Grezsa: az új magyar önépítés oka, hogy a magyarok a Kárpát-medence egészében otthon érezhessék magukat
Az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi (magyarok), itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat – jelentette ki Grezsa István kormánybiztos vasárnap a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház óvodafejlesztési programja első felépítésre váró óvodájának ünnepélyes alapkőletételén.
A révkomáromi Szövetkezet utcában megépítendő óvoda a magyar kormány által elindított Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program támogatásának köszönhetően jön majd létre, a tervek szerint jövő év októberére épül fel. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert szerte a Kárpát-medencében.
Grezsa István kormánybiztos az ünnepélyes alapkőletételen a program okairól, célkitűzéseiről és üzenetéről beszélt. Elmondta: mindennek rendelt ideje van, s a 21.-ik században ennek a rendelt időnek az a jelentése, hogy eljött a magyar-magyar összefogás ideje. Kifejtette: Magyarország gazdasági erősödésével, az anyaország juttatni akar a határon túli magyar közösségeknek is.
„Ennek az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi, itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat” – emelte ki a kormánybiztos. Rávilágított: az óvodaprogram, mint minden gyermekekbe fektetett erőforrás, a jövőről és az összefogásról is szól.
„Ha el tudjuk magunkról hinni, hogy össze tudunk fogni, akkor együtt be tudjuk szellemileg lakni azt az erőteret, amelyet ezeregyszáz esztendővel ezelőtt a történelem ura nekünk rendelt” – fogalmazott Grezsa István. Szerinte jelképes az is, hogy az alapkőletételre a reformáció ötszázadik évfordulóján kerül sor, mivel a reformáció óta eltelt 500 év során a magyaroknak mostaninál sokkal reménytelenebb helyzetek sorában sikerült újra felépíteniük magukat.
„A református prédikátorok mutatták meg ötszáz évvel ezelőtt, Mohács teljes kilátástalansága után a nemzeti lét megszűnésének küszöbén, hogy mindig van kiút akkor, ha merünk valami újat, valami nagyot közösen cselekedni” – szögezte le.
Az alapkőletételen – amely a felvidéki református egyház óvodaprogramjának jelképes kezdete is volt egyben – a felvidéki magyar politikai élet több jelentős vezetője, köztük a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyespárt elnökei, Révkomárom önkormányzatának vezetői és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezető képviselői is részt is részt vettek.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a rendezvényen hangsúlyozta: a belső lelki építkezés folyamata mellett a fizikai építkezés is fontos, és ez utóbbi annak köszönhető, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely szívügyének tekinti az elszakított területeken élő magyarok megmaradását, támogatja életüket, segíti szülőföldön maradásukat.
Fazekas László az MTI-nek elmondta: alapvető céljuk a felvidéki magyar közösség megerősítése, s ehhez nagyban hozzájárul az egyházi kézben lévő, de széles összefogás által megvalósított intézményhálózat, amely elősegíti a szülőföldön való megmaradást, a családok tervezését. Hozzátette: a mostani alapkőletétel tulajdonképpen elindítása annak az építkezési folyamatnak amely egyházuk oktatási intézményrendszerének, és egyben a felvidéki magyar oktatási intézményrendszernek az erősödését is elősegíti. Rámutatott: a mostani építkezést újabbak követik majd. Azok a felvidéki települések, ahol már megvalósult az ingatlanvásárlás, vagy a döntéshozó szervek döntése alapján stabilizálódott az intézmény létrehozásának vagy átvételének a szándéka, a következők: Somorja, Komárom, Martos, Hetény, Perbete, Marcelháza, Zselíz, Léva, Rimaszombat, Tornalja, Rozsnyó, Szepsi, Kassa, Nagykapos, Királyhelmec. (MTI)

Akik emberek maradtak a pokolban is
Történelemidéző, megemlékező, lélekkel teli, ám ugyanakkor tanulságos eseményre került sor péntek délután Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, ahol az erdélyi 56-os elítéltek egy csoportja találkozott. Ezt az összejövetelt immáron hagyományként évente megtartják azok a koncepciós perekben elítélt egykori politikai foglyok, akik vagy ugyanabban a perben voltak elítélve, esetleg cellatársak voltak, vagy ugyanabban a munkatáborban töltötték le a kényszermunka éveit. Az egykori politikai foglyok szinte kivétel nélkül túl vannak a hetvenedik évükön, ám mint kiderült mai napig nem tudták és talán nem is akarták elfelejteni miért, és hogyan kerültek a vörös terror, azaz a kommunista diktatúra megtorló listájára annak idején.
Az egybegyűlteket és a városból érkező közönséget Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, a rendezvény moderátora köszöntötte. Bevezetőjében Nagy József Barna rámutatott, hogy ma már egyre többet tudunk az 1956-os magyarországi és erdélyi eseményekről, a koncepciós perekről. A tavalyi év, az 50. évfordulóé a forradalom és szabadságharc emlékéve volt. Nagyváradon a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete volt a legnagyobb, a magyarországi forradalom hatására alakult kommunistaellenes szervezet. A Magyar Polgári Egyesület számos rendezvénnyel, rendhagyó történelemórával, kiállítással, konferenciával, könyvbemutatóval, könyvkiadással tisztelgett a forradalom hősei előtt. A teremben lévő egykori politikai elítéltek bátorságukkal, az igazságba vetett hitükkel örök példát adnak nekünk, mondta a moderátor, hiszen megmutatták, hogy a legnagyobb elnyomásban is meg lehet embernek maradni
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvény házigazdájaként és az egyetem elnökeként is köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a kommunista módszerek és forgatókönyvek nem csak az 1956-os megtorlásokban látszanak, de végig kísértenek a rendszerváltás előtti és utáni években is. Többek között az 1987-es brassói kommunistaellenes lázadás megtorlása, vagy éppen a bukaresti bányászjárások egytől-egyig a kommunizmus sötét, vagyis valóságos arcát mutatta meg. Ez az elnyomó, megtorló gépezet koholta ki azokat a koncepciós pereket is, amelyekben a teremben ülő politikai elítélteket súlyos börtönévekre kárhoztatták, nyilvánvalóan egy céllal, éspedig a magyarság megfélemlítése céljából. Szabadságvágyukért súlyosan megbűnhődtek, de éppen a példájuk mutatja meg, hogy az akkori ifjúság szabadságvágya sokkal erősebb volt, mint a kommunista hatalom rémuralma. A mai fiataloknak ezt a szabadságvágyat kell követniük, mindig tudniuk kell, hogy melyik oldalt válasszák, mert az igazság mindig hatalmasabb a hamisságnál. Végül elmondta, hogy a múlt puszta történelmi megismerésén túlmenően ma már az igazság kiderítése a legfontosabb. Ebben segítenek az egykori politikai elítéltek visszaemlékezései, amiket Mohi Sándor is feldolgozott dokumentumfilmjében.
Ezt követően Mohi Sándor filmrendező szólalt fel, aki röviden bemutatta azt a három dokumentumfilmet, amit a teremben megtekinthettek a résztvevők. Az első dokumentumfilm a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének történetét mutatta be, annak egyik vezetője, Domokos Miklós szemszögéből. A második film az egykori ifjúsági szervezet tagjainak visszaemlékezésén keresztül mutatta be a történteket. A megrázó képsorok, visszaemlékezések után pedig egy rövidfilmet vetítettek le, amely a tavaly ősszel megtartott sepsiszentgyörgyi konferencián készült.
Az 1956-os Magyarok Világszövetsége adott át emlékérmeket és emléklapokat az egykori politikai elítélteknek. A találkozó a magyar és a székely Himnusz eléneklésével zárult.
(szőke) Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egyre több a szegény ember
Szegénységi spirál alakult ki Romániában, amelyet nagyon nehéz lesz megtörni, egyelőre nincs is rá akarat, pedig a nincstelenek száma nem csökken, hanem folyamatosan növekszik – állítja Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint ebben a kérdésben eleve elhibázott a román támogatási rendszer, hiszen jól látszik, hogy mennyire hatástalan.
A kérdés a Máltai Szeretetszolgálattal és a Sepsi-SIC kosárlabdacsapattal közös plüssjátékgyűjtő akció kapcsán merült fel: Puskás Bálint máltai lovag elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyi szervezet alapításakor, 1991-ben ötévi segítséget kért a németektől, mert úgy gondolta, hogy ennyi idő alatt talpra állnak, de 27 évi demokrácia alatt nem fogyott, hanem gyarapodott a rászorulók tábora, akiket annak ellenére támogatni kell, hogy a külföldi adományok már sokkal gyérebben jönnek.
A Máltai Szeretetszolgálat évente mintegy 2000 háromszéki emberen segít rendszeresen vagy alkalmanként – élelemmel, ruhával, de akár kórházlátogatással is –, és ez csak az egyik olyan szervezet, amely a szociális gondok megoldásából is részt vállal. A hajléktalanszállót is a máltaisok működtetik, ott naponta 30–35 személy (erős fagyban olykor 50 is) kap meleg ételt, fürdési lehetőséget és fűtött fekhelyet, idén ezer karácsonyi csomagot osztanak ki, és az idősek karácsonyát is megszervezik. Ez nem kevés munka, de többre van igény – ennek jele, hogy a segesvári és a stájerlak-aninai öregotthon működtetésére is felkérték már őket –, bővíteniük kell tevékenységüket. Szerencsére a sepsiszentgyörgyi önkormányzat jó partner ebben, elegendő pénzt ad többek között a hajléktalanszálló fenntartására is.
A civil szervezetek sokkal eredményesebb és emberközelibb módon tudnak szociális feladatokat ellátni, mint a hivatalos szervek, ezért az önkormányzat azon van, hogy minél több tevékenységet átadjon, természetesen a forrással együtt – jelentette ki Antal Árpád. – Egy folyamat elindult, és terjeszkedni fog, hiszen idővel a szociális konyhát és az idősek otthonát is szeretnék átadni a Máltai Szeretetszolgálatnak – most nem lehet, mert európai uniós pályázatból újították fel őket, és öt évig saját kezelésükben kell maradniuk –, de más vonatkozásban is fontosnak tartják az együttműködést, például a felzárkóztatási programokban, amelyek megvalósításához szintén uniós pénzt szeretnének megpályázni. A társadalmi rétegek közötti szakadék ugyanis nem csökken, hanem növekszik
Romániában, nagyon sok gyermek születik szegénységbe: habár sokkal kevesebb jön világra, mint a kilencvenes években, akkor megyénkben 450 kiskorú volt állami gondozásban, most pedig ezer körüli a számuk, mert családjuk nem tudja felnevelni őket. A probléma 1989 óta ugyanaz: a központ osztogató politikája, amely azokat támogatja és ösztönzi gyermekvállalásra, akik nem dolgoznak, holott rég tudni, hogy minden egyeurós szociális támogatás még legalább ugyanekkora kiadásokat szül, miközben ugyanaz a pénz 4–5 eurót fial, ha munkahelyteremtésre fordítják. Ma a gyermekek 35 százaléka mélyszegénységbe születik – 1990-ben arányuk 10 százalék volt –, így alakult ki az a lefelé tartó szegénységi spirál, amelynek megtöréséhez nagy bátorság és hosszú távon való gondolkodás kell, éppen az, ami hiányzik a négyéves választási ciklusokban gondolkodó politikusokból. A jelenlegi jogbizonytalanság pedig csak ront a helyzeten: a fogyatékkal élők támogatási rendszerének, a házibeteg-gondozási rendszernek az átalakítása, forrásainak megvonása és más hasonló intézkedések a csőd szélére sodorják az e területeket ellátó civil szervezeteket, hiszen a pénzt nem ők, hanem az állam fogja megkapni.
Ez főleg Erdélyben és Székelyföldön gond, ahol a történelmi egyházak és a civil szervezetek kiveszik a részüket a szociális ellátásból, és most nehéz helyzetbe kerülnek. Önkormányzati segítséggel talán átvészelhető ez az időszak is, de ez nem elég, a szegénység leküzdésére össze­hangolt, kitartó erőfeszítéseket kellene tenni, erre pedig Bukarestben semmi hajlandóságot nem mutatnak. Demeter J. Ildikó / Háromszék; Erdély.ma

