Soós: egyre biztosabb a vásárhelyi összefogás
Bár egyelőre nem született írásos megállapodás a három magyar politikai alakulat között Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterjelölt támogatásáról, az előválasztás nyertese egyre biztosabb abban, hogy létrejön az általa sürgetett összefogás.
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelképeit képviselve indulhatok a jövő évi helyhatósági választáson. (...) Célom, hogy a politikai összefogást képviselve megszerezzem a marosvásárhelyi magyarok támogatását" – írja az Összefogás a győzelemért! című közleményében Soós Zoltán.
Az RMDSZ-es tanácsos szerint a múlt heti RMDSZ–MPP-egyeztetésen, majd a szövetség és a néppárt országos vezetőjének kolozsvári találkozóján eldőlt, hogy mindhárom politikai alakulat őt támogatja. „Eddig csak gratuláltak az előválasztásokon aratott győzelemhez, de nyíltan nem vállaltak fel. A kolozsvári egyeztetések legfontosabb hozadéka az, hogy most már mindhárom párt a polgármesterjelöltjének tekint és támogat" – fejtette ki Soós.
A poltitikus úgy tudja, a tárgyalások nem zárultak le, 2016 első két hónapjában a három fél egyeztet és tételesen is kidolgozza a pontos egyezséget. Soós Zoltán példaként a Vásárhelyi Forgatag érdekében létrejött összefogást említette. Mint mondta, 2013-ban sokan még kételkedtek, sőt ellenezték az együttműködés gondolatát azzal a Portik Vilmossal, aki az EMNP Maros megyei vezetőjeként vállalta fel a szervezést. Egy év múlva már elhallgattak az összefogást ellenzők, és 2015-ben már senkinek nem jutott eszébe, hogy a szemére vesse, „miért kell egy néppártossal közösködni".
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke valamivel visszafogottabban nyilatkozott az ügyről. Tudomása szerint Kolozsváron még nem döntöttek, január–februárra halasztották a végső határozat meghozatalát. „Én csak reménykedni tudok abban, hogy addig valahogy kikalapálják a megállapodást. Eddig is azt mondtam, most is azt állítom: az összefogásnak Marosvásárhelyen nincs alternatívája. Erre a közvélemény is egy megnyugtató választ szeretne kapni" – szögezte le Brassai. Az RMDSZ vezetője tökéletesen megérti Soós sietségét, mert, mint mondotta, ő érzi igazán, milyen következményekkel járhat a politikai viták elhúzódása.
Már most közös jelöltnek tekinti Soós Zoltánt Biró Zsolt is, a Magyar Polgári Párt országos vezetője. „Két lehetőség merült fel: vagy függetlenként, vagy a három magyar párt jelvénye alatt, közös jelöltjeként indul. Örülök, hogy az utóbbi változat felé hajlik a történet" – fejtette ki Biró.
Az EMNP Maros megyei elnöksége egyébként szerdán közleményben szólította fel az RMDSZ országos vezetőit, hogy fogadják el az előválasztás megszervezése előtt megkötött megállapodást, ne „sodorják veszélybe a magyarság helyi érdekeit". A közleményben kifejtik: a helyi vezetők abban egyeztek meg, hogy az önkormányzati választásokon való sikeres részvétel, vagyis egy magyar polgármester megválasztása és a magyar tanácsi többség elérése érdekében a legkívánatosabb indulási forma az lenne, ha a közös polgármesterjelöltet koalíciós tanácsi lista támogatná, megerősítve egy közös megyei jelöltállítással.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Válaszok az örök kérdésre – Átadták a Székelyföld folyóirat diákpályázatának díjait
Kedden osztották ki Csíkszeredában a Székelyföld kulturális folyóirat által az ősszel középiskolás diákok számára kiírt pályázatának díjait.
Az első díjat Sebestyén Rita, a másodikat Vajda Krisztián, a harmadik díjat pedig Laczkó Emőke nyerte el. Különdíjban részesült Bucs Anna, Rabocskai Zsófia és Takács Réka. A díjazott pályamunkákat a Székelyföld folyóirat a 2016. februári számában jelenteti meg. A pályázatra jelentkezők versben és prózában válaszolhatták meg november 30-áig: kik is ők? Az első három helyezett 1000, 750, illetve 500 lejes pénzjutalmat is kapott az elismeréssel.
Ki vagyok én? – az írókat, költőket, művészeket mindig is foglalkoztatta ez a kérdés, fogalmaztak ősszel a Székelyföld szerkesztői a pályázati felhívás szövegében. Ezért felkérték a 14–18. évükben járó középiskolásokat – akik nagyjából ebben a korban találják szemben magukat ezzel a kíváncsisággal –, hogy versben, prózában próbálják megválaszolni a kérdést.
„Vajon az vagyok én, aki a tükörben látszom? Székely vagyok? Magyar vagyok? Román vagyok? Csángó vagyok? Honnan jöttem? Hová megyek? Hol a helyem a világban? Próbáljunk meg hát bepillantani a tükör mögé! Hátha közelebb jutunk önmagunkhoz” – állt a kiírásban.
Versben maximum két-három alkotást, de 60 sornál nem többet, prózában legtöbb tízezer karaktert vártak november 30-áig a Székelyföld folyóirat csíkszeredai székelyhelyének postacímére.
Krónika (Kolozsvár)

Sikeres karácsonyi vásár
Családias hangulat Sepsibükszádon
Jó hangulatú karácsonyi vásárt szervezett hétvégén a bükszádi fiatalság. A hivatalos nevükön Sepsibükszádi Ifjúsági Szervezetként jegyzett BIFISZ ötödik alkalommal kerített sort a bensőséges megnyilvánulásra.
A BIFISZ idén sem akart hétországra szóló világeseményt szervezni: arra helyezték a hangsúlyt, hogy a faluban dolgozó kézművesek és termelők megmutathassák portékáikat – tudtuk meg Ájgel Ágnestől. A BIFISZ elnöke azt mondja: korábbi elképzelésüknek megfelelően a falubelieknek akartak „rásegíteni” arra, hogy ráhangolódjanak a karácsonyi ünnepre.
– Ez értékközpontú rendezvény, ahol a hangsúly a helyi értékeken van és azokon a hasznos embereken, akik ezeket előállítják – nyilatkozta Ájgel Ágnes.
A húsz kiállító többek között karácsonyi dekorációkkal, faragásokkal, nemezekkel, horgolt és bogozott dísztárgyakkal töltötte meg az asztalokat, de volt helyi készítésű sajt, méz, torta, és a szilvapálinka sem maradt szégyenben. A december 24-i reggel 9 órás szentmise előtt a BIFISZ szervezésében tizedik alkalommal mutatnak be karácsonyi műsort, és érdeklődésre tarthat számot a helyi fúvósok december 26-i évzáró koncertje is.
(ea)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Irgalmasság karácsonya
Az egyházközségünkhöz tartozó három faluban – Szentkatolnán, Hatolykán, Kézdimartonfalván –, ahol a szokáshoz híven mindenütt lesz pásztorjáték, különböző módon is készülnek Jézus születésének a megünneplésére.
Szentkatolnán az Irgalmasság Szentévének jegyében a plébániai hitoktatásban résztvevő gyermekek meglátogatják azokat az időseket, akik házhoz kötöttek, és egyedül élnek. Erre éneket és verset tanultak, de általuk készített süteményeket is ajándékoznak. Az előre bejelentett látogatást a három csoportra osztott gyerekek december 24-én ejtik meg. A program lebonyolítását Lőrincz Lenke vezeti.
Hatolykán az idén is várja a templomba látogatókat a Bardocz Piroska sekrestyés által az ember nagyságú, rongybábukból alkotott betlehem a haranglábban. Az idén is felállítják a falu karácsonyfáját. Ezt a hívek saját díszeikkel azért fogják minél szebbé tenni, hogy azoknak is legyen karácsonyfája, akiknek erre nincs lehetőségük. Mindezek vízkereszt ünnepéig lesznek láthatók.
Kézdimartonfalván a tervek szerint az idén is meglesz az „élő betlehem” a kápolna udvarán ma délután 3 és 7 óra között. Itt ebben az egyházi évben Szent Márton-évet tartanak, a templom védőszentje születésének 1700. évfordulója alkalmával. Az év mottója: „Közösségünket erősíteni”. Az idei pásztorjátékba az ifjúságot is belekapcsolják a gyermekek mellett, amelynek előadása – jó idő esetén – szabadtéren, az élő betlehemes díszletében történik. Az ilyenkor szokásos „angyali csomagot” az idei karácsonyon, az esti szentmise után nem a gyerekek, hanem a családok kapják a kápolna udvarán, ezzel is jelezve és erősítve az együvé tartozást. A programok előkészítésében és megszervezésében fontos szerepet vállalt Molnár Dalma, Elekes Judit, valamint Molnár Zoltán.
Opra István plébános
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Sziklán járó ember
A falu bűvöletében
Újabb alkotótaggal gyarapodott a háromszéki literátorok tábora a sepsiszentgyörgyi Szente Csaba János személyében. A marosvásárhelyi Kreatív Kiadónál a napokban jelent meg első prózakötete A sziklán járó ember címmel.
Szente Cs. János (1978, Dicsőszentmárton) két éve debütált három novellájával az EMKA támogatásával megjelent Falatnyi Erdély antológiában. Írásai lapunk olvasói előtt sem ismeretlenek, legutóbb a nemrég indult Hintaszék irodalmi rovatunkban olvashatták novelláját. A Lélekírók Irodalmi Kör egyik alapítójaként az erdélyi, azon belül a háromszéki kezdők felkutatását tűzte ki célul. Gyermekkorában gyakran tartózkodott a nagyra becsült falusi nagyszülőknél, s az így felhalmozódó emlékezetes élményeiről szeretettel ír a könyvében. De nemcsak arról…
A rövid novellákból egyértelműen kirí, hogy szerzőjüket kezdettől érdekli az a falusi életmód, amelyre minden tollragadásnál nosztalgikusan rácsodálkozik. Sejtelmesen érezhető a visszavágyódás a vidéki szabadságba, s titokban talán a gyermekkorba is.
A székely falvak múltja, életformája nagy értékrenddel bír. Az íróembernek igazi aranybányaként szolgál, de a megmunkált kincset nem tarthatja meg magának, hanem szét kell osztania az olvasók között. Így tett Szente Cs. János is, amikor e kötet sorait elkezdte csiszolgatni, olyan pillanatképeket, életeseményeket ragyogtatva fel, amelyek a vidéki ember szíve vágyát, lelkivilágának rejtettebb zugait tárja fel. A paraszti egyszerűség, a párszavas góbéhumor és a tisztes munka iránti eltökéltség teljes erényében a könyv vezérfonala.
A kötet előszavában Bölöni Domokos erdélyi író méltatja, látja el szakmai tanácsokkal az induló szerzőt. A könyv az alábbi e-mail címen rendelhető meg: szentecsabajanos@gmail.com.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Ünnepi együttlét
Súlyos betegeket ápoló kórház kórtermeiben próbálom megtalálni ismerősömet. Nem közeli rokon, évek óta nem láttam, de sok rosszat hallottam róla. Hogy családját elhagyta, italozik, egyszóval züllött életet élt. Miközben a többi beteg között keresem, arra leszek figyelmes, hogy szinte minden kórházi ágyon Biblia hever. Arra gondolok, hogy kórházlelkész jár erre, s talán a vele való találkozásra készülődnek a betegek. Elmélkedésre azonban sok időm nem marad, mert rátalálok Miklósra: Bibliával a kezében, csonttá soványodva, ő maga is a Zsoltárokat olvasgatja. Azt a könyvet lapozza, amit eddigi életében minden bizonnyal ritkán forgatott. Kíváncsi pillantásaimra mintegy magyarázatként mondja: tudod, most már csak ez segíthet.
Miklós története azért is érdekes számomra, mert sok hozzá hasonló emberrel találkoztam már. És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem – írja a Zsoltárok könyve. A bajba jutott ember lelki fogódzója ez, még az utolsó órában is, hiszen ha hitetlenként nem is bizonyos felőle, de sejti, hogy isteni kegyelem nélkül vajmi keveset ér a földi élet.
Ilyenkor, ünnepek táján, az adventi készülődés jegyében ez a bizonyosság iránti vágy keríti hatalmába az embert. Azt is, aki hiszi, hogy Jézus őérte is megszületett, és azt is, aki erről ugyan nincs meggyőződve, de a lélek belső kérdőjelei késztetik egyféle szembenézésre, számvetésre önmagával. Ezzel magyarázható, hogy vallási és hitbéli meggyőződéstől függetlenül ünnepek táján figyelmesebbek, jobbak és elfogadóbbak egymás iránt az emberek. Ilyenkor gyűl össze az éves adományok legnagyobb része, és statisztikailag is csökken a bűncselekmények száma. Isten közelsége megérint hívőt és hitetlent, és felszínre hozza az emberi élet alapvető, de sokszor rejtett tulajdonságait, a jóságot és a szeretetet.
Ünnepeink legnagyobb adománya ez. Jézus szavaival élve Isten mindenhol ott van, ahol ketten-hárman egybegyűlnek az ő nevében. Ehhez az együttléthez kívánok áldott karácsonyt!
