Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2005. január 27.
Vádaskodó hangvételű leveleket kap szerte a nagyvilágból Petru Filip, nagyváradi polgármester a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályája miatt, melyet az ortodox egyháznak építkezési céllal átadott. Filip sajtóértekezletén közölte, felháborította a hasonló levelek áradata, mert úgy véli, hogy mindig is lojális volt a váradi magyarokkal szemben. – Az RMDSZ frakció elképzelhetetlennek tartja hogy egy tanintézet sportolási lehetőség nélkül maradjon. A logikus az volna, ha a reformátusoké maradna a pálya, a görög keletiek pedig máshol kapnának területet a városban. Az újságírók kérdésére, miszerint helyes-e egy iskolától elvenni egy meglévő sportpályát, Filip kitért és köntörfalazott. /(Balla Tünde): Filipen a világ szeme! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./
2005. január 27.
Tíz éve indította el Szász Enikő /Temesvár/ a Bánsági Magyar Napok azóta egyre gazdagodó és hagyományossá vált rendezvénysorozatot. Szász Enikő színművésznő a Temesvári Magyar Nőszövetség vezetőjeként vált a térség művelődési életének meghatározó szervező egyéniségévé. Nemrég állította össze a Civil Tanáccsal és az RMDSZ-szel közösen az idei művelődési rendezvények programját. Elmondta, hogy kezdetben meghökkentette a csekély érdeklődés. Végül szinte megszállottsággal sikerre vitte a Bánsági Magyar Napokat, amelynek az utóbbi öt évben teltházas minden előadása. A Bánsági Magyar Napok tíz napjában lehetőséget biztosítanak néptánccsoportok bemutatkozására, fellépnek a képzőművészeti főiskola magyar diákjai, bemutatják a magyar könyvkiadás újdonságait, évfordulós megemlékezéseket is szerveznek. Együttműködési kapcsolatot alakítottak ki Szegeddel és Újvidékkel. Szász Enikő tervezi Székely László műépítész köztéri szobrának felállítását. Ez lesz Trianon óta az első köztéri műalkotás, amelyet Temesváron magyar személyiségnek állítanak. /Szekernyés Irén: Tíz évig kőkemény akarattal. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 27./
2005. január 28.
Calin Popescu Tariceanu kormányfő január 26-án hivatalosan is kinevezte az RMDSZ államtitkárjelöltjeit: Székely Ervint az egészségügyi minisztériumba, Csutak Istvánt az integrációs tárcához és Jakab Istvánt a pénzügyminisztériumba. /Újabb három RMDSZ-es államtitkárt neveztek ki. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./
2005. január 28.
Tariceanu miniszterelnök január 27-én államtitkári tisztségbe nevezte ki az RMDSZ által javasolt Birtalan Józsefet, aki a Köztisztviselők Ügynökségének elnöki tisztségét tölti be a döntés értelmében. Birtalan 2000. májusa és 2005. januárja között szintén a Közigazgatási és Belügyminisztériumhoz tartozó Köztisztviselők Ügynökségénél töltötte be az alelnöki tisztséget. /RMDSZ Tájékoztató, jan. 28., 2919. sz./
2005. január 28.
A nemzeti közösségeket érintő gondokra megoldást nyújtó kerettörvénynek tervezi az RMDSZ a kisebbségek jogállását tisztázó jogszabályt, amelyet várhatóan a tavasz folyamán véglegesítenek. Az RMDSZ szakemberei még csak a törvény vázát rögzítették, tájékoztatott Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselő, aki Varga Attila és Márton Árpád képviselővel végzi a szöveg megfogalmazását. A törvény első része a kisebbségek jogaira vonatkozó általános alapelveket rögzíti, a második rész a kisebbségek meghatározását tisztázza és kitér a kisebbségek kulturális és oktatási gondjaira is. A törvénybe az információhoz való jogot is belefoglalják és az anyanyelvhasználatot is szabályozzák. Az RMDSZ azt szeretné, ha a kisebbségek gondjait orvosló jogi előírások egy kerettörvénybe lennének összefoglalva. A törvény a kisebbségügyi tanács létrehozására is kitér. A jogszabály külön fejezetet szentel a kulturális autonómiának. /Borbély Tamás: Kerettörvénybe foglalnák a kisebbségi jogokat. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./
2005. január 28.
