Kisebbségi jogok a Kárpát-medencében
Összehasonlító elemzés az Egyesült Államok Külügyminisztériumának éves jelentéseiről
Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma éves rendszerességgel mutat be jelentéseket az emberi jogok állásáról a nagyvilágban.
Ezek a jelentések egy általánosan alkalmazott sablonra épülnek, szerkezetük azonos, és ugyanazokat az emberi jogokat vizsgálják – természetesen az adott ország sajátosságainak ismeretében egyik-másik témára kevesebb vagy éppenséggel több figyelmet fordítva. Elemzésünk célja áttekinteni a legnagyobb Kárpát-medencei magyar közösségek országaira vonatkozó jelentéseket, tekintettel azok időbeli alakulására is. Éppen ezért megvizsgáltuk az elmúlt öt esztendő (2011, 2012, 2013, 2014 és 2015) Szlovákiára, Ukrajnára, Romániára és Szerbiára vonatkozó országjelentéseit. A jelentések közös vonása, hogy a legtöbb esetben a magyarságra vonatkozó kitételek a harmadik fejezetben (kisebbségek részvétele a politikai életben), valamint a hatodik fejezetben (etnikai alapú diszkrimináció, kisebbségek helyzete) olvashatók. Egyes országok esetében külön pontként jelenik meg az ingatlan-visszaadás kérdése, ezekről a jelentések első fejezetében olvashatunk.
Malina Hedvig ügye továbbra is téma. 2006. augusztus 25-én az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte, vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kalinák később nyilvánosan azzal vádolták meg, hogy az eset vagy nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy elmondta. 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene. 2012 februárjában a szlovák kormány nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt, mondván: bizonyos körülmények arra mutatnak, hogy sérülhettek a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai. Ugyanakkor a Malina Hedviggel szembeni eljárás nem zárult le, az ügyészség ennek keretében elmeorvosi vizsgálatot indítványozott. 2014-ben a szlovák főügyészség hamis tanúzás és hamis eskü bűntette miatt vádat emelt az időközben családjával Győrbe költözött Malina Hedvig ellen. A 2016-os szlovák választások után megváltozott politikai helyzetben jóváhagyták, hogy a per Magyarországon folytatódhasson.
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékkonferencia az erdélyi Helikonról
z Észak-magyarországi Irodalmi Kör és a Dsida Akadémia az MTA Miskolci Területi Bizottságának és a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének támogatásával május 5-én, a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában tudományos emlékkonferenciát tartott.
Megnyitó előadásában Mózes Huba a 90 éve alakult erdélyi Helikon írói csoportosulás két világháború közötti értékteremtő-értékközvetítő szerepét méltatta. Ezt követően Pomogáts Béla az írói csoportosulás eszmevilágáról, Szücs György az író és képzőművész Szántó György korai regényeinek művész-szereplőiről, Gróh Gáspár Tamási Áron háborús tematikájú novelláiról, Boka László Kuncz Aladár és a Helikon kapcsolatáról, Amedeo Di Francesco Dsida Jenő és Kuncz Aladár barátságáról, Sipos Gábor az egyházi életben is szerepet vállaló Helikon-tagokról, Márkus Béla a nem „egykönyvű” Kuncz Aladárról, Cs. Nagy Ibolya Bánffy Miklós emlékezetéről, Lisztóczky László Dsida Jenőről és Kós Károlyról, Kabán Annamária Reményik Sándor négy verséről, Sájter Laura Bánffy Miklós A nagyúr című drámájáról értekezett.
Szabadság (Kolozsvár)

Arany János-érem erdélyi szakembereknek
rdélyi tudósokat, kutatókat is Arany János-éremmel tüntettek ki a Magyar Tudományos Akadémia 187. közgyűlésén, az elismeréseket Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át a Külső Tagok Fórumán.
Arany János-érmet vehetett át Wanek Ferenc kolozsvári geológus, akinek – az indoklás szerint – egyetemi oktatói, tudományos, tudományszervező és ismeretterjesztő tevékenysége egyaránt elismerésre méltó. Munkásságának eredményeként tudományos publikációk, tankönyvek, ismeretterjesztő írások, turistatérképek, útikönyvek, filmek és kiállítások születtek. A tudományos utánpótlás aktív támogatója, számos erdélyi szakmai szervezet vezetője, illetve tagja, jeles események, konferenciasorozatok fáradhatatlan szervezője több évtizede. Határoktól függetlenül a földtudományok művelői közötti kapcsolatok ápolója.
Szabadság (Kolozsvár)

„Ahol a falak és a remény is megújul”
Értekezlet Nagyenyeden a reformáció és a nevelés összefüggéseiről
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított Apafi termében tartották meg április végén „A reformáció hatása a posztmodern nevelésben” című konferenciát, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége szervezésében, társszervező és egyben házigazda a kollégium volt. A kétnapos program alatt a reformáció és a nevelés összefüggéseit vizsgálták. A helyszín az Apafi festménnyel (Vasadi Kalicza Erzsébet alkotása) gazdagodott, amelyet Balog István festőművész, az Inter-Art Egyesület elnöke tisztított meg. A hallgatóság a kollégiummal közös történelmi sorsú Sárospatakról, többen Kolozsvárról, a helyi tantestületből, valamint Erdély sok más református központjából verbuválódott.
A megnyitó áhítatot Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora tartotta, aki igehirdetésében a „minőségi ifjak” nevelésére irányította a figyelmet. Példákkal bizonyította, hogy a nevelésben az anyanyelvhasználat elengedhetetlen, a kétnyelvűség nem jelenthet egyoldalú nyelvfelejtést. A főszervező Borsos Melinda üdvözölte a jelenlevőket, Szőcs Ildikó igazgató köszöntő beszédében megemlítette, hogy a kollégium szellemiségét mindig a „jó együttlétek” vitték előbbre. Gudor Botond esperes a református identitás megőrzésének fontosságáról szólt. A konferenciát üdvözölte Laky–Takács Péter Attila kolozsvári konzul.
B. B.
Szabadság (Kolozsvár)

XIV. Vándorcsizma Néptáncfesztivál
Medgyes
A Medgyesi MADISZ, a medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport és az EMKE Szeben megyei szervezete közreműködésével idén már tizennegyedik alkalommal sor kerül a Vándorcsizma Néptáncfesztivál megszervezésére.
A fesztivál május 28-án, szombaton kezdődik a Millennium-Ház udvarán, ahonnan népviseletbe öltözött legények és leányok kiséretében rövid felvonuláshoz lehet csatlakozni a medgyesi Polgármesteri Hivatalig, ahol hivatalosan megnyitja „kapuit” a fesztivál. Ezt követően színes programkínálattal várják az érdeklődőket a Greweln parkban: a Karosi Turul Egyesület tagjai a 20 férőhelyes Jurtában 10. századi berendezést, ruházatot és életstílust ismertetnek rövid történelemóra keretében. Az egyesület tagjai rövid baranta, azaz ősi magyar harcművészetet is bemutatnak, de íjászni is megtanítanak. Tizenkét néptáncegyüttes közel 5 különböző tájegység néptáncait a maguk sajátos öltözetével hozzák színpadra. Az idei év meghívottjai: a Százfonat néptáncegyüttes Erdőszentgyörgyről, a Hajdina néptáncegyüttes Marosludasról, a Vásár néptáncegyüttes Balavásáról, a Sóvirág néptáncegyüttes Szovátáról, a Szúszékdöngetők Sóváradról, a Gyimesfelsőloki Domokos Pál Általános Iskola diákjai, a Rozmaring együttes, amely a Székelyudvarhely Móra Ferenc Általános Iskola néptáncegyüttese, a Szivárvány néptáncegyüttes Gyulakutáról, az erzsébetvárosi diákok néptánccsoportja és a helyi Gyöngyvirág néptáncegyüttes.
Szabadság (Kolozsvár)

Bál a Savoyban Galambos Lillával
A neves koloratúrszopránnal, Galambos Lillával a főszerepben játsszák vasárnap délután 6 órától a Bál a Savoyban című operettet a Kolozsvári Magyar Operában. A fordulatokkal teli, játékosságban és humorban bővelkedő revüoperettet Szabó Emese állította színpadra, vezényel: Incze G. Katalin.
Az elmúlt években a Kolozsvári Magyar Opera szinte minden évadban játszotta az operettet, az intézmény most újra műsorra tűzi.
Szabadság (Kolozsvár)

Számvevőszék: bukásra állnak az egyetemek
Lesújtó a hazai felsőoktatás helyzete – mutat rá jelentésében a Számvevőszék. Az állami ellenőrző szerv kimutatása szerint 25 év alatt 30 százalékkal lett kevesebb a hazai egyetemi hallgatók száma, és a diákság létszáma mellett az oktatás színvonala is jelentősen csökkent. Az egyetemek száma ellenben nőtt, jelenleg 103 felsőoktatási intézményt tartanak nyilván Romániában. Azonban az oktatott tárgyak nincsenek összhangban a munkaerő-piaci kereslettel, ezzel magyarázható, hogy egyre több a diplomás munkanélküli.
Huszonöt év alatt 30 százalékkal lett kevesebb a hazai egyetemi hallgatók száma, és a diákság létszáma mellett az oktatás színvonala is jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben – derül ki a Számvevőszék jelentéséből. Az állami ellenőrző szervnek a Mediafax hírügynökség által ismertetett kimutatása szerint az egyetemek száma ellenben nőtt: jelenleg 103 felsőoktatási intézményt tartanak nyilván Romániában, egyesek esetében azonban az oktatás színvonala sok kívánnivalót hagy maga után.
A diáklétszám a 2011–2015-ös időszakban csökkent a leglátványosabban, ami egyértelműen a demográfiai folyamatokkal, az alacsonyabb születési rátával magyarázható. Az alacsonyabb létszámmal párhuzamosan a felkészültségi mutatók is romlottak, ez egyrészt a felvételi vizsgák megszüntetésének tulajdonítható, másrészt annak, hogy az oktatási rendszer nem igazodik a munkaerőpiaci és gazdasági elvárásokhoz – mutat rá a Számvevőszék. Ez jelentésében arra is kitér, hogy a „hígabb” színvonalat az egyetemek nagy száma indokolja, melyek ráadásul nem az oktatás minőségével arányosan részesülnek állami támogatásban.
Egyetemre járt a fiatalok 70 százaléka
Az állami ellenőrző szerv kimutatása szerint az 1990–1991-es adatokhoz viszonyítva a 2013–2014-es tanévben 1,4 millió diákkal volt kevesebb, ami a jelentés szerint a születési ráta csökkenése mellett az emigrációval és az iskolaelhagyás növekedésével magyarázható. A Számvevőszék úgy véli, a felsőoktatás színvonalának csökkenése a közoktatás egyre rosszabb helyzetéből ered, 2013–2014-ben a 7 és 10 év közötti lakosságnak a 7,2 százaléka, a 11 és 14 év közöttinek a 8,5 százaléka nem volt beiskolázva.
Az iskolaelhagyás jelenséggé válását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy 2014-es kimutatás szerint a 18 és 24 év közötti lakosok 18 százaléka legtöbb nyolc osztályt végzett, és egyáltalán nem volt szakképesítése. A Számvevőszék szerint a szakiskolák megszüntetése tovább rontott a helyzeten, azok is kiléptek a rendszerből, akik szívesen tanultak volna szakmát.
A jelentés az érettségire is kitér, eszerint a vizsgaeredmények a 2013–2014-es tanévben csökkentek drasztikusan, ennek hatására pedig az egyetemek zöme megszüntette a felvételi vizsgát, ami károsan hatott a középiskolai oktatásra, hisz nem sarkallta jobb teljesítményre a diákokat. Az egyetemek így a kevésbé felkészülteket is felvették, és a 2007–2011-es időszakban a hallgatók száma elérte a rekordértéket, a 19–23 év közötti fiatalok több mint 70 százaléka valamelyik felsőoktatási intézménynek a tagja volt. Ezt a támogatási rendszer is elősegítette, hisz az egyetemek a diákok száma alapján részesülnek állami támogatásban, azaz fejpénzben, mutat rá a Számvevőszék. Túl sok a diplomás munkanélküli
A jelentés szerint a romániai felsőoktatás gyenge színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jóval kevesebb hazai diák tanul tovább külföldi egyetemeken, mint ahány külföldi veszi igénybe a romániai felsőoktatási kínálatot. A romániai egyetemek kis kivétellel meg sem jelennek a nemzetközi toplistákon, ráadásul a kivételek sem szerepelnek „megtisztelő helyen”, hívja fel a figyelmet a Számvevőszék.
Az ellenőrző szerv szerint a felsőoktatás gyenge minősége, valamint az a tény, hogy az intézmények nem alkalmazkodnak a gazdasági kereslethez, vezetett oda, hogy telítődött a munkaerőpiac, és ekkora mértéket ölt a munkanélküliség az egyetemet végzettek, elsősorban a fiatalok körében. A munkaadók gyakorlati tudást várnak, és azt szeretnék, ha a hallgatók már diákéveik alatt szakosodnának, vonja le a következtetést a jelentés. Eszerint a jelenlegi áldatlan helyzetre az jelentheti a megoldást, ha szorosabbra fűzik az egyetemek és a munkaadók közötti együttműködést és a fejkvótarendszer helyett az egyetemek finanszírozása teljesítményalapú lesz, ráadásul az lesz a döntő kritérium, hogy az illető intézmény diákjai mennyire tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Szeptemberben indul a „magyar Erasmus-program"
Szeptembertől indul a Makovecz Imre Kárpát-medencei felsőoktatási együttműködési program – jelentette be egy péntek délutáni marosvásárhelyi fórumon Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A magyar kormány által támogatott program keretében 300 külhoni és magyarországi egyetemi hallgató kap lehetőséget ahhoz, hogy öt hónapig egy másik Kárpát-medencei magyar egyetemen tanuljon. Balog Zoltán elmondta, hogy „a magyar Erasmus-programot" a Makovecz család beleegyezésével nevezték el néhai Makovecz Imre építészről. A programba minden olyan Kárpát-medencei egyetemet bevonnak, amelyen magyar nyelven lehet tanulni.
Az MTI által idézett tárcavezető hozzátette, ezzel az egységes Kárpát-medencei oktatási tér kialakítását próbálják szolgálni. Balog Zoltán elmondta: szerződést kötnek a programba bekapcsolódó magyarországi és határon túli egyetemekkel, és az intézmények maguk döntik el, hogy honnan fogadnak vendéghallgatókat.
A rendszer lehetővé teszi, hogy a magyarországi diákok határon túli egyetemeken, a határon túliak pedig magyarországi vagy más határon túli régió egyetemein tanuljanak. A vendéghallgatók havi 90 ezer és 160 ezer forint közötti ösztöndíjat kapnak. A kormány a programban 1500 vendéghallgatói hónap költségeinek a fedezésére 234 millió forintot szán. Balog Zoltán arra is kitért, hogy a program keretében az egyetemi oktatók mobilitását is támogatják, és ezzel kívánják biztosítani az akkreditációs feltételek teljesítését a határon túli, magyarul is oktató egyetemeken.
A fórum házigazdája Soós Zoltán, a város magyar polgármesterjelöltje volt. Soós Zoltán megállapította, hogy Marosvásárhelyen a kultúra terén történt összefogás vezetett el a magyar pártok politikai összefogásához. Arra utalt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ vezetői között a Vásárhelyi Forgatagnak nevezett magyar napok közös szervezése során alakult ki az a bizalmi kapcsolat, amely a közös polgármesterjelölt állításához vezetett.
Balog Zoltán a Marosvásárhelyt épp 400 évvel ezelőtt várossá nyilvánító Bethlen Gábor fejedelmet idézve kijelentette: „az emberek gyakori nyomorúságba jutását csak a törvényesen összefogó közösségek csökkenthetik". „Ha mi nem állunk ki az érdekeinkért, mások nem fogják ezt helyettünk megtenni. Ezért kell elmenni szavazni" – jelentette ki a miniszter.
Balog azt is megállapította, hogy Európa arra sem volt képes, hogy a saját őshonos nemzetiségeinek a problémáját megoldja. „Hogyan tudna hát olyan embereket integrálni, akik más kultúrából jönnek?" – tette fel a kérdést a miniszter. Előadása végén az emberi erőforrások minisztere reményét fejezte ki, hogy az idei Vásárhelyi Forgatagon nemcsak a magyar kultúrát, hanem Soós Zoltán polgármesterré választását is megünnepelheti a marosvásárhelyi magyar közösség.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés a néppártot tartja az egyetlen alternatívának
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) támogatja és segíti a június 5-i önkormányzati választásokon – jelentette be Tőkés László, a testület elnöke pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Az európai parlamenti képviselő közölte, az EMNT azt a pártot támogatja a helyhatósági megmérettetésen, amelyik az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács eredetei elképzelései szerint az autonómia hiteles képviseletét vállalja, és az önrendelkezést az erdélyi magyarság legfontosabb célkitűzésének tartja. „A második rendszerváltozásnak a posztkommunista rendszert kell megbuktatnia, hisz ami jelenleg folyik az minden, csak nem demokrácia" – hangoztatta Tőkés.