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Karácsonykor sem szabadságolnak a Telefonos Szeretetszolgálat önkéntesei
Minden csütörtökön (Marosvásárhelyen, 0265-55.55.55) és pénteken (Kolozsváron, 0264-56.56.56)15 és 20 óra között hívható a Telefonos Szeretetszolgálat, ahol az ügyeletesek feljegyzik a kéréseket és a felajánlásokat, amelyek sok esetben egymásra válaszolnak, legyen szó anyagiakról, ügyintézésről vagy minőségi időről. Sürgős kérésénél az önkéntesek azonnal kocsiba szállnak, és maguk oldják meg a problémát: ételt szállítanak, gyógyszert váltanak ki – így lesz ez szenteste, karácsony első napján, Óév és Újév napján is. A szervezet alapítójával, Sajó Norberttel beszélgettünk.
Nemrég tartotta a Telefonos Szeretetszolgálat az adventi szeretetvendégségeit. Azt hihetnénk, hogy ez évzáró alkalom, és csak jövőben lehet újra betelefonálni, hiszen a csütörtök és a péntek, a szervezet két munkanapja idén nagy ünnepekre esik.
Nálunk a legnagyobb esemény az évben az adventi szeretetvendégség, ami gyakorlatilag lehetőséget ad arra, hogy kilépjünk az irodából, és találkozzunk személyesen a betelefonálóinkkal. Ilyen értelemben tehát valamit lezár, de mi töretlenül jelentkezni fogunk Marosvásárhelyről és Kolozsvárról is. Mi folyamatosan ügyeletezünk.
A közel hét év alatt csupán kétszer fordult elő, hogy nem fogadtuk a hívásokat, de akkor is technikai okok miatt: nem üzemelt a telefonkészülék, mert véletlenül, valamilyen munkálatok során elvágták a kábelt, és mire kijött a szerelő, már elmúlt 20 óra. De mi ott ültünk a készülék mellett, bent voltunk, és vártuk, hogy hívhassanak minket. Jövő héten is és az azt követő héten is, függetlenül a hivatalos szabadnapoktól, mi várjuk a telefonkészülék csörgését, a munkatársak készenlétben állnak.
Sőt, mi több, a Telefonos Szeretetszolgálat Marosvásárhelyen egy civil szervezettel, a Vintage Velo Neumarkttal karöltve körülbelül 80 élelmiszercsomagot fog házhoz vinni karácsony előtt. Van egy frissen özvegyen maradt asszony, aki beteg is, őt szintén most akarjuk meglátogatni, hogy támogathassuk, illetve van még egy nagyon fontos ügyünk, amit ebben az évben szeretnénk elrendezni: kiváltani egy idős bácsi szemüvegét.
Csodálatos gesztus, hogy az ünnepnapokon is elérhetők vagytok. Gondolom, sokan értékelik is. Főleg, akik nagyon magányosak vagy szegények, és talán rettegnek is az ünnepektől.
Nagyon érdekes, de az ünnepi időszakokban valamiért csökken a telefonhívások száma. Nem igazán tudjuk megítélni, hogy ez mennyire jó vagy rossz, ez tény, amit most már hetedik éve tapasztalunk. Egy-egy ügyeletkor átlagosan tíz hívást kapunk, néha tizenöt- húszat is, de húsvét, karácsony közelében csak ötöt-hatot. Mi ezt azzal magyarázzuk, hogy ilyenkor hazajönnek a távol élő rokonok, hozzátartozók, vagy legalább átmegy a szomszéd, valamilyen formában összegyűlnek, találkoznak az emberek egymással, megvan az étel, megvan a gondoskodás, megvan a jó szó.
Számtalan civil szervezet az évnek erre az időszakára összpontosít leginkább. Több olyan idős embert is nyilván tartunk a betelefonálóink közt, akiről tudjuk, hogy egyszerre három, négy szervezet is meglátogatja ebben az időszakban. Ez is nagyon fontos vonása a Telefonos Szeretetszolgálatnak – én személy szerint nagyon szeretem ezt benne –, hogy nincsenek segítői túlkapások, mi tényleg csak akkor segítünk, amikor betelefonálnak. Nem mi döntjük el, hogy jaj, karácsony van, biztosan egyedül érzik magukat az idősek, és akkor beállítunk hatvanegyedik szervezetként hozzájuk, hanem meghagyjuk mindenkinek a szabadságát, méltóságát, hogy ő jelezze, amikor valamire szüksége van, és az lehet február 6-án vagy november 9-én is.
Akik betelefonálnak karácsonykor, szilveszterkor, milyen kéréssel vagy felajánlással hozakodnak elő?
Nem mondhatnám azt, hogy vannak kimondottan olyan kérések, ajánlatok, amelyek ezekre az ünnepi időszakokra jellemzőbbek. Vannak viszont karácsonyi csoda számba menő történetek. Nemrég egy távolsági buszon ellopták valakinek a pénztárcáját, de mire a lopást észlelte, már leszállt. A tárcájában volt a bankkártyája is, ezen tartotta az összes megtakarított pénzét. Bement az első bankba, és a kártyához való hozzáférést letiltatta, de útközben már elbúcsúzott az összegtől. Amikor kiderült, hogy nem nyúlt még senki hozzá, felhívta a Telefonos Szeretetszolgálatot azzal, hogy a megtakarítás már nem az övé, szeretné eladományozni olyanoknak, akiknek nincs mit enniük karácsony előtt.
Volt még ehhez hasonló, megdöbbentő eset: egy jól menő családi vállalkozás vezetője hívott fel, hogy keressem meg őket, mert szeretnék támogatni a Telefonos Szeretetszolgálatot. Már ez is meglepő, hisz általában fordítva szokott lenni, én keresem fel az esetleges szponzorokat, és nem túl gyakori, hogy olyan kitörő örömmel fogadnak, mint ahogy ez a család tette. Elém raktak egy átlátszó zacskóba csomagolt pénzköteget, száz lejesek voltak benne, és elmesélték, hogy egy meccsen a fiuk elvesztette a pénztárcáját, amiről le is mondott, de később mégis visszament a sportcsarnokba, és csodák csodájára a széke alatt megtalálta a tárcáját. A benne lévő összeget viszont egy segélyszervezetnek akarta felajánlani, és ránk esett a választása.
Úgy gondolom, hogy az természetes, ha én áldozatokat hozok a Telefonos Szeretetszolgálatért, hiszen én vagyok a megálmodója, de amikor más, idegen emberek szánnak oda nagyobb összeget vagy több időt, az szerintem nem annyira magától értetődő, ezért mindig megérint.
A Telefonos Szeretetszolgálat adventi szeretetvendégségén találkozhattak a munkatársak, önkéntesek, támogatók és rászorulók – idén nem csak Kolozsváron, de Marosvásárhelyen is.
Nagyon érdekes volt egy alkalom kapcsán meglátni a folyamatot: látni az előzményt, az új kezdetet, és látni a tapasztalatokon alapuló kibontakozást, hiszen míg Kolozsváron már hetedik éve tartunk adventi szeretetvendégséget, és mindennek megvan már a helye, megvan a felelőse, és évről évre valahogy magától – a Reményik Sándor-féle „magától” – eljön a vendégsereg is, addig Marosvásárhelyen először szerveztük meg ezt a közös estét, új körülmények között. Ami hasonló volt a két városban, ugyanakkor megkülönböztet minket más adventi ünnepségeket szervezőktől, hogy nem kifejezetten segítendőknek szóló vacsora volt, de nem is a támogatóink gálaestje vagy bálja, hanem a kettő ötvözete.
Arányaiban hogyan oszlott meg a vendégsereg, és milyen számban vettek részt?
Kolozsváron az idén 200 ember jött el, közöttük harminc-negyven önkéntes. Szépen megtelt az Agapé vendéglő díszterme, voltak ismerős és új arcok is. A harmadik évben tapasztaltunk robbanásszerű növekedést: akkor 320 embert láttunk vendégül, mindenki nem is tudott leülni. Aztán a következő években stabilizálódott a létszám 170-200 fő körül, ami már átláthatóbb és meghittebb közösség.
Marosvásárhelyen nagyobb csoportja jött el a hajléktalanoknak, még picit bátortalanok voltak az emberek. 150 ember ült le a gazdagon megterített asztalokhoz. Elég sokan voltunk, de még maradtak üres helyek, tehát a jövőre nézve egy komoly feladat számunkra, hogy megtöltsük azokat az üres helyeket is. Nyilván a megmaradt étel-ital nem veszett kárba, másnap reggel egy idősgondozó otthonba juttattuk el, hogy a lakók ebédre elfogyaszthassák, de a mi célunk az lenne, hogy minél több és minél többféle embert tudjunk egymás mellé ültetni, hagyni őket ismerkedni, beszélgetni, barátkozni. Adventben a közös ünneplésnek ez egy alapkérdése, hogy le tudunk-e állni, le tudunk-e ülni egymás mellé, mert ha nem, akkor hogyan beszélhetünk az egymásra találásról, a közösség ünnepéről? Márpedig karácsony a közösség ünnepe, nem egyéni ünnep.
Mi jót kívánhatnánk a Telefonos Szeretetszolgálatnak az új évre?
A legnagyobb álmunk, hogy minden segélykérő telefonhívást egy felajánló kövessen, mert egyelőre az előbbiek vannak túlsúlyban. Nagy problémát jelent, hogy nincsen raktárhelyiségünk, így ha nagyobb tárgyakat ajánlanak fel (mint ahogy ajánlottak már fel mosógépet, hűtőszekrényt), nincs ahová elszállítsuk addig, amíg ki nem derül, hogy hol lenne a legjobb helyen. Ezért is szeretnénk létrehozni az Erdélyi Szociális és Információs Központot (EszIK), amely számára telekre pályázunk a Román Kereskedelmi Bank programján belül. Ez több fordulós küzdelem, az elsőt könnyen vettük, a második december 17. és január 20. között zajlik, ebben az időszakban várjuk az újabb felajánlásokat, hogy február 16-án jó hírnek örülhessünk. Ugyanakkor részt veszünk az OMV Petrom által kezdeményezett Țara lui Andrei kampányban is, ahol szavazatokkal lehet támogatni minket.
ESzIK, azaz Erdélyi Szociális és Információs Központ - erre várjuk a felajánlásodat, amelyet ide kattintva megtehetsz. Sajó Norbert, a Telefonos Segélyszolgálat alapítója elmondta, jelenleg épp arra a telekre gyűjtik a pénzt, ahol felépíthetik a szervezet székhelyét. Ennek érdekében csatlakoztak a Román Kereskedelmi Bankegyik kampányához is, ahol február 16-ig lehet anyagilag támogatni a projektet.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Felújították Felsőboldogfalván a régi iskola épületét
Egy élőkészítő osztályos, valamint egy óvodáscsoport költözhet be január közepén a boldogfalvi iskola nemrég felújított régi épületébe, amely több évig használhatatlan volt. A tetőszerkezetet feljavították, az omladozó falakat megerősítették. A tanintézet központi kazán fogja kifűteni.
„Az épület felújítása nagyon fontos volt, hiszen azt tapasztaljuk, hogy növekszik a gyereklétszám Felsőboldogfalván, aminek elmondhatatlanul örülünk” – számolt be Németi Zoltán, a község alpolgármestere. Tamás Zoltán, a helyi tanintézet igazgatója szerint a gyarapodás annak köszönhető, hogy egyre több fiatal család költözik a településre Udvarhelyről, és a városiak közül többen is a boldogfalvi iskolába íratják be gyerekeiket. A korszerűsített épület két termébe január közepétől egy előkészítő osztályos, valamint egy óvodáscsoport is beköltözik. Előbbiek – a zsúfoltság miatt – a Fülöp Áron Általános Iskola egyik labortermében tanultak mostanáig. Az igazgató elmondta, jelenleg a felújított épület tantermeinek bútorozását végzik.
Noha az épülettel nem voltak szerkezeti problémák, két helyiségének válaszfalai omladoztak, ezeket biztonsági okokból le kellett bontani – részletezte Németi Zoltán. Ezenkívül felszedték a régi padlót, helyére új csempe, illetve szalagparketta került. Az épület elektromos hálózatát korszerűsítették, a falakat újravakolták és festették, hőszigetelő ablakokat és ajtókat szereltek fel, valamint a bejáratoknál mozgássérültek számára is használható feljárókat építettek. Lényeges részét képezte a munkának egy kazánház kialakítása is, hiszen ezentúl központi fűtésrendszer fogja melegen tartani a gyerekeket. A felsorolt munkálatok 100 ezer lejbe kerültek, amit a polgármesteri hivatal a helyi költségvetésből finanszírozott. Az épület külső része további javításokra szorul, ennek kivitelezését jövőre tervezik. Németi hozzátette, pályázati pénzből idén felújították a tetőszerkezetet, valamint a csatornahálózatot is.
Németi rámutatott, a felújított épülettel az a hosszú távú tervük, hogy napközivé alakítsák. Remélik, hogy így még több gyerek fog Felsőboldogfalván tanulni. Noha úgy érzik, erre nagy igény van, a későbbiekben mindenképp szeretnének közvélemény-kutatást tartani erről a kérdésről.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Folytatódik a besztercei magyar iskola kálváriája
Harmadik nekifutásra elutasította Beszterce város tanácsa az önálló magyar iskola létrehozását célzó határozattervezetet – adja hírül a kronika.ro.
