Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. május 13.
Teodorovici: 2016 halott év
Eugen Teodorovici korábbi európai uniós alapokért felelős miniszter csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján kijelentette: ez az év uniós pénzek szempontjából „halott” lesz.
„Uniós alapok szempontjából Románia ma visszatért a 2009-2011-es időszakba, ami nagy kár az országnak. Románia kétmilliárd eurónyi előleget kapott már az EB-től a 2014–2020-as költségvetési periódusra, ám ezek a pénzek ott állnak a bankszámlákon, és nem bocsátják őket a haszonélvezők rendelkezésére” – nyilatkozta, hozzátéve: több ezer ki nem fizetett számla várakozik az uniós támogatásokért felelős tárcánál, az új EU-s költségvetési ciklust pedig még nem akkreditálták.
„Ez az év halott lesz, ami az uniós alapokat illeti” – fogalmazott, kijelentve: az előző tárcavezető, Aura Răducu „katasztrófa volt az országra nézve”. Teodorovici ugyanakkor nagyra értékelte, hogy a jelenlegi miniszter, Cristian Ghinea felhívta őt. „Elmondtam a miniszter úrnak, milyen prioritásokat kell szem előtt tartania az év végéig: a számlák rendezése, az új költségvetési ciklusra vonatkozó összes európai támogatás meghirdetése az év végéig, illetve a 2014–2020-as új rendszer akkreditációja” – fogalmazott Eugen Teodorovici.
Szabadság (Kolozsvár)
Eugen Teodorovici korábbi európai uniós alapokért felelős miniszter csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján kijelentette: ez az év uniós pénzek szempontjából „halott” lesz.
„Uniós alapok szempontjából Románia ma visszatért a 2009-2011-es időszakba, ami nagy kár az országnak. Románia kétmilliárd eurónyi előleget kapott már az EB-től a 2014–2020-as költségvetési periódusra, ám ezek a pénzek ott állnak a bankszámlákon, és nem bocsátják őket a haszonélvezők rendelkezésére” – nyilatkozta, hozzátéve: több ezer ki nem fizetett számla várakozik az uniós támogatásokért felelős tárcánál, az új EU-s költségvetési ciklust pedig még nem akkreditálták.
„Ez az év halott lesz, ami az uniós alapokat illeti” – fogalmazott, kijelentve: az előző tárcavezető, Aura Răducu „katasztrófa volt az országra nézve”. Teodorovici ugyanakkor nagyra értékelte, hogy a jelenlegi miniszter, Cristian Ghinea felhívta őt. „Elmondtam a miniszter úrnak, milyen prioritásokat kell szem előtt tartania az év végéig: a számlák rendezése, az új költségvetési ciklusra vonatkozó összes európai támogatás meghirdetése az év végéig, illetve a 2014–2020-as új rendszer akkreditációja” – fogalmazott Eugen Teodorovici.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 13.
Négy nap a könyvek és az irodalom vonzásában
A nyomtatott könyv lehet az összekötő elem ember és ember, szerzők és olvasók között a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idején, az eseményekben bővelkedő rendezvénysorozat számos könyvbemutatóval és író–olvasó találkozóval (is) várja az érdeklődőket vasárnapig a különböző helyszíneken.
A kiadók, kereskedők, kézművesek, antikváriusok által „belakott” Fogoly utcai könyvvásártól néhány méterre, a várfal tövében helyezték el a fesztivál színpadát, amely többek között a zenés, táncos előadások helyszíneként szolgál. Itt nyitották meg tegnap délután a négynapos könyvhetet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös rendezvényét. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke bejelentette: ezúttal Láng Gusztáv irodalomtörténésznek ítélték a Kolozsvár büszkesége kitüntetést.
(F. Zs.)
Szabadság (Kolozsvár)
A nyomtatott könyv lehet az összekötő elem ember és ember, szerzők és olvasók között a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idején, az eseményekben bővelkedő rendezvénysorozat számos könyvbemutatóval és író–olvasó találkozóval (is) várja az érdeklődőket vasárnapig a különböző helyszíneken.
A kiadók, kereskedők, kézművesek, antikváriusok által „belakott” Fogoly utcai könyvvásártól néhány méterre, a várfal tövében helyezték el a fesztivál színpadát, amely többek között a zenés, táncos előadások helyszíneként szolgál. Itt nyitották meg tegnap délután a négynapos könyvhetet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös rendezvényét. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke bejelentette: ezúttal Láng Gusztáv irodalomtörténésznek ítélték a Kolozsvár büszkesége kitüntetést.
(F. Zs.)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 13.
Ez a világ semmivel nem lesz békésebb…
A második világháború óta ezen a földön még egy békés nap nem volt, és egyelőre nem is lesz. Szerte a világban jelenleg húsz háború dúl. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 244 millió migráns él a földön, 90 százalékuk a szomszédos országokba menekül. A szíriai háború miatt 20 millió ember menekült el a térségből, a többiek az éghajlati katasztrófa, vízhiány, vallási üldözés miatt hagyják el otthonukat. Jelenleg ott tartunk, hogy minden évben négyszer több migráns indul útnak – hangzott el Nógrádi György kolozsvári előadásán, a biztonságpolitikai szakértő a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely vendégeként Migráció egyházi és biztonságpolitikai szempontból témakörben fejtette ki nézeteit. A kedd esti rendezvény másik meghívottja Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, külügyi szakértő volt.
Romániában él a térség legnagyobb muzulmán közössége
– Európa nyitott volt az iszlámot, az iszlám által képviselt értékeket, az általa teremtett lenyűgöző kultúrát illetően, de az utóbbi másfél évtized merényletei óta megváltozott ez a hozzáállás – ezekkel a gondolatokkal kezdte előadását Fischl Vilmos.
Úgy vélekedett: napjainkban jelentős mértékben felerősödött az a tendencia, amelyik egyre inkább bűnösnek kiáltja ki az iszlám vallást. George Bush az iszlámot a „rossz birodalmának” nevezte, ezzel szemben áll Amerika, amely nyilván a „jó birodalma”. Ez a gondolkodásmód csak megerősítette Samuel P. Huntington azon elméletét, miszerint a nyugati kultúra és az iszlám közötti konfliktus elkerülhetetlen.
Jelenleg az iszlám óriási erőre tett szert Európában is – vélekedett Fischl. Ma már ugyanannyi iszlám vallású él a világon – másfél milliárd –, mint keresztény, noha az iszlám 622 évvel fiatalabb a kereszténységnél. Az iszlám tehát behozta a számbeli lemaradást, ha tartja ezt az iramot, valószínű, hogy a muszlimok száma hamarosan meghaladja a keresztényekét, amennyiben a kereszténység nem lesz képes a megújulásra, ha Európa nem talál önmagára.
Nehéz kérdés, hogyan viszonyuljunk ma a muszlimokhoz. A szakértő szerint megértőnek és humánusnak kell lenni, de a megértő és befogadó hozzáállás nem jelentheti saját kultúránk feladását. Az iszlámon belül van egy fundamentalista, nyugat-ellenes radikalista irányzat, ennek tanításai rémisztően hatnak az európai és amerikai emberekre, de hiba ezeket a radikális mozgalmakat a muszlimok egészével azonosítani – figyelmeztetett a lelkész.
Európában 43 millió muszlim él, az adatok szerint ezek közül Közép és Kelet-Európában 126 000, többségük Romániában (73 000), míg Magyarországon 25 000. Fischl ironikusan megjegyezte: nem kell attól félnünk, hogy Európát elárasztják a muszlimok, mivel már itt vannak … Iszlám, zsidó és keresztény Európáról kell ma helyesen beszélnünk! – hangsúlyozta.
A közel-keleti helyzet egyik kiváló ismerőjeként számon tartott szakértő kifejtette: az iszlám fenyegetés az aszimmetrikus hadviselésben, azaz a terrorizmusban és nem az iszlám vallásban rejlik. A terror az állandó félelem állapotát jelenti, hogy nem ismerni, honnan érkezik támadás, hogy milyen ellenséggel állunk szemben.
N.H.-D., Sz. K.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)
A második világháború óta ezen a földön még egy békés nap nem volt, és egyelőre nem is lesz. Szerte a világban jelenleg húsz háború dúl. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 244 millió migráns él a földön, 90 százalékuk a szomszédos országokba menekül. A szíriai háború miatt 20 millió ember menekült el a térségből, a többiek az éghajlati katasztrófa, vízhiány, vallási üldözés miatt hagyják el otthonukat. Jelenleg ott tartunk, hogy minden évben négyszer több migráns indul útnak – hangzott el Nógrádi György kolozsvári előadásán, a biztonságpolitikai szakértő a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely vendégeként Migráció egyházi és biztonságpolitikai szempontból témakörben fejtette ki nézeteit. A kedd esti rendezvény másik meghívottja Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, külügyi szakértő volt.
Romániában él a térség legnagyobb muzulmán közössége
– Európa nyitott volt az iszlámot, az iszlám által képviselt értékeket, az általa teremtett lenyűgöző kultúrát illetően, de az utóbbi másfél évtized merényletei óta megváltozott ez a hozzáállás – ezekkel a gondolatokkal kezdte előadását Fischl Vilmos.
Úgy vélekedett: napjainkban jelentős mértékben felerősödött az a tendencia, amelyik egyre inkább bűnösnek kiáltja ki az iszlám vallást. George Bush az iszlámot a „rossz birodalmának” nevezte, ezzel szemben áll Amerika, amely nyilván a „jó birodalma”. Ez a gondolkodásmód csak megerősítette Samuel P. Huntington azon elméletét, miszerint a nyugati kultúra és az iszlám közötti konfliktus elkerülhetetlen.
Jelenleg az iszlám óriási erőre tett szert Európában is – vélekedett Fischl. Ma már ugyanannyi iszlám vallású él a világon – másfél milliárd –, mint keresztény, noha az iszlám 622 évvel fiatalabb a kereszténységnél. Az iszlám tehát behozta a számbeli lemaradást, ha tartja ezt az iramot, valószínű, hogy a muszlimok száma hamarosan meghaladja a keresztényekét, amennyiben a kereszténység nem lesz képes a megújulásra, ha Európa nem talál önmagára.
Nehéz kérdés, hogyan viszonyuljunk ma a muszlimokhoz. A szakértő szerint megértőnek és humánusnak kell lenni, de a megértő és befogadó hozzáállás nem jelentheti saját kultúránk feladását. Az iszlámon belül van egy fundamentalista, nyugat-ellenes radikalista irányzat, ennek tanításai rémisztően hatnak az európai és amerikai emberekre, de hiba ezeket a radikális mozgalmakat a muszlimok egészével azonosítani – figyelmeztetett a lelkész.
Európában 43 millió muszlim él, az adatok szerint ezek közül Közép és Kelet-Európában 126 000, többségük Romániában (73 000), míg Magyarországon 25 000. Fischl ironikusan megjegyezte: nem kell attól félnünk, hogy Európát elárasztják a muszlimok, mivel már itt vannak … Iszlám, zsidó és keresztény Európáról kell ma helyesen beszélnünk! – hangsúlyozta.
A közel-keleti helyzet egyik kiváló ismerőjeként számon tartott szakértő kifejtette: az iszlám fenyegetés az aszimmetrikus hadviselésben, azaz a terrorizmusban és nem az iszlám vallásban rejlik. A terror az állandó félelem állapotát jelenti, hogy nem ismerni, honnan érkezik támadás, hogy milyen ellenséggel állunk szemben.
N.H.-D., Sz. K.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 13.
Pihenőt tartott Kolozsváron a Boldogasszony-vonat
Ötödik alkalommal haladt át csütörtök délután a kincses város vasútállomásán az egész Erdélyi-medencéből a csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó zarándokokat szállító Boldogasszony-vonat.
A huszonöt perces pihenő alatt a több mint ezer, zömében anyaországi magyart a hagyománynak megfelelően néhány száz kolozsvári nemzettárs köszöntötte. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a keresztény és a nemzeti összetartozásra hívta fel a figyelmet, amelyet az erdélyi konokság és hit csak még jobban elmélyít. A zarándokok nevében Görbe László piarista paptanár szólt, majd Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes, illetve a vendégek részéről Bíró László tábori püspök mondott áldást. A testvéri hangulatot a Fürgölő népi együttes műsora tette meghittebbé, majd amikor a vonat tovagördült, több idős kolozsvári magyarnak nedves lett a szeme…
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)
Ötödik alkalommal haladt át csütörtök délután a kincses város vasútállomásán az egész Erdélyi-medencéből a csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó zarándokokat szállító Boldogasszony-vonat.
A huszonöt perces pihenő alatt a több mint ezer, zömében anyaországi magyart a hagyománynak megfelelően néhány száz kolozsvári nemzettárs köszöntötte. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a keresztény és a nemzeti összetartozásra hívta fel a figyelmet, amelyet az erdélyi konokság és hit csak még jobban elmélyít. A zarándokok nevében Görbe László piarista paptanár szólt, majd Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes, illetve a vendégek részéről Bíró László tábori püspök mondott áldást. A testvéri hangulatot a Fürgölő népi együttes műsora tette meghittebbé, majd amikor a vonat tovagördült, több idős kolozsvári magyarnak nedves lett a szeme…
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 13.
Hitélet – Refo500 – még várják a javaslatokat
Több mint tíz konferenciát szerveznek Kolozsváron jövőre a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplését célul kitűző Refo500 nemzetközi hálózat kolozsvári szereplői – tudtuk meg a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) klubtermében megtartott kerekasztal-megbeszélésen. A 2017-ben esedékes eseménysorozat még bővülhet, hiszen idén még várják a javaslatokat, és egy-két hónapon belül interaktív naptárat készítenek. A beszélgetést Vincze Hanna Orsolya, a BBTE oktatója vezette, aki elmondta: a Refo500 hálózat több mint 120 taggal rendelkezik, egyházak, egyetemek, múzeumok csatlakoztak hozzá. Kolozsvárról a BBTE, az egyetem központi könyvtára (BCU), a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Református Egyházkerület és az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői is bekapcsolódnak a Refo500-ba.
– A kerekasztal célja, hogy megfogalmazzuk a hitújítás korának jelentőségét saját tevékenységi területünkön. Másodsorban keresni kell az együttműködés lehetőségeit a hálózat intézményeivel. A harmadik célunk az, hogy 2017-ben eljuttassuk a közvéleményhez a reformáció üzenetét – mondta Vincze Hanna Orsolya.
– A BBTE csatlakozása a hálózathoz azért fontos az egyetem számára, mert ily módon új tartalmat nyertek az egyetem négy teológiai, illetve a többi karán folyó egyháztörténeti kutatások. Olyan multietnikus, többfelekezeti közegben, mint ez az egyetem, ez a város és ez a régió, egymás tapasztalataiból tanulva könnyebb lesz kapcsolódási pontokat találni a témák között – közölte Gábor Csilla BBTE-oktató.
– Amikor felmerült, hogy a BBTE csatlakozzon a hálózathoz, nem tudtuk, hogy az ortodox többségi környezet mennyire lesz „vevő” a reformációs témára, mivel a reformáció nem érintette különösképpen az ortodox vallást. Nem tudtuk, mennyire fogják saját értékként kezelni, illetve saját rendezvénnyé tenni, de aztán a rektori tanácsban megszavazták a csatlakozást – nyilatkozta Péter István BBTE-oktató.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Több mint tíz konferenciát szerveznek Kolozsváron jövőre a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplését célul kitűző Refo500 nemzetközi hálózat kolozsvári szereplői – tudtuk meg a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) klubtermében megtartott kerekasztal-megbeszélésen. A 2017-ben esedékes eseménysorozat még bővülhet, hiszen idén még várják a javaslatokat, és egy-két hónapon belül interaktív naptárat készítenek. A beszélgetést Vincze Hanna Orsolya, a BBTE oktatója vezette, aki elmondta: a Refo500 hálózat több mint 120 taggal rendelkezik, egyházak, egyetemek, múzeumok csatlakoztak hozzá. Kolozsvárról a BBTE, az egyetem központi könyvtára (BCU), a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Református Egyházkerület és az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői is bekapcsolódnak a Refo500-ba.
– A kerekasztal célja, hogy megfogalmazzuk a hitújítás korának jelentőségét saját tevékenységi területünkön. Másodsorban keresni kell az együttműködés lehetőségeit a hálózat intézményeivel. A harmadik célunk az, hogy 2017-ben eljuttassuk a közvéleményhez a reformáció üzenetét – mondta Vincze Hanna Orsolya.
– A BBTE csatlakozása a hálózathoz azért fontos az egyetem számára, mert ily módon új tartalmat nyertek az egyetem négy teológiai, illetve a többi karán folyó egyháztörténeti kutatások. Olyan multietnikus, többfelekezeti közegben, mint ez az egyetem, ez a város és ez a régió, egymás tapasztalataiból tanulva könnyebb lesz kapcsolódási pontokat találni a témák között – közölte Gábor Csilla BBTE-oktató.
– Amikor felmerült, hogy a BBTE csatlakozzon a hálózathoz, nem tudtuk, hogy az ortodox többségi környezet mennyire lesz „vevő” a reformációs témára, mivel a reformáció nem érintette különösképpen az ortodox vallást. Nem tudtuk, mennyire fogják saját értékként kezelni, illetve saját rendezvénnyé tenni, de aztán a rektori tanácsban megszavazták a csatlakozást – nyilatkozta Péter István BBTE-oktató.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 13.
Apróka eszponka
Mesés kacsák
A kapuban vár. Hogy menjek be kicsit, mert ad tojást. Sajnálja, hogy tulipánjai elnyíltak már, s hogy nem tértem be hozzá hamarabb, pedig máskor szoktam, biztosan nem jutott időm. Kérdezget, mesél, a hátamat lapogatja. A portáját csodálom. Belesek a baromfiudvarhoz, nincs itthon az embere, így nem merek bemenni egyedül, pedig riglizi is kifelé a kaput.
– Én úgy félek a kakastól, hogy János bácsi nélkül bé nem megyek oda közébük! – mondom komolyan.
Az idén kacsájuk is van. Régi, kis kádacska a tavuk.
– Jöjjék bé a lányecskával olyan napokon, mikor ess! – mondja, közben a tojásokat mossa. Hiába mondom, hogy nekem otthon könnyebb a csapból folyó vízvel megmosni, mint neki most kint a hideg vizes kondérból, s még a szél is fúj, de nem, nem tudom meggyőzni. Mert ő ilyen sárosan ide nem adja.
Folytatja beszédét… Eső után oly szépek, tiszta fehírek a kacsák, s ha a nap kisüt, úgy, de úgy fürödöznek a kiskádban, ej, be szeretni fogja a lányecskám!
Lefényképezem a kacsákat, a kertre felszegelt régis, de oly tiszta edényeket. Nincs kedvem indulni. Leülök a nyári konyha lépcsőjére. Régi szőttest hozz alám, hogy meg ne fázzak. Készíti elő az ételt, beszélget, hallgatom. Ma ennyi pontosan elég.
Azt mesélni kezdi, hogy Bori kutyánk néha ijesztgeti, ha a kapunk előtt megy el, őt is, de a szomszédasszonyát, na, azt egészen rémisztgeti. Csak őt, mást nem igazán. Innen kanyarodva meséli, hogy mennyire megijedt egyszer egy akkora veres kutyától, mint a macskánk, hogy szúrkodta az ernyőjével a kutya fejét, hogy meg ne harapja, de bizony, ha a szomszéd át nem szökik az úton, akkor őt megrágja az a kicsi eb.
Ülök és figyelem. Nagyon későre veszem észre, hogy hosszú percek óta azon fáradozik, hogy megnevettessen. Könnyem folyik mosolyomban…
(2016. május 10.)
Áprilisi torta
Mondom reggel, hogy milyen érdekes, hogy ennyi ismerősünknek van ma a születésnapja.
– Miért, kinek van? – kérdi kíváncsian.
– A Királyfinak...
– Téééényleg?
– Olajas Móninak?
– Aztaaaaa....
– Annamarinak, tudod, Mártának a testvérének...
S mondanám tovább, de felragyog a szeme.
– Tudod mit, csináljunk nekik egy tortát.
– De nem jönnek ide, nem tudják megenni!
– Nem is kell, megesszük mi, csak rájuk gondolunk közben.
– S mit írjunk rá?
Gondolkodik...
– Inkább semmit, mert kimaradhat valaki...
Így esett, hogy április 29-én összerakott egy vadnarancs- és citromolajas, csokoládés, vaníliás, tejszínhabos tortát. Az ismerősei öröméért.
Megsúgom, ritka jó ízű lett.
Szeretetízű.
Most épp eszegeti. Az ünnepeltekre gondol.
Isten éltessen mindannyiatokat!
(2016. április 29.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)
Mesés kacsák
A kapuban vár. Hogy menjek be kicsit, mert ad tojást. Sajnálja, hogy tulipánjai elnyíltak már, s hogy nem tértem be hozzá hamarabb, pedig máskor szoktam, biztosan nem jutott időm. Kérdezget, mesél, a hátamat lapogatja. A portáját csodálom. Belesek a baromfiudvarhoz, nincs itthon az embere, így nem merek bemenni egyedül, pedig riglizi is kifelé a kaput.
– Én úgy félek a kakastól, hogy János bácsi nélkül bé nem megyek oda közébük! – mondom komolyan.
Az idén kacsájuk is van. Régi, kis kádacska a tavuk.
– Jöjjék bé a lányecskával olyan napokon, mikor ess! – mondja, közben a tojásokat mossa. Hiába mondom, hogy nekem otthon könnyebb a csapból folyó vízvel megmosni, mint neki most kint a hideg vizes kondérból, s még a szél is fúj, de nem, nem tudom meggyőzni. Mert ő ilyen sárosan ide nem adja.
Folytatja beszédét… Eső után oly szépek, tiszta fehírek a kacsák, s ha a nap kisüt, úgy, de úgy fürödöznek a kiskádban, ej, be szeretni fogja a lányecskám!
Lefényképezem a kacsákat, a kertre felszegelt régis, de oly tiszta edényeket. Nincs kedvem indulni. Leülök a nyári konyha lépcsőjére. Régi szőttest hozz alám, hogy meg ne fázzak. Készíti elő az ételt, beszélget, hallgatom. Ma ennyi pontosan elég.
Azt mesélni kezdi, hogy Bori kutyánk néha ijesztgeti, ha a kapunk előtt megy el, őt is, de a szomszédasszonyát, na, azt egészen rémisztgeti. Csak őt, mást nem igazán. Innen kanyarodva meséli, hogy mennyire megijedt egyszer egy akkora veres kutyától, mint a macskánk, hogy szúrkodta az ernyőjével a kutya fejét, hogy meg ne harapja, de bizony, ha a szomszéd át nem szökik az úton, akkor őt megrágja az a kicsi eb.
Ülök és figyelem. Nagyon későre veszem észre, hogy hosszú percek óta azon fáradozik, hogy megnevettessen. Könnyem folyik mosolyomban…
(2016. május 10.)
Áprilisi torta
Mondom reggel, hogy milyen érdekes, hogy ennyi ismerősünknek van ma a születésnapja.
– Miért, kinek van? – kérdi kíváncsian.
– A Királyfinak...
– Téééényleg?
– Olajas Móninak?
– Aztaaaaa....
– Annamarinak, tudod, Mártának a testvérének...
S mondanám tovább, de felragyog a szeme.
– Tudod mit, csináljunk nekik egy tortát.
– De nem jönnek ide, nem tudják megenni!
– Nem is kell, megesszük mi, csak rájuk gondolunk közben.
– S mit írjunk rá?
Gondolkodik...
– Inkább semmit, mert kimaradhat valaki...
Így esett, hogy április 29-én összerakott egy vadnarancs- és citromolajas, csokoládés, vaníliás, tejszínhabos tortát. Az ismerősei öröméért.
Megsúgom, ritka jó ízű lett.
Szeretetízű.
Most épp eszegeti. Az ünnepeltekre gondol.
Isten éltessen mindannyiatokat!
(2016. április 29.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 13.
„Hol vannak a magyar nyelv őrei?”
Nagyon népszerű az utóbbi időben a gimnáziumi és líceumi tanulók körében zajló „Örökségünk őrei” című, hasznos és tanulságos vetélkedő, amelynek Erdély szerte immár jól megérdemelt nyertesei is vannak, s mely által ezidáig számos történelmi magyar műemlék került elő a feledés, a mellőzés, az ismeretlenség homályából. Illesse mindezért dicséret mind az irányító szaktanárokat, mind a lelkes diákokat, akik gazdag és változatos módszerekkel, leleményességgel ismertették az általuk felfedezett adathalmazt. Nos, e témakör kapcsán, a dr. Stern Ignácz szerkesztésében 1933 novemberében Gyulafehérváron beindult: Informator címet viselő, kétnyelvű, magyar–román hetilap, 1935. november 23-i és 1936. január 11-i számaiban rokontémájú jegyzetre bukkantam. Azzal a különbséggel, hogy 80 évvel ezelőtt nem a történelmi műemlékek, hanem a magyar nyelv őrei iránt érdeklődött a hetilap az alábbi cím alatt: Ahogy mi a magyar nyelvet beszéljük. Szomorú valóság. Hol vannak a magyar nyelv őrei?
A jegyzet olvastán meggyőződhetünk, hogy immár nyolc évtized távlatából, napjainkban is lépten-nyomon az alábbiakkal gyakorta azonos kifejezésekkel találkozunk a mindennapi élet számtalan területén: az utcán, a buszon, a vonaton, a kávézóban, az iskolában, a parkban, a személygépkocsiban, a gyűlésen, a családban, az esküvőn, a munkahelyen, a keresztelőn, a kocsmában, a piacon, az üzletben, a hivatalban stb. Olvassuk tehát és elmélkedjünk ugyanakkor, miként is lehetne 80 év távlatából az adott helyzeten segíteni s bepótolni valamelyest mindazt, amit ezidáig édes anyanyelvünkből elveszítettünk.
