet "kiváltani" egy jó törvénnyel, azonban egy jó törvény lehetőséget teremt arra, hogy a rendszer hibáit fokozatosan kijavítsuk, és az egészségügyi ellátórendszert jó irányba fordítsuk. Ezért tartom fontosnak a 15 évvel ezelőtti momentumot, és örvendek, hogy ezt megünnepelhettük" – hangsúlyozta dr. Vass Levente, aki rövid szakmai visszatekintőjében az egészségügyi rendszerben alkalmazott finanszírozási formákról tartott előadást. Az egészségügyi forrásteremtés makrogazdasági lehetőségeiről szólva hangsúlyozta, minden módszer – adózás, társadalombiztosítás, magánbiztosítás, közvetlen lakossági finanszírozás, közösségi finanszírozás – bizonyos előnyökkel és hátrányokkal jár, beszélt az 1997. évi 145-ös szociális egészségbiztosítási törvény megjelenése és 1999-es bevezetése előtti helyzetről, a Semashko-modell előnyeiről és hátrányairól, illetve a Bismarck-típusú, szolidaritáselvű társadalombiztosítási rendszer 1999-es bevezetését követő időszakról. "A ’90-es évektől kezdődően 4,2 szeresére nőtt 2009-ig Romániában az egészségügyre fordított pénzösszeg. Az egyik legnagyobb a volt kelet-európai tömbből ez a 4,2-es szorzó, de hozzá kell tennem, hogy még így is a romániai egészségügyben az egészségügyre szánt összeg az egyik legalacsonyabb. A döntés, hogy akkor szakmapolitikai kockázatokat felvállalva elindították a társadalombiztosítás útján ezt a rendszert, dicséretes dolog, és ha a mutatóit nézem, annak ellenére, hogy a betegek elégedetlenek – én is betegként, orvosként is sokszor elégedetlen vagyok – úgy gondolom, hogy a kelet-európai tömbben az egyik leglátványosabb fejlődés az elmúlt 15 évben Romániában következett be" – mondta dr. Vass Levente, a továbbiakban arra keresve választ, hogy mi a jó a saját egészségügyi rendszerünknek a továbbiakban (fenntarthatóság, méltányosság, költséghatékonyság), illetve mit akarnak az emberek (hatásosságot, szolidaritást és társadalombiztosítást)?
Dr. Jeszenszky Ferenc emeritus főkutató egy új egészségügyi rendszer megtervezésének és bevezetésének a szükségességéről értekezett, az egészségügyben a reformok bevezetésének nehézségeiről, legyen szó akár Németországról, akár az Amerikai Egyesült Államokról, természetesen Romániát sem hagyva ki a sorból. "Nekünk is feladatunk megreformálni az egészségügyet, mégpedig oly módon, hogy valóban hatékony legyen, megfelelő pénzalapokkal. Ez a nagy kihívás" – tette hozzá. Dr. Kovács Beatrix, a Családorvosok Maros Megyei Szövetségének leköszönt elnöke az alapellátás finanszírozásáról beszélt a biztosítás bevezetése előtt és után. Nehezményezte, hogy "a rendszer a pénzről szól, és nem a betegről", hogy az egészségügyi alapellátásra még mindig túl kevés pénz jut, hogy a rendszerben jelenleg is túl nagy a bürokrácia, ami a betegellátás kárára megy, ugyanakkor hangsúlyozta, a média jelentős mértékben hozzájárul az orvosok negatív megítéléséhez, "sok rosszat tesz az alapellátásban dolgozóknak, az orvosoknak". Dr. Kovács Beatrix szerint az egészségügyi rendszerben hosszú távú reformokat, stratégiákat kellene kidolgozni, az nem megoldás, hogy négyévente újrakezdik a be sem fejezett reformfolyamatokat.
"Romániában nagyon nehéz reformot kezdeményezni"
Hajdú Gábor volt szakminiszter, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke és Kelemen Hunor jelenlegi szövetségi elnök az egészségbiztosítási rendszer bevezetésének egészségpolitikai nehézségeiről beszélt 15 év távlatából. A kerekasztal-beszélgetést dr. Molnár Géza moderálta, megállapítva, hogy a közegészségügyi ellátás nagy része ma is állami finanszírozású Romániában. Hajdú Gábor, aki jogászként került a szaktárca élére 1998-ban, felelevenítette a 145-ös törvény kidolgozásának és alkalmazásának, a 95- ös reformtörvény elfogadásának körülményeit, az RMDSZ-t ért politikai támadásokat. Érdekes adatot közölt: a 2006-ban elfogadott 95-ös egészségügyi reformtörvényt megjelenése óta 72-szer módosították, mindenik módosítás törvényszakaszok százait foglalja magába, ötször rendelték el újraközlését, ám egyszer sem közölték újra. Dr. Molnár Gézának a lakossági elvárásokhoz igazodó finanszírozásra, a 6,7 millió krónikus beteg ellátására, az egészségbiztosítást fizetők 33 százalékos hányadára vonatkozó felvetéseire is válaszolt Markó Béla volt szövetségi elnök, illetve Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Hangsúlyozták, a kormányzati szerepet vállalt szövetség nemcsak kisebbségjogi ügyekben vállalt felelősséget, hanem átfogóbb, az egész ország lakosságát érintő kérdésekben is, mint az egészségügy. "Romániában nagyon nehéz reformot kezdeményezni bizonyos területeken" – állapította meg Kelemen Hunor, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában nagyon szűk az egészségbiztosítást fizető réteg. Szerinte a rendszer hosszú távú működéséhez néhány alapdolgot át kellene gondolni, szükség van az egészségügyi rendszer megreformálására. "A kivételezés nem erősíti a szolidaritást, minden állampolgárnak valamilyen formában egészségügyi hozzájárulást kellene fizetnie. A kivételezettek körét le kellene szűkíteni" – hangsúlyozta, ugyanakkor a pénz felhasználásának számonkérését is fontosnak tartotta.
"Nem sikerült még olyan politikai egyezséget kötni, amely hosszú távon biztosítja a rendszer működését, amely lehetővé tenné, hogy 10-15 évre lehessen tervezni, stratégiai célokat megfogalmazni" – tette hozzá az RMDSZ elnöke. A konferencia – amelyre sem Bárányi Ferenc, sem Cseke Attila volt szaktárcavezetők nem tudtak eljönni – kerekasztal- beszélgetéssel zárult, egészségügyi intézmények vezetői, újságírók, politikusok, orvosok, üzletemberek a rendszer reformjával kapcsolatos kérdésekről cseréltek véleményt.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
További reformokra van szükség
"Tizenöt éves a rendszerváltást követően bevezetett egészségügyi biztosítási rendszer. Jó döntés volt Romániát kivenni abból az egészségügyi finanszírozási rendszerből, amely sehova sem vezetett, amely az elmúlt 15 év alatt sokkal több elégedetlenséget és feszültséget okozott volna az egészségügyi rendszerben, mint amennyit ma tapasztalunk. Úgy gondoltuk, hogy ezt meg kell ünnepelnünk, hogy az elmúlt 15 év sikere erőt kell adjon ahhoz, hogy az elkövetkezendőkben közösen tervezzük meg, hogy milyen irányba visszük az egészségügyi rendszert" – jelentette ki a Studium-Prospero Alapítvány által szervezett Tizenöt éves a romániai egészségbiztosítási rendszer című, IX. egészségügyi menedzserképző konferencián dr. Vass Levente, a konferencia fő szervezője. A Blue Pearl szálloda kupolatermében megtartott rendezvényen egészségpolitikusok, egészségügyi intézetek vezetői, háziorvosok, cégvezetők vettek részt, Hajdú Gábor volt szakminiszter, valamint az RMDSZ volt elnöke, Markó Béla és Kelemen Hunor jelenlegi szövetségi elnök.
A rendszerváltás utáni Románia, illetve az új egészségügyi biztosítási rendszer bevezetésének 15. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi konferencián dr. Ács Valéria, a konferencia elnöke üdvözölte a meghívottakat.
"Az elmúlt másfél évtized alatt az egészségügyi minisztériumot nemegyszer RMDSZ által támogatott miniszter vezette: Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor, Cseke Attila, Ritli László, munkájukat szaktudásukkal tanácsadóik támogatták. De vezettünk megyei egészségbiztosítási pénztárakat, kórházakat, más egészségügyi intézményeket. Ezek után nyilvánvaló, miért tartottuk fontosnak e konferencia megszervezését" – tette hozzá dr. Ács Valéria, a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénzár volt elnök-vezérigazgatója, történelmi jelentőségűnek nevezve az 1997-ben megjelent, 1999-ben hatályba lépett 145-ös törvényt, amely jogi keretet teremtett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a megyei pénztárak létrehozásához.
"Több évtized bizalmi válságát, amit a kommunista rendszer okozott Romániában, nem lehet "kiváltani" egy jó törvénnyel, azonban egy jó törvény lehetőséget teremt arra, hogy a rendszer hibáit fokozatosan kijavítsuk, és az egészségügyi ellátórendszert jó irányba fordítsuk. Ezért tartom fontosnak a 15 évvel ezelőtti momentumot, és örvendek, hogy ezt megünnepelhettük" – hangsúlyozta dr. Vass Levente, aki rövid szakmai visszatekintőjében az egészségügyi rendszerben alkalmazott finanszírozási formákról tartott előadást. Az egészségügyi forrásteremtés makrogazdasági lehetőségeiről szólva hangsúlyozta, minden módszer – adózás, társadalombiztosítás, magánbiztosítás, közvetlen lakossági finanszírozás, közösségi finanszírozás – bizonyos előnyökkel és hátrányokkal jár, beszélt az 1997. évi 145-ös szociális egészségbiztosítási törvény megjelenése és 1999-es bevezetése előtti helyzetről, a Semashko-modell előnyeiről és hátrányairól, illetve a Bismarck-típusú, szolidaritáselvű társadalombiztosítási rendszer 1999-es bevezetését követő időszakról. "A ’90-es évektől kezdődően 4,2 szeresére nőtt 2009-ig Romániában az egészségügyre fordított pénzösszeg. Az egyik legnagyobb a volt kelet-európai tömbből ez a 4,2-es szorzó, de hozzá kell tennem, hogy még így is a romániai egészségügyben az egészségügyre szánt összeg az egyik legalacsonyabb. A döntés, hogy akkor szakmapolitikai kockázatokat felvállalva elindították a társadalombiztosítás útján ezt a rendszert, dicséretes dolog, és ha a mutatóit nézem, annak ellenére, hogy a betegek elégedetlenek – én is betegként, orvosként is sokszor elégedetlen vagyok – úgy gondolom, hogy a kelet-európai tömbben az egyik leglátványosabb fejlődés az elmúlt 15 évben Romániában következett be" – mondta dr. Vass Levente, a továbbiakban arra keresve választ, hogy mi a jó a saját egészségügyi rendszerünknek a továbbiakban (fenntarthatóság, méltányosság, költséghatékonyság), illetve mit akarnak az emberek (hatásosságot, szolidaritást és társadalombiztosítást)?
Dr. Jeszenszky Ferenc emeritus főkutató egy új egészségügyi rendszer megtervezésének és bevezetésének a szükségességéről értekezett, az egészségügyben a reformok bevezetésének nehézségeiről, legyen szó akár Németországról, akár az Amerikai Egyesült Államokról, természetesen Romániát sem hagyva ki a sorból. "Nekünk is feladatunk megreformálni az egészségügyet, mégpedig oly módon, hogy valóban hatékony legyen, megfelelő pénzalapokkal. Ez a nagy kihívás" – tette hozzá. Dr. Kovács Beatrix, a Családorvosok Maros Megyei Szövetségének leköszönt elnöke az alapellátás finanszírozásáról beszélt a biztosítás bevezetése előtt és után. Nehezményezte, hogy "a rendszer a pénzről szól, és nem a betegről", hogy az egészségügyi alapellátásra még mindig túl kevés pénz jut, hogy a rendszerben jelenleg is túl nagy a bürokrácia, ami a betegellátás kárára megy, ugyanakkor hangsúlyozta, a média jelentős mértékben hozzájárul az orvosok negatív megítéléséhez, "sok rosszat tesz az alapellátásban dolgozóknak, az orvosoknak". Dr. Kovács Beatrix szerint az egészségügyi rendszerben hosszú távú reformokat, stratégiákat kellene kidolgozni, az nem megoldás, hogy négyévente újrakezdik a be sem fejezett reformfolyamatokat.
"Romániában nagyon nehéz reformot kezdeményezni"
Hajdú Gábor volt szakminiszter, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke és Kelemen Hunor jelenlegi szövetségi elnök az egészségbiztosítási rendszer bevezetésének egészségpolitikai nehézségeiről beszélt 15 év távlatából. A kerekasztal-beszélgetést dr. Molnár Géza moderálta, megállapítva, hogy a közegészségügyi ellátás nagy része ma is állami finanszírozású Romániában. Hajdú Gábor, aki jogászként került a szaktárca élére 1998-ban, felelevenítette a 145-ös törvény kidolgozásának és alkalmazásának, a 95- ös reformtörvény elfogadásának körülményeit, az RMDSZ-t ért politikai támadásokat. Érdekes adatot közölt: a 2006-ban elfogadott 95-ös egészségügyi reformtörvényt megjelenése óta 72-szer módosították, mindenik módosítás törvényszakaszok százait foglalja magába, ötször rendelték el újraközlését, ám egyszer sem közölték újra. Dr. Molnár Gézának a lakossági elvárásokhoz igazodó finanszírozásra, a 6,7 millió krónikus beteg ellátására, az egészségbiztosítást fizetők 33 százalékos hányadára vonatkozó felvetéseire is válaszolt Markó Béla volt szövetségi elnök, illetve Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Hangsúlyozták, a kormányzati szerepet vállalt szövetség nemcsak kisebbségjogi ügyekben vállalt felelősséget, hanem átfogóbb, az egész ország lakosságát érintő kérdésekben is, mint az egészségügy. "Romániában nagyon nehéz reformot kezdeményezni bizonyos területeken" – állapította meg Kelemen Hunor, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában nagyon szűk az egészségbiztosítást fizető réteg. Szerinte a rendszer hosszú távú működéséhez néhány alapdolgot át kellene gondolni, szükség van az egészségügyi rendszer megreformálására. "A kivételezés nem erősíti a szolidaritást, minden állampolgárnak valamilyen formában egészségügyi hozzájárulást kellene fizetnie. A kivételezettek körét le kellene szűkíteni" – hangsúlyozta, ugyanakkor a pénz felhasználásának számonkérését is fontosnak tartotta.
"Nem sikerült még olyan politikai egyezséget kötni, amely hosszú távon biztosítja a rendszer működését, amely lehetővé tenné, hogy 10-15 évre lehessen tervezni, stratégiai célokat megfogalmazni" – tette hozzá az RMDSZ elnöke. A konferencia – amelyre sem Bárányi Ferenc, sem Cseke Attila volt szaktárcavezetők nem tudtak eljönni – kerekasztal- beszélgetéssel zárult, egészségügyi intézmények vezetői, újságírók, politikusok, orvosok, üzletemberek a rendszer reformjával kapcsolatos kérdésekről cseréltek véleményt.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 14.
Szilágyi Zsolt: Bukarest diszkriminálja Erdélyt
Erdély gazdasági felemelkedése elleni merényletként jellemezte Szilágyi Zsolt Románia napokban bemutatott hosszú távú infrastrukturális tervét (master plan), amely szerint az autópályák elkerülnék a Partiumot, és még a meglévő szakaszokat is visszaminősítenék gyorsforgalmi úttá.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, már eddig is azt érezték, hogy Bukarest nem „viseli szívén” a térség infrastruktúráját, ám a fejlesztési minisztérium legfrissebb elképzelése egy koherens, középtávú fejlesztési koncepció hiányára utal.
„A zsákmányszerzés és nem a realitás szabályai szerint fejlesztenek. Javasoljuk, hogy lopjanak kevesebbet” – üzente Szilágyi, felhívva a figyelmet arra, hogy az észak-erdélyi autópálya nélkül Románia nem lesz a schengeni övezet tagja.
Úgy véli, az amerikai cég által készített szakmai vélemény politikai megrendelésre készült, megdöbbentőnek tartja ugyanis, hogy a kolozsvári és temesvári helyett a craiovait tekintik az ország második legforgalmasabb repterének.
„Szégyen, hogy a brassói reptér máig nem kapott központi forrásokat, szégyen, hogy az ígéret ellenére máig nem épült meg a Romániát Nyugat-Európával Nagyváradon keresztül összekapcsoló autópálya” – mutatott rá a néppárti alelnök, hozzátéve, hogy Erdély mellett hasonlóképpen hátrányosan megkülönböztetik a moldvai térséget is.
A vasúthálózat fejlesztési tervét kritizálva Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének vezetője „Erdély jövőjének felszámolását” látja abban, hogy a terv szerint a meglévő vonalak 45 százalékát megszüntetnék.
„Resicabánya és Zilah összeköttetés nélkül maradna, de hatékonysági címszó alatt Belényes, Margitta vagy éppen Szilágysomlyó is vasúti közlekedés nélkül maradna” – mutatott rá. Az elképzelés 70 százalékban az erdélyi másodrendű vonalakat érinti, Temesvár környékén pedig a vonalak 80 százaléka megszűnne. Az állomások 65 százaléka bezárna, a 2020-ig tervezett sínfelújítások pedig teljes mértékben mellőzik Erdélyt.
Szilágyi hétfőn Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével is találkozott, akivel egyetértettek abban, hogy mind az országos, mind az európai politikumnak jobban oda kellene figyelnie az egyházi javak továbbra is akadozó restitúciójára. A néppárti jelölt szerint az egyházak autonómiáját is meg kell erősíteni, és csökkenteni kell az egyházi pályázatok és pénzügyek politikától való függőségét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
Erdély gazdasági felemelkedése elleni merényletként jellemezte Szilágyi Zsolt Románia napokban bemutatott hosszú távú infrastrukturális tervét (master plan), amely szerint az autópályák elkerülnék a Partiumot, és még a meglévő szakaszokat is visszaminősítenék gyorsforgalmi úttá.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, már eddig is azt érezték, hogy Bukarest nem „viseli szívén” a térség infrastruktúráját, ám a fejlesztési minisztérium legfrissebb elképzelése egy koherens, középtávú fejlesztési koncepció hiányára utal.
„A zsákmányszerzés és nem a realitás szabályai szerint fejlesztenek. Javasoljuk, hogy lopjanak kevesebbet” – üzente Szilágyi, felhívva a figyelmet arra, hogy az észak-erdélyi autópálya nélkül Románia nem lesz a schengeni övezet tagja.
Úgy véli, az amerikai cég által készített szakmai vélemény politikai megrendelésre készült, megdöbbentőnek tartja ugyanis, hogy a kolozsvári és temesvári helyett a craiovait tekintik az ország második legforgalmasabb repterének.
„Szégyen, hogy a brassói reptér máig nem kapott központi forrásokat, szégyen, hogy az ígéret ellenére máig nem épült meg a Romániát Nyugat-Európával Nagyváradon keresztül összekapcsoló autópálya” – mutatott rá a néppárti alelnök, hozzátéve, hogy Erdély mellett hasonlóképpen hátrányosan megkülönböztetik a moldvai térséget is.
A vasúthálózat fejlesztési tervét kritizálva Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének vezetője „Erdély jövőjének felszámolását” látja abban, hogy a terv szerint a meglévő vonalak 45 százalékát megszüntetnék.
„Resicabánya és Zilah összeköttetés nélkül maradna, de hatékonysági címszó alatt Belényes, Margitta vagy éppen Szilágysomlyó is vasúti közlekedés nélkül maradna” – mutatott rá. Az elképzelés 70 százalékban az erdélyi másodrendű vonalakat érinti, Temesvár környékén pedig a vonalak 80 százaléka megszűnne. Az állomások 65 százaléka bezárna, a 2020-ig tervezett sínfelújítások pedig teljes mértékben mellőzik Erdélyt.
Szilágyi hétfőn Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével is találkozott, akivel egyetértettek abban, hogy mind az országos, mind az európai politikumnak jobban oda kellene figyelnie az egyházi javak továbbra is akadozó restitúciójára. A néppárti jelölt szerint az egyházak autonómiáját is meg kell erősíteni, és csökkenteni kell az egyházi pályázatok és pénzügyek politikától való függőségét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 14.
Őrsöket akarnak a romák lakta falvakba
A közbiztonság javítása és az etnikai feszültségek enyhítése érdekében a Kovászna megyei prefektúra csendőrőrsöket hozna létre a problémás háromszéki településeken.
Marius Popică kormánymegbízott hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, a napokban Előpatak és Kézdiszentlélek elöljáróival egyeztetett a témában, akik arról tájékoztatták, a közbiztonság növelése érdekében hozott eddigi intézkedések nem bizonyultak hatékonynak, a községek lakói rendszeresen panaszkodnak a romák garázdálkodása miatt.
Emlékeztetett, a két településen az elmúlt napokban térfigyelő kamerákat is kihelyeztek, de a polgármesterek szerint még így sem tudják elejét venni a bűnözésnek, a csendháborításnak. „A helyi rendőrök folyamatosan járőröznek, ám arra a következtetésre jutottunk, hogy csak a csendőrökkel közösen tudnak fellépni hatékonyabban, ezért javasolni fogjuk a belügyminisztériumnak, hogy hozzanak létre kisebb csendőrőrsöket azokban a községekben és falvakban, ahol a közbiztonság folyamatosan romlik” – mondta Marius Popică.
Rámutatott: a helyzetet súlyosbítja, hogy a prefektúrán már évek óta betöltetlen a romaügyekkel foglalkozó referensi állás, amelyre roma nemzetiségű személyt kellene alkalmazni. Popică elmondta, megváltoztatták a feltételeket: most már középfokú végzettséggel is betölthető a tisztség, és folyamatosan egyeztetnek a roma közösségek vezetőivel, hogy találjanak alkalmas jelöltet, aki közvetíteni tud a romák és a hatóságok között.
Kovács László, Előpatak polgármestere a Krónikának elmondta, a csendőrőrs létrehozása négy évvel ezelőtt is felmerült – azóta rendszeresen szóba kerül –, de alkalmazott- vagy pénzhiány miatt a tervet folyamatosan odázzák.
„Ha a belügyi tárca jóváhagyja a csendőrök alkalmazására vonatkozó javaslatot, mi pár hét alatt meg tudjuk teremteni a feltételeket az őrs berendezésére” – mondta Kovács László. Az elöljáró szerint a községháza közelében van egy épület, amit jelenleg raktárnak használnak, azt adnák át a csendőröknek.
Kovács elmondta, Előpatakon körülbelül 3500 roma él. „Az idősebbek Angliába járnak dolgozni – már rendszeres londoni buszjárat is indult a szomszédos Árapatakról –, a 12–20 év közötti fiatalok azonban rendszeresen garázdálkodnak a környéken. Éjszaka egymással verekednek, összetörik a kerítéseket, a közvilágítást is tönkreteszik” – magyarázta az elöljáró, aki szerint sokan panaszkodnak a terménylopások miatt is.
Mint ismeretes, az augusztus 10-én történt motoros tragédia és az azt követő lincselés miatt tizenkét térfigyelő kamerát szerelnek fel a már meglévő kettő mellé a kézdiszentléleki romasoron a bűncselekmények megelőzése érdekében. A baleset óta kiéleződött etnikai feszültségek ellensúlyozására megerősítették a településen a rendőri jelenlétet, és folyamatosan járőröznek a községben.
A sepsiszentgyörgyi Őrkő negyeddel szomszédos utcák lakói a múlt hónapban írtak panaszlevelet a hatóságoknak, kérve, hogy fékezzék meg a romák által elkövetett rendbontásokat. A beadványban arra panaszkodnak, hogy mindennaposak a lopások, ők pedig nem mernek szembeszállni az ittasan fenyegetőző romákkal.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
A közbiztonság javítása és az etnikai feszültségek enyhítése érdekében a Kovászna megyei prefektúra csendőrőrsöket hozna létre a problémás háromszéki településeken.
Marius Popică kormánymegbízott hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, a napokban Előpatak és Kézdiszentlélek elöljáróival egyeztetett a témában, akik arról tájékoztatták, a közbiztonság növelése érdekében hozott eddigi intézkedések nem bizonyultak hatékonynak, a községek lakói rendszeresen panaszkodnak a romák garázdálkodása miatt.
Emlékeztetett, a két településen az elmúlt napokban térfigyelő kamerákat is kihelyeztek, de a polgármesterek szerint még így sem tudják elejét venni a bűnözésnek, a csendháborításnak. „A helyi rendőrök folyamatosan járőröznek, ám arra a következtetésre jutottunk, hogy csak a csendőrökkel közösen tudnak fellépni hatékonyabban, ezért javasolni fogjuk a belügyminisztériumnak, hogy hozzanak létre kisebb csendőrőrsöket azokban a községekben és falvakban, ahol a közbiztonság folyamatosan romlik” – mondta Marius Popică.
Rámutatott: a helyzetet súlyosbítja, hogy a prefektúrán már évek óta betöltetlen a romaügyekkel foglalkozó referensi állás, amelyre roma nemzetiségű személyt kellene alkalmazni. Popică elmondta, megváltoztatták a feltételeket: most már középfokú végzettséggel is betölthető a tisztség, és folyamatosan egyeztetnek a roma közösségek vezetőivel, hogy találjanak alkalmas jelöltet, aki közvetíteni tud a romák és a hatóságok között.
Kovács László, Előpatak polgármestere a Krónikának elmondta, a csendőrőrs létrehozása négy évvel ezelőtt is felmerült – azóta rendszeresen szóba kerül –, de alkalmazott- vagy pénzhiány miatt a tervet folyamatosan odázzák.
„Ha a belügyi tárca jóváhagyja a csendőrök alkalmazására vonatkozó javaslatot, mi pár hét alatt meg tudjuk teremteni a feltételeket az őrs berendezésére” – mondta Kovács László. Az elöljáró szerint a községháza közelében van egy épület, amit jelenleg raktárnak használnak, azt adnák át a csendőröknek.
Kovács elmondta, Előpatakon körülbelül 3500 roma él. „Az idősebbek Angliába járnak dolgozni – már rendszeres londoni buszjárat is indult a szomszédos Árapatakról –, a 12–20 év közötti fiatalok azonban rendszeresen garázdálkodnak a környéken. Éjszaka egymással verekednek, összetörik a kerítéseket, a közvilágítást is tönkreteszik” – magyarázta az elöljáró, aki szerint sokan panaszkodnak a terménylopások miatt is.
Mint ismeretes, az augusztus 10-én történt motoros tragédia és az azt követő lincselés miatt tizenkét térfigyelő kamerát szerelnek fel a már meglévő kettő mellé a kézdiszentléleki romasoron a bűncselekmények megelőzése érdekében. A baleset óta kiéleződött etnikai feszültségek ellensúlyozására megerősítették a településen a rendőri jelenlétet, és folyamatosan járőröznek a községben.
A sepsiszentgyörgyi Őrkő negyeddel szomszédos utcák lakói a múlt hónapban írtak panaszlevelet a hatóságoknak, kérve, hogy fékezzék meg a romák által elkövetett rendbontásokat. A beadványban arra panaszkodnak, hogy mindennaposak a lopások, ők pedig nem mernek szembeszállni az ittasan fenyegetőző romákkal.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 14.
Ambrus Attila: Lehet-e a globális érdek magyar?
Felbolydulást okozott az erdélyi magyar politikában, hogy az amerikai civil szervezet, a Project on Ethnic Relations utódja, a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) ismét tárgyalóasztalhoz hívta (vagy inkább ültette) a román parlamenti pártok és az RMDSZ befolyásos politikusait. Brassó-Pojanán fél év alatt immár másodszor tárgyaltak az erdélyi magyarság helyzetéről, követeléseiről, illetve azok teljesítésének lehetőségéről. A dialógus nem teljesen titokban, a nyilvánosság kizárásával zajlott. Arra meghívtak egy román és egy magyar újságírót is. (Feltehetően Brassó közelsége miatt én vehettem részt a vitákon.)
Az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszédről az RMDSZ versenypártja és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) viszont csak akkor vett tudomást (noha hamarabb is tudomást szerezhetett volna), amikor a PER tiszteletbeli elnöke, dr. Allen H. Kassof Székelyföldre látogatott, ahol a civil szervezetek, egyházak képviselőitől tudakozódott a biztosított és alkalmazott kisebbségi jogokról, a jogsérelmekről, jogi követelésekről.
Az EMNP és az SZNT első reakciói bizalmatlanságukról vallottak. Volt, aki árulást is kiáltott, és felidézték az 1993-ban kezdődött „neptuni folyamatot”, amelyet az RMDSZ ellenfelei a bűnbeesés pillanatának tartanak. A higgadtabb állásfoglalások azonban már annak a szükségességét vetették fel, hogy az FPER az RMDSZ versenypártjait, illetve a Székely Nemzeti Tanácsnak a képviselőit is hívja meg a brassó-pojánai talákozókra. Ugyanúgy, ahogyan a neptuni folyamat (ellenzői szerint Neptun-gate) atlantai epizódjára már meginvitálták az amerikai közvetítéssel létrejött egyezkedést addig vehemensen támadó Tőkés Lászlót.
Miért dönthetett úgy az FPER, hogy csak az RMDSZ-t hívja meg a tárgyalásokra? Egyrészt, mert bevallottan az a célja, hogy a kisebbségi kérdés rendezésére törvényes garanciákat találjanak a vitázó felek. Részint új törvényekkel, részint a már meglévő, de soha figyelembe nem vett törvények alkalmazásával. Ebben a parlamenti pártok tudnak megegyezni. Ezért nem hívták meg a Keresztény Demokrata Nemzeti Parasztpártot. Sőt, mi több a parlamenti frakcióval rendelkező, ám köztudottan populista Dan Diaconescu Néppártot sem. Mert a párbeszédnek – amely a magyar politikusok kiállása és a román politikusok ellenállása miatt amúgy is hosszabb idő után vezethet teljes eredményre – a legtöbbet a populista demagógia ártana.
Másrészt az FPER úgy látja, hogy a kisebbségi kérdés megoldása Románia belügye (azaz kötelessége). Ezért nem lenne célravezető Magyarország bevonása e dialógusba. Az FPER szerint a követelésekből a kisebbségnek engednie kell, miként a többségnek is el kell ismernie azokat a jogokat, amelyek a XXI. században természetszerűen illetik meg a nemzetiségi csoportokat. Az FPER nem az erdélyi magyaroknak és nem a románoknak „játszik”. Igazuk van azoknak, akik úgy vélik, amerikai, mondhatnám: globális érdekeket képviselő. Annak a térségnek a stabilitásában érdekelt, ahol katonai bázisokat létesített, amelynek peremén lángra lobbant a világ. Ha ezek a globális érdekek egybevágnak az erdélyi magyarság érdekeivel is, akkor érvényesítésük ellen botorság lenne tiltakozni.
Felemelő érzés lenne elhinni, amit az SZNT elnöke állít, hogy egy esztendővel a Székelyek Nagy Menetelése után megelégedéssel állapíthatjuk meg, az esemény a mai napig meghatározó módon kihat a közéletre, új távlatot képes nyitni a párbeszédnek, és nem maradt el a nemzetközi hatása sem, s hogy ennek a következménye a Project on Ethnic Relations (PER) újbóli romániai megjelenése is. Higgyük is el, mert a hit fontos a küzdelmünkben.
Ám Brassó-Pojanán az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszéd során csak a székelyföldi politikus tett említést a Nagy Menetelésről. Annál több szó esett a tőlünk keletre zajló harcokról, amely amúgy vesztes-vesztes játszma jellegűek. A brassó-pojánai tanácskozás döntő kérdése éppen az: lehet-e a tárgyalások útján a többség és kisebbség viszonyát nyertes-nyertes játszmává alakítani? És szóba kerültek a Kelet-Európában újra megjelent autoriter és nacionalista vezetők is, akik hatalmuk megőrzése érdekében éppen a vesztes-vesztes játszmákban érdekeltek.
A Bukaresttel folytatott párbeszéd elutasítása helyett, ma már az EMNP és az SZNT is elfogadja: a dialógus lehet járható út, és helyet követel a tárgyalóasztalnál.
Izsák Balázs két lényeges előfeltételt említ az elfogadható, tartós megállapodás megszületéséhez. Az első, hogy tekintettel kell lenni az 1993 júliusában lezajlott neptuni tárgyalások tanulságaira, és az azokat követő változásokra. A neptuni folyamat tanulságaként a brassó-pojánai tanácskozás résztvevői azt szűrték le, hogy amint tizenegy éve megszűnt a rendszeres egyeztetés a román kormánypártok és az RMDSZ között, amint lemondtak a konkrét és azonnali lépések meghatározásáról és megvalósításáról, leállt a kisebbségi jogok kiszélesítése, sőt a törvényileg szavatolt jogok sem léptek életbe.
Második, ám legfontosabb feltételként említi Izsák Balázs, hogy a Magyarország és Románia között létrejött alapszerződéssel összhangban „Magyarország a gondoskodó állam szerepét töltse be Székelyföld, a székely nép vonatkozásában”, ennek megfelelően igényli a magyar kormány képviselőinek a meghívását ezekre a tárgyalásokra.
A román-magyar kormányszintű együttműködésre valójában nagy szükség lenne. Az FPER kezdeményezte tárgyalásokat azonban csak hátráltatná a két állam kormányképviselőinek a jelenléte. Az FPER látásmódjában ugyanis a kisebbségi kérdés rendezését belügynek kell tekinteni, azt törvényes garanciákkal kell szavatolniuk a parlamenti pártoknak. A kormánynak csak a végrehajtói és ellenőrzői szerep jutna, mint a konszolidált demokráciákban.
Hogy járható-e ez az út?
Hamarosan kiderülhet, akár már a jövő évben, amikor nem lesznek választások, így kisebb lesz a nyomás a törvényhozókon.
Senki se reménykedjen, hogy akár az FPER el tudja hozni az autonómiát vagy hivatalossá tudja tenni a magyar nyelvet Romániában, de számos létező jog alkalmazását, újabb jogok biztosítását, a regionális nyelv elfogadását és talán még a magas fokú decentralizációt is ki tudja csikarni. Természetesen globális érdekből. De ez miért zavarna minket?
maszol.ro
Felbolydulást okozott az erdélyi magyar politikában, hogy az amerikai civil szervezet, a Project on Ethnic Relations utódja, a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) ismét tárgyalóasztalhoz hívta (vagy inkább ültette) a román parlamenti pártok és az RMDSZ befolyásos politikusait. Brassó-Pojanán fél év alatt immár másodszor tárgyaltak az erdélyi magyarság helyzetéről, követeléseiről, illetve azok teljesítésének lehetőségéről. A dialógus nem teljesen titokban, a nyilvánosság kizárásával zajlott. Arra meghívtak egy román és egy magyar újságírót is. (Feltehetően Brassó közelsége miatt én vehettem részt a vitákon.)
Az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszédről az RMDSZ versenypártja és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) viszont csak akkor vett tudomást (noha hamarabb is tudomást szerezhetett volna), amikor a PER tiszteletbeli elnöke, dr. Allen H. Kassof Székelyföldre látogatott, ahol a civil szervezetek, egyházak képviselőitől tudakozódott a biztosított és alkalmazott kisebbségi jogokról, a jogsérelmekről, jogi követelésekről.