A megyeszékhely képviselőtestülete december 23-ai, szerdai ülésén a tanácsosok azért nem támogatták az iskolaalapítási tervet, mert az Andrei Mureşanu Főgimnázium vezetősége nem hajlandó épületet biztosítani az új tanintézetnek.
A besztercei magyar iskola létrehozásának ügye immár harmadik alkalommal került a városi képviselőtestület napirendjére. Az Antal Attila RMDSZ-es tanácsos által beterjesztett határozattervezetre legelső alkalommal, idén májusban rábólintott a testület; a 21 képviselőből 15-en támogatták a javaslatot. Csakhogy a román tanügyminisztérium formailag hibásnak nyilvánította a határozatot és módosításokat követelt, holott korábban Besztercén valamennyi helyi hatóság törvényesnek találta. A bukaresti tárca többek között a tanintézet tervezett nevével – Hunyadi János Gimnázium – sem értett egyet.
Idén augusztusban másodszor is a besztercei tanács elé vitte az RMDSZ a javaslatot, az immár módosított változatot azonban akkor kvórum hiányában nem sikerült elfogadtatni, mivel azon az ülésen mindössze tíz tanácsos jelent meg. Ekkor eldőlt, hogy az önálló magyar tanintézet már nem kezdheti meg tevékenységét a 2015-2016-os tanévben.
Antal Attila tanácsos a Krónikát úgy tájékoztatta: a városi önkormányzat az eredeti elképzelés szerint ideiglegesen egy magánépületet bérelt volna a magyar iskola számára, az ősz folyamán azonban ez az ingatlan más rendeltetést nyert, így ezt már nem lehetett igényelni. Tekintettel arra, hogy a magyar oktatás Besztercén az Andrei Mureşanu Főgimnáziumban működik, a kezdeményezők a tanintézet három épületének egyikét szemelték ki erre a célra. Az iskola vezető tanácsa, valamint a Beszterce-Naszód megyei tanfelügyelőség viszont negatívan véleményezte az elképzelést, amely döntő módon befolyásolta a helyi tanács álláspontját.
A december 23-i ülésen résztvevő 17 tanácsos közül csak öten voksoltak a magyar iskola létrehozása mellett, 11-en tartózkodtak, egy tanácsos pedig ellene szavazott, miközben 14 szavazat kellett volna ahhoz, hogy a határozat átmenjen. „Ilyen módon még ha a korábbi tanácskozásból az sült ki, hogy majdnem minden tanácsos meg van győződve arról, hogy tényleg szükséges egy magyar iskolaközpont a végvári magyar oktatás megmentésének érdekében, amíg nem lesz egy megfelelő, üres iskolaépület, addig még várat magára egy különálló magyar iskola léte Besztercén" – közölte lapunkkal Antal Attila RMDSZ-es városi tanácsos – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

„Karácsonykor mindenki hazajön feltöltődni”
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Nehéz éven van túl a csíkszeredai önkormányzat – fogalmazott 2015 utolsó városi tanácsi ülésén Antal Attila megbízott polgármester. Az elöljáró reméli, a mandátum végéig még hozzá tudnak tenni a megvalósításokhoz.
Az év folyamán voltak olyan pillanatok, amikor azt érezte, hogy nem lehet végigvinni ezt a mandátumot – vallotta meg a csíkszeredai önkormányzat decemberi soros tanácsülésén felszólalva Antal Attila megbízott polgármester. Magyarázata szerint nehéz éven vannak túl, és pártállástól függetlenül köszöni a képviselő testületnek a munkát és a megértést. Az alpolgármester a Ráduly Róbert és Szőke Domokos elleni büntetőeljárásokra utalt.
Kevés olyan önkormányzati testület van jelenleg az országban, ahol ennyi jó szakember vesz részt a munkában, mint Csíkszeredában – mondta az elöljáró. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy minden feladatot meg tudtak oldani, a közigazgatási osztály és a jegyzői osztály is „vérveszteséget” szenvedett, de elégtétel, hogy helytállt mindenki.
Antal Attila úgy fogalmazott: reméli, hogy a mandátum végéig még hozzátesznek annyit, hogy emelt fővel lehessen átadni a stafétát. Előrebocsátotta, hogy a költségvetés előkészítésére összpontosítanak, ebben folyamatos egyeztetésekre készül a testület tagjaival – a szokásos munkamódszerrel, e-mail-ben fognak konzultálni a tételekről.
Veress Dávid városi tanácsos a korrupcióellenes ügyészség júniusi kezdeményezése nyomán tisztségéből felfüggesztett Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester munkáját is név szerint megköszönte, úgy fogalmazva, hogy „hatósági eltávolítás” nyomán szakadt meg a két elöljáróval a testület munkakapcsolata.
Rendkívüli ülésen, egyhangú szavazattal fogadta el a csíkszeredai önkormányzat azt a tanácshatározatot, hogy 10 millió lejt foglal bele a 2016-os évi költségvetésébe a tömbház-szigetelési program folytatásához. Ez volt a kitétele ugyanis annak, hogy az eredetileg idén év végi lezárási határidővel rendelkező uniós finanszírozású programhoz 2016 június 30-ig haladékot kapjon Csíkszereda – a kicsúszás miatt 5 millió lejes uniós finanszírozást veszít el a város. A szigetelési munkálat alatt levő 29 tömbháznála munkálatok átlagban csak 45 százalékban készültek el a közbeszerzést megnyerő bákói és bukaresti vállalkozások eddigi munkaritmusában.
G. E.
maszol.ro

Dokumentumfilmek néprajzi értékeinkről
Elkészültek azok a dokumentumfilmek, amelyek a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa pályázatán kaptak anyagi támogatást. A Forrásközpont kezdeményezte program célja Hargita megye néprajzi értékeinek bemutatása filmes eszközökkel. Az idei hét alkotás között portréfilmek, a székely konyhát, babonákat, víz hajtotta szerkezeteket megjelenítő alkotásokat találunk.
Bálint Arthur Babonák című alkotásában a mindennapi élet eseményeihez, történéseihez kapcsolódó hiedelmek, babonás cselekvések bemutatását tűzte ki célul. Mint kiderül, életmódtól, világszemlélettől függetlenül hatnak ezek a babonák a különböző korosztályok képviselőire ma is.
Fábián Kornélia filmje a siménfalvi kosárfonással kapcsolatos: Teremtő kéz– portréfilm a siménfalvi, a Népművészet Mestere címet viselő Ráduly Jánosról. Az Erdély-szerte ismert kézműves a Népművészet Kiváló Mestere címet is megszerezte, munkájához az oktatás is hozzátartozik. Szakmájáról, életéről vall ez alkalommal.
Bocskor-Salló Lilla filmje (Orczád verítékével – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője) a székely kapuk tanulmányozóját, az Europa Nostra-díjas pedagógust mutatja be, akinek életművéhez tartozik a máréfalvi tájház létrehozása, illetve helyismereti kutatások.
Fábián Kornélia öt tájházat mutat be (Tájak, beszélő házak – Hargita megye tájházai) az intézmények felelőseit megszólaltatva. Máréfalva, Székelyszentlélek, Tordátfalva, Korond és Lövéte tárgyi hagyatéka az egész székelység becses kincsei közé tartozik.
Fecső Zoltán a vízzel hajtott szerkezetek egykor elterjedt, népszerű fajtáját Fűrészmalmok címmel mutatja be. Az évtizedekkel korábban a hatalom által leromboltatott, lebontatott deszkametszők most, jelképesen is, az újonnan épített ivói létesítmény által támadnak fel.
Szabó Károly az étekkészítés székely jellegzetességeit dokumentálta (Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha). A Keresztes család idősebb és fiatalabb tagjainak mindennapi munkája révén a kenyérsütés, sajtkészítés, ünnepi kürtőskalács sütés folyamatát örökítette meg.
Hadnagy Árpád Levente Könyvbe szőtt gondolatok címmel készített portréfilmet a farkaslaki Jakab Rozáliáról. A nyugdíjas pedagógus gazdag életművét a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség életműdíjjal ismerte el (szőtteseiért), később az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjat közművelődési, néprajzgyűjtői munkásságáért kapta. Több mint tíz helyismereti és néprajzi témájú könyv szerzője, a farkaslaki Tamási-kultusz ápolója.
Székelyhon.ro

Karácsonyi és újévi szokások Marosvásárhely környékén
Hajnalozás, angyaljárás, kántálás és szálláskeresés, csak néhány a régi, de el nem felejtett karácsonyi és újévi szokásokból. Nagyernyében, Marosszentgyörgyön és Székelykakasdon most is van, amelyet ezek közül éltetnek.
A hajnalozás a karácsonyi ünnepkör része volt egykor Nagyernyében, amely karácsony szombatján a legények szokása volt. Előzőleg egy rendező bizottságot alakítottak, amely megfogadta a zenészeket a karácsonyi ünnepekre. Ezután a bizottság, valamint a zenészek két csoportra oszlottak, a falut is két részre osztották. Minden házhoz bementek, mert minden kapu nyitva volt, csak a Jánosokat és az Istvánokat hagyták ki. Mindenki ablaka alatt elénekeltek egy-két éneket, a zenészek kíséretével, miközben egy legény a zene ütemére egy vörös krepp papírral bevont lámpát rázott. A legtöbb helyen tetszés szerinti pénzt adtak ki az ablakon a hajnalozóknak, de voltak olyan házak is, amelybe behívták a legényeket és a zenészeket. Megkínálták őket itallal, kaláccsal, aminek az lett az eredménye, hogy reggelre mind a zenészek, mind a legények berúgtak. Délig elmentek aludni. Az összegyűlt pénzt felírták, az egyik legény írta, a másik kezelte. Másnap reggel két-két legény indult el felszalagozott hívogató pálcákkal. A hajnalozáskor gyűjtött pénzből délután tánc volt, ahova fizetés nélkül mindenki elmehetett. A tánc csak éjfélig tartott, mert akkor a hajnalozó legények elmentek a Jánosokat és az Istvánokat köszönteni. A hajnalozókat tisztes távolból tekintélyes számú fiú csapat követte, szívükben azzal a titkos vággyal, hogy minél hamarabb kerüljenek be ők is a hajnalozók közé, ami aztán idővel be is következett. Nagyon szép szokás volt, állítják az idősek.
Ma már nem kántálnak Nagyernyében
A kántálás is sokáig élő szokás volt, amit csoportosan gyakoroltak gyermekek és felnőttek egyaránt. Később a gyermekek folytatták, úgy a múlt század közepéig, aztán ők sem. Egy-egy csoport négy-öt személyből állt, házról-házra jártak, és az ajtó előtt Jézus születésével kapcsolatos dalokat énekeltek. Legtöbb helyen kaláccsal, gyümölccsel kínálták meg a kántálókat, de adtak aprópénzt is. Aki nem akarta fogadni a kántálókat, az bezárta a kaput.
A karácsonyfát karácsony szombatján hozta az angyal Ernyében, de ez csak a 19. század közepétől jött szokásba. A kisebb-nagyobb fenyőcsemetét a családanya vagy a legnagyobb lány díszítette fel néhány „szaloncukorral”, almával,dióval. Öt-hat gyertyát gyújtottak meg, később csillagszórókat, és csengettek a kisebb gyermekek számára, akik boldogan rohantak be, keresték az „éppen akkor elillanó angyalkát”, aki elhozta a karácsonyfát, és a rajta lévő ajándékokat. Ma, egyre pompásabb fát hoz az angyal, gazdag díszítéssel, és az ajándékok alig férnek el alatta. Napjainkban inkább a szemnek, mint a szívnek kell tetsző legyen a karácsonyfa.
Marosszentgyörgyön karácsony szombatján szinte mindenki karácsonyfát díszít, majd este vagy éjfélkor templomba megy, megünnepelni Jézus születésnapját. Kántálni régebb is, ma is többen eljárnak, december 24-én a gyermekek, 25-én éjjel pedig a felnőttek. Hajdan szokás volt a románok körében, hogy karácsony harmadnapján a legények lámpással mentek el a lányos házakhoz énekelni. Ha a lánynak – és a háziaknak – tetszett az ének, szívesen fogadták őket, amit úgy adtak tudtukra, hogy lámpát vagy villanyt gyújtottak az egész házban. A köszöntés után behívták a fiúkat, a lámpát kint hagyták, hogy mindenki tudja, vendégek vannak bent.
Szállást keres a szentcsalád Marosszentgyörgyön
Az utóbbi évtizedekben a római katolikus egyház közössége azon igyekszik, hogy a régi szokások megmaradjanak, ne merüljenek feledésbe. Néhány éve a fiatalok egy csoportja karácsony előtt kilenc nappal elindul szentcsaládozni. Az előre feliratkozott családokat egy képpel keresik fel, amely a szent családot ábrázolja, és imádkoznak, énekelnek a család tagjaival. Távozáskor a képet a családnál hagyják másnap estig. Akkor – ugyancsak ének és imádság kíséretében – elviszik a képet egy következő házhoz. Ez tulajdonképpen a Szállást keres a szentcsalád hagyomány felújítása.
Ádám és Éva délutánján a kisiskolások előadása és csomagosztás van a templomokban. Utána a gyermekek – egy nagyobb gyermek vagy fiatal vezetésével – elindulnak a faluba kántálni, az éjféli szentmiséig. A kisebbek hazamennek, a nagyobbak pedig részt vesznek az istentiszteleten, mely előtt pásztorjátékot adnak elő. Az éjféli mise után pedig több csoportban indulnak el kántálni. Megtörténik, hogy a felénekelt is csatlakozik hozzájuk. István és János napján a hasonnevűeket köszöntik, ez is a karácsonyi ünnepkör része. A nagyközség központjába nagyméretű karácsonyfát és betlehemest állít a polgármesteri hivatal, amely köré az iskolában szervezett karácsonyfa-díszítő verseny alkalmával készült fák is közszemlére kerülnek.
A helyi román ajkú lakosság körében szokás, hogy újév hajnalán a gyermekek köszönteni indulnak. Csengettyűkkel, ostorral és mindenféle zajkeltő szerszámmal bemennek az emberek udvarára, boldog, gazdag új esztendőt és egészséget kívánnak. Ugyancsak az újévet köszöntik, és az óévet búcsúztatják az éjfélkor meggyújtott hatalmas lángokkal égő tüzek a falu határában lévő domboldalakon. Néhány családnál mai napig szokásban maradt az, hogy újév éjszakáján a gyermekek fejével megérintik a gerendát, azért, hogy nagyra és erősre nőjenek. A magyarok nem mennek újévet köszönteni, sőt, az év első napján a nők nem mennek senkihez, mert a népi hiedelem szerint ez szerencsétlenséget hoz a ház lakóira. Azt is hiszik sokan, hogyha az újévben először nővel vagy férfival találkoznak az utcán, annak függvényében lesz szerencsés vagy szerencsétlen az évük
Karácsony szombatján énekkel köszöntenek a székelykakasdiak
A karácsony Székelykakasdon is elsősorban Jézus születésének ünnepét jelenti. A családok feldíszített karácsonyfát állítanak otthonaikba, valamint a templomba. Karácsony szombatján kántálni indulnak a kakasdiak, manapság inkább a gyermekek. A presbitérium három csoportot alkotva végiglátogatja a falu református híveit, „felkántálja” őket. Ez abból áll, hogy a kántáló csoport egyházi és karácsonyi énekeket ad elő a ház bejárata előtt. A háziak behívják az énekeseket, és kaláccsal, borral kínálják. Ezzel az alkalommal pénzt gyűjtenek az egyházközségnek.
Az óév estéjén, újév hajnalán néhány éve még sokan kivonultak a Farkas hegyre, ahol tüzet gyújtottak, és egyházi énekeket énekelve búcsúztatták az elmúló esztendőt, illetve köszöntötték az újat. Ma ez már nem szokás. A reformátusok az éjjel 11 óra 45 perckor kezdődő istentiszteletre mennek, majd az utcán összegyűlve együtt örülnek az új esztendő kezdetének.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

„Alkotótestvérek” kiállítása
A Transylvanian Art Group (TAG) képzőművészeti kiállítását nyitották meg szombaton a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.
„Négy évvel ezelőtt alakult csapatról van szó, akiket nem feltétlenül a közös művészi koncepció, a közös küldetés tart össze. Ők az 1990-ben újraindult csíkszeredai művészeti oktatás első végzős generációjához tartoznak majdnem mindannyian, akiket Márton Árpád tanár úr tanított” – mutatott rá a megnyitón Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója.
A kiállítást Márton Árpád festőművész nyitotta meg, majd egy 1994-ben létrejött kiállításról készült kisfilmet is levetítettek. Márton Árpád, a csoport tagjainak tanára alkotótestvéreknek nevezte egykori diákjait. „Ez a huszonvalahány év elrohant fölöttetek és fölöttünk. És hogy mivé lett az akkori kiállítóknak az együttese, azt itt láthatjuk. Valamennyi mű értékeli önmagát. Huszonegyedik századi eszköztárral készült, nagyon változatos alkotások. Mindeniknél érdemes elidőzni, megkeresni azt az üzenetet, amit felénk üzennek, ugyanakkor az alkotója ars poétikáját is, azt, hogy hogyan látja a világot.”
Elmondta, valamikor volt egy olyan álom, hogy Csíkszeredában intézményesen indítsák el a középfokú művészeti oktatást. „Ti voltatok az elsők, akikkel ezt elkezdtük. Csodálatos volt a lelkesedésetek, hozzáállásotok, az a szeretet és céltudatosság, amivel ti akkor indultatok, és egyáltalán, amit teremtettetek. És örömteli dolog az, ahogyan ez annyi év után visszaköszön. Ezen a kiállításon is azt érzem, hogy az egymáshoz tartozáson, a kohézión túl a munkák változatossága jelzi azt, hogy mindenkinek van egy elképzelése, egy útja” – fogalmazott Márton Árpád, aki egyben arra kérte a közönséget, hogy az ifjú nemzedéket kísérjék továbbra is. „Támponttá kell tenni azt, hogy szeretjük őket. Hitet kell biztosítani nekik, mert ez hihetetlen erőt ad.”
Kiállító alkotók: Bartis Elemér, Csillag Imola, Csillag István, Fazakas János László, Fazakas Barna, Sólyom Zsuzsanna, Szentes Zágon, Vorzsák Gyula.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Hangverseny Gyergyószentmiklóson a Szent család vasárnapján
Kicsinek bizonyult a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom a Szent család vasárnapi déli szentmisén, illetve az azt követő hangversenyen.
Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébános szentbeszédében a házasság, a család értékét emelte ki. Továbbá a szülők tiszteletét, a gondoskodás fontosságát, valamint Isten és egyház parancsának a megtartását hangsúlyozta. A hitnek, a vallásnak, a házasságnak, a családnak, a közösségnek, a gyerekeknek, a szülőknek a megbecsülésére szólította fel a híveket, mint mondta, ha ezt nem tesszük meg, elveszik tőlünk.
Szent család vasárnapján immár második alkalommal nyújtotta át ajándékát a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar. György István, a zenekar ügyvezetője, illetve Máyer Róbert karnagy irányításával a nagy család 78 tagja üzent a zene nyelvén a gyergyóiaknak, kívánt boldog új esztendőt.
Koncertjük ezúttal is jótékonysági célt szolgált, a szeretetkonyha és az otthonokban nevelkedő gyerekek részére ajánlották fel az adományokat.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

„Jézustalanítási akció folyik”
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközségben immár sokéves hagyomány, hogy december 24-én, karácsony szentestéjén 23 órai kezdettel, sajátos hangulatú éjszakai istentiszteletet tartanak.
Sajátos hangulatú éjszakai istentiszteletre hívta az atyafiakat Várad-Rét református templomának harangja karácsony szentestéjén, mely alkalomnak az a különlegessége, hogy a 17. századi liturgiát követve, sok énekkel és zenével, az ige feletti csendes elmélkedéssel ünneplik a jelenlevők Krisztus Urunk születését immár sokéves hagyomány szerint. Lukács evangéliuma 2. részéből szólt Isten megtartó üzenete. Elmélkedésében dr. Pálfi József parókus lelkipásztor hangsúlyozta: a „kisdedség ünneplésének körébe” beletartozik az egész világ, tér és időtől függetlenül, a régi, a mai és a holnapi. Isten számára ugyanis nem létezik előbb és utóbb, akkor és majd, ezeknek az időmeghatározóknak a használata csupán számunkra elkerülhetetlen, így tulajdonképpen nem tudjuk, hogy mikor és hol, valamikor tehát az idők teljességében kiválasztotta Máriát és elküldte hozzá az angyalt, közölje vele az örömhírt. Karácsony éjjelének lényeget talán leginkább a tiszta szívű, jó szándékú, egyenes és becsületes pásztorok, illetve bölcsek fogták meg, akik úgy döntöttek, hogy Betlehembe mennek, vállalva azt is, hogy ennek érdekében minden akadályt legyőznek. Velük szemben a hatalomhoz való ragaszkodása miatt elvakult Heródest a téboly kerülgette annak a hírnek a hallatán, hogy megszületett a zsidók királya. Nyugtalan volt az akkor ismert egész világ is, nem volt öröm, csak flusztráció, görcs, félelem, probléma, még a választott nép írástudói is zavarban voltak.
Csendes imával
De vajon hogy viselkedünk mi, kétezer évvel később, amikor napjainkban is „jézustalanítási akció” zajlik, ármány kezek azon munkálkodnak, hogy végérvényesen eltüntessék a jelek Urát, apró csúsztatások mögé rejtik a lényeget, az igazságot?- tette fel a kérdést a tiszteletes. Hangsúlyozta: csendes imával fel kell emeljük szavunkat a sötétség erői ellen, a józanság és egyértelműség melletti elköteleződésünkkel. Úgy fogalmazott: a pásztorok és bölcsek példáját követve menjünk el egészen Betlehemig, a békesség szolgálata, az igaz hirdetése és a jó cselekvése legyen a célunk, mert ez az egyetlen életképes életrend.
Az istentiszteleti alkalmon énekszámokkal közreműködött: Nagy Judit Noémi, Brugós Anikó, Orosz Otília, Pálfi Noémi, Márkus Zoltán és Kiss Géza.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2016 Márton Áron emlékéve lesz
Márton Áron-emlékévvé nyilvánította 2016-ot a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Elsősorban a fiatalokat szeretnék elérni az erdélyi püspökről szóló programokkal - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
1896. augusztus 28-án született az erdélyi Csíkszentdomonkoson Márton Áron, 1938. december 24-én nevezték ki Erdély püspökévé, ezért ezen a napon indítja el a Márton Áron-emlékévet a Nemzetpolitikai Államtitkárság - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
"Szeretnénk azt elérni, hogy Márton Áron ne csak az erdélyi katolikus magyarság számára legyen példaértékű személyiség, hanem az összmagyarság számára, bármilyen felekezethez is tartoznak. Másrészt pedig várjuk azt, hogy a történelmi egyházak is bekapcsolódjanak, szeretnénk azt elérni, hogy a világ összes magyar templomában augusztus 28-án Márton Áronra emlékezzenek és a déli harangszó ne csak a nándorfehérvári csata diadalát hirdesse, hanem az ő születésnapját is."
Potápi Árpád János elmondta az Országgyűlés 80 millió forintot különített el az emlékév programjaira. "Több program fog megvalósulni az emlékév során, kiemelkednek már a hagyományos programok. Például a Csíkszentdomonkoson megvalósuló jubileumi konferencia augusztus végén. A programokkal elsősorban a fiatalokat és a gyerekeket szeretnénk elérni, mert ők keveset tudnak a püspökről és arról a korról, amikor Márton Áron élt és dolgozott. Az ő eszmeisége gondolatai meg fognak jelenni nemzetpolitikai táborokban, akár Tusnádfürdőn, Martoson, Gombaszögön vagy pedig a Bácskában.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta a programsorozat 2016. december 24-én zárul. Hozzátette a Márton Áron-emlékév fővédnökének Áder János köztársasági elnököt, és Jakubinyi György erdélyi érseket kérték fel.
inforadio.hu/hir

Bánság érseke alkotmányváltoztatást kér
A Bánság érseke azt kérte a karácsonyi feltámadási misén, hogy változtassák meg Románia alkotmányát. Ioan Selejan mitropolita a Temesvári Érseki Katedrálisban megtartott mise végén bejelentette: polgári kezdeményezést indít az ország alkotmányának módosítása érdekében, pontosabban azért, hogy abba belekerüljön: a család alapja és férfi és a nő.
Mindezt abban az összefüggésben, hogy egy sor európai állam elismerte az azonos nemű tagokból álló családokat.
„Mindez egy olyan polgári kezdeményezés, amelyet a keresztény családot szerető testvéreink be szeretnének mutatni a nemzet sorsát irányítóknak, hogy beírják az Alkotmányba, hogy a keresztény család alapjának a Szentírás családtörvénye számít, hogy a család, az isten törvényei szerint, férfiből és nőből áll. Ha tehát olyan fiatal egyetemistákkal találkoznak, akik arra kérik önöket, hogy írjanak alá, tegyék meg. Talán a múlt héten, talán Görögországot térdre kényszerítették ilyen vonatkozásban. Egy sokkal több hívővel bíró nép vagyunk, ezért kérjük Istent, hogy őrizze meg az áldott családot népünk szent oltára előtt” – mondta Selejan érsek a pressalert.ro miséről készült felvétele szerint.
A múlt héten Görögország olyan törvényt fogadott el, amely polgári partnerséget tesz lehetővé azonos nemű személyek között, az ortodox egyház és egyes pártok tiltakozása ellenére, írta a Reuters elektronikus kiadása.
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Előzetesben marad Beke István
Kézdivásárhelyen huszonharmadik alkalommal, Marosvásárhelyen pedig első ízben vonultak utcára a helybeliek Beke István szabadlábra helyezését követelve. Eközben a bukaresti táblabíróság meghosszabbította Beke előzetes letartóztatását – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n.
Az ügyészség kérésére elrendelte a bukaresti táblabíróság a merényletkísérlettel gyanúsított kézdivásárhelyi Beke István Attila előzetes letartóztatásának meghosszabbítását 2016. január 29-éig. A Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökének védőügyvédje, Dragoş Cristian Lică jelen volt a keddi tárgyaláson, a gyanúsított feleségét, Beke Csillát azonban nem engedték be a terembe – számol be a Székely Hírmondó napilap. Az ítélet nem végleges, az óvás elbírálására a hét elején kerülhet sor.
A háromszéki napilap értesülései szerint Beke Istvánt továbbra is a bukaresti rendőrség központi fogdájának tízágyas szobájában tartják fogva, jelenleg heten vannak a helyiségben. Feleségével nem találkozhatott, viszont a karácsonyi csomagot átadták neki.
Utcára vonultak a marosvásárhelyiek
Vasárnap Kézdivásárhelyen huszonharmadik alkalommal, Marosvásárhelyen pedig első ízben vonultak utcára a helybeliek Beke István szabadlábra helyezését követelve. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) marosvásárhelyi szervezetének meghívására közel negyven fiatal gyűlt össze Petőfi Sándor marosvásárhelyi szobra előtt a barátságtalan, ködös időben. A székely és magyar zászlóval, valamint egy lepedőre festett „Igazságot Beke Istvánnak!” felirattal megjelent tüntetők a román hatóságok túlkapásaira kívánták felhívni a figyelmet, arra hogy kézdivásárhelyi társukat alaptalanul gyanúsították meg, és ártatlanul tartoztatták le. „Elegünk van a hátrányos megkülönböztetésből, a kettős mércéből. Elegünk van abból, hogy a hatalom és a titkos szolgálatok a magyar kártya kijátszásával újra és újra próbálják elterelni a figyelmet a valódi gondokról. A legújabb felvonás ebből a »színdarabból« – ami immár két és fél évtizede folyik – Beke István terrorizmussal való megvádolása és előzetes letartóztatása” – hangsúlyozta a mintegy félórát tartó békés tüntetésen Szabó Nándor.
A HMVI marosvásárhelyi vezetője szerint nem szabad elfogadni és beletörődni abba, amit a hatalom Bekéről kezdett terjeszteni. A vármegyés fiatalember lapunknak elmondta, kötelességének érezte, hogy kiálljon barátja mellet, akit szerinte a román hatóság nevetséges vádak alapján tartoztatott le és hurcolt meg. Szabó ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Beke-ügy nem egyedülálló és nem véletlenszerű: „ádáz magyarellenes küzdelmében a hatalom számos kisebbségellenes intézkedést hozott az utóbbi időben”.
Távol maradtak a helyi politikusok
A Facebook közösségi oldalon meghirdetett, ám keveseket megmozgató rendezvényen egyetlen helyi magyar politikus sem jelent meg. Ott volt viszont Gáspár Sándor, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) marosvásárhelyi elnöke. Mint mondta, jelenlétével tiltakozni kíván Beke István igazságtalan letartoztatása ellen.
Amint arról beszámoltunk, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó romániai ügyészség (DIICOT) szerint Beke István házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani december elsején, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen. A DIICOT közölte: az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészek szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. Az ügyészek petárdákat és egy airsoft nevű játékhoz szükséges kellékeket találtak a férfi lakásán – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Korszerűsítik a brassói közszállítást
Brassóban ma indítják el az első olyan közszállítási járatot, amelyen elektronikus jegyet használnak.
Brassóban már hetek óta láthattuk egyes buszokon az elektronikus jegyek és bérletek használatához szükséges gépeket, amelyek azonban eddig még nem voltak működőképesek. Ma délután 1 órától a Postaréten ünnepélyes keretek között üzembe helyezik az első buszjáratot, amelyen elektronikus jeggyel, illetve mágneses kártyára rögzített bérlettel lehet utazni.
Ezáltal befejeződik annak a programnak a kidolgozása, amelynek célja a számítógépes vezérlésű közszállítás kialakítása. Ide tartozik az is, hogy a buszmegállókba elektromos kijelzőket helyeztek el, illetve az is, hogy a buszokat globális helymeghatározó rendszeren követhetik a Közszállítási Vállalat központjából. A program bevezetésén már több mint egy éve dolgoznak Brassóban. A munkálatokhoz szükséges összeg 98 százalékát uniós támogatásból, két százalékát városházi önrészből fedezték.
Petki Judit
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Hazaharangozni a távoliakat (Szenteste a főtéren)
Hetedszer szervezték meg a közös éjszakai szentmisét karácsonykor Sepsiszentgyörgy főterén a város katolikus plébánosai, mert fontosnak tartják, hogy az öt katolikus plébánia hívei és a városban lakók felekezettől függetlenül együtt ünnepelhessék a kis Jézus születését.
A csütörtök esti szabadtéri szentmise főcelebránsa Hajdú János főesperes, a szónok Takács Dezső, a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért-templom plébánosa volt. Szentírást magyarázó beszédében több fontos témát is érintett a szónok.
Takács Dezső Jézus életéből két lényeges üzenetet ragadott ki: a szeretetet és a szenvedést, hisz a kettő egymás nélkül nem létezik. Mint mondta, egy jó karácsonyi szentgyónás segíthet abban, hogy megszülethessen szívünkben a szeretet. Ebben a lelkileg beteg világban az a dolgunk, hogy meleg otthonainkba hívjuk, hazaharangozzuk családtagjainkat. A templomban átérezzük: meg kell mentenünk nemzetünk halhatatlan lelkét, mert Isten nélkül értelmetlen az élet. „Mi is imádkozzunk haza minden embert, hogy szép legyen a karácsonyunk, és betlehemi jászol legyen a mi szívünk. A történelmi viharok elsöpörnek mindent, ami nem Krisztusra épül.” Azért születtünk, hangoztatta a plébános, hogy békét teremtsünk önmagunkban, a környezetünkben, azért születtünk, hogy szeressünk, hogy erőinket az élet javára fordítsuk. „Életpéldáddal haza kell harangoznod az embereket!” – szólított fel Takács Dezső karácsonyi üzenetként. A főtéri szentmise a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kétszázan az év utolsó tüntetésén (Kézdivásárhely)
A Beke István Attila szabadon bocsátását követelő szombati kézdivásárhelyi tiltakozáson mintegy kétszázan vettek részt, a helybeliek mellett vidékiek, Magyarországról érkezettek is. Ez volt a céhes városban tartott tüntetéssorozat idei utolsó rendezvénye.
A hatóságok által is jóváhagyott tüntetésen Igazságos tárgyalást! és Terroristák nem vagyunk! feliratú molinókat lehetett látni. Mielőtt a Gábor Áron-szobor környékén összegyűlt tömeg elindult volna a tiltakozó menetelésre, Beke Ernő, István édesapja szólt a tömeghez. Elmondása szerint nagyon bízott abban, hogy az év utolsó tüntetésén, december 26-án nem ő, hanem fia brassói védőügyvédje fog beszélni, és beszámol az általa képviselt peres ügyről. Sajnos, nem így történt – hangsúlyozta –, a bukaresti táblabíróság ahelyett, hogy alapfokon kitűzte volna a tárgyalást, újabb harminc nappal meghosszabbította fia előzetes fogva tartását, és nemcsak a karácsonyt nem tölthette családjával, hanem a szilvesztert is a bukaresti fogdában tölti majd, holott szabadon bocsátását is el tudták volna rendelni, hiszen nem jelent társadalmi veszélyt. Beke Ernő azt is elmondta, hogy az RMDSZ nagyon gyorsan elhatárolódott minden feltételezhető szélsőségestől, csak a Magyar Polgári Párt tagjai vonultak fel, a Minta ifjúsági szervezet, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Jobbik ifjúsági tagozata pedig együttérzéséről biztosította a vármegyéseket. Kifejette: hisz fia ártatlanságában és abban, hogy előbb-utóbb az igazság győzni fog. Ezt követően az Igazságot Beke Istvánnak! feliratú molinóval az élen a kétszáz fős tömeg elindult az immár megszokott útvonalon – a rendőrség, bíróság és ügyészség épülete előtt megállva – Beke István Attila melletti jelszavakat skandálva, majd a főtérre visszatérve az esztendő utolsó tüntetése rendbontás nélkül, a magyar és székely himnusz közös eléneklésével fejeződött be. A következő tiltakozó felvonulást január 2-án, szombaton 16 órától tartják.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Festett üvegen át ragyogott a betlehemi csillag
Advent negyedik hetében beszerelték a marosvásárhelyi Vártemplom Balassi-termének ablakait, amelyeken Balassi Bálint, Báthory István és a kis ablakon I. Rákóczi György fejedelem portréja látható. A karácsonyi csillag fénye már ezeken az ablakokon szűrődött be a terembe. Az ablakokat Makkai András kolozsvári üvegfestő művész készítette.
Ahol Balassit fogságban tartották
A Balassi-teremről tudni kell, hogy tíz évvel ezelőtt nevezték el, a Gótikus teremmel szemben található. Legenda fűződik hozzá, mégpedig egy 1575-ös kerelőszentpáli csatához kapcsolódóan. Báthory István akkor győzte le riválisát, Bekes Gáspárt. Ebben a csatában Balassi Bálint Bekes oldalán harcolt, így Balassi fogságba esett. A legenda szerint a mai Balassi-terem helyén tartották fogva. Báthory és Balassi végül kibékültek, ezért kerültek most egy üvegablakra. I. Rákóczi György portréja a kisablakon látható, mert a Vártemplom tőle kapta az 1636-ban nyomtatott Öreg Graduált, amiből 200 darabot adtak ki – mondta Henter György, a templom lelkésze.
Az első festett üvegablakokat a Gótikus teremben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke jelenlétében szerelték fel. Az egyik ablakon Rákóczi Ferenc, illetve a város címere látható 1616-os évszámmal. Ekkor címert és szabad királyi városi rangot kapott Vásárhely. A második ablakon János Zsigmond fejedelem, valamint a Református Kollégium címere és az 1718-as évszám látható, amikor a marosvásárhelyi iskola befogadta a sárospataki diákokat.
Hagyományos technikával készültek
A üvegfestő művésszel a Balassi-teremben folyó munkálatok során beszélgettük, amikor Balassi Bálint, Báthory István és I. Rákóczi György fejedelem portréja megérkezett Marosvásárhelyre.
– Az üvegablakok hagyományos technikával készültek, amit több száz éve alkalmaznak az ólomüvegezésben. A színes üveget ólomkeretbe helyezzük, s utána forrasztjuk össze a szerkezetet. Ezt a technikát Magyarországon és Hollandiában tanultam, de sok mindent autodidakta módom sajátítottam el. Erdélyben kimondottan erre szakosodott iskola nincs. Én Kolozsváron végeztem a képzőművészeti egyetemet üveg-kerámia szakon, viszont ott sem tanítják ezt a mesterséget – mondta a művész.
Lengyel üvegből
A Vártemplom műemlék épület, ide csak nagyon igényes munka fogadható el. Az ólomkeretes, festett üvegablak külső részén van egy síküveg, ami védőként és szigetelőként szolgál. A tervezés a tavasszal készült el, október végén kezdték el a kivitelezés gyakorlati részét, a végleges méretek után, akkor vágták, festették, égették az első üvegeket.
– A gyülekezet vezetősége a terv kivitelezéséhez keresett szakembert, és hallották, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak én készítettem a Csaba királyfit ábrázoló ólomüveget, amit annak idején még Bánffy Miklós tervezett, de különböző okok miatt nem tudott megvalósítani. Henter György tiszteletes úr elmondta, hogy mit szeretne, megvolt a téma, megnevezte a személyiségeket, az évszámokat, leszögeztük az idézetek szövegét, és meg kellett valósítani. Mint látható, piros, zöld, sárga berakások vannak az ablakok szélein, de festett részek is vannak. A portrék, a drapériák festettek, az alapszínre árnyékokat és más színeket festettem, hogy megfelelő hatást keltsen. Az üvegek nagy része Lengyelországban készült. Van egy régi üveggyár, amely még hagyományos antik üveget gyárt. Pontosabban 60x80 centiméter nagyságú üvegtáblákat. Ezeket szabdaljuk fel. A festékek természetesen be vannak égetve. Ezeket az ablakokat legkevesebb kétszer égettük, de például a címernél még többször. Ez nagyon apróra morzsolt színes üveg, aminek az olvadáspontja egy kicsit alacsonyabb, mint az ólomüvegé, azaz 650 és 700 C-fok közötti. Az alapüvegre festjük az árnyékolást, hogy a kép megfelelő térhatást nyerjen. Ezt beleégetjük, majd még egy égetéssel az írást rögzítjük. A munka utolsó része a beszerelés – tájékoztatott Makkai András, aki személyesen hozta el az ablakokat advent utolsó hetében.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Időutazók Erdélyben
A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és a Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (BENRT) történelmi vetélkedőt szervezett 2015-ben Időutazók Erdélyben: 70 éve történt – 1945. A polgári korszak vége – a kommunista totalitarizmus erőszakos bevezetése témában. A korszak iránt érdeklődő diákok, igazi történész-inasként korabeli fényképek, plakátok felkutatásával, digitális rögzítésével és beküldésével nevezhettek be a vetélkedőre. A szakmai elbíráló bizottság tiszteletbeli elnöke dr. Ötvös István, PPKE Piliscsaba – Budapest, egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, további tagjai Tóth Szilárd, Lönhárt Tamás, Nagy Róbert Miklós, Hunyadi Attila Gábor.
A bizottság december 18-án a következő tanulókat tüntette ki: I. díj: Fülöp Edina, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, tanár: Novák Károly István, II. díjak: Cheţan Andrea, Pataki Aranka Tímea, III. díjak: Varga Beáta, Soos Izabella, négyük a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceumból, Béres Ilona tanárnő tanulói. Gimnáziumi és elemi iskolás korosztályban Kapalai Gergő (Ady Endre Líceum, tanára Apáti Timea) és Kapalai Sára (Szacsvay Imre Általános Iskola, tanítója Alföldi Andrea) Nagyváradról jelentkezett és érdemelt ki III. díjat. Dicséretben részesültek: Mihály Bence (Dicsőszentmárton) és Major Ottó (Horváth János Elméleti Líceum, Margitta, tanár: Zatoschil-Ballai Zsuzsa). A vetélkedő során kifejtett kutatói és szakmai tevékenységükért (levéltári kutatás, népszerűsítés, vitakörök) szintén dicséretben részesültek: Antal Róbert-István (Gyímesbükk), Horváth Csaba (Kolozsvár), Kovács Szabolcs, Majoros Péter (Nagyvárad), Orbán Balázs (Szováta) egyetemi hallgatók.
Szabadság (Kolozsvár)

Ki az a Petőfi, mi az a Kossuth?
A karácsonyra való készülődés a 220 magyar által lakott Magyarbényén fontosabbnak tűnik, mint sok településen. A Fehér megyei faluban a gyerekek izgatottan várják a kántálási versenyt, melyen román népviseletben, románul kolindálnak. Egyikőjük sem jár a szomszédos Bethlenszentmiklós magyar iskolájába, s egymással is románul beszélnek.
Az adventi várakozás, a karácsonyra való készülődés és ráhangolódás az egykori Kisküküllő vármegyei, mára mindössze kétszázhúsz magyar által lakott Magyarbényén fontosabbnak tűnik, mint sok településen. Az 1200 lakost számláló településen a gyerekek, különösképpen a fiúk, nemcsak az angyaljárásig számolják a napokat, tanító bácsijukkal együtt izgatottan várják a kántálást. A kántálásét, mely a maga nemében pont olyan felemelő, mint maga az ünnep, amelyhez kötődik. Egy kicsit azonban mégis más.
A Fehér megyei település iskolájának földszinti folyosóján szemlélődve, és a magyar tanító osztályát keresve, kedves kis karácsonyi dalra figyelünk fel. Az egyik teremből kiszűrődnek a Betlehembe tartó pásztorokról, a Kisjézusról szóló énekek. Kopogunk, és éppen abban az osztályban találjuk magunkat, amelyet kerestünk. A teremben többosztálynyi elemista van összezsúfolódva, és zengi a dalt. A „vegyes kórus" egy pillanatra elhallgat, illemtudóan fogadja köszönésünket, majd Miklós Dezső tanító bácsi jelzésére ismét rázendít.
A gyerkőcök sokadszorra ismételhetik az éneket, mert csodálatosan fújják. A „karmester" nyugodtan félrevonulhat, hogy bemutassa „kórustagjait": az első padban Ildikó és Robika ül, hátrébb Stefánia, a legvégében meg Ervin. A kultúrotthonban megtartandó, immár hagyományos községi kántálóversenyre készülnek. Ez rendkívül fontos esemény lehet a magyarbényei gyermekek életében, gondolom magamban, másként az iskolai folyosón nem foglalna el akkora helyet a pannó, melyen egy régebbi kántálófesztiválon készült képek láthatók.
„Az is, nagyon fontos!" – erősíti meg Dezső tanító bácsi, akinek intésére a kicsik ismét rázendítenek. De nem a Csendes éjt vagy az Adjon Isten, Jézusunk, Jézusunk!-at énekelik és nem is a Pásztorok, pásztorokat. „Astăzi s-a născut Hristos..." – kezdik a csöppségek. Ildikó, Robika, Stefánia és Ervin is. A magyar gyerekek éppen olyan lelkesen és átéléssel énekelik a karácsonyi dalt, mint román társaik. Számukra a kolindálás jelenti a kántálást, és – a folyosói képek tanúsága szerint – a román népviselet a karácsonyi ünnepi öltözetet.
Kényelmetlen az anyanyelvért buszozni
Ildikó, Robika, Stefánia és Ervin – magyar szülők gyermekei, akiket magyar tanító bácsi tanít a református egyház telkére épült magyarbényei iskolában. A faluban a hetvenes években újraindult magyar nyelvű oktatás a következő évtizedben megszűnt. Pedig akkoriban még lett volna ki fenntartsa a magyar tagozatot, de a szülők sorra íratták át csemetéiket a szerintük jobb érvényesülést biztosító román osztályokba. Amikor szóba kerül az anyanyelvű oktatás felszámolása, egyesek ma is ujjal mutogatnak egymásra, hogy „bezzeg ha te nem veszed ki a három gyerekedet...".
Tény, hogy még jó ideig lehetett volna húzni-nyúzni a magyar tagozat létét, ám a jelenlegi demográfiai mutatók semmiként nem tennék lehetővé a működtetését. Ott van viszont a magyar többségű szomszéd falu, Bethlenszentmiklós, ahova mindössze hat kilométeres aszfaltozott út vezet, és ingyenes iskolabusz is van, a lehetőséggel mégis mindössze egyetlen házaspár él: a református pap és pedagógus felesége, akik el sem tudják képzelni azt, ami híveik számára a legtermészetesebb: hogy gyermekeik ne anyanyelvükön tanuljanak.
Az elmúlt években még ingázott egy elemis kislány, de szülei végül jobbnak látták megkímélni gyereküket a napi kétszer tízperces buszozástól. A helyi szülők mindegyre azt mondják, ha magyar iskolába jár a csemetéjük, egyik nyelvet sem tanulja meg becsületesen. Holott azok, akik legalább az elemit magyar tagozaton végezték, és ötödik osztálytól hazajöttek román tagozatra, nemcsak éltanulókká váltak az új környezetben, de jól beszélik mindkét nyelvet, feltalálják magukat, kreatívak.
Az ezerkétszáz lelkes faluban mintha elvárás volna, hogy nemzetiségtől függetlenül mindenki tökéletesen beszéljen románul. A lelkész meséli, hogy a románok el-elcsodálkoznak az utcán, amikor kiderül, hogy két és fél, hároméves kislánya még nem beszéli az állam nyelvét. „Ez a gyermek nem tud románul? – szögezik nekem a kérdést az egyébként jóindulatú román emberek. – Ez a gyermek magyarul is csak most kezd gagyogni – tudatom velük".
Magyar tanító bácsi – románul
Miklós Dezső Székelyudvarhelyen végezte a tanítóképzőt, de olyan jól elsajátította a román nyelvet, hogy a katonaságban a tisztek arra fogadtak, hogy csak a neve szerint tűnik „bozgornak", de egy árva kukkot nem tud magyarul. Akkor döbbentek meg, amikor elébe tették a párt magyar nyelvű szócsövét, az Előrét, hogy olvasson. Kiderült, hogy nemcsak a betűket ismeri, folyékonyan olvas, és a szöveget tökéletesen érti. „Az egyik tiszt egy láda sört és egy láda konyakot veszített miattam, mert meg volt győződve, hogy román vagyok, amiért annyira jól és akcentus nélkül beszéltem a nyelvet" – eleveníti fel katonaéveit a nyugdíjkorhatár felé tartó pedagógus.
Mielőtt szülőfaluja román iskolájába került volna, Miklós Dezsőnek megadatott, hogy anyanyelvén oktasson a Hargita megyei román többségű Bélboron, majd a színmagyar Szentegyházán, legvégül pedig a Fehér megyei Boldogfalván. Kérdezem, hogy ezek után nem volt furcsa az átállás, de válaszából kiderül, hogy csak az első egy-két hónap volt nehezebb. A pályafutása harminchatodik évét taposó pedagógusnak ma már természetes, hogy irodalomórán csak Creangát és Eminescut tanítja, földrajzórán pedig a falut átszelő Kis-Kükküllőt Târnava Micának nevezi, hogy – mint mondja – sokszor azon veszi észre magát, hogy magyar tanítványaival a szünetben is románul beszél. Ami talán nem is csoda, ha azt vesszük alapul, hogy Ildikó és Robika egymással is románul társalog.
„Mondtam a szülőknek, hogy órák után szívesen tartanék magyarórát, de senki nem jelezte, hogy igényelné. Mert itt, Bényén nem az a gond, hogy a magyar gyermek nem tanul meg jól magyarul, hanem az, hogy nehezen sajátítja el anyanyelvét" – magyarázza az oktató. Szavaira ráerősít a lelkész is, aki a vallásórára járó gyerekektől tudja, többen is vannak, akik heti egy-két alkalommal órák után szívesen maradnának anyanyelvoktatáson. Ahogy szívesen eljárnak a szomszéd faluba, az újraalakult néptánckörbe is.
Miklós Dezső meséli, hogy gyerekkorában Nemes Anna személyében akadt valaki, aki képzettség nélkül, önkéntes alapon hajlandó volt megtanítani a román osztályban tanuló magyar gyermekeket anyanyelvükön írni-olvasni. A tanító bácsi „idejéről" a katedra mellett falra aggatott, berámázott képek tanúskodnak. Învăţătorul – elev al şcolii din Biia, olvasható az 1966–74-es éveket illusztráló összeállítás címe, azaz a tanító, a magyarbényei iskola tanulója. „Ugyanebben a teremben tanultam, ahol ma tanítok..." – jegyzi meg érdekességként.
A mennyből mégiscsak eljön az angyal
Ti ilyen szépen énekelitek a magyar karácsonyi dalokat is? – fordulok a szünetben a magyar gyerekekhez. Bizonytalanul, de vidáman bólogatnak, azonban amikor az ismert dalok címét mondom, a mosoly az arcukra fagy. Végül a tanító bácsi menti meg a helyzetet, súgván: „a Mennyből az angyalt csak tudjátok, nem?". Hogy megbizonyosodjak, Vinczellér Robika énekelni kezdi – elejétől a végéig, jellegzetes dél-erdélyi akcentussal, ám hiba nélkül. Ezt az egyetlen karácsonyi dalt ismeri padtársa, Szakács Ildikó Szerénke is. És verset is tudtok? – faggatom a tízéves, értelmes tekintetű gyerkőcöket. „Csak, ha ad a tiszteletes úr" – érkezik a közelgő egyházi fellépésre utaló válasz, amelyre a külföldön élő bényeiek is hazatérnek.
És azt tudod-e, ki volt Petőfi Sándor? – próbálkozom tovább Robikával. „Nem" – vágja rá, s máris rohan szünetre. Dezső tanító bácsi szerint nincs is ahonnan tudnia egy negyedik osztályos gyereknek. Egy román tagozatos magyar tanulótól már az is valami, ha kis bibliai történeteket képes felolvasni anyanyelvén. Ha Petőfit nem ismerik, Kossuthról csak hallottak... – gondolom naivan, amikor a forradalmárról kérdezem a harmadikba járó Ervint. „Mi az, hogy kossuth?" – kérdez vissza a tudatlanok teljes ártatlanságával. Másként próbálkozom: Ki volt Avram Iancu? „Ő egy... domnitor volt, nem?" – fordul segélykérő tekintettel nagymamájához a gyermek. Az öregasszony felsóhajt, fejét rázza, majd megígéri a számítógép-kezelésben sokkal jártasabb unokájának, hogy elmagyarázza neki.
„Megbánják majd ezek a gyerekek!"
„Ej, megbánjátok majd, hogy nem akartok magyarul beszélni! Pedig büszkék kéne legyetek, hogy két nyelvet tudtok, és két kultúrát ismertek!" – sóhajt fel krumplihámozás közben Ervin nagymamája, Nagy Katalin. A 68 esztendős asszony feleleveníti gyermekkorát, amikor a bényei magyarság ugyanolyan kisebbségben élt, a fiatalokban mégis volt annyi öntudat és büszkeség, hogy legalább egymás között anyanyelvükön beszéljenek.
„Én hét osztályt jártam, lelkem, mert akkoriban ennyi volt a kötelező. Ebből szinte hatot Balázsfalván, mert akkor sem volt magyar tagozat itt, a faluban. Ott tanultam, ott laktam, és két hétben egyszer ha megadatott, hogy hazajöjjek. Más világ volt... Csak a hatodik osztály végére kellett hazaköltöznöm, mert muszáj volt segítenem a gazdaságban. Másfél évet jártam itthon román iskolába, mindkét nyelvet jól megtanultam" – meséli az öregasszony, aki saját – Bényén magyar iskolát járt – gyermekeit sem érti, miért nem ingáztatják gyerekeiket a közeli Szentmiklósra, ha már minden lehetőség adott.
Amikori a közelgő kántálási versenyre fordítom a szót, Kati néninek felcsillan a szeme. Hideg telek, csikorgó hó, meleg kályhák, fenyőillat és sok szép népszokás jut eszébe, amikor a falu magyar szögének nevezett részében, karácsony éjjelén a lakosság apraja-nagyja elindult kántálni. „Tiszteletes úr, maga azt tudja, hogy annak idején a házas férfiak is jártak kántálni, és az egyház javára gyűjtöttek?!" – kérdez rá Demeter-Erdei Zoltánra, aki négy éve, hogy a faluba érkezett, de erről még nem hallott. Kati néni azt is tudja, hogy e szép és hasznos szokásnak egy feldúlt román ember vetett véget, aki az éj leple alatt főbe kólintotta Kórodi Danit. A férfi túlélte az ütést, a hagyomány nem. Magyarbényén azóta nem kántálnak a nős férfiak, a ma már etnikailag vegyes csoportokba összeverődött gyermekeket pedig nem fenyegeti az agresszió veszélye.
Kántálási lázban a falu
A kántálás „első felvonása", melyet pár nappal karácsony előtt a kultúrotthonban tartanak, nemcsak Magyarbényét, a község többi falvát is lázban tartja. Pár esztendővel ezelőtt a polgármester ugyanis versenyt hirdetett a fellépő csoportok között. Egyik évben, meséli a pap, az elöljáró bosszúságára a bethlenszentmiklósi magyar gyermekek nyerték a második helyet. Mégis kisebb jutalommal térhettek haza, mint a harmadik helyre szorult román társaik. „Kár, hogy versenyjellegű az ünnep, a kántálásból nem lenne szabad versenyt csinálni. Én hallottam könnyűzenei versenyről, rockversenyről, de a kántálási verseny csak a mi polgármesterünk fejében fordult meg" – fájlalja a kezdeményezés félrecsúsztatását Miklós Dezső.
Túl sok örömet a református lelkésznek sem okozhat az önkormányzati rendezvény. „Képzelheti, mit érzek a kántálási fesztiválon, amikor a kultúrotthon színpadán látom ezeket a szép, értelmes színmagyar református gyerekeket, hogy ők alkotják a helyi román népi együttes felét, majd rá pár napra, karácsonykor román népviseletbe öltözve, piros-sárga-kék szalaggal a mellükön elindulnak kántálni" – önti ki a lelkét Demeter-Erdei. Még szerencse, hogy a „két felvonás" között van egy harmadik is, melynek karácsony szombatján a parányi gyülekezet két és fél évszázados temploma ad helyet. Ekkor Ildikó, Robika, Stefánia, Ervin és társaik tolmácsolásában felcsendülnek a magyar karácsonyi dalok, a Jézuskát köszöntő kis versek, előbukkannak a pásztorok, belépnek a háromkirályok, megjelenik Mária, és a mennyből eljön a várva-várt angyal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Nem adottak a feltételek
A prefektus okot keres, hogy büntessen
„Nem tudott megbüntetni másért, és megtette ezért. Teljesen egyértelmű, hogy erről szól a történet” – mondta érdeklődésünkre Antal Árpád polgármester annak kapcsán, hogy tízezer lejre bírságolta meg őt Sebastian Cucu prefektus.
A kormánymegbízott szerint az elöljáró kötelességmulasztásból nem állította vissza azon személyek tulajdonjogát, akik a 2001/10-es törvény alapján folyamodtak a polgármesteri hivatalhoz. Antal leszögezte, megfellebbezték a jegyzőkönyvet, ugyanis a prefektusnak nincs igaza. Megjegyezte, nem arról van szó, hogy valaki egy törvényt nem akar végrehajtani, hanem arról, hogy az állam nem biztosítja a feltételeket.
– Be fogjuk hívni a kormányt is a perbe, ugyanis az önkormányzat csak a kormány és a parlament által biztosított keretek között tud tevékenykedni, és tudja a törvényeket végrehajtani – húzta alá a polgármester, hozzátéve: ha valakit bosszant az, hogy a 10-es törvénnyel nem úgy haladnak, ahogyan kellett volna, akkor őt igen. Ellenben addig, amíg 2010-től létszámstop volt, és nem lehetett embereket alkalmazni, jogászok mentek el az önkormányzattól, kivel lehetett dolgozni? – tette fel a kérdést.
– Itt nyilván a történet arról szólt, hogy a zászló miatt nem tudott megbüntetni, így akkor most ezért megtette, ez ilyen egyszerű – adott hangot véleményének Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Fél évezrednyi munka érdeme
Magyar Örökség-díjas a vargyasi Sütő család
December 19-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vehette át a vargyasi Sütő család a Magyar Örökség-díjat, melyet „fél évezredes hagyományőrző művészetükért” ítélt oda számukra a Magyar Örökség és Európa Egyesület. Ennek apropóján, a tizenötödik Sütő nemzedék 31 éves tagját, Sütő Istvánt faggattuk, aki családjával együtt a szülői házban ápolja tovább ősei hagyatékát, viszi tovább mesterségüket.
Erdővidéken, de talán Háromszéken is kevesen vannak olyanok, akik ne hallottak volna a fafaragó és bútorfestő Sütő családról, munkásságukról. Székelykapus portájuk Vargyas központjában, az unitárius templom közelségében található. Az udvaron belül jelenleg három Sütő nemzedék lakik, a tizennegyedik, a tizenötödik és a tizenhatodik, azóta számítva, hogy őseik 1568-ban, ács- és asztalosmesterekként, az udvarhelyszéki Fiatfalváról Vargyasra kerültek, hogy az ottani Daniel-kastély újjáépítésében és bebútorozásában részt vegyenek.
– Családunk mindig is szoros kapcsolatot ápolt a Danielekkel, egészen 1948-ig, amikor azok a faluból távozni voltak kénytelenek – meséli Sütő István.
A nagyapát csak nézni szabadott
Vargyasi történetük számos emlékét – mely állandóan újabb elemekkel gazdagodik – ma a családi háznál berendezett emlékszobában tekinthetjük meg. Itt, a régi bútordarabok mellett egy 1680-ból származó festéktörő kő is tanúsítja szakmájuk ősiségét.
István szerint abban, hogy a századokon át művelt ősi mesterséget sikerült a mai napig megőrizni, nagy érdeme volt az 1895-ben született dédnagyapjának, az 1919-ben született nagyapjának (mindketten a Béla nevet viselték) és végül édesapjának, Gábornak, aki 1955-ben született.
– Dolgoztak, de másokat is tanítottak festeni, faragni, sok munkát adományba készítettek – mondja róluk.
Ő édesapjától és Levente nagybátyjától leste el a mesterséget, velük gyakorolt sokat gyermekkorában, mint mondta, nagyapját, aki többek között tanított és mozigépészkedett is a faluban, inkább csak nézni lehetett munka közben.
– Ez a díj számomra egy újabb kihívást jelent, azt, hogy még többet kell dolgozni, még jobban kell teljesíteni – fogalmaz.
Áttérve a festett bútorok iránti kereslet, a Sütő család ősi mesterségének mai helyzetére, Istvántól megtudjuk, a fenyőfából készült festett bútorok megrendelői manapság javarészt székelyföldiek, nemrég egy sófalvi parasztház teljes belső berendezését készítették el festett bútorokból, többek között ebédlőasztalt, kontyos székeket, saroktékát, állótálast s még számos kisebb bútordarabot is igényelt a megrendelő. De külföldieknek is dolgoznak, nemrég Argentínába készített festett bútort, a megrendelő a Kálnoky vendégházaknál volt megszállva Erdővidéken, úgy jutott el Vargyasra.
– A hollandok, akiket különösen a tulipános mintázat köt le, de az angolok, a franciák is szeretik a festett bútort – magyarázza István.
A Sütők még a festés által is ragaszkodnak a hagyományokhoz, hiszen saját családi recept alapján készült festékeket használnak, alapszínnek a jobbágykéket, a templomkéket, gyakran továbbá a meggypirosat is, ritkábban a zöldet.
– Ásványi alapú földfestékeket használunk, melyek jobbak a kereskedelemben kapható olajfestékeknél. Miután a bútorokra rákerül az alapszínek valamelyike, következnek a virágminták, a betétek, ahol már többféle színt lehet kombinálni. Festés után viaszozzuk, gyantázzuk termékeinket – avat be a szakma rejtelmeibe.
A látnivalók és a hagyományok: a falu megmaradásának záloga
Mint mondta, turistaként egyre több román vendég is átlépi emlékszobájuk küszöbét, akiknek nagyon tetszik, amit látnak, és elismerően nyilatkoznak a székelységről, Székelyföldről, és csodálkoznak azon, vajon miért mondják nekik a politikusok, a televíziók azt, hogy Székelyföld nem létezik, amikor a székelységnek ilyen öröksége, hagyománya van. A turizmus apropóján megjegyzi: kiállításuk látogatóinak figyelmét mindig felhívja Vargyas és Erdővidék értékeire. Úgy véli, Vargyas, de az egész környék kiemelkedő turisztikai potenciállal rendelkezik, csupán Vargyason rengeteg a látnivaló: ott van a Makovecz Imre által tervezett református templom, aztán a Daniel-kastély, az unitárius templom, melyre szintén sokak kíváncsiak. Aztán kissé távolabb a Vargyas-szoros, ahova idéntől aszfaltút vezet.
– A látnivalók, ötvözve a hagyományokkal, a falu fejlődésének zálogát jelenthetik – állapítja meg.
Édesapját is büszkeséggel tölti el, hogy a Sütő családot találták érdemesnek a Magyar Örökség-díjra, ő az átvételkor a régi, már csak az emlékeikben élő egykori családtagokra is gondolt, akik, akárcsak a maiak, kötődtek az erdőhöz, ezáltal az erdős Erdővidékhez, Erdélyhez, a Székelyföldhöz, hagyományainkhoz. A Sütő család közben új családtagokkal bővült: a szerteágazó családfa alján már ott vannak a legfiatalabbak: István fiai, az ötéves Miklós, aki már szépen rajzolgat, a hároméves Zsombor, a fél éves Csala István, aztán István öccsének, Bélának a tizenegy hónapos fia, Mátyás, de nagynénje unokája, Kincső is. Ők lehetnek az értékes családi örökség továbbvivői, ők tehetnek majd arról, hogy a székelység újabb fél évezred elteltével is büszkén mutathassa fel hagyományait, értékeit, a kincset, melyet az elődök küzdelmek árán, féltve őriztek. Végső soron mindnyájunk örökségét, a magyar örökséget.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Ami szétoszthatatlan
Az nem baj, ha a fiatal tudós felfedez olyasmit, amit már előtte felfedeztek. Valószínű, hogy az a fiatal majd olyasmit is föltár, amit az előtte járó idősek még nem. Dr. Zörgő Benjamin egyetemi tanár, a Bolyai Tudományegyetem lélektan katedrájának főnöke mondta ezt akkor, amikor még volt a romániai Kolozsváron magyar tudományegyetem. Ma nincs, ma már csak emlék, akár az álságos demokráciák ócska slágerei.
Nem készültem ezen az ünnepsorozaton fölfedezni semmit, de talán mégis bejött valami az utcámba, ami eddig a matematikusokhoz sem… A szeretet attól egyre gazdagabb, minél többfelé osztják. Ki tudja, hány apa, nagyapa, pápa, falusi pap jött már rá erre, amíg én is, itt né…
Közhírré tétetem ezen az oldalon idei karácsonyi felfedezésemet. Vannak osztható és oszthatatlan számok. A szeretet abban a pillanatban megszűnik, mihelyt oszthatatlan. Pontosabban: a szeretet gyémántban sem mérhető értékét az adja meg, hogy minél többfelé osztják, annál többet jelent. Annál hatalmasabb és bővebb; égi magasban van, akár a tavaszi havasi tisztás, mély lélegzetű, akár a delták.
Hogyne fordulna meg a lélek deltáin a feltételezés, hogy hiszen soha nem lehet gazdagabb az ember meg az emberiség, mint amikor szeretetből ad, ajándékoz! A mások öröme valahogy mintha melegebb annak, aki az örömet megszerzi, átadja: vedd, repülj véle, kerengj egyet az én falum fölött is!
A szeretetnek nincs is hulladéka. Morzsái vannak csupán. Hatalmas morzsái, melyeket a kicsik, madarak meg emberek fölcsippentenek, aztán, huss, boldogan el vele. A szeretet nem fogyóáru, éppen az említett minősége okán. Azt nem tudja meg sosem a szegények milliárdos tömege, milyen érzés megvásárolni egy újabb húszemeletes bérházat a többi meglévő mellé. A dúsgazdag se tudja meg soha, milyen boldogság télire kapni szeretetből egy sapkát, sálat, egy szekér fát tüzelőnek.
Mindezt a felfedeznivalót annak idején nem mondhattam el a professzor úrnak. Most üzenem Neki oda, ahonnét Ő üzeni most nekünk, a 14 milliós magyar évfolyamnak, hogy a szeretet minden osztással gyarapodik. A szeretet éppen ezért szétoszthatatlan.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Az óraszámot csökkentené
Nincs előrelépés kisebbségi ügyben
Az óraszámcsökkentés lehetne a tanügyi reform egyik kulcseleme – hangsúlyozta a közvitára bocsátott kerettantervek megjelenését követően Király András, az RMDSZ oktatásügyi államtitkára.
„A közvitára bocsátott kerettantervek egyike sem tartalmaz megoldásokat és minőségi javulást eredményező változásokat a kisebbségi nyelven folyó oktatás számára, pedig a tárgyalásokon mindig jelen voltunk, és több ízben jeleztük, hogy valós tanügyi reformról addig nem beszélhetünk, amíg az óraszám csökkentésére vonatkozó igényünket nem építjük bele a kerettantervi követelményekbe”, mutatott rá az oktatási szakember. Ugyanakkor rávilágított arra a tényre is, hogy a tanulói terhelhetőséget kellene az egyik legfontosabb szempontként meghatározni, amennyiben valós igényeknek megfelelő, tényleges tanügyi reformot szeretnének bevezetni. „Ha a kerettantervek megalkotásánál figyelmen kívül hagyjuk azt az oktatás egészét érintő tényt, hogy a kisebbségi oktatás több szerkezeti problémával rendelkezik – hiszen eleve több óraszámot jelent az anyanyelv, valamint kisebbség- és hagyománytörténet oktatása –, nem beszélhetünk valós igényekhez igazított reformintézkedésről”, szögezte le a kisebbségi nyelveken szervezett közoktatásért felelős államtitkár.
Felhívta a figyelmet: félő, hogy amennyiben megmaradnak a tervezetben szereplő óraszámok, a beharangozott tananyag csökkentésére vonatkozó tantervi változások is elmaradnak. „Mivel az új szabályozási rendszer végleges formája a közvita során alakul ki, még lehetőségünk van véleményezni és javaslatokat megfogalmazni. Ezért felkérjük a szakmai szervezeteket és pedagógusainkat, hogy ők is vegyenek részt a január 23-án záruló közvitán”, fogalmazott az államtitkár.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

„Jézuska a jeszlába, ott van a bubeska …” - magyarórát hallgattunk Lujzikalagorban
Isten hozott! - áll a lujzikalagori magyar iskola fehér csipkés zöld kapuján piros betűkkel. A kapuban a magyartanár, Petres László. A székelyföldi fiatal férfi – aki már hat éve oktat magyar nyelvet a Bákó megyei faluban – 6-8 eltérő életkorú gyereknek tart magyarórát. Mindannyian elmélyülten rajzolják a közelgő ünnepekre készülő karácsonyi történetet.
A lujzikalagori tanító a régi magyar deák (kántor), Cocianga János házába invitál be, aki itt „Jézuska után a második legnagyobb ember” volt. Dgyiják Jáné háza multifunkcionális: az egyik szoba a tanítóé, a másik a klásza. A tanító egyetlen szobája egyben konyha, múzeum, háló, nappali. „Magánélet? Ilyen nincs. Nem olyan, mint a hagyományos iskoláknál, hogy a tanár reggel bemegy, délután pedig távozik, itt folyamatos a jövés-menés, az oktatás” - mondja Petres, miután diszkréten szabadkozunk, a magánszférájáról még véletlenül sem akarunk fotót készíteni.
Clujról jöttünk, musafirok vagyunk!
A színes, világos osztályteremben kellemes meleg, a kályhában ropog a tűz, a gyermekek pedig lelkesen rajzolnak a padokban. Sziasztok - köszönünk széles mosollyal. Mivel nem érkezik válasz, Petres odasúgja, hogy az archaikus csángómagyar kultúrában magázódnak, a gyermekek nem ismerik a sziázást, a csókolomot, a Jó napot viszont tökéletesen megfelel.
Már ekkor világos lesz, hogy a gyerekek magyarnyelv-tudása eléggé hiányos. A tanító rövid mondatokkal tájékoztatja őket a vendégekről. A Jöttek Clujról, ők musafirok! bemutatást követően a kölcsönös üdvözlést egy kisfiú szakítja meg. Loci, ce ziceți? - emeli a magasba a rajzát. Jó lesz - válaszolja magyarul Petres. Loci, pot să fac steaua? - folytatja. Igen, igen - jön a kedves hangú válasz ugyancsak magyarul a tanítótól.
A különböző korú diákok egymás között románul beszélnek. Csak akkor szólalnak meg magyarul, amikor a magyartanár külön megkéri erre őket. Hány klászás, hány osztályos vagy? Három, öt, nyolc - válaszolják a tanulók, akik az iskola utáni, délutáni magyarórákon hetente 2-3 órát is eltöltenek.
A magyar nyelvtudás: egy puzzle
„Ezeknek a gyermekeknek a magyar nyelvtudását úgy kell elképzelni, mint egy puzzle-t” - magyarázza Petres. „Egyiknek tizenhatos, másiknak ezres puzzle, vagyis ennyi magyar szó van a fejükben” - folytatja. „Ezeket a darabkákat pedig össze kell rakni, kapcsolni, így lesznek belőlük mondatok, szövegek. Két módszer is kínálkozik: vagy új puzzle-darabkákra, vagyis „igazi” magyar szavakra cseréled a csángó szókészletüket, vagy pedig a régi csángószavakat erősíted, amelyeket otthon hallanak, azaz a csángó kultúrájukat” - mondja az oktató.
A Bákó megyei település négyezer főt számlál, nagyon sokan, főleg a fiatalok, külföldön dolgoznak – ahogy más csángóföldi falvakban is. Jelenleg Olaszországban 1800-an dolgoznak a faluból, ezen kívül vannak Spanyolországban, és a legfrissebb célország Anglia. A településen leginkább a nyugdíjasok, a munkanélküliek maradtak – meg a gyermekek, akik közül több mint hetvenen járnak magyarórára.
„A kérdés az, mit tudjon a gyerek? Egy Petőfi Sándor verset, amely számára aligha köthető valamihez, vagy a Kisgerlice, madárka csángó éneket, amit már kapcsolni tud a meglévő tudásához? Az én tapasztalatom az, hogy ezeknek a gyermekeknek a többsége nem fog magyar iskolában továbbtanulni, aki mégis, legtöbbje visszatér majd Székelyföldről. A fiatalok tetemes része ugyanakkor elmegy Olaszországba dolgozni. És akkor mit vigyen magával?” - teszi fel a kérdést a tanító.
Magyarórán a gyermekek megtanulnak magyarul írni, olvasni, az oktató emellett nagyon fontosnak tartja, hogy falujuk, a nagyszüleik örökségét tudatosítsa bennük. „Számomra az egyik nagy elégtétel, ha a téli ünnepek alatt karácsonyi énekeket tanulunk, amiből nagyon sok maradt fenn a faluban. Ezeket pedig a szülőknek is elénekelik magyarul, az ének pedig erősíti a közösségérzetüket” - mondja.
Az egyik kisdiák a beszélgetés ezen pontján legnagyobb meglepetésünkre elkéri a tanítótól a polcon heverő puzzle játékot. „Laci, kirem szípen” - szólal meg csángómagyarul.
„Jézuska a jeszlába, ott van a bubeska …”
A lujzikalagori gyermekek decemberi ottjártunkkor Mikulásra és a karácsonyi műsorra készültek. A három király betlehemi útját rajzolták, Máriával, a kis Jézussal, az utat mutató angyallal, a vezércsillaggal. A legjobb rajzok az osztályterem falára kerültek.
„Tehát vannak a pásztorok, aztán mennyből az angyal lejött, a pásztoroknak mutitta, hogy menjetek Betlehembe. És ezt kell csálni. Ott van a Jézuska a jeszlába, ott van a bubeska, és Mária meg József. Adi, látod, itt van a csillag és mutitja, hová menjenek. Igen?” - adja ki az instrukciókat a tanító.
„Loci, să-l las alb?” - kérdezi Adi. Hát nem, van feteke, fejér, barna ... - jön a válasz. Majd Petres kérésére a gyermekek elénekelik a kedvünkért a Mikulás, Mikulást, majd az egyik kislány a Kisgerlice, madárkát.
Télvíz idején kistopánban
A tanítótól megtudjuk, a magyarórára érkező csoportok összetételét nem feltétlenül az határozza meg, hogy a gyermekek milyen szinten ismerik a nyelvet. „Általában a testvér a testvérrel jön, ami nem mindig jó, mert előfordul, hogy túl nagy a korkülönbség. Sokáig az volt a probléma, hogy az óvodásokat nem tudtam leültetni, most vannak kisszékek, kisasztalok. A csoport tagjai szinte kivétel nélkül ugyanazon a környéken laknak. Általában megrikoltják egymást miután végeztek az iskolával, akit pedig nincs, ki megrikoltson, az magára nem nagyon jön, mert nagy a falu” - magyarázza.
Aztán rámutat pár gyermekre a hátsó sorokban: „Ők például egy család. A nagyapjuk Gyergyóból származott, csobán volt. A lányát az esztenán megtanította magyarul írni, olvasni. Az anyuka aztán idekerült, és hozzáment egy olyan férfihoz, aki a '90 -es években kiment Magyarországra. Mivel ott nagyon rossz tapasztalatokat szerzett a hiányos magyar nyelvtudása miatt, miután hazatért, hallani sem akart arról, hogy ő otthon is magyarul beszéljen. Ennek következtében a gyerekek egyáltalán nem tudtak magyarul, azonban az édesanyjuk ragaszkodott ahhoz, hogy ide jöjjenek, mivel szép emlékeket őriz az apjáról”.
Szemünk egy kislányra téved, aki a kinti mínuszfokok ellenére kis, piros félcipőben, topánkában ül a padban, közel a kályhához. „Nicoleta édesanyja nagyon korán meghalt, kistestvérével együtt az édesapja neveli. Ha bemennétek egy-egy házba, akkor látnátok igazán, honnan jönnek...” – kapunk választ a fel nem tett kérdésre. A tanító hozzáteszi: éppen ezért van nagy szükségük a keresztszülő-programra, adományok nélkül az osztályteremben színes ceruza sem lenne.
Mintha az idős székelyek csak románul intézhetnék ügyeiket
Jellemző, hogy minél szegényebb egy család, annál inkább megtartották és beszélik a magyar nyelvet otthon - tudjuk meg, miközben szemünk a saját bakancsunkról ismét a félcipőre téved. „Aki úgymond kikupálódott és már jobb anyagi helyzetben van, igazodni akar ahhoz a világhoz, ami számunkra standard: itt pedig ez a román világ. Hogy felmérjük, mi is a helyzet Csángóföldön a magyar nyelvtudással, minden falut részleteiben kell megvizsgálni, nagyon pontosan kell látni a település hagyományát és lakóit" - magyarázza Petres.
Lujzikalagor 99,99 százaléka római katolikus csángó. 70-75 százalékuk tud, ért és beszél magyarul, pontosabban azt az archaikus csángó dialektust ismeri, amelyet szinte kizárólag Kalagorban használnak. Amikor egy csángó azt állítja magáról, hogy ő román, ezzel valójában azt akarja kifejezni, hogy ő Romániában él – oszlatja el a tévhiteket Petres.
A gyerekeket a családban elsősorban románul tanítják meg, azaz románul kommunikálnak velük, miközben a család felnőtt tagjai egymás közt a helyi nyelvjárásban beszélnek. Ebből az a fura helyzet adódik, hogy a gyermek ugyan ért magyarul, de nem beszéli a nyelvet, mivel azt senki nem kéri tőle - mutat rá a tanító. Hozzáteszi, itt jutnak szerephez a tanárok, akik ösztönözni próbálják a gyerekeket arra, hogy magyarul beszéljenek. Ez kisebb korban könnyen megy, hiszen a passzív tudás – szókincs, nyelvtani ismeretek – már megvan.
Kalagorban a nyelvváltás a kilencvenes években elején zajlott le, ekkor kezdtek olyan nemzedékek felnőni, akiknek az anyanyelve már nem a magyar. „Az átállás hosszú, bonyolult folyamat. Gondoljunk csak bele: az itt élők azzal a helyzettel szembesültek, mintha egy székely faluból az idősek csak a román nyelvet ismerő bákói hivatalba intézhették volna ügyeiket, természetesen románul. Itt nem adatott meg az, mint például Udvarhelyen vagy Csíkszeredában: hogy a hivatalban csak találsz valakit, akivel szót értesz magyarul. Erős értelmiségi réteg híján az ilyen helyzeteknek kitett csángók nem éreztek szükségét a magyar nyelv megőrzésének. A ’60-as, ’70-es évekig zárt közösségekben éltek, őseik hagyományát követték a legtöbb faluban. A kommunizmus, a kollektivizálás, az iparisítás viszont szétzilálta őket, a férfiakat elvitték szocializmust építeni – azt is románul építették. A nyelvváltás mértéke falvanként változik” - kapunk gyorstalpalót Petres Lászlótól.
Románok, magyarok vagy csángók?
Jobb, ha ezt a kérdést nem teszi fel senki Csángóföldön - hívja fel a figyelmet a tanító. Hozzáteszi: „a gyerekeket hiába kérdezed, az idősek pedig nem szívesen beszélnek erről. Az ő identitásuk meghatározó eleme, hogy római katolikusok. Egy úgynevezett prenacionális állapotban vannak, vagyis még nem mentek keresztül a nemzetté válás folyamatán. Tehát vannak a katolikusok, az ortodoxok, de mindannyian románok vagyunk, mert Romániában élünk. Ez viszont nem zárja ki, hogy sok nyelvet beszéljünk”.
Petres felvázolta, milyen az, amikor a külföldön dolgozók hazajönnek szabadságra. „Hat gyerek a tízből más országban keresi meg a kenyerét: három Olaszországból, kettő Angliából, egy Németországból jön, így az unokák olaszul, angolul és németül beszélnek. Amikor összegyűlnek, az idősek magyarul kommunikálnak, a középső generáció számára a román a presztízsnyelv, az unokák pedig mindenféle más nyelven értekeznek. Ebben a helyzetben számukra az az elsődleges, hogy ők katolikusok. Ez különbözteti meg őket a románoktól is" - szemlélteti az identitás kérdését Petres László.
A csángók helyzetéről kapott ízelítő végén azon kapjuk magunkat, hogy lejárt a magyaróra, a gyermekek pedig befejezték a rajzaikat. „Hai, vége, vegyétek fel a kusmánt. Akkor vásárnap hánykor jön a Mikulás?” - szegezi az utolsó kérdést a gyermeknek a tanítótól. „La patru” - válaszolja az egyik kislány. „Igen, négykor” - erősíti meg Petres László.
Oborocea Mónika
maszol.ro