Az erdélyi regény – önkritika és magatartásváltás szükségeltetik
Keserűséggel átitatott, öniróniától és önostorozástól sem mentes, de humorral is tűzdelt, valamint jövőt érlelő Vida Gábor Marosvásárhelyen élő író legújabb, Egy dadogás története című regénye, melyet a múlt héten mutattak be Sepsiszentgyörgyön, a Tein Teaházban.
Mit jelent neked Erdély? – szegezte a szerzőnek már a találkozó kezdetén a látszólag egyszerű, mégis összetett választ igénylő kérdést beszélgetőtársa, Tamás Dénes egyetemi tanár, író. Ez pedig nem csak az est hangulatát határozta meg, hanem irányt szabott a társalgásnak is. Nem véletlenül, hiszen a budapesti Magvető Kiadónál megjelent, 375 oldalas kötet minden sora erről szól tulajdonképpen. Még akkor is, ha Vida ezt sajátos módon a családja és saját története elmesélésén keresztül fogalmazza meg, illetve érzékelteti. Ezzel pedig már választ is adott az elhangzott kérdésre: mindent. Éppen ezért megengedheti magának, hogy köteteiben vagy a vele folytatott beszélgetések alkalmával olykor megdöbbentő kijelentéseket tegyen Erdéllyel és a családjával kapcsolatban. A kettő léte és sorsának alakulása ugyanis szorosan összefügg, és ez utóbbi tagjainak a viselkedése, valamint magatartása határozza meg.
Egyik ilyen, az est folyamán is elhangzott kijelentése az volt, hogy Magyarország Trianonban történt feldarabolása Magyarország rovására is írható. És mielőtt a hallgatóság felháborodhatott volna, ezt érvekkel támasztotta alá. Felidézte ugyanis, hogy bár a románok váratlanul és teljesen amatőr módon támadták meg 1916-ban az Osztrák–Magyar Monarchiát, pillanatok alatt elfoglalták, felégették és végigrabolták Erdély tetemes részét. És ez azért eshetett meg, mert egyetlen katona sem volt a határon, aki az országot megvédhette volna, a kiürítési tervet viszont szinte azonnal kidolgozták. És 1918-ban a románok ismét, mint kés a vajba, úgy hatolhattak be Erdélybe – mert ekkor is csak kiürítési terv létezett. Ráadásul a magyar kormány ellenállás helyett lefegyverezte és szélnek eresztette a hadseregét.
A csontig metsző, viszont az egyéni és közösségi talpra álláshoz szükséges önkritika gyakorlása a könyv tartalmának végig szerves része marad, mint ahogy a bemutatóján elhangzott beszélgetésnek is jellemzője volt. Így a szerző önsanyargató egyszerűséggel például azt is kimondta, hogy míg a halk szavú és italt csak nagyon ritkán fogyasztó értelmiségi székely nagyapját még a család sem vette komolyan, addig az alkoholista alföldit a férfiak mintaképének tekintették. Az első ugyanis nem felelt meg a népben rögzült elvárásoknak, a másik azonban – az akaratát következetesen érvényesítő magatartása okán – igen. Még akkor is, ha előrelátható volt, hogy ez a hozzá közelállóknál hosszú távon tragédiákat okoz. Az alföldi nagymama például idejekorán belesavanyodott ebbe, és a náluk nevelkedő Vida dadogást és felnőtt korában alkoholizmust okozó lelki sérülést szenvedett.
Kérlelhetetlen önkritikára, a kendőzetlen igazsággal való szembenézésre és magatartásváltásra van tehát szükség. A regény ismertetése és Tamás Dénesnek az írójával folytatott beszélgetése során legalábbis a mi tudatunkban ez a végkövetkeztetés kristályosodott ki. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Aláírásukkal fejezhetik ki, hogy nem értenek egyet a székely- és a városzászló eltávolíttatásának szándékával
Az egykori mozi emeletén, az MPP gyergyószentmiklósi irodájába várják azokat, akik aláírásukkal jeleznék, igenis, sértve érzik magukat amiatt, hogy a gyergyószentmiklósi városháza homlokzatán nem loboghat a székely zászló és a város zászlaja.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, több önkormányzati képviselő, valamint a Székely Nemzeti Tanács helyi tisztségviselői panaszt tesznek az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Strassbourgban diszkrimináció miatt a román állam ellen – számoltunk be korábban. A kezdeményezők azt akarják elérni, hogy a bíróság mondja ki, diszkriminatív a város lakóira nézve, hogy nem tűzhető ki a polgármesteri hivatalra a székely zászló és a város lobogója. Az eljárást kezdeményezők nem egyszerű magánszemélyként, hanem választott tisztségviselőkként perelnének, akik egyben közösségi akaratot képviselnek a bíróság előtt. Ezt a gyergyószentmiklósiak által aláírt ívekkel bizonyítanák. Az aláírásokkal azt jelzik az emberek, hogy felhatalmazzák a vezetőket szót emelni a bíróságon az őket is sértő diszkrimináció ellen. Az íveken az aláíró neve, lakcíme és aláírása kell szerepeljen. Fontos megjegyezni, hogy csakis gyergyószentmiklósi állandó lakcímmel rendelkező személyek lehetnek az aláírók, hiszen a peres ügy a gyergyószentmiklósi zászlókról szól. Minél több aláírás gyűl, annál inkább érzékeltethetik a bíróság felé, hogy valóban sokaknak fontos a zászlók kérdése – jelentik ki a kezdeményezők. Az íveket péntekig naponta 9 és 13 óra között lehet aláírni, utána január 3-tól folytatódik az aláírásgyűjtés. Az aláíráshoz időpontot is lehet egyeztetni a 0745-678 641-es telefonszámon. Gergely Imre / Székelyhon.ro

Székely gyermekkarácsonyt tartottak (Kézdivásárhely)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete harmadik alkalommal tartott szombaton a sportcsarnok előterében adománygyűjtéssel egybekötött Székely nemzeti gyermekkarácsonyt
A kézműves-tevékenységek – az előző két kiadáshoz hasonlóan – ezúttal is a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódtak, a több száz kisgyermek természetes anyagokból különféle karácsonyfadíszeket és mézeskalácsot készített, de a szervezők a rovásírás-oktatásról sem feledkeztek meg.
A kisebbek ceruzával és vízfestékkel színeztek ki előre elkészített rajzokat, illetve gipszfigurákat. A tevékenységeket a HVIM háromszéki tagjai irányították óvónők és tanítónők közreműködésével. A vármegyések által meghirdetett karácsonyi rajzpályázatra 375 pályamunka érkezett, és a három különdíj mellett minden pályázó ajándékot kapott. A szombati nap folyamán adománygyűjtést is szerveztek a kászonjakabfalvi Costi családnak, amelynek október 30-án leégett a háza. Sok jóakaratú ember vitt a sportcsarnokba pénzt, tartós élelmiszert, ruhaneműt és játékot. A kézdiszárazpataki Ópra Benedek-iskola tanulói huszadik éve mutatnak be karácsony szentestéjén a templomban pásztorjátékot, amelyet a Székely nemzeti gyermekkarácsony rendezvényen is előadtak. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felemelő művészet
Fiatalos, dinamikus tárlat nyílt pénteken este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti terében. Mészáros Gergely, Tomcsik Judit és Péter Alpár képzőművészek csoportos kiállítása az Eleváció címet viseli.
A plasztikát, szobrot, installációt és fotót egyaránt felvonultató kiállítást megnyitóbeszédében Várallyay Réka művészettörténész rögzítette, az alkotók közös találkozási pontja Pécs, a tárlat címe – Eleváció – pedig a felemelkedésre utal. Az eleváció csillagászati értelemben egy égitest látóhatár fölé emelkedését jelenti, a művészet esetében pedig más tudatállapotba kerülést jelöl. Más-más utakon, de ugyan­oda érkeztek az alkotók, és ugyanarra világítottak rá – jegyezte meg Várallyay Réka. Az EMŰK vezetője, Vécsi Nagy Zoltán önvallomásos tárlatvezetésre kérte a művészeket, így a pécsi szobrászati tanszéken tanító Mészáros Gergely elmondta, nagyon megérintette az Edénytörés nevű zsidó mítosz, amfora jellegű formái ennek gondolatisága mentén születtek. A világban minden formából áll, ám az a probléma, hogy míg formából nagyon sok van, tartalomból nagyon kevés – tette hozzá. Tomcsik Judit fényképei kapcsán a személyiségre rátevődő rétegekről beszélt, fotósorozata nagyon személyes öntisztulást követ végig. „Fotóimban az emberi tekintet tisztaságát próbálom keresni” – jegyezte meg. A sepsiszentgyörgyi Péter Alpár számára fontos, hogy a közönség megértse munkáit, ezért természetművészeti alkotásai, illetve azok dokumentációi mellé rövid leírást mellékelt. Művészethez való viszonyáról szólva megjegyezte: az alkotás eléggé magányos szellemi utat jelent, ugyanakkor műveit élő, valós térben szereti létrehozni. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karácsonyra hangolódva
III. adventi szeretetvendégség Marosvásárhelyen
Harmadik alkalommal szervezte meg a Telefonos Szeretetszolgálat december 15-én, pénteken Marosvásárhelyen az adventi szeretetvendégséget, melynek ezúttal is a Mobex étterem adott otthont. Az ünnepi alkalomhoz illő, ízlésesen megterített asztalok fogadták az esti pár órás együttlétre érkezőket. A legidősebb résztvevő kilencvenéves, a legfiatalabb pedig négy hónapos volt.
A Kolozsváron kilencedik, megyeszékhelyünkön harmadik alkalommal megszervezett közösségi eseményen összesen négyszázötven személynek terítettek, és teremtettek adventi hangulatú együttlétet. A cél mindenekelőtt közösségépítő alkalom megteremtése, annak lehetősége, hogy olyan emberek üljenek egyazon asztalhoz az adventi vacsorát elfogyasztani és beszélgetni, akik amúgy sosem ülnének le együtt. Az eseményt követően Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője önmagát olyan apához hasonlította, akinek két gyermeke van, egy kilenc- és egy hároméves, mindkettőt egyformán szereti, ugyanakkor külön-külön kihívást jelentenek számára. A kilencedik alkalommal szervezett kolozsvári szeretetvendégség kapcsán azt fontolgatták, hogy vajon nem nőtte-e ki magát, nem fáradt-e ki az esemény? A harmadik marosvásárhelyi eseménnyel kapcsolatosan pedig az foglalkoztatja a csapatukat, hogy mikor fog kiteljesedni. Ez nem a szegény emberek vacsorája volt, az ételnek másodrendű szerepet szántak, ellenben az egyházi főméltóságok, elöljárók, vállalkozók megszólításával lehetőséget próbálnak biztosítani egyedülállóan meghitt együttlétre, beszélgetésekre – hangsúlyozta.
A Mobex étterem terített asztalainál több mint kétszázan foglalhatták el helyüket, ez is azt tanúsítja, hogy szükség van a szeretetvendégségre, talán még akkor is érdemes lesz megszervezni, ha esetleg csökkenne a résztvevők létszáma, mert olyan rászorulók részesülhetnek az adventi várakozás és ajándékozás örömében, akik amúgy nem engedhetnék meg maguknak, hogy elegáns étteremben ünnepeljenek és karácsonyra hangolódjanak.
Sokszínű gyülekezet
A szeretetvendégségen szemtanúi lehettünk annak, hogy évről évre egyre több fiatal kapcsolódik be az önkéntes tevékenységekbe, a jelek szerint számukra nem ciki, ha időseknek terítenek, vagy az egyre nagyobb számban érkező gyerekekkel foglalkoznak. Az ünnepi együttlét hangulatát a mezőkölpényi Életvíz együttes és a Kolozsvári Fúvós Kvartett színesítette, a programot művészi műsor és tombolahúzás tette változatossá.
Lőrincz János esperes áhítatában Isten hívó szavának erejét emelte ki. Mint hangsúlyozta, nem csak a Szeretetszolgálat, hanem Isten is az adventi együttlétre hívta az embereket, ezáltal az egybegyűltek rendkívül sokszínű gyülekezete fohászkodhatott és énekelhette közösen a Csendes éjt.
A Telefonos Szeretetszolgálat kilenc éve kezdte meg tevékenységét Kolozsváron, és érdekes egybeesés, hogy épp az adventi szeretetvendégség napján jegyezték be a kolozsvári bíróságon a székhelycserét, amellyel a szolgálat hivatalosan is áthelyezte központját Marosvásárhelyre. A szeretetszolgálat alaptevékenysége továbbra is a telefonos ügyeletezés. A csütörtöki napokon 15-20 óra között hívható 0265/55-55-55-ös telefonszám a rászorulóknak és tehetőseknek egyaránt rendelkezésére áll. A rászorulók segítséget kaphatnak, a tehetősek pedig adományaikkal támogathatják a szeretetszolgálat tevékenységét. Amint az eseményen is elhangzott, megtörténhet, hogy egy olyan tehetős ember tárcsázza a vonalat, aki anyagiakban nem szenved hiányt, azonban a magány vagy ágyhoz kötöttség miatt segítségre szorul. Az ilyen jellegű betelefonálók számára is megkeresik a köztes segítés módját. A kolozsvári és marosvásárhelyi szeretetvendégség adományokból, tombolából összegyűlő bevételét a menedékszoba kialakítására fordítják. Olyan vendégszobát szándékoznak létrehozni, ahol négy személynek nyújthatnak majd szállást legtöbb három napra. Az orvosi beavatkozásokra vagy más jellegű ügyintézés végett megyeszékhelyünkre érkező idős vagy rászoruló személyeken szeretnének ezáltal segíteni. A marosvásárhelyi szeretetvendégségen 2.352 lej gyűlt össze.
Keresztényi kötelesség
Az adventi szeretetvendégség főtámogatója a marosvásárhelyi Üvegcentrum Kft. volt, melynek tulajdonosai Lőrincz Attila és Kocsis Lajos. A jelen lévő Lőrincz Attilát arról kérdeztük, mi ösztönzi a vállalkozás tulajdonosait arra, hogy a hasonló karitatív tevékenységekből kivegyék részüket. „Keresztényi kötelességemnek érzem az adakozást, mivel az életem során rengeteg ajándékot kaptam a Jóistentől. Megmutatta a helyes utat, amikor tizenöt évesen Magyarországra mentem dolgozni, ezt pedig a magam során úgy próbálom meghálálni, hogy a rászorulókon segítek. Nyolcévesen veszítettem el édesapámat, nővérem tizenkét, öcsém négyéves volt, és nem felejthetem el, mennyire nehéz volt édesanyánknak, hisz abban az időben nem létezett ennyi civil szervezet, támogatásra senkitől sem számíthatott. Örömmel tölt el, ha segíthetek, többnyire alapítványokat, mozgássérült gyerekekkel foglalkozó szervezeteket, árvaházakat, súlyos műtét előtt álló betegeket támogatunk, de a keresztszülő programban is részt veszünk. A cégen belül is jótékonykodásra buzdítjuk az alkalmazottakat, következésképpen gyakori a belső gyűjtés, amit a rászorulóknak juttatunk” – hangsúlyozta Lőrincz Attila, az Üvegcentrum Kft. társtulajdonosa. Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

