Vizsgálja a DIICOT Antal Árpád SZKT-s beszédét
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészség (DIICOT) írásban kérte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy bocsássa rendelkezésére Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek a Szövetségi Képviselők Tanácsa december 13-i ülésén elhangzott beszéde hanganyagát – közölte csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára közölte, a szövetség eleget tett az ügyészség keddi kérésének. „Reméljük, hogy a DIICOT-nak elküldött hangfelvétel, valamint a felszólalás írásos kivonatának román változata elegendő bizonyíték arra, hogy a Szövetséget, Antal Árpádot ne vizsgálják ki terrorizmus gyanújával, illetve a mondvacsinált eljárást berekesszék” – jelentette ki Kovács Péter.
Az ügyészség decemberben közölte, hogy hivatalból bűnvádi eljárást indít az SZKT ülésén elhangzott felszólalások ügyében. A hatóság akkor nem tisztázta, hogy konkrétan melyik nyilatkozat alapján vizsgálódik, csak annyit közölt, hogy a terrorizmus visszaszorítása és megelőzése elleni törvény alapján vizsgálja, hogy az elhangzottak kimerítik-e a fenyegetés bűncselekményét.
Az RMDSZ főtitkára csütörtöki nyilatkozatában nevetségesnek tartotta az ügyészségi vizsgálatot. Emlékeztetett arra, hogy a szövetség 25 éve a párbeszéd útján próbálja képviselni az erdélyi magyarság érdekeit a romániai politikában.
A román sajtó korábban Antal Árpádnak az SZKT ülésén elhangzott kérését idézte a vizsgálattal összefüggésben. A román nyelvű híradások szerint a polgármester azt kérte Victor Pontától, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat, különben megismétlődhet Székelyföldön az 1990-es marosvásárhelyi román-magyar véres etnikai konfliktus.
Később az Active Watch bukaresti civil szervezet hívta fel a figyelmet arra, hogy a román sajtó rosszul fordította Antal Árpád kijelentését. Az RMDSZ által is közzétett felszólalásában Antal Árpád a következőket mondta: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. És ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor minimális tiszteletet nyújtsanak irányunkban.”
MTI
Székelyhon.ro

Leginkább fiatalok, nők látogattak a gyergyószentmiklósi könyvtárba
Kétszer annyi nő olvas, mint férfi – legalábbis ez derült ki a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár összesítéséből, ahonnan az aktív olvasók több mint fele szépirodalmi könyveket kölcsönzött, és diákok, fiatalok látogatták leggyakrabban az intézményt. Keresztes Csongor könyvtárigazgató értékelte az elmúlt esztendőt és nyújtott betekintést az idei terveikbe.
A könyvtár aktív, 3681 látogatója körében a kortárs szerzők új könyvei hódítottak tavaly. Az intézménynek 28 278 látogatója volt, akik közel hatvanezer dokumentumot kölcsönöztek. A nemek szerinti eloszlást tekintve kiderült, hogy kétszer annyi nő olvas, mint ahány férfi, a könyvtárlátogatók nagy része ifjú, és a korosztályt tekintve a 14-25 évesek köre a leggyakoribb könyvtárlátogató. A felnőttek körében a munkahelyet tekintve leginkább értelmiségiek, pedagógusok, nyugdíjasok, háziasszonyok kölcsönöznek.
A városi könyvtár állománya az elmúlt évben is gyarapodott, 1797 kötettel van több, melyek összértéke közel 33 ezer lej. „Az állomány gyarapításának nagy részét a Nemzeti Kulturális Alaptól, illetve a Márai-program keretében kaptuk, de támogatott az EMNT, a Magyar Tudományos Akadémia, a Széchényi-könyvtár, a Kercsó Attila Irodalmi Kör és a megyei könyvtár is. Ugyanakkor költségvetési pénzből vásároltunk köteteket, illetve a könyvállomány gyarapításához magánszemélyek is hozzájárultak” – foglalta össze Keresztes Csongor. Az igazgató elmondta, selejtezésre 3818 dokumentum került, ezen könyvek nagyon megrongált állapotban voltak vagy a tartalmukat tekintve már nem aktuálisak, leginkább szakkönyvekről, informatikai szakirodalomról van szó.
Jelenleg 104 298 dokumentuma van a városi könyvtárnak, melynek 59 százaléka szépirodalom, 41 százaléka szakirodalom. A nyelv szerinti eloszlást tekintve 61 százalék magyar, 36,5 százalék román, a többi angol, francia, német nyelvű dokumentum.
Számos rendezvényt is szervezett a könyvtár, kiállításokat, könyvbemutatókat, tanfolyamokat, és ingyenes internet-hozzáférést is biztosítottak, illetve angol klubot működtettek az érdeklődőknek, emellett segítettek a fiatalok érettségire való felkészülésében is.
A felnőtt részlegen már régen működött a kölcsönzések számítógépes nyilvántartása, de januártól mind a felnőtt, mind a gyerek részlegen a kölcsönzési programmodul legfrissebb változatával követik dokumentumaik mozgását.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Elégedett a Maros Művészegyüttes igazgatója
Csaknem hat évtizedes fennállásának a leggyümölcsözőbb évét zárta a Maros Művészegyüttes – jelentette ki Barabási Attila Csaba, az intézmény igazgatója. Mintegy százezer néző volt kíváncsi előadásaikra, ugyanakkor úgy vélik, a minőség szempontjából is nagy előrelépés történt.
„Nem tévedek, ha azt állítom, hogy ilyen színes palettával eddig még soha nem rendelkezett az 1956-ban létesített együttesünk. Az elmúlt esztendő a csúcsok megdöntéséről is szólt: két tagozatunk kilenc előadást tűzött műsorra, amit hozzávetőlegesen csaknem százezer néző tekintett meg” – számolt be a marosvásárhelyi néptáncosok sikereiről az együttes vezetője. A meglepően nagy, vagy egyeseknek akár irreálisnak tűnő nézőszám annak is köszönhető, hogy a tavaly ősszel, a Borgói Hágón szervezett Fokhagyma Fesztiválon csaknem huszonötezer résztvevő követte a két tagozat műsorát. Nem csak a népünnepélyeket használta ki 2014-ben a művészegyüttes; az Iskola másként nevet viselő program keretében a két tagozat egy hét alatt csaknem húsz előadást tartott mintegy hatezer kisdiáknak. Az igazgató megítélése szerint ebből is kiderül, mennyire indokolt volna bevezetni a néptáncoktatást az iskolai programba.
Barabási ennél is fontosabbnak tartja, hogy minőségileg is nagyot sikerült lépni. „Úgy érezzük, egyre inkább és egyre jogosabban kacsingathatunk a táncszínház felé. Az év közben érkezett rangos meghívások, mint például a budapesti Művészetek Palotájába vagy a Hagyományok Házába, arról tanúskodnak, hogy az anyaországban nem csak hogy számon tartanak és követnek, igényelnek is, meg ajánlgatnak másoknak” – értékelte Barabási Attila Csaba. Szerinte az is sokat elárul az utóbbi évek arculatváltásáról, hogy a művészegyüttes számos rendezvénynek – mint például a Maros Fesztivál, a Magyar Kultúra Napja, a Forgatag, a Bartók-centenárium, a Gyöngykoszorú, a Székelyföld Napok vagy a Széllyes Sándor Népdalvetélkedő – a fő- vagy a társszervezője.
Az igazgató annak is örül, hogy a külföldi turnék mellett a kis, eldugott, akár szórványtelepülésekről érkező meghívásoknak is eleget tudnak tenni. Az elmúlt évben olyan falvakba jutottak el, amelyeknek kis kultúrotthonaiban évtizedek óta nem lépett fel egyetlen hivatásos együttes vagy színjátszó csoport sem. „Ha csak az anyagiakat nézzük, a szórványba eljutni vagy egy-egy kis faluba kész bukás. De a mérleget helyre lehet billenteni egy itthoni telt házas előadással. A bevételnél viszont sokkal fontosabb eljuttatni a néptáncot és a népdalt mindenhova, ahol igény mutatkozik rá. Arról nem is beszélve, hogy ezekben a kis eldugott falvakban mi is tanulunk mindig valamit” – fejtette ki az együttes vezetője.
Közben a kövesdombi székház épületében is pezsgett az élet. A színpad és a próbaterem szinte reggeltől estig foglalt, de az előcsarnok is megtelt élettel. A fotótárlatot a népviseleti kiállítás követte. A műsoron lévő előadásokról szólva Barabási Attila Csaba elmondta, hogy az első világháború kitörésének emlékére összeállított Imádság háború után című előadásnak akkora sikere van, hogy valószínűleg a centenárium végéig, azaz 2018-ig kell hogy játsszák.
A gondot, mint mindenütt a művelődési élet terén, a rendkívül alacsony bérezés jelenti, amit az együttes vezetői a külföldi vendégszereplésekkel próbáltak némileg kárpótolni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Többet adott Bukarestnél a településeknek az EU
Több mint 800 millió euró EU-s pénzt költöttek tavaly a hazai önkormányzatok infrastrukturális és hulladékgazdálkodási beruházásokra, míg az állami hozzájárulás csak 240 millió euró volt. Az uniós források lehívásában tavaly Bihar megye járt az élen.
Mintegy 870 millió eurót sikerült lehívniuk Európai Uniós forrásokból tavaly a romániai megyei és helyi önkormányzatoknak. Az EU-s pénzek felhasználása terén óriási eltérések mutatkoznak a megyék között, a leghatékonyabb 36 ezerszer nagyobb uniós támogatásból gazdálkodhatott, mint a leggyengébben teljesítő.
Bihar elöl, Teleorman hátul
Az uniós források megcsapolásában 2014-ben Bihar messze kiemelkedett a mezőnyből, 113,4 millió euróhoz jutott hozzá. A Közbeszerzések Elektronikus Nyilvántartójának adatai szerint a pénz tekintélyes hányadát a város modern kori történelmének legnagyobb beruházására, a hőerőmű modernizálására fogják költeni, ami több mint 68 millió euróba kerül.
Tetemes összeget, 84,2, 67,7 és 67,5 millió eurót sikerült elnyernie Prahova, Kolozs és Iaşi megyének is. Az erdélyi önkormányzatok átlagban jól teljesítettek, Hunyad például 52,6, míg Krassó-Szörény 33,5 millió euróhoz jutott hozzá pályázati úton. A székelyföldi önkormányzatoknak sem kell szégyenkezniük. Hargita megyének ugyanis 13,4 millió eurót, míg Háromszéknek 21,3 milliót sikerült lehívnia. Kovászna megye egyébként többek között Maros, Brassó és Arad megyét is megelőzi ezen a téren.
A magyarlakta megyék közül Szatmár volt a legkevésbé hatékony az EU-s pénzek megszerzésében, mindössze 943 ezer euró a tavalyi mérleg, de Temes sem lehet elégedett a megszerzett 1,5 millióval. Országos viszonylatban Teleorman teljesített a leggyengébben. A Duna-menti megyében valószínűleg azt sem tudják, hogy eszik-e a pályázatírást avagy isszák, hiszen tavaly csupán 3100 euró értékben hívtak le uniós pénzeket.
Főleg infrastruktúrára fordítják
A lehívott pénz oroszlánrészét, 611 millió eurót infrastrukturális fejlesztésekre fordíthatják az önkormányzatok, ami több mint duplája az ilyen célra a kormány által a központi költségvetésből kiutalt összegnek. A második helyen a hulladékgazdálkodás áll, 194 millió euróval. Az Európai Unió anyagi támogatása nélkül nem tudnánk lényegi előrelépést felmutatni ezen a területen, melyre a kormány csupán 3,4 millió eurót szánt.
Informatikai felszerelés vételezésére 21 millió eurót kaptak EU-s forrásokból az önkormányzatok, míg tervek, elemzések, tanulmányok elkészítésére és stratégiák kidolgozására 11 millió eurót költhettek, a tej, kifli, alma programra pedig 339 ezer eurót fordíthattak. Azon tevékenységi területeken, amelyekre az Unió 870 millió eurós támogatást adott, az állam mindössze 473 millióval segítette az önkormányzatokat, ebből az összegből 96 millió euró a tej, kifli, alma programra ment el.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Tavalyi tevékenységéről számolt be Biró Rozália
A 2014. évi tevékenységéről számolt be Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-es szenátor tegnap délelőtt. A szenátor egyszemélyben a Szövetségi Képviselők Tanácsának és az RMDSZ nőszervezetének elnöke is.
Az elmúlt évben tíz törvénykezdeményezés közül kettőnek fő-, nyolcnak pedig társkezdeményezője volt a szenátor, többek között az Embertelen Bánásmódot Megelőző Tanács létrehozását indítványozta. Ennek tavaly szeptemberben már működnie kellett volna, de megalakításáról végül decemberben döntöttek sürgősségi kormányrendelettel. Folyik az alkalmazási normák kidolgozása, de az eredeti tervtől eltérően nem független intézményként működik majd a tanács hanem az ombudsmannek alárendelve.
Február 10-nek az esélyegyenlőség napjává való nyilvánításáról a képviselőháznak kell még döntenie, de a Bihar megyei Grădinari és Köröstárkány mártír falvakká való nyilvánításának indítványozásában is részt vett Biró Rozália, aki 17 politikai nyilatkozatot adott, többek között az esélyegyenlőség, az oktatás és az egészségügy kapcsán. A szenátor 13 kérdést intézett a különféle minisztériumokhoz, háromra még várja a választ, öt esetben pontosítást kért az illetékes államtitkároktól a semmitmondó válaszok miatt.
A felsőház emberi jogi, kisebbségi és egyházi bizottságához, melynek vezetője 264 anyag érkezett jóváhagyásra és tíz jelentés, emellett részt vett több testület munkájában is a szenátor.
Sikerként értékelte, hogy a tavaly megtartott országos gyermek-egészségügyi konferencia nyomán intézményközi együttműködés jött létre. Bihar megyében négy szenátori irodát működtet, Nagyváradon, Szalárdon, Bihardiószegen és Élesden. A fogadóórákon például visszaszolgáltatási, pályázatírási és anyanyelv-használati kérdésekkel, problémákkal keresték meg. Sikerként értékelte, hogy az RMDSZ Nőszervezete és Európai Néppárt Nőszervezete együttműködési megállapodást írt alá a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség támogatásáról a helyi döntéshozatalban, illetve a Mosolygó karácsony-akciót, melyben országszerte 36 ezren vettek részt.
A szenátor részletesen beszámolt SZKT-elnökként végzett munkájáról is.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

