Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. június 12.
Hasonló kihívásokkal küzd a román és magyar felsőoktatás
A romániai és a magyarországi felsőoktatás ugyanazokkal a problémákkal és kihívásokkal küzd, mindkét rendszer irányítói tartalmi, szerkezeti és anyagi nehézségekkel szembesülnek - fogalmazott Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, aki pénteken Kolozsváron román-magyar felsőoktatási fórumon vett részt.
Szabó Gábor elmondta: nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy a romániai magyar felsőfokú képzés európai minőségű, s hogy Kárpát-medencei felsőoktatási térség kezd kialakulni.
Az MRK és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) által szervezett fórumon aláírták a romániai felsőoktatásban magyar nyelven tanuló diákok tehetséggondozását elősegítő együttműködési szerződést. A megállapodás célja, hogy a romániai diákok, oktatók és kutatók jobban megismerhessék a magyarországi felsőoktatási intézményekben zajló tudományos diákköri tevékenységet.
A fórum fő célja az volt, hogy megalapozzák a két ország felsőoktatása közötti együttműködés további lehetőségeit, kiemelt figyelmet fordítva a magyarországi és a romániai magyar intézmények közötti kapcsolatokra. A román-magyar felsőoktatási fórumon számos romániai egyetem vezetője is jelen volt, részt vett Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke, de képviseltette magát a román rektori konferencia vezetősége is. Dávid László, az EMTE rektora üdvözölte, hogy a rangos fórummal újabb nyitási folyamat indult el a román és a magyar felsőoktatás között, ami a következő években remélhetőleg kiteljesedik.
A kolozsvári felsőoktatási fórumon felszólalt Tőkés László európai parlamenti képviselő is, aki egyben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) elnöke. Előadásában kiemelte, hogy a PKE és az azt integráló EMTE fejlesztése nem lehet csak a nagyváradi akadémiai közösség felelőssége, ebben szerepet kell vállalnia a mindenkori magyar kormánynak, az erdélyi magyar közösségnek és a román államnak is.
Markó Béla RMDSZ elnöke beszédében a romániai magyar felsőoktatás dinamikus fejlődését vázolta. Emlékeztetett arra, hogy a 2006-2007-es tanévben megközelítőleg 9 ezer fiatal tanult magyarul a romániai egyetemeken, az idei tanévben viszont számuk már közel 13 ezerre nőtt.
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 13.
Magyar-magyar egyeztetés a kisebbségi törvényről
Közös álláspontot igyekszik kialakítani a kisebbségi törvényről az RMDSZ és az EMNT, a nézetkülönbségek rendezése az autonómia-munkacsoport feladata, és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) várhatóan jövő heti ülése előtt igyekeznek közös nevezőre jutni — mondta el Márton Árpád, a munkacsoport RMDSZ-es társelnöke.
Legutóbbi ülésükön nem sikerült véglegesíteni a vitatott kérdések rendezését, maradtak tisztázásra váró pontok. Egyetértenek abban, hogy az autonómiatanácsoknak kétszintesnek kell lenniük — arról vita folyik, hogy helyi vagy megyei legyen-e az alsó szint, és másképp látják ezek megválasztásának módját is. Bakk Miklós, az EMNT-s társelnök szerint az alsó szinten közvetlen szavazással, az országos szinten elektorosan kellene megválasztani az autonómiatanácsot, Toró Tibor és Márton Árpád szerint szerencsésebb lenne, ha mindkét szinten közvetlen módon választanák meg a testületeket a jegyzékbe vett, magukat magyarnak valló, szavazásra jogosult polgárok. Márton Árpád úgy véli, ezeken a belső választásokon a politikai szerepet vállaló szervezetek indulhatnának, a szakmai szervezetek nem állíthatnának jelöltet.
Zajlik tehát a vita, és Márton Árpád érthetetlennek nevezte Tőkés László kifakadását, aki egy héttel ezelőtt szemrehányóan nyilatkozott arról, hogy az RMDSZ elzárkózik a kisebbségi törvényről szóló tárgyalásoktól, és a jogszabállyal önnön hatalma megerősítésére törekszik. Márton Árpád szerint a munkacsoport már azt megelőzően egyeztetett, és a törvény elfogadása éppen hogy nyitáshoz vezetne, az RMDSZ monopolhelyzetének felszámolásához.
Az autonómia-munkacsoport folytatja a tárgyalást, megkeresik azokat a pontokat, amelyekben egyetértenek, és beszélnek arról is, hol lehet javítani a jogszabályon. Kialakítanak egy minimális kritériumrendszert, és vállalják, hogy ennél kevesebbel a román pártokkal zajló alkuk során sem érik be, ezt természetesen nem hozzák nyilvánosságra, hisz akkor oda az alkupozíció — mondotta Márton Árpád.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ártalmas nacionalizmus
2010. június 13.
Pozitív diszkriminációt a magyar oktatásnak!
– A kisebbségi és ezen belül a magyar oktatást pozitív diszkriminációban kell részesíteni. Elfogadhatatlan, hogy a költségmegszorítások veszélyeztessék a magyar tannyelvű osztályokat – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap délután Marosvásárhelyen.
Az RMDSZ elnöke leszögezte: nem ért egyet a marosvásárhelyi Művészeti Líceum magyar osztályainak összevonásával sem, és azon lesz, hogy a következő tanévben is változatlanul két magyar, egy zene-, illetve egy képzőművészeti osztály induljon a nagymúltú tanintézményben.
A szövetségi elnök a romániai magyar nyelvű oktatásért felelős országos és megyei vezetők, tanfelügyelők, tanfelügyelő-helyettesek tanácskozása után nyilatkozott a sajtónak. A találkozón az oktatás finanszírozásáról tárgyaltak, hiszen, mint mondta, joggal aggaszt sokakat az, hogy egyfajta egyenlősítő megközelítéssel veszélybe sodornak magyar osztályokat, magyar iskolákat.
Az RMDSZ álláspontja az, hogy a kisebbségi oktatásnak és ezen belül a magyar oktatásnak pozitív diszkriminációra van szüksége. Erre megoldást kell találni a finanszírozási kvóták, az úgynevezett fejkvóták esetében és a törvényben egyaránt– tette hozzá Markó.
Szabadság (Kolozsvár)

2010. június 14.
Az erdélyi magyarok és nem a kormány érdekeit kellene figyelnie az RMDSZ-nek
Az EMNT régióelnökeinek levele az RMDSZ képviselőinek
Az EMNT nyilatkozatban fogalmazta meg az RMDSZ-nek címzett kérését a gazdasági válságra reagáló kormányzati lépésekkel összefüggésben. A Nyilatkozat szövege a következő:
"A román kormány felelősségvállalással kívánja a parlamenten áterőszakolni a fizetés- és nyugdíjcsökkentés törvényét. Hetek óta folynak a tiltakozások, tüntettek már nyugdíjasok, kismamák, tanárok, szinte minden szakszervezet – úgy tűnik, hiába. Igazolódni látszik, hogy a politika valóban csak négyévente akarja meghallani az utca hangját.
A román média szerint, ha csökkentik az amúgy is alacsony jövedelmeket, akkor a kormány és az őt támogató pártok képviselői nem csak a törvényért, hanem annak következményeként előálló társadalmi genocídiumért is felelős lesz.
Ne legyenek részesei ennek! Önök magyar szavazatokkal jutottak be a parlamentbe, önöknek az erdélyi magyar közösség érdekéért kell felelősséget vállalniuk, nem a kormány elhibázott politikájáért.
Ne a bérből élőkkel, a kisnyugdíjasokkal, a gyermeket nevelőkkel fizettessék meg azt, hogy a lassan két éve tartó világválságra be nem tartott választási ígéretekkel válaszol a román politika – gazdaságélénkítő programok helyett.
Nem ez az útja a válságból való kilábalásnak!
Önök a mandátum révén döntési jogot, de felelősséget is kaptak a választóktól. Az erdélyi régiók, azok magyar közösségei nevében bizton mondhatjuk: ez nem azonos azzal, amit felelősségvállalás címén a kormány elvár önöktől a szavazáskor.
Éljenek a közösség javára a döntési jogukkal: ne szavazzanak meg, ne vállaljanak felelősséget olyan törvényért, amely csak elmélyíti a válságot, és mélynyomorba, az lét peremére szorít többszázezer embert."
2010. június 14.
Orbán Mihály, az EMNT Partiumi régióelnöke, Gergely Balázs, az EMNT Közép-Erdélyi régióelnöke, László János, az EMNT Székelyföldi régióelnöke
Erdély.ma

Bugárék átlépték az etnikai határvonalat - így értékelte Bakk Miklós politológus a szlovákiai választások eredményét hétfőn az erdélyi Krónikában, amely egy másik írásában földcsuszamláshoz hasonlította a történteket.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem politikatudományi tanszéke magyar tagozatának vezetője szerint a felvidéki magyar pártoknak a szlovákiai választások során produkált eredményéből többek között kitűnik, hogy a Bugár Béla vezette Hídnak sikerült megvalósítania mindazt, amire például Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fennállása óta nem képes, vagyis átlépte az etnikai határvonalat.
"A Híd egyértelműen úgy tudta növelni támogatottságát, hogy sikerült megszereznie a szlovák nemzetiségűek szavazatait is. Érdemes lesz elemezni a következő időszakban, hogy egy hasonló politikai projektet miért lehetett megvalósítani Szlovákiában, Romániában pedig nem" - állapítja meg a politológus.
Bakk Miklós emlékeztet: már korábban felmerült, hogy az RMDSZ etnikai pártból regionális alakulattá válhatna, mindez azonban a mai napig nem történt meg, ellenben a Híd sikerre vitte ezt az elképzelést. A nyilatkozó ugyanakkor azzal magyarázza a parlamentbe bejutott felvidéki magyar párt sikerességét, hogy szerinte Szlovákiában kevésbé éles a kulturális törésvonal a szlovák és a magyar társadalom között, mint Erdélyben a román és magyar között. Emlékeztet arra is, hogy a Felvidéken Erdélyhez képest magasabb a vegyes házasságok száma.
A Krónika vezércikkében földcsuszamlásszerűnek nevezni a szlovákiai parlamenti választások eredményét. A megmérettetés első számú hozadékának számít - írja -, hogy noha megnyerte a választást, várhatóan ellenzékbe szorul Robert Fico kormányfő szociáldemokrata pártja. Ez a politikai erő a vezércikkíró szerint négy éve mást sem tesz, mint igyekszik megalázni a félmilliós felvidéki magyarságot, ezáltal keresve a konfrontációt déli szomszédjával, Magyarországgal.
Csáky Pálék kudarca azt jelzi - fejti ki a kommentátor -, hogy a felvidéki magyarok elfordultak az MKP-tól, és inkább hajlandók rábízni a parlamenti képviselet terhét egy olyan "vegyes alakulatra", amelynek programjában annyira hangsúlyos szerepet kap a szlovák–magyar együttélés, hogy emiatt bizony sokan "leszlovákozzák". A következő időszakban kiderül, mennyire járható Bugárék útja, és ez a tapasztalat Erdélyben is tanulságos lesz, elsősorban az RMDSZ számára - vélekedik a Krónika kommentátora. Szerinte az RMDSZ-nek azon kell elgondolkodnia, miért nem sikerült az elmúlt húsz év során legalább feleannyi román értelmiségit a maga oldalára fordítania, mint amennyi szlovákot sikerült a Hídnak az elmúlt egy évben.
Garzó Ferenc
MTI

A liberálisok nem támogatják Tőkés Lászlót
Tőkés László európai parlamenti alelnökké választása ellen szavaznak a liberálisok — jelentette be Crin Antonescu pártelnök, aki azt is hozzáfűzte, aki másképp cselekszik, annak nincs amit keresnie pártjában. Antonescu szerint azért nem támogatják Tőkést, mert „Románia határait támadó nyilatkozatai és akciói" voltak és vannak, felkérte Traian Băsescut és a DLP-t, hogy kövesse példájukat.
Antonescu kifejtette, nagy liberális pártelnökök harcoltak Nagy-Románia létrejöttéért, Ion I. C. Brătianu tárgyalt és írta alá a trianoni szerződést, „ő szentesítette a sérthetetlen határokkal és felépítéssel rendelkező modern román állam létrejöttét", tehát nekik követniük kell példáját, és Tőkés ellen kell voksolniuk. „Nincs amit keresnie az NLP-ben annak, aki olyan emberre szavaz, aki megkérdőjelezi Románia Trianonban megállapított határait." Antonescu bírálta a DLP-t azért is, amiért támogatja, hogy a kisebbségek anyanyelvükön tanulják Románia történelmét és földrajzát. „Sem Traian Băsescu, sem Emil Boc nem áldozhatja fel a román nyelvet csak azért, mert az RMDSZ-szel kormányoz" — fejtette ki a liberális pártelnök.