Az EMNP és az SZNT első reakciói bizalmatlanságukról vallottak. Volt, aki árulást is kiáltott, és felidézték az 1993-ban kezdődött „neptuni folyamatot”, amelyet az RMDSZ ellenfelei a bűnbeesés pillanatának tartanak. A higgadtabb állásfoglalások azonban már annak a szükségességét vetették fel, hogy az FPER az RMDSZ versenypártjait, illetve a Székely Nemzeti Tanácsnak a képviselőit is hívja meg a brassó-pojánai talákozókra. Ugyanúgy, ahogyan a neptuni folyamat (ellenzői szerint Neptun-gate) atlantai epizódjára már meginvitálták az amerikai közvetítéssel létrejött egyezkedést addig vehemensen támadó Tőkés Lászlót.
Miért dönthetett úgy az FPER, hogy csak az RMDSZ-t hívja meg a tárgyalásokra? Egyrészt, mert bevallottan az a célja, hogy a kisebbségi kérdés rendezésére törvényes garanciákat találjanak a vitázó felek. Részint új törvényekkel, részint a már meglévő, de soha figyelembe nem vett törvények alkalmazásával. Ebben a parlamenti pártok tudnak megegyezni. Ezért nem hívták meg a Keresztény Demokrata Nemzeti Parasztpártot. Sőt, mi több a parlamenti frakcióval rendelkező, ám köztudottan populista Dan Diaconescu Néppártot sem. Mert a párbeszédnek – amely a magyar politikusok kiállása és a román politikusok ellenállása miatt amúgy is hosszabb idő után vezethet teljes eredményre – a legtöbbet a populista demagógia ártana.
Másrészt az FPER úgy látja, hogy a kisebbségi kérdés megoldása Románia belügye (azaz kötelessége). Ezért nem lenne célravezető Magyarország bevonása e dialógusba. Az FPER szerint a követelésekből a kisebbségnek engednie kell, miként a többségnek is el kell ismernie azokat a jogokat, amelyek a XXI. században természetszerűen illetik meg a nemzetiségi csoportokat. Az FPER nem az erdélyi magyaroknak és nem a románoknak „játszik”. Igazuk van azoknak, akik úgy vélik, amerikai, mondhatnám: globális érdekeket képviselő. Annak a térségnek a stabilitásában érdekelt, ahol katonai bázisokat létesített, amelynek peremén lángra lobbant a világ. Ha ezek a globális érdekek egybevágnak az erdélyi magyarság érdekeivel is, akkor érvényesítésük ellen botorság lenne tiltakozni.
Felemelő érzés lenne elhinni, amit az SZNT elnöke állít, hogy egy esztendővel a Székelyek Nagy Menetelése után megelégedéssel állapíthatjuk meg, az esemény a mai napig meghatározó módon kihat a közéletre, új távlatot képes nyitni a párbeszédnek, és nem maradt el a nemzetközi hatása sem, s hogy ennek a következménye a Project on Ethnic Relations (PER) újbóli romániai megjelenése is. Higgyük is el, mert a hit fontos a küzdelmünkben.
Ám Brassó-Pojanán az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszéd során csak a székelyföldi politikus tett említést a Nagy Menetelésről. Annál több szó esett a tőlünk keletre zajló harcokról, amely amúgy vesztes-vesztes játszma jellegűek. A brassó-pojánai tanácskozás döntő kérdése éppen az: lehet-e a tárgyalások útján a többség és kisebbség viszonyát nyertes-nyertes játszmává alakítani? És szóba kerültek a Kelet-Európában újra megjelent autoriter és nacionalista vezetők is, akik hatalmuk megőrzése érdekében éppen a vesztes-vesztes játszmákban érdekeltek.
A Bukaresttel folytatott párbeszéd elutasítása helyett, ma már az EMNP és az SZNT is elfogadja: a dialógus lehet járható út, és helyet követel a tárgyalóasztalnál.
Izsák Balázs két lényeges előfeltételt említ az elfogadható, tartós megállapodás megszületéséhez. Az első, hogy tekintettel kell lenni az 1993 júliusában lezajlott neptuni tárgyalások tanulságaira, és az azokat követő változásokra. A neptuni folyamat tanulságaként a brassó-pojánai tanácskozás résztvevői azt szűrték le, hogy amint tizenegy éve megszűnt a rendszeres egyeztetés a román kormánypártok és az RMDSZ között, amint lemondtak a konkrét és azonnali lépések meghatározásáról és megvalósításáról, leállt a kisebbségi jogok kiszélesítése, sőt a törvényileg szavatolt jogok sem léptek életbe.
Második, ám legfontosabb feltételként említi Izsák Balázs, hogy a Magyarország és Románia között létrejött alapszerződéssel összhangban „Magyarország a gondoskodó állam szerepét töltse be Székelyföld, a székely nép vonatkozásában”, ennek megfelelően igényli a magyar kormány képviselőinek a meghívását ezekre a tárgyalásokra.
A román-magyar kormányszintű együttműködésre valójában nagy szükség lenne. Az FPER kezdeményezte tárgyalásokat azonban csak hátráltatná a két állam kormányképviselőinek a jelenléte. Az FPER látásmódjában ugyanis a kisebbségi kérdés rendezését belügynek kell tekinteni, azt törvényes garanciákkal kell szavatolniuk a parlamenti pártoknak. A kormánynak csak a végrehajtói és ellenőrzői szerep jutna, mint a konszolidált demokráciákban.
Hogy járható-e ez az út?
Hamarosan kiderülhet, akár már a jövő évben, amikor nem lesznek választások, így kisebb lesz a nyomás a törvényhozókon.
Senki se reménykedjen, hogy akár az FPER el tudja hozni az autonómiát vagy hivatalossá tudja tenni a magyar nyelvet Romániában, de számos létező jog alkalmazását, újabb jogok biztosítását, a regionális nyelv elfogadását és talán még a magas fokú decentralizációt is ki tudja csikarni. Természetesen globális érdekből. De ez miért zavarna minket?
maszol.ro
2014. október 14.
"Elkallódott" a magyargyalázó műsorvezető dossziéja
„Elkallódott” az a bűnvádi feljelentés, amelyet a Minta Egyesület elnöke, Tőke Ervin nyújtott be a csíkszeredai bírósági ügyészségre szeptember 5-én gyűlöletkeltés és a közrend megzavarása miatt Radu Banciu ellen.
Mint ismert, Tőkés Ervin azért fordult a vádhatósághoz, mert a B1 TV műsorvezetője a Lumea lui Banciu augusztus 27-i adásában apokaliptikus képet festett a székelyek esetleges autonómiájának következményeiről. „Ha a parlament elfogadja az autonómiatörvényt, Székelyföldön mészárlások lesznek. A régióban élő románokat megfosztanák az összes joguktól” – jelentette ki többek között a műsorban.
Csíkszereda: nincs már nálunk
Egy hónappal a feljelentés benyújtása után a maszol.ro arra volt kíváncsi, hogy mi lett a sorsa az ügyészségi dossziénak. Ezért október elején megkerestük a csíkszeredai bírósági ügyészséget azzal a kérdéssel, hogy indult-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen.
Alexandra Zernovean szóvivő lapunknak elmondta: Tőke Ervin bűnvádi feljelentését az 1728/2014-es számmal iktatták augusztus 27-én. Utóbb azonban úgy döntöttek, hogy az ügy nem tartozik a hatáskörükbe, ezért átutalták Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez. „Erre nem áll módomban válaszolni” – jelentette ki a szóvivő, amikor arról kérdeztük, hogy miért haladja meg ez az ügy a csíkszeredaiak hatáskörét.
Bukarest: nincs még nálunk
A maszol.ro ezután Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez fordult ugyanazzal a kérdéssel: indul-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen? Florin Mircea Popa szóvivő időt kért, és most küldött e-mailben választ. E szerint a lapunk által megnevezett dosszié nem szerepel a nyilvántartásukban (vagyis megtörténhet, hogy nem is jutott el még Bukarestbe). „Nem kizárt azonban, hogy a dosszié a bírósági ügyészség főügyészének levelezési mappájába került” – magyarázta a szóvivő.
Mint ismert, az ActiveWatch nevű civil szervezet magyarellenes gyűlöletkeltésért az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta a B1 TV műsorvezetőjét. Tavaly az RMDSZ is bepanaszolta a két hatóságnál Banciut, ám a CNA elnézte a rágalmazásait.
A CNCD nem vizsgálódhat
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a maszol.ro-nak elmondta: az intézmény nem foglalkozhat Radu Banciu kijelentéseivel, éppen amiatt, mert ügyészségi ügy lett belőle. „Ilyen esetekben hagynunk kell, hogy előbb az ügyészség folytassa le a vizsgálatokat” – magyarázta. Hasonló szabály érvényes az audiovizuális tanácsra is.
Cs. P. T.
maszol.ro
„Elkallódott” az a bűnvádi feljelentés, amelyet a Minta Egyesület elnöke, Tőke Ervin nyújtott be a csíkszeredai bírósági ügyészségre szeptember 5-én gyűlöletkeltés és a közrend megzavarása miatt Radu Banciu ellen.
Mint ismert, Tőkés Ervin azért fordult a vádhatósághoz, mert a B1 TV műsorvezetője a Lumea lui Banciu augusztus 27-i adásában apokaliptikus képet festett a székelyek esetleges autonómiájának következményeiről. „Ha a parlament elfogadja az autonómiatörvényt, Székelyföldön mészárlások lesznek. A régióban élő románokat megfosztanák az összes joguktól” – jelentette ki többek között a műsorban.
Csíkszereda: nincs már nálunk
Egy hónappal a feljelentés benyújtása után a maszol.ro arra volt kíváncsi, hogy mi lett a sorsa az ügyészségi dossziénak. Ezért október elején megkerestük a csíkszeredai bírósági ügyészséget azzal a kérdéssel, hogy indult-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen.
Alexandra Zernovean szóvivő lapunknak elmondta: Tőke Ervin bűnvádi feljelentését az 1728/2014-es számmal iktatták augusztus 27-én. Utóbb azonban úgy döntöttek, hogy az ügy nem tartozik a hatáskörükbe, ezért átutalták Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez. „Erre nem áll módomban válaszolni” – jelentette ki a szóvivő, amikor arról kérdeztük, hogy miért haladja meg ez az ügy a csíkszeredaiak hatáskörét.
Bukarest: nincs még nálunk
A maszol.ro ezután Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez fordult ugyanazzal a kérdéssel: indul-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen? Florin Mircea Popa szóvivő időt kért, és most küldött e-mailben választ. E szerint a lapunk által megnevezett dosszié nem szerepel a nyilvántartásukban (vagyis megtörténhet, hogy nem is jutott el még Bukarestbe). „Nem kizárt azonban, hogy a dosszié a bírósági ügyészség főügyészének levelezési mappájába került” – magyarázta a szóvivő.
Mint ismert, az ActiveWatch nevű civil szervezet magyarellenes gyűlöletkeltésért az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta a B1 TV műsorvezetőjét. Tavaly az RMDSZ is bepanaszolta a két hatóságnál Banciut, ám a CNA elnézte a rágalmazásait.
A CNCD nem vizsgálódhat
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a maszol.ro-nak elmondta: az intézmény nem foglalkozhat Radu Banciu kijelentéseivel, éppen amiatt, mert ügyészségi ügy lett belőle. „Ilyen esetekben hagynunk kell, hogy előbb az ügyészség folytassa le a vizsgálatokat” – magyarázta. Hasonló szabály érvényes az audiovizuális tanácsra is.
Cs. P. T.
maszol.ro
2014. október 14.
Közös találkozón vettek részt a romániai magyar felsőoktatási intézmények vezetői
A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága (MTA KAB) ebben az évben is megszervezte a romániai magyar felsőoktatási intézmények vezetőinek találkozóját. A szeptember 26-i fórum célja a kölcsönös tájékoztatás, az intézmények törekvéseinek az összehangolása, egyeztetése volt.
Az Akadémiai Bizottság meghívásának a következők tettek eleget, és vettek részt a tanácskozáson: Soós Anna (a BBTE rektorhelyettese), Nagy László (a BBTE rektorhelyettese), Benedek József (a BBTE szenátusának alelnöke), Dávid László (a Sapientia EMTE rektora), Kása Zoltán (a Sapientia EMTE szenátusának elnöke), Szilágyi Pál (a Sapientia EMTE kuratóriumának tagja), Szabó Béla (a MOGYE képviselője), Balási András (a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektorhelyettese), Tonk Márton (a Sapientia EMTE Természettudomány és Művészet Karának dékánja), Robu Judit (a BBTE Matematika és Informatika Karának dékánhelyettese), Majdik Kornélia (a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának dékánhelyettese), Rüsz-Fogarasi Enikő (a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese), Fazakas Emese (a BBTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese), Petru Petra (a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudomány Karának dékánhelyettese), Hatházi András (a BBTE Színház és Televízió Karának dékánhelyettese), Antal Sándor (a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának igazgatója). A fórumon jelen volt a szervező MTA KAB elnöksége is: Salat Levente elnök, Péntek János, Csibi Vencel József és Gyéresi Árpád alelnökök.
A találkozó keretében a résztvevők a romániai magyar közoktatás és tanárképzés helyzetét emelték ki olyan problémaként, amely színvonalának és eredményességének a javításában valamennyi képviselőt intézmény érdekelt. A szükségesnek látszó intézkedések elősegítése érdekében a résztvevők megállapodtak, hogy első lépésként egy probléma-katalógus összeállításának az érdekében fognak együttműködni. Az erdélyi magyar felsőokatatás akut kérdéseként emelték ki az orvosképzés helyzetét is, ezzel kapcsolatban a MOGYE magyar tagozata intézményi állásának konszolidálását szorgalmazták, az érvényben levő törvény előírásainak megfelelően.
A felsőoktatási intézmények képviselői egyhangúlag foglaltak állást a kölcsönös tájékoztatás és az intézményközi dialógus fenntartásának a szükségessége mellett. Egyetértettek abban is, hogy a közössé vált magyar felsőoktatási térség és piac indokolttá teszi a szélesebb körű egyeztetést a magyarországi felsőoktatási intézményekkel is, különösen azokkal, amelyek kihelyezett tagozatokat működtetnek Erdélyben. (közlemény)
Transindex.ro
A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága (MTA KAB) ebben az évben is megszervezte a romániai magyar felsőoktatási intézmények vezetőinek találkozóját. A szeptember 26-i fórum célja a kölcsönös tájékoztatás, az intézmények törekvéseinek az összehangolása, egyeztetése volt.
Az Akadémiai Bizottság meghívásának a következők tettek eleget, és vettek részt a tanácskozáson: Soós Anna (a BBTE rektorhelyettese), Nagy László (a BBTE rektorhelyettese), Benedek József (a BBTE szenátusának alelnöke), Dávid László (a Sapientia EMTE rektora), Kása Zoltán (a Sapientia EMTE szenátusának elnöke), Szilágyi Pál (a Sapientia EMTE kuratóriumának tagja), Szabó Béla (a MOGYE képviselője), Balási András (a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektorhelyettese), Tonk Márton (a Sapientia EMTE Természettudomány és Művészet Karának dékánja), Robu Judit (a BBTE Matematika és Informatika Karának dékánhelyettese), Majdik Kornélia (a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának dékánhelyettese), Rüsz-Fogarasi Enikő (a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese), Fazakas Emese (a BBTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese), Petru Petra (a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudomány Karának dékánhelyettese), Hatházi András (a BBTE Színház és Televízió Karának dékánhelyettese), Antal Sándor (a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának igazgatója). A fórumon jelen volt a szervező MTA KAB elnöksége is: Salat Levente elnök, Péntek János, Csibi Vencel József és Gyéresi Árpád alelnökök.
A találkozó keretében a résztvevők a romániai magyar közoktatás és tanárképzés helyzetét emelték ki olyan problémaként, amely színvonalának és eredményességének a javításában valamennyi képviselőt intézmény érdekelt. A szükségesnek látszó intézkedések elősegítése érdekében a résztvevők megállapodtak, hogy első lépésként egy probléma-katalógus összeállításának az érdekében fognak együttműködni. Az erdélyi magyar felsőokatatás akut kérdéseként emelték ki az orvosképzés helyzetét is, ezzel kapcsolatban a MOGYE magyar tagozata intézményi állásának konszolidálását szorgalmazták, az érvényben levő törvény előírásainak megfelelően.
A felsőoktatási intézmények képviselői egyhangúlag foglaltak állást a kölcsönös tájékoztatás és az intézményközi dialógus fenntartásának a szükségessége mellett. Egyetértettek abban is, hogy a közössé vált magyar felsőoktatási térség és piac indokolttá teszi a szélesebb körű egyeztetést a magyarországi felsőoktatási intézményekkel is, különösen azokkal, amelyek kihelyezett tagozatokat működtetnek Erdélyben. (közlemény)
Transindex.ro
2014. október 14.
A Monarchia jónéven vette a kivándorlást
DR. GYÁNI GÁBOR egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, a társadalom- és mentalitástörténet magyarországi meghonosításának úttörőjét Szilágyi Aladár kérdezte az első világégés előtti Amerikába „tántorgás” történetének kevésbé ismert részleteiről.
Beszélgetésünkre készülődve ellentmondásos adatokat találtam a kivándorlás történetével kapcsolatban. A szakma milyen mértékben dolgozta fel az emigráció folyamatát?
Elég jól, és ez egyetlen történész, Puskás Julianna érdeme. Harminckét éve publikált egy monumentális monográfiát, Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940 címmel. Halála előtt Amerikában megjelent a könyv továbbfejlesztett, angol nyelvű változata. Valójában nehezen meghaladható a munkássága. Szemléletileg olykor túl lehetne lépni rajta, ugyanakkor hihetetlen mennyiségű tudásanyagot foglalt össze. A második könyvébe még az 1956-os kivándorlást is belefoglalta.
1870 táján kezdődött, 1914 előtt tetőzött a magyar migráció, főleg az Egyesült Államokba, megközelítőleg kétmillió ember. E bő négy évtized alatt mennyire változott a kivándorlók társadalmi rétegződése?
Sok kérdésre nem lehet pontos választ adni, mert nem gyűjtöttek adatokat. Alaposabb adatbázis az 1899 és 1913 közötti tizennégy évben alakult ki. Ez az időszak a legjobban dokumentált statisztikailag. Az emigráló tömegek társadalmi szerkezete az évtizedek során nagyjából egyforma volt. A kivándorlók körülbelül 60 százaléka mezőgazdasági bérmunkás (napszámos, cseléd), 10-15 százaléka kisbirtokos paraszt volt. Tíz százalék körüli a városi proletárok (nem ipari munkások) aránya, főként házicselédek, városi napszámosok. Ez jól mutatja, hogy
alapvetően az agrárvidékek népessége, tehát a parasztság vándorolt ki Amerikába, annak is főként az alsó része.
Láttam egy táblázatot, ahol három oszlopban sorakoztak az adatok. Az elsőben az Egyesült Államok Bevándorlási Hivatalának kimutatásai szerepeltek, a másodikban a tengeri kikötők adatai, a harmadikban a Magyar Statisztikai Hivatalé. Már a két első forrás között is meglehetős eltérés van, jóval több ember szerepel a kikötői adatokban, mint a Bevándorlási Hivataléban. Ennek mi a magyarázata?
Nem csupán a személyek számában volt különbség, hanem abban is, hogy milyen nemzethez tartozónak tekintették a bevándorlókat. Az Ellis Island szigeten volt a beléptetés, ott a mai napig bevándorlási múzeum működik. Az amerikai emigrációs hivatal tisztviselői számára nem volt teljesen világos, hogy ha valaki az Osztrák-Magyar Monarchiából jön, az ki is valójában. Így összekeveredtek, olykor el is kallódhattak egyes etnikumok. Ráadásul egyes olyan nemzetiségek, melyek Magyarországon is éltek, érkezhettek Amerikába máshonnan is. A kérdést jól érzékelteti egy szépirodalmi példa. Tamási Áron Ábel Amerikában című regényének a hőse egy székely bevándorló, bár későbbi időszakból. Hogyan írja le Tamási, aki maga is végigjárta ezt az utat, tehát nem légből vette a történetet, hanem a saját tapasztalatai alapján írta meg? Amikor a hősét megkérdezték, milyen nemzetbeli, azt válaszolta, „székely”. Ezzel azonban semmit sem árult el magáról a kérdezőnek, aki felszólította, mondjon valami mást, mert hogy „micsoda nemzet az a székely”? „Magyar” – válaszolta. Ez akkor, az 1920-as években jelentett már valamit, hiszen százezrek érkeztek korábban Magyarországról az USÁ-ba. Az Osztrák-Magyar Monarchiából egyébként sok nemzetiség vándorolt ide, nagy számban magyarok is. Nem feltétlenül nemzetiség szerint regisztrálták őket, hanem a Monarchia állampolgáraiként. Ez történt tehát a befogadás oldalán. A kikötői forgalmi adatok azért megtévesztők, mert onnan máshová is mentek hajók, benne kivándorlókkal, és őket is magukba foglalják ezek a számadatok. Hivatalos magyar részről pontosabbak a kivándorlási adatok, az eltávozókat a helyhatóságok többé-kevésbé regisztrálták. Egyébként a kikötői iratokat Puskás Julianna fel szerette volna dolgozni, forráskritikával közelített volna hozzájuk, de nem volt már ideje befejezni a munkát. Miután meghalt, az addigi feldolgozás jegyzetei elkallódtak. Tehát részben az etnikai meghatározás bizonytalansága okozza az eltéréseket, részben az, hogy nehéz ma leválasztani az amerikai kivándorlásról a más irányba tartó exodust. A magyarországi elöljáróságok sem regisztrálták hiánytalanul az útlevél nélkül útra kelőket.
Viszont a Magyar Statisztikai Hivatal 1900 és 1914 közötti kimutatásai szerint a kivándorlók száma 400 ezerrel kevesebb, mint amennyi az előző két forrásban szerepel…
Ma nehéz megmondani, mi a szembeszökő eltérés oka. Egyes kivándorlók kétszer-háromszor, akár többször is megtették az utat a tengerentúlra és vissza, és az ebből következő halmozódás az amerikai adatközlést torzítja el. Puskás Julianna becslése szerint, ha ezt is figyelembe vesszük, legföljebb 100-150 ezres eltérést lehet megállapítani a magyar és az amerikai számadatok között.
Arra vannak megbízható adatok, hogy milyen volt a visszatérők aránya?
Általában 30-40 százalékra teszik a visszatérők arányát Európa-szerte mindenhol, ahonnan tömeges volt az amerikai kivándorlás.
Ez a nemzetközi trend. Hogy átlagosan mennyi időt töltöttek odakint, akik végül hazatértek, megválaszolhatatlan, nem készült róla statisztika.
A magyar kormány tett-e valamit annak érdekében, hogy megfékezze ezt a folyamatot?
Még az előző kérdésre visszatérve mondom, hogy a 19-20. század fordulóján kötelezően nem volt használatban az útlevél, ez tehát egy nem útlevélhez kötött migráció. Következésképpen a hatósági kontroll sem lehetett pontos. Liberális korban vagyunk, az állampolgárok szabadon lépik át az országhatárokat, vízumkényszer nincs, az útlevél majd a két világháború között válik kötelező úti okmánnyá. A hatóságok és maga az állam bizonyos fokig jó néven vették a kivándorlást. Többek közt azért is, mert ez a tömeges exodus a hatalmat fenyegető szociális feszültségeket oldott meg vagy enyhített rajtuk. Az 1880-as, 90-es években egymást érték a zendülések, elsősorban az agrárvidékeken. Ami szokatlan, hiszen általában az ipari munkásság szokott lázadozni. A kivándorlás csökkentette a szociális és politikai feszültségeket, mivel a különösen szegény rétegek vették elsősorban kezükbe a vándorbotot. Persze, nem minden szegény ment el az országból, de tény, hogy „általában a szegények” mutatták erre a legtöbb hajlandóságot, akik politikai radikalizálódása reális veszélyforrásnak tűnt a hatalom és az elit szemében. Nem kevésbé fontos, hogy a Magyar Királyság területéről Amerikába tartó kivándorlóknak, akár kétmillió, akár 1,3 millió csupán a számuk, ahogy Puskás Julianna véli, a kisebbik hányada volt etnikai magyar, vagyis magyar anyanyelvű személy.
Tudtommal egynegyede…
Valamivel több, körülbelül az egyharmada. A dualizmus kori magyar politikai életnek és főként magának az elitnek sok fejtörést okozott, hogy soknemzetiségű országot vezettek, ahol a többséget nem magyar nemzetiségűek alkották. A nemzetállamok korában ez valóban aggasztó lehetett, ma sem problémamentes egy ilyen nemzetiségi összetétel. Napirenden volt a „pánszláv agitáció”, meg az ehhez hasonló felforgató tevékenységek okozta riadalom. Az asszimiláció elősegítése kínálkozott megoldásként. A szlovákok tekintélyes része valóban elmagyarosodott – körülbelül 400 ezerre teszik a kultúrát váltók számát. Számos hazai nemzetiség, így a románok vagy a szerbek azonban szinte egyáltalán nem olvadtak be. Ennek sokrétű társadalmi okai voltak, nem feltétlenül az erős nemzeti öntudat játszotta benne a főszerepet.
S ha nem magyarosodnak el kellő számban, kellő ütemben a magyarországi nemzeti kisebbségek, akkor úgy is csökkenthető a számarányuk, hogy hagyjuk őket elmenni Amerikába.
Lehet-e tudni, hogy az említett népek közül melyik, milyen mértékben vándorolt ki?
Az Amerikába irányuló kivándorlás Európában futótűzszerűen terjedő jelenség volt, amely az ír kivándorlással kezdődött az 1830-as években, ott az éhínség volt az exodus kiváltó oka. A franciák nem követték őket, a németek viszont igen. A finnek, a svédek és a norvégok is bekapcsolódtak a nagy európai kivándorlási hullámba, majd a közép- és kelet-, majd dél-európai népek és nemzetek követték őket. Hozzánk cseh, illetve szlovák közvetítéssel jutott el a mozgalom. A felvidéki szlovákok mindig is a legmobilisabb népelemet jelentették országunkban, ők hagyományosan sokat mozogtak szűkebb körben is. Ismertek az olyan jellegzetesen „tót” foglalkozások (drótos tót, üveges tót), amelyek éppúgy ezt látszanak tanúsítani, mint az is, hogy az ország egész területén kialakultak itt-ott szlovák települési gócok. A szlovákok Amerikába is nagy erővel kezdtek kivándorolni, ők adták a mintát magyar követőiknek. Különösen ott volt ragadós a minta, ahol vegyesen éltek együtt, vagy ahol egymás közelében laktak. A szlovákoké a legnépesebb magyarországi kivándorló népcsoport (kevéssel a magyar előtt), őket követik a horvát-szlovén, a németajkú, majd a román és a zsidó magyar állampolgár kivándorlók.
Azért nem volt intenzívebb a magyarországi román népesség Amerikába tartó vándorlása, mert mire hozzájuk ért a kivándorlási hullám, jött az első világháború, ami blokkolta a mozgalmat.
Mi volt az a taszító erő, ami a folyamatot elindította, illetve fenntartotta? Hadd beszéljünk arról is, hogy Amerikában mi volt az a szippantó erő, amely indukálta és fokozta ezt?
Futólag említettem csupán, hogy a szegénység, valójában a túlnépesedés az egyik leghatásosabb taszítóerő. Az európai népek akkor szánták rá magukat nagy hévvel a kivándorlásra, amikor belekerültek a demográfiai átmenet folyamatába, amikor feltűnővé vált a népességszaporulat mértéke: több mint egy százalék évente. Magyarország az 1880-as években jutott ide. Azokról a peremterületekről indul meg és válik később áthatóvá az el- és főként a kivándorlás, így a Felvidékről, Székelyföldről és egynémely belsőbb, de szintén marginális régióból, amelyek távol estek az urbanizáció gócpontjaitól, és nem hatott rájuk közvetlenül a piaci kapitalizmus modernizáló kisugárzása. Ráadásul a munkaerőpiac is túltelített, főként a nagybirtokrendszer miatt. Tömegesen jutottak válságba a paraszti egzisztenciák. Ez a szimpla magyarázat azonban nem magyarázza, miért csak egyes régiókból folyt kivándorlás, érintetlenül hagyva a hasonló struktúrájú régiók, sőt egyes nagytájak népességét is. A gazdasági ösztönzők soha sem önmagukban hatnak, hanem azáltal, hogy keresztülmennek a mentális szűrőn. A cselekvés, tehát egyesek el- és kivándorlása egy idő múlva ragadós példává lesz, és éppen ez a tömeges kivándorlás magasabb szintű magyarázata. Az emberek itt és ott egyszer csak azzal szembesülnek, hogy lehetnének mobilak is, ami végül kimozdulásra készteti őket. A kivándorlók területi elhelyezkedése góc- és szigetszerű. Elszigetelt helyekről (egyes falvakból, egymáshoz közeli falvakból) elindulnak az emberek, máshonnan viszont nincs migráció.
A vegyes nemzetiségű helyekről és a nyelvhatár közeli településekről legintenzívebb a kivándorlás.
Ahonnan sokan elmennek, ott később lehetőség nyílik arra, hogy szinte mindenki megmozduljon, és meg se álljon Amerikáig. Ahonnan idővel visszagenerálják a mozgalmat. Ha tehát valahol Amerikában megtelepszik néhány család egy adott faluból, akkor a rokonok, a szomszédok, a falubeliek szinte nyomban és könnyen kedvet kapnak arra, hogy kövessék őket: érthető, hisz kintről hajójegyet kapnak, majd munkahellyel és szállással várják őket. S mi ezen túl az amerikai vonzerő motorja? Nincs még számottevő népesség ez időben az Egyesült Államokban, ezért a túlnépesedett Európából a nyitott kapuk liberális gyakorlatával igyekszik odavonzani az emberek mind nagyobb tömegeit. Az a cél, hogy benépesítsék az egyre gyorsabban iparosodó hatalmas országot. Az Egyesült Államok – Németország mellett – a kor leggyorsabban iparosodó országa. Hihetetlen mérvű a munkaerő iránti szükséglete, mert extenzív ipari fejlődést él át. A bevándorlók milliói bányákban és nagyipari üzemekben fognak dolgozni.
Mondhatni, mindenki azzal a szándékkal ment ki, hogy visszajön?
Igen, mindenki így indult el, ha végül másképp sült is el a dolog a többség számára. Az emigránsok legalább a 60 százaléka végül kint maradt Amerikában. Egyébként jelentős summát utalnak haza a kinti magyarok. Frank Tibor tanulmányozta mostanában a kérdést. Akadémiai előadásában vázolta a pénzhazautalások történetét és becsléseket is megkockáztatott azt illetően, hogy mekkora összegről lehet szó az évek során. Ezt szinte lehetetlen pontosan megmondani, de komoly tételekről beszélhetünk. A rokonoknak utalták haza a kinti keresmény egy részét, hogy hazatérve földet vegyenek, és önálló kisparaszti egzisztenciát teremtsenek maguknak. Parasztok voltak és azok is akartak maradni. Ezért kellett Amerikába menniük. Sokan térnek vissza az óhazába idővel, mert úgy gondolják, már sikerült elég pénzt összegyűjteniük. Aztán esetleg tönkremennek, vagy csak kiderül, hogy még több pénzre lenne szükségük, ezért újra „kitántorognak” Amerikába. Oda-vissza járkálnak az első világháború előtti évtizedekben.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
DR. GYÁNI GÁBOR egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, a társadalom- és mentalitástörténet magyarországi meghonosításának úttörőjét Szilágyi Aladár kérdezte az első világégés előtti Amerikába „tántorgás” történetének kevésbé ismert részleteiről.
Beszélgetésünkre készülődve ellentmondásos adatokat találtam a kivándorlás történetével kapcsolatban. A szakma milyen mértékben dolgozta fel az emigráció folyamatát?
Elég jól, és ez egyetlen történész, Puskás Julianna érdeme. Harminckét éve publikált egy monumentális monográfiát, Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940 címmel. Halála előtt Amerikában megjelent a könyv továbbfejlesztett, angol nyelvű változata. Valójában nehezen meghaladható a munkássága. Szemléletileg olykor túl lehetne lépni rajta, ugyanakkor hihetetlen mennyiségű tudásanyagot foglalt össze. A második könyvébe még az 1956-os kivándorlást is belefoglalta.
1870 táján kezdődött, 1914 előtt tetőzött a magyar migráció, főleg az Egyesült Államokba, megközelítőleg kétmillió ember. E bő négy évtized alatt mennyire változott a kivándorlók társadalmi rétegződése?
Sok kérdésre nem lehet pontos választ adni, mert nem gyűjtöttek adatokat. Alaposabb adatbázis az 1899 és 1913 közötti tizennégy évben alakult ki. Ez az időszak a legjobban dokumentált statisztikailag. Az emigráló tömegek társadalmi szerkezete az évtizedek során nagyjából egyforma volt. A kivándorlók körülbelül 60 százaléka mezőgazdasági bérmunkás (napszámos, cseléd), 10-15 százaléka kisbirtokos paraszt volt. Tíz százalék körüli a városi proletárok (nem ipari munkások) aránya, főként házicselédek, városi napszámosok. Ez jól mutatja, hogy
alapvetően az agrárvidékek népessége, tehát a parasztság vándorolt ki Amerikába, annak is főként az alsó része.
Láttam egy táblázatot, ahol három oszlopban sorakoztak az adatok. Az elsőben az Egyesült Államok Bevándorlási Hivatalának kimutatásai szerepeltek, a másodikban a tengeri kikötők adatai, a harmadikban a Magyar Statisztikai Hivatalé. Már a két első forrás között is meglehetős eltérés van, jóval több ember szerepel a kikötői adatokban, mint a Bevándorlási Hivataléban. Ennek mi a magyarázata?