Az EMNT elnöke szerint ez a politikai örökség az RMDSZ „neptuni árulásával" hozható párhuzamba, hisz kiszolgálták Románia Európa Tanácshoz való csatlakozását, és ezért feladták önálló politikájukat. Tőkés úgy véli, az RMDSZ kiegyezett a román politikai osztállyal és megvásárolta a kormánytagságát. Szerinte világos az is, hogy az RMDSZ-t megvásárolták, egyre másra jelennek meg erről a tényfeltáró újságcikkek.
„Az RMDSZ a magyar nemzeti közösségnek járó, a mi adólejeinkből származó összeget sajátítja ki és osztja el szinte ellenőrzés nélkül, a romániai magyarság egyetlen képviselőjének adva ki magát a román hatalmi szándékok szerint. Már az illetékesség szintjén megkérdőjelezhető ez a módszer, hisz nem jogosultak arra, hogy rendelkezzenek a magyarság közös pénzével, amelyből minden romániai magyar állampolgárnak részesülnie kellene. Ez a bújtatott korrupció odáig megy, hogy a pénz nagy részét pártépítésre, infrastruktúrafejlesztésre használják, míg a kultúrát csak kampányolás céljából finanszírozzák, és a pénzösszeg csupán egyharmadát kegyeskednek szétosztani, ritka kivételektől eltekintve, saját táboron belül" – jelentette ki az EMNT elnöke, utalva az Átlátszó Erdély portál elmúlt napokban közölt cikksorozatára.
Az EP-képviselő gyászosnak nevezte a Magyar Polgári Párt (MPP) szereplését is: szerinte az EMNP és az MPP fúziójának, az ellenzéki egységnek a legfőbb kerékkötője Biró Zsolt MPP-elnök volt. „Teljesen szembeköpte az MPP választási szabadságról szóló jelszavát, és egyik fő megosztójává vált a magyar polgári oldalnak" – fogalmazott Tőkés, aki szerint az MPP a nemzeti egység helyett a pártegységet választotta.
Az EMNT elnöke kijelentette, jelen helyzetben a romániai magyarság egyetlen hiteles képviselője a néppárt, szoros szövetségben az EMNT-vel, és ezért is támogatják a választási kampányban a törvény biztosította keretek között az alakulatot. „Arra kérjük a magyar szavazópolgárokat, hogy ne hagyják magukat félrevezetni, ne hagyják magukat megvásárolni" – hangsúlyozta Tőkés.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a kincses városi sajtótájékoztatón elmondta: a szervezet alaposan kiveszi részét a választási kampányból. „Helyi és megyei jelöltlistákon több, az EMNT-ben tisztséget viselő személy is van. A kilenctagú országos elnökségből négyen szerepelnek, közöttük jómagam is. Az EMNT, illetve jogi háttérszervezete, az EMNT Egyesület anyagilag nem támogatja a néppárt kampányát. Az viszont közismert, hogy az irodáink legtöbb helyen közösen működnek, és az sem titok, hogy sok közös önkéntesünk van" – számolt be az ügyvezető elnök.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Lendületet vesz a Trianon-kutatás – interjú Ablonczy Balázzsal
Ablonczy Balázs történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatója, a Pro Minoritate és a Kommentár folyóiratok volt főszerkesztője. 2016-tól az MTA Trianon Lendület kutatócsoport vezetője. Pályájáról, kutatásairól és a Lendület kutatócsoport terveiről Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett vele.
Újkor.hu: Ön az ELTE BTK francia-történelem szakán végzett. Hogyan döntött úgy, hogy ide felvételizik? Hogyan lett történész?
Ablonczy Balázs: Franciaországban jártam középiskolába, így eléggé kézre esett, hogy francia szakra felvételizzek. A történelem gyerekkorom óta nagyon érdekelt. Az első történelmi tárgyú könyv, amit olvastam, R. Várkonyi Ágnes Két pogány köztje volt, ami a Képes történelem sorozatban jelent meg. A családi történetek, amiket gyerekkoromban hallottam, kötődtek a második világháború előtti időszakhoz, pláne, hogy dédnagyanyám, akivel nagyon szerettem beszélgetni, nagyon sokáig élt. Adta magát, hogy elkezdtem érdeklődni a múlt iránt. Voltak rövid intermezzók, amikor úgy gondoltam, hogy csikós leszek, majd azt, hogy színész, de édesapám, aki színikritikus volt, utóbbiról nagyon hamar lebeszélt. Aztán rájöttem, hogy a lovaktól is félek. Amikor idekerültem az egyetemre, akkor sem volt biztos, hogy történész leszek, csak az, hogy nagyon érdekel a történelem, de néhány tanárom ebbe az irányba orientált és ez hosszan kitartó és jó döntésnek bizonyult.
- Kik voltak ezek a tanárok?
- Döntően két ember. Az egyik Kósa László, aki fura módon az életem számos fordulópontján jelen volt. Kábé a harmadik könyv, amit olvastam R. Várkonyié után, az övé volt, a Megjártam a hadak útját, a magyar néphagyomány történeti emlékezetéről. Hét-nyolcévesen persze nem sokat értettem belőle. Aztán ő volt az egyetemi felvételi bizottságom elnöke, majd az Eötvös Collegium felvételi bizottságának is. A PhD-képzést az általa vezetett doktori programon végeztem. Nagyon sokat tanultam tőle, nagyon szerettem az óráit, elképesztően széles műveltséggel rendelkezik. A másik pedig Romsics Ignác, aki nagyon jól tud célt adni az embereknek, nagyon jól tudja motiválni őket. Ha látott valakiben fantáziát, akkor – durván hangzik, de – kitaposta belőle az eredményt. Nála komoly követelmények voltak, nem lehetett nem betartani a határidőket, és linkeskedni: sokat lehetett tanulni tőle. Voltak más tanárok is, akiket kedveltem, összességében nagyon szerettem történelem szakra járni. Francia szakra kevésbé – bár ott is voltak rendes tanáraim: a nyelvészet tőlem rém távol áll, de Bárdosi Vilmos óráit és őt magát is nagyon kedveltem és kedvelem –, de azért a franciatanári diplomát megszereztem, tehát még előfordulhat az a rémálom, hogy valaki találkozzon velem franciatanárként, de azt éreztem az első év után, hogy ez nem az én műfajom.
- Ha már szóba került a doktori iskola, disszertációját Teleki Pál életéből írta. Az értekezés aztán önálló könyvben is megjelent, ráadásul az MTMT szerint ez egy rendkívül hivatkozott mű. Hogyan találta meg ezt a kutatási témát?
- A doktorimat egészen pontosan Teleki Pál két háború közötti életéből írtam, tehát az 1921 és 1938 közötti időszakról. Előtte a szakdolgozatomat Teleki első miniszterelnökségéből. Amikor negyedéves voltam, elmentem Romsics Ignáchoz, illetve Kósa tanár úrhoz, hogy milyen szakdolgozati témákat javasolnak. Teleki Pál életét Romsics Ignác dobta fel más témákkal együtt, és ezt választottam. Romsics tanár úr felvázolt egy elég logikus rendet, hogy ebből utána doktori lesz, utána pedig önálló kötet és ez be is jött. Szerencsém is volt vele, mert egyrészt Teleki pályája sokakat érdekel, másrészt egy életrajz bizonyos értelemben segítség egy kezdő történésznek. Eléggé le van határolva az eleje és a vége, hiszen a születés és a halál jobbára adott, ráadásul egy személy kapcsán könnyebb is különböző levéltári mutatókban keresni, mint elvontabb fogalmak esetén. Emellett egy csomó olyan témakörbe belebotlik az ember, ami elkezdi foglalkoztatni és lehet, hogy évekkel később visszatér, hogy azokból újabb kutatásokat kezdjen
- Van két másik könyve is, a Trianon-legendák illetve a Visszatért Erdély, amik szintén rendkívül hivatkozott művek az MTMT szerint. Ezek a témák is a korábbi kutatásból következtek?
- A Trianon-legendák című könyv úgy született, hogy régóta gondolkoztam arról, hogy kéne írni ebből a témából egy könyvet. 2002-ben a Romsics Ignác által szerkesztett Mítoszok, legendák, tévhitek című kötetben írtam egy tanulmányt, de foglalkoztatott még a téma. Teljesen véletlenül egy nagyon esős napon összetalálkoztunk a Király utca elején Rados Richárddal, a Jaffa kiadó vezetőjével, akit régóta ismerek. Egy középiskolába jártunk Franciaországban, aztán ő magyar szakra ment tovább. Elmondta, hogy nagyon érdekli, amit csinálok és javasolta, hogy üljünk le egyszer beszélgetni. Ebből az esernyő alatti ácsorgásból mai napig tartó együttműködés nőtt ki és a Jaffa kiadóról csak jó dolgot tudok mondani. Az első lépcső a Trianon-legendák volt, ami elég komoly siker lett mind piaci, mind szakmai tekintetben (bár nyilván nem mindenkinek szíve csücske). A híresztelésekkel ellentétben nem a korábbi tanulmány betűnagyobbításokkal megcsavart változata, hanem terjedelemre is kb. háromszor olyan hosszú. Richárd kérte, hogy javasoljak még témákat, akkor kitaláltuk a Visszatért Erdélyt és el is kezdtem írni a Teleki-téma egy leágazásaként. Korábban foglalkoztam az elcsatolt területek 1940 és 1944 közötti turizmusfejlesztésével, írtam belőle egy tanulmányt a Történelmi Szemlébe, majd ez megjelent angolul is. Így a munka elkezdésekor már voltak elképzeléseim arról, hogy milyennek kell lennie ennek a könyvnek. Utána jött az ötlet, hogy tegyük mellé a visszatért Felvidéket, Kárpátalját, Délvidéket is. Sok örömömet leltem ebben a kutatásban, bár a kötet elég zaklatott időszakban született. Közvetlenül a Párizsba költözésem előtt írtam, nagyon rövid idő alatt, miközben költöztünk, vettem át a kinti feladatokat, ráadásul kaptam egy nagyon cuki isiászt is. Eléggé embert próbáló időszak volt, de sikerült megírni. Jelenleg úgy gondolom, hogy talán az eddig legsikerültebb szövegem, bár biztosan vannak benne olyan dolgok, amiken lehetne javítani.
- Nemcsak kutatással, oktatással foglalkozik, hanem több újságot is szerkesztett, gondolok itt a Pro Minoritatéra, majd a Kommentárra. Ezt a fajta újságírói-szerkesztői tevékenységet fogja még folytatni?
- Pillanatnyilag félretettem. Ez inkább lapszerkesztői tevékenység volt. A Pro Minoritate kisebbségtudománnyal foglalkozott, évente négyszer jelent meg, a Kommentár évente hatszor, ez elég sok energiát elvitt. A Pro Minoritaténál, amit nagyon szerettem, megtanultam ezeknek a dolgoknak a csínját-bínját. Gyakorlatilag a tördelővel való egyeztetéstől a postázásig mindent én intéztem. Ez szó szerint értendő, reggel fél 8-ra mentem lapmegjelenéskor a Széll Kálmán téri Postapalotába, mert tömeges feladást ott lehetett intézni és nagy műanyag szatyrokban vittem magammal a csomagokat. 2002-től 2011-ig foglalkoztam a szerkesztéssel, ami nagyon időigényes dolog, különösen a lapmegjelenés környékén. Ez nem biztos, hogy most beleférne.
- A Kommentár szerkesztőbizottságában azért benne maradt.
- Igen, a lapot én hoztam létre barátaimmal közösen és az ember nem szívesen hagyja ott az általa megteremtett folyóiratot. És egy jó lap, ráadásul a családban maradt, az öcsém vitte tovább.
- A tudományos ismeretterjesztés helyzetét egyébként hogyan látja 2016-ban?
- Ez nagyon vastag téma. A történettudományban az a rettentő jó, hogy sokakat érdekel. Vannak történelmi műsorok a tévében, ismeretterjesztő magazinok élnek meg a piacon, a Jaffánál megkezdett történelmi sorozatunk köteteit is veszik. Ha előadásokat tartunk vidéken, sokszor 60-80-100 ember is megjelenik, főleg, ha a közelebbi múltról, azaz a 20. századi történelemről beszélünk. Ez azzal is jár, hogy mindenkinek van véleménye a dologról, tehát itt szenvedélyek vannak, amik néha kisülnek, és persze ilyenkor az ember rosszul éli meg, ha csúnyán beszélnek vele. A lényeg az, hogy a művelt magyar középosztálynak, már ha létezik ilyen, történelmi tudást nyújtsunk a közelmúlt vagy a félközelmúlt eseményei kapcsán. Ez működik, de nem vagyok benne biztos, hogy ez mindig tartani fog, azaz nem vagyok róla meggyőződve, hogy a Horthy-korszak vagy Trianon érdekes lesz 70-80 év múlva is. Lehetséges, hogy a Kádár-korszak vagy az államszocializmus korszaka már most érdekesebb az embereknek, mivel közelebb van hozzájuk időben. Jelenleg a magyar közélet eléggé történelemhangolt, sok vita zajlik. Ez részben jó, mert van közönség, de részben rossz, mert beleszól a politika, amit persze a történészek nem szeretnek, legalábbis azt a leegyszerűsített nyelvet nem, amit a politika használ a történelem kapcsán.
- Április végén derült ki, hogy nyert a Magyar Tudományos Akadémia Lendület pályázatán és Trianon témában kutatócsoportot alakít. Hogyan jött az ötlet a pályázat beadására?
- Amikor hazatértem Franciaországból, elgondolkoztam azon, hogy meg kéne próbálni a Lendületet. Őszintén szólva meglepett, hogy megkaptam. Több kiváló kollégát ismerek, aki nyert már, de nem elsőre sikerült nekik, hanem néha másodjára-harmadjára. Nem számítottam azonnali sikerre, tapasztalatszerzési céllal adtam be. Az előkutatásaim 2007-8 tájára nyúlnak vissza. Ekkor írtam a Kommentárba egy tanulmányt arról, hogy milyen feladatok lehetnek még az úgynevezett Trianon-kutatásban. Ez a kérdés azóta is foglalkoztat, a Lendület pedig jó lehetőség volt a megvalósításra. 1920. június 4-e nem magában létezik, hanem egy hosszú folyamat része, akár az előzményeit, akár a következményeit nézzük. Az előzményeket vizsgálva az első világháborúról úgy gondolom, hogy nagyon nagy szerepe van a 20. századi magyar történelemben. Nemcsak azért, mert Trianonhoz vezetett, hanem azért, mert a társadalmat olyan mértékben átalakította, aminek a vizsgálata nélkül az összeomlás eseményeit meg sem lehet érteni. Ha a következményeket nézzük, akkor az, hogy megjelennek egy idegen állam katonái egy kisváros főutcáján, akkor az csak az első lépés. A teljes impériumváltás hosszabb folyamat. Ha a gazdasági aspektusait nézzük, olykor egy évtized is, mert ennyi idő, amíg az utódállami tőke domináns pozícióba adott területen. Maga a folyamat is érdekes, hogy a helyi elitek hol, milyen alkukat kötnek, hol sikeresek az átmentési kísérletek, milyen technikák jelennek meg. Maga a hatalomátvétel pillanata csak egy pontszerű esemény a folyamatban.
bínját. Gyakorlatilag a tördelővel való egyeztetéstől a postázásig mindent én intéztem. Ez szó szerint értendő, reggel fél 8-ra mentem lapmegjelenéskor a Széll Kálmán téri Postapalotába, mert tömeges feladást ott lehetett intézni és nagy műanyag szatyrokban vittem magammal a csomagokat. 2002-től 2011-ig foglalkoztam a szerkesztéssel, ami nagyon időigényes dolog, különösen a lapmegjelenés környékén. Ez nem biztos, hogy most beleférne.
- A Kommentár szerkesztőbizottságában azért benne maradt.
- Igen, a lapot én hoztam létre barátaimmal közösen és az ember nem szívesen hagyja ott az általa megteremtett folyóiratot. És egy jó lap, ráadásul a családban maradt, az öcsém vitte tovább.
A tudományos ismeretterjesztés helyzetét egyébként hogyan látja 2016-ban?
Ez nagyon vastag téma. A történettudományban az a rettentő jó, hogy sokakat érdekel. Vannak történelmi műsorok a tévében, ismeretterjesztő magazinok élnek meg a piacon, a Jaffánál megkezdett történelmi sorozatunk köteteit is veszik. Ha előadásokat tartunk vidéken, sokszor 60-80-100 ember is megjelenik, főleg, ha a közelebbi múltról, azaz a 20. századi történelemről beszélünk. Ez azzal is jár, hogy mindenkinek van véleménye a dologról, tehát itt szenvedélyek vannak, amik néha kisülnek, és persze ilyenkor az ember rosszul éli meg, ha csúnyán beszélnek vele. A lényeg az, hogy a művelt magyar középosztálynak, már ha létezik ilyen, történelmi tudást nyújtsunk a közelmúlt vagy a félközelmúlt eseményei kapcsán. Ez működik, de nem vagyok benne biztos, hogy ez mindig tartani fog, azaz nem vagyok róla meggyőződve, hogy a Horthy-korszak vagy Trianon érdekes lesz 70-80 év múlva is. Lehetséges, hogy a Kádár-korszak vagy az államszocializmus korszaka már most érdekesebb az embereknek, mivel közelebb van hozzájuk időben. Jelenleg a magyar közélet eléggé történelemhangolt, sok vita zajlik. Ez részben jó, mert van közönség, de részben rossz, mert beleszól a politika, amit persze a történészek nem szeretnek, legalábbis azt a leegyszerűsített nyelvet nem, amit a politika használ a történelem kapcsán.
- Milyen feladatokat tűzött ki a kutatócsoport elé?
- Alapvetően ez a Lendület projekt négy lábon áll. Az első a klasszikus diplomáciatörténeti feldolgozás, mivel vannak olyan nagyhatalmak, például az Egyesült Államok, vagy Olaszország, amelyeknek nem ismerjük a béketárgyalási stratégiáit. Ezeket vagy nem publikálták még, vagy ha igen, akkor nem a magyar tudományos közvéleményt érdeklő szempontokat érvényesítettek. Például a közép-európai rendezés és azon belül Magyarország helyzete egy olasz diplomáciai jegyzékben csak sokadik helyen van. Az első világháború utáni Magyarországgal kapcsolatos békerendezéssel kapcsolatban alig van néhány dokumentumunk. Hasonló a helyzet a környező országok békeelőkészületeivel is. Bízom benne, hogy Zeidler Miklóssal ki tudjuk adni a magyar békedelegáció naplóját. Ezt több töredékes szövegből kell összekompilálni, ami majdhogynem filológiai feladat, de utána nagyon jól követhető lesz az, hogy a magyar békedelegáció mit csinált 1920-ban. Miklós már dolgozik ezen az anyagon, remélem, még idén kijöhet. A második lábat az összeomlás társadalma jelenti. Meg kell vizsgálnunk Magyarország 1920-as közellátási helyzetét, egészségügyét, honvédelmét. Vagy a menekültügyet. A békeszerződés megkötése után 400 000 – 425 000 ember menekült Magyarországra az elcsatolt területekről Nagyon kevesen foglalkoztak eddig ezzel a témával: Csóti Csaba és Szűts István Gergely jut most hirtelen eszembe, L. Juhász Ilona is fontos dolgokat írt az első világháború alatti menekülésről. Ugyanilyen fontosnak tartom a közegészségügy kérdését, különösen a spanyolnátha járványt. Nemcsak katonai, hanem gazdasági és közellátási összeomlás is történt: a fegyverszünet egyúttal harc megindulását is jelenti a szénért és a nagyvárosok fűtéséért. A harmadik pillér a békeszerződés megszilárdulása, amelyben benne van a határok helyszíni vizsgálata is. Nem arra gondolok, hogy hogyan cövekelték ki őket, hanem arra, hogy azokon a területeken, azokon a kistájakon az új határ milyen mozgásokat produkált. Hogyan változott meg a közigazgatás? Hogyan változott meg a házassági piac? Kovács Éva foglalkozott ezzel, de rajta kívül nem sokan. Hogyan szilárdult meg a határ a fejekben? Mi volt a helyzet a csempészettel? Nem sokat beszélünk erről, pedig elképesztően virágzó csempészet zajlott. Erről vannak szépirodalmi utalások, de történészek nem nagyon foglalkoztak vele. Ide tartozik egy jól nemzetköziesíthető téma, mégpedig az úgynevezett átmeneti/efemer államok kérdése. Vilniustól a Lajta bánságon át Fiuméig számos, néhány napot, hetet, hónapot megélt állam jött létre a köztes régióban, amiket más nemzetiségű kutatók bevonásával meg kellene vizsgálni. Érdekes kérdés, hogy milyen szituáció esetén bizonyulhatott egy ilyen efemer állam tartósnak – vagy szűnt meg. A negyedik pillér Trianon magyarországi emlékezetképe. Ebben lesz szociológiai kutatás, készül egy művészettörténeti adatbázis, amely a Kárpát-medence emlékműveit dolgozza fel, megvizsgáljuk, hogyan jelenik meg Trianon a magyar politikai diskurzusban, szépirodalomban, historiográfiában. A magyar történettudomány az utóbbi 35-40 évben relatíve jól teljesített a témában, nagyon sok újat tett le az asztalra, ami mellé, ha 2021-re odatesszük ezeket az eredményeket, tekintélyes korpusz jön létre az érdeklődők számára.
- Hogyan tervezi a kutatási eredmények közzétételét?
- Ősszel egy nagy összegző konferenciával indulna a projekt, ahova főleg a témában fontosat alkotó magyar kollégákat hívnánk meg, akik ellenőriznék, korrigálnák hogy a problémafelvetéseink jók-e, esetleg új szempontokat vetnek föl. Lesz egy honlapunk, a trianon100.hu. Eredetileg egy dinamikus, adattárral kombinált honlapot képzeltem el, de ezt újra kell gondolni a költségvetés miatt. Több monografikus kötetet tervezünk, ebből egy-kettőt angolul, lehetőleg angolszász kiadónál. 2020-ra nemzetközi konferenciát tervezünk, lehetőleg Angliában vagy az Egyesült Államokban, hogy bemutathassuk a kutatási eredményeket. Továbbá nagy vágyam, hogy intenzíven megjelenjünk a népszerűsítő történelmi sajtóban és természetesen a Facebookon. Egy videócsatornán is gondolkozom. Meglátjuk, hogy az erőforrások mit tesznek majd lehetővé.
- Hogyan látja egyébként a magyar történettudomány nemzetközi beágyazottságát a kérdés kutatásában?
- Trianon minket nagyon érdekel, de a szomszédos országokat nem biztos, hogy annyira érdekli, mint minket. A nyugati világban is főleg csak olyan történészek foglalkoznak vele, akik tisztában vannak azzal, hogy milyen szerepe van a magyar historiográfiában. A magyar történettudomány nemzetköziesítése nagyon nehéz probléma. A rendszerváltáskor egy csomó minden elmaradt, például annak a szemléletnek a meghonosítása, hogy a cikkeket jól jegyzett nyugati folyóiratokban érdemes megjelentetni. Itt persze önkritikus is vagyok, erre nekem is jobban kéne figyelnem. Vannak törekvések a nemzetközi jelenlétre, jó kezdeményezés például a Hungarian Historical Review, az internet, a közösségi oldalak használata. Valahogy az az érzésem, hogy az 1990 utáni két évtizedben mintha ez a nemzetközi jelenlét hanyatlott volna, a hazai történészvilág kicsit zárkózott lett. Az elmúlt években ezzel ellentétes folyamatokat tapasztalok és ez jó.
- A Kutatócsoportnak az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete ad otthont. Főleg az intézet kutatói vesznek részt a projektben?
- Nem. A Történettudományi Intézetből összesen ketten vannak benne, Hornyák Árpád és Zeidler Miklós, aki az ELTE-n is tanít. A többiek nagyon sok helyről jönnek. Nagyrészt 60-as évek végétől született kollégák kerültek bele, ami nem volt kimondott cél, de így alakult. Kicsit úgy állt össze, mintha a Vakáció a halott utcában című, nyolcvanas évekbeli gyermek-ifjúsági filmben lettünk volna. Odamentem emberekhez, megkérdeztem tőlük, hogy „van kedved ebben és ebben a dologban velem dolgozni?” Erre azt mondták, hogy „igen”, aztán mentünk tovább együtt. Egy vagy két ember mondott csak nemet, de ők sem azért, mert nem érdekelte őket, hanem mert más elfoglaltságuk volt.
- Mi lesz az egyetemi oktatással a kutatócsoport mellett?
- Főállásban átmegyek a Történettudományi Intézetbe, de félállásban itt maradok az egyetemen Borhy László dékán úr és Borsodi Csaba intézetigazgató úr kérésére. Az Intézeten keresztül pályáztam, tehát át kell mennem oda, viszont az ELTE szabályzata szerint nem lehet két teljes állása valakinek, ami respektálható álláspont. Nem szeretném elveszteni az oktatást, egyrészt mert szeretek tanítani, másrészt nem szeretném cserbenhagyni a doktoranduszaimat, szakdolgozóimat.
Szőts Zoltán Oszkár
ujkor,hu

Balog Zoltán: a magyar kormány támogatja a marosvásárhelyi összefogást
A magyarországi és külhoni nemzetrészek közötti kapcsolatokról, a magyar kormány által nyújtott kulturális támogatásokról értekezett Marosvásárhelyen Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztériumának minisztere, aki Soós Zoltán polgármesterjelölt meghívására érkezett Marosvásárhelyre.
A magyarországi és külhoni nemzetrészek közötti kapcsolatokról, a magyar kormány által nyújtott kulturális támogatásokról értekezett Marosvásárhelyen Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztériumának minisztere, aki Soós Zoltán polgármesterjelölt meghívására érkezett Marosvásárhelyre.
Portik Vilmos konferálta fel Balog Zoltánt, az emberi erőforrások minisztériumának vezetőjét a látogatás alkalmával tartott eseményen, majd Soós Zoltán köszöntötte a vendéget, aki a magyar kormány támogatásáról biztosította a marosvásárhelyiek összefogását a polgármesterség megnyerésének ügyében. A Kultúrpalota kistermében lelkészek, orvosok, pedagógusok, egyetemi tanárok, politikusok, újságírók előtt osztotta meg gondolatait a tárcavezető, aki először nyolc évesen járt Marosvásárhelyen, majd a rendszerváltást követően többször is.
Együtt húzni a szekeret
A miniszter az összefogást köszöntötte, azt, hogy Marosvásárhely magyar közössége képes volt arra, hogy közös jelöltet állítson a hamarosan sorra kerülő helyhatósági választásokon. Bethlen Gáborra hivatkozott, amikor úgy fogalmazott, hogy „az emberek gyakori nyomorúságba jutását csak a törvényesen összefogó közösségek csökkenthetik”, hozzátéve, hogy az igazi összefogás nem az, amelyet kívülről erőltetnek egy adott közösségre, az igazi összefogás belső kényszerből jön létre. „Különbség van azok között, akik a szekeret egy irányba húzzák, és azok között, akik a szekeret tolják” – figyelmeztetett Balog Zoltán arra, hogy nem mindegy, hogy húzzuk-e a közös szekeret, vagy toljuk, hiszen a „szekértolás” kifejezésnek pejoratív az értelme a magyar nyelvben.
Egységes kárpát-medencei magyar tér
A magyar kormány egységes kárpát-medencei magyar térben gondolkodik, vagyis valamennyi támogatási programjából egységesen részesíti az anyaországi és a határon túli intézményeket, nem tesz különbséget azok között, akik a határ egyik vagy másik oldalán találhatók. Példaként az egyházaknak nyújtott támogatást említette, amelyek révén nem csak az egyházi személyeket segítik, de az egyházközösségek megmaradását is szolgálják. Hiszen ott, ahol van lelkipásztor, megmarad a közösség is, míg ha megélhetés hiányában távozik az egyházi személy, a közösség is feloszlik, idővel akár meg is szűnik létezni. Az első Orbán-kormány által elfogadott magyarországi egyházközösségek támogatása után a szocialista kormány bevezette a határon túli egyházközségek támogatását is, amelyet az új Fidesz-kormány megkétszerezett, hamarosan az anyaországiaknak nyújtott összeget is megduplázza – számolt be a miniszter.
Magyar „Erasmus-program”
Akár magyar Erasmus-programnak is nevezhető az a kezdeményezés, amely 2016 szeptemberétől 300 anyaországi és külhoni egyetemi hallgatónak és oktatónak nyújt cserelehetőséget, vagyis külhoniak magyarországi egyetemeken tanulhatnak, illetve taníthatnak a vendéghallgatói jogviszony révén, de magyarországiak is választhatnak a külhoni egyetemek közül, valamint a külhoniak a Magyarország határain kívüliek közül. Például erdélyiek mehetnek felvidéki egyetemre, anélkül azonban, hogy annak az ügyintézését Budapesten keresztül bonyolítanák. A részképzés idejére ösztöndíjat biztosít a magyar kormány, legkevesebb havi 90 ezer forintot, legtöbb 160 ezret. Ezzel a programmal is a szülőföldön maradást szeretné támogatni, lehetőséget biztosítva a tapasztalatszerzésre, amit otthon kamatoztatnának a résztvevők. A programban szerepel többek közt a Sapientia EMTE, a Babeș- Bolyai Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Protestáns Teológia, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján működő egyetemek is az anyaországiak mellett.
Magyarország, Európa és a migránsok
A jelenleg Európát és Magyarországot is leginkább foglalkoztató kérdésre, a migráns-kérdésre is kitért a miniszter. Ennek kapcsán elmondta, Európának ebben a részében nagyobb a szuverenitásra való érzékenység, hiszen „történelmi tapasztalatunk van, mit jelent a szuverenitás, a függetlenség elvesztése, illetve megszerzése” – fogalmazott Balog Zoltán, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Szlovákia és Magyarország is ugyanazon az állásponton van, nagyon komoly lehet a probléma. Ebben a kérdésben „hajlandók vagyunk összefogni mindenkivel” – mondta a miniszter, aki arról beszélt, hogy veszélyeztetve látja a keresztény hitet, hogy Európának hiányos az önvédelmi reflexe, illetve hogy nem képes kiállni az őshonos nemzeti kisebbségek jogaiért sem, most mégis a máshonnan érkezőket szeretné integrálni. „Ebben az országban mi döntünk, hogy mi történjen” – tette hozzá. Majd visszakanyarodva Marosvásárhelyhez, ígéretet tett arra, hogy újból idelátogat, ha meghívják a Vásárhelyi Forgatagra.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Bolyai-parkkal gazdagodott Marosvásárhely
Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel május 7-én, szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen. Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen.
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora köszöntésében méltatta a város – ha nem is szülötteinek, de illusztris és immár örökös lakóinak – életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, de itt szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán „csak átköszön egymásnak, s megpróbálják megfejteni ennek a népnek a jövőjét”. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos, aki egyúttal képzőművész is, a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek.
Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig életük alakulásában azok a nők meghatározó szerepet játszottak. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a Bolyai János szobor körül. Az egyetem vezetésének elévülhetetlen érdeme, hogy a kezdeményezést felkarolta, pártolólag állott a közös ügyhöz.
Bandi Árpád nemes egyszerűséggel kezdte beszédét: „Nagy dolog, amikor valakinek az álmai valóra válnak...”. És elmesélte, miként kezdett el kutatni a női felmenők után egy szinte véletlenszerű, Pávai Vajna Krisztinához kapcsolódó történet kapcsán. Majd derűsen ígérte: szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket, az emlékhelyet kibővíteni az ő kopjafáikkal is, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye közös határszélein, Magyarherepén temettek el 1797, március 21-én.
A kopjafákról:
A női felmenők kopjafái, a félkörívben, jobbról balra, amint az a matematikában szokás: Pávai Vajna Krisztina, János nagyanyja, felsőkápolnai Kakutsi Klára, János dédnagyanyja, melegföldvári Földvári Erzsébet, János ükanyja, apanagyfalusi Apafi Erzsébet, János szépanyja és Sarolta, Szent István nővére, János ősnagyanyja.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Alfalu: harminckét képzőművész galériája
Egyetemet végzett képzőművészből húsz született itt Gyergyóalfaluban, tizenkettő pedig innen származik. A 32 diplomás alkotó művei képeznek állandó kiállítást a Gyergyóalfalvi Képzőművészek Galériájában.
Több mint harmincéves álom vált valóra vasárnap, a galéria felavatásakor. Hajdan, amikor még csak egy tucatnyi hivatásos alfalvi képzőművész volt, Balázs József festőművész azt latolgatta Gál Mihállyal, hogy galéria kellene alkotásaiknak. A Sövér Elek Alapítvány elnöke aztán számon tartotta az óhajt, és erősítette késztetését Márton Árpád is, aki huszonnyolc alkotását adományozta szülőfalujának. A polgármesteri hivatal tőszomszédságában az utcára nyíló ajtó felett így jelent meg Márton Árpád neve, s lett benne állandó képtára.
Az épületet ehhez méltóvá tenni – e szándékkal pályázott az alapítvány, és támogatástól, mecénásoktól, önkormányzattól kapott összegből, Gál Mihály vezetésével hármas sikert ünnepelhettek az egybegyűltek: Márton Árpád képtára mellett megnyílt az Gyergyóalfalvi Képzőművészek Galériája, az ingatlan alsó szintjén pedig létrejött a Pincegaléria.
Tán nincs is még egy olyan közösség a világon, amelyik ötezer lelket számlálva ilyen szellemi kincstárat tudjon létrehozni. Az alfalvi képzőművészek az itthoniaknak ajándékba hagyott képeik mércét is mutatnak, amit ismerni és amihez igazodniuk kell a tehetséges fiataloknak. Így lett e ház az érték és mérték otthona, egyelőre felbecsülhetetlen kincsnek nevezve.
