INTERNETES ALÁÍRÁSGYŰJTÉSBE KEZDETT AZ SZNT
nterneten gyűjt aláírásokat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen elfogadott beadványhoz. Izsák Balázs SZNT-elnök csütörtöki felhívásában emlékeztetett arra, hogy a marosvásárhelyi Postaréten a petíciót „közfelkiáltással fogadta el harmincezer ember a televíziós kamerák tucatjainak kereszttüzében”. Megemlítette, hogy a kormány Maros megyei képviselője kifogásolta, hogy nincs aláírás a dokumentumon, ezért annak a hitelessége megkérdőjelezhető. „Örömmel adunk helyet a román kormánytisztviselők igényének, és megnyitjuk az aláírások gyűjtését” – fogalmaz az MTI-hez eljuttatott közlemény. Az SZNT aláírási íve a http://www.autonomia.ro/68-beadvany-romania-kormanyahoz-a-szekely-szabadsag-napjan.html internetes oldalon elérhető.
Szabadság (Kolozsvár),

A „tankönyvügy”, a „zászlóügy” ugyanazon folyamat része
Beszélgetés Novák Csaba Zoltánnal, a székelység történetéről szóló kézikönyv társszerzőjével
A székelység története kézikönyv körüli vita hevében azt a kérdést igyekszünk körüljárni, hogy a történelemtanításban jelenleg használt, különböző típusú tankönyvek információi alapján milyen kép alakulhat ki egy magyar, és milyen egy román tanulóban a másik nemzetről, annak történelméről. Történészekkel – oktatókkal, kutatókkal – készített összeállításunkban választ keresünk többek közt arra, lehet-e úgy történelmet oktatni a mai didaktikai anyagok segítségével, hogy a többé-kevésbé tudatos félreértelmezés, a valamilyen irányban elfogult megközelítés helyett a szakmaiság, és tudományosság kritériumai érvényesüljenek.
– Elégedetlenségének adott hangot „egy Hargita megyei polgár” és a tanügyminisztérium szakvéleményét kérte a székelység történetét bemutató tankönyv iskolai használatát illetően, mert az, megítélése szerint románellenes, „a magyar revizionizmus szellemében eltorzítja a történelmi eseményeket, és szöges ellentétben áll a hivatalos román történetírással”. Felrója, hogy a könyv nem ismeri el a „kis magyar világ idején elkövetett magyar atrocitásokat, hitelesíti az állítólagos ősi székely” szervezettséget, dicsőíti Nyirő Józsefet. Hogyan kommentálja a tankönyv társszerzőjeként ezeket a vádakat?
– A tankönyv erdélyi, székelyföldi magyar történészek és történelemtanárok együttműködésével, tudományos igényességgel készült, és a Székelyföld történetének egy interpretációja, mint bármilyen más történelmi munka. Így nem hiszem, hogy egy „Hargita megyei polgárnak” lenne tiszte tudományos vagy bármilyen szakvéleményt mondani, kérni a munkáról. Én a dolgok lényegét a következőben látom. Az elmúlt időszakban a Székelyföldön beindult egy nemzetesítés, egy önazonosság-keresés, identitáserősítés, amit a román állam és a helyi románság esetenként ellenvetéssel, nemtetszéssel fogad. Ezzel magyarázható az ún. zászlóvita is. A tankönyv valóban része ennek a folyamatnak és ennek tudhatók be a fent megfogalmazott vádpontok. Tehát a tankönyvügy már rég kikerült (de talán benne sem volt) mindabból, amit egy történelmi munkáról való szakmai vitaként foghatunk fel. A tankönyv, mint olyan egy értelmezése a Székelyföld történetének, amivel természetesen lehet vitatkozni, de a szakmai szabályoknak megfelelően. A szeparatizmus, a szándékos félretájékoztatás vádját teljes mértékben megalapozatlannak tartom.
Tudomásom szerint, hivatalos, román nyelvű fordítása nem is létezik a tankönyvnek, szerintem ennek is betudhatók az esetleges félreértelmezések. Véleményem szerint a lehető leghamarabb el kellene készülnie egy szakszerű fordításnak és a kéziratot meg kellene, lehetne vitatni a román szakma képviselőivel, a történetírás módszertana alapján, indulatmentesen. Ugyanakkor az erdélyi magyar történetírás feladata kellene legyen az is, hogy minél többet publikáljon román nyelven is, és tudományos eredményeit megismertesse a román szakmai világgal. Ezzel nagyon sok civil vádaskodásnak ki lehetne húzni a méregfogát. A jelenkorkutatás területén pl. már több munka (könyv, tanulmány) megjelent román nyelven, a román történészek egy jelentős része ismeri, használja (esetenként vitatja is) ezeket.
– A tankönyv tartalmáról Marius Diaconescu román történész cikket közölt a Historia román történelmi szakfolyóiratban, amelyet az Adevărul napilap is átvett. Diaconescu főként azt kifogásolta, hogy a kiadvány úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Hamis történelmi ténynek nevezte, hogy a román hadsereg az I. világháború idején erdélyi bevonulásakor kirabolta és megrongálta volna a székelyek házait. Hogyan vélekedik ezekről a megállapításokról?
– A tankönyv, a magyar történetírásra alapozva nem ismeri el a dákó-román kontinuitást, ebből kifolyólag (is) a románok székelyföldi megjelenését is másként magyarázza. Szó van jobbágyok betelepítéséről a Székelyföldre, de az, hogy explicite a románok a székelyek szolgái lennének, sarkított megfogalmazás, vádpont. Ami a román hadsereg székelyföldi bevonulását illeti, hát ezt mutatják a korabeli források. Gondolom, nem kell különösképpen magyarázni senkinek sem, hogy miként viselkedik egy háborúban az ellenség területére lépő hadsereg, legyen szó a román vagy akár a magyar hadseregről.
– Meglátása szerint az ön által írt rész milyen mértékben tér el a hivatalos román történelemszemlélettől, mennyire válik hangsúlyosabbá a románok negatív/pozitív szerepe?
– Én a Székelyföld történetének 1945–1990 közötti időszakáról szóló fejezetet írtam a tankönyvbe. A román–magyar együttélés szempontjából ez azért fontos, mivel a két világháború közötti időszakhoz hasonlóan a Székelyföld a román állam keretén belül létezett. A korszakra vonatkozó kutatások csak a kilencvenes évek második felében kezdődtek el, ebbe a fejezetbe viszonylag új kutatási eredmények kerültek be: a Magyar Autonóm Tartomány, a megyésítés, a Ceauşescu-diktatúra vagy a rendszerváltás. A tankönyv szűkre szabott terjedelmi követelményei miatt elsősorban arra törekedtem, hogy a Székelyföld és a mindenkori román állam viszonyát, annak alakulását mutassam be. A hétköznapi együttélés problematikájára nem került túl nagy hangsúly. A cél az volt, hogy ezeket az eredményeket (függetlenül, hogy a román vagy a magyar történetírás termékei) a diákok, érdeklődők számára közérthető nyelvezetben összefoglaljam. Közel tíz éve vagyok a Román Akadémia munkatársa, a doktori címet is Bukarestben szereztem meg, az Akadémia Nicolae Iorga Történeti Intézetében ugyanebből a témából (A Román Kommunista Párt magyarságpolitikája). Azokat a kutatási eredményeket (saját és más kollégák eredményei) foglaltam bele a fejezetbe, amit amúgy egyes román tudományos közegekben már bemutattam. Ezekről, mint a történetírásban általában, esetenként volt szakmai vita. Akadtak jelenségek, amiket mások másképpen értelmeztek, de szeparatizmus, tudatos félreértelmezés stb. vádja sosem hangzott el irányomban. A tankönyvet bírálók tudtommal azt róják fel ennek a fejezetnek, hogy azt állítja, a Magyar Autonóm Tartomány idejében nem létezett tényleges autonómia. Nos, a jelenlegi kutatások ezt támasztják alá. Nem létezett politikai és gazdasági értelemben vett autonómia, a MAT a nyelvhasználatban és a kultúrában tért el a többi romániai tartománytól. Ezen állításainkat amúgy több helyen megfogalmaztuk román nyelvű publikációkban is.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Százhatvan fiatal műszaki konferenciája
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület védnöksége alatt, a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakát. A kétnapos rendezvény célja a hagyományokhoz híven az erdélyi magyar fiatal műszaki értelmiség szakmai színvonalának emelése, a mérnöki kutatómunka ösztönzése, a magyar és a nemzetközi tudományos kapcsolatok építése, a magyar műszaki nyelv művelése. A tanácskozás fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke pedig Stépán Gábor, az MTA Műszaki osztályának elnöke.
Tegnap a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Bitay Enikő főszervező, az EME Műszaki Tudományok Szakosztály elnöke megnyitóbeszédében elmondta: a konferencián tizenhárom egyetemről és négy főiskoláról százhatvan erdélyi, felvidéki és magyarországi szerző kilencvenkilenc dolgozatot mutat be. Emlékeztetett: az eddigi évek konferenciakötetei olvashatók a világhálón, az Erdélyi Digitális Adattárban. Sipos Gábor EME-elnök a műszaki szakosztálynak az intézményben betöltött fontosságát hangsúlyozta. Gyenge Csaba (az MTA külső tagja, EME-alelnök) a konferenciasorozat egyik megálmodójaként méltatta annak tudományos színvonalát, amellyel európai programok részévé nőtte ki magát.
A tanácskozásnak a szakmai és emberi kapcsolatok terén játszott szerepét emelte ki a többi köszöntő: Fodor Tamás (konzul, Kolozsvári Magyar Főkonzulátus), Réger Mihály (rektorhelyettes, Óbudai Egyetem), Czigány Tibor (dékán, Budapesti Műszaki Egyetem), Sikolya László (dékán, Nyíregyházi Főiskola), M. Csizmadia Béla (egyetemi tanár, gödöllői Szent István Egyetem), Máté Márton (egyetemi docens, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem).
A hagyományos Maros Dezső-díjat, kiemelkedő kutatási tevékenysége, sikeres előadásai elismeréséül és további kutatásra való ösztönzésként Varga Andrásnak nyújtották át. Kiskoncerttel Szallós Kis Anna (fuvola), Török Réka (oboa) és Hary Noémi (angolkürt) színezte az eseményt.
A megnyitó után plenáris előadások következtek; délután három szekcióban hangzottak el előadások. Ma a FMTÜ részvevői Nagybányára, Koltóra és Székre látogatnak el.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),

