A kolozsvári hücpe
Fischer István filmrendező emlékére
Mélyen sajnálom, hogy nem lehetek ma jelen az Aachen melletti Hürtgenwald ligetében, ahol jó barátunkat, Fischer Istvánt, kívánságának eleget téve, végső nyugalomra helyezik. Ez a hely is jellemző rá: nincsenek sírkövek, a hamvakat fák tövében helyezik el, s mindössze apró névplakettek emlékeztetnek arra, aki ott nyugszik.
A neves televíziós szakember, operatőr és filmrendező Kolozsváron született, magyar zsidó családban. Tegyem hozzá azonnal, hogy rosszkor, 1936. január 13-án, amikor Európa egén az újabb világháború sötét fellegei már gyülekeztek. Felmenői között volt gazdag burzsuj, meggyőződéses illegalista kommunista, vidéki szezonfényképész, kolozsvári mozialapító mozigépész és a csoda tudja, hogy még kicsodák, akikről – szavával: az egész mispóhéről (azaz pereputtyról) – később Pista nagyszerű, drámákba illő történeteket adott elő, azokat persze mindig komédiává átformálva.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Albert Júlia-est a magyar kultúra ünnepén
Albert Júlia színművész Adjon az Isten... Adytól Nagy Lászlóig című verses előadásával telt házzal ünnepelték a kolozsvári római katolikusok – és nemcsak – a Magyar Kultúra Napját szerdán, a nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében.
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Imalánc kezdődik Márton Áron boldoggá avatásáért
Vasárnap imalánc kezdődik Kolozsváron Márton Áron boldoggá avatásáért. Márton Áron püspök munkássága szorosan kapcsolódik Kolozsvárhoz.
A kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Szent Mihály Caritas Szervezet tagjai által kezdeményezett imalánc az év folyamán végigjárja a különböző kolozsvári egyházközségeket.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély földjén mindörökké énekelni fogják…
A kultúra nem más, mint az élet művelése. Hogyan műveled az életet, milyen normák és értékek szerint?
Ha úgy érzed, hogy hozzátartozol ahhoz a kultúrához, amit leginkább magyar nyelven hallottál és olvastál, és ami a magyar nép történelmét is magában foglalja, akkor elmondhatod, hogy te a magyar kultúra részese vagy.
Hozzátartozik-e mindenki a magyar kultúrához, aki magyarul beszél? Hozzátartozik-e mindenki, aki nem beszél magyarul, de ősei magyarságát nagyra becsüli? Hozzátartozik-e a magyar kultúrához az, aki nem olvas magyar irodalmat, nem tud magyar verseket, nem ismer magyar népdalokat, nem ismeri a magyar nép történelmét? Hozzátartozik-e a magyar kultúrához az, aki a jobb megélhetés reményében idegen nyelvű kultúrára alapuló társadalomhoz csatlakozott?
Szabadság (Kolozsvár)

Kürtőskalács-fesztivál lesz
Világhírű székely-magyar sütemény
Egy hagyományos termék nem hagyományos bemutatóját tartjuk – kezdte a tegnap sajtótájékoztatóját Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke Madaras Csilla, a Europe Direct Központ vezetője, valamint Albert Zoltán és Gazda Zoltán, a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület tanácsadói jelenlétében ismertette a kürtőskalácsról készült könyvet, szórólapokat, és tervekről is beszélt.
Az a célunk, hogy a Nemzetközi Kürtöskalács Szaktestület védje le a kürtőskalácsot, és vegyék fel ezt a terméket a hungarikumok sorába – fogalmazta meg Tamás Sándor. A kürtőskalács olyan siculikum, amelynek még a nevét sem lehet más nyelven mondani, tette hozzá, és az sem utolsó szempont, hogy a termék előállítóinak gazdasági haszna legyen belőle.
– Úgy kell jövőbe mutató akciót csinálni a múltból, hogy közben lehetőleg minél több munkahelyet teremtsünk – jelentette ki az elnök.
Az ötvenoldalas könyv, amelyet román és angol nyelvre is lefordítanak, nem csak azt szemlélteti, hogyan készül a kürtőskalács, hanem feltárja történelmi fejlődését, és bemutatja hét „unokatestvérét”, amelyek hasonló módon készülnek Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon és máshol. A könyv mellé 15 nyelven szórólap készült, az európai nyelvek mellett arabul, héberül vagy éppen kínaiul ismerteti a tudnivalókat.
Az az elképzelés, hogy ezeket a kürtőskalács-készítők között osztják ki, hogy a maguk során azon külföldiek körében terjeszthessék, akik vásárolnak a termékből. A számos támogató közül Tamás Sándor kiemelte a „megszállott” dr. Hantz Pétert, a bázeli egyetem biofizikusát, akinek „állhatatos, jóindulatú” segítsége nélkül „nem mozdult volna ki a holtpontról” a kürtőskalács ügye.
Madaras Csilla elmondta: a Europe Direct információs központnak fontos volt, hogy megismertessék az európai „unokatestvéreket”, hiszen ez is azt mutatja, hogy Európához tartozunk. Bejelentése szerint május 9-én, Európa napján Sepsiszentgyörgy lesz a kürtőskalács fővárosa. Olyan kürtőskalács-fesztivált terveznek, amelyre meghívják a „teljes rokonságot”, és a központban felszerelt sütőkön el is készítik ezeket.
Albert Zoltán, a 14 országot átölelő Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület szaktanácsadója a háromnyelvű honlapot népszerűsítette (www.kurtos.eu), ahol minden információ megtalálható, letölthető és nyomtatható.
– Mi nem márkanevet jegyeztünk be, hanem oltalmat kértünk. Ez azt jelenti, hogy bárki ingyen és szabadon használhatja a recepteket, sütheti a kürtőskalácsot, csak éppen – ha ennek akarja nevezni – be kell tartania bizonyos előírásokat – magyarázta a szakember.
Albert elmondta: kiegészített dokumentációval kérték a kürtőskalács felvételét a hungarikumok közé, a honlapra teljes technológiai fotótárat töltöttek fel, nyolcfajta képeslapot készítettek, és megírták a 15 nyelvű leporellót, amelybe, amiként a könyvbe is, Székelyföldet ismertető részt is „becsempésztek”, mert aki nyitott arra, hogy valami ismeretlen ételt megkóstoljon, az arra is „kapható”, hogy ellátogasson az étel „szülőföldjére”.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

Ápolni a magyar nyelvet
A magyar kultúra napja Kovásznán
Tegnap a magyar kultúra napja alkalmával flashmobot szerveztek a diákok a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum udvarán, ahol szív alakba állva szavalták el Hegedüs Géza Szonett a magyar nyelvhez című költeményét.
A Kőrösi Csoma Sándor Líceum évek óta bekapcsolódik a magyar kultúra napjába. Tegnap az 5–8. osztályosok vetélkedőn vettek részt, ahol olyan könyvjelzőt kellett készíteniük, ami megidézte Mikes Kelemen alakját. A legszebbet Szántó Andrea a (8. B) készítette, őt Luka Katalin (6. B) és Gál Szilvia (8. B) követte a „dobogón”. Dicséretben részesült Földes Karola Anita (5. B) és Moldovai Dóra (5. D).
Az iskola udvarán a diákok szív alakzatba álltak. Szavalat hangzott el Balogh István és Kosztándi Aliz 11. osztályos tanulóktól, majd Luka Gabriella vezetésével közösen elmondták Hegedüs Géza versét. Ezt követően a 9–12. osztályosok megtartották a magyar nyelvi vetélkedőt, amire 15 csapat nevezett be.
Becsek Éva iskolaigazgató kérdésünkre elmondta: céljuk, hogy a diákokban felserkentsék a magyar nyelv iránti szeretetet, és ráébresszék őket irodalmunk gazdagságára.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ossz és uralkodj!
Immáron sok esztendeje tartó regionalizációs ködevés és szájtépés után, melynek egyetlen be nem vallott célja volt a központi kormányzati ellenőrzés rafináltabb érvényesítése – mellesleg pedig a valódi történelmi régiók, az etnikai arányokat tükröző tartományok eltagadása és fölszámolása –, a Ponta-kabinet hirtelen megvilágosodott újfent, s kétszínű és szemforgató módon juszt is kimondta, hogy Romániának mégis a legjobb a centralizáció. Mert ott fent, Bukarestben mindent jobban tudnak, mint az álmos és elmaradott provinciákon, s voltaképpen nincs is szükség megyei tanácsokra, a Bukarest-olümpuszon majd akkurátusan eldöntik, mennyi pénz jár – a sajátjából! – az esztelnekinek, a Flămânzi faluból valónak, a szatmári Ábosnak, a dobrudzsai Ovidiunak, a mócvidéki Iancunak és a székely Jedd nemzetségéből valónak. Hát ezért van kormány, hogy igazságot tegyen, s meg ne történhessen valahogy, hogy valamelyik megyei önkormányzat saját többsége politikai színezete után próbáljon osztogatni a visszaosztogatott alamizsnákból.
A helytartó, a prefektus, az esetleg beleszólhat, mert az a mindenkori kormány bölcsességeit, igazságosságát és teremtő szellemét képviseli. De a választott atyafiaknak semmi köze az egészhez, s ha már sikerült bezsebelni vidékről a pénzeket, szeretett kormányunk és kormánypártunk azt is jobban tudja mindenkinél, hogy kinek mennyit, miért lehet visszacsurgatni-csöppenteni belőle. Továbbá eldönti azt is, hogy milyen, már megnyert pályázatokhoz ád némi részesedést abból a pénzből, amit Európából éppen a vidékfejlesztésre adtak.
Románia kormányai soha nem voltak híresek az önkormányzatiság, a demokratikusan felálló helyi testületek támogatásában, de amit a Ponta–Dragnea kettős által vezényelt baloldali vircsaft elművel, az már a közigazgatási hülyeség világcsúcsának számít. Mintha Bukarestben jobban tudnák, hogy például Háromszéken hol kellene melegében befejezni egy csatornázást, iskolatatarozást, községi utat, mint Sepsiszentgyörgyön. Hát döntsenek ők helyettünk, rólunk, nélkülünk, s ez így megy már lassan száz esztendeje.
Bukarest olyannyira jobban tud mindent, hogy azt még az alapító Bucur pásztor sem hitte volna, mikor leszúrta furkósbotját.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dr. Tapodi Zsuzsa és dr. Pieldner Judit: Keresztöltésben
Ezek a könyvek arról tanúskodnak, hogy mennyire problémás az írás és olvasás ideje, mindezek ellenére azt is üzenik, hogy olvasni jó, könyvek társaságában lenni jó – hangzott el szerda délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott, Keresztöltés című kettős könyvbemutatón.
Dr. Pieldner Judit és dr. Tapodi Zsuzsa sepsiszentgyörgyi irodalomkutatók, mindketten a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának oktatói, akik ez alkalommal egymás frissen megjelenő tanulmánykötetét mutatták be – ahogy a cím is jelezte – „keresztöltésben”. Dr. Pieldner Judit Az értelmezés ideje című könyvében kortárs irodalmi műveket, az irodalom és film viszonyát elemzi. Ahogy dr. Tapodi Zsuzsa fogalmazott recenziójában: a kötete „kapóra jön minden olyan olvasó számára, akit érdekelnek napjaink művészeti megnyilvánulásai”.
Szövegek szövete című kötetében dr. Tapodi Zsuzsa olyan recenziókat, szerkesztett előadásszövegeket, tanulmányokat gyűjtött össze, amelyek más szövegekről szólnak. A szerző magát hivatásos olvasónak nevezi, aki önmagát más nyelveken is értőnek, de elsősorban erdélyi magyarként határozza meg.
Sok területen kapcsolódik a két egyetemi oktató munkája: nemcsak kollégák, a kötetekből az is kiderül, hogy hasonló kérdések foglalkoztatják őket. Az esemény címadásakor sugallni akarták azt a sok-sok apró mozdulatot is, ami a varrásra jellemző, hiszen a szövegben is egymásba öltődnek a szavak, a tanulmányok, de az évek is összeérnek, akárcsak az ízek, és végül kialakul egy kerek egész, lezárul egy korszak.
Mindkét kötetben olyan irodalomtörténeti értekezést, filmelemzést, kritikákat találunk, amelyek magas tudományos szinten írt szövegek, de az irodalom iránt érdeklődő nagyközönség számára is érthetőek és meggyőző erővel bírnak. Így az elemzett művek olvasására, megtekintésére ösztönzik az olvasót.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kölcsey és Vörösmarty a neten – Együtt szavalt a nemzet
Kárpát-medence-szerte számtalan felolvasással, ünnepi műsorral, színházi előadással, díjátadással ünnepelték meg csütörtökön a magyar kultúra napját.
Második alkalommal rendezték meg az Együtt szaval a nemzet elnevezésű programot, amelynek idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium volt a házigazdája, de Erdélyből és a Partiumból is bekapcsolódott 58 magyar tanintézet a közös szavalásba, többek között Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Brassóból, Kolozsvárról, Temesvárról, Nagyváradról és Szatmárnémetiből. A Magyarország kezdeményezte programban számtalan magyarországi iskolán kívül szerbiai, szlovákiai és ukrajnai oktatási intézetek is jelentkeztek.
