A digitális bennszülöttek olvasásterápiája
Kétnapos képzésen van túl az a harminc könyvtáros, aki nemrég részt vett a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban tartott foglalkozásokon. A képzés célja a biblioterápia módszerének megismertetésén túl az új digitális eszközök bevonása, továbbá szó esett a kiterjesztett valóság fogalmáról. Az előadásokat Bartos Éva, a könyvtári biblioterápia magyarországi megalapozója, a Magyar Biblioterápiás Társaság titkára, illetve Gulyás Enikő informatikus-könyvtáros tartotta.
Biblioterápiáról egy unalmas olvasókör juthat eszünkbe, ahol a résztvevők mentálisan vagy lelkileg sérültek. Nos, ez egyáltalán nincs így. A biblioterápia meghatározásai a könyvek gyógyító szerepét emelik ki. Ma már inkább a személyiség fejlődésének segítését tartják szem előtt. A biblioterápia abban különbözik az egyszerű szövegértelmezéstől, hogy a befogadó – aki saját múltjának és jelenének ismeretében nagyon összetett és érzékeny személyiség – azt gyakorolja, hogy az adott szöveg itt és most mit jelent számára. Tagadhatatlan, hogy a biblioterápia gyökerei az ókorba nyúlnak vissza, elég, ha arra gondolunk, hogy a Biblia és a Korán is tartalmaz életvezetési tanácsokat. A biblioterápiás foglalkozások fokozatosan elterjedtek a XIX. században, kórházakban (sebesült katonáknak olvastak fel stb.). Napjainkra két fő ága alakult ki: a preventív vagy fejlesztő biblioterápia és a klinikai biblioterápia. A huszonegyedik század új kihívásai életre hívták az úgynevezett fejlesztő e-biblioterápiát. Egy ilyen biblioterápiás ülés megszervezésekor figyelembe kell venni a célcsoportot, a bemutatott irodalmi mű kiválasztásánál pedig szem előtt kell tartani néhány szempontot. Például azt, hogy a mű valamilyen értéket közvetítsen, narratív legyen, valamint bizonyos társadalmi problémákat vessen fel, amelyeket tovább lehet gondolni. Ezt követi a szóbeli megbeszélés, bizonyos szabályok szerint. És ezen a ponton lép be a XXI. századi technika. A befogadók modern eszközök (táblagépek, képregény-készítő programok) bevonásával lerajzolják a megbeszélt történetet, majd egy felhőbe elmentve, megbeszélik a rajzokat, kivetítve azokat az interaktív táblára. Ezáltal nemcsak a befogadók önértékelését és konfliktuskezelési képességét lehet fejleszteni, hanem digitális kompetenciájukat is. Ez utóbbi nagyon fontos Gulyás Enikő szerint, ugyanis ma már egyre elterjedtebbek az információs és kommunikációs technológiai (IKT-) eszközök. Például a tanulási folyamat során a gyerekeknek egy kiterjesztett valóságot hoznak létre egy markerre (speciális lap) irányított okoskütyű segítségével, akár a tudományos-fantasztikus filmekben. Ezzel a módszerrel modellezhető 3D-ben például az emberi test vagy akármilyen más szemléltetőeszköz. A modern digitális eszközök nem az ellenségeink, hanem kommunikációs eszköztárunk kibővítésének lehetőségei. Rajtunk múlik, hogy segítő szándékkal tudjuk-e használni őket. Matekovics János Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Módosult az oktatási kerettörvény
Kezdeményezhetik a katolikus iskola újraalapítását
Elfogadta a szenátus az oktatási kerettörvény módosítását, amely jogalapot teremt arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi katolikus iskolát – közölte keddi hírlevelében az RMDSZ.
A szövetség november közepén a katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvénytervezetet iktatott, ám ahhoz, hogy ezt a parlament elfogadhassa, az oktatási törvény módosítására volt szükség, mert ennek eddigi formája szerint csak az önkormányzatok hozhattak létre tanintézményeket – mutatott rá a szenátus előző napi döntését magyarázva Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
Hozzátette: az oktatási törvény módosítása a katolikus gimnázium újraalapítási folyamatának első lépése. Második lépésben a parlamentnek el kell fogadnia az RMDSZ törvénytervezetét, amely kifejezetten a marosvásárhelyi katolikus iskola megalapítására vonatkozik. „A marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében hiába próbáltunk helyi szinten megoldást találni, minden próbálkozásunkat elgáncsolták. Az anyanyelvi oktatást biztosító intézmények megmaradásunk zálogai, és mint ilyen, prioritás számunkra a védelmük, működésük biztosítása. Ezért a kisebbségi oktatás tekintetében szükségesnek tartjuk egy másodlagos megoldási lehetőség biztosítását arra az esetre, ha azt tapasztaljuk, hogy helyi szinten megpróbálják ellehetetleníteni az anyanyelvi oktatást, mint ahogyan az a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetében történik” – idézte az RMDSZ hírlevele Cseke Attilát.
A most elfogadott törvénymódosítás szerint az önkormányzati, egyházi és magániskolákon kívül megjelenhetnek Romániában a törvénnyel vagy minisztériumi rendelettel létrehozott kisebbségi tannyelvű oktatási intézmények is.
Az oktatási kerettörvény módosítását már korábban elfogadta a képviselőház, így hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint a törvény általi iskolaalapítás azért jó megoldás, mert ezt nem lehet közigazgatási perrel megtámadni. A katolikus iskola létrehozásáról szóló törvénytervezetet elsőként a képviselőház tárgyalja sürgősségi eljárással. Az RMDSZ törvénytervezete rendezné a katolikus iskola jogi státuszát, lehetővé tenné az áthelyezett osztályok visszavételét, az új osztályokba való beiratkozást, és rendezné a tanárok és az adminisztratív személyzet helyzetét is.
A marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően, szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt elnöke. A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy tavaly kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, hogy csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuszát. MTI; Népújság (Marosvásárhely)

Korunk – 2017. december
Hírünk a nagyvilágban a címe a lapszámnak, amely azt vizsgálja, hogyan vélekedtek a történelem folyamán a magyarságról külhonból. Milyen kép alakult ki rólunk történetírók, külföldi utazók, tudósok, írók láttatásában – a honfoglalás korától a Kádár-rendszer végóráiig? Dzsajháni, a kiváló buharai tudós és Bölcs Leó bizánci császár indít, Borbándi Gyula, valamint Méray Tibor zárja az összeállítást. Teljes az ív, a paletta igen színes, szeretnek is, gyűlölnek is bennünket rendesen, tévednek is gyakorta, ki javunkra, ki ellenünkre, tény azonban, hogy szándékos vagy akaratlan elfogultságaik és tévedéseik mellett is páratlanul érdekes adalékokkal egészítik ki írásaikban mindazt, amit más történelmi forrásokból tudunk az adott korszakokról. Néhány szerző és cím a tartalomból: Fodor István – A legkorábbi híradások őseinkről; Zsoldos Attila – Egy német és két muszlim. Freisingi Ottó, Abu Hámid és Idriszi a 12. századi Magyarországról; Csukovits Enikő – Puszta ország – hatalmas ország. Magyarország a tatárjárás idején és a 14. század elején; Oborni Teréz – Pillanatképek – magyarországi és erdélyi útirajzok a 16. század utolsó harmadából; Papp Klára – Hofmannsegg gróf, aki megszerette a magyarokat; Kovács Kiss Gyöngy – Az angol orvos esete a magyarokkal. John Paget utazása Magyarországon és Erdélyben; Beretzky Ágnes – Hírünk és felelősségünk. Egy szelektív idealista és egy kritikus barát írásai a magyarságról (1906-1945); Pritz Pál – Edmund Veesenmayer nevezetes jelentése; Papp István – A Kádár-korszak Magyarországa a nyugati demokratikus emigráció szemével. Prózát Zelei Miklós, Fellinger Károly és Gömöri György jegyez. A lapszámot Fazakas János László illusztrálja. Népújság (Marosvásárhely)

500 éves a reformáció
„Egymás terhét hordozzátok!”
Amikor 1934-ben világgá kiáltotta fájdalmát a szétszórt mezőségi települések sorvadó, a többségbe beolvadó szórványmagyarságáról, Földes Károly mezőújlaki lévita tanító nem tudta, hogy mennyire érzékeny, nyolcvan év távlatából is egyre időszerűbb és fájdalmasabb témával „lármázza fel” az erdélyi köztudatot. Manapság ugyanis már nemcsak a mezőségi, peremvidéki települések elszórványosodásának vagyunk tanúi, a folyamat egész tájegységeket, életerősnek hitt faluközösségeket, korábban népes nagyvárosi gyülekezeteket is egyre nagyobb mértékben érint.
Földes Károly 16 oldalas írásában, amelyet Nagyenyeden adtak ki Szórványmisszió. Jajszó a pusztuló szórványokból címen, egy összeomlott mezőségi gyülekezetben végzett tizenhárom évnyi emberpróbáló küzdelméről számolt be. A Kolozsváron tanítói, Budapesten magyar- és történelemtanári oklevelet szerzett fiatalemberben a szibériai fogságban töltött hét nehéz év alatt érik meg az elhatározás, hogy Erdélyben legyen lévita tanító, akinek életcélja „pusztulásra ítélt lelkek megmentése”, „összedőlt templomok felépítése”, „elnémult harangok megszólaltatása”. A megdöbbentő valóság, az elhagyott, nyomorúságos paplak, az úttalan utak, amelyeken a fogságban megfagyott lábával nyolc szórványgyülekezetét kellett megközelítenie, és a fájó közöny sem tudta eltántorítani céljától. Az előadásaiból, valamint füzetének újrakiadásából származó pénzből Újlakon, Septéren és Nagycégen templomot építtetett, az újlaki templomba bútort faragott, a konfirmáló fiatalokat otthonában gyűjtötte össze, hogy nemcsak a kátéra, írni, olvasni magyarul, történelemre, irodalomra is tanítsa őket. Elkeseredésében megfogalmazott írása nemcsak panasz, a tennivalók felsorolása is: a szórványgondozás az egész közösség terhe kellene legyen, és lelkes, önfeláldozó emberekkel meg kellene alakítani a szórvány missziót. Jajkiáltásával és tanácsaival teológushallgatókat nyert meg, akik lelkesen kapcsolódtak be a szórványgyülekezeti munkába. Őrhelyét a nélkülözések ellenére sem jószántából adta fel, Dél-Erdélyhez sorolt falvaiból a hatalom csendőrei kergették el. Bár a mozgalom hamar kifulladt, hatása tovább munkált azokban a teológusokban, akik a szórványmisszióban szerzett tapasztalatok birtokában élethivatásuknak tekintették a szórványközösségek szolgálatát.
Hit és nemzetiségi öntudat
Lázas gyűjtőmunka indult a Mezőségen, és az adatokat felhasználva a szórványmunkára kész Nagy Ödön (1914–1995) átfogó tanulmányt írt a szórványkérdésről, ami a Hitel 1938-as különlenyomatában jelent meg. A szórványosodás foka és mértéke szerint a 81 közösség közül 21-et talált életképesnek, a többit a beolvadás útját járó és a teljes beolvadás állapotába került csoportként írta le. Nem a lélekszám, hanem a hit és a nemzetiségi öntudat képes megtartani egy közösséget, de „nem lehet nemzetiségi öntudata olyan népnek, amely nem alkot szervezett közösséget, és nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyek a nemzeti műveltség fenntartásához szükségesek” – összegzett tanulmányában. A marosszéki gazdatiszt és bécsi származású nevelőnő házasságából született Nagy Ödön a mezőpaniti gyermekkor után a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult. Érettségi után gyalog járta be Erdélyt, majd magyar irodalom, latin és szociográfia szakon kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetemen. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulásának hatására mélyült el érdeklődése a népélet iránt, aminek eredményét későbbi néprajzi tanulmányai tükrözték. Vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) összejövetelein erősödött meg, ennek hatására iratkozott át a református teológiára. Szórványtitkárként irányította a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, szervezte a teológushallgatók szórványmisszióját, s közben rendszeresen közölte írásait. Fiatal lelkészként, bár látta a szórványmozgalom lanyhulását, népes parókiák helyett a mezőségi szórványgyülekezetek vonzották. A lelkészi szolgálat mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, néprajzi múzeumot rendezett be, korszerű gazdasági ismereteket terjesztett, és mély hittel, lelkesedéssel szolgálta a mezőségi magyarságot, próbálta késleltetni a beolvadást. Szórványlelkészi munkáját a kissármási gyülekezetben kezdte, majd Nagyölyvesen, Mezőújlakon, Mezőkölbölkúton, Mezőméhesen, Hariban, Istvánházán, Mezőfelében, később Szolokmán és Havadon hirdette az igét. Nyugdíjba vonulása után árván maradt egykori kissármási gyülekezetében és a Felső-Tóvidék falvaiban vállalt szórványmissziót nyugalmazott paptársaival – Várbeli Istvánnal és Nagy Gyula, valamint Török Ernő nyugalmazott esperesekkel.
„Újra kellett mindent éleszteni”
Nagy Ödön mellett a Földes Károly szervezésében zajló nyári mezőségi missziók olyan legendás lelkészeket formáltak, mint Szegedi László magyarigeni, Bányai Ferenc kérői, Dávid Ödön plojesti lelkipásztor. Köztük volt Hermán János (1919-1999) nagysármási református lelkész is, aki édesapja halála után anyai nagyapjánál, a Tusonban szolgáló lévita papnál és tanítónál nevelkedett. Nagyenyeden érettségizett kitűnő eredménnyel, 1938-tól a Kolozsvári Protestáns Teológián és a Bolyai Tudományegyetemen tanult. A szórványmisszió diákkorában őt is megérintette, és Nagysármás lelkészeként a Mezőség kellős közepén hirdette élete végéig az igét, próbálta „az őrködés hitét, a másság értelmét fenntartani”. „Jaj, jaj, nagy dolog volt ez az egész mezőségi munka – sóhajtott fel egy interjúban. – Mert valahogy ez olyan volt, mint mikor egy vadonban ott valahol elhagyva újra kellett mindent éleszteni…” Sárban, térdig érő hóban is gyalogolt akár negyedszáz kilométert is, ha hívták gazdátlan gyülekezetekbe: Báldra, Nagycégre, Mezőszentmihályra, Mezőszentmiklósra, Ürmösre, Mezőszentmártonba, Királyfalvára, Keszübe, Oláhfenesre, Szentpéterre, Mezőzáhra, Pusztakamarásra. Járta a „háztól házig, lélektől lélekig vezető” gyalogutakat, hogy eskessen, temessen, kereszteljen. Az ő idejében megrongálódott templomokat, egyházi épületeket javítottak, írni tanította az írástudatlanokat, magyar szóra az anyanyelvüket elfelejtő gyermekeket és felnőtteket. Megszűnt óvodai, iskolai tagozatokat szervezett újra, nyomorgó hívei számára segélyakciókat szervezett – olvasható a három papi önéletrajzot magába foglaló Palástban (Mentor Kiadó, 2001) című kötetben. A diktatúra legkeményebb éveiben is kimondta a nagy bajt, hosszan, szinte órákon át tudta mesélni a Mezőség történetét, a török-tatár dúlásokat, Basta és Mihály vajda kegyetlenségeit, a kuruc-labanc mozgalmak következményeit, amelyek a mezőségi magyarság apadásához vezettek.
A szórványosodás jegyzőkönyve
Megszállottan járta, kutatta a Mezőséget, segített a rászorulókon, gyűjtötte az adatokat Kövesdi Kiss Ferenc (1913–2004) néptanító, magyartanár, író, költő, akit kilencvenes éveiben a Kárpát-medence legidősebb aktív presbitereként ismertünk. A 11 gyermekes mezőkövesdi családból származó fiú kiváló szellemi képességei miatt került a nagyenyedi kollégiumba. Hosszú pályája során az 1940-es években indult el a Mezőségre, amelynek minden gondját-baját szívében és gondolataiban hordozta. Óriási feladatot vállalt azzal, hogy a mezőségi falvak magyar közösségeinek szórványosodása, nyelvünk kifakulása, múltunk fokozatos elvesztése láttán 147 mezőségi település adatait jegyezte fel. Ezeken a településeken legalább háromszor megfordult, s így gyűlt össze a 700 oldalas, saját kezűleg bekötött monográfia több száz fényképpel és rendkívül gazdag adattárral, ami hosszú évekig kiadásra várt, a nyárádmenti kórusmozgalmat feltérképező dokumentumanyaggal együtt. A sorvadás, szórványosodás, a beolvadás jegyzőkönyvét készítette el, amelynek 117 oldalas kivonata Még szólnak a harangok címmel jelent meg mezőségi barangolásainak hűséges társa, dr. Papp Vilmos budapest-kőbányai lelkész támogatásával. A teljes kötet kiadását eredeti formában, amelyhez szívósan ragaszkodott, a Kráter Műhely Egyesület gondozásában már nem érhette meg, pedig ez volt élete nagy vágya. A Riadóra szól a harang – A mezőségi településeink helyzetképe (1891–1991) annak az embernek a keserűségét tükrözi, aki a Mezőséggel szinte eggyé válva, fél évszázadon át követte e tájegység magyar lakosságának fogyását az Erdély központi részét jelentő területen, ahol Kiss Ferenc véleménye szerint népünk szíve dobog. A mű végső kicsengése, hogy az üresen maradó templomtorony, harangláb felkiáltójelek a fokozatosan apadó, majd bezáró iskolák ellenére; nem sóhajtások idejét éljük. Ha valamit akarunk, csak lépni kellene, amíg még nem késő, és jól megjegyezni, hogy „akié a gyermek, azé a jövendő”. A fuldoklónak pedig a nagyobb, az erősebb kell kezet nyújtson, ahogy a göci templom esetében történt, amely néhai Szabó István kertjében nyomasztó gazdagságként várta a feltámadást. Ami csodák csodájára az isteni gondviselés és Kiss Ferenc lelkes erőfeszítései révén megvalósult. A mezőpanitiak nyújtottak segítő kezet, a somosdiak és néhai Lapohos András ördöngösfüzesi nyugalmazott tanár járult hozzá, hogy megmentsék a pusztulástól, azt példázva, hogy mekkorára nőhet meg bennünk az erő, ha minden nagyobb gyülekezet felkarol egy szórványt.
A 25 éves Diaszpóra Alapítvány
1991. november 14-én a mezőújlaki templomban jött létre Szegedi László frissen kinevezett kőhalmi lelkész javaslatára Földes Károly emlékének ápolására és a mai szórványszolgák munkájának segítésére a Diaszpóra Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő egyetlen országos kitekintésű erdélyi szórványgondozó intézmény, amely az idén ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Vezetői református lelkészek: Vetési László elnök, szórványmissziói szakelőadó és a nyugalomba vonult Jenei Tamás alelnök, belmiszsziói előadó. Az elmúlt negyedszázad alatt az erdélyi reformátusság szinte minden töredékgyülekezetében megfordultak, felmérték a gondokat a Mezőségen, a Bánságban, a Regátban, Erdély nagyobb városainak lakótelepein, lelkes teológusok segítségével. Száznál több szakmai tanácskozáson, munkamegbeszélésen vettek részt, rendszeres kapcsolatot ápolnak minden olyan szervezettel, intézménnyel, hazai és magyarországi vezető szervvel, amelyek a hazai szórványok ügyét valamiben előbbre vihetik. Szolgálatuk egyik legfontosabb területe a lelkészek és világi szórványmunkások munkájának az elismerésére alapított, Czelder Mártonról és Földes Károlyról elvezett szórványdíj, amit évente adnak át. A szórványmunka szinte minden területére terveket, stratégiákat készítettek. 2000-ben, a magyar nyelvterületen elsőként készült egy erdélyi szórványstratégia. Kidolgozták a körlelkészségek, hazai tömb-szórvány testvérkapcsolatok kialakításának és működtetésének, a felszámolódott gyülekezetek értékeinek hasznosítási, megőrzési tervét.
A munkát csak hittel lehet végezni
Bár hosszan sorolhatnánk, hogy az elmúlt évek alatt mi történt és mi nem történt még szórványügyben, az országos kitekintésen túl, visszatérve megyénkbe, Jakab István lelkipásztort, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesét kérdeztük az elért eredményekről. Mint elmondta, a szórványgyülekezetek építészeti örökségének a mentését szolgálta, hogy egyházmegyei adakozásból sikerült felújítani 2014 őszén a báldi református templomot, amit egy raktárból alakítottak át, néhány héttel később szentelték fel a megújult mezőpagocsai haranglábat, és egyházmegyei közmunkával újították fel a mezőszengyeli templomot. Mindhárom felszentelésén ft. Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke hirdette az igét. – Négy éven át Galambodon, az idén Várhegyen tartottuk a gyermekbibliahetet, a kis- és szórványgyülekezetekben élő gyermekek nyári táborát. A reformáció 500. évfordulójára májusban szórványreformációs napot szerveztünk Nagysármáson, ahova valamennyi mezőségi gyülekezetünkből jöttek hívek, utaztatásukat igyekeztünk kisbusszal megoldani, s a találkozás mindnyájunkra az élmény erejével hatott. Nagyon lehet szeretni a Mezőséget, az ott élő meleglelkű emberekért, akik hitükkel, kitartásukkal igazi kincset jelentenek. Az utóbbi években a magyar kormány is jelentős támogatással járul hozzá ahhoz, hogy a szórványgyülekezetek lelkipásztorai a javadalmazásukat felvehessék, ami az egyházkerületi missziós program keretében történik, és ami- ért köszönettel tartozunk. Legtöbb gyülekezetnek van szórványautója, útiköltség címen támogatást kap a Communitas Alapítványtól. Ennek ellenére ezt a munkát csak hittel lehet végezni.
„Ha nem ezt tenném, nem is én lennék”
– Úgy érzem, az Úristen bízott meg ezzel engem – vallja Lakó Jenő marosszentgyörgyi származású mezőzáhi református lelkész, aki a legnagyobb mezőségi szórványban látja el a missziós szolgálatot. A mezőzáhi anyaegyházhoz tartozó Szengyelen, Sályiban, valamint Tóháton és Cekeden, ahol az utolsó hívek is kiköltöztek a temetőbe. Beszolgáló lelkészként teljesít szolgálatot Uzdiszentpéteren és a hozzá tartozó Tusonban, Ölyvesen, Pagocsán és Pagocsavölgyben, ez utóbbi két településen négy-négy reformátust tart még számon. Bevallása szerint nemcsak igét hirdet, betegeket látogat, segít híveinek, ha bajban vannak, szervez, tanít, teszi, amit kell és lehet. Bár volt lehetősége tovább menni, megszerette a mezőségi embereket, akiknek jó szíve, ragaszkodása nap mint nap megérinti. Munkájában felesége, presbitere és gondnoka is támogatja, és jól érzik magukat a mezőzáhi paplakban, amelyet reményeik szerint sikerül befejezni. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Mikulásjárás tekergő mesemondókkal
A Tekergő Meseösvény mesemondóinak ráhangolójával szervezte meg idén az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) a megye magyar gyermekeinek a Mikulásjárást, melynek első szakaszára december 5-én délelőtt került sor a Jelen Ház nagytermében.
A két részben – 10, illetve 12 órától – érkező gyermekeket (óvodások és kisiskolások) Hajós Erika és Gregus László mesemondók várták A Mikulás megmentése című mesével, melyet nagyszerű előadásmódban tekinthettek meg a kicsik.
A mese végére a kellőképpen felfokozott hangulatban, dalolás közepette megérkezett a Mikulás a közönség nagy örömére, és természetesen minden gyermek ajándékcsomagot kapott, amit a krampuszok segítettek kiosztani.
Az AMISZ idén összesen 600 csomagot készített, ebből 370-et Aradon, 150-et Pécskán, 80-at pedig Zimándújfalun osztott ki a Mikulás – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Pál Norbert, az ifjúsági szervezet elnöke.
„Támogatónk most is az Arad megyei RMDSZ, a Municípiumi Kulturális Központ és az Arad Megyei Kulturális Központ, partnerünk a Pro Identitas Egyesület és az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete” – tette hozzá az elnök.
Pécskára és Zimándújfalura ma, azaz december 6-án megy az AMISZ-Mikulás, partnerei ebben a pécskai RMDSZ és a helyi Nőszervezet, valamint a zimándújfalui AMISZ. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Aranyéremmel tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia
Ifjú kutatóknak szóló Pro Scientia-aranyéremmel tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia Virág Ádámot, aki idén szeptembertől a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként tevékenykedik Déván.
A díjátvételt követően kiderült, Virág Ádám fiatal szociológusként már komoly kutatói tevékenységet tudhat maga mögött. A Debreceni Egyetem szociológia és szociálpolitika szakán végzett alapképzés idején egy családsegítő szolgálatnál kutatta az alapítványhoz forduló szegény emberek kapcsolati hálóját. – Érdekes témának bizonyult, hiszen a társadalomtudomány azt állítja, hogy akinek magas a kapcsolati hálója, azaz több az úgynevezett „gyenge kötése” (ami nem a családon belüli, hanem a távolabbi, ismerősi kapcsolatokat jelzi), annak lényegesen könnyebb a munkaerőpiacon elhelyezkedni, hiszen e „gyenge kötések” révén olyan információkhoz jut, melyek segítik őt az elhelyezkedésben – magyarázza Virág Ádám. Majd további kutatási területként említi a magyarországi keresztény roma szakkollégiumok hálózatát, melynek budapesti, szegedi, miskolci és debreceni tanintézményeiben vizsgálta az itt tanuló roma hallgatók anyagi hátterének, családi helyzetének alakulását. –Ez egy egészen új kutatási terület volt, hiszen a kollégiumokat csupán 2011-ben hozták létre és minden városban más történelmi egyház működteti őket – meséli az ifjú szociológus.
A Pro Scientia aranyéremre való pályázási jogot azonban egy harmadik kutatással nyerte el. – Magyarországon az EU-s csatlakozást követően született meg a szociális szövetkezetek működését biztosító törvényes keret, és sokfelé alakultak ilyen szövetkezetek, melyek a hátrányos helyzetben lévő (pl. kis településen élő) személyeknek nyújtanak munkaerőpiaci lehetőséget. Én az észak-alföldi régió 3 megyéjében kutattam e szövetkezetek működését egyrészt országos szintű adatelemzéssel, másrészt interjúkat készítettem e szövetkezetek tagjaival, vezetőivel. Ezzel a kutatással nyertem el az Országos Tudományos Diákköri Tanács által kétévente megszervezett versenyt. Első helyezettként pedig jogosulttá váltam megpályázni az MTA aranyérmét, amelyet szintén kétévente ítélnek oda a különböző tudományterületeken kiemelkedő eredményt felmutató hallgatóknak. Országosan 45 fő kapja meg ezt a díjat, melyhez aranyozott érem, kitűző oklevél és természetesen komoly szakmai elismerés jár. Idén pedig Csányi Attila adományaként valamennyi díjazott 200 ezer forintnyi ösztöndíjat is kapott.
Virág Ádám a díj átvételét követően visszatért Dévára, ahol május végégig vállalt szolgálatot a magyar közösség körében. A dél-nyugat erdélyi unitárius szórványegyházközségben elsősorban az otthoni idősellátást szeretné elindítani. Emellett azonban számos kulturális jellegű programot (kiállítást, előadást, gyermekprogramot) szervez. – A tudományos munkát sem szeretném teljesen felfüggeszteni ez időszakban, hiszen 9 hónap elég komoly kiesést jelentene. Dévai tartózkodásom idején a korábban begyűjtött, de még feldolgozásra váró adatokat szeretném publikálni, majd távlatibb tervként folytatni kívánom a szociális szövetkezetek körében végzett kutatást, hiszen 2018. január elsejétől változik az ezek működésére vonatkozó törvény, így újabb szempontból lehet majd elemezni a szövetkezetek hatékonyságát. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Magyarellenes atrocitások a Fekete-Körös mentén
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes Megyei Szervezete szeretettel meghív minden érdeklődőt Gábor Ferenc köröstárkányi író, közíró előadására a Fekete-Körös menti magyarellenes atrocitásokról és könyveinek bemutatójára, melyre 2017. december 8-án, pénteken 18 órától kerül sor az Új Ezredév Református Központban.
Gábor Ferenc 1958-ban született egy ötgyerekes családban. Az általános iskolát Köröstárkányban, szülőfalujában végezte, magyar nyelven. A továbbiakban román nyelven végezte az asztalossági szakiskolát, illetve fafeldolgozó középiskolát. Tíz évet dolgozott asztalosként, majd nősülése előtt, 1985-ben elszegődött a rézbányai bányavállalat uránbányájába, ahonnan 2000-ben, tizenöt ledolgozott földalatti munkaév után nyugdíjba vonult. Azóta ír könyveket, s mellette újságcikkeket is. Írásai az Erdélyi Naplóban, Bihari Naplóban, Reggeli Újságban, Magyarországon a Vas Népe lapban és a Honlevélben jelentek meg. Az utóbbi időben több száz cikke jelent meg különböző internetes oldalakon. Legtöbbször társadalom-, vallás- és politika-kritikát fogalmaz meg, ugyanis véleménye szerint csak az építő kritika viheti előre közösségeinket, társadalmunkat.
Megjelent könyvei: Egy falu melynek nem látni mását (Köröstárkány monográfiája), Életem viharának emlékére (az 1919 húsvétján történt köröstárkányi vérengzés leírása), Mert magyar vagy (az ugyanakkor történt kisnyégerfalvi vérengzés feldolgozása), Isten se akarja (az 1944 szeptemberében történt magyarremetei atrocitások leírása), Írmagja se maradjon (az ugyanakkor történt gyantai vérengzés feldolgozása). Ezek hiánypótló történelmi könyvek a Fekete-Körös völgyi szórványmagyarság nehéz életéből. Más témájú könyvei: Egy estések (három kisregény), Eszter (magyar–román szerelmi történet).
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)

A Rákóczi Szövetség ezer, diaszpórában élő magyar fiatalnak biztosít magyarországi tanulmányutat jövőre
A Rákóczi Szövetség jövőre mintegy ezer, diaszpórában élő magyar fiatalnak teremt lehetőséget magyarországi tanulmányútra.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Rákóczi Szövetség az MTI-hez eljuttatott közös közleményében azt írta: a szervezet a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján, az államtitkárság támogatásával ad lehetőséget a tanulmányutakra diaszpóraprogramja keretében.
Ismertették: a program célja, hogy a diaszpórában élő magyar fiatalok kapcsolatai kialakuljanak és erősödjenek egymással és a Kárpát-medencei magyarsággal.
A Magyarországra látogató fiatalok 5-10 napot tölthetnek el a program keretében. Útjukon minden Magyarországon felmerülő költségüket a program fedezi, az útiköltségükhöz pedig – régiótól függően – sávos rendszerben járul hozzá a Rákóczi Szövetség.
Közölték továbbá: a jelentkezésnél feltétel, hogy a fiatalok a helyi magyar közösségekben működő hétvégi iskolák, cserkészcsapatok, hagyományőrző- és kulturális egyesületek, esetleg vallási közösségek munkájában legalább egy éve aktívan részt vegyenek. A kiskorú résztvevők csoportjait kísérők többnyire néptánctanítók, pedagógusok vagy a magyar közösségi életet szervező felnőttek közül jelentkeznek. Náluk előfeltétel a magyar nyelv ismerete.
Mint írták, a programra a Magyar Diaszpóra Tanács szervezetei kaptak és kapnak meghívást. A program összeállításánál a Rákóczi Szövetség arra törekedett, hogy az utazások nagyobb nemzeti és egyházi ünnepekhez, illetve magyar kulturális eseményekhez kapcsolódjanak. A program része Budapest, a vidéki Magyarország és egy, a Kárpát-medencén belüli, de határon túli magyar régió felkeresése is. MTI; Szabadság (Kolozsvár)

Egy Bernády monográfia és a biográfiák kora
A múltat nagyon sokszor egy ember életének bemutatásán keresztül próbálták láttatni már az ókorban is – ennek ellenére biográfiát írni nem könnyű. Míg a kortárs történetírás teoretikusai már fél évszázada azt hangsúlyozzák, hogy a híres emberek és nagy személyiségek históriája lejárt, a biográfiaírás töretlenül népszerű külföldön és Erdélyben is. Lehet-e ma még történetírást gyakorolni biográfiákon keresztül? Betekintést nyújthat-e egy monografikusan feldolgozott életút egy korszak történetébe? Ezekre a kérdésekre is választ adhat Fodor János történész első monográfiája, amely Marosvásárhely ikonikus polgármesterének, Bernády Györgynek foglalja össze első alkalommal politikai életrajzát.
Fodor János mintegy tíz éves kutatásának (mesteri és doktori tanulmányainak) eredményeképp jelent meg a Lektor kiadó gondozásában az igényes formátumú kötet Bernády Gyögy. Politikai életrajz címmel 2017 őszén. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének legújabb munkatársa marosvásárhelyi gyökerei miatt kezdett el foglalkozni szülővárosának legendás polgármesterével, akiről – a személyéhez kötődő kultusz és a kegyes utókor emlékezete ellenére – nem keletkezett mindeddig részletes biográfia. A fiatal történész Romsics Ignác akadémikus doktoranduszaként mintegy félszáz levéltári vagy személyes gyűjteményben kutatott Erdélyben és Magyarországon, amelynek eredményeképp megszületett a közel 220 oldalas biográfia.
A kötet Bernády György gyermek- és ifjúkorával indít, igaz a szerző részletesen bemutatja a család származását is, a hagyományos geneaológiai módszertant követve. Tizenöt oldalban részletesen elemzi Bernády György tanulmányait, ifjúkori tanítóit, egyetemi tanárait és orvostudományi, majd gyógyszerészeti kutatásait. A történeti pszichológia számos elemét megtaláljuk ebben a rövid, de nagyon alapos elemzésben: a Bernády által olvasott kötetek, iskoláinak tantervei, főbb tanulmányi eredményei és a szülői, baráti hatások elemzésével Fodor János a Romsics Ignác féle történetírás számos fortélyát alkalmazza. Nem csoda, hiszen a Kolozsváron gyakran megforduló neves akadémikus mondhatni egyike a magyar történeti biográfiaírás egyik megújítója: két kiadást is megért Bethlen István monográfiája alapmunkának számít ebben a műfajban. Az első fejezetben még csak elszórtan észlelt holisztikus, egy személyiség komplex hálózataira és kapcsolatrendszerére kitérő történetírói technika a következő, Bernády politikai karrierjét elemző fejezetekben válik érzékletessé. Fodor részletesen bemutatja Bernády György politikai karrierjének kezdetét (1889–1902), szabadkőművességi tevékenységét, országgyűlési képviselőségét (1896–1901) valamint az ún. „véres választásokban” betöltött szerepét. Egy-egy téma elemzésekor – legyen az bármilyen mellékes szál is – például az erdélyi vasút története, Than Károly kémikus munkássága, a marosvásárhelyi rendőrség helyzete a századfordulón, a szerző rövid betekintést ad ezeknek a jelenségeknek a részletesebb, kontextuális elemezésbe. Enélkül ugyanis nem lehet megérteni sem Bernády György politikai karrierjének alakulását, sem Marosvásárhely történelmi, gazdasági és kulturális szerepét az elemzett két nagy korszakban a dualizmus és az impériumváltást követő évek idején.
A kötet harmadik, legvaskosabb fejezete természetesen Bernády György egy évtizedes (1902–1912) polgármesterségével foglalkozik, amely gyökeresen megváltoztatta Marosvásárhely urbanisztikai arculatát és kulturális életét is. A nagy városépítő programja, építkezései, amerikai útja, földgázprogramja mellett a szerző – a biográfiaírás alapvonásait követve – bemutatja Bernády mindennapjait, egyéniségének változását és családi életét is. A közel 900 lábjegyzettel teletűzdelt kötet nagy része levéltári forrásokra hivatkozik, amely jól mutatja még a szakavatatlan olvasó számára is, hogy a szerző igyekezett a lehető legteljesebb forrásfeldolgozást elvégezni. A kötet továbbá részletesen elemzi főispáni tevékenységét és az első világháború idején betöltött politikai szerepkörét és útkeresését, válságát is.
Fodor János elemzése nemcsak Bernády György új, 1920 utáni politikai szerepét vázolja fel, de a több száz személyiséget érintő monográfia egyben az Országos Magyar Párt és Erdély politikai kaleidoszkópjának a történeti összefoglalója is. A kötet utolsó előtti fejezete Bernády második polgármesterségét (1926–1929) és bukását, valamint politikai konfliktusait mutatja be, majd a hetedik fejezetben neves politikus utolsó éveit vázolja a szerző.
A gazdag függelékkel, bibliográfiával és részletes névmutatóval ellátott, elegáns borítójú, jó fogású kötet tízéves kutatás eredménye. De nemcsak ezért fontos munka ez: Bernády György Erdély egyik meghatározó politikusa volt mind a dualizmus utolsó évtizedében, mind az új utakra kényszerült Erdély első két évtizedében is. Marosvásárhelyieknek a kötet alapolvasmány, hiszen személyesen kötődhetnek a munkához. Erdélyi olvasók számára jó bevezető a kor (1889–1938) politikai történetébe és jelzi: mennyi mindent megtudhatnánk más erdélyi városokról, ha nagy polgármestereik életét európai, politikai kontextusban értelmeznénk. Történészek számára pedig azért fontos, mert a történeti biográfiaírás egyik nagy mesterének, Romsics Ignácnak a hatását érezhetjük egy erdélyi munkán, ami jó, mondhatni megújhodó, friss perspektívákat ígér a jövőbeli erdélyi történettudomány számára.
Végezetül, egy személyes megjegyzés: mi, történészek, akik valamilyen fura oknál fogva a múltba mélyedés misztikus tudományán keresztül akarjuk megérteni önmagunkat és a világot, gyakran vállalkozunk a biográfiaírásra. Jómagam is megtettem ezt Cserni Béla, Erdély első városi régészének életrajzában. A folyamat, amely során több száz forrást kell átolvasni, egy személy kézírását kiböngészni, lelki világának, baráti hálózatának, szakmai kapcsolatainak a viszonyrendszerét regionális vagy akár európai kontextusba helyezni, a kutatás hónapjai vagy akár évei alatt kicsit átalakítja a kutatót is. Nemegyszer, lelki kapcsolatba helyezve a megelevenített személyiséggel. Fodor János, mint egykori vásárhelyi lakos kötetében szinte azonosult a nagy városépítővel: csak így lehet biográfiát írni. T. Szabó Csaba
A szerző ókortörténész, az Erdélyi Figyelő munkatársa Szabadság (Kolozsvár)

Lemondhatnak az ötödikesek a magyar nyelvű tankönyvekről?
Jelentős erőfeszítéseket tesznek minisztériumi szinten azért, hogy a kiadók minél hamarabb lefordítsák a magyar tannyelvű iskolába járó ötödikes diákok tankönyveit – hangsúlyozta Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár kedden, a Liviu Pop tanügyminiszter által összehívott videókonferencián.
„Számos jelzést kaptunk, a tankönyvhiány súlyos probléma, elsősorban az ötödik osztályosokat érinti. Komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy megoldást találjunk, versenytárgyalást írunk ki a fordításokra, de más módszeren is gondolkodunk” – fogalmazott az államtitkár.
Az ígéretek ellenére azonban Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szkeptikusnak mutatkozott, elmondása szerint nem lát már esélyt arra, hogy a magyar ötödik osztályos diákok ebben a tanévben kézhez kapják a lefordított tankönyveket. Sőt attól tart, hogy ha ilyen ütemben haladnak, a mostani ötödikesek jövő tanévben sem jutnak tankönyvhöz.
Kiss Imre kijelentette: már most meg kellene hirdetni a hatodikos tankönyvek kiadására vonatkozó közbeszerzést, hogy idő legyen a procedúra lebonyolítására, majd a tartalom lefordítására, és a könyvek szeptemberben már padokon legyenek. A főtanfelügyelő szerint erre csak akkor van esély, ha hatályba lép az elmúlt hónapokban többször is megígért tankönyvtörvény, amely alapján a kiadást átveszi az oktatási minisztérium, ez esetben a kormányt terheli majd a felelősség, hogy tanévkezdésre elkészüljenek a kiadványok.
Kiss Imre ugyanakkor hangsúlyozta: olyan törvényre van szükség, amely a magyarul megírt tankönyvekre is vonatkozik, hiszen jelenleg csak úgy lehet engedélyeztetni a kisebbségi kiadványokat, ha ezeket előtte lefordítják román nyelvre – csak azért, hogy a minisztériumban értsék, mit tartalmaz. Ráadásul saját fejlesztésű magyar tankönyvek csak bizonyos tantárgyakból – zene, vallás, magyar nyelv és irodalom, kisebbségtörténet – vannak, a többi tantárgyból az engedélyeztetett románt kell lefordítani.
Kiss Imre arra is kitért: mivel jelenleg a tankönyv a kiadó tulajdona, neki kell megkeresnie a fordítót, és lefordíttatnia a tankönyvet, ez azonban költséges eljárás, hiszen nemcsak a nyomtatott változatot, hanem a digitális verziót is le kell fordítani, ez pedig kis példányszám esetén nem kifizetődő. Liviu Pop tanügyminiszter különben már a múlt hónapban megígérte, hogy hamarosan meghirdetik a közbeszerzést a fordításokra.
Pályázhatnak a tanintézetek
Az iskolákat érintő pályázati lehetőségek ismertetése érdekében hívta össze kedden videókonferenciára a megyei tanfelügyelőségek és a sajtó képviselőit Liviu Pop oktatási miniszter. Az eseményen Marius Nica európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette: a Regionális Operatív Program három tengelyén összesen 258 millió euró hívható le az oktatási infrastruktúra fejlesztésére.
A pályázatokat január 4. és május 4. között lehet benyújtani. Támogatják a bölcsődék, napközik, általános iskolák infrastruktúrájának felújítását, bővítését, valamint a szakoktatás fejlesztését. A két miniszter elismerte: több visszajelzést is kaptak, miszerint az összeg nem túl nagy, de Nica szerint a lehető legtöbb pályázatot kell benyújtani, így a más programok keretében megmaradt pénzekkel ki is egészíthetik a támogatást.
Liviu Pop arra kérte a tanfelügyelőket, biztassák a tanintézeteket fenntartó önkormányzatokat, hogy pályázzanak, ezzel kiegészíthetik az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében lehívott pénzeket. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő hangsúlyozta, minden lehetőséget ki kell használni, Háromszéken ennek megfelelően már 32 pályázatot nyújtottak be a PNDL keretében. Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Csődvédelem alatt az Udvarhelyi Híradó Kft.
Helyt adott az Udvarhelyi Híradó Kft. csődvédelemre vonatkozó kérelmének hétfőn a Hargita Megyei Törvényszék. A legnagyobb erdélyi magyar médiacég körlevélben értesítette a munkatársait, hogy a fizetésképtelenség elkerülése érdekében kezdeményezett eljárással lehetőség nyílik a lapkiadó helyzetének stabilizálására. A lapkiadás továbbra is zavartalan.
„A fizetésképtelenség megelőzését célzó eljárás azt jelenti, hogy az átszervezés ideje alatt tevékenységünket tovább folytatjuk, és — kiadói tevékenységünk ésszerűsítésével, racionalizálásával — konszolidáljuk a társaság helyzetét, tartozásainkat a vonatkozó jogszabályokkal összhangban kiegyenlítjük, folyó fizetési kötelezettségeinknek továbbra is eleget teszünk. Mindez a különböző ágazatokat érintő keretszűkítéseket és források átirányítását vonhatja magával” – olvasható az Udvarhelyi Híradó Kft. (UH) tájékoztatójában.
A dokumentum emlékeztet, hogy egy évvel ezelőtt, 2016 decemberében gondatlan vagyonkezelés gyanújával leváltották az akkori menedzsmentet, amely ellen bűnügyi eljárás indult. A korábbi években felgyűlt adósságok azonban azóta is terhelik a céget. Krónika (Kolozsvár)

Húsz önálló oktatási intézmény
Kós Károly nélkül
Sepsiszentgyörgy tanácsa rendkívüli ülésén hagyta jóvá a megyeszékhely iskolahálózati tervét a 2018–2019-es tanévre. A testület magyar ellenzéki pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői tartózkodtak a szavazásnál.
Az EMNP nem akarta elutasítani a tervezetet, mert „nagyjából jó”, de elfogadni sem tudta, mert az a jelenlegi állapotot konzerválja, amelyben a Kós Károly Iskolaközpont nem önálló intézmény. – Ha mi a bíróságon azért perelünk, hogy ismét önálló intézmény legyen a Kós Károly Iskolaközpont, akkor nem támogathattunk egy olyan tervezetet, amelyben ez továbbra is a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe tartozik – magyarázta Bálint József. Az EMNP megyei elnöke változatlanul abban bízik, hogy a bíróság megsemmisíti a helyi tanács határozatát, amellyel – „a törvényes procedúra áthágásával” – 2017. szeptember 1-jétől megszüntette a Kós Károly Iskolaközpontot.
Az elfogadott iskolahálózat húsz jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt jelent. Ebből négy óvoda: Benedek Elek, Csipike, Gulliver, Hófehérke; öt gimnázium: Ady Endre, Gödri Ferenc, Néri Szent Fülöp, Nicolae Colan és Váradi József; nyolc líceum: Plugor Sándor, Református Kollégium, Mikes Kelemen, Székely Mikó, Mihai Viteazul, Puskás Tivadar, Berde Áron és Constantin Brâncuşi. Önálló intézményként működik még a sportiskola, a Gyerekek Palotája és a Tehetséggondozó Központ. Két bölcsőde, tíz óvoda és három iskola ezen intézmények alárendeltségébe tartozik. A kormány vonatkozó rendeletének megfelelően a helyi tanácsoknak december 12-ig kell jóváhagyniuk az iskolahálózatokat, amelyekre a tanfelügyelőség dolgozza ki a beiskolázási tervet. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

RÖVIDEN
Támogatják a fiatal vállalkozókat
Együttműködési keretszerződést kötött a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) és az Erdélyi Fiatal Vállalkozók Szövetsége (YEAT), amely szerint a magyarországi intézmény segíti a határon túli fiatal magyar vállalkozókat a közvetlen támogatású uniós források elnyerésében. Ennek egyik formája az az akkreditált szakképzés, amely során olyan tudáshoz jutnak a határon túl élő magyar vállalkozók, amelyet kizárólag az MFK tanfolyamán sajátíthatnak el, tájékoztatott a sepsiszentgyörgyi Czine Zsolt Attila, a YEAT elnöke, aki Kiss Antal miniszteri biztossal, az MFK ügyvezetőjével írta alá az együttműködési szerződést. Kiss Antal miniszteri biztos rámutatott, a 2020 utáni időszakban várhatóan átalakul az operatív programok felépítése, de a közvetlen források nyújtotta keretek továbbra is lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tagországok felkészült szakemberei sikerrel pályázzanak, és a lehető legtöbb támogatást nyerjék el projektjeihez.
A szenátusban módosult az adótörvénykönyv
A szenátus első kamaraként fogadta el az adótörvénykönyvet módosító kormányrendelet törvényerőre emelő tervezetet. A plénum több módosító indítványnak is helyet adott. Többek közt arról döntöttek, hogy választhatnak a profitadó és forgalmi adó között azok a cégek, amelyek legalább két alkalmazottat foglalkoztatnak, minimum 45.000 lejes törzstőkével rendelkeznek, és bevételük egymillió euróig terjed. Emellett a kormány által javasolt 200.000 euró helyett 3.000.000 euróban határozták meg a kamattal járó költségek leírásának felső határát, és azt is, hogy a forrásnál adózzák a szerencsejátékokból adódó jövedelmet, illetve áfa-mentes lesz a kutatási projektek finanszírozása. Ebben a témában a képviselőház lesz a döntő fórum. Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Fejlemény a vissza nem szolgáltatott Batthyaneum ügyében
A debreceni bíróságon a 19. század elején kimondott ítéletek alapján vizsgálja a Gyulafehérvári Táblabíróság, hogy jogosan utasította-e el a romániai restitúciós bizottság azt a kérést, hogy szolgáltassa vissza az erdélyi római katolikus érsekségnek a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtárat.
A debreceni ítélet figyelembe vételét Komáromi Attila, az egyház jogi képviselője kezdeményezte Ileana Darjának, a könyvtár volt igazgatójának egy 1997-ben publikált tudományos dolgozatára hivatkozva. Ebben a volt igazgató többek között arról értekezett, hogy a könyvtáralapító Batthány Ignác püspök halála után az örökösei beperelték a római katolikus egyházat az örökségért, de a debreceni bíróságon 1815-ben kimondott ítélet az egyház tulajdonjogát erősítette meg.
Amint Komáromi Attila az MTI-nek szerdán elmondta: egy ilyen ítélet perdöntő bizonyíték lehetne a gyulafehérvári táblabíróság számára, hiszen a román állam éppen arra hivatkozva utasította el a Batthyaneum visszaszolgáltatását, hogy a püspök a végrendeletében nemcsak az egyházat, hanem Erdély provinciát is megjelölte örököseként. Az egyház nézete szerint az Erdély provincia tulajdonképpen az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelöli. Hozzátette azonban, hogy a perdöntő iratokat is a Batthyáneum könyvtárban őrzik, és ezekhez a tulajdonáért harcoló egyháznak nincsen hozzáférése.
Komáromi Attila elmondta: a Batthyaneum képviselői a korábbi tárgyaláson egy 1815-ben és egy 1922-ben kimondott debreceni ítélet másolatát nyújtották be, de vitatható, hogy ezek valamelyikére hivatkozott-e a könyvtárigazgató. Hozzátette: sem az ítéletek keltezése sem a per tárgya nem felel meg annak, amire Ileana Darja hivatkozott. Megjegyezte, a peranyagba beiktatott debreceni ítéletek gazdasági kérdésekről szólnak, nem pedig örökösödésről.
Aurelian Mocan bíró, a táblabíróság szóvivője az MTI-nek elmondta, a szerdai tárgyaláson a táblabíróság elrendelte, hogy a latin nyelvű debreceni ítéleteket mindkét fél szakértői fordítsák le. A bíróság arról is határozott, hogy hivatalos átiratban kérdezik meg Ileana Darja volt könyvtárigazgatót, hogy a mostani peranyagba bekerült debreceni ítéleteket vette-e figyelembe a dolgozata megírásakor.
A gyulafehérvári Batthyáaneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012 szeptemberében 25 ezer euró kifizetésére kötelezte a román államot, amiért 14 év pereskedés után sem értesítette a római katolikus egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyaneum visszaszolgáltatása ügyében. A jelenleg folyamatban levő elsőfokú peres eljárás 2015 novemberében indult. maszol.ro

A zselé uralma
„Mi, kommunisták, különös emberek vagyunk, különös anyagból vagyunk mi gyúrva” – mondta állítólag a Dzsugasvilinek indult Sztálin, Lenin temetésén. És milyen igaza volt. A káder ugyanis nem vész el, csak átalakul, és földhözragadt világszemléletével fojtogató zselészerű anyagként beterít korokat, rendszereket, államformákat, a maga képére és hasonlatosságára igyekezve alakítani mindent.
Az adventi időszakban az ember gyomra a szokásosnál is kevésbé veszi be a politika mocskát, talán azért is, mert éppen elég sok ilyen jellegű szenny felgyűlik az emberben az év során, és erre az időszakra már megtelik a lelkünk a sok hazugsággal, trükkel, ármánnyal, aljaskodással. Ha viszont arra kényszerülünk, hogy napi szinten figyeljük a sajtóban az „eseményeket”, az évnek erre az időszakára is jut bőven olyan anyag, amitől elundorodhatunk.
Itt van mindjárt december elseje, amely nap körül mindig nagy a felhajtás, és amely nap természetszerűleg jobban érinti az erre érzékeny, „határon túlra szakadt” erdélyi, partiumi magyart, főleg azért, mert a román politika szélsőségei (úgy 95%) ezen a napon többnyire az ő rovására szoktak hazafit, nemzetmentőt, országegyesítőt és egyebet játszani. Ezt valahogy meg is szoktuk már, lepereg rólunk, a Noua Dreapta nevű gittegylet székelyföldi bohóckodásai sem érdekelik már a kutyát sem ezen a napon. Van viszont valami, ami még megüti az ingerküszöböt, az az eset, amikor a sajátjaink, hivatott vezetőink akarnak katolikusabbak lenni a pápánál, vagyis december elsején románabbak a románoknál.
Mert van ilyen, több mint hinnénk. Elég megnézni, hol és hogyan ünnepelte Erdély elszakítását Magyarországtól a Bihar megyei Margitta (a lakosok 45%-a magyar) polgármestere, az RMDSZ-es Pocsaly Zoltán. Az ember felteszi magának a kérdést, vajon mikor volt őszinte, akkor, amikor egy magyaroknak gyászos emlékű napon mondott „ünnepi” beszédet, vagy akkor, amikor a magyar állampolgárságot felvéve hűséget esküdött a magyar hazának, és azt nyilatkozta, hogy bár sohase történt volna meg a trianoni diktátum? Vagy pártbéli társa, Nyakó József, Mihályfalva (a lakosok 85%-a magyar) polgármestere mikor volt őszinte, akkor, amikor az általa vezetett hivatal megszervezte az Érmellék fővárosában megszállásunk „megünneplését”, és ott beszédet mondott a békés egymás mellett élésről, (mintha a tolvaj és a meglopott, az erőszaktevő és áldozata békésen élhetne egymás mellett)a kölcsönös tiszteletről? Vagy akkor, amikor a magyarsághoz való hűséget, a helytállást emlegette különféle magyar ünnepségeken? Vagy esetleg akkor volt a legőszintébb, mikor még 2012-ben levelet írt Orbán Viktornak, amiben kifejtette, hogy miért káros, és magyarok közé éket verő a Demokrácia Központok intézményi hálózata? Vagy akkor lesz igazán őszinte, mikor esetleg megköszöni a pénzt, amit a mindenkori magyar államtól nyer majd el a város, mondjuk egy pályázaton?
A politika mocskos dolog, szokták mondani. Tájainkon ez különösen igaz, mert érdekképviseletünk, közéleti „nagyágyúink” gerince valami különös, zselészerű anyagból van, ami lehetővé teszi, hogy ha szükséges kommunistábbak legyenek Marxnál, magyarabbak Horthy Miklósnál, románabbak a legsovinisztább betelepített románnál, vagy éppen olyan „legek” amire megélhetésük, hatalmon maradásuk és földhözragadt világnézetük továbbadása szempontjából éppen szükség van.
A zselé uralma ez, és mivel fejétől bűzlik a hal, a társadalom erre fogékony rétege az ő példájukat követve akar feljebb vergődni, érvényesülni, „valaki” lenni. De csupán annyit érnek el, hogy ők is hozzáteszik a magukét az általános elértéktelenedéshez, a szavak, eskük és ígéretek inflációjához, ezzel emberségünk és magyarságunk válságához. A rossz példa is követhető példa ugyanis, és lassan már csak rossz példa kap teret. Ha hagyjuk. Barta Béla / itthon.ma/szerintunk

ENSZ-fórum elé tárták a magyarellenességet
A romániai magyarságot ért jogsértésekről, főként a médiában elhangzó gyűlöletbeszéd hatásairól, valamint a nemzetiségi oktatásban felmerült gondokról tájékoztatták a Pro Regio Siculorum Egyesület és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ) munkatársai az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát a november 29. és december 1. között Genfben tartott 10. Kisebbségügyi Fórumon – közölte tegnap a jogvédő szolgálat.
Benkő Erika, a szervezet vezetője beszámolt arról, hogy tájékoztatták a fórum résztvevőit a gyűlöletbeszéd aggasztó térnyeréséről Romániában mind a közösségi médiában, mind a hírcsatornákon, ahol újságírók, véleményformálók és szélsőséges nézeteket valló román politikusok a magyar közösség ellen irányuló, felbujtó üzeneteket hangoztatnak. Különböző hírműsorokban káros hatású, szándékosan téves információkat terjesztenek a magyar közösségről. Júniusban a kisebbségek nyelvi jogainak kiterjesztését célzó törvénycsomagot nem fogadott el a parlament, ami részben egyes hírcsatornák agresszív nacionalista médiakampányának tudható be. Bár az olyan jogorvoslati szervek, mint az Országos Diszkriminációellenes Tanács munkája hasznos és fontos, önmagában nem elég. A jogvédő szolgálat munkatársai hangsúlyozzák, arra van szükség, hogy az Európai Unió tagállamai határozottabban lépjenek fel a gyűlöletbeszéd megfékezéséért. Megoldást jelenthet, hogy a nemzeti kormányok népszerűsítsék a kisebbségekről szóló pozitív üzeneteket annak érdekében, hogy feloldják a gyűlöletbeszéd lényegi okait, a többségi társadalom pedig megismerje a kisebbségek történelmét és kultúráját, továbbá szigorúbban kellene büntetni a xenofób üzenetek megfogalmazóit. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat nyilatkozatot nyújtott be a nemzetiségi oktatás helyzetéről. Ebben rávilágítottak a romániai oktatási rendszer magyar kisebbséget érintő buktatóira. Hangsúlyozták: annak ellenére, hogy Románia számos emberi jogi nyilatkozatot ratifikált, köztük olyanokat is, amelyek kifejezetten a kisebbségek jogairól szólnak, és részben beépítette ezek előírásait a saját jogrendjébe, a gyakorlatban a vállalások nagy részét nem tartja be. Annak ellenére, hogy a 2008-ban tartott első ENSZ Kisebbségügyi Fórum ajánlásaiban kimondták, az oktatás elidegeníthetetlen emberi jog, és a közösségi identitás nélkülözhetetlen támasza, a romániai oktatás nagyon kevés helyet enged a jellegzetes igényeknek, ami a nemzeti kisebbségeket hátrányosan érinti. A középiskolai oktatásban a magyar diákok számára továbbra is kihívást jelent, hogy ugyanazon a szinten tanítják a román nyelvet, mint a román anyanyelvű diákoknak. A román nyelv oktatásának teljes reformjára van szükség, amelyet az idegen nyelvek oktatási módszertanára kell alapozni annak érdekében, hogy a magyar gyerekek megfelelő román nyelvi, elsősorban kommunikációs készségekre tegyenek szert, így megelőzvén a későbbi hátrányos helyzetet a felsőoktatásban és a munkaerőpiacon.
A beadvány kitért a minőségi anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés biztosításának hiányosságaira, a magyar nyelvű tankönyvek hiányára az elemi oktatásban, valamint az ötödik osztályban. A magyar anyanyelvű oktatás nem biztosított minden egyetemi szakon, különösen a mérnök-, illetve az orvosképzésben jelent ez gondot. Aggasztó, hogy nem engedélyezték egy önálló magyar tanszék létrehozását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, annak ellenére sem, hogy a 2011-es tanügyi törvény kimondja: az egyetemek kötelesek önálló karokat vagy tanszékeket alapítani a kisebbségi diákok számára. A magyar tanszék hiánya többek között azt eredményezi, hogy a gyakorlati tantárgyakat román nyelven tanulják a hallgatók, ami végül a magyar nyelvű orvosképzés teljes megszűnéséhez vezethet. Minőségi anyanyelvű oktatás nélkül nem biztosítható a közösségi identitás megtartása és erősítése – összegez a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat beadványában. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Templomfelújítás és múltunk megismerése (Sepsikőröspatak)
A napokban fejezték be a sepsikőröspataki református templom tetőzetének felújítását. A beruházást – mely során cserépfákat, cserépdeszkákat és a szarufákat, illetve az elkorhadt sárgerendákat cserélték ki, és cserepeztek is – a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a hívők adományaiból és a helyi önkormányzat hozzájárulásával valósították meg.
Nagy Zsolt Attila tiszteletes elmondása szerint a beruházáshoz a magyarországi támogatás mellett is többévnyi takarékoskodásra volt szükségük. Számított, hogy az utóbbi években a helyi tanács is támogatta őket, s az is, hogy a megyei tanács is írt ki pályázatot az egyházak számára. Ezek nem nagy összegek, néhány ezer lejre tehetők, de az idejében megvásárolt és féltve őrzött cserepek és gerendák most nagy szolgálatot tettek, s köszönet jár az egyházközség tagjainak is, akik erejükhöz mérten hozzájárultak a sikerhez. „Nagy lépést tettünk templomunk teljes felújítása érdekében, de sok lesz még a tennivaló tavasszal, ha a nemrég letett pályázatunk ismét sikeres lesz. Nagyon bízom abban, hogy megkapjuk a támogatást, és várhatóan május-júniustól nekifoghatunk a templom külső-belső felújításának, a torony megújításának és a nyílászárók cseréjének” – mondotta a tiszteletes. A tetőtér felújítása annak alapos kitakarításával is járt, s a porréteg eltávolítása után néhány érdekességre is fény derült. A templom 1935-ös felújításán dolgozó mesteremberek aláírásait és bejegyzéseinek többségét lehetett könnyen leolvasni a jó állapotban megmaradt gerendákról. Kiderült, amikor „a templomot megnagyobitotak”, ott dolgozott Veres József, Gábor András „is sok követ és téglát hozot”, jelen volt Chvoj Rudolf (talán Alfonz?) és a bodosi Szabó Endre, Hadházy Dezső kéményseprőként, Kiss Sámuel bádogosmesterként dolgozott. Zsunkuly József csak nevét írta fel, de feltételezhetjük róla, hogy bodoki származású. Lapunk archívumában keresve akadtunk rá főmunkatársunk, Kisgyörgy Zoltán több olyan írására is, amelyekben hasonló nevű bodoki fafaragóról ír – úgy véljük, az ő édesapja vagy nagyapja lehetett a mester, mert hogy ilyen egyezés véletlen műve lenne, nem valószínű. A bejegyzések megtalálása amúgy a mostani felújításon dolgozókat is megihlette: 2017. XI. 21-i dátummal jól látható helyre írták fel a mester vezeték- és a segéd keresztnevét: Bod, Laci. Nagy Zsolt Attila tiszteletes is arra készül, hogy követi a hagyományt, és a mostani nevezetes eseményről tavasszal emlékiratot helyez el a toronygombban. S ha már a toronygombhoz hozzányúlnak, hogy történelmünket jobban, részletesebben megismerjék, alaposan szemügyre veszik azt az emlékiratot, amelyiket az Aranykönyv egy 1983. augusztus 20-án keltezett bejegyzése alapján nyolcvankét esztendeje elhelyeztek ott. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzeti gyásznapok
Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a kormány december 14-re, 15-re és 16-ra az ország utolsó, a trónról 1947-ben elűzött uralkodója, I. Mihály halála miatt. A svájci rezidenciáján 96 éves korában kedden elhunyt Mihály király hamvait december 13-án szállítják Romániába.
A királyi háznak visszaszolgáltatott sinaiai Peleş-kastélyba tervezett rövid kitérő után, ahol az állami méltóságok és tisztségviselők vesznek búcsút az elhunyttól, a volt uralkodó holttestét még aznap este felravatalozzák Bukarestben, a jelenleg szépművészeti múzeumként működő egykori királyi palotában. Itt a következő két napon bárki leróhatja kegyeletét. A gyászszertartásra szombaton a román ortodox pátriárkatus bukaresti székesegyházában kerül sor, majd Mihály királyt a román uralkodók hagyományos nyughelyén, Curtea de Argeşen temetik el az elmúlt években épült új ortodox székesegyházban. Hétfőn a parlament két háza ünnepélyes együttes ülésén tiszteleg az elhunyt uralkodó előtt. A királyi ház tegnap közleményt adott ki arról, hogy a román király halálával a trónörökös automatikusan királlyá (királynővé) válik, attól függetlenül, hogy uralkodhat-e, vagy sem, és attól függetlenül, hogy használni akarja-e később a király (királynő) címet, vagy sem. Az előírás I. Mihály legidősebb lányára, Margit trónörökös hercegnőre vonatkozik, akit a közéletből való visszavonulása alkalmával Mihály király tavaly a Korona Őrének nevezett ki, és akit a közlemény szerint immár megillet a Margit királynő cím. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csődvédelem az erdélyi magyar sajtóban
Csődvédelem alá került hétfőtől a legnagyobb erdélyi magyar médiavállalkozás. Az Udvarhelyi Híradó Kft. jelenlegi vezetői szerint a korábbi menedzsment „rablógazdálkodása” miatt került válságos helyzetbe a cég, de a fizetésképtelenség elkerülése érdekében kezdeményezett eljárással lehetőség nyílik a helyzet stabilizálására. A mintegy 300 alkalmazottat foglalkoztató, több napilapot (Krónika, Vásárhelyi Hírlap, Csíki Hírlap, Gyergyói Hírlap, Udvarhelyi Híradó), egy hetilapot (Erdélyi Napló) és egy hírportált (szekelyhon.ro) működtető kiadó 2016. december 20-án közleményben tájékoztatta az ügyfeleit, hogy visszahívta tisztségéből az ügyvezető igazgatót, aki ellen bűnvádi eljárás is indult. Székely Róbert azonban tagadja a sikkasztásról szóló vádakat, és egyévi fizetésének elmaradásáért, illetve rágalmazásért pereli a kiadót. Idén az újságírók többször is késve kapták meg a fizetésüket, és nemrég válságosra fordult a helyzet. Ezért a kiadó november 24-én csődvédelmi kérelmet nyújtott be, amit jóvá is hagyott a Hargita megyei törvényszék. A kiadó körlevélben értesítette munkatársait a csődvédelemről, hangsúlyozva, hogy a lapkiadás továbbra is zavartalan, a korábbi években felgyűlt adósságok terhelik a céget. A kiadó bevételeit eddig a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány egészítette ki. maszol.ro; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sürgősségi eljárásban kérik a katolikus iskola újraalapítását
A közoktatási törvény módosítását követően
December 4-én, hétfőn a szenátus elfogadta az RMDSZ által a közoktatási kerettörvény módosítására benyújtott tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi közösségek új oktatási intézményeinek létrehozásáról törvény útján a parlament is rendelkezhessen – erősítette meg a hírt Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátora.
– A 2011. évi 1-es közoktatási törvény a központosítás lebontásának jegyében az önkormányzatok és a megyei tanfelügyelőségek közös hatáskörébe utalta az oktatási intézmények megalapítását. Ezzel elvi szinten nem lenne semmi gond, de vannak olyan önkormányzatok, amelyekben nem rendelkezik többséggel az RMDSZ, és a többségi pártok képviselőiben nincs meg az akarat, hogy a helyi közösség jogos iskolaalapítási igényeire választ adjanak. Ez volt a helyzet Marosvásárhelyen is, ahol a polgármesteri hivatal 2014-ben beindított egy iskolaalapítási folyamatot, de ezt kifogásolható, támadható módon tette, amivel a megszűnés határára sodorta a római katolikus líceumot. Hasonló negatív példát említhetnék más Maros megyei településekről is, ahol a helyi közösség évek óta próbálkozik iskolaalapítással, de erre a helyi önkormányzatokban a többséget nem sikerült megnyernie.
Az új törvénymódosításnak az célja, hogy amennyiben létezik parlamenti többség és akarat, akkor ezen a szinten is lehessen nemzetiségi oktatási intézményeket alapítani.
A törvénymódosítással nem csorbultak az önkormányzatok iskolaalapítási szándékai, csupán egy pluszlehetőséget iktattunk be, amellyel bővül a nemzetiségi tanintézmények létrehozásának a lehetősége helyhatósági ellenállás esetén is.
– Véleménye szerint a római katolikus iskola újraalapítására vonatkozó törvénytervezetet is elfogadja a törvényhozás mindkét háza?
– Kereken egy éve zajlik az iskola körüli nyilvános vita, a politikai és civil küzdelem, amelybe különböző szinteken kapcsolódtak be állami és helyhatósági intézmények, és köztudott, hogy immár a két ország részéről a miniszterelnök, valamint a képviselőház elnöke is folytatott tárgyalásokat. Ezt követően kaptunk ígéretet a többségi kormánypárttól arra, hogy amennyiben nem sikerül helyileg megoldani az ügyet, akkor segítenek abban, hogy parlamenti szinten oldjuk meg a kérdést. Mivel helyileg az összes lehetőséget kimerítettük, így került sor a felsőbb döntéshozatalra, melynek első lépéseként mindkét ház elfogadta a törvénymódosító javaslatunkat. Az elkövetkező hetekben derül ki, hogy marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot az új törvény alapján sikerül-e újraalapítani. Az első sikeres lépés után bizakodom abban, hogy minden józanul gondolkodó érintett félben megvan a jó szándék, a politikai akarat, hogy a marosvásárhelyi közösség jogos igényére kedvező választ adjon – hangsúlyozta Novák Csaba Zoltán szenátor.
– Érdeklődésünkre hozzátette, hogy az államelnöknek harminc nap áll a rendelkezésére, hogy aláírja, kihirdesse a módosítást, ami a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően törvényerőre lép.
– Párhuzamosan sürgősségi eljárást kértünk a konkrét iskolaalapítási törvénytervezetre, és bízunk abban, hogy még ebben az évben sikerül megszavazni. A tervezet azt is tartalmazza, hogy ha kicsit később lép törvényerőre, mint ahogy a határidőket a módszertan előírja, akkor is bele kell foglalni az iskolahálózatba. A törvénytervezet kitér az osztályok átvételére, a cikluskezdő osztályok indítására, valamint a tanügyi és kisegítő személyzet helyzetére. Elvileg a helyi hivataloknak nem lesz beleszólása a törvény előírásaiba, és reméljük, hogy ez nem fog megváltozni – nyilatkozta a szenátor. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Bocsánatot kért Kelemen Hunor azért, hogy Márton Árpád képviselő a bányászokhoz hasonlította a tüntetőket
Kelemen Hunor bocsánatot kért azért, amiért Márton Árpád képviselő a bányászokhoz, bányászjáráshoz hasonlította a szerda esti tüntetőket – erről az RMDSZ elnöke az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozott.
Úgy vélte, Márton Árpád szerencsétlen és meggondolatlan kijelentést tett, de meggyőződése, hogy senkit sem akart megsérteni, ő pedig nem osztja a véleményét, amely egyébként az RMDSZ véleménye sem. Ezt a képviselő tudomására is hozta, és a saját meg a szövetség nevében kér elnézést azoktól, akik sértve érezték magukat emiatt – idézte a hírügynökség Kelemen Hunort. Azon véleményének adott hangot, miszerint nem állt a képviselő szándékában sértegetni. A szövetségi elnök azt is elmondta, mindenkinek jogában áll tiltakozni a törvény keretei között, és barkire vonatkozik a véleményszabadság mindaddig, ameddig nem sérti más méltóságát.
„Mindenki tiltakozhat, ennek megvan a törvényes kerete is, és minden tiltakozás rendben van mindaddig, ameddig nem sérti más ember méltóságát, illetve nem korlátozza annak szabadságát. Hasonlóan, bárkinek joga van a véleménynyilvánításhoz a jóérzés határain belül és anélkül, hogy megsértené más ember méltóságát vele. Úgy vélem, most itt le kellene állnunk, és nem kellene tovább kommentelni ezt a kijelentést, amely nem volt szellemes, de nem akart senkit sérteni” – nyilatkozta a szövetségi elnök.
Márton Árpád képviselő a bányászokhoz hasonlította a szerda esti tüntetőket egy mai nyilatkozatában, amelyet az igazságügyi törvények módosítását tárgyaló parlamenti bizottság ülésén tett. Úgy fogalmazott: amikor szerda este a televízióban azt látta, hogy az USR egyik vezető politikusa megköszönte a tüntetőknek a tiltakozásukat, eszébe jutott az 1990 júniusi bányászjárás, amikor Ion Iliescu hasonló módon köszönte meg a bányászoknak azt, hogy eljöttek megvédeni a demokráciát. Szabadság (Kolozsvár)

Ma és holnap: Fodor Sándor, Arany-monográfia, irodalmi tehetséggondozás Kolozsváron, könyvvásár Szilágysomlyón
Az új Arany-monográfiát Kolozsváron mutatják be, elkészült a tavaszi Fodor Sándor emlékkonferencia előadásait tartalmazó tanulmánykötet, irodalmi tehetséggyártás létét-nemlétét-milyenségét vitatják meg Kolozsváron csütörtökön, míg pénteken Szilágysomlyón adventi könyvvásár nyílik.
KOLOZSVÁRON MUTATJÁK BE AZ ÚJ ARANY-MONOGRÁFIÁT
Az Arany János-emlékév kiemelkedő eseménye egy új Arany-monográfia elkészülése. Szilágyi Mártonnak, az ELTE egyetemi tanárának, ismert irodalomtörténésznek és Arany-kutatónak a nagyszabású, a Kalligram Kiadónál megjelent Arany János-könyve számos új szempontot fogalmaz meg a tőle megszokott alapossággal, érzékenységgel és érdekfeszítő megoldásokkal. A néhány hete napvilágot látott hiánypótló kiadvány első bemutatójára Kolozsváron kerül sor, a kötetet a szerző jelenlétében Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó igazgatója és T. Szabó Levente irodalomtörténész mutatja be december 7-én, csütörtökön 18 órától a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának (Marianum) kis dísztermében. Minden érdeklődőt szeretettel látnak, a „Mi vagyok én?”. Arany János költészete című könyv megvásárolható, s a szerző dedikálja is azt az érdeklődőknek.
FODOR SÁNDORRÓL BÉKÉBEN, HÁBORÚBAN, BONTAKOZÓ KOMMUNIZMUSBAN
Fodor Sándorról beszélget Serestély Zalán Bodó Mártával, Dávid Gyulával és Egyed Péterrel a Bulgakov Kávéházban csütörtökön, december 7-én 18 órától. Házigazda: Karácsonyi Zsolt. Ugyanakkor bemutatják az Erdélyi Híradó és az E-MIL közös kiadványát: a Békében, Háborúban, Bontakozó kommunizmusban című tanulmánykötet a tavasszal zajlott Fodor Sándor emlékkonferencia előadásait tartalmazza.
IRODALMI TEHETSÉGGYÁRTÁS KOLOZSVÁRON
Kerekasztal-beszélgetésre és vitaestre hívja a kolozsvári közönséget a Láthatatlan Kollégium csütörtökön, december 7-én 19:30 órától a kolozsvári Tranzit.ro nagytermében (Brassai Sámuel u. 5. sz.). A beszélgetés témája a kolozsvári irodalmi tehetséggondozás és kritikai közeg, meghívottak André Ferenc slammer, szerkesztő, Adorjáni Panna dramaturg, Balázs Imre József egyetemi docens és Vass Csaba költő. Juhász-Boylán Kincső és Györfi Tünde Edina moderátorokkal az alábbi kérdéseket járják körül: Mit értünk tehetség alatt? A kortárs pedagógia szemszögéből vizsgálva releváns kategória-e ma? A művészeti nevelés beavató „rítusai” szükségesek-e a fiatal alkotó fejlődése szempontjából? Milyen mértékben elitista diskurzus az irodalmi? Kinek, milyen rétegeknek szól/szólhat az irodalom? A kolozsvári irodalmi közeg zártsága: mennyire függ az érvényesülés a személyes ismeretségektől, illetve mennyire csak ezektől? Hogyan definiálnánk az irodalmi sikert? Leírható, tipizálható az átlagos kolozsvári tehetség? Hogyan beszélhetünk egy induló szerző műveiről? Milyen lenne egy ideális kritikai közeg? Van-e közös nyelv, amin irodalomról beszélhetünk?
ADVENTI KÖNYVVÁSÁR SZILÁGYSOMLYÓN
December 8-án, pénteken 17.30 órakor kezdődik a szilágysomlyói EMKE Magyar Házban az idei adventi könyvvásár. Ez alkalommal avatják az udvaron elkészült fedett közösségi teret, majd a szerzők jelenlétében bemutatják Cs. Kovács Katalin, Csinta Samu és Nánó Csaba közelmúltban megjelent könyveit. Az adventi program keretében Szabó Vilmos emlékkiállítás nyílik és rövid programmal jelentkezik a szilágysomlyói EMKE Játékakadémia nevű amatőr színjátszócsoportja. A könyvvásáron alkalom nyílik beszélgetésre és dedikálásra is. Szabadság (Kolozsvár)

Nyitott történelemkönyv a börtönmúzeum: Európai Örökség címre jelölték a máramarosszigeti intézményt
Örvendetes, hogy még inkább a figyelem középpontjába került a máramarosszigeti Kommunizmus és Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeuma, amely a világon az elsőként megnyílt kommunizmusmúzeum – értékelt Dobes Andrea, az intézmény történésze annak kapcsán, hogy Európai Örökség címre jelölték a közgyűjteményt.
A máramarosszigeti Kommunizmus és Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeuma is szerepel az Európai Örökség címre jelölt idei kilenc helyszín között – írta az MTI.
Az Európai Örökség cím azzal a céllal jött létre, hogy előtérbe helyezze a közös európai örökséget, erősítse a közösségi identitást és megszilárdítsa a kultúrák közötti párbeszédet. 2017-ben 19 állam nyújtott be pályázatot a címre, ezek közül 25 helyszín jutott tovább az előválogatáson. Az elismerésre jelölt kilenc helyszínt az Európai Bizottság által felállított független szakértői testület választotta ki, az idén jelölt kilenccel együtt harmincnyolcra emelkedhet az Európai Örökség címmel kitüntetett helyszínek száma.
A bizottság 2018 februárjában ítéli oda hivatalosan a címet a helyszíneknek, a díjátadó ünnepséget 2018 márciusában Bulgáriában rendezik meg.
Az Európai Örökség cím idei várományosai között szerepel a máramarosszigeti múzeumon kívül a budapesti Dohány utcai zsinagóga, a németországi Lipcse zenetörténeti helyszínei, az olaszországi cadinei erőd, a szlovéniai javorcai kápolna, a natzweiler–struthofi koncentrációs tábor és altáborai (Franciaország és Németország), a belgiumi Bois du Cazier egykori szénbánya, a luxemburgi Schengen falu és a díj várományosa az Európai Uniót a hollandiai Maastrichtban létrehozó Maastrichti szerződés is.
Dobes Andrea, az 1997-ben megnyílt máramarosszigeti intézmény történésze, muzeológusa a Krónika megkeresésére elmondta, nagyon örülnek, hogy Európai Örökség címre jelölték a világon elsőként létrejött kommunizmus-emlékmúzeumot, hiszen így még inkább az európai figyelem homlokterébe kerül az egykori börtön épületében kialakított közgyűjtemény.
Összesített adataink szerint tavaly több mint 110 ezren tekintették meg a múzeumot, idén pedig csak novemberig meghaladta már ezt a számot a látogatottság. Külföldiek és romániaiak is élénken érdeklődnek a kommunizmus áldozatainak emlékét, szenvedéseit idéző hely iránt.
Fontosnak tartjuk, hogy a látogatók mintegy fele diák, hiszen a fiatal generációnak tudnia kell a kommunizmus borzalmairól, az iskolai tananyagból viszont nem tudhatnak meg eleget a korszakról. A múzeum a börtöncellákkal, a foglyokról és a kommunista rendszerről szóló rengeteg információval tulajdonképpen nyitott történelemkönyv” – mondta a történész. Hozzátette, a megnyitás óta eltelt húsz év alatt több mint egymillióan látogatták meg az emlékmúzeumot, az épület mellett álló többalakos emlékművet, illetve az intézményhez tartozó szegények temetőjét, ahol az egykori börtönben elhunyt áldozatok nyugszanak.
Az 1993-ban létrehozott emlékintézmény a világ első olyan múzeuma, amelyet a kommunizmus áldozatainak szenteltek. Az épületet 1896 és 1897 között, Wagner Gyula építész tervei alapján, a millennium emlékére emelték. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Marius Diaconescu történész: nem ígértek autonómiát 1918-ban Gyulafehérváron
Még mielőtt március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását kérnék, a romániai magyaroknak tiszteletet kellene tanúsítaniuk a románok nemzeti ünnepe, december 1-je iránt – vélekedik Marius Diaconescu történész. A Bukaresti Egyetem tanára a Krónikának adott interjúban „magyar mítosznak” nevezi, hogy a Gyulafehérvári nyilatkozatban autonómiát ígértek a romániai kisebbségek számára.
– Nagy vonalakban ismerjük az Erdély és Románia 1918-as egyesülését eredményező történelmi előzményeket és összefüggéseket. Mégis milyen okok és lépések vezettek az unió gyulafehérvári kinyilvánításához?
– Vlagyimir Iljics Leninnek és Woodrow Wilsonnak a népek önrendelkezési jogáról tett kijelentései kiváltották az európai többnemzetiségű birodalmak összeomlását, mivel bátorították a nemzeti politikai mozgalmakat. Az Osztrák–Magyar Monarchia részeként a Magyar Királyság többnemzetiségű állam volt.
A budapesti kormányok által 1867 után felvállalt magyarosítási politika bumeránghatást eredményezett: a nemzetiségek önrendelkezését és a királyság szakadását. Ha gazdasági értelemben a birodalom működőképesnek bizonyult, hiszen óriási piac volt Közép-Európa számára, politikai szempontból az Osztrák–Magyar Monarchia kudarcra volt ítélve. 1867-ben kompromisszum született ugyan a birodalom megmentésére, ám jelentős különbségek voltak tetten érhetők az osztrákok, illetve a magyarok nemzetiségi politikáját illetően. Miközben az osztrákok megőrizték a helyi autonómiákat és támogatták a nemzetiségeknek a politikai és közigazgatási életben való részvételét, a magyarok egységes nemzetállam létrehozása érdekében el akarták magyarosítani a románokat, szlovákokat, szerbeket stb. Emlékezzünk csak az oktatáspolitikára vagy a családnevek magyarosítására, és látható a budapesti kormány asszimilációs törekvéseinek politikai dimenziója, az a viszonyulás, amely teljesen Budapest ellen fordította a nemzetiségek politikai vezetőit. A magyaroknak fel kell vállalniuk, hogy a nemzetiségekkel szembeni agresszív magyarosítási politikájuk miatt alapvető felelősségük van a magyar királyság 1918-as szétszakadásában. Hiába siránkoznak száz év elteltével is Trianon miatt, ha nem képesek belátni saját, a nemzetiségek függetlenségéhez, valamint Magyarország 1918-as szétdarabolásához vezető tévedéseiket.
– Miként tekintenek a románok ma a nemzeti ünnepükre? Az utóbbi időben egyre többször elhangzik, hogy Nagy-Románia létrejötte után száz évvel sem sikerült autópályával összekötni Erdélyt az ország többi részével, és hogy a különböző régiók egyenlőtlenül fejlődtek. Miben áll az egyesülés centenáriumának jelentősége, fő üzenete a román társadalom számára napjainkban?
– Az egyesülés megünneplésének, a centenáriumnak semmi köze az autópályákhoz. A sztrádák építése a kormányzat hatásköre, ugyanakkor egy ország kormányzati tevékenysége folyamatos, nem köthető csak egy évfordulóhoz. Az autópályák témáját egyesek propagandisztikus célból, megosztási szándékkal dobják be. Mindazonáltal sajnálatos módon a századik évfordulónak nincs összefüggő üzenete a román társadalom szintjén. A helyi és központi közigazgatás részéről hiányzik a centenárium megünneplésének összefüggő megközelítése, ugyanakkor a nyilvánosság csak az adminisztratív káoszt érzékeli, és nem szentel figyelmet a centenárium történelmi jelentőségének.
– A romániai magyar közösség alapvető céljait és követeléseit – beleértve az autonómiát – éppen az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekre alapozza. A határozat egyik legtöbbet idézett passzusa: „Teljes nemzeti szabadság valamennyi együtt élő népnek.” Viszont a román többség úgy véli, hogy ezeknek a követeléseknek nincs jogalapjuk ennek a történelmi dokumentumnak az alapján. Végül is mit ígértek a romániai nemzeti kisebbségeknek 99 évvel ezelőtt?
– A magyar politikai vezetők szándékosan tévesen értelmezik a gyulafehérvári egyesülési nyilatkozatot. Magam is írtam már erről a magyarok számára kedves mítoszról. Ajánlom, olvassák el a Gyulafehérvári nyilatkozatnak a korabeli sajtóban napvilágot látott, magyar nyelvű változatait, egészen pontosan azokat, amelyek 1918 decemberében a központi magyar lapokban láttak napvilágot. Sehol nem találják majd nyomát autonómiának vagy önrendelkezésnek.
A kiáltvány szerzői éppen a terminológia miatti utólagos bonyodalmak elkerülése érdekében nem használták az autonómia és önrendelkezés kifejezéseket. Gyulafehérváron sem a magyaroknak, sem más, Romániában élő kisebbségnek nem ígértek autonómiát. A „nemzeti szabadság” a nemzeti kisebbségeknek a politikai életben való részvételi jogát jelenti az új állam keretében, éppen a régi magyar királyság negatív példájából kiindulva, amikor a román politikai vezetőket börtönbüntetéssel sújtották amiatt, hogy politikai jogokat követeltek a magyarországi románoknak. A romániai magyarok napjainkban helyi magyar közigazgatással rendelkeznek azokon a településeken, ahol többséget alkotnak, ugyanakkor magyar iskoláik vannak.
A magyarok éppen azzal rendelkeznek, amit Gyulafehérváron ígértek. Itt az ideje, hogy az akkori nyilatkozatot ők is helyesen értelmezzék, a magyar politikusok pedig ne magyarázzanak bele egyebet. Ez álprobléma.
– Egyesek szerint nem tekinthető Románia lojális állampolgárának az a magyar kisebbségi, aki nem tekinti ünnepnek december elsejét. Ön miként vélekedik erről? Ugyanakkor Ön szerint is indokolatlan lenne hivatalos ünneppé nyilvánítani március 15-ét a romániai magyarok számára, ahogy azt a román politikusok többsége gondolja? Eljutunk-e valaha egymás ünnepének kölcsönös tiszteletben tartásáig?
– Még mielőtt március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását kérnék a maguk számára, a romániai magyaroknak elsősorban tiszteletet kellene tanúsítaniuk a románok nemzeti ünnepe, december 1-je iránt. Miként várják el a magyarok a románoktól, hogy hivatalos ünnepként ismerjék el március 15-ét, miután gyászszalagot tűznek december elsején, és nyilvánosan kijelentik, hogy ez gyásznap számukra? Ha a magyarok azt akarják, hogy a románok tiszteljék a nemzeti ünnepüket, először is át kell értékelniük a december elsejével kapcsolatos hozzáállásukat.
Ugyanakkor nem hinném, hogy a lojalitás mérhető lenne a nemzeti ünneppel kapcsolatos harcos megnyilatkozások alapján. Személy szerint nem értek egyet a kommunizmus idején rendezett ünnepségekkel sem, amikor a magyarok hórát jártak december elsején, mert erre kényszerítették őket. A magyaroknak jogukban áll nem ünnepelni, viszont szerintem kötelességük tisztelni a román többséget, amelyet ne sértegessenek románellenes nyilatkozatokkal és magatartással. Ameddig ők nem tisztelik a román többség nemzeti ünnepét, hiába várnak a románok tiszteletére.
– Tekintettel arra, hogy történészi oklevele megszerzése után Budapesten folytatta egyetemi tanulmányait, ismeri a magyar történetírást is. Ön szerint van-e esély egy régóta emlegetett román–magyar történelemtankönyv megszerkesztésére, például a francia–német példa alapján? A román egyesülés centenáriuma nem jelenthet alapot a két ország történészeinek alaposabb párbeszédére?
– Először is büszke vagyok a történelemtudományokból Budapesten szerzett doktori címemre. Aki meg akarja ismerni Erdély közép- és modern kori történelmét, annak ismernie kell Magyarország történelmét is, ellenkező esetben nem fogja megérteni.
Egy közös, román–magyar történelemkönyv megszerkesztése elsősorban a két ország történészei közötti együttműködés természetes hozadéka kéne legyen. A történelem tankönyveknek a történetírás trendjét kell tükrözniük. Márpedig jelen pillanatban Erdély történelmével kapcsolatban a magyar és a román történetírás nagy vonalakban párhuzamos pályán fut.
A történészek közötti személyes kapcsolatok kivételével a hivatalos kapcsolatok gyakorlatilag nem léteznek, nincs hatásuk a történetírásra. A román–magyar történész vegyes bizottság akadémiai igényeket megfogalmazó vicc csupán, konkrét eredmények nélkül. A román fél magyar és német történészek bevonásával összeállította Erdély történelmét, ám a bizonyos fejezeteiben megőrzött nacionalista diskurzus miatt a magyar történetírás nem vesz róla tudomást. Másrészt magyar történészek nemrég háromkötetes kézikönyvet írtak a székelyek történelméről, amelyet nagy ívű tudományos megvalósításként állítanak be.
Ha már szintézis jellege van, nem lett volna helyénvaló román történészeket is bevonni ebbe? Lám, miként szalasztjuk el a valós párbeszédre alkalmas lehetőségeket.
Annak ellenére, hogy a történészeknek jelentős szerepük van a románok és magyarok közötti megbékélés és párbeszéd terén, hiszen mindkét fél számára a történelem képezi a kiindulópontot, mindkét oldalon hiányzik a valós akarat a román és magyar történészek historiográfiai diskurzusának összehangolására.
A centenárium jó alkalmat teremthetett volna a román és magyar történészek közötti párbeszédre, például Erdély és Románia egyesülése és a trianoni békeszerződés kapcsán, viszont mindkét oldalon hiányzik a kezdeményezőkészség. A történelem a múltat jelenti, amelyen nem osztozhatunk, de tanulhatunk belőle annak érdekében, hogy jobb lehessen a jövőnk.
Marius Diaconescu
1970. január 19-én született a Máramaros megyei Miszmogyoróson. 1995-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán, 1997 és 2000 között elvégezte a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem történelemtudományi doktori iskoláját Engel Pál és Zsoldos Attila irányítása alatt. Szakterülete a középkor történelme, 2004 óta a Bukaresti Egyetem történelem szakán oktat, a legnagyobb központi napilap, az Adevărul honlapján blogot vezet, amelyen gyakran közöl magyar témában. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Márton Árpád a randalírozó bányászokhoz hasonlította a bukaresti tüntetőket
Az 1990-es bukaresti egyetemista tüntetést vérbe fojtó bányászokhoz hasonlította az igazságügyi törvények ellen tiltakozó tüntetőket Márton Árpád RMDSZ-es képviselő.
A háromszéki honatya az igazságszolgáltatásról szóló jogszabályok módosítását végrehajtó különleges parlamenti bizottság csütörtöki ülésén kijelentette: a szerdai események a huszonhét évvel ezelőtti történésekre emlékeztetik. Márton Árpád elmondta, előző este gyalogosan hagyta el a törvényhozás épületét, és felismerte a tüntetők között a Mentsétek meg Romániát (USR) egyik parlamenti képviselőjét, majd a televízióban látta, amint az ellenzéki alakulat többi honatyája megköszöni a demonstrálóknak, hogy „megvédték a jogállamot”.
„Engem mindez 1990 júniusára emlékeztet, amikor bár nem hívta őket, Iliescu (Ion Iliescu volt államfő – szerk. megj.) megköszönte a bányászoknak, hogy megvédték a jogállamot” – idézte Márton Árpád szavait a News.ro hírügynökség. Stelian Ion, az USR honatyája RMDSZ-es képviselőtársa szavaira úgy reagált: nem az ellenzéki párt hívta utcára a tüntetőket, hanem maguktól jöttek demonstrálni.
„Ezek a megmozdulások polgári hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot, a demokrácia utolsó bástyáit jelképezik. Alapvető joga mindenkinek tiltakozni. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy Ön bennünket Iliescuhoz, a békés tüntetőket pedig azokhoz a bányászokhoz hasonlítja, akik botokkal kisöpörték Bukarestet” – jelentette ki az ellenzéki politikus.
Márton Árpád erre úgy válaszolt, hogy szerda este elhaladt a tüntetők mellett, akiknél valóban nem voltak husángok, viszont szerinte nem voltak békések, hanem agresszíven és civilizálatlanul viselkedtek. „Ebben az országban léteznek jogszabályok az utcai tüntetésekre vonatkozóan, amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania. Számomra felfoghatatlan, hogy miközben Marosvásárhelyen megbüntetnek egyeseket, amiért az úttest egyik oldalán haladnak, mások estéről estére eltorlaszolhatják a közlekedést anélkül, hogy felelősségre vonnák őket” – állapította meg az RMDSZ-es politikus.
Mint ismeretes, több százan tüntettek szerda este a bukaresti parlament előtt az igazságszolgáltatás törvényeinek módosítása ellen. Többen közülük „Tolvajok”, „El a kezekkel az igazságszolgáltatásról” feliratú táblákat tartottak a magasba, néhányan pedig megpróbálták lezárni az úttestet, de a csendőrök megakadályozták őket ebben. Az USR képviselői késő este kijöttek a tüntetők közé, akik tapssal fogadták őket. Dan Barna pártelnök bejelentette, sikerült megakadályozniuk, hogy a bírák és ügyészek jogállását módosító tervezetet végszavazás alá bocsássák, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy folytassák a tiltakozást. Krónika (Kolozsvár)

Eckstein-Kovács: Márton Árpád a jogállam ellenségei közé tartozik
A „jogállam ellenségének” nevezi Márton Árpád RMDSZ-es képviselőt az igazságügyi törvénymódosítások ellen tüntetők minősítéséért Eckstein-Kovács Péter, az alakulat volt szenátora.
Az aktív politizálástól visszavonult jogász, korábbi kisebbségügyi miniszter csütörtökön közösségi oldalán posztolt bejegyzésében élesen bírálta egykori RMDSZ-es politikustársát. Eckstein-Kovács közölte, sajnálta Márton Árpádot amiatt, hogy az igazságügyi törvényeket véleményező parlamenti bizottság vezetőségében „a jogállam két minősített ellensége”, Florin Iordache szociáldemokrata (PSD) és Steluța Cătăniciu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) képviselője mellett kellett ülnie.
A volt szenátor felidézte Márton Árpád csütörtökön tett, a Krónika által is ismertetett kijelentését, amelyben a képviselő az 1990-es bukaresti egyetemista tüntetést vérbe fojtó bányászokhoz hasonlította az igazságügyi törvények ellen tiltakozó tüntetőket.
„Miként Márton Árpi, én is megéltem az 1990-es bányászjárást. Hajszállal megúsztam a verést, nem úgy, mint Szilágyi Zsolt és Zsigmond Laca.
„Több halálos áldozata volt a Ion Iliescu által megszervezett bányászjárásnak és a Románia iránti nemzetközi szimpátia napok alatt megdöbbenéssel vegyes ellenszenvbe csapott át” – közölte Facebook-bejegyzésében a korábban államelnöki tanácsosként is tevékenykedő jogász-politikus.
Eckstein-Kovács Péter emlékeztetett, hogy a jogállamért tüntetőket Klaus Johannis államfő és az amerikai külügyminisztérium is a demokrácia utolsó védelmezőinek minősítette. „Márton Árpi meg a Bukarestet feldúló bányászokhoz hasonlította. Most is sajnálom Márton Árpit, de már nem azért, hogy a jogállam ellenségeivel kénytelen egy asztalnál ülni, hanem azért, mert már közéjük tartozik” – szögezte le az RMDSZ egykori szenátora. Krónika (Kolozsvár)

Fodor Sándor és Csipike kap szobrot Csíkszeredában
Határozattal fogadta el tegnap Csíkszereda önkormányzati képviselői testülete azt a javaslatot, miszerint Fodor Sándor írót – aki éppen ma lenne 90 éves – és híres meseregény-figuráját, Csipikét ábrázoló szobrot állítsanak a központi parkban. A csíksomlyói születésű író tiszteletére emléktáblát is avatnának egykori lakóházánál, illetve felmerült az is, hogy utcát vagy utcarészt nevezzenek el róla a városban.
Idén március végén lapunk számolt be először arról, hogy a Székelyföld kulturális folyóirat kötelékében dolgozó írók és költők ötlete volt a szoborállítás, amely ideális esetben a mai évfordulóra készült volna el, azonban – amint a tanácsülésen kiderült – ennek kivitelezése jóval hosszabb időt vesz majd igénybe.
Molnár Vilmos író a tanácstagoknak kifejtette, hogy Fodor Sándor emléke egyre erősödik, ezért nem mindegy, hogy milyen szobrot állítanak a 2012-ben elhunyt író tiszteletére. Mint mondta, az elképzelés az, hogy a szobor Fodor Sándort ábrázolja, padon ülve, mellette híres mesefigurájával, Csipikével. Ez a gyermekek és turisták számára is kedves látványosság lenne, hiszen leülhetnének ők is a padra, miközben fényképet készíthetnének az alakokkal.
– Nagyon sok helyen állítanak szobrot mesefiguráknak. Valahogy meghittebbé is teszi azt a környezetet, ahol az a szobor áll, és azt hiszem, hogy ilyen meghitt sarkokra itt is szükség van. Ez egyedi jelleget is adna a városnak. Fodor Sándor Csipikéje Székelyföld egyetlen híres mesefigurája, ha nem vesszük figyelembe a népmeséket. És van olyan szerencsénk, hogy Fodor Sándor nem Szentgyörgyön, Vásárhelyen vagy Udvarhelyen született, hanem itt – mutatott rá Molnár Vilmos.
Ferenczes István költő arra tett javaslatot, hogy a szobor elkészítéséhez szükséges összeget vagy annak egy részét a város közadakozásból próbálja meg begyűjteni, lévén költségvetési gondokkal fog küszködni a jövőben.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester véleménye szerint ennek a szobornak nem szabad olcsó műalkotásnak lennie, legalább 100 ezer eurós nagyságrendű összeget szánnának az alkotásra. Mint mondta, feltehetően éveket kell várni arra, hogy a szobor elkészüljön, és a helyére kerüljön.
Az utcanévadással várják a kezdeményezők javaslatait, ugyanis több városrész is felmerült. Az biztos, hogy rövid utcát neveznének el az íróról, olyant, ahol kevés ház található, hogy minél kevesebb lakost érintsen a címváltoztatás. Továbbá Fodor Sándor egykori lakóháza elé, amely a Szék útján található – és jelenleg más család tulajdonában van –, a járdaszegély és a kerítés közötti füves részre emléktáblát helyeznének el.
A tanácsülésen elfogadták továbbá a város költségvetésének módosítását, amely elsősorban a pedagógusoknak jó hír, hiszen a városban működő tanintézmények dolgozóinak decemberi bérét építették be a városi költségvetésbe, és hamarosan utalják tovább az érintetteknek. Márk Boglárka / Hargita Népe (Csíkszereda)

Interetnikai kapcsolatrombolás?
Elhatárolódik a helyi románság
December elsején Kézdivásárhely főterén egy prahovaiakból és bákóiakból álló csapat vonult fel. A civil szervezkedéstől elhatárolódik a helyi románság, meglátásuk szerint az ilyen jellegű akció nem használ az interetnikai kapcsolatoknak.
December elsején a Helyi Fejlesztési Egyesület a Molnár Józsiás utcában levő ortodox templomnál szervezett ünnepséget az egyesülés napja alkalmából. Azt követően egy hívatlan vendégcsapat egy brassói orvos vezetésével a főtérre is bevonult, annak ellenére, hogy a helyi közösség vezetői jelezték: nem értenek egyet az akcióval, meglátásuk szerint nem használ a román-magyar kapcsolatoknak.
Ezt hangsúlyozandó, kedd délután sajtótájékoztatót tartottak, hogy elmondják: elhatárolódnak az idegenek akciójától. A tájékoztatón Ioana Nela Felea, Nelu Norocea, Mihaela Cristea, Monica Rusu és Constantin Pătru tanácsos, a civil szervezet korábbi elnöke vett részt. Ez utóbbi elmondta: már november elején, a tervezési fázisban felhívták Mihai Tîrnoveanu brassói orvos, a Nemzet Útja Egyesület elnökének a figyelmét, hogy nem jó ötlet Kézdivásárhelyen felvonulósdit játszani, mert az rengeteget árt a nemzetiségek közötti amúgy is törékeny kapcsolatoknak.
Constantin Pătru kifejtette: az idegenek akciója miatt a városházán tartott, tizenöt percesnek kinéző egyeztetés négyórásra nyúlt, és nem tudták megértetni a brassói szervezővel, hogy ők ugyan pár órát vannak Kézdivásárhelyen, de a helyi román közösség – amely egyébként jól érzi magát a városban, és szoros kapcsolataik, barátságaik vannak a magyarság körében – itt marad december elseje után is. Ezeket a gondolatokat osztotta a többi jelenlévő is, Ioana Nela Felea kiegészítette azzal, hogy ismerősei már jelezték: neheztelnek rá, és ez nagyon kellemetlen, mert ők el akarták volna kerülni ezt a konfrontációt, ami ha nem is volt provokatív jellegű, de félig-meddig annak sikeredett. A jelenlevők hangsúlyozták: azt tartják jónak, hogy mindenki otthon, a zavarkeltés mellőzésével ünnepeljen. Kiderült az is, hogy az ezer román zászló szétosztását beharangozó akció sem valósult meg, a zászlókat a hívatlan vendégek elvitték magukkal.
Mihai Tîrnoveanu fél órával a sajtótájékoztató előtt tett fel egy „pontosító” bejegyzést a Facebookon, amiben azért értetlenkedik, hogy miért Kézdivásárhely az egyetlen romániai város, ahol december elsején a központban nem ünnepelnek a helyiek? „Milyen lett volna, ha a martonosi, berecki és zágoni büszke románok az Egyesülés Menetén egy félreeső helyen vonultak volna fel? Hogy nézett volna ki, ha a kézdivásárhelyi románok nem ünnepelhetik meg az Egyesülés Napját saját városukban? Ez természetellenes” – írta az orvos, aki ezek szerint tényleg nem érti, hogy az akciójukat a lakosság ténylegesen provokációként értékelte.
Kézdivásárhelyen a szocialista érában jelent meg nagy számban a románság, Orbaiszékre pedig a Mikes grófok telepítettek be nagyobb számú románt, munkaerőre lévén szükségük. Egyébként Mihai Tîrnoveanu szervezte az egyesülete október 22-ei székelyszáldobosi és vargyasi látogatását is. Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kárpát-medencei imanap
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye Nőszövetsége csatlakozott a Kárpát-medencei imanaphoz advent első vasárnapján. A rendezvénynek a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség adott helyet. Az idei imafüzetet a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nőszövetsége állította össze. A 15 gyülekezetből érkező, mintegy 130 nőszövetségi tag örömmel várta az egymással és az igével, énekléssel való találkozást, hiszen ez egy olyan alkalom, amikor a jelenlevők feltöltődhetnek, megpihenhetnek, és megoszthatják gondjaikat, örömeiket.
Az imanapi kezdőáhitatot Orbán Judit kovászna-vajnafalvi lelkipásztor tartotta, majd a jelenlevők között szétosztott imádságok hangzottak el a családért, iskoláért, egyházért és nemzetért. Szünetben adventi vásár és szeretetvendégség gazdagította a programot, majd alulírott bemutatta a tiszáninneni régiót. Németh Zsuzsanna nőszövetségi elnöknő beszámolt az évi tevékenységekről, megköszönve a szolgáló asszonyok munkáját, áldozatvállalását és lelkesedését. Az áldásos alkalom a nőszövetség himnuszának eléneklésével zárult. Bíró Erika szörcsei lelkipásztor / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Eredetünk kutatásának szócsöve
Kelet Kapuja
A baróti Tortoma Kiadó és a szórvánnyal való kapcsolattartást felvállaló Kun Kocsárd Egyesület egy új, negyedévenként megjelenő őstörténeti folyóiratot indított Kelet Kapuja címmel. Első száma júliusban került a standokra, a második pedig októberben. A tetszetős megjelenésű, képekkel gazdagon illusztrált lapnak dr. Obrusánszky Borbála történész, mongolista, keletkutató a főszerkesztője.
Amint azt a szóban forgó kiadó igazgatójától és egyesület elnökétől megtudhattuk, a Baróton immár negyedik alkalommal megtartott Magyar Örökség-táborban érlelődött meg a folyóirat indításának gondolata. Az itt évente összeverődő előadók megítélése szerint ugyanis szükség volt és van egy olyan tudományos kiadványra, mely közlési lehetőséget biztosít az akadémiaitól eltérő álláspontot képviselő magyar őstörténet-kutatóknak, amely a magyarság eredetkérdésével foglalkozik hazai és külföldi szakértők tanulmányain keresztül, és amely bemutatja a saját és rokon népeink nyelvi, szellemi és tárgyi örökségét a kezdetektől, napjainkig. Mindehhez pedig figyelembe veszi a témával foglalkozó tudományágak, többek között a régészet, történelem, nyelvészet, néprajz, embertan, népzene és genetika művelőinek véleményét és eddig elért eredményeit.
A folyóiratban azonban nem csak a tudós társadalom szűk köréhez kívánnak szólni, hanem az érdeklődők szélesebb táborához is, ezért a megjelenésre szánt dolgozatok és tanulmányok közérthető, illetve olvasmányos nyelvezeten vannak megírva. Céljaik eléréséhez az alapítóknak a maguk területén nemzetközi hírnévnek örvendő tudósokat sikerült megnyerni. Így a már említett főszerkesztőn kívül dr. Ceglédi Katalin nyelvész, szlavista, keletkutató, Benkő Mihály történész, dr. Darkó Jenő történész, Harangozó Imre néprajzos és Sántha Attila irodalomtudós is tagja a szerkesztőbizottságnak.
Nem véletlen a címadás sem, hiszen a szerteágazó és több tudományágat magába ölelő témakörre való tekintettel olyat kerestek, amely mindezt magába foglalja és tükrözi. E meggondolás után pedig a választás azért esett a Kelet Kapuja elnevezésre, mert mindkét tagja a messzi múltban gyökerező magyar szó, és a ma élő rokon népek nyelvében is megtalálható.
A júliusban megjelent első lapszámban a baktriai királyi szkítákról olvashatunk Aradi Éva tollából, Csutak Bodroghy Attila a magyar-székely hunhagyomány kérdésköréről értekezik, Obrusánszky Borbála a hun főhatalomról, Czeglédi Katalin a Turán névről, míg Sántha Attila a székely nyelvjárások „déli-nyugati szláv jövevényszavairól. Dimádzsav Erdenebátor A hunok anyagi kultúrája Mongóliában, Guldana Sarbassova A ló, mint a kazakok kulturális öröksége, Harangozó Imre Vadászok útján, égi csapáson, Obrusánszky Borbála A Kaukázus ismeretlen keresztényei címmel közöl tanulmányt. Rövid írások találhatók továbbá benne a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Napokról, a rómaiak és hunok együttéléséről, a mongol lókultúra eredetéről, valamint a szanszkrit nyelv és a szkíták őshazájáról.
A folyóiratra előfizetést a kiadónál fogadnak el, ugyanakkor újságárudákban meg is vásárolható. Érdeklődni a keletkapujaszerk@gmail.com e-mail-címen lehet. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)