Új pártot alapít Mircea Geona és Marian Vanghelie
Két hónappal a Szociáldemokrata Pártból való kizárásuk után, a politikusok ma bejelentik az új jobbközép politikai párt megalakulását, A Mi Romániánk Mozgalom név alatt.
Az alakulat két vezetője elmondta, 20 parlamenti képviselő csatlakozik hozzájuk, a legtöbben a Szociáldemokrata Pártból.
marosvasarhelyiradio.ro / digi24.ro
Erdély.ma

Fennállásának 25 éves évfordulóját gálaműsorral ünnepelte az RMDSZ
„A 25. évforduló jó alkalom arra is, hogy ismételten elmondjuk: mi olyan országot akartunk és akarunk építeni együtt a többségi társadalommal, amelyben mindenki szabadon őrizheti nemzeti identitását, élhet annak minden egyes sajátosságával, és sem anyanyelvének, sem szimbólumainak használata nem von maga után büntetést, és nem jár vele a fenyegetettség érzése” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki üdvözölte a magyar közösségért dolgozókat Máramarostól Bánságig, Partiumtól Szilágyságig és Székelyföldig, Dél Erdélytől a Barcaságig, Galactól Konstancáig, a Mezőségtől Moldváig.
Az RMDSZ elnöke negyedszázad érdekvédelmi munkáját összegezte, és azt is hangsúlyozta, hogy a Szövetségnek az eddig kivívott jogok fölött éberen kell őrködnie. „Akkor éreznénk az elmúlt 25 év teljes súlyát, hogyha holnap reggelre se híre, se hamva nem lenne a több mint 1400 oktatási intézménynek, amelyben óvodától az érettségiig magyar nyelven lehet tanulni. Ha a 154 középiskolának hűlt helye lenne, vagy a 18 szórványkollégiumot hiába keresnénk a Bánságtól Mezőségig, arról nem is beszélve, hogy semmivé foszlana a teljes körű anyanyelvű felsőoktatásunk, s csak a Bölcsészkaron lenne tucatnyi magyar hely. De legalább ekkora lenne a rémület, hogyha holnap reggel a kulturális intézményekből csak az a néhány maradna, amely 1989-ben haldoklott, végnapjait élte. És mekkora lenne a döbbenet, ha a több mint nyolcszázezer hektár közbirtokossági erdőből semmi sem maradna, vagy ha a csak részlegesen visszaszolgáltatott több száz egyházi ingatlanra holnap lakat kerülne. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire furcsállnánk, ha a nyelvi jogok holnap reggelre megszűnnének, és a helységneveket ismét románul kellene írni a magyar újságokban és kiadványokban, ha csak kétévente kérhetnénk útlevelet, és akkor sem biztos, hogy elhagyhatnánk az országot.” – tette hozzá Kelemen Hunor, aki a sarkosított példával arra mutatott rá, hogy mi mindent veszíthetne el magyarság, ha az érdekképviselet nem lenne mindig éber.
„Ez alatt a negyedszázad alatt azt is megtanultuk, együtt és külön-külön is, hogy semmit nem hoznak el nekünk, semmit nem kínálnak fel tálcán, és azt is megtapasztaltuk sajnos, hogy akár a megszerzett jogok is visszavonhatók” – jelentette ki, aki örök dilemmaként szólt az egyén változásáról vagy a változásnak való ellenállásáról. „25 év alatt mi is sokat változtunk és változni fogunk. Válaszainknak a jövőre kell vonatkozniuk és nem a múltra. A mai nemzedékek problémáira a válaszaink nem lehetnek ugyanazok, mint évtizedekkel ezelőtt. De maradnak azok a közös értékek és közösségi érdekek, amelyek létrehozták és megtartották a mi Szövetségünket.
A változás nem jelenti azt, nem jelentheti azt, hogy a múltat elfeledjük, megtagadjuk. Ezzel saját magunkat, a mi politikai identitásunkat adnánk fel. Közös értékeinket, céljainkat, hitünket és közös reményeinket” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, aki óriási eredménynek nevezte azt, hogy a megosztó kísérletek ellenére a Szövetség kiállta az idő próbáját, együtt maradtak a közösség érdekeinek védelmezői, nem engedték, hogy térdre kényszerítsék őket, és azokat, akiket képviselnek. „Az előttünk álló feladat is legalább ehhez mérhető. Meg kell őriznünk azt, amit közösségünk értéknek tartott és értéknek tart: egy olyan Szövetséget, amely képviselni tudja a hazai magyarságot mind az önkormányzatokban, mind pedig az itthoni és brüsszeli törvényhozásban. Az a mi nagy feladatunk, hogy úgy dolgozzunk, úgy építsük a közösséget tömbben, vegyes vidéken és szórványban egyaránt, hogy szülőföldjén találja meg az egyéni és családi jövőjéhez vezető utat minden magyar ember” – nevezte meg végül Kelemen Hunor a következő időszak érdekvédelmi és -képviseleti munkájának legjelentősebb célját.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a Szövetség és az erdélyi magyar közösség számára nem volt könnyű az elmúlt huszonöt év, nem volt könnyű tartani az irányt, és sorra kiküzdeni számos fontos célt, nem volt könnyű együtt maradni, nem volt könnyű időről időre megakadályozni, hogy pártokra szaggassák, hogy megosszák, a vállalt feladattól minden módon elijesszék az RMDSZ-t.
„Sikerült huszonöt éven át azon az úton haladni, amelyen Domokos Géza, Sütő András és sokan mások, akik már nincsenek közöttünk, velünk együtt elindultak. Sikerült elvégezni, amire vállalkoztunk, és ennél fontosabb dolog nincsen a világon” – hangsúlyozta Markó Béla, majd hozzátette: „1989 decemberében úgy mentünk ki az utcára, hogy már nem volt veszteni valónk a sok nyomorúságon kívül, ami körülvett minket. Nem volt önálló magyar iskolánk, nem lehetett magyarul felvételizni, nem szabadott a szaktantárgyakat magyarul tanítani, nem voltak magyar nyelvű feliratok sehol, nem voltak magyar vezetők, nem szabadott a hivatalban magyarul beszélni. Tilos volt a magyar nemzeti színeket használni, és ha valaki a piros asztalterítőre véletlenül zöld-fehér virágcsokrot tett egy gyűlésen, kidobták az állásából. Most viszont van mit veszítenünk. Vannak iskoláink, van egyetemi oktatásunk, vannak intézményeink, vannak Erdély-szerte magyar feliratok, visszaszereztük az egyházi javak túlnyomó részét, és a székelyföldi közbirtokosságokat is, vannak erős önkormányzataink, helyi és megyei vezetőink, vannak szakmai és civil szervezeteink, és ez a hatalmas változás azért volt lehetséges, mert volt, van és lesz egy stabil szövetségünk: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Olyan szövetség ez, amely képes az együttműködésre, akarja a párbeszédet, de azt soha nem fogadhatja el, hogy bárki is megpróbáljon elhallgattatni minket.” „Azzal az elégtétellel vagyok ma itt a gálaesten, hogy amit tőlünk el akarnak venni, iskolát, zászlót, himnuszt, feliratot, bármit, azt mi vívtuk ki, ez a szövetség vívta ki, és ha volt ehhez erőnk, akkor megvédeni is lesz erőnk, továbblépni is. Kós Károlyt, a Kiáltó szót parafrazálom: a mi munkánk nélkül Románia gyenge, de velünk erős lehet ez az ország, és nekünk ez az érdekünk. Jó lenne, ha ezt román partnereink sem felejtenék. Majdnem másfél milliós erő ez, hatalmas lehetőség továbbra is, ha együtt maradunk.(…) Most viszont mégis azt mondom, az elmúlt huszonöt év feljogosít titeket arra, és kötelez is rá, kedves kollégák, hogy ne hagyjátok! Ne hagyjátok az iskolát, a templomot, az egyetemet, a színházakat, a zászlót, a himnuszt, a magyar feliratokat, ne hagyjátok a szólásszabadságot, ne hagyjátok az anyanyelvhasználatot, ne hagyjátok az önkormányzatiságot, ne hagyjátok a visszaszerzett javakat, ne hagyjátok alkotmányos és törvényes jogainkat, ne hagyjátok az RMDSZ-t, ne hagyjátok a tisztességes magyarokat, ne hagyjátok a tisztességes románokat, ne hagyjátok a tisztességes embereket, ne hagyjátok egymást! Ne hagyjátok magatokat!”– szólította fel a jelenlévőket a Szövetség volt elnöke.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese ünnepi beszédében hangsúlyozta, Magyarország nyitott a román–magyar együttműködésre, ennek pedig fontos tényezője a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Rámutatott, nem engedhető meg, hogy a Szövetség ne legyen része a bukaresti döntéshozásnak, hiszen az, az erdélyi magyarok értékeinek, érdekének hiteles védője. A miniszterelnök-helyettes elmondta, az erdélyi magyaroknak nem szabad elfogadniuk, megengedniük, hogy másodrangú tényezőkként kezeljék őket országukban.
„Mi, magyarok soha nem követeltünk olyat, ami ne lenne általánosan elfogadott az Európai Unióban. Európában nem létezik olyan jog, ami másnak járna, de nekünk nem” – nyomatékosított Semjén Zsolt, majd kifejtette, Magyarországon a román közösség teljes jogú államalkotó tényezője az országnak, zászlóját ott teszi ki, ahol szeretné, himnuszát pedig azon az eseményen énekli el, ahol kedve tartja, ugyanezt várják el Romániától is.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István felszólalásában megköszönte az RMDSZ-nek és az erdélyi magyar közösségnek azt az erőfeszítést és odafigyelést, amellyel a vajdasági magyarságot nehéz pillanataiban is kitüntették és kisegítették.
Pásztor Sándor példaértékűnek, a kisebbségi magyar pártok számára is követendőnek nevezte a Szövetség 25 éves tevékenységét, amely során megkerülhetetlenséget és tiszteletet vívott ki magának a romániai politikai porondon, a romániai magyarság érdekeit szem előtt tartva pedig mindig képes volt arra, hogy megújuljon és meghallja a magyar közösség igényeit.
„Azt kívánom az RMDSZ-nek, hogy az elkövetkező években is legyen szellemi frissessége és intellektuális potenciálja arra, hogy újra és újra megújuljon, hogy újra és újra meg tudja fogalmazni az erdélyi magyarság érdekeit és meg tudja szerezni a magyar emberek bizalmát, támogatását”– zárta beszédét a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
„Nosztalgiával emlékeztem meg arról, és állapítottam meg, hogy Szlovákiában is ugyanilyen nehéz a magyar közösség helyzete. Fontos számunkra az RMDSZ-szel kialakított testvériség és barátság, hiszen önök mutatták meg nekünk azt, milyen kisebbségi pártként kormányzati szerepet vállalni. Aztán mi mutattunk példát, amikor előbb Szlovákia lépett be az Európai Unióba. Az uniós csatlakozás folytán ismét együtt lehettünk, az Európai Parlamentben ugyanabban a frakcióban védhetjük a közös magyar érdeket – emelte ki beszédében Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke, majd hozzátette: „arra kérem önöket, hogy azt a támogatást, amit eddig kaptunk, továbbra is kapjuk meg, hiszen közös a sorsunk és közös a jövőnk. Szükség van a közös fellépésre, egymás támogatásra, megőrizni a vívmányokat és továbblépni.”
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Brenzovics László elnök köszöntötte az RMDSZ 25 évét ünneplő közönséget. Elmondta, a Kárpát-medencei magyarok fontos tényezői a béke megteremtésében, a demokrácia megőrzésében. „Csak akkor látjuk igazán, hogy van változás, hogy van remény, ha visszanézünk a negyedévszázaddal ezelőtti Romániára. Az RMDSZ bölcs politikája nélkül ez az ország nem tartana a demokrácia útján” – hangsúlyozta.
Közlemény
Erdély.ma

Lehallgatták és megfigyelték Korodi Attilát
Lehallgatta és megfigyelte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésére a hírszerzés Korodi Attila akkori környezetvédelmi minisztert a Viorel Hrebenciuc volt vezető PSD-s politikus nevéhez kapcsolódó illegális erdő-visszaszolgáltatási ügyben – tudta meg vasárnap a Mediafax ügyészségi forrásokból.
Mint kiderült, a DNA azért kért és kapott bírói engedélyt tavaly szeptemberben az RMDSZ-es politikus megfigyelésére, mert a visszaszolgáltatási ügy egyik vádlottja, egy Kádas József nevű férfi – aki az RMDSZ csúcsvezetésének számos tagját ismerte – többször is megkereste, hogy hozza össze őt Pásztor Sándor volt környezetvédelmi államtitkárral, akin keresztül a Romsilva vezetőjéhez próbáltak meg eljutni.
A hírügynökség a Kádas és Korodi közötti beszélgetések jegyzőkönyvét is közzétette. A találkozóra ugyanakkor végül nem került sor. Mint kiderült, Korodi tanúként szerepel az ügyben, a DNA már kihallgatta, és a tárgyalás során is beidézik majd tanúvallomást tenni.
A tavaly kirobbant Sturdza-ügy az egyik legnagyobb restitúciós-korrupciós botrány a rendszerváltás óta, amelynek magas rangú politikusok, bírák, ügyvédek az érintettjei. Az ügyészség szerint a Ghica nemesi család leszármazottjaként Gheorghe Paltin Sturdza illegálisan, fehérgalléros bűnszervezet segítségével kapott vissza 43 ezer hektár erdőt Bákóban.
Az ügyben tavaly október óta előzetes letartóztatásba vagy házi őrizetbe került Sturdza, Ioan Adam és Viorel Hrebenciuc PSD-s parlamenti képviselő és utóbbi fia, Andrei, valamint Ördög Loránd András és Gabriel Uţă, a Kovászna megyei törvényszék két bírája, akik ellen már a vádemelés is megtörtént.
Emellett vádat emeltek Tudor Chiuariu liberális szenátor, volt igazságügy-miniszter ellen is. A DNA szerint a bűnszervezet 304 millió eurós kárt okozott a román államnak.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Johannistól várnak segítséget a református püspökök
„Vége a pótcselekvések idejének” – szögezte le az egyházi ingatlanok restitúciója kapcsán Csűry István. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke úgy véli, a visszaszolgáltatások terén Románia nem zárta le azt, amit uniós csatlakozásakor vállalt, de bízik abban, hogy Klaus Johannis államelnök révén megváltozik a problémarendezés.
Mint a Krónikának elmondta, Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével közösen már a két téli ünnep között levelet fogalmaztak meg az államfőnek, melyben egyfelől tájékoztatták az egyházi ingatlanok restitúciójának jelenlegi helyzetéről – kiemelve a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium és a zilahi Wesselényi-kollégium esetét –, másfelől segítségét kérték a kialakult helyzet rendezéséhez.
Választ egyelőre nem kaptak, ám januárban a történelmi magyar egyházak püspökeivel közösen eldöntötték, hogy tavasszal megbeszélik, személyes meghallgatást kérnek az államfőtől. „Készek vagyunk a párbeszédre. Elutazunk akár Bukarestbe is” – mondta Csűry, aki azt reméli, a nemrég megválasztott államfő hajlandónak mutatkozik majd a restitúciós ügyek elrendezésére.
Rámutatott, fel sem tudná sorolni, hány ingatlan, telek visszaszolgáltatása várat még magára. „Úgy hisszük, hogy új belügyi problémarendezés bontakozik ki Romániában” – mutatott rá Csűry István, aki emiatt esélyt akar adni a központi vezetéssel való dialógusnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Nem akart csodát tenni, meggazdagodni”
Száznál többen emlékeztek meg vasárnap Székelyudvarhelyen a legnagyobb székelyről, Orbán Balázsról születésének 186. évfordulóján: az ünnepségen felszólalók az utókor számára példaértékű életpálya méltatása mellett az írónak az emberi oldalát is bemutatták.
Magyar himnusszal kezdődött, székellyel zárult a vasárnap déli ünnepség Székelyudvarhelyen, a Városháza téri parkban: Orbán Balázs, a legnagyobb székely születésének évfordulójára megszervezett megemlékezésen több mint százan vettek részt. A lengyelfalvi születésű író, néprajzi gyűjtő életpályáját többen is méltatták: Szőcs Endre, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója Orbán Balázs levelezésén keresztül mutatta be munkásságát, küzdelmeit, kudarcait és szerelmi vívódásait. „Nem akart csodát tenni, nem akart meggazdagodni. Példaképe Kossuth Lajos volt, a maga szerénységével, hazaszeretetével” – fogalmazott, hozzáfűzve, köteteinek és az általa kiépített Szejkefürdőnek kezdeti népszerűtlensége, megmérgezése, többszörös kirablása és betegségei sem tartóztathatták fel céljai elérésében.
Kedei Mózes unitárius lelkész ellentétet vont az Orbán Balázs szellemisége és az erdélyi magyarság mostani mentalitása között: mint elmondta, a humanizmust, az emberi értékeket mindennél fontosabbnak tartó, tiszta szavú író sosem ismert megalkuvást. „Aki nem jó embernek, nem jó magyarnak sem” – vallotta. Méltán nézett fel rá Jókai és Victor Hugo is. Orbán Balázs szobrát 1995-ben állították fel Székelyudvarhelyen, az azóta eltelt időben az erdélyi magyarság nem lehet büszke eredményeire – fogalmazott a lelkész, hozzáfűzve, értékválságban szenvedünk, amelynek csíráit még az előző rendszer ültette el a társadalom lelkében. Egy olyan országban, ahol egyre több politikus ellen folyik eljárás korrupciós ügyek miatt, nem könnyű az élet. Ez az oka annak, hogy fiataljaink elvándorolnak – mondta el, majd hozzátette: van remény egy olyan nép számára, amelynek Kőrösi Csoma Sándora, Orbán Balázsa van.
A megemlékezést a Székely Dalegylet, az Alla Breve és a Balázs Ferenc Vegyeskar éneke, Geréb Hanna nyolcadik osztályos tanulónak, illetve Gajevszky Klára, a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára tagjának szavalata fűszerezte. A több mint félórás ünnepséget koszorúzás, majd állófogadás követte, azután az érdeklődőket a polgármesteri hivatal autóbusszal a Szejkére szállította, hogy Orbán Balázs síremlékénél is leróhassák kegyeletüket.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

In memoriam Mihálka Zoltán: végső búcsú magyar kultúránk szürke eminenciásától
Újabb súlyos veszteség érte magyar közösségünket Mihálka Zoltán váratlan halálával. A sors kifürkészhetetlen akaratából rövid időn belül Ő a második értékes, elhivatott emberünk, akit utolsó útjára kísérünk.
Nehéz ilyen szomorú alkalomból szavakat találni Mihálka Zoltán gazdag életművének, értékes tevékenységének méltatására. A szürke eminenciás jelzővel szeretnénk érzékeltetni, mennyire szerény és visszafogott ember volt. Egész élete, sokoldalú munkássága, elért eredményei, sikerei méltán tehették volna büszkévé.
A szatmárnémeti tanítóképzőt kiváló eredménnyel végezte, így tanárai továbbtanulásra biztatták. A kolozsvári, akkor még Bolyai Tudományegyetem történelem szakán nyert kitűnő képesítést. Kiváló íráskészségére, elemzői adottságára – amelyről a diáktudományos körben tett bizonyságot – már végzős korában felfigyeltek. Az akkori országos napilap, az Előre Bukarestbe hívta meg munkatársnak, ahol külpolitikai rovatszerkesztő és kommentátor volt. 1967-től szerkesztőségi főtitkár, majd a művelődési rovat vezetője lett. Írásai, tanulmányai jelentek meg a Korunkban, a Hétben, a Művelődésben, az Ifjúmunkásban, az Új Életben. Ezek mind értékes művelődéstörténeti, történelmi, esztétikai írások voltak.
A rendszerváltást követő, ígéretesnek induló évben Nagyváradra költözik családjával és 1990-ben a rövid életű Kelet – Nyugat című lap rovatvezetője, 1992-től nyugdíjazásáig az akkor még Nagyváradon megjelenő Erdélyi Napló főtitkáraként dolgozott. Nyugdíjas éveiben is közölt értékes írásokat az Erdélyi Naplóban és a Partiumban, valamint tudósítója volt a Duna TV-nek is. E sokrétű sikeres és eredményes munkássága ellenére mindig megőrizte szerénységét, nem várt, de sajnos nem is kapott jelentősebb elismeréseket. Munkáját mindig szolgálatnak tekintette, jelentős értékekkel gazdagította kisebbségi magyar kultúránkat. Ezért érdemli meg a magyar kultúra szürke eminenciása címet. Mindig és mindenkivel szemben segítőkész volt. Így mutatkozott meg igazi emberi nagysága. Kitűnő stiliszta volt, rendkívüli tehetséggel megáldott ember, aki sajnos utolsó éveiben meglehetősen visszavonult az írástól, közléstől. Amit írt, az példaértékű, igazi gyöngyszemei a történelmi ismeretterjesztésnek. Éves rendszerességgel közölt tanulmányokat a Református Kalendáriumban. Utolsó munkájaként 2014-ben Hóman Bálint történész életpályáját, munkásságát elemezte példás precizitással, világosan, közérthetően. Sokunk számára emlékezetes marad a Keresztutak című, szép képes album kapcsán írt ismertetője, történelmi esszéje, melyet a Keresztény szó című folyóirat is leközölt.
Példás családapa és férj volt, két sikeres, tehetséges gyermekére méltán lehetett büszke. Legnagyobb öröme drága kicsi unokája volt, akit nagyon szeretett és súlyos betegen, jóformán önkívületi állapotban, ha róla beszéltek neki, mindig életjelt adott. Az a legfájóbb családja számára, hogy további fejlődését, formálódását nem láthatta, nem segíthette.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak több mint tizenöt éve aktív tagja volt. Éveken át együtt elemeztük, értékeltük a pályázatokra beérkezett írásokat. A Partiumi füzetek könyvsorozatának és többi kiadványaink szöveggondozását ma is végző kedves felesége, Magdolna, a felmerült problémákra mindig tőle kapott megfelelő, értékest megoldást. Végső távozása váradi magyar közösségünk számára is súlyos vesztesség. Keresztényként a boldog feltámadás reményében kísérjük utolsó földi útjára. Kérjük a Mindenhatót, adjon erőt és vigaszt szeretteinek az elkerülhetetlen súlyos veszteség elviselhetéséhez.
Drága emlékét szívünkben őrizzük mindhalálig.
Kupán Árpád
erdon.ro

Szilágyi Zsolt lett az EMNP új elnöke
Az ünnepi, sajtónyilvános része után zárt ajtók mögött zajlott tovább az EMNP marosvásárhelyi küldöttgyűlése. Toró számára egy új tisztséget hoztak létre.
Megvan az alelnökök névsora: Toró T. Tibor, Zakariás Zoltán, Zatykó Gyula, Mátis Jenő, Johann Tajerling, Kolcsár András.
22.47 A küldöttgyűlés akár éjfélig elhúzódhat, alaposan elszámolták magukat a szervezők, amikor úgy gondolták, hogy 18 órára pontot tehetnek az esemény végére. 11 óra előtt 10 perccel a sajtósok továbbra is arra várnak, hogy kiderüljön, kik az új alelnökök. Az alelnökök megválasztása most is zajlik, és egyelőre az sem világos, hogy hány alelnöki tisztség lesz és milyen lesz a területi megoszlása a tisztségeknek. A székelyföldiek két alelnöki helyet kértek, és egy-egy jutott volna a partiumiaknak és a közép-erdélyieknek, azonban a partiumiak az államelnöki választás első fordulóján Szilágyinak begyűjtött magas szavazatszámra hivatkozva két alelnöki tisztséget kértek.
Update: Szilágyi Zsoltot választották az EMNP új elnökévé. Létrehozták a Stratégiai Bizottsági elnöke tisztséget, amelyet a közgyűlés mai döntése értelmében Toró T. Tibor tölt be. Még nem dőlt el, hogy Szilágyi, aki Tőkés EP-képviselői irodavezetője, hazaköltözik-e vagy sem Brüsszelből.
Kiszivárgott információk szerint két alelnök esetében a szavazást meg kell ismételni, mert nem szerezték meg a fele plusz egy szavazatot. Mátis Jenő (Közép-Erdély) és Zatykó Gyula (Partium) már biztos, hogy alelnök.
Tőkés László elmondta, üdvözli a 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-t, de rögtön hozzátette, hogy a szövetség dicső múltjával akarja igazolni sivár jelenét - éppen ezért ünneplés helyett önvizsgálatot, revíziót javasol számukra.
Az EMNP küldöttgyűlésről elmondta, az EMNP-sek azért jöttek ide, hogy a nemzeti politizálást megújítsák, megerősítsék a néppártot és új erővel próbálják meg egyesíteni a nemzeti oldalt. Klaus Johannistól azt várja, hogy az államelnöki kampányban tett ígéretéhez híven európai útra tereli Romániát. Tőkés ugyanakkor reménykedik abban, hogy a romániai magyarság számára sajátos magyarságpolitika kidolgozásáról sikerül szót érteni az államfővel, hiszen a magyarság igényeit nem lehet a Románia 18 kisebbségre vonatkozó kisebbségpolitikájába belezsúfolni, amint azt az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetében megkísérelte.
„Egyesek azt mondják, az EMNP-ről, hogy lakájpárt, és azt, hogy ejtették Budapesten. Nem kell felülni minden híreszteléseknek, és az sem igaz, hogy meg akarják vonni a magyarországi támogatásokat a Demokrácia Központ hálózattól” - jelentette ki Tőkés László.
Az EMNT elnöke szerint meg kell újítani a Néppártot, a saját lábukon kell megállniuk.
Bejelentette, hogy az EMNT és az SZNT elnökei megegyeztek a stratégiai partnerségben és egy integrált autonómia-politika megalkotása szükségességében.
Az EMNP Küldöttgyűlésen több ízben is megfogalmazódott az az igény, hogy az MPP-vel egyesítse erőit az Erélyi Magyar Néppárt. Tőkés továbbment, szerinte az RMDSZ felé is közeledni kell, de ehhez az RMDSZ-nek előbb erdélyi magyar demokrata szövetséggé kell válnia, hogy a közeledés elkezdődhessen és a magyar egység megvalósulhasson. Szerinte nem szabad lemondani az együttműködésről, az EMEF-be új lelket kell lehelni. Hangsúlyozta, az új magyar összefogásnak nem az RMDSZ ernyője alatt kell létrejönnie.
Felszólította az RMDSZ-t, hogy szüntesse meg a látszat-együttműködését az MPP-vel, aminek egyetlen célja, hogy az EMNP-t és az MPP-t eltávolítsa egymástól.
A választási törvényről elmondta, azt úgy kell módosítani, hogy a szavazatok számát figyelembe vevő arányban juthassanak be képviselők a román parlamentbe.
Az EMNP-nek azt tanácsolta, hogy kérjenek találkozót Klaus Johannis államelnöktől, és terjesszék elő az EMNP-nek a magyarság ügyeivel, magyarságpolitikával kapcsolatos javaslataikat és elképzeléseiket. Németh Zsolt csak levelet küldött
Az eseményre Magyarországi vendégek is érkeztek, például Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete is jelen volt. Németh Zsolt egyéb elfoglaltságokra hivatkozva csak üzenetével köszöntötte az egybegyűlteket.
Wetzel legfontosabb üzenete az volt, hogy továbbra is stratégiai partnernek tekintik a Néppártot és a Demokrácia Központokat – „ezt csak megerősíteni tudom” - mondta, majd köszönetet mondott a Néppártnak a közös munkáért.
Németh Zsolt levelének felolvasása után Izsák Balázs mondott beszédet. Szerinte, ha éjjel felébresztenek, akkor is tudni kell beszélni az autonómia-küzdelem pillanatnyi helyzetéről, majd megerősítette, hogy megkötötték a stratégiai partnerséget Tőkésékkel. 45 önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kimondják, hogy a Székelyföld területi egységhez szeretnének tartozni. Egyelőre 109 önkormányzatban még nem fogadták el ezeket a határozatokat, de bízik abban, hogy hamarosan erre is sor kerül. Izsák szerint is rossz az RMDSZ azon megközelítése, amely révén a 18 romániai kisebbség közé sorolja az erdélyi magyarságot is.
Ezt követően Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke lépett mikrofonhoz, majd felolvasták Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének üzenetét. Toró T. Tibor volt elnök összefoglalta az elmúlt négy év eseményeit. Pozitívumként említette, hogy sikerült megőrizni a stratégiai partnerséget az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal. Ő is hangsúlyozta, a nem a Fidesz lakájpártja az EMNP, amint azt a rosszindulatú hangok állítják, és az sem igaz, hogy a Fidesz levette volna a kezét a Néppártról.
Elmondta, egyrészt a két állítás egymásnak ellentmond, másrészt a stratégiai partnerség létezik, noha nem mindig ért egyet a két párt. Például előfordul az is, hogy az ENMP nem ért egyet a magyar kormány döntéseivel, de ettől még az értékek közösek. Közvetett és közvetlen választásokon is részt vettek, Tőkés például Fidesz-listán került be az Európai Parlamentbe, de ez nem lényeges, mert „Tőkés most is magát képviseli”, ahogy akkor is, amikor az RMDSZ-listáján került be. Igaz, azt is hozzátette, hogy Tőkés az erdélyi magyarokat is képviseli.
A Néppárt nem egy felelősség és következmények nélküli párt - mondta annak kapcsán, hogy nem sikerült olyan léptékben növekedni, gyarapodni, mint ahogy azt eltervezték, és ezért új csapatra van szükség. Negatívumként említette azt is, hogy szerinte nincs megfelelő területi lefedettsége, helyi szintű beágyazottsága az EMNP-nek. Nem sikerült egyesíteni a nemzeti autonómiapárti tábort, ezt személyes kudarcának tekinti, továbbá nem sikerült kellő mélységben és mértékben megértetni a magyar nemzetpolitika szereplőivel azt, hogy mi a Néppárt küldetésének igazi tétje. Mint kiderült, a tét bebizonyítani, hogy úgy is lehet sikeres egy erdélyi magyar párt, hogy a saját értékei szerint cselekszik, anélkül, hogy függne a többségi hatalomtól – utalt az RMDSZ-re.
Kertész Melinda
transindex.ro

Átvette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Székely Mikó Kollégium épületét
Visszakerült a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz a Székely Mikó Kollégium. A helyi tanács soros ülésén megszavazta, hogy a jogerős bírósági döntés értelmében átveszik a Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerülettől. Elkészítik az átadási jegyzőkönyvet az egyház és az önkormányzat vezetői, majd a telekkönyvben is a város nevére kerül az ingatlan.
Tiltakozásképpen Incze Sándor nyugalmazott református esperes szavazott a határozat ellen, Antal Árpád polgármester pedig furának nevezte a Ploiesti táblabíróság döntését. A polgármester a Marosvásárhelyi Rádió érdeklődésére elmondta, eddig sem fizettek bért az iskoláért az egyháznak, hiszen annak ellenértékeként uniós pályázatok révén felújították az udvart, sport- és konferenciatermet építettek.
A számvevőszék folyamatosan magyarázatokat követelt a városvezetéstől a beruházások miatt. Antal Árpád ugyanakkor elmondta, a következő uniós pályázati ciklusban a három iskola, a Székely Mikó Kollégium, a Mikes kelemen Líceum és a Mihai Viteazul Gimnázium műemlék-épületeinek teljes felújítására pályáznak.
Mint ismeretes a 2002-ben az egyháznak visszajuttatott Székely Mikó Kollégium épületét hosszas pereskedés után, tavaly visszaállamosították, a visszaszolgáltató bizottság tagjait, Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Climet felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az egyház a Strasbourgi emberjogi bírósághoz fordul jogorvoslatért.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Ünnepi mámor és józan szó
Két jelentős politikai esemény zajlott a hétvégén: Kolozsváron az RMDSZ ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán választottak új elnökséget. A két különböző helyszínen, más-más szereplőkkel zajlott összejövetel, az elhangzott üzenetek rendkívül pontos kórképet adnak az erdélyi magyar közösség képviseletének jelenlegi állapotáról.
Az RMDSZ gálája az öntömjénezésről szólt, a megvalósításokról, az elért eredményekről. Önmaguk dicsőítésének hőfokát mi sem jelzi jobban, mint Markó Béla exelnök elszólása, aki valami egészen furcsa okfejtés során a jelképeink, himnuszunk, önazonosságunk megőrzése ellen indított hadjárat közepette is talált okot az ünnepre: számára ugyanis elégtétel, hogy amit el akarnak venni az erdélyi magyaroktól – iskolát, himnuszt, zászlót, feliratot –, azt az RMDSZ vívta ki. Csak sok ilyen győzelmet ne kelljen ünnepelnünk! A hibákról szó sem esett, az a kérdés nem foglalkoztatta a szónokokat, hogy a szövetség szavazóinak tábora az elmúlt 25 év során mintegy harmadára apadt, hogy immár nem ők a magyarság egyetlen képviselete, és akik egykor kollégáik voltak, most Marosvásárhelyen próbálták új utakra terelni azt az ellenzéki pártot, melyet a másként gondolkodók RMDSZ-ből való kiszorítása után hoztak létre az autonómiaigény következetes megjelenítése érdekében.
Mely próbálkozás egyébként szintén bal lábbal indult: az Erdélyi Magyar Néppártot megalakulása után három évvel olyannyira feszítették a belső ellentétek, hogy a tisztújító kongresszust igencsak szokatlan módon zárt ajtók mögött tartották. Szilágyi Zsolt elnökké választását éppen ez a körülmény, illetve a mögötte rejlő feszültségek árnyékolják be. Az államfő-választási kampányban jól szerepelt fiatal, mégis tapaszalt politikus alighanem a legjobb választás a Néppárt számára. Szilágyi Zsolt azonban óriási kihívás előtt áll: hogy csak legfontosabb feladatait említsük, egy időben kell dolgoznia a belső egység megteremtésén, a párt területi szervezeteinek megerősítésén, el kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásokra, új lendületet kell adni a jobboldal egyesítését célzó párbeszédnek az egyelőre az RMDSZ csapdájában vergődő MPP-vel. Ez utóbbi kapcsán az új elnök választási szövetséget ajánlott fel, a jobboldal egyesítését célzó törekvést pedig talán segítheti a hétvégén ugyancsak Marosvásárhelyen létrejött stratégiai megállapodás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács között. Hogy Szilágyi Zsolt mindebben sikerrel jár-e, az egyelőre a jövő titka. A két nagy politikai esemény legfontosabb mondata azonban tőle származik: miután gratulált a fennállásának 25. évét ünneplő RMDSZ-nek, az erdélyi magyar–magyar párbeszéd intézményesítése végett javaslatot tett a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum felélesztésére. De vajon Kolozsváron, Bukarestben az ünnepi mámorban meghallják-e józan szót? Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyi Zsolt az új elnök (Kongresszust tartott az EMNP)
Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) korábbi alelnökét és államfőjelöltjét választotta a párt elnökévé az EMNP Marosvásárhelyen ülésező harmadik országos küldöttgyűlése szombaton. A Néppárt kongresszusának csak az ünnepi része zajlott nyilvánosan, a vasárnapba nyúló tisztújításra zárt ajtók mögött került sor. S bár sokan azt gondolták, az elnök megválasztása okoz majd vitát, nem így történt, a visszalépések után Szilágyi Zsolt egyedül maradt a porondon, annál jobban elhúzódott azonban az alelnökök megszavazása. Az országos küldöttgyűlésen, melyen az EMNP megyei szervezeteinek több mint háromszáz képviselője vett részt, a köszöntők után elsőként Tőkés László – a Néppárt védnökeként – tartotta meg beszédét. Üdvözölte a 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-t, de rögtön hozzátette, hogy a szövetség dicső múltjával akarja igazolni sivár jelenét – éppen ezért ünneplés helyett önvizsgálatot, revíziót javasolt számukra.
A pártról szólva Tőkés László kifejtette, a megjelent küldöttek feladata a nemzeti politizálás megújítása, a párt megerősítése és az, hogy új erővel próbálják meg egyesíteni a nemzeti oldalt. Klaus Johannistól azt várja, hogy az államelnöki kampányban tett ígéretéhez híven európai útra tereli Romániát. Hangsúlyozta, az EMNP nem a Fidesz lakájpártja, és cáfolta az elmúlt héten lábra kapott híreszteléseket is, melyek szerint meg akarnák vonni a magyarországi támogatásokat a Demokrácia Központ hálózattól. Szükség lenne az EMNP és az MPP egyesítésére, de véleménye szerint az RMDSZ felé is közeledni kell, mint fogalmazott, akkor megvalósulhat a magyar egység. Kiemelte, nem szabad lemondani az együttműködésről, a Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumba új lelket kell lehelni. Hangsúlyozta, az új magyar összefogásnak nem az RMDSZ ernyője alatt kell létrejönnie.