A számos felszólaló, kórusművek és citerások előadása egyaránt ezt hivatott méltatni. Márton Árpádot emeljük ki közülük, akinek 28 képe a kezdeti lendületet adta. A csíkszeredában élő, de ízig-vérig alfalvi, 75 éves képzőművész diákkoráig ment vissza az időben, amikor a marosvásárhelyi tanodába felvételizve közölték vele, Alfalu sok értékes embert adott, e településre szégyent hozni nem szabad. „Akkor megfogadtam, szégyent nem hozok a falumra akkor sem, ha nyújtópadon hoznak haza. Azóta is így élek: a falumra és a nemzetemre szégyent nem hozhatok. Mert itt, a templomkertben van egy felirat” - fogalmazott, utalva a márványba vésett felszólításra: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt, és az is marad. Ígéretet is tett Márton Árpád: „Az alfalunak adott ajándék nem teljes. Mert még élek.”
Az ünnepséget közös ebéddel zárták az eseményre hazaérkező képzőművészek és helybéliek. Elhangzott az is, már hétfőtől nyitva áll mindenki előtt a galéria ajtaja. Ide költözik egy időre a helyi könyvtár is, így akik olvasnivalóért jönnek, azoknak is lesz részük a páratlan látnivalóban.
A számos felszólaló, kórusművek és citerások előadása egyaránt ezt hivatott méltatni. Márton Árpádot emeljük ki közülük, akinek 28 képe a kezdeti lendületet adta. A csíkszeredában élő, de ízig-vérig alfalvi, 75 éves képzőművész diákkoráig ment vissza az időben, amikor a marosvásárhelyi tanodába felvételizve közölték vele, Alfalu sok értékes embert adott, e településre szégyent hozni nem szabad. „Akkor megfogadtam, szégyent nem hozok a falumra akkor sem, ha nyújtópadon hoznak haza. Azóta is így élek: a falumra és a nemzetemre szégyent nem hozhatok. Mert itt, a templomkertben van egy felirat” - fogalmazott, utalva a márványba vésett felszólításra: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt, és az is marad. Ígéretet is tett Márton Árpád: „Az alfalunak adott ajándék nem teljes. Mert még élek.”
Az ünnepséget közös ebéddel zárták az eseményre hazaérkező képzőművészek és helybéliek. Elhangzott az is, már hétfőtől nyitva áll mindenki előtt a galéria ajtaja. Ide költözik egy időre a helyi könyvtár is, így akik olvasnivalóért jönnek, azoknak is lesz részük a páratlan látnivalóban.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Diákok munkája egy kötetben
Könyvbemutatónak adott otthont szerdán délben a nagyváradi Művészeti Gimnázium. Rácz Eliza osztályfőnök X. D. osztályos tanulói Sipos Márta magyartanárnő irányításával állították össze a 122. oldalas Flaccus aranylantja. Antik görög-római műfajok és versformák című kézikönyvet és szöveggyűjteményt.
Az Europrint kiadásában napvilágot látott kötet bemutatója előtt az iskola zenetagozatos diákjai Mozart D-dúr divertimentójával (K. 136) kedveskedtek a szép számban megjelent érdeklődőknek, majd Mihaela Bondor iskolaigazgató köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva, ez a könyvbemutató kiváló példa arra, hogy ebben az iskolában nemcsak a zene és a képzőművészet (grafika, festészet, szobrászat stb.), hanem az irodalom is teret kap. Sipos Márta elmondta, hogy maga a kötet nem tankönyvjellegű, hanem jegyzetanyag. „A középiskolás diákok érdeklődési körét céloztuk meg, illetve mindazokét, akiket érdekel az ókori irodalom, akiknek még hitet adhat a római virtus” – fogalmazott a pedagógus. Dénes László költő, újságíró a kötethez írt előszavát olvasta fel, melyben merész vállalkozásként említette meg e kiadvány összeállítását, hiszen véleménye szerint nem könnyű feladat egyetlen kötetbe gyűjteni, tömöríteni mindazt, amit zsúfolt könyvtári polcok könyvkincsei és digitális tárolók adatrögzítői tartalmaznak egy több száz évet felölelő korról. Véleménye szerint ezt kizárólag úgy lehet összeállítani, ha ennek a kornak a keresztmetszetét tárják az olvasó elé. „Ahhoz, hogy el tudjunk igazodni az információfergetegben, és meg tudjunk állni a rohanásban, tájékozottaknak és művelteknek kell lennünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a kézikönyv és szöveggyűjtemény nem csupán a klasszikus kor és a reneszánsz, ezen belül a magyar felvilágosodás poeta doctusainak és laureatusainak művében való eligazodáshoz nyújt segítséget, hanem lektűrként is képes tágítani a mindenkori ifjú olvasó ismerethorizontját.
A könyvbemutató felolvasással és zenei momentumokkal zárult.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A terhek Moldvában súlyosabbak
Iancu Laura. Költő, író, teológus, óvodapedagógus, politológus, néprajzkutató. Szerkeszti a Moldvai Magyarság című folyóiratot, tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának és a Magyar Írószövetségnek. Egy alig több mint ezer fős kis moldvai településen, Magyarfaluban született, Csíkszeredában végezte a középiskolát, majd egyetemi diplomáit Budapesten szerezte. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa. József Attila-díjas. Csángó. Nő.
– Milyen volt a gyerekkorod? Hogyan telt?
– Nagyon kevés emlékem van gyermekkoromból, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt válaszolom: munkával telt. Még a vasárnap is. Az állatok legeltetésével, a kisebb testvérek gondozásával. Édesapám több száz kilométerre dolgozott, ritkán volt otthon, édesanyám a téeszben dolgozott, mikor reggel felébredtünk, már nem volt otthon, mikor estére hazaérkezett, mi már aludtunk. Volt, hogy napokig nem láttuk egymást, pedig egy szobában aludtunk. Ilyenkor mi, a gyerekek gondoztuk az állatokat, láttuk el magunkat, végeztük a ház körüli munkát. A gyermekkornak egyetlen ismérve volt: a gyereknyelv. A felnőttek minden szót kicsinyítő képzővel láttak el, „igyál vizecskét”, „nyújtsd ki a lábacskádat”, ebből tudtuk, hogy szeretve vagyunk, gondoskodnak rólunk. Játékidő, sőt, tanulásra fenntartott idő sem igazán volt. A ruhát a nagyobb testvértől örököltük, a játékszerek a leselejtezett munkaeszközök, konyhaedények voltak. Írással is nagyon későn, egyetemista koromban kezdtem el foglalkozni. – Számos végzettséged, hivatásod van. Te minek tartod magad?
– Középiskolás korom óta a néprajzos pálya vonz és a vallás, az emberi létezés okával és céljával kapcsolatos kérdések foglalkoztatnak a leginkább. A kanyarokat, a mellékutcákat az élet tette hozzá ehhez a „tervhez”. Néprajzkutatónak szeretem hinni magam, hiszen tanulni sok mindent lehet, sok diplomát lehet szerezni, de ez az a terület, amiben elmélyedtem, ez az a szakma, aminek a művelése kitölti az életemet, és mérhetetlen örömöt okoz. Teológiával, politológiával nem foglalkoztam, csak tanultam. Mindegyik szakot azért végeztem el, mert ismereteket akartam szerezni az előbb említett kérdésekről. A költészet ebből a sorból kilóg, de itt is a megértés és a megismerés a cél.
– Bár Budapesten van a főhadiszállásod, néprajzosként a moldvai magyarságot kutatod. Tudsz kétlaki lenni? Hiányzik Moldva?
– Ez nem egyszerű kérdés... Annak idején, 11 és fél éves koromban valósággal elmenekültem otthonról, tehát akkor is másra vágytam, mint amire születésemnél fogva predesztinálva voltam. De elszakadni soha nem akartam a világtól, ahová születésemnél fogva tartozom. Ezért választottam „kutatási területté” Moldvát, Magyarfalut, azaz a szülőföldemet. Fizikailag nem tudok egyszerre két helyen lenni, de – tudom, sokak szerint álságos gondolat – az igazság mégiscsak az, hogy Moldva „itt van” velem, egész életem, a mindennapjaim Moldváról szólnak.
– Mi fontos neked Moldvában, és mi Budapesten?
– Moldva az a világ, amit meg akarok ismerni, meg akarom érteni, hogy mi történt a múltban, és miért úgy történt, ahogyan, mi zajlik a jelenben. Ehhez felkészültségre és szakmai környezetre volt szükség, amit Budapesten megkaptam. És Magyarországon megkaptam azt is, amit Moldvában megtagadtak tőlünk. Identitást, anyanyelvet, nemzeti közösséget. Ezt az ezer kilométert, a kettészakadást nem vállaltam volna akkor, ha ezek a dolgok nem volnának számomra létfontosságúak. Azok.
– Könnyű vagy nehéz nőnek lenni Moldvában?
– Nehéz ezt a kérdést erre a két jellemzőre szűkíteni, mert ilyen is, meg olyan is... A megérzéseimet, tapasztalataimat tudom megosztani, ami szubjektív. Leginkább a kötelezettség, a kiszolgáltatottság, a szigorú erkölcs a nő osztályrésze. Alapjában véve a gyermeknek illik tisztelnie szülőanyját, de ezt az illem kívánta tiszteletet idővel felváltja az érdem szerinti tisztelet. A férj is inkább akkor tiszteli feleségét, ha az megérdemli. Magyarfaluban hierarchia van, a kereső férj szava dominál, de a család szíve az anya. Ez kelti az emberben azt az érzést, hogy talán van valamiféle egyensúly a hierarchiában.... – A versírásban ki kell tárulkozni, lelkileg lemeztelenedni. Hogyan viseled, amikor ezt elemzik, esetenként kritizálják?
– A versben általában egyes szám első személyben fogalmazok, de nem feltétlenül én vagyok a vers alanya, tárgya. Általános emberi kérdéseket, érzéseket, fájdalmakat próbálok a költészet eszközeivel megfogalmazni. A kritikai szempontok nagyon sokfélék. Irodalmi körönként, ízléskörönként változó, hogy melyek a jó vers kritériumai. Megtisztelő, ha egy szakember időt szentel az irományaim értékelésére, ilyen nagyon ritkán fordul elő. Az alkotó és a kritikus szempontjai, ízlése és célja gyakran egymással ellentétes. Az ember, ha akarna, sem tudna másnak megfelelni. Költészetet, verset kell olvasni, abból az ember megtudja, hogy minek kell megfelelni, milyen a jó vers.
– Min dolgozol most?
– A kutatói és az írói munka is olyan számomra, mint a földműves munka. Az ember egyrészt állandóan dolgozik, másrészt éppen azzal foglalkozik, amit az élet hoz. Olvasok egy cikkhez, írok egy másik cikket, két, műfaj és tartalom tekintetében egymástól teljesen különböző kötetet szerkesztek, népköltészettel kapcsolatos szócikkeket írok. És belebújtam egy 12 éves fiú bőrébe, akit a szülei az 1920-as években beírattak egy papi szemináriumba, és akinek hat év alatt az utolsó sejtjét is kicserélték. – Azzal, hogy tanultál, köteteid jelentek meg, számos díjat kiérdemeltél, tudsz segíteni a moldvai nőknek? Tudsz példakép lenni?
– Közvetlen, személyes kapcsolatom nincsen a moldvai nőkkel, még a magyarfalusiak sem tudnak arról, hogy írok, nem olvastak tőlem semmit. Kétlem, hogy bármiben is tudnék számukra minta lenni. Én viszont nagyon sokat tanulok tőlük, és irigykedve szemlélem kitartásukat, csodálom munkabírásukat. Sok helyen megfordultam, mindenütt láttam dolgozó nőket, de a terhek Moldvában súlyosabbak. – Bántottak valaha a származásod miatt?
– Történtek kellemetlen esetek. Ezeket baleseteknek éltem és élem meg. Tudomásul kell vennem, hogy miután „elhagytam” szülőföldemet, amíg élek, erre emlékeztetni fognak. Tegnap is felszólítottak: menjek haza. Angliában élő testvéreimet nem küldik haza. A Zala megyeieket nem küldik haza a fővárosból. A Zala megyei nem veszi el a lehetőséget a Heves megyei elől, én igen, mindkettejük elől. Ezek balesetek. Levegőt veszek, elfordítom a fejem, és azokra tekintek, akik nem az ellenséget, hanem az embertársat látják bennem. Ők többen vannak, ők a többség, róluk szívesebben beszélnék. Egyébként is kötelességünk a jóról beszélni, a csodákról, a csodálatos emberekről. Mert nekik köszönhetően „áll” még a világ, forog a föld, és ember az ember.
Sipos Betti, Nőileg
Erdély.ma

Két főváros
Két főváros: Budapest és Bukarest. Egyik szívünkhöz áll közelebb, másik életünkhöz. Egyikből erőt, reményt merítünk, hogy a másik közelségében, nyomása alatt helytállhassunk. A hétvégén mindkét fővárosban jelen volt Székelyföld: Budapesten a Székely Fesztivál zajlott, Bukarestben a székelyek vásárát rendezték meg.
Két, első látásra talán nem is túl jelentős, afféle hétvégi családi kikapcsolódásra, lazításra, tartalmas időtöltésre alkalmas program. Normális körülmények között legalábbis nem kellene túl nagy jelentőséget tulajdonítani e két eseménynek. Mégis, 2016 májusában számunkra kiemelt fontosságú és jelképes üzeneteket hordozó a mindkét fővárosban lezajlott rendezvény. Hogy ma már elsősorban a kulturális, gazdasági kapcsolatok erősítéséről szól a Millenáris Parkban megrendezett Székely Fesztivál, hogy Budapesten immár otthon vagyunk és otthon érezzük magunkat, az is meglehetősen hosszú folyamat eredménye – bő tíz évvel korábban például még joggal gondolhattuk azt, hogy kitagadtak, megtagadtak bennünket, de a „románozásnak” is hagyománya lett a kádári szocialista politikán nevelkedett anyaországiak egy körében. Hogy mára mindennek felemlítése már szinte ünneprontásként hat, eszünkbe sem jut, ahhoz kellett egy nemzeti elkötelezettségű kormány, amely nagyjából konszenzust tudott teremteni a budapesti pártok körében és a magyarországi társadalom szintjén arról, hogy a külhoni magyarság a magyar nemzet szerves része, határokon innen és túl a legfontosabb kérdésekben ugyanúgy gondolkodunk, ugyanazokat az értékeket valljuk. Kellett ehhez egy olyan alaptörvény, amelyben leszögezik: a mindenkori budapesti kormány felelősséget vállal az elszakított részeken élő magyarokért, és kellett ehhez a figyelem, a folyamatos támogatás.
Nem kevésbé fontos a székelyek bukaresti vására sem, melynek célja elsősorban az volt, hogy próbálják megváltoztatni a román fővárosban élők magyarokkal, székelyekkel kapcsolatos előítéleteit. Az ország lakóinak tetemes része ugyanis csak annyit tud rólunk, amennyit a hírtelevíziókban lát, az pedig legtöbbször sarkított, manipulált információ, nem ritkán szemenszedett hazugság vagy éppen alig burkolt gyűlöletszítás. Ezen a számunkra meglehetősen kedvezőtlen helyzeten hivatott változtatni a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által a bukaresti Közpolitikai Intézettel partnerségben szervezett vásár és kerekasztal-beszélgetés. S noha a hírtelevízióknak álcázott szennycsatornák kamerásai és riporterei nem tolongtak az eseményen, áttörés pedig egyik napról a másikra amúgy sem várható a román többség viszonyulásában, az mégiscsak biztató, hogy vezetőink kezdik belátni az ilyen kezdeményezések fontosságát.
Két főváros, egy régió – bár sokan tagadják létezését is, a hétvégén újra bebizonyosodott: Székelyföld él, Székelyföld szerethető.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megszólalt az RMDSZ elnöke: Nem titok, mire megy a pénz
Kelemen Hunor szerint eddig sem volt és ezután sem lehet titok, hogy az RMDSZ mire fordítja azt a román költségvetési támogatást, amelyet a magyar közösség képviselőjeként neki folyósítanak a romániai költségvetésből.
Az RMDSZ elnöke az MTI-nek nyilatkozott erről egy csíkszeredai sajtótájékoztató után. A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy nem tudja, a szövetség mennyi költségvetési támogatást kapott idén, és aki kíváncsi erre, olvassa el azt a cikksorozatot, amelyet az Átlátszó Erdély-blog közölt az elmúlt napokban.
A blog elmúlt napokban közölt cikksorozata a román kormányhoz benyújtott közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyújtani az RMDSZ pénzügyeibe. Állításai szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben 28 millió eurót kitevő támogatást kapott, és noha a szövetség a romániai magyarságnak szánt pénzt kezeli, csak az összeg – pályázati úton kiosztott – töredékének a felhasználását tette átláthatóvá.