Százötven csíki diák is szavalt
Csíkszeredai diákok is együtt szavaltak a nemzettel csütörtökön. A pedagógusházban több mint százötven középiskolás diák mondta el a Himnuszt és a Szózatot ugyanabban az időpontban, amikor világszerte több ezer más diáktársa.
Tavaly több csíkszeredai iskola külön-külön már bekapcsolódott a közös versmondásba, most viszont együttesen képviseltették magukat. A rendezvényen a Himnusz első szakaszán kívül minden évben egy, a nap megünneplésére méltó verset szavalnak el a diákok, idén a második vers Vörösmarty Mihály Szózata volt.
Márai-díj Tompa Andreának Márai Sándor- és Csokonai Vitéz Mihály-díjat, valamint Könyvtári Minőségi Díjat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, a magyar kultúra napján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Márai Sándor-díjat Tompa Andrea kolozsvári származású, 1990 óta Budapesten élő író, színházkritikus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Színház című folyóirat szerkesztője vehette át a 20. századi kisebbségi lét kérdéseinek újszerű és hiteles prózai ábrázolásáért. Az írónak két regénye jelent meg eddig: 2010-ben A hóhér háza című, 2013-ban pedig a Fejtől s lábtól címmel a második.
A szervezők sorsolás révén idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumot választották ki a házigazda szerepére, az együttes szavalást vezénylő Jordán Tamás színművész innen irányította a rendezvényt.
A YouTube internetes videomegosztó révén a világszerte számos helyszínről bekapcsolódó diák élőben látta a vezénylő művészt, így szavalhattak egyszerre, együtt. A különböző helyszíneken felvétel is készült, ezek szintén a YouTube-on tekinthetők meg. A csíkszeredai együttes szavalás is látható, az internetes oldal keresőjében az Együtt szaval a nemzet és Csíkszereda kulcsszavakkal rá lehet keresni a felvételre.
A pedagógusházban összegyűlt csíkszeredai diákok számára csütörtök délelőtt, a közös szavalat előtt Budaházi Attila dramaturg, rendező tartott főpróbát, és látta el őket hasznos tanácsokkal.
Az élő közvetítés kezdetén Jordán Tamás is gyakoroltatta először kissé a szavalókat, akik számára felidézte azt is, azért ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, mert Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
Végül helyi idő szerint 11 óra 10 perckor világszerte több helyszínen kezdték el szavalni a diákok a Himnusz első szakaszát, majd a Szózatot. A közös versmondás után a csíki diákoknak Túros Endre tanár beszélt a Himnusz jelentőségéről, születésének körülményeiről, a költő életéről.
Farkas Szilvia, az eseményt szervező Nemzeti Kreatív Intézet kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a kezdeményezéshez 718 iskola csatlakozott idén. Hozzátette: több iskola jelezte, hogy ugyan nincs internetkapcsolatuk, így nem tudják feltenni saját videójukat a YouTube-ra, de ők is csatlakoznak a közös versmondáshoz a meghirdetett időben.
A különböző helyszíneken elhangzó valamennyi szavalat rögzítésre kerül, és a YouTube-csatornán visszanézhető. Április 11-éig, a magyar költészet napjáig a részt vevő iskoláknak lehetőségük lesz további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.
A programot tavaly indította útjára Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező szakmai irányításával. A kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon.
Szőcs Géza kormánybiztos a közös szavalat után az MTI-nek elmondta: a kollektivitás új formája alakult ki a projekt révén több százezer diák között. „Ez egy kohéziós erő a következő generációk számára, amelyekről aggódva szokás mondani, hogy gyengül bennük a nemzettudat, hogy sorvad az öszszetartozás élménye. Ez a projekt ezzel ellentétes hatóerőt jelent” – fogalmazott.
Szőcs Géza nem tudta még pontosan megmondani, hogy jövőre melyik verset választja ki, de Berzsenyi vagy Ady egyik verse van a fejében. Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezésnek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad otthont. A következő házigazdát az idei résztvevők közül sorsolással választják ki április 11-én, a költészet napján.
Olvasással az irodalomért
Marosvásárhelyen a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is nagyszabású vállalkozással, 24 órás felolvasómaratonnal ünnepelték a magyar kultúra napját. Az Olvass fel Marosvásárhelyért! című eseményen a kora délutáni órákban zsúfolásig tele volt a Zanza kávézó. Az egyik asztalnál az Unirea Főgimnázium diákjai és tanárai ültek. Velük volt a tanintézet aligazgatója is, Brandner Emőke, akitől megtudtuk: a magyar tagozat tizedikes, tizenegyedikes és végzős tanulói mellett a harmadikosok is felolvastak.
„Könyvszerető embernek tartom magam, a diákjaimat is erre nevelem. Úgy érzem, hogy a magyar irodalom, a magyar nyelv ezáltal marad fenn, ha megszerettetjük a gyerekekkel az olvasást” – fogalmazott az intézményvezető. Egyik diákja, Bálint Nóra maga is prózát ír, ezúttal azonban egy Reményik-verset olvasott fel.
Idén a felolvasással párhuzamosan beszélgetéseket is szerveztek ismert vásárhelyi személyiségekkel. Ottjártunkkor éppen Boros Zoltán televíziós újságíró Török Viola rendezővel beszélgetett zene és színház kapcsolatáról, az erdélyi színházi világról. Csép Andreával és Brassai Zsomborral is összefutottunk. A megyei tanácsos Tisza Katától, a Maros megyei RMDSZ elnöke Vida Gábortól olvasott fel.
„A felolvasó-maraton olyan rendezvény, amelyet támogatni kell, és a jelenlétünkkel kell felkarolni az ügyet és segíteni a szervezők munkáját” – fogalmazott Csép Andrea. Brassai Zsombor elmondta a rendezvény nevét annak idején többek között Vass Leventével, a rendezvény főszervezőjével találták ki.
„Jobb a hangulat, felnőttebb a hangulat, komolyabb a hangulat. Szépen összekovácsolódik, és évről évre szebb és jobb irányba tágul ennek a rendezvénysorozatnak az ajánlata, amit valamikor négy évvel ezelőtt kezdtünk el. Most már románul is megszervezzük, kerekasztal-beszélgetések is vannak, és egy csésze kávé mellett alkalom nyílik az ismerkedésre: a marosvásárhelyiek megismerhetik a marosvásárhelyieket. Számomra ez a legfontosabb tényező. És az, hogy a csapatom, a partnereink, akikkel közösen szerveztük, örömmel, jókedvvel és egyre nagyobb hozzáértéssel végzik a munkájukat” – fogalmazott Vass Levente, a szervező Stúdium Alapítvány alelnöke.
Saját műsorral is készültek az iskolák
Számos erdélyi iskola is saját ünnepséget szervezett a Himnusz befejezésének évfordulóján. A Hargita megyei Tekerőpatakon a Tarisznyás Márton Általános Iskola diákjai például zenés-verses összeállítással készültek.
„Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hétköznapok közül kiemeljük a jeles napokat. A gyermekek nagyon készülnek a rendezvényekre, a fellépők komolyan veszik szerepüket. A mai műsorral kapcsolatban azt vettem észre, hogy nemcsak megjelenésükben igyekeztek »ünnepiek« lenni, hanem lélekben is készültek” – mondta lapunknak Kolumbán Csilla vallástanár, a műsor szervezője.
R. Kiss Edit, Vass Gyopár
Krónika (Kolozsvár)

Vádat emeltek Hrebenciucék ellen
Az űrlap alja
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Viorel Hrebenciuc volt szociáldemokrata képviselő, fia, Andrei, Tudor Chiuariu nemzeti liberális párti szenátor, Ioan Adam PSD-s képviselő és további 13 személy ellen az illegális erdő-visszaszolgáltatások ügyében.
A tavaly kirobbant ügy az egyik legnagyobb restitúciós-korrupciós botrány a rendszerváltás óta, amelynek magas rangú politikusok, bírák, ügyvédek az érintettjei. Az ügyészség szerint a Ghica nemesi család leszármazottjaként Gheorghe Paltin Sturdza Hrebenciucék segítségével illegálisan kapott vissza 43 ezer hektár erdőt Bákóban.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László: 1989 a Himnusz és a magyarok szabadságát is elhozta
Az 1989-es év hozta el a kultúra és a magyarok szabadságát, ekkor vált a magyarok törvényes himnuszává Kölcsey Ferenc költeménye, és ebben az esztendőben vívták ki szabadságukat a kelet-közép európai térség népei – mondta Tőkés László csütörtökön Nyíregyházán.
A néppárti európai parlamenti képviselő a magyar kultúra napjának alkalmából rendezett, megyeházán megtartott rendezvényen arról beszélt, hogy 1989-től egy olyan kegyelmi idő kezdődött el, amelynek sok-sok ajándékával rendelkezik a magyarság, viszont sok lehetőséget elszalasztott.
„Mindenképpen nagy áldása ennek a történelmi évnek, hogy a berlini fallal együtt a bennünket elválasztó trianoni határfalakat is lebontotta, és újból szabad lett a Himnuszt is énekelnünk” – fogalmazott a református lelkész.
Tőkés László a megyeháza Bessenyei-termében összegyűlt hallgatóságát emlékeztette arra, hogy számos zaklatásban volt része az erdélyi magyaroknak, sokszor egy vicc vagy a Himnusz eléneklése miatt hívták be és vádolták meg őket a román hatóságok.
Amikor 1989 decemberében egyik napról a másikra szabaddá vált Kölcsey Ferenc költeményének éneklése, azt szinte leírni és elmondani is lehetetlen – emlékezett Tőkés László. Felidézte, hogy egyes gyülekezetekben és településeken sokan még hónapokig „óvatoskodtak”, és a diktatúra bukása után sem merték elénekelni a magyarok fohászát.
Ez az év a határok feletti nemzetegyesítés kezdete is egyben – tette hozzá. Tőkés László azt mondta, hogy ami 1989-ben elkezdődött, azt folytatni kell, „ennek vagyunk részesei a magyar kultúra napján is, ami a nemzeti értékeink ápolásáról, megmentéséről, megőrzéséről és gyarapításáról szól”.
Az eseményen részt vett számos világi és egyházi méltóság, többek közt Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke, Szabó István és Baracsi Endre megyei közgyűlési alelnökök, valamint Vinnai Győző, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője. A rendezvényen Kulturális örökségünk mentése a Kárpát-medencében címmel előadást tartott Őry László, a szervező Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Naptárbemutató
Nagyváradon is bemutatják az Erdély Anno és Most című 2015-ös naptárt. A nagyváradi származású Balázs D. Attila immár évek óta megszerkeszti azokat az igényes naptárakat, amelyek nem csak szemet gyönyörködtetőek, hanem hasznosak is. A 2015-ös naptár azért is figyelemre méltó, mert a borítóján a Szent László teret láthatjuk egykor és most. A bemutatón a naptár szerkesztője képritkaságokat is vetít az érdeklődőknek.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács minden érdeklődőt szeretettel vár január 23-án, pénteken 17.30 órára a Partiumi Keresztény Egyetem (Városháza / Primăriei u. 36. szám) Bartók termébe, ahol a naptárak kedvezményes áron megvásárolhatóak. A bemutató után az érdeklődők részt vehetnek az Egyetem aulájában Éltes Barna szobrászművész kiállítás-megnyitóján, majd 19 órától az Egyetem dísztermében a Téka együttes koncertjén.
A szervezők minden rendezvényre várják az érdeklődőket.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Mondom a magunkét: Szövetségesek és szövetségesebbek
Már megszokhattuk – ha elfogadni nem is tudjuk –, hogy a kelet-közép-európai országok nyugati megítélése elsősorban attól függ, hogy miként illeszkednek az éppen aktuális nagyhatalmi elképzelésekbe. Egy időben, a rendszerváltás utáni években, az EU-s csatlakozás előtt Magyarország számított az „éltanulónak”, míg Romániát számos kritika érte, elsősorban a csatlakozási kritériumok teljesítésének nehézkes volta miatt. Mára megváltozott a helyzet, valamint a két ország megítélése a gazdasági háttérhatalom ellenőrzése alatt álló EU-ban és az USA-ban.
A 2010 óta Magyarországot irányító Fidesz-KDNP-kormányzat előbbre valónak tartja a magyar érdekeket a nemzetközi nagytőke, a multinacionális cégek érdekeinél, ami által magára vonta az EU és az USA haragját. Köztudott, az USA-nak elsősorban érdekei vannak, nem barátai, s amennyiben Washingtonban úgy értékelik, hogy érdekeik sérülnek, máris lépnek. Előbb „csak” gazdasági és diplomáciai téren próbálkoznak nyomást gyakorolni, de amint a közelmúlt közel-keleti történései is mutatják, a katonai közbeavatkozástól sem rettennek vissza.