Üzenetek, köszöntők
Tőkés felvetését Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is megerősítette – továbbra is stratégiai partnernek tekintik a Néppártot és a Demokrácia Központokat –, és ő tolmácsolta az egyéb elfoglaltságai miatt csak levelet küldő Németh Zsolt üzenetét is. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kitért arra, hogy eddig 45 önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kimondják, hogy Székelyföld területi egységhez szeretnének tartozni, egyelőre 109 önkormányzat nem nyilvánított véleményt e kérdésben, de bízik abban, hogy hamarosan erre is sor kerül. Izsák szerint is rossz az RMDSZ azon megközelítése, amely révén a tizennyolc romániai kisebbség közé sorolja az erdélyi magyarságot is. Felszólalt még Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Fehér Csaba, a felvidéki Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, majd felolvasták Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, illetve Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnökének üzenetét.
Megújulás kell
A leköszönő elnök, Toró T. Tibor arról szólt, hogy a Néppártnak meg kell újulnia, „mert a tét az, hogy sikeres lehet-e az önálló, a többségi hatalomtól független erdélyi magyar politika”. A novemberben lemondott pártelnök szerint a megalakulás óta eltelt három évben az EMNP tisztesen helytállt azokon a választásokon, amelyeken részt vett, de eredményeivel nem sikerült „kiegyensúlyoznia” az erdélyi magyar politikát. Mint mondta: „hármas ellenszélben sikerült egy igazi erdélyi magyar pártot” létrehozniuk, amelynek Bukarest sem örült, és amelytől az RMDSZ a képviselet monopóliumát, az MPP pedig az ellenzékiség monopóliumát féltette. Rámutatott: az EMNP értékalapú partnerséget ápol a Fidesszel. „Nem mindig értenek egyet döntéseinkkel, nekünk sem mindig tetszik, amit a Fidesz-kormány tesz, de a stratégiai partnerség létezik és működik” – fogalmazott az EMNP leköszönő elnöke. Személyes kudarcként beszélt arról, hogy nem sikerült egyesíteni Erdélyben az „autonómiatábort”, ez a párt megújuló vezetésének fontos feladata lesz – mutatott rá.
Választás zárt ajtók mögött
A rendkívüli küldöttgyűlésen, a zárt ajtók mögött zajló tisztújítás során a többi jelölt visszalépett, így csak Szilágyi Zsolt neve került a szavazólapra, akinek a küldöttek nagy többsége bizalmat szavazott. Hosszúra nyúlott azonban az alelnökök megválasztása, több körben szavaztak a küldöttek, és a voksokat is újraszámolták néhányszor, végül éjjel fél egyre sikerült véglegesíteni az eredményt: Zatykó Gyula lett a partiumi alelnök, Zakariás Zoltánt a pártelnök jelöltjeként választották meg, Toró T. Tibor stratégiai alelnök, avagy a stratégiai bizottság elnöke, Mátis Jenő a közép-erdélyi alelnök, Taierling Johann és a gyergyói Kolcsár András pedig Székelyföldet képviseli a testületben.
Autonómia-központú politika ígérete
Megválasztása után Szilágyi Zsolt újságírók előtt elmondta: azokkal vállalkozott közös munkára, akik őszinte, tiszta, autonómia-központú politikával akarnak jövőt teremteni az erdélyi magyarságnak. Gratulált a 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek. Felidézte, hogy az EMNP-ben is sokan vannak, akik alapítói voltak a szövetségnek, és úgy vélte, nem az ő hibájuk, hogy most már külön szervezetekben politizálnak. „A magyar–magyar összefogásnak és a versenynek, a politikai pluralizmusnak is van értelme: meg kell találni a kellő mértéket” – fogalmazott Szilágyi Zsolt. Azt javasolta, az erdélyi magyar–magyar párbeszéd érdekében élesszék fel az RMDSZ-szel együtt 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, amelyben szerinte a pártok mellett az autonómiamozgalmak képviselőinek is helye van. Szilágyi Zsolt a 2016-os önkormányzati választásokra való felkészülést nevezte a párt legfontosabb feladatának. Az EMNP új elnöke bejelentette: választási szövetséget ajánl a Magyar Polgári Pártnak. Kifejtette: az EMNP az erdélyi magyar közösség politikától elfordult tagjait próbálja megnyerni a közügyeknek, és reményt adni a fiataloknak.
Az MTI kérdésére, hogy Tőkés László EP-képviselő brüsszeli irodavezetője marad-e EMNP-elnökké választása után, Szilágyi Zsolt azt mondta: az ezzel kapcsolatos megoldás megtalálása „a jövő zenéje”, de megjegyezte, Tőkés Lászlóval továbbra is azonos értékrendet képvisel, és azzal is tisztában van, hogy az EMNP elnöki tisztsége is teljes embert igényel.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Együttműködés az autonómiáért (Partnerségre lép az EMNT és az SZNT)
Stratégiai partnerségre lép egymással az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentette be közös sajtóértekezletén szombaton a két szervezet vezetője, Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke és Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
A cél egy integrált autonómiaképviselet létrehozása, a két szervezet összefogása pedig jelzésértékű első lépés ama „új magyar egység” kialakítása felé, amely hatékonyabbá teheti az erdélyi autonómiaküzdelmet – mutatott rá Tőkés László. Hozzátette: még tárgyalnak a részletekről, milyen formát adjanak a közös munkának, de elvi egyezség született arról is, hogy az EMNT és az SZNT közös küldöttgyűlést rendez az év folyamán.
A megállapodás a korábbi években fel-felbukkanó rivalizálásnak vethet véget a két 2003-ban alakult, közös gyökerű nemzeti tanács között. A Tőkés László által kezdeményezett autonómiamozgalom (EMNT) székelyföldi hívei 2003-ban az SZNT-t is létrehozták, amely Székelyföld területi autonómiáját tűzte zászlajára, és magát közképviseletként határozza meg. A kezdeti elhidegülés után a két szervezet az utóbbi években több autonómiapárti megmozduláson közösen vett részt.
Tőkés László kifejtette: párbeszédet kell kezdeményeznie Klaus Johannisszal, a decemberben hivatalba lépett új román államfővel, aki mellett az elnökválasztáson 1989 óta példátlan egységben sorakozott fel az erdélyi magyarság. Tőkés László szerint a témák egyike a kidolgozás alatt álló választási reform lehetne, tekintettel arra, hogy a védnökségével alakult EMNP más állásponton van, mint a konzultációkon részt vevő RMDSZ, amely az ötszázalékos parlamenti küszöb megtartásában érdekelt. Az EMNT elnöke szerint ezt három százalékra kellene csökkenteni, vagy a kisebbségek számára akár el is lehetne törölni, hogy a magyar érdekképviselet politikai pluralizmusát lehetővé tegyék.
Az új elnök több fontos gesztust tett a kisebbségek felé – holokauszt-túlélőket tüntetett ki, elítélte a szász közösség kollektív bűnössé nyilvánítását és szovjet deportálását –, ezért az erdélyi magyar közösség is a történelmi jóvátétel hasonló gesztusaiban reménykedik a román államfő részéről – mutatott rá az EMNT elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A keresztény magyar királyság megalapítása
Csütörtökön a Bernády Házban Font Mária történész, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora az Árpád-kori magyar királyság európai kapcsolatrendszeréről tartott előadást. Az előadás annak a történelmi előadás- sorozatnak a része, amelyet a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervez Európa és Magyarország: kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel. Font Máriával az előadásról beszélgettünk.
– Előadásom címe A keresztény magyar királyság megalapítása. Itt a keresztény szón van a hangsúly, mert egyrészt a kereszténység felvételét és a keresztény mentalitást, a keresztény gondolkodásmód kialakulását próbálom meg végigkísérni. Ez pedig hangsúlyosan Szent István korát jelenti, de nemcsak azt, hanem a XI. század kicsit zűrzavaros, majd konszolidálódó időszakát is. Tehát gyakorlatilag Könyves Kálmánig próbáltam meg végigfuttatni a Szent István-i gondolatkört.
– Az előadásban, amelyhez elég szűkös volt az időkeret a téma átfogóságához és fontosságához viszonyítva, kiemelte Magyarország helyét Európában.
– Megpróbáltam összehasonlítani, ami ott történik más országok, például a szomszédos országok tükrében. Hogyan fest és mi a jelentősége. A kiindulópont az volt, hogy amikor a Magyar Királyság szerveződik, akkor két keresztény nagyhatalom, Bizánc és a Német-római Császárság szomszédságában történik mindez, és ebben a sajátos földrajzi meg politikai helyzetben hogyan alakul a Magyar Királyság sorsa.
Szent István korában a legfontosabb az egyházszervezés meg a vármegyék megszervezése, a hadseregszervezés, a családi kapcsolatok. Itt eleve egy dinasztikus hatalomszervezésről van szó, az Árpádok hatalmát szervezi, kiterjeszti, érvényesíti, és ennek a párhuzamait mutattam be a szomszédos országoknál.
– Egy folyamatot mutatott be, nem úgy sorolta az eseményeket, ahogyan azokat a történelemkönyvekben leírják, hanem párhuzamba állítva, időnként egymással ütköztetve.
– Kérdésként is mindig meg szoktam kapni, és direkt kitértem az István és Gizella házasságára, hogy ez mit jelentett a magyar királyság szempontjából.
– Mit jelentett?
– Legalább két évtizedes stabil békeidőszakot, és azt is láthatjuk, hogy amikor nem rokon császár ül a szomszédos birodalom trónján, akkor azonnal jönnek a katonai konfliktusok. Lengyelországban például szinte folyamatosan ez történt.
– Beszélt a vármegyékről...
– A vármegyeszervezésnél azt hangsúlyoztam, hogy ott a társadalomnak egy belső átalakítása történt. Amíg korábban a hadsereg szervezése a nemzetségek és nemzetségfők kezében volt, a vármegyék átvették ezt a katonai feladatot. Ez teremtette meg azt a belső katonai stabilitást, amire az Árpádok hosszú időszaka és nagyon stabil uralma tudott épülni, szemben Lengyelországgal, ahol ez a hatalommegosztás a családon, a dinasztián belül történik. Ott ez folyamatosan konfrontálódó belső hatalmi viszonyokat kelt, és viszonylag gyorsan bekövetkezik a területi széttagozódás, amit Magyarországnak sikerült elkerülnie ebben az időszakban. És ennek az egyik kulcsa a vármegyeszervezés. Számunkra ez természetes, azt mondjuk, ezt is megcsinálta Szent István. Sok minden fennmaradt, az elnevezések közül is nem egy mind a mai napig megvan, azzal együtt egyébként, hogy változnak a funkciók is, meg a feladatok is. Ahová István beteszi a lábát és megszerzi az uralmat, ott az ispán és a vármegye és a hozzá tartozó katonaság őrzi azt a területet. Erre tevődnek rá a gazdasági, jogi feladatok és így tovább.
– A koronáról meg a koronázásról is szó volt az előadásban.
– Sokszor feltevődik a kérdés, hogy kitől kapta a koronát István, a császártól vagy a pápától. Azt gondolom, hogy tulajdonképpen a kérdés felvetése rossz, mert adott pillanatban, amikor az ezredik évben ez történik, akkor III. Ottó császár teszi pápává azt a II. Szilvesztert, aki az ő nevelője volt. Tehát egy olyan személyes jó kapcsolat van a pápa és a császár között, hogy erre nem szabad visszavetíteni a későbbi császár–pápa konfliktusokat. Nincs értelme a kérdésnek, mert nyilván mind a kettő egyetértett vele, és azzal együtt, hogy nem küldött koronát sem a császár, sem a pápa, hanem a koronázást jóváhagyták, illetve a pápa áldását adta rá, azt jelentette, hogy elfogadják, elismerik. Mai nyelvre lefordítva ez a magyar királyság nemzetközi elismerését jelenti, és ez a király hatalmának elismerését jelenti.
– Szent István ellenzői azt mondják, hogy tulajdonképpen nem a kereszténység megalapítása volt a célja, hanem azért harcolt tűzzel-vassal a kereszténységért, hogy saját hatalmát megalapozza, és a koronáért áldozta fel emberek ezreit, köztük például Koppányt.
– Ez nagyon leegyszerűsített vélemény, és nagyon mai gondolkodásmódra vall. Valóban vannak, akik ezt állítják. Erre azt szoktam mondani, hogy meg kellene próbálnunk megérteni annak a korszaknak a gondolkodásmódját, mert nem úgy gondolkoztak, ahogy mi. István király valóban a saját hatalmát akarta erősíteni. Aki beleszületik a dinasztiába, mondhatnám úgy is, kutya kötelessége a hatalmat megtartani, továbbvinni, megerősíteni, kiszélesíteni. Nevezhetjük önös érdeknek is, de egy dinasztia így működik. Koppányról kissé vulgarizálva azt mondanám, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg. Tulajdonképpen egyvalakinek a kezében kell összpontosulnia a hatalomnak, különben széttagolódna az ország, és nem lenne sem államszervezés, sem egyházszervezés, ami végül István alatt megtörtént. A Koppánnyal való összetűzés igenis hatalmi harc, és ha önös érdekről beszélünk, akkor Koppányt éppen olyan önös érdek vezérelte. Az egyén szempontjából nyilván mindegyiknek megvan az érdeke meg az érvrendszere, a kettő nyilván egymásnak feszül, és a végeredményt tudjuk.
– Ön Könyves Kálmánig vezette a fonalat.
– Azért tettem ezt, mert egyrészt az a koncepció, amelynek a jegyében Szent István elkezdi ezt a hatalmas szervező munkát, a halála után megtörik. Szintén mai kifejezéssel egy krízissorozat következik, jön pogánylázadás, uralmi válság, német támadások a magyar királyság ellen. Tulajdonképpen felbomlani látszik az a konstrukció, amit István elkezdett. Később ennek vége szakad, jön László és Kálmán. Istvánnak egyenes ági leszármazottja nincs, de amikor az elűzött Vazul fia visszatér – az ő leszármazottjai Szent László, majd Könyves Kálmán –, László lesz, aki szentté avatja Istvánt, tehát tulajdonképpen az istváni koncepciót hozza vissza. Könyves Kálmán pedig egy törvényrevízión keresztül az első király, aki Székesfehérváron Szent István mellé temetkezik. Tulajdonképpen Könyves Kálmán lesz a magyar dinasztikus gondolkodásmód és a szentkultuszon keresztül az egész ország gondolkodásmódjának az etalonja, de minden, ami a múltban jó, azt gyakorlatilag Szent Istvánra vezetik vissza.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Egy elfelejtett 100 éves kisvasút ...
Száz évvel ezelőtt, amikor fél Európa ágyúdörgéstől és puskaropogástól volt hangos, február 1-jén egy kisvasútnak a vonalrészeit adták át a forgalomnak. Többévi akadozó építkezés után megindult a közlekedés a maros-tordai helyi érdekű vasúton, amely az október 23-án átadott vonalrészekkel Erdély leghosszabb kisvasúthálózata lett. (Az 1940-ben Szászlekencéig meghosszabbított vonal közel 200 km hosszúságú, amelyhez még csatlakozott 100 km Szováta környéki erdei kisvasút.)
Vonatkerék-csattogástól lett hangos a Nyárádmente és a Mezőség keleti része, pöfögő fekete mozdonyai, majd a ’70-es évektől korszerűbb LDH-s mozdonyok személyvonatokat vontattak, amelyeken a kistermelők Marosvásárhely piacára vitték termékeiket, később ingázó munkások, diákok százai utaztak rajta naponta. Kirándulók csoportjai jártak Szovátára, Parajdra, a helyhiány miatt néha a vagonok tetején is, megcsodálva egy-egy bátrabb legényt, aki a remetei kapaszkodónál leugrált a vonatból virágot szedni a párjának, s utána visszamászott a kocsira, egy kicsit nevetségessé téve a kisvonatot. Hordott még határőröket (1940-44 között), berukkoló katonákat, akik egy kis itallal lekenyerezték a mozdonyvezetőt, hogy kilométereken át sípolva búcsúztassa el utasait a falujuktól, és vitt egy kis műveltséget, mert bizony volt olyan is, aki csak a vonat megjelenésekor látott angolvécét. Olyan falu is volt, ahol szórakozásnak számított kisétálni az állomásra vasárnap délután egy kis beszélgetésre, az érkező személyvonat nézésére.
Tehervonatok éveken át vitték a cukorrépát a marosvásárhelyi gyárba, fát, követ, téglát a Mezőségre, ameddig helyüket át nem vették a gépkocsik.
82 évig hallatszott a vonatsíp, s néztük a szerelvényeket, majd 1997 áprilisában végleg megszűnt a forgalom a kisvasúton. A mozdonyok, vagonok százai eltűntek, feldarabolták, ócskavasként eladták őket. Az állomások, őrházak szétrombolva, a sínek, hidak, átereszek felszedve, a gyors meggazdagodás miatt ellopva.
Órákig lehetne beszélni arról, hogy miként történhetett ez meg, és hogy ki a vétkes. Az a vasúthálózat, amit a helyi közösség épített (forrás: Gidó Csaba Egy megszűnt vasútvonal- hálózat emlékére), a vezetőség érdektelensége miatt szinte teljesen eltűnt. Igény lenne rá, bizonyíték erre a nyári hónapokban Szovátán működő nosztalgiavonat, amelyet egy kis pénzbefektetéssel le lehetne vinni Nyárádszeredáig, hogy a vasút menti községek rendezvényeire egy kis változatosságot hozzon. Így van ez a tőlünk nyugatabbra levő államokban, ahol a kisvasúti utasforgalom az utóbbi években megkétszereződött.
Hogy lesz-e még kisvasút, az a helyi közösségek lakosaitól, vezetőitől függ, de lévén, hogy most a 100. évfordulón senki sem emlékezett meg a kisvasútról, nem sok reményt látok....
Egy képet csatolok, bizonyítandó hogy ez a mozdony most 100 éve itt dolgozott ezen a kisvasúton, pályaszáma 490.022 volt, de sors úgy hozta, hogy Szarajevóban fejezte be a "pályafutását". (Forrás: facebook- Hungarian lokomotives/Magyar mozdonyok.)
Virág Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Falu a végeken – Rava
Alig hét kilométeres út vezet Havadtőről Ravába. Ahogy elhagyjuk a Kis-Küküllő völgyét, dombok között kanyargunk. Egymást érik a magaslesek. Helybéli kísérőnk mondja, igazi vadparadicsom van itt. Aki hajnalban erre jár, biztos, hogy találkozik vaddisznóval, medvével, rókával, nyúllal. Mintha természetvédelmi területen, rezervációban lennénk. Zsákutcába érünk. A település házai nekiszaladnak a dombnak. Az épületek egy kicsit a szász vidékeken látható házak stílusjegyeire emlékeztetnek. A régieknél terméskövet használtak, nem téglát. Némelyiküket felújították, termopán nyílászárók rondították el a hagyományos külsőt. Mások ablakai a semmibe révednek. Sok az üres ház. A falu központjában van minden, ami a ruralis urbae-nak kell: kocsma, iskola, templom, kultúrotthon. Minden rendezett és csendes.
