Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. október 18.
Málenkij Robot: folytatni kell a „fehér foltok” feltárását
Kolozsvár után Szolyván és Szerencsen emlékeznek az elhurcoltakra
Tudományos konferenciával folytatódott tegnap az 1944 októberében szovjet munkatáborokba elhurcoltak emlékére szervezett kolozsvári rendezvénysorozat.
A magyarországi, kárpátaljai, erdélyi és cseh kutatók részvételével zajló értekezletre ma is várják az érdeklődőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai út 4. szám alatti épületébe. Ezt megelőzően csütörtök este ugyanitt kiállítás nyílt a fogsággal kapcsolatos emléktárgyakból, valamint M. Lovász Noémi képzőművész festményeiből. A kerekasztal-beszélgetésen a szovjet lágereket túlélt Bitay László és Mile József számolt be a velük történtekről, de hozzátartozók is felidézték az eseményekkel kapcsolatos emlékeiket. A rendezvénysorozat kedden kezdődött: a Szovjet Elhurcolások Emlékbizottsága a 70. évforduló alkalmából emléktáblát helyezett el a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus részében lévő gondnoki épület falára a Kolozsvárról internált ötezer férfi tiszteletére.
Az emléktárgyakból nyílt tárlat felidézi a lágerek világát.
A Málenkij Robot emlékév keretében Szovjet deportálások a Kárpát-medencében 1944-1945-ben címmel tegnap kétnapos tudományos konferencia kezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti 4. szám alatti épületében. Az értekezlet főszervezője a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága társszervezőként kapcsolódott a rendezvénybe.
P. A. M.
Szabadság (Kolozsvár)

Új világnap erdélyi kezdeményezésre
A Kézművesek Világtanácsának 50. évfordulója alkalmából, október 18-án Erdélyből, pontosabban Kolozsvárról indítjuk útjára a Kézművesek Világnapjának mozgalmát, és harangozzuk be a kézműves rendezvények nemzetközi eseménynaptárát – jelentette be tegnap Molnár Attila, az Erdélyi Kézműves Céh elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet Tötszegi Teklával, a néprajzi múzeum aligazgatójával közösen tartott.
A tegnaptól elérhető www.handicraftsday.com internetes portál közös virtuális platformként hivatott működni, ahova intézményvezetők és rendezvényszervezők, nyitott műhelyeket, programokat működtető mesterek csatlakozását várják a földkerekség minden szegletéből. – Az oldal alapnyelve az angol, de bármilyen más nyelven lehet leírást közzétenni, megjelölve a szöveg előtt a nyelv kódját – részletezte Molnár.
(dézsi)

A vásárhelyi problémákról beszélgetett Markó és Kelemen
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt pénteken.
A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.
"Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla.
goston Hugó publicista feltette a kérdést: mi változott öt év alatt, az előző államelnök-jelöltség óta? "Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban - heves ellenkezések közepette - itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök. "Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira" – fogalmazott Markó.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
maszol/közlemény

A MOGYE oktatóival és diákjaival egyeztettek RMDSZ-es politikusok
Az elmúlt egy év történéseiről, a szükséges szakmai, közigazgatási és politikai lépésekről egyeztettek az RMDSZ politikusai a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE ) oktatóival és diákjaival október 17-én.
A tanácskozáson Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla szenátor, Borbély László politikai alelnök, Kelemen Márton, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere vett részt, és arra ösztönözte az esemény résztvevőit, hogy jelöljék meg azokat az eszközöket, intézkedéseket, amelyek rövid és hosszú távon szükségesek ahhoz, hogy a MOGYE-én megerősödjön a magyar nyelvű oktatás.
„A törvény betartásának szükségessége mellett, melyek azok az eszközök, lépések, amelyekre – az egyetemi autonómia figyelembevételével – szükség van a magyar nyelvű oktatás megerősítése érdekében. A választások utáni új helyzetben tudnunk kell, hogy politikai szinten milyen lépéseket tekintenek fontosnak, ezeket kell közösen előkészítenünk” – mondta az egyetemi oktatóknak Kelemen Hunor szövetségi elnök, azt is hozzátéve, hogy az idei beiskolázáskor 15-15 állami helyet sikerült kieszközölni az oktatási minisztériumtól, ám a tűzoltás mellett a perspektívák meghatározása is elengedhetetlen.
Dr. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője arra emlékeztetett, hogy 2014-ben a tanárok azért vonultak ki az egyetem vezetői struktúráiból, mert az oktatási törvény be nem tartása mellett azt a hétpontos megállapodást sem tartották tiszteletben, amely a magyar és a román tagozat közötti együttműködést szabályozta volna. Az orvosprofesszor azt is hozzátette: az egyetemen kialakultak azok az ellenszelek, amelyeknek központi politikai támogatottságuk is van, ugyanakkor az egyetem jelenlegi vezetése részéről nem várható az álláspont megváltoztatása. A helyzet romlása abban is tapasztalható, hogy fizetéses helyekre csak román diákok jutottak be, a tanári állások esetén még utólag is változtattak a szabályokon. „Intézményes garanciákat kell szereznünk, létre kell hoznunk egy önálló struktúrát, mert ez a mindennapos harc felőrli a magyar oktatást” – hangsúlyozta dr. Szabó Béla.
„Az utóbbi időben gyakran kétségbeesünk, elszomorodunk, és úgy érezzük, hogy végünk van. Nekünk ki kell lépnünk ebből a hangulatból és pontosan tudnunk kell, hogy kinek és mi a dolga ahhoz, hogy változtatni tudjunk a kialakult helyzeten. Ez az egyetem a miénk is. Nem vonulhatunk ki abból az intézményből, amely megteremtette Erdélyben a magyar orvosi szakoktatás hagyományát” – mondta Markó Béla az oktatókkal való találkozón.
Dr. Mártha Orsolya az utánpótlás kérdésére hívta fel a figyelmet. A tanároknak meg kell találniuk és támogatniuk kell azokat a diákokat, akiket az oktatásra érdemesnek találnak, ugyanakkor tájékoztatniuk kell őket a szakképzés lehetőségeiről és szabályairól, hogy ne fogjon ki rajtuk a rendszer. „Tudományos lépéseket kell tennünk ügyünk érdekében, vissza kell hoznunk az optimizmust és félre kell tennünk a sértődéseket” – fogalmazott dr. Mártha Orsolya.
„Az oktatási törvényt alkalmazni kell, amint azt a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is tették. Nekünk meg közös nevezőre kell jutnunk ahhoz, hogy ezt az ügyet előre tudjuk mozdítani” – mondta a szövetségi elnök a MOGYE diáksága képviselőinek, Tubák Nimródnak, Dudás Csabának és Gáspár Szilveszternek.
„Fontosnak tartom az oktatói utánpótlás kérdésének megoldását, ki kell nevelni az új tanárnemzedéket és bátorítani kell az ehhez szükséges szakképesítés megszerzésére. Ugyanakkor a tanáraitokkal közösen meg kellene jelölnötök azokat a feladatokat, amelyekben a politikum részéről vártok támogatást. Arra is kérünk benneteket, hogy ha valahol úgy látjátok, hogy sérülnek a jogaitok, azonnal jelezzétek azt az RMDSZ helyi és országos vezetőinek, hogy tudjunk segíteni” – tette hozzá a találkozón Borbély László politikai alelnök.
Felfokozott hangulat uralkodott el az egyetemen, amelynek eredménye abban is megmutatkozik, hogy az elsőéves diákok száma csökkent. A helyzet orvoslására a magyar karon belüli szolidaritásra van szükség, az egyensúlyállapot visszaállítására és arra, hogy a magyar és román orvosi és gyógyszerész szakképzés visszanyerje egyenlő rangját, mert jelenleg súlyeltoldódás tapasztalható a román nyelvű szakképzés irányába. „Az elvándorlás problémája is jelentős a magyar diákok körében, és azt is érdemes kihangsúlyozni, hogy az önálló magyar kar amúgy is kétnyelvű lenne” – mondták a diákok a találkozón, hozzátéve azt, hogy az egyetemi hallgatóknak az intézménnyel kötött szerződésének szövegében is vannak olyan homályos megfogalmazások, amelyek miatt diáktársaik vonakodnak az aláírástól.
Markó Béla a diákok mondottaihoz hozzáfűzte: a megnyugtató megoldás az volna, ha az állami és fizetéses helyeket az egyetem egyenlő módon osztaná le a magyar és román tagozat között, a szakmai gyakorlat is külön zajlana, mert csak ebben az esetben biztosítható a kétnyelvű szakképzés, hiszen a magyar diákok mindkét nyelvet ismerik. (közlemény)
Transindex.ro

2014. október 19.
Újat hozó, igazi érték: a moldvai csángó magyarokról?;;;A moldvai csángómagyarokról készült átfogó kötetet, Oláh-Gál Elvira: A moldvai magyarokról című könyvét mutatták be Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán október 16-án. Az esemény házigazdája Zsigmond Barna Pál főkonzul volt, de a szerzőnőt köszöntötte Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is.
„Oláh-Gál Elvirát nem csak szerzőként, de a Kossuth Rádió tudósítójaként is ismerjük. Általában mi szoktunk izgulni, amikor kérdez, de most ez picit fordítva van. Ahogy a könyv előszavában Halász Péter néprajzkutató írja, egyre több könyv foglalkozik a moldvai csángómagyarokkal, de egyre kevesebb köztük az újat hozó, igazi érték. Oláh-Gál Elvira a lényegre, a valóságra kíváncsi, nem sajnálja a fáradságot, hogy közel hajoljon a témához. Ez a könyv is a lényegről szól, a valóságot kívánja bemutatni" – fogalmazott a főkonzul, majd gratulált az átfogó, a csángómagyarok szokásait, nyelvét, hagyományait, egész életét bemutató íráshoz.
Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy míg 2010 előtt a moldvai csángómagyarokat nem tekintették jogosultnak a magyar állampolgárságra, mára ez megváltozott, és rengeteg csángó településről érkezik honosítási kérelem, sokan tesznek állampolgársági esküt. „Én azt kívánom ne legyen apály, mindig csak dagály legyen, mindig legyen benne a gondolatainkban a csángó magyarság. Számtalan jó kezdeményezés volt és van, ami a csángómagyarokat illeti – ha csak a magyar oktatási programot említjük -, de sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a moldvai magyar társadalom még koherensebb legyen" – hangsúlyozta.
A könyvben szereplő írások nagyrésze megjelent a Moldvai magyarság című folyóiratban, amelynek a főszerkesztője, Mirk Szidónia úgy vélekedett, habár mára az egyik legkutatottabb népcsoport a moldvai csángómagyar, és bár sokat tudunk a népköltészetükről, kultúrájukról, történelmükről, megértésükhöz tudnunk kell, hogy ők kimaradtak a nemzetépítésből, számukra nem az a fontos kérdés, hogy ki magyar vagy ki román, hanem az, hogy milyen vallású. „Fontos lenne megtalálni a megértésükhöz vezető utat az idealizálás és az elutasítás között" – mutatott rá.
A kötetet Halász Péter néprajzkutató méltatta, kiemelve, habár sok író foglalkozik a moldvai magyarokkal, ezek nagyrésze felszínes, nem ritkán rosszindulatú, ezért kell megbecsülni a tisztességes szándékú írásokat. „Elvira írásai úgy kiegyensúlyozottak, hogy felháborodik azon, ami felháborító, ám örülni is tud minden eredménynek, kedvező jelenségnek" – mondta.