Szabadság (Kolozsvár)
Nagyon népszerű az utóbbi időben a gimnáziumi és líceumi tanulók körében zajló „Örökségünk őrei” című, hasznos és tanulságos vetélkedő, amelynek Erdély szerte immár jól megérdemelt nyertesei is vannak, s mely által ezidáig számos történelmi magyar műemlék került elő a feledés, a mellőzés, az ismeretlenség homályából. Illesse mindezért dicséret mind az irányító szaktanárokat, mind a lelkes diákokat, akik gazdag és változatos módszerekkel, leleményességgel ismertették az általuk felfedezett adathalmazt. Nos, e témakör kapcsán, a dr. Stern Ignácz szerkesztésében 1933 novemberében Gyulafehérváron beindult: Informator címet viselő, kétnyelvű, magyar–román hetilap, 1935. november 23-i és 1936. január 11-i számaiban rokontémájú jegyzetre bukkantam. Azzal a különbséggel, hogy 80 évvel ezelőtt nem a történelmi műemlékek, hanem a magyar nyelv őrei iránt érdeklődött a hetilap az alábbi cím alatt: Ahogy mi a magyar nyelvet beszéljük. Szomorú valóság. Hol vannak a magyar nyelv őrei?
A jegyzet olvastán meggyőződhetünk, hogy immár nyolc évtized távlatából, napjainkban is lépten-nyomon az alábbiakkal gyakorta azonos kifejezésekkel találkozunk a mindennapi élet számtalan területén: az utcán, a buszon, a vonaton, a kávézóban, az iskolában, a parkban, a személygépkocsiban, a gyűlésen, a családban, az esküvőn, a munkahelyen, a keresztelőn, a kocsmában, a piacon, az üzletben, a hivatalban stb. Olvassuk tehát és elmélkedjünk ugyanakkor, miként is lehetne 80 év távlatából az adott helyzeten segíteni s bepótolni valamelyest mindazt, amit ezidáig édes anyanyelvünkből elveszítettünk.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 13.
Rákóczi Szövetség: pályázat Kárpát-medencei középiskolásoknak a nemzeti összetartozás napjára
Idén is utazási pályázatot hirdet Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A jelentkezéseket május 18-ig várják.
A felhívás célja, hogy június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a diákok egy másik, Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak el és minél több kulturális élménnyel gazdagodjanak és kapcsolatokat építsenek ki.
A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, arra bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, ahhoz a Rákóczi Szövetség - a részt vevő diákok számától függően - 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.
Jelezték: tavaly 431 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 500 diákja kapcsolódott be a szövetség diákutaztatási programjaiba.
További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található: www.rakocziszovetseg.org.
Szabadság (Kolozsvár)
Idén is utazási pályázatot hirdet Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A jelentkezéseket május 18-ig várják.
A felhívás célja, hogy június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a diákok egy másik, Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak el és minél több kulturális élménnyel gazdagodjanak és kapcsolatokat építsenek ki.
A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, arra bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, ahhoz a Rákóczi Szövetség - a részt vevő diákok számától függően - 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.
Jelezték: tavaly 431 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 500 diákja kapcsolódott be a szövetség diákutaztatási programjaiba.
További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található: www.rakocziszovetseg.org.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 13.
Láng Gusztávot díjazták a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
Hivatalosan csütörtök délután nyitották meg a Fogoly utcában a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, amely vasárnapig várja az érdeklődőket a vásárra, író-olvasó találkozókra, színházi előadásokra és koncertekre.
Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a megnyitón bejelentette, hogy a Kolozsvár Társaság díját idén Láng Gusztáv irodalomtörténésznek adományozzák, aki pályafutását Kolozsváron kezdte, évtizedekig volt a kincses városban egyetemi tanár. Kántor kiemelte, hogy Láng „könyves ember”, többek között neki is nagy szerepe volt abban, hogy sajtó alá rendezték Dsida Jenő összes versét.
Az eseményen beszédet mondott többek között Horváth Anna alpolgármester, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Markó Béla szenátor, költő is. Mile Lajos kolozsvári főkonzul arról beszélt, hogy a modern kommunikációs eszközök nagyon fontosak, de a technika sebessége megfoszt minket az olvasás élményétől. „A könyvek a barátaink” – fogalmazott Mile.
A rendezvény idei főtémája Tamási Áron közösségi szerepvállalása az író halálának 50. évfordulója apropóján. Szintén kiemelt rendezvénynek szánják a Szilágyi Domokos-megemlékezést a költő halálának és az Öregek könyve megjelenésének negyvenéves évfordulója alkalmából. Az önálló kötetben kiadott hosszúköltemény most először románul is megjelent, a Kriterion Könyvkiadó kétnyelvű könyvben jelentette meg az Öregek könyvét.
Ehhez kapcsolódva fordítói kollokviumot is szerveznek, az írók közül pedig Varró Dániellel, Péterfy Gergellyel, Farkas Wellmann Endrével és Magyari Tivadarral is találkozhatnak az érdeklődők. Az idei könyvhét vasárnap este 8 órától a Hangzó csoda elnevezésű közösségi versmondással ér véget. A verskedvelők ezúttal Szilágyi Domokos néhány költeményét olvashatják fel közösen a Fogoly utcában.
A könyvhétnek egyébként idén nulladik napja is volt a kolozsvári magyar főkonzulátus közreműködésének köszönhetően: Mile Lajos főkonzul vendége Kulin Ferenc József Attila-díjas irodalomtörténész, a Budapesten 1971 és 1983 között megjelent Mozgó Világ utolsó főszerkesztője volt szerda délután. Kulin Ferenc többek között arról beszélt, hogy a magyarországi értelmiséget megosztó népi-urbánus ellentétet a kommunista hatalom szándékosan gerjesztette, azért, hogy elejét vegye az 1956-os szabadságharchoz hasonló összefogásnak, ezen a művileg gerjesztett ellentéten próbált felülemelkedni a Mozgó Világ folyóirat, amíg be nem tiltották.
Elmondta: annak ellenére, hogy a folyóirat folyamatos ideológiai kontroll alatt működött, mégis szinte minden lapszámba került „valami botrányos”. Akkoriban a lap munkatársai nagyon bátornak hitték magukat, de később kiderült, amiatt engedte őket az Aczél György által irányitott kommunista kultúrpolitika dolgozni, mert a 70-es években a kádári Magyarország külföldi hiteleket vett fel, a nyugati hitelezők pedig feltételként szabták meg, hogy a hatalom engedjen teret a sajtószabadságnak.
Mint részletezte, Aczél Györgyék dilemmáit az okozta, hogy megpróbáltak kettős játékot játszani, azaz egyszerre megfelelni Washingtonnak és Moszkvának, előbbinek a Mozgó Világon keresztül szerettek volna imponálni. Ennek persze az lett az eredménye, hogy a szerkesztőség felbátorodott, és egyre radikálisabb hangot kezdtek megütni, tudatosan feszegették a rendszer tűréshatárát. Ennek eredményeként 1983-ban betiltották a Mozgó Világot.
Kulin Ferenc elmondta: az úgynevezett népi és urbánus írók közti kibékíthetetlen ellentét csupán mítosz volt, a Mozgó Világ például alkalmatlan volt arra, hogy ezt a mítoszt fenntartsa, miközben Aczél György megpróbálta szítani az ellenségeskedést. Kifejtette: a Mozgó Világ betiltása a későbbi politikai folyamatokra nézve kedvezőtlen hatással volt, ugyanis 1987-ben, a rendszerváltást megelőző lakiteleki találkozón a népi-urbánus ellentét sokkal erősebb volt, mint valaha azelőtt. A megosztottság mérgező hatása a későbbiekben is éreződik. Kulin szerint az értelmiségi mítoszok harca miatt csúszott félre a magyarországi rendszerváltás, ez eredményezte a klikkesedést, az elitcsoportok közötti gyűlölködést.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Hivatalosan csütörtök délután nyitották meg a Fogoly utcában a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, amely vasárnapig várja az érdeklődőket a vásárra, író-olvasó találkozókra, színházi előadásokra és koncertekre.
Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a megnyitón bejelentette, hogy a Kolozsvár Társaság díját idén Láng Gusztáv irodalomtörténésznek adományozzák, aki pályafutását Kolozsváron kezdte, évtizedekig volt a kincses városban egyetemi tanár. Kántor kiemelte, hogy Láng „könyves ember”, többek között neki is nagy szerepe volt abban, hogy sajtó alá rendezték Dsida Jenő összes versét.
Az eseményen beszédet mondott többek között Horváth Anna alpolgármester, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Markó Béla szenátor, költő is. Mile Lajos kolozsvári főkonzul arról beszélt, hogy a modern kommunikációs eszközök nagyon fontosak, de a technika sebessége megfoszt minket az olvasás élményétől. „A könyvek a barátaink” – fogalmazott Mile.
A rendezvény idei főtémája Tamási Áron közösségi szerepvállalása az író halálának 50. évfordulója apropóján. Szintén kiemelt rendezvénynek szánják a Szilágyi Domokos-megemlékezést a költő halálának és az Öregek könyve megjelenésének negyvenéves évfordulója alkalmából. Az önálló kötetben kiadott hosszúköltemény most először románul is megjelent, a Kriterion Könyvkiadó kétnyelvű könyvben jelentette meg az Öregek könyvét.
Ehhez kapcsolódva fordítói kollokviumot is szerveznek, az írók közül pedig Varró Dániellel, Péterfy Gergellyel, Farkas Wellmann Endrével és Magyari Tivadarral is találkozhatnak az érdeklődők. Az idei könyvhét vasárnap este 8 órától a Hangzó csoda elnevezésű közösségi versmondással ér véget. A verskedvelők ezúttal Szilágyi Domokos néhány költeményét olvashatják fel közösen a Fogoly utcában.
A könyvhétnek egyébként idén nulladik napja is volt a kolozsvári magyar főkonzulátus közreműködésének köszönhetően: Mile Lajos főkonzul vendége Kulin Ferenc József Attila-díjas irodalomtörténész, a Budapesten 1971 és 1983 között megjelent Mozgó Világ utolsó főszerkesztője volt szerda délután. Kulin Ferenc többek között arról beszélt, hogy a magyarországi értelmiséget megosztó népi-urbánus ellentétet a kommunista hatalom szándékosan gerjesztette, azért, hogy elejét vegye az 1956-os szabadságharchoz hasonló összefogásnak, ezen a művileg gerjesztett ellentéten próbált felülemelkedni a Mozgó Világ folyóirat, amíg be nem tiltották.
Elmondta: annak ellenére, hogy a folyóirat folyamatos ideológiai kontroll alatt működött, mégis szinte minden lapszámba került „valami botrányos”. Akkoriban a lap munkatársai nagyon bátornak hitték magukat, de később kiderült, amiatt engedte őket az Aczél György által irányitott kommunista kultúrpolitika dolgozni, mert a 70-es években a kádári Magyarország külföldi hiteleket vett fel, a nyugati hitelezők pedig feltételként szabták meg, hogy a hatalom engedjen teret a sajtószabadságnak.
Mint részletezte, Aczél Györgyék dilemmáit az okozta, hogy megpróbáltak kettős játékot játszani, azaz egyszerre megfelelni Washingtonnak és Moszkvának, előbbinek a Mozgó Világon keresztül szerettek volna imponálni. Ennek persze az lett az eredménye, hogy a szerkesztőség felbátorodott, és egyre radikálisabb hangot kezdtek megütni, tudatosan feszegették a rendszer tűréshatárát. Ennek eredményeként 1983-ban betiltották a Mozgó Világot.
Kulin Ferenc elmondta: az úgynevezett népi és urbánus írók közti kibékíthetetlen ellentét csupán mítosz volt, a Mozgó Világ például alkalmatlan volt arra, hogy ezt a mítoszt fenntartsa, miközben Aczél György megpróbálta szítani az ellenségeskedést. Kifejtette: a Mozgó Világ betiltása a későbbi politikai folyamatokra nézve kedvezőtlen hatással volt, ugyanis 1987-ben, a rendszerváltást megelőző lakiteleki találkozón a népi-urbánus ellentét sokkal erősebb volt, mint valaha azelőtt. A megosztottság mérgező hatása a későbbiekben is éreződik. Kulin szerint az értelmiségi mítoszok harca miatt csúszott félre a magyarországi rendszerváltás, ez eredményezte a klikkesedést, az elitcsoportok közötti gyűlölködést.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. május 13.
Közel 50 millió forintot ítéltek meg az RMPSZ-nek
Összesen mintegy 100 millió forintos támogatást kapnak a külhoni pedagógus szakmai szervezetek – köztük az RMPSZ –, egyesületek a határon túli magyar köznevelés megerősítése érdekében.
Az oktatási államtitkárság által pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a szülőföldön megrendezendő nyári akadémiák támogatására öt szervezet részesült összesen 40 millió forintos támogatásban az oktatási államtitkár döntése alapján.
Ezek a programok a magyar pedagógus szövetségek és a szakmai szervezetek kezdeményezésére a magyar nyelvű továbbképzési rendszer megerősítésére hivatottak. A külhoni nyári akadémiák megrendezésének támogatására kiírt 2016. évi meghívásos pályázat eredménye alapján a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 17,8 millió forintos támogatásban részesült.
A külhoni magyar oktatás szolgáltatásainak, módszertani központjainak, pedagógus egyesületeinek működtetésére 14 szervezet között 60 millió forintot osztottak szét. Ebben a kategóriában is az RMPSZ kapta a legnagyobb tételt, 30 millió forintot.
Krónika (Kolozsvár)
Összesen mintegy 100 millió forintos támogatást kapnak a külhoni pedagógus szakmai szervezetek – köztük az RMPSZ –, egyesületek a határon túli magyar köznevelés megerősítése érdekében.
Az oktatási államtitkárság által pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a szülőföldön megrendezendő nyári akadémiák támogatására öt szervezet részesült összesen 40 millió forintos támogatásban az oktatási államtitkár döntése alapján.
Ezek a programok a magyar pedagógus szövetségek és a szakmai szervezetek kezdeményezésére a magyar nyelvű továbbképzési rendszer megerősítésére hivatottak. A külhoni nyári akadémiák megrendezésének támogatására kiírt 2016. évi meghívásos pályázat eredménye alapján a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 17,8 millió forintos támogatásban részesült.
A külhoni magyar oktatás szolgáltatásainak, módszertani központjainak, pedagógus egyesületeinek működtetésére 14 szervezet között 60 millió forintot osztottak szét. Ebben a kategóriában is az RMPSZ kapta a legnagyobb tételt, 30 millió forintot.
Krónika (Kolozsvár)
2016. május 13.
A magyarság pénze hova tűnik?
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke és nagyváradi polgármesterjelöltje, valamint Moldován Gellért Lajos, a párt nagyváradi szervezetének elnöke tegnap sajtótájékoztatón ismertették az EMNP váradi önkormányzati képviselőjelöltek választási programját. Többek között szó volt a közpénzek elköltésének átláthatóságáról, illetve terítékre került a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesítéséről szóló referendum is, amely a helyhatósági választásokkal egyszerre, június 5-én lesz megtartva.
Zatykó hangsúlyozta, hogy az Átlátszó Erdély elnevezésű független szervezet oknyomozó írásaival próbál rávilágítani a közpénzek elköltésére. „Az RMDSZ 2009 óta kap pénzt az erdélyi magyar lakosság számára a román kormánytól, ám a szervezet mindeddig soha nem számolt el a közösség felé” – fogalmazott Zatykó, hozzátéve, hogy mindig az volt a válasz, hogy a számvevőszék felé elszámoltak, miközben a magyar lakosságnak tartoznak valójában a közpénz elköltésének elszámolásával. A részletek egyébként az erdely.atlatszo.hu honlapon megtalálhatók, ugyanis ez a oknyomozó portál kérvényezte, hogy belenézhessen ezekbe az adatokba, ám erre csak egy napra kaptak engedélyt Bukarestben, ráadásul két köbméternyi irathalmazt tettek eléjük. Az idő szűkössége ellenére így is lényeges dolgok kerültek felszínre: például az, hogy 4,5 millió eurót költött el az RMDSZ (ez 17 millió lejnek felel meg) évente 2009-től. Régóta vita folyik arról, hogy kié ez a pénz. Azé a szervezeté, melyet a kormányhatározat nevesített, vagy pedig az erdélyi magyar közösségé, a Communitas, illetve jelenleg az RMDSZ pedig csak kezeli és elosztja azt?
Ugyanakkor felháborítónak tartják, hogy az önkormányzati választásokkal egyazon időre tették a népszavazást Nagyváradon. Szerintük a cél az, hogy így sokkal többen vegyenek részt a referendumon és ezáltal harmadik nekifutásra érvényes legyen a népszavazás.
S. T. K.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke és nagyváradi polgármesterjelöltje, valamint Moldován Gellért Lajos, a párt nagyváradi szervezetének elnöke tegnap sajtótájékoztatón ismertették az EMNP váradi önkormányzati képviselőjelöltek választási programját. Többek között szó volt a közpénzek elköltésének átláthatóságáról, illetve terítékre került a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesítéséről szóló referendum is, amely a helyhatósági választásokkal egyszerre, június 5-én lesz megtartva.
Zatykó hangsúlyozta, hogy az Átlátszó Erdély elnevezésű független szervezet oknyomozó írásaival próbál rávilágítani a közpénzek elköltésére. „Az RMDSZ 2009 óta kap pénzt az erdélyi magyar lakosság számára a román kormánytól, ám a szervezet mindeddig soha nem számolt el a közösség felé” – fogalmazott Zatykó, hozzátéve, hogy mindig az volt a válasz, hogy a számvevőszék felé elszámoltak, miközben a magyar lakosságnak tartoznak valójában a közpénz elköltésének elszámolásával. A részletek egyébként az erdely.atlatszo.hu honlapon megtalálhatók, ugyanis ez a oknyomozó portál kérvényezte, hogy belenézhessen ezekbe az adatokba, ám erre csak egy napra kaptak engedélyt Bukarestben, ráadásul két köbméternyi irathalmazt tettek eléjük. Az idő szűkössége ellenére így is lényeges dolgok kerültek felszínre: például az, hogy 4,5 millió eurót költött el az RMDSZ (ez 17 millió lejnek felel meg) évente 2009-től. Régóta vita folyik arról, hogy kié ez a pénz. Azé a szervezeté, melyet a kormányhatározat nevesített, vagy pedig az erdélyi magyar közösségé, a Communitas, illetve jelenleg az RMDSZ pedig csak kezeli és elosztja azt?
Ugyanakkor felháborítónak tartják, hogy az önkormányzati választásokkal egyazon időre tették a népszavazást Nagyváradon. Szerintük a cél az, hogy így sokkal többen vegyenek részt a referendumon és ezáltal harmadik nekifutásra érvényes legyen a népszavazás.
S. T. K.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. május 13.
A Katolikus Püspöki Konferencia közleménye
A katolikus oktatás, a családok pasztorációja, illetve az Irgalmasság Évének közös programjai szerepeltek a romániai római katolikus és görög katolikus püspökök megbeszélésének középpontjában, akik 2016. május 9-11. között Ciofliceni-ben (Snagov) találkoztak a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) tavaszi ülésén.
A munkálatok házigazdája a Bukaresti Görög Katolikus Püspökség, helyszíne pedig a Sarutlan Kármeliták Ciofliceni-i (Snagov) kolostora volt. Az ülésszak megnyitóján részt vett Excellenciás Miguel Maury Buendía, Románia apostoli nunciusa.
A fent említett témákon kívül egyeztetés folyt az országos katolikus hittanversenyről, illetve a családpasztoráció országos szintű koordinálásának szükségességéről. A 2016. július 25-31. között Krakkóban tartandó Ifjúsági Világtalálkozó kapcsán a püspökök örömmel értesültek arról, hogy nagyszámú fiatal képviseli országunkat ezen az eseményen. Az ülésen szó volt továbbá az egyházmegyék közös zarándoklatáról, amit az Irgalmasság Évében szerveznek Rómába.
A püspökök elemzés tárgyává tették az adótörvény súlyos hatásait az egyházi tulajdonban lévő ingatlanokra, közös levelet fogalmazva erre vonatkozóan a Vallásügyi Államtitkárnak; a 2016. június 5-én tartandó önkormányzati választásokkal kapcsolatosan közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, melyben a katolikusokat és minden jóakaratú embert arra buzdítanak, hogy vegyenek részt a szavazáson, éljenek az alkotmány biztosította jogaikkal és kötelezettségeikkel: „A keresztények tevékeny és fontos szerepet kell vállaljanak az itt élő népekre jellemző keresztény értékek megőrzésében, terjesztésében, melyek a Szentírás, illetve az Egyház tanításának egyaránt megfelelnek. Mindannyiunk számára, együtt és külön-külön is fontos, hogy politikai szinten ki az, aki képviseli társadalmi értékeinket, törekvéseinket.”
2016. május 10-én, kedden délután a püspököket fogadta Klaus Werner Johannis, Románia köztársasági elnöke. Ugyanazon a napon a főpásztorok szentmisét mutattak be a Nagy Szent Vazul tiszteletére szentelt görög katolikus székesegyházban, majd az apostoli nuncius fogadta őket a nunciatúra székhelyén.
A konferencia statutumának megfelelően a RKPK elnökségét Eminenciás Lucian Mureșan bíboros, a Romániai Görög Katolikus Egyház nagyérseke veszi át, alelnöknek pedig a következő három évre Excellenciás Ioan Robu, bukaresti római katolikus metropolita-érseket választották meg a jelenlévők. Ezen kívül új állandó tanácsot is választottak, melynek tagjai Eminenciás Lucian Mureşan bíboros, görög katolikus nagyérsek, Excellenciás Ioan Robu bukaresti római katolikus metropolita-érsek, Excellenciás Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök és Excellenciás Vasile Bizău máramarosi görög katolikus megyéspüspök.
A munkálatok végén a jelenlévő püspökök meghatározták, hogy a RKPK következő ülése 2016. szeptember 26-28. között Nagyváradon kerül megszervezésre, házigazdája pedig a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség lesz.
A RKPK az ország római katolikus és görög katolikus püspökeit fogja egybe, kifejezve az egyházmegyék szoros kapcsolatát egymással, illetve egységét Szent Péter utódával, Ferenc pápával.
Francisc Ungureanu főtitkár
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A katolikus oktatás, a családok pasztorációja, illetve az Irgalmasság Évének közös programjai szerepeltek a romániai római katolikus és görög katolikus püspökök megbeszélésének középpontjában, akik 2016. május 9-11. között Ciofliceni-ben (Snagov) találkoztak a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) tavaszi ülésén.
A munkálatok házigazdája a Bukaresti Görög Katolikus Püspökség, helyszíne pedig a Sarutlan Kármeliták Ciofliceni-i (Snagov) kolostora volt. Az ülésszak megnyitóján részt vett Excellenciás Miguel Maury Buendía, Románia apostoli nunciusa.
A fent említett témákon kívül egyeztetés folyt az országos katolikus hittanversenyről, illetve a családpasztoráció országos szintű koordinálásának szükségességéről. A 2016. július 25-31. között Krakkóban tartandó Ifjúsági Világtalálkozó kapcsán a püspökök örömmel értesültek arról, hogy nagyszámú fiatal képviseli országunkat ezen az eseményen. Az ülésen szó volt továbbá az egyházmegyék közös zarándoklatáról, amit az Irgalmasság Évében szerveznek Rómába.
A püspökök elemzés tárgyává tették az adótörvény súlyos hatásait az egyházi tulajdonban lévő ingatlanokra, közös levelet fogalmazva erre vonatkozóan a Vallásügyi Államtitkárnak; a 2016. június 5-én tartandó önkormányzati választásokkal kapcsolatosan közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, melyben a katolikusokat és minden jóakaratú embert arra buzdítanak, hogy vegyenek részt a szavazáson, éljenek az alkotmány biztosította jogaikkal és kötelezettségeikkel: „A keresztények tevékeny és fontos szerepet kell vállaljanak az itt élő népekre jellemző keresztény értékek megőrzésében, terjesztésében, melyek a Szentírás, illetve az Egyház tanításának egyaránt megfelelnek. Mindannyiunk számára, együtt és külön-külön is fontos, hogy politikai szinten ki az, aki képviseli társadalmi értékeinket, törekvéseinket.”
2016. május 10-én, kedden délután a püspököket fogadta Klaus Werner Johannis, Románia köztársasági elnöke. Ugyanazon a napon a főpásztorok szentmisét mutattak be a Nagy Szent Vazul tiszteletére szentelt görög katolikus székesegyházban, majd az apostoli nuncius fogadta őket a nunciatúra székhelyén.
A konferencia statutumának megfelelően a RKPK elnökségét Eminenciás Lucian Mureșan bíboros, a Romániai Görög Katolikus Egyház nagyérseke veszi át, alelnöknek pedig a következő három évre Excellenciás Ioan Robu, bukaresti római katolikus metropolita-érseket választották meg a jelenlévők. Ezen kívül új állandó tanácsot is választottak, melynek tagjai Eminenciás Lucian Mureşan bíboros, görög katolikus nagyérsek, Excellenciás Ioan Robu bukaresti római katolikus metropolita-érsek, Excellenciás Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök és Excellenciás Vasile Bizău máramarosi görög katolikus megyéspüspök.
A munkálatok végén a jelenlévő püspökök meghatározták, hogy a RKPK következő ülése 2016. szeptember 26-28. között Nagyváradon kerül megszervezésre, házigazdája pedig a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség lesz.
