Csíki elöljárókkal találkozott Potápi Árpád János
Székelyföldön a tudásátadásban van a leginkább szükség a magyar állam segítségére – közölte Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök Potápi Árpád Jánossal, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkárával azon a találkozón, melyet kedden este tartottak Madéfalván Csík-térségi polgármesterek, politikusok, egyházi elöljárók részvételével.
„A helyi gazdaság működtetéséhez szükségünk van arra a háttértudásra, amely Magyarországon létezik. Nagyon sok kezdeményezést gyakorlatba ültettünk, csak még egy kis segítség kell” –fogalmazott a megyei elöljáró, példaként a családi és faluközösségi összefogást említve.
Külön kiemelte a székelykeresztúri és a szépvízi tejfeldolgozó üzemet, illetve a madéfalvi gyümölcsfeldolgozót, amelyeknek jól fogna a támogatás. A kisrepülőtéri fejlesztési koncepció elkészítésében is magyarországi szakemberek segítettek, jegyezte meg a tanácselnök, támogatást kérve a szakképzés fellendítéséhez és a munkahelyteremtéshez, a fiatalok itthon maradása érdekében.
Potápi Árpád János elmondta, hogy a magyar nemzetpolitika egyik fő pillére az oktatás, és fontosnak nevezte a szakmunkásképzés támogatását, akárcsak az egyházakét. Mint megjegyezte, éves szinten nagy összegeket különít el a magyar állam a határon túli egyházak támogatására.
Az államtitkár a most kezdődő újabb hétéves uniós finanszírozási időszakot illetően optimista, mert a magyar kormány óriási pénzösszegeket hívhat le, és elmondása szerint ezekből akár határon túli intézmények és vállalkozások támogatására is irányítanak majd pénzt.
Borboly Csaba a megyei fejlesztési terveket, kezdeményezéseket is ismertette az államtitkárral a madéfalvi találkozón. A Hargita-hegység-projekt megvalósítása, a Hargita sírégió megalakulása, az épített örökség, illetve székely kapuk védelme, a székelyföldi kisrepülőtér-fejlesztés és a borszéki turisztikai beruházás egyaránt szerepelt a találkozó témái között, továbbá az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének a honosítási eljárásban nyújtott segítségét is kiemelte.
Krónika (Kolozsvár)

Johannis: még nem állunk készen a monitorozás feloldására
Románia ma még nem áll készen arra, hogy az Európai Bizottság (EB) lezárja az igazságügyi reform menetét nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust, ugyanakkor a cél az, hogy az ország olyan jól teljesítsen, hogy ne legyen rá többé szükség – jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő az Adevărul Live-nak nyilatkozva.
Mint arról beszámoltunk, az elnök egy nappal korábban, a bírák és ügyészek tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ülésén arról beszélt: a kormány, a parlament és az igazságszolgáltatás közös céljául kell kitűzni az igazságügy uniós megfigyelésének beszüntetését.
Johannis szerdán pontosította az ezzel kapcsolatos álláspontját. „Nem azt mondtam, hogy azonnal fel kell függeszteni. Azt akarom, hogy mi olyan jól teljesítsünk, hogy ne legyen többé szükség erre az eszközre” – hangoztatta az államfő. Hozzátette: a megfigyelési mechanizmus beszüntetésére néhány év múlva lehet esély, mert ma még nem áll rá készen az ország.
Az államfő azt is kijelentette: nem tartja megalapozottnak az általa a Románia Csillaga érdemrenddel kitüntetett egykori politikai fogoly, Octav Bjoza légionárius szimpátiájával kapcsolatos vádakat. Mint kifejtette, ő csupán azt akarta jelezni, hogy becsüli az egykori politikai foglyokat. Leszögezte: az egykori politikai foglyok szövetségének elnökét nagyra tartja, és nevetségesnek nevezte, hogy légionáriusnak nevezzenek valakit, aki a negyvenes évek elején még csak három éves volt.
Mint arról beszámoltunk, Johannist bírálatok érték Bjoza kitüntetése miatt, aki valóban csupán gyermek volt a légionárius mozgalom működése idején, diákként, az ötvenes években, a kommunisták börtönében viszont egykori vasgárdistákkal zárták össze, akikről utólag több ízben is pozitívan nyilatkozott.
Johannis azt is elmondta: pártközi konszenzust szeretne a hadsereg finanszírozásának növeléséről, ezért hívta egyeztetésre hétfőre a parlamenti pártokat arról, hogy 2017-től legalább tíz évig az ország haderejére a bruttó hazai termék (GDP) legalább 2 százalékát fordítsák évente.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A frusztráltak ribilliója
Huszonöt esztendeje, amikor véget ért a kádári „puha” diktatúra, a tabutémákat gondosan kijelölő és azok tiszteletben tartásáról gondoskodó, de az emberek kiskertszabadságát meghagyó „gulyáskommunizmus” Magyarországon, őszintén hinni lehetett abban, hogy végleg a múlté a korszak öncenzúrára alapozó tájékoztatáspolitikája. Akkor nem sejtettük, nem is sejthettük, hogy az etalonnak és mintának tekintett nyugati demokráciákban hasonló mechanizmusok működnek.
Lényegről az élbolyból
Márpedig működnek. Nemcsak a szólásszabadság botránykövére, az úgynevezett holokauszttagadás kriminalizálására gondolok itt – nem a holokauszt „úgynevezett”, hanem a tagadása, mindaddig, amíg nincs precízen kodifikálva, hogy pontosan mit nem szabad tagadni –, hanem a sajtó közvetlen háttérbeli befolyásolására. Erről az elmúlt év végén a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori szerkesztője, Udo Ulfkotte számolt be például a fősodratú média által elhallgatásra ítélt könyvében, s a könyv kapcsán adott interjúkban részletesen ki is fejti, hogy kik állnak a globális véleménykontroll mögött: „Nem lehet kihagyni Soros Györgyöt, akiről részletesen írok a könyvemben, de rajta kívül is sokan tartoznak ehhez a hálózathoz, például David Rockefeller, a Bilderberg-csoport tagjai és a Trilaterális Bizottság is.” (lásd: Hetek, XVIII. évf/43)
A politikusok nagy része idomul ehhez a játékhoz, a tabukat tiszteli, szépeleg, mellébeszél. S bizonyára sokan jobb meggyőződésük ellenére is rá vannak erre kényszerítve: ha szolgálni akarják a nemzetet, bizonyos helyzetekben fel kell mondaniuk a leckét. A magyar külügyminiszternek bizonyára ökölbe szorul a lelke, amikor azt mondja, hogy „Amerika a barátunk”, de ki kell mondania a senki által el nem hitt mondatot, amely igazságtartalmát tekintve semmivel sem jobb az egykori kommunista vezetők Szovjetuniót éltető frázisainál.
Megértjük a kényszert, de az ember a benne mélyen kódolt igazságigény hatására akkor él át belső katarzist, amikor valaki a politika élbolyában mer a lényegről beszélni. Ilyen élmény volt a legutóbbi Tusványoson mondott Orbán Viktor-beszéd, s a beszédet követő kérdésekre adott kisebb esszészerű válaszok meghallgatása. Ide lehet sorolni Kövér László múlt év végi, Magyar Hírlapban közölt interjúját, amelyben a kérdezett rámutat a globalista háttérhatalom első számú nyílt színi képviselője, az Egyesült Államok kormányzatának álságosságára. Az Országgyűlés elnöke egy sor kényelmetlen kérdésről nyíltan szólt: arról, hogy az amerikaiak jelentős pénzösszeget fektettek az ukrán változásokba. Az egész világot érdekeltségi területnek tekintik, hogy dollármilliókat fordítanak akciótervek végrehajtására több kelet-európai országban, így a hivatalosan szövetségesnek számító Magyarországon és Csehországban. Hogy kisszerű, önző emberek pillanatnyi érdekeik szerint határozzák meg országok, népek sorsát, az Egyesült Államok zárójelbe helyezi a nemzetközi jogot, s az általa más esetben „politikai bunkóként” használt emberi jogokat. S csak igazat adhatunk Kövérnek abban is, hogy nem Magyarország vagy a polgári kormány rontotta le a nemzet renoméját, hiszen az amerikaiak negyed évszázada eltérő hangerővel, és hangfekvésben, de „ugyanazt a nótát fújják”. A házelnök elvi éllel mutatott rá: „Világpolitikai hatalmi harc zajlik, amelynek tétje nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sorsa, az európai nemzetállamok szuverenitása és a valódi demokrácia esélye.”
Sarokigazságok
Nem árt mindezen kőbe véshető sarokigazságokból kiindulni, amikor az ember a kormány elleni, továbbra sem szűnő tüntetések hátterével és kifutási lehetőségeivel foglalkozik. Kövér szerint a Nagy Testvér célja egy új SZDSZ megalapítása, miután az LMP nem volt alkalmas erre a szerepre, az eredeti SZDSZ pedig nemzetellenességben annyira elvetette a sulykot, hogy a választók a politika szemétdombjára küldték.
Elnézve azonban a Budapest különböző terein ricsajozó társaságot, nehéz elképzelni, hogy belőlük verbuválódik egy alternatívát felmutató, életképes csapat. Ráadásul a tüntetési kedv is lanyhul, dacára annak, hogy a kormány – amint arra érdekes módon a baráti sajtó, tételesen a Magyar Nemzet is rámutat – „mintha minden eszközzel igyekezne fűteni a tiltakozásokat”. A bevásárlóközpontok vasárnapi zárva tartása helyes, másutt bevált és értékelvű döntés, de időzítése egyáltalán nem szerencsés. A különböző megyei szintű gyorsforgalmi utak fizetőssé tétele is többet árthat a közhangulat szintjén, mint amennyit használ a költségvetésen keresztül. S akkor nem szóltam egyes Fideszes vezetők párton belül is vitát gerjesztő „urizálásáról”, amely balszerencsés kontrasztja a megszorításoknak.
Facebook-álmok
Ezzel együtt hiába álmodnak egyesek a Facebookon „a taxisblokádnál is nagyobb országos útzárat”. Amit meg lehetett tenni 1990-ben a meg sem szilárdult újsütetű demokráciában, amikor a kormány nem lehetett biztos abban, hogy az alá rendelt karhatalmi egységek teljesítik-e a parancsot, azt ma nem lehet megcsinálni. S akkor még nem szóltunk arról a kérlelhetetlen, szociológiai felméréssel is alátámasztott tényről, hogy a tüntetők nem a teljes társadalmat képviselik, hanem a választásokon vereséget szenvedett balosokat. Az említett kutatás igazolja, amit egyébként is sejtettünk, hogy ugyanaz a néhány tízezer ember tüntet bármilyen ürüggyel, akiket a nemzetellenes heccsajtó ma is képes mobilizálni. Aki eléggé gyűlöli Orbán Viktort és követőit ahhoz, hogy akár fagyban is kimenjen az utcára a kormány ellen ordítozni. Bármennyire is távol tartják a pártzászlókat a szervezők a tüntetésektől, nem civil a törzsgárda, hanem aktív baloldali szavazó. Akiket nem zavar, hogy sajátjaik élen jártak a korrupció intézményesítésében, legyen szó országos politikáról vagy a húsz éves budapesti Demszky-uralomról. Valójában a választáson ismét kisebbségbe szorult, a népakaratba belenyugodni képtelen tömeg lármázik. A politikailag frusztráltak szítják a ribilliót.
De ettől még indokolt lenne, hogy a magyar kormány ne adjon fel több magas labdát, mert ha egyszer elvész a jelenleg még magabiztos választói fölény, nehéz lesz a bizalom visszaszerzése. S ez akkor is így van, ha egyelőre nem látni reális alternatívát nyújtó csapatot a politikai arénában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Partiumi mezővárosok útkeresése
Napi gondjaikba süppedt partiumi kisvárosok egész sora keresi az érdekérvényesítés lehetőségeit. Néhány sikeres projekt révén kiemelkedik közülük Élesd. A rohamosan fogyatkozó helyi magyar közösség sorsa azonban azt jelzi: a kisvárosi lét már egyre kevésbé jelent helyben maradásra késztető vonzerőt.
Élesden átutazva mindig eszembe jut, milyen különös fintora a sorsnak, hogy ugyanabban a régióban levő kisvárosok lakosságának etnikai összetétele mintegy száz év alatt teljesen megváltozott. A korabeli népszámlálási adatok szerint ugyanis Élesd, Margita, Nagyszalonta, Székelyhíd, Érmihályfalva és Belényes magyar lakossága a település összlétszámának 90-95 százalékát tette ki. Hogy mi történt száz év alatt? Míg Margitán, Nagyszalontán, Székelyhídon és Érmihályfalván ma is többségben magyarok élnek, Élesden 16, Belényesen pedig 7 százalékra csökkent a jelenlétük. Az 1966-ban még megközelítőleg fele-fele arányban élő két nép aránya Élesden a Ceauşescu-éra első tíz évében változott meg drasztikusan: 1977-ben már 3335 románt és 2129 magyar tartottak nyilván. Hetven év alatt a magyarság természetes gyarapodása kereken 200 fő, ennyi idő alatt viszont román lakosból 3200 fővel lett több. Nyilvánvaló, hogy létszámuk hirtelen megugrása a betelepítési politika eredménye: Élesd határában 1973-ban adták át Észak-Erdély legnagyobb cementipari kombinátját, ami még a rendszerváltás után is mintegy 2000 embert foglalkoztatott. Fénykorában, a hetvenes-nyolcvanas években távoli vidékekről is mágnesként vonzotta a többségében román munkaerőt, akik fogadására még a szocialista időszak építészeti stílusához képest is lehangolóan egyszínű, egyhangú tömbháznegyedek épültek.
Ez tehát az évszázadokon át Bocskai, Rákóczi és a hosszú ideig Bánffy-birtokként elhíresült, az 1867-es kiegyezés után robbanásszerűen fejlődő, polgárosodó magyar kisváros mai lenyomata. Amely viszont még ma is egy életképes, 1500 lelket számláló magyar közösség élettere.
Magyar feliratok a léc alatt
Két évvel ezelőtt sokat cikkeztek a magyar sajtóban a többségében román összetételű helyi önkormányzat egyhangú döntéséről, miszerint ha 20 százalék alá csökken a magyarság részaránya, ne csorbuljanak a 215-ös helyhatósági törvény kisebbségekre vonatkozó anyanyelvhasználati jogai. A romániai demokrácia „beágyazottságát” jelzi, hogy a 17 tagú helyi önkormányzati közgyűlés – amelynek három tagja magyar – által elfogadott helyi határozatot megtámadta Bihar megye román prefektusa. A román polgármester és a magyar alpolgármester azonban mégis képes volt meggyőzni a törvények betartatásának Bihar megyei őrét, hogy a jogszabály 20 százalék felett kötelezi, de 20 alatt sem tiltja a kétnyelvű település- és utcanévtáblák használatát.
Élesden tehát nem kellett leszedni a kétnyelvű feliratokat. A helyi magyarság komfortérzetét növelő intézkedés sikerét Létai Zoltán alpolgármester a 2000 óta tartó helyi együttműködéssel magyarázza. A liberális „színezetű” polgármesterrel együtt immár a negyedik mandátumát tölti, a volt két ellenzéki párt, a PNL és a PDL egyesülésével pedig a 17 tagú helyi tanácsban az eddigi 12 helyett immár 15 mandátumuk van. Létai elégedetten mesél a helyi viszonyokról. Úgy tartja, Bihar megyei viszonylatban is ritka jó együttműködés épült ki a többségi román pártokkal, aminek fontos hozadéka, hogy folyamatosan megmaradt a magyar alpolgármesteri szék.