Kelemen Hunor az MTI-nek szombaton elmondta, a költségvetési támogatás felhasználása nem lehet titok, hiszen közpénzről van szó. „A fizetésektől kezdve a gázszámláig minden adat elérhető, hozzáférhető, semmi nem titok. Egy éves könyvelést nem tudsz nyilvánosságra hozni, azt valahova leteszed, ott elérhető, oda lehet menni, meg lehet nézni” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Minden évben többször is beszámolnak, s ha ezek nem is elég részletesek, mindenki, aki rákérdezett, megkapta az információkat – tette hozzá.
Az elnök azzal magyarázta, hogy a szövetség sok pénzt költ saját magára, hogy „a közösségépítést nem lehet irodából megoldani”, ehhez autók, ingatlanok és alkalmazottak kellenek.
Kelemen Hunor szerint eddig sem volt és ezután sem lehet titok, hogy az RMDSZ mire fordítja azt a román költségvetési támogatást, amelyet a magyar közösség képviselőjeként neki folyósítanak a romániai költségvetésből.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lelkes résztvevők Zágontól Vajdaságig (A székelység története vetélkedő)
Zágoni csapat nyerte meg A székelység története – Kádár Gyula Emlékversenyt. A vetélkedő döntőjét szombaton tartották Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, az eredményhirdetésre és a díjazásra a Székely Nemzeti Múzeum megtekintése után annak Bartók Termében került sor.
Keresztes László ötletgazda, a kezdeményező Székely Mikó Kollégium Alapítvány alelnöke jelentősnek nevezte a helyszínt, mondva, hogy őseink itt fontos döntéseket hoztak. Jelezte, három nemzedék találkozik itt: az idősek, akik kezdeményezték a vetélkedőt, a középkorúak, akik megszervezték és lebonyolítják, valamint a fiatal generáció, a versenyzők. Hasonlattal élt, valahogy az ismétlődött meg, ahogyan régen vész idején a nagyszülők gondoskodtak az unokákról. A vetélkedő célja A székelység története tankönyv népszerűsítése, s kiemelte, a székelység történetének ismerete hozzájárul önképünk alakításához. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes, az alapítvány elnöke örömét fejezte ki, hogy Zágontól Adáig mind együtt tudunk lenni, majd hangsúlyozta a múlt ismeretének fontosságát, és azt, hogy legyenek erős gyökereink. A verseny a névadó Kádár Gyula (1953–2015) illyefalvi–sepsiszentgyörgyi történész alakjának és munkásságának felelevenítése után kezdődött. Biztatásul Kádár Gyula hitvallását hallhatták az általános iskolás diákok: „történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság nevelését, amely képes lesz kiharcolni Románia területén mindazokat a közösségi jogokat, amelyek az őshonos erdélyi magyarságot megilletik”. A vetélkedőn A székelység története tankönyvből, valamint az Ábel a rengetegben című filmből kaptak kérdéseket a csapatok. Ezenkívül képekkel illusztrálva be kellett mutatniuk iskolájukat, annak névadóját, valamint a településükön található 1848-as, első és második világháborús emlékjeleket, továbbá magukkal hozott világháborús emléktárgyakból kellett minikiállítást rendezniük. A díjátadón a zsűri tagjai értékelték a vetélkedőt. Pénzes Loránd történelemtanár, főszervező kiemelte azt a lelkesedést, amellyel a résztvevők a versenyhez hozzáálltak, a világháborús relikviákból összeállított rögtönzött kiállítást kisebb múzeumi gyűjteményhez hasonlította: a mintegy negyedezer tárgy között volt szurony, szablya, kulacs, emlékérem, vitézségi érem, tábori levelezőlap, személyazonossági igazolvány, lövedékhüvely, fénykép, frontról hazaírt levél stb. A zsűri tagjai megdicsérték a csíkszentimrei csapat megjelenését: székely népviseletbe öltöztek. Különben övék volt a leggazdagabb relikviagyűjtemény is, közel félszáz tárgyat sorakoztattak fel. A zsűri minden résztvevőnek elismerését fejezte ki, de rangsort kellett állítani. Első a zágoni Székely hármas, második a vajdasági Adáról érkezett Szövetségesek, harmadik a Maros megyei Backamadarast képviselő Kiss Gegely Csapat. Rajtuk és a csíkszentimrei Székely örökséget kutatók csapatán kívül döntősök voltak még Uzonból, Illyefalváról, Barátosról, valamint Sepsiszentgyörgyről a Váradi József- és Gödri Ferenc-iskola, a Tanulók Háza és a Székely Mikó Kollégium egy-egy csapata. Minden résztvevő és felkészítő tanáraik is kaptak ajándék könyveket, az első három helyezett ezenfelül is könyvjutalomban részesült. A vajdaságiak József Álmos helytörténész, illetve Keresztes László vezetésével csütörtökön és pénteken Háromszék nevezetességeivel ismerkedtek. Minden döntősnek jár jutalomkirándulás, melyet június 1-jén tartanak világháborús emlékhelyek meglátogatásával.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi magyarok nem élnek jó időket
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Lóránt külügyi titkár képviselte.
Vincze Lóránt az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségei-ről osztotta meg gondolatait. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincs terítéken, hanem huszonhat évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti.” Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot. „Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete” – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése”. Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Lóránt úgy véli, az uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell” – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePackkel, amelyet az Európai Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU törvényszéke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hiánypótló tehetségkutató
XI. Bolyai Farkas-kupa
Az ország különböző részeiről érkezett tizenévesek mérték össze reál, illetve humán tudományokban való jártasságukat szombat délelőtt a Bolyai líceumban. A magyar tannyelvű középiskolák tizenegyedik országos tantárgyversenyén, a Bolyai Farkas-kupán nyolc megye 32 iskolájának 230 diákja vett részt.
Akárcsak tavaly, hét tantárgyból – fizikából, kémiából, biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból és történelemből – bizonyíthatták tudásukat, kreativitásukat a fiatalok.
A vetélkedő megnyitóján Láday Zoltán bolyais tanár arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigi tapasztalatok alapján évről évre egyre felkészültebbek, igényesebben felkészítettek a Bolyai-kupa résztvevői. Ezt követően Láday a zsűriző középiskolai és egyetemi tanároknak mondott köszönetet, akik a tudományos elvárások szerint értékelik a dolgozatokat. Bálint István, a Bolyai líceum igazgatója a verseny hiánypótló jellegét hangsúlyozta.
– A felsorolt tantárgyakból a nemzeti versenyeken nincsenek eredményeink. A Bolyai Farkas-kupán bizonyítani tudnak a diákok, a verseny célja ugyanis egyrészt a tehetségkutatás. Ugyanakkor ez az iskolák összefogása, a testvériség összefogása is egyben.
Markó Béla, a verseny fővédnöke arról szólt, hogy a Bolyai név meghatározza a verseny jellegét, majd a semmiből teremtett új világ gondolatánál maradva kifejtette, hogy Bolyai János híres szavait sokan rosszul értelmezik, ő ugyanis nem a szellemi sivárság közepette, magányos tudósként teremtett világra szólót, a háta mögött egy tudományra szomjas Erdély, illetve nemzet állt.
– Tudósok, művészek sora bizonyítja, hogy Jánosnak volt kire támaszkodni – tette hozzá a verseny fővédnöke, majd arra intette a diákokat, ne feledjék, hogy egy olyan fontos kultúra van mögöttük, amely feljogosítja őket arra, hogy bízzanak önmagukban és jövőjükben.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes köszöntötte a diákokat, majd Peti András alpolgármester, egykori bolyais diák jövőképeket körvonalazva az itthonmaradás fontosságáról beszélt.
Oláh-Gál Róbert, a verseny elnöke a Bolyaiak életéből villantott fel pár érdekességet, és arra biztatta a jelenlevőket, hogy legyenek követői a két matematikusra vonatkozó kutatásokban. A felszólalók sorát Markó Bálint, a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese zárta.
– Bolyai Farkasra mindenki úgy gondol, mint matematikusra, illetve oktatóra, de arra kevesen gondolunk, hogy a kreativitásával be tudnánk rendezni az életünket: zenét hallgathatnánk, színházba mehetnénk, kályhát építhetnénk. Rendezzétek be ti is a kreativitásotokkal az életeteket – üzente Markó Bálint a diákoknak, akik a következő percekben át is vonultak a vetélkedők helyszíneire. A dolgozatok értékelésére még aznap sor került, és az ünnepélyes díjazást is megtartották a Bolyai dísztermében.
Népújság (Marosvásárhely)

Szeptemberben indul a Makovecz Imre felsőoktatási együttműködési program
Szeptemberben indul a Makovecz Imre Kárpát-medencei felsőoktatási együttműködési program – jelentette be egy péntek délutáni marosvásárhelyi fórumon Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A magyar kormány által támogatott program keretében 300 külhoni és magyarországi egyetemi hallgató kap lehetőséget arra, hogy öt hónapig egy másik Kárpát-medencei magyar egyetemen tanuljon. Balog Zoltán elmondta, hogy "a magyar Erasmus-programot" a Makovecz család beleegyezésével nevezték el néhai Makovecz Imre építészről. A programba minden olyan Kárpát-medencei egyetemet bevonnak, amelyen magyar nyelven lehet tanulni.
A miniszter hozzátette, ezzel az egységes Kárpát- medencei oktatási tér kialakítását próbálják szolgálni.
Balog Zoltán elmondta: szerződést kötnek a programba bekapcsolódó magyarországi és határon túli egyetemekkel, és az intézmények maguk döntik el, hogy honnan fogadnak vendéghallgatókat. A rendszer lehetővé teszi, hogy a magyarországi diákok határon túli egyetemeken, a határon túliak pedig magyarországi vagy más határon túli régió egyetemein tanuljanak. A vendéghallgatók havi 90 ezer és 160 ezer forint közötti ösztöndíjat kapnak. A kormány a programban 1500 vendéghallgatói hónap költségeinek a fedezésére 234 millió forintot szán.
Balog Zoltán arra is kitért, hogy a program keretében az egyetemi oktatók mobilitását is támogatják, és ezzel kívánják biztosítani az akkreditációs feltételek teljesítését a határon túli, magyarul is oktató egyetemeken.
A fórum házigazdája Soós Zoltán, a város magyar polgármesterjelöltje volt. Soós Zoltán megállapította, hogy Marosvásárhelyen a kultúra terén történt összefogás vezetett el a magyar pártok politikai összefogásához. Arra utalt, hogy az EMNP és az RMDSZ vezetői között a Vásárhelyi Forgatagnak nevezett magyar napok közös szervezése során alakult ki az a bizalmi kapcsolat, amely a közös polgármesterjelölt állításához vezetett.
Balog Zoltán a Marosvásárhelyt épp 400 évvel ezelőtt várossá nyilvánító Bethlen Gábor fejedelmet idézve kijelentette: "az emberek gyakori nyomorúságba jutását csak a törvényesen összefogó közösségek csökkenthetik".
"Ha mi nem állunk ki az érdekeinkért, mások nem fogják ezt helyettünk megtenni. Ezért kell elmenni szavazni" – jelentette ki a miniszter. Azt is megállapította, hogy Európa arra sem volt képes, hogy a saját őshonos nemzetiségeinek a problémáját megoldja. "Hogyan tudna hát olyan embereket integrálni, akik más kultúrából jönnek?" – tette fel a kérdést a miniszter.
Balog Zoltán előadása végén reményét fejezte ki, hogy az idei Vásárhelyi Forgatagon nemcsak a magyar kultúrát, hanem Soós Zoltán polgármesterré választását is megünnepelheti a marosvásárhelyi magyar közösség.
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföld egy és oszthatatlan!
VIII. Székely majális
Még az inkább borult, mint derült idő, majd a hirtelen lecsapó jégeső sem vette el azok kedvét, akik szép számban voltak jelen szombaton Makfalva Székely Tanácsa, a makfalvi református egyházközség, a Makfalvi Polgármesteri Hivatal és aWesselényi Miklós Egylet szervezésében megtartott VIII. székely majálison.
A reggeli napsütésben toborzóval indult a nap Makfalva központjában, majd zeneszóval, lovas huszárokkal, sokan székely népviseletbe öltözve vonultak a majális helyszínére.
Ünnepi megnyitó beszédében Kiss Károly református lelkész, Makfalva Székely Tanácsa elnöke kiemelte, hogy minden közösségi rendezvénynek az a célja, hogy felébressze a megtartás erejét. Véleménye szerint a szétszakítottságot kellene megszüntetni, ami előbb-utóbb megvalósul, ha tesznek érte.
"Az év végéig az autonómiának elkötelezett önkormányzatok száma lépje túl a százat!"
Vass Imre megbízott polgármester a maga és a szervezők nevében kívánt jó mulatást, kellemes időtöltést minden résztvevőnek. Egyben arra kért mindenkit, ne feledje, hogy a szórakozáson túl a makfalvi majálisnak fontos üzenete is van a székelyek és a nagyvilág számára.
Felidézte, hogy két évvel ezelőtt épp ezen a helyen olvasta fel Kiss Károly, Makfalva Székely Tanácsának elnöke a második makfalvi felhívást. Ez a felhívás a székely önkormányzatokhoz szólt, azt kérve tőlük: "tegyék láthatóvá a nagyvilág számára: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is". Hangsúlyozta, hogy amikor ez a felhívás elhangzott, akkor még mindössze négy önkormányzat fogadta el az előbb említett határozatot. Ebben a pillanatban eljutottak a 62. határozathoz, idén január 28-án Korond önkormányzata szavazott egyhangúlag az elfogadás mellett. Kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy a második makfalvi felhívás ösztönzően hatott a székely önkormányzatokra. Makfalva Székely Tanácsa és a makfalvi önkormányzat nevében megerősítette: ennek a folyamatnak folytatódnia kell, hogy még az év vége előtt az autonómiának elkötelezett önkormányzatok száma túllépje a százat.
Határozottan fel kell lépni, a jog útján jogorvoslatért fordulni
Izsák Balázs, az SZNT elnöke beszédében hangsúlyozta: fontos összegezni időnként a közéleti történéseket, a székely szabadság napját, az azt követő megtorló intézkedéseket, illetve a tavaly októberben Székelyföld határai kivilágítását követő büntetéseket, amelyeket az elmúlt napokban helyezett hatályon kívül a marosvásárhelyi bíróság.
Az elnök ezekkel a jogorvoslati eljárásokkal kapcsolatban tartotta szükségesnek emlékezni. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verséből idézve fogalmazta meg a VIII. székely majális üzenetét: "…már körbe lángol/ erdőtűz gyufaszálból/, mert, amikor ledobtad/, el nem tiportad". Vagyis, amikor a diktatúra lángjai körülöttünk itt-ott fel-fellángolnak, akkor erkölcsi kötelesség a leghatározottabban fellépni ellenük, hiszen a romániai hatóságokban működnek a diktatúra reflexei, különösen akkor, amikor a magyarság jogköveteléseiről van szó. "Amikor szembefordulunk Bukarest asszimilációs politikájával, a csendőrség, a rendőrség, pénzügyőrség, és bármelyik román hatóság képes politikai rendőrségként működni. Ilyen esetekben nagyon határozottan fel kell lépni, a jog útján jogorvoslatért fordulni a bíróságokhoz, mert ha fel is lobbannak ezek az apró lángjai a diktatúrának, a diktatúra intézményrendszere már nem működik úgy, mint ’89 előtt. Az a rendszer egyszer már összeomlott, és lehet teret szerezni a jognak és az igazságnak. Tehát úgy gondolom, az egyik legfontosabb üzenete ez lehet ma a makfalvi székely majálisnak pár hónappal a székely szabadság napja után".
Az SZNT elnöke arra is kitért, hogy május 10-én (holnap) hirdet ítéletet Luxemburgban az EU bírósága abban az ügyben, amelyben az SZNT panaszt nyújtott be az Európai Bizottság ellen, miután az EB elutasította az általuk indítványozott európai polgári kezdeményezést.
Izsák Balázs kijelentette: "Bízom abban, hogy megnyerjük ezt a pert, hiszen nekünk van igazunk. Mi egy olyan kezdeményezéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, amely beleillik a jogalkotási hatáskörébe. Nem valósak a Bizottság érvei, amelyben azt próbálta bizonygatni, hogy ez a hatáskörén kívül esne. Európai szinten is működnie kell a jog intézményének, nekünk pedig erkölcsi kötelességünk mindent megtenni, hogy érvényt szerezzünk a jogos törekvéseknek, és kihasználjuk a jog kínálta lehetőségeket".
A rendezvényen felolvasták Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott üzenetét.
A nap egyik kiemelkedő momentuma a Makfalva és Csákvár közötti testvértelepülési szerződés aláírása és a két település zászlócseréje volt.