A RKPK az ország római katolikus és görög katolikus püspökeit fogja egybe, kifejezve az egyházmegyék szoros kapcsolatát egymással, illetve egységét Szent Péter utódával, Ferenc pápával.
Francisc Ungureanu főtitkár
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. május 13.
Segítők ünnepe
Huszonöt éve a rászorulók szolgálatában
Szerdán ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Romániai Máltai Szeretetszolgálat. Az egész országot átölelő szociális szervezet sepsiszentgyörgyi és mikóújfalusi fiókja együtt bonyolított le több szociális tevékenységet.
A szeretetszolgálat ünnepi programja összesen hat helyszínen, több mint hatvan önkéntessel hívta fel a figyelmet a segítségnyújtásra és a rászorulók felkarolásának fontosságára. Sepsiszentgyörgyön, az Őrkői romatelepen 250 adag túróspuliszkát osztottak ki a fiatalok, a mikóújfalusi általános iskolában 150 darab kenyeret vihettek haza a gyerekek Diószegi László pékmester jóvoltából. Az Erzsébet parkban elérhető Elsősegélyes csapat pedig közel száz személynek mért vérnyomást vagy vércukorszintet. Az egész napos tevékenység során a Zathurecky Berta Öregotthonba látogattak el a lelkes önkéntesek, illetve felkerestek olyan egyedülálló személyeket is, akik jelenleg kórházban tartózkodnak.
A napot a máltai székházban zárta az ünneplő szervezet, ahová szentmisével, meleg vacsorával és rövid gyerekműsorral várták a város hajléktalanjait. A teltházas rendezvényen jelen volt Dénes Mihály, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat országos elnöke és Ugron Béla, a Magyarországi Máltai Lovagrend másodtitkára.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Huszonöt éve a rászorulók szolgálatában
Szerdán ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Romániai Máltai Szeretetszolgálat. Az egész országot átölelő szociális szervezet sepsiszentgyörgyi és mikóújfalusi fiókja együtt bonyolított le több szociális tevékenységet.
A szeretetszolgálat ünnepi programja összesen hat helyszínen, több mint hatvan önkéntessel hívta fel a figyelmet a segítségnyújtásra és a rászorulók felkarolásának fontosságára. Sepsiszentgyörgyön, az Őrkői romatelepen 250 adag túróspuliszkát osztottak ki a fiatalok, a mikóújfalusi általános iskolában 150 darab kenyeret vihettek haza a gyerekek Diószegi László pékmester jóvoltából. Az Erzsébet parkban elérhető Elsősegélyes csapat pedig közel száz személynek mért vérnyomást vagy vércukorszintet. Az egész napos tevékenység során a Zathurecky Berta Öregotthonba látogattak el a lelkes önkéntesek, illetve felkerestek olyan egyedülálló személyeket is, akik jelenleg kórházban tartózkodnak.
A napot a máltai székházban zárta az ünneplő szervezet, ahová szentmisével, meleg vacsorával és rövid gyerekműsorral várták a város hajléktalanjait. A teltházas rendezvényen jelen volt Dénes Mihály, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat országos elnöke és Ugron Béla, a Magyarországi Máltai Lovagrend másodtitkára.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. május 13.
Bánát napja
Jó precedens Székelyföld napjának
Július 21-én tartják Bánát napját – döntötte el a szenátus, az ünnep a regionális öntudat erősítését szolgálja. Mindeközben Székelyföld nevét, érvényes bírósági döntés szerint, még a turisztikai marketingben sem lehet használni.
A Bánát Liga már 2012-ben javasolta, hogy a régiónak legyen saját ünnepnapja. Az ügy pikantériája, hogy azért választották július 21-ét, mert 1718-ban ezen a napon kötötték meg a pozsareváci békét, amelynek következtében a Bánság török fennhatóság alól a Habsburg Birodalomhoz került, és gyakorlatilag ekkor kezdődött meg a terület gazdasági fejlődése. Volt is ezért cirkusz, hogy miért nem a Romániához való „hazakerülés” napját ünneplik, de a javaslat, a mi támogatásunkkal is, átment – mondta el megkeresésünkre Klárik László. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szenátora szerint „nagy előrelépés”, hogy a parlament elfogadta, hogy egy történelmi régiónak saját ünnepnapja legyen.
– Tudom, hogy most sokan a fejünkhöz fogják vágni, hogy miért nem jövünk elő egy hasonló kezdeményezéssel. Reálpolitikusként azt mondom: több lenne abban a kár, mint a haszon. A mostani hangulatban, az adott nemzetközi helyzetben, választások előtt semmi esélyünk nem lenne, viszont évekre „elásnánk” a témát, hiszen minden héten nem lehet ugyanazzal a törvényjavaslattal jönni. Addig is kell hagyni és támogatni, hogy más régiók is hasonló kezdeményezéssel éljenek, ami majd precedenst teremthet nekünk is. Én bízom abban, megérjük azt, hogy a román parlament olyan toleranciaszintre jut, hogy megszavazza Székelyföld napját – jelentette ki Klárik László.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Jó precedens Székelyföld napjának
Július 21-én tartják Bánát napját – döntötte el a szenátus, az ünnep a regionális öntudat erősítését szolgálja. Mindeközben Székelyföld nevét, érvényes bírósági döntés szerint, még a turisztikai marketingben sem lehet használni.
A Bánát Liga már 2012-ben javasolta, hogy a régiónak legyen saját ünnepnapja. Az ügy pikantériája, hogy azért választották július 21-ét, mert 1718-ban ezen a napon kötötték meg a pozsareváci békét, amelynek következtében a Bánság török fennhatóság alól a Habsburg Birodalomhoz került, és gyakorlatilag ekkor kezdődött meg a terület gazdasági fejlődése. Volt is ezért cirkusz, hogy miért nem a Romániához való „hazakerülés” napját ünneplik, de a javaslat, a mi támogatásunkkal is, átment – mondta el megkeresésünkre Klárik László. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szenátora szerint „nagy előrelépés”, hogy a parlament elfogadta, hogy egy történelmi régiónak saját ünnepnapja legyen.
– Tudom, hogy most sokan a fejünkhöz fogják vágni, hogy miért nem jövünk elő egy hasonló kezdeményezéssel. Reálpolitikusként azt mondom: több lenne abban a kár, mint a haszon. A mostani hangulatban, az adott nemzetközi helyzetben, választások előtt semmi esélyünk nem lenne, viszont évekre „elásnánk” a témát, hiszen minden héten nem lehet ugyanazzal a törvényjavaslattal jönni. Addig is kell hagyni és támogatni, hogy más régiók is hasonló kezdeményezéssel éljenek, ami majd precedenst teremthet nekünk is. Én bízom abban, megérjük azt, hogy a román parlament olyan toleranciaszintre jut, hogy megszavazza Székelyföld napját – jelentette ki Klárik László.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. május 13.
Bemutatták az erdélyi Civil Információs Centrumokat Kolozsváron
Fontos a határon túli magyar civil szervezetek támogatása, ez a magyarországi Civil Információs Centrumoknak kötelessége is - hangzott el pénteken, Kolozsváron. A CIC mára négy erdélyi megyében is jelen van, miután másfél évvel ezelőtt a magyar kormány eldöntötte, hogy a határon túliak munkáját is segíti.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, kiemelt partnerekként kommunikálnak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és Fidelitas elnökeivel, mert megértették, a Kárpát-medencében egy útvonalon kell menni, hiszen az érdekek közösek. Mostanáig négy Civil Információs Centrumot sikerült elindítaniuk a magyar állam segítségével Háromszéken, Udvarhelyszéken, Szatmárnémetiben és Kolozsváron, ezek a napokban másfél millió forintos támogatást kapnak szervezetenként.
Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette, a centrumok megyei szinten működnek Magyarországon, céljuk az egyes civil szervezetek mindennapjainak könnyítése, de helyi önkormányzatokkal és nemzetiségi önkormányzatokkal való kapcsolattartás is feladatuk. Kötelességük ugyanakkor a határon túli, magyarlakta megyékkel is kapcsolatot tartaniuk, társpályázók pedig több mint 55 millió forintot nyertek el mostanáig.
Hasonló problémák érzékenységre találnak, sokat dolgoztak azon, hogy alulról építkezve felépítették az együttműködést, vázolta fel Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum igazgatója. Sok a hasonlóság, hiszen náluk is sok közösséget, települést kell megszólítaniuk, hangzott el.
Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyvezető alelnöke rámutatott, az ifjúsági főváros éve azt bizonyította, hogy ifjúsági szervezetek a különböző önkormányzati és kormányzati partnerekkel példátlan programokat képesek megszervezni. Zsigmond József, a Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának tagjaként a NEA működéséről beszélt, kiemelve, hogy jó példája ez annak, amikor az állam a civil szervezetekkel kommunikál.
Fancsali János, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke elmondta, korábban Székelyudvarhelyen kialakították a Szabad Európa Kávéházat, amelyet a mai napig használnak, a Civil Információs Centrum ezt a folyamatot képes segíteni. Civil és ifjúsági szervezetek gyakran pályáznak, magyarként pedig lehet a magyar államnál is pályázni, de szükség van az eltérő pályázati rendszerek miatt a Civil Információs Centrumok segítségére, emelte ki Kádár Petra, az Identitás Alapítvány képviselője.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a magyar állam támogatásának fontosságát és a helyiek törekvését, helyismeretét tartotta fontosnak, rámutatva: civilek gyakran hatékonyabban tudnak dolgozni a közösségszervezés és érdekképviselet területén a politikai formációknál.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
Fontos a határon túli magyar civil szervezetek támogatása, ez a magyarországi Civil Információs Centrumoknak kötelessége is - hangzott el pénteken, Kolozsváron. A CIC mára négy erdélyi megyében is jelen van, miután másfél évvel ezelőtt a magyar kormány eldöntötte, hogy a határon túliak munkáját is segíti.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, kiemelt partnerekként kommunikálnak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és Fidelitas elnökeivel, mert megértették, a Kárpát-medencében egy útvonalon kell menni, hiszen az érdekek közösek. Mostanáig négy Civil Információs Centrumot sikerült elindítaniuk a magyar állam segítségével Háromszéken, Udvarhelyszéken, Szatmárnémetiben és Kolozsváron, ezek a napokban másfél millió forintos támogatást kapnak szervezetenként.
Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette, a centrumok megyei szinten működnek Magyarországon, céljuk az egyes civil szervezetek mindennapjainak könnyítése, de helyi önkormányzatokkal és nemzetiségi önkormányzatokkal való kapcsolattartás is feladatuk. Kötelességük ugyanakkor a határon túli, magyarlakta megyékkel is kapcsolatot tartaniuk, társpályázók pedig több mint 55 millió forintot nyertek el mostanáig.
Hasonló problémák érzékenységre találnak, sokat dolgoztak azon, hogy alulról építkezve felépítették az együttműködést, vázolta fel Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum igazgatója. Sok a hasonlóság, hiszen náluk is sok közösséget, települést kell megszólítaniuk, hangzott el.
Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyvezető alelnöke rámutatott, az ifjúsági főváros éve azt bizonyította, hogy ifjúsági szervezetek a különböző önkormányzati és kormányzati partnerekkel példátlan programokat képesek megszervezni. Zsigmond József, a Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának tagjaként a NEA működéséről beszélt, kiemelve, hogy jó példája ez annak, amikor az állam a civil szervezetekkel kommunikál.
Fancsali János, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke elmondta, korábban Székelyudvarhelyen kialakították a Szabad Európa Kávéházat, amelyet a mai napig használnak, a Civil Információs Centrum ezt a folyamatot képes segíteni. Civil és ifjúsági szervezetek gyakran pályáznak, magyarként pedig lehet a magyar államnál is pályázni, de szükség van az eltérő pályázati rendszerek miatt a Civil Információs Centrumok segítségére, emelte ki Kádár Petra, az Identitás Alapítvány képviselője.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a magyar állam támogatásának fontosságát és a helyiek törekvését, helyismeretét tartotta fontosnak, rámutatva: civilek gyakran hatékonyabban tudnak dolgozni a közösségszervezés és érdekképviselet területén a politikai formációknál.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2016. május 13.
Amputáció és elvesztett illúziók – avagy Trianon újratöltve
„Erdély határai megtámadhatatlanokká váltak, ezzel a román delegáció elérte legfőbb célját” (Tatarescu román külügyminiszter)
Hetven éve május elején egy végzetes döntés tartotta lázban a magyar közvéleményt. Párizsban összeült négy nagyhatalom külügyminisztere, hogy döntést hozzon a világháborúban vesztes Magyarország és Románia területi vitájában.
A párizsi Luxemburg-palotában 1946. május 7-én rendezett négyhatalmi konferencián Molotov szovjet külügyminiszter elnökölt, és a nagy kerek asztal körül ott ült Byrnes amerikai, Bevin brit és Bidault francia külügyminiszter. Mellettük tanácsadók gondterhelt arccal, az asztal körül fontoskodó titkárok. A kép azt sugallja, hogy megfontolt döntés születik, pedig erről szó sem volt. A Romániát és Magyarországot egyaránt megszállva tartó Szovjetunió már régen döntött. Maradtak a trianoni határok. A három nyugati hatalom képviselői érdekteleneknek mutatkoztak. Byrnes egy ideig még lebegtette azt a véleményt, hogy esetleg a két állam tárgyalhatna hogy „csökkentsék az idegen uralom alatt élők számát”, de hamar ejtette a javaslatot. Mosta kezeit. Így eldőlt, hogy a trianoni határok maradnak.
Amikor a remény még élt
A hatalmas életerő, amely megmutatkozott a szétlőtt, kirabolt, megalázott országban, 1946 tavaszától reményeket és illúziókat is táplált. Az illúziók közé kell sorolnunk, hogy sokan bíztak abban, a „demokrácia” nevében győztes szövetségesek most nem békediktátumokkal állnak elő – mint 1920-ban –, hanem igazságos rendezéssel. Ennek egyik feltétele lett volna a határok hozzáigazítása a néprajzi viszonyokhoz a Kárpát-medencében. Ám miközben Párizsban a külügyminiszterek kedélyesen kávézgattak, Csehszlovákiában napirenden volt a magyarok „kilikvidálása” (jogfosztása, deportálása, „reszlovakizálása”). Lengyelországot „eltolták” nyugatra, Besszarábiában, Kárpátalján berendezkedett a Szovjetunió, miként a balti államokban is.
A megszállt államokban, beleértve Németország keleti felét, hozzáfogtak a szovjetizáláshoz. De a remény még élt. Különböző forrásokból lehetett tudni brit és amerikai szakértői elképzelésekről, amelyek igazságosabb határokat tartalmaztak a Kárpát-medencében. Mégpedig nemcsak Románia, de Csehszlovákia, Jugoszlávia és Kárpátalja irányába is. Ezek a tervek azonban még 1944 előtt készültek. Később már eltűntek a külügyminisztériumok archívumaiban, hiszen a győztes Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia hallani sem akart területek átadásáról. Maradt tehát a két vesztes: Magyarország és Románia.
Egy ital 45 milliárdért
A döntés idején már háromszázezret meghaladó számú magyar menekült érkezett trianoni területre. Elképesztő körülmények uralkodtak. Megkezdődött a németek kitelepítése. Az országban éhínség fenyegetett. Budapest 30 571 lakóházából 23 százalék alig volt lakható, négy százalék pedig teljesen megsemmisült. Gyakran több család húzódott meg egy helyiségben. Hiány volt fűtőanyagból, élelmiszerből, gyógyszerből, ruhaneműből. Még napirenden voltak a rablások, „vetkőztetések”. Az országnak el kellett tartania az itt állomásozó milliós szovjet hadsereget, a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, emellett jóvátétel gyanánt hatalmas élelmiszer-szállítmányok indultak a Szovjetunióba. A megszállók kezébe került a magyar ipar színe-java, az összes korábbi német és osztrák tulajdon. Még Nyugaton volt a magyar nemzeti vagyon jelentős része, mozdonyok, hajók, üzemek felszerelése, a Nemzeti Bank teljes aranykészlete. Jugoszlávia és Csehszlovákia is követelte a jóvátételt. Fenyegetően közeledett a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása. Újabb tízezrek keltek útra a bizonytalan jövő minden félelmével.
Eközben csúcsot döntött az infláció. Az árak napról napra emelkedtek, a csirkehús kilója tavasszal már 3 millió pengő, egy kiló szalonna 6 millió. Cipőt, ruhát kapni nem lehetett, csak horribilis összegekért. Egy pohár sör, amely a békeidőkben 38 fillér volt, 1945-ben már négyezer pengő, 1946 márciusában 77 ezer, május közepén két és fél millió, júniusban már 45 milliárd! Az emberek idegei végsőkig feszültek, mindenki azt várta: legyen ennek vége! A kommunista propaganda harsogta is: a stabilizációt csak ők tudják megcsinálni.
Ma kit akasztanak?
Közben naponta hozták az újságok, hogy hány háborús bűnöst akasztottak fel, milyen fasiszta bűnök kerültek napvilágra, a kommunista politikai rendőrség hetente leplezett le „fasiszta összeesküvést”, mintegy muníciót adva a Párizsban keményen dolgozó Jan Masaryk csehszlovák és Tatarescu román külügyminiszternek. Magyarország szerintük továbbra is revizionista, fasiszta, Európa „enfant terrible”-je. A tisztviselők rettegtek a B listától. A „demokrácia” fogalmát kisajátító marxista pártok ezzel valójában politikai tisztogatást hajtottak végre a közszférában. Így – családtagokkal – legalább negyedmillióan maradtak egzisztencia nélkül. Nagy Ferenc kormánya elrendelte a Nemzeti Bank alárendelését a kormánynak (vagyis a kommunista vezetésű Gazdasági Főtanácsnak), a devizák és az arany bejelentési kötelezettségét és a kötött gazdálkodást. Elértéktelenedtek a nyugdíjak, hadsereg szinte nem maradt, központi anyag- és árhivatalt hoztak létre, a külkereskedelmet állami irányítás alá vették. Nagy Ferenc miniszterelnök a májusi döntés előtt Moszkvában járt. Sztálin elemében volt. Az 1940–41-es magyar–szovjet „közeledés” kapcsán azt mondta: „A Szovjetunió vezetői a maguk egyszerűségében nem gondoltak arra, hogy a magyarok rokonszenve a Szovjetunió iránt nem őszinte, hanem csak színlelt.” Nagy Ferenc hazaérve azt az illúziót keltette, hogy a szovjet vezetés támogatja Magyarország területi igényeit. Látszólag Révai József és a kommunista párt is csatlakozott. Nagy Ferenc Székesfehérvárott május 5-én azt mondta, hogy „a Szovjetunió kormánya minden kérésünket teljesítette”. Így aztán nemcsak a magyar miniszterelnök döbbent meg május 7-én, de a magyar közvélemény is. Jó pesti szokás szerint éjfélkor már az egész város tudott a döntésről. Kiderült, hogy a szovjet vezetők „a maguk egyszerűségében” csak színleltek.
A kommunisták szerint mindez azért történt, mert Moszkvában nem elégedettek a magyarországi helyzettel. Tovább kell tehát lépni a szovjet rendszer megteremtése felé.
A skizofrén állapotokra jellemző, hogy a közvélemény aznap, amikor értesült a magyarságra nézve tragikus párizsi döntésről, olvashatta Nagy Ferenc hálálkodó táviratát Sztálin József úrnak. Ebben tolmácsolja a magyarság „soha el nem múló háláját azért, hogy a szövetséges hatalmak a felszabadítás sorsdöntő tényével megnyitották a demokratikus, békés fejlődés lehetőségét…” A sajtóhírek szerint kiderült az is, hogy a magyar kormány Budapesten átnyújtott diplomáciai jegyzéke a párizsi tárgyalásokon egyáltalán nem került szóba. Ráadásul a béke-előkészítéssel megbízott profi diplomata (Kertész István) csak 9-én érkezett Párizsba. Erre mondta május 8-án a magyar parlamentben Nagy Vince szabadságpárti képviselő, hogy a magyar álláspontot tartalmazó „jegyzéket” nyilván a Petőfi Sándor utcai postaládába dobta a külügyminiszter. Fokozta az elkeseredést, hogy a rádió – valószínűleg tévesen értelmezve Byrnes álláspontját –, azt közölte, hogy az amerikaiak népszavazást kezdeményeztek a határaink menti területekről, de ezt a másik három hatalom elvetette.
A remények szertefoszlása és a kormány teljesítménye éles bírálatot váltott ki a parlamentben, főként a Magyar Szabadság Párt részéről. Sulyok Dezső 1946 folyamán többször is kifejtette, hogy magyar tömegeket elszakítani egymástól rossz határokkal semmivel sem igazolható eljárás. Sulyok konkrét javaslatot is készített májusban a külügy számára, amelyben nemcsak Kelet-Magyarországon igényelte a magyarlakta területek visszacsatolását, hanem egy korridorral megoldva Erdélyben a Székelyföldet is elérhetőnek tartotta. Javasolta ugyanakkor a felvidéki színmagyar területek Magyarországhoz csatolását is, amivel okafogyottá válhatna a lakosságcsere és az a csehszlovák igény, hogy az összes magyart kitelepítsék.
Sopront vissza Ausztriának
A miniszterelnök a kritikákra azt válaszolta, már az is eredmény, hogy a magyar álláspontot meghallgatták Moszkvában. Aztán Nagy Vincének felrótta, hogy „úri fölénnyel, lekicsinyléssel” szólt a magyar béke-előkészítés színvonaláról, mulasztással vádolva a kormányt. A miniszterelnök aztán egészen veszélyes vizekre evezett. A Nemzetgyűlésre bízta, gondoskodjék arról, hogy „ne legyek kénytelen ezzel a képviselő úrral ebben a teremben ülni.” Rákosi Mátyás, Marosán György és a többi nagy „demokrata” élénken helyeselt. Ők már tudták, hogy hamarosan egyik Nagy sem fog a parlamentben ülni, menekülni kényszerülnek. A sors fintora, hogy Nagy Ferencnek előbb kellett elhagynia az országot, mint Nagy Vincének. De csak egy hónappal. A vitában többször elhangzott a „hazaáruló” kifejezés, a leghangosabban éppen onnan, ahol tényleg nagy számban ültek, a kommunisták padsoraiból.
Nagy Ferenc talán bízott abban, hogy majd a párizsi békekonferencián sikerül eredményt elérni, bár washingtoni, londoni, párizsi útja e téren teljes kudarccal végződött. Sokan ringatták magukat abba a hitbe, hogy nem a végső döntés született meg. De a 22 ezer négyzetkilométeres magyar igény végül egy négyezer négyzetkilométeres sávra csökkent, ami alig nagyobb, mint Tolna megye. Ezen a keskeny sávon található Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagyszalonta. Közben a csehszlovák állam újabb területi igényekkel lépett fel Magyarországgal szemben, a „pozsonyi hídfő” megnövelését követelve. Sőt nyugati szomszédunknál a kommunista párt követelte Sopron és környéke elcsatolását Ausztriához, amelyet a „Horthy-féle fasiszta terror politikai mesterkedései szakítottak el Ausztriától”. Csatlakoztak a szociáldemokraták is. Az osztrák követelés nem valósult meg, paradox módon talán azért, mert ez a terület szovjet megszállás alatt volt, és Sztálin Magyarország szocialista átalakítását biztosabbnak érezte, mint Ausztriáét.
A zöldséges mérlege
A hetven éve május 7-én meghozott döntést a párizsi békekonferencián már nem módosították. Meglepő volt Jebb brit küldött érvelése Románia mellett: „veszélyes megzavarni egy ország gazdasági életét területi amputációkkal, még akkor is, ha azok részben indokoltnak látszanak”. Az amputálás Trianonban történt. Hogy Párizsban, Moszkvában, Londonban, Washingtonban megint a mi kárunkra tévedtek, az bizony a mi diplomáciánk, érdekérvényesítő képességünk, politikai és egyéb önzésünk, szűklátókörűségünk, kishitűségünk következménye is. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a zöldséges mérlege mindig a maga javára téved.
Hetven éve – ne áltassuk magunkat – nemcsak az első félidőt vesztettük el, de egy mérkőzést is. Most már a tét, hogy megőrizzük hitünket, kultúránkat, nyelvünket, s ha muszájból is, jobb teljesítményt nyújtsunk elődeinknél. Ehhez elengedhetetlen, hogy megszabaduljunk a mesterségesen belénk táplált kishitűségtől és újjáépítsük a tudatosan aláásott erkölcsi erőnket.
Szerencsés Károly
A szerző történész, egyetemi docens
Magyar Hírlap
„Erdély határai megtámadhatatlanokká váltak, ezzel a román delegáció elérte legfőbb célját” (Tatarescu román külügyminiszter)
Hetven éve május elején egy végzetes döntés tartotta lázban a magyar közvéleményt. Párizsban összeült négy nagyhatalom külügyminisztere, hogy döntést hozzon a világháborúban vesztes Magyarország és Románia területi vitájában.
A párizsi Luxemburg-palotában 1946. május 7-én rendezett négyhatalmi konferencián Molotov szovjet külügyminiszter elnökölt, és a nagy kerek asztal körül ott ült Byrnes amerikai, Bevin brit és Bidault francia külügyminiszter. Mellettük tanácsadók gondterhelt arccal, az asztal körül fontoskodó titkárok. A kép azt sugallja, hogy megfontolt döntés születik, pedig erről szó sem volt. A Romániát és Magyarországot egyaránt megszállva tartó Szovjetunió már régen döntött. Maradtak a trianoni határok. A három nyugati hatalom képviselői érdekteleneknek mutatkoztak. Byrnes egy ideig még lebegtette azt a véleményt, hogy esetleg a két állam tárgyalhatna hogy „csökkentsék az idegen uralom alatt élők számát”, de hamar ejtette a javaslatot. Mosta kezeit. Így eldőlt, hogy a trianoni határok maradnak.