Közmunkával épült ki az út és a villanyvezeték
Az iskola mögötti épületben lakik Nagy János és Gizella, nyugalmazott pedagógus házaspár. Székelyföldről kerültek ide, miután 1955-ben elvégezték a tanítóképzőt. 1960-tól "itt rekedtek".
– Amikor idejöttünk, csak traktorral lehetett járni, olyan volt a Havadtőről idevezető út állapota. Villany sem volt a faluban. Az iskolaépület egyik fala bedőlt. Ezt 1962-ben el kellett bontani, és újat építeni helyette. Volt, amikor hétosztálynyi gyereket tanított 11 oktató. 1978-tól I-IV. osztályos iskola lett. Azóta folyamatosan érződik az apadás. Ma egy óvónő van, 15 óvodás, egy tanítónő és 21 iskolás. És egyre több a cigány. Hajdanában csak a falu felső végében, a cigánysoron volt egy-két ház, ma már a település felét ők foglalták el. Igaz, ha ők nem volnának, osztály sem indult volna – mondják.
Hogy milyen volt régen? Volt közösségi élet, összetartás, pezsgett a falu. Pedig akkor is az Isten háta mögött volt. Az utat önerőből tették rendbe, kalákában. Több mint százan dolgoztak, saját szerszámaikkal, szekereikkel, kézi erővel, hogy legyen buszjárata a falunak. És lett. A villanyt 1967-ben vezették be. Összegyűjtötték a pénzt, majd mikor a szerelési díjra való kikerült, szintén kalákát rendeltek el. A villanyoszlopokat a közeli erdőből vágták ki, szurkozták és állították fel a falusiak. Ma senki nem csinál semmit. Szégyen lett a közmunka – hangsúlyozzák.
– Kiöregedett a falu – állapítja meg Gizella. – Akik az évek során végeztek, a rendszerváltás előtt mind ipari iskolába mentek. Évfolyamonként egy, kettő ha otthon maradt. A többiek Marosvásárhelyre, Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Segesvárra s a közeli Erdőszentgyörgyre mentek iskolába, aztán ott ragadtak, letelepedtek. A szülők kihaltak. Az üresen maradt házakat lassan felvásárolták a cigányok – meséli a tovább a történetet a volt tanítónő. Aztán elújságolja, hogy a falu elején jó állapotban levő, háromszobás, fürdőszobás, pincével rendelkező, központi fűtéssel ellátott házat udvarral, kerttel együtt nemrég 30.000 lejért vásároltak meg. Az elköltözöttek közül csak azok jönnek haza, akik már nyugdíjba mentek, és ezért rendbe teszik az ősi fészket. Igaz, inkább csak nyaralónak használják.
A ravai cigányok idénymunkát vállalnak külföldön. Itthon is dolgoznának, de nincsen ahol. Tavasszal elmennek Magyarországra, ahol általában mezőgazdaságban vagy építkezésen dolgoznak, aztán ősszel hazajönnek. Akinek sikerül még a Székelyföldön elkapni a pityókaszezont, egy-két hónapig még dolgozhat. A szorgosabbak autót vásárolnak és hoznak haza, házat vesznek, évente javítgatják, tatarozzák. Az itthon maradottak várják a segélyt a sok gyerek után, abból élnek. Hazajönnek karácsonykor, és akkor csak esznek, mulatoznak. Aztán így tél végére elfogynak a tartalékok, és biza vannak, akik másoktól "szereznek be" ezt-azt.
– Régebb nem kellett bezárni még az ajtót sem. Néhány éve feltörték a tűzoltószínt, és mindent elvittek. Aztán lakat került rá. Ez sem volt elég. Kiszedték a téglákat, és a falon keresztül mentek be. Pedig alig volt valami érték – mondja a Nagy házaspár.
– Pedig van eszük – teszi hozzá Gizella –, volt olyan roma tanítványom, hogy szakmát tanult, városra ment, és úgy kikupálódott, hogy amikor hazajött látogatóba, meg sem ismertem. Igaz, ezek férfiak, mert a lányokat, nőket nem taníttatják. Amúgy "nincs gond velük". Tiszták, szépen öltöztetik a gyerekeiket, aki külföldön dolgozik, az némiképp beilleszkedik. Azért néha a kocsmában összeszólalkoznak, de ez nem ravai jelenség – teszik hozzá.
– Mi lesz a jövő? – kérdem, majd egy idelátogató ismerősüket idézik: nem kell 10 év, és Rava cigány falu lesz.
Mielőtt elbúcsúznánk, Nagy János elkísér a kultúrotthonig. Nemrég tette rendbe a gyulakuti önkormányzat. Kívül-belül meszeltek, mázoltak, új székeket hoztak.
– Már csak cigánybált és tort rendeznek itt – mondja Nagy János. Hogy kik ülnek itt tort, nem mondjuk ki, mindannyian tudjuk…
Állandó lelkész nélkül a falu
Varga József, Gyulakuta polgármestere hivatalában a legutóbbi népszámlálás adatait osztja meg velünk. Ravában a 2011-es népszámláláskor 360-an voltak, ebből 285 unitárius, 12 református, öt katolikus, hat ortodox – 181 férfi, 179 nő, 83 18 éven aluli és 43 özvegyasszony. Hogy ez miként oszlott meg nemzetiségek szerint, nem lehet pontosan megítélni, mondja. Mert sokan a romák közül inkább magyaroknak vallották magukat, de az arány valójában fele-fele. Azt is megtudjuk, hogy azóta több mint hússzal kevesebben laknak itt hivatalosan.
– Bár valóban úgy tűnik, hogy elszigetelt a falu, a helyi tanács és a polgármesteri hivatal a lehetőségekhez mérten igyekszik tenni valamit értük. Leköveztük, kijavítottuk a községi utat, felújítottuk az iskolát – külső és belső festés, mázolás volt, ablak- és ajtófelújítás –, rendbe tettük a kultúrotthont, az iskola körül díszkővel raktuk ki a járdákat. Támogatjuk az egyházat, az idősgondozó-szolgáltatást, amelynek munkatársai rendszeresen kijárnak ide – mondja a polgármester.
Izsák Árpád a ravai unitárius egyházközség presbitere, pénztárosa. Csak azért nem falufelelős, mert nem vállalja. Már senki sem vállalja.
– Marosvásárhelyről költöztünk haza. Egyelőre. Mert a tömbházlakásunkat nem adtuk el. A fiatalok mind elmennek – mondja. – Van három fiatal gazda: Andrási Sándor, Engi Sándor és Adorjáni Ferenc, akik próbálkoznak, de ők is kínlódnak. És a falu bejáratánál ott van a Kedei-farm. A tulajdonos Csíkszeredából költözött haza, állatokat, területeket vásárolt. Nagyban gondolkodik, de egyelőre a kéknyelvbetegség megtorpantatta – ennyi a gazdasági élet. Kultúra nincs, egyház… a papok jönnek, mennek, nincs olyan tiszteletes, aki a szórványgyülekezetben maradna.
Izsák úr elmondja, hogy a korábbi fiatal lelkipásztor, Varró Barna "nagyon ügyes" volt. Eljárta, hogy visszakerüljön az egyházhoz az erdő és a mezőgazdasági terület, rendbe tette az erdőt, a templom kerítését. Kaszált, ha kellett, árkot takarított. Mi több, a papilakot felújíttatta, központi fűtés van benne, internet, kábeltelevízió-szolgáltatás, gyönyörű udvar. Csak most üresen áll. Mert lakója elment.
Azt beszélik, sokan orroltak rá, mert "elvette a földjüket", azok, akik a visszaszolgáltatás előtt használták az egyház ingatlanját. Aztán volt, hogy loptak a papilakból, sőt egy alkalommal a templom közelében levő bodegából kijövet "valami cigányok belekötöttek és megkergették, úgy menekült meg, hogy befutott a papilakra". Izsák Árpád úgy tudja, azért ment el, mert "a kétéves lányának itt semmi jövőt nem biztosíthatott". Azóta kérték az unitárius esperesi hivatalt, hogy helyezzen ki állandó lelkészt, de nem kaptak választ. Nincs végzős. Erdélyben (unitárius) paphiány van – mondja. Pedig a szórványba kellene igazán a jó pap. Jelenleg Balázs Sándor Magyarzsákodon levő tiszteletes a beszolgáló lelkész.
Meg kellene honosítani a falugondnokság intézményét
Balázs Sándor cáfolja mindazt, amit a "falu mond" a korábbi lelkipásztor távozásáról. Egyszerűen arról van szó, hogy Szentgericére ment, ahol nagyobb a közösség, el tudja tartani a lelkipásztorát – mondja. Egyetért azzal, hogy a szórványvidékeken az egyház egyik feladata lenne "elviselhetőbbé tenni az ott lakók életét". Nemcsak lelkiekben, hanem minden téren. Ezért kellene bevezetni a falugondnokság intézményét – mondja, majd érvel.
Az erdélyi unitárius egyház kidolgozta a szórványvidékek támogatását célzó falugondnoksági intézményt, amelynek a lényege az, hogy a Ravához hasonló falvakban a lelkipásztor ne csak az egyházi feladatokat lássa el, hanem világiakat is, egyfajta falugondnok legyen, aki intézi a nagyrészt középkorúak, idősek, a közösség ügyes-bajos gondjait. Gazdaságilag lefordítva: mindez azt jelenti, hogy amennyiben az egyházközség nem tudja eltartani a papot, az önkormányzat kellene pótolja a juttatást, s ezáltal megbízná az egyházi elöljárót, hogy lássa el a "falufelelősi" feladatokat is. Ez vonzóbbá tenné akár a fiatal, pályakezdő lelkipászto- rok számára is az amúgy reményvesztett szórványtelepüléseket – fejtette ki Balázs Sándor, és hozzátette, lassan lecserélődik a múlt rendszer kegyetlenségeit átélő nemzedék, azokra kell alapozni a jövőt, akik megmaradnak, gazdálkodnak, próbálkoznak.
Szép álom az "otthon maradás"
Adorjáni Ferenc András egyike azon ravaiaknak, akik próbálkoznak, gazdálkodnak. Ő sem a legifjabb nemzedékhez tartozik, 37 éves. Házukban négy nemzedék él egy fedél alatt. Nagymamája, Demeter Mária 101 éves. Ravában született, soha nem utazott messze, nem költözött el. Lánya, Olga mellette maradt, fia, András jó állást kapott: "Bukurestben katonatiszt" – mondja Mária néni, aki, bár a múlt történeteit néha összekuszálja, büszkén tekint dédunokájára. Pedig élete tükrözi az egy évszázados erdélyi magyar sorsot. Magyar világban, az Osztrák–Magyar Monarchiában született, és román világban kell meghaljon. Férjét 1945. február 15-én orosz fogságban veszítette el, egyedül nevelte két gyermekét. Amikor édesapjuk meghalt, András öt-, Olga egyéves volt. Demeter Mária egész életében dolgozott. Takarított az iskolában, a kollektívben. 98 éves koráig egyedül tartotta el magát, aztán egy szélütés ágynak döntötte. Most is könnybe lábadt szemmel mondja: azt bánja a legjobban, hogy nem tud dolgozni.
Talán ez a gyökér köti még az ősi röghöz unokáját is, aki kérdésemre büszkén mondja, "ebbe születtem, ezen nőttem fel – állattenyésztéssel foglalkozom, amióta az eszem tudom". Hogy mikor kapott igazán kedvet?
Tizenkét évvel ezelőtt részt vett a sepsiillyefalvi LAM Alapítvány által szervezett gazdaképző tanfolyamon, majd négy hónapot Svájcban gyakorlatozott. Ott látta, hogyan kell igazán gazdálkodni. Hazajövetele után viszont arra is rájött, hogy "a fiatal gazdák támogatása, a falun maradás ösztönzése csak szép álom". Két lóval, öt szarvasmarhával kezdte, majd az állományt 30-ra gyarapította. Minden pluszjövedelmet befektetett, gépeket vásárolt.
– Az idéntől megszűnik a tejkvóta-támogatás; mi lesz a gazdasággal? – teszem fel a kérdést, és nem a várt választ kapom.
– Nem adunk el tejet, mert kevesen vagyunk, és a főúttól eltérő településekre nem szívesen jönnek a begyűjtők. A tejet "megetetjük" a borjakkal, és azokat értékesítjük – mondja, majd kifejti: pár napos, hetes borjakat hoznak, amelyeket 100 kg-os súlyig nevelnek, majd eladják. Egyelőre ez a legjövedelmezőbb. Ha a szarvasmarhát a vágóhidaknak értékesítenék, még a felét sem kapnák meg a borjúként eladott állat értékének. A borjakat ugyanis külföldön adják el a kereskedők.
Szóba kerül az uniós támogatási rendszer.
– Ezeket a támogatásokat, pályázatokat nem az egyszerű gazdálkodó ember számára írták. A bürokrácia miatt elérhetetlenek. Az elért eredményt kellene díjazni, és nem az olyan terveket, amelyeknek még látszatuk sincs. Jó volna, ha a hangsúlyt nem a pénzügyi támogatási rendszerre helyeznék, hanem a helyi piac védelmére – osztja meg tapasztalatait kérdésemre a gazda. – Ettől függ a hazai mezőgazdaság, a vidék jövője! Jelenleg ebből meg lehet élni, de meggazdagodni nem… – teszi hozzá.
– Tervek, jövő? – kérdem.
– A fiamnak már vannak kecskéi, amelyeket ő gondoz. Úgy neveljük, hogy egyszer majd az övé lesz a gazdaság. De addig még nagyon sokat kell dolgozni itt a végeken!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

MKT-ülés, pergő napirend
Bölcs tisztújításokat, a közös jövőnkért
Arad – Pénteken az RMDSZ Arad megyei székházában 17 órakor kezdődött a Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT) soros ülése, ahol a prezídiumban Tóth Piroska titkár és Kocsis József alelnök társaságában helyet foglaló Hadnagy Dénes MKT-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve a fórumon részt vevő Kovács Péter RMDSZ-szövetségi főtitkárt. Miután az ülés titkárától értesült a kvórum meglétéről, ismertette a napirendet, megnyitva az értekezletet.
Tevékenységi tájékoztató
Miután jóváhagyták a tervezett napirendet, az első pont értelmében felkérte a tevékenységi tájékoztatóra Bognár Levente megyei elnököt, aki visszatekintett a legutóbbi, 2014. december 17-én megtartott MKT ülésig, érintve az – utána megszervezett – RMDSZ 25. évfordulójának a megünneplését. Mindenkinek megköszönte az eddig a közösségért végzett munkáját, méltatva az érdekvédelmi és érdekképviseleti munka jelentőségét. Kitért az új év elején megtartott sajtóértekezletre, ahol beszámoltak az eddigi tevékenységről és eredményekről, egyben vázolva a további teendőket is a kisebbségi jogok, illetve a kulturális autonómia megteremtésének a területén. Annak a reményének adott hangot, hogy az eddigi megvalósítások tükrében, a még megoldásra váró kisebbségi jogkörök bővítése, illetve a kulturális autonómia megvalósítása is együtt lehetővé válik. A prioritásokat a szakbizottságokban is, de az Állandó Tanácsban is meghatározták. Január 12-én az Önkormányzati Tanács tartotta ülését, ahol elemezték az új költségvetési törvénynek a legújabb rendelkezéseit. Abban bízott, hogy a másnap (szombaton – szerk. megj.) megtartott Országos Önkormányzati Tanácsban meghallgatják a költségvetéssel kapcsolatban más megyékben megfogalmazott véleményeket is. Az önkormányzatok költségvetéseinek az elkészítésekor mindenképp szem előtt kell tartani a magyar vonatkozású prioritásokat, amelyeknek a megyei tanácsban való érvényesítése az RMDSZ két megyei tanácsosának lesz a feladata. Január 15-én a Kulturális Szakbizottság ülésezett, ahol elsőrendű feladat volt az évi eseménynaptár összeállítása, amihez szükség van a településeken tervezett kulturális rendezvényeknek a bejelentésére. Felmerül a megyei, de az aradi magyar kulturális program összeállításának a szükségessége is, három tagozat létrehozása révén. A magyar rendezvényeket mindenképp harmonizálni kellene, de a szórványtelepülések programjainak a rendszeresítése is szükséges. Aradi szinten idén is mintegy 200 ezer lejt szeretnének magyar jellegű programokra elkülöníteni. A Politikai Szakbizottság ülésén több olyan kérdés merült fel, amelyek az Állandó Tanács január 21-i ülésén is megfogalmazódtak. A 2016-ra tervezett helyhatósági választásoknak meghatározó jelentőségük van a megyei magyarság számára, hogy a döntéshozó fórumokba juttatott képviselőikkel teljesíthessék a választók által megfogalmazott elvárásokat. Éppen ezért, az idén sorra kerülő tisztújításokat úgy kell megszervezni, hogy a tisztségviselőknek fel kell vállalniuk a jövőre esedékes önkormányzati választások feladatait is. Tehát a szervezetekben megfogalmazott prioritásokat is sürgősen várják a központi székházba. Az Állandó Tanácsban elhatározták, hogy támogatják Kelemen Hunor szövetségi elnöknek egy új mandátumra való jelölését az április 18-án sorra kerülő országos tisztújításon. A megyei 38 tagszervezet, illetve a 9 Arad-kerületi szervezet nyilvántartott tagsága 4900 körül van, ezért a tagsági díjat fizetőknek a tisztázása is sürgős feladat. A tagszervezetekben a tisztújításokat február 10. és március 31. között kell megtartani, a helyhatósági választásokon is munkát vállaló vezetőség megválasztásával. A megyei tisztújító közgyűlést június 6-ra tervezik, a jelenlegi MKT-ülés határozata szerint, de már most gondolkodni kell a megfelelő jelöltek megszólításáról. A megyei oktatási stratégia a befejezéséhez közeledik, anyanyelvű oktatási kérdésben február 7-én, Szatmárnémetiben szerveznek konferenciát. A magyarság számára fontos költségvetési keretek megszavazásához, továbbra is együtt kell működni azokkal a megyebeli partnerekkel, akik eddig is rendszeresen segítettek. Ahhoz is politikai támogatás kell, hogy a megyei szervezet egyik tervét megvalósítsák: október 6-ra az Ereklyemúzeum kiállítási anyaga is helyet kapjon a Kultúrpalota kiállítótermeiben. A magyarellenes szélsőséges megnyilvánulásokkal kapcsolatban, a Politikai Szakbizottságban olyan vélemény alakult ki, hogy ne adjanak lovat az ilyen törekvések alá egy esetleges túlreagálással.
