Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. december 29.
Eckstein-Kovács Péter: Csak fenyeget a PSD Johannis felfüggesztésével
Klaus Johannis nem sértette meg az alkotmányt, amikor a PSD komrányfőjelöltjét visszautasította. Hogy taktikailag helyes volt-e, vagy sem, arról lehet vitázni – véli Eckstein-Kovács Péter jogász.
Kérdésünkre, hogy milyen módon szabályozza Románia Alkotmánya azt, hogy az államfő hányszor élhet a visszautasítás lehetőségével, Eckstein-Kovács Péter elmondta: van az alkotmánybíróságnak egy olyan, a miniszterekre vonatkozó és értelmezhető döntése, miszerint az államfő csak egyszer utasíthatja vissza a miniszteri jelöléseket. Ha tehát Johannis nem fogadja el a második kormányfő-jelöltet, akkor problémák merülhetnek fel – magyarázta.
Eckstein-Kovács Péter nem tartja kizártnak, hogy a PSD újra Shevil Shhaideh-et jelöli, de akár Liviu Dragnea is lehet a jelölt vagy Călin Popescu Tăriceanu, esetleg egy olyan jelöltet sikerül megnevezni, aki rendelkezik e tisztség betöltéséhez szükséges rátermettséggel.
Ami pedig a Johannis tisztségéből való felfüggesztésével való riogatást illeti, Eckstein-Kovács Péter is úgy látja: ez inkább fenyegetés, semmint reális veszély.
- Az államfő felfüggesztése hosszas és bizonytalan kimenetelű procedúra még akkor is, ha az erre vonatkozó népszavazás érvényességi küszöbét az eddigi 50 százalékról 35 százalékra csökkentették.
Varga Attila alkotmányjogászt, az Alkotmánybíróság tagját arról kérdeztük, van-e a PSD-nek elég nyomós oka arra, hogy az államelnök felfüggesztését kérje. A szakértő úgy vélekedett: ez elsősorban politikai döntés.
- Ha a pártok úgy ítélik meg, hogy az államelnök súlyosan megsértette az alkotmányt, akkor beindíthatják a felfüggesztési procedúrát. Ezt azonban alaposan meg kell indokolniuk, az Alkotmánybíróságnak pedig véleményeznie kell. Ha a kezdeményezést a két ház plénuma elfogadja, akkor a köztársasági elnököt felfüggesztik tisztségéből, és ideiglenesen a szenátus elnöke gyakorolja az államfői tisztségét, a kormány pedig népszavazást ír ki az államfő menesztésével kapcsolatosan – magyarázta.
Arra a kérdésre, mi történik akkor, ha a PSD következő jelöltjét is elutasítja Johannis, Varga azt felelte: egy ilyen helyzet komoly konfliktust idézhet elő Johannis és a parlament között, az alkotmánybíróságnak pedig jogában áll a közhatóságok közti konfliktust megoldása érdekében közbelépni.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)
Klaus Johannis nem sértette meg az alkotmányt, amikor a PSD komrányfőjelöltjét visszautasította. Hogy taktikailag helyes volt-e, vagy sem, arról lehet vitázni – véli Eckstein-Kovács Péter jogász.
Kérdésünkre, hogy milyen módon szabályozza Románia Alkotmánya azt, hogy az államfő hányszor élhet a visszautasítás lehetőségével, Eckstein-Kovács Péter elmondta: van az alkotmánybíróságnak egy olyan, a miniszterekre vonatkozó és értelmezhető döntése, miszerint az államfő csak egyszer utasíthatja vissza a miniszteri jelöléseket. Ha tehát Johannis nem fogadja el a második kormányfő-jelöltet, akkor problémák merülhetnek fel – magyarázta.
Eckstein-Kovács Péter nem tartja kizártnak, hogy a PSD újra Shevil Shhaideh-et jelöli, de akár Liviu Dragnea is lehet a jelölt vagy Călin Popescu Tăriceanu, esetleg egy olyan jelöltet sikerül megnevezni, aki rendelkezik e tisztség betöltéséhez szükséges rátermettséggel.
Ami pedig a Johannis tisztségéből való felfüggesztésével való riogatást illeti, Eckstein-Kovács Péter is úgy látja: ez inkább fenyegetés, semmint reális veszély.
- Az államfő felfüggesztése hosszas és bizonytalan kimenetelű procedúra még akkor is, ha az erre vonatkozó népszavazás érvényességi küszöbét az eddigi 50 százalékról 35 százalékra csökkentették.
Varga Attila alkotmányjogászt, az Alkotmánybíróság tagját arról kérdeztük, van-e a PSD-nek elég nyomós oka arra, hogy az államelnök felfüggesztését kérje. A szakértő úgy vélekedett: ez elsősorban politikai döntés.
- Ha a pártok úgy ítélik meg, hogy az államelnök súlyosan megsértette az alkotmányt, akkor beindíthatják a felfüggesztési procedúrát. Ezt azonban alaposan meg kell indokolniuk, az Alkotmánybíróságnak pedig véleményeznie kell. Ha a kezdeményezést a két ház plénuma elfogadja, akkor a köztársasági elnököt felfüggesztik tisztségéből, és ideiglenesen a szenátus elnöke gyakorolja az államfői tisztségét, a kormány pedig népszavazást ír ki az államfő menesztésével kapcsolatosan – magyarázta.
Arra a kérdésre, mi történik akkor, ha a PSD következő jelöltjét is elutasítja Johannis, Varga azt felelte: egy ilyen helyzet komoly konfliktust idézhet elő Johannis és a parlament között, az alkotmánybíróságnak pedig jogában áll a közhatóságok közti konfliktust megoldása érdekében közbelépni.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 29.
Talán lehetne másképp
Zárul az év és ezzel nagyjából egy időben lezárul az a hét hónapnyi időszak, amit a most leköszönő kormány megtisztítási, megújulási szándéka fémjelzett számos területen, így az egészségügyben is. Talán nem is érdemes már eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha tovább folytathatják meghirdetett reformjaikat.
Az azonban konkrétan körvonalazódni látszott, hogy nyilatkozatok szintjén (és nemcsak) talán ténylegesen elkezdték a korrupcióellenes harcot, sőt tettek is – ha nem is öles, de figyelemreméltó kisebb – lépéseket a rendszer jobbítására. Természetesen naivság lett volna hinni abban, hogy belátható időn belül megváltoznak az egészségügyben uralkodó viszonyok, annyi mégiscsak elmondható, hogy Vlad Voiculescu tárcavezető és csapata a korábbiakhoz képest új hangnemben és módszerekkel igyekezett felvázolni, mi mindent kellene gyökeresen másképpen csinálni. Ám a Colectiv-tragédia okozta sokknak köszönhetően kormányra került szakértői vezetésnek nem jutott ideje gyakorlatba ültetni az egészségügyben sem azt, amit a korrupció csökkentése, az átláthatóság megteremtése, a régóta szükséges szabályozások bevezetése érdekében tervezett. Viszont legalább felhívták a döntéshozók, az orvosok, betegek figyelmét, miként lehetne tisztába tenni a rendszert, orvosolni legsúlyosabb sebeit. Többek közt azt tették világossá, milyen következményekkel jár, hogy a politikai érdekek át-meg átszövik a kórházvezetők kinevezését, hogy igenis meg lehet teremteni annak lehetőségét, hogy a beteg ingyenesen visszajelezzen arra vonatkozóan, elégedett-e a kórházi ellátással, illetve hogy tapasztalt-e korrupciót, visszaélést a személyzet részéről, vagy ne adj’ isten, kért-e tőle az orvos hálapénzt. De nemcsak a betegjogok tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozták, hanem azt is, hogy sok tekintetben nem méltányolja a rendszer Hippokratész utódainak munkáját, így lépéseket terveztek az ügyeletek kifizetésére, megvédték volna az orvosokat az agresszívvé váló betegek és hozzátartozóik erőszakos fellépése ellen. Megoldásokat kerestek a nozokomiális (kórházban elkapható) fertőzések megfékezésére, tudatosították a védőoltások beadatásának fontosságát, és természetesen azt is, hogy a szabályok betartása lenne az egyes számú fegyver a korrupció csökkentésére. Ez így mind szépen hangzott és tetszetősnek tűnt, és sokan bíztak abban, hogy nem csupán pusztába kiáltott szó volt. Arra azonban, hogy 2017-ben a soron következő kormány szándéka szerint miként folyatódik, vagy folytatódik-e egyáltalán a reform, senki nem vehet mérget. Talán abban az egyben reménykedhet orvos és páciens, hogy mégsem tűnik el a semmiben mindaz, ami az elmúlt hét hónap alatt mindenki számára körvonalazódni látszott. És hátha a továbbiakban is előtérbe kerül: mégiscsak lehetne másképp.
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)
Zárul az év és ezzel nagyjából egy időben lezárul az a hét hónapnyi időszak, amit a most leköszönő kormány megtisztítási, megújulási szándéka fémjelzett számos területen, így az egészségügyben is. Talán nem is érdemes már eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha tovább folytathatják meghirdetett reformjaikat.
Az azonban konkrétan körvonalazódni látszott, hogy nyilatkozatok szintjén (és nemcsak) talán ténylegesen elkezdték a korrupcióellenes harcot, sőt tettek is – ha nem is öles, de figyelemreméltó kisebb – lépéseket a rendszer jobbítására. Természetesen naivság lett volna hinni abban, hogy belátható időn belül megváltoznak az egészségügyben uralkodó viszonyok, annyi mégiscsak elmondható, hogy Vlad Voiculescu tárcavezető és csapata a korábbiakhoz képest új hangnemben és módszerekkel igyekezett felvázolni, mi mindent kellene gyökeresen másképpen csinálni. Ám a Colectiv-tragédia okozta sokknak köszönhetően kormányra került szakértői vezetésnek nem jutott ideje gyakorlatba ültetni az egészségügyben sem azt, amit a korrupció csökkentése, az átláthatóság megteremtése, a régóta szükséges szabályozások bevezetése érdekében tervezett. Viszont legalább felhívták a döntéshozók, az orvosok, betegek figyelmét, miként lehetne tisztába tenni a rendszert, orvosolni legsúlyosabb sebeit. Többek közt azt tették világossá, milyen következményekkel jár, hogy a politikai érdekek át-meg átszövik a kórházvezetők kinevezését, hogy igenis meg lehet teremteni annak lehetőségét, hogy a beteg ingyenesen visszajelezzen arra vonatkozóan, elégedett-e a kórházi ellátással, illetve hogy tapasztalt-e korrupciót, visszaélést a személyzet részéről, vagy ne adj’ isten, kért-e tőle az orvos hálapénzt. De nemcsak a betegjogok tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozták, hanem azt is, hogy sok tekintetben nem méltányolja a rendszer Hippokratész utódainak munkáját, így lépéseket terveztek az ügyeletek kifizetésére, megvédték volna az orvosokat az agresszívvé váló betegek és hozzátartozóik erőszakos fellépése ellen. Megoldásokat kerestek a nozokomiális (kórházban elkapható) fertőzések megfékezésére, tudatosították a védőoltások beadatásának fontosságát, és természetesen azt is, hogy a szabályok betartása lenne az egyes számú fegyver a korrupció csökkentésére. Ez így mind szépen hangzott és tetszetősnek tűnt, és sokan bíztak abban, hogy nem csupán pusztába kiáltott szó volt. Arra azonban, hogy 2017-ben a soron következő kormány szándéka szerint miként folyatódik, vagy folytatódik-e egyáltalán a reform, senki nem vehet mérget. Talán abban az egyben reménykedhet orvos és páciens, hogy mégsem tűnik el a semmiben mindaz, ami az elmúlt hét hónap alatt mindenki számára körvonalazódni látszott. És hátha a továbbiakban is előtérbe kerül: mégiscsak lehetne másképp.
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)
2016. december 29.
Megbízható jövőkép keresése – időben és térben
Sorok közötti olvasásról, kötetek példányszámáról, cenzúráról és irodalmi intézményekről, traumából ocsúdó erdélyi magyar értelmiségről, a romlás útjába álló/állítható erők romolhatatlan arcáról beszélgetett Cseke Péterrel Kozma Mária.
– Indulásod az írói pályán az 1970-es évekre esik (Víznyugattól vízkeletig, 1976; Látóhegyi töprengések, 1979). Már első könyveidben érezhető a nyitás egy új valóságirodalom felé, ugyanakkor jól kitapintható az a szemlélet, amit legújabb könyvednek címében megfogalmazol: Örökhagyók, értékvédők (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2016). Hogyan reagálta le mindezt az akkori irodalmi élet? Az időben még nagyon élénk és éber volt az irodalomkritika (ami mára elcsökevényesedett). A sorok között mindig ki tudtuk olvasni a „lényeget”. A cenzúra az irodalmi műfajok közül talán a riportokra, interjúkra és az ezeket ajánló ismertetőkre figyelt leginkább, hisz a valóság „veszedelmét” hordozták. A veszélyességi pótlékot – a fizetséget – viszont az olvasók érdeklődése jelentette az író számára. Te magad is „előnytelen” műfajnak nevezted a riportot. Már ez a jelző is szembemegy a kommunista sajtóirányítás követelményeivel…
– Indulásom idején még feltüntették a kötetek példányszámát. Némi nosztalgiával gondolok most arra, hogy Forrás-könyvem nem 360, hanem 3600 példányban juthatott el az olvasókhoz, a Látóhegyi töprengések pedig 4100-ban. Még jobban meglep, hogy – személyi bibliográfiám szerint – az előbbiről 18 írás jelent meg, az utóbbiról 12; nemcsak ismertetések, hanem a műfajjal érdemben foglalkozó kritikák és elemzések is. Megyei lapokban éppúgy, mint irodalmi-művelődési folyóiratokban (Utunk, A Hét, Korunk, Igaz Szó), de magyarországi kiadványokban is (Magyar Nemzet, Új Tükör, Élet és Irodalom, Alföld, Hungarológiai Értesítő). Amint megnőtt a valóságfeltáró műfajok „teherbíró képessége” – pályakezdő köteteim megjelenése előtt erről írtam az első Korunk-tanulmányomat –, a Forrás-sorozatban is helyet szorított – és kapott! – a valóság kendőzetlen ábrázolása és az ún. tabutémák feltárása. Csakhogy időközben a cenzúra egyre kiszámíthatatlanabbá vált. A Moldvába helyezett magyar orvosokról és gyógyszerészekről írt okadatolt helyszínrajzom például a cenzúra által felismerhetetlenségig csonkoltan jelent meg A Hét 1978-as évkönyvében. Amikor Csiki László szerkesztette a Látóhegyi töprengéseket, újra próbálkoztunk vele. És simán átment az eredeti szöveg. Mert történetesen akkoriban hangzott el egy főtitkári beszéd, miszerint az egyetemi végzetteket szülőföldjükre kell helyezni. „Pirruszi győzelem” volt ez akkor, kétségtelenül. Írásom ugyan kötetben megjelenhetett, de akikről szólt, azok 1989 végéig Moldvában maradtak. Hogy aztán 1990 után magyarországi városokban találkozzam némelyikükkel.
– A cenzúrával később is „társbérletben” éltél. Emlékszem, hogy az 1986-ban kinyomtatott Erdélyi Fiatalok – dokumentumok, viták (1930–1940) című köteted nem kapott terjesztési engedélyt, bezúzásra ítélték, aztán 1989 karácsonyán mégis előkerült a nagyváradi nyomda pincéjéből; 1990 februárjában vehettük kézbe – immár „Tiltott könyvek szabadon” feliratú haskötővel. Mi ennek a története? És miért volt „veszélyes” az Erdélyi Fiatalok értelmiségnevelő műhelyének a bemutatása?
– A betiltás történetéről, a kötet megsemmisítésének elrendeléséről, illetve a nagyváradi nyomdászok korántsem kockázatmentes vállalkozásáról Domokos Géza szólt már az Esély című visszaemlékezésének I. kötetében. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a kötet kézirata háromszor szenvedte meg az előcenzúra vegzálását. Az utócenzúrát a szekuritáté 1985. október 1-jei látogatása nyomán rendelték el, miután nem adtam ki a kezemből az eredeti dokumentumokat, arra hivatkozva, hogy megjelentetésüket az illetékes bukaresti hatóság már jóváhagyta. Utólag visszagondolva: talán ez az önkéntelen (önvédelmi?) gesztus okozta a kötet vesztét. Hogy miért voltak veszélyesek ezek a dokumentumok? Azért, mert a két világháború közötti romániai magyarság demokratikus önszerveződésének, intézményfenntartó és -teremtő folyamatairól tanúskodtak – a totális diktatúra korában. Mi pedig – a szerkesztő Molnár Gusztáv, a kötetért folytatott hatósági küzdelmet derekasan felvállaló Domokos Géza – ezt a tabutémának számító örökséget szerettük volna áthagyományozni az 1968 után eszmélkedő nemzedékeknek. Bezúzásra ítélése tehát a rendszer tűréshatárát mutatta. A kilencvenes évek elején derült ki: a romániai magyarság zöme lényegében felkészületlenül került a diktatúra összeomlását követő „átmeneti” helyzetbe; újdonsült szellemi/politikai vezetőinek alig volt közéleti tapasztalata, sem a bekövetkezett helyzetben gyakorlatilag érvényesíthető, elméletileg kellőképpen megalapozott alternatívája. Valójában nem is nagyon lehetett, hiszen az 1945 után eszmélkedő nemzedékek nem szerezhettek használható ismereteket a két világháború közötti önvédelmi és társadalomépítési tapasztalatokról. Legfeljebb családi körben, szájhagyomány alapján.
– Pomogáts Béla rengeteget beszél az irodalmi intézmények felette szükséges voltáról, jelentőségéről és közösségi háttérszerepéről. Szerinted mi a rendeltetése ezeknek? Pl. az Anyanyelvi Konferenciának, amit – természetesen a résztvevőkön kívül – Nyugaton ma is jobban ismer a magyarság, mint Erdélyben? Mi ennek az oka? A „ritkuló légtér”? Manapság az újságot olvasók fölpanaszolják, hogy az újságot írók anyanyelve olykor szinte azonosíthatatlan, pallérozatlan, néha még a legelemibb mondatszerkesztési szabályokat sem ismerik. Mi az oka ennek, és hol a segítség? Elégedjünk meg azzal a legyintéssel: jó, hogy legalább magyarul írnak?!
– Az árnyaltabb megközelítés érdekében válasszuk szét a kérdéseket.
a) Nem csak az irodalmi intézmények közösségi háttérszerepéről van szó. Az európai távlatú erdélyiség jegyében 1923-ban fellépő Tizenegyek mozgalmának ma is számon tartott egyéniségei – Balázs Ferenc, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, Kemény János, Tamási Áron – indították el például azokat a folyamatokat, amelyek elvezettek az Erdélyi Szépmíves Céh megszervezéséhez (1924), a Kemény János nevéhez fűződő írói munkaközösség megalakításáig (1926), két évvel később pedig az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat kiadásáig. Az irodalom-teoretikusként a Nyugatban induló Jancsó Béla 1930-ban életre kelti az erdélyi értelmiségnevelés kolozsvári műhelyét, Demeter Bélával és Venczel Józseffel beindítja a kisebbségi létviszonyok megismerését célzó faluszociológiai kutatásokat, Balázs Ferenccel és Kacsó Sándorral együtt korszerű népművelési programot dolgoz ki, támogatja az általuk fémjelzett szövetkezeti mozgalom kiépítését. Mindez az önszerveződő kisebbségi társadalom valamennyi életfunkcióját „szemmel tartó” szintézisben (kisebbségi életstratégiában) kapta meg a maga semmi mással nem pótolható, fel nem cserélhető szerepét.
b) A kilencvenes évek elejétől egészen 2000-ig magam is az Anyanyelvi Konferencia tagja voltam, ráadásul a Sajtó- és Könyvkiadás Szakosztály vezetője. Tanúsíthatom, hogy Pomogáts Béla elnöksége idején, az AK, vagyis a Magyar Nyelv- és Kultúra Nemzetközi Társasága felfelé ívelő szakaszában hatékony munkát végzett. Válságba kerülését, támogatás- és szerepcsökkenését a globalizálódás bekövetkeztével mindannyian éreztük – és megéreztük. Amióta Balázs Géza nyelvészprofesszor az elnök, azóta kezd ismét új erőre kapni az AK, mind inkább érzékelhető az Anyanyelvápolók Szövetségével kialakított egészséges munkamegosztás hatékonysága. Nagy szükség mutatkozik erre valóban, mivel az 1990 óta folyamatos (félmilliós) népességcsökkenéssel Erdélyben is anyanyelvünk egyre „ritkulóbb légkörében” élünk, dolgozunk.
c) A ma „újságot írók” korántsem mind vérbeli újságírók, magad is jól tudod. Még ha szereztek is valamelyes képzettséget, többnyire szűkében vannak a hivatásérzetnek. Megbízóikon is múlik, persze, hogy egyre elviselhetetlenebb a szemünk láttára, fülünk hallatára történő nyelvkárosítás. A két világháború között a hírlapíró Kosztolányi, a szerkesztő Dsida Jenő nyelvvédő mozgalmat tudott életben tartani a napilapok hasábjain. Pedig akkor is üzleti szempontok „vezérelték” a hírlapírást. Hogy hol a segítség manapság? Említhetném az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) honlapján jelentkező Nyelvfigyelőt, a Magyar Újságírók Egyesülete (MÚRE) honlapján működő NyelvVészt. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottsága is rendszeresen végez médiaelemzéseket, amelyeket az Erdélyi médiajelentés-konferenciákon mutatnak be, s a Kolozsvári Kommunikáció- és Médiakutató Intézet folyóirata tesz hozzáférhetővé: http://medok.ro.
– Nemegyszer olvasok különböző szövegösszefüggésekben „traumából ocsúdó” erdélyi magyar értelmiségiről. Eszmélkedtünk, ébredeztünk Trianon után, 1956 és 1989 után. Mikor vagyunk teljesen „ébren”? Mennyire vagyunk ma „örökhagyók és értékvédők” Kós Károly-i, Balázs Ferenc-i, Benedek Elek-i értelemben?
– Időm fogytával mind gyakrabban szembesülök magam is ezekkel a kérdésekkel. Legutóbb például az Amerikai Magyar Baráti Közösség meghívására tartott előadásomra készülődve (Erdélyi változások és változatlanságok), illetve a Szigetek, szórványok Észak-Amerikában és a Kárpát-medencében című kötetem szerkesztése során. Amikor az Ohio állambeli Reménység tavánál a Metamorphosis Transsylvaniae színeváltozásait áttekintettem, akkor is a megbízható jövőkép keresése foglalkoztatott. Ez pedig meglátásom szerint egybecseng Benedek Elek, Kós Károly, Balázs Ferenc testamentumával: a külső segítséget is csak akkor fordíthatjuk a javunkra, ha a magunk erejében bízva építkezéssel állunk ellen a szétszórattatásnak. A szórványhelyzetek és -folyamatok bemutatásával pedig a rádöbbentés volt a célom; az, hogy láthatóvá tegyem a romlás útjába álló/állítható erők romolhatatlan arcát. Hargita Népe (Csíkszereda)
Sorok közötti olvasásról, kötetek példányszámáról, cenzúráról és irodalmi intézményekről, traumából ocsúdó erdélyi magyar értelmiségről, a romlás útjába álló/állítható erők romolhatatlan arcáról beszélgetett Cseke Péterrel Kozma Mária.
– Indulásod az írói pályán az 1970-es évekre esik (Víznyugattól vízkeletig, 1976; Látóhegyi töprengések, 1979). Már első könyveidben érezhető a nyitás egy új valóságirodalom felé, ugyanakkor jól kitapintható az a szemlélet, amit legújabb könyvednek címében megfogalmazol: Örökhagyók, értékvédők (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2016). Hogyan reagálta le mindezt az akkori irodalmi élet? Az időben még nagyon élénk és éber volt az irodalomkritika (ami mára elcsökevényesedett). A sorok között mindig ki tudtuk olvasni a „lényeget”. A cenzúra az irodalmi műfajok közül talán a riportokra, interjúkra és az ezeket ajánló ismertetőkre figyelt leginkább, hisz a valóság „veszedelmét” hordozták. A veszélyességi pótlékot – a fizetséget – viszont az olvasók érdeklődése jelentette az író számára. Te magad is „előnytelen” műfajnak nevezted a riportot. Már ez a jelző is szembemegy a kommunista sajtóirányítás követelményeivel…
– Indulásom idején még feltüntették a kötetek példányszámát. Némi nosztalgiával gondolok most arra, hogy Forrás-könyvem nem 360, hanem 3600 példányban juthatott el az olvasókhoz, a Látóhegyi töprengések pedig 4100-ban. Még jobban meglep, hogy – személyi bibliográfiám szerint – az előbbiről 18 írás jelent meg, az utóbbiról 12; nemcsak ismertetések, hanem a műfajjal érdemben foglalkozó kritikák és elemzések is. Megyei lapokban éppúgy, mint irodalmi-művelődési folyóiratokban (Utunk, A Hét, Korunk, Igaz Szó), de magyarországi kiadványokban is (Magyar Nemzet, Új Tükör, Élet és Irodalom, Alföld, Hungarológiai Értesítő). Amint megnőtt a valóságfeltáró műfajok „teherbíró képessége” – pályakezdő köteteim megjelenése előtt erről írtam az első Korunk-tanulmányomat –, a Forrás-sorozatban is helyet szorított – és kapott! – a valóság kendőzetlen ábrázolása és az ún. tabutémák feltárása. Csakhogy időközben a cenzúra egyre kiszámíthatatlanabbá vált. A Moldvába helyezett magyar orvosokról és gyógyszerészekről írt okadatolt helyszínrajzom például a cenzúra által felismerhetetlenségig csonkoltan jelent meg A Hét 1978-as évkönyvében. Amikor Csiki László szerkesztette a Látóhegyi töprengéseket, újra próbálkoztunk vele. És simán átment az eredeti szöveg. Mert történetesen akkoriban hangzott el egy főtitkári beszéd, miszerint az egyetemi végzetteket szülőföldjükre kell helyezni. „Pirruszi győzelem” volt ez akkor, kétségtelenül. Írásom ugyan kötetben megjelenhetett, de akikről szólt, azok 1989 végéig Moldvában maradtak. Hogy aztán 1990 után magyarországi városokban találkozzam némelyikükkel.
– A cenzúrával később is „társbérletben” éltél. Emlékszem, hogy az 1986-ban kinyomtatott Erdélyi Fiatalok – dokumentumok, viták (1930–1940) című köteted nem kapott terjesztési engedélyt, bezúzásra ítélték, aztán 1989 karácsonyán mégis előkerült a nagyváradi nyomda pincéjéből; 1990 februárjában vehettük kézbe – immár „Tiltott könyvek szabadon” feliratú haskötővel. Mi ennek a története? És miért volt „veszélyes” az Erdélyi Fiatalok értelmiségnevelő műhelyének a bemutatása?
– A betiltás történetéről, a kötet megsemmisítésének elrendeléséről, illetve a nagyváradi nyomdászok korántsem kockázatmentes vállalkozásáról Domokos Géza szólt már az Esély című visszaemlékezésének I. kötetében. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a kötet kézirata háromszor szenvedte meg az előcenzúra vegzálását. Az utócenzúrát a szekuritáté 1985. október 1-jei látogatása nyomán rendelték el, miután nem adtam ki a kezemből az eredeti dokumentumokat, arra hivatkozva, hogy megjelentetésüket az illetékes bukaresti hatóság már jóváhagyta. Utólag visszagondolva: talán ez az önkéntelen (önvédelmi?) gesztus okozta a kötet vesztét. Hogy miért voltak veszélyesek ezek a dokumentumok? Azért, mert a két világháború közötti romániai magyarság demokratikus önszerveződésének, intézményfenntartó és -teremtő folyamatairól tanúskodtak – a totális diktatúra korában. Mi pedig – a szerkesztő Molnár Gusztáv, a kötetért folytatott hatósági küzdelmet derekasan felvállaló Domokos Géza – ezt a tabutémának számító örökséget szerettük volna áthagyományozni az 1968 után eszmélkedő nemzedékeknek. Bezúzásra ítélése tehát a rendszer tűréshatárát mutatta. A kilencvenes évek elején derült ki: a romániai magyarság zöme lényegében felkészületlenül került a diktatúra összeomlását követő „átmeneti” helyzetbe; újdonsült szellemi/politikai vezetőinek alig volt közéleti tapasztalata, sem a bekövetkezett helyzetben gyakorlatilag érvényesíthető, elméletileg kellőképpen megalapozott alternatívája. Valójában nem is nagyon lehetett, hiszen az 1945 után eszmélkedő nemzedékek nem szerezhettek használható ismereteket a két világháború közötti önvédelmi és társadalomépítési tapasztalatokról. Legfeljebb családi körben, szájhagyomány alapján.
– Pomogáts Béla rengeteget beszél az irodalmi intézmények felette szükséges voltáról, jelentőségéről és közösségi háttérszerepéről. Szerinted mi a rendeltetése ezeknek? Pl. az Anyanyelvi Konferenciának, amit – természetesen a résztvevőkön kívül – Nyugaton ma is jobban ismer a magyarság, mint Erdélyben? Mi ennek az oka? A „ritkuló légtér”? Manapság az újságot olvasók fölpanaszolják, hogy az újságot írók anyanyelve olykor szinte azonosíthatatlan, pallérozatlan, néha még a legelemibb mondatszerkesztési szabályokat sem ismerik. Mi az oka ennek, és hol a segítség? Elégedjünk meg azzal a legyintéssel: jó, hogy legalább magyarul írnak?!
– Az árnyaltabb megközelítés érdekében válasszuk szét a kérdéseket.
a) Nem csak az irodalmi intézmények közösségi háttérszerepéről van szó. Az európai távlatú erdélyiség jegyében 1923-ban fellépő Tizenegyek mozgalmának ma is számon tartott egyéniségei – Balázs Ferenc, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, Kemény János, Tamási Áron – indították el például azokat a folyamatokat, amelyek elvezettek az Erdélyi Szépmíves Céh megszervezéséhez (1924), a Kemény János nevéhez fűződő írói munkaközösség megalakításáig (1926), két évvel később pedig az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat kiadásáig. Az irodalom-teoretikusként a Nyugatban induló Jancsó Béla 1930-ban életre kelti az erdélyi értelmiségnevelés kolozsvári műhelyét, Demeter Bélával és Venczel Józseffel beindítja a kisebbségi létviszonyok megismerését célzó faluszociológiai kutatásokat, Balázs Ferenccel és Kacsó Sándorral együtt korszerű népművelési programot dolgoz ki, támogatja az általuk fémjelzett szövetkezeti mozgalom kiépítését. Mindez az önszerveződő kisebbségi társadalom valamennyi életfunkcióját „szemmel tartó” szintézisben (kisebbségi életstratégiában) kapta meg a maga semmi mással nem pótolható, fel nem cserélhető szerepét.
b) A kilencvenes évek elejétől egészen 2000-ig magam is az Anyanyelvi Konferencia tagja voltam, ráadásul a Sajtó- és Könyvkiadás Szakosztály vezetője. Tanúsíthatom, hogy Pomogáts Béla elnöksége idején, az AK, vagyis a Magyar Nyelv- és Kultúra Nemzetközi Társasága felfelé ívelő szakaszában hatékony munkát végzett. Válságba kerülését, támogatás- és szerepcsökkenését a globalizálódás bekövetkeztével mindannyian éreztük – és megéreztük. Amióta Balázs Géza nyelvészprofesszor az elnök, azóta kezd ismét új erőre kapni az AK, mind inkább érzékelhető az Anyanyelvápolók Szövetségével kialakított egészséges munkamegosztás hatékonysága. Nagy szükség mutatkozik erre valóban, mivel az 1990 óta folyamatos (félmilliós) népességcsökkenéssel Erdélyben is anyanyelvünk egyre „ritkulóbb légkörében” élünk, dolgozunk.
c) A ma „újságot írók” korántsem mind vérbeli újságírók, magad is jól tudod. Még ha szereztek is valamelyes képzettséget, többnyire szűkében vannak a hivatásérzetnek. Megbízóikon is múlik, persze, hogy egyre elviselhetetlenebb a szemünk láttára, fülünk hallatára történő nyelvkárosítás. A két világháború között a hírlapíró Kosztolányi, a szerkesztő Dsida Jenő nyelvvédő mozgalmat tudott életben tartani a napilapok hasábjain. Pedig akkor is üzleti szempontok „vezérelték” a hírlapírást. Hogy hol a segítség manapság? Említhetném az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) honlapján jelentkező Nyelvfigyelőt, a Magyar Újságírók Egyesülete (MÚRE) honlapján működő NyelvVészt. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottsága is rendszeresen végez médiaelemzéseket, amelyeket az Erdélyi médiajelentés-konferenciákon mutatnak be, s a Kolozsvári Kommunikáció- és Médiakutató Intézet folyóirata tesz hozzáférhetővé: http://medok.ro.
– Nemegyszer olvasok különböző szövegösszefüggésekben „traumából ocsúdó” erdélyi magyar értelmiségiről. Eszmélkedtünk, ébredeztünk Trianon után, 1956 és 1989 után. Mikor vagyunk teljesen „ébren”? Mennyire vagyunk ma „örökhagyók és értékvédők” Kós Károly-i, Balázs Ferenc-i, Benedek Elek-i értelemben?
– Időm fogytával mind gyakrabban szembesülök magam is ezekkel a kérdésekkel. Legutóbb például az Amerikai Magyar Baráti Közösség meghívására tartott előadásomra készülődve (Erdélyi változások és változatlanságok), illetve a Szigetek, szórványok Észak-Amerikában és a Kárpát-medencében című kötetem szerkesztése során. Amikor az Ohio állambeli Reménység tavánál a Metamorphosis Transsylvaniae színeváltozásait áttekintettem, akkor is a megbízható jövőkép keresése foglalkoztatott. Ez pedig meglátásom szerint egybecseng Benedek Elek, Kós Károly, Balázs Ferenc testamentumával: a külső segítséget is csak akkor fordíthatjuk a javunkra, ha a magunk erejében bízva építkezéssel állunk ellen a szétszórattatásnak. A szórványhelyzetek és -folyamatok bemutatásával pedig a rádöbbentés volt a célom; az, hogy láthatóvá tegyem a romlás útjába álló/állítható erők romolhatatlan arcát. Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. december 29.
Tankó Gyula, a blogger
Tankó Gyula újabb néprajzi kötettel jelentkezett idén. A csíkszeredai Tipographic Kiadó gondozásában megjelent könyv a gyimesi népélet változásait írja le. Sarány István könyvismertetője.
Gyermekkorom egyik legcsodáltabb könyvsorozata a Pallas Nagylexikona volt a maga vaskos, nehéz, aranyozott gerincű – s e három minősége által tiszteletet parancsoló – köteteivel, ezekhez társult a gazdag és változatos tartalom, a régies nyelvezet. Úgy olvastam, mint két másik szépirodalmi kedvencemet, a Svejket vagy A 22-es csapdáját: bárhol felüthetted, mert ép, kezdettel és véggel rendelkező, kerek történetet találtál, amely lekötött, szórakoztatott. Nos, amikor alkalmam nyílik rá, most is felnyálazom a remekbe szabott lexikont, noha az idő – s főként a határidők – kényszerítő hatására egyre gyakrabban élek a világháló által kínált és felkínált lehetőségekkel. Éjjeliszekrényemen áll a nyár eleje óta Tankó Gyula néprajzkutató, nyugalmazott tanár, iskolaigazgató legújabb kötete. Tetszetős borítója mellett különös címe is olvasásra csábít: Különös kompendium Gyimes néprajzáról. A kötet címoldalán a cím alcímmel bővül: Különös kompendium Gyimes néprajzáról, arról, hogy mi minden volt, mi tűnt el, és milyen új „hagyományok” jelentek meg az utóbbi hetven esztendőben? Ez a könyv volt az, amely hónapokon át tartotta előkelő helyét kedvenc olvasmányaim toplistáján, ezzel vagy egy skandináv krimivel lazítottam egy-egy „nehéz”, „komoly”, szakmai érdeklődésből vagy szerkesztői muszájból olvasott könyv átrágása, megemésztése közben. Az elöljáróban említett Pallas Nagylexikonát hívom segítségül Tankó Gyula kötete címének értelmezésére. A kompendium „(lat.) a. m. kézikönyv, oly vázlatos munka, melyben valamely tudomány csak főbb pontjaiban tárgyalatik: kompendiózus, tömött, velős, röviden, magvasan előadott.” A néprajz címszó az etnográfia címszóhoz küld: „etnologia (gör.) a. m. néprajz, néptan, a nép testi-lelki tulajdonait, a népszellem minden rendű nyilatkozatát és a népélet összes alaki és anyagi jelenségeinek rengeteg tárgyhalmazát felölelő, szóval a népismeretet rendszeres egészbe foglaló s elvek és törvények megállapítására vezérlő tudomány.” A lexikon kitér e tudományág feladatára is: „a közös származás és nyelv kötelékével összefűzött emberi társadalom mint szerves egészet alkotó csoport-egyén anyagi és szellemi életének leíró és oknyomozó történeti tanulmányozása azon célból, hogy e tanulmány és más hasonló rendű társadalmi alakulatok életével való összehasonlítás alapján a felderített életjelenségek folyamatának ok és okozati összefüggését, s a belátásból folyó előrelátás főkellékét, a vizsgálat alá eső tünemények törvényszerű kapcsolatát felismerhessük.”
Tehát a kötet írásai rövid, tömör tudományos közlések, amelyek vázlatosan tárgyalják a vizsgált eseményeket, jelenségeket a néprajz tudományos szempontjai szerint. Itt hadd jegyezzem meg, hogy a szerző eredetileg blogbejegyzéseknek szánta közléseit, az internetet, az általa kínált netes napló lehetőségét hívta segítségül tudományos munkássága minél szélesebb körben való megismertetésére. S ha már van utazási, irodalmi, sport- vagy gasztroblog, miért ne lehetne néprajzi blogot vezetni, a kor változásait bemutató írások hitelesen hatnak éppen a kor gyors változása által teremtett kommunikációs eszköz, felület használata révén.
Mielőtt a kötet tartalmának ismertetésében elmélyednék, pár szóban a szerzőt mutatnám be – ha bemutatásra szorulna, ugyanis tanári munkásságáról volt diákjai, iskolavezetői tevékenységéről volt diákjai mellett volt tanító- és tanárkollégái, a keze alatt nevelkedett gyermekek szülei tudnának a legjobban beszélni, beszámolni. Meggyőződésem, hogy az elismerő szavakkal nem fukarkodnának. Nem vállalkozom tanári, intézményvezetői munkájának ismertetésére, inkább a falusi értelmiségi magatartását emelném ki. Olyan emberét, aki pedagógusi státusát nem munkának, hanem hivatásnak tekinti; akinek meggyőződése, hogy a tanári munka nem a becsengetéssel kezdődik és nem a kicsengetéssel ér véget, s nem pusztán a tananyag megtanítására, a gyermekek feleltetésére és a tudás értékelésére szorítkozik. Olyan emberét, aki komolyan veszi a lázadó József Attila ígéretét – amely a pedagógusi munka értelmét is sugallja:
„Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní- tani!” „Egész népét” pedig a tudományos munkássága nyomán született közlésekkel, kötetekkel, tudományos előadásokkal tanította. S míg a nálunk honos tudományos szemlélet – kissé sarkított megfogalmazásban – a művészeteket a barokk korig tanulmányozza, a történelemtudomány a második világháborúig tartó időszak leírásával és értelmezésével ér véget, s a néprajz a népköltészet, népdal és néptánc, valamint a tárgyi kultúra letűnt rétegeivel foglalkozik, Tankó Gyula az élő, állandó változásban lévő gyimesi népéletet, szokásvilágot mutatja be, értelmezi. S teheti mindezt azért, mert ő maga is megéli ezt a kultúrát, tudományos érdeklődése és kitartó kutakodása révén ismeri annak minden vetületét, feljegyzései három-négy generáció emlékeit rögzítik, lehetővé téve az időbeli változás – némelyek szerint fejlődés, mások szerint elértéktelenedés – nyomon követését, leírását, értelmezését. A szerző már a kötet előszavában leszögezi, hogy sokak képzeletében úgy él a Gyimes völgye, mint az élő népi kultúra lelőhelye, olyan hely, ahol az évszázados hagyományok, szokások élnek, ahol még járják az ősök táncát és éneklik dalaikat. „…be kellett látnunk, nálunk Gyimesben sem örök életű még ez a teremtett gazdag népi kultúra sem” – szögezi le az előszóban –, „hiába tűnt úgy, mintha valaki rácsukta volna a lakatot Gyimesre, és itt minden változatlan maradt továbbra is!”. Korábbi közléseiből kitűnik, hogy a hagyományos népi társadalom – s vele együtt a népi kultúra – nem esett át olyan radikális változásokon, mint azokon a területeken, ahol erőszakkal verték szét a kollektivizálás alkalmával a falu társadalmát, de az idő és az ideológiák, társadalmi berendezkedése változásai nem kímélték meg ezt a szűk völgyet, annak három községét sem.
Könyvében a szerző három célt követ. Egyrészt felvillantja „a csángók szokásvilágának legszebb szeleteit”. S teszi ezt úgy, hogy ő maga is részese ennek a népéletnek, de rendelkezik annyi tudással, olyan ismeretanyaggal és tudományos felkészültséggel, empátiával, hogy a kívülálló hideg, elfogulatlan rálátásával írja le a dolgokat, noha ő maga tiltakozik ez ellen: „ahogyan felidézem ezeket a dolgokat, az nem a külső szemlélő tudálékossága, belemagyarázgatása, hanem az itt született, ezt a gazdag népi kultúrát szerető és átélő egyén csodálata”. Második szempontként írásainak személyes jellegét emeli ki: „saját érzéseimet igyekszek felidézni”, „a magam tapasztalatát tárom az olvasó elé”. Harmadik szempont az elmúlt fél évszázadban eltűnt szokások, hagyományok felleltározása, olyan szokások, amelyek „az életváltás következtében kimaradtak, eltűntek a gyimesi emberek életéből”. S mindezt történelmi időkeretbe foglalja az első fejezet adathalmaza révén: Gyimes története a dokumentumok, évszámok és benépesedési adatok tükrében… Teszi ezt az útikalauzok, történelmi kronológiák vagy diáklexikonok tömörségével, hatékonyan segítve a következő fejezetekben leírtak megértését. Sorra következnek a naptári év jeles napjaihoz, évszakokhoz, munkaalkalmakhoz, az emberi élet fordulóihoz kötődő szokások leírása. Az írások rövidek, tömörek, részlet-gazdagok – anélkül, hogy a szerző elveszne a részletekben, tehát az adja a kötet kompendium jellegét. A tömörség pedig nem szófukarságot, netán felületességet, felszínességet jelent, hanem inkább töménységet: olyasvalamit, mint a jó borból készült párlat, amely illatában, zamatában hordozza annak a nemes szőlőnek a jellegzetességeit, amelyből készült, ugyanakkor nemes, szívet melengető és kellemesen kábító nedű.
Manapság, amikor a doktori dolgozatok jelentős része úgy készül, hogy a kutató tizenöt kötetből ír egy tizenhatodikat, Tankó Gyula könyve – éppen előbb említett tömörségénél fogva, no meg tematikai gazdagsága és változatossága révén – több tucat doktori disszertáció kiindulópontja lehet, titulust, babért teremve a szerzőnek: az olvasmányos tudomány-sűrítményt fel kell oldani csupán pár tucat idegen szó, divatos irányzat, újszerű értelmezés oldószerével, s máris megvan a végeredmény. Mindezt Tankó Gyula kutató magatartása teszi lehetővé, ugyanis az ő tudományművelési stílusa tartja magát a Pallas Nagylexikonából idézett feladatnak való megfeleléshez: „a közös származás és nyelv kötelékével összefűzött emberi társadalom mint szerves egészet alkotó csoport-egyén anyagi és szellemi életének leíró és oknyomozó történeti tanulmányozása azon célból, hogy e tanulmány és más hasonló rendű társadalmi alakulatok életével való összehasonlítás alapján a felderített életjelenségek folyamatának ok és okozati összefüggését, s a belátásból folyó előrelátás főkellékét, a vizsgálat alá eső tünemények törvényszerű kapcsolatát felismerhessük.”
Isten éltesse, tanár úr, várjuk a következő kötetet! Hargita Népe (Csíkszereda)
Tankó Gyula újabb néprajzi kötettel jelentkezett idén. A csíkszeredai Tipographic Kiadó gondozásában megjelent könyv a gyimesi népélet változásait írja le. Sarány István könyvismertetője.
Gyermekkorom egyik legcsodáltabb könyvsorozata a Pallas Nagylexikona volt a maga vaskos, nehéz, aranyozott gerincű – s e három minősége által tiszteletet parancsoló – köteteivel, ezekhez társult a gazdag és változatos tartalom, a régies nyelvezet. Úgy olvastam, mint két másik szépirodalmi kedvencemet, a Svejket vagy A 22-es csapdáját: bárhol felüthetted, mert ép, kezdettel és véggel rendelkező, kerek történetet találtál, amely lekötött, szórakoztatott. Nos, amikor alkalmam nyílik rá, most is felnyálazom a remekbe szabott lexikont, noha az idő – s főként a határidők – kényszerítő hatására egyre gyakrabban élek a világháló által kínált és felkínált lehetőségekkel. Éjjeliszekrényemen áll a nyár eleje óta Tankó Gyula néprajzkutató, nyugalmazott tanár, iskolaigazgató legújabb kötete. Tetszetős borítója mellett különös címe is olvasásra csábít: Különös kompendium Gyimes néprajzáról. A kötet címoldalán a cím alcímmel bővül: Különös kompendium Gyimes néprajzáról, arról, hogy mi minden volt, mi tűnt el, és milyen új „hagyományok” jelentek meg az utóbbi hetven esztendőben? Ez a könyv volt az, amely hónapokon át tartotta előkelő helyét kedvenc olvasmányaim toplistáján, ezzel vagy egy skandináv krimivel lazítottam egy-egy „nehéz”, „komoly”, szakmai érdeklődésből vagy szerkesztői muszájból olvasott könyv átrágása, megemésztése közben. Az elöljáróban említett Pallas Nagylexikonát hívom segítségül Tankó Gyula kötete címének értelmezésére. A kompendium „(lat.) a. m. kézikönyv, oly vázlatos munka, melyben valamely tudomány csak főbb pontjaiban tárgyalatik: kompendiózus, tömött, velős, röviden, magvasan előadott.” A néprajz címszó az etnográfia címszóhoz küld: „etnologia (gör.) a. m. néprajz, néptan, a nép testi-lelki tulajdonait, a népszellem minden rendű nyilatkozatát és a népélet összes alaki és anyagi jelenségeinek rengeteg tárgyhalmazát felölelő, szóval a népismeretet rendszeres egészbe foglaló s elvek és törvények megállapítására vezérlő tudomány.” A lexikon kitér e tudományág feladatára is: „a közös származás és nyelv kötelékével összefűzött emberi társadalom mint szerves egészet alkotó csoport-egyén anyagi és szellemi életének leíró és oknyomozó történeti tanulmányozása azon célból, hogy e tanulmány és más hasonló rendű társadalmi alakulatok életével való összehasonlítás alapján a felderített életjelenségek folyamatának ok és okozati összefüggését, s a belátásból folyó előrelátás főkellékét, a vizsgálat alá eső tünemények törvényszerű kapcsolatát felismerhessük.”
Tehát a kötet írásai rövid, tömör tudományos közlések, amelyek vázlatosan tárgyalják a vizsgált eseményeket, jelenségeket a néprajz tudományos szempontjai szerint. Itt hadd jegyezzem meg, hogy a szerző eredetileg blogbejegyzéseknek szánta közléseit, az internetet, az általa kínált netes napló lehetőségét hívta segítségül tudományos munkássága minél szélesebb körben való megismertetésére. S ha már van utazási, irodalmi, sport- vagy gasztroblog, miért ne lehetne néprajzi blogot vezetni, a kor változásait bemutató írások hitelesen hatnak éppen a kor gyors változása által teremtett kommunikációs eszköz, felület használata révén.
Mielőtt a kötet tartalmának ismertetésében elmélyednék, pár szóban a szerzőt mutatnám be – ha bemutatásra szorulna, ugyanis tanári munkásságáról volt diákjai, iskolavezetői tevékenységéről volt diákjai mellett volt tanító- és tanárkollégái, a keze alatt nevelkedett gyermekek szülei tudnának a legjobban beszélni, beszámolni. Meggyőződésem, hogy az elismerő szavakkal nem fukarkodnának. Nem vállalkozom tanári, intézményvezetői munkájának ismertetésére, inkább a falusi értelmiségi magatartását emelném ki. Olyan emberét, aki pedagógusi státusát nem munkának, hanem hivatásnak tekinti; akinek meggyőződése, hogy a tanári munka nem a becsengetéssel kezdődik és nem a kicsengetéssel ér véget, s nem pusztán a tananyag megtanítására, a gyermekek feleltetésére és a tudás értékelésére szorítkozik. Olyan emberét, aki komolyan veszi a lázadó József Attila ígéretét – amely a pedagógusi munka értelmét is sugallja:
„Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní- tani!” „Egész népét” pedig a tudományos munkássága nyomán született közlésekkel, kötetekkel, tudományos előadásokkal tanította. S míg a nálunk honos tudományos szemlélet – kissé sarkított megfogalmazásban – a művészeteket a barokk korig tanulmányozza, a történelemtudomány a második világháborúig tartó időszak leírásával és értelmezésével ér véget, s a néprajz a népköltészet, népdal és néptánc, valamint a tárgyi kultúra letűnt rétegeivel foglalkozik, Tankó Gyula az élő, állandó változásban lévő gyimesi népéletet, szokásvilágot mutatja be, értelmezi. S teheti mindezt azért, mert ő maga is megéli ezt a kultúrát, tudományos érdeklődése és kitartó kutakodása révén ismeri annak minden vetületét, feljegyzései három-négy generáció emlékeit rögzítik, lehetővé téve az időbeli változás – némelyek szerint fejlődés, mások szerint elértéktelenedés – nyomon követését, leírását, értelmezését. A szerző már a kötet előszavában leszögezi, hogy sokak képzeletében úgy él a Gyimes völgye, mint az élő népi kultúra lelőhelye, olyan hely, ahol az évszázados hagyományok, szokások élnek, ahol még járják az ősök táncát és éneklik dalaikat. „…be kellett látnunk, nálunk Gyimesben sem örök életű még ez a teremtett gazdag népi kultúra sem” – szögezi le az előszóban –, „hiába tűnt úgy, mintha valaki rácsukta volna a lakatot Gyimesre, és itt minden változatlan maradt továbbra is!”. Korábbi közléseiből kitűnik, hogy a hagyományos népi társadalom – s vele együtt a népi kultúra – nem esett át olyan radikális változásokon, mint azokon a területeken, ahol erőszakkal verték szét a kollektivizálás alkalmával a falu társadalmát, de az idő és az ideológiák, társadalmi berendezkedése változásai nem kímélték meg ezt a szűk völgyet, annak három községét sem.
Könyvében a szerző három célt követ. Egyrészt felvillantja „a csángók szokásvilágának legszebb szeleteit”. S teszi ezt úgy, hogy ő maga is részese ennek a népéletnek, de rendelkezik annyi tudással, olyan ismeretanyaggal és tudományos felkészültséggel, empátiával, hogy a kívülálló hideg, elfogulatlan rálátásával írja le a dolgokat, noha ő maga tiltakozik ez ellen: „ahogyan felidézem ezeket a dolgokat, az nem a külső szemlélő tudálékossága, belemagyarázgatása, hanem az itt született, ezt a gazdag népi kultúrát szerető és átélő egyén csodálata”. Második szempontként írásainak személyes jellegét emeli ki: „saját érzéseimet igyekszek felidézni”, „a magam tapasztalatát tárom az olvasó elé”. Harmadik szempont az elmúlt fél évszázadban eltűnt szokások, hagyományok felleltározása, olyan szokások, amelyek „az életváltás következtében kimaradtak, eltűntek a gyimesi emberek életéből”. S mindezt történelmi időkeretbe foglalja az első fejezet adathalmaza révén: Gyimes története a dokumentumok, évszámok és benépesedési adatok tükrében… Teszi ezt az útikalauzok, történelmi kronológiák vagy diáklexikonok tömörségével, hatékonyan segítve a következő fejezetekben leírtak megértését. Sorra következnek a naptári év jeles napjaihoz, évszakokhoz, munkaalkalmakhoz, az emberi élet fordulóihoz kötődő szokások leírása. Az írások rövidek, tömörek, részlet-gazdagok – anélkül, hogy a szerző elveszne a részletekben, tehát az adja a kötet kompendium jellegét. A tömörség pedig nem szófukarságot, netán felületességet, felszínességet jelent, hanem inkább töménységet: olyasvalamit, mint a jó borból készült párlat, amely illatában, zamatában hordozza annak a nemes szőlőnek a jellegzetességeit, amelyből készült, ugyanakkor nemes, szívet melengető és kellemesen kábító nedű.
Manapság, amikor a doktori dolgozatok jelentős része úgy készül, hogy a kutató tizenöt kötetből ír egy tizenhatodikat, Tankó Gyula könyve – éppen előbb említett tömörségénél fogva, no meg tematikai gazdagsága és változatossága révén – több tucat doktori disszertáció kiindulópontja lehet, titulust, babért teremve a szerzőnek: az olvasmányos tudomány-sűrítményt fel kell oldani csupán pár tucat idegen szó, divatos irányzat, újszerű értelmezés oldószerével, s máris megvan a végeredmény. Mindezt Tankó Gyula kutató magatartása teszi lehetővé, ugyanis az ő tudományművelési stílusa tartja magát a Pallas Nagylexikonából idézett feladatnak való megfeleléshez: „a közös származás és nyelv kötelékével összefűzött emberi társadalom mint szerves egészet alkotó csoport-egyén anyagi és szellemi életének leíró és oknyomozó történeti tanulmányozása azon célból, hogy e tanulmány és más hasonló rendű társadalmi alakulatok életével való összehasonlítás alapján a felderített életjelenségek folyamatának ok és okozati összefüggését, s a belátásból folyó előrelátás főkellékét, a vizsgálat alá eső tünemények törvényszerű kapcsolatát felismerhessük.”
Isten éltesse, tanár úr, várjuk a következő kötetet! Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. december 29.
Keresettek a vásárhelyi kertészmérnökök
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának keretében 2002-ben jött létre a kertészmérnöki szak. A székelyföldi diákok körében népszerű mezőgazdasági képzés előzményeként távoktatási rendszerben működött a nyárádszeredai kertészeti főiskola. A marosvásárhelyi képzésről Balog Adalbert professzorral, kari kancellárral (portrénkon) beszélgettünk.
– Mekkora az igény a magyar nyelvű mezőgazdászképzésre?
– A nagy érdeklődést mutatta az 1993-ban, Nyárádszeredában elindított kertészeti főiskola a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, majd a névváltoztatást követően a Szent István, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karaként. A távoktatási rendszerben működő kertészmérnök-képzés első évfolyama az 1996-1997-es tanévben diplomázott, az utolsó pedig idén, 2016-ban. A főiskola hiánypótlónak bizonyult, hiszen az évek során sok olyan ember jelentkezett, aki korábban érettségizett, és nem volt lehetősége diplomát szerezni. Működésének 23 éve alatt összesen 461 diák államvizsgázott sikeresen, és ezek 83,5 százaléka dolgozik a szakmájában magánvállalkozóként vagy cégek és közintézmények alkalmazottjaként – idehaza. Ez volt tehát a sikeres kezdet. A Sapientián 2002 szeptemberében elindított kertészmérnökképzés szintén sikertörténetté vált. A diákok az első pillanattól megkedvelték, a kezdeti harminc helyet felemeltük ötvenre. A nappali tagozatos marosvásárhelyi szak elsősorban a frissen érettségizőknek szól.
– Nem érezték azt a nyárádszeredaiak, hogy a Sapientia Marosvásárhelyi Kara szüntette meg az immár 23 éves kertészeti képzésüket?
– A nyárádszeredai kar létrehozásának érdeme dr. Jakab Sámuel professzoré, aki dékánként a tagozat vezetője volt. A vele együtt oktató tanárkollégáim közösen ismerték fel, hogy a főiskola megtette kötelességét, és a jelentősen megcsappant érdeklődés miatt több évfolyamot nem indítottak. Egy idő után elfogyott az a tábor, amely a nyárádszeredai oktatás iránt érdeklődött. A távoktatás bezárása közmegegyezés alapján történt, marosvásárhelyi nappali tagozatunk továbbra is nyitott mindenki számára.
– Kik érdeklődnek a kertészmérnöki szak iránt?
– A jelentkezők között sokféle diák van. Egy réteg gazdálkodó családból származik, mások vállalkozó szülők gyerekei. De a Böjte Csaba ferences szerzetes által nevelt árvák közül is érkeznek hallgatók. Kevés az agráripari líceumból származó diákunk, ami azzal magyarázható, hogy Erdélyben alig létezik magyar nyelvű mezőgazdasági szakközépiskolai képzés. Érkeznek jó nevű magyar középiskolák végzettjei sokféle szakról – többek között humán és teológiai osztályokból is –, de vannak községi iskolákban végzett diákjaink is. Családi és iskolai háttér szempontjából tehát vegyes évfolyamok alakulnak.
– Milyennek tartja a középiskolai képzést? Hogyan tud az egyetem a diákok tudásával boldogulni?
– A kertészmérnöki szakon jó évfolyamok működnek. A diákok részéről pozitívumként értékelem a nagyfokú jóindulatot. A középiskolai képzés színvonalát mutatja, hogy első évben az alaptantárgyakból – matematika, fizika, kémia, talajtan stb. – sok a gyenge tanuló. Konkrét esetünk is volt, amikor azt gondoltuk, hogy az első évet nem tudja elvégezni egy diák. De amikor később a termesztési tantárgyak következtek, az évfolyam egyik legjobb hallgatója lett, mert gyerekkora óta gazdálkodott. A maga módján mindenki jó valamiben. Az idén nyáron végzett az egyik legjobb évfolyamunk: a diákok abban az évben kezdték el az egyetemet, amikor a tanügyben bevezették a szigorított érettségit. Közülük sok diákot elfogadnék kollégámnak az egyetemen.
– A Sapientián végzett hallgatókat gyakran az a vád éri, hogy rosszul beszélnek románul. Mit tud ezen az egyetem segíteni?
– A román nyelvismeret valóban gondot jelent. Ez annak ellenére is így van, hogy opcionálisan bevezettük a román nyelvet, illetve a tanárok románul is igyekeznek elmagyarázni a szaknyelvet. A diákok képviselőivel volt erről egy hosszas beszélgetésünk. Megegyeztünk abban, hogy ez nem az egyetem problémája. Sokan a középiskolából érkeznek a gyenge román nyelvtudással, de mi ezt a hiányosságot nem tudjuk pótolni. Ennek ellenére volt már olyan diákunk, akit egy bukaresti cég úgy válogatott ki 50 jelentkező közül, hogy a fiatalember sokkal jobban beszélt angolul, mint románul, és ráadásul elkésett a meghallgatásról. Mi a szakmai képzésre helyezzük a hangsúlyt, a nálunk végzettek jól felkészültek, a nyelvtudást pedig maguknak kell pótolniuk, mert különböző szintű román nyelvoktatást az egyetem nem tud bevállalni.
– Milyen a gyakorlati képzés? Sikerül-e farmokra eljutnia a diákoknak?
– Hosszú évek óta azzal próbálkozunk, hogy a diákokat kertészeti cégekhez vigyük szakmai gyakorlatra. Több gyümölcsöző kapcsolatunk alakult ki már környékbeli cégekkel, ahol a diákok a vállalkozások infrastruktúráját felhasználva végezhetnek kísérleteket. Úgy gondolom, a munkaerő-piaci elvárásoknak azzal is jobban megfelelünk, hogy helyben van egy 20 hektáros tangazdaságunk: a fóliasátor, a gyógynövénykert, a gyümölcsös és a szőlészet látókörön belül van, a gyakorlatok többségére a tangazdaságban kerül sor. Sok pozitív visszajelzést kapunk a cégek részéről, hogy a nálunk végzett és frissen alkalmazott szakemberek valamennyire értenek a szakma gyakorlati oldalához is. Persze az üzleti, a vállalkozói szféra mindig gyorsabban fejlődik, mint az egyetemi képzés. Elsősorban a műszaki oktatásban vezettük be a duális képzést. A Marosvásárhelyi Kar mintegy ötven céggel van szerződéses kapcsolatban, és a diákokat próbáljuk a cégekhez küldeni gyakorlatra. A kertészet esetében ez a kapcsolat most van kiépülőben.
– Hol tudnak elhelyezkedni a Marosvásárhelyen végzett kertészmérnökök?
– Többségük a termesztést választja: népszerű a zöldségtermesztés, a virágkertészet, a vetőmag-előállítás – ilyen profilú cégeknél dolgoznak többen –, de vannak borászati vállalatoknál alkalmazott diákjaink is. Végzőseink egy része eleve kertészeti magánvállalkozásba kezd: van, aki úgy jön az egyetemre, hogy odahaza 10–20 hektáron gazdálkodik. Kevesen telepednek le külföldön, és a nálunk végzettek mintegy nyolcvan százaléka a szakmában dolgozik.
– Az utóbbi években bővült a mezőgazdasági képzés. Milyen új szakok jelentek meg?
– Három évvel ezelőtt indítottuk el Marosvásárhelyen a tájépítészetet, és tavaly szeptemberben Sepsiszentgyörgyön avattuk az első évfolyamot az általános agrármérnöki szakon. A városi önkormányzat a volt agráriskola épületét bocsátotta rendelkezésünkre, ezt sikerült felújítanunk. Laborokat rendeztünk be, tangazdaságot alakítunk ki, új mezőgépeket próbálunk beszerezni. A gazdamérnökképzésre nagyon jó infrastruktúra áll rendelkezésre.
– Az erdélyi mezőgazdaságban óriási potenciál van, mégis messze elmarad a lehetőségektől. A közeljövőben lát-e valamilyen esélyt a változásra?
– Jól látható, hogy a mai kisparcellás erdélyi mezőgazdaság nem fog sokáig működni. A szerkezeti struktúra, a birtokviszonyok átalakítása lehet a megoldás. A termesztés mellett a szolgáltatóipar részeként kell kiépülnie többek között a növényvédelemnek, ahova képzett szakemberekre van szükség. Magyarország már ebben is rég lekörözött.
– Mekkora az igény a növényorvosok mesteri képzésére?
– A kétéves növényorvosképzést 2013-ban indítottuk el, és sokan érdeklődnek iránta. Az évi 15 helyre azok is jelentkeznek, akik korábban a nyárádszeredai főiskolán végeztek. Minden évfolyamon vannak egyéni agrárvállalkozók, akik saját gazdaságukban veszik hasznát.
– Többek között növényvédelmi előrejelzést oktat. Ezen a területen mekkora a hazai lemaradás?
– Akkora a lemaradásunk, hogy csak elméleti oktatásunk van, hiszen a gyakorlatban nem tudom bemutatni, mert az országban ez nem működik. A növényvédelmi előrejelzés számítástechnika alapján készül. Az előrejelzésben az a kérdés, mennyi adat áll rendelkezésünkre. Nálunk az a gond, hogy hiányoznak a többéves adatok. A doktori témavezetőmnek volt az ötlete, hogy minden magyarországi almaültetvénybe helyezzenek ki egy fénycsapdát. Ezek 20 éven keresztül begyűjtötték a lepkéket, és ezt laboratóriumokban fajszintig azonosították. A magyarországi egyetemnek olyan húszéves adatbázisa van, amely alapján nagy valószínűséggel meg tudja mondani a különböző hőmérsékleti és időjárási viszonyok között e kártevőknek az előfordulási valószínűségét. A britek ötven éve működtetnek szívócsapda-állomásokat levéltetvek vándorlásának mérésére. Az ilyen mérések nálunk hiányoznak, így adatok nélkül csak kezdetleges növényvédelemre futja.
– Mekkora hátrányt jelent a hazai termelők számára a korszerű növényvédelmi előrejelzések hiánya?
– Nyugat-Európában az előrejelzések lehetővé teszik a precíziós növényvédelmet, ami azt jelenti, hogy a gazdák már a kártevők és kórokozók megjelenése előtt tudnak védekezni. Ez sokkal hatékonyabb, környezetkímélőbb és olcsóbb megoldás. Mi csak akkor tudunk védekezni, ha a növényi betegségek és a kártevők megjelentek. Ha egy brit gazda betelefonál a növényvédelmi központba, megmondják neki, hogy a szél melyik irányból fog fújni, és milyen irányba sodródnak majd a levéltetvek. Ezt a sok éves mérésekre alapozó számítógépes előrejelzési technikát helyi adatbázis nélkül idehaza nem lehet alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy a hazai növényvédelmet teljesen új alapokra kell helyezni. Mi a szakemberképzésben tudunk segíteni.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának keretében 2002-ben jött létre a kertészmérnöki szak. A székelyföldi diákok körében népszerű mezőgazdasági képzés előzményeként távoktatási rendszerben működött a nyárádszeredai kertészeti főiskola. A marosvásárhelyi képzésről Balog Adalbert professzorral, kari kancellárral (portrénkon) beszélgettünk.
– Mekkora az igény a magyar nyelvű mezőgazdászképzésre?
– A nagy érdeklődést mutatta az 1993-ban, Nyárádszeredában elindított kertészeti főiskola a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, majd a névváltoztatást követően a Szent István, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karaként. A távoktatási rendszerben működő kertészmérnök-képzés első évfolyama az 1996-1997-es tanévben diplomázott, az utolsó pedig idén, 2016-ban. A főiskola hiánypótlónak bizonyult, hiszen az évek során sok olyan ember jelentkezett, aki korábban érettségizett, és nem volt lehetősége diplomát szerezni. Működésének 23 éve alatt összesen 461 diák államvizsgázott sikeresen, és ezek 83,5 százaléka dolgozik a szakmájában magánvállalkozóként vagy cégek és közintézmények alkalmazottjaként – idehaza. Ez volt tehát a sikeres kezdet. A Sapientián 2002 szeptemberében elindított kertészmérnökképzés szintén sikertörténetté vált. A diákok az első pillanattól megkedvelték, a kezdeti harminc helyet felemeltük ötvenre. A nappali tagozatos marosvásárhelyi szak elsősorban a frissen érettségizőknek szól.
– Nem érezték azt a nyárádszeredaiak, hogy a Sapientia Marosvásárhelyi Kara szüntette meg az immár 23 éves kertészeti képzésüket?
– A nyárádszeredai kar létrehozásának érdeme dr. Jakab Sámuel professzoré, aki dékánként a tagozat vezetője volt. A vele együtt oktató tanárkollégáim közösen ismerték fel, hogy a főiskola megtette kötelességét, és a jelentősen megcsappant érdeklődés miatt több évfolyamot nem indítottak. Egy idő után elfogyott az a tábor, amely a nyárádszeredai oktatás iránt érdeklődött. A távoktatás bezárása közmegegyezés alapján történt, marosvásárhelyi nappali tagozatunk továbbra is nyitott mindenki számára.
– Kik érdeklődnek a kertészmérnöki szak iránt?
– A jelentkezők között sokféle diák van. Egy réteg gazdálkodó családból származik, mások vállalkozó szülők gyerekei. De a Böjte Csaba ferences szerzetes által nevelt árvák közül is érkeznek hallgatók. Kevés az agráripari líceumból származó diákunk, ami azzal magyarázható, hogy Erdélyben alig létezik magyar nyelvű mezőgazdasági szakközépiskolai képzés. Érkeznek jó nevű magyar középiskolák végzettjei sokféle szakról – többek között humán és teológiai osztályokból is –, de vannak községi iskolákban végzett diákjaink is. Családi és iskolai háttér szempontjából tehát vegyes évfolyamok alakulnak.
– Milyennek tartja a középiskolai képzést? Hogyan tud az egyetem a diákok tudásával boldogulni?
– A kertészmérnöki szakon jó évfolyamok működnek. A diákok részéről pozitívumként értékelem a nagyfokú jóindulatot. A középiskolai képzés színvonalát mutatja, hogy első évben az alaptantárgyakból – matematika, fizika, kémia, talajtan stb. – sok a gyenge tanuló. Konkrét esetünk is volt, amikor azt gondoltuk, hogy az első évet nem tudja elvégezni egy diák. De amikor később a termesztési tantárgyak következtek, az évfolyam egyik legjobb hallgatója lett, mert gyerekkora óta gazdálkodott. A maga módján mindenki jó valamiben. Az idén nyáron végzett az egyik legjobb évfolyamunk: a diákok abban az évben kezdték el az egyetemet, amikor a tanügyben bevezették a szigorított érettségit. Közülük sok diákot elfogadnék kollégámnak az egyetemen.
– A Sapientián végzett hallgatókat gyakran az a vád éri, hogy rosszul beszélnek románul. Mit tud ezen az egyetem segíteni?
– A román nyelvismeret valóban gondot jelent. Ez annak ellenére is így van, hogy opcionálisan bevezettük a román nyelvet, illetve a tanárok románul is igyekeznek elmagyarázni a szaknyelvet. A diákok képviselőivel volt erről egy hosszas beszélgetésünk. Megegyeztünk abban, hogy ez nem az egyetem problémája. Sokan a középiskolából érkeznek a gyenge román nyelvtudással, de mi ezt a hiányosságot nem tudjuk pótolni. Ennek ellenére volt már olyan diákunk, akit egy bukaresti cég úgy válogatott ki 50 jelentkező közül, hogy a fiatalember sokkal jobban beszélt angolul, mint románul, és ráadásul elkésett a meghallgatásról. Mi a szakmai képzésre helyezzük a hangsúlyt, a nálunk végzettek jól felkészültek, a nyelvtudást pedig maguknak kell pótolniuk, mert különböző szintű román nyelvoktatást az egyetem nem tud bevállalni.
– Milyen a gyakorlati képzés? Sikerül-e farmokra eljutnia a diákoknak?
– Hosszú évek óta azzal próbálkozunk, hogy a diákokat kertészeti cégekhez vigyük szakmai gyakorlatra. Több gyümölcsöző kapcsolatunk alakult ki már környékbeli cégekkel, ahol a diákok a vállalkozások infrastruktúráját felhasználva végezhetnek kísérleteket. Úgy gondolom, a munkaerő-piaci elvárásoknak azzal is jobban megfelelünk, hogy helyben van egy 20 hektáros tangazdaságunk: a fóliasátor, a gyógynövénykert, a gyümölcsös és a szőlészet látókörön belül van, a gyakorlatok többségére a tangazdaságban kerül sor. Sok pozitív visszajelzést kapunk a cégek részéről, hogy a nálunk végzett és frissen alkalmazott szakemberek valamennyire értenek a szakma gyakorlati oldalához is. Persze az üzleti, a vállalkozói szféra mindig gyorsabban fejlődik, mint az egyetemi képzés. Elsősorban a műszaki oktatásban vezettük be a duális képzést. A Marosvásárhelyi Kar mintegy ötven céggel van szerződéses kapcsolatban, és a diákokat próbáljuk a cégekhez küldeni gyakorlatra. A kertészet esetében ez a kapcsolat most van kiépülőben.
– Hol tudnak elhelyezkedni a Marosvásárhelyen végzett kertészmérnökök?
– Többségük a termesztést választja: népszerű a zöldségtermesztés, a virágkertészet, a vetőmag-előállítás – ilyen profilú cégeknél dolgoznak többen –, de vannak borászati vállalatoknál alkalmazott diákjaink is. Végzőseink egy része eleve kertészeti magánvállalkozásba kezd: van, aki úgy jön az egyetemre, hogy odahaza 10–20 hektáron gazdálkodik. Kevesen telepednek le külföldön, és a nálunk végzettek mintegy nyolcvan százaléka a szakmában dolgozik.
– Az utóbbi években bővült a mezőgazdasági képzés. Milyen új szakok jelentek meg?
– Három évvel ezelőtt indítottuk el Marosvásárhelyen a tájépítészetet, és tavaly szeptemberben Sepsiszentgyörgyön avattuk az első évfolyamot az általános agrármérnöki szakon. A városi önkormányzat a volt agráriskola épületét bocsátotta rendelkezésünkre, ezt sikerült felújítanunk. Laborokat rendeztünk be, tangazdaságot alakítunk ki, új mezőgépeket próbálunk beszerezni. A gazdamérnökképzésre nagyon jó infrastruktúra áll rendelkezésre.
– Az erdélyi mezőgazdaságban óriási potenciál van, mégis messze elmarad a lehetőségektől. A közeljövőben lát-e valamilyen esélyt a változásra?
– Jól látható, hogy a mai kisparcellás erdélyi mezőgazdaság nem fog sokáig működni. A szerkezeti struktúra, a birtokviszonyok átalakítása lehet a megoldás. A termesztés mellett a szolgáltatóipar részeként kell kiépülnie többek között a növényvédelemnek, ahova képzett szakemberekre van szükség. Magyarország már ebben is rég lekörözött.
– Mekkora az igény a növényorvosok mesteri képzésére?
– A kétéves növényorvosképzést 2013-ban indítottuk el, és sokan érdeklődnek iránta. Az évi 15 helyre azok is jelentkeznek, akik korábban a nyárádszeredai főiskolán végeztek. Minden évfolyamon vannak egyéni agrárvállalkozók, akik saját gazdaságukban veszik hasznát.
– Többek között növényvédelmi előrejelzést oktat. Ezen a területen mekkora a hazai lemaradás?
– Akkora a lemaradásunk, hogy csak elméleti oktatásunk van, hiszen a gyakorlatban nem tudom bemutatni, mert az országban ez nem működik. A növényvédelmi előrejelzés számítástechnika alapján készül. Az előrejelzésben az a kérdés, mennyi adat áll rendelkezésünkre. Nálunk az a gond, hogy hiányoznak a többéves adatok. A doktori témavezetőmnek volt az ötlete, hogy minden magyarországi almaültetvénybe helyezzenek ki egy fénycsapdát. Ezek 20 éven keresztül begyűjtötték a lepkéket, és ezt laboratóriumokban fajszintig azonosították. A magyarországi egyetemnek olyan húszéves adatbázisa van, amely alapján nagy valószínűséggel meg tudja mondani a különböző hőmérsékleti és időjárási viszonyok között e kártevőknek az előfordulási valószínűségét. A britek ötven éve működtetnek szívócsapda-állomásokat levéltetvek vándorlásának mérésére. Az ilyen mérések nálunk hiányoznak, így adatok nélkül csak kezdetleges növényvédelemre futja.
– Mekkora hátrányt jelent a hazai termelők számára a korszerű növényvédelmi előrejelzések hiánya?
– Nyugat-Európában az előrejelzések lehetővé teszik a precíziós növényvédelmet, ami azt jelenti, hogy a gazdák már a kártevők és kórokozók megjelenése előtt tudnak védekezni. Ez sokkal hatékonyabb, környezetkímélőbb és olcsóbb megoldás. Mi csak akkor tudunk védekezni, ha a növényi betegségek és a kártevők megjelentek. Ha egy brit gazda betelefonál a növényvédelmi központba, megmondják neki, hogy a szél melyik irányból fog fújni, és milyen irányba sodródnak majd a levéltetvek. Ezt a sok éves mérésekre alapozó számítógépes előrejelzési technikát helyi adatbázis nélkül idehaza nem lehet alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy a hazai növényvédelmet teljesen új alapokra kell helyezni. Mi a szakemberképzésben tudunk segíteni.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 29.
Hiánypótló munka a határmenti tömbvidék gazdáiért
Idén alig háromesztendős fennállását ünnepelte az ér mi hályfalvi székhelyű Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE). Dacára a bejegyzés óta eltelt, a neves és nagy múltra visszatekintő Kárpát-medencei gazdaegyesületek mértékével mérve rövidnek számító időnek, az Érmellék gazdáinak érdekvédelmét felvállaló egyesület rohamléptekkel bővül, és egyre több sikeres kezdeményezést tudhat magáénak, ami már csak azért is nagy jelentőséggel bír, mert mai világunkban egyre nehezebb a civil élet. A mindennapi betevő előteremtéséért folytatott küzdelmeink közepette egyre komolyabb terhet jelent a közösségért és a közösségben való cselekvés. Év vége felé azonban elmondhatjuk, hogy ha nem is egyszerű az egyesületi élet, de mindenképpen szép és értékes minden olyan tett, amely nem csupán a cselekvő kezek tulajdonosának szolgálja a hasznát.
Az idei esztendő előremutató kezdeményezése például az ÉGE által életre hívott Érmelléki Minőségi Termék márkanév. A búzavirágot ábrázoló logó alatt helyi termékeket mutatnak be: a partiumi egyesület a székelyföldi példát igyekszik követni, hiszen ha némi lemaradással, de Biharban is egyre többen térnek át a kis mennyiségű és jó minőségű, helyileg feldolgozott élelmiszerek előállítására. Ezek népszerűsítésére idén második alkalommal került megrendezésre az Érmelléki Ízek és Termékek Vására is, amely akkora népszerűségnek és sikernek örvendett, hogy a következő esztendőben lehetőség szerint húsvéti kezdéssel szervezik majd meg.
Szintén hagyománnyá vált a bihariak részvétele a Magyarok Kenyere program pécsi kezdeményezésű búzagyűjtési akcióban is. Ebben a keretben idén a megye hét magyar árvaházába összesen 2,6 tonna lisztet sikerült eljuttatni. Így kerülhetett az augusztus végi gabonagyűjtésből mintegy hatvan település úrasztalára a magyarok kenyere.
Tevékenységünkből nem hiányoztak a tanulmányutak sem, hiszen idén nyáron egy közel húszfős csapat olaszországi részvételét sikerült megszervezni: gazdáink gyümölcs és zöldségtermelőknek szervezett kiállításon és vásáron vehettek részt, ahogyan a főbb anyaországi agrárkiállításokra is rendszeresen eljutnak.
Az egyesületi keretben hangsúlyt fektetünk hagyományaink ápolására: idén is megszerveztük a megye legnagyobb aratóünnepségét, ezúttal Hegyközcsatárban, a hagyományos kézi aratást felelevenítő rozsarató ünnepet, amelyet megtisztelt jelenlétével dr. Korinek László professzor, a Magyarok Kenyere program kezdeményezője is. A rendezvény zárásaként a hegyközi térség fogathajtó versenyén drukkolhatott a szép számú közönség.
A megvalósított programok és az elvégzett munka tapasztalatai újabb és újabb feladatokat állítanak elénk. A 2017-es esztendőben a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium támogatásával ismét lesz Érmelléken falugazdász. Egyelőre csupán egy személy kezdheti el ezt a hatalmas munkát, de reményeink szerint tevékenysége meggyőző erővel fog hatni ahhoz, hogy újabb kollégák munkába állításához is segítséget kapjunk. Szintén az év eleji sürgős teendőink egyike a földalapú és jószágok után járó uniós támogatások igénylésével kapcsolatos tájékoztató munka, hiszen a támogatások mértékétől és típusaitól függően lehet majd hatékonyan tervezni az évi gazdálkodást. Idén is lehetnek olyan növénytípusok, amelyek termesztése kiemelt támogatással jár, ezért kár lenne lemaradni róluk. Nagy terveink egyike egy érmelléki mintagazdaság létrehozása, ahol az őshonos magyar állatfajták tartásán túl a szőlő- és gyümölcstermesztést tudnánk mintaparcella keretében bemutatni. Egyúttal egy kísérleti erdőtelepítést is meg fogunk valósítani a térség gyengébb értékű termőterületeinek lehetséges hasznosítására.
Nem lenne teljes a 2017-es esztendő a Budapesten megrendezésre kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) való részvételünk nélkül. Jövőre egy hagyományos érmelléki borospince bemutatását tervezzük és vele együtt a valamikor neves és napjainkban újjáéledő érmelléki borvidék borainak és szőlőfajtáinak bemutatását.
Összegzésképpen, ha mérleget szeretnénk vonni az ÉGE idei tevékenységéről, talán a legegyszerűbben úgy foglalhatnánk össze működésünket, hogy többet sikerült tennünk, mint tavaly, de bizonyára kevesebbet, mint amennyit a következő esztendőben szeretnénk. A megvalósításokhoz és a jövő esztendő gazdálkodásához jókedvet és bőséget kívánunk minden tagtársunknak és erdélyi, partiumi gazdatársunknak.
Csomortányi István
A szerző az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetője Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Idén alig háromesztendős fennállását ünnepelte az ér mi hályfalvi székhelyű Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE). Dacára a bejegyzés óta eltelt, a neves és nagy múltra visszatekintő Kárpát-medencei gazdaegyesületek mértékével mérve rövidnek számító időnek, az Érmellék gazdáinak érdekvédelmét felvállaló egyesület rohamléptekkel bővül, és egyre több sikeres kezdeményezést tudhat magáénak, ami már csak azért is nagy jelentőséggel bír, mert mai világunkban egyre nehezebb a civil élet. A mindennapi betevő előteremtéséért folytatott küzdelmeink közepette egyre komolyabb terhet jelent a közösségért és a közösségben való cselekvés. Év vége felé azonban elmondhatjuk, hogy ha nem is egyszerű az egyesületi élet, de mindenképpen szép és értékes minden olyan tett, amely nem csupán a cselekvő kezek tulajdonosának szolgálja a hasznát.
Az idei esztendő előremutató kezdeményezése például az ÉGE által életre hívott Érmelléki Minőségi Termék márkanév. A búzavirágot ábrázoló logó alatt helyi termékeket mutatnak be: a partiumi egyesület a székelyföldi példát igyekszik követni, hiszen ha némi lemaradással, de Biharban is egyre többen térnek át a kis mennyiségű és jó minőségű, helyileg feldolgozott élelmiszerek előállítására. Ezek népszerűsítésére idén második alkalommal került megrendezésre az Érmelléki Ízek és Termékek Vására is, amely akkora népszerűségnek és sikernek örvendett, hogy a következő esztendőben lehetőség szerint húsvéti kezdéssel szervezik majd meg.
Szintén hagyománnyá vált a bihariak részvétele a Magyarok Kenyere program pécsi kezdeményezésű búzagyűjtési akcióban is. Ebben a keretben idén a megye hét magyar árvaházába összesen 2,6 tonna lisztet sikerült eljuttatni. Így kerülhetett az augusztus végi gabonagyűjtésből mintegy hatvan település úrasztalára a magyarok kenyere.
Tevékenységünkből nem hiányoztak a tanulmányutak sem, hiszen idén nyáron egy közel húszfős csapat olaszországi részvételét sikerült megszervezni: gazdáink gyümölcs és zöldségtermelőknek szervezett kiállításon és vásáron vehettek részt, ahogyan a főbb anyaországi agrárkiállításokra is rendszeresen eljutnak.
Az egyesületi keretben hangsúlyt fektetünk hagyományaink ápolására: idén is megszerveztük a megye legnagyobb aratóünnepségét, ezúttal Hegyközcsatárban, a hagyományos kézi aratást felelevenítő rozsarató ünnepet, amelyet megtisztelt jelenlétével dr. Korinek László professzor, a Magyarok Kenyere program kezdeményezője is. A rendezvény zárásaként a hegyközi térség fogathajtó versenyén drukkolhatott a szép számú közönség.
A megvalósított programok és az elvégzett munka tapasztalatai újabb és újabb feladatokat állítanak elénk. A 2017-es esztendőben a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium támogatásával ismét lesz Érmelléken falugazdász. Egyelőre csupán egy személy kezdheti el ezt a hatalmas munkát, de reményeink szerint tevékenysége meggyőző erővel fog hatni ahhoz, hogy újabb kollégák munkába állításához is segítséget kapjunk. Szintén az év eleji sürgős teendőink egyike a földalapú és jószágok után járó uniós támogatások igénylésével kapcsolatos tájékoztató munka, hiszen a támogatások mértékétől és típusaitól függően lehet majd hatékonyan tervezni az évi gazdálkodást. Idén is lehetnek olyan növénytípusok, amelyek termesztése kiemelt támogatással jár, ezért kár lenne lemaradni róluk. Nagy terveink egyike egy érmelléki mintagazdaság létrehozása, ahol az őshonos magyar állatfajták tartásán túl a szőlő- és gyümölcstermesztést tudnánk mintaparcella keretében bemutatni. Egyúttal egy kísérleti erdőtelepítést is meg fogunk valósítani a térség gyengébb értékű termőterületeinek lehetséges hasznosítására.
Nem lenne teljes a 2017-es esztendő a Budapesten megrendezésre kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) való részvételünk nélkül. Jövőre egy hagyományos érmelléki borospince bemutatását tervezzük és vele együtt a valamikor neves és napjainkban újjáéledő érmelléki borvidék borainak és szőlőfajtáinak bemutatását.
Összegzésképpen, ha mérleget szeretnénk vonni az ÉGE idei tevékenységéről, talán a legegyszerűbben úgy foglalhatnánk össze működésünket, hogy többet sikerült tennünk, mint tavaly, de bizonyára kevesebbet, mint amennyit a következő esztendőben szeretnénk. A megvalósításokhoz és a jövő esztendő gazdálkodásához jókedvet és bőséget kívánunk minden tagtársunknak és erdélyi, partiumi gazdatársunknak.
Csomortányi István
A szerző az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetője Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 29.
Nem kell a könyvet temetni
Remek évet zárt a Bod Péter Megyei Könyvtár
Nem temethető a könyv, az unokáknak sem kell elmagyarázni majd, mire szolgál a kemény táblák közé szorított sok lap – vonhattuk le a végkövetkeztetést Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei könyvtár igazgatójának évértékelőjéből.
Örvendetes, hogy nem csökkent a látogatók száma, és minden korosztály, ízlés, olvasói réteg megtalálta-megtalálja a maga olvasmányait. A könyvtár évek óta követi stratégiáját: Könyvkelengye programjával a legkisebbeknél kezdi az olvasóvá formálást, a Varázskuckó, a Csodalámpa Olvasóklub az óvodásokat–kisiskolásokat célozza meg, a csernátoni olvasótábornak és azt megelőző vetélkedőnek a gimnazisták jelentik a célcsoportját, az ifjaknak-felnőtteknek pedig kortárs irodalmi találkozók, a keresett művek szerzőivel való beszélgetőestek jelentik az élményt, ami visszatéríti őket a könyvek házába.
– Népszerűek a könyvtárlátogatók körében a több művészeti ágat ötvöző rendezvények, például a megzenésített versek, de az útikönyveket, tudománynépszerűsítő műveket is keresik. Megnőtt a kereslet a hangoskönyvek iránt, de nálunk nincs nagy szakadék az írott és digitális anyagok iránti kereslet között. Mindaddig, amíg az emberben van kíváncsiság, érdeklik az élet dolgai, kell a tükör, kell az agyat, szívet, lelket megdolgoztató olvasmány – vallotta meggyőződéssel az intézményvezető.
Mivel az olvasókkal való kapcsolatot az emberi tényezőkön túl az anyagiak is befolyásolhatják, jó szoftvert is beszereztek, amely megkönnyíti a katalogizálást, a könyvtárlátogatók kiszolgálását, és a könyvállomány bővítésére is van pénz. Azonban a könyvtár egyik szárnyának a 95%-os befejezettségi állapotánál elakadtak a felújítási munkálatok, mert a minisztériumból jövő pénzeket menet közben másképp kellett elszámolni, és miután egyes költségek kifizetetlenül maradtak, a kivitelező leállt a munkálatokkal. Az még eldöntetlen kérdés, hogy mit lehet saját erőből befejezni, vagy folytatódik-e egyáltalán a belső felújítás, de elégtételt jelent, hogy az intézmény működése zavartalan volt, bár a munkatársak kreativitására és türelmére maximális szükség volt, értékelte a csapatmunkát az igazgató.
– A jövőben is folytatódik a két éve vásárolt szkennerrel a digitalizálás, elsősorban a helyi sajtóé, ezt szeretnénk a kulcsszavas keresés számára is elérhetővé tenni, mint történt az a 19. századi Nemere folyóirat három évfolyamával, igaz, hogy az Országos Széchényi Könyvtár keretprogramján belül. Ezzel párhuzamosan zajlik a helytörténeti kutatás is, Demeter Lajos kolléga egyszemélyes intézményként végzi a munka oroszlánrészét – mondta el Szonda.
Szinte minden héten valamilyen rendezvényre hívott a könyvtár: találkozók, koncertek, Háromszéki TÉT-estek sorjáztak.
– Idén, a befogadottakat is figyelembe véve, szinte 50 rendezvényünk volt, ez nagymértékben a jó partnerségeknek is köszönhető, ilyen évek óta tartó jó viszonyunk van a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesülettel és Múzeummal. Más intézmények is, amelyeket megkerestünk, hogy fogadják egy-egy vendégünket, szervezzenek előadóestet vagy író–olvasó találkozót, viszonozzák felkéréseinket. Kézdivásárhelyen, Baróton, Kovásznán is jó kapcsolatokat ápolunk. De nem szeretnénk rendezvényszervezésbe átcsúszni, a könyvek legyenek reflektorfényben, a rendezvények is zömmel ezt szolgálják. Úgy érezzük, ez a küldetésünk, és ebben jól haladunk – zárta évértékelőjét Szonda Szabolcs.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Remek évet zárt a Bod Péter Megyei Könyvtár
Nem temethető a könyv, az unokáknak sem kell elmagyarázni majd, mire szolgál a kemény táblák közé szorított sok lap – vonhattuk le a végkövetkeztetést Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei könyvtár igazgatójának évértékelőjéből.
Örvendetes, hogy nem csökkent a látogatók száma, és minden korosztály, ízlés, olvasói réteg megtalálta-megtalálja a maga olvasmányait. A könyvtár évek óta követi stratégiáját: Könyvkelengye programjával a legkisebbeknél kezdi az olvasóvá formálást, a Varázskuckó, a Csodalámpa Olvasóklub az óvodásokat–kisiskolásokat célozza meg, a csernátoni olvasótábornak és azt megelőző vetélkedőnek a gimnazisták jelentik a célcsoportját, az ifjaknak-felnőtteknek pedig kortárs irodalmi találkozók, a keresett művek szerzőivel való beszélgetőestek jelentik az élményt, ami visszatéríti őket a könyvek házába.
– Népszerűek a könyvtárlátogatók körében a több művészeti ágat ötvöző rendezvények, például a megzenésített versek, de az útikönyveket, tudománynépszerűsítő műveket is keresik. Megnőtt a kereslet a hangoskönyvek iránt, de nálunk nincs nagy szakadék az írott és digitális anyagok iránti kereslet között. Mindaddig, amíg az emberben van kíváncsiság, érdeklik az élet dolgai, kell a tükör, kell az agyat, szívet, lelket megdolgoztató olvasmány – vallotta meggyőződéssel az intézményvezető.
Mivel az olvasókkal való kapcsolatot az emberi tényezőkön túl az anyagiak is befolyásolhatják, jó szoftvert is beszereztek, amely megkönnyíti a katalogizálást, a könyvtárlátogatók kiszolgálását, és a könyvállomány bővítésére is van pénz. Azonban a könyvtár egyik szárnyának a 95%-os befejezettségi állapotánál elakadtak a felújítási munkálatok, mert a minisztériumból jövő pénzeket menet közben másképp kellett elszámolni, és miután egyes költségek kifizetetlenül maradtak, a kivitelező leállt a munkálatokkal. Az még eldöntetlen kérdés, hogy mit lehet saját erőből befejezni, vagy folytatódik-e egyáltalán a belső felújítás, de elégtételt jelent, hogy az intézmény működése zavartalan volt, bár a munkatársak kreativitására és türelmére maximális szükség volt, értékelte a csapatmunkát az igazgató.
– A jövőben is folytatódik a két éve vásárolt szkennerrel a digitalizálás, elsősorban a helyi sajtóé, ezt szeretnénk a kulcsszavas keresés számára is elérhetővé tenni, mint történt az a 19. századi Nemere folyóirat három évfolyamával, igaz, hogy az Országos Széchényi Könyvtár keretprogramján belül. Ezzel párhuzamosan zajlik a helytörténeti kutatás is, Demeter Lajos kolléga egyszemélyes intézményként végzi a munka oroszlánrészét – mondta el Szonda.
Szinte minden héten valamilyen rendezvényre hívott a könyvtár: találkozók, koncertek, Háromszéki TÉT-estek sorjáztak.
– Idén, a befogadottakat is figyelembe véve, szinte 50 rendezvényünk volt, ez nagymértékben a jó partnerségeknek is köszönhető, ilyen évek óta tartó jó viszonyunk van a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesülettel és Múzeummal. Más intézmények is, amelyeket megkerestünk, hogy fogadják egy-egy vendégünket, szervezzenek előadóestet vagy író–olvasó találkozót, viszonozzák felkéréseinket. Kézdivásárhelyen, Baróton, Kovásznán is jó kapcsolatokat ápolunk. De nem szeretnénk rendezvényszervezésbe átcsúszni, a könyvek legyenek reflektorfényben, a rendezvények is zömmel ezt szolgálják. Úgy érezzük, ez a küldetésünk, és ebben jól haladunk – zárta évértékelőjét Szonda Szabolcs.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 29.
Nem „fintorogni”, dolgozni kell
„A parlamenti többséggel kapcsolatban nincs, amit fintorogni, tudomásul kell venni és dolgozni kell” – állapította meg Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke a Megyeinfó második kiadásán beszélt az eredményes parlamenti munka esélyeiről. „A 47 százalékos szociáldemokrata párti (PSD) fölény, amihez még hozzávehetjük a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) 6 százalékát, demokratikus és tiszta választások eredménye, csalásról, rendellenességről szó sem lehet – véli Tamás Sándor. – Az emberek azt mondták, hogy ne menjünk kormányra a PSD-vel, de oldjuk meg a gondokat. Ezt tettük: nem álltunk be a kormányba, de kötöttünk egy parlamenti együttműködési megállapodást a PSD–ALDE koalícióval, hiszen nekik az 53 százalékos törékeny többségükhöz szükségük van az RMDSZ-re, mint ahogy nekünk is szükségünk van, hogy kezdeményezéseinket a többség támogassa” – vezette le az egyezség logikáját a megyei tanács elnöke. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
„A parlamenti többséggel kapcsolatban nincs, amit fintorogni, tudomásul kell venni és dolgozni kell” – állapította meg Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke a Megyeinfó második kiadásán beszélt az eredményes parlamenti munka esélyeiről. „A 47 százalékos szociáldemokrata párti (PSD) fölény, amihez még hozzávehetjük a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) 6 százalékát, demokratikus és tiszta választások eredménye, csalásról, rendellenességről szó sem lehet – véli Tamás Sándor. – Az emberek azt mondták, hogy ne menjünk kormányra a PSD-vel, de oldjuk meg a gondokat. Ezt tettük: nem álltunk be a kormányba, de kötöttünk egy parlamenti együttműködési megállapodást a PSD–ALDE koalícióval, hiszen nekik az 53 százalékos törékeny többségükhöz szükségük van az RMDSZ-re, mint ahogy nekünk is szükségünk van, hogy kezdeményezéseinket a többség támogassa” – vezette le az egyezség logikáját a megyei tanács elnöke. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 29.
Nemzetpolitikai összefoglaló
A 2016-os év legnagyobb nemzetpolitikai kihívása a migránsválságnak nevezett jelenségkör volt, mely egyébként továbbra is fenyegeti kontinensünk keresztény kultúráját. A magyar kormány ebben a kérdésben példásan helytállt, ezzel együtt nem sikerült kellő számú választót meggyőznie arról, hogy érdemes részt venni az ez ügyben tartott népszavazáson, és a kényszerbetelepítés ellen szavazni.
Vélhetően az is számított, hogy a Jobbik azzal hitegette választótáborát, amennyiben érvénytelen a népszavazás, akkor Orbán Viktornak le kell mondania. Ez minden bizonnyal demobilizáló hatással lehetett azokra, akik már ugyanannyira gyűlölik a miniszterelnököt, mint a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció hívei.
Ezek után elbukott az alkotmánymódosítás is, mert a Jobbik, korábbi álláspontjával szembemenve, feltételekhez kötötte a támogatását. A Fidesznek pedig fontosabb volt a Jobbikra ráégetni e nemzetpolitikai bűnt, minthogy elfogadja a Jobbik által beterjesztett módosítási javaslatot, mely mindössze annyiban különbözött a Fideszétől, hogy a letelepedési kötvény zsánerű konstrukciók tiltását is alkotmányos szinten rögzítette volna.
Fontos nemzetpolitikai fejlemény volt az is, hogy történetében először a magyar kormány határozott kampánysegítséget nyújtott az MPP két jelöltjét a saját listáira felengedő RMDSZ-nek az idei választáson. A segítség nem merült ki egy–két nyilatkozatban, a kormánypárti média, s maga a miniszterelnök is aktívan kampányolt az RMDSZ mellett. E váltás okát azóta is keresik a politikusok és az elemzők, a legtöbben úgy vélik, Orbán minden frontot pacifikálni akar, hogy a legnagyobb problémát, a migránsügyet hatékonyabban kezelje.
Aligha becsülhetjük le a Népszabadság megszűnésének nemzetpolitikai jelentőségét, továbbá azt sem, hogy a megyei napilapok kormányközelbe kerültek. Lehet ezt a történetet a sajtószabadság szemszögéből nézni, de e prizma hamis sugallatú. Magyarországon már rég nincsenek el nem kötelezett tévék és újságok. A kérdés az, hogy mi jobb: ha a kormányt vagy ha az ellenzéket segíti egy sajtóorgánum.
Egy mondatban: az álbaloldal gyengült, a nemzeti kormány erősödött, a Jobbikról pedig nem lehet tudni, hogy merre lép a jövőben.
Borbély Zsolt Attila Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A 2016-os év legnagyobb nemzetpolitikai kihívása a migránsválságnak nevezett jelenségkör volt, mely egyébként továbbra is fenyegeti kontinensünk keresztény kultúráját. A magyar kormány ebben a kérdésben példásan helytállt, ezzel együtt nem sikerült kellő számú választót meggyőznie arról, hogy érdemes részt venni az ez ügyben tartott népszavazáson, és a kényszerbetelepítés ellen szavazni.
Vélhetően az is számított, hogy a Jobbik azzal hitegette választótáborát, amennyiben érvénytelen a népszavazás, akkor Orbán Viktornak le kell mondania. Ez minden bizonnyal demobilizáló hatással lehetett azokra, akik már ugyanannyira gyűlölik a miniszterelnököt, mint a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció hívei.
Ezek után elbukott az alkotmánymódosítás is, mert a Jobbik, korábbi álláspontjával szembemenve, feltételekhez kötötte a támogatását. A Fidesznek pedig fontosabb volt a Jobbikra ráégetni e nemzetpolitikai bűnt, minthogy elfogadja a Jobbik által beterjesztett módosítási javaslatot, mely mindössze annyiban különbözött a Fideszétől, hogy a letelepedési kötvény zsánerű konstrukciók tiltását is alkotmányos szinten rögzítette volna.
Fontos nemzetpolitikai fejlemény volt az is, hogy történetében először a magyar kormány határozott kampánysegítséget nyújtott az MPP két jelöltjét a saját listáira felengedő RMDSZ-nek az idei választáson. A segítség nem merült ki egy–két nyilatkozatban, a kormánypárti média, s maga a miniszterelnök is aktívan kampányolt az RMDSZ mellett. E váltás okát azóta is keresik a politikusok és az elemzők, a legtöbben úgy vélik, Orbán minden frontot pacifikálni akar, hogy a legnagyobb problémát, a migránsügyet hatékonyabban kezelje.
Aligha becsülhetjük le a Népszabadság megszűnésének nemzetpolitikai jelentőségét, továbbá azt sem, hogy a megyei napilapok kormányközelbe kerültek. Lehet ezt a történetet a sajtószabadság szemszögéből nézni, de e prizma hamis sugallatú. Magyarországon már rég nincsenek el nem kötelezett tévék és újságok. A kérdés az, hogy mi jobb: ha a kormányt vagy ha az ellenzéket segíti egy sajtóorgánum.
Egy mondatban: az álbaloldal gyengült, a nemzeti kormány erősödött, a Jobbikról pedig nem lehet tudni, hogy merre lép a jövőben.
Borbély Zsolt Attila Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 29.
Aczél Dóra fájdallama
Visszatérés a lét küszöbéről
Kemény hittel és akarattal még az enyészet kapujából is vissza lehet térni, derült ki egy rendkívüli személyiség rendhagyó könyvének különleges bemutatóján, melynek a sepsiszentgyörgyi Tein Teaház adott otthont kedd este. A szerzővel Sikó-Barabási Eszter beszélgetett.
Aczél Dóra Fájdallam címet viselő, a kolozsvári Koinónia Könyvkiadónál nemrég megjelent kötetének tartalmát műfajilag nehéz besorolni, ugyanis naplótöredékek, emlékek és olykor szárnyaló, máskor bukdácsoló, de mindenképpen nemes töltetet hordozó gondolatok sajátos keverékéből állt össze. Egyfajta önvallomás, mely a lét és elmúlás küszöbén fogalmazódott meg a fiatal és a lényét átitató fájdalmas szelídség ellenére is jóságos erőt sugárzó szerzőben.
Író, feleség, anya, lelki támasz és állandó ihletforrás – így jellemezte Sikó-Barabási Eszter a sepsiszentgyörgyi származású szerzőt, akinek a világ fájdalmát is befogadni és enyhíteni képes szívénél talán csak a szerénysége nagyobb. Éppen ezért a kamaszkorában kezdődött rákkal folytatott küzdelméről – melyből végül győztesen került ki – nehéz volt szóra bírni. Annyit azonban mégis sikerült kicsikarni belőle, hogy csak azoknak ajánlja a könyvet, akik mélyre mernek merülni, és képesek feltenni olyan életfeszegető kérdéseket, mint például hol van Isten?
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Visszatérés a lét küszöbéről
Kemény hittel és akarattal még az enyészet kapujából is vissza lehet térni, derült ki egy rendkívüli személyiség rendhagyó könyvének különleges bemutatóján, melynek a sepsiszentgyörgyi Tein Teaház adott otthont kedd este. A szerzővel Sikó-Barabási Eszter beszélgetett.
Aczél Dóra Fájdallam címet viselő, a kolozsvári Koinónia Könyvkiadónál nemrég megjelent kötetének tartalmát műfajilag nehéz besorolni, ugyanis naplótöredékek, emlékek és olykor szárnyaló, máskor bukdácsoló, de mindenképpen nemes töltetet hordozó gondolatok sajátos keverékéből állt össze. Egyfajta önvallomás, mely a lét és elmúlás küszöbén fogalmazódott meg a fiatal és a lényét átitató fájdalmas szelídség ellenére is jóságos erőt sugárzó szerzőben.
Író, feleség, anya, lelki támasz és állandó ihletforrás – így jellemezte Sikó-Barabási Eszter a sepsiszentgyörgyi származású szerzőt, akinek a világ fájdalmát is befogadni és enyhíteni képes szívénél talán csak a szerénysége nagyobb. Éppen ezért a kamaszkorában kezdődött rákkal folytatott küzdelméről – melyből végül győztesen került ki – nehéz volt szóra bírni. Annyit azonban mégis sikerült kicsikarni belőle, hogy csak azoknak ajánlja a könyvet, akik mélyre mernek merülni, és képesek feltenni olyan életfeszegető kérdéseket, mint például hol van Isten?
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 29.
Koreck Mária: jó évet zár a Divers Egyesület
Sok év után ez volt a legjobb, több projektet sikerült megvalósítani, óvodai csoportot indítottak, szakmai tanfolyamra irányítottak fiatalokat, szülőkkel foglalkoztak – ismertette a 2016-os esztendő eredményeit Koreck Mária.
A Divers Egyesület elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak arról számolt be, hogy nagyon ritka, amikor láthatóvá válik munkájuk eredménye.
A 2016-os év mégis más volt, eredményesebb, több oktatási projektet is sikerült megvalósítaniuk, kisgyerekeket, illetve iskolás korúakat vontak be az oktatási rendszerbe, szülők számára szerveztek foglalkozásokat. Mivel környezetünkben a hátrányos helyzetű családok zöme roma nemzetiségű, ezek a projektek is leginkább a roma közösségek számára voltak hasznosak. Tavaly kezdték és jövőben fejezik be Désfalván és Alsóbölkényben az óvodai projektet, amely 41 gyereket, általuk pedig ugyanennyi családot érint – emelte ki az egyik legfontosabbat Koreck Mária. Az iskoláskor előtti 3-4-5 éves kisgyerekek számára óvodai csoportokat létesítettek két-két szakemberrel, külön teremmel, infrastruktúrával, ahol azokat a gyerekeket oktatják, akik hátrányos helyzetük miatt eddig nem részesültek óvodai képzésben. Az óvodások szüleinek délutáni tematikus foglalkozásokat szerveznek az egészséges életmódról, a gyereknevelésről, az írás-olvasás, szakmai felkészülés fontosságáról.
Marosvásárhelyen a Hidegvölgyben él a legnagyobb roma közösség, ahol száznál is több a kisgyerek, akik hiányos öltözetben lézengenek az utcákon, kéregetnek, vagy viselkedésükkel zavarják a járókelőket. Koreck Mária elmondta, nem egyszer hívták fel telefonon ismeretlenek azzal, hogy „csináljon már valamit”. A szegénység mindenkinek kellemetlen, de ez ellen csak strukturálisan lehetne tenni, egy egyesület nem képes látványos változásokra – magyarázza a Divers elnöke, hozzátéve, hogy az Alpha Transilvana Alapítvánnyal közösen délutáni iskolát működtettek, ahol önkéntesek segítségével tanították a gyerekeket és foglalkoztak a szülőkkel is. Kézzelfogható eredménye is volt ennek, ugyanis azok közül a fiatalok közül, akik valami miatt abbahagyták az iskolát többet is rávettek arra, hogy folytassák tanulmányaikat. Volt, aki befejezte azt, amit korábban abbahagyott, más szakmai tanfolyamot végzett és munkahelyet is talált annak köszönhetően. A nyári tevékenységeiken mintegy száz gyerekkel foglalkoztak, akik számára a betűvetés, olvasás, számolás, mesehallgatás mellett főleg a személyiségfejlesztés bizonyult eredményesnek, hiszen azokra a képességeikre összpontosítottak, amelyekről eddig nem is tudtak, vagy amelyeket eddig nem fejlesztettek.
Antal Erika Székelyhon.ro
Sok év után ez volt a legjobb, több projektet sikerült megvalósítani, óvodai csoportot indítottak, szakmai tanfolyamra irányítottak fiatalokat, szülőkkel foglalkoztak – ismertette a 2016-os esztendő eredményeit Koreck Mária.
A Divers Egyesület elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak arról számolt be, hogy nagyon ritka, amikor láthatóvá válik munkájuk eredménye.
A 2016-os év mégis más volt, eredményesebb, több oktatási projektet is sikerült megvalósítaniuk, kisgyerekeket, illetve iskolás korúakat vontak be az oktatási rendszerbe, szülők számára szerveztek foglalkozásokat. Mivel környezetünkben a hátrányos helyzetű családok zöme roma nemzetiségű, ezek a projektek is leginkább a roma közösségek számára voltak hasznosak. Tavaly kezdték és jövőben fejezik be Désfalván és Alsóbölkényben az óvodai projektet, amely 41 gyereket, általuk pedig ugyanennyi családot érint – emelte ki az egyik legfontosabbat Koreck Mária. Az iskoláskor előtti 3-4-5 éves kisgyerekek számára óvodai csoportokat létesítettek két-két szakemberrel, külön teremmel, infrastruktúrával, ahol azokat a gyerekeket oktatják, akik hátrányos helyzetük miatt eddig nem részesültek óvodai képzésben. Az óvodások szüleinek délutáni tematikus foglalkozásokat szerveznek az egészséges életmódról, a gyereknevelésről, az írás-olvasás, szakmai felkészülés fontosságáról.
Marosvásárhelyen a Hidegvölgyben él a legnagyobb roma közösség, ahol száznál is több a kisgyerek, akik hiányos öltözetben lézengenek az utcákon, kéregetnek, vagy viselkedésükkel zavarják a járókelőket. Koreck Mária elmondta, nem egyszer hívták fel telefonon ismeretlenek azzal, hogy „csináljon már valamit”. A szegénység mindenkinek kellemetlen, de ez ellen csak strukturálisan lehetne tenni, egy egyesület nem képes látványos változásokra – magyarázza a Divers elnöke, hozzátéve, hogy az Alpha Transilvana Alapítvánnyal közösen délutáni iskolát működtettek, ahol önkéntesek segítségével tanították a gyerekeket és foglalkoztak a szülőkkel is. Kézzelfogható eredménye is volt ennek, ugyanis azok közül a fiatalok közül, akik valami miatt abbahagyták az iskolát többet is rávettek arra, hogy folytassák tanulmányaikat. Volt, aki befejezte azt, amit korábban abbahagyott, más szakmai tanfolyamot végzett és munkahelyet is talált annak köszönhetően. A nyári tevékenységeiken mintegy száz gyerekkel foglalkoztak, akik számára a betűvetés, olvasás, számolás, mesehallgatás mellett főleg a személyiségfejlesztés bizonyult eredményesnek, hiszen azokra a képességeikre összpontosítottak, amelyekről eddig nem is tudtak, vagy amelyeket eddig nem fejlesztettek.
Antal Erika Székelyhon.ro
2016. december 30.
A bányászjárás dossziéja
Az 1990-es bányászjárással kapcsolatos dosszié a kivizsgálás végső fázisában van, a bizonyítékok ellenőrzését követően meghallgatják a védelmet, majd döntés születik az ügyben, ez a jövő év első hónapjaiban várható – közölte Augustin Lazăr főügyész.
A katonai ügyészség december 23-án jelentette be, hogy emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárás indult Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében. Ugyanebben a dossziéban bűnügyi eljárás indult továbbá az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Gelu Voican Voiculescu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen.
Marian Lazăr katonai ügyész múlt pénteki nyilatkozata értelmében 1990. június 11-e és 15-e között a gyanúsítottak általános és szisztematikus támadást szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, az RHSZ erőit, illetve több mint tízezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.
Az ügyészség szerint az 1990. június 11–15-e közötti „támadás” nyomán négy személy életét vesztette, 1272-en megsérültek, 1242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az 1990-es bányászjárással kapcsolatos dosszié a kivizsgálás végső fázisában van, a bizonyítékok ellenőrzését követően meghallgatják a védelmet, majd döntés születik az ügyben, ez a jövő év első hónapjaiban várható – közölte Augustin Lazăr főügyész.
A katonai ügyészség december 23-án jelentette be, hogy emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárás indult Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében. Ugyanebben a dossziéban bűnügyi eljárás indult továbbá az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Gelu Voican Voiculescu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen.
Marian Lazăr katonai ügyész múlt pénteki nyilatkozata értelmében 1990. június 11-e és 15-e között a gyanúsítottak általános és szisztematikus támadást szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, az RHSZ erőit, illetve több mint tízezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.
Az ügyészség szerint az 1990. június 11–15-e közötti „támadás” nyomán négy személy életét vesztette, 1272-en megsérültek, 1242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 30.
Csomakőröstől Nagyenyedig
Örömmel hallottam, olvastam, hogy az idei tanévkezdéskor megújulva átadott nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium közelében, a Fehér megyei Magyarlapádon is néhány héttel ezelőtt új otthonba költözhettek a magyarul tanuló kisdiákok. Eszembe jutott, hogy milyen szeretettel fogadtak minket ebben a két faluban 1992 tavaszán, amikor Kőrösi Csoma Sándor emlékére futottunk a szülőfalujától az iskoláig. Az alábbiakban néhány akkori naplóbejegyzésemet adom közre.
Március 21. Kézbe kapom a Gáll Lajos futókör szervezőbizottságának felhívását, amely szerint Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulójára emlékezve jelképes stafétafutást szervezünk Csomakőrös és Nagyenyed között, elvisszük a Csoma Sándor diófájáról vett faragott botot az enyedi kollégiumba. A staféta április 4-én az emlékünnepségről rajtol, majd néhány napos sepsiszentgyörgyi megszakítás után Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Dicsőszentmártonon és a közbeeső falvakon áthaladva, április 25-én délelőtt érkezik Nagyenyedre.
Április 4. Csomakőrösön megvásároltam a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Kiadványát, amelynek 6. oldalán olvasom Fábián Ernő áttekintő vázlatát. Innen tudom meg, hogy a mi híres nyelvtudósunk, a tibetológia megalapozója 1784. márc. 27-én született, és április 4-én keresztelték meg. Vagyis keresztvíz alá tartásának napján hallgatjuk meg a meghívottak beszédeit, majd lassú futamodással indulunk Sepsiszentgyörgy felé.
Április 23. Sok izgalmas napot éltünk át, de a tervet betartva folytatjuk utunkat Székelykeresztúr irányába. Április 24. Ma reggel Csekefalva, Szentábrahám, Gagy következik, majd Hargita megyéből kilépve, a Kis-Küküllő mentén Kóródszentmárton, Vámosudvarhely, Vámosgálfalva, Dicsőszentmárton. Magyarlapád az utolsó előtti megálló a célállomástól. Kíváncsiak voltunk az elrománosodott Alsó-Fehér megye református magyarnak maradó falujára, amelynek frissen választott, fiatal férfiakból álló ,,vezetőtanácsa” estig várt ránk a községházán egy korsó borral.
Április 25. Mintegy tíz kilométer után „dicsőségesen” megérkeztünk a Bethlen Gábor Kollégiumba, amelynek tágas udvara tele volt ünneplő vendéggel. Akkor zsebemben felejtettem az előre megfogalmazott köszöntőt, amely ekképpen hangzott volna: „Kőrösi Csoma Sándor falujából a Székelyföld meleg szeretetét, üdvözletét hozom tarsolyomban. Megérkeztünk abba a kollégiumba, ahová édesapja hozta 1799-ben, s amely »tápláló édesanya« volt 16 évig számára. Nem volt gondtalan séta a több mint 300 km leszaladása, de a fáradtságot már kipihentük, és kárpótlásul olyan élményekben volt részünk, amelyeket sem szóban, sem írásban nem tudunk kifejezni. Köszönjük a résztvevőknek, az enyedi ünnepség szervezőinek, hogy piciny küldöttségünk ebben a fogadtatásban részesülhetett. Köszönjük a lelkek és szívek mellénk állását, az utak szélén ránk várakozók mosolyát, integetését. (...) Most már kijelenthetem: önként vállalt küldetésünket becsülettel teljesítettük. Tettük ezt az értünk is tevő nagyenyedi kollégiumért, Kőrösi Csoma Sándorért, jó hírnevéért!”
Ferenczy L. Tibor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Örömmel hallottam, olvastam, hogy az idei tanévkezdéskor megújulva átadott nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium közelében, a Fehér megyei Magyarlapádon is néhány héttel ezelőtt új otthonba költözhettek a magyarul tanuló kisdiákok. Eszembe jutott, hogy milyen szeretettel fogadtak minket ebben a két faluban 1992 tavaszán, amikor Kőrösi Csoma Sándor emlékére futottunk a szülőfalujától az iskoláig. Az alábbiakban néhány akkori naplóbejegyzésemet adom közre.
Március 21. Kézbe kapom a Gáll Lajos futókör szervezőbizottságának felhívását, amely szerint Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulójára emlékezve jelképes stafétafutást szervezünk Csomakőrös és Nagyenyed között, elvisszük a Csoma Sándor diófájáról vett faragott botot az enyedi kollégiumba. A staféta április 4-én az emlékünnepségről rajtol, majd néhány napos sepsiszentgyörgyi megszakítás után Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Dicsőszentmártonon és a közbeeső falvakon áthaladva, április 25-én délelőtt érkezik Nagyenyedre.
Április 4. Csomakőrösön megvásároltam a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Kiadványát, amelynek 6. oldalán olvasom Fábián Ernő áttekintő vázlatát. Innen tudom meg, hogy a mi híres nyelvtudósunk, a tibetológia megalapozója 1784. márc. 27-én született, és április 4-én keresztelték meg. Vagyis keresztvíz alá tartásának napján hallgatjuk meg a meghívottak beszédeit, majd lassú futamodással indulunk Sepsiszentgyörgy felé.
Április 23. Sok izgalmas napot éltünk át, de a tervet betartva folytatjuk utunkat Székelykeresztúr irányába. Április 24. Ma reggel Csekefalva, Szentábrahám, Gagy következik, majd Hargita megyéből kilépve, a Kis-Küküllő mentén Kóródszentmárton, Vámosudvarhely, Vámosgálfalva, Dicsőszentmárton. Magyarlapád az utolsó előtti megálló a célállomástól. Kíváncsiak voltunk az elrománosodott Alsó-Fehér megye református magyarnak maradó falujára, amelynek frissen választott, fiatal férfiakból álló ,,vezetőtanácsa” estig várt ránk a községházán egy korsó borral.
Április 25. Mintegy tíz kilométer után „dicsőségesen” megérkeztünk a Bethlen Gábor Kollégiumba, amelynek tágas udvara tele volt ünneplő vendéggel. Akkor zsebemben felejtettem az előre megfogalmazott köszöntőt, amely ekképpen hangzott volna: „Kőrösi Csoma Sándor falujából a Székelyföld meleg szeretetét, üdvözletét hozom tarsolyomban. Megérkeztünk abba a kollégiumba, ahová édesapja hozta 1799-ben, s amely »tápláló édesanya« volt 16 évig számára. Nem volt gondtalan séta a több mint 300 km leszaladása, de a fáradtságot már kipihentük, és kárpótlásul olyan élményekben volt részünk, amelyeket sem szóban, sem írásban nem tudunk kifejezni. Köszönjük a résztvevőknek, az enyedi ünnepség szervezőinek, hogy piciny küldöttségünk ebben a fogadtatásban részesülhetett. Köszönjük a lelkek és szívek mellénk állását, az utak szélén ránk várakozók mosolyát, integetését. (...) Most már kijelenthetem: önként vállalt küldetésünket becsülettel teljesítettük. Tettük ezt az értünk is tevő nagyenyedi kollégiumért, Kőrösi Csoma Sándorért, jó hírnevéért!”
Ferenczy L. Tibor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 30.
Lapozó
Sok romániai német szerző a kivándorlása után, a megváltozott körülmények ellenére sem (vagy talán éppen ezért nem) találta meg helyét a német irodalmi életben, többségük az új hazában is ugyanazokról a témákról, emberekről ír, mint a kivándorlás előtt: az elhagyott hazáról és az itt lakó emberekről, és műveiknek fő problematikáját hazátlanság, identitáskeresés, outsider-lét alkotja. (Sántha-Jakabházi Réka). Olyan fura belegondolni tizenöt év távlatából, milyen kevés kedvenc munka van. Az ember kapálózik meg vágyakozik a minél több és minél nehezebb feladatra, ezt is akarja, azt is akarja, és végül marad egy vagy kettő valóban fontos. Valahogy úgy van ez a mi szakmánkban, hogy sokat kell dolgozni ahhoz, hogy aztán kikerüljön néhány jól sikerült alakítás. (László Csaba). Kétségbeesetten bizonyosodtam meg afelől is, hogy azok az érdekek, amelyek az ellenünk hozott döntést mozgatták meg a 20. század elején, Európánkban ma is működnek. Így a két világháború számunkra aligha fejeződött be, mert még nem pusztultunk ki eléggé. És Európának érdeke, hogy minden lehetőleg „hírmentesen” történjék. Miközben tételesen hirdeti, hogy „minden európai népnek joga van a fennmaradáshoz!” (Kónya-Hamar Sándor). A Török már este óta semmit sem ivott, ennek ellenére még mindig dülöngélt. Izgatottan törölte ki zsebkendőjével az izzadságot a kék tányérsapkája alól. Az ördögbe is, ezek itt a hullát az ő engedélye nélkül elvitték a tett színhelyéről. Ezzel pedig lőttek a nyomozásnak! Tekintetét hol a kifejezéstelen arcokon járatta körbe, hol a tűzoltók nedves csizmáira, majd fehér szemöldökére és bajuszára szegezte. Az emberek természetesen hülyének tettették magukat. (Balthasar Waitz). Az 1972-es kitelepedésüket követően németországi lakásaikat a régi erdélyi lakások mintájára igyekeztek berendezni. Az idegen térben ott sorakoztak a régi holmik szétszórt maradékai; már nem volt hangulatuk, elveszetten álltak, egy másik világból odahurcolva. Ülőbútrok egy-egy kényelmes sarokban, rajtuk a régi, a dohányzósarokból származó vánkosokkal, homályos otthoni képek, érzelmek, szokások: nagymama által hímzett piros-kék, török mintájú párnák, dohánykészlet, mely korábban az úriszobában lévő kerek asztalkán állt, Morres-akvarellek, ismerős tájak, a segesvári óvár a falon, egyféle gyermekkori laterna magicaként, misztikus, sötét pillanatok, melyek ki nem állták a fényt, mintha egyedül a belső erejük ragyogtatta volna fel ezeket a tárgyakat. (Dieter Schlesak). Hazám/ meglepetésként jön keletről/ a demokrácia feledékeny fényébe/ hanyatlik s fejlődik mégis/ folyton csak hanyatlik/ a politikuspaloták kertje frissen nyírt/ a tömeg nyugati eurókat számol/ rossz fejre írást borít// emberek társalgására gondolok/ hősietlenre kényszerűre/ leszegett fejjel a fák gyökerét nézem/ a reptér előtt/ árnyékba kivetetten// egy áprilisi/ késő délután. (Ilse Hehn). Székelyföld, 2016. december. Romániai német irodalom. (Knb.) Népújság (Marosvásárhely)
Sok romániai német szerző a kivándorlása után, a megváltozott körülmények ellenére sem (vagy talán éppen ezért nem) találta meg helyét a német irodalmi életben, többségük az új hazában is ugyanazokról a témákról, emberekről ír, mint a kivándorlás előtt: az elhagyott hazáról és az itt lakó emberekről, és műveiknek fő problematikáját hazátlanság, identitáskeresés, outsider-lét alkotja. (Sántha-Jakabházi Réka). Olyan fura belegondolni tizenöt év távlatából, milyen kevés kedvenc munka van. Az ember kapálózik meg vágyakozik a minél több és minél nehezebb feladatra, ezt is akarja, azt is akarja, és végül marad egy vagy kettő valóban fontos. Valahogy úgy van ez a mi szakmánkban, hogy sokat kell dolgozni ahhoz, hogy aztán kikerüljön néhány jól sikerült alakítás. (László Csaba). Kétségbeesetten bizonyosodtam meg afelől is, hogy azok az érdekek, amelyek az ellenünk hozott döntést mozgatták meg a 20. század elején, Európánkban ma is működnek. Így a két világháború számunkra aligha fejeződött be, mert még nem pusztultunk ki eléggé. És Európának érdeke, hogy minden lehetőleg „hírmentesen” történjék. Miközben tételesen hirdeti, hogy „minden európai népnek joga van a fennmaradáshoz!” (Kónya-Hamar Sándor). A Török már este óta semmit sem ivott, ennek ellenére még mindig dülöngélt. Izgatottan törölte ki zsebkendőjével az izzadságot a kék tányérsapkája alól. Az ördögbe is, ezek itt a hullát az ő engedélye nélkül elvitték a tett színhelyéről. Ezzel pedig lőttek a nyomozásnak! Tekintetét hol a kifejezéstelen arcokon járatta körbe, hol a tűzoltók nedves csizmáira, majd fehér szemöldökére és bajuszára szegezte. Az emberek természetesen hülyének tettették magukat. (Balthasar Waitz). Az 1972-es kitelepedésüket követően németországi lakásaikat a régi erdélyi lakások mintájára igyekeztek berendezni. Az idegen térben ott sorakoztak a régi holmik szétszórt maradékai; már nem volt hangulatuk, elveszetten álltak, egy másik világból odahurcolva. Ülőbútrok egy-egy kényelmes sarokban, rajtuk a régi, a dohányzósarokból származó vánkosokkal, homályos otthoni képek, érzelmek, szokások: nagymama által hímzett piros-kék, török mintájú párnák, dohánykészlet, mely korábban az úriszobában lévő kerek asztalkán állt, Morres-akvarellek, ismerős tájak, a segesvári óvár a falon, egyféle gyermekkori laterna magicaként, misztikus, sötét pillanatok, melyek ki nem állták a fényt, mintha egyedül a belső erejük ragyogtatta volna fel ezeket a tárgyakat. (Dieter Schlesak). Hazám/ meglepetésként jön keletről/ a demokrácia feledékeny fényébe/ hanyatlik s fejlődik mégis/ folyton csak hanyatlik/ a politikuspaloták kertje frissen nyírt/ a tömeg nyugati eurókat számol/ rossz fejre írást borít// emberek társalgására gondolok/ hősietlenre kényszerűre/ leszegett fejjel a fák gyökerét nézem/ a reptér előtt/ árnyékba kivetetten// egy áprilisi/ késő délután. (Ilse Hehn). Székelyföld, 2016. december. Romániai német irodalom. (Knb.) Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 30.
Telt ház Dicsőszentmártonban
A Kökényes évbúcsúztatója
Karácsony harmadnapján zsúfolásig telt a dicsőszentmártoni művelődési ház, ahol újra a helyi Kökényes Néptáncegyüttes évzáró műsorának tapsolhattak. A nyolcadik alkalommal megtartott évbúcsúztató idén A bor útja címet kapta.
Fodor Sándor József, az együttes vezetője elmondta, a hagyományos évzáró műsorban a teljes Kis-Küküllő mente tánctárát – Enyedtől Balavásárig – feldolgozták. Amint hangsúlyozta, minden évben „omlik a nép erre az elő- adásra”. Következetesen karácsony harmadnapján tartják, amely még ünnep, de már nem annyira a családi együttléthez kötött, így van idejük az embereknek előadásra is időt szakítani. Mivel hagyományt teremtettünk az évzáró elő- adásokkal, a dicsőszentmártoni közösség és a környékbeli települések lakossága is várja ezt a dátumot, függetlenül attól, hogy milyen napra esik. Mint kérdésünkre elmondta, minden évben más-más tematikája van az előadásuknak, a tavalyit például Karácsonyi vásárok címmel illették, és e témakörre építették fel a néptáncegyüttes műsorát. Az előadás első részében bemutatkozott a Kökényes Néptáncegyüttes mind a négy korcsoportja. A 4–6 évesekből álló Morzsa Kökényes népi gyermekjátékokat és elő- készítő táncokat, a 6–10 éveseket tömörítő Apró Kökényes a nyárádselyei „istványozást” és nyárádmenti táncokat, a 10–16 évesekből álló Kis Kökényes német és kalotaszegi táncokat, a 18–24 évesekből álló Nagy Kökényes tagjai keménytelki táncokat mutattak be. A második részben A bor útja tematikus táncösszeállítással a küküllőmenti táncokat hármas egységbe rendszerezve dolgoztak fel román, magyar és cigány táncokat. „A küküllőmenti borrégió északnyugati része egybeesik a Maros, valamint a Nagy- és Kis-Küküllő vidékéhez tartozó Alsó-Vízmellékkel, Kutasfölddel és az Erdély-hegyaljával, Enyed vidékével, ami számunkra a néprajz-, népzene- és néptánckutatás szempontjából is fontos. A bortermelés, borfogyasztás ugyanis meghatározó szerepet játszott e néprajzi tájegység településeinek életében, így néptáncaiban is” – hangsúlyozta az együttesvezető. A Communitas Alapítvány által támogatott évzáró elő- adás zenéjét a marosvásárhelyi Üver zenekar biztosította, koreográfus Varró Huba, koreográfusasszisztensek: Bugnár Zsolt, Ramasz László, Kósa Ruben volt, dramaturg: Bereczki Éva, meghívott vendégek: Seprődi József és Székely Varga Béla, a Népszínház egykori tagjai, akik aktívan közreműködtek a borparódia jelenetében, a fény- és hangeffektust pedig Tóth László és Koppány István biztosította. A műsor a hármas egységet nemcsak a vidék földrajzában és az itt élő nemzetiségek táncában jeleníti meg, hanem a víz-bor-vér, isten-pap-ember, menny-föld-pincék szimbolisztikájában is. Az előadás bizonyítéka annak, hogy a bor, a zene és a tánc a mámor érzésével minden idők emberét magával ragadta – fejtette ki az együttesvezető.
Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely)
A Kökényes évbúcsúztatója
Karácsony harmadnapján zsúfolásig telt a dicsőszentmártoni művelődési ház, ahol újra a helyi Kökényes Néptáncegyüttes évzáró műsorának tapsolhattak. A nyolcadik alkalommal megtartott évbúcsúztató idén A bor útja címet kapta.
Fodor Sándor József, az együttes vezetője elmondta, a hagyományos évzáró műsorban a teljes Kis-Küküllő mente tánctárát – Enyedtől Balavásárig – feldolgozták. Amint hangsúlyozta, minden évben „omlik a nép erre az elő- adásra”. Következetesen karácsony harmadnapján tartják, amely még ünnep, de már nem annyira a családi együttléthez kötött, így van idejük az embereknek előadásra is időt szakítani. Mivel hagyományt teremtettünk az évzáró elő- adásokkal, a dicsőszentmártoni közösség és a környékbeli települések lakossága is várja ezt a dátumot, függetlenül attól, hogy milyen napra esik. Mint kérdésünkre elmondta, minden évben más-más tematikája van az előadásuknak, a tavalyit például Karácsonyi vásárok címmel illették, és e témakörre építették fel a néptáncegyüttes műsorát. Az előadás első részében bemutatkozott a Kökényes Néptáncegyüttes mind a négy korcsoportja. A 4–6 évesekből álló Morzsa Kökényes népi gyermekjátékokat és elő- készítő táncokat, a 6–10 éveseket tömörítő Apró Kökényes a nyárádselyei „istványozást” és nyárádmenti táncokat, a 10–16 évesekből álló Kis Kökényes német és kalotaszegi táncokat, a 18–24 évesekből álló Nagy Kökényes tagjai keménytelki táncokat mutattak be. A második részben A bor útja tematikus táncösszeállítással a küküllőmenti táncokat hármas egységbe rendszerezve dolgoztak fel román, magyar és cigány táncokat. „A küküllőmenti borrégió északnyugati része egybeesik a Maros, valamint a Nagy- és Kis-Küküllő vidékéhez tartozó Alsó-Vízmellékkel, Kutasfölddel és az Erdély-hegyaljával, Enyed vidékével, ami számunkra a néprajz-, népzene- és néptánckutatás szempontjából is fontos. A bortermelés, borfogyasztás ugyanis meghatározó szerepet játszott e néprajzi tájegység településeinek életében, így néptáncaiban is” – hangsúlyozta az együttesvezető. A Communitas Alapítvány által támogatott évzáró elő- adás zenéjét a marosvásárhelyi Üver zenekar biztosította, koreográfus Varró Huba, koreográfusasszisztensek: Bugnár Zsolt, Ramasz László, Kósa Ruben volt, dramaturg: Bereczki Éva, meghívott vendégek: Seprődi József és Székely Varga Béla, a Népszínház egykori tagjai, akik aktívan közreműködtek a borparódia jelenetében, a fény- és hangeffektust pedig Tóth László és Koppány István biztosította. A műsor a hármas egységet nemcsak a vidék földrajzában és az itt élő nemzetiségek táncában jeleníti meg, hanem a víz-bor-vér, isten-pap-ember, menny-föld-pincék szimbolisztikájában is. Az előadás bizonyítéka annak, hogy a bor, a zene és a tánc a mámor érzésével minden idők emberét magával ragadta – fejtette ki az együttesvezető.
Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 30.
Koszorú helyett vers Gelu Păteanu Vadasdon
Gelu Păteanu, azaz Gyalu 1986. május 18-án járt Vadasdon. Pontosabban: Kutasi Mihály etédi igazgató-tanár Vadasdon elhunyt édesapjának temetésére jött el. Akkor az etédi tízosztályos általános iskola román szakos tanára volt, Etéden lakott – négy évvel korábban költözött le Énlakáról. Gyaluról tudni kell, hogy 1925. június 3- án született Kolozsváron, s Budapesten halt meg 1995. március 25-én. A román állambiztonság egyik jól megfigyelt alakja volt, akinek minden lépését követték, irodalmi tevékenységét, amikor lehetett, gáncsolták. Koholt vádak alapján többször végeztek nála házkutatást, telefonbeszélgetéseit lehallgatták, leveleit cenzúrázták, személyes kapcsolatait követték. Tíz évig, 1970-79 között volt A Hét szerkesztője Bukarestben, Huszár Sándor főszerkesztő idejében. 1990. március 15-én jelen volt az első szabad fehéregyházi március 15-i ünnepségen, ahol beszédet is mondott magyar nyelven. Később, nyár elején, a fokozódó zaklatások és üldözések elől menekülve, áttelepedett Budapestre. Élete utolsó éveiben csak magyarul írt; saját bevallása szerint örömmel fordított románról magyarra és fordítva is. Az általa románra átültetett Toldi-kézirat jelenleg is a Kőrispatakon élő Kutasi Mihály nyugalmazott magyar-román szakos tanár tulajdonában van. Még nem akadt kiadó, aki megjelentesse! *** Gyalu egy autóval utazó tanárcsoporttal érkezett Vadasdra, K.M. szülői házához, közvetlen a temetés kezdete előtt. Akikkel utazott, azok egy-egy koszorút vittek a halott emlékére, amit a házba felvezető betonlépcsők vaskorlátjára aggattak (később szekérre rakták, s kivitték a temetőbe). A ház ajtaján belépve mindannyian a halottasszobába tartottak, hogy részvétet nyilvánítsanak. Mikor rá került a sor, a részvétnyilvánítást követően egy fehér borítékot nyújtott át a koporsó mellett álló Kutasi Mihálynak, a következőket mondva: én nem koszorút hoztam, hanem egy verset. A vers címe: Sóhaj, alcíme: K. Mihály barátom édesapja, Dezső bácsi halálára.
A lét s a nemlét közt sovány
és szűk a gyarló mezsgye:
csak botorkálsz, találgatod,
ha itt a lélek estje.
És tovább hogyan kísérnéd,
akármint is szeretted, azt,
kit a keskeny földi út
nem tűr meg már melletted…
Etéd, 1986. május 18.
Aláírás: Gelu Păteanu
Gelu Păteanu már korábbról ismerte Kutasi Mihály édesapját, a jó hangú, jó humorú Kutasi Dezső (1914-1986) gazdálkodót, cimbalmost, aki gyakran járt a Küsmöd-patak völgyében, Etéden és Kőrispatakon. A vers eredeti példányát Kutasi Mihály ma is őrzi Kőrispatakon, családi lakásán. Cseppet sem mellékes: ezenkívül számtalan Gyalu-kézirat, levél, vers van a birtokában, amit egykori tanár barátja, az író, műfordító, az európai demokratikus eszméket már a múlt század második felében fennen hirdető román költő hagyott rá. Talán érdemes volna egyszer erre is felfigyelniük irodalmunk vezetőinek, a szép szó szerelmeseinek. Népújság (Marosvásárhely)
Gelu Păteanu, azaz Gyalu 1986. május 18-án járt Vadasdon. Pontosabban: Kutasi Mihály etédi igazgató-tanár Vadasdon elhunyt édesapjának temetésére jött el. Akkor az etédi tízosztályos általános iskola román szakos tanára volt, Etéden lakott – négy évvel korábban költözött le Énlakáról. Gyaluról tudni kell, hogy 1925. június 3- án született Kolozsváron, s Budapesten halt meg 1995. március 25-én. A román állambiztonság egyik jól megfigyelt alakja volt, akinek minden lépését követték, irodalmi tevékenységét, amikor lehetett, gáncsolták. Koholt vádak alapján többször végeztek nála házkutatást, telefonbeszélgetéseit lehallgatták, leveleit cenzúrázták, személyes kapcsolatait követték. Tíz évig, 1970-79 között volt A Hét szerkesztője Bukarestben, Huszár Sándor főszerkesztő idejében. 1990. március 15-én jelen volt az első szabad fehéregyházi március 15-i ünnepségen, ahol beszédet is mondott magyar nyelven. Később, nyár elején, a fokozódó zaklatások és üldözések elől menekülve, áttelepedett Budapestre. Élete utolsó éveiben csak magyarul írt; saját bevallása szerint örömmel fordított románról magyarra és fordítva is. Az általa románra átültetett Toldi-kézirat jelenleg is a Kőrispatakon élő Kutasi Mihály nyugalmazott magyar-román szakos tanár tulajdonában van. Még nem akadt kiadó, aki megjelentesse! *** Gyalu egy autóval utazó tanárcsoporttal érkezett Vadasdra, K.M. szülői házához, közvetlen a temetés kezdete előtt. Akikkel utazott, azok egy-egy koszorút vittek a halott emlékére, amit a házba felvezető betonlépcsők vaskorlátjára aggattak (később szekérre rakták, s kivitték a temetőbe). A ház ajtaján belépve mindannyian a halottasszobába tartottak, hogy részvétet nyilvánítsanak. Mikor rá került a sor, a részvétnyilvánítást követően egy fehér borítékot nyújtott át a koporsó mellett álló Kutasi Mihálynak, a következőket mondva: én nem koszorút hoztam, hanem egy verset. A vers címe: Sóhaj, alcíme: K. Mihály barátom édesapja, Dezső bácsi halálára.
A lét s a nemlét közt sovány
és szűk a gyarló mezsgye:
csak botorkálsz, találgatod,
ha itt a lélek estje.
És tovább hogyan kísérnéd,
akármint is szeretted, azt,
kit a keskeny földi út
nem tűr meg már melletted…
Etéd, 1986. május 18.
Aláírás: Gelu Păteanu
Gelu Păteanu már korábbról ismerte Kutasi Mihály édesapját, a jó hangú, jó humorú Kutasi Dezső (1914-1986) gazdálkodót, cimbalmost, aki gyakran járt a Küsmöd-patak völgyében, Etéden és Kőrispatakon. A vers eredeti példányát Kutasi Mihály ma is őrzi Kőrispatakon, családi lakásán. Cseppet sem mellékes: ezenkívül számtalan Gyalu-kézirat, levél, vers van a birtokában, amit egykori tanár barátja, az író, műfordító, az európai demokratikus eszméket már a múlt század második felében fennen hirdető román költő hagyott rá. Talán érdemes volna egyszer erre is felfigyelniük irodalmunk vezetőinek, a szép szó szerelmeseinek. Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 30.
Nagycsaládok karácsonya
Köszönjük, hogy együtt segíthettünk
Karácsony előtt a Katalin Egyesület munkatársai ismét felkerestek Aradon és a megyében 22 olyan hátrányos helyzetű magyar nagycsaládot, ahol összesen 116 kiskorú gyermek él.
A begyűlt pénzadományokból, illetve az Egyesület pénzéből vásárolt tartós élelmiszereket kiegészítve a felajánlott tartós élelmiszerekkel, minden nagycsaládnak egy-egy 14 kilós tartósélelmiszer-csomagot és édességet, egy-egy banánosdoboz használt ruhát, továbbá a Csiky Gergely Főgimnáziumban a diákok által gyűjtött ajándékcsomagokból is vihettek egyet-egyet minden gyermeknek.
A Csermák család anyagi biztonságban ünnepelt
Örömünkre szolgált, hogy Aradon a 9 gyermekes Csermák család továbbra is rendezett körülmények között várhatta a szeretet ünnepét, amikor karácsonyfát állítottak, minden gyermek számíthatott valamilyen ajándékra, illetve ünnepi menüre. Amint a családfőtől, Csermák Istvántól megtudtuk, a család legkisebb tagja, a tavaly karácsonykor érkezett Ferenc Jenő is szépen fejlődik, ő mindenkinek a kedvence.
A Gurobics gyerekek nem járnak iskolába
Nem mondható mindez el a zimándközi, 6 gyermekes Gurobics Angéláról és családjáról, hiszen nem sokkal az ünnepek előtt a férjét baleset érte, műtétre szorult. A bajt tetézi, hogy jó ideig nem tud dolgozni, vagyis hiányozni fog a keresete. Még akkor is, ha a nagyobb gyermekek alkalmi munkákat már vállalnak. Mindez a tanulás rovására megy, hiszen a két legkisebb gyermek kivételével, akik a kisiratosi Pió Atya Gyermekotthonban laknak, mindnyájan kimaradtak az iskolából. Hogy milyen jövő várhat a tanulatlanul felnövő gyermekekre, sem azok, sem az anyjuk nem tudott válaszolni.
Nem dúskálnak, de megvannak
Kisjenő-Erdőhegyen, a 6 gyermekes Zleocki családnál csak Dánt, a fiatalabb családapát találtuk otthon. Amint elmondta, maga is, Zleocki Feri is, sőt már a nagykorúvá vált Ferike is dolgozik, nem dúskálnak a javakban, de megvannak. A háziasszony, Csiger Ibolya éppen a karácsonyi bevásárlást végezte, vele kapcsolatban Dán elégedettségének adott hangot, hiszen gondoskodik a gyermekekről, tisztán tartja a lakást.
Nem várt a karácsonytól semmit
Simonyifalván Netz Jolánt és unokáit nem találtuk a lakatlannak tűnő házukban, mivel azonban több környékbelinél érdeklődtünk a sorsuk felől, a helybeli evangélikus-lutheránus parókián megkeresett, átadhattuk neki a segélycsomagokat. Amint Netz Jolántól megtudtuk, a 6 gyermek közül csupán 2 lakik vele, a többiek a Seprősőn élő apjuknál, illetve a Simonyifalván párkapcsolatban élő anyjuknál tartózkodnak. Amikor Netz Jolánnál a karácsonyi előkészületekről érdeklődtünk, bánatosan legyintett: nem vár ő már a karácsonytól semmit, csak azt, hogy a gyermekek felnőjenek, dolgozzanak, mentesüljenek az ínségtől.
Gazsóék felújítják a házukat
Ugyancsak Simonyifalván, a 8 gyermekes Gazsó Imre és élettársa, Mészáros Mária azon bosszankodtak, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a felújítás alatt lévő házukon tavaszig leálltak a munkálatok. Éppen ezért, a házigazda fedél alá hordta a cementtel, illetve mésszel telt zsákokat. Az anyagi helyzetük javulását jelzik a házukon elkezdett bővítési, korszerűsítési munkálatok is. Mindketten, sőt már a nagylányuk is dolgozik a nadabi kábelgyárban, tehát karácsonykor nem láttak szűkséget.
Horváth József megtanult főzni
Nagyiratoson a 8 gyermekes Horváth Józsefet a sógorával együtt találtuk otthon. Amint elmondta, mostanában is a legbiztosabb jövedelme a fanyesésből származik, ami kettős haszonnal jár: kap érte némi pénzt is, ráadásul hazahozhatja a levágott gallyakat is, amelyekkel fűti a kemencét. A legnagyobb, már gyermekes lánya nem lakik otthon, két gyermeke a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban él. Amióta a felesége meghalt, kénytelen volt főzni tanulni. Amikor nála jártunk, éppen a karácsonyi menüt tervezte, amiből nem maradhatott ki a töltött káposzta.
Köszönet az adakozóknak, a segítőknek
Segélyező utunk végén elmondhatjuk, hogy az Egyesület által támogatott, hátrányos helyzetű nagycsaládok életkörülményei ha nem is javultak látványosan, de nem is romlottak tovább. A csomagoknak Majláthfalvára juttatásáért köszönettel tartozunk Andresz József vingai alpolgármesternek, míg a gyoroki 4 családnak szánt kiadós segélycsomagok célba juttatásáért köszönettel tartozunk Varga Enikő óvónőnek, aki Bálint Magdolna tanítónő közreműködésével a saját autójával vitte ki a jelzett csomagokat.
A Katalin Egyesület vezetőtanácsa ezúttal is köszönetet mond minden adakozónak, akik tartós élelmiszerrel vagy egy bizonyos pénzösszeggel járultak hozzá ahhoz, hogy a szeretet ünnepe a megyebeli magyar nagycsaládok számára se múljon el szürke hétköznapként. Az adakozóknak az örömszerzésre való törekvését példázza, hogy egyikük egy fél kiló pörkölt kávét is felajánlott. Mivel eddig ilyen adományok nem kerültek, a mostani kávét az aradi Csermák családnak adtuk, hiszen ők a példás gyermeknevelési magatartásukkal bőven rászolgáltak. Köszönjük, amiért együtt segíthettünk.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
Köszönjük, hogy együtt segíthettünk
Karácsony előtt a Katalin Egyesület munkatársai ismét felkerestek Aradon és a megyében 22 olyan hátrányos helyzetű magyar nagycsaládot, ahol összesen 116 kiskorú gyermek él.