Tavaszcsinálók a márciusi télben
Embert próbáló hideg és új hívószavak jellemezték az idei március 15-i megemlékezéseket Erdélyben. A „forradalom” és „szabadságharc” mellett az „autonómia”, „önrendelkezés” és „Székelyföld” is sokszor elhangzott a szónokok beszédében. A közelmúlt történéseinek hozadékaként az emlékünnepségen legalább annyi székely zászló lengett, mint magyar.
Ráduly Róbert polgármester az 1848. október 16-i agyagfalvi felhívásból idézett: „Békét akarunk e honban és szabadságot, melynek édes gyümölcsét veletek együtt élvezhessük. Mi tiszteljük nemzetiségtöket, nyelvtöket és vallástokat, s készek vagyunk azt fegyverünk élével oltalmazni”. Így gondolkodtak ’48-ban a székelyek, mondta Ráduly, és így gondolkodtak 2013. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten is. „De vajon így gondolkodnak-e mások is, vajon betartották-e, amit nekünk ígértek Gyulafehérváron 1918. december elsején?” – kérdezte, majd választ is adott: nem tartották be, ezért félnek, rettegnek. „Nekünk megnyugvásunk nem lesz, míg el nem érjük a végső célt, a közösségi autonómiát” – jelentette ki Ráduly. Sokan vannak, akik érzik az autonómia fontosságát, de olyanok állnak az élen, akik elfáradtak, ezért „egy lépést hátrább kellene lépniük, hogy a fiatalok előléphessenek.” Az aggodalmaskodóknak azt üzente: adják meg a területi autonómiát, „hadd mutassuk meg, mire vagyunk képesek”. Szónoklata zárásaként hangsúlyozta: egyetlen felelős magyar állampolgár sem nyugodhat, amíg ki nem vívjuk a székely szabadságot. „Március 15. az egész nemzet ünnepe, ezért érezzük úgy, hogy ki kell mozdulnunk otthonainkból, és kokárdával a szívünk fölött közösen kell emlékeznünk hőseinkre” – így kezdte beszédét Zsigmond Barna Pál. Magyarország csíkszeredai főkonzulja kiemelte, a nagy történelmi eseményekre való emlékezésekkor „szinte mindenkinek a híres, tragikus honfitársak jutnak eszükbe, de a csatákat nemcsak a rivaldafényben álló hősök vívják, mögöttük ott áll a láthatatlan tömeg”. Ma azokra emlékezik a magyarság, tette hozzá, akik megtanították, hogy mit jelent az összefogás és az összetartozás. „1848 az együttműködés szimbóluma, a kulcsszó pedig a közös ügy. A szabadságharcban nemcsak a magyarok, más nemzetek is együtt küzdöttek a szabadságért. Már akkor is egyértelmű volt, hogy a Kárpát-medence felemelkedése csak akkor lehet valóság, ha az itt élő népek kölcsönösen tisztelik és elismerik egymást” – emlékeztetett a főkonzul. „Azért ünnepelünk minden év március 15-én, hogy meg tudjuk különböztetni a szabadságot a szabadosságtól” – fogalmazott Darvas-Kozma József csíkszeredai katolikus esperes, aki azt üzente a románoknak, hogy „minden népnek joga van az önrendelkezésre.” Hozzáfűzte: Székelyföldet nem lehet feldarabolni, mert a Székelyföldön élők egy családot, egy közösséget alkotnak, amit a hatalomnak tudomásul kell vennie. „Az autonómia akkor lesz valóság, ha ezt mindenki akarja a kicsiktől a legidősebbekig” – fejtette ki Darvas-Kozma atya.
Háromszékről nem mennek sehová
A csípős időjárás ellenére is legalább kétezren tartották fontosnak Háromszéken, hogy jelen legyenek a március 15-i megemlékezéseken. Idén is Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely adott otthont a leglátványosabb megemlékezéseknek, de az erdővidéki Bodvajba, az egykori ágyúöntő vashámorhoz is legalább kétszázan vonultak ki csütörtök délután, dacolva a hideggel, hogy a leghíresebb székelyek egyike, Gábor Áron emléke, illetve a forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegjenek. Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen egyaránt az autonómia és a székely szimbólumok szabad használata köré épült az ünnepi események sorozata. A nemzeti összetartozás újabb jeleként a két település megemlékezői Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettesét üdvözölhették, aki lovon érkezett Kézdivásárhely központjába. A céhes város főtere két nagy méretű székely zászlóval is gazdagodott, amelyek Gábor Áron szobra mellett kaptak helyet. Amint Bokor Tibor polgármester is hangsúlyozta, ezek választ jelentenek „a jelképeink elleni hadjáratra, hiszen nap mint nap perelnünk kell a prefektusi hivatallal, mert közintézményeinken ott lobog a székely zászló. Azt szeretnénk, ha örökre ott is maradna.”
A háromszéki megyeszékhelyen az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem hiányoztak a lovasok, sőt közel százan – a gidófalvi Szilaj, a sepsiszentgyörgyi Székely Virtus Egyesület, valamint a kőröspataki Kálnoky Hagyományőrző Csapat tagjai – döntöttek úgy, hogy nyeregbe pattannak, és csatlakoznak a vasútállomástól a Tamási Áron Színház elé vonulókhoz. Az idei megemlékezés egyedi momentuma a Székelyföldi Körkép felavatása volt, amelynek alkotóelemei a Virtuális Székelyföld portálon is megtekinthetők, az alkotást a régió rangos történelmi helyszíneit ábrázoló fotók képezik.
Az ünnepségek során sűrűn hangot kapott az autonómiaigény, illetve a jogainkért való határozott kiállás. A felszólalók, Semjén Zsolt, illetve Bokor Tibor és Antal Árpád polgármesterek az összefogás, a jogainkért való bátor kiállás, a szülőföld megvédésének és megőrzésének szükségessége köré építették mondandójukat. Sepsiszentgyörgy elöljárójának kifejezetten erős hangvételű üzenete Bukarestnek is szólt, többek között arra figyelmeztetve a román hatalmat, hogy „Nem megyünk sehová! Se Mongóliába, se Magyarországra! Ez a mi szülőföldünk, a mi országunk is. És jogunk van kitűzni a zászlónkat! Jogunk van használni az anyanyelvünket, jogunk van az autonómiához”. A tapssal és éljenzéssel fogadott Semjén Zsolt csatlakozott az elöljárókhoz, mindkét helyszínen hangsúlyozta: „Nem vagyunk alábbvalók egyetlen népnél sem, nem vagyunk másodrendű állampolgárok. Ezt a románsággal is meg kell értetni, és azt is, hogy jogaink követelése nem szélsőségesség, hanem egy nemzet természetes igénye”. Magyarország kormányának képviselője újból biztosította a megjelenteket, hogy a magyar nemzet, a magyar állam szolidaritására minden körülmények között számíthatnak.
Kolozsvári hadüzenet a közönyösség telének
Talán a téliesre fordult időjárás tehet róla, de az elmúlt évekhez képest kevesebben ünnepeltek Kolozsváron a magyar forradalom és szabadságharc emléknapján. Magyar, román és székely zászlókat lengető, fúvószenekartól kísért menet indult délben a Protestáns Teológiától a Szent Mihály-templomig, ahol ökumenikus istentiszteletet tartottak. Az ünneplőket a rendőrség képviselői is elkísérték, de rendbontás nem volt. Útközben csatlakoztak a menethez a belvárosi magyar tannyelvű iskolák diákjai is, akik kokárdákat kínáltak a bámészkodóknak. A templomban az ünneplő gyülekezetet Kovács Sándor római katolikus főesperes köszöntötte, aki 1848. március 15-ét a magyar nemzet sorsfordulójának nevezte, szerinte a piros-fehér-zöld kokárdák ma is a nemzet szebb jövőbe vetett hitét sugározzák. „Szabaduljunk meg a hamis ígéretek bilincseitől” – hangsúlyozta Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, aki a forradalom és szabadságharc jelenünkre is ható üzenetét emelte ki ünnepi beszédében. Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök János evangéliumát idézte, és felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy csak akkor igazi a megemlékezés, ha megújul a nemzethez tartozásunk tudata. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke a politikai egység fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében.
A Szózat és a Himnusz eléneklése után a mintegy 800 fős tömeg az egykori Biasini-szálloda elé vonult, ahol politikusok és a városvezetés képviselőinek jelenlétében megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke beszédében a társadalmi ciklusokat az évszakok váltakozásához hasonlította. „Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk” – fogalmazott Gergely Balázs. Rendbontás idén sem történt Kolozsváron, egyetlen férfi állt ki tüntetőleg egy román zászlóval a Biasini-szálló elé, arra szólítva fel a járókelőket, hogy legyenek jó románok a magyarok ünnepén.
Magyar Érdemrend Egyed Ákosnak
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban rendezett ünnepségen Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese (jobbra) a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetését adta át Egyed Ákos kolozsvári történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának.
Aradon zászlót égettek volna
Aradon a Magyar–Román Megbékélési Parkban a Noua Dreaptã elnevezésű szélsőséges román nacionalista szervezet magyarellenes tüntetést szervezett, amelyen megpróbáltak elégetni egy nagyobb méretű székely zászlót is. A vastag papír azonban a havazásban, hidegben átnedvesedett, hiába próbálkoztak többen is, nem sikerült lángra lobbantaniuk, így aztán dühükben összegyűrték és eldobták. A körülbelül negyven tüntető a Szabadság-szoborral szemben lévő román emlékmű előtt gyülekezett, hatalmas román zászlót és magyarellenes transzparenseket (A székelyek nem magyarok, Támogatjuk Hungária autonómiáját Mongóliában, Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam stb.) húztak ki.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kokárda mindenkinek
Március idusa idén bebizonyította: lehet új a nap alatt. Mintha összebeszéltek volna az ünnepi szónokok, a forradalom emlékét megidéző beszédek ezúttal nem a tizenkét ponton, vagy az ifjonti hév örökkévalóságán igyekeztek új fogást találni, hanem az autonómia jelentette a vezérfonalat. Nem mintha baj lenne, ha kiderülne, hogy összebeszéltek, hiszen ez azt jelentené, hogy az ügy fontosságához illő tudatos, összehangolt akciók gördülnek csendesen a háttérben. Maradjunk azonban egyelőre a spontán véletlenek kategóriájánál.
Az sem rosszabb, hiszen azt üzeni, hogy egyre több elöljáró, „szónokgyanús” közéleti személyiség gondolkodásában szorít magának központi teret az önrendelkezés kérdése. Talán nem véletlenül, az eszmetorlódásra bizonyára jótékonyan hatott a sokak által sikertelenül a számháború irányába tolt marosvásárhelyi autonomista együttlét. De talán még az is, hogy kiderült: nem csak az egzisztenciális szempontokat előnyben részesítő RMDSZ-mozgósítás képes utcára szólítani az embereket. Egyre több hasonló tudatmódosító eseményre van szükség, ezért aztán korántsem baj, hogy az évtizedek alatt sterilen ünnepire hangszerelt szózatokat egészen más dolgokat tematizáló üzenetek váltják.
Igaz, hogy itt-ott még megreked a történet a „nem engedjük a jelképeinket” ellenszegülésnél, ami nem egyéb, mint következmény, legfeljebb köröz a probléma gyökere körül. Mondhatni alig egy árnyalattal több a „leaszfaltoztuk, becsatornáztuk, megnyitottuk” típusú retorikánál, de az irány jó, s ez a lényeg. No meg az is, hogy egyelőre neveket nem említve ugyan, de Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester azt is megfogalmazta: sokan vannak, akik érzik az autonómia fontosságát, de olyanok állnak a menet élén, akik elfáradtak. Ezért aztán ideje lenne hátrább lépniük, hogy helyet engedjenek a fiatalabbaknak.
Azt tartják, a márciusi ifjak maguk sem gondolták – hogyan is gondolhatták volna –, hogy hová vezet a lendület, amellyel annak idején becsapták maguk mögött a Pilvax ajtaját. Az egyre sűrűbben és egyre hangsúlyosabban megfogalmazott autonómiaigénnyel mi egy lépéssel máris előrébb tartunk. Persze sok minden lehet még ebből is, de egy biztos: egyre nagyobb tömegek csatlakoznak ténylegesen vagy képletesen a menethez. Ne restelljünk ki-kilépni a sorból, s magunkkal vinni egy-két bámészkodót, akinek a lába már mozdulna, de az agyát még helyben tartja valami. Mint azok a kolozsvári középiskolás diákok, akik kokárdát osztogattak a járdaszélen álldogálóknak. Biztosak lehetünk benne, hogy nem került valamennyi szalag a szemétbe.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Marosvásárhely fekete márciusáról (Dokumentumfilm)
A felejtés ellen született Miholcsa Gyula tizenegy órás dokumentumfilmje Marosvásárhely fekete márciusáról, a rendszerváltás utáni kegyetlen magyarellenes pogromról.
A román közszolgálati televízió magyar műsorának szerkesztője a Bernády György Közművelődési Alapítvány által gyűjtött írott és filmes hagyatékot dolgozta fel, s dacára annak, hogy mai napig zároltak a hivatalos dokumentumok, tehát a korabeli hatalom gépezetének működését még mindig homály fedi, az elmúlt több mint két évtized alatt készített filmeket és visszaemlékezéseket feldolgozó megrendítő filmsorozat újra rádöbbentett, előre kitervelt, pontosan kidolgozott manipuláció révén, aljas politikai célból sikerült egymásnak ugrasztani a város és a környék magyar és román lakosságát. A március 19-i eseményeket feldolgozó rész Kincses Előd lemondatását, az RMDSZ székházának ostromát és a Sütő András elleni rettenetes, előre kitervelt gyilkossági kísérletet elevenítette fel. S azt a katonai és rendőri passzivitást, illetve felbujtó szerepet, melynek születési körülményeit csak sejtjük, de pontosan dokumentálni máig nem lehet. Homály fedi, kinek-kiknek a parancsát teljesítette Ioan Judea ezredes és társai, de tény, a Görgény-völgyi leitatott és félrevezetett románok beszállításában kiemelt szerepet játszottak. Az is már akkoriban kitetszett, hogy az Iliescu–Petre Roman-féle hatalom a magyarok megfélemlítésére játszott, s a hírhedett, azóta kimúlt, de szellemében minden román pártban tovább élő Vatra Românească, a helyi rendőrség, a fel nem oszlatott Securitate Erdély elszakításával riogatta a románságot, s nem kevesebbet, mint a magyarság szellemi vezetői: Sütő András, Kincses Előd, Király Károly, Smaranda Enache és Tőkés László megöletését tervezte. Az már a dolgok tragikomikus alakulása, hogy a capinákat és fejszéket igen jól forgató, leitatott hodákiak és ibánfalviak Bolyait is felakasztották volna. A lényeg: a román hatalom katonai és titkosszolgálati segédlettel móresre akarta tanítani a néhány nappal korábban mozgolódó szatmáriakat is, s március idusa után a néma könyves tüntetésen méltósággal felvonuló magyarságot. Mindeközben Marosvásárhelyen tartózkodott a román parlament két tagja, N. S. Dumitru és Verestóy Attila, előbbi jó ideje elhunyt, utóbbi mai napig Székelyudvarhely szenátora. A dokumentumokból kiderül: a köztudottan tragikus események idején este kocsiba ült, visszahajtott Bukarestbe. Miközben a 2500 román ostromolta RMDSZ-székházban a padlásra szorult hetvenkét embert csak a csoda mentette meg a tűzhaláltól, Verestóy, pisztollyal az oldalán, Isten a megmondhatója, merre járt, kivel tárgyalt, de személyes jelenlétével az égadta világon semmit megakadályozni nem akart vagy nem tudott. És Király Károly sem, aki akkoriban a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke volt, s akit óránként hívtak az RMDSZ padlásán rekedtek, személy szerint Káli Király István, s aki csak annyit tudott tanácsolni nekik, forduljanak a helyi katonasághoz, illetve rendőrséghez. Kértek ők segítséget, de süket fülekre találtak mind a helyi, mind a bukaresti hatóságok részéről, mi több, Judea ezredes szabályosan a felbőszült tömeg közé vezette Sütő Andrást és társait. Öt halottja, háromszáz sebesültje volt a pogromnak. A román hatalom mai napig „sajnálatos marosvásárhelyi eseményként” emlegeti, s csak Mihăiţă Cofariut, a hodáki parasztembert siratja, aki a „barbár magyarok” áldozatává vált. Az ő sebesüléséért Cseresznyés Gyula börtönbüntetést szenvedett, s rács mögé került jó pár magyar cigány is, aki Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok! kiáltással – egy nappal később, még a katonaság közbeavatkozása előtt – eldöntötte a főtéri csata sorsát. A román karhatalom és hadsereg csak akkor avatkozott a véres küzdelembe, amikor a felbujtott román támadókat már félig kiverték a főtérről. Most Marosvásárhely szoborállítással kíván elégtételt szolgáltatni Sütő Andrásnak, aki hosszas külföldi kezelés után talpra állt ugyan, folytatta a küzdelmét is, de az 1990. március 19-i gyilkossági kísérlet nyomait haláláig viselte. Miholcsa kitűnő munkát végzett, filmje bennünk ama napok szorongásait eleveníti fel, s hozzásegít néhány új igazság felismeréséhez. És ha akadna olyan román – országos szórásban – közvetítő televízió, mely az Erdély Televízión kívül vállalná bemutatását, talán a román politikusok, szélsőségesek vagy kevésbé azok is rájönnének: ma is veszélyes a nemzeti nacionalizmus, sovinizmus tüzével játszani.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tüntetések a román nemzeti színeket viselő kovásznai diáklány mellett
Románia több nagyvárosában vállaltak pénteken szolidaritást azzal a kovásznai diáklánnyal, aki a magyar nemzeti ünnepen és azt követően a román nemzeti színekkel tüntetett az iskolában.
A közösségi oldalakon közölt felhívások nyomán Kovásznán mintegy ötvenen, Kolozsváron, Craiovában, Ploiesti-ben és Pitesti-ben mintegy százan, Gyulafehérváron mintegy hetvenen, Brassóban több tucatnyian gyűltek össze román nemzeti színű szalagokkal és zászlókkal, jelezve szolidaritásukat azzal a 15 éves székelyföldi román diáklánnyal, akit – a román sajtó beállítása szerint – meghurcoltak és megfenyegettek, s mindezt azért, mert a román nemzeti színeket viselte.
A 15 éves Sabina pár nap alatt a román hazafiság szimbólumává vált. A támogatói által létrehozott közösségi oldalon péntek délutánig csaknem 15 ezer „támogató kattintás" (lájkolás) gyűlt össze.
Az oldal egyben a székelyföldi autonómia elutasításának, és a péntek esti magyar-román labdarúgó mérkőzésnek is a szurkolói fóruma lett. A diáklány ügye a hírtelevízióknak is kiemelt témája volt.
A tüntetések sorozata pénteken délelőtt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoportnál kezdődött. Az iskola egyik név nélkül nyilatkozó tanára az MTI-nek elmondta, egyre nehezebb tanítani a román és magyar tannyelvű iskolában, ahová a román tagozatos diákok egy része nemzeti színű zászlócskákkal, szalagokkal érkezik az órákra. Az oktató elmondta, hogy a magyar tanárok nyugalomra intették diákjaikat.
Az Active Watch médiafigyelő ügynökség délután úgy fogalmazott, hogy „a hajpánt-ügyet a politikai osztály mesterségesen gerjesztette,... s egyes iskolás gyerekek szereplővé válnak egy olyan csatában, amelynek nincs mit keresnie a tanintézményekben". Az Active Watch arra buzdította az iskola vezetőségét és a minisztériumot, hogy vonják ellenőrzésük alá a kovásznai ügyet, mert „ha az elszabadul, drámai méretűvé terebélyesedhet".
Magyar oldalról csupán a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) adott ki közleményt, amelyben sajtókampányt említ, s azt elítéli. A MAKOSZ provokatívnak, de törvényesnek vélte a román nemzeti színek viselését a magyar nemzeti ünnepen. Kijelentette, azt tartaná ideálisnak, ha a különböző nemzetiségűek kölcsönösen tiszteletben tartanák egymás nemzeti ünnepeit. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoportban azt követően alakultak ki feszültségek a román és a magyar tagozatos diákok között, hogy a magyar nemzeti ünnepen és az azt követő napokon román diákok egy csoportja széles, román nemzeti színű hajpánttal jelent meg az iskolában. Az egyik diáklánytól román nemzetiségű osztályfőnöke elvette a nemzeti színű szalagot. MTI
Erdély.ma,

Bírálják a kormány restitúciós elképzeléseit a református püspökök
A romániai református egyház püspökei szerint a restitúciós törvénynek a kormány által javasolt módosítása nem egyszerűsíti, hanem kaotikussá és zavarossá teszi az egykor államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatát.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke pénteken egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertette a kifogásokat a kormány által közvitára bocsátott törvénytervezettel kapcsolatban.
A kifogások sorában Kató Béla elsőként azt említette, hogy a kormány nem tanácskozott a megoldásról az egyházakkal, amelyek számára megnyugtató megoldást kellene kínálnia. A püspök több okból is igazságtalannak és méltánytalannak tartotta a vissza nem adható ingatlanokra javasolt kárpótlási rendszert. Elfogadhatatlannak tartotta például, hogy az ingatlanoknak nem a piaci értékét veszik alapul a kárpótlásnál.
Kató Béla rejtett csapdaként mutatta be a törvénytervezetben megszabott jogvesztő határidőket. Megjegyezte, az egyházakat eddig is az eltűnt telekkönyvek és az állami hivatalok lassú ügyintézése késleltette a visszaigénylési dossziék összeállításában.
Az egyházfő azt is elfogadhatatlannak tartotta, hogy az új tervezet szerint a visszakapott épületekben további 25 évig kell megtűrni bérlőkként a bennük működő közintézményeket. Emlékeztetett arra, hogy a kommunista állam 1948-ban egyetlen nap alatt államosította az ingatlanokat, a mostani javaslat szerint pedig a kommunizmus bukása után is további 50 évet kell várni, míg ténylegesen használatba veheti az egyház az ingatlanait.
Kató Béla kijelentette, ha a jelenlegi formában fogadják el a jogszabályt, a kormány perek hosszú sorára számíthat. "Ha nem veszik figyelembe az egykori tulajdonosok érdekeit, itt béke nem lesz" – jelentette ki a püspök.
Csűry István hozzátette, a jelenlegi törvény szerint az egyházaknak nem kárpótlással, hanem újabb kártétellel kell számolniuk.
A református egyházi vezetők elmondták, a törvénytervezettel kapcsolatos kifogásaikat tartalmazó beadványt a többi magyar egyházzal közösen juttatták el Románia kormányának és a nemzetközi szervezeteknek. Az Erdélyi Református Egyházkerület 835 ingatlan-visszaigénylési kéréséből mintegy háromszázra adott jóváhagyó vagy elutasító határozatot a restitúciós bizottság. A királyhágómelléki egyházkerület 320 benyújtott restitúciós kéréséből mintegy kétszáz visszaszolgáltatásáról döntöttek.
Romániának az Emberi Jogok Európai Bírósága adott haladékot arra, hogy tegye működőképessé jogorvoslati rendszerét, mivel több mint ezer, ingatlanát visszaigénylő tulajdonos perelte be Strasbourgban az országot.
Népújság (Marosvásárhely),

Az erdélyi orvosképzés ünnepe
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség s egyben az erdélyi magyar orvosképzés ünnepének nevezte a XX. jubileumi Tudományos Diákköri Konferenciát Madár István, a rendezvény főszervezője. Az elmúlt két évtized lehetővé tette a tudományos szaknyelv jobb elsajátítását és gyakorlását – hangsúlyozta a MOGYE diákja, aki hozzátette, hogy 130 hallgatótársa vett részt a szervezésben oktatóik támogatásával.
Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács alelnöke örömmel nyugtázta, hogy az idén százéves Kultúrpalota a fiatalok rendezvényének ad otthont, akik az elmúlt évtizedek során a világ minden tájára elvitték a marosvásárhelyi egyetem hírét-nevét.
A tudományos diákköri tevékenység a tehetséggondozás legfontosabb módja – hangzott el dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes beszédében. Az orvosi egyetem professzora hozzátette, hogy e tevékenység a kitartó, pontos munka iránti belső igényt, a kreativitás kibontakozását, a tudományos kutatás iránti érdeklődést, az érvelés készségét, az értékek iránti tiszteletet erősíti meg a leendő orvosokban, gyógyszerészekben. A konferencia résztvevőinek lehetőségük nyílik dolgozatuk kivonatát az Orvostudományi Értesítőben közölni, a tanároknak pedig megkönnyíti az utánpótlás kinevelését. Az ismereteket a legkönnyebben anyanyelven lehet átadni, de a tudományosság globális jellegét figyelembe véve arra biztatta a hallgatókat, hogy menjenek el külföldre tanulni, és térjenek vissza, oktatótársainak pedig azt, hogy teremtsenek ehhez megfelelő körülményeket. Húsz évvel ezelőtt egy tanteremből indult, a XX. TDK-n pedig már 240 dolgozatot mutatnak be – emelte ki a rektorhelyettes, aki köszönetet mondott a diákoknak a szervezésért s a felkért előadóknak a részvételért.
A szaknyelvet minden rezidens orvosnak anyanyelven is ismernie kell – hangzott el dr. Mezei Tibor, egykori TDK-főszervező beszédében, aki a kapcsolatok építésének fontosságára hívta fel a diákok figyelmét, a tanárokét pedig arra, hogy vonják be a fiatalokat a munkába.
A konferencián közel 500-an vesznek részt, és 240 tudományos dolgozatot mutatnak be, kétharmad részt belföldi, egyharmad részt a magyarországi egyetemekről érkezett hallgatók – válaszolta kérdésünkre Tubák Nimród a szervezők nevében.
A XX. TDK csütörtökön dr. Kun Imre nyugalmazott endokrinológus professzor előadásával kezdődött, aki az étvágy kialakulásának és szabályozásának rendkívül bonyolult folyamatait mutatta be, s beszélt az elhízás kezelésében használt gyógyszerek hatásáról és mellékhatásáról, majd a különböző szekciókban folytatódott a dolgozatok bemutatása.
A péntek reggeli ünnepélyes megnyitón a marosvásárhelyi Művészeti Líceum tizedik osztályos diákjainak kvartettje játszott.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Márványplakett került Wass Albert sírkövére
Mint ismeretes, még mindig felderítetlen tettesek néhány hete ellopták Wass Albert írónak a marosvécsi Kemény-kastély kertjében levő sírkövéről a Hunyadi László szobrászművész által készített bronzplakettet. A múlt héten új, márványból készült borítólap került az író hamvait tartalmazó urna fölé, amit, reméljük, nem lopnak el és nem tesznek tönkre.
Népújság (Marosvásárhely),

Idő görgette töredék
A Moldvai Magyarság márciusi lapszámáról
Megjelent a Moldvai Magyarság 262., 2013. márciusi száma. A moldvai csángók havilapjának legfrissebb kiadása Kosztolányi Dezső Húsvét című versével – "S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,/megrészegül az illaton a föld,/s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt – //kelet felől egy sírnak mélyiből,/elrúgva a követ, fényes sebekkel/száll, száll magasba, föl az isten-ember." – indít, a második oldalon közölt szerzeményt Iancu Laura, Oláh-Gál Elvira, Halász Péter, Faragó József, Sántha Attila és Tánczos Vilmos írásai követik, több közülük román fordításban is megjelent a lap hasábjain.
A harmadik oldalon Iancu Laura cikkét olvashatják a Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes pap, népénekkutató és tanár emlékére szervezett budapesti rendezvényről, beszámolója alatt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tudatja, hogy létrehozta a moldvai magyar oktatási programból kikerülő csángó értelmiségiek, tanulmányaikat itthon, magyar nyelven folytató főiskolások és egyetemisták által megpályázható Jáki Sándor Teodóz- ösztöndíjat.
Oláh-Gál Elvira a Petrás Incze János emlékére Budapesten szervezett XVII. csángó bálról tudósít, Halász Péter könyvismertetővel jelentkezik. Recenziójában Iancu Laura Jeles napok, ünnepi szokások a moldvai Magyarfaluban című, a budapesti Lucius Kiadónál megjelent kötetét méltatja. Mint írja, "...legalább ilyen érdekes és tanulságos a jeles napi szokásoknak az a rétege, amelyekbe azok tartoznak, amelyek a Kárpát- medencén belüli magyar nyelvterület nagy részében ismertek, vagy legalábbis a közelmúltig ismertek, hogy úgy mondjuk, "szokásban voltak", csak Moldvában (Magyarfaluban) teljesebb formában, elevenebben maradtak meg a XXI. századra. Ilyenek például a karácsonyhoz kötődő ünnepkör elemei, amelyből Moldvában egészen az utóbbi időkig hiányoztak az Európából hozzánk, a polgári rétegeken keresztül beszivárgott elemek, mint a karácsonyfa, viszont erőteljesebben érvényesülnek a vallási kötődésű motívumok."
Faragó József A szabófalvi hejgetés emlékei című írásában megjegyzi: "A magyar folklórkutatás történetében alighanem először adódik, hogy népi kultúránknak egy olyan ritka emlékére találunk, amelynek összeszámlálására még egyik kezünk ujjai is túlságosan soknak bizonyulnak. Ezért halaszthatatlan kötelességünk volna Szabófalván és a többi északi csángó faluban – emberi számítás szerint bizonyára a tizenkettedik óra után, de az íratlan, szóbeli költészet megmaradásának valamilyen csodájában reménykedve – valamennyi aggastyánt végigkérdezni felőle, mert minden felbukkanó kis szövegfoszlány támpontokat nyújthatna teljesebb szövegének visszaállításához, valamint szimbólumainak megfejtéséhez." A szerző Kovács Sándor Ivánt is idézi: "Csak évezredekkel mérhető, mióta görgeti és koptatja az idő ezt a törmelékké töredezett szöveget. Valamennyi változatát anyanyelvi emlékezetünk legféltettebb kincseként kell tehát őriznünk, rögzítenünk és továbbhagyományoznunk."
Sántha Attila Három magyar eredetű besszarábiai helynév: Orhei című értekezésének márciusi részében a hotini és stauceni-i, a mugyilói és környéki, a budzsáki és a kisinyovi magyarok, katolikusok történelméről ír. "1588-ban Petre Schiopul vajda hívására egy háromfős lengyel küldöttség utazik Moldvába, hogy a protestáns eretnekséget megállítsa, ők megállapítják (Stanislaw Warsewicki, MCSMO 85, 91-94, Johannes Künig-Schonovianus, MCSMO 86-90), hogy az országban kizárólag magyar és szász katolikusok laknak. (…) Jerzy Krasinski lengyel követ 1636-os útjának leírásából kitűnik, hogy az 1621-es hotini csata után a város elpusztult, "mára csak egy kis falu, méghozzá nagyon szerencsétlen". Talán ekkorra tehető a magyarság eltűnése is, hisz Niccolo Barsi 1639-es leírásából megtudjuk, hogy a település lakói mind ortodox vallású moldvaiak."
A lap Régi magyar nyelvemlékek című rovatában a Huszita Biblia egy részét idézi, míg Tánczos Vilmos A moldvai csángók nyelvészeti kutatása című tanulmányának ötödik részét közli. Csűry Bálint "1941-ben bekövetkezett korai halála miatt csak néhány tanulmányát sikerült befejeznie, köztük a csángó igeragozásról szóló monogáfiát (Csűry 1932a), de tervezett fő műve, az Yrjö Wichmann-féle északi csángó szótárához hasonló, mintegy azt kiegészítő déli csángó szótár már nem készülhetett el. Pótolhatatlan veszteség, hogy 1944 őszén Debrecenben, háborús körülmények között a déli csángó szótár összegyűjtött anyaga is megsemmisült, és elpusztultak a már megírt fejezetrészek is."
A Forrásaink című rovat egy 1921-es dokumentumot idéz (feltárta Seres Attila, lejegyezte Iancu Laura, míg a lapszám Iancu Laura Szeretetföld című regényének részletével zárul. A Székelyföld Alapítvány által kiadott lap 2 lejért kapható, részletek a www.hargitakiado.ro weboldalon.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Bukarest túlzónak tartja a magyar külügy reagálását
A román külügyminisztérium „meglepődve és aggodalommal értesült” a Victor Ponta román miniszterelnök március 19-i kijelentéseivel kapcsolatos magyar álláspontról, amelyet túlzónak tart – derült ki a bukaresti külügyminisztérium honlapján, csütörtökön este közzétett dokumentumból.
Előzőleg Győri Enikő külügyi államtitkár sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, mert Victor Ponta egy interjújában azt mondta, csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.
A román külügyminisztérium csütörtök este közzétett „pontosításaiban” hangsúlyozta, hogy Románia miniszterelnökének nyilatkozatát „annak a tágabb európai közvitának az összefüggésében kell értelmezni, amely egy valamennyi uniós országra vonatkozó szabvány- és eljárásegyüttes szükségességére irányul”. Bukarest szerint ennek megtárgyalásához nyitottságra, átláthatóságra van szükség, mind a tagállamok között, mind pedig az európai intézmények szintjén. A román fél ugyanakkor Kövér László házelnöknek egy televíziós nyilatkozatát nehezményezte, amely Bukarest szerint sértő Romániára és a román politikustársadalomra nézve. A magyar házelnök a köztévé A Lényeg című műsorában azt mondta: Románia nem kap olyan negatív megítélést az EU-ban, mint Magyarország, pedig ott „lenne mit keresni és találni”. Kövér László megfogalmazása szerint utóbbira azért nem kerül sor, mert a román politikusok pártállástól függetlenül vezényszóra nyúzzák le saját állampolgáraik bőrét a multik és a külföldi pénzügyi csoportok érdekében. Az Országgyűlés elnöke a székely autonómiatörekvésre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, Băsescu román államfőnek figyelmesebben kellene végigolvasnia országa történelmi dokumentumait, mert az 1920 körüli években születtek olyan passzusok, amelyek megteremtik az elszakított nemzetrészek önrendelkezésének lehetőségét.
„A román külügyminisztérium azt várta volna, hogy a magyar fél az Országgyűlés elnökének elfogadhatatlan nyilatkozatára reagáljon aggodalommal” – olvasható a bukaresti kommünikében.
A román külügyminisztérium csütörtöki közlésében ugyanakkor arra „bátorítja” a magyar felet, hogy maradjon következetes a kétoldalú stratégiai partnerség szelleméhez, a két külügyminiszter március 4–5-i bukaresti megállapodásának megfelelően.
A maga részéről Bukarest megerősíti a stratégiai partnerségbe vetett bizalmát, és azt hangsúlyozza, hogy a diplomáciai csatornákon kell párbeszédet folytatni bármely kétoldalú természetű ügyben.
Szabadság (Kolozsvár),

Meggyalázták a magyar koszorút
Kolozsváron levették, majd rátapostak a Mátyás király szoborcsoport talapzatára elhelyezett és piros-fehér-zöld szalaggal átkötött kis koszorúra azon a szimpátia-tüntetésen, amelyen azzal a kovásznai román iskolás lánnyal szolidarizáltak, aki március 15-én piros-sárga-kék színű hajpánttal a hajában jelent meg az iskolában.
A tegnap délután 5-re meghirdetett esemény elején alig 50-en voltak a Főtéren, majd számuk egyre nőtt. A százfősre duzzadt tömeg így kívánt szolidarizálni a kovásznai lánnyal, aki azt állítja, hogy leparancsolták róla a hajpántot, majd az iskola magyar igazgatója berendelte az irodájába, és uszítással vádolta, egy magyar nevű férfi pedig halálosan megfenyegette egy közösségi portálon.
A tüntetésen megjelent a város expolgármestere, a magyarellenességéről hírhedt Gheorghe Funar is, aki azt hangoztatta: Băsescunak ki kellene tüntetnie a kovásznai román lányt tette miatt.
Sem a metsző hideg szél, sem a szemerkélő havas eső sem lohasztotta le a tüntetők kedvét, akik fél hat előtt elénekelték a román himnuszt, az egységes román nemzetet éltető szlogeneket skandáltak, „Kovászna román föld” – kiáltották. Volt olyan résztvevő is, aki azt mondta: Románia a zsidók hatalomra jutása miatt van ebben a rettenetes helyzetben. Két fiatal levette a piros-fehér-zöld szalaggal átkötött kis koszorút a Mátyás szobor talapzatáról, majd pár méterrel odébb vitték, és rátapostak, ezt követően pedig visszahelyezték azt a talapzatra.
A tüntetők nagy része tizen- és huszonéves volt, alig tízen voltak nyugdíjas korúak. A résztvevők többsége piros-sárga-kék zászlót lengetett, vagy a sáljukon szerepeltek ezek a színek. Két fiú piros-sárga-kék zászlót feszített ki, amelyre feketével fel volt írva Kovászna megye neve románul.
Máté András Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő az ügy kapcsán azt nyilatkozta: mind a román többségnek, mind a magyar kisebbségnek tisztelnie kell egymás nemzeti szimbólumait. – Nem várhatjuk el, hogy a kolozsvári román tisztelje az itt élő 15 százaléknyi magyart, ha a Kovásznán élő magyarok nem tisztelik az ott élő 15 százaléknyi románt – mondta a képviselő.
Eckstein-Kovács Péter ügyvéd szerint a szimbolikus ellenfelek szimbólumainak meggyalázása nem is balkáni, hanem keleti szokás, amelynek itteni megjelenése aggodalomra adhat okot, mert nem fér össze a köznapi ember jóérzésével. Előfordulhat, hogy feljelentés alapján indul eljárás az ügyben, vagy a rendőrség hivatalból jár el.
Hasonló tüntetésre több romániai nagyvárosban is sor került, például Kovásznán is.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Beszélni kellene a román és magyar történetírás érzékeny pontjairól
Interjú Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi docenssel
A székelység története kézikönyv körüli vita hevében azt a kérdést igyekszünk körüljárni, hogy a történelemtanításban jelenleg használt, különböző típusú tankönyvek információi alapján milyen kép alakulhat ki egy magyar, és milyen egy román tanulóban a másik nemzetről, annak történelméről. Történészekkel – oktatókkal, kutatókkal – készített összeállításunkban választ keresünk többek közt arra, lehet-e úgy történelmet oktatni a mai didaktikai anyagok segítségével, hogy a többé-kevésbé tudatos félreértelmezés, a valamilyen irányban elfogult megközelítés helyett a szakmaiság és tudományosság kritériumai érvényesüljenek.
A jelenleg oktatott történelemtankönyvek információi alapján milyen képet alkothat a középiskola elvégzését követően egy magyar, és milyet egy román tanuló a másik nemzetről, annak történelméről?
– Bonyolult kérdés, ugyanis több alternatív tankönyv is közkézen forog és nagyon változatos lehetőségek állnak a gyerekek előtt. Vegyük csak a magyar gyerekeket, akiknek egyetemes, Románia, illetve a magyar kisebbség történetét bemutató tankönyvek állnak rendelkezésükre. Egyesek ezek közül már rég megértek az újragondolásra. A magyar gyerekeknek az iskolai program és tankönyv alapján megadatik a lehetőség, hogy az egyetemes történetbe beágyazzák Románia történetét, és megtalálják a helyét a romániai magyar kisebbség történetének. Egy szó mint száz, a magyar gyerek korának megfelelő, egységes képet alkothat a román nemzet történetéről.
A román gyereknek adottak az egyetemes történeti tankönyvek, a Románia történetét oktató könyvek, és amennyiben az iskola és tanárai igénylik, opcionális tárgyként felvehetik a Romániai kisebbségek történetét. Nincsenek arról szóló adataink, hányan, hány gyereknek tanítják a kisebbségek történetét. Ebben a kisebbségekről szóló tankönyvben mindenik nagyobb romániai kisebbség története külön fejezetben kerül bemutatásra. Nyilvánvaló, hogy a tankönyv keretei szerint a magyar kisebbségről szóló fejezet terjedelmi, formai okok miatt elég tömör. Amennyiben a román iskolákban nincs igény a kisebbségek történetének oktatására, a román diákok szinte semmit sem hallanak a magyar vagy más kisebbségek történetéről.
– Milyen viszony állapítható meg egyrészt a hivatalos, másrészt az alternatív, a magyarság/székelység történetével foglalkozó és a román történelemkönyvek között? Kiegészítik, fedik, vagy adott esetben ellentmondanak egymásnak a közvetített információk?
– Hadd öntsünk tiszta vizet a pohárba. A gyerekek első alkalommal negyedikben találkoznak a történelem tantárggyal, öt, hat és hetedikben egyetemes történelmet tanulnak a kezdetektől napjainkig. Nyolcadikban Románia történelmét, kilenc és tizedikben egyetemes történelmet tanulnak, majd tizenegyedik osztályban történelemnek nevezett tárgy keretén belül társadalomtörténettel, nemzetközi kapcsolatokkal stb. ismerkednek, és végül utolsó évben Románia történetével zárják. Ezen tantárgyak oktatása a meglévő elfogadott román tankönyvek valamelyikének lefordított változata alapján történik. Mindezek mellett hatodik és hetedikben a kisebbségi iskolákban lehetőség van a kisebbség történetét oktatni. Nyilvánvaló, hogy a magyar tannyelvű iskolákban a magyarságtörténetet ismerhetik meg a gyerekek. Az iskolai tankeretek ezenfelül lehetőséget nyújtanak arra, hogy opcionális tantárgy keretén belül helytörténetet tanuljanak a diákok. A székely tankönyv azzal a szándékkal született tudtommal, hogy helytörténeti opcionális gyanánt oktassák a székelyföldi iskolákban. A kisebbségtörténet és székelységtörténet tankönyv az akkor oktatott történelemtárgyak ismeretében készült, ezek kiegészítésére szolgál. Valójában egyre közelebb viszi a gyereket a nagy történelemtől a származási helyének történetéhez. A pontatlanságok, hibák sokszor a fordítás minősége és lektorálás hiányának tudhatóak be. Ez nyilván azzal magyarázható, hogy valahányszor elindul egy tankönyv írása, vagy fordítása, a lényegi dolgokra jut a legkevesebb idő, mivel nagyon hosszú adminisztrációs folyamat előzi meg. Sokszor már második korrekturára nem is kerül sor. Ahhoz, hogy jó tankönyvek szülessenek, szükségesek lennének a szakmai viták, nem csupán a tankönyvírók csoportjában, hanem külső szakemberek bevonásával és nem csupán a szövegek esetén, hanem a grafikai megjelenítéssel kapcsolatosan is.
Érzékelhetően az utóbbi időben az illetékesek egyre jobban odafigyelnek arra, hogy a tankönyvszövegeket kellőképpen lektoráltassák és összhangba hozzák. Azonban még hosszú út vezet oda, hogy minden szempontból megfelelő tankönyvek kerüljenek a gyerekek elé. A tankönyvírás mindenképpen a szakmai berkekben kell hogy maradjon, a politikum szerepe az anyagi és adminisztrációs keretek biztosítására kellene szorítkozzon, egyébként a tankönyvek támadhatóvá vállnak.
– Szempont volt-e a tankönyvírók számára, hogy a tankönyvekben ismertetett történelem alapján hogyan alakul az úgynevezett ellenségkép? Visszafogják, vagy ellenkezőleg, táplálják a másik nemzet negatív megítélését?
– A tankönyvírók szempontjait nem ismerem, de szerintem az egyedüli előttük álló cél egy tudományosan megalapozott, diákok számára érthető, szerethető tankönyv megírása volt. Ez a székelyek történetéről szóló, iskolások számára készült tankönyv ízig-vérig „székely termék”, benne van az igazi székely virtus, ezért, aki nem ismeri a székelyeket, annak bizonyára nehezebben érthető. Egyébként minden nézőpont kérdése, az biztos, hogy belülről, a székelyek szemszögéből minden a legnagyobb rendben van, de ha figyelembe akarom venni a mellettem élőt, akkor néhol talán körültekintőbb megfogalmazás segített volna. Nem is olyan régen az iskolákban az egyik tankönyv címe a Románok története volt, ebből tanulták Románia történetét a kisebbségi iskolákban is, de ez már szerencsére a múlté. Számos kis lépést tettek a felek a közeledésben, de még hosszú út vezet a másik elfogadásáig.
Ami pedig a mostani és az 1989-es tankönyveket illeti, óriási különbségek vannak, szemléletben, tartalomban, kivitelezésben egyaránt. Akkor a tárgyi ismeretekre tették a hangsúlyt, a diáknak kellett felnőni a tankönyvhöz és anyagához. Az alternatív tankönyvek bevezetése nagyon sokszínűvé tette a tankönyvpiacot, éppen ezért a diákok történeti ismeretei a tanárok által választott és tanított anyag függvényében alakul. Ennek köszönhetően a diákok történelmi tudása nagyon változó. Valójában mindenik tankönyv a szakmaiság és tudományosság igényének kívánt megfelelni több-kevesebb sikerrel. A változások után az alternatív tankönyveket a diákok szintjére próbálták szabni, azonban ez olyan nagy kihívásnak bizonyult, amelyre nem minden esetben sikerült kellőképpen válaszolni. Néhol ez a tartalom rovására ment, máskor meg rengeteg információt kapott a diák a könyvben, már-már zavaróan sokféle szerkesztésben. Mindezeken túl, a változások után jól érzékelhető a tankönyvek és íróik azon törekvése, hogy a tankönyvek diákközpontúak legyenek.
Meg vagyok győződve, hogy a tankönyvek készítésében a döntő szerepe a középiskolai tanároknak kell hogy legyen, hiszen ők találkoznak nap mint nap a gyerekekkel, azonban minden csapatban ott a helye az egyetemi oktatónak, vagy kutatónak, akivel a tankönyv koncepcióját megbeszélhetik, és aki a kész kéziratot tudományos szempontokból átvizsgálja és kijavítja. Egy másik alapvető elvárás lenne, hogy a mindenkori módszertanos egyetemi oktató is részt vegyen az ilyen feladatokban, így több szem többet lát alapon jobban ki lehetne szűrni a hibalehetőségeket.
– Ez a folyamat mennyire függ a politikai akarattól, a szakemberek nyitottságától, a román történetírásban körvonalazódó, a tudományosságra, valósághűségre törekvő trendtől?
– Valóban, most már sokkal nyitottabbak a román és magyar történetírásban, felnövőben van egy nagyon aktív, jól képzett, világot látott nemzedék, aki kiválóan megállja a helyét szakmai téren, és előítéletek nélkül tud kényesebb témákban is szakvéleményt mondani. A politikában történt nagy változásokat követően az új történésznemzedéknek egyre jobban sikerül magát a politikumtól függetleníteni. De minden nyitottság ellenére a párbeszéd még nagyon kezdeti fázisban van. A különböző érzékeny pontok megmaradtak és ezeket csak folyamatos kommunikációval lehetne oldani, amit sajnos nincs, aki megszervezzen, kézben tartson. Pár évvel ezelőtt az egyházak közötti megismerést és megbékélést szolgáló Healing of Memories név alatt futó, évekig tartó program indult, ennek következtében az egyházak közötti kapcsolatok terén jelentős javulás észlelhető, legalábbis a programban részt vevők soraiban. Egy ehhez hasonló programot kellene elindítani, amely a román és magyar történetírás érzékeny pontjait átbeszélje, és ezzel még jobban segítse a közeledést. Minden történelemtankönyv esetén nagyon fontos lenne megvizsgálni, hogy mennyire vannak jelen a kisebbségekről, vagy a román többségről szóló adatok és azok mennyire érintik érzékenyen a másik félt. Ehhez egyszerűen olyan bizottságra lenne szükség, amely felhívná a figyelmet az esetleges pontatlanságokra és találóbb, elfogadhatóbb fogalmazási módokat tudna ajánlani.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Rónai István, a versköltő zongoraművész és zenekritikus
Kolozsvári zenészcsalád tagjával, Rónai Antal karmester fiával, Rónai István zongoraművésszel, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia nyugalmazott oktatójával beszélgetett a Zeneszó március 20-i rendezvényén Horváth Zoltán zongoratanár, moderátor. A Györkös-emlékházban megtartott rendezvény jó hangulatához nem csak a kellemes emlékek felidézése, hanem a Rónai István által megírt humoros, ötsoros versikék felolvasása is hozzájárult.
Horváth Zoltán először arról kérdezte meghívottját, hogy milyen emlékek fűzik Györkös Mányi Alberthez. Rónai elmondta, hogy Györkössel már középiskolás korában megismerkedett. – Kegyelettel emlékezem Györkös Mányi Albertre, aki osztálytársam, László György klarinéttanára volt. Gyurit többször kísértem zongorán, ezért bemutatott hangszertanárának. Tanárként, művészként és emberként is sokat lehetett tanulni tőle – elevenítette fel emlékeit a zongoraművész. Megtudtuk: zenelíceumi zongoratanárától, Amirás Pálma asszonytól olyan szakmai alapot kapott, amellyel aztán sikeresen felvételizett a kolozsvári zeneakadémiára (az akkori konzervatóriumba), ahol a híres zongoraművész, Halmos György (1915–1985) növendéke lett, akinek szintén sokat köszönhetett.
A beszélgetés során Rónai kitért arra is, hogy az 1960-as évek első felében, már konzervatóriumi hallgatóként is korrepetitor szeretett volna lenni, ezért több évfolyamtársát kísérte különböző országos és nemzetközi versenyen.
– Mivel már diákkoromban megismerkedtem Adorjáni Ilonával, a konzervatórium énektanárával, egyre több énekes kollégát kísértem, úgy, mint Simon Editet, Mátyás Jenőt, Barabás-Kásler Magdát, Molnár Jánost. Ekkor ismerkedtem meg Albert Annamária operaénekessel, a Kolozsvári Magyar Opera szólistájával, akivel közös dalesten léptünk fel – magyarázta Rónai István.
Diákéveivel kapcsolatosan megjegyezte: mivel akkor csak Kolozsváron működött felsőfokú zenei képzés, az erdélyi magyar zenei élet képviselőinek már egyetemi hallgatóként is alkalmuk nyílt egymás jobb megismerésére. Zeneakadémiai tanárai közül még Weiss Ferdinánd (1932–2002) zongoraművészt említette, akire tudása és embersége folytán példaképként tekintett.
Sokak számára titok volt eddig az, amiről Horváth Zoltántól értesültünk: Rónai István gyakran ír ötsoros Limerick-verseket, amelyekben humoros formában elevenít fel zenei eseményeket, szereplőket. Ezekből többet fel is olvastak az est folyamán. Ami pedig az élőzenét illeti, felvételről meghallgathattunk néhány Mahler-dalt a kolozsvári zeneakadémia egykori diákja, az európai hírű bariton, Gheorghe Petean előadásában és Rónai István kíséretében.
Rónai nem csak aktív zenészként írta be nevét az erdélyi (és ezen belül a kolozsvári) komolyzenei életbe, hanem zenekritikusként is: 1968-tól 1984-ig folyamatosan jelentek meg zenekritikái A Hétben, az Utunkban az Igazságban.
– Most úgy vélem: zenekritikusként elég merész voltam. G. B. Shaw, Tóth Aladár zenekritikáit gyakran olvastam. Hogy miért hagytam fel zenekritikusi tevékenységemmel 1984-ben? Az akkori bezártság, a magyarellenes hangulat közepette nem láttam értelmét az írásnak, 1990 után pedig úgy véltem: kiírtam magamat – hangsúlyozta Rónai.
A Kolozsvári Magyar Operával kapcsolatosan megjegyezte: mivel 1988-ban félnormás korrepetitori állást vállalt el az intézményben, ezért sem tartotta etikusnak, hogy az ottani előadásokról írjon. Szívesen emlékezett arra az időszakra is, amikor az opera kamarazenekarának tagjaként több kortárs szerző (Demény Attila, Vidovszky László stb.) operájában közreműködött zongorakísérőként.
Megtudtuk: Mariana Nicolesco világhírű szopránhoz több évtizedes ismeretség fűzi: 1970-ben Rónai kísérte a művésznőt egy meghallgatáson, amelynek eredményeképpen olaszországi ösztöndíjat nyert, ahonnan az operaénekesnő… elfelejtett hazajönni. Rónai elmesélte: Nicolescónak köszönhetően egyszer a Cotroceni-palotába is eljutott. – Jó tíz évvel ezelőtt történt, hogy az akkori olasz államfő Bukarestbe látogatott, és ezzel egy időben Mariana Nicolesco is fellépett. Engem kért meg, hogy kísérjem a koncertjén, így kerültem én életemben először és talán utoljára a Cotroceni-palotába. László Ferenc (1937–2010) muzikológusnak köszönhetően pedig az osztrák nagykövetség bukaresti székhelyére jutottam el. Ott Simona Ivaş és Marius Budoiu magánénekeseket kísértem – jegyezte meg Rónai.
Szóba kerültek még az 1980-as évek első felében megtett székelyföldi koncertkörutak, amelyek során Márkos Albert és ifj. Balogh Ferenc hegedűművészt, Kriza Ágnes, Hercz Péter és Daróczi Tamás magánénekest kísérte. – Az akkori rossz életkörülmények közepette a székelyföldi koncertek pozitívan hatottak lelkivilágunkra. Öcsémmel, Rónai Ádámmal pedig szólistaként is felléptünk – tette hozzá Rónai.
A Brăilán kétévente megrendezendő Hariclea Darclée Nemzetközi Énekversenyen Rónai többször részt vett 1995–2005 között; mesterkurzust is tartott zongorakíséretből, illetve olyan fiatal kolozsvári énekeseket kísért, akik aztán díjjal tértek haza: Ramona Eremia, Gheorghe Petean és Iulia Merca.
Végezetül a meghívott a jelenlévők kérdéseire is válaszolt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Főtitkári jelentés az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2012. évi munkájáról
Április 6-án tartja közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Az alábbiakban ismertetjük Bitay Enikő főtitkár ott bemutatásra kerülő jelentésének kivonatolt változatát a 2012-ben kifejtett tevékenységről és az elért legfontosabb eredményekről.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület az erdélyi tudományos élet keretintézményeként (könyvtárai, kutatóintézete, kiadója, szakosztályai által) az évek során sok olyan eredménnyel büszkélkedhetett, melyek céljainak megvalósításához, az intézmény működtetéséhez járultak hozzá, a tudós társadalmat szolgálva. A tapasztalat azt mutatja, hogy a megvalósítások nagy része nem állandósul. Ezek fenntartásához újabb erők, energiák, finanszírozási tételek szükségesek.
Újra kell gondolnunk, fel kell újítanunk, működőképessé kell tennünk a következőket:
Az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ)
Az EISZ-t 2004-ben vezettük be, azonban a szolgáltatás átszervezése miatt a múlt évtől leállt. A változások intézményünket új tények elé állították, mivel önrészfizetési kötelezettséggel járnak. Az EISZ ügyében elemzések, megoldások sora merült fel, hogy ne veszítsük el könyvtárunk egyik értékes szolgáltatását. Újraindításához intézményünknek fedeznie kellene az önrészt, mely az eddig használt gyűjtemények nagyságának megfelelően évente 3,5 millió Ft-ot jelentene. A 2013-as évre ezt a költségkeretet nem tudjuk kitermelni, ezért kénytelenek vagyunk e szolgáltatást egyelőre szüneteltetni.
A Kutatóintézet akkreditációja
2007-ben minősítettük az EME Kutatóintézetét, melynek eredményeként sikerült négy kutatónkat és programjukat három évig állami támogatásból fenntartani. A kutatóintézet akkreditációjának megújítását szükséges szorgalmazni.
A Kiadó, a sorozatok,a folyóiratok akkreditációja
2006-ban, majd 2011-ben akkreditáltuk a kiadót, időszakonként a folyóiratokat, legutóbb pedig az ET F-sorozatot is. Ezeknek a felújítására folyamatosan figyelnünk kell. Az EME a 2012-es évet az utóbbi évekhez képest nagyon stabilan kezdte, hiszen a programok többsége átnyúlt erre az évre, s így az ezekhez tartozó pénzforrások is biztonságot nyújtottak a tervezett munkálatok végzéséhez.
Eredmények, számokban
2012-ben az EME összesen 88 rendezvénynek volt házigazdája (25 konferencia, 41 szakosztályi rendezvény, 3 előadás, 13 könyvbemutató és egyéb rendezvények), melyeket Eseménynaptárunkban hirdettünk, illetve hírlevelünk által heti rendszerességgel tájékoztattuk azokról az érdeklődőket. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 11. fórumán 488 résztvevő volt. A múlt évben az EME összesen 33 kutatási programot működtetett 14 főállású kutató és 73 külső munkatárs révén (ezek főként egyetemi és magiszteri hallgatók, doktoranduszok, fiatal kutatók).
Tagságunk
2006–2012 között tagjaink létszáma 2334, melyből 1395 rendes tag (aktív és nyugdíjas), 939 tagunk pedig egyetemi hallgató. 2012-ben 149 új tag lépett be egyesületünkbe. Jelenleg 61 külföldi pártoló tagot tartunk nyilván. Egyesületünknek 88 alapító és 39 tiszteleti tagja van.
Az Erdélyi Digitális Adattár működtetése és fejlesztése
A Digitális Adattár jellegzetes előnyei: lehetőséget teremt a tudományos munkák széles körű megismertetésére; megkönnyíti a kutatók dokumentációs munkáját (ezzel könyvtár-szolgáltatási feladatokat is könnyűszerrel ellát); tárolja a feltöltött, szellemi értéket jelentő anyagokat. A digitalizálási programok által igyekszünk online hozzáférhetővé tenni mind az erdélyi tudományos örökséget, mind a legfrissebb szakirodalmat és a kutatási eredményeket. 2012-ben 15189 tétel került az adattárba, melynek elérhetősége: http://eda.eme.ro/.
Tulajdonjogunk, egykori ingatlanaink
Továbbra sem sikerült tulajdonjogunkat elismertetni az EME egykori javai, igen értékes tudományos gyűjteményei fölött, holott az egyesület elnöksége az évek során több beadványban szorgalmazta ezek státusának rendezését. E kérdés mielőbbi rendezéséhez politikai akarat is szükséges. A Kolozsvár főterén levő ingatlanunk, a Wass Ottilia-ház visszaszerzése érdekében már évek óta pert folytat intézményünk, illetve adminisztratív eljárással próbálkozunk, eddig eredménytelenül (Bukarestben a restitúciós bizottságnál, illetve a Kolozsvári Városi Tanácsnál). Jogigényünket természetesen továbbra is fenntartjuk, ugyanis távlati terveink között kiemelt fontosságú a Regionális Tudásközpont létrehozása, melynek visszaigényelt főtéri ingatlanunk adna majd otthont.
Szabadság (Kolozsvár),

Percenként négy aláírás az autonómiáért
A Székely Szabadság Napján Románia kormányához címzett beadvány támogatására indított internetes aláírásgyűjtés első huszonnégy órájában több mint 5500-an csatlakoztak a mozgalomhoz.
A rendkívül széles körű összefogást jelzi, percenként átlagosan négyen támogatják Székelyföld autonómiáját Erdélytől az Egyesült Államokig – ismertette tegnap közleményében a Székely Nemzeti Tanács. A március 10-én Marosvásárhelyen közfelkiáltással elfogadott beadvány legmagasabb szintű hitelesítése, a népakarat kinyilvánítása után az akció azok számára is lehetőséget biztosít a csatlakozásra, akik nem lehettek részesei a Székely Szabadság Napjának. Ugyanakkor az aláírásgyűjtést akár tájékozódó felkészülésnek is lehet tekinteni az Európai polgári kezdeményezéshez (az egymillió aláírás begyűjtéséhez) vagy annak érdekében, hogy az autonómiastatútumot – ha szükséges – állampolgári kezdeményezésként terjesszük a román törvényhozás elé. Az SZNT továbbra is arra kér mindenkit, aki még nem tette meg, írja alá a petíciót, és buzdítson az aláírások összegyűjtésére. Az SZNT aláírási íve a http://www.autonomia.ro/68-beadvany-romania-kormanyahoz-a-szekely-szabadsag-napjan.html internetes oldalon elérhető.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hét országban az Osonó
Ma zárul a STAR Színházi Fesztivál a Bologna melletti Reggio Emiliában, amelynek díszmeghívottjaként a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásával vett részt.
Jövő héten másik két olasz városban mutatja be a társulat a Fazakas Misi által rendezett produkciót, március 27-én, a színház világnapján Lyonban lépnek fel a helyi magyar közösség előtt. Olaszországban, Franciaországban és Svájcban (ahol április 3-án tartanak előadást Zürichben) először játszik az Osonó, a tavalyi hamburgi sikeres fellépés után pedig idén hat németországi városba kaptak meghívást, hazafelé Bécsben és Pozsonyban lépnek színpadra. Az olaszországi fesztiválon Fazakas Misi és Mucha Oszkár műhelyfoglalkozásokat is tartott, a turné több állomásán az előadást közönségtalálkozó követi. Az öthetes körúton a sepsiszentgyörgyi Osonó hét országban tart összesen tizenhét előadást. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a Castelnovo ne’ Montiban megrendezett Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztiválon való részvétel tegnap este díjjal zárult az Osonó számára. Az olaszországi Etoile Európai Színházi Központ által évente egy alkalommal kiosztott Ezüstcsengő-nagydíjat 2013-ban az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással érdemelte ki a társulat.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Népfőiskola a javából (Árkos)
Tizenharmadik éve, hogy az árkosi Dahlström Kálmán Művelődési Társaság októbertől márciusig szinte heti rendszerességgel tartja közművelődést szolgáló összejöveteleit. A sorozatot – bár ők egyszerűen előadásnak nevezik – mind a változatos tematika, mind jellege tekintetében nyugodtan nevezhetjük népfőiskolának.
Hiszen történelemtől gazdálkodásig, hagyományoktól művészetekig, hobbitól közéletig a Bálinth Zoltán által kezdeményezett és szervezett események a közművelődés olyan választékát hozzák közelebb az árkosiakhoz (és nem csak hozzájuk), amelyet bárki megirigyelhetne. Ezt egészítik ki a nyári kiállítások, kézművesvásárok vagy éppen az ünnepekhez kötődő tevékenységek – jövő héten például a tojásírás. Ezen a héten az Imreh Domokos néhai kántortanító nevét viselő tanácsteremben Zajzoni Rab István szellemét idézték meg szóban, versben, dalban: Bencze Mihály, a lánglelkű barcasági költő kutatója, szellemi hagyatékának gondozója részletesen vázolta regényes életútját (a költő Árkoshoz kötődését sem hagyva ki, hiszen diákkorában itt jelentkezett sikertelenül huszárnak) és életművének talán még kalandosabb utóéletét, a helyi Régeni Áron Dalárda Márk Attila vezetésével pedig verssel és a Mácsafej zenekar két tagjának közreműködésével a Zajzoni emlékére írt lemez három dalával köszöntötte a költőt. Bálinth Zoltán szerint az évek óta végzett kitartó munka legfontosabb hozadéka, hogy törzsközönséget sikerült gyűjteni, sokan pedig az érdeklődésüknek megfelelő előadásra, eseményre mennek el, így az is előfordult már, hogy nem volt elég ülőhely a teremben.
Ferenc Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Üzenem a román kislánynak…
Valamikor én is a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára voltam, de már mint nyugdíjashoz csak hírként jutott el hozzám az elhíresült román kislány esete. Hogy arcát piros-sárga-kékre festette, fejét román nemzetiszín szalaggal ékesítette március 15-én, a magyar szabadság ünnepén.
Felfogható lenne ez úgy is, hogy na, nesztek, magyarok! Mi is vagyunk! De ahogy mindezt saját nemzeti színeivel hozza tudomásunkra, nekem – megvallom – inkább szimpatikus. Tudom, hogy az iskolában ezt senki szóvá nem tette. Talán csak egy román tanárnő, irántunk való figyelmességből. Kár volt, mi ezt nem vártuk el, mert minket cselekedete nem bánt, nem is bánthat, gondolkodásmódunkra nem jellemző. Nem tudta ez a kislány, hogy minket, magyarokat nem zavar, ha más népek fiai, lányai, idősei és középkorú tagjai büszkék a saját nemzetükre. S ezt a büszkeséget nyilvánvalóvá is teszik. Hisz ez természetes. Mindenkit beleteremt az Isten egy népbe, s csak akkor vagyunk becsületesek, ha saját népünket vállaljuk. Régi, még 1918 előtt élt emberek mesélték, hogy a környék román fiataljai sorozáskor sok-sok szekérrel mentek – akkor még sok volt a fiatal –, s Barátos, Nagyborosnyó, Réty községeken keresztül vonultak Sepsiszentgyörgy, a megyeszékhely felé. Lobogtak szekereiken a piros-sárga-kék lobogók, s sapkájukon is ott díszelegtek a nemzeti színek.
Az őket elkísérő lányok ugyanúgy nemzetiszínű ruhákba öltözködtek. És énekelték a dalaikat. Ez akkor senkit nem bántott. Mert mi, magyarok akkor is, ma is úgy éreztük és úgy érezzük, hogy a nemzeti érzés szent, annak bármilyen formában való megnyilvánulása szép és tisztelni való. Minket soha nem zavart, hogy más ember más nyelven beszél – az az ő anyanyelve –, másképp énekel – az az ő nemzeti kultúrájának része –, másképp öltözködik. Mindezek természetesek. Ha különböző emberek különböző módon reagálnak a román kislány cselekedetére, azok sem mi, magyarok vagyunk. S ha egyesek felhasználják ezt tisztátalan szándékkal, azok sem mi vagyunk. Én magyar mivoltomban – mert nekem sorsom a magyarságom, s azt nem tagadnám meg semmi áron – inkább tisztelettel nézek rád, kicsi román leány, amiért neked értéket jelentenek a nemzeted színei, s büszke vagy rájuk. Abban az egyben tévedtél, amikor azt hitted, hogy ez bennünket bánt, idegesít.
Nem, nem idegesít. És nem idegesített még március 15-én sem, a „piros-fehér-zöld napján”, a magyar szabadság napján, ünnepén, akkor sem. Miért is idegesített volna? Mi is fel voltunk kokárdázva azon a számunkra szent napon. S ebben a szellemiségben te nem lettél volna idegen az én lelkemtől sem. Ha láttalak volna, elmondtam volna ezt neked.
Gazda József
Háromszék
Erdély.ma,

Válaszok A székelység története című könyvet ért román bírálatokra
Levélben fordult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az Adevărul bukaresti napilap szerkesztőségéhez március 22-én, reagálva az újságnak az elmúlt időszakban közölt cikksorozatára, amely a Hargita és Kovászna megye tanácsa megbízásából készült A székelység története című kötetről szólt, Marius Diaconescu történésznek a Historia című román folyóiratban megjelent írása alapján, amelyben az vehemensen támadta a székely történelemkönyv szerzőit („Mit şi manipulare în conştiinţa secuilor prin manualul de istorie a secuilor” – Historia.ro).
Hargita Megye Tanácsának elnöke levelében az Adevărul szerkesztőségét helyesbítésre és egyben a kötet fő szerkesztője, Hermann Gusztáv Mihály válaszának közlésére kérte. Mint a megyeelnök fogalmazott, az Adevărul napilap a március 14-én, 15-én, 18-án és 19-én megjelent cikkeiben szándékosan manipulálta a román közvéleményt. Például a március 18-i, e témájú írásuknak azt a címet adták: „Manualul »Istoria Secuilor«, scris de la Budapesta” (A székelység története tankönyvet Budapesten írták). Erre a megállapításra annak az információnak az alapján jutottak, hogy Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A megyeelnök hangsúlyozta, hogy a román történészek egyébként a kritikájukat egy interneten keringő, nem hivatalos, a kiadó engedélye nélkül készített, hibás fordításra alapozzák, ugyanakkor a megyei tanács tervezi a székely történelemkönyv hivatalos román változatának az elkészítését.
„Az Adevărul március 14–15–18–19-i, Oana Crăciun és Ciprian Stoleru által jegyzett cikkei ezen a nem hivatalos fordításon alapszanak, így nehéz ellenőrizni a kritikák helyességét. A cikkekben foglalt, a történelemkönyv szerzőit vádoló állítások tendenciózusak, céljuk valószínűleg a botránykeltés volt.
A székelység történetét nem Budapesten írták, dr. Pál-Antal Sándor, a kötet lektora Marosvásárhelyen él, csíki származású, aki a marosvásárhelyi levéltárakban kutatott, és akit 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választottak” – írja Borboly Csaba hozzátéve, hogy dr. Hermann Gusztáv Mihály egyetemi tanár, akinek a fő kutatási területe a székelység modern kori története, elsősorban a 18. századi és a 19. század eleji időszakból. A történész egy román nyelvű könyvet is írt a székelységről: „Secuii. Istorie – cultură – identitate” (Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009).
Hargita Megye Tanácsának elnöke felhívta az Adevărul szerkesztőinek figyelmét arra, hogy a történelmi eseményekről és személyekről szóló szakvélemények különbözhetnek, főként a magyar és a román történetírás vonatkozásában, de a könyv szerzői nyitottak egy vitára a témában. A megyeelnök ismételten kijelentette, hogy Hargita Megye Tanácsa készen áll egy magyar–román történészkonferencia megszervezésére, és ezúttal is javasolta, hogy közösen szerkesszenek egy olyan történelemkönyvet a székelyekről, amelyben a vitatott pontokban mindkét álláspont megjelenik, ahhoz hasonlóan, ahogyan a francia–német közös történelemkönyvet szerkesztették.
Reklám: ha szeretné megvásárolni a könyvet, keresse fel a Székely Termékek Webáruházát
Erdély.ma,

Antal Árpád: legyen Erdély regionális kormánnyal rendelkező régió
A román-magyar együttélést Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere leginkább Európa kulturális fővárosaként szeretné megmutatni a világnak. A háromszéki város Székelyföld nevében pályázza meg a címet.
Száva Enikő, a Duna Tv Székely kapu című műsorának szer- kesztője erről is beszélgetett Antal Árpáddal, aki úgy látja, hogy Sepsiszentgyörgynek jó esélye van a cím elnyerésére, ha a szé- kelyföldi települések összefognak ez ügy érdekében.
A polgármester szerint nem igaz az, amit Băsescu államfő, és Ponta miniszterelnök állít, miszerint Székelyföld gazdaságilag egymagában nem lenne életképes. Ő mindezt konkrét számada- tokkal tudja megcáfolni, hiszen a három székelyföldi megye az országos átlag felett fizet be a központi költségvetésbe, fejtette ki Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy vezetője elmagyarázta: az elmúlt 15 év tapasztalatai is azt mutatják, hogy a szegényebb és a gazdagabb régiók közötti különbség még nagyobb lett, és amennyiben a kormány a fejlesztési régiókat közigazgatási hatáskörökkel ruházná fel, ez csak „bebetonozná” a régiók közötti különbségeket, a kudarc pedig teljes lenne.
Antal Árpád úgy látja kisebb fejlesztési régiókra lenne szükség, de ezek ne legyenek felruházva közigazgatási hatáskörökkel, a közigazgatási régiók pedig a történelmi régiók kellene, hogy legyenek. A háromszéki polgármester javaslata, hogy legyen Erdély regionális kormánnyal rendelkező régió, ezen belül pedig Székelyföld legyen autonóm fejlesztési régió.
Sepsiszentgyörgy polgármestere bízik abban, hogy lesznek olyan román személyek, olyan román civilek, akik felismerik a történelmi régiók szerinti közigazgatások szükségességét, mert ez az ország minden lakósának javára válna.
Duna Tv
Erdély.ma,

Tőkés: autonómiát az egész Kárpát-medencei magyarságnak!
A határon túli magyar közösségeket képviselő szervezetek kiállnak az autonómia mellett, amely érdekében közösen lépnek föl – közölte Tőkés László elnök, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) ülését követő sajtótájékoztatón szombaton Hódmezővásárhelyen.
A határon túli magyar közösségek jogokat követelnek, és nem maradékjogokat: területi autonómiát a tömbmagyar vidékeken, kulturális és személyi elvű autonómiát az egész Kárpát-medencei magyarság számára – hangsúlyozta a néppárti európai parlamenti képviselő a kétnapos tanácskozást követően. A konszenzussal elfogadott zárónyilatkozatban rögzítették, a közösségi önrendelkezés a „területért jogokat” alapelv értelmében illeti meg a magyarságot – mondta Tőkés László.
Tőkés: szükséges az egységes fellépés
A politikus fontosnak tartja az egységes nemzeti fellépést, hiszen – mint mondta – a jogok érvényesítése sokkal sikeresebb lehet, ha a 13-15 milliós nemzet harcol azokért, mintha csupán az egyes nemzeti közösségek küszködnek önmagukban. A KMAT ezért ezt az esztendőt – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezését kiterjesztve – az egész Kárpát-medencében az autonómia évévé nyilvánította – közölte.
Elmondta azt is, hogy a tanács nyílt levélben fordult Benjamin Cardin szenátorhoz, az amerikai Helsinki Bizottság elnökéhez. Tőkés László emlékeztetett arra, hogy az amerikai politikus a Magyarország ügyében rendezett meghallgatáson egyebek mellett kifogásolta a határon túl élő magyarok magyarországi állampolgárságát. A tanács tagszervezetei – leginkább érintettekként úgy érezték –, nem hagyhatják ezt szó nélkül. A levélben többek között azt kérték a szenátortól, hogy Tom Lantos példáját követve vegye védelmébe a kisebbségben élő nemzeti közösségeket – tette hozzá. Az EP-képviselő elmondta, a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szóló európai polgári kezdeményezés szövegtervezetét benyújtották előzetes véleményezésre az Európai Bizottság illetékes főosztályának. Amennyiben a tervezetet jóváhagyják, elindulhat az aláírásgyűjtés, amelynek sikere esetén az Európai Parlament jogszabályt alkot az ügyben.
Nem engednék Székelyföld feldarabolását
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kiemelte, a KMAT tagszervezetei zárónyilatkozatukban határozottan kiálltak amellett, hogy a romániai régió-átszervezés során – a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően – vegyék figyelembe a helyi közösségek akaratát. Ha ez így lesz, nem történhet meg, hogy Székelyföld egy olyan mesterségesen kialakított régió részévé válik, ahol a magyarok aránya csupán 30 százalék lenne.
MTI
Erdély.ma,

Benyújtotta európai polgári kezdeményezését Brüsszelben az EMNT és EMNP
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös megbízásából 2013. március 22-én Szilágyi Zsolt külügyi alelnök benyújtotta a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szóló Európai Polgári Kezdeményezés (EPK) szövegtervezetét az Európai Bizottság illetékes főosztályára.
Amint az ismeretes, Tőkés László EP-képviselőnek, a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnökének kezdeményezésére a Tanács külhoni magyar szervezeteinek vezetői már 2012 februárjában elkezdték az egyeztetést annak lehetőségéről, hogy más európai szervezetekkel közösen európai polgári kezdeményezést indítsanak annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) uniós jogszabályt alkosson az őshonos nemzeti közösségek és kisebbségek védelmében.
Az említett – februári – találkozón ugyanakkor az EMNT által megszövegezett első EPK-tervezetnek, valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésének bemutatására is sor került. Tavaly júniusi – újabb – találkozónkon a KMAT vezetői és szakértői már az RMDSZ javaslatát is megismerhették. Bár ez utóbbi nagyban hasonlított a néhány hónappal korábban bemutatott, az EMNT által szignózott indítványhoz, a KMAT ülésén ezt is önálló kezdeményezésként tárgyalták. A KMAT szervezetei egyetértettek abban, hogy amennyiben ezeket a tervezeteket nem lehet egyetlen közös szövegbe foglalni, ez esetben a magyar-magyar szolidaritás jegyében minden olyan kezdeményezést támogatni fognak, amely az Európai Bizottság regisztrációs szűrőjén átjut.
Az azóta eltelt időszakban az EMNT-EMNP közös, Szilágyi Zsolt néppárti alelnök által vezetett munkacsoportja széles körű konzultációba kezdett. Osztrák, olasz, flamand és magyar szakértői vélemények összegyűjtése és mérlegelése nyomán Szilágyi Zsolt pénteken jogi véleményezés céljából benyújtotta az Európai Bizottság illetékes főosztályára az EMNT európai polgári kezdeményezésének tervezett szövegét.
Ezzel egyidőben elkezdődött annak a hálózatnak a kiépítése, amely az aláírásgyűjtést fogja segíteni. Az eddigi véleménycserék, pozitív visszajelzések alapján várhatóan a legtöbb nyugat-európai államból lesznek támogatói a kezdeményezésnek. Ennek megfelelően Közép-Kelet-Európa EU-tagországainak (Magyarország, Románia, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és a csatlakozás előtt álló Horvátország) magyar közösségei mellett Nagy-Britannia, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Belgium, Németország, Olaszország, Dánia, Finnország és Görögország civil szervezeteire is számíthatunk a kezdeményezés elindításában, illetve sikerre vitelében.
Említésre méltó, hogy Tőkés László EP-képviselő, aki sikeres módosító javaslataival maga is tevőlegesen hozzájárult az új uniós érdekérvényesítési eszköz létrejöttéhez, már kezdettől fogva hangsúlyozta az EPK-ban rejlő lehetőségeket. Az erdélyi EP-képviselő több ízben is szorgalmazta: mind a Kárpát-medence magyarságának, mind pedig az európai őshonos kisebbségeknek és nemzeti régióknak össze kell fogniuk azért, hogy az Unió szintjén egy hasonló kezdeményezés sikerre vezessen. Az egymillió aláírás összegyűjtése a jogszabály szerint kötelezi az Európai Bizottságot arra, hogy megvizsgálja, kezdeményez-e jogszabályt az illető kérdéskörben. Közlemény
Erdély.ma,

Benyújtotta európai polgári kezdeményezését Brüsszelben az EMNT és EMNP
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös megbízásából Szilágyi Zsolt, az EMNP külügyi alelnöke benyújtotta a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szóló európai polgári kezdeményezés (EPK) szövegtervezetét az Európai Bizottság illetékes főosztályára – derült ki az EMNT szombati közleményéből.
A dokumentum emlékeztet arra, hogy Tőkés László EP-képviselőnek, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnökének kezdeményezésére a külhoni magyar szervezetek vezetői már 2012 februárjában elkezdték az egyeztetést annak lehetőségéről, hogy más európai szervezetekkel közösen európai polgári kezdeményezést indítsanak annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) uniós jogszabályt alkosson az őshonos nemzeti közösségek és kisebbségek védelmében. A közlemény szerint az EMNT által tavaly februárban ismertetett első EPK-tervezet, valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésének bemutatása után a KMAT szakértői az RMDSZ javaslatát is megismerhették. „A KMAT szervezetei egyetértettek abban, hogy amennyiben ezeket a tervezeteket nem lehet egyetlen közös szövegbe foglalni, ez esetben a magyar-magyar szolidaritás jegyében minden olyan kezdeményezést támogatni fognak, amely az Európai Bizottság regisztrációs szűrőjén átjut” – olvasható a közleményben.
Tőkés László EP-képviselő a KMAT elnökeként januárban nyílt levélben felkérte a kisebbségvédelmi európai kezdeményezések összehangolására az RMDSZ és az SZNT elnökét. Válaszában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, az európai polgári kezdeményezés ügyében indított erdélyi javaslatok nem kioltják, hanem kiegészítik egymást és tájékoztatta a KMAT elnökét, hogy az RMDSZ a Dél-tiroli Néppárttal és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) együttműködve kezdeményez európai szintű összefogást a kisebbségvédelmi keretszabályozása érdekében. Az Európai Unió 2012 április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, mely jogszabály összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az EB megállapítja: az unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben. Az EMNT és az EMNP közösen, az RMDSZ és az SZNT önállóan próbál élni a lehetőséggel.
Székelyhon.ro,

Erdélyi templomleltár részletekben és madártávlatból
Tíz év, tizenöt kötet, 737 istentiszteleti hely – Magyari Hunornak az Erdélyi Református Egyházkerület templomait fényképeken megörökítő kiadványsorozata több mint dokumentációs anyag: a fotográfus vállalásának, elhivatottságának kézzelfogható bizonyítéka. Az immár befejezetett sorozat köteteit a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban rendezett Együtt a húsvéti úton – öt nap, öt felekezettel rendezvénysorozat részeként Székelyudvarhelyen is bemutatták.
Az ökumenikus imahét záró estjén Molnár Melinda, portálunk szerkesztője és a rendezvénysorozat főszervezője telt ház előtt üdvözölte az erdőszentgyörgyi születésű, Székelyudvarhelyen élő Magyari Hunort. Az Itt voltunk – itt vagyunk című albumsorozat 15 mutatós kötetbe rendezve tárja elénk az Erdélyi Református Egyházkerület több mint 700 istentiszteleti helyét részletekben és madártávlatból: templomokat, kápolnákat vagy azok mai maradványait. „Tágra nyíltak a lencsék a nagytotáloknál, a részletekre fókuszálva pedig tágra nyílt Hunor szíve is. És mély hittel és az Isten kegyelméből alkotó ember alázatával szemlélte-fotografálta-válogatta, hogy az is ott érezze magát a megszentelt térben, akinek talán soha nem adatik meg, hogy saját szemével láthassa azt. (…) A lapokon elénk táruló belső terekben nem ülnek emberek, mégis mellénk telepszenek azok a generációk, melyeknek tagjai lelkükkel melegítették át a kőfalakat; felsejlik azok mozdulata, akik a haranglábak érchangú lakóit dallamra bírták, és azoké is, akik már nem rakhatnak épületet a romladékokból” – méltatta az albumokat Molnár Melinda.
A közel tíz évet felölelő munka első évében egy, majd az azt követő két évben két-két, aztán a következő évben négy, míg végül 2012-ben hat albumot eredményezett, melyek a fotók mellett a legtöbb templom és istentiszteleti hely építési adatait, lelkészeit és rövid történetét is tartalmazzák. A Veres Tünde és Juhász Ábel közreműködésével elkészített sorozat az erdélyi református egyház máig legteljesebb templomleltára. „Az első fotók még sötétkamrában előhívható celluloidfilmre készültek, aztán digitálisra váltott a képírás művészete: hat, évről évre jobb gép használódott el a munkában. (…) A sokat és szívszorítót is látott Hunor kimondva-kimondatlanul kérdéseket is megfogalmaztat a könyvek lapozóival: Mi lesz 50–100 vagy több év múltán ezeken a helyeken?” – fogalmazta meg az alkotó helyett a beszélő. Magyari Hunor munkája azonban közel sem fejeződött be, derült ki a fotográfus szavaiból: a tizenöt album anyagát hamarosan két összesített kötetben is megjelentetik. A bemutatót rövid vetítés követte, majd a részvevők tea és kalács mellett oszthatták meg az imahét tapasztalatait, élményeit.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,

Kereszt az utcasarkon: fájdalom van benne
Jézus szenvedéseiről és keresztre feszítésének történetéről keresztúton elmélkedtek a gyergyóditrói hívek. Nagytemplomuk fennállásának századik évében az esemény a Jubileumi Missziós Keresztút elnevezést kapta.
Tizennégy útszéli kereszt jelölte Jézus szenvedéseinek állomásait a pénteken tartott ditrói keresztútjárásban, a stációkat úgy választották ki az egyházi vezetők, hogy a menet az egész falun áthaladjon. A plébánia elől induló sort a székely ruhás lovasok vezették, mögöttük sorakoztak fel az egyházi vezetők, „római katonákkal” körülvéve haladtak a keresztet vivők, majd a négyes sorba felfejlődött résztvevők.
„Ez a keresztút, akárcsak a ditrói nagytemplom fennállásának századik évfordulójára szervezett ünnepségsorozat minden programja, azt a célt szolgálja, hogy lelkünket újítsa – ahogyan Pál apostol mondja az efezusiakhoz írt levelében: lélekben és érzületben. Mostanig a nagytemplomot javítottuk kívülről, szépítettük belülről, restauráltunk freskókat, falakat, kerítést építettünk. Most a Szentlélek templomát, azaz saját magunkat próbáljuk megújítani” – szólt a résztvevőkhöz Baróti László Sándor helyi plébános. Elmondta, a keresztútvégzést a ditrói egyházközség újjászületéséért, a székely nép autonómiájáért és a magyarság boldogságáért ajánlják fel.
Hálát adni a fájdalomért is
Az idősek sem emlékeznek, hogy pontosan mikor és milyen alkalomból állították a ditróiak az útszéli feszületeket, azt viszont úgy tudják, minden keresztben fájdalom van. „Régi ez a kereszt, már gyermekkoromban is itt állt. Nem tudom, hogy ki állította s milyen alkalomból, de az biztos, hogy annak idején az utcák lakói állították a kereszteket olyankor, ha leégett valami, vagy ha súlyos betegségből gyógyult fel egy utcabeli, de ott is kereszt áll, ahol valaki verekedés közben halt meg” – mondta egy idős asszony, akit a keresztút első stációja, a Petőfi Sándor utca sarkán lévő feszület eredetéről kérdeztünk. „Sajnos mostanában nem tisztelik ezeket a kereszteket, van eset, hogy ellopják a virágokat, de olyan is, hogy a korpuszt viszik el. Ez nagyon fáj az embernek” – panaszkodott egy másik idős asszony, aki szerint a kereszt szent, az ember saját fájdalmaiért is hálás kellene legyen teremtőjének. „2007 óta mindennap elvégzem a keresztútját. Nemcsak a családomért vagy magamért, az egész világért imádkozom” – mondta.
A fájdalmakat hordozó útszéli keresztek előtt együtt imádkozva készültek a ditróiak az ünnepre, együtt építették a lélek templomát, bízva a feltámadásban.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro,

Közgyűlés és honismereti találkozó
A Partiumi Magyar Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PMMET) múlt szombaton tartotta meg 18. honismereti találkozóját, illetve közgyűlését.
A nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében szombaton délelőtt tíz órától kezdődő esemény első részében a honismereti találkozó előadásait hallgatták meg a megjelentek. Péter I. Zoltán, lapunk egykori munkatársa id. Rimanóczy Kálmán mozgalmas életéről tartott érdekes, vetített képes előadást. Péter I. Zoltán bejelentette, hogy rövidesen egy könyv jelenik meg a tollából, melyben idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán életútját és munkásságát fogja bemutatni. A következő előadó Mihálka Nándor volt, aki a váradi középkori püspöki székesegyház területén végzett kutatásokról beszélt, melynek eddigi talán legjelentősebb lelete egy 160 x 80 centiméteres mészkőből készült, feliratos sírkő. Mihálka Nándor hozzátette, hogy a feltárt leletek a helyszínen kialakítandó vármúzeum részét képezik majd. A honismereti találkozón előadást tartott még Pásztai Ottó Beöthy Ödönről, Széll Kató Széchenyi Zsigmondról, Wilhelm Sándor a hagyományos érmelléki halászeszközökről, Nagy Aranka pedig a Kárpát-medencei kis jégkorszakról.
Közgyűlés
A közgyűlés során Dukrét Géza elnök beszámolt a társaság elmúlt évi tevékenységéről, Nagy Magda pedig a szervezet pénzügyi helyzetéről tartott beszámolót. A közgyűlés mindkét beszámolót elfogadta. Vita alakult ki viszont az ún. Wesselényi-tégla tervével kapcsolatban. Az eredeti felvetés úgy szólt, hogy öt lejes értékjegyeket bocsátana ki a társaság, és a Wesselényi-tégláknak nevezett értékjegyek eladásából származó összegből fel kellene újítani a zsibói Wesselényi kriptát, illetve egy szobrot, vagy emlékművet kellene állítani Wesselényi Miklósnak. Péter I. Zoltán először azt kifogásolta, hogy ezeket az értékjegyeket nem csak öt lejes áron kellene árusítani, később pedig jelezte, hogy először pontosan meg kellene határozni, hogy mit szándékozik végezni a társaság, és utána gyűjtsenek pénzt rá. Dukrét Géza elmondta, hogy tudomása szerint a Wesselényi kripta olyan rossz állapotban van, hogy az már nem helyrehozható, ezért egy emlékművet kell állítani a magyar államférfinak, viszont többen erősködtek, hogy egy emlékmű helyett mégis inkább a kriptát kellene felújítani. Ebben a kérdésben végül nem született döntés a közgyűlésen. A jelenlévők azonban elfogadták azt, hogy a Fényes Elek díjat az idén Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Nagy Magda, a társaság könyvelője kapják meg. A közgyűlés végén felszólalt Sárközi Zoltán, a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-es tanácsosa is, tudatva azt, hogy a nagyváradi önkormányzat összeállítja a város leendő utcáinak névlistáját, de ezen a 85 névből szereplő listán mindössze öt magyar név szerepel. Mivel a város lakosságának 25 százaléka magyar, ezért ennek az aránynak az utcanévlistában is tükröződnie kell, így az RMDSZ összeállít egy alternatív listát, melyben magyar személyiségek nevei szerepelnek majd. A tanácsos felkérte a jelenlevőket, hogy javaslataikkal segítsék a lista összeállításának munkáját.
Pap István
erdon.ro,

Az abortusz ellen, az életért
Romániában huszonkét városban, köztük Nagyváradon is megszervezték a Menet az életért elnevezésű felvonulást, amellyel az abortusz ellen és az élet mellett állnak ki a résztvevők.
Városunk második alkalommal vesz részt a Menet az életért elnevezésű eseményen, amelyet Romániában minden évben megtartanak. Az akciót március 23-án, szombaton 12 órától kezdődően tartották meg a Kossuth/Independenţei utcai parkolóban. Az itt összegyűlt közel 200 résztvevő, köztük civil és politikai szervezetek, egyesületek, valamint különböző keresztény felekezetek képviselői és több szülő gyermekeikkel hallgatták végig a felszólalókat. A jelen levők különböző transzparenseket emeltek a magasba, amelyeken többek között a következők voltak olvashatók: „Az igazi orvosok nem ölnek gyerekeket!”, „Mennyibe kerül egy abortusz? Egy emberi életbe”, „Az abortusz megállít egy dobogó szívet és összetöri egy anyáét”, „Az abortusz nem szabadít fel, hanem megbilincsel”, „Szeresd a gyermeked, és hagyd, hogy éljen”, „Engedd, hogy éljen”.
Az abortusz ellen
Elsőként Florica Cherecheş képviselő asszony szólalt fel. Beszédében az abortuszra vonatkozó elgondolkodtató statisztikai adatokat ismertette: „Románia a negyedik helyen áll Európában az elvégzett abortuszok számát tekintve, átlagosan egy nő három ilyen beavatkozáson esik át életében. Túl sok nő tekinti ezt a beavatkozást fogamzásgátló módszernek”. Szabó Ödön parlamenti képviselő családi történetét elmesélve hívta fel a figyelmet arra, hogy az abortusz nem lehet megoldás. Hozzátette minden olyan eseményt, felvonulást vagy akciót támogatni kell, amely az életre buzdít. „Remélem jövő alkalommal a statisztikai adatok nem lesznek ilyen kétségbeejtőek. Ne féljünk az élettől, hanem támogassuk azt!”-tette hozzá a képviselő. Csűry István református püspök kiemelte, hogy azzal, hogy részt vesznek az eseményen, Isten parancsát teljesíti a református egyház, hiszen Isten az élet ajándékozója, és ezt meg kell becsülni. Hozzátette, hogy ezt a parancsot követik, mikor a diakóniai szolgálatban támogatják a családokat.
Felvonulás
A beszédeket követően a résztvevők elindultak a nagyváradi szülészet felé, ahol Mioriţa Săteanu a Bihar Megyei Nőszövetség elnöke, dr. Daina Lucia a megyei kórház orvosigazgatója és Mihaela Fodor a PULS Tanácsadó Központ elnöke osztották meg gondolataikat a jelenlevőkkel. A szervezők egy kismamát is kihívtak a kórház elé, aki három napos kislányával a karján elmondta, hogy egyetlen nőnek sem szabadna elutasítania a kilenc hónapos várakozás és az anyaság örömeit. A szervezők egy csoportja virágcsokrokat adott az újdonsült anyukáknak, és az esemény végén a levegőbe eresztettek 100 lufit, amelyekre neveket írtak fel, ezek a nevek a meg nem született gyermekeket jelképezték. A Menet az életért felvonulás az Új Élet Keresztény Központ, és más civil szervezetek, egyesületek, keresztény felekezetek közös szervezésében valósult meg.
Nagy Noémi
erdon.ro,

Doctor Academiae Scientiarum Hungaricae” (DSc)
Holnap, 2013. március 25-én du. 14 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében tartják KRIZBAI ISTVÁN ADORJÁN az „MTA DOKTORA” címre benyújtott értekezésének nyilvános vitáját.
Az egykori aradi diák tudományos munkássága nem ismeretlen az aradiak előtt, hallottuk előadni, olvashattuk a Szövétnekben megjelent írásait, ismerjük bő két évtizedet felölelő kutatói munkásságának tárgyát is: a molekuláris neurobiológia körébe tartozó vér-agy gát.
Az MTA doktora címért benyújtott értekezésének címe: „A vér-agy gát fiziológiás és patológiás körülmények közötti működésének vizsgálata”.
Olyan kutatási téma ez, amely iránt a gyógyszeripar rendkívül nagy érdeklődést tanúsít.
Krizbai István az aradiak érdeklődésére is számot tarthat. Látókörömben ő az első Aradról induló kutató, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet elnyeri. (Elnézést kérek, ha évtizedek távlatába visszatekintve egy esetleges egyenértékű tudományos cím elkerülte a figyelmemet.)
Ezt a doktori fokozatot olyan, korábban már PhD doktorátust szerzett kutatók pályázhatják meg, akiknek munkássága a mértékadó hazai és nemzetközi tudományos körök részéről elismerő visszhangot váltott ki. A korábban, „tudomány(ok) doktora” címet szerzettek is MTA doktoroknak tekintendők.
Lélekben Krizbai István mellett vagyunk, előre is gratulálunk a sikeres védéshez.
Krizbai István (Arad, 1965) 1983-ban érettségizett a Moise Nicoară Líceum, ma Nemzeti Kollégium, magyar–német osztályának tanulójaként. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatója volt, de diplomáját már a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte meg 1990-ben. A Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetében JOÓ FERENC molekuláris neurobiológia csoportjában kezdte el kutatói munkásságát. Joó Ferenc halála után kollégájával, Deli Máriával folytatta a vér-agy gát működésével kapcsolatos vizsgálatokat. Ebben a témakörben szerezte meg 1996-ban a PhD fokozatot, 1997-ben Akadémiai Ifjúsági Díjjal tüntették ki.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad),