A hírszerzés mint mély állami aktor – Bakk Miklós politológus a mély és párhuzamos állam fogalmáról
A mély állam fogalma abból eredhet, hogy alapvető ellentmondás van a szervezett, professzionális és konszolidált államhatalom és a demokrácia működése között – állapította meg a Krónikának nyilatkozva Bakk Miklós politológus, lapunk korábbi főszerkesztője. Mint kifejtette, bár a PSD elsősorban saját hatalma kiterjesztése érdekében használja a párhuzamos állam fogalmát, vannak olyan intézmények – például a hírszerzés – amely mély állami struktúrának minősülhet.
– Az utóbbi hetekben, hónapokban egyre gyakrabban halljuk a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaitól – akikhez egy ideje az RMDSZ is csatlakozott –, miszerint Romániában eluralkodott a mély állam, illetve a párhuzamos állam. Olyannyira beleálltak ebbe a kommunikációs csapásirányba, hogy már tüntetést is hirdettek ellene. De mi is valójában ez a mély állam? És a párhuzamos állam?
– A párhuzamos állam fogalma inkább publicisztikai fogalom –, amiről tudományosabb módon értekezni szoktak, az a „deep state” fogalma, amelyet magyarul mély államként szoktak fordítani, bár az eredeti angol kifejezés is meg-megjelenik magyar szövegekben. A román párhuzamos állam, a „stat paralel” – úgy vélem – a mély állam sajátos fordítása. A szó szerinti fordításnak ugyanis nincs jó hangzása románul, de ami a lényeg: a párhuzamos állam kifejezés hangoztatása sokkal inkább megfelel kigondolói érdekeinek.
A PSD politikusai ugyanis nem vádolhatják az államszerkezet bizonyos „mély” részeit, hiszen ők mindenütt ott vannak – ennek előzményei még a rendszerváltásig, az Iliescu-rezsim hatalmáig vezethetők vissza –, viszont szükségük van arra, hogy kifogásolhassanak olyan állami intézményeket, amelyeknek működése az elevenükbe vág. Itt a titkosszolgálatokról és a DNA-ról, a korrupcióellenes ügyészségről van szó. Az előbbi az államfő felügyelete alatt van, az utóbbi viszont az Európai Unió befolyására született, és elszabadult hajóágyúként kezdett működni, a befogására – domesztikálására – történő kísérletek pedig a lehető legrosszabbat ígérik. A DNA titkosszolgálati behálózottsága ugyanis tény, holott inkább az igazságszolgáltatás rendszerébe történő jobb integrálása lenne a megoldás. Összegezve: vannak olyan intézményei az államhatalomnak, amelyet a PSD alulról és belülről, az általa meghonosított és kiépített bürokratikus kultúrán keresztül nem ellenőriz, és amelyek folyamatosan delegitimálni tudják e pártot a politikai küzdelemben, ezért egy megfelelő fogalom örve alatt indítottak támadást ezen helyzet ellen. A párhuzamos állam kifejezéssel azt próbálják sugallni, hogy az államnak vannak olyan „részei”, amelyek nincsenek a demokratikusan megválasztott kormány kontrollja alatt, azzal „párhuzamosan”, okkultan működnek, és ennek véget kell vetni.
– Van-e olyan ország, ahol már bizonyíthatóan kimutatták a létezését, és ahol egyértelműen felülírta a választott intézmények, a parlament és a kormányzat akaratát?
– Nos, a deep state-nek van némi irodalma is, bár ez sem rigorózusan tudományos. Elsősorban Törökországgal kapcsolatosan használták, mondhatni a török állami működés volt a „prototípus” a fogalom kialakításában. Azt jelentette, hogy vannak bizonyos állami szervek, „szektorok”, mint például a titkosszolgálatok, a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a kormányzati bürokrácia egy része, amelyek sikeresen kivonták magukat a törvényi kontroll alól, és önálló politikai aktorokként kezdtek viselkedni. Viszont eléggé általános az, hogy ahol komplex bürokráciák vannak, azoknak a működése átláthatatlan, és ez teret nyit konspiracionista értelmezéseknek is. Az Egyesült Államokban 2010 után több szerző is írt az amerikai deep state működéséről, és ebbe két állami intézményi ágat szoktak említeni: a titkosszolgálatokat és a katonai-gazdasági lobbikomplexumot. Persze, átfogó bírálatok is jelentek meg arról, hogy mindez mítosz. A Wikipédián ez a kérdés mostanság „állam az államban” (state within a state) címszó alatt jelenik meg, a példák, esettanulmányok többsége viszont diktatúrákra, illetve autoriter rendszerekre vonatkozik, amelyek esetében nagyon könnyű tételezni a mély állam működését.
– Mennyire nevezhető szükségszerűnek bármilyen mély állam megjelenése? – Nehéz azt állítani, hogy szükségszerű a mély állam megjelenése. Azonban az amerikai példa jól rávilágít arra, hogy a mély állam percepciójának vagy mítoszának a megjelenése szinte törvényszerű a fejlett demokráciákban is. Ugyanis alapvető ellentmondás van a szervezett, professzionális és konszolidált államhatalom és a demokrácia működése között. Az előbbi a folytonosságot, a problémák szakmai intézkedésekké való átalakítását, a törvényhozás szakmai irányítását képviseli, az utóbbi a változó, az intézmények formatív működését kevésbé ismerő „népakaratot” képviseli. A kettő ütközéséből születik az a gyanakvás, amely a mély állam percepcióját kialakítja. A kérdés viszont, hogy létezik-e tényleges és rejtett, autonóm működése az államhatalomnak, mindenképpen valós.
– Románia kapcsán elmondható, hogy létezhet ilyen mély állam?
– Ezt megragadni nehéz, hiszen bizonyos esetekben lehetséges, hogy egyes intézményi aktorok nem nyilvános kormánypolitikát valósítanak meg (például szerintem az ügyészség, a DIICOT vagy a SRI magyarellenes politikája ilyen). Máskor viszont az is lehetséges, hogy az alkotmányosan biztosított szabadságfokával egy-egy intézményi szereplő visszaél, és saját intézményi kultúráját önálló politikaként viszi tovább. Nemrégiben egy konferencián Gabriel Andreescu kifejtette, hogy a SRI nacionalizmusa tulajdonképpen egy olyan intézményi kultúra, amelynek gyökerei a Ceauşescu-korszakba vezetnek vissza. De bárhogyan vegyük is, a SRI mindenképp mély állami aktornak tűnik. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

„A magyar nyelv mindenre alkalmas” – Lövétei Lázár László költő díjairól, kedvenceiről
Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője nemrégiben kapott díjairól, kedvencéről, Arany Jánosról, az Arany-emlékévről, a román és magyar irodalom közti átjárhatóságról, valamint a fordítás és lapszerkesztés vonatkozásairól beszélt a Krónikának.
– Mostanában megszaporodtak a díjaid: nemrég ítélték oda neked a 2018-as Balassi Bálint-emlékkardot, amit februárban adnak át, illetve te kaptad a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyve díját Alkalmi című kötetedért. Hogyan értékeled az elismeréseket?
– Minden díjnak örülök, hiszen minden elismerés a szakma részéről érkező visszajelzésként értékelhető, hogy ti. figyelnek az emberre, nem sikkadnak el a mai betűdömpingben a dolgaink. Egyszóval: hogy van értelme az írásnak. Már csak az olvasókat kellene mozgósítani, hogy megvásárolják az Alkalmi itt-ott még föllelhető példányait.
Hogy a Balassi-emlékkard odaítélése esetében mennyire volt fontos az Alkalmi viszonylagos frissessége (alig egy éve jelent meg ez a kis kötet), azt nem tudom, de jövő év február 14-én (Bálint-napkor) meg fogom kérdezni a döntnököket! Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért kellett ilyen korán bejelenteni a díjazott nevét, hiszen mire kézbe vehetem a szablyát, a török már Bécs alatt lesz! No de a viccet félretéve: valószínűnek tartom, hogy Lackó fiam fog örülni a leginkább, hogy végre lesz egy rendes kardunk, mert fakard rengeteg hányódik a kertünkben, s Lackó a teljes fegyverarzenált (fakardokat, pajzsot, pisztolyt, íjat, puskát, lándzsát) hajlamos szétszórni a fűben, így segítve kaszálgató apja munkáját. Hátha az igazi kardot majd jobban megbecsüli.
– Maradva az emlékkardnál: a Balassi nevével fémjelzett elismerést odaítélő grémium közölte, a te költészetedet tartja a 16. századi költő műveihez méltónak. Kritikusaid, méltatóid sokszor kiemelik, hogy a költészeted szorosan összefonódik a magyar lírai hagyományokkal. Te magad hogyan látod „belülről” ezt a kérdést? Mindig is a hagyományos felé fordult, ebbe az irányba tartott és tart továbbra is a költészeted?
– Talán érdemes itt megemlíteni, hogy Balassi tényleg az egyik nagy kedvencem. Évekkel ezelőtt például a csíkszeredai Corvina Könyvesház vezetője – felháborítónak találván a kies tájainkon is tomboló Valentin-napi őrületet – felkért, hogy tartanék egy előadást Balassiról, Bálint napkor, tehát február 14-én. Írtam is egy esszét Balassiról (ez az előadás éppen a Krónikában jelent meg!), s most, íme én kapom a végvári szablyát! Úgy tervezem, hogy ezt az esszét felolvasom majd a Gellért szállóban, remélem, nem kergetnek el, szablyástul. Bár akkor már lesz mivel védeni magam... Ami meg az általad említett kritikusokat illeti: örülnék, ha igazuk lenne, mert számomra tényleg fontos a költészeti hagyomány (legyen az magyar, vagy éppen latin), hiszen az organikus továbbépítkezést tartom a legszimpatikusabb útnak. Persze, az ellenkezőjére is van példa a magyar lírában: Kazinczy például addig erőltette a nyugat-európai verselést, hogy ma már egészen természetesnek tűnik, hogy jambikus verseket írnak a költőink. Nyilván, ehhez az is kellett, hogy a magyar nyelv mindenre (de tényleg mindenre!) alkalmas.
– Köztudott, hogy kedvenc klasszikusod Arany, úgy is fogalmaztál valahol, hogy a világ legnagyobb formaművésze volt. Esszésorozatod is jelent meg a két évszázada született költőóriásról, napvilágot látott a Széljegyzetek Arany Jánoshoz című köteted is. Honnan származtatod az Arany-életmű iránti erős vonzódásodat, megfogalmaznád, hogy miért éppen őt választottad kedvencedül?
– Kedvencet általában nem választani szokott az ember: vagy azzá lesz valaki, vagy nem. Arany János meg... hát igen! A minap láttam egy orosz „dokumentumfilmet” a TVR 3 csatornán, amatőr színészek adták elő Csehov A 6-os számú kórterem című remekművét. Mit mondjak, torokszorító volt. Mindezt csak azért említem meg, mert Arany nálam szorosan összefügg Csehovval. Arany-ügyben ugyanis én is teljesen átlagos olvasó voltam, egészen addig, amíg el nem olvastam alaposan, nagyon lassan Arany Kertben című versét. Akkor mondtam azt, hogy ha Csehov „kórterme” a világirodalom legkegyetlenebb prózája, akkor Arany Kertbenje a világirodalom legykegyetlenebb verse. Iszonyú dolgok vannak benne, kiráz a hideg, ha csak rágondolok is. Képzeljük el, hogy Vörösmartynál az emberfaj még csak „sárkányfog-vetemény”, Aranynál már „hernyó”! Nem tudom, hogy süllyedhet-e az ember ennél mélyebbre. Nos én ebbe az illúziótlan Aranyba szerettem bele, mondván, hogy aki olyan verset tud írni, mint a Kertben, azt érdemes alaposabban is megismerni. Azóta is vallom, hogy Arany nemcsak a „mondani tudása”, hanem a mondanivalója miatt is az egyik legnagyobb költőnk.
– Az idei év Arany-emlékév, ezért széltében-hosszában rengeteg minden hangzott el jelentőségéről, költészetéről, számos kezdeményezés igyekszik közel vinni életművét a fiatal korosztályhoz, kiemelve, hogy valójában kortárs költőről van szó, hiszen a 21. század gyermekeihez is szól. Miként látod, mennyire klasszikus és mennyire kortárs Arany?
– Talán annyit tennék hozzá, illúziótlanul, az imént már elmondottakhoz, hogy hamarosan vége lesz a bicentenáriumnak, s minden marad nagyjából úgy, ahogy az ünnepségsorozat előtt is volt, hiszen a fesztív jellegű ünnepségek épp a lényegről feledkeznek meg. Arról tudniillik, hogy olvasni kellene Aranyt, nem csak beszélni róla. Nemrég a Magyar Írószövetség karavánjának tagjaként hat székelyföldi középiskolában próbáltuk népszerűsíteni Aranyt, nem tudom, mekkora sikerrel. Volt zene, volt szavalat, én is okoskodtam egy sort, de hogy mi ment át, azt nem tudnám megmondani. Természetesen nem kell feladni, hanem igenis meg kell próbálni „megismertetni” Aranyt a fiatalokkal. Módszer van bőven, számomra az egyik legszimpatikusabb a Margócsy István-féle út. „Ha például gimnazistáknak szeretném »eladni« Aranyt – mondja Margócsy –, akkor valószínűleg a humorát emelném ki. Nemcsak a műveiben rejlő humort, hanem azt is, ami az irodalmon kívüli megnyilatkozásaiban érhető tetten. Például hogy szerkesztőként versekben figyelmeztette a szerző barátait, ha határidőig nem adták le a kézirataikat. Ebből a diákok is megérthetik, hogy Arany számára a versben való kommunikáció a világ legtermészetesebb dolga.” Arany „aktualitására” pedig legyen elég egyetlen példa: olvassa el mindenki (vagy olvassa újra) Arany Gondolatok a béke-congressus felől című, 1850-es versét...
– Költő és műfordító vagy, ugyanakkor a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A lap nagy sikernek örvend az olvasók körében. Mi a fő szerkesztési elved, illetve mi lehet a titka annak, hogy manapság népszerű lehessen egy kulturális havilap?
– Nincs „nagy titok”: egyszerűen igyekszünk komolyan venni saját magunkat is, meg az olvasókat is. S amennyire erőnk engedi, igyekszünk nem kánonkövetők, hanem kánonalakítók lenni. Annak ugyanis semmi értelmét nem látom, hogy tizenöt egyforma lap jelenjék meg a Kárpát-medencében magyar nyelven, ugyanazzal a szerzőgárdával, ugyanazzal az olvasóréteggel. S ami nagyon fontos: mozogni kell, meg kell mutatnunk magunkat, mert marketing ide vagy oda: a legjobb módszer még mindig az író-olvasó találkozó. Lehet szerkeszteni lapot elefántcsonttoronyban is, de akkor előbb-utóbb végzetesen elszakadunk az olvasóktól.
– Magyar–román szakon végeztél a kolozsvári bölcsészkaron, román szépirodalmat fordítasz magyarra, többek közt Mircea Cărtărescu, a Florian fivérek, Alexandru Vakulovski regényét, kortárs költők verseit is magyarítottad. Hogyan választod ki az írásokat, amiket átültetsz magyarra, és milyen kapcsolatban állsz a kortárs román szerzőkkel?
– A lefordítandó művek mindig megtalálják az embert, recept erre sincs, hogy miként történik mindez, de tényleg nem kell izgulni: fordítanivaló mindig kerül, hiszen a kortárs román irodalom (is) nagyon jó periódusát éli. Én meg szeretem tudni, hogy mi történik körülöttem. Lehet, hogy istenkáromlásként fog hatni, de őszintén mondom, hogy néha egy mezőségi „román” regény jobban érdekel (mert többet elmond rólunk, magyarokról és románokról), mint egy péterváradi „magyar” történet. Nem áll szándékomban újra fölfedezni a transzilvanizmust, egyszerűen ez van, és kész.
– Korábban azt nyilatkoztad a Krónikának, hogy szkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően. Ez azt követően történt, hogy a Székelyföldnek a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró, augusztusi lapszámát Bukarestben mutattátok be román írók jelenlétében egy kerekasztal-beszélgetésen. 1918. december elsejének centenáriuma közeledtével egyáltalán nem mondható felhőtlennek a román–magyar viszony. Hogyan látod, a két irodalom közti átjárhatóság megteremtése valamiképpen elősegíthetné a közeledést?
– Ha nem hinnék abban, hogy érdemes forszírozni ezt a kérdést, akkor eleve nem zaklattam volna magyar és román kollégáimat az augusztusi Székelyföldben megjelent ankéttal. Illúzióim természetesen nincsenek, pláne most, az 1918-as évforduló előestéjén. De csak azért, mert valakiknek nagyon jól jöhet, hogy hirtelen ennyire elszaporodtak a provokátorok, nekünk még nem kell beállni a köpködők közé. Kitombolják majd magukat, nagyon büszkék lesznek (csak tudnám, hogy mire!), aztán marad minden a régiben. És ez még a jobbik eset!
Lövétei Lázár László
1972-ben született Lövétén. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte a Tamási Áron Líceumban. Tanári diplomáját 1998-ban szerezte a kolozsvári BBTE magyar–román szakán. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Fontosabb verseskötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000); Két szék között (2005); Zöld (2011); Alkalmi (2017). Fordításkötetei: Mir­cea Cărtărescu: Lulu (regény, 2004); Filip Florian – Ma­tei Florian: Kölyök utca (regény, 2014); Alexandru Vakulovski: Hányinger utca (regény, 2015). Fontosabb díjai: a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja, 1997; Déry-díj, 2005; Radnóti-díj, 2008; József Attila-díj, 2009; az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja, 2011. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Fodor Sándor, a hiteles író – tanulmánykötet jelent meg a Csipike szerzőjéről
Fodor Sándornak a tudatos jóhiszeműsége, segítőkészsége, hiteles írói és emberi mivolta elevenedett meg az öt éve elhunyt íróról, műfordítóról szóló tanulmánykötet kolozsvári bemutatóján.
Fodor Sándor emberi arca, segítőkészsége, „elegáns úriember” mivolta bontakozott ki azon a kolozsvári beszélgetésen, melyen a Csipike írójáról tartott emlékkonferenciára írt tanulmányokat tartalmazó kötetet mutatták be. Az Erdélyi Magyar írók Ligája (E-MIL) – melynek Fodor volt az első elnöke – márciusban egész napos konferenciát szervezett az író halálának ötödik évfordulója alkalmából, melyen felidézték alakját, munkásságát az előadók.
A tanulmányokat összegző Békében, háborúban, bontakozó kommunizmusban című, az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar írók Ligája közös kiadásában megjelent kötetben irodalomtörténészek, kortársak, tanítványok vallanak az íróról, a szerkesztőről, az emberről.
A Bulgakov kávéházban tartott csütörtök esti kötetbemutatón Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök köszöntője után Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár és Bodó Márta újságíró, szerkesztő válaszolt Serestély Zalán kérdéseire, és idézte meg Fodor Sándor szellemét. Elsőként az általa betöltött mentorszerepre hívták fel a figyelmet, Egyed Péter szerint ugyanis azon kevesek közé tartozott generációjából, aki „lelkiismereti kérdést csinált abból, hogy a fiatal íróknak segítsen, támogassa őket”, ezért sokan mentek hozzá tanácsért. Nemcsak megbecsült, ünnepelt személyiség is volt, főleg a Napsugár olvasói számára.
Szakmai szempontból, talán szász ősei miatt is rendkívül precíz volt, ha kritikát írt, halhatatlanul kivesézte az ismerethiányt, pontatlanságot, emlékezett Egyed Péter, aki szerint az emberi kommunikációban is az egyenességre törekedett, így az akkori szocialista világban „felszabadító élmény volt” vele beszélgetni. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Album a kolozsvári magyar színház külföldi turnéiról A Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt 25 évének legfontosabb nemzetközi turnéit dokumentálja a hétvégén bemutatott, Színházzal a világ körül című album.
Tompa Gábor, a kulturális intézmény igazgatója a színház emeleti előcsarnokában tartott eseményen elmondta, azért is történelmi pillanat a könyvbemutató estje, mert 25 évvel ezelőtt szervezték meg először a teátrum első nagyszabású turnéját. Akkor Shakespeare hazájába, Angliába utazott el a társulat, és mintegy 40 napig tartott a kaland. A kopasz énekesnő című Ionesco-darabbal rögtön elnyerték az év legjobb külföldi előadása címet, sőt a londoni kritikusok toplistáján hónapokig tartották az első helyet – részletezte a színházigazgató. Mint kifejtette, fontos volt a társulat számára, hogy bekerüljenek a nemzetközi színházi élet „vérkeringésébe”.
„Olyan színházat akartunk csinálni, amely az egyetemes színházi nyelvet beszéli” – magyarázta. Hozzátette, a rendszerváltás után nagy feladat volt a társulat folyamatos fiatalítása. Az albumban szerepel az összes olyan ország, ahol a kolozsvári társulat vendégszerepelt. Magyarországon kívül felléptek még a Moldovai Köztársaságban, Szerbiában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, sőt a tengeren túl, Kolumbiában két alkalommal is, és Dél-Koreába is eljutottak. Tompa Gábor megjegyezte, hogy a Julius Caesar című előadásukkal ismét készülnek Bogotába, Kolumbia fővárosába vendégszerepelni.
Mint kifejtette, az albumban látható fényképek nem hivatásos fényképészek munkái, a pillanatfelvételeket a társulat tagjai készítették műkedvelő alapon. A kötetet Demeter Kata és Biró Réka szerkesztette. „A maga hibáival együtt az album egy olyan kiadvány, amely hozzásegíti a színháztörténetet, hogy egy helyen lássa a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi életét” – összegzett Tompa Gábor. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)

Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság
Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az államtitkár közölte: a Kárpát-medence magyarsága az emlékévhez kapcsolódva számos közös rendezvényt, konferenciát tart majd, kiállítást, illetve a fiataloknak történelmi versenyeket szerveznek. Potápi Árpád János az emlékévvel összefüggésben kiemelte a magyar identitás szorosabbra fűzését, és azt mondta: Mátyás király erős kezű, jelentős uralkodóként vonult be a történelembe. Megerősítette Magyarországot, felismerte, hogy csak így lehet megállítani az oszmán birodalom terjeszkedését. Nemcsak a történetírás, hanem mondáink és népmeséink is őrzik alakját. Elmondta: január 12-14-én Szegeden emlékező szentmisét tartanak, január 20. és 24. között jótékonysági reneszánsz bál, ételkóstoló és forgatag lesz Mátyás királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából a fővárosban. Márciusban Székesfehérváron koronázási misét tartanak, áprilisban Mátyás király halálának évfordulóján megemlékezés lesz Bécsben és Budapesten. Júniusban Bécsben kiállítás nyílik majd a város elfoglalásának évfordulóján.
Kolozsvári Magyar Napok
Az emlékév a Kolozsvári Magyar Napok egyik központi programeleme is lesz majd a tervek szerint. A programok lebonyolítója a Magyarság Háza lesz, az ötletadó az Emberi Méltóság Tanácsa és Gaal Gergely volt – ismertette. Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő, a tanácsadó testület elnöke arról beszélt: Mátyás király felismerte, hogy a közép-európai népeket összefogva, az oszmán birodalom terjeszkedését megállítva meg kell védeni a keresztény civilizációt. Reményét fejezte ki, hogy sikerül olyan programsorozatot megvalósítani, amellyel meg tudják mozgatni a Kárpát-medence magyarságát.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának, az emlékév ötletadójának elnöke kiemelte: Mátyás királlyal egy olyan uralkodót tudnak felmutatni, aki erős birodalmat épített Európa közepén, szigorú törvényekkel. Volt koncepciója és az országot is képes volt gyarapítani – hangsúlyozta, hozzátéve: életműve számos lehetőséget kínál a történészeknek és a fiataloknak egyaránt. Kitért arra is, hogy Erdély Romániához csatolásának 100. évfordulója lesz 2018-ban, és várhatóan több, a magyarság számára kellemetlen eseményre is fel kell készülni. Erre is egyfajta válasz lehet az emlékév – jelezte.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy az előző két emlékévhez hasonlóan sikeres lesz ez a programsorozat is. Hozzátette: február 23-24-én Mátyás születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést. Szeptemberben Vajdahunyadon többnapos rendezvénysorozattal tisztelegnek Mátyás király emléke előtt.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója közölte: igyekeznek minél több együttműködő partnert bevonni az emlékév programjaiba. MTI; erdon.ro

Válságos időkben írt tanulmányt mutattak be
Tőkés László Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című könyvét mutatták be csütörtök délután a Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt című rendezvényen, majd Luther Márton-emléktáblát avattak fel a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán.
A rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem énekkarának műsorával kezdődött el, a fiatalok Tóth Árpád Csillagoknak teremtője című énekét adták elő, Szopos Zoltán harmadéves egyetemi hallgató vezényletével. A könyvbemutató végén az Eperjesi Graduálból adott elő a kórus két karácsonyi éneket Antal Zsuzsa harmadéves zene szakos hallgató vezetésével, végül pedig, az emléktábla avatás végén Claude Goudimel 137. Zsoltára hangzott el.
Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző méltatta az először a nyolcvanas években napvilágot látott nyomtatványt. A könyv abban az időszakban jelent meg, amikor a vallás és a magyar történelem egyaránt tiltott téma volt. Tőkés László karizmatikus jelleme kellemetlenné vált egyházi és világi körökben, bűnnek számított éreztetni az igazságot és a református egyház vezetése is beállt abba a sorba „ahol Istennek már kevés hely maradt”.
A presbiteri főjegyző arra is kitért: ma is gondok vannak Európában a keresztény látásmóddal, a liberalizmus, ultraliberalizmus erőszakos, diktatórikus jellegénél fogva egyre inkább a kommunizmushoz válik hasonlóvá.
Az emlékezés
Pálfi József rektor, teológiaprofesszor megnyitóbeszédében az emlékezés pótolhatatlan mivoltát hangsúlyozta ki – a felejtés felbecsűlhtetelen károkat okoz, mondta el, s egyaránt érint egyént, családot, egyházi közösséget, népet. A 2017-es év Szent László, Arany János, végül pedig a reformáció üzenetét közvetíti, bár utóbbi rendkívüli gazdagságának csak egy részét sikerült kiemelni.
Váradnak méltán van joga emlékezni Kálvinra, mint forrásra, melyből meríthetünk, s mint útra, melyen haladhatunk – hiszen ez a város egyike azon központoknak, ahol a reformáció hamar megtalálta a helyét. Megemlítette Czeglédi György nagyváradi reformátort és elmondta, hogy a kálvini tanok 1557-től megtalálták itt helyüket, majd 1784-ben újra lehetett szervezni a református egyházat, építeni a korábbi alapokra.
Dr. Hermán M. János teológiai professzor, egyháztörténész méltatta a könyvet, mely 1985 sötétségében született, akkor, amikor Tőkés Lászlót üldözték, s munkanélküliként egy olyan státusba került, ahonnan „agyonüthették”. Ebben az időszakban jelent meg Sütő András Csillag a máglyán, s Egy lócsiszár virágvasárnapja című írása, az értelmiségiek áthallások során mondták ki azt, amit másképp nem lehetett. Zajlott a falurombolás, csalánkompótot árultak az üzletekben, nem volt só, gyufa, gyertya – ekkor írta Tőkés László dolgozatát, édesapja segítségével, a legkiválóbb művekből kiindulva. Egy olyan periódusban, amikor a hatalom nem viselte el, hogy Kálvinra emlékezzenek, Tőkés László publikálta is írását. A tanulmány nem kevesebb, mint 28 pont során lépi át a tiltások határát, mégsem követte megtorlás, „angyalok légiói őrizték meg”. Pedig Kálvint olvasni nem volt ajánlott, hiszen saját bűntetteire emlékeztette a rendszert – azt a rendszert, mely el akarta feledtetni, hogy az embernek lelke van és Isten színe előtt kell megjelennie. A könyv tömören, „miniatűr módon” érzékelteti, mi a fontos Erdélyben és a magyarság megtartásában, Kálvin tanítása elegendő ahhoz, hogy megmaradjunk a „keskeny úton”.
A jövendő
Bereczki András nyugalmazott lelkipásztor, a kiadvány szerkesztője a „jövőre való emlékezés” szerepéről szólt, méltatva a tömör, egységes, átfogó munkát, s egyúttal felvetve a kérdést: vajon mi lesz az elkövetkezendő ötszáz évben? Vajon lenne-e magyarság, ha nem lett volna Kálvin, s vajon lehet-e magyarság az elkövetkezendőkben, ha nem lesz magyar kálvinizmus. Kihangsúlyozta a kálvinizmus nemzetmegtartó szerepét, kitért a felekezeti oktatás fontosságára és a tömeges bevándorlás által okozott gondokra is – mint mondta, felmerül, hogy miként lesz ebből jövendő, azonban Isten gondolatai mások, mint a mi gondolataink, s Isten a történelem ura – török hódoltság is volt, szocializmus is volt, de mindebből kiút is adódott.
Válságos idők…
Dr. Vitéz Ferenc író, szerkesztő elmondta: Tőkés László könyve lényegre törő, megfellebbezhetetlen, tömör állításai szentenciákként hatnak, egyúttal a kötet a múltból a jelennek szóló üzenet, mely felhívja a figyelmet a kisebbségi lét missziójára.
Végül maga a szerző szólt az írásról, melyet traktátusnak nevezett – mivel könyvnek rövid, tanulmánynak viszont hosszú. Szükségét érezte, hogy ezzel adózzon a reformáció 500 éves évfordulójának, s hálaáldozatként teszi le az olvasó asztalára. Érdekes körülmények között, válságos időben született, abban az időszakban, amikor kiátkozták az egyházból, elvették palástját, kiközösítették. Kétségbeesett helyzetében nekiállt dolgozni, több dolgozatot írt, az egyik a kálvinizmus és a románság XVI, XVII századi kapcsolatát elemezte,válaszként egy dolgozatra, melyben a román egyházaknak a helyzeetéről a horthysta üldöztetés idején írt a szerző, „bicskanyitogató” módon. A jelen tanulmányt édesapja indíttatására írta, aki nyugati kapcsolatai révén kapott megrendelést rá. Németül is megjelent, s nagy meglepetésére a budapesti Teológiai Szemle is lehozta. Mint hozzátette, mindig is nagyon szeretett volna tudós teológus, vagy egyháztörténész lenni, de az élet nem engedte meg…
Kihangsúlyozta: a reformáció mindig erőt adott a szembeszálláshoz a hatalommal, az erőszakkal, minden korban meg kell harcolni ezt a harcot. Végül szólt az erdélyi reformációnak arról a sajátosságáról, hogy hozzájárul a erdélyi népek öntudatosodásához. Kiemelte a tordai vallásbéke szerepét is abban, hogy a különböző hitvallások békésen léteznek egymás mellett. Ez a fajta egyházi együttélés szolgálhatja leginkább nemzetünk javát, „így kell nekünk egymást erősítve és kiegészítve élnünk”…
A tanulmányt minden jelenlévő kézhez kapta, s mint megtudtuk, az elkövetkezendőkben különböző eseményeken, illetve Tőkés László EP-képviselői irodájában lehet majd hozzájutni.
Táblaavatás
A könyvbemutatót követően a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész Luther Mártonról készült alkotását avatták fel. Vitéz Ferenc avatóbeszéde során kiemelte a reformáció alaptanítását, melynek köszönhetően megújult az egyház, s egyúttal arra is kitért: Kálvin szerint a művészet is a Szentlélek ajándéka. Kuruc Imre is szólt az egybegyűltekhez – taglalta a dombormű szimbolisztikáját, s szólt a korábbi alkotásairól is. Mint elhangzott, ez a hatodik műve itt, s az elkövetkezendőkben a tordai vallásbéke 450.évfordulója alkalmából egy újabb alkotása gazdagítja majd e belső teret.
Végül Tőkés László és Pálfi József leplezték le az emlékjelet, mely a Kálvin Jánost ábrázoló dombormű mellett kapott helyet. Neumann Andrea / erdon.ro

