Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. augusztus 14.
Harai Pál börtönemlékei
Harai Pál, szentkatolnai születésű nyugalmazott kanonok A börtönévek papi emlékei (Medgyes, 2010) címmel adta közre meghurcoltatása, sanyarú sínylődése epizódjait. Az előszóban dr. Czirják Árpád pápai prelátus így ír: „Harai Pál mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja őket, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.”
A nagy lexikális tudással rendelkező, de végtelenül szerény ember szelíd lelke és törékeny alkata ellenére nagyon kemény tud lenni, ha a helyzet ezt megköveteli – áll a Székely Hírmondó 2010. június 25-i számában. „Hit, nemzet, becsület, emberség dolgában nem ismer tréfát, és hajlíthatatlan. Bár 83. évét tapossa, sugárzik belőle az életerő és energia. Szellemi és fizikai frissessége hitén kívül talán a közösségért felelősséget vállaló ember állandó tenni akarásából fakad. Könyvét sem öncélúan, hanem közelmúltunk feltárásának szándékával írta, hogy az elkövetett borzalmakat megismerve elkerülhessük azokat a csapdahelyzeteket, melyek megismétlődhetnek. Életét a közösségépítés és nemzetvédés jegyében küzdötte végig. Egyszerű földműves emberek gyermekeként született Szentkatolnán, 1928. január 25-én. Miután beiratkozott a gyulafehérvári teológiai főiskolára, azt bezárták a román hatóságok, ezért a növendékek otthon készültek, és titokban vizsgáztak. Márton Áron püspök és a teológia tanárainak 1949-es letartóztatása után azonban ez a lehetőség is szertefoszlott. Nehéz időszak következett, amely alatt alkalma volt megismerkedni a szekuritáté vasöklével is. Végül sok viszontagság után, 1952-ben szentelték pappá. Aradon, majd Sepsiszentgyörgyön, Csíkdánfalván és Brassóban volt káplán. A magyar forradalom leverése után ő is a megtorlás áldozatává vált, ugyanis 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték. A román kommunista pokol Duna-deltai állomásainak megjárása és hat év kényszermunka után általános amnesztiával szabadult.
1985-ben Medgyesre, pályafutásának utolsó állomására került. A rendszer bukása után, a püspökség támogatását nélkülözve, saját vagyonát is felhasználva építette fel a Szent István templomot, valamint a hozzá tartozó Kolping ifjúsági és közösségi házat. A madarasi Hargitán vásárolt területen ifjúsági Kolping - tábort épít és működtet, s Baromlaka határában egy mintafarm létesítésének gondolatával vett házat. Ez utóbbi terve viszont rajta kívül álló okok miatt sajnos meghiúsult.
Helytállása és közösségformáló munkája elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben, az RMDSZ pedig Ezüstfenyő-díjban részesítette. Jelenleg a medgyesi vendégház egy szerény szobájának lakójaként segíti paptársai áldásos tevékenységét, immár nyugdíjasként.” (Bedő Zoltán)
Alább részleteket közlünk Harai Pál könyvéből.
Hogy mennyire kiosztott szerep és adott esetben még előre megjelölt felelet szerint történt a tárgyalás, álljon itt a következő eset. Macskási Pál az egyik vádlottól – nem írom ide a nevét – azt kérdezte, miért fordultak a katolikus papokhoz ezzel a levéllel. „Azért – hangzott a válasz –, mert tudtuk, hogy Márton Áron püspök rendszerellenes, és éppen ezért hathatós támogatást reméltünk a katolikus papoktól.”
Azonnal átvillant az agyamon, hogy ez a válasz betanított szöveg, lecke. Ezt már nem tudtam elviselni. Felugrottam a székről, és indulatosan ordítottam: „Hazudik, összejátszottak a szekuritátéval. Ha ez nem így lenne, hogy lehet az, hogy az EMISZ főnökét, Orbán Lászlót jóval utánam (talán augusztus 16-án) tartóztatták le. Honnan tudtak a levélről?” Talán mondtam még mást is, de nem folytathattam, mert két vagy három milicista rám ugrott és lenyomott a székbe. Nem akartam leülni, s még a kabátot is letaszították a vállamról.
Macskási bíró rendreutasított: „Mit gondol, tisztelendő uram? A szószéken van? Márton Áronnak ilyen papjai vannak?” Kis idő múlva szünetet tartottak, a törvényszék folyosójára kísértek, leültettek a fal melletti padokra. Egyszer csak Bartos őrnagy állt meg előttem, és fogait vicsorgatva mondta: „Tisztelendő uram, ezért még számolunk!”
*
Az ítélethirdetés 1959. március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148 év, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott.
*
Örömmel írtuk a lapokat, ha adtak. Mikor édesapám, máskor édesanyám és Janika, pap öcsém nevére címeztem. Így akartam kitapogatni, hogy életben vannak-e, arra gondolva, ha esetleg meghaltak, nem kapok csomagot, vagy megjelenik a feladó címen az özvegy jelzés.
Az élelmiszereken kívül nem kérhettünk mást. Igen nagy szükségem lett volna gumicsizmára. Kérni nem szabadott, de ha küldtek, kiadták a rabnak. Elhatároztam, hogy kérni fogok. Ki kellett találnom, hogyan rejthetem el a kérést. Sikerült is úgy elrejtenem, hogy nem találták meg. Ez nem az élelmiszerek között szerepelt, hanem a címzésben. Akkor éppen édesanyám címére küldtem a lapot: Harai Tereza, Loc. Catalina, str. Gumicsizmát nr. 42. Raionul Tg. Sacuiesc, regiunea Brasov. Arra gondoltam, hogy a Gumicsizma a levelezőlapot ellenőrző őrnek esetleg valami furcsa, kiejthetetlen, „bozgor” névnek tűnhet, de a szentkatolnai postásnak, még inkább szüleimnek valami mást fog jelenteni. Távolról sem gondolták, hogy elment az eszem, hanem arra, amire nagy szükségem van. A következő csomagban megjött a csizma, és ki is adták, nagy örömömre. Használtam, és sok kolléga is kölcsönkérte, amikor szolgálatos volt, és az udvaron bokáig érő sárban el kellett hozniuk a cseberben az ételt.
Szabadulásomkor, 1964-ben a csizmáimat hazavittem. Jó szolgálatot tettek. Emlékként meg kellett volna őriznem őket, de sajnos, elkallódtak. Megfakulva ugyan, de megmaradt az a lap, hogy az utókor emberei is láthassák, hogy az 1960-as években a Harai család a Gumicsizma 42. szám alatt lakott.
*
Leültettek a fűre, és a géppisztolyos katonák között kíváncsian vártuk, mi történik. A láger politikai tisztje jelent meg, és beszédet tartott nekünk. Mondanivalója a munkánkról szólt, amivel nem volt megelégedve. Nem fenyegetett, de nagyobb munkaütemet sürgetett. Némán hallgattuk végig, amiket a kukoricakapálás fontosságáról mondott. Sem ő, sem pedig a rabok többsége nem számított arra, ami ezután történt. A mindegyre nekünk szegezett kérdésre: „De ce nu lucrati?” (Miért nem dolgoztok?) – egyszeriben felszólalt egy bukaresti származású rab, ha jól emlékszem, Mihály király tanácsadója volt. Mondanivalója lényege: a rabok tudják, hogy mennek haza. Honnan tudjátok? – hangzott a politikai tiszt kérdése. – „Olvastuk az újságban” „Milyen újságban? Honnan kaptad az újságot?” Megkapta a választ, de olyant, hogy ma is mosoly jelenik meg az arcomon, amikor erre gondolok.
„Jöttünk az úton a kukoricásból, és összegyűrt újságot pillantottam meg, amit fölvettem. Újságpapírba csomagolt szalonna volt benne. A szalonnát megettem, és az újságot elolvastam.” Láthatóan zavarba jött a tiszt, de nem adta be a kommunista derekát. Ha még él, biztosan nagyobb nyugdíjat kap, hogy ilyen derekasan és gerincesen kiállott a kommunista ámítások és hazugságok mellett.
*
Az állomásra érve jegyet váltottunk, mindenki oda, ahol letartóztatták. Ugyanis egészen szigorú utasításunk volt, hogy hazaérkezésünk után legkésőbb 24 órával jelentkezzünk annál a szekuritáténál, ahol letartóztattak.
Az utazás részleteire nem emlékszem, de a brassói megérkezésre igen. Ahogy leszálltunk, elcsodálkoztunk a fogságunk ideje alatt épült modern állomáson. Elhatároztam, hogy gyalogosan megyek föl a plébániára. Nemcsak azért, mert általában kíváncsi a természetem, hanem mert reméltem, hogy találkozom néhány ismerőssel. Letartóztatásom előtt elég sok ismerősöm volt, hisz több mint négy évig vezettem Brassóban különböző lelkipásztori munkákat: szentmiséket, keresztelőt, temetést, esküvőt, nagyon sok gyermeket tanítottam hittanra. Sok más vallású ember is az ismeretségi körömbe tartozott. Brassó utcáin a Kolostor utcai templomig gyalogolva egy árva lélekkel sem találkoztam.
Hat év alatt ennyire megváltozott a világ és benne az emberek? Köztük én is?
(Válogatta: B. D.) Népújság (Marosvásárhely)

Az erdélyi magyar kérdés nem lehet a román állam belügye
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége megelégedéssel nyugtázza, hogy az ENSZ Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottsága (CERD – Committee on the Elimination of Racial Discrimination) legutóbbi, Genfben zajló ülésén, a Romániára vonatkozó országjelentés vitája során érdemben foglalkozott azzal az árnyékjelentéssel is, amelyet szervezetünk a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal (BKB) és a sepsiszentgyörgyi székhelyű Pro Regio Siculorum (PRS) Egyesülettel közösen nyújtott be.
Az EMNT nagyra értékeli azt a szakmai hozzáállást és elkötelezettséget, amelyet partnerszervezeteinek vezetői, dr. Hantz Péter és Cunnold-Benkő Erika tanúsított a dokumentum összeállítása és a bizottság előtti képviselete során.
Ugyanakkor nehezményezi és elítéli azt az igyekezetet, ahogyan a hivatalos román kormányküldöttség RMDSZ-es tagjai – különösen Asztalos Csaba delegációvezető, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke és Markó Attila etnikumközi ügyekért felelős államtitkár – próbálták elbagatellizálni az árnyékjelentésben felvetett kérdéseket.
Tettük súlyosságát növeli, hogy egy már korábban elfogadott, megalapozott magyar közösségi álláspontot rúgtak fel a kormányzati hűség kedvéért. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés résztvevői, Székelyföld választott magyar önkormányzati tisztségviselői által az elmúlt év szeptemberében elfogadott Memorandum – erre alapoz az árnyékjelentésünk is – ugyanis egyértelműen megfogalmazza: az erdélyi magyarokat hátrányosan érinti, és kimeríti az etnikai diszkrimináció fogalmát a jelenlegi kisebbségi közösségekre vonatkozó törvényi keret és hatósági gyakorlat.
Az EMNT egyértelmű álláspontja, hogy ennek igazi ellenszere a közösségi – kulturális és területi – autonómiák közjogi keretének megteremtése, az autonómiák intézményes rendszerének létrehozása és működtetése. Ezt pedig nem tudja kiváltani semmilyen konjunkturálisan kormányzati szerepet vállaló és ezáltal a nemzetállami gyakorlat foglyává váló pártpolitikai képviselet – ahogyan azt a román kormánydelegációban helyet foglaló magyar tisztségviselők a minap Genfben állították.
„A magyar kisebbséget illető problémák belföldi szinten kezelhetőek, nem jelentenek olyan gondokat, melyekhez nemzetközi segítségre lenne szükség” – fogalmazza meg ismételten és egyértelműen a „neptuni” doktrínát a delegációvezető, ismételten – ki tudja, hányadszor – visszaigazolva a modellértékű romániai kisebbségvédelmi rendszer hamis mítoszát.
„Az ENSZ nem akarja megoldani a magyar kérdést” – teszi hozzá hasonló logika mentén a kisebbségi ügyekkel megbízott államtitkár.
Vajon az RMDSZ csúcsvezetői – akik az erdélyi magyar választópolgár akaratából a fentnevezett tisztségviselők kinevezéséről dönthettek – akarják-e?
Megalapozottnak tűnik a feltételezés, hogy nem. A többségi hatalom elvárásainak eleget tenni és annak morzsáiból részesedni viszont igen, hiszenmár 15 éve rendelik alá az önálló erdélyi magyar külpolitikát az egységes nemzetállami érdeket megjelenítő román nemzetpolitikának és jobb esetben elbagatellizálják, de inkább ellehetetlenítik azok munkáját, akik – helyettük – próbálják megragadni a nemzetközi intézmények kínálta lehetőségeket értékeink védelmében és érdekeink érvényesítésében.
Kezdeményezésünk sorsa ismételten rávilágít arra, hogya konszenzus kialakítása az erdélyi magyar ügy külpolitikai képviseletében tovább már nem odázható. Ennek érdekében kezdeményezzük a kérdés megvitatását az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum soron következő ülésén.
Közösségünk jogosan várja el elöljárói egyértelmű kiállását és az egyenes beszédet: inkább a „hazaárulást” a szolgálatos többségi nemzetféltők minősítésében, mint a nemzetárulást.
Az EMNT Elnöksége nevében
Toró T. Tibor, ügyvezető elnök
Szilágyi Zsolt, külpolitikai alelnök. Nyugati Jelen (Arad)

