Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. szeptember 29.
"Marosvásárhelyi sajtóértekezletén Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szóvá tette, hogy a magyarság számarányához viszonyítva túlságosan kevés a magyar nyelvet ismerő ügyész és bíró. Maros megyében, ahol a nagyar lakosság számaránya 40%, az ügyészek 1%-a, míg a bírók 10 százaléka beszél magyarul. Borbély kívánatosnak tartotta, hogy Erdély-szerte, ahol jelentősebb számban élnek magyarok, az ügyészi, illetve a bírói helyekre meghirdetett versenyvizsgákon magyarul is beszélő jogászok számára tartsanak fenn állásokat. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a jövő évtől külön beiskolázási számot határoznak meg a magyar diákok számára. Az RMDSZ-politikus elmondta, hogy két hete ezzel kapcsolatban hatályos kormányrendelet lépett érvénybe, de az idei tanévtől még nem lehet alkalmazni. /Magyar ügyészeket és bírókat kér az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./"
2003. szeptember 29.
"Szept. 27-28-án kétnapos szemináriumra került sor Marosvásárhelyen, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében a nemzeti kisebbségek képviselete a helyi és központi közigazgatásban témakörben. A rendezvényen mintegy tíz nemzeti kisebbség képviselője vett részt, parlamenti képviselők, szenátorok, megyei tanácselnökök, alprefektusok, tanácsosok mellett. Virág György, a megyei tanács elnöke megnyitójában elmondta, hogy a Maros megyei tanácsban 8 politikai alakulat van képviselve. A magyar lakosság részaránya a megyében kb. 40%, ami a tanács összetételében is érzékelhető: a 41 tanácsos közül 17 magyar, illetve magyar a tanács elnöke is. Más kisebbség nincs reprezentálva a megyei tanácsban. Az anyanyelvhasználatról szólva közölte, hogy 2001 májusa után az intézmény irodáinak ajtaján is megjelentek a kétnyelvű feliratok, s hogy a 125 alkalmazottnak 28%-a magyar, de a románok többsége beszéli a magyar nyelvet. Viszont a megyei tanács hatáskörébe tartozó, állami költségvetésből fenntartott 11 kulturális intézmény vezetői közül csak egy magyar. Elmondta, hogy idén februárban vásároltak egy tolmácsgépet, emiatt kemény támadások érték. A megyei tanács, jelentette ki Virág György, nem tett mást, csak a törvényt alkalmazta. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mérlegre tette a 90-es évek elejétől megtett utat. A márciusi eseményektől indultunk, s oda jutottunk, hogy ma, a megyei tanács ülésein tolmácsgéppel anyanyelvükön szólalhatnak meg a kisebbségek, mondta. Az oktatási törvény mára biztosítja az anyanyelvű oktatást minden szinten, és sikerült szélesíteni ennek törvényes kereteit olyannyira, hogy mára önálló magyar iskolák vannak Nagybányán is például, vagy Máramarosszigeten. A magyarság képviselői sok központi állami intézményben jelen vannak (Audiovizuális Tanács, Román Nemzeti Bank, Számvevőszék, a Rádió- és Televíziótársaság, Versenyhivatal stb.). Viszont a kisebbségek nincsenek jelen a rendőrségben, a diplomáciában vagy a titkosszolgálatokban, akár az igazságszolgáltatás csúcsvezetésében. Az elnök határozottan kiállt a decentralizáció mellett. Ez jelentené az autonómiát, amelytől annyira félnek egyesek. Varga Attila képviselő kiemelte: ahogy anakronisztikus a nemzetállam fogalmához való ragaszkodás, épp olyan káros a nem megfelelően átgondolt autonómia-koncepciók szajkózása is. A tanácskozás végén Borbély László hasznosnak minősítette a találkozót. A parlamenti kisebbségi csoport elképzeléséről, miszerint egy országos kisebbségvédelmi hatóságot hozzanak létre, Borbély László kijelentette: erről már a héten tárgyalni fognak. /Mózes Edith: Véget ért a kisebbségi szeminárium. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 29./"
2003. szeptember 30.
"A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a bihari és az Arad megyei polgári mozgalmak társszervezésében októberben nagyszabású rendezvénysorozatot szervez az aradi tábornokok emlékére. Tőkés László püspök szept. 29-i nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: azért van szükség a vértanúk emlékének méltó megünneplésére, mert az RMDSZ-politika erre már nem képes. Az aradi rendezvénysorozat október 1-jén kezdődik: ennek keretében az EMNT kezdeményező testületének tagjai és az erdélyi magyar polgári egyesületek vezetőinek közös tanácskozására is sor kerül. Okt. 5-én az ünneplők mind az aradi Tűzoltó téren lévő üres talapzathoz, mind a Minorita templomban lévő restaurált szoborhoz elmennek. A püspök szerint az RMDSZ-nek várnia kellene a szobor köztéren való elhelyezésével, mivel ezt csak elvtelen politikai megegyezés révén lehetne megoldani. Tőkés úgy véli: az RMDSZ vezetősége meghátrált és meghajolt azon mérhetetlen megaláztatás előtt, amely történelmünket és nemzeti közösségünket érte a szobor újraállítási időpontjának elhalasztásával. Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, az EMNT kezdeményező testületének ügyvivő elnöke szerint azáltal, hogy a román kormány semmibe vette az aradi tanács határozatát, ismételten bebizonyította miként viszonyul az alkotmányos törekvésekhez. /Borbély Tamás: Megemlékezés az aradi tábornokokról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./"
2003. szeptember 30.
"A gyászos kimenetelű Medgyessy-Nastase találkozó kedvezménytörvényestől, szobrostól azt bizonyítja, hogy a kacsa-vadászat, amit Magyarországon megejtettek örömrivalgással, az Bukarestben ért véget erőltetett mosolyok és jókedvnek nem mondható vigyorgások között. , írta Plesa Vass Magda. Engedett a magyar fél, maradt az MSZP-SZDP-RMDSZ által szentesített, megcsonkított kedvezménytörvény. A Szabadság-szobor felállítása elsikkadt a találkozón, mert a román kormány előre döntött a sorsáról. Az RMDSZ állandó kompromisszumban él. Érdemes-e, illik-e vállalni a csicskás szerepét egy olyan SZDP mellett, ahol szabadon garázdálkodhat egy Paunescu a parlamentben, a tévében és mindenütt a médiában, aki állandóan támadja a magyarságot? /Plesa Vass Magda: Nagy fának nagy az árnyéka... Nagy szobornak még nagyobb... = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./"
2003. szeptember 30.
