Sorin Grindeanu kormányalakítási megbízatást kapott az államfőtől
Klaus Johannis államfő pénteken délelőtt aláírta azt az elnöki rendeletet, amellyel kormányalakítási megbízatást adott az ALDE szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjének. Sorin Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmi szavazást kérjen a miniszteri névsorra és a kormányprogramra. Cikkünk frissül.
Sorin Grindeanui a PSD-ALDE-koalíció második jelöltje a miniszterenöki tisztségre, az elsőt, Sevil Shhaidehet az államfő visszautasította.
A 43 éves politikus 1996 óta tagja a Szociáldemokrata Pártnak, eddigi legmagasabb tisztségét a Ponta-kabinetben foglalta el távközlési miniszterként. 2008-2016 között Temes megyei szenátor volt, idén nyáron lemondott felsőházi mandátumáról, ugyanis a PSD színeiben megválasztották a Temes megyei tanács elnökének. 
1973 december 5-én született Karánsebesen. 1992-ben érettségizett a helyi Traian Doda líceumban, majd 1997-ben matematika szakon diplomázott le a temesvári Nyugati Egyetemen. Az egyetemen rövid ideig asszisztensi állást töltött be, majd 2001 novembere és 2004 januárja között a Temes megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság igazgatója volt. Nős és két gyerek apja.
Sorin Grindeanu egy ház és három telek tulajdonosa, és több mint 44.000 euró hitele van. Vagyonnyilatkozata szerint Grindeanu feleségével együtt egy gyüregi lakóház tulajdonosa, és együtt vásároltak még egy 500 és egy 300 négyzetméteres belterületet. Felesége Karátsonyifalván örökölt egy csaknem háromhektáros mezőgazdasági területet. 
A vagyonnyilatkozat szerint 2016-ban Sorin Grindeanu eladott egy 30 000 eurós tömbházlakást. 83 500 lejjel és 20 000 euróval meghitelezte a DuoFarm nevű céget, amelynél felesége vezető gyógyszerész beosztásban dolgozik. A Grindeanu család Nicolae Grindeanutól 10 000 euró adományt kapott.  2007-ben egy több mint 44.000 eurós hitelt vett fel, amelynek futamideje 2035-ig tart. 
Az elmúlt évben Sorin Grindeanu miniszterként 86 228 lejt kapott fizetésként, 7 610 lejt képviselői illetékként. Felesége 5 300 lejt keresett vezető gyógyszerészként és 33. 000 lejt kapott bérként egy albérletbe adott tömbházlakásért.A jelölt önéletrajzát itt böngészheti. 
Az RMDSZ "elviekben" támogatja
Az RMDSZ „elviekben” bizalmat szavaz a parlamentben Sorin Grindeanu kabinetjének, de előbb ismerni szeretné a kormányprogramot és miniszterek listáját – jelentette ki pénteken az Agerpresnek Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne támogassa Sorin Grindeanu kormányát. Közlése szerint a kinevezett miniszterelnök személyét nem kifogásolják. „Temesvári, bánsági kollégáink szerint megérdemli a támogatásunkat, a szavazatunkat” – fogalmazott a politikus.
Băsescu: saját életét nehezítette meg Johannis
Hibásnak tartja utódja lépését Traian Băsescu volt államfő, aki azt rója fel Klaus Johannisnak, hogy nem személyesen jelentette be Sorin Grindeanu megbízatását a kormányalakítással.  
„Hibázott, elnök úr! A miniszterelnök kinevezését nem lehet letudni egy egyszerű közleménnyel” – írja Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu. Hozzátette: ha már úgy döntött, hogy elfogadja a PSD-jelöltjét, akkor a „románok és az államhatalmak közötti viszony iránti tiszteletből  ezt a rendkívül fontos bejelentést személyesen kellett volna megtennie a Cotroceni-palotából”. Szerinte a jelöltnek, Sorin Grindeanunak is ott kellett volna lennie ez alkalomból.
Raluca Turcan látni akarja a kormány névsorát
A Szociáldemokrata Párt elsődleges felelőssége jelen pillanatban az, hogy olyan miniszterjelöltekkel álljon elő, akik a köz, nem pedig Liviu Dragnea személyes érdekeit szolgálják majd - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Raluca Turcan. 
„A miniszterjelöltek listájának közzétételekor kiderül, mennyire autonóm és jóhiszemű a kormányfőjelölt. Nagy érdeklődéssel várjuk ezt a listát. Remélem, olyan személyek szerepelnek majd rajta, akiknek tevékenysége ismert, és nem ad okot a gyanakvásra" - hangsúlyozta az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Raluca Turcan. 
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavazza meg a Sorin Grindeanu vezette kormány beiktatását - jelentette be az USR elnöke, Nicuşor Dan.
Az USR nem szavaz bizalmat Grindeanunak
"Az USR a kormány beiktatása ellen szavaz, még akkor is, ha Sorin Grindeanu áll a kabinet élén. Tiszteletben tartjuk a választópolgárok szavazatát, de annak alapján, amit nap mint nap láthatunk a parlamentben, nem hiszünk abban, hogy a PSD megváltozott. A kormányt ugyanúgy Liviu Dragnea fogja vezetni, de nem a kormánypalotából, hanem a Kiseleff úti pártszékházból" - írja Facebook-oldalán Nicuşor Dan.
Az USR elnöke hozzáteszi, az alakulat támogatni fogja a kormány által javasolt és általuk jóknak tartott projekteket, az "ártalmasnak" vélt tervezetek ellen azonban minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni fognak. maszol.ro

Halasztott az emberjogi bizottság a bejegyzett élettársi kapcsolat ügyében
Nem kapták időben kézhez a vaskos dokumentációt, így nem is tudták véleményezni a melegek jogait is rendező bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvénytervezetet a képviselőház emberjogi bizottságában - tájékoztatott Kulcsár-Terza József bizottsági tag. A testület úgy döntött, halasztanak az ügyben.
Legalább huszonnégy órával az ülés előtt a bizottsági tagok asztalán kellett volna lennie a heteroszexuálisokra is kiterjedő törvénytervezet dokumentációjának, Kulcsár-Terza József tájékoztatása szerint viszont nem tudni, miért nem történt ez meg. Ugyanakkor a kormány álláspontja sem volt előkészítve, így úgy döntöttek, megvárják, amíg az új kabinet véleményezi a tervezetet.
"Személyesen kérdeztem rá a kormány képviselőjétől, hogy támogatják a tervezet vagy sem, amire azt a választ kaptam, hogy igen is, meg nem is. De ígérte, meglesz a konkrét véleményezés" - magyarázta az újonnan megválasztott képviselő. Hozzátette, az RMDSZ frakciójában nem tárgyaltak arról, milyen álláspontot képviselnek az ügyben.
Kulcsár-Terza József elmondta, az Európai Unióban több mint húsz tagállamában rendezték a melegek jogait, így fontos, hogy elegendő információ álljon a bizottság rendelkezésére a jó döntés érdekében.
Remus Cernea volt képviselő tervezetét korábban a szenátus elutasította. Az emberjogi aktivista többször is benyújtotta a javaslatot, amelyet a parlament mindannyiszor elutasított. 
Az USR nem támogatta a kezdeményezést
Remus Cernea jelen volt szerdán az alsóház emberjogi bizottságának ülésén. Beszámolója szerint a legnagyobb támogatók Adriana Săftoiu (PNL) és Petre Florin Manole (PSD) voltak, meglepetésre az USR képviselői tartózkodtak. A két USR-s képviselő Cernea tájékoztatása szerint az alakulat hivatalos utasítása szerint jártak el. Az emberjogi aktivista úgy véli, a tartózkodással az USR az elutasítók körét gyarapítja. 
A törvényjavaslat szerint bárki beléphet a bejegyezett élettársi kapcsolat intézményébe, aki betöltötte 18. életévét, függetlenül attól, hogy milyen a szexuális orientációja. A feltételek közé tartozik az is, hogy legalább az egyik félnek román állampolgárnak kell lennie, vagy állandó lakcímmel kell rendelkeznie Romániában. A bejegyezett élettársi kapcsolat felei nem lehetnek házasok, nem fogadhatnak örökbe közösen gyermeket, de közösen kölcsönt vehetnek fel, örökölhetik egymás vagyonát, és információkat kaphatnak egymás egészségi állapotáról. 
A kapcsolatot közjegyző előtt hitelesítenék a felek. 
O. M. maszol.ro

Ditrói gyermekfúvósok: a határ a csillagos ég
Kitartó munka, szív, lélek, szorgalom – ez a receptje annak, hogy közönség elé állhatott az alig másfél éve alakult ditrói gyermekfúvós-zenekar. A nulláról indultak, ma már kottából zenélnek, jövőjüket tekintve pedig a határ akár a csillagos ég lehet.
Így gondolja Mayer Róbert karnagy, aki azt reméli, hogy minél több gyermek megérzi a muzsikálás szépségét, és csatlakozik a jelenleg huszonnégy tagú zenekarhoz.
Aki ismeri a ditrói fúvósokat, tudja, nincs ünnep a faluban nélkülük, aki ismeri a ditróiakat, nem vonja kétségbe, ezen a településen hagyománya van a zenélésnek, éneklésnek. A fúvószenekart több mint száz éve, 1912-ben alapították, és hogy a jövőben is megmaradhasson, utánpótlás-nevelésről gondoskodik a község önkormányzata. A szentmiklósi Mayer Róbert zenetanárt, karnagyot kérte fel a polgármester, hogy vállalja el az alakuló gyermekfúvóscsoport oktatását.
Tavaly kezdte a tagok toborzását az önkormányzat, a jelentkezést követő nyári fúvóstáborba harminchárom, négy-nyolcadik osztályos korú gyermek vett részt. Mindannyian teljesen kezdők voltak – emlékszik vissza a kezdetekre Mayer Róbert. A táborozás, az összerázódás mellett arra is megfelelő alkalom volt, hogy felmérjék a gyermekek képességeit, eldöntsék, hogy kinek milyen hangszert adnak a kezébe.
„Nem zeneiskoláról van szó, azért jelentkeztek, mert érdekelte őket a zenélés, mert meg akartak tanulni hangszeren játszani. A szelekció – mint minden más tevékenység esetén – itt is bekövetkezett. Ez természetes. Mostanra huszonnégyen maradtak. Szívvel, lélekkel állnak a feladat mellé, minden próba alkalmával azt érzem, alig várják, hogy végre muzsikálhassanak” – meséli a karnagy.
Szükséges ez a melléállás a gyermekek részéről – teszi hozzá, hisz valamennyien teljesen nulláról kezdték, a hangszerek megszólaltatásával egyidőben tanulják a kottaolvasást, és ez igen kemény munka. Nehezíti a haladást a hangszerhiány is, nincs annyi, hogy mindenkinek jusson az otthoni gyakorlásra, így a heti rendszerességgel zajló próbákon próbálnak eligazodni a zenélés útvesztőjében.
„A muzsikálás mellett az elméleti tudáshoz is szükséges letegyük az alapokat, és ez így együtt küzdelmes munkát jelent. Nem úgy van, hogy kiadom az utasítást, és meg tudja fújni a kért hangot, mert az sokszor nem szólal meg, vagy éppen besípol a hangszer. Ilyenkor meg kell keresni a hibát, aminek több lehetséges oka is van, ezeket mind meg kell tanulják kezelni a gyermekek. Nehézség az is, hogy nincs elég hangszer. Szükség lenne még trombitákra, szárnykürtre, tenorkürtre, tubára, fuvolákra, klarinétra” – mondja a karnagy.
A nehézségek mellett pozitívumokról is beszámol. „Elégtétel hogy rendszeresen járnak, és lelkesen jönnek próbákra, mint ahogy az is, amikor kijönnek a dallamok a hangszerből” – osztja meg.
Dallamok márpedig egyre gyakrabban kijönnek, állnak össze egy-egy teljes zeneművé. Megbizonyosodhattak erről mindazok, akik a ditrói gyermekfúvós-zenekar első előadásait hallották a napokban az orotvai, illetve a ditrói Szent Katalin-templomban, ahol egyéni, kisebb csoportos, illetve a teljes zenekar előadásában hangzottak el karácsonyi darabok.
„Pedagógusként az a dolgom, hogy megszerettessem a gyermekekkel azt, amit csinálnak. Ez esetben szeressenek meg fújni. Minél többen. Annak örvendenék, ha mindenki zenélne ezen a világon, mert akkor szebb lenne, jobban működne az élet a földön” – fogalmaz Mayer Róbert. Az elmondottakért tekinti feladatának a ditrói gyermekfúvós-zenekar népszerűsítését, új tagok toborzását, az együttes fejlesztését. „A zene határa a csillagos ég, úgyhogy amíg tudunk, megyünk előre, megyünk felfelé, hogy minél többet tudjunk elsajátítani és kihozni magunkból” – szögezi le.
Pethő Melánia Székelyhon.ro

Szilveszteri vígjáték a pénzről
Ray Cooney kortárs brit drámaíró Zakariás Zalán által rendezett darabjával zárja az évet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. A Pénz az égből című bohózat, amelyet ma este 18 órától a nagyteremben láthat a közönség, az álmokról szól, az új élet reményéről, valamint arról, hogy miként viszonyul az ember a soha vissza nem térő lehetőségekhez.
Az előadás szervezőelve a nevetés – hirdeti a színház honlapja – mely Peter Brook véleménye szerint nagyon mélyen és általánosan emberi, a megmenekülés eszköze és „a legnagyobb ajándék, amit az emberiség Istentől kapott”. A híres angol rendező szerint minden helyzetben – még a legeslegnagyobb rettegés közepette is – eljön a pillanat, amikor az ember nem veheti csakis és teljesen komolyan önmagát és az életét. Zakariás Zalán rendező lapunknak elmondta, hogy a pénz által megváltozó emberi értékrendek nagyon is aktuális témáját járja körül az előadás, és reményei szerint nem fog csalódni az a néző sem, aki kacagni, szórakozni vágyik, és az sem, aki mélyebb tartalmakra kíváncsi. Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatában a középkorú Henry Perkins kishivatalnok születésnapi vacsorájára igyekszik haza, és a vonatról leszállva valaki másnak a táskáját veszi el, amelyben a szendvicse helyett vastag pénzkötegeket talál. Ez a temérdek pénz egyértelműen bűncselekményhez köthető, így Henry elhatározza, hogy lelép vele, még mielőtt a rendőrség meggyanúsítaná. Azonban előreláthatatlan események sora keresztezi a menekülni vágyó főhős útját, a félreértések hálójából pedig a maffia, rendőrség, haszonleső hivatalnokok, irigykedő barátok és rokonok nem engedik kiszabadulni. A pénz utáni hajsza lassan elképesztő méreteket ölt, a szereplők kifordulnak önmagukból, a naiv vígjáték pedig abszurd bohózattá változik. Az év utolsó éjszakájához ősi idők óta zajos, pompázatos felvonulások kapcsolódnak, az ostorpattogtatásból és dobverésből pedig máig megmaradt a felszabadulásra való igényünk – áll a színház közleményében. És mivel az ember minden időktől fogva közösségével együtt ünnepli az év utolsó napját, a Tamási Áron Színház társulata is fontosnak tartja, hogy szilveszter estéjén a közönségével, közösségével ünnepeljen. Az előadás szereplői: Szalma Hajnalka, Rácz Endre, Kónya-Ütő Bence, Pálffy Tibor, Szakács László, Benedek Ágnes, Nagy Alfréd, Fekete-Lovas Zsolt. Fordító, dramaturgiai munkatárs: Czegő Csongor, díszlet-, és jelmeztervező: Csiki Csaba. A szilveszteri előadást követően, január 3-án 19 órától tartják a Pénz az égből hivatalos bemutatóját, további előadások január 4-én és 19-én.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elutasításra javasolták az autonómiastatútumot
Elutasításra javasolta a szakértőkből álló bukaresti törvényhozási tanács Székelyföld autonómiastatútumát, amelyet állampolgársági kezdeményezésként terjesztett a testület elé novemberben egy gyergyói bizottság – tájékoztat az MTI a Krónika tudósítása nyomán.
Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) elnöke a lap tegnapi számában számolt be arról, hogy a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács negatívan véleményezte az autonómiatervezetet. A tizenöt oldalas indoklásban a szakértők kifejtik: azért javasolják a törvényjavaslat elutasítását, mert álláspontjuk szerint a kezdeményezés az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes. A törvényhozási tanács állásfoglalása nem kötelezi a parlamentet, mivel ebben az esetben állampolgári kezdeményezésről van szó, a véleményezést a tervezettel együtt harminc napon belül megjelentetik a hivatalos közlönyben, ezután elkezdődhet a parlament elé terjesztéshez szükséges legalább százezer aláírás összegyűjtése tizenegy megyében, megyénként legalább ötezer aláírással. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusi együttes ülésén született határozat arról, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesztik ismét a parlament elé az SZNT autonómiastatútumát, ám az e célból alakult bizottság néhány tagját önkormányzati képviselővé választották júniusban, ami összeférhetetlen a bizottsági tagsággal. Ezért döntött úgy a GYSZT, hogy maga alakít újabb testületet. Izsák Balázs, az SZNT elnöke ezzel szemben egyszerűbb, racionálisabb megoldásnak tartja, hogy az erdélyi magyarság parlamenti képviselete terjessze a törvényhozás elé az autonómiastatútumot. Az SZNT-elnök a Krónika megkeresésére kifejtette, a választási kampányban volt olyan jelölt, jelenleg már képviselő, aki a televízió nyilvánossága előtt ígérte meg, hogy beterjeszti a tervezetet. Izsák ezt járhatóbb útnak tartja, és csak végső megoldásként folyamodnának az állampolgári kezdeményezéshez, mert úgy véli, nehéz az aláírásgyűjtés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verespatak halasztva
Dacian Cioloş miniszterelnök úgy döntött, hogy Verespatakot csak egy közösen meghozott döntés alapján terjesszék elő felvételre az UNESCO világörökségi listájára – közölte Liviu Iolu kormányszóvivő.