A begyűlt pénzadományokból, illetve az Egyesület pénzéből vásárolt tartós élelmiszereket kiegészítve a felajánlott tartós élelmiszerekkel, minden nagycsaládnak egy-egy 14 kilós tartósélelmiszer-csomagot és édességet, egy-egy banánosdoboz használt ruhát, továbbá a Csiky Gergely Főgimnáziumban a diákok által gyűjtött ajándékcsomagokból is vihettek egyet-egyet minden gyermeknek.
A Csermák család anyagi biztonságban ünnepelt
Örömünkre szolgált, hogy Aradon a 9 gyermekes Csermák család továbbra is rendezett körülmények között várhatta a szeretet ünnepét, amikor karácsonyfát állítottak, minden gyermek számíthatott valamilyen ajándékra, illetve ünnepi menüre. Amint a családfőtől, Csermák Istvántól megtudtuk, a család legkisebb tagja, a tavaly karácsonykor érkezett Ferenc Jenő is szépen fejlődik, ő mindenkinek a kedvence.
A Gurobics gyerekek nem járnak iskolába
Nem mondható mindez el a zimándközi, 6 gyermekes Gurobics Angéláról és családjáról, hiszen nem sokkal az ünnepek előtt a férjét baleset érte, műtétre szorult. A bajt tetézi, hogy jó ideig nem tud dolgozni, vagyis hiányozni fog a keresete. Még akkor is, ha a nagyobb gyermekek alkalmi munkákat már vállalnak. Mindez a tanulás rovására megy, hiszen a két legkisebb gyermek kivételével, akik a kisiratosi Pió Atya Gyermekotthonban laknak, mindnyájan kimaradtak az iskolából. Hogy milyen jövő várhat a tanulatlanul felnövő gyermekekre, sem azok, sem az anyjuk nem tudott válaszolni.
Nem dúskálnak, de megvannak
Kisjenő-Erdőhegyen, a 6 gyermekes Zleocki családnál csak Dánt, a fiatalabb családapát találtuk otthon. Amint elmondta, maga is, Zleocki Feri is, sőt már a nagykorúvá vált Ferike is dolgozik, nem dúskálnak a javakban, de megvannak. A háziasszony, Csiger Ibolya éppen a karácsonyi bevásárlást végezte, vele kapcsolatban Dán elégedettségének adott hangot, hiszen gondoskodik a gyermekekről, tisztán tartja a lakást.
Nem várt a karácsonytól semmit
Simonyifalván Netz Jolánt és unokáit nem találtuk a lakatlannak tűnő házukban, mivel azonban több környékbelinél érdeklődtünk a sorsuk felől, a helybeli evangélikus-lutheránus parókián megkeresett, átadhattuk neki a segélycsomagokat. Amint Netz Jolántól megtudtuk, a 6 gyermek közül csupán 2 lakik vele, a többiek a Seprősőn élő apjuknál, illetve a Simonyifalván párkapcsolatban élő anyjuknál tartózkodnak. Amikor Netz Jolánnál a karácsonyi előkészületekről érdeklődtünk, bánatosan legyintett: nem vár ő már a karácsonytól semmit, csak azt, hogy a gyermekek felnőjenek, dolgozzanak, mentesüljenek az ínségtől.
Gazsóék felújítják a házukat
Ugyancsak Simonyifalván, a 8 gyermekes Gazsó Imre és élettársa, Mészáros Mária azon bosszankodtak, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a felújítás alatt lévő házukon tavaszig leálltak a munkálatok. Éppen ezért, a házigazda fedél alá hordta a cementtel, illetve mésszel telt zsákokat. Az anyagi helyzetük javulását jelzik a házukon elkezdett bővítési, korszerűsítési munkálatok is. Mindketten, sőt már a nagylányuk is dolgozik a nadabi kábelgyárban, tehát karácsonykor nem láttak szűkséget.
Horváth József megtanult főzni
Nagyiratoson a 8 gyermekes Horváth Józsefet a sógorával együtt találtuk otthon. Amint elmondta, mostanában is a legbiztosabb jövedelme a fanyesésből származik, ami kettős haszonnal jár: kap érte némi pénzt is, ráadásul hazahozhatja a levágott gallyakat is, amelyekkel fűti a kemencét. A legnagyobb, már gyermekes lánya nem lakik otthon, két gyermeke a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban él. Amióta a felesége meghalt, kénytelen volt főzni tanulni. Amikor nála jártunk, éppen a karácsonyi menüt tervezte, amiből nem maradhatott ki a töltött káposzta.
Köszönet az adakozóknak, a segítőknek
Segélyező utunk végén elmondhatjuk, hogy az Egyesület által támogatott, hátrányos helyzetű nagycsaládok életkörülményei ha nem is javultak látványosan, de nem is romlottak tovább. A csomagoknak Majláthfalvára juttatásáért köszönettel tartozunk Andresz József vingai alpolgármesternek, míg a gyoroki 4 családnak szánt kiadós segélycsomagok célba juttatásáért köszönettel tartozunk Varga Enikő óvónőnek, aki Bálint Magdolna tanítónő közreműködésével a saját autójával vitte ki a jelzett csomagokat.
A Katalin Egyesület vezetőtanácsa ezúttal is köszönetet mond minden adakozónak, akik tartós élelmiszerrel vagy egy bizonyos pénzösszeggel járultak hozzá ahhoz, hogy a szeretet ünnepe a megyebeli magyar nagycsaládok számára se múljon el szürke hétköznapként. Az adakozóknak az örömszerzésre való törekvését példázza, hogy egyikük egy fél kiló pörkölt kávét is felajánlott. Mivel eddig ilyen adományok nem kerültek, a mostani kávét az aradi Csermák családnak adtuk, hiszen ők a példás gyermeknevelési magatartásukkal bőven rászolgáltak. Köszönjük, amiért együtt segíthettünk.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 30.
Johannis megbízta kormányalakítással Sorin Grindeanut
Grindeanunak tíz napja van a kabinet létrehozására
Klaus Johannis államfő megbízta a kormányalakítással Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert, a december 11-i választások nyomán alakult PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét - közölte pénteken szűk szavú közleményében az elnöki hivatal.
Grindeanu a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) második kormányfőjelöltje, miután az államfő kedden elutasította a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszter kormányfői jelölését. Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmat kérjen a kabinet névsora és a kormányprogram számára.
Johannis csütörtökön félórás megbeszélést folytatott a szociálliberális koalíció második kormányfőjelöltjével, a kormányalakítási megbízásról szóló pénteki döntést azonban nem sajtótájékoztatón személyesen jelentette be, az elnöki hivatal erről csak egy közleményt jelentetett meg honlapján. Ez is arra utal, hogy az államfő politikai társbérleti viszonyra készül a szociálliberális koalíció leendő kormányával – vélik elemzők.
A PSD-ALDE koalíció vezetői szerdai sajtóértekezletükön mutatták be újabb miniszterelnök-jelöltjüket, ahol ismét szóbahozták: a tisztség valójában a választásokon győztes PSD elnökét, Liviu Dragneát illetné meg, aki azért nem kérhette magának a posztot, mert priusza van. Dragnea korábbi nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy pártvezetőként ellenőrzése alatt akarja tartani a kormányt, mondván, hogy a választók az általa megjelenített PSD-programnak szavaztak bizalmat, és az ő politikai felelőssége, hogy azt be is tartassa. szabadsag.ro
Grindeanunak tíz napja van a kabinet létrehozására
Klaus Johannis államfő megbízta a kormányalakítással Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert, a december 11-i választások nyomán alakult PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét - közölte pénteken szűk szavú közleményében az elnöki hivatal.
Grindeanu a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) második kormányfőjelöltje, miután az államfő kedden elutasította a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszter kormányfői jelölését. Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmat kérjen a kabinet névsora és a kormányprogram számára.
Johannis csütörtökön félórás megbeszélést folytatott a szociálliberális koalíció második kormányfőjelöltjével, a kormányalakítási megbízásról szóló pénteki döntést azonban nem sajtótájékoztatón személyesen jelentette be, az elnöki hivatal erről csak egy közleményt jelentetett meg honlapján. Ez is arra utal, hogy az államfő politikai társbérleti viszonyra készül a szociálliberális koalíció leendő kormányával – vélik elemzők.
A PSD-ALDE koalíció vezetői szerdai sajtóértekezletükön mutatták be újabb miniszterelnök-jelöltjüket, ahol ismét szóbahozták: a tisztség valójában a választásokon győztes PSD elnökét, Liviu Dragneát illetné meg, aki azért nem kérhette magának a posztot, mert priusza van. Dragnea korábbi nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy pártvezetőként ellenőrzése alatt akarja tartani a kormányt, mondván, hogy a választók az általa megjelenített PSD-programnak szavaztak bizalmat, és az ő politikai felelőssége, hogy azt be is tartassa. szabadsag.ro
2016. december 30.
Ajándékokkal segítik a szórványt
Nem várt gyakorisággal tért be az angyal az elmúlt napokban-hetekben a Bástya Egyesület által működtetett vicei és magyardécsei szórványkollégiumokba. Bár a karácsony tájékán megnövekedett adományozási kedv nem oldja meg a 43 mezőségi és csángó gyerek iskoláztatását és teljes ellátását biztosító civil szervezet problémáit, képviselőiben növeli a hitet, hogy van értelme a munkájuknak. „Annyi pénzt soha nem fogunk kapni, hogy az összes tervünkre elég legyen” – jegyezte meg a Krónikának a rendszerint anyagi problémákkal küszködő egyesület elnöke, Kerekes Zoltán.
Kanadától Kolozsvárig, Angliától Kozárvárig számos helyről kapott adományokat karácsonykor a Beszterce-Naszód megyében két szórványkollégiumot is működtető Bástya Egyesület. Kerekes Zoltán egyesületi elnök szerint meg is lepődtek a sok ajándék láttán, főleg, hogy idén először a környékbeli román közösség részéről is érkezett az angyal, de a Facebook közösségi portálon szerveződő bethleni csoporton kívül besztercei és szászlekencei vállalkozók is segítettek.
A bethleni adományozók képviselői a szórványkollégiumokban tett látogatás után el is kötelezték magukat az egyesület mellett, jelezve, hogy húsvétkor és jövő karácsonykor is visszatérnének a névre szóló csomagokkal, mesélte a Krónikának az elnök. „Nem is tudom, honnan szereztek tudomást rólunk, hiszen nem hirdettük, hogy segítséget várunk. De úgy tűnt, nagyra értékelik a munkánkat, megköszönték a látogatással kapott élményt, és jelezték, hogy a jövőben is segítenének” – adott hangot meglepetésének Kerekes Zoltán, aki szerint az alig hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megyében ritka, hogy a többségi közösség magyar gyerekeket támogasson. „Érezzék ők is, hogy karácsony van”
Természetesen megmaradtak a hagyományos adományozók is, Zabolai Sándor kozárvári református lelkipásztor és Bányai József kolozsvári ügyvéd idén is szervezett gyűjtést a vicei és magyardécsei bentlakók számára, ahogy a helyi, illetve környékbeli települések – Apanagyfalu, Magyarborzás, Tacs – magyar közösségei is adakoztak annak érdekében, hogy szebbé tegyék a többnyire szegény sorsú gyerekek karácsonyát. Míg előbbi településeken gyűjtést, utóbbin karácsony másodnapján jótékonysági bált szerveztek, annak a bevételét ajánlották fel a Bástya Egyesületnek, de a rendszeres támogató magyardécsei adventista közösség segítsége sem maradt el.
„Minden évben kapunk adományokat, de idén különösen sok érkezett. Volt, amit ki sem osztottunk, későbbi időpontra tartogatjuk” – mesélte Kerekes Zoltán. Az adományozók között akadt, aki tartós élelmiszerrel, befőttekkel, mások tisztálkodási és tisztítószerekkel segítettek, de a legtöbben gyümölcsöt és édességet, illetve életkorra és nemre való tekintettel összeállított, névre szóló „cipősdobozt” küldtek. De mindig hiánycikknek számító lábbeli is akadt a zsákokban, ahogy sokan pakoltak ruhaneműt is, utóbbit kiválogatják, a kisebb méretűekkel, illetve a felnőttruhákkal a szegény sorsú gyerekek családját segítik Mezőségen és Moldvában egyaránt. Idén főleg egy visai családnak jutott az adományokból – „érezzék ők is, hogy karácsony van” – fogalmaz Kerekes Zoltán, aki szerint a több mint tíz gyerek közül hétnek az oktatását és ellátását az egyesület biztosítja.
Hiányzik a megnyugtató megoldás
Az adományok jelentős segítségnek bizonyulnak a két szórványkollégiumban lévő közel félszáz gyerek napi ellátásában, ruháztatásában, ilymódon csökken az e célra fordított kiadás, mely a két bentlakás esetében havi 2500–3200 lej között mozog. Bár adnak egyfajta biztonságot, nem jelentenek megnyugtató megoldást a számos más erdélyi szórványkollégiumhoz hasonlóan év elején rendszerint pénzhiánnyal küzdő Bástya Egyesület számára.
A magyar kormánynak a Bethlen Gábor Alapból biztosított normatív támogatása ugyanis márciusig rendszerint elfogy, év elején már csak a januári bérek és különböző illetékek kifizetésére futja, és az áprilisban várható újabb pályázati pénzig alternatív forrásokat kell keresni. Az átmeneti időszak a gyerekeket nem érinti, elsősorban az alkalmazottak látják kárát, mondja Kerekes Zoltán, aki szerint nem is lehet elvárni, hogy az összes kiadást a magyar kormány állja, a helyieknek is tenniük kell valamit saját érdekükben.
Mint meséli, a BGA erre a tanévre eredetileg 20 millió forintot utalt ki a vicei és magyardécsei magyar iskolák fennmaradását biztosítani hivatott Bástya Egyesület számára, az összeget a romániai béremelések miatt később újabb 3 millió forinttal egészítette ki. Ez elegendő is lenne a 27 millió forintos költségvetéssel rendelkező egyesület számára, hiszen a maradék 4 millió forintot rendszerint sikerül „összekalapozni”, ám idén végre megvásárolták a vicei bentlakás épületét, és az összekalapozott összegből annak fizették ki az első részletét. Elengedhetetlen a saját épület
A saját épület pedig elengedhetetlen a helyhiánnyal küzdő egyesület számára, mely a helyi gyerekek létszámának folyamatos csökkenése, illetve a környékbeli magyar iskolák megszűnése miatt kénytelen egyre több bentlakót befogadni és az ingatlant is ennek megfelelően fejleszteni. Pályázati pénzt pedig csak saját tulajdon bővítésére lehet igényelni, magyarázza az illetékes. „Növelni kellene a létszámot, mivel Vicében egyre kevesebb a gyerek” – mondja Kerekes Zoltán, aki szerint a Dsida Jenő Általános Iskolában évről évre nehezebb a két összevont elemi osztályt fenntartani, és örülnek, ha a különálló osztályokat legalább gimnáziumban sikerül hosszabb távon biztosítani.
A helyhiányt és a kiadásokat tetézi, hogy az egyesület a nyolcadik osztályt elvégző „véndiákokról” is gondoskodik, megfelelő szülői támogatás hiányában biztosítva továbbtanulásukat. A 15 fiatal között már egy egyetemista is van, aki a támogatásért cserében szociálismunkás-tanoncként az egyesület tevékenységét segíti, míg a középiskolások ellátásának biztosítását a befogadó oktatási intézmények segítségével oldják meg: Nagyenyeden a jól működő keresztszülőprogram, Gyulafehérváron a római katolikus egyház, míg Székelyudvarhelyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) segítsége révén. Alkalomadtán a véndiákok is Vicébe „járnak haza”, ugyanakkor az újonnan érkezőknek is szállást kell biztosítani, így egyre sürgősebb a bentlakás tervezett manzárdosítása, mely elé játszóteret is szeretnének a gyerekek számára, a fejlesztéseket pedig pályázati pénzből finanszíroznák.
Magyardécsén is építkeznek
Magyardécsén a helyi iskola oktatói által létrehozott Schola Alapítványban és az – egyébként Beszterce-Naszód megyében egyetlen magyar vezetésű – árpástói önkormányzatban leltek partnerre, amely felvállalta, hogy a községhez tartozó 5–8. osztályos décsei iskola emeletén 20–40 férőhelyes bentlakást alakít ki a máshonnan érkező gyerekek számára. A tervek szerint a cseresznyéjéről és gyümölcsöseiről híres településen tanuló 12 mezőségi és moldvai gyerek ősztől költözne át ide a jelenlegi bérelt épületből. Addig azonban még rengeteg a tennivaló, a mintegy kétmilliárd lejes beruházásba pedig lehetőségei szerint a Bástya Egyesület is próbál besegíteni. „Annyi pénzt soha nem fogunk kapni, hogy valamennyi tervünkre elég legyen. De az is nagyon fontos, hogy gondolnak ránk, próbálnak segíteni, ez már ad egy lelki pluszt. Úgy, ahogy most, karácsony tájékán is mindenki segíteni akart, remélem, hogy a többi problémánk is megoldódik” – adott hangot optimizmusának Kerekes Zoltán.
A magyar kormány nemzeti jelentőségű intézményként tartja számon a Bástya Egyesületet, amelyet 2006-ban alapítottak a vicei Dsida Jenő Általános Iskola oktatói azzal a céllal, hogy az egyre csökkenő gyereklétszámot moldvai csángó gyerekekkel gyarapítsák, biztosítva a tanintézet fennmaradását. Az egyesület tagjai évek óta visszajárnak a moldvai csángó falvakba, és főleg szegénysorú gyerekek magyar nyelven való taníttatását, ellátását, gyógykezelését, utaztatását vállalják. A pár száz lelkes településre a csángók szinte „hazamennek”, a vicei származású Gergely István (Tiszti) volt csíksomlyói plébános segítségével ugyanis korábban már több csángó család telepedett le itt.
A tízévnyi működés során a vicei szórványkollégium feladata lett az is, hogy magyar nyelvű oktatást biztosítson a Mellyes völgye, valamint a Bethlen és Szászlekence közötti térség bezárt tanintézetei miatt román iskolába kényszerülő magyar gyerekek számára. 2010 óta az egyesület a szórványmegye legnagyobb magyar településének számító Magyardécsére is kiterjesztette tevékenységét, ahol jövő szeptemberben adnák át az új szórványkollégiumot.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)
Nem várt gyakorisággal tért be az angyal az elmúlt napokban-hetekben a Bástya Egyesület által működtetett vicei és magyardécsei szórványkollégiumokba. Bár a karácsony tájékán megnövekedett adományozási kedv nem oldja meg a 43 mezőségi és csángó gyerek iskoláztatását és teljes ellátását biztosító civil szervezet problémáit, képviselőiben növeli a hitet, hogy van értelme a munkájuknak. „Annyi pénzt soha nem fogunk kapni, hogy az összes tervünkre elég legyen” – jegyezte meg a Krónikának a rendszerint anyagi problémákkal küszködő egyesület elnöke, Kerekes Zoltán.
Kanadától Kolozsvárig, Angliától Kozárvárig számos helyről kapott adományokat karácsonykor a Beszterce-Naszód megyében két szórványkollégiumot is működtető Bástya Egyesület. Kerekes Zoltán egyesületi elnök szerint meg is lepődtek a sok ajándék láttán, főleg, hogy idén először a környékbeli román közösség részéről is érkezett az angyal, de a Facebook közösségi portálon szerveződő bethleni csoporton kívül besztercei és szászlekencei vállalkozók is segítettek.
A bethleni adományozók képviselői a szórványkollégiumokban tett látogatás után el is kötelezték magukat az egyesület mellett, jelezve, hogy húsvétkor és jövő karácsonykor is visszatérnének a névre szóló csomagokkal, mesélte a Krónikának az elnök. „Nem is tudom, honnan szereztek tudomást rólunk, hiszen nem hirdettük, hogy segítséget várunk. De úgy tűnt, nagyra értékelik a munkánkat, megköszönték a látogatással kapott élményt, és jelezték, hogy a jövőben is segítenének” – adott hangot meglepetésének Kerekes Zoltán, aki szerint az alig hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megyében ritka, hogy a többségi közösség magyar gyerekeket támogasson. „Érezzék ők is, hogy karácsony van”
Természetesen megmaradtak a hagyományos adományozók is, Zabolai Sándor kozárvári református lelkipásztor és Bányai József kolozsvári ügyvéd idén is szervezett gyűjtést a vicei és magyardécsei bentlakók számára, ahogy a helyi, illetve környékbeli települések – Apanagyfalu, Magyarborzás, Tacs – magyar közösségei is adakoztak annak érdekében, hogy szebbé tegyék a többnyire szegény sorsú gyerekek karácsonyát. Míg előbbi településeken gyűjtést, utóbbin karácsony másodnapján jótékonysági bált szerveztek, annak a bevételét ajánlották fel a Bástya Egyesületnek, de a rendszeres támogató magyardécsei adventista közösség segítsége sem maradt el.
„Minden évben kapunk adományokat, de idén különösen sok érkezett. Volt, amit ki sem osztottunk, későbbi időpontra tartogatjuk” – mesélte Kerekes Zoltán. Az adományozók között akadt, aki tartós élelmiszerrel, befőttekkel, mások tisztálkodási és tisztítószerekkel segítettek, de a legtöbben gyümölcsöt és édességet, illetve életkorra és nemre való tekintettel összeállított, névre szóló „cipősdobozt” küldtek. De mindig hiánycikknek számító lábbeli is akadt a zsákokban, ahogy sokan pakoltak ruhaneműt is, utóbbit kiválogatják, a kisebb méretűekkel, illetve a felnőttruhákkal a szegény sorsú gyerekek családját segítik Mezőségen és Moldvában egyaránt. Idén főleg egy visai családnak jutott az adományokból – „érezzék ők is, hogy karácsony van” – fogalmaz Kerekes Zoltán, aki szerint a több mint tíz gyerek közül hétnek az oktatását és ellátását az egyesület biztosítja.
Hiányzik a megnyugtató megoldás
Az adományok jelentős segítségnek bizonyulnak a két szórványkollégiumban lévő közel félszáz gyerek napi ellátásában, ruháztatásában, ilymódon csökken az e célra fordított kiadás, mely a két bentlakás esetében havi 2500–3200 lej között mozog. Bár adnak egyfajta biztonságot, nem jelentenek megnyugtató megoldást a számos más erdélyi szórványkollégiumhoz hasonlóan év elején rendszerint pénzhiánnyal küzdő Bástya Egyesület számára.
A magyar kormánynak a Bethlen Gábor Alapból biztosított normatív támogatása ugyanis márciusig rendszerint elfogy, év elején már csak a januári bérek és különböző illetékek kifizetésére futja, és az áprilisban várható újabb pályázati pénzig alternatív forrásokat kell keresni. Az átmeneti időszak a gyerekeket nem érinti, elsősorban az alkalmazottak látják kárát, mondja Kerekes Zoltán, aki szerint nem is lehet elvárni, hogy az összes kiadást a magyar kormány állja, a helyieknek is tenniük kell valamit saját érdekükben.
Mint meséli, a BGA erre a tanévre eredetileg 20 millió forintot utalt ki a vicei és magyardécsei magyar iskolák fennmaradását biztosítani hivatott Bástya Egyesület számára, az összeget a romániai béremelések miatt később újabb 3 millió forinttal egészítette ki. Ez elegendő is lenne a 27 millió forintos költségvetéssel rendelkező egyesület számára, hiszen a maradék 4 millió forintot rendszerint sikerül „összekalapozni”, ám idén végre megvásárolták a vicei bentlakás épületét, és az összekalapozott összegből annak fizették ki az első részletét. Elengedhetetlen a saját épület
A saját épület pedig elengedhetetlen a helyhiánnyal küzdő egyesület számára, mely a helyi gyerekek létszámának folyamatos csökkenése, illetve a környékbeli magyar iskolák megszűnése miatt kénytelen egyre több bentlakót befogadni és az ingatlant is ennek megfelelően fejleszteni. Pályázati pénzt pedig csak saját tulajdon bővítésére lehet igényelni, magyarázza az illetékes. „Növelni kellene a létszámot, mivel Vicében egyre kevesebb a gyerek” – mondja Kerekes Zoltán, aki szerint a Dsida Jenő Általános Iskolában évről évre nehezebb a két összevont elemi osztályt fenntartani, és örülnek, ha a különálló osztályokat legalább gimnáziumban sikerül hosszabb távon biztosítani.
A helyhiányt és a kiadásokat tetézi, hogy az egyesület a nyolcadik osztályt elvégző „véndiákokról” is gondoskodik, megfelelő szülői támogatás hiányában biztosítva továbbtanulásukat. A 15 fiatal között már egy egyetemista is van, aki a támogatásért cserében szociálismunkás-tanoncként az egyesület tevékenységét segíti, míg a középiskolások ellátásának biztosítását a befogadó oktatási intézmények segítségével oldják meg: Nagyenyeden a jól működő keresztszülőprogram, Gyulafehérváron a római katolikus egyház, míg Székelyudvarhelyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) segítsége révén. Alkalomadtán a véndiákok is Vicébe „járnak haza”, ugyanakkor az újonnan érkezőknek is szállást kell biztosítani, így egyre sürgősebb a bentlakás tervezett manzárdosítása, mely elé játszóteret is szeretnének a gyerekek számára, a fejlesztéseket pedig pályázati pénzből finanszíroznák.
Magyardécsén is építkeznek
Magyardécsén a helyi iskola oktatói által létrehozott Schola Alapítványban és az – egyébként Beszterce-Naszód megyében egyetlen magyar vezetésű – árpástói önkormányzatban leltek partnerre, amely felvállalta, hogy a községhez tartozó 5–8. osztályos décsei iskola emeletén 20–40 férőhelyes bentlakást alakít ki a máshonnan érkező gyerekek számára. A tervek szerint a cseresznyéjéről és gyümölcsöseiről híres településen tanuló 12 mezőségi és moldvai gyerek ősztől költözne át ide a jelenlegi bérelt épületből. Addig azonban még rengeteg a tennivaló, a mintegy kétmilliárd lejes beruházásba pedig lehetőségei szerint a Bástya Egyesület is próbál besegíteni. „Annyi pénzt soha nem fogunk kapni, hogy valamennyi tervünkre elég legyen. De az is nagyon fontos, hogy gondolnak ránk, próbálnak segíteni, ez már ad egy lelki pluszt. Úgy, ahogy most, karácsony tájékán is mindenki segíteni akart, remélem, hogy a többi problémánk is megoldódik” – adott hangot optimizmusának Kerekes Zoltán.
A magyar kormány nemzeti jelentőségű intézményként tartja számon a Bástya Egyesületet, amelyet 2006-ban alapítottak a vicei Dsida Jenő Általános Iskola oktatói azzal a céllal, hogy az egyre csökkenő gyereklétszámot moldvai csángó gyerekekkel gyarapítsák, biztosítva a tanintézet fennmaradását. Az egyesület tagjai évek óta visszajárnak a moldvai csángó falvakba, és főleg szegénysorú gyerekek magyar nyelven való taníttatását, ellátását, gyógykezelését, utaztatását vállalják. A pár száz lelkes településre a csángók szinte „hazamennek”, a vicei származású Gergely István (Tiszti) volt csíksomlyói plébános segítségével ugyanis korábban már több csángó család telepedett le itt.
A tízévnyi működés során a vicei szórványkollégium feladata lett az is, hogy magyar nyelvű oktatást biztosítson a Mellyes völgye, valamint a Bethlen és Szászlekence közötti térség bezárt tanintézetei miatt román iskolába kényszerülő magyar gyerekek számára. 2010 óta az egyesület a szórványmegye legnagyobb magyar településének számító Magyardécsére is kiterjesztette tevékenységét, ahol jövő szeptemberben adnák át az új szórványkollégiumot.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)
2016. december 30.
Kétszáz Arany és Nagyszalonta-kalendárium
Biztosra vehető, hogy a 2017-es magyar kulturális élet „kétszáz Arany”, vagyis legnagyobb epikus költőnk születésének 200. évfordulója jegyében zajlik majd.
Különböző rendezvények már az épp elmúlt év utolsó hónapjaiban is igyekeztek korai hírnökként jelezni a márciusi nagy eseményt, tehát a lehető legtermészetesebb, hogy a költő szülővárosa, Nagyszalonta évente megjelenő kalendáriuma 2017-es kiadását is majdnem teljes egészében Arany János élete és életműve felidézésének szentelte a szerkesztő-kiadó Tódor Albert, tételesen el is mondva ezt a bevezetőben.
Az eddig megjelent Nagyszalonta-kalendáriumok hagyományát követve a hónapok napjait és névnapjait egy-egy költemény, az idei kiadványban pedig kizárólag Arany-versek szépítik. A Szalonta halhatatlan szülöttének életállomásait felelevenítő írások jó részét a város kulturális életével teljesen egybeforrott, a szó legnemesebb értelmében vett írástudó, Dánielisz Endre jegyzi, igyekezvén az életút talán kevéssé ismert epizódjaival is megismertetni az olvasót.
Ezt teszi a többi visszaemlékező is, Gyöngyösi László, Rozvány György, Zuh Imre, Debreceni István, Varga András, Sára Péter, Nagy Márton. Kozma Dezső irodalomtörténész Arany lírai költészetét foglalja össze, Fábián Imre hagyatékából Arany lehetséges rokonairól szóló írás szerepel a kalendáriumban, Borsi Balázs újságíró visszaemlékezik, hogy lett gyerekkorában sajátjává, „a mi kincsünk, Aranyunkká” a költő életműve, Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője megindokolja, újságíróként miért tartja megkerülhetetlennek Aranyt, Székely Ervin pedig A fülemile kapcsán eleveníti fel gyerekkori versélményét.
Nagyszalontához kötődő más évfordulós jeles személyiségekről – Bocskai Istvánról, Székely László műépítészről, Debreceni István lelkészről, Sinka István, Bihari Klára, Bonczos István, Sárközy Gerő írókról, Kiss István szobrászművészről, Bonczos Miklós jogászról is megemlékeznek. Korabeli helyi lapok írásai és egyéb közhasznú érdekességek színesítik az olvasnivalót, abban a reményben, hogy a most kezdődő évben is meglesz a kalendáriumolvasáshoz kellő külső-belső nyugalom, ahogy azt Arany János A haza sorsa című „mondacsában” is kívánja: „Küzdelem a létért, / De nem a jóllétért, / Nem hatalomért,/ Csak nyugalomért.”
Molnár Judit | Krónika (Kolozsvár)
Biztosra vehető, hogy a 2017-es magyar kulturális élet „kétszáz Arany”, vagyis legnagyobb epikus költőnk születésének 200. évfordulója jegyében zajlik majd.
Különböző rendezvények már az épp elmúlt év utolsó hónapjaiban is igyekeztek korai hírnökként jelezni a márciusi nagy eseményt, tehát a lehető legtermészetesebb, hogy a költő szülővárosa, Nagyszalonta évente megjelenő kalendáriuma 2017-es kiadását is majdnem teljes egészében Arany János élete és életműve felidézésének szentelte a szerkesztő-kiadó Tódor Albert, tételesen el is mondva ezt a bevezetőben.
Az eddig megjelent Nagyszalonta-kalendáriumok hagyományát követve a hónapok napjait és névnapjait egy-egy költemény, az idei kiadványban pedig kizárólag Arany-versek szépítik. A Szalonta halhatatlan szülöttének életállomásait felelevenítő írások jó részét a város kulturális életével teljesen egybeforrott, a szó legnemesebb értelmében vett írástudó, Dánielisz Endre jegyzi, igyekezvén az életút talán kevéssé ismert epizódjaival is megismertetni az olvasót.
Ezt teszi a többi visszaemlékező is, Gyöngyösi László, Rozvány György, Zuh Imre, Debreceni István, Varga András, Sára Péter, Nagy Márton. Kozma Dezső irodalomtörténész Arany lírai költészetét foglalja össze, Fábián Imre hagyatékából Arany lehetséges rokonairól szóló írás szerepel a kalendáriumban, Borsi Balázs újságíró visszaemlékezik, hogy lett gyerekkorában sajátjává, „a mi kincsünk, Aranyunkká” a költő életműve, Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője megindokolja, újságíróként miért tartja megkerülhetetlennek Aranyt, Székely Ervin pedig A fülemile kapcsán eleveníti fel gyerekkori versélményét.
Nagyszalontához kötődő más évfordulós jeles személyiségekről – Bocskai Istvánról, Székely László műépítészről, Debreceni István lelkészről, Sinka István, Bihari Klára, Bonczos István, Sárközy Gerő írókról, Kiss István szobrászművészről, Bonczos Miklós jogászról is megemlékeznek. Korabeli helyi lapok írásai és egyéb közhasznú érdekességek színesítik az olvasnivalót, abban a reményben, hogy a most kezdődő évben is meglesz a kalendáriumolvasáshoz kellő külső-belső nyugalom, ahogy azt Arany János A haza sorsa című „mondacsában” is kívánja: „Küzdelem a létért, / De nem a jóllétért, / Nem hatalomért,/ Csak nyugalomért.”
Molnár Judit | Krónika (Kolozsvár)
2016. december 30.
Akadály az önrendelkezés előtt
Negatívan véleményezte a bukaresti törvényhozási tanács az állampolgársági kezdeményezésként a testület elé terjesztett autonómiatervezetet, melyet a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított kezdeményező bizottság nyújtott be.
Erről Árus Zsolt, a GYSZT elnöke tájékoztatta lapunkat csütörtökön. A szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács 15 oldalas indoklása szerint a törvényjavaslat gyakorlatilag az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes. A bukaresti tanács véleménye a törvényhozóra nem kötelező, az állásfoglalást a tervezettel együtt 30 napon belül megjelentetik a Hivatalos Közlönyben. Ezt követően elkezdődhet a parlament elé terjesztéshez szükséges legalább százezer aláírás összegyűjtése 11 megyében. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusi együttes ülésén született határozat arról, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesztik ismét a román parlament elé az SZNT-autonómiastatútumot, ám az e célból alakult kezdeményező bizottság néhány tagját önkormányzati képviselővé választották júniusban, mely tisztségük összeférhetetlen a bizottsági tagsággal. Ezért döntött úgy a GYSZT, hogy maga alakít újabb testületet. Árus Zsolt lapunknak azt mondta, a Gyergyószéki Székely Tanács készen áll arra, hogy folytassa az elkezdett munkát.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke ezzel szemben egyszerűbb, racionálisabb megoldásnak tartja, ha a parlamenti képviselet útján terjesztik a törvényhozás elé az autonómiastatútumot. Az SZNT-elnök a Krónika megkeresésére kifejtette, a választási kampányban volt olyan jelölt, jelenleg már képviselő, aki a televízió nyilvánossága előtt ígérte meg, hogy beterjeszti a tervezetet. Izsák ezt járhatóbb útnak tartja, és csak végső megoldásként folyamodnának az állampolgári kezdeményezéshez. „Nem akarjuk senkinek az ambícióját letörni, helyeslem, hogy több embert foglalkoztat a gondolat, hogy valamit tenni kell az ügy érdekében, ez is jelzi az erős elkötelezettséget Székelyföld autonómiája iránt” – szögezte le az SZNT elnöke. Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban Izsák rámutatott, minden megyéből legkevesebb ötezer aláírást kell gyűjteni, ezért a tizenegy megyét a magyar lakosság számaránya szerint kell sorrendbe tenni, és a „legnehezebb” három-négy megyében – ahol a legkisebb a magyarok aránya – előzetesen ki kell alakítani az önkéntes hálózatot. Az SZNT elnöke szerint, ha mégis ezt az utat választják, első lépésként Máramaros, Arad és Brassó megyében kell egyeztetni a közvéleményalakítókkal, és fel kell mérni, hogy össze tudják-e gyűjteni a szükséges aláírásokat, mert „a folyamatban a legegyszerűbb beletenni az autonómiatervezetet egy borítékba, és elküldeni a törvényhozási tanácsnak, de a neheze az aláírásgyűjtés”. A székelyföldi autonómiastatútumról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. Mindkét tervezetet érdemi vita hiányában, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el, a törvényhozási tanács pedig korábban is negatívan véleményezte a dokumentumot.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár)
Negatívan véleményezte a bukaresti törvényhozási tanács az állampolgársági kezdeményezésként a testület elé terjesztett autonómiatervezetet, melyet a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított kezdeményező bizottság nyújtott be.
Erről Árus Zsolt, a GYSZT elnöke tájékoztatta lapunkat csütörtökön. A szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács 15 oldalas indoklása szerint a törvényjavaslat gyakorlatilag az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes. A bukaresti tanács véleménye a törvényhozóra nem kötelező, az állásfoglalást a tervezettel együtt 30 napon belül megjelentetik a Hivatalos Közlönyben. Ezt követően elkezdődhet a parlament elé terjesztéshez szükséges legalább százezer aláírás összegyűjtése 11 megyében. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusi együttes ülésén született határozat arról, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesztik ismét a román parlament elé az SZNT-autonómiastatútumot, ám az e célból alakult kezdeményező bizottság néhány tagját önkormányzati képviselővé választották júniusban, mely tisztségük összeférhetetlen a bizottsági tagsággal. Ezért döntött úgy a GYSZT, hogy maga alakít újabb testületet. Árus Zsolt lapunknak azt mondta, a Gyergyószéki Székely Tanács készen áll arra, hogy folytassa az elkezdett munkát.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke ezzel szemben egyszerűbb, racionálisabb megoldásnak tartja, ha a parlamenti képviselet útján terjesztik a törvényhozás elé az autonómiastatútumot. Az SZNT-elnök a Krónika megkeresésére kifejtette, a választási kampányban volt olyan jelölt, jelenleg már képviselő, aki a televízió nyilvánossága előtt ígérte meg, hogy beterjeszti a tervezetet. Izsák ezt járhatóbb útnak tartja, és csak végső megoldásként folyamodnának az állampolgári kezdeményezéshez. „Nem akarjuk senkinek az ambícióját letörni, helyeslem, hogy több embert foglalkoztat a gondolat, hogy valamit tenni kell az ügy érdekében, ez is jelzi az erős elkötelezettséget Székelyföld autonómiája iránt” – szögezte le az SZNT elnöke. Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban Izsák rámutatott, minden megyéből legkevesebb ötezer aláírást kell gyűjteni, ezért a tizenegy megyét a magyar lakosság számaránya szerint kell sorrendbe tenni, és a „legnehezebb” három-négy megyében – ahol a legkisebb a magyarok aránya – előzetesen ki kell alakítani az önkéntes hálózatot. Az SZNT elnöke szerint, ha mégis ezt az utat választják, első lépésként Máramaros, Arad és Brassó megyében kell egyeztetni a közvéleményalakítókkal, és fel kell mérni, hogy össze tudják-e gyűjteni a szükséges aláírásokat, mert „a folyamatban a legegyszerűbb beletenni az autonómiatervezetet egy borítékba, és elküldeni a törvényhozási tanácsnak, de a neheze az aláírásgyűjtés”. A székelyföldi autonómiastatútumról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. Mindkét tervezetet érdemi vita hiányában, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el, a törvényhozási tanács pedig korábban is negatívan véleményezte a dokumentumot.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár)
2016. december 30.
Johannis, az ellenzék
Horgászkifejezéssel élve tovább „fárasztja” a választásokat megnyerő, és parlamenti többségbe került PSD–ALDE-koalíciót Klaus Johannis államfő. Aki nem siette el az új miniszterelnök-jelöltről kialakított álláspontja közlését, hiszen csütörtökön még nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy megbízza-e a volt távközlési minisztert kormányalakítással, vagy sem.
Persze ezt lehet azzal is magyarázni, hogy a jelölt szerda esti megnevezése óta neki és stábjának nem volt elegendő ideje áttanulmányozni Grindeanu szakmai és egyéb jellegű pedigréjét. Azonban élünk a gyanúperrel, hogy ha a szívéhez közel álló PNL jelölhetett volna kormányfőt, nem lenne ennyire rigurózus. A halogatás oka így valószínűleg az, hogy ezáltal továbbra is jelzi a PSD–ALDE-nak: hiába van parlamenti többségük, nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak. Ezt szolgálta az első jelölt, Sevil Shhaideh indok nélküli elutasítása is: megtette, mivel alkotmányosan megtehette, és megmutatta a koalíciós pártoknak, hogy nem csupán a háttérből figyeli majd a tevékenységüket, de aktívan részese is kíván lenni a politikai napirend alakításának. Johannis a jelek szerint arra készül, hogy ha ki is nevezi Grindeanut – elvégre az vitathatatlan tény, hogy a választáson a többségi népakarat a már előre bejelentett PSD–ALDE-koalíciót támogatta –, a kormány ellensúlyaként, az ellenzék egyfajta önjelölt vezéreként szerepel, ha már a korábban általa vezetett liberálisok fele annyira sem szerepeltek jól, mint a most kormányalakításra készülő szociáldemokraták. Persze az óvatosság és a határozott fellépés nem árt, hiszen a PSD 2012-ben egyszer már megmutatta, hogy minden jogszabályon és intézményen kész átgázolni a totális hatalom, céljai megvalósítása érdekében, amikor minden lehetséges intézményt bedarált, hogy felfüggeszthesse tisztségéből Traian Băsescu volt államfőt. (Az ügy pikantériája amúgy, hogy akkoriban mindezt éppen a PNL-lel szövetségben tette, amelyből „emlékül” a szakítás óta is „megtartotta” a gátlástalan hatalomvágy miatt mára a szociáldemokraták kitartottjává züllött Tăriceanu volt kormányfőt.) Ráadásul az is egyértelmű, hogy akárcsak Shhaidehet, Grindeanut is a választási csalás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea PSD-elnök kézivezérli majd. Ezt maga Dragnea erősítette meg, amikor jelezte, éppen azért esett a választása a Temes megyei közgyűlés elnökére, mert nem látja benne a potenciált arra, hogy kormányfőként a fejére nőjön, és a saját pecsenyéjét kezdje sütögetni. Márpedig Dragnea többször is jelezte, hogy magának szeretné a miniszterelnöki tisztséget, és azt is értésre adta, hogy ha rajta múlik, elhárítja az ezt akadályozó törvényt, amely tiltja, hogy a magafajta, jogerősen elítélt személyeket kormánytaggá nevezzék ki. Johannis tehát továbbra is bizonytalanságban tartja a PSD–ALDE-tandemet – igaz, velük együtt az országot és a nemzetközi partnereket is. Ami nem annyira jó, hiszen a politikai bizonytalanság miatt a lej árfolyama máris megzuhant, és teljes jogú kormány nélkül a bizonytalanság tovább fennmarad. A jelek szerint azonban az államfő még ennek az ódiumát is bevállalja, hogy jelezze: bármennyire is sótlan és háttérbe húzódó személyiség volt eddig, emberükre akadtak a személyében, és nem habozik a rendelkezésére álló eszközökhöz nyúlni, hogy az általa szükségesnek látott esetekben ő „helyettesítse” a súlytalan ellenzéket.
Persze azt semmi sem garantálja, hogy az általa szükségesnek látott beavatkozások minden esetben az ország érdekét is szolgálják – de ehhez Romániában már hozzászokhattunk államfőtől, kormányoldaltól és ellenzéktől is egyaránt.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)
Horgászkifejezéssel élve tovább „fárasztja” a választásokat megnyerő, és parlamenti többségbe került PSD–ALDE-koalíciót Klaus Johannis államfő. Aki nem siette el az új miniszterelnök-jelöltről kialakított álláspontja közlését, hiszen csütörtökön még nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy megbízza-e a volt távközlési minisztert kormányalakítással, vagy sem.
Persze ezt lehet azzal is magyarázni, hogy a jelölt szerda esti megnevezése óta neki és stábjának nem volt elegendő ideje áttanulmányozni Grindeanu szakmai és egyéb jellegű pedigréjét. Azonban élünk a gyanúperrel, hogy ha a szívéhez közel álló PNL jelölhetett volna kormányfőt, nem lenne ennyire rigurózus. A halogatás oka így valószínűleg az, hogy ezáltal továbbra is jelzi a PSD–ALDE-nak: hiába van parlamenti többségük, nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak. Ezt szolgálta az első jelölt, Sevil Shhaideh indok nélküli elutasítása is: megtette, mivel alkotmányosan megtehette, és megmutatta a koalíciós pártoknak, hogy nem csupán a háttérből figyeli majd a tevékenységüket, de aktívan részese is kíván lenni a politikai napirend alakításának. Johannis a jelek szerint arra készül, hogy ha ki is nevezi Grindeanut – elvégre az vitathatatlan tény, hogy a választáson a többségi népakarat a már előre bejelentett PSD–ALDE-koalíciót támogatta –, a kormány ellensúlyaként, az ellenzék egyfajta önjelölt vezéreként szerepel, ha már a korábban általa vezetett liberálisok fele annyira sem szerepeltek jól, mint a most kormányalakításra készülő szociáldemokraták. Persze az óvatosság és a határozott fellépés nem árt, hiszen a PSD 2012-ben egyszer már megmutatta, hogy minden jogszabályon és intézményen kész átgázolni a totális hatalom, céljai megvalósítása érdekében, amikor minden lehetséges intézményt bedarált, hogy felfüggeszthesse tisztségéből Traian Băsescu volt államfőt. (Az ügy pikantériája amúgy, hogy akkoriban mindezt éppen a PNL-lel szövetségben tette, amelyből „emlékül” a szakítás óta is „megtartotta” a gátlástalan hatalomvágy miatt mára a szociáldemokraták kitartottjává züllött Tăriceanu volt kormányfőt.) Ráadásul az is egyértelmű, hogy akárcsak Shhaidehet, Grindeanut is a választási csalás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea PSD-elnök kézivezérli majd. Ezt maga Dragnea erősítette meg, amikor jelezte, éppen azért esett a választása a Temes megyei közgyűlés elnökére, mert nem látja benne a potenciált arra, hogy kormányfőként a fejére nőjön, és a saját pecsenyéjét kezdje sütögetni. Márpedig Dragnea többször is jelezte, hogy magának szeretné a miniszterelnöki tisztséget, és azt is értésre adta, hogy ha rajta múlik, elhárítja az ezt akadályozó törvényt, amely tiltja, hogy a magafajta, jogerősen elítélt személyeket kormánytaggá nevezzék ki. Johannis tehát továbbra is bizonytalanságban tartja a PSD–ALDE-tandemet – igaz, velük együtt az országot és a nemzetközi partnereket is. Ami nem annyira jó, hiszen a politikai bizonytalanság miatt a lej árfolyama máris megzuhant, és teljes jogú kormány nélkül a bizonytalanság tovább fennmarad. A jelek szerint azonban az államfő még ennek az ódiumát is bevállalja, hogy jelezze: bármennyire is sótlan és háttérbe húzódó személyiség volt eddig, emberükre akadtak a személyében, és nem habozik a rendelkezésére álló eszközökhöz nyúlni, hogy az általa szükségesnek látott esetekben ő „helyettesítse” a súlytalan ellenzéket.
Persze azt semmi sem garantálja, hogy az általa szükségesnek látott beavatkozások minden esetben az ország érdekét is szolgálják – de ehhez Romániában már hozzászokhattunk államfőtől, kormányoldaltól és ellenzéktől is egyaránt.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)
2016. december 30.
Válasz imában
Lehetne egy nagy álomlátás ez az élet maga. Fenntartásom legfennebb annyi, hogy nem egyetlen, egyéni álom, úgy, ahogy az van…
Álmainkat kiegészíti a szép emlékezés, azt is szívesen tesszük. Román költő, Ioan Alexandru késztet emlékezésre, nem először. Most is súlya lészen az emlékezésnek, hiszen jó emberre és jó költőre, népe szeretett fiára emlékezni még akkor is életes, ha fáj. Mert odalett ő is, noha igen-igen jó szolgája volt népének és az ő Istenének.
Úgy adódott a Román Kommunista Párt makacs parancsára, úgy 1984 táján, hogy a Könyvhónapban, februárban nem s nem mehettünk Erdélyben, Székelyföldön és sehol az ég s a történelem adta magyar világban író–olvasó találkozóra csak úgy, átabotában, magyar költők s írók módjára, csak ha fele-fele román s magyar volt a pódiumon! Ez volt a tiltás, ez a törvény. És eljött az a február, olvasók s könyvek, költők ünnepe, és eljött Ioan Alexandru román költő is. Híre s neve ismert volt, költészete is, Kányádi szép fordításában.
Ioan nem elégedett meg a szerepléssel. Arra kért bennünket, Magyari Lajost meg engem, mutatnánk meg a városból valamennyit, látványt, jellegzetest.
Vittük, mutattuk a Székely Nemzeti Múzeumot, igen a Lábas Házat, a Székely Mikó Kollégiumot. Ioan Alexandru ragyogott, ámult, azt is mondotta, emlékszem, hogy tudtak építkezni ám ükapáink! És eljutottunk természetesen a sepsiszentgyörgyi vártemplomba. Köztudott volt Alexandru vaskemény vallásossága. Jött a gondnok a kulcsokkal, nyitotta a templomot, de vendégünk csak utánunk akart belépni. Legyen úgy. Odabenn áhítattal és kerek szemekkel vette birtokba a műemlék templomot. Oltárt nem talált a református templomban, de összefogta a két kezét a szószék előtt, és imádkozott.
– Uram, kérlek én, porszem előtted, áldd meg ezt a népet, mely épített jóvoltodból és akaratod szerint templomot, házat neked, Uram, várat és városokat a maguk megmaradására. Segítsd ezt a népet minden jó szándékában, áldd meg, Uram…
Az Igét mondotta a nagy hitű román költő érettünk, magyarokért, a magunk építette templomban. Fordulok most az ő szavaival és istenfélő áhítatát idézve, a román nép jósága és a nép legjava felé, áldást kérőleg Ioan Alexandru szavaival, hogy mi ne legyünk lerohadt lelkű, román zsebes politikusok gyarmata. Ámen.
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Lehetne egy nagy álomlátás ez az élet maga. Fenntartásom legfennebb annyi, hogy nem egyetlen, egyéni álom, úgy, ahogy az van…
Álmainkat kiegészíti a szép emlékezés, azt is szívesen tesszük. Román költő, Ioan Alexandru késztet emlékezésre, nem először. Most is súlya lészen az emlékezésnek, hiszen jó emberre és jó költőre, népe szeretett fiára emlékezni még akkor is életes, ha fáj. Mert odalett ő is, noha igen-igen jó szolgája volt népének és az ő Istenének.
Úgy adódott a Román Kommunista Párt makacs parancsára, úgy 1984 táján, hogy a Könyvhónapban, februárban nem s nem mehettünk Erdélyben, Székelyföldön és sehol az ég s a történelem adta magyar világban író–olvasó találkozóra csak úgy, átabotában, magyar költők s írók módjára, csak ha fele-fele román s magyar volt a pódiumon! Ez volt a tiltás, ez a törvény. És eljött az a február, olvasók s könyvek, költők ünnepe, és eljött Ioan Alexandru román költő is. Híre s neve ismert volt, költészete is, Kányádi szép fordításában.
Ioan nem elégedett meg a szerepléssel. Arra kért bennünket, Magyari Lajost meg engem, mutatnánk meg a városból valamennyit, látványt, jellegzetest.
Vittük, mutattuk a Székely Nemzeti Múzeumot, igen a Lábas Házat, a Székely Mikó Kollégiumot. Ioan Alexandru ragyogott, ámult, azt is mondotta, emlékszem, hogy tudtak építkezni ám ükapáink! És eljutottunk természetesen a sepsiszentgyörgyi vártemplomba. Köztudott volt Alexandru vaskemény vallásossága. Jött a gondnok a kulcsokkal, nyitotta a templomot, de vendégünk csak utánunk akart belépni. Legyen úgy. Odabenn áhítattal és kerek szemekkel vette birtokba a műemlék templomot. Oltárt nem talált a református templomban, de összefogta a két kezét a szószék előtt, és imádkozott.
– Uram, kérlek én, porszem előtted, áldd meg ezt a népet, mely épített jóvoltodból és akaratod szerint templomot, házat neked, Uram, várat és városokat a maguk megmaradására. Segítsd ezt a népet minden jó szándékában, áldd meg, Uram…
Az Igét mondotta a nagy hitű román költő érettünk, magyarokért, a magunk építette templomban. Fordulok most az ő szavaival és istenfélő áhítatát idézve, a román nép jósága és a nép legjava felé, áldást kérőleg Ioan Alexandru szavaival, hogy mi ne legyünk lerohadt lelkű, román zsebes politikusok gyarmata. Ámen.
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 30.
Őseink öröksége
Ferencz Botond: szeretni kell a szakmát!
A kovásznai Ferencz Botond tíz éve farag székelykapukat, kopjafákat, bútorokat, emléktárgyakat. Azt mondja: a fafaragó szakma elöregedőben van, ezért elkelne az utánpótlás, mivel ez a népi mesterség a múltunk olyan hagyatéka, amit kár lenne veszni hagyni.
A 48 éves Ferencz Botond a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban kezdte, majd a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban fejezte be tanulmányait. Elmondása szerint autodidakta módon sajátította el a fafaragás mesterségét. „Igaz, hogy édesapám asztalos volt, azonban nem sokat tanulhattam tőle, mivel korán elhunyt” – mesélte lapunknak.
Kezdetben asztalosként dolgozott, azonban amint a termopán ajtók, ablakok egyre inkább elterjedtek, úgy döntött, szakmát vált. „A kovásznai Makó Csabával kezdtem a fafaragást, és az ugyancsak helyi Bodor János faragóval is dolgoztam. Először kapunyílókat készítettem, majd később a székelykapu-faragásba is belekezdtem” – idézte fel.
Ferencz szerint mostanság nincs akkora igény a székelykapukra, mint régebb. „Tíz évvel ezelőtt évente 5–6 kaput is kellett készítenem, mostanra egy–kettő jut egy esztendőre”, mondta, hozzátéve, manapság leginkább intézmények rendelnek ilyen díszes bejáratokat. Az évek során a székelykapuk mellett kopjafákat is faragott, melyek nemcsak Erdély-szerte, hanem Magyarországon vagy épp Svájcban is otthonra találtak.
Kézműves-vásárokra nem nagyon szokott járni, mivel az efféle eseményeken úgysem vásárolnak túl sokat a faragott munkákból. „A rendelés leginkább úgy működik, hogy valakinek készítek egy munkát, valamelyik ismerősének pedig megtetszik, és ő is rendel tőlem” – magyarázta Ferencz, aki úgy véli, a fafaragás kiöregedőben van Kovásznán. „Negyvennyolc éves vagyok, a legfiatalabb faragó, Makó Csaba pedig 47 éves”, mondta Ferencz, megjegyezve, hogy természetesen vannak még faragók a városban, azonban többségük csak otthoni használatra készít munkákat, kevesen vannak, akik ebből élnek. „Utánpótlás se igen van. Bár a helyi Tanulók Klubjában oktatnak fafaragást, az ifjak nem igazán érdeklődnek a szakma iránt. Ám remélem, ennek ellenére lesznek olyanok, akik folytatják a mesterséget”, adott hangot bizakodásának.
Úgy véli, ez egy olyan szakma, amit őseinktől örököltünk, és fontos, hogy továbbvigyük, mert ez is a hagyományainkhoz tartozik. „Amelyik nép nem tiszteli a múltját és hagyományait, annak jövője sem lehet.” Azt mondja, kizárólag fafaragásból nem lehet megélni, ám fontos, hogy az ember jól érezze magát munkavégzés közben. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Ferencz Botond: szeretni kell a szakmát!
A kovásznai Ferencz Botond tíz éve farag székelykapukat, kopjafákat, bútorokat, emléktárgyakat. Azt mondja: a fafaragó szakma elöregedőben van, ezért elkelne az utánpótlás, mivel ez a népi mesterség a múltunk olyan hagyatéka, amit kár lenne veszni hagyni.
A 48 éves Ferencz Botond a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban kezdte, majd a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban fejezte be tanulmányait. Elmondása szerint autodidakta módon sajátította el a fafaragás mesterségét. „Igaz, hogy édesapám asztalos volt, azonban nem sokat tanulhattam tőle, mivel korán elhunyt” – mesélte lapunknak.
Kezdetben asztalosként dolgozott, azonban amint a termopán ajtók, ablakok egyre inkább elterjedtek, úgy döntött, szakmát vált. „A kovásznai Makó Csabával kezdtem a fafaragást, és az ugyancsak helyi Bodor János faragóval is dolgoztam. Először kapunyílókat készítettem, majd később a székelykapu-faragásba is belekezdtem” – idézte fel.
Ferencz szerint mostanság nincs akkora igény a székelykapukra, mint régebb. „Tíz évvel ezelőtt évente 5–6 kaput is kellett készítenem, mostanra egy–kettő jut egy esztendőre”, mondta, hozzátéve, manapság leginkább intézmények rendelnek ilyen díszes bejáratokat. Az évek során a székelykapuk mellett kopjafákat is faragott, melyek nemcsak Erdély-szerte, hanem Magyarországon vagy épp Svájcban is otthonra találtak.
Kézműves-vásárokra nem nagyon szokott járni, mivel az efféle eseményeken úgysem vásárolnak túl sokat a faragott munkákból. „A rendelés leginkább úgy működik, hogy valakinek készítek egy munkát, valamelyik ismerősének pedig megtetszik, és ő is rendel tőlem” – magyarázta Ferencz, aki úgy véli, a fafaragás kiöregedőben van Kovásznán. „Negyvennyolc éves vagyok, a legfiatalabb faragó, Makó Csaba pedig 47 éves”, mondta Ferencz, megjegyezve, hogy természetesen vannak még faragók a városban, azonban többségük csak otthoni használatra készít munkákat, kevesen vannak, akik ebből élnek. „Utánpótlás se igen van. Bár a helyi Tanulók Klubjában oktatnak fafaragást, az ifjak nem igazán érdeklődnek a szakma iránt. Ám remélem, ennek ellenére lesznek olyanok, akik folytatják a mesterséget”, adott hangot bizakodásának.
Úgy véli, ez egy olyan szakma, amit őseinktől örököltünk, és fontos, hogy továbbvigyük, mert ez is a hagyományainkhoz tartozik. „Amelyik nép nem tiszteli a múltját és hagyományait, annak jövője sem lehet.” Azt mondja, kizárólag fafaragásból nem lehet megélni, ám fontos, hogy az ember jól érezze magát munkavégzés közben. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 30.
A magzatok védelmében
Gyertyás körmenetet tartottak
Az emberi élet a fogantatás pillanatától veszi kezdetét, vallja az 1990-ben alakult, sepsiszentgyörgyi székhelyű Pro Vita Hominis Társaság, mely immár tíz éve szervez gyertyás körmenetet aprószentek napján a meg nem születettekért.
A figyelmet és felelősségtudatot felkelteni hivatott megmozdulás a Szent Gellért katolikus templomban megtartott szentmisével kezdődött, melyen T. Takács Dezső plébános az élet szentségére hívta fel a jelenlévők figyelmét. Vajon az érző és gondolkodó emberek közé sorolhatók-e mindazok, akik abortusz által magzatgyilkosságot követnek el? Rajtunk kívül ugyanis nincs olyan élőlény, mely ilyent cselekedne, hiszen még a vadállat is védelmezi utódait – hangzott el az igehirdetés során.
A templomból a Pro Vita Hominis Társaságot megálmodó és létrehozó Kovács Zita nyugalmazott gyermekorvosnő vezetésével indult el zarándokútjára a mintegy 50 fős tömeg. Kezükben az emberi élet védelmére felszólító táblácskákat és égő gyertyákat szorongatva, hangosan imádkozva vonultak végig a Csíki, Templom, Kőrösi Csoma Sándor, Szabadság, Kórház és Stadion utcákon, és érkeztek meg a megyei kórház udvarán álló Kismama–szoborhoz. „Még kevesen vagyunk, de az idő múlásával egyre többen csatlakoznak majd az emberi élet védelmezőihez” – adott itt hangot meggyőződésének dr. Kovács Zita.
László Károly nyugalmazott színművész megható szavalata és egy újabb, közösen elmondott ima után a résztvevők szétszéledtek, és az anyaság örömét hirdető szobor újra magára maradt. Arcáról azonban eltűnt az árnyék, mert elűzték a talapzatán pislákoló reménység lángjai.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Gyertyás körmenetet tartottak
Az emberi élet a fogantatás pillanatától veszi kezdetét, vallja az 1990-ben alakult, sepsiszentgyörgyi székhelyű Pro Vita Hominis Társaság, mely immár tíz éve szervez gyertyás körmenetet aprószentek napján a meg nem születettekért.
A figyelmet és felelősségtudatot felkelteni hivatott megmozdulás a Szent Gellért katolikus templomban megtartott szentmisével kezdődött, melyen T. Takács Dezső plébános az élet szentségére hívta fel a jelenlévők figyelmét. Vajon az érző és gondolkodó emberek közé sorolhatók-e mindazok, akik abortusz által magzatgyilkosságot követnek el? Rajtunk kívül ugyanis nincs olyan élőlény, mely ilyent cselekedne, hiszen még a vadállat is védelmezi utódait – hangzott el az igehirdetés során.
A templomból a Pro Vita Hominis Társaságot megálmodó és létrehozó Kovács Zita nyugalmazott gyermekorvosnő vezetésével indult el zarándokútjára a mintegy 50 fős tömeg. Kezükben az emberi élet védelmére felszólító táblácskákat és égő gyertyákat szorongatva, hangosan imádkozva vonultak végig a Csíki, Templom, Kőrösi Csoma Sándor, Szabadság, Kórház és Stadion utcákon, és érkeztek meg a megyei kórház udvarán álló Kismama–szoborhoz. „Még kevesen vagyunk, de az idő múlásával egyre többen csatlakoznak majd az emberi élet védelmezőihez” – adott itt hangot meggyőződésének dr. Kovács Zita.
László Károly nyugalmazott színművész megható szavalata és egy újabb, közösen elmondott ima után a résztvevők szétszéledtek, és az anyaság örömét hirdető szobor újra magára maradt. Arcáról azonban eltűnt az árnyék, mert elűzték a talapzatán pislákoló reménység lángjai.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 30.
Kelemen Hunor: Elviekben megszavazzuk az új kormányt
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az általa vezetett alakulat “elviekben” bizalmat szavaz az új kormánynak és Sorin Grindeanu miniszterelnök-jelöltnek, de a végső döntést a kormányprogram és a miniszterjelöltek listájának közzététele után hozzák meg.
“Várjuk a kormányprogramot, várjuk a miniszterjelöltek listáját, és minden bizonnyal jövő héten kerül majd sor a parlamentben az ezzel kapcsolatos vitára, illetve a szavazásra. Azt hiszem, most már jó úton járunk afelé, hogy megalakuljon az új kabinet. Egyelőre ennyit mondhatok” – nyilatkozta pénteken az AGERPRES hírügynökségnek a szövetségi elnök.
Kelemen hozzátette, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne szavazza meg a jövendőbeli kormányt.
“Semmi problémánk nincs a miniszterelnöki tisztségre jelölt személlyel. Amennyire ismerjük, és annak alapján, amit bánsági kollégáinktól tudunk róla, azt mondhatom, hogy élvezni fogja a támogatásunkat, noha nincs feltétlenül szüksége rá, hiszen 54%-os többsége van a koalíciónak. De lévén, hogy van köztünk egy parlamenti együttműködésről szóló megállapodás, támogatni fogjuk a kormányt, amennyiben nem merül fel közben valami. Jelen pillanatban nem látom, mi lehetne ez, de mindenképpen megvárjuk a kormányprogram ismertetését. Elviekben tehát megszavazzuk az új kormányt, a végső döntést azonban a parlamenti frakciók együttes ülésén hozzuk meg” – mondta Kelemen Hunor. erdon.ro
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az általa vezetett alakulat “elviekben” bizalmat szavaz az új kormánynak és Sorin Grindeanu miniszterelnök-jelöltnek, de a végső döntést a kormányprogram és a miniszterjelöltek listájának közzététele után hozzák meg.
“Várjuk a kormányprogramot, várjuk a miniszterjelöltek listáját, és minden bizonnyal jövő héten kerül majd sor a parlamentben az ezzel kapcsolatos vitára, illetve a szavazásra. Azt hiszem, most már jó úton járunk afelé, hogy megalakuljon az új kabinet. Egyelőre ennyit mondhatok” – nyilatkozta pénteken az AGERPRES hírügynökségnek a szövetségi elnök.
Kelemen hozzátette, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne szavazza meg a jövendőbeli kormányt.
“Semmi problémánk nincs a miniszterelnöki tisztségre jelölt személlyel. Amennyire ismerjük, és annak alapján, amit bánsági kollégáinktól tudunk róla, azt mondhatom, hogy élvezni fogja a támogatásunkat, noha nincs feltétlenül szüksége rá, hiszen 54%-os többsége van a koalíciónak. De lévén, hogy van köztünk egy parlamenti együttműködésről szóló megállapodás, támogatni fogjuk a kormányt, amennyiben nem merül fel közben valami. Jelen pillanatban nem látom, mi lehetne ez, de mindenképpen megvárjuk a kormányprogram ismertetését. Elviekben tehát megszavazzuk az új kormányt, a végső döntést azonban a parlamenti frakciók együttes ülésén hozzuk meg” – mondta Kelemen Hunor. erdon.ro
2016. december 30.
Sok sikert. Klaus Iohannis
Úgy szerzett tudomást arról, hogy Klaus Iohannis államfő elfogadta jelölését, hogy kapott egy 'Sok sikert. Klaus Iohannis' szövegű üzenetet a telefonjára - nyilatkozta pénteken Sorin Grindeanu kijelölt miniszterelnök.
Grindeanu bevallása szerint azonnal felhívta Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, aki arra kérte, ellenőrizze, hogy az a szám, amelyről az sms-t kapta, valóban a Klaus Iohannisé-e. Miután erre sor került, küldött egy választ, 'Köszönöm, elnök úr!' szöveggel - mondta Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök hozzátette, "decens" beszélgetést folytatott csütörtökön az államfővel, nem kérték tőle a leendő kabinet névsorát.
Elmondta: ha minden a tervek szerint halad, január 4-én leteszik az esküt, és még aznap este megtartják az első kormányülést.
Grindeanu kifejezte készségét, hogy miután benyújtják a parlamentbe a kormányprogramot és a kabinet névsorát, tárgyalásokat folytasson az RMDSZ képviselőivel.
'Láttam, hogy egyes politikai pártok bejelentették, nem szavazzák meg a kormányt, noha nem is ismerik az összetételét és a kormányprogramot sem. Szerintem ez nem helyes eljárás, de ez már az ő dolguk' - tette hozzá Grindeanu. (AGERPRES) szatmar.ro
Úgy szerzett tudomást arról, hogy Klaus Iohannis államfő elfogadta jelölését, hogy kapott egy 'Sok sikert. Klaus Iohannis' szövegű üzenetet a telefonjára - nyilatkozta pénteken Sorin Grindeanu kijelölt miniszterelnök.
Grindeanu bevallása szerint azonnal felhívta Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, aki arra kérte, ellenőrizze, hogy az a szám, amelyről az sms-t kapta, valóban a Klaus Iohannisé-e. Miután erre sor került, küldött egy választ, 'Köszönöm, elnök úr!' szöveggel - mondta Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök hozzátette, "decens" beszélgetést folytatott csütörtökön az államfővel, nem kérték tőle a leendő kabinet névsorát.
Elmondta: ha minden a tervek szerint halad, január 4-én leteszik az esküt, és még aznap este megtartják az első kormányülést.
Grindeanu kifejezte készségét, hogy miután benyújtják a parlamentbe a kormányprogramot és a kabinet névsorát, tárgyalásokat folytasson az RMDSZ képviselőivel.
'Láttam, hogy egyes politikai pártok bejelentették, nem szavazzák meg a kormányt, noha nem is ismerik az összetételét és a kormányprogramot sem. Szerintem ez nem helyes eljárás, de ez már az ő dolguk' - tette hozzá Grindeanu. (AGERPRES) szatmar.ro
2016. december 30.
Lefejezhetik az iskolákat
Több székelyudvarhelyi iskola, de még napközi is elveszítheti a jelenlegi igazgatóját. Az új módszertan bekavar.
Elkezdődtek a kinevezések a tanintézmények igazgatói és aligazgatói pozícióira. Kiderült, több Hargita megyei iskola tantestülete ragaszkodik jelenlegi igazgatójához, ám ők nem maradhatnak tisztségükben, ha nem sikerült a versenyvizsgájuk, vagy nem jelentkeztek arra.
Törvény volt, csak módszertan nem
Görbe Péter főtanfelügyelőtől megtudtuk, a törvény mindig is előírta, hogy az igazgatói és aligazgatói állást versenyvizsgával kell elfoglalniuk a tanároknak, ugyanakkor azt is, hogy szükség esetén, amíg megszervezik a vizsgát, lehet ideiglenesen kinevezni tanárkollegákat ezekbe a pozícióba, viszont ezt legkésőbb az előző tanév zárásáig kell megtenni.
„Ennyi éven át egyik kormányzat sem intézkedett, hogy meglegyen a módszertana a kinevezéseknek, idén jutott a minisztérium oda, hogy kidolgozza azt. Augusztus végén érkezett a rendelet, és szeptember 12. és október 2. között jelentkezhettek az igazgatói állásokat betölteni kívánó tanárok az ennek érdekében rendezett versenyvizsgára"– mondta a főtanfelügyelő.
A részvételhez kritériumoknak kellett megfelelni. A jelentkezőknek a Hivatásos Oktatásvezetők Országos Testületének tagjainak kell lenniük. Ahhoz, hogy valaki tag legyen, legkevesebb el kell érnie a kettes fokozatot a minden évi kitűnő minősítés mellett, illetve oktatásmenedzsment mesterijének is meg kell lennie.
A rendelet szerint nem maradhat pozíciójában az, aki nem ment el a versenyvizsgára, vagy nem sikerült teljesítenie azt. Nem tesz különbséget aközött, aki nem teljesítette a részvételhez szükséges kritériumokat, vagy csak úgy döntött, nem vesz részt a vizsgán – magyarázta Görbe.
A szabály azt mondja, hogy azon iskolák posztjaira, amelyeknél az igazgatóság nem vett részt a versenyvizsgán az iskola tantestülete javaslatot tehet tanárkollégára, a tanfelügyelőség vezetőségének a beleegyezésével a főtanfelügyelő kinevezheti azt a következő vizsgáig, de nem később, mint a tanév végéig.
Ezek olyan személyek lehetnek, akik nem próbáltak versenyvizsgázni, avagy nem voltak ezelőtt funkcióban. „Ötvenen felül volt megyeszinten az olyan iskolák száma, amelyeknél nem volt az igazgató versenyvizsgázni, vagy nem sikerült neki, ezek közül huszonhárom tantestület érvényes javaslatot tett. Volt, aki azt mondta, hogy legyen, aki eddig volt, de a törvény, ha azt mondja, nem lehet, akkor se a tanfelügyelőség vezető tanácsa, se én nem tudok, amit csinálni – mondta Görbe.
Városunkban is vannak problémás esetek
Bartolf Hedvig tanfelügyelő kérdésünkre elmondta, megyeszerte 27 olyan igazgató és 11 aligazgató van, akihez ragaszkodik a tantestülete, de nem vett részt a vizsgán, vagy nem sikerült neki az. „Elég sok kellemetlenséggel jár, mert ha az iskola megszokott egy vezetőséget, akkor szeretne vele legalább a tanév végéig vagy még tovább együtt dolgozni, de jelenleg csak annyit tudunk, hogy ez így nem felel meg a módszertannak. Hogy a módszertan milyen, nem szeretném kommentálni" – mondta a volt főtanfelügyelő.
Székelyudvarhelyen a Móra Ferencz Általános Iskola és az Eötvös József Szakközépiskola a problémásabb esetek közé tartoznak, hiszen mindkettő intézményigazgató és aligazgató nélkül maradt. Nem sokkal jobb a helyzet a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban sem, hiszen Bálint Mihály igazgató szintén nem jelent meg a versenyvizsgán.
Mindhárom oktatási intézményben tartottak olyan jellegű megbeszélést, ami a hogyan továbbról szólt, de tudomásunk szerint változást nem szeretnének, a mostani igazgatókkal képzelik el a folytatást.
Alternatívát dolgozott ki a Benedek Elek Pedagógiai Líceum tantestülete, létezik elképzelés arra az esetre is, ha semmiképpen nem maradhatna Bálint Mihály az intézményvezető, de egyelőre nem nyilvános annak a személynek a neve, akiben a tantestület megbízna az igazgatói teendőket illetően. Kiválasztottak ugyan maguk közül egy személyt, aki – amennyiben minden kötél szakad és Bálint Mihály nem folytathatja igazgatóként – ideiglenesen vezethetné az intézményt.
Az Eötvös József Szakközépiskolában gyakorlatilag ugyanez a helyzet, az ottani tantestület szintén tartott ilyen jellegű megbeszélést és maguk közül kiválasztottak egy szintén „alternatív" intézményvezetőt és annak helyettesét, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a neveik egyelőre ne kerüljenek nyilvánosságra. Mint ahogy ragaszkodnak a régi igazgatónőhöz, Trinfa Pálmához is.
A Móra Ferenc Általános Iskolában is ugyanez volt a forgatókönyv, tudomásunk szerint szintén tartott megbeszélést az ottani tantestület – az előző két iskolától eltérően azonban itt nem választottak ideiglenes vezetőt, mert továbbra is a régi vezetőséget, Ferencz Viola igazgatót és Tifán Irén aligazgatót szeretnék az intézmény élén látni.
Az aligazgatói állásokat illetően a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, illetve a Tamási Áron Gimnázium érintett, hiszen sem Jakab Zoltán, sem Benczi Tibor nem voltak a vizsgán, viszont mindkettőhöz ragaszkodik iskolája.
Az ovisokat sem hagyják békén
A Csillagvár Napköziotthon tanévkezdéskor kinevezett igazgatója,Lukács Kinga sem volt versenyvizsgázni, hiszen nem tagja a Hivatásos Oktatásvezetők Országos Testületének. „Hogy ennek tagja légy, el kell végezned egy hatvankredites menedzsmentképzést, amit meg is csináltam, viszont az augusztusi testületi kiírásra nem tudtam jelentkezni, most lesz egy másik januárban, arra már fogok tudni" – magyarázta az igazgatónő, miért nem tudott részt venni a vizsgán.
Megtudtuk tőle, a kollegái nyilatkozatot írtak a tanfelügyelőség részére, amelyben leírják, ragaszkodnak Lukács Kingához, viszont amennyiben semmi esetre sem lesz kinevezhető, Gáll Anna, a napközi óvónője legyen az ideiglenes intézményvezető. „Ő, amikor aláírta a nyilatkozatot, megjegyezte, csak abban az esetben vállalja, hogyha nem bírálják el megfelelően a nyilatkozatot" – tette hozzá Lukács Kinga.
Görbe Péter azt is elmondta portálunknak, továbbították az intézmények pedagógusainak kérését a minisztérium felé, sürgetve a megoldást. Ennek várják jelen pillanatban az elbírálását, hiszen január 9-én megszűnik a jelenlegi igazgatók mandátuma.
GÁL ELŐD, KATONA ZOLTÁN uh.ro
Több székelyudvarhelyi iskola, de még napközi is elveszítheti a jelenlegi igazgatóját. Az új módszertan bekavar.
Elkezdődtek a kinevezések a tanintézmények igazgatói és aligazgatói pozícióira. Kiderült, több Hargita megyei iskola tantestülete ragaszkodik jelenlegi igazgatójához, ám ők nem maradhatnak tisztségükben, ha nem sikerült a versenyvizsgájuk, vagy nem jelentkeztek arra.
Törvény volt, csak módszertan nem
Görbe Péter főtanfelügyelőtől megtudtuk, a törvény mindig is előírta, hogy az igazgatói és aligazgatói állást versenyvizsgával kell elfoglalniuk a tanároknak, ugyanakkor azt is, hogy szükség esetén, amíg megszervezik a vizsgát, lehet ideiglenesen kinevezni tanárkollegákat ezekbe a pozícióba, viszont ezt legkésőbb az előző tanév zárásáig kell megtenni.
„Ennyi éven át egyik kormányzat sem intézkedett, hogy meglegyen a módszertana a kinevezéseknek, idén jutott a minisztérium oda, hogy kidolgozza azt. Augusztus végén érkezett a rendelet, és szeptember 12. és október 2. között jelentkezhettek az igazgatói állásokat betölteni kívánó tanárok az ennek érdekében rendezett versenyvizsgára"– mondta a főtanfelügyelő.
A részvételhez kritériumoknak kellett megfelelni. A jelentkezőknek a Hivatásos Oktatásvezetők Országos Testületének tagjainak kell lenniük. Ahhoz, hogy valaki tag legyen, legkevesebb el kell érnie a kettes fokozatot a minden évi kitűnő minősítés mellett, illetve oktatásmenedzsment mesterijének is meg kell lennie.
A rendelet szerint nem maradhat pozíciójában az, aki nem ment el a versenyvizsgára, vagy nem sikerült teljesítenie azt. Nem tesz különbséget aközött, aki nem teljesítette a részvételhez szükséges kritériumokat, vagy csak úgy döntött, nem vesz részt a vizsgán – magyarázta Görbe.
A szabály azt mondja, hogy azon iskolák posztjaira, amelyeknél az igazgatóság nem vett részt a versenyvizsgán az iskola tantestülete javaslatot tehet tanárkollégára, a tanfelügyelőség vezetőségének a beleegyezésével a főtanfelügyelő kinevezheti azt a következő vizsgáig, de nem később, mint a tanév végéig.
Ezek olyan személyek lehetnek, akik nem próbáltak versenyvizsgázni, avagy nem voltak ezelőtt funkcióban. „Ötvenen felül volt megyeszinten az olyan iskolák száma, amelyeknél nem volt az igazgató versenyvizsgázni, vagy nem sikerült neki, ezek közül huszonhárom tantestület érvényes javaslatot tett. Volt, aki azt mondta, hogy legyen, aki eddig volt, de a törvény, ha azt mondja, nem lehet, akkor se a tanfelügyelőség vezető tanácsa, se én nem tudok, amit csinálni – mondta Görbe.
Városunkban is vannak problémás esetek
Bartolf Hedvig tanfelügyelő kérdésünkre elmondta, megyeszerte 27 olyan igazgató és 11 aligazgató van, akihez ragaszkodik a tantestülete, de nem vett részt a vizsgán, vagy nem sikerült neki az. „Elég sok kellemetlenséggel jár, mert ha az iskola megszokott egy vezetőséget, akkor szeretne vele legalább a tanév végéig vagy még tovább együtt dolgozni, de jelenleg csak annyit tudunk, hogy ez így nem felel meg a módszertannak. Hogy a módszertan milyen, nem szeretném kommentálni" – mondta a volt főtanfelügyelő.
Székelyudvarhelyen a Móra Ferencz Általános Iskola és az Eötvös József Szakközépiskola a problémásabb esetek közé tartoznak, hiszen mindkettő intézményigazgató és aligazgató nélkül maradt. Nem sokkal jobb a helyzet a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban sem, hiszen Bálint Mihály igazgató szintén nem jelent meg a versenyvizsgán.
Mindhárom oktatási intézményben tartottak olyan jellegű megbeszélést, ami a hogyan továbbról szólt, de tudomásunk szerint változást nem szeretnének, a mostani igazgatókkal képzelik el a folytatást.
Alternatívát dolgozott ki a Benedek Elek Pedagógiai Líceum tantestülete, létezik elképzelés arra az esetre is, ha semmiképpen nem maradhatna Bálint Mihály az intézményvezető, de egyelőre nem nyilvános annak a személynek a neve, akiben a tantestület megbízna az igazgatói teendőket illetően. Kiválasztottak ugyan maguk közül egy személyt, aki – amennyiben minden kötél szakad és Bálint Mihály nem folytathatja igazgatóként – ideiglenesen vezethetné az intézményt.
Az Eötvös József Szakközépiskolában gyakorlatilag ugyanez a helyzet, az ottani tantestület szintén tartott ilyen jellegű megbeszélést és maguk közül kiválasztottak egy szintén „alternatív" intézményvezetőt és annak helyettesét, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a neveik egyelőre ne kerüljenek nyilvánosságra. Mint ahogy ragaszkodnak a régi igazgatónőhöz, Trinfa Pálmához is.
A Móra Ferenc Általános Iskolában is ugyanez volt a forgatókönyv, tudomásunk szerint szintén tartott megbeszélést az ottani tantestület – az előző két iskolától eltérően azonban itt nem választottak ideiglenes vezetőt, mert továbbra is a régi vezetőséget, Ferencz Viola igazgatót és Tifán Irén aligazgatót szeretnék az intézmény élén látni.
Az aligazgatói állásokat illetően a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, illetve a Tamási Áron Gimnázium érintett, hiszen sem Jakab Zoltán, sem Benczi Tibor nem voltak a vizsgán, viszont mindkettőhöz ragaszkodik iskolája.
Az ovisokat sem hagyják békén
A Csillagvár Napköziotthon tanévkezdéskor kinevezett igazgatója,Lukács Kinga sem volt versenyvizsgázni, hiszen nem tagja a Hivatásos Oktatásvezetők Országos Testületének. „Hogy ennek tagja légy, el kell végezned egy hatvankredites menedzsmentképzést, amit meg is csináltam, viszont az augusztusi testületi kiírásra nem tudtam jelentkezni, most lesz egy másik januárban, arra már fogok tudni" – magyarázta az igazgatónő, miért nem tudott részt venni a vizsgán.
Megtudtuk tőle, a kollegái nyilatkozatot írtak a tanfelügyelőség részére, amelyben leírják, ragaszkodnak Lukács Kingához, viszont amennyiben semmi esetre sem lesz kinevezhető, Gáll Anna, a napközi óvónője legyen az ideiglenes intézményvezető. „Ő, amikor aláírta a nyilatkozatot, megjegyezte, csak abban az esetben vállalja, hogyha nem bírálják el megfelelően a nyilatkozatot" – tette hozzá Lukács Kinga.
Görbe Péter azt is elmondta portálunknak, továbbították az intézmények pedagógusainak kérését a minisztérium felé, sürgetve a megoldást. Ennek várják jelen pillanatban az elbírálását, hiszen január 9-én megszűnik a jelenlegi igazgatók mandátuma.
GÁL ELŐD, KATONA ZOLTÁN uh.ro
2016. december 30.
Ismertették a kormányalakítás ütemtervét
Meghatározta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a kormányalakítási ütemtervet – jelentette be december 30-án, pénteken Liviu Dragnea PSD-elnök.
Eszerint január 3-án, kedden 10 óra 30 perctől ülésezik a parlament két házának állandó bürója, és ugyanaznap délre hívták össze a plénumot. Ugyancsak kedden 14 órától a PSD és ALDE vezetőtestületei jóváhagyják a miniszterjelöltek listáját, 15 órától pedig a két alakulat parlamenti frakciói együttes ülést tartanak, amelynek keretében röviden bemutatják mindegyik jelöltet. A kijelölt kormányfő ezt követően nyújtja be a parlamenthez a miniszterjelöltek jegyzékét és a kormányprogramot. Kedden 17 órától kerül sor a két ház állandó bürójának együttes ülésére, amelyen megállapítják a szerdai ülés napirendjét. Szerdán 8 és 14 óra között a szakbizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket, 15 és 18 óra között ismertetik a kormányprogramot, illetve sor kerül a vitára és a beiktatási szavazásra. 18 óra után egyeztetésre várják az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának képviselőit, „amennyiben igényt tartanak erre” – tette hozzá Dragnea.
A PSD elnöke elmondta továbbá, ha az államfő beleegyezését adja, szerdán 19 órától sor kerülhet a miniszterek eskütételére.
[Agerpres] itthon.ma//erdelyorszag
Meghatározta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a kormányalakítási ütemtervet – jelentette be december 30-án, pénteken Liviu Dragnea PSD-elnök.
Eszerint január 3-án, kedden 10 óra 30 perctől ülésezik a parlament két házának állandó bürója, és ugyanaznap délre hívták össze a plénumot. Ugyancsak kedden 14 órától a PSD és ALDE vezetőtestületei jóváhagyják a miniszterjelöltek listáját, 15 órától pedig a két alakulat parlamenti frakciói együttes ülést tartanak, amelynek keretében röviden bemutatják mindegyik jelöltet. A kijelölt kormányfő ezt követően nyújtja be a parlamenthez a miniszterjelöltek jegyzékét és a kormányprogramot. Kedden 17 órától kerül sor a két ház állandó bürójának együttes ülésére, amelyen megállapítják a szerdai ülés napirendjét. Szerdán 8 és 14 óra között a szakbizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket, 15 és 18 óra között ismertetik a kormányprogramot, illetve sor kerül a vitára és a beiktatási szavazásra. 18 óra után egyeztetésre várják az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának képviselőit, „amennyiben igényt tartanak erre” – tette hozzá Dragnea.
A PSD elnöke elmondta továbbá, ha az államfő beleegyezését adja, szerdán 19 órától sor kerülhet a miniszterek eskütételére.
[Agerpres] itthon.ma//erdelyorszag
2016. december 30.
Megszüntetik az Erdélyi Riportot
A portál munkatársai azonban önerőből szeretnék folytatni.
Anyagi okok miatt, meghatározatlan időre szünetelteti az Erdélyi Riport működését a hírportál kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Ezt a szerkesztőség tagjai közölték a portálon, a közlemény szerint a kiadó január elsejétől nem finanszírozza tovább az orgánum működését.
A portál munkatársai közölték, kérték a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosították őket, hogy az archívum, valamint a megjelent anyagok elérhetőek lesznek a továbbiakban is.
Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
„Ugyan a kiadó úgy döntött, nincs szükség az Erdélyi Riportra, a szerkesztőség ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzszilván szellemiségű sajtóműhely. Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk” - áll a közleményben.
béel foter.ro
A portál munkatársai azonban önerőből szeretnék folytatni.
Anyagi okok miatt, meghatározatlan időre szünetelteti az Erdélyi Riport működését a hírportál kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Ezt a szerkesztőség tagjai közölték a portálon, a közlemény szerint a kiadó január elsejétől nem finanszírozza tovább az orgánum működését.
A portál munkatársai közölték, kérték a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosították őket, hogy az archívum, valamint a megjelent anyagok elérhetőek lesznek a továbbiakban is.
Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
„Ugyan a kiadó úgy döntött, nincs szükség az Erdélyi Riportra, a szerkesztőség ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzszilván szellemiségű sajtóműhely. Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk” - áll a közleményben.
béel foter.ro