Nem csupán a személyek számában volt különbség, hanem abban is, hogy milyen nemzethez tartozónak tekintették a bevándorlókat. Az Ellis Island szigeten volt a beléptetés, ott a mai napig bevándorlási múzeum működik. Az amerikai emigrációs hivatal tisztviselői számára nem volt teljesen világos, hogy ha valaki az Osztrák-Magyar Monarchiából jön, az ki is valójában. Így összekeveredtek, olykor el is kallódhattak egyes etnikumok. Ráadásul egyes olyan nemzetiségek, melyek Magyarországon is éltek, érkezhettek Amerikába máshonnan is. A kérdést jól érzékelteti egy szépirodalmi példa. Tamási Áron Ábel Amerikában című regényének a hőse egy székely bevándorló, bár későbbi időszakból. Hogyan írja le Tamási, aki maga is végigjárta ezt az utat, tehát nem légből vette a történetet, hanem a saját tapasztalatai alapján írta meg? Amikor a hősét megkérdezték, milyen nemzetbeli, azt válaszolta, „székely”. Ezzel azonban semmit sem árult el magáról a kérdezőnek, aki felszólította, mondjon valami mást, mert hogy „micsoda nemzet az a székely”? „Magyar” – válaszolta. Ez akkor, az 1920-as években jelentett már valamit, hiszen százezrek érkeztek korábban Magyarországról az USÁ-ba. Az Osztrák-Magyar Monarchiából egyébként sok nemzetiség vándorolt ide, nagy számban magyarok is. Nem feltétlenül nemzetiség szerint regisztrálták őket, hanem a Monarchia állampolgáraiként. Ez történt tehát a befogadás oldalán. A kikötői forgalmi adatok azért megtévesztők, mert onnan máshová is mentek hajók, benne kivándorlókkal, és őket is magukba foglalják ezek a számadatok. Hivatalos magyar részről pontosabbak a kivándorlási adatok, az eltávozókat a helyhatóságok többé-kevésbé regisztrálták. Egyébként a kikötői iratokat Puskás Julianna fel szerette volna dolgozni, forráskritikával közelített volna hozzájuk, de nem volt már ideje befejezni a munkát. Miután meghalt, az addigi feldolgozás jegyzetei elkallódtak. Tehát részben az etnikai meghatározás bizonytalansága okozza az eltéréseket, részben az, hogy nehéz ma leválasztani az amerikai kivándorlásról a más irányba tartó exodust. A magyarországi elöljáróságok sem regisztrálták hiánytalanul az útlevél nélkül útra kelőket.
Viszont a Magyar Statisztikai Hivatal 1900 és 1914 közötti kimutatásai szerint a kivándorlók száma 400 ezerrel kevesebb, mint amennyi az előző két forrásban szerepel…
Ma nehéz megmondani, mi a szembeszökő eltérés oka. Egyes kivándorlók kétszer-háromszor, akár többször is megtették az utat a tengerentúlra és vissza, és az ebből következő halmozódás az amerikai adatközlést torzítja el. Puskás Julianna becslése szerint, ha ezt is figyelembe vesszük, legföljebb 100-150 ezres eltérést lehet megállapítani a magyar és az amerikai számadatok között.
Arra vannak megbízható adatok, hogy milyen volt a visszatérők aránya?
Általában 30-40 százalékra teszik a visszatérők arányát Európa-szerte mindenhol, ahonnan tömeges volt az amerikai kivándorlás.
Ez a nemzetközi trend. Hogy átlagosan mennyi időt töltöttek odakint, akik végül hazatértek, megválaszolhatatlan, nem készült róla statisztika.
A magyar kormány tett-e valamit annak érdekében, hogy megfékezze ezt a folyamatot?
Még az előző kérdésre visszatérve mondom, hogy a 19-20. század fordulóján kötelezően nem volt használatban az útlevél, ez tehát egy nem útlevélhez kötött migráció. Következésképpen a hatósági kontroll sem lehetett pontos. Liberális korban vagyunk, az állampolgárok szabadon lépik át az országhatárokat, vízumkényszer nincs, az útlevél majd a két világháború között válik kötelező úti okmánnyá. A hatóságok és maga az állam bizonyos fokig jó néven vették a kivándorlást. Többek közt azért is, mert ez a tömeges exodus a hatalmat fenyegető szociális feszültségeket oldott meg vagy enyhített rajtuk. Az 1880-as, 90-es években egymást érték a zendülések, elsősorban az agrárvidékeken. Ami szokatlan, hiszen általában az ipari munkásság szokott lázadozni. A kivándorlás csökkentette a szociális és politikai feszültségeket, mivel a különösen szegény rétegek vették elsősorban kezükbe a vándorbotot. Persze, nem minden szegény ment el az országból, de tény, hogy „általában a szegények” mutatták erre a legtöbb hajlandóságot, akik politikai radikalizálódása reális veszélyforrásnak tűnt a hatalom és az elit szemében. Nem kevésbé fontos, hogy a Magyar Királyság területéről Amerikába tartó kivándorlóknak, akár kétmillió, akár 1,3 millió csupán a számuk, ahogy Puskás Julianna véli, a kisebbik hányada volt etnikai magyar, vagyis magyar anyanyelvű személy.
Tudtommal egynegyede…
Valamivel több, körülbelül az egyharmada. A dualizmus kori magyar politikai életnek és főként magának az elitnek sok fejtörést okozott, hogy soknemzetiségű országot vezettek, ahol a többséget nem magyar nemzetiségűek alkották. A nemzetállamok korában ez valóban aggasztó lehetett, ma sem problémamentes egy ilyen nemzetiségi összetétel. Napirenden volt a „pánszláv agitáció”, meg az ehhez hasonló felforgató tevékenységek okozta riadalom. Az asszimiláció elősegítése kínálkozott megoldásként. A szlovákok tekintélyes része valóban elmagyarosodott – körülbelül 400 ezerre teszik a kultúrát váltók számát. Számos hazai nemzetiség, így a románok vagy a szerbek azonban szinte egyáltalán nem olvadtak be. Ennek sokrétű társadalmi okai voltak, nem feltétlenül az erős nemzeti öntudat játszotta benne a főszerepet.
S ha nem magyarosodnak el kellő számban, kellő ütemben a magyarországi nemzeti kisebbségek, akkor úgy is csökkenthető a számarányuk, hogy hagyjuk őket elmenni Amerikába.
Lehet-e tudni, hogy az említett népek közül melyik, milyen mértékben vándorolt ki?
Az Amerikába irányuló kivándorlás Európában futótűzszerűen terjedő jelenség volt, amely az ír kivándorlással kezdődött az 1830-as években, ott az éhínség volt az exodus kiváltó oka. A franciák nem követték őket, a németek viszont igen. A finnek, a svédek és a norvégok is bekapcsolódtak a nagy európai kivándorlási hullámba, majd a közép- és kelet-, majd dél-európai népek és nemzetek követték őket. Hozzánk cseh, illetve szlovák közvetítéssel jutott el a mozgalom. A felvidéki szlovákok mindig is a legmobilisabb népelemet jelentették országunkban, ők hagyományosan sokat mozogtak szűkebb körben is. Ismertek az olyan jellegzetesen „tót” foglalkozások (drótos tót, üveges tót), amelyek éppúgy ezt látszanak tanúsítani, mint az is, hogy az ország egész területén kialakultak itt-ott szlovák települési gócok. A szlovákok Amerikába is nagy erővel kezdtek kivándorolni, ők adták a mintát magyar követőiknek. Különösen ott volt ragadós a minta, ahol vegyesen éltek együtt, vagy ahol egymás közelében laktak. A szlovákoké a legnépesebb magyarországi kivándorló népcsoport (kevéssel a magyar előtt), őket követik a horvát-szlovén, a németajkú, majd a román és a zsidó magyar állampolgár kivándorlók.
Azért nem volt intenzívebb a magyarországi román népesség Amerikába tartó vándorlása, mert mire hozzájuk ért a kivándorlási hullám, jött az első világháború, ami blokkolta a mozgalmat.
Mi volt az a taszító erő, ami a folyamatot elindította, illetve fenntartotta? Hadd beszéljünk arról is, hogy Amerikában mi volt az a szippantó erő, amely indukálta és fokozta ezt?
Futólag említettem csupán, hogy a szegénység, valójában a túlnépesedés az egyik leghatásosabb taszítóerő. Az európai népek akkor szánták rá magukat nagy hévvel a kivándorlásra, amikor belekerültek a demográfiai átmenet folyamatába, amikor feltűnővé vált a népességszaporulat mértéke: több mint egy százalék évente. Magyarország az 1880-as években jutott ide. Azokról a peremterületekről indul meg és válik később áthatóvá az el- és főként a kivándorlás, így a Felvidékről, Székelyföldről és egynémely belsőbb, de szintén marginális régióból, amelyek távol estek az urbanizáció gócpontjaitól, és nem hatott rájuk közvetlenül a piaci kapitalizmus modernizáló kisugárzása. Ráadásul a munkaerőpiac is túltelített, főként a nagybirtokrendszer miatt. Tömegesen jutottak válságba a paraszti egzisztenciák. Ez a szimpla magyarázat azonban nem magyarázza, miért csak egyes régiókból folyt kivándorlás, érintetlenül hagyva a hasonló struktúrájú régiók, sőt egyes nagytájak népességét is. A gazdasági ösztönzők soha sem önmagukban hatnak, hanem azáltal, hogy keresztülmennek a mentális szűrőn. A cselekvés, tehát egyesek el- és kivándorlása egy idő múlva ragadós példává lesz, és éppen ez a tömeges kivándorlás magasabb szintű magyarázata. Az emberek itt és ott egyszer csak azzal szembesülnek, hogy lehetnének mobilak is, ami végül kimozdulásra készteti őket. A kivándorlók területi elhelyezkedése góc- és szigetszerű. Elszigetelt helyekről (egyes falvakból, egymáshoz közeli falvakból) elindulnak az emberek, máshonnan viszont nincs migráció.
A vegyes nemzetiségű helyekről és a nyelvhatár közeli településekről legintenzívebb a kivándorlás.
Ahonnan sokan elmennek, ott később lehetőség nyílik arra, hogy szinte mindenki megmozduljon, és meg se álljon Amerikáig. Ahonnan idővel visszagenerálják a mozgalmat. Ha tehát valahol Amerikában megtelepszik néhány család egy adott faluból, akkor a rokonok, a szomszédok, a falubeliek szinte nyomban és könnyen kedvet kapnak arra, hogy kövessék őket: érthető, hisz kintről hajójegyet kapnak, majd munkahellyel és szállással várják őket. S mi ezen túl az amerikai vonzerő motorja? Nincs még számottevő népesség ez időben az Egyesült Államokban, ezért a túlnépesedett Európából a nyitott kapuk liberális gyakorlatával igyekszik odavonzani az emberek mind nagyobb tömegeit. Az a cél, hogy benépesítsék az egyre gyorsabban iparosodó hatalmas országot. Az Egyesült Államok – Németország mellett – a kor leggyorsabban iparosodó országa. Hihetetlen mérvű a munkaerő iránti szükséglete, mert extenzív ipari fejlődést él át. A bevándorlók milliói bányákban és nagyipari üzemekben fognak dolgozni.
Mondhatni, mindenki azzal a szándékkal ment ki, hogy visszajön?
Igen, mindenki így indult el, ha végül másképp sült is el a dolog a többség számára. Az emigránsok legalább a 60 százaléka végül kint maradt Amerikában. Egyébként jelentős summát utalnak haza a kinti magyarok. Frank Tibor tanulmányozta mostanában a kérdést. Akadémiai előadásában vázolta a pénzhazautalások történetét és becsléseket is megkockáztatott azt illetően, hogy mekkora összegről lehet szó az évek során. Ezt szinte lehetetlen pontosan megmondani, de komoly tételekről beszélhetünk. A rokonoknak utalták haza a kinti keresmény egy részét, hogy hazatérve földet vegyenek, és önálló kisparaszti egzisztenciát teremtsenek maguknak. Parasztok voltak és azok is akartak maradni. Ezért kellett Amerikába menniük. Sokan térnek vissza az óhazába idővel, mert úgy gondolják, már sikerült elég pénzt összegyűjteniük. Aztán esetleg tönkremennek, vagy csak kiderül, hogy még több pénzre lenne szükségük, ezért újra „kitántorognak” Amerikába. Oda-vissza járkálnak az első világháború előtti évtizedekben.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2014. október 15.
Kivételezett az ortodox egyház
A kovásznai Tündérvölgyben lévő Fenyő Szállodával lepte meg az „angyal” a Hargita-Kovászna Ortodox Püspökséget tavaly karácsonyra.
A korábban az állami protokollalaphoz tartozó ingatlan sürgősségi kormányrendelettel került az egyház vagyonkezelésébe, átvétele óta jelentős felújítási munkálatokat végzett az új tulajdonos. A sürgősségi kormányrendeletet a brassói táblabíróságon és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is megtámadták. Brassóban az ügyet hétfőn tárgyalták, a döntés szerint az alkotmánybírósághoz továbbították a dossziét.
A 2013/114-es sürgősségi kormányrendelet állami magántulajdonból, az állami protokollalap kezeléséből ugyancsak állami magántulajdonban, a felekezetek államtitkárságának, célirányosan Hargita és Kovászna megye Ortodox Püspökségének kezelésébe adta a szállodai célokra épült ingatlant. Parkkal, sportpályákkal, legelővel, borvízforrással, mofettával, kezelőközponttal együtt. A kormány adománya szemet szúró, felháborító, megkülönböztetett módon emeli ki az ortodox egyházat, hisz a helyi történelmi felekezetek hasonló ajándékban nem részesültek – véli Gazda Zoltán. Elhatározta, jogi úton támadja meg a sürgősségi kormányrendeletet. Sikerült további húsz magánszemélyt (kovásznaiak és sepsiszentgyörgyiek), mellettük a kovásznai két református egyházközösséget, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház kovásznai filiáját is meggyőznie az ügy fontosságáról (szerette volna, ha a katolikus egyház és az önkormányzat is a felperesek között van, de ezt nem vállalták – jegyezte meg Gazda), és pert indítottak a brassói táblabíróságon. A hétfői tárgyaláson a bírák úgy döntöttek, az ügyet az alkotmánybírósághoz továbbítják. A felperesek brassói ügyvédje szerint ez jó jel, azt mutatja, ténylegesen foglalkoznak az üggyel – mondotta Gazda. Elégedetlenek a válasszal
A perrel párhuzamosan a Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (ODT) is panaszt tettek. A hivatal írásos válaszában tudatja: nem tartják diszkriminatívnak a sürgősségi kormányrendeletet, mivel nincs viszonyítási alapjuk. Ugyanakkor azt is leírták: tudják, hogy az ügyben jogi eljárást is kezdeményeztek, az igazságszolgáltatásra bízzák a döntést. Alátámasztásként így fogalmaztak: úgy vélik, hogy az ortodox egyház – a román állam alapvető intézménye – lényeges szereppel bír a román identitás megőrzésében. Ugyanezzel a mondattal támasztották alá a tulajdonosváltás szükségességét a megtámadott jogszabályban is. Az ODT válasza nem elégítette ki a panaszosokat. A huszonegy magánszemély részéről újabb beadványt, fellebbezést iktattak, bővített átiratban. Nem valószínű, hogy az ortodox egyház ellenében kapjanak választ, de az ügyet semmiképp nem hagyják abba. Mivel magánszemélyekként tettek panaszt, további lépésként a Strasbourgi Emberjogi Bizottsághoz is fordulhatnak – körvonalazta a lehetséges fejleményeket Gazda. Titok Sepsikőröspatakon
Az ODT-tól kapott válaszlevélhez csatolták azoknak az ingatlanoknak a listáját, melyeket az ortodox egyház kapott vagyonkezelésébe. Gazda pontatlannak, hiányosnak ítéli meg a listát, melyben öt létesítményről van szó. Egy-egy Gorj, Suceava és Ialomiţa megyében, kettő Kovászna megyében. Mint kiderült, a Fenyő Szálló tavalyi átruházása mellett 2011-ben, a 2011/902-es kormányrendelettel egy sepsikőröspataki ingatlant is megkapott az ortodox egyház. Utánanéztünk, az ingatlan korábban a Román Hírszerző Szolgálat kezelésében volt. 595 négyzetméteres telekből, kétszintes, 44,5 négyzetméter alapterületű, 89 négyzetméter teljes felületből álló ingatlanról van szó. 2011. március 10-én (296-os sz. átirattal) kérte a püspökség az ingatlant a hírszerzőktől hátrányos helyzetű családok elszállásolása, szociokulturális tevékenységek céljára. A kérés gyorsan megoldódott, április 28-án a 490. sz. átirattal az egyház elfogadta, hogy kormányhatározat döntsön az ingatlan átruházásáról. A kormányhatározat szeptember elejére meg is született. Minderről hivatalos iratok tanúskodnak, az viszont szinte hihetetlen, hogy az átruházásról semmit nem tudnak még ma sem Kőröspatakon. Tegnap Ana Diana Panaite jegyzőnőt kérdeztük – ő 2011-ben is tisztségben volt –, de azt mondta, nem tud róla, hogy az ortodox egyháznak adminisztrációban lévő vagyona lenne Kőröspatakon, a községi nyilvántartásban sem szerepel. Kisgyörgy Sándor polgármester is meglepődött: semmit nem tud községbeli ortodox egyházi fennhatóságú tulajdonról, mi több, azt sem sejtette, hogy korábban a hírszerző szolgálat kezelésében volt a község egyik ingatlanja... Mindennek utána kell járnia – jelentette ki. Újabb adomány
Az ortodox egyház kegyeit továbbra is keresi a kormány. Az elnökválasztási kampány dandárjában, a hétfői Hivatalos Közlönyben (745. sz.) jelent meg a 866-os határozat, mellyel Moldova és Bukovina Érseksége ingyenesen kapott tulajdonba a Ceahlău községhez tartozó Durău faluban hat villát és egy polivalens termet. A villák egyenként több mint 150 négyzetméteresek, a terem 4500 négyzetméter. Az ingatlanok eddig a felekezetek államtitkárságának kezelésében voltak, 1990-től az illető érsekség ingyenes használatában: idősek és ellátás nélküli személyek védelmére szakosodott létesítmény alapítására, ahol közhasznú kulturális eseményekre is sor kerülhet. Ezek az események a közmorál erősítését, a nemzeti és felekezeti megbékélést hivatottak szolgálni. A polivalens termet országos és nemzetközi ökumenikus központ működtetésére használhatta eddig is az érsekség – adta hírül a központi sajtó.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A kovásznai Tündérvölgyben lévő Fenyő Szállodával lepte meg az „angyal” a Hargita-Kovászna Ortodox Püspökséget tavaly karácsonyra.
A korábban az állami protokollalaphoz tartozó ingatlan sürgősségi kormányrendelettel került az egyház vagyonkezelésébe, átvétele óta jelentős felújítási munkálatokat végzett az új tulajdonos. A sürgősségi kormányrendeletet a brassói táblabíróságon és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is megtámadták. Brassóban az ügyet hétfőn tárgyalták, a döntés szerint az alkotmánybírósághoz továbbították a dossziét.
A 2013/114-es sürgősségi kormányrendelet állami magántulajdonból, az állami protokollalap kezeléséből ugyancsak állami magántulajdonban, a felekezetek államtitkárságának, célirányosan Hargita és Kovászna megye Ortodox Püspökségének kezelésébe adta a szállodai célokra épült ingatlant. Parkkal, sportpályákkal, legelővel, borvízforrással, mofettával, kezelőközponttal együtt. A kormány adománya szemet szúró, felháborító, megkülönböztetett módon emeli ki az ortodox egyházat, hisz a helyi történelmi felekezetek hasonló ajándékban nem részesültek – véli Gazda Zoltán. Elhatározta, jogi úton támadja meg a sürgősségi kormányrendeletet. Sikerült további húsz magánszemélyt (kovásznaiak és sepsiszentgyörgyiek), mellettük a kovásznai két református egyházközösséget, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház kovásznai filiáját is meggyőznie az ügy fontosságáról (szerette volna, ha a katolikus egyház és az önkormányzat is a felperesek között van, de ezt nem vállalták – jegyezte meg Gazda), és pert indítottak a brassói táblabíróságon. A hétfői tárgyaláson a bírák úgy döntöttek, az ügyet az alkotmánybírósághoz továbbítják. A felperesek brassói ügyvédje szerint ez jó jel, azt mutatja, ténylegesen foglalkoznak az üggyel – mondotta Gazda. Elégedetlenek a válasszal
A perrel párhuzamosan a Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (ODT) is panaszt tettek. A hivatal írásos válaszában tudatja: nem tartják diszkriminatívnak a sürgősségi kormányrendeletet, mivel nincs viszonyítási alapjuk. Ugyanakkor azt is leírták: tudják, hogy az ügyben jogi eljárást is kezdeményeztek, az igazságszolgáltatásra bízzák a döntést. Alátámasztásként így fogalmaztak: úgy vélik, hogy az ortodox egyház – a román állam alapvető intézménye – lényeges szereppel bír a román identitás megőrzésében. Ugyanezzel a mondattal támasztották alá a tulajdonosváltás szükségességét a megtámadott jogszabályban is. Az ODT válasza nem elégítette ki a panaszosokat. A huszonegy magánszemély részéről újabb beadványt, fellebbezést iktattak, bővített átiratban. Nem valószínű, hogy az ortodox egyház ellenében kapjanak választ, de az ügyet semmiképp nem hagyják abba. Mivel magánszemélyekként tettek panaszt, további lépésként a Strasbourgi Emberjogi Bizottsághoz is fordulhatnak – körvonalazta a lehetséges fejleményeket Gazda. Titok Sepsikőröspatakon
Az ODT-tól kapott válaszlevélhez csatolták azoknak az ingatlanoknak a listáját, melyeket az ortodox egyház kapott vagyonkezelésébe. Gazda pontatlannak, hiányosnak ítéli meg a listát, melyben öt létesítményről van szó. Egy-egy Gorj, Suceava és Ialomiţa megyében, kettő Kovászna megyében. Mint kiderült, a Fenyő Szálló tavalyi átruházása mellett 2011-ben, a 2011/902-es kormányrendelettel egy sepsikőröspataki ingatlant is megkapott az ortodox egyház. Utánanéztünk, az ingatlan korábban a Román Hírszerző Szolgálat kezelésében volt. 595 négyzetméteres telekből, kétszintes, 44,5 négyzetméter alapterületű, 89 négyzetméter teljes felületből álló ingatlanról van szó. 2011. március 10-én (296-os sz. átirattal) kérte a püspökség az ingatlant a hírszerzőktől hátrányos helyzetű családok elszállásolása, szociokulturális tevékenységek céljára. A kérés gyorsan megoldódott, április 28-án a 490. sz. átirattal az egyház elfogadta, hogy kormányhatározat döntsön az ingatlan átruházásáról. A kormányhatározat szeptember elejére meg is született. Minderről hivatalos iratok tanúskodnak, az viszont szinte hihetetlen, hogy az átruházásról semmit nem tudnak még ma sem Kőröspatakon. Tegnap Ana Diana Panaite jegyzőnőt kérdeztük – ő 2011-ben is tisztségben volt –, de azt mondta, nem tud róla, hogy az ortodox egyháznak adminisztrációban lévő vagyona lenne Kőröspatakon, a községi nyilvántartásban sem szerepel. Kisgyörgy Sándor polgármester is meglepődött: semmit nem tud községbeli ortodox egyházi fennhatóságú tulajdonról, mi több, azt sem sejtette, hogy korábban a hírszerző szolgálat kezelésében volt a község egyik ingatlanja... Mindennek utána kell járnia – jelentette ki. Újabb adomány
Az ortodox egyház kegyeit továbbra is keresi a kormány. Az elnökválasztási kampány dandárjában, a hétfői Hivatalos Közlönyben (745. sz.) jelent meg a 866-os határozat, mellyel Moldova és Bukovina Érseksége ingyenesen kapott tulajdonba a Ceahlău községhez tartozó Durău faluban hat villát és egy polivalens termet. A villák egyenként több mint 150 négyzetméteresek, a terem 4500 négyzetméter. Az ingatlanok eddig a felekezetek államtitkárságának kezelésében voltak, 1990-től az illető érsekség ingyenes használatában: idősek és ellátás nélküli személyek védelmére szakosodott létesítmény alapítására, ahol közhasznú kulturális eseményekre is sor kerülhet. Ezek az események a közmorál erősítését, a nemzeti és felekezeti megbékélést hivatottak szolgálni. A polivalens termet országos és nemzetközi ökumenikus központ működtetésére használhatta eddig is az érsekség – adta hírül a központi sajtó.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 15.
Gratuláltak a Fidesznek
Mindhárom erdélyi magyar párt vezetői gratuláltak a Fidesznek az önkormányzati választásokon elért sikeréért: mindannyian kiemelték, hogy a Fidesz–KDNP már harmadszor nyeri el a választópolgárok bizalmát, és kifejezték abbeli reményüket, hogy folytatódhat az együttműködés az erdélyi és a magyarországi önkormányzatok között.
Elsőként – hétfőn – az EMNP sajtóirodája adott ki közleményt, amelyben azt is megfogalmazzák, hogy a Néppárt önkéntesei személyesen is részt vettek a Fidesz szolnoki és pécsi kampányában, és számítanak a fideszes politikusok jelenlétére a romániai elnökválasztási kampányban. Emlékeztetnek arra, hogy „Hoppál Péter kulturális államtitkár, a pécsi Fidesz elnöke megköszönte az erdélyiek támogatását, a helyi Fidesz vezetői pedig ígéretet tettek arra, hogy a romániai államelnök-választás kampányában jelenlétükkel is segíteni fogják a Néppárt munkáját”, és kifejezik reményüket, hogy „e mostani hármas sikert követően az anyaországi kormányzatnak alkalma lesz folytatni a megkezdett munkát, melynek eredményéül további nemzetpolitikai célkitűzéseik valósulhatnak meg”. Az MPP szintén közleményben gratulált a Fidesz–KDNP nagy arányú választási győzelméhez. A polgári vezetés „jó érzéssel és bizakodással” nyugtázta, hogy a magyarországi önkormányzati választások eredménye következtében „folytatódhat a négy éve elkezdett munka, kiteljesedhet az a folyamat, amely a Kárpát-medencei magyar nemzeti integrációt célozza”. Az MPP által vezetett önkormányzatok eddig is érezték a magyarországi testvértelepülések önkormányzatainak támogatását, és meggyőződésük, hogy a kapcsolatok tovább kamatoztathatóak. Biró Zsolt elnök és Kulcsár-Terza József végül minden mandátumot nyert tisztségviselőnek erőt, egészséget és kitartást kíván a munkájához. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök levélben gratulált Orbán Viktornak és valamennyi tisztséget nyert polgármesternek, önkormányzati képviselőnek, eredményes munkát kívánva nekik. Szerinte az a tény, hogy a magyarországi választópolgárok vasárnap már harmadik alkalommal szavaztak bizalmat a Fidesz–KDNP jelöltjeinek, azt bizonyítja, hogy határozott jövőképük van, ennek megvalósítását pedig helyi szinten is az országot jelenleg kormányzó pártszövetségre szeretnék rábízni, méltányolva a kormányzás eddigi eredményeit. Kifejezi abbeli reményét, hogy „a magyarországi önkormányzati tisztségviselők hatékony és szoros kapcsolatot ápolva együttműködnek az erdélyi magyarság érdekvédelmi szervezetének helyi vezetőivel a magyar nemzet, közös kultúránk és közösségeink céljainak megvalósítására”. Kelemen végül a határ menti megyék, kistérségek és régiók közötti együttműködés megőrzése és szorosabbra fonása mellett foglal állást, hiszen „a közös fejlesztési tervek megvalósítását nemcsak a földrajzi és történelmi sajátosságok, valamint a kulturális értékazonosság ösztönzi, hanem az európai uniós lehetőségek, tendenciák is lehetővé teszik, kedvezően befolyásolják”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mindhárom erdélyi magyar párt vezetői gratuláltak a Fidesznek az önkormányzati választásokon elért sikeréért: mindannyian kiemelték, hogy a Fidesz–KDNP már harmadszor nyeri el a választópolgárok bizalmát, és kifejezték abbeli reményüket, hogy folytatódhat az együttműködés az erdélyi és a magyarországi önkormányzatok között.
Elsőként – hétfőn – az EMNP sajtóirodája adott ki közleményt, amelyben azt is megfogalmazzák, hogy a Néppárt önkéntesei személyesen is részt vettek a Fidesz szolnoki és pécsi kampányában, és számítanak a fideszes politikusok jelenlétére a romániai elnökválasztási kampányban. Emlékeztetnek arra, hogy „Hoppál Péter kulturális államtitkár, a pécsi Fidesz elnöke megköszönte az erdélyiek támogatását, a helyi Fidesz vezetői pedig ígéretet tettek arra, hogy a romániai államelnök-választás kampányában jelenlétükkel is segíteni fogják a Néppárt munkáját”, és kifejezik reményüket, hogy „e mostani hármas sikert követően az anyaországi kormányzatnak alkalma lesz folytatni a megkezdett munkát, melynek eredményéül további nemzetpolitikai célkitűzéseik valósulhatnak meg”. Az MPP szintén közleményben gratulált a Fidesz–KDNP nagy arányú választási győzelméhez. A polgári vezetés „jó érzéssel és bizakodással” nyugtázta, hogy a magyarországi önkormányzati választások eredménye következtében „folytatódhat a négy éve elkezdett munka, kiteljesedhet az a folyamat, amely a Kárpát-medencei magyar nemzeti integrációt célozza”. Az MPP által vezetett önkormányzatok eddig is érezték a magyarországi testvértelepülések önkormányzatainak támogatását, és meggyőződésük, hogy a kapcsolatok tovább kamatoztathatóak. Biró Zsolt elnök és Kulcsár-Terza József végül minden mandátumot nyert tisztségviselőnek erőt, egészséget és kitartást kíván a munkájához. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök levélben gratulált Orbán Viktornak és valamennyi tisztséget nyert polgármesternek, önkormányzati képviselőnek, eredményes munkát kívánva nekik. Szerinte az a tény, hogy a magyarországi választópolgárok vasárnap már harmadik alkalommal szavaztak bizalmat a Fidesz–KDNP jelöltjeinek, azt bizonyítja, hogy határozott jövőképük van, ennek megvalósítását pedig helyi szinten is az országot jelenleg kormányzó pártszövetségre szeretnék rábízni, méltányolva a kormányzás eddigi eredményeit. Kifejezi abbeli reményét, hogy „a magyarországi önkormányzati tisztségviselők hatékony és szoros kapcsolatot ápolva együttműködnek az erdélyi magyarság érdekvédelmi szervezetének helyi vezetőivel a magyar nemzet, közös kultúránk és közösségeink céljainak megvalósítására”. Kelemen végül a határ menti megyék, kistérségek és régiók közötti együttműködés megőrzése és szorosabbra fonása mellett foglal állást, hiszen „a közös fejlesztési tervek megvalósítását nemcsak a földrajzi és történelmi sajátosságok, valamint a kulturális értékazonosság ösztönzi, hanem az európai uniós lehetőségek, tendenciák is lehetővé teszik, kedvezően befolyásolják”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 15.
Konferencia a Horthy-korszakról
A trianoni béke revíziójára törő Horthy-kori magyar külpolitika egy idő után önmagát megsemmisítő programmá vált, a népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember, a diktatúrák azonban hosszú távon nem életképesek a tömegek részvétele nélkül. Többek között erről beszéltek a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet 70. évfordulója alkalmából rendezett konferencián tegnap Budapesten.
Zeidler Miklós történész, az intézet főmunkatársa szerint a két világháború közti magyar külpolitikát alapvetően a trianoni béke revíziójának szándéka határozta meg. Ebben a magyar közvélemény is a hivatalos politika mögött állt, és ez jó hivatkozási alap volt a kormányzat számára, de kétarcú kommunikációt folytatott: míg idehaza a mindent vissza jelszavát, a történelmi Magyarország integritását hangoztatta, addig külföldön sokkal óvatosabb volt. A harmincas évek közepétől a vezetés már nem rejtette véka alá követeléseit, ám ennek elérése érdekében egyértelműen el kellett köteleznie magát Németország mellett, ami egyre szűkülő mozgástérhez vezetett, és a háború kimenetele egyúttal a revízió sorsát is eldöntötte – fejtette ki. Borhi László történész felidézte, hogy a világháborúban az elfoglalt területeken milliószám végezték ki a fegyvertelen embereket részben a megszállók, de jelentős részben maguk a helyiek. Ez „intim genocídium” volt, ahol szomszédok, munkatársak, iskolatársak végeztek egymással többnyire szegény, elmaradott területeken, évszázados etnikai, vallási, gazdasági konfliktusokat lezárva. Magyarországon ugyanakkor egymilliós világvárost néhány száz mindenre elszánt ember képes volt terrorizálni a német szövetségből sikertelenül kilépni próbáló Horthy-rendszert felváltó nyilas hatalom időszakában. Hozzátette: nem kell sok ember egy népirtáshoz. Borhi László legfrissebb kutatásai alapján elmondta: előfordult, hogy valaki rövid időn belül üldözöttek megmentője, majd áldozat és végül tettes, az üldözöttek gyilkosa lett. Sokan nem megrögzött nyilasként keveredtek a borzalmakba, mintha csak a történelem vihara néhány hétre kiemelte volna őket abból a társadalmi helyzetből, amelyben addig és utána is élték hétköznapi, normális életüket. A tömegek bevonása nélkül nem lettek volna életképesek a fasiszta és kommunista diktatúrák – vélekedett Borhi László.
Stark Tamás kutató felidézte, hogy korábban a zsidóságot a magyarságba integrált, egységes, asszimilált népcsoportként kezelték. Az első világháború vége felé azonban a közbeszédben a zsidóság 19. század végén, 20. század elején érkezett csoportjait elkezdték a kapitalizmus nehézségei, illetve a forradalmak fő felelőseként kezelni. Már a két világháború között számos hatósági intézkedés történt a magyar állampolgársággal nem rendelkezők zsidóknak az összeírására, és egyre határozottabb törekvések voltak a kiutasításukra is, de nem volt hová. Ám amikor 1941 nyarán a katonai helyzet változásával lehetőség nyílt kitoloncolásukra, mintegy 22 ezer hontalanként számon tartott zsidót – köztük nem kevés magyar állampolgárt – deportáltak Kamenyec-Podolszk térségébe, ahol jelentős részüket kivégezték a németek. Keresztes-Fischer Sándor belügyminiszter néhány hét után leállította ugyan a deportálásokat, de a már kitoloncoltakat nem engedték vissza, gyakorlatilag halálra ítélve őket is – idézte fel a kutató. Az előadások után újságírói kérdésekre válaszolva Borhi László azt fejtegette: Magyarország 1944. márciusi német megszállása a nyugati szövetségesek számára is fontos volt, hogy német katonai erőket kössön le a második front megnyitása, az 1944. június 6-i normandiai partraszállás idején. Az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet pedig kudarcra volt ítélve, hiszen már legalább egy évvel korábban eldőlt, hogy Magyarország nem az angolszász, hanem a szovjet érdekszférába fog tartozni a háború után. A történész megjegyezte: a 800 ezer magyarországi zsidó sorsa a rendelkezésre álló források szerint, úgy tűnik, nem nagyon foglalkoztatta a nyugati hivatalos köröket. Egy korabeli amerikai tisztviselő úgy fogalmazott: „könyékig ér a vér, néhány százezer ember már nem számít”. Paksa Rudolf történész a magyar kiugrási kísérlet esélyei kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1944. augusztusi román kiugrás után már csak a zalai kőolajvidékről szerezhette be a német hadsereg a további harcokhoz nélkülözhetetlen üzemanyagot, ezért Magyarország – Hitler egy megjegyzése szerint – Berlinnél is fontosabb volt. A kutató egy hetvenes években elvégzett amerikai kísérletre emlékeztetett, ahol átlagos, teljesen normális embereket zártak össze fogvatartóként, illetve rabként, de a kísérlet rövid időn belül úgy eldurvult, hogy le kellett állítani. Magyarországon 1944–45-ben mintha ez a kísérlet zajlott volna le nagyban és élesben, és csak a szovjet hadsereg bevonulása állította le. Paksa Rudolf az újkori történelmi témák iránti fokozódó érdeklődés kapcsán megjegyezte: a történész szakma válaszai soha nem elég egyszerűek a közvélemény számára. Katona Csaba, az Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kommunikációs referense a rendezvény zárásaként azt hangsúlyozta: nem létezik hivatalos akadémiai vélemény, hiszen ez a kutatás szabadságát sértené.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A trianoni béke revíziójára törő Horthy-kori magyar külpolitika egy idő után önmagát megsemmisítő programmá vált, a népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember, a diktatúrák azonban hosszú távon nem életképesek a tömegek részvétele nélkül. Többek között erről beszéltek a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet 70. évfordulója alkalmából rendezett konferencián tegnap Budapesten.
Zeidler Miklós történész, az intézet főmunkatársa szerint a két világháború közti magyar külpolitikát alapvetően a trianoni béke revíziójának szándéka határozta meg. Ebben a magyar közvélemény is a hivatalos politika mögött állt, és ez jó hivatkozási alap volt a kormányzat számára, de kétarcú kommunikációt folytatott: míg idehaza a mindent vissza jelszavát, a történelmi Magyarország integritását hangoztatta, addig külföldön sokkal óvatosabb volt. A harmincas évek közepétől a vezetés már nem rejtette véka alá követeléseit, ám ennek elérése érdekében egyértelműen el kellett köteleznie magát Németország mellett, ami egyre szűkülő mozgástérhez vezetett, és a háború kimenetele egyúttal a revízió sorsát is eldöntötte – fejtette ki. Borhi László történész felidézte, hogy a világháborúban az elfoglalt területeken milliószám végezték ki a fegyvertelen embereket részben a megszállók, de jelentős részben maguk a helyiek. Ez „intim genocídium” volt, ahol szomszédok, munkatársak, iskolatársak végeztek egymással többnyire szegény, elmaradott területeken, évszázados etnikai, vallási, gazdasági konfliktusokat lezárva. Magyarországon ugyanakkor egymilliós világvárost néhány száz mindenre elszánt ember képes volt terrorizálni a német szövetségből sikertelenül kilépni próbáló Horthy-rendszert felváltó nyilas hatalom időszakában. Hozzátette: nem kell sok ember egy népirtáshoz. Borhi László legfrissebb kutatásai alapján elmondta: előfordult, hogy valaki rövid időn belül üldözöttek megmentője, majd áldozat és végül tettes, az üldözöttek gyilkosa lett. Sokan nem megrögzött nyilasként keveredtek a borzalmakba, mintha csak a történelem vihara néhány hétre kiemelte volna őket abból a társadalmi helyzetből, amelyben addig és utána is élték hétköznapi, normális életüket. A tömegek bevonása nélkül nem lettek volna életképesek a fasiszta és kommunista diktatúrák – vélekedett Borhi László.
Stark Tamás kutató felidézte, hogy korábban a zsidóságot a magyarságba integrált, egységes, asszimilált népcsoportként kezelték. Az első világháború vége felé azonban a közbeszédben a zsidóság 19. század végén, 20. század elején érkezett csoportjait elkezdték a kapitalizmus nehézségei, illetve a forradalmak fő felelőseként kezelni. Már a két világháború között számos hatósági intézkedés történt a magyar állampolgársággal nem rendelkezők zsidóknak az összeírására, és egyre határozottabb törekvések voltak a kiutasításukra is, de nem volt hová. Ám amikor 1941 nyarán a katonai helyzet változásával lehetőség nyílt kitoloncolásukra, mintegy 22 ezer hontalanként számon tartott zsidót – köztük nem kevés magyar állampolgárt – deportáltak Kamenyec-Podolszk térségébe, ahol jelentős részüket kivégezték a németek. Keresztes-Fischer Sándor belügyminiszter néhány hét után leállította ugyan a deportálásokat, de a már kitoloncoltakat nem engedték vissza, gyakorlatilag halálra ítélve őket is – idézte fel a kutató. Az előadások után újságírói kérdésekre válaszolva Borhi László azt fejtegette: Magyarország 1944. márciusi német megszállása a nyugati szövetségesek számára is fontos volt, hogy német katonai erőket kössön le a második front megnyitása, az 1944. június 6-i normandiai partraszállás idején. Az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet pedig kudarcra volt ítélve, hiszen már legalább egy évvel korábban eldőlt, hogy Magyarország nem az angolszász, hanem a szovjet érdekszférába fog tartozni a háború után. A történész megjegyezte: a 800 ezer magyarországi zsidó sorsa a rendelkezésre álló források szerint, úgy tűnik, nem nagyon foglalkoztatta a nyugati hivatalos köröket. Egy korabeli amerikai tisztviselő úgy fogalmazott: „könyékig ér a vér, néhány százezer ember már nem számít”. Paksa Rudolf történész a magyar kiugrási kísérlet esélyei kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1944. augusztusi román kiugrás után már csak a zalai kőolajvidékről szerezhette be a német hadsereg a további harcokhoz nélkülözhetetlen üzemanyagot, ezért Magyarország – Hitler egy megjegyzése szerint – Berlinnél is fontosabb volt. A kutató egy hetvenes években elvégzett amerikai kísérletre emlékeztetett, ahol átlagos, teljesen normális embereket zártak össze fogvatartóként, illetve rabként, de a kísérlet rövid időn belül úgy eldurvult, hogy le kellett állítani. Magyarországon 1944–45-ben mintha ez a kísérlet zajlott volna le nagyban és élesben, és csak a szovjet hadsereg bevonulása állította le. Paksa Rudolf az újkori történelmi témák iránti fokozódó érdeklődés kapcsán megjegyezte: a történész szakma válaszai soha nem elég egyszerűek a közvélemény számára. Katona Csaba, az Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kommunikációs referense a rendezvény zárásaként azt hangsúlyozta: nem létezik hivatalos akadémiai vélemény, hiszen ez a kutatás szabadságát sértené.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 15.
A Báthoryak és a székely címer
Báthory-címerrel ékesített erdélyi műemlékek címmel tartott vetített képes előadást egyetlen magyar résztvevőként Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a múlt hétvégén Iaşi-ban rendezett, idéntől nemzetközivé fejlődött, Műemlék – hagyomány és jövő című konferencián. A bemutatott nyolcvan előadáson főleg moldvai, havasalföldi és besszarábiai műemlékekről esett szó, akadt ukrajnai és bulgáriai témafelvetés is, de mindössze négy erdélyi vonatkozású előadás hangzott el.
A műemlékek történetével, feltárásával, védelmével és restaurálásával foglalkozó konferencián Szekeres Attila István vázolta a Báthory család történetét, bemutatta a nyírbátori református templom kőbe faragott Báthory-címereit, és érintette az ecsedi láphoz, valamint a szilágysomlyói Púposhegyhez kötött sárkányos legendákat, amikor Bátor Opos, illetve Bátor vitéz legyőzte a sárkányt, s bizonyságul elvitte annak három fogát, melyek bekerültek a család címerébe. Elmondta, hogy a címerben levő agyarak tulajdonképpen farkasfogak, s ismertette a mesteralakból címerképpé való átváltozás folyamatát. Az előadó a Báthory-címeres emlékek kapcsán elkalandozott Krakkóba és Kassára is, de fő témaként erdélyi emlékeket mutatott be: a szilágysomlyói római katolikus templomban levő, Báthory István erdélyi vajda (a fejedelem és lengyel király István apja) címerét, valamint a szilágysomlyói vár kapuján levő Báthory–Bebek házassági címert. Utóbbi István (András bíboros, fejedelem és Boldizsár testvére, id. András fia, István erdélyi vajda unokája) és pelsőczi Bebek Zsuzsánna egymás mellé helyezett címere, melyet az idő vasfoga nagyon megrongált. A fogarasi várban Báthory Boldizsár emlékét őrzik címerek. Egyik kőből faragott ajtókeret timpanonjában két angyal által tartott pajzsban jelennek meg a farkasfogak. Egy másik domborművű és festett az alsó loggia boltozott mennyezetén látható. Több ablakkeretet is megjelöltek a farkasfogas címerrel. A radnóti várkastély bejárata fölött II. Rákóczi György és Báthory Zsófia házassági címere volt látható kőbe faragva. A heraldikus azért használta a múlt időt, mert ismeretlenek leverték a címeres kőlapot, mely el is tűnt. A címerek érdekessége, hogy Erdély címerének elemeit tartalmazó ovális pajzsba írták, s annak szívpajzsában jelenik meg a fejedelem, illetve felesége családi címere. Ami az uralkodó Rákóczi esetében helyénvaló, ám feleségének nem állt jogában a fejedelemség címerét használni. Minden bizonnyal anyósa, I. Rákóczi Györgyné Lórántffy Zsuzsánna szolgáltatta a példát. Ugyanis több, Erdély címerének elemivel körülvett Lórántffy-címeres emléket ismerünk. Az előadás fonala Háromszékre is elvezetett. A köpeci református templom nyugati karzatának mellvédjét fejedelmi címersorral díszítette Keöpeczi Sebestyén József 1926-ban. A múlt rendszerben szódás oldattal lesúroltatott kazetták halványak, de még kivehetőek rajtuk a címerképek. A Báthory-címer mellett, a mellvéd közepén látható a „Nemes Székely Nemzet” címere. A rendezvényen bemutatták az előző évi konferencia anyagát tartalmazó kötetet, valamint a Mihai Dimitrie Sturdza herceg, genealógus 80. születésnapjára kiadott emlékkönyvet. Mindkettőben egyetlen magyar szerzőtől jelent meg tanulmány. Szekeres Attila István előbbiben a házassági címerrel ékesített háromszéki műemlékeket mutatta be, utóbbiban Keöpeczi Sebestyén Józsefet, Románia 1921-es címerének alkotóját. (m. i.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Báthory-címerrel ékesített erdélyi műemlékek címmel tartott vetített képes előadást egyetlen magyar résztvevőként Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a múlt hétvégén Iaşi-ban rendezett, idéntől nemzetközivé fejlődött, Műemlék – hagyomány és jövő című konferencián. A bemutatott nyolcvan előadáson főleg moldvai, havasalföldi és besszarábiai műemlékekről esett szó, akadt ukrajnai és bulgáriai témafelvetés is, de mindössze négy erdélyi vonatkozású előadás hangzott el.
A műemlékek történetével, feltárásával, védelmével és restaurálásával foglalkozó konferencián Szekeres Attila István vázolta a Báthory család történetét, bemutatta a nyírbátori református templom kőbe faragott Báthory-címereit, és érintette az ecsedi láphoz, valamint a szilágysomlyói Púposhegyhez kötött sárkányos legendákat, amikor Bátor Opos, illetve Bátor vitéz legyőzte a sárkányt, s bizonyságul elvitte annak három fogát, melyek bekerültek a család címerébe. Elmondta, hogy a címerben levő agyarak tulajdonképpen farkasfogak, s ismertette a mesteralakból címerképpé való átváltozás folyamatát. Az előadó a Báthory-címeres emlékek kapcsán elkalandozott Krakkóba és Kassára is, de fő témaként erdélyi emlékeket mutatott be: a szilágysomlyói római katolikus templomban levő, Báthory István erdélyi vajda (a fejedelem és lengyel király István apja) címerét, valamint a szilágysomlyói vár kapuján levő Báthory–Bebek házassági címert. Utóbbi István (András bíboros, fejedelem és Boldizsár testvére, id. András fia, István erdélyi vajda unokája) és pelsőczi Bebek Zsuzsánna egymás mellé helyezett címere, melyet az idő vasfoga nagyon megrongált. A fogarasi várban Báthory Boldizsár emlékét őrzik címerek. Egyik kőből faragott ajtókeret timpanonjában két angyal által tartott pajzsban jelennek meg a farkasfogak. Egy másik domborművű és festett az alsó loggia boltozott mennyezetén látható. Több ablakkeretet is megjelöltek a farkasfogas címerrel. A radnóti várkastély bejárata fölött II. Rákóczi György és Báthory Zsófia házassági címere volt látható kőbe faragva. A heraldikus azért használta a múlt időt, mert ismeretlenek leverték a címeres kőlapot, mely el is tűnt. A címerek érdekessége, hogy Erdély címerének elemeit tartalmazó ovális pajzsba írták, s annak szívpajzsában jelenik meg a fejedelem, illetve felesége családi címere. Ami az uralkodó Rákóczi esetében helyénvaló, ám feleségének nem állt jogában a fejedelemség címerét használni. Minden bizonnyal anyósa, I. Rákóczi Györgyné Lórántffy Zsuzsánna szolgáltatta a példát. Ugyanis több, Erdély címerének elemivel körülvett Lórántffy-címeres emléket ismerünk. Az előadás fonala Háromszékre is elvezetett. A köpeci református templom nyugati karzatának mellvédjét fejedelmi címersorral díszítette Keöpeczi Sebestyén József 1926-ban. A múlt rendszerben szódás oldattal lesúroltatott kazetták halványak, de még kivehetőek rajtuk a címerképek. A Báthory-címer mellett, a mellvéd közepén látható a „Nemes Székely Nemzet” címere. A rendezvényen bemutatták az előző évi konferencia anyagát tartalmazó kötetet, valamint a Mihai Dimitrie Sturdza herceg, genealógus 80. születésnapjára kiadott emlékkönyvet. Mindkettőben egyetlen magyar szerzőtől jelent meg tanulmány. Szekeres Attila István előbbiben a házassági címerrel ékesített háromszéki műemlékeket mutatta be, utóbbiban Keöpeczi Sebestyén Józsefet, Románia 1921-es címerének alkotóját. (m. i.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 15.
"Egészséges" párbeszéd, tabuk nélkül
A Studium Alapítvány könyvtárában a civil társadalom képviselőivel találkozott hétfő kora délután Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje, ahol Vass Levente, az alapítvány társelnöke köszöntötte, illetve Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke kérdezte a politika és a civil szféra kapcsolatáról.
A beszélgetést megelőzően egy rövid portréfilmet mutattak be Kelemen Hunorról, amelyben a riporter többek között gyermekkoráról, kedvenc könyvéről, iskolás és egyetemi élményeiről kérdezte. Sőt, azt is megtudhattuk, hogy szereti Csíkot, hogy korábban hokizott, néha lámpalázas, szívesen hallgat dzsesszt és klasszikus zenét, néha főz, kedvenc étele a tárkonyos krumplileves, szeret utazni, szereti Firenzét, a táskája meg nehéz.
A kérdésre, hogy milyen a viszonya a civilekkel, Kelemen azt mondta, mindig a civil társadalom részének érezte magát.
A pozitív, illetve negatív tapasztalataira vonatkozó kérdésre Verespatak ügyét negatívnak tartja, amikor a civilek meg sem kérdezték, csak "nyesték". Másik negatív tapasztalata az volt, hogy az autonómiastatútum bemutatása során, amikor a Legfelsőbb Bírói Tanács vehemensen támadta, a civil társadalom hallgatott. Egy másik kérdés az úgynevezett "civil kurázsira" vonatkozott. Erre azt mondta: vagy van, vagy nincs.
Véleménye szerint sokkal több civil kezdeményezésre, közvitára lenne szükség, illetve, hogy a 90-es évekhez képest, amikor még mindenki mindenhez értett, ma a szakosodás a jellemző. Viszont a közvitában sokkal kevésbé van jelen, mint akkor.
Nem hisz abban, hogy a civil társadalmat "egységes civil platformba lehetne terelni", lemaradások véleménye szerint szociális kérdésekben, a romakérdésben vannak, amelyekről ma még nem nagyon beszél a társadalom. – Ha erre nem találunk megoldást, hét baj lesz – jelentette ki.
A kérdések során felvetődött, hogy a 2006-os gombatörvény még ma sem alkalmazható, és bár a gombászegyesületek többször folyamodtak a kormányhoz, a parlamenthez vagy az RMDSZ képviselőihez, megoldás máig sem született. Emiatt nincs gombavizsgálat a piacokon, és sok a gombamérgezés. Jó lenne, ha a politikum felkarolná az ügyet, mondta Málnási András, a Málnássy László Gombászegyesület elnöke.
Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője szerint újra be kellene vezetni a strukturált konzultációkat, fontos lenne, hogy az RMDSZ jobban kommunikáljon a "civilekkel", mert ha a demokratikus struktúrák jobban működnének, a civil társadalom is másként működne.
Mezei Borbála, a Gyulafehérvári Caritas képviselője azt vetette fel, hogy bár a civil szervezetek állami támogatásból tartják fenn magukat, tavaly levágták a szubvenciókat. Kelemen Hunortól kérdezte, közben tudna-e járni ebben az ügyben az RMDSZ?
Ezek mellett szóba került az is, hogy együtt kellene működniük a román és a magyar civil szervezeteknek, de egyesek felvetették azt is, hogy az RMDSZ esetleg román pártokba olvadva esélyesebben politizálhatna. Kelemen Hunor válasza az volt, hogy ha megszűnne az RMDSZ, azzal még nem oldódnának meg a problémák. – Nem hiszek az etnikai alapon szerveződött szövetség alternatívájában. Halálos veszedelem lenne, ha ideológiai alapon beolvadna román pártokba – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
A Studium Alapítvány könyvtárában a civil társadalom képviselőivel találkozott hétfő kora délután Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje, ahol Vass Levente, az alapítvány társelnöke köszöntötte, illetve Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke kérdezte a politika és a civil szféra kapcsolatáról.
A beszélgetést megelőzően egy rövid portréfilmet mutattak be Kelemen Hunorról, amelyben a riporter többek között gyermekkoráról, kedvenc könyvéről, iskolás és egyetemi élményeiről kérdezte. Sőt, azt is megtudhattuk, hogy szereti Csíkot, hogy korábban hokizott, néha lámpalázas, szívesen hallgat dzsesszt és klasszikus zenét, néha főz, kedvenc étele a tárkonyos krumplileves, szeret utazni, szereti Firenzét, a táskája meg nehéz.
A kérdésre, hogy milyen a viszonya a civilekkel, Kelemen azt mondta, mindig a civil társadalom részének érezte magát.
A pozitív, illetve negatív tapasztalataira vonatkozó kérdésre Verespatak ügyét negatívnak tartja, amikor a civilek meg sem kérdezték, csak "nyesték". Másik negatív tapasztalata az volt, hogy az autonómiastatútum bemutatása során, amikor a Legfelsőbb Bírói Tanács vehemensen támadta, a civil társadalom hallgatott. Egy másik kérdés az úgynevezett "civil kurázsira" vonatkozott. Erre azt mondta: vagy van, vagy nincs.
Véleménye szerint sokkal több civil kezdeményezésre, közvitára lenne szükség, illetve, hogy a 90-es évekhez képest, amikor még mindenki mindenhez értett, ma a szakosodás a jellemző. Viszont a közvitában sokkal kevésbé van jelen, mint akkor.
Nem hisz abban, hogy a civil társadalmat "egységes civil platformba lehetne terelni", lemaradások véleménye szerint szociális kérdésekben, a romakérdésben vannak, amelyekről ma még nem nagyon beszél a társadalom. – Ha erre nem találunk megoldást, hét baj lesz – jelentette ki.
A kérdések során felvetődött, hogy a 2006-os gombatörvény még ma sem alkalmazható, és bár a gombászegyesületek többször folyamodtak a kormányhoz, a parlamenthez vagy az RMDSZ képviselőihez, megoldás máig sem született. Emiatt nincs gombavizsgálat a piacokon, és sok a gombamérgezés. Jó lenne, ha a politikum felkarolná az ügyet, mondta Málnási András, a Málnássy László Gombászegyesület elnöke.
Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője szerint újra be kellene vezetni a strukturált konzultációkat, fontos lenne, hogy az RMDSZ jobban kommunikáljon a "civilekkel", mert ha a demokratikus struktúrák jobban működnének, a civil társadalom is másként működne.
Mezei Borbála, a Gyulafehérvári Caritas képviselője azt vetette fel, hogy bár a civil szervezetek állami támogatásból tartják fenn magukat, tavaly levágták a szubvenciókat. Kelemen Hunortól kérdezte, közben tudna-e járni ebben az ügyben az RMDSZ?
Ezek mellett szóba került az is, hogy együtt kellene működniük a román és a magyar civil szervezeteknek, de egyesek felvetették azt is, hogy az RMDSZ esetleg román pártokba olvadva esélyesebben politizálhatna. Kelemen Hunor válasza az volt, hogy ha megszűnne az RMDSZ, azzal még nem oldódnának meg a problémák. – Nem hiszek az etnikai alapon szerveződött szövetség alternatívájában. Halálos veszedelem lenne, ha ideológiai alapon beolvadna román pártokba – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 15.
A magyar néptánc ezer éve
Novák Ferenc "Tata" előadása Marosvásárhelyt
A Székelyföld Napok keretében kedden délelőtt a Maros Művészegyüttes szinte telt házas termében tartott rendhagyó történelemórát Novák Ferenc "Tata" Kossuth- és Erkel-díjas koreográfus, a nemzet művésze. A magyar néptánc ezeréves múltját feltáró és összegező, igencsak nívós, vetített képes előadása során a szóban forgó táncokat élőzenés kísérettel a Maros Művészegyüttes tagjai mutatták be a szép lélekszámú közönségnek.
– A 13. században a Kárpát-medencében csak körtánc volt, amit érdekes módon az itt élők úgy megőriztek, hogy még most is táncolják – kezdte értekezését Novák Ferenc. – Egy görög vázán lévő rajzból kiderült, hogy már az antik görögöknél is volt körtánc. Valószínűleg temetkezési szertartásokon táncolták. Érdekes módon, amikor ez a körtánc megszűnik, valahogyan a lányok szokásai között marad fenn. Annyira nem számított mulatságnak, hogy nagyböjtben is lehetett táncolni. Csak énekkel, zenei kíséret nélkül, mert úgy már mulatságnak számított volna. Saját magukat kísérték. Nagyon érdekes, hogy például a Feröer-szigeteken, az elszigetelt földrajzi helyzet miatt mai napig fennmaradt ez a fajta körtánc, és ha egy magyar asszony vagy lány beállna a Feröer-szigeteki körtáncba, el tudná táncolni velük, mert ugyanolyan egyszerű lépések vannak benne. A körtánc általunk az ötvenes években zajlott gyűjtések során hallott neveiből kiderül, hogy mindez nem a huszadik avagy tizenkilencedik században keletkezett, hanem a középkorból maradt fenn számunkra. Üzenet a múltból. Ha valahol egy fesztiválon látunk néptáncokat, akkor figyeljük meg, hogy a Kárpátoktól délre, a román alföldön, Szerbiában, Bulgáriában ma is csak körbe táncolnak. Ez azért van, mert ahol török fennhatóság volt, oda az újabb táncdivatok nem jöttek be, és ezek a területek nagyon korán török fennhatóság alá kerültek. Később az újabb táncdivatok ugyanezen okból még Magyarországra sem értek el, csak Erdélybe. A körtánc a legrégiesebb táncforma, ezzel kezdődik a magyar tánckultúra.
Van még egy nagyon régi táncformánk, a fegyvertánc. A kivetített görög domborművön katonákat láthatunk pajzzsal, a kezükben kard volt egykoron, amelyeket az elmúlt két és fél évezred alatt valakik letörtek, valószínűleg a törökök. Nálunk is nagy divat volt a kardtánc, a katonák gyakorlási formaként használták. A harcos, hogy erős keze, karja és csuklója legyen, kardforgatással erősítette őket. És hogy ne legyen unalmas a gyakorlás, tánccal fűszerezték azt. Ezt már az ókori görögök felfedezték, és a középkorban Európa-szerte alkalmazták. Spanyolországtól a Kaukázusig mindenhol volt egy gyakorlási forma – az ifjú nemesek úgy gyakorolták a kardtáncot, hogy egymással szemben forgatták a kardot, sőt, egy hölgy állt a két, látszólag küzdő férfi közé. Ha az egyik a kardjával megérintette a hölgy szoknyáját, az nagyon nagy szégyen volt, ha túl távol állt tőle, az is. Ez a táncforma nálunk is divatossá vált. Az 1600-as évek elején egy Edward Brown nevű angol utazó Kelet-Magyarországon is átutazott, ő írta le a magyar kardtáncot: mint vélte, "csodálatos, ahogy a magyar ifjak táncolnak a karddal saját mértékük szerint énekelve". A régi Magyarország keleti vidékén éltek a cigány kardkovácsok. Rákóczi fejedelemnek is ők kovácsolták a kardot. Ők látták az ifjú urakat, hogy az általuk kovácsolt kardokkal hogyan táncoltak. Megirigyelték őket, de nekik nem volt szabad kardot viselni, ezért bottal utánozták őket. És kialakult egy tánc, amit úgy hívunk, hogy cigány botoló, amelyben rengeteg olyan kifejezést találunk, ami teljesen biztosan a kardtáncra utal. Például "csinálj egy huszárvágást." A cigány botoló csak a Kárpát-medencének ebben a csücskében található meg, sehol máshol. A kísérőzene nagyon lágy, olyan, mint egy keringő. Erre nagyon szépen lehet forgatni a kardot.
A változás a 14. században történt. Akkor zajlott le a talán legnagyobb szellemi forradalom Európában, a reneszánsz. Nagyon érdekes módon egyes nyugat-európai kolostorok valamilyen módon, óriási titokban folyamatosan végigmásolták a római és a görög irodalmat. És amikor ezek az iratok szinte egy pillanat alatt elterjedtek, felvilágosult egész Európa. Óriási fordulat volt, amely "megölte" a körtáncot is. A gótika után felépültek azok a templomok, paloták, amelyeken már óriási ablakok voltak: bejön a fény, amely azt is jelképezi, hogy ekkora szellemi forradalom nem volt az elmúlt ezer évben. Nyilvánvalóan a zene és nyomában a tánc is követte a változásokat, és így jött létre az a táncforma, amelyet ugrósként ismerünk. Ebben a korszakban jelentek meg a táncmesterek, akik bejárták Európát. Egy emberöltő során, amely alatt a néprajzban és szociálantropológiában 25 évet értünk, a Kárpátok déli lejtőiig egész Európában elterjed az ugrós, amely a jelenlegi Magyarországon a mai napig is létezik. Nagyon egyszerű, pár lépés az egész, de e lépések variációiból születik a csoda. A körtáncban össze kellett kapcsolódni, mindenkinek ugyanazt kellett táncolnia, amit a szomszédjának. Ez egy nagyon fegyelmezett tánc volt. Gondoljuk el, mekkora botrány lehetett, amikor ez a kör szétnyílt, és a párok egymással szemben álltak.
Jóval később jött egy új táncritmus, amely Flandria és Észak-Németország felől terjedt el. Forgós táncnak hívták, és Magyarországra nem ért el a török uralom miatt. De Erdélybe igen, és új korszakot jelentett. Olyan korszakot, amely magával hozta a bonyolultságot, a túldíszítettséget: a barokkot. A zene átalakította a táncot is. Ha megváltozik a zenei világ, akkor a táncnak mennie kell utána. Ha van parasztbarokk, akkor ez a tánc annak a megtestesülése. Megérkezik Erdélybe a barokk zene a barokk hangszerekkel egyetemben. Magyarországra nem, mert a török vasfüggöny jóval szigorúbb volt a kommunista vasfüggönynél, utóbbi alatt legalább a rock'n'roll beszivárgott. Magyar és román legények hallgatták az új, barokk zenét, és a forgós táncból Erdélyben egy vad férfitánc lett magyar, román vidékeken egyaránt. Az egyik legszebb legényes forma Kalotaszegen maradt fenn. A román legényes forma pedig szinte ugyanolyan, mint a magyar, hiszen egy kultúrához – az erdélyihez – tartozik.
Innen kezdve jön a dekadencia: a verbunk és a csárdás. Ez a kettő a legújabb magyar táncritmus. Történetük összefügg a magyar szellemiséggel és annak változásaival is. 1715-ben a bécsi udvar elrendeli, hogy Magyarországon is jöjjön létre a katonaszedés intézménye: a verbuválás. A szó német eredetű, a verbunk toborzást jelent. A magyar tisztek kitalálták ennek a módját. Összeszedtek igen jó táncos legényeket. A táncosokból álló regiment mulatságot provokált a faluban, avagy egy mulatsághoz csatlakozott. Az ital a falubeli legényeknek ingyen járt, a verbuváló katonák – kitűnő táncosok – táncra provokálták a legényeket, akik számára, ha lerészegedtek és ittas állapotban aláírták az orruk elé tolt szerződést, már nem volt mentség: vitték őket katonának. És a katonai szolgálat 8-12 év volt akkoriban. Mire a 18. század végére érünk, kialakult egy viszonylag egységes verbunkstílus. A verbuválás időközben megszűnik, már senki sem megy oda táncolni, amikor verbunkot hirdetnek, mert félnek. Az intézmény a történelem szemétdombjára kerül, de a tánc megmarad. A magyar írók biztatására a zeneszerzők írtak verbunkos zenét, a táncmesterek, leszerelt verbuváló katonák tanították a verbunkot. De ez már nem néptánc volt. A verbunk nem is lett a táncrend része, még a bálok szüneteiben sem táncolták soha. Mutatványos tánc maradt, amelynek lényege a magatartás volt: "Tudtok-e így táncolni? Na ugye, hogy nem tudtok?!"
A verbunkot követte a csárdás. Ezt a szót 1843-ban, a reformkor közepén írta le először egy lelkes újságíró, aki nyilván nem sokat járt falura. A báltermekben műtáncokat táncoltak, és már nagyon kezdett mozgolódni a magyar szellemiség, érezhetővé vált hogy hamarosan valami történni fog. Ekkor iszonyatosan szigorúvá vált a cenzúra. Még a Vörösmarty Csongor és Tündéjét is betiltották, de a báltermekben dühöngött a magyar zene. Mert arra senki sem figyelt oda (ez hasonlóképpen történt a kommunista diktatúra éveiben is). A csárdás, ez a páros táncforma pedig Székelyföld kivételével elterjedt az egész magyar nyelvterületen. Ma már mindenütt jelen van, mindenhol ezzel kezdődött, illetve fejeződött be a bálok táncrendje. Általában van lassú és friss része is.
Körtáncok, ugrós táncok, forgós táncok, verbunk és csárdás. Nagyvonalakban ennyi az elmúlt ezer év tánckultúrája, amely hála istennek gyűjthető módon a 20. század második feléig megmaradt. Az én generációm még láthatta azokat a fantasztikus táncosokat, akik átadták nekünk a magyar tánckultúrát. Magyarország nagyhatalom a tánckutatásban: ha a huszadik század első felében hatvanéves embereket filmeztek le, akkor azok a 19. század második felében tanultak meg táncolni. Ez egy csodálatos ajándék. Az akadémián, a tánckutatás szekciójában 240.000 méternyi (!) filmanyag van. Ebből körülbelül 10-12.000 métert már feldolgoztak. Óriási adomány ez, amelyért hálával tartozunk elődeinknek – zárta nagyszerű, számos anekdotával és további részletekkel gazdagított előadását Novák Ferenc Marosvásárhelyen.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
Novák Ferenc "Tata" előadása Marosvásárhelyt
A Székelyföld Napok keretében kedden délelőtt a Maros Művészegyüttes szinte telt házas termében tartott rendhagyó történelemórát Novák Ferenc "Tata" Kossuth- és Erkel-díjas koreográfus, a nemzet művésze. A magyar néptánc ezeréves múltját feltáró és összegező, igencsak nívós, vetített képes előadása során a szóban forgó táncokat élőzenés kísérettel a Maros Művészegyüttes tagjai mutatták be a szép lélekszámú közönségnek.
– A 13. században a Kárpát-medencében csak körtánc volt, amit érdekes módon az itt élők úgy megőriztek, hogy még most is táncolják – kezdte értekezését Novák Ferenc. – Egy görög vázán lévő rajzból kiderült, hogy már az antik görögöknél is volt körtánc. Valószínűleg temetkezési szertartásokon táncolták. Érdekes módon, amikor ez a körtánc megszűnik, valahogyan a lányok szokásai között marad fenn. Annyira nem számított mulatságnak, hogy nagyböjtben is lehetett táncolni. Csak énekkel, zenei kíséret nélkül, mert úgy már mulatságnak számított volna. Saját magukat kísérték. Nagyon érdekes, hogy például a Feröer-szigeteken, az elszigetelt földrajzi helyzet miatt mai napig fennmaradt ez a fajta körtánc, és ha egy magyar asszony vagy lány beállna a Feröer-szigeteki körtáncba, el tudná táncolni velük, mert ugyanolyan egyszerű lépések vannak benne. A körtánc általunk az ötvenes években zajlott gyűjtések során hallott neveiből kiderül, hogy mindez nem a huszadik avagy tizenkilencedik században keletkezett, hanem a középkorból maradt fenn számunkra. Üzenet a múltból. Ha valahol egy fesztiválon látunk néptáncokat, akkor figyeljük meg, hogy a Kárpátoktól délre, a román alföldön, Szerbiában, Bulgáriában ma is csak körbe táncolnak. Ez azért van, mert ahol török fennhatóság volt, oda az újabb táncdivatok nem jöttek be, és ezek a területek nagyon korán török fennhatóság alá kerültek. Később az újabb táncdivatok ugyanezen okból még Magyarországra sem értek el, csak Erdélybe. A körtánc a legrégiesebb táncforma, ezzel kezdődik a magyar tánckultúra.
Van még egy nagyon régi táncformánk, a fegyvertánc. A kivetített görög domborművön katonákat láthatunk pajzzsal, a kezükben kard volt egykoron, amelyeket az elmúlt két és fél évezred alatt valakik letörtek, valószínűleg a törökök. Nálunk is nagy divat volt a kardtánc, a katonák gyakorlási formaként használták. A harcos, hogy erős keze, karja és csuklója legyen, kardforgatással erősítette őket. És hogy ne legyen unalmas a gyakorlás, tánccal fűszerezték azt. Ezt már az ókori görögök felfedezték, és a középkorban Európa-szerte alkalmazták. Spanyolországtól a Kaukázusig mindenhol volt egy gyakorlási forma – az ifjú nemesek úgy gyakorolták a kardtáncot, hogy egymással szemben forgatták a kardot, sőt, egy hölgy állt a két, látszólag küzdő férfi közé. Ha az egyik a kardjával megérintette a hölgy szoknyáját, az nagyon nagy szégyen volt, ha túl távol állt tőle, az is. Ez a táncforma nálunk is divatossá vált. Az 1600-as évek elején egy Edward Brown nevű angol utazó Kelet-Magyarországon is átutazott, ő írta le a magyar kardtáncot: mint vélte, "csodálatos, ahogy a magyar ifjak táncolnak a karddal saját mértékük szerint énekelve". A régi Magyarország keleti vidékén éltek a cigány kardkovácsok. Rákóczi fejedelemnek is ők kovácsolták a kardot. Ők látták az ifjú urakat, hogy az általuk kovácsolt kardokkal hogyan táncoltak. Megirigyelték őket, de nekik nem volt szabad kardot viselni, ezért bottal utánozták őket. És kialakult egy tánc, amit úgy hívunk, hogy cigány botoló, amelyben rengeteg olyan kifejezést találunk, ami teljesen biztosan a kardtáncra utal. Például "csinálj egy huszárvágást." A cigány botoló csak a Kárpát-medencének ebben a csücskében található meg, sehol máshol. A kísérőzene nagyon lágy, olyan, mint egy keringő. Erre nagyon szépen lehet forgatni a kardot.
A változás a 14. században történt. Akkor zajlott le a talán legnagyobb szellemi forradalom Európában, a reneszánsz. Nagyon érdekes módon egyes nyugat-európai kolostorok valamilyen módon, óriási titokban folyamatosan végigmásolták a római és a görög irodalmat. És amikor ezek az iratok szinte egy pillanat alatt elterjedtek, felvilágosult egész Európa. Óriási fordulat volt, amely "megölte" a körtáncot is. A gótika után felépültek azok a templomok, paloták, amelyeken már óriási ablakok voltak: bejön a fény, amely azt is jelképezi, hogy ekkora szellemi forradalom nem volt az elmúlt ezer évben. Nyilvánvalóan a zene és nyomában a tánc is követte a változásokat, és így jött létre az a táncforma, amelyet ugrósként ismerünk. Ebben a korszakban jelentek meg a táncmesterek, akik bejárták Európát. Egy emberöltő során, amely alatt a néprajzban és szociálantropológiában 25 évet értünk, a Kárpátok déli lejtőiig egész Európában elterjed az ugrós, amely a jelenlegi Magyarországon a mai napig is létezik. Nagyon egyszerű, pár lépés az egész, de e lépések variációiból születik a csoda. A körtáncban össze kellett kapcsolódni, mindenkinek ugyanazt kellett táncolnia, amit a szomszédjának. Ez egy nagyon fegyelmezett tánc volt. Gondoljuk el, mekkora botrány lehetett, amikor ez a kör szétnyílt, és a párok egymással szemben álltak.
Jóval később jött egy új táncritmus, amely Flandria és Észak-Németország felől terjedt el. Forgós táncnak hívták, és Magyarországra nem ért el a török uralom miatt. De Erdélybe igen, és új korszakot jelentett. Olyan korszakot, amely magával hozta a bonyolultságot, a túldíszítettséget: a barokkot. A zene átalakította a táncot is. Ha megváltozik a zenei világ, akkor a táncnak mennie kell utána. Ha van parasztbarokk, akkor ez a tánc annak a megtestesülése. Megérkezik Erdélybe a barokk zene a barokk hangszerekkel egyetemben. Magyarországra nem, mert a török vasfüggöny jóval szigorúbb volt a kommunista vasfüggönynél, utóbbi alatt legalább a rock'n'roll beszivárgott. Magyar és román legények hallgatták az új, barokk zenét, és a forgós táncból Erdélyben egy vad férfitánc lett magyar, román vidékeken egyaránt. Az egyik legszebb legényes forma Kalotaszegen maradt fenn. A román legényes forma pedig szinte ugyanolyan, mint a magyar, hiszen egy kultúrához – az erdélyihez – tartozik.
Innen kezdve jön a dekadencia: a verbunk és a csárdás. Ez a kettő a legújabb magyar táncritmus. Történetük összefügg a magyar szellemiséggel és annak változásaival is. 1715-ben a bécsi udvar elrendeli, hogy Magyarországon is jöjjön létre a katonaszedés intézménye: a verbuválás. A szó német eredetű, a verbunk toborzást jelent. A magyar tisztek kitalálták ennek a módját. Összeszedtek igen jó táncos legényeket. A táncosokból álló regiment mulatságot provokált a faluban, avagy egy mulatsághoz csatlakozott. Az ital a falubeli legényeknek ingyen járt, a verbuváló katonák – kitűnő táncosok – táncra provokálták a legényeket, akik számára, ha lerészegedtek és ittas állapotban aláírták az orruk elé tolt szerződést, már nem volt mentség: vitték őket katonának. És a katonai szolgálat 8-12 év volt akkoriban. Mire a 18. század végére érünk, kialakult egy viszonylag egységes verbunkstílus. A verbuválás időközben megszűnik, már senki sem megy oda táncolni, amikor verbunkot hirdetnek, mert félnek. Az intézmény a történelem szemétdombjára kerül, de a tánc megmarad. A magyar írók biztatására a zeneszerzők írtak verbunkos zenét, a táncmesterek, leszerelt verbuváló katonák tanították a verbunkot. De ez már nem néptánc volt. A verbunk nem is lett a táncrend része, még a bálok szüneteiben sem táncolták soha. Mutatványos tánc maradt, amelynek lényege a magatartás volt: "Tudtok-e így táncolni? Na ugye, hogy nem tudtok?!"
A verbunkot követte a csárdás. Ezt a szót 1843-ban, a reformkor közepén írta le először egy lelkes újságíró, aki nyilván nem sokat járt falura. A báltermekben műtáncokat táncoltak, és már nagyon kezdett mozgolódni a magyar szellemiség, érezhetővé vált hogy hamarosan valami történni fog. Ekkor iszonyatosan szigorúvá vált a cenzúra. Még a Vörösmarty Csongor és Tündéjét is betiltották, de a báltermekben dühöngött a magyar zene. Mert arra senki sem figyelt oda (ez hasonlóképpen történt a kommunista diktatúra éveiben is). A csárdás, ez a páros táncforma pedig Székelyföld kivételével elterjedt az egész magyar nyelvterületen. Ma már mindenütt jelen van, mindenhol ezzel kezdődött, illetve fejeződött be a bálok táncrendje. Általában van lassú és friss része is.
Körtáncok, ugrós táncok, forgós táncok, verbunk és csárdás. Nagyvonalakban ennyi az elmúlt ezer év tánckultúrája, amely hála istennek gyűjthető módon a 20. század második feléig megmaradt. Az én generációm még láthatta azokat a fantasztikus táncosokat, akik átadták nekünk a magyar tánckultúrát. Magyarország nagyhatalom a tánckutatásban: ha a huszadik század első felében hatvanéves embereket filmeztek le, akkor azok a 19. század második felében tanultak meg táncolni. Ez egy csodálatos ajándék. Az akadémián, a tánckutatás szekciójában 240.000 méternyi (!) filmanyag van. Ebből körülbelül 10-12.000 métert már feldolgoztak. Óriási adomány ez, amelyért hálával tartozunk elődeinknek – zárta nagyszerű, számos anekdotával és további részletekkel gazdagított előadását Novák Ferenc Marosvásárhelyen.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 15.
V. Székelyföld Napok
Orbán Balázs-díjátadó gála
A magyar és székely himnusszal indult és Dzseztán-koncerttel zárult hétfő este az V. Székelyföld Napok keretében megszervezett Orbán Balázs-díj-átadó gála. Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megtisztelő díjat idén Ráduly-Baka Zsuzsanna (Kovászna megye), Laczkó Albert-Elemér (Hargita megye) és Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője vehette át.
A rendezvényen fellépett Kilyén Ilka színművész, Buta Árpád előadóművész, a Tiberius Quartet, valamint a Dzseztán együttes. Műsorvezető B. Szabó Zsolt volt.
Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte: – Akkor, amikor ilyen neves díjak átadására ülünk össze, óhatatlanul ki kell mondanunk, hogy Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk. Mi, akik Székelyföldön élünk, Székelyföldön gondolkodunk, határozottan állítjuk, hogy van elképzelésünk Székelyföld jövőjéről, mert tiszteljük, becsüljük múltját, tudjuk, ismerjük és vállaljuk az örökségét, mert a mindennapokban azért dolgozunk, hogy hozzáadjunk Székelyföld értékeihez: mindenki a maga helyén, a maga módján, a maga tehetségével, de minden egyes alkalommal elkötelezetten a szülőföld iránt. Itt maradtunk ezen a földön, apáink, nagyapáink, dédapáink, szépapáink földjén, és itt akarunk maradni, a szülőföldön akarunk jövőt tervezni mindazoknak, akik utánunk következnek, és hiszünk abban, hogy ezen a földön magyar emberként tudjuk ezt a jövőt megtervezni. Amikor arról beszélünk, hogy van elképzelésünk, akkor azokra az intézményes garanciákra gondolunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nemzeti identitásunkat biztonságban tudjuk. Ezt nevezhetjük területi autonómiának akár, de a lényeg az, hogy ezt csupán a románokkal közösen tudjuk elképzelni, és az érvek erejét próbáljuk használni akkor, amikor meg akarjuk győzni őket, hogy ezek az intézményes garanciák előbbre viszik, erősebbé teszik ezt az országot. Ma még nem áll itt a megválasztott román tanácselnök, de biztos, el fog jönni az a pillanat, amikor az Orbán Balázs- díjakat együtt fogjuk átadni. Eljön az az idő, amikor az őszinte párbeszéd meggyőző tud lenni, ezért kell nekünk tenni mindennap, hogy ettől a jövőképtől ne féljen senki. Azok sem, akik itt élnek, de azok sem, akik nem Székelyföldön élnek, és úgy tekintenek Székelyföldre, mint valami csodabogárra – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának részéről köszöntötte az eseményt. A maga és a főkonzulátus nevében gratulált a díjazottaknak, és azt kívánta, kísérje őket továbbra is az egész magyar közösség megbecsülése.
Nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet
A Magyar Polgári Párt elnöke, Bíró Zsolt Széchenyit parafrazálva úgy fogalmazott, nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet. Viszont felhívta a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen és Marosszéken van tennivaló a székely öntudat erősítése érdekében. Ezért külön üdvözölte, hogy Marosvásárhely és Marosszék újra bekapcsolódott a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, és hogy idén ebben már a város önkormányzata is partner. Véleménye szerint Székelyföld az erdélyi magyarság életében a belső anyaország szerepét tölti be, de ezt a szerepet csak akkor tudja hatékonyan ellátni, ha megteremtik annak gazdasági alapjait. Ezért kérik Székelyföld területi autonómiáját, azt az autonómiát, amely nemcsak erős önkormányzatiságot jelent, hanem gazdasági megerősödésünket, kulturális és oktatási intézményeink önállóságát is jelenti, illetve azt, hogy Székelyföld lakói legyenek azok, akik saját sorsukról döntenek. Rámutatott: vannak olyan helyzetek, amikor együtt kell lépni, ugyanolyan egységben, mint tavaly a székelyek nagy menetelésén. – Meneteljünk tehát együtt tovább az autonómia felé ugyanolyan egységben, ahogy sikerült azt tavaly megteremteni a Bereck és Kökös közötti szakaszon. Lehet, hogy kis lépés ez az Orbán Balázs-díj-kiosztó gála, de a nagy menetelés során kihagyhatatlan, és biztos vagyok benne, hogy egyet előre lépünk – mondta az MPP elnöke.
Csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni
Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke Orbán Balázs Székelyföld leírása című művét olyan történeti, néprajzi, régészeti, földrajzi és természetrajzi leírásnak, olyan dokumentumgyűjteménynek nevezte, ami ma is kiindulópont bármiféle, Székelyföld egészére, egy részére, de akár egyetlen településére vonatkozó vizsgálódásnak. Hangsúlyozta: Orbán Balázs arra törekedett, hogy népét fölemelje, ráébressze saját erejére, fölmutassa szellemi, kulturális értékeit, önbecsülésében megerősítse, és föltárja annak a földnek a gazdagságát, amelyen és amelyet ősei vére és verejtéke által magukénak tud. Idén a család és a munka összehangolásának jegyében olyan személyiségeket díjaztak, akik életükkel bebizonyították, hogy a család és a munka összeegyeztethető, és csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni – sommázta Péter Ferenc.
Annyit ér az ember élete, amennyi örömet szerez másoknak
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy az idei Orbán Balázs-díjat a hivatás és a család köré szervezték. Felhívta a figyelmet a Székelyföldön belüli szórványra, ahol kihívás magyarnak lenni. Székelyföldet egy "jó sütetű, éltető házi kenyérhez" hasonlította, kijelentve, hogy Székelyföldnek csak egyben van esélye, tömbre és peremvidékre egyaránt szükség van. Azért, hogy Székelyföld talpon tudjon maradni, mindenkire szükség van, ezért az elkövetkező időszakban "átírják a politika logikáját", vagyis nem a napi pártpolitikát fogják promoválni, hanem a nemzetpolitikát, mert Székelyföldnek minden becsületes emberre szüksége van.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: látszik, hogy Székelyföld az együttműködés útján halad, a Székelyföldbe vetett hit megkerülhetetlen tényezővé vált. Mint mondta, Orbán Balázs kívánsága teljesülőben van, az Orbán Balázs-díj átadása a Székelyföld legfontosabb és talán legrangosabb eseménye, hiszen a három megye együtt adja ezt a díjat, és az együtt szóban ott van az erő.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az idén a marosvásárhelyi önkormányzat nyitottabb volt, ami mind az augusztusi Vásárhelyi Forgatagon, mind az őszi fesztivál keretében tartott Székelyföld Napok rendezvényein megnyilvánult. Ezeket, mondta, értékelni kell, ezekre oda kell figyelni, és Maros megyében ezekre hangoltan kell folytatni a politizálást. Ugyanakkor Maros megye és a Székelyföld szociális problémáira, az odafigyelés, az együttérzés, a megoldások keresésének szükségességére figyelmeztetett. Ennek a felismerésnek a jegyében
Maros megye díjazottja Ludescher László
Ludescher László Nagykárolyban született 1973. május 3-án. A temesvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1996-ban, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szociális munkás felsőfokú képesítést 2003-ban. Menedzseri tanulmányokat végzett Linzben, az idősgondozásra történő szakosodás mellett a pszichodrámai képzéseken túl a különböző típusú egyesületekkel való kommunikáció terén is szakmai ismeretekre tett szert.
2003-tól a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, 2009-től a Főegyházmegyei Caritas szociális ágazatának a vezetője, hat megye – Fehér, Kolozs, Hunyad, Maros, Hargita, Kovászna – szociális munkáját koordinálja. Ebben a minőségében hozzájárult a Caritas tevékenységi palettájának a lényeges bővítéséhez, szakszerűsítéséhez, elsősorban a fogyatékos ellátása, a korai nevelés- fejlesztés, a családsegítés, a romaprogramok és az önkéntes programok területén. Ágazati igazgatóként felel továbbá a Főegyházmegyei Caritas által működtetett öregotthonokért, valamint a vidékfejlesztési programért.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díj
A Székelyföld Napok alkalmával átadott Székelyföldi Orbán Balázs-díjat Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa 2011-ben közösen hozta létre. Azoknak adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért.
A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja a térség érdekében folytatott kimagasló tevékenységért. A 2014-es év a család és munka összehangolásának éve. Az idei Orbán Balázs-díjat olyan személyeknek ítélték, akik bebizonyították, hogy munka és család területén is lehet sikeresnek lenni, ugyanakkor lehet közösségi feladatokat vállalni, társadalmunk jövőépítésén, értékeink megőrzésén, hagyományaink ápolásán dolgozni.
A díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, kétoldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megyei önkormányzatok vezetői a külön erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
Az emléklap szövegét Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a Kovászna Megyei Tanács munkatársa, az emléklap látványtervét Botár László csíkszeredai képzőművész tervezte.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Orbán Balázs-díjátadó gála
A magyar és székely himnusszal indult és Dzseztán-koncerttel zárult hétfő este az V. Székelyföld Napok keretében megszervezett Orbán Balázs-díj-átadó gála. Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megtisztelő díjat idén Ráduly-Baka Zsuzsanna (Kovászna megye), Laczkó Albert-Elemér (Hargita megye) és Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője vehette át.
A rendezvényen fellépett Kilyén Ilka színművész, Buta Árpád előadóművész, a Tiberius Quartet, valamint a Dzseztán együttes. Műsorvezető B. Szabó Zsolt volt.
Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte: – Akkor, amikor ilyen neves díjak átadására ülünk össze, óhatatlanul ki kell mondanunk, hogy Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk. Mi, akik Székelyföldön élünk, Székelyföldön gondolkodunk, határozottan állítjuk, hogy van elképzelésünk Székelyföld jövőjéről, mert tiszteljük, becsüljük múltját, tudjuk, ismerjük és vállaljuk az örökségét, mert a mindennapokban azért dolgozunk, hogy hozzáadjunk Székelyföld értékeihez: mindenki a maga helyén, a maga módján, a maga tehetségével, de minden egyes alkalommal elkötelezetten a szülőföld iránt. Itt maradtunk ezen a földön, apáink, nagyapáink, dédapáink, szépapáink földjén, és itt akarunk maradni, a szülőföldön akarunk jövőt tervezni mindazoknak, akik utánunk következnek, és hiszünk abban, hogy ezen a földön magyar emberként tudjuk ezt a jövőt megtervezni. Amikor arról beszélünk, hogy van elképzelésünk, akkor azokra az intézményes garanciákra gondolunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nemzeti identitásunkat biztonságban tudjuk. Ezt nevezhetjük területi autonómiának akár, de a lényeg az, hogy ezt csupán a románokkal közösen tudjuk elképzelni, és az érvek erejét próbáljuk használni akkor, amikor meg akarjuk győzni őket, hogy ezek az intézményes garanciák előbbre viszik, erősebbé teszik ezt az országot. Ma még nem áll itt a megválasztott román tanácselnök, de biztos, el fog jönni az a pillanat, amikor az Orbán Balázs- díjakat együtt fogjuk átadni. Eljön az az idő, amikor az őszinte párbeszéd meggyőző tud lenni, ezért kell nekünk tenni mindennap, hogy ettől a jövőképtől ne féljen senki. Azok sem, akik itt élnek, de azok sem, akik nem Székelyföldön élnek, és úgy tekintenek Székelyföldre, mint valami csodabogárra – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának részéről köszöntötte az eseményt. A maga és a főkonzulátus nevében gratulált a díjazottaknak, és azt kívánta, kísérje őket továbbra is az egész magyar közösség megbecsülése.
Nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet
A Magyar Polgári Párt elnöke, Bíró Zsolt Széchenyit parafrazálva úgy fogalmazott, nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet. Viszont felhívta a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen és Marosszéken van tennivaló a székely öntudat erősítése érdekében. Ezért külön üdvözölte, hogy Marosvásárhely és Marosszék újra bekapcsolódott a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, és hogy idén ebben már a város önkormányzata is partner. Véleménye szerint Székelyföld az erdélyi magyarság életében a belső anyaország szerepét tölti be, de ezt a szerepet csak akkor tudja hatékonyan ellátni, ha megteremtik annak gazdasági alapjait. Ezért kérik Székelyföld területi autonómiáját, azt az autonómiát, amely nemcsak erős önkormányzatiságot jelent, hanem gazdasági megerősödésünket, kulturális és oktatási intézményeink önállóságát is jelenti, illetve azt, hogy Székelyföld lakói legyenek azok, akik saját sorsukról döntenek. Rámutatott: vannak olyan helyzetek, amikor együtt kell lépni, ugyanolyan egységben, mint tavaly a székelyek nagy menetelésén. – Meneteljünk tehát együtt tovább az autonómia felé ugyanolyan egységben, ahogy sikerült azt tavaly megteremteni a Bereck és Kökös közötti szakaszon. Lehet, hogy kis lépés ez az Orbán Balázs-díj-kiosztó gála, de a nagy menetelés során kihagyhatatlan, és biztos vagyok benne, hogy egyet előre lépünk – mondta az MPP elnöke.
Csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni
Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke Orbán Balázs Székelyföld leírása című művét olyan történeti, néprajzi, régészeti, földrajzi és természetrajzi leírásnak, olyan dokumentumgyűjteménynek nevezte, ami ma is kiindulópont bármiféle, Székelyföld egészére, egy részére, de akár egyetlen településére vonatkozó vizsgálódásnak. Hangsúlyozta: Orbán Balázs arra törekedett, hogy népét fölemelje, ráébressze saját erejére, fölmutassa szellemi, kulturális értékeit, önbecsülésében megerősítse, és föltárja annak a földnek a gazdagságát, amelyen és amelyet ősei vére és verejtéke által magukénak tud. Idén a család és a munka összehangolásának jegyében olyan személyiségeket díjaztak, akik életükkel bebizonyították, hogy a család és a munka összeegyeztethető, és csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni – sommázta Péter Ferenc.
Annyit ér az ember élete, amennyi örömet szerez másoknak
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy az idei Orbán Balázs-díjat a hivatás és a család köré szervezték. Felhívta a figyelmet a Székelyföldön belüli szórványra, ahol kihívás magyarnak lenni. Székelyföldet egy "jó sütetű, éltető házi kenyérhez" hasonlította, kijelentve, hogy Székelyföldnek csak egyben van esélye, tömbre és peremvidékre egyaránt szükség van. Azért, hogy Székelyföld talpon tudjon maradni, mindenkire szükség van, ezért az elkövetkező időszakban "átírják a politika logikáját", vagyis nem a napi pártpolitikát fogják promoválni, hanem a nemzetpolitikát, mert Székelyföldnek minden becsületes emberre szüksége van.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: látszik, hogy Székelyföld az együttműködés útján halad, a Székelyföldbe vetett hit megkerülhetetlen tényezővé vált. Mint mondta, Orbán Balázs kívánsága teljesülőben van, az Orbán Balázs-díj átadása a Székelyföld legfontosabb és talán legrangosabb eseménye, hiszen a három megye együtt adja ezt a díjat, és az együtt szóban ott van az erő.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az idén a marosvásárhelyi önkormányzat nyitottabb volt, ami mind az augusztusi Vásárhelyi Forgatagon, mind az őszi fesztivál keretében tartott Székelyföld Napok rendezvényein megnyilvánult. Ezeket, mondta, értékelni kell, ezekre oda kell figyelni, és Maros megyében ezekre hangoltan kell folytatni a politizálást. Ugyanakkor Maros megye és a Székelyföld szociális problémáira, az odafigyelés, az együttérzés, a megoldások keresésének szükségességére figyelmeztetett. Ennek a felismerésnek a jegyében
Maros megye díjazottja Ludescher László
Ludescher László Nagykárolyban született 1973. május 3-án. A temesvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1996-ban, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szociális munkás felsőfokú képesítést 2003-ban. Menedzseri tanulmányokat végzett Linzben, az idősgondozásra történő szakosodás mellett a pszichodrámai képzéseken túl a különböző típusú egyesületekkel való kommunikáció terén is szakmai ismeretekre tett szert.
2003-tól a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, 2009-től a Főegyházmegyei Caritas szociális ágazatának a vezetője, hat megye – Fehér, Kolozs, Hunyad, Maros, Hargita, Kovászna – szociális munkáját koordinálja. Ebben a minőségében hozzájárult a Caritas tevékenységi palettájának a lényeges bővítéséhez, szakszerűsítéséhez, elsősorban a fogyatékos ellátása, a korai nevelés- fejlesztés, a családsegítés, a romaprogramok és az önkéntes programok területén. Ágazati igazgatóként felel továbbá a Főegyházmegyei Caritas által működtetett öregotthonokért, valamint a vidékfejlesztési programért.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díj
A Székelyföld Napok alkalmával átadott Székelyföldi Orbán Balázs-díjat Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa 2011-ben közösen hozta létre. Azoknak adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért.
A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja a térség érdekében folytatott kimagasló tevékenységért. A 2014-es év a család és munka összehangolásának éve. Az idei Orbán Balázs-díjat olyan személyeknek ítélték, akik bebizonyították, hogy munka és család területén is lehet sikeresnek lenni, ugyanakkor lehet közösségi feladatokat vállalni, társadalmunk jövőépítésén, értékeink megőrzésén, hagyományaink ápolásán dolgozni.
A díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, kétoldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megyei önkormányzatok vezetői a külön erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
Az emléklap szövegét Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a Kovászna Megyei Tanács munkatársa, az emléklap látványtervét Botár László csíkszeredai képzőművész tervezte.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 15.
Elismerés a szórványszolgálatért
A parajdi református templom volt a helyszíne az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Diaszpóra Alapítvány 2014-es díjkiosztó ünnepségének. Az október 11-i bensőséges istentiszteleten a Czelder Márton-díjat Zöld György nyugalmazott székelyvajai lelkipásztor, a Földes Károly-díjat Bálint Árpád magyargyerőmonostori nyugalmazott tanító, volt gyülekezeti és egyházmegyei gondnok vette át.
A szolgáló szeretetet nem pótolja semmi – hangzott el Zöld György lelkipásztor igehirdetésében, amely a János evangéliumából vett tanításra épült. A Székelyvajából nyugalomba vonult lelkész, aki pályája során hosszú éveket töltött a szórványban, s aggasztó adatokat említett az erdélyi református gyülekezetek apadásáról, prédikációjában azt hangsúlyozta, hogy ahol hit van, ott háttérbe szorulnak az önző érdekek, megtelik a szív, és megszületik a csoda. Isten félelme, szeretete, követése adott erőt "a törékeny emberi szóval igét hirdető" lelkésznek is az apadó kicsi gyülekezetek erősítésére, a szórványban vállalt feladat elvégzésére.
A vendéglátó Kántor Csaba parajdi lelkész-esperes, püspök-helyettes köszöntője után a díjazottakat Vetési László, az erdélyi szórványgondozás feladatát ellátó Diaszpóra Alapítvány elnöke mutatta be. Jenei Tamás, a Diaszpóra Alapítvány alelnöke, a díj alapítója Ézsaiás prófétát és Bethlen Gábor fejedelmet idézve kiemelte, hogy akiben hit van, az kicsi helyen is nagy dolgokra képes, s elszánt építő munkával tündérkertet tud varázsolni a romokból.
A díjak ismertetése során elhangzott, hogy a szórványgondozásban példát mutató református lelkészek munkáját elismerő Czelder Márton-díj a 19. század közepén a Kárpátokon túli (moldvai és havasalföldi) szórványmissziót megszervező, Sárospatakon tanult lelkész tanárról, misszionáriusról kapta a nevét. A szórványmunkában részt vállaló gondnokok, világiak munkáját értékelő Földes Károly-díjat a két világháború között a mérhetetlen szegénységben is építeni tudó, Mezőújlakon szolgáló lelkész tanítóról nevezték el, aki a szórványlét jajszavát megfogalmazta.
A dolgok érdekes egybeesése, hogy a Földes Károly- díjjal és -díszoklevéllel jutalmazott Bálint Árpád nyugalmazott magyargyerőmonostori tanító, népoktató, a Kalotaszegi Református Egyházmegye volt tanácsosa, majd főgondnoka 88 éve Parajdon született. A kalotaszegi településen, ahol életre szóló otthonra lelt, a vendéglátó parajdi lelkész-esperes, Kántor Csaba tanítója volt, akinek az édesapja Magyargyerőmonostor lelkészeként szolgált. Bálint Árpád életútját, küzdelmes népnevelő, közösségépítő tevékenységét, egyház- és magyarságszeretetét Kiss Tibor, az Erdélyi Református Egyházkerület külügyi tanácsosa méltatta. "Példamutató, hogy a fogyatkozó lélekszámú kalotaszegi falvakban a legnehezebb időben is hű maradt egyházához, népéhez", s bölcsessége, humora lelkesítő erő ma is – áll a díszoklevél szövegében, amit Vetési László olvasott fel.
Zöld György "a Mezőség közepén, Mezőköbölkúton és szórványaiban kezdte lelkészi szolgálatát, Földes Károly életáldozatának nyomában". Szolgálata egész ideje alatt hűséges maradt Földes Károly szelleméhez, s a pusztulónak hirdetett Mezőséghez, sohasem feledte el azt a népet..., ahonnan indult – ismertette a díszoklevél szövegét Vetési László.
Személyes élményeit felelevenítve Zöld György lelkipásztor tevékenységét dr. Juhász Tamás, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet nyugalmazott professzora méltatta. "...Akár Mezőköbölkúton, akár Rettegen, akár Székelyvajában szolgált, ...szeretete, másokat jóságra indító egyénisége az elhagyott mezőségi emberek számára pótolta azt, amit a nagypolitika elmulasztott" – hangzott el a laudációban, amely kiemelte azt a páratlan szeretetszolgálatot, amit lelkészként a köbölkútiakkal végzett. Juhász professzor méltatásához hadd tegyük hozzá, hogy lelkészértekezleti vezetőként sikerült felhívnia paptársainak figyelmét Mezőújlakra, Földes Károly egykori szolgálati helyére, ahol értekezletet szervezett, majd két alkalommal lelkészkollégáival együtt kalákát is. Ennek során felújították a gótikus ablakkeretekkel, reneszánsz ajtóval rendelkező templom födémszerkezetét, az idén szeptemberben pedig faboltozatot készítettek.
Bár szülőfaluja híveihez szeretett volna szólni, a gyülekezet hiányában a résztvevőkhöz intézte köszönő szavait Bálint Árpád, aki tanítódinasztia leszármazottjaként választotta a népnevelői hivatást. Amikor 1950-ben megérkezett Kalotaszegre, nagy meglepetéssel vette tudomásul, hogy Magyargyerőmonostort többségében románok lakják, ahol nyugdíjazásáig az osztatlan elemi osztályban tanított. Tevékenysége első napjaitól a "magyar identitásunk, anyanyelvünk, vallásunk, népszokásaink, gyönyörű kalotaszegi viseletünk" megőrzéséért való küzdelmet vállalta a Mócvidék közvetlen szomszédságában, s teszi ma is. Hogy jól végezte dolgát, az is bizonyítja, hogy 70 éves korában is visszahívták tanítani. A rendszerváltás után részt vett a kalotaszegi egyházmegye újraszervezésében, jövőké-pének kialakításában.
A mezőkövesdi származású Zöld György szerénységére jellemző, hogy magát utolsó helyre sorolva először Istennek, majd szüleinek mondott köszönetet, akiktől, a nehézségek ellenére, nem a gyűlöletet, hanem az elesettek iránti megértést tanulta, s ez a lelkület tette lehetővé, hogy szolgálni tudjon a szórványban. Majd társához szólt, aki zokszó nélkül követte a legmostohább körülmények közé is, ahol sem út, sem víz, sem gáz nem volt, de az esti ének-, imádság- és verstanítás az osztatlan iskolába járó gyermekeiknek soha nem maradt el. Köszönetet mondott köbölkúti híveinek, akik megmutatták számára a Mezőség szép arcát, amit nagyon kevesen látnak meg, s amit a szívében őriz ma is. Az említettek mellett a díj barátait is megilleti, akik traktoron utazva felkeresték, vállalták vele a közösséget, megkönnyítve a mezőségi szolgálat éveit.
A díjazottakat Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka saját versével köszöntötte.
Bodolai Gyöngyi
A parajdi református templom volt a helyszíne az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Diaszpóra Alapítvány 2014-es díjkiosztó ünnepségének. Az október 11-i bensőséges istentiszteleten a Czelder Márton-díjat Zöld György nyugalmazott székelyvajai lelkipásztor, a Földes Károly-díjat Bálint Árpád magyargyerőmonostori nyugalmazott tanító, volt gyülekezeti és egyházmegyei gondnok vette át.
A szolgáló szeretetet nem pótolja semmi – hangzott el Zöld György lelkipásztor igehirdetésében, amely a János evangéliumából vett tanításra épült. A Székelyvajából nyugalomba vonult lelkész, aki pályája során hosszú éveket töltött a szórványban, s aggasztó adatokat említett az erdélyi református gyülekezetek apadásáról, prédikációjában azt hangsúlyozta, hogy ahol hit van, ott háttérbe szorulnak az önző érdekek, megtelik a szív, és megszületik a csoda. Isten félelme, szeretete, követése adott erőt "a törékeny emberi szóval igét hirdető" lelkésznek is az apadó kicsi gyülekezetek erősítésére, a szórványban vállalt feladat elvégzésére.
A vendéglátó Kántor Csaba parajdi lelkész-esperes, püspök-helyettes köszöntője után a díjazottakat Vetési László, az erdélyi szórványgondozás feladatát ellátó Diaszpóra Alapítvány elnöke mutatta be. Jenei Tamás, a Diaszpóra Alapítvány alelnöke, a díj alapítója Ézsaiás prófétát és Bethlen Gábor fejedelmet idézve kiemelte, hogy akiben hit van, az kicsi helyen is nagy dolgokra képes, s elszánt építő munkával tündérkertet tud varázsolni a romokból.
A díjak ismertetése során elhangzott, hogy a szórványgondozásban példát mutató református lelkészek munkáját elismerő Czelder Márton-díj a 19. század közepén a Kárpátokon túli (moldvai és havasalföldi) szórványmissziót megszervező, Sárospatakon tanult lelkész tanárról, misszionáriusról kapta a nevét. A szórványmunkában részt vállaló gondnokok, világiak munkáját értékelő Földes Károly-díjat a két világháború között a mérhetetlen szegénységben is építeni tudó, Mezőújlakon szolgáló lelkész tanítóról nevezték el, aki a szórványlét jajszavát megfogalmazta.
A dolgok érdekes egybeesése, hogy a Földes Károly- díjjal és -díszoklevéllel jutalmazott Bálint Árpád nyugalmazott magyargyerőmonostori tanító, népoktató, a Kalotaszegi Református Egyházmegye volt tanácsosa, majd főgondnoka 88 éve Parajdon született. A kalotaszegi településen, ahol életre szóló otthonra lelt, a vendéglátó parajdi lelkész-esperes, Kántor Csaba tanítója volt, akinek az édesapja Magyargyerőmonostor lelkészeként szolgált. Bálint Árpád életútját, küzdelmes népnevelő, közösségépítő tevékenységét, egyház- és magyarságszeretetét Kiss Tibor, az Erdélyi Református Egyházkerület külügyi tanácsosa méltatta. "Példamutató, hogy a fogyatkozó lélekszámú kalotaszegi falvakban a legnehezebb időben is hű maradt egyházához, népéhez", s bölcsessége, humora lelkesítő erő ma is – áll a díszoklevél szövegében, amit Vetési László olvasott fel.
Zöld György "a Mezőség közepén, Mezőköbölkúton és szórványaiban kezdte lelkészi szolgálatát, Földes Károly életáldozatának nyomában". Szolgálata egész ideje alatt hűséges maradt Földes Károly szelleméhez, s a pusztulónak hirdetett Mezőséghez, sohasem feledte el azt a népet..., ahonnan indult – ismertette a díszoklevél szövegét Vetési László.
Személyes élményeit felelevenítve Zöld György lelkipásztor tevékenységét dr. Juhász Tamás, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet nyugalmazott professzora méltatta. "...Akár Mezőköbölkúton, akár Rettegen, akár Székelyvajában szolgált, ...szeretete, másokat jóságra indító egyénisége az elhagyott mezőségi emberek számára pótolta azt, amit a nagypolitika elmulasztott" – hangzott el a laudációban, amely kiemelte azt a páratlan szeretetszolgálatot, amit lelkészként a köbölkútiakkal végzett. Juhász professzor méltatásához hadd tegyük hozzá, hogy lelkészértekezleti vezetőként sikerült felhívnia paptársainak figyelmét Mezőújlakra, Földes Károly egykori szolgálati helyére, ahol értekezletet szervezett, majd két alkalommal lelkészkollégáival együtt kalákát is. Ennek során felújították a gótikus ablakkeretekkel, reneszánsz ajtóval rendelkező templom födémszerkezetét, az idén szeptemberben pedig faboltozatot készítettek.