Mi váltotta ki az USA „ellenérzését” az Orbán kormány iránt? Például Paks, pontosabban az, hogy az atomerőmű fejlesztését a kormányzat az oroszokra bízta, s nem a szintén arra pályázó amerikai cégekre. Néhány éve a temelini atomerőmű kapcsán hasonló konfliktus alakult ki az USA és Csehország között, a korrupcióval megvádolt prágai kabinet bele is bukott. Valami hasonlót szeretnének Magyarországon is elérni. A másik terület a gázüzlet. A Déli Áramlat kiépítése által a lényegében szintén orosz gáz Közép- és Nyugat-Európába való eljuttatása lehetetlenné tenné az újabban szintén gázexportőrré vált amerikaiaknak a palagáz értékesítését. Időközben az Oroszország elleni gazdasági szankciók okozta anyagi veszteségek miatt jegelték a gázvezeték kiépítését.
Egy ismert biztonságpolitikai szakértő szerint Magyarország ma már nem műveleti terület, hanem hadszíntere egy olyan háborúnak, melyet az Egyesült Államok vív Oroszországgal. Azt is állítja, hogy amit André Goodfriend amerikai ügyvivő Magyarországon művel, az semmiféle diplomáciai játéktérbe nem fér bele.
Ezzel szemben geopolitikai szempontból Románia helyzete igencsak felértékelődött az utóbbi időben. Korábban azt írtam, az USA-nak érdekei vannak, nem barátai. Nos, a jórészt általa kiváltott ukrán válság kapcsán pillanatnyi érdekei azt kívánják, hogy „barátjának” tekintse Romániát. A történelmi múltból eredő nyilvánvaló oroszfóbiában szenvedő bukaresti kormányzat pedig teljes mellszélességgel próbál eleget tenni az amerikai, pontosabban a NATO-elvárásainak. Ennek egyik bizonyítéka az a gyorsaság, ahogyan a teljes társadalom megfigyelésére alkalmas – sőt, a visszaélésekre is – Nagy Testvér-törvény elfogadására vonatkozó amerikai sürgetésre reagáltak. Ha már muszáj, akkor önként és dalolva megszavazzák. Victoria Nuland Kelet-Közép-Európáért felelős amerikai külügyér lassan amolyan helytartóként osztja a washingtoni ukázokat a bukaresti kormányzatnak.
Ha jól belegondolunk, a külső elvárások, a „feladatok” kénytelen-kelletlen vállalt teljesítése által jutott, ha jutott valamicskét előre az ország. A korrupció elleni küzdelemben eddig elért, egyelőre csak félsikerek – annak azonban látványosak, azt ismerjük el – elsősorban ennek a megfelelési kényszernek köszönhetőek.
Az tagadhatatlan, intézményrendszerét, a törvényi környezetet tekintve ma Románia akár demokratikus állam is lehetne. Hogy nem az, annak sokféle magyarázata lehet. Mindenesetre, amíg a külső nyomás, a kényszer mellé nem társul belülről fakadó igény is erre, addig csak reményként, kívánalomként beszélhetünk demokráciáról.
A svájci frank alapú hitelek körül kialakult mizéria kapcsán sokan elgondolkodhatnak: míg a szakmányban szidalmazott magyar kormány a hitelek forintosításával megtalálta a megoldást, addig az USA „barátságával” hencegő román politikusok még csak keresgélik. Előfordulhat, hogy a lengyelekhez, horvátokhoz hasonlóan Románia is a magyar minta szerint eljárva próbálja rendezni majd a problémát.
Szentgyörgyi László
kozpont.ro

Az űrlap alja
Nagyváradról a BBC History magazinban
Kormányos László, Péter I Zoltán, Szilágyi Aladár és Szűcs László – négy váradi szerzője van a BBC History folyóirat januári számának, melyet szerdán este mutattak be a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban Papp Gábor főszerkesztő és a szerzők jelenlétében. A megjelenteket Imre Zoltán, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Papp Gáborral és a szerzővel Körössi P. József beszélgetett.
A főszerkesztő többek között elmondta, hogy négy évvel ezelőtti megjelenésük óta Magyarország legolvasottabb történelmi folyóiratává váltak, az általában 17-18 ezer kinyomtatott példányból általában 14-15 ezer elkel. Tartalmuknak felét az angol anyalapból veszik át, azonban nincs tematikai megkötöttségük, az elmúlt 15-16 év anyagából válogathatnak, a lap tartalmának mintegy 30 százaléka magyar történelemmel foglalkozik, a fennmaradó részt magyar szerzők nem magyar vonatkozású anyagai alkotják. Nehéz megtalálniuk az egyensúlyt, hiszen a napi politikai mellett ma Magyarországon a történelem a legmegosztóbb téma egy amúgy is megosztott társadalomban, szögezte le a főszerkesztő, aki azt is hozzátette: büszkék arra, hogy a szakma élvonalába tartozó magyarországi történészek, például Romsics Ignác, Ungváry Krisztián és Ormos Mária nekik írnak.
Szilágyi Aladár írásában a Trianon utáni Nagyváradot ismerteti, mint mondta, az első évek a felocsúdás évei voltak, ugyanakkor gazdag volt Várad élete, a bőség zavarával kellett megküzdeni cikke megírásakor. Szűcs László két egymás mellett létező identitásról ír, arról, hogy szinte megszűnt a kultúrák közötti átjárás. Kormányos László 2008 óta dolgozik Nagyvárad krónikáján, ebből a várhatóan 2016-ban megjelelő könyvből kerültek be szemelvények a folyóiratba, Péter I. Zoltán pedig a város századfordulós életével foglalkozik. Az est végén a szervezők nevében Szabó Ödön képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, és többek között arról is beszélt, fontos lenne Kormányos László munkájának románra való lefordítása, hogy akár forrásként is használhassák azt. A lapszám jövő péntektől kapható az Illyés Gyula könyvesboltban.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Thalia atlétája. In memoriam Kötő József
Szinte élete utolsó pillanatáig úgy tűnt: Kötő József szavatartó ember. Alig öt hónap elteltével viszont az ellenkezőjét bizonyította: egy, a háromnegyed évszázados jubileuma táján készült interjúban arra az újságírói kérdésre, hogy készül-e önéletrajzot írni, a Tőle megszokott határozottsággal felelte: „nem készülök meghalni”…
Pedig Neki, aki megannyi kismonográfiát írt az erdélyi színházak történetéről, aki megannyi „színjátszó személy” pályaképét rajzolta meg, rendkívül gazdag, fordulatos és tartalmas életművel – élettel és művel – a tarsolyában bőven lett volna mit felidéznie a saját múltjából. Mivel ezt nem tette meg, több kutatónak való munkát hagyott örökül, akár színházi, színháztörténészi, akár közéleti-politikai tevékenységére nézvést.
Immár nyugdíjba, de nem nyugalomba vonulását követően pontos, mondhatni racionális mondatokba foglalta önnön krédóját: „Akkor érzek elégtételt, ha igénybe vesznek, és ha az igénybevétel révén még használhatok is. Megpróbálva egy mondatban aforisztikusan megfogalmazni (...) én azt mondom, hogy az elégtétel, a kiegyensúlyozott, hasznos élet titka az, hogy igénybe vegyenek, te válaszolhass erre az igénybevételre, és ez végül mindkét fél számára hasznos cselekedetben, minőségi munkában és olyan cselekedetsorban kulmináljon, ami közhasznú.”
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium országos bajnokságot nyert diákatlétája futását nehéz időkben, 1956-ban folytatta, igen nehéz körülmények között, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem már aláaknásított, majd két és fél év múltán szétrobbantott terepén. A még „ép” tanintézmény bölcsészkarának képviseletében, egy tudományos diákkonferencián másodéves „benjáminként” az ötödéves Lászlóffy Aladár, Láng Gusztáv illetve Kántor Lajos oldalán alkotott kitűnő szellemi „váltócsapatot”. Mint nemrégiben nyilatkozta, „már akkor eldőlt, hogy szabadidőmet a tanórákon kívüli kutatómunkára, a magam képzésére szánom”. És ugyanabban a tanévben érte az az impulzus, amelyik néhány év múltán meghatározó erővel szabott irányt pályája alakulásának: szemináriumi dolgozatként elvállalta Janovics Jenő a Farkas-utcai színházról írt könyvének bemutatását. „Akkor bontakozott ki bennem a színház intézménye iránti csodálat” – vallotta. Mivel 1959-ben egy, a Babeş és a Bolyai egyesítése táján fogalmazott jelentésben három tanára és két diáktársa mellett Őt is „nevesítették”, mint „irredenta, nacionalista” elemet, startja a tanári pályán nem sok jóval kecsegtetett.
Voltaképpeni félresiklatása, a zsoboki iskolában eltöltött öt esztendő nem tűnhetett túl keservesnek, annál inkább nem, mert már 1965-ben megpályázta a kolozsvári magyar színház megüresedett irodalmi titkári állását, és a két, esélyes, egymással élet-halál harcot folytató aspiráns helyett az Övé lett a poszt. Atlétánknak – bár már lehetett némi rálátása a színházi terepre – talán sejtelme sem volt arról, hogy a következőkben titkárként, dramaturgként majd igazgatóként mennyire nem a „megnyugvás ösvényein” kell haladnia, hanem egy áthatolhatatlan drótakadályokkal, átugorhatatlan árkokkal és áthághatatlan falakkal bővelkedő pályán kell kiutat találnia a kulturális életet is ellehetetlenítő, fokozódó diktatúra útvesztőiből. Hogy csapata mégis célba ért, hogy mégis átszakította a célszalagot, azt a hetvenes-nyolcvanas évek kolozsvári színházának időnkénti nagy teljesítményei bizonyítják.
Baj- és kortársai vélhették volna, hogy 1990-től errefelé Kötő József – ha nem is dől hátra, hiszen sosem volt a kényelem embere – immár csupán a teátrum dolgainak és a színháztörténeti kutatásoknak szenteli az életét. De nem így történt, hiszen – amellett, hogy kiteljesítette elméleti, teatrológiai és kultúrtörténeti munkásságát – az EMKE, az RMDSZ, időnként a kormány, illetve a parlament keretében belevetette magát a közélet és a politika sűrűjébe.
Kötő József a napokban pihent meg. Tusája befejeztével, a célegyenes végén bizton vallhatja, vállalhatja Pál apostol szavait: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája…”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kultúra-napi díjakat adtak át
Nagyvárad- Január 22-én este az RMDSZ Bihar megyei szervezete A Magyar Kultúra Napját ünnepelte a Szigligeti Színházban rendezett gálaünnepség keretében. Kilenc díjat adtak át, négy kategóriában.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett gálaesten ünnepi beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere. Ezt követően díjakat osztottak ki olyan személyiségeknek, akik az RMDSZ szakbizottságának döntése értelmében, illetve az ügyvezeti elnökség és a körzetek javaslata alapján az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a magyar kultúra ápolása és terjesztése területén. Ennek értelmében A Magyar Kultúráért-emlékplakettet vehetett át Szabó Amália földrajztanárnő, belényesújlaki néptáncoktató, a Rezgő néptánccsoport vezetője, Brugós Sándor, a Nagyvárad Táncegyüttes tagja, táncpedagógus és az érsemjéni származású Csorba Sándor, aki jelenleg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa. A Magyar Kultúráért- díjban részesült Gali Teréz nagyszalontai dalszövegíró, zeneszerző, előadóművész, az X- Faktor- győztes Tóth Andrea váradi diáklány és dr. Budaházy István váradi főgyógyszerész. Ugyanakkor életmű-díjnak örülhetett Dérer Ferenc újságíró, a Bihari Napló főszerkesztő-helyettese és Molnar Mónika canto-könnyűzene tanárnő. A Jakobovits-díjat az idén Amerikában élő Gerendi Anikó képzőművésznek ítélték oda.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Anya helyett anya lenni
Zsurzs Angéla több mint tíz éve él Csíkszeredában, és bár még nem édesanya, jelenleg hét gyermek gondját viseli. Büszkén mutatja a „családi fotókat”, lelkesen mesél kicsiről és nagyról. – A Szilágyságban születtem, tizenkét évvel ezelőtt a munkám sodort ide, akkor Gergely Istvánon, a Tisztin keresztül kerültem Csíkszeredába. Ezt megelőzően egy évet Beszterce-Naszód megyében dolgoztam egy ottani Csibész-háznál, Csíkszeredában pedig szintén a Csibész Alapítvány egy házához kerültem, amely a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság fennhatósága alatt van. Hat évvel ezelőtt volt egy újabb, ezúttal kisebb változás az életemben, elvállaltam a gyermekvédelmi igazgatóság kettes számú családi típusú elhelyező központjának a vezetését.
– Elhagyott gyerekek gondját viseli, noha más területen tevékenykedett. Könnyen hozta meg a döntést a váltás mellett?
– Hirtelen hozok döntéseket, és érzem belülről, hogy mit kell tennem. Korábban teljesen más területen dolgoztam, tanultam. Öt nap állt a rendelkezésemre, hogy egy teljesen új lehetőséget elfogadjak, ezek voltak a gyerekek. Szinte a semmire igent mondtam, otthagytam a munkámat, váltottam, és elmentem Beszterce-Naszód megyébe, majd egy év után felajánlották a csíkszeredai munkát. Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, és szerettem volna velük foglalkozni. Tizenkét évvel ezelőtt sok mindent másként gondoltam, de beledobtam magam, és teljesen jól alakult. Az is nagy váltást jelentett számomra, hogy amíg az első otthonban kicsi gyerekek gondját kellett viselni, itt egyből serdülőket kaptam.
– Hogyan zajlik egy napjuk?
– Én hét gyermekkel a gyermekvédelmi igazgatóság hármas számú központjához tartozó családi házban lakok, Csibész-háznak ismerik Somlyón. A legkisebb gyermek két éves és nyolc hónapos, aztán vannak első, harmadik és negyedik osztályosak, hárman pedig egyetemisták. Van két nevelő kollégám, akik naponta váltják egymást, illetve egy szakácsnő. Ők hárman nem laknak velünk, csak napi rendszerességgel jönnek. Reggel hétkor ébredünk, elviszem a gyerekeket iskolába, aztán számomra kezdődik az irodai munka, a kicsihez jön a nevelő, aki reggel nyolctól este kilenc óráig van a gyerekekkel. Délután tanulás, szabad foglalkozás zajlik a nevelővel, este kilenctől pedig én vagyok a gyerekekkel, hétvégén pedig, szombat déltől hétfő reggelig együtt vagyunk. De persze ha napközben otthon vagyok, nem tudom kivonni magam a napi tevékenységekből, a pici gyerek állandóan ott van körülöttem.
– Mennyire szoros a kapcsolata a gyerekekkel?
– Anyukámnak szólítanak a kicsik, ez sokat elárul. Egyébként számomra ez nem jelent gondot, viszont ahogy nőnek, beszélünk arról, hogy nekik van édesanyjuk, és én a nevelőanyjuk vagyok. Erről beszélni egy majdnem három évesnek még túl korai, így számára én vagyok az anyuka. Érzem egyébként, hogy oszlopnak tekintenek, bizalommal fordulnak hozzám. Igyekszem, hogy anyjuk helyett anyjuk legyek. Sajnos nem vagyok én még édesanya, de bízom benne, hogy hamarosan az leszek. Nem tudom, a saját gyerekkel hogyan bánnék, de azt igen, hogy ezeknek a gyerekeknek a lehető legjobbat akarom.
– A gyerekek testvérként viszonyulnak egymáshoz?
– Ragaszkodnak egymáshoz. A nagyok sokszor elviszik a kicsiket sétálni, foglalkoznak velük, segítőkészek nagyon.
– Érzelmek vannak ebben a munkában, ha annak lehet nevezni. Egy felnőttnek sem lehet könnyű...
– Pontosan. Minden ember más, az elvárások, a képességek is mások. Nekem például megvoltak a magam elképzelései a gyereknevelés kapcsán, aztán a gyerekek jelezték, hogy ez így nem megy, én pedig rádöbbentem, hogy a szuper elképzelések csak az én fejemben szuperek, és nem tudom ráerőltetni egy másik emberre. Az embernek döntési joga van, más igényei, más elképzelései a saját élete kapcsán. Az idők során letisztul ez. Jó kis felkészítő ez az életre.
– 13 évvel ezelőtt nem tudta, mire vállalkozik. Most is belevágna?
– Határozottan. Úgy érzem, mindent megtettem, hogy kihozzam belőlük is és a helyzetből is a maximumot. Nem azt mondom, hogy nem lehetne jobban csinálni. Ezelőtt pát évvel például alig figyeltem magamra, most már ott tartok, hogy magamra is figyelek, mert az idők során megértettem, ha én nem vagyok jól, akkor a környezetemet is fertőzöm. Most már magamnak is megadom azt, amire szüksége van a lelkemnek ahhoz, hogy tudjak türelmesebb lenni.
– Arra gondolt, hogy mi történik, ha majd családja, gyereke lesz?
– Kialakul. De ez nem összeférhetetlen a családi élettel, én úgy látom, nem lesz gond. Nagyon szeretném a saját családomat megalakítani, de nem szeretném, ha kizárná a mostani életemet. Szeretném folytatni a munkámat, kihozni a legtöbbet magamból. Végzem a feladatomat, s nyitott vagyok bármire. Bízom benne, hogy segítenek az égiek.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Elhunyt Gross Arnold erdélyi származású festőművész, grafikus
Életének 86. évében január 22-én, csütörtökön Budapesten meghalt Gross Arnold erdélyi származású, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, a nemzet művésze – tájékoztatta az MTI-t pénteken a művész családja.
Tordán született, családja a II. világháború vége felé költözött Nagyváradra, Gross innen szökött át 1947-ben Magyarországra. Érettségi nélkül felvették az Iparművészeti Főiskolára.
1949-ben a grafikai tanszék átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, itt szerzett diplomát. A főiskolán Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György és Koffán Károly voltak mesterei, de erősen hatott rá Van Eyck, Kondor Béla és Szabó Vladimir művészete is.
Festőnek készült, majd tanulmányozta Rembrandt és Dürer rézkarcait, maga is ilyeneket kezdett készíteni. Folyamatosan dolgozott a rézkarc műfaj teljes megújításán, hogy a korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, de mégis nyugalmat és harmóniát sugárzó alkotások váltsák fel.
Művein egyetlen apró négyzetmilliméter sem maradhatott szabadon, minden helyet sajátos tündérvilágának városai és lakói, apró lényei, virágai, fái, csodanövényei népesítik be.
Nem titkoltan is mesevilágot ábrázolt, hiszen ars poeticája szerint annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni.
Több egyéni kiállítása volt Magyarországon, de neve a külföldi közönség körében is ismerősen cseng, hiszen többször állított ki Rómában, Tokióban, Amszterdamban, Londonban, Los Angelesben, Hamburgban és Bécsben. 1966-ban és 1968-ban a Krakkói Grafikai Nemzetközi Biennálén nemzetközi első díjat kapott, képeit megvásárolta a varsói múzeum.
Munkásságáért 1955-ben és 1967-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett, 1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2008-ban a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
Nagyméretű kompozíciói közül a Művészek kertje a Hotel Duna Intercontinentalban, a Kertvárosi álom pedig a Buda Penta Hotelben található. Könyvei is nagy sikert arattak; az Adamis Annával közösen készített Versek és képeket, valamint az 1985-ben megjelent Gross Arnold emlékkönyve szinte pillanatok alatt elfogyott a boltokból.
Utolsó kiállítása 2014 februárjában nyílt meg a budapesti Cultiris Galériában, szeptemberben a XI. kerületi Bartók Béla úton önálló bemutatóhelyet, Gross Arnold Galériát avattak a tiszteletére. A nemzet művésze díjjal tavaly kitüntetett alkotó temetéséről később intézkednek.
Gross Arnold (Torda, 1929. november 25. – Budapest, 2015. január 22.)
Székelyhon.ro

Átadták a Magyar Kultúráért-díjakat Nagyváradon
Átadták csütörtök este a nagyváradi színházban a magyar kultúra napján tartott gálaesten a Magyar Kultúráért-díjakat. A rendezvény fővédnöke, Kelemen Hunor szövetségi elnök a kultúra fennmaradásában viselt egyéni felelősségről is beszélt.
"Egy föl nem lapozott könyv pusztán egy papírtömkeleg, egy el nem hangzó dal mindössze hangjegyek sokasága, egy meg nem látogatott múzeum egy üres tér tele tárgyakkal, egy meg nem csodált festmény csupán festék egy vásznon. Minden dolog mértéke az ember" - jelentette ki csütörtök este Nagyváradon Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke, volt kulturális miniszter a magyar kultúra napja alkalmából tartott nagyváradi gálaműsor előtt mondott beszédet, amelyben a kultúra fennmaradásában viselt egyéni felelősség fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, valamennyi nemzet kultúrájának a fennmaradása, gyarapodása közösségi, ugyanakkor egyéni döntések hosszú sorát jelenti.
"A magyar kultúra mértéke, mércéje mi vagyunk, a magyar közösség tagjai, értékeink bennünk születnek meg és válnak élő, átörökíthető, fennmaradó értékekké" – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke szólt arról is, hogy az erdélyi magyaroknak közösségként és egyénként is kötelességük, küldetésük megőrizni, a hétköznapok részévé tenni mindazt, amit nemzettársaik, elődeik vagy kortársaik létrehoztak a kultúra bármely területén. Hozzátette, hogy nagyobb érdeklődéssel, figyelemmel, érzékenységgel és tudással kellene közeledni az értékekhez. "Ez a hozzáállás kizárólag rajtunk múlik. Senki nem diktálhatja ezt kívülről, nem határozhatja meg azt, hogy a kulturális javainkat mekkora értéktudattal építsük be az életünkbe" - hangoztatta.
Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy a romániai kommunista diktatúra 25 évvel ezelőtti megbukása után az erdélyi magyarság társadalmi és kulturális téren is újjászületett. Hozzátette, az RMDSZ munkájában mindig kiemelt helyen állt az oktatás és a kultúra, hiszen ezek az identitás megőrzésének fontos elemei. Azt is megjegyezte, hogy az erdélyi magyar közösség számára az értékmegőrzés mellett az értékteremtés is fontos. Az erdélyi magyar alkotók jelentős művekkel gazdagították az egyetemes magyar kultúrát.
Kelemen Hunor után Muraközi István, a rendezvénysorozat védnöke, Berettyóújfalu polgármestere mondott beszédet. „A világ egyre jobban hasonlít egy nagyáruházhoz, ahol egy hatosért megkapni mindent, ami az élvezetre vágyó tömeg napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti” – mondta az elöljáró, aki ennek a veszélyeire is felhívta a figyelmet a beszédében.
A polgármester szerint Magyarországot és a magyarságot sokszorosan megviselték az évszázadok. „A Kárpát-medencében töltött bő 1100 esztendőt sokszor idegen ajkú uralom alatt töltöttük, ugyanakkor a gazdasági és politikai döntések sok nemzetiséget is beengedtek vagy hoztak az országba, ami egy sokszínű, gazdag kultúrát eredményezett” – jelentette ki Muraközi István, aki beszédét a Himnusz kezdő szavaival zárta.
A beszédek után Biró Rozália szenátor és Kelemen Hunor adta át a Magyar Kultúráért emlékplaketteket, díjakat és életműdíjakat. A díjazottak laudációit Szabó Ödön képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke olvasta fel.
Emlékplakettet vehetett át Szabó Amália, a belényesújlaki Rezgő Néptánccsoport vezetője, Brúgós Sándor Csaba néptáncos, a Nagyvárad táncegyüttes tagja és Csorba Sándor érsemjéni muzeológus. A díjakat Gali Teréz nagyszalontai énekes, az X-faktor győztes Tóth Andrea (akinek távollétében szülei vették át a díjat) és Monica Molnar énektanár (Tóth Andrea és a Megasztár-győztes Tolvai Renáta is a tanítványa volt) kapta meg.
Életműdíjban Budaházy István főgyógyszerész és Dérer Ferenc újságíró részesült, a Jakobovits Miklós-díjat az Amerikai Egyesült Államokban élő Gerendi Anikó kapta, aki azt egy későbbi időpontban veszi majd át.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

Csángó-est a Magyar Kultúra Napján
A Magyar Kultúra Napja alkalmából fotókiállításnak, könyvbemutatónak és néptáncelőadásnak adott otthont a Maros Művészegyüttes székháza. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Maros Művészegyüttes szervezte ünnepi esemény résztvevői a csángómagyarok életébe nyerhettek betekintést.
A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub kiállításmegnyitójával indult az est, ahol Both Gyula, Bálint Károly, Haragos Zoltán és Ábrám Zoltán csángó fotóiból mutattak be egy válogatást. A színes felvételek a csángók népviseletét, tájait, építészetét, ünnep- és mindennapjait mutatja be, azt, hogy azok az emberek a szegénységben is képesek boldogok lenni, örülni az életnek. A kiállítást, amely január végéig látogatható, Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke, Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója és Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke nyitották meg.
A Művészegyüttes nézőterét megtöltötte a többnyire idősebb generációt képviselő közönség, akiket Kilyén Ilka (képünkön) köszöntött. Lakatos Demeter csángó költő A nap fiai című versét a művésznő Czelecz Jenőnek ajánlotta, aki hosszú éveken át táboroztatta a csángó gyerekeket Erdélyben, hogy magyar szót halljanak, magyarul beszélhessenek. Ezt követte Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök ünnepi szónoklata. A politikus arról beszélt, hogy a Magyar Kultúra Napját reggel a prefektúrán kezdte, ahol arra kért magyarázatot, hogy a kormánymegbízott miért kifogásolja a nemzeti szimbólumainkat, miért akarja levétetni az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatalra kitűzött székely zászlót. Érdembeli választ a prefektus nem adott, a törvény betűi mögé bújva magyarázkodott – számolt be Brassai, aki a magyar identitásról, a kultúráról, annak jelentőségéről beszélt.
Oláh-Gál Elvira csíkszeredai rádiós újságíró A moldvai magyarokról című könyvét Bodolai Gyöngyi ismertette. Ő mutatta be a szerzőt és a szerző mellett ülő Borbáth Erzsébetet is, a csíkszeredai József Attila Iskola egykori igazgatóját, aki elsőként hívta meg a csángómagyar gyerekeket, hogy magyar nyelven tanuljanak. A kötet sok munka, sok terepjárás, beszélgetés eredménye, a szerző a Marosvásárhelyi Rádió, majd 2001-től a Kossuth Rádió munkatársaként készítette a tudósításait, interjúit.
A kötetet három részre tagolta: az elsőbe a tudósításait foglalta össze, amelyeket tömegrendezvényekről, például a csíksomlyói búcsúról, a csomafalvi napokról, a budapesti csángó bálokról készített. A második része a kötetnek azokat a portréinterjúkat tartalmazza, amelyeket csángóföldi útjai során készített a szerző. A harmadik részben azokkal beszélget, akik tanulmányaik befejezése után hazatértek, vagy akik vállalták, hogy ott tanítsanak. Oláh-Gál Elvira Pusztinától Magyarfaluig bejárta szinte az összes csángó falut, rádiós újságíróként kötelességének tartotta foglalkozni a csángók sorsával. Sokszor felmerült benne a kérdés, hogy a nagymama vajon miért nem beszél az unokával magyarul? Érdekességként elmondta, hogy míg a csángó gyerekek gyönyörűen énekelnek, vagy mesélnek a saját dialektusukban, nyelvjárásukban, ha megszólalnak, már nem azt a nyelvet beszélik, hanem amit az iskolában a magyar órán beszélnek, vagy még rosszabb esetben meg sem tudnak szólalni magyarul.
Az ünnepi rendezvényen fellépett még Kásler Magda, az Öves Együttes, a Napsugár táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes.
Antal Erika
maszol.ro

Több szabadság jár – Módosult a munkatörvénykönyv
Klaus Johannis államfő a napokban írta alá a 2003/53-as munkatörvénykönyv módosításait, amelyek az ideiglenesen, helyettesítésre alkalmazott dolgozók fizetését, illetve az éves szabadságra vonatkozó előírásokat szabályozzák – tájékoztatott Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetője.
A szabadságra vonatkozóan a „régi” törvénykönyv kimondta: az éves szabadság időtartama a munkában töltött idő függvénye, azaz ha valaki betegszabadság vagy más megalapozott okból nem volt munkában, akkor annyival kevesebb periódusra számolták ki a szabadnapjait. Ez ellentmondott az uniós irányelvnek, ezért a módosítás előírja, hogy a betegszabadság vagy bármilyen más igazolt hiányzás miatt nem lehet csökkenteni a szabadságot. Sőt, a tanulmányi fizetetlen szabadság is folytonosságot jelent.
– Ha például egész éven át betegszabadságon vagy, a pihenőszabadságodat a következő évben, de maximum 18 hónapon belül ki kell adnia a munkaadónak – példázta a munkafelügyelőségi vezető.
A másik változás a fizetésekre vonatkozik: az ideiglenesen, időszaki munkára felvett dolgozó ezentúl nem kaphat kevesebb pénzt ugyanazért a munkáért, amit egy állandó alkalmazott végez ugyanabban a munkakörben (eddig kevesebbet is elszámolhattak a munkaadók). Kiderült továbbá, hogy a munkaügyi felügyelőség és a szociális felügyelőség (ANPIS) összevonását szabályzó törvény még közvita alatt van. Az ezt előíró kormányhatározat decemberben lépett érvénybe, a Ziarul Financiar gazdasági szaklap keddi száma azt írta: a 4,4 millió alkalmazott sorsát vigyázó, 2800 fővel működő munkaügyi felügyelőség „egyik napról a másikra megszűnik”. Tinca Teddy
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Először ünnepelték országszerte nemzeti ünnepként január 24-edikét
Először ünnepelték nemzeti ünnepként szombaton január 24-edikét, a román fejedelemségek – Moldva és Havasalföld – 1859-es egyesülésének napját, miután erről tavaly decemberben törvényt fogadott el a bukaresti parlament.
A jászvásári központi rendezvényen mondott beszédében Klaus Iohannis román államfő azt hangsúlyozta, hogy a fejedelemségek egyesülése indította el Romániát a „modernizáció és nyugatosodás" útján, amihez az önös érdekeken túllépni tudó, a nemzeti érdekeket tisztán látó és azokért áldozatokat is vállaló vezetőkre volt szükség.
„Egy erős polgári nemzet azonban nem táplálkozhat kizárólag a múlt jelképes pillanataival: tudatosan kell dolgoznia nap mint nap célkitűzései valóra váltásáért" – mutatott rá a román államfő.
Iohannis az egyik legfontosabb adósságnak a decentralizációt nevezte, amelyet már az 1859-es egyesülés megálmodói is szükségesnek láttak, mégsem valósult meg. Az elnök a túlzott központosítás leépítését a következő időszak faladatának nevezte, amelyet „záros időn belül, türelmesen és okosan" kell megvalósítani.
Iohannis rámutatott: a fejedelemségek egyesülését az Európai Unió keleti határának legnagyobb városában, Jászvásáron, a Moldovai Köztársaságtól mintegy 150 kilométernyire ünneplik, ezért gondolatban együtt vannak „a Pruton túli testvérekkel", akikkel nemcsak a közös történelem, hanem „a közös célok, a közös Európához való tartozás" is összekötik a románokat.
1859 januárjában Moldva és Havasalföld is Alexandru Ioan Cuzat, a moldvai Nemzeti Párt uniót szorgalmazó vezetőjét választotta fejedelmévé, annak ellenére, hogy korábban a nagyhatalmak a – krími háború után török fennhatóság alól felszabadult – két román fejedelemség korlátozott egyesülésébe egyeztek csak bele. A perszonálunió után Cuza 1862-re elérte a két államapparátus összevonásának nemzetközi elismerését: az új állam ekkor vette fel a Románia nevet.
Romániának eddig (1990 óta) december elseje volt az egyetlen nemzeti ünnepe. 1918-ban az erdélyi, bánsági és magyarországi románok ezen a napon nyilvánították ki Gyulafehérváron az általuk lakott területek és Románia egyesülését. Romániában 1918. december 1-jét a Nagy Egyesülésnek is nevezik, ennek mintájára 1859. január 24-ét – Cuza havasalföldi fejedelemmé választásának napját – a Kis Egyesülés napjaként kezdték emlegetni.
Daniel pátriárka, a román ortodox egyház vezetője az immár nemzeti ünnepnek minősülő dátumról szombaton kijelentette: január 24-e nem a Kis Egyesülés, hanem a modern román állam megteremtésének napja, amely megalapozta a nemzetegyesítés 1918-as beteljesedését.
MTI
Erdély.ma

156 éve, ezen a napon egyesült Moldova és Havasalföld
1859. január 17-én Moldova és Havasalföld közös fejedelmet választott Alexandru Ion Cuza személyében, ezzel – bár még formális török fennhatóság alatt – egyesült a két román állam.
Az önálló román fejedelemségek kialakulása a XIV. század első felében ment végbe. Havasalföld több kis román államalakulat egyesítésével az 1320-as években jött létre Basarab vezetésével, Bogdán moldovai fejedelem 1359-ben függetlenítette magát a Magyar Királyságtól. Rövid ideig tartó önállóságukat hosszan tartó török uralom követte, Havasalföld 1418-tól, Moldva 1456-tól fizetett adót a Portának, amelynek a XVI. század elején vazallusai lettek. Az oszmánok elleni harc újra és újra fellángolt, 1600-ban Vitéz Mihály vajda néhány hónapig Moldva, Havasalföld és Erdély fejedelmének is mondhatta magát. A XVII. században a fejedelemségek viszonylagos önállóságra tettek szert, de a törökök Magyarország elvesztése után mindkettőt szorosabb irányítás alá vonták. Az 1710-es évektől konstantinápolyi görögöket (fanariótákat) iktattak be fejedelemnek, akiknek uralmát csak az 1821-ben kitört népfelkelés söpörte el.
A felszabadító harcot a törökök rovására terjeszkedő Oroszország támogatta, amely a XVIII. század második felében védnökséget is szerzett a dunai fejedelemségek fölött. Az 1828-29-es orosz-török háború után Oroszország néhány évre megszállta a két román fejedelemséget, s Törökországgal közösen gyakorolta a hatalmat. 1831-32-ben született a Szervezeti Szabályzat, lényegében alkotmány, az oroszok által kidolgozott dokumentum modernizálta a közigazgatást és az igazságszolgáltatást, kiterjesztette az autonóm jogokat, de növelte a jobbágyság terheit.
Az 1848-as forradalmak Moldován és Havasalföldön is végigsöpörtek, de a mozgalmakat gyorsan elnyomták. Orosz, majd osztrák megszállás után 1856-ban a krími háborút lezáró párizsi kongresszus az orosz protektorátust megszüntetve a nagyhatalmak kollektív védnöksége alá helyezte a fejedelemségeket, meghagyva azokat a formális török függőségben.
1859 elején a fejedelemségek külön-külön országgyűlésen – Moldva január 17-én, Havasalföld január 24-én – közös fejedelmet választottak Alexandru Ion Cuza ezredes személyében. A tradicionális bojár családból származó, európai iskolákban tanult politikus uralma alatt 1861-ben megtörtént a két állam formálisan egyesülése, Bukarest fővárossal létrejött Románia.
Cuza a bojárok hatalmának megtörése érdekében 1864-ben puccsszerűen feloszlatta a parlamentet és reformokat vezetett be. A jobbágyokat felszabadította, a kolostorok vagyonát kisajátította, kötelezővé tette a közoktatást, új polgári és büntető törvénykönyvet vezetett be. Az önkényeskedésre hajó fejedelmet 1866-ban lemondatták, a koronát Flandriai Fülöpnek ajánlották fel. Amikor ő nemet mondott, a választás Hohenzollern-Sigmarinen házból származó Károly hercegre esett, aki a németek és a franciák támogatását egyaránt élvezte.
Románia teljes függetlenségét az 1878-as berlini kongresszuson ismerték el a nagyhatalmak. 1881-ben államformája királyság lett, 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott kimondták Románia és Erdély egyesülését.
stop.hu
Erdély.ma

Verespatak-ügy – Az Alburnus Maior helyteleníti Klaus Johannis nyilatkozatát
A verespataki beruházást ellenző, helybelieket tömörítő civil szervezet, az Alburnus Maior szerint Klaus Iohannis államelnöknek az aranybányával kapcsolatos legújabb állásfoglalása ellentmond korábbi nyilatkozatának.
A beruházást ellenző fő civil szervezet ezt pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményben jelentette ki, miután Iohannis arra kérte a román kormányt és a beruházót, hogy kezdjék újra a tárgyalásokat a projektről. Klaus Iohannis kifejtette, hogy a verespataki beruházásról folytatott tárgyalásokat nem megfelelő módon kezelték a felek.
Hangoztatta, tavaly novemberi elnökké választása óta nem változott álláspontja, és úgy gondolja, hogy a projektet újból meg kell vizsgálni. Hozzátette: komoly és célirányos tárgyalás nélkül nem lehet megoldani a vitás kérdéseket, és meggyőződését fejezte ki, hogy lehetséges a párbeszéd.
Eugen David, az Alburnus Maior elnöke helyteleníti az államelnök nyilatkozatát, mert szerinte csak újból felszítja a tervet ellenzők elégedetlenségét. Úgy vélekedett, Klaus Iohannis mostani nyilatkozata nagyon hasonlít Victor Ponta miniszterelnök, Emil Boc volt kormányfő és Traian Basescu volt államelnök állásfoglalásaihoz, ami miatt több tízezer ember vonult utcára 2013-ban. „Ezek az optimizmust sugárzó hatósági megnyilatkozások tartották felszínen a nem életképes és törvénytelen beruházási tervet, hozzájárulva a kanadai beruházó részvényeinek tőzsdei árfolyam-emelkedéséhez" – olvasható a közleményben.
David szerint Klaus Iohannis mostani nyilatkozata ellentmond korábbi, sokkal határozottabb állásfoglalásának. Példaként idézi a dokumentum azt a kijelentést, amelyben Klaus Iohannis kifejtette: a verespataki beruházás kezdettől fogva rosszul indult, és nem kell folytatni ugyanazon az úton. Nem érthetünk egyet egy olyan technológiával, amely katasztrófákhoz vezethet – idézi a közlemény Iohannis korábbi kijelentését. Az egyesület szerint a hangnemváltozás megkérdőjelezi azt a bizalmat, amellyel a román társadalom Klaus Iohannist felruházta a tavalyi elnökválasztáson. MTI
Erdély.ma

Nem volt provokációtól mentes az ünneplés
Százötven méter hosszú, piros-sárga-kék lobogóval vonultak fel szombaton Sepsiszentgyörgyön a Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulóját ünneplők. Az esemény nem volt provokációktól mentes, a SIC-pannót is próbálták eltakarni.
Közel háromszázan vettek részt azon a felvonuláson, amelyet az 1859-es, Kis Egyesülésként ismert román ünnep alkalmából szerveztek Sepsiszentgyörgyön, valamint amelyen egy 150 méter hosszú román zászlót is kifeszítettek. Az esemény alkalmával a résztvevők rendőri kísérettel a csendőrség közelében található Bună Vestire ortodox templomtól a Grigore Bălan sugárúton, majd az 1918. December 1. utcán haladtak végig a Vitéz Mihály térig, ahol az egyesülést ünneplők táborához csatlakoztak.
A felvonulás kezdeményezője és egyik szervezője Cosmin C., az a román középiskolás fiú volt, aki piros-sárga-kék zászlóval fotózkodott a március 15-ei magyar nemzeti ünnepen a megyeszékhelyen, majd gesztusáért halálos fenyegetésben részesült, és emiatt román hőssé vált. A rendezvényt követően a fiú örömét fejezte ki, hogy elvárásai beteljesültek, hiszen a románság ezen a napon volt leginkább egységben, továbbá békében és örömben ünnepeltek.
Bár magyarellenes üzenetek skandálására nem került sor, a rendezvény mégsem volt provokációtól mentes. Már az ünnepi műsor kezdetén provokatív szövegek hangzottak el a bemondó részéről: „Éljen az egyesülés! Éljen Románia, Nagy Románia és a régi határai, Dnyesztertől a Tiszáig!” – hangoztatta a férfi, majd a jelenlevők az előpataki, zágonbárkányi, kovásznai és bodzafordulói formációk folklór előadását tekinthették meg.
Korábban Sebastian Cucu, Kovászna megye kormánybiztosa szólította fel Kovászna Megye Tanácsának munkatársait, hogy távolítsák el a SIC–Terra Siculorum feliratú táblát, amely a szombati ünneplés helyszínének szomszédságában található. Mint ismeretes, a prefektus kérését azzal indokolta, hogy a román civil szervezeteket tömörítő Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma tiltakozik a pannó jelenléte ellen, ugyanis az sérti a románok nemzeti érzését, a kisegyesülés ünnepét, továbbá szélsőséges gesztusként értelmezhető.
A molinó azonban január 24-én is a helyén maradt. Mint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette, azt nem valaki miatt vagy valaki ellen tették ki, hanem azért, hogy a székelység nemzeti identitását érvényesítse. Ezért történhetett, hogy a szombati ünneplő tömeg egy nagyobb méretű román zászlóval próbálta eltakarni az esemény ideje alatt a pannót, amely tartójára alig egy hete a „Fuk you” gyalázkodó feliratot festették.
Nemzeti ünneppé vált a fejedelemségek egyesülésének napja
Először ünnepelték Romániában nemzeti ünnepként szombaton január 24-edikét, a román fejedelemségek – Moldva és Havasalföld – 1859-es egyesülésének napját, miután erről tavaly decemberben törvényt fogadott el a bukaresti parlament. A jászvásári (Iași) központi rendezvényen mondott beszédében Klaus Johannis államfő azt hangsúlyozta, hogy a fejedelemségek egyesülése indította el Romániát a „modernizáció és nyugatosodás” útján, amihez az önös érdekeken túllépni tudó, a nemzeti érdekeket tisztán látó és azokért áldozatokat is vállaló vezetőkre volt szükség.
„Egy erős polgári nemzet azonban nem táplálkozhat kizárólag a múlt jelképes pillanataival: tudatosan kell dolgoznia nap mint nap célkitűzései valóra váltásáért” – mutatott rá a román államfő. Johannis az egyik legfontosabb adósságnak a decentralizációt nevezte, amelyet már az 1859-es egyesülés megálmodói is szükségesnek láttak, mégsem valósult meg. Az elnök a túlzott központosítás leépítését a következő időszak faladatának nevezte, amelyet „záros időn belül, türelmesen és okosan” kell megvalósítani.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Falvakon még várják a támogatást (Uniós élelmiszersegély)
Közel egy hónappal a határidő után sem érkezett meg Háromszék minden településére az uniós élelmiszersegély. Bár a munkaügyi tárca első körben azt ígérte, a jogosultak november derekától vehetik át a különböző alapélelmiszerekből álló támogatást, a megyeszékhelyen csak karácsony előtt sikerült kiosztani az első csomagokat, s néhol még pénteken kora délután sem tudták, mikor érkezik a sokak számára oly fontos szállítmány.
A kormánybiztosi hivatal összesítése szerint térségünkben péntekig 71 250 csomagot vettek át a célcsoportba tartozó munkanélküliek, kisnyugdíjasok, fogyatékkal élők, szociális segélyre szorulók, valamint a családi pótlékra jogosultak. Az étolaj, cukor, búza- és kukoricaliszt mellett laskát, májpástétomot, illetve sertés- és marhahúskonzervet tartalmazó dobozokat azonban Barátoson, Esztelneken és Rétyen mindeddig nem sikerült eljuttatni a hátrányos helyzetűekhez. Constantin Anna Zsófia, a prefektúra munkatársa szerint Háromszékre további 1748, uniós alapokból biztosított csomagnak kell megérkeznie.
Rétyen több mint 900 jogosultat tartanak nyilván. A kedvezményezettek az ünnepek előtt várták a támogatást, ám az bármikor jól jön – mondta lapunknak Dálnoki Lajos polgármester. Bár az igénylőkről időben tájékoztatták az illetékes tárcát, az önkormányzat még mindig nem kapott értesítést arról, mikor érkezik a szállítmány. Barátos önkormányzata közel 200 rászoruló számára kérte a támogatást, s további 30 csomagot kiegészítésként – közölte megkeresésünkre Kerestély Csaba polgármester. Esztelneken 210 körüli a jogosultak száma, ám az önkormányzat munkatársai hiába érdeklődnek naponta, egyelőre nem tudják, mikorra várhatják a csomagokat – mondta el lapunknak Varga Attila polgármester.
Pótlistán jegyzett kedvezményezettek a napokban is jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi közösségfejlesztési igazgatóság raktáránál, hogy átvegyék az élelmiszer-támogatást, melyből pillanatnyilag mintegy ezer adag van készleten. Tankó Vilmos intézményvezető úgy értékelte, könnyebbé vált a segély szétosztása azáltal, hogy egyszerre és dobozokba adagolva érkezett, a rászorulók ellenben negatívumként élték meg, hogy az átvételt szavatoló szelvényeket már október-novemberben megkapták, a csomagokat azonban jó esetben csak december végén. Hozzáfűzte, a szelvény érvényessége tavaly év végén lejárt, de a szállítmányok késése miatt sokan nem tudták eddig felhasználni. Tankó szerint ellenőrzés során ez is okozhat gondot.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A drámai prognózis (avagy: Fábián Ernő igazsága)
A Charlie Hebdóval történtek kapcsán a sajtó, a hit, a vélemény, illetve a Homo Sapiens szabadsága napjaink legsúlyosabb-legdrámaibb dilemmájává vált, és ha az idő múlása koptat is valamit aktualitásából (reméljük: ideig-óráig lecsendesednek az indulatok), ne takarékoskodjunk a reflexiókkal. Azzal kezdeném, hogy csodálatos emlékű kovásznai tanárunk, Fábián Ernő a szó szoros értelmében előre látta a jövőt, mely napjainkban bekövetkezett.
Szaporán cikkezett – a Korunk, a Hét, Magyar Nemzet, Filozófiai Szemle stb. hasábjain, de a Háromszék vezéroldalán is – a bevándorlás, a kisebbségi lét (mondanám, felelősségemre: a „jött-mentség”) erkölcséről és szomorúságáról, előre látva, hogy előbb-utóbb számottevő idegen nemzetrészek alakulhatnak ki a világ ún. befogadó országaiban. Egyik négyszemközti beszélgetésünk alkalmával mondta Ernő bácsi, rá jellemző kedélyességgel (emlékezetből idézem): – Sanyika! Hallgasson rám! A franciák is előbb-utóbb megbűnhődik a múltat s jövendőt!
A francia hipp-hopp
Kell-e magyaráznom, hogy a világháborúkat követő két „igazságtevő” békediktátumról, majd a francia gyarmatbirodalom fénykorában kényszerűségből eltűrt színes bőrű betelepedésről és egyéb jogcímeken (pl. politikai menekültként) engedélyezett népességgyarapodásról lehetett szó közöttünk. Mondanivalóm felvezetéseként meredeken megjegyezném: ezeket a jövevényeket a II. világháborút követő időben a francia „vendégszeretet” feltelepítette Elzász-Lotaringia vidékére, mert ugyebár az elmúlt 250 évben ez a régió folyamatos hipp-hopp tárgyát képezte a Francia és Német Birodalom közt. Csak a közelibb múltra összpontosítva: az első világháború után, amikor ismét Franciaországnak ítélték oda a tartományt, Wilson amerikai elnök vehemensen tiltakozott, de számba se vették. Eltelt újabb negyed évszázad, és Hitler visszafoglalta a területet, melyen elvégre számottevő német nemzetrész élt, de 1944-ben Elzász-Lotaringia ismét visszatért Franciaországhoz. S bár lakossága önállósítani szerette volna ezt a vidéket (figyelem!), az igazságtevők hallani sem akartak róla.
Nyilvánvalóan abból a meggondolásból, hogy többé ne képezhesse cserebere tárgyát, a franciák a betelepítés sátáni módszeréhez folyamodtak. Nos, ezzel a manőverrel az ott rekedt német kisebbséget sikerült felhígítani bevándoroltakkal. Olyannyira, hogy ez a vidék Franciaország egyik legnagyobb népsűrűségű területévé vált. És hivatalosan már németek sem lakják, mert bár Mayerek, Schusterek... stb. lépten-nyomon fellelhetőek, de a francia törvény azt, kinek állampolgárságot is nyújtott, egyszerűen „français” (francia) néven jegyzi népszámlálások idején. Olyan „apróság”, hogy az illető netán német anyanyelvű-e vagy olasz, román, zsidó, Marokkóból, Szíriából, Mauritániából... stb. bevándorolt, vagy épp székely magyar, számára nem érdekes. De tartozunk az igazságnak azzal is, hogy például az elzászi Thionville-ben, melynek főterén az EU-t megálmodó Robert Schuman szobra áll, minden német birodalmi építményt műemléknek kijáró tisztelettel tartanak karban. Ottjártamkor épp a Kaiserliches Postamt (császári postahivatal) feliratot aranyozták újra az épület homlokzatán. (Ettől az állapottól mi Erdélyben még csillagászati távolságban vagyunk, lásd például a Székely Mikó Kollégium és egyebek kálváriáját.) Az imént említett francia „becsület” ellenpólusaként, valamivel később, az EU létrejöttének küszöbén, François Mitterrand elnökségének vége felé már könnyebb volt a tevét átfűzni a tű fokán, mint a bevándorlónak letelepednie, sőt, állampolgárságot is nyernie Franciaországban. S hát arra még emlékszünk-e, hogy már EU-tagságunk „reggelén” Nicolas Sarkozy következetesen összegyűjtögette és repülővel Bukarestbe visszaküldte a Romániából koldulókörútra kiutazó romákat? Rövidesen és nem ok nélkül a szintén EU-tag, sőt, a Romulus-Remus legendája révén testvérnemzeti Olaszországban is fellobbant a Románia elleni gyűlölet, s talán máig is füstöl, mint a Vezúv, melyről szakértők sem tudják, hogy mikor tör ki ismét.
Orbán Viktor védelmében
A közelmúlt aktualitására kapcsolva Orbán Viktor képmutató hisztériákat felkavaró kijelentéséről is szóljunk. A sajtóetikából (eddig) jelesre vizsgázott román vezérmédia (Radio Actualităţi) betű szerint idézte a magyar miniszterelnök interjújának magvát: „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”, majd Victor Ponta „agitációs brigádjának” Orbánt kioktató replikáját is, mely szeórint „a sokszínűség növeli az EU kohézióját”. A néhai Román Kommunista Párt utódszervezetének tradicionális magyargyűlöletéhez, sőt, (Ponta)Victor (Orbán)Viktor-ellenes aranyköpéseihez volt alkalmunk hozzászokni, mégpedig RMDSZ-es partnerközelségből, de hogy az SZDP mögött „őrangyalként” vigyázó Ortodox Román Egyháztól sem áll távol a politizálás, azt egy vízkereszt (bobotează) napján elröppent bukaresti főpapi beszéd is bizonyítja. A Radio România Actualităţi déli hírcsomagjában hallhattuk, helyszíni közvetítésből: ...a románság nem olyan keresztény nép, mint az, amely itt él közvetlen szomszédságában, s amely messziről érkezett, helyet foglalván ősi román tájakon, majd „la porunca Voievodului lor” (így! – Vajdája parancsára!) keresztelkedett meg. A románság – mely a dákoktól és a rómaiaktól eredeztethető, elmélkedett a pap – őskeresztény nép, mely a helyszínen, a Jordán folyó vizében vette fel hitét, több száz évvel az idegenek előtt... (emlékezetből idéztem a beszédből). Örvendetes, hogy a román lélek már egyre gyakrabban átlát a szitán (lásd például Johannis megválasztása). De talán még emlékezünk arra is, hogy kb. egy évvel ezelőtt országszerte tiltakozások estek dr. Raed Arafat védelmében, mert Băsescu durván hozzászólt a szíriai „jövevényhez”. Vesztére, mert az azonnal bedobta lemondását az egészségügy éléről! Exállamelnökünk nem mérte fel, hogy dr. Arafat nálánál tekintélyesebb embernek számít. Köztudott: román polgárok tömege ajánlotta fel adójának 2 százalékát az Arafat-alapította SMURD javára. …De szavunkat ne feledjük! Gyakran emlegetik az utóbbi időben, mégpedig Orbán nyilatkozatának apropóján, hogy Bukarest bezzeg mekkora „vendégszeretettel” fogadta a munkát-megélhetést kereső székelyföldi bevándorlókat, akik nagyjából cselédleányok voltak, és ott is ragadtak a román fővárosban. A hetvenes években Kolozsváron, egyetemista berkekben (!), de később a katonaságnál is hallottam, hogy a magyar leányok („unguroaicele”) finomat főznek, és a házasságban hűségesek (!), ergo: érdemes megpályázni őket feleségként. Szerintem a királyi román idők Bukarestjében kell keresnünk eme „folklór” gyökereit. De azt is mondogatják román nemzetféltők, hogy a nagy iparosítások idején mi, magyarok ellenszenvvel fogadtuk a mélynyomorból Erdélybe telepített román munkavállalókat, pedig mi is munkahelyet, tömblakást, iskoláztatást kaptunk... És ehhez a logikai vonalvezetéshez kapcsolják a magyar miniszterelnök szerintük „fasisztoid” nyilatkozatát. Orbán Viktor védelmére mondhatnánk, hogy őszintén és dokumentáltan beszélt, súlyos történelmi tények, népesség- és gazdaságstatisztikai érvek, nemzetközi jogi precedensek ismeretében, unión kívülről való, megélhetési és nem politikai menedékjogot kérő bevándorlók, tehát nem a magyarság szomszédai vagy Magyarország belső nemzeti kisebbségei ellen emelt szót.
Képmutató világbajnokok
Tudni illik, hogy a demokrácia világbajnokaként emlegetett Amerikai Egyesült Államok jelen pillanatban is fegyverrel-kutyákkal-villamos áramütéssel őrzi alsó határait a dél-amerikai bevándorlás megakadályozására. Ez nem újdonság! A hetvenes években Joan Baez (világsztár folkénekes és emberjogi aktivista) gyönyörű dalait mindenki dúdolta Kolozsvárott, és épp a nyomorúságba visszatoloncoltak iránti irgalomért szólt az ének. (Chilében ekkortájt katonai diktatúra dühöngött!) De napjainkban, Ferenc pápa Fülöp-szigeti látogatásáról készült TV-tudósításban láthattuk a bennszülött (katolikus) kislányt, aki azt nyilatkozta: imádkozik naphosszat, hogy szülei, akik idegenbe vándoroltak, találjanak valami munkát... (Hát nem szakad meg a néző szíve? De miként segíthetnénk?) Eközben Franciaországról (mely az 1789-es forradalom „szerzői jogcímén” a demokrácia bölcsőjének nevezhető) egyre gyakrabban halljuk, hogy bár kivonultak gyarmatbirodalmuk nagy részéből, de elpusztítottak vagy hazamentettek mindent, amit ők – a felsőbbrendű kultúra képviseletében – építettek, és a bennszülött népet mai napig nyomorban tartják olyan ravaszul kialkudott „békeegyezmények” révén, melyek továbbra is szentesítik a francia bankok uralmát és az ásványkincsek francia elővásárlói jogát ezeken a területeken. Honoré de Balzac, aki újságíró is volt többek közt a La caricature (!) című lapnál, jól diagnosztizálta a XIX. századi, korabeli jelent, s a jövőt is előre látta, amikor leírta: „...az élet napfényes oldalán sütkérezők kivetik maguk közül a nyomorultakat”, lásd: A szamárbőr című könyvét.
Az archimedesi szilárd pont...
Térjünk vissza az Orbán Viktort meglegyintő EU-szájhőspolitikus-vádra! Nézzük, mi a helyzet a talán földrajzi távolsága okán kevésbé ismert szigetországban, Japánban, ahol már ősidőktől nem verhetnek gyökeret mohamedán bevándorlók. Manapság, korlátozott időre (!), megbízhatóbb személyeket (pl. tudományos kutatókat) beengednek, de szigorúan felügyelik őket. Azt a japán nőt, aki házasságot köt egy mohamedánnal: kiközösíti hazájából a közvélemény! (Na, ezt azon melegében vessük össze a finomat főző, házasságukban hűséges „unguroájkák” esetével!) A japán nemzeti antiiszlamizmusról Komiko Yagi, a tokiói egyetem professzora így nyilatkozik: „Japánban létezik egy szellemi keret, egy közfelfogás. Ez szerint az iszlám egy nagyon szűk látókörű vallás, melytől ajánlatos távol maradni.” (Hm! Súlyos beszéd, nemde?) Erről Germanus Gyula (1884–1979) orientalista professzorunk, aki felvette az iszlám hitet, hogy annak mélységeit vagy akár számunkra félelmetes vetületeit is megérthesse, másként vélekedne. Kerek a világ, lehetetlen rajta „archimedesi” pontot találni az istenek, hitek, hívők és hitetlenek közti dulakodásban. És akkor – nem utolsósorban – miért ne lehetne igaza a nemzeti identitásában, sőt, mindennapi megélhetésében is fenyegetett magyarnak? Milyen jogcímen várhatná el Magyarországtól valaki, hogy letelepedési engedélyt/állampolgárságot nyújtson számottevő (!) távol-keleti vadidegen tömegnek, vállalva a filantropizmus „burkája” alatt besettenkedő terrorizmus veszélyét, miközben ötmillió magyar testvére él határain kívülre szorítva? És akikkel – mint „jöttmentekkel” – szinte nap mint nap kapcáskodnak azok a szomszédok, akik bár EU-tagállamok, a kereszténydemokrácia schumani eszméje iránt felesküdöttek, de bort isznak és vizet prédikálnak. Mikor mondjuk már ki a brüsszeli vagy akár a bukaresti parlamentben az igazat? Hogy mi valóban távolról érkeztünk a Pannon-medencébe, valóban Szent Istvánunkat követve vettük fel a kereszténységet, de több mint ezer év alatt hozzájárultunk a civilizáció bölcsőjének is nevezett Európa felépítéséhez. És azt is vegyék már észre Brüsszelben hablatyoló ellenfeleink, de az amerikai André Goodfriend figyelmébe is ajánljuk: – elvégre nekünk köszönheti Nyugat-Európa, hogy évszázadokkal ezelőtt nem érkeztek turbános-jatagános-„igazhitű” oszmán „vendégmunkások” Bonn, Berlin, Luxemburg, Brüsszel vagy akár Párizs utcáira is. Hány EU-politikus tudja például, hogy – többek közt – a déli harangszót is mi adtuk a kerek világnak?
Gyila Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lucian Boia: Miért más Románia
Románia modernizálásában a legnagyobb gondot a régi szocio-kulturális beidegződések és az importált intézmények, szabályok összehangolása jelentette. A románok továbbra is jobban bíztak az „informális” stratégiákban, mint a törvények absztrakt erejében. Felülmúlhatatlanok maradtak az elvek és szabályok árnyékában megbúvó, különféle „elintézések” terén. A korrupció és a klientelizmus jórészt a hagyományos társadalomból öröklődött át – nyilván nem így nevezték ezeket a jelenségeket, hiszen a dolgok természetes rendjébe illeszkedtek.
Ebben az összefüggésben a Vezér jelképes töltettel bíró, központi személyiség volt, és mindmáig az is maradt. Ő az igazságtevő, ő biztosítja az ország előrehaladását… Ilyen premisszák mellett bármikor számítani lehet az önkényes kilengésekre, hiszen maguk a vezetők is azt hiszik, hogy a közösség mindenben támogatja őket. Az első ilyen kisodródás az önkény irányába már az állami lét hajnalán bekövetkezett, mégpedig Alexandru Ioan Cuza uralkodó 1864-es államcsínyével. I. Károly eléggé kiegyensúlyozott volt ahhoz, hogy ne éljen vissza előjogaival: kimondottan arra használta ezeket, hogy megtanítsa a románoknak, milyen lehet egy szabályokra és nem személyekre vagy egyezségekre alapozó állam. Sajnos, saját unokaöccse, a leendő II. Károly volt az első, aki nem értette meg ezt a leckét. A behódolás szokása szintén a hagyomány része. Évszázadok alatt a románok tapasztalatot szereztek ebben: a bojár előtt porig alázkodó paraszttól a Magas Porta előtt földig hajló uralkodóig. „A lehajtott fejet nem vágja le a szablya” – egyike a leggyakrabban idézett román közmondásoknak. A behódolás ugyanakkor kompenzáló stratégiákat is kitermel: pontosabban szólva megoldásokat nyújt arra nézve, hogyan tudod „átverni” azt, akinek látszólag behódolsz. Egyfajta passzív ellenállás ez, ami a románoknál sokkal gyakoribb, mint a nyílt ellenszegülés. A feszültségek azonban időnként (ritkán) felgyülemlenek, és látványosan felszínre törnek. Így történt 1907-ben, amikor az elkeseredett parasztság felgyújtotta az országot – az uralkodó osztály meglepetésére, amely éppen csak a parasztok sorsával nem törődött, bár az ő munkájukból élt. (...)
Nagy-Románia. Egységes nemzetállam?
1918-ban létrehozták Nagy-Romániát. A „nemzeti” román értelmezések szerint ennek így kellett történnie. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg Petre P. Carp (1837–1919; konzervatív párti politikus, diplomata, az első világháború idején támogatta Románia belépését a tengelyhatalmak oldalán) szavairól sem: „Romániának oly sok szerencséje van, hogy nincs szüksége még politikusokra is.” Az első világháború hozadékai nélkül nehéz lenne elképzelni, miként alakultak volna a nemzeti viszonyok Európának ebben a szegletében. Ha Ausztria-Magyarország nem szenved vereséget, Erdély „leválasztása” már nem lett volna olyannyira kézenfekvő, annál is inkább, hogy a többségi románok mellett itt jelentős magyar és német népesség élt (1910-ben, az utolsó magyar népszámlálás szerint Erdély lakosságának 53,8 százaléka román ajkú, 31,6 százaléka magyar és 10,8 százaléka német ajkú volt. Lévén, hogy a bejegyzési kritérium a nyelv volt, és nem az etnikum, a magyarok jó néhány százalékkal felkerekíthették számarányukat, elsősorban a zsidók besorolásával; viszont az erdélyi zsidók végül is inkább magyarok voltak, mint románok). Az ideális megoldás talán a birodalom radikális átszervezése lett volna, hogy a dualista Osztrák–Magyar Monarchiából egyenrangú népek közössége váljék. Mihelyt ez az út járhatatlannak bizonyult, maradt az elkerülhetetlen végkifejlet: a „nemzetállamokra való széttördelés, államokra, amelyek valójában csak megközelítőleg vagy egyáltalán nem voltak nemzetiek. A román többségű területek esetében ez a Nagy-Romániában való egyesülést jelentette. A román történészek „eldöntötték”, hogy Nagy-Románia egységes nemzetállam volt. „Egységes”, nyilván, éspedig közigazgatási értelemben. Már Románia 1859-es megalakulásakor kizárták a föderális vagy autonomista képletet, pedig ez lett volna leginkább kézenfekvő. Tulajdonképpen éppen mivel annyira kézenfekvő volt, és mivel jelentkezett a széteséstől való félelem is, a hangsúly a különböző provinciák minél erősebb összekovácsolására került, amelyeket nem szabad az autonómia kénye-kedvének kiszolgáltatni. Közigazgatási modellként Franciaországét választották, Európa legcentralizáltabb államáét, amely autonóm régiók helyett a központból irányított, prefektusok vezette megyékből áll. Egységes állam, igenis, egységes. De nemzetállam-e? Az is, meg nem is. Ausztria-Magyarország utódállamai közül a „legnemzetibb” Románia volt, kivéve természetesen Ausztriát és Magyarországot, amelyek területét minimálisra csökkentették, és mindent „lekapartak” róluk, ami a szigorúan vett nemzeti területet meghaladta volna. Csehszlovákia, Jugoszlávia és Lengyelország nyilván többnemzetiségű államok voltak, ezért nem is maradtak fenn eredeti határaik között. Romániában az 1930-as népszámlálás szerint a lakosság 71,9 százaléka volt román etnikumú, ami korántsem elhanyagolható arányú – 28 százalékos – kisebbséget jelent. A hozzácsatolt provinciákban nem éppen nemzetinek nevezhető profil körvonalazódott. Egyes tartományokban a románok aránya csak kevéssel haladta meg az abszolút többség küszöbét: a történelmi Erdély: 57,6 százalék román (29,1 százalék magyar; 7,9 százalék német); Bánság: 54,3 százalék román (10,4 százalék magyar; 23,8 százalék német); Körös-vidék és Máramaros: 60,7 százalék román (23,1 százalék magyar, 4,8 százalék német); Besszarábia: 56,2 százalék román… Két tartományban a románok csak relatív többséggel bírtak: Bukovinában 44,5 százalékos, Dobrudzsában 44,2 százalékos arányban voltak jelen. A városi lakosságot tekintve ezek a százalékok még kedvezőtlenebbek a románok szempontjából. A korábban Ausztria-Magyarországhoz tartozó városokban a magyarok és a németek messze meghaladták a román lakosság számarányát: Erdélyben a románok mindössze 35,9 százalékát képezték az urbánus lakosságnak, a Bánságban 35 százalékát, a Körös-vidéken és Máramarosban 33,1 százalék, Bukovinában 33 százalék, Besszarábiában 31 százalékát. Még Moldvában is csupán kevéssel haladta meg a 70 százalékot a városi román lakosság aránya (a zsidók 23 százalékot képeztek). Hadd ne nyújtsuk a szót: nemzetállam vagy többnemzetiségű állam? Nemzeti is, meg multinacionális is, a választott perspektívától függően. Ha ez egy újabb ellentmondás, úgy akkor nem egyéb, mint – ismét – egy olyan ellentmondás, amely Románia sajátja… Valamit még meg kell állapítanunk a kisebbségekre vonatkozóan: rendkívüli változatosságukat. A két világháború közötti Románia a legszélesebb etnikai, kulturális és felekezeti palettát felmutató európai állam. Magyarok Erdélyben, németek Erdélyben és Bukovinában, ukránok Bukovinában és Besszarábiában, törökök, tatárok, bolgárok Dobrudzsában, zsidók nagyjából mindenütt... A románság körében pedig felerősödik a nacionalista és idegengyűlölő áramlat. Ha már létrejött Nagy-Románia, akkor ez a románoké kellett volna hogy legyen. Különösen a városok jórészt nem román jellege volt zavaró, és a kisebbségek túlreprezentáltságánál is jobban az a tény, hogy ők igen nagy mértékben űzték a városi közeg legfőbb tevékenységeit: kereskedelem, kézművesség, ipar, bankszféra, egyéb szabad foglalkozások. A román modernitásnak továbbra is inkább nemromán színezete volt.
(Részletek a szerző azonos című,a Koinónia Kiadónál Rostás Péter Zoltán fordításában megjelent könyvből. ©Humanitas
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Minőségre kötelező szemle (III. Székelyföldi Grafikai Biennálé)
Nagykorúvá érett a Székelyföldi Grafikai Biennále, ezt nem csak a szemlére nevező művészek földrajzi szórásban a földtekét lefedő sokasága, hanem alkotásaik minősége is igazolja: szemlélők és szakemberek egyaránt úgy vélik, a 2010-es első biennáléhoz viszonyítva különösképp, de a 2012-eshez hasonlítva is jelentősen emelkedett összességében a szemlére küldött grafikák színvonala.
Siklódi Zsolt, a biennále kurátora fogalmazta meg: a grafikai szemle jó irányba halad, kivívta már magának azt a rangot, amely kötelezi a nevezni szándékozó művészt a minőségre. A számok tükrében: a III. Székelyföldi Grafikai Biennáléra 32 országból összesen 783 alkotást küldött be 336 művész, a hagyományos grafika kategóriába 166-an 387 alkotással, a kísérleti grafika kategóriába 170-en 396 alkotással neveztek; voltak olyan művészek is, akik mindkét szekcióba küldtek pályamunkát. Az adatok egyébként azt is igazolják, a Székelyföldi Grafikai Biennále az ország legnagyobb ilyen jellegű képzőművészeti versenyévé vált. A nemzetközi összetételű, grafikusművészekből, egyetemi tanárokból álló zsűri 228 művet válogatott be a szemlére, ezek Sepsiszentgyörgyön két helyszínen: a hagyományos grafika kategóriába soroltak a Székely Nemzeti Múzeumban, a kísérleti grafikák az Erdélyi Művészeti Központban tekinthetőek meg. És hogy a művészetpártoló közönség számára teljessé válhasson a kép, a korábbi biennálék díjazott alkotásainak a Lábas Ház, a második szemle nagydíjasának, Péter Ágnes képzőművésznek pedig a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér adott lehetőséget bemutatkozásra. (vop)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hetvenöt éve született Jakabos Ödön
Jakabos Ödön Nyujtódon született 1940. január 29-én. Harminckét éves korában vágott neki nagy útjának, alapos előkészületek után: könyvtárakban kutatott, nyelvet tanult, térképeket böngészett, tudósokkal beszélgetett és világot átszövő kapcsolathálót épített ki, több ezer levélben keresett szállásadó, célját támogató ismerősöket. Vékony poggyászában mindössze egy váltás fehérneműt, székely ruhát, egy pár tornacipőt és egy marék csomakőrösi földet vitt magával, zsebében öt dollárt. 1972 októberétől négy hónap alatt jutott el autóstoppal, vonattal, hajóval Dardzsilingbe, 1973 júniusában érkezett haza. Útján írt naplófeljegyzéseit folyamatosan, több példányban küldte haza barátainak, belőlük itthon könyvet szerkesztett Indiai útinapló - Kőrösi Csoma Sándor nyomában címmel. 1979-es halála után felesége fejezte be a kézirat gondozását, 1983-ban adta ki a Kriterion könyvkiadó Gálfalvi György utószavával. Ebből közlünk részleteket.
Indiai útinapló
(részletek) „Nem tartozom azok közé a tehetős európai úriemberek közé, akik a maguk költségén, élvezetből és kíváncsiságból utaznak: inkább csak szegény diák voltam, akinek az volt a vágya, hogy felkeresse Ázsia különböző országait, amelyek a múlt időkben oly sok emlékezetes történés színhelyei voltak, hogy megfigyeljem a népek szokásait és megtanuljam nyelvüket...” (Kőrösi Csoma Sándor – Előszó a Tibeti–angol szótárhoz)
1973. február 20.
(...) Rokonszenves kicsi állomás a dardzsilingi. Friss hegyi levegő. Indiai viszonylatban ez a város kimondottan tisztának nevezhető. Időnként szél seper végig rajta, egy-egy felhőt hajtva maga előtt és ködbe vonva egy ideig a kilátást. Leírhatatlanul szép vidék. Egyfelől nagy mélység erdőkkel borítva, másfelől a város teraszosan épült házsorai, körös-körül hegyek, hegycsúcsok végtelen sora. (...) Dardzsilingben vagyok. Utam 128. napján elértem a tulajdonképpeni célhoz, a városba, ahol Kőrösi Csoma Sándort több mint 130 évvel ezelőtt eltemették. Egyelőre az engedélyem hétnapos itt-tartózkodásra jogosít fel.
Valószínű, hogy az én helyemben sokan egyenesen a Kőrösi Csoma Sándor síremlékéhez siettek volna. Én nem. Úgy tettem, mintha egészen más okok miatt jöttem volna ide. Visszagondoltam arra a pillanatra, amikor először tettem a lábam India földjére, és elindultam éppen ellenkező irányba, délre, aztán nyugatra, északra, és csak két és fél hónappal később kanyarodtam Kelet-India felé, akkor is nagy kerülőkkel, és mégis idejében ideértem. Ha ilyen nagy távon nem ártott a nyugalom, ugyan miért sietnék az utolsó órákban? Úgy éreztem, valami nagy és kellemes nyugodtság szállja meg egész lényemet. Valósággal jólesett eljátszadozni a gondolattal, hogy itt vagyok, síremléke, földi porai itt vannak nem messzire, és ha akarom, egy nekiszaladással ott lehetek. Ha csak rágondoltam erre a pillanatra, már a torkomban éreztem a szívem, és fojtogatott a sírás. Nem – ismételgettem magamban –, ma még nem. Nem akartam porosan, szakállasan és fáradtan a síremlékhez menni. Úgy éreztem, nemcsak magam vagyok, sokan állnak mögöttem, tömött soruk Európáig ér, és most mind látnak engem, minden mozdulatom figyelik és irányítják. Nem lehet ezt megmagyarázni. (...)
Február 21.
Az éjjel néhányszor felébredtem, nem a moszkitók miatt, rosszat sem álmodtam, de kellett egy kicsit tornásznom és néhányszor körülugrándoznom a szobát, dörzsölgetnem meggémberedett végtagjaimat. Valahára aztán virradni kezdett, és mivel aludni úgysem tudtam, nekikezdtem a tegnapi eseményeket lejegyezni, leveleket írni. Utóbbiakat innen postázni nincs pénzem, de majd a legközelebbi levelezőm elintézi.
Dardzsilingban vannak kényelmes, nyugati típusú szállodák is, 30, 40, sőt, 100 rúpiákért, de én csak lélekben számítok nyugatinak, fizikailag sokszor túlteszek a helyi lakosságon is. Mint említettem, reggeli helyett írogattam, aztán megborotválkoztam, rendbe szedtem székely ruhámat, szállásadómtól kerti szerszámokat kértem kölcsön, aztán székely harisnyám zsebében a maréknyi csomakőrösi földdel, kezemben a szerszámokkal és a tegnapelőtti búcsúzásnál a nyakamba akasztott virágkoszorúval elindultam a temető felé. Nézegettek az emberek, olyan is akadt, aki megkérdezte, milyen országból jöttem, merthogy olyan szép az öltözetem. Időnként előhúztam a zacskó földet, mosolyogva morzsolgattam jobb kezemben, szinte jött, hogy felmutassam, összecsődítsem az embereket: nézzétek, világlátott föld Európából, Indiát is jobban ismeri, mint sokan közületek, hiszen közel 100 napja vándorol ebben az országban, áthaladva a 15 legnagyobb államon! A város szélén egy rúpiáért kenyeret vettem. Nemsokára felértem a hegygerincre, elhagytam az utolsó házakat, és szinte abban a pillanatban megláttam alig száz méterre előttem az út szélén a már fényképekről ismert temetőt. Rögtön felismertem Kőrösi Csoma síremlékét az út melletti első teraszon. Tizenöt lépcsőfok vezet fel az út jobb oldaláról odáig, az első terasz körülbelül két méterre van az út fölött. Be kell vallanom, percekig csak álltam és éreztem, amint könnyeim végigfolynak az arcomon. A közel féléves kilátástalan bolyongás nehézségei, az ijesztő helyzetek miatt sokszor féltem, de soha nem sírtam, és most éreztem, nincs erő a lábamban, képtelen vagyok egyet is lépni. Nem tudom, megértenek-e engem most azok is, akik repülőgéppel és kocsival néhány nap alatt Európából a síremlékhez érnek, és a taxi vagy magánautó éppen a temető előtt áll meg velük, de nekem most jutott eszembe minden: az átélt veszélyek, éhezés, honvágy, a további bizonytalanság. Minden most jutott eszembe, hogy itt magam előtt láttam egy darabot otthonról. Időnként emberek jöttek az úton, ilyenkor elfordultam és rátámaszkodtam az út bal oldalán álló betonkorlátra, ne lássák, hogy sírok. Lassan megnyugodtam. Felmentem a lépcsőkön, be a temető kicsi lécezett kapuján. A síremlék a bejárattól a harmadik, az út felől a második. 2x2 méteres betonlapján kettős öntött vaskorlát. A négy sarkán virágtartók betonból.
Szép napsütéses idő van. A levegő éles, de nem hideg, mint a nyári hónapokban a Fogarasi-hegység gerincén. A virágkoszorút rákötöttem a síremlékre, aztán leültem a vaskorlátra, és megettem a kenyeret. Nagyon éhes voltam. Félútnál vagyok! A négy virágtartóból maréknyi földet gyűjtöttem, és a helyére beszórtam az otthonról hozottat. Ennek megvan a helye odahaza. Hiányzik onnan egy marék dardzsilingi föld.
Ritkán volt nálunk könyvnek olyan visszhangos előélete, mint ennek. Jakabos Ödön ismeretterjesztő előadásokkal felérő, filmvetítéssel és zenével élénkített úti beszámolói, a rádió és a televízió hullámain messzire eljutó interjúi nyomán százával érkeztek címére a levelek, s ő – szervezetének vészcsengőire nem hallgatva – minden meghívásra elment, minden levélre válaszolt. Kézdivásárhelyi lakása valóságos zarándokhellyé vált, kertjükben gyakran népes csoportok vertek sátrat. Jakabos nemcsak kapcsolatokat tudott teremteni, hanem ápolni is tudta ezeket: sok barátja volt, s rajta keresztül olyan – jó ügyekre kész – emberek is kapcsolatba kerültek, akik nélküle nem találták volna meg egymást. Jól érezte magát a figyelem központjában, szüksége is volt a figyelemre. Bár nem volt kitárulkozó alkat, egyszer bevallotta, hogy mindig olyan emberek között szeretett lenni, akik többet tudnak nála, s bár általában talált velük a szó, nem bírt szabadulni mellettük a kisebbségi érzéstől. Indiai útja után megnyugodott: most már ő is tudott valamit, amit barátai nem ismertek, végigment egy úton, amit mások nem tudtak volna bejárni.
(Gálfalvi György: Vándor a végtelen úton)
Jakabos Ödön /Nyujtód, 1940. jan. 29. –Brassó, 1979. okt. 22./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)