Elárvuló kövek
Guruló szórványkavicsok
(Folytatás december 11-i lapszámunkból)
Sírig tartó szerelem
A falu múltjáról érdeklődöm. Vendéglátóimmal a kollektivizálásnál előbbre nem jutunk. (Róza néni csoportvezető volt abban az időben.) Nem ismerik a múltat, felajánlják, hogy menjük át a szomszédba Bucur Teodorhoz, aki tudomásuk szerint hozzáfogott a falumonográfia szerkesztéséhez. Csak néhány házzal odébb lakik Ticu bácsi. Amint odaérünk, látjuk, hogy a kapu melletti kerítésen különös rajz és egy elkerített, feliratozott pad van. Egy-egy táblán, a kerítéshez rögzítve naivan ábrázolt férfi és női portré. A padon a két név: „Julcsika – Theo”, mögötte a kerítésre szegezett fémlapon román vers, amely szabad fordításban így hangzik: „nélküled üres, milyen boldogok voltunk, amikor együtt ültünk a padon”. Belépünk az udvarra, ahol a csűr gerendáira szegezett fémlapokon több, Julcsukához románul írt verset olvashatunk. A nyári konyha tornáca és a kis ház falai is mind Julcsukának állítanak emléket. Ticu bácsit a ház zsúfolt konyhájában találjuk. Asztalhoz ülünk, amelyen egy fényképtartóban családi fotók vannak. A monográfiáról érdeklődünk. Elmondja, egy szászrégeni mérnökkel fogott hozzá, de gyengélkedik, ezért nem folytatja. A másik ok, amiért abbamaradt a kutatás az, hogy a régmúltat ismerők meghaltak. Csak annyit tudott meg, hogy valamikor a település egy közeli dombtetőn állt, aztán a későbbiekben költözött jelenlegi helyére. Felfedi szomorúságának okát. 2000-ben veszítette el magyar feleségét, „Julcsukát”, akivel a „világ legjobb házasságában élt”. Az asszony paralízis miatt 20 évig ágyban feküdt, úgy gondozta haláláig. Azóta házának minden sarkában a szeretett asszonynak állított emléket. Több száz verset írt, amelyeknek nagy részét Julcsukához címezte – mondja Ticu bácsi, majd hozzáteszi, ahogy erejéből telik, a monográfiát is megírja, de fontosabbnak tartotta felesége emlékének ápolását. Ha nem is tudtunk meg sokat a falu múltjáról, azzal a gondolattal távozunk, hogy két ember közötti ragaszkodásnak, a szeretetnek ilyen kézzelfogható jeleit ritkán látni. Ráadásul a férj román, a feleség magyar volt.
Távozásunkkor szembeötlik a csűrkapura szegzett román versek között két magyarul írt sor, amelyen ez áll: „Julcsuka/ Gyere viszsza, téged várlak, mint egy angyalt az égből/ Maragy vellem mind halálig, mert ha nem jösz, megyek én/ Ticu –”
Épületváltás
A falu egykori múltjának néma tanúja a komlódi Teleki-kastély, legalábbis ami megmaradt belőle. Az épület tetőzetének nagy része beomlott. A két szint közötti mennyezet is eltűnt. A tetőgerendák a pincében hevernek. Az ablakokon, ajtókon rács van ugyan, és a kapun tiltó tábla áll, azonban erre már semmi szükség. A kiürített helyiségekben csak a törmelék maradt és a több méteres gaz. A falak téglái közül jókora fák nőttek ki. A vakolat nélküli homlokzaton címeres, feliratos kövek, a főbejárat kőszeglete halványan utal egykori pompájára. A kőfelirat latin és magyar nyelven tudatja az utókorral, hogy a kastélyt 1756-ban építette hadadi Wesselényi István (1708–1757) és neje, vargyasi Daniel Polixénia (1720–1775), akiknek a nevével és családi címerével találkoztunk a templomban is. Megtudom, hogy a barokk épület homlokzatán levő rózsát tartó szirén a Wesselényi család, a nyílvesszővel átszúrt hattyút ábrázoló pedig a Dániel család címere, Anton Schushbauer kolozsvári kőfaragó mester művei. A család utódai kihaltak, így került a Telekiek birtokába az épület, amelyet 1951-ben államosítottak. Miután a helybéliek évekig kultúrotthonként használták, az 1989-es rendszerváltást követően a néhai tulajdonosok leszármazottai nem igényelték vissza az épületet, így ez átkerült a Beszterce-Naszód Megyei Tanács birtokába. A leromlott állagú épületet először 2015 tavaszán árverésen próbálta értékesíteni a megyei önkormányzat. Akkor a 14 szobás, mintegy 400 négyzetméter felületű, kétszintes ingatlant a hozzá tartozó 0,78 hektáros telekkel együtt egy szakbizottság 494 ezer lejre becsülte fel. A jelentkezőknek előlegben 15 ezer lej garanciát kellett befizetniük. A licit sikertelen volt. Érdeklődésemre a Beszterce-Naszód Megyei Tanács illetékes szakosztályától tájékoztattak, hogy mivel nem találtak vásárlót 2016-ban, úgy döntött a megyei tanács, hogy hosszú távra bérbe adja az épületet. Nemrég jelentkezett egy érdeklődő sem, ezért újra napirendre tűzik az értékesítését. Ehhez szükség lesz egy olyan kormányrendeletre is, amely az épületet a megyei tanács magántulajdonából köztulajdonba helyezi át. A megyei tanácsnak a műemlékvédő törvény által megszabott feltételek alapján ki kell dolgoznia a bérbeadási eljárást. A dokumentációnak tartalmaznia kell egy megvalósíthatósági tanulmányt arról, hogy a bérlő milyen célra használja majd az épületet, ugyanakkor – többek között – azt is kérik, hogy jelölje meg a renováláshoz szükséges forrásokat. A feladatfüzetet láttamoznia kell a művelődési minisztérium műemlékvédő osztályának is, csak ezután hirdethetik meg a versenytárgyalást. A kastéllyal foglalkozó ügyosztály munkatársa szerint a megyei önkormányzat decemberi ülésének napirendjére tűznék a licit szervezését előirányzó határozattervezetet. Így is, bármennyire igyekeznek értékesíteni az „erdélyi történelem referenciaértékkel bíró ingatlanját”, törvényesen több mint három hónap múlva adhatják bérbe a kastélyt a hozzá tartozó területtel együtt. A település határában levő magaslaton a kastély udvarán egy nemrég épített ortodox templom áll, amely a múlt és a jövő néma párbeszédeként farkasszemet néz a szomszédos dombtetőn levő református templommal.
Romokban álló református iskola
Folytatjuk mezőségi utunkat Oroszfája felé. A távolból látszik a falu református temploma. Mintha a komlódi hasonmása lenne. Ugyanúgy dombtetőn áll, a két épület formája, mérete messziről egyformának tűnik. Az okiratokban 1297-ben Oruzfaya, majd 1504-ben Oroszfayya néven említett település középkori katolikus lakói Komlódhoz tartoztak. Az 1600-as években saját templomuk volt. Erre utal félköríves szentélye is. A hívek a későbbiekben áttértek a református vallásra. A 19. század elejétől Erked fíliája volt. Ma a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközséghez tartozik, Mezőörményes, Mezőseptér és Komlód mellett. E négy gyülekezet csupán az 1970-es évek óta alkot egy adminisztratív közösséget, hiszen régen jóval nagyobb magyar közösségek éltek ezeken a településeken – tudjuk meg az egyházi krónikákból. Az egyházközség lélekszáma 2010-ben 55 volt, jelenleg 26-an vannak. A templomdombra gyalog kapaszkodunk fel. Ott vár bennünket Katona János, aki négy éve gondnok, több mint 10 éve presbiter. A templom múltját a kémény repedt falába erősített márványtábla idézi fel. Nehezen kivehető az írás:
Ezerötszázban már a templom fennállott
Melyet akkor ali basa megis szállott
Könyörületlen szív tűzzel elégette.
Ártatlan köveit hamvába temette.
Romlott kőfalait egy lévita rakta,
Ujra és mostanig minden abbahagyta.
Tekintetes Néb Istvánt rendelte
Most a gondviselés, ki híven szentelte
Szerzett javainak egy részét e házra,
Testamentum szerint ment ezerötszázra.
Tekintetes Simon Péter urra nézett
E pénz, melyet ipja jó czélra intézett.
Nem kivánja vissza, ott hagyja jó szivvel,
Tudja, hogy e tér még több interessivel.
1806-ban fundamentumából
Épült a jóltévök hív vigyázásából,
Kik magok is híven segedelmeztenek
Tudván a fő pénzen semmitse vesztenek
Vegyed késő nemzet e példát tükörül
Ha valaha ez ház romlásába merül
Az az isteni kéz mely ezt segítette,
Őrizetét tartja fenn mellette.
Nemes Kovács Ferencz és József hívek alatt,
Emelkedett nagyra e dicső foglalat.
Építetett Pergő Sándor egyházfiságába,
Kindl Mihály kolozsvári pallér vigyázása alatt
AHLER József és Újfalusi János kőművesek által.
Anno 1806.
Alatta pedig ez is olvasható: 1895-be megreperáltatta az oroszfái refegyház… Szrégeni Sipos Péter által. A karzat alatt egy régi, fából készült perselyt fedezünk fel tartójával együtt. Régi (középkori) felirat látható rajta, kopottsága miatt azonban nem lehet kiolvasni. Ebben a környezetben az oroszfáji magyarok jelenéről, jövőjéről faggatom a kurátort, aki elárulja, felesége ortodox román. De emiatt sohasem volt baj a családban, nagyon jól egyeznek.
– Édesapám felesége is román volt, ebben a környezetben nőttem fel, ez volt a természetes. Mindenki tartja magát az ő vallásához, segítünk egymáson. Kölcsönösen eljárunk mindkét templomba. Feleségem nem igazán érti a nyelvünket, de azért csak marad valamivel. Az istentisztelet után, amikor hazamegyünk a templomból, megmagyarázom neki az ige lényegét – mondja Katona János, majd kérdésemre válaszolva kifejti, az egyházi alkalmakon kívül nem nagyon járnak össze a magyarok. Nincs idő rá, a közösség pedig idős, és nem igazán teremtenek erre alkalmat. A 26 fizető egyháztag közül sokan nem is laknak a faluban. A fiatalok mind elmentek. Nagyobbik fia Kolozsváron jár egyetemre. Visszajönne gazdálkodni, de csak akkor, ha a helyzet úgy hozza, hogy modernebb eszközökkel lehetne megdolgozni a földet. De ez csupán távoli elképzelés. Kicsi fia hatodik osztályos, Nyulason jár román osztályba, mert Oroszfáján megszűnt az iskola. Magyar oktatás nincs a környéken, legközelebb talán Szászrégenben van, de a távolság miatt nem szívesen engednék kollégiumba. Pedig volt felekezeti oktatás Oroszfáján. Ma a felekezeti iskola egykori impozáns épülete romokban áll.
– Abban az iskolában végeztem a négy elemi osztályt. 1976 volt az utolsó év, amikor 12 tanulóval összevont, I–IV. osztályos magyar csoport indult. Aztán kezdtek családostul elköltözni a faluból a magyarok, és megszűnt az oktatás. Utoljára 13 évvel ezelőtt tartottak naponta két magyar nyelvű órát, amelyre még románok is jártak. Igaz, ezért valami pénzbeli támogatás is járt. A rendszer olyan volt, hogy nem nagyon akarták megtartani a magyar oktatást, és átvitték a diákokat a román iskolába. A mi osztályunk tagjai is nyolcadik után szászrégeni, besztercei középiskolákban folytatták tanulmányaikat román nyelven – mondja a kurátor. Szép Eduárd lelkipásztor hozzáfűzi: az egyház visszaigényelte az épületet, de még nem sikerült tisztázni a tulajdonjogot. Legutóbb 2013-ban fordultak az országos ingatlanügynökséghez a folyamat megsürgetéséért, ennek ellenére még nem született döntés a visszaszolgáltatásról. Az épület használhatatlanná vált, az egykori iskola udvarán ma szarvasmarhák legelnek. Katona János is gazdálkodik, fogadásunkra is traktorával érkezett. Búcsúzás előtt arról kérdezem, hogy milyen jövőt jósol a közösségnek?
– Próbáljuk tartani a lépést a világgal, ahogy lehet, de ha szegény a falu, a közösség, akkor igencsak lemaradunk. Nem nagyon van reménység arra, hogy itt nagyobb maroknyi magyar összegyűljön – mondja, miközben átveszi a faluban lakó magyaroknak szánt 2018-as református falinaptárakat. Legalább ez emlékeztesse őket arra, hogy lelkileg hova tartoznak – mondja, majd elköszönünk. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Rendszerszintű problémák
Romániából érkezett lakosságarányosan a legtöbb petíció az Európai Parlamenthez
Egy év alatt közel száz petíció érkezett Romániából az Európai Parlamentbe, lakosságarányosan ebből az országból jött a legtöbb bejelentett panasz vagy kérés. Sógor Csaba szerint a rendkívül sok petíció arra mutat rá, hogy rendszerszintű problémák vannak Romániában, ezért bizonyos területeken az Európai Bizottságnak kiemelt figyelmet kell fordítania az országra.
Az európai polgárok egyik alapvető joga, hogy bármikor – akár a saját nevükben, akár másokkal együtt – petíciót nyújthatnak be az Európai Parlamenthez, az Európai Unió tevékenységi körébe tartozó kérdésben. A petíció kifejezhet egyéni kérést, panaszt vagy az EU-s jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos megfigyelést, de felkérést is tartalmazhat arra vonatkozóan, hogy az EP milyen álláspontot foglaljon el egy bizonyos kérdésben. A petíciók által az EP figyelmét rá lehet irányítani olyan ügyekre, amelyek során egy helyi hatóság vagy más intézmény az európai polgárok jogait megsértve jár el.
Az EP plénuma csütörtökön vitázott a Petíciós Bizottság 2016-os év során folytatott tanácskozásait értékelő jelentésről. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a vitában úgy fogalmazott: „nem tölt el örömmel, hogy az elmúlt két évben kiemelkedően sok petíció érkezett a bizottsághoz Romániából, lakosságarányosan csak Görögország közelíti meg”. Az erdélyi képviselő szerint ez azt jelenti, hogy a román állampolgárok tudatában vannak az uniós állampolgársághoz kapcsolódó jogaiknak, ugyanakkor a rendkívül sok petíció arra is rámutat, hogy rendszerszintű problémák vannak az országban.
„Nem hiszem azt, hogy csak Magyarországon és Lengyelországon kell számonkérni a jogállamiságot és az alapvető jogok biztosítását, hanem az összes tagállamra vonatkozó mechanizmusra van szükség” – érvelt a EP-képviselő. Véleménye szerint a petíciók számán is látszik, hogy mindegyik tagállamban vannak olyan esetek, amelyek vitákra adhatnak okot, és amelyek kezelését a tagállami hatóságok nem tudják megoldani. Sógor Csaba szerint az azonban bizonyos, hogy amennyiben mégis egyes országok kiválasztását részesítik előnyben, akkor ezek sorában Romániának szerepelnie kell. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)