„A miniszterelnök nem azt a döntést hozta, hogy Verespatakot ne terjesszék fel a világörökségi listára, hanem azt, hogy egy, a kormányban hozott közös döntés alapján tegyék meg, ám ebben a jelenlegi kormány már nem járhat el, főleg, hogy jelen pillanatban a román állam perben áll az ügyben” – magyarázta Iolu. A kormány javaslatot tett a parlamentnek, hogy hirdessenek tízéves moratóriumot a ciánalapú arany- és ezüstbányászati technológiák használatára ötéves felülvizsgálati záradékkal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amikor a kevesebb több
Egyszerűség a művészetben, egyszerűség az életben – ez határozza meg Madaras Péter szobrászt és feleségét, Selyem Katalin tűzzománc-készítőt, akik karácsony tájékán is ragaszkodnak elveikhez. Madaras Péter Szív-mag című alkotásával első helyezést ért el a Lih Pao tajvani nemzetközi szobrászati biennálén, az elismerést november elején vette át Tajpejben. Ám e rangos nemzetközi díj csak megerősíti Madarasék szemléletét: ragaszkodnak a falusi környezethez és az önfenntartó életmódhoz, szerényen, de szabadon élnek. Mindez Madaras Péter számára lelki egyensúlyt jelent, és úgy véli, példaértékű lehet gyermekei, illetve a fiatalabb nemzedék számára is. Újabban az organikus szobrászat felé fordul, tanítómestere a természet, és hisz a szakrális művészet fontosságában, amely „az identitásmegőrzés zálogát jelenti, illetve univerzális törekvést a jóra és a szépre”. Számára a család mellett meghatározó az összetartozás élménye, hisz a segítségnyújtás erejében, egy olyan kisközösségben, amelynek tagjai, miként régen, kiegyensúlyozottan és egyenes tartással létezhetnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyi N. Sándor: Bukaresti mozaikkockák /2./ (Szilveszter)
Ki is gondolhatta volna komolyan, hogy 1989. december 22-éről 23-ára virradó éjszaka ezek az emberek egyszerre átalakulnak majd nyugati demokratákká?
De maradjunk még Homérosznál. Még mielőtt az imént elmesélt történet megesett volna velem, a Kriterionnál rám bízták az Odüsszeia kiadásra való előkészítését. Mivel már ismertem az eposzt, úgy gondoltam, akkor lesz a legtanulságosabb, ha olvasás közben az emberközi kapcsolatok formájára figyelek: hogyan köszöntik egymást, hogyan köszönnek meg valamit, hogyan kérlelik egymást – és hasonlókra. Ilyen szempontból olvasva rendkívül tanulságosnak bizonyult az Odüsszeia, s ahogy haladtam benne előre, egyre inkább az volt az érzésem, hogy a megfigyelt dolgok sok tekintetben idegenek ugyan számomra, de amúgy valahonnan nagyon ismerősek. Nem jöttem rá a titokra, mígnem az egyik fordulatnál egyszer csak románul kezdtem hallani a szöveget. Rögtön világossá vált minden: hiszen Bukarestben pontosan ezt hallom minden utcasarkon! Szinte szó szerint. Sőt még a bukaresti huncutságra (vagy ahogy ott mondanák: „şmecherie”) is találtam egy hamisítatlan példát: mikor az apját, Odüsszeuszt kereső Télemakhosz elbúcsúzik az őt addig vendégül látó Menelaosztól (aki mellesleg nem holmi tekergő strici, hanem köztiszteletben álló derék férfiú!), az teljesen a bukaresti köznép esze járásához illő módon – mondhatnám: ravaszul odakacsintva – azt mondja: Várjál, fiú, mert másképp csináljuk! Engem itt, a környéken mindenütt ismernek és tisztelnek, tehát „veled indulok el, befogom paripáim, / s végig a városokon hajtom szekered; soha senki / el nem ereszthet üres kézzel, lesz mindig ajándék: / vagy jóércű tripúsz kerül onnan, vagy pedig egy tál, / vagy két jó öszvér, vagy ivókupa drága aranyból.” (XV. 81–85. – Devecseri Gábor ford.) Ezek után már nem is csodálkoztam, amikor azt olvastam, hogy a húszas években, amikor Párizsban megjelentek Panait Istrati írásai, a francia kritikusok döbbenten állapították meg, hogy jelentkezett egy író, aki egyenesen a homéroszi korból bújt elő.
A huncutságra – a „şmecheriára” – visszatérve: való igaz, amit az oda érkezők két nap alatt is megállapíthatnak, hogy a bukarestiek többsége ott ejti át a másikat, ahol tudja. Az átejtés valóságos tartalma azonban csak a bukaresti kultúra értékrendjében értelmezhető. A kívülálló könnyen arra a meggyőződésre juthat, hogy ezeknek az embereknek a legnagyobb része elvetemült gazember, aki nem ismer sem Istent, sem erkölcsöt, aki előtt semmi sem szent. Pedig itt az átejtés a kultúra egyik eleme, mondhatni rituális cselekvés, amelynek fő célja nem annyira a várható haszon elnyerése (ami persze nem árt), mint inkább a virtus megmutatása: akinek sikerül valakit átejtenie, az önmaga és mások előtt is saját életrevalóságát igazolja vele, ő a rátermett, jól boldoguló, talpraesett („descurcăreţ”) „menő fej”, míg a másik, akit átvertek, a balek („fraier”). Ebben a világban az életrevalóság igen magasan helyezkedik el az értékskálán, jóval a mi fogalmaink szerinti becsületesség vagy az igazmondás fölött. Az ilyen átejtések társadalmi megítélése is ehhez van mérve: mivel a „ki kit (ejt át, győz le)” elve (a „care pe care”) a társadalmi rangkijelölés általánosan elfogadott módja, a közösség rendszerint a győzőt jutalmazza elismerésével, nemigen veszi védelmébe az alulmaradót, hacsak valami nagy szabálysértés nem történt az átejtés során. Az átejtésnek ugyanis korlátozó szabályai vannak, ezeket illik betartani. Szabályai vannak a veszekedésnek is. Vannak persze komoly veszekedések is, igaz, hogy feltűnően ritkán, amelyek nincsenek tekintettel semmiféle szabályra, ezek az „örök harag” jegyében zajlanak. A legtöbb veszekedés azonban inkább szokás jellegű és szabálykövető. Ezt akkor lehet a legjobban megfigyelni, ha egy kívülről érkezett cseppen ilyen helyzetbe, aki nincs tisztában a bukaresti veszekedések szabályaival. Egyszer nekemesett valaki az autóbuszban, mert a tülekedésben véletlenül a lábára léptem; rákezdtem keményen, s amikor én mint újonc bukaresti úgy értékeltem, hogy amit rám rakott, már messze meghaladta a sértés határát, azt találtam neki mondani, hogy menjen az ördögbe („Du-te dracului”). Mire ő teljesen elképedt, elkezdett hebegni-habogni, és szinte kétségbeesve azt mondta: „De hát álljon meg, jóember, hát hogy mondhat nekem ilyet, hát mi rosszat tettem én magának? Megbántottam én magát valamivel?” Kénytelen voltam tőle bocsánatot kérni, mert rögtön megértettem, hogy ő nem is veszekedett velem komolyan, csak úgy, megszokásból (vagy tán nem is velem veszekedett, hanem a főnökével, hogy adja ki a mérgét, ahogy azt a bukarestiek szokták, mielőtt hazamegy a feleségéhez), én meg olyat mondtam neki, ami csak nagyon komoly veszekedésben hangozhat el, akkor is csak kivételesen.
Mert embert anyjába küldeni bátran lehet, de az ördögbe nem. Ez már átoknak számítana, s azt Bukarestben nagyon komolyan veszik. Istennel káromkodni sem hallottam Bukarestben senkit, ha igen, az vagy magyar volt, vagy erdélyi román. De semmiképpen sem igazi bukaresti.
A bukaresti ember ugyanis állandóan Isten közelében él. No nem úgy, mint ahogyan nyugati egyházak jámbor istenfélői gondolnák. Nem. A bukaresti ember számára egyszerűen nincs éles határ a szent és a profán között. Számára a mindennapi élet apró eseményei, jelenségei egy kicsit valamiféle szentség hordozói is, mindennek van valami földöntúli tartalma, ha nem egyéb, hát az események elkerülhetetlenségébe vetett fatalista hit. Éppen ezért még csak azt sem merném állítani ezekről az emberekről, hogy babonásak. Más ez, mint a mi fogalmaink szerinti babona. A bukaresti köznépre valóban igaznak tűnik az, amit valaki (sajnos, már nem tudom, ki) a románokról mondott, hogy tudniillik számukra a transzcendencia a szomszéd kertjénél kezdődik. A földiek és földöntúliak közötti éles határ hiánya folytán a szent régiójába tartozó dolgok is tele vannak profán elemekkel – ennek érzékeléséhez elég egy temetésen figyelő szemmel részt venni. Számomra ez az összemosódás volt az egyik legfeltűnőbb különlegesség kezdettől fogva, kerestem is nagyon, hogyan lehetne ennek lényegét nagyon tömören és mindent kifejezően megfogalmazni. Véletlenül bukkantam rá az utcán, egy villamosmegálló nevét jelző táblán ott állt a három szó, mely együtt borzongató szépséggel fejezte ki számomra, mi is az, hogy Bukarest: Biserica Ancuţa Băneasa. Hát ez az. Egy város, ahol a templom nem egy szent nevét viseli, hanem egy hajdani nagyasszonyét, aki bánné ugyan (Băneasa), de akkor sem Ana, hanem kicsinyítő képzős, kedvesen hangzó Ancuţa. Aki meg tudja érezni, milyen szép vers ez így, ez a „Biserica Ancuţa Băneasa” (amelynek fordítása, az „Annácska Nagyasszony templom” még közelítőleg sem adja vissza az eredeti hangulatát), az már sejt valamit Bukarest lényegéből. Bukarestben a barátság is más, mint mondjuk Erdélyben. Egy igazi barátság sokszor jelent annyit, mint a közeli rokonság. Lehet, hogy a nagy távolságoknak meg a rossz tömegközlekedésnek is tulajdonítható, de ott a baráti látogatás gyakran úgy történik, hogy szombat délután az ember családostul ellátogat a barátaihoz, körülülik az asztalt, étel, ital is kerül rá természetesen, a lemezjátszóból fülsiketítő hangerővel szólnak a kedvenc románcok, amolyan hallgatófélék, s a mulatozók éjfél utánig ezt próbálják túlharsogni. A legmeglepőbb az, hogy a szomszédok nem zsörtölődnek érte: ma nekem, holnap neked, és ezzel el van intézve a csendháborítás. Éjfél után már nem mennek haza a vendégek, hanem ott hálnak, s majd csak másnap délután keverednek haza, mert, ugye, hétfőn munkába kell menni, s a gyerekeknek iskolába.
Ballada, éjjel egykor. Egy harmincöt év körüli fiatalember botorkál az utca közepén; ittas, de nem részeg. Nem is kiabál: üvölt. Inkább a fájdalomtól, a kétségbeeséstől, mintsem a dühtől. „Neluleee!… Neluleee!… Hol vagy, te Nelu, te drága barátom, hol vagy? Mit tettél velem, Nelu, mit tettél velem? Hogy tudtál ilyet tenni, te Nelu? Elvetted tőlem a feleségemet, Nelu! És én most meg kell öljelek érte, Nelu! Pedig tudod, hogy én szeretlek téged, mert a barátom vagy! És mégis meg kell öljelek, mert elvetted a feleségemet! Mért tetted ezt velem, te Nelu, hogy tehettél ilyet éppen énvelem? Látod, most meg kell öljelek …” (Egy előre bejelentett gyilkosság története. Avagy: Kyra Kyralina.)
Azt hiszem, mégsem lett ebből emberölés. Inkább úgy képzelem, hogy ez a fiatalember másnap bement a munkahelyére, ott végigjárta összes barátait, ismerőseit és ismeretleneit, és mindenkinek részletesen előadta az ő nagy bánatát. És addig mondta, míg végül megfakult az egész, míg kijött belőle minden keserűség.
Mert ez Bukarestben így megy. Az ember beáll a sorba valami földi táplálék reményében, és tíz perc múlva már tudja a mellette állónak minden baját, nyomorúságát, ismeri a rokonságát, szokásait, mindenfélét. Az egész Bukarest egy nagy kibeszélés – azt hiszem, pszichoterapeutára sincs ott olyan nagy szükség, mint más nagyvárosokban. S talán a neurotikus ember is kevesebb, mint másutt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 

S. Grindeanu: a miniszterelnök és az új kormány legfőbb kötelessége betartani a kormányprogramban előírtakat
A miniszterelnök és az új kormány legfőbb kötelessége betartani a kormányprogramban előírtakat, hiszen erre adta voksát december 11-én a lakosság nagy része – nyilatkozta pénteken Sorin Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Liviu Dragneával és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnökével, Călin Popescu-Tăriceanuval közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, politikai kormányról lévén szó, ennek összetételéről a PSD és az ALDE vezetőtestülete dönt, jövő kedden.
“Itt nem egyéni szimpátiákról és baráti viszonyokról beszélünk, hanem két párt, a PSD és az ALDE felelősségéről. (…) Meggyőződésem, hogy mindkét alakulat hozzáértő személyeket jelöl majd a miniszteri tisztségekre, akik tartani tudják magukat a kormányprogramhoz. Hangsúlyozom ismét, nem szakértői kormányról beszélünk, hanem politikai kormányról, amelynek tagjairól – a PSD esetében legalábbis – ugyanúgy az Országos Végrehajtó Bizottság dönt majd, akárcsak az én jelölésemről. Minden miniszterjelöltnek meg kell szereznie a testület támogató szavazatát” – mondta Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök ismét hangsúlyozta, a PSD által a parlamenti választásokon elért eredmény alapján ő is, és a párt végrehajtó bizottsága is azt látták volna helyénvalónak, hogy az alakulatot történelmi sikerre vivő elnök, Liviu Dragnea legyen a kormány feje.
“Azáltal, hogy ő másképpen döntött, mi nehéz helyzetbe kerültünk. (…) Nagyon szorosan együttműködöm majd Liviu Dragneával. Ne higyjék, hogy akár egy percig is figyelmen kívül hagyom azt, hogy 20 éve vagyok a PSD tagja, és hogy Liviu Dragnea a párt elnöke” – tette hozzá Sorin Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Liviu Dragneával és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnökével, Călin Popescu-Tăriceanuval közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, politikai kormányról lévén szó, ennek összetételéről a PSD és az ALDE vezetőtestülete dönt, jövő kedden.
“Itt nem egyéni szimpátiákról és baráti viszonyokról beszélünk, hanem két párt, a PSD és az ALDE felelősségéről. (…) Meggyőződésem, hogy mindkét alakulat hozzáértő személyeket jelöl majd a miniszteri tisztségekre, akik tartani tudják magukat a kormányprogramhoz. Hangsúlyozom ismét, nem szakértői kormányról beszélünk, hanem politikai kormányról, amelynek tagjairól – a PSD esetében legalábbis – ugyanúgy az Országos Végrehajtó Bizottság dönt majd, akárcsak az én jelölésemről. Minden miniszterjelöltnek meg kell szereznie a testület támogató szavazatát” – mondta Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök ismét hangsúlyozta, a PSD által a parlamenti választásokon elért eredmény alapján ő is, és a párt végrehajtó bizottsága is azt látták volna helyénvalónak, hogy az alakulatot történelmi sikerre vivő elnök, Liviu Dragnea legyen a kormány feje.
“Azáltal, hogy ő másképpen döntött, mi nehéz helyzetbe kerültünk. (…) Nagyon szorosan együttműködöm majd Liviu Dragneával. Ne higyjék, hogy akár egy percig is figyelmen kívül hagyom azt, hogy 20 éve vagyok a PSD tagja, és hogy Liviu Dragnea a párt elnöke” – tette hozzá Sorin Grindeanu. erdon.ro

Akadály az önrendelkezés előtt
Negatívan véleményezte a  bukaresti törvényhozási tanács az állampolgársági kezdeményezésként a testület elé terjesztett autonómiatervezetet, melyet a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított kezdeményező bizottság nyújtott be.
Erről Árus Zsolt, a GYSZT elnöke tájékoztatta lapunkat csütörtökön. A szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács 15 oldalas indoklása szerint a törvényjavaslat gyakorlatilag az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes. A bukaresti tanács véleménye a törvényhozóra nem kötelező, az állásfoglalást a tervezettel együtt 30 napon belül megjelentetik a Hivatalos Közlönyben. Ezt követően elkezdődhet a parlament elé terjesztéshez szükséges legalább százezer aláírás összegyűjtése 11 megyében. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusi együttes ülésén született határozat arról, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesztik ismét a román parlament elé az SZNT-autonómiastatútumot, ám az e célból alakult kezdeményező bizottság néhány tagját önkormányzati képviselővé választották júniusban, mely tisztségük összeférhetetlen a bizottsági tagsággal. Ezért döntött úgy a GYSZT, hogy maga alakít újabb testületet. Árus Zsolt lapunknak azt mondta, a Gyergyószéki Székely Tanács készen áll arra, hogy folytassa az elkezdett munkát.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke ezzel szemben egyszerűbb, racionálisabb megoldásnak tartja, ha a parlamenti képviselet útján terjesztik a törvényhozás elé az autonómiastatútumot. Az SZNT-elnök a Krónika megkeresésére kifejtette, a választási kampányban volt olyan jelölt, jelenleg már képviselő, aki a televízió nyilvánossága előtt ígérte meg, hogy beterjeszti a tervezetet. Izsák ezt járhatóbb útnak tartja, és csak végső megoldásként folyamodnának az állampolgári kezdeményezéshez. „Nem akarjuk senkinek az ambícióját letörni, helyeslem, hogy több embert foglalkoztat a gondolat, hogy valamit tenni kell az ügy érdekében, ez is jelzi az erős elkötelezettséget Székelyföld autonómiája iránt” – szögezte le az SZNT elnöke. Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban Izsák rámutatott, minden megyéből legkevesebb ötezer aláírást kell gyűjteni, ezért a tizenegy megyét a magyar lakosság számaránya szerint kell sorrendbe tenni, és a „legnehezebb” három-négy megyében – ahol a legkisebb a magyarok aránya – előzetesen ki kell alakítani az önkéntes hálózatot. Az SZNT elnöke szerint, ha mégis ezt az utat választják, első lépésként Máramaros, Arad és Brassó megyében kell egyeztetni a közvéleményalakítókkal, és fel kell mérni, hogy össze tudják-e gyűjteni a szükséges aláírásokat, mert „a folyamatban a legegyszerűbb beletenni az autonómiatervezetet egy borítékba, és elküldeni a törvényhozási tanácsnak, de a neheze az aláírásgyűjtés”.  A székelyföldi autonómiastatútumról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. Mindkét tervezetet érdemi vita hiányában, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el, a törvényhozási tanács pedig korábban is negatívan véleményezte a dokumentumot.
Gyergyai Csaba | Krónika (Kolozsvár)

A nagy átverés
Ezt az írást annak a 435 969 nemzettársamnak ajánlom, aki még egyszer engedett a tulipán csábításának.
Aki volt szavazni, az bizonyára izgalommal várta este kilenc után az eredményeket, és látta választottjai sajtótájékoztatóját is. A képernyő jobb oldalán Biró Zsoltot, az MPP elnökét, aki bizonyára elégedett volt, mert élete álma teljesült, a következő négy évben ott lehet, ahol a spágát adják. A másik oldalon az agilis Kovács Pétert, aki nyegle mondásaival szerzett (kétes) hírnevet. És középen ott állt Kelemen Hunor, a Mágus, akinek sikerült elhitetnie ország-világgal, hogy a nagy magyar összefogás listájára szavaztak ilyen szép számban. 
A kampányban sokan megjelentek újra, akik korábban már feltűntek reformistaként, és később végigjárták az MPP-t, SZNT-t, EMNP-t is. Ezek a jeles személyiségek ama bizonyos damaszkuszi úton járva bizonyára rájöhettek arra, hogy manapság az RMDSZ jóváhagyása nélkül romániai magyar nyelvterületen nemhogy igazgató, de még kapus sem lehet senki. És elveket, meggyőződéseket sutba dobva szajkózták ők is a jelszavakat. 
Egyházi vezetőink is bekapcsolódtak a kampányba, a döntő tényező azonban az anyaországi kormánypártiak pálfordulása volt. Azok a politikusok, akik nemrég még az ellenzéki pártokat (MPP, majd EMNP) pátyolgatták, rájöttek, ha tetszik, ha nem, két év múlva Kelemen Hunorék tudják a legtöbb szavazót mozgósítani a FIDESZ javára, nem pedig Tőkés Lászlóék. És jött Kövér László, jöttek a rövidnadrágos tusványosiak is kampányolni, bizonyítva, hogy első a pártérdek és a második is az.
Orbán Viktorék is átvették a divatos szlogeneket: a következő négy év sorsdöntő a romániai magyarság számára. Az elmúlt 27 év nem volt fontos. Eltűnt négyszázezer magyar, megalkuvások, nemzetárulások sorozatát éltük meg. Az RMDSZ azoknak a szekerét tolta, akik elhitették az egész világgal, hogy Románia mintaszerűen megoldotta a kisebbségi kérdést. Senkinek nem jutott eszébe hangoztatni, hogy azért hurcolnak meg embereket, mert kiteszik a székely zászlót, mert a marosvásárhelyi zöldségpiacon ki akarják írni a ridichi alá, hogy retek, mert a Babeş–Bolyai „multikulturális” egyetem folyosójára magyarul is kitennék, hogy dohányozni tilos. Évek óta kiabálják sportrendezvényeken, hogy „afară ungurii din ţară”, balesetet szenvedett magyar lányt megalázhat az orvos, mert nem beszél helyesen románul. Mindezt 27 év alatt hányszor mondták el honatyáink, az „erős képviseletünk”? 
Lássuk, miért sorsdöntő számunkra a következő négy év. Azért, mert 2018-ban lesz százéves évfordulója a gyulafehérvári népgyűlésnek? Erre csak azt mondhatjuk, sajnos, nekünk nem volt elegendő száz esztendő, hogy itt vagy külföldön számon kérjük a román állam szószegéseit. RMDSZ-ünknek pedig 27 év kevés volt, hogy mindezt szóvá tegye a parlamentben vagy bárhol a világon. És most riogatnak, hogy az évfordulóra felerősödik a román nacionalizmus. Igen, megtanulhattuk 100 év román impérium alatt, az állam legfontosabb célkitűzése, hogy Románia egy nemzetiségű, egy vallású országgá váljék. Ezért következetesen tesz is, attól függően, hogy éppen mit enged meg a nemzetközi helyzet. Nekünk az lenne a feladatunk, hogy ellenálljunk, hogy megakadályozzuk, hisz létünkről, megmaradásunkról van szó. Sajnos ezt elmulasztottuk száz év alatt, s  RMDSZ-ünknek 27 év alatt sem sikerült semmiféle ellenálló „haditervet” kieszelnie. Sodródtunk az árral, és most, kampányban riogatnak. 
Hol van az az átgondolt terv, amely biztosítaná a romániai magyarság megmaradását a moldvai magyaroktól a székelyekig? Hol az a jogi szolgálat, amely biztosítja minden diszkriminált romániai magyar védelmét, hol az önálló magyar oktatás óvodától egyetemig, mely nem függ Bukaresttől, nem ott mondják meg, hogyan tanuljuk a román nyelvet, és nem ők szabják meg, hogy hány tanuló szükséges egy falusi iskola fenntartásához? És egyáltalán létezik olyan átgondolt stratégia, amely arra lenne hivatott, hogy itthon tartsa fiataljainkat? 
Riogatnak azzal, hogy régiósítás lesz. Ha 27 év alatt felkészült volna az erős politikai képviseletünk, akkor most nyugodtan várhatnánk erre is. Sőt, nekünk lenne igazán fontos, hogy eltűnjenek a megyék, és visszaálljanak a történelmi tartományok, mert másképp hogyan valósítjuk meg Székelyföld autonómiáját? Csakhogy itt az a kérdés, hogy ki akar autonómiát? Az RMDSZ az elmúlt 27 évben nem mutatott semmilyen hajlandóságot erre. Azt is mondhatnánk, hogy csírájában fojtott el minden ilyen törekvést. Ma bizonyára nem kellene a régiósítástól rettegnünk, ha anno elfogadják és a parlamentbe is beterjesztik Markó Béláék a Csapó József-féle autonómia- statútumot, ha az általuk „futtatott” polgármesterek komolyan, lelkiismeretesen támogatják az SZNT által kezdeményezett székely népszavazást.
Az igazi magyar összefogás akkor jöhetne létre, ha Kelemen Hunornak is fájna, hogy Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt meghurcolják és terroristának kiáltják ki, ha őt is érdekelné, hogy nem engedélyezik a március 10-i felvonulást Marosvásárhelyen, ha aggódna azért, mert 80 tüntetőt megbüntettek kitalált okok miatt. Addig is maradunk a kirakat-összefogással, amely arra volt elég, hogy 435 969 nemzettársamat meggyőzze, ők pedig igazolták, hogy az RMDSZ a „helyes úton jár”.
Lepedus Gyula
[Háromszék] itthon.ma//szerintunk

Megszünteti a kiadó az Erdélyi Riportot, a szerkesztőség önerőből folytatja
Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt arról értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont - olvasható az Erdélyi Riport közleményében. Ugyanitt azt is közlik, hogy a szerkesztőség folytatni szeretné a munkát. "Az értesítés nyomán kértük a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget nekünk a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosítottak, hogy archívumunk, a megjelent anyagok, elérhetőek lesznek a továbbiakban is" - írják. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta - ismerteti a közlemény a lap történetét. Emlékeztet, hogy a lap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek (Aranytoll-díj, MÚOSZ tiszteletbeli tagság, MÚRE Nívódíj, Szabad Sajtó-díj, Spectator-díj stb.), a szerkesztők és állandó szerzők a Riport éveiben mintegy harminc könyvet publikáltak, ezek közül jó párat a lapban megjelent publicisztikák, interjúk, riportok alapján. "Az Erdélyi Riport belső és külső munkatársai mellett a hazai és magyarországi szellemi élet számos kiválóságát sikerült szerzőként bevonnunk a lap műhelyébe. A majd másfél évtized alatt felhalmozott értékek méltatlanok arra, hogy egyetlen tollvonással véget vessenek a lap történetének. Nézeteink, világképünk nem változott e másfél évtized alatt, ugyanazokat az értékeket valljuk fontosnak, mint az indulás napjaiban. Létjogosultságunk mellett olyan érveket, kulturális értékeket tudunk felsorakoztatni, melyek minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Ilyen érvünk csak az utóbbi évekből a romániai nemzeti kisebbségeket, illetve magyar szórványközösségeket ábrázoló riportsorozat; ilyen a hazai magyar színházak előadásainak rendszeres szemlézése; a kortárs magyar irodalom és történész szakma legkiválóbb alkotóinak, művelőinek megszólaltatása; a valóban működő civil szervezetek programszerű bemutatása; több nyugat-európai ország kulturális életének, múltjának, jelenének riportszerű bemutatása; az EU intézményrendszere, az Európai Parlament tevékenységének ismertetése helyszíni tudósítások formájában; exkluzív riportsorozat a törökországi kurdok és jezidi menekültek életéről. Véleményünket soha nem az igazság kisajátítóiként fogalmaztuk meg – sem ha dicsértünk, sem ha bíráltunk –, publicisztikáinkat építő viták táptalajának szántuk, abban a hitben, hogy közéletünk éréséhez, színvonalának emelkedéséhez járulunk hozzá. Az általános gyakorlattal ellentétben a legvehemensebb kommentek szerzőivel is igyekeztünk párbeszédet kialakítani, hittünk, hiszünk a sajtó szabadságában, minden esetben szót is emeltünk a szabad sajtóért, nem sejtve, hogy mi maradunk sajtó nélkül szabadon" - áll még a közleményben. A szerkesztőség - Parászka Boróka, Pozman Erika, Simon Judit, Szilágyi Aladár, Szűcs László, Tasnádi-Sáhy Péter- ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzilván szellemiségű sajtóműhely. "Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk" - írják. (hírszerk.) Transindex.ro

Erősödött a magyar képviselet a romániai önkormányzatokban és törvényhozásban
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2016. december 31., szombat (MTI) - Romániában a júniusi önkormányzati és a decemberi parlamenti választások határozták meg a 2016-os év politikai eseménynaptárát. A választások következtében az erdélyi magyarságnak sikerült megerősítenie önkormányzati és parlamenti képviseletét, a sikerhez azonban a román állam intézményei is hozzájárultak a közösség által magyarellenesnek ítélt intézkedéseikkel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) decemberben magyar kihívó nélkül mérette meg magát a parlamenti választásokon, a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött együttműködési megállapodás eredményeként azonban az MPP két jelöltje is befutó helyre került az RMDSZ jelöltlistáján. Besegített a kampányba Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is.
A kiváló mozgósítással a szövetségnek sikerült megfordítania támogatottsága évtizedes csökkenő tendenciáját, és a szenátusban a szavazatok 6,24 százalékával kilenc, a képviselőházban pedig a szavazatok 6,18 százalékával 21 mandátumot szerzett. Az RMDSZ-re leadott szavazatok aránya megközelíti a magyarság 6,5 százalékos romániai számarányát. A szövetség képviselete nagy mértékben megújult: a parlamenti mandátumot szerzett harminc magyar politikus közül 17-en újoncok lesznek a bukaresti törvényhozásban.
A jó előjelek már a júniusi önkormányzati választásokon megmutatkoztak, melyeken a magyar pártok jelöltjei összesen 210 polgármesteri tisztséget szereztek: 195-öt az RMDSZ, 13-at az MPP, és kettőt az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) koalíciója. Az RMDSZ-nek sikerült visszaszereznie a négy éve elvesztett Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét, Marosvásárhelyen azonban a teljes magyar összefogás sem volt elég a várost 2000 óta vezető Dorin Florea leváltására.
Az RMDSZ-nek a megyei önkormányzatokban is jó alkukat sikerült kötnie, amelyek révén a fölényesen uralt székelyföldi Hargita és Kovászna megye mellett Maros, Szatmár és Bihar megyében is megszerezte a megyei elnöki tisztséget.
A választási sikerekhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a romániai magyarság 2016-ban sem érezhette a román állam intézményeinek a kisebbségbarát megnyilvánulásait. Folytatódtak a székely zászló kitűzése miatt, valamint a polgármesteri hivatalok homlokzatára felírt községháza és városháza feliratok miatt indított perek, amelyek többségét immár nem a prefektusok, hanem a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ADEC) indította. E több tucat per szinte mindegyikében a magyar szimbólumok és a magyar feliratok ellen ítélt a bíróság.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i marosvásárhelyi felvonulás és autonómiapárti tüntetés a hatóságok példátlan reakcióját váltotta ki. Noha a csendőrség szóvivője a rendezvény végén úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozás rendbontás nélkül zajlott le, ugyanaz a csendőrség közel száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg összesen 70 800 lejre (4,95 millió forint) "be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvény" szervezése, illetve csendháborítás miatt. A Maros megyei törvényszék júliusban jogerősen is kimondta, hogy a szervezők törvényesen jártak el, így sikerekkel indulhatott a bírságok érvénytelenítéséért indított pereskedés.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) az év során három olyan vizsgálatot is indított, amelyek magyar közösségi vezetők ellen irányultak, és amelyeket a közösség a hatóság túlkapásaként érzékelt. Február közepén Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert gyanúsította meg azzal, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy a város által felvett hitelt. A polgármestert 60 napra eltiltották a hivatala gyakorlásától.
A DNA október közepén Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét gyanúsította meg befolyással való üzérkedéssel, és tiltotta el hivatala gyakorlásától. Az ügyészek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban kapja meg az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként hatvan fesztiválbérletet kapott, amelyeket később a választási kampányában segédkező az önkénteseknek adott át. Az ügyészségi eljárás során kiderült, hogy Horváth Anna 2016 februárja óta nemzetbiztonsági okokból állt titkosszolgálati megfigyelés alatt. E megfigyelés hozta felszínre a felfüggesztéséhez vezető ügyet.
November elejétől a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működése lehetetlenült el az intézmény 2014-es létrehozása körüli vélt törvénytelenségek ügyészségi kivizsgálása miatt. A DNA az ügy kapcsán házi őrizetbe helyezte Maros megye román főtanfelügyelőjét, és kitiltotta az iskolából Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját.
Barátságtalanul járt el a román kulturális tárca a magyar és a római katolikus közösséggel szemben decemberben is, amikor államtitkára nem képviselte a román állam beadványát, és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút.
Az erdélyi magyarok megannyi rendezvény, esemény alkalmával ismerkedhettek Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök életével, munkásságával. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága 2016-ot a 120 éve született püspök emlékévévé nyilvánította. Az 1980-ban elhunyt Márton Áron hamvait szeptember végén kőszarkofágba helyezték a gyulafehérvári érseki székesegyházban, hogy a hívek könnyebben imádkozhassanak sírjánál a boldoggá, majd szentté avatásáért. A püspök mindenféle elnyomással szembeni következetes kiállása a 21. század elején is példamutató lehet az erdélyi magyarság számára. MTI

Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézete és a Forum Iuris Egyesület gondozásában megjelent kiadvány* páratlan értékű egyetemtörténeti monográfia a magyar jogászképzés második világháborút követő küzdelmes szakaszáról.
Állításom hitelességét az a körülmény támasztja alá, hogy a tárgyalt időszakban (1946–1950) a Bolyai Jog- és Közgazdaságtudományi Karának hallgatója, majd 1957-ig oktatója voltam, így „még élő tanúként” lehetek szószólója a dokumentumkötetnek s a témát megjelenítő dokumentumfilmnek.
Nagy érdeklődéssel és figyelemmel olvastam a 300 oldalas mű minden fejezetét. Első megjegyzésem a kutatások során feltárt gazdag anyag rendszerezésére vonatkozik, vagyis a szerkezetre. Átgondolt, logikus beosztást sikerült megvalósítani, azaz először általános témakifejtés mutatja be a tárgykör fő vonulatait, eseményeit, majd a részletezés, a részletek bontják ki a témaismertetés blokkjait, szakaszait. A helyes koncepció már magából a tartalomjegyzékből sejthető, és a kivitelezés teljes mértékben igazolja a megfontolt szándékot.
A mintegy 15 oldalnyi Törésvonal vagy folytonosság c. bevezető tanulmány (dr. Veress Emőd tollából) olyan magvas értekezés, melynek minden sorával egyet tudok érteni. Ugyanis sokszempontú, objektív elemzés az okokról és okozatokról, a folyamat lezajlásáról alfától omegáig, azaz a Bolyai-jogászképzés megindításától annak megszüntetéséig. A politikummal átszőtt – a sűrűn és durván beavatkozó hatalmi ideológiával fertőzött – időszakban szemléletesen ábrázolja a tanulmány egy hősi küzdelemmel létrehozott intézmény keletkezését, működését, végzetét („kivégzését”) a közreműködő személyek, korabeli fotók, tényadatok – fények és árnyak – érzékeltetésével.
A szükségszerűen terjedelmes Történeti áttekintés c. kismonográfia (dr. Kokoly Zsolt munkája) először rövid stúdiummal nyitja meg a zsilipeket a következő fő- és alcímekben rendezett tudnivalókra a Jog- és Közgazdaságtudományi Kar Jogtudományi osztályának minden aspektusáról. Ezek során rendkívül gazdag és illusztrációkkal dokumentált képeket kapunk oktatókról, tanmenetekről, publikációkról és így tovább – miközben megállapítható, hogy az intézményben a gyakorta mostoha körülmények ellenére is színvonalas tanári tudományos munka és eredményes jogászképzés valósult meg. De a pozitív vonások mellett az anomáliák sokaságát sem rejti véka alá az áttekintés: professzorok kényszerű fluktuációja, ésszerűtlen átszervezések, épület- és tanteremhiányok, az 1956-os események és következményeik stb.
Aki netán belefárad vagy belezavarodik a legtöbbször fentről – kívülről, állami vagy pártbeavatkozásokkal – generált „tarka”, olykor kaotikusnak tűnő diagnózis követésébe, a jogi-egyetemi világ fordulataiba, annak segít a kötet 162. oldalán olvasható tömör, de világos összefoglaló, éppúgy mint a könyv hátsó borítólapján található fülszöveg, mely egyben a munka célját, valamint rendeltetését is őszinte és felelősségteljes sorokkal ajánlja az olvasók figyelmébe.
A Történeti áttekintés után mintegy tízoldalnyi Melléklet nyújt tájékoztatást a felhasznált szakirodalmi és levéltári forrásokról, valamint a Bolyai-jogászképzés oktatógárdájáról. Professzorok, előadótanárok, adjunktusok, tanársegédek, meghívott külső előadók névjegyzéke, életrajzi adatai, munkásságuk, közéleti szereplésük tekintetében – be kell vallanom – rengeteg újdonságot találtam róluk, olyan részleteket, amiket sem akkor, sem később nem volt alkalmam ismerni vagy megismerni, jóllehet személyes ismeretség, kollegiális kapcsolat fűzött a felsoroltak többségéhez.
