Lapszerkesztés mint „kincskeresés”
Interjú Zsigmond Emesével, a Napsugár és Szivárvány gyermeklap főszerkesztőjével.
– Jubilál a Kolozsváron megjelenő országos gyermeklap, a Szivárvány. Miként értékelné a legkisebbeknek szánt, színvonalas irodalmat nyújtó kiadvány 35 évét?
– Ünnepi évünk kezdődött 2015-tel, hiszen 35 éves idén januárban kisebbik gyermeklapunk. Hiába keresnénk azonban az archívumban a 35 évvel ezelőtti Szivárványt – a szerkesztőség 1980-ban elindította a kis lapot, viszont az akkori rendszer kommunista cenzúrája nem engedélyezte a javasolt Szivárvány címet, és kötelezően a Haza sólymainak kellett keresztelni a Napsugár „szárnyai alatt” induló, kisebbeknek szóló kiadványt.
Zsigmond Emese
1955-ben született a Hargita megyei Szentkeresztbányán, Marosvásárhelyen érettségizett 1974-ben, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett magyar–francia tanári oklevelet 1978-ban. Tíz évig a kolozsvári 5-ös Számú Általános Iskolában tanított magyar irodalmat. 1989 őszétől a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok szerkesztője, 1992-től főszerkesztője. A 2013-ban indult Tanítók Lapjának rovatvezetője, számos gyermekirodalmi kötet szerkesztője.
A kényszerű-kényszerített nevet aztán 1989 decemberében azonnal lecseréltük az eredetiként javasolt Szivárványra. Tehát nincsenek bekötött Szivárványok ebből az időből a szerkesztőségben sem: 1980-tól 1989-ig Haza sólymai-példányok jelentek meg. A két lapnak – a Napsugárnak és Szivárványnak – természetesen nemcsak a szerkesztősége volt ugyanaz, hanem a szellemisége, célja is.
Ez pedig a kezdetektől máig lényegében változatlan: az alapvető emberi értékek, a magyarság történelmi, művelődési hagyományainak szellemében akarjuk nevelni a gyerekeket.
A célkitűzés azonos, csak az változott, hogy 1989 decembere óta szerzőinknek nem kellett „madárnyelven” beszélniük, ha történelmünkről, erdélyi magyarságunk sorsáról írtak.
– A Haza Sólymainak olvasói emlékeznek arra, hogy 1989 előtt is próbálta becsempészni a szerkesztőség a sok hazafias, kommunista hangvételű, kötelező írás közé a színvonalas irodalmat. Miként történt ez?
– Ami jogi helyzetünket illeti, 1989 decemberéig a Román Kommunista Párt gyermekszervezete, a Pionírtanács adta ki lapjainkat. Ez tartalmilag szigorú politikai cenzúrát jelentett, de a becsempészés mondhatni inkább fordítva történt. A lap nagy része színvonalas irodalomból és művészi értékű grafikákból állt, ezenkívül egy-két oldalnyi kötelező politikai jellegű vagy a rendszernek tetsző vers meg mese jelent meg.
Egy-egy vezércikk vagy román versfordítás tartozott a kötelező anyagok közé – ezeket a szerkesztők kényszerű feladatként osztották ki egymás közt, és természetesen nem szívesen végezték el, de hogy a lap megjelenhessen, vállalni kellett ezt a kompromisszumot. A kötelező propagandisztikus szövegeket a lap elején elintézték, és aztán jöhettek az igazi, gyermekeknek való szövegek, a népmesék, népköltészeti alkotások.
– Kortárs irodalmi művek is bekerültek természetesen a lapba. Ha a Haza Sólymaiban közlő szerzők nevével kellene fémjelezni ezt a korszakot, kiket sorolna fel?
– A szerkesztőség a Napsugáréval közös volt, és az erdélyi magyar irodalom legjobbjai voltak a lap főmunkatársai. Sokan munkahelyüket illetően is, de más lapok szerkesztői szintén gyakran „menekültek” hozzánk – merthogy itt lehetett a szívnek tetsző, nem „nem elkötelezett” irodalmat közölni. Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor, Lászlóffy Aladár, Jánky Béla – ők mind belső munkatársak voltak, a lap szerkesztőségében dolgoztak. Szilágyi Domokos és Bajor Andor például külső munkatársként vett részt a lap szerkesztésében, de szinte havonta közölt verset vagy mesét Veress Zoltán is.
A grafikusok közül az akkori alkotók színe-java rajzolt a lapba: Deák Ferenc, Cseh Gusztáv. Soó Zöld Margit. Utóbbi belső munkatárs volt, és a kezdetektől, a Napsugár alakulásától napjainkig munkatársunk. (A Napsugár első száma 1957 januárjában jelent meg Asztalos István író, alapító főszerkesztő irányításával – szerk. megj.)
Unipan Helga grafikus szintén a mai napig rajzol nekünk. Aztán ahogy teltek az évek, úgy kapcsolódtak be a fiatal szerzők – akik akkoriban még egészen fiataloknak számítottak. Például Markó Béla, Kovács András Ferenc is a mi oldalainkon indult gyermekversköltészetével. Amire szerfölött büszkék vagyunk, hogy minden író-, költő- és grafikusnemzedékből megkerestek és megkeresnek a legfiatalabbak.
– Ezek szerint egyfajta szerkesztési elve a lapnak, hogy teret ad az induló ígéretes írók, költők, grafikusok alkotásainak?
– Igen. Ugyanakkor fontos megemlíteni azt a tényt is, hogy a gyermekirodalmi lapnak főként manapság igencsak akad konkurenciája Erdélyben. Nagy számban jelennek meg ugyanis itthon és Magyarországon is az inkább magazinjellegű, gyerekeket célzó kiadványok. Ezek mutatósak, piacosak, felkeltik a gyerekek érdeklődését, de velük ellentétben a mi legfontosabb érvünk és értékünk az, hogy rangos irodalmat és képanyagot jelentetünk meg. Nemcsak tetszetős a lap ily módon, hanem esztétikai mércével mérve is értékes szövegeknek és rajzoknak ad helyet. És ezt nem mondhatja el magáról egyetlen más, itthon kapható gyermeklap sem.
Az is beszédes lehet, hogy a nálunk közlő szerzők érdekes módon egyetlen konkurens lap szerkesztőségéhez sem kopogtatnak be, hogy közöljék a munkáikat, egyedül a Napsugárt és a Szivárványt keresik meg. Olyan sokan, hogy nem is jut minden hónapban rajzolnivaló mindenik nagyszerű grafikusunknak, és nem is tudjuk mindenik szerző művét megjelentetni. Így megengedhetjük magunknak azt a szerkesztői luxust, hogy válogassunk még a legjobb művek között is. A válogatás ugyanakkor nem gyengébb vagy jobb művek közt történik, hanem téma szerint.
– A Szivárvány is országos terjesztésű lap, akárcsak a Napsugár, és állandó, élő kapcsolatot tart fenn olvasóközönségével…
– Igen, a moldvai, magyarok lakta megyékbe is eljut, s a határon túlra is, de Bukarestbe is. Akik megismerik a lapot, azok hűségesek maradnak hozzá. Például amerikai magyar édesanya fedezte fel boldogan a világhálón a Napsugárt és a Szivárványt, és azt szerette volna, hogy gyermekei kezükbe vehessék a lapot. Óriási lelkesedéssel és elismeréssel írta, hogy megkapták az első csomagot, és ez valóságos kincs számukra.
Az interaktivitást is fontosnak tartjuk: a gyerekek állandóan visszajeleznek, és rendezvényeink révén is megszólítjuk az olvasókat, de természetesen szót kapnak azok a pedagógusok, akik a mi lapjainkra irányítják a gyerekek figyelmét. Mondhatni belső munkatársaink a tanítók és óvónők – több százukat személyesen is ismerjük annak köszönhetően, hogy meghívjuk őket nyaranta tanácskozásra és gyermektáborba.
A gyermekcsoportokat a táborokba elkísérik a tanítók, akikkel baráti viszonyt tartunk fenn, és akik nélkül a lapok nem jutnának el a gyerekekhez. Kell ugyanis valaki, aki felhívja a szülők és gyerekek figyelmét az értékeinkre – a hídszerepet pedig a pedagógusok töltik be.
– Ennek a hídszerepnek köszönhető, hogy a pedagógusok a Napsugár és a Szivárvány segítségével a kortárs gyerekirodalomra hívják fel a diákok figyelmét…A fiatalabb kortárs írók, költők közül kik munkatársai a két lapnak?
– Állandóan jelentkezik verseivel László Noémi, Balázs Imre József, Nagyálmos Ildikó, Bertóti Johanna, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi fedeztük fel a gyermekirodalom számára Máté Angit. Ő közben Magyarországra telepedett át, úgyhogy mostanában kevesebb mesét küld, de azért nem mondtunk le róla.
És mi fedeztük fel Szőcs Margitot, aki a Napsugárban közölte első gyermekverseit és meséit – biztosak vagyunk benne, hogy nemsokára megismeri a szélesebb olvasóközönség is. Tehát ugyanaz a kincskereső munka zajlik a Napsugárban és a Szivárványban, ami több mint 50 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkori fiatalokból a legnevesebb tollforgatók lettek, s a majdani nagyok pedig most is a mi lapjainkon közlik írásaikat.
– Ez a képi világ, az illusztráció tekintetében szintén megmutatkozik?
– Igen, most már a legnagyobb neveket sorolhatjuk fel. Az idősebb nemzedékről volt már szó, de hadd említsem meg Keszeg Ágnes, Kürti Andrea, Bak Sára, Szilágyi Tosa Katalin nevét – a fiatal művészek állandóan rajzolnak a lapokban.
– Miként ünneplik a Szivárvány jubileumát?
– Az Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett kolozsvári adventi sokadalom keretében tartottuk az ünneplés nyitányát: író-olvasó, felolvasó, dedikálós találkozót rendeztünk szerzőkkel, gyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal. Szeretnénk még hasonló, szélesebb körű találkozót szervezni Kolozsváron és Erdély több városában – mivel ehhez a korosztályhoz a játék illik leginkább – játékosan.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Megvolt a zászlóügy tárgyalása
Lezajlott hétfőn a nagyváradi zászlóper tárgyalása a nagyváradi bíróságon, amelynek lényege, hogy reklámzászlónak minősül-e a székely zászló.
A nagyváradi helyi rendőrség megrovásban részesítette Tőkés László EP-képviselőt, amiért váradi EP-irodájára kitűzte a székely zászlót, mert reklámzászlónak minősítette azt. Tőkés László és ügyvédje Kincses Előd panasszal éltek a nagyváradi bíróságon a döntés ellen, azt kérve, hogy a bíróság semmisítse meg a büntetést. Az ügy hétfő délelőtti tárgyalásán Kincses Előd ügyvéd elmondta: Victor Ponta miniszterelnök tavaly a Nyergestetőn beszédet mondott a székely zászló mellett, és nem zavarta ez a szimbólum, amit akkor senki nem tekintett reklámnak. Az ügyvéd hivatkozott továbbá az Európai Emberjogi Bíróságnak arra a döntésére, amelyik Magyarországot négyezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte, azután, hogy a hatóságok megbírságolták a Munkáspárt két tagját, amiért a kommunista rendszer szimbólumait nyilvánosan használták. A bíróság a szólásszabadság megsértésének minősítette a magyar állam ítéletét, annak ellenére, hogy a magyar törvények tiltják a fasiszta és a kommunista önkényuralmi rendszerek szimbólumainak a nyilvános használatát. „Mennyivel inkább a szólásszabadság megsértésének minősül a mi esetünk, hiszen Romániában egyetlen törvény sem tiltja a székely zászló használatát” - mondta az ügyvéd. Elsőfokú ítélet az ügyben január 26-án várható. A döntés ellen fellebbezni lehet, majd, a másodfokú döntés jogerős lesz. A tárgyalás után Kincses Előd lapunknak elmondta: „Ez egyértelműen egy jogilag nem alátámasztható büntetés, a polgármesteri hivatal nem éppen európai indulatok következtében hozta meg ezt a döntést, ezért kérjük annak megsemmisítését.”
Pap István
erdon.ro

Könyv a négyes honvédekről
Nagyvárad- Péntek este az Ady Endre Középiskola dísztermében mutatták be Péter I. Zoltán Nagyváradi négyes honvédek a Nagy Háborúban című könyvét, mely az Europrint kiadó gondozásában jelent meg.
Sok érdeklődőt vonzott Péter I. Zoltán legújabb, a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával megjelent könyvének a bemutatója. Az egybegyűlteket Sárközi Zoltán helyi tanácsos, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet: a több mint negyven kötetes szerző nem a slágertémák száguldó riportere, a bulvár diktálta konzumigények kiszolgálója, most mégis egy centenáriumi témát dolgoz fel: egy jó értelemben vett, Európa-szerte divatossá vált kutatási időszakot, az első világháborút. Kevesen tudják ugyanis, hogy a váradi négyes honvédegység volt az a katonai alakulat, melynek emlékét a legtöbb, a mai napig álló, illetve helyreállított emlékmű, valamint emléktábla őrzi Szlovéniában és Olaszországban. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ugyancsak innen indult el a frontra a 37. tüzérezred is, de ennek nem volt olyan jó a „PR-menedzsmentje”. A háborús évek (cenzúrázott) helyi sajtóját segítségül hívva, Péter I. Zoltán az akkori kor társadalmi hangulatát igyekszik hűen bemutatni, az emberek viszonyulását a háborús cselekményekhez, illetve ezzel párhuzamosan olvashatunk helyszíni tudósításokat a front közeléből, a harcterekről, mindenhonnan, ahol a négyes gyalogezred megfordult (melynek parancsnoka a legendás Kratochwill Károly volt), és haditettet hajtott végre. Megismerhetjük még a 20. hadosztály összetételét, egy alig néhány évig létező múzeum történetét, és az Isonzó őrének mostanáig agyonhallgatott sorsát. Érdemes emellett átböngészni a kitüntetettek, és az elesett tisztek névsorát is, hiszen megtalálható köztük sok egykori prominens váradi család tagja is, a veszteséget pedig a máig láthatóan megnyirbált statisztikai életfa mutatja. Derzsi Ákos, az Europrint kiadó vezető kiemelte a kitűnő együttműködést a Pro Liberta Partium Alapítvánnyal, Pintér Tamás szaklektorral, történész-levéltárossal, hadszíntérkutatóval, és köszönetet mondott a képek tulajdonosainak, vagyis Nagy Bélának, Sárközi Zoltánnak, néhai Kordics Imrének, és a szerzőnek. Érdekességként két dolgot említett: a kötethez tartozó tábori levelezőlapot, valamint azt, hogy a borítón látható fehér pont nem nyomdahiba, hanem Várad a korabeli Európa térképén.
Agyagemberek
Pintér Tamás felvezetőjében azt nyomatékosította: a Magyar Királyságot nem csak jelentős területi veszteség érte, hanem máig ható következményekkel járó emberi is, hiszen a bevonuló 3,5 millió katonából 660 ezer soha sem tért vissza. A szakember ezután vázlatosan és lényegre törően ismertette azokat a főbb csatákat, melyekben a négyes gyalogezred hősei részt vettek. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy visszatérő harci eszközként milyen nagy szerephez jutott az alakulat életében a buzogány, valamint azt is, hogy Muhitól, Mohácstól, vagy a Don-kanyartól eltérően a doberdói csata nem volt vesztes, hiszen az olaszok sohasem tudták elfoglalni. Nem a váradiak veszítették el tehát az első háborút, hanem más frontokon dőlt el a végkimenetel.
Péter I. Zoltán több közt arról beszélt: a négyes honvédek agyagember megnevezésének ezúttal nincs pejoratív jelentése, hanem arra utal, hogy milyen embertelen körülmények közt harcoltak. Megjegyezte: 2010-ben végigjárta a helyszíneket, és tulajdonképpen akkor került a hatása alá a száz évvel ezelőtti eseményeknek. Utána a könyvtár egészen más témában folytatott kutatásokat, és feltűnt neki, hogy milyen sokszor van említve Kratochwill neve, ahonnan aztán egyenes út vezetett a kötet megírásához.
A rendezvényen közreműködött Molnár Júlia színművésznő. A kiadvány megvásárolható a váradi magyar könyvesboltokban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A doni hősökre emlékeztek
Bihar megye - Az 1943-ban a Don-kanyarban megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, az egykori hősök tiszteletére emléktúrát szervezett a Tanoda Egyesület. Közel másfél tucatnyian vettek részt.
Az idén stílszerűen Edvard Munch norvég expresszionista festő közismert A sikoly című festménye szerepelt az immár harmadik alkalommal megszervezett emléktúra meghívóján, melynek útvonalát a püspökfürdői második világháborús állásrendszer képezte. Sajnos az esős, hideg időjárás nem kedvezett a kirándulóknak, így ezúttal egy kicsit kevesebben, közel másfél tucatnyian vettek részt ezen. A megszokott indulási pontnál, vagyis az erdészház melletti filagóriánál Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke hangsúlyozta: a mi dolgunk az emlékezés, hiszen hála Istennek azóta eltelt több évtizedet a béke jellemezte. Úgy fogalmazott: a magyar nemzet történelmében nagyon sok olyan mélypont volt, amiből aztán főnixmadárszerűen talpra tudott állni, kezdve Muhival és Moháccsal, majd folytatva a sort Világossal, Trianonnal és a második világháborúval. Mégis azt mondják a történészek, hogy ez a bizonyos doni offenzíva volt a legtöbb értelmetlen és esztelen magyar emberáldozatot követelő veszteség, hiszen a mínusz 42 fokos orosz télben 1943. január 12-én a 250 ezres magyar seregnek közel a fele nem tért haza, illetve csak a becsületes helytállásuknak a híre jutott el a családtagjaikhoz. Ugyanakkor abban az időben szinte nem volt olyan magyar család, mely ne veszített volna el ott valakit. Rövid beszédében az egyesületi vezető ismét idézett egy ismeretlen szerzőtől, aki megjárta a Don-kanyart, és naplójában azt kérte: legyen a béke a Föld legnagyobb hatalma, s tegyen boldoggá minden embert. „Azt tanácsolom én is, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megőrizhessünk ezt a béket, melyet napjainkban egyre többen veszélyeztetnek”- tette hozzá.
Fáklyagyújtás
Az útvonalat Kecse Attila túravezető ismertette, mint elhangzott ez a Nagyvárad környéki harcok egyik fontos helyszínéhez vezet, hiszen a püspökfürdői gránátos állásokat tekintik meg, illetve a domb tetején levő lövészárkokat.
Az időközben eleredő eső miatt végül a tervezettnél rövidebbre sikeredett túra egyik emlékezetes momentuma volt Kecse Ákosnak, a Szacsvay Imre Általános Iskola diákjának a katonadal éneklése, valamint a fáklyagyújtás sem maradt el.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Új fejezet a huszárhagyomány-őrzésben
Szent Imre szobrának megkoszorúzásával kezdődött, majd a helyi iskolában folytatódott szombaton Hegyközszentimrén a Partiumi Hajdú-Kuruc-Huszár Hagyományőrző Egyesület közgyűlése.
Az évszakhoz képest enyhe, havazás helyett csepergő esőben kezdődött meg szombaton délben Hegyközszentimrén a Partiumi Hajdú-Kuruc-Huszár Hagyományőrző Egyesület közgyűlése, a Szalárd községhez tartozó falu névadója szobrának megkoszorúzásával. Bihar és Hajdú Bihar megyei huszárok álltak díszőrséget a hagyomány szerint a falu határában vadászbalesetben elhunyt Szent Imre herceg mellszobra mellett, melyet a huszáregyesületek képviselői, Szabó Ödön képviselő, továbbá Szalárd és Bihar községek elöljárói koszorúztak meg. A gyűlés az iskola tornatermében folytatódott, ahol az elnökségben helyet foglalók nevében Gellért Gyula ny.esperes, h.őrző vezérezredes köszöntötte a megjelenteket, műsorvezetőként ténykedve a továbbiakban. Nagy Miklós polgármester örömét fejezte ki, hogy sokan és sok helyről eljöttek "erőt meríteni a múltból" a hagyományőrzők közgyűlésére.
Szobor a fejedelemnek
Szabó Ödön beszéde elején elégedetten nyugtázta, hogy Gellért Gyula nyugdíjba vonulása nem jelenti egyben, hogy pontot tett volna hagyományőrző munkája végére is, majd felidézte a Bihar megyei huszárok elmúlt évtizedes történetét, indulva onnan, amikor 10 esztendeje debreceni huszárok érkeztek a március 15-i ünnepségre Nagyváradra, eljutva mára oda, hogy megyénk "exportál" huszárokat "odaáti" eseményekre. Hangsúlyozta a történtek nyomán kialakult személyes, baráti kapcsolatok fontosságát és továbblépésnek minősítette a közgyűlés megtartását. A huszár-események állandó résztvevője, az érköbölkúti Rákóczi Lajos magyartanárhoz méltóan frappánsan kar-, kor, sors- és bajtársait üdvözölte, majd az Erdélynek 5 fejedelmet adott Rákócziak koráról tartott rövid előadást. Bejelentette: az 1707-ben kiadott Székelyhídi Kiáltvány apropóján április 8-án szobrot állítanak a városhoz tartozó Érköbölkúton II.Rákóczi Ferenc fejedelemnek.
Tízéves huszárdiplomácia
Csontos János, a Hajdú Bihar Megyei Lovas- és Huszárhagyományőrző Egyesület elnöke egyebek mellett arról szólt, hogy ez a fajta hagyományőrzés nem olcsó, a "fizetség" pedig 1-2 jó szó, egy meghatott tekintet. Reményét fejezte ki, hogy az Álmosd-Diószeg csata imitációja tovább fog élni, illetve tudatta: idén március 15-re Aradra hivatalosak a Bihar és Hajdú Bihar megyei huszárok, a Szabadságszobor melletti ünnepségre. Szoboszlai Endre, a debreceni egyesület tagja és sajtófelelőse a "huszárdiplomácia" fogalmát járta körül, tapsot kiváltva hozzátéve: "Nekünk könnyű otthon magyarnak lenni, de ide jövünk magyarságot tanulni." A beszédek közben 6 fiatalt vettek fel a Vay Ádám Kurucezred, illetve 6 felnőttet a Gróf Tisza István Huszárezred állományába.
Tervek 2015-re
Gellért Gyula beszámolt a 2014-es tevékenységükről, majd számos tervet felsorjázott 2015-re, amikor Bocskai- és Rákóczi megemlékezések fogják "uralni" a naptárt. A fegyverbemutató objektív okokból elmaradt, a közgyűlés zárása Zatykó Istvánnak, a Szentjobbi Hagyományőrző Huszár Egyesület elnökének osztályrésze volt. Beszédében köszönetet mondott a házigazdáknak, az esemény szervezőinek, majd mindenkit a hagyományok, ezen belül a huszárhagyományok továbbéltetésére buzdított, mely megfogalmazása szerint semmihez nem hasonlítható élményeket rejt. Végezetül Meleg Vilmos színművész (aki maga is h.őrző ezredes) adott elő egy részt "Magyarnak lenni" című versösszeállításából, a Szózat és a Himnusz éneklése után pedig a házigazdák vacsorát tálaltak.
Rencz Csaba
erdon.ro

Élelmiszersegélyek: sokan üres kézzel mentek haza
Jókora sor kígyózott Marosvásárhelyen az uniós élelmiszersegélyeknek és a kiosztó bizottságnak helyet adó Bodoni utcai raktár előtt, ahol hétfőn reggeltől lehet átvenni a két dobozba csomagolt alapélelmiszereket. Az első órában kiderült: sokan – bár rajta vannak a listán – nem jogosultak a segélyre, mert időközben jövedelmük megváltozott.
Idén az uniós élelmiszersegélyek jegyzékét a prefektúra állította össze, az általa használt névsor alapján kézbesítették a postások az értesítéseket. Major Márta, a városháza szakigazgatóságának vezetője hétfőn délelőtt elmondta: az előző évekhez képest idén már az első órában sokan voltak olyanok, akikről kiderült: bár kaptak értesítést, nem jogosultak a segélyre.
„Volt olyan, akinek már három éve megváltozott a jövedelme, vagy már rég nem munkanélküli, s ilyen esetben nem tudtuk kiadni a csomagot. Sajnos nem aktuális az adatbázis, így csak a helyszíni ellenőrzéskor derül ki, hogy ki jogosult, és ki nem a segélyre. Nekünk csak a szociális és családi pótlékban részesülőkről, valamint a halmozottan fogyatékosokról van pontos kimutatásunk, a nyugdíjasokról és munkanélküliekről nincs, így folyamatosan ellenőrizzük az adatokat. Ha valaki jogosult, de nem szerepel a névsorban, jelentkezhet a helyszínen vagy a városháza 15-ös szobájában, s felkerülhet a pótlistára” – mondta a szakigazgatóság vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy naponta csaknem 1600 személynek kézbesítik az élelmiszersegélyeket, s a héten szeretnék a listán szereplő összes személynek átadni a csomagokat.
Egy nevét elhallgatását kérő nyugdíjas házaspár érdeklődésünkre elmondta, mivel mindketten kisnyugdíjasok, nagy segítség számukra a kapott tartós élelmiszer. „Mindketten négyszáz lej alatti nyugdíjat kapunk. A számlák kifizetésébe besegítenek a gyermekek, de azért mégsem várhatunk mindent tőlük. Ketten vagyunk, így a most kapott olaj, liszt, cukor lehet, hogy év végéig is elég lesz. Jó lett volna, ha karácsonyra megkapjuk, de így is nagyon örvendünk neki” – mondták, miközben a dobozokból a kerekes bevásárló táskába pakolták az élelmiszereket.
Szászrégenben szintén hétfő délelőttől kezdték osztani az uniós élelmiszersegélyeket. A városháza közleményéből megtudtuk: az előző évekhez hasonlóan a közüzemek székhelyén lehet átvenni a csomagokat. Szászrégenben nincsenek órára pontosan beosztva az emberek, de a jogosultaknak egy hónap áll a rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az élelmiszerekért. Segesváron és Dicsőszentmártonban is nekifogtak a segélyek kiosztásának.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Dr. Vekov Károly: Hogyan lett Erdély a románoké?
A Levelek a békekonferenciáról. Párizs–Versailles 1919–1920 (Multi Press International, 2003) című kötet* elsősorban azt az időszakot öleli fel, amikor Ion I. C. Brătianu román miniszterelnök mellett, aki a román tárgyalóküldöttséget vezette, Alexandru Vaida Voevod, mint az erdélyi Igazgató Tanács – Erdély román „kormánya” – képviselője a küldöttség második embereként tevékenykedett (szervezett, tárgyalt, intézkedett) 1919. február és 1920. február között.
Számos fontos, nyilvános iratokban nem szereplő lépésre derül fény a szövegekből: például egyes határkérdések esetében (mint a Bánság felosztása elsősorban Románia, ill. Szerbia, és kisebb mértékben Magyarország között). Szó esik Románia majdani nyugati határáról, a máramarosi közös cseh–román határról, de szó van Besszarábiáról és Bukovináról is stb., hol részletesen, hol csak utalásszerűen. De nyilván gyakran szó esik a magyarokról és Magyarországról, legtöbbször elmarasztalóan, sőt gúnyosan és becsmérlően és gyűlölettel, nemkülönben Károlyiról és Kun Béla politikájáról, hasonló hangnemben.
A beszámolókból körvonalazódik az a szívós törekvés, hogy elindíthassák a román hadsereget, eredetileg az etnikai határokig, majd a Tiszáig, ezután pedig vérszemet kapva, Budapest elfoglalására. Maga Vaida Voevod javasolja a mozdonyok, vasúti kocsik, de még a mezőgazdasági gépek elvitelét is hadizsákmányként, mint Mackensen által „elrabolt” és Magyarországon hagyott felszerelésekét, aminek nyomán a románok az egyik legnagyobb és legkínosabb cirkuszba keverednek a békekonferencia nagyjaival az őket úgymond megillető javakról.
Vaida Voevod melengetett álma úgy kivonulni Magyarországról, hogy újabb polgárháború törjön ki, aminek nyomán a nagyhatalmak kénytelenek legyenek őket felkérni az ismételt bevonulásra. Különben is előszeretettel hangoztatja a diverziók megszervezésének szükségességét, akár Budapesten és környékén, akár a Bánságban, kompromittálandó a szerbeket. Ennek a logikának a jegyében, míg Brătianu demokratikus magyar kormányt szeretne látni Budapesten, Vaida Voevod egy bolsevik kormányt, mert az jobb a román érdekek szempontjából (a magyarokat mindenképpen kompromittálja).
Többször is megfogalmazott cél minél tovább megakadályozni, hogy a magyar delegáció eljusson Párizsba, hogy jusson elég idő a románoknak a magyarok befeketítésére és hogy ne álljon módjukban megfelelő ellenpropagandát kifejteni és befolyásolni a nagyhatalmakat (akik odavannak, ha bárókról, grófokról vagy hercegekről van szó!). Mindenképpen az egyik elsődleges feladat a magyarellenes propaganda folyamatos kiépítése és működtetése: brosúrák kiadása (álnéven), újságcikkek megjelentetése minél több sajtóorgánumban szerte a világban. A Bernben létrehozott sajtóiroda látja el, sejthető, milyen anyagokkal, a nagy hírügynökségeket (Reuter, Havas stb.), de ilyeneket juttatnak el a részt vevő politikusoknak is. Még az is kiderül, hogy hivatalosan nyilvánosságra sem hozott anyagokat is meg tudtak szerezni megfelelő módszerekkel.
Vaida Voevod a kemény kéz, az erőfelmutatás politikusa, a propaganda jelentőségének felismerője. Ugyanakkor kitűnő taktikus, a szavak mestere és a lélektani hadviselést sem megvető politikus. Kérlelhetelenül magyargyűlölő, aki viszont a magyar viszonyokat ismerő embereket tartja szükségesnek felhasználni a magyarokkal szemben. Maniu levelezőtársa pragmatikus, aki nem ismer párt- vagy felekezeti szempontokat, csakis nemzetieket, amelyeknek alárendel mindent (szükség esetén lázadások, tüntetések megszervezése románok által igényelt területeken).
Lenézi a regáti viszonyokat és mentalitást, az ottani szervezési képtelenség kemény kritikusa; látszólag a „tisztakezűség” bajnoka, de csakis belföldön, aki látja a nagyhatalmi törekvéseket Erdély altalajkincseinek a megszerzésére, szemben az erdélyiek érdekeivel (tudhatni, hogy a háború után Tardieu milliomos lesz!). Nem válogat az eszközökben. Folyamatosan jelentős összegeket kér Maniutól költségeire, azaz hogy lefizethesse az újságírókat, de másokat is (megadva pontos árakat).
Változatos és széles skálájú módszereket alkalmaz: lefizetés, propaganda-utaztatás, hiúságok kielégítése diplomákkal, kitüntetésekkel, díszdoktori címekkel, akadémiai tagsággal, ünnepélyes fogadtatásokkal, utaztatásokkal Erdélyben magyar atrocitások megismertetésére, díszebédekkel. S ha nem pénzzel, akkor a sokak által kedvelt, de drága cigarillókkal. (!) Nyomatékosítás végett: diverziók szervezése vagy a civilek, pl. mócok, erdélyi, bánsági románok felfegyverzése; küldjenek „tonnányi beadványokat” a torontáliak (Bánság határai elleni tiltakozásul). Az úgynevezett magyar atrocitások bemutatása újságíróknak vagy politikusoknak eljuttatott fényképalbumokkal legalább olyan elfogadott módszer, mint azt állítani: a magyarok öltöztettek be román egyenruhába elesetteket, azt inszinuálván, hogy ők követték el az illető atrocitásokat.
Egyrészt szükségesnek tartja Erdély autonómiájának megőrzését Nagy-Románia keretén belül még egy ideig (!), másrészt máig hatóan megfogalmazza a gyulafehérvári nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó passzusának tényleges tartalmát és értelmezését román részről, és elutasítja a Romániához kerülő kisebbségek tényleges autonómiáját, még a szászokét is (csak felekezeti és nyelvi jogokról véve tudomást). A kisebbségeket csak annyira használja (svábok) vagy használná (zsidók), amennyire a román érdek azt pillanatnyilag megkívánja, amúgy a kisebbségek asszimilációját tartja végcélnak. Amit a románok nagy ívben el akartak kerülni Erdélyben – a népszavazást –, azt szükség esetén el tudná viszont képzelni a Bánságban. Szerinte rendkívül káros a Dunai Konföderáció eszméje, amelyet naivságnak tart, noha az angolok ezt szorgalmazzák.
Észlelve a nagyhatalmak diktátum-politikáját, Vaida Voevod kitűnő politikai érzékkel megszervezi a kisebb nemzetek szövetségét (csehek, szlovákok, szerbek, lengyelek, görögök) és néha velük kapartatja ki a tűzből a román gesztenyét. Sikerül is velük egyeztetnie a kártérítési ügyek, a korona és állami értékpapírok lepecsételése, bevonása/elkobzása, az ellenséges javak lefoglalása stb. ügyében.
A levelekben számos kiváló portré található Brătianu, Clemenceau és mások mellett kollégáiról is. Vaida Voevod jó emberismerő: a fizikum és lelkialkat összefüggéseinek remek megfigyelője, aki mindezek tudatában cselekszik, a szónak is nagy mestereként.
És befejezésül egy érdekes adalék a románok, így Vaida Voevod viszonyulásához a magyarokhoz és Magyarországhoz. Szerinte a magyar kormány határozata, amellyel az 1918. december elsejei román nagygyűlés küldötteinek ingyenes gyulafehérvári utazását biztosították, illetve annak engedélyezése, hogy a román katonai egységek felesküdjenek a román zászlóra, nem volt más, mint az erdélyi románság különállásának elismerése, azaz Magyarország lemondása állami jogosítványairól, beleértve a románok lakta területeket, s így az erdélyi románoknak semmi köze többé Magyarországhoz: ezért csatlakozhattak Romániához, melynek állmpolgárai, szemben az ellenséges Magyarországgal.
A kötet szinte minden egyes lapja fájó magyarázatul szolgál arra: miért voltak oly tragikus következményei annak, hogy a román békedelegáció tagjaként Vaida Voevod 1919 kora tavaszától 1920 februárjáig gőzerővel tevékenyked(het)ett, miközben a magyarországi események (Károlyi politikája, majd a Tanácsköztársaságé) a magyarság képviselőinek távolmaradását eredményezik. Ezt az időbeli hátrányt már nem lehetett behozni! Az úgynevezett trianoni béketárgyalások (nem alul- vagy felül-, hanem „belülnézetben”) folyamatosan figyelmeztetnek az elszalasztott alkalmak felelőseinek megbocsáthatatlan mulasztására, hibáira, vétkeire.
A szomorú tényeken túl a szélesebb olvasóközönség „testközelből” ismerheti meg a nagyhatalmak könyörtelen önzését.
Dr. Vekov Károly
egyetemi tanár
* Alexandru Vaida Voevod: Scrisori de la Conferinţa de pace. Paris–Versailles 1919–1920. (Levelek a békekonferenciáról. Párizs–Versailles 1919–1920). Multi Press International, 2003, 607 l.
irodalmijelen.hu

A lekonyult cerka ars poetikája, avagy Könczey Elemér a karikatúráról
A kolozsvári grafikus számára semmi sem fontosabb annál, mintsem hogy népszerű legyen. A közízlés pedig mindenek felett.
Legalábbis ez derül ki számomra Könczey Krónikának adott interjújából, ami, meg kell hogy mondjam kertelés nélkül, nagy csalódást okozott.
Könczey Elemér állításai így foglalhatók össze: senkit sem szabad megölni azért, mert mást gondol mint te, de:
1: Az alkotóknak ismerniük kell a véleménynyilvánítás határait, mert a jóérzésnek és a jóindulatnak van határa.
2: És fontos a jólinformáltság is.
3: Az igazi eszmény a burkolt véleménynyilvánítás, amit a másik intelligenciájával fogad be.
4: Az alkotónak nagyon kell ügyelnie arra, hogy ne sértse a kedélyeket, amit bele is kalkulál a alkotás folyamatába.
Amiket Könczy mond (mert mindenki Könczyként ismeri) puha és megalkuvó, az öncenzúrát eszményesíti, és azoknak a csökött agyú polgároknak az elvárásával van összhangban, akik a látszatot, a kényelmet, a moralizáló önigazolást és a nárcisztikus önelégültséget mindennél többre értékelik. Nem akarok olyan fogalmak mögé bújni, mint amilyen az igazság vagy a művészi szabadság. Nem mellékes, hogy az enciklopédiákban azok a művészek maradtak meg, akik hathatósan képviselni tudták legalább egyiket a kettő közül, de hagyjuk ezeket a fogalmakat, mert egy újságcikkben, ha ezekkel érvelünk, ideológiává válnak. Meg hát Könczey Elemér is elismeri, hogy a közízlés az, ami előtt kapitulál, a legfontosabb számára, hogy ne legyen baj. A karikaturista intellektuális határait az jelzi, ahogy a kontextus szót használja. Merthogy Könczy szerint ismerni kell a kontextust.
Mi tehát a kontextus? Párizs, 2015, radikálisan vallásellenes és amúgy is nagyon kritikus lap, több tízezer olvasó, szerkesztőség, amely életveszélyes fenyegetésben él – ez a napi rutin, ez a szerkesztőségi éthosz része.
Mi Párizs, mint kontextus? Az a hely, ahol a szellemesség és az ehhez kapcsolódó pallérozott gúny az udvarban egyféle iparági követelmény volt. A hely, ahol a nép úgy gúnyolta a királyait, mint sehol másutt. Itt született és halt meg Voltaire. Itt működött minden idők egyik legélesebb szemű és maróan ironikus karikaturistája, Honoré Daumier. Ez a röpiratok, élclapok városa. Itt úgy döngették a tekintélyeket, mint a székely nemesek a cselédeket. A Montparnasse, Duchamp, az avantgarde városa. Ez a sematikus kontextus – és úgy érzem, pusztán attól nevetséges vagyok, hogy erre emlékeztetnem kell a grafikust.
De maradjunk a kontextusnál. Hogy pontosan mi a szellemi kontextus, az nem egzakt tudomány. De az tudott, hogy a kontextus változik, a szólasszabadság határai kitolhatók vagy szűkíthetők. És nem az arany középút taktikus költői védik a végeket, hanem a radikálisok.
Szabad-e radikálisan vallásellenesnek lenni? És szabad-e radikálisan vallásosnak lenni? Miért ne lenne szabad? És melyik a maga során a nevetségesebb? És végül szabad gúnyolni másokat?
Szerintem szabad, és egy nagyszerű vívmány! Ami neked gúny, Könczey Elemér, az másnak az önkifejezés, a leleplezés, az igazság. Sért a gúny? Minden lehetőséged megvan arra, hogy a magad részéről, a magad kalibere szerint válaszolj a gúnyra. Válaszolhatsz gúnnyal, jobb gúnnyal, más gúnnyal. Válaszolhatsz azzal, hogy ignorálod, és ezen kívül még számtalan más módon is. De a gúnytól a bicskáig számos helyen a világon végtelenül hosszú az út.
Azzal, amit Könczey Elemér mond, a sértődékeny, mindenre felszisszenő, ostobán önérzetes, intellektuálisan megalkuvó, a szellemes, fölényes válaszra, vagy éppen az arisztokratikus rezignáltságra képtelen médiafogyasztó eszményévé válik. Kérdés, hogy a cerkája az idő során konyult-e le, vagy taktikus megfontolásból tartja ebben a dicstelen állapotban. Amit Könczey Elemér mond, ott ér véget a karikatúra, és kezdődik az öncélú tetszeni vágyás.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro

Újraválasztották Borboly Csabát az EU Régiók Bizottságába
Újraválasztotta hétfőn a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége Borboly Csabát, a székelyföldi Hargita megye önkormányzatának az elnökét a Régiók Bizottsága (RB) romániai delegációjába – közölte az önkormányzat sajtószolgálata.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus 2020-ig folytathatja munkáját a regionális és helyi képviselők európai uniós közgyűlésében, ha mindvégig megőrzi önkormányzati elnöki tisztségét. A megyei önkormányzatok szövetsége ugyanakkor a romániai RB-delegáció póttagjává választotta a szintén RMDSZ-es Vákár Istvánt, a Kolozs Megyei Tanács alelnökét, aki a választott elnök tavalyi letartóztatása óta az elnöki teendőket is ellátja a megyében.
Borboly Csaba az MTI-nek elmondta: a megyei önkormányzatok szövetsége a Régiók Bizottságában kifejtett eddigi tevékenysége alapján döntött a mandátuma meghosszabbításáról. A Régiók Bizottságában Romániát 15 tagú delegáció képviseli, ebbe hat tagot a megyei önkormányzatok, hármat a megyei jogú városok, hármat a városok és szintén hármat a községek delegálnak. A megyei önkormányzatoknak járó hat teljes jogú és hat póthelyre összesen 26 politikust jelöltek.
Borboly Csaba 2012 szeptembere óta tagja a Régiók Bizottságának, amelyben a Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE) illetve az Oktatás, ifjúság, kultúra és kutatás (EDUC) szakbizottságban tevékenykedett. A politikus az európai felsőoktatás és a fenntartható épületek témakörében is az RB jelentéstevője volt. Emellett a munkahelyteremtés, a környezetvédelem, az energiahatékonyság, az ifjúságpolitika, az oktatás, illetve a hagyományos termékek és módszerek kérdéskörében fogalmazott meg javaslatokat a testületben.
„Az elmúlt több mint két évben azt tapasztaltam, hogy csapatmunkában sok mindent el lehet érni, a helyi érdekek és értékek hangsúlyozottan megjelenhetnek uniós szinten, ha kitartóan végezzük feladatunkat, ha jól megalapozott javaslatokat teszünk. A Régiók Bizottsága az emberekkel, a közösségekkel, a térségekkel, régiókkal foglalkozik, ezért számos problémára ráirányíthatjuk az európai parlamenti képviselők, az Európai Bizottság és az Európai Tanács figyelmét” – nyilatkozott Borboly Csaba. Hozzátette: az új mandátumában is hangsúlyosan meg szeretné jeleníteni az erdélyi magyarság érdekeit a testületben, mely - értékelése szerint - egyre fontosabb szerepet tölt be az EU döntéshozatalában. Kolozsvár (MTI)

Tiltakoznak a civilek a készülő román adatrögzítési törvény ellen
Több romániai civil szervezet tiltakozik amiatt, hogy a román parlament új adatrögzítési törvény elfogadására készül. Szerintük a román hatóságok csak ürügyként használják a párizsi terrorcselekményeket, azért, hogy a korábban közfelháborodást keltő megfigyelési törvény újra a parlament elé kerülhessen.
A törvény szerint bármelyik hatóság felhasználhatja adataidat, anélkül, hogy tudnál róla – ezt kifogásolja az úgynevezett Nagy Testvér-törvényben Ioana Avadani az egyik civil szervezet vezetője. A párizsi terrorcselekményeket követően a román informatikai miniszter egy új adatrögzítési törvénycsomag gyors elfogadását javasolta. A civil szervezetek azt kérik, hogy az új törvény tartsa tiszteletben az emberi jogokat. „Gyakorlatilag az állam szemében mindannyian potenciális törvénysértők vagyunk, ami szerintünk elfogadhatatlan. Bármilyen hasonló törvény a magánélethez való jogunkat is sértené” – mondta a civil szervezet vezetője.
A szenátus védelmi bizottságának elnöke viszont azt mondja, hogy „nagyobb mozgásteret kell biztosítani a biztonsági erőknek". Mint fogalmazott elsősorban a névtelenül vásárolt feltöltő kártyák jelenthetnek veszélyt, mert egy nyomozás során nagyon nehéz megállapítani, ki használja az adott telefont. „Ha azt akarjuk, hogy meg tudják védeni a lakosságot a terrorista vagy informatikai támadásoktól, kell, hogy legyen egy olyan törvény, amely szélesebb mozgásteret biztosít a biztonsági erőknek” – mondta a szenátor.
Korábban Romániában három olyan adatrögzítési törvény is született, ami közfelháborodást keltett: ezek egyebek mellett előírták, hogy a távközlési cégeknek fél évig őrizniük kell az adatokat arról ki, kivel, mennyit beszélt vagy levelezett. Egy másik törvény előírta, hogy rögzíteni kell a telefonos feltöltő-kártyákat vásárolók adatait. Mindkét törvényt hatályon kívül helyezte az az alkotmánybíróság. MTI
Erdély.ma

Kérdéses az erdélyi magyarok összefogása
Erdélyi politikai elemzők nem tartják valószínűnek, hogy 2015-ben megegyezhetnek egymással az erdélyi magyar politikai szervezetek. Stratégiai partnerségük kialakítását és új erdélyi magyar egység létrehozását Tőkés László kezdeményezte pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Bakk Miklós politológus szerint az erdélyi magyar pártok összefogása továbbra is morális fogantatású eszme marad. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI kérdésére felidézte: a javaslat többször is megfogalmazódott az elmúlt évek során, egyszer pedig intézményesítési kísérlet is felsejlett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum formájában, de az is rövid életűnek bizonyult.
Bakk Miklós úgy látja, hogy az összefogásra való képtelenség oka a pártok kisebbségi, etnikai jellegében keresendő. „Versenylogikájuk ezért az erdélyi magyar szavazóbázis egymás közötti újrafelosztására és nem annak valamilyen – más szavazók irányába mutató – bővítésére irányul" – magyarázta a politológus.
Megállapította: az összefogást mindig az szorgalmazza, aki a magyar-magyar versenyben vesztésre áll. A BBTE tanára szerint az erdélyi magyar-magyar versenyt jelenleg az is élezi, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilépett a kormányból, és ellenzéki szerepét alakítva azt fontolgatja, hogy változtasson az erdélyi magyar társadalmat demobilizáló eddigi attitűdjén. Elképzelhető, hogy a jövőben olyan mozgósító eszközökkel is élni kíván, amelyeket az utóbbi évtizedben az ellenzéke szorgalmazott. Ezek sorában a tüntetésszervezést említette.
„A verseny most már nem csupán az autonómia céljának hiteles képviseletéért, hanem a mobilizációs újításokért is folyik" – fejtegette Bakk Miklós. Hozzátette, talán a közös vitafórumok megteremtése lenne a reálisabb cél, de ezt a civil társadalom és a média tudná kikényszeríteni az erdélyi pártokból.
Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója azért nem látja valószínűnek az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek megegyezését, mert semmilyen kényszerítő tényező nem tereli őket a megegyezés felé. Az MTI-nek nyilatkozva hozzátette, legközelebb 2016 nyarán tartanak választásokat Romániában, de azok önkormányzati választások lesznek, amelyeken a magyar pártok általában versenyeznek egymással.
A szociológus azért tartaná szükségesnek „valamiféle közös platform" kialakítását, hogy ezáltal ki lehessen iktatni a versenyhelyzet káros hatásait. Megemlítette, 2012-ben a kolozsvári önkormányzatban is elveszett egy magyar mandátum a magyar-magyar verseny miatt.
Horváth István szerint a kis pártokat az a tényező is az összefogás fele tereli, hogy egyre nehezebben tudják biztosítani a finanszírozásukat, de „a labda az RMDSZ térfelén van, a szövetség pedig egyelőre kivár". Ezt azzal magyarázta, hogy a szövetség áprilisban tartja a tisztújító kongresszusát, és elkezdődött a belső hatalmi körök átalakulása. Az elemző úgy látja, amíg ez a folyamat be nem fejeződik, az RMDSZ-nek aligha jut arra energiája, hogy a vele versenyző kis pártokkal is foglalkozzék. A szociológus a megegyezés ellen ható tényezők között említette, hogy a felek hosszú ideje ellenfélként határozzák meg egymást, a megegyezési kísérletek pedig rendre kudarcba fulladtak.
Az erdélyi magyar politikai közéletet az RMDSZ uralja, amely az utóbbi választásokon a magyar szavazatok mintegy 85 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ ellenzékeként megalakult Magyar Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a fennmaradó 15 százalékon osztozik. Hat továbbá az erdélyi magyar közéletre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Utóbbi a székelyek közképviseleti szerveként határozza meg magát. MTI
Erdély.ma