Bár szülőfaluja híveihez szeretett volna szólni, a gyülekezet hiányában a résztvevőkhöz intézte köszönő szavait Bálint Árpád, aki tanítódinasztia leszármazottjaként választotta a népnevelői hivatást. Amikor 1950-ben megérkezett Kalotaszegre, nagy meglepetéssel vette tudomásul, hogy Magyargyerőmonostort többségében románok lakják, ahol nyugdíjazásáig az osztatlan elemi osztályban tanított. Tevékenysége első napjaitól a "magyar identitásunk, anyanyelvünk, vallásunk, népszokásaink, gyönyörű kalotaszegi viseletünk" megőrzéséért való küzdelmet vállalta a Mócvidék közvetlen szomszédságában, s teszi ma is. Hogy jól végezte dolgát, az is bizonyítja, hogy 70 éves korában is visszahívták tanítani. A rendszerváltás után részt vett a kalotaszegi egyházmegye újraszervezésében, jövőké-pének kialakításában.
A mezőkövesdi származású Zöld György szerénységére jellemző, hogy magát utolsó helyre sorolva először Istennek, majd szüleinek mondott köszönetet, akiktől, a nehézségek ellenére, nem a gyűlöletet, hanem az elesettek iránti megértést tanulta, s ez a lelkület tette lehetővé, hogy szolgálni tudjon a szórványban. Majd társához szólt, aki zokszó nélkül követte a legmostohább körülmények közé is, ahol sem út, sem víz, sem gáz nem volt, de az esti ének-, imádság- és verstanítás az osztatlan iskolába járó gyermekeiknek soha nem maradt el. Köszönetet mondott köbölkúti híveinek, akik megmutatták számára a Mezőség szép arcát, amit nagyon kevesen látnak meg, s amit a szívében őriz ma is. Az említettek mellett a díj barátait is megilleti, akik traktoron utazva felkeresték, vállalták vele a közösséget, megkönnyítve a mezőségi szolgálat éveit.
A díjazottakat Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka saját versével köszöntötte.
Bodolai Gyöngyi
2014. október 15.
Védhetetlen
Ma több olyan település van Erdélyben, ahol este hat óra után nem ajánlott kimerészkedni a házból. Manapság egy népszerű székelyföldi fürdővárosban a polgármesternek arra kell kérnie a helyi szívkórház orvosait, betegeit, késő este ne hagyják el az épületet, miközben elismeri, a turistákat is féltik.
Ha a székely atyafi az éjszaka kellős közepén arra ébred, hogy háziállatait éppen medve marcangolja szét, vagy azt látja, hogy termését vadállat dézsmálja, a törvény szerint annyit tehet, hogy 24 órán belül bejelenti kárát.
A helyi önkormányzatok összesítik a panaszokat, amelyeket a prefektúrára továbbítanak, hogy majd a kormányhivatal – ha úgy ítéli meg – a környezetvédelmi minisztériumtól kérjen kilövési engedélyt konkrétan arra a példányra, amely a háztájakon pusztít. Kártérítést pedig akkor várhat a gazda, ha igénylése minden szempontból megfelel az előírtaknak. Természetesen a folyamat hosszadalmas, miközben a megszokott életteréből kiszorult medve tovább garázdálkodik ott, ahol akar.
A hatóságok helyi szinten tisztában vannak a helyzet súlyosságával – a hírek hallatán messze nem túlzás, hogy Hargita megyében már a katasztrófaelhárító bizottság összehívását is kérték.
Országos szinten azonban egyre aggasztóbb a tétlenség. Romániában valószínűleg kétszer annyi medve él, mint Európa többi részén összesen. A szakemberek már ezerszer elmagyarázták, miért járnak be a medvék a településekre, de a megelőzésre továbbra sincs hatásos módszer, illetve a gazda sem védheti meg portáját úgy, ahogy korábban évszázadokon át tette.
Románia uniós csatlakozásakor szigorúan védetté nyilvánították az itt élő medvéket olyan európai országok nyomására, amelyekben évszázadokkal ezelőtt kiirtották az állományt – a medvék jóakarói azonban abból nem kérnek, hogy áttelepítsenek hozzájuk jó párat. Az itteni hatóságok a megállapodás újratárgyalását szorgalmazzák – ez rendkívül biztatóan hangzik azok számára, akiknek múlt éjszaka ismét feldúlta háztáját egy vadállat.
Marad a türelemjáték – csak nehogy súlyos tragédia vessen véget ennek, ahogy az a kóbor kutyák sokat vitatott esetében történt.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
Ma több olyan település van Erdélyben, ahol este hat óra után nem ajánlott kimerészkedni a házból. Manapság egy népszerű székelyföldi fürdővárosban a polgármesternek arra kell kérnie a helyi szívkórház orvosait, betegeit, késő este ne hagyják el az épületet, miközben elismeri, a turistákat is féltik.
Ha a székely atyafi az éjszaka kellős közepén arra ébred, hogy háziállatait éppen medve marcangolja szét, vagy azt látja, hogy termését vadállat dézsmálja, a törvény szerint annyit tehet, hogy 24 órán belül bejelenti kárát.
A helyi önkormányzatok összesítik a panaszokat, amelyeket a prefektúrára továbbítanak, hogy majd a kormányhivatal – ha úgy ítéli meg – a környezetvédelmi minisztériumtól kérjen kilövési engedélyt konkrétan arra a példányra, amely a háztájakon pusztít. Kártérítést pedig akkor várhat a gazda, ha igénylése minden szempontból megfelel az előírtaknak. Természetesen a folyamat hosszadalmas, miközben a megszokott életteréből kiszorult medve tovább garázdálkodik ott, ahol akar.
A hatóságok helyi szinten tisztában vannak a helyzet súlyosságával – a hírek hallatán messze nem túlzás, hogy Hargita megyében már a katasztrófaelhárító bizottság összehívását is kérték.
Országos szinten azonban egyre aggasztóbb a tétlenség. Romániában valószínűleg kétszer annyi medve él, mint Európa többi részén összesen. A szakemberek már ezerszer elmagyarázták, miért járnak be a medvék a településekre, de a megelőzésre továbbra sincs hatásos módszer, illetve a gazda sem védheti meg portáját úgy, ahogy korábban évszázadokon át tette.
Románia uniós csatlakozásakor szigorúan védetté nyilvánították az itt élő medvéket olyan európai országok nyomására, amelyekben évszázadokkal ezelőtt kiirtották az állományt – a medvék jóakarói azonban abból nem kérnek, hogy áttelepítsenek hozzájuk jó párat. Az itteni hatóságok a megállapodás újratárgyalását szorgalmazzák – ez rendkívül biztatóan hangzik azok számára, akiknek múlt éjszaka ismét feldúlta háztáját egy vadállat.
Marad a türelemjáték – csak nehogy súlyos tragédia vessen véget ennek, ahogy az a kóbor kutyák sokat vitatott esetében történt.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 15.
Victor Ponta: tikos ügynök és/vagy jó hazafi?
Traian Băsescu végül bejelentette: Victor Ponta az az államfőjelölt, aki korábban a titkosszolgálatoknak is dolgozott. Az elnök azonban konkrét bizonyítékokkal nem szolgált. Azt sem tudni, hogy rendelkezik-e adatokkal állítása alátámasztásához, és azért nem hozza nyilvánosságra ezeket, mert ez törvényellenes.
Bizonyítékok helyett – gyanúokok
Traian Băsescu két gyanúokból indult ki. Az első az egykor a Szociáldemokrata Pártban tevékenykedő, jelenleg független szenátor, Valer Marian 2013-ban Victor Pontához intézett interpellációja. Ebben a honatya nyíltan rákérdez Victor Pontára, igaz-e, hogy 1997-ben, még ügyészként a Külföldi Hírszerző Szolgálat tábornoka, Cornel Biriş beszervezte ügynöknek, és az „Árnyékok” vagyis „H” ügyosztály fedés alatt lévő embere volt?. Valer Marian arra is választ várt Victor Pontatól, hogy a hírszerző szolgálat embereként maffiaellenes szakképzésben vett-e részt, azzal a feladattal, hogy megfigyelje Carla del Ponté volt maffiaellenes ügyészt, később a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Bűnvádi Bíróság főügyészét.
A Szatmár megyei szenátor egyébként amolyan „egzotikus” politikus hírében áll, ám tény, kapcsolatban van olyan emberekkel, akiktől megszerezhet mások számára hozzáférhetetlen információkat. Valer Marian különben 2010 és 2014 között 11 interpellációt nyújtott be Emil Boc, Mihai Răzvan Ungureanu és Victor Ponta kormányfőkhöz. Mindegyik interpellációjára választ kapott – erre, a 2013 szeptemberében megfogalmazott kérdéssorra azonban Victor Ponta nem válaszolt.
Traian Băsescu állítását alátámaszthatja az a körülmény is, hogy Victor Ponta igen gyorsan emelkedett felfelé a szakmai illetve a politikai ranglétrán. A jelenlegi kormányfő 1995-ben végezte el az egyetemet, ám már 1998-ban – amikor a szociáldemokraták nem voltak kormányon – máris a Legfelsőbb Bíróság ügyésze lehetett. Emellett, mint ahogy a Gândul kiderítette: Ponta az államfő által emlegetett periódusban, 1997 és 2001 között többet volt külföldön, mint idehaza, és emiatt az ügyész kollégái a háta mögött „Nagykövetnek” nevezték.
Victor Ponta ellen vall az is, hogy Traian Băsescu állításának megfelelően kormányhatározatot írt alá, amely immár nem csak a tényleges, hanem a volt ügynökök kilétének felfedését is megtiltotta. A jogszabályt a Legfelsőbb Védelmi Tanács megkerülésével hozták nyilvánosságra, ráadásul a Külföldi Hírszerző Szolgálat nemrégiben lemondott és jelenleg államfőjelöltként induló igazgatója, Teodor Meleşcanu államtitokra hivatkozva nem adott választ Traian Băsescu arra a kérdésére, hogy vannak-e a kormánytagok között korábbi ügynökök.
Victor Ponta öngólt lőtt?
Az államfő leleplezése nyomán Victor Ponta néhány korábbi kijelentése is igazolni látszik a gyanút. A miniszterelnök ugyanis az Băsescu állítására, miszerint az államfőjelöltek között van egy korábbi ügynök is, leszögezte: politikai szempontból elnök nyilvánvalóan nem rá gondolt, hiszen ilyen szempontból ellenőrizte a kormány tagjait, így megbizonyosodhatott volna afelől, hogy közöttünk nincs ügynök. Csakhogy Traian Băsescunak éppen az államtitokra hivatkozó Teodor Meleşcanu ellenszegülése miatt nem nyílt erre lehetősége, azaz nem sikerült ellenőriznie, vannak-e vagy nincsenek ügynökök a kabinetben.
Victor Ponta nemrégiben azzal is érvelt, hogy ha valaki Oroszországnak vagy Észak-Koreának kémkedett volna, az valóban probléma lenne. Ha azonban az ország iránti kötelességének tett eleget, akkor dicséretet érdemelne. Ezzel a kijelentésével feltehetően biztos terepet akart magának biztosítani, bármi is történjék.
Pontát vagy Udreát segítette?
Traian Băsescu bejelentését követően tömegesen érkeztek a politikusi reagálások. Ezek nagyrészt két nagy csoportba oszthatók. Vannak, akik úgy vélik, hogy a „leleplezéssel” az államfő nagyban elősegítette Victor Pontát az államfői székhez vezető úton. A Külső Hírszerzési Szolgálatnak dolgozó miniszterelnököt igen sokan jó hazafinak, amolyan hősnek tekintik majd, aki jó szolgálatot tett országának. Ez az érvelés alátámasztja azt a feltételezést is, hogy Traian Băsescu és Victor Ponta már régóta együtt dolgoznak, amire jól utal az államfő kemény támadása Klaus Iohannis és Teodor Meleşcanu ellen.
Mások ezzel szemben azonban úgy gondolják, ilyenfajta együttműködés nem létezik kettejük között. Traian Băsescu nyílt támadást intézett Victor Ponta ellen, hogy ezzel megkönnyítse védence, Elena Udrea esetleges bejutását az államfő-választások második fordulójába.
Robert Cazanciuc igazságügyi tárcavezető viszont „egyszerű kampánybeszédnek” minősíti Traian Băsescu vádját. Szerinte mindez akkor lenne komoly és törvénybe ütköző, amennyiben politikai rendőri tevékenységet folytató személy súgott volna be embereket a Securitáténak.
Hajmeresztő vádak
Tavalyi interpellációjában Valer Marian a titkosszolgálati múlt mellett számos más váddal is illeti Victor Pontát. Egyebek között megismétli a kormányfő ellen már korábban is elhangzott állítást, miszerint 1990-ben Párizsban csőlakó életmódot folytatott, illetve a francia fővárosban homoszexuális kapcsolata volt a Külföldi Hírszerző Szolgálat álcázott tisztjével, Marin Bobeicával. Valer Marian arra is rákérdez, részt vett-e Victor Ponta „szexuális orgiákon” a Târgu Jiu-i Ana és a bukaresti Rin Grand Hotel szállodákban, illetve része volt-e a turceni-i hőerőmű lenyúlásában barátja, Dan Şova ügyvédi irodáján keresztül.
Interpellációjában Valer Marian azt állítja, hogy Victor Ponta Adrian Năstase kormányfő ellenőrző testületének vezetőjeként mindenképpen rá akarta venni Cristian Panait ügyészt arra, tartóztassa le a Bihar megyei ügyészség ügyészét, megbosszulva ezzel azt, hogy az ügyész kőolajcsempészés vádjával őrizetbe vette a Szociáldemokrata Párt egyik fő szponzora, Bihar megye akkor prefektusa, Adrian Tarău fiát. Ennek kapcsán a szenátor felteszi a kérdést: volt-e köze Victor Pontának Panait öngyilkosságához? Valer Marian ugyanis Panait nagynénjétől – akinél az ügyész lakott – úgy tudja, hogy Panait utolsó szavai ezek voltak: „A gazember Ponta ölt meg”.
Bogdán Tibor
maszol.ro
Traian Băsescu végül bejelentette: Victor Ponta az az államfőjelölt, aki korábban a titkosszolgálatoknak is dolgozott. Az elnök azonban konkrét bizonyítékokkal nem szolgált. Azt sem tudni, hogy rendelkezik-e adatokkal állítása alátámasztásához, és azért nem hozza nyilvánosságra ezeket, mert ez törvényellenes.
Bizonyítékok helyett – gyanúokok
Traian Băsescu két gyanúokból indult ki. Az első az egykor a Szociáldemokrata Pártban tevékenykedő, jelenleg független szenátor, Valer Marian 2013-ban Victor Pontához intézett interpellációja. Ebben a honatya nyíltan rákérdez Victor Pontára, igaz-e, hogy 1997-ben, még ügyészként a Külföldi Hírszerző Szolgálat tábornoka, Cornel Biriş beszervezte ügynöknek, és az „Árnyékok” vagyis „H” ügyosztály fedés alatt lévő embere volt?. Valer Marian arra is választ várt Victor Pontatól, hogy a hírszerző szolgálat embereként maffiaellenes szakképzésben vett-e részt, azzal a feladattal, hogy megfigyelje Carla del Ponté volt maffiaellenes ügyészt, később a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Bűnvádi Bíróság főügyészét.
A Szatmár megyei szenátor egyébként amolyan „egzotikus” politikus hírében áll, ám tény, kapcsolatban van olyan emberekkel, akiktől megszerezhet mások számára hozzáférhetetlen információkat. Valer Marian különben 2010 és 2014 között 11 interpellációt nyújtott be Emil Boc, Mihai Răzvan Ungureanu és Victor Ponta kormányfőkhöz. Mindegyik interpellációjára választ kapott – erre, a 2013 szeptemberében megfogalmazott kérdéssorra azonban Victor Ponta nem válaszolt.
Traian Băsescu állítását alátámaszthatja az a körülmény is, hogy Victor Ponta igen gyorsan emelkedett felfelé a szakmai illetve a politikai ranglétrán. A jelenlegi kormányfő 1995-ben végezte el az egyetemet, ám már 1998-ban – amikor a szociáldemokraták nem voltak kormányon – máris a Legfelsőbb Bíróság ügyésze lehetett. Emellett, mint ahogy a Gândul kiderítette: Ponta az államfő által emlegetett periódusban, 1997 és 2001 között többet volt külföldön, mint idehaza, és emiatt az ügyész kollégái a háta mögött „Nagykövetnek” nevezték.
Victor Ponta ellen vall az is, hogy Traian Băsescu állításának megfelelően kormányhatározatot írt alá, amely immár nem csak a tényleges, hanem a volt ügynökök kilétének felfedését is megtiltotta. A jogszabályt a Legfelsőbb Védelmi Tanács megkerülésével hozták nyilvánosságra, ráadásul a Külföldi Hírszerző Szolgálat nemrégiben lemondott és jelenleg államfőjelöltként induló igazgatója, Teodor Meleşcanu államtitokra hivatkozva nem adott választ Traian Băsescu arra a kérdésére, hogy vannak-e a kormánytagok között korábbi ügynökök.
Victor Ponta öngólt lőtt?
Az államfő leleplezése nyomán Victor Ponta néhány korábbi kijelentése is igazolni látszik a gyanút. A miniszterelnök ugyanis az Băsescu állítására, miszerint az államfőjelöltek között van egy korábbi ügynök is, leszögezte: politikai szempontból elnök nyilvánvalóan nem rá gondolt, hiszen ilyen szempontból ellenőrizte a kormány tagjait, így megbizonyosodhatott volna afelől, hogy közöttünk nincs ügynök. Csakhogy Traian Băsescunak éppen az államtitokra hivatkozó Teodor Meleşcanu ellenszegülése miatt nem nyílt erre lehetősége, azaz nem sikerült ellenőriznie, vannak-e vagy nincsenek ügynökök a kabinetben.
Victor Ponta nemrégiben azzal is érvelt, hogy ha valaki Oroszországnak vagy Észak-Koreának kémkedett volna, az valóban probléma lenne. Ha azonban az ország iránti kötelességének tett eleget, akkor dicséretet érdemelne. Ezzel a kijelentésével feltehetően biztos terepet akart magának biztosítani, bármi is történjék.
Pontát vagy Udreát segítette?
Traian Băsescu bejelentését követően tömegesen érkeztek a politikusi reagálások. Ezek nagyrészt két nagy csoportba oszthatók. Vannak, akik úgy vélik, hogy a „leleplezéssel” az államfő nagyban elősegítette Victor Pontát az államfői székhez vezető úton. A Külső Hírszerzési Szolgálatnak dolgozó miniszterelnököt igen sokan jó hazafinak, amolyan hősnek tekintik majd, aki jó szolgálatot tett országának. Ez az érvelés alátámasztja azt a feltételezést is, hogy Traian Băsescu és Victor Ponta már régóta együtt dolgoznak, amire jól utal az államfő kemény támadása Klaus Iohannis és Teodor Meleşcanu ellen.
Mások ezzel szemben azonban úgy gondolják, ilyenfajta együttműködés nem létezik kettejük között. Traian Băsescu nyílt támadást intézett Victor Ponta ellen, hogy ezzel megkönnyítse védence, Elena Udrea esetleges bejutását az államfő-választások második fordulójába.
Robert Cazanciuc igazságügyi tárcavezető viszont „egyszerű kampánybeszédnek” minősíti Traian Băsescu vádját. Szerinte mindez akkor lenne komoly és törvénybe ütköző, amennyiben politikai rendőri tevékenységet folytató személy súgott volna be embereket a Securitáténak.
Hajmeresztő vádak
Tavalyi interpellációjában Valer Marian a titkosszolgálati múlt mellett számos más váddal is illeti Victor Pontát. Egyebek között megismétli a kormányfő ellen már korábban is elhangzott állítást, miszerint 1990-ben Párizsban csőlakó életmódot folytatott, illetve a francia fővárosban homoszexuális kapcsolata volt a Külföldi Hírszerző Szolgálat álcázott tisztjével, Marin Bobeicával. Valer Marian arra is rákérdez, részt vett-e Victor Ponta „szexuális orgiákon” a Târgu Jiu-i Ana és a bukaresti Rin Grand Hotel szállodákban, illetve része volt-e a turceni-i hőerőmű lenyúlásában barátja, Dan Şova ügyvédi irodáján keresztül.
Interpellációjában Valer Marian azt állítja, hogy Victor Ponta Adrian Năstase kormányfő ellenőrző testületének vezetőjeként mindenképpen rá akarta venni Cristian Panait ügyészt arra, tartóztassa le a Bihar megyei ügyészség ügyészét, megbosszulva ezzel azt, hogy az ügyész kőolajcsempészés vádjával őrizetbe vette a Szociáldemokrata Párt egyik fő szponzora, Bihar megye akkor prefektusa, Adrian Tarău fiát. Ennek kapcsán a szenátor felteszi a kérdést: volt-e köze Victor Pontának Panait öngyilkosságához? Valer Marian ugyanis Panait nagynénjétől – akinél az ügyész lakott – úgy tudja, hogy Panait utolsó szavai ezek voltak: „A gazember Ponta ölt meg”.
Bogdán Tibor
maszol.ro
2014. október 15.
Rendhagyó interjú, rendhagyó polgármesterrel
Gyergyóremete sok mindenről híres, az utóbbi időben pedig látványos fejlődésen ment keresztül. Polgármesterét Orbán Balázs-díjjal tüntették ki hétfőn, a Székelyföld Napok keretében. Az interjúban nem csak a községi elöljárót, hanem Laczkó Albert Elemért, az embert is kérdeztük.
Gyergyóremete viszi a prímet a környező településekhez képest. Nagyon sokat felődött a község, és közösségi élet is zajlik. Ön szerint mi a legjobb módja a közösség összekovácsolásának?
Csodálkozom, kívülről mindig több dicséretet kapunk, belülről nem vesszük észre. Néha eszembe jut az a mondás, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Valószínű, hogy Szárhegyről, Ditróból nézve Remetét, és fordítva másképpen látszik és fénylik. Az tény, hogy tudatosan törekszünk arra, hogy ne csak aszfaltot, utat, követ, betont rakjunk ide vagy oda. Adott pillanatban fontosabb, hogy mi történik az emberekkel, odafigyelünk-e rájuk, meg tudjuk-e hallgatni őket. Sok esetben egy kézszorítás, egy pillantás, egy "hogy vagy?" sokat számít. Nyilván, meg is várjuk a választ, hogy tényleg mondja el, azon túl, hogy jól van, mi van vele. Minden megvalósítást, kicsit vagy nagyot, átadással ünnepelünk. A rossz nyelvek azt mondják, hogy dáridózunk, mert van, aki így kritizálja. Ám azt hiszem, hogy a munka után jó megállni, visszatekinteni, hogy ne felejtsük el, honnan indultunk, és köszönjük meg a remeteieknek és mindazoknak, akik a projektben dolgoztak, hogy együtt gondolkodtunk, cselekedtünk. És igenis örülni kell, hogy megvalósult valami.
Mi történik akkor, amikor lejár a napi munka a hivatalban? Milyen, amikor hazaérkezik?
Sajnos jószerint a gyerekeim nélkülem nőnek fel. Ez a legnagyobb hátulütője és hátránya ennek a munkának. Nekünk négy gyermekünk van, a legnagyobb 18, a legkisebb pedig 8 éves. A nagyobbak már mondják is, hogy hiányoztam, kiestem az életükből, mert ez a munka, nekem legalábbis, napi több mint tíz-, inkább 12-13 óra. Amire hazamegyek, szeretem, ha otthon rend van, mindenki mosolyog, már az ágyhoz közelítenek főleg a kisebbek, egy-egy meseolvasás, kicsi beszélgetés még belefér. Tanulva a korábbi mulasztásból, rájuk most jobban igyekszem figyelni, másrészt pedig a lányokkal úgy látom, hogy nekem, mint apának könnyebb kapcsolatot teremteni. A lányok nem hagynak, ők érkeznek a kérdéseikkel, a mondanivalójukkal. Szombaton, olykor vasárnap is elszólít ez vagy az. Hétköznap fáradtan szoktam hazaérkezni, és minimális, fél vagy egy óra az, amit még az egész család ébren és együtt tölt.
Mi az, ami leginkább fel tudná bosszantani?
A szándékos, aljas rosszindulat nagyon tud irritálni.
És ami megnyugtatja?
Jó zene, kicsi beszélgetés, mozgás. Szeretem, ha el tudunk menni akár munkával összekötve is az erdőre, egy fél óra is segít. Szeretek gondolkodni, csendben lenni. Mindenféle zenét szeretek.
Van alkalom zenét hallgatni, olvasni?
Autóban. Az olvasásra igyekszem odafigyelni, hogy ne hagyjam abba, ez nagyon nagy veszély.
Gondolom, tudta, hogy ez a tisztség mivel jár. Ön miért akart polgármester lenni?
Nem tudtam. Kívülről egészen másképp festett. 1996-2000. között önkormányzati tag voltam, és Maroshévízen tanítottam. Nagyon szerettem a Maros-parti települést és magát a tanítást is. Rengeteg jó gyermek volt. Most is kívánom egy-egy vers hallatán, hogy milyen jó lenne egy magyar órát tartani! Elég elhanyagolt állapotok voltak, ha visszagondolunk, másképp csengett a neve akkor Remetének. 2000-től, ahogy elkezdtük, amikor rendet tettünk a központban, már hatalmas eredménynek számított, és látványos is volt. Így indult, és aztán hozta az élet a többit.
Mi az a vezetői álláspont, amit szem előtt tart, akkor is, ha pozitív energiák érik, akkor is, ha nincs sikerélménye egy napon?
Két dolog van. A fontosabb, hogy legyen önkontroll. Ez egy olyan munka, amelyben az ember alól nagyon hamar kicsúszhat a talaj, elég nagy hatalommal jár, és torzulásokhoz vezethet. Elfelejti az ember, hogy ki ő, hogy mennyire kiszolgáltatott és sérülékeny, hogy nem tőle függ itt minden, még akkor is, ha a látszat ezt sugallja. És hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni, hogy fehér és fekete, pedig nem. Egy polgármester igenis fontos egy ekkora közösségben, mint Remete, de egyedül szinte semmit nem tud megcsinálni. Szükség van testületre, jó munkatársakra, a falu támogatására, és annyi összetevőből alakul ki valami eredmény, hogy ihaj. Ha ezt elfelejtjük, és azt mondjuk, hogy én és én és én, és azt hisszük, hogy mi vagyunk az okosak, és mindent tudunk, nem vezet jóra. A másik pedig, hogy minden napnak meg kell találni a kicsi örömét, és este, amikor visszatekintek rá, abba kapaszkodni. Ha csak egy útátadáskor akarunk örülni, akkor vitte a víz a házat, mert az nem működik.
Milyennek gondolja önmagát? Hidegfejűnek vagy melegszívűnek?
Én indulatos ember vagyok. Sajnos nagyon hamar fel tud szaladni a pumpa… A bocsánatkérést azonban kötelezőnek tartom, ha nem úgy reagáltam le valamit, akkor elnézést kérek. Valaki azt mondta nekem nemrég, hogy élj úgy, hogy ne kelljen bocsánatot kérned, de ki az, aki ezt meg tudja tenni? Azt gondolom, hogy senki. Ha valaki ezt hiszi magáról, akkor szerintem valahol téved. A döntéseket pedig szeretem alaposan körbejárni, időt szeretek hagyni rá, több nézőpontot megvizsgálni, megkérdezni másokat. Talán ez is az egyik erősségünk, hogy egyszemélyes döntések nem születnek fontos kérdésekben.
Konfliktushelyzetben bíró vagy békebíró lenne?
Szeretem elkerülni azokat a konfliktusokat, ami a békebírósághoz vezetne. Valahol az igazság – tetszik, nem tetszik – középen van. Ez is az egyik nehézsége a polgármesteri munkának. Ott van az ártatlan választó, akire így tekintünk, szeretnénk megtartani a jó véleményét rólunk, megtehetjük, hogy nem döntünk egy vitás kérdésben, vagy elodázzuk, vagy mindkét félnek igazat adunk. Ez a legrosszabb. Ha kellemetlen is, de tudni kell nemet mondani. A legjobb tudásunk, a rendelkezésünkre álló információk szerint Remetén az a gyakorlat, hogy állást foglalunk, és azt mondjuk - bárkiről legyen szó -, hogy pillanatnyilag, adott helyzetben neki van igaza. Ez nem egyszerű, elég sok viszályt is szül. Főként a földek körül vannak a nagy nekifeszülések, rengeteg lehetőség az összeveszésre. Remélem, hogy békében, normálisan végig tudjuk csinálni ezt a munkát, minél kevesebb bíráskodással.
Melyiket tartja fontosabbnak, az igazságot vagy a kegyelmet?
Nagyon nehéz kérdéseket feszegetünk. Az igazság nagyon lényeges, de nem a legfontosabb. Az igazságnál fontosabb a szeretet és a kegyelem.
Miért jó remeteinek lenni?
Nehézség, hogy Remete a medence legfiatalabb települése, ki vagyunk szorítva a hegy alá, negyedrangú földjeink vannak. Ebből ered, hogy a földművelés mellett fokozott mesterségbeli tudás szükséges. A munkahelyek hiánya erősen érezteti a hatását. Idén négy doktorált fiatal jött vissza Remetére, aki itt szeretne élni, de akkor eleve tudni kell, hogy milyen szakmát válasszak, hogy tudok abból megélni itthon. Sajnos kevesen választják a mezőgazdasághoz, földhöz kapcsolódó munkákat, ez most kezd felértékelődni, és bízom benne, erősödni fog, hogy magasabb szinten ezt tanuljanak. Most már megvan minden olyan adottság, ami városon van, ha az embernek nem az az igényszintje, hogy naponta színházba vagy komolyzenei koncertekre járjon. Víz-, csatorna-, út eléggé elfogadható. Egészségházunk van, az iskolánk is ügyesen teljesít, tánccsoportunk, fúvószenekarunk van, most születőben van egy új is a régi mellett. Könyvtárunk, könyvbemutatóink, komolyzenei és színházbérletünk van, az Ariel bábszínház is rendszeres vendége Remetének - ezek kulturális vonatkozásban segítenek, hogy jó legyen itt élni. Természetesen van, amit tökéletesíteni, de az alapok megvannak. Minden gyermeknek fel van ajánlva a lehetőség, hogy táncoljon, 400 gyermek néptáncol. De nem is a szám a lényeg, hanem, hogy mozog, megtanul egy kultúrát, és mindent, ami mögötte van, tartást, kötődést ad. Ez elkísér egy életen keresztül. Nagyon örülök, hogy ők ilyen gyökereket kapnak. Bízom benne és remélem, hogy az ő kötődéseik még erősebbek lesznek, és nem fog kiüresedni a falu.
maszol.ro
Gyergyóremete sok mindenről híres, az utóbbi időben pedig látványos fejlődésen ment keresztül. Polgármesterét Orbán Balázs-díjjal tüntették ki hétfőn, a Székelyföld Napok keretében. Az interjúban nem csak a községi elöljárót, hanem Laczkó Albert Elemért, az embert is kérdeztük.
Gyergyóremete viszi a prímet a környező településekhez képest. Nagyon sokat felődött a község, és közösségi élet is zajlik. Ön szerint mi a legjobb módja a közösség összekovácsolásának?
Csodálkozom, kívülről mindig több dicséretet kapunk, belülről nem vesszük észre. Néha eszembe jut az a mondás, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Valószínű, hogy Szárhegyről, Ditróból nézve Remetét, és fordítva másképpen látszik és fénylik. Az tény, hogy tudatosan törekszünk arra, hogy ne csak aszfaltot, utat, követ, betont rakjunk ide vagy oda. Adott pillanatban fontosabb, hogy mi történik az emberekkel, odafigyelünk-e rájuk, meg tudjuk-e hallgatni őket. Sok esetben egy kézszorítás, egy pillantás, egy "hogy vagy?" sokat számít. Nyilván, meg is várjuk a választ, hogy tényleg mondja el, azon túl, hogy jól van, mi van vele. Minden megvalósítást, kicsit vagy nagyot, átadással ünnepelünk. A rossz nyelvek azt mondják, hogy dáridózunk, mert van, aki így kritizálja. Ám azt hiszem, hogy a munka után jó megállni, visszatekinteni, hogy ne felejtsük el, honnan indultunk, és köszönjük meg a remeteieknek és mindazoknak, akik a projektben dolgoztak, hogy együtt gondolkodtunk, cselekedtünk. És igenis örülni kell, hogy megvalósult valami.
Mi történik akkor, amikor lejár a napi munka a hivatalban? Milyen, amikor hazaérkezik?
Sajnos jószerint a gyerekeim nélkülem nőnek fel. Ez a legnagyobb hátulütője és hátránya ennek a munkának. Nekünk négy gyermekünk van, a legnagyobb 18, a legkisebb pedig 8 éves. A nagyobbak már mondják is, hogy hiányoztam, kiestem az életükből, mert ez a munka, nekem legalábbis, napi több mint tíz-, inkább 12-13 óra. Amire hazamegyek, szeretem, ha otthon rend van, mindenki mosolyog, már az ágyhoz közelítenek főleg a kisebbek, egy-egy meseolvasás, kicsi beszélgetés még belefér. Tanulva a korábbi mulasztásból, rájuk most jobban igyekszem figyelni, másrészt pedig a lányokkal úgy látom, hogy nekem, mint apának könnyebb kapcsolatot teremteni. A lányok nem hagynak, ők érkeznek a kérdéseikkel, a mondanivalójukkal. Szombaton, olykor vasárnap is elszólít ez vagy az. Hétköznap fáradtan szoktam hazaérkezni, és minimális, fél vagy egy óra az, amit még az egész család ébren és együtt tölt.
Mi az, ami leginkább fel tudná bosszantani?
A szándékos, aljas rosszindulat nagyon tud irritálni.
És ami megnyugtatja?
Jó zene, kicsi beszélgetés, mozgás. Szeretem, ha el tudunk menni akár munkával összekötve is az erdőre, egy fél óra is segít. Szeretek gondolkodni, csendben lenni. Mindenféle zenét szeretek.
Van alkalom zenét hallgatni, olvasni?
Autóban. Az olvasásra igyekszem odafigyelni, hogy ne hagyjam abba, ez nagyon nagy veszély.
Gondolom, tudta, hogy ez a tisztség mivel jár. Ön miért akart polgármester lenni?
Nem tudtam. Kívülről egészen másképp festett. 1996-2000. között önkormányzati tag voltam, és Maroshévízen tanítottam. Nagyon szerettem a Maros-parti települést és magát a tanítást is. Rengeteg jó gyermek volt. Most is kívánom egy-egy vers hallatán, hogy milyen jó lenne egy magyar órát tartani! Elég elhanyagolt állapotok voltak, ha visszagondolunk, másképp csengett a neve akkor Remetének. 2000-től, ahogy elkezdtük, amikor rendet tettünk a központban, már hatalmas eredménynek számított, és látványos is volt. Így indult, és aztán hozta az élet a többit.
Mi az a vezetői álláspont, amit szem előtt tart, akkor is, ha pozitív energiák érik, akkor is, ha nincs sikerélménye egy napon?
Két dolog van. A fontosabb, hogy legyen önkontroll. Ez egy olyan munka, amelyben az ember alól nagyon hamar kicsúszhat a talaj, elég nagy hatalommal jár, és torzulásokhoz vezethet. Elfelejti az ember, hogy ki ő, hogy mennyire kiszolgáltatott és sérülékeny, hogy nem tőle függ itt minden, még akkor is, ha a látszat ezt sugallja. És hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni, hogy fehér és fekete, pedig nem. Egy polgármester igenis fontos egy ekkora közösségben, mint Remete, de egyedül szinte semmit nem tud megcsinálni. Szükség van testületre, jó munkatársakra, a falu támogatására, és annyi összetevőből alakul ki valami eredmény, hogy ihaj. Ha ezt elfelejtjük, és azt mondjuk, hogy én és én és én, és azt hisszük, hogy mi vagyunk az okosak, és mindent tudunk, nem vezet jóra. A másik pedig, hogy minden napnak meg kell találni a kicsi örömét, és este, amikor visszatekintek rá, abba kapaszkodni. Ha csak egy útátadáskor akarunk örülni, akkor vitte a víz a házat, mert az nem működik.
Milyennek gondolja önmagát? Hidegfejűnek vagy melegszívűnek?
Én indulatos ember vagyok. Sajnos nagyon hamar fel tud szaladni a pumpa… A bocsánatkérést azonban kötelezőnek tartom, ha nem úgy reagáltam le valamit, akkor elnézést kérek. Valaki azt mondta nekem nemrég, hogy élj úgy, hogy ne kelljen bocsánatot kérned, de ki az, aki ezt meg tudja tenni? Azt gondolom, hogy senki. Ha valaki ezt hiszi magáról, akkor szerintem valahol téved. A döntéseket pedig szeretem alaposan körbejárni, időt szeretek hagyni rá, több nézőpontot megvizsgálni, megkérdezni másokat. Talán ez is az egyik erősségünk, hogy egyszemélyes döntések nem születnek fontos kérdésekben.
Konfliktushelyzetben bíró vagy békebíró lenne?
Szeretem elkerülni azokat a konfliktusokat, ami a békebírósághoz vezetne. Valahol az igazság – tetszik, nem tetszik – középen van. Ez is az egyik nehézsége a polgármesteri munkának. Ott van az ártatlan választó, akire így tekintünk, szeretnénk megtartani a jó véleményét rólunk, megtehetjük, hogy nem döntünk egy vitás kérdésben, vagy elodázzuk, vagy mindkét félnek igazat adunk. Ez a legrosszabb. Ha kellemetlen is, de tudni kell nemet mondani. A legjobb tudásunk, a rendelkezésünkre álló információk szerint Remetén az a gyakorlat, hogy állást foglalunk, és azt mondjuk - bárkiről legyen szó -, hogy pillanatnyilag, adott helyzetben neki van igaza. Ez nem egyszerű, elég sok viszályt is szül. Főként a földek körül vannak a nagy nekifeszülések, rengeteg lehetőség az összeveszésre. Remélem, hogy békében, normálisan végig tudjuk csinálni ezt a munkát, minél kevesebb bíráskodással.
Melyiket tartja fontosabbnak, az igazságot vagy a kegyelmet?
Nagyon nehéz kérdéseket feszegetünk. Az igazság nagyon lényeges, de nem a legfontosabb. Az igazságnál fontosabb a szeretet és a kegyelem.
Miért jó remeteinek lenni?
Nehézség, hogy Remete a medence legfiatalabb települése, ki vagyunk szorítva a hegy alá, negyedrangú földjeink vannak. Ebből ered, hogy a földművelés mellett fokozott mesterségbeli tudás szükséges. A munkahelyek hiánya erősen érezteti a hatását. Idén négy doktorált fiatal jött vissza Remetére, aki itt szeretne élni, de akkor eleve tudni kell, hogy milyen szakmát válasszak, hogy tudok abból megélni itthon. Sajnos kevesen választják a mezőgazdasághoz, földhöz kapcsolódó munkákat, ez most kezd felértékelődni, és bízom benne, erősödni fog, hogy magasabb szinten ezt tanuljanak. Most már megvan minden olyan adottság, ami városon van, ha az embernek nem az az igényszintje, hogy naponta színházba vagy komolyzenei koncertekre járjon. Víz-, csatorna-, út eléggé elfogadható. Egészségházunk van, az iskolánk is ügyesen teljesít, tánccsoportunk, fúvószenekarunk van, most születőben van egy új is a régi mellett. Könyvtárunk, könyvbemutatóink, komolyzenei és színházbérletünk van, az Ariel bábszínház is rendszeres vendége Remetének - ezek kulturális vonatkozásban segítenek, hogy jó legyen itt élni. Természetesen van, amit tökéletesíteni, de az alapok megvannak. Minden gyermeknek fel van ajánlva a lehetőség, hogy táncoljon, 400 gyermek néptáncol. De nem is a szám a lényeg, hanem, hogy mozog, megtanul egy kultúrát, és mindent, ami mögötte van, tartást, kötődést ad. Ez elkísér egy életen keresztül. Nagyon örülök, hogy ők ilyen gyökereket kapnak. Bízom benne és remélem, hogy az ő kötődéseik még erősebbek lesznek, és nem fog kiüresedni a falu.
maszol.ro
2014. október 15.
Mégis segít Budapest a 74 csángó gyereknek?
Megoldódni látszik annak a 74 csángó gyereknek az ügye, akiknek elutasították az oktatási-nevelési támogatásra benyújtott pályázatát. Erről a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke, Pogár László egyeztetett kedden Budapesten Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárral.
Pogár László szerdán a maszol.ro-nak megerősítette: a gyerekeknek azért nem ítélték meg a támogatást, mert a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) helyett az MCSMSZ állított ki igazolást arról, hogy magyarul tanulnak. Helyzetüket ismertették a nemzetpolitikai államtitkárral, Potápi Árpád pedig megígérte, hogy megoldódik az ügy. „Budapesten a legnagyobb jóindulattal kezelik ezt a kérdést” – mondta lapunknak a csángószövetség elnöke.
Az ügy előzménye, hogy az RMPSZ 2012 áprilisában átvette az oktatási program irányítását a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől (MCSMSZ), miután a főtámogató magyar kormány és a keresztszülős magánadományokat becsatornázó Alapítvány a Moldvai Magyar Oktatásért (AMMOA) megvonta bizalmát az MCSMSZ-től. Azóta nem éppen a felhőtlen a viszony a csángószövetség és a pedagógusszövetség között, ráadásul az oktatási program is akadozik. A Transindex helyszíni riportja szerint a múlt tanévben az előzőhöz képest Bákó megyében 38 órával csökkent az iskolai óraszám. A pedagógusok elmondása szerint egyes helyszíneken akadozik a házak fenntartásának kifizetése, elmaradtak a tanártalálkozók.
Pogár szerint a 74 lujzakalagori és márafalui gyereknek azért a csángószövetség állította ki a pályázathoz szükséges igazolást, mert erre a két településre az RMPSZ által irányított oktatási program nem terjed ki. A két faluban az MCSMSZ alkalmazottja, Petres László tartja a magyar órákat.
Petres korábban az RMPSZ alkalmazottja volt, ám Pogár szerint tavaly szeptemberben kirúgta a pedagógusszövetség. „Nem akartuk, hogy Lujzikalagor és Márafalu magyartanár nélkül maradjon, ezért alkalmaztuk Petres Lászlót, és így az RMPSZ helyett ezen a két településen a csángószövetség bonyolítja le az oktatási programot, adományokból” – magyarázta.
Petres: magyarázat nélkül rúgtak ki
A 74 csángó gyerek pályázatának elutasítására Petres László hívta fel hétfőn egy nyílt levélben a közvélemény figyelmét. A Potápi Árpáddal tartott budapesti találkozón a magyartanár is jelen volt. Ám Pogár Lászlónál borúlátóbban számolt be az egyeztetésekről. Nemmel válaszolt például arra a kérdésünkre: kaptak-e garanciát arra, hogy a két „szakadár” településen tanuló gyerekek kérelmét jövőre már nem fogják elutasítani.
A pedagógus elmondta, továbbra sem érti, miért nem fogadták el tanítványai pályázatait. Magyarázata szerint ugyanazt a formanyomtatványt töltötte ki, mint amilyen az RMPSZ által kiállított igazolások, csakhogy a csángószövetség pecsétje szerepelt rajta.
Petres tájékoztatása szerint tavaly szeptemberben harminc napos felmondási időt kapott a pedagógusszövetségtől, amelynek október 15-e óta már nem alkalmazottja. Kirúgását még csak meg sem indokolta az RMPSZ – állítja. „Azt még megértem, hogy velem így bánnak el, de amit a gyerekekkel műveltek, az szerintem megengedhetetlen” – jelentette ki. Hozzátette, éppen azért maradt Lujzikalagoron, mert nem akarta, hogy távozásával megszűnjön a magyaroktatás.
Márton: nem csak Petrestől váltunk meg
A csángó oktatási program koordinátora, Márton Attila szerint Petres Lászlót nem rúgták ki, egyszerűen nem hosszabbították a munkaszerződését. Ráadásul nem csak a lujzikalagori pedagógustól, hanem több tanártól is megvált a múlt tanév elején az RMPSZ. Lujzikalagoron pedig tavaly szeptemberben egy önkéntes váltotta Petrest, aki azonban decemberben felmondott.
Márton elmondta, a pedagógusszövetség a múlt évben rendszeres ellenőrzéseket tartott a csángó oktatási program helyszínein. Ezekről a jegyzőkönyvek születtek, és az észlelt hiányosságokra felhívták a tanárok figyelmét is. „Ahol pedig azt tapasztaltuk tavaly ősszel, hogy a figyelmeztetések ellenére nem történt semmi változás, megváltunk az érintett pedagógustól. Közéjük tartozott Petres László is” – magyarázta.
A gyerekek pályázatának elutasításáról elmondta: biztos benne, hogy az pályáztatást lebonyolító RMPSZ időben értesítette Petreséket arról, hogy az általuk kiállított igazolás nem felel meg a kiírás feltételeinek. „Ha hallgattak volna a figyelmeztetésre, akkor a 74 gyerek pályázatát nem utasították volna el” – jelentette ki.
Márton ugyanakkor azt mondja: Máriafaluban idén januártól júniusig nem volt semmilyen magyaroktatás, Luzjikalagoron pedig "ahogy azelőtt is", csak hébe-hóba. „Csak azt nem értem, hogy amikor idén tavasszal a budapesti illetékesek kint jártak a két helyszínen, a csángószövetség képviselői az RMPSZ-t okolták amiatt, hogy megszűnt az oktatási program. Most pedig örömmel hallom, hogy megoldották az oktatást” – fogalmazott a lészpedi pedagógus.
Cs. P. T.
maszol.ro
Megoldódni látszik annak a 74 csángó gyereknek az ügye, akiknek elutasították az oktatási-nevelési támogatásra benyújtott pályázatát. Erről a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke, Pogár László egyeztetett kedden Budapesten Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárral.
Pogár László szerdán a maszol.ro-nak megerősítette: a gyerekeknek azért nem ítélték meg a támogatást, mert a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) helyett az MCSMSZ állított ki igazolást arról, hogy magyarul tanulnak. Helyzetüket ismertették a nemzetpolitikai államtitkárral, Potápi Árpád pedig megígérte, hogy megoldódik az ügy. „Budapesten a legnagyobb jóindulattal kezelik ezt a kérdést” – mondta lapunknak a csángószövetség elnöke.
Az ügy előzménye, hogy az RMPSZ 2012 áprilisában átvette az oktatási program irányítását a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől (MCSMSZ), miután a főtámogató magyar kormány és a keresztszülős magánadományokat becsatornázó Alapítvány a Moldvai Magyar Oktatásért (AMMOA) megvonta bizalmát az MCSMSZ-től. Azóta nem éppen a felhőtlen a viszony a csángószövetség és a pedagógusszövetség között, ráadásul az oktatási program is akadozik. A Transindex helyszíni riportja szerint a múlt tanévben az előzőhöz képest Bákó megyében 38 órával csökkent az iskolai óraszám. A pedagógusok elmondása szerint egyes helyszíneken akadozik a házak fenntartásának kifizetése, elmaradtak a tanártalálkozók.
Pogár szerint a 74 lujzakalagori és márafalui gyereknek azért a csángószövetség állította ki a pályázathoz szükséges igazolást, mert erre a két településre az RMPSZ által irányított oktatási program nem terjed ki. A két faluban az MCSMSZ alkalmazottja, Petres László tartja a magyar órákat.
Petres korábban az RMPSZ alkalmazottja volt, ám Pogár szerint tavaly szeptemberben kirúgta a pedagógusszövetség. „Nem akartuk, hogy Lujzikalagor és Márafalu magyartanár nélkül maradjon, ezért alkalmaztuk Petres Lászlót, és így az RMPSZ helyett ezen a két településen a csángószövetség bonyolítja le az oktatási programot, adományokból” – magyarázta.
Petres: magyarázat nélkül rúgtak ki
A 74 csángó gyerek pályázatának elutasítására Petres László hívta fel hétfőn egy nyílt levélben a közvélemény figyelmét. A Potápi Árpáddal tartott budapesti találkozón a magyartanár is jelen volt. Ám Pogár Lászlónál borúlátóbban számolt be az egyeztetésekről. Nemmel válaszolt például arra a kérdésünkre: kaptak-e garanciát arra, hogy a két „szakadár” településen tanuló gyerekek kérelmét jövőre már nem fogják elutasítani.
A pedagógus elmondta, továbbra sem érti, miért nem fogadták el tanítványai pályázatait. Magyarázata szerint ugyanazt a formanyomtatványt töltötte ki, mint amilyen az RMPSZ által kiállított igazolások, csakhogy a csángószövetség pecsétje szerepelt rajta.
Petres tájékoztatása szerint tavaly szeptemberben harminc napos felmondási időt kapott a pedagógusszövetségtől, amelynek október 15-e óta már nem alkalmazottja. Kirúgását még csak meg sem indokolta az RMPSZ – állítja. „Azt még megértem, hogy velem így bánnak el, de amit a gyerekekkel műveltek, az szerintem megengedhetetlen” – jelentette ki. Hozzátette, éppen azért maradt Lujzikalagoron, mert nem akarta, hogy távozásával megszűnjön a magyaroktatás.
Márton: nem csak Petrestől váltunk meg
A csángó oktatási program koordinátora, Márton Attila szerint Petres Lászlót nem rúgták ki, egyszerűen nem hosszabbították a munkaszerződését. Ráadásul nem csak a lujzikalagori pedagógustól, hanem több tanártól is megvált a múlt tanév elején az RMPSZ. Lujzikalagoron pedig tavaly szeptemberben egy önkéntes váltotta Petrest, aki azonban decemberben felmondott.
Márton elmondta, a pedagógusszövetség a múlt évben rendszeres ellenőrzéseket tartott a csángó oktatási program helyszínein. Ezekről a jegyzőkönyvek születtek, és az észlelt hiányosságokra felhívták a tanárok figyelmét is. „Ahol pedig azt tapasztaltuk tavaly ősszel, hogy a figyelmeztetések ellenére nem történt semmi változás, megváltunk az érintett pedagógustól. Közéjük tartozott Petres László is” – magyarázta.
A gyerekek pályázatának elutasításáról elmondta: biztos benne, hogy az pályáztatást lebonyolító RMPSZ időben értesítette Petreséket arról, hogy az általuk kiállított igazolás nem felel meg a kiírás feltételeinek. „Ha hallgattak volna a figyelmeztetésre, akkor a 74 gyerek pályázatát nem utasították volna el” – jelentette ki.
Márton ugyanakkor azt mondja: Máriafaluban idén januártól júniusig nem volt semmilyen magyaroktatás, Luzjikalagoron pedig "ahogy azelőtt is", csak hébe-hóba. „Csak azt nem értem, hogy amikor idén tavasszal a budapesti illetékesek kint jártak a két helyszínen, a csángószövetség képviselői az RMPSZ-t okolták amiatt, hogy megszűnt az oktatási program. Most pedig örömmel hallom, hogy megoldották az oktatást” – fogalmazott a lészpedi pedagógus.
Cs. P. T.
maszol.ro
2014. október 15.
Kémügy: joghézagot használt ki a hírszerzés?
2013-ban a hírszerzés működését szabályozó törvényhez benyújtott módosítás nem kibővíti, hanem szűkíti azok körét, akik különleges védelmet élveznek – közölte a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) arra a botrányra reagálva, amelyet Traian Băsescu államfő robbantott ki hétfőn este, amikor kijelentette: Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és államfőjelöltje 1997 és 2001 között, ügyészként a külügyi hírszerzés beszervezett ügynöke volt, ami összeférhetetlenségnek minősül, ezért törvénytelen.
Mint arról beszámoltunk, Băsescu egy másik államfőjelöltet, Teodor Meleşcanut is bírálta, mondván: a SIE elnökeként ő terjesztette be a Ponta által is aláírt módosító javaslatot a kormány elé, amely el is fogadta azt, és Meleşcanu később erre hivatkozva tagadta meg, hogy elárulja: a Ponta-kormányban van-e titkos ügynök.
A volt SIE-elnök ezt cáfolta, a módosítást ugyanakkor pozitív lépésnek nevezte.
A SIE kedden közleményben reagált az ügyre, amelyben azt is jelezte, hogy ügynöki állományáról nem adhat ki információt. A külügyi hírszerzés egyben azt állítja: az államfő által említett módosítás nem bővíti, hanem éppenséggel szűkíti azon egykori ügynökök körét, akiknek identitása tevékenységük befejezése után is államtitoknak minősül.
A közlemény egyébként arra is kitér, hogy a SIE az elmúlt tíz évben nehéz helyzetbe került, mivel több mint 70 ügynöke lepleződött le, ami hatalmas kárt jelent, mivel egyrészt a szolgálat egyik legértékesebb erőforrása az emberi tényező, másrészt ezáltal a titkos műveletek is lelepleződtek. A szolgálat azt is megjegyzi, hogy a rendeletet – az államfő állításával ellentétben – nem kellett a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé terjeszteni.
Eközben az ügyben megszólalt a SIE egyik korábbi vezetője is. Cătălin Harnagea, aki éppen a kérdéses időszakban állt a külügyi hírszerzés élén: az Adevărul napilapnak elmondta, igaz ugyan, hogy abban az időszakban alkotmányosan tilos volt az ügyészeknek más, államilag finanszírozott tisztséget betölteniük, csakhogy a titkos ügynököket nem hivatalosan, munkakönyvvel foglalkoztatták, és alapvetően önkéntesek voltak.
Mint arról beszámoltunk, Ponta hazugságnak nevezte a vádakat, egyúttal úgy vélte, az államfő állításai kampánycélokat szolgálnak, és felszólította George Maiort, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőjét, vizsgálja ki az ügyet.
A többi államfőjelölt lemondásra és visszalépésre szólította Pontát, koalíciós szövetségese, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje ugyanakkor az RFI-nek úgy nyilatkozott: konkrét bizonyítékok híján nem győzték meg Băsescu kijelentései.
Kelemen szerint fölmerül a kérdés, hogy ha az államfő tudott Ponta múltjáról, miért nem leplezte le korábban. Megjegyezte ugyanakkor: nem ért egyet azzal, hogy a szolgálatok ügynököket működtessenek a politikában, az igazságszolgáltatásban és a többi demokratikus intézményben. Egyben rámutatott: az ügy rontja Románia hitelét a külföldi partnerek előtt.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményben reagált az ügyre, amelyben leszögezi: a titkosszolgálatok törvényellenes tevékenysége veszélyezteti a jogállamot és a demokráciát.
Az EMNP rámutat: az ügy arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, amit a hírszerzéssel foglalkozó szervek törvénytelen tevékenysége jelenthet. Ha a vád igaznak bizonyul, akkor a SIE alkotmányellenes tevékenységet folytatott, hiszen Victor Ponta az adott periódusban ügyészként tevékenykedett, és a két tevékenység az alkotmány szerint összeférhetetlen. Ilyen értelemben maga Ponta is alkotmányellenesen járt el.
Balogh Levente
Székelyhon.ro
2013-ban a hírszerzés működését szabályozó törvényhez benyújtott módosítás nem kibővíti, hanem szűkíti azok körét, akik különleges védelmet élveznek – közölte a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) arra a botrányra reagálva, amelyet Traian Băsescu államfő robbantott ki hétfőn este, amikor kijelentette: Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és államfőjelöltje 1997 és 2001 között, ügyészként a külügyi hírszerzés beszervezett ügynöke volt, ami összeférhetetlenségnek minősül, ezért törvénytelen.
Mint arról beszámoltunk, Băsescu egy másik államfőjelöltet, Teodor Meleşcanut is bírálta, mondván: a SIE elnökeként ő terjesztette be a Ponta által is aláírt módosító javaslatot a kormány elé, amely el is fogadta azt, és Meleşcanu később erre hivatkozva tagadta meg, hogy elárulja: a Ponta-kormányban van-e titkos ügynök.
A volt SIE-elnök ezt cáfolta, a módosítást ugyanakkor pozitív lépésnek nevezte.
A SIE kedden közleményben reagált az ügyre, amelyben azt is jelezte, hogy ügynöki állományáról nem adhat ki információt. A külügyi hírszerzés egyben azt állítja: az államfő által említett módosítás nem bővíti, hanem éppenséggel szűkíti azon egykori ügynökök körét, akiknek identitása tevékenységük befejezése után is államtitoknak minősül.
A közlemény egyébként arra is kitér, hogy a SIE az elmúlt tíz évben nehéz helyzetbe került, mivel több mint 70 ügynöke lepleződött le, ami hatalmas kárt jelent, mivel egyrészt a szolgálat egyik legértékesebb erőforrása az emberi tényező, másrészt ezáltal a titkos műveletek is lelepleződtek. A szolgálat azt is megjegyzi, hogy a rendeletet – az államfő állításával ellentétben – nem kellett a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé terjeszteni.
Eközben az ügyben megszólalt a SIE egyik korábbi vezetője is. Cătălin Harnagea, aki éppen a kérdéses időszakban állt a külügyi hírszerzés élén: az Adevărul napilapnak elmondta, igaz ugyan, hogy abban az időszakban alkotmányosan tilos volt az ügyészeknek más, államilag finanszírozott tisztséget betölteniük, csakhogy a titkos ügynököket nem hivatalosan, munkakönyvvel foglalkoztatták, és alapvetően önkéntesek voltak.
Mint arról beszámoltunk, Ponta hazugságnak nevezte a vádakat, egyúttal úgy vélte, az államfő állításai kampánycélokat szolgálnak, és felszólította George Maiort, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőjét, vizsgálja ki az ügyet.
A többi államfőjelölt lemondásra és visszalépésre szólította Pontát, koalíciós szövetségese, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje ugyanakkor az RFI-nek úgy nyilatkozott: konkrét bizonyítékok híján nem győzték meg Băsescu kijelentései.
Kelemen szerint fölmerül a kérdés, hogy ha az államfő tudott Ponta múltjáról, miért nem leplezte le korábban. Megjegyezte ugyanakkor: nem ért egyet azzal, hogy a szolgálatok ügynököket működtessenek a politikában, az igazságszolgáltatásban és a többi demokratikus intézményben. Egyben rámutatott: az ügy rontja Románia hitelét a külföldi partnerek előtt.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményben reagált az ügyre, amelyben leszögezi: a titkosszolgálatok törvényellenes tevékenysége veszélyezteti a jogállamot és a demokráciát.
Az EMNP rámutat: az ügy arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, amit a hírszerzéssel foglalkozó szervek törvénytelen tevékenysége jelenthet. Ha a vád igaznak bizonyul, akkor a SIE alkotmányellenes tevékenységet folytatott, hiszen Victor Ponta az adott periódusban ügyészként tevékenykedett, és a két tevékenység az alkotmány szerint összeférhetetlen. Ilyen értelemben maga Ponta is alkotmányellenesen járt el.
Balogh Levente
Székelyhon.ro
2014. október 15.
Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba
Néhány nappal a csíkszeredai kampánykezdés után Bukarestben is bemutatta államelnöki programját KELEMEN HUNOR, az RMDSZ jelöltje. Akadémiai környezetben, a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) a politikust CRISTIAN PÂRVULESCU politológus, EMIL HUREZEANU politikai elemző és LUCA NICULESCU újságíró, a Radio France Internationale munkatársa kérdezte. A szeptember 29-i vita rövidített, szerkesztett változatát szemlézzük.
Cristian Pârvulescu: Ez az első olyan vita, amelyet Kelemen Hunor államelnök-jelöltként az akadémiai szférában kezdeményez. Az RMDSZ és a Kelemen Hunor által képviselőt ügyek a román társadalomban rendkívül vitatottak. Ráadásul Európa-szerte a kisebbségek ügye ma hullámokat vet. Azt hiszem, hogy a politikatudományi tanszéken nincs helye a sztereotípiáknak, világosan kell látnunk az RMDSZ szándékait. A Szövetség javaslatai egy szélesebb társadalmi párbeszéd alapjait jelenthetik a jövőben. Nemrég Skóciában – a nemzeti oldal sikereként – népszavazás volt a függetlenségről. Spanyolországban viszont alkotmányellenesnek minősítették a katalán különválásra vonatkozó népszavazást. Romániában mellőzhetjük a hasonló kérdéseket? Kérhetjük az RMDSZ-t, hogy ne vigye be az autonómia ügyét az államelnöki kampányba? Azt hiszem, hogy nem, megfelelő az idő ahhoz, hogy tárgyaljunk minderről.
Kelemen Hunor: Köszönöm Pârvulescu úrnak a vita lehetőséget, és azt, hogy itt lehetünk. A mi szándékunk az, hogy akadémiai keretek között, szakértőkkel folytassunk párbeszédet mindarról, ami Románia számára fontos, nem csak a kampányban, hanem azon túl is. Mert ezek az ország, és a románok számára is fontos felvetések. Amikor erről beszélünk, nehéz csak racionális szempontokat figyelembe venni. Erős érzelmek kötődnek ezekhez az ügyekhez. Ha volt hibánk az elmúlt 25 évben, akkor az az volt, hogy nem szerveztünk hasonló vitákat gyakrabban. A kampányban országos programot szeretnék bemutatni. 1990 után a román társadalom nagyon fontos céljai és problémái fogalmazódtak meg, demokratikus intézményeket, jogállamiságot kívántunk létrehozni, a piacgazdaság kialakításán dolgoztunk. Mindezek létrejöttek, de nem működnek tökéletesen, 24 év után változásra van szükség. Az általunk támogatott észak-atlanti integráció révén Románia fontos szereplője a térség biztonságpolitikájának. Látnunk kell azonban, hogy az uniós csatlakozás után nincsenek fontos nemzeti céljaink, országos program nélkül maradtunk. Nincs olyan ügy, amelyet az ország többsége támogatni tudna, ezzel kapcsolatban konszenzust keresne. Most kell eldöntenünk, hogy milyen Romániát akarunk a továbbiakban. Hiszek egy erős Romániában, amit elismernek a térségben, és az Európai Unióban. A jogi feltételek megteremtése mellett az ország állampolgárainak a mentalitása is változnia kell ahhoz, hogy erős országgá váljunk. És ha már az állampolgárnál tartunk: szükség van arra, hogy az állam intézményei tiszteljék az állam polgárait. Hiába várunk el tiszteletet és együttműködést az állami intézmények felé, ha nem adunk cserébe tiszteletet, és nem kínálunk együttműködést. Ebben a kampányban erről szeretnék beszélni a legtöbbet, mert minden az állampolgárra, a családra, a közösségre épül. 2015-2016-ban új alkotmányra van szükség, ez a legnagyobb törvényhozói kihívás. A jelenlegi alkotmány működőképes, de őrzi az 1991-92-es időszak bélyegét.
Nem lehet megtiltani a következő nemzedékeknek, hogy más megoldásokat keressenek, mint amilyeneket a rendszerváltás utáni törvénykezés megfogalmazott. Elkötelezett híve vagyok a regionalizálásnak, az aktuális adminisztrációs felosztás meghaladott, Romániában erős a régiós identitás, és ezt meg kell erősíteni, meg kell őrizni.
Másik kihívás az, hogy mit kezdjünk az elnöki intézménnyel? Hosszú távon Romániának parlamentáris köztársasággá kell válnia. Ez nem azt jelenti, hogy az államelnököt ne választanánk közvetlenül. De az államelnök jogköreit, és a végrehajtó hatalom hatásköreit pontosan el kell különíteni. Mi legyen a parlamenttel? Egykamarás, kétkamarás parlamentre van szükség? Ez is egy fontos kérdés, amelyre választ kell adnunk. Amikor autonómiáról kezdünk beszélni, mindenki izgatott lesz, és azt kérdezi, hogy mire gondolunk igazából, amikor autonómiát mondunk? Talán azt kellene először leszögeznünk, mire nem gondolunk? Nem gondolunk szeparatizmusra, enklavizációra, önálló államiságra. Cristian Pârvulescu példáira reagálva Skóciában és Katalóniában is más-más a helyzet, mint Romániában. Mi szubszidiratiásra, decentralizációra gondolunk, ha autonómiáról beszélünk. Ott, ahol a magyarok többségben élnek, figyelmet fordítunk a nyelvi jogokra, az intézményes megoldásokra, a nemzeti identitásra. Azt hiszem, hogy az identitás megőrzése Európában rendkívül fontos. A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok, de meg akarják őrizni a nemzeti identitásukat. A kulturális autonómia, a régiós szinten biztosított intézményes keretek: ez teszi lehetővé. Azok az európai államok, amelyek a világháború után megoldották a többség-kisebbség problémáit, prosperáló, stabil országokká váltak. Ahol nem találtak mindenki számára elfogadható megoldást, ott a problémák újra és újra visszatérnek. Amikor kulturális autonómiáról, nyelvi jogokról beszélünk, 1990 óta mindig elmondjuk, hogy a többséggel folytatott párbeszéd révén, együtt a románokkal, a parlamenti demokrácia eszközeivel élve kívánjuk elérni a céljainkat. Nem az utcán, a demokrácia határain kívül keressük a megoldást. Ezért elkerülhetetlen a racionális párbeszéd, amelyhez nagyon sok érvünk van. Arról is beszélni kell, hogy mi az Európai Unió jövője középtávon. Vagy erősebbé válik az együttműködés, és létrejön az Európai Egyesült Államok, vagy minden szétesik, ami a második világháború óta épült. Ez a szuverenitás feladását is jelenti: az európai államok Kína, és más globális szereplők piacává válnak. A kérdés az, hogy hogyan nőhet a tagállamok versenyképessége: ha közösen, az Unióban lépnek fel, vagy ha mindenki külön utat keres. Azt hiszem, hogy csak együtt, és erős uniós politikával maradhatunk versenyben a többi nagyon fontos és erős hatalom, az USA, Kína, Oroszország, Latin-Amerika mellett. Románia és Moldávia viszonyáról el kell mondanom: a két ország viszonya lesz a következő évek legfontosabb kérdése, mert ez érzelmileg mindenkit nagyon érint. Azt hiszem, ha a Prut két partján élők együtt akarnak élni, akkor ez meg fog történni. Később vagy hamarabb, de bekövetkezik. A kérdés csak az, hogy hogyan és milyen módon? Ha Moldávia elfogadható ajánlatot kap uniós csatlakozásra, akkor ez egy elfogadható, demokratikus megoldás lesz.
Cristian Pârvulescu: A mai Románia létrejöttének két fontos pillanata volt, 1859 és 1918. Mindkét dátumhoz súlyos félreértések kötődnek. Elfelejtettük például, hogy 1859-ben föderális államként jött létre Románia, ezt a hivatalos történetírás hajlamos elhallgatni. Először fejedelemségek egyesülése történt meg, és csak aztán jött létre az egységes nemzetállam, mert akkor az volt az elfogadott állam-modell Európában. 1918. december 1-el kapcsolatban nem hallottam Kelemen Hunort a Gyulafehérvári nyilatkozatról beszélni, de tudom, hogy az RMDSZ diszkurzus gyakorta hivatkozik erre. Érdemes figyelmesen elolvasni a harmadik pontot, amely egyértelmű ígéret bizonyos fokú autonómia biztosítására. Ez lehet, véleményem szerint alapja a föderalizációnak is
Emil Hurezeanu: Pârvulescu úr nagyvonalú akadémiai ívet rajzolt 1859 és 1918 között, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a két évszám között történt még egy s más. Beszéltünk a román fejedelemségek föderális egyesüléséről, az egységes nemzetállam létrejöttéről, de nem beszéltünk például a Duna-menti törekvésekről, arról, hogy Románia és Magyarország egy állami egység részeivé váljanak. Összegezve: az elnök úr erős, tabuk nélküli államot akar. Azt kell mondanom, ez nem lehetséges. Már csak azért sem, mert Ön következetesen és professzionálisan a magyar kisebbséget képviselői, a többség és a kisebbség viszonya itt tabukkal és totemekkel terhelt – hadd parafrazáljam az államelnök-jelölt szlogenjét. Tabuk nélkül lehetetlen politizálni. Például emeljük ki az ön összefoglalójából Moldvát, és helyettesítsük be Erdéllyel… Mi történne, ha így vetnénk fel a kérdést?
Kelemen Hunor: Itt nem áll fenn ez a helyzet.
Emil Hurezeanu: Mondhatjuk azt, hogy ha az emberek akarják, akkor az erdélyiek és a magyarországiak egyesülhetnek?
Kelemen Hunor: Mondom, ez nem az a helyzet.
Emil Hurezeanu: Nem tud eltávolodni a politikai célok hasonlóságaitól. Ezek az egyezések a fent jelzett ügyek militáns támogatói számára szerencsések, a hazai szavazókat azonban elriasztják. Úgy mutat be egy autonómia-tervezetet, hogy közben az ukrajnai szeparatista törekvésekről beszél, hogy közben ez idézi a skóciai és a katalóniai folyamatokat. Ennek jelentősége van még úgy is, hogy tudjuk, hogyan zárult a skóciai népszavazás. Önnek sokkal pontosabban kell kifejtenie a szándékait ahhoz, hogy párbeszéd lehessen azokról. Mert az anyaországát – és ez Magyarország, akárhogy is vesszük – olyan politikus vezeti, aki – hogy is fogalmazzak, meglehetősen szokatlan utat követ. Vitatja az európai intézményeket, értékeket, a liberális demokráciát. Szövetséget köt gazdasági téren, de a politikai értékek terén is Oroszországgal. A belpolitikai támogatottsága ennek az embernek jelentős, és most nem vitatjuk ezt a népszerűséget – tudjuk, hogyan születik ez az értéktagadó politika révén. Nem tűnik úgy, hogy a megkerülhetetlen regionalizációs terve előterjesztésekor (ezt Ön inkább autonómia-tervnek nevezi, egyértelmű miért) mindezeket figyelembe véve, magyarázatokra szorul? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel szembenéz ekkor? Ön ugyanabba a nyomvonalba lépett, mint a szeparatisták. Világ szeparatistái egyesüljetek? Hogy tudja kezelni a Donyeck-Barcelona-Edinburgh közötti feszültséget? A Moszkva-Budapest tengelyt? Tabukkal teli térerőben politizál, ez nem fullasztó?
