Hetvenöt év az igazság útján
Kamaszkorában mindenkinek voltak álmai, amelyek beteljesedési foka egyénenként igen változó. Elvégre a tehetség, a szorgalom, a kitartás és a szerencse dolgában jócskán különbözünk. Azok mondhatják magukat igazán szerencsésnek, akik nemcsak hogy beteljesítették gyermekkori álmaikat, de azok megélése minden nap örömöt nyújt nekik.
A Szabad Európa Rádió – amely egész nap szólt az otthonunkban a legkeményebb Ceauşescu-korszakban – 1983-ban újra és újra hírt adott az Ellenpontok folyóirat szerkesztőinek sorsáról, akikre nem sokkal azelőtt csapott le a hírhedt román titkosrendőrség, a Szekuritáté. És akik halált megvető bátorsággal belefogtak egy szókimondó szamizdatfolyóirat szerkesztésébe, miközben ennél kevesebbért is agyonvertek embereket akkortájt. Tóth Károly Antal nevét – akárcsak feleségéét, Tóth Ilonáét, Szőcs Gézáét és az azóta igen messzire „gurult” Ara-Kovács Attiláét, ők négy alkották a szerkesztőséget – akkor hallottam először.
Történetük szoros összefüggésben volt a magam igen visszafogott és realista kamasz álmával.
Akkor a kommunista rendszer megdönthetetlennek tűnt. Úgy véltük, abban fogunk megöregedni.
Elérhetőnek tűnt viszont az, hogy Magyarországra telepedjünk, még akkor is, ha az 1988-as magyar pártállami döntésnek, miszerint az erdélyi menekülteket nem adják vissza Romániának, még semmilyen jele nem volt. Ebben az időszakban úgy képzeltem a jövőt, hogy Magyarországra költözöm és ott Erdélyért címmel szamizdatfolyóiratot indítok, amely az erdélyi magyarság sorsával és az anyaországi közvélemény e tárgyú történelmi-politikai felvilágosításával foglalkozik majd. Hála az Ifjúsági Magazin levelező rovatában megjelentetett címemnek, igen sok anyaországi levelezőtársra akadtam. Üzeneteikben visszatérő motívum volt, hogy mikor emigráltam Romániába, honnan tudok ilyen jól magyarul, s akkor a románozásról még nem is szóltam. Érzékelhettem, hogy itt egy generáció az alapvető történelmi tények fogalma nélkül nőtt fel, nem tud Trianonról. Ezen a helyzeten akartam javítani a magam eleve szerénynek álmodott eszközeivel.
Az idő átlépett ezen az elképzelésen, 1990 januárjában viszont már felelős szerkesztőségem mellett jelenhetett meg a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet lapja, a Vétó. Akkor még nem is sejtettem, hogy kamaszkori példaképemet, Tóth Károly Antalt – aki most töltötte be hetvenötödik életévét – valamikor a barátomnak mondhatom. Márpedig így történt, egy másik remek magyar embernek, Takács Ferenc Lászlónak köszönhetően, akit szintén atyai barátomnak mondhatok. Levélkapcsolatunk hamar barátsággá nemesült, ami szép lassan kiterjedt minden családtagunkra.
Nem véletlen, hogy idén eltávozott apám nemrég megjelent kötetének gerincét épp egy Tóth Károly Antal által készített mélyinterjú adja.
Az igazságot kereső
A barátságok között azokat tartom a legtöbbre, amelyek esetében már a harmadik-negyedik beszélgetés alkalmával úgy érzi az ember, mintha hosszú évek óta ismerné a másikat. Ugyanakkor jó érzés, ha az ember felnézhet a másikra. Karcsira nem kevés oka lehet egy nemzetben gondolkodó embernek felnézni, jómagam három erényt említenék ezek közül. Az első az igazság és igazságosság alapértékeinek feltétlen tisztelete. Lehet, hogy a politika világában egy szent cél szentesíthet mocskos eszközöket, akár hazugságot is, de a szellemi életben ez nem így működik. Karcsi azok közül való, akik az igazságot keresik, és ha meglelték, abból nem engednek. Semmi áron.
Bátorság és politikai éleslátás
S ez már átvezet a közvetkező becsülendő erényhez, ami nem más, mint a bátorság. Lehet a következmény üldöztetés, börtön vagy kiközösítés, az igazságnak hangot kell adni – ez a belső parancs jellemezte Karcsi egész életét. Akkor is, amikor az Ellenpontokat szerkesztette, akkor is, amikor a legnagyobb tabut merte megérinteni, cáfolva Nyiszli Miklós Auschwitzcal kapcsolatos tényállításait A tanú című írásában. És akkor is, amikor megírta a jobboldalon is sztárolt íróról, Kertész Imréről szóló szókimondó, a szerzőt reálértékén kezelő, alaposan dokumentált tanulmányát, a Nobelesdit. Majd a Közleményesdit, amiben azt mutatta be, hogy olyan emberek, akik el sem olvasták írását, miként fordultak ellene minden ok és indoklás nélkül egyetlen szempillantás alatt.
Mindez azonban nem érne sokat a harmadik fontos vonás, a politikai éleslátás nélkül.
Karcsi mélyhitű katolikus ember, ugyanakkor ideológiák, dogmák és pártlojalitás által nem kötött, nemzetelvű gondolkodó.
Számára nem az a kérdés, hogy egy adott személyiség, egy adott politikai lépés vagy álláspont megfelel-e valamilyen eszmerendszer kívánalmainak vagy egy adott politikai csoportosulás elvárásainak, hanem az, hogy közelebb viszi-e a nemzetét ahhoz a helyhez, ami több mint ezeréves Kárpát-medencei történelme alapján megilletné nemzetközi szinten, segít-e a magyar létesélyeket optimizálni vagy épp ellenkezőleg, rontja a magyarság pozícióit, sérti érdekeit, mostohábbá teszi kilátásait. S ennek megérzésére kivételes ösztöne van, pontosan látja a jelenségek hátterét. Felismeri a felszín mögötti összefüggéseket, nem ragad le a platóni barlanghasonlatot idézve az árnyékok körvonalainál, hanem a valóság teljességét veszi górcső alá.
A 75. életévét betöltött Tóth Károly Antalnak ezúton kívánok jó egészséget, alkotóerőt a nemzet felemelkedéséért vívott nemes küzdelemben! Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A 90 éve született Kovács Ildikó rendezőre emlékezik a Puck Bábszínház
A kolozsvári Puck Bábszínház történetében meghatározó szerepet betöltő Kovács Ildikó rendező a napokban töltötte volna be a 90 évet, emlékére ingyenes eseménysorozatot szervez pénteken a bábszínház, derül ki az intézmény közleményéből.
Reggel kilenc órakor megkoszorúzzák Kovács Ildikó sírját a Házsongárdi temetőben.
Tizenegy óráról a Puck Bábszínház színpadán a Vitéz László és az elátkozott malom című vendégelőadás lesz látható. A három év felettieknek szóló előadást Kovács Ildikó rendezte, előadója pedig a Magyarországról érkező Pályi János bábszínész, rendező, Kovács Ildikó egyik neves tanítványa.
A délután négy órától kezdődő kiállításmegnyitón Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának igazgatója; Ács Piroska, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója, valamint a hamarosan román nyelven is megjelenő Kovács Ildikó bábrendez monográfia fordítója, Năstasă Kovács Ana Maria szólalnak fel a Puck Bábszínház előcsarnokában.
Kovács Ildikó filmes kísérleteiről kevesen tudnak, ezért meglepetésként 16:40-től egy húsz perces vetítéssel várják az érdeklődőket.
Öt órától Világteremtés a bábszínpadon címmel fényképvetítéssel egybekötött beszélgetésre kerül sor Fekete Anetta színháztörténész, muzeológus felvezetésében. E program házigazdája Varga Ibolya rendező lesz.
Az emléknapot az Ördögverő jóbarátok című előadás zárja. A Puck Bábszínház vásári bábjátékát Kovács Ildikó 2005-ben rendezte. maszol.ro

Megszüntették Horváth Anna bírósági felügyeletét
A DNA helyben fellebbezett. Véget ért a tanúk meghallgatása, januárban már a hangfelvételek következnek.
14 hónap után megszüntették a Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester bírósági felügyeletét. Csütörtökön, december 7-én a Kolozs megyei Táblabíróságon befejeződött a tanúk meghallgatása a perben, amelyben Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel, Fodor Zsolt üzletembert pedig befolyásvásárlással és pénzmosással vádolja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
A tárgyaláson az ügyész kérte a bírósági felügyelet meghosszabbítását, a védelem pedig annak feloldását, arra hivatkozva, hogy a tanúk meghallgatása befejeződött, illetve a felügyelet nem indokolt. Horváth Anna jelezte: a munkához való joga is sérül a bírósági felügyelet miatt, ugyanis RMDSZ-alelnöki minőségében gyakran kellene magyarországi megbeszéléseken részt vennie.
A bíró döntését már szinte senki nem várta meg, ugyanis a tolmács hiánya miatt az egyik tanú meghallgatását 14.30-ra ütemezték át a 10 órakor kezdődő tárgyaláson. A DNA helyben fellebbezett a bírósági felügyelet megszüntetése ellen, ennek a tárgyalására körülbelül két hét múlva kerülhet sor Bukarestben, addig érvényben marad a felügyelet.
Január 19-én a hangfelvételek meghallgatásával folytatódik Horváth Anna és Fodor Zsolt pere Kolozsváron. A december 7-i tárgyaláson 14 tanút hallgattak meg Kolozsvár volt alpolgármesterének ügyében, 10 a vád, 4 a védelem tanúja volt – bár a külső szemlélő nem igazán állapíthatta meg a különbséget.
A tanúk között több olyan cégvezető is volt, aki támogatta Horváth Anna kampányát. Székely Zsuzsanna 5000 lejt adományozott, és elmondta, soha nem kérte az alpolgármester segítségét, viszont RMDSZ-szimpatizáns, ezért amikor a kampány elején megkereste Horváth, önszántából döntött az összeg felajánlásáról.
Egy másik tanú arról számolt be, hogy a lakása mellett építkezési engedély nélkül felépített ház ügyében kérte az alpolgármester segítségét. A ház 2007-ben épült, de azóta sem történt semmi, ezért a tanú többször megkereste már az előző alpolgármestert is, mivel aktívabb hozzáállást várt el a hivataltól, amely szintén peres fél az illegálisan épített ház perében, de jogi képviselője soha nem jelent meg a tárgyalásokon. A tanú elmondta: Horváth Anna nyitott volt, meghallgatta kérését, tanulmányozta az esetet, és ígéretet tett rá, hogy beszél a jogi osztállyal, de a helyzet ezt követően sem változott. Évekkel később, a választási kampányban adományozott egy összeget, mert pozitív véleménye van Horváth Annáról mind alpolgármesterként, mind közéleti szereplőként.
Egy további tanú arról számolt be, hogy 25 ezer lejt adományozott a kampányra. „Értékeltem, hogy mindig nyitva volt az ajtaja a város polgárai előtt, bár én soha nem éltem ezzel a lehetőséggel, nem fordultam hozzá semmilyen ügyben” – vallotta.
Emil Boc tanácsadója, Mihaela Boc azt nyilatkozta, a vádlott soha nem lépett közbe nála azért, hogy egy építkezési engedély kibocsátását megsürgesse, és nem érdeklődött arról sem, hogy hogy áll egyes engedélyek kibocsátása.
Fodor Zsolt alkalmazottja, aki a Mikes-palota dokumentációját összeállította, arról számolt be, hogy milyen problémák adódtak az átépítés kapcsán, és hogy a lejárt engedélyek miatt keresték fel a polgármesteri hivatalt. Az audiencián azt közölték velük, milyen lépéseket kell követniük az engedélyeztetés érdekében.
Az Automotiv Kft. igazgatója azt mesélte el, hogy 2016-ban kölcsönadott egy autót Horváth Anna férjének, miután az általuk a cégétől vásárolt használt Volkswagen Passat nem érkezett meg időben, majd másnap el is romlott.
Egy másik tanú Nagy Zoltán Levente volt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki elmondta: körülbelül tíz éve ismeri Horváth Annát, baráti viszonyba Bukarestben kerültek 2007-ben, amikor mindketten államtitkárok voltak (Nagy a környezetvédelmi, Horváth a fejlesztési minisztériumban). 2016-ban a Kolozsvár főterén lévő vendéglátó hely (az l'Alchimiste) teraszára kért engedélyt, de júniusban visszautasító választ kapott a hivataltól. Ezt követően kereste fel az alpolgármestert, mivel a hivatalos választ nem tartotta kielégítőnek. Az alpolgármester behívatta irodájába az illetékes osztály képviselőjét, aki elmagyarázta: az engedély megtagadásának valós oka az, hogy a polgármesteri hivatalnak nincs lehetősége felbontani egy másik vállalkozóval a teraszhasználatra kötött szerződését. Nagy Zoltán azt vallotta, megértette a valós okokat, amelyeket megalapozottabbnak gondolt, mint a hivatalos választ, és kielégítőnek is találta a választ annak fényében, hogy ők időközben az étterem nyitását átütemezték novemberre, amikor már amúgy sem tartottak volna igényt teraszra. Nagy elmondta: tisztában volt vele, hogy Horváth Anna nem tud közbenjárni az ügyében, és azért fordult hozzá, hogy segítsen megérteni, miért utasította vissza a hivatal az engedély kiállítását.
Hasonló ügyről számolt be vallomásában a Koffer kávézó menedzsere is, ők is teraszra kértek engedélyt a hivatalból, de három hónap után sem kaptak engedélyt, ekkor fordult Horváth Annához, akit nem ismert személyesen. Az alpolgármester elkérte a dosszié számát, érdeklődött az ügyben. És azt közölte, még pár aláírást meg kell várni az engedélyhez. A Koffer végül októberben kapta meg az engedélyt terasz létesítésére.
Egy cégvezető, aki magánszemélyként 8000 lejt adományozott a kampányra, amelyet cége is támogatott 9000 lejjel, arról számolt be, hogy egy 2014-ben kért engedély ügyében fordult Horváth Annához, miután másfél év alatt sem kapta meg azt. Kétségbeesésében minden, a polgármesteri hivatalnál dolgozó ismerősét megkereste, de a mai napig nem sikerült megértenie, miért csúszott ennyit az engedély kiadása, amelyet végül csak három év után, 2017 novemberében állítottak ki. „Horváth Anna volt az egyetlen, aki megpróbált segíteni, és értékelem, amit a közösségért tett” – mondta az üzletember annak indoklásaként, hogy miért támogatta az akkori alpolgármester választási kampányát.
A védelem első tanúja egy szociális lakás lakója volt, akit kilakoltattak visszaszolgáltatott Egyetem utcai lakásából. Horváth Annától azért kért audienciát, mert a lakás, amelyet a hivatal kiutalt neki, nem volt rácsatlakoztatva az áramhálózatra, az alpolgármester pedig azt javasolta neki, forduljon a hivatal műszaki osztályához. Végül a tanú maga oldotta meg a helyzetet az Electricával. Ezt követően még 4-5 alkalommal volt audiencián, mert lakása nem volt szigetelve, és remélte, hogy a műszaki osztály megoldja problémáját, de ez azóta sem történt meg (közben már másik lakást utaltak ki számára). Horváth Anna hozzáállása pozitív volt, próbált segíteni, de korlátozott a hatásköre – mondta a tanú. A következő tanú a Kolozsvári Román Opera énekese volt, aki egy kulturális szervezet vezetőjeként igényelt székhelyet a polgármesteri hivataltól. Bár a listán 3. lett a szervezete, mégsem utaltak ki neki székhelyet, bár a listán utána következők már kaptak. A három éve húzódó ügy miatt fordult Horváth Annához. Azért őt kereste meg, és nem a polgármestertől kért audienciát, mert az meglehetősen nehézkes és időigényes lett volna. Kellemesen meglepte, hogy az alpolgármester fogadta, megkereste az illetékes igazgatóságot, ahonnan eljöttek az irodájába az audienciára. Az igazgatóság azt állította, hogy tettek egy javaslatot a székhelyre, amit a szervezet visszautasított, de ez nem igaz a tanú szerint. A beszélgetést követően problémája megoldódott, és kapott egy székhelyet, bár utólag megbánta ezt, ugyanis az ingatlan nem volt közművesítve, és rengeteg pénzbe került a felújítása, most, három év után pedig vissza kell szolgáltatnia azt.
Emanuel Ungureanu jelenlegi USR-s parlamenti képviselő is a védelem tanúi közt volt. Ő civil aktivistaként kereste meg az alpolgármestert egy nyárádszeredai 16 éves magyar fiú ügyében, akinek 48 óránként dialízis-kezelésre volt szüksége Kolozsváron, ezért egy kolozsvári családi központban próbálták elhelyezni. A marosvásárhelyi alpolgármester javaslatára kereste meg Horváth Annát, arra kérve, hogy segítsen az ügyben, amit az alpolgármester meg is próbált, de a Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság nem adott engedélyt (a tanú szerint azért, mert az igazgatóság havi 4500 lej támogatást kap a veseelégtelenséggel küzdő gyerek után). Végül a gyerek ügyét jogi úton sikerült megoldani, jelenleg egy kolozsvári családnál van. Horváth Anna ezt követően is segítette a beilleszkedésben, kolozsvári magyar iskolába íratta be a gyereket – számolt be a képviselő, aki azt is elmondta: az alpolgármestert többször meghívta, hogy beszélgessen a gyerekekkel, családokkal. A tanú úgy fogalmazott: többször fordult más köztisztviselőkhöz is, de a legemberségesebb Horváth Anna viszonyulása volt. Az utolsó tanú, akinek a meghallgatásán jelen voltunk (a magyar tolmácsot kérő tanú vallomását már nem vártuk meg) egy györgyfalvi negyedbeli apuka, aki a Facebookon tett közzé képeket arról, hogy a tervektől eltérően a Iulius Mall megépítése után a tó partján nem hozták létre a tervezett járdát, illetve a jelzőlámpa sem működik, ezért az ott iskolába járó kisdiákoknak az autók között kell közlekedniük. Miután a közösségi hálón felhívta az alpolgármester figyelmét a problémára, Horváth Anna audienciára hívta, amelyen jelen volt a közlekedési osztály képviselője is. „Azért mentem, hogy felhívjam a figyelmét a problémára. Semmit nem ígértek, de a probléma utólag megoldódott, gyalogút épült, és működik a jelzőlámpa” – mondta a tanú. Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro

Kihirdette Johannis a december 18-át a romániai nemzeti kisebbségek napjává nyilvánító törvényt
Kihirdette csütörtökön Klaus Johannis államfő a romániai nemzeti kisebbségek napjáról rendelkező törvényt. A jogszabály december 18-át nemzeti ünneppé, a romániai nemzeti kisebbségek napjává nyilvánítja. Ezen a napon kulturális rendevényeket tartanak, amelyeket a helyi és központi közigazgatási intézmények, illetve civil szervezetek anyagilag és logisztikailag támogathatnak. A közszolgálati televíziónak és rádiónak a témával kapcsolatos műsorokat kell majd programjába iktatnia – olvasható a törvényben. Agerpres; Transindex.ro

Megszületett az ítélet: bűnös, de nem kerül rácsok mögé Gyergyószentmiklós volt főügyésze
Három év börtönbüntetésre ítélte a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék Majeczki Izabella volt gyergyószentmiklósi főügyészt, akit korrupciós cselekményekkel vádolt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A jogerős ítéletet öt év próbaidőre felfüggesztették. Ugyancsak elmarasztalta az ítélőszék az ügy másik két vádlottját Szabó Tamás Károlyt és Sándor Pongráczot is.
Megtámadta a DNA a gyulafehérvári táblabíróság tavaly januári ítéletét, amelyben felmentették a korrupciós vádak alól Majeczki Izabellát, a gyergyószentmiklósi ügyészség korábbi főügyészét. Az ügy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszékhez került, amely december negyedikén tette közzé a végleges, jogerős ítéletet. Ez felülbírálja a táblabírósági döntést, kimondva, hogy Majeczki Izabella bűnös a vesztegetés elfogadásának vádjában.
Ezért 3 év börtönbüntetésre ítélték. A volt főügyésznek mégsem kell börtönbe vonulnia, a büntetést 5 évi próbaidőre felfüggesztették. Ez idő alatt Majeczki Izabella hatósági megfigyelés alatt marad, azaz rendre meg kell jelennie az ellenőrző hatóságok előtt az általuk meghatározott időpontokban, be kell jelentenie, ha lakhelyet változtat, vagy 8 napnál hosszabb ideig máshová utazik. Az ügy másodrendű vádlottját, Szabó Tamás Károlyt szintén bűnösnek ítélte a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék. Szabó, akivel az ügyésznő élettársi viszonyban volt, 2 év börtönbüntetést kapott, befolyással való visszaélés miatt. Az ő esetében is felfüggesztették a büntetés letöltését 4 év próbaidőre. Számára is érvényesek a próbaidő alatti megfigyeléskor hatályos rendelkezések.
Sándor Pongrácz vállalkozót vesztegetés vádjában találta bűnösnek a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék. Őt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélték, de ő sem kerül börtönbe. 2 év és 6 hónap próbaidőre függesztették fel a büntetését.
Az előzmények
A három személy ellen 2013 novemberében indult eljárás. A DNA akkori közlése szerint a volt főügyészt kenőpénz elfogadásával és magánokirat-hamisításra való felbujtással vádolták, Szabó Tamás Károly bűnrészesként és magánokirat-hamisítás miatt, Sándor Pongrácz pedig mint megvesztegető állt a bíróság elé. A DNA által 2013-ban kiadott közlemény szerint Majeczki Izabella 2011-ben több alkalommal fogadott el háziállatokat, konkrétan két tehenet, három juhot és két bárányt 10 ezer lej értékben a bűnügyi eljárások alatt álló személyektől, hogy az ellenük zajló vizsgálat kedvező elbírálásban részesüljön. Az illetők erőszakos cselekményekért álltak vizsgálat alatt. Az eljárás alanyai végül feljelentést tettek, és a sajtónak is beszámoltak a történtekről, azt is állítva, hogy a közvetítő a főügyész élettársa, Szabó Tamás Károly volt.
A DNA szerint 2013 év augusztusában úgy próbálták eltüntetni a megvesztegetés nyomait, hogy a megvesztegetők egyikével Szabó hamis nyilatkozatot íratott, amelyben az illető azt nyilatkozta, hogy a főügyész visszafizetett neki 3000 lejt. Az ügyben feljelentőként Bajkó Sándort nevezi meg a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék közleménye.
Egy másik megvesztegetési ügy is szerepelt a vádiratban, e szerint 2013. augusztus 26-án Majeczki Izabella Sándor Pongrácz vállalkozótól egy élelmiszercsomagot kapott. A DNA szerint ettől az üzletembertől a főügyész azt kérte, hogy segítse hozzá élettársa építőipari cégét egy munkálat megszerzéséhez. Ennek fejében Majeczki Izabella azt ígérte, hogy meggyorsítja egy olyan bűnügyi vizsgálat folyamatát, amelyben a vállalkozó érintett volt. Az eljárás során a főügyész közel három hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az ügyben a Gyulafehérvári Táblabíróság 2016 januárjában hozott döntést, amelyben felmentette a vádak alól a vádlottakat. Ezt az ítéletet támadta meg a DNA, és ebben hozott végleges döntést most a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék. Gergely Imre / Székelyhon.ro

Felelősségre vonta a prefektust (Kulcsár-Terza József)
Levélben kérte számon Sebastian Cucu prefektustól a december elsejei magyarellenes megnyilvánulásokat Kulcsár-Terza József képviselő. A december 6-i keltezésű dokumentumban felidézi, hogy a más megyéből érkezettek magyarellenes jelszavakat skandáltak, megsértették az állampolgárok alkotmányos jogait és a demokrácia alapelveit.
Érvei alátámasztására egy videófelvételt is csatolt a levélhez, amelyben meggyőződését fejezi ki: az évről évre ismétlődő hasonló akciók nem járulnak hozzá a békés együttéléshez, és arra szólítja fel a kormány háromszéki megbízottját, hogy a törvény által előírt módon lépjen fel a gyűlöletre és erőszakra buzdító megnyilvánulások ellen. Kulcsár-Terza József a sajtónak elmondta, egyáltalán nem volt olyan békés a december elsejei felvonulás, mint azt sokan állítják, felháborítónak tartja a többször is elhangzó Börtönbe az autonómiával (Autonomie, la pușcărie) jelszót. Véleménye szerint ez egybecseng a hétfői Dinamo–Sepsi OSK focimérkőzésen megjelent autonómiaellenes szlogenekkel, és meglátása szerint azt bizonyítja, az Új Jobboldal felvonulóit, illetve a Dinamo drukkereit ugyanonnan irányítják. Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ügyészek és ügynökök meséje
Az ügyészek és a hírszerző szolgálat emberei találták ki, hogy a „székely terroristák” robbantani akarnak – írja a Főtér hírportál az Átlátszó Erdély által közzétett összefoglaló alapján, abból az alkalomból, hogy – fél évvel az alapfokú ítélet kihirdetése után (amelyben Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a bíró felmentette a merénylet tervezésének vádja alól) – napvilágot látott az ítélet indoklása is.
Eszerint a terroristaellenes ügyészség hiába készíttetett olyan szakértői jelentést a román hadsereg mérnökével, amelyben nemcsak petárdák pukkantak, hanem szöges bomba robbant, és hiába töltött meg 35 CD-lemezt a kísérleti robbantás felvételeivel, ha a fő bizonyítékként kezelt, lehallgatott beszélgetés a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai között egyszerűen nem támasztotta alá, hogy petárdás riogatáson kívül bármi másra készültek volna 2015. december elsején. Ezért a bíróság ejtette a terrorvádat, az ítélet indoklásában pedig kissé megfeddte az ügyészséget: „az eljárásnak kétségbevonhatatlan tényekre kell alapoznia, és észszerű következtetéshez kell vezetnie”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kézfogások a városházán
„Arad és Gyula barátsága kiállta az idő próbáját”
Az Aradi Városházán tartották december 7-én, csütörtökön az Arad–Gyula Kézfogások hagyományos rendezvénysorozat idei záró konferenciáját. Egy hónappal ezelőtt Gyulán találkozott (egy színvonalas program keretében) a két testvérváros küldöttsége, most az aradiak vállalták a házigazda szerepét, és fogadták a Gyulai Polgármesteri Hivatal képviselőit. A magyarországi vendégek élén köszöntötték többek között dr. Görgényi Ernő gyulai polgármestert és Kónya István alpolgármestert, továbbá a gyulai önkormányzat tanácsosait, civilszervezetek és kulturális intézmények képviselőit. A Ferdinánd Király Teremben Gheorghe Falcă aradi polgármester és Bognár Levente alpolgármester köszöntötte a vendégeket, a délelőtt egy közös plenáris, majd a szekcióülésekkel telt el.
Arad és Gyula testvérvárosi kapcsolata 23 éves múltra tekint vissza, ennek jelentőségét igyekezett kiemelni a két település vezetője. Gheorghe Falcă aradi polgármester köszönetét és elismerését fejezte ki mindazoknak, akiknek 23 évvel ezelőtt – az akkori politikai viszonyok (például a bukaresti negatív reakciók) ellenére – „volt bátorságuk” elhelyezni az évről évre gyümölcsözőbb testvérvárosi kapcsolat alapjait, ugyanakkor egy üzenetet is tolmácsolni ezzel a viszonnyal. Ma már teljesen természetes a határ két oldalán lévő önkormányzatok, intézmények közötti partnerkapcsolat, évtizedekkel ezelőtt azonban nagy merészségnek, amolyan „úttörő vállalkozásnak” számított egy ilyen kezdeményezés. „Úgy gondolom, hogy ez az együttműködés mindkét város számára jelentős eredményeket hozott mind a határon átnyúló pályázatok, mind a kulturális projektek tekintetében” – nyilatkozta Falcă, majd az egyesülés centenáriuma kapcsán hangsúlyozta, Arad fontos rendezvényeket készít elő, melyekkel a 100 éves közös múltat szeretnék megerősíteni, ugyanakkor előrevetíteni az elkövetkező 100 évet. Mindezt pedig úgy, hogy a Megbékélés Chartájának értelmében, tiszteletben tartsák a térségben élők kultúráját, történelmét. Gheorghe Falcă külön megköszönte Bognár Levente aradi alpolgármesternek a testvérvárosi kapcsolat ápolásáért kifejtett tevékenységét.
Dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester elmondta, minden egyes aradi látogatásuk örömmel tölti el őket, nem csak a történelmi belváros látványa és az itteniek vendégszeretete miatt, hanem mert csodálattal nézik, milyen nagy ütemben fejlődik a külváros és az ipari területek. „A fejlődés az aradi polgárok és a városvezetés munkájának köszönhető. Minden előrelépés és fejlődés arra enged következtetni, hogy bizony tanultunk egymástól. Erről is szól a mögöttünk álló 23 esztendő. Egy magyar közmondás szerint: nincs jobb tükör egy régi barátnál. Úgy gondolom, hogy Gyula és Arad barátsága egy nem csorbuló fényű tükör és kiállta az idő próbáját ” – mondta a gyulai önkormányzat vezetője köszönetet mondva mindazoknak, akik tudatában léve annak, hogy a két város gyökerei hasonlóak, anno kezdeményezték ennek a kapcsolatnak, ugyanakkor a Kézfogások rendezvénysorozatnak a létrejöttét. Hozzátette, az elkövetkezőkben is odafigyelnek arra, hogy minél több polgárt bevonjanak a közös projektekbe, és hogy minél több esélyt teremtsenek arra, hogy az aradi és gyulai emberek még jobban megismerhessék egymást.
A közös tanácsülésen mérlegelték a 2017-es év legfontosabb megvalósításait, rendezvényeit és megvitatták a 2018-as eseménynaptárt.
A nap második felében a Continental Szállóban bemutatták Gyula Város Önkormányzatának a helyi gazdaságra, illetve a társadalmi vállalkozásokra összpontosító Hálózat a társadalmi vállalkozások sikerességéért című testvérvárosi projektjét, melyben Budrio, Kovászna és Komárom mellett Arad is partnere Gyulának. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

VI. Kárpát-medencei Összefogás Fórum Budapesten
Aláírták a Kárpát-medencei Falugazdász Programot
Hétfőn és kedden Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának a Darányi Ignác Termében szervezték meg a VI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumot, amelynek a munkálatain az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete nevében részt vett Kocsik József elnök, Varga István nagylaki agronómus, valamint ifj. Bartok András pécskai gazdálkodó társaságában.
A Fórum résztvevőit dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, majd a Miniszterelnökség nevében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte. Ezt követően Magyarország Kormánya nevében dr. Fazekas Sándor, míg a külhoni gazdaszervezetek nevében azoknak az elnökei, köztük Kocsik József AMMGE-elnök aláírták a Magyarország Kormánya által finanszírozott, Falugazdász Program a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal kötött szerződést. A dokumentumot 19 Kárpát-medencei gazdaszervezet vezetője, köztük Sebestyén Csaba RMGE, illetve dr. CsŐsz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke is ellátta kézjegyével. A csoportos fotók, illetve a földművelésügyi miniszterrel készített interjúk után Nagy Rózsa vajdasági népdalokat énekelt.
10–11 óra között Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár mutatta be a Kárpát-medencei Falugazdász Program sarkalatos pontjait, majd a Programban részt vevő külhoni civilszervezetek képviselői fejtették ki véleményeiket a programmal kapcsolatban.
A kávészünet után kezdődött szakmai előadások során dr. Solti Gábor, a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének az elnöke A mezőgazdaság alappillére a termőföld – veszélyben a termőföld címmel; Kasó Attila a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa Mezőgazdasági hasznosítás és az ásványi anyagok címmel; dr. Baksa Csaba, a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke Természetes ásványi anyagok a talajjavításban címmel tartott érdekfeszítő előadást.
Nagy Rózsa újabb vajdasági népdalai után együtt megebédeltek, majd a délutáni szakmai előadásokon dr. Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatója A talaj termelékenységének fokozása intenzív agrotechnikákkal címmel; Koppány Gábor, a Magyar Haszonállat-génmegőrző Egyesület elnöke Kárpát-medencei Géngyűrű Program címmel; míg Kovács Magyar András, a Matrix Drops Kft. ügyvezető igazgatója Új lehetőségek a mezőgazdasági termelésben címmel tartotta meg újszerű, hasznos ötletekkel megtűzdelt értekezését.
A továbbiakban a külhoni gazdaszervezetek intéztek kérdéseket az elhangzott témák előadóihoz, a kávészünet után együtt megtekintették a Kincsem című filmet. A filmvetítés után elbeszélgettek Venczel Endrével, a Vándormozi projekt ötletgazdájával, majd a közös vacsorán megejtett baráti beszélgetések zárták a napot.
Szerdán délelőtt Gödöllőn megtekintették a Haszonállat-génmegőrző Központot, amelynek az igazgatója, dr. Szalay István előadást tartott az ott folyó munkáról, az elért eredményekről.
*
Amint kérdésünkre Varga István agronómus elmondta, számára nagy élmény volt a Kárpát-medencei Összefogás Fórumon való részvétel, növénytermesztő létére viszont a Haszonállat-génmegőrző Központban látottak, hallottak fantasztikus regényként, filmként hatottak rá, azok örökös élmények maradnak számára. A budapesti út során látott, hallott dolgok nagyban segíthetik a munkáját. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Világpolitikai kérdésekről értekezett Kolozsváron az Egyesült Államok bukaresti nagykövete
Hans Klemmet a romániai kisebbségek helyzetének megítéléséről is kérdeztük
A 21. század fenyegetéseiről beszélt tegnapi kolozsvári előadásában Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, aki Valentin Naumescu meghívására a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Európai Tanulmányok Karának a vendége volt. A Citadel elnevezésű agytröszt koordinátora elmondta: a magas rangú diplomata tavaly is elfogadta meghívásukat, s felbátorodva sikerén, idén is arra kérték, hogy tartson előadást az egyetemi hallgatóknak. Bevezetőjében az amerikai diplomata I. Mihály király történelmi szerepét méltatta, majd többek között Oroszországnak a világ különböző részein végrehajtott cselekedeteiről, az Észak-Atlanti Szerződés Szövetségének (NATO) ellenlépéseiről, a korrupcióról, a sajtó és az újságírók felelősségéről, valamint a kiberháború fenyegetéseiről értekezett a jelenlévőknek. A hallgatóság kérdései az Egyesült Államoknak a világpolitikában betöltött szerepére, a washingtoni külügyminisztérium Romániával kapcsolatos múlt héten kiadott állásfoglalására, továbbá Iránra, Észak-Koreára és Katalóniára vonatkoztak.
Kolozsvári előadása elején Hans Klemm részvétét és együttérzését fejezte ki a kedden elhunyt I. Mihály román király szimpatizánsai számára. A magas rangú amerikai diplomata kifejtette: az elmúlt évszázadokban sokan bátor cselekedetekkel jeleskedtek, de amennyiben az 1944–1947-es időszakra tekintünk, különösen Mihály királynak az 1944. augusztus 23-i átállásban vállalt szerepére, továbbá a második világháború 1945-ös befejezése után a kommunizmus megfékezésére irányuló törekvéseire, akkor elég nehéz lenne még egy olyan román államférfit azonosítani, aki nála bátrabb, határozottabb és nagyobb hazafi volt.
Rátérve előadása témájára Klemm elmondta: Kelet irányból Oroszország jelent fenyegetést, ugyanis a Vlagyimir Putyin vezette ország destabilizálja az európai biztonságot, és erőszakkal igyekszik Ukrajna határainak megváltoztatására. Déli irányból a szélsőségen iszlám terroristák fenyegetik a világ biztonságát, ezeket kiegészítik a szíriai, líbiai és iraki konfliktusok.
Az Európán belüli fenyegetések vonatkozásában a Brexitet, a szélsőséges ideológiák népszerűségének növekedését, illetve a menekülteknek a Schengen övezetre gyakorolt nyomását nevezte meg. Kiegészítette a felsorolást még azzal, hogy a terrorista merényletek végrehajtására hajlamos magányos farkasként cselekvő egyének, a szervezett bűnözés és a kibertámadások is jelentős kihívást jelentenek századunkban.
Klemm elmondta: az Egyesült Államok tudatában van annak, hogy Románia komolyan aggódik Oroszországnak a Moldovai Köztársaságra gyakorolt befolyása miatt, megemlítve, jelenleg körülbelül 2 ezer orosz katona állomásozik Transznisztriában. Ugyanakkor azzal vádolta Oroszországot, hogy több esetben befolyásolt választásokat, s hamis híreket terjeszt az államilag támogatott médián keresztül, az orosz közszolgálati televíziót és a Sputnic-ot hozva fel példának. Szerinte Oroszország arra törekszik, hogy az európai polgárok bizalma meginogjon az Európai Unióban és a NATO-ban.
Hangsúlyozta: az amerikai kormányzat felfigyelt a román igazságügyi minisztérium által előterjesztett és jelenleg a parlament által tárgyalt törvénymódosításokkal kapcsolatos aggályokra. „Románia saját igazságszolgáltatással foglalkozó intézményei, szakmai és civil szervezetei, átlagpolgárai, továbbá az Európai Unió és több tagország szintén aggodalmát fejezte ki a tervezett módosításokkal kapcsolatban. Az elmúlt évtizedben a korrupcióellenes harc tekintetében Románia egyre hitelesebbé vált, ezért rendkívül fontos az igazságszolgáltatás függetlenségének a megőrzése. Fontos ugyanakkor az újságírók tevékenysége is: mélyre kell ásniuk, keresniük kell az igazságot, s meg kell nevezniük azokat, akik rosszat tettek, és kérniük kell az illetékesek felelősségre vonását – fogalmazott a nagykövet.
Arra is kíváncsiak voltunk, mit gondol az amerikai nagykövet arról, hogy egyes politikusok a demokráciára nézve fenyegetésnek tartják az úgynevezett mély vagy párhuzamos államot, illetve Soros György üzletember tevékenységét. „Eléggé zavarban vagyok, amikor arra gondolok, hogy vajon melyek lehetnek ezek az államok. Ami pedig a kérdés második részét illeti, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok romániai nagykövete vagyok, inkább nem mondok véleményt a magyarországi helyzetről” – fogalmazott a magas rangú diplomata.
Ugyanakkor a Szabadság arra kérte Hans Klemmet, jellemezze a kisebbségek helyzetét Romániában. „A romániai kisebbségek jól integrálódtak a társadalomba, mindenki számára elérhetőek a gazdasági és szociális lehetőségek. A nemzeti közösségek helyzete elsődleges kihívás volt az amerikai demokrácia számára is, így ezek igen ismerősek számunkra. Az Amerikai Egyesült Államok csupán részlegesen volt sikeres a kisebbségek teljes integrációjában, így arra bátorítjuk a világ különböző országait, hogy ilyen vonatkozásban többet tegyenek” – fogalmazott a diplomata.
A nagykövetet arról is kérdezték, hogyan kommentálja a washingtoni külügyminisztérium azon közleményét, amelyben aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a román parlament különbizottsága elé olyan törvényjavaslatok kerültek, amelyek „alááshatják” a korrupcióellenes harc eredményeit, csökkenthetnék az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét. Következésképpen az amerikai külügy felkérte a román törvényhozást, utasítsa el a jogállamiságot gyengítő kezdeményezéseket. A képviselőház és a szenátus elnökei, Liviu Dragnea és Călin Popescu Tăriceanu közös állásfoglalást tettek közzé, amelyben hangsúlyozták: a parlamentben zajló viták, az ott született döntések a szuverenitás elvére alapulnak, és semminemű nyomásgyakorlásnak nem képezhetik a tárgyát.
„Kissé meglepett az amerikai külügyminisztérium állásfoglalásával kapcsolatos román reakció, mivel egybevág azzal, amit az Egyesült Államok az elmúlt több mint tizenöt évben kijelentett Romániának a korrupcióval folytatott harcával, a demokratikus intézmények megerősítésével és a jogállamiság megőrzésével kapcsolatban” – mondta Klemm. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezés a magyar színjátszás kezdetére
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata tegnap a Farkas utcai Egyetemiek Háza falán álló emléktábla előtt tisztelgett a magyar nyelvű színjátszás létrejöttének 225. évfordulója alkalmából, amelynek kezdetei a Jókai utcai Rhédey-házhoz kötődnek.
Tompa Gábor igazgató röviden felidézte a történelmet, az 1821-ben a mai Egyetemiek Háza helyén felavatott Kőszínháztól, amelyből a színház 1906-ban költözött át a Hunyadi téri új épületbe, a legjelentősebb rendező-igazgatókig (Kótsi Patkó János, Janovics Jenő, Harag György), akik megújították a honi színjátszást. De az utókor tisztelete mindenkit megillet, aki hozzájárult a helyi színművészeti élet fenntartásához és fejlesztéséhez.
Az emlékezés koszorúját Boér Ferenc, a kolozsvári színház örökös tagja, és Vindis Andrea társulati tag helyezte el a Farkas utcai épület falán. Szabadság (Kolozsvár)

Egy élet múzeuma
Ditrói Ervin 100. születésnapjára
Ditrói Ervin művészettörténész 1917-ben született Kolozsváron, 2010-ben halt meg Rehovoton, Izraelben. A Bánffy-palotában működő múzeum alapító igazgatója volt. Ditrói nem a megfelelő ember volt a megfelelő helyen. Semmi értelme nem volt úgy foglalkozni az olasz reneszánsszal és Dürerrel, hogy az 1950-es és 80-as évek között, honfitársaihoz hasonlóan alig utazhatott külföldre.
Ervin úgy beszélt Michelangelo szobrairól, az Akropoliszról és a Trójai falóról a diákjainak, az olvasóinak és nekem, aki tizenhárom éves voltam, amikor kivándorolt, mintha naponta érinthette volna meg ezeket a műveket a saját kezével. Holott egész életében legfeljebb egyszer láthatott belőlük egyetmást, banánon és kávén élve, amikor a hatvanas évek elején valahogy kijutott Olaszországba a feleségével.
2008-ban hívtam fel utoljára Berlinből. Mondtam neki, hogy az irodából, ahol akkor dolgoztam a Pergamon múzeumot látom. Mire Ervin: menj be a Pergamonba, fel a lépcsőn jobb oldalon, az első emeleten balra van egy kis Vénusz szobor. A legjobb szobor, amit valaha láttam. Mikor jártál ott, kérdem. ’62-ben, válaszolta. Másnap bementem a múzeumba, a szobor ott volt. Megértettem, hogy az akkor már 91 éves Ervin számára lényegében egész életében mindegy volt, hogy ő éppen hol van, mert sose lehetett ott, ahol szeretett volna lenni. Ezért aztán a festmények és albumok között élve sétált az egész világon, mint elérhetetlen tájak egyetlen nagy múzeumi tárlatán.
Mire hatvanhét évesen kivándorolt Izraelbe az azóta fiatalon elhunyt és érdemtelenül feledésbe merült szobrász fiához, Tamáshoz, az ottani szakmai nyilvánosságba már nem tudott bekapcsolódni. Késő volt bármihez. Ezt ő mondta nekem, amikor 2000-ben meglátogattam. A hat-hét nyelven értő és kommunikáló Ervin, kint is ugyanúgy olvasott minden nap valamennyit latinul és franciául, mint kolozsvári életében, de héberül már nem tudott megtanulni.
Ceauşescu Romániájában a világtól volt távol, Izraelben a munkától. Ám nem az alkotástól. Nyolcvan felett kezdett el festeni – újra, hiszen fiatalon is festett. De igazából senkinek se készültek már ezek a képek. Nevetve mutatta az egyiket, ismét kihallgatva engem, mint régen gyerekkoromban, amikor együtt sétáltunk a városban és mutatta nekem a házakat, hogy „na, mit veszel itt észre?” A képen egy pompásan feldíszített lovassereg jött a semmiből és ment a semmibe, egy sivatag közepén. Látomás volt az egész.
Képek és jelképek című egyetlen könyvében, ami 1982-ben jelent meg a Kriterionnál időben és térben is egyedülálló keresztmetszetet kapunk Ditrói szakmai és szellemi világáról. A kolozsvári Szent György-szoborról szóló híres tanulmánya is ebben lát napvilágot. Ezt követik remek esszékbe foglalt értekezései többek között Marcel Cîrnoagă, Miklóssy Gábor, Incze János Dés, Nagy Imre, Erdős I. Pál, Feszt László, Bene József, Hokusai, Rembrandt, Tizian, Michelangelo, Piranesi és Dürer művészetéről. A Michelangeloról szóló szöveg annyira magával ragad, mintha nem is a művészettörténész szólalna meg, hanem a művész közeli barátja. A Bánffy-palota homlokzatáról részletes tanulmányt olvashatunk a válogatásban. A könyv a legjobb kiadók legjobb műelemző esszéköteteiben és szaktanulmány köteteiben is megjelenhetett volna. Az Andreescu egykori előadótanára az 1945 utáni erdélyi kulturális sajtóban (elsősorban a Korunkban) olyan elemzői szabadságot engedett meg magának egyik-másik tanulmányában, amit a cenzúra csak azért nem tiltott, mert nem értett. Ma már közismert tény (vagy az lehetne), hogy a szocialista diktatúra korában, hála a cenzorok tudatlanságának, véletlenül elsőrangú könyvek is átpréselődtek állami támogatásból az egyébként abszurd méreteket öltő, persze ugyancsak állami politikai szűrőn. Az államosított figyelmetlenség nagy szolgálatot tett azoknak, akik ezt önkéntelenül kihasználva úgy írtak jó műveket jó művekről, mintha ez szabad vagy természetes lett volna, holott igazából nem volt se szabad se természetes. Ervin művészettörténeti esszéi mindig az egész világról szóltak, akkor is, ha egy magyar vagy egy román művészről írt, miközben a nagyvilágot a diktatúra könyvkiadás politikája nem tette hozzáférhetővé és külföldre utazni is csak komoly hivatali zaklatás árán és nagyon ritkán lehetett, megalázóan kevés valutával.
Ezen a ponton jött el az ideje egy történetnek, amelyhez hasonlókkal Ervin örökké szórakoztatta maga körül az embereket. Egyszer Ion Gheorghe Maurer, az akkor Ditrói Ervin által vezetett múzeumba, a Bánffy palotába látogatott. Hosszasan nézegetett egy festményt, majd megkérdezte Ditróit: „mennyit kapnék ezért a képért, ha eladnám?” „Minimum hat évet miniszterelnök úr”. Maurer a hasát fogta a röhögéstől.
Újabb történet. Egy alkalommal megkeresték Bukarestből, hogy vezessen egy népművészeti fesztivált. Ő szabadkozott, hogy sajnos nem vállalhatja el, mert nem ért a folklorisztikához. Mire a hivatalosan bátorító válasz: „Az elvtárs félreértett. Nem értenie kell hozzá, hanem vezetnie kell”. Az ilyen önleleplező kontraszelekció bája kellemes perceket okozhatott a humoráról és anekdotáiról ismert Ervinnek.
1980 januárjában elvitt Miklóssy Gáborhoz, aki egy kívülről vakolatlan, börtönszerű, belül is kísérteties házban lakott. A hétszobás lakrészt Miklóssy úgy alakította át, hogy öt szobából egyetlen helység lett, kettőből egy másik. A mozgássérült festő pokrócokba bugyolálva feküdt az ágyban. Felolvasott egy latin szöveget Ervinnek, aki egy adott pillanatban kijavította, mondván, hogy azt a szót úgy ejtik, de nem azt jelenti. Miklóssy szabályszerűen ordítozni kezdett, hogy „de úgy van”, mire Ervin, „de nem úgy van”, mire Miklóssy, „de úgy van, de nem úgy van”! Mire Ervin, ismerve Miklóssy hírhedt fukarságát, egyszer csak azt mondja: „Gábor, fogadjunk ötven lejben!” Mire Miklóssy: „Nézd Ervin, lehet, hogy neked van igazad…”
Ditrói Ervinről nem lehet vicces történetek felelevenítése nélkül beszélni. A másik ilyen alaptéma vele kapcsolatban a tárgyak. Gyűjtögetett. Lakása tele volt tárgyakkal, amelyek szemügyre vételére mindig újabb késztetést érzett az ember, akkor is, ha évek óta járt hozzájuk, mert mindegyikben volt valami egyedi, mert arra sosem futotta lehetőségben és pénzben, hogy bármiből is beszerezzen egy egész garnitúrát, sorozatot, összefüggő tárgycsoportot. Évtizedekkel később nyugati kutatóknál, műértőknél járva értettem csak meg, hogy azzal, ahol és amikor élete háromnegyedét leélte, Ditrói Ervin csak szemelgethetett azokból az értékekből, amelyekről egyébként annyi mindent tudott. Semmit nem lehetett szisztematikusan gyűjteni, birtokolni, csak magát a tudást ezekről a dolgokról. Egyébként nagy hedonista volt. És örök gyerek. Imádta a motorbicikliket. A klasszikus műveltségű professzor sokakat ámulatba ejtett, amikor háromszor nézte meg az akkor új Csillagok háborúja című filmet. Magyarázta hatvanöt évesen (nekem a koravén gyereknek), hogy ezzel a filmmel valami új kezdődik. Szilágyi-Gál Mihály / Szabadság (Kolozsvár)

Fel kellene nőnünk Arany Jánoshoz – Szilágyi Márton irodalomtörténész az életműről és annak kutatásáról
A kolozsvári bölcsészkaron mutatták be elsőként Szilágyi Mártonnak, az ELTE tanárának, elismert irodalomtörténésznek, Arany-kutatónak a Kalligram Kiadónál megjelent, „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című monográfiáját. Szilágyi Márton a csütörtöki bemutatót megelőzően a Krónikának többek között elmondta: másként kezdődik az Arany-életmű, mint ahogy eddig tudtuk.
– „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című monográfiáját elsőként a kolozsvári bölcsészkaron ismerhette meg a közönség. Milyen tekintetben hoz újat a kötet, amely a költő születésének bicentenáriuma apropóján szervezett emlékévben látott napvilágot?
– Az volt a célom, hogy olyan műelemző könyvet próbáljak írni, amely elsősorban Arany epikus és lírai műveire koncentrál, műelemzések sorozatából épül föl, és nemcsak a szakma, de a nagyközönség számára is érdekes lehet. A szerkezet is ezt tükrözi:
az elején egy fejezet Arany társadalmi státusváltozásait próbálja áttekinteni: nem az életrajzot újramondani, hanem azt, hogy miképpen jutott el a nemzeti költői státuszig. Utána műelemzések következnek, az első felében az epikus művekről, a másodikban az úgynevezett kisebb költeményekről. A kötet újdonságát az adja, hogy olyan szövegekről is igyekeztem beszélni, amikről nem szokás az Arany-életmű kapcsán. Külön fejezetben foglalkoztam A dévaványai juhbehajtás című művel, amit sokáig nem tekintettek Aranyénak. A szöveg, ami voltaképpen egy falucsúfoló, feltehetően Kisújszálláson keletkezett, ahol az 1830-as években Arany tanítóként működött.
„Azért jelentős ez a szöveg, mert ha figyelembe vesszük, akkor másként kezdődik az Arany-életmű, mint ahogy eddig tudtuk, vagyis nem az első Arany-szövegnek tekintett Az elveszett alkotmánnyal, hanem jóval korábban és más műfajjal.
– „Mi vagyok én? Senki Pál, Egy fájó gép, mely pipál” – ez a rövidke Arany-szöveg ihlette a kötet címét?
– Ez is. Arany maga ezt az élete végén írott kis szöveget nem tekintette önállóan publikálható versnek. Azért fontos, hogy ez a kötet címadója, mert egy másik Arany-szöveghez vezet el: „S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék”. Számomra az volt érdekes, hogy miként lehet ezt a két sort egymásra vetíteni. Amikor Arany élete végén megírja fájdalmas kis szövegét, voltaképpen visszautal arra a korábbi sorra, amely költői indulásában fontos szerepet játszott, a Petőfi episztoláját megválaszoló saját versére. A Mi vagyok én? kérdésre adott két válasz pedig gyökeresen eltérő: először az, hogy „egy népi sarjadék”, élete végén pedig, hogy „Senki Pál”.
– Petőfiről szóló tanulmánykötetet is szerkesztett nemrég, amelynek címe a költő „Ki vagyok én? Nem mondom meg” verssora. Tekinthető a két cím a Petőfiről és Aranyról szóló kötetek egyfajta felelgetős játékának?
– Nyilván. Amikor Arany fölteszi ezt a kérdést, hogy „Mi vagyok én?”, ott van a fülében Petőfinek ez a verse, hiszen nagyon alaposan ismerte életművét és magát a költőt is, így a kérdés egyfajta Petőfi-allúzió is. Engem az eltérés izgatott: az Arany által megfogalmazott mindkét önképnek megvan a maga hitele és poétikai következménye, de ifjúkorában ez morális, származásbeli kérdés, élete vége felé pedig egzisztenciális számvetés.
A Petőfi-tanulmánykötetet egyébként 2014-ben szerkesztettem, apropója az volt, hogy megnyílt egy újrarendezett Petőfi-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol felkértek, hogy legyek a szakmai forgatókönyv összeállítója, aztán a múzeum szeretett volna egy tanulmánykötetet. Szép és érdekes feladat volt, hogy több évtized után újabb, Petőfiről szóló tanulmánykötetet kellett összeállítani, mert ez utoljára az 1970–80-as években volt divat.
– Arany esetében ez hogyan alakult, főként az emlékévnek köszönhetően lendült fel szóló kiadványok megjelentetése, munkásságának kutatása?
– Nem önmagában az emlékévnek, hanem annak, hogy volt néhány szakember, aki idejekorán számot vetett azzal, hogy közeleg a bicentenárium, amit megfelelően elő kell készíteni. Az Arany-életmű kritikai kiadását Korompay H. János indította újra, aki az Akadémia irodalomtudományi intézetében dolgozik. Egy kötet már megjelent: Hász-Fehér Katalin rendezte sajtó alá Arany lapszéli jegyzeteit a Nagyszalontán található hagyatékból. Az évfordulóra két tanulmánykötet is kitalált, az egyik Arany és a világirodalom kapcsolatáról szól, a Cieger András szerkesztette másik kötet Arany életművének művelődéstörténeti olvasatait tekinti át, és mindkettő fontos kiadvány.
Komoly eredmény, hogy rengeteg szerzőt sikerült meggyőzni, hogy Arannyal foglalkozzon, így a kutatás nem áll rosszul. Jelentősek az évforduló alkalmával napvilágot látott tematikus folyóiratszámok, sok anyag gyűlik föl.
Ez azért is lényeges, mert azt hihetjük, hogy mindent tudunk már róla, de most derül ki, hogy mennyi mindent nem, és mennyi mindent kell még elvégezni.
– Visszatérve a kritikai kiadásra, miért is van szükség rá?
– Ideje rendet teremteni Arany életművében, merthogy nincsen rend, a kritikai kiadásban pedig minden művel el kellene számolni. Az 1950-es években, a kritikai kiadás indulásakor épp a legfontosabb rész, az első 5-6 kötet előkészítése nem történt kellően átgondolt formában. Az is fontos, hogy Vojnovich Gézának, aki akkor sajtó alá rendezte a műveket, nem volt lehetősége, hogy például Nagyszalontán kutatásokat folytasson, most viszont mód van erre. Lehetőség nyílik arra is, hogy a Magyarországon őrzött kézirathagyatékhoz hozzávegyük azt, amit Erdélyben őriznek. Például a kolozsvári egyetemi könyvtár kézirattárában találtam egy olyan Arany-kéziratot, amelyet hosszú évtizedek óta nem háborgatott senki, holott kiemelt jelentőségű. Kéziratos kötet, amelybe a költő bemásolta az 1856-os Kisebb költemények anyagát. Olyan szöveg, ami homlokegyenest más lehetőségeket ad a kritikai kiadásnak.
– És mikorra készülhet el az új kritikai kiadás?
– A távlatokat azzal jelezném, hogy az 1950-es években indult el a kritikai kiadás, és hivatalosan 1-2 éve fejeződött be. A helyzet azóta kicsit romlott, mert a számítógépes és nyomdai feltételek ugyan javultak, de a bevonható szakemberek száma csökkent. Ebből a szempontból nem biztos, hogy kevesebb idővel kell számolni, de most már remélni lehet, hogy néhány éven belül kézbe vehető, asztalra tehető kötetek születnek. A feladatok ki vannak osztva, az én reszortom Arany költői életművének 1850-ig terjedő legelső időszaka. Olyan kötetek is várhatók, mint például Arany kéziratos dalgyűjteményének kiadása: egyrészt a költő is szerzett dallamokat, másrészt le is jegyzett meglévőket. Az elképzelés az, hogy hangzóvá teszik, Csörsz Rumen István előadóművész a teljes dallamokat eljátssza, így majd felvételről meg is lehet ezeket hallgatni a kiadás kiegészítéseként.
– Kutatják az Arany család mesegyűjteményét is, készül a kritikai kiadás. Mesélne erről?
– Tulajdonképpen két fiatal néprajzos, Gulyás Judit és Domokos Mariann dolgozik azon, hogy megjelenjen kritikai kiadásban az Arany László-féle népmesegyűjtemény. Bizonyítani lehet, hogy Arany László a meséket édesanyjától és nővérétől, Juliskától gyűjtötte. Ilyenformán a családi meseanyag válik megragadhatóvá, ami annál is érdekesebb, mert van egy olyan Arany-mese, ami ebből a hagyományból nő ki, a Rózsa és Ibolya, a költő ezt feltételezések szerint a felesége révén ismerte.
Arany és a folklór kapcsolata egyébként rendkívül sokrétű.
Ha az ember belemélyed az életművébe, szinte beleszédül, hogy milyen hihetetlen világirodalmi, populáris irodalmi, népköltészeti és magyar irodalmi kapcsolatrendszer sejlik föl, ezeknek a bontogatása is a kritikai kiadás feladata.
– Az Arany-emlékév keretében rengeteg kezdeményezést indítottak, sokszor elhangzik, hogy a rendkívül gazdag életművel rendelkező költő voltaképpen a kortársunk. Ön, aki kortárs irodalommal is behatóan foglalkozik, miként látja ezt?
– Nem Aranyt tiszteljük meg azzal, ha azt mondjuk, hogy kortársunk, inkább nekünk kellene felnőnünk hozzá. Életműve mérhetetlenül gazdag hagyományt jelent, amit meg kéne érteni, be kéne építeni a mindennapjainkba, mi lennénk ezáltal gazdagabbak. Szintén fontos, hogy a magyar irodalomban ő az, akinek a legdúsabb a hatása és legszerteágazóbb a kapcsolatrendszere.
Az évforduló alkalmával az Országos Széchenyi Könyvtár rendezett egy kiállítást, amely az Aranyra később reflektáló magyar irodalmi alkotásokból áll. Megható, hogy Aranytól alkatilag gyökeresen különböző költők nyilatkozataiból arra következtetni, hogy úgy érezték: számukra Aranytól indul el valamiképpen az irodalmi időszámítás. Ilyen például Petri György is, vagy Orbán Ottó, aki azt írta, hogy „ha emberi alakban akarom magam elé képzelni az istent, az csak olyan lehet, mint az öreg Arany János” – és mondja ezt egy vallástalan költő.
Aranyban minden nemzedék és minden alkotó újra és újra fölfedez valamit, ami máshol nem található meg az irodalomban, és ez a folyamat jelenleg se állt meg. Tehát az évfordulónak a szépirodalmi hozadéka azt mutatja, hogy rendkívül erős ösztönzést jelent Arany, roppant gazdag az életmű, rengeteg réteget meg lehet benne találni. Például egyre erősebben látszik a játékos rögtönzéseiből, alkalmi verseiből kibomló költészetének hatása, amely rendkívül dinamikus.
Arany persze kortársunk, mint ahogy minden klasszikus a kortársunk voltaképpen, és mi vagyunk megtisztelve, hogyha ez az életmű kortársként fogad el bennünket.
Az emlékév hozadékairól szólva: egy ilyen kezdeményezés mindig emlékezetpolitikai esemény is, és az minősíti, ami utána fennmarad. Ha sikerül egy emlékévet arra fordítanunk, hogy szövegkiadások, értelmezések, tanulmányok, monográfiák szülessenek, amelyek kijelölik a majdani kutatás irányait, és a későbbiekben is felhasználhatók, akkor azt mondhatjuk, hogy elérte célját. Úgy látom, hogy az Arany-év sok ilyen anyagot fölhalmoz, és ilyenformán nem lesz vége a naptári év elmúltával.
– Vendégtanárként oktat idén a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán 18–19. századi irodalmat. Mi a benyomása, a hallgatók miként viszonyulnak az Arany-életműhöz?
– Nem állunk rosszul, az életmű képes érdeklődést kelteni, de meg kell találni a módját, hogy elevenné, megszólíthatóvá tegyük az anyagot. Az nem működik, ha közhelyeket mond az ember, illetve megpróbál olyan frázisokkal élni, amikkel az elmúlt évtizedekben Aranyt illették. Meg kell találni a kérdésirányt, ami az egészet izgalmassá teszi, és Aranynál még inkább meg lehet találni, mint más 19. századi alkotók, mondjuk Vörösmarty esetében.
Egyébként a korszak szakirodalma szempontjából sok minden még szövegszinten sincsen elrendezve, nincs befejezve a Vörösmarty-életmű kritikai kiadása, a Petőfi-életmű legújabb kritikai kiadása, Jókaié sincs. Sok a teendőnk még, és ez közös felelőssége a magyarországi és erdélyi szakmának egyaránt. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Volt egyszer egy…
… volt egyszer egy. 2014 tavaszán kezdtem írni és hetente közöltem sorozatban. Úgy hiszem, ideje valami újba fogni, ezért jövő évtől csizmát teszek a konyhaasztalra. S ha már ott van, vele jön a cím is: Csizma a konyhaasztalon. Mikor kerül a csizma az asztalra? Például amikor olyasmiről esik szó, ami csak félig-meddig illik oda, de mégis figyelmeztető, gondolatébresztő lehet. A csizmavizsgálgatást a kételkedők kedvelik, nem esik jól olyannak, aki minden csizmát egy kaptafára varr, bizonyosra veszi, hogy a csizma csak lábtyű (együtt született a kesztyűvel, de kiöregedett a nyelvből), az élet azonban nem ilyen egyszerű, ezért aki a csizmáját félti, ne járjon sárban, és minek annak sarkantyús csizma, aki úgysem tudja összeverni?! Örül a csizmadia (az író), ha sokat táncolnak (olvasnak) az emberek, mert attól kopik a csizma (a toll), s szükség van újra. Hogy miért éppen konyhaasztalt választottam a csizma alá? Ha úgy vesszük: konyha az egész világ. Az evés nyilván életben tart, de családi, társasági életünk fontos velejárója is. A szíves szóval kínált étel szeretetünk, barátságunk jele, mert az mindig a varázslatos kakastejjel, varjúvajjal készült. Hogy néha nem sikerül úgy, ahogyan elképzeltük?! Sebaj! Legközelebb majd jobb lesz. Való igaz, nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk, de ez alól mindig kivétel az ünnepi asztal. Az ember tömi a hasát, majszol, bekap valamit, fal, rág, marcangol, lakmározik, egyik csipegeti az ételt, másik habzsol, zabál, lepusztítja az asztalt, egy tálból cseresznyézik az urakkal, s van, aki éhezik. Fel akarjuk falni a világot: az a tiéd, amit megeszel. Ezt eteti velünk a fogyasztói társadalom. Na meg a vízcsapból is főzőcskedivat folyik. Fogalmam sincs, valójában miért akarjuk tudni, hogy mi fő a film- és tévésztárok, konyhaséfek fazekában, a reklámok azt sugallják, hogy az evési szokásaik teszik őket olyanná, amilyenek. Az vagy, amit megeszel? Ennek elsődleges értelmét nézve jól tudjuk: hiába esszük ugyanazt, nem futkosnak utánunk a reklámosok és lesifotósok. Szegény sztárok! Rajongók százait veszíthetik el, ha az evésről csak a kedvenc vendéglőjük étlapja jut eszükbe, és nem sürögnek-forognak a rivaldafényhez képest szerény helyszíneken, mint a konyha. És az ellenkezője is igaz: rajongókat szerezhetnek szerénységükkel, amint a konyhaasztal körül forgolódnak, átverve minket azzal a rejtett üzenettel, hogy ők is pontosan olyanok, mint mi. Van benne valami, azért is hajlunk arra, hogy elhiggyük, de ez a valami még a féligazságnál is kevesebb! Ki mit főz, azt egye! – mondják aztán kajánul a rajongók, akik már nem rajongók, ha a sztár kiesett a közimádat fényköréből, s fújhatja a levesét egyedül a saját konyhájában. Őszintén sajnálkozom, amikor a tévés ínycsiklandó falat elkészítésének receptjét a vállalkozó kedvű gazdaasszony leutánozza, de az valamiért nem áll össze, ehetetlenre sikeredik. Talán csak az a baj, hogy másnak a szája íze szerint főzött. Hányszor, de hányszor járunk így az eredeti, mögöttes tartalmat nem ismerő és meggondolatlan utánzások csúfos eredményén búslakodva, nemcsak a konyhában, ahol áldozatot hozhatunk vele a szemeteskukának, hanem a konyhán kívüli világban is, ahol nem dobhatjuk ki kényünk-kedvünk szerint, mivel már torkunkon akadt a falat. Csizmában kereste, mezítláb végezte – mondták régente a gőgös emberre, akit éppen a pökhendisége miatt ért kudarc.
Volt egyszer egy világi rendezvény, aminek rövid, vallásos részeként hangosan elmondtuk a miatyánkot. Amikor az imádságban odaértünk, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk” – valaki félhangosan odasúgta a mellette állónak: nem is eszem kenyeret, mert hizlal. Vajon addig-addig mondikáltuk, hogy már nem mondjuk, csak szajkózzuk az imáinkat?! Na persze, szabad mosolyogni komoly dolgokon is, a középkori bolondünnepeken éppen hogy visszájára fordították a világot, mégis megdöbbentő az ilyen csúfondáros kiszólás. Egy pillanat sem telt el közben, amikor valaki ugyancsak suttogva helyére tette a bohóckodót: adja isten, jusson majd eszedbe a mindennapi kenyér, amikor tényleg imádkoznod kell érte. A magyar irodalom egyik legszebb írása a kenyérről Móra Ferenc Dióbél királyfi történeteiből való. Íme, kóstolónak: „Mindennapi kenyerünk. Szegény ember dolgát boldog Isten bírja. Voltunk olyan módban is, hogy a koldus is mákos rétest evett nálunk, de járt ránk olyan világ is, hogy még a koldus is nagy úr volt hozzánk képest. Mert annak minden rendes háznál terítettek, de mink bizony csak az éhkoppot nyeltük. Hosszú volt az asztal, rövid a vacsora. De még ha azt kérdeztem is, hogy hát ebédre mit eszünk, az volt rá a felelet: – Háromfélét. Kenyeret, haját, bélét. Én bizony jobban szerettem volna, ha csak kétfélét ettünk volna. Inkább ettem volna a kenyérrel szalonnácskát, mint haját meg bélét. – Jaj, cselédem – simogatta ki édesanyám a szememből a kócos hajamat –, nagy úr ám a szalonna, csak ünnepnap jár az ilyen szegény helyre. Örüljünk neki, hogy a mindennapi kenyerünket megadja a jó Isten.” Kozma Mária / Hargita Népe (Csíkszereda)

„Együtt sokkal többet tudunk elérni…”
„Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt” – nyilatkozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az erdon.ro-nak adott exkluzív interjújában.
– A Fidesz legutóbbi kongresszusán Önt választották meg a párt egyik alelnökének. Miért döntött úgy, hogy elvállalja ezt a tisztséget?
– Megtisztelő volt ez a felkérés, hiszen Európa legerősebb pártjáról beszélünk. Ma sorra veszítik el támogatásukat azok a hagyományos, fontos politikai erők, amelyek korábban egymást felváltva alakítottak kormányokat, vagy éppen nagyon erős ellenzékként működtek Nyugat-Európában. A Fidesz rekordidő óta vezeti a közvélemény-kutatásokat és hét év kormányzás után is az első számú politikai erő tudott maradni, ami Európában példa nélküli. Megtisztelő lehetőség egy olyan párt vezetésébe bekerülni, amely kiáll a nemzeti és keresztény értékek mellett.
– Mi a munkájának a lényege Fidesz alelnökeként?
– Elsősorban családpolitikával foglalkozom, ami arra is lehetőséget teremt, hogy a párton belül hangsúlyosabban jelenjenek meg a családpolitikai szempontok annak érdekében, hogy még többet tudjunk tenni a magyar családokért. Azt szeretném, hogy a Fidesz még inkább családbarát közösség legyen.
– Mi ennek a lényege?
– Nagy fába vágtuk a fejszénket. Itt vagyunk Nagyváradon, beszéljünk a demográfiai adatokról is, hiszen nem csupán a Magyarország közigazgatási területein belül zajló kihívásról van szó, hanem az összmagyarságot érintő problémáról, arról, hogy fogyunk évről-évre. Nehéz egzakt adatokat mondani arról, hogy mekkora ennek a fogyásnak a pontos mértéke, ha a teljes magyarságot, a Kárpát-medencei magyarságot vagy akár a diaszpórában élő magyarokat nézzük. A Magyarországon belüli számokat ismerjük, a népességfogyás a 30 ezer főt is meghaladja. Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt. Ez az a kihívás, amivel szembenézünk. Elhatároztuk, hogy megoldjuk a népességfogyás problémáját, ezen dolgozunk már évek óta.
Támogatni
– Mégis, konkrétan hogyan tudnak segíteni?
– Úgy, hogy a lehető legtöbb eszközzel támogatjuk a családokat, a gyermekvállalást, a családalapítást, a fiatalok boldogulását. A családi adókedvezményektől kezdve, az otthonteremtéshez nyújtott támogatásokon keresztül, a nőknek a munkaerőpiacra való visszatérését célzó intézkedésen át, egészen a bölcsőde- és óvodafejlesztésekig nagyon sokfajta segítséget nyújtunk. Az, aki gyermeket nevel, az első kilenc évfolyamon ingyenesen kapja a tankönyvet, a gyermekek döntő többsége pedig ingyenesen étkezik a bölcsődékben és az óvodákban Úgy érzem, igen széles az a kör, amellyel a gyermeket váró és vállaló családokat tudjuk támogatni. Most már nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint 2010-ben vagy 2011-ben, amikor mélyponton voltunk. Húsz százalékos volt az emelkedés az elmúlt öt évben, és bízunk abban, hogy ez a jövőben is így folytatódik.
– Melyek azok az újdonságok, melyek a külhoni magyarokat érintik?
– A támogatási rendszerünk két új elemmel bővült, amit Köldökzsinór programnak neveztünk el. Számunkra az, hogy Erdélyben vagy bárhol a nagyvilágban születik egy magyar gyermek, az ugyanolyan kincset, értéket jelent, mintha Magyarország közigazgatási határain belül születne. Éppen ezért vezetjük be azt, hogy 2018. január 1-je után mintegy 64 ezer forintos anyasági támogatást juttatunk a Magyarország területén kívül született, magyar állampolgárságú, a magyar jogszabályok szerint anyakönyveztetett gyermekek után. Kárpátalján és a Felvidéken a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz. Technikai részletnek tűnik, de nagyon fontos dolog, hogy a baba megszületése után fél éven belül kell igényelni a támogatást, vagyis a 2017. július 1-jét követően született gyermekek után már igényelhető lesz. A másik fontos családtámogatási formánk pedig a fiatalok életkezdési támogatása (Babakötvény), amely hosszú távon segítheti a gyermek jövőjét, hiszen arról szól, hogy a fenti feltételekkel egyező módon minden magyar gyermeknek nyit az állam egy letéti számlát, melyen 42.500 forint értékű kezdő összeget helyez el. Ehhez a szülők is gyűjthetnek megtakarításokat, de az így összegyűlt megtakarításról majd csak a nagykorúságát elérő gyermek rendelkezhet.
– Miért tartotta fontosnak azt, hogy jelen legyen az RMDSZ Nőszervezet által szervezett fórumon?
– Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezet elnökének meghívására találkoztunk egymással, amit remek kezdeményezésnek tartok, hiszen az erőnk az összefogásban rejlik, pláne akkor, amikor az elszakított nemzetrészekről beszélünk. Együtt sokkal többet tudunk elérni, mintha egyedül küzdenénk. Ehhez természetesen mi az anyaország részéről megadunk minden támogatást. Az ilyen találkozók ugyanakkor arra is jók, hogy beszéljünk azokról a kihívásokról, melyekkel nőként mindannyian szembesülhetünk. Van egy családi életünk, vannak az ezzel kapcsolatos kihívások, és emellett egy szakmai, akár politikai életünk is lehet, melyből szintén más jellegű feladatok következnek. Ez egy folyamatos zsonglőrködés, ami jelen van a férfiaknál is, csak ők kevesebbet beszélnek róla. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Az Erasmus+ programról és az ifjúsági cserékről
Az Interkulturális Közösségek Egyesülete, az NMD és a PKED diákszövetségek szervezésében az Erasmus+ programról és ifjúsági cserékről volt szó csütörtök este a nagyváradi Gekko Pubban.
A szervezők az érdeklődő fiatalokat egy interaktív, laza beszélgetésre hívták, melynek keretében megtudhatták, hogyan lehet ingyen beutazni Európát, barátságokat kötni, és tanulva új tapasztalatokat szerezni, amelyeket a jövőben mindenhol hasznosíthatnak. Arra bátorították és buzdították őket: próbálják ki magukat egy új környezetben ifjúsági cseréken vagy az Európai Önkéntességi Szolgálat (EVS) által, Európa-szerte, mert mint többször is elhangzott, ez „egy baromi nagy lehetőség, melyet kár lenne kihagyni”, hiszen ha 18–30 év közöttiek, ingyen utazhatnak, nem-formális tanulási lehetőségeket vehetnek igénybe, más országokból származó fiatalokat ismerhetnek meg, új tapasztalatokkal és feledhetetlen élményekkel gazdagodhatnak.
A megjelenteket Dulău Dianna EVS-felelős köszöntötte, majd a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) részéről Mezey Márk elnök, az Interkulturális Közösségek Egyesülete képviseletében pedig ennek vezetője, Gyöngy Alexandru tették ugyanezt.
Grunzó Tímea projektkoordinátor kifejtette: az Interkulturális Közösségek Egyesülete 2008-ban alakult fiatalok kezdeményezésére azzal a céllal, hogy jobbá tegyék a környezetüket, és az elmúlt 9 évben sokféle pályázattal foglalkoztak, legfőképpen ifjúsági projektekkel. Arra hívta fel a figyelmet: az Erasmus+ az Európai Unió ifjúsági programja, amely a fiatalok tanulását, fejlődését támogatja ifjúsági cserék által. A képzettség és a foglalkoztathatóság javítását, valamint az oktatási, képzési és az ifjúsági munka területén működő rendszerek korszerűsítését célozza. A szervezők legalább különböző két országbeli egyesület, az időtartam maximum 21 nap (általában 8–10 nap). Résztvevők: 15–30 év közötti fiatalok, és a csoportvezetők. A tevékenységeket közösen hajtják végre, például: műhelyfoglalkozások, gyakorlatok, viták, szerepjátékok, szimulációk, szabadtéri összejövetelek, városvetélkedők, csapatjátékok, versenyek, sport, művészet, stb. Jelentkezni a hirdetésekre lehet az adott ország egyesületénél, az utazás, a szállás, az étkezés, a programok ingyenesek. A felsorolt foglalkozások közül egyébként a legnépszerűbb és izgalmasabbak az interkulturális esték, amikor a nemzetiségi csoportok kötetlen formában bemutatják a szülőhazájukat, és ezek tárháza végtelen: specifikus ételeket, italokat hoznak magukkal, kvízjátékokat szerveznek, táncolnak.
Önkéntesség
Dulău Dianna arról beszélt, hogy az EVS az EU ifjúsági programja, külföldi kaland, kihívás és erőpróba, amely a fiatalok tanulását, fejlődést támogatja kötetlen módon. Önkéntes munka külföldön egy nonprofit szervezet és a helyi közösség megsegítésére. Lehetőség 18–30 év közötti fiataloknak külföldön önkéntes munkát végezni, nyelvet tanulni minimum 2, maximum 12 hónapig. Több terület közül lehet választani (kultúra és művészet, környezetvédelem, sport, média és kommunikáció, valamint különféle szociális területek), és az anyagi támogatás biztosított (Youthpass, egészségügyi biztosítás stb.). Bővebb információk a 0742/251.997 telefonszámon, az Interkulturális Közösségek Egyesületének Facebook oldalán (Association of Intercultural Communities), az as.comunitatilor.interculturale@gmail.com email címen, vagy a http://interculturalcommunities.ro/ weblapon.
A rendezvény két fiatal, Kelemen Imola és Vígh László tartottak élménybeszámolókat. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Biológusnak tanult, mégis költő, író lett Ferenczes István
Ifjúkorában nem a versek, hanem inkább a természet, a növények, állatok foglalkoztatták Ferenczes Istvánt, aki biológusnak tanult, és csak a főiskola utolsó szakaszában fordult az irodalom felé. Életműve, amely a kortárs magyar irodalom kiemelkedő jelentőségű alkotói közé emelte, bizonyítja, hogy ez jó választás volt. Azt vallja, verset nem kell mindenáron írni, csak akkor, ha annak igazi tétje van.
Csíkpálfalván született 1944 karácsonyának másodnapján, vagyis a névnapján, de csak január 1-jén anyakönyvezték Ferencz-Salamon Istvánként – mint elmondta, lehet, hogy az első fiúunoka születése miatti öröm, mulatozás is közrejátszott a késlekedésben. Építőmester édesapja, Ferencz S. Imre számára a mesterség szeretete mellett az alkotás, a teremtés volt az elsődleges szempont – emlékezett vissza Ferenczes István.
Ő vezette Csíksomlyón a Kós Károly tervei alapján készült KALOT-ház építését, Bukarestben többek között a királyi palota építésénél is dolgozott. Majd a pálfalvi új templom megkezdett építését vette át, amelyet szinte elölről kellett kezdeni, a templom elkészült (1949 júliusában szentelte fel Márton Áron püspök), de a végére már elfogyott a pénz. „Apám, aki színjátszó is volt, és olvasó ember, színdarabot tanult be a házasemberekkel, és addig járták a környékbeli falvakat, amíg összegyűlt a pénz a bádogosmunkára. A falunak kultúrotthon is kellett, azt is ő tervezte, építette, 1958 januárjában avatták fel, de egy héttel előtte még nem volt színpad. Apám az egyetlen tehenünket kivezette az istállóból, eladta, abból a pénzből lett meg a színpad” – mesélte.
Pályát váltott, majd pofázott
Noha elemi és középiskolás korában is írt verseket, bevallása szerint inkább a természet, az erdő, a növények, a madarak, vadak érdekelték. Biológusnak készült az egyetemen, és azt is végezte el.
„Az egyetem utolsó éveiben rájöttem a rendkívül kiszolgáltatott és végzetes nemzetiségi sorsunkra, és éreztem valamit, hogy valamivel többet kellene tenni, mint biológusként dolgozni, növényt meghatározni, bogarat, lepkét gyűjteni. Kolozsváron akadtak barátok, Csíki László, Kenéz Ferenc, akik arra is felhívták a figyelmemet, hogy a mesterséget meg kell tanulni, így az egyetemi könyvtárban a biológia könyvek helyett a versesköteteket kezdtem olvasgatni” – emlékezett. A végső döntést édesapja 1967-ben bekövetkezett hirtelen halála adta meg. Az élet is segítette pályamódosítását, egy év tanítás után, amikor 1968-ban megalakult a megye és a Hargita napilap, újságíróként kezdett dolgozni, ami szerinte iskolának nagyon jó volt, de azt sem bánta meg, hogy 1975-ben eltávolították onnan. „A főszerkesztő, Albert Antal azt mondta, »értse meg, nem tudtam kiállni magáért, mert annyiszor megkértem, ne pofázzon, ne szidja a pártot a szerkesztőségben, a kocsmákban és otthon« – lehallgatták a telefonomat is. Utólag visszagondolva nagyon jót tett, borzalmas lett volna a napi sajtó taposómalmában élni, amikor örvendett az ember, hogy ha az igazat nem is, de a valót meg tudja írni” – vélekedett. Néhány éves szakirányítói munka után ismét újságíróként folytatta, a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként bejárta Székelyföldet, élményeket szerzett, embereket ismert meg – ez a munka későbbi alkotásaiban, riportköteteiben is visszaköszönt.
A cenzúra szorításában
A rendszer rajta tartotta a szemét, első verseskötetéből 32 verset vágott ki a cenzúra. „Akkor úgy volt, hogy a cenzor minden oldalra rátette a pecsétet, nekem 32 versemre nem tette rá – ezért lett olyan vékony. Az mondták, pesszimizmust tükröztek – végül azoknak a verseknek nagy részét a következő kötetekbe sem raktam be” – elevenítette fel. 1987-ben a Megőszülsz, mint a fenyvesek című kötete már kész volt, amikor Egyed Péter, a szerkesztő felhívta telefonon, hogy a cenzor megint beszólt. „Péter bezárt a lakásába, és az volt a feladat, hogy az összes metafizikai jellegű, istennel, kereszttel, túlvilággal kapcsolatos részt ki kell gyomlálni. Én nem akartam, aztán Péter meggyőzött, és végül néhány vers még jobb is lett” – emlékezett.
Egy hosszú versét – Hó hull örök vadászmezőkre volt az eredeti címe – szintén a cenzúra miatt Indián tél címmel közölte le Székely János, erről telefonon egyeztettek. „Abban az időben elég sűrűn hívattak a Szekuritátéra, be akartak szervezni. Egyszer rám kérdezett a magyarul tökéletesen beszélő vallatótiszt, hogy miért kellett a vers címét megváltoztatni? A telefonból tudhatta” – mesélte. Ezt a verset akkor a temesvári magyar középiskolások Toró T. Tibor osztályfőnök irányításával betanulták, nagy sikerrel előadták, utána botrány lett, Torót menesztették a tanügyből. „Meghívtak a Temesvári Magyar Napokra, ahol az egykori diákok ismét előadták a verset, és azt mondták, hogy életük meghatározó élménye volt. Mindig az volt az elvem, hogy nem kell minden áron verset írni, csak akkor, amikor az embert nagyon égeti, és valami nagy tétje van. Voltak nekem két-három éves hallgatásaim, után aztán jöttek nagy felszabadult dolgok, Az utolsó kenyér vagy a Ki virággal megveretett című kötetek” – elevenítette fel.
Vers egy Trabanton
Az 1989-es változások előtt egy évvel írta A diktatúra közhelyei című versét, amely, mint mondta, nem is volt teljesen kész, de több példányba legépelte, és odaadta néhány embernek, akik kézről kézre adták. „December 22-én délben, amikor elrepült a diktátor, egy csomag gyertyával lementem a főtérre, meggyújtottam néhányat. Kezdtek jönni az emberek, megjelent egy lyukas zászlóval egy Trabant, feltettek a tetejére, és valaki a kezembe nyomta a vers kézzel írt változatát, hogy olvassam fel. A tömeg kiabálta, hogy még egyszer, a megyeháza balkonjáról is elhangzott még háromszor. A mai eszemmel is újból felmennék arra a balkonra, és újból elmondanám a verset” – mesélte. Illúziói január 3-ig tartottak, amikor a kezébe került néhány Hargita megyei román feljelentése, amiből aztán a Har-Kov botrány lett. „Vásárhelyen volt januárban az első országos RMDSZ-tanácskozás, ahol először mondtam ki, hogy jövőnket csak Székelyföld autonómiájával lehet biztosítani. Az első szünetben a galléromat rángatták, hogy mit akarok a Magyar Autonóm Tartománnyal, itt a román demokráciában minden megoldódik. Mondtam, fiúk, nem lesz megoldva” – elevenítette fel. Egy ideig a művelődési felügyelőség főtanácsosaként dolgozott, a politikában nem akart részt venni, parlamenti jelöltséget sem vállalt.
A Székelyföld alapítója
Néhány szabadúszóként eltöltött év után a megyei tanácshoz került elnöki tanácsadóként – ekkor merült fel egy székelyföldi kulturális folyóirat létrehozásának igénye. „Arra a meggyőződésre jutottam, hogy kell egy periodika, ami rólunk szól, és minket mutat fel a világ felé az itt élő alkotók által. Így született meg a havilap ötlete, sokat töprengtünk róla György Attilával és Molnár Vilmossal. Az akkori megyei vezetés megértette, támogatott, és kezdtük gyűjteni az anyagot, Székelyföld lett a folyóirat neve. Néhány emberen és rajtunk kívül, akik bíztunk benne, rengeteg ellendrukker volt. Azt mondták, még egy évig sem fog működni – idén már húsz éves, ami egy folyóirat esetében már nagykorúságnak számít. Az egyik magyarországi testvérlap azt írta a Székelyföldről, hogy egy jól kitalált lap, valószínűleg azért, mert nem csak irodalmi lap, kulturális folyóirat, interjút, történelmet, szociológiát, néprajzot, színházművészetet, zenét is tartalmaz” – ismertette.
Ferenczes István alapításától 2010-ig, nyugdíjazásáig volt a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, amelynek létrehozását élete egyik legnagyobb megvalósításának tartja.
Az Ergéziek nyomában
Élete egyik nagy szerencséjének tartja a Tudor Arghezi költő székely édesanyjával, Ergézi Rozáliával kapcsolatos kutatás eredményét. Kovács Attila / liget.ro

SZKT-ülés Marosvásárhelyen: így készül az RMDSZ a centenáriumi évre
Kelemen Hunor szerint 2018 az igazságosság éve kell, hogy legyen az erdélyi magyarság számára. Az RMDSZ elnöke Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) csütörtöki marosvásárhelyi ülésén elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére.
„Legyen 2018 az igazságosság éve!” – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén tartott politikai beszámolójában. A szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére.
Hozzátette: azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. „Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út” – jelentette ki Kelemen Hunor. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója és Mátyás király trónra lépésének 560. évfordulója teremt alkalmat. Antal Erika / maszol.ro

SZKT: 2018 az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz
A centntenáriumra való készülés volt az RMDSZ pénteki, marosvásárhelyi SZKT-jának egyik központi témája. Kelemen Hunor politikai beszámolójában elmondta: megtapasztaltuk, hogy a múlton nem tudunk változtatni, száz év sem volt elég, hogy túllépjünk azon, ami elválaszt bennünket, de talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. A szövetségi elnök szerint 2018-ban be akarják mutatni, mit várnak el a román társadalomtól, de ugyanakkor a közösségépítés is rendkívül fontos lesz a következő esztendőben. Ez Kelemen szerint legalább annyira fontos feladat kell legyen mindig, mint a politikai képviselet.
2018 kapcsán elmondta: többek közt ebben az évben van az 1848-as szabadságharc 170. évfordulója, illetve az igazságos Mátyás király 570. születésnapja, legyen hát 2018 az igazságosság éve minden tekintetben! – kívánta.
Porcsalmi Bálint szerint 2018 sok veszélyt, de nagy lehetőséget is hordoz magában. „Nehéz és kemény év lesz, az, amit most mutatunk, hosszú távra meghatározza megítélésünket, és a román-magyar viszonyt is. A tét legalább akkora, mint választásokkor” – mondta az ügyvezető elnök.
2018 nemcsak a centenárium, hanem az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz: el kell mondanunk, kik vagyunk, mit akarunk, és melyek az erősségeink – mondta Porcsalmi, aki szerint ebben az évben saját közösségéhez, a román közvéleményhez, és a nemzetközi döntéshozókhoz is kell szólnia az RMDSZ-nek.
Az RMDSZ centenáriumi bizottsága által összeállított elképzeléseket is bemutatta, eszerint készül erdélyi magyar arcképcsarnok, bemutatják az elmúlt 100 év fontos képzőművészeti alkotásait, kronológia készül a száz évből, dokumentumfilmeket készítenek és mutatnak be, hat városos előadássorozatot szerveznek, három tudományos konferenciára kerül sor nemzetközi meghívottakkal, és összeállítják az erdélyi magyar intézmények online elérhető kataszterét is. A román közvélemény számára magyarság-kampányt terveznek, amelynek lesz egy informatív, tájékoztató jellegű része, másfelől egy provokatívabb, vicces, sztereotípiákat kiforgató kampánya is. Az ügyvezető elnök szerint ebben az évben a nemzetközi kommunikáció is felértékelődik, hiszen fel kell hívni a figyelmet, és ellensúlyozni kell a magyar közösséget és az RMDSZ-t lejárató kampányt. Ennek érdekében a céljuk egy olyan állandó angol és német nyelvű szolgáltatás elindítása, amellyel közvetlenül el tudják érni a külföldi médiát és döntéshozókat. Transindex.ro

100 év karácsony. 20. századi kolozsvári kép-történetekből nyílik kiállítás
Októberben privát képeket és hozzájuk kapcsolódó történeteket gyűjtöttek, most 100 év karácsony címmel ezekből nyitnak kiállítás december 12-én, a Sapientia EMTE Tordai úti épületében. Az eseményt az Erdélyi Audiovizuális Archívum szervezi a Sapientia EMTE-vel, a Korzo Egyesülettel és az Erdélyi Krónikával partnerségben. „A karácsonyfa állítás a 19. század második felében terjedt el szélesebb körben a városlakók körében, akárcsak a fotográfia. A fotográfia azonban csak a 20. század elején vált a családi otthonok részévé. Ettől kezdődően a családi együttlétet mindenki a maga módján képbe zárt fénnyel – tehát fényképen – örökítette meg. Míg a karácsonyi ünneplés koreográfiája erőteljesen a hagyományokra épül, és többé-kevésbé változatlan forgatókönyv szerint ünnepeljük, addig a fotográfia az újítások médiuma, amelyiknek technológiája és a fényképezés szokása számos fordulatot vett a 20. század során. Emellett a családokat, a mindennapi életet sem kímélte az idő: a nagy történelem ott bujkál minden 20. századi élettörténetben, sőt olykor nagy történelmi fordulatokra épp a karácsonyi időszakban került sor” – írják a szervezők a kiállítást beharangozó közleményükben. A privát fotókat egybegyűjtő kiállítás kolozsvári történetekből építi fel a város 20. századi idővonalát, amely ugyan töredékes, de annál személyesebb. A képek adományozói ugyanis a fotó és a család történetét is megosztották a szervezőkkel. A karácsonyi képek sorozatában az ünnep ismétlődő kellékei, díszei a ciklikus időtapasztalatot jelenítik meg, míg a háttérben megfigyelhető tárgyi világ és a képleírásokban bemutatott emberi sorsok, életutak az idő kérlelhetetlen linearitásával szembesítenek. A kiállítás képei és történetei egy utazásra hívnak a város nyilvános és intim tereiben, a személyes emlékeken keresztül a város közös emlékezetében.
Megnyitó: 2017. december 12., 18. 00 óra Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4. sz., B épület, I. emelet. Látogatható: 2017. december 12. és 2018. január 10. között. Transindex.ro

Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt Nagyváradon
A reformáció 500. évében könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen, december 7-én. A rendezvény első felében reformációi emlékülésre került sor az egyetemi székházként szolgáló nagyváradi református palota ezúttal szűkösnek bizonyult Bartók-termében.
Köszöntést Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke mondott. Megnyitóbeszédében Pálfi József teológiaprofesszor, a PKE rektora a reformáció sokrétű hatását és „gazdagságát” méltatva kitért annak régióbeli meggyökeresedésére, majd 1557-es nagyváradi „győzelmére”.
Hermán M. János teológiaprofesszor, egyháztörténész Tőkés László EP-képviselőnek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének erre az alkalomra kiadott, Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című kötetét mutatta be, főként az 1980-as évek elején írott traktátus létrejöttének körülményeit, a korabeli viszonyokat és a szerző bátorságát ecsetelve. Méltatta az először németül, egy egyházi lapban, majd pedig egy magyarországi teológiai szemlében megjelent, szűk körben ismert dolgozatot, amely áttörte az ateista-kommunista diktatúra falait.
A kis kötet szerkesztője, Bereczki András nyugalmazott paptamási lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy Tőkés László egyháztörténeti írása végre könyv formájában is megjelent azt követően, hogy egy részletét már közzétette az általa éveken át szerkesztett Királyhágómelléki Református Kalendáriumban. Megosztotta a hallgatósággal jelent értékelő, jövőt fürkésző gondolatait is, egyházi, oktatási, ifjúsággondozási vonatkozásban.
Vitéz Ferenc debreceni író, szerkesztő, egyetemi oktató egyebek mellett így méltatta a szerzőt és művét: „A tömörség és lényegre törő fogalmazás mellett szövege adatokban gazdag, informatív, egyszerre élményszerű és szakszerű – s a számos adat ellenére egyéni hangnemben született a dolgozat. Tehát a szó legnemesebb értelmében vett tudományos publicisztikának tekinthető e kis könyv. Az írott retorikai remekmű az élőbeszéd erejével hat, és a reformkori retorikai hagyományokat ugyanúgy követi, mint az értekező röpirat-irodalom tradícióját. Az etikai alapokból táguló szellemi perspektíva mellett a történelmi és művelődéstörténeti, az ideológiai és teológiai, egyháztörténeti és filozófiai, illetve filozofikus társadalomtörténeti kontextus adja meg azt a finom keretet, amelybe mondanivalóját, üzenetét helyezi a szerző.”
Tőkés László elsősorban a szerzői intenciókra rávilágítva mondotta, hogy traktátusa (újra)közlésével a félezer éves reformációnak kívánt adózni, majd egyéb teológiai vonatkozású munkáiról, írásairól, terveiről is szólt. Sajnos a politikai és közéleti szerepvállalásai okán kénytelen-kelletlen háttérbe szorult a studírozás iránti igénye, noha ez mindvégig munkált benne az évek során – vallotta be a püspök. Különösképpen a reformátoroknak a mindenkori hatalomhoz való viszonyulása, egyén–közösség–főség viszonyrendszere áll a tudományos érdeklődése homlokterében. Záró gondolatként a reformáció egyik nagy jótéteményét domborította ki, mégpedig annak nemzetformáló, a nemzeti öntudatosodást és megmaradást, valamint a magyar nyelv és kultúra fejlődését elősegítő szerepét.
A könyvbemutatót követően a palota belső udvarában, az ún. partiumi panteonban leleplezték a reformációi jubileumi emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész alkotását, amely a Kálvin János születésének 500. és halálának 450. évfordulóján felavatott emlékjel mellé került. Avatóbeszédében Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója a reformáció és az alkotóművészet gyümölcsöző kapcsolatáról is szólt, majd a szobrász személye és munkássága jó ismerőjeként méltatta az új emlékjelet, elmondva: ugyanezen a helyen, „ebben az egyszerre emberi és szakrális udvarban” látható Kurucz Imrének műve Kazinczy Ferencről, van itt Trianon-emléktáblája, Liszt-, Kodály- és Erkel-domborműve. A méltató az emléktábla figurális része, azaz a wittenbergi vártemplom és Luther Márton ábrázolása kapcsán elmondta: „Két jellemző megoldásra hívnám fel csak a figyelmet: a vártemplom tornyára, illetve Luther tekintetére. Az első reformátor szeme egyszerre kritikus, bölcs, és szinte a prófétai küldetéssel egybehangzó kételkedést legyőző, törhetetlen hitet sugározza. A templom és a torony pedig a hit erős bástyája, míg szimbolikus elem is: összeköti az eget a földdel. Lutherrel indult el az a folyamat, mely során a templom földi trón helyett ismét az égi trónus helye lehetett.”
A portrédomborműves emléktáblát Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke és Pálfi József rektor leplezték le. A Partiumi Keresztény Egyetem kórusa mindkét helyszínen énekszóval szolgált, mégpedig zeneszakos hallgatók vezényletével. tokeslaszlo.eu/cikk

Szilágyi Péter: tízszeresére nőtt a nemzetpolitikára fordított összeg
Az elmúlt években több mint tízszeresére nőtt a nemzetpolitikára fordított összeg: míg 2009-ben csupán 9,1 milliárdot, az idén és jövőre – beleértve a gazdaságfejlesztésre fordított forrásokat is – már 100-100 milliárd forintot fordítanak a nemzetpolitikai célok megvalósítására – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára pénteken Hajdúszoboszlón.
Szilágyi Péter a Rákóczi Szövetség hajdúszoboszlói találkozóján – amelyen százhúsz felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi és anyaországi iskolaigazgató, intézményvezető és vezető tanár vesz részt – elmondta: 2018. január elsejétől a külhoni magyarok részére is elérhetővé teszik az anyasági támogatást és a babakötvényt.
Előbbi juttatás összege 64 125 forint – ikrek esetén 85 500 forint –, a babakötvény összege jelenleg 42 500 forint – ismertette Szilágyi Péter. Jelezte: megvalósult az a fontos nemzetpolitikai törekvés, hogy 2018-ig letegye az esküt az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár.
Szilágyi Péter hozzátette: a Szülőföldön magyarul program keretében az elmúlt hét évben mintegy 38 milliárd forint oktatási-nevelési támogatást nyújtottak az óvodai és közoktatásban résztvevő gyerekeknek, a támogatásból évente 230-250 ezer gyerek részesült.
Kiemelte a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, amelynek 2016-tól 2018-ig tartó első ütemében 17,1 millió forintból 76 új óvoda és bölcsőde épül fel és több mint 200 kétszáz intézmény megújul.
A program második ütemében 21,5 milliárdos forrásból 77 új óvodát és bölcsődét építenek fel, és 217 intézmény újul meg – fűzte hozzá.
Szilágyi Péter felvázolta, hogy a gazdasági kiszámíthatóság miként befolyásolja az otthonmaradási szándékot a külhoni magyarok körében. Egy felmérés szerint a családi vállalkozások 76 százaléka, a fiatal vállalkozók 60 százaléka, míg a jövedelemmel még nem rendelkező külhoni diákoknak csupán 25 százaléka mondta, hogy nem települne át szülőföldjéről, de még csak el sem gondolkodott ezen.
Hozzátette: 2015-től, a külhoni magyar szakképzés éve program meghirdetésétől 888 millió forinttal 110 felszerelt tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatták, 2016-ban, a külhoni magyar fiatal vállalkozók évében pedig 600 millió forinttal 117 fiatal vállalkozót támogattak. Az idei esztendő a külhoni magyar családi vállalkozások éve, a számukra kiírt pályázat keretösszege 600 millió forint.
Szilágyi Péter rámutatott: a 2016-ban indult gazdaságfejlesztési stratégia keretében – a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálásával – többmilliárdos fejlesztések kezdődtek a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban, Horvátországban és Muravidéken.
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában részletesen szólt a Kárpát-medencei magyar közösségek identitásának erősítését segítő kulturális és oktatási programokról, a magyar diaszpóra-közösségek megerősítését szolgáló törekvésekről, külön kiemelve a Rákóczi Szövetség tevékenységét, amely – a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság megbízásából – ezer diaszpórában élő 10 és 29 év közötti magyar fiatal számára hirdet pályázatot magyarországi tanulmányúton való részvételre.
Szilágyi Péter fontos célnak nevezte, hogy ezek a fiatalok megismerkedjenek a Kárpát-medencével, ahonnan őseik származnak, ezért Budapest és a vidéki Magyarország mellett egy-egy határon túli magyar régióba is elviszik majd őket.
A helyettes államtitkár ismertette a kárpátaljai szociális programcsomag elemeit is, benne a gyermekétkeztetési programot, illetve az oktatási, az egészségügyi, a média és művészeti dolgozók, illetve az egyházi személyek támogatását szolgáló programokat.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke kiemelte: szervezetük a megalakulása óta különös figyelmet fordít az ifjúságra, mert a külhoni magyarság sorsa jelentős mértékben attól is függ, hogy a fiatalok vállalják-e az idősek identitását.
Örömmel nyugtázta, hogy egyre nő ifjúsági szervezeteik száma, a fiataloknak rendszeresen szerveznek táborokat Magyarországon az óvodás korúaktól az egyetemistákig.
Halzl József utalt arra, hogy szövetségük az elmúlt 12 évben a Kárpát-medence egész területén több mint 270 középiskolában hozta létre ifjúsági szervezeteit, együttműködve a helyi tanárokkal és diákokkal.
A vasárnapig tartó hajdúszoboszlói találkozónak az a célja, hogy a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolai tevékenységeit hatékonyabbá, összehangoltabbá és eredményesebbé tegye, illetve a középiskolai szervezetek vezetőinek emberi és szakmai együttműködését erősítse – jelezte az elnök. (MTI)

Magyarország a román propaganda „második célpontja”
A KKI elemzése szerint Bukarest az orosz dezinformáció mellett a magyar aktivitást figyeli
Erősödik régiónkban az információs hadviselés, ami kedvezőtlenül érinti Magyarországot – írja a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője. A korábbi diplomata a romániai közvéleményben vizsgálta Magyarország megítélését, szerinte a kormányzati kommunikációban erélyesebben kellene fellépni. Közben Bukarest offenzívát indított: a kormány információs hadviselési intézetet hozott létre, ami kiemelten foglalkozik Magyarországgal.
Problémás szomszédként tartja számon Magyarországot Románia, egyebek mellett ez derül ki a Külgazdasági és Külügyi Intézet nemrég megjelent tanulmányából. Az állami kutatóintézet vezető elemzője, Barabás T. János szerint egyrészről idén is a szoros gazdasági kapcsolatok jellemzik a két ország kapcsolatát, ugyanakkor „egy sor nemzetpolitikai és egyéb ügy terheli viszonyainkat”, ami a román sajtóban hangsúlyosabban is szerepet kap. A kétoldalú kapcsolatok 2017-es alakulását feltáró elemzés külön kitér Magyarország megítélésére a román közvéleményben. Régiónkban ugyanis – írja Barabás – egyre inkább tapasztalható az információs hadviselés felfutása, ami a szerző által elemzett médiatartalmakból is kitűnik. – Ez kedvezőtlenül érintheti hazánkat, mert átláthatatlanabbá, manipulálhatóbbá teheti a kapcsolatainkat – figyelmeztet az elemző, aki szerint a magyar félnek bátrabban kellene megjelennie a román nyilvánosságban. Bár Barabás szerint a román média alapvetően kedvezőbben nyilatkozik rólunk, a részletes elemzésből kiderül, hogy továbbra is előfordulnak rosszindulatú csúsztatások Magyarországgal kapcsolatban a román sajtóban. Árulkodó továbbá Barabás szerint, hogy a médiaanyagok több mint 90 százalékát magyar vagy nyugati hírforrásból vették át, vagyis bár a román sajtó foglalkozik Magyarországgal, alig van budapesti tudósítójuk.
Az elemzés szerint gyakori az elfogultnak nem nevezhető, de kritikus anyag Magyarországról. Elemzése szerint a nehezményezett témák megjelenésének gyakorisága szerint első helyen a határátkelők zsúfoltsága áll, második helyre a nemzetközi botrányt kiváltó CEU-ügy került. De szintén népszerű téma a Magyarországgal szemben indított EU-eljárások, illetve a sporthuliganizmus, illetve a „magyar szélsőségesek”. – A magyar vonatkozású hírek 90 százaléka semleges, tárgyilagos, néhány pedig barátságos hangnemű – teszi hozzá.
A három vezető hírportálon összesen 212 cikk született hazánkról, ami meghaladja Románia többi szomszédjáról közölt hírek számát. – Ez annak a jele lehet, hogy a románok a régión belül fontos partnernek tartják Magyarországot, ami nem teljesen egyezik meg a román kormányzati kommunikációval – teszi hozzá. Megjegyzi ugyanakkor: fellelhető a román sajtóban az arra irányuló igyekezet, hogy egyes összefüggésekben, mint például a székelyföldi nyelvhasználati témákban vagy a sporthuliganizmus felemlegetésével rossz színben tüntessék fel hazánkat.
Barabás szerint Magyarország megítélése szempontjából szükséges lenne elmélyíteni az együttműködést a két ország között. – Mindez azt is jelzi, hogy további tennivalói vannak a magyar kormányzati kommunikációnak – szögezi le a szerző. Fontos lenne szerinte a román sajtóorgánumok tudósítói hálózatának erősítése Magyarországon, illetve az együttműködés az MTI és más, „mainstream” médiával. Szükségesnek véli továbbá az elemzés a román médiában megjelenő magyarságkép további javítását. – Az ugyanis inkább tárgyilagos és nem tükrözi a román politikai szféra gyakran kritikus, nacionalista magyarságpolitikáját – teszi hozzá.
Hogy mennyire lehet nacionalista a román politikai szféra, Barabás egy másik bekezdéséből derül ki. Korábban a magyar sajtóban is megjelent hír, miszerint idén áprilisban a román kormány információs hadviselési intézetet alapított. Az elemzés szerint a teljes nevén „Román Tudományos Akadémia Információs Hadviselést és a Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratórium”, vagyis a LARICS vizsgálatának középpontjában Oroszország mellett Magyarország áll. – Magyarország a második célpont – írja Barabás. A fő kihívást az orosz információs hadviselés jelenti, s az intézmény feladata nemcsak az elemzés és a védelemre vonatkozó javaslatok tétele, hanem a támadás, a „román érdekek aktív képviselete” is.
A kormányzati portál elemzéséből kiderül, hogy az információs hadviselés terén Bukarest valóban „aktív”, a KKI munkatársa konkrét magyarellenes tartalmakat is talált. – Románia elleni rágalmazással és információs támadással, románellenes lejáratási kampányok indításával vádolja Magyarországot – írja Barabás, az elemző példákkal is szolgál. Barabás szerint a román kormány szerint e célból „találtuk ki” a Tisza romániai szennyezésének ügyét, de a portálon „Orbán Viktor románellenes aknamunkájáról” is írnak. mno.hu

Közelkép az Erdélyi-Alpokról (Székely Árpád könyvbemutatója)
A gelencei származású Székely Árpád csütörtök este Sepsiszentgyörgyön mutatta be legújabb, Erdélyi-Alpok című kötetét. Ebben a Székelyudvarhelyen élő földrajztanár a Déli-Kárpátok földrajzi neveit vizsgálja úgy, hogy közben kedvet teremt a magashegyi túrázáshoz, a térség megismeréséhez is.
Jó érzékkel és megalapozottan csábít a magas hegyekbe, hiszen a negyvenesztendős Székely Árpád korábban már négy túrakönyvet írt, a mostani Erdélyi-Alpok című kötetét pedig tudományos munkának szánja, amely a Fogarasi-havasok, a Páring, a Retyezát, a Bucsecs és a Királykő, azaz a Déli-Kárpátok uralkodó vonulatainak földrajzinév-anyagát taglalja. Az Erdélyi-Alpok a térség magashegységeit jelöli, e név már a 19. század második felében felbukkan külföldi térképeken. Mint a Székelyföldi Vadászati Múzeumban tartott bemutatón elmondta, a helynevek alakulását az első térképek megjelenésétől kezdődően tekintette át, követve a román névadási szokásokat, a magyar geográfusok tizenkilencedik században kezdett kutatásait, a földrajztudományi előzményeket, illetve a napjainkban meghonosodott névadási szokásokat is. Utóbbiak kapcsán megjegyezte, a táj- és földrajzi nevekkel nem szabad játszani, figyelmeztetett egyben a nevetséges névadás veszélyeire, több cáfolható, rossz példát is említve. A történeti előzmények kapcsán arról is szólt, hogy például Szalay Béla geográfus több mint ötezer helynevet kutatott a Fogarasi-havasokban, és mintegy ötszázszor járt a térségben, ez ma már megismételhetetlen teljesítmény. Székely Árpád öt hegység jelzett túraútvonalait járta be és fotózta, víztükrös fényképeiből csütörtök este is vetített. A kötet képanyaga egyébként a szerző mellett több fotós munkájából állt össze, köztük a csernátoni Bereczki Barna hegyi vezető is szerepel. Lapunk érdeklődésére Székely Árpád elmondta, 2008 óta foglalkozik alaposan és következetesen túrakönyv-sorozatával, egy év alatt akár 35–40 alkalommal is magas hegyekbe megy anyagot gyűjteni, eddig mintegy 220 túrán vett részt. Természet- és hegyjárásra neveli iskolás diákjait is, ezt fontosabbnak tartja, mint azt, hogy esetleg egyetemen oktasson, illetve tervezi, hogy az eddigi négy kötet anyagát – a Királykő adataival kiegészítve – jövőre újabb túrakönyvben foglalja össze. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki morális okokból fordult szembe a népakarattal (Beszélgetés Lászlófy Pállal, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt elnökével)
Azt állítja, véletlenek fűzére kísérte útját az egyetemi KISZ-titkárságtól a pedagógusszövetségi elnöki tisztségig. Beszélgetés az RMPSZ tiszteletbeli elnökével, Lászlófy Pállal, aki a németek visszavonulását is képes volt megakasztani.
– Kisgyermekként élte meg a „kis magyar világot”. Emlékszik valamire azokból az időkből? – Hogyne! Nekem Alsórákos a szülőhelyem, de mivel nem sokkal a megszületésem után az alig néhány kilométerre fekvő Barót Magyarországhoz került, Alsórákos pedig maradt Romániában, átköltöztünk. Ott teltek a szép gyermekéveim, pedig háború volt, emlékszem, ahogy a bicikli csomagtartóján ülve, az anyám derekát fogva mentünk fürdeni Bibarcfalvára, a fejünk felett pedig zúgtak a repülők. Rettenetesen féltem, de megnyugtattak, hogy itt nem dobnak le bombákat. Apám csináltatott nekem honvédtiszti egyenruhát, csillagot is kaptam rá, ha jól viselkedtem. Ha meg nem, lefokoztak. Tíz perc erejéig még a németek visszavonulását is megakasztottam. Tiszti egyenruhámban szalutáltam az elvonuló katonáknak, egy német tiszt pedig megállította az autót, ölbe vett, csokoládéval halmozott el, s míg anyám észre nem vette, hogy a gyermek megint elkódorgott valamerre, állt a konvoj.
– Másik történelmi pillanatban, ötvenhat őszén került a Bolyai Egyetemre. Igyekezett ellenállni az akkori ideológiai viharoknak, vagy a többséggel együtt hagyta magát sodortatni a lelkes idők által?
– Első látásra úgy tűnhet, hogy még vezető szerepet is vállaltam. Ezért aztán nehéz elmagyarázni, még nehezebb el is hitetni, mennyi véletlen volt az életemben. Úgy lettem például KISZ-titkár, hogy egy csángó gyerek, Horváth György javaslatára gólyaként beválasztottak a diákszövetség vezetőségébe. A kutya sem ismert, egyébként sem jelentkeztem soha sehová. Amikor 1959-ben elkezdődtek a két kolozsvári egyetem egyesítését előkészítő gyűlések, néhai Balázs Márton tanár úr, a Bolyai matek-fizika szakának KISZ-titkára épp akkor ment el Bukarestbe hathavi továbbképzésre, és engem, a harmadéves diákot bízott meg a helyettesítéssel. Így lettem közeli tanúja mindannak a förtelemnek, amit végigcsináltak velünk. Az a félév tönkretett, lefogytam, amikor apám meglátott, haza akart vinni. Harmadév végén aztán bejelentettem, hogy a továbbiakban semmilyen funkciót nem vállalok.
– Gyakorló középiskolai tanár akart lenni – tanfelügyelő lett. Ugyancsak véletlenül?
– Mondhatni. Jól elvoltam a szentkeresztbányai szaklíceum fizika-matematika tanáraként, majd igazgatójaként, időközben viszont nyolcadikos lett a nagyobbik lányom, a feleségem pedig döntéshelyzet elé állított: vagy most megyünk nagyobb városba, vagy végleg itt maradunk. Megyünk, határoztuk el, sikeresen versenyvizsgáztam a székelyudvarhelyi mezőgazdasági líceumba, és vártam, hogy felmentsenek az igazgatói tisztség alól. Csakhogy az akkori tanfelügyelő azt mondta: csak akkor mozdulhatok Szentkeresztbányáról, ha elvállalom a matematika-tanfelügyelői tisztséget. Így kerültem végül Csíkszeredába. Főtanfelügyelőként szereztem magamnak hívet is, ellenséget is bőven, de bizonyos szempontból még a diktatúra körülményei között is jobb volt az anyanyelvi oktatás helyzete Hargita megyében, mint ma… Statisztikák is igazolnak: nyolcezer középiskolai diákkal vettem át a tanfelügyelőséget, tizenkétezerrel hagytam ott. Ez a négyezer gyermek pedig a román nyelvű oktatásból érkezett.
– Az 1989. decemberi változásokat követően a „népakarat” helyezte volna vissza a főtanfelügyelői székbe. Miért nem vállalta?
– Mert azt vallottam: nem kezdődhet az új világ azzal, hogy olyan ember áll egy intézmény élére, aki Ceaușescu idején is ott volt. Ez etikai szempontból egyszerűen nem működött. Semmilyen közéleti szerepet nem vállalok, mondtam mindenkinek, tudtom és beleegyezésem nélkül mégis beválasztottak a forradalmi tanácsba. Annak alelnökeként mindenekelőtt azt kezdeményeztem, hogy valamennyi Hargita megyei iskola küldjön képviselőt az 1990. január végére meghirdetett megyei oktatási parlamentbe. Ekkor készültünk meghatározni a megyei oktatás jövőjének irányait, megválasztani a megyei főtanfelügyelőt, elejét akartuk venni annak, hogy Bukarestből próbáljanak valakit a nyakunkba ültetni. Kétszáznegyven ember ült be a szakszervezetek művelődési házának nagytermébe, az udvarhelyszékiek voltak a legfelkészültebbek. Ennek a parlamentnek köszönhető az is, hogy a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumot leszámítva valamennyi Hargita megyei magyar, illetve román iskolát sikerült szétválasztani.
– Milyen alapelvek szerint akarta akkoriban új alapokra helyezni az oktatást?
– Abból a tapasztalatból indultam ki, hogy ha nekünk, kisebbségben élőknek nem esik jól valami, akkor azt bizonyára a Székelyföldön kisebbségben élő románság is hasonlóan élné meg. Embertelen dolog lett volna, ha valamennyi román osztálynak azt mondjuk, hogy mars ki az épületből, ha pedagógusként nem érdekel egy végzős román osztály sorsa. Akadtak kollégáim, akik az azonnali szétválasztás mellett voltak, én akadályoztam meg, hogy így történjen.
– A közélettől való távolságtartása ellenére közel húsz éven át volt az RMPSZ elnöke. Milyen „balsorsnak” tulajdoníthatóan?
– Azt Beder Tibornak „köszönhetem”. Mert miközben vannak és kellenek is a „lángoló” emberek, valakinek a mindennapi munkát is el kell végeznie. Törökországi útjai között 1991 tavaszán főtanfelügyelői minőségében Beder egyszer elment egy marosvásárhelyi ülésre, ahol már többedszer elhatározták, hogy megalakítják a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét. Miután hazajött Szeredába, azt mondta nekem: elhatároztuk a megalapítást, de ha te nem veszed kézbe a dolgot, nem lesz belőle semmi. Próbáltam „védeni” magam, hagyjon békén, végre taníthatok, osztályfőnök vagyok, épp elég az nekem. De nem hagyott, egy szovátai ülésen megválasztottak intézőbizottsági elnöknek. Októberre a szövetséget már be is jegyeztettük, az első közgyűlést pedig a Székely Mikó Kollégiumban tartottuk, hogy nem minden Csíkszeredára összpontosuljon. Ennek emlékére tartottuk a huszonöt éves jubileumot is Szentgyörgyön. Mi tagadás, nagy lendülettel és lelkesedéssel végeztem azt a munkát, nyugdíjas lévén megengedhettem magamnak, hogy sokat „terepezzek” elnöki minőségemben.
– Beváltotta az RMPSZ mindazokat az elvárásokat, amelyekkel útnak indították?
– Mindenekelőtt azért adok hálát a Fennvalónak, hogy megmaradtunk és ma is tevékenykedünk. Biztosan lehettünk volna eredményesebbek, de ne feledjük, hogy előzmény nélküli szervezetként alakultunk. A szakmai érdekvédelemben is eredményesebbek lehettünk volna, ha az RMDSZ igazi és nem csatlós partnerként tekint ránk. Mert az oktatási stratégiák érvényesítéséhez bizony szükségünk lett volna politikai eszközökre. Ami viszont csak rajtunk múlott, és messze nem sikerült megvalósítanunk: emberközelibbé tenni a szövetséget. Valamennyi iskolában legalább egy olyan embert találni, aki felkészülten képviseli az RMPSZ-t. Nem gyűléseket tartani, papírokat gyártani, hanem segíteni az információáramlást, ami ma is igencsak döcög. A tanügybe 1990 után kerülők derékhadának valóban nem volt érzéke, érdeklődése a hasonló „mozgalmi” feladatok iránt, ám a legfiatalabb nemzedék fogékonyabbnak tűnik. A továbbképzések, a tehetséggondozás, a kulturális tevékenységek iránti érdeklődés, azok fontosságának felismerésében jóval előbbre tartanak, mint az egy generációval idősebbek.
– Leköszönő elnökként mit hagyott örökségül utódjának?
– Azt, hogy az oktatásban szükséges változtatások megvalósítása érdekében az erdélyi magyar politikum valamennyi szereplője felé nyitottnak kell lenni, de nem szolgai módon. Meg hogy ne befolyásolja, ki milyen duzzogással kezeli ezt a nyitottságot. Arra is igyekeztem felhívni a figyelmét, hogy jogosak a kritikák, miszerint az RMPSZ nem figyel eléggé a pedagógusi állomány felhígulására, a tanár ember társadalmi rangjának csökkenésére. Csak részben magyarázat erre, hogy a pedagógusszövetség tevékenysége bizonyos mértékben a szolgáltatások irányába tolódott el, egy sor hazai és anyaországi program lebonyolítója, ami rengeteg energiát visz el. De ezekre hivatkozva sem szabad elhanyagolni a tagságot. Úgy tűnik azonban, hogy egyre több fiatal kolléga ráébred: ha meg akarunk maradni, az csak abba a közösségbe kapaszkodva, azt segítve lehetséges, amelybe beleszülettünk. És az egyetemi képzésben is tapasztalok pozitív változásokat, örvendetesen hangsúlyosabb például a gyermekekkel való bánásmód.
LÁSZLÓFY PÁL ISTVÁN
Matematika-fizika szakos tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja és első elnöke. Alsórákoson született 1939. december 6-án. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte, és az egyesített Babeș–Bolyai Tudományegyetemen fejezte be 1960-ban matematika-fizika szakon. 1960 és 1975 között a szentkeresztbányai szaklíceum fizikatanára, de tanított matematikát is. 1975 és 1984 között tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő volt Csíkszeredában. 1984-től nyugdíjazásáig a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanára, 1994 és 2000 között igazgatója volt. Az 1991-ben alakult Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapító tagja, első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja. Közoktatással kapcsolatos írásai a helyi és az országos lapokban jelentek meg. Díjak, kitüntetések: Pro Cultura Hungarica díj (1996), Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2010), A Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), Ezüstgyopár életműdíj (2011), Kós Károly-díj (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, 2017). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sükösd Ferenc színvilága (Emléktárlat Sepsiszentgyörgyön) (1937–1972)
Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelynek többsége a sikeres tehetségkutatásnak köszönhetően jutott el az 1949-ben alakult marosvásárhelyi líceumba, majd később a kolozsvári főiskolára, s melynek a sóvidéki Sükösd mellett a háromszéki Plugor Sándor és Kosztándi Jenő vagy a gyergyói Márton Árpád és Gaál András lehetnének beszédes példái.
Jól ragadja meg a faluról a nagyvárosba érkezés elfogódott hangulatát az akkori tanárok közül Barabás István, aki 1950 körül megfestette a Beiratkozás az iskolába című festményét, és Izsák Márton szobrász-igazgató, aki egy bekecses legénykében az öntudatos Márton Árpádot örökítette meg. Közös volt bennük s későbbi munkásságukban is meghatározó maradt a hamar dologra fogott gyermekek szívóssága – Sükösd az apja mellett törte az útépítésnél felhasznált követ –, valamint az otthoni élmények és bevésődések élethosszig tartó vállalása. Már elindulásukkor mércét jelölt ki számukra a Kultúrpalota Bernády-gyűjteményének gazdag anyaga, többek között Munkácsy Mihály és Paál László festményei, melyek természetértelmezése és színfelfogása sokuk kezdeti korszakában nyilvánvaló hatásként mutatható ki. Közeli barátai és pályatársai rá emlékezve gyakran alkati fegyelmezettségét hozták fel, ami azonban nagyfokú lelki fűtöttséget, a képeken is nyomot hagyó, belső izzást leplezett. „Vannak néhányan, akiknek lelkében hatalmas tűz ég, és soha nem jön senki, hogy megmelegedjék annál. Az arra menők nem vesznek észre többet, mint egy csöppnyi füstöt a kémény fölött, és aztán mennek tovább az útjukon. Őrizzük ezt a tüzet magunkban, hordozzuk a föld sóját, és türelemmel – de mégis mily türelmetlenül – várjuk az órát, míg jön valaki, aki meg akar telepedni ennél a tűznél, aki maradni fog” – jegyezte fel inkább csak saját magának Sükösd. Amit jelképesnek olvasunk, az maga az élet: a kőtömbről vissza-visszapattanó kalapács ütemes hangja mögött mindennapi viaskodása az anyaggal, az izmokat estére elnehezítő, könyörtelenül nehéz munka realitása húzódott meg. A tapasztalati örökség predesztinál: a művész minden képét látszólag súlyos matéria borítja, ami megjelenítésben szűkszavú, balladás hangvételt eredményez, miközben csupán képzeletünk szövi elmesélhető történetté a képek által közvetített látványt (Cantata profana). Főiskolai tanárainak szellemi és technikai befolyása, Kádár Tibor folyamatos figyelésre, kísérletezésre buzdító személyisége, Miklóssy Gábor gyakran kíméletlen kritikája, egy-egy téma vagy beállítás akár hetekig-hónapokig tartó rajzoltatása nemcsak a művészeti életre készítette fel, hanem emberi kitartással is felvértezte a növendékeket. A világ töredékeire, a hétköznapi élethelyzetekre mint lehetséges képtémára tekintő, fürkésző kíváncsiság és a magas szintű szakmai tudás inspiráló kettőssége Sükösd Ferenc életművében is tetten érhető. A magyar művészettörténetben leginkább Nagy Istvánhoz köthető az a reduktív hozzáállás, amely a lényeges formai elemeket összeválogatva a tájképeknél sommázó kompozíciókhoz, a portréknál drámai lélekbelátáshoz vezetett. Rendkívül találó és Sükösd művészetére is alkalmazható Egry József idevágó gondolata: „A képtérből igen sokat kell elvennünk, hogy üres ne legyen.” Ha csak felületesen is végigsiklunk a Sükösd-képeken, egyértelmű a szerkezet, a racionális képépítkezés és a gáttalanul áradó színzuhatagok közötti egyensúlyozás, a korstílusnak is megfeleltethető szintézis megtalálása. Más művein viszont a művész gondosan egymáshoz igazítja az árnyalatokat, ilyen az egységes tónusban tartott Kerítés, ahol a lépésről lépésre történő keverés következtében a deszkák orgonasípjai a meszes fehértől egészen a puha barnákig és zöldekig terjedő regiszterben szólnak. Némely képeken emberi figurák, sok esetben konkrét családtagok bukkannak fel, máskor csupán a hiányukat érzékeljük egy ottfelejtett, kék festőkabát láttán (Műteremhangulat). Minden motívum ténylegesen tapintható, egyszersmind elvonatkoztatott, időtlen, nem evilági dimenziókat sejtet. A sóvidéki gyermekkorból ismert állatok mozdulatai a művész stilizáló szándéka ellenére pontosak, mégis a jelenet egy pillanata alatt a meg nem verselt balladák, az el nem mesélt mítoszok tartományába hurcolnak minket (Viadal). Önálló sorozatot képeznek a Kultúrpalota egyik folyosójából elrekesztett műtermének képkivágatai. A szikár megfogalmazás, a művész szinte rejtőzködő jelenléte, a kenyércsendélet szociális üzenete, a háztetőn fészkelő fekete madarak sejtelmessége, a visszafogott pasztellszínek használata a Derkovits-hagyomány felfedezésére utalnak, melynek különféle rétegei Nagy Albert, Nagy Pál vagy Simon Endre művészetében is felfejthetőek. Sükösdnél az enteriőröket ablakkeretek, festmények, ajtónyílások, falsíkok kontúrozzák. A műterem falai mindig ferdék, néha az a benyomásunk, hogy ránk dől az egész konstrukció: itt jelentkezik árulkodóan a felfokozott lelki töltet. Ziffer Sándorról jegyezték fel, hogy csendéleteit mindig tükörből nézte és festette meg, hogy ne a konkrét valóságot, hanem annak sűrítményét, a képet lássa. A nagy előd, az 1930-as évek embert próbáló időszakában dolgozó Derkovits még talán joggal vélhette úgy, hogy a család, a műterem valamiféle védelmet jelent a külvilág „zajával”, ridegségével, szuronyos menetelésével szemben. Pár évtizeddel később Sükösd megértette, hogy az intim szféra védelmet nem, legfeljebb vigaszt nyújthat, de a lélek belsejébe menekített emlékek és érzések kifestésével szellemi társakra lelhetnek a rossz korban született, didergő művészek is. Sükösd sok mindent tudott, ami speciálisan az övé volt. 1983-as székelyudvarhelyi kiállításának leporellóján állapította meg rövid írásában a pályatárs Balázs Imre, hogy helye az erdélyi festészetben már többé-kevésbé körvonalazható, viszont ebben a széles mezőnyben kell elhelyezni sajátosan egyéni látásmódját. Az egyes cikkekben, visszatekintésekben például gyakran fel-felmerül a különös, fanyar, mégis megnyugtató zöldjeinek említése. 1978-ban, már halála után igen találóan fogalmazta meg Jakobovits Miklós nemzedéke legjobb koloristájának tartott művészbarátjáról: „Hisz hol találunk olyan kesernyés, szelíd, mély, sejtelmes zöldeket, mint a Sükösd bivalyos képein? Kinél olyan gondolatébresztők és lelket simogatóak, bensőségesek a színek, mint az ő Sóvidéket ábrázoló tájképein?” Elgondolkodtató felvetés: valóban, milyen zöldeket ismerünk egyáltalán? Almazöld, méregzöld, fűzöld, smaragdzöld, krómoxid-zöld… A napi használat és a képzőművészeti szaknyelv praktikus és bevált megjelölései sorjáznak elénk. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a művész festményei alapján összeállítható a csak rá jellemző színskála képi világának bartóki zengésű alaphangjaiból: sófehér, bivalyfekete, kézvörös, árnyékkék, keselyűsárga, és persze a legfontosabb: a Sükösd-zöld. Szücs György,
a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Legyen 2018 az igazságosság éve (SZKT-ülés Marosvásárhelyen)
2018 az igazságosság éve kell hogy legyen az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Azt is közölte: az RMDSZ az általa vállalt 250 ezerből már több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására.
A politikus elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére – azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. „Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út” – szögezte le. Az RMDSZ elnöke úgy látja: az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tervezheti vele. „Talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére” – vélekedett. Kelemen Hunor szerint az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója és az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének 560. évfordulója teremt alkalmat. Az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszélt. Elmondta: a programokkal az erdélyi magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat is meg kívánják szólítani. A magyar közösségnek szánt programok között említette, hogy összeállítják az erdélyi magyarság arcképcsarnokát, összegyűjtik az elmúlt száz év erdélyi magyar képzőművészetének legfontosabb alkotásait. A magyar kultúra napján drámapályázatot hirdetnek, és elkészítik az elmúlt száz év magyar kronológiáját. Dokumentumfilmekkel és Erdély hat városát érintő előadás-sorozattal, valamint három konferenciával kívánják áttekinteni az erdélyi magyarság történetét. 2018-ban elkészül az erdélyi magyar intézmények katasztere is.
A román közösséget kétféle román nyelvű „magyarságkampánnyal” kívánja megszólítani a szövetség: egy tájékoztató és egy provokatív, a sztereotípiákat viccesen kiforgató kampánnyal is. A nemzetközi közösséget egy állandó angol és német nyelvű tartalomszolgáltatással célozza meg az RMDSZ. Ezen keresztül a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre, a jogtiprásokra akarja felhívni a figyelmet a szövetség, és ellensúlyozni akarja az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt. A nemzetközi fellépés része a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatása is, amelyhez az RMDSZ több mint 231 ezer aláírást gyűjtött. Kelemen Hunor emlékeztetett: a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíti. Változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa és előrevigye az Európai Unióban. „Ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia” – jelentette ki. Azt is elmondta: ha áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára. Az SZKT ülésén vendégként jelen levő Vincze Loránt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökeként mondott köszönetet az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Elmondta: az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, és számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben, mert azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság nagy, erős és elszánt közösség. Vincze Loránt beszámolója szerint a kampány első két és fél hónapjában Európában 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, hogy nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az Európai Uniónak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. „Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben, hogy tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és unos-untalan azt ismételgeti, hogy semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek” – jelentette ki a FUEN elnöke. A témához kapcsolódva Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője kezdeményezte, hogy a magát kisebbségvédelmi mintaállamnak tekintő Románia emelje a kisebbségvédelmet a 2019 első fél évében esedékes román EU-elnökség kiemelt témájává. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rozsdaidő
Könyvbemutató a Bernády Házban
Amint arról korábbi híreinkben is olvashattak, december 12-én, kedden 16.30 órától a marosvásárhelyi Bernády Házba könyvbemutatóra hívja a szép könyvek barátait a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület: Bögözi Attila Rozsdaidő című verseskötetét Kuti Csongor ajánlja az olvasók figyelmébe. Meghívottak: a Cantuale énekegyüttes, Demény Péter költő, szépíró, a kötet lektora és Eperjesi Noémi képzőművész, a borítóterv, illetve az illusztrációk készítője. A bemutató házigazdája Szucher Ervin újságíró.
A szerző, Bögözi Attila, 1955. január 28-án született Marosvásárhelyen. 1984-ben újságírásból, majd 2009-ben jogból diplomázott. Szülővárosában él, korábban az Előre, a Romániai Magyar Szó, az Új Magyar Szó marosvásárhelyi tudósítója, később a Vásárhelyi Hírlap szerkesztője, majd a vasarhely.ro és az Erdélyi Riport internetes portálok munkatársa. Újságíró, könyvszerkesztő, szenvedélyes Afrika-utazó, útijegyzeteit folytatásokban lapunk is közölte. Az utóbbi években hat riportkötetnek is társszerzője, versei többek között a Látó, a Várad, az Irodalmi Jelen folyóiratokban jelentek meg. 2005-ben a Súrlott Grádics irodalmi kör logójával kiadott Pokol tornáca című verseskötetében – saját meghatározás szerint – „nem könyvében” (nemkönyv) „nem költő” (nemköltő) „nem versek” (nemversek) írójaként vall önmagáról. Méltatói szerint „nemversei” talán mégiscsak… Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyen (is) vendégszerepel az M Studio
A sepsiszentgyörgyi M Studio első alkalommal mutatkozik be Szlovákiában december 18-án, előtte pedig két belföldi vendégjáték is lesz: Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson lépnek színpadra de-cember 11–12-én a Jóemberek című előadással.
A társulat újra műsorra tűzi a Bezsán Noémi koreográfiájában készült Jóemberek című előadását, amelyet december 9-én Sepsiszentgyörgyön, majd a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően két erdélyi városban is játszanak. December 11-én 19.30 órától Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház Kistermében, december 12-én 19 órától pedig Gyergyószentmiklóson, a Figura Stúdió Színházban mutatják be a táncelőadást.
A rendezőt Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének egyik alapgondolata inspirálta, mely szerint „Rossz ember nincs a világon” – minden ember jó, senki sem rossz, csak boldogtalan. Az érzetek és képek kollázsából épülő produkció, amelyben az emberek közötti találkozások lehetőségeit kutatja Bezsán Noémi, a fiatal koreográfus első közös munkája az M Studio társulatával. Az előadás rendező-koreográfusa Bezsán Noémi, művészeti tanácsadója Bocsárdi László, díszlet- és jelmeztervezője Kiss Zsuzsanna, a zenét Ádám Rebeka szerezte, zenei munkatársak Ádám Julcsi és Ferencz Áron.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával decemberben első alkalommal látogat el Szlovákiába az M Studio. Kassán lépnek színpadra a Fehér Ferenc által rendezett Kampf című előadással, amely a Thália Táncestek rendezvénysorozat keretében lesz látható december 18-án 19 órától. A Kampf szó jelentése harc, azaz protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Az előadás a kortárs tánc nyelvén, játékos formában jeleníti meg hétköznapi vívódásainkat, gúnyolódással, hatalmi játszmákkal szembeni kiszolgáltatottságunkat. A 2013-ban készült produkció az M Studio történetének egyik legsikeresebb előadása, ez idáig több mint 60 alkalommal – köztük számos romániai és magyarországi fesztiválon – játszották.
A vendégjátékok mellett Sepsiszentgyörgyön december 9-én a Jóemberek című előadást, 14-én és 26-án a Frenák Pál rendezésében készült To_R c. produkciót, december 21-én és 27-én pedig a Háromszék Táncegyüttessel közösen bemutatott Csillag-ösvény népe című előadást játsszák. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Téli esztendő kereke
December 9-én, szombaton délelőtt 10 órakor a Téli esztendő kereke című hagyományőrző gyermekprogramra várják a kisiskolásokat a marosvásárhelyi Néprajzi és Népművészeti Múzeumba. A gyermekek a téli hagyományokkal, illetve a karácsonyi ünnepkör népszokásaival ismerkedhetnek meg, lesznek népi játékok és népdaléneklés, szalma-, csuhé- és gyöngydíszeket is készítenek. A belépő 5 lej (testvérek és csoportok esetén kedvezményes jegyek válthatók). Jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet: virginasemese@yahoo.com, tel. 0720-671-640. Szervező: Világló Egyesület, Néprajzi és Népművészeti Múzeum. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza. Népújság (Marosvásárhely)