Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Brehariu-Bruja, Alma
49514 tétel
2014. október 28.
Erdélyben is indult Erdős Pál Tehetséggondozó program
Az erdélyi diákok számára is megnyitotta kapuit a magyarországi Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola, amelynek a Sapientia marosvásárhelyi kara ad otthont. Az iskolának nemcsak a felkészítés a célja, hanem a kritikus gondolkodás kialakítása is.
A veszprémi Pannon Egyetem keretében működő Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola négy-öt hétvégéből álló programot szervez középiskolás diákok számára. A foglalkozások másfél órát vesznek igénybe, egy hétvége alatt hét kurzuson vehetnek részt az érdeklődők. A program célja, hogy lehetőséget adjon a fiatalok képességének kibontakozására, hogy megtalálja a tehetségeket, és felkarolja ezeket. Az oktatók változatos pedagógiai módszerekkel vezetik rá a diákot kreativitásra és a feladatok iránti elkötelezettségre.
Ebben a tanévben erdélyi diákok is részt vehetnek a programban, az első képzés már lezajlott, ezen több mint hatvan középiskolás vett részt. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara biztosította a helyszínt a tehetséggondozó iskola számára, ahol három napon keresztül a szokásostól eltérő matematikai kihívásokkal nézhettek szembe a diákok.
A foglalkozásokat az Erdős Pál Iskola oktatói tartották Marosvásárhelyen is – tudtuk meg Farkas Csabától, a Sapientia marosvásárhelyi karának előadójától. „Az első képzésre a lehető legtöbb magyar matematikatanárt igyekeztünk mozgósítani, ismertettük velük a programot, és kértük, hogy javasoljanak diákokat. A második képzéskörre, ami decemberben lesz, készül majd egy internetes felület, ahol a középiskolások jelentkezhetnek. Természetesen azokat, akik részt vettek az első alkalmon továbbra is várjuk, hiszen van még hátra négy, és egyik képzés a másikra épül. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy év közben nem csatlakozhatnak mások, bárki jelentkezhet. Az Erdős Pál tehetséggondozó programban részt vevő diákok jó eredményeket érnek el versenyeken, és az egyetemen is könnyen veszik az akadályokat. Többek között ezért szerettük volna, hogy Erdélyben is elinduljon ez a program, ugyanakkor nem csak felkészíti a diákot, hanem megtanítja a kritikus gondolkodásra is” – mondta a marosvásárhelyi egyetemi tanár.
Ebben a tanévben még a magyarországi oktatók tartják a képzéseket, jövőre azonban erdélyiek – tudtuk meg Szabó Zoltántól, Maros megyei matematika és informatika szakos tanfelügyelőtől. „Ebben az évben mi is ismerkedünk a programmal, így lehetőségünk lesz majd kissé átalakítani, ugyanis a matematikát másként tanítják Magyarországon, mint nálunk. A tehetséggondozó segítségével biztosan ott lesznek a diákjaink a nemzetközi versenyeken. A tanítás magas szintű, a gyerekek nagyon élvezik” – hangsúlyozta a szaktanfelügyelő.
Az első alkalomra Erdély több településéről érkeztek középiskolások, Marosvásárhelyről húsz, Szovátáról és Segesvárról öt-öt diák. A második képzéskörre hamarosan lehet jelentkezni, az érdeklődők részletekért figyeljék a Sapientia marosvásárhelyi karának honlapját.
Becze Dalma
Székelyhon.ro
2014. október 28.
A sajtó válságáról
Nagyon úgy tűnik, hogy a sajtóban dolgozó kémek és ügynökök (ön)lelepleződésének évét éljük, és ezekből feketén-fehéren kiderül: nemcsak a posztkommunista országokban – mint például Románia –, hanem a stabil demokráciákban is beszerveztek-beszerveznek újságírókat a szolgálatok.
Ezeken a hasábokon már írtam a legnépszerűbb román televíziós újságíró, Robert Turcescu önleleplezéséről: a bukaresti kolléga évekig a román katonai hírszerzés fedett tisztje volt. Lapunk hétvégi Magazinjában jelent meg egy cikk a Cotidianul újságírójának, Daniel Befunak a beszervezési kísérletéről: a hírhedt Securitate jogutódjának is tekinthető SRI próbálta őt beszervezni alig öt évvel ezelőtt, miközben Romániában törvény tiltja a sajtóban dolgozók – és mellettük a politikai pártok tagjai, valamint az ügyészségen dolgozók – beszervezését.
Sejtettük, de eddig nem volt rá közvetlen bizonyíték, hogy a szolgálatok nemcsak a régiónkban aktívak, hanem azokban az országokban is, ahol a demokráciának jóval stabilabb hagyományai vannak, mint errefelé. Idén szeptemberben jelent meg Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori külpolitikai szerkesztőjének, Udo Ulfkottének a könyve, amely egy csapásra az eladási listák élére katapultálta magát, mégsem lehet recenziókat olvasni róla a német sajtóban. A Megvásárolt újságírók – Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát? című kötetről magam is csak Lovas István kollégám Facebook-oldalán olvastam, aztán szombaton mi is interjút közöltünk a német zsurnalisztával, és beszélgetett vele a Hetek című hetilap is.
Udo Ulfkotte tizenhét esztendeig volt a híres és mértékadó FAZ szerkesztője, egy ideig haditudósítója is a Közel-Keleten. Olvasói nem, de a főnökei tisztában voltak azzal, hogy újságírói pályájának kezdetétől fogva kapcsolatban van a német hírszerzéssel. Elmondta beszervezése körülményeit is. Még diák volt a Freiburgi Egyetemen, amikor a nyári szünetben meghívták egy kurzusra a Kelet és a Nyugat konfliktusáról. Ideális feltételeket kínáltak egy anyagiakkal nem túl jól eleresztett diáknak: ingyenes program, a szállodát is fizetik, napidíjat, sőt a végén még 150 márkát is adnak annak, aki a kurzust elvégzi. Akkor még nem tudta, hogy a vendéglátók a német titkosszolgálat munkatársai voltak, akik a két hét alatt alaposan felmérték a diákokat, és a tehetségeseknek a kurzus végén együttműködést ajánlottak. A Szövetségi Hírszerző Szolgálattal (BND) való kapcsolat igen gyümölcsözőnek bizonyult, számos előnyt biztosított a fiatal újságírónak: külföldi utakat, exkluzív interjúk lehetőségét, gyors szakmai előmenetelt. A történet legmegdöbbentőbb eleme nem is ez, hanem a tény: az Udo Ulfkotte név alatt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikkek egy részét nem a szerző, hanem maga a német titkosszolgálat írta. A megbízásnak van egy másik elgondolkodtató oldala is: néha megmondták neki, miről nem szabad egyetlen sornak sem megjelennie.
A német zsurnaliszta szerint a titkosszolgálat nem kémkedést várt el tőle, hanem nyílt propagandát. „Nagyon szégyellem azt, amit a nagyra becsült Frankfurter Allgemeine szerkesztőségében munkaként végeztem. Szégyellem magam érte. Akiknek dolgoztam, mindvégig tudták, mit csinálok. Az igazságnak pedig napvilágra kell kerülnie” – fogalmazott lapunkban. Ő ugyan nem Magyarország-szakértő, de az az érzése, hogy az országunk elleni médiatámadások nagy része a hozzá hasonlóan megvásárolt kollégáinak tollából származik, akik megrendelésre írják a cikkeiket. A lehetséges megrendelőkről szólva Sorost, a Bilderberg-csoport tagjait, a David Rockefeller által alapított Trilaterális Bizottságot és egyéb transzatlanti szervezeteket említette meg. Könyvébe egyébként Ulfkotte táblázatokat is szerkesztett, hogy megmutassa, Németország legnagyobb médiumainak vezetői és elit újságírói név szerint mely lobbiszervezetek tagjai vagy mely szolgálatokhoz vannak bekötve. Arról is beszél, hogy a „független” közszolgálati ZDF televízióban majdnem minden szerkesztőnek párttagkönyve van. Mindezek után érthető a német média hallgatása a bestsellerről – Udo szerint egyébként a német sajtóban megjelenő anyagokra a legnagyobb befolyást a hazai titkosszolgálat mellett az Egyesült Államok és Izrael gyakorolja.
Sokszor írtam arról: jó lenne tudni, hogy a hazai sajtóban ki kinek dolgozik még a saját munkahelyén túl. És itt az idő arról is beszélni, hogy sokat utazó újságíróként valószínűleg magam is felkeltettem több szervezet és szolgálat figyelmét. Főleg az első észak-koreai utam után szaporodtak meg az ebédmeghívások, amikor többen árultak el az átlagosnál élénkebb érdeklődést az általam látottak-fényképezettek iránt. Ilyenkor persze nem úgy kezdődik a megkeresés, hogy „Jó napot kívánok, mi vagyunk a titkosszolgálat”, hanem egy udvarias hívással, vagy levélben azt javasolják, találkozzunk egy kávé vagy kellemes ebéd mellett és beszélgessünk, mindkettőnk hasznára. Egy újságíró a forrásoktól kapott információkból él, ezért öngyilkos módszer minden meghívást lemondani – soha nem tudni, miből lesz a következő nagy sztori. Sokat gondolkodtam, hogyan lehet kibújni a nyilvánvaló beszervezési kísérletek alól – én azt a megoldást választottam, hogy mindenkinek örömmel átadom az útjaimról megjelent újságcikkek fénymásolatát (ez egyébként is megvan már nekik), de az út során készült többi felvételt-jegyzetet nem.
A másik dilemmahelyzet a külföldi utakra való meghívások elfogadása vagy elutasítása. A meghívó nyilván akar valamit, ugyanakkor a magyar sajtó jelenlegi anyagi helyzetében a külföldi utak lehetőségei beszűkültek – a lapok nem tudják, nem akarják kifizetni a magas költségeket. Ilyenkor marad az ember belső erkölcsi tartása: megpróbál kiegyensúlyozottan írni annak az árán is, hogy többet legfeljebb nem hívják meg. Arra is volt példa, hogy alapos háttéranyagokat kaptam követségi munkatársaktól más, velük konfliktusban álló országok lejáratására – ezek nagy része alaposan dokumentált, tényeket tartalmazó dosszié volt, mégsem született cikk belőle. Ugyanakkor nem lehet minden kapcsolatot felszámolni sem, mert néha valóban érdekes, a világ sorsát előremozdító írások születhetnek azokból az anyagokból, amelyre valaki szándékosan hívja fel a figyelmemet. És akkor még nem beszéltünk a politikusok által szállított dossziékról egymás lejáratására (nekem személy szerint nagy szerencsém, hogy igen ritkán foglalkozom belpolitikával), az üzleti érdekből megfogalmazott cikkekről és a sajtóban is eluralkodott korrupció más válfajairól. Ne gondoljuk, hogy csak a politikai újságírás fertőződött meg: a megvásárolt bulvárcikkektől a manipulált gazdasági sajtón át egészen a sportig bezárólag minden területen nagy a baj – jó szívvel már azt sem merném állítani, hogy a horoszkópban és a keresztrejtvényekben biztosan nem találnak hátsó szándékot.
Mindezek tükrében egyértelmű, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben az olvasó van, aki a legtöbb esetben fizet egy adott sajtótermékért. Jóindulatával, jogos tájékozódási szándékával alaposan visszaélve manipulációt adnak a pénzéért, de ezt alapos, tényfeltáró, „független” írásnak álcázzák. Amikor a példányszámok zuhanásán, a nyomtatott sajtó szűkülésén sóhajtozunk, a saját magunk által okozott hitelvesztést sem árt belekalkulálni.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet
2014. október 29.
Elítélték Kerekes Károly képviselőt
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a Legfelsőbb Bíróság Kerekes Károly RMDSZ–es képviselőt amiatt, hogy feleségét, illetve fiát alkalmazta marosvásárhelyi képviselői irodájában – közölte az Agerpres hírügynökség.
A képviselő ellen januárban emelt vádat a Legfőbb Ügyészség, miután az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség érdekbeli összeférhetetlenségnek nyilvánította a családtagok alkalmazását. A nem jogerős ítéletben a bíróság 3000 lej perköltség megtérítésére kötelezte a honatyát, négy év próbaidőt állapított meg, és mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta állami tisztségek betöltésétől.
MTI
Erdély.ma
2014. október 29.
(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
A Sütő András- műhelykonferencia előadásainak programja
Mint arról korábban hírt adtunk, ma reggeltől kezdődően Sütő András- műhelykonferenciát szervez a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kara. A konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában. A konferencia előadásainak részletes programját Lázok János, a rendezvénysorozat szervezője bocsátotta a rendelkezésünkre, az alábbiakban mi is közöljük. Az értekezésekre az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban kerül sor.
Október 29, első nap. 9.00 óra: regisztráció. 10.00: A konferencia résztvevőit köszönti Sorin-Ion Crisan, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora és Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja. Délelőtti szekció: 10.00 – 13.00 óra, elnök: Szász László. 10.00 – Soltész Márton: "Magunkat írjuk tehát". Sütő András valóságértelmezésének eszmei-poétikai vonatkozásai. 10.20: Cseke Péter: Új fejezet otthonirodalmunk történetében. Az Anyám könnyű álmot ígér műfajtörténeti háttere. 10.40 – Elek Tibor: Korszakhatár az életműben: Anyám könnyű álmot ígér. 11.00: az előadások vitája. 11.20: kávészünet. 11.40 – Filep Tamás Gusztáv: "ami hazugsággal indul és hazugsággal folytatódik, bajosan végződik igazsággal" – Egy párhuzam és egy eltérés Szabó Gyula és Sütő András pályaképében. 12.00 – Novák Csaba Zoltán: Válaszúton. A megfigyelt Sütő András közéleti szerepvállalásának alakulása. 12.20 – Vincze Gábor: Sütő András a magyar diplomáciai iratokban az 1970–80-as években. 12.40 – Kántor Lajos: Önreflexiók – avagy Sütő-levelek kommentárja. 13.00: az előadások vitája. 13.20: kávészünet. Déltáni szekció: 15.00 – 17.30 óra, elnök: Filep Tamás Gusztáv. 15.00 – Kovács Dezső: Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója. 15.20 – Szász László: "Szerepvivő emberré lettem". Sütő András Kálvin-portréja. 15.40 – Jákfalvi Magdolna: A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje. 16.00: az előadások vitája. 16.20: kávészünet. 16.40 – Vida Gábor: Én és ők, perzsák. 17.00 – Lázok János: A kerek félalmák dramaturgiája. 17.20 – 17.40: az előadások vitája, majd kávészünet nélküli helyszínváltás mikrobusszal a Stúdió Színházban felállított kiállításra.
