Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. július 29.
"Lukács Csaba beszámolójában összefoglalta a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen történteket. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem több tanára is eljött. Többüket felhívta Markó Béla, nem javasolva az "irredenta és magyarkodó" rendezvényen való jelenlétüket. Az RMDSZ-hez közelálló ifjúsági szervezetek ellenrendezvényt tartottak, gondosan ügyeltek arra, hogy a meghívott magyarországi együttesekkel megkötött szerződés n engedje a másik rendezvényen való fellépést, A Kispál és a Borz együttes viszont mindkét helyen zenélhetett. Érdekes, hogy a Kispál és a Borz énekese, Lovasi András kijelentette a színpadon: "A leszakadt országrész-nyalást a többi zenekarra bízzuk. Ha jól viselkedtek, eljátsszuk a Kicsit szomorkást és felvesszük a Magyar vagyok és turista feliratú pólót." /Lukács Csaba: Jövőre veletek ugyanitt. = Magyar Nemzet, júl. 29."
2003. július 29.
"Gazda József politikai nyilatkozatában leszögezte, hogy lemond Kovászna városi RMDSZ elnöki funkciójáról. Nem megy tovább azon az úton, melyen az RMDSZ-nómenklatúra gyakorlatilag már kezdetektől, de Neptun és 1996 óta mind hangsúlyozottabban menetel, s mely nem vezet sehová, csak az önfeladáshoz. A romániai magyarság megmaradásának egyetlen biztosítéka: az önrendelkezés kiharcolása. Az RMDSZ nem tett semmit az 1993-ban alapszabályzatába is beiktatott háromszintű autonómiáért. Nem tett semmit érte, s azokat a politikusokat, akik emellett kiálltak, l kitaszította a vezetésből, megfosztva őket funkciójuktól. Ez történt Patrubány Miklóssal, Borbély Imrével, Kolumbán Gáborral, később Csapó Józseffel s legutóbb Tőkés Lászlóval is. Amikor az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt, pártérdekeit a nemzet érdeke elé helyezte. A magyarság igazi érdekeinek a képviseletére alkalmatlanná vált az RMDSZ, mely a VII. kongresszusán szinte teljesen felszámolta belső ellenzékét is. A vezető nómenklatúra bebetonozta magát. Az RMDSZ még a félmillió aláírással támogatott oktatási törvénytervezet mellett sem állt ki. Egy tollvonással lehet osztályok tucatjait megszüntetni, illetve minden évben új harcot lehet kezdeni egy-egy magyar osztály megmentéséért. Kezdetben az önálló magyar egyetem visszaállításáért, aztán a Petőfi-Schiller "multikulturális" egyetemért, majd már csak "egyes önálló magyar karok felállításáért" folyik a harc, önmagában példázva az állandó visszalépéseket. /Gazda József: Politikai nyilatkozat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 29./"
2003. július 30.
"Júl. 26-án ült össze a Bihar megyei RMDSZ választmánya, hogy elfogadja az Operatív Tanács határozatait, a választmány működési szabályzatát és kinevezzék a szakbizottságok tagjait. Az RMDSZ-SZDP protokollum múlt heti aláírásáról Lakatos Péter területi elnök kiemelte, hogy a tavalyi ugyan nem teljesült valamennyi pontjában, mégis jelentősen hozzájárult a bihari magyarság támogatásához, az egyházi ingatlanok visszaszerzéséhez. A nemzeti érzülettől túlfűtött román sajtó negatívan kommentálta és túlzónak találta az idei protokollumban szereplőket, az RMDSZ azonban ragaszkodni valamennyi ponthoz, fejtette ki Kiss Sándor a választmány elnöke. /(Balla Tünde): Protokollum után összeült a választmány. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 30./"
2003. július 31.
"Júl. 30-án Marosvásárhelyen az RMDSZ országos és területi vezetői, valamint gazdasági szakemberei szakmai tanácskozást tartottak. Az elmúlt években sikerült növelni az erdélyi magyarok lakta megyék infrastrukturális beruházásaira és az önkormányzatok működésére szánt költségvetési támogatás összegét, az RMDSZ alapvető célja pedig, hogy a jövőben is tovább erősítse ezt a folyamatot - hangsúlyozták a tanácskozáson. A jövő évi állami költségvetéssel kapcsolatos RMDSZ-stratégia kidolgozását célul tűző megbeszélésen jelen voltak Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Borbély László és Kerekes Gábor ügyvezető alelnökök is. Markó Béla kifejtette, hogy az RMDSZ képes lehet arra, hogy Erdélyre, de akár egész Romániára is kiható gazdaság-fejlesztő stratégiákat az erdélyi magyarok számára kedvezően megváltoztasson. A tanácskozáson megfogalmazódott, az erdélyi megyék további infrastruktrális fejlesztésekhez, út-, gáz- és vízhálózat korszerűsítéséhez, a megkezdett beruházások folytatásához kérnek hangsúlyosabb költségvetési támogatást, de komoly igény van többek között egyházi- és művelődési intézmények működetését, valamint az aszálykárok enyhítését célzó támogatásokra is. /Gazdaságfejlesztő stratégia Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./"
2003. július 31.
"A Beszterce-Naszód megyei honfoglalás-kori település, Szentmáté első lakosságát, a magyart, a tatárok irtották ki. Haller János telepített ide 1702-ben magyarokat Nagyszeben-Medgyes körüli birtokairól. Az anyatelepülés - Darlac - és Szentmáté közötti kapcsolatfelvételt Biró Ilona , a szentmátéi RMDSZ elnöke valósítja meg. augusztus végén meglátogatják őseik földjét, A Szeben megyei Darlacot, Somogyot, Küküllőalmást és Pocstelkét. Darlacról annyit tudnak, hogy mindössze tíz magyar reformárus él ott. /Szabó Csaba: Őseit keresi a falu. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./"
2003. augusztus 1.
"Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke tagadta azt a vádat, hogy még Budapestre is elutazott, csakhogy ellehetetlenítse a Tusnádfürdőn megtartott Bálványosi Nyári Egyetemet, többek között azzal is, hogy az erre szánt magyarországi pénzalapokat visszatartassa, vagy legalábbis megnyírbáltassa. Borbély kifejtette, hogy az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumának tagja és a szövetségi elnök megbízásából július elején ő képviselte az alkuratóriumot a nagykuratórium ülésén. Hozzátette: az említett pályázatot egyenesen az Illyés Közalapítvány úgynevezett stratégiai alapjához juttatták el, erről a budapesti kuratórium döntött. A budapesti alapítványi gyűlésen Borbély elmondta véleményét Tusványosról, mondván, az RMDSZ tisztségviselői közül egyet-kettőt meghívnak, inkább szemkiszúrásból ahhoz, hogy utána a párbeszéd kialakítása helyett kifütyültessék őket. Amint az tavaly is történt Markó Béla szövetségi elnök előadása idején. Borbély szerint "ez az úgynevezett szabadegyetem az utóbbi években a magyar-román, a magyar-magyar dialógus színteréből zártkörű valamivé alakult át, ahol szót és tapsot csakis a magyarországi jobboldali ideológia által támogatott vélemények kaphatnak, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy a cél nem a párbeszéd, hanem a hazai magyarság megosztása." Borbély úgy ítélte meg, hogy még vázolni sem képesek ezt az alternatívát, vagy legalábbis egy, az RMDSZ által eddig bejárt út helyett egy jobbat. Borbély állította, hogy a Félszigetet senki sem szánta ellenrendezvénynek. /Gyarmath János: A tagadásnál nem jutottak messzebbre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 1./"
2003. augusztus 1.
"Az idei költségvetés kiigazítása, a jövő évi előkészítése és a megállapodás kapcsán megfogalmazódó kérdések mellett a 2004-es helyhatósági választásokról tárgyalt júl. 31-én Marosvásárhelyen az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége. A tanácskozás után Markó Béla elmondta, hogy a 2004-es helyhatósági választásokon legalább olyan jó eredményt szeretnének elérni, mint három évvel ezelőtt. Az RMDSZ Nagy Zsolt ügyvezető alelnököt jelölte ki kampányfőnökeként. Markó szerint a Kiss Kálmán vezette Szabaddemokrata Párt ezúttal sem jelent konkurenciát a helyhatósági választásokon, még akkor sem, ha Tőkés Lászlóval szövetkezik. "Nem tartunk a különböző fórumokon hangoztatott alternatív szervezetektől sem. Ezek mind diverzionista céllal jönnek létre" - hangsúlyozta Markó. A szövetségi elnök tiltakozott az ellen, hogy az RMDSZ lenne a felelős az Udvarhelyért Polgári Egyesület székelyudvarhelyi és megyei tanácsosainak félreállításáért. "Mi nem is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, ez az igazságszolgáltatás dolga" - jelentette ki Markó, aki egy Kiss Kálmán-Tőkés László politikai egyezmény körvonalazódását vetítette előre, melyet furcsa és egyben rémes koalíciónak nevezett. Markó Béla nyilatkozatára reagálva Tőkés László a Krónikának csodálkozását fejezte ki, hisz szerinte eddig még csak fel sem merült egy efféle egyezség. "Ez aljas rágalom, aminek célja a mozgalmunk lejáratása. Soha nem került szóba egy ilyen koalíció" - válaszolta a református püspök. /Szucher Ervin: Rémes koalíció? = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./"
2003. augusztus 1.
"Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere megtagadta egy 100 millió lejes bírság kifizetését, amelyet a Kovászna megyei prefektúra szabott ki. Albert Álmost 50 millió lejre büntette a Kovászna megyei prefektúra, mivel állításuk szerint eltávolította a román nemzeti lobogót a polgármesteri hivatal épületéről, további 50 millió lejes bírságot pedig azért szabott ki rá, mivel Albert kétnyelvű fejlécet használt a hivatalos dokumentumokon. Albert Álmos elmondta, a Bákó Megyei Törvényszék szerdán felszólította, hogy aug. 28-án jelenjen meg egy tárgyaláson, amely a 100 millió lejes bírságot kiszabó jegyzőkönyv semmissé nyilvánításáért indult. - Egyrészt a tárgyalásra hívnak, másrészt felszólítanak, hogy fizessem ki a bírságot - mondta Albert. Hozzáfűzte, nem fogja kifizetni az időközben összegyűlt pénzösszeget, mivel ezáltal elismerné vétkességét. Albert Álmos szerint 30 millió lejt a magyarországi Ferencváros és a vajdasági Nagykanizsa polgármesteri hivatala, további 30 milliót sepsiszentgyörgyi üzletemberek gyűjtöttek össze, a fennmaradó 40 milliót pedig az RMDSZ-tagság biztosította. Albert Álmos nem mondott le a probléma törvényes megoldásáról, ezért a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott kérvényben kéri a pénzbírság felfüggesztését. /Albert Álmos nem fizet. = Népújság (Marosvásárhely), 2003. aug. 1./"
2003. augusztus 1.
"Bár a város számláján van ötmilliárd lej abból a 12,8-ból, amelyet Székelyudvarhely a központi útalapból kapott útjavításra, a júl. 31-i tanácsülésen Szász Jenő polgármester hiába kérte a részben már átutalt pénz városi költségvetésbe való foglalását: az RMDSZ által dominált testület formai kifogásokra hivatkozva elutasította a kérést. A napirenden szerepelt a jövő évre vonatkozó helyi adók és illetékek mértékét megállapító tervezet. A Borbáth István által irányított RMDSZ-frakció azonban újra lesöpörte a témát az asztalról azzal az indoklással, hogy a határozattervezetet a hivatal nem terjesztette elő megfelelő formában. Az RMDSZ-tanácsosok többek között inkvizíciós hangnemben kérték számon a polgármestertől, hogy az általa vezetett Székelyudvarhelyért Alapítvány miért fizettet házbért a város ingyenkonyháját működtető Gratis Kft.-vel. Szász Jenő elmondta, a Kőkereszt téri államosított ingatlant, amelyben az ingyenkonyha működik, tulajdonosai törvényszéki ítélet révén visszakapták, az alapítvány pedig megvásárolta azt - a bérleti szerződést pedig a korábbi tulajdonosoktól örökölte. Mivel a szociális intézmény a város érdekét szolgálja, a Székelyudvarhelyért Alapítvány meghosszabbította a bérleti szerződést, és nem emelte a bérleti díjat. /Zilahi Imre: Van pénz, de nem lehet elkölteni. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./"
2003. augusztus 2.