Pergő napirend
Kovács Péter szövetségi főtitkár politikai értékelője előtt, ügyrendi szavazást kért Bognár Levente, Kelemen Hunor jelöltetésével kapcsolatban egy újabb mandátum elnyeréséhez a szövetségi elnöki tisztségre. A Hadnagy Dénes által levezetett szavazással egyöntetűen kinyilvánították Kelemen Hunor támogatásának a szándékát.
Ugyancsak ekkor került sor a második napirendi pontban előírt, az RMDSZ kolozsvári kongresszusára történő küldöttek állítására. Faragó Péter ügyvezető elnök felvezetőjében elmondta: alanyi jogon az SZKT-tagok, vagyis Bognár Levente, Király András és jómaga, továbbá az RMDSZ-es polgármesterek, Almási Vince, Erdős Bálint, Haász Tibor, Kovács Imre és Papp Attila utazhatnak Kolozsvárra, de további 9 küldött jelölése szükséges. Az ülés résztvevői Hadnagy Dénest, Khell Leventét, Sipos Györgyöt, Lészay Ildikót, Kocsis Józsefet, Halai Jánost, Bölöni Györgyöt, Kocsik Imrét, Almási Gábort és Andó Lászlót jelölték kongresszusi küldöttnek. Amíg a titkos szavazáshoz szükséges cédulák elkészültek, illetve lezajlott a szavazás, Kovács Péter szövetségi főtitkár tartotta meg politikai értékelőjét, amit egy külön írásba foglalunk, akárcsak a résztvevők kérdéseire adott válaszait. A titkos szavazás eredményhirdetésén, a 10 jelölt közül 9 kongresszusi küldött mandátumot, míg a kisiratosi Almási Gábor tartalék küldötti mandátumot nyert.
A továbbiakban Faragó Péter ügyvezető elnök ismertette a 2014. évi költségvetést, amit elfogadtak, akár csak a 2015-re szóló tervezetet. Ugyancsak elfogadták a helyi, illetve kerülteti közgyűlések, valamint a megyei küldöttgyűlés összehívására vonatkozó tervezetet. Határoztak az Alapszabályzat módosító, továbbá a Program-módosító bizottságok megalakulásáról.
Az egyéb napirendi pontban Sipos György az RMDSZ-nek a kormányból való kilépésével, illetve a megyei szervezeteknek a koalíciós partnerek találásával kapcsolatban fejtette ki véleményét. Ugyanakkor elmondta: úgy érzi, hogy a megyei tanácsban betöltött helyét át kell adnia egy tettre kész fiatalabbnak. Hasonlóképpen gondolkodnak-e az RMDSZ felső vezetésében lévő veteránok is? – vetette fel. Matekovits Mihály, Kovács Péter értékelőjére reagálva, állt ki Nagy Zsolt, illetve a többi, ártatlanul elítélt magyar mellett. Zámbori Magdolna érdekes megközelítésben beszélt a magyar közösségépítésről, a „hétköznapi magyarságtudatról”, aminek a kiépítéséhez a fiatalság számára magyar szórakozóhelyek, találkozási lehetőségeket biztosító rendezvények szükségesek. Bognár Levente a fiatalkori szórakozási lehetőségekre emlékezett vissza, Fekete Károly az ifjúság nevelésében alkalmazandó, bevált módszerekre hívta fel a figyelmet. Túsz Ferenc az idén szervezendő, 45. Magyar Bálra hívta meg a résztvevőket.
A pénteki MKT-ülés a résztvevők közvetlen, baráti beszélgetésével zárult.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Ujj Ágnes, Kölcsey-díjas pedagógussal
A játszani tanítás a leghálásabb befektetés
Az aradi Kölcsey-díjak átadásakor, miután gratuláltunk Ujj Ágnes nyugalmazott pedagógusnak, a Százszorszép Diákszínpad alapítójának és vezetőjének, elbeszélgettünk vele.
– Önt az aradiak olyan pedagógusnak ismerik, akinek a tanári pályája összefonódik a Százszorszép Diákszínpad munkájával. Ez mindig így volt?
– Természetesen, mert amikor 1965-ben az első munkahelyemre, Tornyára kerültem, ahol 25 évig tanítottam, hozzátartozott a pedagógus mindenkori munkájához az osztályával foglalkozni, hogy a tanterven kívül is legyenek programok, előadások. Tehát ez így adta magát, s mivel elejétől fogva osztályfőnök is voltam, hozzátartozott a munkámhoz a tanuláson kívül is foglalkozni a gyerekekkel.
– Az öt évtizedes tanári pályájának melyek a legkedvesebb emlékei?
– Fogas kérdés, nehéz lenne rá válaszolni, és hirtelen talán nem is tudnék, mert minden korszaknak, résznek megvolt a maga varázsa. Az a feledhetetlen 25 év, amit Tornyán töltöttem, a mai világban elképzelhetetlen, csendes, nyugodt, békés falusi környezet volt, ahol a gyermekekkel rengeteg idő volt foglalkozni, ahol nem kellett rohanni, kapkodni. Minden ment a maga természetes életritmusával. Azok igazi boldog évek voltak, ott születtek a gyermekeink, ott nőttek föl. Mai napig is szülőfalujuknak érzik azt a kis, Arad-közeli falut, ahol egy felhőtlen gyermekkornak voltak a részesei, ahol nyugodtan ki lehetett a gyermekeket engedni játszani, mert semmiféle veszély nem fenyegette őket. Nem kellett autóval vagy bármivel iskolába vagy óvodába vinni. Jöttek, mentek egyedül, élték a maguk boldog gyermekéletét. Ez a világ ma már nincs. Az a falu sincs, legalábbis az az életforma, ami akkor volt, ma már nem létezik ott sem. A másik korszak azért volt számomra nagyon felemelő, mert visszakerültem tanítani abba az iskolába, ahol tanultam. Ki az, aki tanárként nem kívánkozna vissza az alma materébe tanítani? Mindehhez az is hozzájárult, hogy én attól az évtől taníthattam magyar nyelvet, amikor Aradra kerültem. Ez olyan kihívás volt számomra, hogy szinte ötvenévesen kellett mindent előszednem, újratanulnom, újra foglalkoznom vele, hogy nyugodt lelkiismerettel nézhessek szembe a tükörrel: amit végzek, az egy megalapozott, becsületes munka. Ehhez az osztályfőnöki munka mellett mindig is hozzátartozott az iskolán kívüli Diákszínpad, illetve a különböző műsorok betanítása, de alapvetően, gyerekkortól kezdve, mindig bennem munkált a játszás, a pajtásaimmal játszani, a színjátszás szeretete, színházat játszani. Ez a tanári pályafutásom alatt még jobban felfokozódott, amire megvolt a lehetőségem is folytatni. Aktív tanári pályám végén, amikor nyugdíjba vonultam, rádöbbentem: a színház-tanítás gyönyörét nem tudom abbahagyni, ezt önként vállalva, nyugdíjasként is folytathatom. Így született 1999-ben a Százszorszép Gyermekszínpad, aminek a megszületésétől ez volt a legszebb, legélvezetesebb elfoglaltságom.
– A múlt rezsimben kötelező volt-e a népművelés, vagy tetszőleges? Aki akarta, önként tette, aki nem, az hanyagolta? Fizettek-e külön ezért a munkáért?
– Nem tudom, ezt meg kellene kérdeznem az akkori kultúrotthon igazgatójától, aki fizetést kapott, de gondolom, kötelező is volt. Nekünk nemcsak a gyerekekkel kellett pionírmunkát, iskolai műsorokat összeállítanunk, hanem népművelést is végeznünk kellett a falusi fiatalság körében. Ugyanakkor a munkájukkal kapcsolatos előadásokat is tartanunk kellett volna az idősebb lakosoknak, akiknek viszont erre nem igazán volt idejük. Más lapra tartozik, mi születik a muszájból és mi abból, ami nem kötelező, hanem kedvtelésből tesszük.
– Mit tart manapság a Gyermekszínpad legnagyobb értékének?
– Amint a díjátadáskor is elmondtam, megdöbbenéssel tapasztalom, hogy a gyerekeknek lassanként igényük sincs a játékra. Elég, ha ott van a tablet, a mobiltelefon, illetve a számítógép, amelyeken nyomogathatják a gombokat, közben nem kell sehova elmenni érte, senkire nem kell odafigyelni, senkihez nem kell alkalmazkodni, csak szórakozásként nyomogatni a gombokat. Ezt sokkal, de sokkal ártalmasabbnak találom annál, ahogyan valamikor a gyermekeket a tévétől féltettük. Az a legnagyobb hátulütője, hogy a gyermekek nem igénylik az egymással való törődést, odafigyelést, az egymással való játékot. Ez által nem alakulhatnak ki közöttük normális, emberi kapcsolatok. Felnőnek, és képtelenek lesznek barátokat, párt találni maguknak, mert teljesen elidegenednek egymástól.
– A Gyermekszínpad résztvevői ellenpéldát képeznek?
– Igen, mert ők még nem annyira függőek, velük lehet foglalkozni. Akik ide jelentkeznek, igenis valós dolgokat élnek meg, egymásra figyelnek azzal, hogy a szerepükben veszekednek egymással vagy örvendenek egymásnak, velem vitatkoznak vagy egymást kergetik a mesék világában, de tulajdonképpen a valós életbe nyernek betekintést.
– Hogyan fogadta a hírt, hogy ön lesz az egyik Kölcsey-díjas?
– Ha valaki azt mondja, hogy egy elismerés, egy díj nem esik jól, az vagy hazudik, vagy elferdíti az érzéseit. Hogy váratlan volt, abból származik, amit el is mondtam: az ember, miközben évek óta így dolgozik a gyermekekkel, nem gondol ilyesmire. Bár százszor elkoptatott kijelentés, hogy meglepett, én valóban nem számítottam rá, ami viszont nem jelenti, hogy nem esne jól.
Nem tudta abbahagyni
– Azt állítja, nyugdíjba vonulásakor döbbent rá, hogy nem tudja a színház-szervezést abbahagyni. Nem volt-e olyan érzése pedagógus pályafutása során, hogy talán inkább a színházrendezői pályát kellett volna választania?
– Ilyen formában soha nem merült fel bennem, mert összefüggött a tanári munkámmal. Olyan formában, hogy színművészet, színház, soha nem merült fel bennem, mert a színpad mellett engem mindig érdekeltek a kézműves foglalkozások is. Tehát a gyermekekkel nem csak valaminek a színre vitelében dolgoztam, dolgozom együtt, hanem a kellékek, a díszletek festésében, ragasztásában, készítésében is. Mindent magunk készítünk, ezért ebben a munkában minden gyermek felfedezi a maga kreativitását, azt, amiben a legjobb. Hosszú időn keresztül, főként, amikor aktívan dolgoztam, nekem az volt a legfontosabb, hogy azokat a gyermekeket válasszam ki színjátszásra, akiknek az iskola – amelyik csak a tudást méri –, nem hoz sikerélményt. Ugyanakkor bennük is van valami tehetség, amit mókásan, bohóckodással felszínre tudok hozni, a ragasztással, a festéssel a többieknek az elismerését kivívhatják, tehát azoknak a gyermekeknek is sikerélményt szereztünk.
– Azt állította, hogy a tornyai világ, az a meghitt miliő nincs többé. Én viszont úgy érzem, hogy a Tornyán pedagógusként vagy diákként megfordult, a tornyaiság érzésével felvértezett emberekben megtartó erőt képezhet a tudat, hogy ott volt egy, talán mai észjárással visszagondolva, idillinek, álomszerűnek tűnő környezet, kisközösség, ahol jó volt ott lenni, együtt lenni. Erről mi a véleménye?
– Hogy a tornyaiság tudata igen jelentős megtartó erő, az iskolatalálkozók bizonyítják. Tornyán 2000-ben megszervezetem az 1965-2000. között tanított pedagógusoknak a találkozóját, akik tényleg összejöttek, kellemesen együtt voltak, mindenfajta felszínesség nélkül. Az egy valós megtartó erő diákok és pedagógusok számára egyaránt.
– Kívánok további sok lelkierőt és kitartást, az önben munkáló határtalan szeretetet továbbadva, az emberi kapcsolatoknak a diákszínjátszással történő építéséhez.
– Köszönöm szépen, ehhez csupán arra van szükség, hogy a férjem, a családom tagjai egészségesek legyenek. Magam egyelőre az vagyok, ezért azt szeretném, ha a színpadról temetnének el. Ugyanakkor az sem elhanyagolandó: csak most tapasztalom, milyen sokat kapok vissza a tanítványaimtól. Ha bemegyek az iskolába, az elsősöktől a tizenkettedikesekig, minden tanítványom szeretettel fogad, fordul hozzám. Éppen ezért, milliószor visszakapom a játszani tanításba tett befektetést. Ez a világ leghálásabb, legkifizetődőbb befektetése, amit viszont csak önzetlen szeretettel lehet gyakorolni.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Művészetek párbeszéde az emlékezés jegyében
Kiállítás és költőportré a Stars Galériában
Az emlékezés jegyében telt a Farkas utcai Stars Galéria szombat délutáni rendezvénye, amelyre az Essig és a Kacsó családok tagjait, valamint jóbarátaikat hívták meg a házigazdák, Essig József és Essigné Kacsó Klára. A képzőművészet, az irodalom és a zene sajátos párbeszédére épülő, Egyed Emese költő, irodalomtörténész által kiterjesztett családi találkozónak nevezett eseményen elsőként a száz éve született Kacsó Béla festményeiből nyílt kiállítás, majd a költészet és a muzsika nyelvén folytatódott a társalgás.
Visszaemlékezéssel indította méltatását Németh Júlia műkritikus: első rádiós élményei fűződnek Kacsó Bélához, még újságírói pályája kezdetén, Muzsnay Magda lakásán látta az egyik portréját. „A hétpróbás rádiós kolléganő” biztatására elhatározta, hogy felkeresi a festőművészt, és interjút készít vele. Kedves fogadtatásban volt része, beszélgetőtársa igyekezett segíteni az akkor még kezdő, bátortalan rádiósnak, aki évtizedekkel később is szívesen idézi fel a látogatás hangulatát. Németh Júliának már akkor, a Május 1. utcai műteremben lehetősége nyílt megtapasztalni Kacsó Béla vendégszeretetét, nyitottságát, munka- és természetszeretetét, amely egész életét, művészi pályáját egyaránt meghatározta. Az alanyok jellemét is tükröző művészi portrék mellett a művész valósághű, részletekbe menő, precíz megfigyelések alapján készített más munkáira is utalt beszédében a műkritikus (kolozsvári terek, épületek, enteriőrök), kiemelve továbbá az egykori Szopos-tanítvány alkotásainak dokumentumjellegét is.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Önszerveződés
Amint várható volt, elmaradt a nagy meglepetés az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP), mert ez a szervezet nem rendelkezik olyan emberállománnyal, amely szavatolhatná a radikális megújulását.
Ugyanakkor Szilágyi Zsoltnál jobb elnökjelöltet nem találhattak a polgáriak, sokan azt sem értették, hogy miért nem ő került a párt élére már megalapításkor, hiszen több karizmával rendelkezik, mint a leköszönt Toró T. Tibor. Ez volt a legésszerűbb választás a körülményekhez képest, a gyenge pontja viszont az, hogy Szilágyi Zsolt régóta politizál, ő is RMDSZ-es politikusként kezdte és folytatta le politikai tevékenységének jelentős részét. Így nem lehet fiatal farkasként tekinteni rá, aki ifjonti lendülettel, a befutni akaró elszántságával képes tényezővé tenni a romániai magyar politikai élet pereméről elmozdulni képtelen EMNP-t. Meg kell adni neki a lehetőséget, de olyan körülmények között, ahogy az RMDSZ rendezte viszonyát a Fidesz-szel, nehéz elképzelni, hogy az EMNP meglepetést okozhat a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokon.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Csoóri Sándor: „Sokszor azon kapom magam, hogy az elmúláson gondolkodom”
Ma már nem ír rendszeresen, de sokat gondolkodik például az elmúlásról és a kultúra helyzetéről Csoóri Sándor, a nemzet művésze, aki kedden ünnepli 85. születésnapját. A kétszeres Kossuth-díjas alkotó az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy a „magas kultúra” lassan a népi kultúra sorsára jut, eltűnik, és arról a meggyőződéséről is, hogy nemzeti önképünkhöz nélkülözhetetlen a költészet.
Mint elmondta, a születésnapokat rendszerint felesége, Balogh Júlia szervezi, akinek mindig sikerül meglepetést okoznia. – Így kerültem már egyszer a Vigadóba egy csodálatos hangversenyre, ahol mindenki nekem muzsikált Takács Klárától Szekeres Ferencen át Kiss Andrásig, Balogh Ferencig. Ketten már nem is élnek közülük! De így kerültem a Monarchia étterembe, a Ráday utcai református fellegvárba vagy a Magyar Tudományos Akadémia dísztermébe – sorolta a példákat.
Az Akadémián, „ebben a csodás épületben, 2010-ben úgy emlegették az elmúlt 80 esztendőmet, hogy teljesen összezavarodtam. Mire ébredtem rá azon a napon? Arra, hogy az elmúlt nyolc évtized alatt nem a lendületes és szikrázó élet forgatagában élhettem, hanem a dac, az ellenállás, az elkeseredés ponyvasátorában, ahol többnyire csak az elégiák vettek körül, nem a küzdelem férfiassága. Azért segítettem mindenkinek, hogy magamon segíthessek. S ezt ma, 85 évesen is így érzem – fogalmazott Csoóri Sándor.
– A 85 esztendő nagy idő! Sokszor azon kapom magam, hogy az elmúláson gondolkodom, pedig tudom, hogy a halált csak a művészet tudja szabadon kezelni – mondta. Az alkotó a korával kapcsolatban megjegyezte, hogy „az élet azonnal összezavarodik előtte: fejvesztetten vagy gyáván megadja magát neki. Bizonyára nem ártana gyakrabban olvasgatnunk Adyt, aki így kezdi egyik versét: »Én a halál rokona vagyok«”.
Arra a kérdésre, hogy valóban dolgozik-e regényes életrajzán, azt felelte: bár régebben valóban volt ilyen terve, már letett róla. – Nagyon szerettem volna megírni egy olyan könyvet, amelyikben a saját életemen keresztül mutathattam volna be Magyarország nagy politikai kalandjait De ezzel adós maradok. Pálfy G. István készít egy olyan beszélgetőkönyv-féleséget velem. Hetente-kéthetente meglátogat, akkor kikérdez, közösen emlékezünk. Juli naplóit vesszük elő, s rácsodálkozunk régmúlt időkre – tette hozzá.