„Azzal becsüljük meg a hősi halottak emlékét, ha nem térünk le az általuk megjelölt útról”
1989. december 15-én, pénteken délután hatalmas tömeg gyűlt össze a temesvári református templompalota bejárata előtt, magyarok, románok és más nemzetiségűek, reformátusok és a többi temesvári felekezet tagjai, hogy tiltakozzanak Tőkés László lelkész és családja kilakoltatása ellen. Ebből a tiltakozó megmozdulásból terebélyesedett ki a diktatúrát elsöprő temesvári népfelkelés, amelyet december 17–18-án sikertelenül próbált vérbe fojtani a kommunista elnyomó gépezet. Huszonnyolc esztendővel a temesvári forradalmi események kezdete után, az egykori harcostársak és emlékezők egy maroknyi csoportja, a református gyülekezet képviselői gyűltek össze a Mária téri református palota előtt, hogy fejet hajtsanak az 1989. decemberi hősi halottak emléke előtt.
Az egybegyűlteket Fazakas Csaba, a temesvár-belvárosi református gyülekezet lelkipásztora és az egykori temesvári lelkipásztor, Tőkés László EP-képviselő, korábbi püspök üdvözölték. „Köszöntöm az 1989-es Emlékbizottság és a presbitérium tagjait, főgondnok urat, a Temesvár Társaság képviselőit, egykori harcostársaimat – mondta Tőkés László –, egy gondolattal szeretnék adózni a 89-es temesvári népfelkelés hősei, áldozatai emlékének. Azzal becsüljük meg őket, hogyha azért, amiért ők harcoltak és életüket áldozták, azért mi is tovább folytatjuk a küzdelmet. Ha letérünk arról az útról, amelyen ők áldozatukat bemutatták, akkor mi is méltatlanokká válunk irántuk és méltatlanukká válunk régi önmagunkhoz. Ez érvényes a temesvári gyülekezetre, amely 89-ben példát mutatott hitből, kitartásból, lelkesedésből és érvényes mindazokra, akik a régiek közül még itt vannak. Ilyen értelemben cselekvő módon emlékezzünk rájuk és nem siratva csupán, mint Krisztus urunkat a keresztfán, hanem mint akik együtt örvendeznek Krisztusban a feltámadáskor. Ezekkel a gondolatokkal hajtsunk fejet előttük” – mondotta Tőkés László, aki a jelenlevőkkel együtt imádkozott a temesvári mártírokért és megáldotta a megemlékezés résztvevőit.
A református palota falán lévő emléktábláknál elsőként Tőkés László volt királyhágómelléki püspök és Kovács Zoltán volt főgondok koszorúzott, majd a Temesvári Református Egyházmegye, a Belvárosi és az Új Ezredév egyházközség képviselői, az Érmihályfalvi Református Egyházközség, az 1989-es Temesvári Emlékbizottság, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői helyezték el koszorúikat. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a forradalom évfordulóján
„A rendszerváltozás nem egy kapu, hanem hosszan tartó folyamat, göröngyös út”
A belvárosi református templompalotánál megtartott megemlékezést és koszorúzást követően december 15-én, pénteken az Új Ezredév Református Központban könyvbemutatóra és kerekasztal-beszélgetésre került sor. Gazda István házigazda lelkipásztor igei köszöntése után Dénes László szerkesztő bemutatta a Szabadulás az Egyház „babiloni fogságából” – 1989 című kötetet, majd a könyv kapcsán rendszerváltozásról és visszarendeződésről, az egyház szerepéről vitáztak a temesvári fórum résztvevői.
Miért éppen most jelent meg az egyházi rendszerváltozás 25. évfordulója alkalmából (2015-ben) megrendezett nagyváradi konferencia anyagát bemutató kötet? Dénes László szerkesztő elmondta: a könyv mostani megjelentetésével egyszerre adóznak a reformáció 500 évének és az 1989-ben megindult rendszerváltozásnak, amelynek egyházi vetületeit volt hivatott áttekinteni a két évvel ezelőtti tanácskozás. A temesvári könyvbemutatón és kerekasztal-beszélgetésen részt vettek a rendszerváltozás időszakának szereplői, a nagyváradi konferencia előadói: Tőkés László volt királyhágómelléki püspök, Kovács Zoltán volt főgondnok, Tolnay István és Zalatnay István egyetemi oktatók, Balaton Zoltán, a püspök egykori harcostársa.
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint Temesvár, a magyarság és a reformátusok sorsdöntő szerepét a rendszerváltozást elindító népfelkelés kapcsán a kezdetektől a háttérbe szorították, „ellopták a forradalmat”. „Éltetni kell a temesvári népfelkelés eredeti szellemét, az egyházi kezdetektől – hangsúlyozta Tőkés László – annál is inkább, mert 28 év után Bukarest csúcsot döntött a kommunista visszarendeződésből és ennek a szekértolója a magyar érdekképviselet.” A visszarendeződés negatív hatásai alól a református egyház se vonhatta ki magát, ennek egyik oka, hogy az RMDSZ „maga alá gyűrte”, befolyása alá vonta az egyházakat és a civil szervezeteket.
Zalatnay István egyetemi oktató, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora szerint nem szabad lekicsinyelni a rendszerváltozás pozitív hatásait, nagy fordulat történt 1989-ben, de azzal egyet értett, hogy „nagy hiányérzet van bennünk”. Zalatnay István úgy véli, az a legnagyobb gond, hogy az egyház nem mer megszólalni a saját hangján, ezt tükrözi a Reformáció 500. évfordulója kapcsán megfogalmazott üzenet is. Ha 1989-ben a hallgatás falának áttörése hozta meg a változást, most új a feladat, szerte a Kárpát-medencében, sőt talán egész Európában: „a hazug beszéd falának az áttörése”.
Tolnay István professzor arra hívta fel a figyelmet, hogy 1990-ben ígéretesen indult az egyházi rendszerváltozás és akkor nagyot lépett, lépni mert a református egyház azzal, hogy létrehozta a Sulyok István Református Főiskolát, utat nyitva az önálló magyar egyetemek létrehozásának. A magyar oktatásnak nem minden szintjén sikerült elérni ilyen jelentős eredményeket, a református egyháztól elvett több mint 400 iskolából, sziszifuszi erőfeszítéssel mindössze hármat sikerült visszaszerezni, újraindítani.
Kovács Zoltán, aki partiumi magyar elöljáróként sok fontos tisztséget töltött be az évek során, szintén a hiányérzeteit fogalmazta meg és a visszarendeződés hatásairól beszélt, amely miatt sok értékes ember kivonult, illetve kiszorult a magyar közéletből, ugyanakkor egyházi vonalon, a presbiterválasztásokon nyomulnak az egyházra ráerőltetett személyek. A kerekasztal-beszélgetésbe bekapcsolódott Balaton Zoltán, Bódis Ferenc és Gazda István is, akik egyetértettek abban, hogy nem szabad lekicsinyelni a rendszerváltozás vívmányait, de az 1989-es elvárásokhoz képest a csalódás egyértelmű.
Összefoglalva az elhangzottakat, Tőkés László azt a következtetést vonta le, hogy a rendszerváltozás nem egy kapu, amelyen belépünk és minden megoldódik, hanem egy hosszan tartó folyamat, egy göröngyös út, amelyen haladva sok megaláztatást kell azoknak elviselni, akik nem térnek le erről az útról. Az egyháznak azonban továbbra is fontos szerep jut a rendszerváltozás kapcsán, hiszen a kommunista diktatúrának egyetlen ellenzéke az egyház volt.
A rendezvényt az Új Ezredév énekkar szolgálata színesítette, vezényelt Szabó Gabriella. Gazda István házigazda lelkipásztor örömhírrel zárta a találkozót: ha minden a remények szerint alakul, akkor a temesvári forradalom 30. évfordulóját 2019-ben a frissen felszentelt Új Ezredév Református Központban ünnepelheti a temesvári magyarság! Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Horváth Anna: nincs több tiltásom
A Legfelső Bíróság visszautasította a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által Kolozs Megyei Ítélőtábla december 7-i ítélete ellen benyújtott fellebbezést, helyben hagyva azt a döntést, miszerint megszüntetik a Horváth Anna ellen még 2016 októberében bevezetett hatósági felügyeletet.
Az érintett tájékoztatása szerint az ítélet eredményeként „tizennégy hónap után megszűnt a bírósági felügyeletem, elhagyhatom az országot, nincs egyetlen személyre vonatkozó tiltásom, s nem kell tovább aláírásra jelentkezzek a rendőrségen. Heuréka!” – írta SMS üzenetében Kolozsvár volt RMDSZ-es alpolgármestere, aki idén márciusban kényszerült lemondani, mivel a korrupciós per folyamodványaként a bíróság a hatósági felügyelet keretében eltiltotta tisztsége gyakorlásától.
Horváth Anna elutasítja a befolyással való üzérkedésre és pénzmosásra vonatkozó vádakat. Mint ismeretes, tavaly októberben a DNA házkutatást tartott a volt alpolgármesternél, majd több személy kihallgatását követően kérte és elérte a hatósági felügyelet bevezetését, majd vádat emelt Horváth Anna ellen. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Kritikakötet és monográfia a kortárs irodalomról
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája is csatlakozott az V. Adventi Könyvvásár programja sorozatához, a hétvégén Adventi könyvbemutatók címmel tartott rendezvényeket, beszélgetéseket a Bulgakov kávéházban. Szombat délután, többek között Balázs Imre József Ezeregy mondat. Kritikák a kortárs irodalomról című kritikakötetét és Demeter Zsuzsa Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete című monográfiát mutatták be.
Balázs Imre József költőt, kritikust a nemrég megjelent tíz mondatos kritikákat tartalmazó kötetről Vida Gábor kérdezte, míg Demeter Zsuzsa irodalomkritikust Kinde Annamária költészetéről, életéről és az erről készült monográfiáról Egyed Emese faggatta.
„Portrét írni a könyvről”
Az online terjedő „5 dolog, amit nem tudtál a kürtőskalácssütésről” jellegű listázás mintájára kezdett el Balázs Imre József 2011-ben, szintén online felületre, tíz mondatból álló könyvkritikákat írni, alkalmazkodva az online olvasásra jellemző türelmetlenséghez. A kritikák címeiben megfogalmazott „Tíz mondat a...” remélte, hogy megfogja majd az olvasót. „Kivetem a horgot az olvasónak. Ez egy ígéret, hogy rövid lesz”, magyarázta a kritikus, miért is választotta ezt a formát.
Vida Gábor kérdésére, miszerint tíz mondatot írni egy kötetről nem vált-e olyanná, mint a szonettírás, nem érezte-e egyfajta kötöttségnek ezt a döntést, Balázs Imre József bevallotta, egy idő után tényleg kötöttséggé vált. 40-50 tízmondatos kritika után azt érezte, hogy a mondatai mind ugyanolyanok. Olyanfajta kötöttséget érzett, mint a tanárok: a középiskolai tanár 45 perces kötött formához van hozzászokva, az egyetemi tanár másfél óráshoz, és ebből nehéz kizökkeni.
Mi az, ami belefér egy könyvről 10 mondatba, kérdezte a moderátor. Balázs Imre József elmondta, a tízmondatos kritikaírás első mozzanata, hogy ledesztillálja, lecsupaszítja a kötetet. „Az kerül be, ami számomra a kötet magja, ahogyan megragad valamit”, magyarázta, majd hozzátette, a tíz mondatban csak egy portréfélét ír a könyvről.
Vida Gábor a beszélgetés végén arról faggatta a kritikust, hogyan válogatja ki azokat a köteteket, amelyekről kritikát ír, volt-e olyan könyv, amelyről nem tudott írni, ír-e egyáltalán negatív kritikát. A szerző kifejtette: olyan könyvek „kerülnek bele a hálójába”, amelyek valami újat hoznak a kortárs magyar irodalomban. Több szempont is meghatározta azt, hogy ebbe a most megjelent kötetbe milyen könyvkritikák kerültek be, jegyezte meg, de nyilván, elsősorban a kiadvány terjedelme szabta meg. Balázs Imre József szerint szemtelenség egy-egy kötetről „csak” tíz mondatot írni, ezért uralja a kötetet inkább a verskritika, és ezért nem ír hosszabb prózákról benne.
Kinde Annamáriára mint költőre felhívni a figyelmet
Kötetről kötetre haladva, kronológikus sorrendben végzett elemzés eredménye a Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete című monográfia, beszélt a könyv létrejöttéről annak szerzője, Demeter Zsuzsa. Ám mivel Kinde Annamária életének számos meghatározó mozzanata kimaradt a kötetből, mint például a Várad folyóiratnál, Erdélyi Riportnál, vagy a Sajtókollégiumban végzett tevékenysége, Demeter Zsuzsa kételkedik abban, hogy egyáltalán lehet-e monográfiának nevezni azt, amit írt. Bevallotta, célja nem is egy „nagymonográfia” írása volt, hanem inkább az, hogy Kinde Annamáriára mint költőre hívja fel a figyelmet, a költői világát szerette volna bemutatni. „Vegyük a kezünkbe a kötetet, hisz ez a kritika lényege”, fűzte hozzá.
Egyed Emese, a könyvbemutató moderátora arra volt kíváncsi, a monográfia írása közben talált-e a szerző köteteken átívelő, ezeket összekötő motívumokat. Demeter Zsuzsa elmondta, a legerősebb ilyen motívum az alteregók történeti íve, amelyre egy erős narratív szálat épít a köteteken keresztül Kinde Annamária. Emellett jellemző a költészetére a teljes ambivalencia is, tette hozzá, kiemelve, hogy a költő vívódó alkat volt, vívódásának megvannak a saját metaforái, képi formái is. Az erős irónia, önirónia, de egy különleges optimizmus is meghatározó eleme a költészetének, ugyanúgy, ahogy a méltósággal viselt betegsége is, részletezte a monográfia szerzője.
A moderátor kérdésére, hogy ez egy teljes, lezárt életmű-e, Demeter Zsuzsa azt válaszolta: kerek, egész, teljes életmű, hiszen más már nem is lehet. „A töredékességében kell egésznek nézni”, vélte. Megjegyezte: Kinde Annamária költészetének erős prózai vetülete is van, gyakran kacsintgatott a próza felé, ezért úgy vélte, talán ebben a műfajban folytatta volna az írást az életmű során, ha megadatott volna neki a lehetőség.
A könyvbemutató során Kinde Annamáriával készített interjúrészleteket hallgathattak meg a jelenlévők, a költő verseiből pedig Mărcuţiu-Rácz Dóra másodéves, és Moga Petra, elsőéves filológushallgatók olvastak fel. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Orban: a PSD–ALDE legrosszabb kezdeményezéseinek cinkosává vált az RMDSZ
Az RMDSZ szavazatai nélkül a román Szociáldemokrata Pártnak (PSD) nem sikerült volna elfogadtatnia a képviselőházban az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomagot – hangoztatta Ludovic Orban, a legnagyobb román ellenzéki erő, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke vasárnap, a liberális nők kongresszusán.
„Ismételten felszólítom az RMDSZ-eseket, lépjenek ki a kormánypárt hálójából. Ők az Európai Néppárt tagjai (akárcsak a PNL – tud. megj.) és kötelességük leszavazni a PSD javaslatait, amelyeket sem az Európai Néppárt, sem általában az Európai Unió nem támogat” – érvelt az ellenzéki pártvezér. Ludovic Orban hozzátette: a kormánykoalíció legrosszabb kezdeményezéseinek cinkosává vált az RMDSZ, amely nélkül a jelenlegi kormány már nem tudna egyetlen sarkalatos törvényt sem elfogadni.
A bukaresti szociálliberális kormánykoalíció pártjai az elmúlt napokban az RMDSZ támogatásával ügyészségi visszaélésekre hivatkozva kezdték el az igazságszolgáltatás átszervezését és a büntetőeljárás módosítását a parlamentben. Azt állítják: a módosításokkal elejét akarják venni a titkosszolgálati sugallatra indult megalapozatlan bűnvádi eljárásoknak, a tisztségviselők politikai megrendelésre történő lejáratásának.
A jobboldali ellenzék szerint a kormánytöbbség az igazságszolgáltatás feletti politikai ellenőrzést próbálja megszerezni, hogy megakadályozza korrupt vezetői felelősségre vonását. Ez utóbbi érvelést magukévá téve az országban mindennaposakká váltak a kormányellenes tüntetések, amelyeket az igazságszolgáltatás függetlensége védelmében, korrupcióellenes jelszavakkal közösségi oldalakon hirdetnek meg ellenzéki szervezetek.
Vasárnap ismét több mint ezer ellenzéki tüntető vonult fel Bukarestben a sűrű havazásban a kormány épülete és a parlament közötti útvonalon az igazságügyi törvénymódosítások ellen tiltakozva. MTI; Krónika (Kolozsvár)

