„Okos az arca, mint egy kovácsnak”
Népi mesterségek diákszemmel
A Kovászna Megyei Művelődési Központ által meghirdetett Népi mesterségek vetélkedőjébe kapcsolódott be az a hattagú, baróti diákcsapat, mely – a versenykiírás egyik feladataként – a múlt héten a kovácsmesterségről tartott bemutatót Erdővidék Múzeumában. Szépszámú közönség előtt beszéltek az ókorban is ismert szakmáról és annak egyik jeles erdővidéki képviselőjéről, az olaszteleki Nagy Györgyről.
Moroianu Anna, Mojsza Panna, Kovács Dorottya, Egyed-Kese Erika, Szász Mónika és Tordai Ákos – mindnyájan a baróti Gaál Mózes-iskola VII. osztályos tanulói – meglátogatták a (már) messze földön híres olaszteleki kovácsmestert, róla és műhelyéről rövidfilmet is készítettek, melyet lelkesedéssel mutattak be a nézőknek.
Elmondták róla, hogy munkáit – jelesen egyik ajtópántját – már nemzetközi kovácsversenyen is díjazták, és hogy a manapság inkább díszkovácsolással foglakozó mester szabad kezűleg, saját ötleteit megvalósítva alakítja üllőjén a tárgyakat, szebbnél szebbeket. Közülük néhányat a helyszínen is bemutattak.
„Figyelmesen dolgozik” – állapították meg róla, és az sem kerülte el a gyermekek figyelmét, hogy munka közben a mester néha az üllő mellé ütött, ami felkeltette kíváncsiságukat.
– Az anyagon néha fordítani is kell, ám ilyenkor jobb mellé ütni, mint megállni, és aztán ismét felemelni a kalapácsot – hangzott a válasz.
Bemutatták a kovácsok öltözetét, szerszámait, megtudhattuk tőlük azt is, hogy a kovácsüllő súlya jócskán meghaladja a mázsát, és hogy Nagy György kovácsoltvasból készült, régi tárgyakat bemutató gyűjteményében még egy hajvágógép is található.
„A népmeséinkben, mondókáinkban, de irodalmunkban és a művészetekben is mindig jelen voltak a kovácsok” – hangsúlyozták a fiatal előadók, büszkén jelentve ki azt is, hogy bizony, e mesterség gyakorlóit a történelem folyamán is mindig a bölcs emberek soraiban tartották számon, nem véletlen, hogy mondás is fennmaradt róluk: „Okos arca van, mint egy kovácsnak”.
Beszéltek még a fém megmunkálásának magyarországi kezdeteiről, de mitológiai alakokról is: Héphaisztoszról, a kovácsmesterség istenéről, vagy Ptah-ról, akit a kézművesek isteneként tiszteltek a régi egyiptomiak.
A baróti Bőrhegedű csapat – ahogy magukat elnevezték – nem titkolt vágya az, hogy dobogós helyezést érjen el a vetélkedőn. A vonzó díjak közül pedig leginkább annak örvendenének, amelyik helyet biztosítana számukra a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban jövőben megrendezendő népi mesterségek táborba. Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

RMDSZ-állásfoglalás: jogállamot akarunk, nem ügyészállamot!
Az RMDSZ is megszavazta hétfőn a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását. Az erről kiadott állásfoglalásuk szerint a módosítások nem akadályozzák a korrupcióellenes harcot, és mind a bírók, mind az ügyészek esetében a politikai függetlenséget erősítik.
Mint ismert, a hétfőn megszavazott módosítás értelmében a törvény többé már nem rögzíti, hogy az ügyészek függetlenként fejtik ki a tevékenységüket. Emellett hierarchikus ellenőrzés alá helyezi őket, másfelől nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelezővé tenné, hogy az állam kártérítési eljárást indítson azon ügyészek vagy bírák ellen, akik „rosszindulatból, vagy súlyos hanyagságból” hoznak helytelen döntéseket.
„Nem akarunk ügyészállamot, a jogállamban hiszünk, ennek erősítéséért szavaztuk meg ma a parlamentben a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását. Minden állampolgár érdeke az, hogy megvalósuljon a hatalmi ágak valós szétválasztása. Szükség van erre a törvényre – ez a jogállam működésének egyik garanciája” – indokolta meg hétfő esti állásfoglalásában az RMDSZ, hogy miért támogatta a módosításokat.
A közlemény szerint még az államelnök sem szólhat bele a bírák és az ügyészek kinevezésének folyamatába. Állásfoglalásában az RMDSZ leszögezi: a megszavazott módosítás nemhogy politikai kontroll alá vonja, hanem ellenkezőleg, függetleníti az igazságszolgáltatást. Emlékeztetnek, hogy a bírák és ügyészek kinevezése kizárólag szakmai alapon történik, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) kinevezésére. Az államelnök szerepe formális lett, a politikum nem szólhat egyáltalán bele ebbe.
„Támogatjuk a korrupcióellenes harcot”
„Támogatjuk a korrupcióellenes harcot, ez a törvény pedig semmilyen mértékben nem korlátozza ezt az erőfeszítést. Sőt egyértelmű, mindenkire egyformán érvényes szabályozás született ma: a bírák és ügyészek karrierjének valós szétválasztását szavaztuk meg” – fogalmaz a közlemény.
Állásfoglalásában az RMDSZ emlékeztet: az ügyészek és a bírák egymástól függetlenek kell hogy legyenek, nem szólhatnak bele egymás tevékenységébe. Ez jelen pillanatban nincs így Romániában, ezért van szükség az igazságszolgáltatást működtető törvények módosítására. Egy működő jogállamban különbség van az ügyészek és a bírák függetlenségi mértéke között, hiszen az ügyészek sehol nem a bírói hatalom részei – fogalmaz a közlemény.
„Aki hibázik, legyen felelőssége is! Ha bizonyítottan egy bíró vagy az ügyész mulasztásából, rosszhiszeműségéből adódóan egy romániai jogalany kárt szenved, az ügyben eljáró ügyészt vagy bírót felelősségre kell vonnia az államnak. Eddig az államnak nem volt kötelessége ezt megtenni, ezért nem alkalmazta. A károsult fél anyagi kárpótlásért az államhoz fordulhat, ezt követően az állam a pénzügyminisztériumon keresztül behajtja a jogalany kárát. Mindez bírósági eljáráson keresztül történik” – részletezi az állásfoglalás.
Kiiktatják a titkosszolgálatokat
Az RMDSZ javaslatára a bíráknak és ügyészeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy nem dolgoztak és nem dolgoznak együtt a titkosszolgálatokkal. A hétfőn elfogadott módosítás ugyanakkor 5-től 10 évig terjedő börtönbüntetést ró ki azokra a titkosszolgálatokban dolgozó személyekre, akik megkörnyékezik, és befolyásolni próbálják a bírákat és ügyészeket.
Továbbá bevezeti: bármilyen együttműködési megállapodás, határozat, amelyet a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) vagy egy titkosszolgálat ír alá az igazságszolgáltatásért felelős intézményekkel, közérdekű információnak számít, nyilvánosságra kell hozni. Ez azért fontos, hogy ne lehessen ezeket az információkat titkosítani, mint eddig.
A jobb szakmai felkészülés érdekében a bírói és ügyészi képzést 2 évről 4 évre emelik, egy év gyakornokság helyett kettő lesz. A négyéves bírói és ügyészi képzés alatt, egy éves elméleti képzés után, félévente más-más jogi szakma területén kell gyakornokoskodni – zárul az RMDSZ állásfoglalása. maszol.ro

Megszavazták: erdélyi magyar gyermekek is kapnak életkezdési támogatást Magyarországtól
Kiterjesztette a magyar országgyűlés az életkezdési támogatást és a Start-számla nyitásának lehetőségét a külföldön élő magyar gyermekekre is.
A fiatalok életkezdési támogatásának kiterjesztésével kapcsolatos törvénymódosítást kedden fogadta el a parlament 177 igen szavazattal.
A törvény hatálya kibővült a 2017. június 30. után született, nem Magyarország területén élő, magyar anyakönyvvel rendelkező, magyar állampolgárságú gyermekekre, valamint a kettős állampolgárságot el nem ismerő országokban – Szlovákiában és Ukrajnában – élő, magyar igazolvánnyal rendelkező gyermekekre. Azok a határon túli magyar gyermekek, akik 2017. június 30. előtt születtek, nem jogosultak a „kelengyepénzre”.
Új nevet kap a kincstári letéti Start-számla: életkezdési letéti számlának hívják ezentúl. Továbbra is erre a számlára kerül át a 42 500 forintos (626,8750 lej a BNR keddi árfolyama szerint) életkezdési támogatás.
Az új jogosultak két módon igényelhetik a letéti számla megnyitását: az anyasági támogatást megállapításakor az államkincstár nyitja meg, amennyiben a külföldi szülő az anyasági támogatás megállapítása iránti kérelemben ehhez hozzájárul, illetve lehetőség van a számla megnyitására a külképviseleteken vagy a kincstár ügyfélszolgálatain.
A számlán elhelyezett összeget – egészen a gyermek nagykorúságáig – a magyar kincstár évenként növeli az előző évi, hivatalosan közzétett éves átlagos fogyasztói árindex mértékével megegyező támogatással. Az így felhalmozott megtakarítást a 18. életévét betöltött gyermek veheti fel és azt jogszabályban meghatározott célokra – többek között tanulmányokra, lakhatásra, pályakezdésre, gyermekvállalásra – fordíthatja.
A fiatal felnőttek 23. éves korukig kérhetik az életkezdési letéti számlán lévő összeg kifizetését. Ha ez nem történik meg, akkor az összeg az államhoz kerül. maszol.ro

A titok – első alkalommal állít ki erdélyi alkotó főhelyen a Műcsarnokban
A titok címmel látható a Műcsarnokban Jakobovits Miklós (1936–2012) nagyváradi képzőművész retrospektív kiállítása. A 120 műből álló tárlat felöleli Jakobovits valamennyi alkotói periódusát, átfogó képet adva a nagy és változatos életműről.
A kortárs művészet reprezentatív kiállítóhelyének számító budapesti intézmény két központi termében helyet kaptak az örmény származású, Kolozsváron született festőművész hatvanas-hetvenes években készült, a goyai jegyeket viselő, fellinis hangulatú, a metaforikus, csendes lázadás jegyében fogant narratív, grotesz munkái éppúgy, mint absztrakt, monokróm alkotásai. Ez utóbbiak a nyolcvanas években születtek, azt követően, hogy Jakobovits Miklósnak sikerült eljutnia Spanyolországba, az ottani múzeumokban testközelből ismerkedve meg a kortárs ibériai képzőművészet nagyjainak munkáival. Elsősorban az informer művészet művelői, közülük is Antoni Tapies gyakorolt nagy hatást rá.
Fiatalabb pályatársa és barátja, a kiállítás kurátora, Újvárossy László szerint akkoriban kapott művészi hitvallásában hangsúlyos szerepet a „két színfoltnak is van szentsége” gondolat. A tárlatból nem hiányoznak a művész kétezres években készült, vegyes technikájú, a kísérletezés, az interdiszciplinaritás jegyeit viselő munkái sem, az úgynevezett rozsdaképek. Ezek az emberi élet törékenységének, az elmúlásnak metafórikus kifejezései.
A Munkácsy Mihály-díjas Jakobovits Miklós sokoldalú, aktív személyiség volt, nem csak képzőművész, hanem művészetszervező, művészeti író és közéleti ember is. A Körösvidéki Múzeum munkatársaként, Coriolan Hora-val egyetemben fontos szerepe volt az intézmény képzőművészeti részlegének gyarapításában. A nagyváradi bazilikában található Egyházművészeti Barokk Képtár egyik létrehozója, az Erdélyi Művészeti Központ megálmodója, a Barabás Miklós Céh elnöke volt. 2004-től tagja volt a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozatának.
Jakobovits Miklós az első olyan, nem csupán erdélyi származású, de élete végéig szülőföldjén alkotó képzőművész, akinek életművét ilyen léptékű tárlat keretében mutatják be a Műcsarnokban. A cím, A titok, a műalkotás megszületésének megfoghatatlan, szinte misztikus voltára utal, ami Jakabovits Miklóst főleg pályája kései szakaszában nagyon foglalkoztatta. A titok a nagyszabású, Egy/Kor – Különutak és kivonulás a konszolidáció idején címet viselő kiállításegyüttes része. Ez a művész helyzetét, az alkotók egzisztenciális tereit, a kívülállás és az ellenállás egyedi formáit vizsgálja a Rákosi-, a Kádár- és a Ceaușescu rendszerben, 11 alkotó életművén keresztül, akik közül a legismertebb Karátson Gábor. A kiállítás január 28-ig látható. Pengő Zoltán / maszol.ro

Nem hívatlanul érkeztek! – megvédte a vendégünneplők becsületét
A kézdivásárhelyi Vișan Viorel, a helyi ortodox egyház szóvivője pontosítani kívánta a Helyi Fejlesztési Egyesület sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentéseket a céhes városban megrendezett december 1-ei ünnepség kapcsán.
Viorel elutasította azt az állítást, miszerint a más városból érkező ünneplők hívatlan vendégek lettek volna, igenis a helyi ortodox egyház meghívására érkeztek Kézdivásárhelyre, hogy részt vegyenek a templomi ceremónián, és ahogy azt illik, a Vadrózsák vendéglőben ebédeltették meg őket.
Az ortodox egyház szóvivője szerint nem állja helyét az egyesületi tagok azon állítása sem, hogy „az ezer román zászló szétosztását beharangozó akció nem valósult meg, a zászlókat a hívatlan vendégek elvitték magukkal”. A Mihai Tîrnoveanu brassói orvos Nemzet Útja Egyesület által adományozott zászlók egy részét még elsején kiosztották, míg a maradék a helyi ortodox templomban van, és ki fogják osztani a szomszédos parókiáknak, hogy a híveket megajándékozhassák.
Vișan jelezte, vendéglátóként kötelességének érezte megvédeni a meghívottak becsületét, mert a sajtótájékoztatón elhangzottak alapján hívatlan és komolytalan hőbörgőknek lettek feltüntetve, ami korántsem igaz. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Panaszlevél az államelnöki hivatalnak a katolikus iskola alapítása kapcsán
A marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium közösségének képviselői levélben fordultak Románia államelnöki hivatalához, amelyben megdöbbenésüket fejezik ki az RMDSZ kezdeményezte és a parlament mindkét háza által elfogadott tanügyi törvénymódosítással kapcsolatban. Szerintük indokolatlan még egy kisebbségi iskola létrehozása, és nem férne el két tanintézet ugyanabban az ingatlanban.
December 4-én mindkét ház elfogadta az RMDSZ módosító javaslatát, miszerint ezután törvénnyel is létre lehet hozni kisebbségi oktatási intézményeket az országban.
A jogszabály-módosításra azért volt szükség, hogy jogalapot teremthessen arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát. Ezután következik annak a törvénytervezetnek a tárgyalása és elfogadása, amely kimondja a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítását.
