Székelyföldön is megszervezték a faluőrségeket
Faluőrségeket kell szervezni Romániában, ezt törvény írja elő az önkormányzatoknak, de a településekre bízza, hogy miként valósítják meg. Van, ahol helyi munkaerőt alkalmaznak, máshol őrző-védő cégekre, önkéntes tűzoltókra bízták a feladatot. Abban mindenki egyetért, hogy a járőrök munkája révén javult a közbiztonság.
Egy éve járőröznek a fenyédi faluőrök. Jelentettek már tűzesetet, segédkeztek balesetnél, legutóbb pedig a telefonvonalat megrongáló színesfém tolvajokat érték tetten. Csendfenntartás, a fegyelmi eljárások, tűzvédelemtől, lopásgátlásig mindenre kiterjed a feladatuk. Minden székelyföldi községben működik hasonló szolgálat.
Több község őrző-védő cégekre bízta a faluőri feladatokat. A fenyédi polgármester azt mondja, az eredmények őket igazolják. Amióta működik a faluőrség, azóta nagy mértékben visszaszorult a bűnözés, nagyobb a biztonság a falvakban. A faluőrök el vannak látva különböző védőeszközökkel, figyelő rendszerekkel, intézkedni azonban csak a hivatalos szerveknek van joguk.
Duna Tv
Erdély.ma,

Erdély 1003-tól a Magyar Királyság része volt
A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete Középkori Osztályának vezetője, Dr. Zsoldos Attila Erdély a középkori Magyar Királyságban címmel tartott előadást a nagyváradi Szacsvay Akadémián. E több mint fél évezredet átfogó korszak néhány fontos történéséről kérdezte a medievisztika jeles kutatóját Szilágyi Aladár.
Fel tudjuk-e már vázolni viszonylag pontosan, hogy a honfoglalás után milyen fázisokban történt az Erdélybe település folyamata?
Valójában kétféle elképzelés él a magyar történettudományban ezzel kapcsolatban. Az egyik azt a nézetet vallja, hogy az erdélyi medencét elfoglalták ugyan a honfoglaló magyarok 895-896 táján, amikor a Kárpát-medencének a Duna vonaláig terjedő részét az uralmuk alá hajtották, csakhogy Erdélyt elhagyták, az Alföldre vonultak, és ott éltek. Erdélyben pedig csak szórványos határőrtelepeket hagyhattak hátra, azért, hogy a besenyőkkel szemben a védelmet biztosítsák. Erdély újbóli, immár végleges elfoglalására csak a 10. század utolsó harmadában került sor. A magam részéről nem osztom ezt az álláspontot. Szerintem Erdély kezdettől fogva szervesen beilleszkedett a magyarság új, immár Kárpát-medencei területébe. Egyszerűen képtelennek tartom azt az elgondolást, hogy a honfoglaló magyarok gazdálkodásához nem illettek Erdély természeti viszonyai, viszont 970 után egy csapásra illettek volna. Tehát Erdélyt kezdettől a magyarság Kárpát-medencei településterületéhez sorolhatjuk, annak szerves része volt. Ez nem változtat azon, hogy a Karoling-Pannóniának, tehát a mai Dunántúlnak az elfoglalására 900 után került sor.
Ez azt jelenti, hogy az Erdélyben élő néptöredékek, akiket itt találtak, nem fejtettek ki nagyobb ellenállást?
Nagyobb ellenállást nem fejtettek ki. Akikről bizonyosan tudjuk, hogy itt éltek Erdélyben már ebben az időpontban, azok a szlávok voltak, esetleg némi gepida töredékek is előfordulhattak.
És az avarok maradványai?
Itt két vitatott kérdés merül fel, egyrészt a székelyeké, akik valóban szóba jöhettek avar maradékként, másrészt a románoké. Köztudott, hogy ők úgy vélik, Erdély őslakos népessége a mai románság elődje volt, azonban a történettudomány eszközeivel nem tudjuk ezt az álláspontot megerősíteni. Éppen azért, mert minden olyan ismeretünk, ami a korai Erdélyre vonatkozik, gyakorlatilag kizárja ezt. Másrészt pontosan lehet tudni, hogy hol tartózkodtak a románok elődei akkor, amikor a magyar honfoglalás történt: a Balkán félszigeten, a Dunától délre. Bizánci források segítségével nyomon követhető, hogy a román bevándorlás hogyan, mikor történt. Tehát a románok ittlétét a magam részéről kereken kizárnám. A székelyekről viszont elképzelhető, hogy egy részük a honfoglaláskor már Erdélyben élt. Viszont épp Biharban, a Temesközben, a Dráva mellett, Nyugat-Magyarországon egy széles sávban, az Őrségtől Pozsony és Nyitra megye vidékéig jól kimutatható a székelyeknek a jelenléte. Az ő betelepítésük történhetett meg több fázisban. És azt pontosan ki lehet mutatni, hogy ahol a késő Árpád-korban jelentős szász települések keletkeztek Dél-Erdélyben, ott korábban székelyek éltek. A székelyek a későbbi Szászföldön lévő, elszászosodott helyneveiket vitték magukkal, és azok mint magyar, illetve székely helynevek tűnnek fel a Székelyföld déli részén.
Több forrás alapján István Gyula feletti győzelmét követően 1003-tól keltezhető, hogy Erdély a magyar királyság része lett. Mennyire helytálló ez a megállapítás?
Annyiban helytálló, hogy az a magyar állam, aminek az élén az Árpádok álltak, valóban 1003-ban terjesztette ki a fennhatóságát Erdélyre. De a teljes igazsághoz hozzátartozik az, hogy az Árpádok vezette magyar államkezdemény, amelynek a mai Dunántúl keleti felén volt a súlypontja, csak az egyik olyan államkezdemény volt, amelyik a 10. században fejlődésnek indult. A másik éppen Erdélyben, a Gyula néven emlegetett törzsfőknek az uralma alatt bontakozott ki, a harmadik a Maros, a Tisza, a Duna és az erdélyi hegyek közötti hatalmas területen. Erről a háromról biztosan tudunk. Ezen a három területen, egymástól függetlenül, hasonló események történtek a 10. század második felében. A velük szomszédos nagy birodalommal fölveszik a kapcsolatot, útjára indul a keresztény térítés, valamiféle szervezettebb, már nem személyeken, hanem intézményeken felépülő államszervezet kezd kibontakozni. És ezek az ily módon fejlődő államcsírák kerülnek egymással szembe. Közülük az Istváné bizonyult a legagresszívabbnak, a legsikeresebbnek. Ez gyűrte maga alá a többit. Így egyfelől sikerült a Kárpát-medence politikai egységét megteremteni, másfelől eldőlt, hogy a magyar állam az egy lesz, nem következik be egy horvát–szerb típusú fejlődés, ahol azonos vagy egymáshoz nagyon közel álló népek közül az egyik a nyugati kereszténységet, a másik a keletit veszi fel, az egyik Rómához, a másik Bizánchoz, az egyik a németes-itáliai kultúrához, a másik az ortodox-görög világhoz kapcsolódik.
Az ezredforduló után a vármegyerendszer kiépítése megkezdődött, ahogy az első püspökségek kialakulása is, ugyanakkor Erdély szinte végig megőrizte a maga sajátos státusát, pontosabban – ha jól fogalmazok – az elején Erdély is két, egymástól különböző státushoz jutott, a Marostól délre és északra fekvő részeken. Ezek miben különböztek egymástól?
Valóban megfigyelhető egy ilyen sajátosság, hogy Észak-Erdély és Dél-Erdély több jellegzetes ponton jelentősen eltérő képet mutat. Az ősinek tekinthető erdélyi birtokoscsaládok inkább az észak-erdélyi részen figyelhetők meg, Dél-Erdélyben pedig nincsenek jelen. Ugyanígy a különböző magyar törzsekre utaló helyneveknek az eloszlása, az erdélyi egyháznak, a püspökség birtokainak az eloszlása és még néhány más dolog arra utal, hogy valóban, Észak- és Dél-Erdély különbözött egymástól. Amikor Erdély már valóban a királyság része, tehát 1003 után, akkor is megfigyelhető, hogy Erdély déli részén egyetlen hatalmas vármegye jön létre, Fehér vármegye, míg az északi részen átlagos nagyságú megyék jelennek meg. Kolozs-Torda, Doboka és így tovább. Erdély legészakibb sávján Szolnok megye, az megint egy sajátos képet mutat.
Térjünk rá a románságra. Még a tatárjárás előtt, 1222-ben megjelenik II. András egyik oklevelében egy ilyen elem, hogy „terra blachorum”. Beszélgessünk erről az Erdély históriáját a továbbiakban jelentős mértékben befolyásoló folyamatról…
Ez az adat a legkorábbi, ami úgy értelmezhető, hogy románok élnek Erdélyben, Erdély legdélebbi részén. Ez beleilleszkedik azokba az adatainkba, amelyek azt mutatják, hogy a románság fokozatosan húzódik észak felé a Balkán belsejéből. Lehet tudni, hogy mikor lépik át a Dunát, mikor érik el Havasalföldet, és így tovább. A románság egy állattartó, vándorló népesség volt, és mint ilyenek, jó katonák. Kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy Erdélynek azokat a részeit hasznosítsák a juhtartással, amelyek a már évszázadok óta letelepedett életmódot folytató földműves magyarság számára kevésbé voltak hasznosíthatók. Tökéletesen nyomon tudjuk követni azt, hogy Dél-Erdélyből kiindulva hogyan terjed észak felé a román megtelepedés, és hogyan éri el a 14. század hatvanas éveiben Észak-Erdélyt. De jellemző módon 1293-ban III. Andrást az a gondolat foglalkoztatta, hogy egyetlen erdélyi uradalmába telepítse össze valamennyi erdélyi románt. Ez annyira lehetséges volt, egy másik adatból tudjuk, hogy ebben az időszakban, III. András idején, külön királyi privilégium kellett ahhoz, hogy valamely földesúr a maga birtokaira a királytól kapott engedély alapján telepítsen be román pásztorokat. E két adat azt mutatja, hogy még az 1290-es évek közepe táján sem lehetett olyan nagy az erdélyi románság létszáma. Nyilván azoké, akik állandóan a Kárpát-medencében laktak, mert voltak, akik Havasalföldről följöttek az erdélyi hegyekbe, és a havasi legelőket élték, aztán visszamentek. Éppen Bihar megye hegyvidéki területeinek a példájával mutatta be a közelmúltban elhunyt Jakó Zsigmond professzor, hogy miként terjedt a középkor kései századaiban a román megtelepülés a Bihari-hegység völgyeiben, hogyan húzódtak lejjebb, s végül kiértek az Alföldre.
Kezdetben huzamos ideig sajátos státusuk volt, kenézek vezették őket, az adózásuk is különbözött a magyar, illetve a szász lakosságétól. Hallhatnánk valamit erről a külön intézményrendszerről?
A középkori magyar királyságban magától értetődőnek számított, hogy aki román, az románul beszél, aki horvát, horvát szokások szerint él, a kun pedig kun viseletben jár. Ezek maguktól értetődő igazságok voltak a sötétnek nevezett középkorban, és csak nagyon kiélezett politikai szituációban támadt a különbözőségből probléma. Tehát az, hogy ha már élnek itt románok, akkor ők másfajta jog szerint élnek, mint a magyarok, a szászok vagy a székelyek, de nyilvánvaló, nekik is adózniuk kell a királynak. De a románokra nem lehet kivetni gabonaadót, mert ők nem termesztenek gabonát, csak juhötvenedet, ami az ő speciális, etnikai jellegű adófajtájuk volt. A románság is szervezett társadalmat alkotott, az ő előkelőik voltak ezek a kenézek. Egy részük beolvadt a magyar nemességbe, más részük sajátos, partikuláris nemesi csoportot alkotott. Ez a partikularitás kettős értelmű, részint azt jelezte, hogy az országnak csak bizonyos részein élnek, másrészt a magyar nemesség jogállásának a teljessége nem terjedt ki rájuk, annál valamivel kevésbé jelentős kiváltságokkal rendelkeztek. Ez egy sajátos színfoltja az erdélyi társadalomnak.
A 13. század közepén történt egy egész országra kiható tragédia, a tatárok betörése. Erdélybe két irányból hatoltak be, gondolom, a nagyobb román telepítések viszont a tatárvész elmúltával következtek be. Elhihetjük Rogerius mesternek, hogy menekülés közben háromnapi járóföldre nem talált élő embert?
Könnyen elképzelhető. Az, hogy a tatárjárás országosan mekkora emberveszteséget okozott, vitatott. Országos átlagban 50 százaléktól 15-20 százalékig terjednek a becslések, de hatalmas regionális különbségek voltak, s az országos átlag éppen ezt fedi el. Erdély, valamint az Alföld közel egy évre tatár megszállás alá került. És ez a megszállás bővelkedett időnként olyan demonstratív tömegmészárlásokban, mint amilyen Váradot is érte. S valóban van egy nyilvánvaló összefüggés aközött, hogy a tatárjárás után jelentős betelepítések történtek az országba. Erdélyben a románság jöhetett a leginkább szóba, a Felvidéken a Sziléziától Halicsig terjedő különböző szláv csoportok betelepülése járult döntően ahhoz, hogy a korai időkben teljesen magyar jellegű Felvidéken a 15. században már egy masszív szláv többség alakult ki. Az Alföldnek, így Várad környékének is, a településszerkezete a tatárjárás pusztításai miatt alakul át rendkívüli mértékben. Míg korábban aprófalvas, sűrű településhálózat volt jellemző, a tatárjárás után viszonylag nagyobb falvak, egymástól jelentős távolságra, nagy határral bíró települések jönnek létre.
A 15. századra nagy társadalmi átalakulások történtek, a román kenézek magyar nemesekké váltak, ugyanakkor a román alsóbb rétegek eljobbágyosodtak. Mire kitört a bábolnai felkelés, abban a magyarok mellett jelentős arányban románok is részt vettek. Létrejött ellenük a magyar nemesek, szászok, székelyek alkotta „unio trium nationum” intézménye, ami nem annyira nemzeti, inkább rendi képződményt jelentett. A szegényebb románságot pedig ugyanaz a jobbágysors sújtotta, mint a magyarságot…
Az is az erdélyi románság későbbi megjelenése mellett szól, hogy az ő javukra már nem alakult ki ilyen etnikai jellegű különállás, amilyen a székely és a szász volt. Ez jellegzetesen Árpád-kori „találmány”, az etnikai kiváltságolása a nem magyar népcsoportoknak. Mert ha már lettek volna jelentősebb számban románok Erdélyben, nem látom semmi okát annak, miért ne kaptak volna ők is egy ilyen külön státust, egy etnikai önkormányzatot, mint a szászok. A késő középkorban már nem volt szokás ilyet kialakítani, a köznép jobbággyá vált, ugyanabban a sorsban osztozott, mint a magyar jobbágyok, a vezető rétegük pedig vagy a magyar nemességbe olvadt be, vagy ezt a sajátos helyzetű román nemességet alkotta, ily módon részesültek az általános erdélyi társadalomfejlődésben. A bábolnai felkelés mindenben olyan, mint amilyenek a késő középkori parasztfelkelések lehettek, lokális jellegű volt, csak Erdélyre terjedt ki. Inkább az az érdekessége, hogy a magyar, a székely és a szász nemzeteknek az uniója voltaképpen egy alig néhány hétig tartó, aktuális politikai üggyel kapcsolatosan jött létre. Aztán később évszázadokra meghatározta az erdélyi politikai gondolkodás kereteit. Az unió a sajátos erdélyi rendiségnek egyfajta alapdokumentuma. Az Árpád-kori etnikai kiváltságokból nőtt ki, jóllehet az Árpád-korban a rendiség mint olyan még nem létezett, nem csak Magyarországon, Nyugat-Európában sem nagyon.
Szinte gyermek volt még Mátyás király, amikor trónra került, kezdetben inkább a mögötte tevékenykedő nagybátyjával, Szilágyi Mihállyal gyűlt meg az erdélyiek baja, magával a királlyal később. Mi vezetett a Mátyás elleni 1467-es felkeléshez?
Mátyás az adóbevételeit kívánta növelni, mivel a korábban általánosan szedett királyi adó alól már túl sok erdélyi nemesnek volt felmentése. Azt találta megoldásnak, hogy ezt megszüntette, de ugyanilyen mértékben egy másikfajta adót szedett be. Végül ebből a felkelésből nem adódott nagyobb probléma, volt egy kis csetepaté, néhány fej legurult, mások kegyelmet kaptak, ahogy a középkorban ez lenni szokott. A késő középkorban, amikor már nem annyira „középkorias módon” uralkodnak a királyok, amikor az újkor hajnalán már szakképzett tisztviselőgárda intézi a király ügyeit, akkor az erős akaratú, központosításra törő uralkodó és nemessége között rendre összecsapások vannak, így volt ez Ausztriában, Németországban, Franciaországban is. Ez általános jelenség volt, semmi köze a „turáni átokhoz”.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Visszajön a kisantant?
Az is rejtély, hogy az etnikai kommandó honnan tudja meg a nemzetiségi arányokat, hisz érvényes román törvények szerint a vállalkozók nem kötelesek nyilvántartani alkalmazottaik etnikai és vallási hovatartozását. Hacsak a titkosszolgálat nem mondja meg. Sike Lajos jegyzete.
Mostanában, hogy érdekvédelmünk nem kormányzati tényező, mintha átok ülne rajtunk. Sorozatban csak rossz dolgok történnek. Azon a reggelen, amikor e jegyzetet írom, hetvenöt lókoponyát találtak egy nem éppen lótenyésztéséről ismert Szatmár megyei település, Túrterebes határában. Nem messze a községtől, s mindössze ötszáz méterre az országúttól. Mivel Szatmár megyében nincs olyan vágóhíd, ahol lovakat nyakalnak-trancsíroznak, a hatóságok feltételezik, hogy egy erre szakosított máramarosi vágóhídról kerültek ide a gyanús fejek, mert hát ennyi lovat nem lehet csak úgy inkognitóban elpusztítani. Minthogy az éppen a napokban tetőzött európai lóhúsbotránynak mind ez ideig nincs magyar, annál több román szereplője, nem alaptalan a felvetés, hogy Túrterebessel bennünket is be akarnak vonni a botrányba. Lévén Túrterebes egy csaknem tiszta sváb–magyar község, pontosabban inkább magyar, mint sváb, mert a svábok is magyarul beszélnek és imádkoznak, nem szólva a reformátusokról.
Milyen szépen hangzana a többségi sajtóban: egy magyar településről küldték a lóhúst Franciaországba, akár a székely zászlóval, a lóhússal is a magyarok mérgezik az európai légkört! Persze, ez egyelőre csak feltételezés, de az elmúlt hetekben ránk fogott sok hülyeség okán nagyon is könnyen megtörténhet, hogy mi puhítjuk a nyereg alatt a hamis gulyásnakvalót. Mint ahogy egy szatmári USL-s szenátor ostora is inkább rajtunk csattan. Valer Marian úr egy törvénykezdeményezésbe foglalta, hogy azoktól a románoktól, akik felvették a magyar állampolgárságot, a románt vonják meg, mert tűrhetetlen, hogy az Avasból például csak a múlt évben több száz románt ölelt a keblére Budapest. Tegyük hozzá, ez még igaz is lehet, mert a mai avasiak jó része 1940 és 44 közt magyar állampolgár volt, s ezek közül sokan (de nem is csak ők) elég jól beszélik a magyar nyelvet, ráadásul nem kevesen római katolikus vallásúak, ami megint csak a magyarok felé húzza őket. Az avasi románok javára írható az is, hogy kevésbé nacionalisták, jól elvannak a környezetükben lévő három-négy magyar település lakóival. Talán az is jó irányba tereli őket, hogy az aktív lakosság 60-70 százaléka valahol nyugaton dolgozik, ahol több tolerancia ragadt rájuk. Mert ott ők is kisebbségi sorsban élnek, még ha az sokkal jobb is, mint az erdélyi vagy a szlovákiai magyaroké.
A román nyelv iránti lojalitás hangzatos nevet viselő törvénytervezet (amelyről Marian úr nemcsak egy színházi ünnepi összejövetelen, de a sajtónak is külön beszélt!) azonban csak kisrészt foglalkozik az „eltévelyedett” románokkal, hisz nagyon is kilóg a lóláb: elsődleges célja az erdélyi magyarok megregulázása. Az embernek borsódzik a háta egyes előírásainak már az említésétől is. Súlyos pénzbírság járna azoknak a közintézményeknek és köztisztviselőknek, ahol és akik a hivatalban nem románul beszélnek. Legyen az Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, netán Szatmárnémetiben vagy Kolozsváron. Mert hát a román nyelv iránt a kisebbségeknek is lojálisnak kell lenniük, még akkor is, ha a román állam nem eléggé lojális a kisebbségeihez! – tesszük hozzá. Az egyelőre rejtély, hogy adott esetben csak a magyaroknak kell fizetniük, vagy azon román köztisztviselőknek is, akik a vegyes lakosságú városokban és községekben (már csak érdekből is) hajlandóak leereszkedni a magyarokhoz és beszélik nyelvünket, mert szép számmal vannak ilyenek is. A szatmári Funar, ahogy máris többen nevezik a kormánypárti törvényhozót, a „nem lojális” vállalkozókat még keményebben akarja büntetni. Egyenesen börtönbe csuknák azokat, akik úgymond etnikai alapon alkalmazzák dolgozóikat. Nem is kell túl sok rosszindulat, hogy valakire ráfogjanak ilyesmit. Például akkor, ha az ellenőrzött cégnél magyar feliratok is vannak, netán a magyar a román elé kerül. A részleteket nem ismerjük, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy például Nagyváradon, ahol a magyar lakosság aránya már csak 25 százalék körül van, a magyar vállalkozó csak ilyen arányban vehet fel saját fajtájából valót, különben mehet a dutyiba! Mint ahogy azt sem tudhattuk meg, hogy a sepsiszentgyörgyi román vállalkozóra is csíkos ruhát adnak, ha alkalmazottainak 70 százaléka nem magyar? De az is rejtély, hogy az etnikai kommandó honnan tudja meg a nemzetiségi arányokat, hisz érvényes román törvények szerint a vállalkozók nem kötelesek nyilvántartani alkalmazottaik etnikai és vallási hovatartozását. Hacsak a titkosszolgálat nem mondja meg. Igaz is, a többségi lapok már nem egyszer írtak róla, hogy a szatmári új Funarnak jó kapcsolatai voltak és vannak a hivatásos fülesekkel.
Marian úr becsületére válik, hogy beismerte: nem ő találta ki a nyelvtörvényt, ő csak a szlovákok hasonló jogi szabályozásából inspirálódott. S ha a szlovákoknak lehet ilyen törvényük, akkor a románoknak miért ne lehetne? Annál inkább, mert a szlovák nyelvtörvényt az Európa Tanács is jóváhagyta! – állítja a szocdem szenátor. Egyelőre kíváncsian várjuk, hogy a bukaresti parlament jóváhagyja-e Marian úr szörnyűségeit. Mert akkor születőben a kisantant, vagyis egy uniós ország és nép ellen két másik uniós ország szövetsége, ha ez csak hallgatólagos is.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A tornyai Pro Pir Kult Krassó-Szörényben népszerűsítette a magyar hagyományokat
A tornyai Pro Pir Kult Egyesület, Arad megye legaktívabb magyar hagyományőrzője most hétvégén a Krassó-Szörény megyei Dalbosfalván (Dalboşeţ) népszerűsítette a helyi hagyományokat, még pontosabban a tradicionális magyar kenyérsütést. Tóth Piroska az egyesület elnöke az Aradi Híreknek elmondta, Dalbosfalván a Falusi Múzeumok Ünnepségére hívták meg őket, s a szervezők nem is tévedtek, hisz a Pro Pir Kult Tornyán Arad megye egyik legszínesebb, leggazdagabb helyi gyűjteményének a birtokosa, amelyet bármikor, bárkinek nagyon szívesen megmutatnak. Dalbosfalván Arad megyéből Szentannáról, Felnakról és Székesútról voltak még helyi hagyományőrző egyesületek.
„Vittünk magunkkal hagyományos pécskai kenyeret, kenyérsütési eszközöket, többek között teknőt, keresztfát – mondta az Aradi Híreknek Tóth Piroska. – De az asztalunkon ott volt a Mária-feszület is, ami szintén kötődik Tornyához. Az volt a célunk, hogy bemutassuk a tornyai magyar hagyományokat, amelyek természetesen jellemzőek az egész kistérségre.”
A Pro Pir Kult Egyesület kihasználva a dabosfalvi rendezvényt, megismerkedett a szintén meghívott pusztaottlakaiakkal is, és remélik, sikerül a jövőben közös célokat kitűzni.
Irházi János
aradihirek.ro,

Útmutatás és túlélőkészlet az esztétikához
Dr. Horváth Gizella Túlélőkészlet az esztétikához című könyvének bemutatóját tartották meg március 14-én délután a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A hangulatos könyvbemutató a Partium Kiadó és a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia- és Kultúratudományi Tanszékének közös szervezésében valósult meg. Az egyetem Bartók terme ezúttal szűkösnek bizonyult, hiszen az érdeklődők folyamatosan érkeztek a könyvbemutatóra, amelynek házigazdája dr. Balogh Brigitta a Filozófia és Kultúratudományi Tanszék tanszékvezetője volt, meghívottai pedig: dr. Horváth Gizella rektorhelyettes, a könyv szerzője, Burus Botond, a könyv grafikai tervezője, dr. Angi István esztéta és dr. Ujvárossy László médiaművész. Mint megtudtuk a könyv, amely egy az esztétikában járatlan hallgatónak túlélőkészletként szolgál, egyetemi jegyzetként kezdte pályafutását, amely segít átvészelni egy veszélyesnek tűnő vállalkozást.
Túlélőkészlet
Horváth Gizella elmondta, hogy egy olyan könyvet szeretett volna megalkotni, amely az esztétikával kapcsolatos alapvető fogalmakat, irányzatokat, szerepeket összegyűjti és világosan leszögezi. „A könyvet igazából a diákjaimnak írtam. Annak, aki kimondottan az esztétikával foglalkozik, nem föltétlenül ajánlom, mert nekik nem sok újat tud nyújtani. Az alapvető szándékom a rendszerezés, a fogalmak letisztázása volt. Azt szerettem volna, ha ez egy olyan könyv lenne, amit a hallgatók nem tesznek le rögtön”- tette hozzá a szerző. Ezért is helyeztek arra is nagy hangsúlyt, hogy a könyvet könnyen lehessen kezelni, például különböző részek ki vannak emelve, rendszerezve vannak a témák, amelyekhez példákat is hozzárendeltek, és az idézetek külön vannak szedve, tehát egy olyan könyv született, ami nem csak tartalmilag, hanem formailag is megfogja az olvasót.
Esztétikai alázat
Angi István szakmai szempontból értékelte a könyvet: „minden benne van, amire szüksége lehet a hallgatóknak. Érdekfeszítő olvasmánynak tekintem, ami szakkönyvként is megállja a helyét. A hallgatók, tanárok és a nagyközönség is használhatja”. Ujvárossy László kiemelte, hogy a kötet teljesíti mindazt, amit egy esztétikai túlélőkészlettől elvárható, a szerző olyan alázattal közelít a képzőművészetekhez, amilyenre szükség van egy ilyen jellegű könyv megírásához. Burus Botond a könyv grafikai kivitelezéséről beszélt. Elmondta, hogy megpróbált étvágygerjesztő formát adni a kötetnek, de a fő szempont a használhatóság, követhetőség volt. A cím is arra utal, hogy a mű nem egy elvont munka, hanem azért született meg, hogy használják is. A beszélgetést követően az érdeklődők a helyszínen megvásárolhatták a könyvet. Az érdeklődők a Partium Kiadónál (PKE épületében) tudakozódhatnak a kötet iránt.
Nagy Noémi

erdon.ro,

Az SZNT közölte: továbbra is számít a világ magyarságára
Nyílt levélben közölte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, hogy az általa vezetett szervezet továbbra is számít Európa és a világ magyar közösségeire.
Az MTI-hez eljuttatott, vasárnap keltezett nyílt levélben az SZNT elnöke megköszönte a világ magyarságának, hogy március 10-i tüntetéseikkel szolidaritást vállaltak a székely közösséggel.
Izsák Balázs felidézte, a marosvásárhelyi Postaréten tartott demonstráció résztvevői a kormányhoz benyújtott beadványukban a párbeszédet sürgették. Megemlítette, a beadványra válaszként Traian Basescu államfő arról beszélt, hogy más-más régióba kellene sorolni a székelyföldi Kovászna és Hargita megyét, és kijelentette, hogy Romániának nincsen olyan kötelezettsége, hogy autonóm tartományt hozzon létre.
"Arra kérlek benneteket, szerte a nagyvilágban segítsetek tudatosítani, hogy Románia azért, hogy felvételt nyerjen az Európa Tanácsba, kötelezettséget vállalt a Tanács 1201/1993 számú (az autonómiákra vonatkozó) ajánlásának teljesítésére, és most az államfő - akárcsak korábban Ion Iliescu - nyíltan tagadja ezt!" - fogalmazott Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke annak a tudatosítására is kérte a világ magyarságát, hogy a mind az államfő javaslata Kovászna és Hargita megye szétválasztására, mind pedig a kormány javaslata a beolvasztásukra egy nagyobb régióba, egyformán ellentétesek a Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezmény, a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája, és a Helyi Autonómia Európai Chartája rendelkezéseivel.
Izsák Balázs azt is megemlítette, a román hatóságok azzal az ürüggyel próbálják hitelteleníteni a marosvásárhelyi demonstráció beadványát hogy azon nincsen sem aláírás, sem bélyegző. Emlékeztetett arra, hogy a beadványt közfelkiáltással fogadta el harmincezer ember a televízió kamerák tucatjainak kereszttüzében.
Az SZNT elnöke szerint közeljövő feladata tájékoztatni a nagyvilág legszélesebb nyilvánosságát a székelység helyzetéről. Ugyanakkor esélyt is kell adni a tárgyalásoknak. "Kérünk, kövessétek figyelemmel a Székelyfölddel kapcsolatos híreket. Számítunk a jövőben is rátok!" - zárja nyílt levelét Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Kolozsvár, 2013. március 17., vasárnap (MTI)

Állami kitüntetések székelyföldi személyeknek – Tarziciusz atyát is kitüntetik
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa tisztelettel meghívja 2013. március 20-án (szerdán), 18 órakor a Lázár Ház (Gál Sándor u. 9.) dísztermébe, a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából, Magyarország Köztársasági Elnöke által adományozott kitüntetések átadására.
Kitüntetésben részesül:
1. Gálfalvi György, marosvásárhelyi író – Magyar Érdemrend Tisztikereszt, 2. Szép Sándor, vegyészmérnök professzor, Sapientia EMTE – Magyar Érdemrend Tisztikereszt, 3. Antal Imre, festőművész – Magyar Arany Érdemkereszt, 4. Bartha Magdolna, nyugdíjas tanárnő – Magyar Arany Érdemkereszt, 5. Balla Árpád, nyugdíjas gyermekgyógyász főorvos, – Magyar Arany Érdemkereszt, 6. Bodurian János, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója, hegedűművész – Magyar Arany Érdemkereszt, 7. Fülöp G. Dénesné, a marosvásárhelyi Vártemplomi-diakóniai központ „ Lazarenum" Alapítvány intézetigazgatója – Magyar Arany Érdemkereszt, 8. P. Nagy István, Tarziciusz atya ferences szerzetes – Magyar Arany Érdemkereszt.
Erdély.ma,

Román történészek bírálják a székelység történetéről szóló kézikönyvet –
Román történészek bírálják A székelység története című kézikönyv tartalmát, amelyről a közeljövőben a Román Tudományos Akadémia is állást foglalhat – írta pénteken az Adevarul című román újság elektronikus kiadásában.
A lap Ioan Aurel Pop történészt idézi, aki a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektora, és a Román Tudományos Akadémia tagja. Kijelentette, hogy március végén az akadémia napirendre tűzheti a székelység történetét bemutató kézikönyv megvitatását. A szeptemberben bemutatott könyv a Hargita megyei tanács megrendelésére készült, és a szerzők hatodikos és hetedikes diákoknak ajánlják. A kézikönyvet segédanyagként lehet használni választható tantárgy tanulásához. A tartalmáról Marius Diaconescu román történész közölt cikket a Historia című román történelem szakfolyóiratban, amelyet átvett az Adevarul is.
A történész főként azt kifogásolta, hogy a kiadvány úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Azt is hamis történelmi ténynek nevezte, hogy a román hadsereg az I. világháború idején erdélyi bevonulásakor kirabolta és megrongálta volna a székelyek házait. Az Adevarul által megszólaltatott Eugen Simion, a román akadémia volt elnöke is úgy vélte, a tudományos testületnek foglalkoznia kell a tankönyvvel. A testületnek elsőként közleményben kellene kifejeznie sajnálatát amiatt, hogy ilyen „hamisítvány" napvilágot láthatott. Simion szerint ezt követően az akadémiának szakvéleményt kell kibocsátania, amelyet – mint mondta – minden bizonnyal figyelembe vesznek majd az állam intézményei.
MTI
Erdély.ma,

Czetz János élő emlékezete Gidófalván
A Szegedi III. Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület és a Gidófalvi 11. Székely Határőr Huszárezred I. századának Szilaj hagyományőrző csoportja parádés felvonulásával kezdődött szombat délelőtt Gidófalván a Czetz János-emlékünnepség. A református templom előtti téren az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legfiatalabb honvédtábornoka tetteit méltatták, és felavatták a Czetz-emlékház faragott oszlopos új bejáratát.
Jó magyarnak lenni március 15. után is – köszöntötte az egybegyűlteket Bereczki László helyi református lelkipásztor, aki Sajó Sándor E rab föld mind az én hazám című versével nyitotta meg a megemlékezést, majd Kiss Kornél szegedi hagyományőrző hadnagy Czetz János életútját ismertette. A gidófalvi származású, rendkívül tehetséges és nagy szaktudású hadvezérről, az erdélyi csapatok 1848 őszi ideiglenes parancsnokáról, Bem vezérkari főnökéről, az 1849. márciusi nagyszebeni harcokban szerzett érdemeiért előléptetett tábornokról, az Argentína első nemzeti katonai akadémiáját huszonöt éven keresztül vezető igazgatóról a szónok azt állította: ha a honvédseregnek több Czetz Jánosa lett volna, talán másként alakul a szabadságharc, mert minden hadsereg ereje a fiatal, bátor, elszánt és tehetséges katonáiban van. A szegedi hagyományőrzők vezetője, Vass László ismertette a III. honvéd zászlóalj történetét, megemlékezett arról az 1280 fiatalról, aki 1848–49-ben tizennyolc-húsz évesen szállt harcba a szabadságért, és akik közül csupán 197-en maradtak életben a világosi fegyverletétel idejére, és elmondta, hagyományőrző csoportjuk legfőbb célja a rájuk való emlékezés és a mai fiatalok becsületességre, bajtársiasságra nevelése. A Czetz János emlékét cselekvően őrzők közül a gidófalvi Kövér György beszélt az emlékház tetőzetének közmunkával történő felújításáról, a magyar külügyminisztérium határon túli emlékhelyek ápolására kiírt pályázatán elnyert összeg felhasználásáról, a templom előtti tér parkolója kialakításáról és az emlékház új fedett bejáratának elkészítéséről, valamint ismertette az általa faragott két bejárati faoszlop szimbólumait.
A metsző szélben a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház László Attila vezette férfidalárdája és a gidófalvi református egyház Sárdi Hunor vezényelte kórusa énekelt forradalmi és huszárdalokat, a megemlékezés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tőkés: ne engedjünk az uszításnak!
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint nem szabad megengedni, hogy most is egymás ellen fordítsák a románokat és a magyarokat, mint az 1848-as magyar forradalom idején.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az EMNT-nek és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetével közösen tartott központi rendezvényén mondott ünnepi beszédet a bánffyhunyadi művelődési házban. Tőkés László úgy véli, ma is az „oszd meg és uralkodj” elve alapján próbálják egymás ellen uszítani a románokat és a magyarokat. „Bölcsebbeknek kell lennünk, mint 165 éve. Ne engedjük, hogy egymás ellen felhasználják a románokat és a magyarokat” – tette hozzá.
Tőkés arra emlékeztetett, hogy 1989. december 16-án románok énekelték temesvári ablaka alatt azt a dalt, amely azóta Románia himnusza lett. Megjegyezte, hogy a dal sok tekintetben hasonlít Petőfi Nemzeti dalához, abban is szerepel például a „most vagy soha” megfogalmazás. Tőkés László megemlítette, hogy akárcsak 1989-ben, most is igaz, hogy „Istennek kell inkább engedni, mint a hatalomnak”. „Békés küzdelemben kell részt vállalnunk” – tette hozzá az EMNT elnöke, megemlítvén, hogy Marosvásárhelyen többen kérték Székelyföld autonómiáját, mint ahányan 1848. március 15-én Pesten a múzeumkertben meghallgatták a márciusi ifjak szónoklatait. Úgy vélte, ma az a feladat, hogy a közösség vigye el „a 12 pontját” Bukarestbe és Brüsszelbe. A bánffyhunyadi rendezvényen a nemzet pártok fölötti egységének a szükségességéről beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szerinte voltaképpen 1848-ban is az volt, ma is az a központi kérdés, milyen a közösség viszonya a központi hatalomhoz. „Ma is a kurucok egyet gondolnak, a labancok mást cselekednek” – jelentette ki Toró. A rendezvényen Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Tőkés Lászlót említette példának arra, hogy a magyar szabadság nem vesz el a románok szabadságából. Mint megjegyezte, Tőkés 1989-ben „úgy harcolt a magyarok szabadságáért, hogy mellékesen kivívta Románia szabadságát is”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tervek az egyházi ingatlanokkal
Református előkészítő osztály indítását tervezik a hajdani leányiskolában
Az egyházi ingatlanok helyzete és felhasználása szerepel az aktuális kérdések megbeszélése mellett a Marosvásárhelyi Református Egyházközségek Kuratóriuma idei közgyűlésének napirendjén. A megyeközpont tíz református gyülekezetének lelkészeiből, főgondnokaiból és gondnokaiból, valamint presbitériumi tagokból álló testület április 8-i ülésén a Szentgyörgy (Forradalom) utcai egykori leányiskola épületének felhasználását vitatják meg. Amint többször szóltunk már róla, a népi együttesnek, majd a művészeti líceum ott működő osztályainak a kiköltözése nyomán az épület állaga nagyon leromlott. Az utóbbi időben jó érzéssel vehettük észre kívülről is, hogy kicserélték az ablakokat, a felújítás tehát elkezdődött. Ezt erősítette meg Papp Béni Zsombor cserealji lelkész, a kuratórium elnöke, aki elmondta, hogy az épület jobb állapotban levő udvari szárnyában magániskolaként református előkészítő osztályt indítanának az ősztől. Tervükről néhány héttel ezelőtt megbeszélést folytattak a megyei tanfelügyelőség képviselőivel, s jelen volt az egyházkerület tanügyi tanácsosa, valamint a Református Kollégium igazgatója, lelkészei. A megbeszélés végszava az volt, hogy a megyei tanfelügyelőség az idén nem tudja támogatni a református osztály létrehozását, ezért magániskolaként indítják, amihez joga van a püspöki hivatalnak. Kérdésemre, hogy milyen alapokból fogják működtetni, a kuratórium elnöke elmondta, hogy az iskolafenntartás költségeit az egyházkerület vállalta magára.
– Az első és legfontosabb törekvés mellett, hogy lelki haszonnal járó célokra használják fel az épületet, olyan tevékenységre is gondolni kellett, aminek gazdasági vonzata van, hogy a fenntartáshoz szükséges anyagi alapot megteremtsék. Ezért a bejárat jobb oldalán levő szárnyat a TimKo cégnek adják bérbe, hogy süteményeket is árusító teázót nyissanak, ahol nyugodt körülmények között lehet beszélgetni, s elolvasni a református sajtótermékeket.
Az udvari szárny eleve osztálytermeknek volt kialakítva, és az első emeleti helyiségekben biztonságban lesznek a gyermekek. Fontos számunkra, hogy minőségi oktatásban részesüljenek – tette hozzá Papp Béni Zsombor lelkész.
A továbbiakban elmondta, hogy tavaly a tetőt tették rendbe, az ablakok cseréje megtörtént, belül kivakolták a helyiségeket, felújították a villanyvezetékeket, s a munkálatokat szeretnék hamarosan befejezni. A kaputól balra eső utcafronti részt szintén gazdaságilag szeretnék hasznosítani.
– Mit döntött a kuratórium a Makariás- házról?
– Tavaly kaptuk vissza a restitúciós bizottság döntése alapján, s folyamatban van az egyház nevére való telekelése. Egyelőre a megyei tanács használja, s mi nem zárkózunk el attól, hogy egy bizonyos időre – 15-20 évre – átadjuk nekik, hogy a tervezett uniós projekt megvalósuljon – mondta Papp Béni Zsombor. Mivel friss még a döntés, konkrét elképzelések az épület hasznosításáról még nem körvonalazódtak.
A harmadik kérdés az Ariel bábszínház által használt épületre vonatkozott. A kuratórium elnöke elmondta, hogy komoly ajánlatuk volt az épület bérbevételére, de megakadtak, majd leálltak a tárgyalások. A jövőben ifjúsági célokra szeretnék használni, ifjúsági istentiszteletek, egyetemi hallgatók számára szervezett istentiszteletek megtartására, és helyt adnak ifjúsági kulturális szervezeteknek is, amiről ezután döntenek.
A Cserealján napközis rendszerben működő református óvodáról elmondta, hogy 50 gyermekkel foglalkoznak két vegyes csoportban. Havonta egy bibliaórát tartanak a szülőknek és hetente egyet a gyermekeknek, akik fizikailag és lelkileg is a templom szomszédságában nevelődnek.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Csak hazádban lehetsz igazán szabad!
Vajdahunyadon, a Petőfi-szobor megkoszorúzásával indult a megemlékezés, a téliesre fordult időjárás miatt azonban az ünnepi beszédek a református templom évszázados falai között hangzottak el. Takács Aranka, az RMDSZ fiatal helyi elnöke rövid beszédében a forradalom mai, nagyon aktuális üzenetéről beszélt, párhuzamot vonva az akkor életüket áldozó fiatalok és megmaradásunkért ma is számtalan küzdelmet felvállalók között. A párhuzam konkrét apropóját az előző napok vajdahunyadi történései szolgáltatták, nevezetesen a szakmailag rendkívül jól teljesítő magyar kórházigazgató politikai alapon történő leváltása. – Akárcsak 165 évvel ezelőtt, most sem nézhettük, nézhetjük tétlenül közösségünk képviselőinek indokolatlan félreállítását. Azonnal léptünk is igazunk érvényesítése érdekében, és örömmel újságolhatom, hogy számos jóérzésű tanácsos kolléga támogatásával sikerült megvonni a városi tanács bizalmát attól a kórházi vezetőtanácsi testülettől, amely dr. Bende Barna menesztését szorgalmazta – számolt be a friss eseményekről Takács Aranka.
A felszólalásokat, ünnepi beszédeket követően Kulcsár Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadóművészének szavalatával, valamint a marosvásárhelyi Lokodi Rozália oboa- és Bordos Kinga zongoraművész koncertjével folytatódott a megemlékezés.
A vajdahunyadi református templom fölé magasodó Hunyadi-kastélyban a helyi Matei Corvin Kollégium, illetve a Téglás Gábor elméleti Líceum diákjai idézték fel sajátos módon a márciusi eseményeket. A Takács Aranka RMDSZ-elnök, Gherghina Rozália tanárnő és Kiss Mihály András iskolaigazgató által rendezett Élő történelem című összeállításban a diákok mai megközelítésben boncolgatták a haza fogalmát, annak jelentését, egyértelmű üzenetként fogalmazva meg, hogy mindenki csak a maga hazájában tud igazán kibontakozni, élni, szeretni, alkotni és igazán szabad lenni. A többnyire kortárs írók, költők szavai által megfogalmazott gondolatsorhoz kötődött Winkler Gyula EP-képviselő vajdahunyadi felszólalása is:„Mi magyarok, nemcsak itt Dél-Erdélyben, hanem Erdélyben mindenütt és a Kárpát-medencében nem a románok, szlovákok, szerbek, ukránok ellenében akarunk szabadok lenni, hanem velük együtt. Az elmúlt évszázad elején Amerikában megélhetőséget kereső magyarok írásait olvasva, de a most Európa-szerte boldogulást kereső magyarokkal beszélgetve, az ők tapasztalatait meghallgatva, merem állítani, hogy szabadságunk csak szülőföldünkön teljesedhet ki. Nekünk szórványban élő, dévai, vajdahunyadi, Zsil-völgyi magyaroknak szülőföldünkön kell biztos jövőt, a velünk együtt élő nemzetiségekkel közösen kell újra felfedeznünk a transzszilván szellemiséget, mert csak együtt lesz esélyünk szabadságunk kiteljesítésére.”
A vajdahunyadi megemlékezés Bartók Béla Magyar képek című zenekari művének néhány közismert dallamával zárult, melyet a marosvásárhelyi Lokodi Rozália oboaművész adott elő, Bordos Kinga zongorakíséretével.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Januárban 4325-tel csökkent Románia lakossága
Idén januárban közel 18 000 gyerek született, és több mint 22 000 személy halt meg, így 4325 személlyel csökkent Románia lakossága – tájékoztatott az Országos Statisztikai Hivatal (INS).
Januárban 17 913 gyerek született, 4263-mal több, mint a tavalyi év utolsó hónapjában, és 22 238 személy halt meg, azaz 835-tel kevesebb, mint az előző hónapban.
Akárcsak decemberben, januárban is negatív volt a természetes szaporulat, 4325-tel több ember halt meg, mint amennyi született, viszont decemberben 9423-mal csökkent a lakosság száma.
Januárban 149, egy év alatti csecsemő halt meg (8,3 egy év alatti gyerek 1000 élve születetthez), és ez az arány csökkent decemberhez képest, amikor 9,8 haláleset jutott 1000 élve született gyerekre” – áll az INS által kiadott közleményben.
Az anyakönyvvezetői hivatalokban januárban 3471 házasságot kötöttek, 834-gyel kevesebbet, mint decemberben, a bíróságokon kimondott válások száma 1289 volt, 1570-nel kevesebb, mint decemberben.
A 2012-es év januárjához képest idén januárban 1733-mal több élve született csecsemő volt, míg az elhalálozott személyek száma 631-mal csökkent.
Idén januárban 291-gyel kevesebb házasságot kötöttek, mint tavaly januárban, és a válások száma 82-vel nagyobb volt.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad),

Bemutatkoztak a Nyilas Misi Egyesület pártfogoltjai
Vers, zene, képzőművészet, természettudományok: változatos területeken mutatták be elért eredményeiket azok a diákok, akik idén a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület támogatásában részesülnek.
Minderre március 16-án, Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán nyílt lehetőségük, a civil szervezet által harmadik alkalommal meghirdetett Tehetségnap keretében, amelyre az ország számos pontjáról érkeztek a tehetséges fiatalok. A meghitt, családias hangulatú rendezvényen kellő hangsúlyt kapott a halmozottan hátrányos helyzetű családban élő, de tanulmányait magyar nyelven folytató, és valamiben kimagaslóan tehetséges fiatalok segítésének fontossága: ezt a munkát az egyesület már tíz éve végzi, újabb és újabb jó szándékú és nagylelkű támogatók felkutatásával, bevonásával.
A rendezvény műsorvezetői tisztét Imecs Levente színész látta el, az alkalomhoz illő közvetlenséggel. Házigazdai minőségében dr. Fazakas Emese egyetemi docens, dékánhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: a Nyilas Misi Egyesület tevékenysége nem merül ki a tehetségek támogatásában, hanem a szép és tartalmas emberi kapcsolatok kialakítását is segíti.
Nagy közös cél legyen a tehetségtámogatás
Minden gyermek tehetséges – ezt a gondolatot hangsúlyozta köszöntőjében Magdó János, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, aki elsősorban a támogatási program emberi vetületeit emelte ki, nevezetesen: konkrét magánszemélyek vesznek részt benne, komoly eredményeket ért már el, ezért fontosságában vetekszik a csángó nyelvoktatási programmal. A főkonzul arra is felhívta a figyelmet, hogy kiemelten szükséges a szórványban élő gyermekek támogatása, és az elméleti oktatás mellett a szakközépiskolásokat is segíteni kell. Ugyanakkor a magyarul beszélő cigány gyermekek támogatását is fontosnak tartja, hiszen ők is a magyar kultúra részesei. A főkonzul szerint a nemzetnek mindig szüksége van valamely nagy célra: ezúttal a tehetséges gyermekek, fiatalok és egyetemisták támogatása legyen ez, összerdélyi szinten.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) képviseletében Szőcs Judit üdvözölte a diákokat és mindazokat, akik a tehetségnap eseményeiben osztozni kívántak. Elmondta: míg bizonyos képességek (főleg a művészetekhez kötődők) szinte azonnal szembetűnnek, addig másokat fel kell fedezni, illetve folyamatosan gondozni és fejleszteni is. Az RMPSZ pedig feladatának tekinti, hogy a pedagógusokat képezze és továbbképezze a tehetség felismerésére és gondozására.
A tíz éve működő Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tevékenységét és eredményeit dr. Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus, az egyesület elnöke ismertette. Elmondása szerint a civil szervezet valamikor a bibliai főbűnök közül a hetedik – a jóra való restség – megcáfolására jött létre. – Erdélyben tele vagyunk hős harcosokkal és áldozatokkal, holott leginkább munkás emberekre van szükségünk, olyanokra, akik tudják és teszik a dolgukat – hangsúlyozta az elnök, kiemelve: Románia nem épp arról híres, hogy különleges figyelmet fordítana a gyermekekre és a fiatalokra. Péntek János idézett egy nemzetközi jelentést, amelyet Hová érdemes megszületni 2013-ban? címmel nemrég tettek közzé. A kutatás összesen 80 ország viszonyait vizsgálja meg, arra fektetve a hangsúlyt, hogy mi vár arra a gyermekre, aki épp ott jön világra. A lista első helyén ideális születési országként Svájc található, az utolsón Nigéria, Románia pedig az 56. helyet szerezte meg. Ilyen körülmények között sem elhanyagolható a gyermekek esélyeinek növelése, akár tehetségtámogató programok révén is.
Nem a dúsgazdagok nyitják meg pénztárcájukat
Neves erdélyiek (Apáczai Csere János és Bolyai János) életpályáját felidézve az akadémikus kifejtette: egyiküknek az iskola, másikuknak a családi háttér segített a felemelkedésben, sokan vannak azonban, akik elkallódnak a napi megélhetési gondok miatt. Rajtuk igyekszik segíteni az egyesület immár tíz éve, függetlenedve minden olyan politikai megnyilvánulástól, amely megosztaná az erdélyi magyarságot. Az eltelt évtized alatt mintegy 340 millió forintot kitevő ösztöndíjat osztottak ki, évente átlagban 600 támogató jóvoltából. A támogatottak közül 450-en már leérettségiztek, kitűnő eredménnyel. A pénzalapot magánszemélyek nagylelkűségéből tudják fenntartani, ám Péntek János fontosnak tartotta kiemelni: az általa megkeresett dúsgazdag emberek sosem nyitották meg pénztárcájukat. A program támogatói azok, akik megértik annak emberi, közösségi lényegét: magánszemélyek, szolidáris szervezetek, még „Közép-Európa leghíresebb koldusa” (amint Péntek János nevezte), Böjte Csaba atya is jelentős összeget áldozott erre a célra.
Jó úton járnak a támogatott fiatalok
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület által szervezett III. Tehetségnapra olyan támogatottak jöttek el bemutatni rátermettségüket, akik nem fognak megrémülni a világ nehézségeitől. A bemutatkozó diákok olyan magabiztosságról és életerőről tettek tanúbizonyságot, ami nem csak a támogatóknak lehet további ösztönző erő, hanem az egyesületnek is erőforrásként szolgálhat, bizonyítva: megéri ezekkel a tehetséges gyerekekkel foglalkozni.
„A támogatók alapján megrajzolhatnánk a Nyilas Misi Egyesület világtérképét” – fogalmazott Péntek János, az egyesület elnöke. Ugyanígy meg lehetne rajzolni Erdély Nyilas Misi-térképét a támogatottak alapján, és ez a térkép a színpaletta talán összes színét felvonultatná. A szombaton bemutatkozó diákok bebizonyították: egy ügyes fiatal bárhol kibontakozhat, érdeklődjön akár festészet, költészet, irodalom vagy épp a kémia, fizika, mechatronika iránt.
„A versenyek során sokszor nem is a díj a lényeg, hanem az élmény, amikor bemutathatom a munkámat” – számolt be tapasztalatairól egy tizenöt éves diák. Robottervezéssel szeretne foglalkozni, szerinte az alkalmazhatóságban megjeleníthető a művészet, még egy ilyen műszaki területen is. Két fiatal képzőművész azt vallja: helyettük alkotásaik beszélnek.
„Keresgélős év ez nekem” – mondja több „nyilasmisis”. Fiatalok még, de tenni akarnak. Életük még kiforratlan, de ami az övék, azt kamatoztatják. A köszöntőbeszédekben többször is elhangzott, hogy minden gyerekben megtalálható a tehetség. A Nyilas Misi Egyesület támogatottjai megmutatták, hogy ők ezt a tehetséget vállalják, szeretnék használni. Az egyéni bemutatkozók mellett a szervezők lehetőséget adtak csoportos beszélgetésekre is. Így hallhattunk az egyesület nagycsaládos pártfogoltjairól, vagy akár a már szakállas, Barátság Programmal támogatott, visszatérő egyetemi hallgatókról.
Népdal után mese, majd hegedűszó következett. A diákok bemutatkozását marosszéki forgatóst táncoló testvérpár zárta. Majd a résztvevőknek kiosztott diplomák átvétele után kötetlen beszélgetéssel zárult a tehetségnap.
A rendezvény műsorvezetői tisztét Imecs Levente színész látta el, az alkalomhoz illő közvetlenséggel. Házigazdai minőségében dr. Fazakas Emese egyetemi docens, dékánhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: a Nyilas Misi Egyesület tevékenysége nem merül ki a tehetségek támogatásában, hanem a szép és tartalmas emberi kapcsolatok kialakítását is segíti.
Nagy közös cél legyen a tehetségtámogatás
Minden gyermek tehetséges – ezt a gondolatot hangsúlyozta köszöntőjében Magdó János, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, aki elsősorban a támogatási program emberi vetületeit emelte ki, nevezetesen: konkrét magánszemélyek vesznek részt benne, komoly eredményeket ért már el, ezért fontosságában vetekszik a csángó nyelvoktatási programmal. A főkonzul arra is felhívta a figyelmet, hogy kiemelten szükséges a szórványban élő gyermekek támogatása, és az elméleti oktatás mellett a szakközépiskolásokat is segíteni kell. Ugyanakkor a magyarul beszélő cigány gyermekek támogatását is fontosnak tartja, hiszen ők is a magyar kultúra részesei. A főkonzul szerint a nemzetnek mindig szüksége van valamely nagy célra: ezúttal a tehetséges gyermekek, fiatalok és egyetemisták támogatása legyen ez, összerdélyi szinten.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) képviseletében Szőcs Judit üdvözölte a diákokat és mindazokat, akik a tehetségnap eseményeiben osztozni kívántak. Elmondta: míg bizonyos képességek (főleg a művészetekhez kötődők) szinte azonnal szembetűnnek, addig másokat fel kell fedezni, illetve folyamatosan gondozni és fejleszteni is. Az RMPSZ pedig feladatának tekinti, hogy a pedagógusokat képezze és továbbképezze a tehetség felismerésére és gondozására.
A tíz éve működő Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tevékenységét és eredményeit dr. Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus, az egyesület elnöke ismertette. Elmondása szerint a civil szervezet valamikor a bibliai főbűnök közül a hetedik – a jóra való restség – megcáfolására jött létre. – Erdélyben tele vagyunk hős harcosokkal és áldozatokkal, holott leginkább munkás emberekre van szükségünk, olyanokra, akik tudják és teszik a dolgukat – hangsúlyozta az elnök, kiemelve: Románia nem épp arról híres, hogy különleges figyelmet fordítana a gyermekekre és a fiatalokra. Péntek János idézett egy nemzetközi jelentést, amelyet Hová érdemes megszületni 2013-ban? címmel nemrég tettek közzé. A kutatás összesen 80 ország viszonyait vizsgálja meg, arra fektetve a hangsúlyt, hogy mi vár arra a gyermekre, aki épp ott jön világra. A lista első helyén ideális születési országként Svájc található, az utolsón Nigéria, Románia pedig az 56. helyet szerezte meg. Ilyen körülmények között sem elhanyagolható a gyermekek esélyeinek növelése, akár tehetségtámogató programok révén is.
Nem a dúsgazdagok nyitják meg pénztárcájukat
Neves erdélyiek (Apáczai Csere János és Bolyai János) életpályáját felidézve az akadémikus kifejtette: egyiküknek az iskola, másikuknak a családi háttér segített a felemelkedésben, sokan vannak azonban, akik elkallódnak a napi megélhetési gondok miatt. Rajtuk igyekszik segíteni az egyesület immár tíz éve, függetlenedve minden olyan politikai megnyilvánulástól, amely megosztaná az erdélyi magyarságot. Az eltelt évtized alatt mintegy 340 millió forintot kitevő ösztöndíjat osztottak ki, évente átlagban 600 támogató jóvoltából. A támogatottak közül 450-en már leérettségiztek, kitűnő eredménnyel. A pénzalapot magánszemélyek nagylelkűségéből tudják fenntartani, ám Péntek János fontosnak tartotta kiemelni: az általa megkeresett dúsgazdag emberek sosem nyitották meg pénztárcájukat. A program támogatói azok, akik megértik annak emberi, közösségi lényegét: magánszemélyek, szolidáris szervezetek, még „Közép-Európa leghíresebb koldusa” (amint Péntek János nevezte), Böjte Csaba atya is jelentős összeget áldozott erre a célra.
Jó úton járnak a támogatott fiatalok
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület által szervezett III. Tehetségnapra olyan támogatottak jöttek el bemutatni rátermettségüket, akik nem fognak megrémülni a világ nehézségeitől. A bemutatkozó diákok olyan magabiztosságról és életerőről tettek tanúbizonyságot, ami nem csak a támogatóknak lehet további ösztönző erő, hanem az egyesületnek is erőforrásként szolgálhat, bizonyítva: megéri ezekkel a tehetséges gyerekekkel foglalkozni.
„A támogatók alapján megrajzolhatnánk a Nyilas Misi Egyesület világtérképét” – fogalmazott Péntek János, az egyesület elnöke. Ugyanígy meg lehetne rajzolni Erdély Nyilas Misi-térképét a támogatottak alapján, és ez a térkép a színpaletta talán összes színét felvonultatná. A szombaton bemutatkozó diákok bebizonyították: egy ügyes fiatal bárhol kibontakozhat, érdeklődjön akár festészet, költészet, irodalom vagy épp a kémia, fizika, mechatronika iránt.
„A versenyek során sokszor nem is a díj a lényeg, hanem az élmény, amikor bemutathatom a munkámat” – számolt be tapasztalatairól egy tizenöt éves diák. Robottervezéssel szeretne foglalkozni, szerinte az alkalmazhatóságban megjeleníthető a művészet, még egy ilyen műszaki területen is. Két fiatal képzőművész azt vallja: helyettük alkotásaik beszélnek.
„Keresgélős év ez nekem” – mondja több „nyilasmisis”. Fiatalok még, de tenni akarnak. Életük még kiforratlan, de ami az övék, azt kamatoztatják. A köszöntőbeszédekben többször is elhangzott, hogy minden gyerekben megtalálható a tehetség. A Nyilas Misi Egyesület támogatottjai megmutatták, hogy ők ezt a tehetséget vállalják, szeretnék használni. Az egyéni bemutatkozók mellett a szervezők lehetőséget adtak csoportos beszélgetésekre is. Így hallhattunk az egyesület nagycsaládos pártfogoltjairól, vagy akár a már szakállas, Barátság Programmal támogatott, visszatérő egyetemi hallgatókról.
Népdal után mese, majd hegedűszó következett. A diákok bemutatkozását marosszéki forgatóst táncoló testvérpár zárta. Majd a résztvevőknek kiosztott diplomák átvétele után kötetlen beszélgetéssel zárult a tehetségnap.
KRISTÁLY BEÁTA, SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
Szabadság (Kolozsvár),

Székely zöldenergia
Hamarosan tizenöt turbina fog áramot termelni a Csíki-havasokhoz tartozó Úz völgyében. A Hargita megyében felépült vízi erőmű egy zöldenergiás projekt keretében valósult meg egy esztendő leforgása alatt. Ráadásul a teljes vízierőmű-rendszer Kárpát-medencei magyar összefogással jön létre, és az érintettek szerint fontos állomása lehet Székelyföld saját energiatermelő hálózata kiépítésének. A zöldenergiás tervhez társtulajdonosként csatlakozott a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete, az Úz-völgyi beruházáshoz pedig Világi Oszkár dunaszerdahelyi nagyvállalkozó, Szlovákia egyik leggazdagabb embere.
„Az építkezésen háromszázan dolgoztak. Becslések szerint egy ekkora munkálathoz három évre van szükség, azonban a kivitelező cégünk mérnökgárdáját kiegészítettük, és alvállalkozókat vontunk be, így három esztendő helyett egy év alatt sikerül eljutni a próbaüzemmódig” – tudtuk meg a főberuházótól, Lénárd András csíkszeredai vállalkozótól. Egyébként az üzletember által kidolgozott zöldenergiás projekthez társtulajdonosként csatlakozott a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete, az Úz-völgyi beruházáshoz pedig Világi Oszkár dunaszerdahelyi nagyvállalkozó, Szlovákia egyik leggazdagabb embere.
Lénárd András a zöldenergiás projekttel kapcsolatban kifejtette: az erőmű egyelőre 7,4 megawatt teljesítményű, viszont egy éven belül kiegészül még egy 1,5 megawattos teljesítményű létesítménnyel, amelyet már az Úz völgye Bákó megyei részén építenek meg. A kivitelezés során megerősítették a meglévő villanyáram-vezetékeket – sok helyen új oszlopokat állítottak, a huzalokat mindenütt kicserélték –, valamint a földbe is fektettek kábeleket, így a megtermelt áram két párhuzamos vezetéken keresztül kerül majd az országos hálózatba Csíkszentmárton és Csíkkozmás határában. A munkálatok során mintegy hatvan kilométernyi vezetéket helyeztek el rendeltetésének megfelelően. Jelenleg a turbinák elektromos hálózathoz való csatlakozásán dolgoznak a szakemberek, ami közel három hónapos munkát igényel. „A vízi erőmű felépítése mindenféleképpen környezeti beavatkozással történik, de a beruházók és a kivitelezők arra ügyeltek, hogy a környezetet a lehető legjobban megóvják” – tájékoztatta lapunkat Lénárd. Hozzáfűzte: az energiatermelési módozatok közül az általuk használt a legkíméletesebb. A kis vízi erőművek által termelt energia megújuló energia, nem szennyezi a környezetet, és nem termel sem szén-dioxidot, sem más, üvegházhatást kiváltó gázt. A kivitelezés után a környezetet eredeti állapotába helyezik viszsza, a természet pedig rövid időn belül regenerálódik. A létesítmény működése ugyanakkor tizenöt állandó munkahelyet fog teremteni. Két turbinaházban lesz állandó felügyelet, a többit távrendszerben figyelik majd. Mint megtudtuk: az érintett települések és közbirtokosságok a beruházóval nagyon jól együtt tudtak és tudnak működni, hozzáállásuk pozitív. A közbirtokosságoknak – melyeknek területeit érintette a beruházás, például a vezetékek lefektetésével – bért fizetnek, melynek értéke megegyezik egy csíkszeredai központi ingatlan bérleti díjával. Ugyanakkor az érintett települések közösségeit különböző projektekkel támogatták.
Mint arról annak idején beszámoltunk, Lénárd András 2011 novemberében jelentette be, hogy a több millió eurós beruházás részeként a Székelyudvarhely közeli Szentegyháza felett elkészült az első erőmű. A létesítmény a vízszintkülönbségre épül, így a vizet egy magasabb szintről elvezetik a sokkal alacsonyabban elhelyezkedő turbinákig, amelyek áramot termelnek. A református egyház nyugdíjintézetének vezetősége 2010-ben döntött a közös vállalkozás létrehozásáról, amelyben az egyházi intézmény a többségi tulajdonos. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a nyugdíjintézet vezetője korábban azzal indokolta a vállalkozásban való részvételt, hogy a piacgazdaság törvényeinek megfelelően megpróbálja megőrizni az intézet tagjai – a romániai református egyházban szolgáló lelkészek, valamint a világi személyzet – által befizetett járulékok értékét.
Létai Tibor
Krónika (Kolozsvár),

Rossz fordítás vezetett a székelység történetéről szóló könyvet ért kritikához
A román szakemberek nem férhetnek hozzá korrekt fordításban a székelység történetét bemutató kézikönyvhöz, ez lehet az oka az általuk megfogalmazott bírálatoknak – véli Orbán Zsolt, A székelység története című kézikönyv társszerzője.
A csíkszeredai történész cáfolta a könyvet ért kritikákat, miszerint a kiadvány románellenes lenne. Elmondta, ebben a románok nincsenek a székelyek szolgáiként feltüntetve, ellenben szerepel benne a jobbágy kifejezés, de nemcsak a románok voltak jobbágyok, hanem a kiváltságaikat elveszített székelyek és magyarok is, az erdélyi népesség 90 százaléka. „Az én őseim is jobbágyok voltak” – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Orbán Zsolt. Elmondta, ezen a téren mindig lesznek nézeteltérések a történészek között. Úgy vélte, „nagyszerű ötlet” lenne, ha román és magyar történészek közösen írnák meg Erdély történetét.
Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő úgy vélte, szükség volna egy kompetens hatóság véleményére a könyvről, amely kimondja, lehet-e segédanyagként használni az iskolákban. Borboly Csaba tanácselnök úgy vélte, minden, a könyvvel kapcsolatos botrány csak növeli az eladott példányok számát, ellenben ő is hangsúlyozta: jó lenne, ha román és magyar szakemberek együtt írnának könyvet a közös történelemről. Az elmúlt napokban több román történész bírálta A székelység története című kézikönyv tartalmát. Az Adevărul Ioan Aurel Pop történészt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorát, a Román Tudományos Akadémia tagját idézte, aki szerint március végén az akadémia napirendre tűzheti a könyv megvitatását. Annak tartalmáról Marius Diaconescu történész közölt cikket a Historia román történelmi szakfolyóiratban, melyet átvett az Adevărul is. Ebben főként azt kifogásolta, hogy a kézikönyv úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Az Adevărul által megszólaltatott Eugen Simion, az akadémia volt elnöke is úgy vélte, a testületnek foglalkoznia kell a könyvvel.
Krónika (Kolozsvár),

Tőkés László: ne engedjük, hogy egymás ellen fordítsanak!
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint nem szabad megengedni, hogy most is egymás ellen fordítsák a románokat és a magyarokat, mint az 1848-as magyar forradalom idején.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az EMNT-nek és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetével közösen tartott központi rendezvényén március 15-én mondott ünnepi beszédet a bánffyhunyadi művelődési házban.
Tőkés László úgy véli, ma is az „oszd meg és uralkodj” elve alapján próbálják egymás ellen uszítani a románokat és a magyarokat. "Bölcsebbeknek kell lennünk, mint 165 éve. Ne engedjük, hogy egymás ellen felhasználják a románokat és a magyarokat" - tette hozzá.
Arra emlékeztetett, hogy 1989. december 16-án románok énekelték temesvári ablaka alatt azt a dalt, amely azóta Románia himnusza lett. Megjegyezte, hogy a dal sok tekintetben hasonlít Petőfi Nemzeti dalához, abban is szerepel például a „most vagy soha” megfogalmazás.
Tőkés László megemlítette, hogy akárcsak 1989-ben, most is igaz, hogy „Istennek kell inkább engedni, mint a hatalomnak”. „Békés küzdelemben kell részt vállalnunk” - tette hozzá az EMNT elnöke, megemlítvén, hogy vasárnap Marosvásárhelyen többen kérték Székelyföld autonómiáját, mint ahányan 1848. március 15-én Pesten a múzeumkertben meghallgatták a márciusi ifjak szónoklatait. Úgy vélte, ma az a feladat, hogy a közösség vigye el „a 12 pontját” Bukarestbe és Brüsszelbe.
A bánffyhunyadi rendezvényen a nemzet pártok fölötti egységének a szükségességéről beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Szerinte voltaképpen 1848-ban is az volt, ma is az a központi kérdés, milyen a közösség viszonya a központi hatalomhoz. „Ma is a kurucok egyet gondolnak, a labancok mást cselekednek” - jelentette ki Toró.
Az EMNP elnöke egy Kossuth-idézettel példázta, hogy a sasnak a testére és a szárnyára egyaránt szüksége van ahhoz, hogy repüljön, és hogy a verebek és a varjak sasnak lássák. Úgy véli, a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetés a közösség saját elöljáróinak is megüzente: „csak együtt tudunk repülni”.
A rendezvényen Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Tőkés Lászlót említette példának arra, hogy a magyar szabadság nem vesz el a románok szabadságából. Mint megjegyezte, Tőkés 1989-ben „úgy harcolt a magyarok szabadságáért, hogy mellékesen kivívta Románia szabadságát is”.
Krónika (Kolozsvár),

Szabadon engedték Adrian Năstasét
Véget ért a korrupció miatt még júniusban eredetileg két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt exkormányfő, Adrian Năstase börtönbüntetése: a bukaresti törvényszék hétfőn jogerős ítéletben jóváhagyta a 4. kerületi bíróság februári ítéletét, amelyben jó magaviselete és a börtönben folytatott írói tevékenység miatt feltételesen szabadlábra helyezte a politikust. Năstase a szükséges formaságok elintézését követően tapsoló hívei gyűrűjében már este elhagyta a jilavai fegyházat, és hazatért otthonába, előtte azonban egy magánklinikán kivizsgálták.
Az ítéletet követően blogján örvendetesnek nevezte, hogy hazatérhet családjához. „Néhány napig csak arra használom az időt, hogy »belélegezzem« a szabadságot, és további terveimen gondolkodjam” – írta az exminiszterelnök.
A hétfői tárgyalás egyébként kétórás halasztással kezdődött, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) képviselő ügyész jelezte: nem volt ideje áttanulmányozni a volt kormányfő dossziéjához utólag csatolt dokumentumokat. Azon iratról van szó, amely rögzíti, hogy Năstase a legutóbbi tárgyalás óta jó magaviselete miatt további kedvezményt kapott, nevezetesen azt, hogy megnövelték a látogatási órák számát. Amikor egyébként Năstase belépett a tárgyalóterembe, hívei hosszas tapsban törtek ki.
A szünetet követően az ügyész azzal érvelt, hogy az Ilfov megyei Cornetu bíróságán kellett volna tárgyalni az ügyet – ennek a joghatósága alá tartozik a jilavai fegyház -, másrészt pedig úgy vélte, hogy az elítélt nem tett tanúbizonyságot arról, hogy jó útra tért volna. Erre bizonyítékul blogját hozta fel, amelyből kiviláglik, hogy nem tiszteli a törvényt, és nem fogadja el a börtönbüntetésről szóló ítéletet. Az ügyész azt is rendellenességként említette, hogy Năstase ügyiratából kitöröltek bizonyos adatokat. Az exkormányfő viszont rámutatott, hogy bizonyos őrizetesek személyes adatairól van szó. Năstase védőbeszédében egyébként közölte: ő mindig ártatlannak tartotta magát, a DNA érveit pedig a szabadlábra helyezési folyamat ellehetetlenítését célzó időhúzásnak minősítette. Egyúttal arra hivatkozott, hogy Európában általában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik a volt kormányfőket és minisztereket, csupán Ukrajnában és Albániában ítélték letöltendő szabadságvesztésre a volt kormányfőt.
Năstase valószínűleg visszatérhet korábbi pártjába, a Szociáldemokrata Pártba (PSD): Victor Ponta pártelnök-kormányfő arról beszélt, hogy Năstase sokat jelent a párt számára, a legfontosabb, hogy kiszabaduljon, majd ezt követően tárgyal vele a jövőjéről. Ion Iliescu, a párt tiszteletbeli elnöke szerint pedig az exkormámyfőnek a PSD-ben a helye, amint lejár a közügyektől való eltiltásra vonatkozó ítélet hatálya, és hasonlóan nyilatkozott Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke is. Utóbbi emlékeztetett: a párt alapszabálya értelmében Năstase elítélése pillanatában elvesztette párttagságát, jelenleg pedig nem gyakorolhatja állampolgári jogait, ezért a párttörvény előírásai szerint járnak majd el.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti 4. kerületi bíróság még februárban hagyta jóvá Năstase feltételes szabadlábra helyezését, ami ellen az ügyészek akkor fellebbezéssel éltek. A jilavai fegyház illetékes testülete januárban döntött úgy, hogy 45 napot jóváír Năstase börtönbüntetéséből, mivel a börtönben több könyvet és a egy tudományos művet is írt, magatartása pedig példaértékű. Ennek nyomán büntetése egyharmada letöltöttnek tekintendő, ami után kérelmezhette a feltételes szabadlábra helyezést.
Năstasét tavaly június 20-án ítélte jogerősen két év letöltendő szabadságvesztésre a legfelsőbb bíróság egy korrupciós ügy miatt, Năstase azonban aznap este, amikor két rendőr érkezett a lakására, hogy őrizetbe vegye, öngyilkosságot kísérelt meg: megpróbálta főbe lőni magát. Ezt az egyik rendőr megakadályozta, így a golyó csak a nyakát súrolta. A volt kormányfő ellen az volt a vád, hogy 2004-es államfői választási kampánya során törvénytelenül gyűjtött kampánypénzeket. Ez oly módon történt, hogy az építészeti felügyelet által szervezett, A minőség trófeája nevű konferencia résztvevői által befizetett részvételi díj valójában az akkori kormányfő kampánykasszájában landolt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Adevărul : Budapestről írták a székely tankönyvet
Hétfői számában újabb cikkben bírálta az Adevărul a Székelység története című iskolai kézikönyvet, amelyet szeptember óta használnak segédeszközként az azonos nevű választható tantárgy oktatásához a székelyföldi általános iskolák felső tagozatán.
A Ciprian Stoleru és Oana Crăciun által jegyzett cikk címe szerint "a Székelység története tankönyvet Budapestről írták". Magyarázatképpen a szerzők hozzáteszik: a könyv egyik szerzője, Pál-Antal Sándor történész az MTA tagja. Az írás a kutatót is megszólaltatja, de nem árulja el az olvasóknak, hogy - a címben szereplő állítással ellentétben - Pál-Antal Sándor Marosvásárhelyen él és dolgozik, fél évszázados szakmai tevékenységét a marosvásárhelyi levéltárban fejtette ki, és ennek elismeréseképpen választották 2010-ben az MTA külső tagjává.
A lapban Pál-Antal Sándor kifejti, a székelyföldi plébániákon fellelhető dokumentumok igazolják a könyv állításait: dédnagyapját is falutársaival együtt civilként hurcolták kényszermunkára a román csapatok. A levéltáros-történész - akit a budapesti akadémia képviselőjeként emlegetnek a szerzők - leszögezte, hogy a Székelység története nem tankönyv, hanem választható tantárgyak oktatására és szakkörökben használható kézikönyv, így kiadásához nem volt szükség a bukaresti oktatási tárca jóváhagyására. A lap a múlt héten több cikket is közölt arról, hogy a kiadvány állítólag úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Az Adevărul román történészeket idézve azt is történelemhamisításnak nevezte, hogy a román hadsereg az első világháború idején, erdélyi bevonulásakor kirabolta és megrongálta volna a székelyek házait.
Az Adevărul pénteken Ioan Aurel Pop történészt, a BBTE rektorát, a román tudományos akadémia tagját idézte, aki kijelentette, hogy március végén az akadémia napirendre tűzheti a székelység történetét vázoló kézikönyv megvitatását.
A 2012 szeptemberében bemutatott könyvet székelyföldi történelemtanárokból és történészekből álló bizottság készítette a Hargita megyei tanács megbízásából. (MTI)
Transindex.ro

Tőkés: ne engedjünk az uszításnak!
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint nem szabad megengedni, hogy most is egymás ellen fordítsák a románokat és a magyarokat, mint az 1848-as magyar forradalom idején.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az EMNT-nek és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetével közösen tartott központi rendezvényén mondott ünnepi beszédet a bánffyhunyadi művelődési házban. Tőkés László úgy véli, ma is az „oszd meg és uralkodj” elve alapján próbálják egymás ellen uszítani a románokat és a magyarokat. „Bölcsebbeknek kell lennünk, mint 165 éve. Ne engedjük, hogy egymás ellen felhasználják a románokat és a magyarokat” – tette hozzá.
Tőkés arra emlékeztetett, hogy 1989. december 16-án románok énekelték temesvári ablaka alatt azt a dalt, amely azóta Románia himnusza lett. Megjegyezte, hogy a dal sok tekintetben hasonlít Petőfi Nemzeti dalához, abban is szerepel például a „most vagy soha” megfogalmazás. Tőkés László megemlítette, hogy akárcsak 1989-ben, most is igaz, hogy „Istennek kell inkább engedni, mint a hatalomnak”. „Békés küzdelemben kell részt vállalnunk” – tette hozzá az EMNT elnöke, megemlítvén, hogy Marosvásárhelyen többen kérték Székelyföld autonómiáját, mint ahányan 1848. március 15-én Pesten a múzeumkertben meghallgatták a márciusi ifjak szónoklatait. Úgy vélte, ma az a feladat, hogy a közösség vigye el „a 12 pontját” Bukarestbe és Brüsszelbe. A bánffyhunyadi rendezvényen a nemzet pártok fölötti egységének a szükségességéről beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szerinte voltaképpen 1848-ban is az volt, ma is az a központi kérdés, milyen a közösség viszonya a központi hatalomhoz. „Ma is a kurucok egyet gondolnak, a labancok mást cselekednek” – jelentette ki Toró. A rendezvényen Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Tőkés Lászlót említette példának arra, hogy a magyar szabadság nem vesz el a románok szabadságából. Mint megjegyezte, Tőkés 1989-ben „úgy harcolt a magyarok szabadságáért, hogy mellékesen kivívta Románia szabadságát is”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emléktábla a huszárkapitánynak (Bibarcfalva)
Száldobosi Borbáth László huszárkapitány emlékére táblát helyeztek el tegnap a bibarcfalvi templom előtti kis parkban. A szabadságharc több ütközetében helytálló példamutatását, majd a Makk–Váradi-mozgalomban játszott szerepét emelték ki méltatói, s a zászlórúdra felvonták a székely lobogót.
Székely Lajos református lelkész igehirdetésében a babilóniai fogságba esett zsidóság és az erdélyi magyarság sorsa közt vont párhuzamot. Példát kell vennünk Izrael népéről – mondotta –, mely rabbá válva sem vesztette el Istenbe vetett hitét, s hitt Jeremiás próféta vigasztaló szavaiban, hogy hetven esztendő múlva kiszabadulnak. Hogy célt érjünk, s önrendelkező nemzetté váljunk, önzetlenül kell cselekednünk: ne a személyes gyarapodás, a hírnév és a hatalom megszerzése legyen fontos, hanem a közösség, közben pedig ápoljuk a példát mutató és a reményt ránk testáló elődeink emlékét. A református templom előtti téren Székely Lajos emlékeztetett, nemzeti lobogónkat, a piros-fehér-zöld zászlónkat mindössze néhány esztendeig használhattuk az 1941. májusi felvonást követően, de a ma kihelyezett székely zászló minden bizonnyal sokáig fog lengedezni. Krizbai Imre baróti lelkipásztor előbb száldobosi a Borbáth László huszárkapitány életét kutató Nagybaczoni Molnár Ferenc munkásságát méltatta, mondván, távol születvén is szülőföldje iránt érdeklődött, s elkötelezetten dolgozott múltjának feltárásán. Borbáth László szabadságharcban betöltött szerepéről, helytállásáról a köpeci és kökösi csatában, csapatszervező képességéről, majd a Makk–Váradi-féle mozgalomban vállalt szerepéről – Erdővidék körzetében ő volt a fő mozgatórúgó – szólt a tiszteletes. Az SZNT bardoc-miklósvárszéki elnöke, Szabó Miklós a székely zászló nemzetegyesítő üzenetét hangsúlyozta, majd úgy fogalmazott, megmaradásunk záloga nem a kulturális, hanem a területi autonómia.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Székelyföld álomszerű arca
Minden nagy dolog egy álommal kezdődik, így az 1848-as forradalom is: a világ megváltásának álmával – kezdte beszédét a Petőfi Sándor utca elején péntektől új arcot kapott körpanoráma bemutatóján Tamás Sándor, Háromszék megyei tanácsának elnöke.
Az Erdélyi körkép és az 550 éve város Sepsiszentgyörgy panorámaillusztráció után Székelyföld álomszerű arca csodálható egy éven át a városközpontban, a 360 fokos körpanoráma-felvételeken többek között a tündéri Szent Anna-tó, a titokzatos Bálványos vára, a rejtelmes Orbán Balázs-barlang, csodálatos templomaink láthatóak. Székelyföld immár nemcsak valóság, nemcsak a virtuális világban van jelen (a felvételek a www.virtualisszekelyfold.ro honlap számára készültek eredetileg), de a lelkünkben is ott van – mondta Tamás Sándor. A körképet Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Daczó Enikő képzőművész, a felvételek készítője avatta fel, első ízben a szalagvágáshoz a székely zászlóról mintázott aranysávos kék szalagot használva – ezzel is új jelképet próbált bevinni a köztudatba, és mostantól úgy illik, minden székelyföldi avatáskor ilyen szalagot kelljen elvágni.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Biró Rozália: az USL tárgyalni sem akar a nemzetállamról
Az alkotmánymódosító parlamenti bizottság következő ülésén nagy eséllyel lesöprik az asztalról az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy képezze vita tárgyát a Romániát nemzetállamként meghatározó első cikkely is – nyilatkozta a maszol.ro-nak a testület RMDSZ-es póttagja, Biró Rozália szenátor.
Mint ismert, a parlamenti pártoknak múlt hétig kellett beterjeszteniük a bizottsághoz azokat a témaköröket, amelyek a szakértőik szerint módosulásra szorulnak az alkotmányban. Az RMDSZ szerint nem állja meg a helyét az alaptörvény első paragrafusa, amely szerint Románia nemzetállam, és erről is vitát szeretne a testületben.
Biró Rozália tájékoztatása szerint a múlt heti ülésen a bizottság szociáldemokrata alelnöke, Ioan Chelaru a pártok által javasolt témaköröket kommentálva kijelentette: vannak olyan felsorolt területek, amelyek nem képezik alkotmánymódosítási vita tárgyát. Az alkotmány 152. cikkelyére hivatkozott. Ez a cikkely azt a három paragrafust sorolja fel, amelyek nem módosíthatók az alaptörvényben. Többek között nem lehet hozzányúlni a Románia nemzetállami jellegére vonatkozó cikkelyhez sem.
A PSD-s alelnök bejelentését Crin Antonescu bizottsági elnök is azonnal felkarolta – számolt be az ülésen történtekről a szenátor. Tájékoztatása szerint Chelaru kifogásaira Máté András Levente, a bizottság RMDSZ-es alelnöke úgy reagált: elfogadhatatlan a szövetség számára, hogy bizonyos témákról még csak tárgyalni sem lehet.
Biró Rozália gyanúja szerint a Szociál-Liberális Szövetség (USL) paravánként használja a civil szakértőkből álló Alkotmányozó Fórumot az alkotmánymódosítási elképzeléseinek megvalósításához. Az RMDSZ-es politikus ezt a következtetést a parlamenti alkotmánymódosító bizottság eddig ülésein tapasztaltakból vonta le. „A gyanúm szerint ezzel a fórummal próbálják kikerülni azt, hogy a parlamenti bizottságban érdemi munka, vita legyen. Azt fogják majd nekünk mondani: az lehet, hogy a parlamenti bizottságnak más a véleménye, de lám, az Alkotmányozó Fórum, azaz a civil szféra, a szakértők ezt másképp látják. Vagyis a gyanúm szerint az USL az Alkotmányozó Fórumban megfogalmazott álláspontokat próbálja majd ráerőltetni a parlamenti bizottságra. Az sem véletlen, hogy ezt a fórumot az USL-hez közel álló Cristian Pârvulescu politológus vezeti" – fogalmazott a szenátor.
„Azt már én tenném hozzá: a bizottságot létrehozó kormányrendelet nem azt írja elő, hogy a parlamenti testület a román alkotmány módosításával foglalkozik, kivéve a 152. cikkelyt. A rendelet szerint a bizottság az alaptörvény egészével foglalkozik, a 152. pedig az egyik paragrafus a sok közül" – magyarázta Biró Rozália.
A legutóbbi ülésen az RMDSZ javaslatainak napirenden tartásáról nem született döntés, ezért várhatóan az e heti ülésen komolyabb vita fog kialakulni erről. „Ha ily módon söprik le az asztalról azt a javaslatunkat, hogy tárgyaljunk a nemzetállamiságról, akkor a továbbiakban arról sem lehet vita, hogy államalkotó tényezők-e a kisebbségek, és arról sem, hogy a magyar nyelv hivatalos státust kapjon bizonyos régiókban. Az első csatánk tehát az lesz, hogy elérjük: legalább érvekkel támaszthassuk alá, hogy szerintünk Románia miért nem nemzetállam" – mondta a szenátor.
Maszol.ro,

Szálljon már el a felhő!
Minden romániai magyarnak, természetesen a nagyon fiatalokat leszámítva, március közepén eszébe jutnak azok a történések, amelyeket jobb lenne feledni. Bár a kikelet, a tavaszelő, a böjtmás hónapja kellene, hogy legyen, mi mégis gyakran feketének említjük. Mert valóban sötét időkre emlékszünk vissza mindannyian akik aktív résztvevői avagy passzív figyelői voltunk az akkori eseményeknek. A fiatalok már el sem tudják képzelni, hogy mi történt akkor, 1990. március 19-20-án. El sem tudják képzelni, hogy ilyesmi itt megtörténhetett. Kerek szemekkel kérdeznek ránk: „itt a főtéren annyi ember esett egymásnak fejszével és botokkal? Hát nem volt valami normálisabb fegyver, mint a Warkraftban? (Ez egy számítógépes játék, ha nem tudnák...)
És azt sem tudják elképzelni, hogy sajnos egy emberöltőre megbélyegezte a várost az a véres összecsapás, melynek felbujtóival kapcsolatosan mai napig is egymásra mutogatnak a felek. Pedig mindenki tudja mi történt akkor.
Még mindig el-el lehet csípni egy-egy élcesebb beszólást két különböző nemzetiségű között: „bezzeg, ha ti nem akartok egyből fene nagy magyar iskolát, meg autonómiát, akkor nem lett volna semmi". A válasz hasonló: „ha ti akkor nem akarjátok megölni Bolyait és Petőfit, nem lenne miről beszélni". A tények tények maradnak. Fájó, elsősorban számunkra fájó, hogy azóta is – nem egyszer másodhegedűsnek tekintenek bennünket. (Bocs, nem akartam megsérteni a hangszeren játszókat!).
Minap hangzott el egyik szónokunk szájából: – ma már nem kell félnünk attól, hogy ismét lemázolják a kétnyelvű városfeliratot, mert annyiszor tettük újra, amíg megunták. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. Már nem mázolnak, de csak azért, mert megunták. És a tolerancia?
1990-ben magyar feliratokat vertek le és törtek össze, 2013-ban magyar és székely zászlót. Akkor egy kisebb hadseregre való személy kellett a feliratokhoz, most elég egy is a zászlóhoz. Nincs több? Remélem, hogy ő is hamar megunja. Egy jobb és élhetőbb élet reményében.
Nem felejtünk és ne felejtsünk, de szálljon már el a felhő márciusunk fölül!
Kádár Zoltán
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma,

Derítés – Autonómiát kapnak a székelyek
Nem levéltári dokumentum, hanem egy 1920-as újságcikk címe hangzott így: Autonómiát kapnak a székelyek. Nem vicclap, nem élclap, nem tudományos fantasztikus írásokat tartalmazó folyóirat, hanem a csíkszeredai Csíki Lapok fogalmazott ilyen egyértelműen a román parlamentben elhangzott felszólalások alapján. Talán nem árt felelevenítenünk, miben hittek nem is olyan régen – vagy mégis régen, hiszen szinte száz éve volt? – eleink, s mi az, amit a békeszerződés garantált a székelységnek, de ami azóta sem valósult meg…
Autonomiát kapnak a székelyek
Csíkszereda, 1920. augusztus 6.
A bukaresti parlamentben három igen érdekes beszéd hangzott el. Az egyiket a vármegyénkben jól ismert Campeanu Illés (Elie Câmpeanu görög katolikus esperes – szerk. megj.) csíkmegyei, a másikat Nistor I., a harmadikat Batzaria szenátor mondották.
A rendelkezésünkre álló adatok szerint a szenátus múlt pénteki ülésén Campeanu Illés szenátor, gyergyószentmiklósi gör. kat. esperes azt kívánta, hogy a marostordai és csíkmegyei földosztás román tisztviselőkre bízassék. A székely vármegyékből kiszakítani óhajtja azokat a községeket, melyeknek lakóssága románajkú. (Nem lesz sok. Szerk.) A megyéknek a nemzetiségi elv szerinti beosztását követeli. A székelység közé ékelt román községeknek legyenek ugyanolyan előjogaik, mint amilyeneket a békeszerződés a kisebbségeknek biztosított.
Nistor szenátor pedig nem kíván egyebet a nemzetiségektől, minthogy elismerjék a román államot. A szászoknak és székelyeknek meglesz az autonómiájuk. (Eredeti kiemelés – a szerk. megjegyzése)
Batzaria szenátor a békeszerződéssel kapcsolatban kijelenti, hogy a szerződésnek a kisebbségekre vonatkozó része a mü árnyoldala, ami annak köszönhető, hogy a szövetségesek rosszul voltak informálva a románokról. Azt hiszi, hogy a szerződés szomorúan sötét lapjával fölösleges sérelem esett Románia méltóságán.
Ennek a három parlamenti beszédnek egybevetéséből könnyen megállapíthatjuk azt a már többször közölt híradásunkat, hogy a székelyeknek autonómiájuk lesz, magyar közigazgatással, magyar bíráskodással és magyar közoktatásüggyel. (Kiemelés a szerkesztőtől). Ugyanezt Goga Oktávián miniszter is több ízben egész világosan kijelentette. Azt is tudjuk, hogy e kedvezményeket a székelységnek a békeszerződés biztosítja. Campeanu úgy megijed ettől, hogy azt a kevés csík megyei románt is kisebbségnek óhajtja tekinteni és nekik védelmet, vagy mondjuk autonómiát követel. Ezek után önként felvetődik újból a gondolat, hogy miért nem közlik a békeszerződés hiteles szövegét, melyben jogok és kötelességek vannak lefektetve, s amelyeket végtére is tudni minden állampolgárnak joga van, mert hiszen a vásár az ők bőrükre megy. Ha nyilvánosságra hoznák, mindjárt tisztán és gyorsan meg lehetne oldani sok vajúdó kérdést, s meg lehetne szüntetni sok nyomorúságot. Hogy Campeanu Csík megyében a földosztásra román tisztviselőket mi jogon kér, azt ő tudja. Mi csak azt tudjuk, hogy Csík megye lakóssága csaknem teljesen magyar s belső művelés alatt álló földbirtok, olyan mely felosztás alá kerülhetne, kettő sincsen. Ha pedig legelőkre vagy erdőkre gondol, miért kellene egy székely megyében éppen románoknak végrehajtani a földosztást, mikor a román állam ellenőrzése amúgy is túlontúl megvan?!
Daczó Katalin
morfondir.ro
Erdély.ma,

A mártírok emlékezetére
Emléktábla a Református Kollégium falán
Március 15-én délelőtt a Református Kollégium mártírjainak – az orbaiteleki Horváth Károly egykori diák és a bágyi Török János tanár, székely vértanúk – emlékére állított táblát az ősi alma mater falaira a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre. A táblát az iskola diákjainak jelenlétében Bod Károly, a baráti kör vezetőségének tagja és Jancsó Antónia XII. osztályos tanuló, a kör irodavezetője leplezte le.
Kirsch Attila, a baráti kör elnöke elmondta, hogy régi álmuk teljesült azzal, hogy az iskola egykori diákjának, illetve tanárának emléket állíthattak. Március 10-ére tervezték az ünnepséget, de mivel a dátum vasárnapra esett, 15- ére halasztották – egyrészt, mert a két történelmi esemény kötődik egymáshoz, másrészt pedig azt szerették volna, hogy az iskola diákjai is jelen legyenek.
"Az igazságért harcoló, magyar nemzeti közösségünkért tenni akaró és áldozatot vállaló, a hit és iskolánk szellemiségének erejével rendelkező vértanúk voltak. Azt szeretnénk, ha ti, mai iskolánk kedves diákjai, bármikor erre jártok, és az emléktábla előtt megálltok, gondoljatok rájuk!" – mondta ünnepi beszédében Kirsch Attila, majd megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy elképzelésük valóra váljon.
Úgy érzem, két nemes emberi megnyilvánulás adja vissza leginkább azt a kötődést, amivel történelmi nagyjainknak, dicső elődeinknek tartozunk – adósság és tisztelet. Az adósság mindig egy lelkiismereti hajtóerő: még tenni kell valamit emlékük ápolásáért, a tisztelet pedig az időnként megtörténő főhajtás emlékezetük előtt – kezdte beszédét Ötvös József református lelkipásztor, egykori bolyais, aki Török Jánosról és Horváth Károlyról beszélt, bibliai példával igazolva hősies tettüket, áldozatkészségüket, elkötelezettségüket az ügy mellett. Kifejtette, hogy az utódoknak még van egy adósságuk Török Jánossal szemben, aki 33 kéziratos művet hagyott hátra. Ezeket jó lenne közölni, ugyanakkor azt is elmondta, hogy Török János volt a marosvásárhelyi református lelkészképzés utolsó tanára. Ötvös József meghívta a diákokat, hogy jövőre a székely vértanúk halálának 160. évfordulója alkalmával látogassanak el Bágyra, Török János, illetve Orbaitelekre, Horváth Károly egykori szülőfalujába és ott róják le kegyeletüket emlékük előtt.
Az emléktábla-avatást ünnepélyesebbé tette a Református Kollégium Enyedi Csaba által vezetett kórusának a Szózat és a Himnusz eléneklése.
-vagy-
Népújság (Marosvásárhely),

A közös kulturális örökség ápolása
A várbeli rendezvények üzenete
Az idén is – folytatva az előző évi kezdeményezést – a marosvásárhelyi várban március 15-e alkalmával az EMNT és az RMDSZ olyan rendezvényeket szervezett, amelyeknek célja az volt, hogy politikamentesen idézze fel az 1848-1849-es forradalom hangulatát. A régészeti történeti múzeum (volt katonai sorozó épülete) tanácstermében érdekes – Marosvásárhelyhez kötődő – történelmi részletekről meséltek, a kávézóban pedig a huszárokról, a kokárdáról hallhattak előadást az érdeklődők, volt magyarruha- bemutató, bajuszverseny, s végül népdalest. A rendezvények visszhangjáról Soós Zoltánt, a Maros Megyei Múzeum vezetőjét kérdeztük.
– Jó volt látni, hogy március 15-én a Múzeum kávézóba és az emeleti tanácsterembe nagyon sok gyerek, fiatal jött el, akikhez talán sokkal közelebb került így mindaz, amit az 1848-as forradalom jelent az összmagyarságnak. Üzenet is volt: lehet közösen politikamentesen is ünnepelni.
– Valóban az volt a megyei múzeum szándéka, hogy az idei ünnepség ne csak a Postarétre, vagy azokra a már megszokott kinti helyszínekre szorítkozzon, ahol beszédek hangzanak el és koszorúznak az elöljárók, lehetőséget akartunk biztosítani az érdeklődőknek, hogy kötetlenebb formában kapcsolódjanak be a rendezvényekbe. Ezért támogattuk az EMNT tavalyi kezdeményezését, ami igen népszerűnek bizonyult: felidézték a budapesti Pilvax kávézó hangulatát. Emellett az idén hangsúlyozottabban volt jelen az RMDSZ is. Az emeleti teremben fotókiállítás nyílt, ott is készíthettek az óvodások, kisdiákok kokárdát, csákót, az 1848-as eseményekhez kötődő témákat rajzolhattak a kisebbek, és este Marosvásárhely legavatottabb történészei (László Lóránt, Spielmann Mihály, Tamási Zsolt, Novák Zoltán moderátorként) új megközelítésben mesélték el az 1848- 1849-es forradalom legfontosabb mozzanatait. Ezután pedig a filmklub keretében néhány markáns, 1848-at taglaló filmet (Hídember, Szegénylegények) láthattak az érdeklődők, és az est fénypontja a közös táncház, éneklés volt, ami jó példa arra, hogy a nemzeti ünnepen közösen is tudunk ünnepelni.
– A Maros Megyei Múzeumnak nem ez az első olyan kezdeményezése, amely élővé teszi a múltat, több kulturális rendezvény partnere is az intézmény. Világszerte a nagy múzeumok ma már olyan interaktív módszerrel szerveznek kiállításokat, amellyel valóban – a kor vizuális igényeinek megfelelően – vonzóbbá teszik a rendezvényeket. Talán erről is szólt a március 15-i várbeli program?
– Az idén több olyan művelődési együttműködésnek volt partnere a múzeum, ha nem mással, a helyszín biztosításával, mint a felolvasó-maraton, filmmaraton a magyar kultúra napján. A szervezéskor derült fény arra, hogy vannak olyan kulturális és médiaszervezetek, amelyek fel tudják vállalni színvonalas rendezvény szervezését, lebonyolítását. Ezért is a múzeum továbbra is nyitott az ilyen civil kezdeményezések irányában. Hasonló, interaktív módon szervezzük meg a már hagyományos saját rendezvényeinket, mint a Múzeumok éjszakája, továbbá az idén 100 éves Kultúrpalota születésnapi ünnepségét. Nemsokára megnyílik a Leonardo-kiállítás, és őszire lesz fotótörténeti tárlat is. Nyilvánvalóan azt is kezdeményezzük, hogy hasonló román kulturális rendezvények is helyet kapjanak a várban, hiszen nyitottak vagyunk minden kultúra felé. Ebben partner a Nemzeti Színház L. Rebreanu társulata, a 74 színház stb. Azt szeretnénk, hogy a vár a magyar és román kultúra tégelye legyen.
– Mindezek beindulása attól is függ, hogy mikor lesz újra működőképes a vár, mikor fejezik be a felújítási munkálatokat.
– Sajnos, pénzhiány miatt leálltak a munkálatok, holott alig 60%-ban készültek el vele. Hasonló helyzetben vannak a régészeti feltárások, állagmegőrző munkálatok is. Jelenleg az infrastruktúra kiépítésénél tartanak, folyamatosan távolítják el a töltésréteget. Az viszont jó hír, hogy a várostörténet szempontjából értékes régészeti leletanyagra bukkantunk, ezekről később számolunk majd be. Fontos része az újjáépítésnek az északi fal renoválása, hiszen itt volt a régi kapu, ugyanakkor érdekes építészeti feladat lesz a turisztikai információs központ megépítése, ami egyaránt kihívás a közönségnek és a kivitelezőknek, ugyanis egy olyan új struktúra lesz, amely nem illik ugyan a várba, de – a párizsi Louvre-ban látható üvegpiramishoz hasonlóan – lehet, hogy egyedi arculata miatt vonzó lesz. A kapu és a szabók bástyája közé építünk egy amfiteátrumot – amelynek pincéjébe téglaégető kemencét illesztünk be –, ez előadótér újabb helyszíne lehet majd a várbeli rendezvényeknek, igaz, azzal a feltétellel, hogy itt többet nem rendeznek Marosvásárhelyi Napokat, borfesztivált és más nagyobb jellegű megmozdulást, amivel tönkretehetnék a restaurálás után kialakított létesítményeket. Mi is szeretnénk, ha minél előbb folytatódnának a munkálatok, hiszen igény van arra, hogy ezt a helyszínt a korábban említett célokra használják a marosvásárhelyiek.
– A múzeum a megyei tanács hatáskörében van, míg a vár a polgármesteri hivatal irányítása alatt áll. Ismerve a két intézmény közötti politikai konfliktust, mi a garancia, hogy valóban az ön által említett kulturális központ fog működni a várban?
– Sajnos, a konfliktus a tavalyi helyhatósági választásokat követően sem oldódott fel. Ezért szándékomban áll marosvásárhelyi tanácsosként egy olyan különálló igazgatóság létrehozását kezdeményezni, amely kizárólag a várat igazgatja és nemcsak adminisztrációval, hanem elsősorban kultúrme-nedzseléssel foglalkozik. A várban minden közösség meg kell találja a helyét olyan színvonalas színházi, képzőművészeti, fotóművészeti, zenei rendezvényeken, amelyek tükrözik a valódi erdélyi szellemiséget, és a jövőre mutatnak. Van már egy jó csapat, amely képes ezt megszervezni, és sikerként könyvelhetjük el, hogy a múzeumban szervezett március 15-i rendezvények is ezt bizonyították.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely),

Díjazott Szabadság – mert a sajtó legyen szabad
Jót is, rosszat is, nehezet meg könnyűt is megélünk naponta, a napilapírás cseppet sem könnyű munkája, feladatvégzése során. A napi események, történések, fejlemények, hátterek, tiszta és kétes szándékok, őszinte vagy hamis megnyilatkozások sokaságában nem könnyű sem eligazodni, sem helytállni. De mivel az újságírás számunkra elsősorban tájékoztatás, kapcsolattartás, véleményformálás, eligazítás és felvilágosítás az élet számtalan területén és területéről, a dolgoknak nem a nehéz vagy rossz oldalát nézzük, hanem a benne levő feladatot: a Szabadság révén (is) éltetjük magyar közösségünket, együtt és közösen próbáljuk múltunkat és jelenünket átvinni a holnapokba. Ezért számunkra a legnagyobb elismerés és segítség az olvasás, az olvasó kitartása lapunk mellett.
Idén a Szabadságot díjazták is: a magyarországi Szabad Sajtó Alapítvány az újság tevékenységének elismerését a Szabad Sajtó-díj megítélésében fejezte ki, amelynek átadására nemzeti ünnepünkön, március 15-én került volna sor, Budapesten. Az alapítvány ebben az évben immár huszadszor döntött az elismerésekről általában a média területén, díjazva többek között Mészáros Antóniát (az ATV szerkesztő-műsorvezetője), Spiró Györgyöt (Kossuth-díjas író), Pungor Andrást (a 168 Óra újságírója), Föld S. Pétert (újságíró-humorista).
Ünnep az ünnepben, mondhatnánk, és a viharosra fordult időjárással nem törődve indultunk útnak március 15-én Budapestre – de az ember időnként hiába tervez. A rendkívüliségekhez hozzászokott újságírói tapasztalatot is felülmúlta a hirtelen visszatért tél és erejének a látványa Magyarország útjain és településein, mindez pedig a nemzeti ünnepre tervezett rendezvényeket is „lezárta”. A megváltozott körülmények érthetően más fontossági sorrendet szabtak a történéseknek.
Holnap is lesz nap, s holnap is lennie kell lapnak, a Szabadságunknak. Ezért tartozunk felelősséggel olvasóink és közösségünk előtt, ennek érdekében vállaljuk a nehézségektől nem mentes napilapírást.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),

Gondolatok az autonómiatörekvésről
Az egykori Udvarhely-, Gyergyó- és Sepsiszék után, a korabeli Marosszék székhelye, Marosvásárhely adott otthont az immár hét éve megkezdett, Székelyföld területi autonómiáját célul kitűző tüntetéssorozatnak. A becslések szerint több tízezres tömeget Vásárhelyre vonzó megmozdulás a maga nemében rekordméreteket öltött. A legnagyobb magyar közösséggel bíró erdélyi városnak a szervezők irányítói szerepet szánnak, de a tüntetéssorozatban csupán demonstrációik egyik állomásaként szerepelt. Bejelentették ugyanis a Partiumi Autonómia Tanács leendő megalakulását, amint azt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszédében hangoztatta.
A megmozdulás talán elsősorban érzelmi többletet jelentett az összegyűltek számára. A csoporthoz tartozás felemelő érzése, annak nyilvános felmutatása egyfajta vallásos rituáléra emlékeztetett. A tüntetés Irving Janis csoportgondolkodás fogalmát idézte fel bennem, mikor is sokkal inkább a konszenzus kialakítása, mint annak hogyanja kerül előtérbe, szinte fanatikus vággyá emelve a közös célt.
Az olyan mákonyos, de kétségkívül mozgósító erejű megnyilvánulások, mint Marosvásárhely „Székelyföld örök fővárosa”-ként való kikiáltása, az egybegyűltek „akaratnyilvánító székelyek”-ként való megszólítása vagy a magyarságra vonatkozó kijelentés, miszerint „szét akarják darabolni azt, amit az Isten is egységbe teremtett”, politikai törekvéseiket egyértelműen a vallás szférájába helyezik el. Némelyek egyenesen − a történeti emlékezetben nem épp pozitív kicsengésű − népnemzeti mozgalom fogalmával azonosították az autonómiatüntetés-sorozatot.
A demonstráció továbbra is megerősítette, hogy e népnemzeti fogalmat valóban etnokulturális kategóriaként kell értenünk. Nem szorul magyarázatra, hogy a párbeszédre, a nemzetek/nemzetiségek közötti szolidaritásra és a demokratikus elvekre való hivatkozás a jelen politikai-történeti kontextusában retorikai kötelesség is egyben. Hisz ugyanazon demokratikus elvek, amelyek elvárásként fogalmazódnak meg velünk szemben, egyúttal törekvésünk létjogosultságának alapjait képezik.
Erdély egyetlen tömbmagyar régiójára előszeretettel gondolunk valamiféle vegytiszta magyar térségként. De érdemes talán elgondolkodnunk azon, hogy amennyiben a több mint tizenöt százalékot kitevő székelyföldi románságot ilyenmód semmisnek tekintjük, hogyan tekinthet sok román az épp csak tizenhat százalékot felölelő kolozsvári magyarságra? Vagy azt sem érdemtelen megemlíteni, hogy a hivatalos népszámlálási statisztikák szerint több mint három százalékot kitevő székelyföldi cigányság valójában a társadalom által cigánynak tekintett személyeknek azt az elenyésző töredékét jelenti, aki magát nem magyar nemzetiségűként határozta meg. Így a nyolcvanszázalékos székelyföldi magyarság aránya meglehetősen gyorsan képlékennyé válik. Továbbá annak ténye sem utolsó szempont, hogy a magyar és roma etnopolitikai törekvések egymással igencsak konfrontálódnak, amit elegáns módon csak úgy szoktunk emlegetni, hogy a székelyföldi cigányságot megpróbáljuk „a magyar kultúrkörön belül megtartani”.
Az ehhez hasonló tömegmegmozdulások természetesen mindig kérdésessé teszik, hogy a politikusoknak kiket is sikerül megnyerni maguknak e tüntetésekkel. A „nem, nem soha”, „vesszen Trianon” vagy a „visszavesszük Erdélyt a bocskoros oláhtól” jellegű megnyilvánulások bűvköréből sokan továbbra sem szabadulnak, skandálásukkal láncreakciót elindítva az egységesség igényével fellépő tömegben.
A politikai beszéd talán műfaji sajátosságából kifolyólag képtelen elfogulatlan lenni. Az uszító/gyűlöletkeltő toposzok forgalmazásától az autonómiatörekvés céljával megtartott beszédek sem voltak mentesek − természetesen az éppen lehetséges keretek között, a(z erdélyi) magyar politikai csatározások színterén belül maradva.
A nagyobb önrendelkezés megvalósítása nyílvánvalóan közös cél. Érdekes megfigyelni, hogy az utóbbi időszakban mennyire meghatódva hivatkozunk (mind a magyarok, mind a románok) az erdélyi németek szomorú sorsára, holott a történészek előtt jól ismert a magyar−német kapcsolatok nem épp feszültségektől mentes múltja. Azt hiszem, nagyobb empátiára lenne szükség a politikum részéről, hogy majd ránk is ne csak mint kultúrateremtő népről emlékezzen a majdani erdélyi románság. Nem tudom, a színfalak mögött milyen mértékben zajlik tényleges tervezés, de meglátásom szerint egy olyan párbeszédképes jogászok, politológusok, antropológusok, történészek és filozófusok alkotta szakmai csoport létrehozása lenne termékeny kísérlet, akik elméleti és szakmai tudásukkal a politikusok társadalomépítő munkáját segíthetnék.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár),

Erdélyi diákok sikerei
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében tartották március 9-én az ismert jeles folyóirat, a Természet Világa Természettudományi Diákpályázatának XXII. díjkiosztó ünnepségét. Meglepetésként bemutatták a Tehetség ösvényein című, 530 oldalas kiadványt, amely a 2007–2011 között díjazott pályamunkákat tartalmazza. Ebben az enyedi diákok tizenöt dolgozata szerepel. Staar Gyula főszerkesztő a könyv előszavában írja: „Ezernél több diák cikke látott napvilágot a Természet Világában. Sok minden múlik a diákok felkészítő tanárain. Körülöttünk a gimnáziumokban, líceumokban a Természet Világának egy-egy kis fiókszerkesztősége alakult ki. Ezért mi hálásak vagyunk nekik. De leginkább diákjaink lehetnek hálásak, akikben ők a tehetséget felfedezték, és nem hagyták elveszni.”
A nagyenyedi sikerekhez Dvorácsek Ágoston is nagyban hozzájárult, hiszen a 2000-ben alakult Fenichel kör vezetőjeként diákjai sikerei nyomán tizenhárom alkalommal nyerte el a legjobb felkészítő tanárnak kijáró oklevelet, 2004-ben a Rotary-ösztöndíjat, 2008-ban pedig a Nicholas Metropolis-díjat is megkapta. A körvezető tanár arra a legbüszkébb, hogy diákjait ez idő alatt sokszor megtapsolták a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében.
Idén sem történt ez másként: a dokumentumjellegű könyv bemutatója után két enyedi és több más erdélyi tanuló részesült értékes díjakban. A szerkesztőség jelen levő képviselői a díjak átadása előtt minden munkát értékeltek. A Természettudományos múltunk felkutatása kategóriában II. díjat érdemelt Bakó Boglárka (XI. B) Az első Magyar Természettudományi Múzeum herbáriuma című dolgozatáért (felkészítő tanár: Dvorácsek Ágoston, mentor: Bakó Irén). Különdíjban részesült Magyari Melinda (X. osztályos diák), dolgozatának címe: A marosújvári sóbánya felemelkedése és hanyatlása (felkészítő tanár: Dvorácsek Ágoston). Más kategóriákban, erdélyi díjazottak: I. díj Oláh Vince: Dédnagyapám a koreai háborúban (Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, felkészítő tanár Máthé Márta), III. díj Oláh Réka: Egy régi tankönyv margójára (Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, Sepsiszentgyörgy, felkészítő tanár Nagy Méhész Gyöngyi).
Az enyediek számára az igazi meglepetés csak ezután következett, hiszen Bakó Boglárka megnyerte az úgynevezett Hargittai-díjat is, amely a legjobb eredményt elérő hazai, illetve határon túli diáklánynak jár. A különdíjat Hargittai Magdolna és Hargittai István akadémikusok alapították, és minden évben a legjobb eredményt elérő leánytanulónak adományozzák. Eddig az enyediek közül az elmúlt években csak Maxim Orsolya kapta meg, aki jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákja. Az új Hargittai-díjas tanítóképzős tanuló hazaérkezése után elmondta: megtisztelő számára, hogy Hargittai István személyesen is gratulált a díjhoz.
A szép eredmények után nyugodtan állíthatjuk, hogy ebben az évben is folytatódott az enyedi és más erdélyi diákok sikere a diáktudományos rendezvényeken. Nemcsak a belföldi, hanem a nemzeti rendezvényeken is megállták helyüket. Ebben kiemelkedő szerepet tölt be a Természet Világa folyóirat diákpályázati lehetősége.
Szabadság (Kolozsvár),