Amikor a remény még élt
A hatalmas életerő, amely megmutatkozott a szétlőtt, kirabolt, megalázott országban, 1946 tavaszától reményeket és illúziókat is táplált. Az illúziók közé kell sorolnunk, hogy sokan bíztak abban, a „demokrácia” nevében győztes szövetségesek most nem békediktátumokkal állnak elő – mint 1920-ban –, hanem igazságos rendezéssel. Ennek egyik feltétele lett volna a határok hozzáigazítása a néprajzi viszonyokhoz a Kárpát-medencében. Ám miközben Párizsban a külügyminiszterek kedélyesen kávézgattak, Csehszlovákiában napirenden volt a magyarok „kilikvidálása” (jogfosztása, deportálása, „reszlovakizálása”). Lengyelországot „eltolták” nyugatra, Besszarábiában, Kárpátalján berendezkedett a Szovjetunió, miként a balti államokban is.
A megszállt államokban, beleértve Németország keleti felét, hozzáfogtak a szovjetizáláshoz. De a remény még élt. Különböző forrásokból lehetett tudni brit és amerikai szakértői elképzelésekről, amelyek igazságosabb határokat tartalmaztak a Kárpát-medencében. Mégpedig nemcsak Románia, de Csehszlovákia, Jugoszlávia és Kárpátalja irányába is. Ezek a tervek azonban még 1944 előtt készültek. Később már eltűntek a külügyminisztériumok archívumaiban, hiszen a győztes Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia hallani sem akart területek átadásáról. Maradt tehát a két vesztes: Magyarország és Románia.
Egy ital 45 milliárdért
A döntés idején már háromszázezret meghaladó számú magyar menekült érkezett trianoni területre. Elképesztő körülmények uralkodtak. Megkezdődött a németek kitelepítése. Az országban éhínség fenyegetett. Budapest 30 571 lakóházából 23 százalék alig volt lakható, négy százalék pedig teljesen megsemmisült. Gyakran több család húzódott meg egy helyiségben. Hiány volt fűtőanyagból, élelmiszerből, gyógyszerből, ruhaneműből. Még napirenden voltak a rablások, „vetkőztetések”. Az országnak el kellett tartania az itt állomásozó milliós szovjet hadsereget, a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, emellett jóvátétel gyanánt hatalmas élelmiszer-szállítmányok indultak a Szovjetunióba. A megszállók kezébe került a magyar ipar színe-java, az összes korábbi német és osztrák tulajdon. Még Nyugaton volt a magyar nemzeti vagyon jelentős része, mozdonyok, hajók, üzemek felszerelése, a Nemzeti Bank teljes aranykészlete. Jugoszlávia és Csehszlovákia is követelte a jóvátételt. Fenyegetően közeledett a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása. Újabb tízezrek keltek útra a bizonytalan jövő minden félelmével.
Eközben csúcsot döntött az infláció. Az árak napról napra emelkedtek, a csirkehús kilója tavasszal már 3 millió pengő, egy kiló szalonna 6 millió. Cipőt, ruhát kapni nem lehetett, csak horribilis összegekért. Egy pohár sör, amely a békeidőkben 38 fillér volt, 1945-ben már négyezer pengő, 1946 márciusában 77 ezer, május közepén két és fél millió, júniusban már 45 milliárd! Az emberek idegei végsőkig feszültek, mindenki azt várta: legyen ennek vége! A kommunista propaganda harsogta is: a stabilizációt csak ők tudják megcsinálni.
Ma kit akasztanak?
Közben naponta hozták az újságok, hogy hány háborús bűnöst akasztottak fel, milyen fasiszta bűnök kerültek napvilágra, a kommunista politikai rendőrség hetente leplezett le „fasiszta összeesküvést”, mintegy muníciót adva a Párizsban keményen dolgozó Jan Masaryk csehszlovák és Tatarescu román külügyminiszternek. Magyarország szerintük továbbra is revizionista, fasiszta, Európa „enfant terrible”-je. A tisztviselők rettegtek a B listától. A „demokrácia” fogalmát kisajátító marxista pártok ezzel valójában politikai tisztogatást hajtottak végre a közszférában. Így – családtagokkal – legalább negyedmillióan maradtak egzisztencia nélkül. Nagy Ferenc kormánya elrendelte a Nemzeti Bank alárendelését a kormánynak (vagyis a kommunista vezetésű Gazdasági Főtanácsnak), a devizák és az arany bejelentési kötelezettségét és a kötött gazdálkodást. Elértéktelenedtek a nyugdíjak, hadsereg szinte nem maradt, központi anyag- és árhivatalt hoztak létre, a külkereskedelmet állami irányítás alá vették. Nagy Ferenc miniszterelnök a májusi döntés előtt Moszkvában járt. Sztálin elemében volt. Az 1940–41-es magyar–szovjet „közeledés” kapcsán azt mondta: „A Szovjetunió vezetői a maguk egyszerűségében nem gondoltak arra, hogy a magyarok rokonszenve a Szovjetunió iránt nem őszinte, hanem csak színlelt.” Nagy Ferenc hazaérve azt az illúziót keltette, hogy a szovjet vezetés támogatja Magyarország területi igényeit. Látszólag Révai József és a kommunista párt is csatlakozott. Nagy Ferenc Székesfehérvárott május 5-én azt mondta, hogy „a Szovjetunió kormánya minden kérésünket teljesítette”. Így aztán nemcsak a magyar miniszterelnök döbbent meg május 7-én, de a magyar közvélemény is. Jó pesti szokás szerint éjfélkor már az egész város tudott a döntésről. Kiderült, hogy a szovjet vezetők „a maguk egyszerűségében” csak színleltek.
A kommunisták szerint mindez azért történt, mert Moszkvában nem elégedettek a magyarországi helyzettel. Tovább kell tehát lépni a szovjet rendszer megteremtése felé.
A skizofrén állapotokra jellemző, hogy a közvélemény aznap, amikor értesült a magyarságra nézve tragikus párizsi döntésről, olvashatta Nagy Ferenc hálálkodó táviratát Sztálin József úrnak. Ebben tolmácsolja a magyarság „soha el nem múló háláját azért, hogy a szövetséges hatalmak a felszabadítás sorsdöntő tényével megnyitották a demokratikus, békés fejlődés lehetőségét…” A sajtóhírek szerint kiderült az is, hogy a magyar kormány Budapesten átnyújtott diplomáciai jegyzéke a párizsi tárgyalásokon egyáltalán nem került szóba. Ráadásul a béke-előkészítéssel megbízott profi diplomata (Kertész István) csak 9-én érkezett Párizsba. Erre mondta május 8-án a magyar parlamentben Nagy Vince szabadságpárti képviselő, hogy a magyar álláspontot tartalmazó „jegyzéket” nyilván a Petőfi Sándor utcai postaládába dobta a külügyminiszter. Fokozta az elkeseredést, hogy a rádió – valószínűleg tévesen értelmezve Byrnes álláspontját –, azt közölte, hogy az amerikaiak népszavazást kezdeményeztek a határaink menti területekről, de ezt a másik három hatalom elvetette.
A remények szertefoszlása és a kormány teljesítménye éles bírálatot váltott ki a parlamentben, főként a Magyar Szabadság Párt részéről. Sulyok Dezső 1946 folyamán többször is kifejtette, hogy magyar tömegeket elszakítani egymástól rossz határokkal semmivel sem igazolható eljárás. Sulyok konkrét javaslatot is készített májusban a külügy számára, amelyben nemcsak Kelet-Magyarországon igényelte a magyarlakta területek visszacsatolását, hanem egy korridorral megoldva Erdélyben a Székelyföldet is elérhetőnek tartotta. Javasolta ugyanakkor a felvidéki színmagyar területek Magyarországhoz csatolását is, amivel okafogyottá válhatna a lakosságcsere és az a csehszlovák igény, hogy az összes magyart kitelepítsék.
Sopront vissza Ausztriának
A miniszterelnök a kritikákra azt válaszolta, már az is eredmény, hogy a magyar álláspontot meghallgatták Moszkvában. Aztán Nagy Vincének felrótta, hogy „úri fölénnyel, lekicsinyléssel” szólt a magyar béke-előkészítés színvonaláról, mulasztással vádolva a kormányt. A miniszterelnök aztán egészen veszélyes vizekre evezett. A Nemzetgyűlésre bízta, gondoskodjék arról, hogy „ne legyek kénytelen ezzel a képviselő úrral ebben a teremben ülni.” Rákosi Mátyás, Marosán György és a többi nagy „demokrata” élénken helyeselt. Ők már tudták, hogy hamarosan egyik Nagy sem fog a parlamentben ülni, menekülni kényszerülnek. A sors fintora, hogy Nagy Ferencnek előbb kellett elhagynia az országot, mint Nagy Vincének. De csak egy hónappal. A vitában többször elhangzott a „hazaáruló” kifejezés, a leghangosabban éppen onnan, ahol tényleg nagy számban ültek, a kommunisták padsoraiból.
Nagy Ferenc talán bízott abban, hogy majd a párizsi békekonferencián sikerül eredményt elérni, bár washingtoni, londoni, párizsi útja e téren teljes kudarccal végződött. Sokan ringatták magukat abba a hitbe, hogy nem a végső döntés született meg. De a 22 ezer négyzetkilométeres magyar igény végül egy négyezer négyzetkilométeres sávra csökkent, ami alig nagyobb, mint Tolna megye. Ezen a keskeny sávon található Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagyszalonta. Közben a csehszlovák állam újabb területi igényekkel lépett fel Magyarországgal szemben, a „pozsonyi hídfő” megnövelését követelve. Sőt nyugati szomszédunknál a kommunista párt követelte Sopron és környéke elcsatolását Ausztriához, amelyet a „Horthy-féle fasiszta terror politikai mesterkedései szakítottak el Ausztriától”. Csatlakoztak a szociáldemokraták is. Az osztrák követelés nem valósult meg, paradox módon talán azért, mert ez a terület szovjet megszállás alatt volt, és Sztálin Magyarország szocialista átalakítását biztosabbnak érezte, mint Ausztriáét.
A zöldséges mérlege
A hetven éve május 7-én meghozott döntést a párizsi békekonferencián már nem módosították. Meglepő volt Jebb brit küldött érvelése Románia mellett: „veszélyes megzavarni egy ország gazdasági életét területi amputációkkal, még akkor is, ha azok részben indokoltnak látszanak”. Az amputálás Trianonban történt. Hogy Párizsban, Moszkvában, Londonban, Washingtonban megint a mi kárunkra tévedtek, az bizony a mi diplomáciánk, érdekérvényesítő képességünk, politikai és egyéb önzésünk, szűklátókörűségünk, kishitűségünk következménye is. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a zöldséges mérlege mindig a maga javára téved.
Hetven éve – ne áltassuk magunkat – nemcsak az első félidőt vesztettük el, de egy mérkőzést is. Most már a tét, hogy megőrizzük hitünket, kultúránkat, nyelvünket, s ha muszájból is, jobb teljesítményt nyújtsunk elődeinknél. Ehhez elengedhetetlen, hogy megszabaduljunk a mesterségesen belénk táplált kishitűségtől és újjáépítsük a tudatosan aláásott erkölcsi erőnket.
Szerencsés Károly
A szerző történész, egyetemi docens
Magyar Hírlap
2016. május 13.
A csíksomlyói kegyszobor Barátból származó legendájának nyomában
Általánosan ismert a moldvai csángók körében a csíksomlyói Mária-szobornak a Bákó melletti – egykor Lujzikalagorhoz tartozott – Barátból való eredeztetése. Idős emberek még ma is emlékeznek a történetre, amelyet ők maguk is úgy hallottak annak idején. Többek között erről mesélt a 79 éves Csernik Antal, amikor felkerestük lujzikalagori otthonában.
A csíksomlyói Szent Péter egyházközség azért kapta Bálványos-havasát a moldvai vajdától a 17. század elején, hogy ennek fejében a csíksomlyói búcsúra évente érkező moldvai katolikus híveket élelemmel és szállással ellássa. A havasra vonatkozó hagyomány a népi tudatban jelentősen átalakult, a mondai történetekben egészen más „tranzakció” részeként bukkan fel: a csángók úgy tudják, hogy az értékes havast eredetileg a magyarok adták cserébe a Barátból elvitt Mária-szoborért, de később a falu haszonleső vezetői csalárdul „visszaárulták” azt a magyaroknak, amiért el is nyerték égi büntetésüket – olvasható Tánczos Vilmos néprajzkutató Csíksomlyó a népi vallásosságban című, a Nap Kiadónál nemrég megjelent kötetében.
A legenda
Csernik Antallal és feleségével, Máriával Lujzikalagorban beszélgettünk. „Hadd mondjam el a történetet: jöttek a terekek (törökök) s a Barát hegyén volt akkor ez a somlyói Szűzanyamária. Itt magyarok voltak, de nem csak hogy magyarok voltak, hanem magyarok voltunk mük, az egész. Jöttek a terekek, azok hitetlenek voltak, s hogy ne törjék össze a Szűzanyát, két katona elvette, s vitte a hátán. A harangokat egy nagy, mély gödörbe bédobták a terekek. És a Szűzanyamáriát elvitték a katonák. Két katona vitte a hátán, mert könnyű volt, megcserélődtek még, kiváltották egyik a másikát. Amikor odaértek, ahol most van, nem tudták onnét megmozdítani. Próbálta hat katona, nem lehetett onnan elvinni. Tettek egy pár ökröt, nem lehetett onnan megmozdítani, tettek két pár ökröt, nem lehetett onnét megmozdítani, tettek hat pár ökröt, nem lehetett megmozdítani abból a helyből. S akkor elmentek, a királynak megmondották, ne király úr, a somlyói Szűzanyamáriát nem tudjuk onnét megmozdítani. Akkor a király mondotta, hagyjátok el ott, mert ott van a Szűzanyamáriának a helye. Kell építsetek egy templomot reája. Azonnal csináltak egy templomecskát, aztán utoljára csinálták azt a nagy kegytemplomot.”
Salamon Mihály esete
Szorosan hozzátartozik a történethez a település egykori elöljárójának, Salamon Mihálynak is az esete. „Volt egy polgármester itt Kalagorban, Salamon Mihály, úgy hívták. A régi temetőben meg is van a keresztje. Ő kiment a magyarokhoz, hogy fizessék meg a szobrot, mert innét volt kivéve. Odaadták a Bálványos-havasait. Tizenkét esztenatér, akkora helység volt, azt adták neki, megfizették a magyarok a szobrot. S aztán ő visszaárulta a magyaroknak, mert mind magyarok voltak, itt is, ott is. Visszavették a Bálványos-hegyét, elárulta Salamon Mihály nekik, dékára (vékára) mérték a pénzt. Nem tudom, mennyi dékát adtak neki, de úgy volt megegyezve, hogy abból ő kellett építsen három templomot. S ő nem csinálta meg. Ő adott a templomhoz a miénkhez valamennyi pénzt, s vette Bákóban a házakat, fürdőköt, s elköltötte a pénzt, s nem csinálta meg a templomot. Ej, mikor odaért, hogy kellett haljék meg, akkor nagyon baj volt, mert kínozták az ördögök erőst őt. Jöttek az ördögök, s táncoltatták a házban. S amelyikek voltak ott emberek, asszonyok, mondták: Mihály bácsi nu mai (többet ne) táncoljon. De ő csak kellett járja az ördögökkel a táncot. S meghalt, elvették az ördögök a lelkét, mert nem csinált három templomot.”
Ellenbúcsú Barátban?
Tánczos Vilmos rámutat, a helyi néphagyományt természetesen a moldvai katolikus egyház is ismerte. Az 1980-as évek elején létrehozták Barátban a csíksomlyói pünkösdi búcsú mását, kialakítva egy regionális vonzáskörű búcsút. Az „ellenbúcsú” szervezésével meglehet, szándékaik közt szerepelt elvonni a híveket a csíksomlyói pünkösdszombati búcsún való részvételtől. Ugyanakkor Ferencz István csíksomlyói fafaragó mesterrel elkészíttették, „és a templom főoltárára helyezték a csíksomlyói kegyszobor másolatát, amelyhez ma már a csíksomlyóihoz hasonló lépcső vezet fel, és amelyet a Moldvából érkező búcsúsok ugyanúgy különböző tárgyakkal érintenek meg, mint az eredetit. A helyi egyház felemás hozzáállása miatt a moldvai csángó búcsúsok 1990 után is saját egyházi jelvényeik, lobogóik nélkül kénytelenek a csíksomlyói búcsún részt venni. A helyzet valamelyes orvoslására több magyarországi civil szervezet elkészíttette és 1992. május 24-én a csíksomlyói kegytemplomban átadta a moldvai csángómagyarok zászlaját, amely alatt felvonulhatnak a körmenetben. A zászlót, amelynek nyelén kis fémlemezeken 170 olyan moldvai település neve szerepel, ahol csángók laknak, a Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplomban őrzik. A zászlóval a moldvai csángók innen indulnak a pünkösdszombati nagy körmenetre, majd ide is térnek vissza, ahol ún. „csángómisét” végeznek számukra” – írja Tánczos.
Hitben megerősödni
A moldvai csángó búcsújárók régen gyalog tették meg az esetenként három napig is eltartó zarándokutat Csíksomlyóra a Csíki-havasokon keresztül. Csernik Antal édesapja is szervezett ilyen utakat, majd Anti bácsi felesége, Mária is toborozta a búcsújárókat. „Voltunk sokan, olyan is volt, hogy három busszal mentünk. De most nem nagyon mennek. Az öregek elöregedtek, meghaltak, a fiatalok el vannak többnyire menve” – mondta Mária. Férje hozzátette: „Az édesapámék mentek lábon Csíkszeredáig keresztekvel. Ő vezette a csoportot. Három nap volt keresztül az erdőkön, megálltak közben, imádkoztak, ettek. Nekem is van keresztem, én is csináltam keresztet, vittem én is az enyémet. Sokszor jártam oda. Imádkozni megyünk, hitben megerősödünk, Isten megsegít.”
Meg kell gyónni
A lujzikalagoriak is tartják, hogy a bűnös ember nem részesülhet a búcsú kegyeiben és a szentségekben, nem léphet megszentelt helyre. Csernik Antal elmesélte annak az embernek az esetét is, aki mivel korábban nem gyónt meg, nem tudott kimenni a keresztúton. „Amikor ért volna a kereszthez, amelyikkel kezdik az olvasót, nem tudott kimenni. Rúgták vissza, látatlanként, nem érhetett oda. Mondták az emberek, menjél vissza a paphoz s gyónjál meg. Amikor meggyónt, ki tudott menni. Amikor az én édesapám élt, látta, volt egy ember, s amikor a pap adta a szentséget neki a templomban, akkor a szentség kiszökött a pap kezéből s felszökött a jobb vállára az embernek. A pap nem tudta beadni. Akkor mondta a pap, gyónjál meg hétszer, s utána gyere, adjak szentséget. Elment, meggyónt, ahogy mondotta a pap, s utána be tudta adni a szentséget. Ilyen jelek voltak.”
Mi látható a felkelő napban?
A szombati virrasztás után pünkösd vasárnapjának hajnalán vonulnak ki a csángók a Salvator-kápolna mögötti hegyoldalba, hogy ott a felkelő napba nézzenek. A néprajzkutató szerint ez a csíksomlyói búcsú egyik legismertebb és legtöbbet vitatott jelensége. „Ez a népszokás a helyhez és időhöz kötődő ritualizált közösségi látomások sajátos formája. Kétségkívül igen archaikus és egészen ritka népszokásról van szó, amelyet a legarchaikusabb vallásos kultúrával rendelkező etnikai csoportok gyakorolnak. A csángók a felkelő napban a Szentlelket vélik felfedezni, és azt tartják, hogy aki arra érdemes, egyéb szent dolgokat is láthat a napban, de az erre érdemteleneknek csak rémképek mutatkoznak meg.”
Csernikék is minden alkalommal kimennek a hegyoldalba, mert az egy szent hely, mivel ott jöttek le az angyalok létrán, imádkoztak és énekeltek. „Virrasztáskor, amikor jó reggel kimentünk és a napba kellett nézni, a nap mutit (mutat). Láttuk a szentséget, ahogy mutitódott meg. Nagy kereszt volt, sok színből. Három kereszt volt, a két latoré s Krisztus Urunk keresztje középen, az egyenes és nagyobb volt. Láttam, a Szentlelket a kereszt felől. Sokat láttam Krisztust báránykával az ölében. Amikor a nap ment fel. Nem csak én láttam, hanem látták többen is. Amelyik hites volt. Ha nem vagy hites, nem látsz semmit. Más, amelyik nagyon bűnös volt, látta a sátánt, a gonoszt.”
„Ilyen a hit – megyünk”
A kalagoriak mindig „hitesek” voltak. Csernik Antal és családja az idei búcsún is részt szeretne venni. „Ha az Isten megsegít, megyünk. Mit csináljunk? Ilyen a hit, a nagy-magyarországi hit. Szent István Szűzanyamáriára reábízta a népit, az ő karjára, hogy az ő palástjával takarja, őrizze” – hangsúlyozta látogatásunk végén Anti bácsi.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Általánosan ismert a moldvai csángók körében a csíksomlyói Mária-szobornak a Bákó melletti – egykor Lujzikalagorhoz tartozott – Barátból való eredeztetése. Idős emberek még ma is emlékeznek a történetre, amelyet ők maguk is úgy hallottak annak idején. Többek között erről mesélt a 79 éves Csernik Antal, amikor felkerestük lujzikalagori otthonában.
A csíksomlyói Szent Péter egyházközség azért kapta Bálványos-havasát a moldvai vajdától a 17. század elején, hogy ennek fejében a csíksomlyói búcsúra évente érkező moldvai katolikus híveket élelemmel és szállással ellássa. A havasra vonatkozó hagyomány a népi tudatban jelentősen átalakult, a mondai történetekben egészen más „tranzakció” részeként bukkan fel: a csángók úgy tudják, hogy az értékes havast eredetileg a magyarok adták cserébe a Barátból elvitt Mária-szoborért, de később a falu haszonleső vezetői csalárdul „visszaárulták” azt a magyaroknak, amiért el is nyerték égi büntetésüket – olvasható Tánczos Vilmos néprajzkutató Csíksomlyó a népi vallásosságban című, a Nap Kiadónál nemrég megjelent kötetében.
A legenda
Csernik Antallal és feleségével, Máriával Lujzikalagorban beszélgettünk. „Hadd mondjam el a történetet: jöttek a terekek (törökök) s a Barát hegyén volt akkor ez a somlyói Szűzanyamária. Itt magyarok voltak, de nem csak hogy magyarok voltak, hanem magyarok voltunk mük, az egész. Jöttek a terekek, azok hitetlenek voltak, s hogy ne törjék össze a Szűzanyát, két katona elvette, s vitte a hátán. A harangokat egy nagy, mély gödörbe bédobták a terekek. És a Szűzanyamáriát elvitték a katonák. Két katona vitte a hátán, mert könnyű volt, megcserélődtek még, kiváltották egyik a másikát. Amikor odaértek, ahol most van, nem tudták onnét megmozdítani. Próbálta hat katona, nem lehetett onnan elvinni. Tettek egy pár ökröt, nem lehetett onnan megmozdítani, tettek két pár ökröt, nem lehetett onnét megmozdítani, tettek hat pár ökröt, nem lehetett megmozdítani abból a helyből. S akkor elmentek, a királynak megmondották, ne király úr, a somlyói Szűzanyamáriát nem tudjuk onnét megmozdítani. Akkor a király mondotta, hagyjátok el ott, mert ott van a Szűzanyamáriának a helye. Kell építsetek egy templomot reája. Azonnal csináltak egy templomecskát, aztán utoljára csinálták azt a nagy kegytemplomot.”
Salamon Mihály esete
Szorosan hozzátartozik a történethez a település egykori elöljárójának, Salamon Mihálynak is az esete. „Volt egy polgármester itt Kalagorban, Salamon Mihály, úgy hívták. A régi temetőben meg is van a keresztje. Ő kiment a magyarokhoz, hogy fizessék meg a szobrot, mert innét volt kivéve. Odaadták a Bálványos-havasait. Tizenkét esztenatér, akkora helység volt, azt adták neki, megfizették a magyarok a szobrot. S aztán ő visszaárulta a magyaroknak, mert mind magyarok voltak, itt is, ott is. Visszavették a Bálványos-hegyét, elárulta Salamon Mihály nekik, dékára (vékára) mérték a pénzt. Nem tudom, mennyi dékát adtak neki, de úgy volt megegyezve, hogy abból ő kellett építsen három templomot. S ő nem csinálta meg. Ő adott a templomhoz a miénkhez valamennyi pénzt, s vette Bákóban a házakat, fürdőköt, s elköltötte a pénzt, s nem csinálta meg a templomot. Ej, mikor odaért, hogy kellett haljék meg, akkor nagyon baj volt, mert kínozták az ördögök erőst őt. Jöttek az ördögök, s táncoltatták a házban. S amelyikek voltak ott emberek, asszonyok, mondták: Mihály bácsi nu mai (többet ne) táncoljon. De ő csak kellett járja az ördögökkel a táncot. S meghalt, elvették az ördögök a lelkét, mert nem csinált három templomot.”
Ellenbúcsú Barátban?
Tánczos Vilmos rámutat, a helyi néphagyományt természetesen a moldvai katolikus egyház is ismerte. Az 1980-as évek elején létrehozták Barátban a csíksomlyói pünkösdi búcsú mását, kialakítva egy regionális vonzáskörű búcsút. Az „ellenbúcsú” szervezésével meglehet, szándékaik közt szerepelt elvonni a híveket a csíksomlyói pünkösdszombati búcsún való részvételtől. Ugyanakkor Ferencz István csíksomlyói fafaragó mesterrel elkészíttették, „és a templom főoltárára helyezték a csíksomlyói kegyszobor másolatát, amelyhez ma már a csíksomlyóihoz hasonló lépcső vezet fel, és amelyet a Moldvából érkező búcsúsok ugyanúgy különböző tárgyakkal érintenek meg, mint az eredetit. A helyi egyház felemás hozzáállása miatt a moldvai csángó búcsúsok 1990 után is saját egyházi jelvényeik, lobogóik nélkül kénytelenek a csíksomlyói búcsún részt venni. A helyzet valamelyes orvoslására több magyarországi civil szervezet elkészíttette és 1992. május 24-én a csíksomlyói kegytemplomban átadta a moldvai csángómagyarok zászlaját, amely alatt felvonulhatnak a körmenetben. A zászlót, amelynek nyelén kis fémlemezeken 170 olyan moldvai település neve szerepel, ahol csángók laknak, a Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplomban őrzik. A zászlóval a moldvai csángók innen indulnak a pünkösdszombati nagy körmenetre, majd ide is térnek vissza, ahol ún. „csángómisét” végeznek számukra” – írja Tánczos.
Hitben megerősödni
A moldvai csángó búcsújárók régen gyalog tették meg az esetenként három napig is eltartó zarándokutat Csíksomlyóra a Csíki-havasokon keresztül. Csernik Antal édesapja is szervezett ilyen utakat, majd Anti bácsi felesége, Mária is toborozta a búcsújárókat. „Voltunk sokan, olyan is volt, hogy három busszal mentünk. De most nem nagyon mennek. Az öregek elöregedtek, meghaltak, a fiatalok el vannak többnyire menve” – mondta Mária. Férje hozzátette: „Az édesapámék mentek lábon Csíkszeredáig keresztekvel. Ő vezette a csoportot. Három nap volt keresztül az erdőkön, megálltak közben, imádkoztak, ettek. Nekem is van keresztem, én is csináltam keresztet, vittem én is az enyémet. Sokszor jártam oda. Imádkozni megyünk, hitben megerősödünk, Isten megsegít.”
Meg kell gyónni
A lujzikalagoriak is tartják, hogy a bűnös ember nem részesülhet a búcsú kegyeiben és a szentségekben, nem léphet megszentelt helyre. Csernik Antal elmesélte annak az embernek az esetét is, aki mivel korábban nem gyónt meg, nem tudott kimenni a keresztúton. „Amikor ért volna a kereszthez, amelyikkel kezdik az olvasót, nem tudott kimenni. Rúgták vissza, látatlanként, nem érhetett oda. Mondták az emberek, menjél vissza a paphoz s gyónjál meg. Amikor meggyónt, ki tudott menni. Amikor az én édesapám élt, látta, volt egy ember, s amikor a pap adta a szentséget neki a templomban, akkor a szentség kiszökött a pap kezéből s felszökött a jobb vállára az embernek. A pap nem tudta beadni. Akkor mondta a pap, gyónjál meg hétszer, s utána gyere, adjak szentséget. Elment, meggyónt, ahogy mondotta a pap, s utána be tudta adni a szentséget. Ilyen jelek voltak.”
Mi látható a felkelő napban?
A szombati virrasztás után pünkösd vasárnapjának hajnalán vonulnak ki a csángók a Salvator-kápolna mögötti hegyoldalba, hogy ott a felkelő napba nézzenek. A néprajzkutató szerint ez a csíksomlyói búcsú egyik legismertebb és legtöbbet vitatott jelensége. „Ez a népszokás a helyhez és időhöz kötődő ritualizált közösségi látomások sajátos formája. Kétségkívül igen archaikus és egészen ritka népszokásról van szó, amelyet a legarchaikusabb vallásos kultúrával rendelkező etnikai csoportok gyakorolnak. A csángók a felkelő napban a Szentlelket vélik felfedezni, és azt tartják, hogy aki arra érdemes, egyéb szent dolgokat is láthat a napban, de az erre érdemteleneknek csak rémképek mutatkoznak meg.”
Csernikék is minden alkalommal kimennek a hegyoldalba, mert az egy szent hely, mivel ott jöttek le az angyalok létrán, imádkoztak és énekeltek. „Virrasztáskor, amikor jó reggel kimentünk és a napba kellett nézni, a nap mutit (mutat). Láttuk a szentséget, ahogy mutitódott meg. Nagy kereszt volt, sok színből. Három kereszt volt, a két latoré s Krisztus Urunk keresztje középen, az egyenes és nagyobb volt. Láttam, a Szentlelket a kereszt felől. Sokat láttam Krisztust báránykával az ölében. Amikor a nap ment fel. Nem csak én láttam, hanem látták többen is. Amelyik hites volt. Ha nem vagy hites, nem látsz semmit. Más, amelyik nagyon bűnös volt, látta a sátánt, a gonoszt.”
„Ilyen a hit – megyünk”
A kalagoriak mindig „hitesek” voltak. Csernik Antal és családja az idei búcsún is részt szeretne venni. „Ha az Isten megsegít, megyünk. Mit csináljunk? Ilyen a hit, a nagy-magyarországi hit. Szent István Szűzanyamáriára reábízta a népit, az ő karjára, hogy az ő palástjával takarja, őrizze” – hangsúlyozta látogatásunk végén Anti bácsi.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. május 13.
Elballagtak a Szent Anna Speciális Ipari Szakközépiskola végzősei
Ünneplő ruhás, virágcsokrokat szorongató szülők, hozzátartozók, barátok népesítették be péntek reggel a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház nagytermét, ahol az enyhe és közepes szellemi fogyatékkal élőket oktató Szent Anna Speciális Ipari Szakközépiskola ballagási ünnepségét tartották.
Az ünnepségen tizenkilenc végzős diák búcsúzott el az iskolaközösségtől. A tanulók asztalos és készruhakészítő szakosítást szereztek.
Burus Csaba iskolaigazgató ünnepi beszédében rámutatott, hogy a felnőttkor küszöbén ismeretlen, új körülmények várnak a diákokra, ezért fontos, hogy higgyenek önmagukban és olyan életet éljenek, ahol a szívből fakadó igazat, szeretet keresik. „Bízom benne, hogy képesek lesztek erre, és bízom benne, hogy mi itt az iskolában hozzájárultunk a fejlődésetekhez” – mondta Burus. Továbbá megköszönte a szülők, a pedagógus közösség és az osztályfőnökök a lelkiismeretes munkáját, amellyel segítették a diákközösséget.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről Mândru Elena kívánta azt a diákoknak, hogy sok sikerben és számos boldog pillanatban legyen részük a továbbiakban. Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője, Elekes Zoltán is felszólalt az ünnepségen. „Az iskola barátjának érzem magam, mert a végzősök között sok olyan arcot látok, akikre örömmel nézek. Barátaimnak tekintem őket, hiszen sokan ott nevelkedtek a csíkszeredai szociális központunkban” – fogalmazott Elekes. Emellett, kifejezte örömét aziránt, hogy nemrég új otthonba költözhettek az iskola fogyatékkal élő, valamint tanulási nehézségekkel küzdő fiataljai.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
Ünneplő ruhás, virágcsokrokat szorongató szülők, hozzátartozók, barátok népesítették be péntek reggel a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház nagytermét, ahol az enyhe és közepes szellemi fogyatékkal élőket oktató Szent Anna Speciális Ipari Szakközépiskola ballagási ünnepségét tartották.
Az ünnepségen tizenkilenc végzős diák búcsúzott el az iskolaközösségtől. A tanulók asztalos és készruhakészítő szakosítást szereztek.
Burus Csaba iskolaigazgató ünnepi beszédében rámutatott, hogy a felnőttkor küszöbén ismeretlen, új körülmények várnak a diákokra, ezért fontos, hogy higgyenek önmagukban és olyan életet éljenek, ahol a szívből fakadó igazat, szeretet keresik. „Bízom benne, hogy képesek lesztek erre, és bízom benne, hogy mi itt az iskolában hozzájárultunk a fejlődésetekhez” – mondta Burus. Továbbá megköszönte a szülők, a pedagógus közösség és az osztályfőnökök a lelkiismeretes munkáját, amellyel segítették a diákközösséget.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről Mândru Elena kívánta azt a diákoknak, hogy sok sikerben és számos boldog pillanatban legyen részük a továbbiakban. Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője, Elekes Zoltán is felszólalt az ünnepségen. „Az iskola barátjának érzem magam, mert a végzősök között sok olyan arcot látok, akikre örömmel nézek. Barátaimnak tekintem őket, hiszen sokan ott nevelkedtek a csíkszeredai szociális központunkban” – fogalmazott Elekes. Emellett, kifejezte örömét aziránt, hogy nemrég új otthonba költözhettek az iskola fogyatékkal élő, valamint tanulási nehézségekkel küzdő fiataljai.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
2016. május 13.
Civil Információs Centrumok Erdélyben is
Négy erdélyi városban is elkezdik tevékenységüket Civil Információs Centrumok (CIC) – jelentette be pénteken kolozsvári sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Civil Információs Centrum közvetítésével Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Szatmárnémetiben és Kolozsváron alakultak olyan centrumok, amelyek tájékoztatással, a pályázati lehetőségek figyelésével, kapcsolatok létesítésével segítik a térségben működő többi civil szervezetet.
E centrumok feladatai között különös hangsúlyt kap a magyar és a külhoni magyar szervezetek közötti kapcsolatok építése, a közösségépítés és a közfoglalkoztatás eredményességének elősegítése.
Soltész Miklós elmondta: az erdélyi civil információs központok másfél millió forintos támogatást kapnak működésükhöz. Az erdélyi centrumokat az RMDSZ-szel együttműködő Magyar Ifjúsági Értekezlethez (Miért) tartozó ifjúsági szervezetek működtethetik. Az államtitkár azt is elmondta, hogy az erdélyi centrumoknak nyújtott közvetlen támogatáson túl az erdélyi civil szervezetek további forrásokat is elérhetnek, hiszen a minisztérium pályázatain megadták annak a lehetőségét, hogy a magyarországi civil szervezetek határon túli magyar ifjúsági civil szervezetekkel működjenek együtt. Ennek köszönhetően idén 95 határon túli társpályázó 94 millió forint támogatást nyert, melyből több mint 55 millió forintot az erdélyi társszervezettel benyújtott pályázatok nyertek.
Soltész Miklós azt is megjegyezte, hogy a minisztérium más pályázati lehetőségeket is biztosít a határon túli magyaroknak. Kolozsvár vonzáskörzetébe az elmúlt 6 évben 330 millió forint érkezett egyházak számára kiírt pályázatok keretében. Az államtitkár fontosnak tartotta, hogy a román társadalom is megértse: nem ellene szól a támogatás. „Az ideérkező támogatások erősítik a román nemzetet is Románia megmaradását is” – jelentette ki az államtitkár, aki az Európába tömegesen érkező más kultúrájú bevándorlókat említette. Hozzátette, a két ország kultúrájában kereszténységében meglévő közös pontokat kell megtalálni.
MTI
Székelyhon.ro
Négy erdélyi városban is elkezdik tevékenységüket Civil Információs Centrumok (CIC) – jelentette be pénteken kolozsvári sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Civil Információs Centrum közvetítésével Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Szatmárnémetiben és Kolozsváron alakultak olyan centrumok, amelyek tájékoztatással, a pályázati lehetőségek figyelésével, kapcsolatok létesítésével segítik a térségben működő többi civil szervezetet.
E centrumok feladatai között különös hangsúlyt kap a magyar és a külhoni magyar szervezetek közötti kapcsolatok építése, a közösségépítés és a közfoglalkoztatás eredményességének elősegítése.
Soltész Miklós elmondta: az erdélyi civil információs központok másfél millió forintos támogatást kapnak működésükhöz. Az erdélyi centrumokat az RMDSZ-szel együttműködő Magyar Ifjúsági Értekezlethez (Miért) tartozó ifjúsági szervezetek működtethetik. Az államtitkár azt is elmondta, hogy az erdélyi centrumoknak nyújtott közvetlen támogatáson túl az erdélyi civil szervezetek további forrásokat is elérhetnek, hiszen a minisztérium pályázatain megadták annak a lehetőségét, hogy a magyarországi civil szervezetek határon túli magyar ifjúsági civil szervezetekkel működjenek együtt. Ennek köszönhetően idén 95 határon túli társpályázó 94 millió forint támogatást nyert, melyből több mint 55 millió forintot az erdélyi társszervezettel benyújtott pályázatok nyertek.
Soltész Miklós azt is megjegyezte, hogy a minisztérium más pályázati lehetőségeket is biztosít a határon túli magyaroknak. Kolozsvár vonzáskörzetébe az elmúlt 6 évben 330 millió forint érkezett egyházak számára kiírt pályázatok keretében. Az államtitkár fontosnak tartotta, hogy a román társadalom is megértse: nem ellene szól a támogatás. „Az ideérkező támogatások erősítik a román nemzetet is Románia megmaradását is” – jelentette ki az államtitkár, aki az Európába tömegesen érkező más kultúrájú bevándorlókat említette. Hozzátette, a két ország kultúrájában kereszténységében meglévő közös pontokat kell megtalálni.
MTI
Székelyhon.ro
2016. május 13.
Tehetséges háromszéki gyerekek részesültek ösztöndíjban
Háromszék legtehetségesebb 18 gyerekét támogatják az RGT Románia és a Bóbita Egyesület által létrehozott Dr. Bock Industries ösztöndíjjal. A közel 130 beérkezett pályázat közül kétlépcsős pontozás alapján választották ki a nyerteseket.
Személyenként 4200 lejes támogatást ítéltek oda 18 háromszéki, valamilyen területen kimagasló eredményeket elért gyermeknek az idén megalakult Dr. Bock Industries tehetségtámogató ösztöndíj keretén belül. A pályázatra 128 aktacsomag érkezett be, a Bóbita Egyesület hét jelentkezőnél formai hibát észlelt, illetve hiányos volt az összeállított dossziéjuk, őket már első körben kizártuk a versenyből – fogalmazott Orosz Anna, az RGT Románia vállalat PR felelőse. Hozzátette, a versenyben maradt jelentkezőket szakmai zsűri pontozta, amely maximum hetven pontot adhatott a jelentkezőknek.
Az alkalmazottak gyermekei közül a következők nyertek egy évre szóló, havi 350 lejes, Dr. Bock Industries ösztöndíjat: Constandachi Monica Elena, Páll Andrea Hanna és Benedek Botond Sepsiszentgyörgyről, Gyergyai Róbert és Kovács Levente Kézdivásárhelyről, Kelemen Noémi Kézdialmásról, Nichifor Eduard Resicabányáról, Baka Bálint Esztelnekről, míg Jáger Kristóf Barótól. A további jelentkezők között szorosabb volt a verseny – fogalmazott Orosz Anna. Ebben a kategóriában támogatást nyert: Balogh Hanna, Artene Maria Raluca és Török Ákos Sepsiszentgyörgyről, Furus Ábel, Máthé Balázs, Rancz Gyárfás Hanna, Mike Boróka és Biszak Boglárka Kézdivásárhelyről, valamint Bíró Réka Barótról.
A szakmai zsűri figyelembe vette a pályázók mérhető eredményeit, a bemutatott oklevelek és egyéb bizonyítékok alapján rangsorolta és pontozta a jelentkezőket. A nemzetközi oklevelek esetében a pontozásnál beleszámított a verseny rangja is. A csoportosan elért eredmények esetében a pontszám feleződött. A pontok összesítése után személyes beszélgetésre összesen 38 gyermeket hívtak, itt figyelembe vették, hogy minden tehetségterületről jusson tovább valaki.
Mint ismeretes, az RGT Románia vállalat és a Bóbita Egyesület közti együttműködés nem újdonság, az alkalmazottak gyerekeinek programokat, nyári táborokat szerveznek négy éve. Ezeken az eseményeken évente 500 gyermek vesz részt, a most ösztöndíjat elnyerő fiatalokat pedig szeretnék ezen események lebonyolításába is bevonni.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
Háromszék legtehetségesebb 18 gyerekét támogatják az RGT Románia és a Bóbita Egyesület által létrehozott Dr. Bock Industries ösztöndíjjal. A közel 130 beérkezett pályázat közül kétlépcsős pontozás alapján választották ki a nyerteseket.
Személyenként 4200 lejes támogatást ítéltek oda 18 háromszéki, valamilyen területen kimagasló eredményeket elért gyermeknek az idén megalakult Dr. Bock Industries tehetségtámogató ösztöndíj keretén belül. A pályázatra 128 aktacsomag érkezett be, a Bóbita Egyesület hét jelentkezőnél formai hibát észlelt, illetve hiányos volt az összeállított dossziéjuk, őket már első körben kizártuk a versenyből – fogalmazott Orosz Anna, az RGT Románia vállalat PR felelőse. Hozzátette, a versenyben maradt jelentkezőket szakmai zsűri pontozta, amely maximum hetven pontot adhatott a jelentkezőknek.
Az alkalmazottak gyermekei közül a következők nyertek egy évre szóló, havi 350 lejes, Dr. Bock Industries ösztöndíjat: Constandachi Monica Elena, Páll Andrea Hanna és Benedek Botond Sepsiszentgyörgyről, Gyergyai Róbert és Kovács Levente Kézdivásárhelyről, Kelemen Noémi Kézdialmásról, Nichifor Eduard Resicabányáról, Baka Bálint Esztelnekről, míg Jáger Kristóf Barótól. A további jelentkezők között szorosabb volt a verseny – fogalmazott Orosz Anna. Ebben a kategóriában támogatást nyert: Balogh Hanna, Artene Maria Raluca és Török Ákos Sepsiszentgyörgyről, Furus Ábel, Máthé Balázs, Rancz Gyárfás Hanna, Mike Boróka és Biszak Boglárka Kézdivásárhelyről, valamint Bíró Réka Barótról.
A szakmai zsűri figyelembe vette a pályázók mérhető eredményeit, a bemutatott oklevelek és egyéb bizonyítékok alapján rangsorolta és pontozta a jelentkezőket. A nemzetközi oklevelek esetében a pontozásnál beleszámított a verseny rangja is. A csoportosan elért eredmények esetében a pontszám feleződött. A pontok összesítése után személyes beszélgetésre összesen 38 gyermeket hívtak, itt figyelembe vették, hogy minden tehetségterületről jusson tovább valaki.
Mint ismeretes, az RGT Románia vállalat és a Bóbita Egyesület közti együttműködés nem újdonság, az alkalmazottak gyerekeinek programokat, nyári táborokat szerveznek négy éve. Ezeken az eseményeken évente 500 gyermek vesz részt, a most ösztöndíjat elnyerő fiatalokat pedig szeretnék ezen események lebonyolításába is bevonni.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. május 13.
Erdélyben ünnepel a Magyar Országos Erdészeti Egyesület
Alapításának másfél évszázados ünnepli évfordulóját Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület. A 147. vándorgyűlést Erdélyben szervezik, a székelyföldi programok fő helyszíne Kőröspatak és Kálnok lesz.
Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 2016-ban ünnepli alapításának 150-ik évfordulóját. Az egyesületet alapító titkár, majd tiszteletbeli elnök Bedő Albert szülő- és nyughelyén szerveznek programokat az Országos Erdészeti Egyesület Vándorgyűlése keretében. A székelyföldi programok központi helyszíne a Kovászna megyei Sepsikőröspatak és Kálnok lesz, ahol június 23-án ünnepi közgyűlésen tisztelegnek az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt.
A rendezvényen szakmai és kulturális terepi programok is helyet kapnak, főként Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszék környékének erdészeti és kulturális látnivalóit bemutatva. Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára az eseménnyel kapcsolatosan szervezett pénteki sajtótájékoztatón elmondta: „Bedő Albert személyisége nemcsak a múltat és a jövőt kapcsolja össze, hanem a határon túli és az anyaországi szakembereket is, ugyanakkor ezt az összetartozást fejezi majd ki az egyesület jubileumi vándorgyűlése júniusban, Erdélyben.”
„Az erdész szakma egyik legkiemelkedőbb személyisége, az első magyar erdészeti törvény kidolgozója, az egyesületet alapító főtitkár Sepsikőröspatakon született és a kálnoki református temetőben helyezték örök nyugalomra. Ezért is fontos, hogy az egyesület jubileumi ülését itt tartja” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az elnök hangsúlyozta, legfontosabb céljuk, hogy Kőröspatakot és Kálnokot szakmai zarándokhellyé emeljék.
„Bedő Albert kevés időt töltött Sepsikőröspatakon, apja az unitárius egyház lelkésze volt, áttelepedtek Kálnokra, majd 1918. október 20-án itt helyezték örök nyugalomra. Ő térképezte fel Nagy-Magyarország erdős területeit, szakmai anyagokat dolgozott ki. Nevét ma már ismeri a helyi szakma is” – elevenítette fel a mára már mintegy 3500 fős tagságot számláló alapító munkásságát Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere. Hozzátette, a háromszéki és sepsikőröspataki önkormányzat, valamint az országos egyesület közös együttműködésével sírjához közel Bedő Albert emlékházat építenek még ez év végéig. „Dr. Bedő Albert Emlékházért Egyesületet is alapítottunk, mely által szintén támogatni lehet az emlékház építését” – magyarázta Kisgyörgy Sándor.
Mint ismeretes, az OEE az erdélyi és a felvidéki magyar szakemberek bevonásával komoly hangsúlyt fektet a Kárpát-medence erdészeti értékeinek megőrzésére. Az egyesület által minősített erdészeti erdei iskola hálózatába tartozó intézmények évente ötvenezer gyermeket fogadnak a fenntartható gazdálkodást bemutató programokon. Az OEE a társadalom erdőkkel kapcsolatos felelős gondolkodását segíti ismeretterjesztő programjaival, mint például az „Év fája” mozgalom vagy az „Erdők Hete” rendezvénysorozat létrehozásával. A tagok jellemzően magyarországi állami és magánerdészeteknél, az erdészeti és természetvédelmi hatóságoknál, a kutatási, a képzési vagy éppen az erdőpedagógiai területen dolgozó szakemberek, de Erdélyből is több mint 150 erdész vesz részt aktívan az egyesület munkájában.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
Alapításának másfél évszázados ünnepli évfordulóját Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület. A 147. vándorgyűlést Erdélyben szervezik, a székelyföldi programok fő helyszíne Kőröspatak és Kálnok lesz.
Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 2016-ban ünnepli alapításának 150-ik évfordulóját. Az egyesületet alapító titkár, majd tiszteletbeli elnök Bedő Albert szülő- és nyughelyén szerveznek programokat az Országos Erdészeti Egyesület Vándorgyűlése keretében. A székelyföldi programok központi helyszíne a Kovászna megyei Sepsikőröspatak és Kálnok lesz, ahol június 23-án ünnepi közgyűlésen tisztelegnek az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt.
A rendezvényen szakmai és kulturális terepi programok is helyet kapnak, főként Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszék környékének erdészeti és kulturális látnivalóit bemutatva. Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára az eseménnyel kapcsolatosan szervezett pénteki sajtótájékoztatón elmondta: „Bedő Albert személyisége nemcsak a múltat és a jövőt kapcsolja össze, hanem a határon túli és az anyaországi szakembereket is, ugyanakkor ezt az összetartozást fejezi majd ki az egyesület jubileumi vándorgyűlése júniusban, Erdélyben.”
„Az erdész szakma egyik legkiemelkedőbb személyisége, az első magyar erdészeti törvény kidolgozója, az egyesületet alapító főtitkár Sepsikőröspatakon született és a kálnoki református temetőben helyezték örök nyugalomra. Ezért is fontos, hogy az egyesület jubileumi ülését itt tartja” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az elnök hangsúlyozta, legfontosabb céljuk, hogy Kőröspatakot és Kálnokot szakmai zarándokhellyé emeljék.
„Bedő Albert kevés időt töltött Sepsikőröspatakon, apja az unitárius egyház lelkésze volt, áttelepedtek Kálnokra, majd 1918. október 20-án itt helyezték örök nyugalomra. Ő térképezte fel Nagy-Magyarország erdős területeit, szakmai anyagokat dolgozott ki. Nevét ma már ismeri a helyi szakma is” – elevenítette fel a mára már mintegy 3500 fős tagságot számláló alapító munkásságát Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere. Hozzátette, a háromszéki és sepsikőröspataki önkormányzat, valamint az országos egyesület közös együttműködésével sírjához közel Bedő Albert emlékházat építenek még ez év végéig. „Dr. Bedő Albert Emlékházért Egyesületet is alapítottunk, mely által szintén támogatni lehet az emlékház építését” – magyarázta Kisgyörgy Sándor.
Mint ismeretes, az OEE az erdélyi és a felvidéki magyar szakemberek bevonásával komoly hangsúlyt fektet a Kárpát-medence erdészeti értékeinek megőrzésére. Az egyesület által minősített erdészeti erdei iskola hálózatába tartozó intézmények évente ötvenezer gyermeket fogadnak a fenntartható gazdálkodást bemutató programokon. Az OEE a társadalom erdőkkel kapcsolatos felelős gondolkodását segíti ismeretterjesztő programjaival, mint például az „Év fája” mozgalom vagy az „Erdők Hete” rendezvénysorozat létrehozásával. A tagok jellemzően magyarországi állami és magánerdészeteknél, az erdészeti és természetvédelmi hatóságoknál, a kutatási, a képzési vagy éppen az erdőpedagógiai területen dolgozó szakemberek, de Erdélyből is több mint 150 erdész vesz részt aktívan az egyesület munkájában.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. május 13.
Oktatási államtitkárság: 100 millió forintos támogatás a külhoni oktatás támogatására
Összesen mintegy 100 millió forintos támogatást kapnak a külhoni pedagógus szakmai szervezetek, egyesületek a határon túli magyar köznevelés megerősítése érdekében.
Az oktatási államtitkárság pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a szülőföldön megrendezendő nyári akadémiák támogatására öt szervezet részesült összesen 40 millió forintos támogatásban az oktatási államtitkár döntése alapján. Ezek a programok a magyar pedagógus szövetségek és a szakmai szervezetek kezdeményezésére a magyar nyelvű továbbképzési rendszer megerősítésére hivatottak.
A külhoni magyar oktatás szolgáltatásainak, módszertani központjainak, pedagógus egyesületeinek működtetésére 14 szervezet között 60 millió forintot osztottak szét.
A pályázat részletes eredményei a kormany.hu oldalon elérhetők
MTI
Összesen mintegy 100 millió forintos támogatást kapnak a külhoni pedagógus szakmai szervezetek, egyesületek a határon túli magyar köznevelés megerősítése érdekében.
Az oktatási államtitkárság pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a szülőföldön megrendezendő nyári akadémiák támogatására öt szervezet részesült összesen 40 millió forintos támogatásban az oktatási államtitkár döntése alapján. Ezek a programok a magyar pedagógus szövetségek és a szakmai szervezetek kezdeményezésére a magyar nyelvű továbbképzési rendszer megerősítésére hivatottak.
A külhoni magyar oktatás szolgáltatásainak, módszertani központjainak, pedagógus egyesületeinek működtetésére 14 szervezet között 60 millió forintot osztottak szét.
A pályázat részletes eredményei a kormany.hu oldalon elérhetők
MTI
2016. május 13.
A 20. századi határmódosítások szemtanúinak iratait várja a Magyar Nemzeti Levéltár
A trianoni békeszerződés következményeiről, valamint a további 20. századi határmódosítások tapasztalatairól tudósító magániratokat várja gyűjteményébe a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL).
Az intézmény az MTI-hez eljutatott közleménye szerint olyan 20. századi iratokkal, fényképekkel szeretné gyarapítani gyűjteményét, amelyek segítségével megérthető, miként élte meg a magyarság az első világháború, a trianoni békeszerződés, majd az 1938 és 1947 közötti határmódosítások - így Felvidék, Erdély és Partium, Kárpátalja, valamint Délvidék egy részének visszacsatolásának, majd újbóli elvesztésének - eseményeit, következményeit.
Mint a közlemény fogalmaz, a levéltár rendkívül fontosnak tartja olyan magánszemélyek iratainak gyűjtését, akik ugyan nem vállaltak közvetlen szerepet a történelmi események alakításában, de szemtanúi voltak ezeknek és naplóikban, levelezésekben, visszaemlékezésben lejegyezték személyes vagy családi tapasztalataikat, emlékeiket.
A Magyar Nemzeti Levéltár küldetésének része minden, a magyar történelem szempontjából kiemelten fontos, maradandó értékű írásos és képi emlék összegyűjtése, megőrzése és kutathatóvá tétele a 12. századtól kezdve egészen napjainkig - emlékeztet a közlemény.
MTI
A trianoni békeszerződés következményeiről, valamint a további 20. századi határmódosítások tapasztalatairól tudósító magániratokat várja gyűjteményébe a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL).
Az intézmény az MTI-hez eljutatott közleménye szerint olyan 20. századi iratokkal, fényképekkel szeretné gyarapítani gyűjteményét, amelyek segítségével megérthető, miként élte meg a magyarság az első világháború, a trianoni békeszerződés, majd az 1938 és 1947 közötti határmódosítások - így Felvidék, Erdély és Partium, Kárpátalja, valamint Délvidék egy részének visszacsatolásának, majd újbóli elvesztésének - eseményeit, következményeit.
Mint a közlemény fogalmaz, a levéltár rendkívül fontosnak tartja olyan magánszemélyek iratainak gyűjtését, akik ugyan nem vállaltak közvetlen szerepet a történelmi események alakításában, de szemtanúi voltak ezeknek és naplóikban, levelezésekben, visszaemlékezésben lejegyezték személyes vagy családi tapasztalataikat, emlékeiket.
A Magyar Nemzeti Levéltár küldetésének része minden, a magyar történelem szempontjából kiemelten fontos, maradandó értékű írásos és képi emlék összegyűjtése, megőrzése és kutathatóvá tétele a 12. századtól kezdve egészen napjainkig - emlékeztet a közlemény.
MTI
2016. május 13.
Határon túli magyar köznevelés: 50 millió forint az RMPSZ-nek
Összesen mintegy 100 millió forintos támogatást kapnak a külhoni pedagógus szakmai szervezetek – köztük az RMPSZ –, egyesületek a határon túli magyar köznevelés megerősítése érdekében.
Az oktatási államtitkárság által pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a szülőföldön megrendezendő nyári akadémiák támogatására öt szervezet részesült összesen 40 millió forintos támogatásban az oktatási államtitkár döntése alapján.
Ezek a programok a magyar pedagógusszövetségek és a szakmai szervezetek kezdeményezésére a magyar nyelvű továbbképzési rendszer megerősítésére hivatottak.
A külhoni nyári akadémiák megrendezésének támogatására kiírt 2016. évi meghívásos pályázat eredménye alapján a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 17,8 millió forintos támogatásban részesült.
A külhoni magyar oktatás szolgáltatásainak, módszertani központjainak, pedagógus egyesületeinek működtetésére 14 szervezet között 60 millió forintot osztottak szét. Ebben a kategóriában is az RMPSZ kapta a legnagyobb tételt, 30 millió forintot.
MTI
Erdély.ma
Összesen mintegy 100 millió forintos támogatást kapnak a külhoni pedagógus szakmai szervezetek – köztük az RMPSZ –, egyesületek a határon túli magyar köznevelés megerősítése érdekében.
Az oktatási államtitkárság által pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a szülőföldön megrendezendő nyári akadémiák támogatására öt szervezet részesült összesen 40 millió forintos támogatásban az oktatási államtitkár döntése alapján.
Ezek a programok a magyar pedagógusszövetségek és a szakmai szervezetek kezdeményezésére a magyar nyelvű továbbképzési rendszer megerősítésére hivatottak.
A külhoni nyári akadémiák megrendezésének támogatására kiírt 2016. évi meghívásos pályázat eredménye alapján a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 17,8 millió forintos támogatásban részesült.
A külhoni magyar oktatás szolgáltatásainak, módszertani központjainak, pedagógus egyesületeinek működtetésére 14 szervezet között 60 millió forintot osztottak szét. Ebben a kategóriában is az RMPSZ kapta a legnagyobb tételt, 30 millió forintot.
MTI
Erdély.ma
2016. május 13.
Felmentették Nagy András volt szászrégeni polgármestert
Alapfokon felmentették a hivatali visszaélés vádja alól pénteken Nagy Andrást, a Maros megyei Szászrégen volt RMDSZ-es polgármesterét – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
A város elöljárói tisztségét 2004 és 2012 között betöltő, a polgármesteri széket a júniusi helyhatósági választáson is megpályázó politikus, valamint az általa vezetett hivatal hét alkalmazottja ellen 2015 januárjában emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vádhatóság szerint a vádlottak 702 ezer lej kárt okoztak az önkormányzatnak 2006-ban, mert a város közvilágítására kiírt közbeszerzés ügyében nem szabályszerű, és a város számára kedvezőtlen döntést hoztak.
Nagy András a vádemeléskor úgy vélekedett, hogy a korrupcióellenes ügyészség politikai, etnikai indítékkal folytat lejárató hadjáratot ellene. Az alapfokon született felmentő ítéletet úgy kommentálta, hogy hivatalosan is győzött az igazság, és mindez megerősítette benne azt, hogy folytatnia kell a munkát. „ Az elmúlt időszakban megpróbáltak elbátortalanítani, megfélemlíteni és eltántorítani attól a szándékomtól, hogy a közösségért dolgozzak, azonban ez nem sikerült. Ez után sem fog sikerülni” – idézte az RMDSZ hírlevele az idén harmadik mandátumáért induló politikust.
Szászrégen volt polgármestere ellen egyébként korábban három hasonló közbeszerzési ügyben emeltek vádat, a bíróság azonban mindhárom esetben jogerősen felmentő ítéletet hozott. „Már háromszor bebizonyosodott, hogy koholtak voltak ellenem a vádak, s biztos vagyok benne, hogy ezúttal is végleges ítélet is megerősíti ezt”, nyilatkozta a Székelyhon hírportálnak Nagy András – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
Alapfokon felmentették a hivatali visszaélés vádja alól pénteken Nagy Andrást, a Maros megyei Szászrégen volt RMDSZ-es polgármesterét – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
A város elöljárói tisztségét 2004 és 2012 között betöltő, a polgármesteri széket a júniusi helyhatósági választáson is megpályázó politikus, valamint az általa vezetett hivatal hét alkalmazottja ellen 2015 januárjában emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vádhatóság szerint a vádlottak 702 ezer lej kárt okoztak az önkormányzatnak 2006-ban, mert a város közvilágítására kiírt közbeszerzés ügyében nem szabályszerű, és a város számára kedvezőtlen döntést hoztak.
Nagy András a vádemeléskor úgy vélekedett, hogy a korrupcióellenes ügyészség politikai, etnikai indítékkal folytat lejárató hadjáratot ellene. Az alapfokon született felmentő ítéletet úgy kommentálta, hogy hivatalosan is győzött az igazság, és mindez megerősítette benne azt, hogy folytatnia kell a munkát. „ Az elmúlt időszakban megpróbáltak elbátortalanítani, megfélemlíteni és eltántorítani attól a szándékomtól, hogy a közösségért dolgozzak, azonban ez nem sikerült. Ez után sem fog sikerülni” – idézte az RMDSZ hírlevele az idén harmadik mandátumáért induló politikust.
Szászrégen volt polgármestere ellen egyébként korábban három hasonló közbeszerzési ügyben emeltek vádat, a bíróság azonban mindhárom esetben jogerősen felmentő ítéletet hozott. „Már háromszor bebizonyosodott, hogy koholtak voltak ellenem a vádak, s biztos vagyok benne, hogy ezúttal is végleges ítélet is megerősíti ezt”, nyilatkozta a Székelyhon hírportálnak Nagy András – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. május 14.
Csíksomlyó méltósága
A kilencvenkilencedik évében járó Antal atya budapesti zarándokvonattal érkezett Csíksomlyóra. Böjte Csaba ferences szerzetes Gyergyószentmiklóstól kísérte, s azt tapasztalta, a napokban szemműtéten átesett idős pap rendkívüli formában van, a vonaton több beszédet tartott.
Csaba testvér megilletődve, a „zarándokok iránti tiszteletből” azt írta, „csodálom az emberi akaraterőt, mely képes a szeptemberben kilencvenkilenc éves csont-bőr testet ilyen csodálatos erővel mozgatni! Adjon a jó Isten mindannyiunknak Antal atya lendületéből, a jó Istent és drága népünket hősiesen szolgáló lángoló szeretetéből!”
Antal atya egyike a csíksomlyói pünkösdszombati nagybúcsúra induló, több százezer zarándoknak. A magyarság legnagyobb vallásos, ugyanakkor a hit mellett közösséget is erősítő ünnepére az egész világból jönnek, legtöbben a Kárpát-medencéből, Székelyföldről érkeznek, és a Somlyó-nyeregbe idősnek, fiatalnak, betegnek és egészségesnek egyaránt ki kell kapaszkodnia. Ez a minimális zarándoklat megkerülhetetlen, test és lélek próbája. A csíksomlyói ferencesek Légy az irgalmasság arca című felhívásukban hangsúlyozzák, az irgalmasság nyitott, szent kapuja fogadja az érkezőket a csíksomlyói kegyhelyen, miközben a zarándoklat lehetőséget kínál arra, hogy ki-ki saját élettörténete alapján lajstromba vegye azokat a jeleket, eseményeket, „amelyek az irgalmas Atya cselekvésére utalnak”. „A fizikai út, amely elvezet a kegyhelyre, olyan lelki úttá válik, amelyen megtalálod az irgalmas Atyához visszavezető utat, megízleled az elmélyült imádság gyümölcsét, felfedezed életed értelmét.” Az út, az értelem s az irgalmasság kapcsán érdemes visszakanyarodni Márton Áron szavaihoz is, aki egy papszentelés alkalmával így szólt tanítványaihoz: „az Úristen nem azt nézi, hogy mennyit ájtatoskodunk, hanem hogy mennyire vállaljuk az ő törvényeit. Csak olyan mértékben vagyunk keresztények, amilyen mértékben igazságosak, nagylelkűek, irgalmasak, békességes szívűek embertársaink iránt. Ha a szeretet a világban megfogyatkozik, a keresztények felelősek, a keresztények között is azok, akik a szeretet nagy titkának boldog birtokosai. Ezt hirdessétek”... Van tehát egy nap, immár több száz éve, amikor a világ magyarjainak egyszerre adatik meg a belső útkeresés lehetősége. Ám hogy ezt Csíksomlyón ki, miként éli meg, magánügy. Miként az is opció kérdése, valóban hitbéli, tartásbéli megerősödésre fordított e kegyelemteli zarándokút, vagy mindez csak valamiféle világias kinyilatkoztatás. De az a legszebb, hogy erről nem kell vallani, e viszonyulás lelkiismereti kérdés marad. A búcsú, a zarándoklat lehetőség a mélységek feltárására. Ez Csíksomlyó méltósága, mely százezrek tekintetében tükröződik, tükröződhet, s bizony, isteni kegyelem lenne, ha az ott felmutatott magyar erő és egység más napokra is átsugározna.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A kilencvenkilencedik évében járó Antal atya budapesti zarándokvonattal érkezett Csíksomlyóra. Böjte Csaba ferences szerzetes Gyergyószentmiklóstól kísérte, s azt tapasztalta, a napokban szemműtéten átesett idős pap rendkívüli formában van, a vonaton több beszédet tartott.
Csaba testvér megilletődve, a „zarándokok iránti tiszteletből” azt írta, „csodálom az emberi akaraterőt, mely képes a szeptemberben kilencvenkilenc éves csont-bőr testet ilyen csodálatos erővel mozgatni! Adjon a jó Isten mindannyiunknak Antal atya lendületéből, a jó Istent és drága népünket hősiesen szolgáló lángoló szeretetéből!”
Antal atya egyike a csíksomlyói pünkösdszombati nagybúcsúra induló, több százezer zarándoknak. A magyarság legnagyobb vallásos, ugyanakkor a hit mellett közösséget is erősítő ünnepére az egész világból jönnek, legtöbben a Kárpát-medencéből, Székelyföldről érkeznek, és a Somlyó-nyeregbe idősnek, fiatalnak, betegnek és egészségesnek egyaránt ki kell kapaszkodnia. Ez a minimális zarándoklat megkerülhetetlen, test és lélek próbája. A csíksomlyói ferencesek Légy az irgalmasság arca című felhívásukban hangsúlyozzák, az irgalmasság nyitott, szent kapuja fogadja az érkezőket a csíksomlyói kegyhelyen, miközben a zarándoklat lehetőséget kínál arra, hogy ki-ki saját élettörténete alapján lajstromba vegye azokat a jeleket, eseményeket, „amelyek az irgalmas Atya cselekvésére utalnak”. „A fizikai út, amely elvezet a kegyhelyre, olyan lelki úttá válik, amelyen megtalálod az irgalmas Atyához visszavezető utat, megízleled az elmélyült imádság gyümölcsét, felfedezed életed értelmét.” Az út, az értelem s az irgalmasság kapcsán érdemes visszakanyarodni Márton Áron szavaihoz is, aki egy papszentelés alkalmával így szólt tanítványaihoz: „az Úristen nem azt nézi, hogy mennyit ájtatoskodunk, hanem hogy mennyire vállaljuk az ő törvényeit. Csak olyan mértékben vagyunk keresztények, amilyen mértékben igazságosak, nagylelkűek, irgalmasak, békességes szívűek embertársaink iránt. Ha a szeretet a világban megfogyatkozik, a keresztények felelősek, a keresztények között is azok, akik a szeretet nagy titkának boldog birtokosai. Ezt hirdessétek”... Van tehát egy nap, immár több száz éve, amikor a világ magyarjainak egyszerre adatik meg a belső útkeresés lehetősége. Ám hogy ezt Csíksomlyón ki, miként éli meg, magánügy. Miként az is opció kérdése, valóban hitbéli, tartásbéli megerősödésre fordított e kegyelemteli zarándokút, vagy mindez csak valamiféle világias kinyilatkoztatás. De az a legszebb, hogy erről nem kell vallani, e viszonyulás lelkiismereti kérdés marad. A búcsú, a zarándoklat lehetőség a mélységek feltárására. Ez Csíksomlyó méltósága, mely százezrek tekintetében tükröződik, tükröződhet, s bizony, isteni kegyelem lenne, ha az ott felmutatott magyar erő és egység más napokra is átsugározna.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 14.
Aggódhatnak az egyházi besúgók?
Átment a képviselőházon a Securitatéval együttműködő papok átvilágítását könnyítő törvénytervezet. A 2008-ban kiadott 24-es sürgősségi kormányrendelet módosítását kedden hallgatólagosan, a plénum szavazata nélkül fogadták el, mert a jogi bizottság nem készült el időben a jogszabályról szóló jelentéssel. Az új változat értelmében ezentúl nemcsak az egyház, hanem bárki kérheti a papok titkosszolgálati múltjának felderítését.
A módosítás hatályon kívül helyezi a törvény 32-es cikkelyét, így azokkal a papokkal szemben is kezdeményezhető átvilágítás, akik rendelkeznek igazolással arról, hogy nem működtek együtt a Securitatéval. A tervezetről a szenátus mondja ki a döntő szót. (Főtér)
HA A BENZIN INGYEN LENNE, akkor is 2,50 lejt fizetnénk érte Romániában – állítja a Rompetrol társaság egyik volt igazgatója, Dan Roşu. A gázolaj eladási árának 58 százaléka az államé, és a benzin esetében is hasonló az arány. Az Európai Bizottság legújabb jelentése szerint ezer liter gázolaj eladásából a román állam (adók és illetékek formájában) 423,31 eurót kap, és ezzel az EU 28 tagállama közül a 14. helyen áll. Csak néhány példa: Ausztria 409,64, Dánia 423, Spanyolország 367,98, Lengyelország 332,87, Csehország 404,84, Magyarország 359,53 eurót bevételez ezer liter üzemanyag után. Roşu szerint Románia nem csupán saját polgárait terheli túl, hanem az átmenő teherforgalmat is elriasztja, hiszen a szállítóknak jobban megéri a szomszédos országokban tankolni. Ez a helyzet a romániai benzinkutaknak sem jó, mert nagyon kis mozgásterük marad az árak alakítására – magyarázta, és konkrét példával élt: ha az üzemanyagot a jelenlegi öt lej helyett ingyen adnák, a vevőknek akkor is be kellene fizetniük literenként 2,50 lejt az államnak, ami képtelenség. (România liberă)
FÉRFICIPŐK NŐKNEK. Egyre cifrább dolgok derülnek ki a Gabriel Oprea volt belügyminiszter visszaéléseit feltáró vádiratból. Miután kiderült, hogy naponta többször, jogtalanul vett igénybe hivatalos felvezetést, saját használatára vásároltatott luxusgépkocsit és pezsgőfürdőt, az is nyilvánosságra került, hogy a belügyi hírszerzés költségvetéséből 46-os méretű férficipőket és nagy mennyiségű alkoholt vettek nőknek, de ajándékkosarakat, bort, whiskyt, pálinkát, üdítőt, kávét, cukrot, cigarettát, üdvözlőlapokat, papírt és dekorációkat, édességeket, karácsonyfát, műanyag tányérokat és poharakat, szalvétát, szaloncukrot, filctollat, címereket, zászlókat, fényképkereteket, aranyjelvényeket, egy órát, egy kanapét és két fotelt is. Súlyosbító körülmény, hogy a Ponta-kormány lemondása után az osztály költségeiről szóló dokumentumok egy részét megsemmisítették. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Átment a képviselőházon a Securitatéval együttműködő papok átvilágítását könnyítő törvénytervezet. A 2008-ban kiadott 24-es sürgősségi kormányrendelet módosítását kedden hallgatólagosan, a plénum szavazata nélkül fogadták el, mert a jogi bizottság nem készült el időben a jogszabályról szóló jelentéssel. Az új változat értelmében ezentúl nemcsak az egyház, hanem bárki kérheti a papok titkosszolgálati múltjának felderítését.
A módosítás hatályon kívül helyezi a törvény 32-es cikkelyét, így azokkal a papokkal szemben is kezdeményezhető átvilágítás, akik rendelkeznek igazolással arról, hogy nem működtek együtt a Securitatéval. A tervezetről a szenátus mondja ki a döntő szót. (Főtér)
HA A BENZIN INGYEN LENNE, akkor is 2,50 lejt fizetnénk érte Romániában – állítja a Rompetrol társaság egyik volt igazgatója, Dan Roşu. A gázolaj eladási árának 58 százaléka az államé, és a benzin esetében is hasonló az arány. Az Európai Bizottság legújabb jelentése szerint ezer liter gázolaj eladásából a román állam (adók és illetékek formájában) 423,31 eurót kap, és ezzel az EU 28 tagállama közül a 14. helyen áll. Csak néhány példa: Ausztria 409,64, Dánia 423, Spanyolország 367,98, Lengyelország 332,87, Csehország 404,84, Magyarország 359,53 eurót bevételez ezer liter üzemanyag után. Roşu szerint Románia nem csupán saját polgárait terheli túl, hanem az átmenő teherforgalmat is elriasztja, hiszen a szállítóknak jobban megéri a szomszédos országokban tankolni. Ez a helyzet a romániai benzinkutaknak sem jó, mert nagyon kis mozgásterük marad az árak alakítására – magyarázta, és konkrét példával élt: ha az üzemanyagot a jelenlegi öt lej helyett ingyen adnák, a vevőknek akkor is be kellene fizetniük literenként 2,50 lejt az államnak, ami képtelenség. (România liberă)
FÉRFICIPŐK NŐKNEK. Egyre cifrább dolgok derülnek ki a Gabriel Oprea volt belügyminiszter visszaéléseit feltáró vádiratból. Miután kiderült, hogy naponta többször, jogtalanul vett igénybe hivatalos felvezetést, saját használatára vásároltatott luxusgépkocsit és pezsgőfürdőt, az is nyilvánosságra került, hogy a belügyi hírszerzés költségvetéséből 46-os méretű férficipőket és nagy mennyiségű alkoholt vettek nőknek, de ajándékkosarakat, bort, whiskyt, pálinkát, üdítőt, kávét, cukrot, cigarettát, üdvözlőlapokat, papírt és dekorációkat, édességeket, karácsonyfát, műanyag tányérokat és poharakat, szalvétát, szaloncukrot, filctollat, címereket, zászlókat, fényképkereteket, aranyjelvényeket, egy órát, egy kanapét és két fotelt is. Súlyosbító körülmény, hogy a Ponta-kormány lemondása után az osztály költségeiről szóló dokumentumok egy részét megsemmisítették. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 14.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest (9.)
A XIX. század második felétől a főváros kisipara és kereskedelme ugrásszerű fejlődésnek indult két olyan területen, ahol a külföldiek szerepe megkérdőjelezhetetlen. A külföldiek szerepét és súlyát Románia gazdasági fejlődésében a Románia Enciklopédiája is elismeri: „a gazdaság működése majdnem kizárólag idegen, a megváltozott, immár nyugati gazdasági orientáció miatt az országba sereglett külföldiek, az Ausztriából bevándorolt zsidók, németek és magyarok kezébe kerül”.
A kevés tősgyökeres román kisiparost és kereskedőt „elsöpörte az Ausztriából bevándorló mesteremberek, kereskedők és üzletemberek hulláma”. Bukarest város 1898-as és 1899-es statisztikai évkönyvei szerint a 101 793 aktív személyből megközelítőleg 20 ezer volt mesterember: 3830 szabó (533 osztrák–magyar), 3206 csizmadia és cipész (837 osztrák–magyar), 2681 kovács (876 osztrák–magyar), 2567 asztalos (183 osztrák–magyar), 1537 kőműves (203 osztrák–magyar), 1170 mázoló-szobafestő (263 osztrák–magyar), 978 pék és pereces (60 osztrák–magyar), 970 kocsis (302 osztrák–magyar), 952 bádogos (75 osztrák–magyar) stb.
Etnikai szempontból nagyon vegyes volt a főváros, és ez tükröződött a kiskereskedők világában is: a szerbek árulták a zöldségeket, a cigányok hordták a vizet, a törökök édességet és bozát (kölesből erjesztett, csekély alkoholtartalmú, savanykás ital) árusítottak, a görögök perecet, kiflit és sült magokat, az albánok pedig a joghurtokat hozták stb. A kocsmák és csárdák sokasága (szám szerint 1522), a 247 kávézó és 119 vendéglő életet és sajátos varázst adott a városnak. Sok kávézónak volt külföldi – német, osztrák vagy görög – tulajdonosa. A vendégek órákig is elüldögéltek az asztalok mellett, virslit ettek, sört ittak, fagyiztak, újságot olvastak és zenét hallgattak. A higiénia és a tisztaság továbbra is gyenge pontja maradt a Dâmboviţa menti kereskedelemnek. Bukarest hírhedt volt koszosságáról, a városban „patriarchális módon továbbéltek a régi konyhai szokások, nyüzsögtek a legyek és patkányok, a mindig mosatlan grillek, a födetlen és legyeknek kitett kolbászfélékkel, sajtokkal, halárukkal stb.” – írja Constantin Bacalbasa. 1904-ben Haralambie Boteanu orvos, liberális polgármester Vintilă Dobrescu politikai támogatásával igyekezett egy kis rendet teremteni, szigorú egészségügyi ellenőrzéseket tartott a kocsmákban, bodegákban és csárdákban. Ez azonban csak a tulajdonosok felháborodását vonta maga után, akik azzal fenyegetőztek, hogy nem szavaznak többet a liberális pártra. Ezután a dolgok visszatértek a „rendes” kerékvágásba, főleg a külvárosokban, ahová még 1933-ban „sem érkeztek meg Dobrescu polgármester előírásai”. A mészáros, senkitől sem zavartatva, az út menti akácra akasztotta föl a húst, a csárda mellett meg hemzsegtek a koldusok, prostituáltak és a kábítószerezők.
A bukaresti magyar mesterek előtérben voltak, és ez arra késztette Veress Sándort, hogy könyvében azt állítsa, a mesterek túlnyomó többsége magyar volt: a gépészek, kovácsok, kocsigyártók, lakatosok, de még az asztalosok, cipészek, szabók, szobafestők, ácsok, kőművesek, fogatosok is. Volt köztük órás, ékszerész, optikus és litográfus, és a puskaművesek nagy része is magyar volt. Ez utóbbiak egyike, Múzsa György egyenesen egy fegyvergyárat vezetett; nagy presztízsnek örvendhetett, hisz maga Koós lelkipásztor volt egyik gyermeke keresztapja. A magyar mestereket az Ókirályság városaiban mindenfelé megtalálhattuk; általában román inasaik voltak, akik így elsajátíthattak egy keresett mesterséget.
A magyarok Románia fejlődésében játszott szerepére utalva, Veress visszataszítónak találta, hogy a bukaresti lapok egy része állandóan támadta az idegeneket, elsősorban a magyarokat, barbároknak nevezve őket. Úgy vélte, valóságos szerencsétlenség lenne, ha az összes külföldi távozna, katasztrofális gazdasági pangáshoz vezetne. Voltak gyárakban dolgozó magyarok meg napszámosok is. A századvégi statisztika 1436 osztrák–magyar napszámost jegyzett.
A kis fényképész-, szabó-, csizmadia-, asztalos-, kárpitos-, kovács-, órás- vagy ékszerészműhelyek elég jól jövedelmeztek, sokuknak sikerült felkapaszkodni a kispolgárság osztályába. Még a cselédtartást is megengedhették maguknak – a magyar lányokat, becsületességük és tisztaságuk miatt előnyben részesítették, de az erdélyi román lányok sem voltak ritkák a cselédek között. Az egyik legjövedelmezőbb mesterség továbbra is a kocsigyártás maradt. A magyar kocsigyártók száma annyira megnőtt, hogy 1891. június 16-án megalapították Bukarest és az egész Kárpátokon kívüli román térség első magyar szakmai egyesületét (Bukaresti Magyar Kocsigyártó Társaság). Az alapító elnök Sántha András volt, egy meggazdagodott kovácsmester, háztulajdonos, aki kilenc évig maradt az egylet élén. Habár a Magyar Társaság épületében tartott alapító gyűlésen ,,majdnem az összes kocsigyártó iparosok megjelentek”, a számot nem pontosítja a forrás. Kövér Gyula kocsigyártó – Ştefănescu Magdának, A Hét laptervezőjének édesapja – a XIX. század vége felé született, és a Rostás Zoltán által 1986-ban meginterjúvolt emlékezők egyike volt. Akárcsak Veress, ő is úgy tartotta, hogy a kézművesek többsége magyar volt. A statisztikák csak részben igazolják őket.
Székelyföldi származású apja Bukarestben tanulta ki a szakmát. 1900 körül banki kölcsönt vett fel és házat vásárolt a mai Titulescu utcában, ahol négy műhelyt rendezett be: egy kovács-, egy bognár-, egy festő- és egy kárpitosműhelyt. Több inast és segédet alkalmazott, románokat, magyarokat, németeket, akik mind a mester házában laktak – a segédek az emeleten, az inasok pedig a bognárműhely fölötti hálóban. Jó koszton tartották őket, hogy legyen erejük a munkához. A család négy-öt disznót is levágott egy évben, és az Obor piacról vásárolták a krumplit és a káposztát. A tejet és a kenyeret házhoz hozták a görögök. A gyermek Kövér gyalog járt a Sf. Ştefan utcai, a Carol I. sugárút és a Moşilor út kereszteződésétől nem messze álló magyar református iskolába. Néha be-betért a Cantacuzino utcai katolikus magyar iskolába is, ahol tízórait is adtak neki: „volt egy hatalmas asztal, amire a tízórait tányéron hordták (az apácák), annyira szerettek minket” – emlékezett vissza nem kis nosztalgiával Kövér. Az öreg kocsigyártó elmondása szerint a család összes, több évtizeden át megőrzött fényképét a református templomnak adományozták. Néhány rokona, például Kövér György sebész, még most is Bukarestben él, fia ugyancsak orvos, menye, Orsolya pedig műépítész. A román államnak nagy szüksége volt az idegen mesterekre, és törvény szerint ezeknek jogukban állt hazavinni összegyűjtött vagyonukat. Kövér gyermekkorában egy kovácsmester, aki a Ştefan cel Mare úton lakott, bár kevesebbet kért a szekereiért, mégis jókora vagyont gyűjtött össze; mivel gyermekei nem voltak, eladott mindent és visszatért Sepsiszentgyörgyre.
Amikor Románia belépett a háborúba, a kocsisok lovait elrekvirálták; egyiküktől 24 lovat hajtottak el. A kocsisok nemcsak az ügyfelekért versengtek, de abban is, kinek a fogata a legtisztább, kinek a ruhája a legszebb, kinek a lószerszáma a legmutatósabb. A város támogatta ezt, három kategóriába sorolva őket. Volt, akinek állandó ügyfelei voltak azok, akik bolondultak a kocsikázásért a Herăstrău-tónál vagy a főúton. A főúton nagy volt a forgalom, és az útra kipakolt asztalok mindig megteltek a térzenét hallgató vendégekkel. Magát I. Károly királyt is lehetett látni itt napi sétája során, a királyi palotától a Kiseleff úti nyári lakosztályáig. Az omnibusz megjelenésével nem tűnt el azonnal a kocsismesterség, hisz még sok éven keresztül ló húzta ezeket, a Vasile Lascăr utcában, a Moşilor út közelében egy lóváltó helyet is létesítettek.
Amint az 1893-as, a szakmai oktatást szabályozó törvény előírásai is bizonyítják, különleges elbánásban részesültek azok a tanultabb magyar mesterek, akik a román szakiskolákhoz szerződtek; a törvényt 1901-ben módosították és 1902-ben megjelent a Bukaresti Magyar Újságban, ami bizonyítja a törvény magyar érdekeltségét. Egy ilyen, román iskolánál alkalmazott mester volt Sántha András kovácsmester. A külföldi mesterek azonban nem rendelkezhettek szakmai fokozatokkal. A külföldiek gyermekei járhattak román szakiskolákba, azonban a tanulók számának legfentebb egyötödét tehették ki, és tandíjat kellett fizetniük. A külföldi tanügyikáder-infúzióval és a gyárakban dolgozó külföldi szakképzett munkásokkal, köztük számos magyarral, a román ipar hamarosan felvirágzott. (...) A századfordulós bukaresti és az erdélyi román sajtóban, de a parlamenti viták során is egyre gyakrabban merült fel a külföldi állampolgárként itt élő magyarok lojalitásának kérdése. Voltak hangok, amelyek a magyarok kitoloncolását követelték még Apponyi tanügyi törvénye előtt, például az Epoca lap újságírói azt várták a román kormánytól, hogy űzzön ki minden magyart Romániából, hogy „meg se álljanak Amerikáig”. Az aradi Tribuna is gyakran támadta őket, többek között kétségbe vonta a román Ókirályságbeli magyarok jogát a felekezeti iskolákhoz és ahhoz, hogy Magyarországról hívjanak tanítókat. A bukaresti magyar sajtó, bár jelezte a támadásokat, általában nem bocsátkozott vitába.
A leghevesebb támadások Grădişteanu szenátor részéről érkeztek. Mint a Kulturális Liga jelentős tagja, egy időben elnöke, ő volt, aki egy konstancai vendéglőben sértegette az osztrák–magyar konzult, mivel az magyarul szólt a pincérhez. A vádjára, miszerint a magyar iskolákban románellenes agitáció folyna, Poliányi Zoltántól az alábbi választ kapta: ,,A bukaresti magyar iskolák nem zugiskolák, mert hiszen ezeket a román kultuszkormány engedélyezte, bizonyos kikötések mellett. A kormánynak módjában áll a magyar iskolák tevékenységét a legszigorúbban ellenőrizni s ügyelni afelett, hogy az iskolák működéséhez kötött feltételeket betartották-e... A bukaresti magyar igazgatóságok nem csak azokat a rendeleteket tartják be a legszigorúbb pontossággal, amelyeket a kultuszminiszter iskoláinkra vonatkozólag kiadott, sőt, minden törekvésünk odairányul, hogy a leglojálisabb módon juttassák kifejezésre azokat a sympathiákat, amelyeket a növendékeknek a kenyéradó állam iránt érezniök kell. ”
Tulajdonképpen a magyar bevándorlók mindig is elfogadták a román nyelv tanulásának szükségességét. ,,Szükség tudni annak az országnak nyelvét, ahol élünk, és tisztelni szokásait, törvényeit, ahol a kenyérre valót keresik honfitársaink”, olvashatjuk a Bukaresti Magyar Újság 1904. évi 28. számában. Hasonló kijelentések elég gyakran jelentek meg a bukaresti magyar lapokban.
János András fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A XIX. század második felétől a főváros kisipara és kereskedelme ugrásszerű fejlődésnek indult két olyan területen, ahol a külföldiek szerepe megkérdőjelezhetetlen. A külföldiek szerepét és súlyát Románia gazdasági fejlődésében a Románia Enciklopédiája is elismeri: „a gazdaság működése majdnem kizárólag idegen, a megváltozott, immár nyugati gazdasági orientáció miatt az országba sereglett külföldiek, az Ausztriából bevándorolt zsidók, németek és magyarok kezébe kerül”.
A kevés tősgyökeres román kisiparost és kereskedőt „elsöpörte az Ausztriából bevándorló mesteremberek, kereskedők és üzletemberek hulláma”. Bukarest város 1898-as és 1899-es statisztikai évkönyvei szerint a 101 793 aktív személyből megközelítőleg 20 ezer volt mesterember: 3830 szabó (533 osztrák–magyar), 3206 csizmadia és cipész (837 osztrák–magyar), 2681 kovács (876 osztrák–magyar), 2567 asztalos (183 osztrák–magyar), 1537 kőműves (203 osztrák–magyar), 1170 mázoló-szobafestő (263 osztrák–magyar), 978 pék és pereces (60 osztrák–magyar), 970 kocsis (302 osztrák–magyar), 952 bádogos (75 osztrák–magyar) stb.
Etnikai szempontból nagyon vegyes volt a főváros, és ez tükröződött a kiskereskedők világában is: a szerbek árulták a zöldségeket, a cigányok hordták a vizet, a törökök édességet és bozát (kölesből erjesztett, csekély alkoholtartalmú, savanykás ital) árusítottak, a görögök perecet, kiflit és sült magokat, az albánok pedig a joghurtokat hozták stb. A kocsmák és csárdák sokasága (szám szerint 1522), a 247 kávézó és 119 vendéglő életet és sajátos varázst adott a városnak. Sok kávézónak volt külföldi – német, osztrák vagy görög – tulajdonosa. A vendégek órákig is elüldögéltek az asztalok mellett, virslit ettek, sört ittak, fagyiztak, újságot olvastak és zenét hallgattak. A higiénia és a tisztaság továbbra is gyenge pontja maradt a Dâmboviţa menti kereskedelemnek. Bukarest hírhedt volt koszosságáról, a városban „patriarchális módon továbbéltek a régi konyhai szokások, nyüzsögtek a legyek és patkányok, a mindig mosatlan grillek, a födetlen és legyeknek kitett kolbászfélékkel, sajtokkal, halárukkal stb.” – írja Constantin Bacalbasa. 1904-ben Haralambie Boteanu orvos, liberális polgármester Vintilă Dobrescu politikai támogatásával igyekezett egy kis rendet teremteni, szigorú egészségügyi ellenőrzéseket tartott a kocsmákban, bodegákban és csárdákban. Ez azonban csak a tulajdonosok felháborodását vonta maga után, akik azzal fenyegetőztek, hogy nem szavaznak többet a liberális pártra. Ezután a dolgok visszatértek a „rendes” kerékvágásba, főleg a külvárosokban, ahová még 1933-ban „sem érkeztek meg Dobrescu polgármester előírásai”. A mészáros, senkitől sem zavartatva, az út menti akácra akasztotta föl a húst, a csárda mellett meg hemzsegtek a koldusok, prostituáltak és a kábítószerezők.
A bukaresti magyar mesterek előtérben voltak, és ez arra késztette Veress Sándort, hogy könyvében azt állítsa, a mesterek túlnyomó többsége magyar volt: a gépészek, kovácsok, kocsigyártók, lakatosok, de még az asztalosok, cipészek, szabók, szobafestők, ácsok, kőművesek, fogatosok is. Volt köztük órás, ékszerész, optikus és litográfus, és a puskaművesek nagy része is magyar volt. Ez utóbbiak egyike, Múzsa György egyenesen egy fegyvergyárat vezetett; nagy presztízsnek örvendhetett, hisz maga Koós lelkipásztor volt egyik gyermeke keresztapja. A magyar mestereket az Ókirályság városaiban mindenfelé megtalálhattuk; általában román inasaik voltak, akik így elsajátíthattak egy keresett mesterséget.
A magyarok Románia fejlődésében játszott szerepére utalva, Veress visszataszítónak találta, hogy a bukaresti lapok egy része állandóan támadta az idegeneket, elsősorban a magyarokat, barbároknak nevezve őket. Úgy vélte, valóságos szerencsétlenség lenne, ha az összes külföldi távozna, katasztrofális gazdasági pangáshoz vezetne. Voltak gyárakban dolgozó magyarok meg napszámosok is. A századvégi statisztika 1436 osztrák–magyar napszámost jegyzett.
A kis fényképész-, szabó-, csizmadia-, asztalos-, kárpitos-, kovács-, órás- vagy ékszerészműhelyek elég jól jövedelmeztek, sokuknak sikerült felkapaszkodni a kispolgárság osztályába. Még a cselédtartást is megengedhették maguknak – a magyar lányokat, becsületességük és tisztaságuk miatt előnyben részesítették, de az erdélyi román lányok sem voltak ritkák a cselédek között. Az egyik legjövedelmezőbb mesterség továbbra is a kocsigyártás maradt. A magyar kocsigyártók száma annyira megnőtt, hogy 1891. június 16-án megalapították Bukarest és az egész Kárpátokon kívüli román térség első magyar szakmai egyesületét (Bukaresti Magyar Kocsigyártó Társaság). Az alapító elnök Sántha András volt, egy meggazdagodott kovácsmester, háztulajdonos, aki kilenc évig maradt az egylet élén. Habár a Magyar Társaság épületében tartott alapító gyűlésen ,,majdnem az összes kocsigyártó iparosok megjelentek”, a számot nem pontosítja a forrás. Kövér Gyula kocsigyártó – Ştefănescu Magdának, A Hét laptervezőjének édesapja – a XIX. század vége felé született, és a Rostás Zoltán által 1986-ban meginterjúvolt emlékezők egyike volt. Akárcsak Veress, ő is úgy tartotta, hogy a kézművesek többsége magyar volt. A statisztikák csak részben igazolják őket.
Székelyföldi származású apja Bukarestben tanulta ki a szakmát. 1900 körül banki kölcsönt vett fel és házat vásárolt a mai Titulescu utcában, ahol négy műhelyt rendezett be: egy kovács-, egy bognár-, egy festő- és egy kárpitosműhelyt. Több inast és segédet alkalmazott, románokat, magyarokat, németeket, akik mind a mester házában laktak – a segédek az emeleten, az inasok pedig a bognárműhely fölötti hálóban. Jó koszton tartották őket, hogy legyen erejük a munkához. A család négy-öt disznót is levágott egy évben, és az Obor piacról vásárolták a krumplit és a káposztát. A tejet és a kenyeret házhoz hozták a görögök. A gyermek Kövér gyalog járt a Sf. Ştefan utcai, a Carol I. sugárút és a Moşilor út kereszteződésétől nem messze álló magyar református iskolába. Néha be-betért a Cantacuzino utcai katolikus magyar iskolába is, ahol tízórait is adtak neki: „volt egy hatalmas asztal, amire a tízórait tányéron hordták (az apácák), annyira szerettek minket” – emlékezett vissza nem kis nosztalgiával Kövér. Az öreg kocsigyártó elmondása szerint a család összes, több évtizeden át megőrzött fényképét a református templomnak adományozták. Néhány rokona, például Kövér György sebész, még most is Bukarestben él, fia ugyancsak orvos, menye, Orsolya pedig műépítész. A román államnak nagy szüksége volt az idegen mesterekre, és törvény szerint ezeknek jogukban állt hazavinni összegyűjtött vagyonukat. Kövér gyermekkorában egy kovácsmester, aki a Ştefan cel Mare úton lakott, bár kevesebbet kért a szekereiért, mégis jókora vagyont gyűjtött össze; mivel gyermekei nem voltak, eladott mindent és visszatért Sepsiszentgyörgyre.
Amikor Románia belépett a háborúba, a kocsisok lovait elrekvirálták; egyiküktől 24 lovat hajtottak el. A kocsisok nemcsak az ügyfelekért versengtek, de abban is, kinek a fogata a legtisztább, kinek a ruhája a legszebb, kinek a lószerszáma a legmutatósabb. A város támogatta ezt, három kategóriába sorolva őket. Volt, akinek állandó ügyfelei voltak azok, akik bolondultak a kocsikázásért a Herăstrău-tónál vagy a főúton. A főúton nagy volt a forgalom, és az útra kipakolt asztalok mindig megteltek a térzenét hallgató vendégekkel. Magát I. Károly királyt is lehetett látni itt napi sétája során, a királyi palotától a Kiseleff úti nyári lakosztályáig. Az omnibusz megjelenésével nem tűnt el azonnal a kocsismesterség, hisz még sok éven keresztül ló húzta ezeket, a Vasile Lascăr utcában, a Moşilor út közelében egy lóváltó helyet is létesítettek.
Amint az 1893-as, a szakmai oktatást szabályozó törvény előírásai is bizonyítják, különleges elbánásban részesültek azok a tanultabb magyar mesterek, akik a román szakiskolákhoz szerződtek; a törvényt 1901-ben módosították és 1902-ben megjelent a Bukaresti Magyar Újságban, ami bizonyítja a törvény magyar érdekeltségét. Egy ilyen, román iskolánál alkalmazott mester volt Sántha András kovácsmester. A külföldi mesterek azonban nem rendelkezhettek szakmai fokozatokkal. A külföldiek gyermekei járhattak román szakiskolákba, azonban a tanulók számának legfentebb egyötödét tehették ki, és tandíjat kellett fizetniük. A külföldi tanügyikáder-infúzióval és a gyárakban dolgozó külföldi szakképzett munkásokkal, köztük számos magyarral, a román ipar hamarosan felvirágzott. (...) A századfordulós bukaresti és az erdélyi román sajtóban, de a parlamenti viták során is egyre gyakrabban merült fel a külföldi állampolgárként itt élő magyarok lojalitásának kérdése. Voltak hangok, amelyek a magyarok kitoloncolását követelték még Apponyi tanügyi törvénye előtt, például az Epoca lap újságírói azt várták a román kormánytól, hogy űzzön ki minden magyart Romániából, hogy „meg se álljanak Amerikáig”. Az aradi Tribuna is gyakran támadta őket, többek között kétségbe vonta a román Ókirályságbeli magyarok jogát a felekezeti iskolákhoz és ahhoz, hogy Magyarországról hívjanak tanítókat. A bukaresti magyar sajtó, bár jelezte a támadásokat, általában nem bocsátkozott vitába.
A leghevesebb támadások Grădişteanu szenátor részéről érkeztek. Mint a Kulturális Liga jelentős tagja, egy időben elnöke, ő volt, aki egy konstancai vendéglőben sértegette az osztrák–magyar konzult, mivel az magyarul szólt a pincérhez. A vádjára, miszerint a magyar iskolákban románellenes agitáció folyna, Poliányi Zoltántól az alábbi választ kapta: ,,A bukaresti magyar iskolák nem zugiskolák, mert hiszen ezeket a román kultuszkormány engedélyezte, bizonyos kikötések mellett. A kormánynak módjában áll a magyar iskolák tevékenységét a legszigorúbban ellenőrizni s ügyelni afelett, hogy az iskolák működéséhez kötött feltételeket betartották-e... A bukaresti magyar igazgatóságok nem csak azokat a rendeleteket tartják be a legszigorúbb pontossággal, amelyeket a kultuszminiszter iskoláinkra vonatkozólag kiadott, sőt, minden törekvésünk odairányul, hogy a leglojálisabb módon juttassák kifejezésre azokat a sympathiákat, amelyeket a növendékeknek a kenyéradó állam iránt érezniök kell. ”
Tulajdonképpen a magyar bevándorlók mindig is elfogadták a román nyelv tanulásának szükségességét. ,,Szükség tudni annak az országnak nyelvét, ahol élünk, és tisztelni szokásait, törvényeit, ahol a kenyérre valót keresik honfitársaink”, olvashatjuk a Bukaresti Magyar Újság 1904. évi 28. számában. Hasonló kijelentések elég gyakran jelentek meg a bukaresti magyar lapokban.
János András fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 14.
Jubileumi tárlat az EMŰK-ben (A Stúdió 9 kiállítása)
„Az eltelt tíz esztendő nem a jó tervezésnek köszönhető, hanem a kiállításoknak, a közös munkának, a lassan valóban csoporttá érő alkotók évről évre megújuló lendületének, és annak, hogy mindig volt valaki, aki hajlandó volt kézbe venni a kiállítások megszervezésének és utaztatásának minden nyűgét” – mondta Túrós Eszter, a Csíki Székely Múzeum művészettörténésze a csíki képzőművészekből álló Stúdió 9 alkotócsoport Erdélyi Művészeti Központban látható kiállításának szerda esti megnyitóján Sepsiszentgyörgyön.
A Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője által rendezett kiállításon Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a harmadik emeleti kiállítóteremben. A képzőművészet különféle irányaiba mutató rangos kiállítás megnyitóján Túrós Eszter művészettörténész a Studió 9 tízéves történetének rövid ismertetése mellett egyenként is bemutatta az alkotócsoport tagjait. Mint mondta, ha valaki időt és energiát szánna arra, hogy alaposabban megvizsgálja az elmúlt tíz esztendőt, sokszínű és árnyalatokban gazdag kép bontakozna ki előtte, kirajzolódnának egy csoport karakterjegyei, egy-egy alkotói életpálya útkeresései, visszatérő kérdései, kísérletei, személyes küzdelmei, hullámvölgyei, felismerései. És valóban, mintha a kiállítás is tükrözné ezt az állandó útkeresést, ha alaposabban szemügyre vesszük a képeket, tárgyakat, a markánsabb kézjegyek mellett mintha a feléjük vezető út is kirajzolódna előttünk. Sima, göröngyös, lejtős, emelkedő utak, amelyeken néha csak araszoltak a művészek, máskor pedig iszonyú sebességgel száguldoztak ismeretlen tájak felé.
Bara Barnabás famunkáinak lecsiszolt, sima felületei, geometrikus alakzatai, letisztult, szűkszavú, de a mindenség felé nyitó határozott körvonalú formajátékai nagyon izgalmas, ellenpontokként is tekinthető kisplasztikákkal társítva váltak beszédessé. Botár László heves gesztusai kiegyensúlyozottsággal, megfontoltsággal párosulva mintha a szabadjára engedett energiákból próbálnának egyensúlyt teremteni valahol az ösztön és ráció határmezsgyéjén. Gergely Zoltán fa-, fém- és kőalkotásait az elegancia és mértékletesség uralja, miközben a különböző anyagok és ellentétes formák játékosan ötvöződnek bennük egymással. Mezey Ildikó különös, kollázsszerű párnaillusztrációi intim, személyes tereket idéznek, de közben az álom és valóság határmezsgyéjén tátongó mély szakadékokba is berántják a szemlélőt. Nagy Ödön égetett fát használó, de többnyire természetes formákkal való játékaiban mintha a megsemmisülés folyamata válna érzékelhetővé, a nemlétbe való észrevétlen átmenet, de mindez nagyon is megfogható, érzékekbe hatoló tárgyszerűséggel. Szabó Árpád képeinek furcsa sodrása, belső tájai talán leginkább a dekoratív művészet irányába mutatnak, de ha elidőzünk előttük, felületük egyszer csak megnyílik előttünk, és látni engedi a felszín alatt rejtőző hatalmas erejű indulatokat. Turcza László zene ihlette, kollázsszerű, szürreális tárgykompozíciókkal lepi meg a közönséget, bizarr festményei minden részletükben kidolgozott, jellegzetes színes figurákat ábrázolnak kristálytiszta felületeken. Váncsa Mónika játékos, barátságos világát különböző élőlények és mesebeli szereplők népesítik be, képein az ismétlődések különös dinamikája a nézőpontok sokszorozhatóságának felkutatására tett kísérletként is értelmezhető. Xantus Géza áttűnéses festői technikája, a különféle dimenziók egy síkban való megjelenítése időtlenné, monumentális hatásúvá teszi alkotásait. A fények között feltűnő, azokon átsejlő architektúrák és női alakok ábrázolása során mintha a transzcendencia megragadására tenne kísérletet a művész. Túrós Eszter szerint bizonyos kérdések – hogy van-e lehetőség a csoportként való megújulásra, a szellemi frissesség fenntartására egy olyan otthonossá alakított alkotói környezetben, ahol a megszokás könnyen elhatalmasodhat, hogy van-e értelme, lehet-e egyáltalán alkotói csoportban, közösségben gondolkodni – minden évben felmerültek a Studió 9 tagjaiban, de minden alkalommal sikerült továbblépniük ezeken. A tizedik évforduló nemcsak ünnep, hanem mérföldkő is – zárta szavait a fiatal művészettörténész – ahhoz pedig, hogy milyen lesz a folytatás, mindnyájunknak közünk lehet. Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Az eltelt tíz esztendő nem a jó tervezésnek köszönhető, hanem a kiállításoknak, a közös munkának, a lassan valóban csoporttá érő alkotók évről évre megújuló lendületének, és annak, hogy mindig volt valaki, aki hajlandó volt kézbe venni a kiállítások megszervezésének és utaztatásának minden nyűgét” – mondta Túrós Eszter, a Csíki Székely Múzeum művészettörténésze a csíki képzőművészekből álló Stúdió 9 alkotócsoport Erdélyi Művészeti Központban látható kiállításának szerda esti megnyitóján Sepsiszentgyörgyön.
A Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője által rendezett kiállításon Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a harmadik emeleti kiállítóteremben. A képzőművészet különféle irányaiba mutató rangos kiállítás megnyitóján Túrós Eszter művészettörténész a Studió 9 tízéves történetének rövid ismertetése mellett egyenként is bemutatta az alkotócsoport tagjait. Mint mondta, ha valaki időt és energiát szánna arra, hogy alaposabban megvizsgálja az elmúlt tíz esztendőt, sokszínű és árnyalatokban gazdag kép bontakozna ki előtte, kirajzolódnának egy csoport karakterjegyei, egy-egy alkotói életpálya útkeresései, visszatérő kérdései, kísérletei, személyes küzdelmei, hullámvölgyei, felismerései. És valóban, mintha a kiállítás is tükrözné ezt az állandó útkeresést, ha alaposabban szemügyre vesszük a képeket, tárgyakat, a markánsabb kézjegyek mellett mintha a feléjük vezető út is kirajzolódna előttünk. Sima, göröngyös, lejtős, emelkedő utak, amelyeken néha csak araszoltak a művészek, máskor pedig iszonyú sebességgel száguldoztak ismeretlen tájak felé.
Bara Barnabás famunkáinak lecsiszolt, sima felületei, geometrikus alakzatai, letisztult, szűkszavú, de a mindenség felé nyitó határozott körvonalú formajátékai nagyon izgalmas, ellenpontokként is tekinthető kisplasztikákkal társítva váltak beszédessé. Botár László heves gesztusai kiegyensúlyozottsággal, megfontoltsággal párosulva mintha a szabadjára engedett energiákból próbálnának egyensúlyt teremteni valahol az ösztön és ráció határmezsgyéjén. Gergely Zoltán fa-, fém- és kőalkotásait az elegancia és mértékletesség uralja, miközben a különböző anyagok és ellentétes formák játékosan ötvöződnek bennük egymással. Mezey Ildikó különös, kollázsszerű párnaillusztrációi intim, személyes tereket idéznek, de közben az álom és valóság határmezsgyéjén tátongó mély szakadékokba is berántják a szemlélőt. Nagy Ödön égetett fát használó, de többnyire természetes formákkal való játékaiban mintha a megsemmisülés folyamata válna érzékelhetővé, a nemlétbe való észrevétlen átmenet, de mindez nagyon is megfogható, érzékekbe hatoló tárgyszerűséggel. Szabó Árpád képeinek furcsa sodrása, belső tájai talán leginkább a dekoratív művészet irányába mutatnak, de ha elidőzünk előttük, felületük egyszer csak megnyílik előttünk, és látni engedi a felszín alatt rejtőző hatalmas erejű indulatokat. Turcza László zene ihlette, kollázsszerű, szürreális tárgykompozíciókkal lepi meg a közönséget, bizarr festményei minden részletükben kidolgozott, jellegzetes színes figurákat ábrázolnak kristálytiszta felületeken. Váncsa Mónika játékos, barátságos világát különböző élőlények és mesebeli szereplők népesítik be, képein az ismétlődések különös dinamikája a nézőpontok sokszorozhatóságának felkutatására tett kísérletként is értelmezhető. Xantus Géza áttűnéses festői technikája, a különféle dimenziók egy síkban való megjelenítése időtlenné, monumentális hatásúvá teszi alkotásait. A fények között feltűnő, azokon átsejlő architektúrák és női alakok ábrázolása során mintha a transzcendencia megragadására tenne kísérletet a művész. Túrós Eszter szerint bizonyos kérdések – hogy van-e lehetőség a csoportként való megújulásra, a szellemi frissesség fenntartására egy olyan otthonossá alakított alkotói környezetben, ahol a megszokás könnyen elhatalmasodhat, hogy van-e értelme, lehet-e egyáltalán alkotói csoportban, közösségben gondolkodni – minden évben felmerültek a Studió 9 tagjaiban, de minden alkalommal sikerült továbblépniük ezeken. A tizedik évforduló nemcsak ünnep, hanem mérföldkő is – zárta szavait a fiatal művészettörténész – ahhoz pedig, hogy milyen lesz a folytatás, mindnyájunknak közünk lehet. Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 14.
Példa a cselekvésre
Dr. Papp Vilmos öröksége
A "Kárpát-medence kálvinista vándorprédikátora", a "református újságírás ezredese" – pályatársai, szerkesztőkollégái nevezik így dr. Papp Vilmos református lelkészt, tiszteletbeli teológiai doktort, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnökét, aki 84 éves korában március 15-én adta vissza lelkét teremtőjének. A tudós igehirdető, a tanító misszionáriusnyomtatásban megjelent hagyatéka több mint ezer újságcikk és tíz kötet. A lelkekben felépített öröksége, példamutatása, a református hitért, magyarságért, hazáért való kiállása mennyiségi mutatókkal kifejezhetetlen értéket képvisel.
Mi Erdélyben konferenciák előadójaként, a halk szavú, de határozott és mindig figyelmes, érdeklődő "Vilmos bácsiként" ismertük, aki éveken keresztül tisztelője és hűséges társa volt az erdélyi Mezőség megmentéséért munkálkodó Kövesdi Kiss Ferencnek. Gépkocsijával Budapestről menetrendszerű pontossággal érkezett minden mezőségi rendezvényre, ahol tartalmas, tartásos, léleképítő prédikációival emelte a találkozók színvonalát. Amikor egy alkalommal arról kérdeztem, hogy idős kora ellenére miért vállalja a hosszú utazást, életének azt a három és fél évtizedes korszakát említette, amikor Magyarország délnyugati csücskében (és a határokon túl is) több mint 30 falu szórványban élő gyülekezetét pásztorolta. Ebben az időben vált szívügyévé a szórványgondozás emberpróbálóan nehéz, de a magyar református jövő szempontjából különösen jelentős feladata.
Rendkívüli tudásánál, műveltségénél, tájékozottságánál csak a szerénysége volt nagyobb, az a mód, ahogy látványos gesztusok nélkül tudott segíteni nemcsak szavakkal, a tettek sokaságával is.
A mezőségi reformátusok hűséges támogatója 1932-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Református Akadémián végezte. Szépen induló egyetemi pályáját az 1956-os forradalom törte meg. Tudós professzorának felfüggesztése miatt, akit ellenforradalmi tevékenységgel vádoltak meg, őt, a fiatal utódot is elbocsátották. Lelkészének 1960-ban az őrségi, bajánsenyei egyházközség választotta meg, ahol 1985-ig szolgált. Elképzelhetetlenül nehéz feladat volt összetartani az 56 kilométeres területen szétszórtan fekvő 30 szórványközség református lakóiból álló gyülekezetet, amelyet az elszigeteltség, az elöregedés, a tartalmas tevékenységek hiánya, az identitás feladása jellemzett. Eltérően gondolkozó, eltérő érdekű, életmódú, más múlttal, hagyományokkal, szokásokkal rendelkező, szétszóródott egyháztagokat kellett egy nagyobb közösségbe összefogni. A lelkésznek, aki egyik első kötetének azt a címet adta, hogy Légy Kőszikla és Krisztus jó vitéze, mindez sikerült. Felismervén, hogy a diszpóra legnagyobb veszedelme az identitás feladása, a Kerka menti szórványban a közösségi emlékezet frissítésére törekedett, hogy a múlt újra közkinccsé és a jelen éltető erejévé válhasson. Kötelességének tekintette a határ túlsó oldalán élő, valamikor az Őrséghez tartozó leányegyházakkal való lelki közösség ápolását oda-vissza történő látogatások szervezésével, könyv- és újságadományokkal. Az Őrségben végzett szolgálatáról a Szabad egyház rab(tartó) államban – Az őrségi, Kerka-völgyi reformátusság élete 1960-1985 között című kötetében számol be, ahonnan a fenti gondolatokat idéztük, és amelynek előszava a következőképpen végződik: "A Kerka menti reformátusok megtanulták, hogy az egyház: megtartó közösség".
A fővárostól 250 kilométerre, az országhatár mellett élő igehirdetőt 1985-ben választották meg a budapest-kőbányai egyházközség megüresedett lelkészi állásába. Holott ekkor már nem kívánta elhagyni gyülekezetét, ahol 35 évi szórványszolgálat alatt két templomot tetőtől talpig, kettőt részben felújítottak, két imaházat építettek, ahol tervszerűen és rendszeresen folyt a 32 település szórvány reformátusainak gondozása. Mint utólag kiderült, az új állásba való beiktatása felsőbb utasításra történő rehabilitációnak számított. A kőbányai lelkészséggel párhuzamosan nyolc éven át a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Karának ószövetségi tanszékén tanított, hallgatóinak igehirdetési-szónoki gyakorlatot vezetett a kőbányai templomban.
A nagyvárosi gyülekezetben korántsem a pihenés időszaka várta. A gyülekezetépítést a jól szervezett presbitériumra alapozta, a presbiterképzésre a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektetett. Megindította a gyermekek és felnőttek hittanra oktatását, és a lelki építkezés mellett a templomfelújítás irányítása is szívügyévé vált. 25 év alatt a kőbányai templom teljesen megújult, faragott kazettás mennyezetet kapott a gyülekezeti nagyterem, újraöntötték a harangokat, felújították az orgonát, amely Budapest "legjobb hangzású", "tech-nikai kivitelben is elsőrendű" orgonájává vált. Megszépült a templomkert, és amikor nyugdíjba vonult, a költséges munkálatokra felvett hitelt is sikerült visszafizetni.
A gyülekezeti életet szellemi és irodalmi vetélkedők, színvonalas hangversenyek, előadóestek, szeretetvendégségek színesítették, a lelkész munkáját a jószolgálati és a rendkívüli szolgálati utak tették változatossá. Évente 20-25 alkalommal látogatott el Kárpátaljára és Erdélybe, ahol 50 templomban legalább 150 alkalommal hirdette az igét Szászrégentől Háromszéken, Kolozsváron át Marosvásárhelyig és a Mezőségig. A kőbányai templomkerti "panteonban" a gyülekezethez kapcsolódó személyiségek mellett Erdély is helyet kapott. Emléktábla őrzi Wass Albert, kopjafa Kövesdi Kiss Ferenc emlékét, akit dr. Papp Vilmos javaslatára választottak a Magyar Református Presbiteri Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává, és a magyarországi Református Egyház Zsinatának Makkai Sándor-díjával tüntettek ki.
Mindezen feladatokon túl a kőbányai lelkész időt tudott áldozni a mezőségi missziónak is. Évente 5-6 napot töltött a Mezőségen, hogy Kiss Ferencnek segítőtársa legyen, mert úgy érezte, hogy Budapesten nem távoli, idegen országok lakóival, hanem elsősorban "a mezőségi sínylődő magyarokkal" kell foglalkozni. A fiatalokat, akikről úgy gondolták, hogy a szórvány vezetői lehetnének, öt éven át Kőbányán fogadta egyhetes képzésre. Vendéglátásukról a gyülekezet tagjai gondoskodtak, az építő jellegű programról dr. Papp Vilmos. Meghívták a nagysármási református ifjúsági fúvószenekart, amely térzenét adott a templom előtt a reformáció ünnepén. A kőbányai lelkész állandó résztvevője volt a frátai mezőségi találkozóknak, amit Kövesdi Kiss Ferenc egyfajta mezőségi Csíksomlyónak álmodott meg, de halála után nem volt aki folytassa a munkáját. Dr. Papp Vilmos, aki hűséges társként kísérte éveken át, elérte, hogy a Magyar Református Presbiteri Szövetség támogatásával 1995-ben megjelenjen Kövesdi Kiss Ferenc első Mezőségről szóló kötete:Még szólnak a harangok! A bővebb második válogatást – Riadóra szól a harang! – a Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület adta ki 1997-ben. E két kötetet megismerve vállalta Turcsány Péter, a Kráter Kiadó igazgatója a Mezőségről készült, száz évre visszatekintő monográfia 500 oldalnyi teljes szövegének a megjelentetését, amit már nem érhetett meg a szerző. És a 2006-ban Marosvásárhelyen megtartott mezőségi konferenciát sem, amelyen a budapesti hűséges társ idézte az emlékét.
Dr. Papp Vilmos kőbányai munkásságáról az Ország(újjá)építés – A Budapest-Kőbányai református egyházközség élete (1885–2007) című kötetében számolt be. A "Kárpát-medence zarándokprédikátoraként" minden útját írásban is megörökítette. Bár az egyetemi katedráról fiatalon eltanácsolták, esszéinek, előadásainak közlésével a folyamatos tanításra vállalkozott. Őrállók című könyvében ötven jelentős munkát végző presbiter portréját rajzolta meg. A Hétköznapi hitvallókban bölcs őrségi földműveseknek, a református egyház alapembereinek az életét örökítette meg.
Írói munkásságának felbecsülhetetlen értékű alkotása az ötkötetes Negyvenegy prédikátor, amely a XX. századi magyar "gályarab"-prédikátorok, a meghurcolt, hosszú börtönévekre ítélt vagy munkásságukban ellehetetlenített lelkipásztorok életét és szenvedését mutatja be megható pályaképekben. A megidézett prédikátorok között van dr. Csiha Kálmán, Fülöp G. Dénes, Herman János, Varga László, Adorján Gábor, Nagy Géza lelkészek élettörténete is. Ha sziszifuszi munkával nem gyűjti össze, és nem adja ki a sorozatot, a keresztyén hitükért kiálló, a hatalom "öklével" szembesülő református lelkészek közül soknak az élete feledésbe merülne.
Dr. Papp Vilmos tudós igehirdetőt, sikeres közírót március 30-án, Bajánsenyén helyezték örök nyugalomra. Méltatója (dr. Békefi Lajos PhD, a Presbiter című lap felelős szerkesztője) szerint soha nem kapta meg a megérdemelt elismerést. Ő maga azt vallotta, hogy "a híven végzett munka számára elegendő". Erdély-szerte kedves barátunkat, lelkiismeretes és megbízható támogatónkat, a sorsunkért aggódó, megértő társat veszítettük el, azt a kálvinista "sziklaembert", akinek példája nem siránkozásra, hanem a cselekvésre kell ösztönözzön.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Dr. Papp Vilmos öröksége
A "Kárpát-medence kálvinista vándorprédikátora", a "református újságírás ezredese" – pályatársai, szerkesztőkollégái nevezik így dr. Papp Vilmos református lelkészt, tiszteletbeli teológiai doktort, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnökét, aki 84 éves korában március 15-én adta vissza lelkét teremtőjének. A tudós igehirdető, a tanító misszionáriusnyomtatásban megjelent hagyatéka több mint ezer újságcikk és tíz kötet. A lelkekben felépített öröksége, példamutatása, a református hitért, magyarságért, hazáért való kiállása mennyiségi mutatókkal kifejezhetetlen értéket képvisel.
Mi Erdélyben konferenciák előadójaként, a halk szavú, de határozott és mindig figyelmes, érdeklődő "Vilmos bácsiként" ismertük, aki éveken keresztül tisztelője és hűséges társa volt az erdélyi Mezőség megmentéséért munkálkodó Kövesdi Kiss Ferencnek. Gépkocsijával Budapestről menetrendszerű pontossággal érkezett minden mezőségi rendezvényre, ahol tartalmas, tartásos, léleképítő prédikációival emelte a találkozók színvonalát. Amikor egy alkalommal arról kérdeztem, hogy idős kora ellenére miért vállalja a hosszú utazást, életének azt a három és fél évtizedes korszakát említette, amikor Magyarország délnyugati csücskében (és a határokon túl is) több mint 30 falu szórványban élő gyülekezetét pásztorolta. Ebben az időben vált szívügyévé a szórványgondozás emberpróbálóan nehéz, de a magyar református jövő szempontjából különösen jelentős feladata.
Rendkívüli tudásánál, műveltségénél, tájékozottságánál csak a szerénysége volt nagyobb, az a mód, ahogy látványos gesztusok nélkül tudott segíteni nemcsak szavakkal, a tettek sokaságával is.
A mezőségi reformátusok hűséges támogatója 1932-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Református Akadémián végezte. Szépen induló egyetemi pályáját az 1956-os forradalom törte meg. Tudós professzorának felfüggesztése miatt, akit ellenforradalmi tevékenységgel vádoltak meg, őt, a fiatal utódot is elbocsátották. Lelkészének 1960-ban az őrségi, bajánsenyei egyházközség választotta meg, ahol 1985-ig szolgált. Elképzelhetetlenül nehéz feladat volt összetartani az 56 kilométeres területen szétszórtan fekvő 30 szórványközség református lakóiból álló gyülekezetet, amelyet az elszigeteltség, az elöregedés, a tartalmas tevékenységek hiánya, az identitás feladása jellemzett. Eltérően gondolkozó, eltérő érdekű, életmódú, más múlttal, hagyományokkal, szokásokkal rendelkező, szétszóródott egyháztagokat kellett egy nagyobb közösségbe összefogni. A lelkésznek, aki egyik első kötetének azt a címet adta, hogy Légy Kőszikla és Krisztus jó vitéze, mindez sikerült. Felismervén, hogy a diszpóra legnagyobb veszedelme az identitás feladása, a Kerka menti szórványban a közösségi emlékezet frissítésére törekedett, hogy a múlt újra közkinccsé és a jelen éltető erejévé válhasson. Kötelességének tekintette a határ túlsó oldalán élő, valamikor az Őrséghez tartozó leányegyházakkal való lelki közösség ápolását oda-vissza történő látogatások szervezésével, könyv- és újságadományokkal. Az Őrségben végzett szolgálatáról a Szabad egyház rab(tartó) államban – Az őrségi, Kerka-völgyi reformátusság élete 1960-1985 között című kötetében számol be, ahonnan a fenti gondolatokat idéztük, és amelynek előszava a következőképpen végződik: "A Kerka menti reformátusok megtanulták, hogy az egyház: megtartó közösség".
A fővárostól 250 kilométerre, az országhatár mellett élő igehirdetőt 1985-ben választották meg a budapest-kőbányai egyházközség megüresedett lelkészi állásába. Holott ekkor már nem kívánta elhagyni gyülekezetét, ahol 35 évi szórványszolgálat alatt két templomot tetőtől talpig, kettőt részben felújítottak, két imaházat építettek, ahol tervszerűen és rendszeresen folyt a 32 település szórvány reformátusainak gondozása. Mint utólag kiderült, az új állásba való beiktatása felsőbb utasításra történő rehabilitációnak számított. A kőbányai lelkészséggel párhuzamosan nyolc éven át a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Karának ószövetségi tanszékén tanított, hallgatóinak igehirdetési-szónoki gyakorlatot vezetett a kőbányai templomban.
A nagyvárosi gyülekezetben korántsem a pihenés időszaka várta. A gyülekezetépítést a jól szervezett presbitériumra alapozta, a presbiterképzésre a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektetett. Megindította a gyermekek és felnőttek hittanra oktatását, és a lelki építkezés mellett a templomfelújítás irányítása is szívügyévé vált. 25 év alatt a kőbányai templom teljesen megújult, faragott kazettás mennyezetet kapott a gyülekezeti nagyterem, újraöntötték a harangokat, felújították az orgonát, amely Budapest "legjobb hangzású", "tech-nikai kivitelben is elsőrendű" orgonájává vált. Megszépült a templomkert, és amikor nyugdíjba vonult, a költséges munkálatokra felvett hitelt is sikerült visszafizetni.
A gyülekezeti életet szellemi és irodalmi vetélkedők, színvonalas hangversenyek, előadóestek, szeretetvendégségek színesítették, a lelkész munkáját a jószolgálati és a rendkívüli szolgálati utak tették változatossá. Évente 20-25 alkalommal látogatott el Kárpátaljára és Erdélybe, ahol 50 templomban legalább 150 alkalommal hirdette az igét Szászrégentől Háromszéken, Kolozsváron át Marosvásárhelyig és a Mezőségig. A kőbányai templomkerti "panteonban" a gyülekezethez kapcsolódó személyiségek mellett Erdély is helyet kapott. Emléktábla őrzi Wass Albert, kopjafa Kövesdi Kiss Ferenc emlékét, akit dr. Papp Vilmos javaslatára választottak a Magyar Református Presbiteri Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává, és a magyarországi Református Egyház Zsinatának Makkai Sándor-díjával tüntettek ki.
Mindezen feladatokon túl a kőbányai lelkész időt tudott áldozni a mezőségi missziónak is. Évente 5-6 napot töltött a Mezőségen, hogy Kiss Ferencnek segítőtársa legyen, mert úgy érezte, hogy Budapesten nem távoli, idegen országok lakóival, hanem elsősorban "a mezőségi sínylődő magyarokkal" kell foglalkozni. A fiatalokat, akikről úgy gondolták, hogy a szórvány vezetői lehetnének, öt éven át Kőbányán fogadta egyhetes képzésre. Vendéglátásukról a gyülekezet tagjai gondoskodtak, az építő jellegű programról dr. Papp Vilmos. Meghívták a nagysármási református ifjúsági fúvószenekart, amely térzenét adott a templom előtt a reformáció ünnepén. A kőbányai lelkész állandó résztvevője volt a frátai mezőségi találkozóknak, amit Kövesdi Kiss Ferenc egyfajta mezőségi Csíksomlyónak álmodott meg, de halála után nem volt aki folytassa a munkáját. Dr. Papp Vilmos, aki hűséges társként kísérte éveken át, elérte, hogy a Magyar Református Presbiteri Szövetség támogatásával 1995-ben megjelenjen Kövesdi Kiss Ferenc első Mezőségről szóló kötete:Még szólnak a harangok! A bővebb második válogatást – Riadóra szól a harang! – a Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület adta ki 1997-ben. E két kötetet megismerve vállalta Turcsány Péter, a Kráter Kiadó igazgatója a Mezőségről készült, száz évre visszatekintő monográfia 500 oldalnyi teljes szövegének a megjelentetését, amit már nem érhetett meg a szerző. És a 2006-ban Marosvásárhelyen megtartott mezőségi konferenciát sem, amelyen a budapesti hűséges társ idézte az emlékét.
Dr. Papp Vilmos kőbányai munkásságáról az Ország(újjá)építés – A Budapest-Kőbányai református egyházközség élete (1885–2007) című kötetében számolt be. A "Kárpát-medence zarándokprédikátoraként" minden útját írásban is megörökítette. Bár az egyetemi katedráról fiatalon eltanácsolták, esszéinek, előadásainak közlésével a folyamatos tanításra vállalkozott. Őrállók című könyvében ötven jelentős munkát végző presbiter portréját rajzolta meg. A Hétköznapi hitvallókban bölcs őrségi földműveseknek, a református egyház alapembereinek az életét örökítette meg.
Írói munkásságának felbecsülhetetlen értékű alkotása az ötkötetes Negyvenegy prédikátor, amely a XX. századi magyar "gályarab"-prédikátorok, a meghurcolt, hosszú börtönévekre ítélt vagy munkásságukban ellehetetlenített lelkipásztorok életét és szenvedését mutatja be megható pályaképekben. A megidézett prédikátorok között van dr. Csiha Kálmán, Fülöp G. Dénes, Herman János, Varga László, Adorján Gábor, Nagy Géza lelkészek élettörténete is. Ha sziszifuszi munkával nem gyűjti össze, és nem adja ki a sorozatot, a keresztyén hitükért kiálló, a hatalom "öklével" szembesülő református lelkészek közül soknak az élete feledésbe merülne.
Dr. Papp Vilmos tudós igehirdetőt, sikeres közírót március 30-án, Bajánsenyén helyezték örök nyugalomra. Méltatója (dr. Békefi Lajos PhD, a Presbiter című lap felelős szerkesztője) szerint soha nem kapta meg a megérdemelt elismerést. Ő maga azt vallotta, hogy "a híven végzett munka számára elegendő". Erdély-szerte kedves barátunkat, lelkiismeretes és megbízható támogatónkat, a sorsunkért aggódó, megértő társat veszítettük el, azt a kálvinista "sziklaembert", akinek példája nem siránkozásra, hanem a cselekvésre kell ösztönözzön.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)