Az Unirea Főgimnázium közösségének képviselői a Románia államelnöki hivatalának címzett levelükben kifejtik, az Unirea Főgimnázium tehetetlenül nézte végig a törvénymódosító javaslatot és annak elfogadását, és megdöbbenve vették tudomásul, hogy a módosítás indoklása nem tartalmaz semmiféle magyarázatot a tanügyi törvény 45. cikkelyének 2.1 bekezdésére vonatkozóan a nemzeti kisebbségek iskoláinak létrehozásával kapcsolatban, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálódásai, illetve a folyamatban lévő bírósági perek ellenére.
Szerintük 2004 óta, azaz amióta az ingatlant visszakapta a római katolikus egyház, bizonytalanságban él az unireás közösség, és 2015-ben nemzeti szegregáció és visszaélésszerű átvétel útján valósult meg az iskolaalapítás anélkül, hogy az Unirea Főgimnázium ebbe beleegyezett volna.
Arra is kitérnek, hogy az unireás közösség jogi lépései a törvénytelenül és visszaélésszerűen megalapított Római Katolikus Teológiai Gimnázium megszüntetését eredményezték, és így az iskola átkerült a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnáziumba.
Az oktatási törvény módosítása közvetlenül érinti a Maros, Hargita és Kovászna megyei román közösségeket, továbbá nem nyújt semmilyen korrekciós vagy védintézkedést az új kisebbségi oktatási intézmények létrehozásával érintett tanügyi egységek számára. A nemzeti kisebbségek tanintézeteinek létrehozásáról szóló 45. cikkelyének 2.1 bekezdése nem ad magyarázatot az ilyen egységek anyagi alapjára és helyiségeire. A Mihai Viteazul utca 15–17. szám alatti tanintézet nem biztosítaná a szükséges helyet két iskolaegységhez, amelyeknek több mint 1300 diákja van – olvasható a szülők levelében.
Azt is szóvá teszik benne, hogy jelenleg Maros megyében számos kisebbségi osztály működik az iskolákban alacsony átmenési arány és magas iskolaelhagyási mutatók mellett.
Úgy vélik, a törvény túl sok kisebbségi tanintézet létrejöttéhez vezetne.
Továbbá azt is szóvá teszik, hogy a teológiai szakirányú osztályok létrehozását nem indokolja a katolikus iskolai osztályok hiánya, figyelembe véve, hogy az utolsó népszámlálás adatai szerint három százalék volt a katolikus diákok aránya (a szülők állítása ellenére a 2011-es népszámlálási adatok arról tanúskodnak, hogy Maros megye 550 846 lakosa közül 48 530 vallotta magát római katolikusnak, ami a lakosság 8,8 százalékát jelenti. Országos szinten pedig az ortodoxok után a római katolikus felekezetűek vannak a legtöbben – szerk. megj.).
Az Unirea Főgimnázium képviselői remélik, hogy nem válnak a törvény áldozataivá, és korrekciós intézkedéseket vezetnek be a főgimnáziumért, és mint írják, nem fogják őket elszigetelni és elfelejteni Románia szívében. A levelet Marius Pascan, Maros megye volt prefektusa is megosztotta kedden Facebook-oldalán, bár egyelőre nem reagáltak rá túl sokan. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Magyarországi önkormányzatok is támogatják a templomépítést
Egymillió forinttal támogatja a magyarországi Baja város a Bözödújfaluért Egyesület templomépítési szándékát. A támogatás ékes bizonyítéka annak, hogy Baja és Erdőszentgyörgy 2002-ben kötött testvértelepülési szerződésének kézzelfogható hozadéka is van.
Fercsák Róbert, Baja város polgármestere és a város önkormányzata jóvoltából az adomány a napokban érkezett meg az egyesület számlájára – tájékoztatott az erdőszentgyörgyi városháza. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, mindig is jó kapcsolat volt a két település között.
– A testvérvárosi kapcsolatok nem csak arról kell szóljanak, hogy a településvezetők időnként ellátogatnak egymáshoz, hanem arról is, hogy tapasztalatot cseréljenek a két település lakói, diákjai és a megszerzett tudást otthon kamatoztatni, hasznosítani tudják. Baja számos eseményünkön vett részt, most bizonyította, hogy a bajban is számíthatunk rá. Egymillió forinttal támogatta a bözödújfalusi összetartozás templomának építését. Tolmácsolnom kell az egykori bözödújfalusi emberek köszönetét is – fogalmazott a polgármester.
A szintén testvértelepülési kapcsolatban lévő Bélapátfalva is hozzájárul a templomépítéshez. Támogatási szerződés jött létre Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke és Bélapátfalva önkormányzata között. A településről több vállalkozó és magánszemély jelezte, hogy hozzájárul az összetartozás templomának visszaállításához. Amint a felajánlások is beérkeznek, az önkormányzat adományával együtt eljuttatják az egyesület számlájára.
Az anyaországi testvértelepülések mellett, több önkormányzat is felkarolta a templomépítés ügyét. Balatonlelle, Szarvas, Sopron városok, valamint Kutas, Darnózseli, Hegykő, Farád, Acsalag, Abda, Dunasziget, Sopronnémeti községek önkormányzatait is segíteni igyekeznek. Számtalan helybéli és külföldi vállalat adakozott, névtelenül vagy nevét vállalva sok magánszemély érezte övének a templomépítés megvalósítását.
A héten az ausztráliai Sydney-ből érkezett egy magánvállalat jóvoltából felajánlás. A támogatások ellenére a szükséges 250 ezer eurótól a meglévő érték még messze marad. Sikerült átlépni az összérték 10 százalékát néhány euróval. Legkésőbb tavasszal el kell kezdeni az alap megépítését, hisz utána a jelenleg száraz területet, ismét beborítja a víz, ami a munkát megnehezíti és lelassítja.
Csibi Attila Zoltán polgármester hangsúlyozta, nagyon hálásak a már beérkezett adományokért, és remélik, hogy a továbbiakban is sok adakozókedvű emberhez jut el templomépítési szándékunk híre.
Az egyesület a továbbiakban is számlaszámokon keresztül és adománydobozok segítségével gyűjti a felajánlásokat. További információ az erdoszentgyorgypress@gmail.com e-mail címen, vagy a 0741-746.658-az telefonszámon kérhető. Székelyhon.ro

Védik az őshonos nemzeti kisebbségeket
Elfogadta az Európai Parlament az uniós polgárságról szóló 2017. évi jelentést, amely Sógor Csaba munkája nyomán hangsúlyosan foglalkozik az őshonos nemzeti kisebbségek védelmével is.
„Ez a dokumentum arra emlékeztet, hogy az őshonos kisebbségek évszázadokon keresztül együtt léteztek a többségi kultúrákkal, ezért az EU-nak magas szintű elvárásokat kell támasztania a kisebbségek védelme terén” – magyarázta Sógor Csaba. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő készítette el az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) véleményét a jelentéshez kapcsolódóan, így több, a nemzeti kisebbségek védelmére irányuló felhívás is bekerült a végső dokumentumba, amelyről december 11-én pozitívan szavazott a plénum.
Az uniós polgárság és az ehhez kapcsolódó jogok – mint például az unión belüli szabad mozgás, szabad munkavállalás és tanulás, a konzuli védelemhez való jog – az Európai Unió lényegéhez tartoznak, ezekről pedig háromévente elkészül egy kiértékelés. Sógor Csaba a plénumban elmondta, az uniós állampolgárság még messze nem egy lezárt projekt, elég például arra gondolni, hogy az uniós állampolgársággal bíró őshonos nemzeti kisebbségek helyzete továbbra is rendezetlen. „A nemzeti kisebbségek naponta szenvednek el diszkriminációt az EU-ban, ezért jogosan érzik azt, hogy ezt a hiányosságot rendezni kellene” – mondta az EP-képviselő. Sógor Csaba ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a LIBE-vélemény elkészítése során sikerült több, kisebbségvédelmi szempontból fontos gondolatot bevinnie a jelentésbe, amelyek a végső dokumentumban is megjelennek. Így például a jelentés kimondja, hogy az EU állampolgárainak körülbelül nyolc százaléka nemzeti kisebbségekhez tartozik, és körülbelül tíz százalékuk regionális vagy kisebbségi nyelvet beszél, de nincs olyan uniós jogi keret, amely jogaikat garantálná, ezért a különböző tagállamokban különböző bánásmódban részesülhetnek. A jelentés rámutat a koppenhágai-dilemmára is: arra, hogy a csatlakozás előtt álló országoktól számon kérik a demokráciával, jogállamisággal és alapvető jogokkal kapcsolatos koppenhágai kritériumokat, továbbá a kisebbségek helyzetének javítását, ám a tagállammá válást követően nincs ilyen számonkérési mechanizmus.
A jelentés egy fontos fejezete – Sógor Csaba LIBE előterjesztését is követve – az európai polgári kezdeményezés eszközének jelentőségét is hangsúlyozza, amely révén az uniós állampolgároknak lehetőségük nyílik befolyásolni az EU jogalkotási rendjét. „Ezzel az eszközzel élve kívánja az RMDSZ és a FUEN a Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezést benyújtani, ezért fontos számunkra, hogy ezúton is felhívtuk a Bizottságot arra: biztosítani kell a polgárok demokratikus és szélesebb körű részvételét az európai vitában és a menetrend meghatározásában, ezért szükséges hatékonyan alkalmazni az európai polgári kezdeményezés eszközét is” – összegzett Sógor Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékes zenei adomány a Csikynek
Tekintélyes, zenepedagógiai és zenetörténeti szempontból igen értékes adománnyal gazdagodott a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtára. Horváth Tünde aradi ny. zenepedagógus és karnagy, az egykori aradi Vox Juventutis gyermekkar megalapítója és lelke évtizedeken át féltve őrzött és gyarapított könyv- és dokumentum-gyűjteményének egy részét ajánlotta fel az iskola számára. A zenei oktatás, a zenepedagógiai képzés szempontjából, ugyanakkor az aradi kulturális örökség tekintetében igencsak hasznos felajánlás darabjai már felkerültek a főgimnázium könyvtárának polcaira.
Horváth Tünde a Nyugati Jelen érdeklődésére elmondta, szerette volna, ha a megye egyetlen magyar középiskolájának is lenne egy zenei könyvtára, az elhatározás körülbelül egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg benne. Egy élet munkájáról van szó, zenei, módszertani könyvekről, köztük szépirodalmi kötetekről, melyek zeneszerzők életét mutatják be, és melyek a zenepedagógus szerint nagy mértékben fejleszthetik a diákok zenei kultúráját. Az adomány darabjai között – mintegy 270 könyv és más anyag – akadnak óvónők és zenetanárok számára egyaránt hasznos kották, valamint a Vox Juventutis gyermekkar teljes történetét (12 évet) felölelő dokumentumok (naplók, fényképes beszámolók, sajtókivonatok, film- és hanganyagok stb.). „Úgy éreztem, hogy egy hasznos, örömteli és értékes gyűjteményt hagyhatok az iskolának. Nem akartam elveszni hagyni ezt a hatalmas zenei anyagot” – mondta lapunknak a pedagógus, aki szíve szerint a régi hanglemezeit is átadta volna, az iskola azonban ilyenekre nem tart igényt. A gyermekkar életét, fellépéseit, sikereit végigkövető emlékfüzetektől azonban még nincs szíve megválni, hiszen most is gyakran elcsuklik a hangja, amikor a Vox Juventutisról mesél. Az énekkarról egyébként könyvet is írt, a kötetet még a 2015-i adventi kórustalálkozón mutatták be.
Lapunk megkeresésére Tóthpál Renáta aligazgató a főgimnázium vezetősége nevében mondott köszönetet az egyedi adományért, melyet ígérete szerint nagy becsben fognak őrizni az iskola küszöbét átlépő nemzedékek számára. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Az 1989-es romániai forradalom évfordulója alkalmából
Az 1989-es temesvári népfelkelés egyenes úton vezetett el a romániai forradalom kirobbanásához és a gyűlöletes Ceauşescu-diktatúra bukásához. Erre emlékeztetett december 11-i, hétfő esti felszólalásában Tőkés László volt temesvári lelkipásztor az Európai Parlamentben.
A decemberi évfordulók sorában az egykori kommunista hatalomátvétel 70. évfordulójáról – Mihály király trónfosztásáról és elűzetéséről – is megemlékezett.
A kommunista uralom idején „Nagy Októberi Szocialista Forradalomként” dicsőített szentpétervári puccs centenáriumának évében fontosnak tartotta annak veszélyére figyelmeztetni, hogy a hatalomba ismételten visszatérő újkommunisták és titkosszolgák – népi megfogalmazás szerint – „ellopják a forradalmat”. Az említett évfordulók viszont mementó gyanánt figyelmeztetnek arra, hogy a romániai forradalomárok hősi áldozatát ne hagyjuk veszendőbe menni, és az időről-időre utcára vonuló tüntetők százezreivel együtt álljunk ki a szabadság ügye mellett.
A Parlament plenárisán elhangzott beszédében erdélyi képviselőnk a romániai magyar nemzeti közösségegyüttérzésének is hangot adott a román nép I. Mihály király halála miatti gyászában.
Közvetlenül a diktatúra bukása után Őfelsége svájci rezidenciáján fogadta Tőkés Lászlót, aki ez alkalommal személyesen győződhetett meg a száműzetésbe kényszerített volt uralkodó hazaszeretetéről, valamint a román nép szabadsága és a demokratikus rendszerváltozás iránti elkötelezettségéről. Sokan a neokommunisták által foglyul ejtett köztársasági államforma alternatíváját látták Mihály király személyében – írja egyik méltatója. Európai parlamenti képviselőnk az alkotmányos monarchia megtestesítőjeként emlékezett meg róla. Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája; Nyugati Jelen (Arad)

Sok minden érdekli a tanulókat a hivatalos tananyagon kívül
Nagyenyeden tartották a TUDEK országos szakaszát
Három napon át betöltötték a nagyenyedi Bethlen-kollégiumot azok az „okos diákok,” akik diáktudományos munkákban jeleskedtek. A szervező iskola kitűnő vendégfogadónak bizonyult, és igen jó körülményeket biztosított a részvevőknek. A tanulók felkészítő tanáraikkal Erdély legkülönbözőbb részeiből érkeztek. A 2017-es TUDEK (Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája) lehetőséget kínált számukra, hogy tanórán kívül született ötleteiket, munkáikat, egyben tehetségüket, szorgalmukat bemutassák hasonló érdeklődésű társaik és tanáraik előtt.