Az augusztus első hétvégéjén rendezett Élesdi Magyar Napok és a helyi magyar közösséget megmozgató egyéb rendezvény – szüreti bálok, ifjúsági táborok és több egyházi találkozó – sem tudja azonban mérsékelni a közösség folyamatos fogyását, elvándorlását. Az óvodától nyolcadikig működő helyi magyar oktatás elemi osztályai kritikus helyzetben vannak, évről évre nehezebben jön össze a legalább tíz magyar gyereket igénylő előkészítő osztály. Néhány évvel ezelőtt egyszer már kimaradt az önálló első osztály, Létai Zoltán szerint azonban az egyre csappanó gyereklétszám miatt rövidtávon is elkerülhetetlen lesz az összevont elemi osztály. A 40 kilométerre fekvő Nagyváradra eddig csak nyolcadik után mentek továbbtanulni az ügyesebb magyar tizenévesek, az összevont elemi osztályok megjelenése azonban újabb exodust indíthat el a megyeközpont felé.
Alacsony, de biztos fizetések?
„Élesden mindenki számára van munkahely, aki dolgozni akar” – jelenti ki az elöljáró. A rendszerváltás utáni években is a munkaképes élesdi lakosság 80-90 százalékát foglalkoztató két nagy kombinát, a cementgyár és a hőállótéglagyár munkaadó státusa ugyan átalakult, a kilencvenes évek végén hátrányos helyzetű besorolást kapó város elsősorban könnyűipari cégekkel, cipőgyártó vállalatokkal gazdagodott. 1998 és 2002 között a régi leépülők helyett 1500 új munkahely jött létre Élesden.
Az 1886-ban Léderer Márton által létesített Hephaistos hőállótéglagyárat a kommunizmusban az ország legnagyobb hasonló profilú vállalatává fejlesztették, a rendszerváltás után azonban a magára hagyott állami nagycég a túlélésre rendezkedett be, és megvált alkalmazottai többségétől. A kilencvenes években előbb a Lafarge, majd a svájci Holcim tulajdonába került cementgyár nagyarányú korszerűsítési munkálatokon esett át: a jórészt automatizált gyártási folyamat nyomán a multinacionális cég helyi leányvállalata alkalmazottainak kétharmadától vált meg. Mai, karcsúsított alkalmazotti gárdája mintegy 400 főt számlál.
Akárcsak a hasonló kisvárosok többségében, Élesden is az a fő gond, hogy a városból a megyeszékhelyre, középiskolába, majd onnét egyetemre iratkozó magyar fiatalok nem térnek haza. Az elsősorban betanított munkát kínáló helyi vállalatokban elérhető alacsony fizetések csak a fiatalok helyben maradó, kisebbik részének jelentenek boldogulási lehetőséget. Sokan vagy nagyvárosokban, vagy külföldön keresnek megélhetést.
Az ipar gyökeres átalakulása azonban a város költségvetését is jelentékenyen érintette. A két nagyvállalat közigazgatásilag már nem Élesdhez tartozik, így az általuk befizetett adók sem a városi kasszában landolnak. Sőt, a cementgyár teljes járműparkját Bukarestbe jegyeztette be. Létai ennek ellenére nagyon jónak minősíti a céggel ápolt kapcsolatot, hiszen az tartja fenn a város napközi otthonát, és alkalomadtán számos más közösségi projektbe is beszáll.
Letargia elleni gyógymód
Az alpolgármester sikertörténetnek tartja a városi kórháznak a helyi önkormányzat általi átvételét: országos viszonylatban az elsők között átsorolt kórházban a néhány évvel ezelőtti négy orvoshoz képest ma húszan dolgoznak. Az Egészségügyi Biztosítópénztár által finanszírozott intézmény költségvetésébe beszáll a helyi önkormányzat is, így a két pénzforrás együtt egy sikeres projekt alapja lett. A város másik gazdasági sikertörténete az uniós projektből felépített szemétválogató üzem: a Sebes-Körös völgyében mintegy százezer magánszemély és cég háztartási hulladékát elszállító élesdi vállalat a begyűjtött szemét 70 százalékát hasznosítja újra. Cégeknek értékesíti a fémet, papírt és műanyagot, a fennmaradó műbőr- és bőrmaradványt pedig a cementgyár vásárolja meg elégethető tüzelőanyagnak.
A magyar alpolgármester összességében elégedett települése gazdasági lehetőségeivel, amely más kisvárosoktól eltérően a rendszerváltás utáni zavaros években nem zuhant mély letargiába, hanem élni próbál a kínálkozó alternatívákkal.
Bérmunka minden mennyiségben
„A partiumi kisvárosok zöme a vasútépítés korában, a 19. században kezdett el polgárosodni, és indult el a gyors fejlődés útján”– magyarázza Szilágyi Ferenc nagyváradi egyetemi oktató, gazdaságföldrajzi szakember (portrénkon). A Nagykároly, Margita, Érmihályfalva, Nagyszalonta, Élesd csomópontok a kelet-magyarországi vásárvárosok vonalát jelentették, ahonnan a fő közlekedési irány a kelet-nyugati forgalmat biztosította. A trianoni határ beálltával ez megszűnt: az évtizedeken át fejlődő partiumi kisvárosok lendülete 1920 után megtorpant, majd a kommunizmus éveiben egy-két állami nagyvállalattal igyekeztek lekötni a helyi és a környékbeli munkaerőt. 1990 után a határmenti, határközeli kisvárosok az olcsó munkaerő miatt kerültek a befektetők érdeklődési körébe. Divatba jött a bérmunkarendszer: a könnyű- és élelmiszeripari cégek az itt megtermelt árukat külföldre szállítják. A felfuttatott bérmunka közös vonása, hogy egy-egy nagyvállalat olykor többezer ember is foglalkoztat minimálbérért. Ez főleg Szatmár és Bihar megyében vált általános jelenséggé: a két észak-erdélyi megye Hargita és Kovászna, valamint a moldvai Vrancea megye társaságában az országos bérlista utolsó helyein tanyázik, Romániában itt a legkisebbek a fizetések. „A zömében a partiumi kisvárosokra jellemző, bérmunkarendszerben dolgoztató cégek előnye, hogy alig van munkanélküliség, nagy hátránya viszont, hogy a nagyon alacsony fizetések legfeljebb a túlélésre elegendők” – fogalmaz Szilágyi Ferenc. E települések számára igazi alternatívát az uniós pályázatok sem jelentenek. Legtöbbször ugyanis nem arra igényelhető uniós forrás, amire a helyi közösségnek szüksége van. Szilágyi a stadionépítést említi példaként: hiába van most éppen ilyen kiírás, ha egy kisvárosban düledezik a művelődési ház, vagy az infrastruktúra fejlesztéséhez kellene sürgősen pénz. A polgármesterek és a helyi önkormányzat csak a szerencsében bízhatnak, hiszen az államnak nincs pénze beruházásra, a helyben dolgozó nagyobb vállalatok pedig kivétel nélkül Bukarestben adóznak. Hiányzik a gazdaság egészséges szerkezetéhez nélkülözhetetlen életképes kis- és közepes vállalatok hálója, amely helyben adózva komoly finanszírozást jelenthetne a közösségi projektekhez.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Európai szellem Erdélyben
Már az igényes meghívó is erdélyiségünk fontos helyeként határozta meg Tordát, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Körének tavaly októberi háromnapos konferenciája alatt így is élte meg azt a harmincvalahány résztvevő. Az Ótordai Református Egyházközség gyülekezeti termében tartott ünnepélyes megnyitón Varga Gábor elnökségi tag – ma már megválasztott elnök – így köszöntötte a résztvevőket: „Kedves barátaim, mi nem az egykori dicső nagyipari fellegvár romjain keseregni jöttünk ide – bár egyszer talán fény derül majd arra is, miért is kellett voltaképpen tönkretenni az itteni gazdag altalaj kincseinek feldolgozására hívatott, korántsem elavult technológiájú vegyipart –, nem is a sok évtizedes környezetszennyezés átkos hatását kívánjuk tanulmányozni az itt élő embereken. Szeretnénk felkutatni, és ha kell, újra tudatosítani magunkban mindazon személyiségek nevét, akiknek tevékenysége ilyen vagy olyan módon e városhoz, ezekhez a falakhoz kapcsolódott. Szeretnénk feleleveníteni mindazokat a múltbéli eseményeket és történéseket, amelyek a mindmáig itt létező épületekhez kötődnek, s amelyeknek jelen ideig tartó kisugárzása erőt adó jövőre-biztatás lehet mindannyiunk számára még a netán reánk fenekedő ordas esztendők idején is.”
Bevett és megtűrt religiók
Az átlag erdélyi többnyire legalább annyit tud Torda történetéből, ami ugyan történelmi tankönyvekből kimaradt, de a város egyetlen, Jósika Miklósról elnevezett magyar nyelvű iskolájában azért megtanítanak: itt mondták ki 1568-ban a világon először a vallásszabadság türelmi rendeletét. Máshol bizonyára büszke és hatalmas obeliszk emlékeztetne erre a világelső, nemsokára ötödfél évszázados történelmi eseményre, Tordán azonban szerényen elrejtve a templomban mindössze egy fehér márványtábla hirdeti három nyelven – magyar, román, angol – a hely dicsőségét: „Az 1568. évi erdélyi országgyűlésen ebben a templomban hirdették ki a világon először a lelkiismereti szabadság és vallási türelem törvényét.”
Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa előadásában a romantikus középkori történelmi mítosztól való megfosztás után építette fel azt a sokkal hitelesebb, valóságosabb képet, amely szerint Tordán nem a mai értelemben vett négy vallási felekezet egyenlőségéről döntöttek, hanem a reformáció indította hitújítás közösségi vallásszabadságáról. Ezt a szabad vallásgyakorlatot erősítette meg három év múlva, 1571. január 6–14. között a marosvásárhelyi Vártemplomban tartott országgyűlés János Zsigmond fejedelem jelenlétében. Az országgyűlési döntés értelmében alakult ki egy jó emberöltő alatt az az erdélyi tolerancia, amelyben 1585-re belefér a lutheránus, református és unitárius vallásfelekezet, majd a jezsuita misszió hatására a katolikus is. Sőt, lassan megjelenik a négy recepta (bevett) religio mellett tolerata (megtűrt) religióként az ortodox egyház is.
Átfogó körök
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemet (EPMSZ) több mint negyven éve alapították Nyugat-Európába menekült magyar értelmiségiek. Az 1960-1970-es években az ’56-os forradalom után Nyugat-Európában otthonra találó magyarok élete viszonylag rendeződött: a megerősödött Kádár-rendszer miatt gondolni sem mertek hazatérésre, választott új hazájukban pedig biztos életkörülmények között élhettek. Az alig huszonévesen Magyarországról elmenekült, nyugaton otthonra találó magyarok egymást felkutatva, országhatárokon is átívelő szervezeti közösséget kerestek és találtak az EPMSZ-ben. A kelet-európai nyitásig magyarországi vagy erdélyi magyar értelmiségiekkel nagyon szórványos volt a kapcsolatuk, hiszen Svájcban, Nyugat-Németországban vagy Ausztriában tartott évi konferenciájukra csak elvétve kapott utazási engedélyt a vasfüggönytől keletre élő meghívott. Az 1989-es változások után az EPMSZ egyre gyakrabban tartotta évi akadémiai napjait Magyarországon vagy Erdélyben: 1993-ban Szovátán, 2001-ben Illyefalván, 2012-ban Félixfürdőn. Az olaszországi Torre Pellicében 1999-ben megtartott akadémiai napokon hangzott el az igény: jó lenne megalakítani az EPMSZ erdélyi körét. Ez az erdélyi kulturális szervezet másfél évtizede évente egy-két alkalommal átfogja Erdély magyarok lakta régióját Besztercétől Vajdahunyadig, Nagyszebentől Nagybányáig. Legutóbbi három találkozóját Besztercén (2012), Brassóban (2013) és Tordán (2014) tartotta.
Előkelő lokálpatrióták
„Tordára általában nem jönnek az emberek, de innen sokan elmentek” – ezekkel a szavakkal kezdte a város hihetetlenül gazdag történelmi múltjáról szóló előadását Keszeg Vilmos, detrehemi születésű, Tordán élő egyetemi tanár. Enciklopédikus tudással és hiteles történelmi ismeretekkel mutatta be azt a várost, amelyet a kerülőút, illetve az autópálya miatt olyan sokan elkerülnek. Pedig Torda más, mint amit látunk – vallja Keszeg Vilmos. Szemléletesen vázolta fel, miképpen alakult át az 1850-ben még 75 százalékban magyar lakosságú település a mára már 10 százalék alá csökkent, magyar szórvánnyá vált várossá. E másfél százados demográfiai tragédia okait három nagy „útban” jelölte meg: egyesek szétszóródtak Erdélyben, és ott gazdagították pátriánkat, mások éppen etnikai és vallási identitásuk megőrzése érdekében Magyarországra költöztek, míg voltak olyanok is, akik a nagyvilágba vándoroltak el. Egy itt maradt szűk mag közben úgy vált szórvánnyá, hogy a más nyelvűek és vallásúak nagyon megszaporodtak.
Az előadás másik meghatóan szép része volt a Tordán születettek neveinek említése Jósika Miklóstól Székely Jánosig, Abats János református püspöktől Csetri Elekig. „Torda nagyon előkelő tényezője volt Erdély történelmének. (…) Nem baj, hogy szülöttei szétszéledtek, többen hálásan érezték a szülőváros biztatását, Torda városa életüket gazdagabbá tette. A baj az, ha nem tartjuk számon, ha nem vagyunk büszkék rájuk, ha nem tanulunk tőlük” – fogalmazott az előadó.
Mélység és a magasság között
Az EPMSZ akadémiai napjaihoz törvényszerűen hozzátartozik egy kirándulási nap, így az erdélyi kör programjában is szerepelt a helyismereti kirándulás. Tordán van, mit megkeresnie és megnéznie az ott tartózkodónak a műemlék református templomoktól kezdve a fejedelmi palotán át a sóbánya érdekes világáig. Erdélyből, Magyarországról és Londonból érkezett résztvevők ebben az erdélyi, szórványosodó városban kettős betekintéssel találkozhattak sajátos történelmünkkel: belepillanthattak a roppant gazdag történelmi múltba, ugyanakkor átélhették, ahogy az itt élő büszkén mutatja a megpróbált múltból átmentett jövőt. Szedilek Lenke városi tanácsos asszony köszöntőjében mindez így igazolódott: „Torda, mint történelmi város, szerepel a naptárunkban
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ismertségre és elismertségre vágyó hivatás
A szakma hazai keresztmetszetét ismertető kiadványt mutatott be a közelmúltban a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete. A Másképp című tanulmánykötet egyfajta összegzést is nyújt a speciális nevelési igényű gyerekek oktatásáról, ugyanakkor a nagyközönség felé való nyitást is szorgalmazza.
Az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkájából kíván ízelítőt nyújtani a könyv, amely elsősorban a szakma képviselőit kívánja megszólítani, de a normál oktatásban dolgozó pedagógusokat, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek szüleit is. A Nagy Szilárd (képünkön) elnökölte egyesületbe egyébként nemcsak gyógypedagógusok tartoznak, hanem a segítő szakma képviselői is, szociális munkások, pszichológusok, valamint óvónők és tanítónők is. „Szükség van arra, hogy nyissunk a nagyközönség, a társadalom »ép« tagjai felé is, hogy ismertebbé váljon a munkánk. A gyűjtemény ötleteket, megoldásokat, lehetőségeket sorakoztat fel, és további tervek szövögetésére ösztönöz” – tette hozzá Nagy Szilárd.