Magyarokat és székelyeket is bevonna a „sötét erők” elleni harcba a SRI volt ezredese
„Büszkeség. Szuveranitás. Igazság” jelszóval indította útjára Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese vasárnapi sajtóértekezletén a Románia 3.0 elnevezésű kezdeményezést, amelynek keretében magyarokra és székelyekre is számít.
A volt hírszerző tiszt szerint Romániát ma a román néptől idegen „sötét erők” irányítják. „A sajtó ezt párhuzamos államnak nevezi, én úgy hívom, hogy Szekuritáte 2.0 – ezt az alakot vette fel 1989 után a volt Szekuritáte. Ma egy harc kezdődik Románia és a Szekuritáte 2.0 között, és a végén csak egyik fél marad majd talpon. Ha a Szekuritáte 2.0 győz, akkor nagyon szomorú jövő vár erre az országra. Ha veszít, akkor a népnek esélye van, hogy visszanyerje büszkeségét, szuverenitását és az igazságba vetett hitét” – hangoztatta Daniel Dragomir. Közölte, a kezdeményezést egyelőre saját forrásból finanszírozza, de később számít a támogatók segítségére.
„Ez a platform nyitott minden román, valamint magyar és székely testvéreink, illetve más etnikumúak számára” – hangoztatta a kezdeményező. Dragomir azt mondja: a sajtónak köszönhetően elmondhatta azokat a történeteket, amelyeken akkor ment keresztül, amikor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) aktív tisztje volt.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a kezdeményezés szerint népszavazással kell dönteni az államformáról, meg kell erősíteni a parlament ellenőrzését a titkosszolgálatok fölött, vissza kell vonni az igazságszolgáltatásban, az ellenőrző szerveknél és a sajtóban tevékenykedő titkosszolgálati ügynököket, be kell tiltani a titkosszolgálatok által „álca alatt” végzett gazdasági tevékenységet. Továbbá szerinte korlátozni kell, hogy a titkosszolgálatok az ország saját állampolgárait megfigyelés alatt tartsák, drasztikusan csökkenteni kell a titkosszolgálatok költségvetését, amelyet szigorúan a nemzetbiztonságot valóban fenyegető terrorizmus, kémkedés és szervezett bűnözés elhárítására kell fordítani.
Daniel Dragomir amerikai mintára létrehozna egy, a parlament ellenőrzése mellett működő egységes felügyeleti/lehallgatási rendszert, amely tiszteletben tartja az állampolgári jogokat, csökkenti a titkosszolgálatok számát. Előirányozná – ugyancsak amerikai modell alapján – az ügyészeket közvetlen választását, létrehozná a vizsgálóbíró intézményét, támogatná Románia csatlakozását a visegrádi csoporthoz, hogy csökkentsék a brüsszeli hatalmat a tagállamok fölött, elutasít minden bevándorlási kvótát, és sürgeti, hogy rögzítsék az alkotmányban, miszerint a házasság egy nő és egy férfi szabad elhatározásából jön létre. Krónika (Kolozsvár)

A kortárs kultúra mint közös nyelv – Magyar Örökség díj erdélyi művészeknek
A gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekest és Márton Árpád csíkszeredai festőművészt is Magyar Örökség díjjal tüntették ki a hét végén Budapesten.
Magyar Örökség díjjal ismerték el a gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekes és a csíkszeredai Márton Árpád festőművész munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a hét végén. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság döntése értelmében azokat díjazták, akiknek nevéhez köthetőek korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményei.
Bekapcsolni Erdélyt a világ komolyzenei vérkeringésébe
Molnár Levente művészetét, munkásságát Bocskor Lóránt színművész, a Virtuózok rendezvényigazgatója méltatta a díjátadón. „Művész és ember– ez a kettősség válik jelentőssé Molnár Levente életművében, aki fiatal kora ellenére olyan teljesítményeket tudhat maga mögött, amelyek bárkinek egy egész életre elegendőek lennének.
Mint mindig mondja, szeretne olyan világban élni, ahol a kortárs kultúra az a nyelv, amit minden ember beszél. Hiteles, meggyőző erővel tudja képviselni ezt az egész világban, munkássága bizonyíték arra, hogy az igaz tehetség utat törhet magának" – méltatta Bocskor Lóránt a gyergyóremetei származású Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekest, baritont, aki rengeteg felkérést kap a világ első kategóriás operaházaiból. A méltatásban elhangzott, az énekes folyamatosan azon munkálkodik, hogy Erdélyt rácsatlakoztassa a világ komolyzenei vérkeringésére.
Molnár Levente Gyergyóremetén született 1983-ban, érettségi után, 18 évesen debütált az aradi Nemzeti Színházban, 21 évesen pedig Budapesten, a Magyar Állami Operaházban játszott főszerepeket. Nemzetközi bemutatkozására 2007-ben a Cardiffi Énekversenyen került sor, ahol döntősként Carlo Rizzi vezényletével mutatkozott be. Egy évvel később már a londoni Covent Gardenben énekelt.
Az elmúlt években Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Londonban, Tokióban és Madridban is fellépett, dolgozott például Juan Diego Florez-szel és Rost Andreával, valamint Marco Armiliato, Ascher Fisch, Zubin Mehta és Kent Nagano világhírű karmesterekkel.
„Ha újrakezdhetném, akkor is tanár lennék”
Márton Árpád csíkszeredai festőművész munkásságát Banner Zoltán művészettörténész, költő méltatta a díjátadón.
Úgy érzem, erre az elismerésre nem is vagyok érdemes, én csak végeztem a dolgomat. A tanári munkában, a nevelésben is nagy elégtételem van. Ha még egyszer újrakezdhetném, csak a tanári állást vállalnám. Sokat segített nekem az, hogy ifjúság között élhettem, vagy hogy gyerekek között voltam” – nyilatkozott a művész a héten a Liget.ro-nak az elismerésről.
Márton Árpád középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte (1958), a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát (1964). Kompozíciókat, tájképeket, portrékat és portrékompozíciókat fest, melyeken drámai megjelenítő erővel fejezi ki a székelység ragaszkodását a szülőföldhöz.
Kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Olajban és olajtemperában készült festményein, valamint akvarelljein a dekoratívan kezelt és fölfokozott színek kifejező erejére épít, s a téma rajzos, kemény, szűkszavú megjelenítésére törekszik.
A csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos egyéni kiállítást szervezett Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson. Részt vett külföldi csoportkiállításokon: New York (1974), Barcelona (1976), Krakkó (1977), Nürnberg (1980), Washington (1988).
Magyar Örökség elismerésben részesült még Bakó Annamária irodalomközvetítő és könyves szolgálata; Kovács Szilvia és az általa életre hívott „A legszebb konyhakertek" mozgalom, Bogdán József vajdasági magyar papköltő szolgáló élete; Hubay Jenő zeneszerző iskolateremtő hegedűművészete; Gyóni Géza költészete és patriotizmusa. Krónika (Kolozsvár)

Láthatóvá tennék a Barcaságot: kitörnének Brassó árnyékából a környékbeli csángó települések
Értékeik és hagyományaik erőteljes népszerűsítésével kitörnének Brassó árnyékából a barcasági csángók. A tíz vidéki település magyarsága rájött, hogy a térség népszerűsítése nélkül még a szomszédos székelyföldiek sem igazán tudnak sokat róluk.
Brassó megyéről mindenekelőtt egy kiadós séta jut eszünkbe a Cenk alatti városban a kihagyhatatlan Fekete templom felkeresésével, sízés és levegőzés Brassópojánán vagy Predealon, vár- és kastélylátogatás Törcsváron és Rozsnyón, esetleg ellátogatás az evangélikus erődtemplomokba Prázsmáron és Szászhermányon. Tagadhatatlan, hogy nagyjából így fest mind a hazai, mind a külföldi látogatók kötelező turisztikai programja. A tíz barcasági csángó falut jóformán sem az erdélyi, sem a magyarországi vendégek nem fedezték fel maguknak. Legalábbis egyelőre. Ezen próbál változtatni a Barcasági Csángó Alapítvány, amely a múlt héten indította útján a világhálón www.terrabarcensis.ro régiónépszerűsítő honlapját.
Nem egyszerű feladat kimozdulni a holtpontról – látja be a civil szervezet alelnöke, Hlavathy Zsuzsánna, aki elmondása szerint gyakran szembesült azzal, hogy az anyaországban jóformán nem is hallottak a barcasági csángókról.
„Tudnak a gyimesiekről, a moldvaiakról, de rólunk nem. Sajnos az erdélyi magyarság körében sem vagyunk túl ismertek, a térségbe érkező látogatók rendszerint elkerülik a Barcaság tíz csángó faluját. Pedig abból négy éppen Brassó tövében fekszik” – számol be tapasztalatairól az alapítvány programfelelőse. Szerinte nincs is miért csodálkozni a fura helyzeten mindaddig, amíg léteznek olyan brassói magyar kulturális programok, melyeken több négyfalusit látni, mint helybélit. Fordított esetben viszont nem mondható el ugyanez a brassóiakról. „Tisztelet a kivételnek, de a brassóiak általában mellőzik Négyfalut, mert oda »ki kell menni«, ahogy mondogatni szokták” – mutat rá a csángó vezető.
Amikor hátránnyá válik Brassó közelsége
Brassó közelsége számtalan tagadhatatlan előnnyel jár – látják be a nagyvárossal összenőtt Négyfalu lakói. Ugyanakkor bizonyos hátrányt is jelent. Hlavathy Zsuzsánna szerint Brassó „skizofrén helyzetbe taszítja” a valamikor csángó többségű kistérséget. „A maga négy falujával és harmincezer lakójával Négyfalu odajutott, hogy nem is falu, de nem is város. A hagyományai, népszokásai már szinte teljes egészében kihaltak, de Brassó mellett mégsem fejlődhetett annyira, mint egy egészséges város. Ráadásul az iparosítással járó elrománosítási hullám is komoly változást okozott” – állítja az alelnök.
Míg valamikor csak a juhtenyésztéssel foglalkozó mokányok képezték az egybenőtt négy csángó falu, Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu románságát, az etnikai arányok olyannyira átfordultak, hogy a magyarság számaránya alig haladja meg a húsz százalékot.
A Kolozsváron töltött hosszú évek után szülőfalujába visszatérő Hlavathy Zsuzsánna úgy véli, a környék másik három csángó faluja, Tatrang, Zajzon és Pürkerec éppen a néhány kilométeres távolságnak köszönhetően maradt meg nagyjából ugyanannak, ami az évszázadok során volt.
Épülő térségmárka
A térség ismertetése érdekében a megyei önkormányzatnál sikeresen pályázó civilek előbb logórajzolásra hirdettek versenyt, melyet egy négyfalusi fiatal képzőművész, Sipos Gaudi Tünde nyert. Munkája alapján a Barcaság jelképe a nap, mely mind a tíz csángó falunak a közös szimbóluma.
Az égitest ma is fellelhető a régió számos régi házának ormózatán. Második lépésként egy, a kulturális-szellemi örökséget népszerűsítő weboldalt elkészítését vállalták. A gondosan és ötletesen szerkesztett, december 9. óta elérhető honlap egyelőre három nyelven – magyarul, románul és angolul – „tud”, de a közeljövőben németül is fogja tájékoztatni látogatóit. Következik a tevékenységek és programok szervezése, valamint a turisztikai kínálatok összeállítása.
Az 50-es évektől Szecseleváros néven is ismert Négyfalu jól áll a befogadóképességgel, a vízen túli további három településen, Tatrangon, Zajzonban és Pürkerecen csak az utóbbiban sikerült életben tartani a falusi turizmust. A valamivel távolabb fekvő települések, Apáca, Krizba és Barcaújfalu nemigen tudnak vendégül látni nagyobb számú turistacsoportokat. Éppen ezért egyelőre, a kisebb csoportos vendéglátásra alapoznának.
A faluturizmust az engedélyeztetések kálváriája fojtja meg.
A jelenlegi jogszabály szerint a vendég nem veheti ki magának reggelire a tyúk alól a tojást, és nem ihat abból a tejből, melyet a szeme láttára megfejt tehén adott. Ennek ellenére a Barcaságnak Brassó árnyékában, egyetlen esélye van a kitörésre és a megélhetésre: hogy a népi hagyományokra építsen” – véli Hlavathy.
„Másfajta turizmust” szeretnének meghonosítani
A programmenedzser azt is tudja, hogy a megfakult népi hagyományaival és aránylag gyenge elszállásolási lehetőségeivel a Barcaság miként veheti fel a versenyt a megye sokkal népszerűbb turisztikai régióival: mindenekelőtt a helyi románok és szászok, illetve az általuk képviselt örökség bevonásával.
Hlavathy Zsuzsánna szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy a környéken van tizenhárom szász falu is, és ezek közül szinte mindenikben van egy-egy erődtemplom. „A turizmus ma már nem arról szól, mint húsz évvel ezelőtt. A látogatónak nem elég egy szép szoba, melynek ablakából szép kilátás tárul a vendég elé. Aktivitásra van szüksége, lehetőleg olyanra, amit csak itt talál meg” – mondja Barcasági Csángó Alapítvány alelnöke, majd sorolásba kezd.
Aki a kézművességre kíváncsi, ellátogathat a szövőasszonyokhoz, a bútorfestőkhöz vagy a fafaragókhoz. Aki néptáncot szeretne látni Négyfaluban, december folyamán a borica nevű hagyománnyal ismerkedhet meg, ekkor legény- és férficsoportok járják az összenőtt falvak utcáit. Februárban az apácai farsangtemetésre ajánlatos ellátogatni, húsvétkor pedig a tatárjárás óta hagyományos kakaslövést érdemes megtekinteni. A helyiek igyekeznek minden programhoz idegenvezetőt is biztosítani.
A felhozatal iránt már az országos turisztikai vásáron is nagy érdeklődés mutatkozott, ahol a Barcaság első ízben lehetett jelen önálló standdal. „Olyan látogatók keresték fel standunkat, akik hangsúlyozták, ők nem Brassópojánára, nem Predealra, nem a törcsvári kastélyhoz szeretnének kirándulni, hiszen ott már jártak, hanem egy egészen más típusú, emberközeli vendéglátásra vágynak. Kiderült, hogy valami ilyesmire gondoltak, tematikus turizmusra, amit mi ajánlunk” – állítja Hlavathy Zsuzsánna. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Most nem félnek?
Fura – hogy egyéb jelzőt ne használjunk – dolog ez a politika, vele együtt pedig a politikai újságírás! Amikor az Orbán-kormány néhány évvel ezelőtt nekilátott az alkotmány és az igazságügyi törvények módosításának, a magyarországi balliberális ellenzék és bizonyos brüsszeli körök azonnal diktatúrát kiáltottak, azzal vádolva a Fideszt, hogy teljhatalomra tör, és maga alá gyűrné az igazságszolgáltatást is.
Bizonyára többen is emlékeznek, hogy Romániában is sokan aggodalmuknak adtak hangot a „fékek és ellensúlyok kiiktatása” miatt, és bizony az aggódók táborában szép számmal akadtak magyar politikusok, véleményformálók is. Aztán az egykori indulatok elcsitultak, igazságügyi kérdésekben ma már az Európai Bizottság nem Magyarországon, hanem Lengyelországon kér számon bizonyos intézkedéseket.
Mitől aktuális mindez napjainkban? Hát éppen a román balliberális kormánykoalíció által az igazságügyi törvényeken, a büntető törvénykönyvön és a büntetőeljáráson végrehajtott módosításokat ért bírálatok ismeretében.
Érdekes módon számos magyar politikus és publicista, aki anno az Orbán-kormánytól féltette a demokráciát és a jogállamiságot, most nem lát kivetnivalót a Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu vezette, a parlamentben pedig az RMDSZ támogatta kormánykoalíciónak az igazságszolgáltatás menetét befolyásoló intézkedésein. Úgy vélik, nincs igazuk a jobbközép román ellenzéki politikusoknak és a tüntetőknek, amikor azt harsogják, hogy a PSD–ALDE–RMDSZ alkotta parlamenti többség fékezni kívánja a korrupcióellenes harcot, gyengítve a vádhatóságok hatáskörét.
Most, amikor a Btk. küszöbönálló módosításával a koalíció nyilvánvalóan korlátozni igyekszik az ügyészségek tevékenységét, a bírák és közvádlók pedig – a romániai rendszerváltás óta rendhagyó módon – utcára vonulva készülnek tiltakozni ezellen, sokan arra hivatkozva üdvözlik ezeket a lépéseket, hogy meg kell akadályozni egy ún. ügyészállam kiépülését.
Nem tudom, érthető-e. Annak idején az Orbán-kormány sokak szemében például azért jelentett veszélyt a demokráciára, mert úgymond korlátozza az igazságszolgáltatást, ugyanezek a demokraták azonban most fikarcnyit sem tartanak attól, hogy a bukaresti hatalom a „mélyen párhuzamos állam” elleni hadjárat során esetleg aláássa a jogállamiságot. Mondanánk, bár most legyen igazuk, ha már akkor nem volt, viszont nem értjük, most miért nem félnek, ha korábban annyira. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Váradi kincseket bemutató kiállítás nyílt Bukarestben
A Szent László Emlékév lezárásaként a váradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeumban.
Az elődjeinktől örökölt értékek ápolása, ismertetése és továbbadása, de ugyanakkor az értékteremtés is fő motívumai között szerepeltek a bukaresti Románia Nemzeti Történeti Múzeumában tartott, Felix Terra – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történelme és egyházművészete című kiállítás megnyitója alkalmával elhangzott beszédeknek, 2017. december 14-én. A Szent László Emlékév lezárásaként ugyanis, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum meghívására és a két intézmény közös szervezésében három hónapon át tartó kiállítás jött létre a Szent László alapította egyházmegye történelmi és művészeti kincseiből, Románia fővárosának e magas rangú kulturális intézményében. Ernest Oberländer-Târnoveanu múzeumigazgató szerint, ritkán talált ennyire nagy közreműködő készségre partnereknél, amikor közös kiállítások szándékával felkereste őket, mint a Nagyváradi Püspökség elöljárója, és munkatársai esetében.
A csütörtökön megnyílt kiállítás, a múzeum egy nagyobb és már néhány éve zajló projektjének a részét képezi – Oberländer elmondása szerint – amely által „az ország felé szándékoznak fordulni” a „Mindenki együtt!” mottó jegyében, lehetőséget nyújtva ezáltal egyházaknak, és kisebbségi csoportoknak is, hogy az országos szintű kultúrintézményben a nagyközönség elé tárhassák látogatás céljából értékeiket. Többen a felszólalók közül az intézmények közötti összefogás és közreműködés szükségességét és természetes voltát, normalitását emelték ki egy olyan 21. századi Európában, ahol egyre jobban tombol az értékrombolás, és ahol ezt csak közös értékeink ismertetésével lehet megfékezni, határok és korlátok nélkül, előítéletek és ellenségeskedések kerülésével. A kiállított tárgyak – Szent László öröksége – olyan értékeket képeznek, amelyek az embernek az Istennel való találkozásából születtek: minden kor embere, függetlenül attól, hogy ki uralta egy adott időben azt a bizonyos földet, amikor rátalált Istenre és kapcsolatba lépett vele, értékeket alkotott, maradandóakat, amelyeket nekünk kötelességünk megőrizni, ismertetni, továbbadni és mindebből megtanulni, hogy mi magunk is hivatottak vagyunk értékeket teremteni – hangsúlyozta nyitóbeszédében Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök. Egy elszemélytelenedő félben levő, egyre arctalanabb társadalomban meg kell mutatni azt, hogy nekünk van arculatunk, nem is akármilyen, hanem egy nagyon értékes, egy olyan, ami kötelez – folytatta az egyházi elöljáró.
Elismerés
A rendezvényen szót kapott továbbá Miguel Maury Buendia bukaresti apostoli nuncius, Lucian Romaşcanu a kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter, Sergiu Nistor államelnöki tanácsos, Varlaam Ploieșteanul segédpüspök, Daniel pátriárka képviselője, Victor Opaschi államtitkár, Földesi Ferenc a Széchényi Nemzeti Könyvtár különgyűjteményi igazgatója, valamint Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója. Mindenki egyöntetűen elismerését fejezte ki a múzeum, illetve az egyházmegye vezetői iránt, a rendkívüli együttműködésért, és pozitív bírálatban részesítették a kezdeményezést. Amikor nincs béke, az értékeket nem mutatják meg, nem teszik ki, hanem elrejtik, féltik, fejtette ki gondolatait Opaschi államtitkár. A tény, hogy egy római katolikus egyházmegye Bukarestben állíthatja ki értékeit azt bizonyítja, hogy békés állapotok uralkodnak, a román állam biztosítja a vallási és nemzetiségi kisebbségek számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy kibontakozhassanak, és megfelelő körülmények között éljék meg identitásukat. A társszervező intézmények vezetői – Földesi Ferenc valamint Aurel Chiriac – a kultúra érdekében való, minden határt átívelő közreműködés fontosságát emelték ki.
Számos vendég
Számos egyházi személy fogadta el a kiállítás megnyitó ünnepségére való meghívást. Jelen voltak a rendezvényen Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek és segédpüspöke Cornel Damian, Mihai Frățilă bukaresti görög katolikus püspök, Roos Marton temesvári római katolikus püspök, Virgil Bercea, nagyváradi görög katolikus püspök. Parlamenti képviselők és más közéleti szereplők is megtisztelték jelenlétükkel a szervezőket, közöttük nagyváradiak is. A kiállítás kurátora a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kulturális referense, Lakatos Attila muzeológus, őt segítette munkájában és a bukaresti múzeumban dolgozó munkatársakkal való közreműködésében Lakatos Balla Tünde.
A több mint 1000 négyzetméteres tárlaton közel 150 jelentős kiállítási tárgy van bemutatva, köztük számos olyan, amelyet az ország területén még sosem állítottak ki, mint Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszerei, a Váradon keletkezett és a Szent László legendahagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici Krónika, vagy az egyházmegye talán legértékesebb művészeti hagyatéka, a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számon tartott belényesi Szűz Mária-kegykép.
A saját gyűjteményből származó, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és nagyváradi Körösvidéki Múzeum által kölcsönzött műkincsekből összeállított tárlat nem csak a Nagyváradi Egyházmegye történetének legjelentősebb múzeumi eseménye, hanem az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb hatású és minden szempontból Szent László nagyságához méltó megnyilvánulása Románia egyik országos jelentőségű kulturális intézetében. A kiállítás 2018. április 1-ig lesz látogatható. erdon.ro

Erdély őrzi legépebben a reneszánsz tánckultúrát
Olyan történt a Szacsvay Akadémia történelmi moduljának zárórendezvényén, ami a sorozat több éves múltjában még nem fordult elő: a meghívott előadó táncra kelt. Felföldi László professzor, néprajzkutató ugyanis a zenéről és a táncról tartott prezentációt.
Az Ady Endre Középiskola dísztermében péntek este megjelent érdeklődőket Nagy Mihály Zoltán történész-levéltáros köszöntötte.
Bevezetőjében Felföldi László néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem oktatója arra hívta fel a figyelmet: a tánc elsősorban mozgást jelent, függetlenül attól, hogy forgatjuk a párunkat, lassúzunk vagy keringünk vele, és része egy nagyobb egységnek, hiszen nincsen tánc zene nélkül, és sokszor szöveg nélkül se. Hozzátartozik az alkalomhoz illő viselet, a táncoló testnek dolgozik az agya, mozog az izomzata. A táncosokat tudás, lendület és akarat jellemzi, és az egész egy társadalmi, kulturális környezetbe van beágyazva, hiszen mindannyiunk viszonyulunk valahogy a tánchoz. Egy táncnak nincs ősbemutatója, igazából kritikai irodalma se, tiszavirág életű és valójában egy társadalmi demonstrációt szolgál, mégis kimondhatatlan szépségű, ahogy a kalotaszegi Mérán járják a legényest. A tánc az emberi kifejezésrendszer eleme, ott van a sportban, a játékban, a vallási szertartások gesztuskészletében, a harcművészetekben. Kommunikáció, hiszen valakinek szánjuk a táncmozdulatainkat, aki érti és értelmezi ezeket. Metafora, a hatása alá kerülünk. A társastánc szórakozás, mert a szabadidőnket töltjük ezzel, és az ünnep, a rítus meghatározója ahogyan táncolunk. A néptánc viszont nem szórakozás, hanem sokkal több ennél, maga az élet, a kettő elválaszthatatlan egymástól. Falusi környezetben az emberek tánc közben választanak párt maguknak, barátságok szövődnek közben, a jó zene finomítja az ízlést, és minden vidéknek megvan a saját maga esztétikája- magyarázta a meghívott.
Jellemzők
A táncművészet a 18-19. századi európai művészetelméleti gondolkodás terméke. Műfajait és formáit tekintve létezik művészi tánc (klasszikus balett, modern tánc és kortárs tánc) és használati tánc (néptánc, társastánc, színpadi néptánc). A 20. század második felében kijelölt antropológiai meghatározás szerint a tánc, mint strukturált, jelentéssel bíró, kulturálisan meghatározott, mozgásos kifejezési forma az emberi mozgásrendszerek egyike, a társadalmi kommunikáció eszköze. Sok mindenben hasonlít a beszélt nyelvhez, de mégsem azonos vele, illetve más mozgásrendszerekkel is van közös tulajdonsága. Azok a közös jellemzők, amelyek ma Európát egységes táncrégióvá teszik: a gazdag, nem-életkor-foglalkozás-társadalmi hovatartozás stb. szerint strukturált, átfogó történelmi táncdivatok által kialakított tánckészlet (körtánc, páros tánc, szóló stb.); a lábmozdulatok uralkodó volta, más régiók „kéz táncaival”, „váll-csípő táncaival” és „ülő-táncaival” szemben; a zene, szöveg és a tánc szoros kapcsolata, a közös metro-ritmikai és tempóbeli keret; a kifejezési formák (dráma, sport, játék, tánc) csökkent szinkretizmusa, erős függetlenedési tendenciák; a rituális és szakrális funkció háttérbe szorulása, a tánc szekularizációjának és autonóm művészi formává válásának előrehaladott állapota. A kontinensen belül Dél-Kelet Európára jellemző a lánc- és körtáncok műfajának uralkodó volta, a kollektív, csoportos táncolásmód, a korlátozott egyéni, improvizációs lehetőség, Kelet-Európára a szóló férfi és páros táncok uralkodó volta, az egyéni előadásmód, szabad rögtönzés, a férfi és női mozgásanyag elkülönülése a páros táncokban, Nyugat-Európára a kollektív, térformációs páros táncok uralkodó volta (kadrillok, kontratáncok és a 19. századi divattáncok), illetve a csoportos, szabályozott táncolási mód, korlátozott mértékű egyéni improvizáció, és a nemek mozgásbeli elkülönülése minimális, míg az észak-európai szubarktikus területeken a pantomimikus, rituális szokás-komplexumok dominálnak, amelyek táncot is tartalmaznak, például az egykori lapp sámánszertatások, a zürjén táncos rítusok. Történelmi perspektívából nézve az európai hagyományos táncokról elmondható, hogy a középkorban a lánc- és körtáncok terjedtek el, a reneszánsz idején a forgó, forgatós szerelmi táncoknak volt a divatja, a barokk korban szabályozott, csoportos, tárformációs páros táncok voltak, majd következtek a 19. századi páros táncok, mint modern divattáncok.
Nemzeti táncok
Európa népei a 18-19. században táncaikban is igyekeztek megtalálni a csak rájuk jellemző, másoktól elütő vonásokat, mint nemzeti identitásuk jelvényeit: csárdás, walzer, polka, redovajka. Források híján az akkor „ősinek vélt” régies táncformákból hozták létre nemzeti táncaikat, történeti mítoszokkal vették körül azokat, s visszavetítették az illető nép történetének őskorába. Érdekes módon a reneszánsz tánckultúra megtermékenyítő hatása Erdélyben maradt fenn legépebb, s egyben sajátosan asszimilált formában. A paraszti tánckultúra lehetőségének keretén belül a legmagasabb fokra jutott el anélkül, hogy a leglényegesebb- az individuális műfajokra jellemző- jegyeit elveszítette volna- idézte Martin Györgyöt Felföldi László.
Keleti örökség
A magyar tánchagyomány keleti örökségnek mondható elemei az ugró-topogó-dobogó táncolásmód, a nyolcados lüktetésű tempo-guisto táncdallamok és a műfaji differenciálatlanság 20. századig való fennmaradása; a dramatikus-epikus tánc- és zenei formák egykori együttes megléte a magyar hagyományokban; a sámánszertartás emlékei gyermekfolklórban és a szokáshagyományban; a halottas táncok 20. századig fennmaradt gyakorlata. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

167 éves látomás
Jósok, jövendőmondók az emberi világban mindig is voltak. Amit azonban Arany János végzett 33 éves korában – krisztusi kor –, 1850-ben, az már több a víziónál, a látnoki jelzésnél. Elképedve, valóságos ijedelemben olvasom most újra Gondolatok a béke-congressus felől (1850.) című elégiáját. Gondolati líra? Itt a líra csak segít, hogy a gondolat elárassza a lelket. A rá jellemző verstani gondosság a magyar nemzettől az emberi faj önpusztító gyűlölködésének magasságáig – inkább síri mélységéig – világítja a sorscsapásoknak nevezett fajpusztítást.
Nem csodálkozom, ha az olvasónak is mindenről Európa halálos ítélete jut eszébe. Arany a Gondolatok című versében nem az egek kapuit nyitogatja, hogy igazat látna az Úr és a sok elhalt nemzedék odafentről. Ő a földre világít – a mára, 167 esztendővel ezelőtt, és a mai igazat látja akkor!
A vele született szelídség, a jóság az alapvetés e versben is. „Az embernem, mint egy család,/ Szeretettől övezve,/ Testvériségben, mint talán/ Kain előtt élhetett; – Az írás, hol jegyezni kezd,/ Jegyez csak gyűlöletet.”
Így. Élt és terjeszkedett a madárhad, míg közéjük nem rontott a vadállat. A bibliai, a testvérgyilkos Káintól el eddig. Íme, tovább: „Hogy a vér a vért ne ontaná/ Hiú bálványi végett,/ Bosszulni sértett áljogot,/ Vagy nemzet-büszkeséget.” (…) Az áljogok és nemzetbüszkeségek zsúfolódásának idejét éljük MA. Megnevezve mai napunk 167 évvel ezelőtt, hajszálpontosan. De nem csak mi süppedünk bokáig, derékig sírmocsárba. Arany János látja Nagyszalontáról a mai hétfőt! „Hogy fajra fajt ne költene/ Az ápolt népgyűlölség/ S nemzet ne kísérné tapssal/ Más nemzet sírbadöltét.”
Alászálla a poklokra egy szent emberünk, hogy onnét kiáltson át a jelenbe – és nemcsak a maga nemzetéért! Valahol itt kezdődik az emberi tisztaság, mely fölemeli a poklokból, hogy szólna az emberiséghez, a hazug hírnév zászlóvivőire mutatván, el a mai napunkig. „Hogy ne siratná az anya/ Élő fiát halottul.”
Olvasd egy sorát, tisztelt Olvasó, torokszorulás nélkül! Messzire látott a Nagyalföldről, el Írországig s onnan Csíkországig. „Hogy az utódok sírjait/ ne számlálná meg a vén,/ Hazája vagy idegen föld/ Vidékeit nevezvén” – Százezreink mennek Nyugatra élni, halni. És halni némelyik hazajön, mint pl. Cs. Szabó László. Másoknak, s a többségnek ez nem adatik meg. Pokolba emelő versbéli képek, hiszen a mindenségig lobog és senyved a gyász, a halál nem tűnődik a házszámokon… „Midőn az Ész, a Bölcsesség/ Megbántva, megalázva,/ Mint a hajdan prófétái,/ Vonul remeteházba.”
Jelen könyvem 1867-ben, Ráth Mór kiadásában jelent meg. Nem rághatom meg, nem tömhetem számba, hogy tán elállítaná a fulladást, a könnyet. Arany János, ki egymaga megszerettetné a vers igazát az emberiséggel, most szemben ül velem, ma szól a máról: „Nem lophat-é megint egy új Prométeusz égi lángot, kinek fénylő szövétneke fölgyújtsa e világot…?”
Helyben vagyunk, és minden szava a máról s az itthonról szól. Irdatlan mennyiségű pénzt szánnak és szórnak Európa fölgyújtására. Engedem, mondja tovább Ő, aranyszavú Aranyunk! „Midőn a munka és vagyon/ Egymástól messzi esnek,/ És a tökélyre vitt csalást/ Mondhatni rendszeresnek.”
Nevezhetjük-e géniusznak, zseninek, vátesznek költőnket? Mindeniknél több. És már remegő ajkakkal olvasod, és már azt mondod a két ház között megnyíló eleven égre föl, hogy nincs, nem lehet már tovább. És mégis lehet! Olvasd föl jajongva a mai Európának! „Nem lehet-é ismét egy új/ Népáradás e földön?/ Nézzétek a történetet!/ S mondjátok, képzelődöm.”
Arany János, a költő megidézte, meglátta az új népáradást a mában. (Itt nála a történet történelmet jelent – C. Z.) És a szerény családiasság eltűnik, mintha sose állt volna az elégikus vers elején.
„Akkor elétör egy vad nép/ Szilaj vére s erénye/ És elborít, mint a tenger”(…)
Pillanatig sem enged e vers más áradásra, vad népre gondolnom, mint amit megkapott Európa. Arany János meglátta a jelent, amelytől hidegrázásunk van most, itt és ma. Két esztendővel a szabadságharc vérbe fojtása után nem a maga imádott nemzetét, hanem az emberi fajt könnyezi és készteti sírni. Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyv a ditrói kórusról
Petres Lajost a tökéletességre való törekvés, alázat és szerénység jellemzi – hangzott el a pénteki gyergyóditrói könyvbemutatón, ahol az Áldást, békességet kívánok házamnak című kötetét ismerhette meg a nagyközönség. A könyv a ditrói kóruskultúra 133 évét foglalja össze, személyes élményeket, fényképeket tárva az olvasó elé. A könyvet és szerzőjét Zöld János nyugalmazott tanár méltatta, az esemény pedig jóízű nosztalgiázásnak adott helyet, hisz a jelenlévők régi kórusfellépések felvételein ismerhettek magukra vagy éppen szüleikre, nagyszüleikre.
Annak idején, 1867 adventjén a ditrói férfiak négyes karban egyházi dalokat énekeltek – ekkortól számítható a község kóruskultúrája, Zöld János nyugalmazott tanár pedig úgy fogalmazott, hogy ez az információ nincs leírva, hisz a „leghitelesebb levéltárból”, a szájhagyományból való.
– Ha figyelmesen olvassuk, be­tekinthetünk az akkori Ditró község életébe, mindennapjaiba – fogalmazott a könyv tartalmát illetően Petres Lajos, mondván, a több mint hetven fényképen az olvasó saját magát, szüleit, esetleg nagyszüleit, dédszüleit is felfedezheti. A szerző – aki maga is hosszú éveken keresztül vezényelte a ditrói kórusokat – a 133 év szinte összes kántorára, karnagyára, énektanítójára kitért, beleértve természetesen édesapját, Petres Ignácot is, akitől átvette a karnagyi szerepet.
A jelenlévők nosztalgiáztak a régi fényképeken és videofelvételeken, és mivel 2000 óta nincs kórus, maradtak a nosztalgiával.
Petres Lajos több élményét is megosztotta a közönséggel, többször is kiemelve az egykori ditrói gyermekkórus által képviselt magas színvonalat, emellett a kommunizmus évei alatt tapasztalt emlékekre, nehézségekre is kitért.
A könyvet többen is megvásárolták a helyszínen, a közönség soraiból felállva pedig Sárpátki Ágnes verssel köszöntötte az egykori karvezetőt. Kertész László / Hargita Népe (Csíkszereda)

Johannis a nemzeti kisebbségekkel együtt ünnepelné a centenáriumot
Az emberi jogok tiszteletben tartása, a sokféleség elfogadása és gyümölcsöztetése, a jogállam és a liberális demokrácia megerősítése a kulcsa az emberi fejlődésnek és a társadalmi békének – hangsúlyozta Klaus Johannis államfő hétfőn, a nemzeti kisebbségek napja alkalmából közzétett üzenetében.
„A romániai nemzeti kisebbségek napja lehetőséget biztosít számomra, hogy kifejezzem elismerésemet azon román állampolgároknak, akik valamely nemzeti kisebbséghez tartoznak. Azt kívánom nekik, hogy teljesítsék be törekvéseiket, hogy jó életük legyen a román nemzeten belül, valamint hogy őrizzék meg és adják tovább kulturális identitásukat” – írta üzenetében az államfő.
Johannis emlékeztetett, hogy nemrégiben hirdette ki azt a törvényt, amely december 18-át a romániai nemzeti kisebbségek napjává nyilvánítja. Az államfő szerint ez a jogszabály „egyértelműen azt mutatja, hogy a román állam elismeri, tiszteletben tartja, óvja, és előtérbe helyezi a közös kulturális és vallási örökséget”.
Az államelnök szerint a centenárium évében a tolerancia, a nyitottság, a másság elfogadásának és egymás tiszteletben tartásának jegyében kell zajlania az ünnepségeknek és kulturális eseményeknek. „Nem lenne természetszerű a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni a centenáriumot, amelyek jelentősen hozzájárultak a modern Románia fejlődéséhez” – fogalmazott Johannis.
Hozzátette: a nemzeti kisebbségek „a román társadalom élő és szerves részei”, amelyek nemcsak az ősi hagyományok őrzéséhez járulnak hozzá, hanem a mai társadalom fejlődéséhez is. Agerpres; maszol.ro

Költségvetés: két RMDSZ-es javaslatot is elfogadtak a bizottságban
A parlament két házának költségvetési bizottságai pénteki együttes ülésükön elfogadták ugyan az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy jövőre a jövedelemadó teljes egészében az önkormányzatok kasszájába kerüljön, de a plénumban a kormánytöbbség már nem valószínű, hogy megszavazza – mondta el hétfőn a Maszol megkeresésére Erdei Dolóczki István.
A képviselőház költségvetési bizottságának RMDSZ-es tagját arról a módosítási indítványról kérdeztük, amely értelmében 2018-ban a jövedelemadóból visszaosztott összeg 71,5 százalékról 100 százalékrra emelkedne. A javaslatról azt követően egyeztetett a parlament két házának egyesített költségvetési bizottsága, hogy a jövedelmi adó 16-ról 10 százalékra csökkent, s ezáltal jelentős bevételtől esnek el az önkormányzatok.
A bizottsági ülésen a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és Eugen Teodorovici PSD-s szenátor is támogatta az RMDSZ indítványát.
Erdei Dolóczki István elmondta, a testületben olyannyira nem volt konszenzus, hogy csak egy kormánypárti szenátor átszavazásával dőlt el a kérdés, de másfél órás további tárgyalás után is felmerült, hogy újra szavazzanak. A képviselő szerint ugyanakkor ez a siker nem jelent garanciát: a parlamenti szavazáskor a többség nem fogja támogatni a javaslatot.
„Sajnos van erre esély, pedig ez sok település számára kiesést jelent, és már elindított beruházásokat kompromittálhat” – fogalmazott Erdei Dolóczki, aki ugyanakkor megnyugtatónak tartja, hogy konszenzus van az önkormányzatoknak tervezett biztonsági hálóról. Ennek értelmében mindenki meg fogja kapni azt a minimális összeget, amiből megél, ha fejlődni ugyan nem is tud.
A képviselő beszámolt arról is, sikerült átvinniük egy másik fontos módosítási javaslatot. Mint azt korábban felvázolta a Maszolnak, az önkormányzatoknál a költségvetés-kiegészítést követően levonják az év utolsó napján meglévő többletet, ez pedig probléma, hiszen gyakran célirányos összegekről, önrészek későbbi befizetésére félretett pénzekről van szó, amelyek így hátrányt jelentenek a költségvetés kiszámításában.
Az RMDSZ ezért javasolta, hogy az első félév után újraszámolják a költségvetés kiegyenlítését, és ha még mindig van többlet, akkor abból vonják ki az európai és romániai projektek önrészeire félretett összegeket. Ezt a javaslatot a bizottság konszenzussal fogadta el.
A 2018-as költségvetés tervezetének vitáját hétfőn kezdi el együttes ülésen a képviselőház és a szenátus. Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Tudose: a nemzeti kisebbségek Románia jövőjének is részesei lesznek
A nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárok Románia történelmének részesei voltak, és az ország jövőjének is részesei lesznek – üzente hétfőn, a nemzeti kisebbségek napján Mihai Tudose kormányfő.
„Ma van a romániai nemzeti kisebbségek napja, egy nagyszerű alkalom arra, hogy hangsúlyozzuk a nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárok hozzájárulását a román társadalom fejlődéséhez. A kulturális sokszínűség, az évszázadok során megosztott hagyományok gazdagították és meghatározták közös értékeinket” – írta Facebook-bejegyzésében.
A miniszterelnök szerint a kulturális, a nyelvi és a vallási identitás tiszteletben tartása, a különbségek elfogadása és a tolerancia képezik az együttélés alapját, mind olyan elvek ezek, amelyek nagyon fontosak egy független és demokratikus államban. „A mai ünnep nem csupán a kisebbségeké, hanem a miénk is, minden románé. A nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárok Románia történelmének részesei voltak, és Románia jövőjének is részesei lesznek” – fogalmazott Mihai Tudose. Agerpres; maszol.ro

Katonai ügyészség: katonai diverzió miatt haltak meg sokan az 1989-es forradalomban
Szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét sok ember Romániában 1989. december 22., Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor menekülési kísérlete után – állapította meg a katonai ügyészség a forradalom évfordulója alkalmából hétfőn kiadott közleményében.
Az ügyészség beszámolója szerint az eddigi tanúkihallgatásokból, katonai és civil levéltári anyagok, korabeli videofelvételek áttanulmányozásából egyértelművé vált, hogy a diktátor elmenekülése után nem volt hatalmi űr Romániában, azonosították, kikből állt az a politikai-katonai parancsnokság, amely rövid időn belül átvette a hatalmat az országban.
A vádhatóság bizonyítékokat gyűjtött arról, hogyan működött – a televízió és rádió bevonásával, ellentmondásos katonai parancsok kiadásával – az a diverzió, amellyel fenntartották a lakosság félelemérzetét, azonosították azokat az eszközöket is, amelyek gépfegyver-sorozatok hangját imitálva keltettek pánikot. Az ügyészségi helyzetjelentés nem nevesít felelősöket, csak „várhatónak” nevezi, hogy a további vizsgálatok során sikerül azonosítani a több száz halálos áldozatot követelő diverzió elkövetőit és bűntársaikat.
A vádhatóság tavaly novemberben emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával kezdte újra a bűnügyi vizsgálatot az ügyben, miután a forradalmárokat tömörítő bukaresti December 21. Egyesület több tagja pert nyert Románia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amiért Románia nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.
A vádhatóság már a vizsgálat újrakezdésekor úgy értékelte: az 1989. december 22-én hatalomra került új politikai és katonai vezetés hatalmának megőrzése érdekében olyan intézkedéseket hozott, amelyek sok ember halálához, testi és lelki sérüléséhez vezettek, így ezek a cselekmények kimerítik az emberiesség elleni bűntettek ismérveit. Az ügyészek szerint a tettesek előre kidolgozott terv alapján egy polgárháború látszatát keltették, „az új vezetők hatalomra juttatása és legitimálása” érdekében.
A korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról indult, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1 142-en vesztették életüket és 3 138-an megsebesültek – túlnyomó többségük a diktátor elűzése után. MTI; maszol.ro

Mintegy 30 tűzoltó oltja a lángokat egy nagymajtényi gázszondánál
Tűz ütött ki vasárnapról hétfőre virradóan egy gázszondánál Nagymajtény településen. A helyszínre több mint 30 tűzoltót vezényeltek ki, hogy megfékezzék a lángokat, nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Szatmár megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője, Adriana Pop. Az idézett forrás szerint nagy a tűz, a lángok néhány méterig az égbe csaptak, azonban a balesetnek nincsenek áldozatai, és nem áll fenn annak a veszélye sem, hogy a tűz átterjedjen a településen található lakóházakra. 34 tűzoltó próbálja megfékezni a lángokat, egy SMURD rohammentős csapat is a helyszínre érkezett, hogy szükség esetén azonnal orvosi segítséget nyújthassanak. Agerpres; Transindex.ro

Johannis szép szavakkal csábítja a kisebbségeket Nagy-Románia megünneplésére
Az emberi jogok tiszteletben tartása, a sokféleség elfogadása és gyümölcsöztetése, a jogállam és a liberális demokrácia megerősítése a kulcsa az emberi fejlődésnek és a társadalmi békének – hangsúlyozta Klaus Johannis államfő hétfőn, a nemzeti kisebbségek napja alkalmából közzétett üzenetében.
„A romániai nemzeti kisebbségek napja lehetőséget biztosít számomra, hogy kifejezzem elismerésemet azon román állampolgároknak, akik valamely nemzeti kisebbséghez tartoznak. Azt kívánom nekik, hogy teljesítsék be törekvéseiket, hogy jó életük legyen a román nemzeten belül, valamint hogy őrizzék meg és adják tovább kulturális identitásukat” – írta üzenetében az államfő.
Johannis emlékeztetett, hogy nemrégiben hirdette ki azt a törvényt, amely december 18-át a romániai nemzeti kisebbségek napjává nyilvánítja. Az államfő szerint ez a jogszabály „egyértelműen azt mutatja, hogy a román állam elismeri, tiszteletben tartja, óvja, és előtérbe helyezi a közös kulturális és vallási örökséget”.
Az államelnök szerint a centenárium évében a tolerancia, a nyitottság, a másság elfogadásának és egymás tiszteletben tartásának jegyében kell zajlania az ünnepségeknek és kulturális eseményeknek. „Nem lenne természetszerű a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni a centenáriumot, amelyek jelentősen hozzájárultak a modern Románia fejlődéséhez” – fogalmazott Johannis.
Hozzátette: a nemzeti kisebbségek „a román társadalom élő és szerves részei”, amelyek nemcsak az ősi hagyományok őrzéséhez járulnak hozzá, hanem a mai társadalom fejlődéséhez is. Agerpres.ro; itthon.ma/erdelyorszag

Sepsiszentkirály hármas ünnepe
A Kálma-hegy alatti vegyes felekezetű faluban vasárnap felavatták a teljesen megújult kultúrotthont, adventi vásárt tartottak, s ünnepelőzetesként az udvaron feldíszítették a falu karácsonyfáját.
Zsúfolásig telt a művelődési ház, falait a felújítás mozzanatainak színes fotói díszítették. Békesség Istentől, Isten áldja és Dicsértessék a Jézus Krisztus – hangzott Bustya János helybeli református lelkipásztor köszöntése. Adventi imájában – „Mindennek megszabott ideje van...” (Préd. 3) – ez alkalommal az öröm idejére célzott, és áldást kért a művelődés új hajlékára és mindazokra, akik bármit is tettek annak építésében-elkészítésében. Fodor Imre, Illyefalva község polgármestere rövid vetített képes előadásban bemutatta a kultúrotthon építésének legfontosabb mozzanatait és az augusztusban felavatott helybeli kőhidat, amelyek egy többrészes nyertes pályázat pénzalapjaiból valósultak meg, és átadta a kultúrotthon kulcsait. Az avatóünnepség műsorát, az adventi vásárt az unitárius egyházközség, a falu ökumenikus nőszövetsége és a helybeli fiatalság szervezte meg – jelentette be Györgyilyés Izolda unitárius lelkész. Vendégkórusok és -énekkarok mutatták be többnyire vallásos töltetű és karácsonyi énekeiket. Fellépett a szomszédos kökösi Harmónia Vegyes Kar Jakab Csaba kántor vezetésével, valamint az árkosi Régeni Áron Dalárda Márk Attila vezényletével. Vastaps követte a Vargyasi Néptáncegyüttes erdővidéki és szatmári táncokat bemutató fergeteges műsorát, betanította és karácsonyi dalt énekelt István Ildikó. A szentkirályi fiatalok advent üzenetét tolmácsolták, este kigyúltak a fények a közös karácsonyfán. A rendezvény táncházzal zárult. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)