A konferencia nem kimondottan verseny jellegű, hiszen innen mindenki nyertesként távozott. A rendezvény benne van az iskolai és iskolán kívüli nevelő tevékenységek országos kalendáriumában, tehát hivatalos és támogatott. A 2017-es TUDEK előzetesen 138 diákot és felkészítő tanáraikat szólította meg. Jeles vendégek segítettek a szakszerű lebonyolításban. Soós Anna, a kolozsvári BBTE rektor helyettese a bíráló bizottság elnöki tisztjét is betöltötte. Köszöntötte az értekezletet: Kovács Zoltán, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatási államtitkárságának képviselője, Dăncila Alexandru Fehér megyei főtanfelügyelő helyettes, Lőrincz Helga Nagyenyed alpolgármestere, Pénzes Gábor a Kutató Diákok Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, Nagy Timea Fehér megyei magyar tanfelügyelő, Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár, Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató
Az önképzés jelentőségét a következőképpen fogalmazták meg: „szabadidőben zajló, második, sokszor falak nélküli iskola, ahol nincs sulykolás, kényszer vagy izgalmas számonkérés, de annál több kíváncsiság, kezdeményezés és eredetiség. Itt könnyen megterem a jó közösségi élmény, az alkotás, a felfedezés öröme. Nő a diákok önbizalma, személyiségük autonóm módon fejlődik.” Ez a hosszú tapasztalatból adódó meggyőződés vezette azokat a diákokat, akik bemutatták munkáik eredményeit. A tartalmas programfüzet széles skálájú tematikát tükröz. Tíz szekcióban folytak a bemutatók és az értékelések, például irodalom, irodalomelmélet, nylevészet; történelem, művészet és vallástörténet; néprajz, társadalomtudományok; biológia (állattan, növénytan, embertan); földrajz, környezetvédelem; matematika, fizika, kémia. Összesen 89 dolgozat hangzott el. Minden bemutató teremben a kollégium házigazda tanára segítette a gördülékeny lebonyolítást. Az értékelő bizottság zömében kolozsvári egyetemi szakemberekből állt. Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

Az igénytelenség nosztalgiája, avagy a kommunista jólét terjedő mítoszai (II.)
„Mindenkinek volt munkahelye”, gazdasági sikerek mítosza
Motto: „Mi úgy teszünk mintha dolgoznánk, ők úgy tesznek mintha fizetnének érte.”
Igen, volt munkahely. Az alatt a pár évtized alatt a lehetőségek pedig egyre csak szűkültek. Ha akartad, ha nem, többnyire ott és az volt a munkád, ahol és amire éppen köteleztek. Az esetek többségében iskola vagy egyetem után valahova automatikusan kihelyeztek, amit kötelező volt elfogadni (kapcsolatokkal, „ismeretséggel” persze más volt a helyzet, de a korrupcióra kitérek lennebb). S ha tetszett az a munkahely, ha nem, minden esélye megvolt az embernek, hogy onnan is menjen nyugdíjba. A rendszer vége felé előszeretettel helyezték a magyarokat a Regátba (1989-ben, amikor végeztem a líceumot, akinek nem sikerült munkahelyet szereznie, azt a Zsíl völgyébe, bányába akarták helyezni, ahonnan nem volt visszaút, mivel Kolozsvárt „zárt városnak” nyilvánították). Ha nem volt munkahelye valakinek, akkor hat hónap után közveszélyes munkakerülőnek nyilvánították, amiért börtön járt. De mivel szükség volt munkaerőre, inkább vitték a Duna-csatornához, bányába vagy a Nép Palotáját építeni. (Ha börtönbe került az ember, akkor is ez volt a sorsa, azokat is hasonló helyekre vitték, csak teljesen ingyen). S mivel a munkavédelmi szabályzat fabatkát sem ért, gyakoriak voltak a halálos kimenetelű munkabalesetek is.
Volt kötelező katonaság is (magyaroknak elég nagy esélye volt a munkaszolgálatra, amivel szintén bányába, Duna-csatornához, illetve egyéb „biztonságos” építőtelepekre kerülhetett bárki). Ahol a megalázás, kiszolgáltatottság (munkaszolgálatosoknál akár a verés is) mindennapos jelenségnek számított. A munkaszolgálatosok ingyenes munkaerőt jelentettek, a szinte másfél éves kemény munka végén kiszúrták az ember szemét egy minimális összeggel (max. egy-két havi átlagbér). Ha már szóba hoztam a megalázást, ehhez kell még hozzátenném: az állampolgárnak általában alacsony volt a presztízse az állami szerveket képviselők szemében, de leginkább a munkásoknak (pedig elvileg proletárdiktatúra volt). A kommunista uralmat egy szűk, újfajta „értelmiség” gyakorolta, amelynek körülbelül ugyanolyan hatalma és előjogai voltak, mint a korábban megdöntött – az akkori Nyugathoz képest szintén nagyon elmaradt és a társadalmi egyenlőtlenségeket fenntartó – keleti rendszerekben uralkodó arisztokráciának.
Egyre kevesebb volt a választási lehetőség, így az azzal járó felelősség terhét is levette az állam a vállunkról. Az ember nem viselte a választásainak a következményeit úgy, mint manapság, azaz a hatások sem voltak olyanok, mint ma. Annak idején nem volt akkora tétje például pályaválasztásnak, munkahelyváltásnak, cégalapításnak (ez utóbbi akkor eleve lehetetlen volt). Alig volt lehetőség (az én időmben egy magyar fiatal nagyjából aközött választhatott, hogy munkás vagy mérnök lesz egy gyárban/építőtelepen/bányában), s általában onnan ment nyugdíjba a többség, ahol pályafutását elkezdte. Arról a kis fizetéssel járó, de sokszor kevés munkát igénylő munkahelyről. (A „teljes foglalkoztatottság” eredménye volt a kevés munka, hiszen ha volt igény teszem azt 400 munkásra, felvettek 500-at, csakhogy mindenkinek legyen hol dolgoznia). A visszasírt munkanélküliség hiányának többek közt a túlalkalmazás, azaz a rejtett munkanélküliség volt az ára, ami a maga során munkahelyi lazsáláshoz vezetett.
Viszont, ha kiderült, hogy valamire nagy igény van, például exportra kellett gyártani bizonyos termékeket, akkor az illető gyárakban nem volt ritka akár a másik véglet sem: három műszakos beosztás és/vagy a teljesíthetetlen norma, amire ma szintén nem igazán emlékeznek a nosztalgiázók. (Az exportminőség valami elérhetetlen, misztikus etalon volt az átlagpolgár számára, mert hazai fogyasztásra maradt a bóvli.) Az igénytelenebbek és/vagy kényelmesebbek inkább beérnék a kevesebbel, minthogy ma több pénzért többet hajtsanak, s a munkájuk/tudásuk/ambíciójuk valós piaci értéke szerint legyenek megfizetve, de aztán frusztrálja őket az, hogy a szomszéd bezzeg sokkal többre vitte.
Hogy olyan is előfordulhat manapság, hogy a munkaadó visszaél helyzetével, hogy nincsenek jogai az alkalmazottaknak? Persze, de hát ez az alkalmazottakon is múlik, illetve azon is, hogy nincsenek valós, nyugati tipusú szakszervezetek. És az is a kommunizmusnak köszönhető, hogy a szakszervezetek valamikori csiráiból is felülről létrehozott bábszervezetek nőttek ki a proletárdiktatúra éveiben.
(Folytatjuk) Herédi Zsolt / Szabadság (Kolozsvár)

Meghirdették a Tabéry Géza novellapályázatot
A Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja, valamint a Várad irodalmi és művészeti folyóirat 4. alkalommal hirdeti meg a Tabéry Géza novellapályázatot.
A novelláknak tematikusan Tabéry Géza valamelyik tetszőlegesen választott regényéhez kell kapcsolódniuk. Kiindulópont lehet a regény címe, alaptémája, egy mozzanata vagy a mű szimbolikus (képi) síkjának eleme(i). Ajánlott művek: Vértorony, Szarvasbika, A csucsai kastély kisasszonya, A Frimont-palota. A pályázati kiírásra pályakezdő és gyakorló szerzők egyaránt jelentkezhetnek. Pályázati felső korhatár: 30 év.
A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, döntésük alapján a legjobb minősítést elért novellák szerzői elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő három szerző pedig pályadíjat és könyvcsomagot kap. A legjobbnak ítélt novellákat a Várad folyóirat publikálja.
A pályázatra szerzőnként maximum két novella küldhető be, egyenként legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelműek (mintegy 24.000 karakter, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-ös sortávolság, 2,5-ös margó) lehetnek. A zsűri nem veszi figyelembe a terjedelemhatárt túllépő szövegeket. Nevezési díj nincs.
Beküldési határidő: 2018. február 15.
A pályamunkákhoz kérik, minden esetben mellékeljék a pályázó pontos elérhetőségét. A pályázatok beküldhetők e-mail-ben a taberypalyazat@gmail.com címre, vagy postai úton a Várad szerkesztősége címére. (Revista culturală Várad 410068 Oradea, Piata 1 Decembrie nr.12, judetul Bihor.) A küldeményen kérik feltüntetni: Tabéry novellapályázat.
Eredményhirdetés és díjátadás: 2018 áprilisában.
További részletek a pályázatról a www.varad.ro weboldalon. Szabadság (Kolozsvár)

Zene és varázslatos mesevilág
Filharmonikusaink péntek esti hangversenye varázslatos mesevilágba kalauzolta a közönséget. Şerban Marcu mitológiai tárgyú szimfonikus költeménye Aktaión és Artemisz legendájából inspirálódott, Alexander von Zemlinsky zenekari fantáziája pedig A kis hableány című Andersen-meséből merítette mondanivalóját. Csajkovszkij Variációk egy rokokó témára című alkotását ugyan nem mese ihlette, de Aurélien Pascal fiatal francia csellóművész pazar előadásában, a variációkban a zene varázslatos, mesés világa lüktetett.
Şerban Marcu (sz. 1977) Acteon (Aktaión) című szimfonikus költeménye eredetileg egy 14 tagú kamarazene együttesre íródott, nagyzenekari feldolgozása nagyobb kifejezőerővel bír. Alapjául a vadász Aktaión tragikus története szolgál, aki a legenda szerint megleste a meztelenül fürdőző Artemiszt, az istennő pedig haragjában, szarvassá változtatta. Az üldöző vadászból üldözötté vált Aktaiónt végül a saját vadászkutyái marcangolták szét, mert nem ismerték fel gazdájukat. A drámai szimfonikus költeményben a férfias, energikus téma Aktaiónt, a gyöngéd lírai Artemiszt képviseli. A vonósok az erdő mélyének titokzatosságát, a fafúvók a lírai, a rezek és ütősök a mű drámai vonalát erősítik. A szimfonikus költemény középső részének szuggesztív zenei képeiben egyre növekvő zaklatottság, feszültség uralkodik, szinte érezni a veszélyt, amint a vadászkutyák a szarvassá változtatott Aktaiónt üldözik, majd szétszaggatják. A finálé elcsendesülő hangjai a haldokló könnyes búcsúját idézik.
A szatmári születésű, Kanadában élő Andrei Feher világhírességektől tanult, jól felkészült, muzikális karmester. Mozdulataiban nincs semmi túlzás, semmi felesleges. Az est teljes műsorát magabiztosan, precízen, a hangulatok és színek gazdag palettájával vezényelte. Habár a hangverseny minden egyes műsorszáma szerzett élménypillanatokat, mégis az est fénypontjának Aurélien Pascal fiatal francia csellóművész fantasztikus interpretációját tartom.
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) Variációk egy rokokó témára című gordonkára és zenekarra komponált művében, ahány variáció, annyi szenvedéllyel elmesélt, érzelemdús történet, amelyek mindegyikében ott szunnyad a balettszerűség. Aurélien Pascal meleg tónusú, muzikális előadásában a virtuozitás és a poézis, a magabiztosság és az érzékenység, a szenvedély és az énekszerűség, valamint a „mesélőkedv” harmóniája lenyűgöző volt. Ragyogó előadását a közönség és a zenekar is nagy ovációval fogadta. A ráadásként játszott Rosztropovics-, illetve Duport Etűdcsak újabb bizonyítéka volt annak, hogy a 22 éves csellóművész nem ismer lehetetlent a virtuozitásban, a dinamikai árnyalatok finomságában, sem az érzelmi sokszínűségben.
Alexander von Zemlinsky (1871–1942) A kis hableány című három részes zenekari fantáziája ritkán hallható zenei csemege. Zemlinsky ismerte ugyan a 20. századi törekvéseket, de megmaradt romantikusnak. Zenéjében az egyedi jegyek mellett, Wagner, R. Strauss, Mahler hatások érezhetők. Az első zenekari „tabló” a tenger mélyének sejtelmes világát idézi, azt a „hullámokon túli világot”, amelyben a kis vízi tündér él. Vihar kerekedik, egy hajó veszélybe kerül, és a hullámok lesodorják a herceget. A kis sellő megmenti a herceget, akibe beleszeret. Szerelméért minden áldozatra kész. A második zenekari képben, remélve, hogy szerelme viszonzásra lel, a varázsló „banya” segítségét kéri, változtassa őt érző földi lénnyé. A herceg nem tudja, hogy a vízi tündér mentette ki a tengerből, és egy hasonló szőke hajú, kék szemű hercegnőt vesz feleségül. A harmadik részben beteljesül a varázsló banya jóslata, mivel a herceg más leányba szeretett, a hableány szíve összetörik, megsemmisül. Ezen az estén a kis hableány törékeny alakját, szenvedélyeit, vágyait, bánatát Ana Török meleg tónusú, bensőséges, érzékeny hegedűszólói idézték. Andrei Feher keze alatt a zenekarnak sikerült a fantázia érzelmi hullámzásait, romantikus szárnyalását, ezernyi hangszínét megcsillogtatnia. A mű fináléja magasba emelt, jeléül annak, hogy a mesebeli hableány szelleme tovább él a gyermekek és a gyermekszívű felnőttek jótetteiben. Kulcsár Gabriella / Szabadság (Kolozsvár)

Lekörözte a márciuska a csíksomlyói búcsút: nincs garancia arra, hogy felterjesztik az UNESCO-listára az erdélyi magyar értéket
Évekbe telhet, míg a csíksomlyói búcsúnak a szellemi világörökségi listára való felvétele ismét napirendre kerülhet az UNESCO illetékes bizottsági ülésén. Az RMDSZ ismét mulasztással vádolja a kulturális minisztériumot.
A parlament UNESCO-bizottsága írásban kérte számon a művelődési minisztériumon, hogy miért nem szerepelt a csíksomlyói pünkösdi búcsú szellemi világörökségi listára történő felterjesztése a világszervezet december 4–9. között Dél-Koreában tartott ülésének napirendjén – mondta el a Krónikának Novák Csaba szenátor.
Lapunk még múlt héten, azt követően kereste meg a parlamenti bizottság RMDSZ-es tagját, hogy a nemrég magyar értékké nyilvánított, százezreket vonzó vallási és kulturális rendezvényt nem találtuk a napirendre tűzött dokumentumok között.
Ellenben szerepelt a Románia által koordinált, Bulgáriával, a Moldovai Köztársasággal és Macedóniával közösen felterjesztett dosszié, melyben március elseje megünneplésének hagyományát (mărţişor) ajánlották a testület figyelmébe, és melyet az el is fogadott.
„A hétfői nap folyamán iktattunk egy kérést, melyben arra kérjük a művelődési minisztériumot, válaszoljon: pontosan milyen stádiumban van, illetve hogyan tekint a csíksomlyói búcsú UNESCO-listára való jelölésére” – mondta lapunknak kedden Novák Csaba.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a parlamenti bizottságnak közvetítő, koordinációs szerepe van, nem dönthet ilyen ügyekben, ellenben kiállhat bizonyos, UNESCO-val kapcsolatos kérdések, problémakörök mellett, illetve kezdeményezhet is. Hozzátette, most a korábban beindított projektek kerültek a nemzetközi testület elé, Csíksomlyó esetében a tavalyi elutasítás után újra kellett volna indítani a jelölési procedúrát.
Hegedüs Csilla: hazudtak
Ezt Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke is megerősítette lapunknak, aki Kelemen Hunor minisztersége idején kulturális államtitkárként indítványozta és felügyelte a csíksomlyói búcsú felterjesztését, mely mellett végül a kérdés tavaly decemberi napirendre kerülésekor nem állt ki teljes mellszélességgel az aktuális Cioloş-kormány képviselője. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Kivédenék a központosítást – az RMDSZ és az ellenzéki alakulatok is bírálják a büdzsétervezetet
Minden irányból bírálat zúdul a 2018-as állami költségvetésre, ami jelen pillanatban a parlament jóváhagyására vár. Az ellenzék szerint egyenesen az alkotmányba ütközik a kormány derűlátása.
Módosító indítványok özönével próbálná jobbá tenni az ellenzék a 2018-as állami költségvetés tervezetét, amely keddtől a képviselőház költségvetési és pénzügyi bizottságában kerül napirendre, és a várakozások szerint december 21-én lesz róla végszavazás. Mint Erdei-Dolóczki István, az alsóház pénzügyi bizottságának tagja hétfőn a Krónika megkeresésére elmondta, az RMDSZ elégedetlen a költségvetés-tervezettel, több módosító indítvány benyújtását is fontolgatják annak parlamenti vitája során.
A jól gazdálkodók járnak pórul
Elsősorban azt kifogásolják, hogy a kormány pénz nélkül hagyja az önkormányzatokat, hiszen ha a jövőben a 16 százalékról 10 százalékra csökkentett személyi jövedelemadó 43 százalékát hagyják helyben, ez akkor is 30-33 százalékos jövedelemkiesést jelent a településeknek. Elsősorban a nagyobb önkormányzatok, a virágzó községek érzik meg ezt a veszteséget, hiszen ez ott lesz jelentős, ahol több vállalkozás is működik, sok alkalmazottat foglalkoztatnak.
„Támogatjuk az adócsökkentést, de elvárjuk, hogy ha a kormány más szakállára csökkenti az adókat, jelöljön meg kiegészítő bevételi forrásokat” – fogalmazta meg a szatmári politikus. Rámutatott, a 6 százalékos adócsökkentésből csak 28 százalék érinti a központi költségvetést, a nagyobb veszteség az önkormányzatoknál csapódik le, a kompenzációs sémák pedig a szegény megyéket és településeket hozzák kedvezőbb helyzetbe.
Továbbá azt is nehezményezik, hogy azok az önkormányzatok, amelyeknek az elmúlt év decemberében volt pénztartalékuk, csak ennek a felét kaphatják meg kiegészítésként. „Próbáljuk kialkudni, hogy ezt a megszorítást vegyék ki a tervezetből” – mondta a képviselő, ám szkeptikus, mert tapasztalataik szerint ritkán enged a pénzügyminisztérium. Kompromisszumos megoldásként azt a változatot is elfogadnák, hogy azokat a megtakarított összegeket ne vegyék figyelembe, melyeknek megvolt a pontos rendeltetése, tehát ha a például pályázati önrészre tették félre a pénzt, amit a következő év február-márciusában kellett kifizetni.
Erdei-Dolóczki szerint a kormány az önkormányzati pénzek központosítására törekszik. Inkább az Országos Helyi Fejlesztési Programokra (PNDL) fektetné a hangsúlyt, például iskolaépítésre, útjavításra indítanának külön programokat. A képviselő elmondta, a költségvetés-tervezetet elküldték minden RMDSZ-es megyei tanácselnöknek és polgármesternek, és várják a módosító javaslataikat, ezeket összesítik, összefésülik, és a parlamenti vita során benyújtják. Beruházásokról kell lemondani Kolozsváron
Kolozsvár költségvetéséből például 28 millió euró esik ki a jövedelemadó csökkentése miatt – kongatta meg a vészharangot hétfői sajtótájékoztatóján Emil Boc, a kincses város polgármestere, aki szerint amennyiben minden a bejelentettek szerint megy tovább, kénytelenek egyes, már tervezett beruházásokról lemondani, hiszen ez a város 2018-as befektetésre szánt költségvetésének a harmadát jelenti.
„Ahogyan a 2018-as évi állami költségvetésnek a parlament elé eljuttatott tervezete kinéz, Kolozsvárt 28 millió eurótól fosztja meg.
Ez a jövedelemadóból Kolozsvárnak visszajáró összegek csökkenését jelenti, ezért abbéli reményünket fejezzük ki, hogy ezt ebben a formában nem fogadják el” – hangsúlyozta ugyanakkor Kolozsvár nemzeti liberális párti (PNL) polgármestere. Közölte egyúttal, hogy pártszínezettől függetlenül megkeresett minden Kolozs megyei honatyát, és arra kérte őket, hogy utasítsák el a parlamentben ezt a javaslatot, és támogassák, hogy a jövedelemadóból ne 43 százalék, hanem 60 százalék járjon vissza az önkormányzatoknak.
Alkotmányellenes derűlátás?
Nem csak ennyi a kifogása a legnagyobb ellenzéki pártnak a szociálliberális kormány költségvetésével szemben. Florin Cîțu, a PNL alelnöke hétfőn egy Facebook-bejegyzésben elemezte ki a 2018-as évi állami költségvetést, megjegyezve, a bevételeket túlértékelték, ami alkotmányellenes. Legalább 8,6 milliárd lejjel túlértékelték a költségvetés bevételeit. A kiadások szerkezete aláaknázza a gazdasági növekedést – nőnek a nem produktív kiadások, miközben lefaragnak a befektetésekkel járó kiadásokból. Ha nem vágnának le a beruházásokra szánt összegekből, túl optimista lenne a költségvetés hiánya. A 2018-as költségvetés szerintem alkotmányellenes. A hiánnyal kapcsolatos európai bizottsági ajánlások figyelmen kívül hagyása miatt kötelezettségszegési eljárás indul majd Románia ellen a 2018-as esztendő első felében” – ezek az ellenzéki szenátor elemzésének a következtetései.
USR: a beruházásokat kockáztatják
A beruházásokra szánt összegekből, illetve adóemelésekkel tudja csak tartani a deficitcélt a Tudose-kabinet a büdzsé tervezete alapján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szerint is. Claudiu Năsui, az alakulat parlamenti képviselője hétfőn úgy vélekedett, a számok tükrében úgy látják, hogy a 2018-as büdzsé tulajdonképpen a 2017-es költségvetés „meghosszabbítása”. „Félelmeink és várakozásaink azonosak: ha ezzel a költségvetéssel megyünk tovább, azt fogjuk tapasztalni, hogy egy adott ponton lefaragnak a beruházásokra előirányzott összegekből, és talán adó- és illetékemelések is lesznek, ami végzetes hatással lenne Románia gazdaságára” – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Hangsúlyozta, a Tudose-kabinet túlértékelte a bevételeket és alulértékelte a kiadásokat. „Az áfa fejezeténél szembeszökő a bevételek túlértékelése. Az előrejelzés szerint 16 százalékkal több folyik be, amiből 4,9 milliárd az áfamegosztásnak köszönhetően. Ez a dolog teljesen hihetetlen, hiszen az áfamegosztástól, még annak a legszigorúbb, legkeményebb formájában is csak 2 milliárd lejes hozzájárulást vártak az államkasszába” – hívta fel a figyelmet Năsui. Meglátása szerint ugyanakkor az is megterheli a büdzsét, hogy a szociális kiadások még az ideinél is nagyobbak lesznek, a kormány nem kezeli kellő súllyal azok költségvetésre gyakorolt hatását.
„270 módosító indítványt nyújtottunk be a törvénytervezet szövegével és a mellékletekkel kapcsolatban. Azt szeretnénk, ha kevesebb pénz menne a PNDL-re, arra a programra, amit Dragnea golyóstollának neveznek, és több pénz menne konkrét infrastrukturális, egészségügyi és tanügyi beruházásokra. Javasoljuk, hogy csökkentsék a PNDL-re előirányzott pénzeket, mivel azokat részrehajlóan osztja szét a kormány” – szögezte le az USR politikusa.
Kis előrelépés, de van még tennivaló
Eközben úgy tűnik, hogy eredményesen tárgyalt a Romániai Megyei Jogú Városok Szövetsége a kormánnyal, és az önkormányzatokra nem vonatkoznak 2018-ban azok a megszorítások, melyeket a költségvetés-tervezetben a központi és dekoncentrált intézmények esetében léptetnek életbe. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere megkeresésünkre elmondta, megjelent már az a sürgősségi kormányrendelet, amely leszögezi, hogy az önkormányzatokra nem vonatkozik a megszorítás, hogy csak két megüresedett állás után lehet új embert alkalmazni, vagy hogy nem vásárolhatnak autót, bútorzatot.
„Maradjon helyben a pénz!”
A székelyföldi politikus ugyanakkor javaslatokat fogalmazott meg arra vonatkozóan is, hogy a személyi jövedelemadó csökkentése miatti kiesést pótolják. Szerinte nem az idei szintre kellene kipótolni bevételeiket, hanem azt meg kellene növelni 10 százalékkal. Érvei szerint minden évben nőtt a személyi jövedelemadóból a bevételük, másrészt nőnek a kiadásaik, és egyre több feladatot kell ellátniuk.
„A pozitív jövőkép az, ha tudunk egyről kettőre lépni, nem elégedhetünk meg azzal, ha egy szinten maradunk, mindig egy kicsivel többet kell letenni az asztalra” – fogalmazta meg a polgármester, aki az RMDSZ azon javaslatát támogatja, hogy a személyi jövedelemadó 100 százalékban maradjon helyben.
A szövetség már benyújtott egy erre vonatkozó tervezetet, azt nem fogadták el, de Antal szeretné, ha újra próbálkoznának. „Még akkor is ez a változat a kedvezőbb, ha kevesebb pénzzel is jár. Az elv a fontos, maradjon a pénz a helyben, ne Bukarest ossza vissza. Ez átláthatóbbá tenné a költségvetést, és a befektetéseket is” – szögezte le Antal Árpád. Bálint Eszter, Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Kitüntette a Román Akadémia Silye Lóránd kolozsvári geológust őslénytani leírásáért
Földgázkutatásban is jelentőséggel bíró kőzetek képződését vizsgálta Silye Lóránd geológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatója, akinek munkáját elimeréssel tüntette ki a Román Akadémia.
Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal tüntette ki a Román Akadémia földtudományi osztálya dr. Silye Lóránd geológust, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatóját munkájáért, amely behatóan elemzi az egyes, a földgázkutatásban is jelentőséggel bíró dél-erdélyi üledékes kőzettestek képződési körülményeit a parányőslények segítségével. Továbbá az első átfogó őslénytani leírása az Erdélyi-medence déli részén előforduló szarmata (kb. 12 millió éves) fosszilis likacsoshéjúaknak (foraminiferák).
„Nagyon meglepődtem, amikor értesültem arról, hogy a munkám elismerésben részesül. Ezen a szakterületen nem osztanak ki sok kitüntetést, a BBTE minden évben kihirdeti a Kiválóság az Oktatásban és Kiválóság a Kutatásban díjakat, illetve a Román Akadémia értékeli a kutatásainkat. Szerintem ez elég jelentős dolog, hogy az Akadémia felfigyelt egy erdélyi magyar munkájára” – mondta el a Krónika megkeresésére Silye Lóránd egyetemi adjunktus.
Hozzátette, rajta kívül Bende Attila fizikust, a fizikai kutatóintézet munkatársát is díjazzák. „Bár a tanulmány csak 2015-ben jelent meg kötet formájában, a kutatást már 2010-ben befejeztem.
Egy háromfős csapattal bejártuk Dél-Erdélyt – Szeben megyét, Brassó megye nagy részét, Fehér megye egy részét, még Hargita megyében is jártunk. Minden faluban megálltunk, és ahol észrevettük, hogy a kőzetek a felszínen vannak, onnan mintát vettünk, amelyet laboratóriumban feldolgoztunk” – részletezte a geológus.
Hozzátette, ezzel párhuzamosan zajlott egy másik földtani kutatás Krézsek Csaba vezetésével, illetve a doktori dolgozatuk témavezetője, Sorin Filipescu is részt vett a feltárásban.
Silye Lóránd kifejtette, a kutatással azt tudták kideríteni, hogy egy adott földtörténeti időintervallumban milyen üledékek rakódtak le a mai Dél-erdélyi-medencében, és hogy ezeknek körülbelül milyen a kiterjedése. „Ezt gyakorlatilag paleográfiai rekonstrukciónak nevezném, ez volt az alaptéma, és ez onnan válik érdekessé, hogy ezeket az adatokat Krézsek Csaba vezetésével be tudtuk építeni egy cikkbe, amely arról szól, hogy hol vannak olyan homokkőrétegek, potenciális gáztárolók, ahova felgyűlhet a szénhidrogén (kizárólag metán). A különböző geofizikai méréseknek, kutatásoknak az eredményeit 2010-ben egy tanulmányban összesítettük” – fogalmazott a kutató.
A BBTE közleménye azt írta, Silye Lóránd alapkutatása jelentős adatokkal járult hozzá ahhoz, hogy Dél-Erdély földtani fejlődését részletesen feltérképezzék, és ezáltal új utakat nyissanak a dél-erdélyi szénhidrogén-kutatásban.
A Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal a Román Akadémia földtudományi osztálya Románia vagy valamely romániai régió földtanát vizsgáló tudományos munkákat és kutatókat tünteti ki. Ebben az évben a 2015-ben megjelent tanulmányokat díjazták, a díjakat december 15-én adják át Bukarestben a Román Akadémia ünnepi ülésén.
Az őslénytani szempontból legfontosabb egysejtűek
A likacsoshéjú foraminiferák őslénytani és földtani szempontból a legfontosabb egysejtűek. Nevüket nyílásokkal (forámen) áttört vázukról kapták. A foraminiferafajokra általában jellemző, hogy állábaik elágazóak, fonálszerűek vagy hálózatosak, vázuk szilárd, kamrázott és perforált, többnyire kis méretűek, nemzedékváltakozással szaporodnak. A foraminiferafajok, akárcsak a többi gyökérlábúak, állábaik segítségével mozognak és táplálkoznak.
A mai leggyakoribb foraminiferák váza nemcsak a fizikai és kémiai hatásoktól védi az állatot, hanem melegházszerepe is van. Sok foraminifera ugyanis moszatokkal él együtt, és az üvegszerűen átlátszó falon keresztülhatoló fény megkönnyíti a moszat számára az asszimilációt. A foraminiferák általában mikroszkópos kicsinységűek. A legkisebbek átmérője mindössze 0,02 mm. Vannak köztük szabad szemmel könnyen felismerhető nagy foraminiferák is, ezek átmérője elérheti a 110 mm-t. Feltűnő a foraminiferák alakgazdagsága is. Eddig több mint 50 000 foraminiferafajt írtak le. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Látszateljárás az EMNP feljelentése nyomán
Se hang, se kép
Semmi hír arról az eljárásról, amit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője indított a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke ellen. Toró T. Tibor (fotó) még augusztusban tett gyűlöletkeltés vádjával bűnügyi feljelentést Alexandru Cumpănaşu ellen.
Alexandru Cumpănaşu Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte azt követően, hogy az RMDSZ szövetségi elnöke kijelentette: az erdélyi magyarság nem tudja, és nem akarja ünnepelni Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának 2018-ban esedékes centenáriumát, és ez az erdélyi magyarság egészének az életérzését fejezi ki. Úgy vélte: bár blöff az egész (az állampolgárságot nem lehet megvonni) a fenyegetés megfélemlítő hatással van az egész erdélyi magyar közösségre, arról nem is beszélve, hogy ezt követően a román politikusok kifejezett késztetést éreztek arra, hogy maguk is „beszálljanak a versenybe, és megmutassák, hogy ki jobb román”. Toró szomorúnak tartotta, hogy Klaus Johannis államfő semmilyen módon nem reagált az azóta is dagadó botrányra.
– Miután megtettem a feljelentést, behívtak a rendőrségre, ahol nyilatkozatot vettek, jegyzőkönyvet írtak, átvették azokat a plusz bizonyítékokat, amiket bevittem, és azt mondták, hogy majd értesítenek a fejleményekről. Egyelőre se hang, se kép – mondta el megkeresésünkre az EMNP ügyvezető elnöke. Toró nem számít arra, hogy „csoda történne karácsony előtt”. Úgy véli, bizonyosan megpróbálják „elásni” a témát, azonban tény, hogy egyelőre arról sem kapott értesítést, hogy az ügyet a bűnügyi nyomozás elindítása nélkül (n.u.p) lezárták volna – az érvényben lévő jogszabály értelmében ugyanis arról is értesíteni kellene a felperest. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendfenntartás vagy megfélemlítés?
Aggodalommal telített felháborodással tölt el, hogy a csendőrség egyre fenyegetőbben érezteti jelenlétét a magyar jellegű vagy a magyarságot valamilyen módon érintő rendezvényeken és azok környékén. Mindezt persze a nemkívánatos események megelőzésére irányuló intézkedésként is lehet magyarázni, erre viszont nem adtunk okot. Éppen ezért megítélésem szerint az ilyen megnyilvánulások célja csak a megfélemlítésünk lehet.
E kijelentés igazolásaként elég, ha csak a magyar országzászló sepsiszentgyörgyi felvonásának 75. évfordulóján (november 15.) szervezett történelmi kiállítás előtt és alatt általam észlelteket vesszük alapul. Ezek ugyanis félreérthetetlenül bizonyítják a valódi célt és szándékot, hiszen Sepsiszentgyörgyöt a szó szoros értelmében megszállták a csendőrség alakulatai. Az intézkedés súlyosságát pedig az is növeli, hogy Brassóból vezényelték ide őket.
Ha pedig már itt voltak, nem tétlenkedtek. Már kora délelőtt ellepték az országzászló alapzat makettjének a környékét, fényképezték és filmezték az arra járókat. Ennél is felháborítóbb viszont, hogy jóval a rendezvény megkezdésének időpontja előtt körbezárták a főteret, leigazoltatták az arra tartókat, úti céljuk iránt érdeklődtek, és megpróbálták a részvételről lebeszélni őket. Intézkedéseik csúcspontja pedig az immár történelmi magyar országzászló felvonásának a fizikai megakadályozása volt.
A történtektől nem lehet, de nem is szabad eltekinteni, mert a román csendőrséget nem azért hozták létre, hogy békés járókelőket félemlítsen meg, és tereljen el feltett szándékától, illetve állampolgári jogaik gyakorlásában akadályozza őket. Legalábbis a megszervezését és működését szabályozó 2004/550-es törvény 1. cikkelyének 1. pontja értelmében nem. Ez ugyanis többek között kimondja, hogy a közrendet és biztonságot, valamint az állampolgárok alapvető jogait és szabadságjogait kell, hogy védjék. Vagy talán terrorcselekményként kezelték az engedélyezett történelmi kiállítás megnyitását, amint ezt a helyi csendőralakulat parancsnoka is sejtetni engedte a november 29-én általa tartott sajtótájékoztatón? Ebben az esetben ugyanis a törvény valóban lehetőséget biztosít nekik a megelőzésre és közbelépésre. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyermekekről felnőtteknek
Rossz volt egyedül
Amint arról már beszámoltunk, az általuk alapított budapesti Pont Kiadó legfrissebb termésével november végén Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott a Szávai házaspár. A Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében velük folytatott beszélgetésen pedig nemcsak egy-egy általuk írt könyv megismerésével bővült a hallgatóság szellemi kincsestára, hanem egy megrázó lelki élménnyel is. Szávai Ilona és Szávai Géza ugyanis legújabb könyvében fájdalmas, egyénileg és társadalmilag egyaránt megkerülhetetlen témákat feszegetett.
„Most, amikor az egész kortárs világot érintő gazdasági válság nyomán közérzeti, morális és kulturális válságjelenségeket is érzékelünk, még fontosabb feltenni azokat a kérdéseket, amelyek a magyar gyermekkultúra állapotából fakadóan egész jövőnket érintik.” Ennek a megállapításnak a jogossága, mely Szávai Ilona Az egyke című kötete fülszövegében olvasható, sajnos, kétségbevonhatatlan. Hiszen, amint a cím is sugallja, a magyar nemzettesten belül és általában a nyugati civilizációban általánossá vált egygyermekes családmodell több irányba ható következményeit ma már nem lehet, de nem is szabad az asztal alá seperni. Illetve, ha továbbra is ezzel próbálkozunk, akkor annak ránk nézve tragikus következményei lesznek. Ráadásul a Föld más vidékein, például Kínában és Indiában, de nem csak, túlnépesedéssel küzdenek, ezért amíg nálunk a több gyermek vállalása jelenti a jövőt, ott ennek éppen a fordítottja igaz. Ebből viszont azonnal egy megkerülhetetlen kérdés következik. Hogyan lehet a Földön összeegyeztetni ezt a két, egymással ellentétes társadalmi–erkölcsi–érzelmi elvárást?
Szerzőnknek a téma iránt megnyilvánuló érzékenysége és felelősségtudata személyes okokra vezethető vissza. Gyerekhalállal végződő első szülése után világra jött második gyermekét ugyanis nem követhette egy újabb testvér, ezért egykeként kellett felnőnie. És, hogy ezt miként élte meg az édesanya, édesapa, valamint a legjobban érintett, a magányos kislány, az ebben a könyvben mind-mind le van írva. De nem öncélúan, hanem a kényszerből vagy saját elhatározásból egykét nevelőknek nyújtandó tudati, lelki fogódzóként.
Az immár háromgyermekes Szávai Eszter így vall az általa átéltekről: „Utáltam egyedül lenni. Egyedül gyerekként. Szerettem volna egy fészekben lenni sok más bolyhos csibével, melegben, biztonságban. (…) Hiányzott az akol melege. A közösség. Rossz volt egyedül gyereknek lennem.”
Szávai Géza, a Harmincdekás Pistike színházi ruhája cím alatt megjelent novelláskötetében, melyben a szerző korábbi írásai is megtalálhatók, azonos témával foglalkozik. Minden benne található írás a gyerekek, fiatalok világáról szól. A címadó novella például egy vidéki városkában nehéz körülmények között élő, de a maguk módján mégis boldog fiatal értelmiségi pár mindennapjaiba nyújt betekintést. Egy olyan házasságba, melynek tagjai a megfogant gyereknek a nehézségek ellenére is örülni tudnak. A színházba menés viszont megfelelő öltözet hiányában mindkettőjüknek gondot okoz, míg a férj meg nem fogalmazza, hogy nem a külső a fontos, hanem ami mögötte rejlik, és a megszületendő gyerek. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lazac mellől a puliszkáról
Mai napig elmosolyodom, ha eszembe jut János, akivel nemrég ugyanabban a kórházi szobában feküdtem. János dolgos falusi cigány, aki magában hordozza az egyszerű életforma valamennyi szépségét és rútságát. Szeret magazinokat, turisztikai kiadványokat olvasni, és nem érti meg, hogy a fenébe lehet, hogy mindenhol azok laknak a legnagyobb házakban, akik „életükben egy percet sem dolgoztak”: a politikusok, az ügyvédek, a polgármesterek, a doktorok, a papok. Magam is úgy cseperedtem fel, hogy a falu hagyományos értékrendje szerint szegény édesanyám a hivatalos munkahelyén nem dolgozott semmit: hiszen ő csak ült egy számítógép előtt. És azt hiszem, elfogultságról tanúskodna, ha János és a meglátásában osztozók előtt nem vallanám be: valójában magam sem dolgozom semmit, csak sétafikálok, kérdezősködöm és nyomogatom a gombokat. Ilyenek vagyunk mi, újságírók. De mentségünkre szolgáljon: legalább nem lakunk nagy házakban.
Azt hiszem, János visszapottyanna a kórterembe, ha meglátná, micsoda semmittevés folyik Brüsszelben! Meghívottként a minap én is ellátogattam oda – szintén a lábamat lógatni –, és óránként eszembe jutott kórházi szobatársam.
Engedelmével viszont most kilépek a jánosi szemszögből, nem másért, csak mert semmittevőként védenem kell a mundért, és színt kell vallanom: szerintem igenis dolgozik a politikus, az ügyvéd, a polgármester, az orvos, a pap. És olykor-olykor még az újságíró is. Jómagam is dolgozni mentem oda. A brüsszeli üzenetek helyi és regionális szintű átadásáról értekeztünk és részt vettünk egy fontos bizottsági ülésen. Számomra az derült ki, hogy Brüsszelnek nincs elképzelése arról, hogy miképpen lehet elhitetni a holland kertésszel vagy a román bányásszal – vagy akár Jánossal – a brüsszeli döntések rendkívüli fontosságát. Holott nyilvánvaló nemcsak számomra, hanem Jánosnak is, hogy egyebek mellett a terület alapú támogatásokról szóló döntések is Brüsszelben születnek. Abban a hitemben is megerősödtem, hogy ami Brüsszelben nyilvános, az többnyire csak polkorrekt jópofizás: ami a történések veleje, az állófogadásokon történik, miután már lerázták a kérdezősködő újságírót. Mégsem ettől borul nálam az erkölcsi bili. Hanem a mértéktelen pénzszórásért. Csak az oda-vissza repülőjegyem 670 euróba került Kolozsvárról, Lufthansával. A karácsony közeledésével meredeken emelkedő repülőjegyek ellenére fapadossal jelenleg is „csak” 200 euróba kerülne az utam. Igaz, nem kapnék a repülőn szendvicset, nem nyújtóztatnám a lábamat és Charleroi-ból buszoznom kéne, de talán kibírnám. Főleg, ha valamennyi Kolozsvárról induló politikuson, újságírón, meghívott vendégen megspórolnának fejenként mintegy 450 eurót, és ezt valamilyen módon visszapumpálnák a polgárok zsebébe, ekkor ugyanis jóval előbbre lehetnénk. Azzal az érzéssel távoztam Brüsszelből, mintha oda csak azért járnának politikusok és újságírók, hogy élvezzék a luxust és egyenek. És feltevődik bennem a kérdés, hogy nem éppen emiatt megy minden olyan lassan Brüsszelben? Hiszen minél hosszabb a folyamat, annál tovább tart a kényeztetés…
A világ működésének törvényszerűsége, hogy ott van az irányítás, ahol a fényűzés. Amikor egy rendszer ennek ellenkezőjét próbálta igazolni, abból diktatúra lett még nagyobb fényűzéssel és kizsákmányolással. El is fogadom tehát, hogy ez nem lehet másképp. Bármennyire visszásnak tűnik: igenis „természetes”, hogy roskadozó svédasztalok mellett tárgyalnak kohézióról, a szegények felzárkóztatásáról.
A kifogásom csupán az, hogy a mértéktartásra nem figyelünk eléggé. Észre sem vesszük, hogy a kísértés milyen mélyre vezet bennünket. A magam bőrén tapasztalom a gyarlóságot: mérgelődöm a fentiek miatt, közben pedig azzal csendesítem magam, hogy ebből az egész pénzszórásból nekem legalább visszajött valami, amit hónapról hónapra legombol rólam az állam. Igen, szívesen visszamennék még olykor-olykor Brüsszelbe, ilyenkor legalább én is ehetek lazacos szendvicset.
De közben meg-megkarcolja a lelkiismeretemet a kérdés: János vajon megkóstolja valaha a lazacot? Kovács Hont Imre / Hargita Népe (Csíkszereda)

Házasság, frissítve – avagy hogyan ne unjuk meg egymást
A család a forrás, ami a meghatározza a gyermek életét, ezért fontos ápolni, gondozni a házasságot, a párkapcsolatot. Ennek a gyakorlatnak a nyilvánosságra hozatala késztette írásra Kónya Zoltán pszichoterapeutát, akinek legújabb, Házasság, frissítve című könyvét kedd este mutatták be Kolozsváron. A szerzővel Csete Boróka pszichiáter és Sógor Árpád lelkész beszélgetett. Az eseményen az Ábel Kiadó és az Agape Életvédő Alapítvány közös kiadványának illusztrációs munkáját Kónya Eszter ismertette.
2014-ben látott napvilágot Kónya Zoltán korábbi könyve, Lélek az iskolában címmel, amely a gyermekek pszichológiai, illetve viselkedésbeli problémáiról szól. A terapeuta úgy fogalmazott, hogy habár a szülők a legjobbakat nyújtják a gyermeknek, a figyelmük gyakran a saját problémáik felé irányul. Ez a felismerés vezetett az új könyv megírásának ötletéhez, mondta a szakember. Hozzátette, nagyon élvezte a munkát, sokat segített neki, hogy „normális” maradjon, rendezze a gondolatait.
A könyv hét fejezete a házasélet meghatározó jelenségeit foglalja össze: szerelem, kötődés, házimunka, feszültségek, hűtlenség, terápia, házasságunk története. A témák az írói tevékenység közben fogantak meg, a családterapeuta törekedett minél világosabb, érthetőbb struktúra kialakítására. Gyakorlati útmutatók és személyes tapasztalatok is helyet kaptak művében. A szerző a saját életéből származó történeteket véli a legizgalmasabbnak, ezek teszik humorossá, közvetlenebbé az alapvetően pszichológiai vizsgálódást. Terapeuta mivolta azt is megerősítette benne, hogy a konzultációkra járó személyek gyakran csak a metaforákra emlékeznek a találkozások után. Ha történetet kap a kliens, abból többet tanulhat saját helyzetére nézve.
A beszélgetésen a házasságot egy zenés hasonlattal hozta összefüggésbe Kónya Zoltán. Ha egy zeneszámot egyszer meghallgatunk, nem fogjuk megszeretni. Ha többször meghallgatjuk, közelebb kerül a szívünkhöz. Ha pedig túl sokszor hallgatjuk meg, ráununk. Valahogy így működik a házasság is, következtetett a szerző. Vagyis minél komplexebb az ember érdeklődési köre, annál kevesebb az esélye, hogy unalmassá váljon számára az adott helyzet.
A szerző elmondta, egy születésnapjára kapott könyvben olvasta, hogy az ember gondolkodásmódja fragmentális. Ezt az értelmezést igyekezett beépíteni kötetébe azáltal, hogy több kisebb összetevőből állított össze általánosabb képet a házasemberek életéről.
Kónya Eszter az illusztrációk megalkotásáról beszélt a könyvbemutatón. A legnagyobb kihívást az jelentette számára, hogy a felnőtt célközönségnek szóló vizuális támaszban kellett gondolkodnia. Erősebb képi metaforákra volt szükség, a kb. húsz gyors kompozíció eredménye ezt igyekszik kifejezni. A borítóra az Arnolfini házaspár arcképei kerültek fel, mint a házasság szimbolizálói.
Mint kiderült, a könyv a Házasság posztmodern időkben címet viselte volna eredetileg, a szerző lányának ötletére változtatták meg. A „frissítve” kifejezés a modern jelenkor technikai beállítottságára utal. Ahogyan a weboldalakat frissíti a felhasználó, úgy igyekszik megújítani a házasságról alkotott felfogást Kónya Zoltán alkotása. A könyv minden házaspárnak szól, azonban nem nyújt gyógymódot a súlyos problémák ellen, tette hozzá. Gál András / maszol.ro

A román király
Sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök.
A kilencvenes évek legelején, talán 1990 novemberében néhány napos svájci körúton voltam egy román ellenzéki küldöttséggel. Egy ottani alapítvány hívott meg minket, több svájci politikussal találkoztunk, és kisebb-nagyobb fórumokon is részt vettünk, ma is emlékszem egy népes közönség előtt lezajlott genfi vitaestre. Persze a résztvevők zömmel ottani románok és magyarok voltak, de a vita franciául folyt. Radu Câmpeanu szenátor, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Marcian Bleahu szenátor, az egyik környezetvédő párt elnöke és Gabriel Țepelea képviselő, a Román Nemzeti Parasztpárt alelnöke volt még rajtam kívül a küldöttségben. Szenátor voltam én is, más tisztségem nem volt, és valószínűleg azért esett rám a választás, mert beszéltem franciául.
Abban az időben még rendkívül gyenge volt az ellenzék a román parlamentben, ennek érzékeltetésére elég, ha felidézem, hogy a kormányzó Nemzeti Megmentési Front után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt a második legnagyobb politikai szervezet a maga alig több mint hét százalékával. A parasztpártiak például csak a képviselőházba jutottak be, a liberálisok pedig ott voltak ugyan a szenátusban, de kevesebben, mint mi, és volt még néhány környezetvédő, illetve egyetlen független szenátor is, az alkotmányt kidolgozó bizottság egyik tagja, Antonie Iorgovan. Nagy szükség volt hát arra, hogy az ellenzék szolidaritását külföldön is minél gyakrabban bizonyítsuk, másrészt a Román Nemzeti Parasztpárt és akkor még a Nemzeti Liberális Párt is próbálta lemosni magáról a két világháború közti nacionalista múlt nyomait, és keresték az együttműködést az RMDSZ-szel.
Marosvásárhely márciusa után Nyugat-Európában is sokat számított a magyarokkal való jó viszony, kellett a szalonképességhez. Természetesen nekünk is szükségünk volt rájuk, hiszen akkorra már kiderült, hogy Ion Iliescuékkal nem tudunk zöldágra vergődni, miközben például Corneliu Coposut, a Parasztpárt elnökét én intelligens és karizmatikus, pártjának egykori nézeteit revideálni hajlandó, a román-magyar megegyezést nemzeti érdeknek tekintő politikusként ismertem meg. Minden vitánk dacára máig szimpátiával gondolok vissza rá, akárcsak Gabriel Țepeleára vagy a a párt későbbi elnökére, a szintén börtönviselt Ion Diaconescura.
Vitáztunk Svájcban is, nyilvánosan is, többek közt azon az említett genfi fórumon, de azt hiszem, az összbenyomás rólunk mégis az lehetett, hogy közösen keressük a kiutat Románia számára. Látogatásunk második vagy harmadik napján vendéglátónk, a meghívó alapítvány titkára valamilyen ürüggyel egyenként félrehívott minket, és megkérdezte, hogy hajlandók lennénk-e megállni Versoix-ban, találkozni Mihály királlyal. Nem nagy kitérő, tulajdonképpen útba esik. Ez a megálló természetesen nem szerepelt a hivatalos programban, hiszen Hohenzollern Mihály abban az időben még persona non gratának minősült Romániában. 1990 áprilisában megpróbált ugyan Zürichben repülőre szállni, hogy Bukarestbe utazzék, de ezt a román hatóságok valamilyen ürüggyel megakadályozták. Gondolom, akkor még beutazási vízumra lett volna szükség. Nem sokkal svájci látogatásunk után pedig, 1990. december 25-én ismét megpróbálkozott a romániai úttal, el is jutott kíséretével együtt Otopeni-re, sőt, gépkocsival elindultak Curtea de Argeș felé, de végül a csendőrség feltartóztatta őket, visszavitték a repülőtérre, és gyakorlatilag kitoloncolták őket.
Csak jóval később, 1992 húsvétján látogathatott haza Romániába az a férfiú, aki személy szerint is nagy bátorságról tett tanúbizonyságot 1944. augusztus 23-án, amikor elrendelte Ion Antonescu marsall letartóztatását és a hadsereg átállását. Huszonhárom éves fiatalember volt akkor, nyilván a körülötte levő román politikusok készítették elő a román nemzet huszadik századi történelmében sorsdöntőnek számító lépést, de azért a legnagyobb kockázatot ő vállalta. Sokat köszönhet Románia a Hohenzollern családnak már a tizenkilencedik század második felétől, amikor I. Hohenzollern Károlyt meghívták uralkodónak, és attól kezdődően a román állam sokkal szorosabban illeszkedett Európába, királyainak az európai monarchiákkal való szerteágazó kapcsolatait – a rokoni szálakat – kellőképpen kihasználva. Aztán 1947 végén a köztársaság kikiáltásával a még mindig csak huszonhat éves Mihályt megfosztották trónjától, és az országból is kiebrudalták.
Nekem, aki az ötvenes években voltam kisgyerek, a királyság már csak költészet volt, Arany János verséből, A walesi bárdokból, esetleg Petőfi Sándortól tudtam, hogy mit is érdemelnek a zsarnokok: „Akasszátok fel a királyokat”. Előttem van most is, az egyik gyereklap szép színes oldalain láttam gúnyképet a Hohenzollernekről: molyrágta palástban, ütött-kopott vulkánfíber bőrönddel (tudja-e még valaki, mi is az a vulkánfíber) érkezik a király Romániába, és kincsekben dúskálva, megrakott vonattal távozik ugyancsak ő, hiszen a karikatúra a történelmi idővel mérve amúgy sem túl hosszú életű dinasztiát egyetlenegy alakban jelenítette meg. Máig könyv nélkül tudom Horváth Imre minden bizonnyal nemcsak a hivatalos elvárásokat, hanem a korhangulatot is tükröző négysorosát (Neked tiszteleg): „Királyság volt s most Népköztársaság van. / Mit jelent ez? Figyeld az éneket: / a réginél még te álltál vigyázzban, / az új himnusz már neked tiszteleg.”
Mindent összevetve, az iskolában sulykolt kommunista ideológia mellé szüleink, nagyszüleink Kossuth-pártiságát, Habsburg-ellenségét is figyelembe véve, nem fűzött engem semmiféle kései nosztalgia a monarchiákhoz és ehhez a fiatalemberhez sem, akinek arcvonásait az akkor már értéktelen vasdarabokon, a forgalomból kivont százlejes érméken (román szóval „szutásokon”, ahogy a Székelyföldön mondták a régi pénzzel játszó gyermekek) láthattam eleget. Éppen ellenkezőleg: gyűlöltem mindenfajta privilégiumot, dühös republikánus voltam én is Petőfivel együtt, és mi tagadás, ma is az vagyok. Meggyőződésem szerint egyenlőnek kellene születnünk, de ma már azt is jól tudom, hogy nem születünk egyenlőnek. Privilégium lehet a hely, az idő és persze a vagyon, amelybe beleszületünk, és ezeket a különbségeket teljesen megszüntetni nem lehet, viszont kutyakötelességünk enyhíteni rajtuk, és ahol mód van rá, egyenlő esélyeket kínálni mindenkinek.
Nemcsak én, hanem a romániai közvélemény túlnyomó része is monarchia-ellenes volt még a kilencvenes években. Az alig összeomlott kommunista rendszer ideológiája egalitárius volt ugyan, de a hatalomgyakorlást minden szempontból a személyi kultuszra építette. Mi sem állt távolabb tőlünk, mint egy újabb személyi kultuszt támogatni, hívják bár alkotmányos monarchiának. A hajdanában még monarchista történelmi pártok is így voltak ezzel, ahogy én láttam. Elenyésző volt ezeken a pártokon belül is a monarchista áramlat, egy-két olyan közismert személyiséget leszámítva, mint például a neves színész Ion Caramitru.
Nem is értettem Ion Iliescut, miért ijedt meg, hogy Mihály haza akart látogatni. (Mert nyilvánvalóan az államelnök döntése volt, hogy nem engedték be a királyt.) Amikor aztán mégis beutazhatott, ki is derült, hogy semmiféle társadalmi megrázkódtatást nem okozott ez a látogatás. Nos, nem győzöm ismételni, nem vagyok monarchista, ráadásul a Hohenzollern-dinasztia sok jót a magyaroknak nem hozott az elmúlt másfél évszázadban. Ennek ellenére szívesen találkoztam Mihály királlyal. Némi lobbi-lehetőséget is láttam ebben, de főként kíváncsi voltam arra az emberre, akinek arcképére az egykor „szutásokról” emlékeztem. Habozás nélkül igennel válaszoltam az óvatos tapogatózásra, és így válaszolt Gabriel Țepelea és Marcian Bleahu is. Viszont Radu Câmpeanu nem vállalta a találkozót. Szapora szavakkal magyarázgatta, hogy éppen akkorra fontos interjút beszélt meg fontos újságírókkal, miközben mindannyian tudtuk, miről van szó: félt. Attól félt, hogy amennyiben otthon kitudódik, politikai esélyeit csökkenti egy ilyen találkozó. Igen, az emigrációból hazatért Radu Câmpeanut egy egészen rövid ideig karakán disszidensnek gondoltam, aztán közelebbről megismerve, rá kellett jönnöm, meglehetősen kisszerű opportunista. 1990 tavaszán, amikor ő a liberális párt színeiben, Ion Rațiu meg a parasztpárt színeiben volt elnökjelölt, az erdélyi magyarok, különösen a székelyföldiek tömegesen Câmpeanura szavaztak, holott az RMDSZ-nek az volt az álláspontja, hogy Rațiu és közte nem teszünk különbséget, és arra biztatjuk a választókat, döntsék el, kire szavaznak, csak ne Ion Iliescura. Viszont az akkor nagy befolyással bíró Király Károly egyik marosvásárhelyi híve, Jakabffy Attila egy rádiónyilatkozatban Câmpeanu támogatására szólította fel a magyarokat.
Ezzel önmagában nem is lett volna baj, annál is inkább, mert Ion Iliescu elsöprő fölénnyel nyert, és ezen a mi szavazataink, sajnos, sehogy sem tudtak volna változtatni, de a Nemzeti Parasztpártnál teljesen fölöslegesen szereztünk egy fekete pontot. Radu Câmpeanu pedig nemhogy méltányolta volna ezt a támogatást, hanem 1992 nyarán kiléptette pártját az ellenzéki koalícióból, a Demokratikus Konvencióból, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ jelenléte a koalícióban rontja a választási esélyeiket. Külön indultak az 1992-es őszi választásokon, és mi tagadás, nagy elégtételem volt, hogy Radu Câmpeanu számítása nem vált be, ugyanis be sem jutottak a törvényhozásba. 1992 és 1996 között így csak a Demokratikus Konvencióban maradt szakadár liberálisok voltak ott néhányan a parlamentben.
Megálltunk tehát Versoix-ban. Szép, de meglepően kicsi tóparti villában lakott a királyi család. Mint a mesében: király, királyné és három királykisasszony fogadott minket (ezek szerint a másik kettő éppen máshol volt), Margit, Ilona és Zsófia, vagyis Margareta, Elena és Sofia. Margit, a trónörökös fáradt, de még fel-felsugárzó szépség, Zsófia kissé molett, vonzó teremtés, Ilonára nem emlékszem, csak tudom, hogy ott volt, ha össze nem tévesztem Irénnel (Irina) vagy Máriával (Maria). Mihály viszont... hát ő hatvankilenc évesen, megráncosodva is szakasztott olyan volt, mint azokon a gyermekkori pénzérméken a fiatal király.
Nem torzult semmit a tartása sem, az arca sem, csak meggyűrődött nyilván. Előbb figyelmeztettek minket, hogy a kötelező megszólítás: „Maiestate”, vagyis „Felség”, ez Țepeleának meg Bleahunak nem is okozott nehézséget, én viszont csak jónapottal és enyhe meghajlással köszöntem, de ez végül nem keltett megütközést, hiszen egy magyar politikus jelenléte önmagában is fontos gesztus volt a királyi család számára. Rokonszenvvel fogadtak, a társalgás hol románul, hol franciául zajlott, ugyanis a királyon kívül a többiek nem beszéltek románul. Anna királyné egyszer vagy kétszer franciásan Michel-nek szólította a férjét, de egyébként nagyon visszafogott volt. Mihály a sok évtizedes száműzetés után is meglepően jól tudott románul, de kásás beszédét elég nehezen lehetett érteni. Nem lepett meg, olvastam róla, hogy műteni kellett annak idején, farkastorokkal született ez az egyébként jó kiállású férfi, az automobilok és repülőgépek szerelmese.
Beszélgettünk hát, időnként szinte kívülről láttam magamat, hogy mibe is csöppentem. Akasszátok fel a királyokat? Hol van az már! Mint egy sci-fiben, különös időhurokba kerültem, mintha a gyermekkorom előtti években lennék. És mégsem. Mert közben a körülöttünk levő világ tele volt új kérdésekkel, amelyekre választ kellett adni. Mihályt is felkészíthették persze, nem mulasztotta el a magyarokról kérdezni, és mintha nem csak udvariasságból kérdezett volna. Próbáltam precízen felvázolni az otthoni helyzetet, de laza voltam közben, nem volt túlságosan nagy tétje a találkozásnak, kíváncsian figyeltem a királyi családot, mintha a Louvres-ban jártunk volna, egy színes, furcsa, élő múzeumban, a megelevenedett történelemben.
Ami nonverbális üzenetként leginkább megmaradt bennem: a nyugalom. A király nyugodt, szinte derűs arca. Egy ilyen beszélgetés, akárcsak a későbbi két-három alkalom, amikor még szót válthattunk, nem volt alkalmas arra, hogy felmérjem politikai képességeit vagy tájékozottságát. De egyvalami hiányzott az arcáról, ami viszont a politikusokra annyira jellemző, ezt ma már rögtön észreveszem: a hatalomféltés feszültsége. A vérbeli politikusok szemében mindig ott van az ugrásra kész vad nem lankadó figyelme, a szörnyű éberség, hogy bármelyik pillanatban meg kell harcolni a hatalomért, taktikázni kell, hátulról bekeríteni vagy édesgetni, csapdába csalni, aztán felmorzsolni az ellenfelet. Saját hatalom-megszerzési és hatalom-megtartási technikáinak rabszolgája a politikus, és ez az örökös szenvedés van az arcán.
Sem Mihálynál, sem valamivel később Habsburg Ottónál nem láttam ezt a szenvedést. Az osztrák és magyar trónörököshöz emberileg is közelebb éreztem magam, néhányszor találkoztunk csupán, de nem felejthetem hosszú beszélgetésünket Bukarestben, a kormánypalotában, miniszterelnök-helyettesi dolgozószobámban. Németesen raccsolva, ám kifogástalanul beszélt magyarul az a bölcs öregember, aki Mihállyal ellentétben határozott politikai véleményt mondott, de ő politikus is volt, EP-képviselő. Viszont neki is nyugalom volt a tekintetében, és amíg tárgyaltunk, teljesen elfelejtettem Habsburg-ellenességemet. Ma már tudom, mi ennek a nyugalomnak a magyarázata: az öröklött címért nem kell megharcolni.
Mondom, gyűlölnöm kellene mindenféle privilégiumot, plebejusnak neveltek, ilyen vagyok, de a politikában megtanultam, hogy valamit valamiért. És mostanában sokszor elgondolkozom azon, hogy az igazi demokrácia analógiája vajon nem a csonka kúp vagy csonka gúla-e sokkal inkább, mint egy kihegyesedő mértani idom? Más szóval: a körülöttünk levő, fel sem épült és máris széteső demokráciák láttán óhatatlanul el kell töprengenem, talán ezeknek a rendszereknek az egyik nyavalyája éppen az, hogy a csúcsot nem hagyhatjuk üresen. Például úgy, hogy a legfőbb állami méltóságot, az elnöki tisztséget nemcsak időben korlátozzuk – két mandátumra általában –, hanem igazi hatalmat sem kellene a kezébe adnunk, kivéve a válsághelyzeteket.
Ez közhely, ezt mindenki tudja, ilyen a parlamenti köztársaság, de tessék megnézni: vajon nem az-e az oka mai politikai meghasonlottságunknak, a hatalmi ágak közti egyensúly már-már végzetes felborulásának, hogy egy tíz éven át regnáló államfő, Traian Băsescu a joghézagokat kihasználva, az alkotmányt rosszhiszeműen értelmezve olyan hatalommal ruházta fel a választott parlamenten kívüli intézményeket, hogy ezek ma már valószínűleg magát az államelnököt is fogságukban tartják, bárki is legyen az. A csúcson nemhogy túlhatalomnak, de hatalomnak sem kellene lennie, a csonka kúp vagy gúla teteje egy nyugalmas tisztás, egy apró fennsík, semmi más. Mint ahogy a miniszterelnöki mandátumokat is korlátozni kellene, hiszen az a tisztség is könnyen „kicsúcsosodhat”, könnyen válhat túlhatalmi eszközzé, ezt is tudjuk.
Így aztán, szégyenkezve bár, és alapjában véve meggyőződéses republikánusként továbbra is, de újabban fel-felötlik bennem, hogy egy született király, aki komoly hatáskörök nélkül, csakis azért került oda, hogy más ne lehessen azon a helyen, vajon tényleg olyan nagy kompromisszum lett volna-e éppen a felépítendő demokrácia érdekében. Nyilván ez ma már tárgytalan. Meghalt a király, és nem mondhatjuk, hogy éljen a király, mert ahogy látom, a Hohenzollern családban is dúl már a harc a hatalomért vagy talán a bőven visszakapott vagyonért, ki tudja. Az én időutazásom is véget ért, nincs már a „rosszpénzen”, a „szutáson” látott „jó arc”, eltűnt az a fiatalember, akinek gyerekként úgy állítottak össze iskolai osztályt, úgy válogattak különböző társadalmi rétegekből és régiókból osztálytársakat, hogy még egy magyar fiú is volt közöttük. Nem lett ő ettől magyarbarát, nincsen mit köszöngetnünk neki, de mégis sajnálom ráncos arcát, amelyet nem a hatalmi harc dúlt fel, csak a megállíthatatlan idő. A demokrácia dolgát pedig nekünk kellene elrendeznünk minél hamarább, egy olyan országban, ahol a kilencvenes években másodjára is kiűzték a királyt, aztán visszafogadták, kárpótolták palotákkal, kastélyokkal, sok tízezer hektár erdővel, most meg hisztérikus lelkiismeretfurdalással gyászolják.
Talán azért, mert csak azt lehet gyászolni igazán, akinek nem volt semmiféle hatalma fölöttünk, és éppen ezért nem kellett megkönnyebbülnünk titokban, hogy itt hagyott minket. Éppen ellenkezőleg, sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel, 2011. október 25-én, kilencvenéves születésnapján, a szavakat nehézkesen formálva is jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök, Iliescu, Constantinescu, Băsescu vagy Iohannis. Pedig sem olyan felkészült, sem olyan rafinált politikus nem volt, mint a többiek. Csakhogy az elnökök arcáról letörülhetetlen a szavazatgyűjtés mimikája, mondataikból kiirthatatlanok a kortesbeszéd utálatos fordulatai, és miközben az országot emlegetik, a pártjukra gondolnak, és választóikat számolgatják magukban. Milyen jó lenne egy hatalom nélküli elnök, egy mandátuma végeztén vulkánfíber bőrönddel távozó, koronázatlan király, aki csak sétálgat azon a képzeletbeli tisztáson, hiszen semmi dolga, kizárólag azért van ott, hogy más a helyét ne bitorolhassa. Markó Béla / Transindex.ro

Szégyelljék magukat! – házszabályt módosítottak, hogy mentsék a bőrüket
Tegnap a képviselőház 176 támogató és 88 ellenszavazattal elfogadta a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, habár az ellenzéki alakulatok képviselői tiltakoztak a módosítás ellen, írja az Agerpres.
A módosítás szerint egy adott törvénytervezet összetettsége függvényében az ennek megvitatására megszabott időkeret lejárta után a vitát lezárják. Ezután az ülésvezető cikkelyenként szavazásra bocsátja a szakbizottság által elfogadott módosító javaslatokat.
Az adott cikkelyhez benyújtott, de a szakbizottságban elutasított indítványokat csak abban az esetben bocsátja szavazásra, ha előzőleg a plénum a szakbizottság által már elfogadott javaslatok mindegyikét elutasította. Ha egyetlen módosítást sem fogadnak el, a tervezetet az eredeti formában tekintik elfogadottnak.
A Márton Árpád RMDSZ-es és Eugen Nicolicea szociáldemokrata párti képviselő által felvállalt módosítást a plénumbeli vita előtt néhány órával fogadta el a házszabály-bizottság, négy támogató és három ellenszavazattal. Ugyanez a testület hétfőn elutasított egy lényegileg hasonló javaslatot, miután Márton Árpád nem vállalta fel azt, és tartózkodott a szavazáskor.
Az ellenzéki alakulatok képviselői a bizottsági és a plénumbeli vitán is hevesen tiltakoztak a módosítás ellen. A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Raluca Turcan szerint ezzel „a PSD–ALDE–RMDSZ-féle kártékony többség véget vet a demokráciának abban az intézményben, amely a szabad vita és véleménynyilvánítás alapja kellene legyen. „Ma a PSD, az ALDE és az RMDSZ megteremtették a keretet arra, hogy egy bűnözői magatartású érdekcsoportosulás kénye-kedve szerint hozzon döntéseket a képviselőházban, hogy mentsék a bőrüket. Szégyelljék magukat!” – mondta felszólalásában Turcan. Kollégája, Gabriel Andronache kifejtette, ezzel a módosítással megfosztották az ellenzéket attól a jogától, hogy szavazhasson saját módosító indítványairól. A liberális képviselő ugyanakkor bejelentette, hogy alakulata megtámadja a módosítást az alkotmánybíróságon. A Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is a módosítás ellen foglalt állást, azt állítva, hogy ennek elfogadása a PSD és az RMDSZ közötti politikai alku eredménye. Székely Hírmondó; Erdély.ma

Szent László krónikákban, falképeken, címereken (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)
Melyik magyar király nevéhez fűződik Moldva megalapítása? Miként írnak erről a magyar, a román, a bolgár krónikák? Miben hasonlítanak és miben különböznek a Kárpát-medencei templomokban fellelhető, Szent László-legendát ábrázoló falképek? Milyen Szent László-ábrázolásokkal találkozunk címereken, pecséteken? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgatták a kedd esti sepsiszentgyörgyi konferencia előadói: Sántha Attila, Jánó Mihály és Szekeres Attila István.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében szépszámú érdeklődő jelenlétében tartott összejövetel nyitányában Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa köszöntötte az érdeklődőket, ismertette a konferencia létrejöttének előzményeit. Szent László-emlékév lévén, „a csapból is Szent László folyik”, mindenütt konferenciákat, előadásokat, kiállításokat, mindenféle eseményeket szerveznek, ezek közül többnek is résztvevője volt a három háromszéki előadó, így született az ötlet, hogy Sepsiszentgyörgyön is hozzanak össze egy rendezvényt. A szervezést az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület vállalta fel, és nulla lejes költségvetéssel valósította meg – ismertette Szekeres Attila. Sántha Attila előadásában irodalomtörténeti forrásokra támaszkodva kereste a választ arra, hogy ki lehetett a Simion Dascălu krónikájában Moldva alapítójaként említett László király – Szent László vagy IV. (Kun) László. Sántha Attila számba vette az epizódhoz tartozó történeteket és motívumokat Küküllei János krónikájában, a Bolgár Krónikában, valamint Roman és Vlahata Gesztájában is, végkövetkeztetése pedig, hogy Szent László lehetett az, aki uralkodása idején megalapította Moldvát.
Jánó Mihály a Szent László-legenda ábrázolásait vette számba Kárpát-medencei templomok falképein. A Szent László magyar lányt elraboló kun vitézzel vívott csatáját ábrázoló ciklus részletessége és gazdagsága okán egyedülálló Európában. Minden ábrázolás más és más, a történet különböző mozzanatait ragadják meg, számos freskón szembetűnő, ahogyan a megrendelő egyház igyekezett a maga tanításaihoz alakítani, krisztianizálta a történetet, hangsúlyozva a keresztény király győzelmét a pogány felett. Sok helyen a legenda nemcsak önmagában jelenik meg, hanem más hitvallók történeteivel együtt, több helyszínen – például Gelencén – szembetűnő, ahogy Szent László alakját és történetét párhuzamba állítják Jézussal, a király arca is a Krisztuséra emlékeztet vagy azzal azonos. Jánó Mihály felhívta a figyelmet a kis falusi templomokban máig megmaradt falképek értékére, Székelyföldön különösen sok ilyen található, és azt is bejelentette: hamarosan elkezdődik a bibarcfalvi templom falképeinek restaurálása. Szekeres Attila István Kerléstől Oroszországig című vetített-képes előadásában a címereken, pénzérméken fellelhető Szent László-ábrázolásokat vette számba. Doboka vármegye (a híres kerlési csata helyszíne) 1748-as címerét említette elsőként, amelyen feltűnik a király alakja, ugyancsak 18. századi Torda vármegye jelképe, amelyen a tordai hasadék, illetve Szent László-pénze is feltűnik – Szent Lászlóhoz köthető elemeket pedig átmentenek a későbbi, 19. századi Torda-Aranyos, illetve Maros-Torda vármegye címerébe is. Ami a pénzérméket illeti, először a Nagy Lajos korabeli dukáton tűnt fel a király alakja a 14. században, majd Mária királynő, a két Ulászló, Mátyás király korabeli pénzérméken is feltűnik, de legitimizációs céllal később a Habsburgok is igénybe vették Szent László alakját. Mi több, a Rettegett Iván orosz cár által veretett pénzen is ott találjuk, ez utóbbira gyakorlatilag rámá­solták Mátyás király pénzérméjét – hívta fel a figyelmet a középkorban történt plágiumesetre a heraldikus, magyarázatot nyújtva előadása címére is. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A múltat eltörölni nem lehet (Gazda József könyvbemutatója)
A világnak ebben a felében az 1970-es, 80-as években bűnös volt, aki menteni akarta a múlt emlékeit, akkoriban kockázatos volt egyenes gerincű embernek lenni, az igazat kimondani – Gazda József ilyen körülmények között – vagy épp ezek ellenére – mégis vállalkozott az élő emlékezet átmentésére az utókor számára.
Akkoriban a vasfüggöny mögül a nyugati világba nagy nehezen kiszabadult hazánkfia sokfélét hazahozott magával (már ha hazajött), Gazda József azonban különleges tárgyat: egy riportermagnót vásárolt Bécsben. Mert terve volt: rádöbbent ugyanis, hogy sokan, akik a múltat magukban hordják, élnek még, köztünk járnak-kelnek, és talán el is mesélik mindazt, ami velük történt. Így kezdte el az 1970-es évek legelején a sorsemlékek gyűjtését, az idők során bejárta a világot, mindenhol magyarokat keresve – és vallatva. Az ötven esztendő alatt összegyűjtött vallomásokból született legújabb könyve, a kedd délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatott, A Golgota útján című kötet, mely 430 meghurcolt embertársunk jaját tartalmazza, akik az átlagosnál jobban megszenvedték a második világháborút – ismertette a könyv tartalmát Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató, a szerző beszélgetőtársa, aki faggatta Gazda Józsefet anyaggyűjtésének módszeréről, interjúalanyai viszonyulásáról, végül arra kérdezett rá, van-e remény arra, hogy ne kelljen újabb Golgota útját járnunk. Gazda József szerint „egy bűnöző banda irányítja a világot, akiknek akasztófán lenne a helyük, ők azok, akik világkormányban gondolkoznak, szinte kísértetiesen látom, hogy mind erősödik a hatalomnak a hatalma, ezért szánakozó félelemmel nézem unokáimat, hogy mi vár ezekre a gyerekekre”. De hozzátette, mindig él a remény, hiszen az emberek alapvetően jók. Próbáljuk erkölcsiségünket megőrizni, a jót magunkban erősíteni, és hinni abban, hogy érdemes jónak lenni – összegzett Gazda József. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar sarok a magyar óvodáknak
Hogy angyali tettek léteznek, bizonyítja a mai nap: Magyarország óvodafejlesztési programjának részeként a háromszéki magyar óvodák vagy óvodákban működő magyar csoportok Magyar sarok fejlesztőcsomagot vehettek át. Az ajándékozásra az Óvodapedagógusok a gyermekközpontú óvodákban című, tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban zajlott szakmai konferencia előzeteseként került sor.