Megjegyezte, hogy sajnos ma már nem ír rendszeresen. – De sokat gondolkodom, például azon is, hogy lassan az úgynevezett magas kultúra olyan sorsra jut, mint a népi kultúra. Fölbomlanak a közösségei, elnémulnak a nótafái. Majd gyűjtenünk kell őket, mint ahogyan Bartók és Kodály gyűjtötték a népdalokat, a népzenét, a siratókat, a balladákat. Csak az a kérdés, hogy lesznek-e új Bartókok és Kodályok? Fölszáll-e újra és újra a páva?" – tette fel a kérdést.
Az alkotó szólt arról is, hogy bár gyorsan ismertté vált verseivel, a pályáját rendszerint megakasztotta „valamilyen hiba”. – 1956 után nem publikálhattam sokáig. Rendes munkám sem volt 1968-ig, amikor elszegődhettem a filmgyárba. Valamikor a ’60-as években jelenhettek meg újra verseim. Azután mindig elkövettem valamilyen „hibát”, s akkor egy-egy időre elhallgattattak – magyarázta. Felidézte, hogy 1968-ban amiatt haragudtak meg, „mert tiltakoztunk a magyar csapatok Csehszlovákiába való bevonulása miatt. A hetvenes években sok minden mellett aláírtam a cseh Chartával szolidáris értelmiségiek tiltakozását, megjelent az Iszapeső, az is bajt hozott a fejemre, ahogyan a Duray könyvéhez írt előszavam. Tény, hogy 1977 és 1987 között nem jelenthettem meg a Magyar Televízióban, mint ahogyan a rádióban sem szólalhattam meg”.
Az MTI kérdésére, miszerint lát-e bármilyen esélyt, hogy a magyar irodalom olyan egységesen álljon ki fontos ügyek mellett, mint a rendszerváltás előtt, Csoóri Sándor azt felelte, hogy „az egymás elleni hadakozást csak abbahagyni lehet, megreformálni vagy megszelídíteni nem”. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a rendszerváltás előtt még egymást is védték az írók, ha kellett. – Ez valóban így volt mindaddig, amíg csak a fennálló politikai hatalom ellen küzdöttünk, de abban a pillanatban, amikor az értelmiség bizonyos rétegei kerültek hatalmi helyzetbe, ez a „barátság” alábbhagyott Mindig úgy gondoltam, hogy ott, ahol a társas beszélgetés közben nem vigyáznak az igazságra, abban a társadalomban nincs „közbiztonság”! A közbiztonság megteremtéséhez komoly szellemi életre lenne szükség – hangsúlyozta Csoóri Sándor.
Az író 2012-ben Már én se volnék címmel adta közre az elmúlt 30 év verseinek legjavát, köztük a Balogh Júliához írt szerelmes versek egy részét. Arra a kérdésre, hogy mostanában melyik műfaj foglalkoztatja leginkább, azt felelte, hogy a születő gondolat választ műfajt magának. – A hetvenes és a nyolcvanas években nagyon sok előadást tartottam idehaza és külföldön is. Előadásaim közben akkor éreztem jól magam, ha különleges célom is volt a beszéddel. Például amikor az erőszakos téeszesítés rombolásairól beszéltem, sose maradtam meg a politikai kárhoztatás szűk határain belül, hanem előhozakodtam a népdalok, népmesék, s a népi bölcsességek tágas világával, amely Balassi, Csokonai, Petőfi, Arany határain túlra is elcsapongott – részletezte. Példaként hozta fel a Hallod-e te szelídecske... című mezőségi népdal néhány sorát: „kinek nincsen kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat. Építsen az ég szélére, ott nem éri semmiféle”.
Mint mondta, ez a módszer nemcsak a közönségre hatott, hanem rá is. – Akkor értettem meg igazán, hogy milyen komoly cselekvés lehet maga a beszéd is, amikor egy szelíd dombvidékről a gondolkodás magas csúcsáig jutunk el. Az írással ugyanígy vagyok. Ez nem annak a kérdése, hogy melyik műfaj áll közelebb hozzám, hanem a gondolaté – fogalmazott az alkotó, aki elárulta azt is, hogy ma talán az életműből a Nomád napló, a versek vagy a Szétzilált nemzet című kötete áll hozzá legközelebb.
A közéleti költészet jelentőségéről szólva megjegyezte: nemzeti önképünkhöz minden órában nélkülözhetetlen volna a költészet. – Kezdjük egy Ady-idézettel: „Sose tudott az igazsághoz / Igazunk minket eljuttatni…” Folytassuk tovább Adyval, A hőkölés népe két sorával: „Sose harcolt még harcot végig / Csak léhán és gyáván kavarta”. Olyan érvényű sorok ezek, mint a 18. században Berzsenyi vagy később Kölcsey, Vörösmarty vagy Petőfi sorai. A profetikus hang legelőször Berzsenyiből tör föl, a magányosból. Posztmodern ide vagy oda, a kérdés az, hogy vannak-e még olyan fiatal magyarok, akiket megdöbbentenek az efféle költői üzenetek. De hadd álljon itt az igazság másik fele is: igazi olvasókat csak igazi írók teremthetnek – mondta Csoóri Sándor.
Szabadság (Kolozsvár)

Láthatatlan áldozatok
A kommunisták sem kímélték a fogyatékkal élőket
Egy különleges nemzetközi projektet mutattak be a fogyatékkal élő fiatalok nappali foglalkoztatását biztosító baróti Laura Háznál: a pályázatban résztvevők azokra a névtelen áldozatokra emlékeztek, akikre a második világháború során a nácik lecsaptak, csupán azért, mert testi vagy szellemi fogyatékosok voltak, vagy akiket később, a kommunista rendszerben is kíméletlen bánásmódban részesítettek.
A baróti születésű Kolumbán Erika, aki jelenleg a budapesti Örökmozgó Közhasznú Egyesület munkatársa, elmondta, az In Memo nevű projekt célja az volt, hogy felelevenítsék azoknak a fogyatékkal élőknek az emlékezetét, akik a második világégésben és később, a kommunizmusban életüket vesztették. Ők a „láthatatlan áldozatok”. Megemlítette, hogy a náci Németországban, a T4 fedőnevet viselő eutanázia-program keretében hetvenezer fogyatékkal élő személyt gyilkoltak meg, de a világégést követően azokban az országokban, ahol totalitárius rendszerek rendezkedtek be, úgyszintén történtek borzalmas dolgok.
– A fiataloknak meg kell ismerniük, és meg kell érteniük a múltat, hogy ilyen dolgok többé ne fordulhassanak elő – hangsúlyozta.
A Laura Ház fiataljai a program keretében interjúkat készítettek olyan idős emberekkel, akik átélték a világháborút, de a Baróti Szabó Dávid Líceum diákjai is bekapcsolódtak a pályázatba Fazakas Melinda angol szakos tanárnő irányításával. Utóbbiak ellátogattak a földvári fogolytábor helyszínére, meghallgatták Szabó Zoltán visszaemlékezéseit, aki az akkori eseményeket gyermekként élte át, és arról mesélt a diákoknak, hogyan sikerült ételt becsempésznie a táborba, megmentve talán ezáltal többjük életét.
A projekt olasz, magyar, bolgár és erdélyi résztvevőkkel zajlott, nem ez volt az első közös pályázatuk, és közös terveik vannak a jövőre nézve is.
– Az interjúkat, képeket, felvételeket archiváljuk, azokat hozzáférhetővé tesszük a köz számára is az interneten – mondta Kolumbán, hozzáfűzve, hogy egy következő tervük feldolgozni a szocializmus pedagógiáját, módszereit, lehetőségeit, megérteni, akár személyes történetek alapján, hogy mi is történt akkor.
A pályázatban résztvevők közös tanulságként szűrték le az interjúalanyok megállapításaiból azt, hogy bizony, sokszor nem is az számít igazán, hogy milyen rendszerben élünk, hanem az, hogy az emberekben mennyi emberség van.
– A legsötétebb korszakokban is voltak olyanok, akik próbáltak emberségesek maradni, és emberként viselkedni azokkal szemben is, akiket üldözött vagy elnyomott az adott rendszer – állapították meg.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ki marad szabadon?
Ami az utóbbi hetekben, napokban történik Romániában, az egy hetvenes-nyolcvanas években felkapott hazai politikai favicc poénját juttatja eszembe, miszerint a sokoldalúan boldog Romániából menekülők azt javasolgatják egymásnak, hogy az utolsó szökevény ne feledje el leoltani a villanyt. Most nem menekülnek Romániából, csak elhagyják rendre, akik nem tudnak megélni sehogyan ebben az új és sajátos demokráciában, a politikusok viszont egyáltalán nem menekülnek, hiszen nekik többnyire igen jól megy, s ha tolvajkodásaikért mégis hurokra kerülnek, hiába futnak Thaiföldig és Amerikáig, onnan rövid úton visszazsuppolják őket. A híres „vasfüggöny” lebontásának ennyi haszna mindenképpen volt: menni mehetsz, de vissza is zavarhatnak…
Járványos kór ütötte fel a fejét a hazai politikusok táborában, nem is egy, de mindjárt kettő: a tolvajkodás olyan ragadósan fertőzővé vált, hogy abból nagyon kevesen maradtak ki, de megjelent egy vészes szövődmény is, a sűrű letartóztatásoké. Ez utóbbi úgy kezdett aratni politikusaink körében, mint az afrikai négerek között az Ebola. Kíméletlenül, mondhatni, s ha eddig sokan megúszták, hát horogra kerülnek azok is, mert a vizsgálódó ügyészek kitalálták, hogy a vádalku a leghatásosabb fegyver lehet a nagy gazemberkedések szövevényes szálainak felfejtésében, s aki hajlandó „dalolni”, az esetleg könnyebben megússza.
Így lépett elő a nagy korrupciós ügyek főszereplőjévé az egykori távközlési miniszter, bizonyos Gabriel Sandu, aki most futószalagon szállítja az ügyészségnek a politikus és tolvajkodó cimborái elleni vádakat és bizonyítékokat. Hogy ezekben mennyi az igazság, és mennyi a költészet, azt most még nehéz megítélni, de azt már jól lehet látni, hogy alig marad valaki talpon a híres politikai osztályból. Ez pedig még egy dolgot bizonyít: politikusaink némelyike még a hivatásos rablóknál is hitványabb, mert még zsiványbecsület sincs bennük.
Érdekes, hogy nem nagyon lepnek meg az újabb és újabb letartóztatások, legfennebb egy-két esetben. Ezek közé tartozik Elena Udrea ügye és Emil Boc meggyanúsítása. Előbbi – úgy tűnik! – nem vált el elég korán maffiózó hitvesétől, s véle kell buknia, a volt miniszterelnök pedig már azzal és azért is inkriminálható, hogy ennyi tolvaj miniszternek volt a főnöke.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jelképhasználati verseny?
Van a megyében egy rokonszenves liberálispárt-vezető, aki elítéli a román szélsőségességet, és ki is mer állni elvei mellett, számos ilyen nyilatkozatot lehetne idézni tőle. A megnyerő modorú ember azok közé tartozik, akikkel szót lehet érteni, szemben azokkal, akik saját elfogultságaik rögeszmés ismételgetésén túl egyébre nem képesek, s erősen kincstári meggyőződésük nem ismer semmilyen néven nevezendő visszakozást. Ők körömszakadtáig védik a maguk különben minden polgári úzus szerint elfogadhatatlan és elvetendő álláspontját.
Elfogadhatatlan, mert a másik, a nem román alávetését kérik azon a címen, hogy a román nemzetállamban Calafaton és Csíkmadarason ugyanazon jogok járnak mindenkinek – azaz a magyaroknak magyar minőségükben semmi. A szóban forgó önkormányzati képviselő másképp gondolkodik, ő abból indul ki, hogy valamennyien egyformán polgárai vagyunk az államnak, és ezen a jogon mindenikünk szabad, azaz a többségtől elütő nemzetiségű emberek is jogosultak a közösségüket megillető tiszteletre és jogi védelemre. Legutóbb zászlóügyben emelt szót véleménye mellett az illető úr, s nem a székely zászló kitűzhető vagy kiűzendő voltáról esett szó, hanem a több száz méteres óriászászlókról az jutott eszébe, itt tetten érhető a túlzás, méghozzá román és magyar oldalon egyaránt.
Azt hiszem, itt árnyalni kellene a kérdést, és nem egybemosni. A székely és magyar negyed kilométeres zászló a nagy menetelés idején jelent meg tájainkon, a román mintha valami egyéb zöngét hordana. Nem vitás számomra: ha csak a nagyságot nézzük, mindeniket egyforma számú négyzetméter illeti meg, de ha már olyan nemzeti jelkép, mely a román identitás kizárólagosságát nyilvánítja ki, ráadásul egy kisebbségi magyar közegben, akkor már másról is szó van.
Kérdésem akkor már így hangzik: mit üzen e jelképhasználat ott, ahol a kisebbségi népcsoport egyenjogúsításáért küzd? Nem vezet-e óhatatlanul félreértésre, illetve nem téved-e a fölény fitogtatásában e gesztus? Vagy pontosan ez volt a cél? Ha mi vonulunk fel egy sokakat egybeölelő zászlóval, akkor egy reményt éltetünk. Annak reményét, hogy küzdelmünkhöz egyre többen csatlakoznak, és az célba ér majd, ha eljön az ideje.
Olyan egyszerű korrekt álláspontot képviselni e kérdésekben. Mindig a jogaiban sértett, megfogyatkoztatott fél oldalára kell állni ilyenkor, és akkor biztosan igazunk lesz például jelképhasználat ügyében is.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Zavarja a románok fórumát a nemzetközi hírlevél
Elferdíti a valóságot, és hamisan diszkriminációt kiált a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat háromszéki szervezete –állítja a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma.
A magyarellenes civil szervezetet a szolgálat angol nyelvű nemzetközi hírlevele zavarja, amelyben a hetente tájékoztatják a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársait, emberjogi szervezetek és külföldi politikai pártok képviselőit a székelyföldi, erdélyi magyarsággal szembeni visszaélésekről, jogtiprásokról.
A román szervezet közleményében az áll, hogy a hírlevél íróinak ki kell találniuk a jogfosztást, hiszen azokban a megyékben, ahol számbeli többségben vannak a magyarok, minden törvény által biztosított jogot élveznek, inkább a kisebbségben élő románokat diszkriminálják.
A szervezet ezért felszólítja a magyar politikai vezetőket, véleményformálókat, civileket és a sajtót, hogy ne népszerűsítsék a románellenes gyűlöletet, és „tisztességesen tájékoztassanak a térség történelmi valóságáról”.
Ugyanakkor követelik az államtól, hogy távolítsa el a Sepsiszentgyörgy központjában felállított SIC–Terra Siculorum feliratú óriáspannót, mert szerintük az az etnikai alapú szeparatizmust hirdeti. Arra is kérik a kormányt: járjon közbe az RMDSZ országos vezetőségénél, hogy „csillapítsa le a Kovászna megyei szervezet szélsőséges vezetőit”.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki szervezete többek között a Mikó-ügyről, a december elsejei provokációkról, a nemzeti szimbólumokkal kapcsolatos kettős mércéről, a magyar himnusz eléneklse miatti bírságról tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Lefizették Traian Băsescut?
Traian Băsescu akkori államfőhöz került annak az összegnek a fele, amelyet az elnök öccse, Mircea követelt a Bercea Mondial néven ismert maffiózótól, Sandu Angheltől annak érdekében, hogy enyhébb ítéletért járjon közben az ellene zajló perben az illetékes bíráknál – ezt állította az időközben elítélt Anghel pénteken egy bírósági meghallgatáson.
Anghel azt mondta: amikor évekkel ezelőtt fiát, Florint garázdaság miatt őrizetbe vették, ő felkereste Mircea Băsescut, aki húszezer euró fejében közbenjárt az illetékes bíróságon, így a fiút szabadlábra helyezték, majd csupán nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Ezzel Mircea Băsescu kivívta a bizalmát.
Amikor aztán 2011-ben őt vádolták meg emberölési kísérlettel – egy mulatozás során megkéselte társát –, Marian Căpăţână, Mircea Băsescu üzlettársa felkereste a feleségét, és közölte: az államfő öccse azt üzeni, hogy ha fizetnek neki, kiviszi a férjét a börtönből.
A család mindent eladott, és két részletben 600 ezer eurót fizetett Căpăţânának, akit azóta befolyással üzérkedésben való bűnrészességgel vádoltak meg.
Ezt követően az Olt megyei törvényszék hat ízben helyezte szabadlábra, de a craiovai táblabíróság ugyanennyiszer megsemmisítette az erről szóló döntést. Ez Anghel szerint azért történt, mert Traian Băsescu több pénzt akart azért, hogy közbenjárjon az érdekében. Ezt állítólag a craiovai ítélőtábla egyik bírája közölte a feleségével.
Anghel azt állította: Mircea Băsescu akkor azt mondta a feleségének, hogy a neki adott összeg felét, 300 ezer eurót továbbadta fivérének, Traian Băsescunak. Szerinte ugyanis Mircea Băsescu nem rendelkezett akkora befolyással, hogy ő járjon közben az érintett bíráknál – ezt csupán Traian Băsescu tehette meg.
Az ügy azt követően került nyilvánosságra, hogy Anghelt jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélték, ezért családja visszakérte a lánya násznagyául felkért Mircea Băsescutól a pénzt, aki viszont csak az összeg kevesebb mint felét adta vissza, majd feljelentette Angheléket zsarolás miatt. Băsescut tavaly nyáron letartóztatták, és megvádolták befolyással üzérkedéssel. Néhány hete aztán a vizsgálati fogságot házi őrizetre változtatták.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Udrea ellentámadásban: feljelentette a SRI-vezért
Ellentámadásba lendült Elena Udrea volt fejlesztési miniszter, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, aki azonban az ellene csütörtökön pénzmosás és hamis vagyonbevallás leadása gyanúja miatt indított bűnvádi eljárás miatt felfüggesztette magát a pártelnöki tisztségből.
A politikusnő az ellene felhozott vádakra reagálva pénteken este a HotNews hírportálnak adott interjúban közölte: feljelentést tett Florian Coldea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ügyvivő igazgatója ellen, mert őt sejti az ellene indult „lejárató” kampány mögött.
Udrea szerint tavaly nyáron Sebastian Ghiţă, a SRI-hez közel álló korábbi vezető szociáldemokrata pártiüzletember-politikus, aki gyakran találkozott Coldeával, egy kávézóban közölte vele, hogy Coldea gyűlöli őt, mivel a SRI mellett „alternatív információforrásként” szolgált Traian Băsescu decemberben leköszönt államfő számára.
Hozzátette: nem volt ugyan baráti viszonyban Ghiţával, de az többször is ellátta hasonló, bizalmas információkkal, vélhetően azért, mert egyszerre akart jóban lenni Băsescuval és pártbeli elöljárójával, Victor Ponta miniszterelnökkel is. A politikusnő szerint Alina Bica, a Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT) – időközben előzetes letartóztatásba helyezett – főügyésze arra panaszkodott, hogy Coldea nyomást gyakorolt rá több ügyben, így Ioan Niculae üzletember ügyében is.
Udrea azt is állította, hogy ő maga is közbenjárt Pontánál a Băsescu emberének tartott Laura Codruţa Kövesi kinevezése érdekében az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) élére, ugyanakkor Coldea is emellett lobbizott a vonakodó kormányfőnél, mivel jó viszonyban van a jelenlegi DNA-főügyésszel.
Ponta erre úgy reagált: sem Udreával, sem más politikussal nem egyeztetett a főügyész személyéről, Kövesi pedig azt mondta: nem ez az első alkalom, hogy egy gyanúsított rágalmazó kijelentéseket tesz vele kapcsolatban, ezért nem kívánja kommentálni az ügyet. A SRI is jelezte: nem kíván reagálni egy gyanúsított állításaira.
Udrea amúgy azt is állította, hogy a SRI nem támogatta Alina Bica – akivel baráti viszonyban áll – kinevezését a DIICOT élére, mert nem állt elég közel a hírszerzéshez. Azt mondta: Bica panaszkodott is neki, hogy a kinevezése után a SRI nem volt hajlandó őt az ügyosztálya által vizsgált ügyekkel kapcsolatos információkkal ellátni.
Elena Udrea egyúttal azt is elmondta, hogy a vesztegetési ügyekben közvetítéssel vádolt exférje, Dorin Cocoş egyszer Florian Coldea utasítására 500 ezer eurót vitt Ghiţának, hogy azt a jelenlegi kormány szócsövének számító hírcsatornájára, a România TV-re fordítsa.
Mint ismeretes, Udrea ellen azért indított eljárást pénzmosás és hamis vagyonbevallás leadása miatt a DNA, mert a gyanú szerint tudott férje vesztegetési ügyeiről. Miután felfüggesztette magát a pártelnöki tisztségből, helyette ideiglenesen Eugen Tomac irányítja a PMP-t. Udreának – akit bírói felügyelet alá helyeztek – tilos elhagynia Bukarestet, és hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen. Ez először pénteken történt meg.
Újabb eljárások Alina Bica és Dorin Cocoş ellen
Előzete letartóztatásba helyezte pénteken a DNA Alin Cocoşt, Dorin Cocoş üzletember – Elena Udrea volt fejlesztési miniszter, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke volt férje – fiát az Alina Bica ellen zajló eljárás kapcsán.
Mint ismeretes, Bicát azzal vádolják, hogy még 2011-ben, a restitúciós bizottság tagjaként elintézte, hogy egy üzletember számára a valós ár háromszorosát, több mint 377 millió lejt fizessék ki kárpótlásként egy 13 hektáros bukaresti telekért. Az ügyben közvetítőként eljáró Dorin Cocoşt már korábban őrizetbe vették, most azonban a fiát, Alint is vizsgálati fogságba helyezték, miután kiderült, hogy ő is részt vett a vesztegetési ügyben.
Ráadásul az ebben az ügyben is vizsgálati fogságba helyezett Bica és Cocoş ellen egy másik restitúciós ügyben is eljárás indult – a vád szerint Cocoş 16 millió eurót kapott, hogy közbenjárjon Bicánál két visszaszolgáltatási ügy rendezésében.
Bica ellen egy másik ügyben is eljárás indult: a gyanú szerint 2006-ban az ügyben eljáró ügyészként megvesztegették, hogy próbálja elkenni egy bűncselekményekkel vádolt üzletember, Ovidiu Tender ügyét. A DNA azt állítja: 2013-as kinevezése óta Bica Tender érdekeinek rendelte alá a DIICOT-ot. Ügyészségi források szerint Tender feljelentést is tett Bica ellen, mondván: meg kellett vesztegetnie őt. Ebben az ügyben előzetes letartóztatásba helyezték Bica korábbi tanácsadóját, Florentin Mihăilescut is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Románia és az ukrán válság
Bár az ukrajnai válság kialakulásának elején a bukaresti külügyminisztériumi állásfoglalásokban rendre szerepelt az Ukrajnában élő román közösségek jogainak védelme, ez mára szinte teljesen eltűnt a hivatalos kommunikációból – állapítja meg a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet alább olvasható, lapunkhoz csütörtökön eljuttatott aktuális elemzése. Az alcímek szerkesztőségünktől származnak.
Románia külpolitikájára erőteljesen rányomja bélyegét az ország stratégiai partnersége az Egyesült Államokkal, ennek megfelelően a román álláspont ellenzi az Oroszország elleni szankciók bármilyen szintű könnyítését és az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok kereteinek megváltoztatását. Az Ukrajnában élő román kisebbség jogainak védelme a konfliktus kezdetén még szerepelt a külügyminisztérumi állásfoglalásokban, mára azonban ez szinte teljesen eltűnt.
Az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese, Victoria Nuland legutóbb január közepén járt Romániában, ahol egyetlen nap alatt találkozott a román állam legfontosabb vezetőivel, köztük Klaus Johannis államfővel, Victor Ponta miniszterelnökkel és Bogdan Aurescu külügyminiszterrel is. A felek a román–amerikai stratégiai partnerség jegyében folytattak egyeztetéseket, kiemelten tárgyalva a 2015-ös év prioritásait és főbb cselekvési irányait.
A külügyminisztérium tájékoztatása nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a román külügyminiszer és Victoria Nuland találkozóján a két ország kapcsolatainak „kivételes jellege” is a tárgyalások témáját képezte, a román fél pedig kifejezte óhaját a stratégiai partnerség kiterjesztésére és az együttműködés formáinak elmélyítésére vonatkozóan. A tárgyalásokon Victoria Nuland Romániának a régióban betöltött pozitív szerepét emelte ki és nyitottnak mutatkozott a stratégiai partnerség új területekre való kiterjesztésében.
Barátságtalan bukaresti gesztusok
Természetesen nem csupán az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai kapcsolat határozza meg Románia álláspontját az ukrán válság kapcsán, hanem az Oroszországhoz fűződő viszony is. Az elmúlt években a román állam több magas rangú vezetője is kifejezetten barátságtalan megjegyzésekkel és gesztusokkal reagált egyes orosz állami vezetők nyilatkozataira, az is előfordult, hogy az akkor hivatalban lévő román államfő, Traian Băsescu nyíltan a „Luhanszkot és Donyecket elfoglaló terroristák partnerének” nevezte az Orosz Föderációt.
Az Oroszországgal szembeni, sokszor keményvonalasnak nevezhető román külpolitika ugyanakkor kényszerhelyzetben van, hiszen a fekete-tengeri kijárattal rendelkező országot közvetlenül érintik Oroszország lépései. Traian Băsescu államfő több esetben hangot adott abbéli nézetének, hogy Vlagyimir Putyin célja tulajdonképpen befagyott konfliktusok előidézése a Fekete-tenger övezetében.
Az egyik ilyen, már hosszú ideje befagyott konfliktus Transznisztriában, azaz a Moldovai Köztársaság többségében orosz ajkúak által lakott, kvázi szakadár övezetében van. Mivel a román politika egy elvesztett területként, a „második román államként” tekint a többségében román ajkúak által lakott Moldovai Köztáraságra, itt közvetlenül ütközik az orosz és a román érdek.
Románia energetikai helyzete a másik olyan terület, amely a román külpolitikát meghatározza az ukrán válságban elfoglalt pozíciója tekintetében: bár az orosz Gazprom 2014 végére összességében 30 százalékkal csökkentette a Romániának szánt gázszállítások volumenét, ez nem rázza meg különösen a román energiaellátást. Ennek oka, hogy a 12,5 milliárd köbméteres belső földgázfogyasztásból 11 milliárd köbmétert belső termelésből fedez az ország, csupán a különbözetet importálja Oroszországból, ezért akkor sem kellene komolyabb problémákkal szembenéznie a román energetikai rendszernek, ha a Gazprom teljesen leállítaná a szállításokat.
Románia tehát megteheti, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók egyik legerőteljesebb támogatójaként lépjen fel az Európai Unióban, nemzeti érdekei pedig szintén azt diktálják, hogy a geopolitikai felértékelődéséből származó előnyöket maximálisan megpróbálja kihasználni az Egyesült Államokkal folytatott stratégiai partnerség keretében.
Román félelem a szeparatizmustól
Érdekes azonban, hogy bár az ukrajnai válság kialakulásának elején a külügyminisztériumi állásfoglalásokban rendre szerepelt az Ukrajnában élő román közösségek jogainak védelme, ez mára szinte teljesen eltűnt a hivatalos kommunikációból, sőt a román média is alig foglalkozik a témával. A román hivatalos álláspont szerint Ukrajnában a román a harmadik legnépesebb közösség az ukrán és az orosz után, amennyiben „mesterségesen nem osztották volna meg a közösséget”.
A hivatalos adatok szerint ugyanis 151 ezer román nemzetiségű él az országban, ugyanakkor 258 ezren moldovainak vallották magukat, ezért a román értelmezésben 410 ezer román él Ukrajnában. A legnépesebb közösség a Romániával határos Csernyivci megyében él, itt 180 ezren román anyanyelvűnek számítanak, míg Kárpátalján csupán 32 ezer főt számlál a közösség.
Odesszában 724-en vallották magukat románnak, ám 123 ezren moldovainak, így a román hivatalos értelmezésben jelentős román anyanyelvű közösség él a nagyvárosban. Bár nincsenek megbízható információk az Ukrajnában élő románok és moldovaiak román állampolgársága kapcsán, a médiában keringő információk szerint a kárpátaljai románok 70 százalékának van román útlevele.
Míg tavaly februárban a román külügyminiszter kijelentette, Románia „elvárja, hogy az Ukrajnában élő román közösséget ne érjék ellenséges megnyilvánulások”, továbbá kifejezte aggodalmát a nyelvtörvény eltörlése miatt, hangsúlyozva, hogy reményei szerint az eltörölt törvényt hamarosan olyan szabályozás váltja fel, amely megfelel a nemzetközi szabványoknak, köztük a kisebbségvédelmi keretegyezménynek és európai nyelvi chartának, az ezt követő időszakban egyre ritkábban lettek a hasonló megnyilvánulások.
Sőt 2014 májusában Titus Corlăţean külügyminiszter egy kolozsvári választási rendezvényen már egyenesen arról beszélt, hogy „ami országunk keleti határainál oly drámaian történik, az ötletet, késztetést adhat az efféle szeparatista modellek terjedésére, olyan dolgokra, amelyek az ország határainak a megkérdőjelezését jelentik. Ezt nagyon komolyan mondom. Ezért Romániának erős államnak kell lennie”.
Ezzel párhuzamosan Traian Băsescu államfő is számos alkalommal hangsúlyozta a kisebbségi jogok, kiemelten a nyelvhasználat biztosításának fontosságát Ukrajnában, egyszerre azonban látványosan ez is abbamaradt. Az államfő közvetlenül Vlagyimir Putyin Transznisztriára vonatkozó, egyik tavaly áprilisi kijelentésére válaszul arról beszélt, hogy „elfogadhatatlan a nemzetközileg elismert határok megkérdőjelezése.
A kívülről generált revizionista mozgalmak közvetlenül veszélyeztetik az államok területi egységét és szuverenitását, és nem szolgálhatnak megoldásként a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmére. Az államszervezésről, a föderális és autonomista modellek bevezetéséről szóló viták, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek állampolgárságuk szerinti állammal szembeni felforgató tevékenységekre való felbujtása közvetlen beavatkozást jelent a szuverén államok belügyeibe”.
Lekerült napirendről a kisebbségi kérdés
Legutóbb január 7-én beszélt egymással a román és az ukrán külügyminiszter telefonon a román fél kezdeményezésére. Bogdan Aurescu ekkor teljes támogatásáról biztosította Pavlo Klimkint Ukrajna területi épsége, szuverenitása és függetlensége tekintetében, továbbá kifejezte határozott álláspontját az EU Oroszország elleni szankcióinak fenntartására vonatkozóan is.
A román diplomácia vezetője bukaresti látogatásra hívta ukrán kollégáját, ugyanakkor felajánlotta Románia segítségét az országban szükséges reformok, az EU–Ukrajna társulási megállapodás alkalmazása – amelyet Románia elsőként ratifikált – tekintetében. Emellett tájékoztatta a kijevi külügyért arról, hogy Románia már ratifikálta az ukrán–román határra vonatkozó kishatár-egyezményt, és reményét fejezte ki, hogy ukrán részről is hamarosan megtörténik a ratifikáció.
A külügyminisztériumi tájékoztató végén egyetlen mondat található: „a két tárcavezető tárgyalt továbbá az ukrajnai román kisebbséget érintő kérdésekről is”.
Krónika (Kolozsvár)

Alkotás és hűség végtelen határidőkkel
„A mai világ csábításai, az ismeretek egyfajta félkész áruként kínálása közepette nagyon nehéz klasszikus zenét oktatni, de a képzőművészetek terén is hasonló a helyzet” – beszélgetés Lőfi Gellérttel, a 25 éves Plugor Sándor Művészeti Gimnázium igazgatójával.
– Alig harmincévesen több embernek is bőven elegendő feladatot hordoz a vállán. Valamennyi tudatos vállalás, vagy egyszerűen képtelen nemet mondani?
– Én azt az elvet vallom, hogy ha az ember öt talentumot kapott a teremtőjétől, akkor nem öttel, de legalább tízzel kell elszámolnia. Ugyanakkor olyan mentalitású emberré neveltek, hogy az eredményekért meg kell dolgozni, meg kell harcolni. Számomra soha nem volt kérdés, hogy ha adódik egy értelmes feladat, csináljam-e, vagy sem.
Ha a jóisten akar valamit az embertől, ahhoz ad erőt, alkalmat és lehetőséget is. Ám ha ezek közül valamelyik hiányzik, azt észre kell venni, s akkor nem szabad belevágni. Mondhatnám, mindenki csak akkora keresztet kap, amekkorát elbír. De én a feladataimat nem keresztként élem meg, hanem hobbiként: a zene, a művészet nekem egyszerre a hobbim és az életem.
Lőfi Gellért
1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. A Waldorf-óvodában Valádi Enikő figyelt fel tehetségére, és irányította a zeneiskolába, ahol Sebestyén Lajosnál tanult tizenkét éven át hegedű főszakon. A brassói Transilvania Egyetem zenefakultásán végzett zenepedagógiát 2007-ben, ugyanott mesterizett karvezetés és stilisztika szakon. Hetedik osztályos korától tizenkét éven át volt a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templom kántora, jelenleg a Krisztus Király-templomban kántorkodik. Vezeti a Laudate kórust és a templom kamarazenekarát, a Vox Celestis Alapítvány elnöke. Énekel a brassói Fekete templom Jugendbach kórusában, zenél az Evilági együttesben, alkalmanként különböző kamaraformációkban muzsikál. Nyolcadik éve tanára, egy éve pedig igazgatója a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumnak, az iskola Campanella gyermekkórusának vezetője.
– Az egzisztenciát elfelejtette említeni…
– A megélhetés természetesen nem elhanyagolható kérdés, de az életem fontossági sorrendjét – legalábbis egyelőre – más szempontok alapján állítom fel. Számos lehetőséget kaptam eddig, hogy olyan helyen folytassam, ahol anyagilag sokkal inkább megbecsülik, amit csinálok. Elhatároztam azonban – és ebben a döntésben jelentős mértékben jó barátom, Steffen Schlandt, a brassói Fekete templom orgonistája és karnagya erősített meg –, hogy kipróbálom: mit lehet itthon megvalósítani? Előbb a Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumban meghirdetett hegedűtanári szakra versenyvizsgáztam, de már egyetem közben is mindenféle zenei formációkban játszottam.
– Ugyanakkor már jóval régebbről hivatásos szinten műveli a zenét, hiszen hetedikes kora óta kántorizál. Honnan az egyházi zene iránti vonzalma?
– Belenőttem. Édesapám az egyházi kórusban énekelt, gyermekként mindig ott voltunk a szentmiséken, énekeltünk a gyerekkórusban.
Nem is volt kérdéses, hogy a zeneiskolában kezdek, egyrészt mert a nővérem már odajárt zongoraszakra, másrészt mert a kisgyerek, aki én voltam, a sarokban végighallgatta az órát, utána meg odament a hangszerhez, s kezdte utánozni a korábban hallottakat. Valádi Enikő tanárnő erősen lobbizott értem, de különösebben senkit sem kellett meggyőzni a zenei irányultságom megalapozottságáról.
– A szülei nem tartottak attól, hogy a sok zenélés mellett nem jut elég idő a „komoly” tárgyak elsajátítására?
– Őket ez abszolút nem érdekelte. Most már az iskola igazgatójaként is állíthatom, hogy ez tévhit, egyáltalán nem jogos, illetve nem megalapozott. Egy művészeti gimnáziumot soha nem lehet ugyanazon ismérvek szerint minősíteni, mint egy klasszikus gimnáziumot. Itt ugyanis a gyerekek pluszterheket hordoznak, az általános oktatás mellett több órát vesz igénybe a zeneelmélet-óra, a hangszeres gyakorlás, a kóruspróbák. Ezek nemcsak a tanulás elől, hanem a játék, a szórakozás elől is időt „rabolnak”, a tehetség kibányászása azonban áldozatokkal jár. A végzőseink azonnal hasznosítható mesterséggel a kezükben hagyják el az iskolát, még egy közepes zenész is vendéglátós zenélésre jogosító tudást és minősítést kap. Én is csupa szép emlékkel és értékes útravalóval gazdagodva hagytam magam mögött az iskolát.
– Az ön tehetségében ki „bányászkodott” a leghatékonyabban?
– Végig jó tanárok kezében voltam, Sebestyén Lajos hegedű főszakon tizenkét éven át kísérte az utamat. Rendkívüli felkészültségű tanár, aki nagy hangsúlyt fektetett a muzikalitásra, sokszor még nagyobbat, mint a technikai tudásra. Ez lehet előny, de persze hátrány is, nekem viszont kimondottan jól jött, mivel a szívem végig a karmesteri pálya felé húzott, ahol ezt jól fel tudtam használni. De minden adott volt számunkra az iskolában, a különböző zenei projektek – a Szent Kinga gyűrűje című előadás, a Szerenád zenekar, kis kamaraegyüttesek, tárlatmegnyitók – révén rengeteget utaztunk, léptünk fel.