A történettudomány rendszerváltása
Kerekasztal. Le kell számolnunk számos olyan sztereotípiával, amely ma is uralja a közgondolkodást – vélik a Veritas Intézet vezetői.
A huszonöt éve bekövetkezett rendszerváltozás talán a história világát formálta át a legjelentősebben a tudományok közül, s ebben komoly szerepe volt Antall József néhai miniszterelnöknek. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójával, Szakály Sándorral és helyettesével, Marinovich Endrével, Antall József egykori kabinetfőnökével beszélgettünk.
Sinkovics Ferenc: Azt tudjuk, hogy a Kádár-rendszer a kommunizmus és a Szovjetunió bírálatánál húzta meg a kutatások és a feltárások határát a történészek számára. Önnek mégis megjelenhetett egy tárgyilagos hangú kötete a Horthy-kor katonai elitjéről. Ezt hogy engedhették meg?
Szakály Sándor: A határok szigorúak voltak. M. Somlyai Magda és Karsai Elek közzétett egy dokumentum-összeállítást 1970-ben a második világháborús magyarországi „felszabadító harcokról”, A felszabadulás krónikája címmel. A kötetbe bekerült néhány olyan korabeli levél, jelentés és feljegyzés is, amely a Vörös Hadsereg katonáinak viselt dolgairól szólt. Ezt a könyvet azonnal bevonták. Ha egy kutatásnak és publikációnak nem volt kommunistaellenes éle, akkor nem akadályozták az embert. Ez már persze az 1980-as évek második felét jellemezte. Persze még akkor is működtek a régi, keményvonalas reflexek. A magyar katonai elit című könyvem szinopszisát egy teljes évig tologatták ide-oda a szerkesztők, nem merték a kiadó vezetője, Kardos György elé vinni. Kardos előbb katpolos, majd ÁVH-s tiszt volt a Rákosi-érában… Nos, amikor megnézte végre a szinopszisomat, csak annyit mondott, kössenek szerződést a szerzővel. Nagy áttörésnek számított, amikor a História című történelmi folyóirat 1988-ban elsőként közölt cikket idehaza a Molotov–Ribbentrop-paktumról, annak a szövegét is közreadva. Korábban a paktum létét is tagadni kellett. –
Marinovich Endre: A szigorúan vett tabuk közé tartozott az úgynevezett 1944–45-ös átmenet időszaka, pontosabban az, hogy miként rekrutálódtak a kommunista előd- és utódpártok, milyen szerepet játszottak és hogyan tevékenykedtek valójában ekkor. Tabu volt a Moszkvából visszaérkezett kommunisták és az itthon maradt elvtársaik közötti feszültség kérdése is. Léteztek ugyanis zártkörű kiadványok, az MTI készítette ezek egy részét nyugati fordításokból, de csak az elit tagjai kaptak belőle. Zártkörű változatban jelent meg például Churchill kötete is a második világháborúról. Ugyancsak így adták ki a jugoszláv Edvard Kardelj híres könyvét, Az új osztályt. Ha egy kutató ügyes volt, ismerte a beszerzési forrásokat, akkor informálódni tudott.
S. F.: Más kérdés, hogy mit kezdhetett az információkkal. A publikációiban nem hivatkozhatott rájuk, ugye?
Sz. S.: Azért nemcsak a publikálás, de a kutatás szabadságát is korlátozták. Egyetemi hallgatóként szerettem volna adatokat gyűjteni a Párttörténeti Intézet Archívumában. Egy kommunista összeesküvés történetét kutattam, amely az Eötvös-collegiumban szerveződött, s az érintettek kapcsolatba kerültek Rajk Lászlóval is! Az intézetből azonban az a válasz érkezett a kérelmemre, hogy egyetemi hallgatók számára nem biztosítják a kutatás lehetőségét.
M. E.: Nem volt mindegy, ki milyen ponton feszegeti a határokat. Az 1960-as évek végén, amikor a közgázon a public relationsból írtam a doktori dolgozatomat, ez a téma idehaza még teljesen ismeretlen volt. Másfél évig házaltam az anyaggal, míg végre hajlandók voltak kézbe venni, bár több esetben is figyelmeztettek, hogy ebben a témában Magyarországon nem lehet doktori címet szerezni. Ekkor találkoztam egy keletnémet professzorral, akinek szintén a PR volt a kutatási területe, s ő is akadályokba ütközött. De rájött, hogy ha azt a nevet adja a PR-nak, persze németül, hogy szocialista nyilvánossági munka, akkor könnyen boldogul. Követtem őt.
S. F.: Emlékszem arra a visszhangra, amely Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvének megjelenését kísérte 1968-ban. Ez a kötet jelentette a történettudomány rendszerváltozását? Sz. S.: A közvélemény számára nagy áttörést jelentett. Mert rendes, de megtévesztett, illetve áldozatul odadobott embereknek ábrázolta az egyszerű katonákat. A tisztek azonban fasiszták maradtak. Ezért nem is volt sikere az emigráció körében.
M. E.: Nézőpont kérdése minden. Itthon bátor és előremutató személyiségnek tekintették Nemeskürty Istvánt, Márai Sándor viszont egyszerűen csak kommunista irodalomtörténésznek nevezte a naplójában.
Sz. S.: A nézőpontról jut eszembe: kezdetben a magyarországi Tanácsköztársaság történetével sajátosan bánt a rendszer, mert Rákosi ugyan jelentős szerepet nem vitt benne, de a tevékenységét illett volna kiemelni, Kun Béla pedig Sztálin haláláig még „rossz ember” volt. De ahogy Rákosi távozott a Szovjetunióba, és Kun Béla is a „törvénytelenségek áldozatává” nemesült, már más hangvételű írások jelentek meg. Persze az igazi elemzése mind a mai napig várat magára. Akárcsak Károlyi Mihály tevékenységének és életútjának kritikus értékelése, Litván György és Hajdu Tibor munkái ellenére. Nem véletlen, hogy egykoron Károlyi visszaemlékezései is csak bizonyos szövegrészek elhagyásával jelenhettek meg idehaza a szocializmus évtizedeiben, és az 1945 előtt emigrációban eltöltött éveivel kapcsolatban is lenne még mit feltárni.
S. F.: Milyen konkrét jelei voltak annak a nyolcvanas évek második felében, hogy a történettudományban is változások következnek? Erdély témájának előtérbe kerülése például ?
Sz. S.: Trianon és Erdély nagyon érzékeny problémának számított. Az akkori, hivatalos állásfoglalás szerint ha voltak is rendezetlen kérdések Magyarország és szocialista szomszédai között, azokat a proletár internacionalizmus úgyis megoldja. Ezért óriási vitákat váltott ki Illyés Gyula témába vágó cikke a Magyar Nemzetben vagy a Köpeczi Béla által szerkesztett háromkötetes Erdély-történet. Ráadásul a magyar értelmiségi elitben voltak olyan nagy műveltségű, elcsatolt területekről származó egyéniségek, akik bekerültek itt az MSZMP „struktúrájába”, de nem akarták megtagadni a gyökereiket. Azzal aztán, hogy a nyolcvanas évek közepén létrejött a Magyarságkutató Intézet, már érezni lehetett, hogy jelentős változások következhetnek.
S. F.: Nem lehetett könnyű Juhász Gyulának, aki az intézetet vezette…
Sz. S.: Többszörösen sem. Ha jól emlékszem, 1978-ban jelent meg egy kötete az 1943-as magyar–brit titkos tárgyalásokról. Közreadott benne egy dokumentumot, amelyben Molotov azt mondja a moszkvai brit követnek, hogy mindazért, amit a magyar hadsereg művelt a Szovjetunióban, az egész magyar népnek felelnie kell. És ez véletlenül átment a Kossuth Könyvkiadó szerkesztőin, vagy szándékosan behunyták a szemüket. Nem tudni.
S. F.: Antall József történész volt. Mint miniszterelnök milyen szerepet szánt a történettudománynak? M. E.: Ezt így talán nem is tudta átgondolni, annyira gyorsan zajlott a változás. Még 1988 nyarán összefutottam vele az autójavítóban. Antall József akkor úgy látta, nagyon lassan mozdulnak a dolgok a politikában, öt éven belül semmi érdemleges sem történik majd. Nem lett igaza. Egyébként történészi munkássága mindig is szerepet játszott politikai pályafutásában, a történelem nála a munka szellemi hátterét adta. Nemzetközi tárgyalásain is szívesen vették a partnerei, hogy háttér-információkkal, történelmi összefüggések feltárásával ábrázolta számukra a kelet-közép-európai változásokat. Hiába járt le az előre meghatározott harmincperces tárgyalási idő, amikor megbeszélést folytatott például az idősebb George Bushsal, az amerikaiak mindig hosszabbítottak, mert az elnököt annyira érdekelték a térségbeli mozgások történelmi mozgatórugói.
S. F.: Németh Miklós tisztelte Antall Józsefet, de azt írja könyvében, ezek az előadások néha türelmet próbálóan hosszadalmasak voltak…
M. E.: Egyszer egy tárgyalás előkészítése során meg is üzenték az amerikaiak, ha lehet, akkor a megbeszélések során hagyjuk el a történelmi hátterezést. Pedig nem sokat tudtak a térségről. Henry Kissinger sem. Ő azt mondta egyszer, sajnos az amerikai kongresszusban és a szenátusban összesen öt ember tudja, mi a különbség Szlovákia és Szlovénia között, de csak azért, mert ők kelet-európai származásúak. Na akkor tudják-e, mi az a Szlavónia? – kérdezte Antall József, mire Kissinger csak nézett, elkerekedett szemekkel. Persze még a hazai pragmatikusok is rossz néven vették a történelmi hátterezést. Olyan emberekről beszélek, akik ma is úgy vélik, hogy az általános műveltségnek nem kell szerepet játszania a politikai döntéshozatalban.
S. F.: Mit tett a miniszterelnök a régi, szocialista típusú történelemszemlélet megváltoztatásáért?
Sz. S.: Antall Józsefnek 1991-ben volt például egy hosszú és nagy beszéde a Hadtörténelmi Intézet és Múzeumban. A magyar királyi 2. honvéd hadseregre emlékezett. Gyakorlatilag azt mondta ki, hogy a Horthy-kor Magyarországa nem egy fasiszta állam volt, a katonák, akik elestek a Donnál, nem számkivetettek, nem halálra ítéltek, de nem is fasiszták voltak. A politikai baloldalon igen nagy felzúdulás követte ezt a beszédet. Egyébként mondott egy hasonló beszédet is augusztus 20-án 1993-ban. M. E.: Igen, ez az utolsó nagy beszéde volt. Történelmi áttekintést adott benne a magyarság sorsáról, összekapcsolta a napi politikai ügyeket a történelem eseményeivel, a beszéd tele volt analógiákkal, párhuzamokkal.
S. F.: Azelőtt ez nem volt szokás…
M. E.: Nem, mert a pártállami politikusoknak nem volt meg ehhez a műveltségük. Németh Miklós kiemelkedik közülük, bár még ma is érezni rajta az apparátcsik stílust. Antall József az alapvető történelmi köteteket behozta a miniszterelnöki dolgozószobájába. Bizonyos problémák áttekintésénél például kinyitotta ezt vagy azt a könyvet. Nem konkrét megoldási módokat keresett bennük, hanem inspirációt.
S. F.: Volt kedvenc történelmi témája?
M. E.: Például a szociális piacgazdaság kialakulása ilyen volt, Oskar Lange könyvei is ott sorakoztak a szobájában a polcon.
S. F.: A történettudományban lezajlott rendszerváltozás nem okozott egyfajta zavaró tarkaságot?
Sz. S.: A sokszínűség nem rossz dolog, de ez csak a megközelítések tarkaságát jelentheti, s nem a tényekét. Egyébként az a helyzet állt elő, hogy a történettudomány a rendszerváltás előtt számos kérdésben, így például a Horthy-korszak megítélésében is sokkal árnyaltabb volt, mint a rendszerváltoztatás után tíz évvel. Ma kizárólag 1944 alapján ítélik meg a korszakot, s ebbe vastagon belejátszanak az aktuálpolitika szempontjai is. A két világháború közötti korszakot csak fekete-fehérben láttatják egyes kutatók.
S. F.: Szerencsére vannak árnyaltabb ábrázolások is.
Sz. S.: Bizonyos tévhiteket évtizedek alatt sem lehet kiverni az emberek fejéből. Ilyen például az, hogy Magyarország törvénytelenül hadat üzent a Szovjetuniónak. Magyarország egyrészt nem üzent hadat Moszkvának, másrészt az, hogy Bárdossy László miniszterelnök-külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarország az őt ért nem provokált támadás következtében a hadiállapotot a Szovjetunióval beállottnak tekinti, nem volt törvénytelen. Ezt már a nyolcvanas években leírtam, de sok közíró, publicista még ma is a régi lemezt forgatja. Mindig az adott korból és annak viszonyaiból kell kiindulni. Azt kell megnézni, hogy az adott időszakban hol tartott Magyarország, mennyiben lehetett összevetni Olaszországgal, Romániával, Lengyelországgal… Magyarország akkor Európa középmezőnyében volt, annak is a felső részében.
M. E.: Ausztria és Magyarország gazdasági mutatói között nem volt érdemi különbség az 1930-as évek végén. Egy szemtanútól hallottam, hogy 1947-ben Budapesten már megindult az élet, kinyitottak az üzletek, működtek a mozik, az éttermek, Bécsben viszont ekkor még nem volt közvilágítás sem, és romok között botorkáltak. Ezt az előnyét viszont Magyarország 1950 és 1955 között elherdálta.
Sz. S.: Trianon után ez a kisemmizett kis ország húsz év alatt Európa középmezőnyének felső sávjába emelkedett. Túllépve olyan országokat is, amelyek jelentős területeket és erőforrásokat szereztek tőle.
M. E.: Éppen az a Veritas Történetkutató Intézet fő feladata, hogy leszámoljon számos olyan sztereotípiával, amely ma is uralja a közgondolkodást, s erre csak ráerősítenek bizonyos publikációk, megnyilatkozások. Sajnos az emberek kényelmesek, nem akarják átgondolni azt, amit egyszer már a fejükbe tuszkoltak. Ennek szellemében készülünk például a kiegyezés 150. évfordulójára is, amelyet egy eddig kevéssé ismert összefüggésrendszerbe helyezünk, s megmutatjuk a horvát–magyar kiegyezés történetét is. Mert erről csak nagyon kevesen tudnak. - Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap

Bukaresti és budapesti irodát nyit a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
- Egy bukaresti és egy budapesti iroda megnyitásáról döntött elnökségi ülésén a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara - közölte a kamara az MTI-vel.
Az elnökség szerdai, kolozsvári üléséről kiadott csütörtöki közlemény szerint a két irodát március végéig nyitják meg. Az elnökség szükségesnek ítélte meg, hogy a vegyes kamara jelen legyen a fővárosokban, hiszen - mint a közlemény fogalmaz - így hatékonyabban hozzá tud járulni a létrehozása óta megfogalmazott stratégiai célja teljesítéséhez: a magyar-román gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez, élénkítéséhez.
A kamara azt is közölte, hogy a 2014-es év végén megszűnt a szerződése a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt-vel, mely alapján öt erdélyi irodát működtettek Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Csighi Levente ügyvezető az MTI-nek elmondta, a kamara 2015-ben a kolozsvári és a nagyváradi irodáján, és a létesítendő bukaresti és budapesti irodákon keresztül akarja kifejteni tevékenységét. (MTI)Kolozsvár

A kormány közbelépését kérte a romániai frankhitelesek ügyvédje
A kormány közbelépését kérte Gheorghe Piperea, a svájci frankban eladósodott romániai devizahitelesek egyesületének ügyvédje tegnap, miután a jegybank az előző napinál 15 százalékkal magasabb, 4,32 lejes frankárfolyamot tett közzé. A svájci jegybank ugyanis tegnap eltörölte az euróval szembeni árfolyamküszöbét, aminek hatására a frank jelentősen erősödött az euróval és más devizákkal, így a lejjel szemben is.
Egyes bankoknál a frankot a 4,5 lejes árfolyamon jegyzett eurónál is drágában kínálták tegnap. Valójában azonban nem folyt kereskedés, a bankoknál és a valutaváltóknál a frank vásárlási árfolyama nem emelkedett.
Piperea szerint Romániában legalább 150 ezer frankhiteles van, túlnyomó többségük 25–30 éves lejáratú lakáshitelt vett fel, amit most már képtelen az eredeti árfolyam több mint kétszereséért törleszteni. Az ügyvéd szerint a kormánynak sürgősségi rendeletben kellene az árfolyam-ingadozástól megvédenie a frankhiteleseket.
Dan Suciu, a Román Nemzeti Bank szóvivője azonban nyugalomra intett: szerinte nem szabad fontos döntéseket a felfokozott érzelmi reakciók idején meghozni. Suciu úgy vélekedett, néhány napon belül lecseng a frankpánik, és nem ismétlődik meg a három-négy évvel ezelőtti válság. Suciu szerint a román bankrendszert nem rendíti meg a frank heves árfolyammozgása, tekintettel arra, hogy a hitelek kevesebb mint 5 százaléka van frankban.
Romániában a nem teljesítő hitelek aránya tavaly áprilisban meghaladta a 20 százalékot, azóta azonban 15 százalék körüli értékre csökkent, miután a nemzeti bank mérlegük megtisztítására, a hitelkockázati fedezet növelésére és a hitelezés újraindítására szólította fel a bankokat. MTI
Erdély.ma

Románia és Bulgária újabb közös kormányülést tervez
Victor Ponta kormányfő és Meglena Kuneva, Bulgária európai ügyekért felelős kormányfő-helyettese tegnap, a Victoria-palotában tartott megbeszélésen megállapodtak, hogy újabb közös kormányülést szerveznek, amelyet ezúttal Romániában fognak megtartani. A román és a bolgár kormány tavaly márciusban közös kormányülést tartott a bulgáriai Russze városában, amelyen Szerbia miniszterelnöke is részt vett. A bukaresti látogatáson levő bolgár helyettes miniszterelnököt Ponta kormányfő fogadta, hogy a különböző területeken – regionális fejlesztés, infrastruktúra, szállítás, energia, mezőgazdaság, informatika és távközlés – való együttműködés fejlesztéséről, valamint a két ország schengeni övezethez való csatlakozásának ügyéről beszéljenek.
„A felek megállapodtak, hogy elkezdik az előkészületeket egy újabb közös kormányülés megszervezése érdekében, amelyet a közeljövőben tartanának. Ennek keretében elemeznék a szektoriális együttműködés megerősítésének perspektíváit mind európai mind régiós szinten” – áll a kormány által kiadott közleményben.
A közlemény szerint Victor Ponta és Meglena Kuneva szót ejtett még az európai szinten aktuális témákról, hangsúlyt fektetve a gazdasági fejlődést megerősítő intézkedésekre és a munkahelyek teremtésére. nyuagtijelen.com / Mediafax
Erdély.ma

Felvonulásra hívják a románokat Sepsiszentgyörgyön
Felvonulásra hívja január 24-ére, Sepsiszentgyörgyre a háromszéki románokat az a román fiú, aki trikolórral pózolt a városban a tavalyi március 15-i magyar nemzeti ünnepen.
A fiú most Havasalföld és Moldova egyesülése évfordulójának méltó megünneplésére szólította fel a háromszéki románokat. Felhívása szerint január 24-én egy hatalmas, 150 méteres román zászlót is kifeszítenének Sepsiszentgyörgyön. Ezt a zászlót korábban már kifeszítették egy kolozsvári eseményen is.
A trikolórt a Besszarábia és Románia egyesülését szorgalmazó, Unionista Platform 2012 elnevezésű szervezet készítette. Elnöke, George Simon a gandul.infonak megerősítette, hogy a zászlót január 24-én elviszik Sepsiszentgyörgyre is.
marosvasarhelyiradio.ro / maszol.ro
Erdély.ma