Október 30. Délelőtti szekció: 9.00 – 12.00 óra, elnök: Mester Béla. 9.00 – Cristian Réka: Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol–amerikai világban. 9.20 – Petzoldt Silvia: Magunkról és másokról: erdélyi viszonyok Sütő András és Paul Schuster regényeiben. 9.40 – Mester Béla: Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban. 10.00 – Aradi Schreiner József: Hogyan hántsuk a Sütő-életmű hagymáját? 10.20: az előadások vitája. 10.40: kávészünet. 11.00 – Kuszálik Péter: Beiträge zur… avagy az életmű kritikai kiadásával kapcsolatos kérdések. 11.20 – G. Balla Ilona: Előfeltevések Sütő András hálózati kritikai kiadásának módszertani vonatkozásairól. 11.40 – Dávid Gyula: Sütő- pályaív – a Kriterion felől nézve. 12.00: az előadások vitája. 12.20: kávészünet. Kora délutáni szekció: 12.40 – 15.00 óra, elnök: Dávid Gyula. 12.40 – Markó Béla: Egy félbemaradt kultusz (Sütő András helye a romániai magyar kisebbségpolitikában). 13.00 – Láng Gusztáv: Csipkerózsikával kezdődött. Egy irodalmi vita mint kanonizáció. 13.20 – Molnár Gusztáv: Értelmiségi állásfoglalások az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban. 13.40 – Demény Péter: Sütő András nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata. 14.00 – Lőrincz József: Az igazmondó Sütő András. 14.20 – 14.40: az előadások vitája. 15.00 – 16.30: kávészünet, ebéd. 16.30 – 16.45: helyszínváltás, mikrobusszal a Bernády Házba. 17.00 – 19.00 óra: esti zárószekció a Bernády Házban: a tagozati elnökök összegező beszámolója meghívott közönség előtt. A résztvevők és a közönség hozzászólása biztosított mindegyik előadás után. Záróbeszéd: Balási András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem prorektora.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 29.
Kelemen Hunor a történelmi egyházak elöljáróival egyeztetett a közösségépítésről
A magyarság jövője közös ügyünk
Államelnök-választási kampányában a magyarság ügyének közös képviselőetéről, a szükséges szociális szolgáltatásokról, egészségügyről, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és oktatási kérdésekről egyeztetett Kelemen Hunor szövetségi elnök az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljáróival. „Közösen többek és erősebbek vagyunk, jobban el tudjuk látni közösségépítő feladatainkat. A magyarságnak széleskörű összefogásra van szüksége az élet minden területén, mert azok, akik építeni akarnak, jólétünk érdekében dolgoznak, csakis egységesen léphetnek fel a magyarság valamennyi fontos ügyében” – összegezte a találkozók tapasztalatait az RMDSZ államelnök-jelöltje. 
Jakubinyi György római katolikus érsek és Kelemen Hunor szövetségi elnök a magyarság érdekvédelmi szervezetének rendelkezésére álló képviselőeti eszközökről beszélgetett, valamint arról, hogy az ország közéletének új korszakában arra van a legnagyobb szükség, hogy a magyarság összezárjon, pontosan ismerje lehetőségeit és kitartóan haladjon tovább azon az úton, amelyet az RMDSZ taposott ki az elmúlt két és fél évtizedben. „A parlamentáris demokrácia és a folyamatos párbeszéd volt eddig is törekvéseink két legfontosabb eszköze. Ebben szellemben szeretnénk folytatni érdekképviselőeti munkánkat” – tette hozzá az RMDSZ elnöke. 
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az erdélyi magyar közösség egyházi ingatlanjai visszaszolgáltatásának folytatását és a visszakapott épületek közösségi hasznosítását tekinti az egyik jelentős érdekvédelmi feladatnak. „Huszonöt éve arra vállalkoztunk, hogy megszerezzük vagy visszaszerezzük az identitásunk megőrzése szempontjából fontos jogokat, értékeket. Ezt a munkát csak összehangolt fellépéssel, a közösség széleskörű támogatásával folytathatjuk. Úgy gondolom, az eddigi eredményeink felhatalmaznak arra, az RMDSZ és a magyarság szövetségének megerősítését kérjük egy új időszak küszöbén” – mondta Kelemen Hunor az egyházfővel való találkozón. 
Böcskei László római katolikus megyés püspök az idősek gondozásáról, az otthoni beteggondozásról és a gyerekotthoni körülmények biztosításáról beszélgetett Kelemen Hunorral, aki elmondta: az egyház ilyen irányú tevékenységeit azért tekinti fontosnak, mert az állami gondozásból jelenleg hiányzik a valódi törődés, a szeretetszolgálat. „Ez az a többlet, amit az egyház mindig is nyújtott az embereknek, ezért úgy gondolom, hogy az államnak támogatnia kell azokat a kedvező szociális szolgáltatásokat, amelyeket az egyházak hosszú évtizedek óta következetesen működtetnek” – fogalmazott a tanácskozáson a szövetségi elnök, aki az iskolai vallásoktatásról azt mondta: fontos, hogy a gyermekeknek biztosítsák a felekezeti hovatartozásuknak megfelelő hittanóra lehetőségét. 
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az európai szintű egészségügyi szolgáltatásokat és az ilyen profilú intézmények létrehozásának szükségességét említette a Kelemen Hunorral való találkozóján, amelynek további kiemelt témái az anyanyelvű oktatás gyermeklétszáma, valamint a műemléktemplomok helyreállítására felhasználható európai uniós lehetőségek voltak. „Hosszú távú stratégiát kell kidolgoznunk a magyar nyelvű tanítás terén, főként a vegyes és szórványkörnyezetre vonatkozóan kell felvázolnunk egy nagyon pontos jövőképet az oktatásszervezés irányáról. A stratégia létrehozásában egyházaink hozzájárulása elengedhetetlen, ahogy a gyakorlatba ültetésében is fontos szerepük lesz, hiszen a szülőkhöz továbbra is el kell juttatnunk minden lehetséges módon az anyanyelvű oktatás fontosságának üzenetét. Ez az identitás megőrzésének alapja ” – mondta a találkozón az RMDSZ államelnök-jelöltje a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének. 
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke fontosnak tartja a választásokon való jelenlétet és arra ösztönzi az erdélyi magyarságot, hogy minél nagyobb számban vegyen részt a vasárnapi szavazáson, amikor a közösség jövőjéről is dönteni kell. „A magyarság hiteles képviselőetét kell biztosítanunk és megerősítenünk a következő időszakban, amikor újabb kihívások várnak ránk, amikor a hazai közvélemény arra figyel, hogy nekünk, magyaroknak mennyire erőteljes a hangunk, milyen mértékben támogatjuk azt, amit közös ügyünkként meghatároztunk”– jelentette ki a november 2-i megmérettetésről az evangélikus-lutheránus egyház vezetője, aki sok sikert kívánt Kelemen Hunor szövetségi elnöknek érdekvédelmi munkája folytatásához.  (RMDSZ)
Nyugati Jelen (Arad)
2014. október 29.
Sajtóhiéna
Felfutó hírmagyarázóként, hangot adó vezércikkíróként sem idegenkedett az elfogult következtetések levonásától, a kivagyiság éppúgy nem állt távol tőle, mint a pártütés. Hogy ezt mindig legmélyebbről fakadó saját szenvedélyes meggyőződéseként tudta eladni, magyarázza évekig tartó sikerét.  A papír sokat elbír, de a figyelmes olvasó már akkor észrevehette, hogy interjúiban nemegyszer alákérdezett azon alanyoknak, akiknek kedvezni akart, így pedig az objektív tájékoztatás, mint cél csak elhomályosodhat, s a vezércikkeiben ehhez csatolt hír- vagy információ-értelmezést már csak egy lépés választotta el a kimondott félrevezetéstől. Végül addig kereste a hatalmasokhoz dörgölőzés módozatait, míg a pénzeszsákok felfigyeltek rá és akadt köztük, aki zsoldjába fogadta. 
Ezt követően a szenzációhajhász és a pártoskodó acsargás és tényhamisítás olyan példáit produkálta, hogy aki gyászolja a nyomtatott újságok hanyatlását, sem mondhat egyebet: ha azok ilyenek, megérdemlik a sorsukat. A kiegyensúlyozottabb demokráciákban negyedik hatalmi ágként számon tartott sajtó nagyobb szégyenére valóságos szópestist zúdított a közéletre. Nemhogy nem járult hozzá annak megtisztításához, hanem betagozódva a korrupció mindent átható rendszerébe, maga is ontotta az ártalmas, kábító cikkeket. A szó hitelének aláásásában kelt versenyre a többi sajtóhiénával, együtt üvöltött a farkasokkal és tiport el, rágalmazott meg, feketített be bértollnokként mindenkit, aki nem volt gazdája vagy tábora, bűnszövetkezete kedvére való.
Fordulat a lejáratásnak ebben a se vége, se hossza hadjáratában akkor következett be, mikor bizalmas információhoz jutva maga is betörhetett a tőkepiacra, és tőzsdecápákat megszégyenítő ügyességgel egyik napról a másikra megtollasodott. A manipulált piacon olcsón vett részvényein hamarosan nagy felárral tudott túladni, és ettől egy csapásra gazdái közé emelkedett. Némi pénzmosásra volt már csupán szükség, hogy elrejtse vagyona eredetét, és még szenátorságot is vásárolt magának – nyilván, a mentelmi jog tetszett meg neki benne. A napokban lepleződött le és került börtönbe. Már nem sajtóhiénaként, bár akként is megérdemelte volna.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. október 29.
Fontos a magyarság részvétele az államelnök-választáson
„A magyar szavazatokkal felmutathatjuk, hogy olyan közösség vagyunk, amellyel számolni kell” – jelentette ki Antal Árpád a közelgő államelnöki választásokkal kapcsolatban, és arra is kitért, hogy miért fontos Kelemen Hunorra szavazni.
Az, hogy milyen arányban megy el a magyarság az államelnök-választáson szavazni, meghatározza az elkövetkező tíz év történéseit, szerepvállalását a romániai politikai életben – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mint a városvezető magyarázta, érezhető, hogy ezúttal lezárul egy korszak, és egy új kezdődik, a román politikai sakktáblán pedig újrapozicionálás történik, és aszerint veszik komolyan a szervezeteket, illetve közösségeket, ahogy most teljesítenek. Nem mindegy az sem, hogy Kelemen Hunor neve mellett hány szavazat lesz – fejtette ki Antal Árpád. Mint magyarázta, ezúttal az erdélyi magyarok szavazatával semmit nem lehet eldönteni, ugyanis egyik jelölt sem nyerhetné meg első fordulóban a választásokat, még akkor sem, ha minden magyar mellette szavazna, ugyanakkor a második fordulóba bejutó felállást sem befolyásolhatja.
Arra is kitért a polgármester, hogy amennyiben Kelemen Hunor kevés szavazatot kap Sepsiszentgyörgyön, vagy éppen Háromszéken, abban az esetben a helyi politikusoknak csökken a befolyása az RMDSZ-en belül. Azt pedig, amit Tamás Sándor, továbbá Antal Árpád képviselő, nem tudnák erőteljesen megjeleníteni a szövetségben, így az ő részükről a választások tétje, hogy milyen mértékű lakossági támogatást kapnak a háromszékiektől.
Antal szerint amióta Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, azóta jobb irányba halad a szövetség, ebben pedig nekik is szerepük volt, hiszen kellő szavazatot és támogatást tudtak felmutatni a lakosság részéről a korábbi parlamenti, valamint önkormányzati választások alkalmával.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. október 29.
A hülyítésen túl
Sajnos az RMDSZ vezető tisztségviselőinek túlnyomó többsége már nem az erdélyi magyarság feltétlen érdekvédőjeként hallatja hangját, hanem egy romániai párt jól vagy rosszul képzett, minden hájjal megkent politikusaként, ám Antal Árpád és Tamás Sándor a kivételek közé tartozik.
Ha egy közvélemény-kutatáson megkérdeznék tőlünk, hogy egy esetleges, a jövőnket nagyban meghatározó tárgyalássorozaton ki képviselője érdekeinket a szövetség részéről, Sepsiszentgyörgy polgármestere, illetve a Kovászna Megyei Tanács elnöke előkelő helyen végezne.
Rendkívül szerencsés, hogy azok is így gondolták, akik ismét szükségét érezték tárgyalóasztalhoz invitálni a többség és kisebbség képviselőit. Sikerélményként hat, hogy háromszéki érdekvédőink – a kormányzás „életbevágó” fontosságát szajkózó bukaresti pártpolitikusainkkal ellentétben – ki merték mondani: az 1993-as neptuni találkozó következménye, a „kontrollkooptáció” elfogadása csapda volt: a magyarság hatalomba emelésével nem teljesültek a székelyföldi követelések.
Képviselőink – a mindenkori kampányok idején rendszerint diadalként világgá kürtölt „megvalósításokat” végre őszintén a helyükön kezelve – kijelentették, a NATO-s és uniós csatlakozás óta, azaz legalább hét éve gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt a közösségi jogok terén, sőt a létező jogokat is igyekszik megnyirbálni a hatalom.
Fontos hozzátenni, hogy Antal Árpád és Tamás Sándor nem valamiféle partizánakciót hajtott végre, miután „rosszakaróik” igazságszérumot kevertek kávéjukba: háromszéki érdekképviselőink az RMDSZ elnökének felhatalmazásával vettek részt az amerikai közvetítéssel létrejött találkozókon.
Jó lenne azt is megtudni, hogy ezek az állítólagos amerikaiak kicsodák is, hogy most miként váltotta fel a Neptunon mediáló, tengerentúli központú Project on Ethnic Relationst egy idén Romániában bejegyzett, Friends of Project on Ethnic Relations nevű szervezet, vagy azt, hogy mégis kik képviselőték a román felet.
De egyelőre elégedjünk meg ennyivel: az üres, megtévesztő, hazug kampánydumákkal és magyarázkodásokkal csak saját magunkat hülyítjük – néha legalább a románoknak és az amerikaiaknak az igazat mondjuk.
Páva Adorján
2014. október 29.
Magyarok zenéje és tánca Váradon
Október 28-án, kedden este hét órától a nagyváradi színházban tartották meg a Kárpát-medencei magyarok zenéje 2014 című hangversenyt.
A hangversenysorozat váradi koncertjét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és Biró Rozália szenátor védnöksége alatt Böszörményi Gergely Magyar Örökség díjas budapesti kiadó, koncertigazgató, valamint a Nagyvárad táncegyüttes szervezte meg. Az esten először a Nagyvárad Táncegyüttes lépett fel egy rövid, de látványos, hangulatos műsorral, ezt követően pedig a szervezők és a védnökök léptek színpadra, hogy szóljanak a közönséghez. Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője elmondta, hogy a 2001-ben indított Kárpát-medencei magyarok zenéje koncertsorozat csak az idén jutott el először Nagyváradra, holott ennek már régen meg kellett volna történnie.
Üzenetek
Biró Rozália szenátor beszédében kifejtette, hogy a kultúra összekötheti a Kárpát-medencei magyarokat. Mint mondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan fordulat következett be, ami számos lehetőséget kínált, viszont „úgy érzem, hogy huszonöt év után egy kicsit megtorpantunk, kételyeink, kérdéseink vannak, egy kicsit hátrébb lépve nézzük a történéseket, és kevésbé akarunk a részesei lenni. Azt hiszem, hogy ez az egyik legnagyobb veszélye a jelenünknek és a jövőknek. Nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak nincs más választása mint az, hogy a szülőföldünkön éljünk és érvényesüljünk. Hogy valahogyan úgy építsük újjá a mát és a jelent, hogy a gyermekeink számára jövőt tudjunk vele építeni. Ha időnként kételkedünk abban, hogy ilyen is volt-e az a világ, amit huszonöt évvel ezelőtt álmodtunk, és amire elköteleztük magunkat, akkor ez a ma esti ünnep lehet a bizonyosságtétel arra, hogy a helyes út mégiscsak ez” – fogalmazott. Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szintén egy egyszerű, lényegre törő üzenetet közvetített a közönségnek: „Meg kell becsülnünk azt, hogy Jézus Krisztus egyáltalán megszólít bennünket és azt mondja, hogy nekünk küldetésünk van, és ott ahol él az ember, tegye végre a kezét az eke szarvára, és kezdjen már előre látni. (…) Mi általában a népi értékeket nem becsüljük annyira, mint kellene, nagyon sokszor az isteni üzeneteket is, bár meghalljuk, és olykor-olykor kedvesek a fülünknek, de igazából nem azokkal élünk. Persze, mikor látjuk, milyen nyomorúságba sodor a világban számtalan dolog, akkor megrettenünk. Hát ne így legyen a Kárpát-medencében élő magyar nemzettel, hanem tegyük már végre kezünket az eke szarvára, és hátra nézve tekintsük az értékeket, de előre tekintve kamatoztassuk ezeket az értékeket” – mondta. Böszörményi Gergely a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje sorozat koncertigazgatója az esemény eszmeiségéről és küldetéséről beszélt. Kiemelte: „2001-ben fontos volt elindítani ezt a sorozatot, mert az Úristen elhívott arra, hogy őt dicsőítsük, egymást, a magyarságot, a magyarságunkat, az összetartozásunkat szeressük, és élhetünk bárhol e földön, a humorunk, az irodalmunk, a zenénk bennünket mindannyiunkat összeköt”. Elmondta továbbá: „Ennek a sorozatnak ez lehet az egyik küldetése: akkor vagyunk jó magyarok, ha a saját kultúránkat mindenkinek minden áron meg akarjuk mutatni, de szeretnénk megismerni a velünk együtt élő nemzeteknek a kultúráját is. Meggyőződésem, hogyha ez így van, akkor a lövészárkokat be lehet tömni”
Igényes muzsika
A beszédek után lépett színpadra a kárpátaljai származású Pál István „Szalonna” és zenekara, aki a Kárpát-medence különböző vidékeinek (Szilágyság, Kalotaszeg, Rábaköz, stb.) magyar népzenéjéből adott ízelítőt, de ruszin népzenét is megszólaltatott rendkívül képzett muzsikusokból álló együttesével. A több mint egy órás koncertjükön néhány népdalban énekelt Zsikó Zsuzsanna, akit a váradi közönség a Fölszállott a páva című sorozatból ismerhet, de vendégként színpadra léptek Szilágyi Tóni és a kalotaszegi Varga István hegedűsök is. A közönség nagy tetszéssel fogadta Gera Attila klarinét és tárogatószólóit, de kétségtelen, hogy a legnagyobb sikert magának Pál Istvánnak, valamint Ürmös Sándor cimbalmosnak a szólói aratták. A közönség vastapsát egy rövid ráadással hálálta meg Szalonna és zenekara. Szünet után egy az előzőtől egészen elütő zenei világ képviselője, a Misztrál együttes lépett színpadra. A számos zenei díjjal büszkélkedő zenekar versek megzenésítésére specializálódott, erre az estére főként Babits Mihály megzenésített verseiből álló összeállításukat hozták el. Az ismert, vagy kevésbé ismert költemények egészen új köntösben köszöntek vissza az együttes érdekes és változatos hangszerelésében. Az alapvetően rockos alaphangszerelésű formációt (dob, gitár basszus), számos más hangszer egészítette ki, például csembaló, koboz, furulya, és egy sor más fúvós és ütőhangszer. A muzsikusok sokoldalúsága nemcsak abban mutatkozott meg, hogy profizmussal kezelték a legkülönbözőbb hangszereket, hanem abban is, hogy Heinczinger Miklós, Tóbisz Tinelli Tamás és Török Máté is énekelnek az együttesben, nagyon változatossá és színessé téve ezáltal az énekszólamokat. Ugyancsak kiemelkedő teljesítményt nyújtott az esten Pusztai Gábor ütőhangszeres és Hoppál Mihály nagybőgős, brácsás, gitáros, stb. is, így a Misztrál együttes fellépése kellemes emlékként él majd mindazokban, akik szeretik a magyar költészet és az igényes könnyűzene ötvözetét.
Pap István

erdon.ro
2014. október 29.
Két év felfüggesztettet kapott Kerekes Károly
Négy éves próbaidővel két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kerekes Károlyt, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselőjét a Legfelső Bíróság összeférhetetlenség miatt, mivel a képviselő saját családtagjait alkalmazta marosvásárhelyi parlamenti irodájában. Ugyanakkor Kerekes 10 évig nem tölthet be köztisztégviselői funkciót, illetve 3 ezer lejes perköltség kifizetésére kötelezték. A döntés nem végleges, 10 napig fellebbezés nyújtható be. (agerpres)
Tranisndex.ro
2014. október 30.
Az RMDSZ meg van győződve Kerekes Károly ártatlanságáról
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szociáldemokrata Platformja meg van győződve arról, hogy Kerekes Károly, RMDSZ-es képviselő nem szegett meg egyetlen hatályos jogszabályt sem, a Képviselőház jóváhagyásával alkalmazták a képviselő irodájának személyzetét – olvasható az RMDSZ Szociáldemokrata Platformja által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Az ítélet fellebbezését követően várják a Legfelsőbb Semmítőszék döntését az ügyben, addig is az ártatlanság vélelme illeti meg a képviselőt – olvasható a közleményben.
Kerekes Károly RMDSZ-képviselőt 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a Legfelsőbb Bíróság, mert feleségét, illetve fiát alkalmazta marosvásárhelyi képviselői irodájába. marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma
2014. október 30.
Valami Amerika
Kémbotrány és korrupciós ügyek uralták az államfőválasztási kampányt, a voksolás előtt pár nappal pedig a magyar–magyar verseny is hovatovább egy igazi hatásvadász amerikai filmre kezd emlékeztetni, mindennel, ami ehhez kell: bepillantással a nagyhatalmak vélt vagy valós geopolitikai játszmáiba, titokzatos erőkkel, rejtéllyel, a közösségért bátran síkra szálló hősökkel, árulókat leleplező éber megfigyelőkkel.
De mielőtt elragadna a hév, és hősökké vagy árulókká kiáltanánk ki bárkit is, lássuk, honnan indult és merre tart a történet szála. Az elmúlt hetekben – de már kampányban! – került nyilvánosságra, hogy amerikai közvetítéssel magyar–román tárgyalások kezdődtek az autonómiáról Brassó Pojánán. Újabb Neptun – kiáltottak fel sokan, lássuk be, nem alaptalan szkepticizmussal, hiszen az 1993-as paktum számos elemét, szereplőjét fedezhették fel ismét Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata főgurutól kezdve Allen Kassof amerikai közvetítőig. Különbségek azért vannak – intettek mások –: ezúttal nyilvánosságra került az ügy, a beszámolók szerint az autonómiáról tárgyalnak, várjuk hát ki a végét, hisz a magyar–román párbeszédre szükség van, Amerikának érdeke a stabilitás, akár javunkra is fordíthatjuk a helyzetet.
E két eltérő álláspont közötti szakadék tovább mélyült, mivel kampány van, és mindkét tábor igyekezett a maga hasznára fordítani a helyzetet. Antal Árpád és Tamás Sándor e hét elején mutatta be azt a szakszerű, érvekkel alátámasztott követeléslistát, amelyet a tárgyalásokon képviselőt. Nyilván, az RMDSZ számított arra, hogy az amerikai közvetítés, a román és az amerikai fél előtt végre határozottan megfogalmazott autonómiaigény, a tárgyaló személyek hitelessége – a két háromszéki politikus az RMDSZ-en belüli autonomista tábor képviselőinek számít – segít a szövetség jelöltjének, Kelemen Hunornak is. Aligha véletlen, hogy éppen a kampány utolsó hetében, jó három héttel Kassof sepsiszentgyörgyi látogatása után hozták nyilvánosságra a bemutatott anyagot. Csakhogy ez kétélű fegyvernek bizonyult: fokozta a bizalmatlanságot is, és csakhamar kiderült: a korábbi alkut tető alá hozó amerikai Project on Ethnic Relations nevű szervezet megszűnt, az ahhoz hasonló nevűt – Friends of the Project on Ethnic Relations – Romániában jegyezték be, ráadásul Hrebenciuchoz köthető. Ezzel voltaképpen a tárgyalásokban az amerikai jelenlétet kérdőjelezték meg, s mert az egyik legbefolyásosabb szociáldemokrata politikus ellen bűnvádi eljárás indult, adódott az újabb vád, miszerint bűnszövetkezet a közvetítő. Sokasodnak tehát a kérdések, egyre súlyosabb vádak hangzanak el, fokozódik a feszültség – s csak remélni tudjuk, hogy a számos megpróbáltatás után happy-enddel végződik a történet. Ehhez, persze az is kell – ugyancsak a hollywoodi közönségsikerekből tudjuk –, hogy az ugyanazon jó célért küzdők ne egymás ellen, hanem egymás oldalán harcoljanak.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 30.
Nincs szükség háttérsusmusra
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltje keddi sepsiszentgyörgyi lakossági fórumán elítélte az RMDSZ román politikusokkal Pojánán folytatott tárgyalásait, és a kiszivárgott híreket alapul véve, miszerint Viorel Hrebenciuc jegyeztette be Bukarestben a közvetítő amerikai céget, kijelentette: „Nem susmussal, korrupcióval vádolt román politikusokkal tudjuk az autonómiát megvalósítani, hanem például a nagy meneteléshez hasonló megmozdulásokkal, amikor kinyilvánítjuk, hogy az autonómia Székelyföldön népakarat, és ezt a mindenkori román kormányoknak tudomásul kell venniük.”
Szilágyi Zsolt felidézte az 1993-as neptuni tárgyalásokat, az ott megkötött paktumot és annak következményeit. Akkor „azzal szerelték le a magyarság igényeit, hogy sötét hátterű amerikai segédlettel nyelvi és kulturális jogokat ígértek az autonómia helyett” – mondotta. Kitért arra, hogy a nemzetközi helyzet akkor is forró volt, a délszláv háború késztette lépésre az amerikaiakat, akik belementek ebbe a paktumba, annak dacára, hogy akkor is, később is minden, a jugoszláviai helyzetet stabilizálni hivatott rendezési tervet területi és etnikai autonómiára alapoztak. „Nagyon jól tudták az amerikaiak is és az európaiak is, hogy autonómiával lehet hosszú távú stabilitást teremteni” – mondotta, majd hozzáfűzte, „az a magyar politikus, aki két óvodai osztályért, kétnyelvű feliratokért és néhány hektár erdőért eladja nemzeti közösségének megmaradását, az nem viszi előrébb az ügyet”. Megfogalmazta kétségeit is, hogy az amerikaiak egyáltalán benne voltak-e a pojánai egyeztetésekben, mint mondotta, „Izsák Balázs kérdésére az amerikai nagykövetség megmondta kerek perec, semmi közük a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) nevű szervezethez”, ők úgy vélik, lehettek ott amerikai meghívottak, de a közvetítő egy Viorel Hrebenciuc által bejegyeztetett román egyesület volt.
Érthetetlen számára az is, hogy miért nem tanulnak az RMDSZ-es képviselők korábbi hibáikból, és hogy mit kerestek ott a háromszéki politikusok, ha tudták, hogy ugyanaz a közvetítő, ugyanaz a cél, mint húsz évvel ezelőtt. Felhívta a figyelmet, hogy az 1993-as PER-tárgyalások egyik központi figurája az a Larry Watts volt, aki történészként könyveket jelentetett meg később arról, hogy a Securitate milyen nyitott, nyugatorientált, modern szervezet volt. (Értesüléseink szerint Larry Watts Brassó Pojánán is jelen volt – szerk. megj.) Jogosnak ítélte a civil társadalom kérését, hogy vonják felelősségre azokat, akik egy bűnszövetkezettel akarnak autonómiát megvalósítani. „Hogy lehet a nemzetünk jövőjéről olyan emberekkel tárgyalni, szövetkezni, jövőt tervezni, akik fél lábbal már a börtönben vannak. Én csodálkozom azokon a helyi politikusokon, akik nem látják ezt, akik ahelyett, hogy gyorsan menekülnének abból a szobából, még inkább Hrebenciuc úr mellé szorítják magukat” – fejtette ki Szilágyi Zsolt.
Elmondta, az EMNT és az SZNT azt szeretné, ha ilyen tárgyalásokról szó van, akkor ne csak a bukaresti kamarillapolitika, de az erdélyi magyar autonómiamozgalom is jelen lehessen, és támogatta Izsák Balázs felvetését, miszerint Magyarország képviselőjének is ott lenne a helye, sőt, úgy vélik, ezeken az egyeztetéseken az Európai Bizottságnak is jelen kellene lennie, „mert mindannyian tudjuk, Erdély, Székelyföld, az autonómiák ügye biztonságpolitikai kérdés”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 30.
Az autonómia ügyét szolgálják
„Mi nem kérünk háttérelemzést arról, ki fizeti a kávét és a vizet, ha egy beszélgetésre hívnak bennünket” – ezekkel a szavakkal hárította Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki vezetője a pojánai tárgyalások szervezőivel, közvetítőivel kapcsolatosan megfogalmazott kifogásokat és leleplezéseket.
Az elmúlt hónapokban megkereste őket a belga, a francia nagykövet, az angol követség politikai osztálya, neves nyugati újságírók, és mindannyian egyetlen dologról érdeklődtek, a székelyföldi autonómiatörekvésekről. Ugyanezzel a kérdéssel hívta őket meg Allen Kassof a pojánai találkozóra, s mivel számukra az a legfontosabb, hogy az autonómiáról minden fórumon beszéljenek, elfogadták a meghívást. „Bárkivel, aki egy árnyalattal fehérebb, mint az ördög, bármikor, bárhol le fogunk ülni tárgyalni Székelyföld érdekében” – hangsúlyozta.
A támadásokkal kapcsolatban megjegyezte, „lehet, egyesek elveszítették arányérzéküket, vagy pártpolitikai célt szolgálnak vehemens megnyilatkozásaik”. Felidézte, Izsák Balázsék első reakciója az volt, hogy őket miért nem hívták meg, Tamás Sándor szerint valószínű azért nem, mert a kezdeményezők azokat akarták tárgyalóasztalhoz ültetni, akikről azt gondolják, valóban befolyással vannak a magyar közösségre. „Savanyú a szőlő. Egyik mondatukkal azt mondják, nekik is ott kellett volna lenniük, a másikkal pedig azt, nem is ér semmit, ha az autonómiáról beszélünk” – mondotta Tamás Sándor, aki azt is kiemelte, meggyőződése, minél többször, minél több fórumon kell az autonómiáról beszélni, pártszíntől függetlenül. Élesen támadta Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét, aki szerinte azt hiszi, az ő „hitbizományuk az autonómia, kizárólagos joguk van erről beszélni”, ám ugyanakkor feladta a pártsemlegességét, amikor az EMNP kampányához csatlakozott. Okfejtése szerint ők (háromszéki RMDSZ-vezetők  – szerk. megj.) átírták a pártpolitikai logikát, és nem pártérdeket, hanem nemzetérdeket szolgálnak, példaként említette a kettős állampolgárság megszerzéséhez nyújtott segítségüket, és kifejtette, „egy másik politikai oldalon ezzel ellentétes folyamat indult el”. Ezt hibának tartja, nem a kizárólagosságra kellene törekedni, hanem arra, hogy minél többen szolgálják az autonómia ügyét. „Székelyföld akkor tud talpon maradni, ha mindannyian Székelyföld ügyét visszük előre” – hangsúlyozta. Antal Árpád kiemelte, éppen azért hozták nyilvánosságra a találkozó tényét, mert ők nem hajlandóak titkos megbeszéléseken részt venni, titokban tartani, amit ott képviselőnek. Allen Kassof kereste meg őket, hogy szeretné elősegíteni a román–magyar párbeszédet. Sepsiszentgyörgy polgármestereként nem áll módjában ellenőrizni, ki titkosszolgálat ügynöke, ki képviselői a NATO-t vagy az amerikai külügyet, de azt látta, hogy képesek voltak egy asztalhoz ültetni a román politikai elit  képviselőit és a székelyföldi RMDSZ-es politikusokat, jelen volt az amerikai nagykövetség megbízottja és néhány befolyásos véleményformáló a bukaresti médiából. Mint fogalmazott, tíz éve politizál, de mindeddig nem volt alkalma ilyen szintű tárgyaláson részt venni, román pártelnökök, vezetők előtt mutatta be prezentációit, „Nem behúzott farokkal távoztunk, hanem nagyon markánsan képviselőtük Székelyföld autonómiájának ügyét” – hangsúlyozta. Feltette a kérdést bírálóinak: akkor a következő februári találkozóra elmenjen vagy ne? Rendkívül károsnak nevezte a most zajló folyamatot, ők mindig üdvözölték, amikor az SZNT nemzetközi kapcsolatokat épített, és törekedtek az árkok betemetésére is, elmentek, mozgósítottak a székely szabadság napjára, szervezőkként vettek részt a nagy menetelésben. Izsák Balázs is az RMDSZ-es önkormányzatok segítségével lépked előre, a székely zászlók kitűzéséért, az autonómiahatározatok elfogadásáért a jogi felelősség nem az SZNT-t, hanem a helyi tanácsokat terheli – mondotta. Meglátása szerint az SZNT és az EMNP vezetői most szétverik mindazt, amit eddig nagy nehezen felépítettek, ez pedig árt az autonómia ügyének is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 30.
Középpontban Sütő András életműve
Kós Anna dékán bevezető szavaival és Sorin Crisan rektor tanulmányának bemutatásával kezdődött meg tegnap a (M)ilyen gazdagok vagyunk (?) című Sütő András-műhelykonferencia, amelynek helyszíne a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központ. Szervezője a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara. A Magyarországról érkezett, illetve a helybeli vendégeket a szervezők nevében Lázok János irodalomtörténész, a Művészeti Egyetem docense köszöntötte. A közönség számára is nyitott rendezvény első délelőttjén népes hallgatóság vett részt.
Kós Anna dékán az életmű hátterét is figyelembe vevő szakszerű értékelés fontosságára hívta fel a figyelmet, Sorin Crisan rektor Az epikai készenlét állandósága című tanulmányában az életmű fontosságára, továbbá a román közönség körében is népszerűvé vált Anyám könnyű álmot ígér című kötet és a Sütő- drámák erényeire hívta fel a figyelmet.
A nyitónap első előadásainak összefoglalására az ülést vezető Szász László irodalomtörténészt, a Károli Gáspár Református Egyetem docensét kértük meg.
– Bár nem minden előadó jött el, véleményem szerint a szervezők célja az volt, hogy olyan előadások kerüljenek egymás mellé, amelyek izgalmassá teszik a sütői recepciót. Ha a konferenciának lesz végeredménye, akkor el kell indítani egyrészt a sütői recepció tudományos értelmezését, az életmű szakszerű, igényes, irodalomtörténeti és irodalom-prózapoétikai szempontok alapján történő feldolgozását. Ha egy életművet az alkotó életében mítoszok vesznek körbe, a szerző halála után ezt a szerepet az irodalomtudománynak kell átvennie.
Irodalomtörténészként általában az a tapasztalatom, hogy a szerző halála után elkövetkező 15-20 évben dől el, hogy az életmű bekerül-e az irodalmi értékrendbe, vagy valamikor újra fel kell fedezni. Sütő András munkássága azt bizonyítja, hogy folyamatosan megmarad, és folyamatosan viták vannak körülötte, ami nem baj, hisz élteti az életművet. Arra kell nagyon odafigyelnünk, hogy le kell hántani a túlságosan heroizált, mítosszá avatott gondolatokat, amelyek az irodalmon túl a politika felé mutatnak. Ezért volt meggyőző a fiatal és nagyon tehetséges irodalomtörténész, Soltész Márton tanulmánya, aki először jár Marosvásárhelyen, és az egyetemen tanult Sütő Andrásról. Kutatásai nyomán objektíven a mai legfiatalabb korosztály szemével vizsgálja az életművet, ami azt bizonyítja, hogy az író él, és korosztályának továbbra is jeles képviselője marad. Cseke Péter egyetemi tanár az ismert irodalomtörténeti irányvonalat képviselői, Sütőnek a népi irodalomhoz való kötődését egyfajta történészi és szociográfusi megközelítéssel. A legizgalmasabb előadás az Elek Tiboré volt, aki tudatosan megfogalmazta a maga vitakérdéseit, és szinte a lehetetlent kísérelte meg, amikor egyesíteni tudta az Anyám könnyű álmot ígér alapvetően kétféle értelmezését, a szociográfiai valóság vonatkozásút és a prózapoétikait. Igaznak kell tartanunk az előadó azon provokatív állítását, miszerint Sütő művét a posztmodernitás előfutárának is lehet tekinteni. Az Anyám könnyű álmot ígérben annyiféle hangnemváltás ismerszik fel, amit később, a XX. század legvégén az Esterházy-típusú irodalmárok hoznak be a szépprózába. Az irodalom nagy dilemmája, hogy a valóságot kell közvetítenie, de úgy, hogy esztétikai érték, élmény legyen. Amint Soltész Márton előadásából kiderült, Az anyám könnyű álmot ígér azért is maradandó, mert olyan korosztály tagjainak is közvetíteni képes a mi nemzedékünk iszonyatosan keserű tapasztalatait, akik a posztmodern korban felnőve nem is tudják, hogy a szocializmus valósága mit jelent – nyilatkozta Szász László.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 30.
A zene Álom
Dalok kicsiknek és nagyoknak
A zene Álom – hirdeti ezt a 20 éves marosszentgyörgyi Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa. Hogy miért különleges, miért más? Mert Baricz Lajos költő-plébános megzenésített verseinek gyűjteménye – zeneszerző Simon Kinga – kottákat és CD-lemezt is tartalmaz.
Albert Katalin illusztrációi már a borítólapon is megteremtik azt a különleges, álomszerű hangulatot, amelyet ezek a dalok tükröznek. Baricz Lajos versei egyszerűek, játékosak, Istenhez és emberhez egyaránt szólnak. Most ezek a sorok kaptak szárnyra Simon Kinga dallamain. A kiadvány első részében egyházi, a második felében pedig gyerekeknek szóló, könnyen megtanulható és tanítható, fülbemászó dalok vannak.
A könyv megjelenését nemcsak a bevezetőben jelzett évfordulók ösztönözték, hanem az is, hogy a két együttes kétévente meghívást kap a kecskeméti nemzetközi ifjúsági és gyermektalálkozóra, ahova a maros-szentgyörgyiek sohasem mentek üres kézzel. Legutóbb ezeket a dalokat vitték, amelyeket most kötetbe foglaltak. A dal, a zene a marosszentgyörgyi plébánia környékén kifogyhatatlan. A szerzők elárulták, hogy összesen több mint 80 ének van még a tarsolyban, ezek közül 31-et válogattak ki a kötetbe. Különlegessége az is, hogy Albert Katalin vezeti a MAKITA rajztábort, egy ilyen alkalommal születtek meg azok a rajzok, amelyek illusztrációként a mesevilágba röpítik a dalokat hallgatókat.
A kötet már külföldi turnén is járt: Kecskemét után Zalaszentgyörgyön mutatták be. Itthon minden egyházzenei táborban, amelyen részt vettek, elhangzott több tucat dal. Legközelebb november 22-én csendülnek fel a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Van még a kötetből, jut bőven óvónőknek, tanítóknak, kántortanítóknak, akik bátran meríthetnek e tiszta forrásból, hiszen a dallamok könnyen elsajátíthatók, a szövegek játékosak, rólunk szólnak, hitünkről, környezetünkről, ünnepeinkről.
-vagy-
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 30.
Orvostörténeti kalandozás a Tékában
Igencsak meglepődne ma az a szemfájós beteg, akinek azt tanácsolnák, hogy szénné égetett vakondok faolajjal kevert porával gyógyítsa magát. A Gelencei orvosi könyvecske gazdag hasonló "gyógyszerekben" – hallottuk a Beszélő könyvek szerda esti rendezvényén, amely az 1700–1800-as években Marosvásárhelyen folyó orvoslást vette számba, s ennek kapcsán a Teleki Tékában található gazdag orvostörténeti anyagról is szó esett. Lázok Klárának, a Téka vezetőjének ezúttal Spielmann Mihály történész, a Téka könyvei és az erdélyi orvostörténet jó ismerője, valamint Berekméri Róbert Árpád történész, levéltáros, az ispotályok történetének kutatója volt a beszélgetőpartnere. A népi gyógyszerekről, a hasznos egészségügyi tanácsokról szóló jeleneteket Barabás Olga rendezésében Puskás Győző és Gönczy Katalin adta elő meggyőző átéléssel.
A Teleki Tékában sok az orvosi témájú könyv. Ezekből láthattak ízelítőt a freskós terem alkalmi tárlójában a résztvevők, köztük orvosok és orvostanhallgatók is.
A könyvek között volt az Ars Medica (Egész orvosságról való könyv), az eddig ismert első magyar orvosi mű, mely az emberi test betegségeit és gyógykezelését tárgyalja. A könyvet 1577-ben adták ki Erdélyben, szerzője Váradi Lencsés György, akiről nem sikerült kideríteni, hogy hol végezte orvosi tanulmányait. A kéziratot a 1757-ben Rhédei Zsigmondné báró Wesselényi Kata asszony másoltatta le Erdőszentgyörgyön. A kéziratos könyvet betűhív másolatban, a XVI. századi helyesírás szerint dr. Varjas Béla adta ki 1941-ben. Az Ars Medica a korabeli orvosi szókincset próbálta magyarítani, s a tudós orvoslás mellett a népi orvoslás praktikáit is felhasználta. Ahogy fejtől lábig mindenféle nyavalyáról ír, a szerző a gyógymódok mellett feltüntette, hogy próbált, ami azt jelenti, hogy nem halt bele a beteg – mondta humorosra fordítva a szót Spielmann Mihály. Véleménye szerint a 18–19. század azért annyira gazdag orvosi könyvekben, mivel kevés volt az orvos, s az emberek a könyvek alapján próbálták saját magukat gyógyítani.
A beszélgetés során szó esett Pápai Páriz Ferenc Pax corporis, a testi békéről szóló, 1696-ben megjelent könyvéről, amely 17 kiadást ért meg. Gyakorlati tanácsaiban a népi és a tudós orvoslás fonódik össze. A Falusi emberek patikája című könyvet Benedeki Enyedi Ó János, a parajdi császári és királyi tekintetes só-tisztség mellett levő királyi seb-orvos adta ki. Ebben az időben nem választják külön az emberi és állati orvoslás praktikáit, ugyanis az embert jobban érdekelte barmának egészsége, mint a sajátja.
A továbbiakban Spielmann Mihály részletesen szólt Kibédi Mátyus István tevékenységéről, akinek munkásságát orvostörténész édesapja sok éven át tanulmányozta.
A református kollégiumban végzett, majd a híres nyugat-európai egyetemeken orvosi diplomát és gyakorlatot szerzett kibédi származású orvos 1756-ban tért haza szülőföldjére, s 1757-ben Küküllő megye és Marosszék első főorvosává választották. Utazásai során állt modellt Kolozsváron Boér Márton festőnek, akit marosvásárhelyi Ebhát utcai házában gyakran látott vendégül. Az elkészült portré, amit kedden este a közönség is láthatott, bekerült a Teleki Tékába. Kibédi Mátyus István szabad óráiban anyanyelvén írta meg a Diaetetica I-II. kötetét, majd a könyv sikerét látva készült el a hatkötetes Ó és Új Diaetetica, amelynek kiadását az igényes pozsonyi Landerer kiadóra bízta. "Az életnek és egésségnek fenn-tartására és gyámolgatására. Istentől adattatott nevezetesebb Természeti Eszközöknek… elé- számlálására" szolgáló könyvét a megelőző orvostudomány előhírnökének tekinthetjük. Közegészségtan, környezet-egészségtan, munkaegészségtan, táplálkozástudomány, ásványvízelemzés, testnevelés, anya-, csecsemő- és gyermekvédelem, geriátria, balneológia, növényleírás – mind jelen van a hat kötetben, amit szép magyar nyelven írt meg. Az egészség megfogalmazásáról szóló részletet a vendég előadók tolmácsolták.
Kibédi Mátyus István végrendeletében gazdag könyvtárát és nyomdáját a kollégiumra hagyta.
A marosvásárhelyi ispotályok történetét Berekméri Róbert Árpád idézte fel. A Szent Lélek rend által működtetett első ispotály keletkezésének helyét nem ismerjük. A levéltári forrásokban viszont sok adat található a Gecse Dániel utca végén, a mai Kistemplom helyén a reformátusok által építtetett és fenntartott ispotály működéséről, ahol a test és a lélek gyámolítása mellett feltehetően gyógyítottak is. Az ispotálymester és - bíró vezetésével, valamint az egyháztanács (Consistorium) felügyelete alatt nagyon szigorú rendszabályok érvényesültek. Az 1730-as évektől, a katolicizmus térhódításával komoly vita alakult ki a felek között az ispotály tulajdonjoga miatt. A katolikusok azt kérték, hogy a hat szerencsétlen református mellé vegyenek be katolikus rászorulókat is. Ebből peres ügy lett, s a városi tanács kivette az egyház kezéből a fenntartás jogát, de mivel nem költöttek rá elég pénzt, az 1800-as évek kezdetén az ispotály és mellette levő templom tönkrement, s a helyén kezdték meg a Kistemplom építését – hangzott el többek között Berekméri Róbert Árpád válaszában.
Majd Spielmann Mihálytól hallottuk, hogy a Kövecses és a Rákóczi (ma Avram Iancu) utca sarkán felépült régi kórházban 1812-ben már 36 beteget ápoltak. A szegény betegeket ingyen látták el, a módosabbaktól kezelési díjat kértek.
A marosvásárhelyi országos polgári gyógyintézet egyik alapítója, aki az intézet történetét is megírta, Szotyori József orvos elsőként alkalmazta a városban a himlő elleni oltást. Szerepet vállalt a közéletben, s vagyonát jótékony célokra hagyományozta.
Marosvásárhely tiszteletre méltó és jelentős orvosai közül dr. Gecse Dániel emlékét idézték a beszélgetés során. A református kollégium kibédi származású végzettje Budapesten, majd Bécsben tanult. Orvosi szaktudása mellett jótékonykodása miatt vált kedveltté, mivel sok szegényt ingyen gyógyított. Hosszú hányódás után 1815-ben telepedett le Marosvásárhelyen, 1817-ben városi főorvosnak és kórházi orvosnak választották. Gondoskodott arról, hogy két külön teremben a megesett lányok ingyen szüljenek, mivel maga is törvénytelen gyermekként jött világra.
Institutum philanthropicum ("emberbaráti intézet") néven alapítványt hozott létre. Először 2000 forintot tett le a marosvásárhelyi református főiskola pénztárába, amihez végrendeletében még 6000 forintot csatolt, s anyja halála esetére egész vagyonát az alapítványra hagyományozta. Ennek az összegnek, amelyből az alaptőke terhére nem lehetett kivenni, a számítások szerint 1920-ig egymillió forintra kellett volna nőnie, a kamatot pedig jótékony és közhasznú célokra fordítani.
Gecse Dániel sajnos nem tudhatta, hogy száz év múltán milyen változások következnek be Erdélyben, amikorra a pénz már elértéktelenedett, a földekbe fektetett összeg pedig a jobbágyfelszabadítás utáni földosztáskor elúszott, így célját a jó szándék ellenére nem érte el.
Az említett időszakban az átlagéletkor nagyon alacsony volt, járványok pusztítottak, a férfiak harcokban estek el, a nők közül sokan gyermekágyi lázban a rossz higiéniai körülmények miatt vesztették életüket.
Az érdekes orvostörténeti adatokban gazdag előadás az erdélyi származású Felvinczi György magyar fordításából ismert mű (A salernói iskola könyve az egészség megőrzéséről) néhány jó tanácsával zárult. Lázok Klára pedig további kutatásra biztatta a jelen levő egyetemi hallgatókat.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 30.
Nevelni, sokáig éltetni a Búzavirágot
Beszélgetés Engi Márta egyesületi elnökkel
Engi Márta pedagógust, a pécskai Búzavirág néptánccsoport művészeti vezetőjét a Búzavirág Egyesület közelmúltban megtartott tisztújító ülésén a civilszervezet elnökévé választották. A vele folytatott beszélgetésben a terveiről, a jövőbeli elképzeléseiről faggatjuk.
– Gratulálok a megválasztásához. Vannak-e újszerű tervei, elképzelései?
– Mint ahogy a leköszönt is, az új vezetőség is legfontosabb feladatának tekinti a néptánccsoport működési feltételeinek a biztosítását, az ehhez szükséges anyagi alapnak az előteremését.
– Mi az, amire biztosan számíthatnak?
– Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a Városi Tanács rendszeresen támogatja a munkánkat. Ami a pályázati lehetőségeket illeti, az utóbbi időben annyira összetett elszámolási rendszer lépett életbe, hogy igen beszűkíti a lehetőségeket. EU pályázati lehetőségről csak akkor álmodhatnánk, ha valamilyen csoda folytán szert tehetnénk egy saját székházra. Akkor más egyesületekkel összefogva, komolyabb pályázatokban is gondolkodhatnánk.
– Hány táncossal foglalkoznak manapság?
– A négy csoportban összesen 80 táncos gyermekkel, illetve fiatallal foglalkozunk. Mivel oktatókból és csoportvezetőkből is szükség van utánpótlásra, a nagycsoport egyes tagjai foglalkoznak a kicsikkel. Remélem, a nagy táncosok közül ki tudunk nevelni egy-két olyan lelkes oktatót, akik továbbviszik a stafétát.
– Mekkora mértékű a táncos-elvándorlás?
– Régen a fiúknál a katonaság volt a vízválasztó. Manapság nem viszik őket katonának, csakhogy az érettségi után alig táncolnak tovább. Ez nem csak nálunk, más néptánccsoportoknál is hasonlóképpen történik, hiszen a művészeti vezető kollégákkal folytatott beszélgetéseken kiderült: náluk is hasonló a helyzet. Az óvodás korban elkezdett táncot az általános iskolában, sőt a középiskolában is folytatják, de érettségi után csak akkor működik tovább, ha helyben van az egyetem. Pályaválasztás után már a próbákra vagy a fellépésekre nem tudnak eljönni.
– Tánctáborokba járnak-e?
– Természetesen, a nyáron is két tánctáborban jártunk. Ehhez a legnagyobb összeget általában az útiköltség teszi ki, éppen ezért, ha autóbuszt bérlünk, megpróbálunk minél több gyermeket elvinni. Bevált szokás, hogy a táborozási költségeket rendszeresen a szülők állják, akik folyamatosan támogatják a tánccsoportot. Megéri, mert egy-egy táborból sok új tánccal térünk haza. Az október 23-i ünnepi műsoron is a tánctáborban tanult táncokkal léptek fel a gyermekek.
Táncházat szeretnének
– A nagyok, akik ugye a legjobb táncosoknak számítanak, hány táncot tudnak?
– Mielőtt válaszolnák, meg kell állnunk egy pillanatra. Az, hogy táncot vagy koreográfiát tudok, két különböző dolog. Mert a táncot akkor tudom, ha bárhol megszólal, felismerem a zenéjét, amire néhány lépést el tudok táncolni. Ami a koreográfiát illeti, ha a gyerek hallomásból ismeri is a táncot, nem biztos, hogy a koreográfiát elő képes adni. Volt egy olyan tendencia, hogy minél több koreográfiát tanuljunk be, amelyekkel fel tudunk lépni bárhol. Mondjuk, a nagycsoportnak van legalább hat olyan tánca, amelyekkel fel tud lépni kisebb rendezvényeken, ezen kívül az óvodásoknak kettő, a középcsoportnak ugyancsak kettő, de külön is van kettő-kettő. Tehát jó kétórás vagy annál hosszabb műsort elő tudnánk adni. Most arra szeretnénk törekedni, hogy a gyerekeink tanulják meg a táncot is. Mivel Aradon is láttunk kezdeményezést, Pécskán is szeretnénk beindítani a táncház mozgalmat, hogy a gyerekek aktívan be tudjanak lépni a táncba, miközben részt vesznek egy jó bulin, ahol jól érzik magukat.
– Pécskán hol szeretnék beindítani a táncházat?
– Elindításához a helybeli gyermekeknek tudniuk kell olyan táncokat, mint a széki táncrend, mezőségi táncrend, sóvidéki táncrend, kalotaszegi táncrend. Mert a felcsíki és a moldvai körtáncokat a legkisebbektől a legnagyobbakig tudják, merik táncolni.
– Mennyit próbálnak hetente a pécskai tánccsoportok?
– Elmondom a heti próbarendet: kedden 17–18 óra között az óvodások, 18–20 óra között a Kisboglárka, vagyis az elemis csoport próbál. Csütörtökön 18–20 óra között a Nagyboglárka, 19–21 óra között a Búzavirág próbál. Azért így, hogy a két próba közötti egy órában az utánpótlást próbáljuk kialakítani. Tehát a Búzavirág táncaihoz csatlakozik a Nagyboglárka, amelynek tagjai valamikor majd belépnek a nagy táncosok soraiba. Nagyon szeretnénk feleleveníteni egy-két táncot a régi Búzavirágnak a helybeli táncokból összeállított koreográfiájából, ami helybeli táncként új színfolt lehetne a műsorunkban.
– Nem próbálták kialakítani a Búzavirág Baráti Kört, amelyiknek a tagjai rendszeresen támogatnák az oktatómunkát?
– Mint már említettem, a szülők rendszeresen támogatnak, méghozzá az Egyesület tagjaiként. Rájuk komolyan lehet számítani, támaszkodni. Hozzá kell tennem, hogy a Búzavirág Egyesületet kilencfős csapat vezeti: a két alelnök, Kecskés Irénke és Szép Zita; a kasszás szerepkört Sisa Edith tölti be; további tagok Ordódi Szidónia, Țâmpu Mária, Kurunczi István, aki valamikor zenésze volt a csoportnak; illetve Ludmaj Anikó és Bartok Deborah, az aktív táncosok részéről. A Búzavirág Egyesületnek az Alapszabályában az szerepel, hogy tag csakis a 18. életévét betöltött személy lehet, ezért ilyen korukban a táncosok is belépnek.
– Kívánok további sok sikert, hogy újabb táncokkal, színesebb programokkal megajándékozva a közönséget, Pécskán még sokáig viruljanak a Búzavirág generációi.
– Köszönöm a jókívánságot és a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2014. október 30.
Magyar világ Kézdiszéken
„Büszke magyarságotokból hitet merítünk”
Kedd este a kézdivásárhelyi Vigadó kiállítótermében mutatták be Babucs Zoltán magyarországi hadtörténész, muzeológus új, „Büszke magyarságotokból hitet merítünk” – Magyar világ Kézdivásárhelyen és Kézdiszéken (1940–1944) /Tartoma Kiadó, Barót/ című kötetét. A kiadvány megjelenését Hegedűs Ferenc vállalkozó támogatta, és a kézdivásárhelyi múzeumban, valamint a Jazz Caféban vásárolható meg.
A helytörténeti vonatkozású ismeretanyagot tartalmazó kötet megszületésének körülményeiről tudni kell, hogy a szerző felesége, a kézdivásárhelyi születésű Madarász Éva ösztönzésére kezdte kutatni a témát. Babucs meglátásában a „kicsi magyar világról” szóló helyi emlékek a tényeken túlmenően többet jelentenek, mint a történészek megállapításai. Egyes szakemberek véleményével szemben, Babucs Zoltán úgy véli, az 1940–1944 közti időszaknak olyan kihatása is érzékelhető, amit adatokkal érzékeltetni lehetetlen, de tetten érhető a ma emberének magyarságtudatában. Szerinte a 22 év román elnyomást követően, a négy szabad esztendőnek köszönhetően éledhetett fel az anyaországhoz való kötődés érzelmi töltete, amelyből a székelység ma is táplálkozik, és amely megóvta őt a beolvadástól.
A csákós háború
A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa a bemutató során, a magyar honvédség erdélyi bevonulásának körülményei mellett a kézdiszéki „magyar világ” további hadtörténeti mozzanatait is elemezte. Számos korabeli fotóval illusztrált előadásában elmondta, a „csákós háborúnak” nevezett hadiállapot békésebb időszakában több idő jutott a fényképezésre, így könyvének olvasói több száz képen keresztül is érzékelhetik a kor hangulatát. A kötet előszavában pedig így fogalmaz a szerző: „Különösképp a Székelyföld színmagyar tömbje tömegesen, könnyekig megható fogadtatással, diadalkapuval és virágesővel, nemzetiszín zászlókkal és feldíszített épületekkel, szívüket-lelküket magyar ünneplőbe öltöztetve várták a bevonuló honvédeket, akik úgy érezhették magukat, mint egykoron Csaba királyfi hazatérő, győzedelmes katonái”.
Kétszer vonultak be
A szűkre szabott négy esztendő társadalomrajza mellett, a kötetben az előzmények és következmények összefoglalása is helyet kap. A Szent Korona országa legkeletibb városának korhangulatát az akkori sajtóból lehet igazán felmérni – magyarázta a kutató, így például a Székely Újság tudósításaiból olyan adatokra is napfény derül, amelyek a hivatalos iratokban nem szerepelnek.
Kevesek által ismert tény, hogy a bécsi döntést követően a magyar hadsereg katonái tulajdonképpen többször is bevonultak Kézdivásárhelyre. Első alkalommal 1940. szeptember 13-án, ám az eredetileg megszabott bevonulási ütemterv alapján aznap már el kellett érniük Zágonig és Sósmezőig is. Így a 2. gyorskocsizó dandár egységei a küldetés teljesítése után ismét visszatértek a városba ünnepelni, és egy hét múlva megérkeztek az irgalmatlan menetelésben elcsigázott gyalogosok is, az egri 44. gyalogezred I. zászlóalja, soraiban a szerző két anyai nagybátyjával, akiket hasonló lelkesedéssel fogadtak.
Hősök listája?
A kötet a további időszak katonai jelenlétét is taglalja. A város külön kérésére a 24. honvéd határvadász-zászlóaljat rendelik ide (1940. november 1-jén ünnepélyesen be is vonul), amelynek állományát kezdetben anyaországi katonák alkották, de 1940. december 1-jén az első székely újoncok is bevonultak, akik becsülettel helytálltak a későbbi harcok során.
A szerző külön érdeme, hogy közzéteszi a kézdiszéki katonák több mint ezer nevet tartalmazó veszteséglistáját is, településekre lebontva. A névsor böngészésekor azonban figyelembe kell venni, hogy jelentős az eltűntnek nyilvánítottak száma, ami azt valószínűsíti, hogy a visszavonulás során többen „leszakadtak” egységeiktől, s itthon maradtak családjaikat védelmezni. Ami viszont tulajdonképpen dezertálást jelent…
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. október 30.
Korrajz, amely nem pöröl a semlegesekkel vagy az elkövetőkkel
Bemutatták Szilágyi Júlia Álmatlan könyv című kötetét
„Arra törekedtem ebben a könyvben, hogy a gyermeki tudatlanság, naivitás, félelem és a felnőttek magatartása között, meg az én felnőttkorom, a mai öregkorom visszatekintő értelmezései között kialakítsak valami dialógusfélét. Beszélgetek a gyerekkori önmagammal, ez a dialógus a könyv gerince. Ennek a könyvnek az a legnagyobb erénye, hogy őszinte”, foglalta össze Szilágyi Júlia röviden a frissen megjelent, Álmatlan könyv című kötetének lényegét. A Korunk–Komp-Press Kiadó által megjelentetett memoárkönyvet kedden este mutatták be a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében, a kötetet Tibori Szabó Zoltán újságíró méltatta, a szerzővel Balázs Imre József, a könyv szerkesztője beszélgetett.
Bevezetésképpen Balázs Imre József Szilágyi Júlia életművéről beszélt, a hallgatóság figyelmébe ajánlva többek között a 2002-ben, a Mentor Kiadónál megjelent Versenymű égő zongorára című, esszéket és tanulmányokat tartalmazó könyvét, a Lehet-e esszét tanítani című kiadványt (Korunk–Komp-Press, 2007), illetve a Jegyzetek az akváriumból címűt, amely szintén ez utóbbi kiadó gondozásában jelent meg. – Ha valaki arra kíváncsi, hogy milyen ez az életmű, milyenek Szilágyi Júlia reprezentatív írásai, milyen a hangja, amikor irodalomról beszél, akkor ezeket a könyveket semmiképpen sem kellene kihagyni –jegyezte meg Balázs Imre. Mint mondta, a jelen kötet nem egy tipikus memoárkönyv, nem a születéssel kezdődik el és érkezik el a mához, hanem ide-oda mozdul az időben, a felnőtt is visszatekint, emlékezik, fényképeket nézeget a régi családi albumból, a szerző megjelenik ötvenéves, majd négyéves korában is.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 30.
Erdélyi magyar vita a román közvetítő miatt
A politikai és gazdasági korrupció árnyéka vetül a román–magyar párbeszédet célzó kísérletre Tőkés László EP-képviselő szerint, miután kiderült, hogy a számos bűncselekménnyel gyanúsított Viorel Hrebenciuc holdudvara húzódik a közvetítésre bejelentkezett Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) mögött. Közben az egyre nagyobb port kavart botrány közepette az RMDSZ háromszéki vezetői közölték, nem áll módjukban leellenőrizni, ki áll a tárgyalások hátterében.
Kölcsönös vádaskodást robbantott ki az erdélyi magyar politikusok körében a Krónika szerdai számában közölt információ, miszerint pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított politikusok, ügyvédek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó szervezet hátterében.
Mint megírtuk, az előzetes letartóztatásba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikushoz és fiához közel álló személyek alapították idén májusban az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet, amelynek égisze alatt az RMDSZ politikusai kétszer is tárgyaltak idén a román pártok képviselőivel.
Az FPER alapítói ellen nemrég pénzmosás gyanújával indult bűnvádi eljárás annak a nyomozásnak a keretében, amelyben Hrebenciucékat több százmillió euró értékű erdőterületek illegális visszaszolgáltatása kapcsán gyanúsítanak befolyással üzérkedéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással.
A szervezet kilétének nyilvánosságra kerülése nyomán a Kovászna megyei Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport azzal vádolja az RMDSZ-nek az eddigi tárgyalásokon résztvevő politikusait, hogy kompromittálták az autonómia ügyét és megtévesztették a közösséget a „hazugságaikkal”, emiatt az érintettek felelősségre vonását követelik.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke – aki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt részt vett a Brassópojánán rendezett román–magyar megbeszéléseken – szerdán sajtótájékoztatót hívott össze a bírálatok hatására. Közölte, számunkra az a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviselőjék, ennek érdekében bárkivel hajlandóak tárgyalni, és a témában ugyanazt kívánják elmondani Kézdikőváron, Bukarestben és Brüsszelben is.
Az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetője kifejtette, az elmúlt egy év alatt több külföldi diplomata és mérvadó külföldi sajtókiadványok képviselői keresték meg őket, a székelyföldi autonómiatörekvések iránt érdeklődve, ebbe a sorba illeszkedett Allen H. Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) szervezet volt elnökének megkeresése is.
„Savanyú a szőlő! Akik az amerikaiak által kezdeményezett magyar–román párbeszéd kapcsán most„hazaárulást” és „bűnszövetkezetet” kiáltanak, első alkalommal azt nehezményezték, hogy ők nem vehettek részt ezeken a tárgyalásokon” – jelentette ki Tamás Sándor, hozzátéve, nem a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és elnöke, Izsák Balázs kizárólagos joga az autonómiáról és a székely zászlóról tárgyalni, hanem jót tesz az ügynek, ha minél többen teszik ezt.
A politikus azzal vádolta Izsákot, hogy „a pártsemleges oldalról átlépett a pártpolitikába”, sőt azt is felrótta a szervezetnek, hogy „mivel nem az ő szájuk íze szerint képviselőte az autonómiát, kizárták az SZNT-ből” Biró Zsolt MPP-elnököt. Tamás leszögezte, Háromszéken ezentúl a nemzetpolitikát tartják szem előtt, és pártállástól függetlenül mindenki mellé oda állnak, ha előremozdítja Székelyföld ügyét.
„Nekünk nem áll módunkban leellenőrizni, hogy az amerikai titkosszolgálatok vagy a washingtoni külügy áll a tárgyalások hátterében, minket Allen H. Kassof hívott meg, hogy közvetíteni szeretne a románok és a magyarok között. Nem tudjuk, ki állt a háttérben, de képesek voltak egymás mellé leültetni a román politikai elit képviselőit, a bukaresti sajtó befolyásos véleményformálóit és a székelyföldi politikusokat” – magyarázta Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, tőle nem kérheti számon senki az 1993-as neptuni találkozót, mert akkor még iskolába járt, ám tíz éve politizál, és azóta ilyen szintű megbeszélésen nem vett részt.
„Most az a kérdés, hogy elmenjünk-e a februári találkozóra. Ha árulónak bélyegeznek meg emiatt, nem megyünk el, de akkor a románok és az amerikaiak fogják eldönteni a romániai magyarság jövőjét” – szögezte le Antal. A politikus szintén azzal vádolta Izsákot, hogy elkötelezte magát egy politikai szervezet mellett, emiatt szerinte az államfőválasztás után az SZNT-nek újra kell gondolnia a szerepét.
Eközben élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László európai parlamenti képviselő és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szerdai kolozsvári sajtótájékoztatójukon Tőkés közölte, miközben Tamás Sándorék utólag tárják a nyilvánosság elé a brassópojánai tárgyalásokon elhangzottakat, mégis a korrupcióellenes ügyészség nyomozása biztosít teljes átláthatóságot arról, kik állnak a szerinte eleve hiteltelen román–magyar párbeszédkísérlet mögött.
„A politikai és gazdasági korrupció, továbbá a kampánycélzatú demagógia árnyéka vetül az egyeztetésekre, kompromittálva az etnikai paktumra irányuló kísérletet. Szembeötlő, hogy miközben magyar vonalon az RMDSZ kizárólagosságra törekszik, a román pártok közül valamennyi ott volt a FPER által szervezett találkozókon” – jelentette ki az EMNT elnöke.
Tőkés a kétoldalú tárgyalások előfeltételének nevezte, hogy az erdélyi magyar pártok, szervezetek vezetői egyezzenek meg a tekintetben, miről folytassanak tárgyalást a román féllel. Szerinte nincs értelme román–magyar párbeszédről beszélni mindaddig, amíg a magyarok nem tudnak közös nevezőre jutni.
Toró T. Tibor az FPER alapítói ismeretében átverésnek nevezte a kezdeményezést. Az EMNP elnöke úgy vélekedett, két magyarázat lehet arra, hogy miért bízták „bűnszervezetre” a román–magyar párbeszéd ügyét: vagy gyengén teljesít az amerikai külügyminisztérium, vagy semmi köze az egész folyamathoz.
„A párbeszéd az autonómiáról kell szóljon, nem másról, hiszen ez a megoldás. Tény, hogy eredmény csak párbeszéd útján lesz, és valószínűleg akkor lesz sikeres, ha a nagyhatalmak is segítenek, de elsősorban belső nyomásra van szükség a közösség részéről” – jelentette ki a politikus.
Toró hozzátette, a hiteles román–magyar egyeztetésekhez az erdélyi magyar politikai vezetők egységes fellépésére is szükség van, ezért jónak tartaná egy magyar–magyar kerekasztal megrendezését.
A téma kapcsán Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy vélte, az erdélyi magyarság számára lehetőséget jelent, hogy az Egyesült Államok fokozott érdeklődést mutat Közép-Kelet-Európa, ezen belül a magyar–román viszony iránt. A Fideszes politikus szerint a közösségnek élnie kell ezzel az „exponáltsággal”. Németh Zsolt közölte, Magyarország figyelemmel követi az eseményeket, és a román–magyar dialógus tekintetében Budapest számára az erdélyi magyarok véleménye az irányadó.
Bíró Blanka, Rostás Szabolcs
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 30.
Omázszenekar
Kelemen Hunor tudtával és felhatalmazásával zajlott a közelmúltig csak PER-ként ismert, Project on Ethnic Relations nevű amerikai szervezet által „moderált” első magyar–román barátkozási forduló.
Az RMDSZ elnöke után még egy forrás erősítette meg az információt, miután az Antal Árpád–Tamás Sándor háromszéki tárgyalóduó sajtótájékoztatón számolt be a brassópojánai tapasztalatokról – már amennyi megítélésük szerint a nyilvánosságra tartozik. Kelemen Hunor előzetesen sem rejtette véka alá: maga is bekapcsolódik, amint odáig „fajulnak” a dolgok.
Márpedig egyfajta „fajulásnak” máris tanúi lehetünk. Kiderült ugyanis, hogy ez a PER már nem az a PER, legfeljebb egyfajta utántöltése annak, akár egy nagy rockbanda „omázszenekara”. S ha igaz a hír, miszerint a PER nosztalgiabandában több a román, mint az amerikai, akkor néhány dolgot alaposan át kell gondolnunk.
Például azt, hogy milyen mértékben áll a lábán a szövetségi elnök azon érvelése, hogy butaság lenne elzárkózni az amerikai részről megnyilvánuló érdeklődés elől, pláne, ha az a magyar kisebbség helyzetének felmérését célozza. Hogy az amerikai külügyminisztérium tavalyi jelentésében szerepelt a Mikó-ügy, a székely zászló, az autonómiatörekvések, a csángó magyar oktatás ügye, természetesen értelmezhető az Egyesült Államok irányából érzékelhető nyitás jeleként.
Ám a PER barátai és üzletfelei típusú szervezetek közvetítőként való ajánlkozása mindenkit minimum óvatosságra kellene hogy intsen, még akkor is, ha az első összejövetel meghívotti listáját egy azonosíthatatlan amerikai adminisztráció állította össze. Ha egyébért nem, hát azért, mert az egyesület alapítói momentán egyéb, igen kínos dolgok megmagyarázását szolgáló nyilatkozatokat kényszerülnek fogalmazgatni.
Az autonómia ügyéért persze az ördöggel is készen állunk cimborálni. Csak az tűnik fájdalmasnak, hogy az ügy különböző kanyarjaiban egyelőre nem a ballaszt repül kifelé az ablakon. Inkább olyan, esetenként egészen keserves erőfeszítések árán működőképes állapotban tartott partnerség, mint például a Székely Nemzeti Tanáccsal való viszony. Amelynek működési elemeit korántsem lehet pótolni bármilyen fájlletöltő oldalról.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 30.
Tovább gyűrűzik a hegyközújlaki ügy
Követhetetlenek és tisztázhatatlanok azok az eljárások, melyek az egyházi telkek jogtalan eltulajdonításával vádolt hegyközújlaki református lelkész, Orbán Zoltán felelősségre vonása kapcsán zajlanak – fogalmazott Orbán Mihály, Tőkés László európai parlamenti képviselő irodavezetője.
A nagyváradi református presbiter úgy tudja, a hegyközújlaki egyházközség által kezdeményezett per legutóbbi tárgyalásán csupán Herchi István, az alperes ügyvédje jelent meg, a felperest senki sem képviselőte.
Orbán Mihály tudomása szerint a bírósági idézések a hegyközújlaki parókia címére érkeznek, így azokat az illetékesek nem kapják kézhez, mert a paplakot továbbra is a bihari egyházmegye fegyelmi bizottsága által palástjogától három évre megfosztott Orbán Zoltán használja. „Emiatt folyamatosan halasztás van az ügyben. Követhetetlen” – mutatott rá Orbán Mihály.
Mint arról már beszámoltunk, a Bihar megyei település közössége áprilisban tüntetéssel próbálta távozásra bírni a lelkészt, majd eljárást is indítottak a kilakoltatása érdekében. A vádak alapján Orbán Zoltán az egyházmegyei közgyűlés jóváhagyása nélkül, hamis presbiteri határozattal adott el egyházi telkeket – köztük a templomkertet –, de az évek során több kegytárgyat és ingóságot is eltulajdonított.
Orbán Zoltán azonban méltánytalannak tartja az eljárást, nyilatkozni azonban csak a jogerős ítélethirdetést követően szándékszik. A Krónika megtudta, Szatmári Gergely Elemér, az egyházközség elnöke korábban hiába vélte úgy, hogy szabályosan jártak el a lelkész ellen, némi procedurális hiányosságok valóban felmerültek az ügy kapcsán.
Emiatt történhetett meg az, hogy a pap kilakoltatása egyelőre felfüggesztés alatt áll. Orbán Zoltán továbbra is használja a paplakot, Orbán Mihály tájékoztatása alapján még a pecsétet sem adta át, miközben a településen ez idáig már négy helyettes lelkész is megfordult, hogy a hitvivői feladatokat ellássa.
Mint kiderült, időközben Csűry István, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspökének közbenjárásával visszaszerezték az eltékozolt 1,4 hektáros templomkertet, ami azonban Orbán Mihálynak furcsa volt, hogy ugyanaz a Herchi védi az egyház ellen a papot, mint aki az adásvételi szerződésen az egyház oldalán képviselői őt.
„Mi nem foglalkoztunk ügyvéddel már csak azért sem, mert nem volt jogi védelemre szükségünk. A telektulajdonos keresett fel minket és elfogadta a feltételeinket” – mutatott rá a Krónikának Csűry István. A KRE püspökétől megtudtuk, hogy az illető – aki második vásárlóként jutott hozzá a templomkerthez – amint megtudta, hogy egyházi tulajdont birtokol, felkereste az illetékeseket, hogy azt nyereség nélkül visszaszolgáltassa.
A helyiek azonban attól tartanak, hogy ha ismét Orbán Zoltán „kezére jut” a templomkert, akkor ismét eladja, így az egyházkerület felsőbb vezetéséhez jutott az ügy. Az eladó kérte, hogy személyesen a püspökkel vigye dűlőre az ügyet, így végül az egyház tehervállalása nélkül szerezték vissza az 1,4 hektáros kertet, amelyért Orbán Zoltánnak kell fizetnie 14 400 eurót 30 havi részletben. Csűry rámutatott, a közjegyző által hitelesített szerződés egyértelműen biztosítja, hogy a telket többé ne lehessen elidegeníteni.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 30.
Nem áll ki „stratégiai szövetségese” mellett a Fidesz
Korábbi ígéreteik ellenére nem vesznek részt a pécsi Fidesz vezető politikusai az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltjének választási kampányában, Szilágyi Zsoltot nyíltan még az EMNP vezetőinek jó barátja, Németh Zsolt sem támogatja, Orbán Viktor pedig az RMDSZ jelöltjének kívánt sok sikert.
A korábbi romániai választási kampányoktól eltérően a vasárnapi államelnök-választás előtt már nem nyúlt „erdélyi stratégiai partnere” alá Fidesz. Az elmúlt hetekben történtek alátámasztják azt a korábbi értesülésünket, miszerint Orbán Viktor pártelnök-kormányfő nem nézte jó szemmel, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltet állítson a novemberi romániai megmérettetésre.
Erre már akár az is bizonyíték lehetne, hogy Orbán az államfőválasztást megelőzően fogadta az RMDSZ szövetségi elnökét és államfőjelöltjét, az EMNP jelöltjét azonban már nem, sőt a kampányhajrában Kelemen Hunornak kívánt sikert. Szilágyi Zsoltot azonban még a Néppárt vezető politikusainak jó barátjaként ismert Németh Zsolt volt külügyi államtitkár sem biztosította nyíltan támogatásáról szerdai kolozsvári látogatásakor, amikor Toró T. Tibor pártelnökkel és Tőkés László EP-képviselővel tartott közös sajtótájékoztatót.
Pedig néhány héttel ezelőtt állítólag még az a konkrét ígéret is elhangzott egy Fidesz-vezető részéről, hogy politikusaik erdélyi jelenlétükkel is támogatni kívánják Szilágyi Zsolt kampányát. Legalábbis az EMNP ezt állította abban a közleményében, amelyben gratulált Orbánéknak az önkormányzati választásokon elért eredményekhez. E szerint Hoppál Péter kulturális államtitkár, a pécsi szervezet elnöke és a szervezet többi vezetője helyezte kilátásba azt, hogy „a romániai államelnök-választás kampányában jelenlétükkel is segíteni fogják a Néppárt munkáját”.
Átverte az EMNP-t a pécsi Fidesz?
A maszol.ro az ígéret publikussá tétele után meg is kereste a Fidesz budapesti sajtóirodáját azzal a kérdéssel, hogy számíthat-e az EMNP a segítségükre a romániai elnökválasztási kampányban. Akkor egy semmitmondó, kitérő választ kaptunk, amely szerint a Fidesz, „ahogy eddig, úgy ezentúl is támogatni fogja a határon túl élő magyarokat és érdekeiknek érvényesülését”. Ez a válasz valóban nem tekinthető az EMNP mellett történő kiállásnak.
Lapunk ezután Hoppál Pétert is megkereste a sajtóirodáján keresztül, ám a telefonos ígéretek ellenére kérdésünkre azóta sem kaptunk választ. Így a pécsi Fidesz-frakciónál érdeklődtük meg, hogy kik lesznek azok a politikusaik, aki a kampányhajrában Erdélybe jönnek Szilágyi munkáját segíteni.
Kérdésünkre ezúttal választ is kaptunk. E szerint fideszes vezető politikusok nem, legfennebb fiatal aktivisták támogatására számíthat az EMNP jelöltje. „A Fidesz-frakció a kolozsvári és pécsi fiatalok közötti (Pécs és Kolozsvár testvérvárosi viszonyából adódó) folyamatosan ápolt, jó kapcsolatnak köszönhetően az EMNP tagjai önkéntes munkát vállaltak Pécsett a 2014 őszi önkormányzati választási kampány utolsó napjaiban. A viszonosság és önkéntesség elvét szem előtt tartva, minden bizonnyal lesznek olyan pécsi fiatal aktivisták, akik támogatják az EMNP kampányát” – üzente a Fidesz frakció.
Válaszukban megemlítik: személy szerint Hoppál Péter azzal fejezte ki támogatását, hogy hivatalos erdélyi programja keretében látogatást tett Szilágyi Zsolt elnökjelöltnél. Ezt a magyarországi politikus nagyon diszkréten tehette meg, mert erről sem az EMNP, sem a jelöltje nem számolt be eddig a kampány ideje alatt.
Arról egyébként, hogy fiatal fideszes aktivisták (a Fidelitas tagjai) érkeznek Erdélybe segíteni Szilágyi kampányát, beszámolt szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor is. Ezt az EMNP elnöke szintén a kölcsönösség elvével magyarázta. Megemlítette, hogy a Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta kiváló kapcsolatokat ápol a Fidelitasszal.
"Nem mi mondjuk meg, kire szavazzatok"
Németh Zsolt ugyanakkor a szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján egyértelműsítette: Magyarország nem fogja megmondani az erdélyi magyaroknak, hogy kire szavazzanak a hét végén tartandó romániai elnökválasztáson. "Ha bárki azt a látszatot próbálja kelteni, hogy Magyarország egyik vagy másik jelölt mellett elkötelezett, az nem felel meg a valóságnak" – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
A maszol.ro-nak arra a kérdésére, hogy nem lát-e ellenmondást a fenti állítása és Hoppál Péternek az EMNP támogatására tett ígéretei között, Németh Zsolt kijelentette: „A politikában vannak egyéni, baráti kapcsolatok is, ez is a politika része, de én azt képviselőem, hogy a döntést a választásokon az erdélyi magyarokra kell bízni”.
A fideszes politikus ugyanezt a választ ismételte meg arra a kérdésre is, miként kommentálja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök sok sikert kívánt a választási versenyben Kelemen Hunornak. „A politika összetett társasjáték. Attól, hogy most itt vagyok a barátaimmal, Toró T. Tiborral és Tőkés Lászlóval, fenntartom, hogy nem Magyarországnak kell megmondania, kire szavazzanak az erdélyi magyarok” – fogalmazott Németh Zsolt.
Cs. P. T.
maszol.ro
2014. október 30.
Terítéken a székelyföldi kultúrotthonok helyzete
A székelyföldi kultúrotthonok helyzetéről szervezett kerekasztal-megbeszélést szerdán Csíkszeredában a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kulturális Autonómia Tanács. A megbeszélés célja egy szakpolitikai stratégia kidolgozása.
A tanácskozáson részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke, Biró A. Zoltán egyetemi tanár, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának vezetője, Ferencz S. Alpár, a megyei tanács oktatási, kulturális és ifjúsági szakbizottságának elnöke, valamint a székelyföldi könyvtárak, művelődési intézmények, önkormányzatok képviselői.
Borboly Csaba elmondta, Hargita megyében rendelkeznek kulturális autonómiával, nem függnek mástól kulturális téren, hiszen négy municípium és a megyei tanács intézményfenntartóként is nagyon sokat tud tenni a kultúráért.
„Mi döntjük el, hogy a települések stratégiájában mekkora teret szentelünk a kultúrának, rajtunk múlik, hogyan osztjuk el erőforrásainkat: egy kilométer aszfaltot építünk, vagy támogatjuk több száz kulturális esemény megszervezését; legyen-e színjátszó csoportunk, kórusunk, adunk-e ösztöndíjat fiatal tehetséges alkotóknak. Megyénkben a kulturális autonómia terén nincsenek korlátok, Székelyföld szintjén azonban még nincsenek összehangolva a kulturális események. Számos területen lehetne együtt dolgozni, például a szakképzés előmozdításában, erőforrások felhasználásában, pályázati stratégiák kidolgozásában. Nagyon fontos a kultúrotthonok szerepe, hogy ne csak a lakodalmak, torok helyszíne legyen, hanem a hétköznapokon is pezsgő kulturális élet legyen településeinken. Hargita Megye Tanácsa nyitott az itt megfogalmazott javaslatok támogatására, gyakorlatba ültetésére, így ezek a jó példák, ötletek később adaptálhatóak lehetnek egész Székelyföldön” – emelte ki Borboly.
Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke ismertette a tanács működését, céljait, elmondta, hogy terveik között szerepel különböző jövőbe mutató szakmai anyagok elkészítése, számot vetve az elmúlt 25 évvel, megpróbálják ezeket a kérdéseket a következő 25 év távlatában megfogalmazni, konkrét cselekvési tervet kidolgozni, amelyet a mostani pozícióval, rendelkezésre álló erőforrásokkal meg tudnak valósítani. Mint elmondta, a megbeszélés célja, hogy világos ajánlásokat fogalmazzanak meg, amelyeket átküldenek a Székelyföldi Önkormányzati Tanácsnak, és az közvetíti a helyi önkormányzatoknak, éppen ezért fontos, hogy gyakorlati elképzelések szülessenek.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója ismertette a megbeszélés vitaindítóját, kiemelve, hogy a találkozó célja konkrét problémák, javaslatok megfogalmazása. Legfontosabb következtetései azok voltak, hogy újra kell gondolni a kultúrotthonok társadalmi szerepét, oly módon, hogy a település problémamegoldó, multifunkcionális közösségi terévé váljon, az infrastruktúra meglétét értékként kezelni, szükséges az infrastruktúra bővítését folytatni.
maszol/közlemény
2014. október 30.
Botrány: bebukta pozícióit, ezért otthagyta az SZNT-t az MPP elnöke?
Tisztújítást tartott október 24-én a Székely Nemzeti Tanács Marosszéki szervezete, melyen alelnöki tisztségéből leváltották és a szervezet Állandó Bizottságából is visszahívták a Magyar Polgári Párt elnökét, Biró Zsoltot.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Marosszéki szervezetét az idei év elejéig Csíki Sándor vezette. A nyárádszeredai tanár, író, újságíró halálával megüresedett pozíció betöltésére október 24-én hívott össze a Marosszéki  SZNT tisztújító küldöttgyűlést. Ezen annak rendje és módja szerint megválasztották a szervezet új elnökét, Márton Zoltán makfalvi polgármestert.
Ezt követően László György, a Marosszéki  SZNT jegyzője bizalmatlansági indítványt nyújtott be Biró Zsolttal, a megyei SZNT-szervezet alelnökével szemben, aki nem mellesleg egyben a Magyar Polgári Párt elnöke is és Szász Jenő valamint Kövér László egyik legfőbb bizalmasa.
Ennek lényege az volt, hogy a Biró által vezetett MPP utóbbi hónapokban folytatott tevékenysége és az SZNT irányvonala között markáns ellentét feszül, ezért a két tisztség együttes ellátása összeférhetetlen. A Székely Nemzeti Tanács ugyanis elutasítja (közvitára alkalmatlannak tartja) az RMDSZ nemrég publikált autonómiatervezetét, míg a Biró által vezetett MPP a közvitában való részvételre szólította fel híveit. A személyeskedésektől sem mentes, szenvedélyes vitát követően a küldöttek nagy többséggel fosztották meg alelnöki tisztségétől Birót és még a szervezet napi ügyviteléért felelős Állandó Bizottságból is visszahívták.
Az igazán botrányos részek azonban csak ezután következtek. A minden SZNT-beli pozíciójából leváltott MPP-elnök ugyanis felpattant székéből és több jelenlévő egybevágó állítása szerint „Többé nem akarok részt venni az SZNT munkájában!” felkiáltással távozott a küldöttgyűlésről.
A pozícióját féltő Biró egyébként érezhette vesztét, ugyanis határozatképtelenségre hivatkozva, sikertelenül próbálta meg elnapolni a küldöttgyűlést.
Egy, a helyi SZNT működésére jól rálátó forrásunk szerint Birót „megutálták” a Marosszékiek, ebben pedig nemcsak az autonómia-statútumokkal kapcsolatos ellentét, hanem Biró szervezeti inaktivitása és Kövérhez valamint a helyben leszerepelt, majd Budapestre ejtőernyőztetett Szász Jenőhöz fűződő feltűnően jó viszonya is szerepet játszott.
itthon.ma
2014. október 30.
SZNT-s tisztségek nélkül maradt Biró Zsolt
Azért váltották le a Székely Nemzeti Tanácsban (SZNT) betöltött alelnöki tisztségéből, és távolították el a testület vezetőségét alkotó állandó bizottságból Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét, mert az autonómia ügyében tárgyalást folytatott az RMDSZ-szel – állítja maga az érintett. Ezzel szemben az SZNT elnöke, Izsák Balázs úgy fogalmazott: Csíki Sándor halála óta elnök nélkül maradt marosszéki szervezetben egyszerű tisztújítás ment végbe, a tagok pedig Biró helyett mást delegáltak az országos alelnöki pozícióba.
Bár szabályosnak látszó lépésről van szó, Biró Zsolt szerint az SZNT-s manőver mögött Izsák Balázs bosszúja áll.
Személyeskedésektől sem mentes vita után
A tisztségeiből visszahívott SZNT-alelnök azzal vádolta felettesét, hogy az állandó bizottság tagjainak a beleegyezése nélkül kezdett Szilágyi Zsoltnak kampányolni. „Magánemberként Izsák Balázs annak kampányol, akinek akar. De az Erdélyi Magyar Néppárt szerint az alakulat államfőjelöltjét, Szilágyi Zsoltot Izsák és általa az SZNT is támogatja. Amikor szóvá tettem, hogy a magát párton felüli szervezetnek tartó Székely Nemzeti Tanácsnak nem kellene belemennie efféle politikai játékokba, Izsák Balázs megsértődött és felvetésemet bizalmatlansági indítványként élte meg” – állítja Biró Zsolt, hozzátéve: ez adott okot a szervezeten belüli megtorlásra.
Az MPP-elnök és volt SZNT-alelnök szerint Izsák ellentámadásba lendült; ennek következtében a múlt hét végén összehívott marosszéki nemzeti tanácsi ülésen Birót is elővették, és összeférhetetlenséget állapítottak meg esetében. „Azt mondták, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökeként nem folytathattam volna tárgyalásokat autonómia-ügyben az RMDSZ-szel. Izsák Balázs szerint nekünk kizárólag csak az SZNT autonómiastatútumát szabad elismernünk, így csak arról beszélhetünk. A gyűlésen az is elhangzott, hogy valóban szükség van a párbeszédre, de vannak helyzetek, amelyekben az RMDSZ-szel nem szabad tárgyalnunk!” – idézte fel a széki tanácsban elhangzottakat Biró Zsolt. Az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványban valóban az állt, hogy az MPP utóbbi hónapokban folytatott tevékenysége és az SZNT irányvonala között markáns ellentét feszül, ezért a két tisztség együttes ellátása összeférhetetlen.
A Székely Nemzeti Tanács ugyanis alkalmatlannak tartja az RMDSZ nemrég publikált autonómiatervezetét, míg Biró Zsolt a közvitában való részvételre szólította fel híveit. Az Itthon.ma portál szerint személyeskedésektől sem mentes, szenvedélyes vitát követően a küldöttek nagy többséggel fosztották meg alelnöki tisztségétől Birót, és még a szervezet napi ügyviteléért felelős állandó bizottságából is visszahívták.
Biró szerint tárgyalni kell
A polgári alakulat vezetője viszont úgy véli: amennyiben az SZNT és a székelyföldi magyarság önrendelkezést szeretne, nem hogy az RMDSZ-szel, de még a kormánnyal és a román pártokkal is tárgyalnia kell. „Visszakérdeznék: nem a demokrácia és a jogállam keretében szeretnénk kivívni jogainkat? És akkor nem kell másokkal is leülnünk és tárgyalásokat folytatnunk az autonómiáról?” – tette fel a költői kérdéseket Biró, aki nyomatékosítani kívánta, hogy az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélésektől függetlenül számára továbbra is az SZNT által kidolgozott autonómiastatútum a „kőtábla”. Az MPP elnöke úgy véli, a tisztségeitől való megfosztása egy veszélyes folyamatot indított el az SZNT-ben, ami akár a szervezet végének a közeledtét is előrevetítheti.
Izsák szerint nem szankcionáltak
A portálunk által megkeresett Izsák Balázs elutasította a vádakat; nem zárkózott el a kérdések megválaszolásától, de kijelentette, hogy „az ügyben nem az SZNT elnökének kellene nyilatkoznia”. Mint mondta, Biró Zsolt nem az első és nem is az utolsó, akit a területi szervezet visszahív az állandó bizottságból, amit azonban nem szankcióként kell értelmezni. Izsák szerint az ügyben Márton Zoltánt, a nyáron elhunyt Csíki Sándor helyébe választott új elnököt kellene kérdezni. Makfalva MPP-s polgármesterét többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült szóra bírnunk.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2014. október 30.
Zenével ünnepelték a magyarságot
Kedden este Nagyvárad első ízben lehetett állomása a 2001-ben kezdeményezett Kárpát-medencei Magyarok Zenéje 2014 elnevezésű rendezvénysorozatnak, amely erdélyi, délvidéki, őrvidéki, kárpátaljai helyszíneket jár be. A rendhagyó népzenei estnek Nagyváradon a Szigligeti Színház adott otthont. A résztvevőket és a közönséget a társszervező és házigazda Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője, Dimény Levente köszöntötte, majd Biró Rozália szenátor mondott köszönetet az esemény létrehozóinak, élükön Böszörményi Gergely főszervezővel. „Túl a szavakon, a mindennapok fáradtságán ma este találkozhatunk mindazzal, ami minket, Kárpát-medencében élő magyarokat összeköt” – mondta el a politikus asszony, aki a szülőföldön való boldogulás, érvényesülés fontosságát is hangsúlyozta, illetve azt, hogy ennek lehetőségét a későbbi generációk számára is megteremtsék a ma emberei.. „Én hiszem azt, hogy Böszörményi Gergely, a fellépő előadóművészek, de ugyanakkor a közönség minden egyes tagja is kivétel nélkül küldetést teljesít. Mert nem akármit jelent, hogy együtt lehetünk. Mert ott vagyunk azon értékek mellett, amelyek a múltat jelentik, amelyek a jelenben a mieink, és amelyekkel egészen biztos vagyok benne, hogy jövőt lehet teremteni” – fogalmazott a szintén köszöntőbeszédet mondó Csűry István, királyhágómelléki református püspök, aki arról a kötelességről beszélt, hogy hátranézve becsülje, előrenézve kamatoztassa értékeit a magyarság.
Az este folyamán két olyan zenekar szólalt meg a színpadon, amelyek közül az egyik, Pál István „Szalonna” és bandája, a magyar állami népi együttes tagjaiból állt és népzenét játszott, a másik, a Misztrál együttes pedig megzenésített verseket, népdalfeldolgozásokat adott elő.
Böszörményi Gergely főszervező ugyanakkor a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje-sorozat céljairól, eszmeiségéről is beszélt. „Mi fontos nekünk? A magyarságunk. De nem akkor vagyunk jó magyarok, ha döngetjük a mellünket és közben az ezer éve velünk élő Kárpát-medencei nemzetiségekkel egyfolytában csak a bajt keressük: veszekszünk, kiabálunk egymással, nem szeretjük egymást. Az Úristen nem erre teremtette az embereket, hanem arra, hogy szeressék egymást. Ennek a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje-sorozatnak ez lehet az egyik küldetése. Szerintem akkor vagyunk jó magyarok, ha a saját kultúránkat mindenáron meg akarjuk tartani és meg akarjuk mutatni, de ugyanakkor szeretnénk megismerni a velünk élő nemzetiségeknek a kultúráját is. Meggyőződésem és hittel vallom, hogyha ez így lenne, akkor a lövészárkokat be lehetne temetni. És ez jól látszik a koncerteken, amikor a magyar népzene mellett a ruszinokkal, tótokkal, horvátokkal, románokkal, mindenkivel együtt dobban a szívünk és ez a zenében is megszólal” – fogalmazott.
Sz. G. T
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. október 30.
Fülke, forradalom
Azt mondják, az államelnök-választási kampányt úgy ahogy van, tönkretette a korrupcióellenes harc. Pedig, mondják ugyancsak, nem erről kellene szólnia az egésznek, hanem az elvek magas ívű ütköztetéséről, programokról, a jobbító szándékról, az ellenfél sportszerű eszközökkel való legyőzéséről. A jövőről, ami nem a zsákmányszerzést célozza. Mindenekelőtt.
Mosolyognak? Mit mondjak, én is. Viorel Hrebenciuc talán kevésbé, ő most már vizsgálati fogságban elmélkedhet állampolgári választójogának mulandó voltáról. A választási kampány ugyanis tényleg róla, a vele hasonszőrűekről szólt. A korrupció elleni harcról, a nagy halak védettsége nimbuszának szertefoszladozásáról, egy alapvetően nepotizmusba szocializálódott társadalom kapálózásáról, gyógyulási esélyeiről. Apró szépséghiba, hogy mindezt igencsak ösztönözte a korrupcióellenes ügyészek beszorítottsága, lendületük igen jelentős mértékben egzisztenciális, mondhatni megélhetési jellegű. Merthogy Victor Ponta esetleges győzelme elsősorban az ő bőrükre megy. Menne. Persze ne finnyáskodjunk, ’89 decemberében sem tettük, pedig másnap reggel már a hajdani kommunisták második vonala masírozott szembe. Szóval csak rajta, vesszenek a korruptak, a kicsik is, de főleg a nagyok. Mert az akadémiai plágiumbizottság küldönc útján való azonnali felszámolása óta nem lehetnek kétségeink afelől, hogy a Ponta-kurzus nem a reménykeltő átláthatóság megteremtésében érdekelt.
Hogy ez bennünket, magyarokat nem érdekel? Merthogy itt van nekünk a külön bejáratú államelnökjelöltünk, mindjárt kettő is. Akik derekasan helytálltak a tévéviták kartácstüzében, pedig ezúttal még csak nem is igyekeztek beolvadni a háttérbe. Akik esetenként kimondták a trianoni fájdalmat, nem is maszatoló körmondatokban kérték számon a gyulafehérvári ígéreteket, egyértelműsítették: Románia többi részének kellene Erdélyhez felnőnie, nem pedig fordítva. Mégis megkapták a bókot: milyen kár, hogy magyarok. Igaz, annak idején Frunda is megkapta, s ez azért némileg elbizonytalanítja az embert.
Ahol azonban ketten vannak, ott felmerül a választás elméleti lehetősége. Párhuzamosan persze a választói felelősség kérdése is, ami nem könnyű teher, ezúttal azonban némileg enyhít a nyomáson, hogy nem kell a szavazófülkébe cipelni a magyar kisebbség országos láthatóságának terhét. És akkor már csak egyetlen dilemma előtt állunk: első körös opcióink vajon milyen irányba hatnak a választás második fordulójában? Merthogy Victor Ponta esetleges győzelme elsősorban a mi bőrünkre megy. Menne. Vagy ezt már mondtuk?
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. október 30.
A jó választás szabadsága
A hétvégén több kérdés is eldől a romániai államfőválasztáson. Az ország politika iránt érdeklődő lakossága vélhetően elsősorban arra kíváncsi, hogy a bő tucatnyi jelölt közül melyik kettő kerül be a második fordulóba. A közvéleménykutatásokat nézve jó esély mutatkozik rá, hogy e két jelölt Victor Ponta és Klaus Johannis legyen. Ebben az esetben a következő kérdés az, hogy beleszalad-e az RMDSZ az újabb pofonba e témakörben. A Traian Băsescu leköszönő államfő ellen irányuló, posztkommunista erőket támogató kampányolás már két ízben csődöt mondott, s most is vélelmezhető, hogy az erdélyi magyarok nagy része több okból is inkább rokonszenvezik Klaus Johannisszal, mint az RMDSZ által látványosan támogatott Victor Pontával, aki magyar kérdésben már nem egyszer kimutatta a foga fehérjét.
Pofozkodás helyett
A másik kérdés, ami inkább bennünket, magyarokat érint, hogy mennyire sikerül megmozgatni az RMDSZ és az EMNP jelöltjeinek a magyar lakosságot. A számok azt mutatják, hogy a személyekre kiélezett verseny mobilizáló is lehet: 2007-ben, amikor az RMDSZ mellett Tőkés László is elindult független jelöltként, többen járultak az urnákhoz, mint 2009-ben vagy 2014-ben. (Tőkés László kapott 176533 szavazatot, az RMDSZ 282929-et, ami összesen 459 462-t tesz ki, szemben a 2009-ben elért 431739 vokssal, illetve a 2014-es 350689 szavazattal.)
Az RMDSZ államfőjelöltjei a választás első fordulójában rendre kevesebb szavazatot kaptak, mint a szövetség szenátusi és képviselőházi listái, s választástól választásra egyre nagyobb volt az abszolút számban mért csökkenés. Frunda György 1996-ban 761411 voksot szerzett, rá négy évre, 2000-ben már elvesztette szavazóinak egytizedét, 696989 szavazatot gyűjtve be. A szavazatcsökkenés üteme gyorsult, Markó Béla államfőjelöltként 2004-ben 533446 szavazatot kapott, ami közel 25 százalékos veszteséget jelent, Kelemen Hunornak 2009-ben ezt is sikerült lényegesen alulmúlni 372764 szavazattal, ami már 30 százalékos veszteséget jelent a négy évvel korábbi eredményhez képest, s kevesebb mint a felét Frunda György 1996-os voksainak. Idén jó esély van a lejtmenet megállítására. Sokan gondolják úgy, hogy ha a két magyar jelölt együttesen összegyűjt 350–400000 szavazatot, már érdemes volt versenyhelyzetet teremteni.
Az is érdekes kérdés, hogy miként oszlanak majd meg a magyar szavazatok olyan helyzetben, amikor nem lehet a parlamentből való kieséssel riogatni, elvégre a második fordulóba egyik jelöltnek sincs esélye bekerülni. Kelemen Hunor láthatóan a negyed évszázad alatt bejáratott logó erejében bízik, kerüli a nyíltszíni vitát. A két jelölt debattőri adottságait ismerve ez nem meglepő. Más kérdés, hogy elég gyenge érv, hogy nem kíván a másik magyar jelölttel „pofozkodni”. Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke találóan mutatott rá, hogy a Székelyföld jövőjével és a területi autonómia részletkérdéseivel foglalkozó elvi vita aligha nevezhető pofozkodásnak. Az sem meggyőző érv, hogy Kelemennek a románokkal van vitatkozni valója, hiszen az 1992. október 25-i Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása óta az a cél, hogy az egész erdélyi magyarság felsorakozhasson egy egységes autonómiakoncepció mögé, márpedig az RMDSZ autonómiastatútuma erre nem alkalmas.
Ami a választási részvételt illeti, nem tudhatjuk, hogy egyáltalán fognak-e annyian szavazni, ahányan a két jelölt aláírásgyűjtő íveit szignálták. Mert sok ember nem utasítja vissza a többnyire fiatal és kedves aláírásgyűjtő polgártársát, ugyanakkor nem veszi magának a fáradságot, hogy előkeresse személyi igazolványát, és elballagjon vele a szavazófülkéig, amikor vasárnap jobb dolga is akad. Azt sem tudhatjuk, hány magyar gondolja úgy, hogy inkább érdemben szól bele a versenybe, és már az első fordulóban az esélyesebbnek vagy szimpatikusabbnak gondolt román jelöltre adja a voksát.
Bízzunk benne, hogy ők lesznek kevesebben. Bármilyen rossz ugyanis a véleményünk az RMDSZ negyed évszázados politikai teljesítményéről, hiba lenne azon örvendezni, hogy a szövetség az idő elteltével egyre kevesebb voksot tud összegyűjteni. S nemcsak azért, mert számszerűen egyre kevesebben vagyunk, az elvándorlás, az asszimiláció és a demográfiai problémák miatt, hanem azért is, mert egyre többen fordulnak el nemcsak az RMDSZ-től, de általában a közélettől, a kiábrándultakat pedig nagyon nehéz visszacsábítani az urnákhoz, politikailag aktivizálni. Nyitott kérdés az is, hogy sikerül-e a föderalizmust, Románia erdélyiesítését ígérő autonomista magyar jelöltnek bármilyen kis mértékben is megmozgatni az erdélyi öntudattal rendelkező románságot. Döntse el ezt a román választó, mi magyarok viszont ezúttal rendelkezünk egy hiteles és jó alternatívával.
Arcél
Szilágyi Zsolt eddigi pályafutása garancia arra, hogy a jövőben is a nemzeti érdekeket fogja képviselőni, akár a személyes pozicionális érdekei ellenére. Már 1989 előtt Tőkés László mellett találjuk, amikor nem volt életbiztosítás kiállni a magyar ügyek mellett, egyik előadója volt az emlékezetes Dsida-estnek, amelynek betiltása vezetett végül Tőkés Lászlónak a cseausiszta hatóságokkal való szembeszegüléséhez, innen egyenes út a temesvári népfelkeléshez és a bukaresti hatalomváltáshoz. A MISZSZ 1990 márciusi első kongresszusán az egyetlen jelölt volt a szervezet listáján, aki ellen nem szavazott senki, akit valamennyi küldött egy akarattal támogatott. A MISZSZ-RMDSZ egyezség eredményeként legfiatalabb képviselőként be is jutott a törvényhozásba. 2004-ig tarthatta meg mandátumát, mialatt a frakció fősodrának rosszallása mellett is következetesen kiállt az autonómiaprogram mellett, nemcsak szavakban, hanem konkrét tervezeteket is felvállalva. A frakció többségével ellentétben kiállt a Bolyai Egyetem ügyében is, minden lehető fórumon képviselőte a csángók ügyét. Nem csoda, hogy kényelmetlenné vált a Medgyessyvel és Gyurcsánnyal bratyizó nagyváradi RMDSZ-es vezetés számára. Időközben elvégezte a politológia egyetemet is Budapesten, szakterülete a külpolitika, hét éve Tőkés László európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke. Következetes kiállásával megszerezte a Székely Nemzeti Tanács támogatását is.
Szilágyi Zsolt eddigi politikai pályája töretlen, erkölcsileg kikezdhetetlen a magánéletben és a politikában egyaránt, neve szorosan összefonódott „az erdélyi magyar történelmi műhely”, a magyar nemzeti önkormányzat megteremtésének igyekezetével, az önálló, magyar érdekek mentén való politizálással. Aki szavazata révén őt ruházza fel bizalmával, nem fog csalatkozni.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)