Pál-Antal Sándor: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen!
Pál-Antal Sándor történészről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy bármennyire furcsa is, de az egyetemi tanulmányait közgazdaságtan szakon indította. Történelem szakra csak másodévesként iratkozott át. Ezen a héten vele beszélgettek a Központ munkatársai. Az olvasóknak elmondja, hogy miként lesz egy csíki gyerekből történész, elárulja, hogy kik voltak azok, akik lépteit irányították.
1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé… Beszéltek a kutatási területeiről és az ars poeticájáról is. Szót ejtettek a mai román és magyar történetírás viszonyáról, a magyar történész utánpótlásról, a díjairól, és nem utolsó sorban a székely autonómiatörekvésről. Beszélgetésük végén elmondja, hogy mi hiányzik az életéből, és azt is, hogy mit tartalmaz számára a „hogyan tovább”.
– Kezdjük a legelején. Miként lesz egy csíki gyermekből történész? Kik irányították lépteit, kik egyengették útját a pályán?
– Már elemi iskolás koromban sokat olvastam, középiskolásként pedig még többet. Jókai történelmi tárgyú regényeivel szívtam magamba a múlt iránti érdeklődést. Az egyetemre mégse a történelem szakra iratkoztam be, hanem a közgazdaságra. És csak másodéves egyetemistaként váltottam a történelemre, amikor a két kolozsvári egyetem összevonásakor a Bolyain megszűnt a közgazdaságtan. Itt pedig abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy kiváló tanároktól sajátíthattam el a történelmi ismereteket, és a múltkutatáshoz szükséges alapot, amit a későbbiekben levéltárosként kamatoztathattam. Most is büszkén említem, hogy Jakó Zsigmond, Pataki József vagy Imreh István tanítványa voltam. Volt tanáraimmal az egyetem elvégzése után sem szakítottam meg a kapcsolataimat. Tanácsaikat évek múltán is igénybe vettem.
1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé. A fordulat után egymást követték a megjelent könyvei. Milyen témakörök foglalkoztatták és foglalkoztatják? – Mivel levéltáros lettem, kutatási területemet is a szakma igényeihez igazítottam. Érdeklődési körömet nem a nagy történelmi események, politikai harcok, hanem a történelem segédtudományainak a művelése képezte, főként az intézménytörténet. Ez pedig a történetírás nehezebb válfaja. Az első ilyen írásom Marosszék intézményeinek a története, amely később kiegészült a marosszéki intézmények címeres pecsétjeinek a feldolgozásával és közzétételével is. Ez több évi munkát igényelt. Egyik legkedveltebb témám a székely önkormányzat története volt. Vagy három évtizeden át foglalkoztatott ez a kérdés, míg 2002-ben egy önálló kötetben napvilágot látott. A 89-es változások előtt – azokban az időkben alig volt Marosvásárhelyen kutatással is foglalkozó magyar történész – különböző történelmi eseményekhez kapcsolódó rendezvények közreműködőjeként írogattam hosszabb-rövidebb anyagokat, amelyek rendszerint újságcikként láttak napvilágot. A rendszerváltás után, amikor a közlés elé állított tiltó falak ledőltek, ezek közül válogatva és kiegészítve egy tanulmánykötetet is közzétettem Székelyföld és városai címen, amely több utánnyomást is megért.
– Beszéljünk egy kicsit a kutatási területekről is…
– Kutatásaim során a 17-18. századi Székelyföld múltjára összpontosítok elsősorban. De az igények változásaira is reagálni kényszerültem. Egy ilyen kitérő eredménye az Áldozatok – 1956. c. munkám, amely a magyar forradalom után, a Magyar Autonóm Tartományban lefolyt megtorló intézkedéseket ismerteti.
– A levéltárosi feladatkör igencsak maghatározta munkáját…
– Levéltárosként feladatomnak tartottam és tartom a forráskiadást. A kiadott források révén a kutatók munkáját igyekeztem megkönnyíteni. Ilyen jellegű kiadványaim: a Maros– és udvarhelyszéki 1848-49-es eseményekre vonatkozó iratok, Marosvásárhely jogszabályai és polgárnévsorai, a Székelyföld 18. század eleji összeírásai és mások. Nem hagyhatom ki foglalatosságaim közül a helytörténetet sem, hiszen több falutörténetet is írtam. De ide sorolandó Marosvásárhely története is, amelynek az 1. kötete néhány éve már az olvasóhoz is eljutott.
– Mi a történészi ars poeticája?
– Több is van. Például: Csak az igazat, még ha az fájdalmas is. A valóság elhallgatása bűn. Arra a kérdésre válaszolj, hogy miért.
– Lesznek-e székely történelem tankönyvek a felsőbb osztályok számára is?
– Remélem, igen.
– Hogyan látja-tapasztalja a mai román és magyar történetírás viszonyát? – Szerény próbálkozások vannak, de még mindig olyan párhuzamos úton haladunk, amely sehogy sem akar találkozni. Pedig a két út közeledését sokféleképpen lehetne egyengetni. Talán áttörést hoz a közeljövőben a Székelyek története c. kézikönyv és tankönyv kapcsán kibontakozó vita, ha a nagypolitika lehetővé teszi azt, és ha a nacionalizmus nem emel ismét áthághatatlan akadályokat elébe. – Milyen az erdélyi magyar történész utánpótlás?
– Jó úton haladunk. De az eredmények több vonatkozásban sem kielégítőek. A most végzők messze nem kapják meg azt a képzést, amiben annak idején mi részesültünk. És ennek első sorban az oktatási rendszer az oka, amely egy elnyúló krízisen megy át. Ugyanakkor még mindig nem sikerült lefedni minden korszakot. Kevés a középkorral és az 1849-1945 közötti időszakkal foglalkozók száma. Ugyanakkor – más korszakokhoz képest – túlságosan felkapott lett a kommunista időszak. És érzékelhető egy kevésbé biztató jelenség is fiatal kutatóink körében: nem nagyon akaródznak nagyobb horderejű témákkal foglalkozni. De bízom benne, hogy ezt a bátortalanságot hamarosan leküzdik, és komoly szakemberekké válnak.
– 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Mit jelentett, és mit jelent ez önnek szakmailag és magánemberként?
– Mindenekelőtt azt, amit a székfoglaló előadásom végén mondtam: „1990-ig magyar nyelven három tanulmányt közölhettem csupán. A sors kegye folytán ekkor kedvező szelek kezdtek fújni számomra. Elhárultak nálunk is a tudományos kutatást nehezítő akadályok, és megnyíltak előttem az érvényesülés kapui. Már rég túlszárnyaltam valamikori szerény tervem, és – számos tanulmányom és közleményem mellett – a 21. kötetem megjelenése előtt állok… Igyekezni is fogok, hogy az Akadémia külső tagjaként tehetségemhez és lehetőségeimhez mérten tovább szolgáljam a magyar tudományosságot.”
– Egy ilyen rangos elismerés rendkívül magas szakmai helytállást igényel, hiszen az ember tevékenysége mások számára is mércévé válik...
– A magasrangú szakmai elismerés természetes velejárója, hogy megszaporodnak a közéleti megnyilvánulások, megsokszorozódik az ember saját munkájával szembeni igényessége. Példaként említem, ha addig egy tanulmány véglegesítéséhez elégségesnek tartottam az utólagos egyszeri vagy kétszeri átolvasást, azóta már többszöri ellenőrzés és pontosítások végzését is kötelességemnek érzem.
– Széchényi Ferenc-díj, Arany János és Gróf Mikó Imre Emlékérem, Mikó-emléklap, A szabadság hőse emlékérem (Magyar Köztársaság), Pauler Gyula-díj, díszoklevél a levéltári tevékenységért... Szinte lehetetlen felsorolni a sok kitüntetést. Köztudott, hogy nemrég a Gábor Áron-díjjal is jutalmazták… – Igen, váratlanul ért. Meg is kérdeztem az illetékesektől, miért gondoltak rám? A választ pedig meggyőzőnek találtam. Hiszen történészként én is támogatom az SZNT autonómiaküzdelmét. Olyan megható ünnepélyes díjazásban, mint a Kultúrpalotában, mindeddig nem volt részem. Ezt csak az tudja átérezni, aki részt vett azon a gálaesten.
– Mi a véleménye a székely autonómiatörekvésekről? Reálpolitika vagy utópia?
– Szögezzük le: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen! Azt a jogot, amiért alázatosan könyörgünk, soha nem kapjuk meg. Az a nyíltan, és demokratikus eszközökkel folytatott harc, amit az SZNT folytat, az egyedül célravezető. De ezt mindannyiunknak akarnunk kell, és nyíltan ki kell állnunk érte. Nem úgy, ahogyan azt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke tette, aki nemcsak elutasította, hanem félre is magyarázta az autonómia fogalmát. Szerinte ugyanis – olvastam a minap egy helyi napilapban – ha az autonómia netán az ölünkbe hullana, nem tudnánk mit kezdeni vele...
– Végezetül: mi az, ami hiányzik az életéből?
– Céljaimat, elvárásaimat a lehetőségekhez szabtam, és tudatosan, lépésről lépésre haladtam feléjük. Szakmai vonalon nincs hiányérzetem, hiszen nem vagyok becsvágyó. Ami a családomat illeti, kevésnek tartom az unokáim számát, és várom a dédunokákat.
– A „hogyan tovább” is érdekelne…
– A minap egy csendes hétvégi házban számvetést végeztem. Hiszen ideje volt felmérnem még meglévő tartalékaimat, és összevetnem elképzeléseimmel. Remélem, lesz még annyi időm, hogy közzétegyek egy-két forráskötetet, befejezzem a Bodor Péter életrajzot és folytassam Marosvásárhely történetét, levéltári vonalon pedig, hogy tovább folytassam a már beindult magyar-román közös levéltári tájékoztatónak szánt „fond-jegyzékek” sorozat részére tett vállalásomat.
Névjegy: Pál-Antal Sándor Csíkkarcfalván született 1939. szeptember 26-án. Középiskoláit Nagybányán és Csíkszeredában végezte. 1963-ban a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett. A Marosvásárhelyi Állami Levéltárban kezdte pályáját, levéltáros (1963-67), majd főlevéltáros, 1981-től a magyar paleográfia lektora az Állami Levéltár bukaresti továbbképző központjában. 1995-től Marosvásárhelyen levéltári szakértő. Az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Nagy-Bodó Tibor
kozpont.ro
Erdély.ma,

Bértollnokok, manipulátorok
Érthető volt az RMDSZ távolmaradása az autonómiatüntetéstől, hiszen „nem akartak az SZNT vagy az EMNP utánfutójává válni” (idézet Kelemen Hunortól). „Profi” politikai alakulathoz méltó módon kiszámolták, hogy kevesebb szavazatot hozott volna számukra a beolvadás, mint az elhatárolódás (különösen, ha ezt az ellentábor nyereségével hasonlítjuk össze). Azt is felmérték, hogy mennyire rontották volna ezáltal a kormányzási esélyeiket, és „bevállalták” a sok rossz lehetőség közül az egyik legrosszabbat. A „tömegmegmaradás” törvénye most is érvényesült. A tizedikei tüntetés „megtizedelte” a március 15-i RMDSZ-rendezvények résztvevőinek sorait. Ez volt az ára a megalkuvásnak.
Ugyanakkor, amint az várható volt, az RMDSZ és a körülötte ügyködő érdekcsoportok nem álltak meg a méltóságteljes távolmaradás szintjén, és annak ellenére, hogy egy létfontosságú közösségi ügyért megszervezett, békés tüntetés zajlott le, mégis elmarasztalóan nyilatkoztak róla. A politikai élvonalhoz tartozó képviselőik még viszonylag mértéktartó szavakkal illették a megmozdulást, mert ösztönös diplomáciai érzékükre hallgatva úgy gondolták, hogy a széllel szemben nem ajánlatos felhúzni a vitorlákat. Akadt azonban egy olyan agitációs feladatokkal megbízott bértollnok csoport, amely „a papír úgyis mindent elbír” alapon, nem átalkodott a minimális jóérzés határait durván áthágni, és a jóindulatú, békés tömeget illetlen jelzőkkel minősíteni. Kezdetben a „számháború” eszközeivel provokálták a közvéleményt, majd a román részről is megnyilvánuló elismerő szavak ellenére, amelyek igazolták, hogy ez a rendezvény nem a gyűlöletkeltésre épült (lásd például Cora Muntean jegyzetét), szélsőségesnek nyilvánították a tüntetést, illetve annak egyes résztvevőit.
Mintha érdekük lett volna a magyar tömegek lejáratása, olyan vérmes lelkesedéssel vagdalkoztak a számukra felkínált, állami pénzekből fenntartott médiafelületeken. Nem érdekelte őket, hogy a közönségük éppen azok közül való, akiket oly durván és méltatlanul leminősítettek. Mit számít az olvasók, a hallgatók vagy a nézők véleménye, ha a pénzt nem ők utalják a bankszámláikra, hanem az intézményvezetőik, az állami hatalom emberei, a média manipulátorai? Kit érdekel az utca hangja, ha a sajtóban csak a jól meghatározott feladatokkal megbízott hivatalos megmondóemberek juthatnak szóhoz? Bebizonyosodott, hogy a közintézményi szerepvállalás, az állami pénzekhez való hozzáférés nincs ingyen.
Mindenkinek „feladata” van, és azt, aki nem felel meg az elvárásoknak, a legrövidebb időn belül menesztik. Innen származott ez a rövidlátó ügybuzgalom. Pedig nincs rosszindulat, sem fajgyűlölet, sem túlzott nacionalizmus a köreinkben, hiába akarják ezt mindenáron ránkbizonyítani. A józan észünk megvédésére, a bértollnokok irományaival szemben ajánlott a higgadtság és a távolságtartás, a rádió- és tévé-manipulátorok kivédésére pedig kéznél van a távirányító. Előbb-utóbb megbuknak a hamis közvélemény-kutatók, az álszent média-manipulátorok, és eljön az erdélyi magyar közönség, közösség ideje is.
Ferencz Zsombor
kozpont.ro
Erdély.ma,

Harc, ami a magyar lelkekért folyik
Kerekasztal. Világosan látni, az autonómiák szolgálhatnák leginkább a nemzet elszakított részeinek továbbélését, kultúrájának megőrzését
Magyar önrendelkezés, magyarok autonómiái a határainkon túl. Mi lenne ez, Trianon késői kontrája? Vagy csak a külhoni magyarság természetes reflexei működnek, ahogy működnek más kisebbségbe szorult népeké is? A bukaresti politikai elit számára neuralgikus kérdés ez, talán túlzottan is az, de nem örülne neki a szlovák politikai osztály sem. Az autonómiákról beszélgettünk Kántor Zoltánnal, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójával és Tóth Norbert nemzetközi jogásszal, kutatóval.
Sinkovics Ferenc: Volt-e, van-e valamiféle előzménye a székelyföldi magyar autonómiakövetelésnek? Kántor Zoltán: Igen, az 1950–60-as években létezett a Magyar, később Maros-Magyar Autonóm Tartomány. Tóth Norbert: Létezett, de hogyan! Egy vicc járta akkoriban arrafelé, mely szerint megkérdezik a székely embert, mi a véleménye az autonómiáról. Mire a székely azt mondja, az autó magyar, de a sofőr román. Ez egy sztálini presszióra és sztálini modell szerint felépített autonómia volt.
S. F.: Sztálini autonómiamodell?!
K. Z.: Lenin és Sztálin úgy akarta megoldani a kisebbségi kérdést a Szovjetunióban, hogy nemzeti önrendelkezést biztosított nekik. Persze csak formailag! Több mint százötven etnikai autonómiát hoztak létre, de mindegyiket Moszkvából irányították, s mindegyiknek egy párt által kinevezett bábfigura állt az élén. Így volt ez aztán Székelyföldön is. Stefano Bottoni kutatásai alapján tudjuk, hogy számos szovjet tanácsadó „segítette” aktívan annak idején a Maros-Magyar autonómia megteremtését. T. N.: A nullánál azért több volt ez az autonómia, mert mégiscsak adott valami kevés pluszjogot a magyaroknak. Például a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lett.
K. Z.: De csak ott! Mert azok a magyarok akik nem az autonómia területén éltek, azok végképp nem kaptak semmit sem. Ceausescu tett pontot a dolog végére, amikor 1967-ben az Államtanács elnöke lett és elrendelte a közigazgatás átalakítását, az úgynevezett megyésítést. És ezzel meg is szűnt magyar autonómia.
S. F.: Mit szólt ehhez Moszkva? T. N.: Sztálin már rég halott volt, Brezsnyevéket pedig nem érdekelte a kérdés.
S. F.: A Vajdaságban is volt magyar autonómia. Sőt most a vajdasági magyarok mellett a vajdasági szerbek is az autonómia gondolatát dédelgetik, ők persze nem nemzeti, hanem gazdasági okokból. K. Z.: Téved, a Vajdaságban sosem volt magyar nemzeti autonómia, csak tartományi. Nagy a különbség. A jugoszláv alkotmány szerint például a Vajdaság és Koszovó nem élhetett a szövetségi államból való kiválás jogával, míg a többi tagállam igen.
T. N.: A szerb törekvések pedig azért erősödtek fel, mert napjainkban a Vajdaság adja az ország GDP-jének negyven százalékát, de Belgrád csak hét százalékot akar visszajuttatni neki.
S. F.: Hol a határ egy autonómia önállósága és az adott államhoz való lojalitása között?
K. Z.: A hadügy, a pénzügy és külügy területe mindig központi irányítás alatt van. A többi viszont a többség és a kisebbség közötti politikai alku kérdése.
T. N.: Ezt az autonómiák „alkotmányában”, azaz statútumában rögzítik. De semmit sem vésnek kőbe, ezek az alapokmányok élő, fejlődő szervezetek, amelyeket folyton értelmezgetnek, és csiszolgatnak, változtatnak rajtuk. Van ahol szinte folyamatosak a statútum körüli viták, ilyen például a Katalónia és Madrid, illetve a Baszkföld és Madrid közötti vita Spanyolországban.
S. F.: Van két fő autonómiaforma. A területi és a perszonális. Melyik az értékesebb?
K. Z.: A területi, de annak persze csak akkor van értelme, ha az adott régióban a kisebbség van többségben. Mert ez a többség hozza a döntéseket. A perszonális, vagyis a személyi elvű autonómia inkább a kisebbségnek mint a közösség tagjának nyújt jogokat. Mindenkinek egyformán, a székelyföldi magyarnak éppúgy, mint a bukarestinek De természetesen jelentős különbségek vannak aszerint, hogy milyen a kisebbség aránya egy adott településen, régióban. A baj az, hogy így viszont nem hozhatók létre és nem működtethetők a döntéshozó intézmények, tehát nem teremthető meg az az önkormányzatiság, amely a kisebbség hosszú távú reprodukciójához kell. Merthogy minden kisebbségnek ez a célja, önmaga reprodukciója, akárcsak a többségnek. Erdélyben meg lehetne teremteni a székelyföldi területi autonómiát. Ott kompakt tömbben élnek magyarok. T. N.: Szerintem viszont a területi autonómia nincs lakosságszámhoz kötve. A finneknél az ålandi svéd autonóm területen csupán 28 ezer ember él. Akár Siófokon, télen. De ez a területi autonómiák mintapéldája Európában. Elvileg nagyon sok kicsi autonómia is létrehozható, autonóm terület lehet akár egy járásból is.
K. Z.: Ha így vesszük, akkor például a Felvidéken Dunaszerdahely és környéke is kérhetné a területi autonómiát minden további nélkül.
S. F.: Miért nem kérik? Miért kérik az erdélyiek, s ők miért nem?
K. Z.: Ezernyi oka lehet. Az egyik, hogy kell egy elit az adott kisebbségen belül, amely megfogalmazza és életben is tartja az autonómia gondolatát, elmagyarázva saját népének, hogy az miért is lenne jó neki. Fontosak itt a gesztusok, az elit kezdeményezései is, mint például Erdélyben a székely zászló kitűzése. A Felvidéken csak érintőlegesen került szóba eddig az autonómia, az utóbbi időben meglátásom szerint egyre erősödik gondolat, illetve az ebbe az irányba mutató cselekedetek, s ez a helyzet például Kárpátalján is.
T. N.: Ne feledjük, Erdélyben nagyobb hagyományai vannak az önkormányzatiságnak, s ott az egyszer volt Maros-Magyar Autonómi Tartomány is, és a vajdasági magyarság is belekóstolt valami hasonlóba, de a Felvidéken és a Kárpátalján nem. A Vajdaságban most a tartományon belül működő Nemzeti Tanács már közel is áll a személyi autonómiához.
S. F.: Nem nagyon beszél róla senki, de az autonómiakérdések mélyén mindig ott bújik a gazdaság ügye is. Mint a vajdasági szerbek autonómiakövetelésében.
T. N.: Igen, az autonómia adhat egyfajta gazdasági önállóságot is. Az ålandi svédek például adókivetési joggal is rendelkeznek, de adhatnak adókedvezményeket is, ami fontos a befektetők, kereskedelmi partnerek odacsalogatásában, és többfajta bevételük is van még. K. Z.: A székelyek azt mondják, hogy a megyéik most a romániai megyék középmezőnyében vannak. De ha ők dönthetnék el, hogy mit fejlesztenek és hogyan, akkor hamar felemelkednének az élvonalba. S. F.: Lesz valami ezekből az álmokból? Hisz óriási feszültséget keltett Romániában a magyarok autonómiakövetelése. A hazai ellenzék épp ezért riogathat azzal, hogy a jelenlegi kormány akár a háborúig is képes fokozni az autonómiakövetelésből adódó román–magyar vitát, illetve hogy a sok budapesti kardcsörtetésért az erdélyi magyarok nyakán szorít majd Bukarest. K. Z.: Az erdélyi magyarság huszonhárom éve kéri az autonómiát. Az autonómia jó dolog, ezt a 2003-as Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, az úgynevezett Gross-jelentés is állítja, mert a tapasztalatok szerint csökkenti a konfliktusokat. Már csak arra lenne szükség hogy ezt bukaresti politikai elit is belássa végre.
S. F.: Lehet, de nemcsak Bukarest, hanem Pozsony is azt mondja például, hogy még békésebb lenne minden, ha szép csendesen asszimilálódnának a magyarok.
T. N.: Ezen nincs mit vitatkozni, a kisebbség joga eldönteni az asszimiláció tekintetében, hogy mit akar. De asszimilációra kényszeríteni egy közösséget súlyosan ellenkezik a nemzetközi joggal.
S. F.: Mégis erőltetik…
K. Z.: Mert a szomszédainkban mindenütt a homogén nemzetállam megteremtéséről álmodoznak. Elmúlt már az erőszakos asszimiláció kora, ez igaz, de javában zajlik a puha asszimiláció. Mit jelent ez? Például egy törvényt az államnyelv védelmében. Vagy a kettős állampolgárság tiltását. Vagy a vitát a helységnevek és az utcanevek kiírása körül.
S. F.: Meddig bírják ezt erővel és idegekkel a külhoni magyarok?
K. Z.: Sokáig, hisz volt idejük megedződni. Ugyanakkor a kisebb-nagyobb eredmények, mint például a vajdasági személyi elvű autonómia erőt adnak a többi külhoni magyar közösségnek is, Fontos magyar nemzetpolitikai elv, hogy addig is meg kell tartani, sőt folyamatosan erősíteni kell a magyar kisebbségi közösségeket, amíg létre nem jön az autonómia. Egy sor programot indított ennek érdekében Budapest, például a külhoni magyar óvodások évét, a külhoni magyar kisiskolások évét, s így tovább. És ott a külhoni magyar iskolák és más szervezetek beiratkozási kampánya is, mert ha magyar kisgyerek többségi iskolába megy, ott már elindul az asszimiláció felé. A kisebbségi vezetők pedig egy dolgot nem tehetnek meg sohasem, azt, hogy feladják. Ez egy harc a lelkekért. Számos helyi és budapesti kezdeményezés épp erre a társadalomépítésre összpontosít.
S. F.: A tervezett romániai regionális átalakítás célja nem ugyanaz, mint 1967-ben a megyésítésé?
K. Z.: Lehet, hogy ugyanaz. De most demokrácia van, legyen az bármilyen minőségű is, és minden kérdést, kezdeményezést nyílt színi vitára lehet bocsátani az országon belül, de az európai porondon is. És tévedés azt hinni, hogy ezek a viták nincsenek hatással a román közvéleményre. Sokan megértették, jogosnak tartották például a székelyzászló-kezdeményezést is.
T. N.: Ma már azért kezd az európai tudat részévé válni, hogy ha a 21. században a polgárok egy része az adott államhoz fordul valamilyen kérésével, akkor arról legkevesebb tárgyalni kell.
S. F.: Miért nem figyel a magyar autonómiatörekvésre az EU? Nagy-Britanniát, Franciaországot akár a Trianon miatti lelkiismeret-furdalás is ösztönözhetné.
T. N.: Itt három érdekelt van alapvetően. Románia, Magyarország és a Székelyföld. Ez az ő ügyük, ami, mondjuk, Írországban már nem foglalkoztat senkit sem. Talán nem is ismerik a problémát. Ismerik viszont Ålandot, mert a finnek ezzel reklámozzák magukat nemzetközi politikai színtéren, Åland az imázsuk része lett, még Koszovónak is inkább ezt a modellt ajánlották az önálló államiság helyett. Az EU-ról csak annyit, hogy a szervezet elsősorban az egyéni jogok védelmét tartja fontosnak, az autonómia viszont kollektív jogosultság. A nemzetközi jog nem rendelkezik arról, hogy aki kéri, annak autonómiát kell adni.
K. Z.: Látni kell, hogy nemzetközi szinten az igazságosság, a kisebbségi jogok kérdése és ennek legfejlettebb formája, az autonómia ügye egyes – téves – értelmezések szerint szembekerülhet a béke és a stabilitás európai eszméjével. És az EU ilyenkor a vélt stabilitásnak ad elsőbbséget.
S. F.: Nagy baj, hogy idehaza nincs egységes politikai akarat a kérdésben...
K. Z.: Ezzel nem értek egyet. Szerintem az autonómia ügyében többé-kevésbé egyetértés van. A baloldali ellenzéki pártok nem az autonómia kérdésétől idegenkednek, hanem a kettős állampolgárok választójogától.
T. N.: Itthon kevés szó esik róla, de az autonómia bevett intézménye az európaiságnak. Az Egyesült Királyságban például több autonóm terület is van. Spanyolország pedig eleve 17 autonóm közösségből épül fel. A skót függetlenség ügyében rendezendő népszavazáson sem lepődik meg senki, vagy azon sem, hogy Dánia egyik autonóm területe, a Feröer-szigetek önálló labdarúgó válogatottal indul a az EB-n és a VB-n. A briteknél ez már rég bejáratott dolog.
S. F.: Általában van egy pont ahol egy-egy autonómia önálló állammá akar válni. Példa rá Katalónia. Nem ijeszti ez a szomszéd államokat? Különösen Romániát? Koszovó is precedenst adott, volt is miatta egy kis román–magyar „diplomáciai” aktivitás. T. N.: A székelyek helyzete más. Nekik van anyaországuk, anyanemzetük, a katalánoknak, a skótoknak viszont nincs, ők tulajdonképpen önmaguk független anyaállamává akarnak válni.
S. F.: Rendre felvetődik a balliberális oldalon, hogy jó, autonóŹmiát kér Székelyföld, de Budapest miért avatkozik bele ebbe?
K. Z.: Direkt módon nem avatkozik bele. Nemzetstratégiai elv azonban, hogy a magyar állam támogatja a külhoni magyarok megfogalmazott igényeit, törekvéseit. Ez kötelesség és felelősség kérdése. Pontosabban: ez a kötelesség és a felelősség igazi kérdése. És ebben a magyar állam nem hátrálhat meg.
Sinkovics Ferenc
magyarhirlap.hu
Erdély.ma,

Megnyerte a MOGYE-vel szemben indított perét dr. Brassai Attila
Megnyerte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel szemben indított munkaügyi perét dr. Brassai Attila.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság végleges és megfellebbezhetetlen döntését mai sajtótájékoztatóján ismertette dr. Kincses Előd ügyvéd. Mint ismert, a MOGYE professzorát az egyetem vezetősége megróvásban részesítette amiatt, hogy 2011 novemberében az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportja előtt ismertette a MOGYE magyar tagozatának helyzetét és az egyetemi charta törtvénytelen előírásait. A vezetőség ezen határozata ellen nyújtott be panaszt dr Kincses Előd ügyvéd. Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma,

A HTMP a maszol.ro-n keresztül keresné meg az RMDSZ-t
A maszol.ro-n keresztül venné fel a kapcsolatot Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselővel Egri Péter, a Határon Túli Magyarok Pártjának (HTMP) elnöke. A Magyarországon bejegyzett alakulat vezetője kedden délután e-mailben válaszolt megkeresésünkre, megelőlegezve, hogy a közeljövőben egy hosszabb lélegzetű interjúban is kész ismertetni a HTMP terveit.
„Ami a pártalapítást illeti, azt mi azért tettük meg, hogy lehetőséget biztosítsunk a határon túl élő magyaroknak, hogy e párt működtetésébe bekapcsolódjanak, döntően befolyásolhassák a programját és tevékenységét, és maguk közül választhassanak olyan személyeket, akik az ő érdekeiket képviselik a magyar parlamentben” – fogalmazott Egri Péter.
Hangsúlyozta, számítanak minden olyan magyar szervezetre, amelyek saját országukban ténylegesen képviselik a magyarságot, akár parlamenti, akár önkormányzati szinten.
A HTMP elnöke emlékeztet, hogy a határon túli magyarok a magyarországi parlamenti választásokon országos pártlistára szavazhatnak, ezért a pártnak 27 egyéni választókörzetben képviselő jelöltet kell állítani, amihez belpolitikai és helyi program is kell.
„Az ehhez szükséges munkát nekünk, magyarországi illetőségű tagoknak kell elvégezni. Ez együtt fog járni azzal, hogy a külhoni magyar érdekeket tükröző program részt és a magyarországi választóknak szóló programrészt össze kell hangolni, de ez az ’összehangolási kényszer’ egyben nagy lehetőség is egy koherens, külhoni és magyarországi választók által egyaránt és kölcsönösen támogatható pártprogram kialakítására” – ecsetelte Egri Péter.
A HTMP elnöke arról tájékoztatta a maszol.ro-t, hogy több magyar szervezettel is már kapcsolatba léptek, de ugyanakkor azt írta szerkesztőségünknek, hogy „szeretném ezt az alkalmat megragadni arra, hogy kezdeményezzek egy személyes találkozót Szabó Ödön úrral”.
Mint korábban írtuk, a Bihar megyei RMDSZ-es képviselő a maszol.ro-nak kedden délelőtt örömmel nyugtázta, hogy egy tavalyi SZKT-n felvetett ötletét „valaki mégis jónak tartotta”. A politikus ugyanakkor elmondta, a szövetségnek tudomása szerint nincs köze a HTMP megalakításához és Egri Pétert sem ismeri.
Maszol.ro,

Szabó Ödön a HTMP-ről: ötletemet valaki jónak találta
„Lám, azt ötletemet valaki mégis jónak tartotta” – jelentette ki a maszol.ro-nak kedden Szabó Ödön a Határon Túli Magyarok pártjának bejegyzéséről. Az RMDSZ-es képviselőt azért kerestük meg, mert tavaly szintén felvetette egy Magyarországon bejegyzendő határon túli párt létrehozását.
„Én egy olyan kezdeményezésre gondoltam, amit az RMDSZ vállaljon fel, de örülök, hogy ez megfogalmazódott másokban is, ha nem is éppen úgy, ahogy én elképzeltem” – mondta Szabó Ödön, aki a HTMP elnökét, Egri Pétert nem ismeri. A képviselő tudomása szerint a mostani pártbejegyzéshez az RMDSZ-nek semmi köze nincs. Ezt megerősítette a maszol.ro-nak Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára is.
A képviselő szerint a HTMP-t vélhetően azért jegyezték be kezdeményezőik, mert van rá igény: egy évvel a választások előtt a magyarországiak fele nem tudja, hogy melyik pártra szavazzon, és a szavazásra jogosult határon túli magyaroknak sincs túl sok alternatívájuk.
Szabó Ödön úgy véli: az elkövetkező időszakban dől majd el, mennyire komoly ez a kezdeményezés. „Lássuk, milyen személyiségeket, partnereket, programokat tud maga mellé állítani ez a párt. Akkor kiderül, hogy tulajdonképpen egy határon túli esetleges kezdeményezésnek akarták valakik elejét venni, vagy pedig tartalommal akarják megtölteni a HTMP-t” – mondta a politikus.
A képviselő hangsúlyozta, nagyon is komolyan gondolta tavaly júniusban, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén elhangzó javaslatát egy Magyarországon bejegyzendő határon túli párt létrehozásáról, amelyre a magyarországi parlamenti választásokon a magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok szavazhatnának.
A tavaly júniusi SZKT-ülésen Szabó Ödön először arról beszélt, hogy Kövér László erdélyi kampánykörútja Bihar, Szatmár és Kolozs megyében rontotta a magyarság választási esélyeit. „Alapítsunk mi is pártot Magyarországon, lássuk, mit szólnak hozzá!" – jelentette ki a politikus. A felvetéshez hozzászóló Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester szerint a határon túliak magyarországi pártját a magyar állampolgárságot szerzett felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarokkal közösen lehetne bejegyezni. Ráduly sérelmezte, hogy a magyar választójogi törvény alapján a határon túli magyarok csak pártlistákra szavazhatnak. Markó Béla, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke is kitért a pártalapítás javaslatára. „Megfenyegettük a magyarországiakat, hogy létrehozunk ott egy pártot. Ez nem árt, de még mielőtt a 2014-es magyarországi választásokról beszélnénk, nekünk az őszi parlamenti választásokra kell összpontosítanunk" – jelentette ki Markó, aki helytelenítette, hogy magyar részről „nem követték meg" az RMDSZ-t.
Felvetését azzal indokolta, hogy ha az RMDSZ az erdélyi magyarság képviseletére vállalkozott, akkor ezt a képviseletet el kell tudni látnia a magyarországi parlamentben is. „Ha azt akarja az RMDSZ, hogy az erdélyi magyar közösség képviseletét ellássa, akkor minden olyan térben jelen kell lennie, ahol az erdélyi magyar közösségről döntenek, tehát a budapesti parlamentben is” – fogalmazott Szabó Ödön.
A maszol.ro egyébként kedden a HTMP honlapján megadott telefonszámon megpróbálta szóra bírni a párt elnökét, Egri Pétert, ám nem jártunk sikerrel. Egyelőre e-mailen elküldött kérdéseinkre sem kaptunk választ.
Maszol.ro,

Bemutatta regionalizációs javaslatát a Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Románia regionális átszervezésével kapcsolatos javaslatát ismertette kedden csíkszeredai sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, a párt elnöke. Hangsúlyozta, a javaslat kidolgozásakor elsősorban az ország földrajzi, történelmi adottságait, valamint az emberek régiós identitását vették figyelembe.
Papp Előd, az EMNP Székelyföld régióért felelős alelnöke megjegyezte, a régiósítás fontos, a magyarságot is érintő kérdés, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az átalakítás hatalmas költségekkel is jár.
A jelenlegi fejlesztési régiók kudarcot vallottak, mert létrehozásukkor számos fontos szempontot nem vettek figyelembe, ezért Románia kullog az európai források felhasználása terén, tehát bebizonyosodott, hogy a rendszer működésképtelen – hangsúlyozta Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felhívta a figyelmet: Székelyföld vesztese volt az eddigi folyamatnak, most viszont lehetőség lesz a hibák korrigálására. Megtudtuk: a régiósítási javaslat kidolgozására egy munkacsoportot hoztak létre, melynek vezetője Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa. A koncepció végleges formáját április 20-án, a párt kolozsvári kongresszusán fogadják majd el.
A Néppárt elképzelése szerint a régiósítást az ország földrajzi, történelmi adottságainak figyelembevételével kell megvalósítani, így ennek alapján Romániát tizenkét régióra és három metropolisz-övezetre osztanák. Erdélyben öt régiót – Partium, Bánság, Székelyföld, Észak-Erdély, Dél-Erdély – képzel el a Néppárt, valamint Brassót és közvetlen környékét, mint metropolisz-régiót. Régióközpont lenne Nagyvárad, Temesvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyszeben.
„Erdély esetében a regionalizmus a legkarakteresebb. Az identitástudat a legerősebb a székelyföldi régióban, ahol a népesség túlnyomó része támogatja a terület fejlesztési régióvá válását a történelmi régióhatár mentén. A regionalizmus alapja a közakarat, ami Székelyföldön egyértelmű, ugyanakkor a napokban megalakult a Partiumi Autonómia Tanács. Partium és Székelyföld sajátos jogállást kapna, ezekre hangsúlyozottan figyelünk” – fejtette ki Toró.
Elmondta: a javaslat megvalósítására különböző eszközök állnak a Néppárt rendelkezésére, köztük a közösségi akarat, aminek ékes példája volt a március 10-i marosvásárhelyi sikeres autonómiatüntetés.
Toró beszámolt az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) európai polgári kezdeményezéséről, ami az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozik. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke a napokban benyújtotta az EMNT és a Néppárt közös változatát az Európai Bizottsághoz, így pozitív válasz esetén megkezdődhet a szükséges egymillió aláírás összegyűjtése.
Újságírói kérdésre válaszolva Toró elmondta, régióátrajzolási elképzeléseinek megvalósításában a Néppárt számít az RMDSZ támogatására. „Az erdélyi magyar politikai szervezetek régióátalakítási tervei között nincs nagy eltérés, ezért lehetséges egy szakmai egyeztetést követő közös elképzelés kidolgozása” – vélte az elnök.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

A Brassai–MOGYE perben: vesztett az orvosi egyetem!
A marosvásárhelyi táblabíróság március 20-án elutasította a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) fellebbezését abban a perben, amelyet dr. Brassai Attila professzor indított a tanintézmény etikai bizottsága ellen. A fellebbviteli bíróság 1000 lej perköltség kifizetésére kötelezte a MOGYE-t.
A marosvásárhelyi táblabíróság végleges döntését tegnap dr. Kincses Előd, Brassai professzor ügyvédje ismertette a sajtó képviselőivel. Kincses Előd elmondta, dr. Brassai Atillát a MOGYE szenátusa az egyetemmel szembeni illojalitással vádolta meg, majd idézte az etikai bizottság elé, amely megrovásban részesítette. "Brassai Attila az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportja meghívásának tett eleget, amellyel ismertette a román oktatási tárca kifogásait a MOGYE-chartával kapcsolatosan. Az egyetem alapdokumentuma ugyanis csak a minisztérium jóváhagyásával léphet életbe, a tanügy-minisztérium pedig négy alkalommal is kérte az egyetem szenátusát, hogy az oktatási törvény 135. szakaszában a multikulturális egyetemre vonatkozó előírásokat foglalja a chartába. A kolozsvári Babes–Bolyai, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem esetében ez problémamentesen megtörtént, ám a MOGYE-n ezt a mai napig sem tette meg a szenátus. Miután az egyetem etikai bizottsága megrovásban részesítette, Brassai Atilla professzor panaszt nyújtott be a Maros megyei törvényszéken, kérve a megrovás hatályon kívül helyezését, és a személyi dossziéjából való törlését. Első fokon helyt adtak a kérésének, megállapítva, hogy az egyetem etikai bizottsága három esetben is törvénysértést követett el. Ezt a határozatot a MOGYE megfellebbezte, fellebbezését azonban március 20-án elutasította a fellebbviteli bíróság, és az egyetemet 1000 lej perköltség megfizetésére is kötelezte" – közölte dr. Kincses Előd.
A sajtókonferencián jelen levő dr. Brassai Attila professzor elmondta, reméli, az egyetem etikai bizottsága részéről a továbbiakban nem érik zaklatások, szenátusi tagként pedig bízik benne, hogy júniusig megtörténik az egyetem akkreditálása, ami lehetővé teszi a magyar főtanszék létrehozását és külön akkreditálását is. "Az akkreditációs folyamat zajlik, ennek meg kell történnie júniusig, hiszen enélkül a MOGYE-n nem kerülhet sor felvételi vizsgákra júliusban" – tette hozzá.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Románia kártérítést fizet a kommunizmus temesvári áldozatainak
Románia csaknem 350 ezer euró kártérítést köteles fizetni a kommunizmus 72 temesvári áldozata hozzátartozóinak az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélete értelmében.
A strasbourgi bírói testület úgy ítélte meg, Románia megszegte azt a kötelezettségét, hogy alaposan kivizsgálja a Ceausescu-diktatúra elleni 1989. decemberi temesvári tüntetések halálos áldozatainak ügyét. Az emberi jogok bíróságánál olyan temesváriak tettek panaszt, akiknek a hozzátartozóit megölték a forradalom megtorlására kivezényelt erők. A kommunista rezsim bukása után a román kormány valamennyiüket az elnyomás áldozataként ismerte el, a haláleseteket azonban a román hatóságok nem vizsgálták ki alaposan.
A strasbourgi bíróság 2009-ben már hozott egy hasonló ítéletet ugyancsak a temesvári vérengzések ügyében. Akkor négy panaszos esetében kötelezte kártérítés fizetésére a román államot amiatt, hogy megsértette a méltányos bírói eljáráshoz való jogot.
A kommunista rezsimet nyíltan bíráló Tőkés László lelkész melletti szolidaritástüntetéssel elindult temesvári forradalomban 1989. december 17. és 20. között 72 embert lőttek le a román fegyveres erők, egy asszonyt pedig egy páncélos taposott halálra. A sortüzekben 253-an sebesültek meg, 43-an pedig verés következtében szereztek sérüléseket. A kommunista hatóságok a nyomok eltüntetése céljával 43 holttestet Bukarestbe szállíttattak és elhamvasztattak.
A felelősségre vonást nagy mértékben befolyásolta, hogy Romániában a baloldal vagy a jobboldal volt-e hatalmon. A Ion Iliescu államfő nevével fémjelzett posztkommunista időszakban nem vizsgálták ki a vérengzéseket. A sortüzeket elrendelő Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornokok ellen csak 1997-ben emeltek vádat, azt követően, hogy 1996-ban a jobboldali Demokratikus Konvenció nyerte meg a választásokat.
Mindkét tábornokot 15 év börtönbüntetésre ítélték 2000-ben, de a baloldal választási győzelme után kinevezett főügyész 2001-ben perújrafelvételt kezdeményezett, a tábornokokat pedig szabadon bocsátották. Az újabb jobboldali kormányzás idején 2008-ban jutott el ismét a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletéig a tábornokok pere, ekkor ismét 15 évre ítélték őket.
Marius Mioc, a temesvári forradalom kutatója az MTI-nek elmondta, az ügyészség csak néhány temesvári áldozat esetében állapította meg egyes katonák vagy Securitate-tisztek név szerinti felelősségét, a többi áldozatért a két tábornokot tartották felelősnek.
MTI
Erdély.ma,

Nem működik a politikai alku
Halasztották a Sütő-szobor ügyét
Populizmus, rosszindulat, amatörizmus, a parttalan, személyeskedésig menő vita jellemezte a tegnapi tanácsülést, amelyre 22 napirendi pontot tűztek ki ugyan, de ezt megelőzően ismertették a kormánypárton levő helyi tanácsosok által javasolt vizsgálóbizottságok jelentését, ami kiverte a biztosítékot.
A korábbi tanácsülésekről tudósítva, közöltük Ionela Ciotlaus alpolgármester javaslatát, hogy a tanács hozzon létre egy bizottságot, amely megvizsgál három olyan intézményt, ahol gyanú merült fel a közpénzekkel való helytelen gazdálkodásról. Az egyik a helyi közszállítási vállalat volt, a másik a parkolószolgáltatás, a harmadik pedig a köztisztasági vállalat. A jelentéstevők mindhárom cég esetében súlyos kihágásokat, vétségeket tapasztaltak. A szolgáltatásokat nem a helyi tanács által összeállított feladatfüzetnek megfelelően végezték, s az egyik végkövetkeztetés az volt, hogy az említett területeken tevékenykedő magáncégek (Salubriserv, Tracia Trade, Siletina Impex) megkárosították a közvagyont, azaz működtetésük több kárt okozott a városnak, mint hasznot. Helyszűke miatt nem részletezzük most ezeket a kifogásokat, a tanácsosok eljuttatták a jelentést a sajtónak, így alaposabb ismertetésére is sor kerül majd.
Az említettekkel kapcsolatosan – bár a soros tanácsülés napirendje előtt szerepelt – több mint négy órát vitatkoztak a városgazdák. A kölcsönös vádaskodás a jelentéstevők, illetve Ionela Ciotlaus alpolgármester és Claudiu Maior között sok esetben ironikus hangnembe, személyeskedésekbe torkollt. A tanácsosok – többek között Ioana Roman – azt is kifejtették, hogy dokumentálódásuk során a polgármesteri hivatal alkalmazottai is arrogánsan viselkedtek velük szemben, mi több, olyan dokumentumokat, amelyekkel bizonyos állításokat bizonyíthattak, illetve megcáfolhattak volna, nem bocsátották a rendelkezésükre. A vita sem a tényekről szólt, sok esetben a helyi tanácsban eddig még nem tapasztalt szintre sülyedt.
Egy, a marosvásárhelyi magyarság számára igen fontos határozattervezet is szerepelt a napirenden. Peti András kezdeményezte, hogy Sütő András írónak a Színház téren helyezzenek el padon ülő szobrot, kiegészítve dr. Benedek István korábbi ötletét, hogy a város egyik főbb terén alakítsák ki az írók, költők, színházhoz és kultúrához közel álló marosvásárhelyiek sétányát. Amilyen hosszasan elidőztek a jelentések vitáján, olyan hamar igyekezett az ülésvezető Sânpalean Ioan túllenni ezen a napirendi ponton, és halasztást kért. Arra hivatkozott többek között, hogy a város főépítésze, Dana Mihet azzal érvelt, hogy a határozattervezet nem tartalmaz a Színház tér egészére vonatkozó tervet, amelyet amúgy sem lehet megváltoztatni, hiszen ez egy készre kivitelezett elképzelés. Ioana Roman is halasztást kért, azzal érvelve, hogy Cioban Maria főjegyző nem láttamozta jogilag a határozattervezetet, illetve nincsenek meg a "megfelelő jóváhagyások". Aztán Cornel Briscaru azzal is előállt, hogy a művelődési tárca jóváhagyása is kell, ezért is kellene később tárgyalni az ügyet, bár nem ellenzi Sütő András és más magyar, román, szász és zsidó személyiségek szobrának a felállítását, s azt is elismerte, hogy az egyetlen engedélyezett létesítmény, amely "beleillik a környezetbe", az egy kolbászosbódé. Végül Törzsök Sándor rövid felszólalásában emlékeztette tanácsostársait, hogy mit engedélyezzenek a hatóságok, ha a tanács nem jött egy elképzeléssel. Egyszer elő kell állni a tervvel, és aztán engedélyeztetni! – hangsúlyozta, de az ülésvezető azonnal szavazás alá bocsátotta a halasztást, amit egyesek az RMDSZ részéről is megszavaztak. Majd Claudiu Maior hozzátette, ő nem ért egyet a halasztással!
Peti András a szavazást követően lapunknak elmondta: "alaptalan és indokolatlan érvek miatt utasította el a tanács a javaslatot. Ha valaki gáncsot akar vetni a kezdeményezésnek, talál indokot, ilyen volt a művelődési minisztérium engedélye is. Az, hogy több szobrot kell majd kihelyezni a Színház térre, és erről kell terv készüljön, szintén értelmetlen kifogás volt. Sajnos, ma is volt egy politikai megállapodás, ami csak addig működik, amíg mi kell eleget tegyünk a becsületszónak, de úgy néz ki, hogy amikor nemzetiségi kérdésre kerül sor, nem számíthatunk senkire".
A tanácsülés lapzárta után is tartott. A napirendre került más határozattervezetek vitájára egy későbbi lapszámunkban visszatérünk.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely),

A kisebbségi kérdésben nem stagnálhat a politikai párbeszéd
Közleményben ítélte el az Európai Néppárt politikai közgyűlése a felvidéki Magyar Közösség Pártja javaslatára Robert Fico szlovák miniszterelnök nemrégiben tett kisebbségellenes kijelentéseit. A határozati javaslatot Csáky Pál, az MKP elnökségi tagja terjesztette elő, ezt követően Vincze Loránt, az RMDSZ nemzetközi titkára szólalt fel. Beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai tagállam miniszterelnöke másodrangú állampolgároknak nevezte a magyarokat. Utalt arra, hogy a nacionalizmus a térség más államaiban is felerősödött, Romániában a választásokat követően nacionalista és szélsőséges eseményeknek és közbeszédnek lehettünk tanúi, amelyeket magas rangú politikusok fokoztak és bátorítottak.
"Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a közép-kelet-európai térségben a kilencvenes évek hangulatát idéző megnyilatkozások látnak napvilágot, pedig korábban azt hittük, végérvényesen sikerült szakítani azzal a korral. Talán a nemzetközi közvélemény túl hamar ünnepelte a nyugalom és béke beköszöntét, miközben a nemzetállam és a nemzeti kisebbségek kapcsolata, a kisebbségi jogok kérdésköre nem volt megfelelőképpen rendezve sem Romániában, sem Szlovákiában. A kezeletlen sebek a gazdasági és szociális válság hatására ismét felszakadtak" – fogalmazott Vincze Loránt.
Az RMDSZ nemzetközi titkára ismertette Kelemen Hunor nyilatkozatát, amelyben a szövetségi elnök a romániai magyarok nevében visszautasított "minden olyan próbálkozást, amely a többség és kisebbség között ellentétet, ellenségeskedést szít". Egyenlő jogú polgárai vagyunk ennek az országnak, ahol ugyanolyan jogok illetnek meg bennünket, mint a többségi nemzet tagjait – idézte a szlovákiai helyzetben is érvényes nyilatkozatot Vincze Loránt.
Felszólalásában az RMDSZ küldötte kérte az Európai Néppártot, emelje fel a hangját a politikai párbeszéd folytatása mellett, hiszen a dialógus stagnálása esetén a politikai érdekérvényesítés utolsó eszközként az utcára kerül.
Az MKP határozati javaslatát az EPP politikai közgyűlése egyhangúlag fogadta el.
Népújság (Marosvásárhely),

Budapesten alakult meg a Határon Túli Magyarok Pártja
Egy szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint megalakult a Határon Túli Magyarok Pártja (HaTMaP). A pártot a Budapesti Törvényszéken jegyezték be, a 15009 regisztrációs számon.
Az Egri Péter pártelnök által aláírt közleményben feltüntetett célok értelmében, "a határon túli magyar szervezetekkel való együttműködés keretében, az ezen szervezetek által megfogalmazott érdekeket kívánjuk hitelesen megjeleníteni és dolgozni akarunk egy, a világban elfogadott, a külhoni magyarság bizalmát is bíró Magyarország megteremtésén.
Ennek keretében a párt célja:
– a külhoni magyarok identitás- megőrzésének, szabad anyanyelv-használatának, különböző fajtájú önigazgatásának támogatása,
– a külhoni magyarság által létrehozott értékek méltó elismerése,
– a honi nemzetiségek kapcsolatépítő szerepének erősítése Magyarország és az anyaországuk között,
– Európában és a világban elismert Magyarország megteremtése, amely hiteles és stabil, tisztességes megélhetést biztosít a hazai népességnek, a felnövekvő generációknak értelmes távlatot nyújt, ahol a társadalmi különbségek elfogadható mértékűek, nincsenek szegénységben, mélyszegénységben élő milliók, nincsenek kitaszított népcsoportok, ahol működik a társadalmi szolidaritás a politikai nemzeten belül és a külhoni magyarság irányába is".
Ezért felkérik a határon túli magyar szervezeteket, pártokat, hogy működjenek együtt, "fogalmazzák meg ők az általuk képviselt magyarság Magyarországgal kapcsolatos törekvéseit, érdekeit, céljait, vegyenek részt a párt konkrét programjának megfogalmazásában, vegyenek részt ezen érdekek képviseletében".
A párt első nyilvános szereplésén 2013. március 15-én megkoszorúzta gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnökének szobrát Budapesten, a Batthyány téren, olvasható továbbá a HaTMaP közleményében.
A párt elérhetőségei: székhely, levelezési cím: 1024 Budapest, Margit krt. 55. I. em. 2. Telefon: 00-36-70-331 97 01 e-mail: info@hatarontulimagyarokpartja.eu, hatarontulimagyarokpartja@gmail.com
weblap: www.hatarontulimagyarokpartja.eu
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely),

Túlélők emberközelben
1956 erdélyi mártírjai – V.
Tófalvi Zoltán évek óta írja 1956 erdélyi mártírjai című sorozatát. A vaskos kötetek a különböző erdélyi magyar, ártatlanul elítélt csoportok koncepciós pereit, azok anyagát, az elítéltek visszaemlékezéseit, korabeli dokumentumok tömkelegét tartalmazza, amelyek közül nem egy ezekben a kötetekben kerül először a nagyközönség elé.
Múlt héten e sorozat legutóbbi kötetét – Az erdélyi kérdés, ahogy a túlélők látják – alcímű kiadványt ismerhették meg az érdeklődők, a Mentor könyvkiadó által a marosvásárhelyi, Bolyai téri unitárius templomban szervezett könyvbemutatón. Az igen szép számban megjelent közönséget Kozsik József színművész szavalata fogadta, majd Káli Király István, a kiadó igazgatója méltatta a kötetet és annak szerzőjét.
– Az elmúlt 3-4 évtized – az értékeket illetően – elbizonytalanított bennünket. Élnünk kell, mert élni adatott, létezik Erdélyország és létezik benne több mint másfél millió magyar. Élet és létezés között vergődünk, de élni kényszerülünk. A huszadik század közepétől hamis értékrend meghonosítására törekedtek egyesek, amelyben az elbizonytalanodás oda vezetett, hogy nem tudjuk, csak vagyunk, vagy élünk is és értékeket teremtünk. Ezek az emberek eltűntek a semmibe. Rendszerüknek az volt a lényege, hogy nincsen szükség tehetségre, értékre, hiszen adott egy rend, amelyben mindenki egyenlő és akinek ez nem tetszik, annak nincs amit keresnie az életben. Akik más véleményen voltak, azok a megsemmisülés szélére kerültek. 10 évig tűrte ezt a világ, majd fellázadt mindenütt, ahol a szokásrendnek megvolt a maga értékrendszere. A megtorlások sem maradtak el, a terrornak Erdélyben is több halálos áldozata volt. És azokról sem sokat beszélünk, akiket az életüktől fosztottak meg azzal, hogy börtönbe vetettek. Tófalvi Zoltán ráérzett arra, hogy mekkora jelentőséggel bír felkutatni ezeket az embereket, lejegyezni sorsukat. Ennek a hatalmas erőfeszítésnek az eredménye az az öt kötet, amely a Mentornál sorozatban megjelent. A Szoboszlai-, az érmihályfalvi- és a Fodor Pál-csoportokról szólnak, illetve a memorandisták peréről. Az ötödik, most megjelent kötet nyolc túlélő vallomásait tartalmazza. 1994 és 2005 között kereste meg őket Tófalvi Zoltán. A nyolc megkérdezett – egyszerű parasztembertől a lelkipásztorokon át a nemzetközi jogászig, közöttük báró Bánffy István, Csiha Kálmán, Varga László – amikor a kérdések során szembekerült azzal, ami vele történt, megnyitotta azt a képsort, amellyel nekünk is szembesülnünk kell. Ezek a szövegek önmagukat írták. A szerző elolvasta a peranyagot, tudta, hogy kiket kell megkérdeznie és már az első kérdés eldöntötte, hogy a továbbiakban a kérdezett hogyan viszonyul a kérdezőhöz. Az interjúalany emberközelbe került, a kérdéseknek köszönhetően önmagát adta. A válaszokból a ma embere mindenképpen okulhat, ennél hitelesebb dokumentum nem létezik: a túlélőktől halljuk a történéseket. Ez ennek a könyvnek a mérhetetlenül nagy érdeme.
– E kötetben és e könyvbemutató során először olvashatnak, hallhatnak olyan dokumentumokról, amelyeknek minden magyar emberhez el kell jutniuk – tette hozzá Tófalvi Zoltán. – A következő kötetem is megemlítődik ebben a könyvben, a sorozat hatodik része az erdélyi kérdésről szól: elvállaltam, hogy azzal foglalkozom, amit sem a román, sem a magyar történetírás egészében nem vállalt fel – az erdélyi kérdésről, annak kialakulásáról, Deák Ferenctől napjainkig. Március 15-én például azt kéne elmondani, hogy a forradalom győzött, mert vele alakult ki a modern magyar politikai nemzet. Ezért is hoztam ide olyan dokumentumokat, amelyek minden magyar házba el kellene jussanak: például Márton Áron 1946-os memorandumát, amelyet én fedeztem fel és amit annak idején a püspök egyik munkatársa azonnal eljuttatott a Sigurantához. Ezzel rögtön érthetővé válik Márton Áron meghurcoltatása. Nálam van egy, a magyar kormány által 1945-ben kidolgozott székely autonómia-terv, amely nélkül a székely autonómiát ma sem lehet elképzelni. A sorozatot tízkötetesre tervezem, a könyvekben nem csak az 1956-osok történetét, hanem az egyetemes magyar történelmet írom. Hol rontottuk el? Ez a mottóm és ez lesz a cím is. És először közlöm majd a román rendelkezési terveket, amelyek kiötlői mind Budapesten végezték az egyetemet. Végezetül pedig közzéteszem Ceausescu azon tervét is, amelynek segítségével húsz év alatt teljesen fel akarták számolni a romániai kisebbségeket, illetve megváltoztatni Marosvásárhely etnikai arányait. 1989-ben óriási veszteség ért, amikor rengeteg iratot felgyújtottak. Most keresem a megmaradt levéltári dokumentációkat és meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi fekete március is e terv részét képezte: a célja az volt, hogy minél többen menjünk el innen. És ez sikeresnek bizonyult, közel húszezer magyar hagyta el szülőhelyét. Ez pedig végzetes: ha csak nem történik valami csoda, az etnikai arányon nem tudunk már változtatni – mondta a szerző, új kötetének bemutatóján, amelyet Székely Levente hegedűművész és tanítványai játéka is gazdagított.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Áldozatok vagy hősök?
Szer Pálosy Piroska
A RITTE és a Borsos Tamás Egyesület filmestje
A megyei múzeum épületének a vár udvarán lévő első emeleti előadótermében múlt héten a RITTE Egyesület és a Borsos Tamás Egyesület közös szervezésében dokumentumfilm- vetítésre került sor. Az 1990. évi marosvásárhelyi fekete március eseményeinek felelevenítésére az RTV munkatársai – Cornel Mihalache és a marosvásárhelyi születésű Berecki Edit filmrendezők – közös alkotását, a Va doare capul?/Fáj a feje? című kétnyelvű filmet vetítették.
A 2010-ben készült alkotást az RTV a márciusi események 20. évfordulója alkalmával műsorára tűzte, egyesek számára azonban a RITTE Egyesület kezdeményezte városi magyar filmklub-sorozat keretében vetített film premiernek számított.
A film címe jelzésértékű. A bukaresti kórházi ágyon próbálja szóra bírni az akkori tévéstáb – a kötözés nélküli koponya sebvarratát hangsúlyozandó – az utólag hőssé avanzsált Görgény-völgyi sebesültet. A nyilvánvaló fejsérüléseket szenvedett "akcióhősnek" fáj a feje? helyzetkomikumhoz illő kérdést teszi fel az akkori tévériporter. A dokumentumfilm során ez a bejátszás visszatérő motívum, az akkori riporter hatásvadász látványával – legjobb igyekezete dacára – 23 év távlatából az ellenkezőjét váltja ki, a rosszul időzített kérdés mindannyiszor mosolyra késztet.
A kétnyelvű dokumentumfilm készítőinek nem volt könnyű dolguk. Főleg a magyarok viszonyultak elutasítóan – mondta Berecki Edit filmrendező, az est meghívottja. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a megszólaló magyar interjúalanyok észérvekkel segítették a produkciót, próbálták megválaszolni a megválaszolhatatlant is. A Görgény- völgyi román nyilatkozók – akiket annak idején az ortodox pap, illetve a polgármesteri hivatalok elöljárói mozgósítottak a vásárhelyi "magyar veszélyt" elhárítani – nyíltan, kendőzetlen őszinteséggel beszélnek az akkori történésekről.
Feltett kérdéseik révén a filmrendezők újabb megvilágításban tálalják a ’90-es évek valóságát. A román interjúalanyok ezúttal bátran mondják ki felbujtóik nevét. Egyikük őszintén bevallja, hogy ő életében sem külföldön, sem az ország más helységeiben nem járt, egyszer eljutott ugyan Kolozsvárig, a Stoica-féle Caritas révén pénzét megsokszorozni, de ott sem járt szerencsével, a teljes vagyonkája odaveszett.
A megszólalók nagy része a beszélgetések során arra a következtetésre jutott, hogy meggondolatlanság volt engedni a hatalmi manipulációnak. Még egyszer ezt velük nem lehetne megtenni, hisz számukra is nyilvánvalóvá vált, hogy az addig békésen egymás mellett élő két nemzet hatalmi harcok áldozata volt, akiket önös érdekektől vezérelve ugrasztottak egymásnak. Felbujtóik ma is ugyanazokban a beosztásokban vannak, mint annak idején; eljárás, kivizsgálás nem indult ellenük, ma is Görgény-völgyi elöljárók, mert "kire másra szavazzunk?" – kérdezi mintegy önmagától egyik interjúalany. Lehangoló ellenben – hangzik el magyar részről –, hogy a megtorlás során csak magyar és cigány nemzetiségűeket ítéltek el.
Az egymás mellett élő két nemzet szégyenteljes összecsapásáért felelős román nemzetiségű korifeusok ellentmondásos nyilatkozatai, egyes tábornokok műveltségi szintje a filmben is önmagáért beszél.
A szakmai beszélgetés során szó volt a dokumentumfilm előzményeiről, céljairól, a történészek szerepéről a hasonló munkák kivitelezésében, ugyanakkor felvetődött a kérdés, miszerint a fekete márciusi eseményekben résztvevők áldozatok-e vagy hősök?
Élmény volt feleleveníteni az eseményeket azoknak, akik megélték, a fiatalabb generáció pedig a marosvásárhelyi vonatkozású történelem egy szeletének objektív feldolgozásában részesült. Azok számára is hasznos lehetne e kétnyelvű dokumentumfilm, akik ez idáig a vásárhelyi fekete márciusi eseményekről elfogultan ítélkeztek vagy majd’ semmit sem tudnak.
A filmvetítést szakmai beszélgetés zárta, melynek házigazdája Berekméri Árpád- Róbert történész-levéltáros volt. Novák Zoltán és László Márton történészek A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című könyvük megjelenésének előzményeiről, az adatgyűjtés körülményeiről beszéltek, valamint jövőbeli terveiket osztották meg a jelenlévőkkel.
Népújság (Marosvásárhely),

Magyar tájházak Erdélyben
Számbavétel, megőrzés, hasznosítás, együttműködés
Erdély virágai – egy kutatás vándorképei című kiállítás képei között a tartalomhoz illő hangulatban tartották március 8–9-én a Magyar Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös tanácskozását a társaság kolozsvári székhelyén. A Határok nélkül – Magyar tájházak Erdélyben címmel rendezett konferenciát Jakab Albert Zsolt, a Kriza Társaság elnöke nyitotta meg. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja az együttműködés fontosságát emelte ki, akárcsak Hegedüsné Majnár Márta, az MTSZ ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet a Kárpát-medence valamennyi tájházának érdekeit képviseli. A rendezvényt, amely a Válaszúti Kallós Múzeumba és a mezőségi Feketelak falumúzeumába szervezett szakmai kirándulással zárult, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A szervezésben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum működött közre, amely egy erdélyi épületegyüttes létrehozásán dolgozik. Az erre vonatkozó és erdélyi kutatókkal közösen folyó munkát tükrözte a hangulatos keretet biztosító kiállítás, amelyet T. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes, a Tájház- szövetség elnöke ajánlott a jelenlevők figyelmébe. A konferencián bemutatták és díjazták Kovács Piroska, máréfalvi pedagógust, akit néprajzi gyűjtőmunkájáért 2012-ben Europa Nostra nagydíjjal tüntettek ki.
A rendezvényen előadást tartottak a magyarországi és az erdélyi közismert múzeumok, valamint a kisebb tájházak, gyűjtemények képviselői, amit hozzászólások, kerekasztal-megbeszélések követtek.
– Mi ragadta meg a szakember figyelmét, mit látott követendő példának a magyarországi és erdélyi tájházakról, gyűjteményekről elhangzott bemutató során? – kérdeztem a nyitóelőadását tartó Pozsony Ferenc egyetemi tanártól, akadémikustól, a Kriza János Társaság tiszteletbeli elnökétől?
– Voltaképpen a konferencia az erdélyi és a magyarországi tájházakkal foglalkozó szakemberek, házigazdák találkozója, képzési formája volt, amelynek során feltérképeztük, hogy milyen eredményeket értek el a Kárpát- medencében levő tájházak megalapításával és működtetésével kapcsolatosan és milyen gondokkal kellett és kell megküzdeni. Az előadók feltárták, hogy a XIX. század végétől fokozatosan alakult ki a tájház, amely azt jelenti, hogy egy faluban a saját helyén megőriznek egy régi épületet, és azt lehetőleg az ott élő család társadalmi státusának, etnikumának, életstratégiájának megfelelően rendezik be. Az előadások egy része az erdélyi tájházak mai állapotát rajzolta meg. Tötszegi Tekla kolléganőm egy kalotaszegi, mérai tájház építésének szépségeit és buktatóit vázolta fel, Bereczki Ibolya azt mutatta be, hogy Magyarországon hogyan szervezték rendszerbe a tájházakat, amelyek különböző tulajdonban vannak, magánszemélyek, helyi tanácsok, egyházi intézmények, egyesületek birtokolják, majd működtetésüknek a legjobb változatára kereste a választ.
Furu Árpád mérnök a tájházak építészeti vetületeit elemezte, az épületek megőrzésének szakszerű módját, s azt, hogy miképpen lehet beműködtetni, korszerűsíteni úgy, hogy a posztmodern látogatóknak nemcsak látványt, hanem keretet is jelentsenek. Vajda András a Maros megyei tájházak állapotát vázolta fel. Páll István, a Nyíregyháza melletti Sóstón létesített szabadtéri néprajzi múzeum igazgatója Szatmár megyének a Magyarországhoz tartozó településein létrehozott szabadtéri múzeumokat, tájházakat elemezte, működtetésüknek, az oktatás és a turizmus szolgálatába állításuknak a pozitív példájára helyezve a hangsúlyt. Kinda István a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Zabolán létesített tájháznak és a néprajzi múzeumnak a székelyföldi és a moldovai iskolások identitásának az építésében játszott szerepét mutatta be. Szőcs Levente, a Tarisznyás Márton múzeum néprajzosa azt vázolta fel, hogy Gyergyószentmiklós környékén milyen eredményeket értek el a népi építészet, a lakáskultúra, a kézművesség dokumentálásában, múzeumi és tájházas reprezentációjában. Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, néprajzkutatója az Udvarhelyszéken, Sóvidéken, a Küküllők és a Homoród mentén, a Havasalján elért eredményekről tartott nagyon szemléletes előadást a követendő példákra összpontosítva. Csíkból egy kászoni tájháznak az építését, működtetését mutatták be, ami korábbi tárgygyűjtések alapján magánkezdeményezésre alapult.
A második nap magyarországi, erdélyi magyar és román eredményeket osztottak meg a hallgatósággal. Szonda István tájházvezető azt vázolta fel, hogy a Dél-Alföldön hogyan teszik élővé az oktatás, a művelődés és a turizmus keretében, a naptári ünnepek, a népszokások, a népi gasztronómia otthonává a tájházat, hogyan lehelnek életet a már nem lakott házak világába. Kéri Gáspár és felesége azt mondta el, hogy családi kezdeményezésre hogyan alapítottak Biharban az Érmelléken három tájházat Gálaspetriben és Szalacson, s ezekben hogyan mutatják be a középgazda, a jobbágy vagy az uradalmi családok életét, és hogyan próbálják ezt élettel feltölteni, s a gyűjteményeket az erdélyi, partiumi, az európai turisztikai vérkeringésbe bekapcsolni. Rövid előadásban mutatta be Boldizsár-Zeyk Zsuzsa a pedagógusok által Tordaszentlászlón alapított múzeumot, tájházat, Vura Ferenc a Fekete-Körös völgyében, Várasfenesen, alapított gyűjteményt. A Bákó megyei Pusztináról érkezett Nyisztor Tinka elmondta, hogy a sajátos, történelmi, gazdasági szerkezetnek köszönhetően sok olyan ház maradt fenn, amelyet csak meg kell őrizni, szakszerűen fel kell leltározni, mivel szinte szabadtéri tájházként festenek, s elmondta: hogyan próbálják a magyar nyelvű helyi vallásosság, hitélet, ünnepek közegévé átalakítani ezeket a házakat. Balázs-Bécsi Gyöngyi a Kallós Zoltán által alapított válaszúti regionális múzeum létrehozását mutatta be, azt hangsúlyozva, hogy a múzeum köré milyen foglalkozásokat, képzéseket szerveztek: kézművesség, szövés, fonás, éneklés, zenélés, táncolás tanítása, s a néphagyományoknak az iskolai, szabadidős átadását hogyan szervezik meg. A tanácskozás külön színfoltja volt a Szebenből érkezett román kolléga, Eugen Vaida, aki megszervezte az erdélyi magángyűjtemények hálózatát (RECOMESPAR) és fölvázolta, hogy milyen programokat szerveznek a tárgyak restaurálására, a marketingre, a turizmus szolgálatába való állítására.
Azt gondolom, hogy hasznos volt ez a magyarországi erdélyi koprodukció, hisz mind a két nagy régióban a számtalan probléma mellett számtalan pozitív példa van, amiből minden résztvevő tanult – foglalta össze a tanácsokozás főbb eseményeit Pozsony Ferenc.
A záró kerekasztal-megbeszélésen a KJNT tiszteletbeli elnöke öt alapvető pontban foglalta össze a gondokat. Az első a tulajdonjog tisztázása, mert általában az intézményes háttérrel rendelkező tájházak működtetésére lehet támogatást nyerni. Építészeti szempontból a tulajdonosnak kötelessége szakemberek bevonásával helyrehozni az épületet, a szakszerű berendezésben pedig néprajzosok, muzeológusok adhatnak tanácsot, s nem szégyen segítséget kérni tőlük. Körvonalazódott az is, hogy nem csupán a tárgyakat kell őrizni, hanem a tárgyak mögötti tudást is, s ezt kell a működtetés során elővarázsolni és átadni a látogatóknak. A tájház így tehet eleget kettős feladatának az identitás megőrzésében játszott szerepének és a turisztikai hasznosítás lehetőségének.
Bár Erdélyben problémát jelent a szakemberhiány, hisz jó néhány nagyváros múzeumának nincs magyar néprajzos szakembere, a konferencián levő nagyszámú fiatal érdeklődő talán ezen az úton fog elindulni.
Megyénkben a megfelelő intézményi háttér és szakemberek hiányában a helyi kezdeményezések mindenféle szakmai támogatás, ellenőrzés nélkül valósultak meg – hangzott el a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központját vezető Vajda András bemutatójában. A gyűjtemények minőség szempontjából nagyon változatosak, s pontos leltáruk elkészítését Vajda András a közeljövő legfontosabb feladatának tekinti.
A tanácskozás szakmai kirándulással zárult, Kallós Zoltán Alapítványi Múzeumát Válaszúton maga az alapító, valamint Balázs Bécsi Gyöngyi és Balla Ferenc mutatta be. A látogatók nemcsak a különböző tájegységek népművészetét igazoló gyönyörű darabokat láthatták, a vezetők a folyton gyarapodó raktárakat, s a műtárgyak védelmére használt eljárásokat is ismertették. A feketelaki faluházhoz az elmaradott felső tóvidéki régi házak, gazdasági épületek között vezetett a kátyúkkal tele út, azt az érzést keltve a látgatóban, mintha egy szabadtéri falumúzeum részletei között járna.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

A létező regionális identitások alapján kell meghúzni a régióhatárokat
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a Romániában ma is élő regionális identitások alapján kell meghúzni a régióhatárokat a küszöbönálló közigazgatási átszervezésben.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke egy csíkszeredai sajtótájékoztatón mutatta be pártja elképzeléseit a romániai közigazgatás átszervezésére vonatkozóan. Az EMNP szakértői csoportja által elkészített tervezet Romániát 12 régióra és három "metropoliszrégióra" osztaná.
Erdélyben a Székelyföldnek, Bánságnak, Partiumnak biztosítana régiós státust, Kolozsvár központtal észak-erdélyi, Nagyszeben központtal pedig dél-erdélyi régiót hozna létre, Brassó környékét pedig "metropoliszrégióvá" alakítaná.
Toró T. Tibor elsődleges szempontnak tartotta, hogy olyan régiók jöjjenek létre, amelyeket a bennük élők elfogadnak, magukénak éreznek. Másodlagos szempontként a régiók működőképességét említette, valamint azt, hogy valamennyi regionális jelentőségű város központi szerephez jusson.
Az EMNP elnöke úgy vélte, az aszimmetrikus regionalizmus elve szerint lehetne a régióknak - a helyi sajátosságaik alapján - sajátos jogállást biztosítani. Hozzátette, a partiumi és a székelyföldi régióban kaphatna sajátos jogokat a magyar közösség.
Az EMNP megőrizné a megyéket is, de ezek határait felülvizsgálná, sőt, új megyék és megyeszékhelyek kijelölését is szükségesnek tartaná. A régióhatárokon fekvő településeknek pedig felajánlaná, hogy maguk döntsék el népszavazás útján, hogy hová kívánnak tartozni.
Toró T. Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, az EMNP regionális koncepcióját a Partium közigazgatási földrajzából doktori címet szerzett Szilágyi Ferenc egyetemi adjunktus vezette szakértői csoport dolgozta ki. A koncepció végleges formáját április 20-án, a párt küszöbönálló kongresszusán vitatják meg és fogadják el.
Toró T. Tibor újságírói kérdésre elmondta, a régióátalakítás dolgában nincsen jelentős különbség a romániai magyar politikai pártok álláspontja között. Hozzátette, az EMNP elsődleges szövetségesként tekint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) tervei megvalósításában.
MTI
Nyugati Jelen (Arad),

Régiséggyűjtés, falumúzeum számára
A közelmúltban alakult Fekete-Körös Egyesület tájház jellegű falumúzeumot kíván létrehozni a nagyzerindi régi kisbolt felújított épületében.
A bemutató anyagot nagyrészt felajánlásokból szeretnék összegyűjteni. E célból köszönettel elfogadnak jó állapotban lévő, minél régebbi bútorokat, háztartási eszközöket, szőtteseket, mezőgazdasági szerszámokat, fényképeket, a helyi népviselethez tartozó ruházatot. Mindazokat, akik szeretnék gazdagítani az állandó kiállítás anyagát, megkérik, hogy adakozó szándékukat jelezzék az Egyesület alapító tagjainál – Bondár Henriette Katalin, Kasza Rozália, Kiss Csilla, Mészár Ildikó, Simándi Viola, Szilágyi Andrea vagy Szilágyi Ildikó Erzsébet valamelyikénél személyesen. Felajánlásokat várnak a 0740-322-810-es, vagy a 0724-060-790-ás telefonszámokon is. A nemes célért tett önzetlen felajánlásokat az Egyesület vezetősége előre is megköszöni.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Igazi laudációt a szekus besúgók írtak
Születésnapi beszélgetés Tokay Györggyel
E beszélgetés aláírója nagyon jól tudja, hogy „nem illik” egy interjú során tegeződni – de mindkét fél ugyanúgy szemforgatásnak minősítené, ha több mint negyvenéves ismeretség után a látszat kedvéért magázódnánk. Pláne akkor, ha a házigazda egy pohár itallal is megkínál. – Március 27-én van a születésnapod, amelyen a Nyugati Jelen és olvasói, tulajdonosa nevében is köszönteni szeretnélek. Hogy érzed magad hetvenes éveid majdnem közepén? – Hogy mondjam, nem érzem az öregséget tehernek, pedig lenne okom rá. De ne részletezzük, hogy mit jelent ágyba feküdni, a kerekesszék Schumacherének lenni. Ez van, az embernek ezzel ki kell egyeznie, de engem nem zavar, mert megvannak a könyvek, megvan a televízió, az internet – az ember nézegeti a világot, és csodálkozik. Még mindig csodálkozom.
– Min csodálkozol?
– Hogy semmit nem tanulunk, és mindent elfelejtünk. Ugyanazokat a hibákat látom elkövetni, egy kicsit aktualizálva, az utóbbi 22 esztendőben. A politikai életnek a hordozói tulajdonképpen a politikai akaratot megfogalmazó pártok. Azok pedig olyan társadalmi tömörülések, amelyek értékek és érdekek mentén szerveződnek – például a munkaadók, a munkáltatók stb. stb. Hogy 22 év alatt ezt miért nem tudtuk megtanulni mind a mai napig ebben az országban, azt nem tudom. De itt személyek mögött tömörülnek az emberek, s ebből kifolyólag aztán a politika, sajnálatos módon szégyenteljesen sekély. Néha az a benyomásom, a tévéhíradót nézve, hogy ha valaki kellőképpen meg van borotválva, egy rendes öltönyt vesz magára, és mondjuk egy lila nyakkendőt, az már politikai személyiség. A semmiből is csinálunk politikai személyiségeket, akik jönnek, mennek, eltűnnek, megjelennek, körülöttük pártok szerveződnek, az emberek az egyik pártból a másikba mennek, s az ország marad ott, ahol van. Ez egy kicsit kiábrándító. Kiábrándító az is, hogy a magyarok – legyen az RMDSZ vagy más politikai tömörülés – hiába próbálják az országban megvalósítani az európai gondolkodás normáit, tiszteletben tartatni ezeket, mert a politikai élet társszereplői egyszerűen nem látnak partnereket a magyarokban, önmaguk pedig csak ritkán politizálnak értékek és érdekek mentén. Az isten szerelmére: melyik társadalmi osztályt képviseli, mondjuk, a Szociáldemokrata Párt? Az alkalmazottakat? Ahogy elnézem a vezetőséget és adóbevallásait, nem egészen úgy néz ki, mintha az alkalmazottak pártja lenne. A jobboldali liberálisok lennének a munkáltatók – de ha jól látom, a szociáldemokratákkal vannak együtt, holott az érdekek, elvben, nehezen kibékíthetők, hogy ne mondjam: egyáltalán. Rendben van: mondjuk, hogy elegünk volt az ideológiai alapon szerveződő pártokból (nekem speciel ez a véleményem), elég volt nekem a Kommunista Pártból, még sok is. Akkor maradjunk egy olyan pártnál, amelyik programok körül szerveződik, ahova besorolnánk magunkat, s Romániában vagy még két pártot. Melyik az a program, amelyiket meg akarjuk valósítani, hogy mindenkinek jó legyen? Ennél közelebbi meghatározást nemigen tudok. Hogyan legyen mindenkinek jó? No, ez az, amire nem válaszoltak. Kitört a nagy válság – ebből a kifelé menet a nagy probléma, mert beleesni beleestünk. Elmúlt 4-5 év, és nem látok egyetlen politikai szerveződést, amely azzal állt volna elő, hogy mi úgy akarunk a válságból kitörni, hogy a következő koherens programot valósítjuk meg… Ennek a programnak vannak nagyon kellemetlen részei, például csökkenni fognak az ilyen-amolyan juttatások, kisebb lesz a… de: ezen az úton ez meg az meg fog megvalósulni. Nincs ilyen. Ha erre gondolok... – De egyébként jól érzed magad…
- Jól érzem, de ha magam csinálnám, akkor biztosan nem érezném jól. Ám most, hogy kívülről látom a dolgokat, mint magánember, jól érzem magam.
– Menjünk tovább. Az utóbbi időben ritkán jelensz meg a nyilvánosság előtt, legutóbb a Kölcsey-díjad átvételén láthattunk, és gondolom, érezted magad is, mennyi szeretet és megbecsülés vesz körül az aradiak részéről. „Életművem az, hogy önökkel lehetek, életművem az, hogy önöknek legyen magyarhoz és emberhez méltó életük” – mondtad akkor szerényen. Csakhogy sokan jól emlékszünk, például, 1990 szeptemberére, amikor parlamenti képviselőként betegséged dacára éhségsztrájkba kezdtél az aradi magyar középiskoláért, vagy arra, hogy amikor már reménytelennek látszott a dolog, határozottan kimondtad: a Szabadság-szobor állni fog. Az életműved sok ilyen konkrétumból tevődik össze. Vagy egy díjazottnak illik szerénynek lennie?
– Született optimista vagyok, nyilván a megbecsülés, ami körülvesz, ehhez hozzájárul. Tudod, ahogy volt ez a Kölcsey-díj – legyen Kölcsey-díj, vagy Simonyifalva díszpolgársága – mert én is díszpolgár vagyok ám, és nem fogom elfelejteni, míg a világ világ –, ezeket azért kaptam, mert az emberek megbecsülnek, és ennél nagyobb öröme nem kell legyen valakinek. Persze jó lenne, ha egy kicsivel több pénzem is lenne, de inkább ezt választom, a megbecsülést és a szeretetet, mint a sok pénzt és a megvetést, amivel én is nézem azokat, akik, hát, nagyon görbe utakon jutottak az anyagi javakhoz. De én nagyon nem szeretem ezeket a témákat, nagyon nem szeretek beszélni se róluk, olyan prédikáció- és vasárnapi igehirdetés-, olyan osztályfőnöki óra-szerű szavak ezek. Csinálni kell, s akkor meglátjátok, hogy jó lesz. Nem kell erről sokat beszélni, csak azért mondtam most is, mert megkérdeztél. Persze, hogy örültem a díjaknak. De ezzel kapcsolatban hadd mondjak el valamit. Nagyon szépen beszélt a laudációban Borbély Laci barátom, amikor aradi barátaim megtiszteltek a Kölcsey-díjjal. Néhány nappal azután kezembe jutott, 22 év után, a szekuritátés dossziémnak egy része, pontosabban a ’82–84-es évekből. Hát, kedves barátaim, az én laudációmat ott írták meg, ti. amit ott felsorolnak, kb. így: „a magyar nyelv és kultúra fanatikus propagálója”, írja a spicli főhadnagy, „a magyar iskolákért harcoló nacionalista sötét alak”, mondja az őrnagy úr – tehát már 1984-ben elismernek olyan dolgokat, amikre nagyon büszke vagyok. Laci barátom elmondta, mit csináltam az RMDSZ-ben – de hogy előtte mit csináltam… tulajdonképpen a laudációmat 1982 után írták, itt vannak a dossziék, aláírva, gyönyörű pecsétekkel. Megáll az ember esze, hogy mit hoztak fel ellenem, mint gonosz, átkos tevékenységet: hogy szeretem a fajtámat, az anyanyelvemet, a saját kultúrámat – ez a legsötétebb bűnök közt szerepelt. Az, hogy ezt a kultúrát hirdetem, az bűn volt, hogy az iskoláinkért „tűzbe megyek”, az is bűn volt. És most itt van ez a laudáció, ami ezelőtt 30 évvel majdnem egy vádirathoz elég volt. Nem kerültem börtönbe, de oda akartak. – Közel két évtizedes politikusi pályafutásod alatt biztosan sok elégtételed is volt, de csalódnod is jócskán kellett – gondolok, például, a Neptun-üggyel kapcsolatos támadásokra, vagy a kisebbségügyi miniszterségből való távozásodra. Az aktív politizálás befejezésével hogyan gondolsz minderre? Mi az, amire a legszívesebben emlékszel, s van-e olyan, amit elfelejtenél?
– Ha azt kérdezed, mit szeretnék elfelejteni, vagy a Neptun-ügyre gondolok: mindig is akadnak olyan emberek, akik kitartanak bizonyos értékek, érdekek fenntartása mellett, ezeknek pedig vannak ellenségeik. Normális dolog. Valamikor a szekus tiszt volt az ellenség. Azt hiszem, 1992-ben, amikor C. V. Tudor az egyik versében Domokos Géza mellett szerénységemet is akasztófára javasolta, akkor összehívtam egy gyűlést, vettem két üveg whiskyt, és azt mondtam: uraim, ettől a perctől fogva ember vagyok, ha C. V. Tudor azt mondja, hogy engem fel kell akasztani, akkor valóban csináltam valamit. Lent voltunk a parlament étkezdéjében, s megkérdezték a román kollégák, hogy mit művelünk, akkor azt mondtam: megünnepeljük azt, hogy engem Corneliu Vadim Tudor kötélre javasolt egy újévi versében. Hogy azután a saját fajtámtól is kaptam a szemem közé, hogy árulónak, vagy baleknek neveztek – vagy gazember, vagy balek, mondotta az egyik ellenfelem –, és a neptunizmus után azt akarták egyesek, hogy ne vehessek részt az RMDSZ politizálásában…, de az RMDSZ úgy döntött, hogy mégis szüksége van rám, és nem azokra, akik ezt a vonalat úgy látták, hogy egy autodaféval a máglyán megégettessek. A mai napig is híve és fenntartója vagyok a tárgyalások elméletének a konfliktusos megoldásokkal szemben. Egyszerűen azért, mert alapvető katonai, stratégiai és politikai alapelv az, hogy ha a kisebbik erő egy nagyobb erővel csap össze, abból többnyire vesztesen kerül ki. A konfliktusos megoldás nem kedvez a számbeli kisebbségben lévőnek – ezt bizonyítja a történelem, ezt bizonyítja az ETA, IRA és egyéb szervezetek évtizedekig elhúzódó politikai gyakorlata is. Én magam a békés tárgyalások híve voltam, vagyok és maradok, úgyhogy evvel szépen megnyugodtam, ezzel mentem nyugdíjba és ezzel maradok továbbra is. Nem találtam elvet még, amely bebizonyítsa, hogy nekem nincs igazam. Nyitott vagyok mindenféle érvelésre s várom, hogy jöjjön valaki, aki bebizonyítsa, hogy miért nincs. Ami az aktív politizálás befejezését illeti: vannak egyesek, akik nem tudnak elbúcsúzni attól az érzéstől, hogy ők fontos személyiségek. Ha egyszer képviselő voltál, vagy miniszter, avagy nagykövet, az újságírók hajkurásztak és a televízióban osztottad a malasztot, és igét hirdettél, akkor az idők végeztéig ott kell lenni, s ha véletlenül nem vagy ott 75 éves korodban, amikor a hamut is mamunak mondod, vagy arrafelé irányulsz, akkor neked feltétlenül boldogtalannak kell lenned. Én ezt nem hiszem. Én azt hiszem, hogy, amint az Írás mondja, mindennek megvan a maga ideje. Mindennek. Én rengeteg követ összegyűjtöttem, de a kődobálást el fogom hagyni. Ha valóban írok még, nem fogok köveket hajítani, megvárom, amíg a földön lévőkbe egyesek belebotlanak. Mert belebotlanak, higgyétek el. A valóság olyan kemény, ha marhaságokat vagy aljasságokat hirdetsz, végül belebotlasz. Én ezt megvárom. Minek kell nekem köveket dobálni?!
– Nem is kődobálásról lenne szó, hanem arról, hogy jó másfél évtizedig benne voltál, közvetlenül a nagypolitika első vonalában (nagykövetként talán már nem annyira a közepében), ismerted az összes „nagykutyát”, minden mozgást tudtál, a pletykákat is. Ezt – nyilván egy racionális szűrőn áteresztve – nem lenne érdekes megírni?
– Hadd kérdezzem meg: minek? Vagy van egy olyan üzenet, ami az egyedi történésekből levonható – és ez fontos –, vagy nincs üzenet, csak érdekesség. Viszont azt megírják a bulvárlapok, az Isten szerelmére. Hogy ki kivel, miért és hogyan – az végső soron nem igazán fontos, a miért és hogyan talán fontosabb lenne. Ha magamat meggyőzöm arról, hogy vannak olyan dolgok, amiket el kellene mondani a politizálás mikéntjével, erkölcsével kapcsolatban, elmagyarázni az embereknek, hogy nem a büntetés nagysága, hanem a büntetés elkerülhetetlensége fogja megállítani a korrupciót, akkor igen. Ha valaki hajlamos lenne megkérdezni, elmondanám, hogy az önkényuralom felé vezető úton a titkos hírszerző szervek vérre menő ellenőrzése létfontosságú, és hogy ennek az ellenőrzésnek az egyik leghatékonyabb módja a költségvetés ellenőrzése, az nagyon jó lenne. De erre nem hiszem, hogy lenne olvasói igény.
Készült veled egy érdekes interjúkötet, amelyből azonban, ismétlem, sok minden kimaradt. Világos választ várok: írsz-e, ahogy régebben fontolgattad, vagy nem írsz? – Talán írok, s ha igen, valami nagyon személyeset. Biztosan csak azt tudhatom, amit én láttam, amit én éreztem. Hogy mások mi éreztek, mit láttak, az kérdéses. Hát erről lehet szó. Kérdés, hogy van-e időm rá.
– Születésnapodon kívánunk jó egészséget, hogy maradjon idő rá.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Aki mindmáig rajtahagyta keze nyomát városán
Pákei Lajosra emlékeztek
Pákei Lajosra, Kolozsvár egykori főépítészére emlékeztek születésének 160. évfordulója alkalmából szombaton délelőtt a Kolozsvár Társaság, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Magyar Unitárius Egyház közös szervezésében. A rendezvény helyszínéül a Kolozsvár Társaság főtéri székhelye szolgált, ahol Pákei tervrajzait és épület-alaprajzokat állítottak ki. A főépítész életútját Gaal György művelődéstörténész mutatta be, a levéltári hagyatékokat ifjabb Dávid Gyula építész ismertette, és levetítették Maksay Katalin műépítész összeállítását Pákei Lajos fontosabb munkáiról. A találkozó zenei műsorát Szőcs Márton és Gyenge Balázs biztosította.
– 160 év telt el azóta, hogy 1853 márciusában, egy régi kolozsvári unitárius család sarjaként megszületett Pákei Lajos. Bár nem éppen kerek az évforduló, mégis méltó alkalom arra, hogy felidézzük annak a mérnökembernek és művésznek az alakját, aki mindmáig rajtahagyta keze nyomát városán. Hiszen a Főtér, a Kossuth Lajos utca és a Sétatér meghatározó épületeit ő álmodta kőbe, téglába – mondta Gaal György. Kifejtette: tanulmányait, a családi hagyományoknak megfelelően az Unitárius Kollégiumban végezte, kitűnő rajztehetségének köszönhetően pedig már diákként a korban nem megszokott pályát, az építészetet választotta. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Királyi József műegyetemen kezdte, majd egy év után átiratkozott a világhírű Müncheni Politechnikumba, ahol 1876-ban szerezte meg mérnöki diplomáját. Még abban az évben beiratkozott a Bécsi Művészeti Akadémiára. A család szűkös anyagi helyzete miatt 1880-ban hazajött, és elfoglalta Kolozsvár városának főmérnöki állását. Később pedagógiai munkában is nagy szerepet vállalt, és neki köszönhető az iparmúzeum (jelenleg a Műszaki Egyetem épülete) létesítése és az épület megtervezése.
Halálakor, 1921 márciusában, a nagy politikai változások idején alig emlékeztek meg róla, egyetlen cikk jelent meg csupán, Kelemen Lajos tollából, az Unitárius Közlönyben.
– Pákei Lajos nevéhez több mint ötven középület – húsz templom, öt kastély, családi házak, villák –, síremlékek, emléktáblák tervezése és kivitelezése fűződik – hangsúlyozta Gaal György, példaként pedig a Főtér sarkán lévő egykori New York (jelenlegi Continental) szállót, a város első, európai viszonylatban is ismert szállodáját és kávézóját említette. Pákei tervezte továbbá Kolozsváron a sétatéri korcsolyacsarnokot, a nemrég felújított Kioszkot, a János Zsigmond Kollégium épületét, a Mátyás király szoborcsoport talapzatát, a fellegvári Erzsébet királyné emlékművet, a Rhédey-palota színjátszási műemléktábláját, a Mátyás-ház bronzba öntött emléktábláját és Brassai Sámuel síremlékét is. Maksay Katalin műépítész kutatásának köszönhetően fényképsorozatban mutatták be a rendezvényen a főépítész által tervezett impozáns épületeket, vázlatrajzokkal és alaprajzokkal kiegészítve, Budapesttől Székelyudvarhelyig.
Ifjabb Dávid Gyula építész kifejtette: a művész-építész papír alapú hagyatékának kutatása elengedhetetlen az életmű vizsgálatában. Megköszönte azoknak a levéltárosoknak a segítségét, akik ebben a munkában támogatták (Ritoók Pál, Építészeti Múzeum, Budapest; Bakó Zsuzsanna,Műemléki Kutató és Dokumentációs Központ, Budapest; Molnár B. Lehel, Magyar Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár), továbbá megjegyezte: az iratok között templom- és villaépítészethez kapcsolódó dokumentumok, oktatási intézmények műszaki dokumentációi és tervben maradt épületkoncepciók egyaránt megtalálhatók.
– A törzsanyagot viszont egyértelműen a megvalósult épületekről szóló lapok jelentik Bölöntől Kolozsvárig, Pozsonytól Székelyudvarhelyig – magyarázta ifjabb Dávid Gyula. Elmondása szerint a kolozsvári anyag mennyiségileg is hatalmas, az iratok legnagyobb részét képezi. Az alaprajzok és dokumentációk mellett akvarellt is őriz a levéltár, valamint Pákei édesapja, idősebb Pákei Lajos grafikáit, tollrajzait. Mint kiderült, Pákei Lajos úgy tervezte, hogy Kolozsvár műemlékeiről jelentet meg útmutató kézikönyvet – Kolozsvár szabad királyi város építészeti műemlékei a 14. századtól a 19. század közepéig címmel –, ezt azonban végül nem sikerült befejeznie.
Kelemen Lajos levéltáros soraival zárta ismertetőjét ifjabb Dávid Gyula: „Pákei Lajos dolgozószobájában hatalmas kötegben maradtak hátra az ő híresen pontos szép rajzai, épület- és egyéb tervei. Rajzai hiányosan is becses emlékei egy művészetrajongó szép léleknek, s Kolozsvár művészeti múltjának, melynek Pákei Lajos nemcsak tisztelője, hanem alkotásaival a múlthoz méltó tevékeny s jelentős folytatója volt.”
PETHŐ HUNOR
Szabadság (Kolozsvár),

Éjszaki Károly, az elfelejtett mérnökíró
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának rendezésében hétfő este Gaal György tartott előadást az egyesület székházában Éjszaki Károly vígjátékszerző, mérnök, Sztána alapítója címmel.
Éjszaki Károlyt, aki 1818–1907 között élt és alkotott, alig emlegetik tájainkon, kiesett a köztudatból. Pedig életműve sokoldalú. Életrajzából kiderül, hogy Bakony egyik Eszterházy-birtokán született, mérnöki és jogi tanulmányait magánúton a magyar irodalom megismerésével egészítette ki. 1848-ban hadimérnök a forradalom és szabadságharc oldalán, ezért annak leverése után néhány hétig börtönbüntetést kell elviselnie. 1867-ben a közlekedési minisztérium főmérnöke, 1868–1871 között a Nagyvárad–Predeal vasútvonal megépítését készíti elő. Sztánánál egy évet töltött el a munkatelepen, ott villát épített magának, és ezzel lerakta a település alapjait. Mérnöki munkássága mellett íróként és irodalomszervezőként is tevékenykedett: tizenöt darab (vígjátékok, történelmi darabok, népszínművek), elbeszélések, emlékidézők, beszédek, felolvasó ülések fűződnek nevéhez, de volt elnöke az Írók és Művészek Társaságának, alelnöke a Petőfi Társaságnak (Jókai elnöksége alatt), és miután Kolozsvárra költözött, a Dávid Ferenc Egylet egyik alapítójaként, EME- és EKE-tagként, az Erdélyi Irodalmi Társaság tiszteletbeli tagjaként ismerték, miközben a vasútigazgatóság hatszáz kilométernyi vonalát is irányította. Köztiszteletben álló személyként halt meg, a Házsongárdban temették el.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),

Keserves banki törlesztés
Romániában a legmagasabbak a banki hitel után fizetendő törlesztőrészletek a fizetésekhez képest az Európai Unión belül – számolt be Valentin Lazea, a Román Nemzeti Bank (BNR) gazdasági igazgatója. Az illetékes által közölt adatok szerint a romániai hitelfelvevőknek bérükhöz viszonyítva havonta kétszer több törlesztőrészletet kell fizetniük a bankoknak, mint francia, olasz vagy spanyol társaiknak, és háromszor többet a német állampolgárokhoz képest. Lazea szerint emiatt a pénzintézeteknek a jövőben a vállalatok hitelezését kell előtérbe helyezniük, a hosszú távú kilátások ugyanis ebből a szempontból kedvezőbbek.
„Általános tendencia, hogy a vállalkozói szektornak elsőbbsége van az új kölcsönök igénylésénél, mint a magánszemélyeknek” – fogalmazott a gazdasági igazgató, aki szerint a hitelezést jelenleg több tényező is nehezíti. Mint rámutatott: a bankok is felelősek, az elmúlt években ugyanis túlságosan nagyarányú volt a lakossági hitelezés, de külső tényezők is hozzájárulnak a megnehezített kölcsönfelvételhez. „Hogyan is költekezhetnének fejetlenül a pénzintézetek, amikor folyamatosan növekszik a minimálbért kereső alkalmazottak, a veszteségeket jelentő cégek és adósságot felhalmozó önkormányzatok száma” – vélekedett Valentin Lazea.
Szigorúbb a jegybank, mint más országokban
Bordás Attila, az OTP Bank Románia területi igazgatója a Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott: Romániában elsősorban azért magasabbak a törlesztőrészletek, mivel a BNR lakossági hitelezésre vonatkozó előírásai és normái sokkal szigorúabbak, mint más nyugati államokban. Az illetékes szerint azonban ez nem föltétlenül hátrány. „Úgy gondolom, hogy a folyamatos kormánypolitikai válság ellenére a jegybanknak sikerült egészséges piacot kialakítania, az intézkedések nélkül sokkal jobban éreztük volna a gazdasági krízist is. Számos nyugati országhoz viszonyítva nem következett be nagy eladósodás, az ingatlanbuborék kipukkadása sem ütött akkorát” – magyarázta Bordás. Rámutatott: a kilencvenes években nagymértékű volt a banki kockázat, ezért látta szükségesnek a BNR a drasztikus beavatkozást, az elmúlt tíz évben pedig egy pénzintézet sem jelentett csődöt. „A szigorító intézkedések nyomán a hazai banki szektor hasonlóvá vált a gyermekhez, aki épp megtanult járni, és előbb-utóbb el kell engedni a kezét. Erre jött a gazdasági válság, így az elengedési periódus kitolódott” – magyarázta a szakember.
Kettős nyomás a hitelfelvevőkön
Az illetékes szerint a 2008-as gazdasági válság kitörése óta kettős nyomás nehezedik a hitelfelvevőkre. „Egyrészt figyelembe kell venni a drasztikus bércsökkentéseket, ez különösen az állami szektorban dolgozókat sújtotta. Emellett 2008 előtt a hitelek nagy részét valutában vették fel a magánszemélyek, azóta a lej értéke jelentősen gyengült, emiatt nagyobb törlesztőrészleteket kell fizetni. A két tényező miatt jelenleg a fizetések nagy hányada sajnos törlesztőrészletre megy el” – magyarázta Bordás. A területi igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugati államokhoz képest a romániai lakosság kevésbé eladósodott, illetve kevesebben igényelnek bankkölcsönöket. Elmondása szerint a kettős nyomásnak a bankok is tudatában vannak, így már közvetlenül a válság kitörése után mindegyik pénzintézet saját hitelmentési stratégiát dolgozott ki. „A bankoknak is érdekük, hogy ne kerüljön sor a végrehajtásra eladósodottság esetén. A bajba jutott ügyfelekkel ezért egyéni, az érintett számára legelőnyösebb megoldást keressük meg. Nagyon fontos, hogy a kliensek a bankhoz forduljanak, mielőtt még kritikussá válna a helyzet” – javasolta az illetékes. Rámutatott: a pénzintézetek például csökkenthetik, vagy időszakosan fel is függeszthetik a törlesztőrészletet, kivételes esetben pedig akár a kamat is mérsékelhető. A területi igazgató szerint mostanában a magánszemélyek többsége jelzálog nélküli személyi kölcsönt vesz fel, ezt jövedelem alapján számolják ki, értéke legfeljebb 10–15 ezer euró. „Feljövőben levő hitelezési forma a hitelkártya is, emellett sokan szállnak be az Első otthon-programba, ez azonban kissé döcögős a hiányos kormányintézkedések miatt” – tudtuk meg.
„Ördögi kör a hitelfelvétel”
Egy nevét elhallgatni kívánó 33 éves kolozsvári lakos a Krónikának elmondta: a hosszú távú hitelek esetében lényeges különbségek nincsenek a bankok ajánlatai között, de mégis érdemes alapos kutatómunkát végezni, mert néha az „apró részletek” is számítanak. „Mi majdnem megkötöttük a szerződést az egyik bankkal egy 30 éves futamidejű hitel felvételére – mivel ott volt folyószámlám, ez tűnt kézenfekvő megoldásnak. Az utolsó pillanatban mégis átmentünk egy másik pénzintézethez, mert hajszálnyival kedvezőbb volt az ajánlata. Ördögi kör ez egyébként, mert minél hoszszabb futamidejű a hitel, annál alacsonyabb a havi törlesztőrészlet, viszont annál tovább tart az adósrabszolgaság” – kommentálta Zs. A., aki két évvel ezelőtt lakásvásárlásra vett fel bankhitelt. A megkérdezett hozzátette: néha ez nem saját döntés kérdése, a bank ugyanis a jövedelmi helyzet alapján kalkulálja ki a törlesztőrészletet és a futamidőt, és ha az érintett bevétele nem túl magas, akkor örülhet, ha egyáltalán hitelhez jut. „Számít az életkor is, nyilván ötvenéves embernek nem fognak 30 éves hitelt adni, bármilyen abszurdul is hangzik ez” – magyarázta. Míg alanyunk szerint a devizahitelezés „a világ egyik legnagyobb disznósága”, az Első otthon elnevezésű programot jónak nevezte. „Nagyban megkönnyíti a fiatal családok helyzetét, mert az állam vállal garanciát az ingatlanért, a kamatokat pedig viszonylag alacsonyan tartja. Mi is így jutottunk kölcsönhöz, nagyon hosszú, 30 éves lejáratra ugyan, de elfogadható törlesztőrészlettel – mondta. – Nem örülök annak, hogy évtizedekre elköteleztem magam anyagilag, de még mindig jobb, mint három gyermekkel az albérleti lét bizonytalanságában vergődni, és ismeretlen embereknek fizetni a törlesztőrészletnél is nagyobb összegeket, hogy a végén ne lássak belőle semmit.”
(Megvétózta az IMF a csődvédelmet
Románia kemény árat fizet azért, hogy továbbra is érvényes megállapodása lehessen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A szervezet olyan intézkedésekre kényszeríti a kormányt, amelyek húsba vágó megszorításokat írnak elő a lakosság részére. Emiatt – mint arról beszámoltunk – áprilistól kórházi betegellátásra vonatkozó díjat vezetnek be, ami öttől tíz lejig terjedő összegbe kerül. Ezzel egy időben Bukarestnek meg kellett ígérnie a valutaalapnak, hogy a magyar kormánnyal ellentétben nem segíti meg a bajba került adósokat. Az IMF ugyanis nem engedi meg a magáncsőd intézményének bevezetését, aminek hatásai a magyarországi kedvezményes végtörlesztés vagy adott esetben az árfolyamgát bevezetését eredményezték volna. A korábbi román tervek lehetővé tették volna, hogy a hitelezők elengedjék a csődvédelmet kérő állampolgárok adósságának 25 százalékát, amennyiben megegyeznek az ügyfelek a bankokkal, hogy a fennmaradó 75 százalékot – akár az adósság átütemezésével – visszafizetik. A magáncsőd bevezetését egyébként nemcsak a valutaalap, hanem a hitelminősítők és a román jegybank sem támogatta.)
Szerző(k): Gyergyai Csaba, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Államosítás Biharban?
Visszaperelné a Bihar Megyei Tanács azt a telket, amelyet a restitúciós törvény alapján még 2003-ban visszakapott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A per elindításáról tegnapi rendes ülésén szavazott a testület, az RMDSZ-es tanácsosok ellenszavazatai mellett.
A Barátka község területén található telket korábban már megpróbálta visszaperelni a megyei önkormányzat, ám a bíróság akkor az egyház javára döntött. A legutóbbi tanácsülésen már arról folyt a vita, fellebbezzék-e meg ezt a döntést, ám akkor még úgy határoztak, nem folytatják a pereskedést, legalábbis nem abban a perben. Helyette azonban újat indítanak – erről döntöttek tegnap.
Az új perben azt kérik a bíróságtól, nyilvánítsa semmisnek a restitúciós bizottság ténymegállapítását, amellyel az eredeti tulajdonos református egyházkerületnek ítéli az ingatlant, ugyanakkor helyezze hatályon kívül a visszaszolgáltatás nyomán született református telekkönyvi bejegyzést, és adja át a telket az önkormányzatnak. Forró László református lelkipásztor, RMDSZ-es önkormányzati képviselő a közgyűlés plénuma előtt elmondta, a hivatalos közlönyben is megjelent restitúciós bizottsági döntés, illetve a bírósági ítélet figyelmen kívül hagyása valójában visszaállamosítás szándékát mutatja az önkormányzat részéről, holott az egyházi ingatlanok mielőbbi visszaszolgáltatása prioritás a román állam számára. A közgyűlés végül a hét magyar tanácsos ellenszavazatával eldöntötte, elindítja az újabb pert. Forró László az ülés után lapunknak elmondta: a barátkai telken jelenleg kórház áll, amely a helyi önkormányzaté. A község vezetősége már beleegyezését adta abba, hogy az épület alatti telket megvásárolja az egyháztól. A református tulajdonú telek esete hasonlít a nagyváradi pénzügyi palota történetére: a műemlék épületet a római katolikus püspökségnek ítélte a restitúciós bizottság, a megyei tanács azonban azt is peres úton próbálja megszerezni.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár),

Milliók az RMDSZ-nek
Idén is az RMDSZ kapja a legnagyobb összeget abból a pénzalapból, amelyet a 2013-as költségvetés az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala rendelkezésére bocsátott a kisebbségek támogatása céljából, és az összeg is nagyobb, mint az elmúlt két évben kapott pénz.
Az összeg elosztásáról kormányhatározat rendelkezik. Az összesen 81,3 milió lejből (2012-ben 79,2, 2011-ben pedig 73,7 millió lej volt a támogatás) az RMDSZ több mint 18 millió kap (2012-ben a szövetségnek jutó összeg 17,1, tavalyelőtt pedig 15,98 millió lej volt), a Pro Európa Roma párt 11,7-et (tavaly 11,1, tavalyelőtt pedig 10,3 millió lejt kapott), a Német Demokrata Fórumnak 6,5 millió lej jut (6,2, illetve 5,7 millió lej az elmúlt két évben). Az ukrán közösség szervezete 6,7, a lipováné 4,5, az örményé 3,5 millió lejt kap.
Az ily módon kiosztott összeget székházfenntartásra, személyzeti költségekre, művelődési rendezvények szervezésére, ingó és ingatlan vagyonelemekbe történő befektetésre és uniós programok társfinanszírozására használhatják fel az érintett szervezetek. Az összeget a kormányfőtitkárság osztja szét, negyedévenkénti egyenlő részletekben. A szervezetek az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával kötött megállapodás alapján jutnak a pénzhez. A hivatal kérésére idén is az összeg 30 százalékát kitevő előleg utalható ki interetnikai kapcsolatokat erősítő, valamint intolerancia-ellenes projektekre.
Mint ismeretes, az RMDSZ 2009-től lemondott a parlamenti pártoknak alanyi jogon járó állami támogatásról a kisebbségi szervezetként kasszírozható összeg megtartása érdekében. A két támogatási forma súlya meglehetősen eltérő volt. Míg a kisebbségi forrásból 2009-ben a magyarságnak 15,18 millió lejt osztottak, az RMDSZ parlamenti pártként kevesebb mint félmillió lejt kapott volna. A pártpénz tehát a kisebbségi támogatásnak alig több mint három százalékát tette ki. Ugyancsak 2009-től egyébként nem az RMDSZ által működtetett Communitas Alapítvány, hanem közvetlenül az RMDSZ számlájára érkezik az állami támogatás. A szövetség a megszerzett költségvetési támogatásnak rendszerint csak harmadrészét osztotta ki a pályázati rendszeren keresztül. A fennmaradó kétharmad felhasználására soha nem adtak magyarázatot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Nem élvez prioritást a MOGYE-n a magyar tagozat létrehozása a rektor szerint
Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora szerint nem tartozik a magyar tagozat megalapítása az egyetem sürgősen elintézendő témái közé, azonban tárgyalni fognak erről idén a szenátus képviselői.
„Egy egyezségről van szó, amelyet egymás között kötöttünk. Mint ahogyan eddig is, ezentúl is tartjuk magunk hozzá, és tárgyalni fogunk a szenátusban egy ilyen intézet létrehozásának lehetőségeiről. De csakis azután, hogy véget érnek az ARACIS akkreditációs látogatásai.” – idézi Azamfireit a Marosvásárhelyi Infó.
Az intézmény vezetője elmondta, a felsőoktatás minőségét ellenőrző és biztosító hatóság újraértékeli az egyetemen zajló képzés színvonalát, emellett az egyetem három új magiszteri képzés akkreditáltatna. Az ARACIS-hoz áprilisban nyújtaná be a kérvényt az egyetem, júniusban számítanak a hatóság látogatására.
A következő tanévtől a MOGYE három új mesterképzést indítana, „Tudományos mesteri”, „A gyógyszerek biotechnológiája”, valamint „Kozmetika és bőrgyógyászat” szakirányban. (marosvásárhelyi infó)
Transindex.ro,

Botránykormányzás
Egy hónap híján egy éve kormányozza Romániát a Szociál-Liberális Szövetség, s ez idő alatt kiderült, ha egyébhez nem is, de a botránykeltéshez kitűnően értenek, kézben tartják a médiát, s kényes döntések előtt, a gazdaság csetlés-botlásait leplezendő előkapnak egy világra szóló cirkuszt, melyen aztán napokig rágódhat a nép. Addig sem arra figyel, ami életét befolyásolja, nem a felfelé kúszó árakkal, az újabb adókkal törődik.
Voltak nagy és kisebb skandalumok, harcoltak Băsescuval, a demokrata-liberálisokkal, s most, mikor már majd semmi nem maradt az ellenzékből, egyre gyakrabban kerülünk napirendre mi, magyarok. Autonómiakövetelésünk, zászlónk kifüggesztése, történelemkönyveink mindig jó okot szolgáltatnak a felháborodásra, s ha már unalmassá válna, kreálnak új cirkuszt a román nemzeti lobogót, jelképeket semmibe vevő, meggyalázó székelyekről. Napokig erről szólnak a tévék, ezt osztják, szorozzák a megmondó emberek, s alig esik szó arról, hogy mit főznek a bukaresti minisztériumok boszorkánykonyháiban. Illetve ha mégis kiszivárog ez-az, abban sok köszönet nincs, mert vagy átgondolatlan, elsietett, következmények mérlegelése nélkül hozott (tervezett) intézkedésről van szó, vagy olyanról, amely ismét mélyen a zsebünkbe vág. Tény, a kormány valós munkájának igen nehéz nyomára bukkanni. Pontosabban az, amit láthatunk belőle, elkeserítő. A nagy reformígéretek – közigazgatási átszervezés, alkotmánymódosítás, választási jogrend – egyelőre nem többek ötletelésnél, gazdasági elgondolások nem is mutatkoznak, az egészségügyi miniszter pedig úgy játszadozik a rá bízott ágazattal, mintha saját tulajdona volna, s kísérletezgetéseinek legfennebb maga látná kárát: meredek ötleteket dob be, előkészítetlen elképzelésekkel áll elő, s Isten őrizzen bennünket, hogy meg is valósítsa azokat. Április elsejétől csak a kórházak által szedett sápot vezetik be, de ki tudja, mi lesz azután?! Nem jobb a helyzet az oktatásban sem, az idei tanév és vizsgák rendje csak azért nem borul, mert menet közben nem módosíthatnak, hogy mi várható jövőre, arról talán még a minisztériumban dolgozók sem sokat tudnak. Egy szó, mint száz: botrányból botrányba vergődik Románia, s minden jel szerint egyelőre beéri a nép a cirkusszal. Pedig egyre inkább fogytán a kenyér is, nagy kérdés csak az, két égiháború között mikor vesszük észre.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hírsaláta
AZ RMDSZ-É MINDEN ROMÁNIAI TÁMOGATÁS. A szövetség 18 millió lejt vesz fel idén a romániai kisebbségeknek szánt alapból, többet, mint amikor kormányon volt. A pénzt működési és személyi költségekre, kulturális események szervezésére, ingó- és ingatlanberuházásra, valamint EU-s pályázatok társtámogatására lehet felhasználni. Hogy miért az RMDSZ kapja a magyaroknak szánt teljes keretet, amikor a legutóbbi választások során az 1,2 millió magyarból csak 380 ezer szavazott rájuk? Hát azért, mert a jogi hátteret ők teremtették meg. Így egyértelmű, hogy idén is – akárcsak eddig – ők veszik fel a 18 millió lejt. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint: egyharmadát pályázatok formájában továbbosztják; kétharmadáról sejteni lehet, hogy az RMDSZ fizetésekre, azaz önmaga fenntartására használja. (Itthon.ma)
„KEDVES” BERUHÁZÁSRA SZÁMÍTANAK. A miniszterelnök hétvégén elejtette: az egyik legismertebb német céggel tárgyal a kormány, de pontosabb adatokat csak azután közölhetnek, miután a vállalat meghozza a végső döntését. Ponta csak célzott rá, hogy autógyárról van szó. Azt mondta, olyan ágazatba ruháznak be, amely nagyon kedves az országnak, és ahol már két nagy gyártó is jelen van. Romániában az autógyártás az ipar húzó ágazatai közé tartozik, és jelenleg két nagy gyártó működik az országban, a Renault és a Ford. Öt évvel ezelőtt a kormány a Mercedes gyártójával tárgyalt egy üzem nyitásáról, de a német cég végül Magyarországot választotta a beruházás helyszínéül. Piaci forrásokra hivatkozva a Ziarul financiar azt írja, lehet, hogy nem autómárka, hanem egy alkatrészgyártó érkezhet az országba. Két jelentős autóalkatrész-forgalmazó, a Continental és a Bosch már jelen van a hazai piacon. TAGADÁSSAL ÜNNEPELTEK A HAZAI MAGYARSÁG VEZETŐI. A nem, a kell, a magyar és a szabadság szavak fordultak elő leggyakrabban a vezető romániai magyar politikusok március 15-i beszédeiben. Öt politikus: Kelemen Hunor, Tőkés László, Toró T. Tibor, Kovács Péter és Borbély László beszédeit elemezte a Transindex egy szövegelemző szoftverrel. (Biró Zsolt MPP-elnök beszédére nem sikerült rábukkanniuk.) Az eredmény azt mutatja, a politikusok többsége a tagadásra építi beszédét: az ötből három esetben a nem szó fordult elő a leggyakrabban, miután kiszűrték a legtöbbször előforduló kötőszavakat, névelőket (és, az, azt, mert stb.). MÉGSEM TÉMA AZ ÁLLAMELNÖK FELFÜGGESZTÉSE. A Szociál-Liberális Szövetség egyik tagpártja sem kezdeményezi az államfő felfüggesztését amiatt, hogy Traian Băsescu részt vett a Demokrata Liberális Párt szombati kongresszusán, majd nyilvánosan állást foglalt a párt belügyeivel kapcsolatban. Ezt Crin Antonescu, az SZLSZ társelnöke közölte a kormányzó pártszövetség vezetőségi ülése után. Antonescu nevetségesnek és egyben tragikusnak nevezte Traian Băsescu nyilvános reakcióját a DLP kongresszusán történtekre. „Egy olyan komoly lépést, mint a felfüggesztés, nem lehet egy ilyen nevetséges gesztusért kezdeményezni” – fogalmazott Antonescu. (Ziare.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Száz év jogbitorlás?
A sok egymásnak ellentmondó politikai törekvés következtében a román törvényhozásnak húsz év alatt sikerült annyira összegubancolnia a kommunizmus idején elkobzott javak visszaszolgáltatásának ügyét, hogy mára valóságos gordiuszi csomóként adja fel a megoldhatatlan leckét mindazoknak, akik kibogozni szeretnék.
Ráadásul a mai kormányzó elit továbbra is csak strasbourgi nyomásra hajlandó napirendre tűzni a témát, hiszen a sok mismásolás és főleg mások tulajdonának további bitorlása még mindig sokaknak megfelel. Az európai emberi jogi bíróság munkája lebénult, az egymásnak ellentmondó törvények alapján hol ennek, hol annak kedvező ítéletek közt a Fennvaló is képtelen lenne egyértelmű igazságot szolgáltatni. Ultimátumot kapott hát tőle az ország: vagy rendezi a jogi zűrzavart, vagy minden ezt követő kereset esetében a nemzetközi bíróság automatikusan az állam ellen ítél. Nos, a mostani kormány által kidolgozott javaslat távolról sem oldja meg a jogi gubancot, csak még jobban összekuszálja azt – állapították meg a történelmi magyar egyházak véleményüket minap nyilvánosságra hozó vezetői. Mi több, miként beadványukban kifejtik, a kérdés halasztása folytán újabb évtizedekkel toldanák meg az egyházi ingatlanok kálváriáját, jogtalan elvételét és mások általi használatát – azaz Románia ismételten egy hihetetlen fordított teljesítménnyel állna a nemzetközi nyilvánosság elé, mert mintegy megduplázná a kommunizmus alatti ötvenévi jogbitorlást. Újabb ötven évnek kellene ugyanis a rendszerváltás után eltelnie, hogy a jogos tulajdonosok újra birtokba helyeztessenek az új javaslat szerint. A fordított rekordok könyvébe illő gesztusával Románia ismételten a szégyenpadra kerül – és ezúttal is magamagát ültetné oda. Kisebbségi egyházaink intézménypótló, társadalomépítő minőségükben is megérdemlik közvéleményünk támogatását jogos igényeik dolgában. A visszaszolgáltatást a restitutio in integrum elve alapján, a használati jog azonnali, minél előbbi visszaadása, illetve a méltányos kárpótlás alapján lehet és szabad csak végrehajtani. A mostani kormányjavaslat csak tovább odázná a kérdés érdemi megoldását.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mi az igazság? – beszélgetés Kádár Gyula történésszel
A román központi hatalom ellenünk folytatott hadjáratának szerves részét képezi A székelység története címet viselő, az általános iskolák VI-VII. osztályos tanulói számára megírt és összeállított kézikönyv ellen indított lejárató kampány is. Ennek hátteréről a kötet egyik társszerzőjét, Kádár Gyula történészt faggattuk.
– Ön szerint mi az oka a szóban forgó könyvet ért nemtelen támadásoknak? – Elsősorban az, hogy Románia még mindig egy nacionalista, központosított és közösségi jogokat korlátozó állam, amely a hivatalos okmányokban nem tűri meg a Székelyföld elnevezést, a megyehatárokon levereti az ilyen feliratú pannókat, és üldözi a székely nép zászlóját. Az alkotmány kimondja, hogy Románia homogén nemzetállam, a szélsőséges román nacionalisták pedig Székelyföld felszámolására törekednek, hiszen jól tudják, hogy e terület román többségű régióba való sulykolásával, a kisebbségbe szorított székely népet előbb-utóbb a beolvadás felé vezető útra lehet kényszeríteni. Mindezt számba véve pedig világossá válik, hogy a román hatalom ellenérdekeltje az erőteljes székely nemzettudat kialakításának, melyben a történelem ismerete nagyon fontos szerepet játszik. Azt a népet ugyanis, mely nem ismeri saját múltját, önazonosságától is könnyebben meg lehet fosztani.
– A könyvet elmarasztalók szócsövévé vált Adevărul nevű lap szerint a románokat a székelyek szolgáiként mutatják be ebben a kiadványban. Van-e valóságalapja ennek az állításnak? – Nincs, ezt az értelmezést a pontatlan fordításból fakadó tévedés okozhatja. Történelmi tény, hogy a török uralom és kegyetlen bojári kizsákmányolás elől menekülő románság szívesen telepedett le a számukra sokkal emberségesebb életkörülményeket biztosító Erdélybe. E hajlandóságukat kihasználva, nemes uraink tömegesen hozták őket a török–tatár és osztrák zsoldosseregek dúlása nyomán elnéptelenedett, így munkáskéz nélkül maradt birtokaikra. Székelyföldre történő érkezésük a 17. század elején kezdődött, Sepsiszentgyörgyön például az első két román családot az 1614-es katonai lustrában említik első alkalommal. A letelepedés a nemes úrral vagy gazdával történő szerződéskötés alapján történt, melyben nem szolgaként, hanem szolgáló emberként emlegetik őket, ami az írásos egyezségbe foglaltak függvényében jobbágy vagy zsellér státust biztosított számukra. – Történelemhamisításnak nevezik a kötet azon állítását, mely a román királyi hadsereg Székelyföldre való betöréséről és ott végbevitt fosztogatásáról tesz említést. Erről mi a véleménye?
– A román hadsereg 1916. augusztus 27-én éjjel valóban betört a vele addig szövetséges, így a határ menti vidéket védtelenül hagyó Magyarország területére. A váratlan esemény hatására a hatóságok elrendelték Székelyföld kiürítését is, s az intézkedés nyomán kiürült lakóházak és üzletek a szabadon garázdálkodó román katonai alakulatok prédájává, több száz idős ember és gyerek pedig áldozatává vált. Éppen ezért, e szomorú események emlékét nem csak a hivatalos feljegyzések és kárfelmérések, hanem családtörténeti dokumentumok is őrzik.
– A vádak között elhangzik, hogy a könyv Budapesten volt kiadva. – Ez is olyan valótlan állítás, mint a többi, ugyanis minden példányt Székelyudvarhelyen nyomtattak. Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Leszerelték a Kovászna megyei prefektusi hivatal előtt lévő Székelyföld-táblát
Kedden este eltávolította az RMDSZ a korábban saját maga által felállított nagyméretű „SIC – Terra Siculorum" feliratú táblát. A tábla a Kovászna megyei prefektúrával szemben állt.
Dumitru Marinescu Kovászna megyei prefektus szerdán azt mondta, hogy örül az RMDSZ azon döntésének, hogy eltávolította a pannót. A prefektus szerint ez „egy lépés a normalitás és a megegyezés felé" – írja az Agerpres.
A pannót tavaly novemberben nem sokkal a parlamenti választások előtt helyezték el a sepsiszentgyörgyi prefektusi épülettel szemben.
Tamás Sándor, Kovászna megyei elnök és Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester akkor azt nyilatkozták, hogy a táblát tiltakozásul tették ki a volt prefektus, Codrin Munteanu akkori intézkedései miatt, aki „megsértette a magyar közösséget és semmibe vette annak nemzeti jelképeit és identitástudatát".
Munteanu ugyanis több tíz pert indított a helyi hatóságok ellen, amelyek kulturális intézmények elnevezése, címerek és kétnyelvű feliratok ellen irányultak, és ő kérte a székely zászlók eltávolítását is a közintézményekről.
Codrin Munteanu volt prefektus, akit tavaly év végén a védelmi minisztérium főtitkárává neveztek ki, azt nyilatkozta, hogy az összes intézkedése törvényes volt és hogy az RMDSZ-es képviselők meglovagolják az etnikai témát, hogy növeljék a szavazótáborukat, ahelyett, hogy a megyében élő állampolgárok igazi problémáira figyelnének, legyenek azok magyarok vagy románok.
Egyes források szerint a SIC pannót áthelyezték a sepsiszentgyörgyi RMDSZ székházának udvarára. realitatea.net
Erdély.ma,

Megnyugszanak-e valaha Nyírő hamvai a hazai földben?
Múlt év május 27-én, pünkösd vasárnapján került volna sor Székelyudvarhelyen Nyírő József újratemetési szertartására. A helyi és a megyei hatóságok által támasztott akadályok, illetve a barátságtalan politikai miliő következtében a végtisztességadás helyett országos és nemzetközi botrány kerekedett az ügyből, amelyben állást foglalt mind a magyar, mind az akkori román kormány. Temetés helyett csak egy ünnepélyes megemlékezést lehetett tartani a plébániatemplom mögötti Pap-kertben.
A magyarországi és a hazai magyar közvélemény, a politikum is megosztott az író megítélését illetően, így nem csoda, ha a honi román többség azonnal fasisztát látott az általa gyakran költőnek nevezett regényíróban és szerkesztőben, aki idén hatvan éve, 1953. október 16-án hunyt el Madridban. Lukács Csaba publicistával, a Magyar Nemzet főmunkatársával, a tavalyi Nyírő-temetés kommunikációs igazgatójával Székelyzsombor máig temetetlen szülöttjéről, a temetési próbálkozásról és a Nyírő hamvaival kapcsolatos további elképzelésekről beszélgettünk. A közismert publicista feladata „mindössze” a temetés zökkenőmentes lebonyolítása lett volna, megbízatása 2012. május 27-én véget is ért. Ebben a beszélgetésben csak a konkrét előkészületekről és a személyes élményekről vall. Egyelőre nem ismert az „igazi” temetés módja és dátuma, annak körülményeiről a későbbiekben intézkedik majd a Magyar Országgyűlés hivatala, ha elérkezettnek látja rá az időt.
– Mivel a temetés aktusa még nem történt meg, arra vagyok kíváncsi, hogy ön rendelkezik-e információkkal a tényleges „örök nyugalomra” helyezéssel kapcsolatosan?
– Folyamatosan keressük a megoldást. Úgy szeretnénk eljárni, hogy az összhangban legyen az író szellemi végrendeletével. Több kísérlet volt a zárt körű temetés megrendezésére is, ám a román hatóságok ellenállása miatt az még nem valósulhatott meg.
– Milyen a hangulat most Nyírő körül Magyarországon? Elcsitultak-e a „kanonizáláshoz” kapcsolható felhangok? A balliberális sajtó teljesen másképp közeledett hozzá, másként értékelte, mint a jobboldali.
– Mivel nem vagyok túl sokat Magyarországon, illetve nem mozgok irodalmi körökben, nem tudom megítélni, hogy mi van most pontosan Nyírő körül. Az biztos, hogy tavaly annyi Nyírő-könyvet adtak el a boltokban Magyarországon, amennyit még soha – ami azt jelenti, hogy az olvasók érdeklődését sikerült felkelteni, és ezt jó eredménynek tartom. A kanonizálás kérdésében fontosnak tartom, hogy életműve bekerült az irodalomoktatásba, de azt is tudom, hogy ennek sokan nem örülnek – jellemzően azok, akik a temetést is ellenezték. Hangsúlyoznám, hogy a temetés szervezése legalább másfél évig tartott, ezalatt kétszer volt kormányváltás Romániában. Amikor elkezdtünk szervezni és eldöntöttük az időpontot, akkor az önkormányzati választások őszre voltak kiírva – nem tudhattuk előre, hogy ezt a román Alkotmánybíróság meg fogja változtatni. A román hatóságokkal jó és konstruktív volt az együttműködés egészen a tervezett temetést megelőző hónapig – az előzetes, mindkét fél által láttamozott forgatókönyv szerint a román és a magyar kulturális miniszter is beszédet mondott volna a temetésen. Az utolsó hónapban aztán jött az új kormány, és minden megváltozott.
– Milyen a család, a rokonok, a leszármazottak viszonyulása? Egy időben szó esett arról is, hogy a temetést szűk családi körben kívánják megejteni. Történtek lépések erre vonatkozóan?
– A Nyírő családnak több ága van – ismerünk olyan rokont, aki aktívan részt vett az újratemetés körüli szervezőmunkában, de akad olyan is, aki másfél éves levélváltás után hirtelen, általunk ismeretlen okból megváltoztatta véleményét, és nem értett egyet az újratemetéssel. Azt tudni kell, hogy Nyírő hamvai fölött nem a család, hanem a Magyar Országgyűlés rendelkezik, mert annak idején a Magyar Nagykövetség temettette el az írót Spanyolországban.
– Változott-e a pillanatnyilag regnáló kormány álláspontja Nyírő-ügyben?
– Az őszi választások után alakított szocialista-balliberális román kormány hozzáállása az elmúlt időszakban nem változott ebben a témában. A beiktatás óta eltelt szűk három hónap alatt nem szólaltak meg Nyírő kapcsán, ám annyi biztos, hogy a székelyföldi autonómiatüntetés, a székely zászló használata, legutóbb pedig a kézdivásárhelyi középiskolás diáklány által a román nemzeti színű szalag provokatív viselésével kirobbantott botrányok azt jelzik, hogy kezdetét vette a visszarendeződés, és – sajnálatos módon – az elektronikus médiumok és az írott sajtó kiadványai sem mindig tárgyilagosak. Bizonyos politikai köröknek ma nem érdekük a „békés rendezés”, hiszen minden kisebbségi cirkusz jó arra, hogy elterelje a figyelmet a valós problémákról. Biztos vagyok abban, hogy a Nyírő József földi maradványai körüli hercehurca véget ér, az író fizikailag is hazatérhet végre, és hatvan év múltán megnyugodhat szülőföldjén.
„Nyírő Józsefet ma sem felfedezni kell, hanem birtokba venni. Mondom ezt akkor, amikor még értik a menasági, a recsenyédi, kénosi magyar nyelvet, s jobban értik ott, a Szigetközben, Menaságon, Csekefalván, mint a mostani elriasztó, se beszédre, se írásra nem alkalmas budapesti nyelvet. Szóvirágai, ősi szavai, megcsinált szóképei nem öncélúak, nem ragyogni akar Nyírő általuk, hanem megvilágítani egy másik, egy eleven népi világot, amely a miénk, gyámolításra szorulva a rettentő hazai – mert a román Erdély is haza – idegenségben. A román–magyar író és költő, Gelu Păteanu a múlt század hatvanas éveiben úgy fordította le Mikes Kelemen törökországi leveleit a 18. századból, hogy ahhoz alkotott egy nem létező, ám tökéletesen érthető román nyelvet. A mai állapotába juttatott budapesti magyar nyelv távolabb áll a tiszta magyar nyelvtől, mint a húszas-harmincas években használt nyírői. Nyírő József nem metanyelvet, nem különlegességet alkalmaz, hanem a meglévőt élteti. Ki meri azt bizonyítani, hogy akkor, Trianon után s Erdélyben ezt kedvére s kedvéért teszi?! Az önkínzó ember a hit kedvéért tisztulni akar fájdalmában, Nyírő azonban a kín megmutatásával menteni akar a hitben” – írja nagy íróelődjéről Czegő Zoltán.
Simó Márton
Székelyhon.ro,