A dokumentumkötet (mintegy 100 oldalon át) kiemelt figyelmet szentel az egykori (mostanra felkutatott) hallgatókkal készült interjúk kivonatos közlésének. Kilenc nyilatkozó visszaemlékezései eleveníti meg, színesíti ily módon a könyv auráját az egyetemre jutás (felvételizés), a tanári karakterek, a szemináriumi és vizsgaélmények emléktárából. De ízelítőt adnak az egyetemi élet, sport- és más szórakozási formák lüktetéséről, valamint a komorabb vonatkozásokról is, mint a marxizmus-leninizmus erőltetése, a kommunista pártideológia, illetve politikai diktátumok behatolása a jogászképzésbe, és az álszent módon véghezvitt 1959-es egyetemegyesítés.
A monográfia megszerkesztésével egyidejűleg egy 55 perces dokumentumfilm is készült a Bolyai-jogászképzés mikéntjéről, s mindkét alkotás bemutatásra kerülhetett 2016 augusztusában a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Hasonló rendezvényre másodszor 2016. október 20-án került sor (immár jelenlétemben) az EMTE Tordai út 4. szám alatti modern épületének aulájában, mintegy 200 főnyi közönség előtt – többségük (ami üdvözlendő dolog!) egyetemista volt. Ez az esemény szívet melengető hangulatban érzékeltette, bizonyította a Bolyai-tradíció ápolását, emlékének ébrentartását. A meghívott (már időskorú) egykori joghallgatók, Müller Vilmos és Buzeskó György személyes beszámolója kiegészült az én felszólalásommal, aki nemcsak szem- és fültanúja lehettem a 60-70 évvel ezelőtti történéseknek, hanem oktatói minőségben is aktív résztvevője, cselekvője, illetve átélője is.
Úgy gondolom, hogy a fentieknél bővebb ismertető, méltató szöveg fölösleges, túl terjedelmes hozzászólás lenne részemről, hiszen evidens, hogy a kötet és a film nemes célt szolgált és szolgál, mind szakmatörténeti (=jogászképzés), mind kisebbségpolitikai tanulságok értelmében. Meghitt érzéssel tudom ajánlani az erdélyi, illetve anyaországi érdeklődők és érintettek figyelmébe egyaránt.
Összegezve mondandómat: a dokumentumfilm és a könyv kiváló kettős dokumentum az egykori kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar jogászképzéséről. A film sajátos eszközeivel eleveníti meg a múltat és szereplőit, a könyv pedig gazdag tárháza az 1945–1959-es korszak tárgyilagos megidézésének, prezentálásának. Más szóval: hiánypótló és igényes kötet született – szakmai értékét és tartalmi hitelességét bizonyítja a nagyfokú precizitással közölt 164 lábjegyzet, a 60 felhasznált forrásmű, a fotók jegyzéke és a személynévmutató. Nem hiányzik a román és az angol nyelvű rezümé sem a végéről. Aki hasonló vállalkozásba fog, csak az tudja igazán (jómagamat ideértem!), hogy milyen kereső, válogató, szűrő, odaadó, időrabló és szívós munka szükséges ahhoz, hogy kibányásszuk a célt szolgáló „nyersanyagot”, majd szellemi kohónkba olvasztva minőségi „nyomdatermékké” varázsoljuk azt.
A szerzőpáros és tanszéki segítő munkatársaik minden elismerést megérdemelnek a témaválasztásért, a nyersanyag feldolgozásáért s azért, hogy fáradtságot nem kímélve létrehozták a „legendás” Bolyai-idők jogászképzésének mementóját.
Szubjektív zárómondattal fejezem be recenziós írásomat: öröm és meghatottság járt át, midőn sok évtized elmúltával (úgyszólván csodaszerűen) ismét találkozhattam az egykori kolozsvári magyar egyetem tanáraival, diákjaival, és átélhettem azon „regényes” időket és jeleneteket, amelyeket felébresztett bennem a hűen tolmácsolt Bolyai-korszak. Mert lehettek és voltak a kedves és boldog percek mellett a politikai diktatúrától kapott gáncsoló, cinikus csapások – mégis felejthetetlen marad számomra a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karán töltött pályakezdő ifjúságom 10-11 esztendeje.
Lőrincz Ernő
* Veress Emőd–Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959. Kolozsvár, 2016 Művelődés (Kolozsvár)

Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja
Lelkünk átölelte a Kárpátokat...
Külhoni magyar újságírók találkozója Szegeden
Első ízben szervezett a szegedi székhelyű Ötágú Síp Kulturális Egyesület rangos összejövetelt a határon túli magyar média képviselői számára. A Tisza-parti városban a Bibliotéka Könyvtár adott otthont a találkozónak, ahol a romániai Bánság, a Felvidék, a Délvidék és Kárpátalja is képviseltette magát – újságírók, szerkesztők, főszerkesztők, fotóriporterek, karikatúristák fogadták el az egyesület meghívását. Így azután a többi között jelen volt: Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, Zunkó Barnabás, a lap fotóriportere, Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó szerkesztője, Farkas-Ráduly Melánia, a temesvári Szövegkovács szerkesztője, Neszméri Tünde, a pozsonyi Felvidék.ma szerkesztője és Léphaft Pál, a Magyar Szó újságíró-karikaturistája. A találkozó kezdetén dr. Horváth István Károlyné, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket és az érdeklődő közönséget, s rámutatott az összejövetel fontosságára. Hangsúlyozta, hogy az újságírók, a véleményformálók szerepe társadalmunkban rendkívül fontos, ez a kissebségi létkörülmények közepette csak hatványozódik. Megköszönte a megjelent tollforgatóknak, hogy eljöttek Szegedre, vállalták az út fáradalmait azért, hogy együtt legyünk és így megoszthatjuk egymással gondolatainkat, problémáinkat, örömeinket, sikereink éltető pillanatait is. Az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnevezésével kapcsolatban is szolgált információval, jelesül, hogy annak idején Illyés Gyula mondotta: Bár Magyarországot a trianoni békediktátummal ötfelé darabolták, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen megszólalni, mint egy ötágú síp, amelynek sípjai különböznek, de a hangszer egy! Ennek jegyében működik a szegedi egyesület, ezt tartja a feladatá- nak és ezért szervezte meg e rangos találkozót is. Ezt követően Kisimre Ferenc, délvidéki származású újság- író, a rendezvény moderátora kérte fel a vendégeket, hogy egy-egy rövid beszámoló, felszólalás erejéig tájékoztassák kollégáikat és az érdeklődő közönséget a magyar tájékoztatás időszerű kérdéseiről saját környezetükben. Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője a többi között elmondta, hogy több mint három évtizede dolgozik a sajtóban, s beszélt arról is, hogy milyen hektikus történelme van az írott sajtónak Kárpátalján. Ezt saját lapjával is alátámasztotta: 1920-ban jelent meg először az újság, nemsokára az akkori csehszlovák hatóságok betiltották, 1945-ban a Zakarpatszka Pravda ukrán pártlap tükörfordításaként jelent meg, egészen 1965-ig, amikor önálló magyar napilappá vált. Az 1990-es években, amikor betiltották a kommunista pártot, új lapot regisztráltak, 2005-től – belső szakadás folytán – újra önálló sajtóorgánumként jelent meg, s ma nem napilap, hanem egy héten 3 alkalommal megjelenő újság. A főszerkesztő említette a nagyfokú elvándorlást Kárpátaljáról, ami a példányszám csökkenéséhez is vezetett, továbbá a káderhiányt (az újságírók is elhagyják a szerkesztőséget, mert külföldön nagyobb fizetést kapnak), de azt is hozzáfűzte, hogy kis csapatuk töretlenül hisz annak a munkának a hasznában, amelyet a magyar népesség tájékoztatása érdekében végez. Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Újságíró Egyesület elnöke, a délvidéki újságírás helyzetéről beszélt annak a felmérésnek a tükrében, amelyet a közelmúltban végeztek. Bár, mint megjegyezte, az elkészült médiatár már egyes részleteiben elavultnak tűnik, tudniillik az utóbbi időben helyi rádiók, lapok szűntek meg. Napjainkban egyébként nagyon nehéz olyan újságot, lapot készíteni, amely minden szempontból megfelel az olvasók igényeinek, magas szakmai színvonalon készül, eleget tesz a modern kor kihívásainak, tanít, anyanyelvet ápol, ismereteket terjeszt. Mindez komoly és összetett feladat a kisebbségi nyelven íródott újságban, a rádióban és a televízióban egyaránt. Ez egyébként nemcsak a vajdasági újságírásra jellemző követelmény, hanem az egész külhoni sajtóra vonatkozik. Összetett feladat ez, kiváltképpen akkor, ha egy 70 éves lapot (esetünkben a Hét Napot vagy a Magyar Szót) kell tovább vinnünk, fiatal újságírókkal, meg néhány idősebb, tapasztalt munkatárssal. Figyelembe kell venni, hogy sok olyan nagytekintélyű kolléga dolgozott a szerkesztőségeinkben, akire fel kell néznünk, s az ő általuk megalapozott minőséget, a hagyományt ápolnunk és fejlesztenünk kell. Tóth Lívia ezután megemlítette, hogy a Vajdaságban az egyetlen napilapon kívül két magyar nyelvű hetilap van, továbbá megjelenik az Üzenet, a Híd, a Bácsország, az Aracs című kulturális folyóiratok, valamint az egyik legolvasottabb hírportál, a Vajdaság.ma is. Farkas-Ráduly Melánia a temesvári Szövegkovács című blog szerkesztője. Ő nem csak erről az internetes műfajról beszélt, hanem az 1990-ben, Csíkszeredában megalakított Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tevékenységéről és a Nőileg című újság megjelentetésének körülményeiről is. A fiatal székelyföldi születésű, de immáron a Bánságban élő újságírónő, aki a Hargita Népében megjelent írása után határozta el, hogy újságíró lesz, hatalmas lendülettel vetette magát a magyar nyelvű tájékoztatás és a korábban már Tóth Lívia által is említett anyanyelv ápolásának összetett feladataiba, szinte naponta jelennek meg ilyen jellegű blogjai, írásai a Szövegkovácsban. Látszik, hogy szereti a munkáját, igyekszik tovább képezni magát, s ezt sugallja fiatal kollégáinak – otthon és a határon túl is. Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó mellékleteinek, kiadványainak szerkesztője, az évente megjelenő hagyományos Naptár (voltaképpen kincses kalendárium) istápolója. Felszólalásában beszélt a jó hírű és egyetlen (volt) jugoszláv magyar napilap múltjáról, fejlődésének és a válságos időkben való hanyatlásának történetéről, az olvasótábor vesztéséről és mostani tevékenységéről. Az egyik legnagyobb problémaként a káderhiányt és ennek kapcsán az újságíró-képzést jelölte meg. Az újságírókra így azután óriási teher hárul, s ezt a terhet egyre kisebb létszámmal kénytelenek viselni. Egyik alapvető feladatuk napjaink újságírásában: megszólítani a fiatalokat, olvasóvá nevelni őket. Ugyanakkor a jelenlegi olvasókörük a hatvanas éveiket élő délvidéki magyarok, akinek egészen mások az olvasási szokásaik és igényeik, mint az ifjú generációnak. Mindenesetre törekszenek arra, hogy a Magyar Szót olvasókat bátorítsák, buzdítsák a szülőföldön való maradásra, a magyar nyelv használatára, ápolására, gyermekeiknek való átadására. Nagy Magdolna arról is beszámolt, hogy a korábban hét, ma hat napon át megjelenő kiadvány minden nap valamilyen mellékletet tartalmaz: keresztrejtvénytől, a Tarka Világ magazinon át a mezőgazdasági mellékletig. A lapnak vannak fiókszerkesztőségei Szabadkán, Zentán, Topolyán és tudósítói is nagyobb vajdasági városokban. Neszméri Tünde, a Felvidék. ma szerkesztője a szlovákiai újságírók szervezetének működéséről illetve passzivitásáról szólt. Elmondta, hogy megalakult ugyan a felvidéki magyar újságírók egyesülete, de gyakorlatilag csak papíron létezik, holott ugyanakkora szükség lenne rá, mint a vajdasági és az erdélyi kollégáknál. Érdekérvényesítő szerep nélkül ugyanis egy-egy szervezet nem járulhat hozzá a tollforgatók jogainak, szakmai előrehaladásának megvalósításához. Beszélt arról is, hogy alig néhány héttel ezelőtt szűnt meg a Szabad Újság című lap, amelynél korábban dolgozott. Jellemzően anyagi okok miatt került erre sor, de ez – mint ahogyan mondotta – nem egyedi eset, sem a Felvidéken, sem másutt az anyaország határain kívül. Neszméri Tünde beszámolt a magyar nyelvű kiadványokról, közöttük az egyházi lapokról, az irodalmi, a pedagógiai, mezőgazdasági, s a helyi kisebb újságokról is, amelyek az ott élő magyar kisebbség tájékoztatását segítik elő. Léphaft Pál, a Magyar Szó, valamint több anyaországi napi – és hetilap karikatúristája nem jött üres kézzel: két karikatúrát mutatott a közönségnek, az egyiken egy jeles délvidéki politikus, a másikon egy írónő látható. A rajzok kapcsán igen érdekes eszmefuttatást hallottunk tőle a sajtó társadalmi szerepéről, de a társadalomnak a médiára való hatásáról is. A politika és a sajtó kapcsolatának szükségessége elvitathatatlan, ugyanakkor rendkívül érzékeny a két terület egymáshoz való viszonyulása. Beszélt arról is, hogy az utódállamokban mennyire nehéz a médiában dolgozók helyzete, ami egyértelműen kiderült a szegedi tanácskozás résztvevőinek megnyilatkozásaiból is. Az viszont rendkívül fontos, hogy találkozhatnak, véleményt cserélhetnek és erkölcsi támogatást is kapnak egymástól. A kétségkívül hasznos és építő jellegű gondolatokban gazdag összejövetel szellemi-lelki élményt nyújtott nemcsak a résztvevőknek, hanem azoknak a szegedi érdeklődőknek is, akik megjelentek a Bibliotéka Könyvtárban. A búcsú pillanataiban kivétel nélkül azt mondták a határon túli magyar kollégák: reméljük, hamarosan újra találkozunk itt a Tisza partján. Mert jó együtt lenni. Visszavárjuk őket.
Kisimre Ferenc Átalvető /Szekszárd/

Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja
Dés hőseire emlékeztünk
Miért csak most, miért ilyen későn, miért nem adtunk át egy szál virágot még életükben? Pedig jó ideig itt éltek közöttünk. Kérdések tömkelegét elindítva léptünk ki 2016. október 23-án a dési református templomból az 56-os Forradalom 60. évfordulóján megtartott emlékünnepségről. Hosszú éveken keresztül, a megfélemlített, meghurcolt családokban csak suttogva vagy még úgy sem átadott vagy elhallgatott igaz történelem fehér folt maradt a nagy többség tudatában. Ezért is igen találó a Szilágyi Róbert református lelkész által bevezetőként felolvasott bibliai idézet: „Figyelj én népem az Én tanításomra....rejtett dolgokat szólók a régi időkről”. A Dési Civil Műhely által a Communitas Alapítvány, valamint Bethlen Alap támogatásával szervezett megemlékezésen méltó főhajtással emlékezhettünk hőseinkre és meghurcolt hozzátartozóikra. Désen két ellenálló csoportról kell említést tenni. Az 56-os ellenállási kísérlet előzménye 1948-49-től datálódik. A rendezvény szervezői felkérték a 88 éves Dénes Elemért, az 1948-49-es kommunistaellenes magyardécsei és dési csoportok még élő tagját akkori szervezkedésük és a következmények rövid felelevenítésére. Mint egyike az akkori rebellis diákoknak, Dénes Elemér el-elcsukló hangon emlékezett: „Főképpen a szülők anyagi és erkölcsi összeomlása robbantja ki a dési Magyar Líceum rebellis diákjainak felháborodását, dühét, akikről utólag Szilágyi Zoltán besztercei történész ír könyvében A dési Vadmadarak 1948-49 címszó alatt... Így aztán, 1949. június 29-én megkezdődtek a letartóztatások… 1949 november 23-án megszületett az ítélethirdetés, mindenkinek érdeme szerint... Az elítélt személyek családjai utcára kerültek, majd egy-egy melléképületben jutottak hajlékhoz… adományokból éltek… gyerekeiknek megszűnik a továbbtanulás lehetősége, derékba tőrve jövőjüket.” 1956-os dési hőseinket egyszerű munkahelyi beszélgetések miatt tartoztatták le, ugyanis akkori megfogalmazás szerint 1956-os forradalmat támogató véleményükkel „veszélyeztették” a népi demokratikus rendszert. Az akkori cementgyár alkalmazottait, Fekete Józsefet, Szabó Attilát, Mátis Bélát 25-25 év börtönbüntetésre ítélték, a brailai nagyszigeti kényszermunkatáborból 1964-ben szabadultak… Daday Zsolt a forradalom idején írt verseiért lett 5 évre elítélve. Meg kell említenünk a dési ferencesrendi atyák csoportját, akiknek bűne az volt, hogy Désen, kényszerlakhelyükön újraszervezték a teológiai oktatást, amely állami engedély nélkül 1961-ig működött… Angi Lajos Csaba 7 év, Benedek Simon Fidél 8 év, Écsy László János 3 év, Fodor György Pelbárt 3 év, Fodor Mihály László 6 év, Fülöp Dénes Tamás 4 év börtönbüntetést kapott. Daday Lóránd tanár, író regényeiért lett többször is meghurcolva, hat év börtönre ítélve. Hegyi János református lelkész bűne az volt, hogy istentiszteleten 1955-ben megemlékezett az 1848-as magyar forradalom áldozatairól… Helytörténetünk eddigi fehér foltjai már tünedeznek, de messze nincs még minden elmondva, sok adat vár még feldolgozásra. Az ünnepi megemlékezés után a dési Magyar Házban az érdeklődők kordokumentumokat, hőseink fellelhető fotográfiáit tekinthették meg, egy kötetlen beszélgetés keretében.
2016. október 23., Dés, Lukács S. Éva (Rövidített szöveg) Átalvető /Szekszárd/