Száműznék az első romániai szívsebész emlékét
Nyolcvan év telt el, amióta Czakó József főorvos Romániában elsőként szívműtétet végzett az általa vezetett marosvásárhelyi kórházban. Az idősebb nemzedék által most is szanatóriumként emlegetett kórház története összefonódik megálmodója nevével. A történelmi egyházak által épített patinás épületben ma egy lepukkant állapotban lévő szülészet működik. Czakó doktor emléke is feledésbe merült volna, ha az idősebbek nem emlékeznének arra, hogy mit tett Marosvásárhelyért.
A nyolc évtizeddel ezelőtt megjelenő Ellenzék című marosvásárhelyi lap megsárgult újságcikke tanúskodik az erdélyi tájakon akkoriban forradalminak bizonyuló orvosi bravúrról: 1935. október 17-én Czakó József kórházigazgató egy véletlenül befúródott tűt távolított el Nagy Mihály szívéből, ezzel megmentve a huszonkét esztendős jeddi fiatalember életét. A Craiován szolgáló katona szívében hat hónapon át egy csaknem öt centiméteres varrótű volt. A legény nem vette észre, hogy mikor fúródott be az idegen test, csak állandó szívtáji fájdalmakra panaszkodott. Több orvosnál is megfordult, de senki nem jött rá, hogy mi okozhatja a kellemetlenséget. Az okot csak a vásárhelyi szanatóriumban sikerült kideríteni, ahol Veress Ferenc röntgenszakorvos és Czakó József sebész meglepődve tapasztalta a vékony kis fém jelenlétét. Az orvosok valószínűnek tartották, hogy használat után Nagy a mundérjában felejtette a tűt, alvás közben pedig nem észlelte, hogy az befúródik mellkasába. Az idegen testet csak a röntgenvizsgálat tette észlelhetővé.
Az első szívműtét
A vásárhelyi szakemberek felismerése az első lépés volt a fiatalember életének megmentésében. A második azután következett. Noha Czakó doktor jól emlékezett nagy német elődje, dr. Theodor Billroth intésére – aki azt mondta tanítványainak, hogy az a sebész, aki a szívhez nyúl, kollégái megvetését vonja magára –, a klinikavezető főorvos mégiscsak vállalta a kockázatot. „A műtét baloldali-elülső mellkasi megnyitással, részleges borda eltávolítással indult.
A bal tüdő eltartása után a szívburkon áttűnt a lüktető 22 éves szív. A szívburok megnyitása révén megjelent az élet akkor még sokkal titokzatosabb és misztikusabb motorja. Az operatőr balkézzel enyhén kiemelte a dobogó szívet, keresvén a tű behatolásának helyét. Ekkor egy barnás pontot pillantott meg a jobb kamra elülső falán, mely a már beágyazódott tű fokát jelezte. Rövid metszéssel helyet készített a megragadó műszernek és a szív enyhe kompressziójával láthatóvá tette a tű végét és eltávolította azt. A mellkas bezárása után komplikációmentes gyógyulás következett” – értesült az orvosi sikerről a szakma az EME 1939-ben, a negyedik orvoskongresszusáról kiadott emlékkönyvéből. Sándor Pál újságcikke már azelőtt négy évvel született. „Ez a tű rozsdásan és oxidáltan került ki az operációs kés nyomán a 22 éves legény szíve közepéből, ahol több mint hat hónapig együtt lüktetett az emberi élet szivattyújával” – adta hírül az 1935. október 20-án megjelenő riport.
Negyven esztendővel később, a sebészfőorvos szintén orvos végzettségű fia, ifjú Czakó József apja temetésén ismerkedett meg az elhunyt szakember egykori páciensével. „Negyven évvel és két hónappal később, 1975. december 26-án, apám temetésén, egy számomra ismeretlen, magas, ősz hajú férfi lépett hozzám részvétét kinyilvánítani. Bemutatkozott, mondván, hogy ő az a jeddi Nagy Mihály, akinek az igazgató úr, mármint az apám, operálta a szívét” – meséli a megható jelenetet a klinikaalapító sebész jelenleg Németországban élő fia.
Az ország legkorszerűbb kórháza
A kor sajtója által szenzációnak kikiáltott műtét helyszíne – a jelenlegi szülészetnek helyet adó épület – nem volt mindig egy málladozó vakolatú, az elemi higiéniai feltételeket nélkülöző lepukkant egészségügyi intézmény. A Czakó doktor által megálmodott szanatórium a múlt század első felében az ország egyik legkorszerűbb kórházának számított. Erről tanúskodik az a tény is, hogy 1930-ban a németországi Drezdában megrendezett nemzetközi egészségügyi kiállításon a Román Királyság pavilonjában három nagyméretű fényképen úgy mutatták be, mint az ország legmodernebb kórházát.
Miután Czakó József a Kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem orvosi karán 1921-ben letette utolsó szigorlatát és ugyanaz év májusában Budapesten az orvostudományok doktorává avatták, négy évig a magyar fővárosban maradt. A budapesti II. számú sebészeti klinikán dolgozott, ahol megszerezte a műtő orvosi oklevelet, majd hazatért Marosvásárhelyre. Abban az időben a város egészségügyi ellátását a teljes elmaradottság jellemezte. Az egyetlen állami kórház a Szentgyörgy utcában csupán elfekvőként működött. A hiányos ellátás és a képzetlen személyzet miatt az orvosok általában csupán a haldokló betegeiket küldték ide; akinek még volt életreménye, Kolozsvárra utalták be.
A fiatal orvos gondolt egy merészet, és egy új, korszerű kórház építését javasolta. „Már évekkel azelőtt, hogy édesapám elvégezte az egyetemet és hazakerült Marosvásárhelyre, létezett egy terv, mely szerint új kórházat kellett volna építeni a városban. Közbeszólt azonban az első világháború, majd Trianon és az 1914-es elképzelést, miszerint egy kilencpavilonos egészségügyi intézményt építettek volna, meghiúsult.
Édesapám 1926-ban, a bukaresti egészségügyi minisztérium kérésére, elhozatta Budapestről a terveket, viszont sem ő, sem Bernády György polgármester nem látott reális esélyt a központi támogatás megszerzésére. Rá egy évre, 1927-ben életre hívta a Marosvásárhelyi Szanatórium Részvénytársaságot” – meséli a kórházalapító fia. A részvénytársaságban a város és a vármegye képviselői mellett a római katolikus, a református, az unitárius, a magyar evangélikus, az ortodox, a görög katolikus egyházak, valamint a zsidó hitközség képviselői kaptak helyet, az igazgatóság élére pedig a gyógyszerész végzettségű Bernády Györgyöt választották. Czakó doktor az 1929. december 16-án megnyíló hetvenágyas kórház igazgatói tisztségét nyerte el.
Az alapoktól az utolsó cserépig
Emlékirataiban az 1895-ben, Székelykövesden született és 1975-ben elhunyt főorvos így ír a számára oly kedves kórházról: „Az első téglától az utolsó cserépig részt vettem a szanatórium felépítésében”. Egy év múlva itt alakult meg a református Diakonisszaképző Intézet, mely kezdetben nyolc tanulóval indult. A korabeli források szerint 1929-ben a református, a római katolikus és az unitárius egyház között oszlanak meg a részvények, s azok személyzete, hívei kedvezményes ápolásra jogosultak. A kedvezményeket a gazdasági helyzet romlásával fokozatosan szűkítik. A válság idején, 1933-ban Czakó doktor veszi bérbe a szanatóriumot, kiváltva ezzel Bernády nemtetszését. Később, a kolozsvári református kórház létrejöttével, a történelmi magyar egyházak között is ellentétek alakulnak ki, és 1939-ben felmerül, hogy valamelyik egyház vegye a tulajdonába és üzemeltesse. A háború azonban közbeszól: kitörése után 1941-től a magyar állam béreli, s az év decemberétől hadikórházként működik, majd a lágerek 1945-ös felszabadítása után itt ápolják a visszatérő zsidó deportáltakat. Sokan ma is tévesen úgy tudják, hogy a sebészeti, belgyógyászati, szülészeti, reumatológiai, fizikoterápiai részlegekkel rendelkező egészségügyi intézmény egykoron Czakó József tulajdonában volt.
Megtiltotta a sárga csillag viselését
A háború kitörése nemcsak a szanatórium fejlesztését gátolta, de az itt dolgozó zsidó orvosok életét is megkeserítette. A hatóságokkal és a náci ideológiát vallókkal dacolva, Czakó doktor a kórházban megtiltatta kollégáinak a sárga csillag viselését. A román vagy zsidó orvosoknak a kamarából való kizárásához sem járult hozzá. A munkaszolgálatos orvosok további alkalmazását szorgalmazta. Az orvosi kamaráról szólva, visszaemlékezéseiben Czakó a következőket írja: „Működésük annyira szélsőséges volt, hogy kénytelen voltam megtagadni a velük való közös munkát, és a zsidó orvosok tömeges kizárása miatt a bizottság döntésével szemben különvéleményt jelentettem be. Ugyanakkor egy memorandumot írtam a belügyminiszternek, melyben előadtam a zsidó orvosok kizárásával kapcsolatos kifogásaimat, kérve benne a minisztert, hogy indokaim alapján vegye fel őket a kamara tagjai közé”. A kórházvezető levele következtében a Horthy-kormány tárcavezetője számos, Czakó József által javasolt zsidó orvost felvétetett a kamara tagjai közé.
„Apám annyira korrekt volt minden egyes munkatársával szemben, hogy Szászrégenben, a deportáló vonatról négy munkaszolgálatos kollégáját szabadította ki. Kényszerműtétet hajtott végre több esetben a deportálástól való megmenekülés utolsó lehetőségeként. Később, mint a Nemzetközi Vöröskereszt budai orvosi vezetője, pesti kollégájával, Horváth Boldizsár egyetemi tanárral és más orvosokkal együtt sikerült megakadályoznia az országútra kiterelt több mint ötezer üldözött elszállítását” – meséli ifjabb Czakó József.
Az osztályellenség
Mindennek ellenére az 1945 után felálló új rendszer – koholt vádak alapján – emberi méltóságában megalázta, családját meghurcolta, orvosi pályáját kettétörte. Nem sokkal a háború után, 1946. február 6-án több orvoskollégája hazug vádjai alapján a népbíróság elé állították, majd börtönbe vetették, ahol súlyosan bántalmazták. Anélkül, hogy kihallgatta volna, Paul Andrei főügyész antiszemita és antiszociális vádakkal illette és öttől húsz esztendeig terjedő büntetést indítványozott, majd elrendelte a marosvásárhelyi egyetem tantestületéből való kizárását, valamint az orvosi kamarából való eltávolítását. 1950-ben a Duna-csatorna gyűjtőlágerébe hurcolták. Miután igazolta, hogy a vásárhelyi szanatóriumnak nem volt tulajdonosa, de még csak részvényese sem, egyévi raboskodás után hazaengedték. Tragikomédiába illő az, amit az elvtársak Czakó szabadlábra helyezése indoklásába írtak: „Kivette a részét a szocializmus építésében”.
Eközben a kommunista hatóságok az egykori Deák Farkas utcai magánházát elvették, és családjával együtt kiköltöztették az utcára. Az egyetem fegyelmi bizottságának elnökeként a híres Miskolczy Dezső akadémikus volt talán az egyetlen, aki nyíltan kiállt Czakó József mellett. „A zsidók megmentése érdekében olyan cselekedeteket vitt véghez, amelyek az akkori időben személyes bátorságot és mélyen átérzett emberséget árultak el, de azon kívül számára komoly kockázatot jelentettek” – állította az egyetemalapító kolléga és felettes, miközben olyan kollégák is hátat fordítottak neki, akiknek a háborús időszakban, állása vagy akár élete kockáztatásával, baráti jobbot nyújtott. Czakó József üldözése a családi házból utcára tett gyermekei sorsát is megpecsételte.
„Álltunk ott, a folyosón – mutat ki a nappali ajtaján ifj. Czakó József –, a katonák mozdulni sem engedtek, és mi csak néztük, hogy pakolják a házunk előtt álló teherautót. De a sors kegyes volt, végül nem kerültünk ki Petelére, mert a cukorgyár akkori igazgatója, Veress Kálmán, egy becsületes kommunista megmentett, üzemi orvosi állást biztosítva az apámnak.” Mindez még nem oldotta meg az osztályellenségnek kikiáltott család sorsát. Czakó József és felesége, báró Kemény Katalin, három gyerekük és azok nagymamája, a Deák Farkas utcai ház helyett még egy pincelakást sem kaptak. „Hat hónapon keresztül a városban szétszóródva húzódtunk meg barátoknál, ismerősöknél. Apámat és engem a szomszéd utcában, a mai Márton Áronban lakó Kabdebó Kálmán, a híres bőrgyógyász fogadott be. Fél éven keresztül a rendelőjében, a vizsgálóasztalon aludtam” – eleveníti fel a háború utáni éveket a kórházalapító fia. A Czakó-gyerekek továbbtanulását, egyetemi felvételüket évekig gáncsolták. Mielőtt ifjabb Czakót is felvették volna az egyetemre, sokáig vasesztergályosként tengődve kereste a kenyerét.
Elfelejtett úttörő
Hiába számított több területen is úttörőnek és embermentőnek Czakó József, a hálátlan utókor azon túl, hogy időnként el-elemlegeti, hogy „ezt a kórházat ő csinálta”, nagyjából semmit nem tesz emléke ápolásáért. Marosvásárhelyen sem utcát, sem teret nem neveztek el róla – mint ahogy más magyar orvosokról sem –, de még csak egy nevével fémjelzett díjat sem alapítottak. A református temetőben nyugvó hírességek egyházi fényképes katalógusában sem szerepel. Külföldön élő fia, ifjabb Czakó József a maga 74 esztendejével próbál ezt-azt mozdítani, alapítványán keresztül a székelykövesdi éltanulókat díjazza évente, de mindez édeskevés ahhoz képest, amit a „kórházalkotó korszakalkotó” édesapja orvosként, intézményvezetőként és nem utolsósorban emberként letett a marosvásárhelyi és az erdélyi medicina asztalára. Czakó doktor – akárcsak a valamikori egyházi szanatórium és mai szülészet – sokkal többet érdemelne.
Szucher Ervin
erdelyinaplo.ro
Czakó József /Székelykövesd, 1895. jún. 4. - Marosvásárhely, 1975. dec. 23./
Erdély.ma

Isten dicsőségét hirdeti a Millenniumi templom új orgonája
A csíkszeredai Millenniumi templom újonnan elkészült orgonáját advent negyedik vasárnapján a 12 órától kezdődött szentmisén áldotta meg Tamás József püspök.
Az eddigi elektromos helyett vasárnap már hagyományos templomi orgona hangja tette szebbé a liturgiát a Millenniumi templomban. Mint kiderült, az orgonaépítés utolsó simításai ugyan hátra vannak még, de a hangszer már a megáldását követően is gyönyörűen szólt − ezt bizonyította a mise végén Erich Türk orgonaművész által bemutatott fél órás koncert is.
Tamás József püspök szentbeszédében az orgona jelentőségére hívta fel az összegyűltek figyelmét. Összefoglalta az orgona liturgiában való használatának történetét, majd rámutatott, jelképként az embereket a legfontosabb feladatukra emlékezteti, mégpedig Isten dicséretére. Beszéde végén azt kívánta, hogy ahogyan az orgona eleget tesz feladatának, úgy az emberek is figyeljenek legfőbb feladatukra, és ne csak énekhangjukkal, hanem életükkel is dicsőítsék az Urat.
Darvas-Kozma József, a Millenniumi templom plébánosa a szentmise végén elmondta, Isten az embereken keresztül segít, mutatkozik meg, így készülhetett el a rég várt hangszer is, amelynek elkészültéhez többen hozzájárultak. Beszámolt, a 90 ezer euró (mintegy 400 ezer lej) összértékű munkálat megvalósításához szükséges összeget nagyrészt a magyar állam biztosította. Az emberi erőforrások minisztériuma által 20 millió forintot (közel 290 ezer lejt) fordíthattak az orgonaépítésre, Hargita Megye Tanácsa idén 65 ezer lejt utalt ki az elkezdett munkálatra. A hívek, vállalkozók adománya mellett pedig legutóbb Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár révén kaptak hárommillió forint (közel 43 ezer lejes) támogatást. Az orgona látványtervét Bogos Ernő műépítész készítette, és a csíkszentsimoni Sándor Gábor Péter orgonaépítő csapata vitelezte ki.
Soltész Miklós, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Potáp Árpád János, magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár levélben elküldött üzenetét Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja ismertette a hívekkel. Soltész levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az orgonaépítés, akár a templomépítés jelképes cselekedet, hiszen az adott közösség életképességét, gyarapodását jelenti. Potápi kifejtette, örömmel járultak hozzá ahhoz a közös munkához, amelynek eredményeképpen egy Isten tiszteletét hirdető, teremtést dicsérő eszköz készült el.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Betlehemes Nagyernyében
A nagyernyei polgármesteri hivatal és a kultúrotthon előtti téren szombaton második alkalommal került sor a betlehemezésre, amelyet a Nagyernyei Alkotói Ifjúsági Egyesület szervezett a hivatal és vállalkozók támogatásával.
A rendezvényre összegyűlt érdeklődőket Kádár Barna Zsolt zenepedagógus, az ifjúsági egyesület vezetője köszöntötte. Jánosi Ferenc, a község polgármestere is üdvözölte a jelenlévőket, majd örömét fejezte ki, hogy második alkalommal sikerült megszervezni a nagy érdeklődésnek örvendő betlehemest. Mint mondta, nagyon fontos a keresztény hit megőrzése, megélése – a világ történéseire utalva –, mert ez nem egy búvóhely, hanem pajzs a magyar ember számára.
Ferenczi Imola, a nagyernyei iskola igazgatónője az emberek közötti szeretet, a megértés fontosságáról beszélt. Ezt követően az Apafi Mihály Gimnázium diákjai alkalomhoz illő énekeket adtak elő Kádár Zsolt vezetésével. Az ünnepi műsort László Szabolcs nagyernyei plébános szavai zárták, aki a fény sokféleségéről beszélt. „A gyertyának, az ablaknak, a Napnak, az emberek szemének, az örökmécsesnek van fénye, de ma a betlehemi jászol fénye áraszt el minket. Szükségünk van a fényre. A szeretet, a béke, az egyetértés, az irgalmasság fényére. Elkezdődött az irgalmasság éve. Készüljünk mi is az irgalmasság jegyében a karácsonyi ünnepekre” – mondta az ernyei plébános.
A műsor végén a hivatal lépcsőjére épített betlehemi istállót nézhették meg az érdeklődők, benne az újszülött Jézus, Mária, József, a három pásztor és a három király bábfigurájával. A szervezők meleg teával kínálták a jelenlévőket, akik az ernyei Péter otthon, valamint a helyi RMDSZ nőszervezete által készített ajándéktárgyakból is vásárolhattak.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Huszonnégy táblát kellett rendelni
Kiegészíti a hiányosan – csak román nyelven – feliratozott helységnévtáblákat Hargita Megye Tanácsa a 132-es megyei út mentén. A mulasztás javítása 4700 lejbe kerül. A munkát karbantartási pénzből finanszírozzák.
Magyarul feliratozott helységnévtáblákat szerelnek fel jövő héten a 132-es megyei út mentén a csak román nyelvűek mellé – tudtuk meg Incze Csongortól, a Hargita megyei önkormányzat útkarbantartásért felelős alelnökétől, akit Borboly Csaba bízott meg a táblák megrendelésével.
Mint mondta, nehezen találtak olyan céget, amely még idén elvégzi a munkát, ám végül a karácsonkői (Piatra Neamț) Katel Kft. jelentkezett a közbeszerzési eljárásra. Összesen huszonnégy helységnévtáblát kell legyártani, ami áfástól 4700 lejbe kerül. Az összeg nem tartalmazza a jelzések felszerelését, így azt – a fúrások kivételével – a megyei tanács alkalmazottai fogják elvégezni. Incze rámutatott, már megérkeztek a csövek, melyekre a magyar nyelvű jelzések felkerülnek, így előreláthatólag még karácsony előtt felszerelhetik a táblákat.
Arra a kérdésünkre, hogy a 132-es út 57 millió lej értékű felújítása során miért csak román feliratú helységnévtáblák kerültek ki, ő sem tudott választ adni. „Nem vettem részt a projektben, csak nemrég bíztak meg azzal, hogy rendeljem meg a hiányzó táblákat. Ezt a feladatot igyekeztem mielőbb elvégezni” – mondta az alelnök.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Folytatja a monitorizálást az EMNP
Rendhagyó módon egy pizzázóban, évzáró ebéddel egybekötött sajtótájékoztatót tartott az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon. Az évet értékelte a tömörülés két képviselője.
Indulni akar jövőre mindkét választáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ezt mondta kérdésünkre a tömörülés két képviselője, amikor évzáró sajtótájékoztatót tartottak egy nagyváradi pizzázóban. Zatykó Gyula országos alelnök, valamint Csomortányi István az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke azt válaszolta: mindenképpen indulni akar a párt az önkormányzati és a parlamenti választáson is. Hogy aztán valóban fog is mindegyiken, mégpedig önállóan, azaz versenyben, vagy pedig időközben lesz valami változás, esetleg egyezkedés az RMDSZ-szel, azt is megkérdeztük, és ez most is kétesélyes. Mint mondták, ők továbbra is tárgyalni is szeretnének. Zatykó Gyula hozzátette: „egy dolog biztos, mégpedig az kizárt, hogy olyan formában legyen végül az egész, hogy a mi képviselőink egyszerűen csakis RMDSZ-színeket képviselő, és csak az utóbbi nevében összeállított listákon induljanak”.
Értékelés
Az elmúlt évre való visszatekintést a terveikkel ötvöző évértékelő során elmondták: az ENMP folytatja azon 18 Bihar megyei település vezetésének monitorizálását, amely települések RMDSZ-es irányítás alatt állnak. Kérdésünkre hozzátették: nem csak ennyi RMDSZ-es vezetésű település van, de – mint Csomortányi István megjegyezte – „ennyi esetében kell odafigyelni, hogy hogyan is mennek ott mennek-e az ügyek, a többi helyen inkább rendben van”. Országos kitekintésben ők jövőre is a helyi autonómia megerősítését célozzák meg, már csak azért is, mert „Erdély az egész ország bruttó nemzeti össztermékének legfontosabb előállítója, az egész motorja”, ezért felemás, hogy ez a régió tartja el az egész országot, mégsem lehet autonóm. Kifejtették még, hogy a migránsok ügye várhatóan 2016-ban is napirenden lesz – Zatykó Gyula szerint a menekültek igenis megérdemlik az emberséges bánásmódot, ugyanakkor „jó részük nem áll meg ott, ahol a háborús övezetnek vége, hanem tovább jön, ami azt mutatja, hogy valójában jobb életkörülményekért jönnek, ami már nem humanitárius kérdés”. Üdvözölték a romániai kormányváltást (amit Zatykó Gyula véleménye szerint az utca kényszerített ki), ugyanakkor szorgalmazzák a nagy infrastrukturális beruházások folyatását. Mert „Nyugat felé már az óceánig is el lehet jutni Váradról autópályán, Kelet felé, befelé az országba viszont még Bukarestig sem”. Kifogásolták azt is, hogy a parlament kedden újból megszavazta a törvényhozók nyugdíjának kiegészítéséről szóló törvényt, amelyet nyáron Klaus Iohannis államelnök visszaküldött a törvényhozói testületnek. Az EMNP szerint ez az átlagpolgárok diszkriminálását jelenti, ráadásul felháborító, hogy a honatyák még több pénzhez juttatása után most a helyi vezetők esetében is ilyesmi készül. Már eleve csak a szóban forgó kiegészítés értéke a honatyák számára egy mandátum esetén 1550 lej , két mandátum után 3100 lej, három után 4600 lej. Ennyi jár a rendes öregségi járandóság mellett egy nyugdíjas honatyának. Közben 2600 lej a bruttó átlagbér, az átlagnyugdíj értéke 892 lej. A parlament 2010-ben, a gazdasági válság miatt törölte el a katonák, rendőrök, titkos ügynökök, pilóták és törvényhozók speciális nyugdíjait, a 2012 májusa és 2015 novembere között hatalmon levő Victor Ponta vezette PSD-s kormány visszaállította ezek nagy részét.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Gyanús jóhiszeműség
A Securitate – akaratán kívül – jelentésében rendkívül kedvező képet festett Domokos Gézáról.
Domokos Géza egyike azoknak, akikkel kapcsolatban a titkosszolgálati irattárak megnyitása után sem kell megváltoztatnunk a véleményünket – mondja D. Lőrincz József politológus, aki tavasszal kapta kézhez a 2007-ben elhunyt író, szerkesztő és politikus megfigyelési aktáit. Az egyelőre nem publikált iratokból kirajzolódó Domokos-kép alapján érthetővé válik, hogyan lett az egykori kommunista blokk országaiban is egyedülálló jelenséggé az idén 45 éves Kriterion Kiadó.
Az erdélyi magyarság számára a Kriterion több volt kiadónál. Pedig kirakatintézménynek készült. A Nicolae Ceausescu és a magyar értelmiségiek között létrejött alku eredményeként, 1970-ben alapított intézményt főleg a kortárs és elsősorban a román művek kiadására szánták. Ennek ellenére a Kriterionnál olyan klasszikus és két világháború közötti magyar, illetve világirodalmi alkotások is napvilágot láttak, amelyek a magyarországi kiadók kínálatából is hiányoztak.
De a legizgalmasabb kérdés az, hogy miként vált a Kriterion gyakorlatilag a teljes erdélyi magyar értelmiséget átkaroló informális hálózattá, és hogyan tudott fennmaradni a mindenható állampárt egyre fokozódó nyomása ellenére. A válaszokhoz fontos adalékokkal szolgálhatnak Domokos Géza megfigyelési aktái, amelyekbe a Lőrincz D. József kolozsvári kutatóval, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politológia Karának adjunktusával folytatott beszélgetésünk révén kaptunk betekintést.
A 33 kötetből álló Domokos-dossziéban az első jelentés 1975-ből származik, majd 1979-től szinte minden évben részletes elemzést készítettek róla. Az iratokat elemezve szembeötlő, hogy mennyire szoros kapcsolat van a nyilvános és a korábban titkos információk között. Vagyis a dossziékban fellelhető általános kép Domokos Gézáról mint emberről megegyezik azzal, ami értelmiségi körökben kialakult róla.
– Egész biztos, hogy nem volt együttműködő, hogy egy széles látókörű értelmiségi volt. Hogy teljesen jóhiszeműen megpróbált segíteni azokon a kisebbségi közösségeken is, amelyek kulturális szempontból a magyar vagy a német közösségnél nehezebb helyzetben voltak. Hogy a jóhiszeműségét úgy látták, ahogy ez megnyilvánult, tehát nem képzelt senki mögé rejtett érdeket, például hogy valamilyen magyar érdek vezeti, amikor megpróbál tatár vagy zsidó könyvet kiadni – sorolja Lőrincz. Vannak nyomok legalább két helyen arra, hogy a Securitate ezt döbbenetesnek találta. Világosan megfogalmazták, hogy a magyar vagy a német könyvkiadás még indokolható – mert ezek népes kisebbségek, és a kultúrájuknak valamelyes nemzetközi súlya van –, de azt végképp nem értették, hogy miért kell lipován vagy tatár, vagy szlovák könyvet kiadni. Domokos Gézát ez gyanússá tette, ez volt az egyik ok, amiért javasolták a megfigyelését.
A Securitate panaszainak a jelentős része Domokos Gézával kapcsolatban arra vonatkozik, hogy nem tartja magát ahhoz, hogy ő egy szerény kisebbségi könyvkiadó igazgatója, amelyik főleg azzal foglalkozik, hogy román szerzőket fordít magyarra, és kiadja a lehetőleg vonalas kortárs magyar szerzők műveit. A másik probléma az író-olvasó találkozók kapcsán merült fel. És ekkor fogalmazódik meg a vád, hogy tulajdonképpen hálózatot épít. Nem egyszerűen elviszi mindenhova a szerzőket, akik beszélgetnek az olvasókkal, hanem találkozik a helyi értelmiségiekkel. Ezt ugyancsak nagyon veszélyesnek tartották, és egy idő után a találkozókat mindenhol figyelték.
Egy másik kifogás, ami az aktákban gyakran megfogalmazódik, hogy Domokos Géza a magyar ügy képviselőjének „képzeli magát". Alaposan dokumentálták az utókor számára, hogy Domokos Gézát állandóan foglalkoztatta a „népszolgálat" kérdése – vagyis kéretlenül, önkényesen úgy határozta meg magát, mint a magyar ügy védője, szolgálója, támogatója. Holott a Securitate szempontjából ő erre semmilyen felkérést, felhatalmazást nem kapott!
Lőrincz szerint Domokos tényleg másként viszonyult a funkciójához. Úgy tartotta, másoktól eltérően, hogy a tisztséget maximálisan ki kell használni. Ezt jól szemlélteti a „hatok leveléről" – amelyben magas rangú állami és pártfunkcionáriusok 1989 tavaszán nyíltan bírálták a rezsimet – formált véleménye.
– Úgy tartotta, hogy ha egy ilyen hatalommal állsz szemben, és ez a hatalom valamilyen cselekvési lehetőséget ad a kezedbe, akkor azt ki kell használni. És ő ezt meg is tette, szerintem – mutatott rá Lőrincz.
A dossziéból nem derül ki, hogy a megfigyelési aktákat továbbküldték-e, és ha igen, hova és kinek. A Román Kommunista Párt archívumában Lőrincz tudomása szerint mindössze néhány oldalnyi irat foglalkozik Domokos Géza tevékenységével, holott egyértelmű, hogy a jelentések „feljebb" mentek. Ez látszik abból, hogy egyes iratokat nagyobb karaktertípussal gépeltek, amiből sejthető, hogy a legmagasabb szintre szánták őket, vagyis Ceausescu kabinetjének.
(A diktátor látása gyenge volt, de nem használt szemüveget, ezért a neki szánt iratok speciális írógépeken készültek.) Egészen furcsának tartja ugyanakkor, hogy Domokost nem távolították el a funkciójából, annak ellenére, hogy egészen korán elmarasztaló jelentések láttak róla napvilágot.
– A Securitate javasol, de a párt nem lép.
A magyar diplomatákkal való kapcsolatai miatt volt egy nagyon kemény beszélgetése az akkori belügyminiszterrel 1987 decemberében. Ekkor nagyon keményen figyelmeztették, hogy ne találkozzon magyar diplomatákkal. Ehhez képest két nap múlva látták beülni Magyarország nagykövetének az autójába.
Domokos Géza megengedte magának, hogy egy csíkszeredai író-olvasó találkozó előtt a kultúrház faláról levétesse a diktátor portréját. Az akták szerint erre intenzív levélváltás kezdődött, a csíkszeredai Securitate pedig leírta, hogy a találkozón jelen volt a megyei propagandatitkár, és elfogadta Domokos érvelését, miszerint nem politikai gyűlésről lévén szó a főtitkár elvtárs portréjának ott nincs semmi keresnivalója.
Hasonló „élményekről" számoltak be a Kriterion korábbi szerkesztői egy májusi bukaresti konferencián, amelyet éppen Domokos Géza születésének 87. évfordulójára időzítettek. H. Szabó Gyula, a Kriterion korábbi szerkesztője és jelenlegi igazgatója úgy vélte, Domokos Géza azért engedhetett meg magának többet másoknál, mert elsősorban politikus volt, jó rétor, és a kommunista pártvezetés bármelyik tagját meg tudta győzni. – A beszélgetés általában elvtársi szemrehányással kezdődött, és azzal ért véget, hogy Domokos elvtársnak igaza van – idézte fel. Helen Diatcu-Schmidt, a német szekció szerkesztője szerint Domokos nagyon jól ismerte a párt dokumentumait, érvelését pedig gyakorta arra építette fel, hogy azokat rosszul értelmezik.
Mindez azért rendkívül fontos, mert a Kriterion jóformán kezdettől fogva a hatalommal való állandó „egyezkedés" révén működhetett, illetve maradhatott fenn.
– A romániai magyar írótársadalomban akkoriban teljesen egyértelmű konszenzus volt arról, hogy a Román Szocialista Köztársaság politikai berendezkedése totalitarizmus, amelyben az asszimilációs törekvések durvák és a végkifejlet felé közelednek. Én ezt akkor is éreztem, később is megfogalmaztam: kulturális genocídium készült. Erről nem is volt mit beszélni. Ezt annyira tudta mindenki, hogy még a nómenklatúra magyar képviselői is tudták.
Ennek a konszenzusnak az ereje és a konszenzus megléte természetessé tette azt, hogy mindenki valamilyen módon védi ott azt a valamit, ahol védeni tudja – idézi Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész megjelenés előtt álló tanulmánya Egyed Péter írót, a kiadó egykori szerkesztőjét. A „genocídium" – amelyre Bartha szerint Domokos irattárának dokumentumai is utalnak – már a hetvenes évek közepétől készült: „már 1973-ban le akarják állítani a Horizont sorozatot, 1974-ben példányszám-korlátozást írnak elő, a nyolcvanas években folyamatosan meg kell harcolni a példányszámokért, 1984-ben a művészeti kiadványok kiadási jogát is elvitatják a Kriteriontól, amelyet ekkor sikerül megvédeni".
Hogy a támogatónak nem mondható közeg ellenére a kiadó fennmaradhatott és kiemelkedő kulturális tevékenységet folytatott, abban az egykori munkatársak szerint hatalmas szerepe volt annak, hogy Domokos Géza kiválóan ismerte a bukaresti és erdélyi viszonyokat, és rendelkezett azokkal a képességekkel és tudással, amelynek révén el tudta fogadtatni magát.
Lőrincz D. József érdekesnek találja, hogy Domokos Géza eltávolítása a kiadó éléről konkrétan csak 1989 nyarán fogalmazódott meg. Az utolsó részletes jelentés 1989 májusából való. Ebben a politikai rendőrség tisztjei jelzik, hogy a megfigyelési alany „ellenséges" magyar nacionalista nézeteket terjeszt, magyar és amerikai diplomatákkal találkozgat, akiknek „téves adatokat" ad a romániai magyarság helyzetéről, érdeklődik a román írók rendszerellenes tevékenysége iránt, sőt magyar írókat hasonlókra ösztönöz. Feltűnik az is, hogy kiadói munkája során a tisztségét arra használja, hogy „értelmezhető és ellenséges tartalmú" műveket jelentessen meg, köztük a két világháború között született irredenta szerzők munkáit, és úgy gondolja, hogy ezzel „az erdélyi magyarok ügyét szolgálja".
– A Securitate akaratán kívül – mai szemmel – rendkívül kedvező képet fest Domokos Gézáról – jegyzi meg a kutató. – Miközben egyre több személyiség múltja megkérdőjeleződik, miközben egyre több esetben jutunk arra a következtetésre, hogy bizonyos elemek nem nagyon férnek meg ugyanabban az életműben, Domokos Gézáról elmondható, hogy a titkosszolgálati iratok megismerése után sem kell megváltoztatnunk róla a véleményünket.
Negyvenöt év
A ma Kolozsváron működő, kizárólag magyar nyelvű munkákat megjelentető Kriterion a rendszerváltás előtt kilenc nyelven adott ki könyveket, a legtöbbet, 1987 címet magyarul, összesen 22,9 millió példányban. Klaus Johannis román államfő novemberben a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éve alapított intézményt, a kisebbségek nyelvének és kultúrájának ápolásában játszott meghatározó szerepéért, valamint a kisebbségi és a román kultúra kölcsönhatásának előmozdításáért.
Szőcs Levente
nol.hu

A TEMESVÁRI MEGEMLÉKEZÉSRŐL ÉS KONFERENCIÁRÓL
MÁÉRT - 2015. december 20.