Munkamegbeszélést tartottak az RMDSZ kormány-tisztségviselői. Markó Béla kormányfőhelyettes közölte: az ezentúl kéthetente megtartott konzultatív jellegű üléseknek elsősorban az a céljuk, hogy a tisztségviselők folyamatosan beszámolhassanak tevékenységükről, kölcsönösen tájékoztassák egymást, tanácsot kérhessenek és adhassanak. A tanácskozáson felszólalt Nagy Zsolt hírközlési miniszter, Borbély László területrendezési megbízott miniszter és Winkler Gyula, a gazdasági tárca kereskedelemért felelős minisztere. Mindhárman hangsúlyozták: az elkövetkező időszakban arra törekednek majd, hogy szorosabbá fűzzék az általuk képviselt minisztérium és az RMDSZ közötti kapcsolatokat, az információ áramlását. Ugyanakkor kifejtették, az RMDSZ-nek most lehetősége van arra, hogy a különböző intézményekbe felkészült, fiatal szakembereket juttasson be. /Cs. P. T.: Tanácsokat kérnek és adnak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./
2005. január 28.
Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes január 27-én fogadta a meghívására Bukarestbe érkezett Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettest és küldöttségét. A két politikus a szlovákiai és a romániai magyar közösség sajátos helyzetéről tárgyalt. A felek összehasonlították az RMDSZ és a Magyar Koalíció Pártja kormányzati szerepvállalását, Csáky Pál felajánlotta vendéglátójának ilyen irányú tapasztalatai átadását. Elhangzott, mind a szlovákiai, mind pedig a romániai magyarság cselekvő részesei azoknak az államoknak, amelyekben élnek, politikai szerepvállalásukkal pedig jelentős mértékben hozzájárulnak az illető ország fejlődéséhez. Markó Béla kijelentette: igen fontos, hogy a magyar kisebbség érdekeit védő pártok összefogjanak. A szlovák miniszterelnök-helyettest Berényi József külügyi államtitkár, Peczár Károly irodavezető, valamint Martin Murvic szóvivő kísérte el romániai útjára. A Csáky Pál vezette delegáció a romániai cseh és szlovák kisebbség képviselőjével is megbeszéléseket folytat. /Cseke Péter Tamás: Hangsúlyos politikai szerepvállalások. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./
2005. január 28.
Korodi Attila a Környezetvédelmi Minisztérium integrációért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkáraként első sajtótájékoztatóját tartotta január 27-én Csíkszeredában. Az RMDSZ-es politikus új beosztásáról, felelősségeiről számolt be a sajtó képviselőinek. Szükségesnek látja, hogy minél több információhoz férjenek hozzá a helyi vezetők, hiszen éppen az információ hiány jelentette eddig a legnagyobb gondot. Feladatai közé tartozik a környezetvédelmi tálcán belül az ISPA, a SAPARD, a SAMTID valamint a PHARE források koordinálása. /(Daczó Dénes): Államtitkári bemutatkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./
2005. január 28.
Gazda Zoltán, a háromszéki Magyar Polgári Szövetség elnöke kijelentette, hogy a szövetség kéri az EU-csatlakozási tárgyalások nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozó fejezetének megnyitását, mivel az MPSZ szerint „Románia távolról sem teljesíti a feltételeket”. Gazda szerint Frunda György RMDSZ-szenátor kinevezése az ET minotorizáló bizottságának elnökévé aggodalomra ad okot az MPSZ számára, mivel ez megnehezíti a fejezet megnyitását. „Ismeretes, hogy Frunda György, az előző SZDP-kormány küldönceként mindig azt hangoztatta az Európa Tanácsban, hogy Romániában rendezték a nemzeti kisebbségek problémáit. Ezek után mit várjunk egy ilyen embertől”, fogalmazott Gazda. Hozzáfűzte, az MPSZ megpróbálja a magyarországi képviselőkön keresztül tájékoztatni az Európa Tanácsot a romániai nemzeti kisebbségek problémáiról. /MPSZ: Románia nem teljesíti a kisebbségekre vonatkozó feltételeket. Kérik a csatlakozási tárgyalások megnyitását. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./
2005. január 28.
Január 15-én és 16-án tanácskozott Sugásfürdőn a Székelyföldi Frakció. Megállapították, szükséges a Székelyföldi Frakció hangsúlyosabb részvétele a régiószintű döntések meghozatalában. Össze kell hívni a konzultatív jellegű Székelyföldi Egyeztető Fórumot. Létre kell hozni a székelyföldi gazdasági régiót. Az RMDSZ Párbeszéd az autonómiáért című választási programja figyelembevételével kidolgozott kormányprogram elvi keretet biztosít a kulturális autonómia megvalósításához, olvasható Székelyföldi Frakció felhívásában. /Hogyan tovább? = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 28./
2005. január 28.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) utcai megmozdulásokat rendez, ha Albert Álmos, a háromszéki RMDSZ elnöke továbbra is elutasítja a tárgyalásokat az MPSZ-szel az autonómiáról, nyilatkozta Gazda Zoltán, a háromszéki MPSZ elnöke. /Különös igény. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 28./
2005. január 29.
Az erdélyi magyarok kilenc százaléka vállalna munkát a közeljövőben az anyaországban, Magyarországon pedig két százalékuk szeretne tanulmányokat folytatni – derül ki abból a tavaly végzett kutatásból, aminek első eredményeit január 27-én ismertették Budapesten egy konferencián. Az Új Kézfogás Közalapítvány megbízásából 2004. január-július között végeztek tényfeltáró kutatást az MTA Politikai Tudományok Intézete és a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások központja munkatársai. A felmérést a tervek szerint 4-6 év múlva megismétlik, ami először kínálhat esélyt az erdélyi magyarságra vonatkozó társadalmi változások, trendek tényleges megismerésére – mondta megnyitójában Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Az 1989-es rendszerváltozás óta eltelt időszakban a megkérdezettek 57,6 százalékának véleménye szerint romlott az ország gazdasági helyzete, 21,1 százalékuk nem tapasztalt változást, s csak 20,2 százalék szerint történtek olyan változások, amelyek perspektívát jelenthetnek. Az emberek életszínvonala 59 százalék véleménye szerint romlott az elmúlt 15 évben, s csak a válaszadók 19 százaléka érzékelt pozitív változást ezen a téren. A megkérdezettek 43 százaléka egyértelműen pozitívan nyilatkozott az RMDSZ-ről, míg Magyarországon a politikai pártok pozitív megítélése 14-16 százalék között mozog. A felmérésben résztvevők négytizede elégedett az egyházakkal. /Az erdélyi magyarok kilenc százaléka vállalna munkát az anyaországban. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 28./ Lábody László, az Új Kézfogás Közalapítvány elnöke kifejtette: a határon túli magyarságot érintő mindenkori magyarországi kormányzati stratégia fő irányelve a szülőföldön maradás támogatása, de az ehhez rendelt eszközöknek – nagyságrendben évente átlag 10 milliárd forint – csupán 6-7%-a fordítódott gazdasági fejlesztésekre, a többi oktatásra, kultúrára, a civil szférára, pedig az elvándorlás fő motívuma „nem a nemzeti elnyomásban, hanem a reálszférában keresendő”. /(Guther M. Ilona): Szociológiai kutatás. Az erdélyi magyar népesség jelenlegi helyzetéről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./
2005. január 29.
Elsősorban integrációs és kisebbségpolitikai kérdések szerepeltek Csáky Pál szlovák és Markó Béla román miniszterelnök-helyettes január 28-i bukaresti tárgyalásain, amelyeken a felek egyebek között megegyeztek abban, hogy az RMDSZ miniszterei, államtitkárai és szakértői a jövőben szorosabb kapcsolatokat építenek ki szlovákiai kollégáikkal az integrációs tapasztalatok átadása érdekében. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett: a romániai magyarok érdekvédelmi szervezete és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) most készít kisebbségi törvénytervezet saját országa számára. Ezek szövegét mielőbb összehasonlítják majd – mondta Markó Béla. A két ország szakértői ugyanakkor sokkal sűrűbben fognak találkozni – tette hozzá Csáky Pál, aki a tervek szerint legközelebb májusban készül újra Bukarestbe látogatni. /Markó–Csáky találkozó Bukarestben. Integrációs és kisebbségpolitikai kérdések szerepeltek napirenden. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./ Csáky Pál elmondta: nem csupán a két határon túli magyar szervezet, hanem a két kormány között is szeretnének jó együttműködést kiépíteni. /Román-szlovák kormányközi megbeszélések. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./
2005. január 29.
