Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2010. május 6.
Veszélyben a koalíció szolidaritása
Markó Béla, miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke szerdán kijelentette, a nyugdíjtörvény szenátusi szavazása és a képviselőház oktatási bizottságának döntései miatt veszélyben a koalíció szolidaritása.
„Megállapítottuk, hogy ebben a pillanatban veszélyben a koalíció szolidaritása”, mondotta Markó, a szenátusi ülés végén és rámutatott, a plénum nem szavazott a többség akarata szerint, nem volt 100 százalékos szolidaritás a koalícióban és a képviselőházban az oktatási bizottságban elfogadták az ellenzék, sőt egy PD-L-s honatya anyanyelvi oktatásra vonatkozó módosításait is.
„Párhuzamosan történt a két dolog, ezért mondtuk, hogy ebben a pillanatban meg akarunk állni, tárgyalni akarunk kollégáinkkal és visszaállítani a koalíció szolidaritását. Mi nagyon fegyelmezettek vagyunk, s ha valamiben megállapodtunk partnereinkkel, betartjuk az egyezséget”, mondotta Markó a szenátusi konzultációs szünetről, amelyet az RMDSZ kért.
Markó elmondta, nem kérte a koalíció összehívását, mert „nem éppen olyan súlyos a helyzet”, hogy ne lehessen javítani rajta, de ha nem orvosolják, arról is lehet szó.
„Tárgyalunk a koalícióban. A megoldás egyszerű: vagy betartja a többség azt, amiben megállapodtunk, vagy mindenki szavaz a feje után, kompromittáljuk a parlamentet, mert nem tud majd átlátható tevékenységet felmutatni”, fejtette ki az RMDSZ elnöke.
Hangsúlyozta ez nem jelenti, hogy az RMDSZ az ellenzékkel szavaz majd, de megpróbálja betömni a repedéseket.
Nem szeretném, ha visszatérnének azok az idők, amikor a szenátusban hiába volt majdnem 60 százalékos kormányzati többség, mindig összevissza szavaztak. Minden törvény minden cikkelyénél alkalmi szövetségek születtek, amelyek aztán eltűntek. (...) Egy koalícióban kompromisszumot kötsz és betartod azt. Nem tagadom, elégé megharagított bennünket az, ami a képviselőházban történt'”.
Elutasította egy új parlamenti többség körvonalazásának szükségességét. „Fel kell frissíteni a parlamenti többséget”, mondotta Markó.
A képviselőház oktatási bizottsága szerdán úgy döntött, csak elemiben lesz a kisebbségek anyanyelvén oktatható Románia történelme és földrajza, a gimnáziumban és líceumban kötelezően románul kell tanítani a két tantárgyat.
Ugyanakkor az egységes nyugdíjtörvény munkaügyi bizottság által visszautasított módosító javaslatait a függetlenek támogatásával elfogadta szerdán a szenátus plénuma
A szenátorok megszakították a vitát, az RMDSZ-es Verestóy Attila javaslatára tárgyalási szünetet tartottak, Verestóy azzal érvelt, hogy a koalíción belül kell egyeztetni néhány kérdést. A szünet után a szenátus ülése véget ért és az RMDSZ bejelentette, nem sikerült megállapodniuk. (Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2010. május 6.
Markó nem terhelné meg nagyon a lakosságot
Markó Béla miniszterelnök-helyettes ma elmondta: a kormány egyelőre nem döntött az adónövelésről, a kabinet felelőssége, hogy az intézkedések ne sújtsák a lakosságot, különösen a szegényebbeket.
„Jelenleg nem zárultak le a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások. Nagyon sok megoldás van, a kiadások csökkentése, az adók növelése, de jelenleg még nem merült fel, hogy döntenünk kellene, mire van szükség, és mire nincs”, mondta a miniszterelnök-helyettes.
Mint mondta, az RMDSZ miniszterei készítettek egy elemzést, és a napokban mérik fel, melyek az RMDSZ által elfogadhatónak ítélt megoldások.
Markó Béla szerint nem lehet előrelátni az adónövelésről szóló esetleges döntést.
„A kormányülésen nem beszéltünk az IMF-fel folytatott tárgyalás következtetéseiről. A pénzügyminiszter tájékoztatott a tárgyalások stádiumáról, néhány napon belül valószínűleg lesznek eredmények. Több lehetséges megoldás van, a cél a költségvetési egyensúly megtartása, és hogy túlságosan ne terheljük meg a lakosságot”, fejtette ki.
A kormányfő-helyettes szerint az eddigi és a következő intézkedések is megszorító jellegűek, de a kormány felelőssége, hogy meghozza azokat az intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően a lakosság nem szenved, de bizonyos fokú szociális védelemre is szükség van, főként a szegényebbek esetében.
„Egységes adókulcsunk van, és eddig azt az elvet követtük, hogy ne tegyünk különbséget különféle termékek között. Az a nagy kérdés, hogy ragaszkodunk-e ehhez az elvhez, vagy másikat akarunk követni. Ebben a pillanatban nem jósolhatom meg, mi lesz a döntés”, mondta Markó Béla utalva Radu Berceanu szállításügyi miniszter javaslatára, miszerint bizonyos termékek esetében növelni kellene a hozzáadottérték-adót.
Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter arról tájékoztatta a kormány tagjait a kabinet szerdai ülésén, hogy a FMI a kiadások csökkentését és a bevételek növelését kérte, akár az adók növelése árán is, és hogy az államháztartási deficit 2010-ben meghaladja az 5,9 százalékot, de a Valutaalap elfogadhat egy 6,3-6,4 százalékos deficitet is.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2010. május 6.
Fórumot szervez az EMNT és az EMI a nagyváradi utcanevekről
Lakossági fórumot szervez a nagyváradi utcanevek ügyében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete május 7-én, pénteken 18 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A fórum a Nagyvárad Sf. Ladislau városa? címet viseli – a város jelenleg Unirii térnek hívott főterének a magyar köztudatban élő történelmi neve Szent László tér, jelenleg a városalapítóként tisztelt király románosított nevét a bihari megyeszékhely egyik kisebb utcája viseli.
„Az Erdélyi Magyar Ifjak számtalan figyelemfelkeltő akciót szervezett az érdemi kétnyelvűség érdekében, aláírásokat is gyűjtöttek a Szent László tér visszaállítása végett – az akkori hivatalos kurzus szerint „szélsőséges” módon” – áll az EMNT és az EMI szerdán kiadott közös közleményében. Mint arról többször is írtunk, az EMI nem a magyarra lefordított utcanevek kihelyezését, hanem a történelmi elnevezések megtartását és megjelenítését támogatja, ezt azonban az RMDSZ jogilag nem tartja védhetőnek.
Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ Bihar megyei szervezete olyan kétnyelvű utcanévtáblák elhelyezésére szólította fel a város lakosságát, amelyek az utca hivatalos román elnevezését, illetve annak magyar tükörfordítását tartalmazzák. „2010-ben a bihari RMDSZ vezetői – hirtelen fordulattal – a magyar utcanévtáblák élharcosaivá léptek elő: miután kijelentették, hogy önkormányzati eszközökkel nem képesek elérni a célt („nincsenek többségben a helyi tanácsban”, érveltek), ál-civilkezdeményezésként közvetítésükkel a hivatalos román utcanevek magyar fordításait készíttetheti el az a nagyváradi polgár, aki a tulajdonában lévő házra, kerítésre saját költségen magyar nyelvű utcanév- és házszámtáblát tenne” – olvasható az EMNT szerdai közleményében.
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 6.
Brutális megszorítások a közszférában
Nem lesz adóemelés, és az áfa sem növekszik, ehelyett a kormány június 1-jétől 25 százalékkal csökkenti a közszféra béralapját, és 15 százalékkal kisebbek lesznek a nyugdíjak. Traian Băsescu államfő csütörtök este jelentette be ezt, miután a nap folyamán külön-külön találkozott a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével. Băsescu szerint az IMF-fel folyó tárgyalások során a kormány vállalta, hogy az adóemelés helyett jelentős mértékben csökkenti a költségvetési kiadásokat. Csökken a minimálbér és a munkanélküliségi segély, és jelentősen kevesebb lesz az állami támogatások összege is.
Az IMF választás elé állította a kormányt: vagy 24 százalékra emeli az áfát és 20 százalékra növeli az egységes adókulcsot, vagy pedig vállalja, hogy jelentősen csökkenti a kiadásokat, mondta Băsescu a Cotroceni-palotában.
„A teljes hazai közszféra béralapja 25 százalékkal csökken, az év végéig pedig az állami intézmények vezetőinek ki kell választaniuk a legjobb alkalmazottakat. Ezt a lépést június 1-jétől meg kell tenni. Ami a nyugdíjakat illeti: ahhoz, hogy a kormány a jelenlegi szinten biztosítani tudja a nyugdíjakat, a kormánynak további 500 millió euróra lenne szüksége, ezt pedig nincs honnan előteremteni. A nyugdíjak így várhatóan 15 százalékkal csökkennek, és az állami szubvenciók is alacsonyabbak lesznek. Szintén 15 százalékkal csökken a munkanélküli-segély összege is. Minden bér 25 százalékkal csökken, a minimálbér is” – részletezte az államfő. Mint fogalmazott, a közszférában januártól érvényes 705 lejes minimálbér is a magánszférában alkalmazott 600 lejre csökken.
Az intézkedések – mint hangsúlyozta – elkerülhetetlenek voltak olyan körülmények között, hogy a 2010-es állami költségvetés 28 százaléka a közszféra béralapját képezi, további 35 százalékra rúgnak a különböző szociális segélyek. „Miközben ezekre megy el a büdzsé 63 százaléka, nem csodálkozhatunk azon, hogy nincs pénz a kórházakra, iskolákra, a hadseregre” – hangoztatta az államelnök.
„A lakosság bízhat benne, hogy a kormány, a parlament és az államfő tudja a dolgát a jelenlegi gazdasági helyzetben” – tette hozzá Traian Băsescu. Az államfő ugyanakkor arra is kitért, hogy számításai szerint a szintén lehetőségként tárgyalt áfaemelés a 15 százalékos nyugdíjcsökkentéshez hasonló mértékben hatott volna ki a kisnyugdíjasokra.
Az államelnök elmondta, jelen pillanatban Romániában 16 féle olyan szociális segély létezik, amelyik halmozása révén sokan kényelmesen otthon ülhetnek, s több pénzt kapnak kézhez, mintha dolgoznának. Ezért ezeket a támogatási rendszereket mielőbb átvizsgálják, s olyan jogszabályokat dolgoznak ki, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a jövőben hasonló helyzetek alakulhassanak ki.
140 ezren kerülhetnek utcára
A jövő év elejéig több mint 140 ezer közalkalmazottat fognak elbocsátani ahhoz, hogy tartani lehessen a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által leszögezett jövő évi kiadási kereteket – nyilatkozták csütörtökön este a Mediafax hírügynökségnek nevük elhallgatását kérő, a tárgyalásokon részt vevő források, akik úgy tudják, a jövő év elejéig a közszférában dolgozók 10 százalékának mennie kell.
Bár ez nem képezte az IMF-fel folytatott tárgyalások témáját, Băsescu csütörtök esti sajtótájékoztatóján azt is leszögezte, hogy az államnak mielőbb törlesztenie kell a magáncégek felé felhalmozott adósságait, illetve a kórházak tartozásait is ki kell fizetni, mivel ezek az intézkedések is hozzájárulhatnak az ország gazdasági fellendülésének felgyorsításához. Ugyanakkor az államfő a decentralizáció folyamatának felgyorsítása, illetve a közbeszerzési eljárás racionalizálása mellett is határozottan kiállt.
A Mediafax hírügynökség számításai szerint a közszféra béralapjának 25 százalékos csökkentése az első negyedévi kiadásokkal számolva 7 milliárd lej (mintegy 1,7 milliárd euró) megtakarítását eredményezné.
Markó: nincs más választás
Néhány órával az államfői bejelentést megelőzően Markó Béla miniszterelnök-helyettes sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján már meglebegtette, hogy drasztikus lépések várhatók. Az RMDSZ-elnök akkor még arról beszélt, hogy vagy az adókat kell növelni, vagy a költségvetési kiadásokat kell csökkenteni, másként nem lehet egyensúlyban tartani az ország gazdaságát. „Biztos, hogy valaminek csökkenni vagy valaminek növekedni kell, a fájdalmas intézkedések elkerülhetetlenek. Gyorsan kell határozni, ám előtte még a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel is egyeztetni kell” – összegezte az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy egyelőre konkrét döntésekről nem tud beszámolni. „A felvázolt alternatívák közül egyik sem kellemes, és mindegyiket nehéz szívvel hozzuk meg, de nincs más választás. A gazdasági válság valószínű, hogy még nem ér véget, olyan időszakot élünk, és olyan következik, amelyben nem kellemes kormányon lenni, jobb ellenzékből bírálni a meghozott döntéseket” – fogalmazott Markó Béla, aki szerint fontos, tartani a valutaalappal kötött egyezséget, egyensúlyban kell tartani a költségvetést, s a kormánykoalíciónak is szolidárisnak kell maradnia.
Szakszervezeti felháborodás
Még véget sem ért Traian Băsescu államfő sajtónyilatkozata, amikor a szakszervezetek elkezdték bírálni az elhangzottakat. „A Traian Băsescu államfő által ismertetett javaslatok elfogadhatatlanok. De mégis azt hiszem, hogy ez az egész csak egy vicc volt, s holnap felébredünk ebből a rémálomból” – hangsúlyozta Marius Petcu, a CNSLR Frăţia szakszervezeti tömörülés elnöke. Eközben Iacob Baciu, a CSDR elnöke arról értekezett, nincs törvényes keret, amely lehetővé tenné az államfő javaslatainak gyakorlatba ültetését.
„A közalkalmazottaknak biztosított 705 lejes minimálbér szerepel az idén hatályba lépett egységes bérezési törvényben, illetve ezt vették alapul az idei évi állami költségvetés kidolgozásakor is. A béralapról az idei költségvetési törvény rendelkezik. Hasonlóképpen a munkanélküli-segélyről és a nyugdíjakról is. Tehát előbb a törvényeket kell módosítani, s csak utána lehet alkalmazni a megszorításokat. Nem hiszem el, hogy az államfőnek eszébe jutott a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése. Egyetlen határozat sem hathat visszamenőleg. Elfogadhatatlan. Ez jóval több, mint amennyit el tudunk viselni, az érintettek reakciója pedig ezzel arányos lesz” – szögezte le Baciu. Sokkal drasztikusabban fogalmazott Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb elnöke. Szerinte ugyanis az alacsony fizetéssel rendelkező közalkalmazottak 35 százaléka utcára kerül, amennyiben 25 százalékkal csökken a közszféra béralapja.