Huszonhat évvel a kelet-közép-európai rendszerváltozások megindulása után a romániai forradalom szikravárosában, Temesváron – akárcsak az előző években – felemás módon emlékeztek meg az 1989. decemberi eseményekről. A Ceaușescu-diktatúra bukásával hatalomra került posztkommunista főhatóságok a domináns állam- és nemzetpolitika szája íze szerint emlékeznek és emlékeztetnek másokat az akkori történésekre, szerte az országban, mintegy igazolva azt a közvélekedést, hogy a forradalmat gyakorlatilag ellopta egy puccsista politikai-katonai-rendőri klikk. Temesvár sem lóghat ki a sorból, a helyi hatóságok és a fővárosból érkező hivatalosságok itt is rendre szelektíven emlékeznek az egykori neves és névtelen hősökre, a református gyülekezet hitbeli kitartására, a belvárosi református templomból kiindult és onnan tovahullámzó ellenállásra, a soknemzetiségű és sokvallású városnak, majd az egész országnak a zsarnokság elleni lázadására és szabadságharcára. Idén is az egykori parókus lelkész, Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája, a református egyház és a hajdani felkelők Temesvár Társasága vállalta magára a forradalmi kezdetek hiteles felidézését, egybekötve az elmúlt negyedszázad fejleményeinek mérlegelésével. A 2015. december 18–19-én a Bánság fővárosában tartott megemlékezésnek voltak sajátosan magyar, általános romániai és specifikusan európai vonatkozásai. Péntek délután Balogh László rendező-operatőr, volt országgyűlési képviselő, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke számolt be 26 évvel ezelőtti élményeiről, amikor is az elsők egyikeként érkezett meg Szegedről Aradon át Temesvárra gyógyszersegély-rakománnyal és kamerával. Meghatódva idézte fel az akkori forradalmi hangulatot, korabeli filmkockák vetítésével pedig a helyszíneket. A mai magyar közmédiának a nemzetegyesítésben játszott szerepéről is beszélt az Új Ezredév Református Központban tartott közönségtalálkozón, amelyen Csallóközi Zoltánnal, a magyar miniszterelnök-helyettes főtanácsadójával együtt vett részt. A Baráti esték című hagyományos rendezvénysorozat idei utolsó alkalmát is itt tartották meg, ezen Bodó Barna szórványszakértő szolgált rövid bevezető helyzetjelentéssel, majd Tőkés László próbált visszaemlékezni egykori küzdőtársa, Gazda Árpád újságíró kérdései mentén a negyedszázaddal ezelőtti történések bizonyos részleteire, s ebben a hallgatóság soraiban ülők is segítségére siettek. A hangulatos, bensőséges találkozón az egykori ellenállókra, az áldozatokra és meghurcoltakra is visszaemlékeztek. Szombaton az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának Justice 2.0 című projektjét mutatták be egy konferencia keretében a Temesvár Társaságnak a Teréz-bástyában található Vega-szalonjában. A Szilágyi Zsolt néppárti politikus, Tőkés László kabinetvezetője által moderált rendezvényen előbb premierként vetítették le a hasonnevű dokumentumfilmet, amely egyes kelet-európai kommunista diktatúrák emberellenes, máig megtorlatlanuk maradt cselekményeiből tárt fel néhányat. Ezt követően a platform vezetői, Göran Lindblad elnök és Neela Winkelmanova igazgató elmondták: 11 európai állam képviselőiből munkacsoportot hoztak létre, amelyik a kommunizmus bűneiben illetékes nemzetközi bíróság létrehozását készíti elő. Tőkés László emlékeztetett, hogy a Temesvár Társasággal közösen már évekkel ezelőtt kezdeményezte: a kommunizmus bűneit feltáró nemzetközi bíróság székhelye éppen Temesváron legyen. Sajnálkozva állapították meg, hogy a nyugat-európai országok kevéssé mutatkoznak érzékenynek a téma iránt. Mi több, Eugen Gherga, a forradalom egykori részvevője azzal lepte meg a hallgatóságot, hogy még mindig titkosítottak azok a filmek és fotók, amelyeket az 1989-es romániai forradalom napjaiban a Securitate, a rendőrség és a katonaság készített. Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzátette, Romániában az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hatáskörébe tartozik a dokumentumok titkosságának a feloldása. Az akkor készült titkos dokumentumok közül eddig csak a hadsereg 1989-es operatív naplói váltak kutathatóvá. Úgy vélte, a pártoktól független technokrata Ciolo?-kormány idején talán esély mutatkozhat a titkosság feloldására.
Többször elhangzott: a Justice 2.0 projekt címében a számok arra utalnak, hogy a kelet-európai társadalmak nem számíthatnak a hazai bíróságokra a kommunizmus bűneinek a felderítésében, ezért a problémát a második, nemzetközi szintre kell emelni. Lindblad platformelnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Nyugat-Európa politikai és akadémiai elitjében is mindmáig meghatározó befolyással rendelkeznek a marxisták és neoliberálisok, a domináns baloldali értelmiség kettős mércét alkalmaz a totalitárius rendszerek megítélésében. Szilágyi Zsolt erre erősített rá, mondván: a nácizmus megfelelőjeként legföljebb a sztálinizmust fogadják el, de már a posztsztálinista rezsimek bűncselekményeit, emberiségellenes, népeket és közösségeket megtizedelő és megnyomorító politikáját enyhébb elbírálás alá vetik. Tőkés László hangsúlyozta: az emberiség és emberiesség elleni bűnök nem évülnek el.
Az EP-képviselő Igazságot Romániának! című felszólalásában egyebek mellett kifejtette: „Az európai nemzetek közössége évek óta súlyos válságokkal és kihívásokkal kényszerül szembenézni. Ebben akarva-akaratlanul osztoznak a volt kommunista országok – köztük Románia. Minden bizonnyal nem tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy a sokrétű gazdasági válság, az ukrajnai háborús helyzet, a migráció és a terrorizmus mellett – hogy csak néhány példát említsek – a kommunista múlttal való szembenézés is azon, prioritásnak számító, egyetemes gondjaink közé tartozik, melyekre csak közös erővel, európai összefogással találhatunk megoldást. Az eltelt negyed század, valamint a legutóbbi hazai fejlemények is azt bizonyítják, hogy a kommunizmus átkos örökségeként reánk nehezedő romániai válság nemzetközi szövetségesek és segítség nélkül szintén nem oldható meg. Más szóval szólva, előbb vagy utóbb, végre igazságot kell tennünk a kommunista múlt ügyében. Ez egyként jelenti a kommunista korszak történetének és bűneinek a valóságnak megfelelő, hiteles feltárását (1), valamint a történelmi, erkölcsi igazságtételt, lehetőleg pedig az elkövetők megbüntetését és az áldozatok iránti jóvátételt, ezeknek rehabilitálását (2).” Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform cseh igazgatója elmondta, hogy noha a kommunizmus bűneit rejtő archívumok megnyitását a platformot alkotó 51 európai szervezet és kutatóintézet mindegyike támogatja, eddig nem folyamodtak erre irányuló kérésekkel az országokhoz, de korábbi kezdeményezéseik iránt több európai kormány is nyitottnak mutatkozott, és ezért reménykednek abban, hogy szavuk Romániában is meghallgatásra talál. A konferencia részvevői megszavazták, hogy levélben fordulnak Klaus Johannis államfőhöz kérvén a 89-es dokumentumok titkosságának a feloldását. A levelet Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett a Platform vezetői, valamint az ahhoz egy hónapja csatlakozott Temesvár Társaság elnöke is aláírja. A temesvári megemlékezés a belvárosi református templom falán lévő emléktáblák megkoszorúzásával ért véget. Tőkés László ezt megelőzően kifejtette: „A mai évfordulós napon a romániai forradalomról is méltó módon meg kell emlékeznünk. A temesvári népfelkelés, a városunkból az egész országra kiterjedő forradalom szabadságharcosainak, hőseinek és áldozatainak a kiontott vére az az aranyfedezet, amelyből az utókor, a rendszerváltozás elkötelezett hívei és harcosai mindmáig „gazdálkodhatnak”, akiknek példája, hite, hűsége és bátorsága ezután és mindenkor erőt ad számunkra – a folytatáshoz. Eszmei téren pedig az ő szellemi tőkéjük az a kimeríthetetlen tartalék, amelyhez huszonhat év után ma is nyúlhatunk. „Temesvár szelleme” jelenti azt a lelki erőt és nemzeti-nemzetiségi-felekezeti egységet, amelyet ellenforradalmi mesterkedések és diverziók által meggyengített, de új erőt gyűjtő táborunk a posztkommunista visszarendeződés, az országot kifosztó, korrupt álprivatizáció, a tovább garázdálkodó neo-nómenklatúra, az újraalakult Szekuritáté és a nacionálkommunista gyűlöletpolitika erőivel szegezhet szembe.”
Tőkés László EU-képviselő
kms.mtva.hu

Ott kell segíteni, ahol és amivel tudunk
Pál atya ferences rendi szerzetes – polgári nevén Bakó Béla – alázattal mesél életéről és szolgálatáról. Azt mondja, hogy életelvét Assisi Szent Ferenctől „kölcsönözte”: tettei Isten dicsőségét, az emberek javát és saját üdvösségét szolgálják. Nemrég Orbán Balázs-díjjal tüntették ki. – Milyen volt a gyerek- és ifjúkora?
– Marossárpatakon születettem 1954-ben, nagyszüleim asztalosmesterek voltak, amit édesapám is folytatott. Közben gazdálkodtak: gyerekkoromban cigány napszámosok jöttek hozzánk dolgozni. Sárpatakon, a családban megtapasztaltam, hogy mit jelent szegényeken, egyszerű emberek segíteni. Arra tanítottak, hogy ha élelmet vagy ruhát meg tudsz osztani másokkal, akkor add azoknak, akiknek erre szükségük van. Édesanyám a Ditró melletti Orotváról származik. Anyai nagyanyám bábaasszony volt, nagyapám pedig munkavezető a vasútnál. Orotvai nagyanyámtól megtanultam a növényvilág értékét, a gyógynövényeket, mivel mit lehet gyógyítani. Isten szeretetét nagyszüleim oltották belém. Sárpatakon és Szászrégenben tanultam: a gyerekkori tanulási vágy most is kísér. 1973-ban érettségiztem, utána két évet dolgoztam a marosvásárhelyi kábelgyárban, mert nem voltam annyira biztos, hogyan tovább.
– Mikor fogalmazódott meg önben, hogy római katolikus pap szeretne lenni?
– Igazából a kábelgyárban döntöttem el, hogy Isten szolgálatát szeretném végezni. Nagyon fontos a meghívás és az arra adott válasz. Az én életemben nem tudom konkrétan megfogalmazni ezt a hívást: a jelekből következtettem arra, hogy Isten hívott az ő követésére, a szeretet, az emberek és a jó cselekedetek szolgálatára. Nyilvánvaló, hogy ez nem ilyen simán történt, hiszen sok kétség és bizonytalanság volt bennem, 1975-ben felvételiztem Gyulafehérvárra, a teológiára. A teológiai évek sem voltak zökkenőmentesek: nem a tanulással volt a baj, hanem időnként hivatáskrízisek álltak elő. – Az ilyen kétségeket hogyan fogadják egy papnövendéktől?
– A teológián van lelki vezető atya. Természetemtől fogva meg tudtam nyílni előtte, és el tudtam mondani, hogy mi az, ami nekem nehézséget okoz, milyen kétségeim vannak. Lelki vezetőm egy ferences atya, majd a mostani püspök volt, az irányításuk alatt kristályosodott ki az utam. A teológián elsősorban az volt a fontos, hogy találjam meg a helyemet, álljak egyenesen, tudjam, hogy afelé az út felé haladok, amit reményeim szerint vállalni tudok nemcsak megosztásban, hanem egészen. A teológiai évek alatt kristályosodott ki az, ami most is elvem: amit teszek, azt Isten dicsőségére, az emberek javára és a magam üdvösségére tegyem.
– Miként döntött a ferences rend mellett?
– A teológián határoztam el, hogy lehetőleg ferences rendi szerzetes leszek. Első lelki vezetőm, Anaklét atya segítségével megismertem Szent Ferenc életét, a rendet, annak lelkiségét és felujjongattam, hogy ez a lelkiség és életforma az én természetemnek való. A szegények, az egyszerű emberek között lenni, őket felpártolni, velük empátiában élni, mindezt Krisztus követéseként, az evangélium szellemében. Nem bántam meg soha, hogy így indultam útnak a teológiáról. Az érintett meg, hogy a ferencesek ott segítenek, ahol és amivel tudnak. Assisi Szent Ferenc evangéliumon alapuló gondolata ez: a testvérek dolgozzanak, és ha valaki nem tud, akkor tanuljon meg. Ha így sem tudnak megélni, akkor menjenek az Úr terített asztalához, azaz koldulni, kérni. Csak a rendszerváltozás után volt lehetőségem belépni a rendbe. Ez idő alatt egyházmegyés pap voltam: Csíkszeredában kezdtem, utána Déva mellett Bradon, majd édesanyám szülőfalujában, Orotván. 1990 augusztusában kértem a felvételemet a ferences rendbe. Szeptemberben kerültem Marosvásárhelyre. – Önt bízták meg a cigánymisszióval: mekkora kihívás volt ez?
– A cigánypasztorációt 1991-ben kezdtem el. A marosvásárhelyi Hidegvölgy negyedben már volt ennek előzménye, hiszen Lestyán főesperes rendszeresen kijárt oda. Előnyömre vált az is, hogy beszéltem cigányul, ezt otthon tanultam meg és ösztönösen rám ragadt. A napszámos cigányasszonyok gyerekekkel jöttek, velük játszottam. Ránk, gyerekekre a családban egy cigányasszony vigyázott, férje a lovainkat rendezte, a cigányasszony meg hozta a gyermekét, így kezdtem megérteni a beszédüket. Az asszony végig a családunknál maradt, a kommunista időkben is velünk együtt szenvedett. Közben a teológián találtam egy cigányszótárt, amiből megtanultam a rendszerezett nyelvtant. Később egy kis katekézist is kiadtam cigány nyelven számukra.
– Mennyire voltak fogékonyak a cigányok a Biblia tanításaira?
– A Hidegvölgyben megtapasztaltam, hogy nyitottak az evangéliumra, csak meg kell találni a módját a hozzájuk való közeledésnek. Nekünk nehéz azt felfogni, hogy ők teljesen másképp gondolkoznak, hiába vannak már nyolcszáz éve itt, Európában. Egészen más a beállítottságuk, másak a génjeik, a családi mentalitás, a gyermeknevelés, a hittel kapcsolatos felfogásuk. Nem állítom, hogy nagy eredményeket értem el, de sikerült közülük egy hitoktatót kinevelni, aki nagy segítségemre volt. Elek lelkesedett és lelkesített, de sajnos, hirtelen elhunyt. A Szent Pál-i módszert akartam alkalmazni a Hidegvölgyben: kis közösségbe menni, ott lenni közöttük, életformájukat felvenni, ott kinevelni egy magot és egy kis közösséget, amelynek tagjai tovább viszik Krisztus és az evangélium ügyét. Társak is akadtak volna – nem feltétlenül egyháziak –, de Elek elhalálozásával ez megakadt. 2003-ig jártam fel közéjük, végeztem az egyházi szolgálatokat, a keresztelést és temetést. Ezzel párhuzamosan 1994-ben itt, Marosvásárhelyen, a Milcovului utcában a ferences rendi szerzetesek létrehoztak egy szegénykonyhát. Azért beszélek ferences szerzetesektől, mert a rendben mindig többes számot használunk, nem egy ember, hanem a közösség munkája áll mindenben. A szegénykonyha ma is működik, de az anyagi lehetőségeink megcsappantak. – Ön börtönmisszióval is foglalkozott. Egyházi szempontból milyen világ az?
– A börtönmisszió 1994-ben kezdődött, oda is heti rendszerességgel jártam, főleg hitoktatást végeztem, a Szentírást magyaráztam. Hiába miséztem volna, ha nem értik meg a mise rendjét, hiszen ehhez sok előkészület kell. Olyan részletek, amit kell érteni, hogy a misének értelme legyen. Ha valaki úgy vesz részt rajta, hogy nem érti, miért fontos a keresztvetés vagy más mozzanat, akkor elidegenedik. Szép évek voltak ezek, a rabok nagyon igényelték a munkám, szívesen jöttek a hitoktatásra. A vezetőség részéről is sok pozitív tapasztalatot kaptam: Szőllősi igazgató csodálatos ember volt, nemcsak börtönparancsnok és katona, hanem lelki, hívő ember is egyben.
– Önt Marosvásárhelyen az árva gyermekek felkarolójaként ismerik. Hogyan alakult munkájának ez a vetülete?
– 1998-ban jött létre a Szent Erzsébet Társulás, először a ferences rend keretében, aztán önállósult. Célunk az volt hogy családi légkörben, családi típusú házakban neveljük azokat a gyermekeket, akiknek ez a lehetőség nem adatott meg. Ez a tevékenység most, december 8-án lesz 17 éves. Jelenleg tíz házunk van, hat Sárpatakon és négy Marosvásárhelyen, ahol összesem 36 gyerek és fiatal lakik: a legkisebb 5 éves, a legnagyobb 24. Nálunk nincs sem alsó, sem felső korhatár, mint ahogy a családban sincs: addig maradhatnak nálunk, amíg szükségük van támaszra, amíg el nem tudnak indulni az önállósodás útján. Isten segítségével és áldásával végezzük munkánkat.
Isten része mellé nekünk is oda kell tennünk a magunk részét. Isten mindig rendel segítőket és segítséget. Amióta elkezdtük, a szegénygondozás és gyermeknevelés terén is mindig azt tapasztalatom, hogy a gondviselésnek kézzel fogható jelenléte van. Jönnek tehetősebb és kevésbé tehetős emberek segíteni. Vannak, akik miután megkapják a nyugdíjukat, hoznak két liter olajat, két kiló lisztet, cukrot, és azt mondják, ennyit tudunk adni, és szívesen tesszük. Ez a továbbiakra is erőt és lelkesedést ad. Mi szívesen fogadunk bármit, nálunk semmi nem megy kárba. Fáj, amikor azt látom, hogy az utcán a szemetesekbe kerül a kenyér, vagy egy konferencián, összejövetelen a terülj-terülj asztalkán milyen pazarlás történik.
– Nevelőként mit tanácsolna a szülőknek, mire figyeljenek oda?
– Vegyük figyelembe a gyerek személyét, éreztessük meg vele azt, hogy ráfigyelünk. A gyermek és fiatal érezze azt, hogy mellette vagyunk, tudja, hogy ha szüksége van, akkor segítünk. Tudja, hogy számíthat ránk. A gyermeknevelésnek is vannak buktatói, de nyilvánvaló kell legyen a dicséret és a számonkérés. A szeretettel lehet előbbre haladni, és előbbre vinni. Ez nem azt jelenti, hogy mindig ideálisak a kapcsolatok a családi házainkban. Az az elvünk, hogy mentsük, ami még menthető. Nem kínlódni kell a gyermekekkel, és nem büntetni, hanem nevelni. A módszerek személyre szabottak.