A terrorizmus diktatúrája
Bele kell törődnünk szabadságjogaink megnyirbálásába biztonságunkért? Van más kiút a párizsi vérengzés teremtette helyzetből? – ilyen kérdések foglalkoztatják a közvéleményt, és nem véletlenül, máris számos jele mutatkozik, hogy fel- vagy kihasználva a helyzetet, megszorítások, korlátozások egész sorát készítik elő számunkra.
A párizsi tragédia másnapján a román nemzetvédelmi bizottság előkapta a fiók mélyéről a korábban alkotmányellenesnek nyilvánított, telefonjaink lehallgatását, adatforgalmunk ellenőrzését lehetővé tevő Big Brother-törvényt, és kihasználva az Európán eluralkodott pánikot, sürgetni kezdték elfogadását. Szükség van a jogszabályra, nélküle nem azonosíthatóak a kockázati tényezők, magyarázták a titkosszolgálatok, bűnüldöző hatóságok vezetői, az ország főügyésze, Tiberiu Niţu pedig határozottan kijelentette: vagy az életünket védjük, vagy magánéletünk szentségéhez ragaszkodunk, a kialakult helyzetben mindkettő nem lehetséges. Magyarán, ha biztonságban szeretnénk élni, el kell fogadnunk, hogy bírói engedély nélkül is lehallgassák telefonjainkat, kövessék világhálón való bolyongásunkat, levelezéseinket, s ha kedvük tartja, érdekük kívánja, felhasználják ellenünk. Segíthet a terroristaakciók előkészítésének kiszűrésében, de súlyosan sérti a magánélethez való jogunkat.
Valóban csak ily módon, ily eszközökkel védhetjük meg magunkat? A 2001-es amerikai merényletek után számos hasonló intézkedést vezettek be az Egyesült Államokban, segítségükkel bizonyára sikerült megakadályozni újabb akciókat, de lám, a terroristák is tanulékonyak, új módszereket találnak ki, könnyedén kijátsszák megfigyelőiket. Most a párizsi szörnyűséget követően felmerült az is, vissza kellene vezetni a schengeni határok ellenőrzését, szigorítani az európai utazást. Mi alapján döntenek majd, hogy beengednek vagy sem valakit egy országba? Megnézik bőrszínét, vallását, anyanyelvét? Elemzi a határőr, hogy terroristának néz-e ki az illető? Listák lesznek gyanús elemekkel, akiktől óvakodni kell? Ha mindez megvalósul, emberi jogok egész sora sérülhet életünk, biztonságunk féltésének jegyében. Nem lesz könnyű dolguk Európa, a nagyhatalmak vezetőinek megfelelő megoldást találni a felmerülő kérdésekre. Az iszlám nevében gyilkoló terroristák világunkat, demokráciánkat, szabadságunkat akarják eltüntetni. A félelem szülte, az említettekhez hasonló válaszok az ő sikerüket igazolják. Ha nem figyelünk, a terrorizmus lehet a mostani időszámítással kezdődött új világunk diktatúrája.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikai egyezményt javasol az RMDSZ (Stabilizálni a többség-kisebbség viszonyt)
Románia a hazai össztermék két százalékát fordítja honvédelemre 2017-től a jelenlegi mintegy 1,4 százalék helyett – ebben állapodott meg tegnap Klaus Johannis államfő a parlamenti pártokkal. A megállapodás azon a konzultáción történt, amelyet az államfő kezdeményezett a pártokkal a védelmi kiadások növelése érdekében. Az RMDSZ az oktatás és az egészségügy finanszírozásáról, illetve a román többség és a nemzeti kisebbségek viszonyáról is pártközi egyezmény megkötését javasolta. A megbeszéléseket követően Johannis bejelentette: a védelmi büdzsé növeléséhez megvan az egyetértés a pártok között. Utalt arra, hogy az ukrán válság teszi szükségessé Románia védelmi költségeinek növelését. Mint mondta, a második világháború óta Európának és a NATO-nak a legnagyobb biztonsági válsággal kell szembesülnie azt követően, hogy egy állam önhatalmúlag átrajzolta az országhatárokat. Románia nem várhat másokra, hogy növeljék a régió biztonságát, lépnie kell hadseregének korszerű technikával való felszerelése érdekében. Klaus Johannis leszögezte: a rendszerváltozás óta először születik ilyen megállapodás a parlamenti pártok között. Hozzátette: arról is megegyeztek, hogy a GDP-arányos kétszázalékos védelmi kiadást a pártok minimális értéknek tekintik, és legalább tíz évig, azaz 2017 és 2027 között nem csökkenhet 2 százalék alá a védelmi kiadások aránya. Rámutatott: ez azért fontos, mert megteremtődik a kiszámíthatóság ezen alapvető fontosságú ágazat finanszírozásában. Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök – aki pártja küldöttségét vezette – a megbeszélés után bejelentette, hogy ma írják alá a pártok az egyezményt. Az RMDSZ delegációját vezető Kelemen Hunor szövetségi elnök a találkozó után közölte: az RMDSZ támogatja azt, hogy Románia 2017-ig a bruttó hazai termék legalább két százalékára növelje védelmi kiadásait, és ezt a szintet a következő tíz évben is megtartsa, függetlenül attól, melyik politikai erő kerül hatalomra. Az RMDSZ ugyanakkor három másik területen is politikai egyezményt javasolt. A többség és kisebbség viszonyáról kötendő megállapodás szavatolná, hogy a kisebbségek megszerzett jogai nem csorbulnak, bármilyen kormány alakulna Romániában – magyarázta az RMDSZ elnöke. Az egyezmény leszögezné, hogy a többség és kisebbség folyamatos párbeszédet folytat valamennyi parlamenti párt részvételével a kisebbségi identitás megőrzését segítő intézményes garanciák bővítéséről. Ugyanakkor az aláíró parlamenti pártok vállalnák, hogy nem próbálják szavazatszerzésre használni a kisebbségi kérdést a választási kampányokban. Az RMDSZ elnöke szerint az egyezmény a társadalmi stabilitást és a tervezhetőséget szolgálná. „Kiszámíthatóságra, szociális stabilitásra van szükségünk, és meggyőződésünk, hogy ha a parlamenti többség és az etnikai kisebbségek között politikai paktum születne, amely néhány fontos elemet tartalmazna, az Románia és minden állampolgára javát szolgálná” – mondta Kelemen Hunor. Kelemen Hunor az oktatás finanszírozásának javításáról azt mondta: ez – a védelmi költségvetéssel ellentétben – nem olyan vállalás, amit Románia külföldi partnerei felé tett, hanem saját érdeke, hogy versenyképességét növelje. Az RMDSZ olyan pártközi megállapodást javasolt, amelyben az aláírók vállalják, hogy támogatják az oktatás költségvetésének növelését 2019-ig, amíg – a tervek szerint – az elérné a GDP hat százalékát. Az RMDSZ az egészségügyi rendszer állami finanszírozásának 2019-ig történő fokozatos bővítéséről is politikai egyezmény megkötését javasolta Klaus Johannis államfőnek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ősztől bezár a hilibi iskola
Nem telik el esztendő anélkül, hogy ne kerülne veszélybe egy-két háromszéki kisiskola, óvoda fennmaradása, minden alkalommal a gyermek- és pénzhiány az oka az esetleges bezárásnak. Két hét sem telt el az idei év kezdetétől, Hilibben máris meghúzták a vészharangot: az ozsdolai iskola, mint pénzügyi központ, az egyetlen összevont hilibi osztály megszüntetéséről határozott, amelyhez kérte az önkormányzat beleegyezését.
A döntés megszületett: az óvoda marad, de ősztől Ozsdolára kell ingázniuk a hilibi 6–10 éves gyermekeknek. Jakab-Fancsali Kálmán ozsdolai plébános, címzetes esperes és dr. T. Szabó Levente az interneten is közzétett petíciót fogalmazott meg a hilibi iskola védelmében, amelyhez támogató aláírásokat gyűjtenek. Mivel a beadvány megfogalmazói arra hivatkoznak, „az ozsdolai helyi tanács 2014 decemberében úgy döntött, hogy gazdaságossági okok miatt a következő tanévtől felfüggeszti a hilibi iskola működtetését, az ott dolgozó tanítónőt és az eddig szimultán oktatásban tanuló gyermekeket az ozsdolai iskolaközpontba integrálja”, lapunk első lépésben az ozsdolai önkormányzatnál keresett magyarázatot az intézkedésre. Péter Márta Judit jegyző elmondta, az ozsdolai Kún Kocsárd Általános Iskola vezetőtanácsa határozott a hilibi összevont osztály felszámolásáról, és benyújtotta az erre vonatkozó kérelmet az önkormányzathoz, amely elindította az ügyben a jogi eljárást. Előbb a decemberi tanácsülésen bocsátották szavazásra az iskola beadványát, a tizenhárom tanácstagból tizenegyen voltak jelen, nyolcan mellette voksoltak, ketten tartózkodtak, a hilibi tanácstag ellene szavazott. Megszületett a határozattervezet, azt benyújtották ellenjegyzés végett a megyei tanfelügyelőségre, ha onnan pozitív válasz érkezik, akkor hoznak végleges tanácsi határozatot a kérdésben. Ezek után a legilletékesebbet, az ozsdolai iskolaközpont igazgatóját kérdeztük. Bögözi Simon elmondta: a hilibi elemi iskola nyolc gyermekkel működik egyetlen összevont osztályban, ahol együtt tanulnak az előkészítő osztályosok az elsősökkel, a másodikosokkal és a harmadikosokkal, jelenleg nincs negyedikes tanuló. Ez nemcsak gazdasági szempontból fenntarthatatlan, hanem törvénytelen is, az előkészítősök nem tanulhatnak másik három-négy évfolyammal együtt – állítja az igazgató. Szerinte, ha az átszervezés nem történik meg, ősztől az akkori két negyedikest vagy az óvodából érkező jövendőbeli két előkészítőst kellene Ozsdolára ingáztatni, ami azt jelentené, hogy az iskolabusznak a jelenlegi két út helyett hármat kellene naponta megtennie, mert az elemistákat hamarabb kell hazavinni, mint az V–VIII. osztályosokat. Bögözi igazgató ecsetelte a 398 gyermekkel működő iskolaközpont anyagi helyzetét: a fejkvótaalapú finanszírozás 85–95 százalékban elég a fizetésekre, az anyagköltségeket valahogy kiszorítják, de az autóbusz fenntartása és üzemeltetése egyre nehezebb, annak ellenére, hogy a gépkocsivezetőt az önkormányzat fizeti. Idén négyszer annyiba kerül a kötelező biztosítás, mint tavaly – példálózott. Hozzátette: amiatt, hogy a fejkvóta szerinti költségvetésből nem tudtak kijönni, az elmúlt tanévben, februárban hozott pénzügyi törvény értelmében heti tizennyolc órát kellett tanítania, amit három iskolában tudott megszervezni, le kellett mondaniuk egy negyed könyvtárosi és egy negyed könyvelői állásról. Úgy gondolja, ilyen körülmények között, ha az önkormányzat a hilibi iskola további működtetése mellett dönt, anyagilag is hozzá kell járulnia a költségekhez. Tudja, hogy kellemetlen lépésre szánták el magukat, de meg kell tenniük, szerinte a hilibi gyermekeknek és tanítónőjüknek, Pálkó Mónikának van helye az ozsdolai iskolában. Minden gyermek a saját korosztályának megfelelő osztályban kapna helyet, egy tanítónő jelenleg helyettesítőként oktat, ősztől a hilibi pedagógus foglalná el a helyét, akinek egyébként is Ozsdolán van a címzetes állása – tájékoztatott az iskolavezető. Ezzel szemben az aláírásgyűjtők így érvelnek a hilibi iskola mellett: „Az oktatásra kizárólag piaci szempontok szerint tekintő gondolkodást azért tekintjük károsnak, mert elfeledkezik arról, hogy az oktatás a szorosan vett gazdasági érdekeken túlmenően mennyi másfajta értéket hordozhat: például egy adott faluban jó közérzetet teremthet, erősítheti az integrációt és a helyi kötődéseket, az esélyegyenlőség eszköze lehet, biztonságérzetet adhat, élhető, egészséges környezetet nyújthat, jobb időbeosztást tehet lehetővé a helyi gyerekek számára, munkahelyet teremthet helyben a pedagógusok számára. (...) Épp ezért kérjük a helyi tanácsot: fontolja meg és tudatosítsa a köznek azokat az érdekeit, amelyek a hilibi iskola esetében is fontosabbak lehetnek, mint a fenntartás puszta költségei.”
A döntés megszületett. A megyei tanfelügyelőség a tegnapi vezetőtanácsi ülésen ellenjegyezte az ozsdolai önkormányzat határozattervezetét, ami többnyire szimbolikus, mivel az oktatási törvény értelmében a helyi iskolahálózatról a helyi önkormányzatok döntenek. Keresztély Irma főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, ha a helyiek úgy értékelik, gazdaságossági okok mellett az oktatás minősége is javul azáltal, hogy a gyermekek a koruknak megfelelő osztályban tanulhatnak, akkor nincs miért ne értsenek egyet az átszervezéssel. Szerinte nem mindig igaz, hogy a kis létszámú osztályban a tanulók jobban haladnak, mert a tanítónak több ideje jut egy diákra, mivel nagyobb létszám esetén a versenyhelyzet viszi előre a gyermekeket. Tetszik, nem tetszik, a demográfiai mutatók szerint szórványosodás történik a tömbmagyarságban is, amelynek komoly következményei lesznek – véli a főtanfelügyelő, aki szerint a gyermeklétszám növekedése hiányában erre nincs megoldás, az elkerülhetetlen összevonásokat megúszni nem, csupán késleltetni lehet.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tanúk meghallgatása következik
A kézdivásárhelyi bíróság tegnap halasztásról döntött a kézdiszentléleki Páll Zoltán ügyében. A brassói mozgó csendőralakulat alkalmazottjai által a múlt év augusztus 23-án éjszaka, a kézdiszentléleki falunapokon megvert fiatalember másik két társa, Kovács Levente és Kovács Gábor tárgyalását január 15-ére, illetve 21-ére tűzték ki.
Tegnap azzal az indokkal halasztottak, hogy a brassói mozgó csendőralakulat tagjait is beidézik. Az is kiderült, hogy mindhárom megvert ifjú esetében a három tanúnak – Ráduly Róbertnek, Tamás Róbertnek és Tamás Tibornak – előbb a rendőrségen kell írásban nyilatkoznia, majd a soron következő tárgyalásokon eskü alatt kell tanúskodniuk arról, mit láttak augusztus 23-án. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Esztergomban tanácskoznak az európai hittani bizottságok elnökei
Az európai püspöki konferenciák hittani bizottsági elnökei keddtől háromnapos konferenciát tartanak Esztergomban, a Szent Adalbert Központban – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtóreferense hétfőn az MTI- vel.
Fritzné Tőkés Éva tájékoztatása szerint a találkozót az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) Gerhard L. Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa kérésére szervezte meg Esztergomban. (A CCEE elnöke Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.)
A találkozó kifejezi a Hittani Kongregáció szándékát, hogy támogassa a helyi püspököket a hit tanítására és védelmére irányuló szolgálatukban, tekintettel azokra a sajátos kihívásokra, amelyekkel ma Európának szembe kell néznie – áll az MKPK közleményében.
A Hittani Kongregáció boldog VI. Pál pápa megbízásából 1967-ben kérte a püspöki konferenciáktól, hogy hozzanak létre saját tagjaik közül hittani bizottságot, amely segítő szervezetként támogatja a püspöki konferenciákat és az egyes püspököket hittani kérdésekben.
15 évvel később döntés született arról, hogy az említett bizottságok elnökeivel földrészenként rendszeres találkozók szerveződjenek. Az első találkozóra – az akkori Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa vezetésével – Latin-Amerikában, Bogotában került sor, 1984-ben.
Népújság (Marosvásárhely)