csikszereda.gov.hu
Erdély.ma

Új adatbázisban a diákok adatai
Egy új, az oktatási rendszerben tanulók, dolgozók nyilvántartására szolgáló adatbázis létrehozása érdekében igényeltek az iskolák a szülőktől is hivatalos dokumentumokat, adatokat az elmúlt időszakban.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség legutóbbi sajtótájékoztatóján elhangzott, a korábbi, szintén elektronikus adatbázist váltja fel az új, országos, integrált informatikai nyilvántartó rendszer, amelynek jelenleg a feltöltése zajlik. Az európai uniós támogatással létrehozott elektronikus nyilvántartás az eddiginél pontosabb adatokat fog tartalmazni, kezelni is könnyebb lesz és pontosabb adatokat lehet majd kinyerni is belőle – mondta el Karda István rendszergazda. Kifejtette, a programban az oktatási struktúrákról, a diákokról, pedagógusokról, a különböző kormányzati programok – mint például a tej-kifli, vagy a középiskolás ösztöndíj – részt vevőiről vannak, illetve lesznek adatok, amelyekkel nemcsak a minisztérium, hanem a tanfelügyelőség is fog tudni dolgozni.
A szülőkről többek között a tartózkodásuk adatait rögzítik a rendszerben, így azt is tudják majd, melyik diáknak dolgoznak külföldön a szülei. A nyilvántartás zárt rendszer, csak az fér hozzá az adatokhoz, akinek jogosultságot adnak erre – hangzott még el.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Életrajzolatok a váradi PKE-n
A gyergyószárhegyi születésű, Csíkszeredában élő és alkotó Siklódy Ferenc grafikusművész munkáiból nyílt kiállítás Életrajzolat címmel.
A csütörtökön este megnyitott tárlaton Horváth István, a szervező Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) igazgatója főként a PKE szép számban megjelent diákjaiból álló érdeklődőknek elmondta, hogy a PMMC és a PKE reklámgrafika tanszékének célja székelyföldi alkotókat bemutatni a Partiumban, és ez a kiállítás is egy ilyen alkalom. Siklódy Ferenc munkáit Szepessy Béla nyíregyházai grafikusművész méltatta, aki először arra adott magyarázatot, hogy manapság, a legmodernebb grafikai eszközök korában miért vannak még művészek – mint amilyen Siklódy Ferenc is –, akik linómetszeteket készítenek. Azért készít linómetszeteket a művész, „mert úgy érzi, hogy a gondolat abban a formában találja meg önmagát. Ő (mármint a kiállító művész – szerk. megj.) azért készíti el a képeket ilyen formában, mert úgy érzi, a gondolat ilyen formában ölt testet, és ez az az anyag, amiben igazán kedvét leli, és az a fajta öröm, amit az alkotás során érez, az valamilyen formában át kell hogy sugározzon a néző felé”.
Párhuzamok
Ezt követően a tárlaton látható művek közül elemzett néhányat a méltató, felhívva a figyelmet a különböző grafikai technikákra, a művészettörténeti, filmművészeti, illetve irodalmi párhuzamokra. A méltató kiemelte, hogy Siklódy Ferenc munkái olyan üzeneteket hordoznak, amelyek szavakkal nem, vagy csak áttételesen megragadhatók. Ahogy Szepessy Béla fogalmazott: „Minden vizuális közlésnek kell legyen egy olyasfajta vége, ami már túlmegy a verbalitáson, és ez ezeken a képeken is látható. Mert meg tudom ugyan fogalmazni verbálisan az itt látható munkák úgynevezett mondanivalóját, amelyekben annyiféle metszéstechnikákat alkalmaz, amelyek egymással konkurálva próbálnak közelebb jutni a forma gondolati megjelenítéséhez”. A Siklódy Ferenc munkáiból álló kiállítás november 6-ig látható Nagyváradon.
Pap István
erdon.ro

2014. október 20.
Jövőkép helyett dosszié-viták a választásokra készülő Romániában
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt október 17-én, pénteken. A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a Szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.„Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla, aki elrettentő példaként a szomszédos Ukrajnát említette, ahol nemzetállami koncepció ütközik egy másik nemzetállam erőszakos határmódosítási törekvéseivel, ezzel szemben Skócia azt példázza, hogy demokratikus eszközökkel a legnehezebb problémákat is meg lehet vitatni.
Ágoston Hugó publicista a beszélgetésen az öt évvel korábbi államelnök-jelöltségről szóló interjúját nyújtotta át Kelemen Hunornak és azt kérdezte tőle: mi változott ez idő alatt?
„Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban – heves ellenkezések közepette – itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök „Már akkor el tudtam képzelni azt, amit most még inkább: hogy Romániának magyar államelnöke legyen” – tette hozzá Markó Béla. Ágoston Hugó publicista ehhez azt fűzte hozzá, hogy a jelöltfelhozatal olyan a jelenlegi Romániában, hogy az sem biztos, hogy az elnöki palotába, és nem börtönbe kerülnek a versenyben lévők. „Románia ügyész- és ügynökállam. Egyesek nem védekezhetnek, mások meg szabadon pókerezhetnek, és ez teljesen irreálissá teszi a versenyt, az emberekben felébred a gyanakvás” – fogalmazott a publicista.
„Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira. Ennek ellenére vannak jó példák arra, hogy az önállóság működhet. A Bolyai Farkas és Papiu Ilarian két színvonalas iskola a magyar és román közösség nagy megelégedésére. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében sem lenne ez másként, mert két ilyen nagy közösség csak akkor tud nyugodtan együtt élni, ha ennek a mindennapi szabályai tiszták és világosak” – méltatta Markó Béla az egyik legégetőbb helyi vonatkozású magyar ügyet, továbbá elmondta: az, hogy a MOGYE kérdésébe már belebukott egy kormány, nem jelenti azt, hogy itt vége. Újra kell értékelni azokat az eszközöket, amellyel a magyarság elérheti célját.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen Hunor a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
Közlemény

Beperelte a rendőrséget a bántalmazott holland-magyar tolmács
Beperelte a marosvásárhelyi rendőrséget egy holland–magyar tolmács, akit állítása szerint múlt év decemberében azért bántalmaztak a rendőrség székházában, mert nyelvi jogait próbálta érvényesíteni. Amint arról Landman Gábor az MTI-t tájékoztatta, 2013. december 24-én hivatalos holland–magyar fordítóként egy holland újságíró számára próbált szerződéses megbízás alapján tolmácsolni az önkormányzatnak alárendelt marosvásárhelyi rendőrségen.
„Tartsák tiszteletben a román alkotmányt”
A városi rendőrség bejáratánál azt kérte, biztosítsanak számára magyar nyelvű ügyfélszolgálatot. Amikor kérését negyed óra múltán sem teljesítették, felszólította a rendőrséget, hogy tartsák tiszteletben a román alkotmány 120. cikkelyét, amely a kisebbségi anyanyelvhasználat önkormányzatokra vonatkozó kereteit rögzíti.
Állítása szerint kérését angol, német, francia és holland nyelven is megismételte, de válasz helyett a rendőrség rohamegysége megbilincselte és egy szobába tuszkolta, ahol azt tanácsolták neki, hogy ne robbantson ki forradalmat. A tolmács egy, a nyelvi jogokat összegző füzetből próbálta idézni jogait, de megpróbálták kitépni a kezéből a füzetet, majd elsötétítették a szobát, és az egyik rendőr hátba vágta.
Azért, mert holland állampolgár?
Landman Gábor szerint csak ezt követően igazoltatták. Miután a rendőrök szembesültek azzal, hogy Hollandiában született holland állampolgárral van dolguk, azt sérelmezték, hogy miért tud olyan jól magyarul. A tolmács Hollandia bukaresti nagykövetének javaslatára perelte be a marosvásárhelyi intézményt.
Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója az MTI-nek hétfőn kijelentette, álláspontja szerint alkalmazottai szabályszerűen jártak el az ügyben. „Mi a magyar anyanyelvű román állampolgárok számára kell hogy biztosítsuk az anyanyelvhasználat jogát. Ő holland állampolgárként igazolta magát. Ha egy holland állampolgár kirgiz nyelven akar velünk beszélni, nem vagyunk kötelesek a kérését teljesíteni” – magyarázta a rendőrfőnök.
Szerintük provokáció volt
A rendőrparancsnok azt elismerte, hogy Landman Gábor esetében csak később derült ki, hogy nem román állampolgár, akit Marosvásárhelyen megillet a magyar nyelv használatának a joga. „Hogyan feltételezhettük volna, hogy román állampolgár?” – tette fel a kérdést.
A rendőrfőnök kijelentette, nem azért bilincselték meg Landmant, mert magyarul akart beszélni a rendőrségen, hanem azért, mert „agresszív, provokatív módon járt el”, és hosszú ideig nem volt hajlandó igazolni magát. „Egy előre kitervelt provokáció tervével jött hozzánk, hogy valaki számára bizonyítsa, milyen rosszul bánnak itt az emberekkel” – magyarázta Bretfelean.
Panaszt tett
A rendőrfőnök elmondta, Landman Gábor az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta a marosvásárhelyi rendőrséget, panaszát azonban elutasították. Landman pere pénteken kezdődik a városi bíróságon. Marosvásárhely lakosságának már csak 45 százaléka vallotta magyar nemzetiségűnek magát a legutóbbi romániai népszámláláson.
mno.hu/MTI