"Borbély László, az RMDSZ kormánykapcsolatokkal megbízott ügyvezető alelnöke terjedelmes interjúban bizonygatta, hogy az RMDSZ mindig jó úton járt. Vele szemben fellépnek a "különböző okokból az RMDSZ szélére szorultak, netán abból éppen kiszorultak, akik valamiért elégedetlenek, vagy meglehet, csak önös célokból, csoportérdekből" tevékenykednek. Ezek az emberek "arra hivatkoznak, hogy az RMDSZ elárulta a magyarság ügyét, lemondott például az autonómia elvéről." Borbély László szerint ez nem igaz. Az új szerveződésekről is véleményt mondott: "kimondottan káros ennek a szerveződménynek a tevékenysége, ráadásul nem is lehet látni világosan, pontosan mit akarnak." /Gyarmath János: A magunk szabta utat fogjuk járni. Interjú BORBÉLY LÁSZLÓ kormánykapcsolatokkal megbízott ügyvezető alelnökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./"
2003. szeptember 30.
"Tőkés László királyhágómelléki református püspök szept. 29-i sajtóértekezletének a Szabadság-szobor és az október 6-i aradi megemlékezés volt a témája. "Október 6. méltó megünneplését veszélyezteti a Szabadság-szobor körül kialakult áldatlan helyzet. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az önkormányzati mozgalom és a polgári egyesületek az emléknap megmentésére vállalkoznak" - jelentette be a püspök. Tőkés László a Szabadság-szoborral kapcsolatban kárhoztatta az RMDSZ megalkuvó és a román kormány szószegő politikáját. A püspök szerint a kormány által erőltetett román- magyar megbékélési park szükségtelen és elfogadhatatlan. A kormány lábbal tiporta az autonómia elvét, felülbírálva az aradi önkormányzatnak szoborügyben hozott határozatát. Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Ügyvivő Testületének elnöke úgy értékelte, a Szabadság-szobor körül kialakult helyzet a koccintáspolitika és a nem eredményorientált protokollumpolitika következménye. Sárközy Zoltán, a Nagyváradi Magyar Polgári Egyesület elnöke bejelentette, október 4-én Erdélyi Magyar Polgári-Önkormányzati Találkozó lesz Aradon. /Pengő Zoltán: Méltó ünnepet ülnének Aradon. Tőkés László "megmentené" az emléknapot. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./"
2003. szeptember 30.
"Még mindig nincsenek magyar helységnévtáblák a vasútállomásokon, holott a szállítási minisztérium szept. 22-ére ígérte, hogy megkezdik a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését azoknak a településeknek a vasúti megállóin, ahol a nemzeti kisebbségek részaránya meghaladja a húsz százalékot. Borbély László képviselőnek, az RMDSZ kormánykapcsolatokért felelős ügyvezető alelnökének közlése szerint a szövetség személyesen Miron Mitrea szállításügyi miniszternél szorgalmazta az állomásoknak a kisebbségek nyelvén történő feliratozását, amibe a tárcavezető beleegyezett. Szeptember 16-án a tárca, a hatáskörébe tartozó országos vasúti igazgatóság, valamint az RMDSZ képviselői újra tárgyaltak. Országszerte több mint 300 állomást érint a rendelkezés. /Benkő Levente: Késnek a táblák. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./"
2003. szeptember 30.
"Új választmánya van az RMDSZ Történelmi Máramaros szervezetének címmel közölt valótlanságot az RMDSZ hivatalos közlönye, az RMDSZ Tájékoztató nevű elektronikus hírlevél szept. 22-én. "Szeptember 20-án jelölte ki a Történelmi Máramaros területi szervezet küldöttgyűlése a 83 tagú területi választmányát, amelyben a helyi szervezetek képviselői mellett helyet kaptak az ifjúsági szervezetek és az RMDSZ társszervezetek képviselői is." A megjelentek szerint csak arról született határozat Máramarosszigeten, hogy 83 tagú lesz (!) a választmány, amit egyébiránt másutt Területi Küldöttek Tanácsának neveznek. Ez a testület tehát nem lett se megválasztva, se kijelölve, a teremben nem volt 83 ember, a falusi szervezeteket senki sem képviselte. /T. P.: Ki hazudik még? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 30./"
2003. szeptember 30.
"Az erdők jogos tulajdonosainak visszaadása nem halad úgy, ahogy kellene, sem az állami, sem a magánerdők kitermelése nem történik mindenütt a törvényes előírások szerint. Nemrégiben parlamenti kivizsgáló bizottság járta be Hargita megye északi tájainak erdőit. Garda Dezső képviselő, a bizottság tagja összegezte a tapasztalatokat. Jelentősek az erdőlopások. Az egykori tulajdonosoknak legtöbbször nem az ősi helyen osztották ki a fás területeket, hanem kimértek nekik egy csutakos részt, és amikor nem voltak megelégedve mindezzel, a helyi rendőrséggel megfenyegették őket. Ugyanakkor egész erdőrészeket irtottak ki, s e törvénytelenségek fedezésére az állami erdőgazdálkodás számlatömbjeit használták. E vidéken egy szűk csoport tartja kezében a hatalmat, s nemegyszer megtörtént, hogy a fatolvajok kiirtották mások erdeit, s legjobb esetben a tulajdonos az érték alig néhány százalékát, zsebpénzt kapott. És azt állították a kárvallottak, hogy ha mertek emiatt szólni, a kivizsgálást végző intézmények - rendőrség, ügyészség, bíróság - azoknak adtak igazat, akik gazdagabbak és hatalomközelben voltak. Gyergyó vidékén a helyi földosztó bizottság tagjai - többségben RMDSZ-es magyarok - nem akarják birtokba helyezni a jogos tulajdonosokat. Megsokasodtak az erdőlopások.A helyi rendőrparancsnok Garda képviselőről azt állította, hogy szélsőséges nacionalista, fasiszta, ezért a 90 százalékban románokból álló parlamenti bizottság a további kivizsgálást leállította. Garda nem hagyott fel az igazság kiderítésével, az idén újból parlamenti bizottság járhatott a vidéken. Ők újra elkaptuk a fatolvajokat, a rendőrség nem volt képes erre. Azért, hogy eltüntessék a lopás nyomait, meggyújtották a csutakokat. Azonban a friss ültetvények is a lángok martalékaivá lettek az idei tavaszon. A tetteseket a rendőrség nem tudta azonosítani, annak ellenére, hogy az emberek tudják a tolvajok nevét. A helyi vezetők megígérték, hogy egy hónapon belül megoldják azoknak a helyzetét, akik csutakot kaptak vissza. Azóta eltelt több hónap, de eddig minden maradt a régiben, hallani sem akarnak arról, hogy a kárvallottakat kártalanítsák. /Román Győző: Fa helyett csutak. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 30./"
2003. szeptember 30.
"Zilahon is megalakult a Reform Mozgalomnak egy sejtje: a Zilahi Együtt Megmaradásunkért Mozgalom (ZEMM). A ZEMM 66 fős csapata támogatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Közösség Önkormányzatának létrehozását. A ZEMM szerint az RMDSZ minden alkalmat megragad arra, hogy a belső ellenzéket és ezek támogatóit lejárassa. Rövid időn belül meg fog kezdődni a Reform Mozgalom vezetőink kirekesztése-kizárása az RMDSZ-ből, az anyagi támogatások megvonása. A ZEMM szerint minden magyarlakta megyében önálló listával kell indulnia a Reform Mozgalomnak. /A ZEMM a Szilágysomlyói Fórumon. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 30./"
2003. szeptember 30.
"Sütő András az erdélyi magyar közéletben ritkán van jelen mostanában. Az író elmondta, hogy néhány prózai munkája van, amiket be kellene fejezni. Azonkívül naplója és krónikás könyve is "félbe-szerbe". Az erdélyi magyar közéletről, politikumról kifejtette, hogy elismerés mindazok számára, akik tíz esztendőnél több ideje iszapbirkózást folytatnak Bukarestben, a parlamentben és más törvényhozó testületekben azért, hogy valamit visszaszerezzenek abból, amitől 40 esztendőnél több ideig megfosztottak. "Hol vagyunk még attól, hogy a javainkat teljes egészében visszakaptuk volna, hol vagyunk még attól, hogy a Székelyföld autonómiáját valóságos jogként élvezhessük? Hol vagyunk még attól, hogy megmentsük a szórványvilág majdnem félmilliós magyarságát, az úgynevezett szórványmagyarokat." A szórványmagyarság mai állapota valójában nem az elmúlt 30-40 esztendőben változott válságosra. "Ez már a 17-18. században kezdődő asszimilációs folyamat volt. Ezt nyilvánvalóan felgyorsította a román diktatúra, sőt az utóbbi tíz esztendő története is. Az elvándorlás, a gyerektelenség, a bezárt iskolák." Sütő egyetért Markó Bélával, aki azt mondja, hogy a romániai magyarság képviseletének a mindenkori törvényes magyar kormányzattal kell együttműködnie. "Ez Antall József óta valóban így is alakul, tehát azt mondom, hogy helyes az az elgondolása az RMDSZ-nek, hogy egyenlő közelségben és egyenlő távolságban kell a magyarországi jobb- és baloldali erőkkel együttműködni, hiszen a mindenkori legitim, szabadon választott magyar kormánynak a határon túliakkal való törődés alkotmányos kötelezettsége." /F. T.: Szórványmagyarok az asszimiláció torkában. Beszélgetés Sütő Andrással. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 30. - Elhangzott az Agnus Rádióban/"
2003. szeptember 30.
"A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (OGYE) a következő egyetemi évtől lép életbe a magyar tagozat beiskolázási száma, közölte Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. /A marosvásárhelyi orvosi egyetemen. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 30./"
2003. szeptember 30.
"Szept. 29-én ünnepélyes megnyitóval, sajtóértekezlettel és állófogadással rajtolnak a Bukaresti Magyar Napok, a rendezvény szervezői pedig az RMDSZ bukaresti területi szervezete, a Magyar Köztársaság Kulturális Központja, a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság, a helybeli Magyar Ifjúsági Egyeztető Tanács és Magyar Nőszövetség, a Calvineum Református Egyházközösség, a Szőlőskerti Református Egyházközösség, az Ady Endre Líceum, a Barátok Temploma Magyar Római Katolikus Közösség, az Evangélikus Egyházközösség. Az első napon dr. prof. Demény Lajos: A bukaresti magyarság múltja és szerepe címen tartott előadást. Szept. 30-án Egyház, civil szféra és RMDSZ szerepe a helyi közösség életében címen tart előadást Markó Béla. A harmadik napon, okt. 1-jén Adorjáni Dezső evangélikus püspök-helyettes és Borbély László képviselőházi titkár tartanak előadást. Okt. 2-án Vállalkozni Romániában címmel Kerekes Gábor, az RMDSZ Országos Gazdasági Ügyvezető alelnöke tart előadást, után táncház lesz. /Bukaresti Magyar Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./"
2003. október 1.
"Tokay György, Arad megyei RMDSZ-képviselő szept. 30-án a parlamentben politikai nyilatkozatban méltatta az 1848-as forradalom vértanúinak emlékét. Emlékeztetett, hogy a parlamentben szokássá vált: okt. 6. környékén a magyar képviselők kegyeletteljes szívvel emlékeznek meg az 1848-as forradalomról. "Kossuth és Balcescu ennek az időszaknak jelképértékű alakjai voltak és maradnak." A "szabadság eszméjét ünnepeljük. A magyarok szabadságáról van szó, a románok szabadságáról, a csehek, lengyelek szabadságáról, mert a szabadságot soha senki nem sajátíthatja ki." "Mi, magyarok, megemlékezünk arról a 13 tábornokról, akiket aljas módon meggyilkoltak egy látszatper nyomán. Becsületes katonákról, akik soha nem vezettek hadjáratot románok ellen." Az emlékükre "emelt egyik emlékmű az aradi Szabadság-szobor. Vitathatatlan művészeti értékű alkotás. Az aradiak kezdeményezték ennek a szobornak a visszaállítását, közadakozásból származó alapokból. Arról álmodtak, hogy 2003. október 5-én a Szabadság-szobor teljes fényében elfoglalja jól megérdemelt helyét városunk közterén, jelképezve a szabadság eszméjét és a vértanú forradalmárok iránti hálánkat." Azonban ezt ellenezték azok, akik a valós megbékélést nem akarják. "Jogi és esztétikai ürügyek, áltörténelmi, a tudomány iránti és az itt élő románok és magyarok közös érdekei iránti megvetéstől átitatott elméletek rajzottak el", hogy megakadályozzák a megbékélést. "Bizonyosak vagyunk afelől, hogy az aradi Szabadság- szobrot újra felállítják, élő bizonyságaként annak, hogy Románia valóban európai állam". /A szabadság eszméjét ünnepeljük. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./"
2003. október 1.
"Tizenhárom év után először, két alkalommal emlékezik meg a romániai és a határon túli magyarság az 1848-49-es szabadságharcban kivégzett 13 tábornokra. Idén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is megemlékezésre hívta a magyarokat anélkül, hogy egyeztettek volna a szövetség helyi képviselőivel. Tokay György, az RMDSZ Arad megyei parlamenti képviselője elmondta: ez a mostani megemlékezés fájdalmas lesz. A romániai magyaroknak ugyanis az volt a vágyuk, hogy október 5-én, nyolcvan év után ismét köztéren álljon az aradi Szabadság-szobor. Erre azonban egy maroknyi nacionalista miatt nincs lehetőség, a szobor visszaállításával kapcsolatos munkálatokat leállították. Az RMDSZ nem mondott le az emlékmű majdani felállításáról. Tőkés László püspök bejelentette, hogy az egyházkerület, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Bihar és az Arad megyei polgári mozgalmak társszervezésében - szinte egy időben az RMDSZ által szervezett rendezvénnyel - a Tűzoltó téren megkoszorúzzák a szobor talapzatát és a Minorita templomban lévő restaurált szobrot. Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke elmondta, hogy nem értesítették az EMNT által szervezett rendezvény kapcsán. Vekov Károly, Kolozs megyei parlamenti képviselő tegnap Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: jó ötletnek tartja, hogy létrejöjjön az Aradra tervezett megbékélési park, azonban úgy vélte, nem ebben van a helye a Szabadság-szobornak. Kifejtette: az emlékmű kérdését helyi szinten kellett volna megoldani, és nem volt helyes, hogy kívülállók beleavatkoztak az újraállítás ügyébe. /Borbély Tamás: Ünneprontó egységbontás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./"
2003. október 1.
"Több mint 14 hónapja tart az ideiglenes állapot a román közszolgálati televízió magyar szerkesztőségénél, ahol a Boros Zoltán nyugdíjazásával megüresített főszerkesztői állásra még nem írtak ki versenyvizsgát. Ebben az időszakban többször is megkérdőjelezték a közszolgálati adás pártatlanságát. A bukaresti magyar szerkesztőség ideiglenes vezetője, Kacsó Sándor még nem döntött arról, hogy megpályázza-e a tisztséget. Október 6-ától tovább csökken az RTV 1-es csatornáján sugárzott hétfői magyar adás időtartama. A magyar szerkesztőség még csak nem is tiltakozott a műsoridő módosítása ellen. Tőkés László püspök a múlt hét végén Szilágysomlyón megtartott polgári fórumon kétszer is kijelentette, hogy az RTV magyar adásába újabban nem férnek be a fórummozgalomról szóló információk. A püspök az RMDSZ-nek nem tetsző hírek letiltásáról beszélt. Kacsó Sándor szerint szó sincs semmilyen pártoskodásról. Közölte, a szilágysomlyói fórumról csak azért nem sugároztak tudósítást, mert a tudósító nem küldött az eseményről anyagot. Valójában a szilágysomlyói fórumon filmező forgatócsoport tagjai elmondták, felajánlották a tudósítást a bukaresti magyar adásnak, de a szerkesztőség azt nem igényelte. Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke szerint szakmailag elfogadhatatlan, hogy egy közszolgálati sajtóorgánum ne pártatlanul válogassa és szerkessze meg híreit. Gálfalvi Zsolt, az RTV igazgatótanácsának egyetlen magyar tagja leszögezte: "A bukaresti televízió összes főszerkesztője megbízotti státusban dolgozik." Pillanatnyilag a bukaresti magyar adás az RTV1-en heti két és fél, az RTV2-n pedig heti egy, azaz összesen három és fél óra, a kolozsvári stúdió heti három és fél, a temesvári pedig heti 30 percben sugároz magyar műsort./Benkő Levente: Decemberig tart az ideiglenesség? = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./"
2003. október 1.
"Az RMDSZ négyfalusi szervezete szept. 26-29. között hetedszerre rendezte meg a Szent Mihály-napokat. Az első két napon sportrendezvényeket szervezetek, vasárnap, 28-án ökumenikus istentiszteletre került sor Csernátfalun, a Zajzoni Rab István Középiskola sportpályáján. Színpadra léptek az uzoni mazsorettek, a pürkereci Kikerics néptánc- együttes, a Négyfalusi magyar középiskola tánccsoportja, a pürkereci boricások, a helyi Kéknefelejcs-, Astra- és a brassói Búzavirág néptánccsoportok. Virág- és festészeti kiállítást is rendeztek. /Tóásó Áron Zoltán: Szent Mihály-napok Négyfaluban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./"
2003. október 2.
"Markó Béla, az RMDSZ elnöke okt. 1-jei sajtóértekezleten kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párton (SZDP) belül és kívül bizonyos köröknek érdekében áll feszültté tenni a kormánypárt és az RMDSZ kapcsolatát az aradi Szabadság-szobor körül kialakult konfliktus révén. Az RMDSZ elnöke szerint ebben a helyzetben a kormányfőnek is meg van a felelőssége. "A kormányfőt is felelősség terheli, és hiba volt az aradi önkormányzat döntésébe beavatkozni, amely jóváhagyta a szobor felállítását", mondta Markó. Az RMDSZ egyelőre nem akar más szövetséget, noha elégedetlen a kormánypárttal. Az RMDSZ támogatja az egységes adókulcs bevezetését a bérek esetében, nyilatkozta Winkler Gyula parlamenti képviselő. /Markó: Egyeseknek érdeke a feszültségkeltés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 2.
"Az Arad megyei RMDSZ Operatív Tanácsa és a Szabadság-szobor Egyesület Elnöksége nyilatkozatot adott ki. Tizenhárom éve annak, hogy szabadon hajthatnak fejet Aradon a tizenhárom mártírtábornok emléke előtt. A Szabadság-szobor újraállítása közösségerősítő, hitet és reményt adó esemény lehetett volna. "Fájdalmas dolog minden magyarnak tudni azt, hogy október 5-én a Szabadság jelképe nem állhat a talapzatán. Természetes, hogy ez még fájdalmasabb azok számára, akik másfél év óta minden nap tevőlegesen is hozzájárultak a közös cél megvalósulásához." A nyilatkozatban tiltakoznak a kormány magyarokkal, továbbá Arad minden polgárával szemben alkalmazott méltatlan és jogsértő eljárása ellen. Ezért úgy döntöttek, hogy október 5-én - a szobor leleplezésének tervezett napján -a templomokból kijövő hívek a Tűzoltó téren találkoznak és mintegy néma tiltakozásként a történtek miatt, egy-egy szál virágot helyeznek el az árván maradt talapzat kövein. Érthetetlennek tartják, hogy a Szabadság-szobor Egyesület tudta nélkül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács október 5-én, az aradi Vesztőhelyen koszorúzási emlékünnepélyt szervez. /Nyilatkozat. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./"
2003. október 2.
"Az RMDSZ január végi-február eleji szatmárnémeti kongresszusa világossá tette, hogy a belső ellenzéknek nincs kellő mozgástere ahhoz, hogy érvényesítse elképzeléseit a szövetségen belül.Ezt a konzekvenciát vonta le a Reform Tömörülés, amikor márc. 8-i kongresszusán kimondta önmaga feloszlatását, illetve átalakulását egy olyan mozgalommá, amelynek RMDSZ-en kívüli és belüli tagjai is lehetnek. Bihar és Szatmár megyében, valamint a Székelyföldön külön-külön "polgári egyesületeket" jegyeznek be, amelyek a helyhatósági választásokon saját listát állítanak majd. Ezek mozgalmi szintű egységét leginkább a Reform Mozgalom tarthatja fenn, a politikai kezdeményezések koherenciáját pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vállalta magára. Az EMNT-ből kiváló Székely Nemzeti Tanács viszont csupán egyetlen kérdés - Székelyföld autonómiájának - politikai képviseletét vállalta fel. Mind az EMNT, mind az SZNT "közképviselet" kíván maradni, vagyis önálló, bejegyzett szervezetként nem kíván (legalábbis: egyelőre) választási aktorrá válni. A székelyföldi különút lehetséges stratégiájára utal az, hogy az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség (mely az Udvarhelyi Polgári Egyesületből jött létre) Szász Jenő vezetésével megpróbálja átfogni - egyetlen ellenzéki alternatívaként az RMDSZ-szel szemben - a Székelyföldet. Az sem kizárt, hogy maga az RMDSZ is megpróbál olyan törvénymódosításokat elérni, amelyek akadályozzák vagy lehetetlenné teszik ezeknek a szervezeteknek az indulását az önkormányzati választásokon. Fontos kérdés, hogy az "ellenzéki blokk" meg tud-e fogalmazni olyan világos, az RMDSZ-ével szembeszegezhető politikai stratégiát, amellyel tényleg nyújt valamit az RMDSZ-ből kiábrándult magyar választóknak. /Bakk Miklós: Az ellenzék dilemmái. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 2.
"Aradon tartják első egyeztetésüket az RMDSZ ellenzékének számító politikai erők. 2002. febr. 6-án alakult meg az RMDSZ képviselőházi frakciója keretében a Polgári Szárny kilenc képviselővel /Birtalan Ákos, Kerekes Károly, Kovács Zoltán, Kónya-Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly/. A Polgári Együttműködés Tanácsa (PET) 2002. máj. 25-én, a marosvásárhelyi Vártemplomban alakult meg az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, a Reform Tömörülés és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ból kizárt képviselőinek együttműködési nyilatkozata alapján. A PET a későbbiekben nem tevékenykedett. "A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) valamennyi székelyföldi településen indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta a Krónikának Szász Jenő, az MPSZ elnöke. - Azt is fontolgatjuk, hogy Erdély olyan településein, ahol legalább 15 százalékos a magyarság aránya, szintén indítsuk jelöltjeinket." Szász Jenő elmondta, az Udvarhelyért Polgári Egyesületből alakult Magyar Polgári Szövetség annak lehetőségét is mérlegeli, hogy Kolozsváron is beleszóljon a helyhatósági választások kimenetelébe. Szász Jenő úgy vélte, Kolozsváron az MPSZ csak azokat a magyarokat mozgósítaná, akik amúgy nem mennének el szavazni. Szász hangsúlyozta: megegyezés született, hogy a Maros megyei Polgári Mozgalom jelöltjei szintén az MPSZ színeiben indulnak majd.A Magyar Polgári Szövetség megalakulását ez év márc. 31-én jelentették be; a székelyföldi polgári körök és egyesületek alulról szerveződő ernyőszervezeteként határozta meg önmagát. A nyolctagú vezető testület által irányított MPSZ-ben a hat székely széket (Csík, Udvarhely, Sepsi, Gyergyó, Kézdi és Maros) nyolc személy képviseli. Szász Jenő közölte, a legnagyobb problémát az infrastruktúra hiánya okozza. "Székházgondjaink vannak a területi szervezeteknél; irodákra van szükségünk ahhoz, hogy az adminisztrációt működtethessük. A pénzek ugyanakkor kizárólag az RMDSZ-hez érkeznek; mindennek ellenére bizakodóak vagyunk" - jelentette ki az MPSZ elnöke. "A Polgári Mozgalom az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta Tőkés András, a Maros megyei szervezet elnöke. A Polgári Mozgalom a civil társadalom részeként kívánja kifejteni tevékenységét, hivatalos bejegyzése folyamatban van. A mozgalomnak megyeszerte 36 polgári kör a tagja, közülük a legkisebb tíz, a legnagyobb 41 személyből áll; Tőkés 600 körülire becsülte a Polgári Mozgalom tagjainak számát. A mozgalom azokon a Maros megyei településeken veszi fontolóra az önálló jelöltállítást, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot. Alternatívát szeretnének nyújtani a megye magyarságának a választásokon, anélkül azonban, hogy a magyar tanácsosok és polgármesterek számát veszélyeztetnék. A Polgári Mozgalom jan. 25-én alakult meg a Maros megyei Kiskenden huszonegy Maros megyei polgári kör képviselőinek részvételével. Előkészítői, elsősorban Tőkés András marosvásárhelyi tanár, a magyarországi polgári köröket tekintették mintának. Szőcs Géza, az RMDSZ egykori főtitkára központi fekvésű ingatlanját ajánlotta fel a Polgári Mozgalom székházának, ezt két hét múlva avatják fel, ezután pedig állandó irodaszolgálatot biztosítanak. A Magyar Polgári Egyesület neve elé csak helymeghatározásként szokták odatenni a "nagyváradi" szócskát, magyarázta a 2003 februárjában bejegyzett egyesület elnöke, Sárközi Zoltán. Bihar megyei településeken kívánnak jelölteket állítani a helyhatósági választásokon "ott, ahol megtehetjük, és nincs veszélyben a magyar önkormányzatiság" - jelentette ki Sárközi Zoltán. Az alkotmánymódosítási népszavazáson a nemre biztatják az erdélyi magyarságot. A szatmárnémeti Magyar Polgári Egyesületet ez év elején jegyezték be hivatalosan Pro Civitate Egyesület néven. A szervezet elnöke, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő idén szeptemberben azt állította, Szatmár megyében a szavazati joggal rendelkező magyarok 35-40 százaléka eltávolodott az RMDSZ-től, és ez indokolja a Magyar Polgári Egyesület (MPE) létrehozását. Az MPE Pécsi szerint úgy nyújt alternatívát, hogy közben a rájuk szavazók ahhoz is hozzájárulnak: több magyar nemzetiségű tanácsost és polgármestert juttassanak mandátumhoz. Pécsi hangsúlyozta: az egyesület nem osztja meg a magyarságot. A Pro Civitate soraiba az augusztusban rendezett Szatmárnémeti Fórum során 450-en csatlakoztak, taglétszáma azóta ezerre duzzadt. Sepsiszentgyörgyön márc. 28-án tartotta alakuló ülését a Polgári Frakció. A Polgári Frakciót tíz sepsiszentgyörgyi RMDSZ-tanácsos alakította meg, akik kiváltak az RMDSZ városi tanácsi frakciójából, mely összesen 17 tagú (a sepsiszentgyörgyi tanácsnak 21 tagja van). A csoport később Kovács István unitárius lelkész, majd Kovács István állatorvos kiválásával nyolctagúvá vált. A frakciót Tulit Attila vezeti, aki a sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalomban és a Székely Nemzeti Tanács szervező munkájában is komoly szerepet vállal. A frakcióvezető leszögezte: a megalakulandó Székely Nemzeti Tanács nem indul a választásokon, közképviseleti testületként egyetlen célt fogalmazott meg, a székelyföldi autonómiastátus parlamenti elfogadtatását. A Polgári Mozgalom azonban az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indít jelölteket. Nem alakította még ki álláspontját az önkormányzati választások tekintetében a Reform Mozgalom. Szilágyi Zsolt elnök jelezte, nem is állt szándékukban, hogy a mozgalmat a bíróságon is bejegyezzék. A képviselő elismerte, a Reform Mozgalomnak már nem sikerült azt a politikai súlyt megőriznie, amit egykor a Reform Tömörülés RMDSZ-platform jelentett. Legfontosabb tevékenysége a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megszervezése volt. Úgy vélte, ennek ellenére szükség van a mozgalomra, mert közvetíthet a az RMDSZ belső ellenzéke és a szövetségen kívüli ellenzék között. A Reform Mozgalom megalapítását márc. 8-án Marosvásárhelyen határozták el a Reform Tömörülés hatodik kongresszusának küldöttei azt követően, hogy a platform a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus után kialakult helyzet miatt feloszlatta önmagát. Az alakuló ülés arról döntött, hogy a legkevesebb tíz tagból álló helyi csoportok egy székelyföldi, egy közép-erdélyi és egy partiumi-bánsági regionális tanácsot hoznak létre. Szilágyi elismerte, a regionális tanácsok megalakítása jövőre marad. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete /EMNT KT/ márc. 14-én a kolozsvári fórumon alakult meg. Akkor a fórummozgalmat elindító Királyhágómelléki Református Egyházkerület javaslatára 19 tagját választották meg. A kezdetektől András Imre, Bodó Barna, Borsos Géza, Csapó I. József, Fodor Imre, Gazda József, Katona Ádám, Kincses Előd, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Somai József, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Wanek Ferenc neve szerepelt a névsorban. Utólag Bodó Barna és Somai József kilépett e testületből, amely az írásban kért javaslatok alapján a már megválasztott személyek szavazatával 31 tagúra bővült. Ápr. 27-én, a székelyudvarhelyi fórumon csatlakozott a testülethez Andrássy Árpád, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Boros Zoltán, Farkas Csaba, Ferencz Csaba, Egyed József, Izsák Balázs, Márton Zoltán, Mátis-Halmágyi Jenő, Sándor József, Sántha Pál Vilmos, Tófalvi Zoltán és Tulit Attila. Székelyudvarhelyen választották meg az öttagú ügyvivő testületét is, melynek soros elnöke Toró T. Tibor lett, tagjai Boros Zoltán, Márton Zoltán, Szász Jenő és Szilágyi Zsolt. Wanek Ferenc lemondása nyomán a testület Bencze Tiborral egészült ki 31 tagúra. A székelyudvarhelyi fórum résztvevői közfelkiáltással fogadták el azt a határozatot, mely szerint Tőkés Lászlót az erdélyi magyar nemzeti közösség tiszteletbeli elnökévé nyilvánították. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT) által szervezett szilágysomlyói fórum állásfoglalásban javasolta az erdélyi magyarságnak, szavazzon nemmel az alkotmánymódosításra kiírt népszavazáson. Az ügyvivő testület soros elnökévé aug. 22-én választott Szilágyi Zsolt feloldhatónak érezte az abban rejlő ellentmondást, hogy képviselőként megszavazta az alkotmánymódosítási törvényt, az ügyvivő testületben viselt tisztsége alapján viszont annak népszavazási elutasítására biztatja a közösséget. A képviselő Szilágysomlyón sokadszor hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem vesz részt az önkormányzati választásokon. Ez az autonómia-statútumokat majdan kidolgozó és elfogadó erdélyi magyar parlament szerepét kívánja betölteni. A Székely Nemzeti Tanács gondolata 2003. jún. 21-én merült fel a Csíkszeredában lezajlott, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) által kezdeményezett konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai júl. 8-án, Csomafalván megalakították a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kezdeményező Testületét. A testület által kiadott közlemény szerint rendeltetésüknek tekintik elősegíteni a széki nemzeti tanácsok megalakítását, és összehangolni ezek tevékenységét a Székely Nemzeti Tanács létrehozása érdekében. Az SZNT feladata lesz utóbb a Székelyföld autonómia-statútumának a véglegesítése, és annak benyújtása Románia parlamentjéhez a törvényerőre emelés céljából. Aug. 5-én az SZNT kezdeményező testülete Sepsiszentgyörgyön elhatározta a Települések Székely Tanácsai küldötteinek kijelölését, melyre okt. 12-éig kerül sor. A nyolc Széki Székely Tanács - Kézdiszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Marosszék, Csíkszék, Gyergyószék, Udvarhelyszék és Bardóc-Miklósvárszék - megalakításának tervezett időpontja okt. 19-e. Emellett a Székely Nemzeti Tanács közvitára bocsátja a székelyföldi autonómia statútumát. A kezdeményező testület munkadokumentumként elfogadta a Csapó József által kidolgozott Székelyföld Autonómia Statútumának tervezetét, s felkérte a volt RMDSZ-szenátort a testület szóvivői teendőinek ellátására. /Erőegyesítésre készül a romániai magyar ellenzék. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 2.
"Aradon az okt. 6-i rendezvények bevezető ünnepségeként, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület és a Reform RMDSZ platform egykori tagjai szavalóversenyt rendeztek okt. 1-jén a Jelen Házban. Az "Arad a magyar Golgota" című versmondó versenyt többek között a Kölcsey Egyesület, a Communitas Alapítvány, az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete, az Aradi Csiky Gergely Iskolacsoport, az Erdélyi Magyar Könyvklub és Bognár Levente alpolgármester támogatta, a 39 versenyzőt tizenöt tanár készítette fel. /(Sólya): Tehetséges diákok léptek a színpadra. Arad a magyar Golgota. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./"
2003. október 3.
"A magyar közélet megosztottsága miatt az aradi vértanúk napjára való megemlékezés több helyszínen is külön-külön rendezvényen lesz. Aradon egyházi és civil szervezetek napokon át tartó rendezvénysorozatában nem kívántak részt vállalni a helyi RMDSZ-vezetők. /Csinta Samu: Gyászünnep. = Krónika (Kolozsvár), okt. 3./"
2003. október 3.
"Külön rendezvényekkel emlékezik az RMDSZ és az ellenzék. Markó Béla, az RMDSZ-elnöke leszögezte:. "Elítélem, hogy az egyházkerület, illetve azok az RMDSZ-es kollégák, akik az erdélyi magyarság politikai egységét osztják meg, külön rendezvénysorozatot szerveznek. Ez nem méltó a tizenhárom aradi vértanú emlékéhez. Az 1848-as üzenet az összefogás üzenete, és nem a széthúzásé". Tőkés László püspök kijelentette: "Nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy egy eseményre annak előestéjén emlékezzünk. A praktikus szempontok mellett nem tagadom, hogy a Szabadság-szobor ügyében elszenvedett szégyenteljes vereség után nem kívántam együtt koszorúzni sem az aradi prefektussal, sem pedig az olcsó alkupolitikát folytató RMDSZ-vezetőkkel." Tőkés Lászlót "elszomorítja" a vád - és visszautasítja azt -, amely szerint a több civil és egyházi szervezet által szervezett megemlékező rendezvénysorozat az aradi magyarság megosztását célozná. Úgy gondolták, "hogy a Szabadság-szobor felállításának meghiúsulása után olyan hiányérzet van az aradi magyarokban, amit szokványos megemlékezéssel és koszorúzással nem lehet ellensúlyozni. Ezért döntöttünk a több napon át tartó megemlékezéssorozat mellett, amelyet jelképes szoborállításnak szántunk." A püspök hangsúlyozta: igyekeztek bevonni a szervezésbe az aradi RMDSZ-t, de nem jártak sikerrel. Tőkés László egyébként nem kapott meghívást az RMDSZ okt. 6-i aradi rendezvényére, bár az EMNT KT meghívta a szövetség helyi vezetőit a vasárnap befejeződő megemlékezésekre. Markó Béla szerint az, hogy a püspököt nem hívták meg Aradra, nem elég ok arra, hogy külön rendezvényt szervezzen. Külön megemlékezéseket tartanak okt. 6-án Sepsiszentgyörgyön is. Az RMDSZ szervezésében délután négy órától koszorúzzák meg a központi parkban található emlékművet. Orbán Barra Gábor, az RMDSZ városi szervezetének elnöke elmondta, azért tervezték így a rendezvényüket, mert tudomást szereztek arról, hogy hat órától a Magyar Polgári Szövetség kezdeményezésére ökumenikus istentiszteletet tartanak a 13 aradi vértanú emlékére. A városi elnök kifejtette: részt vesz ezen az utóbbi megemlékezésen is. Elmondta, ugyanerre biztatta a legutóbbi elnökségi ülésen társait is. /Vihar előtti patália Aradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 3./"
2003. október 4.
"Nem kegyelmezünk meg azoknak, akik az RMDSZ ellenében magyar ellenjelölteket indítanak a helyhatósági választásokon - jelentette ki okt. 3-án Eckstein-Kovács Péter szenátor Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján. A szenátor élesen bírálta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) is, amely azt javasolta a romániai magyaroknak, hogy nemmel szavazzanak az alkotmányra. A szenátor szerint érthetetlen az EMNT alkotmánymódosítással kapcsolatos állásfoglalása, mivel az okt. 19-én sorra kerülő referendumon az 1991-ben elfogadott alkotmányhoz képest ennek módosított, jobbik változatának sorsáról kell dönteni. Eckstein-Kovács szerint megmagyarázhatatlan, hogy Tőkés László református püspök azt javasolta híveinek: nemmel szavazzanak az alkotmánymódosításra, amely alkotmányos kötelezettséggé lépteti elő az egyházi oktatást. A szenátor ellentmondásosnak nevezte Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor parlamenti képviselők magatartását, akik törvényhozóként a parlamentben megszavazták az alaptörvényt módosító törvénytervezetet, míg az EMNT Kezdeményező Testületében azt javasolták a romániai magyaroknak, hogy nemmel szavazzanak az alkotmányra. Eckstein-Kovács Péter az aradi emlékezésre is kitért, úgy vélvén: nem természetes a külön rendezvények megszervezése. Szerinte meg kell vonni a politikai bizalmat azon szövetségi tisztségviselőktől, akik az RMDSZ-szel szemben induló más magyar szervezeteket támogatnak. /(borbély): Nem kegyelmeznek az egységbontóknak. Eckstein-Kovács Péter nem ért egyet a belső ellenzékkel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./"
2003. október 4.
"Okt. 3-án az aradi polgármesterei hivatal semmisnek nyilvánította valamennyi korábbi határozatát, és nem engedélyezte a református egyház által tervezett csoportos felvonulást, a megemlékezések helyszínei között. Ezzel gyakorlatilag megfosztották demonstrációs jellegétől az aradi vértanúkra való megemlékezést, értékelte a döntést Balacsi Levente lelkész, a tervezett felvonulás szervezője. Ez azt jelenti, hogy nem állítják le a közúti forgalmat a tervezett útvonalon, a Tűzoltó téri üres talapzattól a minorita templom udvarán elhelyezett Szabadság-szoborig, majd onnan a vesztőhelyig. Az előzetes megbeszélések alkalmával az aradi polgármesteri hivatal ragaszkodott az RMDSZ képviselőinek jelenlétéhez az egyeztetéseken. "Úgy látszik, az RMDSZ nélkül már semmit sem lehet csinálni ebben az országban" - reagált a hírre Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Az RMDSZ Arad megyei szervezete egyórás időtartamra kért és kapott engedélyt a Tűzoltó téri koszorúzásra, de hivatalosan itt sem tömeges, hanem egyéni megemlékezésről van szó. Király András elnök szerint a néma felvonulás és kegyelet virágainak elhelyezése nem vezet majd tömegtorlódáshoz. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) jobboldali szervezet elnöke, Toroczkai László szerint tagjaik a református egyház által szervezett felvonuláshoz csatlakoznak. Az egyház viszont nem küldött meghívót a szervezetnek. A HVIM erdélyi elnöke, Juhász Attila viszont úgy tudja, tagjaik az RMDSZ rendezvényén vesznek részt. Király András leszögezte: nemhogy meghívót nem küldtek a szervezetnek, de semmilyen kapcsolatban nem állnak velük. A HVIM vezetői szerint szervezetük több száz fős létszámmal lesz jelen Aradon. /Jakab Lőrinc: Aradon nincs hatósági engedély. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./"
2003. október 4.
"Gabriel Andreescu írását hozta a lap, magyarra fordítva. Ion Iliescu újjáéleszti a 90-es évek nacionalizmusát. Andreescu idézte Ion Iliescu szeptember 15-16-i magyarországi vizitjén elhangzott kijelentését: "Ha most megnézzük és összevetjük azt, hogy mi mit tettünk a magyar származású román állampolgárokért, mit tettünk mi a többi romániai kisebbségért, akkor itt, Magyarországon a románoknak sokkal nehezebb a sorsuk". És egy másik idézet: "Mi nem jártunk el a leghelyesebben, mert bizonyos értelemben védekező állásponton voltunk. Mindegyre válaszolnunk kellett a magyar fél vagy az RMDSZ követeléseire, igényeire. A magyarországi románok sorsáról mi alig beszéltünk, s jó, ha párhuzamban szemléljük a dolgokat". Iliescu elnök ezen nyilatkozatai híven követik a 90-es éveket. A "Kinek rosszabb a sorsa - a magyarországi románoknak avagy az itteni magyaroknak?" kérdésnek egyszerű a próbája. Andreescu nem tud olyan magyarországi románról, Romániába költözött volna. Magyarországon mintegy 10 ezer román él, szemben a Romániában élő 1.434.377 magyarral, mint azt a legutóbbi népszámlálás mutatja. A Magyarországon 1993-ban megszavazott Nemzeti és etnikai kisebbségek törvényének elfogadása Romániában gyökeresen megváltoztatná a romániai magyarok státusát. Hozzájutnának ahhoz, amit több mint 13 éve kérnek a román hatóságoktól: államalapító tényezőnek minősülnének; a nemzeti önazonosság az alapvető emberi jogok körébe kerülne; törvényerőre emelkednének a kisebbségek kollektív jogai; tételesen is elismernék a pártalakítási jogot; közjogi státusú és kellő kompetenciákkal rendelkező, saját önkormányzatokat alakíthatnának. Ez olyan státus, amelyet Ion Iliescu és az általa képviselt politikai erők éveken át hevesen elutasítottak. Elutasították az aradi Szabadság szobor visszahelyezését ama parkba, ahonnan a 20-as években Bratianu pártja eltávolította. Annak dacára, hogy a szobor felállításában megegyeztek az RMDSZ és az SZDP vezetői által aláírt 2002-es és a 2003-as helyi megállapodásban is. (És nem csak a 2001-esben, mint azt tévesen Adrian Nastse kormányfő kijelentette.) Markó Béla majdnem feladta, hogy szembeszálljon a megállapodás felmondását szorgalmazó irányzattal. Medgyessy Péter miniszterelnök románul mondta el, hogy egy ígéretet be kell tartani. Az RMDSZ Operatív Tanácsa szept. 24-én ült össze. Közleménye semmiben sem utalt a korábban történtekre. Nem csak hogy nem sorakoztatta fel panaszait, hanem a Szövetség üdvözölte a két kormány által (a státustörvény alkalmazására) aláírt memorandumot és felszólította a magyarokat: szavazzák meg a referendum során az alkotmány tervezetét. Andreescu feltette a kérdéseket: Vajon merő véletlen volt, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi incidensekre éppen akkor került sor, amikor lejárt a volt szekusoknak fizetett három hónap? Avagy ne lenne semmiféle összefüggés az 1991 őszén kirobbant "HarKov botrány" és az RHSZ szervezésére és működésére vonatkozó törvény parlamenti megszavazása között? Semmi köze ne lenne az EU és a NATO keleti bővítésére - 1993-1994 között - hozott döntéseinek az 1995-ös tanügyi törvény lázító javaslataihoz? (A standardok néhány érzékeny ponton történt megnyirbálása arra kényszerített akkor magyar fiatalokat, hogy kerékpáron tegyék meg az utat Strasbourgig.) Avagy ne lenne semmi összefüggés Románia 2001-es prágai meghívása és az RHSZ-t felügyelő bizottságnak a "Kovászna és Hargita megyék fölötti állami ellenőrzés elvesztéséről" szóló jelentése között? (Observatorul Cultural, okt. 2-9.) /Gabriel Andreescu: Feszültség a román-magyar viszonyban. Ki kelti? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./"
2003. október 4.
"A jövő héten elkezdődik a kétnyelvű, román-magyar névtáblák felszerelése azon települések vonatállomásain, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 20 százalékot, közölte sajtótájékoztatón Borbély László RMDSZ-képviselő. Borbély elmondta, a vasútállomások listáját még májusban átadták Miron Mitrea szállításügyi miniszternek, a szaktárca pedig jóváhagyta a kétnyelvű táblák elhelyezésének jövő heti elkezdését. /Háromszáz erdélyi vonatállomás kap kétnyelvű táblát 2004. márciusig. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./"
2003. október 4.
"Az ITD Hungary és az udvarhelyszéki RMDSZ társszervezésében okt. 3-án magyarországi és erdélyi magyar vállalkozók számára tartottak előadásokat politikusok és a meghívott szakintézetek vezetői Székelyudvarhelyen. Hargita megye Kereskedelmi és Iparkamarájának elnöke, Bogos Zsolt megítélése szerint Hargita megyében az üzletnek "becsülete van". Németh Attila, az Új Kézfogás Közalapítvány irodaigazgatója elmondta, az új kuratórium elsősorban közösségeket, és nem egyéneket kíván támogatni, jövőre a határon túli magyar lakta térségek közül pedig Vajdaság és Kárpátalja kap nagyobb figyelmet - azonban az Erdélyből érkező pályázatok között sem osztanak szét kevesebb forintot, mint eddig. A székelykeresztúri Magánvállalkozók Szövetségének elnöke, Csáka József a térség gazdasági lehetőségeit, Márk Péter, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. vezérigazgató-helyettese pedig a társaság erdélyi befektetéseit ismertette. / Pontos elszámolás, hosszú barátság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./"
2003. október 6.
"Emlékműsorral kezdődött okt. 3-án este Aradon a megemlékezések az RMDSZ helyi szervezetének égisze alatt. Az Aradi Kultúrpalotában a Debreceni Baptista Gyülekezet kórusa után a marosvásárhelyi Tamacisza Társulat adott elő verses összeállítást, majd az Aradi Állami Filharmónia Zenekara megszólaltatta Kodály Zoltán Háry János című zenés játékának egy részletét, illetve Liszt Ferenc Lés Préludes-jét. A műsort követően az RMDSZ helyi szervezete fogadást adott. Ezen a rendezvényen ott volt Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, az Országgyűlés alelnöke, képviseltette magát a vértanúk leszármazottjainak egyesülete. Jelen volt Király András, a Szabadság-szobor Egyesület és az Arad megyei RMDSZ elnöke és több helyi vezetője. Több ezer romániai magyar vonult néma tüntetésre okt. 5-én, vasárnap a fel nem állított aradi Szabadság-szobor talapzatához, hogy ott elhelyezze virágját. Mindebben a tér feltúrt állapota sem zavarta meg őket. A téren nagy árkok tátonganak, betoncsövek hevernek szanaszét. Az RMDSZ által szervezett központi ünnepségre csak okt. 6-án, hétfőn kerül sor. A téren vasárnap nemcsak az RMDSZ által szervezett program résztvevői voltak jelen, de a magyarok e politikai szervezetének irányvonalától elkülönülő Királyhágómelléki Református Egyházkerület, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvivői testülete által szervezett külön emlékezésre érkezettek is. Ez utóbbiak a néma tüntetés után elindultak a vértanúk egykori vesztőhelyén álló obeliszkhez, hogy délután megtartsák külön megemlékezésüket.Tokay György, az RMDSZ Arad megyei képviselője az MTI-nek Aradon elmondta: sajnos nem sikerült a tervezett időpontra, október 5-re visszaállítani a tizenhárom vértanú emlékét idéző emlékművet. Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) korábban megállapodásban rögzítette a szobor köztérre helyezésének kötelezettségét. Azokat, akik megakadályozták az emlékmű felállítását, Tokay György "táliboknak", "szűkkeblű fundamentalista nacionalistáknak" nevezte. A program szervezői azért döntöttek különálló ünneplésről, mert úgy vélik, hogy az RMDSZ engedékeny politikája vezette zsákutcába a szobor-ügyet. Beszédet mondott Németh Zsolt, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség külügyi kabinetjének vezetője. /Közös megemlékezés külön utakon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./"