Bemutatkozott az Északi Színház új főigazgatója
Hétfőn, december 11-én az Északi Színház büféjében tartott sajtótájékoztatón mutatták be a kulturális intézmény új főigazgatóját, Nagy Orbánt, aki nemrég versenyvizsgán nyerte el a tisztség betöltésének jogát, öt éves mandátum erejéig.
Az eseményen részt vett Kereskényi Gábor polgármester, Bessenyei Gedő István és Ovidiu Caița művészeti igazgatók és Stier Péter adminisztratív igazgató, az intézmény eddigi megbízott főigazgatója is. Kereskényi Gábor kiemelte: örül annak, hogy három év után újra szakmabeli, hozzáértő menedzser került az Északi Színház élére. Kiemelte, Nagy Orbán a művészi munka mellett tapasztalatot szerzett a közintézmények vezetésében is, így alkalmas főigazgatója lehet a színháznak. A polgármester megfogalmazta elvárásait is: olyan színházat szeretne Szatmárnémetiben, amely minőségi előadásokat játszik és növelni tudja a nézőszámát is. „Ovidiu Caițatól, a román társulat nemrég kinevezett művészeti igazgatójától is minőségi színházat várok, Bessenyei Gedő Istvántól pedig igazgatósága négy éve alatt már megszoktuk a magas színvonalat” – mondta Kereskényi Gábor. Nagy Orbán röviden összefoglalta pályáját: Marosvásárhelyen szerzett színészi képesítést, 21 éve a Harag György Társulat tagja, emellett öt éven keresztül volt aligazgatója a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központnak.
A terveit röviden ismertetve elmondta: szeretné, ha vezetése alatt az Északi Színház egyre jobb hírnevet szerezne a megye és akár az országhatárokon túl is. Ehhez a minőségi munka mellett fontos az előadások megfelelő népszerűsítése is, aminek nagyobb hangsúlyt adna a továbbiakban. A tervek között szerepel a román társulaton belüli bábtagozat megalapítása is. Elmondta: örül, hogy egy fiatal, lendületes csapatban, hozzáértő igazgatótársakkal dolgozhat.
Stier Péter adminisztratív igazgató kifejtette: a Szatmárnémeti Északi Színház jelen pillanatban az országban a legtöbb bérletes nézővel rendelkező intézmény. Az éves nézőszám 70 ezer fő körüli, egy év alatt pedig több mint 380 előadást játszanak. szatmar.ro

Felix Terra – nagyváradi kiállítás Bukarestben
A Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Román Történeti Nemzeti Múzeum Felix Terra – Történelem és Egyházművészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel kiállítást szervez a Román Történeti Nemzeti Múzeum Nagytermében, amelynek megnyitóját 2017. december 14-én, csütörtökön 17 órakor tartják. A több mint százötven darabból álló kiállítás része a Román Történeti Nemzeti Múzeum Együtt, mindannyian elnevezésű programjának, mellyel az országban élő nemzeti kisebbségek gazdag és változatos történeti és kulturális örökségének bemutatását tűzték ki célul. A kiállítás partnerei: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár, illetve a Körösvidéki Múzeum, akiknek jóvoltából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyházművészeti gyűjteményét sikerült olyan darabokkal kiegészíteni, amelyek több száz éve más intézmények leltárát gazdagítják. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Pártatlan bírónő, fondorlatos ügyész
Újabb tárgyalás a Beke-ügyben
Pénteken zajlott a bukaresti Legfelsőbb Semmítőszéken az ún. Beke-ügy legújabb tárgyalása. A táblabírósági per folytatásában (a felek mind fellebbeztek) tovább zajlik a tanúk újbóli kihallgatása. Beke István a Facebook-oldalán tette közzé, hogy mi történt december 8-án, a 9 és 12 óra között zajló tárgyalás legújabb felvonásán.
A tárgyalás túlnyomó részét a tanúk kihallgatása képezte, ennek két harmadát a védelem által visszahívotté, kinek csak a bíróság részéről majdnem ötven kérdésre kellett válaszolnia, majd az ügyészére és védelem által feltettekre – írja Beke István. Az előző tárgyaláson a bíróság nem hagyta jóvá a Szőcs Zoltán által kért Radu Cătălina és Turóczy Árpád fordítók kihallgatását.
B. Sz.-t ellentmondásos nyilatkozatai miatt kérték visszahívni, akárcsak a védett tanút (Joseph Sandor néven fut). Beke szerint a bírónő teljes pártatlansággal és szakmaisággal vezette a tárgyalást, kérdései a lényegre irányultak. Ennek tudható be, hogy bár a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztályt (DIICOT) képviselő ügyész ismételten próbált ködösíteni, a bírónő a tanú újabb nyilatkozatából egyértelműen kiderítette, hogy Szőcs Zoltán nem adott ki parancsot, Beke pedig nem vállalt be semmiféle robbanószerkezet-készítést, nem létezett semmiféle aprólékos merénylettervezet, és nem beszéltek áldozatokról.
B. Sz. továbbra is fenntartotta az állítólagos szervezkedés találkozási időpontjaként 2015. október 10-ét, a telefonján levő, aznap készített képekre hivatkozva, jóllehet a bizonyítékok ellene szólnak. Az is érdekes, hogy azt állította, hogy a találkozón nem voltak telefonok, jóllehet a hangfelvételen egyedül az hallatszik kitűnően, hogy a mobilok többször is csengenek. A védelem ügyvédjének ez irányú kérdésére már lehetségesnek tartotta. A résztvevők azonosítására vonatkozóan most már csak 3–4-ben volt biztos (hangilag), holott az első kihallgatáson ő volt az azonosító a fordítóval. A kihallgatása végén azt is közölte, 2016-ban és még a napokban is fenyegetéseket kapott, célponttá vált.
„Én és a családom két éve vagyunk célpontok. Nagyon jól tudjuk, mit jelent fenyegetve lenni ártatlanul, a feleségem két gyerekkel magára hagyva, kapott nagyon sokat, durvábbnál durvábbakat, de hittünk és hiszünk az igazságban, hogy a Jóisten vigyáz ránk, a hazugság pedig akkor is üldöz, ha nem derül ki!” – írja Beke István. A második tanút (H. I.-t) az ügyészség kérette vissza, az ő kihallgatása sokkal rövidebb volt. Kitartott eddig adott nyilatkozatai mellett, elmondta, nem beszéltek robbanószerkezet készítéséről, hogy Szőcs Zoltán nem adott semmiféle parancsot Bekének. A következő tárgyalás időpontja 2018. február 9-e, amikor elvileg talán az is kiderül, hogy mi lesz a védett tanúval, azaz Sándor Józseffel. Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csúcsra törnek a centenáriumkor
Román emlékmű a Lakócán?
A jövő évi centenárium alkalmából a románok egységét jelképező emlékművet emeltetne több Kovászna és Hargita megyei román szervezet is Kovászna megye legmagasabb pontján, a Lakócán. Mint azt Ioan Lăcătuşu, a Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ igazgatója az Agerpres hírügynökségnek elmondta: az alkotás A nemzeti lét és a románság egységének emlékműve címet viselné, és felállításának ötlete a tavaly elhunyt Gheorghe Vrabie képzőművésztől származik, aki a Moldovai Köztársaság és Chişinău címerét is tervezte.
– Ennek az érzelmi jelentősége abban áll, hogy ez a csúcs köti össze Moldvát Erdéllyel és Havasalfölddel. A művész lánya, a Kisinyovban élő Georgeta Vrabie rendelkezésünkre bocsátotta apja indoklását azzal a kéréssel, ismertessük az illetékes intézményekkel, hogy ezt a projektet is foglalják bele az 1918. december 1-jei nagy egyesülés centenáriuma alkalmából előkészített programba – mondta Lăcătușu.
Szerinte a Lakócán helyet kapó emlékmű, a Bucsecs-hegység Caraiman-csúcsán lévő kereszthez hasonlóan, akár turisztikai látványossággá is válhat. Az igazgató hozzátette, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumához tartozó mindegyik szervezet felkarolta és támogatja a projektet.
Mivel több háromszéki önkormányzatnak van adminisztratív területe Lakócán, utánanéztünk, melyik háromszéki település polgármesteri hivatalát érintheti az akció.
– Kommandó községnek a településtől legmesszebb 9 kilométerig, a Ménes-bércig van területe, míg a Lakóca jóval messzebb esik. Így minket önkormányzatilag nem érint, ha ők a Lakócán szeretnének valamit – mondta Kocsis Béla kommandói polgármester.
Kovászna városnak is van területe a Lakócán, azonban egyelőre nem kaptak értesítést semmilyen építkezési tervről – tájékoztatott Rákosi Áron. A kovásznai városháza urbanisztikai osztályának vezetője hozzátette, hogy a Lakócán Vráncsa megyének is van területe.
A másik érintett Zabola község lenne. Fejér Levente polgármester elmondta: a Lakócán található meteorológiai állomás alatti terület Zabolához tartozik, azonban ők sem kaptak még semmiféle értesítést vagy kérést a szóban forgó emlékmű felállításáról.
– Ha az emlékművet netán önkormányzati területre tervezik, akkor hangsúlyozom: mi nem akarunk oda semmit építeni. És ha esetleg bérbe akarnák venni tőlünk, vagy meg akarnák vásárolni a területet, hogy majd arra építsenek, előre leszögezem: mi nem adunk el és bérbe sem adunk területet – tájékoztatott az elöljáró.
A terület „erkölcsi tulajdonosai”, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) vezetői szintén nem örvendnek a kezdeményezésnek.
– Egyáltalán nem tűnik szerencsés ötletnek. Messze van, nehezen megközelíthető (a medvékről most ne is beszéljünk), tehát turisztikai szempontból nincs semmi jelentősége. Egy ilyen emlékmű egyetlen célt szolgálhat: hogy újabb feszültséget keltsen az itt élő lakosság körében – fogalmazta meg Kovács Lehel egyetemi adjunktus, az EKE országos elnöke. Nagy Sz. Attila, Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vencel-nap
Három oldalról is hegyektől védett a falu. Itt semmi sem lehet omlatag, hiszen a tetőkről nézvést egyetlen kemény ökölnek tűnik, mely véd embert, állatot. Tán még az eget is védi, s elhajtja a gyanús fellegeket.
Professzor úr, holnap leszek először tanár, és éppen itt. Tudom fejből azt a szemináriumi dolgozatomat, ötödévről… – Nem elég megélni a létet, föl-, meg- bemutatni is kell azt… Írásbeli fölmutatást kérek önöktől a világról… Nem kötelező megírni…
Tegyük fel, hogy van ún. másvilág. Ha van, ahhoz nekünk itt semmi közünk. Ha átköltözünk, és ha nem, mind független itteni létünktől. Nekünk itt kell megteremtenünk a más és más, igazi világot. A többi néma csöndesség, a madarak és az utánunk jövők gondja.
Próbatanításaim voltak az egyetemen, ötödéven. Itt, Gyepesen megint más, mint Revesen, minden gyermek más és más. Nézem az osztályomat, V. B. Húsz gyermek, mókusok, riadtak. Ők elsősök a tagozaton, én is „elsős”. – Tanár elvtársnak tisztelettel jelentem, osztályunk… – Ő a hetes. Máris felelős. Aranyos kislány. Húsz ismeretlen és más-más világocska.
Hoppá! Ezen a fiúcskán az első padban felnőttre való ing van! És szeptember elején a bakancsa is…, igen, az sem gyermekcipő. Istenem, istenem. Vajon milyen világocskában él?
Szünetekben köztük vagyok. Hallgatózom? Inkább figyelek. A kicsik dörgölőznek, simulnak, mint a kis macskák. A líceumisták nem szaladgálnak, ők beszélgetnek. Professzor nagyuram, mennyi mindent kifelejtettünk a filozófiánkból! A dolgozatomból is. Ki a megmondhatója, mi kellett volna eleddig, és mi nem kellett volna! Mert hát „más világ” ám ez, és mást is akarunk.
Hallom az egyik kislányt, hallhatóan súgja: nézd meg, a Venci lábán kétféle zokni. Magamhoz intem. – Ezt nehogy úgy mondjátok, hogy ő meghallja. Jó? – És látom egy pillanatig, hogy fél a kis copfos. Megijedt? Én mosolyogva mondottam neki.
Családlátogatásra mentem szombat délután a szótlan, szelíd, egy évvel a többinél idősebb Venciékhez. Rendes kerítés a kékre festett régi, jókora ház körül, az udvar kissé gyepes, a ház és a csűr között nagy farakás, három is. Tüzelő télire. Kijön az ember, a gyerek apja. Harmincötnél nincs több, de ötvennek látszik. Törődött, borotválatlan az arca. Kezet nyújt, kérdi, mi járatban a tanító úr, odabenn leültet a nagy konyhában. Rideg minden, de ételillat van. Az ablakokban nincsenek virágok. A kályha is és minden mutatja, nincs asszony a háznál. Nem tudtam.
– Elment. Meghalt. Vérmérgezést kapott.
Csupa csont, erő, háromszáz kilós a bánat rajta. Ő neveli már két esztendeje egyedül a gyermeket. – Én az erdőkön dolgozom. Van úgy, hogy viszem, merthogy ott hálok, s akkor Vencike is, ugyebár. Az anyja nevezte így, Isten nyugosztalja, Vencikének.
Hazafelé mintha belenéznék a szívemben megképzelt világukba. Az utcán köszöngetek erre, arra. Még nem tudom, mit s hogy. Semmit nem tudok, professzor úr, Isten nyugosztalja önt is. Más-más a világ, és most annyira távol vagyok a közepétől…
Nézem a háziasszonyom naptárát, két nap múlva szeptember 28., Vencel napja. Átszaladok az egykori malomba, államosított malomban lakom. Pénzt veszek magamhoz, megyek az üzletbe. Ezt-azt, illőt és kellőt vásárolok. Másnap mondom Ildikónak, a hetesnek, hogy holnap Vencelnek névnapja van. – Készítettem csomagocskát, készítsetek ti is. Az utolsó óra után felköszöntjük Vencit, átadjuk… A tornatanító is örömmel mondta, övé az utolsó óra, és úgy lesz minden.
Az V. B tanulói másnap mintha ünneplőben, egy szálig. A hetes jelentett csengő hangon. Mintha a Mikulásnak jelentene.
A tornaóra tíz perccel rövidebb lett. Az alatt az osztályban rendezkedtek a kislányok, kisfiúk. A katedra mögött találtunk egy jókora fonott kosarat és két műanyag szatyrot, amikor Lajos kollégával bementünk. Ő hátul leült egy székre. A gyerekek mozdulatlanul állva. Frissen fésülködve a fiúk is.
– Kedves gyerekek, mókusok és verebek. Ma Vencel napja van. Isten éltesse a mi Vencikénket névnapján! – Egyszerre kiáltotta az osztály: Isten éltessen Venci!
A katedra mögül a kislányok elkapták a kosarat, a szatyrokat, elébe tették, megpuszilták. Világos nappal volt, de igen-igen hasonlatos a karácsonyi angyaljáráshoz. Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Brüsszelbe látogatott az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége
Az európai színvonalú kiállításon az EMGESZ két alelnöke, Tiboldi László és Hupka Félix is részt vett. A tagszervezetek részéről az Aranyosszéki Gazdák Egyesületét Fancsali Ernő, az Agro-Kézdiszék Megőzgazdászok Egyesületét Taierling Johann, a Szentegyházi Gazdák Egyesületét Sándor Lajos, az Érmelléki Gazdák Egyesületét pedig Laskovics István képviselte.
Az Agribex a szántóföldi gazdálkodás, a szarvasmarha-tenyésztés, a kertészet és a zöldövezet-gondozás nemzetközileg is elismert kiállítása. A brüsszeli esemény a belgiumi mezőgazdasági és zöldipari szakma legnagyobb seregszemléjének nevezhető. A nívós rendezvényen idén nagy hangsúlyt fektettek a nagykultúrás növénytermesztés gépparkjának bemutatására, továbbá a különböző állattenyésztési tartástechnológiák, berendezések, eszközök ismertetésére. Az állattenyésztési ágazaton belül kiemelkedő szerepet kapott a fehér-kék belgaként ismert intenzív húshasznú marha bemutatása, amely fajta egyedeinek bírálására és díjazására is sor került.
Az EMGESZ alelnöke, Tiboldi László, a következőt nyilatkozta a brüsszeli kiállításról: „Annak ellenére, hogy az EMGESZ az erdélyi kisgazdákat képviseli és segíti, kiemelten fontosnak tartjuk a nemzetközi mezőgazdasági trendek ismeretét és követését is.” A szövetség alelnöke kihangsúlyozta: „Habár Erdélyben teljesen más viszonyok alakultak ki az agráriumon belül, és a fenntartható gazdálkodásban hiszünk, nyitott szemmel kell járnunk az új technológiák világában is, hogy elsajátíthassuk azt az erdélyi mezőgazdaságban is használható, beépíthető tudást, amelyet a jövőben a fenntartható mezőgazdaság megkövetel.” EMNT; itthon.ma/erdelyorszag

Gyártanak-e irodalmi tehetséget Kolozsváron?
Tehetséggondozásról, irodalmi körökről, az irodalmi életbe való bekerülés nehézségeiről beszélgettek Kolozsváron.
A Láthatatlan Kollégium kerekasztal-beszélgetést szervezett Tehetséggyártás Kolozsváron címmel december hetedikén a tranzit.ro-ban. A meghívottak Adorjáni Panna, André Ferenc, Balázs Imre József és Vass Csaba voltak. A beszélgetést Juhász-Boylan Kincső és Györfi Tünde Edina moderálták. A beszélgetés a meghívottak bemutatkozásával indult, akiknek azt is el kellett mondaniuk, hogy mi módon kapcsolódnak ők a tehetséggondozáshoz illetve azt, hogy mit gondolnak erről a fogalomról, egyáltalán mit értünk alatta. Mennyiben releváns ma ennek a kategóriának a használata. André Ferenc, költő, slammer és a Bretter-körök házigazdája szerint a tehetség, ha nem is így nevezzük, mindenképp megnyilvánul valahogyan az emberben. Érezzük, hogy ő valamit másképp tud. Ha az irodalomról beszélünk, akkor érződik a szövegeken, hogy van valami többlet, ami zsigerből jön. Persze az, hogy valaki tehetséges még nem jelenti azt, hogy ne kéne talán még többet dolgoznia a sikerért. Adorjáni Panna nem feltétlenül ért egyet a tehetség kategóriával, ő inkább drive-nak nevezné azt a pluszt, ami esetleg kiemelkedővé tesz egy embert. Minden embernek máshoz van drive-ja, amit vagy kiaknáz, vagy nem. Balázs Imre József, egyetemi tanár, költő, Korunk-szerkesztő szerint a tehetség akkor válik problémás fogalommá, ha a zseni szinonimájaként használjuk. Ilyenkor kirekesztővé tud válni. Vass Csaba szerint fontos kiemelni, hogy a tehetség nem csak bizonyos fajta diskurzusokra jellemző, hanem igenis van olyan, hogy valaki póker-tehetség vagy akár fodrász-tehetség. Marin Diana Transindex.ro

Kitűnő szólisták a csütörtöki operagálán
Egy hangverseny sikere a műsorválasztással kezdődik. A legutóbbi, szokásos – lassan hagyományt teremtő – operahangverseny műsorát nagyon tudatosan állították össze a filharmónia műsorában. Három szólista is felépett, akik felválta, duettet is énekelve követték egymást a színpadon.
Az est karmestere ezúttal Jankó Zsolt volt, a meghívott szólisták: Kele Brigitta (szoprán), Pataki Adorján (tenor), mindketten a Kolozsvári Magyar Opera tagjai, valamint Emanuel Popescu (bariton), jelenleg a Kolozsvári Román Nemzeti Opera meghívott szólistája. A várai filharmónia néhány éve rendszeresen rendez operagálát, s erre az alkalomra mindig megtelik az Enescu–Bartók koncertterem. Így történt ez az elmúlt hét csütörtökén is, amikor újfent az operairodalom nagyszerű alkotásaiból csendült fel egy-egy dalbetét, ária. Az olasz és a francia operamuzsika jelentős képviselőinek művei közé Lehár és Kodály egy-egy alkotása is tökéletesen beilleszkedett. Megemlítendő, hogy a közismert áriák, duettek, tercettek mellett számunkra kevésbé ismertek is helyet kaptak a mostani műsorban. Tehát a siker lehetősége adott volt, de ehhez meg kellett találni az ehhez megfelelő előadókat. Az esten Jankó Zsolt vezényelt, a filharmónia állandó dirigense, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere. Feltételezésünk szerint ő állította össze a műsort is – az operairodalomban nagyon otthon van. A három említett vendégszólista a hazai élvonalhoz tartozik, de világjárók is, mindezt jeleztük lapunk hasábjain, amikor tudósítottunk a koncert előtt tartott sajtótájékoztatóról. Mivel is kezdődhetett volna az operagála, mint Georges Bizet közkedvelt és ismert operájának, a Carmennek a nyitányával, majd két dalbetét is elhangzott a zeneműből. A három szólista felválta, de duettet is énekelve követte egymást a színpadon. A szünetig áriák hangzottak el Giuseppe Verdi Don Carlos című operájából, Francesco Cilea olasz zeneszerző egyik művéből, majd Puccini Toscájából csendült fel ária. Az első részt Leoncavallo Bajazzók című operájának egyik áriája zárta.
A csitári hegyek alatt
Szünet után ugyanúgy, mint a műsor első részében, a három szólista egymást váltva, szólóban, duettben, tercettben énekelve szórakoztatta a közönséget. Öröm volt hallgatni Rossini A sevillai borbély című operájából egy áriát, Emanuel Popescu előadásában. Majd Kele Brigitta Verdi A trubadúrjából énekelt egy betétet, Pataki Adorján Amilcare Ponchielli – a Garibaldi-himnusz zeneszerzője – Giocondájából adott elő egy áriát. Kellemes meglepetés volt sokunk számára, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének egyik ismert duettje is elhangzott, majd talán még kellemesebb, hogy Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékából csendült fel az egyik legszebb dal: A csitári hegyek alatt… – óriási sikert aratva. Ezután a zenekar Verdi Traviatájának nyitányát játszotta el. Zárásként ugyancsak egy Verdi-operából, A trubadúrból hallgathattunk meg tercettet. A közönség egy része felállva ünnepelte az előadóművészeket, a szimfonikus zenekart, a kitűnő karmestert. Egy ráadással lett vége a csodálatosra sikerült operagálának. Dérer Ferenc / erdon.ro

Szellem a kastélyban – A Duna Könyvtár-ajándékáról számol be a Határok nélkül és a Térkép
Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szokatlan adománnyal kedveskedik a partiumi Ottomány településnek: a kommunizmus korának válogatott könyveit viszi el Érmellékre.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének őszi, érmelléki rendezvényén az ottományi vendéglátók különös kéréssel fordultak a közmédia jelenlévő képviselőihez. A falu büszkeségében, a Lovass kúriában egy, a kommunizmus időszakával foglalkozó kutatószoba berendezéséhez kértek segítséget. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. örömmel tett eleget a kérésnek, mivel szívén viseli a térségben élő magyarság sorsát, kulturális értékekben való gyarapodását. Ennek nyomán a közmédia már számos filmben tárta a nyilvánosság elé a vidék problémáit, Pekár István 2005-ben készült húszrészes alkotása az egész világnak bemutatta Érmellék tájait, értékeit, gondjait.
„A kommunizmus időszakával foglalkozó kutatószoba ötletét jónak tartjuk – írta adományozó levelében Dobos Menyhért, a Duna Zrt. vezérigazgatója. – Önök számos konferenciát szerveznek, s a fiatalabb résztvevők, s a község polgárai így jobban megismerhetik a feledésre ítélt kor valódi arcát. Kollégáink sikeres gyűjtése nyomán a település, s az iskola könyvtárát is gyarapítani tudjuk, s a diákok év végi könyvjutalmához is hozzátehetünk.”
A 900 kötetes könyvtárhoz számos intézmény járult hozzá, a kötetek javarészét a Duna dolgozói, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Scolar Kiadói Kft. bocsátották rendelkezésre.
A Határok nélkül december 13-án, a Térkép december 16-án számol be a nem mindennapi kezdeményezésről. Zsoldos Barnabás és Egyedi Bernadette mikrofonja előtt megszólal Horváth Béla polgármester, s Dr. Csermák Zoltán, a közmédia kiemelt szerkesztője, az ajándék átadója is.
A közmédiának nagy hagyományai vannak a külhoni könyvgyűjtésben, a kezdeményezések közül kiemelkedik a „Könyvet könyvért Kárpátaljára”, „A könyv, mely célhoz vezet” (roma gyermekkönyv-gyűjtés), valamint a székelyudvarhelyi árvíz sújtotta könyvtárak megsegítésére végzett akció. Az elmúlt negyedszázad alatt a közmédia mintegy 900 ezer (!) könyvvel gazdagította a külhoni könyvtárakat. Erdély.ma

Marosvásárhelyről Budapestre csak átszállással
Megszűnt az egyetlen közvetlen vonatjárat, amely Marosvásárhelyről Budapestre tartott. A vonat-összeköttetés ezután kizárólag úgy lehetséges, ha az utasok Kolozsvárra mennek, és ott szállnak át a budapesti járatra.
A Magyar Állami Vasutak (MÁV) kommunikációs igazgatósága érdeklődésünkre közölte, azért döntöttek a Marosvásárhely–Budapest közvetlen járat megszüntetéséről, mert a román személyszállító vasúti társaság, a CFR Călători, a rendszeres nemzetközi konferencia keretében tájékoztatta a MÁV-START képviselőjét, hogy mozdonygondokkal küzd. Ennek következtében a Budapest–Marosvásárhely közötti kocsikra saját hálózatán csak olyan dízel-vontatójárművet tudna biztosítani, amely nem alkalmas a személykocsik megfelelő energiaellátására.
Ennek figyelembe vételével a román vasút a közvetlen kocsik továbbítását lemondja, a decemberi menetrendváltozástól megszűnik a közvetlen eljutási lehetőség Budapest–Marosvásárhely között – válaszolta a Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A Marosvásárhelyen is áthaladó Déda–Székelykocsárd közötti vasútvonalon nincs elektromos felsővezeték, emiatt dízelmozdonyok vontatják a szerelvényeket. Ez többek közt azzal is jár, hogy ezeken az állomásokon a szokásosnál többet időznek a vonatok, hiszen minden alkalommal mozdonyt kell cserélni. A Marosvásárhely–Budapest közötti közvetlen járat érdekében néhány évvel ezelőtt Kerekes Károly parlamenti képviselő szólalt fel. Néhányan a parlamenti képviselők közül megkeresésünkre korábban elmondták, az újabb megszüntetés kapcsán javaslatot tesznek le a szállításügyi minisztériumban, a Marosvásárhelyt is érintő vasútvonal használhatóvá tételéről, illetve fejlesztéséről. Csép Andrea RMDSZ-es parlamenti képviselő tájékoztatott, hogy a szllításügyi miniszterhez fordult kérdéseivel. Arra kért választ, hogy mikor szándékoznak korszerűsíteni a Déda–Székelykocsárd közötti vasúti szakaszt, a peronokat, illetve mikorra tervezik a vagonok akadálymentesítését is elvégezni. A Román Vasúttársaság elnökével is fogok találkozni, neki is felteszem ezeket a kérdéseket – mondta érdeklődésünkre a képviselő, aki a minisztertől egyelőre nem kapott választ. Antal Erika / Székelyhon.ro

Amire szinte egyáltalán nem fordítanak figyelmet a pedagógusképzés alatt
Habár egyre több tanintézetben kell hátrányos helyzetű roma gyerekekkel, vegyes összetételű osztályokkal foglalkozniuk a pedagógusoknak, ennek ellenére a tanárképzés ideje alatt alig készítik fel őket az ilyen osztályokra. Térségünkben a pedagógusok továbbképzésekre járnak, illetve utánaolvasnak a lehetséges módszereknek.
Nyilván nehézséget okoz a pedagógusoknak, amikor vegyes összetételű osztályokkal, illetve hátrányos helyzetű roma gyerekekkel kell foglalkozni – fogalmazott kérdésünkre Lőrincz Zoltán, a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola igazgatója. Elmondta, a tanintézet csíkszentsimoni egységénél nincsenek ilyen problémák, de a csatószegi alegységnél annál inkább.
– Ezeknek a gyerekeknek a többsége kihagyja az óvodai oktatást, még annak ellenére is, hogy az utóbbi időben elindították az óvodába járást ösztökélő kormányprogramot, ötvenlejes támogatásként ismert motivációs programot. Ha pedig egy gyerek kihagyja az óvodát, az nagyon meglátszik, amikor beül az iskolapadba – vázolta az intézményvezető, hozzátéve, hogy a szóban forgó iskolásoknak a szociális viselkedésükkel, közösségbe való beilleszkedésükkel is gondok vannak, így ilyen téren is nevelni kell őket.
„A tanárképzés alatt, az egyetemeken nem készítik fel erre az oktatókat. A mi pedagógusaink viszont részt vesznek olyan programokon, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásáról, felzárkóztatásáról szólnak” – jegyezte meg Lőrincz Zoltán.
Hasonló a helyzet a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában is. András Ignácz igazgató szerint az ott tanító pedagógusok már hozzászoktak, hogy hátrányos helyzetű, akár roma gyerekeket kell tanítsanak, így megvan arra a „stratégiájuk”.
Mivel a tanári képzések alatt nem tanítják, hogyan kell bánni ezekkel a tanulókkal, ezért igyekszünk megfelelő módszertani ismereteket biztosítani oktatóinknak. Például az év elején 19 munkatársunk vett részt egy magyarországi továbbképzésen, amelynek témája a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozás volt – számolt be az igazgató.
„Utánaolvasunk, meg képzésekre járunk, amelyeken a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást tanítják. Javasolnám, hogy a pedagógusképzés alatt is fektessenek erre hangsúlyt, hiszen falun rengeteg ilyen helyzet van” – mondta érdeklődésünkre Bíró Piroska, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola tanítója. Például abban az osztályban, ahol tanít, a kisiskolások fele roma – fűzte hozzá. Kérdésünkre, hogy milyen nehézségekbe ütközik a tanítás során, kifejtette, hogy mivel ezek a gyerekek nem jártak rendszeresen óvodába, alapból nehezebb velük foglalkozni, továbbá az elfogadott társadalmi normákra is nevelni kell őket.
A tanító úgy látja, megoldás az lehetne, ha a roma gyerekekkel külön is lehetne foglalkozni, akár délutáni oktatás keretében.
Pöllnitz Ilonától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) illetékesétől is érdeklődtünk a témával kapcsolatosan. A szakember közölte, térségünkben rendszeresen szerveznek továbbképzéséket a pedagógusok számára, illetve egy Erasmus programban is részt vesznek, amely a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásra készíti fel a tanárokat. Ezekre nagy igény van az oktatók részéről.
– Ezek a képzések általában a személyiségfejlesztésről, a gyerekek megismeréséről, a másság elfogadásáról, a felzárkóztatás módozatairól szólnak – magyarázta Pöllnitz. Ő is megerősítette, a tanárképzéseken e módszereket alig tanítják, sok pedagógust hallott panaszkodni. Molnár Rajmond / Székelyhon.ro

Útikönyv Udvarhelyszék természeti látványosságairól
Udvarhelyszékről szóló, képekben gazdag honismereti és természetjárási könyvet mutattak be szerkesztői hétfőn este a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
A telt házas bemutatón az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) udvarhelyszéki osztálya, illetve a Mark House Kiadó közös gondozásában idén megjelent Barangolások Udvarhelyszéken – Orbán Balázs nyomában című turisztikai, földrajzi, néprajzi ismeretterjesztő kiadványt ismerhette meg a székelyudvarhelyi közönség. A könyvet a szerkesztők, Kovács-Kendi Lehel, Dezső László és Dezső Mátyás, illetve Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Bíró Barna Botond mutatta be.
A régió többi térségéről az előző években már jelent meg hasonló kiadvány, így hiánypótlónak tekintették az Udvarhelyszékről szóló kötetet. Dezső Mátyás szerint az, hogy Udvarhelyszék maradt utolsónak, előny is, hiszen az előző kiadványok összeállítása során szerzett tapasztalatokat is felhasználták, valamint technikai szempontból is fejlődtek az utóbbi években.
A könyv az előző kiadásokhoz hasonlóan a tájegység természeti szépségeit, épített örökségét, hagyományait mutatja be, viszont terjedelmében jóval bővebb, ugyanis miközben az előzők 112 oldalasak, az új kötet 168 oldalas, ráadásul a 450 fotó mellett magában foglal egy térképet is Udvarhelyszékről. A kiadványhoz a szöveget Kovács-Kendi Lehel írta. Az EKE udvarhelyszéki osztályának elnöke az eseményen azt is elmondta, hogy a könyv bemutatja Udvarhelyszék összes, azaz mind a 126 települését, rövid leírásokkal, viszont „a kiadvány igazi hangulatát a képek adják”. Az anyaggyűjtés, a barangolások során számos videofelvétel is készült, amelyekből egy nyolcperces rövidfilmet a bemutatón is levetítettek. Ezt a könyv egyik fotós-szerkesztője, Dezső Mátyás készítette. A felvételen a képi barangolás zenei aláfestését a Szentegyházi Gyermekfilharmónia előadása adja. A filmet bárki megnézheti a kiadványban lévő QR-kód segítségével, vagy a YouTube videomegosztón, a könyv címére keresve. Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro

A szobrász, akinek itthon is van otthona
Polgár Botond neve a gyergyóiak számára összefonódik a Szent István-szoborral, ám a jelenleg családjával Budapesten élő alkotó számos díjat érdemelt ki munkái által. Viszonylag korán, 15 évesen került el itthonról, ám mai napig berendezett lakás és műterem várja haza. Másodszor költözött a magyar fővárosba, de most se hiszi igazán, hogy tényleg elhagyta Gyergyót, és letelepedett Budapesten.
– Mikor hagyta el Gyergyószentmiklóst, miért? Gondolom, egy kisvárosban viszonylag kevés a lehetőség egy szobrász számára.
– A kisváros és a kevés lehetőség, a karrierépítés mint szempont, kézenfekvő lehetne, de ennél sokkal árnyaltabb a dolog. Tulajdonképpen már azt sem tudom pontosan megmondani, mikor hagytam el Gyergyószentmikóst, mivel a 8 év általános iskolát követően Csíkszeredába mentem a művészetibe, és már ekkor kezdetét vette egyfajta leválás, csak hétvégén voltam Gyergyóban. Érettségi után Budapestre mentem egyetemre, de ugye, amíg a diákévek tartanak, azt még nem szokták elköltözésnek tekinteni. A gyakorlatban azonban mégiscsak életvitelszerűen Budapesten tartózkodtam, itt alakultak ki a barátságaim, találtam meg az ösvényeimet, és hoztam létre azt a referenciát, amire az ember a tevékenységét fel tudja építeni. A feleségemet is az egyetemen ismertem meg, és mivel ő marosvásárhelyi, ez megkönnyíthette a döntést, hogy diploma után hazaköltöztünk Gyergyóba. Akkor kicsit telítődtem Budapesttel, honvágyam volt, és élt bennem egy romantikus elképzelés a hazatérésről.
De akkor már 28 éves voltam, és 15 éves koromtól egyre kevesebbet voltam a szülővárosomban, úgyhogy éreztem, ez inkább egy próbálkozás, mint határozott és végleges döntés. Aztán a doktori képzés miatt megint ingázni kezdtem Gyergyó és Budapest között, és a munkáim is azt erősítették, hogy vissza kell költözni. Ezért nem is tudom már, melyik költözést kell most számítani…
– A város nevét hallva, mi jut eszébe leghamarabb?
– A szüleim, a rokonaim, az őseim. Utána egy bonyolult kép tájakból, házakból és kerítésekből, kapukból és kilincsekből, ajtókból és ablakokból, szekrényekből és fiókokból, illatokból és hangokból.
– Van-e kedvenc helye szülővárosában vagy környékén, ahová, ha csak teheti, ellátogat, vagy olyan hely, amely inspirálja, feltölti?
– Azt hiszem, nincs, mert összeolvad az egész azzá a képpé, amit említettem. Amikor Parajdot elhagyom, és kígyózni kezd előttem az út, valami furcsa izgalom vesz rajtam erőt, elkezdek sietni (ha valaki mellettem ül, mindig szóvá teszi). Sosem állok meg a Bucsin-tetőn, nem volna türelmem hozzá. Mielőtt elérem a belső forrást, van egy szakasz, ahol a ritkásabb fenyők között jobbra nézve először lehet megpillantani a medencét. Itt kezdődik a kép. Mindig más, ragyogó nyári napsütésben, esőben, ködben, zúzmarás őszi reggelen vagy havas, latyakos úton, mégis mindig ugyanazt érzem abban a pillanatban. És ez folytatódik a falvakon végig, átdöccenve a sorompón, megállva a kapu előtt. Nincs kitüntetett helyszín, mindegyik egyformán fontos, a gyermekkorom udvara, a templom, a temető, a Békény hídjai, a piac, a Csíky-kert, a Szent Anna kápolna, mind része a nagy képnek és a folyamatnak, ami addig tart, amíg ismét háttal vagyok a medencének, elhagyom a Basát, és kígyózni kezdek kifelé.
– A gyergyószentmiklósi Szent István-szobor milyen helyet foglal el az alkotásai sorában?
– Sajátos helyet. Ez az egyetlen szobor, amit itt faragtam, és itt is maradt, még az anyaga is idevalósi. A többi szobor mindegyikét, ami itthon keletkezett, valahonnan hoztam, és utána el is vittem. Bár tavaly került a helyére, évtizednyi távolságban látom, már az avatás napján is egy régi emléknek tűnt. Valószerűtlenül sokáig tartott. Nincs másik szobrom, ami ennyi energiát és ilyen hosszú időt vitt volna el, és valószínűleg nem is lesz. (a művészt 2006-ban bízták meg a Szent István-szobor faragásával szülővárosában, ezen megszakításokkal évekig dolgozott, tíz évvel később avatták fel – szerk. megj.) Az Andrássy-emlékmű is kevesebb, mint 4 év alatt valósult meg, még így is korszakká válik egy életműben, közben magam is változom, a gyerekek nőnek, az életünk telik. Úgy érzem, ha eldönthetném, egy szobrom mennyi idő alatt jöjjön létre, egy évnél nem terveznék hosszabbat. Az egy olyan ciklus, ami már jóval túl van a pillanatnyi hangulatok, hullámzó időszakok befolyásán, de még nem nő rá az emberre, nem válik korláttá vagy teherré. De az élet nem sokat törődik az idealista elképzeléseinkkel. (Polgár Botond 2013 és 2016. között a Kossuth téri Andrássy-emlékmű rekonstrukcióján dolgozott Engler Andrással és Meszlényi Jánossal együtt, ennek kapcsán 2014-ben a Magyar Művészetért Díjban részesült Engler Andrással közösen.)
– Számos díjat érdemeltek ki alkotásai, melyik az a munkája, amely a leginkább a szívéhez nőtt?
– A 2011-ben faragott Lilith című szobrom volt az utolsó olyan befejezett darab, ami belső késztetésre, ihletetten született, határidő és egyéb külső kényszerítő körülmények nélkül. Ehhez az állapothoz szeretnék visszatérni, de nyilván máshol tartok már, nem lehet ugyanott folytatni a sort.
– Most éppen mivel dolgozik?
– Az elmúlt egy év kicsit lappangó átmeneti időszak volt, sok mindennel próbálkoztam, de semmi nem nőtt túl a makettek, tervek stádiumán. Korszakváltás és belső útkeresés van, új helyszínre költöztünk, megszületett a második fiam, a nagyobbik iskolás lett, a jelek szerint decembertől tanítani fogok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén, egy éven belül disszertációt kell írnom. Nincs látványos nagy munka terítéken, helyette végtelen számú apró feladat a családban és a környezetben.
– Mit vitt magával, mit menekített Budapestre Gyergyóból?
– A szerszámaimon kívül a személyes tárgyaink egy részét. De még mindig rengeteg holmi van otthon, így ott üzemképes a háztartás, bármelyik pillanatban ugyanott folytatható, ahol abbahagytuk. Kísérteties, amikor fél év után belépek a műterembe, és a pohár ott van az asztalon, ahová tettem, talpát körberajzolta a por. Olyan, mintha egy párhuzamos életem lenne, amit félbehagytam egy pillanatra vagy egy fél évre. Ilyenkor csak állok és merengek, hogy a gyergyói énem álmodja-e azt, hogy Budapesten él, vagy fordítva...
– Önnek is szólt a Gyergyói Világvándorra a meghívó...
– Amikor megláttam az esemény oldalát, nosztalgiagörcsöt kaptam rögtön. Nehéz átszervezni az életemet, iskolaidőszak van sok teendővel...
Tamás Gyopár
Kiegészítés: Polgár Botond Szent István-szobrát 2016. május 29-én avatták fel Gyergyószentmiklóson. liget.ro

Meleg étel, segélycsomag, szabad fogas a rászorulóknak
Márciusig négyszáz adag meleg vacsorát biztosít az unitárius egyház segélyszervezete a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló lakóinak, az önkéntesek pedig már a múlt héten megkezdték a tartós élelmiszerek gyűjtését rászoruló családok számára. Amint beállnak a nagy hidegek, a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókja szabad fogast állít a megyeközponti unitárius templom elé, ahová bárki kiakaszthat téli ruhaneműt, illetve, ha szüksége van rá, elvihet onnan ruhadarabokat.
A Máltai Szeretetszolgálat által működtetett hajléktalanszállóban örömmel fogadták az eddig két alkalommal kiszállított meleg vacsorát, márciusig minden szerdán ez történik. Az önkéntesek alkalmanként harminc-harmincöt adagot visznek az éjjeli menedékhelyre, ha akadnának még támogatók, hetente akár többször is biztosíthatnák a meleg vacsorát – tudtuk meg Bartha Alpár kökösi unitárius lelkésztől, a vacsoraprogram egyik kezdeményezőjétől. A Gondviselés baróti önkéntesei múlt héten tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket és édességet gyűjtöttek a helyi üzletekben vásárló lakosságtól, e hét végén Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen folytatják az akciót a Profi és a Bertis üzletekben. Gazdag Ildikó, a szervezet háromszéki vezetője lapunknak elmondta, saját adatbázisuk alapján keresik fel a rászorulókat a karácsonyi csomagokkal, de a lakosságtól is szívesen fogadnak címeket, neveket, hogy minél több nehéz sorsú emberhez eljuthasson a segítség. A téli ruhanemű gyűjtését is megkezdték, a hívektől már érkeztek csomagok, a továbbiakban a lakossági felajánlásokat is fogadják a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség hivatali irodájában, és majd akkor is, amikor a templom elé kihelyezik a szabad fogast. A tavalyi sikeres kabátakció tapasztalata alapján a szervezők bíznak abban, hogy mire az igazi nagy hidegek beköszöntenek, lesz, amit kiakasztani, és a szabadba kihelyezett ruhaneműből csak a valóban rászorulók visznek magukkal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támogasd, írd alá!
Marosvásárhelyen az RMDSZ II-es körzete bővített választmányi gyűlést tartott az egyetemi könyvtárban. Jelen volt dr. Vass Levente képviselő, az RMDSZ szervezetének elnöke és Kali István ügyvezető elnök is. Vass Levente megköszönte a segítségünket, és további támogatásunkat kérte. 
Hangsúlyozta, hogy a mi feladatunk, hogy érthetők legyünk és hogy reális képet fessünk helyzetünkről. Ne feledjük: a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés erős eszköz a kezünkben. Célja, hogy törvényi szintre emelje az Európában élő őshonos kisebbségek védelmét. Ehhez egymillió uniós állampolgár támogató aláírására van szükséges, legkevesebb 250 ezerre Erdélyből.
Ezzel jelezzük Brüsszelnek azt, hogy az 50 milliót számláló őshonos kisebbségek sorsa nem lehet másodlagos.
Európai védelem, törvényes garancia illet meg bennünket! Éppen ezért az aláírásokat továbbra is gyűjteni kell!
Az aláírásgyűjtők mostanig szép számot regisztráltak, de megjegyezték, hogy a honfitársaink passzívan viszonyulnak, azzal utasítják el a gyűjtőket, hogy „én nem politizálok, hagyjanak békén, úgysem ér semmit az egész...” stb. Ilyen és ehhez hasonló felfogású magyarokkal jómagam is találkoztam az aláírásgyűjtés során. Szerencsére az ilyenek kevesebben vannak. Nagy részük megérti, hogy több jogot, nagyobb biztonságot akarunk kivívni közösségünknek, és azt, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, ahol szabadon használhatjuk anyanyelvünket és nemzeti szimbólumainkat.
A továbbiakban Magyari Károly, az RMDSZ II-es körzetének elnöke folyó ügyekről tájékoztatott, na meg arról, hogy az idén is megajándékozzuk a rászorulókat és a gyerekeket, ünnepi műsorral egybekötve.
Végezetül, az aláírásokat továbbra is gyűjtjük, ehhez kérjük a szíves hozzájárulásukat! Varró Domokos / Népújság (Marosvásárhely)

Alkotói világok találkozása
Átadták a Látó-nívódíjakat
Mit jelent a mostani irodalmi életben pályakezdőnek lenni, hogyan tér át egy kétkötetes költő a prózaírásra, mire jó az alkotói szünet, és milyen költőként valaki más bőrébe bújni? – egyebek között ezekre a kérdésekre születtek izgalmas válaszok az idei Látó-nívódíjak szombat délutáni átadóján.
A szépirodalmi folyóirat szerkesztősége huszonhatodik alkalommal ítélte oda a rangos kitüntetést a Látóban publikált szerzők legjobbjainak: György Alidának, Székely Örsnek, Szöllősi Mátyásnak és Parti Nagy Lajosnak. A marosvásárhelyi irodalombarátok körében hagyományosnak számító, felolvasással egybekötött rendezvénynek a Yorick Stúdió adott otthont.
Az együttlét első perceiben Kovács András Ferenc főszerkesztő elárulta, hogy bár a díj negyedszázados története alatt volt, amikor vitát szült, hogy kit illet meg leginkább az elismerés, ezúttal egyhangú döntés született. KAF emlékeztetett arra, hogy korábban líra, próza, esszé, illetve debütkategóriában osztották ki a nívódíjakat. Az idei kitüntetettekkel – akik között két fiatal, kötettel még nem rendelkező tehetség is szerepelt – a lap legújabb munkatársa, Varga László Edgár beszélgetett.
Új hangok útja
– Milyen mostanában debütálni, hogyan kell elkezdeni részt venni az irodalmi életben? Hogyan választja ki a pályakezdő költő, hogy a számos irodalmi lap közül melyikhez küldje alkotásait? – kérdezte elsőként Székely Örstől a moderátori szerepnek lazán, humorosan eleget tevő Látó-szerkesztő.
– Amikor ebbe belecsöppentem, az volt számomra az elsődleges kritérium, hogy melyik lapnak tetszik a felhozatalom, illetve mennyire működik a lapnál a tehetséggondozás, gördítenek-e akadályt a közlés útjába, csak két hónapot vagy fél évet kell válaszra várnom – sorolta a praktikus szempontokat az alkotó, aki kolozsvári egyetemistaként saját lap indítását is bevállalta, ez pedig a költői léthez is egyfajta lökést, biztonságot adott.
György Alida szintén a fiatal alkotók táborába tartozik.
– Még nagyon kezdőnek érzem magam, egyelőre csak tanulom, hogyan kell tájékozódni ebben a világban – vallotta be, majd azt is megjegyezte, hogy a Helikon irodalmi portál tudósítójaként kapja ezen a téren a legtöbb pluszot.
Szöllősi Mátyás korábban két verseskötetet jelentetett meg, majd öt év szünet után tavaly prózakötettel jelentkezett. A moderátor ennek miértjére kérdezett rá. Az alkotó elárulta, hogy korábban is írt prózát, csak nem publikálta. A második verseskötet beszédmódja, narratív jellege már előrevetítette a prózakötet megszületését, ezt mások is jelezték – tette hozzá, majd így fogalmazott:
– Nem volt ez egy túlgondolt dolog. Az öt év szünet az elbeszélések megírására szolgált, de közben verset is írtam, és remélem, hogy az elkövetkezőkben újra lesz verseskötetem is.
A Létbüfé „felépülése”
Parti Nagy Lajos 14 év szünet után idén publikálta Létbüfé című legújabb verseskötetét. Az elmúlt két évben csak ezzel a kötettel foglalkozott, így Varga László Edgár arról kérdezte, milyen érzés ennyi ideig főfoglalkozású költőnek lenni, illetve hogyan lehetett könyvbe gyúrni a csaknem másfél évtized alatt felgyűlt rengeteg anyagot.
Az alkotó elmondta, hogy az elmúlt 14 évben a mostanra kötetté formálódó töredékeket írta, bár lírai alteregója, Dumpf Endre alakja korábbi köteteiben is feltűnt.
– A költészet fontosabb számomra, mint hogy szabványban csináljam – tette hozzá a publikálás nélküli időszak kapcsán, majd azt is megjegyezte, hogy a prózaíráshoz részben a kalandvágy vezette. Új verseskötetének darabjai az évek során „egymás mellett léteztek, gyűltek, dolgoztak egymással”.
– Ez olyan, mint amikor egy ember tíz évig épít egy házat, közben folyamatosan karbantartja, legalábbis mindegyre bemegy – tette hozzá Parti Nagy Lajos, aki szerint új kötetét egy hét alatt is össze lehetett volna dobni, de akkor nem lett volna megelégedve vele.
– Ez a másfél éves munka fontosabb volt nekem, mint a nyilvánosság – szögezte le.
Terek, képek és a költő bőre
– Fontos egy alkotónak, hogy hol van? – indította a második kérdéskört Székely Örssel a moderátor.
– Ez alkati kérdés. Nekem nagyon fontos, hasznos. Nemcsak a közegek sokfélesége, hanem maga a tér is nagyon meg tud fogni, amit látok – válaszolta a fiatal költő, aki útban Marosvásárhely felé is a spontaneitásra hagyatkozott, a stoppolás után váratlanul vonatra váltott. Varga László Edgár a továbbiakban arról faggatta, hogy mikor és hol tervezi megjelentetni első kötetét. Székely Örs elmondta, hogy jövőben szeretne verseskötettel debütálni, és olyan konstrukcióban gondolkozik, hogy műve mind az erdélyi, mind a határon túli közönséghez eljusson. A címet egyelőre nem árulta el, verseiből pedig stílusosan a telefonjáról olvasott fel párat.
György Alida bölcsészet után második egyetemként film- és fotóművészetet tanul.
– Ez egy kis mellékút, de nagyon tetszik. Még nem tudom, mit fogok vele kezdeni, valamit mindenképpen szeretnék. Egy másfajta látásmód kialakítását teszi lehetővé, illetve a történetírói látásmód alakulásában is segít – fejtette ki, és elmondta, hogy egyelőre nem érzi magát nyelvileg annyira kiforrottnak, hogy kötetet jelentessen meg. A Látóban publikált Madárijesztő című írásával mindenesetre sikerült pár pillanatig lélegzet nélkül hagynia hallgatóságát.
Szöllősi Mátyás a Budapest Katalógus szerkesztőjeként több mint hatszáz embert fényképezett le, akikkel aztán el is beszélgetett. Varga László Edgár így őt is a fotóművészetben rejlő írói lehetőségekről kérdezte. Az alkotó elmondta, hogy tudatosan nem dolgozta fel írásaiban a fotóalanyok történeteit, az élmények, benyomások azonban beszűrődtek a műveibe.
– A fotózás egy egészen másfajta figyelmet igényel, mint az írás. Magánemberként is szoktam fényképezni. Utazásaim során sokfelé eljutottam, kétszer Oroszországba is, és a terek érzékelése, megörökítése egy író számára nagyon jó tapasztalat – összegzett Szöllősi Mátyás, majd a Látóban megjelent egyik alkotásából olvasott fel egy részletet.
– Miért fontosak a sérült emberek az író számára? – fordult az intézetben élő Dumpf Endre kapcsán Parti Nagy Lajoshoz a rendezvény házigazdája.
– Nem tudtam róla, hogy sérült volna – jegyezte meg az alkotó a kórházkertben élő alterego kapcsán, aki talán mindenki sérültségét segít megmutatni, ugyanakkor nem beteg vagy őrült, csak „van egy különös állapota, szándékosan lebeg.”
– Milyen költőként más bőrébe bújni? – tette fel Varga László Edgár az együttlét utolsó kérdését.
– Én nem bújtam más bőrébe, ő is én vagyok – szögezte le Parti Nagy Lajos, aki szerint a költői alterego hangján szólni nyelvi technika, szűrő, illetve egyféle csúszkálás, „úgy alanyi költészet, hogy nem az”.
Az estébe forduló irodalmi délután a Létbüfé néhány töredékével zárult. Dumpf Endre bravúros forma- és gondolatvilága teljesen felszabadította, minden villanásával újra megnevettette a publikumot. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

„Az erdélyi szellem arisztokratája – és plebejusa”
Erdélyért Életműdíjat kapott Csíky Boldizsár
Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány, valamint a Communitas Alapítvány által alapított Erdélyért Életműdíjat az idén a marosvásárhelyi Csíky Boldizsár zeneszerző, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia egykori művészeti titkára, majd igazgatója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a város kulturális életének egyik legismertebb személyisége vehette át.
A díjátadó ünnepségre péntek este a Kultúrpalota kistermében került sor, ahol a méltatók közül elsőként Markó Béla köszöntötte az idén októberben 80. életévét betöltött művészt.
– Az RMDSZ harmadik alkalommal ad Erdélyért életműdíjat egy kiemelkedő erdélyi magyar alkotónak: 2015-ben Kántor Lajost, 2016-ban Egyed Ákost díjaztuk. Nem latinul, hanem magyarul neveztük meg ezt a díjat, mert olyan alkotókat kívánunk kitüntetni, akik életművük által Erdélyért cselekedtek: aki itthon alkot, az Erdélyért is cselekszik. Csíky Boldizsár zeneszerző a jelentős erdélyi alkotók sorába tartozik, az az ember, aki folyamatosan cselekedni próbált azért, hogy más legyen a jövőnk Marosvásárhelyen, Erdélyben, Romániában. Életművében, alkotásaiban sem tud szabadulni ettől a kihívástól. Impozáns lista tartalmazza a műveit, köztük az Erdélyi rapszódiát, a Gulág című memoriál-szimfóniai szerzeményét. Alkotásai ezer szállal kapcsolódnak művészeti múltunkhoz, történelmi dilemmáinkhoz. Közéleti szerepvállalását közelről szemlélhettem: a nehéz években, ’89 után olyan személyisége volt Marosvásárhelynek, aki nagyon sokat tett kilátástalannak tűnő időkben is azért, hogy ez a város békésen megélhesse a maga kultúráját, és ne szakadjon meg az a párbeszéd, amely a város két nagy közössége között zajlik. A Pro Európa Liga társelnökeként, a KZST elnökeként és közvetlenül is megtapasztalta a politikai kihívás fontosságát: a kilencvenes években két mandátumon át városi tanácsosként is dolgozott. Van, aki úgy érzi, hogy ezáltal csonkulnak az alkotó energiái, én azonban úgy gondolom, hogy ezek a vállalások hozzáadtak művészete mélységéhez.
– Nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz zárt formába önteni gondolataimat – mondta méltatóbeszéde során Selmeczi György. – A barátság és tisztelet ezen fokán idősődő művészemberek túl vannak a szabályos méltató gondolatok világán. Csíky Boldizsár eddigi életműve olyan sokrétű és gazdag, mint a személyisége. Sokan vannak, akik egy művét sem hallották, mégis mindenki tudja, hogy ki ő. Mondhatjuk, az erdélyi szellem arisztokratája – a szó leggazdagabb értelmében. Elődeinek szellemi hagyatéka, tudása, látóköre, műveltsége felhatalmazza erre, a tehetség, a moralitás, a stílus pedig az arisztokrata művész szentháromsága. Derű és játék, hobbi és kedvtelés, spiritualizmus nélkül nincsen alkotás. De azt is mondhatjuk: Csíky Boldizsár az erdélyi magyar szellemi élet plebejusa – a harc, a kitartás embere, az értékek mindenkori szószólója, ombudsmanja, a közösség természetrajzának ismerője, betegségeinek orvosa. Egész vezetői pályáját az erény és a taktikai érzék virtuóz egyensúlya jellemzi. Szerzeményeire a népi források, a népzenei inspirációk, de teljes alkotói szuverenitás is jellemző: erdélyi intonáció európai távolságban. Mindenki erre törekszik, de nagyon keveseknek sikerül. Életművének szinte mindegyik darabja ékes bizonyíték arra, hogy van élet Bartók után. Ehhez kellett a plebejus kiállás, a nyitottság, az ostobák derűs kiismerése. Ugyanakkor az erdélyi kultúra szolgálója is: az erdélyi önbecsülést szolgálja. Puszta jelenléte mindenkor szembeszegült a provincializmussal. Szolgálta a zenekart, amely mindig Vásárhely presztízsének fokmérője volt. Szolgálta a közönséget – nem kiszolgálta. A kortárs zenei minőség első számú utolsó mohikánja: az őrző. Egy nagy művészt köszöntünk: olyant, akinek még van érzéke a nagysághoz és a minőséghez egyaránt. Köszöntjük az arisztokratát, a plebejust, a szolgálót, Csíky Boldizsárt! – mondta Selmeczi György, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke társaságában átadta a díjat, Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész Magvető című alkotását.
– Fontos nekem ez a díj, és hálás vagyok, hogy rám gondoltatok. Az, hogy a Kós Károly nevéhez is kapcsolódik, még többet jelent nekem: ő a katasztrófa után megmutatta, hogy hogyan lehet itt élni. Nézem ezt a termet, ahol körülbelül negyven évig működtem, itt volt a zenekar próbája mindaddig, amíg a színház meg nem épült. Itt értek az első élményeim, negyven éven keresztül rengeteget tanultam a zenekar lélektanáról – köszönte meg a kitüntetést Csíky Boldizsár.
Az est zárásaként Csíky Boldizsár műveit adta elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, valamint Molnár Mária, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesnője, illetve a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fúvósegyüttese Kostyák Márton közreműködésével. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Húszéves a Szövétnek
Megjelent aradi kulturális szemlénk ünnepi száma
Már az elején közzétesszük húsznál több olvasónk válaszát kérdésünkre: Mit jelent számodra a Szövétnek? Köszönjük az őszinte, dicsérő szavakat.
Következik a változatos tartalmú IRODALOM, MŰVÉSZET rovat. A versek (Böszörményi Zoltán: Az arc, Ablakok, Fiegel Erzsébet: Játék, Arany-Tóth Katalin: Cselekvés, Szabó Péter: /régi karácsony/, Grosz László: Örök ünnep, Regéczy Szabina Perle: Karácsonyi elmélkedés, Radnai István: Alzheimer dicsérete, Köteles Nikolett: Örök éjszín), a rövidpróza (Simpf Angelika: Menekülj!, Jámbor Ilona: Az óceánjáró kísértete, Juhász Béla: Festménya falon, Dr. Markovics Radmila: Rohangáló agysejtjeim, Kocsik Krisztina: Vaddisznók, Brauch Magda: A boldogság világnapja avagy boldog-e a „Boldog ember”?, Kurunczi Mária: Szív). Vége felé közeledik Nótáros Lajos: Arad marad című népszerű, folytatásos regénye, amelyet nemrég egy beszélgetés során a szerző „csupán ujjgyakorlat”-nak nevezett. Jubilál az Aradi Kamaraszínház: tizedik születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból tesz közzé egy összeállítást a budapesti Vendégváró Fesztivál idején megjelent, a Kamaraszínházat elismerő írásokból Fekete Réka, művészeti titkár és „mindenes” (Tízéves az Aradi Kamaraszínház). A gazdag aradi színházi hagyományokat mindig hitelesen felelevenítő Piroska Katalin Szabálytalanságok az egykori aradi színházban címmel idéz fel néhány érdekességet. Új programot indított útjára a megyénk kulturális értékeit, épített és természeti örökségét népszerűsítő civilszervezet, a Pro Move Arad Egyesület, Aradi Magyar Költészet Napja címmel, tudtuk meg Pataky Lehel Zsolt újságírótól, az egyesület elnökétől. Egy nappal Tóth Árpád halálának évfordulója után a városunkban született költőről emlékeztek meg a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében (Tóth Árpádra emlékeztek a Magyar Költészet Napján).
A HITÉLET rovatban Bátkai Sándor karácsony ünnepét, a Megváltó születését idézi szívhez szóló eszmefuttatásában (Az okos ember lát, a hívő tovább lát). Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi plébános a temesvári, illetve aradi zárdákban tanító apácákra emlékezik Iskolanővérek című cikkében. Ódry Mária képzőművész-költő beszámol Brittich Erzsébet kiállításairól, amelyeken bemutatták a „Reformáció 500” ünnepi rendezvénysorozat keretén belül, Arad megye református, illetve evangélikus templomairól készült linómetszeteit (Jó ennyi templomot egyszerre látni!). Horváth Csaba lírai sorai szintén a közelgő Karácsonyra irányítják az olvasók figyelmét (A várakozás). Matekovits Mihály Minorita anekdotái biztosítják a rovatban a derűs hangulatot.
A dezsőházi temetőben ünnepélyesen átadták a restaurált, első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Pro Move Arad Egyesület újított fel. Erről az eseményről számolunk be a TÖRTÉNELEM rovatban (Átadták a felújított első világháborús magyar emlékművet Dezsőházán.)
Gazdag tartalommal jelentkezik a HELYTÖRTÉNET rovat. Ujj János egy kiemelkedő tehetségű zeneművész életét és munkásságát eleveníti fel (Elfeledett aradi híresség: Weil Magda hegedűművész). Újra képbe kerül Siska-Szabó Zoltán Régi és új Arad című fotósorozata, amelyben Arad főutcája (a volt Andrássy tér) tárul elénk egy valamikori és egy mai képeslapon. A kisiratosi őseit mindig büszkén vállaló Sarusi Mihály új dokumentum-sorozatot indít (Szalbekék), amelyben a Kisiratost 1818-ban újratelepítő jeles Szalbek családnak állít emléket. Puskel Péter, több ezer Aradhoz és aradiakhoz kapcsolódó anekdota tudója ezúttal városunkban elhangzott kijelentéseket, véleményeket sorakoztat fel, amelyeknek egy része szólássá vált (Híres és hírhedt emberek mondták Aradon). Hónapok óta készül Stefanov Titusz Sever Dan igen jól dokumentált, az aradi turizmus múltját és jelenét bemutató, gazdagon illusztrált sorozata (Az aradi turizmus rövid története – 1.).
Az OKTATÁS rovatot egy aktív kémia–fizika szakos tanár, Rogoz Marianna visszaemlékezése (Egy pályakezdés margójára) és egy nyugalmazott pedagógus, Matekovits Mihály írása (Szórványban) teszi érdekessé.
A MEMOÁR rovat szerzői emlékeznek: dr. Vajda Sándor a C-vitamin felfedezőjére (Nyolcvanévvel ezelőtt kapta meg Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat), Szabó István pedig Nagyvarjas két jellegzetes alakjára, akik „még a magyar időkben” váltak hírhedté (Ami a ’Nagyvarjasi harangszó’ című könyvből kimaradt – de jeleztük’).
Ha december, Szilveszter, vidám óévbúcsúztatás, akkor kicsit terjedelmesebb a HUMOR rovat. Köszönet érte elsősorban a németországi Kölnben élő Kövér testvérpárnak (Kövér Péter: Marsbéli migráncsok; Kövér Miklós: Iluska és Jancsi meséje). És nem hiányoznak Grosz László könnyed bökversei sem (Bökik hírességekről).
Jeles munkatársunk, Koreck Aladár a thaiföldi Bangkokból Phi Phi szigetére utazott feleségével egy decemberi napon, hogy a lehető legegzotikusabb körülmények között lépjen át az új évbe. Ezt az élményét osztja meg olvasóival az ÚTINAPLÓ rovatban (Szilveszter Phi Phi szigetén).
A decemberi Szövétnek részére – szokás szerint – Brittich Erzsébet „faragott” KERESZTREJTVÉNYt (A Zerindi Galéria egyik büszkesége).
Szomorú hírt kaptunk Sarusi Mihály barátunktól: Szolnokon elhunyt Vágner Szabó János, régi, kedves munkatársunk, akinek utolsó írása nyomtatásban a Szövétnek októberi számában jelent meg. (Erdély szerelmese volt). Nyugodjék békében!
Végezetül ki szeretnénk emelni a lap grafikai díszletét. A belső oldalakon Kett Groza János virtuóz rajzai, grafikái, illetve Czernák Dorottya művészi illusztrációi színesítik a fekete-fehér oldalakat. A címlapon Allerhand István ünnephez remekül illő fotója (Bronzba öntött angyal), a hátsó borítón pedig Ady Endre kevésbé ismert karácsonyi verse alatt Szász Eszter Jégcsapok című háttérképe látható. Az első belső színes borítón: Aradi pillanatok, a hátsó belső borítón: válogatás Móré-Sághi Annamária Kék című kiállításának falikárpitjaiból.
A 20. születésnapját csendben, méltósággal ünneplő Szövétnek decemberi számában meglepetést kínál: a megszokott 40 belső oldal mellé +20 ajándékoldalt nyújt hűséges, kitartó olvasóinak.
Áldott, békés karácsonyt és jó egészségben, boldogságban eltöltött új évet kíván minden kedves olvasójának és munkatársának – a 20 éves Szövétnek! Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Intézményfejlesztésekről is tárgyalt Orbán Viktor az RMDSZ elnökével
Orbán Viktor miniszterelnök kedd délelőtt hivatalában fogadta Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-vel.
Az államtitkár közölte, Kelemen tájékoztatta a miniszterelnököt a romániai politikai helyzetről, és egyeztettek az erdélyi magyarság számára fontos kulturális, oktatási kérdésekről is.
A tárgyaláson megállapították, hogy a romániai magyarság szülőföldön való boldogulását elősegítő gazdaságfejlesztési program első fázisa sikeresen lezárult, és azt folytatni fogják.
Havasi Bertalan elmondta: egyetértés volt abban is, hogy Erdélyben a magyar identitás megőrzését szolgáló kulturális és oktatási intézmények további fejlesztésére van szükség, ehhez a magyar kormány a jövőben is segítséget nyújt. MTI; Krónika (Kolozsvár)

Reneszánszát éli a nyomtatott könyv: száz kiadó termékeit várják a kolozsvári adventi vásárra
Egyre kelendőbbek Erdélyben is a nyomtatott könyvek, nem kell a Gutenberg-galaxis végét vizionálni – mondta el a Krónika megkeresésére Nagy Péter, az Idea Könyvtér vezetője annak kapcsán, hogy csütörtökön kezdődik a könyvesbolt által szervezett négynapos adventi vásár Kolozsváron.
Ötödik alkalommal szervez adventi könyvvásárt a kincses városban az Idea Könyvtér a Sapientia EMTE kolozsvári karával közösen.
A csütörtöktől vasárnapig tartó szemlén rengeteg friss kiadvány várja a könyvbarátokat, ezenkívül könyvbemutatókat is tartanak a Tordai út 4. szám alatt, a Sapientia EMTE épületében.
Az Idea könyvtér, amelynek célja egy tető alá hozni a kortárs erdélyi magyar kiadványokat, több mint 100, javarészt erdélyi kiadó termékeit vonultatja fel az adventi vásáron – mondta el a Krónikának a könyvtér vezetője, Nagy Péter.
Egyre többen igényelnek olvasnivalót Biztató, hogy idén legalább 30 százalékkal több könyvcímet vonultat fel a vásár, mint a tavaly, ez annak is köszönhető, hogy ebben az évben jó volt az erdélyi magyar könyvtermés.
Kiadónknál, az Exitnél például kétszer annyi könyv látott napvilágot idén, mint a tavaly, de más erdélyi kiadók termésére is a növekedés jellemző. Bár két-három éve sokan jósolták a Gutenberg-galaxis végét, úgy tűnik, reneszánszát éli a nyomtatott könyv” – fogalmazott a könyvtér vezetője.
Kifejtette, pár éve Európában is vészharangot kongattak, hogy az elektronikus könyvek kiszorítják a nyomtatottakat a piacról, azonban úgy tűnik, ez nem igazolódott be: egy nagy-britanniai statisztika szerint
2016 volt az első év, amikor csökkent az elektronikus és növekedett a nyomtatott kiadványok száma. Az utóbbiak iránti érdeklődés élénkülése egész Európában, Erdélyben is érezhető – mondta Nagy Péter.
Arra is kitért, hogy az Idea Könyvtér forgalma 30 százalékkal növekedett idén, ebbe beleszámítanak a webáruházas értékesítések, valamint az is, hogy a bolt jelen volt és nagy érdeklődést keltett a különböző könyvvásárokon, rendezvényeken: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, a Kolozsvári Magyar Napokon, a nagyváradi Szent László Napokon, a nagybányai Főtér Fesztiválon.
„Reménykeltő, hogy egyre több könyvet igényelnek az erdélyi iskolák, közkönyvtárak, olvasók. Az Ideának nagyon változatos a kínálata, gyermekeknek szóló kiadványoktól ifjúsági irodalomig, szépirodalomig, tudományos, helytörténeti munkákig rengeteg mindent felvonultat.
„Bizakodásra ad okot, hogy gyors ütemben fogynak a gyermekeknek, fiataloknak szóló könyvek, ami azt jelzi, hogy nemcsak az idősebb generáció olvas” – fejtette ki Nagy Péter. Azt is elmondta, ennek jó bizonyítéka, hogy élénk érdeklődés mutatkozik az Idea kiadója, az Exit által megjelentetett Kalózlány. Végső kezdet című ifjúsági kalandregény iránt, amelynek szerzője Lupescu Kata kolozsvári diáklány. Öt-hat hónap alatt szinte teljesen elfogyott belőle az első ezer példány, amit nyomtattak, így újra kiadják. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Nagy román centenárium magyarságkampánnyal
„Magyarságkampányba” fog az Erdély és Románia egyesülését fémjelző 2018-as centenáriumi évre tekintettel az RMDSZ, amely Ezer év Erdélyben, száz év Romániában címmel hirdetett programsorozatot.
A szövetség politikusainak nyilatkozatai szerint az akció elsősorban a magyar közösség identitásának és önbizalmának erősítését szolgálja, másrészt ellensúlyozni kívánja a román nacionalista hangulatkeltést.
Jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy milyen reakciót vált ki egy ilyen kampány az első számú célpont, a román társadalom körében. Már önmagában az is dilemma, hogy feltétlenül meg kell-e szólalnia a modern román állam létrejötte százéves évfordulója apropóján az erdélyi magyar közösség legnagyobb, parlamenti képviselettel is rendelkező politikai képviseletének, ráadásul éppen egy ilyen hangzatos, országos kampánnyal. Túl azon ugyanis, hogy a szlogen is sántít (hiszen a magyarok valójában több mint ezerszáz éve megtelepedtek a Kárpát-medencében, ezen belül Erdélyben), kérdéses, milyen mértékben járulhat hozzá a kezdeményezés a román–magyar közeledéshez a közismert politikai előzmények közepette.
Bár egy ideje elcsendesedett ugyan az RMDSZ-elnök állami kitüntetésének javasolt visszavonása körüli vita (amelynek kapcsán majd az államfő mondja ki a végső szót), az indulatok közel sem hunytak ki Kelemen Hunor december elsejével kapcsolatos kijelentései kapcsán. Mondhatjuk úgy is, bármennyire is őszinte és békítő szándékú az RMDSZ centenáriumi üzenete, ezzel szemben a szövetség vezetőjének a román nemzeti ünnep „meg nem ünnepelhetőségéről” tett nyilatkozata miatt a többségi társadalom jelentős része erős ellenérzésekkel viseltet. A latin szállóigét parafrazálva: sokan akkor sem hisznek a magyaroknak, ha ajándékot hoznak. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a románság egy részének szemében is jelentősen romlott az RMDSZ hitele az igazságügyi törvények módosításának támogatásával.
Másrészt bármennyire is hajlamosak a románok még az egyesülés kapcsán is unos-untalan a magyarokra reflektálni, sokakban akár az is visszatetszést kelthet, hogy a nemzeti kisebbség „nem hagyja” őket nyugodtan ünnepelni, sőt bizonyára olyanok is lesznek, akik Trianon közelgő centenáriumával, az ennek kapcsán vizionált „magyar propagandával” hozzák összefüggésbe az RMDSZ-es magyarságkampányt. Vagyis a várható reakciók egyáltalán nem borítékolhatók, az akció pedig akár a visszájára is elsülhet.
Arról nem beszélve, hogy az RMDSZ meglehetősen tudathasadásos állapotban van. Miközben ugyanis erőteljesen hangsúlyozza, hogy a román államnak be kell tartania a nemzeti kisebbségeknek Gyulafehérváron tett ígéreteket, ennek megfelelően pedig biztosítania illene a magyar közösség szorgalmazta autonómiát, maga a szövetség folyamatosan halogatja az önrendelkezés igényének legmarkánsabb felmutatására hivatott törvénytervezet parlamenti beterjesztését.
Úgy tűnik, e téren Kulcsár-Terza József jobbára nemcsak az RMDSZ–MPP alkotta pártszövetségen, hanem a polgári párton belül is egyedül maradt, habár akadnak azért RMDSZ-es politikusok is, akik szerint éppenséggel a 2018-as centenárium évét kellene megragadni a statútum benyújtása, az autonómia tematizálása érdekében. Bárhogyan is alakul, a lényeg mégis csak az volna, hogy alakuljon ki nyílt, őszinte párbeszéd többség és kisebbség között az együttélés következő száz évének „alapszabályairól”. Krónika (Kolozsvár)

Üléseztek a partiumi és bánsági magyar gazdaszervezetek
Az elmúlt pénteken, december 8-án került sor a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) Partium-Arad-Bánság Regionális ülésére, melyen azok a gazdaegyesületek képviseltethették magukat, melyek közvetlenül tagjai a KEF-nek, vagy tagszervezetei KEF-tag ernyőszervezeteknek. Az ülést, melynek az aradi Jelen-ház adott otthont, házigazdai minőségében Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnökének köszöntője nyitotta meg. Az ülésen Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök és Pozsár Ibolya igazgató, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét dr. CsŐsz János elnök és Benkő Zsolt igazgató, míg az Érmelléki Gazdák Egyesületét Csomortányi István ügyvezető képviselte.
A továbbiakban Kocsy Béla, a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) külkapcsolati igazgatója méltatta a Partiumban és Bánságban tevékenykedő gazdaszervezetek munkáját. Beszámolójában vázolta a NAK eddigi munkáját, illetve mindazokat a lehetőségeket, amelyek a régió gazdaszervezetei számára is elérhetőek. Kiemelte, hogy a NAK részéről fontos lépés a kamarai tagság pártolói tagságként való kiterjesztése a Kárpát-medence külhoni gazdáira is. Az ezzel járó előnyök körének tisztázása még zajlik, mindenütt a helyi törvényi keretektől függ ezek gyakorlatba ültethetősége.
Az ülésre kapott meghívásnak eleget tett Monica Nadiu, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatója is, aki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közvetítésével tartja a kapcsolatot a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAK között.
Csomortányi István arra vonatkozó javaslatának továbbítását kérte, hogy a jövő évben Magyarországon üzembe helyezendő jégeső-elhárítási rendszer határ menti kiterjesztésének lehetőségét is vizsgálják meg, hiszen a rendszer kiépítése a határ partiumi oldalán – akárcsak 40km szélességben is – a térség gazdáinak többségét megvédhetné, illetve az anyaországi rendszer részeként annak költségei jóval alacsonyabbak lennének, mint egy önálló rendszeréi. Továbbá arra vonatkozóan is javaslatot tett, hogy a magyarországi kamara segítségével működő kárenyhítési és biztosítási rendszert szintén terjesszék ki a határon túlra, hiszen a magyar állam részvétele egy ilyen rendszerben kellő garanciát jelent ahhoz, hogy a gazdák anyagilag is hozzájáruljanak egy kárenyhítési alap létrehozásához. Ez komoly segítség lenne úgy a téli fagykárok, mint a nyári aszálykárok enyhítésében. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nem zár be a felújítás alatt
E héten, december 15-én elkezdődnek a nagyváradi római katolikus Püspöki Palota rehabilitálási és újrahasznosítási munkálatai, melyek három éven keresztül fognak zajlani három etapban.
A tegnap szervezett sajtótájékoztatón Böcskei László megyés püspök azt mondta, a beruházás célkitűzése a palota statikai megerősítése és restaurálása, a műemlék épület belső dotálása, múzeumi rész kialakítása műtárgyvédelmi szempontok alapján, az épület látogatóbaráttá tétele, különös tekintettel a fogyatékkal élők igényeire, az ingatlan közösségi, közművelődési és identitásmegtartó szerepének növelése a püspökség tulajdonában lévő kulturális örökség által, intézményközi, gazdasági, társadalmi és nevelési partnerkapcsolatok kialakítási, bővítése, a rezidencia vonzóbbá tétele a legmodernebb innovációs eszközök felhasználásával, a kulturális örökség digitalizálása és kutathatóvá tétele. Ugyanakkor az épületrehabilitáció magába foglalja nemcsak az épület statikai megerősítését, hanem a barokk építészeti elemek, a főhomlokzat, az udvar felőli belső homlokzat, a műemlék előcsarnok és a lépcsőház, illetve a barokk díszterem restaurálását is. A felújítás és kiállítóterek kialakításakor figyelembe vették a műemlék strukturális adottságait, tagolását és biztonságvédelmi adottságait. Megújul az ingatlan teljes infrastruktúrája – fűtés, víz- és csatornahálózat, korszerű világítás –, klíma- és riasztórendszert alakítanak ki.
Rendezvények
A Barokk Palota multifunkcionális kiállító, és a közművelődést szolgáló tereinek kialakításakor a zene, a képzőművészet, a múzeumpedagógia, az előadóművészet, tudományos konferenciák és egyéb rendezvények számára akarnak helyet biztosítani az épített örökség megtekintését szolgáló terek és termek (festett termek, freskók, kőből és fából készült építészeti elemek), valamint a püspökségi gyűjteményeket bemutató termek és tárlóhelyiségek (liturgikus ötvöstárgyak, miseruhák, faszobrok, barokk képtár, metszetgyűjtemény és egyéb gyűjtemények befogadása, kiállítása) kialakítása révén.
Mozgássérültek, siketek és vakok számára biztosítanak majd speciális látogatási lehetőséget. A palotában elsősorban a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közgyűjteményei, egyházi múzeuma kap helyet, az állomány felmérése és digitalizálása ez idő tájt is zajlik. A három évig tartó restaurálás alatt az adminisztráció nem költözik el, és kisebb rendezvények is lesznek továbbra is. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Tizenöt próbálkozás a színészetre – ősbemutató Hatházi Andrással
December 13-án 19:00 órai kezdettel tartják a Harag György Társulat soron következő bemutatóját az Ács Alajos Stúdióteremben. Az előadás különlegessége, hogy az alkotók az ősbemutatóként színpadra kerülő darab szerzői is egyben. Szereplője Hatházi András UNITER- és Jászai-díjas színész, rendező és egyetemi oktató, rendezője pedig Tom Dugdale, fiatal amerikai színházi alkotó, rendezői tevékenysége mellett író, designer, zeneszerző, színész és egyetemi oktató.
„Hatházi András az elmúlt évad végén keresett meg az előadás ötletével, melynek akkor már elkészült a szövegkönyve is. Jó lehetőségnek tűnt a szöveg, amelyre alapozva egy igazán izgalmas kísérletet lehet felépíteni. Megtisztelő volt a számomra, hogy az alkotók úgy érezték, ennek a »tizenöt próbálkozásnak« a szatmári műhelyben volna a leginkább helye. Hatházi András az elmúlt évadok során visszatérő vendége volt társulatunknak, akivel nagyon szerettek dolgozni a színészeink, mind az általa vezetett workshop, mind pedig a Manka című előadásunk próbafolyamata során, korábban pedig a társulat több tagjának is tanára volt a kolozsvári egyetemen. A jelenlegi előadás mellett egy, a társulattal koprodukcióban készülő, kifejezetten jótékonysági célú előadás létrehozásán is dolgozik színészeinkkel, egy általuk alapított jótékonysági célú szervezet égisze alatt. Már csak ezen előzmények okán is közel érezzük magunkhoz és a társulathoz az ő személyét, illetve markáns alkotói szemlélet, kísérletezőkedvét, mellyel mindannyiunknak példát mutat. Kevés ilyen bátor, mindig a megújulás lehetőségét kereső, a kockázatoktól sem visszariadó színházi alkotót ismerek, az ebből az alapállásból adódó erő és derű pedig alighanem az előadás közönségét is mélyen megérinti majd. Az külön öröm a számunkra, hogy rendezőként Tom Dugdale is vállalta a felkérést, aki ugyan Amerikában él és dolgozik, de az erdélyi közönséget is megörvendeztette már korábbi munkáival, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégrendezőjeként.” – fogalmazott az előadás létrejöttének körülményeiről Bessenyei Gedő István művészeti igazgató.
Mi lenne, ha nem mennék be? Nem akarok bemenni, rettenetesen álmos vagyok. Nem tudom, egyfolytában ásítozok. Képtelen vagyok. Istenem, add, hogy hirtelen tapsrend legyen, felvegyem a gázsit, és hazamenjek! Nem tudom a szövegem, nem emlékszem a mozdulataimra, nincs hangom. Krákognom kell, köhögnöm kell, de nem szabad. Mi lenne, ha itt maradnék? Miért jöttek el ma a nézők? Meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? Miért járnak az emberek még mindig színházba? Ha tudnák, hogy milyenek vagyunk a színfalak mögött, biztos nem jönnének többé. Sajnálnának. Moziba járnának inkább.
Hatházi András és Tom Dugdale előadása a színész tudathasadásos állapotáról – estéről estére szüntelenül hazudunk és igazat mondunk.
Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Hatházi Rebeka m. v., dramaturgja Deák Katalin m. v., technikai munkatársa Sipos Júlia m. v.. A darabot Biró Eszter, Kovács Eszter és Raluca Sas-Marinescu fordította román és angol nyelvre. Ügyelő, súgó: Fábry Zoltán.
A választott bérletes előadásra jegyek is kaphatók a színház Horea utcai jegyirodájában, hétköznap 10 és 17 óra között vagy az elődás előtt egy órával a helyszínen. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni. szatmar.ro