Kelemen Hunor: Mindaz, amiről Hurezeanu úr beszél, igaz. Nagyon nehéz örökséggel kell szembenéznünk. Sztereotípiákkal, előítéletekkel küzdünk mindannyian. De ezekről, nem tehetünk mást, beszélnünk kell. És arról is, hogy melyek a saját előítéleteink, és melyeket hoztuk magunkkal a kommunista rendszerből, mert a problémák zöme abból az időszakból származik. Meggyőződésem, hogy nincs, és nem lesz ideális pillanat ahhoz, hogy ezeket kibeszéljük. Mi már a kilencvenes években is beszéltünk az autonómiáról, a Tăriceanu kormány idején volt is egy kormányzati kulturális autonómia tervezetünk – ez a parlamentben akadt el. Akkor a Nyugat-Balkán eseményei, a volt jugoszláv tagállamok válsága nehezítette a párbeszédet. Tökéletes pillanatot nem fogunk találni. Ezt kell megérteni, és ahányszor kell, annyiszor mondom el: a mi javaslatunknak semmi köze Moszkvához, a Krímhez, a szeparatistákhoz. Amikor Székelyföldről beszélünk, akkor nagyon sok szempontból nemzeti identitásról, nyelvi kérdésekről beszélünk. De ha ezektől eltekintünk, akkor ez a modell bárhol működik, akár Moldáviában is. Mi történik Magyarországon? Meg kell mondanom Önnek, hogy
az autonómia-tervről nem egyeztettünk magyarországi politikusokkal, mint ahogy nem egyeztettünk moszkvaiakkal sem. Mi a román többséggel próbálunk párbeszédet folytatni, amikor csak tehetjük, ezért nem szeretem, és el is határolódom az ukrajnai párhuzamtól.
Ami a skót népszavazást illeti: számomra az a fontos tanulság, hogy demokratikus módon hogyan lehet eljutni egy ilyen kérdés rendezéséig. Fontos üzenet, hogy lehetséges az ilyen megoldás. A kérdés az, hogy el tudunk-e szakadni az előítéletektől.
Cristian Pârvulescu: Ön hogy tekint Budapestre? Mit gondol arról, amikor a budapesti kormány az Ön javaslataival ellentétben kevésbé európai és demokratikus javaslatokat tesz? Kényelmetlen ez Önnek? Az első felvetésemkor nem élt a lehetőséggel, hogy Orbán Viktorról beszéljen. Megértem. Zavarja Önt, bátorítja?
Kelemen Hunor: Nem bátorít. Én évente kétszer-háromszor találkozom Orbán Viktorral, ez hagyományosan így volt az eddigi magyar miniszterelnökökkel is. Az utolsó találkozásunkkor nem kérdezett semmit az autonómiáról.
Cristian Pârvulescu: Miről beszéltek?
Kelemen Hunor: Nagyon sok közös programról, a Sapientia egyetemről, amit a magyar állam támogat. Amikor Nyugat felé tekintesz akár Bukarestből, akár Kolozsvárról, Budapest előtted van, nem lehet kikerülni. Nem tekinthetsz el attól, hogy Magyarország szomszédos állam. Nem érthetek egyet a liberális demokrácia végét hirdető kijelentésekkel. Én azt gondolom, a liberális demokráciának nincs alternatívája, és hiszek benne, minden korrekcióra váró hibájával együtt.
Luca Niculescu: Hogyan készülnek az ön által javasolt társadalmi párbeszédre?
Kelemen Hunor: Hosszútávfutásra készülünk. Iaşitól Konstancán át Temesvárig el szeretnék jutni, és minden egyes alkalommal türelemmel el szeretném mondani a mi álláspontunkat. Emlékezzenek vissza arra, hogy 1990-ben egyetlen kétnyelvű marosvásárhelyi felirat hova vezetett. Azóta a mentalitás nagyon sokat változott. Ha ma türelmesen érvelve elmondasz valamit, az emberek elfogadják. Azóta csatlakoztunk az Unióhoz, a hazai románok is Európa szerte dolgoznak, utaznak. Vannak barátaim, akik Dél-Tirolban élnek, és nincs semmi ellenvetésük azzal kapcsolatban, hogy mi is valami ilyesmit szeretnénk. Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba.
Parászka Boróka fordítása
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Néhány nappal a csíkszeredai kampánykezdés után Bukarestben is bemutatta államelnöki programját KELEMEN HUNOR, az RMDSZ jelöltje. Akadémiai környezetben, a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) a politikust CRISTIAN PÂRVULESCU politológus, EMIL HUREZEANU politikai elemző és LUCA NICULESCU újságíró, a Radio France Internationale munkatársa kérdezte. A szeptember 29-i vita rövidített, szerkesztett változatát szemlézzük.
Cristian Pârvulescu: Ez az első olyan vita, amelyet Kelemen Hunor államelnök-jelöltként az akadémiai szférában kezdeményez. Az RMDSZ és a Kelemen Hunor által képviselőt ügyek a román társadalomban rendkívül vitatottak. Ráadásul Európa-szerte a kisebbségek ügye ma hullámokat vet. Azt hiszem, hogy a politikatudományi tanszéken nincs helye a sztereotípiáknak, világosan kell látnunk az RMDSZ szándékait. A Szövetség javaslatai egy szélesebb társadalmi párbeszéd alapjait jelenthetik a jövőben. Nemrég Skóciában – a nemzeti oldal sikereként – népszavazás volt a függetlenségről. Spanyolországban viszont alkotmányellenesnek minősítették a katalán különválásra vonatkozó népszavazást. Romániában mellőzhetjük a hasonló kérdéseket? Kérhetjük az RMDSZ-t, hogy ne vigye be az autonómia ügyét az államelnöki kampányba? Azt hiszem, hogy nem, megfelelő az idő ahhoz, hogy tárgyaljunk minderről.
Kelemen Hunor: Köszönöm Pârvulescu úrnak a vita lehetőséget, és azt, hogy itt lehetünk. A mi szándékunk az, hogy akadémiai keretek között, szakértőkkel folytassunk párbeszédet mindarról, ami Románia számára fontos, nem csak a kampányban, hanem azon túl is. Mert ezek az ország, és a románok számára is fontos felvetések. Amikor erről beszélünk, nehéz csak racionális szempontokat figyelembe venni. Erős érzelmek kötődnek ezekhez az ügyekhez. Ha volt hibánk az elmúlt 25 évben, akkor az az volt, hogy nem szerveztünk hasonló vitákat gyakrabban. A kampányban országos programot szeretnék bemutatni. 1990 után a román társadalom nagyon fontos céljai és problémái fogalmazódtak meg, demokratikus intézményeket, jogállamiságot kívántunk létrehozni, a piacgazdaság kialakításán dolgoztunk. Mindezek létrejöttek, de nem működnek tökéletesen, 24 év után változásra van szükség. Az általunk támogatott észak-atlanti integráció révén Románia fontos szereplője a térség biztonságpolitikájának. Látnunk kell azonban, hogy az uniós csatlakozás után nincsenek fontos nemzeti céljaink, országos program nélkül maradtunk. Nincs olyan ügy, amelyet az ország többsége támogatni tudna, ezzel kapcsolatban konszenzust keresne. Most kell eldöntenünk, hogy milyen Romániát akarunk a továbbiakban. Hiszek egy erős Romániában, amit elismernek a térségben, és az Európai Unióban. A jogi feltételek megteremtése mellett az ország állampolgárainak a mentalitása is változnia kell ahhoz, hogy erős országgá váljunk. És ha már az állampolgárnál tartunk: szükség van arra, hogy az állam intézményei tiszteljék az állam polgárait. Hiába várunk el tiszteletet és együttműködést az állami intézmények felé, ha nem adunk cserébe tiszteletet, és nem kínálunk együttműködést. Ebben a kampányban erről szeretnék beszélni a legtöbbet, mert minden az állampolgárra, a családra, a közösségre épül. 2015-2016-ban új alkotmányra van szükség, ez a legnagyobb törvényhozói kihívás. A jelenlegi alkotmány működőképes, de őrzi az 1991-92-es időszak bélyegét.
Nem lehet megtiltani a következő nemzedékeknek, hogy más megoldásokat keressenek, mint amilyeneket a rendszerváltás utáni törvénykezés megfogalmazott. Elkötelezett híve vagyok a regionalizálásnak, az aktuális adminisztrációs felosztás meghaladott, Romániában erős a régiós identitás, és ezt meg kell erősíteni, meg kell őrizni.
Másik kihívás az, hogy mit kezdjünk az elnöki intézménnyel? Hosszú távon Romániának parlamentáris köztársasággá kell válnia. Ez nem azt jelenti, hogy az államelnököt ne választanánk közvetlenül. De az államelnök jogköreit, és a végrehajtó hatalom hatásköreit pontosan el kell különíteni. Mi legyen a parlamenttel? Egykamarás, kétkamarás parlamentre van szükség? Ez is egy fontos kérdés, amelyre választ kell adnunk. Amikor autonómiáról kezdünk beszélni, mindenki izgatott lesz, és azt kérdezi, hogy mire gondolunk igazából, amikor autonómiát mondunk? Talán azt kellene először leszögeznünk, mire nem gondolunk? Nem gondolunk szeparatizmusra, enklavizációra, önálló államiságra. Cristian Pârvulescu példáira reagálva Skóciában és Katalóniában is más-más a helyzet, mint Romániában. Mi szubszidiratiásra, decentralizációra gondolunk, ha autonómiáról beszélünk. Ott, ahol a magyarok többségben élnek, figyelmet fordítunk a nyelvi jogokra, az intézményes megoldásokra, a nemzeti identitásra. Azt hiszem, hogy az identitás megőrzése Európában rendkívül fontos. A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok, de meg akarják őrizni a nemzeti identitásukat. A kulturális autonómia, a régiós szinten biztosított intézményes keretek: ez teszi lehetővé. Azok az európai államok, amelyek a világháború után megoldották a többség-kisebbség problémáit, prosperáló, stabil országokká váltak. Ahol nem találtak mindenki számára elfogadható megoldást, ott a problémák újra és újra visszatérnek. Amikor kulturális autonómiáról, nyelvi jogokról beszélünk, 1990 óta mindig elmondjuk, hogy a többséggel folytatott párbeszéd révén, együtt a románokkal, a parlamenti demokrácia eszközeivel élve kívánjuk elérni a céljainkat. Nem az utcán, a demokrácia határain kívül keressük a megoldást. Ezért elkerülhetetlen a racionális párbeszéd, amelyhez nagyon sok érvünk van. Arról is beszélni kell, hogy mi az Európai Unió jövője középtávon. Vagy erősebbé válik az együttműködés, és létrejön az Európai Egyesült Államok, vagy minden szétesik, ami a második világháború óta épült. Ez a szuverenitás feladását is jelenti: az európai államok Kína, és más globális szereplők piacává válnak. A kérdés az, hogy hogyan nőhet a tagállamok versenyképessége: ha közösen, az Unióban lépnek fel, vagy ha mindenki külön utat keres. Azt hiszem, hogy csak együtt, és erős uniós politikával maradhatunk versenyben a többi nagyon fontos és erős hatalom, az USA, Kína, Oroszország, Latin-Amerika mellett. Románia és Moldávia viszonyáról el kell mondanom: a két ország viszonya lesz a következő évek legfontosabb kérdése, mert ez érzelmileg mindenkit nagyon érint. Azt hiszem, ha a Prut két partján élők együtt akarnak élni, akkor ez meg fog történni. Később vagy hamarabb, de bekövetkezik. A kérdés csak az, hogy hogyan és milyen módon? Ha Moldávia elfogadható ajánlatot kap uniós csatlakozásra, akkor ez egy elfogadható, demokratikus megoldás lesz.
Cristian Pârvulescu: A mai Románia létrejöttének két fontos pillanata volt, 1859 és 1918. Mindkét dátumhoz súlyos félreértések kötődnek. Elfelejtettük például, hogy 1859-ben föderális államként jött létre Románia, ezt a hivatalos történetírás hajlamos elhallgatni. Először fejedelemségek egyesülése történt meg, és csak aztán jött létre az egységes nemzetállam, mert akkor az volt az elfogadott állam-modell Európában. 1918. december 1-el kapcsolatban nem hallottam Kelemen Hunort a Gyulafehérvári nyilatkozatról beszélni, de tudom, hogy az RMDSZ diszkurzus gyakorta hivatkozik erre. Érdemes figyelmesen elolvasni a harmadik pontot, amely egyértelmű ígéret bizonyos fokú autonómia biztosítására. Ez lehet, véleményem szerint alapja a föderalizációnak is
Emil Hurezeanu: Pârvulescu úr nagyvonalú akadémiai ívet rajzolt 1859 és 1918 között, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a két évszám között történt még egy s más. Beszéltünk a román fejedelemségek föderális egyesüléséről, az egységes nemzetállam létrejöttéről, de nem beszéltünk például a Duna-menti törekvésekről, arról, hogy Románia és Magyarország egy állami egység részeivé váljanak. Összegezve: az elnök úr erős, tabuk nélküli államot akar. Azt kell mondanom, ez nem lehetséges. Már csak azért sem, mert Ön következetesen és professzionálisan a magyar kisebbséget képviselői, a többség és a kisebbség viszonya itt tabukkal és totemekkel terhelt – hadd parafrazáljam az államelnök-jelölt szlogenjét. Tabuk nélkül lehetetlen politizálni. Például emeljük ki az ön összefoglalójából Moldvát, és helyettesítsük be Erdéllyel… Mi történne, ha így vetnénk fel a kérdést?
Kelemen Hunor: Itt nem áll fenn ez a helyzet.
Emil Hurezeanu: Mondhatjuk azt, hogy ha az emberek akarják, akkor az erdélyiek és a magyarországiak egyesülhetnek?
Kelemen Hunor: Mondom, ez nem az a helyzet.
Emil Hurezeanu: Nem tud eltávolodni a politikai célok hasonlóságaitól. Ezek az egyezések a fent jelzett ügyek militáns támogatói számára szerencsések, a hazai szavazókat azonban elriasztják. Úgy mutat be egy autonómia-tervezetet, hogy közben az ukrajnai szeparatista törekvésekről beszél, hogy közben ez idézi a skóciai és a katalóniai folyamatokat. Ennek jelentősége van még úgy is, hogy tudjuk, hogyan zárult a skóciai népszavazás. Önnek sokkal pontosabban kell kifejtenie a szándékait ahhoz, hogy párbeszéd lehessen azokról. Mert az anyaországát – és ez Magyarország, akárhogy is vesszük – olyan politikus vezeti, aki – hogy is fogalmazzak, meglehetősen szokatlan utat követ. Vitatja az európai intézményeket, értékeket, a liberális demokráciát. Szövetséget köt gazdasági téren, de a politikai értékek terén is Oroszországgal. A belpolitikai támogatottsága ennek az embernek jelentős, és most nem vitatjuk ezt a népszerűséget – tudjuk, hogyan születik ez az értéktagadó politika révén. Nem tűnik úgy, hogy a megkerülhetetlen regionalizációs terve előterjesztésekor (ezt Ön inkább autonómia-tervnek nevezi, egyértelmű miért) mindezeket figyelembe véve, magyarázatokra szorul? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel szembenéz ekkor? Ön ugyanabba a nyomvonalba lépett, mint a szeparatisták. Világ szeparatistái egyesüljetek? Hogy tudja kezelni a Donyeck-Barcelona-Edinburgh közötti feszültséget? A Moszkva-Budapest tengelyt? Tabukkal teli térerőben politizál, ez nem fullasztó?
Kelemen Hunor: Mindaz, amiről Hurezeanu úr beszél, igaz. Nagyon nehéz örökséggel kell szembenéznünk. Sztereotípiákkal, előítéletekkel küzdünk mindannyian. De ezekről, nem tehetünk mást, beszélnünk kell. És arról is, hogy melyek a saját előítéleteink, és melyeket hoztuk magunkkal a kommunista rendszerből, mert a problémák zöme abból az időszakból származik. Meggyőződésem, hogy nincs, és nem lesz ideális pillanat ahhoz, hogy ezeket kibeszéljük. Mi már a kilencvenes években is beszéltünk az autonómiáról, a Tăriceanu kormány idején volt is egy kormányzati kulturális autonómia tervezetünk – ez a parlamentben akadt el. Akkor a Nyugat-Balkán eseményei, a volt jugoszláv tagállamok válsága nehezítette a párbeszédet. Tökéletes pillanatot nem fogunk találni. Ezt kell megérteni, és ahányszor kell, annyiszor mondom el: a mi javaslatunknak semmi köze Moszkvához, a Krímhez, a szeparatistákhoz. Amikor Székelyföldről beszélünk, akkor nagyon sok szempontból nemzeti identitásról, nyelvi kérdésekről beszélünk. De ha ezektől eltekintünk, akkor ez a modell bárhol működik, akár Moldáviában is. Mi történik Magyarországon? Meg kell mondanom Önnek, hogy
az autonómia-tervről nem egyeztettünk magyarországi politikusokkal, mint ahogy nem egyeztettünk moszkvaiakkal sem. Mi a román többséggel próbálunk párbeszédet folytatni, amikor csak tehetjük, ezért nem szeretem, és el is határolódom az ukrajnai párhuzamtól.
Ami a skót népszavazást illeti: számomra az a fontos tanulság, hogy demokratikus módon hogyan lehet eljutni egy ilyen kérdés rendezéséig. Fontos üzenet, hogy lehetséges az ilyen megoldás. A kérdés az, hogy el tudunk-e szakadni az előítéletektől.
Cristian Pârvulescu: Ön hogy tekint Budapestre? Mit gondol arról, amikor a budapesti kormány az Ön javaslataival ellentétben kevésbé európai és demokratikus javaslatokat tesz? Kényelmetlen ez Önnek? Az első felvetésemkor nem élt a lehetőséggel, hogy Orbán Viktorról beszéljen. Megértem. Zavarja Önt, bátorítja?
Kelemen Hunor: Nem bátorít. Én évente kétszer-háromszor találkozom Orbán Viktorral, ez hagyományosan így volt az eddigi magyar miniszterelnökökkel is. Az utolsó találkozásunkkor nem kérdezett semmit az autonómiáról.
Cristian Pârvulescu: Miről beszéltek?
Kelemen Hunor: Nagyon sok közös programról, a Sapientia egyetemről, amit a magyar állam támogat. Amikor Nyugat felé tekintesz akár Bukarestből, akár Kolozsvárról, Budapest előtted van, nem lehet kikerülni. Nem tekinthetsz el attól, hogy Magyarország szomszédos állam. Nem érthetek egyet a liberális demokrácia végét hirdető kijelentésekkel. Én azt gondolom, a liberális demokráciának nincs alternatívája, és hiszek benne, minden korrekcióra váró hibájával együtt.
Luca Niculescu: Hogyan készülnek az ön által javasolt társadalmi párbeszédre?
Kelemen Hunor: Hosszútávfutásra készülünk. Iaşitól Konstancán át Temesvárig el szeretnék jutni, és minden egyes alkalommal türelemmel el szeretném mondani a mi álláspontunkat. Emlékezzenek vissza arra, hogy 1990-ben egyetlen kétnyelvű marosvásárhelyi felirat hova vezetett. Azóta a mentalitás nagyon sokat változott. Ha ma türelmesen érvelve elmondasz valamit, az emberek elfogadják. Azóta csatlakoztunk az Unióhoz, a hazai románok is Európa szerte dolgoznak, utaznak. Vannak barátaim, akik Dél-Tirolban élnek, és nincs semmi ellenvetésük azzal kapcsolatban, hogy mi is valami ilyesmit szeretnénk. Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba.
Parászka Boróka fordítása
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2014. október 15.
Megkezdte munkáját a megújult Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság
A határon túli magyar tudományos és felsőoktatási intézmények, civilszervezetek és kutatásszervező testületek, valamint az MTA közötti együttműködés erősítésének további lehetőségeiről is tanácskoztak a tavaszi tisztújítást követően megújult Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság első ülésén. A Budapesten kutató külhoni magyar tudósok rendelkezésére álló Domus Vendégházban tartott eszmecserén részt vett Lovász László, az MTA elnöke.
A tanácskozás résztvevőit Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke üdvözölte, majd a testület új tagjai bemutatkoztak a Kárpát-medencei magyar tudományos és felsőoktatási intézmények megjelent képviselőinek.
Ezt követően a határon túli magyar tudósok kutatásainak előmozdítását infrastrukturális támogatással és ösztöndíjakkal segítő Domus Hungarica programra beérkező pályázatokat elbíráló Domus Kuratórium elnöke, Paládi-Kovács Attila akadémikus tájékoztatott a legutóbbi Domus szülőföldi ösztöndíj pályázat eredményeiről. Mint elhangzott: a 2014. évi kiírásra összesen 151 pályázat érkezett be. A 33 csoport, 80 senior és 38 junior kutató által benyújtott pályamunkák közül 18 csoport, 33 senior és 7 junior kutató programjának megvalósítását támogatta a Kuratórium mintegy 24,5 millió forinttal.
Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke meghívott vendégként azokról a NIH által meghirdetett programokról és az azok keretében elnyerhető forrásokról beszélt, amelyekre a határon túli magyar tudományosság képviselői és szervezetei is pályázhatnak. A tudomány iránt érdeklődő határon túli fiatalok is jelentkezhetnek például a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre. A műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató-, fejlesztő-, illetve tudományos munka eredményével pályázók ösztöndíjat nyerhetnek el, illetve nemzetközi versenyeken indulhatnak.
A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság ülése a hagyományoknak megfelelően a jelen lévő Kárpát-medencei magyar tudományos és felsőoktatási szervezetek, valamint az akadémiai kezdeményezéssel életre hívott Kolozsvári Akadémiai Bizottság, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, valamint Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács képviselőinek tájékoztatójával zárult. A fórumon így például a beregszászi kutató megtudhatta, mi történik a Drávaközben, a székelyföldi szociológus pedig értesülhetett az északi nyelvhatáron fekvő Nyitrán dolgozók terveiről. Széles körű eszmecserére nyújtott lehetőséget az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság által a romániai magyar felsőoktatási intézményvezetők számára szervezett találkozó, amely az együttműködés erősítése szempontjából fontos fórummá vált az elmúlt években.
A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság ülésén tájékoztató hangzott el a Magyar Tudomány Ünnepe idei programjairól is. A Magyar Tudományos Akadémia által immár több mint egy évtizede minden év novemberében megrendezett országos rendezvénysorozaton most is részt vesznek a határon túli magyar tudományos műhelyek. A 2014-es rendezvények központi témája a "Messze látó tudomány" lesz, a tudomány mint a jövő alakításának meghatározó eszköze, amely felelős válaszokat ad, értéket teremt, és értelmet ad a jövő tervezésének. Az MTÜ keretében Kolozsváron november 21-én immár 13. alkalommal rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvényét. Csíkszeredán az agrártudományok képviselői tanácskoznak, a révkomáromi Selye János Egyetemen a tankönyvekről szerveznek konferenciát, Szerbiában pedig a fenntartható mezőgazdasági fejlődés lesz az eseménysorozat kiemelt témája.
http://mta.hu/mta_hirei/megkezdte-munkajat
A határon túli magyar tudományos és felsőoktatási intézmények, civilszervezetek és kutatásszervező testületek, valamint az MTA közötti együttműködés erősítésének további lehetőségeiről is tanácskoztak a tavaszi tisztújítást követően megújult Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság első ülésén. A Budapesten kutató külhoni magyar tudósok rendelkezésére álló Domus Vendégházban tartott eszmecserén részt vett Lovász László, az MTA elnöke.
A tanácskozás résztvevőit Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke üdvözölte, majd a testület új tagjai bemutatkoztak a Kárpát-medencei magyar tudományos és felsőoktatási intézmények megjelent képviselőinek.
Ezt követően a határon túli magyar tudósok kutatásainak előmozdítását infrastrukturális támogatással és ösztöndíjakkal segítő Domus Hungarica programra beérkező pályázatokat elbíráló Domus Kuratórium elnöke, Paládi-Kovács Attila akadémikus tájékoztatott a legutóbbi Domus szülőföldi ösztöndíj pályázat eredményeiről. Mint elhangzott: a 2014. évi kiírásra összesen 151 pályázat érkezett be. A 33 csoport, 80 senior és 38 junior kutató által benyújtott pályamunkák közül 18 csoport, 33 senior és 7 junior kutató programjának megvalósítását támogatta a Kuratórium mintegy 24,5 millió forinttal.
Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke meghívott vendégként azokról a NIH által meghirdetett programokról és az azok keretében elnyerhető forrásokról beszélt, amelyekre a határon túli magyar tudományosság képviselői és szervezetei is pályázhatnak. A tudomány iránt érdeklődő határon túli fiatalok is jelentkezhetnek például a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre. A műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató-, fejlesztő-, illetve tudományos munka eredményével pályázók ösztöndíjat nyerhetnek el, illetve nemzetközi versenyeken indulhatnak.
A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság ülése a hagyományoknak megfelelően a jelen lévő Kárpát-medencei magyar tudományos és felsőoktatási szervezetek, valamint az akadémiai kezdeményezéssel életre hívott Kolozsvári Akadémiai Bizottság, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, valamint Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács képviselőinek tájékoztatójával zárult. A fórumon így például a beregszászi kutató megtudhatta, mi történik a Drávaközben, a székelyföldi szociológus pedig értesülhetett az északi nyelvhatáron fekvő Nyitrán dolgozók terveiről. Széles körű eszmecserére nyújtott lehetőséget az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság által a romániai magyar felsőoktatási intézményvezetők számára szervezett találkozó, amely az együttműködés erősítése szempontjából fontos fórummá vált az elmúlt években.
A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság ülésén tájékoztató hangzott el a Magyar Tudomány Ünnepe idei programjairól is. A Magyar Tudományos Akadémia által immár több mint egy évtizede minden év novemberében megrendezett országos rendezvénysorozaton most is részt vesznek a határon túli magyar tudományos műhelyek. A 2014-es rendezvények központi témája a "Messze látó tudomány" lesz, a tudomány mint a jövő alakításának meghatározó eszköze, amely felelős válaszokat ad, értéket teremt, és értelmet ad a jövő tervezésének. Az MTÜ keretében Kolozsváron november 21-én immár 13. alkalommal rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvényét. Csíkszeredán az agrártudományok képviselői tanácskoznak, a révkomáromi Selye János Egyetemen a tankönyvekről szerveznek konferenciát, Szerbiában pedig a fenntartható mezőgazdasági fejlődés lesz az eseménysorozat kiemelt témája.
http://mta.hu/mta_hirei/megkezdte-munkajat
2014. október 16.
Közelebb az első világháború háromszéki emlékeihez
Hogyan készültek a háromszékiek a nagy háborúra? Melyik járásból hány férfit mozgósítottak? Mit tett a hátország? Hogyan menekültek a román betöréskor, és miként, hányan tértek vissza? Hogy élték meg a háború utáni igazságtalanságokat, megaláztatásokat a hősök? – minderről kimerítő előadásokban számoltak be az első világháború kitörésének századik évfordulójára a Kovászna Megye Tanácsa által szervezett emlékkonferencián kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
József Álmos helytörténész, a Mire a falevelek lehullanak című, első világháborús emlékeket tartalmazó kötet szerzője levelek, fényképek segítségével az első világháborúban részt vett háromszéki származású embereket mutatott be, valamint háromszéki vonatkozású közérdekű dokumentumokat ismertetett. Vetített képes előadásában haditudósítóról, dálnoki és csernátoni bevonultakról, rétyi katonák hazaküldött leveleiről, a magyar és orosz katonák fegyverszünetben töltött közös koccintásairól, a sepsiszentgyörgyi Ferencz József Kórházban kialakított sebesültellátóban született naplóról, a katonák halálhíréről szóló értesítőkről mondott történeteket, közel hozva a hallgatósághoz a háború emberi arcát is.
Románia háborúba lépését, a román betörés háromszéki történetét, a lakosság kétségbeesett menekülését ecsetelte Cserey Zoltán muzeológus, történész, aki a Sepsi Református Egyházmegye korabeli feljegyzéseiből tudja, hogy a harminckilenc falu közül harminc településről a lakosság többsége elmenekült, hat faluból kevesebben, háromból pedig szinte alig. Az úti cél Békés megye volt, ahol közel fél évet töltöttek a menekülők szeptembertől februárig, amikor különvonattal térhettek haza. Eközben itthon óriási pusztítást, rablást végeztek a románok, köztük is leginkább az árapatakiak és a hidvégiek – ismertette az előadó.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mesteri tagozatos sepsiszentgyörgyi történészhallgatója Háromszék a nagy háború küszöbén címmel tartott ismertetőt. Felvezette a háború kitörését előidéző eseményeket, amelyekre szinte azonnal reagált Sepsiszentgyörgy is, hisz gyászlobogót helyeztek ki a középületekre, gyászistentiszteleteket tartottak a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös temetése napján, és szinte azonnal elkezdődött a kivételes törvények meghozatala, a többrendbeli sorozás, a hátország megszervezése. Az I–III. osztály számára kötelezően megkezdődött a tanév, annak ellenére, hogy nyolcvankét háromszéki tanítót soroztak be, dr. Fogolyán Kristóf főorvos utasítására libatollal töltötték meg a kórházi párnákat, a leányok csuklóvédőket és hósapkákat készítettek kézimunkaórákon, a helyi nőegylet pedig uzsonnával várta a sepsiszentgyörgyi állomáson az első sebesülteket 1914. szeptember 16-án. Decemberben több mint háromezren vonultak be az év végi sorozáson, 370-en a miklósvári sorozóközpontban, 1202-en Sepsiszentgyörgyről és a Sepsi járásból, 689-en az Orbai járásból, 896-an a Kézdi járásból. A fiatal történészhallgató további statisztikai adatokkal is szolgált: 1910-ben Háromszék vármegyének 148 080 lakosa volt, ebből 123 518 magyar, Sepsiszentgyörgyön pedig 8665-en szerepeltek a nyilvántartásban, ebből 8361 magyar nemzetiségű.
A történelmi emlékezésen Gottfried Barna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főlevéltárosa bodolai Vén Zoltán életútján keresztül mutatta be az első világháborúban hősi tetteket végrehajtó, a későbbi rendszerek által megbízhatatlannak minősített magyar tiszt sorsát, aki kitüntetések, hősi rangfokozatok birtokában segédmunkásként élte életét a két világégés után, és szociális otthonban hunyt el Balatonbogláron.
Az elméleti ismertetőket követően Nagy Zoltán, az első világháború szakavatott helyi kutatója, első világháborús ereklyegyűjtő a hadi viseletekről tartott ismertetőt, saját gyűjteményéből hozott tárgyak mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai segítségével élőben is bemutatta a harci öltözetet és kellékeit.
Konferenciának ugyan nem mondható a tegnapi értekezlet, de családias hangulatú, tanulságos történelemóráknak annál inkább, amelyek a helyi vonatkozások miatt is számíthattak volna sokkal nagyobb érdeklődésre, főként a történelem szakos tanárok és diákjaik részéről.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hogyan készültek a háromszékiek a nagy háborúra? Melyik járásból hány férfit mozgósítottak? Mit tett a hátország? Hogyan menekültek a román betöréskor, és miként, hányan tértek vissza? Hogy élték meg a háború utáni igazságtalanságokat, megaláztatásokat a hősök? – minderről kimerítő előadásokban számoltak be az első világháború kitörésének századik évfordulójára a Kovászna Megye Tanácsa által szervezett emlékkonferencián kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
József Álmos helytörténész, a Mire a falevelek lehullanak című, első világháborús emlékeket tartalmazó kötet szerzője levelek, fényképek segítségével az első világháborúban részt vett háromszéki származású embereket mutatott be, valamint háromszéki vonatkozású közérdekű dokumentumokat ismertetett. Vetített képes előadásában haditudósítóról, dálnoki és csernátoni bevonultakról, rétyi katonák hazaküldött leveleiről, a magyar és orosz katonák fegyverszünetben töltött közös koccintásairól, a sepsiszentgyörgyi Ferencz József Kórházban kialakított sebesültellátóban született naplóról, a katonák halálhíréről szóló értesítőkről mondott történeteket, közel hozva a hallgatósághoz a háború emberi arcát is.
Románia háborúba lépését, a román betörés háromszéki történetét, a lakosság kétségbeesett menekülését ecsetelte Cserey Zoltán muzeológus, történész, aki a Sepsi Református Egyházmegye korabeli feljegyzéseiből tudja, hogy a harminckilenc falu közül harminc településről a lakosság többsége elmenekült, hat faluból kevesebben, háromból pedig szinte alig. Az úti cél Békés megye volt, ahol közel fél évet töltöttek a menekülők szeptembertől februárig, amikor különvonattal térhettek haza. Eközben itthon óriási pusztítást, rablást végeztek a románok, köztük is leginkább az árapatakiak és a hidvégiek – ismertette az előadó.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mesteri tagozatos sepsiszentgyörgyi történészhallgatója Háromszék a nagy háború küszöbén címmel tartott ismertetőt. Felvezette a háború kitörését előidéző eseményeket, amelyekre szinte azonnal reagált Sepsiszentgyörgy is, hisz gyászlobogót helyeztek ki a középületekre, gyászistentiszteleteket tartottak a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös temetése napján, és szinte azonnal elkezdődött a kivételes törvények meghozatala, a többrendbeli sorozás, a hátország megszervezése. Az I–III. osztály számára kötelezően megkezdődött a tanév, annak ellenére, hogy nyolcvankét háromszéki tanítót soroztak be, dr. Fogolyán Kristóf főorvos utasítására libatollal töltötték meg a kórházi párnákat, a leányok csuklóvédőket és hósapkákat készítettek kézimunkaórákon, a helyi nőegylet pedig uzsonnával várta a sepsiszentgyörgyi állomáson az első sebesülteket 1914. szeptember 16-án. Decemberben több mint háromezren vonultak be az év végi sorozáson, 370-en a miklósvári sorozóközpontban, 1202-en Sepsiszentgyörgyről és a Sepsi járásból, 689-en az Orbai járásból, 896-an a Kézdi járásból. A fiatal történészhallgató további statisztikai adatokkal is szolgált: 1910-ben Háromszék vármegyének 148 080 lakosa volt, ebből 123 518 magyar, Sepsiszentgyörgyön pedig 8665-en szerepeltek a nyilvántartásban, ebből 8361 magyar nemzetiségű.
A történelmi emlékezésen Gottfried Barna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főlevéltárosa bodolai Vén Zoltán életútján keresztül mutatta be az első világháborúban hősi tetteket végrehajtó, a későbbi rendszerek által megbízhatatlannak minősített magyar tiszt sorsát, aki kitüntetések, hősi rangfokozatok birtokában segédmunkásként élte életét a két világégés után, és szociális otthonban hunyt el Balatonbogláron.
Az elméleti ismertetőket követően Nagy Zoltán, az első világháború szakavatott helyi kutatója, első világháborús ereklyegyűjtő a hadi viseletekről tartott ismertetőt, saját gyűjteményéből hozott tárgyak mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai segítségével élőben is bemutatta a harci öltözetet és kellékeit.
Konferenciának ugyan nem mondható a tegnapi értekezlet, de családias hangulatú, tanulságos történelemóráknak annál inkább, amelyek a helyi vonatkozások miatt is számíthattak volna sokkal nagyobb érdeklődésre, főként a történelem szakos tanárok és diákjaik részéről.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)