– Adventi időszakban vagyunk. Mire figyeljünk?
– Adventben a Krisztus-várásunk akkor lehet igazán élményszerű és nyomot hagyó, ha életszerű is. Fontos, hogy adventben nyissuk meg szívünket. Ez azt is jelenti, hogy eldöntöm, szeretném megtapasztalni Krisztus jelenlétét, Krisztus megszületését az én életemben. Meg kell értenünk és el kell fogadnunk a Krisztus-szeretetből fakadó áldozatot, ami nem más, mint hogy eljön hozzánk, eljön az emberhez. Én ezt mivel viszonozom? Nekem csak az áll módomban, hogy én is adjam önmagam neki. Hogyan adhatom? Cselekedeteimmel, mindennapi tetteimmel, amelynek a legfőbb mozgatóereje a szeretet. Szeretet nélkül nincs jócselekedet. Tetteink Isten dicsőségére, az emberek javára és önmagunk üdvösségére, örömére kell szolgáljanak. Ha nyílt szívvel várjuk Krisztust, akkor elengedhetetlenül bekövetkezik az, hogy megérezzük, megtapasztaljuk karácsony Krisztusát.
– Nemrég kitüntették Orbán Balázs-díjjal. Ez mit jelent önnek?
– Nem vagyok megszokva a kitüntetésekkel. Munkámat, szolgálatomat nem a nagy nyilvánosság kedvéért teszem, de örvendek a díjnak. A kitüntetésben ott volt a ráfigyelés, az értékelés és ez hálaadással tölti el a lelkemet, hálával Isten irányába. Ferences szerzetesként természetes számomra mások segítése: nem gondoltam, hogy erre figyelnek. Az Orbán Balázs-díj lendületet is ad ahhoz, hogy végezzem tovább a munkám, embereken, életeken segítsek, örömteljesebbé, jobbá, szebbé tegyem életüket.
Simon Virág
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Befejeződött a nagyváradi vár felújítása
Befejeződött a nagyváradi vár hat éve tartó felújítása – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség. Az épületegyüttes januártól válik látogathatóvá.
Nagyvárad önkormányzata 2009-ben, majd 2012-ben nyert támogatást a 15 hektáron elterülő vár felújítására. Az összesen 87,86 millió lej értékű felújítási projekthez 66,31 millió lejt az Európai Unió biztosított. A vár nyolc épületében összesen 25 ezer 380 négyzetméteres hasznos területen 468 termet alakítottak ki és felújították a vár összesen 26 ezer 400 négyzetmétert kitevő tereit is. A munkálatok során több mint 4000 méter víz és szennyvízvezetéket, több mint 2800 méter villanyvezetéket és több mint 2000 méter fűtéscsövet fektettek le.
A felújított termekben kap helyet a vár múzeuma, a városi múzeum, a kenyérmúzeum, a kőtár, egy gasztronómiai kiállítás, valamint a céhek utcája és egy többfunkciós kulturális tér. Itt rendezkedhet be ugyanakkor több kulturális intézmény és a pazar környezetben egy házasságkötő termet is berendeztek. A munkálatok befejezése alkalmából tartott hétfői bemutatón Huszár István alpolgármester képviselte az önkormányzatot. „Évekkel ezelőtt feltettem magamnak a kérdést: mi kell hogy történjék ebben az országban, hogy befejeződjék a történelem és a városrendezés elleni merénylet? És lám, eljött ennek az ideje is. (.) Beteljesült egy álom. Most az a feladatunk, hogy élettel töltsük meg a várat, hogy a térség turizmusának a súlypontjává válhasson" – idézte a hírügynökség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikust.
A nagyváradi Közép-Európa egyik legjobban megőrzött olasz reneszánsz stílusban épített vára. Az ötszögű, sarokbástyákkal körülvett vár 1570-1618 között nyerte el mai formáját. A kommunizmus idején tömbházakkal körbeépített épületegyüttest a román hadsereg használta, a kilencvenes évek elején került önkormányzati tulajdonba. Felújítása 2010-ben kezdődött az Európai Unió forrásainak felhasználásával. MTI
Erdély.ma

Soós Zoltán a magyar pártok koalíciójának lehet a marosvásárhelyi polgármesterjelöltje
A magyar pártok koalíciójának a jelöltjeként mérkőzhet meg a marosvásárhelyi polgármesteri székért a 2016 nyarán tartandó önkormányzati választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Soós Zoltán, az októberben tartott magyar előválasztás győztese – állapodott meg hétfőn Kolozsváron Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Az RMDSZ ugyanakkor feltételekhez kötötte annak az EMNP által tett javaslatnak az elfogadását, hogy a marosvásárhelyi pártok összefogását terjesszék ki a marosvásárhelyi, és a Maros megyei képviselőtestületre is.
Az RMDSZ a városi és megyei jelöltlisták esetében „a magyar politikai szervezetek versenyét ajánlja, különös tekintettel az EMNP azon elvére, amelyet megalakulása óta képvisel: a versenyhelyzet mozgósítja az erdélyi magyar szavazókat" – áll a szövetség közleményében. A közlemény szerint Kelemen Hunor szövetségi elnök megismételte: az RMDSZ akkor tud közös marosvásárhelyi képviselőjelölt-lista állításán gondolkodni, ha az EMNP nem indul az országos parlamenti választásokon. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke az MTI-nek úgy vélekedett, éppen a magyar pártok – közös marosvásárhelyi és Maros megyei jelöltlistájában is megnyilvánuló – összefogása maximalizálhatná az RMDSZ-es Soós Zoltán nyerési esélyeit. Hozzátette, a 2009-es európai parlamenti választásokon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ összefogása csaknem négy képviselőt juttatott a brüsszeli testületbe, míg 2014-ben az RMDSZ-nek egyedül csak két képviselője szerzett mandátumot. „A választók jelentős részét sem az egyik sem a másik párt nem tudja megszólítani, ők csak akkor mennek el szavazni, ha van magyar összefogás" – jelentette ki Szilágyi Zsolt.
Szilágyi Zsolt aránytalannak tartotta az RMDSZ feltételét, hogy az EMNP ne induljon a 2016 őszén tartandó parlamenti választásokon. „Bármilyen együttműködés az arányok betartásával lehetséges" – jelentette ki Szilágyi Zsolt. Hozzátette: ha a parlamenti választásokon az egész Erdélyre vonatkozó megállapodást szeretne az RMDSZ, akkor az önkormányzati választásokon is az egész Erdélyre vonatkozó megállapodást kell kötni.
A hétfői tanácskozás végén a felek megállapodtak abban, hogy január második felében ismét egyeztetnek. Az októberi marosvásárhelyi előválasztáson Soós Zoltán a szavazatok 62,04 százalékát szerezte meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje, Portik Vilmos 28,9 százalékos támogatottságot ért el. A harmadik jelöltre, a független Barabás Miklósra a választók 8,83 százaléka szavazott. Marosvásárhelyen él az erdélyi városok között a legnagyobb, mintegy 58 ezer fős magyar közösség, amely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. A korábban magyar többségű városban a magyarság az 1990-es etnikai konfliktus által gerjesztett kivándorlási hullám nyomán került kisebbségbe. A város élére 2000-ben került először szabadon választott román polgármester az azóta háromszor újraválasztott Dorin Florea személyében.
MTI
Erdély.ma

Mindent a gyermekekért (Csaba testvér Kézdivásárhelyen)
Böjte Csaba ferences szerzetes és háromszéki gyermekei karácsonyváró műsorukkal immár harmadik alkalommal léptek fel telt ház előtt szombat este a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében.
A több mint kétórás rendezvényen felléptek a kovásznai Apor Vilmos Gyermekotthon HANGfoglalás együttesének tagjai, valamint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett felső-háromszéki – torjai, kézdialmási, esztelneki, lemhényi és kézdiszentléleki – napközi otthonok gondozottjai, akik karácsonyi műsort, székely táncot, kis karácsonyfás jelenetet, Márton Áron püspök emlékét idéző előadást mutattak be.
Csaba testvér elmondta: arra kérte a jó Istent, hogy minden egyes magyar család karácsonyfája alatt legyen egy-egy aranyos kisbaba, gyermek, amelyik lehet édes- vagy befogadott gyermek, unoka, keresztgyermek, unokahúgocska – mindegy, a lényeg az, hogy kacagó, vidám, jókedvű gyermek legyen. A 21. század egyik legnagyobb problémája nemcsak Székelyföldön, a Kárpát-medencében, hanem egész Európában az, hogy kevés gyermek születik. Kevesen tudják, hogy Európában évente egymillió emberrel több megy nyugdíjba, mint aki munkát vállal. Iskoláinkat, óvodáinkat nem valami idegen hatalom zárja be, hanem mi magunk, ha nincs elég gyermek, akkor ezeknek vége – hangsúlyozta a ferences szerzetes.
Csaba testvér arról is beszélt, miként lett ő szerzetes. 1983-ban, huszonöt évesen, amikor még bányában dolgozott, bejelentette az édesanyjának, hogy pap akar lenni. Édesanyja aggodalommal fogadta tervét, hiszen férjét versei miatt börtönbe zárták, és nem akarta, hogy szókimondó fiára is ez a sors várjon. Csaba testvér megírta levelét az érsek atyának, amelyet átadott édesanyjának, hogy olvassa el, aludjon egyet rá, és ha úgy gondolja, tépje össze, ha nem, akkor adja vissza. Másnap az édesanyja kezébe adta a sorsát, és áldását adta fiára. 1993-ban édesanyja Dévára költözött, és fia első számú munkatársa lett, sok száz gyermek nagymamája, Jucika nénije. Csaba testvér elmondta: egy gyógyíthatatlan betegséggel való nyolchetes viaskodás után szeretett édesanyja elhunyt, és éppen előző nap, pénteken temették. „Nem hiszem, hogy a világon lenne egy olyan dolog, amiért én eljöttem volna ma ide – mondotta –, de a gyermekekért igen. Még a síromból is felkelnék, hogy a gyermekeket szolgáljam, megérdemlik.” Az előadás bevételét a Csaba testvér alapítványa által működtetett gyermekotthonok fenntartására fordítják.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne legyenek titkosak a forradalom dokumentumai (Megemlékezés Temesváron)
Az 1989-es forradalom dokumentumai titkosításának feloldását kezdeményezték szombaton egy temesvári konferencia résztvevői. A Justice 2.0 konferencián Eugen Gherga, a forradalom egykori résztvevője, Temesvár díszpolgára sérelmezte, hogy még mindig titkosak azok a filmek és fotók, amelyeket a forradalom napjaiban a Securitate, a rendőrség és a katonaság készített.
A résztvevők megszavazták: levélben fordulnak Klaus Johannis államfőhöz, kérvén a ’89-es dokumentumok titkosságának feloldását. A levelet Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának vezetői, valamint a platformhoz csatlakozott Temesvár Társaság elnöke, Florian Mihalcea is aláírja.
Tőkés László sajtóirodájának közleménye részletesen beszámolt a hétvégi temesvári eseményekről. Idén is az egykori parókus lelkész, Tőkés László EP-képviselő irodája, a református egyház és a hajdani felkelők Temesvár Társasága vállalta magára a forradalmi kezdetek hiteles felidézését. A december 18–19-én a Bánság fővárosában tartott megemlékezés során péntek délután Balogh László rendező-operatőr, volt országgyűlési képviselő, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke számolt be 26 évvel ezelőtti élményeiről, amikor is az elsők egyikeként érkezett meg Szegedről Aradon át Temesvárra gyógyszersegély-rakománnyal és kamerával.
Balogh László a mai magyar közmédia nemzetegyesítésben játszott szerepéről is beszélt az Új Ezredév Református Központban tartott közönségtalálkozón, amelyen Csallóközi Zoltánnal, a magyar miniszterelnök-helyettes főtanácsadójával együtt vett részt. A Baráti esték című hagyományos rendezvénysorozat idei utolsó részét is itt tartották meg, ezen Bodó Barna szórványszakértő szolgált rövid bevezető helyzetjelentéssel, majd Tőkés László próbált visszaemlékezni egykori küzdőtársa, Gazda Árpád újságíró kérdései mentén a negyedszázaddal ezelőtti történések bizonyos részleteire. Szombaton az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának Justice 2.0 című projektjét mutatták be egy konferencia során. A Szilágyi Zsolt néppárti politikus, Tőkés László kabinetvezetője által moderált rendezvényen premierként vetítették le a hasonnevű dokumentumfilmet, amely egyes kelet-európai kommunista diktatúrák emberellenes, máig megtorlatlanul maradt cselekményeiből tárt fel néhányat. Ezt követően a platform vezetői, Göran Lindblad elnök és Neela Winkelmanova igazgató elmondták: 11 európai állam képviselőiből munkacsoportot hoztak létre, amely a kommunizmus bűneiben illetékes nemzetközi bíróság létrehozását készíti elő. Tőkés László emlékeztetett, a Temesvár Társasággal közösen már évekkel ezelőtt kezdeményezte: a kommunizmus bűneit feltáró nemzetközi bíróság székhelye éppen Temesváron legyen. Sajnálkozva állapították meg, hogy a nyugat-európai országok kevésbé mutatkoznak érzékenynek a téma iránt. Mi több, Eugen Gherga, a forradalom egykori résztvevője azzal lepte meg a hallgatóságot, hogy még mindig titkosak azok a filmek és fotók, amelyeket az 1989-es romániai forradalom napjaiban a Securitate, a rendőrség és a katonaság készített. Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzátette, Romániában az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács hatáskörébe tartozik a dokumentumok titkosításának feloldása. Az akkor készült titkos dokumentumok közül eddig csak a hadsereg 1989-es operatív naplói váltak kutathatóvá. Úgy vélte, a pártoktól független technokrata Cioloş-kormány idején talán esély mutatkozhat a titkosítás feloldására.
Többször elhangzott: a Justice 2.0 projekt címében a számok arra utalnak, hogy a kelet-európai társadalmak nem számíthatnak a hazai bíróságokra a kommunizmus bűneinek felderítésében, ezért a problémát a második, nemzetközi szintre kell emelni. Lindblad platformelnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Nyugat-Európa politikai és akadémiai elitjében is mindmáig meghatározó befolyással rendelkeznek a marxisták és neoliberálisok, a domináns baloldali értelmiség kettős mércét alkalmaz a totalitárius rendszerek megítélésében. Szilágyi Zsolt erre erősített rá, mondván: a nácizmus megfelelőjeként legfeljebb a sztálinizmust fogadják el, de már a posztsztálinista rezsimek bűncselekményeit, emberiségellenes, népeket és közösségeket megtizedelő és megnyomorító politikáját enyhébb elbírálás alá vetik. Tőkés László hangsúlyozta: az emberiség és emberiesség elleni bűnök nem évülnek el.
Az EP-képviselő Igazságot Romániának! című felszólalásában egyebek mellett kifejtette: „Az eltelt negyedszázad, valamint a legutóbbi hazai fejlemények is azt bizonyítják, hogy a kommunizmus átkos örökségeként reánk nehezedő romániai válság nemzetközi szövetségesek és segítség nélkül szintén nem oldható meg. Más szóval szólva, előbb vagy utóbb végre igazságot kell tennünk a kommunista múlt ügyében. Ez egyként jelenti a kommunista korszak történetének és bűneinek a valóságnak megfelelő, hiteles feltárását, valamint a történelmi, erkölcsi igazságtételt, lehetőleg az elkövetők megbüntetését és az áldozatok iránti jóvátételt, ezeknek rehabilitálását.” A temesvári megemlékezés a belvárosi református templom falán lévő emléktáblák megkoszorúzásával ért véget. Tőkés László ezt megelőzően kifejtette: „Temesvár szelleme jelenti azt a lelkierőt és nemzeti-nemzetiségi-felekezeti egységet, amelyet ellenforradalmi mesterkedések és diverziók által meggyengített, de új erőt gyűjtő táborunk a posztkommunista visszarendeződés, az országot kifosztó, korrupt álprivatizáció, a tovább garázdálkodó neonómenklatúra, az újraalakult Securitate és a nacionálkommunista gyűlöletpolitika erőivel szegezhet szembe.”
A kézdivásárhelyi diverzióról
A temesvári konferencián elhangzott beszédében Tőkés László kitért a kézdivásárhelyi történésekre is. „Sokak számára nem kétséges, hogy a mostani kézdivásárhelyi terroraffér mögött ugyanazok az erők állnak, akik a vásárhelyi »fekete március« magyarok ellen irányuló forgatókönyvét is megírták. Nevezetesen arról a Román Hírszerző Szolgálatról van szó, amely a Securitate csausiszta gyakorlatát folytatva, időről időre előhúzza a »magyar kártyát«, és az 1989–1990-es »magyar szeparatizmussal« való riogatás vagy a Har–Kov-jelentés diabolikus szellemében a magyar, illetve a székely közösség kriminalizálása és a közvélemény velük való szembeállítása által próbálja leplezni a posztkommunista rezsim romlottságát, és elterelni a figyelmet a romániai társadalom valós problémáiról és válságáról” – fejtette ki. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt a célt szolgálta az a december elsejei kézdivásárhelyi felvonulás is, amely a székelyföldi román civil fórum és a vasgárdista Új Jobboldal hathatós közreműködésével, valamint konstancai, buzăui, prahovai és bukaresti vendégünneplők „importálásával” provokálta a város magyar többségű lakosságát. Ezzel kapcsolatban találóan állapítja meg egy román újságíró, hogy Románia nemzeti ünnepén Kézdivásárhelyen „nem proromán, hanem antimagyar felvonulásra került sor”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akik szeretnek énekelni
Bár közhelyként hangozhat, de maréknyi sepsiszentgyörgyi asszony és zenét szerető férfi kimondottan az ének kedvéért, a hagyományok mentése érdekében alakított dalkört egy jól sikerült farsangi mulatságon. Szerencsések, mert megalakulásukat támogatta a Sugás Nyugdíjas Egyesület s annak akkori elnöke, Kertész Dávid. Nyolc év önzetlen munkájáról kérdeztük egy ünnepi pillanatban a körvezető Venczel Annát.
Ritka az a népdal vagy nóta, amelyben ne lenne szó a virágról – mondta –, s mert többségben túl vagyunk életünk delén, de tele élni akarással és jókedvvel, megszültük csoportunk nevét is: Őszirózsa nyugdíjas dalkör. Népdalokat, magyar nótákat, alkalmi és hazafias dalokat énekelünk, s olykor becsúszik egy-egy örökzöld sláger is. Nem igaz, hogy nem szeretik ezeket a környéken élő korosabbak, de olykor a fiatalabbak is. Öröm számunkra, hogy próbáinkat befogadta a Kónya Ádám Művelődési Ház igazgatója, Dulányi Aladár, amiért köszönet jár. Általában húszan vagyunk, s az alapító tagok csoportja (Bajka Vera, Baló Júlia, Rétyi Irén, Teleki Irén, Guzrán Teréz) fiatalabbakkal, újabbakkal is gyarapodott. Lassan megismert a környék, s egyre több meghívást kaptunk a helyi közös rendezvényekre, műsorunkkal felléptünk a környéken falunapok alkalmával. László Attila karnagy, értékelve munkánkat, meghívott a Magyar Dal Napja rendezvényre is. Eljutottunk külföldre, voltunk Egerben, Sopronban, Szolnokon.
Egy nemzetközi nyugdíjasszimpóziumról hazafelé tartva – mesélték az énekesek –, Hajdúszoboszlón a háromszéki származású Pávai Vajna Ferenc hévízkutató magyar geológus mellszobrának koszorúzásánál találkoztak Pakucs Etelka nagyborosnyói nyugdíjas tanítónővel (lapunk régi külső munkatársával), tehetséges műkedvelő szavalóval és előadóval, aki azóta, immár negyedik éve, a dalkör aktív tagja, s a napokban közösen ünnepelték névnapját. Etelkának, a nagyborosnyóiak Etuka nénijének, aki közeledik a kilencvenhez, de még van kedve és energiája arra is, hogy megszervezze a dalkör egy-egy vidéki fellépését. És a dalos társak énekkel köszöntötték. Felhangzott a Honfoglalás s az Ott, ahol zúg az a négy folyó...
A csoport egyébként önszerveződő, nélkülöz minden támogatót, s az éneklés szeretetének köszönhetően kiruccanásaik útiköltségét is saját maguk állják. Szombaton felléptek a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásáron, karácsony második ünnepén a 10.30-kor kezdődő szentmisét követően hallhatjuk a csoportot a Csíki utcai Szent Gellért római katolikus templomban. Kitartásuk, jóakaratú igyekezetük példaértékű fiataljaink számára is. Reméljük, az új esztendőben is megörvendeztetnek fellépéseikkel.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Információs központ és honlap a népszerűsítéshez
A turizmusra épít a Nyárádmente
A nyárádmenti polgármesterek, vállalkozók jelenlétében pénteken ünnepélyesen megnyitották a Leader- pályázatból Nyárádremetén létesített turisztikai információs központot, amely a Nyárádmente értékeit hivatott népszerűsíteni. Emellett létrehoztak egy honlapot, amely a turistáknak útbaigazítást nyújt arról, milyen látványosságok, szálláshelyek, illetve sajátos, a vidéki mindennapokba betekintést nyújtó programlehetőségek vannak a térségben.
A Nyárádmente Kistérségi Társulás régóta munkálkodik azon, hogy a turisztikai potenciált, amivel a térség rendelkezik, minél hatékonyabban kiaknázzák. Ebben történt nagy előrelépés a két uniós projekt révén, amelyeknek köszönhetően Nyárádremete község egy turisztikai információs központ létesítésére nyert támogatást, valamint a Nyárádmente és a Marosmente Kistérségi Társulások összefogásának eredményeképpen sikerült több olyan, színvonalas, minőségi fotókkal ellátott albumot összeállítani és kiadni, amelyek bemutatják a turistáknak a térségeket és ezek értékeit. Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetője rámutatott, valójában hármas célja volt a Remetén pénteken megszervezett eseménynek, egyrészt megnyitották a turisztikai információs központot, másrészt pedig ismertették a kiadvány-csomagot, valamint bemutatták a www.nyaradmente.ro turisztikai honlapot, ahol a turisták számára egy helyen elérhetővé válik a Nyárádmente összes látványossága, szálláshelye – online foglalási lehetőséggel -, gasztronómiai kínálata, szabadidő-eltöltési lehetőségei, programcsomagok, térképekkel és a szükséges útbaigazítással együtt. A honlapon a hasznos információk mellett gazdag fotókínálat is várja a turistákat, a vidéki ember mindennapjait megörökítő életképek, ahogyan megdolgozzák a földet, kézműveskednek, a falusi hagyományok egy-egy mozzanata által elevenedik meg a Nyárádmente az oldalra kattintók előtt. A nyárádmenti információs rendszer össze van kapcsolva a többi székelyföldivel, így azok éppen aktuális kínálatait is láthatja a turista. Antal Zoltán szerint a lehetőség adott, a továbbiakban az jelent majd kihívást, hogy élettel töltsék meg a rendszert, azaz a vendéglátók is odafigyeljenek arra, hogy mindig naprakész információk álljanak a turisták rendelkezésére, illetve hogy kellőképpen ki tudják majd szolgálni az idelátogatókat.
A táj és az emberek természet- közelsége jelenti a vonzerőt
Az eseményen jelen lévő Farkas Balázs konzul szerint a turizmus fellendítését célzó projekt a környező települések hatékony összefogásának a kiváló példája, és a nyárádmenti csapat az ország legsikeresebb Leader-akció-csoportjává nőtte ki magát. Mint mondta, a nyárádmenti prioritások fontos pillére a turizmus, hiszen az idegenforgalom által termelt bevétel helyi kisvállalkozóknak segít a megélhetésben, de emellett ösztönzi a hagyományos gazdálkodás megőrzését, és hozzájárul a helyi gazdasági fejlődéshez. – A Székelyföld vonzerejét a táj és a falusi emberek természetközelsége, vendégszeretete képezi. Ezt a turista számára eladhatóvá kell tenni, viszont úgy, hogy ne essen csorba az eredetiségben, hiszen ez esetben éppen a lényeg veszne el – mutatott rá a konzul, aki arra biztatta a helyi kisvállalkozókat, igyekezzenek minden uniós, illetve anyaországi támogatási lehetőséget kihasználni. A turisztikai kiadványokba és a honlapra felkerülő minőségi fotók elkészítésében oroszlánrészt vállalt Kósa István, aki egy éven át járta a vidéket, hogy elkészítse a felvételeket, amelyek által a térséget népszerűsítik a külföldiek előtt. A fotós beszámolója során nem lehetett nem észrevenni, mennyire elvarázsolta a nyárád-menti táj. Mint mondta, a külső hatások ellenére a Nyárádmente a mai napig olyan hely maradt, ahol az ember el tudja képzelni, milyen volt az a világ, amikor kizárólag földművelésből éltek a vidékiek. – Ahhoz, hogy egy turista ellátogasson a térségbe, tudnia kell, hogy mit talál itt, ezért tartom hiánypótlónak ezeket a kiadványokat. A legérdekesebb a Nyárádmentén az emberek és a táj harmonikus együttélése és a biodiverzitás, ami annak köszönhető, hogy évszázadokon keresztül sok kis parcellát sajátos módon dolgoztak meg az itt élők. Mindennek a megőrzésében a legfontosabb, hogy az emberek meg tudjanak élni, és ebben tud segíteni a turizmus – adott hangot véleményének Kósa István.
Az esemény zárómozzanataként dr. Köllő Gábor nyárádremetei plébános Isten áldását kérte az ötletesen megtervezett, parasztházhoz hasonló turisztikai irodára és az ott dolgozók munkájára. A Nyárádremetén, a megyei út mentén álló információs központban Péterfi Csilla és Nyulas Piroska fogadják majd a turistákat, és ők gondoskodnak a honlap működtetéséről is, hogy az idelátogatóknak naprakész információk álljanak a rendelkezésére.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Akkor és most – visszatekintés 1989-re
„Úgy ellopták a forradalmat, hogy híre-hamva nem maradt”
Az Új Ezerdév református központban a hét végén a romániai rendszerváltozást elindító temesvári népfelkelés forró pillanataira emlékeztek a temesvári magyarok, a Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája által szerevezett temesvári rendezvény keretében. Az Akkor és most – visszatekintés 1989-re című, filmvetítéssel összekötött előadáson és az azt követő beszélgetésen részt vett Tőkés László EP-képviselő, a temesvári forradalom „szikrája”, Gazda Árpád újságíró, akkori harcostársa, valamint Balogh László, az MDF alapító tagja, aki premierben mutatta be a romániai forradalomról 1989-ben készített megrázó dokumentumfilmjét.
A megemlékezés résztvevőit, köztük Tőkés László EP-képviselőt és EMNT-elnököt, Szilágyi Zsolt EMNP-elnököt és Toró T. Tibor alelnököt, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnököt, a hős református gyülekezet tagjait a házigazda Gazda István lelkipásztor köszöntötte, aki felidézte a 26 esztendővel ezelőtti adventi csodavárás hangulatát. Ezután a szegedi Balogh László rendező-operatőr, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumi elnöknek Akkor és most – visszatekintés 1989-re című izgalmas előadását hallgathatták meg a jelenlevők, amelyből érdekes részleteket tudtunk meg a temesvári események magyarországi fogadtatásáról és az első segélyszállítmányok kalandos célba juttatásáról az akkori zavaros körülmények között. Balogh László elmondta, hogy valójában a romániai menekültek fogadását készítették elő Szegeden 1989 decemberében, hiszen senki sem hitte, hogy egyik napról a másikra megbukhat Ceaușescu diktatúrája. Amikor eljutott a híre a temesvári csodának Szegedre, Balogh László azonnal útra kelt egy temesvári kórházaknak szánt segélyszállítmánnyal egy francia barátja kíséretében. Első alkalommal láthattuk a már akkor is a magyar közmédiának dolgozó magyar operatőr Aradon és Temesváron forgatott 5 órás dokumentumfilmjének rövidített változatát, amely hűen illusztrálta az 1989-es román–magyar egymásra találás eufórikus pillanatait, ugyanakkor néhány megrázó képsort láthattunk a temesvári kórházakban uralkodó állapotokról és egy agyonlőtt forradalmár azonosításáról. Balogh László 1989. december 22-én elsőként lépte át Nagylaknál az addig lezárt magyar–román határt, és Aradon keresztül érkezett Temesvárra. Aradon a városháza előtt 30-40 ezres tömeg éltette a Panoráma műsor szerkesztőit és a magyar televízió képviselőjét – azokban a napokban jó volt magyarnak lenni Romániában! Temesváron már a diktátor elmenekülését követő zavaros helyzet fogadta Balogh Lászlót, aki a Gyerekkórházban leadta a segélyszállítmányt, majd mindent lefilmezett, amit látott maga körül. Láthattunk egy magyarul csak alig tudó forradalmárt, aki saját elmondása szerint napok óta nem aludt, és koffein fiolákon élve szervezte a rendszerváltó erőket, és láthattunk egy december 22-én éjjel agyonlőtt, a kórházba még élve beszállított fiatalembert, aki időközben meghalt, és a kamera előtt azonosították. Balogh László kamerája még sok izgalmas pillanatot rögzített a járműveket ellenőrző, botokkal felfegyverzett forradalmár csapatokról, szekusok elfogásáról, a terroristák számlájára írt lövöldözésekről. A magyar operatőrnek és francia barátjának másnap Jugoszlávia felé kellett elhagynia az országot, mert nem tudták szavatolni a biztonságát a Temesvár–Arad–Nagylak útvonalon (ott lőtték agyon – pontosabban Aradon – a segélyszállítmánnyal érkező hódmezővásárhelyi fiatalembert). Balogh László azt is elmondta, ezt a dokumentumfilmet többször felajánlotta a román médiáknak, de eddig senki sem volt rá kíváncsi. A film levetítése nyomán a jelenlevők – többen közülük a temesvári forradalom aktív résztvevői voltak – felidézték a 26 évvel ezelőtti forró pillanatokat, és részben azonosították a dokumentumfilm szereplőit. Szilágyi Zsolt EMNP-elnök azt javasolta, hogy gyűjtsük össze az „ellopott forradalom” dokumentumait, amilyen az imént látott dokumentumfilm, írjuk meg mi a forradalom történetét, mert Bukarest soha sem fogja megbocsátani, hogy nem onnan indult el a forradalom és nem egy ortodox pópa volt a forradalom szikrája, hanem egy magyar református gyülekezet lelkipásztora.
A megemlékezés második részében, a Baráti estéksorozat keretében Gazda Árpád újságíró tett fel izgalmas kérdéseket egykori harcostársának, Tőkés Lászlónak. Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, a rendkívüli Baráti esték rendezvény szervezője hangsúlyozta: a temesvári forradalomról 26 év után is beszélni kell, hiszen ez „a mi forradalmunk volt”. Gazda Árpád a Tőkés Lászlót ért hazaárulás és szekus kollaboráns vádak hátterét igyekezett tisztázni, mert szerinte ezek a vádak nem kis mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy elsősorban a román közvélemény előtt lejáratták az 1989-es forradalom hősét. A visszatérő hazaárulás és kém vádakkal kapcsolatban Tőkés László elmondta, hogy beperelte Theodorescu és Talpeș volt titkosszolgálati vezetőket, akik egy televíziós műsorban tették közzé ezeket a képtelenségeket. Az állítólagos beszervezésről pedig kiderült, hogy 1975-ben a frissen végzett teológust, Tőkés Lászlót valóban behívatták a Securitate-ra, és fenyegetések közepette nyilatkozatokat írattak vele, majd végül lediktáltak neki egy „Angajament” című szöveget, amelynek aláírását a fiatal lelkipásztor elutasította. Ezt a dokumentumot közölte 1990 után egy temesvári napilap, méghozzá egy aláhamisított aláírással együtt. „A 2000-res években kikértem a szekusdossziémat, és benne van az Angajament, amely ma sincs aláírva, bárki megnézheti” mondta Tőkés László, aki így summázta az elmúlt 26 év történéseit:
„Ellopták a forradalmat, ez egy közszájon forgó megfogalmazás, ennek a mélységét szeretném most megmutatni. Azért nem érdekli már az embereket és a gyülekezetet sem, a temesvári magyarokat sem – tisztelet a kivételnek –, hogy mi történt 1989-ben, mert annyira ellopták, hogy már nem hiszünk abban, amiben akkor annyira hittünk, hogy képesek voltunk kockáztatni az életünket és a bőrünket vásárra vinni. A legszebb dolgok ebből az időből azok az emberi erények, a bátorság, a hűség, az odaadás, az emberség, a szolidaritás, az összetartás, amelyek, amikor nagy volt a veszély, megmutatkoztak, most pedig, amikor nem vagyunk veszélyben, alig lehet mozgósítani az embereket. Úgy ellopták a forradalmat, hogy híre-hamva nem maradt.” Tőkés László arra is emlékeztetett, hogy a forradalom templomának építését is eltérítették, és így történhetett meg, hogy 26 év után még mindig épül az Új Ezredév központ. „Valahogy így épül a mi jövendőnk is, mint ez a központ, de csak felépítjük” – mondta Tőkés László, amit a házigazda Gazda István azzal egészített ki, hogy az elszabotált templom helyett épülő magyar központ sokkal nagyobb szabású és jobb projekt, mint a régi. Gazda Árpád pedig arra emlékeztetett: a 26 esztendővel ezelőtt történt temesvári csoda bizonyítja, hogy a legreménytelenebb helyzetben sem szabad feladni a harcot, mert van remény és megtörténhet az, amiben erősen hiszünk.
Nyugati Jelen (Arad)

Ahol az írott szó bölcsőre talált – A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája (1920–1948)
A romániai magyarság kiemelkedő szellemi műhelyeként szolgált 1920 és 1948 között a Minerva Irodalmi és Nyomdaipari Műintézet, tankönyvek, irodalmi művek, folyóiratok kiadása fűződik a nevéhez. Itt jelent meg többek között az Erdélyi Szépmíves Céh legtöbb kötete és a világháború utáni első román lexikon, az 1000 oldalas Minerva Enciclopedia Română, folyóiratok közül pedig a Pásztortűz, a Jóbarát, az Erdélyi Helikon, később az Ellenzék, az Esti Lap és a Keleti Újság is. Közel harminc éven át, megalakulásától államosításáig követi nyomon a kiadó- és nyomdavállalat szerteágazó tevékenységét A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája (1920–1948) című kötet, amelyet pénteken délután mutattak be a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében.
Kós Károlytól vett gondolattal – „Dolgozni kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk” – fűzte egybe a két Minerva történetét a kötet szaklektora és az előszó szerzője, Dávid Gyula. Az irodalomtörténész nem vehetett részt a könyvbemutatón, a könyvről írt és a bemutatóra eljuttatott méltatását Kerekes Edit, a Szabadság főszerkesztő-helyettese olvasta fel. Elhangzott: 1918 után ebből az akaratból jött létre a Minerva, a bevezető tanulmány szerzője, Tibori Szabó Zoltán pedig fáradságot nem ismerő forráskutatással fordította a tények nyelvére ezt az akarást.
A Minerva Irodalmi és Nyomdaipari Műintézet létrejötte kapcsán szó esett azokról a kisebbségi magyarokról, „akik felismerték, hogy a megmaradás nélkülözhetetlen tényezője a szellem, s a betűkből szavakká, mondatokká, könyvekké szerveződött szellem számára nélkülözhetetlen egy független, pontosabban a közösségtől függő, gazdaságilag is szilárd nyomda”. Felelős kiadók, szerkesztők, nyomdavezetők és nyomdászok áldozatos munkájával teljesedhetett ki az alapítók szándéka – abban a tekintetben is, hogy „az első kisebbségi korszak magyar tanulói legnagyobb részt a Minerva által kiadott, gondosan és egységes koncepció szerint szerkesztett, színvonalas tartalmú tankönyvekből szerezték meg »az élethez« szükséges tudást”, jellemezte Dávid Gyula.
Utalt továbbá arra is, hogy a könyv bibliográfiai részében tételekre lebontva, statisztikákba foglalva található meg mindaz, ami a Minervát jelentette 1919 és 1948 között – a 2832 tételt tartalmazó bibliográfia összeállítása Újvári Mária pontos, körültekintő munkáját dicséri, aki 2010 óta vezeti a Minerva Archívumot.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

„Beszédes” szobrok a Korunk Stúdiógalériában
Megnyílt Kolumbán-Antal József kiállítása
Az év utolsó kiállításmegnyitóját tartotta a Rákóczi úton működő Korunk Stúdiógaléria, Fazakas Rita kurátor meghívottja ezúttal egy fiatal szobrászművész, a székelyudvarhelyi Kolumbán-Antal József volt.
A péntek délutáni megnyitón a látogatóknak különleges élményben volt részük: a kiállított, nem kevés iróniát felmutató, kissé mintha torzóban maradt műveket a szemlélés mellett akár meg is lehetett tapintani, ha valaki a szobrokhoz használt anyagot is érezni akarta.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsváron is megnyitották az Irgalmasság kapuját
Rendkívüli jelentőségű vallási esemény történt tegnap este Kolozsváron.
Az ország és ugyanakkor Európa egyik legnagyobb területű főegyházmegyéjében, Erdélyben megnyitották – a csíksomlyói kis pápai bazilika és a gyulafehérvári székesegyház után – az Irgalmasság harmadik szent kapuját a Szent Mihály központi plébániatemplomnál. Jakubinyi György érsek megbízásából a felemelő szertartást Kovács Sándor főesperes-plébános végezte nagyszámú papság és hívősereg jelenlétében. A templom főbejárata előtt rövid buzdításban hangsúlyozta: Jézus maga mondta, „aki engem lát, látja az Atyát is”, így lett Jézus az Atya irgalmasságának arca, az Atya irgalmassága pedig a názáreti Jézusban vált elevenné, láthatóvá, őbenne érte el a csúcspontját.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Ifjúság – Mit is jelent örökbefogadni a Farkas utcai templomot?
Báthory István Elméleti Líceum
Körülbelül egy hónapja a Báthory István Elméleti Líceum 8. C osztályos tanulói az Örökségünk Őrei verseny keretében örökbefogadták a Farkas utcai templomot. Ez a verseny arról szól, hogy 12–14 fős csapatokat alkotva a diákok kolozsvári műemlékeket „fogadnak örökbe”, vagyis foglalkoznak vele.
Boldogan foglalkoztunk – és még foglalkozunk – az épülettel. Először is egy Facebook-oldalt készítettünk a műemléknek, ezzel is népszerűsíteni akartuk a már régi, de kétségkívül szép és megunhatatlan templomot. (A Facebook oldal neve: Farkas utcai templom). Itt különböző érdekes információkat osztottunk meg az oldal kedvelőivel, a Történelempercekben.
Gere Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzetközi színtérre vinnék az 1989-es forradalom ügyét
Az 1989-es forradalom dokumentumai titkosságának a feloldását kezdeményezték szombaton egy temesvári évfordulós konferencia résztvevői. A Justice 2.0 konferencián jelenlévők megszavazták: levélben fordulnak Klaus Johannishoz az ügyben, hiszen az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács hatáskörébe tartozik a dokumentumok titkosságának a feloldása. Raluca Prună igazságügyi miniszter is a nemzetközi nyomásgyakorlásban bízik.
Az 1989-es forradalom dokumentumai titkosságának a feloldását kezdeményezték szombaton egy temesvári évfordulós konferencia résztvevői. A Justice 2.0 konferencián Eugen Gherga, a forradalom egykori résztvevője, Temesvár díszpolgára sérelmezte, hogy még mindig titkosítottak azok a filmek és fotók, amelyeket az 1989-es forradalom napjaiban a Szekuritáté, a rendőrség és a katonaság készített.
A konferencia résztvevői megszavazták, hogy levélben fordulnak Klaus Johannis államfőhöz, kérvén a '89-es dokumentumok titkosságának a feloldását. A levelet Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának a vezetői, valamint a platformhoz egy hónapja csatlakozott Temesvár Társaság elnöke, Florian Mihalcea is aláírja.
A konferenciát követő sajtótájékoztatón Göran Lindbad, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának svéd elnöke elmondta, hogy a kommunizmus bűneit rejtő archívumok megnyitását a platformot alkotó 51 európai szervezet és kutatóintézet mindegyike támogatja. Neela Winklemanova, a platform cseh igazgatója rámutatott, hogy eddig nem folyamodtak hasonló kérésekkel az országokhoz, de korábbi kezdeményezéseiket több európai kormány is támogatta, és ezért reménykednek abban, hogy szavuk Romániában is meghallgatásra talál.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzátette, Romániában az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hatáskörébe tartozik a dokumentumok titkosságának a feloldása. Hozzátette, az akkor készült titkos dokumentumok közül eddig csak a hadsereg 1989-es operatív naplói váltak kutathatóvá. Úgy vélte, a pártoktól független, technokrata Cioloş-kormány idején van esély a titkosság feloldására. A civil aktivista elmondta, a temesvári Justice 2.0 konferencia címében a számok arra utalnak, hogy a romániai társadalom nem számíthat a hazai bíróságokra a kommunizmus bűneinek a felderítésében, így a problémát a második, nemzetközi szintre kell emelni.
„Az eltelt negyedszázad, valamint a legutóbbi hazai fejlemények is azt bizonyítják, hogy a kommunizmus átkos örökségeként reánk nehezedő romániai válság nemzetközi szövetségesek és segítség nélkül szintén nem oldható meg. Más szóval szólva, előbb vagy utóbb, végre igazságot kell tennünk a kommunista múlt ügyében. Ez egyként jelenti a kommunista korszak történetének és bűneinek a valóságnak megfelelő, hiteles feltárását, valamint a történelmi, erkölcsi igazságtételt, lehetőleg pedig az elkövetők megbüntetését és az áldozatok iránti jóvátételt, ezeknek rehabilitálását" – hívta fel a figyelmet Tőkés László EP-képviselő.
A konferencián az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának a vezetői elmondták: 11 európai állam képviselőiből munkacsoportot hoztak létre, amelyik a kommunizmus bűneiben illetékes nemzetközi bíróság létrehozását készíti elő. Sajnálkozva állapították meg, hogy a nyugat-európai országok kevéssé mutatkoznak érzékenynek a téma iránt. Tőkés arra emlékeztetett, hogy a Temesvár Társasággal közösen évekkel ezelőtt kezdeményezte: a Kommunizmus bűneit feltáró nemzetközi bíróság székhelye Temesváron legyen.
A forradalom dossziéjának titkosítása kapcsán Raluca Prună igazságügyi miniszter is megszólalt, rámutatva: meggyőződése, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntései nyomán a hazai igazságszolgáltatás egyformán kezeli majd a forradalom és a bányászjárás dokumentumait. A tárcavezető ezt azután jelentette ki, hogy pénteken találkozott Teodor Marieşsel, a 21 Decembrie 1989 Egyesület elnökével. Utóbbi elmondta, a miniszter időt kért, hogy tájékozódhasson az ügyészségen a forradalom dossziéjáról, a következő találkozóra január 5-én kerül sor.
Temesváron egyébként a hétvégén is tartottak a megemlékezések – vasárnap a szirénák is megszólaltak, emlékeztetve a 26 évvel ezelőtti eseményekre.
Krónika (Kolozsvár)

Temesvári szirénák
Ismét megszólaltak vasárnap a szirénák Temesváron annak tiszteletére, hogy 26 évvel ezelőtt kirobbant a romániai forradalom a bánsági mártírvárosban.
Az évfordulóra a helyi és központi hatóságok évről évre rendszeresen megemlékeznek, az egykori rendszerváltó eseményeknek immár egész könyvtárat betöltő dokumentációja van, a teljes igazságot azonban több mint negyed évszázad elteltével sem sikerült felderíteni.
Hosszú ideje elsősorban a szelektív emlékezet a szembeötlő Romániában, ahol ma már kevés szó esik arról, hogy annak idején mégiscsak egy református lelkész kiállása, egy református gyülekezet kitartása, majd egy soknemzetiségű és -vallású város szolidaritása vezetett a kommunista diktatúra megdöntéséhez. Közben arra sem derült fény, pontosan kik rendelték el a tűzparancsot azokban a vérzivataros napokban, kik tehetők felelőssé több mint 1100 ember haláláért és a több mint háromezer sérültért.
A forradalmárok már régen arra a következtetésre jutottak, hogy a kelet-európai társadalmak – beleértve a romániait – nem számíthatnak a belföldi bíróságokra a kommunizmus bűneinek felderítésében, ezért a problémát nemzetközi szintre kell emelni. Mindez évekkel ezelőtt megtörtént, az európai emberjogi bíróság pedig arra kötelezte a bukaresti hatóságokat, hogy tárják fel az akkori eseményeket, a bűnösöket pedig állítsák bíróság elé.
Ennek ellenére a főügyészség nemrég lezárta a forradalomdossziét, miközben az 1990-es bányászjárás ügyében folytatja a kivizsgálást. Ez a kettős mérce teljesen érthetetlen, és jogilag sincs rá magyarázat. Egyesek szerint nincs rá politikai akarat, mások mélyebb összefüggésben gondolkodva úgy vélik: Nyugat-Európa politikai és akadémiai elitjében ma is meghatározó befolyással rendelkeznek a marxisták és neoliberálisok, a domináns baloldali értelmiség pedig kettős mércét alkalmaz a totalitárius rendszerek megítélésében.
Mindkét vélekedésnek megvan a maga igazsága, a közelmúlt feltárásához pedig mindenképpen hozzájárulna, ha a temesvári forradalmárok kezdeményezésére feloldanák 1989 dokumentumainak titkosságát. E nélkül egyelőre sötétben tapogatózik a jelenkor, a felelősök pedig senkitől sem zavartatva élhetik nyugdíjas éveiket.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Magyar fiatalok „áttörése” a kincses városban
Áttörést értek el a magyar ifjúsági szervezetek a magyar–román kapcsolatok terén a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 (EIF) programsorozat egy éve alatt – vonták le a következtetést évértékelő sajtótájékoztatójukon a szervezők.
Miközben a román politikusokat továbbra is lehetetlen rávenni a város nevének többnyelvű feliratozására, a román ifjúsági szervezetek magától értetődő természetességgel vették tudomásul a magyar fiatalok anyanyelvhasználatra vonatkozó igényét – mutatott rá Horváth Anna alpolgármester. Mint részletezte, példa volt erre a jegykiadó automaták többnyelvű feliratozása is.
„Néhány évvel ezelőtt a köztéri magyar reklámfeliratok is ingerültséget keltettek volna, most ez már a múlt” – értékelte az RMDSZ-es elöljáró. Mint mondta, eszközként is kívánták használni az ifjúsági főváros címet a magyar közösség érdekében. „A legfontosabb célkitűzésünk az volt, hogy a kolozsvári magyar fiatalokat meggyőzzük: jó magyar fiatalnak lenni, Kolozsvár egy élhető város” – magyarázta az elöljáró. Arról biztosította az ifjúsági szervezetek képviselőit, hogy az önkormányzat ifjúsági rendezvényekre nyújtott anyagi támogatása jövőre is megmarad. A kolozsvári városháza összesen tízmillió lejjel támogatta a projektet.
A Bulgakov irodalmi kávéházban tartott évértékelőn az alpolgármester mellett a programsorozat magyar részét szervező ifjúsági szervezetek vezetői vettek részt. Borzási Sarolta, a rendezvénysorozatot irányító Share Föderáció magyar részéért felelős alelnöke tételesen felsorolta a magyar vonatkozású rendezvényeket. Elmondta: egész évben több mint egymillióan vettek részt eseményeiken, és a külföldről a kincses városba látogató fiatalok száma meghaladta a százezret.
Az ifjúsági főváros projekt egy éve alatt 300-nál is több nemzetközi eseményre került sor a kincses városban, mutatott rá. Hozzáfűzte: ezekből a magyar közösség is kivette a részét, több mint 80 cég támogatta az ezres nagyságrendet meghaladó magyar vonatkozású eseményeket. Ez azt bizonyítja, hogy Kolozsváron értékteremtő közösség van, vonta le a következtetést az alelnök.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Hatott a befolyásos külföldi bankárok „zsarolása”?
Sajtóértesülések szerint nem hajlandó kihirdetni, és visszaküldi a parlamentnek Klaus Johannis államfő a fizetés nélküli teljesítésről szóló törvényt.
A Realitatea Tv szerint az elnöknek azért nem tetszik a jogszabály, mivel abból a nagy ingatlanhiénák húznának hasznot. Az Agerpres hírügynökség eközben arról számolt be, Johannis azt kifogásolja, hogy nincs összhang a törvény cikkelyei és egyes fogalmak meghatározása között. A kiszivárgott információk szerint az államfő úgy véli, hogy a jogszabály a polgári törvénykönyv túl sok cikkelyét hagyja figyelmen kívül.
Már voltak híresztelések
A hírtelevíziók által idézett, ám meg nem nevezett források egyébként nem mondtak újdonságot, már a hét első felében az szivárgott ki a parlament berkeiből, hogy Klaus Johannis visszaküldheti a parlament elé a fizetés helyetti teljesítés törvényét – ugyan egyetért az intézkedéssel, de meglátásában a törvény szövegében bizonyos dolgok tisztázására van szükség.
Éppen ezért parlamenti források szerint a PNL vezetősége úgy döntött, hogy kérni fogja a két ház együttes házbizottságát, hogy hívják össze a költségvetési és a jogi bizottságokat, hogy meghallgassák a jegybank vezetőit. Utóbbiak részletekkel szolgálhatnának a törvény és annak várható hatása kapcsán. A meghallgatásokról azután születik döntés, miután Johannis elnök visszaküldi a parlament elé a jogszabályt. A döntéshozók téli szünetének közeledtét figyelembe véve, az intézkedés újratárgyalására és a bizottsági meghallgatásra már csak jövő év elején kerülhet sor.
„Zsaroló” bankok
Eközben szerda este a Hotnews hírportál birtokába jutott egy olyan levél, amelyben négy, külföldi tőkéjű, romániai pénzintézet anyabankjának vezetője kérte az államfőtől, hogy ne hirdesse ki a hitelek ingatlanokkal való törlesztését lehetővé tevő törvényt, ellenkező esetben perekkel fenyegetőznek.
A dokumentumot Andreas Treichl, a BCR anyabankja, az Erste Group elnök-vezérigazgatója, Carlo Vivaldi, az Unicredit Group kelet-közép-európai vezetője, Frederic Oudea, a BRD anyabankja, a Societé Generale elnök-vezérigazgatója, aki egyben a Bankok Európai Szövetségének elnöke, valamint Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével.
Rögtön léptek
A négy nagy európai pénzintézet vezetője december elsején küldte el a levelet Klaus Johannis államfőhöz, miután a képviselőház november 25-én elfogadta a fizetés nélküli teljesítésről szóló törvényt. Mint ismeretes, ennek értelmében egy magánszemély, aki bankhitelt vett fel, és már nem tudja törleszteni adósságát, a bankra írathatja a jelzálogot képező ingatlant, a pénzintézet pedig nem tarthat igényt további javakra vagy jövedelmekre.
A jogszabályt a nemzeti liberális párti (PNL) Daniel Zamfir kezdeményezte, kidolgozásában segédkezett Gheorghe Piperea ügyvéd, a törvénykezdeményezés aláírói között pedig egyaránt találunk liberális, szociáldemokrata párti (PSD), RMDSZ-es, ALDE-s honatyát, vagy a nemzeti kisebbségek képviselőjét.
A bankárok és szervezeteik keményen bírálták a törvényt, mondván, az veszélybe sodorja az ingatlanhitelek piacát, mivel drasztikusan korlátozza a finanszírozáshoz való hozzáférést, és kihat az ingatlanfejlesztőkre és az építőiparra is. A Román Nemzeti Bank (BNR) illetékesei már bejelentették, hogy az alkotmánybíróságtól kérnek jogorvoslatot, mivel a törvény hatályba lépése nyomán fennáll a bankok csődbejutásának kockázata.
Sikerben reménykedtek
A nyilvánosságra került levélben a négy bankvezér azt kérte Johannistól, hogy előzze meg azt, amit ők „valós kárnak” neveznek, és amit a törvény – ami lehetővé teszi, hogy a jelzáloghitellel rendelkezők átadják a hitelintézetnek az illető ingatlant, és így nem kell pénzben törleszteniük – nekik okozna.
„Szerintünk még elég idő van annak megakadályozására, hogy a törvény valós kárt okozzon a pénzintézeteknek és Románia gazdaságának, ami elkerülhetetlen módon megtörténne. Bízunk abban, hogy Románia megvédi a hosszú távú befektetőket a méltánytalan és helytelen bánásmódtól, ami jelentős kárt okoz. Arra kérnénk önt, gondolja újra ezt a törvényt, hogy meg lehessen előzni Románia alapvető és alkotmányos elvei, valamint az európai törvények megsértését. Őszintén reméljük, hogy aggodalmaink meghallgatásra találnak, és megfelelőképpen kezelik” – üzente a négy bankvezér Klaus Johannisnak.
Ellenkező esetben perelnek
A levél aláírói arra figyelmeztették ugyanakkor Románia elnökét, hogy „törvényes lépéseket” fontolgatnak. „Szeretnénk elkerülni, hogy arra kényszerítsenek bennünket, hogy meghozzuk a következő lépéseket romániai befektetéseink védelme érdekében, törvényi lépéseket tehetünk Romániában, kétoldalú szinten (a hatályban levő kétoldali befektetői megállapodások értelmében), illetve európai szinten. Tisztelettel arra kérnénk önt, hogy vegye figyelembe véleményünket, mi pedig állunk az ön rendelkezésére bárminemű konzultációra és egyeztetésre” – írják a pénzintézetek vezetői.
Szerintük „több mint valószínű, hogy egy hasonló beavatkozás a már fennálló kereskedelmi szerződésekbe sajátos módon oda vezethet, hogy igazságtalanul, kárpótlás nélkül megfosztanak valakit egy tulajdontól, megsértik a tőke szabad mozgásának jogát, illetve azt a jogi alapelvet, ami tiltja, hogy egy jogszabályt visszamenőleges hatállyal alkalmazzanak”.
Milliárdos károktól tartanak
„Úgy gondoljuk, hogy ezeknek a jogi alapvetéseknek a megsértése komoly aggodalomra ad okot a törvény alkotmányosságát illetően is. A Román Nemzeti Bank előzetes becslései szerint a törvény hatása a bankok kárára lenne, milliárd eurós nagyságrendű veszteséget okozna. A kezdeményezés nélkülöz minden gazdasági és szociális kritériumot, nem képes segítséget nyújtani a bajba jutott állampolgároknak, hanem alkalmazható minden jelzálog-megállapodás esetében, anélkül hogy figyelembe venné a tulajdon eredeti értékét, a hiteltörlesztő jövedelmét vagy az illető ingatlan fajtáját. A jogszabály veszélyt jelent az ingatlanhitelek piacára nézve, drasztikusan viszszaszorítva a finanszírozáshoz való hozzáférést. Hatással van az ingatlanfejlesztőkre és az építőiparra is” – állítják a levél aláírói.
Felhívják ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a már létező hitelek esetében alkalmazott egyoldalú intézkedések „fokozhatják a külföldi és hazai befektetők aggodalmát” a romániai jogrendszer működőképességét illetően. Így veszélybe kerülne „Románia, mint működőképes és megbízható üzleti partner, hitelessége”, és „a pénzügyi szektor abbéli képességét, hogy finanszírozni tudja a stratégiai befektetéseket egy olyan országban, ahol a bankok kulcsszerepet játszottak a gazdasági fejlődésben”.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Nem szabad a művészet prostituálása árán megszólítani a közönséget
Beszélgetés Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetőjével.
– Egy korábbi interjúnkban Kántor Lajos rendszerváltó darabnak nevezi az ön 1989-ben, még a rendszerváltás előtt bemutatott, A buszmegálló című előadását, amelynek a végén felmegy a vasfüggöny, és a szereplők tanácstalanul bámulnak bele a reflektorfénybe, mintegy a jövőbe. Sejtették bármiből is, hogy mi fog következni néhány hónap múlva?
– Éppen nyolc hónap volt még hátra a december 22-ei fordulatig – április 22-én volt a bemutató. Akkor nemcsak hogy nem sejtettük, mi következik, de egyre jobban elvesztettünk minden reményt. Persze a kétségbeesés is a remény egyik formája, de mégis a kétségbeesésünk volt erősebb. A buszmegálló a várakozásról szól, egyfajta ázsiai Godot-ra várva, egy kicsit lírikusabb, mint Beckett műve. Kao Hszing-csien – az azóta Nobel-díjjal kitüntetett kínai szerző – a darab megírásakor, és talán még a mi bemutatónk idején is, Kínában disznópásztorként töltötte valamelyik hegyi faluban a büntetését szellemi tevékenysége miatt.
Nagyon szűkös anyagi lehetőségeink voltak, a színház történetének egyik legolcsóbb előadása volt, talán háromszáz lejbe került összesen. Az első előadás volt valószínűleg az országban is, amelyben a nagyszínpadra hoztuk föl a nézőket a vasfüggöny mögé, és tulajdonképpen az egész díszlet csak két improvizált vaskorlátból állt, amely a buszmegállót jelképezte, illetve egy zongorából. Ezt a minimalista díszletet a nézők három oldalról ülték körbe, csak a vasfüggöny felőli rész volt szabad, amit aztán egy adott pillanatban a szereplők döngetnek, megállnak arccal a vasfüggönynek, ahonnan úgy tűnik, nincs tovább.
A nyolcszereplős darabnak van egy hallgatag férfi szereplője, akinek nincs szövege, és én úgy gondoltam, hogy ez a hallgatag férfi, aki egy adott pillanatban eltűnik az előadásban, egy művész. Különböző foglalkozásúak, korúak, társadalmi hátterűek a szereplők, de erről a férfiról semmit sem tudunk. Csak akkor figyelnek fel rá az emberek, amikor már nincs ott, amikor hiányzik. Valahogy így van ez a művészettel, a színházzal is: ha nem lenne, nagyon hiányozna, de ha van, akkor néha figyelembe sem vesszük, nem támogatjuk, szidjuk, és a többi. Ezt a szereplőt Demény Attilára bíztam, aki kiváló zongorista is. Az előadás végén ez a szereplő – és talán ez jelképezte a remény mozzanatát – visszatér, éppen amikor a legnagyobb a kétségbeesés, és istenien kezd el zongorázni. Annyira, hogy erre a zongorahangra fölmegy a vasfüggöny.
A vasfüggönyt akkor a nagy nézőtértől a lefedetlen zenekari árok választotta el, a szereplők közeledtek félénken az árokhoz, nem látták, mi van ott, hiszen a szemükbe világítottak a reflektorok, ugyanúgy, ahogy a nézők szemébe is. Egy nagyon keskeny hidacska vezetett át a színpad és a nézőtér közötti árkon, de arra már a szereplők nem mertek rálépni, csak leültek a színpad szélére, és lógatták le a lábukat a semmibe, háttal a nézőknek, akik így ugyanazt a nagy ürességet látták. Talán ez egy ösztönös próféciája volt az előadásnak, mert kicsit később a valóságban is fölemelkedett a vasfüggöny, de hogy aztán hogyan találtuk meg a szabadságunkat, és mit kezdtünk ezzel a ránk szakadt szabadsággal, azt most, 25 év távlatából talán keserűbben látjuk, mint a pillanat eufóriájában.
– Hogyhogy bemutathatták ezt az előadást akkor?
– Magunk is csodálkoztunk, hogy az előadást át tudtuk verni a cenzúrán. Talán szemet hunytak, talán nem mertek szembenézni azzal, hogy mi ennek az előadásnak a metaforája. Amikor fordítottuk az ideológiai bizottság egyes tagjainak a szöveget, magyaráztuk, hogy a darabban a buszvállalatról van szó, azt bírálják a szereplők. Nem gondolom annyira naivnak vagy hülyének az akkori bizottság tagjait, talán megfordult a fejükben, hogy miért nekik kellene eszükbe jusson, hogy ez mégsem a buszvállalatról szól.
– Aztán következett a fordulat, ön a színház igazgatója lett, 1992-ben pedig megrendezte Ionesco A kopasz énekesnőjét, amely sokak szerint egyfajta művészi program is volt. Mi volt pontosan ez a program?
– A program röviden az volt, hogy erős művészszínházat hozzunk létre, hogy kompromisszumoktól mentes műsorpolitikát folytassunk, hogy magaskultúrára neveljünk, és hogy fölzárkózzunk az egyetemes kulturális vérkeringésbe, ahol ugyanazon a szinten alkotunk, mint Európa legjobb színházai, anélkül, hogy feladnánk a sajátosságunkat, a magyar nyelvű kultúrát, amit egyébként nem is tudnánk feladni, hiszen ez egyfajta biológiai adottság is egyben. Azt mondtuk, hogy a magyarul megszólaló előadás Erdélyben is lehet univerzális, és ezt megértik azok is – mint a jó színházat mindig –, akik esetleg nem beszélik az előadás nyelvét.
Visszagondolva nagyon nagy volt a közeg ellenállása, talán nagyobb is, mint amire számítottunk, bár tudtuk már Harag György – akinek munkássága tulajdonképpen egyfajta modellt jelentett számunkra – vallomásaiból, hogy nagyon konzervatív közeg volt a kolozsvári közönség közege, és nem fog egyik napról a másikra áttörést hozni, ha mi magas színvonalú színházat próbálunk folyamatosan csinálni. Ami nem azt jelenti, hogy ne lettek volna bukásaink, de megpróbáltunk a szakmaiságnak egyfajta becsületességet adni, olyan színházi nyelvet beszélni, amely kerüli az olcsó politizálást, az olcsó szórakoztatást, a rutint.
A kopasz énekesnő volt az az előadás, amelyik áttette a hangsúlyt egy másfajta politikumra. Nem az volt már hangsúlyos, ami óhatatlanul benne volt egy '89 előtti előadásban, többek között A buszmegállóban is, hanem lehetőséget adott arra, hogy olyan egyetemes emberi problémákról beszéljünk, amelyek az egész emberiséget egyformán foglalkoztatják. A kopasz énekesnő például az emberi beszéd, a gondolatok és magatartásformák kiüresedéséről, a kommunikáció hiányáról beszél, arról, hogy egyre nagyobb szakadék keletkezik az emberek között. Eme abszurd, tragigroteszk műfajban vagy bárhogy is nevezzük, de valóban megszólalt az előadás. A kolozsvári magyar színház történetében először nagy nemzetközi turnén vett részt vele, Angliában öt hétig játszottuk, ez jelentette az áttörést tulajdonképpen Európa felé.
– Az áttörés itthon viszont mintha nem történt volna meg, a Szabadság napilapban a kétezres évek legelején volt egy botrányos „levelezés" a két oldal, az ön azonnali leváltását követelők és az önök színházát pártolók között, amikor is az utóbbi csoportba tartozó értelmiségiek kerekedtek felül. Hogyan élte, élték meg ezt a heves vitát?
– Ezt a pillanatot nem szívesen idézem fel, mert azt hiszem, a kulturális életünknek, a város kulturális életének sem válik dicsőségére. Egészen a boszorkányüldözésig elmenően voltak reakciók, olyan szélsőjobboldali szövegeknek, illetve olyan alpári és nem szakmai hangoknak adott helyet a sajtó, ami szerintem nagyon alacsony röptű és nagyon színvonaltalan volt. Mi azonban végeztük a dolgunkat, folytattuk a munkánkat, hosszabb távlatokban gondolkodtunk, így nem figyeltünk túlságosan oda erre. Úgy gondolom, hogy rögtön ezután ismét létrejött néhány jelentős előadás, továbbra is meg tudtunk győzni jelentős alkotókat, hogy nálunk dolgozzanak, ez pedig bizonyította a társulat erejét.
– A társulatét, amelyet a rendszerváltás után újra fel kellett építeni.
– Valóban, a nyolcvanas évek társulata nagyjából eltűnt a fordulat után, a legjobb színészek közül alig maradt nálunk néhány, sokan kivándoroltak, mások nyugdíjba vonultak, vagy sajnos eltávoztak közülünk. Amikor én a kolozsvári színházhoz kerültem Harag György hívására, 44 színésze volt a társulatnak, a rendszerváltáskor viszont mindössze 15 színésszel maradtunk. Nagyon fontos volt a fiatalítás, a kilencvenes évektől megpróbáltam a legerősebb évfolyamokat, többségüket legalábbis ide szerződtetni Marosvásárhelyről és Kolozsvárról egyaránt.
Elég hosszú út volt, nem volt sima, sok mindenért meg kellett küzdenünk. Azt gondolom azonban, hogy egy erős társulat jött létre – éppen azért, mert sok mester kovácsolta, hiszen olyan nagy rendezők fordultak meg nálunk, akikkel a munka egy-egy új iskolát is jelentett a színészeknek. A fiatalítás ugyanakkor továbbra is egyik célunk, de a vérátömlesztés is nagyon fontos: olykor nemcsak fiatal tehetségeket, hanem más színházak erős színészegyéniségeit is szívesen látjuk. Megemlíthetném, hogy Szatmárról szerződött hozzánk például Szűcs Ervin és Kató Emőke, Marosvásárhelyről Kézdi Imola, Sepsiszentgyörgyről Péter Hilda, Váta Loránd, majd nemrégiben Kicsid Gizella, akik szerintem mind-mind gazdagították és erősítették a társulatot.
– 2009-ben volt egy újabb kellemetlen vita a Hosszú péntek, illetve a Visszaszületés című előadások kapcsán. Előbbit Visky András Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regénye alapján írta át színpadra, ön pedig megrendezte 2006-ban, utóbbi Visky saját műve, amelyet ugyanazzal a díszlettel, illetve rendezői koncepcióval mutattak be két évvel később. Voltak, akik szerint a Visszaszületés nem a Kertész-mű alapján készült előadás továbbgondolása, pusztán azért született, mert kaptak egy meghívást a Hosszú péntekkel az Avignoni Színházi Fesztiválra, ám szerzői jogi problémák miatt azt már nem játszhatták. Hogyan emlékszik vissza erre a polémiára?
– Azt gondolom, hogy mindkét előadás érvényes volt. A Visszaszületés tulajdonképpen folytatása a Hosszú pénteknek: míg az a náci koncentrációs táborok világát próbálta megidézni, addig a Visszaszületés a kommunista lágerek világát, de a szereplők gyakorlatilag színpadi értelemben ugyanazok maradtak. Erre mintha egy kantori modellt láttam volna, aki ki is jelentette, hogy minden előadásában ugyanazok a szereplők. Egyfajta ismétlése volt a formának, de mégiscsak kiegészítés is egyben, úgy tekintek rá, mint egy ikerelőadásra. Nagyon sokan látták mindkét verzióját, köztük Patrice Pavis is, aki hosszú esszét írt mindkét előadásról francia szemiotikai lapokban. Emlékszem, egy nagyon butácska kijelentés hangzott el az egyik ilyen vitairatban a hazai sajtóban: „Patrice Pavis rosszul látta az előadást". Nagyobbat rég nem nevettem leírt mondaton, mint akkor.
Azt gondolom, megint csak egy nagyon provinciális vita volt ez, amiben én nem is kívántam részt venni. Nem az a lényeg, hogy az előadás valaminek az esetleges formai megismétlése, hanem az, hogy működik-e önmagában, még akkor is, ha a Hosszú péntekkel párban, egyfajta összecsukható ikerikonként volt elképzelve. Tény, hogy a Hosszú péntek című előadásunkra íródott az új szöveg is, azt mondtam, mi lenne, ha ezt a formát egy új szöveggel, ha nem is teljes mértékben, megismételnénk, de ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazzal a díszlettel továbbgondolnánk.
Most már nem foglalkoznék azzal, hogy miért született meg a Visszaszületés. Lehet, hogy azért, mert volt egy meghívásunk Avignonba – a francia kritikusok egyébként meg is választották a fesztivál off-programja legjobb előadásának –, de megszületett, és ez a fontos. Kár lenne, ha nem lenne, hiszen irodalomként önálló életet él Visky műve, és mások majd másképpen nyúlnak hozzá. Akörül is volt egyébként nemrég egy országos vita – és az is igen középszerűre sikeredett –, hogy joga van-e egy rendezőnek ugyanolyan formában megrendezni egy előadást, mint ahogy egy másik színházban korábban tette. Hát hogyne volna joga! A színháztörténet folyamatosan remek példákkal bizonyítja ezt. Én magam is megrendeztem például A kopasz énekesnőt Párizsban is ugyanabban a formában, ahogy itthon 1992-ben, és nagyon jól működött. A színészek a maguk módján ott is érvényessé tették a formát.
– Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a közönséget az étteremben és a bordélyházban kell kiszolgálni, nem a művészetben. Milyen a jó közönség?
– A jó közönség nyitott, kíváncsi, hagyja, hogy megérintsék, képes kapcsolatba kerülni a művel, az előadással. Matthias Langhoff, a nagy német rendező, aki két előadást is rendezett nálunk (Mértéket mértékkel, 2010; Don Juan ünnepélyes vacsorája, 2013), azt mondta, hogy van színházművészet, és van nézőművészet is. Nem szabad előítéletekkel színházba menni: éppen úgy, mint a színész, amikor egy szereppel találkozik, a néző is próbáljon meg kiüresedni, hogy aztán be tudja fogadni mindazt, amit lát. Aztán elutasíthatja, ha mégsem tudta megérinteni a mű, de csak akkor, ha esélyt adott neki.
Sajnos nálunk sok olyan ember szidja a színházat, aki húsz éve nem is járt itt. A néző nagyon fontos, nincs olyan színházi ember, aki ne szeretné megszólítani a közönség minél több rétegét, de hogy ezt mindenáron, akár a művészet prostituálása árán tegye meg, azt visszautasítom. Akinek ez kell, vannak olyan intézmények, amelyekben az olcsó szórakozásnak jól megszabott ára van.
– A Kolozsvári Állami Magyar Színház rendszerváltás utáni időszakának nyilván fontos szereplője Visky András is, akivel hosszú ideje együtt dolgoznak. Hogyan kezdődött az együttműködésük, és hogyan hatott ő az ön munkájára, az intézmény útjának alakulására?
– Visky Andrással a nyolcvanas évek elejétől ismerjük egymást, versekkel is szerepeltünk együtt különböző romániai magyar folyóiratokban, antológiákban. Ő akkor Szatmárnémetiben dolgozott mérnökként, de rendszeresen járt a kolozsvári magyar színház előadásaira, több előadásomról (Tangó, Hamlet, Szerelemeső) írt is A Hétben és másutt is. Már akkor, ezekben az esszékben is felfigyeltem sajátos színházi látásmódjára, a teatralitás iránti érzékenységére, és bizonyos voltam benne, hogy kiváló dramaturg válna belőle, ha színházban dolgozhatna. A színházról azonos nézeteket vallottunk, és ez rendkívül fontos. Többször próbálkoztunk már akkor Kötő Józseffel, hogy áthívjuk Kolozsvárra, de ez a nyolcvanas években lehetetlen volt.
1990-ben aztán átszerződött a színházhoz. Akkor írtuk közösen a Romániai Magyar Négykezesek verseit, ami a pécsi Jelenkor Kiadónál jelent meg. Hosszú beszélgetéseinkből, gyakori együttlétünkből rajzolódtak ki a 90-es évek hosszú távú művészi programjának körvonalai. András hatására tudatosult bennem, hogy a nyolcvanas évek erősen átpolitizált előadásai után a színházban a szakrális, metafizikus réteget kell keresnünk, ez az, ami előidézheti színészben és nézőben egyaránt az átváltozást, ami a színház lényege. Drámáinak kolozsvári ősbemutatói is külön fejezetet jelentettek színházunk életében. Az évek során András jelentette számomra folyamatosan azt a szeretetből, szakmai pontosságból és őszinteségből fakadó kritikai szellemet, amely nélkül az alkotásban annyira fontos önvizsgálat és művészi megújulás elképzelhetetlen.
– 2007-től San Diegóban tanít, de azt beszélik, hogy amikor éppen ott tartózkodik, akkor is mindig pontosan tudja, mi történik a kolozsvári színházban. Ugyanakkor egyes elégedetlen hangok kifogásolják, hogy „San Diegóból vezeti a kolozsvári színházat".
– Nagy kihívás volt elvállalni a rendezői tanszék vezetését Amerika három legnagyobb színházi egyetemi programjának egyikében. Miután szenvedélyesen érdekel a rendezőoktatás, és kissé csalódottan vonultam ki a „átbolognizált" és botcsinálta doktorokkal tarkított itthoni egyetemi csendéletből, úgy döntöttem, hogy ezt ki kell próbálnom, nem utasíthatom vissza. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz úgy, hogy évente négy-öt hónapot is távol leszek. Szerencsére kialakult egy olyan, javarészt fiatalokból álló csapat a színházban, akikre nagyon sok mindent lehetett bízni. Esetenként talán túl sokat vagy legalábbis többet a kelleténél, és ebből többször adódtak feszültségek, nézeteltérések is. Ugyanakkor az én ottani munkám – amit 2017 nyaráig vállaltam – az erdélyi magyar kultúra és a romániai színjátszás világhírét is öregbíti az óceánon túl is. Valószínűleg ezért tüntettek ki New Yorkban a Magyar Kultúra Követe címmel.