Az „utazótanár” munkája
A mintegy 300 tagot számláló, kolozsvári székhelyű egyesület kiadványában szó esik többek közt hallássérült, autizmussal, idegrendszeri, tanulási zavarokkal, fogyatékkal élő gyerekek, illetve koraszülöttek fejlesztéséről. Ily módon átfogó, perspektivikus képet is nyújt a szakmáról, amelyről olykor hiányosak vagy homályosak a normál oktatás szereplőinek ismeretei. A szakmabeliek ezért igyekeznek valamelyest átjárhatóbbá tenni a normál és a gyógypedagógia között húzódó határvonalat. Erről a nyitásról beszélt Péter Ildikó, a kolozsvári Onisifor Ghibu iskola úgynevezett „utazótanára”, segítő tanára, aki gyógypedagógusként normál iskolában tanít speciális nevelési igényű gyerekeket, így a munkája összekapcsolja a két területet.
Milyen egy ennyire sajátos közegben dolgozni, együttműködni, mediálni? – hangzott el a kérdés a könyvbemutató alkalmával tartott kerekasztal-beszélgetésen. „Sajátos terület ez, de hát mi nem sajátos a gyógypedagógiában? Az utazótanárság hidat képez a két terület, a gyógypedagógusi munka és az ép gyerekek tanítása között, és bevonja az utóbbiak szüleit és pedagógusait is – mondta Péter Ildikó. – Mi vagyunk azok, akik a speciális intézmény határain túllépünk, és kimegyünk a tömegoktatásba. Saját speciális módszereinkkel próbáljuk fejleszteni a gyerekek képességeit. Normál iskolában tanítjuk a speciális nevelési igényű gyerekeket, megpróbáljuk őket úgy kezelni, felzárkóztatni, hogy megmaradhassanak a tömegoktatásban, és képesek legyenek elvégezni az iskolát. Célcsoportunk a tanulási zavarral, alkalmazkodási és viselkedészavarral küzdő gyerekek, de szüleikkel és pedagógusaikkal is nagyon szoros kapcsolatot ápolunk.”
Befogadó iskola, „érzékenyítő” napok
Az úgynevezett befogadó iskolában ez hosszú folyamat, hiszen sok év telik el, míg megértik, megtanulják tisztelni és figyelembe venni a segítő tanárok munkáját. „A pedagógusok érzik, hogy segítjük a gyerekek fejlődését, jelenlétünkkel pedig az ő munkájukat lendítjük előre. Nem emeljük ki ezeket a gyerekeket a közösségből, hanem a partnerórák keretében a saját osztálytermükben foglalkozunk velük. Az egyéni órák is nagyon fontosak, sok tanítónő viszont határozottan kéri, hogy a tanórákon is vegyünk részt, akadályozzuk meg, hogy zavarják az órát” – ecsetelte a gyógypedagógus.
Hogy az „utazótanárok” milyen mértékben tudnak részt venni mindkét közösség életében, elsősorban attól függ, hogy mennyire képesek dinamikusan mozogni abban a közegben. Ott azt várják el tőlük, hogy megfelelő kommunikációs körülményeket teremtsenek, a sajátos nevelési igényű gyerekek megfelelőképpen kommunikálhassanak ép kortársaikkal és a pedagógusokkal is.
Hasznos lenne rendszeresen úgynevezett „érzékenyítő napokat” szervezni a magyar iskolákban – ennek keretében pedig olyan élethelyzeteket teremteni, amelyben az egészséges gyerekek megtapasztalhatják, mit jelent fogyatékkal élni. „A diákok igazából nagyon érzékenyek, és még fogékonyabbá lehetne tenni őket, ha lenne erre alkalom és erőforrás” – tartja Péter Ildikó. Körülbelül 10-15 éve tendenciaként érzékelhető, hogy egyfajta híd képződik például a halló és siket gyerekek között: a sajátosság már nem annyira ismeretlen, idegen jelenség, mint korábban, amikor a diákok aligha szembesültek azzal, hogy milyen is lehet egy siket gyerek élete.
Nőuralom az egyetemen
Kiss Szidónia, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem gyógypedagógia szakának adjunktusa a szakma iránti érdeklődésről, az egyetemi képzésről beszélt. „A gyógypedagógus-képzés az Alkalmazott Pszichológiai Intézetben zajlik, ahol az elméleten kívül gyakorlati felkészülést is igyekszünk biztosítani a hallgatók számára: intézményekbe látogatnak, dolgoznak, önkénteskednek, tapasztalatot szereznek. Az még korántsem biztos, hogy a fiatal már az egyetemen átlátja-e, mire is adta a fejét...” – mutatott rá az egyetemi oktató.
Szerinte a gyógypedagógusi tulajdonképpen nem is szakma, hanem hivatás. A jelentkezők közül akadnak, akiket menet közben elriaszt a felismerés, hogy valójában mit is jelent ez a munka, előfordulhat, hogy túl nehéznek, túl felelősségteljesnek találják. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy rendszerint sokkal több lány választja a gyógypedagógiát – jelenleg nem is tanulnak fiúk ezen a szakon. „Az egyetem utáni elhelyezkedési lehetőségekről nincsenek konkrét felméréseink, az első fokozati vizsga azonban már elégtételt jelent, valamint az is, ha pozitív visszajelzést kapunk az iskoláktól, kollégáktól” – fejtette ki az egyetemi adjunktus. A meghirdetett oktatási helyek mindenesetre rendre betelnek, nem csökken a jelentkezők száma, sőt, Magyarországról is érkeznek Kolozsvárra gyógypedagógiát tanulni.
Kiss Judit
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Pótolhatatlan harcost vesztett a székely ügy
Az olaszországi Dél-Tirolban sízéssel töltött vakációja alatt tragikus hirtelenséggel hunyt el szerdán Márton Zoltán, Makfalva polgármestere. Az alig 46 éves elöljáró temetésének helyszínéről és időpontjáról még nem tudni pontosat. Barátai, tisztelői állítják: távozása pótolhatatlan veszteség a székely ügy és Székelyföld számára.
Márton Zoltán családjával és néhány barátjával töltötte szabadságát Olaszországban, egy dél-tiroli síparadicsomban. Itt érte a halál szerdán a déli órákban. Értesüléseink szerint az elöljáró sízés közben csúnyán elesett, amelynek következtében leállt a szíve. A helyszínre kiszállt orvosok megpróbálták újraéleszteni, de ez csak rövid időre sikerült, Márton Zoltánt még a helyszínen halottá nyilvánították. Bár az olasz ügyészek lezárták az esetet, a halál pontos okát kiderítő orvostani szakértői vizsgálatokat a tervek szerint csütörtökön végezték el. Szerda este egy halottszállító cég autója elindult Székelyudvarhelyről Olaszországba, Márton Zoltán földi maradványaival valószínűleg vasárnap érnek haza, a szállítási költségeket egy székelyföldi szakmai szervezet fedezi.
Ki volt Márton Zoltán?
A barátainak Dönciként ismert és szólított Márton Zoltán 1968-ban született Marosvásárhelyen, a jászvásári egyetemen szerzett mérnöki oklevelet, majd házassága révén Szovátára került, ahol rövid ideig tanárként dolgozott, majd Bíró István mellé került, akinek halála után 1999-ben ő vette át a fürdővárosban működő Teleki Oktatási Központ (TOK) igazgatását, amelyet 2012-ig végzett. Virág György megyei tanácselnök idejében két évig az RMDSZ színeiben Maros Megye Tanácsának testületi tagja is volt. Időközben elvált, és a Makfalva községhez tartozó Csókfalván vásárolt egy kis kúriát, ahová kiköltözött élettársával, akivel közösen három gyermeket neveltek a Szent Ferenc Alapítvány szovátai otthonából. 2012-ben Makfalva község polgármesterévé választották, a Magyar Polgári Párt színeiben egyedüliként Maros megyében. Évek óta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke volt, tavaly nyáron a nyárádszeredai Csíki Sándor halála után ő vette át Marosszék Székely Tanácsának vezetését.
Űr marad utána
Izsák Balázs, az SZNT elnöke gyerekkorától ismerte Márton Zoltánt, családi barátként végigkísérte egész életét. Dönci alaptermészete a rendkívüli derültség volt, erre próbálta embertársait is fordítani. Minden feladatot mosolyogva, csendesen vállalt és magabiztosan elvégzett, mindig lehetett rá számítani, többek között a tavalyelőtti makfalvi székely szekérkaraván megszervezését is rá lehetett bízni. Sosem kerülte a feladatokat és a nehézségeket, így elsőnek tűzte ki a székely zászlót is a makfalvi községházára, s habár tudatában volt annak, hogy ennek nyomán bűnvádi eljárást indíthatnak ellene, barátainak nyomatékosan, de derűsen kijelentette: sosem veszi le a lobogót, „legfeljebb bezárnak” – idézte fel Izsák Balázs, aki szerint óriási veszteség az SZNT számára Márton Zoltán halála fél évvel Csíki Sándor elhunyta után. Márton Zoltán nemcsak aktív vezetője volt a szervezetnek, hanem kezdeményezője is a 2003. évi székelyudvarhelyi fórumon.
Egyik legközelebbi munkatársának érezte Márton Zoltánt Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) egykori elnöke, ma tiszteletbeli elnöke. Szinte fiaként kezelte a tevékeny, megbízható, lelkes és felkészült fiatalembert, akit a Szülőföldön magyarul program szellemi megteremtőjének tart, és amelyet Márton Zoltán azóta is lelkiismeretesen vezetett. Megbízhatósága révén kiérdemelte azt, hogy Bíró István halála után átvehesse a szovátai TOK igazgatói tisztségét. Sokoldalúan képzett volt, minden körülmények között feltalálta magát, az autószereléstől a szervezésig bármit el tudott végezni, és lelke emberszerető volt. „Jó ember volt, ahogy a székely mondja” – összegzett Lászlóffy Pál, aki szerint szervezés terén pótolhatatlan embert veszítettek el. Márton polgármesterként is szép dolgokat valósított meg, de Lászlóffy mindig abban reménykedett, ahogy elöljárói megbízatása után Dönci visszatér az RMPSZ kötelékeibe.
Emberként és községvezetőként csupa dicsérő szavakkal illette Márton Zoltán személyét Péter Ferenc szovátai polgármester is, aki igencsak pozitív példának tartja azt, hogy egy nagyvárosi fiatalember kisvárosba, majd onnan falusi környezetbe költözött, és szerette ezt a létet. Péter Ferenc jól ismerte Márton Zoltán életét, aki a TOK vezetőjeként bizonyított és nagyszerű szervező volt. Polgármester-kollégaként sokat segítette őt új munkájában, és úgy érzi, Makfalva község „meg fogja sínyleni” Márton elvesztését.
Mindenkit megdöbbentett a halálhír
Mindig céljai voltak, és azokat követte, kitűnő, megértő, segítőkész kolléga volt, felkészült, intelligens, nagy tudású és békességre törekvő ember – így jellemezte szűkszavúan munkatársa, Vass Imre makfalvi alpolgármester az elhunytat. Az egész közösséget megdöbbentette szeretett munkatársuk és vezetőjük halálhíre – tette hozzá az alpolgármester, majd megígérte: Márton Zoltán temetésének pontos idejéről és helyéről idejében tájékoztatják a nagyközönséget a sajtó révén is.
Nemcsak a község lakosságát, hanem az egész Kis-Küküllő mentét, Maros megyét, Székelyföldet és Erdélyt, de sok magyarországi ismerősét is villámcsapásként érte a halálhír, a Székelyhon.ro oldalunkon szerda este közölt bejelentést néhány óra alatt több mint húszezren olvasták el.
„Egy embert a gátra!”
Az SZNT csütörtökön kiadott, szerkesztőségünkbe is eljuttatott nekrológjában búcsúzik Márton Zoltántól, akire „mindig lehetett számítani”: a Székely Majálist Makfalván szervezték, ugyanitt tűzték ki elsőként Marosszéken a székely zászlót, innen indult szekérkaraván a Székelyek Nagy Menetelésére, itt fogadták el elsőként Marosszéken az autonómia mellett kiálló önkormányzati határozatot, innen terjedhet el újra a székely öntudat, a székely hagyományok újjászületése. „Hirdesse a székely zászlók csúcsán fekete szalag: gyászol a Székely Nemzeti Tanács. Hirdesse, hogy új katonákat, új védelmezőket keres a székelyek szabadságának üldözött zászlaja. Olyant, aki hittel, harag nélkül, de elszántan vállalja a küzdelmet, szellemi fegyverekkel felvértezve, mint Márton Zoltán. Gyászolunk, s keresünk közben valakit. Egy embert a gátra” – áll az Izsák Balázs által aláírt dokumentumban.
A Magyar Polgári Párt saját halottjának tekinti Márton Zoltánt – áll a párt nevében kiadott, Biró Zsolt elnök által aláírt közleményben. Márton az MPP-nek a 2008-as bejegyzése óta aktív tagja volt, 2012 júniusában szerzett polgármesteri mandátumot a marosszéki Makfalván, az MPP IV. Országos Tanácsán a párt alelnökévé választották.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Kifogásolják az ingyenes érettségi felkészítőt
Kérdések merültek fel a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által finanszírozott ingyenes érettségi felkészítőkkel kapcsolatban: egyebek mellett megfogalmazódott, hogy miért csak a két székely megyében támogatják a magyar végzősöket, milyen alapon válogatják ki a diákokat és a tanárokat, akiket megfizetnek a hétvégeken tartott órákért. Értesüléseink szerint több pedagógus elégedetlen a tanfolyamok szervezési és lebonyolítási módszerével.
Hiányérzete van a projekt kapcsán Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnökének is, aki portálunk megkeresésére leszögezte, hogy minden segítség jól jön, ami a gyerekek haladásához hozzájárul.
„Nincs kellő információ arról, hogy milyen szempontok alapján válogatják ki a felkészítőkön részt vevő tanárokat és diákokat. Persze erre az lehet a válasz, hogy az panaszkodik, aki kimarad, de kellő tájékoztatással a félreértések elkerülhetők” – fogalmazott az RMPSZ elnöke. Burus-Siklódi Botond szerint egyébként az érthető, hogy román nyelvből a két székely megyében tartanak ingyenes felkészítőket, ott ahol a legnagyobb gondok vannak ebből a tantárgyból, ám matematikából a többi térségben élő végzős is igényt tarthatna erre a segítségre.
„Mindenki úgy állítja össze a saját programját, ahogy akarja, ám amikor egy hatalmas pénzösszegről döntenek, kikérhették volna a szakmai szövetségek, a hatóságok, például a tanfelügyelőségek véleményét is” – szögezte le. Az RMPSZ elnöke szerint a romániai magyar oktatásban az érettségi felkészítőknél vannak égetőbb prioritások, amikre pénzt kellene költeni.
„Évek óta gondot jelent a sajátos tanterv és ez alapján a magyar diákoknak a specifikus tankönyvek megírása. Arra kellene összpontosítani, hogy ne kerüljünk a tavalyihoz hasonló helyzetbe, mert a kiírás és a tendereztetés is rossz volt, de nem is állnak készen a fiókokban, pályáztatásra váró magyar tankönyvek. Nagy szükség lenne a magyarság számára specifikus román tankönyvekre, anyanyelv, zenei anyanyelv és a kisebbségek történetével foglalkozó tankönyvekre, ezek megírását kellene elsősorban támogatni” – vallja Burus-Siklódi Botond.
Hasonlóképpen vélekedik Király András oktatási államtitkár, aki megkeresésünkre hangsúlyozta, csak a sajtóból értesült a program részleteiről, de hozzá is eljutottak a pedagógusok panaszai.
„Minden ingyenes felkészítőnek örülünk, ám olyan panaszokat hallottam, hogy a tanintézeteket nem keresték meg ezzel a lehetőséggel, önkényesen válogatják be a projektbe a diákokat. A tanárok is méltatlankodnak, hiszen a szakmát, az iskolákat nem lehet kihagyni. Pénzről is szó van, és éppen azokat a tanárokat diszkriminálják, akik évekig foglalkoznak a diákokkal, és akik a hivatalos rendszerben soha nem kapnak javadalmazást a felkészítőkért” – véli az államtitkár. Király András szerint ugyanakkor nem kellene politikai tőkét kovácsolni az ilyen jellegű támogatásokból.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre arról beszélt, hogy örülnek minden segítségnek ezen a téren. Hozzátette, azért is jónak tartják a programot, mert az utóbbi években nem sikerült a pedagógusoknak külön fizetni a felkészítő tevékenységért, tudomása szerint pedig a program keretében javadalmazzák a felkészítést végzőket.
A főtanfelügyelő ugyanakkor úgy véli, jó lenne, ha a programot Hargita megye teljes területére ki lehetne terjeszteni, s nemcsak egyes városok és egyes diákok részesülhetnének benne. „Jónak tartjuk a kezdeményezést, viszont annak érdekében, hogy senkinek ne legyen keserű szájíze ezzel kapcsolatosan, jó lenne a projektet az egész megye területén alkalmazni” – foglalta össze.
Amint arról beszámoltunk, több mint nyolcszáz fiatal vehet részt Hargita és Kovászna megyében a MÜTF Oktatási Központ, a Fidelitas Egyesület, az Amőba Alapítvány, illetve a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által indított ingyenes érettségi felkészítőkön. A diákok román nyelv és irodalomból, illetve matematikából bővíthetik tudásukat.
A projekt egyik legfontosabb célja, hogy minél több helyi diák diplomát szerezhessen, akik ennek révén könnyebben helyezkedhetnek el Székelyföldön – közölte a hétfői székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke. Mint mondta, az NSKI munkatársai mérlegelték a MÜTF központ által 2012-ben kezdeményezett képzés korábbi eredményeit, amelyből kiderült, hogy a programban résztvevők közel harminc százalékkal jobban teljesítettek az érettségi vizsgákon a megyei átlaghoz képest.
Bíró Blanka, R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Saját mulasztásáért kritizálja az egyházakat Florea
Egy, az Unirea Főgimnázium fűtésrendszerén bekövetkezett meghibásodás újabb okot adott Marosvásárhely polgármesterének, hogy kifejtse: a papok képtelenek megfelelő oktatási körülményeket biztosítani a diákoknak, és rossz a restitúciós törvény.
„Mindig csak abban a három iskolában vannak gondjaink, amely az egyházakhoz tartozik. Felszólítom a papokat, hogy sürgősen intézkedjenek, és biztosítanak anyagi forrásokat a visszaadott iskolák általános felújítására, hogy a diákok megfelelő körülmények között tanulhassanak. Ha ezt nem teszik meg, újra határozottan kérem, hogy ezeket az épületeket adják vissza a polgármesteri hivatalnak, mert mi rendbe tesszük és tartjuk őket” – reagált Marosvásárhely polgármester, Dorin Florea arra, hogy a szokatlan hideg miatt a hét elején a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium néhány osztálya fűtés nélkül maradt. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben Dorin Florea aggodalmát fejezi ki a főgimnázium épületének állapota miatt. „Úgy vélem, hogy a román parlament egyik legnagyobb hibája a nemzeti érdekeltségű épületek: iskolák, kultúrotthonok visszaszolgáltatása volt. Ezt becsületes kárpótlással kellett volna megoldani, sajnálatos, hogy nem ezt tették, s emiatt a tanügyben jelentős gondok vannak” – olvasható a levélben.
Megkeresésünkre Tamási Zsolt, az Unirea Főgimnázium ügykezelésével megbízott római katolikus státus képviselője kifejtette: amit a polgármester mond, annak nincs értelme, hiszen a megkötött, de a korábbi bérleti szerződés értelmében is a karbantartási munkálatokat a bérlő, vagyis a polgármesteri hivatal kell hogy elvégezze. „A jelenlegi bér 50 százalékát a státus külön bankszámlára kapja, mert ez képezi majd az önrészt az uniós pályázat esetében. A polgármester most a pályázat összeállításával és a mihamarabbi leadásával kellene foglalkozzon. A polgármesteri hivatalnak semmi köze, hogy az épület tulajdonosa mit tesz a bérleti pénzzel. A státus eddig is, ezután is elvégzi azokat a munkálatokat, amelyekre a szerződés alapján köteles, az elmúlt években többek között a kis épület homlokzatát is tataroztatta. A fűtésrendszer javítása, karbantartása nem olyan jellegű munkálat, amit a tulajdonos kell elvégezzen, s ezt a szerződés alapján a polgármester is jól tudja” – hangsúlyozta Tamási Zsolt.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Elégtétel, hogy segíthetett
Vitos Mária több mint húsz éve dolgozik a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. Éveken keresztül a Mikó-vár épületében, a művészeti-történelmi részlegen volt könyvtáros, jelenleg a könyvtár feldolgozó részlegének munkatársa. 2009-től a Wikipédia enciklopédia számára készít Székelyföld témájú szócikkeket. Az idén ősszel nyugdíjba vonuló Vitos Mária a könyvtáros szakmáról mesélt.
Mivel már a kezdetektől a művészeti-történelmi részleg munkatársa volt, részt vett a cédulakatalógus összeállításában, a könyvek felleltározásában, melynek köszönhetően az olvasók könnyebben hozzáférhetnek a keresett kiadványokhoz.
Munkája során számos rendezvényt, vetélkedőt szervezett kollégáival, és hozzájuk kapcsolódik többek között a neves csíki személyiségeket bemutató könyvjelzők ötlete is. „2000-ben szerveztünk egy háromfordulós honismereti vetélkedőt, egy kiállítást, és akkor házilag készítettünk könyvjelzőket neves csíki személyiségekről. Néhány évre rá egy újabb vetélkedő során felfigyelt rá a városvezetés, és jelezték, szívesen támogatnának azzal, hogy kinyomtatják a könyvjelzőket. Nyolcvan személyiségről állítottunk össze ismertetőt, 2008-ban a Csíki Székely Múzeumban ki is állítottuk, és úgy érzem, ezzel mi is egy kicsit hozzájárultunk ahhoz, hogy jobban megismerjék, megszeressék a neves csíkiakat” – meséli lelkesen a könyvtáros.
Vitos Mária heti egy nap a Wikipédia enciklopédia számára készít Székelyföld témájú szócikkeket. „Ezzel a munkával számomra megnyílt a világ. Csíksomlyó művelődési életéről, Kájoni János munkásságáról, székelyföldi templomokról, kastényokról írni számomra egy csoda” – jegyzi meg.
Meséli, az évek során számos, könyvtárba járó helybélivel alakult ki közvetlenebb kapcsolata, volt példa arra, hogy már csak azért is betértek néha a részlegre, hogy üdvözölhessék. „Annak idején például a művészeti iskolából rengeteg diák kereste fel a részlegünket, akik a későbbiekben tanárként vagy éppen kutatóként tértek vissza. Számomra elégtétel volt, hogy segíthettem” – mondja Vitos Mária.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

A multikulti halála (2010)
A felvilágosodás emancipatorikus ráció-központúságából a „kombatív tolerancia” elvét és gyakorlatát kialakító európai liberális multikulti nem számolt a totalitárius racionalizmus következményeivel.
Az írás 2010. október 8-án jelent meg a Reflektóriumon. Újrapublikálását, úgy gondoljuk, aktuálissá tették az elmúlt napok párizsi eseményei.
Alig egy héttel az után, hogy Kolozsváron dicsérte a BBTE multikulturalitását, Angela Merkel azt mondja: „teljes kudarc a multikulturális társadalom modellje, a multikulti hitvallása – hogy immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk –, ez a felfogás megbukott, teljességgel megbukott”.
Nem lehet amellett csak úgy elmenni, ha Németország szövetségi kancellárja, az európai konstrukció egyik kulcsszereplője gyakorlatilag kidobja az ablakon a posztmodernitás egyik kulcstoposzát. Pedig csak a kimondás aktusa hat újszerűen, mivel
a multikulti rég halott – ha egyáltalán élt valaha.
Merkel nyilván konkrét helyzet kapcsán fogalmazta meg a régóta körvonalazódó, de ennyire markánsan még ki nem mondott megállapítást. Németországnak szüksége van a bevándorlókra, mivel a képzett munkaerő hiányával küzd, de a bevándorlóknak (értsd: az iszlám világból érkezőknek) be kell illeszkedniük, magukévá kell tenniük a német kultúrát és annak értékeit, mondta a kancellár.
Ezek a szavak pedig kontextusra találnak az utóbbi időszak történéseiben. Elég, ha csak az olaszországi és franciaországi cigány-kitoloncolásokra, Sarkozy francia elnök – újabb uniós kulcsfigura – ezzel kapcsolatos sarkos kijelentéseire gondolunk, de ugyanezt a kontextust erősítik az egységes európai pénznem megszűnését vizionáló megnyilvánulások is, valamint az, hogy az uniós tagállamokban és az Európai Parlament szintjén is erősödtek a jobboldali (sőt, radikális jobboldali) pártok.
De mi a gond a multikulturalitással?
Dióhéjban az, hogy ha a „különbözőséghez való jog” mentén próbáljuk a multikulturalitást a liberális demokrácia részévé tenni, két nehézséggel szembesülünk: egyrészt az emberi jogokra – mert mi másra – alapozott sokszínűség éppen önmagát kezdi ki, mivel kiszorulnak mindazok a formái, amelyek nem értelmezhetők a jogok síkján. Másrészt arról van szó, hogy – és ez ténykérdés – Európában csak nemzetállami keretek között beszélhetünk liberális demokráciáról, ez pedig szintén jelentősen beszűkíti a multikulturalitás gyakorlati lehetőségeit. Hogy is mondta Merkel? A bevándorlóknak be kell illeszkedniük, magukévá kell tenniük a német kultúrát és annak értékeit. Ez pedig vegytiszta nemzetállam-diskurzus.
A jobbára egyetemi tanszékeken és steril könyvtárszobákban kigondolt multikulturalitás természetébe eleve bele van kódolva
az önfelszámolás lehetősége.
A sokszínűség formális tényének keményvonalas ünneplői nem számolnak azzal – mert nem számolhatnak, elvileg tilos számukra –, hogy esetleg lényegileg különbözhetnek, sőt, összeférhetetlenek, egymás puszta létére nézve veszélyesek lehetnek a „multikulturálissá homogenizált sokszínűség” elemei.
Vajon a fejkendő-viták, a Mohamed-ábrázolások csökönyös ismétlődése nem éppen abból a felismerésből fakad-e, hogy a bevándorlók befogadásának szabadsága és a tolerancia jegyében éppen a szabadság elutasított korlátozása vagy megszüntetése, az intolerancia valósul meg, és válik paradox módon a befogadó társadalom értékévé, nyilvánvaló ellentmondásba keveredve annak kinyilvánított alapvetésével? Ez a felismerés pedig vajon nem arra vonatkozik-e, hogy a következetesen végigvitt liberális szabadságeszme végső soron önmagát számolja fel, hiszen semmilyen inherens eszköze nincs önnön puszta létének védelmére?
Ha viszont a szabadság nem univerzális, ha vannak szabadabbak a szabadoknál,
akkor mi a helyzet a liberális demokrácia eszméjével?
Mi a helyzet a multikultival? (következetesen végigveszi ezeket a problémákat Demeter M. Attila a Szabadság, Egyenlőség, Nemzetiség című remekbe szabott munkájában – Pro Philosophia, Kolozsvár, 2009).
És még mielőtt valaki felsikoltana, hogy Angela Merkel náci fordulatot tett, sietve leszögezném: nem, nem ő a hibás. Hanem az, hogy a felvilágosodás emancipatorikus ráció-központúságából a „kombatív tolerancia” elvét és gyakorlatát kialakító európai liberális multikulti nem számolt a totalitárius racionalizmus következményeivel.
Arról van szó, hogy az identitások előrevetülő veszélyeztetettség- és bizonytalanság-érzése olyan nem-racionális elem, amely azonnal és elnyomhatatlanul, ösztönösen felszínre nyomakszik, amikor az egyféle hagyományokból táplálkozó Mi testközelbe kerül a másféle tradíciókon alapuló Őkkel. Egy németországi város valamelyik negyedében élő protestáns ember akkor is összerezzen a néhány hónapja a szomszédos telken felépült mecsetből kihallatszó müezzin-ének hallatán, ha tudja, hogy politikailag inkorrekt gondolatai támadtak. És máris kilépett a multikultiból, amelyben tulajdonképpen soha nem is volt benne. Itt ugyanis eltérő identitások ütköznek, ezek pedig természetükből eredően még a liberális demokrácia keretei között sem képesek a vitára, pusztán amiatt, hogy egy identitás nem megerősítő vagy cáfolható érvek alapján létezik.
Amikor tehát Merkel kancellár beilleszkedésre szólítja fel a bevándorlókat – még egyszer: nem a csehekre vagy lengyelekre, hanem a törökökre gondolt –, akkor gyakorlatilag azt kéri tőlük, hogy mondjanak le identitásukról (mert csak két lehetősége van: vagy az előbbi, vagy pedig az, hogy megszünteti a nemzetállamot). Ezzel pedig tulajdonképpen elismeri, hogy az európai liberális demokrácia jelenlegi formájában nem képes kezelni a különbözőség-topikok legfontosabbikát: az interkulturális bevándorlást. Enélkül pedig – Merkel is megerősíti: szükség van a bevándorlókra – nem létezhet piacgazdaság, piacgazdaság nélkül pedig nem létezik liberális demokrácia.
Valahogy tovább kell lépni,
szem előtt tartva, hogy nincs multikulti, nincs univerzális szabadság, csak Mi és Ők, a történelem pedig nemhogy véget érne, hanem csak most kezdődik igazán. Talán újra kell olvasni Descartes-tól, Rousseau-ékon, Kanton, Hegelen és Heideggeren át Fukuyamáig és Huntingtonig a teljes nyugati eszmetörténetet. De az is lehet, hogy nem.
Fall Sándor
foter.ro/cikk

Aggasztó helyzet a romániai kórházakban – Egyre kevesebb az orvos
Kritikus helyzetre hívja fel a figyelmet a Romániai Orvosok Kollégiuma, a szervezet honlapján közzétett információk szerint továbbra sem sikerül megfékezni az orvosok külföldre vándorlását.
A számok magukért beszélnek, az adatokat mintegy vészriadóként hozta nyilvánosságra a kollégium, melynek vezetői szerint 2006 óta ütik a forró vasat, de a román kormány szinte semmit nem tett azért, hogy az exódust megállítsa.
Tavaly országos viszonylatban nem kevesebb, mint 2450 orvos nyújtotta be a külföldön való praktizáláshoz szükséges iratait, a legtöbben (424) a háziorvosi praxisban tevékenykednek. Számuk tekintetében őket követik a szülész-nőgyógyászok (127), az általános sebészek (85), az intenzív-terápiások (60), a pszichiáterek (55), a belgyógyászok (55), a gyermekorvosok (52), a röntgenorvosok (48), a sürgősségi orvosok (45), az ortopédek (43), a kardiológusok (42) és plasztikai sebészek (32).
A legnagyobb problémák a kórházakban vannak, ahol a szükséges 26 000 orvos helyett, mára 13 521 látja el a feladatokat. Gondot okoz a fiatal szakképzett személyzet hiánya is, ami a korosztályokat illeti, 2961 kórházi orvos már betöltötte a 60. életévét, 2610-en 50 és 60 év közöttiek, 3642-en a 40-50-es korcsoportba tartoznak, 3901-en 30-40 évesek, míg 30 év alatti szakemberből csupán 407 praktizál kórházban.
A kollégium nyilvántartása szerint évente mintegy 3000 orvos lép be a rendszerbe, ezzel egy időben pedig körülbelül 3500 hagyja el azt (nyugdíjba vonult, kivándorolt, elhunyt).
Dr. Vasile Astărăstoae, a kollégium elnöke azt nyilatkozta: az orvosok azt is kifogásolják, hogy köztisztviselőknek tekintik őket, ami egyetlen európai rendszerre sem jellemző.
Dr. Titus Ududec, az Arad Megyei Orvosok Kollégiumának elnöke a Nyugati Jelen érdeklődésére elmondta, 2014-ben Arad megyében összesen 27 orvos nyújtott be kérvényt külföldi munkavállalás céljából, az elmúlt években átlagosan mintegy 35-en. Tavaly a legtöbben a háziorvosi pályájukat hagyták itt, utánuk következnek a pszichiáterek, dietetikusok, gasztroenterológusok, belgyógyászok és szívsebészek. Mindeközben teljes kórházi osztályokat modernizálnak, uniós felszerelésekkel látnak el, hatalmas beruházásokat bonyolít a megye az egészségügyi egységek korszerűsítésére. Az osztályok megújulnak, éppen csak szakemberük nincs, ezért a betegek egy részét kénytelenek Temesvárra vagy a közelebbi magyarországi településekbe irányítani.
A megyei kollégium nyilvántartásában jelenleg 840 aktív orvos szerepel.
Sólya R. Emília
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Ráduly Róbert: kockázatos év lesz 2015
Sok a tennivaló idén is – állította az új esztendőre vonatkozó tervekről lapunk kérdéseire válaszolva Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Mint mondta, úgy érzi, hogy a 2015-ös esztendőre mintha túl sokat akarnánk vállalni.
– Ha egy idegen ember elemezné Csíkszereda elmúlt néhány évét, talán azt mondaná, hogy az előzőkhöz képest 2014 kevésbé volt látványos esztendő, már ami a beruházásokat illeti. Ön hogy gondolja? – Kevesebb helyre került szalag, ha úgy tetszik, kevesebb munkálatnak került végérvényesen pont a végére, de azért az élet nem állt meg Csíkszeredában. Sok minden történt. Az ember már csak olyan, hogy egyre többet akar, és ha ebből indulunk ki, akkor bizonyára maradt hiányérzet 2014 után. – A polgármesternek maradt hiányérzete?
– Igen is, meg nem is. 2014-ben, ha egyik oldalról nézzük, nagyon sok minden történt, ha a másikról, akkor nem eléggé sok minden. Elkészült a mozi épülete, de a működés nem indult be. Elkészült Hargitafürdőn az új mofetta épülete és egy komoly turisztikai fogadó központ, de a tevékenység a berendezés hiányában a központban nem kezdődött el. El kellett volna készüljön a Villanytelep utca, de nem készült el teljes egészében. Be kellett volna fejeződjön Hargitafürdőn az úthálózat felújítása, de nem fejeződött be teljesen. Ez egy ilyen év volt, amikor sajnos, új dolgokat is meg kellett tanulnunk. Eddig ugyanis, szokatlan módon – és azt kell mondanom, e tekintetben a sors kegyeltjei voltunk – szinte kivétel nélkül olyan kivitelezőkkel dolgozhattunk együtt, akik akartak és tudtak is teljesíteni. 2014-ben azonban három munkálatnál is olyan kivitelezővel volt dolgunk, aki nem állt a helyzet magaslatán, és képtelen volt tartani a vállalt ütemet.
– A 2014-es évet jelentősen meghatározta a városháza, és személyesen a polgármester konfliktusa a rendőrséggel. Miért vállalta ezt az állóháborút?
– 25 éves évfordulója volt az 1989-es decemberi eseményeknek, és még emlékszünk arra, hogy milyen volt annak idején a milícia. Be kell látnunk, és beszélnünk kell arról, hogy a cégért ugyan kicserélték, de a milícia, mint olyan, nagyon sok tekintetben túlélte a rendszerváltást, és a milicisták, akik akkor, abban a rendszerben edződtek, most is ott vannak a rendőrség állományában, sőt, az állományon belül vezető szerepben. Ez nincs rendjén. Székelyföldön sem lehetne a rendőrség több vagy kevesebb, mint egy intézmény, mint ahogy ez mondjuk Olt vagy Tulcea megyében is van. Nálunk azonban „milicista attitűddel” társuló rendszer testesül meg, és ennek már sokszor, sok téren látni, érezni, tapasztalni lehetett a hatását.
Például abban is, hogy az egyenruhások nem teljesítik a feladatukat a közrend biztosításában hétvégenként, és ezért sok a városban a rongálás. Nem teljesítik a feladatukat a Kossuth utcában vészjelzővel megálló gépkocsivezetőkkel szemben, ezért gond van a forgalommal. Ezek apróságok, de jól tükrözik a magatartásukat. És sorolhatom: ittasan vezetnek, és ez nem elszigetelt jelenség. Ennek volt az eredménye a március 15-i, három halálos áldozatot követelő baleset. És voltak még hasonlók, vagyis láthatjuk, hogy nemcsak ittasan vezetnek, de próbálják eltussolni is a következményeket. Úgy képzelik el ezek a milicista-reflexű emberek, hogy ők még mindig a törvény fölött állnak, és nem állampolgárként, hanem valamiféle hódítóként viselkedhetnek a Székelyföldön. Gyakorlatilag ez robbant március 15-én, de sajnos nem jó irányba. Látni kell, hogy a Mircea Duşa, Gabriel Oprea által támogatott, bátorított milicista attitűdöt nem sikerült kellő módon leleplezni még az említett, tragikus kimenetelű baleset nyomán sem. Tudomásul vesszük, hogy Székelyföld még ebből a szempontból sem Románia része. Az utolsó jó példa erre éppen a zászló-ügyük. Mert ha most felelős újságírók megkérdeznék az illetékesektől, hogy a romániai megyék közül hány megyei rendőr-főkapitányság udvarán van még ilyen zászló, mint amilyen a csíkszeredai székhely előtt lobog, azt a választ kapnák, hogy sehol máshol nincs, esetleg Sepsiszentgyörgyön. Ez is azt mutatja, hogy itt a rendőrség nem olyan intézmény, mint máshol, hanem egészen más töltetű. Nekem külön gondom az, hogy azok az emberek, akik azért vannak a parlamentben, hogy jártassák a szájukat, mert a mentelmi jog ezt számukra minden következmény nélkül lehetővé teszi, nem jártatják ezekért az ügyekért. Az egyetlen kivétel Tánczos Barna szenátor, az összes többi hallgatott, és bár kormányon voltunk, nem hatottak oda, ahová ez ügyben kellett volna. Pedig „vétkesek közt cinkos aki néma”.
– A tavalyi évre egy másik jelenség is rányomta a bélyegét: ön több nyilvános megszólalásában is „üzent” a megyei tanács elnökének, és többnyire nem baráti üzenetek voltak ezek. Milyen a viszony a megyeháza és a városháza között, hogy a kommunikációnak ezt a formáját választotta? – 25 éve sok az elvarratlan szál, és soha nem volt felhőtlen intézményes kapcsolat sem a korábbi polgármesterek és a korábbi elnökök, sem az én időmben köztem és különböző elnökök között. Egyrészt azért nem, mert a város jó néhány olyan többletfeladatot vállal és visz ma is, ami a megyei önkormányzat dolga lenne. Mondok egy példát: a megyei katonai központ itt bitorolja a felületet a városháza épületének egyik szárnyában, mikor törvény szerint számára a megye kellene helyet biztosítson. Ez nem kis teher nekünk: gyakorlatilag a városháza épületének harmadát foglalja el a katonai központ. De ha a kulturális palettát nézzük, minimum két olyan intézményt visz a város, amit a megye kellene finanszírozzon. Ez a város számára, szinte azt mondhatom, hogy a normális működést ellehetetlenítő többletteher, kiváltképpen amióta bevezették a létszámkorlátozást. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest például a város akkor vette át, mikor a megye rossz helyzetben volt. De most a megye jó helyzetben van, kifejezetten jó helyzetben, mégsem nem vette vissza az együttes finanszírozását.
Arról már nem is beszélve, hogy a megyénél mások az érdekek. Ott folyamatosan szavazatszámlálás zajlik. Azt képviseli a megye, hogy olyan mértékben kell támogatni a településeket, amilyen mértékben szavazatokat hoztak a különböző választásokon. Nálunk viszont érték- és eredménycentrikusság van. Soha nem mondtuk egyik iskolának sem, hogy úgy kap valamiféle támogatást, ha a választásokkor így vagy úgy lép fel. És ez lényeges koncepcióbeli különbség, amit sajnos nem mindig sikerül összefésülni. A megyénél énközpontúság van, a városnál teljesítménycentrikusság. Itt nem Szőke Domokos, Antal Attila vagy Ráduly Róbert, hanem a felújított Mikó-vár, a felújított iskola, a megépült sportcsarnok, vagy éppen az uszoda kerül előtérbe, és én úgy gondolom, hogy ez így van rendjén.
– Nézzünk egy kicsit előre is. Van már a városnak költségvetése 2015-re, ennek fényében milyen éve lesz Csíkszeredának?
– Kockázatos, veszélyes éve lesz. Erről próbálom meggyőzni a két alpolgármester kollégámat és a városháza munkaközösségét is. Tíz év alatt még ennyi leküzdendő akadály, tornyosuló feladat egy tömegben nem mutatkozott előttünk. És mondjuk el mellé azt is, hogy mi sem vagyunk a legjobb állapotban. Ma a csapatunk motiváltság, munkakedv, munkamorál, kihívásokra való éhség tekintetében nincs a legjobb formájában. Ennek oka többrétű. Egyrészt, úgy érzem, hogy az önkormányzatban zajlik egyfajta helyezkedés. 2016-ban választások lesznek, és nemcsak az önkormányzatban, hanem az RMDSZ-ben is tetten érhető egyfajta pozícionálódás. Másrészt ott van a folyamatos félelem sugárzása a helyi vezetők és a polgármesteri hivatalok munkaközösségei felé: így vizsgálunk, úgy hallgatunk, úgy követünk stb. Ez a munkakedvet és a személyes felelősségvállalást jelentősen megrontotta.
– A városi önkormányzat esetében mi motiválja a „helyezkedést”? – Erre is van válaszom. Nagy ajándéka volt Csíkszeredának, hogy nekünk nem diktált senki. Volt olyan vállalkozó vagy vállalkozói csoportosulás, amely támogatta volna a politikai pályán való elindulásunkat, valamelyik kampányunkat, és ezt majd meg kellett volna fizetni. Ez különösen most érdekes, mikor látjuk az államelnök-választás után, hogy a pártok milyen hatalmas összegekkel adósodtak el. Ezeket az adóságokat meg fogják fizetni. Hogy honnan? Nyilvánvalóan a közbizniszekből kell kimossák ezt a pénzt. No, nekünk ilyen adóságunk sosem volt. És ez nekünk, városvezetőknek is, de Csíkszeredának is hatalmas lehetősége és potenciálja volt. Viszont sokan vannak, akik szeretnék itt átvenni és számukra megfelelő mederbe terelni a történéseket, mert ma már, sajnos, erről szól a világ mindenhol. Mi, ameddig erőnk van, ezt a típusú független mozgásteret a városnak és a városvezetésnek szeretnénk megőrizni.
Nagy ajándék volt az előző városvezetéstől, hogy egy lejnyi felvett hitele sem volt a városnak, amikor átvettük, és ezt nem lehet elégszer megköszönni. Ennek az állapotnak a fenntartása, úgy gondolom, egy másik fontos feladat. Apropó, megyével való konfliktus: látni kell, hogy a megyénél egészen más az álláspont. A megye eladósodása zajlik, miközben a város adósságmentes. Mi azt szeretnénk, hogy soha senki ne mondja: eladtuk a gyermekeink jövőjét, és azért, hogy mi szebbnek látszódjunk, olyan terheket róttunk rájuk, amelyeket ők kell majd megfizessenek, sokszorosan. Ma Csíkszereda olyan helyzetben van, hogy adócsökkentést is megengedhetett magának: tíz év után lehetővé tette a város gazdálkodása, hogy adócsökkentést hajtsunk végre, és ez példátlan a környéken. Idén ugyanis a magánszemélyek által fizetendő épületadó értéke 10 százalékkal kevesebb, és kedvezményt tudtunk bevezetni a jogi személyek építményadója esetében is. Ezek mind fontos dolgok, és mutatják, hogy a felelős gazdálkodás közvetlen hatását mindenki, minden cég és minden háztartás kell érezze.
– Térjünk vissza a 2015-ös tervekhez. Említene párat?
– Az a sajátos helyzet, hogy alapvetően kényszerpályán mozgunk. Az uniós finanszírozású munkálatokat, ha tetszik, ha nem, 2015 végéig le kell zárni. Ha egyebet nem is csinálnánk, csak ezeket – tömbház-szigetelések, a hargitafürdői munkálatok befejezése, az Octavian Goga gimnázium szigetelésének befejezése, és ha aláírjuk a szerződést, akkor a Kós Károly Szakközépiskola bővítésének befejezése – már munkavolumenben és összegszerűen is több mint eddig bármelyik évben. És ezek kötelező jellegű dolgok, amelyek alól nem lehet kibújni. Ezek után jönnek azok a munkálatok, amelyeket úgymond mi, szabadon választhatunk, de igazából ezek is kötelezőek, mert jó néhányat közülük máris leszerződtünk. Például a Gyermek sétány felújítása, ami hatalmas volumenű munka, hiszen a Tudor lakótelep legalább egyharmadát érinti.
Ott van még a Gál Sándor utca rendbetétele, a zöldségpiac helyzete, amit már nagyon sokan szeretnének kimozdítani a koncepcionális pontról, és ott van az elkerülő út, ami makadámborítást már kapott, de le kell aszfaltozni. Én itt már szinte meg is álltam volna, de jön az egyik alpolgármester, és még legalább egy ennyi tervet mellé tud tenni. Utána jön a másik alpolgármester, és ő is hozza a maga elképzeléseit: be kellene fejezni a mozit, a Márton Áron szoborcsoportot, és sorolhatnám. Mikor a tennivalók listáját összeállítottuk, én attól ijedtem meg, hogy annyi minden szerepel rajta, hogy még a kötelezőeket sem fogjuk tudni teljesíteni. Az emberben van ugyanis egy olyan, hogy ha túl sok a dolga, inkább nem csinál semmit. És én úgy érzem, hogy a 2015-ös esztendőre mintha túl sokat akarnánk vállalni.
Forró-Erős Gyöngyi
szereda.ro / Hargita Népe
Erdély.ma

A Bolyai Farkas Líceum a legjobb magyar tannyelvű intézmény
Két erdélyi középiskola szerepel a legjobb hazai tanintézmények tízes listáján – derült ki egy összesítésből. A portál a legjobb iskolákat a felvételi jegy, az érettségi átlag, illetve a tantárgyversenyeken elért eredmények alapján rangsorolta. Az országos listavezető a fővárosi Sfântul Sava Főgimnázium, Erdély legjobb középiskolája pedig a kolozsvári Emil Racoviță Főgimnázium.
A kizárólag magyar tannyelvű középiskolák között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum szerepel a legelőkelőbb helyen a rangsorban, országos szinten a 88. helyre került.
A Bolyait amúgy megelőzi az ugyancsak marosvásárhelyi, vegyes tannyelvű Unirea Főgimnázium, ez az intézmény a 61. helyezést kapta országos viszonylatban. A 118. helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a 120. helyen pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium áll. Az admitereliceu.ro összesen 1148 tanintézményt rangsorolt.
marosvasarhelyiradio.ro / maszol.ro
Erdély.ma

Előzetes letartóztatásba helyezték Nagy Péter Tamást
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Nagy Péter Tamást, a bukaresti kormány volt mezőgazdasági államtitkárát, akit csúszópénz elfogadásával, okirat-hamisítással és pénzmosással gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A vádhatóság azt állítja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a minisztérium főtitkárával, Virgil Gamannal együtt 40 ezer euró (12,7 millió forint) csúszópénzt kért és kapott a Romexpo kiállítási komplexum vezetőitől a tavaly ősszel megrendezett Indagra mezőgazdasági vásár szervezési jogának odaítéléséért.
Az ügyben annak a két cégnek a vezetőjét is előzetes letartóztatásba helyezte a legfelső bíróság, amelyek állítólag nem létező szolgáltatások ellenértékeként leszámlázták a Romexpónak a 40 ezer eurónyi csúszópénzt. A DNA szerint ebből több mint 14 ezer eurót az RMDSZ politikusa kapott meg decemberben.
A DNA bűnvádi eljárást kezdeményezett az ügyben Constantin Rebega, a bukaresti kormánykoalícióban részt vevő Konzervatív Párt (PC) európai parlamenti (EP-) képviselője ellen is, aki a Szociáldemokrata Párt listáján jutott EP-mandátumhoz. Az ügyészek szerint Rebega 5 ezer euró csúszópénzt kapott. Az EP-képviselő násznagya az a Daniel Constantin PC-elnök volt, aki a Ponta-kormányban a mezőgazdasági miniszteri tisztséget tölti be. A tárcavezető pártelnököt nem hallgatták ki a korrupciós ügyben.
Nagy Péter Tamás 2014 márciusa óta töltött be államtitkári tisztséget a bukaresti mezőgazdasági tárcánál, amelyről tavaly december 18-án mondott le, miután az RMDSZ a kormányból való kilépésről döntött.
MTI
Székelyhon.ro

Emelkednek a nyugdíjak
Módosult január elsejétől a nyugdíjpont értéke, s ezzel együtt minden nyugdíjas juttatása nőtt – tájékoztatott tegnap közleményében a háromszéki nyugdíjpénztár. Egyebek mellett erről az intézkedésről is rendelkezik a 2014/187-es társadalombiztosítási költségvetési törvény, mely december végén jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Az előző évi 790,7 lejhez képest 830,2 lejre változott a nyugdíjpont értéke, így a nyugdíjakat öt százalékkal emelik – ismertette Köllő Piroska, az intézmény szóvivője. A rendelkezés Háromszéken jelenleg 44 748 állami nyugdíjast, valamint közel 3200, mezőgazdasági öregségi juttatásra jogosult személyt érint. Az állami nyugdíjak átlagértéke 801, míg a mezőgazdasági nyugdíjaké 325 lej térségünkben. Az állam által szavatolt minimális nyugdíj 50 lejjel nőtt, így az érintettek – mintegy 3844 háromszéki – jövedelme havi 400 lejre emelkedett. Köllő Piroska hangsúlyozta, amennyiben valakinek 400 lejnél kevesebb az öregségi juttatása, s ezt nem éri el az ötszázalékos emeléssel sem, az állam kiegészíti a 400 lejes jövedelemhatárig. Ezt a támogatást külön feltüntetik a nyugdíjszelvényen is – mutatott rá. Az említett jogszabály révén módosult a temetkezési segély összege is, január elsejétől 2415 lejt kaphatnak az arra jogosultak. Megyénkben havonta 150–180-an igénylik ezt a nyugdíjpénztártól. A juttatás abban az esetben jár, ha az elhunyt nyugdíjas vagy biztosított volt, amennyiben a biztosítottnak családtagja hunyt el, az igényelhető temetkezési támogatás 1208 lej. Az I-es fokozatú rokkantsági nyugdíjkategóriába soroltak esetében nőtt a gondozási segély, az előző évi 633-ról 665 lejre. Az egyéni biztosítási szerződéssel rendelkezőknek azonban havonta magasabb hozzájárulást, legkevesebb 222 lejt kell fizetniük.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jobban megfigyelnek
Románia a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadására készül – erősítette meg tegnap Sorin Grindeanu informatikai miniszter. A szerdai párizsi terrortámadás után Bukarestben sürgős tanácskozásra ült össze a titkosszolgálatok képviselőit is magában foglaló munkacsoport, amely új szabályozást készít elő az alkotmánybíróság által elutasított korábbi megfigyelési jogszabályok helyett.
„A joghézagot oly módon kell felszámolni, hogy a magánélet védelme mellett a nemzetbiztonsági szempontok is érvényesüljenek” – mutatott rá Grindeanu. Hozzátette: a törvénycsomag a tavaszi ülésszakban kerül a parlament elé.
Mint ismeretes, az elmúlt időszakban két, a telefonos és internetes kommunikációra vonatkozó jogszabályt is alaptörvénybe ütközőnek minősített az alkotmánybíróság, ugyanakkor a parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen is normakontrollt kért az ellenzék, így ez sem lépett hatályba.
Romániában továbbra is személyi adatok nélkül lehet telefonos feltöltőkártyákat vásárolni a mobiltelefon-szolgáltatóknál, mivel az alkotmánybíróság tavaly szeptemberben alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő törvényt. A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség rámutatott, hogy az országban használatban lévő mobilszámok kétharmada felöltőkártyás, és nem lehet tudni, ki használja őket. A nyomozók munkáját az Európai Unió időközben eltörölt adatmegőrzési irányelvét életbe léptető jogszabály alkotmányellenesnek nyilvánítása is nehezíti. Ez arra kötelezte a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják, és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezéseinek minden adatát, a tartalom kivételével. A jogszabályt a taláros testület tavaly júliusi határozatával érvénytelenítette. A liberális ellenzék a decemberben megszavazott információbiztonsági törvény ellen is óvást emelt az alkotmánybíróságon. Egyes civil szervezetek úgy értelmezték a törvényt, hogy bírói felhatalmazás nélkül is jogalapot teremt a titkosszolgálatok számára bármely jogi személy számítógépes adatainak ellenőrzésére.
Tegnap Tiberiu Niţu, Románia legfőbb ügyésze is szót emelt az új megfigyelési jogszabályok mielőbbi elfogadása érdekében, amelyek nagy segítséget jelentenének a bűnüldözés és terrorelhárítás számára. Niţu kifejezte reményét, hogy a párizsi terrortámadás után a döntéshozók is másképpen viszonyulnak a sajtó által „Nagy Testvér-törvényekként” megbélyegzett jogszabályokhoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márta néni
Kovászna szegényebb lett. A város, a közelebbi és távolabbi környék közösségi életének kovásza, a mindig tevékeny Márta nénije 2014. december harmincadikán befejezte földi pályafutását. 79 éves volt. Utolsó napjait visszavonultan töltötte. Fábián Ernőné Kovács Márta az örökmozgó, a szervező, áldozatos, taps nélküli munkát vállaló, nemzete gondjait magáénak valló Márta néniként marad meg mindannyiunk számára.
1936-ban született Illyefalván, Kézdivásárhelyen szerzett óvónői diplomát. Gyergyószentmiklóson tanfelügyelőként dolgozott, onnan került Kovásznára, ahol nyugdíjazásáig óvodai igazgatóként tevékenykedett, erőfeszítéseket téve a magyar nyelvű óvodai oktatás színvonalának javításáért. Pedagógusi tevékenységéért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2007-ben Aranygyopár-díjjal tüntette ki.
Még a rendszerváltás előtt vállalta a kovásznai Vöröskereszt-szolgálat szervezését, vezetését élete végéig folytatta. Nem csak elsősegélynyújtásban, de a közösségi élet minden mozzanatában ott volt csapata, az „aranylányok”. Nevéhez fűződik a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat alapítása. Jelentős szerepet vállalt a Kovászna és Nagykanizsa közötti kapcsolat kialakításában – ezért tüntették ki Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere emlékplakettel. Alapító tagja a Kőrösi Csoma Sándor Egyesületnek, létrehozta a Fábián Ernő Szociokulturális Egyesületet. Közéleti tevékenységéért Kovászna város Pro Urbe-díját vehette át.
Emberi nagyságát leginkább közeli munkatársai láthatták meg. Thiesz János, Márta néni Janikája így ismerte: kitűnő szervező, jó munkatárs. A közéleti-közösségi munka lendítő ereje. Fáradhatatlan, kitűzött céljait mindig teljesítő. Korát meghazudtoló, példamutató értelmiségi, aki nem saját érdekből működött együtt Kovászna, a környék, idegen országok magyar – és más ajkú – közösségével. Az ember, akire érvényesek Márai Sándor szavai: „Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék: nem ártani az embereknek”. Az elszánt, hűséges és állandóan készenlétben lévő ember, akit a kisebbségi lét mindig megkíván – kevesen vannak ilyenek, de mindig voltak, és remélhetőleg lesznek. Márta néni életútja bizonyítja, hogy minden pálya dicső, ha belőle városodra, népedre, nemzetedre fény sugárzik. Nyugodj békében, Márta néni.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy embert a gátra!
Búcsú Márton Zoltántól
Gyászol a Székely Nemzeti Tanács. Elhunyt Márton Zoltán, a testület alelnöke, a Marosszéki Székely Tanács elnöke, Makfalva polgármestere. A mindig készséges, mosolygó, másokat is derűre, optimizmusra bátorító fiatal politikus, aki 2003-tól a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének tagjaként kötelezte el magát Székelyföld autonómiája mellett. Aki a hivatalos felszólításra, távolítsa el Makfalva polgármesteri hivatalának homlokzatáról a székely zászlót, azt mondta, hogy ezt soha nem fogja megtenni. Amikor a büntető eljárás veszélyére figyelmeztették a barátai, csak mosolygott: "Vagyonom nincs, tőlem semmit elvenni nem tudnak. Legfeljebb a szabadságomat. De ha eddig elmegy a hatalom, akkor valakinek ezt is vállalnia kell!" Aki Márton Zoltánt ismerte, tudhatta, bár mosolyogva mondja, amit mond, az halálosan komoly.
Mindig lehetett számítani rá.
Hol szervezzük meg a Székely Majálist? Nyilván Makfalván. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
Melyik polgármesteri hivatalra tűzzék ki Marosszéken elsőként a székely zászlót? Nyilván Makfalván. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
Honnan induljon szekérkaraván a Székelyek Nagy Menetelésére? Nyilván Makfalváról. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
Hol fogadják el elsőként Marosszéken az autonómia mellett kiálló önkormányzati határozatot? Nyilván Makfalván. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
Marosszéken honnan terjedhet ki újra a székely öntudat, a székely hagyományok újjászületése? Nyilván Makfalváról. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését honnan indíthattuk volna méltóbb módon útjára, mint Makfalváról? Márton Zoltán és csapata vállalta.
Hirdesse a székely zászlók csúcsán fekete szalag: gyászol a Székely Nemzeti Tanács. Hirdesse, hogy új katonákat, új védelmezőket keres a székelyek szabadságának üldözött zászlaja. Olyant, aki hittel, harag nélkül, de elszántan vállalja a küzdelmet, szellemi fegyverekkel felvértezve, mint Márton Zoltán.
Gyászolunk, s keresünk közben valakit. Egy embert a gátra.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Bognár Levente RMDSZ-megyei elnökkel
Folytatni az érdekképviseletet és –érvényesítést
Bognár Leventével, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökével folytatandó beszélgetésben a mögöttünk lévő évet értékeljük, az idei terveket, elképzeléseket vesszük számba.
– Elnök úr, szervezeti szempontból mit lehet elmondani a 2014. évről?
– Mivel szervezetünk legfontosabb célja az Arad megyei magyarság érdekeinek a képviselete, illetve érvényesítése a 25 évvel ezelőtt történt magalakulása óta, e munkába nagyon sokan bekapcsolódtak. Elöljáróban szeretném megköszönni mindazoknak – beleértve a Nőszervezet vezetőségét és tagjait is –, akik az elmúlt évben közösségi munkát vállaltak a megyei magyarságért. Mert az RMDSZ által felvállalt érdekvédelmi munka csak úgy működik, ha érdekképviselet van, amelyen keresztül érvényesítjük is a magyarság érdekeit. 2014. választási év volt, ami nem csak az ország, de a megye politikai életére is rányomta bélyegét. Az EP-választáson, szavazataival a megye magyarsága is hozzájárult az érdekvédelmi szövetség jelöltjeinek az Európai Parlamentbe történt bejuttatásához. A közösségünk által leadott 8300 szavazat, megyei viszonylatban 7,61%-nak felelt meg. Az jobb volt az előző parlamenti választásoknak az eredményénél, amikor 6,06%-os volt a szavazati arányunk Arad megyében. Ez egyben azt jelenti, hogy a választóinkban sikerült tudatosítani az EP-ben való részvételünknek a fontosságát. A másik megmérettetés az elnökválasztás volt, ami Romániában kiemelt fontosságú azzal együtt, hogy az elnöki hatáskörök még most sem teljesen tisztázottak, hiszen az Államelnöki Hivatal és a Miniszterelnöki Hivatal között még most is fennállnak a sok vitát kiváltott párhuzamos hatáskörök. A helyzet tisztázásához elsősorban azt kellene tisztázni, milyen állam-berendezkedésben gondolkodunk, ki gyakorolja a hatalmat, hogy ne mutogassanak egymásra, ne hárítsák egymásra a felelősséget. Az elnökválasztás számunkra azért volt fontos, mert az RMDSZ jelöltje a választási kampányban el tudta mondani az üzenetünket, vagyis, mit várunk el a romániai kisebbségi jogok terén. Jelöltünknek a közvitákban való részvétele, a megyei magyarságnak az akarata, illetve a szervezőmunka eredményeként, 7530 szavazat gyűlt be.
– Az államfőválasztás második fordulója után az RMDSZ kilépett a kormányból. Az ellenzékiség mennyire változtatta meg a megyei szervezet politikáját?
– Fontosabbá tette az önkormányzatiság megerősítését. Gondolok itt azokra a forrásokra, amelyeknek a megszerzése sokszor azon múlik, hogy éppen ki kormányoz, ezt az állapotot hosszú távon le kellene bontani. 25 éve várunk az olyan joggyakorlatra, amely függetlenül a kormányzati összetételtől, a számarányunknak megfelelően, a mi képviselőink is ott legyenek egyrészt a döntéshozatalban, másrészt a közigazgatási szinteken vagy akár az államigazgatási szinteken is. A tavalyi kormányzati szerepvállalásunknak is, választási év lévén, számos olyan kerékkötője volt, ami miatt nem lehetett számottevő eredményeket elérni, kielégíteni a mi elvárásainkat. Ezt bárki láthatta. A kormányzás kézzelfogható eredménye nekünk, Arad megyei magyaroknak az lett, hogy a Szabadság-szobrot, illetve a Megbékélési Parkot sikerült ez idő alatt műemléknek nyilvánítani. Ugyanakkor az oktatás terén is voltak megvalósításaink. A mód azonban, ahogy az SZDP egy adott pillanatban maga köré gyűjtötte a szélsőségesek, illetve a volt Iliescu-gárda képviselőit, számunkra ez egyértelműen negatív irányváltást jelentett, de a Székelyzászló körüli állandó feszültségkeltés, továbbá a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása, Markó Attila és Marosán Tamás elítélése is egyértelműen magyarellenes megnyilvánulás volt. Mindezek azt bizonyították, hogy magyar kérdésben, kisebbségi jogok terén nem történt előrelépés. E folyamatok idején, mi állandóan konzultáltunk a megyebeli magyarsággal, minél szélesebb körben, az Állandó Tanácsban, illetve a megyei küldöttgyűlésen is megbeszéltük közös dolgainkat, tehát gyakoroltuk a részvételi demokráciát. Azért tettük, hogy olyan álláspontot képviselhessünk, amit elvár tőlünk a megyebeli magyarság. Ezen túlmenően, egész évben, minden hétfőn 16 órától a szervezet Püspökség Utca 32. szám alatti székházban megyei elnökként, aradi alpolgármesterként is fogadtam a gondjaikkal hozzám fordulókat.
Megvalósítások
– Tavaly a megyei szervezetnek mit sikerült megvalósítania?
– A minden megyei szinten meglévő képviseletet arra próbáltuk kihasználni, hogy hozadéka legyen a közösség számára. Köztudott, hogy Arad megyében a magyarság esetenként tömbben, kisebbségben, illetve szórványban él. A helyzetek szerint, más-más feladatok hárulnak a szervezetekre, illetve a tisztségviselőinkre. Azokban a községekben, településeken, ahol polgármestereink, alpolgármestereink vannak, a feladat nem csak az identitás megőrzésére szorítkozik, hanem a települések vezetése, fejlesztése, az életminőség javítása, illetve biztosítása is fontos. E faladatoknak a teljesítése érdekében, a megyei tanácsosaink közreműködésével, igyekeztünk megfelelő erőforrásokat is biztosítani. Idő- és helyszűke miatt a támogatásokra nem kívánok kitérni, azokról a polgármestereink, illetve az alpolgármestereink bővebb tájékoztatással szolgálhatnak. A vidéki megvalósításaink, természetesen, nem csak a megyei tanácstól kapott támogatásokon, hanem a kormánytól vagy pályázati úton szerzett erőforrások mozgósításán is múlott. Ahol kisebbségben vagyunk, fő feladat az identitás megőrzése, amiben meghatározó szerepük van a kulturális rendezvényeknek. Kultúránkban éljük meg a magyarságunkat, ugyanakkor nagyon fontos az anyanyelvű oktatási rendszerünknek a megtartása. Az anyanyelvű kultúra megtartása szempontjából nagyon fontos a településeken megszervezett falunapok, Aradon az Aradi Magyar Napok, a március 15-i, az október 6-i kulturális rendezvények. E tekintetben lényeges a civilszervezeteinkkel való együttműködés, lehetőség szerint a támogatásuk. Ez pályázati úton, a Szabadság-szobor Egyesület, illetve az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának a közreműködésével történt, ugyanakkor a magyar történelmi egyházak támogatását is szem előtt tartottuk. Mivel sok helyen megfogyatkozott a hívőközösség, odafigyeltünk az egyházi ingatlanok, főként a templomok és az imaházak felújításának a támogatására. Tavaly a megyében 11, míg Aradon 13 templom, imaház javítását, felújítását sikerült a közreműködésünkkel támogatni. Nagyon odafigyelünk arra, hogy a megyei kulturális rendezvényekben a magyar vonatkozásúak is szerepeljenek. Ez sokkal gördülékenyebb ott, ahol polgármestereink, alpolgármestereink, illetve községi vagy városi tanácsosaink vannak, de a szórvány-településekről sem szabad megfeledkeznünk, ahol az önkormányzatban nincs képviselet.
– Felmerültek-e zavaró körülmények a magyar kulturális rendezvények kapcsán?
– Vidéken nincs tudomásom ilyen esetekről, Aradon viszont, az utóbbi időben felerősödött a szélsőséges nacionalizmus. Az Új Jobboldalnak a március 15-i, illetve október 6-i megnyilvánulásai nagyon kellemetlen volt számunkra. Ahol lehetett, szóvá tettük, megpróbáltunk fellépni ellenük, de nem óhajtottunk nagy visszhangot keltő lépéseket tenni ellenük, hogy a tiltakozásunkkal ne növeljük a becsvágyukat. Szomorú tény viszont, hogy az utóbbi időben a március 15-i, illetve október 6-i rendezvényeinkkel versenyhelyzetbe kerültünk, mert az időpontokban az Új Jobboldal is megpróbál engedélyt szerezni a Megbékélési Parkban tervezett programjukhoz.
– Annak nem néztek utána, kik támogatják, bátorítják őket a háttérből?
– Az elmúlt 25 évben folyamatosan tapasztalhattuk az országban, hogy a szélsőséges nacionalizmus, váltakozó néven és helyen, de folyamatosan felüti a fejét. A szélsőséges megnyilvánulásokat az illető nemzetnek kellene rendeznie. Tehát a románság feladata lenne erőt venni rajta, akár be is tiltani, mert az ilyen megnyilvánulások senkinek nem tesznek jót. Látva az október 6-i rendezvényüket, amikor 10-12 fiatal vonult végig a főutcán, azt bizonyítja, hogy Aradon a többség és a kisebbség viszonya nem az ő irányvonaluk szerint működik. Célunk a józan románokkal állandó párbeszédnek a fenntartása, ugyanakkor a tiltakozók megnyilvánulásának sem kívánunk nagy fontosságot tulajdonítani, „lovat adni alájuk”. Tehát a megnyilvánulásaikat megfelelő elővigyázatossággal kívánjuk kezelni: beszólni miattuk a megfelelő helyeken, ugyanakkor lekicsinyíteni a fontosságukat.
Idei tervek, elképzelések
– Milyen terveik vannak 2015-re?
– Legfontosabb célunk továbbra is az érdekvédelem és az érdekérvényesítés; tovább erősíteni a közképviseletet; a költségvetésünkben továbbra is a közösségek kulturális, oktatási, felekezeti tekintetben történő támogatását tarjuk szem előtt.
– Költségvetés-készítéskor hátráltató tényező-e, hogy a megyei magyarságnak nincs parlamenti képviselője?
– Parlamenti képviselő nélkül, nem vagyunk könnyű helyzetben, viszont nagyon fontos továbbra is gyümölcsöztetni a megyei, illetve aradi szinten meglévő, koalíciós együttműködést, amitől a jelzett tevékenységi területeinknek a támogatását reméljük. Szervezeti szinten már megvitattuk a Szórvány Bizottság létrehozását, amelynek tagjaival kielemeznénk, hol, milyen feladatok várnak megoldásra. Mivel a végéhez közeledik a megyei magyar nyelvű oktatási stratégiának a kidolgozása, fontos kérdés az oktatási intézményeinknek a fenntartása. Ugyanakkor a magyar kulturális élet megyei és aradi vonatkozásaira is közép- és hosszú távú feladatokat próbálunk meghatározni, a közösségeink érdekében végrehajtani. Ezzel párhuzamosan, már idén elkezdjük a felkészülést a 2016-ban esedékes helyhatósági választásokra, amikor is megyei, illetve önkormányzati szinten is megfelelő, erős képviseletet kívánunk továbbra is biztosítani az Arad megyei magyarságnak. Fontos feladat számunkra megtartani a jelenlegi pozícióinkat, vagyis községi, városi, aradi, illetve megyei szinten is megtartani a polgármesteri, alpolgármesteri és tanácsosi tisztségeinket. Ha a közösségünk képviselői minden szinten jelen vannak a döntéshozatalban, érvényesíteni tudjuk az érdekeinket, a jogainkat.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadására készülnek
Románia a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadására készül - erősítette meg ma Sorin Grindeanu informatikai miniszter.
Az előző napi párizsi terrortámadás után Bukarestben sürgős tanácskozásra ült össze az a - titkosszolgálatok képviselőit is magába foglaló - munkacsoport, amely új szabályozást készít elő az alkotmánybíróság által elutasított korábbi megfigyelési jogszabályok helyett.
"A joghézagot oly módon kell felszámolni, hogy a magánélet védelme mellett a nemzetbiztonsági szempontok is érvényesüljenek" - mutatott rá Grindeanu. Hozzátette: a törvénycsomag a tavaszi ülésszakban kerül a parlament elé.
Romániában két, a telefonos és internetes kommunikációra vonatkozó jogszabályt is alaptörvénybe ütközőnek minősített tavaly az alkotmánybíróság, ugyanakkor a parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen is normakontrollt kért az ellenzék, így ez sem lépett hatályba.
Romániában továbbra is személyi adatok nélkül lehet telefonos feltöltőkártyákat vásárolni a romániai mobiltelefon-szolgáltatóknál, mivel az alkotmánybíróság tavaly szeptemberben az alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő törvényt. A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség rámutatott: a Romániában használatban lévő mobilszámok kétharmada felöltőkártyás és nem lehet tudni, ki használja őket.
A hazai nyomozók munkáját az Európai Unió - időközben eltörölt - adatmegőrzési irányelvét életbe léptető jogszabály alkotmányellenesnek nyilvánítása is nehezíti. Ez arra kötelezte a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. A jogszabályt a taláros testület tavaly júliusi határozatával érvénytelenítette.
A liberális ellenzék a decemberben megszavazott információbiztonsági törvény ellen is óvást emelt az alkotmánybíróságon. Egyes civil szervezetek úgy értelmezték a törvényt, hogy az bírói felhatalmazás nélkül is jogalapot teremt a titkosszolgálatok számára bármely jogi személy számítógépes adatainak ellenőrzésére.
Ma Tiberiu Niţu, Románia legfőbb ügyésze is szót emelt az új megfigyelési jogszabályok mielőbbi elfogadása érdekében, amelyek nagy segítséget jelentenének a bűnüldözés és terrorelhárítás számára. Nitu kifejezte reményét, hogy a párizsi terrortámadás után a román döntéshozók is másképpen viszonyulnak majd a sajtó által "Nagy Testvér törvényekként" megbélyegzett jogszabályokhoz.
"Persze fontos a levéltitok, a magánélet: a hatóságoknak nem szabad megsérteniük ezeket. Ugyanakkor az élethez való jog is az emberi jogok közé tartozik, és ha választani kell, hát előbbre való, mint a levéltitok" - vélekedett a legfőbb ügyész.
Szabadság (Kolozsvár)

Apadóban Szentgyörgy
A leggyorsabban öregedő országban élünk
A SEEMIG – a migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában nevű pályázat 8 ország 18 intézménye partnersége révén zajlott a Magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetésével. Romániából a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet és Hargita Megye Tanácsa mellett Sepsiszentgyörgy önkormányzata is részt vett az elvándorlási trendek kutatását, az erre vonatkozó statisztikai adatok begyűjtését célzó projektben.
Az összesített adatokból néhány érdekesség Romániára vonatkozóan: itt figyelhető meg az egyik leggyorsabb mértékű népességöregedés a vizsgált országok közül. A külföldön tartózkodó több mint 3 millió állampolgár 71 százaléka 20 és 49 év közötti. A román hatóságok szerint 80 ezer hátrahagyott gyerek él az országban, az UNICEF becslése szerint viszont 350 ezer kiskorút hagytak otthon, egyharmadukat mindkét szülő.
Buja Gergely, a városháza pályázatíró munkatársa szerint Sepsiszentgyörgyön is gondot jelent a standardizált, aktuális statisztikai adatok hozzáférésének korlátozása.
A rendszerváltást követő periódusban Románia lakossága 4,9, Kovászna megyéé 4,6, viszont a megyeközponté 10 százalékkal csökkent! Az ezredforduló után a migráció tovább erősödött, 2002 és 2011 között az ország lakossága 7,2 százalékkal csökkent, Háromszéken 5,5, míg Sepsiszentgyörgy lakossága 9 százalékkal esett vissza.
Ha változik a helyzet, akkor a megyeszékhelynek a jól képzett, szakképesített fiatal vagy középkorú munkaerő hiányával kell szembenéznie a következő években. Ahhoz, hogy ez pozitív irányba változzon, gyermekvállalást ösztönző programok, munkahelyek, gazdasági fejlődés, átfogó tanügyi reformok kellenének, és az egészségügyi ellátás minőségén is szükség javítani.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Florea visszavenné az egyházaktól az iskolákat
Az egyházak képtelenek megfelelő oktatási körülményeket biztosítani a diákoknak, és rossz a restitúciós törvény – jelentette ki Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester az Unirea Főgimnázium fűtésrendszerében bekövetkezett meghibásodás kapcsán.
„Mindig csak abban a három iskolában vannak gondjaink, amelyek az egyházakhoz tartoznak. Felszólítom a papokat, hogy sürgősen intézkedjenek és biztosítanak anyagi hátteret a visszaadott iskolák általános felújítására, hogy a diákok megfelelő körülmények között tanulhassanak. Ha ezt nem teszik meg, újra határozottan kérem, hogy ezeket az épületeket adják vissza a polgármesteri hivatalnak, mert mi rendbe tesszük és tartjuk őket” – reagált Marosvásárhely polgármestere arra, hogy a jelentős hideg miatt a hét elején a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium néhány osztálya fűtés nélkül maradt.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben Dorin Florea aggodalmát fejezi ki az Unirea Főgimnázium épületének állapota miatt. „Úgy vélem, hogy a román parlament egyik legnagyobb hibája a nemzeti érdekeltségű épületek: iskolák, kultúrotthonok visszaszolgáltatása volt. Ezt egy becsületes kárpótlással kellett volna megoldani, sajnálatos, hogy nem ezt tették, s emiatt a tanügyben jelentős gondok vannak” – olvasható a levélben.
Megkeresésünkre Tamási Zsolt, az Unirea Kollégium ügykezelésével megbízott római katolikus státus képviselője kifejtette: annak, amit a polgármester mond, nincs értelme, hiszen a megkötött, de az azelőtti bérleti szerződés alapján is a karbantartási munkálatokat a bérlő, vagyis a polgármesteri hivatal kell hogy elvégezze.
„A szerződés értelmében a jelenlegi bér 50 százalékát a státus külön bankszámlára kapja, mert ez képezi majd az önrészt az uniós pályázat esetében. A polgármesternek most a pályázat összeállításával és a mihamarabbi leadásával kellene foglalkoznia” – jelentette ki Tamási Zsolt.
Úgy vélte, a polgármesteri hivatalnak semmi köze ahhoz, hogy az épület tulajdonosa mit tesz a bérként kapott pénzzel. „A státus eddig is és ezután is elvégzi azokat a befektetéseket, amelyekre a szerződés alapján köteles, az elmúlt években többek között a kis épület homlokzatát is tataroztatta. A fűtésrendszer javítása, karbantartása nem olyan jellegű befektetés, amit a tulajdonosnak kell elvégeznie, s ezt a szerződés alapján a polgármester is jól tudja” – hangsúlyozta Tamási Zsolt.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Szatmár: gyakorolni kell az anyanyelvhasználatot
A lakosság hozzáállásának megváltozása kellene ahhoz, hogy valóban meghonosodjon a szatmárnémeti hivatalokban a magyar nyelv használata – véli Maskulik Csaba.
A partiumi megyeszékhely RMDSZ-es tanácsosa a Krónikának elmondta: bár felajánlotta a segítségét azok számára, akiktől megtagadják Szatmárnémetiben az anyanyelvükön történő ügyintézést, mindeddig senki sem kérte a közbenjárását.
Az önkormányzati képviselő tavaly augusztus végén egy tanácsülésen helyezte kilátásba, hogy feljelenti a prefektúrán, valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a megyeszékhely önkormányzatát, amennyiben nem tesz eleget a város közel 40 százalékát kitevő magyar kisebbség igényeinek, azaz nem vezeti be a magyar típusnyomtatványok használatát, illetve nem tájékoztatja a lakosságot magyar nyelven is a normatív határozatokról.
A tanácsos elmondta, nem maradt eredménytelen a fenyegetőzés, a lakossági nyilvántartó ugyanis napokon belül elérhetővé tette honlapján az általuk használt nyomtatványok magyar nyelvű változatát. A polgármesteri hivatal többi osztálya egyelőre nem publikált ilyesmit, ugyanakkor Maskulik Csaba szerint egyetlen reklamáció sem futott be hozzá ezzel kapcsolatosan, ezért nem tudta megmondani, hogy a hivatallal kapcsolatba kerülő magyaroknak nincsenek-e gondjaik, vagy pedig meg sem próbálják anyanyelvükön intézni ügyeiket.
„Egy rendszert tesztelni kell, és karban is kell tartani, ezért ha rendelkezünk egy téren kisebbségi jogokkal, azokat gyakorolni is kell, különben olyan, mintha nem is lennének” – fejtette ki a képviselő. Úgy vélte, a szatmári magyarok többsége annyira hozzászokott ahhoz, hogy a hivatali ügyintézés román nyelvű, hogy eszébe sem jut magyarul próbálkozni.
Hozzátette: a dolog kulcsának a tájékoztatást tartja, ezért tenni fog azért, hogy a médiában a lehető leggyakrabban megjelenjen a kérdés. A közeljövőben igyekszik nyomást gyakorolni az önkormányzatra is annak érdekében, hogy az emberek mindennapjait érintő határozatokat magyarul is közöljék a hivatal honlapján, és a magyar nyelvű médiában is publikálják ezeket.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Különös szilveszter Udvarhelyen – Anyagi gondok a színháznál
A hagyományoktól eltérően ezúttal nem a Tomcsa Miklós Színház művészei állították össze a szilveszteri produkciót, hanem az Alla Breve Vegyes Kar, a Koala Jazz Band, az Udvarhely Néptáncműhely, és még számos meghívott művész közreműködésével búcsúztatták az óévet a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
A Tomcsa Sándor Színház vezetősége már az évad kezdetekor közölte, hogy a szilveszteri előadás a szűkös költségvetés miatt elmarad. A helyi önkormányzat azonban novemberben 70 ezer lejt különített el az óévbúcsúztató produkcióra.
Nagy Pál, a teátrum igazgatója lapunknak elmondta: először a színház munkatársait keresték meg az októberben e célra előirányzott összeg felhasználásával kapcsolatban, a társulat legtöbb művésze azonban ekkorra már programot tervezett magának szilveszterre.
Így a Korhely Koktél című zenés-táncos előadás létrehozásában – amelyet egyébként a tervek szerint farsangig műsoron tartanak – a színtársulat csak segédkezett: ők hívták meg a vendégművészeket, illetve a kisegítőszemélyzet is részt vett az előkészületekben és az előadás lebonyolításában.
Dunkler Róbert, a Tomcsa Sándor Színház művésze munkatársunknak elmondta, már a tavalyi év költségvetésének elfogadásakor tudták, nem lesz elég pénz a szilveszteri előadásra.
„A színház számára előirányzott összeg alig elég a társulat bérére. Évek óta nem volt fizetésemelés, kétszer volt 15 százalékos fizetéscsökkentés, ennek ellenében csak egy ízben adtak vissza 10 százalékot a megcsonkított bérekhez. A produkciós költségek jobbára pályázatokból és adományokból kerültek ki, pályázni viszont egyre nehezebb és körülményesebb” – magyarázta a színművész, aki úgy véli, felelőtlenség lett volna a társulat részéről egy összetett évadban ilyen későn hozzáfogni egy új produkció előkészítéséhez – szerinte ennél sokkal többel tartoznak törzsközönségüknek.
Jánosi András
Krónika (Kolozsvár)

Mecénások és mesterek a Korunkban
Az erdélyi mecénások és művészetpártolók jelentős alakjait mutatja be a kolozsvári Korunk folyóirat idei első lapszáma.
Régen a műalkotások létrejöttének meghatározó szereplői a megrendelők (mecénások) és a mesterek voltak. A művészettörténeti kutatás kezdeteitől fogva alapcéljául tűzte ki e szereplők azonosítását szoros összefüggésben a műalkotások elemzésével. Szegényes forrásadottságainkból adódóan a középkori, de nagyon gyakran az újkori műalkotások esetében is a kutató szerencsésnek mondhatja magát, ha sikerül mindezen vonatkozásokat kiderítenie.
Ilyen irányú törekvések legfrissebb eredményeit mutatják be a kolozsvári Korunk legfrissebb szám szerzői, akár a mecénások vagy a mesterek/művészek, akár a műalkotások elemzéséből kiindulva. Erdélyi püspökök mecenatúrájához kapcsolódnak a vistai református templom freskódíszei; igazi humanista mecénásként rajzolódik ki Verancsics Antal esztergomi érsek és a fejedelmi megrendelő, Bethlen Gábor portréja; erdélyi nemes urak hívták életre az olaszteleki Daniel-udvarházat és falképeit; de számos egyházi használatba került ötvöstárgy is viseli nemesi megrendelőinek házassági címereit.
Olasz hadiépítészek erdélyi működésének a részletei, a börtönviselt 19. századi ezermester, Bodor Péter rendkívül szerteágazó életműve és Alpár Ignác építész csíkszeredai gimnáziumterve is új megvilágításban jelenik meg az olvasók előtt. A művészettörténet alakulásában a megrendelők helyére idővel a művészetet fogyasztó közönség és a kritika lépett. Ennek a korszaknak egyik jeles hazai festőművésze Vida Árpád, akinek karrierjét meghatározó párizsi éveiről és alkotásairól is olvashatunk.
Krónika (Kolozsvár)

Bodor Ádám író az ocsúdó erdélyi irodalomról
A lap abból az alkalomból kereste meg a kolozsvári származású, több évtizede Budapesten élő írót, hogy december elején Prima díjjal jutalmazták munkásságát.
„Kényes téma. Kényes külön erdélyi irodalomról beszélni, mert mögötte már valami gyanús megkülönböztetés sejlik, mégis néha szükséges észrevenni azokat az árnyalati másságokat, amelyeket a hely rendhagyó sajátosságai jelentenek. Mert ilyenek vannak. Erdély történelmi sorsa, benne az irodalommal, sokáig megmaradt a nemzeti elfogultság béklyói között” – fogalmazott az író.
Mint mondta, a történelmi realitások némi fájdalommal, önsajnálattal jelentkeznek már Tamási Áronnál is – az Ábelre regénytrilógiában különösen. „Miközben nem bír eltávolodni az idillikus képtől, ott sötétlik a történelmi háttér a rettenetes felismeréssel, hogy itt valaminek egyszer s mindenkorra vége. Valaminek, ami talán csak a képzeletben létezett, de a mienk volt” – mondta.
Bodor szerint Erdélyről még az erdélyiekben is mindmáig egy kicsit hamis kép él. „Én polgári családban nőttem fel, cseléddel, szakácsnővel, kalotaszegi varrottas párnák, az Erdélyi Szépmíves Céh posztókötésű könyvei között, azzal az érzéssel, hogy ezek egy érvényes történelmi, társadalmi környezet természetes, biztos és megnyugtató kellékei, domináns magyar jelleggel, miközben elég volt kilépni az utcára, hogy az ember más nyelvet beszélő, mezítlábas, szakadt emberekkel találkozzék. Az én otthonom a valóság egy keskeny szelete volt. Na, innen egyenesen belecsöppentem egy román politikai megtorló börtönbe, az már a valóság vaskosabb szelete volt” – magyarázta Bodor Ádám, utalva arra, hogy 16 évesen államellenes szervezkedésért a román hatóságok a szamosújvári börtönbe zárták.
Ezzel kapcsolatban az író elmondta, hogy szüksége volt „a meghurcoltatás közvetlen megélésére”, ahhoz, hogy íróvá válhasson. „Ma is állítom, kellett az alámerülés, amit a börtön jelentett, mert végül másutt hozzáférhetetlen tudásokkal gazdagodva léphettem ki a kapuján. Addig egész pontosan nem tudtam, ki vagyok és hol élek” – tette hozzá.
A lap kérdésére a díjakkal, elismerésekkel kapcsolatban Bodor elmarasztalóan nyilatkozott. „Nem kényeztettek el. A kezdetektől fogva megéltem, hogy valakik beszólnak, és befutó helyekről törölnek. Mondhatni, megedződtem. Vegyük hozzá, hogy mögöttem áll egy megmásíthatatlan életmű, annak már alig lehet erkölcsi tétje, hogy azt jutalmazzák-e vagy nem. No de az anyagiak, ugye… Művésztársaim nevében is mondhatom, nem égi mannából élünk” – fogalmazott a Sinistra körzet, Az érsek látogatása és a Verhovina madarai című regények szerzője.
Krónika (Kolozsvár)

A székelyföldi problémákról érdeklődött Potápi Árpád
Magyarország a gazdaság irányába tereli a nemzetpolitikáját, olyan rendszert szeretnének kiépíteni, amely lehetővé teszi a budapesti pályázást a külhoni magyar gazdasági szereplők számára is, jelentette ki sepsiszentgyörgyi látogatásakor Potápi Árpád.
A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint az elmúlt években Magyarország nemzetpolitikájának fő irányát a honosítás képezte, idéntől a szülőföldön való boldogulás támogatása kap nagyobb hangsúlyt. Az államtitkár szerint a magyar kormány a külhoni magyar szakképzés évévé nyilvánítja az idei esztendőt, mert rendkívül fontos, hogy a fiatalok olyan szakmát válasszanak, amely révén képesek megteremteni a megélhetést családjaik számára.
A magyar államtitkárral folytatott tárgyalást követően Tamás Sándor megyei tanácselnök kifejtette: a honosítási munka nem áll meg, de további, a nagycsaládosokat támogató programokra van szükség. A háromszéki elöljáró javaslata szerint a magyar anyák ösztönzése a gyerekvállalásra és az oktatási, nevelési támogatás rendszerének átalakítására lenne szükség. Ugyanakkor szükség van arra a gazdasági és közigazgatási háttértudásra, tapasztalatra is, amellyel Magyarország és a magyar vezetők rendelkeznek, hiszen a jó példák, a bevált módszerek eltanulása Székelyföldön is hasznos lehet.
A fiatalok itthon maradását és az aktív lakosság támogatását célzó programokat tartaná hasznosnak Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint ehhez eszköz lehet a gyermeknevelési támogatás, a gyermekvállalás ösztönözése a határon túli magyar édesanyák körében. Élénkítő hatással lenne a gazdasági helyzetre a magyar vállalkozók bevonzása Székelyföldre.
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyre tervezett agrártudományi kara kapcsán Antal Árpád elmondta, az új szakok beindításához hozzájárult a helyi önkormányzat, azonban a gyakorlati oktatás megszervezéséhez további területek vásárlására lenne szükség - ebben kérte a magyar kormány segítségét.
A találkozón Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a kapcsolatépítő találkozások fontosságára mutatott rá, amely ezúttal az államtitkár és a háromszéki vezetők között jött létre. Mint fogalmazott, ezek az alkalmak is rálátást biztosítanak a magyarországi elöljárók számára a székelyföldi problémákra, igényekre.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Lemondott államtitkári tisztségéről Pásztor Sándor
Január 9-én benyújtotta lemondását a Vízügyi Minisztérium államtitkári tisztségéről Pásztor Sándor. Mivel az RMDSZ kilépett a kormányból és ellenzéki szerepet vállalt a politizálásban, szükséges volt megtenni ezt a lépést, mindazáltal, hogy a szakállamtitkár kormányzati szerepvállalása főként szakirányú volt.
„Eredményes 10 hónapot tudhatunk magunk mögött. A legutóbbi, csupán Nagyváradra és a környékére megközelítőleg 10 millió eurós 90%-ban vissza nem térítendő EU-s pályázatok elnyerése, vagy az évekkel ezelőtt félbemaradt Bihar megyei-, Hunyad megyei-, Maros és Kolozs megyei vízügyi munkálatok újraindítása, a Kovászna megyei Kászon patak és Gelence patak szabályozásának támogatásai, de a Nyikó patakon lezúdult árvíz kapcsán, sürgősségi kormányrendelettel kiutalt, közel 4 millió lejes támogatás a Hargita megyei települések árvízvédelmi munkálataira mind-mind sikertörténet. A felsorolást folytathatnám, de röviden - pár hónap alatt az elhanyagolt erdélyi vízügyi munkálatokra sikerült annyi támogatást kieszközölni, hogy a jövőben megelőzhessük a nagyobb árhullámok által okozható károkat. Folytatom eddigi szakmai pályafutásom, műszaki igazgatóként a Körösök vízügyi igazgatóságát fogom vezetni. Az elért eredményekhez hozzájárult az is, hogy nagyszerű csapatot alkottunk Doina Pană, valamint Korodi Attila miniszterekkel, nekik ezúton is köszönöm a közös munkát” – fogalmazott Pásztor Sándor.
erdon.ro

Feladtuk Vásárhelyt?
A vereségek okait sokan, sokféleképpen magyarázták. Talán azok jártak a legközelebb az igazsághoz, akik úgy vélték, az RMDSZ előre feladta a küzdelmet.
„Hogy milyen alkudozások folytak a háttérben, arról csak sejtéseink lehetnek. Az viszont tény, hogy a felsoroltak mindenikéből gyanúsan hiányzott a győzelem akarása, nem voltak többek, mint alibijelöltek. A mostani helyzet – legalábbis egyelőre – kísértetiesen hasonlít a négy évvel korábbihoz. Mert az lenne a logikus, ha olyan személyt jelölnének alpolgármesternek, akit a következő választáson a polgármester ellenlábasaként indíthatnak. Négy esztendő bőven elegendő egy esélyes jelölt felépítéséhez, a tisztséggel járó közszereplési lehetőségek pedig, ha okosan bánnak velük, meghozhatják a szükséges ismertséget is.
A jelek szerint az RMDSZ ezúttal sem kívánt élni az adott lehetőséggel. Mert azt talán ők sem gondolják komolyan, hogy Peti Andrásnak polgármester-jelöltként reális esélye lehetne Floreával vagy akár Maiorral szemben.
Ha módosítják a választási törvényt, és újra kétfordulós menetben döntünk majd a városvezetői tisztséget illetően, akkor viszont végleg lemondhatunk a vásárhelyi polgármesteri szék visszahódításának reményéről. Addig mindenképp, amíg elsősorban az etnikai hovatartozás határozza meg, ki hova adja voksát.
Addig is mihamarabb megválaszolandó a kérdés: ki lehetne a legalkalmasabb magyar polgármester-jelölt? Mielőtt eldöntenénk, nem ártana, mondjuk, megrajzolni az esélyesnek ítélt jelölt robotképét.
Tisztázni azt, hogy férfi legyen-e, vagy nő; idősebb, tapasztaltabb, vagy fiatal, lendületes személy; valamely párt meghatározó kulcsfigurája, vagy laza pártkötődésű, netán független?
Marosvásárhely különleges helyzete, a korábbi évek történései alapján egyértelműnek tűnik, hogy csak és kizárólag egy közösen támogatott polgármester-jelöltnek lehet esélye. Ezért célszerű lenne az előválasztás jól bevált eszközéhez folyamodni. Esélyeink maximalizálása érdekében pedig a közös képviselőjelöltlista-állítás lehetőségén is érdemes lenne elgondolkodni."
Szentgyörgyi László
Központ
foter.ro/cikk