A családkutató
Adatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját.
Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút.
– Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kászoni Zoltán átevezett a túlsó partra
Találkozásaink egyre ritkultak. A Magheru sugárúton, az élelmiszer-ipari minisztérium előtt mondtad, Zoltán bátyám: ne menj Fazekas Jánoshoz, gyere, én az erdővidéki bányászoknak mindent elintézek! Aztán az A hét szerkesztőségében ölelkeztünk, mint erdővidékiek. Te is írásodat vitted be.
Telefonon hívtál: itthon van Gáspár testvérem Kolozsvárról, apámmal együtt menjünk kirándulni a Hagymásba! És mentünk. Kapkodtuk egymástól a szót, nagy beszédű csapat voltunk... Négy évvel ezelőtt szólt utoljára a telefon, amikor Háromszék élő kincsei című könyved (Barót, Tortoma Kiadó, 2011) véleményeztem a Communitas Alapítványnak. Édesapád kirándulótársunk volt, apámként tiszteltem. Ő itthon, Te a székesfővárosban lelsz végső nyugvóhelyre, megtartó emlékezetre. Isten veled, Zoltán bátyám! Szerdán este jött a szomorú jelentés, hogy életének 87. esztendejében a magyar fővárosban elhunyt a jeles halbiológus, halászipari szakmérnök, vadbiológus, szakíró, Barót szülötte és díszpolgára, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület tiszteletbeli alelnöke, Kászoni Zoltán. A kolozsvári római katolikus főgimnáziumból indult, a moszkvai Halászati és Halipari Egyetemen szerzett diplomával Mezőzáhon kezdte pályáját, később Erdély, Bánság és Partium halászati felügyelője, majd a bukaresti Halászati Kutatóintézet laborfőnöke, aztán igazgatója lett. Több éven át halászati államtitkár volt, a román óceáni halászflotta egyik létrehozója, az első romániai magyar nyelvű halászati szakkönyv szerzője. Hosszú ideig az országos román vadász- és horgászegyesület alelnöki, később főtitkári tisztjét töltötte be. Bukarestből való távozása után Kovászna megye erdészeti főfelügyelőjeként dolgozott. Egyetlen fiát, Kászoni Zoltán István újságírót, későbbi irodalmárt és nyelvészt követte az anyaországba. Ott is, itt is otthon érezte magát, az utolsó pillanatig írt. 1963 és 2012 között megjelent több mint húsz könyve, és mi, földijei őrizzük itthon emlékét. Kisgyörgy Zoltán
Néhány munkája: A Kárpát-medencei vadaskönyv / Budapest, Terraprint, 2003/
Vad és vadászat Erdélyben / Mentor, Marosvásárhely, 2005/
Kászoni Zoltán /Barót, 1928. jan. 22. - Budapest, 2015. jan. 14./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rizikófaktor vagyunk?
Jóformán ki sem hűlt a franciaországi terroristák puskacsöve, itthon azonnal kaptak az alkalmon az illetékesek, és siettek kijelenteni, hogy nagy szükség van bizonyos szabadságjogok korlátozására az Európát – és Romániát is – fenyegető terrorista bandák miatt. Azonnal intézményközi munkacsoport ült össze, hogy elemezze a mobilkommunikációs adatok visszatartásának és feldolgozásának törvényes keretét, az úgynevezett Big Brother törvényt, amelyet korábban alkotmányellenesnek nyilvánítottak ugyan, viszont most, "a legutóbbi párizsi terrormerényletek", illetve az uniós tagállamokat érő fenyegetések nyomán szükség lenne rá. Ugyanis az internetes adatok megőrzésére, illetve a PrePay-kártyák felhasználóinak azonosítására vonatkozó jogszabály hatékony eszköz lehetne a terrorizmus elleni harcban.
Köztudott, hogy karácsony előtt pár nappal a parlament már megszavazott egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az állami szervek aránylag könnyen hozzáférjenek elektronikus adatainkhoz, sőt korábban is voltak kísérletek erre, ám ezeket sorra alkotmányellenesnek minősítették, és hatályon kívül helyezték. A PNL decemberben megtámadta a törvényt az Alkotmánybíróságon, döntés azonban még nem született. Viszont a múlt heti párizsi események nyomán bizonyos intézmények és szervezetek sürgősségi eljárással kezdték el újratárgyalni, mert szerintük csak ezzel tudnánk megelőzni a párizsihoz hasonló terrortámadásokat.
A decemberben jóváhagyott törvény veszélyes kezdeményezés a személyes adatainkhoz való hozzáférés szempontjából. Eszerint bárkinek, akinek "kibernetikai rendszer" van a tulajdonában, "indokolt" kérés esetén biztosítania kell az adatokhoz való hozzáférést különböző intézmények számára. Ez a megfogalmazás tulajdonképpen minden magán- vagy jogi személyre vonatkozik, akinek van egy számítógépe, laptopja vagy okostelefonja. Ráadásul csak egy "megindokolt kérés" szükséges hozzá, és máris kutakodhatnak számítógépeinkben, laptopjainkban. És nemcsak a négy titkosszolgálat vagy a rendőrség, hanem a belügy, a védelmi minisztérium, a távközlési hatóság és az informatikai biztonsági központ is.
Az ország főügyésze szerint ugyan mind a levéltitok, mind az élethez való jog elidegeníthetetlen, személyes jog, de ha választani kell a kettő között, akkor az élethez való jog mellett kell dönteni, a levéltitkok törvény által még megengedett korlátozásának árán is. Bár hazai és külföldi politikai elemzők nagyrészt egyetértenek abban, hogy Romániát egyelőre nem fenyegeti a terrorizmus veszélye – azonban természetesen fel kell készülni minden eshetőségre. A Román Hírszerző Szolgálat igazgatója állítja, szükség van erre a törvényre, mert jelenleg, amikor terrorveszély fenyegeti a nemzetbiztonságot, a közrendet és az intézmények hitelességét, létfontosságú mindenféle "rizikófaktor" azonosítása.
Úgy látszik, Romániában mindenki gyanús, és biztonsági intézkedések ürügyén próbálják korlátozni az egyéni szabadságjogokat. Hivatalos adatok szerint 2013-ban Romániában 6,5 millió internetező volt. Ez a szám mára már bizonyára sokkal nagyobb. Ha hozzátesszük, hogy ennél sokkal nagyobb a mobiltelefont használók száma, jó néhány millió "rizikófaktort" kell majd nyomon követniük a lehallgatóknak.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Sztálin "becsületsértett" marad
Egyhangúlag és véglegesen elutasította csütörtökön a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Joszif Sztálin egykori szovjet diktátor unokájának keresetét, aki szerint a Novaja Gazeta orosz lap becsületsértést követett el a nagyapja ellen.
A most 78 éves Jevgenyij (Jakovlevics) Dzsugasvili azért fordult a strasbourgi bírákhoz, hogy mondják ki: az orosz hatóságok megsértették a családi és magánélethez való jogot, a tisztességes eljáráshoz, a diszkriminációmentességhez és az önkifejezés szabadságához fűződő jogot, mert becsületsértési kereseteit elutasították, s ezáltal nem védték meg nagyapját a hírneve ellen irányuló támadásoktól.
A strasbourgi bírák viszont úgy ítélték meg, hogy az orosz bíróságok nem követtek el hibát, jogosan utasították el Sztálin unokájának kereseteit, megfelelő egyensúlyt sikerült találniuk a személyiségi jogok és az újságírói önkifejezéshez való jog között. A Novaja Gazeta 2009-ben két cikket jelentetett meg az orosz katonai ügyészség egy korábbi nyomozójától a szovjet vezetésnek a Szmolenszk melletti, katinyi (Katyn) vérengzésben játszott szerepéről. A Berija bűnös című írásban (Lavrentyij Berija volt 1938 és 1953 között a szovjet titkosszolgálat vezetője – a szerk. megj.) a Szovjetunió Kommunista Pártja politikai bizottságának tagjairól a szerző azt írta, rengeteg vér tapad a kezükhöz, Sztálint pedig vérszomjas emberevőnek nevezte. Az írás arra is kitér, hogy a vérengzésért felelős vezetők megúszták az erkölcsi felelősségre vonást. 1940-ben a szovjet állambiztonsági hatóság, az NKVD irányításával több tízezer lengyel hadifoglyot, katonát és polgári személyt mészároltak le Katiny közelében, Moszkva pedig évtizedeken át azt állította, hogy a tömeggyilkosságért a nácik a felelősek. Sztálin unokája 9,5 millió rubel, jelenlegi árfolyamon mintegy 125 ezer euró kártérítést szeretett volna kapni a laptól, hiába.
Népújság (Marosvásárhely)

Asszonysorsok Erdélyben
Ugron Zsolna: A nádor asszonyai – Libri Kiadó, Budapest, 2014
A tavalyi irodalmi sikerlista regénye, Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvének folytatása, A nádor asszonyai karácsony előtt már a könyvesboltokban volt, éppen jókor, hogy a karácsonyfa alá kerülhessen. A szerző megígérte – be is tartotta ígéretét –, hogy elkészül a trilógia második része. Kíváncsian vártuk, hogyan alakul a szerencsétlen sorsú, szépségéről, eszességéről híres Báthory Anna története, mellette, körülötte a békére áhítozó, de örökösen hadakkal viaskodó Erdély és a Felvidék várainak, népének élete a 17. században. A történet szálai a határokon túlra is elvezetnek, Isztambul szultáni háreme, a belgrádi padisah asszonyainak kincsesházai, híres szerája, a lengyel királyi udvar is színhelye a történetnek. Ebben a forrongó világban a bécsi udvar, az erdélyi fejedelem, a havasalföldi vajda és a mindenható török szultán küzdőterén mit tehetnek, hogyan fonják, szövik a hálót az uralkodó házak, a gyorsan és gyakran gazdát cserélő várak falai közt az anyává lett lányok és megözvegyült asszonyok? Miképpen ragyog fel és lesz mind fényesebb Esterházy Miklós csillaga? Ő, a valahai hadnagyocska nádor lesz, Magyarország legnagyobb méltósága. Talán nemcsak vitéz, hanem boldog is lehetne, Báthory Anna mellett élete teljesebbé válna, olyan asszony mellett, aki haláláig szerette, akinek ő is támasza lehetett volna.
De a másik asszony, a rendtevő, a nevelő és mindent előre látó Várday Katalin nem az érzelmek szálait, hanem a vagyon, a feltörekvés, az országvezetés gondjait, érdekeit követi céltudatosan. Így lesz az ő akaratából Esterházy Miklós felesége a megözvegyült Nyáry Krisztina, a Thurzó-vagyonnal együtt. Nyáry Krisztina a három asszony közül a legkevésbé termett arra, hogy nádori udvart vezessen, hogy férje oldalán tündökletes asszony legyen, őt jó szíve, meggondoltsága, gyermekei iránti szeretete teszi sok szenvedés árán nagyasszonnyá.
A második kötet szerkezete követi az előzőt, a fejezetek sorsdöntő évek és helyszínek szerint következnek.
Olykor sokszínű világban, Sztambul meseszerű, de furfangosan csalárd életében találjuk Annát és hűséges kísérőjét, a rendkívül szívós, patikárius tudós asszonnyá érett valahai rabnőt.
Ugron Zsolna elbeszélő írásmódja, a szereplők külön-külön előadott, naplószerű története, hasonlóképpen érdekes levelei, amelyek mindig elárulják céljaikat, igazi érzelmeiket, korrajzok is, színpompás, napokig tartó esküvők, fejedelmi látogatások, temetések lezajlásának beszámolói.
A férfiak: fejedelmek, a királyságig felmenő erős várurak, a csatákat vesztő vagy megnyerő főurak sietnek megtérni otthonaikba, ha szerencséjük van, hívő és szépséges asszonyok várják, hogy hazatérjenek, hogy vigadjanak. De ők, a megviselt férfiak azok, akik hamar halnak: Báthory István, az ecsedi nagyúr, lengyel király, Báthory Gábor, nagy tervek megcsúfolt fejedelme, Bethlen Gábor, a Tündérkert megálmodója, Thurzó Imre, a tanult, tehetséges ifjú, vagy a békesség keresője, Bánffy Diénes, Anna első férje mind korán itt hagyják asszonyaikat. Ők pedig a sokszor megsarcolt ország várainak népét a maguk gondoskodásában megtartva, erős kézzel, két vallás közt megosztva, hitüket védelmezve, más-más útra kényszerítve, hűségesek szülőföldjükhöz, az országhoz.
Szerzőnk első kötetében Báthory Anna tévúton keresi a boldogulást, a folytatásban merész léptekkel járja be egy birodalom, egy szétesett ország útjait. A boldog szerelmet alighogy meglelve, gazdagságáért megfizetve, járatlan utakra kényszerül. A nádor asszonyainak méltóságát viselő Várday Katalin és Nyáry Krisztina, törvényeket félve, családot tisztelve, más utakon keresik a boldogságot. ("Az Isten, akiket valamire tart, meg is próbálja…" "A test nyavalyája a lélek nyavalyája…" – ilyen igazságokkal élnek.)
Ugron Zsolnát új könyve bemutatóján és azóta is sokan vallatják a történelmi regényről, az erdélyi történelmi regény hagyományairól. Válaszaiból kihallani, hogy nem esik nehezére beleélnie magát a korszakba, a gyöngyös főkötők, a rubintos násfák viselőinek életébe. Könnyedén átalakítja Báthory Annát Smokowska grófnővé. Ha már minden fellelhetőt elolvasott a korabeli Erdélyről, a padisah asszonyairól, a Vág-völgyi főúri házakról, bátran és gyorsan rója a sorokat – nem tudom, hogy tollal vagy billentyűzettel –, azaz könnyedén mesélte el ezt a történetet is.
Hogy mit gondol az olvasó a könyv szereplőiről, a minden szenvedést, várbörtöni kínzatást elviselő, túlélő Báthory Annáról, arra mindenkinek saját válasza lehet. Ugron Zsolna könyvét a jelen olvasójának írta. A mai asszonyok értsék meg belőle a XVII. század magyar asszonyainak üzenetét. Anna beutazza a közeli országokat, királyi udvarokat, álruhát ölt és nyelveket tanul, a lengyel trónörökös kedveltje lesz, és közben sűrűn írja leveleit a nádornak, úgy érzi, így szolgál az egész országnak. A fiát biztonságban akarja tudni, nem akar védtelenül kilátástalan küzdelmet folytatni hatalmas birtokaiért. A szétszakadt ország megmentőjét egyetlen emberben, a nádorban látja. "Kár ilyen időkben még több bajt keresni, mint amivel a Jóisten próbál" – mondja neki társául fogadott hűséges szolgálója, amikor látnivaló, hogy tetteivel mozgatni akarja a szétszakadt szálakat, egyensúlyt próbál keresni az országrészek között. Az első regény véget ér 1643-ban, de a történet újrakezdődik 1624-ben.
Reméljük, hogy készül a folytatás.
Rózsa Mária
Népújság (Marosvásárhely)

Fellebbezhetnek a szülők a felmérők osztályzata ellen
A diák és a szülő, nagyszülő vagy hivatalos gyám fellebbezést nyújthat be a tanárnál az írott felmérők osztályzata ellen. A szabályzat szerint a szülő megkérdőjelezheti a tanár döntését a jegyet illetően, és magyarázatot kérhet az osztályozásról. A tanár ebben az esetben köteles elmondani, hogy miként osztályozott, és hogy miért azt a jegyet adta, amelyiket. Ha ez sem elég meggyőző a szülő számára, akkor elmehet az igazgatóhoz.
A szülő kérésére az igazgató kijelöl két tanárt, aki nem tanítja a diákot. Ők egy-egy jegyet adnak a felmérőre. A két jegy átlaga jelenti a fellebbezés utáni jegyet. Elemi osztályok esetében a két tanár megegyezik egy minősítésben. Ha ez a jegy / minősítés több mint egy ponttal tér el az eredeti jegytől / minősítéstől, ez kerül be a katalógusba, és véglegessé válik. Ellenkező esetben a fellebbezést érvénytelennek nyilvánítják.
Ugyanebben a szabályzatban szó esik arról is, hogy a tanügyi intézmény nem teheti nyilvánossá diákok személyes adatait és iskolai eredményeit. A diákoknak joguk van olyan kiegészítő szolgáltatásokra, mint szakmai irányválasztási tanácsadás, valamint szociális és pszichológiai gondozás. A tanév elején a diákok egészségügyi állapotát fel kell mérni. Ugyanitt szerepel az is, hogy minden tanulónak joga van 75%-os kedvezményre a jegyvásárlásnál múzeumokban, koncerteken, színházi és operaelőadásokon vagy más kulturális rendezvényeken.
Az Oktatási Minisztérium a tanügyi egységeken keresztül megtéríti azon diákok bérleteit, akiknek kevesebb, mint 50 kilométert kell utazniuk az iskolába. Ugyanebben a kedvezményben részesülnek azok a diákok is, akik bentlakásban vagy házbérben laknak: nekik havonta 8 utazást fizet a minisztérium – oda-vissza – félévenként.
A fellebbezésekkel kapcsolatban a tanárok nem nyilatkoznak, mivel hivatalos tájékoztatást még nem kaptak ezügyben. Annyit mondtak, hogy szerintük alig történt változás az eddigi eljáráshoz képest, és ha élnek is a szülők ezzel a lehetőséggel, nem jelent majd számottevő különbséget.
A felmérők és dolgozatok eredményeit a diák helyben kérdőre vonhatja, a tanár pedig elmondja neki, hogy mi volt a probléma, hol hibázott. A szülő eddig is kérhetett magyarázatot a diák jegyére, bár a dolgozatokat és felmérőket a tanárok hazaküldik, hogy otthon is megnézhessék. Ez mind előírásban szerepelt eddig is. És mivel ez a szabályzat nem érvényes sem felelésre, sem a gyakorlaton szerzett jegyre, kizárólag írásbeli felmérőkre, nem igazán tudjuk – és itt már én is állást foglalok – hogy pontosan mi értelme van az újításnak.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nincs erőszak, nincs tiltakozás az iskolákban, kicsapható a diák
Értelmezésbeli különbségektől, visszaélésektől tartanak
Románia Hivatalos Közlönyében kedden, január 13-án jelent meg a Közoktatási Intézmények Szervezési és Működési Szabályzata, ez pedig azt jelenti, hogy a dokumentum azonnal életbe is lépett.
Az új szabályzat értelmében a szülők, illetve a tanuló megfellebbezheti az írásbelik jegyeit, ugyanakkor az iskolai személyzetnek megtiltják, hogy a tanulóval szemben agressziót alkalmazzon. A kolozsvári magyar iskolaigazgatók már kézhez kapták ugyan a dokumentumot, de még nem volt idejük áttanulmányozni. Hasonló okra hivatkozva nem nyilatkozott lapunknak Borsos László RMDSZ-es oktatási tanácsos sem. A Diákok Országos Tanácsa (CNE) honlapján azonban már több kifogást is megfogalmaztak a szabályzattal szemben. Például a diákok sérelmezik azt, hogy a szabályzat értelmében az iskolaigazgatók betilthatnak egy-egy iskolaújságot, kiadványt, és nem lehet az iskola diáktanácsának tagja, akinek 9-nél kisebb a magaviselete.
Szabadság (Kolozsvár)

Feltámadott a Redut egymutatós toronyórája
Újra üzemel az Erdélyi Néprajzi Múzeum (egykori Redut) 18. századi toronyórája.
A két kisharanggal ellátott egymutatójú szerkezet hetvenöt évnyi stagnálás és rozsdásodás után tegnap ismét „munkába állt”. Mint arról korábban beszámoltunk, az óra eredeti helye a Szent Mihály-templom barokk tornya volt, amit azonban le kellett bontani, az óra így a Monostori kapu tornyára került. Annak lebontása után költözött 1840-ben alig száz méterrel arrébb, az Erdély Diétának is helyet adó Redut épületére. Ebben a műemlék épületben koncertezett annak idején Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Bartók Béla és George Enescu. A toronyóra felújításának munkálatait egy, az ilyen feladatokra szakosodott fiatal órásmester, Jakabházi Sándor végezte el. Az óra egész és fél órakor üt. A költségeket, Tudor Sălăgean igazgatónak köszönhetően, a múzeum költségvetéséből gazdálkodták ki.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar civil díjak leltára készül
Erdélyi, romániai magyar civil szervezetek által adott kitüntetésekről, díjakról, elismerésekről készítene felmérést az EMKE Országos Elnöksége és a Művelődés szerkesztősége. Ehhez kérik az érintett civil szervezetek segítségét, február 7-ig.
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
„A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket..."
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherájsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket. Jómagam magyartanár lévén, a helyi iskolában kaptam heti 18 magyarórát, akkor 62 gyereket taníthattam. A párom, Neagu Adrián, a magyar házban foglalkozott a gyerekekkel. Írásaim az elmúlt kilenc esztendőnkről szólnak, a magyar nyelvű oktatáson innen és túl tények és hangulatfoszlányok. Mindennek van valami utánozhatatlan ölelése: a nyers és természetes őszinteség. Hiszen ez a frumószai csángó emberek, asszonyok és gyerekek megváltoztathatatlan erőssége.
A legelső vásárlás Frumószán
– Egy liter tejet és egy kiló paradicsomot kérnék! – szóltam magyarul, de kissé artikuláltan, hogy érthetőbb legyek.
Anna csak pisolygott a pult mögött.
– Tejért menjenek bé az ötödik házba a templomon lennébb, paradicsomot is kapnak ott.
– Ott is van egy üzlet? – értetlenkedek.
– Ott egy asszony lakik, kinek vajon tehenje és paradicsomja – mondja, és mosolyog.
– Itt akkor nincs tej… – nézek magam elé.
– Holnap vasárnap van, menjenek el a piacra, ott mindent kapnak.
A legelső piacolás
Igencsak finnyás lányként érkeztem Moldvába. Fizikailag rosszul voltam mindentől, ami zsíros, véres, poros, füstös vagy épp szagos. Márpedig a frumószai piac mindezt magában foglalja a maga természetességében.
Amikor legelőször megláttam a földre letett ruhaneműket, a friss sajtot és túrót, a kínai ruhákat és a jó minőségű külföldi használtruhát, s mindemellett vagy között a miccset evő, bátran söröző, borozó pihenőnapjukat tartó embereket, hát én bizony teljesen felháborodtam. Annyira, hogy el is sápadtam.
Adrián, a párom, látván haloványságomat, javasolta, hogy igyunk egy pohár pálinkát.
Így kerültünk egy nénihez, akinek asztalán zöldfűszerek, paszuly és pálinka volt szép sorba kitéve. Kitölti, én felhajtom. Váratlanul kicsücsörödik a szám, majd egy nagyot cuppan is, hiába, na, én addig cujkát nem ittam, igaz, azóta sem sokszor.
Mire leér a lé, Adriánra nézek, lám, ő ad-e ki hangot, mit szól, milyen ez a gyenge, cukrozott valami. Megakad a szemem a kezében levő pohár homályán. Valami gyanús megérzés kerít hatalmába. Elhűlve konstatálom, hogy a néninek ez az egy szem pohárkája van, amiből a fél piac iszik csendes egymásutánságban.
Megyünk tovább, épp miccset enni. A viaszosvászonnal letakart asztalon mustár-, sör- és zsírfoltok, frissen és félig szárazan. Adrián lendülettel elém teszi a miccseket, egy kigurul a vászonra. Muszáj elfordulnom.
(2006 őszén)
A frumószai piac az esztendők múltával…
Vasárnap reggel, ha esik, ha fúj, mi megyünk a piacra. Csoda egy hely. Minden létező dolog megvásárolható ott: tehén-, kecske- vagy juhtejből készített házi sajt, tojás, tej, zöldség és gyümölcs, gabona, jó minőségű külföldről hozott ruhanemű, kínai ruhák, tyúk és csirke, kecske, tehén, ló, disznó és malacai a maguk élő mivoltukban. Egész hétre való gyümölcsöt és zöldséget, sajtot és túrót vásárolunk itt. Imádom ezt a helyet. Nénik fogják a kezem, bácsik viccelődnek, gyerekek érdeklődnek kedvesen. Annyi jó szó, mosoly és áldás száll rám ilyenkor, tölt fel szeretettel engem, hogy nem cserélném el semmire. Van zöldséges bácsim, tojásos és mézes nénim, sajtos asszonyom, tőlük vásárolok mindig. Olykor felbukkan egy idős asszony vagy bácsi, megrepedezett óriási házi paradicsomot, póréhagymát, somot vagy épp zöldeket árulnak. Tőlük mindig vásárolok, próbálok többet fizetni, mint amennyit kérnek, de mindig még többet kapok helyébe. Ilyen világ ez. Mondom én, varázslatos.
(2014. szeptember 7.)
Találkozásaink útban hazafele a piacról
Emberbeszéd:
– Jó napot!
– Jó napot! Haragos?
– Nem erőst.
Asszonybeszéd:
– Jó napot adjon a jó Máriecska, magyar né’, erős szép a leányecskája, személ kendre, pű, pű, hogy meg ne igéjzem itt helyben ezt az aprócska angyalecskáját mámájának... (személ = hasonlít)
(2014. június 29.)
Adni, kapni a piacon és azon is túl
Ma karácsonyi csomagot készítettem egy pár kedves embernek, pontosabban asszonynak. A mézes néninek, a kenyeres néninek és a másik tojásos néninek, mert az első időközben elhunyt. És készítettem egyet csak úgy… Elindultam a piacra, vásároltam, lett méz, tojás, túró, friss kenyér, s közben adogattam a csomagokat és begyűjtöttem a hálás és olykor könnyes mosolyokat. Aztán elértem a zöldséges bácsihoz, akitől a káposztát és a murkot vesszük. Nagy, széles mosollyal kezembe nyom egy zacskó almát, átlátszanak a gyönyörű, válogatott, többféle kincsecskék. – A Lánykájának szeretetvel! – mondja. S én hirtelen úgy, de úgy meglepődök. Talán nem is mosolygok, csak szíven üt, hogy milyen is az élet. Készülsz adni, mert az olyan, de olyan jó, és váratlanul szembesülsz azzal, valaki pont olyan figyelemmel és kedvességgel gondoskodik rólad, mint Te másról, olykor… Előkotorom a plusz csomagocskámat, átadom a bácsinak. Tekintetünk csak egy percre ha találkozik, talán nem is mondok semmit, csak annak érzését hozom magammal a szívemben, hogy ismételten sokkal, de sokkal többet kaptam, mint adtam valaha is.
(2013. december 22.)
Évnyitó Frumószán
2006 szeptemberében a sikeresnek mondható iskolai évnyitó után izgalommal készültünk az itthoni évkezdésre. Mivel alig egy hete költöztünk a faluba, a gyerekeknek csak egy részét ismertük, és tőlük tudtuk, hogy ötvennél többen járnak magyarórára. Az évnyitó pénteken délután 3 órára volt kitűzve, elő is készítettünk az udvaron a nagy melegre való tekintettel hét darab padot és egy katedra szerepét betöltő asztalt, amelyen a tervek szerint mi írtuk volna a megjelent gyerekek névsorát. Alig lett délután 2 óra, már nyílt a kapu, és fél háromkor már nem volt hely a padokon, három óra előtt pedig már teljes volt a káosz. Óriási zűrzavar, hangzavar és tömérdek gyermek. Aztán viszonylagos csendet varázsoltunk, bemutatkoztunk és megkezdtük a névsorírást. Egy szőke kislány állt fel először és mondta a nevét: Aparaschivei Tereza. Kérdem még egyszer, és hallom, de le nem írhatom, az agyam a kezemnek nem ad parancsot, és közben látom, hogy folyamatosan nyílik a kapu, de nincs már se pad, se szék... És megkérdem a kislány nevét még egyszer, de csak azt hallom, hogy Tanár néni, a magyar vagy a román nevünket mondjuk? Egy nagyobbik lány egy kicsi szőke fiút ráncigál hozzám és mondja: Jemil még elsős, nem tud írni... És riadtan keresem a párom tekintetét, épp az utolsó padot cipeli ki a házból a hely nélkül maradt harminc gyerek számára. Rögvest változtatunk a terven. – Mindenki írja fel a nevét a listára, egyenként! – mondjuk, és megint ellepnek a kérdések, hisz Jemil nem tud írni és persze Dane összes testvérét felírná a lapra, bár nincsenek jelen, de megteheti-e? A gyerekek írnak és mi egy kicsit felszusszanunk, van időnk megtalálni egymás tekintetét. De nagyon lassan halad a névsorírás, a nagyok unják, ezért egy újabb listát indítunk, majd tíz perc múlva egy harmadikat, majd egy negyediket. Mindenki ír, és kérdez. Közben aggódva figyelem Helga kutyánkat, komondor lévén elviseli a húsz idegen gyermek egyszerre történő simogatását, bár úgy körülállják, hogy attól tartok, nem kap levegőt.
Majd betelnek a listák, a végeredmény 104 jelenlevő gyerek, még egy utolsó fénykép és egy kétségbeesett kiáltás, hogy hagyják már azt az almafát, mert nem marad egy szem almánk sem... Az utolsó gyermek után is becsukódik a kapu, rengeteg almacsutka és egy laposra simogatott kutya maradt utánuk. Zúgó fejjel nézünk egymásra, szorongatjuk a listákat, majd leülünk a kisház tornácára és megállapítjuk, hogy jó lesz itt, hisz barátságosak, kedvesek és érdeklődők a gyerekek. És ennél mi lehet fontosabb?
(2006 szeptembere)
Szabadság (Kolozsvár)

Kiállt a többnyelvűség mellett a kolozsvári ifjúsági főváros szervezőcsapata
A Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozatát szervező Share Föderáció közgyűlése egyhangú határozatban erősítette meg ma elkötelezettségét a rendezvénysorozat többnyelvűsége mellett – közölte a föderáció.
A kolozsvári ifjúsági szervezeteket tömörítő föderáció közgyűlésén azt követően merült fel a többnyelvűség kérdése, hogy a korábbi vállalásokkal ellentétben a szilveszteri nyitórendezvény kizárólag román nyelvű volt, és még az ifjúsági főváros logójáról is lemaradtak a nem román feliratok. A mulasztást a magyar ifjúsági szervezetek sérelmezték. Korábbi közleményükben arra emlékeztettek: a város abban a pályázatban vállalta, hogy az ifjúsági főváros rendezvényein öt nyelven (románul, magyarul, angolul, németül és franciául) kommunikál, amellyel elnyerte a címet.
A ma elfogadott határozat rögzíti a föderáció szándékát, hogy kezdeményezően vegyen részt a programok többnyelvűségének a kialakításában. A közgyűlés megbízta a programok szervezését koordináló irodát, hogy biztosítsa a többnyelvűség megvalósulását a kommunikációban, az arculatban és a partnerekkel való kapcsolattartásban.
„A határozati javaslatot támogatta a közgyűlés. Nagyon örvendünk, hogy még csak januárban vagyunk, de már elmondhatjuk, hogy van egy kiemelt partnerünk, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), amely nyitott a többnyelvűségre” – idézte a közlemény Mihaela Savint, a föderáció főtitkárát.
A közgyűlésen továbbá alapszabályzatot módosítottak, és a magyar ügyekért felelős alelnökké választották Borzási Saroltát, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) diákszenátorát.
A magyar civil szervezetek korábban megbeszélést kezdeményeztek a többnyelvűség kérdéséről Emil Boc polgármesterrel.
Szabadság (Kolozsvár)

Hallgatózik az ügyészség
Egy hónapos hallgatás után „hallgatózásba” fogott a bukaresti főügyészség Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Főosztálya (DIICOT) Antal Árpád nagy port kavart nyilatkozata ügyében.
Az RMDSZ csütörtöki bejelentése szerint a nyomozó hatóság a napokban írásban kérte az alakulatot, hogy bocsássa rendelkezésére Sepsiszentgyörgy polgármesterének a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) december 13-ai ülésén elhangzott beszéde hanganyagát. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára közölte, eleget tettek a vádhatóság kérésének.
„Reméljük, hogy a DIICOT-nak elküldött hangfelvétel, valamint a felszólalás írásos kivonatának román változata elegendő bizonyíték arra, hogy a szövetséget, Antal Árpádot ne vizsgálják ki terrorizmus gyanújával, illetve a mondvacsinált eljárást berekesszék” – idézte Kovácsot a szövetség hírlevele.
A politikus emlékeztetett decemberi kijelentésére, miszerint az RMDSZ 25 év alatt a politikai színtéren minden egyes alkalommal a párbeszédet választotta, olyan körülmények között is, hogy Románia határain túl ebben az időben nem minden esetben ez történt. „Ezért is nevetséges az ügyészség kivizsgálása” – tette hozzá a főtitkár.
Hasonlóképpen vélekedik Antal Árpád is, aki a Krónika kérdésére csütörtökön kifejtette: ha az ügyészek meghallgatják a beszédét, megértik, hogy alaptalan a vizsgálódásuk. Sepsiszentgyörgy polgármestere megerősítette, hogy az SZKT-n elhangzottakat továbbra is fenntartja.
„Furcsa, hogy most, amikor egész Európa a szólásszabadság korlátozásának veszélyeiről beszél, Romániában felmerül, hogy egy politikai nyilatkozatért bűnvádi eljárást indítsanak” – állapította meg a polgármester.
A DIICOT decemberben jelentette be, hogy terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódik az RMDSZ miniparlamentjének marosvásárhelyi ülésén elhangzott felszólalások miatt. A nyomozó hatóság akkor nem tisztázta, hogy konkrétan melyik nyilatkozat alapján vizsgálódik, csak annyit közölt, hogy a terrorizmus visszaszorítása és megelőzése elleni törvény alapján vizsgálja, az elhangzottak kimerítik-e a fenyegetés bűncselekményét.
Antal Árpád az SZKT ominózus ülésén arról beszélt, hogy a prefektusok provokálnak a himnuszéneklés és a szimbólumhasználat miatt kiszabott bírságokkal.
„Végül pedig Frunda tanácsos úrnak, Victor Ponta miniszterelnök tanácsos urának, tanácsosának szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét vagy a tanácsoltját, a miniszterelnök urat, utasítsa a helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is. És hogyha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, a Székelyföldön, valahol esetleg megint ugyanolyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányunkban” – hangoztatta az RMDSZ által is közzétett decemberi felszólalásában Antal Árpád.
A román sajtó korabeli híradásai szerint a polgármester azt kérte Pontától, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat, különben megismétlődhet a Székelyföldön az 1990-es marosvásárhelyi román–magyar véres etnikai konfliktus. Az ügyészség annak idején ezek alapján jelentette be az eljárás beindítását.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Fontos a célirányos képzés a székely munkaerőpiacon
Célirányosan szakképzett emberekre van szükség a Székelyföld fejlődése érdekében, a legtöbb munkaadó menedzsereket, illetve különböző mérnököket keres, ennek ellenére csak technológiai és infrastrukturális fejlesztéseket terveznek – derül ki a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) Oktatási Központ által végzett kutatásból.
„Fontosnak éreztük, hogy belefogjunk a magyarországi Nemzeti Kiválóság Program által finanszírozott kutatásba, hiszen a statisztikai hivatal több adatsorából is kiderül, a Székelyföld jóval lassabban fejlődik az országos átlaghoz képest, ráadásul évről évre egyre rosszabbul teljesít. Például az egy lakosra jutó hazai össztermék (GDP) esetében 2008-ban régiónk az országos átlag 83 százalékán állt, azonban 2014-re ez a szám 79 százalékra csökkent. Ezenkívül a nettó fizetések terén is nagy a lemaradás” – fejtette ki érdeklődésünkre Geréb László, az Oktatási Központ ügyvezető igazgatója.
Mint fogalmazott, a kialakult helyzet egyik oka a humánerőforrásban keresendő, hiszen a munkavállalók jelentős része külföldre vándorol, az itthon maradók pedig sok esetben nem rendelkeznek megfelelő képzettségi szinttel. „A gazdasági fejlődés mértéke az emberek munkája révén hozzáadott értéktől függ. Ezt pedig a hozzáértésük határozza meg. Azt tapasztaltuk, hogy sok, nagy tudással rendelkező fiatal elvándorol, utánpótlás viszont nincs” – magyarázta.
Menedzserekre is szükség van
A megoldások keresése érdekében Kovászna, Maros és Hargita megyei fejlesztési stratégiákat vizsgáltak: azt, hogy milyen szaktudású humántőkére van szükség ezek megvalósításához. „Fontos, hogy célirányos képzéseket indítsunk – amilyenekre az itteni gazdaságnak szüksége van –, különben a frissen végzettek nem találnak itthon munkát, ezért elvándorolnak. Hiába tanul valaki például atomfizikát, hiszen itt nincsenek kutatóintézetek, ahol dolgozni tudna, így ha meg akar élni, biztos, hogy elhagyja a Székelyföldet” – fejtette ki Geréb László.
Az elemzett dokumentumokból egyebek mellett kitűnt, hogy a legtöbb esetben menedzserre van szükség, annak ellenére, hogy rengeteg közgazdász diplomázik minden évben, akik nem találnak munkahelyet. A megoldás a specializálódás, vagyis szakosodni kell, mivel konkrét pályázatírókat, pénzügyi szakembereket stb. keresnek. Ezenkívül orvosokból, nyelvtanárokból, újságírókból, grafikusokból, webfejlesztőkből, illetve mérnökökből is hiány van a Székelyföldön.
Munkaerő-piaci gondjaikkal kapcsolatban például közel hatvan udvarhelyszéki kis-, közép- és nagyvállalkozót kérdeztek, akiknek döntő többsége a szakképzett emberek hiányát jelölte meg legnagyobb problémaként. Ennek ellenére nagyon kis százalékuk tervezi alkalmazottai képzését, inkább technológiai és infrastrukturális fejlesztésekben gondolkodnak. Ugyanakkor több vállalkozó a tekintetben is kiemelte a szakmunkások képzésének szükségességét, hogy a cégek gerincét adó alkalmazottak elöregedtek vagy elvándoroltak.
Gyakorlati megvalósítások
„A MÜTF Oktatási Központ már a kutatás eredményeire alapozta képzésszervezési stratégiáját. Az indított képzésekkel épp a kutatásokból is kitűnő szakemberhiányt próbálják lefedni. A jól levont következtetéseket igazolja az is, hogy tavaly túljelentkezés volt az újonnan elindított könnyűipari mérnöki szakokra” – fejtette ki Geréb László.
Mint mondta, emellett elindították a Lámpásprogramot is, amelynek részeként nemcsak a munkavállalókat, hanem a munkaadókat is képzik. „Jól átgondolt, célirányos képzésekkel elérhető, hogy a végzettek ne hagyják itt a Székelyföldet, hanem épp ellenkezőleg, az itt kifejtett munkájukkal a régió fejlődését szolgálják” – összegezte a kutatás legfontosabb mondanivalóját Geréb.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)

Elvesztette Barót az autonómiapert
Alapfokon pert veszített Barót önkormányzata az autonómiahatározat ügyében, a nem jogerős ítélet semmisnek nyilvánítja a júliusban elfogadott tanácsi döntést.
Lázár Kiss Barna polgármester lapunknak elmondta, megfellebbezték a döntést, de felkészültek arra, hogy veszíteni fognak. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, a prefektúra eddig mind a három székely megyében megtámadta a bíróságon az összes autonómiahatározatot, arra hivatkozva, hogy szándéknyilatkozatot nem fogadhatnak el.
„Tudomásom szerint az utolsó ilyen dokumentumot Kovászna fogadta el október végén, de már azt is megtámadta a kormányhivatal” – mutatott rá Gazda. Elmondta, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) minden önkormányzatot arra biztat, hogy fellebbezzen, ehhez jogi segítséget is nyújtanak.
Elmondta, Háromszéken például a 44 önkormányzatnak a fele már igényelte a jogi iratcsomót. Az önkormányzatok esetében a táblabíróságok hoznak jogerős döntést, így véges a fellebbezési lehetőség, mutatott rá Gazda Zoltán, azonban hozzátette: ezek a határozatok akkor is hasznosak, ha a bíróságon kedvezőtlenül döntenek a sorsukról, hiszen ráirányítják a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi autonómia ügyére.
A 153 székelyföldi önkormányzat több mint egyharmada bólintott rá az SZNT által javasolt tervezetre. A háromszéki Torja tavaly novemberben Daragus Attila polgármester javaslatára visszavonta korábbi határozatát, arra hivatkozva, hogy esélytelenek a prefektúra elleni perben. Az SZNT korábban összehangolt megfélemlítési kísérletnek nevezte a prefektusok támadását, és hangsúlyozta: az önkormányzatok a határozat meghozatalával nem követnek el törvénytelenséget.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Nem épül meg a csíki campus
Nem folytathatják a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola campusának építését, mivel elutasították a helyi önkormányzat Európai Uniós finanszírozás igénylésére benyújtott pályázatát – jelentette be Antal Attila alpolgármester.
Mint kiderült, országszerte több olyan oktatási beruházás támogatását kérték az EU-tól a hatóságok, amelyek kivitelezését kormánypénzekből kezdték el, de a finanszírozás felfüggesztése miatt új források szükségesek a befejezéshez.
Csíkszeredában két ilyen projektre nyújtottak be pályázatot: az Octavian Goga Főgimnázium felújításának, valamint a Kós Károly Szakközépiskola campusának befejezésére. A campuson három épület – egy iskola, egy tornaterem és egy műhely – építését kezdték el. A gimnázium korszerűsítésére vonatkozó igénylést elfogadták, az épületet már fel is állványozták, és elkezdték a munkát.
Ezzel szemben a campus megépítésére nem biztosítanak támogatást, Antal Attila elmondása szerint kedden értesítették az önkormányzatot, hogy a pályázat nem felelt meg a feltételeknek. Az alpolgármester rámutatott: a finanszírozást olyan projektekre biztosították, amelyeknél a korábban megkötött és még élő szerződés alapján folytatták volna a munkát, a szakközépiskola esetében azonban a fővállalkozó cég felszámolás alatt áll. Az önkormányzat azzal próbálkozott, hogy az alvállalkozók fejezik be a munkálatokat, de ezt nem fogadták el.
Szén János, az oktatási intézmény igazgatója úgy fogalmazott: rendkívül elkeserítő a döntés, a létesítményekre ugyanis nagy szükségük lenne. A projekt keretében egyébként összesen hat épületet húznának fel a campuson, az iskola, a tornaterem és a műhely mellett egy bentlakás, szolgálati lakásokat magában foglaló ingatlan és egy új kazánház is helyet kapna itt. A munkálatokat 2008-ban kezdték, a kormánytámogatás egy évig volt elég, a kivitelező azonban még egy ideig folytatta a munkát, ezért most az iskola perben áll a vállalkozással.
R. Kiss Edit
Krónika (Kolozsvár)

Felzárkóztató cigány missziós tevékenység
Nagyvárad- Csűry István püspök bátorítása és támogatása mellett az utóbbi években az Ora et labora gondolat jegyében jelentős fejlődésen ment keresztül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület cigány missziós tevékenysége, köszönhetően a biztos szakmai háttérnek is.
Néhány évvel ezelőtt, vagyis 2011-ben egy olyan szakaszába jutott sajnos a 2002-ben útjára indított cigány missziós szolgálat, mely stagnáló állapotból a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi vezetése valamilyen módon megpróbálta kimozdítani. Úgy is lehetne fogalmazni: a tevékenység bizonyos szinten megrekedt, így szükségét látták annak, hogy továbbfejlesszék. Ekkor határozta el a KREK, hogy továbblép, s kiterjeszti a szolgálatot- amennyire lehet- több Bihar megyei településre is. Farkas Zsolt közigazgatási előadó tanácsos honlapunknak felidézte: felvették a kapcsolatot a református Diakónia Keresztény Alapítvánnyal, és létrejött az a partnerség, amely már meghozta első gyümölcseit. Önmagáért beszél, hogy a kezdeti 15-20 gyermeklétszám napjainkra 249-re duzzadt megyei szinten, vagyis Váradon 81, Biharfélegyházán 24, Bihardiószegen 24, Csokalyon 24, Székelyhídon 48, Hegyközszentmiklóson 24, Szentjobbon pedig 24 gyermek részese már a programnak, néhány hét múlva pedig Monospetriben egy szintén 24 fős gyermekcsoport örülhet majd még a tevékenységeknek. A projektben ugyanakkor immár 23 alkalmazott érintett (többségük a PKE végzettje), s köztük kilencen roma származásúak. A szolgálat tehát nemcsak a gyermekre korlátozódik, hanem a roma családokra is. Ennek pedig egyik eredménye, hogy egyfelől a gyülekezetek is egyre befogadóbbak, másrészt pedig a roma közösségek is egyre élénkebb érdeklődést tanúsítanak a történtek iránt. Egyértelműen sikertörténetként könyvelhető el tehát a KREK cigány missziós programja, mely az átalakításnak köszönhetően egyre több eredményt tud felmutatni. Hétköznaponként olyan délutáni tevékenységek zajlanak a Kolozsvári úti nappali foglalkoztató-központban, melyeken szociális dossziéval rendelkező diákok vannak jelen, de emellett a szociális munkások ellátogatnak a családokhoz is, és a főbb keresztény ünnepeket is megülik közösen. Nem csupán arról van szó tehát, hogy délután tanulnak vagy enni kapnak a gyermekek, hanem ennél sokkal többről: gőzerővel zajlik a társadalmi felzárkóztatás, és ez a pozitív visszajelzésekből is kiderül.
Pozitív eredmények
Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó tanácsos azt hangsúlyozta: az elmúlt években odáig fejlődött ez a tevékenység a KREK felkarolása révén, illetve a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány váradi fiókjával partnerségben, hogy azon túl, hogy a gyermekekkel, illetve a családokkal foglalkoznak, az egyházkerület a munkatársakkal is tud törődni, mely azt jelenti, hogy szakmai beszélgetésekre hívja meg őket. Ezeken az összejöveteleken a vidéken munkálkodó alkalmazottak is olyan pozitív eredményekről tudnak beszámolni, melyeket megtapasztalnak, illetve átélnek a mindennapokban. Sok helyen ugyanis úgy végzik a délutáni szolgálatot, hogy például a negyedik osztályosok termeibe mennek be délután a roma gyermekek a „délutáni tanító nénivel”, a délelőtti tanító néni pedig kommunikál ezzel a roma projektben érintett munkatárssal, és megköszöni neki, hogy délután foglalkozott a gyermekekkel, mert nagyon sok esetben otthon nincsenek is olyan körülmények, hogy a gyermekek másnapra a feladataikat el tudják végezni. Tehát a tanulmányi előremenetelben is látszanak már az eredmények. Jelzésértékű továbbá, hogy Németországban is felfigyeltek már ezekre, és szakmai tanácsokat kérnek arra vonatkozóan, hogy kell a roma lakossággal foglalkozni. Ugyanakkor a közeljövőben arra is van kilátás, hogy más nyugati országbeli diakóniai szervezetek kérnek útbaigazítást tőlük, illetve a kolozsváriaktól. Szoboszlai Erzsébet szociális munkás, Bihar megyei koordinátor úgy emlékszik vissza: először nagyon rosszak voltak a gyerekek, nem fogadtak szót, nem tudtak viselkedni, el is volt kicsit keseredve: hogy tudják majd őket megnevelni? Manapság azonban be lehet nézni bármelyik osztályba, s látható, hogy milyen szép csendben tudnak maradni, s nagyon ügyesen megírják a házi feladataikat. Az újak is nagyon hamar beilleszkednek, megtanulnak szót fogadni, pedig előfordul, hogy másodikosok vagy harmadikosok már, s ideérkezésükkor nem ismerik még a betűket vagy a számokat. A munkatársak azonban külön foglalkoznak velük, s ezért elé rövid idő alatt sikerül ha nem is teljesen felzárkóztatni őket, de a minimális alapokat megtanítani nekik, hogy aztán onnan könnyebb legyen a továbbfejlődésük.
Két iskolából
Váradon két helyről, a Lucretia Suciu és a Ioan Slavici általános iskolákból járnak I-IV. osztályosok a Kolozsvári úti szociális foglalkoztató központba. A kézmosás, ima és ebéd után hozzáfognak a házi feladatok elkészítéséhez, majd ezután következik amire még marad idő: kézműves-foglalkozás, biblia óra, higiéniára való nevelés. Ugyanakkor egy játszótér is a rendelkezésükre áll az udvaron, ezt holland önkéntesek építették, illetve vásárolták.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Könyv a megpecsételt sorsokról
Gyerekotthoni sorsok címmel jelent meg és szombaton délben mutatják be Vaszi Mária második könyvét, amelyben saját maga és öt sorstársa életét mutatja a gyermekotthonból való kikerülést követően. Ez a kötet tulajdonképpen a 2013-ban megjelent, „10 év Csíksomlyói Gyerekotthon 1983-1993” című kötet folytatása, amelyben a szerző a gyermekotthonban töltött éveiről ír.
„Az első könyv megjelenése után sokan rákérdeztek, hogy kinek hogyan alakult az élete, miután elhagyta a gyerekotthont. Ez a kérdés ihlette a könyv megírását. Olyan embereket választottam ki, akikkel mai napig jó viszonyt ápolok, hitelesek a történeteik, jól ismerem őket. Fontos számomra a hitelesség. Van, akinek jól alakult az élete, de van, akiről sajnos ez nem mondható el. Hiszek abban, hogy kisebb-nagyobb sikerrel vagy szerencsével mindenki maga irányítja a sorsát. Magamat a sorsát irányítani tudók közé sorolom” – mondta érdeklődésünkre Vaszi Mária.
„Úgy gondolom, aki el tudott menni külföldre, annak sikerült túllépni azon, hogy a gyermekotthonban nevelkedett. Az itthon maradottak között sokan szégyenlik, hogy hol nevelkedtek, igaz, a társadalom is megbélyegzi őket. Sok olyan életerős fiatalemberről tudok, aki korábban azért nem kapott munkát, mert kiderült, hogy a gyermekotthonban nőtt fel” – tette hozzá. Megjegyezte, ő személy szerint többszörösen is hátrányos helyzetből indult, hiszen cigány származású, illetve gyermekotthonban nőtt fel.
Vaszi Mária 1976-ban Csíklázárfalván született egy cigány családban. Édesapja elveszítése után került kisgyermekként két testvérével együtt a csíksomlyói gyermekotthonba, ahol tíz évet töltött. 1993-ban Magyarországra indult „szerencsét próbálni”. „Nekem jól alakult a sorsom, de ezért tenni is kell. Nekem sem volt egyszerű az életem, a könyvben azért is jelentettem meg rólam készült képeket, hogy lássák, amikor kimentem Budapestre, egy fél barakkban laktam. Örülök, hogy elmentem, mert sokan nem merték ezt meglépni, inkább maradtak a biztos bizonytalan mellet”. Vaszi Mária férjezett, jelenleg Szegeden él, és két kisgyermek édesanyja.
Elárulta, gondolkodik a könyvsorozat folytatásán, a következőkben a gyermekotthoniak gyermekeiről szeretne írni.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Vergődő turulmadár
A madéfalvi veszedelem 251. évfordulóján tartott megemlékezésen, január hetedikén a résztvevők megtapsolták Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárt, amikor bejelentette: a magyar kormány 17 millió forintos támogatást nyújt a Siculicidium-emlékmű befejezéséhez. A taps helyénvaló volt.
A madéfalvi megemlékezés előtti napon Potápi csíki elöljárókkal – többek között Borboly Csaba megyei önkormányzati elnökkel, Korodi Attila parlamenti képviselővel és több csíkszéki polgármesterrel – találkozott. Az esemény nem volt nyilvános a sajtó részére, ezért csak az utólag kiadott közleményből tudhatjuk, hogy nagyvonalakban miről is szólt a beszélgetés. Nos, ott nagyívű csíki tervekről (repülőtér a ködös Csíkban, a Hargita sírégió megalakítása...) tartottak öntömjénező kiselőadásokat a magyar kormány képviselőjének. Időközben kiderült az is, hogy már nem is egy repülőteret építenének Hargita megyében, hanem kettőt: egyet ugye Csicsóba, egy másikat pedig a Cekend-tetőre.
Mindezek tükrében visszásnak – vagy nevezzük nevén a dolgokat, szégyennek – tűnhet, hogy a magukat erőseknek tartó csíki önkormányzatok magyar állami támogatás nélkül képtelenek felújítani a székelység egyik jelképét, a Siculicidium-emlékművet. Mert az valóban igaz, hogy nagyszámú, gazdaságilag erős közösségekről beszélhetünk, minden falunak, községnek saját közbirtokossága van tetemes vagyonnal. És ha ez még nem lenne elegendő, érdekképviseleti szervezetünk évtizedek óta Csíkból kapja a legtöbb szavazatot, aminek köszönhetően szenátorai, parlamenti képviselői ott lehetnek Bukarestben. Mindezek tudatában jogosan várnánk el, hogy egy ilyen szimbólum felújításának ne legyen anyagi akadálya.
Az igazán gáláns az lett volna, ha a magyarországi megkeresésre az itteniek azt válaszolták volna, hogy „köszönjük a felajánlást, de elvi kérdés, hogy ezt mi oldjuk meg”. A magyar kormány számára épp elegendő teher a szórványsorsra jutott erdélyi közösségek szobrainak, szimbólumainak felújítása.
Amúgy nemcsak a madéfalvi emlékmű felújítása ütközik nehézségekbe, annak megépítése is kínosan lassan alakult. Mert a korabeli beszámolókból tudjuk, hogy tizennégy esztendeig tartott a gyűjtés, amíg összekalapoztak annyi pénzt, hogy felállíthatták az emlékművet, illetve kifizethették az elvégzett munkálatokat.
Kozán István
Székelyhon.ro

Énlakán – egy életforma nyomában
Amikor bekopogtunk idősebb Szávai Mártonék házába, a nyugalmazott tanító, aki egyben a falu mindenese is, épp a lélekszám összesítésével foglalatoskodott. Több mint ötven esztendeje él Énlakán az egyébként etédi illetőségű pedagógus, úgyhogy már kezdetben sem volt ismeretlen számára ez a terep. Talán annyi számít furcsaságnak, hogy az unitáriusok által lakott településen ő az egyetlen katolikus, de ez nem akadályozta az istentiszteletek látogatásában és a híres kazettás mennyezet, meg a rovásírás tanulmányozásában. Negyven évet a helyi oktatásban töltött, s ezalatt egyúttal művelődési házat is igazgatott. Saját bevallása szerint, mintegy kétszáz színművet adtak elő a helyi és más faluból való műkedvelőkkel. Tanúja volt a kulákosításnak, a téeszesítésnek, majd annak a széthullásnak is, amely ezt az időszakot követte. Az 1989-es fordulatot követően maga is nagy reményeket táplált az újfajta demokrácia iránt, s amit lehetett, mindent elkövetett, hogy haladjon előre Énlaka. Voltak és vannak olyan szakterületek, amelyeken látványosak a változások, de két igen fontos vonatkozásban nagy a visszafejlődés: kevés a gazdálkodáshoz értő és az azt felvállaló fiatal, s Énlaka népessége folyamatosan csökken.
Nincs min csodálkozni: a 143 lélekből 88 nyugdíjas, s a fennmaradó 55 fő sem mind fiatal. Páran folyamatosan külföldön tartózkodnak, s csak papíron laknak itt, hiszen ide szól a személyiben szereplő lakcímük. A két kezén meg tudja számlálni az ember, hogy hány gazda van – mondja Szávai úr – a legjelentősebb gazdálkodó pedig nem más, mint Kolumbán Gábor mérnök-közgazdász, Hargita Megye Tanácsának korábbi elnöke, aki bivalyokat tart, s nem is keveset, hiszen ma már ötvennél is nagyobb az általa gondozott állomány, és azok tejét, illetve a feldolgozott terméket egy közeli élelmiszer-kereskedőlánc, a Merkúr Áruházak révén, valamint saját partnerei körében értékesíti. Ő már munkaadónak számít.
Innen ingázni nem lehet. Igaz ugyan, hogy 2014 őszén leaszfaltozták a falu végéig az utat, úgyhogy a községközpont és Székelykeresztúr irányába immár így könnyebben lehet autózni, de ennek áldásai még nem érződnek. Az etédi általános iskolába két helyi gyermeket visznek le iskolabusszal, a négy óvodásból pedig egy-kettő "vállalkozik" arra, hogy szülői kísérettel hetente egyszer ellátogasson a községközpontban levő kisdedóvóba.
A falunak nincsen lakosságmegtartó ereje. Talán akkor történne látványos előrelépés, ha néhány fiatal család szemében felértékelődne a falusi életforma és lehetőséget látnának a megtelepedésben. Ehhez elszántság, tudás és némi tőke is kell. Ilyen vonatkozásban nincsen előrelépés. Ami viszont működik – és immár kívülről is látszik – igen erős az elszántság az épített örökség és a hely természeti adottságainak megőrzése iránt. Ezek a kísérletezgetések azonban nem a helyiektől származnak. – Már a '90-es évek elején érdeklődni kezdtek a falu iránt hazai és külföldi értelmiségiek. Talán azért szoktak ide, mert a nyolcvanas években itt élt Gelu Pateanu műfordító (1925-1995) – őt igen sokan ismerték, látogatták, népszerű társasági ember volt –, de sok hasznot hoztak a faluról szóló publikációk is, majd nagyot lendített a Budapest V. Kerületének Önkormányzatával kötött testvér települési megállapodás, illetve az a kezdeményezés, amely szakavatott építészektől és egyetemi tanároktól származott, akik a Transylvania Trust Alapítvány segítségével azt kívánták elérni, hogy az UNESCO Torockót és Énlakát vegye fel a világörökség-listára, illetve az volt a vágyuk, hogy épített örökségünket tudjuk megőrizni, hasznosítani, majd átadni az utódoknak.
Torockó esetében ez már komoly sikerrel járt. Énlakával kapcsolatosan még nem jutottak el arra szintre, de a magyar testvértelepülésről érkező segítség jóvoltából és odafigyeléssel sikerült eredeti állapotukban megőrizni a házak jelentős részét. Énlaka mára egy kicsit divatossá vált. Ma már több, az ország más vidékén élő családnak és külföldieknek is van itt nyaralója. A nyaralót úgy kell értelmezni, hogy hagyományos formában felújított, részben komfortosított parasztház. Ma már azok is fokozottan vigyáznak a vénházakra, akik valamelyik közeli városban élnek, s ide csak alkalmanként járnak haza.
(A Sóvidék Televízió kisfilmje 2012 őszén készült: Kirándulás Énlakára)
A nyugdíjas tanító és barátai által kezdeményezett konferencia-sorozat számít sikertörténetnek. Az ötlet onnan fakad, hogy Szávai úr annak idején a falu népével karöltve létrehozta a Pro Énlaka Alapítványt, hogy különböző kiadványokkal népszerűsítse a meglévő értékeket. Az alapítvány kezdetben jórészt az angliai testvértelepüléssel (Bodenhaim, Herrefordshire tartomány) való kapcsolattartást szolgálta, így koordináltak bizonyos segélyalapokat. Később egy Énlakát ismertető füzetet akart kiadni turistáknak és helyieknek, de aztán ez a feladat túlnőtt az adott helyzeten.
Készültek ilyen füzetek, brosúrák, képeslapok több ízben is, de időközben házat vásárolt Visy Zsolt pécsi egyetem tanár is Énlakán. Mivel a néprajz, a régészet iránt elkötelezett tudósról van szó, akinek ezen a téren több évtizedes munkássága van, nem szemlélhette érdektelenül a falut és a benne rejlő értékeket. Idősebb Szávai Mártonnal elhatározták, hogy túl az ismeretterjesztő füzeteken, konferenciát is szervezhetnek. Az elsőt 2007. október 6-7-én tartották. Meglepő módon, vagy magától értetődően (?) igen sokan ráéreztek az Énlaka történetéről és kultúrájáról szóló kétnapos konferencián való részvétel fontosságára, köztük: Balassa M. Iván, Vofkori László (†), Szőcs Lajos (†), Gagyi József, Albert-Homonnai Márton és Filep Antal. Az előadáson elhangzottakat a későbbiekben a szervezők szerkesztett formában is bekérték a kutatóktól, s a következő évben igényes kötet formájában aztán napvilágot látott a két nap során elhangzott és kibővített anyag.
A következő konferencia "kinőtte" Énlakát, hiszen 2009. szeptember 24-26. között már a Népi mesterségek a székely közösségekben címmel tanácskoztak, amelyből a következő évben – immár magától értetődően – ismét könyvet szerkeszthettek. A 2011-es konferencia még tágabb kérdéskört érintett: A székelyek története és régészete cím köré csoportosultak a témák. Ezt az előadássorozatot már nyugodt szívvel akadémiai szintűnek nevezhetjük, hiszen – többek közt – előadást tartott Egyed Ákos, Hegyi Géza, Pál-Antal Sándor, Pozsony Ferenc, Sebestyén József, Sófalvi András is –, olyan szaktekintélyek, akik Erdély, s azon belül a Székelyföld történetének szakavatott ismerői, s a legfrissebb kutatási eredmények tükrében igyekeznek fényt deríteni a múlt elfeledett vagy tudatosan elfedett részleteire. Ennek az anyagnak a válogatása 2012-ben látott könyv formájában napvilágot. A következő témakör is a teljes Székelyföldet érintette: Székely gazdálkodás régen és most, ugyancsak háromnapos konferencián, amelyet 2013. szeptember 19. és 21. között szerveztek meg.
Tulajdonképpen ennek az anyagnak, a negyedik kötetnek a megjelenése szolgáltatta most az alkalmat az énlaki úthoz. Január 22-én, csütörtökön mutatják be a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében a friss tanulmánykötetet, amelyben a negyedik Énlaka-konferenciák anyagait gyűjtötték össze.
Mivel id. Szávai Márton szervezőként és szerzőként is érintett, a Firtos alatti településen senki nem illetékesebb, hogy szóljon erről az utóbbi konferenciáról és a benne foglalt tanulmányokról. „ Ilyen akadémiai jellegű és szintű előadássorozat a Székelyföldön tudomásunk szerint nincs” – mondja Szávai Márton. Az idős tanító, aki nyugalomba vonulása után is jelentőset alkotott, úgy véli, hogy a székelyek gazdálkodásával elég nagy bajok vannak, és ő javasolta, járják körül ezt a témát. „Foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen szemszögből közelítsem meg ezt a témakört, hiszen valamikor negyven-ötven vagon gabonát termelt Énlaka és jelentős állatállománya, gyümölcsöse volt. A mostani statisztika szerint pedig semmiféle termelés nincs. Minden rend, ami egykoron volt, felbomlott. Tehát olyan lerobbant képet mutat, hogy innen merre és hogyan lesz kiút, azt nem lehet tudni. A könyv első részében a múlttal, a másodikban a jelennel foglalkoznak a tudósok". A kiadványban neves, különböző szakterületek előadói a következő kérdésekre keresték a választ: Miként gazdálkodtak a székelyek régen? Hogyan viszonyult a közösség a gazdálkodáshoz? Mit tanulhatunk a régiek tapasztalatából? Lehetséges-e egy fenntarthatóbb gazdálkodás a Székelyföldön, illetve milyen fejlesztési lehetőségek nyílnak meg Székelyföld számára az Európai Unióhoz való csatlakozás után?
Egyébként már kiválasztották az idei konferencia témakörét – Székely népzene és néptánc –, és megrendezésére 2015. szeptember 18-20. között fog sor kerülni. Ezt a sorrendben immár ötödik tanácskozást a Pro Énlaka Alapítvány, a Pécsi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke, a Hagyományok Háza (Budapest) és az MTA Zenetudományi Intézete (Budapest) együttműködésében tartják.
A beszélgetésünk végén a 86. életévében járó Szávai tanító úr elmondta, hogy túl ezen a rendezvényszervezésen, van egy másik fontos munkája is. Sokan tudják róla, hogy a hagyományos székelyföldi gyümölcsfajták leírásával és megmentésével foglalkozik. Összegyűjtötte a környék kertjeiből az ősök által nemesített alma-, körte- és szilvafajtákat, magoncokat nevel, oltóágakat biztosít az érdeklődőknek, kertje valóságos génbank, amelynek értéke felbecsülhetetlen az áruházi hibridekhez szoktatott emberek körében, akik másra, jobbra, sajátos és összehasonlíthatatlan ízű gyümölcsökre vágynak. A gyümölcsfákról írott dolgozatait kívánja végső formába önteni. Egyébként ezt a könyvet és a mögötte rejtőző mintegy hatvan évnyi munkát tekinti élete fő művének. Tisztában van azzal, hogy a házakhoz tartozó kertek is felbecsülhetetlen értékeket őriznek, amelyeket vétek lenne veszni hagyni.
Szó lesz majd a gyümölcstermesztésről is, de ahhoz hosszabb beszélgetésekre és újabb kiruccanásokra van szükség. Majd egy következő riportban, mihelyt annyira kitavaszodik.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Gál Kinga: a szocialista frakció nem támogatta az EP kisebbségügyi munkacsoportjának a megalakulását
- A sajtóban megjelentekkel ellentétben az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi munkacsoportja tavaly decemberben tartotta meg alakuló és tisztújító ülését, amelyen Gál Kinga fideszes EP-képviselőt a munkacsoport társelnökévé választották, az EP szocialista frakciója a munkacsoport létrejöttét nem támogatta, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pedig jelen sem volt a decemberi alakuló ülésen - közölte pénteki közleményében Gál Kinga.
Ujhelyi István előző napi közleményében azt hangoztatta, hogy nemzeti koalícióra van szükség a határon túli ügyekben, és e tekintetben a jobboldali képviselőkkel is késznek mondta magát a közös munkára. "Ezért is támogattam például Gál Kinga fideszes EP-képviselő társelnökké választását a csoportban" - jegyezte meg.
Gál Kinga szerint az Ujhelyi közleményében foglaltakkal ellentétben a valóság az, hogy a december 18-i alakuló ülésen a szocialista képviselő nem is volt jelen.
"A szocialista frakció már a munkacsoport létrejöttét sem támogatta, amely három másik frakció, a Néppárt, a Liberálisok és a Zöldek támogatásával alakulhatott újra" - írta Gál Kinga.
A néppárti EP-képviselő ehhez hozzátette: a munkacsoport idei első ülése 25 EP-képviselő jelenlétével zajlott, akik aktív eszmecserében vettek részt, és konkrét javaslatokat fogalmaztak meg az elkövetkező időszakra.
Ujhelyi István, bár jelen volt ezen az ülésen, meg sem szólalt - olvasható Gál Kinga közleményében.
Az MSZP EP-képviselője válaszközleményében azt írta: "a kisebbségi munkacsoport megalakulását több platformon, több alkalommal is támogattam: szóban és írásban egyaránt. Tény, hogy résztvevője voltam a munkacsoport megalakulását előkészítő, nyári találkozónak, ahol egyértelműen jeleztem: támogatom Gál Kinga társelnökségét, az intergroup (frakcióközi munkacsoport) megalakulásához pedig támogatókat toborzok a szociáldemokrata frakcióban. Tény, hogy az alakulóülésen személyesen nem tudtam jelen lenni, de közvetlen munkatársam képviselt a tanácskozáson és regisztrált is a nevemben."
Ujhelyi kiemelte, hogy partnerséget, közös munkát ajánlott a határon túli magyarok érdekében a jobboldali képviselőknek. A Fidesztől érkező válasz - tette hozzá - nem őt minősíti.
"Ezek szerint ők a meghirdetett nemzeti együttműködés helyett megint csak acsarkodni tudnak, álságosan kisajátítva a határon túliak képviseletét. Ez a szociáldemokraták számára is fontos ügy, amit jól mutat, hogy az előző parlamenti ciklusban szocialista társelnöke volt a munkacsoportnak, Tabajdi Csaba személyében" - hangsúlyozta a szocialista EP-képviselő. Brüsszel (MTI)