„Az államfő által kilátásba helyezett intézkedések a lakosságot genocídiumra fogják késztetni, sokkal súlyosabb társadalmi megnyilvánulásokra kerülhet sor, mint Görögországban, mivel ezek az intézkedések főként az alacsony jövedelműeket sújtják” – hangsúlyozta Hossu. Vasile Marica, a Sed Lex szakszervezeti szövetség elnöke eközben arról beszélt, hogy Traian Băsescunak inkább a saját embereinek kellett volna azt mondania, hogy többé ne lopjanak, mivel azáltal meglennének a szükséges költségvetési megtakarítások.
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 6.
Kormányt buktatna az ellenzék, az RMDSZ nem támogat bizalmatlansági indítványt
Miközben az RMDSZ cáfolta, hogy hajlandó lenne támogatni egy, a nemzeti liberálisok által benyújtandó bizalmatlansági indítványt, a szociáldemokraták közölték: ők már ki is dolgozták a saját bizalmatlansági indítványukat.
Bíznak magukban. Markó közölte: az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt. Az RMDSZ hajlandó lenne megszavazni azt a bizalmatlansági indítványt, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) készül benyújtani a kormány ellen, mivel megpróbál szépen kivonulni a kormányzásból – jelentette ki csütörtökön Horia Uioreanu, a PNL parlamenti képviselője. Markó Béla RMDSZ-elnök és Kelemen Hunor RMDSZ-es művelődési miniszter azonnal cáfolta az Uioreanu által mondottakat.
A PNL-képviselő délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja még ebben a hónapban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen,amelyhez számít a Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a többi alakulat támogatására is. „Tárgyalunk egy bizalmatlansági indítványról, amelyet a PNL-n kívül valószínűleg zömmel a PSD képviselői támogatnak majd, de más pártok támogatása sem kizárt. Olyan pletykák terjengenek a parlamentben, hogy az RMDSZ megpróbál szépen kihátrálni a kormányból, így előfordulhat, hogy amennyiben benyújtjuk a bizalmatlansági indítványt, az RMDSZ-es kollégák is támogatják majd” – mondta Uioreanu.
A politikus szerint ha az indítványt elfogadják, a Boc-kormánynak mennie kell. „Figyelnünk kell azonban arra is, mivel helyettesítjük. Ha Băsescu államfő ismét egy „ 69-ik Boc-kormány” típusú megoldást erőltet, azzal nem jutunk semmire. A megoldás egy erős parlamenti támogatással rendelkező szakértői kormány” - szögezte le Uioreanu, arra utalva, hogy amikor tavaly ősszel az akkori ellenzék – amelynek az RMDSZ is tagja volt – megbuktatta Emil Boc kisebbségi kormányát, az államfő nem volt hajlandó elfogadni az ellenzék javaslatát, és ismét Bocot bízta meg kormányalakítással.
A bizalmatlansági indítvány benyújtásának lehetőségét még szerdán vetette fel Crin Antonescu PNL-elnök, aki szerint az államfő kötelessége, hogy menessze a kormányt, vagy találjon eszközt az államcsőd elkerülésére.
Markó Béla RMDSZ-elnök ugyanakkor leszögezte: a szövetség következetes marad abban a tekintetben, hogy kormánytagként nem támogat semmilyen, a koalíció megbuktatását célzó kezdeményezést, és úgy vélte, az indítványnak nincs esélye arra, hogy megszavazzák.
Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ ügyvezető elnöke szintén határozottan cáfolta, hogy az RMDSZ a PNL bizalmatlansági indítvány támogatására készülne. „Uioreanu képviselő úr álmodozik, az éhes disznó makkal álmodik” – minősítette a PNL-s politikus bejelentését. Leszögezte: föl sem merült egy bizalmatlansági indítvány aláírása vagy támogatása. „Ez csupán kísérlet arra, hogy szétrobbantsák a koalíciót. Uioreanu urat komolyabb embernek ismertem ennél” – közölte Kelemen.
Közben kiderült, hogy a PSD már jóval előrébb jár, mint a PNL: Lia Olguţa Vasilescu szociáldemokrata szenátor csütörtökön bejelentette, hogy pártja már ki is dolgozta egy bizalmatlansági indítvány szövegét, amelyet május 17-én terjesztenek be a parlamentben, „négy hónappal, három héttel és két nappal a kormány hivatalba lépése után” – utalt a két évvel ezelőtt a Cannes-i filmfesztiválon győztes román film címére. Kifejtette, a 40 oldalas indítványban többek között a közalkalmazottak egységes bérezésének következményeit, a munkanélküliségi ráta növekedését,a szociális összeomlást és a „csak a képzeletben létező válságellenes intézkedéseket” róják fel a kormánynak. Mindezt Varujan Vosganian, a PNL alelnöke úgy kommentálta, hogy álláspontja szerint az ellenzéknek közös tervezetet kellene benyújtania.
Mint arról korábban beszámoltunk, az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt között amúgy koránt sem felhőtlen a viszony, az RMDSZ ugyanis sérelmezte, hogy koalíciós partnere az alsóház oktatási bizottságában megszavazta azt az ellenzéki indítványt, amelynek értelmében a készülő oktatási törvény sem teszi lehetővé, hogy az általános iskolákban és a gimnáziumokban magyarul oktassák Románia történelmét és földrajzát.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 6.
Közlemény és meghívó – Nagyvárad Df. Ladislau városa?
Nagyváradon 2006 óta folyik az utcanév-mizéria. A városi tanács – a tűréshatárig elvitt kompromisszum eredményeként – ugyan elfogadott egy határozatot, amelyben vállalják, hogy a közterek megnevezéseit – utca, tér, sétány stb. – magyarul is kiírják, de ez azóta sem lépett érvénybe. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) számtalan figyelemfelkeltő akciót szervezett az érdemi kétnyelvűség érdekében, aláírásokat is gyűjtöttek a Szent László tér visszaállítása végett – az akkori hivatalos kurzus szerint „szélsőséges” módon.
2010-ben a bihari RMDSZ vezetői – hirtelen fordulattal – a magyar utcanévtáblák élharcosává léptek elő. Minekutána kijelentették, hogy önkormányzati eszközökkel nem képesek elérni a célt („nincsenek többségben a helyi tanácsban”, érveltek), ál-civilkezdeményezésüknek köszönhetően a hivatalos román utcanevek magyar fordításait készíttetheti el az a nagyváradi polgár, aki a tulajdonában lévő házra, kerítésre – saját költségén – magyar nyelvű utcanév- és házszámtáblát kíván tenni.
Ehhez „segítségképpen” a napokban a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal honlapján, illetve Biró Rozália RMDSZ-es alpolgármester személyi honlapján megjelent a nagyváradi magyar utcanevek jegyzéke – arcpirító magyartalansággal. A helytelen és nevetséges félrefordításokat tartalmazó lista közzétételéért az alpolgármester asszony az egyik hírportálnak nyilatkozva „nagylelkűen” még a felelősséget is elvállalta...
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete és az EMI nyílt fórumot szervez 2010. május 7-én du. 6 órai kezdettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében – Teleki (Városháza) u. 27. sz. –, amelyre a nagyváradi polgárságot szeretettel hívjuk és várjuk.
Nagyvárad, 2010. május 5.
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete
Erdélyi Magyar Ifjak
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. május 6.
Rövidzárlat a koalícióban – Az RMDSZ szerint megszegték a pártközi megállapodást a demokrata-liberálisok
Rövidzárlatot okozott a kormánykoalícióban, hogy az oktatási törvény tegnapi szakbizottsági vitáján Cătălin Croitoru demokrata-liberális képviselő megszavazta az ellenzéki módosító indítványt. E szerint a nemzeti kisebbségi iskolákban ötödik osztálytól az állam nyelvén kellene tanítani Románia történelmét és földrajzát.
Az RMDSZ számára elfogadhatatlan kitétel a szenátusban is elakasztotta a munkálatokat, ugyanis Verestóy Attila RMDSZ-szenátor koalíciós egyeztetések szükségességére hivatkozva szünetet kért, majd az ülésvezető berekesztette a tanácskozást. Fekete András, a szövetség szenátusi frakcióvezetője a szünet után közölte: nem sikerült megállapodásra jutni a PDL-vel, a megbeszélések pedig a hétvégén is folytatódnak.
„Ez egy figyelmeztetés volt a koalíciós partner PD-L felé” – nyilatkozta az Új Magyar Szónak Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a képviselőház oktatási szakbizottságának tegnapi ülése után a szenátusban történtekről. A szövetségi elnök lapunknak úgy fogalmazott, „vagy tartja minden partner magát az egyezséghez, vagy az RMDSZ leállítja minden téren az együttműködést a demokrata-liberálisokkal”.
Mint hozzátette, a szövetség ígéretet kapott a PD-L-től, hogy a plénumban korrigálják a szakbizottsági „kisiklást”. „Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Mindenesetre húszéves tapasztalatom van abban, hogy egy ilyen félreszavazás hogyan fajulhat el, hogyan kapnak aztán vérszemet egyre többen” – jegyezte meg Markó.
Az RMDSZ-elnök kérdésünkre elmondta, ezúttal alighanem elsimul a konfliktus a koalíciós felek között, ám később még bizonyosan lesznek hasonló feszültségek.
„Mi vagyunk a mérleg nyelve, nélkülünk nincs kormánytöbbség. De nem akarunk ezzel zsarolni, nem akarunk ezzel a helyzettel visszaélni, hiszen az ország nehéz helyzetben van” – szögezte le lapunknak a kormányfőhelyettes.
Mi történt a bizottságban?
A képviselőház oktatási szakbizottságában tegnap reggel kerültek sorra a kisebbségeket érintő paragrafusok. Előbb a 36-os cikkelyt vitatták meg, amely kimondja, hogy a nemzeti kisebbségeknek minden szinten joguk van anyanyelven tanulni, illetve oktatási tanintézményeket létrehozni. Kimondja: a kisebbségiek anyanyelvükön tanulhatnak, bentlakást, díjmentes iskolába szállítást igényelhetnek.
„Fogcsikorgatva bár, de ezt a paragrafust megszavazta a bizottság. Igaz, bekerült az a módosítás, hogy a fentiek az ő szempontjukból szórványvidéki román gyerekekre – itt elsősorban Kovászna és Hargita megyére gondoltak – is érvényesek” – árulta el lapunknak a részleteket Kötő József képviselő, a szakbizottság RMDSZ-es alelnöke. Mint hozzátette: a botrány a 37-es paragrafus első fejezetének tárgyalásakor robbant ki, ugyanis ez kimondja, hogy a kisebbségi diákok a román nyelven kívül minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) módosító indítványt tett, miszerint ötödik osztálytól Románia történelmét és földrajzát a kisebbségi diákoknak is az állam nyelvén kellene tanulniuk.
A 31 tagú testületben egyfős többséggel rendelkező PD-L–RMDSZ koalíció „rövidzárlata” miatt a javaslatot 16-14 arányban, egy tartózkodással megszavazták. „Mivel ez a pont az RMDSZ számára alapvető fontosságú volt, szünetet kértünk, és elindultak a koalíciós tanácskozások, amelynek eredményeképpen a PD-L megígérte: több, ehhez hasonló rövidzárlatra nem kell számítanunk” – ecsetelte Kötő.
Ellentmondások
Eközben a „félreszavazó” Cătălin Croitoru PD-L-s képviselőnek megmagyarázták kollégái, hogy miért fontos az anyanyelvi oktatás támogatása. A fejmosás eredményeként megszavazták a 37-es cikkely 5-ös pontját, amely kimondja, hogy a kisebbségi iskolák 1–12. osztályában Románia földrajzát és történelmét a diákok anyanyelvén kell oktatni.
„A két fejezet közti ellentmondást a plénum fel fogja oldani, ahol reméljük, a koalíció jól működik majd” – szögezte le. Hozzátette: a bizottság tegnapi ülésén a PNL és a PSD részéről nacionalista szónoklatok hangzottak el.
Adriana Săftoiu és Cristian Adomniţei liberális képviselők azzal a kéréssel fordultak Traian Băsescu államfőhöz, hogy írjon ki népszavazást azzal kapcsolatban, hogy Románia történelmét és földrajzát lehet-e más nyelven oktatni, mint az állam hivatalos nyelve. Cristian Adomniţei volt oktatásügyi miniszter szerint az RMDSZ által követelt cikkely „merénylet a román nyelv ellen”. „Minden csatározás ellenére eredményesen zárult a nap” – összegzett az ÚMSZ-nek Kötő.
Liberális elzárkózás
A PD-L két politikusa, Sever Voinescu képviselő és Cristian Preda EP-képviselő tegnap azt szorgalmazta, dolgozzák át a kormány „politikai támogatási képletét”. Voinescu azt javasolta, hogy vonják be a koalícióba a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is, ugyanis a jelenlegi kormánytöbbség „illékony” a független képviselők miatt.
Felvetésére azonnal reagált Crin Antonescu PNL-elnök, aki szerint „egészséges politikai többség” csak előre hozott választásokkal biztosítható. A liberálisok semmilyen formában nem hajlandók társulni a PDL-vel, mivel a PNL „megfertőződne”, ha belépne egy „kompromittált koalícióba”. A PNL szerint mielőbb előre hozott választásokat kellene tartani.
Parlamenti aritmetika: RMDSZ nélkül nincs kormány
RMDSZ nélkül, csupán a függetlenek és a kisebbségek frakciójának parlamenti támogatásával a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) nem tudna kormányozni – derül ki a törvényhozói testület mandátumainak jelenlegi eloszlásából. Eszerint a képviselőházban 127 PD-L-s, 22 RMDSZ-es, 17 független, 94 PSD-s, 53 PNL-s honatya ül, a kisebbségek frakciójának létszáma pedig 18.
A szenátusban PD-L 53, az RMDSZ 9, a függetlenek 10, a PSD 42, a PNL 21 politikussal rendelkezik. Így, ha az RMDSZ felmondaná a koalíciós szerződést és ellenzékbe vonulna, a PD-L a képviselőházban az összesen 331-ből 161, a szenátusban a 135-ből 63 szavazatra számíthatna.
(Cs. P. T.)
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. május 7.
Markó: az RMDSZ nem fogad el visszalépést a kisebbségi oktatás terén
Amennyiben a parlament elfogadja az új oktatási törvényt, gyakorlatilag teljeskörűvé válik az anyanyelvű oktatás Romániában. Ebben a tekintetben az RMDSZ semmilyen visszalépést nem tart elfogadhatónak – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.
Az RMDSZ elnöke a megyeközpontban, illetve Kézdivásárhelyen találkozott a régió magyar tanintézményeinek vezetőivel, tanáraival, valamint a tanfelügyelőség képviselőivel, akikkel a készülő új oktatási törvényt, különösen az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezéseket tekintették át.
Markó elmondta, a kormány által elfogadott, jelenleg a képviselőház oktatási bizottságában lévő jogszabály-tervezet még a korábbi, a kormány által felelősségvállalással elfogadott, majd az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett törvénynél is szélesebb anyanyelvi jogokat biztosítana a kisebbségi oktatás terén. Ennek elfogadásához azonban erős koalíciós szolidaritásra, a koalíciós egyezségek szigorú betartására van szükség. Markó Béla ezzel az oktatási szakbizottságban szerdán bekövetkezett koalíciós nézeteltérésre utalt, amikor a PD-L egyik képviselőjének támogatásával, 16-14 arányban elfogadták azt az ellenzéki javaslatot, melynek értelmében a történelem és földrajz ötödik osztálytól kezdődően csak román nyelven lett volna oktatható. Végül az RMDSZ nyomására a szavazásra visszatértek, és a tervezetet eredeti formájában fogadták el.
Erdély.ma
2010. május 7.
Robbanásveszély
Miközben egyre többen beszélnek a kormányátalakítás lehetőségéről és szükségességéről, a PD- L+RMDSZ+függetlenek szövetséget a robbanás veszélye fenyegeti, miután sorozatos az átverés: a demokraták a magyarokat, a függetlenek, Gabriel Oprea vezényletével, mindenkit becsaptak.
Tegnapelőtt tört ki a botrány a koalícióban, miután a képviselőház tanügyi bizottsága elvetette azt az RMDSZ általszorgalmazott kitételt, hogy a történelmet és földrajzot anyanyelvükön tanulhassák a magyar gyermekek az elemitől érettségiig. A szavazás eredménye annál fájdalmasabb volt az RMDSZ számára, mivel éppen az egyik demokrata- liberális képviselő szavazata "segített" kigyomlálni a törvényből a kisebbségek számára oly fontos cikkelyt.
A "retorzió" nem maradt el. Az RMDSZ, a PD-L árulását büntetendő, a szenátusban leblokkolta a nyugdíjtörvény vitáját. Ugyancsak a szenátusban történt a függetlenek pálfordulása, akik az ellenzékkel karöltve megszavaztak egy olyan módosítást, amely öt évvel csökkentené a nemzetvédelem és hadsereg alkalmazásában levők nyugdíjkorhatárát.
Tehát egy nap alatt két "árulás" is történt. Erre reagált Markó Béla RMDSZ- elnök, aki szerint veszélyben a koalíciós szolidaritás. Amiben van valami, ugyanis egyes demokraták máris arról beszélnek, hogy a liberálisokkal kellene szövetkezni, amire, legalábbis egyelőre, a szabadelvűek vezére nem hajlandó.
Forrong a koalíció, minden pillanatban robbanásveszélynek van kitéve. Az RMDSZ szerint a demokraták árulták el a koalíciós egyezséget, a demokraták szerint a függetlenek elárulták az egész koalíciót, a volt liberális tanügyminiszter pedig tegnap reggel az RMDSZ zsarolásáról szónokolt, mellét döngetve, hogy az ő fungálása idején állítólag ugyancsak koalíciós robbantással próbálta "bezsarolni" a törvénybe az anyanyelvű földrajz- és történelemoktatást, amit ő természetesen hősiesen kivédett.
A bokszmeccs korántsem ért véget, a fejlemények akár óráról órára változhatnak. Még az is megtörténhet, hogy valami csoda folytán a törvény végleges formájában benne lesz az RMDSZ által szorgalmazott kitétel.
Végül is nem rossz, ha az RMDSZ nem nyeli le a demokrata békát, azonban egyet kell értenünk Kerekes Károly képviselővel, aki szerint egy ilyen jelentőséggel bíró, a társadalom egészét, de főként az RMDSZ választóinak legmegbízhatóbb rétegét érintő nyugdíjtörvényt talán mégsem kellene politikai eszköznek használni a PD-L-vel való iszapbirkózásban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2010. május 7.
Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt
Kelemen Hunor, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke elmondta: kizárt, hogy az RMDSZ honatyái aláírjanak vagy megszavazzanak egy esetleges, PNL által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt.
„Uioreanu képviselő úr álmodik” – szögezte le az RMDSZ-es képviselő.
Mint mondta, fel sem tevődik, hogy a szövetség honatyái aláírjanak vagy megszavazzanak egy bizalmatlansági indítványt, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Uioreanu kijelentése közönséges manipuláció.
„Fel sem vetődött, és fel sem vetődik a kérdés, hogy az RMDSZ aláírjon vagy megszavazzon egy bizalmatlansági indítványt. Ez csupán kísérlet, hogy feszültséget keltsenek a koalícióban. Uioreanu urat komoly emberként ismertem” – magyarázta Kelemen Hunor.
Horea Uioreanu liberális képviselő csütörtökön azt mondta: az RMDSZ egyes honatyái készek aláírni a Boc-kormány ellen a liberálisok által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt, mert a szövetség „szép kihátrálásra készül a kormányból”.
Sajtótájékoztatóján Uioreanu elmondta: a PNL még ebben a hónapban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, számítanak a Szociáldemokrata Párt (PSD) és más alakulatokból származó honatyák aláírásaira is.
„Tárgyalunk a bizalmatlansági indítványról, amelyet még ebben a hónapban benyújtunk, a PNL a kezdeményező, de aláírják PSD-s és más pártból származó honatyák is. A parlamentben vannak olyan hírek, miszerint az RMDSZ szép kihátrálásra készül a kormányból, így megeshet, hogy az indítvány benyújtása esetén az RMDSZ-es kollégáink voksaira is számíthatunk” – mondta Uioreanu.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2010. május 7.
Markó: teljes körűvé válhat az anyanyelvi oktatás
Az új oktatási törvény által – amennyiben ezt elfogadja a parlament – gyakorlatilag teljes körűvé válik az anyanyelvű oktatás Romániában, és e tekintetben az RMDSZ semmilyen visszalépést nem tart megengedhetőnek – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön.
Az RMDSZ elnöke a megyeközpontban, illetve Kézdivásárhelyen találkozott a régió magyar tanintézményeinek vezetőivel, tanáraival, valamint a tanfelügyelőség képviselőivel, akikkel a készülő új oktatási törvényt, különösen az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezéseket tekintették át.
A szövetségi elnök elmondta, a kormány által elfogadott, jelenleg a képviselőház oktatási bizottságában lévő jogszabálytervezet még a korábbi, a kormány felelősségvállalásával elfogadott, majd az alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett törvénynél is szélesebb anyanyelvi jogokat biztosítana a kisebbségi oktatás terén, ennek elfogadásához azonban erős koalíciós szolidaritásra, a koalíciós egyezségek szigorú betartására van szükség.
Markó Béla ezzel az oktatási szakbizottságban szerdán bekövetkezett koalíciós nézeteltérésre utalt, amikor a Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyik képviselőjének támogatásával, 16-15 arányban elfogadták azt az ellenzéki javaslatot, melynek értelmében a történelem és földrajz ötödik osztálytól kezdődően csak román nyelven oktatható. A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem volt és nem lesz hajlandó visszalépni a kisebbségi oktatást érintő nyelvi jogok tekintetében, következésképpen, az eset után rögtön megállították a munkát a parlament mindkét házában.
Az ezt követő koalíciós egyeztetésen egyértelművé tették: ilyen körülmények között az RMDSZ nem tud továbbhaladni, és nem fogad el olyan koalíciót, amelyben ki-ki a saját feje szerint szavaz. Ennek nyomán a demokrata-liberálisok ígéretet tettek arra, hogy a továbbiakban betartják a megállapodást, és a képviselőház plénumában korrigálják a szakbizottságban bekövetkezett „hibát” – mondta el az elnök, aki hozzátette: ilyenformán a koalíciós szolidaritás helyreállt, ugyanis a tervezet folytatódó vitájában már a megállapodásnak megfelelően fogadták el a többi kisebbségi vonatkozású cikkelyt.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 7.
EMNT: Biró Rozália nem ezt ígérte
Politikai lobbit ígért a történelmi magyar utcanevekért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei és nagyváradi szervezetének Biró Rozália alpolgármester, ehelyett azonban előállt a lefordított elnevezések ötletével – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Török Sándor Bihar megyei EMNT-elnök.
Mint arról beszámoltunk, Török Sándor Zatykó Gyula városi elnökkel együtt személyesen látogatta meg Biró Rozália alpolgármestert, illetve egy levelet is eljuttatott hozzá. Ebben egyebek mellett az állt, hogy Romániában és Európa más részeiben is volt már rá precedens, hogy a köztudatban élő régi utcaneveket műemlékké nyilvánítsák, és a hivatalos névtábla alatt kihelyezzék őket.
Török Sándor elmondása szerint Biró készségesen fogadta őket, és ezt követően még néhány alkalommal beszélgettek is az ügyről. Legutóbb azt ígérte, politikai lobbival fogja segíteni az ügy előrehaladását. „Miközben arra vártunk, hogy újra visszahívjon bennünket, egyszerre megjelent a lapokban a cikk a lefordított utcanevekről” – mesélte Török Sándor. A megyei elnök úgy véli, az autonómia kérdéséhez hasonlóan a nagyváradi utcanevek ügyét is csak „pro forma” akarja felvállalni az RMDSZ. Hozzátette: reméli, hogy a szövetség lassan ráébred, hogy nem ő az egyetlen játékos a pályán. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) váradi szervezetének elnökségi tagja azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségvédelemről szóló, Romániában 1995-ben elfogadott keretegyezmény garantálja a történelmi utcanevek használatának jogát is.
Biró Rozália alpolgármester csütörtökön a sajtó érdeklődésére elmondta: a fordításokat tartalmazó első, hibás lista – amely sokakat felháborított – fordítócég munkája. Mint magyarázta, a Raalmud céggel keretszerződése van az önkormányzatnak, így a fordításokat csak velük lehet elvégeztetni. Az elöljáró megígérte, ekkora baklövés után felülvizsgálják, akár fel is bontják a szerződést. Biró szerint a történelmi utcanevekkel az a baj, hogy egy utcának tíznél is több elnevezése volt az idők folyamán, így kénytelenek volnának – amennyiben az erre vonatkozó határozatot sikerülne a tanácsban is elfogadtatni – mindet megjeleníteni egyszerre.
A nagyváradi utcanevek magyar fordítását tartalmazó első listát Markó Béla RMDSZ-elnök is elítéli. „Láttam a nagyváradi utcanevek románról magyarra történő első fordítását, és nevetségesnek tartom azokat” – válaszolta csütörtökön a Krónika kérdésére Sepsiszentgyörgyön Markó. A szövetségi elnök hangsúlyozta, amellett hogy politikus, filológus is, így nem nehéz kitalálni, mi a véleménye a hasonló fordításokról. „Ebben az országban nem kell műfordítónak lenni ahhoz, hogy valaki le tudjon fordítani néhány román kifejezést” – szögezte le Markó. Hozzátette, Biró Rozália alpolgármester helyesen tette, hogy már korrigálta az első, nevetséges fordításokat.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 7.
Teljes körű magyar oktatás
A tanügyi törvénytervezetről, valamint az ezzel kapcsolatos koalíciós vitákról és megbékélésről beszélt tegnap Sepsiszentgyörgyön Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta, azért ment Háromszékre, mert olyan időszak van, amikor hasznos szorosabb kapcsolatot tartani a saját szervezettel, és azokkal, akiket a kormányban meghozott intézkedések jól vagy rosszul érintenek. Az RMDSZ-elnök szerint a háromszékiek jelezték neki, hogy hasznos lenne anyanyelvi oktatatási kérdésekben tanácskozni a pedagógusokkal. Erre került sor tegnap Sepsiszentgyörgyön a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, majd Kézdivásárhelyen, a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központban.
A román nyelven kívül mindent magyarul
Az új oktatási törvény által – amennyiben ezt elfogadja a parlament – gyakorlatilag teljes körűvé válik az anyanyelvű oktatás Romániában, és e tekintetben az RMDSZ semmilyen visszalépést nem tart elfogadhatónak – jelentette ki Markó.
A szövetségi elnök elmondta, a kormány által elfogadott, jelenleg a képviselőház oktatási bizottságában lévő jogszabálytervezet még a korábbi, a kormány által felelősségvállalással elfogadott, majd az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett törvénynél is szélesebb anyanyelvi jogokat biztosítana a kisebbségi oktatás terén, ennek elfogadásához azonban erős koalíciós szolidaritásra és a koalíciós egyezségek szigorú betartására van szükség.
Markó Béla ezzel az oktatási szakbizottságban szerdán bekövetkezett koalíciós nézeteltérésre utalt, amikor is a demokrata-liberálisok egyik képviselőjének támogatásával, 16-15 arányban elfogadták azt az ellenzéki javaslatot, melynek értelmében a történelem és földrajz ötödik osztálytól kezdődően csak román nyelven oktatható.
Mint ismeretes, az RMDSZ határozott fellépésének eredményeként a tervezet folytatódó vitájában már a megállapodásnak megfelelően fogadták el a többi kisebbségi vonatkozású cikkelyt. Így alakulhatott ki az az ellentmondás, hogy – míg a történelem és földrajz oktatására vonatkozó cikkely román nyelvű oktatást ír elő, az utána következő rendelkezés kimondja: a román nyelven kívül minden tantárgy anyanyelven oktatható. Ezt az ellentmondást a plénumban fogják feloldani – mondta Markó Béla.
További eredmények
A törvény további, kisebbségi vonatkozású rendelkezései közül a szövetségi elnök fontos előrelépésnek nevezte azt is, hogy a román nyelvet és irodalmat végig sajátos tanterv szerint és tankönyvből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is. Új kezdeményezés az is, hogy a diáklétszámtól függetlenül a kisebbségi iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, így bármilyen kis létszámú az adott iskola, pecséttel és aláírási joggal rendelkezhetnek.
A törvénytervezet egyik nagyon fontos cikkelye, hogy az intézmény vezetésében számarány alapján vesznek részt a kisebbségiek – a szórványban működő iskolákra nézve ez fontos rendelkezés. A miniszterelnök-helyettes szerint a fejkvótarendszer bevezetése komoly kockázatot jelenthetett volna a kis gyereklétszámmal működő magyar intézmények esetében.
„Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval működnek, azaz több fejpénzt kapnak. Ez sem oldja meg problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint egy jelentős emelés jár a gyerek után” – mutatott rá Markó Béla.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. május 7.
Mégis magyarul fogják tanítani a történelmet és földrajzot
Az új oktatási törvény által – amennyiben ezt elfogadja a Parlament – gyakorlatilag teljeskörűvé válik az anyanyelvű oktatás Romániában, és e tekintetben az RMDSZ semmilyen visszalépést nem tart elfogadhatónak – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön. Az RMDSZ elnöke a megyeközpontban, illetve Kézdivásárhelyen találkozott a régió magyar tanintézményeinek vezetőivel, tanáraival, valamint a tanfelügyelőség képviselőivel, akikkel a készülő új oktatási törvényt, különösen az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezéseket tekintették át.
A szövetségi elnök elmondta, a kormány által elfogadott, jelenleg a képviselőház oktatási bizottságában lévő jogszabály-tervezet még a korábbi, a kormány által felelősségvállalással elfogadott, majd az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett törvénynél is szélesebb anyanyelvi jogokat biztosítana a kisebbségi oktatás terén, ennek elfogadásához azonban erős koalíciós szolidaritásra, a koalíciós egyezségek szigorú betartására van szükség.
Markó Béla ezzel az oktatási szakbizottságban szerdán bekövetkezett koalíciós nézeteltérésre utalt, amikoris a PD-L egyik képviselőjének támogatásával, 16-15 arányban elfogadták azt az ellenzéki javaslatot, melynek értelmében a történelem és földrajz ötödik osztálytól kezdődően csak román nyelven oktatható.
A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem volt és nem lesz hajlandó visszalépni a kisebbségi oktatást érintő nyelvi jogok tekintetében, következésképpen, az eset után rögtön megállították a munkát a parlament mindkét házában. Az ezt követő koalíciós egyeztetésen egyértelművé tették: ilyen körülmények között az RMDSZ nem tud továbbhaladni, és nem fogad el olyan koalíciót, amelyben ki-ki a saját feje szerint szavaz.
Ennek nyomán a demokrata-liberálisok ígéretet tettek arra, hogy a továbbiakban betartják a megállapodást, és a képviselőház plénumában korrigálják a szakbizottságban bekövetkezett „hibát” – mondta el az elnök, aki hozzátette: ilyenformán a koalíciós szolidaritás helyreállt, ugyanis a tervezet folytatódó vitájában már a megállapodásnak megfelelően fogadták el a többi kisebbségi vonatkozású cikkelyt.
Így alakulhatott ki az az ellentmondás, hogy - míg a történelem és földrajz oktatására vonatkozó cikkely román nyelvű oktatást ír elő, az utána következő rendelkezés kimondja: a román nyelven kívül minden tantárgy anyanyelven oktatható. Ezt az ellentmondást a plénumban fogják feloldani – mondta Markó Béla.
A törvény további, kisebbségi vonatkozású rendelkezései közül a szövetségi elnök fontos előrelépésnek nevezte azt is, hogy a román nyelvet és irodalmat végig sajátos tantervből és tankönyvből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is. Új kezdeményezés az is, hogy a diáklétszámtól függetlenül a kisebbségi iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, így bármilyen kis létszámú az adott iskola, pecséttel és aláírási joggal rendelkezhetne. Az elemi osztályokban a minősítést magyarul is beírhatják az oktatók. Pozitív diszkriminációt alkalmaznának a kisebbségi iskolákban az alapfinanszírozást illetően is, ami azt jelenti, hogy nagyobb kvótarendszer illeti a kisebbségi iskolákat. A törvénytervezet egyik nagyon fontos cikkelye, hogy az intézmény vezetésében számarány alapján vesznek részt a kisebbségiek - a szórványban működő iskolákra nézve ez fontos rendelkezés.
A miniszterelnök-helyettes szerint a fejkvóta-rendszer bevezetése komoly kockázatot jelenthetett volna a kis gyereklétszámmal működő magyar intézmények esetében esetében. „Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval működnek, azaz több fejpénzt kapnak. Ez sem oldja meg problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint egy jelentős emelés jár a gyerek után. A pozitív diszkrimináció ebben az esetben azt kellene hogy jelentse, hogy dupla fejpénzt adnak egy magyar vagy német gyerek után, ellenkező esetben sok helyen nagyon nehéz helyzetbe kerülünk” – mutatott rá Markó Béla. (hírszerk.)
Transindex.ro
2010. május 8.
Botrány Nagyváradon: az RMDSZ-kommandó meghiúsította az EMNT fórumát
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar-megyei szervezete az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Bihar-megyei szervezetével közösen péntek délután lakossági fórumot szervezett Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében az elhíresült „magyar utcanév-mizéria” megbeszélése és feloldása érdekében.
Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón meghívtunk minden váradi érdeklődő polgárt, a civil szervezeteket és pártokat, illetve az érintettség jogán nyomtatott meghívót kapott Biró Rozália alpolgármester asszony, akinek a személyes honlapján, illetve a részben általa is vezetett nagyváradi önkormányzat honlapján látott napvilágot az a minősíthetetlen utcanévjegyzék fordítás, mely nevetség tárgyává tette az utcanevek ügyét.
A témát Tőkés László EMNT országos elnök, valamint az EMNT és az EMI megyei szervezeteinek vezetői vezették fel. Ezután került sor a fórumon résztvevők hozzászólásaira, melynek időtartamát – tekintettel a nagyszámú érdeklődőre – két percben határoztuk meg.
Az RMDSZ pártaktivistái felkészülten érkeztek a lakossági fórumra: a rendezvény megkezdése előtt, tiltakozásunk ellenére, egy RMDSZ-es műszaki csapat külön hangosítást és kivetítőt szerelt a terembe (még arra is figyeltek, hogy a hangosítás független áramforrással is rendelkezzen, hogy minden körülmények között érvényre tudják juttatni akaratukat). Többször kértük, ne tegyék, hiszen a fórumot nem ők, hanem mi szerveztük.
Ezután az alpolgármester asszony helyett Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnök vezetésével egy – többek között – hangosbemondóval, videokamerával, fényképezőgéppel felszerelt botránykommandó jelent meg, mely már a felvezető beszédek alatt is többszöri hangos bekiabálással és telefonálgatással zavarta a fórum menetét. A felszólalások rendjén elsőként Szabó Ödön kapott szót, aki a közösen megszabott időkeretet sokszorosan túllépve személyeskedésbe és vádaskodásba kezdett. Szónoklata aláfestéséül, a becsempészett technika segítségével, vetített anyaggal próbálta szemléltetni a nagyváradi RMDSZ-es sikereket, mely kimerült néhány magyar nyelvű felirat bemutatásával. A moderátor többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó átadni a szót a következő hozzászólónak, ezért a szervezők kikapcsolták mikrofonját.
Szabó Ödön az általa hozott mikrofonba beszél.Ekkor folyamodott az általuk előkészített hangosításhoz, melyre válaszul a közönség perceken át tartó tapssal és zajkeltéssel próbálta rábírni a megbeszélt szabályok betartására. A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke tovább folytatta botránykeltő bohóckodását, mire a szervezők felkérték mindazokat, akik valóban az utcanevek ügyét szerették volna megbeszélni, és nem provokációs céllal érkeztek, hogy vonuljanak át az egyik közeli terembe, ahol civilizált módon folytatódhatott a fórum. Az ide átsereglettek immár nyugodt körülmények között, építő javaslatokkal és hozzászólásokkal szolgálták az ügyet.
Bár a résztvevők nagyrésze másik terembe vonult, Szabó kitartó. Ezen történet is ékesen bizonyítja, hogy az RMDSZ egyes elöljáróinak semmi sem szent és saját érdekeik és önfényezésük végett, vagy a hibák beismerése helyett a legelemibb közösségi ügyeinket is elszabotálják. Rendezvényünkön a legkevesebbként elvárható bocsánatkérés helyett – amit a nagyváradi magyar közösség az elferdített utcanevek miatt megérdemelne – újabb botrányt kavartak. Ebből is látszik: a bihari RMDSZ erőből politizál, vita és érvek helyett a túlkiabálás stratégiáját alkalmazza – mintha attól válna valami igazzá, hogy minél hangosabban mondják.
Sajnáljuk, hogy a fórum résztvevői az RMDSZ-es botránykommandó miatt ilyen kellemetlen helyzetbe kerültek – tőlük ezért elnézést kérünk.
Felkérjük az RMDSZ megyei és országos vezetőségét, hogy határolódjon el a Bihar megyei ügyvezető elnökük minősíthetetlen magatartásától, mert többszöri botránykeltése nem csak az RMDSZ megítélését rontja, de nemzeti ügyeinknek is igen ártalmas.
Nagyvárad, 2010. május 8.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar-megyei elnöksége
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Bihar-megyei elnöksége
Erdély.ma
2010. május 8.
Székelyföldet csak az oktatáson keresztül lehet megváltoztatni
Székelyföld sikere nagyban függ attól, hogy Kovászna és Hargita megyék milyen mértékben tudnak együttműködni – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Sepsiszentgyörgyön, a 4. Sikeres Székelyföld szakmai fórumon.
Markó szerint a rendkívül szigorú megszorító intézkedésekre szükség van, azonban mindennek semmi jelentősége nem lesz, ha néhány fontos területen, egészségügyben és oktatásban nem viszünk véghez néhány fontos reformot. „Amit 20 éven át nem oldottak meg a különböző kormányok, azt most meg kell oldani. Egy rendkívül pazarló, egy rendkívül központosított államban élünk. Egy olyan államban, ahol, ha több év alatt elkészül 42 kilométer autópálya, az sikernek számít” – fogalmazott. Úgy véli, hogy az oktatással kapcsolatos kérdéseket vitató konferencia rendkívül fontos, hiszen „az az ország, amely ki akar lábalni a gazdasági gondokból, elsősorban az oktatását fejleszti”.
Hangsúlyozta: csak az oktatási rendszer hatékonyságának növelésével lehet Székelyföldet fellendíteni. „Ha Székelyföld oktatási stratégiájáról beszélünk, akkor egy viszonylag hátrányos helyzetből kell kitörnünk. A jelenlegi hátrányos helyzetet nem mi okoztuk, azonban mégis nekünk kell megoldanunk” – mondta.
„Nagyon kemény decentralizációt irányoz elő az oktatási törvény” – hangsúlyozta Markó Béla. Az RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy a törvény előkészítése során több pontban történt módosítás, véleménye szerint az eredeti elképzeléshez viszonyítva a végleges forma nem kompromisszum. A törvény ugyanakkor nagy felelősséget ruház úgy a megyei, mint a helyi önkormányzatokra is: a gimnáziumokért a megyei, a kisebb tanintézményekért pedig a helyi önkormányzat felel majd.
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 8.
Tőkés: hogyan folytatjuk a 20 évvel ezelőtt elkezdett rendszerváltozást?
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány gyűléstermében ma 17 órától tartott Nemzetpolitikai rendszerváltozás, avagy a négyharmados többség című előadáson Tőkés László EMNT-elnök központi kérdésként említette a 20 évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltozás folytatását. - 1998-ban az Orbán-kormány emelkedést, biztosítást jelentett, akárcsak ma. Akkor is, akárcsak most, nagy élmény a magyarországi változás. Lényegében a 20 év az újrakezdések, a kitartás, az állhatatosság időszaka volt. Az Erdélyi Magyar Ifjak ügyes politizálást folytat, és az egyik záloga a folytatásnak – jegyezte meg Tőkés.
A rendszerváltozást az Európai Parlamenti képviselő a bibliai 40 éves pusztai vándorláshoz is hasonlította. – Jelenleg a folyamat második felénél tartunk, remélhetőleg, minden gyorsabban zajlik majd – egészítette ki gondolatát a politikus.
Tőkés bírálta, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) nem működik. – Tavaly áprilisban aláírtuk a dokumentumot, kezet fogtunk a kamerák előtt, de nem mindenki tartja magára érvényesnek az iratban foglaltakat. Az RMDSZ egyes képviselői beágyazták magukat a PSD, PNL és a PD-L üzleti szférájába, s úgy tűnik, képtelenek szabadulni a vonzáskörből – mondta.
Nemzeti uniót az Európai Unióban – volt Tőkés egy másik gondolata. – Ha nem tudunk összefogni, akkor végkép semmi esélyünk, mondta utalva az összefogás jeles példájára: az Európai Parlament elfogadta a ciántechnológiának a bányászatban történő betiltására vonatkozó, Tőkés László és Áder János által kezdeményezett határozat-tervezetet. – Egyesek román-magyar ellentétként próbálták beállítani az ügyet, s ezáltal hitelteleníteni akarták a tervezetünket – fogalmazott Tőkés.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
2010. május 10.
Nem szűnő vita a régióról
Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy milyen szempontok alapján kellene a romániai megyéket csoportosítani. Az új régiókról és az ország regionális politikájáról beszélgettek Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Tánczos Barna államtitkár, Csutak István régiófejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs pályázatíró tanácsadó, Nagy Egon, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának adjunktusa, Vincze Mária, a Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar professzora Kolozsváron egy kerekasztal-beszélgetésen.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett beszélgetés során kiindulásként szolgált a Csutak István által kidolgozott, új regionális felosztás, amelyet az RMDSZ törvénytervezet formájában már a román parlament elé is terjesztett, sőt már a szenátus hallgatólagos szavazattal el is fogadta azt.
Vita tárgyát képezték a Csutak által használt kritériumok, így például a homogenitás elve, miszerint az azonos problémákkal, azonos gazdasági szinten levő megyék jobban tudnak fejlődni. A beszélgetés résztvevői ezzel szembeállították azt az elvet, hogy a gazdag, jól fejlett szomszéd húzóerő tud lenni.
A jelenlévők egyértelműen elfogadták: fontos, hogy a külvilág egységes régiónak lásson egy területet, de ennél sokkal fontosabb az, hogy az ott lakók magukat egységnek „éljék meg”, azaz legyen identitástudatuk. És ebben az irányban érdemes lenne előkeresni a történelmi régiókat: Bánság, Partium, Székelyföld, Barcaság, bár ezeknek a határai nehezen meghatározhatóak, és a több évtizedes megyeformában való élés is rombolta az identitástudatot.
Fontos kérdésként merült fel az, bár a legjobb lenne a megyehatárokat is felbontani, vajon ez most kivitelezhető-e, vagy egy méhkast nyitna ki a román kormány. Ugyanis akkor minden megyében előjönnének a régi konfliktusok, követelések, ugyanakkor ezáltal egy organikusabb átszervezést lehetne létrehozni. Az 1968-ban végrehajtott megyésítés ugyanis mesterséges és erőszakos volt, amit akkor rengeteg kistérség megszenvedett.
A jelenlegi felosztás nem működik hatékonyan, nagyon kevés pénzt tudott lehívni Románia. Az új regionális politika kidolgozása arra lenne jó, hogy a 2012-ben kezdődő új költségvetési szakaszban jobb pozíciói lennének az országnak, hatékonyabban tudná a pénzeket lehívni. A költségvetési éven belül szinte lehetetlenség bármit is módosítani.
Erdély.ma
2010. május 10.
A fejlesztési régiók újrafelosztásáról értekeztek Kolozsváron
Tarthatatlan a jelenlegi fejlesztési régiók felosztása, ezek kialakításakor a térségek homogenitására és versenyképességére is tekintettel kell lenni – vélték a témában pénteken Kolozsváron tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői.
A Transindex és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság szervezte rendezvényen Winkler Gyula, RMDSZ-es EP-képviselő, Tánczos Barna fejlesztési államtitkár, Csutak István régiófejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs pályázatíró tanácsadó, Nagy Egon, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz karának adjunktusa és Vincze Mária, a közgazdaságtan kar professzora vett részt.
Tánczos Barna a jelenlegi fejlesztési régiókról elmondta: mesterséges térségekről van szó, amelyek identitás hiányában nem tudnak kellőképpen érvényesülni. Úgy vélte, ezek megértek a változtatásra, azonban veszély rejlik abban, ha ezt az RMDSZ kezdeményezi, hiszen könnyen rásüthetik, hogy etnikai alapon kívánja újrarajzolni ezeket. Winkler Gyula szerint a cél, hogy Románia modernizációja megtörténjen, ehhez pedig működőképes régiók kellenek.
Hangsúlyozta: szükség van a mielőbbi decentralizációra. Példaként Görögországot hozta fel, ahol az uniós támogatásokat központilag irányítással hívták le, amely lehetővé tette az adatok „kozmetikázását”. Kisebb vita csak Nagy Egon és Vincze Mária, illetve Csutak István között alakult ki a fejlesztési régiók újrafelosztása kapcsán. Nagy arról beszélt, hogy az elmaradottabb területek lökést kaphatnak a gyorsabban fejlődő gazdasági pólusoktól.
Vincze Mária is úgy vélte, hogy a régiók újrarajzolásánál a versenyképesség kritériuma fontosabb kell hogy legyen a homogenitásnál. Csutak István elismerte, hogy a decentralizációnak veszélyei is vannak, de álláspontja szerint meg kell adni a kevésbé fejlett régióknak a felzárkózás lehetőségét, ellenkező esetben a „nagyobb kutya megeszi a kisebbik halat”.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 10.
Biztosak a megszorítások: az IMF csak a nyugdíj- és bércsökkentések alkalmazása után utalja ki a pénzt
Ugyan alternatívaként felmerült az adóemelés lehetősége is, végül elfogadta a kormány javaslatát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttsége, így immár biztos, hogy 25 százalékkal csökken a közalkalmazotti béralap, 15 százalékkal alacsonyabbak lesznek a nyugdíjak, illetve a munkanélküli-segély, s a jelenlegi 705 lejről a magánszférában is alkalmazott 600 lejre csökken a közalkalmazotti minimálbér. Mindezt lapzártánkkor jelentette be Emil Boc miniszterelnök.
Mint részletezte, a megszorító intézkedések azért váltak elkerülhetetlenné, mivel 2007 második felétől a bérek és nyugdíjak növekedési üteme jóval meghaladta a munka termelékenységének bővülését, ami pedig súlyos egyensúlyhiányhoz, ezáltal költségvetési hiányhoz vezetett.
A kormányfő ugyanakkor a megszorítások mellett gazdaságfejlesztési programokat is ígért. Így egymilliárd eurós, a vidéki kis- és közepes vállalkozások támogatására irányuló munkahelyteremtő csomagot, kétmilliárd eurós beruházás-fejlesztési programot, és jelentős infrastruktúra-fejlesztési programokat és projekteket helyezett kilátásba, például 500 kilométernyi közút felújítását, Nagyvárad, Kolozsvár és Lugos körgyűrűjének befejezését, valamint az Első otthonhoz hasonló támogatási programok folytatását.
Emellett agresszív fellépést ígért az adócsalás ellen. Ez szerinte elegendő ahhoz, hogy tartható legyen az IMF-fel a napokban kialkudott 6,8 százalékos hiánycél. Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter közölte: az intézkedéseket június 20-áig életbe kell léptetni.
Băsescu: újabb hitel kellene
Ha a kormány nem csökkentené a közalkalmazottak béralapját, a nyugdíjakat, illetve a munkanélküli segélyt, akkor Romániának újabb külföldi hitelt kellene igényelnie, ami pedig az ország jövőjének és a polgárok millióinak „elzálogosítását” jelentené – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Traian Băsescu államfő. „Nem szabad áltatnunk magunkat, nem csaphatjuk be a választópolgárokat ahányszor csak választási kampányban vagyunk. Bosszút állnak most a korábban nyugdíj- és fizetésemelésekre, pluszjuttatásokra kiadott pénzek, s sajnos nem azok járnak pórul, akik fedezet nélküli kiadásokkal próbáltak szavazatokat szerezni” – hangsúlyozta.
Mint részletezte, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániában vizsgálódó képviselőivel próbáltak olyan programot kidolgozni, amely lehetővé teszi a közkiadások csökkentését. Băsescu elmondta, a juttatások csökkentéséért nem az IMF-et kell hibáztatni, a kiadások visszaszorításának módozatáról a kormány döntött. „A kabinet fő célkitűzése az volt, hogy ne kelljen növelni az adókat” – tájékoztatott az államfő, aki szerint a Valutaalap képviselőivel kidolgozott program alkalmazásával a román gazdaság növekedési pályára állhat. Băsescu ugyanakkor azt is közölte, hogy a kormány tervezetére az IMF, az Európai Unió, valamint a Világbank illetékesei is rábólintottak, egyetlen feltételük az volt, hogy a kabinet ültesse is gyakorlatba elképzeléseit.
Elkerülhetetlen az adóemelés?
Kevés lesz a közalkalmazottak béralapjának 25 százalékos csökkentése, a 15 százalékkal alacsonyabb nyugdíjakkal és munkanélküli-segéllyel együtt is ahhoz, hogy rendbe rakja a román költségvetést, és csökkentse az államháztartás hiányát – nyilatkozta a Krónikának Ilie Şerbănescu gazdasági elemző. Szerinte mindenképp szükség lesz az adó és az általános forgalmi adó emelésére.
Şerbănescu úgy ítéli meg, e nyáron, de legkésőbb ősz elején meg is történik. Mint beszámoltunk, a szakértő korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, a román gazdasági modell fenntarthatatlan, mert csak és kizárólag a fogyasztáson alapul, miközben nem termel és nem exportál eleget ahhoz, hogy meglegyen a fogyasztás alapja.
Összeomlás-ellenes szükségintézkedések
Szükségszerűek a drasztikus intézkedések, különben összeomlik az ország –fejtette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes is. Az RMDSZ elnöke elmondta, ebben a nehéz helyzetben, amikor az országra vetül a Valutaalap és a kormány megszorító intézkedéseinek árnyéka, rendkívül nehéz optimista beszédet tartani, de abban bízik, hogy a nehéz helyzet ráébreszt mindenkit arra, hogy komoly reformokra van szükség.
„Amit húsz éven át nem oldottak meg a kormányok, azt most meg kell tenni. Rendkívül központosított, pazarló és bürokratikus államban élünk, amit át kell szervezni, újra kell gondolni” – hangoztatta a szövetségi elnök. Markó szerint olyan országban élünk, ahol sikernek számít, hogy öt-hat év alatt elkészült 42 kilométer autópálya, holott ez bárhol a világon nevetség tárgya lenne.
Sürgetett lépések
Bár tegnap lapzártánkig nem került még nyilvánosságra a megállapodás pontos szövege, Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a tavaly igényelt készenléti hitel ötödik, 850 millió eurós részletének folyósítása várhatóan késni fog, mivel csak akkor utalják a pénzt, ha a kormány teljesíti a vállaltakat. Mint mondta, sikerült megállapodásra jutniuk a román hatóságokkal.
A Franksszel folytatott tegnapi megbeszélést követően Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter elmondta, a Valutaalap képviselőivel a már említett megszorítások mellett a korábban becsült 5,9 százalék helyett 6,8 százalékos GDP-arányos hiánycélról, a korábban jósolt 1,3, majd 0,87 százalék helyett nulla százalékos gazdasági növekedésről beszéltek. A szaktárcavezető ugyanakkor leszögezte, immár biztos, hogy nem emelik sem az egységes adókulcsot, sem pedig az áfát.
Megakadályozni az „elgörögösödést”
Traian Băsescu államfő tegnapi sajtótájékoztatóján ugyanakkor nyugalomra intette a szakszervezeteket. „Azt javaslom a román társadalomnak, hogy próbáljuk közösen megelőzni az ország elgörögösödését. Ha egy újabb, nem 20, hanem 30 milliárd eurós hitelt igényelnénk, akkor odajutnánk, ahol a görögök vannak” – hangoztatta. A szakszervezetek azonban már péntekre válságtanácskozást hívtak össze, s tegnap, az államfővel folytatott egyeztetést követően is hajthatatlanok maradtak, leszögezték, betartják sztrájkmenetrendjüket.
Elégedetlenségük egyik fő oka, hogy nem sikerült rábírniuk az államfőt arra, hogy a fizetések csökkentése differenciált legyen, a legalacsonyabb bérek esetében ne kelljen 25 százalékkal csökkenteni az összeget. Băsescu leszögezte, ő a lineáris bércsökkentést preferálja, annak ellenére, hogy a szakszervezetiek rámutattak, egy hasonló intézkedés oda vezet, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal közalkalmazott annyit fog keresni, mint egy takarítónő, egy mester és egy egyetemi tanársegéd pedig egyformán 600 lejt fog hazavinni.
Aurel Cornea, a Tanügyi Szabad Szakszervezet elnöke tegnap arról tájékoztatott, hogy tiltakozó akcióik sorát már a héten elkezdik, s amennyiben semmi sem változik, akkor a munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkra is készek, erre szerinte a tanév végén kerülne sor. Marius Petcu, a CNSLR Frăţia elnöke eközben azt mondta, hamarosan egyeztet a szervezet területi vezetőivel, s közösen döntik el, hogy elfogadják-e a Traian Băsescu által bejelentett intézkedéseket, vagy tiltakozó akciókba kezdenek. Dumitru Costin, a BNS vezetője úgy vélekedett, csak akkor tud a továbbiakról beszélni, ha már látta az IMF-fel kötött megállapodás végleges formáját. A kivárás mellett döntött Bogdan Hossu, az Alfa Kartell vezetője is, aki úgy vélekedett, kedden határoznak arról, hogy folytatják-e korábbi tüntetéseik sorát. Sebastian Oprescu, a Közalkalmazottak Országos Szakszervezetének vezetője eközben leszögezte, a korábban leszögezett menetrend szerint folytatják tiltakozó megmozdulásaikat.
A kommunizmusban is jobb volt?
Határozottan ellenezték a Băsescu által bejelentett intézkedéseket a Krónika által megszólaltatott területi szakszervezeti vezetők. „A rabszolgatartásra emlékeztet, ahogyan Traian Băsescu elnök saját tulajdonának tekinti a közalkalmazottakat, és kedve szerint rendelkezik velük” – fogalmazott Ioan Ţenţ, a Szabad Tanügyi Szakszervezet Bihar megyei fiókjának elnöke, akit az is zavar, hogy a megszorítások felsorolásánál Băsescu „egy szóval sem említette az ország leggazdagabbjait, a 11 ezer tanácsost, a kormányügynökségeket, amelyeket ahelyett, hogy megszüntettek volna, öszszevontak, és az egész politikai klientúra a helyén maradt, sőt: 2009-ben 26 000 újabb közalkalmazottat állítottak munkába. Vajon milyen területeken?” – teszi fel a kérdést Ţenţ. Szerinte az egészségügyben azért nincs szükség leépítésre, mert az a rendszer „megtizedelte önmagát”.
„A tanügy 1990 óta alulfinanszírozott, ön pedig most teljesen tönkre akar tenni minket – intézi szavait az államelnökhöz a szakszervezeti vezető. – Minket folyton azzal vádol, hogy nem termelünk semmit, hogy azokon élősködünk, akik pénzt hoznak a konyhára… mire vár még? Szüntesse meg a rendszert, és eljutnak ahhoz a modellhez (tudjuk, hogy honnan ered), amely műveletlen és könnyen manipulálható emberekből áll, akiknek a szavazatait megvásárolhatja két töltött káposztával vagy újabban egy kolbásszal.” Ţenţ azt írja, ilyen rosszul még a Román Kommunista Párt sem bánt a tanügyi rendszerrel.
Felháborodott nyugdíjasok
Ugyanilyen felháborítónak tartja a megszorításokat, ezen belül a nyugdíjcsökkentést Jakab Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének alapító tagja. Mint hangsúlyozta, a kisnyugdíjasok többségének most sincs miből élnie, miközben szerinte a speciális nyugdíjakkal rendelkezők, a volt Szekuritáté-tisztek, rendőrök és mások juttatásából „volna mit levonni”. „Személyesen ismerek olyan betegnyugdíjas házaspárt, akik ketten összesen 720 lejt keresnek egy hónapban. Ebből tartanak el két gyereket, és fizetik a gyógyszereiket is. Ha tőlük levonnak 15 százalékot, nem marad semmi” – részletezte Jakab Ibolya, aki úgy véli, a helyes megoldás az lenne, ha a nyugdíjakat összegük szerint kategorizálná a kormány, és differenciáltan vonna le bizonyos százalékokat a legmagasabbakból.
Ötletek spórolásra
A Frăţia országos szakszervezeti tömb Maros megyei fiókjának a főtitkára, Maria Dăndărău szerint az a takarékossági csomag, amelyet Traian Băsescu a közvélemény elé tárt, elhamarkodott, át nem gondolt javaslat. „Véleményem szerint a közigazgatásban nem úgy kell spórolni, hogy csökkentjük a tanárok, az orvosok, a tisztviselők fizetését. Ez hibás elgondolás, és a gazdaságnak sem tenne jót, hiszen csökkenne az emberek vásárlóereje, ez fékezné a kereskedelmet, ami kihat a cégekre is. Strukturális reformra van szükség. Csak egy példát mondok: nem tudom, hogy miért kell párhuzamos struktúráknak léteznie például az állambiztonság, a hírszerzés terén.
Úgy értesültem, hogy az Európai Unióban nálunk a legfelduzzasztottabb ez a gépezet. Miért nem vonják össze a különféle SRI-ket egyetlen hatékony gépezetté? És az sem világos, hogy miért van szükség több, párhuzamosan működő környezetvédelmi hatóságra?” – fogalmazott a Krónika kérdésére Dăndărău. Mint hangsúlyozta, ezen hivatalok munkatársai sem tudják megmondani, hogy mi a különbség a két szakterület között.
„Ezzel arra szeretnék rámutatni, hogy az állami szektorban valóban nagy a pazarlás. Egy egész sor hivatalt, ügynökséget meg kellene szüntetni, és akkor valóban látványos lenne a megtakarítás. Ugyanakkor az egészségügyben is például túlméretezett a nem orvosi személyzet. Ott is ésszerűsíteni kellene a személyzeti összetételt. Csakhogy mindezt nem egyszerű végiggondolni, megtervezni. Ez mélyreható változás lenne. Ennél sokkal egyszerűbb az, hogy mindenkinek csökkentjük a fizetését. Ez a legkényelmesebb megoldás, de nem célravezető” – összegzett a szakszervezeti vezető.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Máthé Éva, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 10.
Felelősségkeresés
Bátor lépésre szánta el magát Traian Băsescu államfő. Olyan intézkedéseket hirdetett meg a múlt héten, amelyeket Romániában még egyetlen politikusnak vagy pártnak sem volt bátorsága meghozni. A közalkalmazottak bérének 25 százalékkal, valamint a nyugdíjaknak és a munkanélküli segélynek 15 százalékkal való csökkentése mellett szól az a racionális érv, miszerint a gazdasági válság eddigi terheit kizárólag a magánszféra viselte. A döntés meghozatalában vélhetően nagy szava volt Mugur Isărescunak, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának, aki éppen Băsescunak a csütörtök délutáni bejelentését megelőzve élesen bírálta a mindenkori kormányt hazug ígéretei és a közszféra megreformálásának hiánya miatt. Isărescu ugyanis korábban többször is leszögezte, hogy nem ért egyet az adóemeléssel, ami elsősorban a munkáltatókat, vagyis a magánszférát sújtaná. A vérbeli úriemberként közismert jegybank elnöke szokásától eltérően, kemény szavaktól sem ódzkodva pakolt ki az elmúlt évek hazug kormányzati politikájával.
A hazugságot az Iliescu-rezsim kezdte el a kilencvenes évek elején, amely a szocialista ipar összeomlása után utcára került hatalmas tömeg „eltüntetése” miatt a korengedményes nyugdíjazást bátorította, és ezzel évtizedekig felborította a dolgozók és a nyugdíjasok közötti arány egyensúlyát. Az elmúlt tíz évben valamennyi parlamenti párt azt a hazug illúziót adta el a választópolgároknak önös hatalmi céloktól vezéreltetve, hogy a nyugdíjakat gyors ütemben lehet növelni annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt az aktív dolgozók és a nyugdíjasok száma közötti aránytalanság. Erre a nagy hazugságra mutatott rá Isăsrescu a múlt héten, aki szerint nem lehet folyamatosan a nyugdíjak kérdését előtérbe helyezni, miközben jelenleg összesen hatmillió személy kap öregségi járandóságot vagy valamilyen szociális segélyt, és csak körülbelül négy millió ember dolgozik. Az aránytalanságot csak növeli, hogy a valamivel több mint négy millió dolgozó közül 1,4 millió ember a közszférában fejti ki tevékenységét, ahol jelenleg magasabb az átlagbér, mint a magánszférában.
A hazug jelző annak kapcsán hagyta el Isărescu száját, hogy az elmúlt kormányok a nyilvánvaló lehetőségekhez képest folyamatosan magasabb bevételekkel tervezték meg a költségvetést. A Tăriceanu-kormánytól kezdve a Boc-kormányig a bruttó hazai termék (GDP) 37–39 százalékával számoltak a kabinetek, miközben a rendszerváltás óta Románia csak 28–32 százalékos GDP-arányos bevételi arányt volt képes teljesíteni, ami jóval az európai átlag alatt van.
Logikus magyarázata van annak, hogy 2000-től miért kerültek előtérbe a nyugdíjak. A kilencvenes években ugyanis a nyugdíjrendszer összeomlott, ezért az időseket érintette a legmostohábban az átmeneti időszak. 2000-től a folyamatos gazdasági növekedésnek köszönhetően már lehetőség nyílt a nyugdíjak emelésére, így a Ziarul Financiar című gazdasági napilap számítása szerint az akkor regisztrált nettó átlagnyugdíj értéke a nyolcszorosára nőtt az elmúlt tíz évben, miközben a nettó átlagbér és a tíz évvel ezelőtti GDP is csak a hatszorosára emelkedett. A kormányon lévők tudták azt is, hogy a nyugdíjasok a leghűségesebb és legmegbízhatóbb szavazók, ezért nagyon erős volt a csábítás arra, hogy a gazdasági lehetőségeket meghaladó mértékben emeljék a nyugdíjakat és a szociális kiadásokat. Egyértelmű, hogy 2006-tól az egész társadalom többet fogyasztott, mint amennyit termelt, és ezért most ki kell fizetni a cechet. 2009-ben a magánszektor törlesztett, ahol 25-50 százalékos bércsökkenések voltak, most a közszférán a sor.
Viszont felháborító a politikai vezetők magatartása, akik közül egyikük sem hajlandó vállalni a felelősséget a kialakult helyzetért. Traian Băsescunak nincs lelkiismeretfurdalása, derűsen beszél az állam „túlsúlyosságáról”, mintha nem az ő mandátuma alatt folytatódott volna a közalkalmazottak számának a növekedése, a nyugdíjak emelése, nem utolsósorban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy maga az államfő is aláírta a pedagógusok bérének 50 százalékkal való emelését 2008-ban. Akkor vajon Băsescunak elsősorban nem magát kellene bírálnia, amikor azt mondja, hogy véget kell vetni a választási kampányokban hangzotatott hazugságoknak, a nép illúzióba ringatásának? Legutóbb ugyanis ő maga volt érdekelt a kampányban. A tavalyi esztendőt Băsescu miatt szalasztotta el a Boc-kormány, amely ha végezte volna a dolgát – a szociáldemokratákkal együtt, akiknek szintén fontosabbak voltak saját hatalmi érdekeik – akkor most nem a kisjövedelmű nyugdíjasokon és a közalkalmazottakon csattanna az ostor.
Noha az RMDSZ feladata nem elsősorban az ország pénzügyeinek a rendbe tétele, hiszen a szövetség soha nem irányított meghatározó gazdasági szaktárcákat, mégis megdöbbentő Markó Béla nyilatkozata. Az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy vállalják a megszorító intézkedéseket, viszont szerinte az RMDSZ nem felelős a kialakult helyzetért, hiszen szerinte elsősorban a nemzetközi gazdasági válság, valamint a PD-L-PSD nagykoalíció tavalyi tétlenkedése teszi kötelezővé a mostani spórlást. Egy olyan országban, mint Románia, ahol a felelősséget senki nem hajlandó vállalni, meglehetősen ártalmas az ilyen részigazságok hajtogatása, hiszen az RMDSZ-t senki nem akadályozta meg, hogy a 2005 óta kormányzati pozícióban eltöltött majdnem négy és fél év alatt akár egyszer határozottan felemelje a szavát a közszférában zajló préda, a felelőtlen nyugdíj- és béremelések ellen.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke sem hajlandó fikarcnyi önbírálatot gyakorolni, miközben egyértelmű, hogy a felelőtlen költekezés és az ország gazdasági hanyatlása a Tăriceanu-kormány utolsó időszakában kezdődött el. Beszédes, egyébként a Băsescu által tegnap közölt adat, miszerint 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben az állam összesen több mint 10 milliárd euró adósságot halmozott fel a költségvetési hiány fedezésére. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is kizárólag a jobboldali kormányzás csődjéről beszél, és a nyilatkozatában nyoma sincs az önbírálatnak. Márpedig a szociáldemokraták voltak a felelőtlen nyugdíjemelések egyik legfőbb szorgalmazói, hiszen a D.A. Szövetség 2007-ben bekövetkezett felbomlása után ellenzékből ők diktálták a tempót a nyugdíjemelés terén, a liberálisok politikai kiszolgáltatottságát kihasználva.
A politikai osztály önreflexiójának a teljes hiánya csökkenti a most meghirdetett megszorító intézkedésekbe vetett bizalmat. Az Emil Boc vezette kabinet hitelessége pedig már régóta a béka ülepe alatt van, hiszen a választások után sem sikerült véget vetni a közszférában zajló pazarlásnak. A megígért elbocsátások elmaradtak, az állami beruházások, valamint a legegyszerűbb használati tárgy beszerzése legalább tízszer többe kerül az államnak a valós piaci árhoz képest. Ez utóbbi tény egyértelműen mutatja, hogy Băsescu elveszítette pártjával együtt a korrupció ellen vívott háborúját.
Ismét a BNR kormányzóját idézve, Románia fordulóponthoz ért. Most a legészszerűbb megoldást a bérek és a nyugdíjak csökkentése jelenti, hogy Románia ne jusson Görögország sorsára, vagyis ne kerüljön az államcsőd szélére. De a fő okot ezzel még nem számoltuk fel, hiszen a jelenlegi helyzet kialakulásáért a nemzetközi gazdasági válságnál sokkal nagyobb mértékben felelős a mohó, tervezésre és önbírálatra képtelen vezető politikai elit, amely kivétel nélkül sorozatosan kudarcot vallott a hatékony államigazgatás megvalósítására tett próbálkozásaival.
Ebbe az ördögi körbe került bele Magyarország is, aminek következményeként megerősödtek az anyaországban a szintén illúziókat kínáló, elitellenes szélsőségesek. A hazai politikai elitnek ezért nem marad más lehetősége, minthogy vonalat húzzon, és felülvizsgálja a csődös államigazgatási és hatalomgyakorlási szokásait. Ellenkező esetben nekünk is fejünkre nőhetnek a szélsőségeseink.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)
2010. május 10.
Majális, Tőkés László és a nemzetpolitikai rendszerváltozás – Tőkés: európai összefogás eredménye a cianidos bányászat elutasítása
Közvetlen hangulatú, barátságos majálist szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány kolozsvári székhelyének udvarán, ahol a rendezvényre kíváncsiak kötetlenül ismerkedhettek, beszélgethettek a szervezet vezetőivel és más rangos tisztségviselőkkel, de bőségesen fogyaszthattak az ízletes bográcsgulyásból is. A majálist követően politikai beszélgetésre is sor került Tőkés László EP-képviselő, EMNT elnök és Mátis Jenő politológus között, Nemzetpolitikai rendszerváltozás, avagy a négyharmados többség címmel, amelyen az EP-képviselő értékelte és bírálta az elmúlt húsz év politikai folyamatait, eredményeit. A majálist megelőzően Tőkés László sajtótájékoztatón ismertette a cianidos bányászati technológiák alkalmazásának tilalmára vonatkozó EP-állásfoglalással kapcsolatos nézeteit. Elmondta, hogy számára elégtétel az egyéves folyamat utáni lehengerlő siker, ami európai összefogás eredménye.
Baráti, közvetlen hangulatban zajlott szombaton délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány udvarán szervezett majális. Igaz ugyan, hogy a civilpolitikai szervezet vezetője, Tőkés László nem tudta megkóstolni Kiss Budai Tibor gulyását, de a résztvevők – többek között Szilágyi Mátyás jelenlegi, és Cseh Áron volt kolozsvári magyar főkonzul, továbbá az EMNT különböző szintű képviselői értékelték a Spritz Café tulajdonosa készítette ízletes falatokat.
A majálist követően az alapítvány gyűléstermében került sor a Nemzetpolitikai rendszerváltozás, avagy a négyharmados többség című előadásra, amelyen Mátis Jenő politológus Tőkés Lászlóval beszélgetett.
– Az itt jelen lévő Ilona lányom egykorú a rendszerváltozással, és nemrég vele egykorú, európai fiatalokkal értekezett az európai realitásokról. Érdekes őt példaként említenem, ugyanis mérni lehet vele is a rendszerváltozást – fogalmazott az EMNT elnöke, kifejezve ugyanakkor sajnálkozását, hogy az általuk kiharcolt és létrehozott egyházi iskolában is szembesült a rendszerváltás hiányával a központosított tanügyi rendszer okán.
Tőkés László központi kérdésként említette a húsz évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltozás folytatását. Szerinte az Orbán-kormány ma is emelkedést, biztosítást jelent, akárcsak 1998-ban, és akkor is, most is nagy élmény a magyarországi változás. Lényegében a 20 év az újrakezdések, a kitartás, az állhatatosság időszaka volt. Tőkés megjegyezte, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak ügyesen politizál, és az egyik záloga a folytatásnak. A rendszerváltozást a képviselő a bibliai 40 éves pusztai vándorláshoz is hasonlította, szerinte a folyamat második felénél tartunk, remélve, hogy minden gyorsabban zajlik majd. Tőkés bírálta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) működésképtelenségét. – Tavaly áprilisban aláírtuk a dokumentumot, kezet fogtunk a kamerák előtt, de nem mindenki tartja magára érvényesnek az iratban foglaltakat. Az RMDSZ egyes képviselői beágyazták magukat a PSD, PNL és PD-L üzleti szférájába, s úgy tűnik, képtelenek szabadulni a vonzáskörből – mondta.
Verespatak miatti RMDSZ-tudathasadás
A majális előtt sajtótájékoztatón ismertette Tőkés László EP-képviselő a cianidos bányászati technológiák alkalmazásának tilalmára vonatkozó EP-állásfoglalással kapcsolatos nézeteit. Mint ismeretes, május 5-én az Európai Parlament plénuma 488 igen, 48 nem és 57 tartózkodó szavazattal elfogadta az Áder János és Tőkés László képviselők, majd mások által is kezdeményezett európai néppárti beadványt, amelynek nyomán az Európai Bizottság elhatározhatja a tömegmérgező bányászati eljárás betiltását.
Tőkés László elégtételnek nevezte az egyéves folyamat utáni lehengerlő sikert, ami európai összefogás eredménye. Csernobil, a tiszai ciánkatasztrófa, újabban pedig a Mexikói-öbölben kialakult tragikus helyzet emlékeztet a környezetvédelem jelentőségére. Sajnálta, hogy a szavazást megelőző napokban Brüsszelben valóságos „bányászjárás” zajlott, a Roşia Montana Gold Corporation által felbújtatott verespataki emberekből álló küldöttség lobbizott, eredménytelenül, a tilalmi tervezet ellen. Anakronisztikusnak nevezte, hogy a PSD szinte teljesen támogatta a beadványt, a PDL ellenezte annak ellenére, hogy az Európai Néppárt tagja. Az RMDSZ pedig szkizofrén állapotba került: Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők Brüsszelben igennel szavaztak, de a Verespatak ügyében érintett Borbély László és Kelemen Hunor miniszterek a PD-L csapdájába kerülve mára hajlandók beadni a derekukat, bár két hónappal ezelőtt még határozottan kiálltak az ügy érdekében. Ebben a kérdésben elvi és nem konjunkturális politizálásra van szükség: tiltsák be a cián használatát!
Szégyenletesnek nevezte, hogy az aranyat kitermelni igyekvő cég nacionalistákként, szélsőségesekként tüntette fel az ellene fordulókat. Az áldozatokká vált verespataki lakosoknak alternatív megélhetési forrásokat kellene nyújtani (turizmus, famegmunkálás, állattenyésztés, keskeny nyomtávú vasút kihasználása stb.), és EU-s támogatást biztosítani. Világviszonylatban általános, hogy a kitermelők milliókat költenek lobbizásra, helyi polgármesterek megvásárlására ahelyett hogy azt a pénzt kutatásra, alternatív módszerek kidolgozására fektetnék be. Tőkés reméli, hogy az Európai Bizottság gyorsan és pozitívan dönt ebben a közös kérdésben, és a hazai hatalom 2011-ig nem ad ki semmilyen ciántechnológiára vonatkozó működési engedélyt.
K. O., Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2010. május 10.
Egységesen megélt” régiók
Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy milyen szempontok alapján kellene a különböző megyéket csoportosítani. Az új régiókról és az ország regionális politikájáról beszélgettek Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Tánczos Barna államtitkár, Csutak István régiófejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs pályázatíró tanácsadó, Nagy Egon, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának adjunktusa, Vincze Mária, a Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar professzora Kolozsváron egy kerekasztal beszélgetésen.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett beszélgetés során kiindulásként szolgált a Csutak István által kidolgozott, új regionális felosztás, amelyet az RMDSZ törvénytervezet formájában már a román parlament elé is terjesztett, sőt már a szenátus hallgatólagos szavazattal el is fogadta azt.
Vita tárgyát képezték a Csutak által használt kritériumok, így például a homogenitás elve, miszerint az azonos problémákkal, azonos gazdasági szinten levő megyék jobban tudnak fejlődni. A beszélgetés résztvevői ezzel szembeállították azt az elvet, hogy a gazdag, jól fejlett szomszéd húzóerő tud lenni.
A jelenlévők egyértelműen elfogadták: fontos, hogy a külvilág egységes régiónak lásson egy területet, de ennél sokkal fontosabb az, hogy az ott lakók magukat egységnek „éljék meg”, azaz legyen identitástudatuk. És ebben az irányban érdemes lenne előkeresni a történelmi régiókat: Bánság, Partium, Székelyföld, Barcaság, bár ezeknek a határai nehezen meghatározhatóak, és a több évtizedes megyeformában való élés is rombolta az identitástudatot.
Fontos kérdésként merült fel az, bár a legjobb lenne a megyehatárokat is felbontani, vajon ez most kivitelezhető-e, vagy egy méhkast nyitna ki a román kormány. Ugyanis akkor minden megyében előjönnének a régi konfliktusok, követelések, ugyanakkor ezáltal egy organikusabb átszervezést lehetne létrehozni. Az 1968-ban végrehajtott megyésítés ugyanis mesterséges és erőszakos volt, amit akkor rengeteg kistérség megszenvedett.
A jelenlegi felosztás nem működik hatékonyan, nagyon kevés pénzt tudott lehívni Románia. Az új regionális politika kidolgozása arra lenne jó, hogy a 2012-ben kezdődő új költségvetési szakaszban jobb pozíciói lennének az országnak, hatékonyabban tudná a pénzeket lehívni. A költségvetési éven belül szinte lehetetlenség bármit is módosítani.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. május 10.
Válságkezelés oktatásfejlesztéssel
Az oktatás fejlesztése hozzásegíthet a gazdasági válságból való kilábaláshoz – állapította meg Sepsiszentgyörgyön Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Az RMDSZ szövetségi elnöke a Sikeres Székelyföld című konferencián vett részt Sepsiszentgyörgyön, ahol a székelyföldi közoktatás, iskolapolitika és a decentralizációs folyamatról értekeztek.
Az oktatás fejlesztése hozzásegíthet a gazdasági válságból való kilábaláshoz – állapította meg Sepsiszentgyörgyön Markó Béla miniszterelnök-helyettes. A konferencia megnyitó beszédében Markó kifejtette: képmutatás lenne optimista beszédet tartani, amikor a Nemzetközi Valutaalap és a kormány kényszerű drasztikus intézkedéseinek árnyéka vetül az országra. Szerinte ezeket szükségszerű megtenni, mert különben az ország összeroskad.
„Komoly reformokra van szükség, bürokratikus államban élünk, amit át kell szervezni” – állapította meg a politikus, aki szerint elsősorban az oktatását kell fejlesztenie annak az országnak, amelyik ki akar lábalni a gazdasági válságból. Székelyföld is akkor törhet ki a hátrányos helyzetéből, ha versenyképes az oktatás – jelentette ki.
A tanintézmények, és az oktatás tartalmi részének decentralizációjának fontosságát hangsúlyozta Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő a konferencián. Megállapította, hogy a romániai magyar oktatás, amellett, hogy a munkaerőpiacra készít fel, a magyar identitás megőrzésének eszköze. Ezért kormányzati ciklusokon átívelő, jól működő programokra van szükség.
Országos szinten az elmúlt 3 évben az iskolák száma csökkent, de ez nem jellemző Kovászna és Hargita megyékre, mondta a főtanfelügyelő, aki szerint Háromszéken évente átlag 700-al csökken ugyan a gyermeklétszám, de ragaszkodnak hozzá, hogy minden közigazgatási területen legyen egy önálló jogi státussal rendelkező tanintézmény, és minden kistelepülésen működjön óvoda és általános iskola.
Keresztély Irma szerint a tanári állások száma is csökkent, hiszen Kovászna megyében 2004-2005-ös tanévben 3810 állás volt, míg az idei tanévben csak 3102. Ez azért van, mert az iskolahálózat stabil maradt, de csökkent az osztályok létszáma, és bizonyos tantárgyakból a heti óraszám is. Keresztély megállapította: még mindig vannak szülők, akiket meg kell győzni, hogy a magyar nyelvű oktatást válasszák. Kovászna megyében jelenleg a magyar diákok 8 százaléka román iskolákban tanul.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. május 11.
Kormánytámogatás Háromszéknek
Több mint kétmillió lejt kapott a kormány költségvetési és tartalékalapjából Kovászna megye – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján György Ervin prefektus. Mint mondta, a megye összesen 2,2 millió lej támogatást kapott. Ebből hat egyházközség 479 ezer lejt, három iskola 536 500 lejt, öt önkormányzat pedig 937 ezer lejt kapott beruházásokra.
Kilenc önkormányzatnak 290 ezer lej jutott a kormány tartalékalapjából működési költségei fedezésére. A tételből a többségükben románok lakta vagy román polgármester vezette Kőröspatak, Zágonbárkány, Szitabodza, Dobolló, Nagypatak, Előpatak, Hídvég és Bodzaforduló részesült, valamint az 50 százalékos román lakossággal rendelkező Zágon.
Az egyházközségek közül a legnagyobb támogatást, 230 ezer lejt a szentkirályi unitárius parókia kapta a templom restaurálására és szerkezeti megerősítésére. Ez az öszszeg a terv elkészítésére és a munkálatok elkezdésére elegendő. A tanintézetek közül a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium kapott 320 ezer lejt javításokra és a sporttelep kibővítésére.
Beruházásokra öt önkormányzat közel egymillió lejt fordíthat. Ebből 355 ezer lejt költenek a sepsiszentgyörgyi Beor-palota megerősítésére és restaurálására, az épület az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) székházának ad otthont. Ugyanakkor új községházát építenek Esztelneken, felújítják a berecki sporttelepet, a bardóczi középületeket, valamint az illyefalvi községházát.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 11.
Szükséges a régiófejlesztés megreformálása
Kerekasztal a fejlesztési régiók átrajzolásáról – ezzel a címmel váltottak gondolatokat pénteken délután a Transindex szervezésében a Románia Magyar Közgazdász Társaság (RMGT) kolozsvári székhelyén. A témával kapcsolatban Winkler Gyula (EP-képviselő), Tánczos Barna (államtitkár, Vidékfejlesztési és Turisztikai Minisztérium), Csutak István (régiófejlesztési szakértő), Ilyés Szabolcs (pályázatíró tanácsadó), Nagy Egon (adjunktus, BBTE Földrajz Kar), Vincze Mária (egyetemi tanár, BBTE Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Kar) és Farkas András (a moderátor szerepét is betöltő pályázati szakértő) fejtették ki véleményüket, a tapasztalatcserét egyetemi hallgatók kísérték figyelemmel.
A beszélgetés során kiderült: Románia több mint három éve Európai Uniós tagország, ahol azonban a régió fogalma mást jelent, mint nálunk. 1997–98-ban koncepció nélkül, csupán a földrajzi tényekre szorítkozva alakították ki a központilag irányított régiókat. Az RMDSZ három éve szorgalmazza a reformot, ami azonban kényes kérdés, mivel emiatt etnikai színezetű politizálással vádolják meg. Pedig a változtatás indokolt: a jelenlegi fejlesztési régiók nem szolgálják a modernizációt, a közösségek életszínvonalának emelését, csupán az erősebb megyék harácsoló magatartását a kisebb és fejletlenebb megyékkel szemben, ami ellentmond a regionalizmus elvének (a legtöbb pályázatot Brassó, Kolozs és Konstanca megye „zsebelte be”). A cél az elmaradt vidékek felzárkóztatása lenne a fejlett megyék serkentő hatásának kihasználásával. Számít, hogy a régiót milyennek látják kívülről, lakossága pedig belülről. Nálunk máig ismeretlen az a módszer, amivel kialakították a mostani régiókat.
Kovászna, Hargita és Maros megyék „pátyolgatásával” az RMDSZ vörös posztó a hazai politikum előtt, mert az autonómia „előszobáját” vélik benne felfedezni, jóllehet a székely-központúság nem szándékos célkitűzése az RMDSZ-nek. Elhangzott: az érdekvédelmi szövetség a szintén szükségesnek tartott közigazgatási reformra való tekintettel olyan társadalmi vitát igyekszik gerjeszteni, ami szakmai érvekkel a civil társadalmat mozgatja meg. Winkler Gyula úgy foglalta össze a helyzetet, hogy a régiófejlesztési pénzszerzés központosított módszere megbukott, erre példa a görögországi helyzet is (sablon-projektekkel való pályázás, sok „kozmetikázással”). Egy másik út a decentralizáció, és az erdélyi közösségeknek erre van szükségük – hangsúlyozta az EP-politikus, hozzáfűzve: a megyehatárok megváltoztatása alkotmánymódosítást igényelne, és nem biztos, hogy minden esetben ez hasznos lenne. Ezért inkább olyan törvénytervezeten dolgozik az RMDSZ, amelyre Bukarest is rábólinthat. Winkler elmondása szerint 2012 júliusáig kell megegyezésre jutni, s akkor 2014-ben már új fejlesztési régiókkal lehetne dolgozni Romániában.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2010. május 12.
Üzenet Nagyvárad polgáraihoz
„Temesvár ostromának” történetét mindenki ismeri. A város hűséges és kitartó szabadságharcosainak vesztét jelentette volna, hogyha Bukarestben nem fordul a kocka, és a Ceauşescu-diktatúra bukásával nem köszönt reánk a szabadság. Az ostromlott vár hasonlatával élve: határon túlra szakadt magyarságunk sorsa is egyre kilátástalanabbá vált volna, hogyha idén áprilisban meg nem bukik a nemzetellenes Gyurcsány-rezsim. A „szavazófülkék forradalmának” győztesei ahhoz a felszabadító sereghez hasonlíthatók, mely éppen a kellő időben – az utolsó órában – érkezik a vár szorongatott népének felmentésére.
Az itthoni változáshoz viszont nem elégséges a külső segítség. A magunk helyén nekünk is állanunk kell a sarat, hiszen rajtunk nélkülünk nem lehet segíteni. A külső támogatás, sőt Európa szolidaritása csak akkor ér valamit, ha idehaza mi magunk vesszük kezünkbe sorsunkat, és kisebbségi helyzetünkön változtatni akarunk és tudunk.
Mindezek akkor jutottak eszembe, amikor református egyházunk nagyváradi dísztermében – akkreditált magyar egyetemünk központjában – egy, a szomszédos vendéglőből átirányított botránykommandó élén az RMDSZ ügyvezető elnöke és pártbéli elvtársai szégyenletes provokációt hajtottak végre, és párját ritkító skandalumot kavartak a magyar utcanévtáblák és nemzeti érdekeink védelmében tartott közösségi rendezvényünkön – durván megsértve ezáltal mind a vendéglátókat, mind Egyházunkat, mind az emberi és nemzeti méltóságához ragaszkodó váradi, biharországi magyarságunkat.
Most, amikor – húsz elvesztegetett esztendő után – a magyarországi változások újból esélyt nyújtanak nekünk a nemzeti felemelkedésre, éppen ideje volna már, hogy véget vessünk egyes uralkodó hatalmi és pénzügyi körök kizárólagos egyeduralmának, és végre – a kisemmizett román néptömegekhez hasonlóan – mi, magyarok is rendezzük sorainkat, és valamennyi jóakaratú emberrel összefogva az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozást kiteljesítsük, és kivívjuk teljes szabadságunkat!
Legyen vége már a – román és magyar – pártoligarchák uralmának! Egyszer s mindenkorra legyen vége a nemzetinek álcázott hazugságpolitikának és a magyarság valós érdekeit cinikusan semmibe vevő sikerpropagandának!
A „Bánat utca” (str. Banatului) – zsákutca és tévút. Találkozzunk inkább – a polgári és a magyar Szabadság útján! Szeretetben és szabadságban. Megosztó és hatalmaskodó botrányhősök nélkül. Együtt viszont mindenkivel, aki nemzetünk és a köz javát, a jobb sorsra érdemes „boldog Várad” felvirágzását akarja.
„Nemzeti Uniót az Európai Unióban!” – ezt hirdettük meg a választások napján. Ehhez viszont az szükséges, hogy minden jóakaratú emberrel, erővel és közösséggel is unióra lépjünk városunkban, szülőhazánkban. És nem a „Sf. Ladislau” sikátorában, hanem Szent László királyunk jövőbe vezető útján haladjunk tovább.
2010. május 11.
Tőkés László
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. május 12.
Megtorpant a kormány
Pénteken még módosulhat a megszorító intézkedéseket tartalmazó szándéklevél
„Akár újra is lehet tárgyalni a hitelszerződést a Nemzetközi Valutaalappal” – jelentette ki tegnap Traian Băsescu államfő azon a találkozón, amelyen a megszorító intézkedésekről egyeztettek a koalíciós pártok, a vállalkozói érdekszervezetek és szakszervezetek képviselői.
Nagyon felbosszanthatták Traian Băsescu államfőt azon a találkozón, ahol a koalíciós pártok, vállalkozói érdekszervezetek és szakszervezetek képviselői vettek részt, ugyanis – kiszivárogtatott információk szerint – háromszor is azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja őket. A mintegy kétórás találkozó után látszólag beadta a derekát, ugyanis a teremből kijövet azt nyilatkozta, hogy „akár újra is lehet tárgyalni a hitelszerződést a Nemzetközi Valutaalappal, de a lehető legrövidebb időn belül csökkenteni kell a költségeket”.
Az államfő engedett a szakszervezetek azon kérésének is, hogy az IMF-nek írt szándéklevelet vitassa meg a Gazdasági és Szociális Tanács (CES), és péntekre összehívta a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőiből álló konzultatív testületet.
Băsescu: a legjobb megoldást választottuk
Az államfő amúgy tegnap sajtótájékoztatón „győzködte” a közvéleményt arról, hogy az IMF-szándéklevélbe foglalt intézkedéscsomag a legjobb megoldást jelenti. „Mindenki tanácsokat ad, de ezeket nem támasztja alá számokkal” – háborgott az államfő, hangsúlyozva, hogy ezek a „dilettánsok” félrevezetik a lakosságot.
Băsescu szerint a költségvetési hiány további csökkentése érdekében fel kell számolni az adócsalást és növelni kell az adózók számát. „Országon belüli megoldásokat kell keresnünk a problémáinkra, ugyanis a kölcsönök halmozása nem jelent megoldást hosszú távon. Az IMF nem üdvhadsereg, nem ad ajándékokat” – szögezte le az államfő.
Pénteken összeül a CES
„Nem tartom kizártnak, hogy az IMF-küldöttségnek vissza kell térnie Romániába, ugyanis amennyiben közös nevezőre jutunk a kormánnyal, az átfogalmazott levelet kötelező velük is újraegyeztetni” – fogalmazott Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb elnöke. Szerinte a szándéklevél egyik leghelytelenebb megfogalmazása az, hogy a bérek individuális csökkentésével számol az egységes béralap 25 százalékos csökkentése helyett.
„Az élelmiszerjegyek problémája is megvitatásra vár még, hiszen tervezett megadóztatásuk komolyan érinti a gazdasági rendszert” – mondta Hossu. Korábban több mérvadó szakszervezeti tömörülés jelezte, hogy nem vesz részt a CES tanácskozásain, de a tegnapi bejelentés hatására például Marius Petcu, a Sanitas szakszervezet vezetője kijelentette: „kötelességünknek érezzük hozzájárulni az ország gazdasági helyzetének helyreállításához, és ezért pénteken mi is részt veszünk a CES-ülésen”.
A munkáltatók elégedettek
A tárgyalást követően, Ioan Cezar Corâci, a Romániai Gyáriparosok Egyesületének (UGIR) elnöke felháborodottan mondta el a sajtónak, az IMF azonkívül, hogy azonnali, gyors eredményeket vár el Romániától, nem adott esélyt az országnak arra, hogy megtalálja a megfelelő megoldást. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a munkáltatók szempontjából előnyösebb a bér- és nyugdíjcsökkentés, mint az alternatívaként felmerülő adóemelés.
Követik a görög példát?
Míg a politikusok és szakszervezeti vezetők viaskodtak egymással, a főváros utcáin és a fontosabb állami intézmények előtt több mint négyezer állami alkalmazott tiltakozott az IMF-nek írt szándéklevélben felsorolt intézkedések ellen. A tanügyben és a mezőgazdasági szférában dolgozók a kormány és a parlament épületét „vették célba”, a diákok – hétfői ígéretükhöz hűen – ismét az oktatásügyi minisztérium előtt skandáltak az új tanügyi törvény ellen.
„A hétvégék kivételével két hétig itt fogunk állni” – nyilatkozta Liviu Marian Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) főtitkára. A mezőgazdaságban dolgozók, a még tavalyról elmaradt fizetéskiegészítő támogatásaikat kérték számon a kormánytól, illetve a gázolaj jövedéki adójának csökkentését is sürgették, azzal fenyegetőzve, hogy legközelebb traktorokkal érkeznek az állami hivatalok elé.
A tiltakozók élén álló Nicolae Ştefan, az Agrostar Szövetség elnöke a helyszínen kijelentette, Emil Boc miniszterelnököt arra fogja felkérni, hogy a földművelésügyi minisztérium teljes vezetőségét bocsássa el, hiszen öt hónap alatt nem voltak képesek egy egyértelmű politika kidolgozására, amely e szakterületet „kihúzná a csávából”.
A tegnapi tüntetések Bogdan Hossu szerint csupán ízelítői voltak annak, ami ezután következik, ugyanis mától megközelítőleg negyvenezer állami alkalmazott vonul utcára tiltakozni, s ha kell, „a görögországi lázadásokhoz hasonló megmozdulásoktól, a bukaresti Victoria tér blokkolásától” sem riadnak vissza
Héttagú kabinetet kérnek
Az ellenzéki pártok testületileg távol maradtak a tegnapi tanácskozástól, ugyanis szerintük a 25 százalékos bércsökkentést, valamint a nyugdíjak és a munkanélküli-segély 15 százalékos megkurtítását magában foglaló intézkedéscsomag csődbe viszi az országot. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke „társadalmi genocídiumnak” nevezte a kormány csomagját, és kijelentette, hogy készek csatlakozni a szakszervezetek tiltakozó akcióihoz.
A PNL vezetősége azt javasolta a kabinetnek, hogy jelentősen csökkentse létszámát, úgy, hogy összesen csak hét minisztere maradjon a kormánynak. A liberálisok ezen kívül a parlament, az elnöki hivatal és a titkosszolgálatok működési költségeinek drasztikus csökkentését is javasolták.
Üzenet az RMDSZ-nek
Crin Antonescu liberális elnök ismét megpróbált az RMDSZ „lelkére beszélni”, hogy a kormánykoalíció „egyetlen komoly és hiteles alakulataként” hagyja ott a PD-L-t ugyanis a továbbiakban nincs semmi mentsége arra, hogy kiszolgálja Traian Băsescu államfőt és Emil Boc miniszterelnököt.
Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. május 13.
Levél Markó Bélához
Tisztelt Elnök úr!
Az országunkban előállott – immár a görögországira emlékeztető – rendkívül súlyos gazdasági-szociális helyzet komoly aggodalommal tölt el bennünket. Ennél is nagyobb aggodalomra ad okot ugyanakkor, hogy ennek a helyzetnek – kormánybeli jelenléte folytán – az Ön által vezetett Szövetség is alanyi részese. Az RMDSZ felelőssége tehát óriási – különösképpen azok iránt, akiket képvisel.
Ezen körülmények között viszont én egy belső természetű – magyar – ügyben vagyok kénytelen megkeresni az Elnök urat, éspedig az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban testet öltő erdélyi Magyar Összefogás viszonylatában.
A nagyváradi magyar utcanév-táblák kérdéséről, ennek mentén pedig az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megromlott Bihar megyei viszonyáról van szó. Ami Váradon történik, az talán leginkább a marosvásárhelyi Guşă-szobor körül kialakult helyzethez hasonlítható. Ott és akkor az Elnök úr határozottan állást foglalt a helyi RMDSZ elhibázott döntésével szemben, amikor is városi tanácsosaik a tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását egyhangúlag megszavazták. Ismételt módon, hasonló baklövéseket követett el a bihari RMDSZ, példának okáért akkor, amikor évekkel ezelőtt a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának a Román Ortodox Egyház részére való átadást egyöntetűen megszavazták.
Utóbb a magyar utcanév-táblák ügyében cselekedett a bihari RMDSZ-szervezet városunk magyar lakosságának sérelmére és megbotránkoztatására. Nyilvánvaló hibáikat és tévedéseiket azonban ahelyett, hogy kijavították volna, ezeket még botrányos „kultúrharccal” tetézték, mely folyó év május 7-én, az EMNT és az EMI nagyváradi fórumán tetőzött. Ezen a rendezvényen egy 20–25 tagú „botránykommandóval” az oldalán Szabó Ödön megyei RMDSZ-ügyvezető elnök Református Egyházunk megszentelt Dísztermében minősíthetetlen botrányt provokált, olyannyira, hogy – a nyílt konfrontációt kerülendő – a Szervezők menet közben a fórumot kénytelenek voltak áttenni az egyházkerületi-egyetemi Székház egy másik termébe.
Anélkül, hogy az esetet részletezném, okkal teszem fel a kérdést: az EMEF keretében megvalósuló-félben lévő összefogás ellenében megengedhető-e, hogy helyi, illetve megyei szinten az Ön által vezetett szervezet ilyenképpen rúgja fel a kívánatos együttműködést?!
Nekünk az a szent meggyőződésünk, hogy olyan – vitán felül álló – közügyekben, mint amilyen a magyar feliratok, illetve nyelvhasználat kérdése, mindnyájunknak egyakarattal össze kell fognunk, és népünket szolgálva, nem szabad hamisan politizálnunk.
Kérem az Elnök urat, hasson oda, hogy a bihari RMDSZ vizsgálja felül névtábla- és nyelvhasználati ügyben folytatott eddigi elhibázott politikáját (1.)
Továbbá arra is kérem, hogy – miként annakidején Marosvásárhelyen – az országos RMDSZ-szervezet foglaljon állást a nagyváradi RMDSZ-es botránykeltés ügyében, és nevezett hatalmaskodó ügyvezető elnököt fogja vissza a hasonló, megbotránkoztató és ártalmas cselekményektől (2).
Arra is kérem, hogy vállaljon közvetítő szerepet abban, hogy országos együttműködésünk Nagyváradon és Biharban is megvalósulhasson (3).
Mindezeken túlmenően, megragadom az alkalmat, hogy közös ügyeink megtárgyalása és – meglazult – együttműködésünk erősítése szempontjából rámutassak az EMEF kiemelt fontosságára. Időszerű kérdések sora teszi szükségessé az EMEF összeülését, mint amilyenek: az EMEF szakbizottságainak működtetése; az oktatási autonómia és a felekezeti oktatás szempontjainak érvényesítése a tanügyi törvény parlamenti vitája során; a kisebbségi törvénytervezet sorsa és az autonómia kérdése; a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) létrehozása; európai parlamenti együttműködésünk és a ciánalapú bányakitermelés ügye; az új magyarországi kormány felállása – hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Végezetre, de nem utolsósorban azt is javaslom, hogy az országunkban kialakult súlyos gazdasági-társadalmi helyzetről s a hazai magyar politika ehhez való viszonyulásáról is sürgősen folytassunk megbeszélést.
Annak reményében, hogy megkeresésem meghallgatásra talál, tisztelettel küldöm jókívánságaimat:
Nagyvárad, 2010. május 12.
Tőkés László,
az EMNT elnöke, az EMEF társelnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. május 13.
Halad az oktatási törvény vitája
A képviselőház szakbizottsága keddi ülésén jóváhagyta az oktatási törvény kisebbségi felsőoktatásra vonatkozó, 125. cikkelyét abban a formában, ahogyan azt az RMDSZ beterjesztette – tájékoztatott Kötő József képviselő, a tanügyi bizottság alelnöke.
Ennek fontossága vitathatatlan, hiszen a felsőoktatási fejezet egyértelműen garantálja a kisebbségi nyelven való felsőoktatást, minden szinten (ciklusban), beleértve a doktori szintű képzést és a továbbképzést is, a szakterületekre vonatkozóan pedig nem tartalmaz semmilyen korlátozást. A törvénytervezet meghatározza a multikulturális és többnyelvű egyetemek státusát, azon belül pedig szabályozza a kisebbségi nyelvű tagozatok megszervezésének formáját, és biztosítja azok autonómiáját. A jogszabály ugyanakkor lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén, az alapfinanszírozás tekintetében pedig növelt koefficienst ír elő azon diákok számára, akik anyanyelvükön folytatják tanulmányaikat.
Szabadság (Kolozsvár)