"Regionalizmusok Európában és Romániában címet viselte az Illyefalvi Transsylvania Nyári Szabadegyetem utolsó napjának előadása és vitája. Kolumbán Gábor, Caius Dobrescu, Molnár Gusztáv, Bakk Miklós és Sabin Gherman Smaranda Enache vitavezetése megállapították: Románia területi közigazgatási reformja mára halaszthatatlanná vált, s bár a civil társadalmon, elsősorban a Provincia köré csoportosuló értelmiségieken kívül erre vonatkozó program alig van, az Európai Unió elvárásai, főképp a megpályázható pénzeinek megszerzése okán valószínűnek látszik, hogy épp a kormányon lévő szociáldemokraták fogják ezt véghezvinni. Kolumbán Gábor leszögezte: igen fontos lenne, hogy az autonómiatervek és az etnicitás a jövőben ne kötődjék össze, hogy a kezdeményezések alulról induljanak. A regionalizmustól független fogalom az autonómia, a Székelyföldé is. Bakk Miklós úgy vélte, bár sokat beszélnek, vitáznak mind a regionalizmus, mind az autonómia kérdéséről, nagy a zavar a fejekben. Caius Dobrescu meggyőződése, hogy a regionalizmus kérdését Romániának magának kell kidolgoznia, majd életbe ültetnie. Sabin Gherman a regionalizmus motorjának a belső építkezést tekinti. Molnár Gusztáv a regionalizmust eszköznek tartja a modern román államiság kialakításában, Erdélyben például úgy, hogy a két nép kulturális hagyományaira, nemzettudatára építsenek. A Provincia csoport eddigi munkáját sikertelennek tartja, azt a hisztériát, ami a 2001-ben kiadott memorandumukat követte, nem tudták jó irányba levezetni, dacára annak, hogy pontosan tudják-látják, sem az RMDSZ-nek, sem más politikai pártnak nincs e kérdéskörben kidolgozott stratégiája. A Székelyföldi Fejlesztési Régió tervét tévútnak tekinti, ugyanis politikai decentralizáció nélkül s a román történelmi régiók hasonló kezdeményezéseinek hiányában az véghezvihetetlen. /(s.): A fejlődés tétje a regionalizáció (Illyefalvi Transsylvania Szabadegyetem). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./"
2003. augusztus 2.
"A Kovászna megyei magyar üzletemberek többé nem fizetnek tagsági díjat az RMDSZ helyi szervezeteinek, mivel elégedetlenek a szövetséggel fennálló kapcsolattal, nyilatkozta több helyi üzletember a Mediafaxnak. A konfliktus egy üzleti találkozó után éleződött ki, amelyet az RMDSZ vezetése egy hónappal korábban rendezett Székelyudvarhelyen az erdélyi magyar vállalkozók számára. A találkozón Bagoly Miklós, a Kovászna megyei Kis- és Középvállalkozások Egyesületének elnöke bírálta a jelen levő vállalkozók kiválasztásának módját, mondván, hogy ilyen tanácskozáson nem csak az RMDSZ által meghívottaknak van helyük, hanem minden olyan vállalkozónak, akinek érdeke a térség gazdasági fejlesztése. A tanácskozás szünetében Verestóy Attila RMDSZ-alelnök bírálta Bagolyt, a konfliktus nyomán pedig néhány Kovászna megyei vállalkozó úgy döntött, hogy többé nem ad pénzt az RMDSZ-nek. /Nem adnak több pénzt az RMDSZ-nek. Tiltakoznak az üzletemberek Kovászna megyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./"
2003. augusztus 2.
"Rendhagyó kerékpártúra indult júl. 23-án Madéfalváról, hogy a százhúsz évvel ezelőtt Bukovinából az akkori Magyarország legdélibb pontjába került székelyek hányatott sorsára emlékeztessen. A vajdasági Székelykeve, Hertelendyfalva és Sándoregyháza az otthona a legdélibb székelyeknek, akiknek ősei a madéfalvi veszedelmet követően előbb Bukovinába, majd onnan a megélhetési feltételeket keresve, mai helyükre telepedtek át. Dani Ernő, a kerékpártúra s vezetője elmondta: céljuk felkeresni gyökereiket, a fiataloknak bemutatni az útvonalon fellelhető magyar vonatkozású emlékhelyeket. 1400 km-es útjuk során többek között felkeresték az öt bukovinai csángó falut, továbbá Besztercét, Bethlent, Dést, Kolozsvárról pedig Bánffyhunyadra, Nagyváradra, Debrecenbe, Gyulára, Szegedre, Becskerekre, végül Székelykevére vezet az útjuk. A csapat összesen 19 főből áll, ebből 13-an pedáloznak, akiket két kísérő, egészségügyi szakember, sofőrök és az újvidéki Magyar Szó munkatársa segít. Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök hangsúlyozta: emberi szempontokból és nem politikai meggondolásból támogatják az emléktúrát. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Rákóczi-emlékzászlót adományozott a csapatnak, hogy azt elvigyék a három al-dunai székely falu 3-4 ezres lakosságának. /Ördög I. Béla: Al-dunai székelyek Kolozsváron. Kerékpáros emléktúra a 120 éves sorsfordulóra. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./"
2003. augusztus 2.
"A kormányrendelet értelmében a Művelődési és Egyházügyi Minisztérium támogatást nyújt a bözödújfalusi római-katolikus, illetve unitárius, valamint a csíkszeredai római-katolikus templomok építéséhez. A döntés értelmében a bözödújfalusi római katolikus és unitárius kegyhelyek építési munkálatainak folytatására egy-egy milliárd lejt, a csíkszeredai Szent Kereszt főplébánia számára pedig 2 milliárd lejes állami támogatást utal ki a tárca. A bözödújfalusi magyar templomokat a kommunizmus éveiben létesített gyűjtőtó révén számolták fel, ezek újjáépítését közvetlenül a rendszerváltás után kezdeményezték. A csíkszeredai Szent Kereszt templom építéséhez mindeddig összesen 6,3 milliárd lejes költségvetési támogatást sikerült szereznie az RMDSZ-nek. /Támogatás a magyar történelmi egyházaknak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./"
2003. augusztus 4.
"Tizenhárom település, három ország, egy nemzet képviselői gyűltek össze aug. 1-jén Kalotaszentkirály-Zentelkén: a Kolozs megyei település első ízben adott otthont a Szentkirályok Szövetsége éves találkozójának, amelyre hetedszer kerül sor. Az ünnepségen a házigazda-polgármester, Póka András György beszélt a Kárpát-medencei évenkénti hagyományos rendezvénysorozatról. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke elmondta, hogy a Kárpát-medencében valamikor több mint ötven település viselte valamilyen formában első szent királyunk nevét. Ezen helységek közül több már nem létezik, azonban ha egy képzeletbeli térképen "minden település helyén meggyújtanánk egy gyertyát, fénybe borulna az a lelki háló, amely összeköti a magyarságot, és amely nélkül nincs nemzet, nincs kultúra". Nem csak a magyar nemzet fiait fogja azonban össze a nagy király szellemisége, hiszen 2000 óta az ortodox egyház is saját szentjének ismeri el István királyt, aki így összekötő kapoccsá, Európa jelképévé is vált. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kiemelte: Szent István hazát épített Európában, csonkaságában ma is élő hazát, a magyarság pedig ezer éve ragaszkodik királyához. Szent István megismételhetetlen, de követhető: építő hitével ezt kell bebizonyítanunk - zárta ünnepi gondolatait Kónya-Hamar Sándor. Elsőként a magyarországi Kecskemét melletti falu, Szentkirály csoportja lépett színpadra. A települések képviselői a helyi zászlóra felkötözték az együttműködés szalagjait. Sorrendben Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szabadszentkirály, valamint a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári Kör (Magyarország), Királyfiakarcsa és Vágkirályfa (Szlovákia), Csíkszentkirály, Marosszentkirály, Székelyszentistván és Kalotaszentkirály-Zentelke képviselői voltak aktív részesei a nagy pillanatnak. Dienes Attila szobrász Szent István mellszobrának átvételével folytatódott az ünneplés. /Sándor Boglárka Ágnes: Szent István megismételhetetlen, de követhető. Szentkirályok Szövetségének találkozója Kalotaszentkirályon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./ Az összesen tizenhat - tíz magyarországi, négy erdélyi és két felvidéki - települést tömörítő Szentkirályok Szövetsége Szent István-mellszobrot adományozott Kalotaszentkirálynak. A szobor Dienes Attila marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő szobrász alkotása. A szobrot a jövőben állítják fel. A Szentkirályok Szövetsége 1997-ben alakult. Az egyesület közgyűlésének döntése értelmében a tíz anyaországi tag képviselői vállalták, hogy állják a találkozót megszervező határon túli tagok Szent István-szobrokkal való megajándékozásának költségeit. Új címerek a Kárpát-medencében címmel nyílt meg Pécsi L. Dániel címerkészítő kiállítása. /Salamon Márton László: Szent István-szobrot kapott Kalotaszentkirály. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./"
2003. augusztus 4.
"Kovács László magyar külügyminiszter kijelentette: a magyar kormány kész szakértői tárgyalásokat folytatni a kettős állampolgárság kiterjesztéséről a határon túli magyar szervezetekkel, a szomszédos országok kormányaival és az Európai Unióval (EU). Markó Béla, az RMDSZ elnöke emlékeztetett, annak idején aláírást is gyűjtöttek az úgynevezett külhoni állampolgárság megszerzése érdekében, amely a kettős állampolgárságnak lett volna sajátos formája. Markó hangsúlyozta, hogy ez a magyar kormányon múlik. /P. A. M.: Az RMDSZ kész tárgyalni a kettős állampolgárságról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./ Az előző napon ezzel a címmel írt a témáról a Romániai Magyar Szó: Új gumicsont a magyar politikusoknak. Kettős állampolgárság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 4./"
2003. augusztus 5.
"Az RMDSZ ügyvezető elnökségén újonnan létrehozott ifjúsági főosztály kiemelt fontosságú feladatai közé tartozik minél több romániai magyar fiatal szakember kiképzése, akik akár az önkormányzatokban, akár a szövetségben, de állami tisztségekben is helyt állhatnak - nyilatkozta Kovács Péter ifjúsági alelnök. Az ifjúsági szervezetek megosztottságáról Kovács elmondta: részéről létezik együttműködési készség, és kész tárgyalóasztalhoz ülni a Magyar Ifjúsági Tanács képviselőivel. Tervezik a Kós Károly Akadémia megszervezését, továbbá régiós találkozók létrehozását, továbbá szakmai gyakorlatok megszervezését diákoknak. Az ifjúsági főosztály tevékenysége elválaszthatatlan a MIÉRT munkájától, hiszen gyakran ugyanazokra az emberekre alapoznak. Októberben várhatóan székelyföldi és szórványkonferenciát szerveznek. /Borbély Tamás: Az egységes képviseletet az RMDSZ-nek kell ellátnia. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./"
2003. augusztus 5.
"Felháborodást keltett a háromszéki közvéleményben az a tény, hogy a Sepsiszentgyörgy határában, a szépmezői Zoocomp Rt. kezelésében lévő terület csaknem felét állami köztulajdonba rendelték. A korábbi koalíciós kormány idején, RMDSZ-tisztségviselők segédletével végrehajtott manőver gyakorlatilag félezer hektárt újólag államosított, 178 örökhagyó és több egyház nem kaphatta vissza a kommunista diktatúra által elbitorolt termőföldjét. A napokban szivárgott ki, hogy a mezőgazdasági miniszter visszavonta a rendeletet, így megnyílhat az út a termőföld visszaszolgáltatása előtt. Ez a rész Kovászna megye legjobb talajminőséggel rendelkező, kompakt mezőgazdasági területe. A 2000/1-es földtörvény megjelenése előtt néhány nappal egy, a Hivatalos Közlönyben soha nem publikált, de alkalmazott államtitkári rendelet értelmében félezer hektár az állam köztulajdonába került. Ezt Pete István RMDSZ-es államtitkár írta alá. Az ügy Szekeres Attilának, a Háromszék újságírójának tényfeltáró riportja nyomán nyert teljes nyilvánosságot. Ilie Sirbu mezőgazdasági miniszter aláírta az említett rendeletet semmisé nyilvánító jegyzéket, de ezt egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg. - Az Utánuk az özönvíz, avagy hogyan játsztak át magyar emberek a román államnak félezer hektár székely földet című, a sepsiszentgyörgyi Háromszékben megjelent riport szerint: "A szövetségi elnök határozata értelmében tavaly decemberben Ezüstfenyő-díjat alapított az RMDSZ, melyet 38 személynek ítéltek oda, akik "kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul államosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszerzésében". December 21-én Marosvásárhelyen ünnepi külsőségek között Pete István jelenlegi Bihar megyei szenátor is átvehette Markó Bélától a díjat. Tehát pártkitüntetést kapott az az ember, aki egy tollvonással megfosztott jussától mintegy félezer sepsiszentgyörgyit. Esetünkben valóban "kiemelkedő munkát" végzett, ám nem a "szülőföld visszaszerzésében" segédkezett - mint ahogy a szövetségi elnök hangoztatta -, hanem a szülőföld elidegenítésénél." /Csáky D. Tibor: Háromszék. Félezer hektár sorsa. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 5./"
2003. augusztus 6.
"Markó Béla szerint ma is érvényes a magyar állampolgárság iránti erdélyi igény.Nem sértené a román gyakorlatot, ha Magyarország állampolgárságot adna az erdélyi magyaroknak. Románia tudniillik elfogadta a bánsági horvátok horvát állampolgárságát, és román állampolgárságot ajánlott fel a besszarábiai románoknak. A kettős állampolgárságot kérő, 2000 szeptemberében gyűjtött aláírásokat az RMDSZ azóta sem összesítette, hogy továbbíthassa a magyar kormánynak. Markó Béla hangsúlyozta, az RMDSZ álláspontja nem most alakult ki, hanem évekkel ezelőtt, amikor az RMDSZ aláírás-gyűjtési akciót is indított a Magyarok Világszövetsége által javasolt külhoni állampolgárság ügyében. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy az akkori magyar kormány vezetői egyértelműen azt válaszolták: nem időszerű a kettős állampolgárság felvetése. "Ha az új magyar kormány ki tud alakítani egy megfelelő megoldást az EU-val és a szomszédos országokkal, mi azt jó néven vennénk - jelentette ki az elnök. - Szívesen részt veszünk a tárgyalásokon is, amennyiben szükséges. Hangsúlyozom azonban, hogy ez a magyar kormányon múlik." Kovács László azon kijelentésére, miszerint az EU-ban nem adnak kollektív alapon kettős állampolgárságot, Markó Béla elmondta: a magyar kormány ismeri legjobban azokat a feltételeket, amelyeket Magyarország kialakított az EU-val a tárgyalások folyamán. Hangsúlyozta, az állampolgárságot így is egyéneknek adják. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika 2002. szeptember 27-i számában nyilvánosan is bocsánatot kért amiatt, hogy a Szövetségi Operatív Tanács által 2000 szeptemberében kezdeményezett aláírásgyűjtés végül is elhalt. Közleményében azt is hangsúlyozta, hogy nem szabad az aláírásgyűjtést a határon túli magyarok jogállásáról éppen akkor szövegezett törvénnyel szembehelyezni. Mintegy ötvenezer aláírás gyűlt össze. Patrubány Miklós MVSZ-elnök viszont arról számolt be akkor, hogy a Világszövetség Erdélyi Társasága kolozsvári irodájában valamivel több mint százezer aláírást őriznek. Azt is elmondta, az RMDSZ szervezetektől összegyűjtött információkból úgy tudják, összesen 214 ezer aláírás gyűlt össze. Amint konkrét esetekkel is igazoltuk, az eltérés abból fakad, hogy egyes RMDSZ-szervezeteknél ott porosodtak az aláírásokat tartalmazó ívek. A jelenlegi román törvények nem tiltják a kettős állampolgárságot, de korlátozzák a kettős állampolgárok jogait. A képviselők által elfogadott szöveg csak a román állampolgárság és a romániai állandó lakhely követelményét hagyta meg, a román állampolgárság kizárólagosságáról már nem rendelkezik. Az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok szerint tíz év alatt 4085-ről 6786-ra nőtt a magukat horvátnak vallók lélekszáma. A gyarapodáshoz minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy Horvátország 1993-ban valamennyi határon túli horvátnak megadta a horvát állampolgársághoz való jogot. A horvát okmány helyzeti előnybe hozta a Resicabánya környéki horvát közösséget, ugyanis már a kezdetektől vízummentes beutazást biztosított az Európai Unió államaiba. Románia csak 2001 decemberében került le a vízumköteles országok listájáról. Refik Sabanovic, a bukaresti horvát nagykövetség első titkára a Krónikának korábban elmondta, a horvát állampolgárság megítélésekor a hatóságok csak a vér szerinti horvát származást veszik figyelembe. A konzulátus arra kér bizonyítékot, hogy az igénylő, vagy valamelyik felmenője valamikor horvátnak vallotta magát. A törvény nem szab határt a rokonsági fokra. Férfiak számára a katonakönyv a legjobb bizonyíték; 1989 előtt tudniillik ebbe a vállalt nemzetiséget is bevezették 2000 januárjában a román hatóságok azt is jóváhagyták, hogy a bánsági horvátok saját falujukban vehessenek részt a horvátországi parlamenti választásokon. Két horvát faluban állítottak fel szavazófülkéket. Az 1991/21-es román állampolgársági törvény 11. cikkelye kimondja, hogy a külföldi állandó lakhely megőrzése mellett is megszerezhetik a román állampolgárságot azok a személyek, akik egykor Románia állampolgárai voltak, viselkedésükkel a román állam és nép iránti elkötelezettségről tesznek tanúbizonyságot, betöltötték a 18. évüket, és büntetlen előéletűek. A törvény 39. cikkelye szerint mindazok, akik megszerezték az állampolgárságot, ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, mint a született román állampolgárok. Noha a törvényben nem szerepel utalás az egykori román állampolgárok leszármazottaira, az elmúlt kormányzati ciklus idején a jogszabályt rájuk is vonatkoztatták. 2000. március 15-étől Moldovai Köztársaság állampolgárait a bukaresti ügyintézéstől is megkímélték. A Belügyminisztérium rendeletére a moldovai határ közeli kilenc megye rendőrkapitányságán folyamodhattak a román okmányokért. Szilágyi Zsolt képviselő egy fórumon egymillióra becsülte a román állampolgárságot szerzett moldovaiak számát. Az ezzel kapcsolatos román titkolózás azzal is összefügg, hogy ez év júniusáig Moldovában az alkotmány tiltotta a kettős állampolgárságot. Iliescu és Voronin múlt heti találkozóján a két államfő egyetértett abban, hogy nem lenne szerencsés, ha elüzletiesedne a román okmány iránti moldovai igény./Gazda Árpád: Kettős állampolgárság - román gyakorlat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./"
2003. augusztus 6.
"Több javaslatot is benyújtott az RMDSZ szenátusi frakciója az alkotmánymódosító bizottsághoz, amely aug. 4-én megkezdte ülését, hogy előkészítse az alaptörvény augusztus végi felsőházi vitáját - tájékoztatta a Krónikát Eckstein-Kovács Péter szenátor. Az indítványok között szerepelt a Romániát nemzetállamnak kimondó 1-es cikkely törlése és a 148-as cikkely második bekezdésébe foglalt tiltás feloldása, miszerint a nemzetállamra vonatkozó cikkelyen nem lehet módosítani. Szintén az RMDSZ javaslatai közé tartozott a 6-os cikkely módosítása, amellyel a szövetség azt szorgalmazta, hogy a nemzeti kisebbségeket nemzeti közösségeknek ismerje el a román alkotmány. A bizottság elvetette az RMDSZ szenátusi frakciójának javaslatait.Ennek ellenére Eckstein optimistán nyilatkozott az alkotmánymódosító testület munkálatairól. "Meg kell mondanom, hogy benne maradt az alaptörvényben mindaz, amit mindeddig eredményként könyvelhetett el az RMDSZ - jelentette ki a szenátor. - Történt ez annak ellenére, hogy több módosítójavaslat is született, amelyek törölték volna az anyanyelvhasználat jogát az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban. Mi több, Dan Ioan Popescu gazdasági miniszter a felekezeti oktatást is korlátozta volna. Végül sértetlen maradt az alkotmány szövegének az a változata, amelyet a képviselőház már elfogadott, és amely szavatolja ezeket a jogokat."Eckstein-Kovács Péter egyéni indítványt is megfogalmazott. Eszerint az alkotmány 1-es cikkelyét alcikkellyel kell kiegészíteni, amely kimondja, hogy az ország nemzetállamként történő meghatározása nem jelenthet jogalapot a diszkriminációra és a jogfosztásra. Az indítványt a testület elvetette. /Cseke Péter Tamás: Marad az anyanyelv-használati jog. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./"
2003. augusztus 6.
"Zajkány falu határában, a történelmi Erdélyt Bánságtól elválasztó Vaskapunál volt egyszer egy emlékmű. A Hunyad megyei magyarság állította a millennium évében (1896), Hunyadi János török fölötti ottani győzelme tiszteletére. Tizenegy éve eltűnt a buzogány az emlékmű tetejéről, az idén tavasszal, húsvét táján a többi résznek is nyoma veszett. Pedig az emlékmű ápolása, karbantartása, esetleges felújítása szerepelt a 2002-es SZDP-RMDSZ protokollumban. Augusztus első napjaiban már a helyet is alig lehet felismerni, a bozót mindent benőtt. Kovács Jenő Vas megyei (Magyarország) honatya több, károkat szenvedett erdélyi emlékmű visszaállítását szorgalmazta. Elképzelései szerint Zajkányban az eredeti hasonmását állítják fel. Erre az anyaországiak anyagi fedezetet, akár munkaerőt is biztosítanának. /Chirmiciu András: Magyarországi segítség a zajkányi emlékműnek. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 6./"
2003. augusztus 7.
"Újból terítékre került a hírhedt Cserehát-ügy. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere cáfolta Bágyi Bencze Jakabot, az Udvarhelyi Híradó tudósítóját, aki az UH aug. 5-i lapszámábanaz írta, hogy az Aris Industrie Rt. tulajdonosa, Aristide Roibu egyszer már felajánlotta megvételre a várost képviselő polgármesternek a csereháti épületet, de Szász elutasította az ajánlatot. Szász Jenő ezzel szemben dátumokat sorolt fel. 1996. június 7-én a svájci Basel Hilft egyesület pénzéből eredetileg udvarhelyszéki fogyatékos gyermekek számára épült csereháti iskolát Aristide Roibu a görög katolikus Szeplőtelen Szív apácarendnek adományozta. Szász Jenő frissen megválasztott polgármestert 1996. június 27-én iktatták be tisztségébe, így a felajánlás érdemben nem történhetett meg, mivel Roibu június hatodika után már nem gyakorolhatta a tulajdonosi jogokat (időközben az apácarend nevére telekkönyvezték az ingatlant), Szász pedig csak 27-ike után léphetett fel a város képviseletében. A 2000-ben hatalmon lévő Orbán-kormány arról biztosította Szász Jenőt, ha eléri, hogy a csereháti épület eladó legyen, a megvásárláshoz szükséges pénz átutalják számára. Az apácarend hallani sem akart a vásárról. A magyarországi kormányváltás után az udvarhelyi polgármester tájékoztatta a Cserehát-ügyről a magyar kormány- és államfőt, valamint az országgyűlési frakciókat. Előrelépés nem történt, csupán az építtető és a város közötti perekben érkeznek újabb és újabb fellebbezések. A ügy megoldását 2002-ben az RMDSZ és a kormánypárt egyezményében tűzték ki célként. Szász megállapította, az RMDSZ annak ellenére sem tudta megoldani a helyi közösség számára fontos kérdést, hogy Aristide Roibu ma már a PSD szenátoraként Verestóy Attila udvarhelyszéki RMDSZ-es szenátor kollégája, akivel a politikai együttműködés jegyében megtárgyalhatta volna a Cserehát-ügyet. /Zilahi Imre: Csúsztatott az újságíró. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./"
2003. augusztus 7.
"Véget ért a Politeia Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület által szervezett II. Torockói Diáktábor. Az újságíró és politológus diákoknak szervezett szakmai összejövetelt a Brassais Véndiákok Egyesülete által működtetett Tóbiás Ifjúsági Házban rendezték. Bakk Miklós, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományok Karának oktatója, a tábor főszervezője elmondta, hogy tavalyhoz képest előrelépésnek számít az előadások tematikai változatossága és a meghívottak sokszínűsége. A meghívott előadók között politológusok, szociológusok, jogászok, politikusok és újságírók voltak, akik a sajtó és a politika viszonyrendszerét, az erdélyi sajtó jobb és bal oldali polarizációját, illetve az RMDSZ és a sajtó viszonyát boncolgatták, többnyire a kérdések elméleti hátterére összpontosítva. /B. T., S. B. Á.: Véget ért a II. Torockói Diáktábor. Szakmai összejövetel politológusoknak, újságíróknak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./"
2003. augusztus 7.
"Nagyváradon aug. 5-én volt a felújított Ady Endre Múzeum megnyitója. Szervátiusz Tibor hatalmas Ady portréja fogadja a betérőt, a tárlókban Ady relikviák. Tóth János múzeumvezető előadása után Tempfli József római katolikus megyéspüspök beszélt. Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke az örvendetes tényt nyugtázta, hogy immár magyar vonatkozású intézmények felújítását is támogatja az állam, hiszen Bihar megye lakosságának egyharmada magyar ajkú. Az Ady-kultusz ápolása 1919-ben, mindjárt a költő halála után megkezdődött Nagyváradon. Megalakult az első Ady Társaság. Nagyvárad vezetése 1942-ben vásárolta meg egyik legjelentősebb, Rozsnyai Károly-féle Ady-gyűjteményt, ezen alapul a kiállítás anyaga. Bognár Cecil szekszárdi Ady-gyűjtő néhány újabb relikviát adományozott a nagyváradi múzeumnak. /(Balla Tünde): Az Ady-kultusz fennmaradt Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./"
2003. augusztus 8.
"Az RMDSZ politikusok támogatják a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezői által sürgetett székelyföldi autonómiát is - derült ki a szövetség vezető politikusainak válaszaiból, akik csak abban az esetben értenek egyet a székelyföldi kezdeményezéssel, ha az összhangban áll a jogi normákkal. - Az RMDSZ most is az autonómia kiépítésén dolgozik - jelentette ki Markó Béla szenátor. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a Krónika kérdésére úgy értékelte, hogy az autonómia ügyében eddig elkészített tervezetek "kissé messze állnak a jogi kodifikáció helyességétől". "Tisztelem az amatőrök lelkesedését, de egy ilyen tervezetnek összhangban kell lennie mind a romániai, mind az európai jogrenddel és normákkal, tehát mégiscsak jogi szakemberekre kellene bízni a dokumentum kidolgozását." Verestóy úgy fogalmazott: "A működő autonómiastruktúrák kiépítése pontosan az, amit most az RMDSZ végez, ezért csak ezt tekintem járható útnak." Frunda György szenátor nem bocsátkozott jóslatokba. "Amikor majd elkészül, és ismerni fogom a tervezetet, akkor tudom csak eldönteni, hogy azt támogatom-e vagy sem" - mondotta Frunda. Albert Álmos /Sepsiszentgyörgy polgármestere/ az RMDSZ alternatív szervezetének nevezte a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét és helyesli azt a szándékot, hogy a Székely Nemzeti Tanács októberi 26-i megalakulását tervezik a kezdeményezők. Albert szerint a magyarság mindenekelőtt a földek, erdők, egyáltalán a javak visszaszolgáltatását, valamint az anyanyelv használatának a lehetőségét, tehát ugyanazoknak a célkitűzéseknek az érvényre jutását várja, amelyekért az RMDSZ harcol. "Az embereknek tudniuk kell, hogy az RMDSZ vezetői mellettük állnak, mert a naponta megfogalmazott bírálatok dacára a szövetség nélkül nem érhetik el a jogorvoslatot" - idézte Albert Álmost a Mediafax. /Benkő Levente: A cél azonos, az utat kell megkeresni. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./"
2003. augusztus 8.
"Az RMDSZ nemrég létrehozott EU-integrációs főosztályának élére Niculescu Tóni ügyvezető alelnököt nevezték ki, aki elmondta: EU-információs irodahálózatot alakítanának Erdélyben, ahol nemcsak az Európai Unióval (EU) kapcsolatos információkat lehet megtudni, hanem pályázatírással, valamint a pályázatok elkészítéséhez szükséges tanácsadók képzésével is foglalkoznak. A főosztály elsődleges feladatai közé tartozik a romániai magyar társadalom szakképzettségének felmérése. A főosztály két tevékenységi köre: információgyűjtés és szolgáltatás, valamint képzés. Olyan helységekben hoznak létre irodákat, ahol eddig nem léteztek ilyenek. Országszerte már létezik több mint húsz iroda, amelyet az EU bukaresti delegációja hozott létre. Például Kolozsváron kettő van, de Székelyföldön egyáltalán nem létezik ilyen szolgáltatás, és a szórványvidékről sem feledkeznek meg. A már létező irodák mellé nem terveznek újakat, csupán magyar nyelvű ismertető anyaggal látják el, illetve bővítik azokat. Az integrációt nem a főosztály végzi, a csatlakozás feladatait helyi szinten az önkormányzatok, a mikrorégiók, különböző szaktestületek, alapítványok oldják meg. A szakképzettség felmérésével azt szeretnék megtudni, hogy ki az, akinek a szakképzettsége megfelel az uniós követelményeknek. /Borbély Tamás: EU-s irodahálózatot hoztak létre. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./"
2003. augusztus 8.
"A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) új politikai alakulatként az RMDSZ alternatívája kíván lenni, jelentette ki Albert Álmos, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke. Miután az SZNT Kezdeményező Testülete bejelentette, hogy októberben megalakul a Székely Nemzeti Tanács, Albert Álmos úgy fogalmazott, "nagyon jó az alapgondolat, amely köré ez a tisztán politikai alakulat szerveződik, és azt hiszem, minden rendben lesz, ha megtalálják az eszközöket is gondolataik gyakorlatba ültetéséhez". A 2004-es helyhatósági választások kapcsán Albert Álmos úgy véli, hogy az SZNT az RMDSZ-el párhuzamosan állít majd jelölteket. Albert Álmos kifejtette, a magyarság az elkobozott földek, erdők és egyéb javak visszaszolgáltatását, az anyanyelvhasználat lehetőségét várja, az RMDSZ pedig ezekért harcol. "Az embereknek tudniuk kell, hogy az RMDSZ-t naponta érő bírálatok ellenére a szövetség nélkül lehetetlen megoldani ezeket a problémákat, és tudniuk kell, hogy az RMDSZ vezetői mellettük állnak", fogalmazott Albert. /A Székely Nemzeti Tanács az RMDSZ alternatívája kíván lenni. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./"
2003. augusztus 8.
""Közösségünk tükre" elnevezéssel az RMDSZ Arad városi szervezete a város magyar közösségének feltérképezése céljából programot indított, amely egy kerületek és utcák szerinti felmérést foglal magában. A program megvalósításával átfogó kép alakulna ki Arad város magyar családjainak szociális helyzetéről, végzettségi szintjéről, a szülők elképzeléseiről a gyerekek tanulását, továbbtanulását illetően, nem utolsó sorban az RMDSZ-szel való kapcsolatukról, a felnőtt lakosság választásokon való részvételéről. A begyűjtött adatok alapján reális adatbázisra épülő szórvány- és oktatási stratégia dolgozható ki, megismerhetők a választási preferenciák, feltérképezhető az aradi magyarság szociális helyzete. Első lépésben, a Communitas Alapítványnál elnyert pályázat alapján, elvégezhető egy kerület felmérése, Pernyáva és a Konfekciógyár környéke. A munkacsoport létrehozásához elsősorban egyetemisták, pedagógusok, aktív nyugdíjasok segítségét kéri Lészay Ildikó programfelelős. /Lészay Ildikó programfelelős: "Közösségünk tükre". Felmérés az aradi magyarság helyzetéről. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 8./"
2003. augusztus 9.
"Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tagjait át kell adni az igazságszolgáltatásnak - jelentette ki Adrian Casunean Vlad képviselő, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (SZDP) Kovászna megyei szervezetének elnöke. Szerinte az EMNT területi autonómia létrehozására irányuló kezdeményezése alkotmányellenes. Hozzátette: ha az újonnan alakult szervezet az RMDSZ támogatására lel az EMNT által kezdeményezett helyi tanácsok létrehozásában, akkor a szövetséget alkotmányellenes szervezetnek lehet nyilvánítani az alaptörvény értelmében. - Mindenki számára legyen világos, hogy Hargita és Kovászna megyében ilyen tanácsokat nem lehet létrehozni - mondta. /A területi autonómia ellen tiltakozik Casunean Vlad. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 9./"
2003. augusztus 9.
"Eckstein-Kovács Péter szenátor, az alkotmány módosítására létrehozott szenátusi bizottság tagja vele készült interjúban kitért arra, hogy az RMDSZ frakciójának volt egy tízpontos módosító csomagja. Mindezek nem nyerték el a képviselőház támogatását, mégis úgy látták, hogy azt fenn kell tartaniuk a közvélemény és a parlament előtt. A kormánypárt, az SZDP olyan "erőemberei", mint Adrian Paunescu például, azt szerették volna elérni, hogy a felekezeti oktatásról szóló rész ne úgy kerüljön be, ahogy azt az RMDSZ már kieszközölte. Továbbá szerették volna korlátozni az igazságszolgáltatásban az anyanyelv használatának"most jobb pozícióban vagyunk, mint azt az eddigi alkotmányos előírások rögzítették." Például az, hogy a rendőrök nem tarthatnak házkutatást bírói engedély nélkül, mindenek előtt az RMDSZ ellenállásán múlott. /Gyarmath János: Mindenképpen jobb pozícióba kerültünk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"
2003. augusztus 9.
"A kettős állampolgárság bevezetésének támogatására kérte öt vajdasági magyar párt és mozgalom /Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom és a Kereszténydemokrata Európa-mozgalom/ Mádl Ferenc államfőt, Medgyessy Péter kormányfőt és Szili Katalin házelnököt. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség szerint a kettős állampolgárság hosszú távon a kárpátaljai magyarság szempontjából is megoldást jelenthet az akadálytalan kapcsolattartásra Magyarországgal. A levélhez csatolták a kettős állampolgárságot támogatók aláírását is. Eddig mintegy négyezer aláírás gyűlt össze - közölte Ágoston András, az aláírásgyűjtést kezdeményező Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke. A kettős állampolgárság bevezetése iránti igény alátámasztására az aláírásgyűjtés teljes anyagát is elküldik Budapestre. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Szabadság című kolozsvári lapnak kijelentette, az RMDSZ is szívesen tárgyal a határon túli magyaroknak biztosítandó kettős állampolgárság kérdéséről, de ebben az ügyben a döntés alapvetően a magyar kormányon múlik. Kovács László külügyminiszter korábban úgy fogalmazott: a magyar kormány kész szakértői tárgyalásokat folytatni a kettős állampolgárság kiterjesztéséről a határon túli magyar szervezetekkel, a szomszédos országok kormányaival és az Európai Unióval." /S. M. L.: Vajdasági egység. Kárpátalján üdvözlik a kezdeményezést. = Krónika (Kolozsvár), aug. 9./"