Potápi Árpád Lészpedre látogatott
Október 18-án, szombaton Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár és dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke nem hivatalos látogatás keretében ellátogattak a moldvai Lészpedre. A lészpedi elemi iskolában Márton Attila lészpedi Bilibók Jenő pusztinai tanítók fogadták a küldöttséget. A tanítók megmutatták a régi „magyar iskolát", ahonnan átmentek a „nagy” iskolába is, ahol a csupasz falakon egyelőre csak az aktuális tanév három rendezvényéről árulkodnak képek. A kellemes hangulatban zajló látogatás Rácsilában, a nemrégiben saját erőből kialakított kis magyar oktatási központban folytatódott.
Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár meggyőződése, hogy több ilyen és hasonló iskolát kell kialakítani Moldvában, hogy az oktatók még eredményesebben dolgozhassanak, és ebben a pedagógusok aktív segítségére is számít. Úgy gondolja, hogy az elképzelést és az oktatási programot magasabb szintre kell emelni, annak érdekében, hogy ne csak amolyan tűzoltás és szélmalomharc legyen, hanem egy olyan erős program, ami nem csak, hogy a jelenlegi nyelvi állapotokat képes megőrizni, hanem akár a kétnyelvű iskolázást is lehetővé teszi.
Távozáskor a tanítók egy olyan dossziét adtak át az államtitkárnak, amely tartalmazza az oktatási helyszínek listáját, az oktatók és hagyományőrzők elérhetőségeit, illetve a tervezett elvárásokat és feladataikat. A pedagógusok átnyújtották az AMMOA és KEMCSE hivatalos levelét is, amelyben egy hivatalos találkozóra invitálják Potápi Árpádot.
Márton Attila lészpedi tanító
AMMOA: Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány
KEMCSE: Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

A hitnek az emberei voltak
Nagyvárad
Szombaton a Püspöki Palotában Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított a váradi Római Katolikus Püspökség.
A tizennégy éven keresztül zajlott, a Sapientia Varadiensis Alapítvány által 1999-ben kezdeményezett Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvény hagyományaira építve az elmúlt szombaton Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított útjára a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség azzal a céllal, hogy a helyi, országos és az egyetemes egyháztörténet megismerésének fontosságára hívja fel ismét a figyelmet. Az elmúlt közel másfél évtized szimpóziumaihoz képest ugyanakkor újdonságnak számít, hogy ezentúl az adott korszak szélesebb körű kontextusába helyezik egy-egy személyiség pályafutásának a bemutatását, így az érdeklődők arról is tudomást szerezhetnek, hogy miközben Váradon az adott időszakban a korabeli római katolikus főpásztor vezette az egyházmegyét, mi történt eközben Magyarországnak egy távolabb eső részében, vagy éppen Európa valamelyik, a történelem alakulásának szempontjából fontos szerepet játszó szegletében. Köszöntőjében Exc. Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: az illető személyiségek közös jellemzője, hogy valamennyien a hit emberei voltak, a szépet és a jót szolgálták, művelték a tudományokat és védelmezték, őrizték azokat az igazi értékeket, melyekre mi is alapozhatjuk a jövőnket. Születésének 200. évfordulójára való tekintettel idén Lipovnoki Lipovniczky István megyés püspök élete és munkássága volt a téma. A rendezvény bevezetőjeként az érdeklődők a Székesegyház kriptájában imádkoztak az egyházmegye elhunyt főpapjaiért, majd átvonultak a Püspöki Palota dísztermébe, ahol Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntött mindenkit. Arra hívta fel a figyelmet: azok a személyiségek, akikre emlékeznek fognak az elkövetkezendő években, vitathatatlan szerepet vállaltak egy keresztényebb, kulturáltabb és emberibb társadalom kialakításában, életükkel és munkásságukkal hozzájárultak nem csupán Magyarország, hanem Európa fejlődéséhez, dinamizálásához is. Dr. Fleisz János BINCISZ-elnök felidézte, hogy 1999-ben kezdeményezte a Sapientia Varadiensis Alapítvány a Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvényt, melynek hagyományaira épül a most indított eseményfüzér. Tizenöt év alatt 35 rangos meghívottjuk volt, 20 püspök életét és pályáját mutatták be, és két tanulmánykötetet is kiadtak. A rövid visszatekintés után az eddigi szervezőmunkát egy emlékéremmel köszönte meg Böcskei László. Felvezetőjében Lakatos- Balla Attila történész, a mostani esemény szervezője arra hívta fel a figyelmet: Lipovniczky István olyan püspök volt, akinek alkotásairól, szellemi és tárgyi hagyatékairól sokat beszélünk anélkül, hogy tisztában lennénk talán azzal, hogy ezek a nevéhez köthetőek. Kevesen tudják például azt, hogy a Püspöki Palota nagytermének díszíttetése a jelenlegi formában az ő megbízásából készült. Ezt Mons. Fodor József általános helynök is megerősítette, kiegészítve azzal, hogy a kupolát kivéve a Bazilika addig fehér falainak a kifestése is Lipovniczkynek köszönhető, akárcsak a tetőzet és a tornyok rézborítása. Úgy fogalmazott: a megyés püspöknek különös affinitása volt ahhoz, hogy kikkel vegye körül magát, ő hívta például Váradra a későbbi kanonokokat, Rómer Flórist, a „magyar régészet atyját”, Bunyitay Vincét, a nagyváradi egyházmegye monográfusát, valamint Fraknói Vilmos történetírót.
Kiállítás
A 200 éve született főpap életét, illetve tevékenységét nem csupán expozékban méltatták, hanem kiállítást is szerveztek a témában, illetve egy brosúrát jelentettek meg. Lakatos- Balla Attila azt emelte ki, hogy a tárlat két gerincre épül: egyrészt látható a püspökség festészeti gyűjteményének néhány kiemelkedő alkotása, másfelől pedig megtekinthető miseruha készletének egy része, többek közt a 19. századi európai textilművészet kiemelkedő alkotásai közé sorolható arany- és selyemszál hímzéses ornátusa. „Lipovniczky István tudatosan törekedett egy minél gazdagabb egyházmegyei portrétár elkészítésére, saját, valamint püspökelődei, a főegyházmegyék érsekei és két pápa portréin kívül kanonokjai és az egyházmegye jelesebb papjainak arcképeit is megfestette. E munkára olyan jelentős festőket is felkért, mint Jakobey Károly, a Munkácsy Mihályt felfedező és ifjúkorában tanító Szamossy Elek, és a világhírű késő viktoriánus portréfestő, László Fülöp Elek”, nyomatékosította. A püspökről szóló hiánypótló kiadványt ismertető Csorba Sándor elmondta, hogy három nagy fejezetre tagolható: életrajzi adatok; az egyházmegye gazdasági helyzete és tevékenysége, valamint a káptalan és a püspöki udvar papsága, és ennek kulturális és művészeti mecenatúrája, ugyanis Lipovniczky több mint másfél évtizedes főpásztori működésének kulturális és művészeti téren elért eredményei páratlanok voltak Patachich Ádám egy évszázaddal korábbi mecénási tevékenysége óta.
Eközben máshol
Bárány Zsófia, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa a magyar politikai vitakultúra egyházi gyökereiről értekezett, dr. Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola professzora Lipovniczky István komáromi apát-plébánosi tevékenységére tért ki az 1848-as forradalomban és szabadságharcban, Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatónője Simor János érsek, hercegprímás életéről tartott előadást, Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa pedig Haynald Lajos főpap életéről beszélt.
Ciucur Losonczi Antonius

Kelemen Hunor Csíkszeredában
Úgynevezett pódiumbeszélgetést szervezett Csíkszeredában Kelemen Hunor RMDSZ-es államelnökjelölt kampánycsapata – adja hírül az RMDSZ sajtószolgálata.
A szombati, a Csíki Székely Múzeumban tartott eseményen a résztvevők többek között az autonómia kérdéskörét, valamint többség és kisebbség viszonyában a bizalom jelentőségét érintették.
„1918-ban Gyulafehérváron az erdélyi magyarság hatalmas ígéretet kapott, amelyet azóta sem váltottak be. A bizalom megrendülésének ez az egyik fő kiváltó oka, autonómiastatútumával pedig Románia jelenlegi útkeresésében működőképes megoldást javasolt az RMDSZ” – mondta a közlemény szerint Kelemen Hunor a hallgatóságának.
Az eseményen elhangzott, Székelyföld több figyelmet érdemel, mint amennyit az utóbbi időben kapott. „Mi ezt is jeleztük ezzel a konkrét elképzelésünkkel, amelynek bemutatása után fellángoltak az érzelmek, és azt tapasztalhattuk, hogy 25 év után is attól fél a románság, hogy a Székelyföldet ki akarjuk tépni az ország szívéből. Nagy félelmeinket és egymás iránti bizalmatlanságunkat kell kölcsönösen felszámolnunk” – jelentette ki az RMDSZ államelnökjelöltje.
Barabás Hajnal

Amatőr színjátszók ünnepe
Csíkajnádon tartották meg vasárnap a tizenharmadik Amatőr Színjátszó Találkozót.
A rendezvényen a csíkszenttamási, madéfalvi, borzsovai, csíkvacsárcsi és kovásznai amatőr színjátszó csoportok mutatkoztak be egy-egy előadással, fellépett továbbá a Csíkvacsárcsi Cserevirág Néptánccsoport is. A csoportok jeleneteit, előadásait követően Zsók Levente humorista szórakoztatta a jelenlevőket.
„Az első kápolna ötszáz éves jubileumát ünnepelték Ajnádon, ennek a rendezvénysorozatnak része ez a találkozó. 2002-ben úgy gondoltuk, hogy lehetőséget teremtünk az amatőr színjátszóknak a találkozásra, ahol megismerhetik egymást és bemutathatják darabjaikat. Annak idején a község mindhárom falujában – Ajnádon, Szentmiklóson és Vacsárcsiban – volt színjátszó csoport, és kezdésként ellátogattunk egymáshoz. Aztán ez kinőtte magát a csíki színjátszók találkozójává, ugyanakkor minden évben van egy vendégcsoportunk” – magyarázta Fodor Zoltán szervező.
Az eseményen jelen levő Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök szerint minden településnek büszkeséget kell jelentsen a színjátszók tevékenysége. „A színjátszás körül tevékenykedők valahogy mintha egy kicsit boldogabb emberek lennének. A színjátszók tudják formálni, javítani a közösséget” – fogalmazott.
Péter Beáta

Kiteljesítik az elődök munkáját
Harangzúgás fogadta a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium jubileumát ünneplők bevonulását szombaton a belvárosi református templomba: egyházi és világi méltóságok, az egyházmegye lelkészi közössége, egykori és mai diákok, cserkészek, a testvérkollégiumok küldöttei, valamint a szépszámú vendég együtt adott hálát a próféta szavaival: „Mindeddig megsegített minket az Úr”.
Az 1994-ben újjáindult kollégium kétnapos ünnepét záró istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke prédikációjában a 100. zsoltár szavait kibontva emlékezett meg Isten korszakokon átívelő kegyelméről, hálát adva az utóbbi húsz évért, az újraindulásért. A feladat nagyságáról és szépségéről beszélt, a hit és az értékek átadásának fontosságáról, melyeknek kiemelt helyei, „virágoskertjei” a kollégiumok. Köszönetet fogalmazott a mindenkori adományozók önfeláldozó segítségéért.
1670, 1994, 2014
Tőkés Zsolt igazgató, akinek lendületes munkája nyomán kibontakozhatott és jellegzetes arculatot nyert az újraindult iskola, köszöntőbeszédében kegyelettel emlékezett a kollégiumalapító Bethlen Jánosra, az iskolát korszerűsítő és a templomot építtető Baczkamadarasi Kis Gergelyre, az új kollégiumi szárnyat megépíttető Gönczi Lajosra. Végül a 18. század nagy imádkozójának, Szikszai Györgynek a tanítók számára írt gyönyörű imájából idézett.
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: „önök értékőrzők és -átadók”. Együttgondolkodásnak, szövetségkötésnek minősítette a magyar reformátusság öt évvel ezelőtti egyetlen egyházba való tömörülését.
„Gyümölcsök”
Örömét fejezte ki, amiért a magyar kormány meghozhatta döntését, megítélve a kérelmezőknek a kettős állampolgárságot. Ennek köszönhetően az ünnepélyen jelen lévők többsége élhetett és élt a lehetősséggel, hogy újra jogilag is betagolódjon a nemzettestbe. „Erősítsen a tudat, hogy ez az iskola Benedek Eleket, Orbán Balázst, Ravasz Lászlót adott a hazának.” Reményét fejezte ki, hogy új nagyjaink már e padokban tanulnak.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára a tálentum evangéliumi példázatát idézte, azzal a hittel, hogy a diákok felelősséggel kamatoztatják Istentől kapott tehetségüket és lehetőségeiket. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő egymás elfogadásáról, az egymásra való odafigyelés fontosságáról egy szemléletes történettel szolgált. Az ünnepségen közreműködött a kollégium Zsoltár- és Népdaléneklő csoportja, a Szakács Annamária vezette, több mint hatvantagú kórus, valamint Kiss-Ferenczi Sára, aki Reményik Sándor Öröktűz című versét szavalta el.
Molnár Melinda

A világháborús Vásárhelyről
Az első világháború kitörésének évfordulójára emlékeztet a marosvásárhelyi Teleki Téka legújabb időszakos kiállítása. A tárlat anyaga igazi gyűjtőmunka alapján állt össze, s Marosvásárhely és környékének világháború kori arculatát igyekszik bemutatni könyvek, korabeli sajtótermékek, családoktól kapott fényképek segítségével.
Marosvásárhely és a háború írásban és képben, 1914-1918 – ezt a címet kapta a Teleki Téka legújabb kiállítása, amelyet pénteken délután nyitottak meg a nagyérdemű előtt. A Teleki Téka vezetője, Lázok Klára tartotta a megnyitót, majd a kiállítás kurátora, Kovács Bányai Réka ismertette a tárlók, hirdetőtáblák tartalmát, az esemény megszervezésének körülményeit.
Ízelítő a városi korabeli arculatából
„Az első világháború idején nem zajlottak harcok városunk területén, így az anyagi veszteség nem számottevő. A háborút az emberek, a katonák és családtagjaik szenvedték meg. Sokan haltak hősi halált, maradtak rokkantak, az itthon maradottakat a nélkülözés, a frontra távozottak miatti aggodalom emésztette. Kiállításunk célja a város és környékének akkori arculatát bemutatni könyvek, korabeli sajtótermékek, családoktól kapott fényképek segítségével. Eredetileg nem volt tervben a tárgyi emlékek bemutatása, de a gyűjtés során ilyenek is kerültek, ezért ezeket is közszemlére bocsátottuk” – mondta Kovács Bányai Réka könyvtáros.
Tábori sapka, rohamsíp, kulacs
A Teleki Téka kiállítótermébe lépve szinte magával ragadja a látogatót a 20. század elejének hangulata. A falakra akasztott hirdetőtáblákról, a terem közepére helyezett hirdetőoszlopról korabeli újságkivágások, fotók, levelezőlapok, portrék néznek vissza a látogatókra. A szakirodalmi kiadványok mellett (A világháború képes krónikája, Tolnai: A világháború története, A nagyháború írásban és képben, Erdélyi ezredek a világháborúban, Maros-Vásárhely és a háború stb.) a világháborút leíró szépirodalmi műveket is láthatunk. Az oklevelek sokasága közt az érdeklődők tisztikereszt adományozási oklevelet, katonai igazolványt, hősi halált haltak gyászjelentéseit, harctéren használt vázlatfüzetet, nyírfakéregre írt tábori lapokat, frontról küldött leveleket fedezhetnek fel. A hadszíntereken használt tárgyak közt tábori sapka, térképtáska, kulacs, csajka, rohamsípok, kitüntetések láthatók. A hirdetőoszlopra marosvásárhelyi korabeli újságok másolatából ragasztottak a szervezők.
Sikerült a vásárhelyieket is bevonni
„A kiállításnak – szakszerűsége mellett – egyik legnagyobb megvalósítása az, hogy sikerült a vásárhelyieket is bevonni a szervezésbe. Az első háborúban résztvevők leszármazottai hónapok óta hozzák be a Tékába a képeslapokat, családi fényképeket, apró, nagyszülőktől megmaradt relikviákat. Úgy gondolom, hogy ezáltal vált igazán élővé ez a kiállítás, és szól mindenkihez. A falakra kihelyezett fotókon lévő emberek egykor a Téka előtt is elsétálhattak, vagy látogatói lehettek. Aki bejön a kiállításra, úgy érezheti, mintha otthon lenne, felfedezheti, megtalálhatja hozzátartozói, felmenői fényképét a terem falain” – mondta el portálunknak Lázok Klára.
Nemes Gyula

Szükség van újabb csodára
Egy évvel ezelőtt a székelyek nagy menetelése bizonyította: összefogással csodára vagyunk képesek. Maguk a kezdeményezők sem hitték, hogy ilyen tömeget sikerül mozgósítaniuk, hogy több mint százezer székely-magyar alkothatott élőláncot Kökös és Bereck között. Sikerült, mert felsorakozott az ügy mögé az összes magyar szervezet, létrejött az együttműködés, melyet oly sokan, oly régóta szorgalmazunk.
A sikeres megmozdulás mámora aztán gyorsan tovaillant, a folytatás elmaradt. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával ismét más útra sodródott, az utcai megmozdulások, erődemonstrációk, akaratfelmutatások nemcsak nem voltak immár fontosak, egyenesen kínossá váltak számára. Folytatódott minden, akár a nagy menetelés előtt: az RMDSZ arrogáns, lekezelő, mi tudjuk, mitől döglik a légy, „mi képviselőjük a többséget” retorikájával s a kisebb szervezetek tehetetlen, sértődött, számon kérő nyilatkozataival. A tárgyalások, az együttműködés lehetősége újra megfeneklett.
Közben elkészült a szövetség autonómiastatútuma, az MPP hitelesítette a „közös munkát”, ám konszenzuskeresés ismét nem létezik. Kampánygyűléseken, RMDSZ-fórumokon zajlik a „közvita”, de a kívülről érkező kritikák, jobbító szándékú javaslatok leperegnek. A szövetség vezetői mondják a magukét, s politikai támadásként értelmezik, seprik félre az SZNT, az EMNP, az EMNT kifogásait. Nincs értelmes vita, esély sem mutatkozik a pró és kontra érvek ütköztetésére, újra a nagymonológok idejét éljük.
Előbb kiszivárgott, majd nyíltan felvállalták: román–magyar egyeztetések folynak a Neptun-paktumot kilobbizó amerikai PER közvetítésével. Ennél a tárgyalóasztalnál magyar részről megint csak az RMDSZ kapott helyet, és az eddigi jelek szerint nemhogy képviselőni, de meghallgatni sem óhajtja más magyar szervezetek javaslatait. Pedig éppen a tárgyalások sikere érdekében nagyon nagy szükség lenne egy mindenki által vállalható közös álláspontra, egységesen támogatott autonómiatervezetre, arra, hogy az amerikai közvetítők, de a román politikum képviselői is érezzék: ez a magyarság akarata, mindenki felsorakozik mögé, és ha kell, utcára vonulunk ismét százezren. Tőkés László az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását javasolta. Talán soha nem volt erre nagyobb szükség, mint most: egyetértést formálni arról, hogy mit akarunk, mily módon érhetjük el ezt. Bármennyire nem hajlandó tudomásul venni, az RMDSZ egymagában kevés ehhez. A magyarság több mint felének szavazatát rég nem birtokolja, „az egyetlen hiteles képviselőet” státus ugyancsak elkopott az évek során. Ha célja valóban a magyarság szolgálata, muszáj tárgyalóasztalhoz ülnie a többi magyar szervezettel is.
Egy évvel ezelőtt az összefogás csodája megtörtént. Nem hiba, bűn, történelmi esély elszalasztása kiengedni a kezünkből.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A példamutató Gábor Áron
Könyvbemutatóval egybekötött konferencián értekeztek helyi és magyarországi történészek, művészettörténészek Gábor Áron életéről, tetteiről, az ágyúöntés technikájáról, a székely hős emlékére emelt szobrokról, emlékművekről szombat délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A megyei tanács által kezdeményezett Gábor Áron Emlékév részeként zajlott esemény helyszínéül nem véletlenül választották a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét: emitt hangzott el, hogy lészen ágyú – hangsúlyozták többen is a konferencia nyitányában.
Köszöntőbeszédében Demeter László történész rámutatott: az 1848-as szabadságharc idején megvalósult a székely összefogás, erre most is szükség van, és ennek jegyében vesznek részt az eseményen mindhárom székely megye képviselői. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett: sokadik rendezvénye a konferencia a Gábor Áron Emlékévnek, majd köszöntötte Kozma Pétert, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottját. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: a székely összefogás szelleme perdöntő lehet a közösség jövője szempontjából, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta: Gábor Áron a tettek embere volt, fontos, hogy a cselekvésbe vetett hit ma is éljen.
A megnyitót követően dr. Süli Attila őrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos kutatója nyitotta meg az előadások sorát, Erdővidék szerepét méltatva a szabadságharc hadiiparában. Következtetésként fogalmazta meg: 1848–49-ben a kistérség erején felül teljesített a hadiiparban. Dr. Prokai Gábor budapesti művészettörténész az ágyúöntés múltját, technikáit ismertette részletesen. Az ágyú történetéről szólva rámutatott: a fegyver előzményének számítottak például a hajítógépek, amelyekkel az ostromlott vár falain belülre lőttek be különféle „fegyvereket”: cserépedénybe tett kígyókat, viperákat, méhkast. A fából, vasból készített ágyúk történetének bemutatása után a bronzöntés technikájáról is szólt a művészettörténész. Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régész a Gábor Áron halálát okozó kökösi csata történetét ismertette, dr. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára pedig a kor tábori tüzérségéről szólt, kitérve arra is, milyen műszaki, tudományos ismeretekkel kellett rendelkeznie egy tüzérnek a 19. század közepén. Dr. Szakács Lajos budapesti hadtörténész azt vette számba, mennyire változatos formákban él ma Gábor Áron emlékezete Magyarországon és a Kárpát-medencében: kezdve a kisgyermekek által is jól ismert népdaltól a tankönyveken, intézmény-, utcaneveken át a székely hősnek állított emlékművekig. Váry O. Péter, lapunk munkatársa, a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság elnöke az ágyúöntő háromszéki emlékezetéről beszélt, kitérve az eresztevényi emlékműre, a kézdivásárhelyi, csernátoni, berecki, sepsiszentgyörgyi szobrokra, majd dr. Jánó Mihály művészettörténész vette számba, miként ábrázolták Gábor Áront a képzőművészeti alkotásokban, kitérve Gyárfás Jenő befejezetlen kompozíciójára is.
Csikány Tamás ezt követően röviden bemutatta az Ágyúba öntött harangok című, az alkalomra megjelent tanulmánykötetet is. A konferencián elhangzott előadások közül több is része a kötetnek, de szólt a további szerzőkről, kiemelve a konferenciáról egészségügyi állapota miatt hiányzó Egyed Ákos akadémikust. Zárszóként Váry O. Péter jelentette be: novemberben Bereckben kerül sor a Gábor Áron Emlékév zárására, a tervek szerint ekkor mutatják be a meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett dráma felolvasószínházi változatát is.
Farcádi Botond

Gasztrokiállítás és csángó táncház
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Kézdiszékért Egyesület az egy hónapig, október végéig tartó hagyományőrző napok részeként szervezett gasztronómiai kiállítást a Nők Egyesülete közreműködésével szombat délután a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben.
Imre Sándor, a helybeli Mi-Tu-Ház Kft. tulajdonosa a cég legfrissebb termékét, a csípős Badi mustárt, Gyurka Valentin külsőrekecsini tanító pedig a moldvai csángó magyarok egyik hagyományos ünnepi ételét, a szőlőlevélbe tekert geluskát mutatta be. A nőegyesületi tagok többek között meggyes és almás tésztát, különféle aprósüteményt, lekvárt, mézet, savanyúságot, hidegtálat, szörpöt és tortát állítottak ki, amit a jelenlevők meg is kóstolhattak. Este a külsőrekecsini Naputánjáró Néptánccsoport mutatkozott be hagyományos moldvai csángó táncokkal, majd csángó táncház következett. (iochom)

A jelenné tett múltból előre tekintve tervezhetjük jövőnket
Kastélylátogatás Erdőszentgyörgyön
– Ez a kastély és Erdőszentgyörgy fontos helyen áll az erdélyi magyar kultúrában. Sokan ellátogatnak majd ide, és ez a helyi közösség döntéseinek is köszönhető. Olyan magyar emberként jöttem ma ide, aki hisz abban, hogy csupán a jelenné tett múltból a jövő felé tekintve tervezhetjük jövőnket – mondta pénteken Erdőszentgyörgyön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államelnökjelöltje a Művelődésügyi Minisztérium alapjaiból tárcavezetői mandátuma idején helyreállított Rhédey-kastélyban, ahol a helyi közösséggel találkozott.
Az elnök szerint az erdőszentgyörgyiek jó polgármestert, erős tanácsot választottak, amihez hozzátették a rendelkezésükre álló eszköztárat megyei és országos szinten. Ezt és más hasonló terveiket azonban azért tudták megvalósítani, mert "mellettünk állt a közösség, ott voltak önök, erdélyi magyarok – székelyföldiek, bánságiak, partiumiak, közép- és dél-erdélyiek –, akik huszonöt esztendőn át kitartottak a mellett a szövetség mellett, amelyet a kommunizmus bukása után hoztunk létre" – mondta egyebek között Kelemen Hunor.
A továbbiakban arról beszélt, hogy kötelességünk meggyőzni a románokat, hogy az autonómiával "semmit sem akarunk elvenni Romániától; hozzá akarunk tenni, hogy legyen társadalmi stabilitás. Ahhoz, hogy tiszteljék Romániát, rendezni kell a román–magyar viszonyt úgy, hogy az erdélyi magyarok legyenek elégedettek, de egyetlen román ember se legyen vesztes". A legnagyobb problémának a bizalom hiányát nevezte, és kijelentette: amíg nincs bizalom a társadalmon belül, nem lehet az ország sikeres. Ezt üzeni a kampányban, mondta, hozzátéve, hogy nem csodát, tisztességes képviselőetet ígér.
Borbély László politikai alelnök szerint a tizennégy államelnökjelölt közül Kelemen Hunor lenne a leghatékonyabb, amit az is bizonyít, hogy ő az egyetlen, aki ellenjelöltjeit nem támadja, minden lehetőséget megragad, hogy elmondja, miként képzeli el az ország vezetését a következő években. Kijelentette: a romániai magyar közösség akkor tud erős lenni, ha felmutatja összefogása erejét, illetve azt, hogy itt egy több mint egymilliós közösség közös akaratáról van szó.
Kelemen Márton, a megyei tanács alelnöke elmondta, hogy a hétfői (sz.m. mai) rendkívüli tanácsülésen jóváhagynak egy összeget a bözödi út közbeszerzési munkálataira, így hamarosan el lehet kezdeni a felújítást.
"Nemcsak Erdőszentgyörgyben, a térségben gondolkozunk"
Csibi Attila polgármester a Népújság kérdésére elmondta, azért jött a szövetségi elnök Erdőszentgyörgyre, mert jelentős beruházást sikerült megvalósítaniuk, 14 utcának a teljes rehabilitációját, aszfaltréteggel, sáncokkal, járdákkal, ezt szerették volna átadni, de a rossz idő megakadályozta. Emellett azért is, mert művelődési miniszterként Kelemen Hunor nagyon sokat segített a Rhédey-kastély felújításában.
– Számunkra nagyon fontos, hogy érezzük, támogatnak, foglalkoznak a problémáinkkal, ha tudjuk, hogy egy politikus, aki Bukarestben van, eljön hozzánk is. A Rhédey-kastély még jelenleg is restaurálás alatt van, aminek lassan a vége felé járunk. Ami a kastély használatát illeti, főképp a turizmust célozzuk meg, lesz itt egy turisztikai információs iroda, amit remélhetőleg már az idén megnyitunk, szeretnénk kiállítótermeket is berendezni a kastélyban, konferenciákat, polgári esküvőket lehet itt tartani, gyönyörű pincénk van a kastély alatt, borpincét tervezünk, ami szintén turisztikai látványosság lesz majd. Ezenkívül a teljes kastélyparkot szeretnénk visszaállítani olyanná, amilyen volt a Rhédeyek idején.
Ez a legerősebb vonzereje Erdőszentgyörgynek, itt született Rhédey Claudia, akit közvetlen rokoni szálak fűztek a jelenlegi angol királyi családhoz, erre lehet építeni turizmust. Emellett ott van Bözöd, egyik bázisa a szalmafonásnak, amely egyre ritkább nálunk is, vagy Bözödújfalu, amelyről azt lehet mondani, hogy zarándokhellyé vált. Ezzel is elkezdtünk foglalkozni, úgy szeretnénk összerakni turisztikai programunkat, hogy ne csak átszaladjanak Erdőszentgyörgyön, szállást is tudjunk kínálni. Ebben nagyon sok környékbeli település bekapcsolódhatna. Például Székelyvécke, Kőrispatak, Makfalva, olyan települések, amelyekkel meg szeretnénk mutatni a turistáknak, hogy hogyan élnek az emberek itt nálunk. Nemcsak Erdőszentgyörgyben, hanem a térségben gondolkozunk, és a kistérségi társuláson keresztül tudjuk ezt a leginkább megvalósítani.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Egységesülő Bánság, a megvalósítható jövőkép
„Ha Brüsszelből nézek a Bánságra, az országhatárok nem látszanak annyira élesen, ahogy igaz ez más határmenti vidékekre is az unióban, ahol a régió jellegzetessége felülírja az országhatárokat. A Bánság esetében ugyanakkor sajátos helyzetben vagyunk, hiszen Szerbia uniós csatlakozása középtávon valósulhat meg, Románia az EU tagja, de nincs a Schengen-övezetben, míg Magyarország uniós tag és a Schengen-övezet része. Ennek a régiónak jellegzetessége a soknyelvűség, a multikulturalitás, a nemzeti közösségek együttélése. Meggyőződésem, hogy ’összenő, ami összetartozik’, és ez itt a Bánságban nemcsak szlogen, hanem gyakorlatilag is megvalósítható jövőkép” – fogalmazott Winkler Gyula szombat délelőtt Zsombolyán, ahol Bánság az Európai Unióban címmel tartott előadást.
A határmenti városban egynapos gazdasági rendezvényt szerveztek, amelynek elején romániai, magyarországi és szerbiai szakemberekből álló bánsági gazdasági munkacsoport alakult. Ennek célja a Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei, a vajdasági és a magyarországi bánsági közösségek közötti gazdasági együttműködési hálózatok fejlesztése. A rendezvény második részében az Európai Unió új, 2014–2020 közötti költségvetési ciklusának prioritásait, pályázati lehetőségeit mutatták be.
Szávics Petra, az Európai Alapok Minisztériumának államtitkára A 2014-2020-as programozási időszak. Pályázati lehetőségek kis- és közepes vállalkozások számára címmel tartott előadást, majd Kerekes Melinda, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatóhelyettese ismertette a romániai mezőgazdasági támogatásokat, Molnár Zsolt, Temes megyei parlamenti képviselő pedig a határmenti támogatásokról beszélt. A találkozó házigazdája Kaba Gábor városi tanácsos, az RMDSZ zsombolyai elnöke és Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa volt, a rendezvényen részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei elnöke. Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Forradalmár mártírjainkra emlékeztek
Félszázan vettek részt szombaton délben a vasútvonal fölött átvezető szamosfalvi közforgalmi híd jobb oldalán található Honvéd Vértanúk Emlékművének megkoszorúzásán.
A tavaly romjaiból széleskörű összefogással felújított emlékművön a következő felirat olvasható:
„A hazáért és a nemzet jogaiért 1849. október 18-án a bitófán vértanúságot szenvedett Tamás András alezredes sz. Csíkmadéfalván 1784. X.16., Sándor László őrnagy az I. székelyezred első zászlóaljában sz. Csíktaplocán 1796”.
Ö. I. B.

Marosvásárhelyi félelmek: felőrlődik az orvosképzés?
„Intézményes garanciákat kell szereznünk, létre kell hoznunk egy önálló struktúrát, mert ez a mindennapos harc felőrli a magyar oktatást” – jelentette ki dr. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője pénteken az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélésen.
A felsőoktatási intézmény magyar vezetője emlékeztetett, 2014-ben a tanárok azért vonultak ki az egyetem vezetői struktúráiból, mert az oktatási törvény be nem tartása mellett azt a hétpontos megállapodást sem tartották tiszteletben.
Ez a magyar és a román tagozat közötti együttműködést szabályozta volna. Hozzátette: az egyetemen kialakultak azok az ellenszelek, amelyeknek központi politikai támogatottságuk is van, ugyanakkor a MOGYE jelenlegi vezetése részéről nem várható, hogy megváltoztatja álláspontját. Rámutatott, a helyzet romlása abban is tapasztalható, hogy fizetéses helyekre csak román diákok jutottak be, a tanári állások esetén még utólag is változtattak a szabályokon.
Dr. Mártha Orsolya, az intézmény másik oktatója az utánpótlás kérdésére hívta fel a figyelmet. Rámutatott, a tanároknak meg kell találniuk és támogatniuk kell azokat a diákokat, akiket oktatásra érdemesnek találnak, ugyanakkor tájékoztatniuk kell őket a szakképzés lehetőségeiről és szabályairól, hogy ne fogjon ki rajtuk a rendszer. „Tudományos lépéseket kell tennünk ügyünk érdekében, vissza kell hoznunk az optimizmust, és félre kell tennünk a sértődéseket” – fogalmazott dr. Mártha Orsolya.
Az oktatók és diákok beszámolójából kiderült, hogy felfokozott hangulat uralkodik az egyetemen, amelynek eredménye abban is megmutatkozik, hogy csökkent az elsőéves diákok száma. A helyzet orvoslásához szolidaritásra van szükség a magyar karon belül, vissza kell állítani az egyensúlyállapotot a román és magyar tagozat között, hiszen jelenleg súlyeltoldódás tapasztalható a román nyelvű képzés irányába, hangzott el. A jelen lévő diákok az elvándorlás problémájára is felhívták a figyelmet, illetve arra, hogy az egyetemi hallgatóknak az intézménnyel kötött szerződések szövegében is vannak homályos megfogalmazások.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a küldöttség vezetőjeként elmondta, azt szerették volna tudni, hogy látják az oktatók, diákok az elmúlt év történéseit, illetve, hogy szerintük melyek azok az eszközök, lépések, amelyekre – az egyetemi autonómia figyelembevételével – szükség van a magyar nyelvű oktatás megerősítése érdekében.
Markó Béla szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy ki kell lépni a kétségbeesés állapotából, és pontosan kell tudni, kinek mi a dolga ahhoz, hogy változtatni tudjanak a helyzeten. „Ez az egyetem a miénk is. Nem vonulhatunk ki abból az intézményből, amely megteremtette Erdélyben a magyar orvosi szakoktatás hagyományát” – hangsúlyozta Markó Béla.
A diákok által mondottakhoz hozzáfűzte: a megnyugtató megoldás az volna, ha az állami és fizetéses helyeket az egyetem egyenlő módon osztaná le a magyar és román tagozat között, és a szakmai gyakorlat is külön zajlana. Kelemen Hunor rámutatott, az oktatási törvényt a MOGYE esetében is alkalmazni kell, ahogy az a többi magyar nyelvű képzést is biztosító felsőoktatási intézmény esetében történt.
Krónika (Kolozsvár)

Erdély előnyére válhat a tudás
A modern Erdély gazdasági jövőképe volt a központi témája a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) által 23. alkalommal Székelyudvarhelyen megrendezett Közgazdász Vándorgyűlésnek.
A hétvégi rendezvénysorozatra a szervezők mintegy negyven előadót hívtak meg és közel háromszázan vettek részt az előadásokon.
Tankó László, az RMKT székelyudvarhelyi elnöke az Erdély legrangosabb nemzetközi jellegű gazdasági eseményeként meghirdetett vándorgyűlés megnyitóján úgy vélekedett, hogy a tudás lehet térségünk egyetlen versenyképes előnye, ezt pedig a helyi emberek képzésével lehet erősíteni.
Tankó kitért Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának könyvére, amelyben a szerző kifejti, hogy a régió fejlődését a keresztény értékekre kell alapozni, ugyanakkor nem csak beszélni, hanem cselekedni is kell.
Szécsi Kálmán, az RMKT országos elnöke elmondta, a szervezeten belül két évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat, hogy ne csak szakmai segítséget nyújtsanak, hanem aktívan részt vegyenek Erdély gazdasági életében. Éppen ezért a rendezvényen elhangzott előadások hangsúlyozottan az erdélyi piac felzárkóztatását célozták, kielemezve az országos, az európai, valamint a világpiac alakulását is.
Egyébként a plenáris előadásokon Ionuţ Dumitru, a bukaresti Költségvetési Tanács elnöke Románia makroökonómiai helyzetéről és kilátásairól értekezett. Sikeres közép-európai régiókat, illetve ezek stratégiáit mutatta be Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MTA Regionális Kutatások Központjának volt főigazgatója, Ambrus Tibor és Geréb László közgazdászok prezentációjában szó volt az erdélyi humán erőforrás fejlesztéséről, továbbá Székelyföld térbeli szerveződését elemezte Elekes Tibor, a Miskolci Egyetem MFK Földrajzi Intézetének docense.
Szombaton öt témában rendeztek szekcióüléseket: erdélyi vállalati és szövetkezeti sikertörténetek, erdélyi brandek, hatékony és innovatív finanszírozási formák, az IT szerepe a modern gazdaságban, valamint a multinacionális vállalatok hatása a helyi közösségekre.
Fülöp-Székely Botond

Fától az erdőt…
Van egy kedves román szólás, miszerint minálunk „se fură, ca-n codru!”, azaz: lopnak, mint a nagyerdőben. Ez igaz volt régen is, igaz most is, legfennebb azzal kell finomítani a szólást, hogy magát a nagyerdőt lopják el. A legújabban kipattintott DNA-s bomba szerint pontosan kilencvenezer hektár erdőt, amit jogtalanul, hamis papírokkal, még hamisabb jogi csűrcsavarásokkal és döntésekkel vettek birtokba az új tulajdonosok. Beszélnek még százhektárnyi szántóföldről is, de az oly jelentéktelen tétel, hogy a továbbiakban a magunk részéről nem is foglalkozunk vele. De annyi erdő, az mégis valami, s ha már erdőkről van szó, lám, Kovászna megye sem maradhatott ki a nagy üzletből, hiszen Bákó és Brassó megyék mellett itt is lopkodtak, s itteni bírók, ügyvédek is belekeveredtek a hatalmas erdő-panamába. Mert újra mondom: 90 ezer hektár erdő nem semmi!
A hatalmas kiterjedésnél csak az ügybe belekeveredett haszonszerzők személye pikánsabb, hiszen parlamenti képviselőket, szenátorokat is emlegetnek, köztük a leendő államelnök már meglévő apósát, Ilie Sârbut és Viorel Hrebenciucot, az SZDP nagy boszorkánykonyha-főnökét. De még izgatóbb, hogy a királyi ház sem marad ki a képből, s a Hohenzollernek közül az igazi trónlesőt, Románia Paliját és az ő hitvesét, Lia hercegnőt említik, akik befolyásvásárlással, tehát csalással, hamisítással 30 ezer hektárnyi erdőhöz jutottak. Hogy hol és pontosan hogyan, az majd kiderült, ha kiderül egyáltalán.
E kipattant botrány nyomán is egyre jobban meg lehet érteni, miért sikerült ugyancsak felemásra mifelénk az erdőterületek restitúciója?! Mert ameddig bizonyítottan jogos tulajdonosoknak – helybéli arisztokrata családok, közbirtokosságok – csak volt tulajdonai töredékét szolgáltatták vissza, a kicsi gazdákat pedig egyenesen kigúnyolták azzal, hogy az állami erdészet által már korábban letarolt területekkel szúrták ki a szemüket, s büntetés terhe mellett még újraerdősítésre is kényszerítenék őket, addig az állami erdészet magának tartotta a bitorolt erdők legjavát, hatalmas területeket pedig teljesen illetékteleneknek játszottak át, esetleg az ortodox egyháznak ajándékoztak, hogy az égi bocsánatot is kieszközöljék.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. október 21.
Perre mennek Floreával a reformátusok
A visszaszolgáltatásokat szabályozó törvényt kritizálta Dorin Florea keddi sajtótájékoztatóján, és újra elmondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy középületeket, iskolákat adtak vissza a volt tulajdonosoknak. Kifakadása kapcsolatba hozható azzal, hogy mint megtudtuk: ügyvédet fogadtak a reformátusok az elmaradt házbérek behajtására.
A papok, az egyházak gondnokai a hibásak, hogy tulajdonukban levő épületekre nincs érvényes szerződés és a marosvásárhelyi városháza nem tud uniós pályázatokat lehívni a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium felújítására – hangoztatta keddi sajtótájékoztatóján Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester.
Papokra várva
„Visszakapták, de nem vigyáznak semmire, nem fektetnek be, hull a vakolat, veszélyesek az osztálytermek. Sem az Unirea, sem a Bolyai esetében nem sikerült aláírni a hosszútávú szerződést, így nem tudunk uniós pályázatot lehívni. Pedig a szakosztályunk már elkezdte a pályázatok előkészítését, de amíg nincs szerződés, addig meg van kötve a kezünk. Mondtam, üzenetem a papoknak, hogy jöjjenek és kössük meg a szerződést, de mindhiába” – mondta Florea, aki a konkrét kérdésekre, hogy ha a szakiroda már nekifogott a pályázatok elkészítésének, tudja-e, hogy például a Bolyai épületének felújítása mennyibe kerülne, nem tudott pontos választ adni. „Száz éve nem volt felújítva az épület, amíg nem tudunk bemenni, hogy pontosan felmérjünk mindent, nem tudjuk, hogy mennyi pénzre van szükség, de legkevesebb 2,5 millió euróba bizonyára. Csak már írnák alá a szerződést a papok” – hangoztatta a városvezető.
Közeledő álláspontok a katolikusokkal
Az Unirea Főgimnáziumot a római katolikus státus adminisztrálja, ennek képviselője, Tamási Zsolt érdeklődésünkre elmondta, hogy több ízben egyeztettek a városháza képviselőivel, legutóbb szeptember végén. Úgy tűnik, végre közlekedtek az álláspontok, és napok kérdése, hogy aláírják az épület használatát magába foglaló hosszútávú bérleti szerződést. „Viták voltak a bér kapcsán, legutóbb pedig az maradt ki a városházától kapott szerződés-javaslatból, hogy ki a tulajdonképpeni haszonélvező, vagyis nem tüntették fel az Unireát és a Római Katolikus Gimnáziumot. Azt gondolom, hogy a szerződés belátható időn belül aláíródik, hiszen ez mindkét félnek érdeke, mint ahogy az is, hogy uniós pályázaton pénzt lehessen lehívni az épület korszerűsítésére” – mondta a római katolikus státus képviselője.
Pereskedni készülnek a reformátusok
Ballai Zoltántól, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsadójától megtudtuk, hogy legutóbb tavaly nyáron ültek közös asztalhoz a püspökség és az marosvásárhelyi polgármesteri hivatal képviselői. „Azon a találkozón részt vett a polgármester és személyes tanácsadója, Csegzi Sándor is. Mi elmondtuk, hogy a Bolyai épületeinek használatáról szóló szerződés megkötésének a legfontosabb feltétele, hogy a polgármesteri hivatal törlessze a 2010 óta elmaradt bérleti díjakat és a felhalmazozott büntetőkamatot. Azt is elmondtuk, hogy mi már megrendeltünk egy uniós pályázathoz szükséges dokumentációt, ami 200 ezer euróba került, s amennyiben a városháza törleszti az elmaradásokat, ezt a rendelkezésére bocsátjuk, és hajlandóak vagyunk 20-25 éves szerződést kötni. Sajnálatos módon Marosvásárhelyen nem sikerült közelíteni az álláspontokat, s bár havonta kiszámlázzuk a bérleti díjakat, a városháza nem hajlandó fizetni. Az összeg már horribilisre duzzadt, megközelítőleg 3 millió lej, aminek egyharmada a bér, a többi a büntetőkamat. Mivel a városháza semmi hajlandóságot nem mutat a bér törlesztésére, ügyvédet fogadtunk. Napok kérdése, hogy bepereljük a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, s így próbáljuk behajtani jogos követelésünket” – számolt be az egyházkerület álláspontjáról Ballai Zoltán.
A református egyházkerületnek sikerült Nagyenyeden és Sepsiszentgyörgyön a városházával közösen uniós pénzalapokat lehívni és abból felújítani a kollégiumokat, ugyanakkor Kolozsváron is nyitott a városvezetés az együttműködésre.
Simon Virág

Jubiláló bibliatársulat
Húsz esztendeje immár, hogy a Katolikus Magyar Bibliatársulat az Egyház azon szívügyét szolgálja, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a Szentírást. A Biblia elmélyült tanulmányozása egyszerre jelent lelki és szellemi kihívást. Szaktudásával, a bibliaolvasással kapcsolatos élmények megosztásával a Bibliatársulat segítséget kíván nyújtani, hogy Erdély-szerte minél többen szívják magukba a Szentírás üzenetét, és ezáltal életük kiteljesedjen.
Isten ma is szól hozzánk a Szentírás szavai által
„Amikor napjainkban »az egyház kovásza, lelke és lelkiismerete kíván lenni a megújuló magyar társadalomnak«, ezt csak a Szentírással a kezében teheti, amely ezer esztendeje az egyik legfontosabb meghatározó eleme és forrása volt népünk kultúrájának és erkölcsi magatartásának Erdély földjén” – tanúsítja a Romániai Katolikus Magyar Bibliatársulat (KMB). A Szentírás szerinti megújulást és megújítást hirdető társulat két évtizede végzi tevékenységét. Az évfordulóra Csíkszeredában emlékeznek meg szombaton, október 25-én.
Ünnepi megemlékezés
Szentmisével, lelki programokkal várják a megyeszékhelyi Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakásának dísztermébe azokat, akik együtt akarnak ünnepelni a KMB tagjaival a jubileum kapcsán. Mint azt Csont Ede nagytusnádi plébánostól, a társulat vezetőjétől megtudtuk, az esemény tíz órától Jakubinyi György érsek által celebrált szentmisével kezdődik, majd Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, illetve Kulcsár Apollónia, a Romániai Bibliodráma Egyesület elnöke, a Jézus Szíve Társaságának tagja tartanak előadást. Az ebédi után órák a visszaemlékezés, az elmúlt húsz esztendő értékelésének, kiscsoportos beszélgetésnek vannak fenntartva. „Mint főegyházmegyei jellegű rendezvény, jó alkalom, hogy együtt ünnepeljük, tanulmányozzuk, elmélyítsük Isten Igéjét. Meghívott minden fiatal és felnőtt keresztény, különösen azon közösségek tagjai, akinek életében már jelen van a Szentírás” – hangsúlyozta az eseménnyel kapcsolatban a társulat vezetője.
Két évtizede alakultak
A Katolikus Magyar Bibliatársulatot 1994. június 14-én hozták létre. Alapítói – Magos Gyöngyvér hittanár és Nagy József lelkipásztor, a gyulafehérvári teológiai főiskola néhai tanára – vallomása szerint célja a biblikus műveltség és az apostolkodás előmozdítása volt a katolikus egyház szellemisége szerint. Módszertani képzéssel kezdték, ezeken bemutattak néhány bibliaolvasási módot. A foglalkozásokra bárki bejelentkezhetett. Másik programjuk, aminek nyomán csoportok alakultak, a háromnapos hétvégi bibliai alapkurzus volt. Plébániákra mentek el ilyeneket tartani, ezeket a foglalkozásokat általában élénk érdeklődés kísérte, úgy a világiak, mint a papok részéről. A társulat célja továbbra is az, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljön a már meglévő közösségekkel, amelyek körében már élő a Szentírás, tapasztalatukkal, valamint szakanyaggal segítsék munkájukat. A munkatársi csoport folyamatos képzésére is figyelmet fordítanak. A szellemi képzés mellett a lelkiekre is figyelnek, lehetőségeikhez képest mindent megtesznek annak érdekében, hogy Erdély-szerte minél többen szívják magukba a Szentírás üzenetét, hogy ezáltal életük kiteljesedjen.
Komolyan kell venni a Szentírást
Hálával emlékezünk meg azokról, akik a Szentírás ismeretét és terjesztését eddig is szívügyüknek tekintették, elsősorban Nagy József atyáról, aki 1994-től a Katolikus Magyar Bibliatársulat alapító elnöke és vezetője volt – fogalmazott a jubileummal kapcsolatban legutóbbi körlevelében Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Mint az egyházi méltóság hangsúlyozza, újabban egyre gyakrabban állítják egyesek azt, hogy ők ismerik a Szentírást és kizárólag csak ők képesek a Biblia helyes magyarázatát adni. „Bármennyire is felületes ezeknek a bibliaismerete, gyakran azt kell tapasztalnunk, hogy katolikus híveink még e felületes érveléseket sem tudják megcáfolni. Nagyon is időszerű komolyan venni a Szentírást, ha ténylegesen ragaszkodunk katolikus keresztény hitünkhöz. Isten ma is szól hozzánk a Szentírás szavai által. De vajon nem lett-e számunkra is olyan a Szentírás, mint Keresztelő Szent János megtérésre buzdító szava: >>A pusztában kiáltó szava vagyok: Tegyétek egyenessé az Úr útját<<. (Jn 1,23) Ki hallja meg azt a szót, ami a pusztában hangzik el? Csakis az, aki veszi a fáradtságot, hogy kimenjen a pusztába” – hangsúlyozza az érsek.
Rédai Botond

Értékválasztás előtt az erdélyi magyarság
Kampánykörútjának részeként kedden Udvarhelyen találkozott a sajtó képviselőivel Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltjét Toró T. Tibor, a párt elnöke, illetve Izsák Balázs, az SZNT elnöke is elkísérte. Az erdélyi magyarság egyértelműen értékválasztás előtt áll november 2-án, fejtették ki, hogy a bukaresti vagy az erdélyi központú politikát választják.
A Partiumban elkezdett kampánykörút során két visszatérő kérdéssel szembesült a delegáció – mondta el Toró T. Tibor –, hogy miért volt szükség két magyar jelöltet állítani az államelnök-választásra, illetve hogy a választásnak van-e tétje az erdélyi magyarok számára. „1996 óta van magyar jelölt a romániai elnökválasztásokon, ellenben ha visszatekintünk, levonhatjuk a következtetést: a lényegről, azokról a kérdésekről, amelyek az erdélyi magyarság jövője szempontjából fontosak, soha nem beszéltek az RMDSZ jelöltjei. Nem beszéltek az autonómiáról, a hosszú távú megoldásokról, a stratégiai kérdésekről, hiszen többnyire meg akartak felelni a közakaratnak” – fejtette ki. Toró hozzátette: az EMNP elérkezettnek látta az időt, hogy „egyenesen és őszintén beszéljen” az említett kérdésekről, ezért állított Szilágyi Zsolt személyében saját jelöltet.
Szívükre hallgathatnak a választók
A két magyar jelöltnek körülbelül azonos esélye van bejutni a választások második fordulójába, jelentette ki a továbbiakban Toró. „A magyarok számára viszont az első fordulónak van tétje, ahol egyértelműen értékválasztásról van szó, melyet nem fednek el egyéb zavaró tényezők, nem kell elérni az ötszázalékos küszöböt, nem fenyeget az, hogy magyar városokban román polgármesterek lesznek. Ezen a választáson a magyar közösség tagjai a szívükre hallgatva tudnak szavazni, értéket tudnak választani” – magyarázta. A néppárti politikus szerint egyértelműen két jövőkép, a politikához való két különböző hozzáállás látszik körvonalazódni a kampányban.
Székelyföld maradjon a székelyeké!
A Székely Nemzeti Tanács Izsák Balázs vezetésével akkor döntött úgy, hogy a „fegyverek egyenlőségének elvét alkalmazva” az EMNP-t támogatja a kampányban, amikor nyilvánvalóvá vált: az államelnöki kampány egybe fog esni az RMDSZ által elkészített alternatív autonómiastatútum közvitájával. „A Kelemen Hunor választási plakátján olvasható hármas jelszó – Jólét. Jövő. Biztonság – és az a kijelentés, hogy ez jelentené az autonómiát, félrevezető. Az autonómia célja, hogy Székelyföld megmaradjon a székelyeknek. Másodlagos hozadéka a gazdasági prosperitás, a biztonság, a jólét, hisz a kettő Európában mindenütt együtt jár. Nem tartjuk elfogadhatónak azt a megközelítést, amely épp a lényeget akarja kivenni a székely autonómiából” – hangsúlyozta Izsák.
Az autonómia nem szabványméretű anyacsavar
Az SZNT vezetője egyébként helytelennek tartja azt a gyakorlatot is, hogy a szövetség a dél-tiroli autonómiastatútumra alapozva készítette el saját tervét. „A dél-tiroli autonómiastatútumot nem lehet kiragadni és másolni, hisz az ott érvényes” – tette hozzá Izsák, kiemelve: a dél-tiroli autonómiastatútum például nem utalja a regionális hatáskörbe az oktatást és a művelődést, így az RMDSZ autonómiastatútumában sem jelenik meg az oktatási kérdés.
„Olyan előírások vannak a dél-tiroli autonómiastatútumban, amelyek ma már retrográdak, és óriási gondja ez a dél-tiroli német ajkú lakosságnak. Nem véletlen, hogy a később elfogadott baszk vagy katalán autonómiastatútumok különböznek a dél-tirolitól. Nem lehet úgy alkalmazni elképzeléseket emberi társadalmakra, mint egy szabványosított anyacsavart. Székelyföld autonómiastatútumának a székely székekre kell épülnie, amelyek jelen vannak, valósak” – nyomatékosította Izsák, aki szerint egyébként az RMDSZ törvénytervezete a „Ponta-kabinet közigazgatási reformjának szálláscsinálója”, hisz több pontban megegyezik a régiósítási tervvel.
Bukarest vagy Székelyföld?
A székelyek kilencvenéves szabadságharcának újabb állomása a november 2-ai államelnök-választás, mondta el Szilágyi Zsolt. „Kilencven éve azt látjuk, hogy Bukarest nem tud vagy nem hajlandó jó döntéseket hozni életünkben. Egy túlközpontosított és korrupt államban élünk, amelyben leszegényítették, elzüllesztették Erdélyt” – fejtette ki. Ahhoz, hogy a döntéseket az állampolgárok és nem a bukaresti zsákmánypolitikusok érdekében hozzák meg, két dolog kell – magyarázta. „A döntéseknek és a pénznek is közelebb kell kerülni az emberekhez. A székely autonómia nem más, mint a székelység normális, tisztességes élethez való jogának tiszteletben tartása.
A Néppárt államelnökjelöltje a nemrégiben elfogadott és érvénybe lépett – a román nemzeti ünnep megtartásának kötelezővé tételéről is szót ejtett. Elmondta: elfogadhatatlan, hogy a jogszabály ellen egy magyar képviselő sem emelt szót, sőt a szövetség két politikusa megszavazta azt. „Tiszteletben tartjuk a románok érzéseit, tudomásul vettük, hogy 1918. december 1-je az ő ünnepük. Azt kérjük viszont, hogy a mi érzéseinket is tartsák tiszteletben” – hangsúlyozta. Szilágyi egyébként úgy értékelte, egyértelmű választás előtt áll az erdélyi magyarság november 2-án: Székelyföld vagy Bukarest között kell dönteniük.
Kovács Eszter |

Otthonosan történelmünkben
A magyarságtörténetnek helye kellene legyen a tantárgyversenyen
A múltat nem lehet elvenni tőlünk, de az csak akkor a miénk, ha ismerjük – ez volt a jelszava az V. Székelyföld Napok keretében megszervezett történelmi vetélkedőnek, amelyet a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum látott vendégül. A VII. osztályban tanult magyarságtörténetből mérte össze tudását 15 csapat hetedikes, nyolcadikos diák Hargita és Maros megyéből. A résztvevőket és a kísérő tanárokat dr. Bálint István, az iskola igazgatója, Haller Béla városi tanácsos, s a szervezők nevében Hajdú Zoltán történelem szakos tanár köszöntötte. A történelemtanárok régi álma, hogy a kisebbségtörténet is bekerüljön azon tantárgyak közé, amelyekből olimpiát szerveznek. A tantárgy iránti érdeklődést bizonyítja, hogy a versenyre félszáz diák gyűlt össze.
A zsűrit dr. Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi katolikus iskola igazgatója, Novák Zoltán, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi kirendeltségének történész-kutatója, a tankönyv jelenkorról szóló fejezetének szerzője és Kolozsvári Szilárd, az Egyesülés középiskola történelemtanára alkotta.
Nos, ha vannak versenyek, ahol a jelenlét a legfontosabb, ez esetben valóban úgy volt. A vetélkedő látványos feladataként a résztvevők saját településüket vagy annak egy jeles személyiségét kellett ismertessék. Érdekes bemutatók hangzottak el Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Szászrégenről, Csíkszentimréről és a Marosvásárhely környéki falvakról. Ügyesek voltak a nagyernyei, küküllődombói, backamadarasi diákok, akik révén a jelenlevők megismerkedhettek a megye különböző vidékeinek látványosságaival, s ehhez járultak hozzá a marosvásárhelyi Schiller általános iskola tanulói, akik szintén két környékbeli falut mutattak be. A vásárhelyi általános iskolák versenyzői révén megelevenedett az Apolló palota története, a Tékát alapító Teleki Sámuel, valamint a várépítő Borsos Tamás, illetve dr. Bernády György polgármester élete is. Ez az egymásnak bemutatott történelemóra volt a vetélkedő legtanulságosabb része. A versenyt a két tehetséges műsorvezető diák, Jakab István és Osztián Pálma Rozália hangszerjátéka, éneke színesítette.
Amint dr. Tamási Zsolt elmondta, a kérdésekre olyan pontos válaszokat kaptak, amelyben a képek felismerése mellett a versenyzők azt is pontosan odaírták, hogy mikor történt az esemény és ki fényképezte az adott felvételt. Sikeres esszék születtek A székelység a kommunizmus idején témára.
(b.)

Temető
Majd kétszáz éven keresztül színtiszta német falu volt. Az utóbbi fél évszázad alatt kicserélődött a lakosság. A régiekre már csak a település közepén álló templom, meg néhány köztéri műalkotás emlékeztet. A svábok építette házakban kényelmes otthonra találtak az új lakók. „Hálából” a római katolikus templom előtti keresztet egyszer már ledöntötték, de az írmagnak ott maradt magyarok tiltakozására visszaállították, vissza is ragasztották a helyére. Misét legalább egy évtizede biztosan nem tartottak Istennek e házában.
A felekezeti temetőt felverte a gaz. A kút szélén álló pléhveder rozsdájából ítélve: onnan nem sok vizet húztak ki a nyáron. A síremlékek többségén még jól olvashatók a nevek: Decker, Jager (umlautos a-val írva), Vogel, Reingruber. A halálozási éveket nézegetve kikövetkeztethető, hogy talán negyedszázada hangzott el utoljára német nyelvű búcsúztató. Az utódok, rokonok már nem járnak vissza rendben tartani a sírokat.
Lehangoló a tapasztalat. Megfogalmazódik a kérdés: ha a korábbi és jelenlegi homogenizáló állampolitika folytatódik, néhány évtized múlva ugyanilyenek lesznek a mi templomaink, temetőink is?
Ujj János

Utcanév téma
Ez a téma nem egyszerűen az utcán hevert, hanem maga az utca vált témává, a neve által.
Arról van szó, hogy amikor az ember – a lakos, az átlagpolgár – egy látszólag egyszerű ügyben elindul a hivatalba intézkedni, nem sejtheti és előre sem láthatja, bármennyire felkészült, tapasztalt és talpraesett legyen, hogy milyen bonyodalmakba keveredhet önhibáján kívül. A legtermészetesebbnek tűnő ügyintézés teljesen természetellenessé válhat, és ehhez hozzájárul a hivatalnok, a hivatali ügyrend, a helyi szabályozások, no meg mindenféle és fajta törvények. A hivatalnok vagy tapasztalatlan, vagy tudatlan, vagy rosszindulatú, a hivatali ügyrend nehézkes és nem ad lehetőséget önálló döntésre és eljárásra, a helyi szabályozások esetleg hiányosak, a törvények meg értelmezhetők – mindezek a körülmények tökéletesen összejátszanak ahhoz, hogy az ügyfél átlagpolgár ügyintézését és ezzel együtt mindennapjait megkeserítsék.
ÚJVÁRI ILDIKÓ