Párhuzamos valóságokat szülnek a módosítások (Igazságügyi tiltakozások)
A törvényszék, a sepsiszentgyörgyi bíróság ítélethozói, az ügyészségek, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság helyi képviselői is csatlakoztak tegnap a bíróság épülete előtt immáron második napja megszervezett csendes tiltakozáshoz. Az igazságügyi dolgozók egy kisebb csoportja nagyjából egy órát álldogált teljes csendben az épület előtt.
A büntető törvénykönyv, valamint a büntető perrendtartási törvénykönyv tervezett módosításai ellen zajló tiltakozások az állampolgárok – főképp a bűncselekmények áldozatai – érdekeit szolgálják. Félreértés ne essék, sem a bírák, sem az ügyészek nem magasabb bérekért vagy más jogokért vonulnak most utcára. Amennyiben ugyanis hatályba lépnek a jelenleg a parlament közös bizottságának asztalán fekvő módosítások – melyek szinte kizárólag a gyanúsítottak érdekeit tartják szem előtt, nekik kedveznek –, gyakorlatilag kiürítik a bűnvádi vizsgálatokat – tisztázta érdeklődésünkre Jănică Chiper bírósági szóvivő. Hangsúlyozta: nem a perek ügymenetét befolyásolják ezek a módosítások, hanem magát a vizsgálati időszakot. A súlyos viszont az, hogy az előírások általánosak, és nemcsak a korrupciós ügyekre vonatkoznak, hanem a köztörvényes bűncselekményekre is. Felvetésünkre, hogy ezáltal a vádemelés vonatkozásában is komoly változások állhatnak-e be, Chiper rámutatott: könnyen megtörténhet, hogy már rendőrségi szinten megrekednek ügyek, hiszen gyakorlatilag a bizonyítékok körét szűkítik le számottevően az új előírások. A videó- és hangfelvételek felhasználása, a házkutatás, valamint a tanúvallomások bármely bűnvádi eljárás alapvető bizonyító eszközei, és most ezekre nézve teljes vagy részleges korlátozásokat vezetnek be. „A módosítások hatályba lépésével azt kell mondanom, visszalépünk az 1989 előtti időkbe, amikor senki nem rendelkezett mobiltelefonnal, videókamerával, nem léteztek térfigyelő kamerák. Képzeljék el, milyen párhuzamos valóságok alakulnak majd ki, míg a közösségi médiában majd felvételek keringenek, a nyomozó és vádhatóságok ezeket nem használhatják, magyarán ugyanazon ügyben két, talán teljesen eltérő kép alakul majd ki. A hatóság leállítja az eljárást az elkövető ellen, vagy a bíróság menti fel az illetőt, hiszen nincs elegendő bizonyíték a vádemeléshez, vagy az elmarasztaló ítélethez” – fogalmazott a szóvivő. Az irányelv előírásaival, amelyeket a hazai jogrendbe szándékoznak ültetni, nincs semmi gond. Fenntartások nélkül egyetértenek azzal, hogy az ártatlanság vélelmére vonatkozó egyes előírásokat pontosítani kell, így például a gyanúsítottaknak a nyilvánosság előtti kezelésére vonatkozókat (a megbilincselés vagy az ítélet előtti megbélyegzés állásfoglalásokkal) változtatni kell. Az ügyekkel kapcsolatos tájékoztatás kapcsán Chiper ugyanakkor úgy vélte, a teljes hírzárlat (amiről a módosítások rendelkeznek a nyomozati-vizsgálati időszakban) nem feltétlenül jó megoldás, valamilyen szintű kommunikációra ugyanis szükség van. Értesülése szerint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy új kommunikációs stratégián dolgozik, ami pont az e vonatkozásban tapasztalt vitatható helyzeteket kezelné. Amennyiben viszont a módosítások hatályba lépnek, akkor ez is tárgytalanná válik – magyarázta. Jănică Chiper szerint az egész módosításcsomagot – és ide vehető a hivatali visszaélésre vonatkozó, a napokban benyújtott furcsa javaslat is, amely kizárja a bűncselekményt, ha nem az elkövető a jogtalanul szerzett javak haszonélvezője – olyanok készítették elő, „akik életükben nem dolgoztak egy bűnvádi dosszié összeállításán, sőt, megkockáztatom, hogy tárgyalóteremben sem jártak”, és ezáltal nem képesek felmérni a módosítások gyakorlati következményeit. A szóvivő szerint az egész folyamat nagyon jó példa arra, amikor egy kezdeményezés kizárólag a politikum irányából érkezik anélkül, hogy egyeztetnének bárkivel, aki ezt a szakmát hivatásszerűen gyakorolja. A tiltakozást illetően Chiper rámutatott: most kell lépniük, mivel a módosítások hatályba lépését követően nekik nem marad más, mint a törvény alkalmazása. Az ügyészek és bírák szempontjából még előnyösek is az előírások, hiszen kevesebb munkájuk lenne, egy rakás potenciális bűncselekményt talán ki sem kell majd vizsgálniuk bizonyítékok híján, viszont a közrend és a közbiztonság tekintetében súlyos következményei lehetnek – fogalmazott. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fennállt a robbanás veszélye
Csaknem 60 óra múltán tegnap délben még mindig égett a nagymajtényi földgázkút. Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) nem tudta eloltani a lángokat, mivel fennállt a robbanás veszélye. Az IGSU szakemberei, a főfelügyelő vezetésével, a helyi önkormányzatok és több kanadai szakértő segítségével szálltak ki a Szatmár megyei Nagymajtény földgázkútjához, ahol tűz ütött ki. „A földgázkútnál a tűz oltását kötelező módon olyan speciális műszaki intézkedéseknek kell megelőzniük, amelyek a kút végénél mérhető nyomás csökkentésére irányulnak. A tűz azonnali eloltása veszélyes gázfelhalmozódást eredményezhet, amely robbanást okozhat” – nyilatkozta az IGSU képviselője. Hozzátette, az IGSU szakértői és a kanadai szakértők egyik első közös intézkedésa az volt, hogy a kútból eltávolították a torony leomlásából származó törmeléket, és szabaddá tették a területet, hogy a továbbiakban a szakértők megközelíthessék. A tűzoltók ugyanakkor keresik az összes rendelkezésre álló vízforrást, hogy amikor elkezdhetik az oltást, ne legyen fennakadás a vízellátásban. Mediafax / Népújság (Marosvásárhely)

Év végi forrongás
A 89-es forradalomra való emlékezések közepette forrong a társadalom, egyre többen tüntetnek, elsősorban Bukarestben, de az ország nagyobb városaiban is. A kormánypárt év végére sűrítette a jogszabályi változásokat, de a különböző ágazatok érdekvédelmi szervezetei is igencsak lendületbe jöttek.
Az elmúlt évek egyik legfontosabb jogszabály-változtatására januártól kerül sor, amikortól a társadalombiztosítási járulékokat teljes egészében áthárítják a munkavállalókra. Ezekre a lépésekre gyors ütemben, határidők betartásával kerül sor. Az alkalmazottakkal tegnapig el kellett kezdjék a bértárgyalásokat a cégek, amelyek többsége mellesleg nem is ért egyet az európai országokban bevett gyakorlattól eltérő adózási rendszerrel. A multik egy része jól áll, a kisebb vállalkozások azonban (a munkafelügyelet adatai szerint országos szinten 580.000 munkaadót és mintegy 5 és fél millió munkavállalót tartanak nyilván) még kivárnak, el sem kezdték a kollektív tárgyalásokat az alkalmazottaikkal. Miközben a vállalatok számolgatnak, biztos ami biztos alapon készülve a változásra, az alkalmazottak számára igencsak ködös a járulékbefizetés módja január 1-től. Az „áthárítás” kommunikációja sajnos meglehetősen pocséknak mondható.
Aztán ott van az igazságügyi törvények módosítása. Az utcára vonult emberek mellett immár a bírák, tegnaptól pedig a joghallgatók is tiltakoznak. De tegnap szállítók ezrei vonultak ki, és a belügyminisztérium alkalmazottai (rendőrök és börtönőrök) is tiltakoztak a rendszer alulfinanszírozottsága miatt.
Tüntetésekkel kezdődött az év, és úgy tűnik, azzal is fejeződik be. Azzal egyidejűleg, hogy a ’89-es forradalomra, annak több mint ezer halottjára, sok ezer sebesültjére emlékezünk a napokban (egy percig sem feledve, hogy a 28 évvel ezelőtti eseményeket még mindig nem látjuk tisztán, a felelősségrevonás sem történt meg teljesen), újabb tiltakozáshullám borítja el az országot. Nem így kellene lennie majd’ három évtizeddel a véres események után.
De, mint mindig ilyenkor, reménykedünk, hogy a jövő év jobb lesz. Antalfi Imola / Népújság (Marosvásárhely)

Tíz napig tartó ünnepségsorozat előzi meg a karácsonyt Marosszentgyörgyön
Marosszentgyörgy Románia kulturális településéhez illő módon készül Jézus születésének ünnepére. A múlt héten a több száz gyereket magába foglaló Kis Táltos magyar néptánccsoportnak érkezett meg az angyal, akik székely ruhába öltözve várták. A hátrányos helyzetű családok számára is találkozót szerveztek hétfőn, a kultúrotthonban, ahol bemutatták a 3 évre szóló szociális pályázatot is. A helyi óvodák csoportjai is szebbnél szebb karácsonyi műsorokat mutattak be. Ugyanaznap a helyi magyar fiatalokat tömörítő TiniTeaEst-es csoport is kettős ünnepet ült: Jézus születésének csodájáról társalogtak és fennállásuk 3. évfordulóját ünnepelték. Kedden az idő- sek karácsonyi találkozója volt a művelődési otthonban több száz résztvevővel, amelyen Sófalvi Szabolcs polgármester saját szerzeményével, hegedűkísérettel kántálta meg a szépkorúakat. Ugyancsak kedden a község legfiatalabb lakóinak is nagy ünnepsége volt, az Angyalka bölcsőde 60 gyereke számára ugyanis szép élmény volt az angyaljárás. Szerdán megkoszorúzták a decemberi forradalom marosszentgyörgyi hősének sírját, majd az esti órákban a már hagyományossá vált helyi kórusok kará- csonyi találkozójára került sor a művelődési házban. Az iskolások számára karácsonyfadíszítő versenyt szervezett a polgármesteri hivatal, és a román tánccsoportok is találkoztak. Az egyik fénypontja az ünnepnek a község központjában elhelyezett óriási adventi koszorú melletti szabadtéri kántálás lesz, amelyre immár harmadik éve kerül sor Marosszentgyörgyön. Mindeközben kántálók tucatjai látogatják meg a helyi önkormányzatot, és szép karácsonyi műsorokkal örvendeztetik meg az ott dolgozókat. Népújság (Marosvásárhely)

Kiválósági díjak temesvári magyar színművészeknek
A Polgármesteri Hivatal szervezésében kedden sorra került Kiválósági Gála díjazottjai között volt a Csiky Gergely Állami Magyar Színház három színművésze: Fall Ilona, Szász Enikő és Kocsárdi Levente.
Fall Ilona hosszú, sikerekben gazdag színművészi pályafutásával, a magyar közösség kulturális életének gazdagításával, a Végjáták című előadásban a Királynő alakjának megformálásával érdemelte ki a Kiválósági Oklevelet.
Szász Enikő színművész a temesvári Magyar Színház színpadán bemutatott kiváló alakításaiért, a magyar kultúra és a magyar drámairodalom népszerűsítéséért, a Wiener Walze rcímű előadás megrendezéséért vehette át az elismerést.
Kocsárdi Levente színművész, rendező a temesvári magyar színházban bemutatott kreatív alakításaiért, független színházi kezdeményezéseiért és a Végjáték című előadás megrendezéséért kapta a díjat, utóbbi darabban sikerült összeegyeztetnie a művészi kifejezési módot és a közönség ízlésével. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Újabb igazságügyi módosítás – jöhet a bírákat és ügyészeket vizsgáló ügyészség
Újabb igazságügyi törvénymódosítást fogadott el szerdán a szenátus: a felsőház az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló, 2004/304-es törvény módosító tervezetet is megszavazta, így az a bírák és ügyészek jogállásáról szóló jogszabály módosításaival együtt az államfőhöz kerül kihirdetésre.
A szenátorok emellett délután a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről szóló, 2004/317-es jogszabály módosításának vitáját is elkezdték. Az ellenzék azt indítványozta, hogy halasszák el a módosítások tárgyalását, ezt azonban az RMDSZ támogatta többség elutasította.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői eközben a karzatról követték figyelemmel a szenátus ülését, miután először nem akarták őket beengedni az ülésterembe. A párt szenátorai ugyanakkor az ülés idején többek között egy, a szónoki pulpitus mellett a párt két tagja által kifeszített vászonra öbbek között magyar nyelven is a módosítások elleni tüntetéseken alkalmazott „#Látunk” szlogent, valamint az utcai tüntetéseken készül fényképeket vetítették ki.
PSD-s honatyák erre később „Jobb PSD-snek lenni, mint szekusnak” feliratú molinkókkal válaszoltak. A tervezeteket végül a kormányoldal és az ellenzék közötti szóváltások közepette szavazták meg. A parlamenti különbizottság által elutasított módosító javaslatok közül egyet sem fogadtak el a végszavazáson.
Az USR bejelentette: az összes igazságügyi módosítást megtámadja az alkotmánybíróságon.
A vitával egy időben a Bukaresti Tudományegyetem jogi karának mintegy 250 hallgatója az alkotmánnyal a kezében némán tüntetett az egyetem lépcsőin.
Mint ismeretes, az ellenzék azzal vádolja a kormányoldalt és a koalíciót támogató RMDSZ-t, hogy céljuk az igazságszolgáltatás alárendelése a politikumnak. Az igazságügyi törvények módosításait kidolgozó különbizottság kedden este fogadta el a két jogszabály módosításaira vonatkozó jelentéseket.
Az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló jogszabály többek között előírja, hogy létrehozzák a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztályt.
A részleg kizárólagos hatásköre a bírák és ügyészek által elkövetett minden törvénysértés kivizsgálása. A legfőbb ügyészség keretében létrehozandó új ügyosztály a bírák és ügyészek által elkövetett minden törvénysértés kivizsgálásában illetékes lesz. Az RMDSZ által előterjesztett és elfogadott javaslat értelmében abban az esetben is ez az ügyosztály illetékes a nyomozásban, ha az ügyben más személyek is érintettek.
Egyébként Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kedden indoklást tett közzé arról, miért támogatta a szövetség a bírák s ügyészek jogállásáról szóló törvény módosítását. Szerinte a kedden megszavazott törvénymódosítás az ügyészállam felszámolását célozza, és nem veszélyezteti a korrupcióellenes harcot.
Az RMDSZ „az ügyészállam felszámolását” támogatta az igazságügyi módosítások megszavazásával Cseke Attila RMDSZ-es szenátor szerint azért támogatták a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását, mert a kezdeményezés az ügyészállam felszámolását célozza.
Pártbeli főnöke, Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán azt mondta: minden egyes cikkelyt meg kell vizsgálni, hogy vajon csökkenti-e az igazságszolgáltatás függetlenségét vagy a korrupcióellenes harc hatékonyságát, ugyanakkor úgy vélekedett: nem csökkenti. Rámutatott: egyensúlyra van szükség az ügyészségek és a bíróságok között.