Márpedig gyakorlat teszi a mestert, a sok zenélés során pedig már diákkorunkban sok mindennel találkoztunk. De kerettanterven túli kísérletekre is ösztönöztek: saját vonósnégyest működtettünk, népi muzsikát, dzsesszt játszottunk, fiúkvartettet énekhangra. Nagy szívfájdalmunk volt, hogy nincs sulirádiónk, ezért aztán a folyosón muzsikáltunk, előfordult, hogy az aligazgatónő pénzt dobott a hegedűtokba, csak már hagyjuk abba, mert a kollégák nem tudnak tanítani.
– Miért nem célzott meg rangosabb, több perspektívát kínáló egyetemet a továbbtanuláshoz?
– Nem tagadom, én is kacsingattam külföldi egyetemek felé, több dolog miatt azonban mégis Brassó mellett döntöttem. Ezek közül a legfontosabb a földrajzi közelség volt, részben azért, hogy minél kevesebb finanszírozási terhet rakjak a szüleimre, másrészt rengeteg zenei projektben, együttesben voltam már akkor nyakig benne, és ezeket nem szívesen hagytam volna abba. Remek tanári gárda irányítása mellett kitűnő dolgokat műveltünk egészen jó hangulatú társaságban.
És az sem volt mindegy, hogy itthonról indulhattam versenyekre. Másodévesen második lettem a fiatal karvezetők budapesti nemzetközi versenyén, melléje több különdíjat is szereztem. Több mesterkurzuson is részt vettem, a mestervizsgám eredeti témája Orbán György munkássága volt, de miután ő megbetegedett, kénytelen voltam váltani, s végül Ligeti Györgyből mesteriztem. Azóta is fontos feladatomnak tartom az erdélyi zene hagyományainak ápolását, az erdélyi etnikumok zenéje egymásra gyakorolt hatásának tanulmányozását.
– Hordoz valamilyen diákkori hiányérzetet, amit esetleg most, igazgatóként igyekszik korrigálni?
– Nincs bennem hasonló jellegű hiányérzet. Igazgatóként elsősorban a tanuláshoz való hozzáálláson szeretnék javítani – gyerekek és tanárok esetében egyaránt. Mert az előbbiek viszonyulása nagymértékben az utóbbiakon múlik. A tanárnak is pluszokat kell nyújtania, hogy a diáktól is ezt kérhesse számon.
A mai világ csábításai, az ismeretek egyfajta félkész áruként kínálása közepette nagyon nehéz klasszikus zenét oktatni, de a képzőművészetek terén is hasonló a helyzet. Közben fontos alapok sikkadhatnak el, még ha a tanár nem is feltétlenül hajlamos a könnyebb megoldások alkalmazására. Az eredményeink szerencsére azt jelzik, hogy nincs különösebb baj az iskolában, változatlanul él az igényes tanítás hagyománya.
– Az iskola több jelenlegi tanárának tanítványa volt, most meg a felettese. Az idősebbek hogyan fogadták ezt a felállást?
– Túlnyomó részük jól reagált a helyzetre, de akadnak olyanok is, akik elfáradtak, belefásultak a tanításba, őket igyekszem felrázni, motiválni. Azt tapasztalom, ha tisztességgel és lendülettel végzem a munkám, az a kollégák esetében, vállalásaiban is pozitív módon csapódik le.
– Zengenek-e szirénhangok, amelyek külföldre vagy más típusú karrier felé csábítják?
– Igen, vannak, több tekintélyes zeneintézmény is szívesen látott volna. Én viszont a tanári pályám kezdetén, 2007-ben úgy döntöttem, adok magamnak tíz évet, azt követően készítek mérleget. Ez a határidő közeledik, de úgy érzem, sikerült magamnak bebizonyítanom, hogy itthon is lehet értelmes dolgokat alkotni orgonaépítéstől fesztiválszervezésig, iskolairányítástól zenei pályáig. Van itthon amiért, akiért és akivel dolgozni.
– Idén 25 éves az ön által igazgatott iskola. Milyen eseményekkel készülnek emlékezetessé tenni a jubileumot?
– Elsősorban a gimnáziumban zajló tevékenység színvonalának folyamatos emelését célzó projektekkel. Persze lesznek konkrét események is, sőt az elsőn már túl is vagyunk, decemberben nyitottuk meg az iskola volt és jelenlegi képzőművész diákjainak alkotásaiból álló kiállítását az Erdélyi Művészeti Központban.
Áprilisra tervezzük jeles székelyföldi épületek makettjeinek tárlatát, az Erdélyi Utakon nevű csíkszeredai egyesülettel közös projekt érdekessége, hogy látó és gyengén látó érdeklődők számára egyaránt hozzáférhetővé kívánjuk tenni. Az évad május 8-ai záró koncertjét egyben a jubileumi gálakoncertnek is szánjuk, ahol fellépnek a gimnázium zeneszakos diákjai, de folyamatos kiállításokkal, mesterkurzusokkal is igyekszünk kiemelkedővé tenni ezt a mindannyiunk számára fontos évet.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Amivel Zsivkov is törököt fogott
Románia és Bulgária történelmének az évszázadok során elég gyakori összefonódásait, párhuzamait a negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltásra visszatekintve is tapasztalhatjuk.
Mire Romániában ’89 decemberének végén a robbanás bekövetkezett, addigra Bulgária békésebb átmenete is kiéleződött, majd ’90 januárjában csúcspontjához érkezett el.
Az akkortájt széthulló szocialista táborban, pontosabban annak Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában (KGST) a két balkáni országot a többieknél gyengébben fejlettnek tekintették anélkül, hogy a felzárkóztatásukra hangoztatott szólamokat lényeges konkrétum, eredmény igazolta volna. És ha már a KGST-t említettük, a szervezet ’90. januári, éppen Szófiában tartott csúcsértekezletén is hiába várták a nemrég még számottevő szovjet segélyek folytatását. Amelyekkel Mihail Gorbacsov peresztrojkájáig Todor Zsivkov abszolút Moszva-hűségét még honorálni szokták.
Persze 1990 januárjában sem kölcsönösségről, sem pedig segítségről nem esett már szó. Ellenkezőleg, néhány kormányfő – Németh Miklóssal az élen – a végelszámolást, a kapuzárást szorgalmazta (a KGST szétesését 1991 júniusában, éppen a szervezet budapesti ülése után hivatalosan is bejelentették). A szófiai repülőtéren sem Zsivkov fogadta a vendégeket. A szovjet táborban rangidős bolgár vezetőt már november 10-én, a berlini falomlás másnapján palotaforradalommal, azaz hogy pártpuccsal lemondatták. Idők és szerencse forgandóságán 1998-ban bekövetkezett haláláig háziőrizetben meditálhatott.
És örülhetett, hogy nem kellett közeli barátja és kollégája, Nicolae Ceaușescu sorsában osztoznia. A román vezető őt nem is Todornak, hanem Tudornak szólította, és tette ezt szisztematikusan, amióta megtudta, hogy Zsivkov édesanyja balkáni román, „vlach” volt, aki ráadásul olténiai rokonsággal is rendelkezett. Azon a vidéken, ahol olyan lánglelkű forradalmárok teremtek, mint a Vladimir faluból származó Tudor meg Scornicești igen nagy fia...
Szóval annyira teljében volt a személyes barátság, hogy a híres szülöttek után még a szülőhelyeknek is testvér-települési kapcsolatba kellett lépniük egymással. A sztálini idők e két ittfelejtett remineszcenciája a túléléssel is hasonló módon próbálkozott. Ahogy szép lassan kiderült, hogy a beígért földi paradicsom helyett mindkét országban ínséges esztendők következnek, az is világossá vált, hogy a világ proletárjai nemigen akarnak egyesülni, így aztán az Internacionálé világforradalmi álmát itt is, ott is a nemzeti himnuszok régi dicsőséget zengő akkordjaival helyettesítették.
De hogy az internacionalizmusról nacionalizmusra sikeresen váltsanak át, ahhoz bizony ellenségképről is gondoskodni kellett. Ebben kezdetben Ceaușescu járt az élen, amikor a magyar kisebbség felszámolására már régebben kigondolt menetrendet a nyolcvanas években felpörgetve igyekezett befejezni.
A kisebbségek erőszakos beolvasztásának gondolata Zsivkovék számára sem volt idegen, de a gyakorlata sem. Már az ötvenes-hatvanas években is többször próbálkoztak vele, 1984-ben aztán igen keményen újraindult a gépezet. A forgatókönyv minékünk, erdélyi magyarok számára kísértetiesen ismerős: a török iskolák bezárása, a sajtótermékek, rádióadások, könyvkiadás megszüntetése, a török nyelv nyilvános használatának betiltása, a kivándorlás burkolt vagy nyílt bátorítása, a hátrahagyott lakások, javak szimbolikus áron történő állami felvásárlása, a távozó török tömegek helyébe csak többségi etnikumúak beengedése. Viszont csak bolgár specialitás volt az iszlám-törökös családnevek elszlávosítása (annak ellenére, hogy a történettudomány a mai bolgárok őseit is volgai bolgár–törökökként tartja számon, akik a VII. században a Balkánra érkezve nemcsak hazát, de vallással együtt nyelvet is cseréltek.
No de az őstörök eredethez a bolgárok is valahogy úgy viszonyulnak, ahogy egykor mi, magyarok a „halszagú rokonsághoz”: nem különösebben dicsekedtünk vele). Az „újjászületési folyamatnak” nevezett, korántsem kulturális, hanem etnikai forradalom a törökök üldözésével 1984–85-ben kapott erőre, de az általános nemzetközi felzúdulásra Zsivkovék csakhamar visszavonulót fújtak. 1989 elejére viszont a peresztrojka szelleme annyira begyűrűzött már Bulgáriába is, hogy a felbátorodott törökök tömegtüntetéseken követelték vissza régi családneveiket.
A hatóságok erre ismét bekeményítettek, a protestálókat ezerszámra internálták, május végén pedig megnyitották a török határt. „Utasítottuk a belügyminisztériumot, hogy a szélsőségeseket a lehető legrövidebb idő alatt szállítsák el az országból Ausztrián át, és utasítsák ki azoknak a fanatikusoknak a tömegét, akik ezeknek az eseményeknek a középpontjában állnak” – jászotta meg a felháborodottat Zsivkov. De pártaktivisták szűkebb köre előtt már az okokat is kendőzetlenebbül elismerte.
„Ha nem hagyjuk, hogy ebből a népességből távozzon két-háromszázezer fő, akkor 15 év múlva Bulgária már nem létezik. Olyan lesz, mint Ciprus”. Tosa bácsi – ez volt a beceneve – itt arra gondolhatott, hogy az összlakosság 10 százalékát kitévő muzulmán kisebbségnek, amelyet nemcsak törökök, de nagy számban romák is alkottak – az átlagosnál jóval nagyobb volt a születési arányszáma. Amit viszont bölcsen elhallgatott, hogy akinek így ajtót mutattak, azokat a NATO-tag Törökország hatodik hadoszlopának tekintették.
A közös megegyezéssel megnyitott határon át augusztus végéig mintegy 340 ezren távoztak. Ekkor viszont Ankarában is betelt a pohár: hittestvérek ide vagy oda, többet már nem fogadtak. De Bulgáriában is megnőtt a zűrzavar, a hirtelen támadt munkaerőhiány a gazdaság több szektorát is lebénulással fenyegette. A nagy exodus miatt a közállapotok fellazultak, majd megrendültek, Zsivkov novemberi bukásának egyik fő okát is ebben látták. November–december folyamán az addig eltávozottak, elüldözöttek közel fele visszatért Bulgáriába, majd 1990 januárjában az új vezetés a kisebbségi jogokat hivatalosan is elismerte.
De hogy a gyakorlatban ezt mennyire vették komolyan, az már egészen más kérdés. Gondoljuk el, ugyancsak 1990 januárjában Ion Iliescuék is deklarálták a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív – most hiába csodálkozunk, igenis kollektív! – jogait. Mindez most negyedszázada történt, alig két hónappal Marosvásárhely fekete márciusa előtt...
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor Nagy Zsoltot pártoló kijelentéseinek kivizsgálását kérik
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) annak a kivizsgálását kezdeményezte, hogy Kelemen Hunor szombati kijelentései veszélyeztetik-e a börtönbüntetésre ítélt Nagy Zsolt volt miniszter ügyében eljáró ügyészek és bírók függetlenségét és pártatlanságát – közölte hétfőn a tanács.
Az RMDSZ elnöke a szövetség megalakulásának a 25. évfordulója alkalmából tartott kolozsvári gálán feltette a kérdést: „Olyan demokráciát és jogállamot álmodtunk-e, (...) amelyben képzeletbeli összeesküvést látva, minden bizonyíték nélkül börtönbüntetésre lehet ítélni Nagy Zsoltot vagy Kerekes Gábort?”
A kivetített „Veled vagyunk Zsolt!” jelmondat alatt elmondott beszédében Kelemen Hunor kijelentette: Nagy Zsoltot „ártatlanul ítélték el, az ő ügye nem korrupciós ügy”. Hozzátette: „az ellene felhozott vádakra nincsenek bizonyítékok, az ő minisztersége alatt nem privatizáltak egyetlen állami vállalatot sem, mások lehallgatott beszélgetéseiből következtettek az ő állítólagos bűnösségére. (...) Igazságtalan ítélet született, és most Zsoltnak szüksége van a mi biztatásunkra, szolidaritásunkra, minden egyes jó szóra” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki az igazságért vívott küzdelem folytatására buzdított.
Az RMDSZ jubileumi rendezvényén egyébként dobozba gyűjtötték a múlt héten bebörtönzött Nagy Zsoltnak címzett leveleket.
A romániai távközlési minisztériumot 2004 és 2007 között vezető Nagy Zsoltot és tanácsadóját, Kerekes Gábort január 27-én ítélte jogerősen börtönbüntetésre a legfelsőbb bíróság az úgynevezett „stratégiai privatizációk” ügyében.
A perben a román szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) azzal vádolt meg több magas rangú kormányzati tisztségviselőt, hogy bizalmas információkat adtak ki külföldieknek magánosításra váró román állami vállalatokról. Az ügyészség nemzetközi bűnszövetkezet támogatása és hazaárulás miatt emelt vádat ellenük, a bíróság azonban ejtette a hazaárulás vádját.
MTI
Székelyhon.ro

Megújulást ígér Szilágyi Zsolt, az EMNP új elnöke
„Munka és fegyelem” – ez a mottója Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hétvégén megválasztott új elnökének.
Az újdonsült vezető az általa megfogalmazott „kinyújtott kéz politikája” szellemében már fel is kereste Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, hogy egyeztessenek a két alakulat együttműködéséről. „A vasárnapi elnökségi ülést követően kerestem, várom, hogy visszahívjon” – számolt be hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján a politikus.
Hangsúlyozta, a 2016-os helyhatósági választásokra már most el kell kezdeni a felkészülést, hogy a nemzeti oldal több mandátumot szerezzen. Rámutatott, hogy a két párt a kölcsönös bizalmatlanság ellenére közös értékrendet képvisel, ezért választási szövetséget javasol fele-fele paritású irányítással, külső személyiség vezetése mellett. „Gergely Istvánra, a Csibész Alapítvány vezetőjére gondoltunk” – nevezte meg a külső vezető személyét Szilágyi, aki azt reméli, mihamarabb választ kap az MPP-től.
Biró: az MPP nyitott az együttműködésre
A Magyar Polgári Párt (MPP) nyitott az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) való együttműködésre, de a szombati vezetőváltás után is fenntartásai vannak az EMNP-vel szemben – mondta az MTI-nek Biró Zsolt, az MPP elnöke.
Biró Zsolt hétfőn a Maszol.ro portálnak nyilatkozva cáfolta, hogy Szilágyi Zsolt megkereste volna azzal a javaslattal, hogy a két alakulat alkosson választási szövetséget a 2016-os önkormányzati választásokra, és sérelmezte, hogy az EMNP új elnöke a sajtón keresztül üzent az elképzeléseiről. Az MTI-nek nyilatkozva azonban elmondta, az MPP már nyilvánvalóvá tette, nyitott az együttműködésre a magyar politikai pártokkal, és az együttműködés formái között a választási szövetségre vagy akár a pártfúzióra is gondol.
Biró Zsoltot a Krónika is meg kívánta szólaltatni, a politikus azonban többszöri hívásunkra sem válaszolt.
Szilágyi Zsolt ugyanakkor továbbra is pártja természetes szövetségesének tartja az erdélyi magyarságot és a történelmi egyházakat, de változatlanul stratégiai partner az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Fidesz–KDNP, az Európai Szabad Szövetség (EFA), továbbá a velük azonos elveket valló román regionalisták, és Erdély őshonos népei, a románok és a svábok.
„Messzemenően támogatom Tőkés László év eleji kijelentését, miszerint 2015 a párbeszéd és az együttműködés éve kell hogy legyen” – hangsúlyozta a politikus. Portálunk kérdésére elmondta, arról továbbra sem született döntés, hogy Tőkés László európai parlamenti irodavezetői tevékenységét milyen formában látja majd el a néppárt vezetése mellett.
Azonban leszögezte: az EP-képviselő támogatja, és bár „életmódváltást” jelent számára a feladat, jónak tartja, hogy a romániai politikán túl a nemzetközi gyakorlattal is szélesítheti látókörét. Kedden már Brüsszelben tárgyal a regionalistákat és autonomistákat tömörítő EFA vezetőségével, az egyelőre megfigyelői tagsággal rendelkező néppárt fokozott szerepvállalása érdekében.
Az új elnök reményei szerint a következő két-három hónapban a néppárt megyei, illetve helyi szervezeteinél is megtörténik a tisztújítás, és az átvilágítást követően látni fogják, mi az, ami jól működik a pártban, és mit kell változtatni. „Mindenkinek helye van a néppártban, aki dolgozni akar, és megújulást akar” – fogalmazott az elnök.
Meglátása szerint a viták és belső harcok hasznosak, de azokat a marosvásárhelyi tisztújítással lezártnak tekinti. Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, hogy az eddigi tapasztalatok alapján, de a megújulás jegyében kívánja vezetni a pártot. Meglátása szerint a jövő évi helyhatósági választások sikeressége érdekében „hiteles, elfogadott és támogatott” helyi jelöltekre van szükség, akik a helyi közösség problémáinak orvoslására összpontosítanak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro