Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2003. október 15.
"A Székely Nemzeti Tanács nem politikai alakulat, hanem civil szerveződés kíván lenni, megalakításának célja pedig az autonómiaigény kinyilvánítása - hangzott el újra a Székely Nemzeti Tanács háromszéki kezdeményezőinek okt. 14-i sajtótájékoztatóján. Horia Grama Kovászna megyei prefektus elítélte a tanácsok megalakítását. A többségükben magyarok lakta háromszéki települések több mint felében okt. 12-én, vasárnap megalakultak a települési tanácsok. A hét végéig további 10-12 tanács megalakulása várható. Tulit Attila, az SZNT Kezdeményező Tanácsának tagja szerint az okok összetettek, egyes régiókban hatásos ellenkampány is kibontakozott. Orbaiszéken például Bukovinszky Miklós református lelkész összehívta a környék papjait, s igyekezett megfélemlíteni őket. A lelkész kifejtette: visszaüthet, ha részt vesznek a települési tanácsok megalakításában. A pénz és emberhiány miatt a szervezők 80 százalékban a lelkészek segítségére támaszkodtak, Bukovinszky gesztusa viszont sok helyen meghiúsította az alakuló ülések megszervezését. "Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az RMDSZ ilyen megosztó álláspontra helyezkedik - hangsúlyozta Tulit Attila. Horia Grama prefektus kijelentette: "Figyeltük és figyeljük a történéseket, és ha kiderül, hogy törvénytelen dologról van szó, azonnal jelezzük az ügyészségen, rendőrségen". /L. P., Farkas Réka: Nem politizálni akarnak. Háromszéki kereszttűz a Székely Nemzeti Tanácsra. = Krónika (Kolozsvár), okt. 15./"
2003. október 15.
"Borbély László RMDSZ-képviselő okt. 7-én beadványban kérte az Országos Audiovizuális Tanácstól (OAT), valamint a Realitatea TV csatornától Adrian Paunescu kormánypárti szenátor adásainak felfüggesztését, mivel ezek véleménye szerint rossz szolgálatot tesznek a román- magyar kapcsolatoknak. Az OAT okt. 14-én a képviselő beadványát jogosnak ítélte, ennek következményeképpen nyilvános megrovásban, figyelmeztetésben részesítette az említett tévécsatornát egyoldalú tájékoztatás és feszültségkeltés vétségével. /Figyelmeztetés a Realitatea TV-nek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./"
2003. október 15.
"Az egységes, oszthatatlan és a kisebbségeket nem kedvelő román nemzetállam, úgy tűnik, kiheverte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hétvégi képviselőválasztó fórumainak első fordulóját. A rendőri és csendőri zaklatásokkal társított belpolitikai össztűz (amiből az RMDSZ is kivette a részét) nem tudta kedvét szegni a székelyföldi szervezőknek, állapította meg Makkay József újságíró. Az autonómia elvi elfogadtatásához folyamatosan napirenden kellett volna szerepelnie az RMDSZ testületeiben, be kellett volna kerülnie az RMDSZ és a mindenkori kormányzópárt közötti egyezkedések forgatókönyvébe, ki kellett volna jutnia az Európa Tanács fórumaihoz. Hiába áll RMDSZ-íróasztalok fiókjában a tíz éve kidolgozott Csapó-féle autonómiatervezet, ha nem foglalkoztak vele érdemben a szövetség döntéshozó fórumai. Az Európai Unió nagyhatalmai, elsősorban Franciaország és Németország mindenféle kisebbségvédelmi chartától fél, hiszen mindkét államnak több milliós lélekszámú bevándorló közösség identitásgondjaival kell szembenéznie. Az SZNT lépése az ügy elé tornyosuló falak ellenére mégis olyan demokratikus jogkövetelés, ami a következő évek hazai és nemzetközi törvényhozói fórumainak középpontjába kerülhet. Mindez addig volt tabutéma, amíg végre kikerült a nyílt politikai színtérre. /Makkay József: Tabutéma-e az autonómia? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./"
2003. október 15.
"Négynapos erdélyi körúton járt az RMDSZ meghívására Magyar Bálint oktatási miniszter. Okt. 12-én az RMDSZ liberális platformja, a Szabadelvű Kör vezetőivel találkozott. A miniszter a vele készült beszélgetésben kifejtette: "Meg szerettem volna a helyszínen nézni, hogy az erdélyi magyar nyelvű oktatásnak, kutatásnak, kulturális tevékenységnek milyen igényei vannak." Felvidéken az erőket Révkomáromra összpontosítják. Erdélyben át kell tekinteni, melyek azok a területek, amelyeken a felsőoktatás fejlesztése nem pusztán a magyar nyelvhez tradicionálisan-kulturálisan kötődő szakokra terjed ki - mint pedagógusképzés, néprajz, történelem -, hanem a reálterületekre is, amelyek ugyancsak sikeres életpályákat ígérnek. Erdélyben bonyolítja a helyzetet, hogy folyamatosan bővülő állami magyar felsőoktatási szféra létezik. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen egyre több tanár egyre több diákot tanít magyar nyelven, ugyanakkor a magyar nyelvű oktatás autonómiája kari szinten nem biztosított. Magyar Bálint az első magyar vezető politikus, az SZDSZ vezetői között van, aki a magyar egyetemről kedvezőtlenül nyilatkozott: a Sapientia Egyetem struktúrája az "egyetem alakításának a gyermekbetegségeit magán hordja: kis létszám, nem teljesen világos minőségbiztosítás minden területen, egyenetlen színvonal, s nem teljesen érthető stratégia az egyes területeken." A távlatokat illetően hasonlóképpen vélekedett Tőkés László. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület elnökségének álláspontját ecsetelve a püspök három kardinális hiányosságként említette, hogy továbbra is megmaradt az első szakasz, mely szerint Románia nemzetállam, továbbá az alaptörvényben nem kaptak helyet a romániai magyarság társnemzeti státusára és az autonómiára vonatkozó javaslatok. Tőkés szerint tehát "azért kell nemmel szavazni, mert a pozitívumoknál jóval többet nyom a latban mindaz, ami a jogszabályból hiányzik." "Nem akarjuk szentesíteni ezt az alkotmányt. Így tehát a nemmel való szavazást ajánljuk híveink figyelmébe, de ez nem zárja ki a választó lelkiismereti szabadságát" - fogalmazott Tőkés László. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek kiemelte: nem a teljes alkotmányról, hanem annak módosításairól van szó, ezek pedig előrelépést jelentenek. "Két rossz körül a kisebbik rosszat kell választanunk, ezért szavazzunk igennel, bár a lelkiismeret szabadságát mindenkinek meg kell adni" - fejtette ki az érsek. /Benkő Levente: Püspöki nem, érseki igen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 15./ "
2003. október 16.
"Tőkés László püspök RMDSZ-ből való kizárását helyezte kilátásba a szövetség etikai bizottsága. A püspök arra figyelmeztetett, tagságáról a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet dönthet. Kónya-Hamar Sándor viszont kiállt a szervezet tiszteletbeli elnöke mellett. Tőkés Lászlót elmarasztaló döntést hozott az RMDSZ Szövetségi és Etikai Bizottsága, arra kötelezvén a püspököt, vonja vissza egy korábbi nyilatkozatát, és kérjen bocsánatot a szövetség Bihar megyei vezetőségétől. A püspök ellen Lakatos Péter területi elnök tett panaszt, amiért tavaly nyilvánosság előtt kijelentette, a megyei RMDSZ nem harcolt az Antonescu utca névváltoztatásáért. Egy helyi román napilapra hivatkozva a püspök azt mondta, Kiss Sándor választmányi elnök és Szabó Ödön megyei tanácsos a Demokrata Párt vezetőinek kifejtette, az RMDSZ-nek nincs kifogása Antonescu ellen. "Fegyelmezés, szankcionálás, kiszorítás, fenyegetés, ezek a politikai tisztogatás eszköztárába tartoznak. Fájdalmas, hogy ide jutottunk" - nyilatkozta a püspök. Úgy vélte, politikai célzatosságra vall, hogy az ügyét júniusban tárgyalta a bizottság, de a határozatot csak most közölték. Megdöbbentőnek találta, hogy a marosvásárhelyi főügyész börtönbüntetéssel, az RMDSZ pedig a pártból való kizárással fenyegeti az autonómiáért fellépő Székely Nemzeti Tanács kezdeményezőit. Tőkés furcsállja, hogy tőle az RMDSZ bihari vezetői nyilatkozata visszavonását és a vezetők megkövetését várják, de nem kértek cáfolatot vagy helyreigazítást a cikk miatt melyre megnyilatkozását alapozta. A püspök kijelentette, semminemű felelősségre vonásnak nem hajlandó alávetni magát, tendenciózusnak és megalapozatlannak tartja a fegyelmi határozatot. Kónya-Hamar Sándor, a Kolozs megyei szervezet elnöke megerősítette, Tőkés László 2000-ben az egyik kolozsvári kerületi szervezetbe lépett be, mi több, ez év júniusában a megyei szervezet tiszteletbeli elnökévé választották. "A Lakatos Péterék vagy Kiss Sándorék bosszúja számunkra nem mérvadó" - jelentette ki Kónya. Tőkés László ellen harmadik alkalommal folyik fegyelmi eljárás az RMDSZ-ben, az előző kettőt a szilágysági szervezet, illetve a szövetség ügyvezető elnöksége kezdeményezte. /Pengő Zoltán: Tőkés László nem kér bocsánatot. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./"
2003. október 16.
"Okt. 15-én Székelyudvarhelyen is megalakult a Székely Tanács, amelynek elnökévé Gyöngyössi Jánost választották, az alelnök Jakab Attila, a titkár pedig Andrészek Csaba lett. Szász Jenő polgármester bevezető beszédében ismertette az SZNT megalakulásának történetét és terveit. Székelykeresztúron okt. 14-én alakították meg a helyi Székely Nemzeti Tanácsot. Farkas Csaba megbízott ügyvivő leszögezte: az SZNT civil szerveződés, amely nem politikai célok elérésére, hanem az önrendelkezéssel kapcsolatos közösségi akarat megfogalmazására törekszik. Az elnöknek megválasztott Székely Attila megjegyezte, hogy az Udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéből Farkas Csabát is úgy menesztették nemrég, mint 1995-ben őt. Balázs Melinda orvos és Fülöp Lajos múzeumigazgató - akiket az alelnöki és titkári tisztségek betöltésére kértek fel - közölték, csak ideiglenesen, a választásokig vállalják a tisztséget. Székelykeresztúron hiába próbálták fizetett hirdetésként közzétenni az alakuló ülés helyszínét és időpontját a helyi kábeltévé képújságában: azt a választ kapták, hogy tiltó parancs érkezett "fentről". A székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében tegnap este hét órakor kezdődött a Székely Nemzeti Tanács alakuló ülése, amelyre több mint százötvennégy szimpatizáns gyűlt össze. Szász Jenő polgármester bevezető beszédében ismertette az SZNT megalakulásának miértjét, a célokat, terveket, majd megválasztották az SZNT helyi vezetőit. /Zilahi Imre: Nem politikai célokat követnek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./"
2003. október 16.
"Okt. 15-én Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházba az RMDSZ Művelődési Főosztálya tanácskozásra hívta a területi szervezetek kulturális alelnökeit. A tanácskozáson leszögezték a jövő évi eseménynaptár összeállításának forgatókönyvét. Kötő József alelnök a Fehér folt program folytatásának fontosságát hangsúlyozta, amely a magyarlakta településeken alakuló jogi személyek bejegyzésére vonatkozik. A hálózatnak két éven belül működőképessé kell válnia: ezek lesznek azok a szervezetek, amelyek majd a közösség életét fogják szervezni, és fel fogják vállalni a jellegzetes problémákat - mondta Kötő József. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ szórvány- és szociális problémákért felelős alelnöke a Magyar Házak maximális kihasználtságának fontosságát hangsúlyozta. Célkitűzéseik között szerepel információs rendszer kialakítása, amely összekötné a szövetség szakosztályait és az érdekelt szervezeteket. /Művelődési alelnökök Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./"
2003. október 16.
"Az RMDSZ Csíki Területi Egyeztető Tanácsa legutóbbi ülésének témája a Csíki-medence demográfiai helyzetképe volt. A vitaindító anyagot a KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központja állította össze. A dokumentum szerint a térség demográfiai helyzete nem rossz, de a folyamatok iránya egyértelműen kedvezőtlen. A szerzők következtetése szerint "a Csíki-medence a népesedési trendek szempontjából "bizonytalan", "változékony" térség". A nehéz helyzet tartós vagy végleges kilépési folyamatokat indított el és tartott fenn (például kivándorlási hullámok a századfordulón, a két világháború között, a kollektivizálás után, 1989 után). A javuló helyzet kedvező demográfiai folyamatokat táplált. A születési arányszám az országos átlaghoz viszonyítva is magas volt 1980-ig a térségben. 1989 után a születési arányszám gyorsan lecsökkent és tartósan alacsonyan maradt. Ma már a térségben minden fontosabb népesedési mutató negatív. A térségi demográfiai helyzetről nem születnek tervek, programok. /Demográfiai helyzetkép. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./"
2003. október 17.
"Gazda Árpád interjút készített Markó Bélával és Tőkés Lászlóval az alkotmánymódosítási népszavazásról. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint a népszavazás sikere rögzítené az elért eredményeket. Hozzátette, hogy az alkotmány szerint Románia nemzetállam, ezzel élesen szemben állnak. Szerinte az alkotmánymódosítás fontosabb a magyaroknak, mint a románoknak. Azok a rendelkezések, amelyeket meg kell szavazni, nem jelentenek kompromisszumot a magyarság számára. Az újságíró megjegyezte, az SZKT-ban nem vitatták meg az RMDSZ alkotmánymódosító csomagját. Markó válasza: "Ez igaz, de mindenki ismerte ezt a csomagot." Gazda emlékeztetett: a képviselőházban hét RMDSZ-es képviselő is ellene szavazott annak az alkotmánymódosító javaslatnak, amelyikben a Polgári Szárny képviselői az autonómia alkotmányos garantálását javasolták. Markó szerint nem az autonómia ellen szavaztak, hanem az ellen, hogy benyújtsák ezt a javaslatot. Az RMDSZ elnöke úgy látja, hogy a Székely Nemzeti Tanács egy alternatív politikai szervezet melegágya, megosztja a magyarságot. Az újságíró rámutatott, román emberjogi szervezetek tiltakoztak Fodor Imre és társai meghurcoltatása ellen. Gabriel Andreescu szerint a 90 utáni Romániában első ízben támadták meg a szabad egyesülés jogát. Az RMDSZ, a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete viszont hallgatott. Markó erre úgy reagált, hogy közleményt nem adtak ki, de ő okt. 13-án tárgyalt erről az ügyről Ioan Rus belügyminiszterrel, felkérte, hogy a rendőrség ne zaklassa ezeket az embereket.Tőkés László püspök nem tartom tehát elsietettnek a döntést, hogy a népszavazási nemet javasolta Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT). Az egyházfőkkel abban állapodtak meg, hogy okt. 14-én Kolozsváron egyeztetik álláspontjukat. Jakubinyi György érsek, aki a találkozót kezdeményezte, elébe ment nyilatkozatával a döntésnek. Tőkés László megjegyezte, amennyiben érvényes lesz a referendum, a magyarok nemleges szavazata ellenére is elfogadják az alkotmánymódosítást. Megállapította, hogy eredményesebb volt a települési székely tanácsok megválasztása, mint annak idején az RMDSZ hivatalos belső választása. - A püspök ragaszkodik RMDSZ-tagságához, mert az RMDSZ-t még belülről meg lehet reformálni. /Gazda Árpád: Markó Béla igenre buzdít a referendumon. Tőkés László a népszavazási nemet javasolja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./"
2003. október 17.
"Felhívással fordult Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ alsó-háromszéki területi elnöke a megalakult székely tanácsok azon vezetőihez, akik szeretnének a szövetségen belül foglalkozni a személyi és területi autonómia kérdéskörével. Felkéri őket: vegyék fel a kapcsolatot a területi ügyvezető elnökkel. Albert Álmos kifejtette, a Háromszéki Képviselők Tanácsa (HKT) legutóbbi ülésén megbízták, folytasson párbeszédet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezőivel. "Támogatom a magyar autonómiatörekvéseket, de nem a SZNT által meghirdetettet, mert az véleményem szerint helytelenül megfogalmazott" - hangsúlyozta. /Farkas Réka: Autonómia fejlesztési régió révén. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./"
2003. október 17.
"A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör megalakulásának 45. évfordulóját október elején ünnepelték. Az 1958-as esztendő, amelyet a színjátszó kör megalakulása évének tekint, egyben a nagy névadó, id. Lendvay Márton színész halálának századik évfordulója. Az 1958-ban alakult társulat elsőként Bródy Sándor: A medikus című színművét mutatta be, nagy sikerrel. A sikeren felbuzdulva már a következő előadást és kiszállásokat tervezték, amikor közölték velük, nem kértek engedélyt a hivatalos szervektől, így az előadást le kell állítani. Három évig tartott a némaság, míg a régi tagok együttműködésével, sikerült újraindítani a csoportot. Újabb három év elteltével azonban ismét megálljt parancsoltak számukra. Csak 1970-től működhetett folyamatosan a színjátszó kör, amely ma már Lendvay Márton nevét viseli. A megemlékezés során a Lendvay-szobrot megkoszorúzták a csoport tagjai és az érdeklődők. Kiss Kornél beszédében kitért arra, hogy a szobroknak nem csak történetük, de életük is van, az esetleges megcsonkítást, lefestést és ledöntést is mozdulatlanul, némán kell tűrniük. A Lendvay-szobor több mint száz éves élete sem mondható felhőtlennek. A művész szülőházának falán 1881-ben állítottak emléktáblát. Ezen a következő szöveg volt olvasható: "Márványlap hirdesd nagyságát tiszteletünknek, nagy színművészünk Lendvay itt született 1807. nov. 11." A táblát az 1980-as években, az épület tatarozásakor levették, az emléklap jelenleg az RMDSZ-székházában várja, hogy a főtér jövőre befejeződő felújítása végeztével visszakerülhessen eredeti helyére. 1900-ban Nagybányán leleplezték Lendvay Márton szobrát, a nagykőrösi Verő Hauer László szobrászművészt alkotását. 1936-ban kormányrendelet írta elő, hogy a helységnevek, utcanevek, cégtáblák és postai címzések csakis román nyelven használhatók. Ennek esett áldozatául a Lendvay-tér és a Lendvay-utca, s a szobrot is eltávolították talapzatáról, amelyet a városi múzeum raktárába zártak. 1940-ben a második bécsi döntés nyomán Nagybánya ismét Magyarország része lett. Ekkor újra felállították a szobrot. 1945 után ismét eltávolították, az Állami Levéltár udvarára vitték. 1958-ban, halálának századik évfordulóján a városi néptanács újabb felállításáról hozott határozatot. A 60-as években azonban a fősétány jobboldalán román nemzeti nagyságoknak állítottak pantheont, amelyből már "kilógott" a Lendvay-szobor. Ezért 1962-ben áthelyezték a fősétány jobboldalára, jelenlegi helyére. De itt sincs mindig nyugodalma. Volt már rá eset, hogy bemocskolták, vagy - mint a mostani évforduló tiszteletére is - trágár szavakat írtak rá. /Kis Kornél Iván: Negyvenöt év a színpadon. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 17./"
2003. október 17.
"Agyagfalva a székelység önállóságának, szabadságért való küzdelmének, de mindenekelőtt társadalompolitikai egységének máig ható jelképe, hangsúlyozta Markó Béla RMDSZ-elnök okt. 16-án, az Agyagfalvi Nemzetgyűlés 155. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen. Az Agyagfalva 1848 Alapítvány, valamint az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete által megrendezett megemlékezésen jelen volt dr. Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke, Antal István és Asztalos Ferenc RMDSZ képviselők, továbbá az udvarhelyszéki és a helyi RMDSZ-képviselői. A tudományos ülésszakon dr. Hermann Gusztáv Mihály a székely közigazgatásról és identitástudatról, Kolumbán Zsuzsanna az agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlésről, valamint Zepeczáner Jenő Udvarhelyszéknek az 1848-49-es forradalomban betöltött szerepéről tartottak előadást. - A székelység megmaradásának évszázados titka a közösség önállóságában, szabadságszeretetében és egységében van - hangsúlyozta Markó Béla. /Megemlékezés Agyagfalván. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./ "
2003. október 18.
"Aggasztó lendülettel siklott át a romániai közvélemény a székelyföldi autonómiát hirdető plakátok szállítóit, kiragasztóit ért megfélemlítő akción. Az emberjogi ügyekben fáradhatatlan Smaranda Enache és Gabriel Andreescu állt ki. A marosvásárhelyi táblabírósági főügyész 5-től 15 évig terjedő börtönbüntetést emlegetett, és megnyugtatásként csak annyit tett hozzá, hogy "egyelőre még nem tartóztatják le" Marosvásárhely alpolgármesterét. Az RMDSZ úgy tekintette, hogy a politikai riválisán segítene, ha határozottan és erőteljesen lépne fel. Volt, aki az SZKT ülésén fel is tette a retorikus kérdést: miért az RMDSZ-től várják el, hogy kihúzza a bajba jutottakat a pácból. Az RMDSZ érdekvédelmi közösségként határozza meg magát. Markó Béla elnök is a kormánypárttal való együttműködés szintjén próbálta rendezni az ügyet. A hatalom különösebb következmények nélkül megsértheti az emberi jogokat. Ez akár a diktatúra újbóli meghonosodásának is a melegágya lehet, állapította meg Gazda Árpád. /Gazda Árpád: A belügyminiszter agarai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./"
2003. október 18.
"Kiegyezés, közmegegyezés, nemzeti minimum a Kárpát-medencében címmel rendezett emlékülést okt. 17-én Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Glatz Ferenc akadémikus, a Történettudományi Intézet igazgatója haza bölcsének személyiségét, életútját elemezte. Dávid Ibolya MDF-elnök előadásában kifejtette, a realitásérzék, a szellemi-kulturális háttér és a moralitás tették Deák Ferencet maximálisan alkalmassá azon történelmi feladatra, amelyet beteljesített. A kiegyezésről szólva Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette, bár gyakran kissé szégyenkezve gondolunk erre a történelmi pillanatra, az 1867-es kiegyezés "szükséges jó" volt. Napjainkban Erdélyben először egymással kellene kiegyezniük a magyaroknak - értékelte Markó a jelen politikai helyzetet. "Ha egy közösség nem tud megegyezni saját sorain belül, hogyan tudna akkor a többségi románsággal? Aki azt hiszi, hogy az európai fórumok meg fogják határozni a kiegyezés feltételeit, téved" - jelentette ki az RMDSZ-elnök. Józsa László, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke a koszovói és a vajdasági helyzetet hasonlította össze, míg Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "ha nem lesz magyar-magyar, és magyar-román kiegyezés, nem lesz európai segítség." /Pengő Zoltán: Deák Ferenc-emlékünnep Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./"
2003. október 18.
"A nagyváradi magyarságot jobban érdekli a hétvégi referendum, mint a helyi románokat, derült ki a napokban szervezett lakossági fórumokon, hiszen míg a Jurnal Bihorean napilap szópárbaján alig páran, addig a Bihari Napló okt. 16-i vitájára körülbelül ötvenen voltak kíváncsiak. A módosított alkotmány megszavazását jelenlegi állapotában ellenző Kovács Zoltán és Szilágyi Zsolt parlamenti képviselőkkel Lakatos Péter megyei RMDSZ elnök, Kiss Sándor választmányi elnök, az SZKT újraválasztott alelnöke, Pete István szenátor és Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere vitázott. Míg az RMDSZ reformvonalát képviselő politikusok azt bizonygatták, hogy a mostani szöveg, vagyis a nemzetállam fogalma szerint a magyarság nem létezik ma Romániában, addig az igenre biztatók a szövegbeni logikai ellentmondásra figyelmeztettek. Ha a kisebbség létezik, előbb-utóbb a módosítás is újra módosítható. A nekünk járó európai maximumot kell kérnünk, fogalmazott az ellenzék, hiszen a félintézkedések politikája zajlik ma Romániában, hiszen a 2007-es EU- csatlakozáskor az alkotmány nem lesz újra módosítva. /(Balla Tünde): Pro és kontra referendum előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./"
2003. október 18.
"Okt. 17-én Kolozsváron leleplezték Liviu Mocan kolozsvári szobrászművész az 1989-es forradalom áldozatainak emlékét őrző főtéri emlékművét. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete távol maradt, mivel nem kapott meghívót a rendezvényre. A rendezvényen Gheorghe Funar polgármesterrel és Vasile Soporan prefektussal az élen részt vettek a városháza és a prefektúra képviselői. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete külön megemlékezés szervezését tervezi a történelmi egyházak képviselőivel, amelyen megkoszorúzzák majd az emlékművet. Az RMDSZ tisztségviselői nem értenek egyet az emlékmű felállítására kiszemelt hellyel, mivel szerintük az nem illik a történelmi emlékhely értékű Főtérre. /Borbély Tamás: Leleplezték a forradalmárok emlékművét. Az RMDSZ nem vett részt a megemlékezésen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./"
2003. október 18.
"Egyre szűkösebb alapokból kell kigazdálkodnia Temes a megye magyar iskoláinak, illetve magyar tagozatainak támogatását a Bartók Béla Alapítványnak. Az idei adományozó ünnepségre a temesvári Kós Károly Közösségi Központba összehívott oktatási tanácskozáson került sor, melyet a Bartók Béla Alapítvány, az RMDSZ és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közösen szervezett. Az idei Apáczai Alapítvány szórvány programjának támogatásából 150 millió lej értékben vásároltak tanszereket, sportfelszerelést és könyveket, valamennyi tétel gazdára talált. Ugyancsak az Apáczai Alapítvány szórvány-támogató csomagjából mintegy 500 millió lej értékben 8 iskolai kistérség - Lugos, Nagyszentmiklós, Detta, Végvár, Csanád stb. - kapott számítógépet, az óvodai csomagba pedig színes televízió, videolejátszó, CD-lejátszó, mesekönyv és játék került körülbelül 25-28 millió lej értékben. Megvették az értékes felszereléseket, ám ezek használatát kétségessé tette a tartozékok - kábelek, csatlakozók stb. - hiánya, amire már nem jutott pénz. A nehéz helyzetből Böszörményi Zoltán vállalkozó, laptulajdonos, a Nyugati Jelen főszerkesztője több tízmillió lejes támogatása segítette ki őket, tájékoztatott Halász Ferenc tanár, a Bartók Béla Alapítvány elnöke. A szórványprogram támogatása egyelőre leállt, de az eddig beindított és egyes iskolák túlélése szempontjából fontos támogatásokat életben kívánják tartani. Ilyen a négy iskola - Nagyszentmiklós, Lugos, Detta és a Temesvári l-es Általános Iskola - ingázással járó kiadásainak a fedezése, illetve három napközis program - Temesvári 26-os Általános Iskola, 1-es Általános Iskola, végvári iskola - részére biztosítják a pedagógusok ösztöndíját. Ezeket a Szórvány Alapítvány, a Bartók Alapítvány és az RMDSZ adja össze. /(Sipos): Szórványiskolák támogatása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 18./"
2003. október 20.
"A népszavazás sikere érdekében az SZDP a mozgósító eszközök legszélesebb skáláját vetette be. Bihar megyében Florin Serac prefektus parancsára népzene-előadásokat szervezett a kormánypárt megyei szervezete. Ezenkívül kis csoportok is járták a falvakat, azzal a céllal, hogy személyesen győzzék meg az embereket a népszavazás fontosságáról. Az Arad és a Szeben megyei SZDP is bevetette aktivistáit, akik házról házra, tömbházról tömbházra járva győzködték az embereket. Kolozsvárhoz hasonlóan Bákó utcáit is a hét végén hangosbemondókkal felszerelt gépkocsik szelték keresztül-kasul, arra buzdítva az embereket, hogy szavazzák meg az új alkotmányt. Szatmár megyében az alacsony részvételű települések polgármesterei fejmosást kaptak Gheorghe Ciocan prefektustól. Az RMDSZ színeit képviselő Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is részt vett az ülésen, és azt ígérte az elöljáróknak, hogy az első három legnagyobb részvételi arányt elérő település egymilliárd lejt kap a megye költségvetéséből, amelyet saját belátásuk szerint költhetnek el. A prefektus kínai kirándulást helyezett kilátásba a hasonló eredményt elérő településvezetőknek. Az első napon rendkívül alacsony, országos szinten 8,19 százalékos volt a részvétel. Bukarestben még ennél is rosszabb, 7,5 százalék volt az arány. Az átlagnál valamivel magasabb, 11-14 százalékos volt a megjelenés Olt, Teleorman, Vrancea, Dolj és Mehedinti megyében. Kolozs megyében az emberek 7,3 százaléka, míg Kolozsváron 7,4 százaléka járult az urnák elé. Okt. 19-én, vasárnap reggel az SZDP távértekezletet tartott, amelyen a megyei szervezetek pontos utasításokat kaptak a népszerűsítési kampány felerősítése érdekében. Octav Cozmanca, a kormánypárt ügyvezető elnöke a házalást javasolta a területi szervezeteknek. /E. Cs., L. E. M, P. L. Borbély Tamás: Várakozáson aluli részvétel országszerte. A kormánypárt mindent elkövetett a szavazók mozgósításáért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./"
2003. október 20.
"Markó Béla, az RMDSZ elnöke mondott beszédet okt. 18-án, a csíkszeredai Milleniumi római katolikus templom felszentelési ünnepségén. A Makovecz Imre által tervezett új templomot mintegy kétezer hívő és számos egyházi méltóság jelenlétében Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek szentelte fel. Az eseményen a román, illetve a magyar kormány képviseletében jelen volt és beszédet mondott Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, illetve Valer Dorneanu, a képviselőház elnöke is. Az ünnepi szentmise keretében Jakubinyi György köszönetet mondott a két kormánynak, illetve az RMDSZ-nek a templom felépítésében nyújtott jelentős anyagi támogatásért. Markó Béla úgy vélte, a templom felépítése az egyik legszebb székely hagyomány, a kaláka továbbélését bizonyítja. Székelyföld közösségeit mindig is a hit, a remény és mindenekelőtt az összefogás jellemezte. - Ha egy közösségnek van temploma, akkor otthona is van - szögezte le a szövetségi elnök. /Katolikus templomot szenteltek Csíkszeredában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./"
2003. október 20.
"Az RMDSZ megyei Operatív Tanácsa üléséna múlt héten az aradi és Arad megyei magyar oktatásról volt szó. A központi kérdés a Csiky Gergely Iskolacsoport helyzete és jövője volt. Matekovits Mihály főtanfelügyelő-helyettes, elmondta, hogy idén Arad megyében 207 első osztályos magyar diák van, ami azt jelenti, hogy nem csökkent az elsősök száma. Matekovits Mária, a Csiky aligazgatója arról szólt, hogy a csikys diákok igenis képesek eredményeket felmutatni, hiszen idén 79-en jutottak be különböző felsőoktatási intézményekbe. /Karácsonyi Zsolt: Magyar oktatásról beszéltek az RMDSZ-székházban. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 20./"
2003. október 21.
"Elsöprő többségben mondtak igent az ország alkotmányát módosító törvény elfogadásáról rendezett népszavazáson a választók. A szavazati joggal rendelkezők 55,70 százaléka adta le voksát. Az Ókirálysággal szemben az erdélyi megyékben felemásra sikeredett a referendum. Az urnák elé járuló személyek 89,70 százaléka egyetértett a parlament által elfogadott alkotmánymódosító törvénytervezettel, az ellenzők száma csupán 8,81 százalékot érte el. A szavazóbiztosok a leadott voksok 1,49 százalékát nyilvánították érvénytelennek. Az erdélyi megyékben a legtöbb szavazó Szatmár megyében (59,82 százalék) járult az urnák elé, legkevesebben Temes és Kovászna megyében adták le voksukat. Kolozs megyében 47,73 százalékos volt a részvételi arány. Ismét bebizonyosodott, hogy a Szociáldemokrata Párt az Ókirályságban a nagyúr, hiszen a részvételi arány alapján elkészített táblázat első kilenc helyezésén moldvai és havasalföldi megyék találhatók. A sereghajtók szinte kivétel nélkül erdélyi megyék. Temes, Kovászna, Brassó, Kolozs, Hunyad, Fehér megyékben a szavazati joggal rendelkezők fele sem járult az urnák elé, Maros, Bihar, Arad és Beszterce-Naszód megyében csak éppen hogy meghaladták az 50 százalékot. - A romániai magyarok szavazatai nélkül nem lett volna érvényes az alkotmánymódosító referendum - vélte Markó Béla, a RMDSZ elnöke. Hargita megyében a szavazók aránya csaknem elérte az 57 százalékot, vagyis meghaladta az országos átlagot - emlékeztetett a szövetségi elnök, hozzáfűzve, hogy kisebb, mindössze 46 százalékos volt a részvételi arány Kovásznában. Ion Iliescu államelnök örömét fejezte ki a referendum eredményessége miatt. Ugyancsak kedvezően nyilatkozott a népszavazás sikeréről a jelenleg ellenzékben lévő két párt vezetője. Teodor Stolojan, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és Traian Basescu, a Demokrata Párt (DP) elnöke. Az ellenzék által legvitatottabb kérdés a mozgóurnák indokolatlanul sűrű használata volt. Stefan Mateescu, a Központi Választási Iroda szóvivője közölte, hogy a hét végi népszavazáson nem történt csalás, csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg. Adrian Nastase miniszterelnök azzal vádolta meg a két demokratikus ellenzéki pártot, hogy arra buzdították az embereket: nemmel voksoljanak az alkotmánymódosításra. /Borbély Tamás: Kínkeservesen elfogadott alkotmánymódosítás. Indokolatlanul gyakran használták a mozgó urnákat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"
2003. október 21.
"Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök és Nagy Zsolt kampányfőnök aláírásával közleményt adott ki az RMDSZ, amelyben egyebek között ez áll: "A Romániai Magyar Demokrata Szövetség úgy értékeli, hogy a sikeres alkotmánymódosító népszavazás egyértelműen bizonyítja a romániai választópolgárok akaratát a jogállamiság kiteljesítésére, a jogegyenlőség megteremtésére, a demokratikus intézmények reformjára, az ország integrációjának felgyorsítására." "A mi szavazataink nélkül nem lett volna érvényes a népszavazás, és ezt a tényt senki sem hagyhatja figyelmen kívül a jövőben. Ahhoz, hogy az ország sorsán változtatni lehessen, ezután is szükség van a romániai magyar nemzeti közösség hozzájárulására. Fontos üzenet a népszavazáson való részvétel és az elsöprő többségű igen szavazat azok felé is, akik távol akarták tartani vagy tagadó szavazatra szólították fel a magyarokat: íme, közösségünk újból kinyilvánította akaratát az egységes politikai fellépésre, és nemet mondott a megosztó szándékokra." - fogalmaz a dokumentum. /Köszönet a magyarságnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./"
2003. október 21.
"Okt. 20-án megválasztotta erdővidéki vezetőit a Székely Nemzeti Tanács a baróti református templomban. Az elnök Krizbai Imre református lelkész, alelnökei Demeter József, Nagybacon volt polgármestere, valamint Bán István vállalkozó. Erdővidéken Bodos falu kivételével minden helységben megalakult a helyi Székely Nemzeti Tanács. A Brassó megyei falvak közül Ürmösön a magyarság egy része kitart az RMDSZ mellett, másik részét azonban román pártokba csalogatják át, Apáca pedig csak azután zárkózik fel, ha majd látja, hogy a kezdeményezés megerősödik. Örvendetesnek nevezte viszont, hogy Alsórákos csatlakozott a mozgalomhoz, és hogy Bardoc és Miklósvár fiúszékek immáron az ősök nyomdokain haladva fogalmazhatják meg autonómiaigényeiket. /Benkő Levente: Megválasztották a széki vezetőket. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./"
2003. október 21.
"Természetellenesnek nevezte a román állam intézményeinek az erdélyi magyar nemzeti tanácsok megalakulása kapcsán tanúsított magatartását Toró T. Tibor, Temes megye RMDSZ-es parlamenti képviselője. Toró a marosvásárhelyi, illetve székelyföldi letartóztatásokat-zaklatásokat egyenesen politikai terrorizmusnak nevezte, s leszögezte: amíg törvényesen plakátozó személyek meghurcoltatásban részesülnek, addig itt nem beszélhetünk szabadságjogokról. A megfélemlítés eredménye, hogy a rendre megszülető testületek tervezett gyűlésein megtorlástól rettegve jelennek majd meg az érintettek. Toró jelezte, hamarosan felszólítja az igazságügyi minisztert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a hivatalostól eltérő politikai vagy más jellegű nézetei miatt többé senkit ne zaklassanak Erdélyben. Aláhúzta, ha kérelme nem talál meghallgatásra, panaszával az EU illetékes szerveihez, valamint a nyugati demokratikus országok kormányaihoz fordul. /Gurzó K. Enikő: Toró T. Tibor: Politikai államterrorizmus tapasztalható Erdélyben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21./"
2003. október 21.
"Statisztikai adat arról, hogy 2003-ban milyen arányban támogatta az Illyés Közalapítvány a szórvány magyar közösséget és a magánérdekeket. Kallós Zoltán Alapítvány, Kolozsvár: a Válaszúti Szórványkollégium buszának karbantartási költségei - 70.000 Ft.Videopontes Alapítvány, Videoklipp Kft., Székelyudvarhelyért Alapítvány stúdiói: bérelt vonalas optikai képjelátvitelt biztosító kapcsolat 2003. évi előfizetési díja - 24.000.000 Ft.Videopontes Alapítvány, Székelyudvarhelyért Alapítvány: biztosítási díj - 1.073.781 Ft.,Határon Túli Magyarok Hivatala: műholdas hírellátás és fotószolgáltatás 2003. évi előfizetési díja - 38.755.200 Ft.Farkaslaki Római Katolikus Plébánia: szórványban történő templomépítés - 50.000 Ft.,Határon Túli Magyarok Hivatala: a határon túli magyar szervezetek és képviselőik magyarországi költségeire - 6.000.000 Ft.,Helikon Kulturális Egyesület: a Helikon című folyóirat szerzőinek ösztöndíja - 1.000.000 Ft.,Erdélyi Riport (Scripta Kiadó Rt.): 1 db Daewoo Matiz személygépkocsi beszerzése, valamint üzemanyag- és utcai bannerek költségeire - 3.000.000 Ft.,Progress Alapítvány: Mi számítunk (népszerűsítő és figyelemfelkeltő kampány a 2002-es romániai népszámlálás alkalmából) - 4.000.000 Ft.,A Hét szerkesztősége, Bukarest: A Hét című lap rendszeres megjelentetése - 1.990.000 Ft (szerk. megj.: már egy féléve halott).Helikon Kulturális Egyesület, Kolozsvár: a Helikon című, kéthetente megjelenő irodalmi lap működtetése - 1.000.000 Ft.,Helikon Kulturális Egyesület, Kolozsvár: a Helikon című, kéthetente megjelenő irodalmi lap infrastrukturális fejlesztésére - 300.000 Ft.,Korunk szerkesztősége, Kolozsvár: a Korunk című folyóirat kiadási költségei és összes számának elektronikus feldolgozása - 2.000.000 Ft.,Arad-Gáji Református Egyházközség: szórvány keresztyén gyermektábor - 50.000 Ft.,Görgényszentimrei Református Egyházkerület: Nárcisz Mező szórványkollégium működési költségeinek résztámogatása - 64.000 Ft.,A Videopontes magáncég, mely pénzért dolgozik a Duna TV-nek és melynek tulajdonosa Marius Tabacu. Az Erdélyi Riport 100 százalékban pártlap és a Scripta Kiadó szintén magáncég. Egy Daewoo Matiz Magyarországon 1.000.000 forintért megvásárolható. A Progress Alapítvány az RMDSZ alapítványa és Markó Béla az elnöke, a támogatás érdekessége, hogy a népszámlálás 2002-ben volt, a támogatás megítélése pedig 2003-ban. A nagy összegek mellett nevetséges az 50 ezer forint a szórványban templomépítésre. /Jakab István (Erdélyi Közélet): Magáncégek kapnak a legtöbbet az Illyéstől. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21./"
2003. október 21.
"Az erdélyi szórványkollégiumok képviselői gyűltek össze október 18-19-én Segesváron. A rendezvény szervezője a tízéves segesvári Gaudeamus Alapítvány (GA). Dr. Murvai László szerint a szórványoktatást a kollégiumok menthetnék meg. Szükség van egy átfogó szórványstratégia kidolgozása. Farkas Miklós, a GA elnöke nyitotta meg a konferenciát. A tervek között szerepel egy Szórványkollégiumok c. kiadvány létrehozása, amelyben a rendezvényen jelen lévő kollégiumok mutatkoznának be. Dr. Szabados Tamás, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára közölte, hogy a 2004-es magyar költségvetésben százmillió forintot szánnak a szórványvidékeknek. A szórványiskolák a romániai magyar iskolák tizennégy százalékát teszik ki. Az utóbbi két évben tíz iskola szűnt meg. Mindent megtesznek, hogy a felszámolást megakadályozzák. Sok esetben sikerült miniszteri határozattal a létszám alatti iskolákat fenntartani. Dr. Kötő József, az RMDSZ oktatási főosztályának vezetője, az óvodai oktatás építésének fontosságát hangsúlyozta a szórványvidékeken, ahol a romániai magyarság egyharmada él. Ez a réteg gyorsan halad az identitásvesztés felé. Vetési László, a Szórványtanács elnöke örömmel számolt be arról, hogy az utóbbi hetekben több bentlakást és otthont avattak fel az Apáczai Közalapítvány jóvoltából. Kiemelte az árvaházi program, a nagyvárosi oktatás egyik feladatának, a "szilenciumi" otthonok létesítésének fontosságát. Szatmári Ildikó és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány küldöttei, Hadnagy Miklós, az Illyés Alapítvány irodaigazgatója, az általuk képviselt intézmény szórványprogramját mutatták be. Továbbra is támogatják a kollégiumok építését és működtetését, a pedagógusok bérkiegészítését, folytatják az iskolabusz- és ingázás-programokat. Az IKA anyanyelvi táborok szervezésében működik közre. Az Iskola Alapítványnak, mint ahogy annak ügyvezető elnöke, Somai József kifejtette, nincs külön szórványprogramja, de a szórványkérdés mindig prioritást élvez náluk. Emléktáblát avattak a régi kollégium épületén, amelyet az Illyés Közalapítvány és Iskola Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolni. - A segesvári GA a helyben maradásért, az anyanyelv megőrzéséért folytatott küzdelmével az elmúlt tíz évben megbecsülendő és követendő példát mutatott az egész erdélyi magyarság számára - jelentette ki Markó Béla okt. 19-én, vasárnap Segesváron. Az ünnepség zárórendezvényén jelen volt Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is. A GA vezetői elmondták, tízéves tevékenységük során több mint 200 diák számára biztosítottak bentlakást és tanulási lehetőséget. Jelenleg 50 nehéz szociális helyzetű magyar diák lakik a bentlakásban. /Mészely Réka: Összefogás a szórványért. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./"
2003. október 22.
"Dr. B. Garda Dezső emlékezett okt. 21-én a képviselőház ülésén az 1956-os forradalomra, mellyel romániai értelmiségiek, tudósok és egyetemisták is szolidaritást vállaltak. Romániában a szolidaritási megnyilvánulásokat a legnagyobb kegyetlenséggel verték le: 14 személyt bírósági ítélet alapján végeztek ki, akik közül ketten román nemzetiségűek voltak. Több mint 10 000 szimpatizánst börtönöztek be, a Marosvásárhelyen börtönbüntetésre ítéltek száma elérte a 3 ezret. Emellett számos írót, tudóst, egyetemi tanárt és egyetemistát deportáltak, vagy vittek el kényszermunkára. "A kommunista hatalom vezető képviselői, mint Nicolae Ceausescu és Ion Iliescu elvtársak, arra használták ki a magyarországi forradalommal való szolidaritást, hogy csökkentsék a romániai magyar közösség állampolgárainak jogait. A magyarellenes intézkedések legdurvább megnyilvánulását a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése jelképezte, ami fokozatosan a romániai magyar felsőoktatás csökkentését jelentette, majd megszüntetéséhez járult hozzá." Az önálló romániai magyar állami egyetemi oktatás megszüntetésének 45. évfordulóján, mind a kormánypárt vezető tagjai, mind Adrian Nastase miniszterelnök megígérte a két önálló magyar kar létrehozását a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem keretén belül, ami részleges megoldást jelenthetne a magyar értelmiség ellen az 1950-es évek végén elkövetett igazságtalan döntés megszüntetésében. Sajnos úgy tűnik, hogy ez az RMDSZ-SZDP protokollumban is megfogalmazott ígéret sem fog beteljesülni." /Dr. B. Garda Dezső: Az 1956-os magyar forradalom 47. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"A Romániai Magyar Demokrata Szövetség úgy értékeli, hogy a sikeres alkotmánymódosító népszavazás egyértelműen bizonyítja a romániai választópolgárok akaratát a jogállamiság kiteljesítésére, olvasható, Markó Béla elnök aláírásával az RMDSZ közleményében. A magyarok nagyszámú részvétele a népszavazáson igazolta, hogy a magyar nemzeti közösség cselekvően részt kíván venni a romániai társadalom átalakításában. "A mi szavazataink nélkül nem lett volna érvényes a népszavazás". Az elsöprő többségű igen szavazat üzenet azoknak, akik távol akarták tartani vagy tagadó szavazatra szólították fel a magyarokat: a közösség kinyilvánította akaratát az egységes politikai fellépésre, és nemet mondott a megosztó szándékokra. Az RMDSZ köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak az alkotmánymódosító népszavazás fontossága mellett. /Közlemény. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 22./"
2003. október 22.
"Csíkszeredában okt. 24-én tartják a helyi székely tanács alakuló ülését. A megyeszékhelyen a területi RMDSZ a politikamentesség feltételéhez szabta támogatását. Sántha Pál Vilmos, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének Csíkszékért felelős tagja elmondta, eredeti elképzelések szerint Csíkszéken a helyi székely tanácsok szervezésébe az RMDSZ-t is be kívánták vonni, és erre Ráduly Róbert területi RMDSZ-elnök részéről volt is akarat. Időközben megszületett az SZKT döntése arról, hogy nem támogatják a székely tanácsokat; Ráduly Róbert ennek ellenére fenntartja az SZKT ülése előtt tett ígéretét, miszerint támogatja a csíki székely tanácsot, ha az nem politizál. /Balázs Ildikó: Politikamentes SZNT-t? = Krónika (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége ifjúsági főosztályának egyik fontos célkitűzése a munkavállaló fiatalok - ezen belül a kolozsvári diákok - és a munkaadók közötti kapcsolatteremtés. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége ifjúsági főosztályának kezdeményezésére közel 20 fiatal gyűlt össze okt. 20-án a megbeszélésen. A tervek szerint gazdasági szakemberek, üzletemberek, politikusok, önkormányzati tisztségviselők, a sajtó képviselői találkoznak Kolozsváron egyetemistákkal, ahol a diákok igényei és elvárásai ütközhetnek a létező lehetőségekkel. Első körben a kolozsvári magyar politológus hallgatókat hívták el. A legtöbb fiatal csak azzal volt tisztában, hogy milyen területen szeretne dolgozni. Vizsgálták azt is, hogy a diákok mennyire hajlandóak áldozni a nyarukból, annak érdekében, hogy önkéntesként besegítsenek valamely intézmény, szervezet munkájába. Mint kiderült, nagyon sokan vállalnának ilyen jellegű feladatot. Hét munkacsoport alakult a szükségesnek ítélt szakterületek függvényében. Egyik munkacsoport a média képviselőivel hozza majd össze az érdeklődőket. Másik csapat feladata a civil szféra működésébe való betekintés elősegítése. Mások politikusokkal, köztisztviselőkkel való kötetlen beszélgetések keretében mérik fel a politikai szférában való elhelyezkedési lehetőségeket. Újabb csoport európai uniós szakemberekkel, valamint a diplomáciában dolgozó személyekkel való találkozás során méri fel ezen a területen létező elhelyezkedési lehetőségeket. /Nem akarok "somer" lenni. Kolozsvári diákok saját kezükbe veszik sorsukat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"