Rezeg a léc
Ma eldől, belebukik-e a Boc-kormány a bérek, fizetések, segélyek és nyugdíjak csökkentését előíró két törvénybe.
Az ellenzéknek 21—22 szavazat hiányzik ahhoz, hogy másodszor is megdöntse az Emil Boc vezette végrehajtó hatalmat, igyekeznek is kézben tartani a gyeplőt, valamennyi parlamenti képviselőjüket, szenátorukat a barikádra állítani. S meggyőzni a hatalmi szférához tartozók közt a habozókat, hogy saját politikai jövőjük meg a lakosság zömét jelentő állami alkalmazottak és nyugdíjasok érdekében szavazzanak saját kormányuk ellen.
Nem ülnek tétlenül természetesen a Demokrata Liberális Párt, az RMDSZ és a függetlenek pártjának tagjai sem, érveiket pártállástól függetlenül úgy mondják fel, mint gyermekek a memoriter céllal megtanult verset. Emiatt is tűnik úgy, nincsenek érveik, csak a szándék nagy bennük, hogy megmentsék a másodszori bukástól a miniszterelnököt. Ígérik is szaporán, hogy ha ezen a hoppon túlesnek, maguk kérik a kormányátalakítást, mert valójában nagyon elégedetlenek. De más út nincs, halljuk: a béreket, nyugdíjakat, segélyeket 25, illetve 15 százalékkal csökkenteni kell. Különben végünk.
Ez az alternatívahiány teszi leginkább gyanússá őket. Ritkán adódik ugyanis olyan gazdasági-politikai helyzet, amelyet csak egyetlen úton-módon lehetne megoldani. S most a napnál is világosabban látszik, hogy a hosszú, majdnem egy hónapos, úgynevezett egyeztető tárgyalások dacára senkit nem hallgattak meg, sem a szakszervezeteket, sem a munkavállalókat, sem a civil szférát, hanem eltökélten haladtak azon az úton, amelyet Traian Băsescu több mint egy hónappal ezelőtt kijelölt számukra. Hogy ez valójában egyetlen válságellenes intézkedést sem tartalmaz, csupán a felborult költségvetési hiányt egyenlíti ki ideig-óráig, az senkit nem érdekel. Ígérgetik ugyan, hogy ha ezen túlesnek, a válságkezelésre is gondolnak, de meggyőzőerejük halvány, s már azt pengetik, hamarosan újabb IMF-kölcsönt kell felvenni. Márpedig megvonni, kölcsönkérni a bolond is tud.
Maga Markó Béla szövetségi elnök jelentette be a szövetség állandó tanácsának ülése után: a bizalmatlansági indítvány ellen szavaznak, de nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a megszorítások mellett sürgetik a gazdaságélénkítő intézkedéseket, és kiállnak a decentralizáció folytatása mellett.
Mégis rezeg a léc Emil Boc kormánya számára. Ha nem ma, később bukik el, de sorsa megpecsételődött. Elillant ugyanis a bizalom, s ha az nincs, semmi sincs.
Simó Erzsébet

Ma dől el a Boc-kormány sorsa
A parlament ma szavaz az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványról, amelynek megszavazása a Boc-kabinet másodszori bukását jelentheti, elutasítása esetén azonban a parlament által is automatikusan elfogadottnak tekinthetők a kabinet által javasolt drasztikus megszorító intézkedések. Az ellenzék azt követően nyújtott be bizalmatlansági indítványt az Emil Boc vezette kormány ellen, hogy az „felelősségvállalási” eljárás keretében terjesztette a parlament elé a vonatkozó jogszabály-tervezeteket. Miközben mindenki türelmetlenül várja a mai szavazás eredményét, a sajtóban folynak a találgatások arról, hogy a honatyák, és az általuk képviselt politikai alakulatok milyen álláspontot fognak tanúsítani a várhatóan titkos szavazás során.
Emil Boc miniszterelnök tegnap délután még egy utolsó egyeztetésre várta a demokrata-liberális párti képviselőket, akik többségének a meggyőződése, hogy az ellenzék kezdeményezése nem jár majd sikerrel. A kormány elsősorban a demokrata-liberális párti, az RMDSZ-es és a független honatyák támogatására számít, de bíznak a többi tizennyolc nemzeti kisebbség szavazatában is. Ennek ellenére azonban a Boc vezette kormányt még érhetik meglepetések, figyelembe véve, hogy egyes demokrata-liberális párti képviselők nyíltan a megszorító intézkedések ellen foglaltak állást, mint például Daniel Oajdea, aki a hétvégén kijelentette: megszavazza a bizalmatlansági indítványt, s következésképpen már hétfőn kizárták a pártból.
A Boc-kabinet megbuktatásához az ellenzéknek legkevesebb 236 szavazatra van szüksége, az előzetes számítások szerint 22 voks hiányzik ahhoz, hogy a kezdeményezésnek érvényt lehessen szerezni. A szociáldemokraták és a liberálisok azonban nagyon eltökéltnek tűnnek: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn közölte, mindent megtesznek az indítvány elfogadása érdekében. Hasonlóképpen vélekedik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu is, aki tegnap bejelentette, hogy megszavazzák a PSD–PC indítványát. A PNL Kolozs megyei szervezete egyébként hétfőn közölte: az elmúlt napokban 40 ezer aláírást gyűjtött össze a megszorító intézkedések ellen.
Az RMDSZ kitart partnere mellett
Az RMDSZ kitart kormánykoalíciós partnere mellett, és a bizalmatlansági indítvány elutasítása mellett fog szavazni – jelentette be tegnap Markó Béla miniszterelnök-helyettes. „Az RMDSZ kormányalkotó tényező, így természetes, hogy nem szavazhatja meg az indítványt. Ez esetben ki kellene lépnie a kormányból, így jelen pillanatban nem tevődik fel a koalícióval szembeni szolidaritás hiánya” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) tegnapi ülését követően. Markó Béla elmondása szerint az RMDSZ parlamenti frakciói múlt héten megvitatták a kérdést, és úgy döntöttek, hogy az általuk javasolt módosításokkal támogatják a megszorító intézkedéseket.
A SZÁT tegnap elemezte a világgazdasági válság nyomán Romániában kialakult helyzetet, és többek között, megállapította: a nyilvánosságra hozott makrogazdasági mutatókból és előrejelzésekből kiderül, hogy a román gazdasági helyzet a vártnál kedvezőtlenebb. Mindezek következtében szükség volt a nemzetközi pénzügyi intézetekkel megkötött hitelszerződésekben igényelt közel 20 milliárd eurós kölcsönre, a Valutaalappal való megegyezés által megteremtett bizalmi tőkére, még akkor is, ha a további részletek folyósítását konkrét, a megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítéséhez és kitűzött rész célok eléréséhez kötik. Fontosnak tartják, hogy az RMDSZ javaslatára sikerült a minimálfizetések és minimálnyugdíjak szintjét megőrizni, és a megszorító intézkedéseket a 2010. december 31-i határidőhöz kötni, ugyanakkor számos fontos szociális támogatási forma nem csökken.
Továbbá a SZÁT elengedhetetlenül szükségesnek véli és szorgalmazza a reformok folytatását és felgyorsítását. Ennek érdekében felkérik az RMDSZ minisztereit, államtitkárait, valamint képviselőit és szenátorait, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a decentralizáció felgyorsítására és kiterjesztésére, a központi közigazgatás mélyreható átszervezésére, a dekoncentrált intézmények átalakítására és a megyei tanácsok hatáskörébe utalására, az új tanügyi törvény parlamenti elfogadására és gyakorlatba ültetésére, a szociális ellátórendszer teljes reformjára, valamint a korrupció és a feketegazdaság elleni hatékony és gyors intézkedések gyakorlatba ültetésére.
A SZÁT ugyanakkor felhívja a figyelmet a gazdaságélénkítő intézkedések kiemelt szerepére a gazdasági válság leküzdésében. Továbbá indokoltnak látja, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa júniusi 26-i ülésén elemezze Románia gazdasági helyzetét, és fogadjon el mélyreható válságkezelő és gazdaságélénkítő programot.
„A nyugdíj magántulajdon”
„A nyugdíj az érintett személy magántulajdonát képezi. Eddig csak a nyugdíjak befagyasztására volt példa, arra nem, hogy csökkentették volna. Ha a parlament holnap (maszerk. megj.) megszavazza az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt, akkor elképzelhető, hogy az RMDSZ kikerül a kormányból. Amennyiben pedig az RMDSZ támogatná az ellenzék indítványát, akkor elveszíthetjük legmegbízhatóbb szavazóbázisunkat: az idősebb nemzedéket” – nyilatkozta a Szabadság körkérdésére Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő, hozzáfűzve: a megszorító intézkedésekre vonatkozó egyeztetés a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) megkérdezése nélkül történt. Úgy vélte, ha a megszorító intézkedések elfogadása azzal a káros következménnyel jár, hogy elveszítjük legmegbízhatóbb szavazóbázisunkat, akkor számolnunk kell a személyi felelősség kérdésével, amely ez esetben az RMDSZ vezetőségéé.
RMDSZ: felelős politikai alakulat
„Nem lenne ildomos kibújni most, a kormányzási nehézségek közepette a felelősség alól. Tudatában vagyunk a megszorító intézkedések következményeinek. A kormánynak viszont az a feladata, hogy kivezesse az országot a gazdasági válságból. Ha a megszorító intézkedések az adóemelésre vonatkoztak volna, ez a fizetések és a nyugdíjak reálértékének csökkenéséhez vezet. Remélhetőleg ezeket az intézkedéseket év végéig fel lehet oldani. Ugyanakkor szükség van a közigazgatás hatékonyabbá tételére, illetve az ésszerű humánerőforrás-gazdálkodásra, ez pedig leépítésekhez vezethet” – vélekedett Olosz Gergely, a képviselőház RMDSZ-frakciójának vezetője. Mint fogalmazott, a megszorító intézkedések mellett a kormány feladata az, hogy a gazdaság élénkítésére vonatkozó intézkedéseket hozzon, amely a most felszabadult munkaerőt felszívja.
Lakatos Péter képviselő a kialakult helyzet kapcsán elmondta: a megszorító intézkedéseket az államelnök közölte a kormánykoalícióval és a sajtóval. Habár Băsescu azt mondta, hogy ezeket a megszorító intézkedéseket nem lehet módosítani, az RMDSZ-nek mégis sikerült elérnie, hogy a 350 lejes minimál nyugdíj és a 600 lejes minimálbér ne csökkenjen. Ezzel az intézkedéssel 1,1 millió nyugdíjas helyzetét sikerült megkönnyíteni, vélekedett a politikus. „Nem biztos, hogy az RMDSZ vállalhatja azt, hogy a lakosság 2011-ben is lefaragott nyugdíjat kapjon. Ez majd csak október 15-e táján derül ki, amikor be kell nyújtani a jövő évi költségvetési törvényt, amely a nyugdíjpont értékét is megszabja. A kormánykoalíció felelős alakulataként kevésbé elképzelhető, hogy az RMDSZ-es honatyák az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt megszavaznák” – összegzett.
Megoldás: az ÁFA emelése
Máté András RMDSZ-párti képviselő kifejtette: a tervezett megszorító intézkedések csomagjában foglaltatott módosításokkal nem ért egyet. – A nyugdíjakhoz egyáltalán nem nyúltam volna hozzá, és csupán az 1000 lejt meghaladó béreket csökkentettem volna – hangsúlyozta a politikus. Véleménye szerint megfelelő megoldás lett volna az általános forgalmi adó (ÁFA) 2–3 százalékkal való emelése, az RMDSZ-es honatya nem módosított volna azonban az élelmiszerekre kivetett illetéken. Máté Andrást az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásán tanúsítandó álláspontját illetően is faggattuk. A képviselő óvatosan fogalmazott, kiemelte a szavazás titkos jellegét, s kijelentette, hogy erről egyelőre nem kíván nyilatkozni.
Segítenek-e a megszorító intézkedések?
Pálfi Mózes Zoltán RMDSZ-es képviselő közölte: nincs meggyőződve a népszerűtlen intézkedéscsomag szükségességéről. – Nem tudom, mennyire segítenek majd, mennyire javítanak az ország gazdasági helyzetén ezek – mondta a politikus. Románia gazdasági helyzete, az időszerű kérdések és problémák olyannyira bonyolultak, hogy lehetetlen néhány perc alatt leegyszerűsített válaszokat adni, válságkezelő megoldásokat megfogalmazni – válaszolt a képviselő. Pálfi Mózes Zoltán a bizalmatlansági indítvány elfogadására, avagy elutasítására irányuló álláspontját nem árulta el, hangsúlyozta a szavazás titkos mivoltát.
A gazdasági mutatók elemzéséből kiderült, hogy Románia rendkívül súlyos gazdasági helyzetben van – nyilatkozta lapunknak Kötő József RMDSZ-párti képviselő. Megpróbáltunk külföldi megoldásokat is figyelemmel követni, hiszen már Japánban, vagy Spanyolországban is jelentkezett a „görög szindróma” – folytatta a politikus. – A tapasztalat azt mutatja, hogy a közszféra átszervezése , az állami alkalmazottak számának csökkentése a sürgősségi intézkedések egyike, és ezt az utat a román kormánynak sem állt módjában elkerülni – magyarázta. Továbbá, nem egy közgazdász, és üzletember úgy vélekedik, hogy az ÁFA emelése a gazdaság stagnálását, sőt további romlását eredményezné – mondta a képviselő. Kötő József szerint ezek az intézkedések fájdalmas átmeneti- és kényszermegoldás részei, amelyek egyértelműen tragikus eredményekkel, így a társadalom széles rétegeinek elszegényedésével járhatnak. A válságot azonban kezelni kell, így a helyzet javítására szolgáló intézkedéseket előbb vagy utóbb gyakorlatba kell ültetni. – Már kezd szállóigévé válni, de az RMDSZ mindent megtett annak érdekében, hogy a kisnyugdíjakhoz és fizetésekhez ne nyúljanak, sajnos sikertelenül. Ennek ellentételeként kértük, hogy a válságkezelő intézkedések decemberben záruljanak le, ez a határidő bele is foglaltatott a kormány által összeállított csomagba – jelentette ki a képviselő. – Én mindenesetre szeretném meghallgatni a holnapi (maiszerk. megj.) szavazást megelőző vita érveit ahhoz, hogy szavazatomat leadhassam – válaszolt a politikus.
Alkotmányellenes a csökkentés
– Én alkotmányellesnek tartom a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését – nyilatkozta lapunknak Frunda György RMDSZ-es szenátor. A kormány felelősséggel tartozik azért, hogy aktív válságkezelő döntéseket hozzon. Nem elegendő a fizetések és a nyugdíjak csökkentése, a közszférában eszközölt leépítések, meg kellene növelni azoknak is a számát, akik mentesülnek az átalányadó fizetése alól – jelentette ki a politikus. – A bizalmatlansági indítványt nem fogom megszavazni – kaptunk egyenes választ kérdésünkre Frunda Györgytől. Döntésemnek kettős oka van: egyrészt, újabb, mélyebb politikai válság nem oldaná meg a gazdaságit, másrészt pedig, fenntartom azt a véleményt, ha a politikában valakivel partnerségre léptél, akkor azt tiszteld is – jelentette ki a szenátor.

Antonescu kirohant Tőkés László ellen
Tovább folytatódik a román ellenzéki pártok Tőkés László elleni negatív kampányhadjárata annak kapcsán, hogy az erdélyi képviselő lehet az Európai Parlament egyik alelnöke a törvényhozás plénumának holnapi plenáris ülése nyomán.
Mint ismeretes, az RMDSZ és az EMNT Magyar Összefogás Listáján a tavalyi EP-választásokon újabb mandátumhoz jutott volt egyházfőt a Fidesz-delegáció javaslatára az európai néppárti frakció jelölte az Európai Parlament alelnöki posztjára, amely Schmitt Pálnak, a magyar Országgyűlés elnökévé történt megválasztása után üresedett meg. Crin Antonescu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a hét végén bejelentette: az alakulat EP-képviselőinek kötelezően nemmel kell szavazniuk a „Románia határait folyamatosan feszegető” Tőkés megválasztására, ellenkező esetben kizárják őket a pártból.
Crin Antonescu azzal indokolta pártja Tőkés-ellenes megnyilvánulását, hogy szerinte politikai karrierje során az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke „folyamatosan Románia aktuális határai, államisága és a trianoni békeszerződés következményei ellen foglalt állást”. „Politikai pártként a PNL-nek döntő hozzájárulása volt Nagy-Románia megteremtéséhez, hiszen az alakulat egykori elnöke, Ion I. C. Brătianu volt az, aki részt vett a tárgyalásokon, és aláírta a trianoni békeszerződést, ennek megfelelően pártunk egyetlen képviselője sem támogathatja Tőkés alelnökké választását” – jelentette ki szombaton a PNL elnöke. (Antonescu történelmi ismeretei azonban hiányosak, a trianoni békediktátumot ugyanis Bukarest részéről nem Brătianu, Románia korábbi és későbbi miniszterelnöke, hanem Ion Cantacuzino államminiszter és Nicolae Titulescu diplomata látta el kézjegyével).
Az ellenzéki politikus élesen támadta a szintén néppárti, Emil Boc kormányfő vezette Demokrata-Liberális Pártot (PDL) is Tőkés támogatása miatt, sőt felrótta a nagyobbik kormánypártnak, hogy „feláldozta” a román nyelvet a tanügyi törvény megszavazásával, amely lehetővé teszi Románia történelme és földrajza anyanyelven történő oktatását. Antonescu kirohanása különben még a román Zöld Pártot is megdöbbentette. Remus Cernea, az alakulat ügyvezető elnöke (tavalyi államfőjelöltje) tegnap elítélte a PNL elnökének nacionalista diskurzusát, emlékeztetve, hogy Tőkésnek oroszlánrésze volt az 1989-es forradalom temesvári kirobbantásában, ugyanakkor méltatta az erdélyi EP-képviselőnek a ciántechnológia európai betiltását célzó kezdeményezését. „Románia számára fontos siker lenne Tőkés László EP-alelnökké választása” – szögezte le Cernea.
Rostás Szabolcs

A Kulturális Autonómia Tanács működését pártpolitikai megfontolások fölé kell emelni
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács június 11-én, Kolozsváron tartotta elnökségi ülését, amelyen véglegesítette a Kulturális Autonómia Tanács küldötteinek névsorát – közölte tegnap az EMNT sajtóirodája. A küldöttek személyére korábban az EMNT területi szervezetei és szakbizottságai tettek javaslatot.
Az Elnökség értelmezésében a Kulturális Autonómia Tanács egy olyan közösségi testület, amelynek fő feladata a stratégia-alkotás az oktatás, tudomány, közművelődés, hagyományőrzés, műemlékvédelem, közszolgálati média és általában a közösségépítés területén, továbbá olyan támogatáspolitikai reform előkészítése és végrehajtásának felügyelete, amely visszaszorítja a civil társadalmi szerveződések kiszolgáltatottságát a politikummal szemben.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szándéka szerint mindezt a pártpolitika fölé kell emelni, ezért küldöttei a Kulturális Autonómia Tanácsban elsősorban a civil és kulturális szervezetek képviselői, és nem politikusok. Fontos továbbá, hogy a testület a konszenzus-orientált döntéshozatal elve szerint működjön.
Az Elnökség elvárja, hogy ebben az RMDSZ is partner legyen, hiszen a testület tagjainak csak negyedét jelöli az EMNT. Amennyiben mindezen kérdésekben az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum soron következő ülésén megegyezés születik, nincs akadálya annak, hogy a közel jövőben, az EMNT szándéka szerint Erdély fővárosában, Kolozsváron, végre megalakuljon a Kulturális Autonómia Tanácsa.
Az EMNT küldöttsége mandátumot kapott, hogy az mindezeket érvényesítse az RMDSZ képviselőivel való tárgyalás során.
Az elnökségi ülésen Szabó László jegyző, az EMNT segélyprogramjainak koordinátora beszámolt a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére kezdeményezett gyűjtés eredményeiről. Az első segélyszállítmány június 10-én érkezett Edelény térségébe, és több önkéntesesekből álló csoport is dolgozik az árvízkárok felszámolásán. Az EMNT elnöksége a gyűjtés folytatásáról határozott.
Gergely Balázs Kolozs megyei elnök ismertette a Kolozsvári Magyar Napok tervezett programjait. A 2010. augusztus 18–22. között zajló rendezvényt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos, kiemelt rendezvényként kezeli.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hajdúvárosi est Toróval
Nagyszalontán a Hajdúvárosi esték elnevezésű RMDSZ-rendezvény legutóbbi alkalmára Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökét hívták meg, aki tanulságos előadást tartott az érdeklődő nagyszalontaiaknak Az erdélyi magyarság dilemmái címmel.
A gondolkodók klubjaként is emlegetett rendezvénynek a legutóbbi találkozóját a szalontai Magyar Ház kistermében tartották meg szerdán a koraesti órákban. A jeles vendéget Török László polgármester köszöntötte, megkérvén az előadót, hogy legjobb tudása szerint tájékoztassa az „ősi hajdúfészek mai képviselőinek táborát”, adjon útbaigazítást napjainknak úgymond csetlő-botló útvesztőiben, dilemmáiban.
Toró T. Tibor bevezetőjében elmondta, hogy ő maga is kezdetben a tevékenynek számító RMDSZ tagja volt. Majd az évek politikai viharai az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felé hajtották. Említést tett a Tőkés Lászlót az RMDSZ tiszteletbeli elnökségétől megfosztó történésről is. De mindezek ellenére meg kell találni a közös gondjainkat megoldó konszenzusos megállapodást, mert csak így léphetünk előre. Együtt kell működni – tanácsolta az előadó. Hangsúlyozta, legyen bármilyen politikai vagy civil szervezet, meg kell találni a közös nevezőt – de csak az ésszerűség határain belül.
Napjaink égető kérdései közé tartoznak az autonómiatörekvések. Ezzel kapcsolatban is az egyet nem értés, az összefogás hiánya a fő akadály.
Az előadó az asszimiláció veszélyeire is figyelmeztetett, egy furcsa rövid történetet említett. Megkérdeztek egy polgárt, minek tartja magát. A válasz az volt: „Amikor kicsi voltam akkor magyarnak, de most felnőve már román lettem.” Hát ez a summája annak, hogy hova fejlődhetünk.
Sára Péter

Egyetemről felső fokon
„Történelmi pillanat ez a magyar és a román felsőoktatás kapcsolatának történetében, hiszen még nem nyílt alkalom eddig ilyen léptékű és színvonalú egyeztetésre” – mondta Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke a hétvégén Kolozsváron megrendezett Felsőoktatási Fórumon, melynek résztvevői – hazai és magyarországi egyetemek vezetői – a romániai magyar egyetemisták tehetséggondozását elősegítő együttműködési szerződést írtak alá.
Az értekezleten az intézményvezetők áttekintették annak lehetőségeit, hogyan kapcsolható össze, hogyan fejleszthető hatékonyabban a két ország egyetemi rendszere.
„Csereképesnek kell lennie Erdélynek és Romániának, csereképeseknek, versenyképesnek kell lenniük a felsőoktatási intézményeinknek, hiszen, paradox módon, az itthon maradást is így szolgáljuk legjobban” – hangsúlyozta felszólalásában Markó Béla RMDSZ-elnök, aki rámutatott arra is, hogy az új egyetemi rendszerek a minőségi felsőoktatás biztosítása érdekében az országokon belüli és a határokon átívelő együttműködést szorgalmazzák.
Ez a terület azért is kiemelten fontos – figyelmeztetett a miniszterelnök-helyettes – mert három év alatt négyezerrel nőtt a hazai felsőoktatásban továbbtanulók száma, 13 ezer egyetemistát tartottak nyilván az elmúlt tanévben.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy vélte: a felsőoktatás fejlesztése nemzetpolitikai fontossággal bír. „Ennek a képzésnek a rendeltetése az, hogy Erdélyben és a Partiumban élő magyar közösségünk számára biztosítsa az esélyegyenlőséget az oktatás területén, és az, hogy a magyar kistársadalmunk számára önálló értelmiséget és szakembereket képezzen” – mondta az EP- képviselő.
Szabó Gábor rektor a közös egyeztetést és az együttműködésre való törekvést azért is nevezte stratégiai fontosságúnak, mert az egyetemek közötti verseny most nem belföldön, hanem külföldön, a nemzetközi porondon dől el. A kolozsvári fórum új lendületet kíván adni a közös képzési és kutatási programok kialakításának figyelmeztettek a résztvevők, az oktatók, hallgatók, és kutatók cseréjének, valamint különböző regionális együttműködési programok fejlesztésének – hangzott el az értekezleten.
Elballagtak a Partiumi Keresztény Egyetem végzősei
Szombaton ballagtak el az idei végzős hallgatók Románia egyetlen, a Bolyai Egyetem megszüntetése után fél évszázaddal államilag akkreditált magyar egyeteméről, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemről (PKE). A hagyományos ünnepi istentisztelettel egybekötött záróeseményt a nagyvárad-újvárosi református templomban tartották.
Igehirdetésében Tőkés László püspök, EP-képviselő, a PKE alapítója a „hit fegyverzetével” való felvértezés fontosságát emelte ki. Az igehirdetést követően János-Szatmári Szabolcs, a PKE rektora mondott ünnepi évzáró beszédet, amelyben beszámolt az egyetem eredményeiről.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

Szórványügynököket a szórványba!
A szórványban olyan régiónkénti „szórványügynököket” kellene alkalmazni, akik ismerik a térségben élő magyar kisebbség településenkénti problémáját és ezeket folyamatosan feltárnák az érdekképviseleti fórumok előtt – hangzott el a hétvégén a Beszterce-Naszód megyei Felőr községben szervezett szórványkonferencián, melyen Fehér, Kolozs és Beszterce-Naszód megyei pedagógusok vettek részt.
A résztvevők zöme arról számolt be, hogy a helyi tanácsoknak nem érdeke négy gyerekkel kisebbségi osztályt működtetni, teljes oktatói állást fizetni, így veszélyben a magyar oktatás. Décsei Attila Besztrece-Naszód megyei RMDSZ-elnök lapunknak elmondta: meg kell győzni a szülőket, hogy a helyi iskolák is képesek gyerekeket felkészíteni az egyetemi beiratkozásra. „Így megmaradhatna számtalan szórványiskola és nem kellene a tanároknak más megyéből keresni diákokat” – számolt be a konferencia tanulságairól Décsei.

Búcsúzunk Buzás Lászlótól
2010. június 9-én elhunyt Buzás László, a romániai kommunista-ellenes harc egyik meghatározó alakja. Buzás László 1942. június 29-én született a Hargita megyei Csicsóban. Miután Marosvásárhelyt mezőgazdasági gépészeti szakképesítést szerzett és érettségizett, 1979-ben a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági szakán végzett. Mint osztályvezető közgazdász, a Csíkszeredai Építkezési Vállalatnál, majd a Csíkszeredai Traktorgyárnál dolgozott. 1982. november 22-én elkezdődött meghurcoltatása, mely 1983. február 26-i letartóztatásával végződött. Azzal vádolták meg, hogy két „bűntársával” együtt – Borbély Ernő és Biró Katalin – merényletet készített elő Nicolae Ceauşescu román elnök, a Román Kommunista Párt főtitkára ellen. Több mint egy éves megfigyelés és meghurcolás után végül 1983-ban hat évre elítélték hazaárulás vádjával. Romániából kicsempészett információk szerint Buzást kegyetlenül megkínozták, körmeit több alkalommal is kitépték. „Államellenes tettei” kihatottak családjára is, ugyanis bátyját, Buzás Balázst arra hivatkozva mondatták le Csíkszereda polgármesteri tisztségéből, hogy László testvére „olyan dolgokról fantáziált, amelyek soha nem válnak valóra”.
Egy 1984-es kegyelmi rendelet büntetését harmadolta, minek következtében, négy év letöltése után, 1987. február 25-én szabadult. A Szekuritáté folytonos zaklatásai miatt 1989 végén Magyarországra települt át, majd 1990 márciusában visszatért Romániába, ahol megalapította a Romániai Magyar Kisgazdapártot, amelyet elnökként vezetett. A ’90-es években volt az RMDSZ Hargita megyei szervezetének elnöke, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának alapító tagja, Csíkszéki Szervezetének pedig elnöke volt. 2005-ben kiadott könyve, A Securitate karmai között világszerte ismertté tette őt.
Döntéshozók előtt a meghurcoltak ügye
A HHRF számos alkalommal felhívta az amerikai döntéshozók figyelmét az etnikai és politikai alapon meghurcolt baráti társaság helyzetére, ügyük éveken keresztül bekerült abba a tanúvallomásba, amelyet Alapítványunk a washingtoni Kongresszus előtt tett a Romániának megítélt legnagyobb vámkedvezmény megvonása érdekében. Szoros szövetségesünk, az azóta szintén elhunyt Lantos Tamás kongresszusi képviselő is több alkalommal tette szóvá Buzás fogva tartását. Egy 1984. február 20-i levelében arra szólította fel George P. Schutz amerikai külügyminisztert, hogy a soron következő Amerikai–Román Emberjogi Kerekasztal ülésén kérjen magyarázatot Borbély Ernő, Buzás László és Visky Árpád sepsiszentgyörgyi színész fogva tartásáért.
Emberi Jogi Kitüntetésben részesült
1990. november 24-én a Kolozsvári Magyar Színházban a HHRF Emberi Jogi Kitüntetésben részesítette Buzás Lászlót „a romániai magyarság önvédelmi küzdelmében szerzett érdemeiért, közösségéért való ragaszkodásáért, lelkiismeretes és kitartó szolgálatáért”. Buzás mellett a HHRF elismerését átvehette még Szőcs Géza költő, szenátor, az RMDSZ akkori főtitkára, sorstára Borbély Ernő RMDSZ-es képviselő és Páll Béla nyugalmazott matematika tanár. A kitüntetéseket a fentebb említett szövetségesünk, Lantos Tamás kongresszusi képviselő adta át „annak a négy embernek, akik felismertek egy történelmi pillanatot, a közösségükért és egy demokratikus folyamat megindításáért egyéni áldozatot hoztak”.
hhrf.org

2010. június 15.
Megmutatják, hogy vannak: magyar napok Hunyad megyében
„Ideje már emelt fővel, magunkat kihúzva előállnunk és megmutatnunk: vagyunk” – jelentette ki a Krónika kérdésére Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az I. Hunyad Megyei Magyar Napok egyhetes rendezvénysorozatának nyitónapján. Mint mondta, húsz évvel a rendszerváltás után és három évvel azt követően, hogy Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, ideje, hogy az erdélyi magyarság, és különösképp a szórványban élők megmutassák a többségi román nemzetnek: igenis léteznek, kulturális értékeik, hagyományaik vannak, amelyeket illik ismerni és tiszteletben tartani.
Kiderült, lényegében ez az elv vezérelte a Hunyad megyei magyarság alig néhány ezres csoportját, hogy összefogva, egymást támogatva első ízben megszervezzék a magyar napokat.
Többéves közösségi igény
Hunyad megyében mindössze öt településen élnek magyarok több mint ezres lélekszámban, ezek közül Lupényban, Petrozsényben és Vulkánon számottevő a magyarság részaránya, illetve jelentős számú magyar él még Vajdahunyadon és Déván is. Mint Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont igazgatója elmondta, a városhoz tartozó Csernakeresztúr a megye „legmagyarabb” települése, ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Hunyad megyében a magyarság a lakosság mindössze öt százalékát teszi ki.
A magyar napok ötlete lényegében Winkler Gyula EP-képviselőnek és Takács Csabának, az RMDSZ megbízott ügyvezető elnökének a fejéből pattant ki, de alulról jövő igény is megfogalmazódott rá. „Eddig is voltak szép magyar bálok különféle ünnepek alkalmával, ahol összegyűltünk akár háromszázan is, de nagyon vágytunk valami másra, olyan rendezvényekre, amilyeneket a székelyek szerveznek Hargita és Kovászna megyében” – magyarázták lapunknak a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont dolgozói, akik nagyon örülnek, hogy sikerült megszervezni a rendezvényt. Mint mondták, szabadidejük függvényében igyekeznek családostól minél több eseményen jelen lenni.
Varga Károly, a dévai Corvin Kiadó vezetője arról is beszámolt, hogy a Téglás Gábor Iskolaközpont felépítése is az összefogás, a közös munka eredménye, amelyből a parlamenti képviselőtől az iskolaépítésben érdekelt szülőkig mindenki derekasan kivette a részét. „Ez az iskola a Hunyad megyei magyarság és a magyar kultúra fellegvára is szeretne lenni” – szögezte le Kocsis Attila, a tanintézet igazgatója. Mint hangsúlyozta, a szórványban egy magyar iskolának a feladatköre nem csupán a magyar nyelvű oktatásban merül ki, olyan kulturális központnak kell lennie, ahol a megye legeldugottabb településéről érkező magyar gyerek is otthonra talál, jól érzi magát.
Lenyűgözték a románokat
„Meg kell mutatni önmagunkat, meg kell mutatni értékeinket. – szögezte le beszédében Winkler Gyula EP-képviselő. – Meg kell mutatnunk, hogy egy viszonylag kisszámú közösségnek is vannak értékes pedagógusai, tudós emberei, egyetemi tanárai, olyanok, akik lehet, hogy nincsenek már Hunyad megyében, de lélekben ide tartoznak.” Ezt erősítette meg Kabáné Sebestyén Mária festőművész is, aki a Magyar Házban szervezett kiállításmegnyitóján elmondta, nem telik el nap úgy, hogy ne gondolna Dévára. De Barabás Kásler Magda népdalénekes is felhívta a figyelmet a Csernakeresztúron tanult népdalok egyedi voltára.
A nyitónap fénypontja kétségkívül a dévai Drăgan Muntean Művelődési Ház előtt szervezett Megyei Gulyásfőző Verseny volt, amelyen a házigazda dévaiak mellett vajdahunyadi főzőcskézők is versenybe szálltak. A dévai Corvin Kiadó munkatársai alkotta csapatba a Corvin gondozásában megjelenő Erdélyi Konyha gyergyószentmiklósi és csíkszeredai szerkesztői is beálltak. Őket erősítette a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület citerazenekara és táncosai, illetve a gyergyószárhegyi faluturisztikai szövetség képviselője. A „citerás pityókás tokányuk” nem véletlenül nyerte el az első díjat, ezt igazolta a standjuk előtt hosszasan kígyózó sor is.
„Volt már ezen a téren bocskoros felvonulás és sütöttek itt miccstől kezdve flekkenig mindenféle finomságot, de igazi magyar gulyást most kóstolhattam először” – jelentette ki a Krónika kérdésére Dumitru Câmpeanu olténiai származású dévai lakos. Elmondta, nagyon hálás „magyar testvéreinek”, hogy megszervezték az eseményt, amelyen a gulyás mellett megkóstolhatta a „pityókás házikenyeret” és az oroszhegyi szilvapálinkát is.
Mindenhol történik valami
A magyar napok keretében a héten minden olyan Hunyad megyei településen, ahol számottevő a magyarság részaránya, lesz rendezvény. Déván ma este látják vendégül a Háromszék Táncegyüttest, Vajdahunyadon játszóház és kézműves foglalkozások lesznek a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és a helyi Kun Humanitárius Társaság jóvoltából; Lupényban népviselet-bemutatót tartanak. Holnap a vajdahunyadi csángótelepen kopjafát avatnak a bukovinai székelyek száz éve történt letelepedésének emlékére. Csütörtökön ingyenesen, idegenvezető kíséretében lehet meglátogatni a vajdahunyadi kastélyt, de lesz reneszánsz est és történelmi filmvetítés is.
Pénteken Szászvárosban tartanak városismertető sétát, míg Sztrigyszentgyörgyön szentmise keretében ünneplik a százéves templomot. Az egyhetes rendezvénysorozat fénypontjának a szombati, Déván és Vajdahunyadon egyaránt megrendezendő Vagyunk! felvonulás ígérkezik, ez alkalomból a két település főterén népviseletben vonul fel a Bukovinai Székely Találkozó 300 részvevője, illetve a magyar lakosok. Jánossy Alíz

Marad vagy bukik a kormány?
Miközben Markó Béla RMDSZ-elnök bejelentette, az alakulat honatyái kiállnak a költségvetési megszorítások mellett, a kormány megbuktatását célzó ellenzéki bizalmatlansági indítvány megszavazását kérik a szövetség képviselőitől, szenátoraitól tegnapi nyílt levelükben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács régióelnökei.
„Önök magyar szavazatokkal jutottak be a parlamentbe, önöknek az erdélyi magyar közösség érdekéért kell felelősséget vállalniuk, nem a kormány elhibázott politikájáért. Ne a bérből élőkkel, a kisnyugdíjasokkal, a gyermeket nevelőkkel fizettessék meg azt, hogy a lassan két éve tartó világválságra be nem tartott választási ígéretekkel válaszol a román politika gazdaságélénkítő programok helyett.
Nem ez az útja a válságból való kilábalásnak!” – fogalmaz Gergely Balázs közép-erdélyi, László János székelyföldi, valamint Orbán Mihály partiumi régióelnök. Szerintük az RMDSZ-nek nem szabadna megszavaznia egy olyan törvényt, „amely csak elmélyíti a válságot, és mélynyomorba, a lét peremére szorít több százezer embert”.
Az RMDSZ szolidáris a kormánnyal
Bár korábban a szakszervezetek, valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) is hasonló kéréssel fordult az RMDSZ-hez, egyre valószínűbbnek látszik, hogy a honatyák nemmel fognak voksolni a bizalmi szavazáson. Ülésezett ugyanis tegnap a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT), ahol az a döntés született, miszerint az ellenzéki indítvány ellen fognak szavazni.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes a tanácskozást követően leszögezte, támogatják a kormány által kidolgozott megszorító intézkedéseket, azonban ezzel párhuzamosan szerintük a közigazgatás újjászervezését is célzó reformokra van mielőbbi szükség. „Ha megszavaznánk a bizalmatlansági indítványt, ki kellene lépnünk a kormányból. Ebben a pillanatban nem merül fel, hogy ne legyünk szolidárisak a kormánykoalícióval” – fogalmazott a szövetségi elnök. A SZÁT után kiadott politikai nyilatkozat is a megszorító intézkedések és a reformok fontossága mellett foglal állást.
„A román gazdaság, az állami, valamint a konszolidált költségvetés állapota és jelenlegi kilátásai, amint az a nyilvánosságra hozott makrogazdasági mutatókból és előrejelzésekből kiderül, a vártnál kedvezőtlenebbek. Romániában 2010-ben tovább tart a recesszió, miközben az EU tagállamainak egy része már gazdasági növekedéssel számol. Az okok sokrétűek, kezdve az évek óta halogatott államháztartási reformokkal, folytatva a 2009-es év eredménytelen kormányzásával, befejezve a tavalyi két választás oltárán feláldozott válságkezelő intézkedések hiányával” – mutatnak rá a dokumentumban.
Folytatódik a sztrájkhullám
A szakszervezetek korábbi bejelentése értelmében ma hatalmas tüntetés várható Bukarestben, amelyen legalább 20–30 ezer személy részvételére számítanak. A tiltakozók egy része a tervek szerint élőláncot is alkot majd a parlament épülete körül, így próbálva meg jobb belátásra bírni a politikumot a megszorító intézkedések kapcsán. Eközben a Kovászna megyei egészségügyi alkalmazottak tegnap bejelentették, szintén mától sztrájkba kezdenek a kormány által tervezett intézkedések ellen, a munkát azonban nem szüntetik be.
„Az egészségügyi dolgozók 80 százaléka írta alá a sztrájk kirobbantásához szükséges nyilatkozatot. 1500 alkalmazottról van szó, akik a hat kórházban, a megyei vérátömlesztő központban, illetve a mentőszolgálatnál dolgoznak. A munkabeszüntetés nélküli sztrájk mellett döntöttünk, mivel azok a közalkalmazottak, akik beszüntethetnék a munkát, feladták a harcot, s inkább alszanak, vagy elmentek szabadságra” – közölte Cătălin Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezeti tömörülés Kovászna megyei vezetője. Ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy Háromszékről mintegy száz szakszervezetis utazik ma Bukarestbe, hogy csatlakozzon a parlament körüli élőlánchoz.
„Ha nem megy át a bizalmatlansági indítvány, akkor eldöntjük, hogy a továbbiakban milyen tiltakozási formákat választunk” – nyilatkozta a szakszervezeti vezető, aki szerint az általa képviselt alkalmazottak körében teljes az elégedetlenség, s semmiképp nem fognak belenyugodni a béreik 25 százalékos csökkentését is célzó megszorító intézkedések életbelépésébe.
Mint hozzáteszik, mindezek következtében szükség volt a nemzetközi pénzügyi intézetekkel megkötött hitelszerződésekben igényelt közel 20 milliárd eurós kölcsönre, a Nemzetközi Valutaalappal való megegyezés által megteremtett bizalmi tőkére, még akkor is, ha a további részletek folyósítását konkrét, a megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítéséhez és kitűzött részcélok eléréséhez kötik.
„A SZÁT elengedhetetlenül szükségesnek véli és szorgalmazza a reformok folytatását és felgyorsítását” – szögezik le az állandó tanácsi tagok, akik a decentralizáció felgyorsítása és kiterjesztése mellett foglalnak állást. Ennek keretében a már elindított egészségügyi decentralizációt említik, továbbá a központi közigazgatás mélyreható átszervezését sürgetik, amelynek keretében megszüntetnék a felesleges állami ügynökségeket, intézményeket, ésszerűbb költséghatárokat alkalmaznának.
Még kellenek voksok
A bizalmatlansági indítványt benyújtó szociáldemokraták eközben folyamatosan számolgatják, hány támogató szavazatot kell még szerezniük, hogy megbuktassák a Boc-kabinetet. Viorel Hrebenciuc, a párt képviselőházi frakcióvezetője szerint a liberálisokkal közösen 212 szavazatuk van. Ehhez adódik hozzá a Demokrata-Liberális Pártból tegnap kizárt Daniel Oajdea képviselő voksa. (Oajdeától azt követően vonta meg pártja a bizalmat, hogy bejelentette, támogatja a bizalmatlansági indítványt.) Hrebenciuc számításai szerint ugyanakkor amennyiben a 20 RMDSZ-es képviselőnek, illetve 10 szenátornak a 60 százaléka a kormány ellen voksolna, átmenne az indítvány.

Árulástól tarthat Emil Boc
„Államcsínynek számít, ha holnap a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) megpróbálja megakadályozni a bizalmatlansági indítvány vitáját és a róla való szavazást” – reagált tegnap Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke arra a hírre, hogy a koalíció nagyobbik pártja minden eszközt bevet majd annak érdekében, hogy a kormány megbuktatását célzó kezdeményezésük ne is kerülhessen a plenáris napirendjére.
A parlamenti aritmetika szerint – amennyiben a honatyák az alakulatuk által előirányozott módon voksolnak – az ellenzék csak 212 szavazatra számíthat, ami huszonkettővel kevesebb a szükségesnél, de több PD-L-s politikus habozik megszavazni a bér- és nyugdíjcsökkentő törvényeket. Ezért várhatóan – mindkét oldalról – az utolsó pillanatig folyik majd a rábeszélés, lobbizás és zsarolás a szükséges szavazatszám biztosítása érdekében.
212, 213...
„A liberálisokkal együtt 212-en vagyunk. Kollégáink jelen pillanatban is dolgoznak az Oprea pártjának (Országos Szövetség Románia Haladásáért – UNPR – szerk. megj.) meggyőzéséért, ugyanis ha ők mellénk állnak, akkor megbuktatjuk a kormányt. Ugyanígy, ha a 31 tagú RMDSZ-kontingens 60 százaléka megszavazná a dokumentumot, elég volna.
A nemzeti kisebbségek tizennyolc szavazata is sokat segíthet” – számolgatott Viorel Hrebenciuc, a PSD jól informált szürke eminenciása. Hozzátette: személy szerint megérti a PD-L-sek „nyakasságát”, mert ők saját kormányukat védik. „Szóval 212-en vagyunk, plusz Oajdea, tehát 213” – korrigálta a számot Hrebenciuc. Ahhoz, hogy a bizalmatlansági indítvány sikeres legyen, 236 honatyának igennel kell szavaznia.
Úttörő vagy párttörő?
A Demokrata–Liberális Párt (PD-L) vezetősége tegnap 22-5 arányban Daniel Oajdea iaşi-i képviselő kizárása mellett voksolt, ugyanis a moldvai honatya nyilvánosan bejelentette: a bizalmatlankodók számíthatnak a szavazatára.
„A PD-L határozott álláspontot képvisel ebben a kérdésben. Meggyőződésem, hogy amennyiben még lesznek az Oajdeáéhoz hasonló ügyek, akkor hasonló mércével járunk el, mint most” – fenyegette meg a párt központi vezetésének döntéseiben kétkedő honatyákat Gheorghe Flutur, a PD-L alelnöke.
Újságírói kérdésre megerősítette, hogy Georgică Severin szenátorra is a kizárás vár, amennyiben tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy tüntetően megszavazza a bizalmatlansági indítványt. Lapzártánk előtt érkezett a hír, hogy a volt televíziós sztár, Teodora Trandafir PD-L-s képviselő is arra készül, hogy megszavazza a bizalmatlansági indítványt, mert nem ért egyet a nyugdíjak csökkentésével.
Nyíltan ellene, nyíltan mellette
Bár korábban Gheorghe Flutur, az alakulat alelnöke úgy nyilatkozott, hogy nem kötelezik majd honatyáikat arra, hogy a szavazógolyók urnába tétele előtt „bizonyítsák” lojalitásukat, a PD-L tegnapi frakcióülésén eldöntötték, hogy nyíltan szavaznak a bizalmatlansági indítvány ellen annak érdekében, hogy elháruljon a honatyákról a pártütés gyanúja.
Nyílt szavazást vár el képviselőitől és szenátoraitól a két ellenzéki párt is: Victor Ponta PSD-elnök és Crin Antonescu PNL-elnök a párttagság megvonását helyezte kilátásba a hiányzók, a titkosan szavazók vagy a bizalmatlansági ellen nyíltan voksolók számára.
Az RMDSZ kitart
„Az RMDSZ már múlt héten, a két frakció ülésén tisztán megfogalmazta azt, hogy nem fog a saját kormánya ellen szavazni. Tudjuk, hogy nehéz, népszerűtlen döntésnek nézünk elébe, de úgy ítéljük meg, hogy ebből most kihátrálnunk nem lehet” – fogalmazott a szövetség tegnap délutáni frakcióülése után lapunknak Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi csoportjának vezetője.
Elmondta, az RMDSZ továbbra is azt veszi figyelembe, hogy az adóemelés is hasonló helyzetbe juttatná Romániát, hisz inflációgerjesztő tényező lenne, ami szintén a bérek és a fizetések reálértékének csökkenéséhez vezetne. „Az ülésen egyébként senki sem szólalt fel a bizalmatlansági indítvány támogatása mellett” – tette hozzá.
Június 26-án összeül az SZKT
Ugyancsak ülésezett tegnap a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), amely elemezte az ország gazdasági helyzetét, és elengedhetetlenül szükségesnek vélte a decentralizáció felgyorsítását és kiterjesztését, a központi közigazgatás mélyreható átszervezését, a prefektusok hatáskörének csökkentését, az új tanügyi törvény parlamenti elfogadását és gyakorlatba ültetését, a szociális ellátórendszer teljes reformját, a korrupció és a feketegazdaság elleni hatékony és gyors intézkedések gyakorlatba ültetését.
A SZÁT ugyanakkor felhívta a figyelmet a gazdaságélénkítő intézkedések kiemelt szerepére a gazdasági válság leküzdésében. „A SZÁT indokoltnak látja, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa június 26-i ülésén elemezze Románia gazdasági helyzetét, és fogadjon el mélyreható válságkezelő és gazdaságélénkítő programot” – olvasható az RMDSZ közleményében.
Élőlánccal tiltakoznak
A szakszervezetek korábbi bejelentése szerint ma húszezer fős élőlánc fogadja majd a parlamentbe igyekvő honatyákat és a közszféra általános munkabeszüntetéssel tiltakozik a bérek 25 és a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése ellen.
Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt

Az Európai Parlament alelnökévé választották Tőkés Lászlót
Az Európai Parlament egyik alelnökévé választották kedden Tőkés Lászlót, a néppárti frakció jelöltjét a strasbourgi plenáris ülésen.
Az erdélyi magyar képviselőt 334 szavazattal, 287 ellenszavazat és tartózkodás mellett választották a tizennégy alelnök egyikévé, miután a korábbi magyar EP-alelnök, Schmitt Pál (Fidesz) a Magyar Országgyűlés elnöke lett.
Mint Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke a voksolás előtt kifejtette, nem számolták külön az elutasító szavazatokat és a voksolástól való tartózkodást, mert a jelölt megválasztásához a voksok egyszerű támogató többségének megszerzésére volt szükség.
Buzek a voksolás után azonnal gratulált Tőkés Lászlónak.
A korábbi erdélyi magyar püspök nyilatkozatában nagy megtiszteltetésnek nevezte kinevezését. Visszautalt a húsz évvel ezelőtti temesvári eseményekre, és hangoztatta: ugyanúgy, mint azokban az időkben, most is azon fáradozik, hogy hazája érdekeit képviselje az emberi, kisebbségi, vallási jogok és a szabadság érdekében. Mint mondta, elkötelezett híve annak is, hogy továbbvigyék az európai integrációt.
Tőkés László hangoztatta: külön örömmel tölti el, hogy a közös Európa történetében új fejezetet jelentő időszakban, a Lisszaboni Szerződés életbe lépése után töltheti be a fontos tisztséget az uniós képviselőtestületben.
Joseph Daul, a kereszténydemokrata-konzervatív képviselőkből álló néppárti frakció vezetője Tőkés Lászlónak az elmúlt években végzett tevékenységére utalva megtiszteltetésnek nevezte, hogy őt jelölhették a pozícióra.
A szavazás után kiadott közleményben Daul bizonyosságát fejezte ki: Tőkés amellett, hogy keményen dolgozik majd az uniós lakosság érdekeinek képviseletében, hozzá fog járulni ahhoz is, hogy Kelet-Európában "új hidak épüljenek".
A jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetben az EU-nak lelkesedésre van szüksége - emelte ki Daul. Emlékeztetett arra, hogy Tőkés László kezdeményező szerepet játszott a romániai forradalomban, és meggyőződését fejezte ki, hogy most is új ötletekkel áll majd elő.
Háttér: Románia európai uniós csatlakozását követően Tőkés László 2007-ben lett az Európai Parlament független képviselője. 2009-ben ő vezette az Európai Néppárti Képviselőcsoport tagpártjának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a listáját. Tőkés László számos magas rangú kitüntetés díjazottja: a közelmúltban kapta meg a Románia Csillaga Lovagi fokozatot és az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjának Robert Schuman Érmét. További érdemei a teljesség igénye nélkül: Truman-Reagan Szabadságérem (USA); Roosevelt-díj és a Geuzenpenning-díj (Hollandia); Pro Fide-díj (Finnország); a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztje, a Leopold Kunscha -díj (Ausztria).

SZÁT-közlemény
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa tegnap, elemezve a világgazdasági válság nyomán Romániában kialakult helyzetet, elengedhetetlenül szükségesnek véli és szorgalmazza a reformok folytatását és felgyorsítását. Ennek érdekében az RMDSZ miniszterei, államtitkárai, valamint képviselői és szenátorai kiemelt figyelmet fordítanak az alábbiakra:
• A decentralizáció felgyorsítására és kiterjesztésére, különös tekintettel az egészségügyben megkezdett decentralizáció véglegesítésére.
• A központi közigazgatás mélyreható átszervezésére, megszüntetve a felesleges állami ügynökségeket, intézményeket, ésszerű költséghatárok alkalmazásával.
• A prefektusok hatáskörének csökkentésére, a dekoncentrált intézmények átalakítására és a megyei tanácsok hatáskörébe utalására.
• Az új tanügyi törvény parlamenti elfogadására és gyakorlatba ültetésére.
• A szociális ellátórendszer teljes reformjára úgy, hogy a költségvetési támogatásokat a valóban rászorulók kapják.
• A korrupció és a feketegazdaság elleni hatékony és gyors intézkedések gyakorlatba ültetésére.
A SZÁT felhívja a figyelmet a gazdaságélénkítő intézkedések kiemelt szerepére a gazdasági válság leküzdésében. Az RMDSZ által javasolt koherens gazdaságélénkítő intézkedések megfelelnek annak az elvárásnak, amely szerint a hosszú távú rendezéshez szükséges intézkedéseknek ne mondjanak ellent a rövid távú rendezéshez szükséges intézkedések.
A SZÁT indokoltnak látja, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa június 26-i ülésén elemezze Románia gazdasági helyzetét, és fogadjon el mélyreható válságkezelő és gazdaságélénkítő programot.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. június 16.
A kormány marad, a bérek csökkennek Romániában
Az elmúlt két évtized legnehezebb döntését kellett meghoznia a román törvényhozásnak: maradjon-e hatalmon az a kormány, amely 25 százalékot venne el az állami alkalmazottak béréből és 15 százalékot a nyugellátmányokból és több szociális juttatásból – vagy pedig bukjon meg az Emil Boc vezette kabinet, és egy új kormány kezdjen újabb tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a csőd szélén álló ország finanszírozásáról. A hétórás maratoni ülés után a képviselők és a szenátorok úgy döntöttek, hogy a kormány maradjon, a bérek és a nyugdíjak pedig csökkenjenek. A kormány a múlt héten vállalt felelősséget a parlamentben a példátlan megszorító intézkedéseket tartalmazó törvényekért, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SZDP) azonban rögtön benyújtotta a bizalmatlansági indítványt. A román alkotmány értelmében ha az indítványt megszavazzák, a kormány megbukik, ellenkező esetben azonban a felelősségvállalással benyújtott törvényt vita nélkül elfogadottnak tekintik.
A bizalmatlansági indítvány elfogadására szavazott az SZDP, a Konzervatív Párt (KP) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP), ellene voksolt a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (D-LP) és koalíciós partnere, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a Romániáért Szövetség (UNPR). A nemzeti kisebbségekhez tartozó képviselők tartózkodtak. A titkos szavazáson 228-an voksoltak az indítvány elfogadására, 197-en pedig annak elvetésére. Az indítvány elfogadásához és a kormány megbuktatásához 236 voksra lett volna szükség.
Az így elfogadott megszorító intézkedéscsomag nyomán év végéig a kormány 2,2 milliárd euróval csökkenti a költségvetési kiadásokat. A heves, személyes (korrupciós) vádaskodástól sem mentes keddi vitában a hatalmon lévők azt bizonygatták, hogy a bérek és nyugdíjak csökkentése a 9,1 százalékos költségvetési hiány 6,8 százalékra való csökkentésének egyetlen módszere.
A kormánypártiak szerint a 2004 és 2008 közötti liberális kormány – az akkori gazdasági növekedés körülményei között – megengedhetetlenül növelte a közalkalmazottak bérét és a nyugdíjakat. Az előbbi kategória béreire a költségvetés csaknem háromszor többet (47 milliárd lejt) költött 2009-ben, mint 2004-ben (17,6 milliárd). Ugyanakkor látványosan felduzzasztották az állami alkalmazásban lévők számát, és ez 2009-re elérte az 1,35 milliót.
Mindezzel párhuzamosan a kiemelt bérek és a luxusnyugdíjak száma és összege is elképesztő mértékben nőtt. Nem volt ritka a 9-10 ezer eurós nyugellátmány, illetve a 20-30 ezer eurós állami bér sem. Ezeket a Boc-kabinet szintén drasztikusan csökkenteni szándékszik. Az ellenzék ezzel szemben azt állította, hogy a juttatások megnyirbálása a gazdaságot még jobban visszafogja, és az év második felében a megszorítások ellenére meg kell majd emelni a adókat, ami a gazdaság számára katasztrófát jelentene.
Az ellenzék megígérte, hogy a megszorításokat tartalmazó jogszabályokat az alkotmánybíróságon is megtámadja. Ha a taláros testület a törvényeket alkotmányosnak találja, az IMF június végi igazgatótanácsi ülésén eldöntheti, hogy átutalja Romániának a készenléti hitelcsomag újabb, 850 millió euró értékű részletét.
A parlament épülete előtt már a reggeli órákban több ezer tiltakozó gyűlt össze. Az állami alkalmazottakból és nyugdíjasokból álló tömeg a kormány, Emil Boc kormányfő és Traian Basescu államelnök menesztését követelte. A tüntetők kétszer is megrohamozták a törvényhozás épületének kapuit, és összecsaptak a rendfenntartókkal.
Tibori Szabó Zoltán, Kolozsvár
Népszabadság

Szőcs Géza, a fekete bárány
Mint ismeretes, az új magyar kormánystruktúra nyolc csúcsminisztériumot foglal magába, ezek között az egyik a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI), élén Réthelyi Miklós tárcavezetővel, amely minisztérium alá öt ágazat tartozik, mindeniket államtitkári rangú szakpolitikus irányítja. A tárca parlamenti államtitkára Halász János, közigazgatási államtitkára pedig Jávor András lett. A sportért Czene Attila, az oktatásért Hoffmann Rózsa, a szociálpolitikáért Soltész Miklós, az egészségügyért Szócska Miklós, míg a kultúráért Szőcs Géza felel államtitkárként.
Utóbbit már június 2-i kinevezése előtt számos támadás érte a választásokat csúfosan elbukott balliberális oldalról, de övön aluli ütéseket kapott származási helyéről, Erdélyből is. Szőcs Géza Marosvásárhelyen született 1953-ban, költő, író, szerkesztő, Szőcs István újságíró, kritikus fia. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar–orosz szakon. 1979-80-ban Sütő András javaslatára egy évig Herder-ösztöndíjas volt Bécsben. 1981–82-ben szerkesztette az Ellenpontok című szamizdat kiadványt, amiért a román államvédelmi hatóság többször is letartóztatta és bántalmazta, ezután elhagyta Romániát. A rendszerváltás után 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra, újságírói-szerkesztői munkája mellett politikai szerepet is vállalt: 1990–91-ben az RMDSZ főtitkára, 1991–1993 között politikai alelnöke volt. Az RMDSZ-ből lassan kiszorították a bukaresti hatalom iránt lojális klikkek, a kilencvenes évek közepétől inkább csak íróként, könyvkiadóként, kultúrpolitikusként tevékenykedett, Magyarországon előbb a Duna Tv, később az első Orbán-kormány háttérembereként vállalt feladatokat.
Szőcs Géza mostani kinevezését a Fideszen belül is kísérte elutasítás, ám Orbán Viktor kitartott mellette. Tette ezt annak ellenére, hogy már idén áprilisban, amikor rögvest a választások után felröppent Szőcs esetleges „kultuszminiszteri” megbízatása, Erdélyből megindult az ellen való áskálódás. Az RMDSZ mai vezetői nem mertek ugyan nyíltan fellépni a szövetség egykori főtitkára ellen, ezért a pártsajtót használták fel a lejáratására. A nagyváradi Bihari Napló például még az új Orbán-kormány körvonalazódása előtt rávetette magát a költőre, s jól értesültségét mímelve próbálta meg politikai spekulációkra bírni és ezzel csőbe húzni a költőt, majd Máris lecserélhetik Szőcs Gézát! címmel valósággal beleszuggerálta volna a Fidesz-vezetésbe annak alkalmatlanságát. Ugyanezt tette a múlt héten az Index című budapesti balliberális portál, amely kötekedő-gunyoros nagyinterjúban próbálta Szőcs kultúr- és nemzetpolitikai koncepcióit dehonesztáló szövegkörnyezetben tálalni.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a Szőcs Gézát fúró RMDSZ ismét egy gyékényen árul a magyar nemzetre folyton rárontó magyarországi baloldallal.
*
Az új magyar kulturális államtitkár a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján Kecskeméten, az Országzászló emlékmű avatásán azt mondta, hogy kétféle nézet ütközik a magyar nemzet számára tragikus trianoni döntés kapcsán: az egyik szemlélet önmagunk feladásához és a trianoni döntés elfogadásához, röviden magához Trianonhoz vezet, a másik tagadja Trianon igazságosságát, és mindent meg kíván tenni azért, hogy a nemzet épségét visszaállítsa. Az első világháborút lezáró trianoni szerződés következtében kilencven éve kialakult határok megváltoztatására nincs lehetőség, de az Európai Unió esély a nemzet újraegyesítésére – mondta Szőcs Géza, hozzáfűzve: a mi feladatunk ennek a megvalósítása.

Felelős képviseletre kérik az RMDSZ-t az EMNT területi elnökei
A magyar parlamenti képviselet végzetes hitelvesztésének megállítása érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) területi elnökei felszólítják az RMDSZ vezetését, hogy a törvényhozásban és a végrehajtásban a leszegényedett lakosságot, a közalkalmazottakat, a pedagógusokat és nem utolsósorban a kisnyugdíjasokat próbálja képviselni, amikor az államelnök és a nagyobbik kormánypárt a társadalmi genocídiumot közelítő általános megszorító intézkedésekben gondolkozik.
Az EMNT területi elnökeinek közös felhívása szerint a világgazdasági válság begyűrűzése Romániába nyilvánvaló és elkerülhetetlen volt, azonban ennek kezelésére a jelenlegi kormány mindeddig képtelennek bizonyult. Megfelelő gazdaságélénkítő és ugyanakkor a szociális egyensúlyt biztosító megoldások hiányában társadalmi földrengés fenyeget, amely nemcsak a kormány és a mögötte álló koalíciós erők politikai tőkéjét emészti fel, de a magyar parlamenti képviselet monopóliumát birtokló RMDSZ kormányzati szerepvállalása következtében ez a negatív kép kivetül a romániai magyarság egészére is.
Álláspontjuk szerint az elszabadult költségvetési hiány csökkentését célzó megszorításokat elkerülni nem lehet, ám azokat több megfontoltsággal és differenciáltan kellene alkalmazni az állami intézmények mindeddig elodázott reformjával párhuzamosan.
A levélírók több szempontot is megfontolásra ajánlanak az RMDSZ-nek. Felhívják a figyelmet, hogy az állami intézményeket átszövő korrupció több bevételtől fosztja meg az állami költségvetést, mint a gazdasági és pénzügyi világválság negatív következményeinek összessége – ennek visszaszorítására kell elsősorban koncentrálni. Gazdaságélénkítő intézkedések nélkül az életminőséget lerontó intézkedések hiábavaló áldozatnak bizonyulnak, legfeljebb a lakosság amúgy is fogyófélben levő bizalmát emésztik fel a politikai döntéshozók vezetési képességeiben.
A közalkalmazottak esetében is differenciált kezelés szükségeltetik - írják. „Ha az oktatást kiemelt stratégiai ágazatnak tekintjük, nem lehet a pedagógustársadalom amúgy is hátrányos helyzetét tovább rontani” - vélekednek. Hozzáteszik: külön védelmet igényelnek a megszorítások közvetlen negatív hatásaival szemben a nagycsaládok és a kisgyermeket nevelők.
A EMNT területi elnökei szerint a kisnyugdíjasok jövedelmének megnyirbálása nemcsak haszontalan, hanem erkölcstelen is. Ha a nyugdíjalap kiadásait csökkenteni kell, mert az állami költségvetés nem győzi a hiányt pótolni, akkor ezt nem a kisnyugdíjak további kurtításával kell elérni, hanem például a kommunista diktatúra védelmében elévülhetetlen érdemeket szerzett egykori állami és pártnomenklatúra, különösen a politikai rendőrség tagjainak kiemelt állami nyugdíját kell a minimálnyugdíj szintjéhez közelíteni. Mint írják: egy aránytalanul és érdemtelenül odaítélt nyugdíj fele akár több tíz kisnyugdíjast megnyomorító megvonást is fedezheti.

Európai magyar politikai siker
A magyar összefogásnak, az egy nemzetben gondolkodásnak, az egészséges és józan nemzetpolitikának újabb győzelmét ünnepelhetjük 2010 júniusától: Tőkés László lett az Európai Parlament alelnöke, mondta a romániai és az európai magyar politizálás friss sikerét kommentálva Olosz Gergely.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szívéből gratulált Temesvár hősének, annak a politikusnak, akinek puszta jelenléte állandó figyelemfelhívás és igazolás: Románia mi vagyunk, mi, magyarok, románok, szerbek, németek, cigányok és más nemzetbéliek itt, akik végre szabadon élhetünk Európánkban.
Áthatóbb, intenzívebb mától az íze ennek a szép magyar szónak: összefogás, mondta Olosz Gergely, hiszen romániai magyar úgy emelkedhetett az Európai Parlament vezetői közé, hogy az RMDSZ és az anyaországi testvéreink melléje álltak.
És ezt mindannyiunkért tették, a magyarokért, mert együtt Európában, íme, egy nemzet lehetünk, olyan nemzet, amelyik nagylelkű maradhat és józan, a legforróbb pillanatokban is.
Mindezekre szükségünk van ma, ezekben a felhevült politikai pillanatokban, amikor értetlenül nézzük a habzó szájú nagyromániás Corneliu Vadim Tudor mellé csatlakozó Crin Antonescu PNL-elnök által vezetett egyes liberálisokat, akik a ’48-ban harcoló politikai ősük legnagyobb szégyenére ma a testvérnépek ellen acsarkodnak a közös Európa parlamentjében, mi több, az elnök a pártból való kizárással fenyegette meg a Tőkés Lászlót megszavazni akaró liberális europarlamentereket.
Olosz Gergely hangsúlyozta, június 4-e után újabb jelét adtuk annak, hogy erős hitünkkel és magyar összefogással képesek vagyunk megerősödni. Higgadt és magabiztos nemzetalkotóként pedig hiteles partnerek tudunk lenni Románia újjáépítésében is, egy nyugalmas, kiszámított, de nagy erőfeszítéseket igénylő munkában.
A magyar összefogás, az RMDSZ és Tőkés László hosszú távú építő politikája a záloga megmaradásunknak, fejlődésünknek, mondta.
Gratulálunk Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének, akinek sorsa példa arra, hogyan lehet a forradalmak után a béke időtálló bástyáit kőről-kőre felrakni, mondta Olosz Gergely.
erdon.ro

2010. június 17.
Székelyföldi rendezvények dimenziói
A hét végén is egymásra torlódtak a kisebb-nagyobb közösségek részvételét megcélzó kulturális, sport- és egyéb rendezvények, amelyek, ha számszerűsítjük az érdeklődést, hol átütő, hol mérsékeltebb sikerrel célba is értek, ezek szervezői, kivitelezői és a résztvevők számára is sikerélményt produkáltak.
A múlt héten olyan üdvözlendő elmozdulást is láthattunk, hogy megyei, sőt, székelyföldi szinten is az egymás sarkára lépő, egymásra torlódó és emiatt a siker hatásfokát csökkentő rendezvényeket tájékoztató szándékkal közös listára fogták. Ez történt a Székelyföld Napok három megyét egybefogó listájának összeállításával, amely ez alkalommal mellőzte az eddig szokásos intézményi vagy megyék közötti elkülönülést.
A Kézdivásárhelyen először megrendezett Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár jó példa arra is, hogy a két szomszédos megye illetékesei az előző időszakban tapasztalható torzsalkodás helyett a közös fellépést választották. Ez a rendezvény a ,,termék" fogalmát az áru kategóriából kiemelve a székelyföldi szellemi termék számára is teret biztosított. Ily módon a bodosi mézespogácsa társaságában jól megfért és ezt más dimenzióba emelte a többszörös országos kézilabdabajnok és olimpikon Kicsid Gábor vagy a Tulit Zsombor képviselte székely hegymászók, a többkönyves író és világjáró Gazda József teljesítményével. A világjáró székely geológusok fotókiállítása, amelyet a Klivalab Egyesület szervezett, Székelyföld szellemi határait a dél-afrikai Jóreménység fokáig, a chilei Andok gerincéig és Izland magasságáig tolta arrébb. Kár, hogy ennek a nagyszabású termékkiállításnak és vásárnak a híre-neve nem ütötte át a politikai szférából erre a területre is beszivárgó ellenlábasság falát, amiről senki sem beszélt, de sokan érezték-tudták, hogy a háttérben az RMDSZ—MPP ellentét munkál, és ez apasztja az érdeklődést.
A hét végén a Sepsiszentgyörgyön zajló Háromszéki Kolbászparádé is a magyarság nemzeti integrációs törekvésének a lecsapódása: a Zalánpataki Szorgos Asszonyok vagy a Duna-deltát járó horgászok jelenlététől a békéscsabai, gyulai, veszprémi kolbászkészítőket is Székelyföldre hódította. Vegyük észre, hogy az európai integráció, az egymásra találás jelei-jegyei ezek, akkor is, ha a kolbászt nem éppen az uniós receptek szerint töltik, mert van eset rá, mint a mostani is, hogy a miénk ehetőbb.

Közművelődési tavasz a Gaudeamus Alapítványnál
A segesvári Gaudeamus Alapítvány gazdag művelődési programot állított össze a 2010. évre. A művelődési rendezvények döntő többségére a Gaudeamus Ház (Oktatási és Művelődési Szórványközpont) dísztermében kerül sor.
Az év elején az RMDSZ megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendeztünk ünnepséget, református lelkigondozó-képzést (február 13.), unitárius fiatalok konferenciáját tartottuk február 18-19-20-án, Beder Tibor Apadó fájdalom c. könyvének bemutatójára került sor február 11-én.
Március 2-6. között a Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozatával közösen rendezvénysorozatot szerveztünk a segesvári magyar középfokú oktatás alapításának 50. évfordulója alkalmából. Szavalóversenyekre került sor, amelyeken öt iskola és a magyarországi testvériskolák diákjai vettek részt. Nagy sikert aratott annak a DVD-nek a bemutatása, amelyet egy négytagú csapat: Dudás László, Voith Katalin, Győrfi Edit (az iskola volt diákjai) és Győrfi László (az iskola volt tanára) készített közel ötéves munkával, s amely interjúkat tartalmazott az iskola volt és jelenlegi tanáraival, illetve diákjaival. Ugyanakkor került sor az évforduló alkalmából készült tartalmas Emlékkönyv bemutatására is.
A zárónapon elismerő oklevelek átadására került sor, ezután következett az elhunyt tanárok és diákok emlékére állított kopjafa felavatása. A segesvári és környékbeli magyar oktatás jövőjéről szervezett kerekasztal-megbeszélésen neves oktatási szakemberek vettek részt az RMDSZ, az RMPSZ és az Oktatási Minisztérium, valamint a megyei tanfelügyelőség részéről.
Jelentős esemény volt az Erdélyi Műszaki Társaság által szervezett Öveges József–Vermes Miklós Fizikusverseny erdélyi döntője is, amelyen több mint 60 diák és tanár vett részt az ország minden részéből.
Együttműködési szerződést írtunk alá a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel (négy előadás) és a kolozsvári Transilvania társulattal (négy kamarazene-koncert).
Nagy sikert aratott Mocsári Károly magyar zongoraművész hangversenye is (május 14.).
Zsapka Attila szlovákiai művész Rejtelmek című verses-zenés előadásán neves költők megzenésített versei hangzottak el (május 20.)
Több esetben rendeztünk iskolai előadásokat. Ezek közül kiemelném a Mircea Eliade Főgimnázium Bűvkör színjátszó csoportjának és a Kikerics néptáncegyüttes (különböző korosztályok) előadásait.
A tavaszi évadot a ballagó diákok kicsengetési ünnepsége zárta 2010. június 11-én, amelyen több mint 200 személy vett részt.
A rendezvények és a működtetés költségeit a Communitas Alapítvány, az Eurotrans Alapítvány, illetve a segesvári Siceram Rt. támogatták, de jelentős hozzájárulást jelentett a nézők adománya is.
Köszönetet mondunk a Marosvásárhelyi Rádiónak, a Népújságnak és a segesvári Radiosonnak a rendezvények népszerűsítéséért.
Szeptemberben folytatjuk programunkat, amelyhez jelentős támogatást nyújt a helyi tanács és részben a megyei tanács.
Farkas Miklós

Marosvásárhelyen nem állíthatnak szobrot a tömeggyilkos román tábornoknak
A Maros megyei törvényszék közigazgatási tanácsa helyt adott Tőkés László európai parlamenti képviselő panaszának, és megsemmisítette a marosvásárhelyi tanács döntését, amely szerint szobrot állítanának Stefan Gusa volt tábornoknak, az 1989-es temesvári felkelés egyik vérbefojtójának - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Kincses Előd.
A marosvásárhelyi ügyvéd emlékeztetett: Temesváron az 1989-es felkelés idején 73 ember vesztette életét, miután a román hadsereg Nicolae Ceausescu kommunista diktátor parancsára a tömegbe lövetett. A felkelés megtorlására kivezényelt legmagasabb rangú katonatiszt éppen a vezérkari főnöki tisztséget betöltő Gusa volt. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt tábornok ellen az eljárást halála után beszüntették. Gusa társait, Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornokokat 15-15 év szabadságvesztésre ítélték.
A volt vezérkari főnök személye azonban tavaly szeptemberben még begyógyítatlan sebeket tépett fel. A marosvásárhelyi önkormányzat ugyanis akkor egyöntetűen megszavazta, hogy Gusának szobrot állítsanak a városban. A helyi román és magyar önkormányzati képviselők ugyanis megegyeztek, hogy Gusa tábornok mellett Sütő András írónak is szobrot állítanak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői azonban utólag belátták, hogy hiba volt megszavazni - ráadásul Sütő András személyével összekötni - a Gusa-szobor felállítását, de a tanácsi határozatot nem tudták már visszavonatni.
Emiatt Kincses Előd december 7-én Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének, az egykori temesvári események legmeghatározóbb személyiségének a képviseletében megtámadta a városi tanács határozatát, annak megsemmisítését kérve.
Hosszas huzavona után most végre megszületett a kedvező döntés: a Maros megyei törvényszék közigazgatási tanácsa helyt adott a panasznak, és megsemmisítette a Gusa szobor felállítására vonatkozó tanácsi határozat - mondta az MTI-nek Kincses Előd.
Hozzáfűzte, hogy a döntés még nem jogerős, a városi tanácsnak joga van fellebbezni.

Verespataki garancia?
A román kormány tetemes pénzügyi garancia biztosítása esetén hajlandónak mutatkozik a verespataki aranybánya engedélyezésére. Legalábbis ez a következtetés vonható le Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter egy televíziótársaságnak adott interjújából. Az RMDSZ-es tárcavezető a kereskedelmi csatornának úgy nyilatkozott: amennyiben a beruházásban érdekelt vállalat projektje megfelel a hatályos román törvényeknek, akkor a minisztérium anyagi alap létesítésére kötelezné a társaságot, amelyből fedezni lehetne egy esetleges környezetvédelmi katasztrófa elhárítását.
Borbély a hét végén a Pro Tv-nek elmondta: ha a Roşia Montană Gold Corporation kanadai–román vegyesvállalat beszerzi az engedélyezési eljárás újraindításához szükséges dokumentumokat, majd pedig a hatóságok is pozitívan láttamozzák a projektet, a minisztérium banki garanciát is kérne a társaságtól.
A politikus becslése szerint az RMGC-nek 150–160 millió dollárt kellene letétbe helyeznie, amelyet a régió környezetének helyreállítására fordítanának, amennyiben a verespataki arany- és ezüstlelőhely kiaknázása után – vagyis a termelés beindításától számítva tíz-tizenöt év elteltével – ökológiai baleset következne be az ipari létesítménynél. Borbély a tíz évvel ezelőtt Nagybányán bekövetkezett, a tiszai ciánszennyezéshez vezető bányabaleset kapcsán arra emlékeztetett, hogy az akkori katasztrófáért senkit nem vontak felelősségre, hasonlóképpen pedig senki nem fizetett anyagi kártérítést.
Az RMDSZ-es politikus egyébként vasárnapi bukaresti sajtótájékoztatóján a témában már arról beszélt, hogy nem változott a ciántechnológiás beruházással kapcsolatos álláspontja, vagyis a beruházás engedélyezése terén szigorúan tiszteletben fogja tartani a hatályos romániai jogszabályokat. A minisztert környezetvédelmi aktivisták kényszerítették a színvallásra, sajtótájékoztatóján ugyanis a projektet ellenző transzparenseket függesztettek ki. „Nem kell naponta ellátogassanak a minisztériumhoz, és figyelmeztessenek. Tudatában vagyok a felelősségemnek” – válaszolta a zöldeknek a miniszter.
Borbély László egyébként a Verespatak-projekt ügyében az ENSZ fenntartható fejlődés bizottságának a hét végén New Yorkban rendezett ülésén is megszólalt. (A tárcavezető ez alkalommal átvette a testület irányítását). A miniszter úgy vélekedett: miközben az Európai Parlament által nemrég megszavazott, a ciántechnológia betiltását szorgalmazó határozat csupán ajánlás, az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja az, hogy a ciános érckitermelésnek nincs életképes alternatívája a színesfémbányászatban.
Ezzel egy időben Dragoş Tănase, az RMGC vezérigazgatója a hét végén reményét fejezte ki, hogy a bukaresti szaktárca már a héten elrendeli az engedélyezési folyamat folytatását. Mint ismeretes, a kanadai–román vegyes vállalat május elején új településrendezési engedélyt nyújtott be a környezetvédelmi minisztériumhoz. A cég később élesen bírálta, és „Románia fejlődése elleni irányított, gátlástalan támadásnak” nevezte azt az állásfoglalást, amiben az Európai Parlament a cianidos bányászat uniós betiltására szólít fel.

2010. június 18.
Semjén Bukarestben: A magyarok nem felejtenek
A romániai magyarság számára fontos oktatási törvény, az energetikai együttműködés, az állampolgárság megadása, a gazdasági egyensúly megteremtése, a turisztikai együttműködés és az egyházak együttes fellépése egyaránt szerepelt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteki bukaresti tárgyalásainak témái között
A magyar politikust a Cotroceni-palotában fogadta Traian Basescu államfő. Semjén Zsolt - mint az MTI-nek a tárgyalások után elmondta - örömmel nyugtázta, hogy a román képviselőházban elfogadták a magyarság számára oly fontos oktatási törvényt. Basescu leszögezte: ő személy szerint is, akárcsak a Demokrata-Liberális Párt elkötelezett a törvény elfogadtatása mellett, így várhatóan a szenátusban is meg fogják szavazni. A Basescu támogatását élvező, kormányon lévő Demokrata-Liberális Párt (PD-L) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) alkot kormánykoalíciót, és többséget élvez nem csupán a parlament alsóházában, hanem a szenátusban is.
A magyar miniszterelnök-helyettes ezen a tárgyalásán is elmondta: a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvényhez a hasonló romániai törvényt vették mintául. – Ugyanúgy, ahogy Románia kiterjesztette a román állampolgárság lehetőségét - elsősorban a Moldáviában élő románokra -, mi is kiterjeszthetjük a magyar állampolgárságot például az Erdélyben élő magyarságra - állapította meg Semjén Zsolt, aki nagyra értékelte, hogy Basescu elnök pozitív módon viszonyult a magyar állampolgársági törvényhez. Az erdélyi magyarság ezt nem fogja elfelejteni – tette hozzá a magyar politikus.
A magyar-román gazdasági együttműködés számos területét is górcső alá vették. Különösen nagy hangsúlyt helyeztek az energetikai téren folytatandó együttes cselekvésre, annak érdekében, hogy az energiaellátásban csökkenteni lehessen a függőséget és a kiszolgáltatottságot. Az Emil Boc miniszterelnökkel folytatott eszmecserén a magyar kormány által javasolt 29 pontos programot és a román kormány intézkedéseit vetették össze a tapasztalatok átadásának szellemében. Mint Semjén Zsolt elmondta, román vendéglátóit igen érdekelte az a terv, hogy a magyar kormány 200 milliárd forintot készül kifizettetni a bankokkal az arányos közteherviselés jegyében. Azt is érdeklődéssel fogadták, hogy Magyarországon nem a fizetéseket csökkentették, hanem a bértömeget, ezáltal arra ösztönözték az állami hivatalokat, hogy inkább a bürokrácia rendszerét építsék le, s ne az alkalmazottak béreit szorítsák le. Bukarestben azt is nagyra értékelték, hogy Magyarországon a politikai osztály önmagával kezdte a létszámcsökkentést - mondta az MTI-nek Semjén Zsolt.
Konkrét gazdasági, pénzügyi kérdésekről is szó esett, például az egykulcsos, 16 százalékos adóról vagy a családi adózás irányába mutató, a demográfiai helyzet javítását célzó lépésekről - tette hozzá. Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel elsősorban a turisztikai együttműködésről tárgyaltak, s megállapították, hogy a fejlesztésben nagy jelentősége lehet a magyar gyógyvizeknek. Udrea rövidesen Budapestre látogat - mondta Semjén Zsolt.
A Daniel pátriárkánál, a román ortodox egyház vezetőjénél lezajlott találkozón leszögezték: az Európai Unión belül fontosak ugyan a gazdasági kérdések, de nem lehet zárójelbe tenni a megszentelt hagyományokat és a spirituális értékeket. Ezért egyházainknak az Európai Unión belül is érvényesíteniük kell értékeiket és érdekeiket - állapította meg Semjén Zsolt.
Idézték II. János Pál pápa mondását, amely szerint Európa „két tüdővel lélegzik”, az egyik a keleti keresztény hagyomány, a másik a nyugati kereszténység hagyománya. Abban is egyetértettek, hogy egyházpolitikai kérdésekben közvetlen kapcsolattartást alakítanak ki. "Tehát amikor Magyarország és Románia a különböző uniós ügyekben együtt lép fel, adott esetben történelmi egyházaink is együtt lépnek fel az uniós fórumokon" - mondta az MTI-nek a miniszterelnök-helyettes.
Közjogi értelem
A magyar nemzetpolitikának az az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet, az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkotja - mondta pénteken Sepsiszentgyörgyön Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes bukaresti megbeszélései után ebben a székelyföldi városban folytatta hivatalos romániai programját. Megérkezése után a helyi magyarokkal találkozott a Székely Nemzeti Múzeumban. Beszédében, illetve az azt követő sajtótájékoztatón elmondta: mindhárom pillérre szükség van, hiszen azok csak együtt biztosíthatják a magyar nemzet stabilitását,
Emlékeztetett a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvény elfogadására, amelynek értelmében a jövőben egyedi kérelemre, gyorsított eljárással mindenki megkaphatja ezt az állampolgárságot, akinek valamelyik felmenője magyar állampolgár volt, avagy vélhetően az volt, és valamilyen szinten tud magyarul. – Az a magyarság, amely eddig is egy volt szellemében, kultúrájában, történelmi sorsközösségében, most közjogi értelemben is egyesülhet” - hangsúlyozta a politikus.
Elmondta: ezt a törvényt január elsejétől fogják alkalmazni, addig felállítják a lebonyolító hivatalokat, így akár nagykövetségeken, konzulátusokon vagy bármely magyar önkormányzatnál be lehet adni a kérelmet, és három hónapon belül az illető kezében lesz a magyar állampolgárságot igazoló okirat és a magyar útlevél. – Ez természetes kötelességünk volt, nem véletlen, hogy ez volt az a törvény, amelyet még a kormány megalakulása előtt keresztülvittünk” - mondta Semjén Zsolt.
Ismételten megköszönte a romániai magyarságnak azt a segítséget, amelyet a árvíz sújtotta magyarországi településeknek nyújtott. – Ez lelkileg is nagyon sokat jelentett, hiszen a magyarországi magyarság megtapasztalhatta, hogy a bajban számíthat a határon túli nemzettársakra – tette hozzá. Semjén Zsolt péntek este a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson vacsorán vett részt a magyar megyei tanácselnökökkel, polgármesterekkel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselőin kívül a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői is jelen voltak.

Két tárca jutna az RMDSZ-nek az átalakított kormányban
Szinte biztos, hogy a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ tagjaiból álló kabinetet karcsúsítani akarja a miniszterelnök. Az MTI értesülései szerint várhatóan először a nyáron, majd pedig ősszel lesz minisztercsere néhány tárca élén. Emil Boc állítólag nem csupán személycseréket kíván végrehajtani, hanem tárcákat is össze akar vonni, csökkentve a miniszterek, államtitkárok és más hivatali vezetők létszámát.
A román sajtó szerint a lakosság most „vért kíván”. A pártjának belső „árulói” miatt amúgy is felbőszült miniszterelnök állítólag eleget is akar tenni ennek az össznépi óhajnak, ha nem is menteni, de legalább „szépíteni” próbálva saját arcát. A hírek szerint Băsescu államfő áldására van szükség, ami várhatóan meg is születik a hétvégéig, addigra össze is áll a feláldozandó miniszterek listája.
Az eddigi pletykák szerint máris csomagolhatnak a politikailag nem túl fajsúlyos személyek, így Sebastian Vlădescu pénzügy-, Mihai Seitan munkaügyi, Daniel Funeriu oktatási, Gabriel Sandu távközlési, valamint Mihail Dumitru földművelésügyi miniszter. Valószínűnek tartják azonban, hogy a PD-L kemény magjának számító „hármasfogat” tagjai – Radu Berceanu közlekedési, Adriean Videanu gazdasági és kereskedelmi, valamint Vasile Blaga belügyminiszter – közül is csak az utóbbi marad a posztján.
Az Evenimentul Zilei csütörtöki számában a „kormánykoalíció köreiből” származó információkra hivatkozva tudni véli, hogy alaposan megcsappanna a minisztériumok száma. Ez a feltételezés „rímelni” látszik Liviu Negoiţă demokrata-liberális pártalelnök korábbi jelzésére, amely szerint Emil Boc a magyar kormány szerkezetét tekintené mintának, vagyis az új kormányban mindössze nyolc miniszter kapna helyet, s abban a PD-L-nek öt, az RMDSZ-nek kettő, a függetleneknek pedig egy tárca jutna.
A lap úgy értesült ugyanakkor, hogy a jelenlegi tizenöt tárcából ötöt szüntetnének meg. Ennek értelmében összevonnák a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot, és Borbély László jelenlegi RMDSZ-es miniszter irányítaná az új intézményt. A lap szerint az RMDSZ-nek, illetve Kelemen Hunornak le kellene mondania a kulturális tárcáról, amelyet beolvasztanának az oktatásügyi minisztériumba. Állítólag egybegyúrnák a közlekedési, a régiófejlesztési és a távközlési minisztériumot, ezenkívül egy hivatallá válna az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium.