Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2010. június 24.
Új vezetőséget kapnak a közmédiumok
Megszűnhet a bizonytalanság a közszolgálati rádió és televízió háza táján, miután a parlamenti pártok a jelek szerint jövő héten dűlőre viszik a két intézmény új igazgatótanácsának és elnökének megválasztását.
A parlament két házának állandó bizottságai tegnap együttes ülésükön eldöntötték, hogy kedden határoz a parlament a két intézmény igazgatótanácsának összetételéről. A pártok jelölhetnek személyeket a posztokra, ugyanis korábban a szenátusban elbukott az a törvénytervezet, amely csökkentette volna a két közszolgálati médiaintézmény vezetőségének kiválasztásában a politikum által eddig betöltött döntő szerepet. A tervezet ugyanis azt javasolta, hogy a civil szféra jelölheti az igazgatótanácsi tagokat. Mivel a felsőházban elbukott a tervezet, a parlamenti pártok a régi, már bevált gyakorlat szerint ők maguk javasolják és szavazzák meg az igazgatótanácsi tagokat.
A kérdést azért is kell sürgősen rendezni, mert a televíziónak jelenleg nincs vezetősége, miután Alexandru Sassut, a Román Televízió igazgatóját a parlament leváltotta az intézményt irányító igazgatótanáccsal együtt, a rádió vezetőségének mandátumát pedig csak ideiglenesen hosszabbította meg már kétszer is a törvényhozó testület.
A legtöbb párt hétfőn jelöli ki hivatalosan a két intézmény igazgatótanácsi posztjaira javasolt személyeket. Az RMDSZ várhatóan szombaton, a Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) fórumán határozza el, hogy a szervezet részéről kik lesznek igazgatótanácsi tagok. A televíziónál eddig Stanik István, a rádiónál pedig Ágoston Hugó töltötte be az igazgatótanácsi tisztséget.
Szabadság (Kolozsvár)
2010. június 24.
Markó Béla: talán jobb lenne ellenzékben
Talán jobb lenne most ellenzékben lenni, de a szövetség vállalta a kormányzás felelősségét és erről nem mondhat le – jelentette ki csütörtökön Csíkszeredában Markó Béla RMDSZ-elnök.
A Hargita Megyei Tanács által Regionalizáció és kisebbségi jogok – az európai Románia kialakításának aktuális kérdései címmel rendezett tanácskozáson Markó Béla úgy fogalmazott: régóta nem érezte, hogy talán jobb lenne most ellenzékben lenni, de az RMDSZ vállalta a kormányzás felelősségét, amiről nem mondhat le.
A kormányfőhelyettes szerint a reformokat még a tavalyi év elején el kellett volna kezdeni, s akkor az ország talán nem lenne olyan nehéz helyzetben, mint most. Bírálta az előző kormányzást is, amelynek idején a két koalíciós párt „semmit nem tett, csak a választásokra készült”.
Markó szerint sokan megkérdezik tőle, hogy az RMDSZ miért vállal kormányzati szerepet eg ennyire nehéz gazdasági helyzetben, de hangsúlyozta, hogy a szövetség a kormányzásnak nem cspuán a jó, hanem a rossz oldalát is vállalja.
Az RMDSZ elnöke szerint szükséges a romániai közigazgatási rendszer átszervezése, a következő időszakban pedig a kormánynak ezzel kellene foglalkoznia. „A kormány maga bonyolította a saját helyzetét, mivel egy túlbürokratizált rendszert, egy bürokratikus dzsungelt hozott létre. Ebben a dzsungelben pedig lehetséges a problémák megoldásának halogatása és az aktatologatás. Ez a rendszer nem hatékony, ezt pedig a válságos időszakban be is bizonyította” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Krónika (Kolozsvár)
2010. június 24.
Tusványos 2010: politika nyílt lapokkal
Nyílt lapokkal mottó alatt zajlik július 20-25. között Tusnádfürdőn az immár 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Nyílt lapokkal, mert – mint az csütörtöki sajtótájékoztatójukon elhangzott – a szervezők azt szeretnék, ha erdélyi és összmagyar tekintetben is terítékre kerülnének olyan témák, amelyek kapcsán megválaszolatlan kérdések sora él az emberekben.
Szervezők: Somogyi Attila, Sándor Krisztina és Demeter Szilárd
Ezt a célt szolgálná például egy nyílt Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelyen Markó Béla RMDSZ- és Tőkés László EMNT-elnök elmondhatná, hogy miért hívták életre a testületet, hogyan működik, miért vált olyanná, amilyen, illetve van-e egyáltalán jövője. Ugyanakkor a jelen pillanatban marginalizált Magyar Polgári Párt szerepéről is beszélni lehetne.
Szintén sokakat érdekel Tőkés László EP-alelnökké választása, a jövőre esedékes magyar EU-elnökség, illetve a kettő közötti kapcsolat. A nemrég megalakult magyar kormány struktúrája és víziója szintén rengeteg kérdést vet fel a szervezők szerint, éppen ezért erről is mindenképp szó esik. Ezt garantálja az a tény is, hogy az Orbán-kabinet több minisztere, államtitkára – köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szőcs Géza kulturális, Németh Zsolt külügyi, Hoffman Rózsa oktatási államtitkár –, már vissza is jelzett a Tusványos-csapatnak, hogy részt vesz az eseményen. Hogy Orbán Viktor megtartja-e immár hagyományos szombati előadását, egyelőre még nem százszázalékos, ugyanis miniszterelnökként jóval bonyolultabb megszervezni erdélyi látogatását. Valószínűsíthető azonban, hogy az idei szabadegyetemet sem hagyja ki, hiszen – mint a Tusványos kapcsán tett nyilatkozatában elmondta – a húsz év alatt egyetlen egyszer kényszerült távol maradni. Szintén kérdéses még, hogy Traian Băsescu lesz-e idén is beszélgetőpartnere, a szervezők szerint előfordulhat, hogy a román államfő is felbukkan a táborban, de a szombati nap kapcsán egyelőre semmi konkrétumot nem tudtak mondani.
„Ne csak siránkozzunk”
A szabadegyetemen szóba kerülő témák kapcsán Sándor Krisztina főszervezőtől megtudtuk, hogy azok nem csak a felmerülő gondokat lajstromolják majd, hanem olyan szakembereket is várnak valamennyi panelbe, akik megoldásjavaslatokat is tudnak mondani, illetve azok gyakorlatba ültetésében is részt vállalnak. „Ne csak siránkozzunk, hanem próbáljuk tudatosítani értékeinket” - fogalmazta meg mintegy második mottóként Sándor Krisztina, aki az értékek sorában az előadásokban is hangsúlyosan megjelenített műemlékvédelmet és gasztronómiát említette meg. A gazdasági, társadalmi, politikai kérdések mellett a táborozóknak drogprevenciós, illetve szexuális nevelési előadásokat is tartanak, s természetesen a partnerszervezetek is több érdekes előadással, foglalkozással, kikacsolódási lehetőséggel várják az érdeklődőket.
Bővülő bulikínálat
Mivel az esemény diáktábor jelleget is ölt, s sokan a buli kedvéért érkeznek Tusnádra, Somogyi Attila programfelelős a zenés kikapcsolódási lehetőségekből is ízelítőt adott. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, lesz Rúzsa Magdi, Bikini, Magashegyi Underground, Csík Zenekar, Hooligans, illetve Pannonia Allstarts Ska Orchestra (PASO) koncert, a döntő szempont ugyanis az együttesek összeválogatásakor az volt, hogy valamennyi ízlésnek megfeleljenek. Ugyanakkor a sokszor hajnalig tartó bulik idén már három helyszínen zajlanak, a hagyományos Csűr-buli mellett idén is várja a gépzene kedvelőit a nagyszínpad mellett felhúzott MISZSZ-sátor, újdonságképp pedig az élőzenére vágyóknak is szerveznek bulikat. A koncertek és partik akár az előző években ingyenesek, a sátorozás egész hétre 85 lejbe, egy éjszakára 17 lejbe kerül, a kétágyas kisház egész hétre 375 lej.
Nem nőtt a büdzsé
„Egyelőre csak becsült a költségvetésünk, pontos számadatokról csak a tábor után tudunk beszámolni” - válaszolta Sándor Krisztina a Krónika azon kérdésére, hogy mekkora összegből gazdálkodtak az esemény megszervezésekor. Mint elmondta, úgy tűnik, hogy a tavalyhoz hasonlóan 35-40 ezer euróból sikerül lebonyolítani a közel egyhetes rendezvényt. A magyarországi kormányváltás azonban egyelőre nem hozott pénztöbbletet a szervezőknek, tudtuk meg. A szocialisták nyolc évvel ezelőtti hatalomra kerülésükkor alaposan megnyirbálták a jobboldalinak tartott erdélyi esemény költségvetését, azóta különböző pályázatokból szervezik meg azt évről évre. „A kormányváltást követően sem nyíltak meg a pénzcsapok. Válság van, s kampány volt” – fogalmazott vonatkozó kérdésünkre Demeter Szilárd marketing és kommunikáció-felelős.
Részvétel szempontjából is a tavalyihoz hasonló évre számítanak a szervezők, bár bíznak abban is, hogy a magyar kormányváltás az anyaországból, illetve a határon túli magyarok köréből is több fiatalt fog Tusnádra vonzani. A 2009-es eseményen egyébként összesen 30 ezren fordultak meg, a szervezők becslése szerint napi 5-7000 fiatal látogatott ki a kempingbe, illetve a koncerteknek otthont adó sportpályára.
Jó hírrel szolgáltak ugyanakkor Demeter Szilárd azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem jutnak el Tusnádra: a fontosabb eseményekről a magyarországi Mandiner portál munkatársaival közösen szerkesztett www.tusvanyos.ro honlapon óráról órára frissülő információkat találnak, s fényképeken, illetve videofelvételeken is nyomon követhetik a történéseket.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2010. június 24.
Tanügyi törvény: a szünidőben is dolgoznának
A testület határozatképességének biztosítása érdekében a szenátus oktatási bizottságának elnöke, Mihail Hărdău azt javasolta, hogy az üléseken részt venni nem tudó tagokat frakciótársaik is helyettesíthessék a parlamenti szünet idején – derül ki a bizottsági elnök tegnapi közleményéből.
Minderre azért van szükség, mert a bizottság korábban azt kérte a szenátus házbizottságától, járuljon hozzá, hogy az oktatási szaktestület a nyári parlamenti szünet időtartama alatt is folytathassa tevékenységét, hogy el tudja fogadni az oktatási törvény tervezetére vonatkozó jelentést. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a szenátus működési szabályzatát módosítsák, mégpedig oly módon, hogy – a határozatképesség megőrzése érdekében – a szabadságon lévő bizottsági tagokat frakciótársaik is helyettesíthessék.
A jogszabálytervezet 331 cikkelyéből egyébként eddig ötvenet vitatott meg a bizottság, ám a munkát lassítja, hogy összesen 1371 módosító javaslatot nyújtottak be hozzá. Maga Traian Băsescu államfő Mircea Geoană házelnöknek küldött levélben sürgette a szenátust, azt kérve, hogy még ebben az ülésszakban vitassa meg és szavazzon az oktatási törvényről. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által a ház élére delegált Geoană válaszában úgy értékelte, nem indokolt a sietség. Kedden Markó Béla kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke is arról beszélt, hogy fennáll a veszélye: az új jogszabály hatálybalépése egy tanévet késhet, ha csak az őszi ülésszakban fogadja el a szenátus.
Egyúttal azt is felpanaszolta, hogy a bizottsági vitát elsősorban az ellenzéki képviselők időhúzása nyújtja tovább. Az új jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi diákok anyanyelvükön tanulják Románia történelmét és földrajzát is, a képviselőház az ellenzék – elsősorban a Nemzeti Liberális Párt (PNL), de a PSD honatyáinak – nacionalista kirohanásai közepette fogadta el. A PNL bejelentette, ha nem módosítják a földrajz és a történelem oktatására vonatkozó cikkelyt, nem szavazza meg a jogszabályt a szenátusban, amely döntéshozó kamara.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2010. június 24.
Boc: „Etnikai régiók” nélkül
Szükséges Románia közigazgatási átszervezése, mivel a nyolc jelenlegi fejlesztési régió nem felel meg a szükségleteknek, de az átszervezést csakis az alkotmány alapján lehet megvalósítani, anélkül, hogy az országot tartományokra, vagy egyéb önálló, esetleg etnikai alapon szerveződő egységekre szabdalnánk – jelentette ki csütörtökön Emil Boc miniszterelnök egy, a jelenlegi régiók átszabásának témájában szervezett konferencián Bukarestben. Kifejtette, a kormánynak az EU-tagságból következően működőképes közigazgatási struktúrát kell kialakítania, de csakis az alkotmány alapján, amely kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam.
Ennek nyomán az ország nem alakítható át szövetségi állammá, amelyben olyan tartományok lennének, mint Németországban, vagy államok, mint az Egyesült Államokban, illetve egyéb önálló területi egységek sem. „Az alkotmány a legfőbb kiindulási pont. Románia egységes nemzetállam, és közigazgatási felosztásában nem szerepel a régió fogalma. Ez azt jelenti, hogy Románia nem szövetségi állam, ezért nem lehet szövetségi struktúrát kialakítani” – vélte Boc.
A kormányfő leszögezte, a nyolc jelenlegi fejlesztési régió már nem felel meg az igényeknek, rámutatott ugyanakkor, hogy az ország közigazgatási átalakítása nem jár majd „etnikai tartalmú” régiók létrehozásával. „Akár alkotmánymódosítással, akár anélkül valósul meg a közigazgatási újrafelosztás, egy dolognak világosnak kell lennie: a régiókat nem szabad etnikai tartalmú régióknak tekinteni, mivel ezáltal eltérnénk az eredeti szándéktól. A régióknak olyan közigazgatási egységnek kell lenniük, amelyek megfelelnek a polgárok jobb közszolgáltatások biztosítása iránti igényének és az uniós tagság támasztotta feltételeknek” – hangsúlyozta Boc.
Mint kifejtette, a közigazgatási átalakítás az alkotmány módosítása nyomán is megvalósítható, ehhez azonban az összes párt közötti konszenzus szükséges. A kormányfő szerint a jelenlegi nyolc régió már nem képes olyan közeget teremteni, amelyben Románia tovább fejlődhet, így már nem felel meg az ország igényeinek. Ehhez azonban kétharmados többségnek kell kialakulnia a parlament mindkét házában. Hozzátette ugyanakkor: a közigazgatási átszervezésig még sok időnek kell eltelnie, addig azonban a kormány folytatja a decentralizációs folyamatot.
Markó: a Székelyföld-tagadók a valóságot tagadják
Emil Boc kijelentésére reagálva Markó Béla kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke kijelentette: annak tagadása, hogy az országban léteznek sajátos etnikai összetételű hagyományos régiók, etnicista megközelítést jelent. Markó szerint aki tagadja a hagyományos régiók létét, az a valóságot tagadja. Rámutatott: a jelenlegi közigazgatási felosztás kialakításában az egyik fő szempont épp az volt, hogy egyes hagyományos régiókat kettévágjanak, módosítva ezzel az etnikai arányokat. Leszögezte: ugyanígy a valóságot tagadja, aki a Székelyföld létét vonja kétségbe, márpedig az etnikai realitásokat figyelembe kell venni. „Romániában léteznek etnikai közösségek, ezek közül az egyik, a magyarság jelentős méretű. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie” – hangsúlyozta Markó. Hozzátette, előbb-utóbb meg kell valósítani a közigazgatási határok átrajzolását, mivel a jelenlegi megyehatárok nem felelnek meg a gazdasági és infrastrukturális fejlődés kritériumainak. Ugyanakkor még a jelenlegi határok között szükségesnek tartja a minél magasabb szintű decentralizáció megvalósítását.
Blaga: mindenki kampányol
Vasile Blaga belügyminiszter bírálta, hogy a régiós felosztás kapcsán minden párt a Székelyföld tematikájánál ragadt le, de arra buzdította a politikai szereplőket, hogy „hagyjanak fel a kampánydiskurzussal, és fogadjanak el egy olyan változatot, amely az összes állampolgár érdekét szolgálja.” Blaga szerint a fejlesztési régióknak bizonyos adminisztratív jogkörökkel is rendelkezniük kellene, hogy olyan projekteket dolgozzanak ki, amelyek adóbevételeket hozhatnak a helyi önkormányzatoknak. Álláspontja szerint a jelenlegi régiók mérete közelít az optimálishoz, hiszen lakosságuk megközelítőleg háromezer fős.
Bírálta ugyanakkor azon politikusokat, akik úgy szeretnék községgé minősíttetni falujukat vagy várossá a községüket, hogy az nem felel meg az előírt feltételeknek. Szerinte túl sok önálló település van az országban, csupán hatvannal kevesebb, mint a lényegesen nagyobb Lengyelországban. Úgy vélte, az ötezer lelkesnél kisebb lakosságú kistelepülések hátrányos helyzetben vannak, mivel nem rendelkeznek megfelelő szakértői kapacitással az uniós támogatások lehívására. Elena Udrea régiófejlesztési és idegenforgalmi miniszter úgy vélte, a régióhatárok legfeljebb 2013 után változtathatók meg, azonban ezt követően tanácsos megvalósítani, mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez hatékonyabb regionális fejlesztési politikát és adóbegyűjtést tesz lehetővé.
Mint arról beszámoltunk, a jelenlegi régióhatárok átrajzolásának egyik legfőbb szorgalmazója az RMDSZ, amely a jelenlegi Északnyugati és a Középső fejlesztési régiók határait úgy rajzolná át, hogy azok megfeleljenek a regionális és néprajzi hagyományoknak. Így nyolc helyett tizenhat kisebb régió jönne létre, és a jelentős magyar lakosságú megyék – előbbiben Bihar és Szatmár, utóbbiban Maros, Hargita és Kovászna – egy régióba tartoznának. Ezt azonban a román pártok igyekeznek megakadályozni. Februárban az RMDSZ erre vonatkozó törvénytervezetét a szenátus hallgatólagosan elfogadta, mivel a törvényes határidőn belül nem került a megvitatandó pontok közé. Ez azonban csupán félsiker, mivel ebben a témában a képviselőház a döntéshozó kamara.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2010. június 24.
Tudományosan is alátámasztható egy székely régió létrehozása
Semmiképp nem etnikai alapú intézkedésként kellene történjen a romániai régiók adminisztrációs, illetve területi felosztása, hangsúlyozta Tánczos Barna fejlesztési államtitkár azon a parlamenti szemináriumon, amelynek fő témája a románi fejlesztési régiók árszervezése volt.
„A régió átszervezések szempontjából az RMDSZ úttörő szerepet vállalt, és több éve próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi romániai régiók nem felelnek meg az Unió régiókra vonatkozó előírásainak” – fogalmazott az államtitkár. Elmondta, a 1059/2003/CE direktíva értelmében a régiókat földrajzi, társadalmi, gazdasági, történelmi, illetve kulturális kritériumok alapján kell meghatározni, s ennek megfelelően, a szövetség, és a szakemberek is egy tudományos alapú régió átszervezést javasolnak, amely alátámasztaná azt a verziót, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyék egy régióba szervezhetőek. „Egyértelmű, hogy a szakmai, tudományos kritériumok alapján olyan régiók is létrejönnek, ahol a magyarok számaránya jelentős vagy többségi lesz.
Nyílván a lakossági kritériumot sem hagyjuk figyelmen kívül, egyébként ez is a direktíva része, de úgy gondoljuk, hogy ez egy rugalmasan kezelhető kritérium, főleg ha figyelembe vesszük, hogy sok Uniós állam rendelkezik 400-600 ezres lakosságú régiókkal” – magyarázta Tánczos Barna a tegnapi tanácskozáson, amelyen Emil Boc miniszterelnök, valamint Vasile Blaga belügyminiszter is részt vett.
A Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium államtitkára kifejtette, a régiók homogenitása, illetve gazdasági fejlesztése szempontjából alapvető feltétel a jelenlegi helyzetet mihamarabb orvosolni, s így megfékezni azt is, hogy az erősebb, jobb fejlesztési kapacitással, nagyobb erőforrásokkal rendelkező megyék továbbra is mágnesként vonják el az Uniós forrásokat a kevésbé fejlett területektől.
erdon.ro
2010. június 24.
Toró szerint az EMNT az Orbán-féle nemzeti együttműködés-rendszerben gondolkodik
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke válaszolt a Jobbik EP-képviselőinek közleményére, amelyben Kovács Béla, Morvai Krisztina és Szegedi Csanád EP-képviselők arra szólították fel Tőkés Lászlót, az EMNT vezetőjét, hogy „EP-alelnökként sokkal határozottabban álljon ki az összmagyar érdekekért, mint az utóbbi években tette, amikor például a román hatalom mindenkori magyar hangjával, az erdélyi autonómiát gáncsoló RMDSZ vezetőivel lépett szövetségre”.
A közleményben a szélsőjobboldali párt EP-képviselői azt is tudatták, hogy támogatták Tőkés EP-alelnökké való választását. Toró megköszönte a támogatást, azonban egyértelművé tette: a Tőkés László EP-képviselő és az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Fidesz-KDNP szövetség partnereként az Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerében látja megvalósíthatónak az erdélyi magyarság stratégiai céljait.
Megjegyezte, mind a határok fölötti nemzetegyesítés programeszménye, mind az elszakított nemzetrészek közösségi autonómiája a lehető legteljesebb és legszélesebb körű összefogás szükségességét követeli meg. Emlékeztetett, az EMNT 2009-ben, a „sérelmi politizáláson” és a „szűkkeblű pártpolitikai érdekeken” túllépve, az összefogás útját választották, ennek következtében az erdélyi Magyar Összefogás Listája a 2009-es EP-választásokon a romániai magyarság tényleges lélekszámát meghaladó mértékű (majdnem 9%-os) sikert könyvelhetett el.
„Szeretnénk hinni, hogy a Jobbik képviselői számára fontosabb az együttműködés a Kárpát-medencei magyar ügy hiteles és eredményes képviseletében, mintsem hogy azt alárendeljék vélt vagy valós pártpolitikai érdekeknek. Amennyiben mégis ezt teszik, saját magukat rekesztik ki a nemzeti együttműködés rendszeréből” - sommázott Toró. (hírszerk.)
Transindex.ro
2010. június 25.
Markó-Tőkés vita lesz Tusnádfürdőn
Nem jutottak közös nevezőre az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum tagszervezetei a közösen felállítandó Kulturális Autonómia Tanács ügyében. Markó Béla és Tőkés László azonban vállalta, hogy egy hónap múlva, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, nyílt fórumon folytatják a vitát.
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban azonos súllyal van jelen az RMDSZ és ellenzéke. A testület csak konszenzusos döntéseket hozhat.
- Fontos beszélgetésünk volt az erdélyi magyar felsőoktatásról, beleértve – ami most a legsürgősebb – hogy valamiképpen gyorsítsuk föl és támogassuk a Sapientia Egyetem akkreditációját – mondta el Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem ért egyet azzal, hogy a közösen megalapítandó Kulturális Autonómia Tanács az RMDSZ egyik testülete legyen:
– Az RMDSZ nem akar olyan kérdésekben jogosítványokat biztosítani a Kulturális Autonómia Tanácsnak, mint például az anyagiak elosztása, a támogatáspolitika – jegyezte meg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke.
A Kulturális Autonómia Tanács megalakítását a kisebbségi törvénytervezet is előirányozta, de az öt éve beterjesztett jogszabályt máig sem fogadta el a bukaresti parlament.
Baranyi László
Duna Tv
Erdély.ma
2010. június 25.
Ne csak kampányban forduljunk a magyarsághoz
A múlt héten megrendezett Hunyad megyei magyar napok rendkívül gazdag és tartalmas programmal kényeztették el az itteni magyarságot. Nyolc nap alatt összesen több, mint 40 magyar rendezvény volt, ami jelentős erőfeszítést jelentett, még ha 14 szervezet is vett részt a szervezésbe.
Erről beszélgetett a Nyugati Jelen Babos Arankával, a vajdahunyadi RMDSZ elnökével, a magyar napok egyik fő szervezőjével, aki mindenekelőtt az első 6 nap alatt vállalt fontos szerepet a szervezésben.
– Kemény fába vágtátok a fejszéteket, az első alkalommal megrendezett magyar napok mégis nagy sikert arattak. Hogyan állt össze a gazdag program?
– Régóta terveztük, néhány hónappal ezelőtt összeültünk és megbeszéltük, hogy minden városnak, minden szervezetnek milyen elképzelései vannak, milyen programokat terveznek és milyen személyzet áll rendelkezésre a szervezéshez. Jómagam természetesen főleg Vajdahunyadra koncentráltam, elképzeléseinket megbeszéltük a választmányban, majd hozzáfogtunk a munkához.
– Rendkívül gazdag volt a program. Kulturális rendezvények, koncertek, tudományos előadások, néptánc, gyermekprogramok, gulyásfőzés.
– A programot úgy igyekeztünk összeállítani, hogy fiatalokhoz és idősekhez, minden korosztályhoz szóljon, értelmiségieknek és egyszerű embereknek egyaránt vonzó legyen. A szervezésbe is sikerült bevonni az egyházakat, iskolákat, civilszervezeteket, ifjúsági szervezeteket és természetesen az RMDSZ-t. Közös munka volt, azzal a céllal, hogy a rendezvénysorozat minél több magyart megmozgasson.
– Bizonyos nézeteltérések azonban voltak a szervezők között, különösen a csernakeresztúriak és a többiek között.
– Természetesen akadnak véleménykülönbségek, főleg ekkora rendezvény megszervezésénél. Noha eleinte a csernakeresztúriak valóban nem örvendtek, hogy a magyar napok a bukovinai székely találkozóra épülnek, végül jól sikerült, hatékony együttműködés született, kölcsönösen segítettünk egymásnak. Sőt, serkentően hatott a kisebb településeken, amelyek felbátorodtak az első napok sikerein. Pénteken Bácsiban például így került sor 28 év után először magyar rendezvényre, holott ez eredetileg nem is szerepelt a programban. Egyes hangok megkérdőjelezték az RMDSZ bevonását a szervezésbe, de a hatósági engedélyek nagy részét, a közterület rendelkezésre bocsátását jelentős mértékben a szövetség intézte el, s a székelyföldi előadók is többnyire az RMDSZ-kapcsolatok révén jöttek el.
– Kettős precedens született. Egyrészt a románság felé nyitással, a saját magyar közösségünkből a nyilvánosság elé lépéssel, másrészt a szerteágazó gazdag 8 program révén. Eddig csupán a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság szervezte meg több településen rendezvényeit.
– A Dél-Erdélyért Kulturális Társaság most is jelentős részt vállalt a szervezésben, tapasztalataik roppant hasznosak voltak. Most például a vajdahunyadi 6-os számú iskola magyar diákjaival közösen léptek fel a Hunyadiak kastélyában a csütörtöki reneszánsz esten. A szervezés végül közös munka volt, Hobót Koppándi Zoltán lupényi unitárius lelkész hozta el, a Háromszék néptáncegyüttes a Hunyad megyei RMDSZ és Kovászna megye közötti együttműködés keretében lépett fel, a fénypontot, a népviseletes felvonulást, pedig a csernakeresztúriak biztosították. Már most gondolkozunk, hogy jövőre – amikor ismét magyar napokat szervezünk – mi legyen a fénypont. Most könnyű volt, hiszen a bukovinai székely találkozó révén a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület 600 meghívottat biztosított.
A közterületre való kilépés pedig a rendezvénysorozat egyik fő célja volt. Mi magunk ismerjük kultúránkat, hagyományainkat, értékeinket, ezeket vittük köztérre, hogy a többség is megismerje. A román sajtóból kedvező visszhang érkezett, a többség egyértelműen pozitívan értékelte a magyarság ünnepségét.
– Mennyibe kerültek az első hat nap rendezvényei?
– Még nem végeztük el a pontos számítást. Minél színvonalasabb rendezvények, minél kevesebb pénzből, ez volt a célunk. Eleinte Republik-koncertet terveztünk Vajdahunyadra, de erről anyagiak miatt mondtunk le, a legtöbb pénz Csernakeresztúrnak kellett, a bukovinai székely találkozóra. Kovászna megye sokat segített anyagilag is, akárcsak a Communitas Alapítvány. A magyarországi pályázatokra az ottani kormányváltás miatt még nem kaptunk választ.
–Ifjúsági programokat szerveztél, májusban elhoztad Vajdahunyadra a budapesti utcaszínházat, a Huniadi Cantores tagjaként Brüsszelben is felléptél reneszánsz zenével. November óta, amióta megválasztottak helyi RMDSZ-elnöknek, megmozgattad a vajdahunyadi magyarságot.
– Két éve, amióta haza érkeztem Kolozsvárról, igyekszem szervezni az ifjúságot. Olyan körülmények között akarok élni, ahol jól érezzem magam, s ha mi magunk nem alakítjuk ki ezeket a körülményeket, akkor ki tegye meg helyettünk? RMDSZ-szinten elkezdtük a tagság pontos összeírását, illetve új tagok toborzását. A magyar rendezvények szervezésének kiemelt fontosságot tulajdonítok, hogy a magyarok ne érezzék azt, hogy az RMDSZ csak kampányban emlékszik rájuk, akkor keresi fel őket, amikor szüksége van szavazataikra.
– További sok sikert kívánva, köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Erdély.ma
2010. június 25.
"Nem lehet elutasítani a valóságot"
Markó Béla, az RMDSZ elnöke csütörtökön a Mediafaxnak elmondta, hogy Emil Boc miniszterelnök Románia regionális területi- közigazgatási átszervezésének időszerűsége című konferencián tett kijelentéseinek, melyek szerint a területi-közigazgatási újraosztásnak nem etnikai alapú, független struktúrákat kellene eredményeznie, etnikai tartalmuk van.
Aki azt szeretné, hogy ne létezzenek hagyományos térségek adott etnikai összetétellel, tulajdonképpen a valóságot utasítja el.
"Jelenleg ez a valóság" – szögezte le Markó Béla, hozzátéve, hogy a mostani területi- közigazgatási elosztás keretében az egyik probléma éppen az volt, hogy mesterséges módon "bizonyos hagyományos területeket kettévágtak, és ezeket más területekhez csatolták, annak elkerülése érdekében, hogy bizonyos etnikai összetétel alakuljon ki".
Markó közölte továbbá: ha Romániát közigazgatási szempontból átszervezik, akkor természetes módon a jelenlegi állapothoz képest sokkal ésszerűbb és logikusabb területi-közigazgatási egységek jönnek létre, ez viszont a valóság elfogadását feltételezi.
"Székelyföld például nem kitaláció, hanem létezik, és azok, akik nem ismerik el ezt a tényt, azok, akik figyelmen kívül próbálják hagyni Székelyföld létezését, nem ismerik a valóságot. Nem lehet nem figyelembe venni bizonyos etnikai realitások létezését. Romániában léteznek etnikai közösségek, egy nagyon nagy, éspedig a magyarok, és ezt a tényt mindenkinek tudomásul kell vennie" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Másrészt viszont előbb vagy utóbb szükségessé válik majd Románia területi-közigazgatási átszervezése – mutatott rá Markó.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. június 25.
Gazdaságélénkítő lehetőségekről tanácskoztak Szatmáron
A pénzügyi válságból kivezető stratégiát javasolt Winkler Gyula (képünkön) RMDSZ-es európai parlamenti képviselő az elmúlt hét végén Szatmárnémetiben, azon a konferencián, amellyel a partiumi megyeközpont be kíván kapcsolódni a Kis- és Közepes Vállalkozások Európai Hete elnevezésű, idén második alkalommal megrendezett rendezvénysorozatba.
Amennyiben az Európai Unióban működő 23 millió kis- és közepes vállalkozás (KKV) mindegyike csupán egyetlen új munkahelyet létesítene, a közeljövőben minimálisra csökkenhetne az Unió munkanélküliségi rátája, amely jelenleg hivatalosan 25 millió állástalannal számol” – közölte lapunkkal Winkler. Az EP-képviselő szerint a legfontosabb, hogy a romániai KKV-k regionális kapcsolatokban gondolkodjanak, és úgy látja, a szatmáriaknak már több fronton is sikerült bekapcsolódniuk régiójuk gazdasági vérkeringésébe.
„Egyébként ezt a törekvést európai uniós elv is támogatja, és személy szerint én is üdvözlöm. A regionális gondolkodás nemcsak az Unión belül működik, hanem Európa-szerte, éppen ezért szervezik meg idén másodszor a KKV-k hetét, amelyhez az egész kontinens csatlakozik. Tavaly több mint 200 programot tartottak ebben a témában” – részletezte a képviselő. Emellett Winkler a KKV-k és a területi parlamenti képviselők együttműködésének fontosságára hívta fel a figyelmet.
„A politikusok az országos fórumokon csak úgy tudják megfelelően képviselni a helyi érdekeket, ha folyamatos párbeszédben állnak a gazdaság területi szereplőivel” – tette hozzá Winkler. Az EP-politikus háromlépcsős megoldást javasol a gazdasági válságból való kilábalásra, amelyet tudomása szerint több nyugat-európai országban, köztük Németországban és Lengyelországban már elindítottak. Az intézkedés első lépcsőfoka az állam szociális kiadásainak csökkentése. A második a költségvetési és adózási fegyelem növelése lenne, amely visszaszorítaná az adócsalást, az adóbefizetések elkerülését és a feketegazdaság okozta hiányt.
A harmadik intézkedésnek a gazdaság élénkítésének kell lennie, serkentve az uniós támogatások lehívását, és növelve az infrastrukturális beruházásokat. Winkler úgy véli, a legfontosabb cél a román gazdaság újraindítása, ám a pénzügyi-gazdasági válság leküzdése mellett Romániának egy sajátos, belső morális válsággal is szembe kell néznie. Az EP-képviselő kitért az Unió 2020-as stratégiai tervére is, amely a szegénység minimalizálását és a válság leküzdését tűzte ki célul.
„Ehhez a tervhez az RMDSZ EP-frakciója egy kiegészítést fűzött, amely a KKV-k helyzetét könnyítené. Ez a módosító javaslat többek között az általuk benyújtott pályázatok utólagos elszámolásáról is szól” – részletezte Winkler, aki szerint nem azzal van a gond, hogy a hazai KKV-k nem tudnak jó pályázatokat írni, hanem az elbírálási procedúra nehézkessége lassítja a rendszer hatékonyságát.
Végh Balázs
Krónika (Kolozsvár)
2010. június 25.
EMNT: az RMDSZ lépjen ki a kormányból
Elfogadhatatlannak tartja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) udvarhelyszéki szervezete, hogy korábbi felszólítása ellenére az RMDSZ honatyái egyöntetűen megszavazták a nyugdíj- és bércsökkentést.
„Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a román politikai „elit” hozzá nem értése és felelőtlensége miatt teljes csődbe került az ország, és emiatt Székelyföld lakosságának is bűnhődnie kell” – olvasható a Nagy Pál elnök által aláírt közleményben.
Kifejtik, sajnálatosnak tartják, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) az államelnök és pártja egészségtelen befolyása alatt áll, s így képtelenek valós lépéseket tenni a Székelyföld autonómiája érdekében. Az EMNT-sek szerint voksuk miatt a Hargita megyei RMDSZ-es honatyáknak vissza kellene adniuk mandátumukat, és többé nem lenne szabad közképviseleti tisztséget vállalniuk. A szervezet javasolja, hogy a hétvégén ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) bírálja felül a képviselők döntését, és az erdélyi magyar közösség érdekeit a pártpolitika érdekei elé helyezve, kezdeményezzék a kormányból való kilépést.
Krónika (Kolozsvár)
2010. június 26.
Nincs megállapodás az autonómiatanácsról
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) nem sikerült megállapodnia a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) létrehozásáról, amelynek tervezett hatásköreit megosztják a feleket - adta hírül szombaton a Szabadság című napilap.
A kolozsvári újság szombaton tudósított arról, hogy a két szervezet által alapított Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ismét ülésezett Marosvásárhelyen, ahol kiderült: a tartalmi és formai kérdések mellett elvi nézeteltérések is felmerültek az autonómiatanács működése kapcsán.
Demeter Szilárd, az EMNT sajtóreferense a lapnak elmondta: az RMDSZ azt szeretné, hogy a KAT az RMDSZ intézményeként működjön, amelyben a Tőkés László által vezetett EMNT 25 százalékos arányban részesülne a helyekből. Tőkés László szerint azonban ez az intézmény az egész romániai magyarságé kell legyen, és nem csak az RMDSZ-é. Éppen ezért Tőkés szorgalmazza az RMDSZ alapszabályzatának a módosítását, hogy az RMDSZ és az EMNT közösen hozhassa létre a KAT-ot.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke a megbeszéléseket követően csak annyit közölt, hogy egyelőre nem sikerült megállapodniuk az autonómiatanács kapcsán, de a tárgyalásokat júliusban folytatják Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében, ahol várhatóan nyílt ülést tart a két szervezet által alapított EMEF.
A pénteki tanácskozáson szó volt még a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjának a felgyorsításáról, Dávid László, az egyetem rektora politikai segítséget kért az RMDSZ-től a felsőoktatási intézmény végleges akkreditációja érdekében - olvasható a Szabadságban
MTI
2010. június 26.
Tőkés: egy ilyen tanács nem alakulhat meg pártpolitikai szempontok alapján
Tőkés László szerint az RMDSZ-nek meg kell változtatnia alapszabályzatát ahhoz, hogy megalakítsák a Kulturális Autonómia Tanácsot, amely az „erdélyi magyar önkormányzatiság legmagasabb foka" ― mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke tegnap, miután az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon (EMEF) találkozott Markó Béla szövetségi elnökkel.
Tőkés szerint formai és tartalmi okok miatt nem jutottak egyezségre az autonómiatanács létrehozását illetően. „Ami a formát illeti, nem jutottunk egyezségre a Kulturális Autonómia Tanács közös jellegét tekintve, mert mi ellenezzük az RMDSZ monopóliumát. Hogyha létrejön egy ilyen tanács, akkor az a teljes magyar közösségé kell hogy legyen, nemcsak az RMDSZ-é. Hogyha az RMDSZ-nek valóban szándékában áll együtt megalkotni ezt a tanácsot, akkor ilyen értelemben kell módosítania alapszabályzatát" ― mutatott rá Tőkés.
Tartalmi kifogásként azt hozta fel, hogy nem fogadható el olyan tanács, amelynek nincs komoly hatásköre. „Nem támogatjuk egy pusztán formális tanács létrehozását, úgyhogy folytatnunk kell a tárgyalásokat. A legfontosabb akadályok a politikai pluralizmus és a nemzeti jelleg. Hogyha az RMDSZ továbbra is pártpolitikában gondolkozik, pártpolitikai szempontok alapján, nem fogadhatjuk el egy ilyen tanács megalakulását" ― mondta. Az EMEF-ülésen a romániai magyar felsőoktatás támogatásáról is tárgyaltak, megegyeztek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem felkarolásában, utóbbi minél sürgősebb akkreditálásában, hisz már teljesítette a feltételeket ― mondotta Markó.
Háromszék
Erdély.ma
2010. június 26.
Szükség van a Kulturális Autonómiatanácsra
Formai és tartalmi ellentétek
Tegnap Marosvásárhelyen tanácskozott az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelyen Markó Béla, az RMDSZ és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mellett a két alakulat vezető személyiségei vettek részt. Az ülés alatt jött a hír, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését. Ezért hirtelen be is fejezték, majd a két szervezet vezetői nyilatkoztak az újságíróknak. Markó Béla szűkszavúan és sietősen, hiszen sürgősen vissza kellett térniük Bukarestbe, Tőkés László részletesebben és komótosabban beszélt a tárgyalások részleteiről.
Fel kell gyorsítani a Sapientia akkreditációját
Markó Béla szerint fontos beszélgetést folytattak az erdélyi magyar felsőoktatásról, annak támogatási lehetőségeiről, a Partiumi Keresztyén Egyetemről és a Sapientia Egyetemről, "beleértve, ami most a legsürgősebb, hogy valamiképpen gyorsítsuk fel és támogassuk a Sapientia akkreditációját, mert már teljesítette a kritériumokat." Volt egy első beszélgetésünk a Kulturális Autonómiatanács létrehozásáról, de itt még nem tudtunk megállapodni minden fejezetben, úgy hogy ezt folytatni fogjuk, ha hamarabb nem, akkor július 24-én Tusnádon, ahol egyfajta nyílt egyeztető fórumot tartunk" – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Az Alkotmánybíróság döntését tiszteletben kell tartani
Ami az alkotmánybírósági döntést illeti, folytatta Markó, az kötelező, tudomásul kell venni, tiszteletben kell tartani, és nagyon sürgősen megoldást kell találni a hiányzó összeg pótlására, ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalappal tartani tudjuk az egyezséget. Minden valószínűség szerint már ma (sz. m. péntek) este kormányülésre kerül sor, én magam is kollégáimmal visszatérek Bukarestbe, ez befolyásolni fogja a holnapi napot is, megnézzük, hogy még meg tudjuk-e tartani a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését vagy nem, de most ez a legfontosabb és a legsürgősebb. Valószínűleg adók és illetékek emelésében kell gondolkoznunk, de ezt a kormányülésen fogjuk eldönteni.
"Együttérzésünket fejezzük ki az RMDSZ-nek ebben a nehéz helyzetben"
Tőkés László: – Mindenekelőtt a társadalmi helyzet foglalkoztatott a mai tanácskozáson bennünket. Szomorúan tapasztaljuk, hogy húsz év után, ha lehet, még nagyobb társadalmi nyomorúságba jutott az ország. Lépten-nyomon olyanokkal találkozunk, akik nem örvendenek a húsz évvel ezelőtti rendszerváltozásnak, kilátástalannak látják a jövőt. Nekünk azokkal kell tartanunk, akik egykor nautos kávét ittak, akiknek fejadagra adták a vajat és az élelmet, és semmiképpen nem szabad azzal a politikai osztállyal tartanunk, amelyik hátrányos helyzeteket teremt szociális vonatkozásban". Emlékeztetett, hogy ez az év a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni év az Európai Unióban, s lehetetlen dolognak nevezte, hogy miközben az EU-ban magas szinten foglalkoznak a szegénység elleni harccal, egy uniós tagország olyan intézkedéseket hoz, amely megkurtítaná a nyugdíjakat és a fizetéseket. Üdvözlöm az Alkotmánybíróság döntését a nyugdíjak vontkozásában, de együttérzésünket fejezzük ki az RMDSZ-nek ebben a nehéz helyzetben" jelentette ki, hozzátéve, hogy nem szabad folytatni azt az utat, amely további térvesztéshez, az RMDSZ népszerűsége elvesztéséhez és a választók mögüli kihátráláshoz vezet, mert ez tovább rontja a magyar érdekérvényesítés esélyeit. "Nem akarunk ebbe az utcába bemenni, közösen keressük a kiutat a nemzeti önrendelkezés útján" – mondta.
Nem mehetünk Európával szembe
A továbbiakban elmondta, hogy a Kulturális Autonómiatanács (KAT) volt az első pont, de beszéltek a ciánbányászatról is, hiszen "ez is egy olyan népszerűtlen kérdés, amelyben két magyar miniszter érintett. Semmiképpen nem mehetünk Európával szembe, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az Európai Parlament legutóbbi döntését a cián alapú bányászattal kapcsolatban" – hangsúlyozta az EMNT elnöke.
Nincs szükség egy olyan KAT-ra, amely csak ott díszeleg a magyarság feje fölött
Véleménye szerint a KAT azért is fontos, mert nem az RMDSZ kizárólagos testületeként alakulna meg, hanem egy össznemzeti magyar testület volna, amely a magyar nemzeti önrendelkezésnek a fórumává válna. Itt, tette hozzá, formai ellentétek támadtak a megbeszélésen, "ugyanis az RMDSZ saját döntése és statútuma szerint RMDSZ-es testületként fogja fel, mi viszont össznemzeti magyar önrendelkezési testületként akarjuk létrehozni paritásos elvek alapján". Tartalmilag sem tudtak megegyezni, mert úgy látták, "az RMDSZ olyan kérdésekben nem akar jogosítványokat biztosítani a KAT-nak, mint például az anyagiak elosztása, a támogatáspolitika, a bukaresti vagy budapesti forrásoknak az elosztásáról szóló döntéshozatal. Márpedig egy olyan Kulturális Autonómiatanácsra, amely csak ott díszeleg a magyarság feje fölött és nem indítja el a nemzeti önrendelkezés folyamatát, nekünk nincs szükségünk". Abban viszont egyetértettek, hogy erre a testületre föltétlenül szükség van, és hogy tovább folytatják a tárgyalásokat, ha nem hamarabb, akkor július 24-én Tusnádfürdőn.
Az Alkotmánybíróság döntése nyomán kialakult helyzet miatt a Szövetségi Képviselők Tanács ülését július 9-ére, péntekre halasztották.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2010. június 27.
Lezártak egy korszakot
Nagyvárad - Pénteken a KREK védnökségével és a PUPA szervezésében fórumra került sor a református egyházkerület székházának dísztermében, melyen Tőkés László EP-alelnök tekintett vissza püspöki szolgálatára.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével és a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) szervezésében zajlott fórumon szinte zsúfolásig megtelt a KREK székházának díszterme. Az előcsarnokban a Tőkés László eddigi tevékenységét bemutató kiadványokat lehetett megtekinteni, illetve megvásárolni, a rendezvényre pedig meghívást kaptak a tavaly visszavonult egyházfő más helységbeli küzdőtársai, barátai is. Az emlékezésre való ráhangolódásképpen ugyanakkor archív fényképeket vetítettek a falra.
Az egybegyűlteket Hermán M. János teológus, egyetemi lelkipásztor köszöntötte, magyarul és románul egyaránt. Ezután Kovács Zoltán főgondnok elevenítette fel az 1989-es fordulat utáni történéseket, azt az időszakot, amikor stratégiát és programot kellett szabni az egyháznak. Beszédében azt emelte ki, hogy a volt püspök mindig rávilágított a lényegre, az egyenes szókimondás embere volt még akkor is, ha ez sokakban ellenérzéseket váltott ki. Tolnay István előadótanácsos, a PUPA kurátora tanügyi szemszögből tekintett vissza az elmúlt két évtizedre. Úgy vélte: a KREK kezdeményezőként és helyzetteremtőként lépett fel, együtt tudott lélegezni kettős kisebbségben élő híveivel.
Levetítették az interjút
A köszöntő- és méltató beszédek után levetítették azt az interjút, melyet Gergely Gizella készített Tőkés Lászlóval a Duna Televízió számára eddigi közéleti tevékenységéről. Ezután a tavaly visszavonult püspök nyilvános párbeszédet folytatott újságírókkal, Rais W. István, Dénes László és Fábián Tibor főszerkesztőkkel, valamint Gazda Árpád főmunkatárssal. A körülbelül másfél órás beszélgetés kezdetén szóba került az az időszak is, amikor Tőkés Lászlót fiatal lelkipásztorként még antiklerikális és antiepiszkopális gondolatok foglalkoztatták, majd természetesen az 1989 utáni történésekre terelődött a figyelem.
A volt egyházfő úgy vélekedett: a két évtizede folyó fárasztásos politika eredményeképpen erőtartalékaink kifogyóban vannak. “Megtörténhet, hogy hiába álmodozunk az igéret földjéről, nem leszünk képesek rá, hogy átlépjük a Jordánt, mert sehol sincs megírva, hogy sikerülni fog”, fogalmazott. Hozzátette: bár számos eredményt elértünk, a befektetett energiát figyelembe véve nem lehetünk elégedettek. A kezdeti lendület megtorpant, “ahhoz, hogy megéljünk, többre van szükség”. Aggasztó, hogy mindenütt gondban vannak a határon túli magyarok, az egyházi téren is elhidegültek a kapcsolatok, “saját gyarlóságunk és a titkosszolgálati manipuláció pedig oda vezetett, hogy a magyarság szétesett és megosztott”. Meglátásában ugyanakkor most az út felénél járunk, és kedvező jelek (magyarországi változások, európai lehetőség) mutatkoznak arra, hogy ebből a helyzetből kilábaljunk, ehhez azonban összefogásra van szükség.
Erkölcspolitikát folytat
Püspöki tevékenységéről szólva Tőkés László fontosnak tartotta kiemelni: nem olyan értelemben diktált dokumentumokat vagy munkatempót a munkatársainak, hogy a szava parancs volt, hanem adekvált módon szerette megfogalmazni a határozatokat, s erről akarta meggyőzni a közgyűléseket is. “A parancsuralmi kormányzás haszontalan, mert visszaüt”, közölte. Sokan azzal vádolják, hogy önkényesen meghosszabbította a mandátumait, azonban a valóságban az történt, hogy akaratán kivül, menet közben változtak a törvények, hangsúlyozta. Mások azért kritizálják, mert egyaránt foglalkozik egyházi és politikai ügyekkel is, de annyi baj legyen, ha néha túlságosan összekeveri a kettőt, mert “szekularizált világunkra ráfér a keresztvíz”. Meglátásában egyébként ő erkölcspolitikát folytat , mert “Erdély és a népünk ügyét nem lehet száraz politikai ignoranciával kezelni”. A volt püspök ugyanakkor arra figyelmeztetett: MSZP-s és SZDSZ-s veszély van a református egyházban (titkosszolgálati múltak, liberális- individualista magánkegyesség), ezért sem lényegtelen, hogy milyen utat követünk, ki következik a sorban.
Vita a KAT-ról
Amikor az újságírók az RMDSZ-ről kérdezték, az EP-alelnök az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) aznapi, marosvásárhelyi összejövetelét említette. Megítélésében szinte szakításra került sor, végül mentették a menthetőt, s abban állapodták meg Markó Bélával, hogy Tusványoson folytatják. A vita tárgyát a Kulturális Autonómia Tanács képezte, Tőkés László szerint az oportunista RMDSZ egypártrendszerben gondolkodik, azt szeretné ugyanis, hogy a KAT a saját intézménye legyen, s csupán magának vindikálná a pénzelosztás felelősségét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2010. június 27.
Februárban tartják az RMDSZ X. Kongresszusát
Februárban tartják a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) X. Kongresszusát - határozta el Marosvásárhelyen a szövetség keretében működő Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT).
Az RMDSZ vasárnapi közleménye szerint a testület pénteki ülésén egyetértett a kongresszus helyszínére vonatkozó pályázati kiírással, és elfogadta a kongresszus megrendezésének időpontjára vonatkozó javaslatot is, amelynek értelmében a legfelsőbb döntéshozó fórum tanácskozását 2011. február 26-án és 27-én rendezik meg. Ezt a szövetség "miniparlamentjének", a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) még meg kell erősítenie.
Az SZKT-nak szombaton kellett volna üléseznie, de az ország gazdasági helyzetét érintő pénteki események miatt az ülést két héttel későbbre halasztották.
Pénteken ugyanis a román alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a kormány korábbi takarékossági programjának egyes részleteit, így nem csökkenhetnek 15 százalékkal a nyugdíjak, ahogyan azt a kormány korábban tervezte. Emil Boc ezért szombatra rendkívüli ülésre hívta össze kabinetjét, azon Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek és az RMDSZ-es minisztereknek is részt kellett venniük. Az ülés eredményeként a kormány 24 százalékra emelte az áfát, s azt is eldöntötte, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó nem változik.
Így Marosvásárhelyen pénteken csak arra volt lehetőség, hogy a TEKT megvitassa és az SZKT-nak elfogadásra javasolja az RMDSZ gazdaságélénkítő intézkedés-csomagját. Kedvezően véleményezte az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, valamint a gazdasági munkacsoport által kidolgozott dokumentum elveit, amely többek között a kis és közepes vállalkozások adóterheinek csökkentését, kedvezményes hitelezését és a romániai bankrendszer többlet-adóztatását irányozza elő.
Garzó Ferenc
MTI
2010. június 28.
Lassú a tanügyi törvénytervezet szenátusi megvitatása
Több mint egy hónapja került a szenátus oktatási bizottságának az asztalára az a tanügyi törvénytervezet, amely egy újabb reformot jelentene a román, de legfőképpen a kisebbségi oktatásban.
Mint ismeretes, a törvénytervezet kisebb-nagyobb módosításokkal már átment a képviselőházon, a döntést azonban a szenátus hozza.
Négy hete folyik az oktatási törvény vitája, ennek ellenére még negyedét sem tárgyalták meg a jóváhagyandó cikkelyeknek. A meglévő 327 cikkelyből csütörtökig mindössze 64-ről sikerült megállapodni. Bokor Tibor, az oktatási bizottság tagja elmondta, hogy az ülések során a legnagyobb vitát az iskolai ciklusok, valamint a kisebbségi oktatás fejezeténél, a történelem és földrajz anyanyelven való tanítása okozta. A többórás csatározások mellett a bizottság elfogadott néhány olyan javaslatot, amelyek újdonságként szolgálnak az új tanügyi törvénytervezetben – tudtuk meg a szenátus RMDSZ-frakciójának tájékoztatásából.
Így például döntés született arról, hogy a felekezeti oktatás is részesülni fog az alapfinanszírozásból. Az új cikkelyek értelmében a gyerekek öt-hatéves korban egy úgynevezett előkészítő csoportban vesznek részt, hatéves kortól pedig kezdetét veszi a négyéves elemi ciklus. A gimnáziumi ciklust egy évvel hosszabbítják meg, ide kerül át a kilencedik osztály. Ezt követően két lehetőség közül lehet majd választani a tanulóknak: vagy jelentkeznek kétéves szakiskolai képzésre, vagy jelentkezhetnek négyéves líceumba, amely a tizenharmadik osztállyal ér véget. „Azért tartom fontosnak ezt a kezdeményezést, mert egyrészt így visszahozzuk a szakiskolai képzést, hisz komoly szakmunkás hiány van több területen, másrészt, ha egyszerűsíteni akarjuk a tanterveket, csökkenteni az óraszámokat, akkor a hároméves elméleti líceum pont az ellenkezőjét váltotta volna ki – nyilatkozta Bokor Tibor szenátor, aki a javaslat kezdeményezője is volt. – Tulajdonképpen a kisebbségi fejezetnél egyetlen kérdésben nem sikerült még megegyezni, ez a történelem és a földrajz magyar nyelven való oktatása; erről a jövő héten hozzuk meg a döntést.”
Egy másik fontos módosítás a testnevelés, zene, rajz és vallás tantárgyakat érinti. Szintén Bokor Tibor szenátor javaslatára, a törvény hatályba lépése után ezeket a tantárgyakat nem érdemjeggyel, hanem csak minősítéssel értékelik a tanárok, kivéve, ha szakosztályról (művészeti vagy sportiskolában) van szó. Megváltozik továbbá a képességi vizsga menete is, egyrészt, mert kilencedik osztály végén kerül majd sor erre; másrészt, mert a román, magyar és idegen nyelv írásbelin kívül lesz egy úgynevezett transzdiszciplináris felmérő is matematikából és természettudományokból. Szóbelit csak társadalomtudományokból kell tenni. Ezenkívül a diákoknak évközben még egy gyakorlati számítástechnikai vizsgán is túl kell esniük.
A szenátus oktatásért felelős bizottsága hétfőn folytatja ülését, és, a parlamenti vakáció ellenére, addig nem szűnteti be a munkát, amíg az összes cikkelyről nem születik megállapodás, illetve szavazás.
Pataky Lehel Zsolt
Nyugati Jelen (Arad)
2010. június 28.
Az RMDSZ kéri az átalányadó megszüntetését
Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke tegnap a Mediafaxnak elmondta: az RMDSZ a koalíciós tanács hétfői ülésén kérni fogja az átalányadó megszüntetését és más gazdaságélénkítő intézkedéseket.
Borbély szerint a reggel 9-kor kezdődő koalíciós ülésen az RMDSZ több gazdasági intézkedést javasol, így a kis- és középvállalkozások támogatását, az átalányadó megszüntetését, bizonyos állami részvények eladását, a bankoktól származó pénz begyűjtését.
„Javasoljuk a kártyát a kis- és középvállalkozásoknak, az átalányadó megszüntetését, az állam felé való kötelezettségeiknek eleget tevő cégek támogatását. Tárgyalunk az állami részvények eladásáról, az állami és a magánszféra partnerségéről szóló törvényről” – fejtette ki Borbély.
A miniszter szerint az RMDSZ javasolja a többletadó kivetését a bankok számára, vagy pedig azt, hogy bizonyos összegeket átlátható módon irányítsanak át a bankoktól állami programok támogatására.
Arra a kérdésre, hogy az állami részvények eladásából és a banki többletadóból mennyi pénzre lehetne szert tenni, Borbély azt mondta, a gazdasági ügyekkel foglalkozó minisztériumoknak kell erről számításokat végezniük.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2010. június 28.
Van ok a reménykedésre – Húsz évről, püspöki szolgálatról egy esetben
A pusztai vándorlás útjának felén elnevezéssel tartottak pénteken fórumot Nagyváradon. A református püspöki palota díszterme színültig megtelt a rendezvényre, amelyen TŐKÉS LÁSZLÓ mintegy búcsút vett a várostól, a királyhágó-melléki egyházkerülettől annak apropóján, hogy nemrégiben az Európai Parlament alelnöki tisztségébe választották meg. Az eseménnyel – amint mondta – köszönetét fejezte ki a támogatásért. Egy vetített filmben, majd a helyszínen készített interjúban szólt az elmúlt húsz esztendőről, mely alatt püspökként tevékenykedett Váradon, beszélt ennek sikereiről, kudarcairól és a jövőről is.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével a Pro Universitate Partium Alapítvány szervezte est kezdetén Hermán János előadótanácsos köszöntötte az egybegyűlteket. A KREK főgondnoka, Kovács Zoltán az eltelt húsz évet elemezve beszámolt az egyházkerület strukturális átszervezéséről, újjá-, illetve megteremtésének mikéntjeiről. Beszélt a kezdetekről, amikor is „a bibliai pusztához hasonlatos állapotok uralkodtak a KREK-ben”. Szólt a vezetőről, Tőkés László püspökről, aki csapatával egységbe kovácsolta a darabokban lévő egyházkerületet. A folyamatot megfékezni akarókról is beszélt. Tolmácsolta az egyházkerület jelenlegi püspökének, Csűry Istvánnak az üdvözletét, aki nem lehetett jelen az esten. Megköszönte Tőkés eddigi tevékenységét, és ennek folytatását kívánta, valamint további támogatásukról biztosította. Ezt alátámasztva a sokadalom felállva tapsolta meg az EP-alelnököt.
Mindössze tíz perc állt rendelkezésére Tolnay István előadótanácsosnak, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsa ügyvezető elnökének ahhoz, hogy összegezze az egyházkerület oktatásügyi teljesítményét. Amint rámutatott, e témában is – a temesvári események szellemében – mindig kezdeményezni akart és tudott a KREK. Az egyházi oktatás visszaállítása a Sulyok István Főiskola létrehozásával kezdődött, ez teljesedett ki előbb a PKE létrehozásában, majd az ökumenikus keresztény egyetem akkreditálásában. Utóbbi tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a Bolyai Egyetem megszüntetése óta az első önálló magyar felsőoktatási intézmény jött létre Romániában. Persze szólt a többi egyházi intézményről is, az óvodákról, iskolákról, amelyekben összességében háromezren tanulnak.
A Duna Televízió Gergely Gizella váradi tévés által készített félórás nagyinterjúját vetítették le ezután. Tőkés László püspöki szolgálatának közel két évtizedére tekintett vissza ebben. A képkockák után az előszóé volt a főszerep. Rendhagyó sajtóbeszélgetésben faggatta a leköszönt püspököt, az EP alelnökét lapunk főszerkesztője, Dénes László, a Harangszó főszerkesztője, Fábián Tibor, a Krónika főmunkatársa, Gazda Árpád és a Bihari Napló főszerkesztője, Rais W. István.
Számos kérdést tettek fel az újságírók, a válaszokból összességében kibontakozott mind a személyiség rajzolata, mind a korszak képe meghatározó alakjának szemszögéből, és a jövővel kapcsolatos mikéntekről is szó esett. Mindjárt az első kérdésekre, Gazda Árpádéra válaszlova Tőkés elmondta, hogy nagy alázatra késztette a püspöki szolgálat. Fábián Tibor kérdésében visszautalt a címbeli képre, s arra volt kíváncsi, hogy az egyház mennyire fáradt bele a vándorlásba a táv felénél. Az is megtörténhet, hogy mindössze álmodunk az ígéret földjéről – szemléltette az interjúalany válaszában, hogy korántsem biztos, siker koronázza-e a küzdelmeket. Szólt arról, hogy a kifárasztásra már a legelejétől fogva törekedtek. Ezzel magyarázta azt, hogy a húsz év alatt, noha sokat sikerült elérnie az egyháznak, a romániai magyarságnak, összességében nem azt hozta a korszak, amit reméltünk. A taktika eredményeként szétforgácsolódtak erőink, mindazonáltal a táv felénél kedvező előjeleket is mutatkoznak – biztatott Tőkés. Honnan az energiája? – tudakolta Rais W. István. Az EP-képviselő, -alelnök kifejtette, hogy nem herkulesi az ereje, inkább gyengeségének tudatában képes harcolni, a hite ad erőt. „Az aratnivaló sok, a munkás kevés” – vázolta a szomorú közállapotokat Tőkés Gazda egy újabb kérdésére felelve. Mind a hitet, mind a szürkeállományt ritkította a kommunizmus a kontraszelekciójával.
A Reggeli Újság főszerkesztője aktuálpolitikai kérdéssel nyitott, s mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökétől tudakolta, hogy miért nem egyeztek meg semmiben az RMDSZ-szel az aznapi kolozsvári találkozón. Holott formális gyűlésnek gondolták, majdhogynem teljes szakításba fulladt a gyűlés – árulta el Tőkés –, mindazonáltal legalább a folytatásban sikerült megállapodniuk. A kérdések sorában újra Dénes Lászlónak válaszolva elmondta, hogy az Európai Unióban egyenrangú partnerek vagyunk magyarként, azaz van ok a reménykedésre.
Záró momentumként Tőkés László kifejtette, hogy a rendezvénnyel – amely visszaemlékezés püspökké választásának huszadik évfordulójára is – köszönetét akarta kifejezni a közösségnek. A Szózat eléneklésével fejeződött be az est, a jelenlévők az előcsarnokban kiállított képeket nézegetve a két évtized fontos eseményeibe csöppenhettek vissza.
Megyeri Tamás Róbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. június 28.
Sanyi nem érti
Az érmelléki, de valószínűleg más magyarlakta településeken is sokszor elhangzott már a szállóige, miszerint „okos ember ez a Sanyi, csak nem jó oldalon áll”. Újságírói tapasztalat szerint a nem jó oldalra általában az önállóan gondolkodók szorulnak ki.
Akik nem a mindenkori helyi hatalmasságok oldalán kamatoztatják okosságukat, azok előbb-utóbb megnézhetik magukat. A baj ott kezdődik, hogy az erdélyi magyar politikában Sanyi már messzemenően nem érti, hol is van a dolgok jó, illetve nem jó fertálya.
Ahol az elöljáróság a polgári oldal összeröffenésein ontja az okosságot, majd az RMDSZ megyei választmányi ülésén a szervezetépítés mellett teszi le a voksát, ott kizárt dolog jól helyezkedni. Ahol a langyos konszenzus nevében még mindig a nagy, életképtelen utópiák jelszavai alatt terelik össze a különböző politikai irányzatokat, ott a Sanyi-félék már képtelenek kiigazodni. De nem jó helyen vernek cöveket akkor sem, amikor nem az ideológiai kérdés a tét, hanem az a fránya „enyém, tied, övé” ragozás elsajátítása. Ha Sanyi nem hajlandó suttyomban „venni” a közösből, sőt tanúja lesz, ahogyan mások szinte nyíltan teszik ezt, garantáltan lesz ideje gondolkodni, mi is lett volna számára előnyösebb.
A sok langyos konszenzus, meg a „vétkesek közt cinkos, aki néma”-billog elkerülése végett Sanyi egy idő után a nulladik helyezkedési pont mellett dönt, aminek következtében kikopik a közéletből. Erről az újságírónak mindig az egyszeri ember esete jut az eszébe, amikor egy irányvesztett atyafi átkiált az utca túloldalán állónak: „Uram, mondja már meg, melyik a másik oldal?” Mire amaz: „Hát ez!” „De ha átmegyek oda, ott meg azt mondják, hogy emez!”
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad),
2010. június 28.
EMEF: elvi nézeteltérések
Ahogy azt egy héttel korábban Markó Béla RMDSZ-elnök előre megjósolta, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) hétvégi, Marosvásárhelyen megtartott ülése „veszekedősre” sikeredett. A bukaresti események miatt (alkotmánybírósági döntés a nyugdíjcsökkentésről és kormányhatározat az áfaemelésről – szerk. megj.)
Markó Béla röviden csak annyit mondott, hogy „a Sapientia akkreditációjának felgyorsítása mellett beszélgettünk a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) létrehozásáról, de nem tudtunk mindenben megállapodni, így a tárgyalást folytatjuk majd, ha hamarabb nem, akkor július 24-én Tusnádfürdőn, egy nyílt EMEFülésen”. A másik oldalt Tőkés László, az EMNT elnöke képviselte, aki elmondta, míg Kolozsváron, a Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes jelenlétében megtartott tanácskozáson csak néhány formai és tartalmi kérdésben jelentkeztek nézetkülönbségek a KAT megalapításával kapcsolatban, addig Marosvásárhelyen az elvi ellentétek is felszínre kerültek.
„Az RMDSZ azt szeretné, hogy a KAT az RMDSZ intézményeként működjön, amelyben az EMNT 25 százalékos arányban részesülne a helyekből” – tette hozzá az EP-alelnök. Szerinte azonban ez az intézmény az egész romániai magyarságé kell legyen, nem csak az RMDSZ-é.
Tőkés azt is fájlalta, hogy alig egy héttel Semjén Zsolt látogatása után „újraindul a verespataki projekt”, és „nem lesz székelyföldi régió” típusú kijelentések születnek. „Meg is kell üzennünk Semjénnek, akárcsak Orbán Viktornak, hogy ez így nem fog menni. Elég volt a kirakatpolitizálásból” – méltatlankodott Tőkés, miközben az RMDSZ-es miniszterek a bukaresti visszautat készítették elő.
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. június 28.
(R)áfázik a kormány a talárosok döntésére
A jelenlegi 19 százalékos szintről 24 százalékosra emeli a kormány a hozzáadottérték-adót (TVA–áfa). Ez a Boc-kabinet válasza arra, hogy az Alkotmánybíróság pénteken alkotmányellenesnek nyilvánította a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését, így a megszorító csomagból csupán a közalkalmazotti bérek 25 százalékos lefaragása marad érvényben.
Az Alkotmánybíróság részben az alaptörvénybe ütközőnek találta a megszorító intézkedéscsomagot jogerőre emelő két jogszabályt. Így a közalkalmazottak bére 25 százalékkal csökken, a nyugdíjakhoz viszont nem nyúlhat hozzá a kormány, azok a jelenlegi szinten maradnak.
A taláros testület döntéséről Markó Béla miniszterelnök-helyettes az EMEF marosvásárhelyi ülését követő sajtótájékoztatón értesült, és újságírói kérdésre csak annyit mondott: „az Alkotmánybíróság döntése kötelező, tiszteletben kell tartani, a kormánynak nagyon sürgősen megoldást kell találnia a hiányzó összeg pótlására annak érdekében, hogy tartani tudják a költségvetési hiánycélt, valamint az IMF-fel kötött hitelmegállapodást”.
A talárosok döntése alaposan gyengítette a lejt, a jegybank pénteken délben 4,28 lejben állapította meg egy euró árfolyamát, ami azt jelenti, hogy a lej elérte az elmúlt hét hónap euróhoz viszonyított legalacsonyabb szintjét.
Emelik az áfát, várják az IMF-pénzt
A kormány már másnap megoldást talált a nyugdíjak csökkentésének megtiltására. Rendkívüli ülésén az áfa 24 százalékra való megemeléséről határozott. A kabinet azt is eldöntötte, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó nem változik. Emil Boc miniszterelnök szerint az adott körülmények között ez a legjobb megoldás Románia számára, amely így továbbra is élvezheti nemzetközi hitelezői bizalmát.
A kormány elfogadta a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) korábban megküldött szándéklevél módosított változatát is, és Boc reményét fejezte ki, hogy a washingtoni pénzintézet igazgatótanácsa már holnapután napirendre tűzi a romániai hitelegyezmény felülvizsgálatát. A kormányfő aggodalmát az váltotta ki, hogy közvetlenül az alkotmánybírósági döntést követően Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője azt nyilatkozta a pénzintézet honlapján, hogy a következő hitelrészlet folyósítását elhalasztják, amíg a bukaresti kormány alternatív megoldást nem talál.
Az IMF esetleges kedvező döntése nyomán Románia megkaphatja a tavaly márciusban kötött 20 milliárd euró nemzetközi, többoldalú hitelegyezmény soron következő, 850 millió euró értékű részletét. Boc hozzátette: a kormány összehangolja pénzügypolitikáját a román központi bank monetáris politikájával, hogy ellenőrzés alatt tartsák az inflációt és a lej–euró árfolyamot.
Problémás a bércsökkentés is?
A Mediafax hírügynökség szerint a bércsökkentés alkalmazása is kérdésessé vált, hiszen az alkotmánybírósági döntés következtében az egész törvénycsomagot visszaküldik a parlamenthez, amelynek módosítania kell az Alkotmánybíróság által kifogásolt cikkelyeket. Előbb azonban meg kell várniuk még a talárosok részletes indoklását, ami egyes elemzők szerint akár tíz napig is elhúzódhat.
„Készen állunk bármilyen megoldásra annak érdekében, hogy a bérek 25 százalékos csökkentését már július elsejétől életbe lehessen léptetni” – reagált a felvetésre tegnap Emil Boc kormányfő. Hozzátette: azt is mérlegelik, hogy amennyiben a parlament nem módosítja időben az Alkotmánybíróság által kifogásolt cikkelyeket, akkor a kabinet sürgősségi kormányrendelettel teszi meg azt.
Erőre kapott az ellenzék
Az áfaemelést várhatóan megtámadja az ellenzék a népügyvédnél, mindkét alakulat alkotmányossági kifogásokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy sürgősségi kormányrendelettel módosítani lehet az áfát. Constantin Niţă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke szerint törvényellenes a forgalmi adó július elsejei hatályú módosítása, ugyanis az érvényben levő adótörvénykönyv szerint minimum fél évnek kell eltelnie a törvénymódosítás és az életbe léptetés között.
Victor Ponta PSD elnök szerint „az alkotmánybírósági döntés megerősítette, hogy az Emil Boc vezette kormány megbukott”, és kilátásba helyezte, hogy már júniusban újabb bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen, ha Traian Băsescu államfő nem cseréli le a mostani kabinetet.
Puskás Bálint szavazata döntött
Puskás Bálint szavazata billentette el a mérleg nyelvét a taláros testület pénteki döntésekor – szivárgott ki a hétvégén. Sajtóértesülések szerint négy bíró alkotmányosnak nyilvánította a nyugdíjcsökkentést, öten pedig alkotmányellenesnek.
Puskás Bálint – akit az RMDSZ delegált korábban az Alkotmánybíróságba – az utóbbiak közé tartozott, és ezt be is ismerte az Antena 3 tévéadónak. „Döntésem az európai jogrenden és az Alkotmánybíróság korábbi döntésein alapult. Meggyőződésem szerint szavaztam, a politika nem befolyásolt” – jelentette ki Puskás.
Az alkotmánybírót emiatt törvényszegéssel vádolta meg egyik kollegája. A demokrata-liberálisok által javasolt Iulia Motoc szerint a bíráknak nem szabad a nyilvánosság elé tárniuk, miként szavaztak. Puskás Bálintot tegnap nem tudtuk elérni, hogy kommentálja a vádat.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. június 28.
Tanügyi törvény kifulladásig
A szenátus oktatásért felelős bizottsága ma folytatja a tanügyi törvény vitáját, és a parlamenti vakáció ellenére addig nem szünteti be a munkát, amíg az összes cikkelyről nem születik megállapodás, illetve szavazás. Négy hét alatt még negyedét sem tárgyalták meg a jóváhagyandó cikkelyeknek.
Bokor Tibor, a testület RMDSZ-es tagja elmondta, az ülések során a legnagyobb vitát az iskolai tagozatok, valamint a kisebbségi oktatás fejezeténél, a történelem és földrajz anyanyelven való tanítása okozta. A többórás viták közepette, a bizottság elfogadott néhány olyan javaslatot, amelyek újdonságként szolgálnak az új tanügyi törvénytervezetben. Így például döntés született arról, hogy a felekezeti oktatás is részesülni fog az alapfinaszírozásból az egész oktatási folyamat során.
Az új cikkelyek értelmében, öt-hat éves korban a gyerekek egy úgynevezett előkészítő csoportban vesznek részt, hatéves kortól pedig kezdetét veszi a négyéves elemi ciklus. A gimnáziumi tagozatot egy évvel hosszabbítják, ide kerül át a kilencedik osztály. Ezt követően két lehetőség közül választhatnak a tanulók: vagy jelentkeznek kétéves szakiskolai képzésre, vagy, szaktól függetlenül, jelentkezhetnek négyéves líceumba, amely a tizenharmadik osztállyal ér véget.
Egy másik fontos módosítás a testnevelés, zene, rajz és vallás tantárgyakat érinti. A törvény hatálybalépése után e tantárgyakat nem érdemjeggyel, csak minősítéssel értékelik a tanárok, kivéve, ha szakosztályról van szó. Megváltozik a képességi vizsga menete is: egyrészt, mert kilencedik osztály végén kerül majd sor erre, másrészt, mert a román, magyar és idegen nyelv írásbelin kívül lesz egy úgynevezett transzdiszciplináris felmérő is matematikából és természettudományokból.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. június 28.
Semjén: július 19-e előtt összehívják a MÁÉRT-et
A kormány még július 19-e előtt összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amely hat évig szünetelt - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar polgármesterek VIII. világtalálkozójának második napján, Gödöllőn.
A kereszténydemokrata politikus a találkozón - amelynek hétfői központi témája a határon túli kapcsolatok - hangsúlyozta: a MÁÉRT kitűnően működött a magyar-magyar párbeszéd területén, majd 2004 végén Gyurcsány Ferenc konfrontálódott a határon túli magyar vezetőkkel, s ezután az értekezletet többé nem hívták össze.
Megerősítette, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is megtartják, "a kettő ugyanis nem vagy-vagy, hanem is-is". A MÁÉRT aktuális politikai kérdésekkel, míg a KMKF hosszú távú témákkal, stratégiai feladatokkal foglalkozik.
Jelezte még, hogy egységesítik a határon túli magyar támogatásokat, azokat a Szülőföld Alapon keresztül lehet majd igényelni. Ezzel a párhuzamosságokat, a mostani átláthatatlan rendszert kívánják felszámolni.
Semjén Zsolt kiemelte: a jövő felé kell nézni, és a körülöttünk lévő országokkal együttműködésben kell törekedni arra, hogy mindenkinek a helyzete - nemzetiségi téren és életminőségében is - javuljon.
A miniszterelnök-helyettes előadásában a magyar nemzetet három lábú székhez hasonlította: stabilitása az anyaország, a Kárpát-medence határon túli és a nyugati emigráció magyarsága. Ha bármelyik eltörik, kiesik, az egész szék felborul - fogalmazott. Ezért a kormány az egyetemes magyarságban gondolkodik, függetlenül attól, hogy az ország határain belül, a Kárpát-medencében, vagy valahol a nagyvilágban élő magyarokról van szó - fűzte hozzá.
Semjén Zsolt kiemelte: a kettős állampolgárságról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a magyarság, amely nyelvében, kultúrájában mindig is egy volt, közjogi formában is megvalósíthassa egységét. Ez talán a legfontosabb identitást jelentő törvény - mutatott rá.
A törvény kapcsán elmondta, hogy bármelyik nagykövetségen vagy konzulátuson, illetve magyar önkormányzatnál be lehet majd adni a kérelmet január 1-től. Ezután gyorsított eljárással, három hónapon belül mindenki megkaphatja az állampolgárságot, ha ő, vagy felmenője a valamikori Magyarország területén állampolgár volt, és valamilyen szinten beszél magyarul.
Mint mondta, megpróbálják jóvátenni azt "a lelki Trianont", amelyet 2004. december 5., a kettős állampolgárságról szóló népszavazás okozott, s javítani a határon túli magyarság helyzetén.
Semjén Zsolt előadásában köszönetet mondott azért, hogy az árvíz sújtotta településen élők segítségére sietett a határon túli magyarság, majd ismertette a kormány 29 pontos gazdasági akciótervét, külön kiemelve a 16 százalékos egykulcsos adó és a családi adózás bevezetését. Mint kifejtette, "ennek lényege, hogy a gyermekek után olyan összegek lesznek támogatásként, amelyek nem is kerülnek az adó hatálya alá".
Amit az emberek a gyermekek nevelésére fordítanak, ahhoz az államnak semmi köze - fogalmazott Semjén Zsolt.
Kitért a bürokrácia csökkentésére is, mint mondta az ország gazdasági helyzete kikényszeríti, hogy bizonyos költségeket le kell faragni. Nem az ápoló és tanárnő bérét kell csökkenteni, hanem a vezetőkét - hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy eltöröltek 12 adónemet, például egy ház építéséhez 51 engedély kellett, ennek egyharmadát megszüntették. Egyenes ági örökösödésnél pedig minden adó megszűnt.
A legszegényebb embereket ugyanakkor az államnak meg kell védenie - szögezte le a kereszténydemokrata politikus. Állami eszközgazdálkodási intézet jön létre, azaz az állam a hitelek miatt nehéz helyzetbe került családok lakását megveszi, s az érintettek bérlőként ott maradhatnak. Megtiltják továbbá, hogy a bankok jelzálogot jegyezzenek be lakásra devizahitel esetén - tette hozzá.
Ha Magyarország gazdaságilag is erős, tiszteletben álló ország, ennek pozitívumai a határon túli magyarságra is "átáramlanak" - mutatott rá a kormánypárti politikus.
A miniszterelnök-helyettes előadása végén felhívta a jelenlévő polgármesterek figyelmét arra az előző héten indított kezdeményezésre, hogy minden magyarok lakta települést megkeresnek: küldjenek egy-egy mondatot, amit fontosnak tartanak magukról. Ezeket márványtáblára vésik fel, amelyekből felépül a magyar megmaradás temploma.
A magyar polgármesterek világtalálkozóján - amelynek hétfői napját Gödöllőn vendégeskedő csángó gyermekek dalai nyitottak meg - mintegy 450-en vesznek részt, határon innen és túlról.
A második napon a program szerint előadást tart Szili Katalin volt házelnök, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Duray Miklós, a Közép-európai Területfejlesztési Szövetség tiszteletbeli elnöke. A rendezvényen a résztvevők állásfoglalást fogadnak el.
MTI
2010. június 29.
Ortodox történelemátírás Isten nevében
Az Erdőszentgyeli Ortodox Parókia honlapján a következő furcsa szöveg olvasható: „În cinstea eroilor şi martirilor români din satul Sângeru de Pădure, căzuţi în timpul Revoluţiei de la 1848, s-a ridicat în 11 mai 2010, la iniţiativă Parohiei Ortodoxe Sângeru de Pădure... un monument..." 
Ami azt jelenti, hogy erdőszengyeli ortodoxok emlékművet állítottak a fenn olvasható napon, azon hőseik tiszteletére, akik elestek a Forradalomban. A hazugság azért bődületes, mert 1848 forradalmi hevületének bár a szele sem érintette ezt az álmos kisfalut a Görgényi-havasok lábainál, nemhogy 100 románt gyilkoltak volna itt le a magyar szabadságharcosok, miként azt a történelem ortodox hamisítói előszeretettel leírják és sugalmazzák. Az sem zavarja őket, hogy a saját dicső nemzetük Traian Popa nevezetű íróembere azt írja egyik, 1932-ben kiadott monográfiájában, hogy nem Erdőszengyelen, hanem a Torda melletti Mezőszengyelen voltak a fent említett korszaknak halálos áldozatai, (akik állítólag magyarok voltak). Most nem mennék bele abba, hogy ezek az áldozatok magyarok voltak-e, vagy románok, mert nem akarom történészeink elől elvenni a lehetőséget, hogy kutatási élményekkel gazdagodjanak, de azért feltennék pár kérdést. Ha szemünk előtt állítgatnak emlékműveket úgy, hogy a saját forrásaikat is lehazudják, akkor mi miért ülünk ölbe tett kézzel, egymást bambulva?
Miért nem tiltakoztunk a minket megalázó, történelmünket elferdítő és az elődeinket nyilvánvalóan gyilkosokká minősítő emlékek felállítása ellen? Miért nem fognak össze az értelmiségiek ezen időtálló cselekvés ellen is? Hogyan építhetjük ezen a tájon reményteli jövőnket, ha elveszik a múltat a hátunk mögül, miközben próbálnak vétkesekké tenni bennünket azokért a bűnökért, amiket sose követtünk el. Miért lapulunk ilyenkor taktikusan? Kicsit konkrétabb leszek. Az Ortodox Egyház honlapján Mikházánk szent hajléka, (a település híres búcsújáró hely volt a középkorban) a honlapíró szerint: román nyelvű templom. Valaki tiltakozott eme hazugságuk ellen? Visszatérve a szengyeli förtelemre. Vajon Kelemen H. miniszter mit szólt ehhez? Engedélyezte az emlékműállítást? Volt elég „dokumentáció”? A község RMDSZ-es első embere vajon szintén rábólintott erre a csúfságra? Na, ezek a férfimunkák, nem az árpádsáv. De ezekhez kemény textil kell.
Csíki Sándor, Polgári Élet
Erdély.ma
2010. június 29.
Magyar polgármesterek világtalálkozója
Még július 19-e előtt összehívják a MÁÉRT-et
(MTI) – A magyar kormány még július 19-e előtt összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amely hat évig szünetelt – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar polgármesterek VIII. világtalálkozójának második napján, Gödöllőn.
A kereszténydemokrata politikus a találkozón – amelynek hétfői központi témája a határon túli kapcsolatok volt – hangsúlyozta: a MÁÉRT kitűnően működött a magyar-magyar párbeszéd területén, majd 2004 végén Gyurcsány Ferenc konfrontálódott a határon túli magyar vezetőkkel, s ezután az értekezletet többé nem hívták össze.
Megerősítette, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is megtartják, "a kettő ugyanis nem vagy-vagy, hanem is-is". A MÁÉRT aktuális politikai kérdésekkel, míg a KMKF hosszú távú témákkal, stratégiai feladatokkal foglalkozik.
Jelezte még, hogy egységesítik a határon túli magyar támogatásokat, azokat a Szülőföld Alapon keresztül lehet majd igényelni. Ezzel a párhuzamosságokat, a mostani átláthatatlan rendszert kívánják felszámolni.
Semjén Zsolt kiemelte: a jövő felé kell nézni, és a körülöttünk lévő országokkal együttműködésben kell törekedni arra, hogy mindenkinek a helyzete – nemzetiségi téren és életminőségében is – javuljon.
A miniszterelnök-helyettes előadásában a magyar nemzetet három lábú székhez hasonlította: stabilitása az anyaország, a Kárpát-medence határon túli és a nyugati emigráció magyarsága. Ha bármelyik eltörik, kiesik, az egész szék felborul – fogalmazott. Ezért a kormány az egyetemes magyarságban gondolkodik, függetlenül attól, hogy az ország határain belül, a Kárpát- medencében, vagy valahol a nagyvilágban élő magyarokról van szó – fűzte hozzá.
Semjén Zsolt kiemelte: a kettős állampolgárságról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a magyarság, amely nyelvében, kultúrájában mindig is egy volt, közjogi formában is megvalósíthassa egységét. Ez talán a legfontosabb identitást jelentő törvény – mutatott rá.
A törvény kapcsán elmondta, hogy bármelyik nagykövetségen vagy konzulátuson, illetve magyar önkormányzatnál be lehet majd adni a kérelmet január 1-től. Ezután gyorsított eljárással, három hónapon belül mindenki megkaphatja az állampolgárságot, ha ő, vagy felmenője a valamikori Magyarország területén állampolgár volt, és valamilyen szinten beszél magyarul.
Ha Magyarország gazdaságilag is erős, tiszteletben álló ország, ennek pozitívumai a határon túli magyarságra is "átáramlanak" – mutatott rá a kormánypárti politikus.
A miniszterelnök-helyettes előadása végén felhívta a jelen lévő polgármesterek figyelmét arra az előző héten indított kezdeményezésre, hogy minden magyarok lakta települést megkeresnek: küldjenek egy-egy mondatot, amit fontosnak tartanak magukról. Ezeket márványtáblára vésik fel, amelyekből felépül a magyar megmaradás temploma.
A magyar polgármesterek világtalálkozóján – amelynek hétfői napját Gödöllőn vendégeskedő csángó gyermekek dalai nyitottak meg – mintegy 450-en vettek részt, határon innen és túlról.
A második napon előadást tartott Szili Katalin volt házelnök, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Duray Miklós, a Közép-európai Területfejlesztési Szövetség tiszteletbeli elnöke. A rendezvényen a résztvevők állásfoglalást fogadtak el, amelyben kiemelték: a kistelepülések az egyetemes magyar kultúra részét képezik, ezért elengedhetetlen, hogy minden település rendelkezzen az önkormányzás jogával. A kistelepülések jövőjének záloga a jó vidékfejlesztési politika, az önellátás, a munkahelybővítés, a családi gazdálkodás erősítése. Hatékony vidékfejlesztésre azért is szükség van, mert a nélkül nincs erős, fejlődő gazdaság.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. június 29.
Koalíciós gazdaságserkentő javaslatok
Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke tegnap azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ, a PD-L és a kisebbségek bemutatták gazdaságserkentő javaslataikat a koalíciós ülésen, és egy bizottságot hoznak létre, amely elemzi az elképzeléseket.
Borbély elmondta, hogy várják az UNPR javaslatait is, majd minden alakulat két személyt javasol, hogy operatívan dolgozhassanak ezeken.
„Valószínű, hogy jövő hét elején tárgyalunk ezen a szinten, és következtetésekhez is eljutunk. Ma mindenki bemutatta megoldási javaslatait, az RMDSZ, a PD-L és a kisebbségek ismertették azokat az intézkedéseket, amelyek részleteiről jövő héten tárgyalunk. A sok ötletet össze kell hangolni” – mondta Borbély, aki szerint a kisebbségek ötletei közül megjegyezte Varujan Pambucian javaslatát, melynek értelmében csökkenteni kellene az egységes adókulcsot, de nem hiszi, hogy jelen pillanatban ez megvalósítható. „A FMI-vel kötött megállapodásnak vannak pontjai, amelyeket tiszteletbe kell tartanunk” – tette hozzá.
Borbély kifejtette, ha összeül a munkacsoport, hogy elemezze a javaslatokat és ezek gyakorlatba ültetését, az RMDSZ a július 9-i SZKT-n hivatalosan is jóváhagyja ezeket.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2010. június 29.
Miért nem sikerült megállapodni a Kulturális Autonómia Tanács megalakulásáról?
Nem sikerült egyezségre jutni a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) megalakulásáról az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) pénteki ülésén. Az ügyről úgy az EMNT, mind az RMDSZ is kiadott sajtóközleményt – alább a két dokumentum vonatkozó bekezdéseit lehet olvasni:
Markó Béla elmondta, „volt egy első beszélgetésük a Kulturális Autonómia Tanács létrehozásáról, de nem tudtak mindenben megállapodni, így a tárgyalást folytatni fogják, várhatóan július 24-én Tusnádon, ahol egy nyílt EMEF-ülésre kerül sor.”
Az EMNT-közlemény így indokolja a megállapodás elmaradásának okait: „Az RMDSZ képviselői világossá tették, hogy:
Elképzelésük szerint formailag a KAT az RMDSZ egyik – nem is döntéshozó, csak tanácskozó – testülete lenne a sokból. Ugyan a „kompromisszumkészségük” jeleként „beengedik” az EMNT által jelölt küldötteket is 25 százalékos arányban, de arról szó sem lehet, hogy ez az RMDSZ és az EMNT közös testülete legyen.
Tartalmi vonatkozásban: nem áll szándékukban komoly hatáskört adni, továbbá az érdemi működéshez szükséges forrást sem biztosítanák az amúgy az erdélyi magyar közélet jeles személyiségeiből álló testületnek.
Azt is egyértelművé tették, hogy a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa döntése alapján a magyar közösség identitásmegőrző programjainak támogatására kiutalt és az RMDSZ által kezelt adólejeink felhasználásába a KAT-nak sem lesz semmilyen szintű beleszólása – ez továbbra is az RMDSZ monopóliuma.” (hírszerk.)
Transindex.ro
2010. június 29.
Az új magyar kormány új dimenziót ad regionális politikájának
Az állampolgársági törvény alkalmazása során Magyarország különösen nagy gondot fordít majd arra, hogy az állampolgárság megadása ne tömegesen, automatikusan, hanem egyéni eljárások keretében történjen, betartva az alapvető nemzetközi jogi elveket, szabályokat – mondta kedden Bukarestben Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Teodor Baconschinak.
Mint Baconschi megjegyezte, a miniszteri találkozón őszintén beszéltek a magyar állampolgársági törvény módosításáról, valamint a magyar összetartozás napjának bevezetéséről. Hangsúlyozta: Románia biztos akar lenni abban, hogy ezeknek a törvényeknek az alkalmazása során Magyarország tiszteletben tartja minden nemzetközi kötelezettségvállalását. Martonyi így fogalmazott: „Értékeljük a román kormány magatartását a magyar állampolgársági törvény módosításával kapcsolatosan. A törvény alkalmazása során különös gondot fogunk fordítani arra, hogy az állampolgárság megadása ne tömegesen, automatikusan, hanem egyéni eljárások keretében történjék” – mondta, leszögezve, hogy Magyarország betartja az alapvető nemzetközi jogi elveket, szabályokat. Nagyra értékelte, hogy a két ország kormánya e kérdésben megérti egymást.
A magyar diplomácia vezetője Teodor Baconschi külügyminiszter meghívására tett látogatást a román fővárosban. A külügyminiszteri megbeszélésen túl tárgyalt Emil Boc miniszterelnökkel, Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, és találkozott Anca Ilinoiuval, Traian Basescu államfő miniszteri rangú külpolitikai főtanácsadójával is. A külügyminiszteri tanácskozás utáni sajtónyilatkozatában Baconschi megállapította: a magyar külügyminiszter látogatása egybeesik a diplomáciai kapcsolatok felvételének 90. évfordulójával. Mindketten utaltak arra, hogy októberben Bukarestben rendezik az ötödik román-magyar közös kormányülést, amelyen remélhetőleg számos konkrét közös projekt kerül terítékre, például az energiapolitika vagy a közlekedéshálózat fejlesztése terén. A román külügyminiszter külön kiemelte a Bécs-Budapest-Bukarest-Konstanca gyorsvasút megépítésének fontosságát.
Martonyi hangsúlyozta: jól elő kell készíteni a közös kormányülést, hiszen az újabb lendületet adhat a gazdasági, kulturális, tudományos, idegenforgalmi kapcsolatoknak. A magyar vendég úgy látja, hogy a két ország kapcsolatai most rendkívül kedvező szakaszban vannak, ki kell használni az ebben rejlő lehetőségeket. Mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy jövőre Magyarország, illetve Lengyelország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Baconschi örömmel nyugtázta, hogy a magyar elnökség napirendjén a Duna-stratégia is szerepel.
Az új magyar kormány új dimenziót kíván adni regionális politikájának, bővíteni szeretné azt – mondta Martonyi –, vagyis a visegrádi együttműködés fenntartása mellett erőteljesebb nyitásra törekszik déli irányba is. Budapest a regionális együttműködés új formáit is keresi, ennek nagyon fontos eleme a magyar-román kétoldalú kapcsolatrendszer, de fontosnak tartja a háromoldalú – így a lengyel-magyar-román – együttműködés különböző formáit is. „Fontos, hogy ezt a változó geometriájú regionális politikát a politikai szándékokon túl tényleges tartalommal is megtöltsük” – hangoztatta a magyar tárcavezető. A két miniszter egyetértett abban, hogy Romániának a schengeni övezethez való csatlakozása is erősíti majd a politikai együttműködést a két ország között.
A Markó Bélával folytatott megbeszélés után Martonyi János a sajtónak nyilatkozva kedvezőnek nevezte, hogy mindkét országban az Európai Néppárthoz tartozó pártok kormányoznak, és ezek közé tartozik az RMDSZ is.
MNO.hu