Klaus Johannis államfő viszont úgy vélekedett: a módosítások miatt fennáll a veszélye, hogy Romániát ugyanúgy szankcionálni akarja majd az EU, mint Lengyelországot, a módosítások okaként pedig azt nevezte meg, hogy a büntetőügyes politikusok „egy kicsit bepánikoltak.” Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Betegek és áldozatok
Érthető okokból egyre többen veszik igénybe az egészségügyi magánszolgáltatásokat, ám egyre több példa igazolja, hogy Romániában a privát közegben sem tudják vagy akarják teljes mértékben felszámolni az állami szektort behálózó korrupciót. Minden bizonnyal nem is lehet, hiszen a magánszféra számtalan szállal kötődik a közegészségügyhöz – például azokon a minden hájjal megkent szakembereken keresztül, akik mindkét világban „kiteljesedhetnek”.
A kolozsvári Urológiai és Veseátütetési Klinika sztárorvosa – ha beigazolódnak az ügyészek gyanúi – nagyban játszott: miközben kritikán aluli az állami kórházak felszereltsége, egy ritkaságszámba menő korszerűsítést követően a sebész szépen fogta magát, és átvitt a magánklinikájára egy modern gépet, hogy a vizsgálatokért több ezer eurót fizető betegek az ő számlájára pengessenek.
Ha igaz, hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténhetett, főként azért, mert jó néhány illetékes szó nélkül asszisztált a több millió lejes kárt okozó manőverhez – tulajdonképpen egy állami és egy magánintézményt is érintő bűnszövetkezet éveken keresztül nyugodtan tevékenykedhetett. Ehhez képest csupán „rosszalkodásnak” tekinthető, hogy a szakmában nagy elismertségnek örvendő orvos ha tehette, betegeit magánvállalkozása felé irányította, hogy ott – természetesen busás összegek fejében – jól meggyógyítsák őket.
Köztudott, hogy rengeteg orvos, egészségügyi alkalmazott arra kényszerült az állami szférában uralkodó elfogadhatatlan, megalázó körülmények miatt, hogy a privát szektorban is munkát vállaljon. Ugyanezen okok miatt választja egyre több beteg is inkább a „fizetős” vizsgálatokat, ellátást, dacára annak, hogy hűségesen lerója a kötelező egészségbiztosítási hozzájárulást. A magánrendelők, -klinikák tulajdonképpen az áldatlan közegészségügyi állapotoknak köszönhetően gyarapodnak: például tavaly már 201, betegággyal rendelkező magánkórházat tartottak nyilván, miközben 2011-ben még csak 79 állt szerződésben az egészségbiztosítási pénztárral.
Egyértelmű, hogy bármelyikünk megérdemli az emberközpontú, sorban állás nélküli, borítékmentes betegellátást, a nagyobb odafigyelést, az alaposabb vizsgálatokat, és bizony mindezeket sajnos még sokáig csak a díjszabásos magánszolgáltatások biztosítják, amelyeket kevesen engedhetnek meg maguknak. A sztárorvos esete azonban arra világít rá, hogy a privát szektorban is súlyos visszaélések történhetnek. Ugyanakkor fontos különbség, hogy itt már semmilyen szinten nem tekinthető egyfajta cinkostársnak a kenő- és hálapénz zsebbe csúsztatásáról leszokni nem tudó, „rendszerfenntartó” beteg. Áldozatnak viszont annál inkább. Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Johannis a forradalom évfordulóján: „Le a kommunizmussal!”
1989 decemberében a román nép azt kiáltotta: „Le a kommunizmussal!”, és ez a kiáltás jelenleg is hallatszik, mutatott rá Klaus Johannis államfő a ’89-es forradalom kitörésének 28. évfordulóján.
Az államfő a forradalom évfordulóján közzétett Facebook-bejegyzésében úgy vélte, ez ma is a politikusoknak szánt üzenet, akik ezekben a napokban is azt bizonyítják: „nem akarnak elszakadni a múlt hibáitól”.
„A román forradalom ideáljainak védelme a jogállam intézményeinek védelmét, a szabadság és demokrácia értékeinek védelmét, valamint az állampolgárok iránti tiszteletet jelenti” – hívta fel a figyelmet az Agerpres beszámolója szerint az államfő.
Hangsúlyozta, hogy a forradalom dossziéjának feltárását be kell fejezni, az 1989 decemberében történt gyilkosságok és visszaéléseket elkövetőit meg kell büntetni. Az államfő bejegyzésében külön kitért a '89-es forradalom hőseinek helyállására, rámutatva: nekik köszönhető, ők tették lehetővé a diktatúra alóli felszabadulás csodáját, ami örökre a történelemkönyvek része marad.
„Túl sokat vártunk, hogy az igazság felszínre kerüljön. A forradalom dossziéjának feltárást be kell fejezni, az 1989 decemberében történt gyilkosságok és visszaéléseket elkövetőit meg kell büntetni, hogy az áldozatoknak végre igazságot szolgáltassunk” – zárta bejegyzését Klaus Johannis államfő. Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés László-Herbert Márk történésszel – Kézenfekvő volt, hogy a következő áldozat maga a király lesz
I. Mihály román király lemondatásának kerek, 70. évfordulója közeledik, alig pár nappal a volt uralkodó halála és temetése után. Halála kapcsán a hazai közvélemény figyelmének középpontjába került az elmúlt évszázad román történelmének egyik legérdekesebb alakja. Az uralkodó lemondatásának körülményeiről, nemzetközi visszhangjáról kérdeztük László-Herbert Márk történészt.
László-Herbert Márk Kolozsvárott született 1975-ben. A budapesti Külkereskedelmi Főiskola Szakdiplomácia szakán szerzett közgazdász oklevelet, majd az ankarai Bilkent Egyetemen és a budapesti Közép-Európai Egyetemen ért el mesteri fokozatot nemzetközi kapcsolatokból illetve közép-európai történelemből. Nemrég a Torontói Egyetemen szerzett doktori címet történettudományból. Jelenleg a budapesti Vera and Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum munkatársa.
– Mennyire volt törvényszerű Mihály lemondatása, lévén, hogy a II. világháború után az ország a szovjet érdekszférába került, és már másfél éve a Petru Groza által vezetett kabinet kormányozta az országot?
– Az, hogy Mihály királynak – így vagy úgy – mennie kell, várható volt, de a hogyan, a miként, az utolsó pillanatig bizonytalan maradt. Grozáék lépésről lépésre lehetetlenítették el politikai ellenfeleiket, ugyanakkor tesztelték a nyugati nagyhatalmak ingerküszöbét is. Miután a parasztpárti vezetők elleni kirakatperben 1947. november 11-én meghozták az ítéletet, kézenfekvő volt, hogy a következő áldozat maga a király lesz. Mihály király a Maniu-ítélet másnapján Londonba utazott Erzsébet hercegnő, a későbbi II. Erzsébet királynő esküvőjére, a kommunista vezetés pedig abban bízhatott, hogy onnan nem fog visszatérni. Ám a király pár nappal karácsony előtt visszatért Bukarestbe, a hatalom lépéskényszerbe került, és amint tehette, lépett is. Mihály király 1947. december 30-i lemondatása a kommunisták számára egy bizonytalan, átmeneti időszaknak a végét és a konszolidáció megkezdésének lehetőségét jelentette.
– Mennyire volt előrelátható Mihály trónfosztása? Figyelmeztették-e erre a lehetőségre a szövetséges országok – amelyek némelyikében rokon királyi családok uralkodtak?
– 1947 őszén a király is, az anyakirálynő is tudta, hogy a Monarchiának hamarosan vége. Tudták ezt a nyugati nagyhatalmak Bukarestben akkreditált diplomatái is. Már október végén, nem sokkal VI. György király meghívólevelének megérkezése után a bukaresti amerikai és brit követek arról folytattak eszmecserét, hogy mi minden történhetne – ideértve a trónfosztást is – Bukarestben, ha Mihály elfogadná a londoni meghívást. Ezért a brit követ arra figyelmeztette Mihályt és édesanyját, hogy jól fontolják meg az utazást, mert lehet, hogy nem engedik majd meg nekik, hogy visszatérjenek. Pár nappal később az amerikai követ már azt táviratozta Washingtonba, hogy a király nagyon el szeretne utazni Londonba, de elképzelhetőnek tartja, hogy nem térhet majd vissza a trónjára. Mihály tehát felkészült arra, hogy távollétében megfoszthatják a tróntól. A király tervezett londoni utazása a brit külügyminisztériumban kisebb zavart is okozott: miután Londonban teljesen kilátástalannak látták a román uralkodó helyzetét, a Foreign Office-ban attól tartottak, hogy Londonban Mihály esetleg maga akarna lemondani a trónról, amivel a brit kormányt hozta volna kínos helyzetbe az éppen Londonban zajló külügyminiszteri konferencia idején. A britek tanácsa ezért az volt, hogy – ha már elfogadta György király meghívását – közvetlenül az esküvő után, de mindenképpen a külügyminiszterek londoni tanácskozása előtt utazzon vissza Bukarestbe. Ez azért is fontos, üzenték Londonból Mihálynak, mert egy esetleges bukaresti puccsnak kisebb volt az esélye Molotov Londonba érkezése előtt, mint utána. Röviden összefoglalva: több figyelmeztetést is kapott Mihály a nyugati kormányoktól, a román királyi udvar folyamatosan kapcsolatban volt a bukaresti szövetséges követségekkel.
– Kapott-e Mihály Londonban arra vonatkozó jelzéseket, hogy ne térjen vissza az országba, mert lemondatására készülnek?
– Több szerző is megírta, hogy az Egyesült Királyságban élő rokonság arra biztatta a királyt, ne térjen vissza Romániába, de én erre legfeljebb csak utalásokat találtam az általam kutatott dokumentumokban. A diplomáciai levelezésből inkább az derül ki, hogy hivatalos személyek Mihályt Londonban semmilyen módon nem kívánták befolyásolni annak eldöntésében, hogy térjen-e vissza Romániába vagy sem. Magyarán: a brit és az amerikai diplomácia semmiképpen sem akarta vállalni a felelősséget Mihály döntésének esetleges következményeiért. A táviratokból kiderül, hogy Mihály többször is találkozott a londoni amerikai nagykövettel, akitől támogatást, tanácsot kért. A nagykövet minden alkalommal elmondta, hogy megérti Mihály király dilemmáját, de semmiféle tanáccsal nem kíván, és nem tud szolgálni. Nagyjából ugyanezt mondta neki Bevin brit külügyminiszter is. Mihály meglehetősen csalódottan hagyta el Londont, de hazafelé útba ejtette Svájcot, ahol további három hetet töltött a frissen eljegyzett Anna dán hercegnővel. Svájcból is megpróbált tanácsot kérni az amerikaiaktól arra vonatkozóan, hogy térjen-e vissza Romániába, vagy sem, de Marshall amerikai külügyminiszter válasza egyértelmű volt: annak eldöntése, hogy Mihály visszatérjen-e Romániába avagy sem, kizárólag Mihály dolga.
– Nem Mihály volt az első román király, aki – kényszerítve vagy jószántából – lemondott a trónról: apja, II. Károly kétszer mondott le fia javára. Volt-e szó róla, hogy a szovjet érdekszférában tartva az országot, Mihályt lemondatják és az Estorilban tartózkodó Károlyt hozzák vissza a trónra? Mi lett volna ebben a ráció?
– Igen, szóba került II. Károly exkirály visszatérése Romániába, de nem mindegy, milyen kontextusban. Mihály király édesapja Elena Lupescuval előbb Mexikóban, majd Brazíliában telepedett le. Nyilván nem érezték ott jól magukat – Elena Lupescunak egy dokumentum tanúsága szerint a szubtrópusi klímából lett elege –, így megpróbáltak visszatérni Európába. Franciaország vagy Portugália került szóba mint lehetséges úti cél, ám a nyugati Szövetségesek minden áron a nyugati féltekén tartották volna őket, legalábbis minél távolabb Bukaresttől és a nyugat-európai román diaszpórától. De Károly hajthatatlan volt, mindenképpen Európában akart letelepedni, és miután a francia kormány gyakorlatilag megtiltotta nekik, hogy oda betegyék a lábukat, útjuk Portugáliában véget ért. Károly és Lupescu 1947. október 5-én érkeztek meg Lisszabonba. A hírre beindult a párizsi és a nyugat-európai románság körében a találgatás, hogy Károly valójában Bukarestbe igyekszik-e, hogy ismét megfossza a fiát a tróntól. Az általam kutatott diplomáciai levelezés szerint olyan véleményeket is lehetett hallani, hogy Károlyt vélhetően a szovjetek akarják visszahozni Bukarestbe, de nem is királyként, hanem egy új köztársaság elnökeként! Ez abszurdum. Meggyőződésem, hogy II. Károlynak esze ágában nem volt köztársasági elnökként visszatérni Romániába, de abban is kételkedem, hogy akár régi-új királyként hozták volna vissza a szovjetek Károlyt, hiszen ők éppen a monarchia felszámolásán dolgoztak. Mindenesetre Lisszabonban Károlyék Mihály távolléte alatt végig rendőri megfigyelés alatt álltak, esetleges hazatérésüket megakadályozandó.
– Summa summarum: kijelenthető, hogy a szövetségesek prédául hagyták az országot és királyát a szovjet Oroszországnak? Mint ahogy egy évvel korábban az ugyancsak rokona II. Szimeon bolgár cár és 1945-ben unokatestvére, II. Péter jugoszláv király is kénytelen volt lemondani a trónról...
– Summázva ez így kijelenthető, de árnyalja az állítást, hogy 1946 nyarán-őszén – tehát jóval Péter 1945-ös trónfosztása után és nagyjából Szimeon 1946 szeptemberi menesztése idején – az amerikaiak még megpróbáltak beavatkozni Romániában. 1946 derekán az Egyesült Államok ugyanis még kulcsszerepet szántak Romániának Törökország és a Boszporusz „megmentésében”, több titkosszolgálati akciót hajtottak végre, szovjetellenes mozgósításba kezdtek, és földalatti hadsereget terveztek felállítani. Ezek az akciók viszont meghiúsultak, egy évvel később pedig, 1947 novemberében, a Maniu-per után az amerikaiak menthetetlennek ítélték meg a helyzetet, és ezért decemberben már meg sem kíséreltek beavatkozni a hazai történésekbe.
– Voltak-e diplomáciai kísérletek arra, hogy az 1947. december 30-i lemondást „visszafordítsák”?
– Nem tudok ilyenekről, de a nyugati nagyhatalmak hozzáállásából ítélve nem is állhatott érdekükben ilyesmi. Mihály király lemondatását tudomásul vették, a korabeli diplomáciai levelezés tanúsága szerint nem terveztek bármiféle módon beavatkozni a szovjetek és a román kommunisták december végi bukaresti machinációiba.
– Végezetül személyes kérdés: honnan az érdeklődés egy kolozsvári – magyar és szász családból származó – történész részéről a román király lemondatásának témája iránt?
– A király lemondatásával kapcsolatos dokumentumokra egy véletlen folytán bukkantam az amerikai Nemzeti Levéltárban, az ott látottakon felbuzdulva kutattam tovább Londonban és Párizsban. Tehát előbb „fedeztem fel” a dokumentumokat, és csak utána alakult ki bennem egy mélyebb érdeklődés a téma iránt.
– És mit mondanak a dokumentumok a király lemond(at)ásáról? Végjáték I. Mihály román király körül amerikai, brit és francia dokumentumok tükrében című könyve előbb magyarul jelent meg 2008-ban a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál, majd román nyelven látott napvilágot 2010-ben Abdicarea regelui Mihai. Documente diplomatice inedite címen. Hogyan fogadta a román történész szakma, a közönség a kötetet? Milyen visszhangja volt?
– A magyar nyelvű kötetnek viszonylag halk visszhangja volt, de ez érthető, hiszen ez nem egy magyar téma, márpedig a romániai magyar olvasó – sajnos – csak ritkán vesz a kezébe román történelmi témájú könyvet. A román nyelvű kötetből viszont tudtommal jóval több kelt el, több helyen méltatták, többször hivatkoztak rá, különböző történettudományi írásoktól kezdve a Memorialul Durerii dokumentumsorozaton át internetes újságokig, blogokig. Ezekben a napokban – Mihály király lemondatásának 70. évfordulója táján – mintha újból megnőtt volna az érdeklődés iránta, ami számomra nagy öröm. A magyar és a szász kisebbséghez tartozóként a románokhoz szólni a huszadik század egyik legfontosabb romániai történelmi eseményével kapcsolatban nagy megtiszteltetés számomra.
– Volt-e alkalma a királlyal vagy a királyi ház más tagjával beszélni, levelet váltani kötete megírását megelőzően vagy azt követően?
– Nem találkoztam a királlyal vagy a királyi ház más tagjaival, de a 2008-as magyar és a 2010-es román kiadásból is küldtem egyet-egyet a királynak, amit a király titkára Mihály nevében szép, fejléces papíron meg is köszönt. Sarány István / Hargita Népe (Csíkszereda)

Kényszerből tett kisebbségbarát gesztusok
Sok legenda él Mihály királynak az uralkodása idején a magyarság irányába tett gesztusairól. Erről beszélgettünk Nagy Mihály Zoltán nagyváradi történésszel és levéltárossal.
– 1940-ben a trónt ténylegesen elfoglaló Mihály király apjától nehéz örökséget vett át a második világháború elején. Mi volt az oka az Antonescu-féle puccsnak?
– Ion Antonescu hatalomra jutása szorosan összefüggött a II. bécsi döntéssel: a román politikai elit, a katonaság és a társadalom nem nyugodott bele a területveszteségbe. A román hadsereg forrongott a revánsvágytól, hiszen egyetlen puskalövés nélkül kellett feladnia Erdélynek azon részét, ahol korábban egy esetleges magyar támadás feltartóztatására hadászatilag komoly erődrendszert épített ki. A román történelmi pártok bebizonyították, képtelenek biztosítani az ország területi épségét. Antonescu e tömeghangulatot használta ki jó politikai érzékkel. Támogatást a hadseregtől remélt, hiszen a legfelsőbb tisztikar elismert tagja volt, és úgy vélte, a legionárius mozgalom kellő politikai támogatásával biztosítani tudja az államszervezet zavartalan működését, és megóvja Romániát az újabb területi veszteségektől. A fiatal trónörökös személye e krízishelyzetben felértékelődött: I. Mihály király édesapja, II. Károly korábban többször is bebizonyította alkalmatlanságát. Így a fiatal király trónra lépése legitimizálta az új hatalmat. E sorsfordító időkben I. Mihály király volt az igazodási pont, a román nemzeti egység és az összetartozás megtestesítője.
– 1940-ben a trónt ténylegesen elfoglaló Mihály király apjától nehéz örökséget vett át a második világháború elején. Mi volt az oka az Antonescu-féle puccsnak?
– Az 1944. augusztus 23-i átállás levezénylőjeként Mihály király történelmet írt, az oroszoknak tett hatalmas gesztus ellenére az orosz hadsereg megszállta az országot, és százezernyi román katonát deportált Szibériába. Az orosz megtorlásnak hány dél-erdélyi magyar férfi esett áldozatul?
– Az augusztus 23-i román átállás hírét teljesen háttérbe szorították a francia fővaros, Párizs felszabadításáról tudósító nemzetközi sajtóorgánumok, holott a bukaresti események katonapolitikai szempontból sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak. A király és a hadsereg gyors helyzetfelismerő képessége és döntései nemcsak Románia nemzetközi megítélését változtatta meg, hanem hadászatilag lerövidítette a Vörös Hadsereg dél- és közép-kelet-európai előrenyomulását. Ennek ellenére a román területre lépő Vörös Hadsereg nem szövetségesként tekintett a román hadseregre, hanem a szeptember 12-én aláírt fegyverszüneti egyezmény időpontjáig 150–200 ezer román hadifoglyot ejtett. A kutatás jelenlegi szakaszában nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok arról, hogy a román hadseregben szolgálatot teljesítő magyar nemzetiségű katonák közül ekkor hányan estek orosz hadifogságba. A Szovjetunióba deportált román hadifoglyok névsorában csak az állampolgárságot tüntették fel, a nemzetiségi hovatartozásra csak névelemzés alapján következtethetünk. A korszakban sokkal nagyobb visszhangot kapott az észak-erdélyi magyar hadköteles férfiak, a katonaszökevények, valamint a magyar polgári lakosságot érintő 1944 őszi tömeges deportálások.
– Mennyire mondható el, hogy az 1945 márciusától kezdődő kommunista kormányzás alatt Mihály királynak alig maradt valós hatásköre az ország irányításában?
– Előre kell bocsátani azt a tényt, hogy az 1945. március 6-i kormányátalakítás, a baloldali pártok előretörése Moszkva kőkemény politikai és katonai nyomásgyakorlására ment végbe. A Bukarestben és környékén állomásozó orosz csapatok számának látványos felduzzasztása és orosz részről Erdély kérdésének lebegtetése kényszerhelyzetbe sodorta I. Mihály királyt: a nyugati hadszíntérre kivont román csapatok támogatásának hiányában értelmetlennek mutatkozott bármiféle román fegyveres ellenállás, de legfőképpen Erdély elvesztésének rémhíre racionális döntés meghozatalára serkentette. Ugyanakkor a fiatal király biztosítékot kapott arra vonatkozólag, hogy továbbra is megőrizheti alkotmányos jogköreit. A törvények csak az ő ellenjegyzése esetében emelkedhettek jogerőre, s abban bízott, hogy az angolszász nagyhatalmak és szövetségeseik minden eszközzel támogatni fogják az alkotmányos berendezkedés fenntartását, a monarchia fennállását és a román demokratikus jogállamiság működését. Ebben azonban a fiatal királynak csalódnia kellett. Nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, hogy 1945 augusztusától négy hónapon keresztül nem volt hajlandó ellenjegyezni a kormány rendelkezéseit. Ellenben az 1946 őszi román parlamenti választásokat megnyerő, pontosabban meghamisító kommunista párt előretörése már előrevetítette a monarchia megszűnését.
– Hogyan jellemezhető az erdélyi magyarság sorsa az 1944 őszétől az 1947 decemberéig terjedő királyi időszakban?
– Figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy az 1945. márciusi kormányváltás után a baloldali pártok fokozatosan átvették az irányítást az összes központi közigazgatási intézményben, és az élet minden területén megkezdődtek a kivizsgálások, azaz a tisztogatások. Ez a taktika nem volt romániai jelenség, a kommunista pártok hasonlóképpen vették át az államigazgatás és a társadalom feletti ellenőrzést a Vörös Hadsereg uralta térségben. Annak ellenére, hogy az alkotmányos monarchia 1947 végéig fennmaradt, a király hatalmi jogkörei folyamatosan csorbultak. Egyértelmű, hogy az erdélyi magyarságot érintő jogkiterjesztő vagy -jogkorlátozó intézkedések nem a király kisebbségpolitikai elképzeléseit tükrözték, hanem elsősorban a lenini-sztálini nemzetiségi politika elveit részben követő vagy azt csak hangoztató Romániai Kommunista Párt érdekei érvényesültek.
– Tehát elsősorban kommunista érdeknek tudható be a Kisebbségi Statútum és a magyar egyetem újraindítása?
– Külön történet, és némileg kuriózumnak tekinthető a Kisebbségi Statútum és a Bolyai Egyetem ügye. A román hatalomátvétel után alkalmazott intézkedések eltértek a kisebbségi sorba került magyar nemzetrészekkel szemben a térségben alkalmazott politikai joggyakorlattól. Délvidéken a baloldali Tito vezette partizánok ekkor kezdték meg a magyarság megfélemlítését, a sokszor leírhatatlan brutalitást sem nélkülöző csoportos kivégzéseket, míg Felvidéken az egész magyarságra kiterjesztették a kollektív bűnösség elvét. Kárpátalján a Vörös Hadsereg vezényletével elkezdődött a magyarság tömeges deportálása. Romániában az 1944 őszén felállt tábornokok vezette kormányok és az Észak-Erdélyben berendezkedő román katonai és polgári hatóságok úgyszintén elkezdték a hadköteles magyar férfi lakosság deportálását. Ugyanakkor a román katonaság és a paramilitáris egységek – a Maniu-gardáknak titulát csapatok – számtalan településen atrocitást, kegyetlenkedést követtek el. Ezek méreteiben azonban nem hasonlíthatók össze a térség egyéb országaiban alkalmazott nemzetiségi politikai gyakorlattal. De nemcsak ebben volt egyedi a romániai helyzet, hanem abban is, hogy a moszkvai vezetésnek más érdekei voltak Romániával. A szovjet elképzelések szerint a kommunista pártnak már 1944 szeptemberében át kellett volna vennie a hatalmat Romániában, amit a király és a katonaság gyors helyzetfelismerő képessége megakadályozott. Éppen ezért a Kreml új taktikához folyamadott: az erdélyi kérdés „lebegtetésével” befolyásolta a román belpolitikai eseményeket. Arról van szó, hogy 1944. november 12-én a román katonai és polgári hatóságoknak el kellett hagyniuk Észak-Erdélyt, a területen szovjet katonai közigazgatást vezettek be. Ez azt jelentette, hogy a román átállás fejében remélt nyereményjegy beváltását Moszkva felfüggesztette. Ez józanítólag hatott a királyra és környezetére: érzékelnie kellett, hogy a kisebbségellenes politika nem folytatható, a magyarsággal szemben más politikát kell alkalmazni. Ezt a felismerést tükrözi az 1945. február elején megjelent Kisebbségi Statútum is. Vagyis a törvénycsomag reálpolitikai döntés eredménye volt, a magyarság irányába kényszerből meghozott gesztus, semmi több.
A Bolyai Egyetem létrejötte már a kommunista hatalomátvételhez köthető, hiszen az 1945 május végén megjelent törvényt a Petru Groza vezette kormány dolgozta ki. Elmondhatjuk, hogy a korszakban ez a döntés is egyedinek tekinthető, de a látszólag szovjet magyarbarát nemzetiségi politika mellett figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy 1944 őszén a kolozsvári egyetem vezetősége nemet mondott a kiürítési parancsra, helyben maradt, és az 1945 márciusától Észak-Erdélybe visszatérő román hatóságok egy működő magyar egyetemmel találták szembe magukat. A törvény szépséghibája az, hogy nem ismerte el a magyar egyetem jogfolytonosságát (valójában egy új magyar egyetemet hoztak létre) és az épületek elosztása, illetve az orvosi kar Marosvásárhelyre való költöztetése súlyosan sértették a magyar érdekeket.
– Az 1948 januárjában Nyugat-Európába távozó királynak az országból történő kiutasításával a kommunista rendszer teljes hatalomátvételt hajtott végre. Mi maradt a király után?
– Az 1947 decemberében megjelent törvény felszámolta a fiatal, mintegy 70 éves múlttal rendelkező román alkotmányos monarchia intézményét, és vele együtt véget vetett az akkor még csak 26 éves I. Mihály király uralkodásának is. Az adott bel- és külpolitikai helyzetben I. Mihály döntése – vagyis az, hogy trónjáról lemond, és a száműzetést választja – reálpolitikainak tekinthető. A sors iróniája az, hogy az ő személyéhez köthető vagy éppen a személyes döntésének köszönhető Románia területi szuverenitásának deklarálása, a román nemzeti és politikai egység megteremtése és védelmezése, és 1948-ban éppen neki kellett elhagynia ezt az országot.
– Sokan eljátszanak a gondolattal, hogy a rendszerváltás után Mihály király trónra való visszatérésével ma sokkal jobb helyzetben lenne az ország. Vajon mennyire reális ez az elképzelés?
– Történészként nehéz e kérdésre válaszolni. Azonban éppen a tanulmányaim és kutatásaim során szerzett ismereteknek köszönhetően kockáztatnám meg azt, hogy az alkotmányos monarchia visszaállítása nagyobb belpolitikai stabilitást hozott volna Romániának. 1990 után szemtanúi lehettünk az önjelölt politikusok, valamint a történelmi múltat és a hagyományokat nélkülöző pártok „regnálásának”, amely viszonyok közepette minden politikai szereplő a hatalom megragadásával és annak megtartásával volt elfoglalva, mindeközben az ország állampolgárai csak kárvallottjai voltak ennek a folyamatnak. E helyzetben hasznos lett volna az alkotmányos monarchia bevezetése, mert a király személyében egy, a politikai csatározások és érdekek felett álló személy garantálhatta volna a nemzeti egységet és az állami intézmények jogszerű működését. De mindez I. Mihály király halálával a múlt ködébe veszett. Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bölönben egyedi programmal próbálkoznak
Ebédet az iskolában
Két hete hagyták jóvá azt a kormányrendeletet, melynek értelmében Románia ötven különböző tanintézményében a diákok számára – próba jelleggel – meleg étel avagy élelmiszercsomag biztosítását tennék lehetővé a tanév végéig, fejenként napi 7 lej értékben. Az intézkedés célja többek között, hogy megelőzzék az iskolából való kimaradást, segítsenek a nehezebb körülmények között élő diákokon.
Kovászna megyében az egyetlen tanintézmény, mely bekerült ebbe a programba, a Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola. Sikó Imrétől, Bölön polgármesterétől érdeklődve megtudtuk, már ezt a programot megelőzően érlelődött az önkormányzatnál a gondolat, hogy valahogy legalább az óvodásoknak biztosítani kéne a napi meleg ételt, azért, hogy a gyermekek késő délutánig az intézményben maradhassanak. Sok munkába járó szülő válláról is levennének ezzel egy gondot, hiszen nincs mindenkinek lehetősége elvenni délben gyermekét az óvodából, meg kell azzal bíznia valakit.
A mostani élelmezési program tehát, mely a polgármesteri hivatal segítségével és részvételével valósulna meg, éppen kapóra jött, mert az óvodásokra is kiterjed. De egyelőre még kérdéses, hogyan fogják kivitelezni, mert az alkalmazási módszertan várat magára.
Bölön község szintjén körülbelül 550 óvodás, illetve I–VIII. osztályos gyermekről beszélhetünk, élelmezésükre a kormányrendelet összesen 734 ezer lejt irányzott elő. Az elöljáró gondolkodik már a lehetséges megoldásokon, azon, hogy hol, hogyan tudnák a gyermekek az ételt a legjobb körülmények között elfogyasztani. A faluban a Pózna panzió jöhetne szóba ebédeltetés helyszínéül (ez az egyetlen vendéglátó egység a közelben), Bölönpatakon pedig az a szociális központ, melyet 2011-ben adtak át, épp azért, hogy a helybéli roma gyermekeket szolgálja. Ugyanakkor a bölöni iskolánál úgy tudják, ha egy cég kiszállítaná az ételt egyszer használatos dobozokban, azt a diákok (vagy óvodások) a helyszínen, vagyis az óvodában, az iskolában is elfogyaszthatnák.
Bárhogy is lesz, tény, hogy a bölöni önkormányzat – Erdővidéken legalábbis – elöl jár a szociális gondok enyhítését célzó intézkedések terén az említett, általuk kezdeményezett élelmezési programban való részvételükkel, újfent bizonyítva, hogy törődnek a lakosság gondjaival, és törekednek arra, hogy a felhalmozódó igényeknek eleget tegyenek.
Jó ideje, karöltve a Kovászna Megyei Vöröskereszttel, beteg vagy egyedülálló idős embereknek is meleg ebédet szállítanak ki – igaz, ellenérték fejében, de akkor is nagy szolgálatot téve nekik. Az ebéd szétosztását a Vöröskereszt alkalmazottja, Kisgyörgy Ibolya végzi, aki egyúttal – ha szükséges – segít az időseket ellátni, abban is, hogy gyógyszereiket kiválthassák, de akár a napi látogatás, állapotuk ellenőrzése, a pár hozzájuk intézett jó szó is már sokat számít. Mintegy hetven embert látogat rendszeresen, több mint húszan igényelték az ebédet. Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ügyes diákok népszerűsítik a mesterségeket
Jó népi mestereink vannak
Kedden a megyei könyvtár Gábor Áron-termében díjazták azokat a lelkes kis diákcsapatokat, akik novemberben beneveztek a Kovászna Megyei Művelődési Központ által meghirdetett Népi mesterségek vetélkedőjébe, és becsülettel kiállták a próbát.
– Még 2015-ben történt, hogy a Kovászna Megyei Művelődési Központ megnyert egy 80 ezer euró összértékű pályázatot a Norvég Alapnál népi mesterségek művelőinek felkutatására, munkásságuk dokumentálására. Nagy volt a központ munkatársainak meglepetése, mikor a becsült 250 mester helyett ezresre kerekedett a lista. A pénzből egy igényes honlapot is szerkesztettek, amelyen 43 népi mesterséget dokumentáltak, 300 mestert mutattak be, illetve 382 különböző eszköz leírását, fotóját is feltöltötték. Elkészült 10 kisfilm is, és továbbra is készül évente 2-3. Eme munka folytatását képezik a témával kapcsolatban szervezett további rendezvények is – foglalta össze a verseny előtörténetét Imreh-Marton István, a központ igazgatója.
Novemberben öt-nyolcadikos diákokat vonzottak-vontak be ebbe a vetélkedőbe, melynek célja, hogy a fiatalok megismerjék, népszerűsítsék, tovább éltessék a hagyományos mesterségeket és művelőiket. A verseny nagydíjának, a Depo cég által felajánlott 1000 eurós vásárlási utalványnak az elnyerésével a csapatok ugyanis falujuk egyik (vagy akár több) mestere műhelyének a felszerelését segítik elő.
Izzasztó munkát adtak a Kinda István néprajzkutatóból, Dimény-Haszmann Orsolya muzeológusból és Vargyasi Levente filmes szakemberből álló zsűrinek a lelkes kis csapatok, akik vállalták a négy próbát. Ugyanis sokféleképpen megmérettettek: fogalmazást kellett írniuk a mesterségről, 5 perces portréfilmet szerkeszteniük a mesterről, prezentációt egy bizonyos munkafázisról vagy egy termék elkészítéséről, és végül egy rendezvényt is kellett szervezniük, minél többeket bevonva, így növelvén a mesterség népszerűségét.
A zsűri elsősorban az eredetiséget értékelte: milyen mértékben használtak fel terepmunka során készített felvételeket, fényképeket, illetve hány embert vontak be a tevékenységekbe, mekkora hírverést csaptak azoknak. Természetesen a nyolcadikosokkal kicsit szigorúbbak voltak, mint az ötödikesekkel, mégis úgy esett, hogy az első díjat az utóbbiak szerezték meg, a kisbaconi Reszeltesek csapat a fődíj mellé még 3000 lej értékű reklámozási lehetőséget is nyert a bemutatott kovácsmesterség népszerűsítésére. A második helyezés a szövést és Csog Jolán szövőasszonyt ismertető erdőfülei Fülemüle csapat (VII–VIII.), amely ilyenformán értékes könyvcsomaggal gazdagítja iskoláját, harmadik a lemhényi Mi a kő (VII.), amely a kőfaragást és annak mesterét, Zsigmond Miklóst népszerűsítette. A dobogósok nyáron 5 napig a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban táborozhatnak és gazdagodhatnak tovább néprajzi ismeretekben. Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A teológiai intézet örök barátja
Lelkészcsaládban született, amely többször is lakóhely-változtatásra kényszerítette. Több iskolába járt, később börtönbe került, majd a teológiára felvételizett. Mezőségi lelkipásztorsága után került a teológiára, ahol a diákok kedvence lett. Dr. Kozma Zsolt nyugalmazott teológia professzorral beszélgettünk.
– Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára, amelybe a második világháború is beleszólt?
– Árpástón születtem 1935-ben. Édesapámnak ez volt az első parókusi állása, azelőtt segédlelkészként szolgált. Itt éltük meg a második bécsi döntést, amely ránk nézve az elején ijesztő volt. A környéken ugyanis a Maniu-gárdisták raboltak, pusztítottak. Kipárnáztuk az ablakokat, hogy ne tudjanak belőni, ha arra járnak. Ameddig bejöttek a magyarok, rettegésben éltünk, utána a felhőtlen öröm következett. Édesapám a templomtoronyból egy 22 évig őrzött összehajtogatott piros-fehér-zöld zászlót vett elő, lovas szekeret fogadott, és azzal mentünk Rettegre, hogy lássuk a Dés–Bethlen–Beszterce útvonalon érkező magyar katonákat. Nemsokára kezdtem az első osztályt egy Debrecenből áthelyezett tanítónővel, de a faluba Magyarországról helyeztek át jegyző házaspárt is, így mindjárt egy kis „magyar hangulat” uralkodott a helységben, ahol fele-fele arányban éltünk reformátusok és román görög katolikusok. A faluban különben mindig béke volt.
Emlékszem, édesapám a magyar államtól kapott 20 pár bakancsot, abból tízet a görög katolikus papnak adott, hogy az ossza szét a románok között.
– Közeledett a front 1944 őszén. Mit tett a család?
– Felpakoltunk és nyugat felé indultunk, de csak a Szilágyságig jutottunk el. Szilágypanitba kerültünk, ahol anyai nagyapám volt a lelkipásztor. 1944. október 17. volt az a tragikus nap, amikor az orosz csapatok egy szakasza a faluba érkezett. Édesanyám kiugrott hátul az ablakon, elöl benyomultak az oroszok, lövöldözni kezdtek a lakásban, és keresték a nőket. Az árpástói családunk – szüleim, testvéreim és a velünk érkezett apai nagymamám – kiment a rétre, egy szénaboglya alá menekült, csak másnap tért vissza. Akkor már nagytatám, aki szenvedélyes vadász is volt, meglőtte nagymamámat, aki súlyos tüdőbajban szenvedett, és saját magával is végzett: nem bírta elviselni azt, ami velük történt.
– Miként került a család Kolozsvárra?
– 1948-ban a tanügyi reform miatt a vallásoktatást megszüntették, édesapám a zilahi kollégiumban állás nélkül maradt. Viszont zenei képzettsége is volt, ezért kinevezték énektanárnak a tanítónőképzőbe. 1949-ben ért minket a sokk, hogy nem kérték fel a megüresedett gyakorlati teológiai tanszéki állásba, ezért 1950-ben a kolozsvári operához szerződött.
– Érettségi után sikeres felvételi helyett letartóztatás és börtön következett. Miért ítélték el?
– 1952 áprilisában rendszerellenes röpcédulákat szórtunk a városban. Még mindig szó szerint emlékszem a szövegre, amit akkor kezdetleges eszközökkel sokszorosítottunk: „Emberek, harcoljatok a vörös kutyák ellen, akik romba döntik családjaitokat, és elviszik a nép legjobb fiait”.
Nyáron a Bolyai Egyetem kémia szakára szerettem volna felvételizni, ezért otthon tanultam, társaim pedig augusztus 22-én újabb akcióra készültek. Egyik barátunk családjának illegális kommunista harcos tagja feljelentett, és társaimmal együtt engem is letartóztattak. Kolozsváron, két helyen voltam fogdában, összesen nyolc hónapig, utána kényszermunkatáborba vittek a Duna–Fekete-tenger-csatornához. Öt évre ítéltek, de két év után közkegyelemben részesültem.
– Miért felvételizett a teológiára?
– Vallásos környezetben, hívő emberek között nőttem fel, mindig jártam templomba. 1954 szeptemberében szabadultam, de a börtönben minden este imádkoztam. Egy magát ateistának mondó személlyel is – később kiderült, hogy hívő katolikus volt – sokat vitatkoztam, aki „legyőzött”, ezért akkor nagyon elkeseredtem, de megerősödtem. Szabadulásom után hazajöttem Kolozsvárra, édesapám tanácsára pedig a teológiai istentiszteletekre kezdtem járni. Megtetszett a környezet, a hangulat, a közösség. Ezért azt mondom: belső indíttatásból, de számos külső hatás következtében határoztam el, hogy teológus leszek.
– Hogyan vált egy kufferes pap kedveltté a Mezőségen?
– Telefonon érkezett a „felső értesítés” a püspökségre, hogy túl sok lelkészjellegű személy él Kolozsváron. Ezért Dávid Gyulának ki kellett helyeznie a segédlelkészeket falura. Megkérdezte tőlem, hova akarok menni, nekem azonban mindegy volt. A megüresedett Szárazajtára Magyarszovátról választották meg a lelkészt, így én kerültem a helyébe a Mezőségre. Karácsony után érkeztem meg az autóbusszal: leszálltam a bokáig érő sárba a kufferrel, s miután mindenki szétszéledt, a sötétben valaki rám kérdezett: maga a pap? A harangozó volt, aki bevitt a jéghideg parókiára, s ott maradtam. Néhány nap múlva megtartottam az újévi istentiszteletet. Ekkor már olyan hangok hallatszottak, hogy „nekünk nem kell kufferes pap”, „mi lelkipásztort akarunk választani”. Azt válaszoltam, hogy amúgy is csak addig vagyok ott, ameddig választanak. Elkezdtem a szolgálatot, közben családot látogattam, tanítottam a konfirmandusokat. Még a konfirmáció is Magyarszováton ért, utána viszont karácsonyig elvittek katonának. Kolozsvárra jöttem vissza, ám a presbiterek megkerestek Szovátról.
– A presbiterek azt szerették volna, hogy öt évig maradjon, végül 17 évig szolgált a gyülekezetben. Hogyan tudott érvényesülni egy városi fiú vidéken?
– A presbiterek valóban azt akarták, én azonban nem írtam alá az öt évre szóló szerződést. Ennek ellenére a gyülekezet megválasztott. Nehezen szoktam meg a falusi környezetet, a bokáig érő sarat. Öt évig villany sem volt, a 3000 lelkes községben három telefon működött. Lassan azonban belejöttem, s megtanultam, hogy ne csak köszönjek, hanem a kertben kapáló bácsit arról is kérdezzem meg, ellett-e a tehene. A több mint másfél évtized alatt kétszer javítottuk a parókiát, háromszor a templomot, 40 méteres kerítést és a dombon betonlépcsőt építettem. Közben folyamatosan tanultam, magiszteri tanfolyamra iratkoztam be. 1966-ban megnősültem: Kali Gyöngyvért, a backamadarasi lelkész lányát vettem el feleségül. Négy gyermekünk született.
– A magiszteri tanfolyam, majd a doktori cím jelentette a lépcsőfokot a tanári állás felé?
– Részben igen. 1949-ben alakult meg az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet, 25 évvel később pedig ünnepélyes keretek között 14-en tettük le a doktorátust, ekkor tíz díszdoktort is avattak. Mindez márciusban történt, októberben pedig már óraadó tanárként alkalmaztak. Szovátról ingáztam: kedden reggel öt órakor a buszra ültem, kedden és szerdán megtartottam az órákat, szerda délután pedig hazamentem. Eleinte a héber és görög nyelvet tanítottam, a kezdőknek pedig németet. Úgy próbáltam megoldani az óratartást, hogy a gyülekezetben egyszer sem kellett helyettesíteni a két év alatt.
– Hogyan került a gyakorlati teológiai tanszékre?
– Két év után versenyvizsgáztam, s beköltöztünk Kolozsvárra. Hat évig voltam lektor. Ezt követően történt az, amit sokan helytelenítettek. Megüresedett az egyik gyakorlati tanszék – édesapám, aki korábban már az egyetemre került, nyugdíjba ment –, Nagy Gyula püspök felhívatott, és azt mondta, engem nevez ki helyette. Hiába mondtam, hogy ószövetséges vagyok, mégis a gyakorlati teológiai tanszékre kerültem: liturgikát, pojmenikát, katekétikát adtam elő. Majd megbíztak az ószövetségi bibliaismerettel is.
– A mintegy három évtizednyi tanárság ideje alatt 2500 prédikációvázlata született, számos prédikációs kötete jelent meg. Melyik munkáját tartja a legjobbnak?
– A legjobbnak Jézus Krisztus példázatait tartom. Azon ritka könyvek közé tartozik, amelyeket nem megrendelésre írtam. Ugyanis számos kötet úgy jelent meg, hogy a benne levő tanulmányok megírására, az előadások megtartására felkértek. A leghasznosabbnak a Teológiai idegen szavak, kifejezések, szólások szótárát tartom. A legtöbb időt mégis a Református Szemle repertóriumával töltöttem, amely 18 449 címszót tartalmaz, majdnem egymillió nevet és több mint tízezer helységnevet. 2011-ben kezdtem el, és 2016-ra fejeztem be. Aprólékos és nehéz volt, de élveztem átnézni azt, hogy az elmúlt évszázadban kik miről és mit írtak.
– Külföldi tanulmányútra nem engedték, itthon alkotott. Egyesek szerint talán ezért is kerültek ki tollából jellegzetesen erdélyi magyar református munkák, írások. Nem tekint vissza minderre úgy, mint valami isteni gondviselésre?
– Részben magam, részben mások életére nézve is szoktam mondani: a hit főleg azt jelenti, hogy rábízom életemet Istenre a jelenben (jövőre néző hit), és csak másodsorban azt, hogy Isten engem megsegített eddig (múltra néző hit). Több olyan év telt el, amikor negatív élmények értek. Akkor nem tudtam, hogy ezek valamire jók. Nem volt olyan hitem, hogy azt mondjam: ezek majd valamire jók lesznek. Később jöttem rá arra – és ez nem a teljes hit –, hogy Isten ezeket felhasználja majd mások javára. Külön története van annak, miért nem mehettem külföldre. Nem az történt, hogy elhatároztam, Erdéllyel szeretnék foglalkozni, hanem rá voltam erre kényszerítve. A Makkai Sándor-évforduló után következett a Tavaszy Sándor-, majd Ravasz László- és Imre Lajos-évforduló. Mind tősgyökeres erdélyi teológusok voltak, akikkel foglalkozni kellett. Ráálltam a témákra: mindig azt néztem, hogy az egyetemes református egyházon belül milyen sajátosságai vannak az erdélyi reformátusságnak, illetve ez hogyan viszonyul a magyarországihoz. Azt vallottam, hogy mindaz, ami velünk történt itt Erdélyben, az határoz meg minket. Az összesítőket és repertóriumokat is azért készítettem, hogy világosabban lássam, kik voltunk és kik vagyunk, hogyan érkeztünk el a reformációi emlékévig.
– Tudatosan készült a nyugdíjas évekre?
– Édesapám mellett Tőkés István, Geréb Pál, Juhász István is sértetten ment nyugdíjba a teológiáról. Nem szerettem volna vákuumba kerülni és traumaként megélni a nyugdíjazást. Ezért erre lelkileg is felkészültem. És gyakorlatilag is: nyugdíjazásomat követő első naptól kezdve új témával foglalkoztam, a Zsidókhoz írt levéllel, amely a Magyarországon készülő kommentársorozat egyik része lesz. Tudtam, minden időmet igénybe fogja venni. Még a doktorjelöltekkel való további foglalkozást is visszautasítottam. A teológiáról való távozás a tudatos készülődés miatt nem viselt meg. Előtte játszottam a gondolattal, hogy milyen lesz az utolsó tanári gyűlés vagy az utolsó akadémiai istentisztelet, mit fogok mondani. Végül minden úgy történt, mintha nem is készülnék nyugdíjba: nem mondtam semmit, azt sem, hogy mit jelentett számomra a teológia, mint intézet.
– És mit jelentett?
– Amikor teológus voltam, a teológia második otthonom volt. Amikor magyarszováti lelkipásztorként készültem a doktorátusra, a teológia második otthonom volt. Amikor tanár voltam, a teológia második otthonom volt. Most, amikor nyugdíjas vagyok, a teológia a második otthonom. Szinte nem telik el olyan nap vagy hét, hogy ne lennék legalább a teológia könyvtárában. Remélem, a teológus ifjúság öreg barátja és a teológiai intézet örök barátja maradok. Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Több dudás egy csárdában
A román kormány új adóreformja megtizedeli a helyi önkormányzatok költségvetését. Ennek sok városban a helyi kulturális intézmények látják a kárát. Hargita megyében a színházak és táncegyüttesek kiadásainak kényszerű lefaragása hatékonyabb együttműködésre kényszeríti az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézményeket.
„Jobban össze kell hangolni a kulturális támogatási rendszert és a kulturális szolgáltatásokat Csíkszeredában” – jelentette ki Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere még szeptemberben a helyi FunFm rádióban, majd több megszólalásában is kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját. Októberi ülésén a csíkszeredai önkormányzat képviselőtestülete – a közalkalmazotti béremelés, valamint az adóreform miatt – mintegy 15 millió lejt vont el a helyi önkormányzat jövő évi költségvetéséből. Innen már egyenes út vezetett az önkormányzat által fenntartott Csíki Játékszín, a Csíki Székely Múzeum és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes átszervezéséhez. Ennek nyomán zűrzavar és pánikhelyzet alakult ki a csíkszeredai kulturális intézményekben. Az érintettek szerint ehhez a bizonytalan helyzethez nemcsak a gyors átszervezés, hanem a hiányos kommunikáció is hozzájárult. Mára már körvonalazódik a megoldás, egy dolog azonban bizonyos: jövőre kisebb költségvetésből, és összevont munkakörű, alacsonyabb számú személyzettel kell majd dolgozni.
Őrök és tárlatvezetők nélküli múzeum
Utánajártunk, hogy a különböző székely kulturális intézmények hogyan vészelik át a drasztikus forrásmegvonást.
A Csíki Székely Múzeum igazgatója, Gyarmati Zsolt az első, ezzel kapcsolatos értesülésekre reagálva úgy fogalmazott: „mi, menedzserek azzal szembesültünk, hogy nem volt egy minden részletre kiterjedő, alapos, nyugodt hangvételű megbeszélés.” Végül heteken keresztül, több szakaszban zajlott az egyeztetés, és a múzeum számára sikerült kompromisszumos megoldást találni. Megszűnt egy betöltetlen restaurátori állás, ugyanakkor leépítették az összes teremőrt és tárlatvezetőt, az ő foglalkoztatásukra már nem maradt lehetőség. A múzeumtól további két állást áthelyeztek a polgármesteri hivatalhoz, így jelenleg 23 alkalmazottal működik a Csíki Székely Múzeum. Tizenhárom termet használunk a Mikó-várban, ez nyárra húsz lesz. Egyelőre keressük a megoldást, hogy ezt a húsz termet ki és hogyan őrzi majd, ki fog tárlatot vezetni.
Valószínű, hogy muzeológus kollégáim, akiknek egyéb feladatuk lett volna, bevállalják ezt is” – magyarázza az igazgató nem túl rózsás helyzetüket. Gondjaikat az is növeli, hogy a jövő évi költségvetés ismeretében valószínűleg be kell zárniuk a Kossuth utcai galériát, amely a kortárs képzőművészeti megnyilvánulások központi tere volt a városban. Pénzszűke miatt megszűnnek a múzeum egyéb kulturális rendezvényei is, amelyek színesítették a kínálatot. Ezek közé tartozik a három filmfesztivál – a Tres Courts, Filmtettfeszt és a KineDok –, a táncház, elköltözik a társasjátékklub és valószínű, hogy a hétvégi gyerekfoglalkozás is. Ugyanakkor az eddig ingyenes Múzeumok Éjszakájára belépőt kell majd fizetni. Három kiadvány megjelentetését tervezték: az egyik a tizenharmadik éve rendszeresen kiadott, a múzeum alapfunkciójába találó Múzeumi Évkönyv, a másik Szabó András Napraforgók című, a 20. századi csíki művészetet bemutató könyve, valamint a várostörténeti konferencia kiadványa. Ezeket forráshiány miatt nem tudják megjelentetni. A tervezett kiállítások számát húszról ötre csökkentik. Látható lesz a Weöres 100, és egy, a ferences rendről szóló kiállítás, valamint két nagyobb: a Magyar Nemzeti Galériából hoznak egy Aba Novák Vilmos–Nagy Imre-tárlatot, továbbá lesz egy várostörténeti kiállítás. A Nagy Imre Galériában a művész születésének 125. évfordulója alkalmából egy jubileumi tárlat nyílik. Az ideihez képest a múzeum költségvetése egyharmaddal fog csökkenni.
Ragaszkodnak a színház autonómiájához
A csíkszeredai képviselő-testület októberi ülésén – amelyen az érintett három intézmény majdnem minden munkatársa jelen volt – olyan döntés is született, hogy a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalhoz került át a színház hangtechnikusa, aki egyben díszletmunkásként is tevékenykedett, illetve a szervező és az ügyintéző. Felszámolták a jegypénztárosi, a kellékes (aki heteken keresztül önkéntesként dolgozott tovább az intézménynél) és a súgó állását (az utóbbit más típusú szerződéssel foglalkoztatják a továbbiakban), illetve visszavette a város a Csíki Mozi működtetésére elkülönített öt állást is.
„Megpróbálok a tényekre reflektálni és szem előtt tartani a társulat perspektíváját különös tekintettel arra, hogy februártól nyugdíjköteles vagyok. Úgy szeretném itt hagyni a tizennyolc év alatt felépített színházunkat, hogy az fejlődni tudjon. A színházépítésben nincsenek befejezett folyamatok, mert mindig szükség van a megújulásra. Viszont arról beszélni kell, hogy ez mennyire függ össze a valós igényekkel” – hangsúlyozta Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója az átszervezéssel kapcsolatos kérdésünkre.
A színház jövő évi költségvetése kapcsán néhány hete elkezdődött egy beszélgetés a polgármesterrel, a tanácsosokkal és az alpolgármesterrel. Kiderült, a kormány által a művésztársadalomba bevezetett év eleji béremelés és az új adóreform miatt a színház kevesebb pénzből tud jövőre gazdálkodni. Az igazgató szerint a színház munkaközössége is nyíltan állt hozzá a párbeszédhez, hiszen nyilvánvalóvá vált, nem maradhat minden a régiben. „Nincs ellenállás: a színház és a színtársulat részéről nagyon rugalmas és nyitott, rákérdező, kooperatív magatartást tapasztalok. Ezt kellene összekötni azzal a döntéssorozattal, ami jó irányba vezetheti intézményünket” – magyarázza az igazgató, aki szerint a társulat gesztust tett azzal, hogy elfogadta, nem nőnek a bérek a megadott és lehetséges szintig. Cserébe azt szeretnék, hogy maradjon meg a barátságos és szeretetteljes környezet, amihez az elmúlt tizennyolc év során hozzászoktak. Ahhoz is ragaszkodnak, hogy maradjon meg az intézmény autonómiája, aminek igényét a társulat írásban fogalmazta meg az önkormányzat felé.
Nem szüntetnék meg a falusi kiszállásokat
Az 1998-ban elindított intézmény működését 65 személlyel tervezték, de eddig legtöbb 45 állás volt betöltve. A legutóbbi önkormányzati karcsúsítás után ez a szám 39-re csökkent, és ekkor már „kigyúlt a piros lámpa”, hiszen eddig is összevont munkakörökkel dolgoztak. „Ezt tovább karcsúsítani nem lehet, mert akkor az intézmény elveszti a repertoár-színházi jellegét – ez havi 15–16, évi 160 előadást jelent, 5–6 premiert. Az intézmény jellegére ezen a tájon feltétlenül szükség van” – érvel az igazgató.
A csíki színház vidéki tájprogramjában kezdetben a falusi önkormányzatok pótolták ki a jegybevételt, hogy ezzel ne okozzanak veszteséget a városnak, de a vidékjáró program felfutásával a megyei tanács is adott pénzt. Egyértelmű azonban, hogy a továbbiakban ennél több pénz kellene, hogy a kiszállások zavartalanul működjenek. Az elmúlt tizennyolc évben kiderült: falvakon is van érdeklődés a színház előadásaira, ezért számos helyen felújították a művelődési otthont.
Az igazgató jó ötletnek tartja, hogy városi szinten létrejön egy művelődésszervezői testület, és megnyílik a lehetősége az elektronikus jegyeladásnak. Azt mondja, fontos lenne Hargita megye másik két színtársulatával is jó együttműködést kialakítani. Parászka szerint ez a három színház különböző regionális identitásokat testesít meg, azaz három különböző arculattal rendelkezik. Másrészt a három intézmény összköltségvetése nem éri el egy átlagos romániai vidéki színház büdzséjét.
Példának hozta fel a temesvári színházat, amelynek évi 6,5 millió lej a költségvetése, a szatmárnémetinek pedig 7,5 millió. A három Hargita megyei színház ennél kevesebb pénzből sokkal több előadást visz színre.
A teátrumnak a tavalyi évadban 51 ezer nézője volt, mintegy 8200 bérletet adtak el, és 169 saját előadást tartottak, 44-et pedig fogadtak.
A tárgyalások nyomán a színház vezetősége az eredetileg igényelt 2,7 millió lejes szubvencióból lefaragott kétszázezer lejt, de 2,5 millió lej alá nem mennének, mert az már veszélyezteti a színház működését. Megfelelő önkormányzati támogatás nélkül a színház sorsa megpecsételődne: tavaly – pályázatokkal együtt – háromszáznyolcvanezer lej saját jövedelmük volt, és ezt az összeget szeretnék növelni hatszázötvenezer lejre.
A Csíki Játékszínt is érintő átszervezések miatt több színházi szakember és mintegy félezer, a színházért aggódó személy írta alá a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) közleményét. A dokumentumban azt nehezményezik, hogy a csíkszeredai önkormányzat átszervezi a kulturális intézményeket. Péter Beáta / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Régi magyar népszokás felelevenítése a Nagyváradi Művészeti Líceumban
Mivel a karácsony megünneplésének az iskolában is fontos szerepe van, ezért december 20-án, szerdán délelőtt kántálni indultak a Művészeti Líceum diákjai, osztályfőnökeik kíséretében.
Ezzel a tevékenységgel a karácsonyi ünnepekre kívántunk még inkább ráhangolódni. Az osztályfelelősök már két héttel a tevékenység megszervezése előtt egy sorshúzáson vettek részt, ahol eldőlt, hogy melyik osztály kihez megy énekelni. Ez a program minden magyar osztályt megmozgatott: ez a nap ünnepi hangulatban telt, a gyerekek örömmel énekeltek, szavaltak és karácsonyi történeteket osztottak meg egymással. A kántálás végén a gyerekek édességekkel és szaloncukrokkal ajándékozták meg egymást. Szerettünk volna egy szép, régi magyar hagyományt feleleveníteni, amikor is karácsony ünnepén – vagy akár az egész adventi időszakban – házról házra járva énekeltek a kántálók, de az énekekhez gyakran kapcsolódtak köszöntők, jókívánságok, rigmusok, az ünnephez kapcsolódó prózai szövegek is. Ehhez csak néhány hangszerre volt szükségünk, illetve arra, hogy közösen megtanuljunk néhány karácsonyi éneket és köszöntőt. Természetesen karácsonyi díszekben úszó osztálytermekben várta mindegyik osztály a kántálókat. Mi ezzel ajándékoztuk meg egymást: karácsony üzenetével, azzal, hogy ebben az időszakban a legfontosabb egymásra figyelni, szeretetet adni és kapni. erdon.ro

Angyaljárás Élesden
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, minként hosszú évek óta minden alkalommal, ebben az esztendőben is meglátogatott egy hátrányos helyzetben lévő közösséget a karácsonyi ünnepek előtt.
Ezúttal a Sebes-Körös völgyi Élesdre, a református egyház által alapított és fenntartott Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthonba látogatott, ahol Dénes István Lukács lelkipásztor, bihari esperes és az intézmény vezetője, Dénes Éva, valamint a huszonegy bentlakó kiskorú fogadta.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökét Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, a Magyar Polgári Egyesület vezetője kísérte el, aki röviden köszöntötte a gyermekeket és a jelenlévőket. Mint elmondta, Tőkés Lászlóval még püspöki szolgálata idején, hosszú évekkel ezelőtt honosították meg, hogy karácsonykor vagy az azt megelőző napokban ellátogatnak a szükségben lévőkhöz. Nagyon sok helyen voltak már az elmúlt években: hajléktalanoknál, romáknál, szórványban élő gyermekeknél, gyermek- és öregotthonokban, kicsi eldugott falvakban vagy éppen a nagyvárosi periférián. Ezeken a látogatásokon minden alkalommal karácsonyi köszöntőt mondanak és ajándékokat visznek a rászorulóknak.
Tőkés László a 130. zsoltár üzenetével – „Várom az Urat, várja az én lelkem” – köszöntötte a gyülekezetet. Röviden elmondta, mindnyájunk életében nagyon fontos, hogy várjuk a Szabadítót. Beszélt a gyermekeknek az 1989-es várakozásról, amikor Temesváron és később az egész országban várták és óhajtották a szabadságot, mindenki valami újra, valami szépre vágyott. Kis történelemórát is tartott a gyermekeknek, amikor elmondta, hogyan éltek a kommunizmusban az emberek, milyen diktatúrát kellett elszenvedni, mit jelentett a nélkülözés, a sötétség, a sorban állás az élelemért, milyen volt az akkori világ. De a kitartás, az imádság meghozta a gyümölcsét, és ebből a helyzetből is meg lehetett szabadulni. Így kell nekünk a mai korban is kitartani, imádkozni, mert akkor megszabadulhatunk gondjainktól, bajainktól, mint ahogy az itt lakó gyermekek is megszabadultak nehéz sorsuktól, és immáron más körülmények között élhetnek.
A rövid alkalmi beszéd után a bentlakók kérdésekkel halmozták el Tőkés Lászlót, kötetlen beszélgetéssé alakítva az áhítatot. A püspök mindenkivel elbeszélgetett, majd átadta ajándékait az otthonnak és a gyermekeknek, a több doboznyi gyümölcsöt és édességet. A gyermekek egy karácsonyi énekkel köszönték meg a látogatást, és azzal az ígérettel engedték el a püspököt, hogy még visszatér hozzájuk.
Nagyvárad, 2017. december 21.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája erdon.ro

Rossz hír: januártól fizetnünk kell a háziorvosunknak
Januártól már nem ingyenes a háziorvosi ellátás, mert az egészségbiztosító nem hosszabbította meg a szolgáltatásaik elszámolásáról szóló szerződéseket.
A rossz hírt a Háziorvosok Országos Társasága és a Háziorvosok Munkáltatói Szövetsége jelentette be szerda este egy közös közleményben. E szerint az ellátásért csak abban az esetben nem kell fizetni, ha a háziorvos hajlandó ingyen dolgozni, mert pénzt már nem kap a biztosítótól a munkájáért.
Ennek oka, hogy év végén lejár a háziorvosok és a megyei egészségbiztosító pénztárak közötti szerződés a szolgáltatásaik elszámolásáról, és ezt nem hosszabbították meg. A közlemény szerint a biztosítót, a kormányt és a parlamentet nem érdekli a mintegy 25 ezer romániai háziorvos sorsa.
A háziorvosok szerint ennek bizonyítéka, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében alig növelte a kormány a szolgáltatásaik elszámolására szánt pénzkeretet. Ez jelenleg az egészégbiztosítási alap 5,77 százaléka. Jövőre az arány a kért 10 százalék helyett csak 5,8 százalékra növekszik. maszol.ro

Dragnea: „Mi követelhetjük jogainkat, de másoknak itthon nem akarjuk megengedni ugyanezt?”
Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök szerint nincs semmi kivetnivaló a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megalapításáról szóló törvénytervezetben, amelyet szerdán fogadott el a képviselőház, első házként – írja az Agerpres hírügynökség.
Dragnea úgy véli, eltúlzottak a reakciók az ügy kapcsán, mint fogalmazott, „nagyon sok fát tesznek arra a tűzre, amelyet mindenki el akar oltani”.
A képviselőház elnöke szerint az a valós probléma, amely Ukrajnában állt elő, ahol az oktatási törvény módosításával jelentősen korlátozták a kisebbségek nyelvén való oktatást, és ez az intézkedés az ott élő, román nemzetiségű gyermekeket is érinti. Miért van az, hogy mi követelhetjük a jogainkat, de másoknak itthon nem akarjuk megengedni ugyanezt? – tette fel a kérdést Dragnea. Székelyhon.ro

Az EKE 125 éve népszerűsíti Háromszéket
Háromszék vármegye főispánja, Potsa József kezdeményezésére 125 évvel ezelőtt a vármegyeháza adott otthont az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) háromszéki osztálya megalakulásának. Az évforduló tiszteletére tegnap délután háromnyelvű emléktáblát lepleztek le a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár előterében.
Az EKE háromszéki szervezetét azzal a nemes céllal hozta létre a vármegye akkori főispánja, hogy általa megismertesse a megye értékeit, hogy azok bekerüljenek a turizmus országos vérkeringésébe, és így gazdasági fellendülést is hozzon a térségnek – vázolta köszöntőjében Dukrét Lajos. Az EKE háromszéki elnöke megjegyezte, hasonló céllal szervezték meg idén Rétyen az egyesület országos vendégtáborát, így 1300 vendégnek sikerült bemutatni megyénk majd minden értékét, látványosságát.
2017 a turizmus éve volt Háromszéken, a megyei önkormányzatnak pedig az a feladata, hogy támogassa az idegenforgalommal, vendéglátással foglalkozó vállalkozókat, cégeket, civil szervezeteket egyaránt, így nyilvánvaló volt, hogy a vándortábor ügye mellé állnak, s az így megkezdett partnerséget a következőkben is folytatják – vázolta Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke. Elmondta, ugyan az emléktábla leleplezését is a tábor idejére tervezték, ám „bürokratikus fennakadások” miatt csak most valósulhatott meg.
Az EKE háromszéki osztályának történetét Tóth Szabolcs Barnabás helytörténész elevenítette fel, aki erről megjelent tanulmányában az 1892 és 1945 közötti időszakot taglalja részletesen. Úgy fogalmazott, élmény 2017 végén olyan egyesületről beszélni, amely 125 éve jött létre és ma is él. Kovács Lehel, az EKE elnöke fontosnak tartja az emlékjelállítást, mint mondta, az egyesülettől sem áll távol a múltra való visszatekintés, „hisz csak ebből táplálkozva tudunk helyes, jó jövőt tervezni”. Ennek kapcsán kifejtette, októberben elindították az EKE virtuális múzeumát. 1902-ben Kolozsváron Mátyás király szülőházában az országos EKE berendezte és elindította az úgynevezett Kárpát-múzeumot, Erdély néprajzi, geológiai, turisztikai múzeumát, amelyet az államosítás alkalmával elvettek az egyesülettől. Gyűjteményének nagy része kolozsvári múzeumokban található, azóta sem leltározták fel. Az egykori gyűjtemény anyaga, illetve az eltelt éveké az ekemuzeum.ro oldalon virtuálisan végigkövethető – fűzte hozzá. A szűk körű rendezvény zárásaként az emléktáblát Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója leplezte le. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahány műhely, annyi szokás (Népi mesterségek vetélkedő)
A kisbaconi Reszeltesek csapat nyerte a Népi mesterségek vetélkedőt, amelyen a részt vevő kilenc település diákjai a legkülönfélébb ötletekkel, megoldásokkal rukkoltak elő a verseny négy szakaszában. A verseny célja az volt, hogy a diákok megismerjék a saját településükön élő népi mestereket, az általuk művelt mesterségeket, és lehetőségeik szerint népszerűsítsék azokat. A Kovászna Megyei Művelődési Központ pályázatának eredményhirdetését kedden tartották a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár Gábor Áron Termében.
Az első fordulóban a csapatoknak az általuk választott népi mesterség múltját kellett bemutatniuk egy leírásban, a második feladat egy rövidfilm elkészítése volt a mesterekről, a harmadik körben vetített képes bemutatót kellett beküldeniük, amelyben ismertetik az adott mesterség egy vagy több szakaszát. Az utolsó mozzanat egy rendezvény szervezése volt, amelyen a mesterséget kellett népszerűsíteni lehetőleg a mester jelenlétében. A díjkiosztón Kinda István néprajzkutató ismertette az elbírálás szempontjait, majd a kisfilmek bemutatása után a zsűri másik két tagjával – Haszmann Orsolya, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum vezetője és Vargyasi Levente filmes szakember – egyenként értékelték a csapatok munkáját. A kisbaconiak – Bedő Mátyás, Benedek Adrienn, Benedek Tamás János, Incze Gyopár, Kolcza Etele és Kosza Ottó, felkészítő tanár Kolcza Judit – plakátot készítettek, amelyet a falu több pontján függesztettek ki, segítségül hívtak nyugdíjas pedagógust, a helyi tiszteletes asszonyt, a Bodvaj Egyesületet, az Ifjúsági Keresztyén Egylet tagjait, iskolásokat, óvodásokat, a nőszövetséget, valamint az Erdővidék Térségi Televíziót az esemény dokumentálásához. A kovácsolást választó csapat a beszámolóban azt írja, hogy december 9-én nagy volt a sürgés-forgás a régi paplakon. „A fiúk beöltöztek kovácsnak, Ottó és Alpár illendően fogadta az érdeklődőket már a kapunál, kipróbálhatták erejüket azok, akik az üllőn szét tudtak kalapálni egy söröskupakot, vagy patkót tudtak dobálni Etele és Mátyás irányításával. A lányok székely ruhában fogadták a vendégeket. A gyerekek kézműveskedtek, a Bodvaj Egyesület tagjaival papírlovacskákat készítettek, színeztek. A terem egyik felében kiállítottuk az elmúlt évben összeállított, Népi mester(ség)ek tárháza című gyűjtőmunkánkat, Bakó László kovácsmester munkaeszközeit (reszelő, fogó, kalapács, bőrkötény), Baló Gyula kovácsmester kalapácsait, valamint egy olyan láncot, amit egy régi kisbaconi cigány kovács készített.” Az eseményen Baló Gyula kovácsmestert mézeskaláccsal ajándékozták meg.
Csog Jolán viseletkészítő és anyósa, Lídia néni elvarázsolta a hallgatóságot az erdőfülei egykori óvodában tartott törökbúzaesten – számoltak be a második helyezett Fülemüle csapat tagjai. „A régi óvoda épülete ismét megtelt élettel, sürgő-forgó diákok takarítottak, díszítettek, tüzet raktak. A régi, féltve őrzött szőttesek előkerültek, ki-ki elhozta dédije, nagymamája, édesanyja egy-egy féltett örökségét, emlékét. Az est legidősebb vendége a 82 éves Szőcs Sára Magdolna (Sári mámi) volt, aki elhozta a szövésre kapott okleveleit. A régen meszelt falakat színes szőttesek díszítették, ropogott a tűz, héjalt kukorica illata lengte be az óvoda termeit. Úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna az időben.” Csog Jolán szövőmester segítségével a jelenlévők kipróbálták a szövést, régi viseleteket mutattak be, fellépett a Dobó Néptánccsoport, és természetesen nem maradt el a hajalt főtt kukorica és a kalács sem. „Közel három hetet vett igénybe a készülődés. Felkerestük Zsigmond Miklós kőfaragót, és megkértük, jöjjön el hozzánk az iskolába, beszéljen a kőfaragás mesterségéről, mutassa be eszközeit, adjon nekünk, tanulóknak ízelítőt arról, hogyan is kell a követ alakítani, faragni, életet vinni egy élettelen tárgyba” – számolt be a harmadik díjas Mi a kő nevű lemhényi csapat. A Bem József Általános Iskolában tartott mesterségbemutatóra a falu elöljáróit is meghívták, szép számban voltak jelen érdeklődők, a tombolához pedig a helyi Kéknefelejcs Egyesület járult hozzá. Bemutatták a Zsigmond Miklós kőfaragóról készített kisfilmet, majd a mester mesélt életéről, mesterségéről.
A zsűri gratulált a nyerteseknek és a többi csapatnak: a szövést választó ozsdolai Gyémántoknak és a bardoci Szorgos kezeknek, a mézeskalácsos árkosi Árkostolónak, a zsindelykészítést tanulmányozó gelencei Zsendelyezőknek, a kovácsolást felgyűjtő Felsőcsernátoni Aranypatkóknak és a baróti Bőrhegedűnek. Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója elmondta, a helyi DEPO cég által fődíjként felajánlott 1000 euró értékű vásárlási utalványt az első díjas csapat a mesternek vagy mestereknek nyeri, eszközökkel támogathatják munkájukat, a pályáztató által a második díjasnak felajánlott háromezer lejt pedig népszerűsítő anyagok készítésére lehet fordítani. A harmadik helyezett csapat könyvcsomagot kapott, és minden résztvevőt megajándékoztak a szervezők a Népi mesterségek Háromszéken című könyvvel és trikóval.
A Népi mesterségek vetélkedője több volt megmérettetésnél, igazi mozgalommá alakult. A több mint félszáz versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak sikerült bevonniuk a települések lakóit, civil szervezeteit, és ami a legfőbb: azokra a népi mesterekre – és mesterségekre – irányították a figyelmet, akik közöttünk élnek, és gyakran közvetlen környezetükön kívül kevesen tudják, hogy munkájuk révén milyen értéket képviselnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jogsérelmekről az ENSZ-ben
Erdélyi civil szervezetek jóvoltából első alkalommal sikerült tematizálni a romániai magyarokkal szembeni jogsérelmeket az emberi jogi kötelezettségeket felülvizsgáló ENSZ-mechanizmuson belül.
A 2006-ban létrehozott Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ellenőrző mechanizmusa, amely 2018 januárjában harmadik alkalommal fog helyt adni Románia felülvizsgálatának, ezt megelőzően pedig a civil szféra képviselői is lehetőséget kaptak, hogy álláspontjaikat megosszák az adott állam emberi jogi helyzetéről. A felülvizsgálat folyamatába bekapcsolódva a kolozsvári székhelyű AGFI (Advocacy Group for Freedom of Identity/Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért) és a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) jogvédő szervezetek, valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közös konzorciumban együttműködve nyújtott be árnyékjelentést, amelyben többek között a közigazgatási törvény által szabályozott többnyelvűség alkalmazási hiányosságaira, a magyar oktatással kapcsolatos diszkriminációkra, valamint az erdélyi magyar közösség gyülekezési jogának és véleménynyilvánítási szabadságának ismételt megsértésére hívják fel az európai hatóság figyelmét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisebbségiek ünnepe
Két napja egy illusztris társaság előtt kénytelen voltam védelmembe venni a hatóságokat, mert idén a december 18-i nemzeti kisebbségek napja megünneplését még nem sikerült úgy megszervezni, ahogy azt mi, magyarok elképzeltük. Utánanéztem, Tulceán és Bukarestben voltak valamiféle vérszegény, kisebbnél kisebb kisebbségi megnyilvánulások, de itt, Szentgyörgyön semmi nyomát nem lehetett látni az újsütetű nemzeti ünnepnek.
Érdeklődő, alkalmi hallgatóimnak elmagyaráztam: ennek oka az lehet, hogy december 18-a ünnepnappá nyilvánítását, amit még szeptemberben megszavazott törvényhozásunk, a háromsebességes (lassú, még lassúbb és helyben topogó) Iohannis csak nemrég hirdette ki, és ezért nem volt idő grandiózus népünnepélyek megszervezésére. Ennek ellenére elnökünk most mégis üzent nekünk, mondván, az új ünnep elfogadása „egyértelműen mutatja, hogy a román állam elismeri, tiszteletben tartja, óvja és előtérbe helyezi a közös kulturális és vallási örökséget”. Milyen jó, hogy immár nekünk, magyaroknak is van ünnepünk, és így március 15-ét is ünnepelhetjük: december 18-án! – jelentettem ki lelkesen. A miniszterelnök – biztosan azért, hogy nagyon el ne higgyük magunkat, és ne zárjuk ki az ünnepségből a többségieket – arról értesített minket és többségi alattvalóit, hogy „a mai ünnep nemcsak a kisebbségeké, hanem mindannyiunké”. Így aztán joggal várhatja el, hogy mi is együtt ünnepeljünk a többséggel jövőben december elsején, mert mint üzente: „természetellenes lenne a centenáriumot a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni”.
A következő ilyen ünnepig még egy egész év van, így lehetséges még az is, hogy jövőre már munkaszüneti nap lesz december 18-a, és a szabadnapok számát tekintve – akár a gazdasági növekedés (dübörgő) ritmusával – Európa élvonalába fogunk tartozni. Hallgatóságom kiütköző izgalmát és élénk érdeklődését látva ezután rátértem a jövő évi események részletes ecsetelésére, mert az új jogszabály szerint az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást is nyújthatnak ahhoz. Így jövőre a kormánybiztosi hivatal gondoskodik, hogy itt, Sepsiszentgyörgyön is megfelelően meg lehessen ünnepelni a nemzeti kisebbségek napját. Nagy méretű katonai parádé csak Kolozsváron lesz, ahol a kisebbségek anyaországainak katonai alakulatai fognak felvonulni saját zászlóik alatt, hadügyminisztereik vezetésével. De Szentgyörgyön is lesz díszfelvonulás, ahol a december elsejeihez hasonló díszünnepségen a csíkszeredai hegyivadászok zenekara a Rákóczi-indulót, a Fel, fel, vitézek a csatára…, valamint a Kossuth Lajos azt üzente… kezdetű dalt fogja játszani. A várost piros-sárga-kék és piros-fehér-zöld, valamint kerekes (roma) zászlókkal díszítik fel, de lehet, hogy soron kívül még a székely zászló kitűzését is engedélyezni fogja a prefektus. Az eseményen magas rangú küldöttek vesznek részt, mivel Iohannis a marosvásárhelyi ünneplésen tartózkodik, ahol kétnyelvű utcanévtáblákat és néhány korrupcióval vádolt kormánypárti politikust leplez le, ezért nem tud itt lenni velünk együtt. Az ünnepségen megkoszorúzzák az Állomás negyedi, felújított Román katona szobrát, ugyanakkor leleplezik az Ismeretlen magyar katona szobrát is, aki kezét nyújtja román bajtársának. Az ünnepségek után a résztvevőket székelygulyással vendégelik meg, és tokaji borokat szolgálnak fel, amiről Orbán Viktor magyar miniszterelnök gondoskodik, aki a bor mellett üdvözletét is küldi. Az ígéretekhez híven a közszolgálati csatornákon a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket szólaltatnak meg, és román történészek bemutatják az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című könyvet, amit (nagy) vita követ. A német kisebbség érdemeinek értékelésében a Német királyok szerepe Nagy-Románia kialakításában lesz a téma. A műsor végén Iohannis jódlizni fog – felvételről. Az ünnep alkalmából tematikus műsorokat sugároz a Realitatea, az Antena 3, a B1 televízió, s RMDSZ-es és más kisebbségi politikusokkal készült interjúkat mutatnak be. Az Audiovizuális, valamint a Diszkriminációellenes Tanács kitüntetésben részesíti Rareş Bogdant és Radu Banciut, magyar- és más kisebbségbarát műsoraikat értékelve, amelyeket 2018-ban készítettek. Idáig értem el a jövő évi ünnepség ecsetelésében, amikor megszólalt egyik, addig háttérben tartózkodó hallgatóm, egy fehér köpenyes alak, akit a többiek doktor úrnak csúfoltak, és megparancsolta: fejezzem már be a szószátyárkodást, és ne politizáljak tovább. Ugyanakkor felszólította a hallgatóság tagjait: Napóleont, Mihály királyt, nagybányai vitéz Horthy Miklóst és a többeket, hogy sürgősen menjenek lakosztályaikba vizitre. Én még a szólásszabadságra hivatkozva egy ideig erőteljesen gesztikulálva vitatkoztam vele, mire megfenyegetett, hogy ha még sokat povedálok, reám húzatja a kényszerzubbonyt. Ezután beszólította a nővérkét, és kiadta az utasítást, hogy adjon be nekem egy adag nyugtatót. Kinéztem a Vigyorgó rácsos ablakán a park fölött a város felé, ahol akkor gyúltak ki a foghíjasra sikeredett karácsonyi díszkivilágítás fényei.
Majd lassan minden elsötétült a szemem előtt. Kuti János / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarok és románok a barikád egyazon oldalán
„Az 1989-es forradalom, a szabadságért folytatott harc nemcsak a románok, hanem a magyarok küzdelme is volt, mint ahogy a forradalom áldozatai között is egyaránt voltak magyarok és románok. 1989 a mi közös forradalmunk volt” – jelentette ki csütörtökön, a parlamentben elhangzott beszédében Novák Csaba Zoltán szenátor.
A politikus úgy vélte, az 1989-es forradalom is azt bizonyítja, hogy minden véleménykülönbség dacára, a történelem igazán fontos pillanataiban a románok és a magyarok a barikádok egyazon oldalán álltak. Ma, amikor sokan megpróbálják tagadni ezt a tényt, kijelenthetjük, hogy ma sokkal több közös célunk van, mint bármikor a történelemben.
Novák Csaba Zoltán arra is emlékeztetett, hogy a Romániában élő nemzeti kisebbségek kettős elnyomásban éltek: szenvedtek a súlyos szociális és gazdasági helyzet miatt, létüket azonban egy durva homogenizációs politika is veszélyeztette. Jelentős eredménynek nevezte, hogy több évtizedes hallgatás után ma valóban van szándék a ’89-es események tényleges feltárására, a felelősök felderítésére. Kitért arra is, hogy az RMDSZ az elsők között szorgalmazta az ország európai és euroatlanti integrációját.
A közelgő centenáriumra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben sem a különbözőségekre, hanem a közös célokra, tervekre kell összpontosítani. – Ma nem a kommunizmus ellen, hanem a szabadság, a jólét, a jogállamiság megerősítéséért, az európai nemzetek minél szorosabb együttlétéért küzdünk mindannyian – mondta.
– Ha most, 28 évvel a forradalom után feltesszük magunknak a kérdést, hogy honnan indultunk és hova jutottunk, látnunk kell, hogy veszélyek ma is vannak. A legnagyobb veszély ma a nacionalizmus, a populizmus, a demagógia, a demokrácia európai értékeivel szembeni szkepticizmus. Ezek a jelenségek ma számos formában jelentkeznek, és a jogállamiságot veszélyeztetik a térségben – figyelmeztetett.
„Ma közös felelősségünk, hogy eldöntsük, mihez kezdünk az 1989-ben megszerzett szabadsággal. Azt javasolom, hogy keressük az együttműködés lehetőségeit, különösen akkor, amikor ez a legnehezebb, amikor sokak lemondanának erről. Mert lehet, hogy egyesek nem értik az együttműködés fontosságát, de meggyőződésem, hogy évek, akár évtizedek múlva azt mondjuk, ez volt a helyes út, ez volt a helyes döntés. Akárcsak 1956-ban vagy 1989-ben” – hangsúlyozta Novák Csaba Zoltán. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)

A parlament befejezte az igazságszolgáltatás átszervezését
Megszavazta a parlament szenátusa csütörtökön az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag utolsó tervezetét is.
A képviselőházban múlt héten már elfogadott törvényeket várhatóan nem tudja egyhamar hatályba léptetni a szociálliberális kormánytöbbség, Klaus Johannis államfő ugyanis, aki ellenzi a módosításokat, egy alkalommal megtagadhatja kihirdetésüket. Még arra is számítani lehet, hogy az ellenzék alkotmányossági óvással próbálkozik.
A reformcsomag szerint egyebek mellett külön ügyészség vizsgálná a bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértéseket, a legfőbb ügyészség újonnan alakítandó részlegének élére azonban nem az államfő, hanem a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) választana főügyészt.
Az RMDSZ támogatását is élvező balközép kormány nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelezővé tenné, hogy az állam behajtsa az ügyészeken vagy bírákon azokat a kártérítéseket, amelyek kifizetésére – rosszindulatból vagy súlyos hanyagságból – helytelenül hozott döntéseik következtében kötelezték az államot.
Országszerte csaknem két hónapja rendszeresen tüntetnek az igazságügy átszervezése ellen az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a szociálliberális kormánytöbbség saját korrupt politikusai védelmében akarja megfélemlíteni és „politikai pórázra” kötni az igazságszolgáltatást. A módosításokat a bírák és ügyészek szakmai szervezetei sem támogatják, egyes bíróságok alkalmazottai pedig maguk is demonstrálni kezdtek.
A reform szükségességét a kormánytöbbség az „ügyészállami túlkapások” megfékezésének szükségességével, a korrupcióellenes ügyészek (DNA) állítólagos titkosszolgálati befolyásolásával indokolta.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint 27 év után végre megvalósul a vád és a védelem erőviszonyának egyensúlya a romániai tárgyalóteremben.
„Az ügyésznek és az ügyvédnek ugyanolyan eszközökkel, jogokkal és kötelezettségekkel kell rendelkezniük, és ezt az elvet a tárgyalóterem berendezésének is tükröznie kell, az ügyésznek nem a bíróval, hanem az ügyvéddel kell egy szinten helyet biztosítani. Ma ez sajnos nem így történik nagyon sok bíróságon, a kommunista rendszer egyik örökségeként az ügyész a bíró mellett foglal helyet. Ez sehol a világon nincs így” – idézte a frakcióvezetőt az RMDSZ hírlevele.
A szociálliberális koalíció nemcsak átszervezni akarja az igazságszolgáltatást, hanem elkezdte a büntető eljárásjog módosítását is, arra hivatkozva, hogy az állandósult „bilincscsörgetés” és a médiának már a bűnvádi eljárás elején kiteregetett ügyészségi „leleplezések” közepette ma már nem érvényesül az ártatlanság vélelme. MTI; Népújság (Marosvásárhely)

Könyv Arad két nagy tanáregyéniségéről
Szép elismerés, ha az utókor megemlékezik méltó elődeiről, akik valamit letettek a „közösség asztalára”.
A jelentős múltú Aradi Kölcsey Egyesület legújabb, szerdán este a Jelen Házban bemutatott „fecskés” könyvében (a sorozatot a jó pár esztendeje immár az örökkévalóságba vonult Pávai Gyula indította újra 1989 után) két jelentős aradi tanár-személyiség, Fischer Aladár és Gnandt János emléke előtt tisztelgett. Előbbit, személyesen – minthogy 1943-ban elhunyt –, ma már csak néhány, idős aradi ismerhette, tanítványként, vagy inkább az általa vezetett intézmény egyszerű kisdiákjaként, utóbbinak (2001-ben hunyt el) még szép számmal élnek egykori tanítványai, akik ma is felidézik a kivételes tanáregyéniség földrajz- vagy történelemóráit.
A Fischer Aladár és Gnandt János emlékezete (Kölcsey Egyesület, 2017) c. könyv bemutatója jó hangulatú „családi” eseménynek sikerült, bár kissé beárnyékolta, hogy a kötet ötletadója és szerkesztője, Réhon József tanár úr nem lehetett jelen.
A könyvbemutató-szerepkörét ketten vették át: Berecz Gábor (a Kölcsey vezetője) és Ujj János tanár, helytörténész. Előbbi az 1920-as évek aradi kulturális történéseinek, helyzetének képét vázolta fel, megemlékezve arról is, hogy nemrégiben Budapesten a Reménység szigetén az Aradi Kölcsey Egyesület „örökbe fogadta” Kuncz Aladár (aradi születésű) jelentős erdélyi írót.
Ujj János (némileg szokatlan módon) egy sport-párhuzamból kiindulva arról beszélt, hogy az aradi középiskolai oktatásban az idők során hány kiváló (különböző tantárgyakat oktató) aradi tanár működött, név szerint is felsorolva sokakat, és feltéve a (költői) kérdést: lehet-e sorrendet felállítani közöttük? A lényeg: az adott körülmények között, felelősségük tudatában mindenikük megpróbálta (ezt már magam teszem hozzá: a nemzet felelős napszámosaként) a maximumot teljesíteni.
Fischer Aladár (akit személyesen ma már csak pár, idős aradi ismerhetett) és Gnandt János, akinek még jócskán élnek egykori tanítványai – mindkettő jeles iskolaszervező volt – méltók arra, hogy bevonuljanak az aradi középiskolai oktatás pantheonjába.
A Kölcsey Egyesület mostani könyvével az első fontos lépés megtörtént.
Szólni kellene arról is, persze, bővebben, hogy a kötet egy Gnandt János által. Az aradi Királyi Főgimnázium története 1895/96–1918/19 c., valamint II. világháborús emlékiratait is tartalmazó (rendkívül érdekes) fejezetet is tartalmaz. Fontos adalékokat az aradi oktatás jó százéves múltjára vonatkozólag. Az érdeklődő olvasó számára a kötet rendelkezésre áll. Nyugati Jelen (Arad)

Johannis nem írta alá az oktatási törvény módosítását - mi lesz a katolikus iskola újraalapításával?
Klaus Johannis államfő csütörtökön visszaküldte megfontolásra a parlamentnek az oktatási kerettörvény két hete elfogadott módosítását, amely megteremtené a jogi feltételét annak, hogy a parlament törvénnyel alapítsa újra a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot.
A visszadobott törvénymódosítás – a marosvásárhelyi iskolaügy szempontjából fontos cikkely mellett – alapvetően a mezőgazdasági szakoktatás átszervezéséről szól. Az államfő ugyan nem a törvény általi iskolaalapítás lehetősége, hanem a törvénymódosítás más rendelkezései ellen emelt kifogást, de a parlamenti procedúra megismétlése a marosvásárhelyi iskolaügy rendezését is hátráltathatja. Az oktatási kerettörvény gyors kihirdetésének reményében csütörtökön a képviselőház már meg is szavazta a marosvásárhelyi felekezeti iskola újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, de az államfő fenti lépése kérdésessé teszi, hogy a meghurcolt iskola helyzetét rendező tervezetet ilyen körülmények között elfogadja a szenátus. Szabadság (Kolozsvár)

Vértanúság és aranygömb
Tange Kenzó Mária-katedrálisa Tokióban – monumentális belső tere a nyugati katedrálisok hangulatát idézi
A másfél hónapra kalibrált ünnepi csillogás, vásárlási láz amerikai mintára már Európában is a fekete péntekkel (black friday) veszi a kezdetét, és nyomokban tartalmaz csak elcsendesedést, bűnbánatot és adventi várakozást, mint szóját a tejcsokoládé.
1.
Az újabban „szerethető betontömbökkel” és páncélozott járművekkel biztosított, bőségben és kavalkádban egymással versengő vásárokban minden az ölünkbe csöppen, ha nem sajnáljuk rá a pénzt, ezért könnyen megfeledkezünk azokról a karácsony-környéki történetekről, amelyek a szenvedésről és mártíromságról szólnak. Pedig az ünnepkör tanulságosan van összerakva. Karácsony másodnapján István diakónus őskeresztény vértanúságára emlékezik az egyház, akit a csőcselék a hite miatt kövezett agyon. Jeruzsálemben az ő nevét viseli az István-kapu mind a mai napig. János apostolról, a szeretett tanítványról a rá következő napon szólnak a szentbeszédek. Egyedüliként az apostolok közül János nem volt ugyan mártír, de a majdani nagy megpróbáltatásokról az ő tollából értesülhetett az utókor. Ez A jelenések könyve. Aprószentek napjának nem csak az ártatlanul felkoncolt betlehemi gyermekek bármely kultúrában kapitális bűnnek számító esete adja a súlyát, de közvetlenül kapcsolódik hozzá a napkeleti bölcsek látogatása (Vízkereszt) után az üldöztetés elől Egyiptomba menekülő Szentcsalád képe is.
2.
Megválasztása óta Ferenc pápa többször hangoztatta abbéli meggyőződését, hogy a keresztényüldözések első évszázadaiban sem haltak meg annyian a hitükért, mint manapság. Nem véletlen, hogy az Olaszországban 2016 januárjában közzétett társadalmi célú hirdetés, amely a napjainkban zajló keresztényüldözésre kívánta felhívni a figyelmet, épp az ő gondolatával indult, melyet egy Úrangyala-imádság után a Szent Péter-téren egybegyűlteknek mondott: „Testvéreink vérüket áldozzák pusztán azért, mert keresztények.” Később egyik, a pápa lakhelyéül szolgáló vatikáni Szent Márta-házban tartott reggeli homíliájában, amelyet a katolikus sajtó nem rejtett véka alá, csak épp azok nem hallották meg, akiknek szánta, bővebben is kifejtette mondanivalóját: „Ami Szent István első vértanúval, aztán az aprószentekkel megtörtént, az ma is folytatódik megannyi keresztény halálával, akiket a Krisztusba vetett hitük miatt ölnek meg. Létezik ugyanis vérszomjas keresztényüldözés: például amikor vadállatok tépték szét a keresztényeket a nézőtéren helyet foglalók örömére, vagy amikor a szentmise után, a kivonuláskor felrobbantott bombával röpítették a levegőbe őket. Van azonban »fehér kesztyűs« üldöztetés is, mely a kultúra álarca mögé rejtőzik, és a társadalom egyik szegletébe szorítja vissza az embert, egészen odáig menően, hogy elveszik a munkáját, ha nem alkalmazkodik a törvényekhez, melyek a Teremtő Isten ellenébe mennek.” (Erre rezonál a 2006–2016 között Erdő Péter magyar bíboros által elnökölt Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának tavaly októberi, monacói gyűlésén megszövegezett állásfoglalása, amely Európát olyan kontinensnek látja, „ahol számos társadalmi és kulturális hatás nyomására a kereszténységet mindinkább perifériára szorítják hátrányos megkülönböztetés révén”.)
3.
A kultúra álarca: nagyon érdekes szókapcsolat. Karácsony táján érdemes elgondolkodni, vajon erről van-e szó, amikor a közterekről bírói ítélettel vagy civil nyomásra kitiltott betlehemekről hallunk, mivel azok sérthetik a más vallásúak vagy másként gondolkodók isten tudja, miféle érzékenységét egy olyan kontinensen, ahol a néhai Antall József magyar miniszterelnök sokat idézett bonmot-ja szerint „még az ateista is keresztény”? Erről van-e szó, amikor abszurdba hajló érveléssel II. János Pál pápa köztéri emlékművének megcsonkítására tesznek kísérletet, mondván: igen feltűnő azon a kereszt? Erről van-e szó, ha azért bélyegeznek „túlságosan vallásosnak” egy karácsonyi reklámot, mert annak a mottója „Christmas begins with Christ”? Erről van-e szó, ha média-hatóságok betilthatnak egy keresztények kivégzéséről szóló beszámolót, mivel azt „erőszak-keltőnek”, sőt „pornográfnak” minősítenek? És erről van-e szó, ha nyögvenyelős nyelvészkedéssel bizonygatják, hogy sérti a gendersemlegesség ideológiáját, ha Isten nevének említésekor egyes európai nyelvekben a hímnemű személyes névmást is ejteni kell? Szinte mindegy, melyik esetet melyik haladó társadalom gyöngyözte ki magából, elég annyi, hogy európai példákat citáltam a közelmúltból.
4.
Mielőtt megnéztem volna Martin Scorsese Némaság (Silence) című, ez év tavaszán bemutatott filmjét, bevallom: keveset tudtam a japán kereszténység megrázó történetéről. Jártam ugyan Tokióban Tange Kenzó csodálatos Szűz Mária-katedrálisában, amely rendkívül népszerű esketési helyszín a nyugatos menyegzőkért bolonduló japánok körében, múzeumi tárlóban láttam taposóképet, amely a Tokugava-sógunátus hírhedt, keresztényellenes rituális tárgya volt, sőt: ismertem a Mária-kannon, azaz a buddhista Madonna ábrázolásmódjának jelentéstartalmát is, összefüggéseiben azonban mégsem tudtam értelmezni a Japánban látottakat. Szégyen vagy sem, a sok vizuális inger egyszerűen elnyomta bennem a gondolkodó embert, a Némaság tehát olyan volt, mint egy megvilágosodás. Kartográfusok érezhettek hasonlót, amikor végre kiszínezhettek térképeiken a tenyérnyi ismeretlent. A monumentális alkotás cselekményéről nem ejtek szót, hozzáférhető már a különféle adtahordozókon, ínyenceknek viszont Endó Súszaku azonos című, magyarul is megjelent regényét, esetleg az 1972-ben Cannes-ban is bemutatott Némaságot (Chinmoku) ajánlom, amely Shinoda Maszahiró munkáját dicséri. Kis leleményességgel ez utóbbit is könnyen elérhetjük online, érdekes tanulmány lehet a két filmes látásmód összevetése. A lényeg azonban az, ami a történet vertikalitásából fakad: a szélsőséges környezetben megélt hit ereje, amely a folyamatos fenyegetettségnek és állandó életveszélynek való kitettség, a nyilvános vallásgyakorlás lehetetlensége, valamint a totális üldöztetés ellenére is képes évszázadokon át összetartani, megőrizni egy közösséget. Valami távoli, sejtelmes bizonyosság pisla fénye világít a mindennapi gyarlóság, reménytelenség és megalázottság sötétjében. Erős a párhuzam a közel-keleti kereszténység másfél évezreden át megélt, és napjainkban már a végkifejletéhez érkező tragédiájával. Noha Scorsese több évtizeden át dédelgette tervét, egyértelmű, hogy ez adja a Némaság filmes adaptációjának aktualitását.
5.
Az Open Doors (!) nevű keresztény emberi jogi szervezet kimutatásai szerint az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a kereszténységük miatt üldözöttek száma, ezzel párhuzamosan pedig megduplázódott a keresztény templomok ellen elkövetett támadások száma is. A holland civil szervezet a 2016-os adatok alapján mintegy 215 millióra teszi a hitük miatt üldözött vagy hátrányos megkülönböztetésben részesülő keresztények számát. A száraz statisztikáknak sokféle, a hétköznapi emberek száma is értelmezhető képlete jelent meg a sajtóban: minden öt, vallása miatt üldözött emberből négy keresztény, minden öt percben legalább egy keresztényt megölnek a hite miatt, minden tizenkettedik keresztény valamilyen diszkrimináció, üldöztetés vagy fizikai erőszak áldozata lesz a kereszténysége miatt. A helyzet súlyát jelzi, hogy a témában számos nemzetközi konferenciát szerveznek már évek óta, legutóbb például Budapesten (január és október), Genfben (március) és Washingtonban (május) került sor hasonlóra. Szakemberek az üldöztetés legfőbb okát a szélsőséges iszlám terjedésében látják, és úgy gondolják, hogy a közel-keleti válság legnagyobb vesztesei maguk a Krisztus-hívők, hiszen őket azokban az országokban is hátrányos megkülönböztetés vagy fizikai erőszak éri, ahol a hatóságok egyébként szigorúan lépnek fel a szélsőségekkel szemben. Ennek szomorú példái voltak a legerősebb és legnépesebb közel-keleti keresztény közösség, a nagyjából 10 milliós egyiptomi kopt ortodoxok templomai elleni virágvasárnapi merényletek, amelyek három hónapig tartó rendkívüli állapotot eredményeztek az országban. Ferenc pápa egyiptomi látogatását is ennek árnyékában sikerült tető alá hozni, az Al-Azhar nevű legfőbb egyiptomi szunnita központ pedig szokatlanul éles hangon szólalt meg a tragédia kapcsán. Henri Boulad, a tudós egyiptomi jezsuita páter a merényletek után alig pár órával tartott alexandriai szentbeszédében szinte dacosan reagált a történtekre: „A gyűlöletünket nem kapjátok meg! Szeretünk titeket!”
6.
Júniusban vetítette a magyar köztelevízió Övék a mennyek országa című dokumentum-sorozatának első, észak-iraki üldözött keresztényeket bemutató epizódját, amelynek létrejöttében Böjte Csaba ferences szerzetes tevékeny részt vállalt. Az egyiptomi kopt keresztényekről szóló fejezetet már a szeretet ünnepének közeledtével, advent harmadik vasárnapján tűzték műsorra, talán jelezve: karácsony elmúltával feltartóztathatatlanul közeledik a keresztáldozat, és nem telhet el úgy az ünnep, hogy nem gondolunk a szükséget szenvedő, másfélezer éven át kitartó, most mégis a szemünk láttára kipusztuló ősi keresztény közösségekre. Vajon hányan vesszük ma komolyan – akár egy ima erejéig – Boulad atya krisztusi szeretetben gyökerező, dacos fogadalmát, amely a modern kori mártíromság és a megbocsájtás erejébe vetett hit jelmondata egyaránt lehetne? És vajon mi, kényelmes európaiak, akik a vásári karácsonyok ragyogásában fürdőzünk heteken át, ugyan hány esztendeig volnánk képesek kitartani egy olyan környezetben, ahol az ádventnek mintha már sohasem akarna vége lenni? Laczkó-Vass Róbert / Szabadság (Kolozsvár)

Válasz Csoma Botondnak
Tisztelt képviselő úr, kedves Botond, „két jogász, három vélemény”, tartja a mondás. Tiszteletben tartom a véleményedet akkor is, ha messze nem osztom azt.
Igazságügyi „csomagként” híresült el a PSD-ALDE-RMDSZ által támogatott több jogszabályt módosító törvénytervezet-folyam, amely a Bírók és ügyészek jogállását (303/2004), a Legfelső Bírói Tanács működését (317/2004), a bíróságok szervezését szabályozó (304/2004) törvények mellett a Feddhetetlenségi Ügynökség szervezési és működési törvényét, valamint a Büntető Törvénykönyvet és a büntető eljárást (perrendtartást) érintette. Még egyik se jutott el a Hivatalos Közlönyben való megjelenésig, de már több olyan szöveg létezik, amely a Te és a képviselőtársaid szavazatával már átment a parlament két házán. Szerintem továbbra is megtaláljuk a módját annak, hogy folytassuk szakmai vitánkat, érveket és ellenérveket ütköztetve. Azért, hogy kizárjuk a tárgyi tévedéseket, egyelőre lefordítom/beidézem a bíróságok szervezését szabályozó törvény (2004 évi 304 sz.) módosításának általam kifogásolt szakaszát:
„A Legfelső Bírói és Semmitőszék (ICCJ) mellett működő ügyészségen létrejön és működik az igazságszolgáltatás keretén belül nyomozóhatóság, amelyik kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a bírók és ügyészek bűnüldözését illetően az általuk elkövetett bűncselekmények esetében, beleértve a katonai bíróságokon működő bírókat és ügyészeket, valamint a Legfelső Bírói Tanács (CSM) tagjait is.”
Románul a szöveg így hangzik: „În cadrul Parchetului de pe lângă Înalta Curte de Casație și Justiție se înființează și funcționează Secția pentru Investigarea infracțiunilor din justiție, care au competență exclusivă de a efectua urmărirea penală pentru infracțiunile săvârșite de judecători și procurori inclusiv judecătorii și procurorii militari și cei care au calitatea de membri CSM.”
Az előző irásomban megfogalmazott kérdésekhez hozzá tennék még néhányat, válaszodat várva:
Hogy van az, hogy szerinted és a törvénycsomagot támogató PSD-ALDE-RMDSZ szerint a javaslatok az emberi jogok kiterjesztését célozzák, mikor hiteles emberjogi szervezetek ellenzik a törvénycsomag elfogadását?
Hogy van az, hogy miközben a „csomag” támogatói európai uniós jogi normákat hoznak fel hivatkozási alapként, fontos EU-tagországok aggodalmukat fejezik ki a jogállam ellehetetlenítését illetően a „csomag” változatlan formában való elfogadásával kapcsolatban?
Hogy van az, hogy az amerikai nagykövetség egyenesen Oroszország befolyását emlegeti a „csomag” kapcsán?
Hogy van az, hogy a Legfelső Bírói Tanács (CSM), a Legfelső Ügyészség (PICCJ), a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT), magyarán az egész szakma ellenezte a „csomagot” úgy, ahogyan az ma kinéz, és ahogyan azt eddig megszavazták?
Hogy van az, hogy szerte az országban a jogászhallgatók az alkotmánnyal a kezükben tiltakoznak az egyetemek lépcsőin a „csomag” ellen?
Hogy van az, hogy bírók és ügyészek eddig példátlan módon szerte az országban nyíltan tiltakoznak a „csomag” ellen?
Kolozsváriként milyen érzés látni/hallani, amikor ezrek kiáltják a Főtéren, hogy az RMDSZ rossz oldalra állt a jogállam védelmének ügyében?
Kívánok neked, a Szabadság olvasóinak és minden kolozsvárinak boldog karácsonyt és újévet!
Barátsággal,
Eckstein-Kovács Péter Szabadság (Kolozsvár)

Domokos Gézára emlékeznek halálának tizedik évfordulóján
Az erdélyi magyar művelődésszervező, író és politikus halálának tizedik évfordulója alkalmából nyilvános megemlékezést szervez a Domokos Géza Egyesület és a Kriterion Alapítvány június 26-án Csíkszeredában, valamint 27-én magánjellegű megemlékezést Zágonban, olvasható az egyesület közleményében.
Domokos Géza vezetése alatt (1969–1990) a Kriterion Könyvkiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes és sikeres műhelyévé vált. Saját vallomása szerint a Kriterion sikerét egyaránt köszönhette szerzőinek, szerkesztőinek, terjesztőinek, olvasóinak, valamint az önkéntes történészekből, írókból, műfordítókból, kutatókból álló tanácsadói testületének. Elkötelezett híve volt a magyar és román kultúra egymásrautaltságának. A magyar mellett, a Kriterion román, német, szerbhorvát, ukrán, jiddis, szlovák, orosz, tatár és török nyelven jelentetett meg műveket.
A romániai rendszerváltást követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítójaként és elnökeként (1989–1993) vallotta, hogy a romániai magyarság nemzeti céljai elválaszthatatlanok az ország jogállam-, gazdasági reform-, illetve a demokráciát és jólétet megalapozó polgári erény-igénytől.
A 2011-ben alakult Domokos Géza Egyesület a köz szellemi gyarapodását célzó szakmai beszélgetések, diákképzések, fiatalok támogatása, teljesítmény-jutalmazások és a névadó hagyatékának ismertetése révén kívánja ápolni Domokos Géza emlékét, olvasható a közleményben. Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor rossz néven vette az Európai Néppárt bírálatát
Az RMDSZ nem érdemelte ki azt a bírálatot, amelyet az Európai Néppárt (EPP) elnökétől, Joseph Daultól kapott csütörtökön az igazságszolgáltatási reformok megszavazásáért – mondta az MTI-nek a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor arra a román médiában közzétett nyilatkozatra reagált, amelyben az EPP elnöke a jogállamiságot aláásó, az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásként értékelte a törvénycsomagot, és végül sajnálkozását fejezte ki, hogy annak megszavazásában az európai néppárti tagsággal rendelkező RMDSZ is segítette a szociálliberális kormánytöbbséget. Igazságügy: nem teszi ki az ablakba az RMDSZ az Európai Néppárttól kapott bírálatot Veszélyben van a romániai igazságszolgáltatás függetlensége az igazságügyi törvények módosítása miatt az Európai Néppárt (EPP) szerint, amely egyúttal elmarasztalta az RMDSZ-t a bukaresti kormánykoalíció kezdeményezéseinek támogatása miatt.
Az RMDSZ elnöke szerint az elfogadott korrekciókra szükség volt, azok nem csorbítják a korrupcióellenes harcot, és a kérdést nem szabad a jobb- és baloldal ideológiai szembenállása alapján kezelni.
Úgy értékelte: Daul állásfoglalása az EPP Romániában ellenzékben lévő tagszervezeteit – a Nemzeti Liberális Pártot és a Népi Mozgalom Pártot – hivatott támogatni.
Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy Daul belekeverte az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy korábban levélben tájékoztatta az EPP elnökét, miért támogatja az RMDSZ a törvénycsomagot.
Sajnálkozott, hogy Daulnak nem volt a kisebbségi jogokról is hasonló állásfoglalása, amikor a magyar közösséget érte támadás, jogait csorbították, vagy éppen az igazságszolgáltatás részéről érte súlyos támadás a tulajdonjogot.
Kelemen Hunor kifejtette: sokan haragszanak az RMDSZ-re, amiért támogatta, hogy a korkedvezménnyel nyugállományba vonult, majd visszafoglalkoztatott bírák és ügyészek ne kaphassanak egyszerre fizetést és speciális nyugdíjat is, vagy azért, mert az új jogszabályok lehetővé tennék a bírák és ügyészek felelősségre vonását, ha egy-egy hibás döntésükért az Emberi Jogok Európai Bírsága kártérítésre kötelezi a román államot.
Kelemen Hunor jelezte: az RMDSZ támogatása az igazságszolgáltatás átszervezésének szólt, a büntető törvénykönyv és büntető eljárás módosítását célzó kormánypárti javaslatokkal kapcsolatban azonban „óriási fenntartásaik” vannak. A szenátus csütörtökön szavazta meg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács működését szabályozó törvény módosítását, és ezzel lezárult az igazságszolgáltatás átszervezését célzó törvénycsomag parlamenti elfogadása.
A reform szükségességét a kormánytöbbség az „ügyészállami túlkapások” megfékezésének szükségességével, a korrupcióellenes ügyészek (DNA) állítólagos titkosszolgálati befolyásolásával indokolta.
Romániában csaknem két hónapja rendszeresen tüntetnek az igazságügy átszervezése ellen az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a szociálliberális kormánytöbbség saját korrupt politikusai védelmében akarja megfélemlíteni és „politikai pórázra” kötni az igazságszolgáltatást.
Az EPP elnöke pénteken kiadott nyilatkozatában úgy vélekedett: az igazságszolgáltatás feletti ellenőrzés fokozásával a szocialisták erősítik ugyan hatalmukat, de gyengítik Romániát, a bíróságok gyengítése pedig a korrupciónak kedvez és a szegénység terjedéséhez vezet. MTI; Krónika (Kolozsvár)