Keresztes Gyula emlékére
2015. január 10-én örökre eltávozott közülünk Keresztes Gyula építészmérnök, Marosvásárhely díszpolgára, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, valamint a Református Kollégium Öregdiákok Baráti Körének tagja, a Népújság állandó külmunkatársa.
Keresztes Gyula közösségünknek a példaképe volt és az is marad mindörökre. Amit elért az életében, azt valós munkával, személyes hozzáállással tette, tekintélyt kikövetelő személyisége gyümölcsének tekinthető. Nem külső, hanem belső hatalom eredménye. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a szervezet jelmondatával méltatja Keresztes Gyulának a köz szolgálatába állított életpályáját, kiemelten a műemlékvédelem terén kifejtett szakmai és közérdekű tevékenységét: "Ki a köznek él, annak élni érdemes".
1921. augusztus 7-én született Marosvásárhelyen. Nemcsak hosszú és boldog élettel ruházta fel a sors, hanem időskorában is figyelmet érdemlő testi, lelki és szellemi frissességgel rendelkezett. Már a reggeli órákban mozgékonyan járt-kelt a városban, vasárnaponként megszokott helyén ült a templomban, és továbbra is alkotott.
Éppen "magyar időben" volt egyetemista, tanulmányait az akkori fővárosban, a M. kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (Műegyetemen) végezte és fejezte be 1944-ben. 1946-1950 között Budapesten dolgozott építészmérnöki irodákban, majd a Fővárosi Tervező Intézetnél, de hazatért Marosvásárhelyre. Szakmai és családi életét idehaza alapozta meg, mondhatni "Kós Károly-i" helytállással.
Kós Károlyhoz nemcsak az a párhuzamos életút köti, miszerint az építészet egyetemes értékeinek budapesti kamatoztatása helyett a kisebbségi sorsot, annak bánatait és örömeit választották mindketten, hanem nyilvánvalóan a szakma is. Továbbá az írás, a magyar nyelv művelésének a szeretete, a közösség szolgálata.
Hazatértét követően tervező, a Vártemplom restaurálását vezeti, az Építészeti Technikum tanára, 1955-58 között Marosvásárhely főépítésze, majd nyugdíjazásáig a Maros megyei Tervezőintézet főtervezője. A hatvanas évek elején a Maros Magyar Autonóm Tartomány területén számba veszi a műemlékeket, felméri, tanulmányozza, tervezi a helyreállítási munkálatokat. Később munkaterülete leszűkül Maros megyére. Munkássága feldolgozásával öt könyvet jelentet meg, és számos más könyvben társszerzőként van jelen.
Önálló könyvei: Maros megyei kastélyok és udvarházak (1996), Vásárhelyen vásár tartatik (1996), Marosvásárhely régi épületei (1998), Marosvásárhely szecessziós épületei (2000), Maros megye középkori templomai (2011).
Több helyi, országos és külföldi szaklapban ismerteti műemlékeinket, közöl a műemlékvédelem és a művészetek tárgyköréből. Mintegy négyszáz cikke jelent meg.
Annak újjáalakulását követően az EMKE tagja lesz, a kilencvenes években aktívan részt vesz a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tevékenységében, valamint a Református Kollégium Öregdiákok Baráti Körében. És bár testi-szellemi energiáit egyre inkább be kell osztania, hosszú és eredményes nyugdíjas évei során továbbra is műemlék jellegű munkát végez, sok egyháznak ad szakmai tanácsot helyreállítási munkáknál.
Főbb kitüntetései: 1997 – Marosvásárhely díszpolgára, 2001 – A város neves személyisége cím a Marosvásárhelyi Rádiótól, 2003 – a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány emlékplakettje, 2006 – a Református Kollégium Bolyai Farkas-emlékplakettje, valamint az Európai Bolyai Társaság elismerő oklevele, 2011 – az EMKE Maros megyei szervezete emléklapja.
Köszönjük, Gyula bácsi, hogy mindenkoron követendő példa maradtál, hogy helytállásból, szülőföldszeretetből és -ismeretből, pontos munkából és hívő emberi méltóságból örök érvényű útravalót adtál nemzedékek számára!
Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének alelnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Bognár Levente aradi alpolgármesterrel
Biztosítani programjaink, oktatásunk kereteit
Bognár Leventével, aradi alpolgármesterrel, városi tanácsossal a helybeli magyar kultúra tekintetében értékeljük az elmúlt évet, vesszük számba az idei terveket, teendőket.
– Alpolgármester úr, közművelődési szempontból milyen évet zárt az aradi magyarság?
– Elsőrendű feladatunknak tekintjük, hogy a megyeközpont 16 ezer fős magyarságának kultúráját megfelelőképpen ápoljuk, identitásának megőrzése érdekében. Aradon a magyar polgár is úgy éli meg a mindennapjait, hogy nem mindegy, milyen minőségű szolgáltatásokat biztosítnak számára. E dolgokra alpolgármesterként, városi tanácsosként is megpróbálok odafigyelni, elvégezni a velük járó feladatokat. Ugyanakkor prioritás a magyar közösségnek biztosítani azokat az anyagi kereteket, amelyek az anyanyelvű kultúra ápolásához szükségesek. E munka összetettségét példázza, hogy a 23 tagú városi tanácsban Cziszter Kálmán tanácsos kollégámmal ketten képviseljük a magyarság érdekeit. Tehát az érdekükben hozott tanácsi határozatokat csak úgy lehet keresztül vinni, ha a magunk két szavazatához megszerezzük a többséghez szükséges szavazatokat is.
– Milyen kulturális programokat szerveztek az elmúlt évben?
– Voltak hagyományos programjaink, mint a március 15-ei és az október 6-i megemlékezések, ugyanakkor biztosítottuk a színházi előadásokat, de nagyon fontos volt a civilszervezetekkel való együttműködés is, programjaik támogatása révén. Emellett fontos tevékenységi területünk a megye egyetlen magyar középiskolájában, a Csiky Gergely Főgimnáziumban zajló tevékenység kereteinek a biztosítása, amit ugyancsak a városi költségvetésből tudtunk támogatni. Amellett, hogy országos szinten voltak gondok, fennakadások a diáklétszám szerinti támogatásban, vagyis nem tudtak takarítónőt alkalmazni, a feladatot végül is megoldottuk, találtunk olyan forrásokat, amelyekkel el tudtuk hárítani az akadályokat. Ahogy az elmúlt években sikerült megépítenünk az új iskolaszárnyat, nagyon fontosnak tartom, hogy tavaly a régi épület felújításához, korszerűsítéséhez és fejlesztéséhez is találtunk anyagi erőforrásokat. Célzok itt a berendezett informatikai teremre, a régi épületben kicseréltük a belső vezetékeket és az ablakokat, belülről egész osztályokat sikerült felújítani, bútorzatot is vásároltunk. Az elmúlt évben összesen 735 ezer lej értékű beruházást sikerült végrehajtanunk a Főgimnázium régi épületén. Ugyanakkor sikernek számít a mikelakai magyar óvodai csoportban tavaly beindított napközis foglalkoztatás. Ezt azonban csakis az épület átalakításával, teljes felújításával sikerült keresztülvinni. Arad-Gájban is sikerült a magyar nyelvű óvodai csoportot egy jobb épületbe költöztetni. Célunk az anyanyelvű óvodai oktatásnak is olyan kereteket biztosítani, amelyek egyrészt a szülőknek is megfelelnek, de biztosítják a magyar nyelven történő továbbtanulás feltételeit is. Az sem elhanyagolandó, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium számára sikerült szereznünk egy iskolabuszt, amivel Arad olyan kerületeiből, amelyekben nincs mód a továbbtanulásra, szállítjuk a gyermekeket az iskolába, illetve onnan haza. A Főgimnázium épületének a felújítását 2015-ben is szeretnénk folytatni, az ehhez szükséges anyagi kereteknek a biztosításával. Mindez azonban hiábavaló, ha nem tudjuk hosszú távon is biztosítani a diáklétszámot. E munkához az érdekvédelmi szövetséghez a civilszervezeteknek, a magyar lakosságnak is csatlakoznia kell. Az anyanyelvű kultúra és oktatás támogatása mellett fontosnak tartottunk odafigyelni a magyar felekezetek gondjaira is. Tavaly a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus és a baptista felekezetekhez tartozó 13 aradi templom, illetve imaház javítási, felújítási munkálatait támogattunk, az anyagi lehetőségek arányában. Mivel közülük a legtöbb műemlék épület, nem mindegy, milyen állapotban vannak.
Kulturális programok, tervek
– Kitérne részletesebben a tavalyi kulturális rendezvényekre?
– A város kulturális életében való jelenlétünk nagyon fontos, hogy a többségi polgártársaink is tudjanak rólunk. Lássák, értékeljék a kulturális rendezvényeinket, amelyek az RMDSZ vagy a civilszervezeteink jóvoltából jöttek létre. Azoknak megfelelő színvonalat, illetve a hozzájuk szükséges anyagi kereteket is megteremtettük. Ez azért is fontos, mert Arad készül az Európa Kulturális Fővárosa címre. Ennek a programjában a mi anyanyelvű kultúránknak is meg kell kapnia az őt megillető helyet.
– Egy kérdés erejéig álljunk meg az aradi várnál, amiről azt közöltük, hogy a civil használatba adásáról a városvezetés megegyezett a Román Honvédelmi Minisztériummal. Ha valóban városi adminisztrációba kerül, az RMDSZ megyei szervezete illetve a magyar civilszervezetek készülnek-e egy, a várban működő, kultúránkhoz méltó programmal?
– Még tavaly kérvényeztük az Ereklyemúzeum újraindítását. Tulajdonképpen az Ereklyemúzeum számára is épült a Kultúrpalota, ahonnan azonban a Ceauşescu rezsim a gyűjteményt leköltöztette a pincébe. A rendszerváltás óta a Kultúrpalotának a múzeumi része a megyei tanács hatáskörébe került, ezért ahhoz fordultunk. Az épület azonban felújítás előtt áll. A várral kapcsolatban is felmerült, hogy ott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc számára ki kell alakítani egy teret, egy kiállítási termet…
– Ezek szerint az Ereklyemúzeum is ott kapna helyet?
– Mi jeleztük, hogy határon átnyúló európai pénzeken sikerült felújítanunk az Ereklyemúzeum anyagát, amit állandó kiállításra szánnánk. Megjegyzem: az iránt nagyon sokan érdeklődnek, hatalmas turisztikai vonzata lenne. Ahogy a Szabadság-szobrot tíz éve sikerült újra köztéren elhelyezni, abban reménykedünk, hogy az Ereklyemúzeum anyagát is sikerül majd állandó kiállítás formában bemutatni a nagyközönségnek. Mint már jeleztem, a legnagyobb gond, hogy a Kultúrpalota teljes felújításra szorul, a kiállítótermek borzasztóan leromlott állapotban vannak. Az ott működő Filharmónia a városhoz, a múzeum viszont a megyei tanácshoz tartozik. Legjobb megoldás lenne, ha közösen újítanák fel. Ameddig a várba bejuthatunk, ha nem is az egész anyagot, annak legalább egy részét ki lehetne állítani. Gyerekkoromból emlékszem, amikor a kiállított anyagnak igen nagy kulturális, turisztikai vonzata volt. E mellett a Megbékélési Parknak a felújítása, a bővítése is tovább áll, közbeszerzési procedúra miatta. Tehát a jövőben azt is ki kellene billenteni a holtpontról. Számunkra nagyon fontos lenne a Park – benne a Szabadság-szoborral – státusát levédeni, amit tulajdonképpen már el is kezdtünk. Ez európai fontosságú lenne, az Európai Megbékélési Helyek programba foglalva. Erről már Winkler Gyula és Surján László EP képviselőkkel, de Doris Packkal, az Európai Parlament megbízottjával is tárgyaltunk. Hogy Aradon is létrejöjjön egy Európai Megbékélési Hely, nem csak a helybeli magyarság, hanem a város, sőt a régiónak is az érdeke. A jelzett tervek mellett, természetesen, idén is meg kívánjuk szervezni a hagyományos programjainkat.
– Köszönöm a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Rekviem a hősökért
Olvasói levél
Nem tud róluk a nagyvilág. Hőstetteikről nem beszélnek. De amíg zöldellnek a fenyők, amíg magyar él a földön, nem felejtjük a Don-kanyar hőseit. „Nyugosznak ők, a hősfiak, dúló csaták után. Nyugosznak ők, sírjok felett zöldell bokor, virány. (…) Márványlapokra tettöket örök betűivel a történet komoly szavú múzsája vési fel.” (Bajza József: Apotheosis) „Oh, áldott harcnak áldott vértanúi, századok fognak tőletek tanulni. S dicsőt, nagyot, ha tesznek egykor mások, az is, oh, Szentek, a ti alkotástok!” (Palágyi Lajos)
Hősök voltak, akik egykor áldozatot, vértanúságot vállaltak egy eszméért: a hazáért és a szabadságért. Szimbólumok, melyek feledhetetlenül bizonyítják, hogy fényesebb a láncnál a kard. Kegyelettel emlékezzünk a 2. Magyar Hadsereg halottaira, akiknek sírjai ismeretlenek. Helytállásra, kitartásra buzdítanak, és lelkünkbe vésik kitörülhetetlenül az eszmét, amiben töretlenül hittek: csak azért érdemes élni, amiért érdemes meghalni. Az eszmét, amit mi, székelyek úgy hívunk: szabadság!
Hőstetteik, véráldozatuk 70 év után is maradandóvá teszik azt a gondolatot, amit zivataros történelmünk során, sok száz vértanú kiáltott vagy suttogott az utolsó szó jogán, a halálba menetel előtt vagy a csatatéren, és amelyik így szól: jobb állva meghalni, mint térdre roskadva élni.
Ők, a hősökké átszellemült áldozatok azok, akik tartják bennünk a lelket. Segítenek tartani a helyes irányt ebben az értékvesztett világban. Emlékezzünk hát meg Róluk. Erősítsük meg magunkat. Formáljunk együtt egy erős, maradandó közösséget.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Nyugati Jelen (Arad)

Rendezvények mindenkinek
Az elmúlt év kulturális eseményei
Kovászna gazdag kulturális évet tudhat maga mögött, és ez évben is hasonlóan színes lesz a felhozatal – derült ki a Czilli Balázs művelődési igazgatóval folytatott évértékelőből.
Tavaly 40 rendezvénynek adott otthon a Művelődési Központ. A helyi amatőr felnőtt színjátszók és a diákszínjátszók mellett több hivatásos színház is bemutatta produkcióját. Ugyanakkor, minden korosztály számára rendeztek koncerteket, irodalmi estet, néptánc-előadást, vetítettek 3D-s filmeket, és bekapcsolódtak a Filmtett fesztiválba is. A Művelődési Központ otthont adott még a Csoma-napok gálaestjének, valamint turisztikai konferenciának is.
Czilli Balázs elmondta, a Művelődési Ház keretében néptánc-, népzene-, fúvószene-, zene- és hangszeroktatást tartanak a gyerekeknek, de működik még az Ignácz Rózsa Irodalmi kör, valamint a Fábián Ernő Népfőiskola is. A Kádár László Képtárban hét, a Művelődési Házban pedig nyolc kiállítást hoztak tető alá tavaly.
Idénre elsősorban projektort és vásznat szerezne be az igazgató, hogy lehetőség legyen a 3 dimenziós filmek bemutatására. Ugyanakkor fokozott hangsúlyt fektetnek az évente visszatérő rendezvényekre, mint az április 9–12. között sorra kerülő Csoma-napokra, a július 18–19-ei juhászlakodalomra és a szeptember 4–6. között megrendezendő városnapokra.
Az önkormányzat idéntől a Szabadtűzi Lovagrenddel közösen olyan, gasztronómiával és kultúrával összekötött rendezvényt szervezne, ahol a helyi ízeket népszerűsítenék az idelátogatók körében. Thiesz János polgármester elárulta, céljuk, hogy a különféle finomságok által még több turistát csalogassanak a fürdővárosba. Ugyanakkor Czilli Balázs felhívta a figyelmet, hogy január 31-ig lehetőség van a kulturális pályázatok benyújtására. A nyomtatványt a Művelődési Házban, valamint a culturacv@gmail.com címen lehet igényelni.
Nyugati Jelen (Arad)

Egykori pompájában a főtéri plébánia bejárata
Véget ért a kolozsvári Szent Mihály plébánia patinás főtéri épülete 1894-ből származó főbejárati fakapujának teljes restaurálása, amelynek megvalósítása sok szakember támogatásával történhetett meg.
A főtéri plébániaépület fa kapubejáratát most kovácsoltvas díszítéssel gazdagították. A felújítási-tatarozási munkálatokat Balla Barna és csapata végezte. A kapuzat boltíves kőkeretének – amelyen az 1799-es évszám olvasható – felújítását és kerékvető köveinek kicserélését a magyarvistai Barta Levente kőfaragómester és társai végezték. Az átfogó tatarozással egy időben sikerült kijavíttatni és újrafestetni a teljes kapubejáratot, amelynek járószintjén kőlapokat helyezett el a székelyudvarhelyi Benedek Zsolt vállalkozó. A kőlapokat kedvezményes áron szállította György Gusztáv magyarvistai kőfaragó.
(Fodor György)
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezzünk, hogy megmaradjunk
Enyed legtragikusabb napja: 1849. január 8.
Akkor, 1849. január 8-án dermesztő hideg volt, még sokkal fagyosabb, mint az idén.
Enyed legtragikusabb napjáról 1994-től tartanak megemlékezést a Vártemplomban és az emlékműnél. Áprily-est keretében most először hangzott el előadás az akkori eseményekről. A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban megtartott rendezvényen jelen volt Ladányi Árpád megyei RMDSZ-elnök, Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató, a Közösségi Ház teljes szervező csoportja (Kerekes Hajnal ügyvezető, László István, Nagy Mária), az „estek” törzsközönsége, történelem és magyar szakos tanárok, valamint más érdeklődők.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Rangsorolták a tanintézeteket
Három értékelési szempont együtthatója alapján az ország összes közép- és általános iskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium, a Hargita megyei élmezőnybe több udvarhelyi tanintézet is bekerült.
A felvételi jegyek, a tantárgyversenyek eredményei és az érettségi eredmények átlaga alapján az ország összes középiskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium az admitereliceu.ro honlapon. Az 1148 romániai középiskola közül a bukaresti Sfântul Sava Gimnázium került a lista élére 9,35-ös átlaggal, az első magyar tannyelvű középiskola pedig a lista 88. helyén álló marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, 8,29-es pontszámmal. Hargita megyében a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium bizonyult a legerősebbnek, 8,11-es átlaggal, ez az országos lista 120. helyére volt elegendő, de a magyar tannyelvű középiskolák között ez országos harmadik helyet jelent, az iskolát ugyanis hajszálnyival, 8,12 ponttal megelőzi a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium.
Hargita megyében a második legjobb középiskola a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, amely az elmúlt három évben egyre feljebb került a listán, most a 177. helyen áll, 7,79-es átlaggal. Megyei harmadik a csíkszeredai Segítő Mária Elméleti Líceum, negyedik a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, ötödik pedig a Benedek Elek Pedagógiai Líceum. Az első tíz Hargita megyei tanintézet közé egy-egy maroshévízi, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és székelykeresztúri középiskola került még be.
Az általános iskolák öt-nyolc osztályos tagozatainak országos rangsorolásán szintén első a magyar tannyelvű tanintézetek között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Hargita megyében a Tamási Áron Gimnázium áll az élen, országos szinten pedig a 211. helyen. Megyei szinten több vidéki tanintézet is bekerült az élmezőnybe: második helyen a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola, harmadik helyen pedig a galócási Dumitru Gafton Általános Iskola áll. További két román tannyelvű tanintézet is bekerült az első ötbe, a csíkszeredai Octavian Goga Líceum a negyedik, a székelyudvarhelyei Marin Preda Elméleti Líceum pedig az ötödik az általános iskolák megyei rangsorolásán. Az első tízben egy maroshévízi, két székelyudvarhelyi, egy csíkszeredai és egy salamási iskola szerepel még.
Hargita megye főtanfelügyelője szerint nem ad reális képet a minisztériumi rangsorolás, hiszen csak egy-két kritérium alapján készítették el a listát, ám több más szempont alapján is lehet vitatni, hogy melyik iskola jó, illetve jobb a többinél. „Egy iskola tevékenysége nem csak ezekből áll, én nem értek egyet ezzel a rangsorolással” – fogalmazott Bartolf Hedvig, hozzáfűzve, hogy szerinte túl kevés az értékelési szempont, és egy kritériumegyüttest kellene kitalálni a reálisabb értékeléshez. Nagyon relatívak ezek a rangsorolások, mondta a főtanfelügyelő, azt is kifejtve, hogy a gyakorlatban egyébként semmilyen jelentősége nincs a minisztériumi rangsorolásnak, még a tanintézetek között sem, hiszen amelyeknek jók az eredményei, azokban ezt az értékelés nélkül is tudják, akárcsak azok, amelyeknek gyengébbek az eredményei.
Széchely István
Székelyhon.ro

Keresztély Irma: újra kell gondolni az iskolahálózatot
Egyre bizonytalanabb a kis iskolák léte, a gyereklétszám folyamatos csökkenése miatt át kell gondolni az iskolahálózatot, véli Keresztély Irma.
A Kovászna megyei főtanfelügyelőt (képünkön) annak kapcsán kérdeztük, hogy Ozsdola önkormányzata eldöntötte, a következő tanévtől megszünteti a községhez tartozó Hilib falu elemi iskoláját, és az ott összevont osztályban tanuló nyolc kisdiákot iskolabusszal viszi a községközpont iskolájába.
A hilibi iskolában jelenleg nincs negyedik osztályos tanuló, de jövő tanévtől lesz, ezért egy osztályban egy tanítónő felügyelete mellett kellene tanulnia az öt évfolyamnak, ám ezt az oktatási törvény nem engedélyezi.
A kis vidéki iskolák megszüntetését, összevonását csupán egy-két évig lehet késleltetni, a folyamat azonban elkerülhetetlen, mutatott rá a főtanfelügyelő. Ha a demográfiai mutatók szerint évről évre folyamatosan csökken a gyereklétszám, ezek az iskolák anyagilag sem fenntarthatók, de az oktatás minőségét sem tudják biztosítani, szögezte le.
Keresztély Irma szerint a tömbmagyarságban is szórványosodás kezdődik, a jelenlegi iskolahálózat ebben a formában nem fenntartható, a minisztérium pedig országos szinten újabb leépítéseket tervez. A hilibi iskolára vonatkozó döntésről leszögezte, ha a községvezetés biztosítja az iskolabuszt, a kisdiákok jobb minőségű oktatásban részesülhetnek azzal, hogy nem összevont osztályban tanulnak, és a nagyobb létszámú közösség is ösztönzőleg hat a versenyszellemre.
„A kisdiákok esélyegyenlőséghez való joga nem csorbul, végleges tanítói állás nem szűnik meg, a hilibi tanítónőnek Ozsdolán van az állása. A tanfelügyelőségnek nincs oka felülbírálni az önkormányzat döntését” – mondta Keresztély.
Jakab-Fancsali Kálmán ozsdolai plébános és T. Szabó Levente ugyanis online petíciót indítottak az iskola megmentésére, melyben leszögezik, hogy a tanintézetek nem kezelhetők kizárólag gazdasági megfontolások szerint. „Nem a források elvonása a megoldás, hanem épp az oktatási intézmények további fejlesztése, s ezáltal vonzóvá tétele. Ezért kérjük, hogy a teljes községi iskolahálózat működését gondolja újra a helyi tanács” – áll a petícióban, melyet eddig mintegy 150-en írtak alá.
Székelyhon.ro

A betű és könyv igézetében két éjjel-nappal
Sajtótájékoztatót tartottak a Zanza kávézóban a Studium-Prospero Alapítvány szervezésében azokkal az intézményekkel, alapítványokkal, személyekkel, amelyek/akik részt vesznek az Olvass fel Marosvásárhelyért! program kivitelezésében.
Vass Levente, a Studium alelnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a maratoni felolvasás két napján és két éjszakáján szem előtt tartják, hogy olyan marosvásárhelyi, megyei írók, alkotók műveiből olvassanak fel, akik kötődnek a városhoz, vagy valamilyen – életükkel, tevékenységükkel – kapcsolatos évforduló teszi igencsak aktuálissá jelenlétüket. Mindjárt fel is sorolta a három legfontosabbat – Reményik 125., Kölcsey 225. és Mikes Kelemen 325. születési évfordulója teszi igencsak időszerűvé, hogy „jelen legyenek” a felolvasó maratonban. „A dolog lényege, hogy ezekkel a rendezvényekkel élhetőbb, élvezhetőbb, olvashatóbb Vásárhelyt teremtsünk önmagunk és a körülöttünk élők számára” – mondotta a Studium alapítvány alelnöke.
A beszámolón elhangzott, hogy valamennyi szervező – a Studium-Prospero Alapítvány, a Rotaract Club Téka, a marosvásárhelyi román Rotaract klubok, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Vatra és a Látó szépirodalmi folyóiratok, a megyei és Teleki Téka könyvtár, valamint a Romániai Írók Szövetségének Maros megyei szervezete – elsődleges feladatának tekinti az inter- és multikulturalitás megteremtéséhez való hozzájárulást. A Rotaract Club Téka képviseletében megjelent Ferenczy Anna elmondta, rendkívül hálásak, amiért már tavaly is felkérték őket a bekapcsolódásra, s ez a felkérés az idén megismétlődött.
A Studium-Prospero Alapítvány közkapcsolati felelőse, Kovács Réka megerősítette, az idén is két alkalommal lesz lehetőségük felolvasni: január 15-én, a román kultúra napján, Mihai Eminescu születésének évfordulóján marosvásárhelyi román szerzők, évfordulós román szerzők, valamint a teljes magyar irodalom szerzőinek románra fordított műveiből válogathatnak kedvükre az olvasni vágyók. Majd január 22-én, a magyar kultúra napján marosvásárhelyi magyar szerzők, évfordulós magyar szerzők művei lesznek a terítéken, valamint a teljes román irodalom magyarra fordított alkotásai.
A Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila felhívta a figyelmet arra, hogy ez a felolvasómaraton nem az elitnek szól. Ő maga például 15-én hajnali 6 órakor fog moderálni, mert sok esetben elhangzott a vád, hogy „bezzeg a kombináti munkások hajnali hatra mennek dolgozni, miközben a színészek valamikor tízkor indulnak el”. Nos, meg akarja mutatni, hogy a színész, sőt, a színigazgató is tud hatkor kezdeni. Mi több, 22-én, a sportról szóló hajnali beszélgetés-moderálást hajnali ötkor kezdi.
A találkozó leglényegesebb eleme mindenképpen az volt, hogy egy sor újdonságot tudhatott meg a felolvasásra készülő közönség. Óráról órára váltják majd egymást a meghívottak, akikkel a felolvasással párhuzamosan lehet majd beszélgetni. És minden meghívottnak kötelező módon válaszolnia kell majd hat kérdésre. Elkészítették a rendezvény mobiltelefonos alkalmazásait, amelyeket a rendezvény plakátján és szórólapjain feltüntetett QR kód segítségével lehet majd letölteni az okostelefonokra. De a felolvasás élőben is követhető. Otthonról a www.facebook.com/olvassfelmarosvasarhelyert, illetve https://www.facebook.com/citestele?fref=ts oldalon a rendezvény napján lehet követni, itt megtalálható az élő közvetítés linkje.
A rendezvények helyszíne mindkét dátumon a Zanza Cafe&Lounge (Rózsák tere 52. szám). Felolvasási szándékukat az érdeklődők jelezhetik az olvassfel@gmail.com e-mail címen, vagy hívhatják a szervezőket a 0730-627.439-es telefonszámon. De előzetes egyeztetés nélkül is bejöhetnek a kávézóba felolvasni a rendezvény napján, például 15-én 0.00 órától 24.00 óráig.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A MOGYE-ről a Dunán
A MOGYE magyar oktatói szólalnak meg abban a filmben, amelyet a székelyudvarhelyi Székelyföld Stúdió készített, s amelyet csütörtök délután vetít a Duna Televízió.
Időhúzás zajlik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának létrehozása ügyében. Így látják azok a magyar nyelvű oktatók, akik négy éve részesei a román többségű szenátussal vívott állóháborúnak. Az RMDSZ javaslatára kidolgozott, 2011-től hatályos oktatási törvény előírása szerint a multikulturális egyetemeken létre kell hozni az önálló magyar oktatási struktúrákat. A törvényi kötelezettség, az oktatási miniszterek közbenjárása, a perek sora ellenére a román vezetés eltökélt: a MOGYE szenátusa, az egyetemi autonómiára hivatkozva, elutasítja az önálló magyar tagozat megteremtését.
Időközben az egyetem etnikai aránya felborult, a magyar oktatók utánpótlása egyre nagyobb problémát jelent, az anyanyelvű képzés nem teljes körű. Egyértelmű, hogy a MOGYE magyar oktatását súlyos kór sújtja, kérdés, hogy túléli-e a válságot. A Székelyföldi Stúdió kórképet állított fel az intézményről, és számba vette a lehetséges kezelési módokat is. A Kórkép című filmet a Duna Televízió csütörtökön 16 órától tűzte műsorára. A film az adást követően megtekinthető a www.dunastudio.ro honlapon
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Kovács Péter: a Frunda-féle médiabalett helyett dolgozni kell
Nem lehet médiabalettel pótolni az érdemi munka hiányát – nyilatkozta hétfőn Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára Frunda György tiszteletbeli miniszterelnöki tanácsos elmúlt napokban elhangzott sajtónyilatkozatairól.
A politikus többek között a volt szenátornak azokra a kijelentéseire reagált, miszerint hiba volt az RMDSZ kilépése a kormányból, a szövetség pedig az elmúlt években eltávolodott a választóitól.
,,Frunda a szövetség történelmének első évtizedében, elsősorban a két államelnök-jelöltsége által nagy népszerűséget és ismertséget szerzett magának, mostanra azonban jelentősen megkopott, nincs hatással az RMDSZ irányára, döntéseire, nyilatkozataiban nem az RMDSZ álláspontját, hanem saját véleményét képviseli” – hangsúlyozta a főtitkár.
Kovács szerint miközben az RMDSZ-t és vezetőit bírálja, Frunda György elfelejti, hogy 2012-ben a marosvásárhelyi polgármesteri kampányban az elmúlt 22 év leggyengébb eredményét érte el, mind a megszerzett szavazatszám, mind az elért százalék tekintetében. „Arról sem beszél, hogy szintén 2012-ben, éppen abban az egyéni választókerületben veszítette el a szenátori mandátumát, ahol lakik, ahol politikai és szakmai tevékenységének meghatározó részét fejti ki, ahol a szavazók a legjobban ismerik” – fogalmazott a politikus.
"Már nem bíznak Frundában"
A főtitkár emlékeztetett: jelenleg Frunda György a kormányon maradás élharcosa, hosszasan ecseteli a kormányzati szerepvállalással járó előnyöket és lehetőségeket, hibának tartja az RMDSZ kormányból való kilépését, azonban arra nem tér ki, hogy 2011 májusában éppen az ellenkező álláspontra helyezkedett: akkor amellett kardoskodott, hogy az RMDSZ lépjen ki a Boc-kormányból.
,,Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Frunda György az őszi államelnök-választás két fordulója között azt nyilatkozta: aki bízik benne, szavazzon Victor Pontára. Ezt a véleményét fizetett újsághirdetésben is népszerűsítette. A választási eredmények azt igazoltak vissza, hogy a magyar emberek döntő többsége nem bízik Frunda Györgyben” – nyomatékosított Kovács Péter.
A főtitkár igazat adott abban a volt szenátornak, hogy szorosabbra kell fűzni az RMDSZ és a magyar emberek közötti kapcsolatot. „Ez viszont kitartó és hosszadalmas munkával jár, nem a Frunda által választott médiabalettel” – fogalmazott a főtitkár.
Frunda szerint nem vele van a baj
Kovács Péter már tavaly novemberben elhatárolódott az RMDSZ nevében Frunda Györgytől. A főtitkár akkor a maszol.ro-nak azt nyilatkozta, hogy a volt szenátor nézetei – a magyaroknak az SZKT döntése ellenére Victor Pontára kellene szavazniuk – nem azonosak az RMDSZ-ével, és ártott a szövetségnek a állásfoglalásaival.
Akkor Frunda megkeresésünkre azt mondta: szerinte nem az ő állásfoglalásai jelentik a problémát, hanem az, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetősége nem tud kommunikálni, nem tudja meggyőzni a tömegeket, és amikor fontos ügyekben döntést kell hozni, a választói belátására bízza a döntést.
„Ez a baj, nem velem van a baj. Tudtommal én még a Szövetségi Képviselők Tanácsának a tagja vagyok, elmondtam a véleményemet. Hogyan engedi meg magának a főtitkár, hogy azt mondja: az RMDSZ bármelyik tagjának a véleménye nem az RMDSZ-é. Kovács Péter tanulhatna a régi politikusoktól” – fogalmazott a politikus.
maszol.ro

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 7-13.)
A diktatúra természete” – Stefano Bottoni és Tompa Andrea dialógusa a Magyar Narancsban
Megszólalt a héten a Magyar Narancs idei 1-2. (összevont) számában Stefano Bottoni, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa és a közelmúltban megjelent, A várva várt Nyugat–Kelet-Európa története 1944-től napjainkig című könyve apropóján elbeszélget az íróként, színikritikusként, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetem vendégtanáraként is jól ismert Tompa Andreával Románia és a romániai magyarság közelmúltjáról. Az interjúban szó esik a Securitatéról, az állambiztonsági levéltári források feltárásáról, megfigyeltekről és megfigyelőkről, meg arról, hogy miért tart előrébb Románia a közelmúlt feldolgozásában, mint Magyarország. Bottoni – egyebek mellett – másban is rendet vág. Arról is beszél például, hogy Bukarestnek sikerült Budapestet leiskoláznia más téren is: míg a kommunista rendszer törvénytelenségei miatt a román állam, késve ugyan, de erkölcsi és anyagi jóvátételt is szolgáltatott, addig „Magyarországon ezzel szemben a korábbi illegális tulajdonszerzést szentesítették, ami nagyon rossz üzenet a társadalomnak”, de az állami bocsánatkérés is elmaradt a múlt bűnei miatt.
Oplatka András történész-akadémikus, egyetemi tanár és az újságírók között is a legkiválóbbak egyike, akinél jobban nagyon kevesek ismerik a magyar história nagy reformkorait, legyen szó a Széchenyi István nevével fémjelzett XIX. századiról vagy éppen XX. századvégi rendszerváltó újratervezés időszakáról, a nemrég kiadott, Németh Miklósról írt könyvében, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök többször is kitér a negyedszázaddal ezelőtti, a magyarországi békés átmenetet lehetővé tevő ún. kerekasztal tárgyalásoknak az általa el nem évülő bűnnek tartott, két súlyos mulasztására.
Az egyik szerinte az volt, hogy a politikai egyezkedés kerekasztala mellett nem jött létre még egy, a gazdasági kérdésekkel foglalkozó intézményes párbeszéd fórum. A másik, jelentőségében az előbbinél nem kisebb mértékű és huszonöt év alakulását is károsan befolyásoló „ősbűn” pedig az volt, hogy elmaradt a pártállam állambiztonsági szerveinek működésével való őszinte szembenézés esélyét megadható irattári források szakmai alapon történő megőrzése és védelme. Ezért nem kerülhetett sor sem a diktatúra igazi természetrajzának megismerésére, sem pedig a felelősök erkölcsi elmarasztalására. Nem történt meg ’90-ben és azt követően a belügyi levéltárak titkainak feltárása, az üldözöttek, így a megfigyeltek többsége számára a morális jóvátétel talán már soha sem következhet be, hiszen a dokumentumok jelentős részének a sorsa máig ismeretlen.
Németh Miklós könyvében nem kerüli meg annak tisztázását sem, hogy a belbiztonsági iratok sorsának alakulásában, kormányfőként az övé volt akkoriban a legnagyobb felelősség és ő ennek tudatában is volt. Részletekre kiterjedően beszámol azokról a beszélgetéseiről, melyeket utódjával, Antall Józseffel folytatott azért, hogy a kormányzása utolsó hónapjaiban már bizonyíthatóan megdézsmált állambiztonsági iratok ne fertőzzék meg majd a jövőben az újonnan alakuló politikai rendszer működését. Elmondja, még az első szabadon történt választások előtt három javaslattal is élt ezügyben, az akkor már biztos következő miniszterelnöknek számító Antall felé:
„Elsőként azt, hogy mivel a meglévő, nálunk megmaradt anyag immár nem teljes, részben hamísított is, és így manipulációra alkalmas, ha az ellenzéki pártok egyetértenek, akkor bezúzatom az egész anyagot, és hajlandó vagyok beterjeszteni egy törvényt, ami két paragrafusból fog állni: elrendeli a megsemmisítést, és börtönnel és teljes vagyonelkobzással fenyeget mindenkit, aki ezek után egy másolattal zsaroló szándékkal áll elő. Második javaslat: zároljuk az anyagot 99 évre, hogy ezen a téren semmi ne zavarja a következő kormányok munkáját. A harmadik javaslat pedig, és én ezt pártoltam: késedelem nélkül hozzunk mindent nyilvánosságra.
Antall egyik javaslattal sem értett egyet. Úgy vélte, roppantul felkavarná a magyar társadalmat, ha most azonnal minden napfényre kerülne; ez káoszt okozna, mindenki ezzel foglalkozna, nem szabad megengedni, hogy ez terhelje a választási kampányt. A hosszú távra célzó megoldás pedig Antallnak nagy ívű történelmi előadásra adott alkalmat, azt fejtegette ugyanis, hogy még a késői leszármazottak számára is milyen megszégyenülést jelentett, hogy kiderült, egyes őseik Metternich vagy Bach rendőri rendszerében besúgóként működtek. Mivel azonban – mondta Antall – én a papírok megőrzésért vállalom a felelősséget, legyen ez az újonnan választott parlament feladata, döntse el az, hogy a kérdést hogyan kívánja megoldani.”
Olvasva mindezt az egyetlen hiteles szemtanú vallomásában és annak fényében, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás után a napnál is világosabbnak látszik: az eltérő színű magyar kormányok (nevezzük csak meg őket: az Antall-, a Boross-, a Horn-, a Medgyessy-, a két Gyurcsány-és Bajnai-, illetve a most harmadszorra regnáló Orbán-kabinetek ) béna és kivitelezhetetlen kísérleteket, meg az utókor jogos megvetését kiváltó álságos öszvérmegoldásokat leszámítva, soha nem gondolták egy pillanatig sem komolyan a történelmi igazságtételt. Következetesen elszabotálták és ma is
elszabotálják a közelmúlttal való szembenézés sine qua non-ját, a titkosszolgálati forrásanyagok a hozzáférhetőségét.
A magyarországi politikai elitnek a pártállam idején keletkezett iratok sorsa alakításában játszott, huszonöt esztendős múltra visszatekintő és ma is megmutatkozó dicstelen maszatolása indokolja és egyben erősíti Stefano Bottoninak, a Bologna, Budapest és Bukarest levéltárai között ingázó, családjával és munkahelyével tizenkét esztendeje a magyar fővároshoz kötődő, magyar-olasz vegyes családból származó, avatott akadémiai kutatónak a mostani, a Magyar Narancsban kifejtett okfejtését arról, miért is maradt le, talán behozhatatlanul, a magyarországi történész szakma a romániai kollégáktól?!
„Romániában nagyon fontos volt ez a 2006-os állami bocsánatkérés a múlt rendszerben elkövetett törvénytelenségek miatt – fogalmaz a doktori tézisét az egykor volt Magyar Autonóm Tartományból megíró historikus, majd hozzáteszi – Egyfajta erkölcsi jóvátétel volt, ami például Magyarországon egyszerűen elmaradt. Miközben a gyakorlati kutatói munkában nincs jelentős különbség a magyarországi és romániai múltfeldolgozás között, Romániában a nyilvános kibeszélésben nagyon erős a sajtó, a véleményformálók szerepe. Tegyük hozzá, húsz év késéssel, de elindult a javak visszaszolgáltatása is. Magyarországon ezzel szemben a korábbi illegális tulajdonszerzést szentesítették, ami nagyon rossz üzenet a társadalomnak. Románia sokáig lemaradt a visegrádi országok mögött a közelmúlt tudományos vizsgálatának terén, ma azonban a nemzetközi kutatói hálózatokban sokkal inkább jelen vannak a román történészek, többet publikálnak angolul. Létrejött az úgynevezett „bűnök intézete”, azaz a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet. Ez egy államilag komolyan dotált intézmény, többszintes kutatási profillal és igen aktív nyilvános tevékenységgel. Az oktatási anyagok összeállításának például erős társadalmi üzenete van. Magyarország ebben viszont gyerekcipőben jár. Mintha senki nem vállalná azt a hálátlan feladatot, hogy a mai fiataloknak elmagyarázza, milyen világban is éltek szüleik, nagyszüleik. De Romániában más az elit, a liberális értelmiség: nemcsak Nyugat-barát, hanem nyíltan antikommunista is.”
Az elmaradt magyarhoni üldözöttek morális jóvátételét magunk is kárhoztatjuk Bottonival egyetértve, de ne feledkezzünk meg közben az általa felvetett másik kártalanításról sem, a javak visszaszolgáltatásának kérdésről, melyben egész más utat követett a rendszerváltás után a magyar és a román törvényhozás. Ahogyan képtelennek mutatkozott ’90 utáni, első demokratikus módon megválasztott parlament és kormány arra, hogy megnyugtató módon, a köz javára és a történelmi felelőssége tudatában rendezze az állambiztonsági iratok kérdést és így Antall József megtarthassa Németh Miklósnak tett ígéretét, ugyanúgy az akkori jogalkotók egy sebtében hozott szűkítő hatályú kárpótlási törvénnyel sokakat végérvényesen megfosztottak a jóvátétel esélyétől is.
Jut eszünkbe: könnyekig meghatottan olvashattuk egy budapesti napilapban nemrég a történetét a Budapestről Erdélybe, Nagyenyed közelébe költözött Bánffy Farkasnak, aki mint „a ma már színromán Fugad egyetlen magyarja sziszifuszi küzdelmet vív a román állammal, hogy visszaszerezze a család birtokait.” Tegyük hozzá rögtön: neki szerencséje volt, mert legalább küzdhetett és küzdhet még, mert ősei jussát a Gheorghiu-Dej kommunistái orozták el, nem a Rákosi-félék. Mert, ha Fugad történetesen nem Fehér megyében lenne, hanem Fejér megyében, akkor nem lenne helye semmiféle küzdelemnek. És nem is készülhetett volna az amúgy igen rokonszenves erdélyi báróval az oly szívhez szóló interjú, benne megindító és hangulatkeltő sugallatokról, a hatóságokkal folytatott viaskodásokról, a romániai „a lélekromboló jogi procedúráról”, melyből a Magyar Nemzet olvasói leszűrhették: valóban égbekiáltó igazságtalanságok földje Románia, ahol a jogra fittyet hánynak, az egykori tulajdonosokat megfosztják az ősi jusstól.
Közben aligha gondolkodnak el azon, hogy Pannóniában úgy alakították a „kőbe vésett” kárpótlási törvényt, hogy ha netán báró Bánffy Farkas ősi jussa valahol Ártánd és Hegyeshalom között lett volna, akkor az oknyomozó riport hőse aligha mondhatta volna el az interjúkészítőnek, köszöni, jól van. Mert miután a Zichy-birtok után a fugadi kastélyt is visszaszerezte, folytatja a viaskodást a hatóságokkal és közbe így reflektál: „Erdőtulajdonosnak lenni viszont jó, mert az erdő, a föld termel, amíg a kastély elvisz.”
Meg vélhetően azon se meditálnak el, hogy a fugadi Bánffy Farkas ma összehasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzetben van, mint Antal, a 13. Esterházy herceg. Bánffy Farkas ugyanis, nem kis küzdelem nyomán kastélyt, erdőt meg szántóföldet kapott vissza és még küzdhet a többi ellopott javakért, de Esterházy Antalnak ez soha nem adatik meg. Ő ráadásul még az egyedüli úgymond „kivételezett”, hiszen az egykor külföldre menekült vagy kitelepített, netán épp börtönbe zárt sorstársainál „jobban járt”: a Medgyessy-kormány „filantróp” gesztusaként, de mindmáig írásos szerződés nélkül 1, azaz egy db. lakrészt használhat ősei fényűző kastélyában és azzal vigasztalódhat, hogy reverenciával az épületegyüttes „fővédnökekének” titulálják. Meg az a kegy is megadatott neki, hogy már köszönthette az „ősök nevében” Orbán Viktor miniszterelnököt és „plebejus kormányának” tagjait egy, a fertődi kastélyban tartott kihelyezett ülésen.
Mert amit a népi demokrácia kárpótlás nélkül kisajátított, az ma is kőbe van vésve Magyarhonban, ott a rendszerváltást követően a kommunisták jogfosztását törvényileg szentesítették. Ezt talán nem kellene figyelmen kívül hagyni a jó tollú zsurnalisztáknak meg a jól kinyilatkoztatni tudó, szálka-gerenda effektusról tudni nem akaró mindenkori politikus számonkérőknek.
A közelmúlttal való szembenézés képességének és képtelenségének kérdése vezérgondolatként szövi át Stefano Bottoni és Tompa Andrea beszélgetését, a dialógusban pedig kitüntetett szerep jut, azoknak az ügynökkérdéssel azonosítható traumáknak melyeket az erdélyi magyar közösség nem tud feldolgozni.
A „fájdalmas igazságok kimondása” Bottoninak, a „kívülről jöttnek”, aki a családtagok segítségével 2006-ban közzétette Szilágyi Domokos ügynökmúltjának alapdokumentumait, a jelentéseit, újabban pedig egy másik szimbolikus erdélyi írástudó, Mikó Imre ügynökmúltját tárta fel, egyszerűbb történészi feladat, mint az erdélyhoni szakmabélieknek. Ő ezt így látja: „Egy kisebbségi közegben a kívülről jött embernek könnyebb dolga van, nehezebb érzelmileg befolyásolni. Láttam, hogyan tereltek, zsarolgattak másokat, mondván: ha ilyen témával foglalkozol, ne remélj állást senkitől. Nekem nem kell ilyesmitől tartanom.”
Amitől viszont joggal tartania kell, az a tudományos kutatások utóélete, a fogadtatás, amikor a fejére olvasott egykori bűnökkel, a traumákkal egy közösség nem tud mit kezdeni. Éppen a Szilágyi Domokos másokat börtönbe juttató ügynöki tevékenységének feltárása után szembesült azzal, hogy maga is hatása alá kerül e transzilván lelki megrázkódtatásnak. Ezért a Szilágyi Domokos-ügy hiányzó mozaikdarabjainak összerakását már meghagyja másnak, mert egy kolozsvári konferencián, amikor a költőként és besúgóként is maradandót alkotóról beszélt, két teljesen különböző dolgot érzett: „jó adag indulatot irányomban, ugyanakkor hálát. Ez nekem sok volt, eldöntöttem, hogy ezzel nem akarok többet foglalkozni.”
Mikó Imréről viszont könyvet akar írni, mert megtudta a levéltári forrásokból, hogy a Mikó-jelenség össze nem vethető a megélhetési spiclikével, a mások sorsát tönkretevő besúgókéval. Az övé „egy összetett, nagyszerű élet, egy kelet-közép európai kisebbségi értelmiség életútja” és az csak a maga teljességében érthető és értelmezhető, korántsem csak elmarasztalható módon. Sőt… Mikó Imre – és ebben kutatásai erősítették meg – egy korát messze megelőző kvázi politikai tanácsadó, egyféle „spin doctor volt”, aki „a kommunista diktatúra korában úgy „politizál”, hogy beszélget a Securitatéval; a jelentésekből kiderül, hogy mindig politikai kérdéseket vitat meg velük. Így akar hatni, hisz más esélye nincs, a nyilvánosság kizárt, elvégre élete végéig rajta van a lemoshatatlan bélyeg, hogy egykor polgári politikus, sőt „horthysta képviselő” volt.”
Mikó Imre állambiztonsági együttműködésről tehát kideríthető volt Bottoni számára az, hogy „hogyan lehet diktatúrában politikai üzenetet közvetíteni felfelé”. Vajon ez mennyire lehetett igaz ez más érintettek esetében? Vagy talán mások számára nem? Hiába jelent meg sok erdélyi magyar értelmiségi megfigyelési dossziéja az utóbbi években, a történész joggal elégedetlen:
De rengeteg fontos szereplőé még kiadatlan, például Balogh Edgáré, Gáll Ernő filozófusé, vagy akár Szőcs István kritikus és lapszerkesztőé (Szőcs Géza édesapja – Tompa Andrea megjegyzése az interjúban), aki több mint harminc évig hűségesen szolgálta az állambiztonságot. És sokszor nagyon erős szelekcióval látnak napvilágot ezek a dossziék, az utókor bizonyos portrékat akar kialakítani a szereplőkről, és erősen szelektál. Mikó története azért is más, mert Szilágyi Domokos esetében ott voltak a könnyebben dekódolható jelek, a betegség, az öngyilkosság. A Securitate megfigyelése a magánélet legmélyebb rétegéig eljutott, a betegségek, a szexuális élet mélységéig. Ez Cs. Gyimesi Éva dossziéjából is kiderül; ő ugyan publikált egy jelentős részt a dossziéjából, Olti Ágoston történész további jelentéseket talált, amelyekben a legintimebb magánéletéről is szó van. Ezekről viszont nem volt szabad beszélni, senki soha nem vetette fel ezt a problémát. Szilágyi Domokos kórházi kezeléséről a marosvásárhelyi ideggyógyászaton biztosan van állambiztonsági dokumentáció. A diktatúra rendkívül fontosnak gondolta a test medikalizálását; a megfélemlítés, ellenőrzés és persze az emberek meghurcolásának része volt.”
Az eddig elmondottak alapján könnyen olybá tűnhet, hogy a Stefano Bottoni és Tompa Andrea párbeszéde csak az állami megrendelésre történő vagy meg nem történt múltfeltárásról és a Romániában, illetve Magyarországon eltérő módon értelmezett állami jóvátételre összpontosít. Sietünk leszögezni: erről szó sincs. A beszélgetésben hangsúlyosan helyet kapott az is, hogy nemcsak az erdélyi magyar közösség nem tudott mit kezdeni azokkal a traumákkal, melyek érték és feltárásuk egyaránt hoz a tudománynak elkötelezett kutató számára hálát és indulatot. Bottoni emlékeztet arra is, hogy a román történelmi emlékezetben is mérhetetlenül sok a tévképzet, a „fehér folt.”
Csak a terjedelem szab határt annak, hogy ezekre a román „fehér foltokra”, melyek felszámolása nélkül egy egész ország önképe most torz és hamis és az is maradhat, itt részletekre menően kitérjünk.
A kortárs történész kollégák érdektelensége és még inkább az állami megrendelésre készített múltfeltárás „sajátosságainak” tudható be Bottoni szerint, hogy például az ’56 utáni megtorlások, köztük a Szoboszlay–per áldozatait mindmáig nem rehabilitálták. Erről így vélekedik: „Tíz évvel ezelőtt a Szoboszlay-perről, Románia egyik legnagyobb, tíz végrehajtott halálos ítélettel végződő politikai peréről a román szakma semmit sem tudott. Ez nem is igen változott. A Tismăneanu-jelentésben és egy-két tankönyvben megjelenik, hogy ’56 után volt egy nagy megtorláshullám Romániában, ami az etnikai kisebbségeket is érintett, de ’56 feldolgozásában, Romániában alig történt előrelépés. Pedig ez a hullám sok kisebbségi csoportot érintett.”
Éppúgy sok a fehér folt a holokausztról is, mert – mint Bottoni rámutat: „a román holokauszt kérdést az 1989-es fordulatig tabuként kezelték…” Az őszinte szembenézés pedig ezután is, még sokáig váratott magára, „állami szinten 2004-ig kellett várni egy határozott lépésre, akkor egy ad hoc elnöki bizottság alapos vizsgálat után megállapította azt, amit a szakma régóta tudott, de nem épült be a román köztudatba – hogy tudniillik román holokauszt igenis létezett.”
A negyedszázaddal ezelőtti román forradalom szintén e fehér foltok egyike. Erről nemhogy társadalmi konszenzus sincs, de még a történészek sem látják egyformán azt, hogy mi is történt valójában ’89 decemberében és miért volt a romániai rendszerváltás annyira más, mint a magyar, a csehszlovákiai a lengyel vagy a bolgár. Mint elmondja: historikusi berkekben három különböző narratíva is létezik erről.
A kérdező, Tompa Andrea számára nem kérdéses, hogy Stefano Bottoni új könyvében, azt a határozott álláspontot képviseli, mely szerint „1989 decemberében egy spontán esemény zajlott, amit aztán kisajátított Iliescu és a Nemzeti Megmentési Front.”
A várva várt Nyugat–Kelet-Európa története 1944-től napjainkig szerzője (a kötet tartalomjegyzéke ide kattintva megismerhető) most így indokolja szintézisének e következtetését:
„Az 1980-as évek második feléből nagyon sok állambiztonsági jelentést ismerünk, amelyekben a gazdasági és politikai elhárítás tisztjei világosan leírják: a helyzet tarthatatlan. De a párt felső vezetéséhez már nem ér el semmi. Robbanásközeli állapotok alakulnak ki. Egy-kétezer ember megy ki az utcára, és elementáris erővel tör ki az elégedetlenség. valóban, szerintem Bukarestben dőltek el a dolgok, és nem Moszkvában. Iliescu személyéről többen beszéltek mint várományosról az 1980-as évek végén, mint gorbacsovista, technokrata politikusról. Hogy honnan tudták, még nem tudom. A „Jaltától Máltáig”-féle összeesküvés-elméletek viszont makacsul tartják magukat és szinte uralják a közbeszédet”
Bálint-Pataki József
maszol.ro

Székelyföldi nemzetközi repülőtér megvalósíthatósági tanulmányát mutatta be Szász Jenő
– Egy székelyföldi nemzetközi repülőtér megvalósíthatósági tanulmányát mutatta be keddi székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény és a hozzá csatolt tanulmány szerint a Hargita repülőtér a Hargita hegység lábainál, a Székelyudvarhelytől mintegy 12 kilométerre fekvő Cekend tetőn épülhetne meg. A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő 2500 méter hosszú, 45 méter széles aszfaltozott futópálya Airbus A320-as típusú és ennél kisebb gépek fogadására lenne alkalmas.
A tanulmány elkészítői romániai, magyarországi és más új európai regionális repülőterek adatai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ha rendelkezésre áll a megfelelő méretű terület, a repülőtéri alap-infrastruktúra mintegy 15 millió eurós költséggel (4,6 milliárd forint) megépíthető.
Szász Jenő elmondta, hogy a Budapesttől és Bécstől 100-100, Pozsonytól 80 kilométerre lévő Győr-Pér repülőtér számított kiindulópontnak a Hargita repülőtér tanulmányának elkészítéséhez. Úgy vélte, a régió fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos lenne a székelyföldi repülőtér megépítése. A Cekend tető, amelyre a repülőtér épülhetne, egyaránt mintegy 120 kilométerre fekszik a marosvásárhelyi repülőtértől és az épülő Brassó melletti repülőtértől.
„Mi ezt ajándéknak szántuk a székely közösség számára, megvalósítása csak széles körű összefogással képzelhető el” – mondta a tanulmányról Szász Jenő.
A tanulmányt egy héttel azt követően mutatta be a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, hogy a Hargita Megyei Tanács is közzétette a megyei repülőtér-fejlesztési koncepcióját. A megyei önkormányzat a Csíkszereda szomszédságában fekvő Csíkcsicsó melletti füves repülőteret fejlesztené olyan légi kikötővé, amely összeköttetést teremthetne kis repülőgépek számára a Székelyföld és Budapest között. A megyei önkormányzat által elképzelt fejlesztési program első szakaszában 1,2 kilométer hosszú, 25 méter széles futópálya épülne.
A Hargita megyei önkormányzat keddi közleményében tudatta, hogy a fejlesztési koncepció közvitája után a Hargita megyei közgyűlés hoz határozatot a repülőtér-fejlesztésről. A közlemény szerint a megyei önkormányzat korábban a Cekend tetői és a gyergyószárhegyi repülőtér létesítéssel is foglalkozott.
„Egymást erősítő elképzelésekre van szükség, a megyei tanács pedig ezek mellé áll, mert nem szeretnénk ölbe tett kézzel ülni addig, amíg Székelyföldet autópályák keresztezik, hiszen ez egyelőre távoli álom. Egy repülőtér megvalósítása viszont hamarabb valósággá válhat, ha van rá kellő akarat” – idézte a közlemény Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét. Kolozsvár(MTI)

Újra lehet kutatni a nagyváradi levéltárban
2012-ben épült fel a Nemzeti Levéltár Bihar megyei igazgatóságának épülete, de szinte két évet vett igénybe az iratok áthozatala, a kutatómunka pedig csak néhány napja lehetséges ismét.
A költözés júniusban fejeződött be, de – amint Dulgău Bujorel Petru igazgató elmondta – ellenőrizniük kellett az iratok nyilvántartási eszközeit a törvény által előírt procedúrák betartásával, így a kutatómunka csak január 12-e óta lehetséges. Sőt, még mindig csak az iratok egy kis hányadát adják ki kérésre, de az elkövetkezendőkben bővíteni fogják a listát. Egyelőre a legkeresettebb dokumentumok kérhetők ki, azaz az anyakönyvi kivonatok és az egyházi dokumentumok, ezek mellett pedig a Bihar megyei Prefektúra működéséhez kapcsolódók, a sajtókollekciók, továbbá az egykori Román Kommunista Párt archívumához tartozó iratok, de a személyi dossziék nélkül, ezeket ugyanis csak a létrehozataluktól számított 75 év elteltével bocsáthatják a kutatók rendelkezésére. Ingyenes engedély
Bárki végezhet kutatómunkát, még csak a román állampolgárság sem feltétel, és 2011 óta az olvasóteremben mindenki korlátlanul használhatja saját digitális fényképezőgépét is, vagy fénymásolatot készíttethet az intézmény fénymásolójával. A fényképek készítéséért napi hét lejt kell fizetni, a fénymásolás pedig dokumentumonként egy lejbe kerül. Ottjártunkkor négyen-öten tanulmányoztak különféle iratokat az olvasóteremben.
Mint megtudtuk, az olvasóterem hétköznap fél kilenc és 15.30 között tart nyitva, a kutatáshoz szükséges engedélyt ingyen állítják ki egy helyben kitöltött kérvény alapján. A kért iratokat szintén kérvény alapján adják ki, a kérvények átfutási ideje pedig legfeljebb harminc nap.
A városi rendőrség épülete melletti, Traian Blajovici utcai három emeletes, korszerű épület felépítése 14 millió RON-ba került, a pénzt a belügyminisztérium biztosította, de az igazgató kiemelte Liviu Popa megyei rendőrparancsnok közbenjárását is ez ügyben. Intézményként ugyanis a levéltár a belügyminisztérium struktúrájához tartozik, de logisztikailag és pénzügyileg a Megyei Rendőrség fennhatósága alatt vannak. 1961 és 2012 között a levéltár a Nagyváradi Várban működött, az alkalmazottak fűtetlen, vagy alig fűtött helyiségekben, nedves falak között dolgoztak és a kutatómunka is ilyen körülmények között zajlott. A nagy hőmérséklet különbségek és a nedvesség mindemellett az iratokat is rongálta.
Iratkilométerek Az iratok átvitele az új épületbe sziszifuszi munka volt, főleg, mivel jobbára csak a levéltár alkalmazottai végezték a munkát, s nem kevesebb, mint kilenc kilométernyi dokumentumot és egy kilométernyi folyóiratot kellett rendezett körülmények között átvinniük. 2014-től viszont támogatást kaptak a nagyváradi ingatlanügynökségtől, valamint a szalárdi Constructorul cégtől. Huszonhárom teremben helyezték el a dokumentumokat, ezek mindegyikében plafonig érő polcokon sorakoznak a dossziék és regiszterek.
A teljes iratmennyiségnek jelenleg mintegy 10%-a kérhető ki. Részben azért csak ennyi, mert ahhoz, hogy kiadhassák, előzőleg a dokumentumok egy ellenőrzési folyamaton kell átmenjenek (bekötik és számozzák az iratokat), másrészt a különféle típusú dokumentumok csak egy meghatározott idő elteltével bocsáthatók kutatók rendelkezésére. A törvény előírja, hogy a bírósági archívumok iratait csak keltezésüktől számított 90 év elteltével lehet nyilvánossá tenni, a személyekhez kapcsolódó iratok pedig csak az illető személy elhalálozását követő negyven év múlva adhatók ki kutatási célokra, kivéve az anyakönyvi dokumentumokat, melyek csak a halált követő száz év leteltével vizsgálhatók. Viszont vannak iratok, amelyek esetében „csak” harminc esztendőnek kell eltelnie keltezésüktől.
Sok a munka
A kutatómunka ugyan szünetelt a költözés ideje alatt, azonban a közönségszolgálat fennakadás nélkül működött, mondta az igazgató. Az idei évre amúgy fél kilométernyi dokumentumot fognak átnézni és ily módon kutatási célból kikérhetővé tenni. A levéltárnak az igazgatóval együtt jelenleg tizenkét alkalmazottja van, tudtuk meg. A különféle dokumentumok rendezése mellett feladataik közé tartozik a különféle, iratokat előállító és birtokló intézmények ellenőrzése olyan szempontból, hogy a kiállítás, leltározás stb. rendben zajlik-e; szintén ők ellenőrzik a cégek elévült iratait és hagyják jóvá ezek megsemmisítését és ők adják ki a magánszemélyeknek a visszaszolgáltatások alapját képező dokumentumokat is.
Neumann Andrea
erdon.ro
Erdély.ma