Fellépett a zoltáni fúvószenekar, a Hat Szent Csók táncegyüttes, a püspökladányi táncegyüttes, a farkaslaki férfikórus, a Tigers taekwondo sportklub, a Mezőhavas zenekar és népdalénekesei, Bányai Márton, a Nótasztár győztese, Újvári Marika magyarnóta-énekes, a Kéknefelejcs nótatársulat Ábrám Tibor vezetésével, Budai Beatrix magyanóta-énekes, Csókás Bertalan, Lichtmannegger Tibor. Délután Csíkszentgyörgyi János és Mári, Sziki Károly – Zám Andrea, az Ajándék együttes, a One More. Minute, a Desperádo zenélt. Este tíz órától kezdődött az Erdélyi mulató c. rendezvény.
Műsorvezető Kozsik József színész volt. Gulyásfőző verseny, kirakóvásár és huszártánc színesítette az eseményt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés a restitúció felgyorsítását kéri Johannistól
Levélben fordult Tőkés László, a Fidesz- KDNP EP-képviselője, az Erdélyi Magyar felgyorsítsa a kommunista állam által elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását. Erről a politikus csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt, Budapesten. Levelében Tőkés Románia legnagyobb adósságának nevezte az ingatlanok visszaszolgáltatását, és úgy vélte, a késlekedés rossz fényt vet az országra. Tőkés László szerint a restitúciós folyamat Románia uniós csatlakozása óta lelassult, mára szinte meg is állt, ezért elkeseredett erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy újra napirenden tartsák a kérdést. Az MTI kérdésére ismertette a román fél által is közölt adatokat, amelyek szerint 2140 vitatott ingatlanról van szó, amelyeknek mintegy harmadát szolgáltatták vissza. Csak a református egyház esetében 1208 kérvényt iktattak, ezek közül 772-vel foglalkoztak, 459 ingatlant adtak vissza, 436 követelés pedig még elbírálás alatt áll.
Népújság (Marosvásárhely)

Csíksomlyói Mária-búcsú
Az 1440-es évektől Somlyóra telepedett Ferenc-rendi szerzetesek az évszázadok során olyan anyagi és szellemi értékeket halmoztak fel, amelyek egyedülállóak egész Erdélyben. A csíksomlyói kegytemplomban látható Madonna-szobor, amely az 1520-as évekből származik és méretei alapján Közép-Európa legnagyobb gótikus szobra, nemcsak művészeti értéke, hanem a neki tulajdonított csodatevések folytán is méltán vívta ki azt a hírnevet, amelynek az egész katolikus világban örvend.
A kolostor, a kegytemplom, valamint a körülöttük álló figyelemre méltó épületek megtekintésén kívül nagy vonzerőt gyakorol a vendégekre a közeli Somlyó-hegy a maga különleges alakjával és a rajta található kultikus helyek folytán. Tulajdonképpen két hegyről van szó, a Nagy- és Kissomlyóról, s ezek közül ez utóbbi tarthat számot nagyobb érdeklődésre. Lábánál bővizű ásványvízforrás van, amelyből a helybeliek és a vendégek kedvenc ivóvize bugyog elő. Oldalában van a Kálvária (helyi nevén Krisztus- hágó) és tetején három kápolna (Szent Antal, Salvator és Szenvedő Krisztus), ugyancsak fenn a tetőn áll a remeteház.
A két csúcs közötti nyeregben, ahol az utóbbi években a nagy búcsús szentmiséket tartják, látható a Hármashalom-oltár, amely modern építészeti stílusával vonja magára a figyelmet (Makovecz Imre építész tervei szerint készült).
Ha a fentiekhez hozzászámítjuk a kegytemplommal átellenben épült Jakab Antal Tanulmányi Házat, számtalan konferencia és találkozó színhelyét, a hozzá kapcsolódó KALOT épületével, amely az 1930-as években épült Kós Károly tervei szerint, egy olyan együttest ismerhetünk meg, amelyhez hasonló csak kevés van Erdélyben.
Mindez elég bizonyíték arra, hogy Csíksomlyó óriási szellemi és idegenforgalmi potenciállal rendelkezik.
Mint ismeretes, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, különösen az 1989-es fordulat után, minden évben több százezres római katolikus, sőt más testvéregyházhoz tartozó zarándoknak nyújt lelki megújulást.
Rövid történelmi visszatekintés
A székelyeknek I. (Szent) László király 1092-ben kiadott oklevelében történő első említése után az első híradás a csíki katolikusság létezéséről az a kőlap lehet, amely a régi zárda lakásházának falában állt C.C. 1202 felirattal. A rövidítés – Conventum Cistercientium – ciszterci zárdát jelent, és arra is utalást tesz, hogy Szent Ferenc hívei előtt kik telepedtek itt le – egyébként róluk "fehér barátok"- ként maradt fenn feljegyzés.
Csíksomlyót először az 1332–33-as pápai tizedjegyzék említi, több csíki falu nevével együtt. Az akkori megnevezés – Somlov – a település szláv eredetére is utalhat, hiszen a környéket a honfoglalás előtt gyér szláv népesség lakta, akiknek emléke ma már csak a helynevekben lelhető fel: Taploca – melegvízforrás, Szereda – középső, Somlyó – sűrű zúgó erdő, Delne – völgy, Borzsova – gyors vizű patak stb.
A ferencesek csíki tartózkodásáról okmánnyal alátámasztott adatunk 1400. október 29- ről van. Ebben az esztendőben IX. Bonifác pápa Alvernai Bertalan bosnyák helynöknek engedélyt adott, hogy négy ferences klastromot alapítson, egyet a kelet- magyarországi Chichiense tartományban.
1442-ben a Gyulafehérvár közelében fekvő Marosszentimrénél Hunyadi János kormányzó fényes győzelmet arat az Erdélybe betört török hadak ellen. Az ütközet előtt fogadalmat tett, hogy győzelme esetén hálából négy templomot építtet Isten dicsőségére. Az egyiket éppen Csíksomlyón építik fel gótikus stílusban, de ez a templom később, az 1661-es és az 1692-es tatár betörések alkalmával elpusztult (a vele egy időben épített marosszentimrei és tövisi templomok még ma is állnak).
1444-ben IV. Jenő pápa levelében a somlyói ferences templom építését sürgeti, s teljes búcsút engedélyez mindazoknak, akik segédkeznek a somlyói atyák templomának kivitelezésében. Tehát már akkor szó esik a szent helyen való búcsú elnyerésének lehetőségéről.
1919-ben a nagyszebeni levéltárban került elő egy 1562-ben keltezett kézirat, amelyet P. Fabricius, Izabella királyné udvari papja jegyzett fel és tudósít: "Csíki csodálatos Boldog Asszony képe – Erdélyben, a székelyek között, kik a régi igaz hitet megtartják, Csíkszékben, a páter franciscanusok templomában, tisztelik a boldogságos Szüzet, kik közül sokan lelki, s testi vigasztalásokat is vésznek, nem kicsiny csoda lévén az is, hogy annyi eretnekek között, a régi igaz pápista hitben, mind ekkoráig is megmaradtanak, amit bizonyára a boldogságos Szűz Mária értük való törekedésének, esedezésének lehet tulajdonítani".
Egy másik régi híradás Cserei Farkas történésztől származik, aki a Geographia Marianna Regni Hungariae 1780-ban megjelent könyvében így ír: "Vagyon Csík Székben, Somlyó nevezetű hegy alatt boldog Asszonynak szép temploma a páter franciskánusok Klastromával. Tiszteltetik abban a nagy oltáron a dicsőséges szent Szűznek egy gyönyörű csodálatos régi faragott képe".
A somlyói két vulkanikus kúp különlegessége, hogy a Csíki-havasok amolyan előhegyeként mélyen benyúlnak a medencébe, amolyan viszonyítási, tájékozódási pontot képezve, például a nagyobbik kúp a maga 1032 méteres magasságával. Kultikus szempontból a Nagysomlyónak ma már kevés szerepe van. A szerzetesek letelepedésekor – egyes feltételezések szerint a XII. században – ez a hegy nyújtott menedéket számukra, ugyanis ekkor Európa-szerte a kolostorok magaslatokra, az emberi településektől távol épültek. A mintát számukra kétségtelenül Assisi Szent Ferenc és kezdeti közössége szolgáltatta, ugyanis "Isten szegénykéje" sziklás magaslatokat választott ki elmélkedése, önmegvalósítása számára (Greccio, Fonté Colombo, Alverna stb.).
Később a szerzetesek a hegy lábánál építették fel kolostorukat, mert ily módon jobban be tudták tölteni küldetésüket. A hegy iránti igényükről azonban nem mondtak le, csak most már a nagyobbik csúcs helyett a közelebbit, a kisebbet választották. A 834 méter magasságú Kissomlyó minden szempontból megfelelt hivatásuknak. A kolostor felőli oldalának meredeksége tökéletes feltételeket kínált a kálvária stációinak kiépítésére. A hegy lapos tetején kápolnák épülhettek. A helyhez kapcsolódó jelenések (égből alászálló lajtorja), a kultikus építmények, a napkultusz színhelye együttesen teszik azt, hogy a Kissomlyót a népi hagyomány szent hegyként tartja számon. A kolostor felőli lábánál fakadó borvizet a néphagyomány "Krisztus verejtékének" tekinti. A környék lakossága ezt a vizet issza.
A hegytömböt mind északi, mind déli oldaláról a keletebbre fekvő hegyekből eredő patakok völgyei határolják. Az északi völgyet a Somlyó-pataka alakította ki, s tette emberi településre alkalmassá. A Somlyó név tulajdonképpen a templom és környékének megjelölésére szolgált. Később az egész környéki település egyesülése után ezt a nevet vette fel. Somlyónak van plébániatemploma is, amely a csobotfalvi részen, a falu feletti magaslaton áll.
A csíksomlyói kegytemplom
Magától értetődik, hogy Csíksomlyóval való közelebbi ismerkedésünket a kegytemplommal és a körülötte található egyházi és világi épületekkel kezdjük. Első hiteles adatunk az itt álló templomról 1448-ból való, amikor felszentelték a Hunyadi János anyagi támogatásával, a marosszentimrei csata (1442) zsákmányából épült gótikus templomot. Ennek a templomnak Sarlós Boldogasszony volt a védőszentje és július 2-a, az akkori templom búcsús napja, amely a mai napig a csíksomlyói kegytemplom nagy ünnepe. Sajnos, ez a csúcsíves épületa történelem viharában elpusztult, ezért alaprajzi rekonstruálása is nehézségbe ütközik. Szerencse viszont az, hogy a somlyói templommal egy időben a nagy törökverő fogadalma alapján még két olyan templom épült Erdélyben, mint említettük, amelyek a mai napig fennmaradtak. Ezek alapján és a korabeli feljegyzések felhasználásával készült el az az ábra, amely ma a kegytemplomban látható, a főbejárattól közvetlenül jobbra. Ezt a templomot magas kőfal övezte, amely válságos időkben menedéket nyújtott a környék lakosságának. A védelmi célokat szolgáló kerítőfalak építése általános szokás volt a XV–XVI. században mindenütt a Székelyföldön, ahová minden bizonnyal a sokkal urbánusabban építkező szomszédos szászoktól terjedt át. A Hunyadi-féle templomot a környező falvakkal együtt 1661-ben a tatárok felégették, feldúlták, a földdel egyenlővé tették. Nagyszámú székelyt megöltek, és még többet rabszíjra fűzve elhurcoltak. Akkor négy ferences atya is a támadás áldozatául esett, négyet pedig magukkal hurcoltak a támadók. Talán ez volt Csík régi történetének legszomorúbb eseménye.
Most vegyük szemügyre a jelenlegi templomot. Hadd lássuk először építésének történetét. Az említett gótikus templom nagyon rozzant állapotban 1802-ig állott fenn, amikor a hívek számának állandó növekedése is szükségessé tette egy nagyobb templomnak az építését. Sajnos a régi templomot teljesen lebontották, faragott ajtóiból, ablakaiból semmit sem őriztek meg, az egészet beleépítették az új templomba. Csupán egy szemöldökkő – kibetűzhetetlen írással – maradt fenn a kórusfeljáró lépcsőjének alján. Az építkezés 1804-ben kezdődött Schmitt Konstantin építész tervei szerint. A munkálatok viszonylag lassan haladtak, s csak 1876-ban fejeződtek be. A kegytemplomot ünnepélyesen 1876. augusztus 20-án szentelte fel Fogarassy Mihály gyulafehérvári püspök. A templom belső berendezése a barokk korra jellemző, legnagyobb részét Papp Miklós brassói festő és szobrász készítette. A diadalív két oldalán a ferences rend nagyjainak oltárai láthatók: balról a rendalapító Szent Ferencé, jobbról, a sekrestye felőli oldalon a Szent Antal-oltár áll.
A szentélyben a főoltár fölött található a templom legértékesebb tárgya, Szűz Mária kegyszobra. A világon ismert kegyszobrok között a legnagyobb, magassága 2,27 m. Mind alkotója, mind pontos keletkezési dátuma ismeretlen. Stílusjegyei alapján a szakértők XVI. század eleji reneszánsz alkotásnak tekintik, egyesek szerint tiroli mester műve, mások a helyi képfaragó iskola termékeként tartják számon. Ábrázolása is egyedi. Máriát napba öltöztetett királynőként mutatja be, lába alatt van a hold, feje fölött tizenkét csillagból álló koszorú, fején korona, a jobb kezében jogar. Bal karján ül a kisded Jézus.
1798-ban az egyház csodatevőnek ismeri el, és a "Csodálatos és az eretnekek ellenében megsegítő Anya" feliratot kapja. Ekkortól gyűjtötték össze azokat a fogadalmi jelvényeket (ex voto), amelyeket a szobor két oldalán láthatunk. A bal oldali táblán a nagyméretű láb Batthyány Ignác erdélyi püspök adománya, aki a szobor csodatevő erejét is hirdeti. A lépcsőfeljáró két oldalán nagyon sok és egyre sokasodó táblácska van elhelyezve, amelyek a székelységnek a Szűzanya iránti tiszteletét és megsegítő hatalmát igazolják.
A kegyszobor a Mária-zarándoklatok központjában áll. Ősi szokás szerint a zarándokok könyörgéseik elmondása után megsimogatják a szobor lábát, vagy valamilyen ruhadarabjukat, kegytárgyaikat hozzáérintik. Ez a gesztus megerősíti őket hitükben, erőt nyernek belőle mindennapi életükhöz. A krónikások több, a szoborhoz kapcsolódó csodatételt jegyeztek fel az évszázadok során, amelyeket a zarándokok is ismernek és a maguk számára hasonlókat remélnek.
A Mária-szobor jobb oldalán Szent István király, bal felén Szent László szobra áll, a múlt század elején Tirolban készült jó minőségű alkotások, amelyek Joseph Runggaldier keze alól kerültek ki. Magasságuk 2,6 m.
A templom más értékei közül külön kell szólnunk a labarumról, amely a búcsús körmenetnek is az egyik fő szimbóluma. Állandó helye a kegyszobor jobb oldali részén, a lejárati lépcső mellett van. Henger alakú, nyéllel ellátott fémszerkezet, szövet bevonattal. Neve minden valószínűség szerint a latin "labrum" szóból származik, ami magyarul üstöt jelent. Tudjuk, hogy már Nagy Konstantin (306–337) császár idejében hasonló hadi jelvényt vittek a csatasor élén a győzelem szimbólumaként. A csíksomlyói labarum a hagyomány szerint a katolikus hit védelméért vívott nagyerdei győztes csata (1567) emlékére készült, és ennek évfordulóját ünneplő pünkösdszombati körmenet élén viszi a katolikus gimnázium mindenkori legerősebb végzős diákja.
A kegytemplomban található az ország egyik legnagyobb orgonája, amelynek hangja méltó hangulatot teremt az áhítathoz, a meditációhoz. Kitűnően alkalmas az egyetemes zeneirodalom legjelentősebb műveinek megszólaltatására, ezért gyakran rendeznek a templomban orgonakoncerteket. Több előző orgonáról van tudomásunk, az egyiket 1664-ben a polihisztor Kájoni János atya építette. A mostanit Gergely József, a budapesti zeneművészeti főiskola tanára tervezte, és 1931-ben készült el Temesváron a Wagenstein Lipót és fia cég műhelyében. Negyven szólóváltozatával és 2824 sípjával hívja fel magára a szakértők figyelmét.
A kegytemplommal épült össze a zárda, amelyet 1733- tól kezdtek építeni, mai formáját 1770-ben kapta. A zárt belsejű klastromokhoz hasonlóan négyszögű (kvadrát) udvara van, amelynek közepén a rend életében olyan nagy szerepet játszó Kájoni János páternek, a híres orgonaépítőnek, a nyomda alapítójának, zeneszerzőnek és írónak a mellszobra áll. A kvadrát érdekessége a három falra festett napóra, amely bármelyik napszakban mutatja az időt.
A szép barokk berendezésű zárda egyik látványossága a stukkódíszes refektórium (ebédlő), valamint az a leszelt ívű késő gótikus ajtókeret, amely a keleti szárny földszinti folyosójának falába van beépítve. Minden bizonnyal a régi kolostor egyik bejárati ajtaja volt.
Miklós József
(Folytatjuk)
Népújság ( Marosvásárhely), 2016. máj. 11.
(Folytatás május 9-i lapszámunkból)
Csíksomlyó nemzetközi hírét, amint már hangsúlyoztuk, a minden év pünkösdszombatján sorra kerülő nagy zarándoklatnak, a csíksomlyói búcsúnak köszönheti.
A katolikus hagyomány szerint (sz.m.: amelyet napjaink történetírása cáfol) János Zsigmond erdélyi fejedelem 1567-ben, a hitújítás korában haddal akarta a színtiszta katolikus Csíkot, Gyergyót és Kászont kényszeríteni az unitárus vallás felvételére. A három tájegység népe, István, gyergyóalfalvi plébános vezetésével, fegyverrel védte meg hitét. A gyülekező pünkösd szombatján Csíksomlyón volt. Isten kegyelmébe ajánlották magukat és a Szűz Mária segítségéért esedeztek, majd elindultak a hegy irányába (Tolvajos-tető, Hargita), szembeszállni a hitújítók hadával. Ezalatt az idősek, az asszonyok, a gyermekek Somlyón maradtak, és a győzelemért imádkoztak. Miután csellel sikerült az ellenséget szétzilálni, majd megfutamítani, a győztes sereg diadalmenetben vonult le Csíksomlyóra. Lobogóikat frissen hajtott nyírfaágakkal díszítették, ezért a menet távolról mozgó erdőhöz hasonlított. A nyírfaág azóta is az örömérzés kifejezése maradt, a zarándokok tömege ágacskákkal tér haza Csíksomlyóról, miután azokat hozzáérintik a Szűzanya szobrához. A keresztaljak is nyírfaágakkal díszítik zászlóikat. A győzelem utáni első búcsúsmenetet ugyanaz az István pap vezette Gyergyóalfaluból, aki egy évvel korábban hadba szólította a székelységet. Természetesen a zarándoklat gyalog zajlott, ami a mai napig a közelebbi falvak esetében fennmaradt. Habár János Zsigmond hadserege elleni győzelmet Csíkszék és a hozzá tartozó két fiúszék (Gyergyó, Kászon) népe vívta ki, a somlyói zarándoklat hamarosan össz-székely katolikus ünnepé vált, mert csatlakoztak a kezdeményezőkhöz a Nyárád völgye, Udvarhely vidéke és Felső-Háromszék katolikus falvainak lakosai is, később a gyimesi és moldovai csángók.
A csíksomlyói zarándoklat töretlenül zajlott még a forradalmak, háborúk idején is, hiszen az önmagára utalt székelység kitől várhatott lelki megerősítést, ha nem a csíksomlyói Madonnától? A második világháború után uralomra került kommunista rezsim mindent megtett, hogy akadályozza a búcsút. Persze, minden akadály ellenére a hívek sokasága szervezetlenül is özönlött Somlyóra. Az 1949-es búcsún még Márton Áron püspököt is le akarták tartóztatni, de a gyimesi csángóság és Csíksomlyó lakói megvédték.
Az 1989-es fordulat után soha nem tapasztalt erővel újult meg a csíksomlyói búcsú. A zarándokok száma évről évre nő, amolyanösszerdélyi magyar ünnepé vált. Egyre több nem katolikus magyar is eljön, és az anyaországból 20-25 ezerre tehető a zarándokok száma. Nem hivatalos adatok szerint az utóbbi években több mint negyedmillió ember gyűl össze évente a két Somlyó-hegy közötti nyeregben tartott ünnepi szentmisén.
A fentiekből kitűnik, hogy a búcsú fokozatosan elveszítette kizárólagos egyházi jellegét, bizonyos szempontból a tömegturisztika területére csapott át. Nyilván az ide érkezőket áthatja a hely szelleme, többségük meghatódottsággal, áhítattal kapcsolódik be a rendezvényekbe.
A búcsú megszervezése most már új rendszabály szerint történik. Társasgépkocsival, más járművekkel érkező zarándokok a Márton Áron Főgimnázium előtt, a taplocai úton gyülekeznek, itt keresztaljába szerveződnek és a Székútján keresztalja formájában haladnak végig. A keresztalják, a más egyéni zarándokok sokasága gyalog, megállás nélkül folytatják útjukat egészen a kegytemplomig. Itt a szervezők korszerű kommunikációs eszközökkel köszöntik az érkezőket. Tájegységenként, a tradíció szerinti sorrendben indítják a Kissomlyó-hegy két feljárója felé, azaz a hagyományos körmeneti útra és az újabban megnyitott autóútra. A nyeregben, vagyis a szentmise helyszínén a számukra kijelölt ún. "szektorban" helyezkednek el. Itt is hangosbemondóval köszöntik a zarándokokat, majd közös imádsággal és énekléssel töltik a szentmise kezdetéig fennmaradt időt.
A papi méltóságok tömege külön vonul az úgynevezett kordonon belül. Itt viszik a kisbazilika jelvényt és a labarumot. A kordon a hagyományos körmeneti utat teszi meg, felvonul a Salvator kápolnához, ahol kórus köszönti a főpapokat. Innen jönnek le a szentmise színhelyére.
Az egész ünnepség során külön figyelem illeti a gyergyóalfalvi keresztalját, a búcsú kezdeményezőit, akik mind a felfelé, mind a lefelé vezető úton az élen haladnak. A jelenlegi több százezres méreteivel a búcsúnak van egy olyan fogyatékossága, amit a szervezők sem tudnak egyelőre kiküszöbölni. Arról van szó tulajdonképpen, hogy a zarándokokat, elenyésző kivétellel, a Szűzanya iránti szeretet vonzza ide, azonban a hatalmas áradat miatt nem mindenkinek sikerül bejutnia a kegytemplomba és felmenni a szoborhoz. Sokan éppen ezért nem távoznak szombaton délután, este, éjszaka, sőt még vasárnap sem addig, amíg nem jutnak fel a Szűzanyához.
Pünkösd szombatjának Csíksomlyón van még három nevezetes eseménye. Az egyik a "csángó mise", amelyet a gyimesi és moldvai csángó magyaroknak tartanak este a Szent Péter- plébániatemplomban. Ennek a misének az a különlegessége, hogy a nagyszámú bákói magyar csángó csak itt vehet részt, évente egyszer, magyar nyelvű szentmisén. Ők, sajnos odahaza, templomaikban csak román szót hallanak, habár pópáik nagy többsége közülük való. Ezek a pópák Iasi-ban végzik a teológiai tanulmányaikat, s lehet, hogy nem is tudnak, de nem is akarnak magyarul misézni.
Papjaik nem támogatják híveik Csíksomlyóra való zarándoklását, innen nem indulnak szervezett keresztalják, ezért szervezetlenül indulnak útnak, és az általuk jól ismert hegyi ösvényeken szelik át, gyalog, a Kárpátokat. A kegytemplom előtt szerveződnek keresztaljába, miután átadják nekik a Szent Péter-templomban őrzött zászlójukat.
A másik jelentős esemény a csíksomlyói passió előadása, amelyre fent a nyeregben kerül sor, ugyancsak szombat délután. Az 1720-as években igen népszerűek voltak a passió-előadások, amelyek főleg a nagyhéthez és virágvasárnaphoz kötődtek, és Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának eseményeit elevenítették fel. Csíksomlyón az újraindított passiójátékot 1996-ban a Művészeti Líceum, a Segítő Mária Líceum és a Márton Áron Főgimnázium diákjai adták elő, tanáraik által írt szöveg alapján. A minden évben a kissomlyói amfiteátrumban tartott passió sajátossága az, hogy a nézők Krisztussal együtt teszik meg a keresztutat, mintegy magukra vállalva szenvedését. A passiójáték feltehetően német nyelvterületről került át a mi vidékünkre. A mai Magyarország területén is csak a budaörsi svábok vitték színre. 1996-tól a csíksomlyói passió komoly támogatást kapott az olasz, német és francia passióközpontoktól, és meghívásra részt vett az Európassió nemzetközi rendezvényein.
A pünkösdi búcsú másik érdekes tartozéka a szombat éjjeli virrasztás és a napfelkelte bevárása. Ez a hagyomány valószínűleg a magyarság őstörténetére vezethető vissza, a pogány kori napimádásra. S az a tény, hogy éppen itt honosodott meg, arra enged következtetni, hogy a kereszténység felvétele előtt Csíksomlyó pogány kultikus hely volt. Ezt az ősi szokást aztán a keresztény vallás új tartalommal töltötte meg, s pünkösd hajnalára lokalizálva, a Szentlélek eljövetelével azonosította.
A virrasztásra a Csíksomlyó hegyén kerül sor, a Salvator kápolnában és környékén. A több száz virrasztó imádsággal és énekléssel tölti az éjszakát, majd hajnalban kivonulnak a Szenvedő Jézus kápolnája mögé, s ott bevárják a napkeltét. Sokan az éppen a láthatáron megjelenő napkorongban a Szentlélek Istent vélik megpillantani, galamb formájában.
Más, nem a pünkösdi búcsúhoz kapcsolódó rendezvények is növelik Csíksomlyó vonzerejét, és az év más időszakában is kiemelik rendkívüli fontosságát. Nevezetesen a csíksomlyói ifjúsági (CSIT) és az Ezer Székely Leány találkozókról van szó.
Az ifjúsági találkozóra Erdély minden részéről jönnek a fiatalok. A találkozón az ifjak csoportokba szerveződve vitatják meg a hit és az élet alapvető problémáit, ifjúsági miséken vesznek részt, szabadtéri műsorokat rendeznek, virrasztanak a hegyen. Éppen fiatalos jellege és meglehetős kötetlensége folytán ez az augusztus eleji rendezvény nagy népszerűségnek örvend.
Az Ezer Székely Leány ünnepség ötlete a ’30-as években született meg. Domokos Pál Péter néprajzkutató és Vámszer Géza rajztanár abból az elképzelésből indult ki, hogy a hagyományos székely népviselet az urbanizáció következtében kezdett kiveszni. Tehát sürgősen kellett valamit tenni, legalább a huszonnegyedik órában. Ezért indítványozták, hogy évente gyűljenek össze Csíksomlyón a székely fiatalok népviseletbe öltözve, és egy seregszemle keretében mutassák be falujuk táncait, dalait, a hagyományos népművészeti alkotásokat. Ezt a seregszemlét is betiltotta a múlt rendszer, ilyen-olyan fesztiválokkal helyettesítette, mint pl.: Megéneklünk, Románia, Tavasz a Hargitán stb. Az Ezer Székely Leány somlyói ünnepének felújítását az egyház kezdeményezte 1992-ben, s bár közben többször gazdát cserélt, mégis megmaradt annak, aminek elindítói szánták: egy színpompás székely, magyar népművészeti seregszemlének, amely egyre nagyobb tömegeket vonz mind a nézők, mind a résztvevők táborából.
Bibliográfia:
• Domokos Pál Péter: Rendületlenül – Márton Áron, Erdély püspöke. Eötvös Kiadó – Szent Gellért Egyházi Kiadó, Budapest, 1989
• Szádeczki Kardoss Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1927, reprint 1993
• Hankó Vilmos: Székelyföld. Akadémiai Kiadó 1993
• A szálfaember, Ábrahám Ambrus önéletírása, JATE Szeged, 1993
• Dr. Endes Miklós: Csík–Gyergyó–Kászon-székek földjének és népének története 1918-ig, Akadémiai Kiadó, Budapest 1994
• Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, Pest, 1868, II. kötet – Csík
• Hargita megye útikönyve, Csíkszereda, 1973
• Hazajöttünk. Pünkösd Csíksomlyón, Glória Könyvkiadó, Kolozsvár, 1992
• Pünkösdi búcsú Csíksomlyón, Szent Gellért Kiadó, Budapest, 1998
• Csíkszereda – Szeklerburg – Miercurea Ciuc, ProPrint Könyvkiadó, Csíkszereda, 1995
• Barangolás a Székelyföldön: Hargita megye, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998
• A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium évkönyvei
Népújság (Marosvásárhely)

XV. Aradi Magyar Majális
Két koncert, sok ismerős és rengeteg szórakozás
Tulajdonképpen úgy is lehet mondani, hogy keretet biztosítottak az Aradi Magyar Majálisnak: péntek este az R-GO, szombat este a 3+2 koncertezett a városligeti gokartpályán. Mindkettőre nagyon sokan eljöttek, azonban kétségtelen, hogy szombaton jobban ráértek az aradiak. Annyival jobban, hogy a színpaddal szembeni tér teljesen megtelt.
Péntek este nyílt meg az Aradi Magyar Majális. Nem akármilyen esemény volt a nyitómozzanat, a szervezők az R-GO együttest hívták meg. Szikora Róbert és zenekara (no meg persze a táncosnők) remek hangulatot teremtettek rögtön az első pár percben, amit végig meg tudtak tartani. Valójában bármikor lehetett volna csatlakozni, minden számot olyan lendülettel adtak elő, mintha az lenne az első. A ráadásban aztán elhangzottak leghíresebb slágereik, valamint a Ballag a katona, melyhez – már harmadszor –átöltözött az énekes. A koncert után Bognár Levente alpolgármester elkísérte Szikora Robertet a Szabadság-szoborhoz, ahol az énekes koszorút helyezett el az emlékműnél.
Szombaton tíztől lehetett menni helyet foglalni a pályán. Ekkor már nyitva voltak az árusok standjai, kijelölve az előre lefoglalt területek. Lassan elkezdtek érkezni az emberek, kicsik és nagyok egyaránt. Sor kerülhetett a reggeli tornára tehát, majd rögtön ezután a bicikliversenyre. Erre már annyian jelentkeztek, hogy az elemi osztályosokat négy csoportra kellett osztani, hogy elférjenek a kijelölt helyen. Az idei verseny egy könnyű sérüléssel zajlott le: a pilóta kisodródott a poros ívre, és elveszítette egyensúlyát, de a safety cart nem kellett bevetniük be a szervezőknek…
Családi vetélkedő következett, ahol labdavezetés hokiütővel, ugrálás kosárlabdával a bokák között, futás ugrókötéllel és egyéb érdekes versenyszám szerepelt. Itt harmadik helyen végeztek a belvárosiak, második helyen az újaradiak és első helyen az MSV-nek nevezett, Mosócz–Séga–Vlaicu vegyes csapat. Röplabda: szorosnak nem mondható elődöntők után nagyon szép végjátéknak lehettünk tanúi, Újarad és Pernyáva csapatai nagyon akarták azt az első helyet. Végül az előbbiek bizonyultak jobbnak, de hangsúlyoznám: szép meccs volt, sok passzal és hosszú játékidővel.
A sörivó versenyre csak ketten neveztek be, ezt Újarad nyerte. Az ő versenyzője kicsit gyorsabban ivott, mint a belvárosi ellenfél. Ahogyan a székelyek mondanák: repült visszafelé a kalafinta, mert a kötélhúzásban tagadhatatlan fölénnyel nyert a Belváros, Újarad viszont lecsúszott a harmadik helyre. Ha lett volna dobogó, az MSV állhatott volna a második fokára.
A pontszámokat a vetélkedők végén összeszámolták, így összesítettben a következő sorrend alakult ki: Újarad első helyen végzett, az MSV második, a Belváros pedig harmadik lett. Gratulálunk nekik!
Aki úgy érzi, hogy valami hiányzik, az jól érzi. Volt ugyanis bográcsfőző verseny, sőt talán helytállóbb lenne azt mondani, hogy aki akart, jelentkezhetett főztjével zsűrizésre, hiszen majd’ minden csoportnál / asztalnál / társaságnál rotyogott valami az üstben. Tizenöten neveztek be, de az aranybográcsot csak egyvalaki kaphatta meg. A feszültség nem igazán volt érezhető, mert (állítólag, én nem kóstoltam végig) minden bográcsos jól sikerült. A legjobbat azonban Jancsi és Erika főzte. Bronz fakanalat kapott Újarad, ezüst fakanalat Gáj és arany fakanalat az MSV. Kiosztottak továbbá egy különdíjat Balta Jánosnak, a Nyugati Jelen szerkesztőjének, aki évek óta lenyűgözi mind kollégáit, mind a zsűrit – és bárkit, aki megkóstolja – bográcsosával. Mindannyiuknak gratulálunk!
Délután városunk polgármestere, Gheorghe Falcă is tiszteletét tette a majálison, igaz, csak rövid időre: köszöntötte a jelenlévőket, jó szórakozást kívánt nekik, majd sietett is tovább.
Az eredmények kihirdetése és a díjak átadása után a gyerekek megtekinthették a Ludas Matyit, majd este nyolc órától a rendezvényt záró koncert kezdődött, a 3+2. Nagyon sokan mentek el szombat este mulatni egyet, sokan a koncertért, néhányan csak mert a többiek is mentek. Ahogy lenni szokott. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a koncert jobb volt, vagy kevésbé volt jó, mint az előző esti, hiszen teljesen más műfajban utaznak, össze sem lehet hasonlítani őket. Viszont mindenki pozitívan nyilatkozott, mindenki jól érezte magát.
Molnár Mihály és Irházi János élő rádióműsort vezetett, ez nagyjából egy órát tartott. Napközben a jókedvet a Meteor együttes biztosította. A rendezvény szervezői az Arad Városi Kulturális Központ (CMCA) és a Pro Identitas Alapítvány voltak.
***
Oláh Szabina és Gyurom Natália egy, illetve három éve az R-GO varázslatos gidái. Nem bírtam, ki, meg kellett szólítanom őket, ha csak néhány szóra is.
– Hogyan bírjátok a tempót? Már nem csak a táncot, hanem a turnét is.
– A turné május elejétől szeptember végéig tart. Ez azt jelenti, hogy minden hétvégén legalább kettő, de inkább 3 koncert van. Ezen a perióduson kívül is van munka, de kevesebb. Nyilván fárasztó az utazás is, de feldob minket, mikor látjuk, hogy milyen sokan vannak a közönség sorai között.
– Szoktatok-e izgulni?
– Néha szoktunk, amikor kicsi a színpad, esik az eső, vagy egy-két feltétel nem adott – ilyenkor sem azért, mert rontunk, hanem azért, mert esetleg nem tudjuk kihozni magunkból a maximumot.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Hunyad Megyei Magyar Napok
Emléktúra, kultúra és gasztronómia
Pénteken és szombaton több településen érdekesnél érdekesebb rendezvényekkel folytatódtak a hetedik alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napok.
A tavalyi siker nyomán idén Lupényban másodszor szervezték meg a helytörténeti kirándulást Maderspach Viktor menekülésének nyomdokain. Ezen nemcsak lupényi magyarok vettek részt, hanem magyarországi vendégek is: három makói az interneten olvasott az emléktúráról, és annak nyomán utaztak el a Zsil-völgyébe, hogy személyesen is részt vegyenek rajta. Aligha bánták meg, a hangulat nagyszerű volt, a természetben tett félnapos túra kellemes, s megismerhették a bányavidéki magyarság egyik kiemelkedő történelmi személyiségét. A Zsil-völgyi Iszkornyban született Maderspach Viktor (1875–1941) érdekes személyiség volt, 1916-ban kommandószerű önkéntes csapatot létesített saját költségén a Zsil völgyébe betörő román hadsereg visszaszorítására, illetve a civil lakosság megvédésére a megszállóktól. Magyar hazafias tevékenysége miatt az impériumváltás után szálka lett az új román hatóságok szemében, akik 1921-ben csapdába akarták ejteni. Maderspach azonban megmenekült, több hegyi hágón haladt át gyalog, hatósági üldözés elől.
Pénteken a kultúrának is jutott szerep a Zsil völgyében, amikor a petrozsényi katolikus templomban fellépett a magyarországi testvérváros, Várpalota bányászkórusa, szombaton pedig ismét nagyszerű előadást tartottak, ezúttal Lupényban.
Piskin és Vajdahunyadon a gasztronómiáé volt a főszerep. Előbbi városban finom krumpligulyást főztek, a kohászvárosban pedig többféle magyaros ízek között válogathattak a Corvin-Savaria magyar házhoz látogató vendégek. A helyiek hagyományos gulyást és babgulyást készítettek, míg a Vas megyei Jánosházáról érkezett vendégek a gulyás mellett marhapörköltet és őrségi dödölét, azaz a szlovák knédlihez hasonló krumpligaluskát. A finomabbnál finomabb falatok mellett vagy tízféle palacsintából is kóstolhattak, illetve hagyományos magyar és vasi különleges édességekből. A szórakozás nagyszerű volt, még Szabó Zoli esti koncertje előtt is, Kofity Zoltán és Winkler Gyula az összetartás fontosságát hangsúlyozták rövid felszólalásukban, míg a magyarországi vendégek a szórványmagyarság szívóssága és kitartása előtt emeltek kalapot, a gasztronómiai fesztivál pedig kimondottan a 26 éves kétoldalú testvérkapcsolat jegyében zajlott.
Szombaton a kisebb településeken is voltak rendezvények, Brádon, a szórvány-szórványában a római katolikus parókián érmekiállításra került sor, melyen Baráth Árpád tekintélyes magángyűjteményét mutatta be a maroknyi magyarságnak, mielőtt ott is jóízűen elfogyasztották a finom gulyást, Szászvároson pedig hasonló finomságokkal megspékelt szabadtéri közösségi összejövetelre került sor.
Magyar fesztivál Déva főterén
Természetesen a gulyásfőzés Déván sem maradhatott el, idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát, s keverték bele a titkos fűszereket. A kora délutáni órákban, az eső elállta után már többtucatnyian sorakoztak az üstök körül, türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező falatokat. Kevesebb, mint egy óra alatt ki is ürült valamennyi: elsőként az RMDSZ Nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jólesett egy-egy a Szeged melletti Zsombóról évről évre visszatérő vendégek palacsintája, illetve a hargitaiak sütötte kürtöskalács.
Közben a zene sem hiányzott. Déva főterén reggel óta szólt a magyar muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad is. Vagyis a főtér, a dévai Renaissance együttes nem is ment fel a színpadra, hanem a téren adta elő a szépséges tizenhatodik és tizenhetedik századi táncokat. A gyergyószentmiklósi néptánccsoport viszont már a színpadon lépett fel felcsíki és marosszéki táncokkal, Péter Noémi, pedig Gyergyó-vidéki dalokat énekelt.
Radikális stílusváltás következett, amikor a szombahelyi Red Rockets kemény rockkal lépett fel a dévai közönség előtt. A 2012-ben, fiatalok által alapított együttes saját dalait adta elő, amelyek főleg az ifjabbak tetszését nyerték el. Az est fénypontját a magyar romantikus dalok királya, a Békés megyéből származó Balázs Pali koncertje jelentette. Ekkorra már jócskán benépesedett a színpad előtti tér, fiatalok és idősek együtt élvezték a közismert slágereket, a végén pedig autogramokért rohamozták meg a magyarországi előadót.
A dévai rendezvény felemás hatást keltett. Idén ugyanis kevesebben jöttek el, mint az előző években a főtéri egész napos rendezvénysorozatra. Igaz, kézműves vásár sem volt, közismert nagy sztárok sem léptek fel, mint korábban a Bikini, Republic vagy Edda, az előző éveknél kisebb érdeklődés mégsem örvendetes, még ha a megszokottnál hidegebb, két rendbeli esővel megspékelt időjárás sem kedvezett. Idén Vajdahunyadról, Csernakeresztúrról és a Zsil völgyéből is alig jöttek, miközben az előző években szép számmal érkeztek. A székelyföldi Háromszékkel való kapcsolat is mintha lazult volna, idén onnan sem érkeztek vendégek, míg az előző magyar napokon mindig eljöttek. A hangulat mégis nagyszerű volt, ha kevesebben is, de jól érezték magukat, felemelő érzés volt a főtéren annyi magyar szót hallani, magyar gasztronómiai finomságokat kóstolni. A szervezők idén is kitettek magukért!
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Ébresztő, dési magyarok: a közösség erejére vár a főtér!
Egyházi birtok a városközpont, de mindent javítani kellene
Dés főterén végigsétálni felér egy időutazással: a historizáló kőfallal körülvett református templom lélegzetelállító, körben sorakoznak a paloták, több évszázados épületek. Jelentős részük a római katolikus és a református egyház tulajdona, az utóbbi évtizedek gyötrelmes visszaszolgáltatási pereinek köszönhetően. A régi-új tulajdonosok előtt nem kis feladat áll: a leromlott állapotú ingatlanok sürgős felújításra szorulnak. Mihez kezd a nem elhanyagolható vagyonnal a két egyház? Terveik vannak: most mihamarabb szeretnék visszaadni a kollégium, az iskola és a főtéri paloták homlokzatainak eredeti ragyogását. Saját pénzből. Megvalósulásokból sincs hiány: a Bonaventura alapítvány szórványkollégiumot működtet Dés környéki licisták számára, az egykori református leányiskolában az elemisták délutáni foglalkozását szervezték meg kolozsvári segítséggel. A fogyatkozó dési magyarok hatalmas kincsesládán ülnek, amelynek kulcsát magukban kell keresniük.
Kötelesség tenni – mintha összebeszéltek volna, interjúalanyaim mindketten ezzel kezdték a beszélgetést. Dés magyar történelmi egyházainak lelkipásztoraival, a római katolikus ferences plébánián Jenő testvér-plébánossal, a református parókián Szilágyi Róbert lelkésszel beszélgetünk. Fő témánk a visszaszolgáltatott ingatlanok mai helyzete, az ezekkel járó gondok, megoldások és az ehhez kapcsolódóan több szálon futó, nemcsak lelkészi felkészülést igénylő munka.
A notre-dame-i apácáktól a vegyes tannyelvű iskoláig
Dés főtere gyakorlatilag két részre osztható – ez egyik oldala a római katolikusok, a másik oldala a reformátusok tulajdonában van. Letűnt idők nyomait őrzik az épületek, egyre leromlottabb állapotban.
Régi századokról, egykori désiekről regélnek. Huber András helytörténeti írásaiban így ír a ferencesek Désre érkezéséről: „Az 1712-ben újjászervezett Erdélyi Ferences Rendtartomány Konrád lelkészt küldi Désre, aki kiváló hitszónok és gyakorlatias ember. A város főterének keleti részében a Rácz család örökösei által ajándékozott telken megépül a szűk vályogház, melyben már elindul a tanítás is, később gróf Kornis Zsigmond további telekadománya jóvoltából rendre megépül a kolostor, majd 1726–1730 között megépül egységes barokk stílusban Dés főterének máig értékes épülete. Az 1890-es évek folyamán a katolikus egyház lebontatta a szerzet nyugati és déli részén álló romladozó épületeit, házait és palotasort alakított ki, melynek a főtérre néző földszintjén üzleteknek, magánlakásoknak biztosított helyet. Ekkor készült el a templomkert díszes főbejárata, kovácsoltvas kapuja (a mai nem az eredeti kapu), fölötte a híres budapesti üvegfestő, Róth Miksa mozaikművész igen értékes mozaikképével.”
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Tervezik az Összefogás Házát
Segítségért fordul a nyilvánossághoz a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete: új központjuknak, az úgynevezett Összefogás Házának felépítéséhez támogatásra van szükségük.
A csíkszeredai Hunyadi János utcai területükre egy háromszintes épületet terveztek, ahol többek között foglalkoztatóműhelyek, egy közösségi terem, illetve akadálymentesített lakások kapnának helyet.
A Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete már júniusban hozzáfogna az új központ építéséhez, ehhez keres kivitelezőt. Fikó Csaba, az egyesület elnöke elmondta, jelenleg szakhatósági engedélyekre várnak, és miután megkapták azokat, kérhetik az építkezési engedélyt. Úgy számolják, hogy a szükséges engedélyeket júniusig megkapják, és így akár már jövő hónapban hozzáfoghatnak a munkálatokhoz.
„100 ezer lejre való építőanyagot szereztünk be eddig, ez elégséges a kivitelezés elkezdéséhez. Mi állnánk a nyersanyagot, ezért olyan építő jelentkezését várjuk, aki csak munkadíjat kér” – osztotta meg az egyesület elnöke. Hozzátette: Összefogás Házának neveznék el a központot, mert összefogás kell ahhoz, hogy megvalósuljon. Bizakodó ugyanakkor, mert a kupakgyűjtési akciójuk sikerességéből kiindulva úgy látja, segítőkészek az emberek. „Elfogadunk bármilyen adományt, hiszen amink jelenleg van, csak arra elég, hogy elkezdjük az építkezést, és még van némi tartalékunk is” – fogalmazott Fikó.
A tervek szerint a Hunyadi János utcai 25 áras telkükre egy háromszintes épületet építtetnének. Az 1500 négyzetméteres ingatlanba költözne az egyesület irodája és több műhelye, ugyanakkor az új központban kapna helyet egy 120 férőhelyes közösségi terem is. Fikó szerint jelenleg nincs egy olyan helyiség, ahová a mozgáskorlátozottak nagyobb számban összegyűlhetnének. Ezen kívül szintén ebben a házban lennének gyógytornára és rehabilitációra alkalmas helyiségek is. Továbbá nyolc akadálymentesített lakást is az ingatlanba terveztek a fogyatékkal élők számára, ugyanis nem sok ilyen lakás van Csíkszeredában.
„Nekünk kell építkeznünk, más nincs, aki megoldja helyettünk. Négy lakást kerekesszékesek számára, négyet más mozgáskorlátozottaknak képzeltünk el” – vázolta Fikó. A segíteni szándékozók érdeklődhetnek az egyesület jelenlegi székhelyén, a Márton Áron utca 50. szám alatt vagy a 0266-316204-es telefonszámon.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár)

Szabédi Lászlóra emlékeztek Kolozsváron
Az irodalom és a média volt az idei, 25. Szabédi László-emléknap fő témája a hétvégén Kolozsváron. „Szabédi László amellett, hogy jelentős műveket hagyott az utókorra, politikus alkat volt, érdemes összekapcsolni irodalmi és tudományos életművével publicista tevékenységét” – hangzott el többek közt Kántor Lajos irodalomtörténész Napilapok Szabédi életművében című előadásában.
A kolozsvári Györkös Mányi Albert-emlékházban megrendezett Írók, irodalom a médiában című konferencia előtt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által megszervezett emléknap keretében a résztvevők a Szabédi-emlékháznál és a költő, nyelvész házsongárdi sírjánál koszorúztak.
Kántor Lajos elmondta: Szabédi László először az Ellenzék című lapnál dolgozott, ahol 1934-ig harminc publicisztikája jelent meg, a következő években pedig további négy véleményanyagot publikált a lapban. Hozzáfűzte: noha a napilap 50 éven át létezett, tudományos szempontból a mai napig nincs feldolgozva, senkinek nem jutott eszébe összegyűjteni és kiadni egy kötetben Szabédi publicisztikáit.
Az előadásban ugyanakkor elhangzott: Szabéditől versek és prózai írások jelentek meg 1940–1941-ben a Keleti Újságban, majd 1944-ben a Világosság című kolozsvári napilapnak kezdett el dolgozni. Azzal a feltétellel tett eleget Balogh Edgár főszerkesztő kérésének, ha csakugyan ő fog a lapnak dolgozni és „nem csak egy név". Kántor Lajos idézett Szabédi Balogh Edgárhoz címzett leveléből is, amely egy meg nem jelent cikk kapcsán íródott. Ebben azt is kifogásolta Szabédi, hogy a lap – politikai megfontolásokból – egy román értelmiségi cikkét hozta le, amely tulajdonképpen román nacionalista támadás volt a magyarság ellen.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Irodalomról és jogról értekeztek a Sapientián
„Az irodalomban és a jogban az a közös, hogy mindkettő pontos nyelvhasználatot követel, ugyanakkor amíg az irodalom kompromisszumok nélkül állhat ki az igazságosság mellett, a jogalkotás szinte minden esetben valamilyen kompromisszum eredménye” – ilyen és ehhez hasonló gondolatok hangzottak el szombaton Kolozsváron a Jog az (erdélyi) irodalomban című előadássorozat kerekasztal-beszélgetésén.
A Sapientia EMTE Tordai úti épületében megtartott beszélgetésben Markó Béla költő, továbbá Selyem Zsuzsa író, esszéíró, Szilágyi István író – akinek eredeti végzettsége jogász –, Tompa Andrea író és Veress Emőd jogász vett részt, Egyed Péter író, filozófus moderálta.
Egyed Péter többek közt arról értekezett: Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájából értette meg a románság erdélyi jelenlétének jogi összefüggéseit. Mint részletezte: a regényből derült ki számára, hogy az erdélyi románság sohasem tekintette legitimnek Erdély unióját Magyarországgal.
Markó Béla ehhez kapcsolódva elmondta: hasonló az erdélyi magyarság dilemmája is korunkban: lehet-e tisztelni azt az államot – és annak törvényeit –, amely igazságtalan veled szemben, és megfoszt jogaidtól. A költő-politikus ugyanakkor kifejtette: különbséget kell tenni jog és igazságosság között, a jogszabályok ugyanis kompromisszumok eredményei. Például így jött létre a 20 százalékos számarányhoz kötött anyanyelvhasználati jog. A román politikusok eredetileg 30 százaléknál húzták volna meg a küszöböt.
Tompa Andrea ugyanakkor elmondta: az irodalmat éppen a jog és az igazságosság közötti konfliktus érdekli. Szerinte az elvont igazságokat az irodalom tudja „megszövegezni”, amely inkább a történéseket meséli el. Selyem Zsuzsa úgy fogalmazott: az irodalom nem hoz ítéletet.
Veress Emőd szerint a jogi szöveg sokkal szubjektívebb, mint amilyennek elsőre tűnik, méghozzá annyira, hogy az már a jog tudományjellegét kérdőjelezi meg. Elmondta: a jog felhasználja az irodalom eszközeit is, annyira precízen fogalmaz néha. Példaként Szilágyi Istvántól idézte, hogy milyen jogi lehetőségek, következmények származnak a céhrendszer felbomlásából.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)