Mircea Miclea oktatásügyi miniszter január 28-án tartott kolozsvári sajtóértekezletén közölte, elutasítja az RMDSZ kérését, hogy a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) magyar tannyelvű karokat hozzanak létre. Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei RMDSZ-szenátor az elmúlt héten kijelentette, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen két vagy három magyar tannyelvű kart kell létesíteni. Hasonlóan nyilatkozott előzően Kötő József államtitkár is. Az RMDSZ arra vonatkozó kérésével kapcsolatban, hogy a magyar kormány mellett a román kormány is finanszírozza a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, Miclea kifejtette, a magánegyetem akkreditálása folyamatban van, csak ezt követően lehet felvetni a finanszírozás kérdését. Január 28-án Bukarestben Markó Béla úgy nyilatkozott: az RMDSZ megkezdte a Tanügyminisztériummal a tanácskozást a magyar egyetemi oktatás kiszélesítéséről, önálló döntéshozatali struktúrák létesítéséről az állami egyetemek keretében. /Miclea továbbra is elutasítja a magyar karokat a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./
2005. január 29.
Nem ért egyet Kása Zoltán volt rektor-helyettes véleményével olvasói levelében Nagy László, miszerint jó lenne, ha a Babes–Bolyai Egyetem magyar hallgatói-előadói átköltöznének a Sapientia Egyetemre (EMTE), otthagyva csapot-papot, az összes épületet, az egész felszerelést, Mindezt azért javasolta Kása Zoltán, mert a Babes-Bolyai Egyetem magyarul tanulóinak minden, nagyobb önállóságra való törekvését reménytelennek véli. Kötő József az RMDSZ nevében kissé bizakodóbb, a két önálló magyar kar mellett érvel, egy önálló állami magyar egyetem megalapítását egyelőre reménytelennek tartva. A levélíró ezzel szemben első lépésként az 1959-ben beolvasztott Bolyai Egyetem jogi személyiségének visszaállítását tartaná fontosnak. /Id. Nagy László: Továbbra is holtponton a magyarnyelvű állami egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./
2005. január 29.
Az RMDSZ Temes megyei választmánya ülésezett. Toró T. Tibor parlamenti képviselő elmondta, hogy a választás idején a kampánystáb jól működött. Jó ötletnek bizonyult a Mi, bánsági magyarok 10 ezer példányban kiadott nyomtatvány, valamint a minden felkeresett településen átadott közösségi krónika. A kampány során hét színházi előadást, kilenc nótaestet, nyolc néptánc-műsort, több bált szerveztek. Temesváron, ahol a megye magyarságának fele él a legteljesebb szétszórtságban, sikeres volt a magyar közösségeket bemutató nyomtatvány. A kampány sikeres volt, hiszen sikerült megőrizni a parlamenti képviseletet – vonta meg a mérleget Toró T. Tibor. Aggodalomra adnak okot a legutóbbi népszámlálás adatai. Temes megye magyarsága 63 ezerről 50 ezerre esett vissza. A megyében felgyorsult az asszimiláció. Az RMDSZ képviselőjelöltjére 2000-ben 22 124-en, 2004-ben viszont már csak 15 687-en szavaztak. Mindent meg kell tenni az asszimiláció visszaszorítására – fejtette ki Toró T. Tibor. /Szekernyés Irén: RMDSZ-kiértékelő. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 29./
2005. január 31.
Újabb két RMDSZ-es tisztségviselőt neveztek ki magas rangú tisztségekbe. Birtalan Józsefet nevezték ki a közhivatalnokok országos ügynökségének élére. Birtalan eddig itt aligazgatóként tevékenykedett. A mezőgazdasági minisztériumhoz tartozó állami birtokok ügynökségét pedig Tánczos Barna közgazdász fogja vezetni. A 28 éves szakember 1999-ben végezte el a bukaresti közgazdasági egyetemet, az elmúlt két évben pedig a képviselőház iparügyi és szolgáltatásokért felelős bizottságot vezető elnök tanácsadója volt. /B. T.: Két ügynökség az RMDSZ-nek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./
2005. január 31.
Január 29-én az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa (OÖT) Kolozsváron rendezett ülést. Markó Béla, az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy megteremtették a romániai magyar közösség életének javítására alkalmas eszközöket. Ilyés Gyulát, Szatmárnémeti polgármesterét választották az OÖT elnökévé. Markó szerint a decentralizáció célkitűzése az egész ország érdeke. Markó arra figyelmeztette a székelyföldi küldötteket, hogy ne nézzék le a kulturális autonómiát, mert ez azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyják azt a tényt, miszerint a romániai magyarság zöme szórványban él. Újságírói kérdésre válaszolva Markó cáfolta azt a feltevést, hogy az erdélyi megyéknek az állami költségvetésbe fizetett összegekhez képest méltánytalanul keveset juttatnak vissza. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint az önkormányzati képviselőknek elsősorban nem a magyarországi támogatásokban kell reménykedniük, hanem Erdélyben kell megteremteniük a magyar közösség életszínvonalának emelését szolgáló eszközöket. Takács arra buzdította az önkormányzati képviselőket, hogy vezessék be a magyar nyelvet az önkormányzatokba ott, ahol ezt törvény engedi. /Borbély Tamás: Markó: Valós önkormányzatiság megteremtése a cél. Ilyés Gyula az Országos Önkormányzati Tanács új elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./
2005. január 31.
Több mint tíz évvel ezelőtt Sipos György nagygazda rendezte először Majláton a gazdabált. Azóta évente más-más gazda szervezésében a gazdabál a falu egyik legrangosabb rendezvényévé nőtte ki magát. Eljönnek az elszármazottak és környékbeliek Kisiratostól Temesvárig. Idén Szőke József gazdálkodó, RMDSZ-elnök, községi tanácsos szervezte a gazdabált. Ezúttal is megtelt a kultúrotthon nagyterme, ahol több mint 200 embert szórakoztatott. Ezúttal egy szobrot is kisorsoltak, Kovács Zoltán amatőr szobrász alkotását Cseres Ilona vihette haza. Majláton a gazdabálok közösségépítő, megtartó erőt jelentenek. /(Balta): Jubileumi gazdabál Majláton. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 31./
2005. február 1.
Az óradnai római katolikus templomban került sor január 29-én a fakultatív magyar nyelvű oktatás ünnepélyes megnyitójára. Közel 100 elemi iskolás gyerek fog újra anyanyelvén, nagyapái nyelvén tanulni, mert szüleik közül is már csak kevesen beszélik a magyar nyelvet. Óradnán 1965-ben számolták fel minden szinten a magyar nyelvű oktatást, akkor több mint 140 tanulót írtak át román tagozatra. A cél az asszimiláció volt. Ezzel ért véget Óradnán a több mint 150 éves múltra visszatekintő magyar oktatás. 1968-ban Antal Árpád plébános megszervezte az iskolán kívüli magyar oktatást, de a hatóságok ezt betiltották. Az 1990-ben megalakult helyi RMDSZ az anyanyelvi oktatás visszaállítását tűzte ki. Beindult a magyar nyelvű oktatás a római katolikus plébánián, alsó és felső fokozaton, két szakképzett pedagógussal. Bauerné Madarász Ilona és a köré tömörülők lelkes munkájának köszönhetően sikerült kibővíteni a folyamatot. Oktatásukra bel- és külföldi alapítványoktól és szervezetektől kaptak támogatást. Jelenleg több mint 70 óradnai diák tanul magyarul szakiskolában, középiskolában. 2000-ben sikerült újraindítani az állami magyar óvodát. A végső cél: újraindítani Óradnán az alsófokú állami magyar iskolát. A fakultatív magyar nyelvű oktatást kezdeményező csoport tagjai: Strimbuné Asztrovszki Erzsébet, a helyi RMDSZ-elnök, Bauerné Madarász Ilona tanárnő, Kovács Attila római katolikus plébános és Debreczeni Júlia óvónő. Borsós K. László segédtankönyveket adott át a diákoknak. /Kresz Béla: Ismét a nagyapák nyelvén. Fakultatív magyar nyelvű oktatás Óradnán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./
2005. február 2.
Traian Basescu államfő teljes mértékben osztja Károly herceg véleményét, ami az észak-erdélyi autópálya esetleges káros hatásait illeti. Erről az elnök londoni látogatásáról hazatérve nyilatkozott a sajtónak. Basescu kifejtette: a Brassó–Bors autópálya a kelet–nyugati és nyugat–keleti forgalomnak maximálisan mintegy 15 százalékát bonyolíthatná le, és így gazdasági szempontból nincs alapja. Az autópálya ügyében az Európai Bizottság is fenntartásokat fogalmazott meg, azt nehezményezve, hogy Bukarest közbeszerzési pályáztatás nélkül kötött szerződést a sztrádaépítésre az amerikai céggel. A terv megvalósulásában az RMDSZ-nek nagy szerepe volt. Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette: a sztráda egész Erdély jövőjét megváltoztatja, hiszen évtizedek távlatában ez a legnagyobb beruházás a régióban. A Bechtel cég reményét fejezte ki, hogy mielőbb sikerül tisztázni az autópálya építéssel kapcsolatos nézetkülönbségeket Basescu elnökkel és Tariceanu miniszterelnökkel. /(-y -a): Basescu egyetért az autópálya ellenzőivel. London felébresztette az elnökben a műemlékvédőt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./
2005. február 2.
„A határon túli magyar közösségek képviselői érzékelhették, hogy újabb eszközök állnak rendelkezésükre az anyaországi támogatásban” – így foglalta össze a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által decemberben bejelentett ötpontos határon túli csomagról folytatott kétnapos szakértői egyeztetés tanulságát Bálint-Pataki József. A Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke elmondta, az egyeztetésen a határon túli magyar szervezetek képviselői elsősorban a Szülőföld programcsomagról kaptak tájékoztatást, de beszéltek a magyarországi kedvezményes honosítás megkönnyítésére irányuló intézkedésekről, valamint a határátlépéshez és munkavállaláshoz kapcsolódó kérdésekről is. Sikerült tisztázni azt az aggályt, amely szerint a kormány által tervezett Szülőföld Alap csupán átcsoportosítaná a határon túli támogatásokat. „A javasolt egymilliárd forintos alap önálló költségvetési háttérrel rendelkezik, de ez felajánlásokkal tovább bővíthető” – jelentette ki Bálint-Pataki. A tanácskozáson az RMDSZ-t Takács Csaba képviselte. /Gazda Árpád: Terítéken Gyurcsány öt pontja. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2005. február 2.
Új frakcióvezetőt választott az RMDSZ képviselőházi frakciója Márton Árpád személyében. A háznagyi tisztséget ebben az ülésszakban Kelemen Hunor tölti be. Frakcióvezető-helyettesek: Varga Attila, Seres Dénes és Kovács Attila. A szenátusban nem volt RMDSZ-frakcióvezető választás, Verestóy Attila frakcióvezető mandátuma ugyanis egy évre szólt. A szenátus állandó bizottságában Puskás Bálintot választották meg az RMDSZ-t megillető titkári tisztségre. /Új RMDSZ-frakcióvezető a képviselőházban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./
2005. február 2.
Nem kárpótoltak valamennyi 1940–45 között etnikai alapon meghurcolt embert. Románok, magyarok, zsidók, szászok és svábok, valamint cigányok kérhetnek kártérítést amiatt, hogy 1940 szeptembere és 1945 tavasza között nemzetiségi hovatartozásukból fakadóan zaklatták őket. Az erre vonatkozó, 1990-ben elfogadott, majd többször módosított jogi keret kártérítést, illetve díjmentes szolgáltatásokat biztosít mindazoknak, akiket akkor gettókba és bel- vagy külföldi lágerekbe hurcoltak, lakóhelyükről eltávolítottak, fogva tartottak, munkaszolgálatra kényszerítettek, vagy akik túlélték az úgynevezett halálvonatot. Valamennyien ingyenes orvosi, illetve kórházi kezelésre és gyógyszerellátásra, évi egy alkalommal díjmentes gyógyfürdőre, hat távolsági utazásra, illetve díjmentes telefon, rádió- és televízióbérletre jogosultak. A Kolozs megyei magyarok azonban hiába kilincseltek a jogosultságot megállapítani hivatott megyei nyugdíjpénztárnál. Adriana Antoci, a Kolozs Megyei Nyugdíjpénztár kártérítési bizottsága elnökének magyarázata szerint az erdélyi magyaroknak azért nem jár kárpótlás, mert ők nem a román civilek, illetve hatóságok zaklatása elől, hanem önszántukból telepedtek át a második bécsi döntést, azaz 1940. augusztus 30-át követő időszakban „a magyarok által megszállt Osztrák–Magyar Monarchiába”. A jogász a Krónikától értesült arról, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia már húsz évvel korábban, 1920-ban szétesett, a második bécsi döntést követően pedig dél-erdélyi magyarok kétszázezerre becsült tömege éppen Ion Antonescu marsall diktatúrája és a román lakosság egy részének zaklatása elől menekült át a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélybe; mint ahogyan ugyanannyi észak-erdélyi román is a magyar polgártársak, illetve a magyar hatóságok elől menekült román területre, például Dél-Erdélybe. Adriana Antoci szerint a második bécsi döntést követően Romániában – tehát az Ó-királyságban és Dél-Erdélyben – „senkit sem zaklattak nemzetiségi hovatartozása miatt”. Adriana Antoci szerint csak akkor fogadják el a magyar, zsidó és cigány nemzetiségűek kérvényeit, ha az RMDSZ láttamozza az igényléseket. Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök úgy tudja, Kolozs megye az egyedüli, ahol a magyar kérvényezőket elutasítják. Kónya-Hamar jelezte, a napokban interpellálnak az ügyben az igazságügyi miniszternél. Kerekes Károly képviselő elmondta, a Kolozs megyeihez hasonló elutasításokat Brassó megyéből is jegyeztek. /Benkő Levente: Elutasított Kolozs megyei magyarok. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2005. február 2.
Rendkívül élesen kirohant február 1-jén Koltay Gábor Trianon című filmje ellen Gheorghe Funar, Kolozsvár volt polgármestere, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora. A szenátusban úgy fogalmazott: a „Magyarországon betiltott” alkotás merényletet jelent Románia nemzetbiztonsága ellen, ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az egyik bukaresti kereskedelmi tévécsatorna műsorára tűzte a filmet. Gheorghe Funar magyarázata szerint úgy történhet meg, hogy az RMDSZ megzsarolta a Román Humanista Pártot (PUR), amelynek elnökéről, Dan Voiculescuról köztudott, hogy tulajdonosa az Antena 1 televíziónak. Válaszában Eckstein-Kovács Péter szenátor leszögezte, nem az RMDSZ-t, hanem az Erdélyi Magyar Ifjak civil szervezetet terheli a felelősség a film levetítése miatt. Az RMDSZ-es honatya helyesbítette Funar kijelentéseit, megjegyezve, hogy a Trianont nem tiltották be Magyarországon, mindössze két televízió zárkózott el attól, hogy műsorára tűzze. Eckstein emlékeztetett rá, hogy Koltay filmjét több mint 300 ezren látták Magyarországon. /Rostás Szabolcs: Trianonja ellen. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2005. február 2.
Ellentmondásos hírek jelentek meg a sajtóban arról, hogy az RMDSZ a megyei intézmények hány százalékának élére nevezhet ki saját vezetőt. Sajtóhírek szerint dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, a megyei tárgyalóbizottság tagja a megyei koalíciós tárgyalásokat követően úgy nyilatkozott, hogy „az RMDSZ a megyei dekoncentrált intézmények 37 százaléka élére nevezheti ki saját jelöltjeit”. Továbbá, hogy „az RMDSZ a politikai algoritmus alapján 14 igazgatói, valamint 26 igazgatóhelyettesi tisztségre jogosult, amelyek betöltését a lehető leghamarabb szeretné megvalósítani”. Kelemen Atilla a Népújságnak nyilatkozva tagadta, hogy nyilatkozott volna. Megegyeztek a koalíciós partnerekkel, hogy még nem nyilatkoznak, a végső megegyezés még messze van. /Mózes Edith: Kelemen Atilla: Korai még konkrét helyekről beszélni. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./
2005. február 2.
Valer Marian, a leváltott Szatmár megyei prefektus saját lapjában, a Gazeta de Nord-Vest-ben „Destul!, Elég! Enough!” című cikkében az RMDSZ egyre növekvő „túlsúlyáról” írt, azt állítva, hogy már az 1992-es helyhatósági választás után túlzottan nagy szerepet kapott a lakosság számarányához viszonyítva. Valójában Szatmár megyében abban az időben a közintézmények 5 százalékának élén sem volt magyar igazgató, holott az arányos képviselet szerint legalább 35 százalékában kellett volna legyen. Szerinte a többség elleni cselekvés, hogy 32% most a magyar vezetők aránya a megyében, ő csak 8%-os országos arányt alkalmazná Szatmár megyére is. /(Sike Lajos): Az elmagyarosítás veszélye, avagy: A volt prefektus visszarúg! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./
2005. február 3.
A magyar kormány által meghirdetett Szülőföld-programról, az útlevél-, a vízumkibocsátás kérdéseiről, az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségéről folytattak szakértői tanácskozást január 31-én és február 1-jén Budapesten a magyar kormány képviselői a határon túli magyar szervezetek vezetőivel. A találkozón ugyanakkor a résztvevők megismerkedhettek azzal a törvénytervezettel, amely létrehozza a Szülőföld-alapot, tájékoztatott Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az egyeztetésen RMDSZ részről jelen volt Kerekes Gábor gazdasági alelnök, valamint Székely István szakértő. „Tájékoztatást, információkat kaptunk a Szülőföld-programcsomagról, meghallgattuk a belügyi-, a munkaügyi- és a külügyminisztériumi, valamint az ITDH, a Corvinus Rt., a Magyar Fejlesztési Bank, az Exim Bank és a Magyar Hitel Bank Rt. képviselőinek előadásait a fenti témákkal kapcsolatban. Mivel a tényanyaggal csupán ott ismerkedtünk meg, csak néhány javaslatot fogalmaztunk meg az elhangzottakkal kapcsolatban, a továbbiakban minden határon túli szervezet áttekinti az anyagot és megteszi kiegészítő javaslatait” – fejtette ki Takács. Az ügyvezető elnök a Szülőföld-program gazdasági csomagjának elképzeléseit messzemenően támogatja, annak ellenére, hogy még nem ismeri megvalósíthatósági lehetőségeit. „Ezek nem támogatások, hanem végre a piacgazdaság szabályai szerint működő gazdasági fejlesztési programok.” „Más koncepció szerint állnak össze ezek a támogatások, amelyek a piac szabályait veszik figyelembe ahhoz, hogy finanszírozható programok alakuljanak ki.” – mondta Takács Csaba. /Köllő Katalin: Új koncepció alapján állítják össze a határon túli magyaroknak szánt támogatásokat? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./ A szülőföldprogram pénzügyi alapjait, működését szabályozó törvénytervezetet ismertették a határon túli magyarok képviselőivel Budapesten. A bemutatott tervezetben 25 milliárd forintos keret szerepelt, egyelőre lehetőségként. Döntés született arról is, hogy az alap működését egy tizenöt tagú tanács irányítja, a különböző szakágak pályázatait szakmai testületek bírálják majd el. A Szülőföldalap kezeléséért felelős tizenöt tanácstagot a magyar miniszterelnök, szakminiszterei és a határon túli magyarok képviselői nevesítik, és megállapodtak, hogy tevékenységük publikus lesz, döntéseiket az átláthatóságnak és elszámolhatóságnak kell jellemeznie. Takács Csaba nehezményezte, hogy nem vehettek részt a törvény koncepciójának kialakításában. ,,Kifejtettem, hogy a magyarországi népszavazás eredménye nem változtatta meg a határon túli magyarok igényét. Meggyőződésünk, és ezt dokumentumokkal is alá tudjuk támasztani, a legegyszerűbb, az EU államai törvénykezése szempontjából is legelfogadhatóbb megoldás a kettős állampolgárság” – fejtette ki Takács Csaba. /Farkas Réka: Egyelőre csak ígéret a huszonötmilliárd. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 3./
2005. február 3.
Böndi Gyöngyike Máramaros megyei prefektussal és Ludescher István nagybányai alpolgármesterrel folytatott megbeszélést február 1-jén a hat magyarországi országgyűlési képviselő, akik a Transgold Rt. aranykitermelő vállalatnál is helyszíni szemlét tartottak. A Nemzeti Fórum Lezsák Sándor vezette küldöttségét az RMDSZ területi politikusai beavatták a megye és Nagybánya magyarságának mindennapi életébe. /R. Sz.: Nagybányával ismerkedtek Lezsákék. = Krónika (Kolozsvár), febr. 3./
2005. február 3.
Elhalasztották a marosvásárhelyi Park Szálló átadását az ortodox egyháznak. Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke elmondta, február elején kellett volna átadniuk az ingatlant, amelyet az előző kormány 2004 decemberében egy utolsó kormányhatározattal a gyulafehérvári ortodox püspökségnek adományozott. A megyei tanács még januárban megtámadta a kormányhatározatot, azzal indokolva, hogy számos intézmény helyszűkével küzd. Az átadást addig halasztják, amíg valamilyen döntést nem hoz a kormány. Frunda György RMDSZ-szenátor korábban úgy vélekedett, jogilag elfogadható a kormányhatározat, azt nem lehet megtámadni. Lokodi Edit Emőke szerint azonban bármely kormányhatározat megtámadható. Még nem az ortodoxoké. = Krónika (Kolozsvár), febr. 3./