Ha ajándék, azt illik megköszönni: a magyar sarkokért a sepsiszentgyörgyi Hófehérke és Gulliver óvodák kisgyerekei adtak táncos-mondókás-dalos műsort a hányatott sorsú iskola konferenciatermében nagy számban összegyűlt háromszéki óvónők előtt. Műsoruk után Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese ismertette röviden a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, kiemelve: a magyar sarkok sokoldalú, az ismeretek teljes spektrumának elsajátítására alkalmas felszereléseket tartalmaznak. Vârtic Mayla Júlia, a romániai oktatási minisztérium tanácsosa Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár üzenetét tolmácsolva elmondta, a magyar sarkok az óvodások értelmi és érzelmi fejlődéséhez járulnak hozzá, köszönetét Magyarországnak az ajándékért úgy fogalmazva meg: ez az a ritka alkalom, amikor a kisebbségi lét előnyt jelenthet. Burus-Siklódi Botond, az óvodafejlesztési program erdélyi stratégiai partnerének, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke beszédében kifejtette, a program nem csupán a nagy és kis infrastruktúrai fejlesztésekről – óvodaépítéstől és – felújítástól a játszóterek építésén át az oktatási-didaktikai eszközök beszerzéséig – szól, hanem az óvodapedagógusok szakmai fejlesztéséről is, amelyeken való részvételre buzdította az óvónőket. A magyar sarkokról pedig megjegyezte: „elismerés és köszönet a korábban példátlan fejlesztési lehetőségért”. Végezetül Kiss Imre megyei főtanfelügyelő elmondta, a magyar sarkoknak Háromszéken 129 óvoda 4540 óvodása fog örülni, akiket 33 magyar ajkú óvónő oktat 242 csoportban.
A magyar sarkok jelképes átadását követően szakmai konferencia következett, Az óvodapedagógusok didaktikai kultúrájának megújulásáról címmel előadást tartott Szőcs Imola (Kovászna Megyei Tanfelügyelőség), Az óvoda és a család együttműködése a gyermekek fejlesztése érdekében címmel Márton Adél (Hargita Megyei Tanfelügyelőség), míg Deák Gyula – ezúttal a Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviseletében – a népi hagyományok általi kompetenciafejlesztésről értekezett. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románia ismét félrenézett (Csíksomlyói búcsú)
Románia újból elmulasztotta képviselni a csíksomlyói búcsú felvételét az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi világörökségi listájára – állapította meg a Krónika napilap a szervezet szellemi világörökség bizottsága december 4. és 9. között Dél-Koreában zajlott ülése kapcsán. A tanácskozás napirendjén ugyanis nem szerepelt a búcsú felvételi javaslata.
A búcsú UNESCO-védelmét a kulturális tárca Kelemen Hunor minisztersége idején kezdeményezte, ám a szellemi világörökség bizottsága tavaly decemberben Etiópiában tartott ülésén a Romániát képviselő államtitkár nem kívánta helyben pótolni a dossziéból hiányzó iratot, ezért a bizottság elhalasztotta a döntést. A kulturális tárca egy évvel ezelőtti közleményében tudatta: „a csíksomlyói dosszié kiegészítésre szorul, és az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának következő ülésén ismét tárgyalni fognak az előterjesztésről”. A Krónika megszólította Novák Csaba szenátort, a parlament UNESCO-bizottságának tagját, aki szerint a testület írásban kért hétfőn magyarázatot a kultúra és nemzeti identitás minisztériumától arra, miért nem szerepelt a tárca idei felterjesztésében a búcsú. Az RMDSZ-es honatya hangsúlyozta azonban, hogy a parlamenti bizottságnak csak koordinációs szerepe van, nem dönthet a felvételi kérelmek ügyében. A szenátor úgy vélte: a tavalyi sikertelen kísérlet után Romániának újra kellett volna indítania a jelölési procedúrát. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke felháborítónak tartotta, hogy a kormány nem lép fel a romániai magyar értékek védelmében. „A szakértői kormány képviselője megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsút felvegyék a szellemi világörökségi listára. Akkor Corina Şuteu azt mondta, kiegészítik és újra benyújtják a dossziét, ebből nem lett semmi” – emlékeztetett Hegedüs Csilla, aki a kulturális tárca korábbi államtitkáraként a felterjesztés kidolgozója volt. A kulturális tárca 2012 márciusában, Kelemen Hunor kulturális minisztersége idején terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális világörökségi listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Ponta-kormány miniszterei nem tartották fenn a kezdeményezést. 2014 márciusában az RMDSZ is belépett a Ponta-kormányba, és a kulturális tárca élére visszatérő Kelemen Hunor ismét beterjesztette a kezdeményezést. Az RMDSZ azonban 2014 decemberében kilépett a Ponta-kormányból, és a javaslat ismét elvesztette a támogatottságát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vita és cirkusz a képviselőházban (Igazságügyi törvénycsomag)
Botrányos ülés keretében elfogadta tegnap a képviselőház plénuma az igazságszolgáltatás, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (LIT) megszervezéséről és működéséről szóló törvényeket módosító tervezeteket. Mivel az ülésterem elektronikus szavazórendszere meghibásodott, a tervezeteket szólításos, nyílt szavazással fogadták el. A tervezetek vitáját megelőzően a kormánypártok az RMDSZ támogatásával módosították a házszabályzatot, és ezzel hátrányba hozták az ellenzéket.
Az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvényt módosító jogszabály többek között előírja, hogy létrehoznak egy új, a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztályt. Ez a legfőbb ügyészség keretében jön létre, és kizárólagos hatásköre a bírák és ügyészek által elkövetett korrupciós, hivatali és az igazságszolgáltatás megvalósulása ellen irányuló bűncselekmények kivizsgálása lesz.
Egy másik cikkely értelmében csak azok az ügyészek pályázhatnak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség keretében ügyészi tisztségre, „akik ellen nem foganatosítottak fegyelmi büntetéseket, szakmailag felkészültek, erkölcsi magatartásuk kifogástalan, legalább nyolc évet dolgoztak ügyészként vagy bíróként, és sikerrel vették a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi szakosztálya előtt tartott vizsgát”. A tervezet azt is előírja, hogy a bírósági ítéletek indoklását az ítélet kimondásától számított legtöbb 30 napon belül kell megszövegezni, indokolt esetben azonban a határidő meghosszabbítható. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezéséről szóló 2004/317-es törvényt módosító tervezet, amelynek jelentős része az Igazságszolgáltatási Felügyeletre (IF) koncentrál, egyebek mellett előírja: a felügyelet „az LIT keretén belül működő, önálló jogi személyiséggel rendelkező intézmény”. A hatályban lévő jogszabály szerint az IF-nek hetven tagja van, a módosító javaslat szerint ez „a feladatok ellátásához szükséges létszámmal rendelkezik”, vezetőjét az LIT versenyvizsga alapján nevezi ki, és szintén a bírói tanács hívhatja vissza. Egy másik módosítás értelmében az IF felügyelőit az LIT által szervezett versenyvizsga után a főfelügyelő nevezi ki három évre, amit legfennebb egyszer lehet meghosszabbítani. A vizsgára azok a bírák vagy ügyészek jelentkezhetnek, akik legalább tíz éve dolgoznak az igazságszolgáltatásban legalább törvényszéki vagy megyei ügyészi rangban, és legutóbbi kiértékelésükkor nagyon jó minősítést kaptak.
Súlyos ellenzéki vádak
Az ellenzéki alakulatok képviselői a vita során keményen bírálták a rendeleteket, valamint a megvitatási eljárást. Cătălin Predoiu nemzeti liberális párti képviselő egyrészt azt kifogásolta, hogy gyorsított eljárással tárgyalja a parlament a tervezeteket, másrészt azt rótta fel, hogy ezeket nem vállalta fel az igazságügyi miniszter. A Mentsétek meg Romániát Szövetséget képviselő Stelian Ion is az igazságügyi törvények módosítása kapcsán alkalmazott parlamenti eljárást kifogásolta. Robert Turcescu, a Népi Mozgalom Pártja (NMP) képviselője felszólalásában hangsúlyozta, nehezen hihető, hogy az, ami a parlamentben történik, az ország fejlődését szolgálná, majd bejelentette, hogy alakulata nem vesz részt az igazságügyi törvényeket módosító tervezetekről szóló szavazáson.
A vádakra reagálva Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő kifejtette, azért kezdeményezték a parlamenti különbizottság létrehozását, amelyet ő vezet, hogy legyen mód nyilvánosan megvitatni az igazságügyi törvények módosításait, és minden érdekelt fél meghallgatásával döntsenek ezekről. Iordache hozzátette, pártja független, minden politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást szeretne. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint a módosítások az igazságszolgáltatás függetlenségének erősítését szolgálják. Sebtében átírt házszabály
A törvénycsomag vitáját megelőzően a honatyák 176 támogató, illetve 88 ellenszavazat mellett elfogadtak egy, a kormánypárt részéről érkező, a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, amely időkorlátot szab a törvénytervezetek cikkelyenkénti vitájának, felgyorsítandó a törvényalkotási eljárást. Az ellenzéki alakulatok képviselői hevesen tiltakoztak a módosítás ellen (az NMP honatyái táblákkal, amelyeken egyebek mellett az szerepelt: Ne szavazzatok, mint Daea juhai; A parlament nem Dragnea birtoka; Le a cenzúrával), amely gyakorlatilag kizárta, hogy a két igazságügyi törvénytervezet esetében a szakbizottság által elutasított ellenzéki javaslatokat esetleg a plénumban újravitassák. A módosítás – amelyet az RMDSZ is támogatott – rövid időn belül meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, s a tervezetek vitáját és a szavazást ennek megfelelően bonyolították le. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinek /nem/ lehet zászlaja?
Kezembe került egy elég friss Hivatalos Közlöny, a december 6-i, amelyben megjelent öt közigazgatási egység hivatalos, kormány által elfogadott zászlaja. Nagy érdeklődéssel csaptam le rá, és lapoztam, kinek milyen zászlaja van.
Érdeklődésemet az fokozta leginkább, hogy a 2015-ben kiadott zászlótörvény megjelenése után Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy városa azonnal, a törvényes határidők betartásával elfogadta saját jelképét. Ez nem elég a boldogsághoz, hiszen a végleges döntést a kormánynak kell meghoznia, de ahhoz előbb az iratcsomót el kell juttatni a közigazgatási minisztériumba, amelynek ki kell kérnie az országos címertani bizottság véleményét is. A háromszéki és a megyeszékhelyi önkormányzat annak rendje és módja szerint még akkor leadta az iratcsomót, de még nem jelent meg a zászlók elfogadásáról kormányhatározat. Nos, lapozgattam a Hivatalos Közlönyt, hátha szembeköszönnek az ismerős jelképek. De semmi. Nézem a zászlókat: egyszerűek, mint amilyennek egy zászlónak lennie kell. Egy- vagy kétszínűek, és mindenik közepén ott a község címere. És mindenikre ráírták a község nevét is. Ez már nem tetszik. A törvény megengedi, sőt, a szöveget úgy is lehet értelmezni, hogy ajánlott ráírni, de tulajdonképpen felesleges. Egyrészt, mert egy jelképnek önállóan kell élnie, mindenféle szöveges magyarázat nélkül, másrészt ott van rajta a címer, amely ugyanazt jelképezi, mint a szöveg, csak éppen képi alakban, jelképrendszer által. A lényeg az, hogy egyszerű zászlókról van szó, a szövegtől eltekintve nincsenek azon fölösleges elemek. No de miért lovagolok ennyire ezen az egyszerűségen? Azért, mert a háromszéki zászlókat nem akaródzik elfogadni a román fővárosban. Pedig azok is ilyen egyszerűek, sőt, még felirat sincs rajtuk. Két szín és a címer. Az a címer, amelyet Románia kormánya még 2007-ben elfogadott, megjelent a Hivatalos Közlönyben. A megyezászló vízszintesen sávozott, kék-arany-kék, a középső széles arany sávban az osztatlan, kék mezejű pajzsban a megye címere látható. A kék a pajzs, az arany a címerben levő nap máza. Sepsiszentgyörgy esetében a pajzs kékkel és arannyal vágott, ezért a zászló lapja ellentétesen, arannyal-kékkel vágott. A legegyszerűbb zászlótani szabálynak megfelelő, ebbe nem lehet belekötni. Gondolja a szakember. De nem így a politikusok! Mert bizony belekötöttek. A minisztériumból érkezett levél szerint a megyezászló sérti a románságot, a városzászló meg azért nem megfelelő, mert nincsenek abban dák elemek!
De hát a most elfogadott öt közigazgatási egység zászlajában sincsenek dák elemek. Pedig mindenik színromán település: a Hunyad megyei Berény és Kőfalu, a Brăila megyei Surdila Greci, a Suceava megyei Suceviţa és a Botoşani megyei Coşula. Korábban sem fogadtak el sokat, mindössze egy-egy Argeş, Brăila és Dâmboviţa megyei közigazgatási egység, valamint a Temes megyei Gyüreg község (ahol mindössze 1,8 százaléknyi magyar él) zászlaját és elsőként a Konstanca megyei Cernavoda jelképét, amely természetesen a híres hidat tartalmazza. Szóval nem látunk dák elemeket. Miért kellene épp nekünk dák elemeket beszerkesztenünk a zászlónkba?! Amikor még csak nem is jellemző, hogy itt lépten-nyomon dák emlékekbe botlanánk.
A székelyföldi zászlókkal mindig is baj volt Romániában. Amíg nem volt zászlótörvény, az önkormányzatok tanácshatározattal fogadtak el helyi zászlót. Nem csak itt, Románia-szerte. Míg a más megyeiek szabadon lenghettek, a háromszékieket, Hargita megyeieket megtámadták a prefektusok, és a román igazságszolgáltatás nekik adott igazat, indoklásul azt hozva föl, hogy jogszabály nem rendelkezik zászlóhasználatról, tehát nem lehet. A valós demokráciákban épp fordítva van, amit nem tilt a törvény, azt szabad. Ráadásul ott a kettős mérce, hisz „román” megyékben a prefektusoknak meg sem fordult a fejükben, hogy megtámadják a jelképeket.
Most már van zászlótörvény, a háromszékiek azt betartva fogadtak el saját jelképeket, de arra Bukarestnek nem akaródzik rábólintania. Kies országunkban mindenki másnak lehet zászlaja, csak éppen Székelyföldön – mert ugyebár szerintük ilyesmi nem is létezik – nem. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)