Természetesen, amikor távol vagyok, naponta tartom a kapcsolatot a színházzal, interneten, telefonon, Skype-on, és nem hárítom másra a fontosabb döntések felelősségét. Az évad bemutatóit, az előadások és próbák rendjét jó előre meg szoktuk tervezni, a színház naptára hál'istennek itthoni és külföldi projektekkel egyaránt rendkívül zsúfolt. Munkatársaim folyamatosan tájékoztatnak a mindennapi gondokról. Ugyanakkor egy színházban egészségesebb, ha mindenki tud élni a hatáskörével (anélkül, hogy azt átlépné!), ha személyes felelősséget vállal a maga helyén, és saját kezdeményezéséből fakadó döntéseket is hozhat. A kérdés mindig az, hogy működik-e a színház, milyenek az előadásai... Fontos, hogy ugyanannak a célnak az érdekében dolgozzunk, és ez a folyamat minden pillanatban a teljes színházi közösség számára áttekinthető legyen. Vagyis hogy folytonosan kommunikáljunk egymással. Ez a közösség működésének alapfeltétele, és ezen a téren van még bőven tennivaló.
– Immár 25 éve áll a sétatéri teátrum élén. Ha jól tudom, az országban egyedülálló, vagy legalábbis nagyon ritka, hogy egy állami fenntartású intézményt ilyen sokáig vezesse ugyanaz a szakember. Mi a titka?
– Valószínűleg a bizalomnak köszönhető, amely irányomban megszületett, azért, mert az eredmény felől nézték, amit képviseltem vagy jelentettem. Másrészt soha nem is ragaszkodtam az igazgatói székhez, hiszen bármikor vezethetnék más színházakat is, akár más országokban, ha szabadúszó lennék, akkor pedig sokkal többet dolgozhatnék rendezőként. Azt mondtam, hogy amíg rám bízzák ezt a feladatot, azokat az elképzeléseket szeretném megvalósítani, amelyeket a legjobb tudásom szerint a legjobbnak tartok.
Édesapám, aki 21 évig igazgatta Marosvásárhelyen az általa alapított Székely Színházat, azt mondta, hogy az igazgatói szerepkör a leghálátlanabb és a legmagányosabb feladatok egyike. Számomra két dolog segített ebben. Egyrészt sikerült az utóbbi években egy olyan fiatal csapatot összehozni, amely most már a színház különböző vonatkozásait – gazdasági, marketing, irodalmi titkárság – kézben tudja tartani. Másrészt maga a társulat egy olyan fajta nyitottságot mutatott, amelynek köszönhetően nagyon sok stílust, irányzatot, hitvallást képviselő rendező otthonra talált, így meghívhattam ide olyan nagyszerű, világhírű művészeket, akiknek a munkáját csodálom.
– Igen szigorú vezetőnek tartják, aki igazgatóként is, rendezőként is kemény kézzel fogja össze a társulatot. A színház tehát diktatúra?
– Az azért túlzás. Semmiképpen sem önkényuralom a színházvezetés, hanem egyfajta rendre való törekvés, és a rendet erős kézzel, de szeretettel kell valahogy fenntartani. A színészvilág, a színházi világ sokban hasonlít a gyerekek világához, másként nem is működne, hiszen itt a játék a fontos, játszani pedig csak gyermeki hittel lehet. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a gyerekeket rendre kell szoktatni. A tiszteleten, a szakmánk iránti alázaton alapszik ennek a nagy családnak a működése, a legfontosabb mindig az, ami a színpadon történik, és annak érdekében kell mindent megtenni, hogy ez a legmagasabb színvonalon történjen.
A színház egy olyan demokrácia, ahol mindenki egyformán fontos, de mindenkinek fel kell ismernie a maga helyét. Például nem mindenki rendezhet, nem játszhat bárki Hamletet, nem dönthet bárki bizonyos kérdésekben. A magyar nyelv nagyon pontosan kifejezi a szakmám lényegét: a rendező szó gyökere a rend. A rendezés nemcsak egy színmű színpadra állítását jelenti, hanem egyfajta egyensúlyteremtést, a világban való káosz és rend közti egyensúlynak a keresését minden előadásban.
A színház fegyelmezett játék, még ha néha felszabadult is tud lenni. A felszabadultság és a fegyelmezettség a két legfontosabb színészi irányvonalat is adja a Sztaniszlavszkij-féle és a Brecht-féle iskolában. A színészi munka a szerepből való ki- és belépés, azaz átlényegülés, és közben ennek az átlényegülésnek a kontroll alatt tartása. Kell lennie a színházon belül egyfajta értékrendnek, és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.
Tompa Gábor
1957. augusztus 8-án született Marosvásárhelyen, világhírű rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője, egyetemi oktató, költő. Egyetemi tanulmányait a bukaresti Színház és Filmművészeti Akadémia rendező szakán végezte. 1981-től a kolozsvári teátrum rendezője, 1990-től tevékenykedik igazgatóként az intézményben.
Irányítása alatt a teátrum világhírű művészszínház lett, a társulat Európa és a világ számos nagy színházában vendégszerepelt, fontos fesztiválokra kaptak meghívásokat. Tompa meghívására ugyanakkor rendszeresen nagynevű rendezők dolgoznak a kolozsvári társulattal. 2007 óta szervezik meg az Interferenciák színházi biennálét. Irányítása alatt a sétatéri intézmény felvételt nyert a mindössze 18 tagszínházat számláló Európai Színházi Unióba. Tompa 2007-től a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen oktat, világszerte rendez előadásokat.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Közönséglelkesítő koncertet tartott Tolcsvay László Kolozsváron
Fergetes, közönséglelkesítő koncertet tartott Tolcsvay László és a Fonográf emlékzenekar szombat este a kincses városban.
A kilencnapos, tegnap zárult Téli Kolozsvári Magyar Napok Fesztivál sokak által leginkább várt zenei eseményén megtelt a diákművelődési ház, a közönség pedig a gitáron, billentyűkön és szájharmonikán is játszó Tolcsvayval együtt énekelte a legendás Fonográf együttes dalait.
A veterán zenész az FG4 nevű emlékzenekar fiatal tagjaival együtt játszotta a 60-as, 70-es évek emblematikus magyar együttesének szerzeményeit, így olyan közismert dalok is elhangzottak, mint a Távolból írok, kedvesem, a Jöjj, kedvesem vagy a Nemzeti dal. Tolcsvay korábbi kolozsvári fellépéseit is felelevenítette, akárcsak annak a korszaknak az atmoszféráját, amelyben a népszerűvé vált Fonográf-dalok születtek.
Krónika (Kolozsvár)

Szeretetet adnak és kapnak
Kászonimpérbe látogatott az angyal
Rég nem láttunk annyi boldog gyereket, mint szerda este a Böjte atya alapítványa által működtetett kászonimpéri otthonban, ahová idén is megérkezett a New Fashion és a Zarah Moden készruhagyárak, pontosabban a Pro Sanitate Egyesület angyala.
Az egykori impozáns Balási-kúria emeletén a gyerekek ünnepi műsorral köszöntötték a vendégeket, akiknek sorában ott volt Bakk Vitális Kinga igazgatónő és Wilhelm Wegener, a két készruhagyár többségi tulajdonosa, valamint a kézdivásárhelyi Nők Egyesületének több tagja is. Az ajándékokat a földszinten kialakított nappaliban osztották ki a közösen elmondott ima után, ünnepi hangulatban, egy pazarul feldíszített, háromméteres karácsonyfa alatt. A tizenkilenc befogadott és a nevelőik egyaránt megkapták a névre szóló ajándékcsomagokat, és amikor a szobákban kibontották azokat, vidám gyerekek hangja csendült fel.
A ruhanemű és édesség mellett mindenkinek elvitte az angyal, amit a korábban megfogalmazott levelében kért, így volt, aki korcsolyát, más karórát vagy éppen gitárhangolót kapott ajándékba. Az otthont 2013 márciusától támogatják a készruhagyárak, így immár harmadik éve, hogy oda karácsony küszöbén megérkezik az angyal. Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Böjte Csaba az élet vállalására biztatott
Édesanyja elvesztése ellenére is találkozott gyerekeivel
Az előző évekhez hasonlóan az idén is a gyerekek elfogadásáról, az élet értelméről beszélt Böjte Csaba szombat este a Vigadóban. Az Isten angyalaival köszöntünk című előadás idején nemcsak örökérvényű igazságokat hallhattunk, hanem a környékbeli Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban nevelkedő fiataloknak is tapsolhattunk karácsonyváró műsorukhoz. Az est hangulatára rányomta bélyegét az a szomorú tény, hogy Csaba testvér egy nappal korábban temette el édesanyját, Jucika nénit, aki a gyerekmentő szolgálatban nemcsak támogatta fiát, hanem az árvák felkarolásában is szerepet vállalt.
Böjte Csaba felvezetőjében a magyarságot sújtó alacsony születési számra hívta fel a figyelmet, ezért minden magyar ember karácsonyfája alá egy mosolygós kisgyereket kívánva köszöntötte a zsúfoltságig megtelt nézőtér hallgatóit. Nehéz beszélni az édesanyáról, akit egy nappal korábban temetett el, mondta elcsukló hangon, és alig hiszi, hogy lenne a világon más dolog, amiért ebben a lelkiállapotban útra kelne, de a gyerekek sorsa iránti törődés kötelezi, hogy megjelenjen egy olyan rendezvényen, ahol mindenkit arra biztathat, támogassák az elesett kicsinyeket, és vállaljanak saját gyereket.
A gyász napjaiban számos levelet kapott régi növendékeitől, akik Böjte Julianna elvesztése fölötti gyászban osztoztak, ezekből is hallhattunk részletet. A gyerekmentő szolgálatban ugyan háttérben maradt az édesanyja, ám híressé vált fia jobb kezeként nagyon sok támogatott gyerek számára azt a nagymamát jelentette, aki gondoskodott a ruháztatásukról, élelmezésükről, és egyben lelki támaszukként is szolgált. Az édesanya, akinek férjét halálra verték a román titkosszolgálat pribékjei, sosem különböztette meg a gyerekeket sem vallási, sem nemzetiségi hovatartozásuk alapján, mondta Böjte Csaba, hiszen minden gyerek Isten ajándéka. Ezt a gondolatot folytatva hozzáfűzte: a manapság oly sokat emlegetett migránsok gyerekei előtt is ki kell nyitnunk a szívünket, hiszen a kicsinyek Isten angyalai.
Előadása közben több megható történetet is elmesélt hallgatóinak, meggyőzően szemléltetve, hogy az élet a szegénység, a megpróbáltatások ellenére is elsőbbséget élvez. Ezért hozták létre Árkoson az egyedülálló, magukra maradt anyákat támogató központot, amellyel kapcsolatban megjegyezte, szeretné, ha ennek létezéséről minél többen tudomást szereznének, hogy mindenek ellenére az élet megtartása mellett dönthessenek. „Annyiféle öröm van a földön, de az élet felvállalásának öröme mindent felülmúl”, mondta Csaba testvér. „A gyerekvállalás isteni parancs, és aki ennek nem veti alá magát, hiába várja a Fennvaló segítségét” – tette hozzá.
Ugyanakkor az egykézés ellen is felemelte szavát, kifejtve, az elkényeztetett kicsinyeket az a veszély fenyegeti, hogy nem találják meg a helyüket a társadalomban, és így sok család úgynevezett terroristákat nevel, akik önzésük miatt nem tudnak beilleszkedni, és ha nem is robbantanak bombát, de elhagyják azt a közeget, ahol felnevelkedtek, mert telhetetlenségre, békétlenségre szoktatták őket.
Az est folyamán karácsonyi műsorral léptek színre a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyerekotthon, valamint a torjai, kézdiszentléleki, lemhényi, esztelneki családi házak növendékei.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Adventi hétköznapon
Kosztolányit, a költőt rebbentve a félig fagyos karácsonyi mezők és emberek közé: nézz, Uram, nincseimre… Hát nincsekben gazdagok vagyunk, még akkor is, ha Ferenc pápa mostani szavait idézem, Kosztolányi légszomja után: „Az egyház legnagyobb kincsei a szegények.” Nos, én ebből a keresztény kincstárból enyéim javára nem kérek. Nincseinkből éppen elég van. Ám abban is nagy az igazság, hogy a szegények tudnak csak imával megrakottan-meghatottan és meghatóan könyörögni kenyérért, meleg szobáért, maréknyi szabadságért az élet dolgaiban
Most dübörögnek a román hatalmasok megfélemlítésünkre. Most is. Most vadabbul, mint két hónappal ezelőtt, s februárban még vadabbul, hogy még létezünk itthon-földünkön. Már aki itt van e lében-létben. Sok rendbéli szegényedéseinkben megszoktuk, hogy átnézzünk hegyeinken, tova a szórvány magyarság, a megcsappant számú magyarság felé, tova… tova az időben s karnyújtásnyira a Barcaságtól, a Bánságtól, olyan egykori magyar kultúrközpontoktól, mint Nagyvárad, Arad, Kolozsvár.
Mit viszen a kis Jézus a magyarjaiból kifogyott falvakba, városokba Erdélyben, a Mezőségre? A romániai magyarság kincse a maradék, a szórványmagyar, a csángó. És kicsinyég még elkerülgetve az ünnepi szózatokat szeretetről, miegymásról – amiből van bőven –, az jut eszembe a csöndben, hogy ezekből a nincsekből, kincsekből egyre több van nekünk. Noha a magyarságnak egyáltalán nem a szegénység a meghatározó lételeme.
Tessék elképzelni azok sorsát, akiknek nem jut magyar pap a falujukba. Iskolájukat is belepték a románok, szlovákok, szerbek. A szellemi szegénység hamarább pusztítja le a nemzetet, mint az anyagi. Pedig mennyire összefügg a kettő! Akinek itthon nem jut kapanyél, munkahely, az nekifut a nagyvilágnak kenyérért. Még számlálnunk is bizonytalan, mennyi magyar, tán 3 millió került Romániához 95 esztendővel ezelőtt. Ma hányan vagyunk? Nem csak a kenyérgond miatt fogytunk, de inkább a lepedékes állapot miatt, a fölmorzsolódás okán.
Az ők adventes megváltó-várakozása jut eszembe maradék hétköznapjaimon, s ma is.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Az együttműködési lehetőségekről egyeztetett az RMDSZ és az EMNP
Az RMDSZ vezetésével tárgyalt hétfőn az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) küldöttsége, a megbeszélésen a jövő évi választásokon való együttműködés lehetőségei szerepeltek.
A Kelemen Hunor elnök vezette beszélgetésen a szövetség azt javasolta, hogy Soós Zoltán, a marosvásárhelyi előválasztások győztese az önkormányzati választásokon induljon az RMDSZ-MPP-EMNP jelképeket képviselve, a városi és megyei listák esetében pedig a magyar politikai szervezetek versenyét ajánlja, különös tekintettel az EMNP azon elvére, amelyet megalakulása óta képvisel: a versenyhelyzet mozgósítja az erdélyi magyar szavazókat.
Kelemen Hunor szövetségi elnök megismételte: akkor tud az RMDSZ közös tanácsosi lista állításában gondolkodni Marosvásárhelyen, ha az EMNP nem indul az országos parlamenti választásokon. Mint az ismert, Romániában megváltozott a választási törvény: az egyéni választókerületes rendszer helyett 2016-ban ismét az arányos, megyei pártlistás rendszer lesz érvényes.
A találkozó végén a felek megállapodtak, január második felében ismét egyeztetnek.
maszol.ro

Sepsiszentgyörgy cím nélkül is megvalósítja a kulturális fővárosi programokat
Sepsiszentgyörgy önkormányzata elvi okok miatt nem óvja meg az Európa Kulturális Fővárosa cím pályázati előválogatásának eredményét. Antal Árpád polgármester a Maszol érdeklődésére elmondta: Sepsiszentgyörgyöt is megkeresték azok a vesztes városok - Marosvásárhely, Craiova, Brassó, Brăila és Iaşi - akik tiltakozó jegyzéket küldtek a művelődési minisztériumba, kérve az előválogatás megismétlését.
A háromszéki megyeszékhely nem kívánt ehhez az akcióhoz csatlakozni, annak ellenére, hogy tartalmi szempontból egyetértenek a többi várossal, de nem tartják sportszerűnek az eredményhirdetés után kifogást emelni a zsűri összetételével szemben. Antal Árpád szerint a pályázatok elbírálása előtt kellett volna a zsűri összetételét megfellebbezni, utána már elvi szempontok miatt nem tartja elfogadhatónak az óvást.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró hozzátette: örülne, ha újabb esélyt kapna a város, hogy versenyben maradjon a kulturális főváros címért, de nem kötne rá nagy értékű fogadást, hogy ez a többi város fellebbezése nyomán megtörténik.
Ami a sepsiszentgyörgyi pályázat utóéletét illeti, Antal Árpád rámutatott: az elmúlt években rengeteg pozitív és kreatív energia szabadult fel a térségben, a következőkben az önkormányzat feladata, hogy ezeket az energiákat ne hagyja elveszni, hanem jó irányba fel tudja használni.
A Sepsiszentgyörgy által a székelyföldi városok nevében elkészített kulturális főváros-pályázatnak vannak elemei, amelyeket a következő években biztosan megvalósítanak, vannak azonban olyan tervek, amelyeknek megvalósításához szükség lett volna a kulturális főváros címmel járó komoly anyagi támogatásra.
Antal Árpád ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Sepsiszentgyörgy indulásával több hazai várost is rákényszerített, hogy felfedezze saját magyar közösségét. Sepsiszentgyörgyön beértek a kultúrára fordított összegek, lehet látni és érezni a pezsgést, a kulturális vitalitást, amelynek támogatása a következő években is folytatódik.
Antal Árpád hozzátette: az Európa Kulturális Fővárosa 2021 versenybena továbbiakban Kolozsvárnak szurkol, és bízik benne, hogy az ottani városvezetés nagyobb hangsúlyt fektet a magyar közösség számára fontos értékek kihangsúlyozására.
Kovács Zsolt
maszol.ro