2010. augusztus 16.
Az autonómiaegység szükségessége (Befejeződött a 6. EMI-tábor)
A székelyföldi autonómiatörekvések anyaországi támogatása és életképessége az egységes fellépésen múlik, a kérdésben nem kerülhető meg az RMDSZ — erősítette meg Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke az EMI-tábor zárónapján.
A Transylmania, a Depresszió és a No Sugar együttes fellépésével zárult tegnap este a Gyergyószentmiklós melletti Hétvirág Panzió területén rendezett EMI-tábor. A kinyilatkoztatottan nemzetpolitikai és nem pártpolitikai célokat szolgáló rendezvényen két különböző napon ült előadói asztalhoz Vona Gábor, a parlamenti szereplővé választott Jobbik elnöke és Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke. Pontosabban ezért nem engedtek a közönség nyomásának a rendezők, és nem ültették egy asztalhoz a politikai szereplőket.
Megvalósult-e a kampányban sokat hangoztatott radikális változás az anyaországban és az Országházban? — ez volt Vona Gábor előadásának vezérmotívuma, de szó esett arról is, hogy az új erő pártjának milyen lehetőségei és kilátásai vannak a magyar közéletben.
Kövér László igyekezett valóban a nemzetpolitikai témakörre összpontosítani. A magyar állampolgárság odaítélésének kérdésében egyértelműsítette a magyar kormány elhatározását, miszerint pénzt és energiát nem kímélve hozzásegít mindenkit, aki igényli az anyaországhoz való tartozás szervezett formáját is.
Az autonómiakérdés nem csak az előadáson, de az azt követő sajtótájékoztatón is rengeteg kérdést vetett fel. Az autonómiatörekvések érvényesítése Kövér szerint egységes fellépést követel, amit a legutóbbi ENSZ-vita is bizonyított. Ellenkező esetben ugyanis előfordulhat, hogy az asztal két oldalán ülők egymást kioltó érveket fogalmaznak meg a kisebbségi jogok tekintetében. Ezért ebben a kérdésben sem kerülhető meg az RMDSZ álláspontja — egyértelműsítette Kövér.
Az Országgyűlés elnöke Gyergyószentmiklóson találkozott a Székely Nemzeti Tanács képviselőivel is, és kijelentette, hogy a magyar kormány és parlamenti elnöki minőségében maga is várja az ősz folyamán az SZNT küldöttségét Budapesten.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székelyföldi románok sorsáért aggódtak Marosfőn
Vasile Blaga belügyminiszter lemondását követelte szombaton Olguţa Vasilescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, amiért az nem lép fel az ellen, hogy „magyar szélsőséges szervezetek” magyar jelképeket használnak Hargita és Kovászna megyében, és a területi autonómiát népszerűsítik. A marosfői összromán nyári egyetemen elhangzott előadásokat a magyarellenesség jellemezte.
A marosfői nyári egyetemen, amelynek témáját a határon túl és az országon belül kisebbségben élő román közösségek helyzete képezte, a politikus – aki 2007-ig a Nagy-Románia Párt tagja volt – arról beszélt: a román állam minden hatalmát elveszítette a Székelyföldön.
Megengedhetetlen, hogy az utcán sétálva az ember mindenhol magyar és székely zászlókat lásson még a közintézményeken is. Semmilyen reakciót nem látok sem a rendőrség, sem a helyi közigazgatási szervek részéről. Akkor miért fizetjük a belügyminisztert? Hol alszik Blaga? Föl kell ébrednie, és észre kell vennie, mi zajlik ebben a régióban, ahol megszűnt az állam fennhatósága” – hangoztatta Vasilescu.
„Elfelejtett” románok
A marosfői rendezvénnyel párhuzamosan zajló EMI-táborral kapcsolatosan megjegyezte: Vona Gábor, akit még Magyarországon is szélsőségesnek tartanak, szabadon járhat-kelhet Romániában, és súlyos kijelentéseket fogalmazhat meg a román állam kárára.
„Ami a legsúlyosabb, hogy Vona egy olyan nyári egyetemen vesz részt, amelyet a román állam is támogat. Tehát a román állam gyakorlatilag fizet azért, hogy egy szélsőséges, idegengyűlölő, antiszemita személy Romániába jöjjön, és csúfot űzzön a román államból” – fogalmazott Vasilescu. Nem ő volt az egyetlen PSD-s politikus, aki részt vett a marosfői rendezvényen. Vele egyetemben több párttársa is arról beszélt, hogy a román állam megfeledkezett a határon túli, valamint a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románokról.
Vasilescu hevesen bírálta Traian Băsescu államfőt, amiért az a Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen részt vett, a marosfői román rendezvényre viszont nem fogadta el a meghívást. „Traian Băsescu elment a tusnádfürdői nyári egyetemre, és ott ült fülhallgatóval a fülén a ma élő egyik legszélsőségesebb magyar mellett, akit a PDL szavazataival választottak meg az Európai Parlament alelnökévé. Sajnos a román állam megfeledkezett mind a határon túl, mind az itt élő románokról” – fogalmazott Vasilescu.
Elveszített fennhatóság
Mircea Duşa, a képviselőház szociáldemokrata alelnöke megismételte Vasilescu véleményét, miszerint a román állam az elmúlt húsz esztendőben elveszítette fennhatóságát a Székelyföld fölött, és nem tett semmit annak érdekében, hogy az ott élő románok megőrizzék nemzeti önazonosságukat. „Az állam elveszítette itt a befolyását, ezért figyelmeztetek mindenkit: azok, akiket elbocsátanak majd a kormánynak alárendelt intézményekből a költségcsökkentések miatt, a románok lesznek” – vélte Duşa.
Vasilescu szerint mindezekért nem a magyarok és nem az RMDSZ a felelős, hanem a román politikusok, amiért elfogadják ezt a helyzetet. Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője szerint az egyik legfőbb gond, amivel a két megyében élő románok szembesülnek az, hogy aki indul valamely tisztség betöltésére rendezett versenyvizsgán, annak ismernie kell a magyar nyelvet. Szintén problémaként határozta meg, hogy a románok szinte jelentéktelen számban vannak jelen a helyi és a megyei önkormányzatokban, valamint azt, hogy a román megnevezéseket és jelképeket kizárják a nyilvános használatból.
Ő is a román hatóságokat ostorozta, amiért szemet hunynak a „szélsőséges” magyar szervezetek autonómiapárti erőfeszítései fölött. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az oktatási törvény tervezetének az a cikkelye, amelynek értelmében a kisebbségi diákok anyanyelven tanulhatják a történelmet és a földrajzot, újabb módszer a románok elleni „etnikai tisztogatásra” Hargita, Kovászna és Maros megyében, annak elfogadása pedig kompromisszum volt a PDL részéről, cserében azért, hogy az RMDSZ továbbra is kormányon maradjon.
Horia Grama Kovászna megyei PSD-s képviselő szerint a törvény nyomán román nemzetiségű tanárok kerülnek ki az oktatási rendszerből. Ő is stratégiahiánnyal vádolta meg a kormányt a nemzeti ügyekben. Ecaterina Andronescu szenátor, volt PSD-s oktatási miniszter úgy vélte, a székely megyékben élő román diákokkal szemben pozitív diszkriminációt kellene alkalmazni. Mindezt megerősítette Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke is, aki szerint hasonló intézkedések nélkül „eltűnik a térség identitása, ahogy sok vidéken élő román identitása is eltűnt”. Krónika (Kolozsvár)

Miben sántikál a Jobbik?
Katonai fegyelemmel őrizték a hétvégén a hatodik EMI-tábort: Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke látogatott Gyergyószentmiklósra, hogy beszámoljon az érdeklődőknek a szélsőjobboldal erdélyi és magyarországi terveiről.
Katonai zubbonyt imitáló egyenruhába bujtatott őrök, a Magyar Gárda tagjainak sorfala jelezte: kiemelt fontosságú esemény, és nem pusztán egy egyszerű, koncertekben és más kulturális programokban bővelkedő város végi diáktábor zajlik a Békény völgyében.
Kihelyezett pártülés, „útszéli” stílusban
Ottjártunkkor a „hivatalos” karhatalom – néhány csendőr – csak a tábor területén kívül téblábolt békésen kávézgatva, bent azonban nem békeidőket idézett a táborhangulat.
„A magyarság szíve Székelyföldön dobog, és nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy a politikai központ is áthelyeződik ide” – fogalmazott a tábor központi rendezvényén lelkesen tapsoló, időnként bekiabálásokkal helyeslő, jól szervezett közönségének Vona Gábor.
Tavaly még parlamenten kívüli kis párt képviselőjeként volt meghívott itt a magyarországi politikus, aki ma már jelentős parlamenti erővel a háta mögött, „beváltott” ígéretekkel és nagyszabású tervekkel érkezett hagyományosnak mondott gyergyószentmiklósi látogatására. Programbeszédek és új politikai szövetségkötések helyszínévé vált az Erdélyi Magyar Ifjaknak a Gyergyóból Moldva felé vezető út mentén szervezett tábora.
„A Fidesz lohol a Jobbik nyomában, és azt a politikai programot valósítja meg, amellyel mi kampányoltunk” – figyelmeztette hallgatóságát a szélsőjobb valódi szerepére és erejére Vona Gábor, aki szerint ennek a ténynek köszönhető a kettős állampolgárság megszavazása, a Trianonemléknap bevezetése és a határon túli iskolai kirándulások intézményesítése.
A beharangozóval és a hivatalos állásfoglalásokkal ellentétben nem volt jelen többezres tömeg Gyergyóban: a szélsőjobbos politikus szavait mintegy 250-300 ember követte a tábor leglátogatottabb sátrában. Előadása az ötnapos rendezvénysorozat egyik legnépszerűbb eseménye volt, ám a törzsközönség nem erdélyiekből állt össze.
A Magyarországról ide látogató Vonát jelentős részben a Jobbik Magyarországért Mozgalom polóit és jelvényeit viselő vendégek, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai, valamint a Magyar Gárda szintén Magyarországról érkező egyenruhásai hallgatták: Budapestről kihelyezett politikai ülés helyszínévé vált Gyergyószentmiklós kedvelt turistaövezete.
Fontos az érzés
Az általunk a helyszínen megkérdezett gyergyóiak szerint a Hargita Megyei Tanács által kiemelten támogatott rendezvényre a helyiek fenntartásokkal látogatnak ki: nagyobb tömegben csak az esti koncerteken és sörözéseken vesznek részt.
„Ide olyan együttesek is eljönnek, amelyeket a többi erdélyi fesztiválra nem hívnak meg, én ezért is járok ide. Nem mondom, fontos, ami napközben elhangzik, de a legfontosabb az az érzés, amit itt magába szív az ember, ide értve az esti bulikat. Itt együtt vagyunk a magunkfajtákkal” – számol be lapunknak élményeiről egy sátorárnyékban hűsölő, húsz év körüli fiatalember.
A felemás érdeklődés vagy részleges érdektelenség ellenére a szervezők sajátos témákkal készültek az idén. Az egyetlen mérvadó támogatót, a Hargita megyei önkormányzatot népszerűsítő többméteres banner árnyékában Kohnról és Salamonról szóló zsidóviccek, a cigány népszaporulatot érintő megjegyzések és egy új pártépítési stratégia követik egymást.
Nem helyi érdekű
Vona Gábor több mint másfél órás beszédében összegzi a magyarországi parlamenti pártok és a Jobbik viszonyát, vázolja a Magyar Gárda jövőjét, ismerteti a Jobbik Magyarországért Mozgalom erdélyi terjeszkedésének mikéntjeit és hogyanjait, utalva a romániai magyar kisebbségi politikai szervezetekhez fűződő kapcsolatára is.
„A Jobbik nemzetpolitikája olyan fordulatot eredményez, amelyet a Fidesz már nem fog tudni követni. Olyan következményei lesznek, amelyek a Jobbik malmára hajtják a vizet” – hangzik a figyelmeztetés. Vona szerint a cél a politikai közösség átszervezése, és ebben az átszervezésben kulcsfontosságú lehet az erdélyi szervezet- és kapcsolatépítés.
„Politikai példaképem – vallja be a pártelnök – az a Bethlen Gábor, aki Erdélyből szervezte meg az összma- gyarság képviseletét és felemelkedését.” Mint állítja, ezt az „erdélyi” hangsúlyváltást kívánja követni a Jobbik is akkor, amikor baráti köröket szervez. Mint arról hírt adtuk, az első ilyen jellegű csoportosulás az elmúlt napokban jött létre Marosvásárhelyen.
Várhatóan a következő időszakban több erdélyi településen is hasonló körök jönnek majd létre – jelenti be a politikus. Vona már a teljes Kárpát-medencét átfogó pártszervezetet vizionálja, miközben elismeri, a teljes jogú tagszervezetek határon túli alapítása egyelőre jogi akadályokba ütközik, ezért „szövetségeseket” keres Erdélyben.
„Szomorúan állapítom meg, hogy az erdélyi politikusok is azoknak a nótáját húzzák, akik ezért a nótáért fizetnek” – fogalmaz lakonikusan az országgyűlési képviselő, de nem ad konkrét választ a kérdésre, hogy milyen viszony fűzi a Jobbikot az RMDSZ-hez és az EMNThez. Azt azonban jelzi, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal már felvették a kapcsolatot a további együttműködés érdekében, és parlamenti pártként „szívesen támogatják azokat, akik nyitottak a szövetségkötésre”.
Az erdélyi lobbi
A nyitásra már csak azért is szükség van, derül ki felszólalásából, mert Magyarországon a Jobbik a Fidesz és az MSZP, valamint a „globális trükkel és tőkével” létrehozott LMP „ellenszelében”, „úthenger alatt” politizál, itt azonban még van esély az építkezésre. Vona szerint fontos cél, hogy ne csak kettős állampolgárságot, de szavazati jogot is biztosítsanak a Magyarország határain kívül élők számára.
A táborlakóknak a Jobbik elnöke azt javasolja, gyakoroljanak nyomást a későbbiekben a helyszínre érkező Kövér Lászlóra, a Fidesz parlamenti képviselőjére, a magyar Országgyűlés újdonsült elnökére. „Háromszáz székely legényt kell felsorakoztatni itt, a többit pedig bízzák ránk” – magyarázza a pártelnök.
Vona Gábor előadása után Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségének tagja kér szót. „A Székely Nemzeti Tanács egészen biztosan nem a más nótáját húzza” – szögezi le Borbély. A közönség nevében beszélő erdélyi politikus arra is utal: valóban szükség lenne a jobbikos pártépítés „Kárpát-medencei” kiterjesztésére.
Azt azonban, hogy ennek a terjeszkedésnek lehet-e tömegbázisa, az EMI-tábor látogatottsága alapján nehéz eldönteni. Ottjártunkkor az Árpád-sávos lobogókkal feldíszített „művészsátorban” néhány ember érdeklődött csupán, elkerülte a közönség a szórványsátort, a kézműves és a gyereksátor környékén sem találtunk számottevő résztvevőt.
Mint arról korábban beszámoltunk, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azzal indokolta a rendezvénysorozat kiemelt támogatását, hogy több ezer itt élő fiatal kulturális-közösségi igényét elégíti ki ez a tábor. Ez az igény azonban a helyszínen nem volt érezhető.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)

Az első kincses magyar napok
Első ízben szervezi meg az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács holnapután a Kolozsvári Magyar Napokat, a Kárpát-medencei, elsősorban az erdélyi magyarság kulturális seregszemléjét.
„A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) rendezvénysorozat lehetőség arra, hogy közösségünk felmutassa életképességét, sokszínűségét, értékteremtő munkáját, és alkalmat kínáljon a párbeszédre nemcsak a kultúra, hanem a közös élettér más vetületeiben is” – olvasható a magyar napok honlapján, a www.magyarnapok.ro oldalon.
A kolozsvári rendezvény öt napja alatt kulturális- és sportesemények, illetve koncertek várják az érdeklődőket – az erdélyi magyar együttesek mellett több magyarországi zenekar, köztük a Beatrice, a Hot Jazz Band és a Kaláka is. Az elképzelés szerint nem egyedi alkalomról van szó, a rendezvényt ezentúl évente meg szeretnék szervezni.
Az augusztus 18-i, szerdai hivatalos megnyitón beszédet mond László Attila, Kolozsvár alpolgármestere, Sorin Apostu, a város polgármestere, Markó Béla román kormányfő-helyettes, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és a rendezvény három védnöke, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke,;, Románia kulturális minisztere és Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság kultúráért felelős államtitkára.
Az eseménysorozat fő helyszíne a Főtér mellett a Farkas utca, illetve Kolozsvár régi központja lesz, ahol a koncerteken kívül kézművesvásárt, könyvvásárt szerveznek, utóbbira erdélyi és határon túli magyar könyvkiadók hozzák el legújabb köteteiket.
Az ötnapos rendezvénysorozat kínálatát képzőművészeti- és plakátkiállítások, sportesemények és gasztronómiai bemutatók színesítik, de bemutatkoznak a város magyar diákszervezetei és városvetélkedőt is tartanak. A Kolozsvári Magyar Napokon bemutatkozik Pécs, Európa egyik jelenlegi kulturális fővárosa, de ekkor szervezik meg a Szent István- napi Néptánctalálkozót is.
A szervezők elmondása szerint szem előtt tartják a rendezvény gyermekbarát jellegét is, a legkisebbeknek külön vetélkedők, szabadidős és sportrendezvények, mesedélután, bábszínház és játszóház szól. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke, a rendezvény főszervezője sajtótájékoztatóján elmondta: nem szeretnék, ha a román lakosság augusztus 20-a miatt kirekesztve érezné magát a rendezvényről, ezért odafigyeltek arra, hogy a programokból ők is tudjanak csemegézni.
Nekik szervezik például a kortárs magyar írók, költők románra fordított műveiből összeálló felolvasóestet. A Kolozsvári Magyar Napok fontosságát jelzi, hogy a rendezvényt öt személy vette védnöksége alá: Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter, Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság kultúráért felelős államtitkára, dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, illetve Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. augusztus 17.
Tőkés László újabb fellebbezése a Királyhágómelléki Egyházkerülethez
2010. július 21-i Nyilatkozatomban tételes formában idéztem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Választási Szabályzatának az egyes egyházi tisztségekre való jelölést kizáró előírásait, és önkéntes visszalépésre szólítottam fel azokat az – egyházmegyei – jelölteket, akikre a Szabályzat 2. szakaszának idézett megszorításai vonatkoznak.
Annak láttán, hogy a személyeskedést kerülő, elvi felvetésemnek nem sok foganatja volt, és kilenc egyházmegyénk területén több olyan lelkészi és világi személy is jelölést nyert és fogadott el, akikre nézve a Szabályzat vonatkozó előírásai világosan kimondják és meghatározzák, hogy „egyházi tisztségre nem jelölhetők”, vagy jelölésük „nem ajánlott”, – 2010. július 3-án újabb, ez alkalommal az előbbinél jóval konkrétabb Nyilatkozatot tettem közzé, melyben az érintett személyek jelöltetésének a megfellebbezését, valamint a választási bizottságok felelős, szabályos és következetes eljárását szorgalmaztam az óvások elbírálása tekintetében.
A sajtóból vett tájékoztatás szerint: „Minden óvás elutasítva!” (Bihari Napló, 2010. augusztus 14.) – vagyis a fellebbezések törvényszerű és felelős elbírálására irányuló figyelmeztetés is hatástalan maradt. Az Egyházkerületi Választási Bizottság – rosszul felfogott – erejének, valamint határozatai megfellebbezhetetlenségének tudatában még bár szemszúrásból sem, egyetlen egy benyújtott óvásnak sem adott helyt, és ezáltal minősített, illetve minősíthetetlen esetekben engedett szabad utat az egyes egyházmegyei jelölteknek.
Cinikus szabálytalankodásra vall az a kirívó körülmény, hogy az EVB döntéshozatalának még a saját jelöltetését elbíráló részében is részt vett és szavazott Szilágyi Péter EVB-tag, olyannyira, hogy még a jelöltetésének megóvását visszautasító 2/2010. számú EVB-határozatot is saját kézjegyével látta el.
A sajnálatos szakszerűtlenséggel és szokványos hivataloskodással határozatokat hozó EVB egész munkájára a következők a jellemzők:
Szinte teljességgel figyelmen kívül hagyja a KRE Választási Szabályzatának mértékadó előírásait (lásd VSZ 2. szakaszának 3. és 4. bekezdései).
Ügyet sem vet a fellebbezéshez mellékelt bizonyító dokumentumokra, melyeket nem is mellékel az egyes eseteket elbíráló határozatokhoz, illetve amelyeket teljességgel elhallgat.
Sem az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) bizonylatait és határozatait nem veszi figyelembe, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja.
Egyetlen jogász, egyházi jogtanácsos segédletét sem veszi igénybe, illetve a jogi szakvéleményezés érvényesítését teljességgel mellőzi.
Döntései nem a fellebbezési indokok cáfolatán alapulnak, hanem puszta – szavazattöbbséggel alátámasztott – tekintélyelvű kinyilatkoztatások. Az elmondottaknak megfelelően az EVB:
1. A Mikló Ferenc bihari esperesjelöltnek a román titkosszolgálattal való együttműködését igazoló P 4901/07/15.05.2008, valamint p 4901/07/05.02.2008 számú CNSAS-dokumentumokat teljességgel figyelmen kívül hagyja; másfelől a nevezettre vonatkozó EÁB-határozatot nem igényli (lásd az EVB 2/ és 3/2010. számú határozatát).
2. A Berke Sándor egyházmegyei missziói előadó-jelölt – egykori – kollaboráns voltát tartalmazó P 3457/08/02.12.2008. számú hivatalos CNSAS-iratot hasonlóképpen figyelmen kívül hagyja, azt állítván, hogy „A jelenlegi szabályozások szerint (?!) nincs bizonyíték arra, hogy – nevezett – együttműködött-e a volt titkosrendőrséggel”. Itt úgyszintén hiányzik az EÁB elbírálása (lásd EVB 3/2010. számú határozatát).
3. Úgyszintén felmenti Nagy Sándor nagykárolyi esperesjelöltet, akiről nem csupán a CNSAS DJ/2790/05.10,2009. számú bizonylata (lásd mellékelve: Adeverinţă) ismeri el, hogy mindösszesen 48 (azaz negyvennyolc) informátori jelentés fűződik nevéhez, hanem ráadásul az EÁB és az Egyházkerületi Igazgatótanács is megállapítja róla, hogy „szervezett és titkos formában, aktívan együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, annak ügynöke/ informátora volt” (lásd az EÁB 26/210. határozatát). Mindezek ellenére, az EVB azzal indokolja felmentését, hogy az EÁB „terhelő bizonyítékok hiányában (?!) nem vonja meg választhatósági és választói jogát” (lásd az EVB 6/2010. számú határozatát).
4. Szilágyi Péter egyházmegyei presbiteri főjegyzőjelölt esetében az EVB szintén a saját Anyaszentegyházunk írott – és erkölcsi – törvényeit veszi semmibe, amikor is nevezett 2007-ben történt „minden egyházkerületi – és zsinati – tisztségéről” való „önkényes és elfogadhatatlan” lemondását (lásd az Igazgatótanács 684/2007. és a PH 416/2007. számú iratait) figyelmen kívül hagyva, gyermeteg módon azzal menti őt, hogy „nem a presbiteri tisztségéről mondott le” [sic!] (lásd az EVB 3/2010. számú határozatát).
5. Seres Dénes zilahi jogtanácsosjelölt esetében minden bizonnyal az – RMDSZ-es – politikumé volt a döntő szó. Ezt az embert annakidején éppen az egyházmegyei jogtanácsosi tisztségétől fosztották meg hűtlen szolgálata miatt – attól a tisztségétől, melyre most újrajelölik. Közismert továbbá a feleségével, Seres Magdolnával közösen folytatott, áldatlan – hatalmi – harca a Zilahi Református Wesselényi Kollégium ellenében, és ezzel együtt – világi peres eljárásai Bogdán Zsolt mostani esperessel, valamint Püsök Csaba és Oláh Mihály lelkipásztorokkal szemben. Az EVB szerint – mindezek ellenére – „a vád nem felel meg teljesen a valóságnak, inkább személyi konfliktusok állnak a háttérben” (lásd az EVB 5/2010. számú határozatát).
6. Visky István, Kondor Endre és Fazakas Ferenc bihari lelkipásztorok, valamint Mike Pál érmelléki esperesjelölt esetére nézve a VSZ valóban nem tartalmaz kizáró jellegű rendelkezést – viszont határozott értelemben nem találja ajánlatosnak a CE-s „szektás irányhoz” tartozó lelkészek jelölését. Így hát az ő jelölésük lelkiismereti kérdésnek minősül – és legfeljebb a választók lelkiismerete tiltakozhat az ellen, hogy – belülről bomlasztó – „szektás” elemeket állítsanak felelős egyházi tisztségekbe.
Érdekes viszont elgondolkodni azon, hogy az EVB tisztelt tagjainak „lelkiismerete” miért fordul szembe a Választási Szabályzatot elfogadó közgyűlési atyák lelkiismeretével… (lásd az EVB 3. és 4/2010. számú határozatait). Mindent egybevetve, mérlegelve és megfontolva, a következőket állapíthatjuk meg és mondhatjuk ki:
A volt nacionál-kommunista rezsim, illetve a Ceauşescu-féle diktatúra hírhedt és félelmetes erőszakszervezete volt a Szekuritáté. A kommunizmus által elkövetett gonosztettek elleni harc magába foglalja a volt román titkosszolgálat elleni küzdelmet. Volt kollaboránsok és ügynökök nem méltók arra, hogy egyházi tisztséget töltsenek be. Akik reájuk adják szavazatukat, azok akaratlanul is cinkosaikká válnak.
1989-ben Temesváron kezdődött el a Ceauşescu-diktatúra bukása. Akik fegyvertelenül szembeszálltak az istentelen parancsuralmi rendszerrel – az ő áldozatuk, Temesvár szelleme kötelez bennünket: királyhágómellékieket!
„Tudatában voltak-e a jelöltlistákat állítók, hogy minek vetették meg a melegágyát, amikor pártkatonákat jelöltek a tisztségekre?” – teszi fel a kérdést Pártegyház című írásában Gábor Ferenc köröstárkányi Testvérünk (lásd Reggeli Újság 2010. július 27.). Tudatában vannak-e tettüknek azok a CE-s bűnpártolók, akik Visky Istvánnal az élen „elfogadhatatlannak, értelmetlennek és megbotránkoztatónak” minősítik az egyházi átvilágítást (lásd erdon.ro, 2010. március 9.), és „imádságos szentségükkel” azonképpen igyekeznek legitimálni a volt ügynököket vagy a jelenlegi pártkatonákat, miként – mutatis mutandis – tette ezt az SZDSZ, majd utóbb az elkorcsosult MDF az utódkommunista MSZP-vel?!
Nem szabad felednünk: az ateista kommunizmus az Anyaszentegyház létére tört; azon problémáink legtöbbje, melyekkel húsz év óta viaskodunk: közvetve vagy közvetlenül a diktatúra átkos öröksége. Azért: „ne legyen közösségünk a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel”! – int bennünket az Apostol (Ef 5,11).
Illesse őszinte elismerés azokat a fellebbezőket, akik a sötétség erői ellenében védik az Egyház becsületét!
Az Egyházkerületi Közgyűlés sem mehet el szótlanul a történtek mellett – és egyházkerületi különbizottságot kell megbíznia az EVB működésének és döntéseinek a felülvizsgálatával.
Az egyházmegyei választógyűléseken az óriási – lelkiismereti és erkölcsi – felelősség, hogy 2010. augusztus 27-i üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatait!
Tőkés László. Erdély.ma

Vona: a nemzet érdekeinek védelme a célunk
Magyarországi politikusok az EMI-táborban
Pótszékeket kellett bevinni a zsúfolásig megtelt előadói sátorba szombaton délben, amikor is Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke tartott előadást a gyergyószentmiklósi EMI-táborban. A pártelnök ezúttal is a Jobbikra jellemző közvetlen politikai stílust alkalmazta: mindenkit meghallgatott, minden kérdést megválaszolt, mindenkivel szóba állt nem csak az előadást, hanem az azt követő sajtótájékoztatók és a tábori körséták során is. A jelenlévők lépten-nyomon megállították, elbeszélgettek vele és közös fotózásokra kérték a mindenkivel közvetlen pártelnököt.
Bagoly Zsolt, az EMI tiszteletbeli elnöke elsőként a tavalyi magyarországi parlamenti választásokról kérdezte a pártelnököt. Vona Gábor elmondta: hatalmas eredménynek tartja, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, a kampányra szép időszakként gondol vissza, hiszen a hazai és nemzetközi sajtó negatív hozzáállása ellenére is 850 ezer voksot kaptak, ami azt jelzi: van még tiszta élniakarás a csonkaországban. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a kétharmados többséget elért FIDESZ gyakorlatilag a Jobbik programját valósítja meg, learatva érte a babérokat. Ezt azonban a pártelnök pozitívumként értékeli, hiszen hosszú távon ez a folyamat az ő malmukra hajtja a vizet. – A FIDESZ most társadalmi folyamatokat indít el, ennek a következményeit azonban már nem fogja tudni követni, mert néhány év múlva a magyar ifjúság az asztalra fog csapni – hívta fel a figyelmet Vona, aki szerint a fiatalokban nagy igény mutatkozik az újra, és követelik a maguk helyét a magyar politikai életben. A pártelnök többször hangsúlyozta: a Jobbiknak nem a hatalom megszerzése, hanem a magyar nemzet érdekeinek védelme és képviselete a célja. – Támogatjuk a FIDESZ-t abban, ami a nemzet érdeke. Ha pedig nem tudunk úgy kormányra kerülni, hogy megtartsuk a nemzet érdekeit, akkor nem kerülünk kormányra – összegezte a pártelnök.
A beszélgetés során több ízben szóba került a Magyar Gárda, amelynek kapcsán Vona elmondta: a Jobbikon kívül senki sem védte, csak taposta őket. – Félkatonai szervezetnek nevezik őket, holott semmilyen fegyverük nincs a hazaszeretetükön kívül – mondta a pártelnök, aki szerint a FIDESZ is a Gárdának köszönheti a kétharmados parlamenti többségét: – Ők állították meg Gyurcsányt és a kormányát. Milyen nemzet az, amely börtönbe küldi saját hőseit? – tette fel a kérdést Vona, aki szerint a Gárda cigányfalvakat mentett az árvíz idején, önzetlenül segítenek, ahol tudnak, és önerőből tartják fenn magukat. – Ha Orbán Viktor segítené a Gárdát, akkor az övé lenne. Ő azonban tárgyalni sem hajlandó erről a kérdésről – mondta a pártelnök. További tervei között Vona Gábor a gazdasági revízió és Székelyföld területi autonómiája mellett a magyar nyelv védelmét említette: – Nemzetközi védelem alá kellene helyezni, akár a világörökség részévé is tenni anyanyelvünket, nehogy a szlovák nyelvtörvény példája körbejárjon — figyelmeztetett, érintve ugyanakkor a súlyos demográfiai helyzetet. Véleménye szerint a Kárpát-medencei magyarságnak meg kell találnia nemzetközi helyét, és nem behódolni a nagyhatalmaknak, hanem egyfajta híd-szerepet töltve be a Nyugat és a Kelet között, mint a legnyugatabbra szakadt keleti nép. Arra is figyelmeztetett: ne higgyük el a turáni átkot, amelyet megpróbálnak belemagyarázni a magyarságba.
Elhangzott: a jövőben a Jobbiknak szándékában áll kiépíteni szervezeti kapcsolatrendszerét, jelenleg pedig Erdély-szerte Jobbik Baráti Körök alakulnak, ha pedig lehetőség nyílik rá, akár alapszervezeteket is létrehozhatnak, egységes Kárpát-medencei magyar párttá válva. A kérdések, hozzászólások során szóba került a média hozzáállása a Jobbikhoz. Ennek kapcsán Vona elmondta: leginkább saját kiadványaikban és az internetes lehetőségekben hisznek, ugyanakkor az utcai politizálás híveként nagyon fontosnak tartják az emberekkel való személyes kapcsolatot. A táborozók felvetették a nemzeti zene hiányát a magyarországi rádiókban, erre reagálva a pártelnök elmondta, hogy az elmúlt év lemezeladási listáját a Hungarica zenekar vezette, a kiadók pedig nem értik ennek okát. – Hatvan éven át nyúzták a fiatalságot, elvették tőlük a magyarságukat. Most vissza akarják kapni az identitásukat, ennek pedig egyik legjobb eszköze a zene – magyarázta a jelenséget Vona Gábor. Előadása végén elhangzott: a FIDESZ alkotmányozásra készül, a Jobbik pedig mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ismét létrejöjjön a Szent Korona Magyarországa.
Szórványmentés több szinten
Érdekes kérdést fogalmazott meg a délután folyamán a Szórvány-sátorban Benkei Ildikó újságíró, a Magyar Rádió munkatársa, aki immár öt éve szervezi a vasárnapi iskolákat a szórványban élő gyermekek számára: szabad-e gátolni az asszimilációt, és segíteni az embereknek megtartani a magyarságukat? Az előadó annak kapcsán dilemmázott ezen a problémán, mivel anyaországiként rendszeresen segíti, támogatja elsősorban a partiumi falvak magyar gyermekeit, hétvégi programokat, nyári táborokat szervezve számukra, összesen mintegy ötven pedagógus közreműködésével. A munkát a helyi lelkészekkel szorosan együttműködve végzik, sok esetben a helybeli pedagógusok is bekapcsolódnak, és ötleteket lesnek el a határon túli kollégáktól. A misszió tanszereket, könyveket is gyújt és továbbít, s igyekszik minden szinten segíteni. Benkei Ildikó elmondta: az egyik, általuk látogatott falu lakói olyan bátorságot merítettek a jelenlétükből, hogy ki tudták harcolni maguknak a magyar iskolát. A vasárnapi iskola elsősorban olyan településeken működik, ahol nincs magyar oktatás, de szívesen elmennek bárhová, ahol igénylik a munkájukat. A Partium mellett jártak már Felvidéken és Délvidéken, de kaptak már meghívást Csehországba, és a Dél-Amerikában élő magyarság is kérte őket, hogy szervezzenek számukra hagyományőrző tábort, hadd ismerkedjenek meg a gyökereikkel.
Csak az anyanyelvén lehet az ember igazán naggyá és boldoggá – szögezte le Benkei Ildikó, ezzel mintegy meg is adva a választ saját kérdésére. Ezt a véleményt igazolta az előző előadás is, amelynek során Bakó Zsuzsa, a vicei Bástya Egyesület kuratóriumi tagja mutatta be a szórványkollégiumot. A Beszterce-Naszód megyei magyar falucska intézménye nem pusztán a környék falvainak magyar gyermekeit fogadja be, ingyenes anyanyelvű oktatást biztosítva számukra, de immár negyedik éve a moldvai csángó gyermekek taníttatását is vállalja. Ezzel nem pusztán a falu iskoláját menti meg a bezárástól, de biztosítja azt is, hogy ezek a nagyrészt elrománosodott gyermekek megtanuljanak magyarul, megismerkedjenek kultúrájuk kincseivel. Az előadó elmondta: a náluk végzett fiatalok mind magyarul tanulnak tovább, és jó eséllyel meg is őrzik identitásukat. A jelentkezők száma évről évre növekszik, a közeljövőben újabb ingatlant kell venniük, hogy mindenkit befogadhassanak. – Ha egy településen megszűnik az iskola, ott gyakorlatilag meghalt a magyarság, mondta Bakó Zsuzsa, példaként említve több olyan települést is, ahol előbb összevonták az osztályokat, majd be is zárták az intézményt.
A magyar autonómiatörekvések segítése nemzetpolitikai óhaj, de erről csak akkor lehet majd szó, amikor az adott határon túli magyar közösségek vezetői jónak látják – mondta vasárnap az erdélyi Gyergyószentmiklóson tartott EMI-táborban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke.
„Addig, ameddig az erdélyi magyar közösség nem képes a saját vezetőit rákényszeríteni arra, hogy ne csak a 4 évenkénti választási periódusokban, kampányokban tűzzék zászlójukra az autonómiát, hanem a két választás közötti négy esztendőben folyamatosan, mindennap próbáljanak valami eredményt elérni, addig a magyar kormány nem nagyon tud helyettük sokat tenni” – jelentette ki. A Fidesz – tette hozzá – nem tudja az erdélyi magyarok véleményét úgy képviselni bármely külhoni fórumon, hogy annak a hitelét ne rontaná le az, ha az RMDSZ nem zárkózik fel mögé, „illetve még pontosabban: nem előz meg bennünket egy lépéssel, hiszen mégis csak az ő véleménye számít, bármely fórumról beszélünk”. A magyar állampolgárság megszerzése kapcsán elmondta, hogy a rövidesen érvénybe lépő törvény célja akadálymentessé és diszkriminációmentessé tenni a folyamatot, ami csak a határon kívüliek egyéni kérelmei alapján kezdődhet el. (MTI)
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

2010. augusztus 18.
Fiatalok Tischler mellett
Tischler Ferenc kinevezését az összevont megyei ifjúsági és sportigazgatóság élére mintegy harminc háromszéki ifjúsági szervezet szorgalmazza. A fiatalok ugyanakkor arra kérik az RMDSZ helyi vezetőségét, kövesse figyelemmel a kinevezési folyamatot, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az mielőbb befejeződjék.
Mint arról beszámoltunk, korábban 25 ifjúsági szervezet — köztük a Háromszéki Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, számos vidéki egyesület — aggodalmát fejezte ki az összevonás kapcsán, attól tartva, hogy az új intézményen belül háttérbe szorulhat az ifjúság. Úgy vélik, csak Tischler Ferenc kinevezése jelenthet garanciát arra, hogy az ifjúság ügye súlyához mérten lesz jelen, önálló entitásként működik az újonnan létrejött struktúrában — magyarázta Grüman Róbert Hárit-elnök. Nemes Előd, a háromszéki EMI vezetője a szakmai hozzáértés mellett a kontinuitás szükségességét hangoztatta, méltatva az ifjúsági táborok felújítását. Tegnapi sajtótájékoztatójukon az ifjúsági szervezetek képviselői szóvá tették, hogy míg az ifjúsági igazgatóságon otthon érezték magukat a fiatalok, a sportigazgatóság tevékenységéről jóformán semmit nem tudnak, bár szeretnék, ha a döntés révén közelebb kerülne a fiatalokhoz a sport.
Felkérték továbbá a megyei RMDSZ-es vezetőket, szorgalmazzák Tischler mielőbbi kinevezését, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, az intézményvezetők hivatalba lépése gyakran elhúzódik, és az ifjúsági igazgatóság esetében azért is veszélyes ez, mert az intézmény tavaly megsínylette a sztriptízigazgató kinevezését. Amennyiben ezúttal késlekednének, újabb elvesztegetett év következne — vélik a fiatalok. Jelenleg egyébként a korábbi vezetők referensi minőségben dolgoznak, hamarosan megbíznak valakit az amúgy karcsúsítással is járó összevonás lebonyolításával.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Civil összefogás az igazgatóért
Szakmailag elismert magyar vezetőt követelnek a háromszéki ifjúsági szervezetek az újonnan létrehozott Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság élére. Mint ismert, a kormány múlt héten „fejezte le” a megyei ifjúsági, illetve sportigazgatóságokat, ezt a két hatóságot ugyanis egyesítik
Emiatt első lépésként leváltották a megyei Ifjúsági Igazgatóság két vezetőjét, Ramon Grosost és Tischler Ferencet, illetve menesztették a sportigazgatóság vezetőjét, Marian Ştioput.
Hétvégén aláírási jogot adtak Ramon Grososnak, aki ideiglenes jelleggel irányítja a sporttevékenységeket, míg Tischler Ferenc lett az ifjúsági tevékenységek irányítója. A háromszéki ifjúsági szervezetek arra kérik az RMDSZ-t, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy szakmailag megfelelő, magyar személy kerüljön az ifjúsági és sportigazgatóság élére.
Grüman Róbert, a mintegy 30 ifjúsági szervezetet tömörítő HÁRIT elnöke elmondta: ragaszkodnak Tischler Ferenchez, mert csak az ő személyében látják a garanciát arra, hogy az új intézményben megfelelő súlyt kap az ifjúsági tevékenységek támogatása.
K. Zs. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés: „Az RMDSZ az egységes, homogén nemzetállam doktrínájára alapozott politika foglya”
Tőkés László EMNT-elnök bírálja az RMDSZ-t, amiért nem támogatta az ENSZ faji megkülönböztetést és diszkriminációt vizsgáló bizottságának genfi konferenciája elé terjesztett árnyékjelentést, és úgy véli, a képviselői „az egységes, homogén nemzetállam doktrínájára alapozott politika rabjai”.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László kedden, nagyváradi sajtótájékoztatóján ismertetett egy dokumentumot Az erdélyi magyar kérdés nem lehet a román állam belügye címmel, amelyet Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke és Szilágyi Zsolt, a külpolitikáért felelős alelnök írt alá.
A dokumentum szerint az EMNT „nehezményezi és elítéli azt az igyekezetet, ahogyan a hivatalos román kormányküldöttség RMDSZ-es tagjai – különösen Asztalos Csaba delegációvezető, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke és Markó Attila etnikumközi ügyekért felelős államtitkár – próbálták elbagatellizálni az árnyékjelentésben felvetett kérdéseket”.
A dokumentum aláírói elítélik az RMDSZ képviselőinek „lojalitását” a kormánypárttal szemben, melynek köszönhetően semmibe vették az erdélyi magyarság érdekeit.
„Tettük súlyosságát növeli, hogy egy már korábban elfogadott, megalapozott magyar közösségi álláspontot rúgtak fel a kormányzati hűség kedvéért. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés résztvevői, Székelyföld választott magyar önkormányzati tisztségviselői által az elmúlt év szeptemberében elfogadott Memorandum – erre alapoz az árnyékjelentésünk is – ugyanis egyértelműen megfogalmazza: az erdélyi magyarokat hátrányosan érinti, és kimeríti az etnikai diszkrimináció fogalmát a jelenlegi kisebbségi közösségekre vonatkozó törvényi keret és hatósági gyakorlat“ – derül ki a Tőkés által ismertetett dokumentumból.
A szövegből kitűnik az RMDSZ egyértelmű álláspontja, ennek igazi ellenszere a közösségi – kulturális és területi – autonómiák közjogi keretének megteremtése, az autonómiák intézményes rendszerének létrehozása és működtetése.
A dokumentum szerint az RMDSZ képviselői a nemzetállami gyakorlat foglyaivá váltak, csak így magyarázható a román kormánydelegációban helyet foglaló magyar tisztségviselők szereplése.
„Az RMDSZ most is, akárcsak az elmúlt 15 évben az önálló erdélyi magyar külpolitikát az egységes nemzetállami érdeket megjelenítő román nemzetpolitikának rendeli alá, és jobb esetben elbagatellizálják, de inkább ellehetetlenítik azok munkáját, akik – helyettük – próbálják megragadni a nemzetközi intézmények kínálta lehetőségeket értékeink védelmében és érdekeink érvényesítésében” – áll a dokumentum végén.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

"Bálint Tibor ma is harangoz"
Bálint Tibor otthonában kezdődtek el az első alkalommal megrendezett Kolozsvári Magyar Napok. A sokak szerint Nobel-díjra érdemes író emlékére szép számban megjelent közönség társaságában avattak harangot.
Kötő József színháztörténész, RMDSZ-es képviselő az író munkásságát és személyiségét méltatta. “Ha szenteket nem is, de sánta angyalokat tudott teremteni” – mondta el a színháztörténész.
Felszólalt Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, majd Török Katalin színművésznő az író szavaival emlékezett Bálint Tiborra.
Egyed Emese, a Bálint Tibor Baráti Társaság elnökének beszédét követően az emlékezés ünnepélyes jellege a tetőpontjára hágott az emlékharang felszentelésekor. A harangmegkondulásának – Kötő József szavaival élve – “lélekébresztő” szerepe volt és van. erdon.ro

2010. augusztus 19.
Németh Zsolt: Kolozsvár ügye minden magyar ügye
Valami új kezdetét jelenti az új magyar állampolgársági törvény, az a tény, hogy azt elsöprő többségben szavazta meg a magyar Országgyűlés – egyebek között ezt a gondolatot fogalmazta meg szerdán Kolozsváron Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Németh Zsolt volt az egyik szónoka az idén először megrendezett, augusztus 18-tól 22-ig tartó Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitó ünnepségének, amelyet a helyi magyar színházban tartottak meg. Kifejtette: valami új kezdetét jelenti az is, hogy az egyetértés nem korlátozódik az állampolgárság kérdésére, hanem jövőképek, konkrét projektek is születnek. Rámutatott: mára az egész ország felsorakozott a nemzeti összetartozás vállalása, a kormány erre irányuló útmutatása mögött.
A nemzeti összetartozás lényege: vannak közös ügyek, ezek érdekében együttműködünk, és segítjük egymást – mondta.
„Közös ügyünk, hogy mindenki egyenrangú tagjának érezhesse magát a közösségben, és egyenrangú félként vehessen részt az együttműködésben” – hangoztatta.
Hangsúlyozta, hogy a Kolozsvári Magyar Napok is új folyamat kezdetét jelentik. A kolozsvári magyaroknak az új, modern Kolozsváron kell megtalálniuk önmagukat, hiszen a város átalakulása „leltárba alig vehető pusztítással járt”. Kolozsvár gazdag történelmi, tudományos és kulturális múltjának köszönhetően az egész kárpát-medencei magyarság forrása, ilyen értelemben pedig minden magyar egy kicsit kolozsvári. „Kolozsvár ügye minden magyar ügye” – mondta az államtitkár.
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke reményét fejezte ki, hogy Kolozsvár többnyelvűsége értéket jelent az erdélyi város jelenlegi vezetésének is, és lesznek többnyelvű helységnévtáblák, akárcsak magyar egyetem abban a városban, amely a magyarok számára Erdély fővárosát jelenti.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke – és egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke – üdvözölte, hogy erdélyi magyar politikai és példátlan civil összefogás nyomán létrejött a rendezvény, amelynek köszönhetően Kolozsvár most „magyar ébredés helyszíne”. Az EP alelnöke is felhívta a figyelmet azokra a változásokra, amelyeken átment a város az elmúlt kilencven évben, és hangsúlyozta, hogy kollektív jogok kivívása nélkül megállíthatatlan az a folyamat, amely a magyarság fogyatkozásában és beolvadásában nyilvánul meg.
A számos erdélyi magyar egyházi és közéleti személyiség jelenlétében megtartott ünnepi megnyitón felszólalt Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság kultúráért felelős államtitkára, a rendezvény egyik védnöke is, aki a város gazdag történelmi és kulturális múltját méltatta. Az ünnepségen részt vettek a KorszakVáltó Határon-túra 2010 nevet viselő, Budapest és Csíksomlyó között szervezett biciklitúra részvevői, akik röviddel a megnyitó kezdése előtt érkeztek az erdélyi városba.
Az ünnepi műsor a Háromszék Táncegyüttes fellépésével zárult.
Duna Televízió. Erdély.ma

Újra Kolozsvár lett Cluj
Ünnepélyesen megnyitották az idén első ízben szervezett Kolozsvári Magyar Napokat
„A kolozsvári Mátyás-szobor találkozási hely. Találkozási helye a kolozsváriaknak, de találkozási helynek kell lennie bővebb értelemben is” – mondta tegnap este a sétatéri színházban Markó Béla szövetségi elnök a Kolozsvári Magyar Napok első kiadásának ünnepélyes megnyitóján.
„Kolozsvár centrum, és ha az erdélyi magyarságnak valamilyen szimbólumot kellene választanom, akkor mindenképpen a Mátyás-szobrot választanám. Mert a Mátyás-szobor találkozási hely. Találkozási helye a kolozsváriaknak, de találkozási helynek kell lennie bővebb értelemben is” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök tegnap este a Kolozsvári Magyar Napok első kiadásának ünnepélyes megnyitóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a kolozsvári RMDSZ által szervezett rendezvénysorozatot az RMDSZ vezetője mellett Tőkés László, az EMNT elnöke, házigazdaként Sorin Apostu polgármester, illetve Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár indította útjára a sétatéri színházban tartott gálán.
Markó szerint a kincses városban legalább két város van. „Kolozsvár és Cluj, de talán Klausenburg, amelyben a magyarok és románok együtt élnek. De vajon együtt élnek-e, vagy csak egymás mellett? Meg kell értenünk mindnyájunknak, hogy az összefogásban csak gyarapodunk” – zárta ünnepi beszédét a szövetségi elnök.
Elsőként Gergely Balázs főszervező köszöntötte a szép számmal összegyűlt közönséget. „Ez a rendezvénysorozat a közös nyelv, a közös hagyomány és a közös szórakozás jegyében jött létre, kiemelendő a közös szócska, amely rendkívüli fontossággal bír számunkra. A Kolozsvári Magyar Napok a találkozás alkalma az itt élők, a távolból hazatérők és az idegenből érkezők számára” – mondta az EMNT középrégiós elnöke.
Az RMDSZ részéről László Attila alpolgármester mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, a rendezvény az összefogás jegyében jött létre. „Ezennel a város születésnapját is ünnepeljük” – jelentette ki.
A Kolozsvári Magyar Napok tulajdonképpen már a hivatalos megnyitó előtt, Bálint Tibor író egykori otthonában, harangavatással kezdődtek el. Kötő József színháztörténész, RMDSZ-es képviselő az író munkásságát és személyiségét méltatta. „Ha szenteket nem is, de sánta angyalokat tudott teremteni” – mondta el a színháztörténész.
A kulturális programok sorában kettős ünnepség előzte meg a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitóját: kiállítás megnyitójának és könyvbemutatónak adott otthont a Györkös-Mányi emlékház. A Majális utcai emlékházban Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke töltötte be a házigazda szerepét.
A festőművész és zenetanár Györkös-Mányi Albert munkássága előtt tisztelgő intézményben a művész életének jó értelemben vett kettőssége tükröződik: „A képek ölelésébe kerül a zene” – utalt Dáné a kiállítóterem falán függő, zongorára néző festmények „kompozíciójára”. A jelentős átalakításon átesett emlékház „újranyitásán” Kántor Lajos méltatta a művész munkásságát, és megnyitotta a festő egyes képeit bemutató kiállítást.
Délután a Házsongárdban egy háromszéki küldöttség megkoszorúzta a székelyföldi régió jeles szülötteinek sírját. „Köszönjük Háromszék nevében a kolozsváriak meghívását, azt, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és Kovászna megye tanácsának nevében itt, a Házsongárdi temetőben is megemlékezhetünk székely nagyjainkról” – nyitotta meg a koszorúzási ünnepséget Tamás Sándor.
A Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, igaz, hogy Háromszék adta ezeket a kimagasló személyiségeket a kincses városnak, de ebben a városban lettek igazán naggyá. „Ennek szellemében gondoljuk úgy, hogy kegyeletünket méltóképpen róhatjuk le előttük, amennyiben segítünk a város vezetőségének abban, hogy minél sikeresebben szervezhessék meg idén is és a továbbiakban is a Kolozsvári Magyar Napokat” – mondta Tamás Sándor.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a temetői megemlékezésen elmondta, jövő évtől a Kovászna Megyei Tanács programot indít, amelynek keretében segítenek a Házsongárdi temető síremlékeinek helyreállításában, valamint a Kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagi támogatására is ígéretet tett.
A mai nap programkínálata a kincses város újabb nevezetességeit helyezi reflektorfénybe, az érdeklődőknek lehetősége nyílik könyvtárlátogatásra, városvetélkedésre, lesz humoróra, és a Farkas utcában megnyitják a kézműves vásárt is.
Baló Levente, Sipos M. Zoltán. Szabadság (Kolozsvár)

Korszak-váltó biciklitúra Kolozsváron
A Kolozsvári Magyar Napok keretében szerdán délután a Magyar Opera előtti parkolóban kerékpár-bemutatóra került sor. Az előadás része volt a Korszak-váltó Budapest–Csíksomlyó biciklitúrának. Ennek a kifejezett célja az, hogy új szolidaritást teremtsen az anyaországi és a határon túl élő magyarok között. A mostani menet magyarországi és erdélyi civil szervezetek összefogásának következtében született meg.
A túrázok érkezése előtt szabadstílusú biciklis bemutatót szerveztek az egybegyűlteknek. A nagyszámú közönség vastapssal díjazta az előadást, a parkolóban létesített lejtőn látványos szaltóknak tapsoltak, hat kerékpáros szórakoztatta a jelenlévőket.
A több mint 100 túrázót Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, valamint Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke fogadta
(Riti József Attila) Szabadság (Kolozsvár)

Előadás a magyarságról
Dr. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének kutatója tegnap, az RMDSZ szatmárnémeti székházában a Szent István Kör meghívására tartott előadást. Ennek során számba vette a vesztes világháborúk következményeképpen elszakított magyar nemzetrészek körében végbement legfontosabb társadalomtörténeti folyamatokat, egészen napjainkig. Beszélt a kisebbségi elitek társadalomképéről, illetve a kisebbségben élő magyar „kényszerközösségekről“ általánosságban kialakult képről, valamint ezek változásairól. A tudományos igénnyel, sok-sok számadat felhasználásával összeállított előadásban felvázolta a népességfogyás folyamatát, rávilágítva ennek főbb okaira, például az elvándorlásra vagy az asszimilációra. Mint kiderült, a Kárpát-medencei, kisebbségben elő magyar közösségek közül a legkisebb (12 százalék körüli) az erdélyiek körében a vegyes házasságban élők aránya, és szintén a romániai magyarok körében a legalacsonyabb a többes etnikai kötődéssel rendelkezők aránya. Míg nálunk ez 12,6 százaléknyi (akiknek fele Arad, Temes és Máramaros megyékben él), addig Felvidéken 20, Délvidéken pedig 28 százalékot mutat. A magyar-magyar kapcsolatokról szólván kitért a kettős állampolgárságra is, hangsúlyozva, hogy a határon túliakat érintő problémák Magyarországon mindig belpolitikai kérdésekhez kötődve jelentkeznek, így gyakran a pártok közötti csatározások egyik eszközévé válnak. Ez történt a kettős állampolgárságról szóló népszavazással is. Az MSZP-ben 2004 őszén hatalomra került Gyurcsány Ferenc a „nem“-mel való szavazásra buzdítás révén alkotott magának saját politikai közösséget, illetve ennek révén próbálta bizonyítani, hogy Orbán Viktor legyőzhető, és ő az az ember, aki ezt meg tudja tenni. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Kövér László unszolására összefogásra hajlik az MPP
Az erdélyi magyar politikai szervezetek közti összefogást szorgalmazta Kövér László azon a székelyudvarhelyi tanácskozáson, amelyen a magyar országgyűlés elnöke az MPP országos vezetőségével találkozott – számolt be tegnap Bálint József, a polgári párt sepsiszentgyörgyi elnöke.
„Rendezni kell a viszonyt Tőkés László és a polgári párt között, mert ez a magyarság érdeke” – nyilatkozta Bálint József, aki újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: ez volt Kövér László óhaja is. A politikus beszámolója szerint a székelyudvarhelyi tanácskozáson Kövér László további támogatásáról biztosította őket, mivel „következetesen megjelenítik a választás szabadságát”.
A magyar országgyűlés elnöke leszögezte, hogy a Fidesz egységes magyar nemzetpolitikában gondolkodik, amit úgy szeretne megvalósítani, hogy elkerülje az erdélyi magyar politikai szervezetek közti ellentéteket – nyilatkozta Bálint József.
„Józanul be kell látnunk, hogy az erdélyi magyarságot az RMDSZ képviseli a román parlamentben, de Budapesten is értékelik, hogy az MPP az a szervezet, amely következetes volt a szövetségeseit illetően” – szögezte le a politikus, aki szerint a polgári pártiaknak engedményeket kell tenniük, és az összefogásra kell fektetniük a hangsúlyt, hogy egymást kiegészítve vegyenek részt a Kárpát-medencei magyar nemzetpolitika alakításában.
„Be kell látnunk, hogy az MPP ennek a rendszernek csak egy része, és a hűség nem jelent kizárólagosságot, ilyen a politika” – jelentette ki. Hozzátette: úgy érzik, a Fidesz jó néven vette, hogy az MPP nem tolakodott első perctől osztogatásra várva, „ellentétben másokkal, akik az anyagi érdekeket helyezték előtérbe”.
Az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke úgy értesült, hogy a Fidesz a következő hetekben dolgozza ki a stratégiákat arra nézve, hogy „kitől mit várnak el, és kire milyen feladatot osztanak az egységes magyar nemzetpolitika megvalósítása érdekében”.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. augusztus 20.
Németh: autonómia nélkül nem beszélhetünk egyenjogúságról
Szent István napján lép életbe a magyar állampolgársági törvény
Augusztus 20. kettős ünnep a külhoni magyarság számára, hiszen egyrészt államalapító Szent István királyra emlékezik, másrészt pedig ezen a napon lép életbe a kettős állampolgárságról szóló jogszabály, amelynek alkalmazását 2011. január 1-jétől kezdik el. Kolozsváron, a szerdán elkezdődött Magyar Napok keretében színes programokkal ünneplik a magyar államalapítást, amely az István, a király című rockopera mai levetítésével csúcsosodik ki. Úgyszintén a nemzeti összetartozás fontosságát erősítették meg tegnap, Az egymásra találás nemzetpolitikája című fórumon résztvevő magyar és erdélyi politikusok. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár szerint világos nemzetpolitikai jövőképre van szükség, amelynek középpontjába a magyar közösségeket befogadó országok esetében az egyenjogúságot kell állítani. A fideszes politikus azonban úgy véli, hogy ez csak az autonómia megteremtésével intézményesülhet.
A nemzetpolitikában bekövetkezett irányváltást, az elmúlt nyolc év gyakorlatával való szembefordulást leginkább a könnyített honosítás, vagyis az állampolgárság törvénye, illetőleg a nemzeti összetartozás tanúságtételéül szolgáló törvény egyértelműsíti – jelentette ki Répás Zsuzsanna magyar nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár a Kolozsvári Magyar Napok keretében rendezett Az egymásra találás a nemzetpolitikája című fórumon. Mindkét jogszabály a kilencven évvel ezelőtt kimondott trianoni békediktátum következményei orvoslásának elősegítését célozza – tette hozzá.
Átlátható támogatási rendszert ígérnek
Új tartalomhoz új formát kell adnunk, hiszen az elmúlt nyolc évben a nemzetpolitikai intézményrendszer folyamatos leépülésének voltunk tanúi: a szocialista kormányzat felszámolta a Határon Túli Magyarok Hivatalát (HTMH), 2004 óta nem hívták össze a magyar–magyar párbeszéd fórumát, a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), a nemzetpolitikai kormányrészleg pedig egy eldugott kis főosztályként működött. Formailag is magasabb szintre emeltük a nemzetpolitikát, hiszen a főosztály államtitkársággá vált, amelynek felelős politikai vezetője Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – folytatta Répás Zsuzsanna.
Az államtitkárság jelenleg az új szerkezet kiépítésén, a területi képviseletek megerősítésén, a támogatásrendszer átgondolásán dolgozik. Az átláthatatlanul szövevényes intézmények sorába tartozik a Szülőföld Alap is, amelynek folyamatban van az egységes, mindenki számára érthető és átlátható pályázati rendszer létrehozását megelőlegező átvilágítása – magyarázta Répás Zsuzsanna. Valószínűsítette, hogy jövőre már új költségvetéssel és teljesen új struktúrával folytathatja tevékenységét. Ősz elején a MÁÉRT-et és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát egyaránt összehívják, hogy ne egy budapesti íróasztal mögött szülessenek a közös ügyeket érintő döntések – tette hozzá. Elmondta: az állampolgársági törvényt megelőlegező státustörvényt is módosítják ősszel, hogy az előbbi méltó kiegészítése lehessen.
Répás Zsuzsanna kiemelt szerepet tulajdonított a nemzetpolitikai államtitkárság koordinációs funkciójának is: minden szaktárca foglalkozik a Kárpát-medencei magyarságot érintő ügyekkel, ezért az egyeztetés céljainak szolgálatában létrejött a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság is – magyarázta.
Hatszintű nemzetpolitikai stratégia
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előadásában elmondta: az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által meghirdetett összmagyar nemzeti integrációs programot az EMNT kezdettől fogva magáénak érezte, és első perctől annak cselekvő részese kívánt lenni. Kifejtette: a programnak hat fontos szintjét határozták meg, közjogi téren a kezdeti lépést a magyar állampolgárság könnyített eljárással való megadása jelenti. Toró szerint ugyanilyen fontos rendezni a külhoni magyar közösségeket befogadó államokkal is a közjogi viszonyt „Ezt sehol nem sikerült megoldani a Kárpát-medencében, ilyen téren talán a vajdaságiak állnak a legjobban, nekünk még egy kisebbségi törvényünk sincsen” – fejtette ki az EMNT ügyvezető elnöke. Az erdélyi magyar politikus a fent említett területek közé sorolta még a politikai, kulturális, civil társadalmi és a gazdasági szintet, illetve az egyházi integráció fontosságát emelte ki.
Páva Zsolt, Pécs városának polgármestere a nemzetpolitikai kérdések önkormányzati-szintű megközelítéseit taglalta: egy város szempontjából kézenfekvő megoldás a testvérvárosi kapcsolatok kiépítése, és ezek oly módon való gyarapítása, hogy a gazdasági és kulturális együttműködésen túlmenően a nemzetpolitikai szempontot is megtestesítsék. – Napjainkban több uniós projekt feltételül szabja a városok társulását a sikeres pályázás érdekében, illetőleg államközi együttműködést feltételező gazdasági csoportosulások is kezdenek teret hódítani az unióban – említette az elöljáró. Hangsúlyozta: a regionalizmus elvének érvényesülése az önkormányzati gyakorlatban, a szellemi gúzsbakötöttség feloldása, a kulturális sokszínűség elfogadása a nemzetpolitikai célok érvényesülését is elősegítheti.
Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára előadásában elégedettséggel nyugtázta, hogy a kolozsvári magyarság kezdi megtalálni önmagát Erdélyben és az összmagyarságon belül. „Kolozsvárra nagy szüksége van Erdélynek és az összmagyarságnak is” – fogalmazott a fideszes politikus. Németh Zsolt kiemelte: alig tizenegy órával a magyar állampolgársági törvény hatályba lépése előtt kerülhet sor erre az eseményre. Felhívta a figyelmet, hogy hiteles nemzetpolitikára van szükség, de ez csak úgy valósítható meg, ha olyan intézmények jönnek létre, mint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amellyel szemben viszont az elmúlt nyolc évben a magyar kormány „ellenséges magatartást tanúsított”.
Világos jövőképre van szükség
A magyarországi politikus elmondta: nagyon fontosnak tartja nemzetpolitikai téren a világos jövőkép felvázolását. Hangsúlyozta: a külhoni magyar közösségeknek az anyaországhoz való kapcsolatát az egyenrangúság követelményének kell meghatároznia. Ez nem merülhet ki csupán a kettős állampolgárság könnyített eljárással való megadásában, hanem a nemzeti együttműködésnek ki kell terjednie a határon túli nemzetrészek egészére, vélekedett. Németh Zsolt ugyanakkor kiemelte: nagyon fontos a magyar államigazgatás egészének átitatása a nemzetpolitikai szemlélettel, ezért bír különös jelentőséggel a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság létrehozása.
Ami a magyar nemzeti közösségek befogadó államokhoz való viszonyát illeti, azt az egyenjogúság megteremtésének kell meghatároznia – vélte Németh Zsolt, hozzátéve: ezért dolgozta ki a külhoni magyarság autonómiakoncepcióját. „Egy közösség nem lehet egyenjogú az autonómia biztosítása nélkül” – mondta a magyar politikus. Úgy vélte: ez nem csupán egy „mantra”, amelyet „izzó szemű székelyek hajtanak”, hanem vannak eredményei is az autonómia-küzdelemnek, hiszen Szerbiában a vajdasági magyarok megalakították a kulturális autonómiájukat szavatoló magyar nemzeti tanácsot.
A magyar külügyi államtitkár kiemelte: az Európai Unió (EU) több mint gazdasági közösség, hiszen egzisztenciális fontosságú a nemzeti közösségek számára. Németh Zsolt szerint a közép-európai térségnek ismét monarchikus fejlődési dimenziói vannak. „Nagyon fontos, hogy egyensúlyba tudjuk hozni a szomszédságpolitikai szempontokat a nemzetpolitikai törekvésekkel. Most úgy tűnik, hogy a kettő egyensúlyba hozható” – mondta Németh Zsolt.
Kifejtette: Magyarország fogja adni 2011-ben az EU elnökségét, s amennyiben képes megfelelnie jól a feladatnak, ez nagymértékben megnövelheti az összmagyar érdekérvényesítés lehetőségét. A politikus kiemelte továbbá az infrastrukturális együttműködés, illetve a határmenti térségek fejlesztésének fontosságát, hiszen a kisebbségi magyarság mintegy 60–70 százaléka ebben a térségben él.
Csökkenteni a húsz százalékos küszöböt
Németh Zsolt a résztvevők kérdéseire válaszolva elmondta: a nemzetpolitikai együttműködés rendszerében a határon túli magyar közösségek gazdasági és kulturális közvetítő felületként szerepelnek majd az anyaország és a vele szomszédos országok között, hiszen világszinten egyedülálló adottságnak minősül az, hogy a Kárpát-medencei magyar közösség egyharmada beszéli a magyar állam szomszédainak nyelvét. Az államtitkár egyetértését fejezte ki a húsz százalékos nyelvi küszöb lecsökkentésének szükségességét felvető Markó Béla RMDSZ-elnök ez irányú kijelentésével: – Nonszensz, hogy a második legnagyobb magyar lélekszámú romániai városban nem lehet a magyar nyelvet hivatalosan használni, ezért világos anyanyelv-használati stratégiát kell kiépíteni – jelentette ki Németh Zsolt.
Megtudtuk továbbá, hogy a magyar alkotmányozó szakbizottság a határon túli magyarok koncepcióit is figyelembe veszi az alaptörvény módosításakor. Az erdélyi munkacsoport szeptemberben ül össze – közölte Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke
P. A.M., Z. É. Szabadság (Kolozsvár)

Kós Károly emlékborítékot adott ki a Román Posta
Kós Károly építész és író személyiségét megörökítő emlékborítékot adott ki a Román Posta, amelynek elkészítését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezte.
Moldován József távközlési államtitkár közbenjárására, 2010. júniusában szakértők állították össze a kiadásához szükséges dokumentációt, ennek eredményeként elkészült az emlékboríték, amelyet a levelezők és gyűjtők megvásárolhatnak a Posta intézményeiben. A távközlési államtitkár fontosnak tartja, hogy ez az új kezdeményezés ne szakadjon meg, és bővüljön a kiadott postai emlékborítékok és bélyegek száma, amellyel emléket állíthatunk neves erdélyi személyiségeink előtt. erdon.ro

Markó: színesen fogalmaz Tőkés
Eltérően látja az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a kisebbségekért folytatott küzdelem módozatait – jelentette ki szerdán este Markó Béla Kolozsváron. A szövetségi elnök Tőkés Lászlónak, az EMNT vezetőjének azt a kijelentését kommentálta, miszerint „az RMDSZ a román nemzetpolitika rabja lett”.
„Tőkés kijelentését azzal magyarázom, hogy eltérően ítéljük meg, melyek a kisebbségi jogokért folytatott küzdelem hatékony eszközei” – fogalmazott Markó. Tájékoztatása szerint az RMDSZ politikai eszközökkel, parlamenti és kormányzati jelenléttel kívánja elérni ezeket a jogokat.
„Tőkés László nem tartja megfelelőnek ezeket az eszközöket. Szokása szerint színesen fogalmaz, a rab kifejezést még nem hallottam tőle” – jegyezte meg Markó Béla. A két politikus egyébként egymás mellett ült a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján szerda este.
Mint ismert, legutóbb a Tőkés László vezette szervezet közleményben nehezményezte, hogy a román kormányküldöttség RMDSZ-es tagjai – Asztalos Csaba delegációvezető, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke és Markó Attila etnikumközi ügyekért felelős államtitkár – Genfben, az ENSZ faji megkülönböztetés elleni bizottsága előtt „próbálták bagatellizálni” az EMNT szakembereinek közreműködésével készül árnyékjelentést a romániai kisebbségek helyzetéről.
Az EMNT azt szorgalmazta, hogy az előállt helyzetet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum következő ülésén vitassák meg a felek. „A konszenzus kialakítása az erdélyi magyar ügy külpolitikai képviseletében tovább már nem odázható” – olvasható a közleményben, amely szerint az RMDSZ politikusai a nemzetállami gyakorlat rabjaivá váltak.
Lapunk korábban megszólaltatta Markó Attilát is ebben az ügyben. Az államtitkár tagadta, hogy az árnyékjelentés tartalmát elbagatellizálta volna. „A bizottság előtt azt mondtam: bár nem témája ennek a testületnek, az autonómia valós igény Székelyföldön. Arról is beszéltem, hogy a magyar közösség alulreprezentált a székely megyék közigazgatásában” – jelentette ki, utalva arra, hogy Tőkésék jelentésének nem a tartalmával volt a gond, hanem a címzettjével.
„Az autonómiáról, az önálló magyar egyetemről beszélnünk kell. De nem a faji megkülönböztetés elleni bizottság előtt. Ez kicsit olyan, mintha egy mezőgazdasági szakbizottság számára hajózással kapcsolatos kérdéseket vetnénk fel” – magyarázta az ÚMSZ-nek.
Amint arról már beszámoltunk, az ENSZ bizottsága előtt a román kormány küldöttsége ismertette a faji megkülönböztetés és a kisebbségek romániai helyzetére vonatkozó jelentését. A testület ugyanakkor meghallgatta három erdélyi szervezet árnyékjelentését is, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erdélyi magyarság önálló oktatási rendszerének kiépítését sürgette.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. augusztus 26.
Bűn és felelősség
Amikor Cseke Attila egy múlt heti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a giuleşti-i tragédia miatt fontolgatta ugyan a lemondást, de végül elállt tőle, jóhiszeműen arra gondolhattunk, a magyar tárcavető abban bízik, hogy az RMDSZ-nek és magának is lesz annyi ereje, hogy átviszi a kormányon a szintén azon a bizonyos sajtóértekezleten tett bejelentését, miszerint az egészségügyben több ezer eddig zárolt helyet felszabadítanak, s ezzel megoldják az ágazat egyik alapvető gondját, a krónikus szakemberhiányt.
Tény ugyanis: mennek, menekülnek az orvosok, asszisztensek az országból, ráadásul hónapok óta nem pótolhatják a hiányzó személyzetet, mert a törvény tiltja. Pedig még mindig szép számban akadnak, akik be szeretnének kerülni a rendszerbe. Hogy jók-e, s van-e kellő tapasztalatuk, látatlanban aligha lehet megállapítani, de kétségtelenül enyhíthetnék némiképp a már-már tragikussá váló szakemberhiányt.
Ezért robbant bombaként a híre annak az ostoba dacnak, mellyel a kormány, illetve a miniszterelnök és a pénzügyminiszter a hétfői koalíciós tárgyalásokon kerek perec visszautasította az egészségügyi miniszter, tehát az RMDSZ ilyen irányú javaslatát, és egy kalap alatt elvetette azt is, hogy az egységes bértáblán valamelyest emeljék a medicinában dolgozók fizetését. Tehát a Boc-kormány továbbra is egészségünkön szándékszik takarékoskodni, és számtalan kórházi tragédia után — melyek közül a koraszülöttek tűzhalálát okozó baleset világviszonylatban is párját ritkítja — sem tanult semmit, szemmel láthatóan a demokrata liberálisok ezek után sem hajlandóak elismerni, hogy esztelen egészségpolitikájukkal, ember-, beteg- és orvosellenes intézkedéseikkel egyre mélyebbre süllyesztik az amúgy is ezer sebből vérző egészségügyet.
Különben az ügyészség hétfőn rács mögé dugta azt az asszisztensnőt, aki tizenkét és fél percre magukra hagyta a koraszülötteket, s kilátásba helyezték, hogy a villanyszereléssel megbízott cég is meglakol a kontár munkáért. Helyes. Csak az a gond, hogy az igazi felelősök, akik az anyagi és erkölcsi csőd szélére sodorták a rendszert, köszönik, jól vannak, és folytathatják áldásos tevékenységüket.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Augusztus végéig felkerül a magyar tartalom?
Sorin Apostu kolozsvári polgármester szerdán tartott sajtóértekezletén megkérdeztük: mikor töltik végre fel a Csoma Botond RMDSZ-es tanácsos által már július elején ingyen rendelkezésre bocsátott magyar nyelvű tartalmat a városháza honlapjára?
A városvezetőnek megadtuk a kontextust is: nemrég tartották Pécs testvérváros napjait Kolozsváron, a megyeszékhely fejlesztési stratégiájában külön fejezet foglalkozik a település multikulturális, többnyelvű jellegének gyakorlatban történő megjelenítésével, nemrég zajlottak a Kolozsvári Magyar Napok, mi több, szeptember 17-e és 19-e között külön küldöttség utazik Pécsre a Kolozsvári Napokra. Ugyanakkor a kincses városba látogató turisták túlnyomó többsége Magyarországról érkezik, nem ismeri a román nyelvet, így fontos lenne a város számára magyar tartalmat megjeleníteni a polgármesteri hivatal honlapján is. – Nekünk a német és az angol fordítás már megvan, a francia részen pedig most dolgozik a Francia Kulturális Központ. Mihelyt ez megvan, felkerül valamennyi tartalom. Hogy Csoma Botond már július elején leadta az anyagot? Júliusban és augusztusban lefordítottuk az általa benyújtott anyagot angolra, németre és franciára. Ugyanazt a tartalmat fordíttattuk le mindegyik nyelvre. Mindenképpen, az imént említett nyelveken, beleértve a magyart is, a hónap végéig feltöltjük a tartalmat. Hogy van-e ennek más akadálya? Miért, Ön azt szeretné, hogy legyen? Nincs semmilyen akadály – fogalmazott a városvezető.
Mint ismeretes, április 16-án az RMDSZ küldöttsége megbeszélést folytatott Sorin Apostu polgármesterrel, és többek között abban állapodtak meg, hogy érvényt szereznek a város fejlesztési stratégiájában is követendő útként szereplő multikulturális jellegnek. Ezt követően Csoma Botond RMDSZ-es tanácsos ingyen lefordíttatta magyarra a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal weboldalának fontosabb részeit, s július elején benyújtotta az ezt tartalmazó CD-t. Annak ellenére, hogy azt kérte, július 15-ig töltsék fel a magyar tartalmat a honlapra, azóta semmilyen előremozdulás nem történt
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro

2010. augusztus 27.
Szembenézve
Mostanában, ha református papokkal beszélgetek, elő-előjön a lehallgatás témája, vele meg az a kérdés, hogy milyen bűnöket követett el a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben az az ötven lelkész, akinek „jelentgető múltját” a Brüsszelbe távozó volt püspök nyilvánosságra hozta.
Mondják: a feltáró bizottságtól kapott iratok szerint egyiküknek például az szárad a lelkén, hogy a helyi ortodox pópa durvaságaira hívta fel a belügyesek figyelmét, viszont saját paptársairól, híveiről egyetlen ócsároló sort sem írt.
Nevetséges, hogy egy ilyen lelkészt utólag szekusügynöknek kiálltunk ki! Ki tudja milyen fenyegetések nyomán szervezték be! Azt viszont tudjuk: voltak, akiket nem kellett beszervezni, a jobb pozícióért, a nyugati útlevélért önként jelentgettek. Persze, nem is elsősorban papok.
Minderről természetesen sokat lehetne vitatkozni. Ám a közvéleményt inkább az ügy időzítése foglalkoztatja. Jóllehet a lista már korábban rendelkezésre állt, a nagyobb nyilvánosság csak akkor ismerhette meg, amikor Tőkés Lászlónak át kellett adnia a püspöki széket. Ez sokakban olyan gondolatokat ébreszt, hogy Tőkés Lászlónak nem erőssége a nyílt szembenézés. Kényelmesebb számára Brüsszelből vagy Budapestről üzenni, mint lelkésztársai szemébe nézni, és keresztényhez illően, nyíltan megbeszélni velük a dolgokat.(Van, aki egyszerűen visszarúgást említ.)
A jegyzetíróban akaratlanul felötlik az RMDSZ-ben betöltött tiszteletbeli elnöki tevékenysége. A jelenlévők tanúsíthatják: azon a szatmári kongresszuson elsősorban azért váltották le, pontosabban szüntették meg tisztségét, mert nem járt el az RMDSZ tanácskozásaira, hogy ott mondja el, mi fáj, mivel nem ért egyet, hanem örökösen a sajtón át üzent. Persze, ez sokkal könnyebb volt neki, hisz nem kellett a bíráltak szemébe néznie, netán az ellenérveket hallgatnia.
Miként az autonómiáról is sokkal kényelmesebb a Duna TV-ben, egy székely faluban és templomban értekeznie, ahol természetesen csak tapsot kap, mint azok előtt, akik meg kellene hogy adják nekünk az autonómiát Vagyis a román közvéleményt formáló sajtó, politikusok, de főleg parlamenti képviselők előtt, hisz a román parlament jóváhagyása nélkül nincs semmiféle autonómiánk.
Az RMDSZ listájáról első helyen megválasztott EP-képviselőnk úgy tesz, mintha ezt nem tudná! Ezért inkább cselesen a háttérből üzengetve politizál, mintsem hogy az érintettek elé álljon. Pedig ez nagyobb hitelességet jelentene, főleg a dolgok összefüggéseit jobban ismerő, populista szövegekkel nehezen traktálható emberek előtt.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. augusztus 28.
Fontos és szükséges
Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ helyi képviselőivel találkozott
Tegnap Marosvásárhelyen a városi és a megyei tanács RMDSZ-frakciója találkozott Markó Béla szövetségi elnökkel, az RMDSZ- képviselőkkel, szenátorokkal és Borbély László környezetvédelmi miniszterrel. A tanácskozás végén Kolozsváry Zoltán frakcióvezetőt kérdezte a Népújság.
– Mi volt a célja a találkozónak?
– Ez a találkozó nagyon esedékes volt és fontos, azért is, mert Markó Béla kimondta, hogy ezeket a találkozókat meg fogjuk ismételni. Egyrészt nekünk, azoknak, akik helyi szinten képviseljük az RMDSZ-t és a magyarságot, fontos, hogy közvetlenül egyeztessük elképzeléseinket az RMDSZ központi vezetésével, de épp annyira fontos, hogy ők is belelássanak a helyi problémákba, mert ezek a sajátos helyi gondok, kérdések figyelmet érdemelnek, és nagyon sok olyan helyzet van, ami meghaladja a városi tanács lehetőségeit. Tulajdonképpen a találkozó ahhoz volt hivatott hozzájárulni, hogy számunkra világos legyen a központi vezetés elképzelése, ők pedig megismerjék a mi sajátos problémáinkat, hogy mennyire tudunk vagy nem tudunk Floreával együtt dolgozni, milyen politikát próbálunk folytatni.
Részletekbe menni nyilván nem lehetett, nem is ez volt a cél. Hanem az, hogy kialakítsunk egy olyan eszmecseremódot, amely időről időre eljuttatja visszajelzéseinket a megyei és a felső vezetéshez. Ugyanis az volt az érzésem, hogy a megyei vezetés sokkal jobban ismeri a városon kívüli területek hangulatát és problémáit, mint a városét.
Különösen fontos most, ebben az időszakban, amikor a városi képviselet nagyon éles problémákkal kerül szembe, hogy csak két dolgot említsek: a távhőszolgáltatás kérdése és a kerülőút. Mi nagyon határozottan kiálltunk, sajnos kevés eredménnyel. De beszéltünk a kombinátról és a repülőtérről is. Ezeknek a felvetése volt a viszonylag rövid, de értelmes beszélgetés témája. Meghallgattuk a központi vezetés álláspontját és rövid tájékoztatását a kormányzati részvétellel kapcsolatosan, másrészt pedig mi magunk elmondtuk azt, amit fontosnak tartunk.
– Született valamiféle döntés?
– Nem arról van szó, hogy itt döntések szülessenek, vagy hogy ebben a fázisban határozatokat hozzunk. Egyszerűen a kétoldalú tájékoztatás a lényeg, és egy bizonyos munkamódszer kialakítása. Vásárhely nagyon fontos számunkra, hiszen még mindig a legnagyobb többé-kevésbé magyar nagyváros, ezért oda kell figyelnünk, mert a jelenlegi áldatlan helyzetben a hangulati lemorzsolódás az RMDSZ-ről szükségessé teszi, hogy szembenézzünk a dolgokkal, és próbáljunk meg olyan elképzeléseket kidolgozni, amelyek a város lakói, s ezen belül a magyarság érdekeit szolgálják.
– Mondta, hogy folytatni kívánják ezeket a találkozókat. Ez csak elvi megegyezés volt, vagy meg is egyeztek egy konkrét időpontban?
– Konkrét időpontban nem egyeztünk meg. Annyira dinamikus időszakot élünk, hogy ez roppant nehéz lenne, de időről időre, a szükségletek függvényében ilyen találkozókat fogunk szervezni.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2010. augusztus 30.
Előveszik a kisebbségi törvényt?
Markó Béla, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes a Félsziget-fesztiválon kijelentette, a szövetség nem lép ki a kormánykoalícióból, s megjelölte az őszi parlamenti ciklus prioritásait: a tanügyi és a kisebbségi törvényt.
Utóbbi megtárgyalását évek óta halogatja a törvényhozás. Az esetleges kormányátalakítással kapcsolatos újságírói kérdésre Markó azt válaszolta, az RMDSZ-es miniszterek jól végzik munkájukat, nem áll fenn annak veszélye, hogy bármelyiket is leváltsák. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikusok a Félszigeten
Nemcsak szórakoztak, politizáltak is
A fesztivál utolsó előtti napján politikusi felvonulás volt a Félszigeten. Pénteken délután Borbély László környezetvédelmi miniszter több olyan rendezvényen részt vett, melyek célja a környezetvédelem tudatosítása volt a fiatalokban. Díjakat adott át a zöldkvíz nyerteseinek, illetve a szavalatokat előadóknak. Kitért a szelektív hulladékgyűjtés helyi furcsaságaira: miközben Marosvásárhelyen megkezdődött a szelektív hulladékgyűjtés és az elmúlt hónapokban 75 tonnányi szemetet gyűjtöttek így össze, a köztisztasági vállalat elszállítja és gyakorlatilag "összeönti" a külön gyűjtött hulladékot. Erre megoldást kell találni, hiszen a szerződés nem így írja elő – tette hozzá. Az Energomur kapcsán bírálta a prefektus akadékoskodását, azt, hogy a főispán a közigazgatási bírósághoz fordult a távhőszolgáltató adósságai miatt, modván, nem a prefektus dolga egy tanácsi határozat időszerűségét megállapítani, a törvényesség szempontjából kell neki eljárnia. A miniszter ismételten megpróbál egyeztetni a tanáccsal és a polgármesterrel a város fontos létesítményeinek: pl. a stadion és más sportlétesítmények sorsát, az itt tervezett beruházásokat illetően. Szombaton délelőtt Markó Béla miniszterelnök-helyettes látogatott el a fesztiválra. Az RMDSZ elnökét Bodor László fesztiváligazgató kalauzolta. A kormányfőhelyettes újságírói kérdésekre válaszolva az RMDSZ prioritásairól beszélt. Hangsúlyozta, az RMDSZ kormányzati és parlamenti tevékenységének elemzését követően hoznak meg bizonyos döntéseket, de az őszi törvénykezési ciklusban elsőbbségi kérdésként az oktatási törvény elfogadása valamint a kisebbségi törvény holtpontról való kimozdítása szerepel. Markó Béla azt is hangsúlyozta, az RMDSZ nem szándékozik kilépni a kormánykoalícióból. Délben a meghirdetett programhoz képest jelentős késéssel érkezett meg Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter, aki Dumitru Matei megyei főtanfelügyelő és Claudiu Maior alpolgármester kíséretében igen sietősen nézett körül a fesztiválon. Újságíróknak is szűkszavúan válaszolt, kijelentette: szeretné, ha az új tanév szervezési szempontból (órarend, tananyag stb.) jól kezdődne. A kora délutáni órákban Kelemen Hunor kulturális miniszter már a MIÉRT-sátorban beszélgetett, ahonnan átvonult a sajtótátorba, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, majd Badár Sándor magyarországi humorista előadásait megtekinteni. Eddig minden évben, talán egy kivételével, részt vett a Félsziget rendezvényein, a koncerteken, ezúttal azonban időhiány miatt sem a Europe, sem az Omega produkcióin nem maradhatott. Amellett, hogy beszélt a Félsziget rendezvényeinek jelentőségéről az erdélyi magyar kultúra szempontjából, politikai nyilatkozatokat is tett. Prioritásnak nevezte az oktatási, a nyugdíj-, a kisebbségi, a közalkalmazottak egységes bérezésére vonatkozó törvények elfogadását, az ország régióinak átszervezését. Hangsúlyozta: jelenleg az ország érdeke azt kívánja, hogy stabilitás legyen, ezért az RMDSZ nem ír alá bizalmatlansági indítványt, nem szándékozik kilépni a kormánykoalícióból és az előrehozott választások gondolatát is elveti. A korlátozások bevezetése után immár gazdaságélénkítő intézkedések bevezetésére lehet számítani, "amivel az RMDSZ is adós". Az esti órákban még egy-két sörsátornál látható volt a miniszter. A MIÉRT–RMDSZ focimérkőzésre is sort kerítettek, az RMDSZ 4-2-re győzte le ellenfelét, a meccs után a játékosok a MIÉRT–sátorban "békültek" néhány korsó hideg sör mellett.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Precedensértékű lehet a román ügyészségi döntés!
Nem indítanak bűnvádi eljárást Romániában azon önkormányzati képviselők ellen, akik az erdélyi Makfalva polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely zászlót – olvasható egy román ügyészségi határozatban, amely megállapítja, hogy a lobogó “egy történelmi közösség” jelképe.
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) makfalvi önkormányzati frakciója tavaly decemberben határozott úgy, hogy kitűzi a Maros megyei település polgármesteri hivatalának homlokzatára a kék alapon félholdat és egy csillagot ábrázoló székely zászlót. Az önkormányzati képviselők ellen feljelentést tett a rendőrségen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Zsigmond Vencel polgármester. Ennek nyomán hat MPP-s önkormányzati képviselő ellen indítottak vizsgálatot, amelynek lezárásaként a segesvári bíróság keretében működő ügyészség úgy határozott: nem indítanak bűnvádi eljárást, mert a román kulturális minisztérium tájékoztatása szerint egy történelmi közösség jelképéről van szó, és a lobogó nem sorolható a fasiszta, a rasszista vagy az idegengyűlölő szimbólumok közé, amelyek használatát a 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet tiltja.
Márton Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács marosszéki szervezetének titkára hétfőn az MTI-nek elmondta: reméli, hogy az ügyészségi határozat eloszlatja a félelmeket a többi székelyföldi önkormányzat vezetőiben, akik eddig ódzkodtak kitűzni a zászlót a román törvények különféle értelmezésének lehetőségeitől tartva.
A jogi vita során a Maros megyei kormánybiztosi hivatal májusban felszólította a makfalvi önkormányzatot a zászló eltávolítására. A Krónika című napilap tudósítása szerint tette ezt annak ellenére, hogy a romániai törvények nem tiltják a székely zászló kitűzését a helyhatósági épületekre. Bárczi Győző Maros megyei alprefektus ennek kapcsán akkor úgy nyilatkozott, hogy “nem feltétlenül engedélyezi a törvény azt, amit nem tilt”.
Kerekes Károly, az RMDSZ parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta: fontos előrelépésnek tekinti az ügyészi állásfoglalást a nemzetiségi szimbólumok szabad használatáért folytatott küzdelemben. Úgy véli, hogy az önkormányzatoknak használniuk kell a székely zászlót, a román törvények nem írnak elő szankciót a nemzetiségi jelképek használata esetén. erdon.ro

2010. augusztus 31.
Panaszkodnak a romániai magyar újságírók
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint a romániai politikai hatalom soha nem tapasztalt nyomást gyakorol a sajtóra, és felkéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusait, hogy a kormányban és a parlamentben álljanak ki a sajtó védelmében – olvasható a szakmai szervezet nyílt levelében.
Az MTI bukaresti irodájához hétfőn eljuttatott levelet Markó Béla RMDSZ-elnöknek és miniszterelnök-helyettesnek, valamint Kelemen Hunor kulturális miniszternek címezték. A dokumentum szerint a nyomásgyakorlás veszélybe sodorja a demokratikus jogállam egyik alappillérét, az állampolgárok hiteles, pártatlan tájékoztatáshoz való jogát, általában a sajtószabadságot.
Karácsonyi Zsigmond, a romániai magyar újságírókat tömörítő szervezet elnöke által aláírt levél felidézi, hogy 2009-ben bevezették az átalányadót, amit minden vállalkozásnak fizetnie kell függetlenül attól, hogy nyereséges-e vagy sem. A levél emlékeztet arra is, hogy júliustól növelték a személyi jövedelmek adóterheit, s ezzel létbizonytalanságba, esetenként a csőd szélére taszították a független sajtót.
Júliustól módosították az adótörvényt úgy, hogy nem csak az állandó munkaviszonnyal rendelkezőknek, hanem a különböző szerződésekkel foglalkoztatottaknak is társadalombiztosítási járulékot kell fizetniük jövedelmük után. Ez az intézkedés a művészek és az egyetemi oktatók mellett az újságírók jelentős hányadát is érinti.
A szervezet szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a gazdasági válság hatására csökkent a médiavállalkozások reklámbevétele. Hozzáteszik, hogy nemzetbiztonsági okokra vagy a közszereplők személyiségi jogaira hivatkozva korlátozó – esetenként megfélemlítő – paragrafusokat készül elfogadni a törvényhozás, miközben az Európai Unió és a nemzetközi joggyakorlat a sajtó védelmét ezek fölé helyezi. „Sajnálatos, hogy a kabinet egyes tagjai a sajtót teszik felelőssé az állami intézményekben kialakult káoszért, és visszaélve hatalmukkal, megfélemlítik az újságírókat" – olvasható a nyílt levélben.
MTI
Erdély.ma

2010. szeptember 1.
A régiósítás titkos dimenziói
Jó román hazafinak lenni egy jó román pártban igencsak dicséretes dolog lehet. Jó román hazafinak lenni az RMDSZ-ben már kevésbé jár annyi érdemmel.
Nem elég szegény szövetségnek, hogy gyakran illetik a megalkuvás vádjával, most úgy tűnik, hogy egy vidéki aktivistája személyében még egy jó román hazafi is kikerült soraiból. Zsigmond Vencel makfalvi polgármester feljelentést tett MPP-s önkormányzati képviselő-kollégái ellen, mert azok úgy döntöttek, hogy a községházára kiteszik a székely zászlót. Mit ad Isten, a feljelentést a segesvári bíróság mellett működő ügyészség visszautasította, mondván: nem indítanak bűnvádi eljárást, mert a kulturális minisztérium tájékoztatása szerint egy történelmi közösség jelképéről van szó, és a lobogó nem sorolható a fasiszta, a rasszista vagy az idegengyűlölő szimbólumok közé, amelyek használatát a 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet tiltja.
Ínyencek üljenek az első sorba, végül is az elmúlt 20 esztendőben kevés ennél tanulságosabb történet volt a szimbólumos–hazaárulós–magyarközösségmegosztós erőtérben. Az echte erdélyi magyar hülyeség térképéről az MPP és a segesvári ügyészség Makfalvát visszahódította a civilizációnak. Nem semmi!
Ez az a helyzet, amikor a RMDSZ a taktikai visszavonulás fegyverét választhatja, és legfeljebb lesütött szemekkel vicsoríthat a makfalvi polgármesterre, aki e lépése után akár az RMDSZ Nagy-Románia platformját is megalapíthatja, meglepődni senki nem fog. Az is valószínű, hogy Zsigmond Vencelen alaposan el is verik a port az RMDSZ-ben, pedig ha visszaforgatjuk a történet kerekét, kiderül, hogy egy-két RMDSZ-aktivistának volt még az emeletes marhaság kategóriába sorolható mondata. Bárczy Győző Maros megyei alprefektus például azt nyilatkozta a zászló kitűzésének jogszerűségéről, hogy „nem feltétlenül engedélyezi a törvény azt, amit nem tilt”. Bárczy a maga során a zászlós história kapcsán egész provokátori összeesküvést fedezett fel korábban, hiszen megállapítása szerint az MPP-s tanácsosok csak olyan településeken forszírozták a székely zászló kifüggesztését, ahol RMDSZ-es a polgármester, ami ugye provokáció. De nem is csak provokáció, hanem egyenesen szabotázs és rebellió.
Ha már a román törvény betűje szerint rendezzük a magyar szimbólumok dolgát, akkor lenne itt még valami. Igaz, heraldikailag mai napig vitatott, hogy a kék alapon aranyszínű hold és csillag milyen mértékben székely szimbólum, de lépjünk túl ezen, végül is, ha székely emberek egymással való politikai csatározásainak tárgya, akkor így is, úgy is megette a fene.
Hanem ugyanez a zászló Hargita megye zászlója is, ami körül ismét csak vannak kérdések. Nem másért, de a megye mint közigazgatási egység szimbóluma a jog jelenlegi állása szerint a megyecímer. A megyezászló momentán csak arra jó, hogy ugyancsak szimbólumértékű népünnepélyeken el lehessen mondani, hogy kitűzték a megyezászló rangra emelt székely zászlót. Persze jó kérdés, hogy egy román közigazgatási egységen messze túlmutató közösség történelmi szimbólumának megyezászlói rangra való emelése tulajdonképpen milyen művelet is? Emelés, vagy silányítás? Lényegtelen, jól mutat, és kész.
Mellesleg, vajon a Maros megyei alprefektus tudja, hogy a Maros megyei Makfalván nem csupán a székely zászlót, de egyben Hargita megye zászlaját is kitűzték? Ami már nem is provokáció, sőt több mint rebellió… ez egyenesen regionalizáció…
De vajon mikor jön a mesebeli erdész, és kerget haza mindenkit a grundról, válság van… komoly dolgokkal kellene foglalkozni… legalább azoknak, akik ezért kapják a közpénzt.
Orbán Ferenc. Hargita Népe (Csíkszereda)