Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2005. január 18.
Január 17-én kinevezték Végh Sándor mérnököt Szilágy megye alprefektusának, akit az RMDSZ és a kormánypárt közötti megegyezés alapján a magyarság érdekképviseleti szervezete jelölte erre a funkcióra. A Szilágy megyei MADISZ alapító tagja a kormánybiztosi feladatkört Csóka Tibor, illetve Fekete Szabó András után látja el. Végh Sándor 1964. október 30-án született a Szilágy megyei Kisdobán. 1989-ben, a kolozsvári Műszaki Főiskola elvégzése után, a zilahi csőgyárba nevezték ki. /Józsa László: Szilágy megye. Végh Sándor a megye új alprefektusa. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./
2005. január 18.
Nyílt levelet küldött a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek és a nagyváradi ortodox püspökségnek a nagyváradi városi tanács RMDSZ-frakciója, amelyben arra szólítják fel a két felekezet képviselőit, hogy tárgyalás útján próbáljanak megegyezni a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályája miatt kialakult nézeteltérésben. A nagyváradi reformátusok körében tiltakozást váltott ki, hogy az önkormányzat tavaly májusban az olaszi ortodox parókiának adományozta a Lorántffy-gimnázium sportpályáját. /B. L.: Tárgyalásra szólította fel a két egyházat az RMDSZ-frakció. = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./
2005. január 18.
A szászrégeni magyarok több éve próbálkoznak azzal, hogy köztéri szobrot állítsanak Petőfi Sándornak. Nagy András polgármesterjelöltként a választási programjában is megígérte, hogy polgármesterként teljesíti a magyarság ezen óhaját. Így 2005 első tanácsülésének napirendjére tűzték a szoborállítás ügyét. Titkos szavazáson 11 tanácsos mellette, 8-an ellene voksoltak, így ismét elesett a Petőfi-szobor felállítására vonatkozó határozattervezet. Anton Gheorghe, a Nagy-Románia Párt képviselője szó szerint idézve az aznapi Cuvantul Liber marosvásárhelyi napilapban megjelent vádakat: Petőfi Sándor az 1848-as forradalomban mintegy 40.000 románt gyilkolt le és részt vett több ortodox templom lerombolásában. Asztalos Gábor RMDSZ-tanácsos elmondta, megengedhetetlen az, hogy amikor Európa kapui előtt állunk, ilyen sértő és uszító vádak hangozzanak el. Nagy András polgármester elmondta, új, szakemberek által szolgáltatott érveket, tényeket gyűjtenek majd azért, hogy igazolják, milyen szerepe volt Petőfi Sándornak az 1848-as forradalomban, s egy következő tanácsülésen újra napirendre tűzik a szoborállításra vonatkozó határozattervezetet. Tamás Ibolya, a szászrégeni művelődési ház alkalmazottja, kultúrfelelőse, a Népszínház, a számtalan díjat elnyert Csim-bumm bábcsoport és a tánccsoport vezetője elmondta, hogy ünnepségsorozatot szervezett a polgármesteri hivatal, amelynek keretén belül egy délutánt a magyar kultúra értékeinek szenteltek. Beszámolót tartott a könyvtár, a múzeum, a művelődési ház, a helyi magyar lap, a Szászrégen és Vidéke. Anyagi problémáik vannak. A helyi Népszínház ugyanazokkal a díszletekkel játszik évek óta. A Népszínház műkedvelő magyar színészei ingyen játszanak. Gondot jelent, hogy a fiatalok közül alig jön el valaki a kulturális rendezvényekre. /Nagy Botond: A Petőfi-szobor várakozási listán marad. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./
2005. január 19.
Néhány tárgyszerű tudósításon kívül a román lapok nem szenteltek nagy teret Calin Popescu Tariceanu január 18-án történt budapesti látogatásának. A legbefolyásosabbnak tekintett Adevarul megállapította, hogy a két kormány francia–német mintára kíván a jövőben együttes üléseket tartani. A napilap tudósítója figyelemre méltónak nevezte, hogy a felek sokkal inkább az együttműködés jövőbeni módjait keresték, és megpróbálták félretenni a két ország között még mindig meglévő nézeteltéréseket. A Ziua meglehetősen hosszú anyagot szentelt a látogatásnak, lényegében felsorolva minden, Budapesten érintett témát (nemzeti vízum kérdése, a Trianon című film romániai kálváriája, Verespatak ügye). Bevezetőjében azt a fejtette ki bővebben, miszerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) gyergyószéki szervezete levélben kérte Gyurcsány Ferencet: a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazásról is tárgyaljon vendégével. A Curentul beszámolt arról, hogy „a területi autonómia hívei nem nyerték meg ügyüknek Budapestet”. A Curierul National kiemelte: „A budapesti kormány nem támogatja az SZNT autonómiaküzdelmét”. A liberális hangvételű Cotidianul azt a címet adta tudósításának: „Az RMDSZ Budapesttel is koalíciót alkot”. A lap idézte Oana Marinescu kormányszóvivőt, aki szerint az autonómia témája nem szerepelt a megbeszélések napirendjén. A Cotidianul továbbá megszólaltatta Szász Jenőt, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnökét meg, aki szerint Gyurcsány nem képviseli a határon túli magyarok érdekeit. A magyarországi lapok lényegesen nagyobb teret szentelnek az eseménynek. A Népszabadság politikai kommentárjában a szerző kifejtette: „a magyar–román viszonyban megkezdődött a bizalom építése, méghozzá nemcsak jóindulatból – az is kell –, hanem valódi érdekből. S igazából ez kell. Annak elfogadása, hogy a belátható jövőben a két ország egymásra utalva boldogulhat csak az EU-ban és a NATO-ban, Ukrajna és a Balkán peremén. Egymásra uszító nagyhatalmi „gazda” végre nincs. Sőt: egymásra utaló nagy szövetségesek vannak. Ma már Nyugaton nemcsak összekeverik Budapestet Bukaresttel, hanem össze is boronálják őket: együtt kell lennetek, nincs mese”. A Magyar Hírlap szerint kellenek a kétoldalú kapcsolatrendszerben a gesztusok, de vajon mi lesz a folytatás? Televíziós interjújában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megismételte: a magyar kormány az autonómia kérdésében az RMDSZ álláspontját támogatja. Véleménye szerint „ez egy kiterjedő decentralizáció és egy folyamatosan kiterjedő kulturális autonómiának a valamilyen keveréke, ami politikát most a román kormány az RMDSZ támogatásával visz”. Egy, a nemzeti vízumra vonatkozó kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc közölte: soha nem mondta, hogy ez nemzetiségi alapon járna, mivel ilyen kérdésben nem lehet nemzetiségi alapú megkülönböztetést tenni. Emlékeztetett rá, hogy a státustörvény biztosította kedvezmények is kulturális identitás alapján járnak. „Részben vagy egészben magyar identitásúak azok, akik ilyen szoros kapcsolatra törekednek Magyarországgal, de nem kell, hogy attól felszisszenjünk, hogy lesznek majd román nemzetiségűek is, akik ilyen vízumért folyamodnak, és ha ilyen céllal teszik, habozás nélkül meg kell nekik adni” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. /Visszafogott román sajtóvisszhang a Tariceanu-látogatásról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./
2005. január 19.
Tariceanu miniszterelnök nagy vonalakban ugyanazt mondta el Szili Katalin házelnöknek, mint a Gyurcsány Ferenc kormányfővel való találkozón, jelezte Frunda György szenátor a lapnak adott exkluzív interjújában. Az Európai Uniós integrációnál számítanak Magyarország segítségére. Tariceanu kifejtette, az RMDSZ kinőtte magát, nem egy „etnopárt”, hanem számos országos, közérdekű kérdésben dolgozik, s jó az együttműködés az RMDSZ és a koalíciós partnerek között. Frunda György a szenátus emberjogi bizottságának elnökeként meghívta a magyarországi emberjogi bizottságot Bukarestbe, a román fél tavaly már járt Budapesten. Tariceanu a francia–német modellt tekinti követendőnek és reméli, hasonló lesz a román–magyar viszony is. Ezt Szili Katalin is támogatta. Frunda szerint kisebbségi téren vannak már olyan érvényben lévő jogok Romániában és Magyarországon, amelyek Franciaországban vagy Németországban nincsenek. Például Franciaországban nincs megengedve az anyanyelv használata, százalékaránytól függetlenül, sőt, nem is írták alá az európai kisebbségi chartát. Frunda jelezte, Gyurcsány teljesen nyitott volt abban a kérdésben, hogy jobban támogassák a magyarországi románságot. A diplomák elismerésének kérdése is szóba került. Ugyanaz a bürokrácia jellemzi e téren mindkét állam oktatási tárcájának a gyakorlatát. A magyar fél felvetette Verespatak kérdését, amire Tariceanu nyíltan elmondta, kezdetleges fázisban vannak. /Guther M. Ilona: Nyíltabb, őszintébb hangnem a román–magyar kapcsolatokban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./
2005. január 19.
Rendben lezajlott a népes román kormányküldöttség budapesti látogatása. Magukat komoly politikai elemzőként aposztrofáló tollnokok következetesen azt emelik ki és helyezik mondandójuk élére, hogy ,,az ősztől kezdve minden évben közös kormányülést tartanak.” Ha a találkozó gyakorlati eredményeit nézzük, akkor nincs, amiért lelkendezve ünnepelnünk, állapította meg Sylvester Lajos. A ,,nemzeti vízum” előkészítésével kapcsolatos megállapodás katasztrofális. A ,,nemzeti vízummal” kapcsolatos Tariceanu-féle kiigazítás – ,,nem lehet etnikai alapon kiosztani” – hosszabb időre kibocsátott tartózkodási vízummá egyszerűsíti a dolgot. A budapesti látogatás második kiemelt témája a verespataki ciántechnológiájú aranybányászat. Konkrétum itt sincs. Basescu államelnök fő választási kampánytémává emelte az aranybányászat támogatását. A Magyar ATV-ben elhangzott: „Az ellenzék fellépése Verespatak ellen nem taktikus. Romániában kialakíthat egy magyarfóbiát.” Gyurcsány miniszterelnök kijelentette, az autonómiatörekvést támogatja, amelyet az RMDSZ fogalmaz meg, a kulturális autonómiát. A budapesti kormánytalálkozó legjelentősebb eredménye Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek az a kijelentése, hogy az ötpontos szülőföldprogram a kettős állampolgárságnak nem alternatívája. /Sylvester Lajos: Nemzet a nemzettelenségben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 19./
2005. január 19.
A Budapesten tárgyaló román kormányküldöttség tagjaként Markó Béla kormányfő-helyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke megbeszéléseket folytatott Hiller István művelődési miniszterrel, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökével. A két pártelnök megállapodott abban, hogy a két szervezet egy-egy vezető tisztségviselőjét bízza meg a folyamatos kapcsolattartással. Hiller István kijelentette: az MSZP „jó kiindulási pontnak, alapnak tekinti azt az ötpontos javaslatot, amelyet Gyurcsány Ferenc kormányfő terjesztett elő a határon túli és a határon inneni magyarság kapcsolatainak erősítésére”. Markó Béla közölte, hogy a miniszterelnök ötpontos javaslatáról érdemes és kell is tárgyalni, az RMDSZ napokon belül kijelöli a tárgyalásokon részt vevő szakértőit. „A kettős állampolgárság kérdésében a nézetkülönbség közöttünk továbbra is megvan, én azt gondolom, hogy az öt pont nem oldja meg ezt a másik igényt, a kettős állampolgárság igényét. De erről az elkövetkezőkben még lesz alkalmunk tárgyalni” – mondta az RMDSZ elnöke. /RMDSZ–MSZP együttműködés. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 19./
2005. január 19.
Január 17-én beiktatták Brassó megye alprefektusának a 30 éves erdészmérnöki diplomával rendelkező Szakál Andrást, a Brassó megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, megyei tanácsost. Kovács Attila képviselő, az RMDSZ Brassó megyei elnöke elmondta, meggyőződése, hogy Szakál András a megfelelő személy ennek a tisztségnek a betöltésére. 1996-2000 között Madaras Lázár volt a Brassó Megyei Tanács alelnöke, majd 2000-2004 között Markó Gábor. /Tóásó Áron Zoltán: Szakál András az alprefektus Brassó megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./
2005. január 20.
Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes január 19-én tartott sajtótájékoztatóját nagy érdeklődés kísérte. Kiemelte, hogy Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök és a kormány tagjai első külföldi útja Magyarországra vezetett – jelzésértékű. Újdonságszámba megy az a terv, hogy a két ország kormánya közös ülést tartson. Markó bejelentette, hogy az igazságügyi tárcánál Székely Ervin volt képviselőt javasolták államtitkárnak. A referendum kapcsán hangsúlyozta, az RMDSZ is küzd az autonómia különböző formáiért – de csakis alkotmányos úton és törvényes eszközökkel. /Béres Katalin: Méltányos lenne az arányos képviselet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./
2005. január 20.
Új lendületet adhat az erdélyi magyar televíziózásnak az, hogy az RMDSZ kormányra került. Az új kabinet vállalta, hogy román költségvetési pénzforrásokból lehetővé teszi az egész napos erdélyi magyar televíziózást. Nagy Zsolt távközlési miniszter szerint ezt a tervet lépcsőzetesen lehetne kivitelezni. Elsősorban a meglévő területi stúdiók adásidejét növelnék, utána pedig az adás sugárzását lehetővé tevő adókat kell feljavítani, hogy nagyobb területre szórhassanak. A Román Televízió (RTV) bukaresti és kolozsvári szerkesztőségének kibővített adásideje kiegészülne a Marosvásárhelyen tervezett közszolgálati stúdió adásával. A magyar kormány által tervezett erdélyi magyar televízió ügye nem került sutba. Hasonlóképpen vélekedik Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (OAT) alelnöke is. /Borbély Tamás: Új esély az erdélyi magyar televíziózásnak? Egyetlen csatornára terelnék a magyar adásokat. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./
2005. január 20.
Albert Álmos, a háromszéki RMDSZ elnöke kijelentette, hogy a szövetség továbbra is igényt tart a megye decentralizált intézményei vezető tisztségeinek több mint 80 százalékára. Az NLP-DP megyei vezetői máris elutasították az RMDSZ által kért százalékarányt. Petre Strachinaru képviselő, a D.A. demokrata társelnöke kifejtette, az NLP-DP az országos választási eredményeket veszi alapul a posztok elosztásánál, javaslatuk szerint az RMDSZ a tisztségeknek csak 17,5 százalékát kapná. /A háromszéki RMDSZ nem mond le az intézményvezetői tisztségek 80 százalékáról. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./
2005. január 20.
A Magyar Polgári Szövetség Maros megyei szervezete nyilatkozatban ítélte el, hogy „az RMDSZ köpönyegforgató magatartást tanúsítva, a 2004-es év plágiumának nevezhető módon”, az MPSZ által megfogalmazott autonómiaformákat és a kettős állampolgárság gondolatát „zászlajára tűzte”, „félrevezette a magyar választókat és kampányszlogenné alacsonyította az autonómia eszméjét”. Az MPSZ természetesnek tartja a Trianon-film vetítését, és támogatásáról biztosítja az Erdélyi Magyar Ifjakat. Elfogadhatatlannak tartják, hogy „15 évvel a rendszerváltás után, az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett, az Európai Unióba integrálódni akaró Romániában, törvényértelmezésekre támaszkodva, a karhatalmi erők bevonásával eltiporják a sajátjuktól különböző gondolkodásnak még a csíráját is. Megakadályozzák a Trianon-film levetítését, s ezzel a magyar nép történelmének saját körében történő terjesztést is”. /Az MPSZ „monitorizálja” az RMDSZ-t. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./
2005. január 20.
Brassóban a magyar kulturális események zömének szervezője az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület. Az egyesület legnagyobb gondja, hogy nincs székháza, rendezvényeinek leginkább a Reménység Háza ad otthont. Házy Bakó Eszter, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület vezetője az egyesület szervezőjeként, mindeneseként elmondhatja, hogy sikeres volt az elmúlt év. A húsvét előtti hímestojás-író tanfolyamot és kiállítást Ferencz Ágnes képzőművész vezette. A Költészet Napján volt már eddig Versmondó Maraton és Költők Társaságában elnevezésű rendezvény az EMIL négy tagjával. Idén májusban a Reménység Házi Sokadalom lesz a soron következő rendezvényük. Idén 12. alkalommal tartják meg a Bartalis János Szavalóversenyt. Az RMDSZ-szel közösen tartották a március 15-i, valamint a Szent István-napi rendezvényt. Lendvay Évának, az egyesület tiszteletbeli elnökének 70. születésnapjára meglepetésként szeretnék kiadni a bukaresti rádióban sugárzott esszéit. Az egyesület fő támogatója a Reménység Háza, de segít a Brassó Megyei Tanács is, támogatja őket a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Illyés Közalapítvány, a Communitas Alapítvány. /Tóásó Áron Zoltán: Brassói magyar közművelődés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./
2005. január 21.
Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök és Monica Macovei igazságügy-miniszter beváltotta ígéretét, miszerint az államtitkárokat nem politikai, hanem csakis szakmai kritériumok alapján nevezik ki. A január 20-án tartott kormányülésen a miniszterelnök az igazságügyi tárca vezetőjének javaslatára Kibédi Katalin 48 éves jogászt, a szatmárnémeti törvényszékhez tartozó ügyészség volt főügyészét nevezte ki az RMDSZ számára fenntartott államtitkári tisztségre, holott erre a funkcióra a szövetség Székely Ervin volt Bihar megyei képviselőt javasolta. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: a szövetséget meglepetésként érte Kibédi Katalin kinevezése. Tariceanu kormányfő ugyanakkor elfogadta az RMDSZ jelöltjét az egyik kormányfőtitkársági vezető tisztségre, erre a szövetség a nagyváradi Cseke Attila Zoltánt javasolta, továbbá kinevezett még három RMDSZ-es államtitkárt: Demeter Attilát a gazdasági és kereskedelmi minisztériumba, Korodi Attilát a környezetvédelmi minisztériumba és Niculescu Tónit a külügybe. /Államtitkárságok – a koalíció szakítópróbája? Megvétózta az RMDSZ jelöltjét az igazságügyminiszter. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./ A 48 éves Kibédi Katalin Szatmár Megyei Ügyészség főügyészeként dolgozott, és nem RMDSZ-tag. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./
2005. január 21.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke „felelőtlenségnek” nevezte a Traian Basescu államfő hivatalából való felfüggesztését célzó kezdeményezést. „Azt hiszem, Adrian Nastase sem gondolja komolyan, hogy ez lehetséges lenne”, mondta Markó Béla. A Szociáldemokrata Párt (SZDP) ugyanis az államfő hivatalából való felfüggesztését javasolja, ha Basescu „folytatja jelenlegi magatartását, amely alkotmányellenes és túllépi az államfői hatáskört”. /Nem partner az RMDSZ a házelnökök leváltásában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./
2005. január 21.
A Magyar Polgári Szövetség székelyudvarhelyi szervezete párbeszédet kezdeményez az udvarhelyszéki, illetve a városi RMDSZ-szervezetek vezetőivel. Thamó Csaba helyi elnök szerint erre azért van szükség, hogy eredményesebb munkára lehessen ösztönözni az RMDSZ-frakció, illetve a Polgári Frakció alkotta Városi Tanácsot, ugyanis Udvarhelynek mai napig nincs költségvetése a 2005-ös évre. /Együttműködést sürget az MPSZ. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 21./
2005. január 21.
Január 20-án Thamó Csaba, az udvarhelyszéki MPSZ elnöke tartott sajtótájékoztatót Székelyudvarhelyen, melyen meghívottként jelen volt Kocs Ilona, a Tanügyi Szakszervezet elnöke, valamint Vajna Imre, a tanács polgári frakciójának elnöke. Thamó Csaba elítélte azt, hogy a Trianon című dokumentumfilm vetítése miatt megbírságolták az eseménynek helyet adó szervezetet, és felkérte többek közt az RMDSZ vezetőségét, hogy járjon közben az érintett szervezetek érdekében. Kocs Ilona sérelmezte, hogy a megyei tanácsban gyakran megvonják a szót az MPSZ-es tanácsosoktól, ritkán hagyják szóhoz jutni őket, ami nem egyezik a demokrácia szabályaival. „Az autonómiáról szóló referendum kapcsán az RMDSZ-tanácsosok hallgatnak, holott az új prefektus, aki nem áll az autonómiát követelők oldalán, nem is olyan rég azon véleményének adott hangot, miszerint erről beszélni kell” – hangoztatta Kocs. /Bágyi: A film, az autonómia és a költségvetés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 21./
2005. január 21.
Új igazgatója van a nagykárolyi Kalazanczi Szent József Katolikus Gimnáziumnak. A kétdiplomás (fizika és hittan-tanári végzettséggel rendelkező) Poszet Anikó az RMDSZ képviseletében politikai szerepet vállaló kiváló zenetanárt, Visnai Csabát váltja fel a vezetői poszton. /Sike Lajos: Sikeresebb és ismertebb iskolát akarok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 21./
2005. január 22.
Az RMDSZ számára rendkívül sikeres volt az államtitkárok kiválasztását célzó folyamat, mert ezáltal valóban szakmailag és politikailag egyaránt felkészült személyeket sikerült kiválasztani e tisztségekre – jelentette ki Markó Béla államminiszter január 21-én Marosvásárhelyen az RMDSZ Operatív Tanácsának ülése után tartott sajtóértekezleten. Az integrációs tárca államtitkári tisztségére RMDSZ részről Csutak Istvánt jelölik. Markó jelentős előrelépésnek tekinti azt is, hogy az RMDSZ-nek Niculescu Tóni személyében államtitkárt neveztek ki a külügyminisztériumban. Markó január 23-án és 24-én Tariceanu miniszterelnökkel hivatalos látogatást tesz Brüsszelben, ahol az Európai Unió illetékeseivel találkoznak. /Folytatódott az államtitkárjelöltek meghallgatása. Marosvásárhelyen ülésezett az Operatív Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./
2005. január 22.
Markó Béla államminiszter elmondta, hogy minden államtitkári posztra 3-4 jelölt volt, ezek egyszer átmentek az RMDSZ ügyvezető elnökség szűrőjén, ezután hallgatta meg őket az OT. Az államtitkárok egy részét kinevezték: a gazdasági minisztériumba Demeter Attilát, a környezetvédelemhez Koródi Attilát, a külügyminisztériumba Niculescu Antont, a kisebbségvédelemhez Markó Attilát, illetve Cseke Attilát a kormányfőtitkárságra. A meghallgatások nyomán Kötő József képviseli az RMDSZ-t az oktatási minisztériumban, és Csutak István az integrációs minisztériumban. Az RMDSZ két platformja, a Katona Ádám vezette EMK, illetve Vekov Károly platformja „terjedelmes igénylistát szerkesztett egybe arról, hogy az új szerepben az RMDSZ és a szövetség tisztségviselői mit is kell tegyenek. Másfelől, az MPSZ is bejelentette, hogy úgymond „monitorizálás” alá helyezi az RMDSZ-t.” Markó elmondta, hogy nem esett szó erről az Operatív Tanácson. /Mózes Edith: Markó Béla: Kritika nélkül könnyen tévútra kerülhet bárki. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./
2005. január 22.
Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség háromszéki elnöke azt állította, hogy az RMDSZ egyetlen választási ígérete sem fog megvalósulni. “Markó Béla kormányfő-helyettes, RMDSZ-elnök szerint a kormányprogramba csupán a kulturális autonómia került be, de kimaradt a Székelyföld területi autonómiája, az RMDSZ-jelöltek beharangozott választási ígérete” – mondta. Azt is felvetette, hogy “már nem beszélnek a Bolyai Egyetemről, csupán magyar tannyelvű karokról”. Az MPSZ-vezető sérelmezte továbbá, hogy Markó Béla nem tiltakozott a magyar kormányfő nyilatkozata ellen a nemzeti vízum bevezetésének elmaradásával kapcsolatban a román miniszterelnök budapesti látogatása alkalmával. “Markó csak bólogatott erre a kijelentésre, míg az RMDSZ a választási kampányban támogatta a kettős állampolgárságot” – fogalmazott Gazda. /Hazai krónika rovat. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./
2005. január 22.
A képviselőházban az RMDSZ egyetlen szakbizottságban tudott elnöki funkciót kiharcolni. A mezőgazdasági szakbizottság elnöke Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lett. Ez fontos szakbizottság, hiszen Románia lakosságának 50%-a vidéken él, fejtette ki Kelemen Atilla. Ez összeférhetetlen a frakcióvezetői tisztséggel, ezért Kelemen február elsejétől lemond frakcióvezetői tisztségéről. Reméli, hogy az RMDSZ hamarosan a Sapard-ügynökség vezérigazgatói tisztjét fogja betölteni, és akkor csökkenteni lehet a bürokráciát. Kelemen szerint a tanügy, egészségügy, mezőgazdaság. területén Maros megyében egy-egy első hely az RMSZ-t illeti. Kelemen nem ért egyet azzal, hogy a megyében van huszonvalahány szaktanfelügyelő, de csak a magyar tantárgynak nem lehet magyar tanfelügyelője. Nem elég az, hogy van egy magyar főtanfelügyelő-helyettes. Az RMDSZ Maros megye legfőbb politikai alakulata. /Mózes Edith: Vége az öncenzúrának? = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./
2005. január 22.
A romániai tankönyvkiadás és a magyar nyelvű tankönyvek (fordításának) kérdésköre immár 15 éve képezi vita tárgyát. Murvai László minisztériumi főosztályvezető elmondta, hogy a törvény értelmében a minisztérium biztosítja – különböző nyelveken – tankönyvek és didaktikai anyagok elkészítését. Ugyancsak törvény mondja ki, hogy az oktatási tárca ingyen biztosítja a tankönyveket az állami tízosztályos általános és kötelező oktatás számára. Az új tankönyvek pályázatát 2004. február 25-én hirdették meg. A licitdokumentáció eredeti, a kisebbségek anyanyelvén írott tankönyvnek csak az anyanyelv és a vallástankönyveket ismerte el. Tehát az első osztályos vagy a kilencedikes matematika tankönyvet nem lehetett magyarul pályáztatni, csak fordításban. A román nyelvű tankönyvek időben elkészültek. A románról magyarra fordított új tankönyvek nem készültek el, ezek fordítására hosszabb idő kellett. A Kisebbségi Főosztály munkatársai összesítették a megyék rendeléseit, és azt 2004. augusztus 8-án a minisztérium illetékeseinek asztalára tették. Ezután hosszas huzavona kezdődött. Murvai László Asztalos Ferenc képviselőhöz fordult, aki kihallgatást kért a minisztertől a tankönyvek fordítása ügyében. A miniszter Murvai nyakába varrta az ő mulasztását, de a fordításokat elrendelte – szóban. Egy hétig még mindig nem történt semmi, ezért Murvai Borbély László közbenjárását kérte. Végre az augusztustól szeptemberig tartó szándékos huzavona után hozzá lehetett kezdeni a kisebbségi oktatásnak szánt tankönyvek fordításához: az iskolai tanév megkezdése után sikerült a minisztérium vezetőségétől megszerezni azt a rendeletet, amelyet augusztus 8-án írásban kértek. Ezután a kiadók és a minisztérium még eltöltöttek kb. három hetet a fordítás árának megállapításával. Közben a miniszter név szerint Murvait okolta azért, mert a magyar tanulók nem rendelkeznek tankönyvekkel. Végül december közepére a kisebbségi tanulók is megkaphatták azokat a tankönyveket, amelyeket szeptember közepén kellett volna megkapniuk. Egy 250–300 oldalas kéziratot nem lehet egyik hétről a másikra lefordítani. Idő kell a lektorálásra, korrektúrára. A Kisebbségi Főosztálynak nem volt beleszólása a kiadók döntésébe. A jövőben szükség lenne egy fordítói listára, amelyből a kiadó kötelezően választana. Murvai mindezt kifejtette már 2004. január 6-án, de hiába volt minden. Nincs megoldva viszont az alternatív tankönyvek kérdése. A minisztérium csak az anyanyelv tankönyvét minősítette eredeti tankönyvnek, a többinek románból való fordításnak kell lennie. Ezzel a minisztérium kizárta a lehetőségét is annak, hogy kémia, matematika stb. tankönyvet anyanyelven lehessen írni. Ez ellen Murvai főosztálya átiratban tiltakozott a minisztérium vezetőségénél. Annak ellenére, hogy az RMDSZ, az RMPSZ, a katolikus és a protestáns püspökségek (az egyházi iskolák nevében) mind beadták a maguk tiltakozását az önálló magyar könyvek kiiktatása ügyében, a helyzet a mai napig csak annyiban változott, hogy a kisebbségek történelmét és a vallásoktatás tankönyveit levették az inkriminált listáról. Murvai jelezte, ezt az áldatlan állapotot megpróbálják újból, most már a szaktárca új vezetője elé vinni. /Szabó Csaba: Tankönyvkiadás papírpárbajjal – jó pár bajjal. Interjú Murvai László tanügyminisztériumi főosztályvezetővel. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19, folyt.: jan. 22./
2005. január 22.
A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János római katolikus plébánia, a magyarországi Justitia et Pax és a Márton Áron társaságok, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat, valamint az RMDSZ szervezésében negyedik alkalommal került tartották meg január 21-22-én a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban a Kereszténység és közélet című tanulmányi napokat. A Megoldás-e az Európai Unió? kérdésre keresték a választ. A meghívott előadók között van dr. Entz Géza történész, kisebbségi politikus, a Pro Professione Alapítvány képviseletében Budapestről, dr. Goják János szociálteológus, a Pécsi Hittudományi Főiskola tanára, a Justitia et Pax főtitkára, dr. Holló László morálteológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem docense, dr. Kádár Béla közgazdász, akadémikus, egyetemi tanár, volt külgazdasági miniszter Budapestről, Olajos Péter, európai uniós parlamenti képviselő (MDF), Zöldi Pál, Soós Károly kánonjogász, kisebbségi szakértő, a Márton Áron Társaság titkára Budapestről, de jelen voltak a helyi egyházak képviselői, a kerületi római-katolikus papok is. Felszólalt Markó Béla RMDSZ-elnök is. Az EU regionalizmusa és a határon túli magyarság témakörben dr. Entz Géza értekezik, a kommunikációnak a keresztény társadalomtanítással való kapcsolatáról Soós Károly tart előadást, amit Zöldi Pál a Keresztény értékek a kommunikációban című előadása követ. /Antalfi Imola: IV. Tanulmányi napok a keresztény társadalomtanításról. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./
2005. január 24.
A kormánykoalíció működési protokolluma négy döntéshozó fórum létrehozását írja elő: a kormányban, a parlamentben és pártelnökök, valamint a területi elnökök szintjén, közölte Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A koalíció működéséről szóló megállapodás még nincs kész. Az RMDSZ elnöke közölte, az első, kormányzati döntéshozó fórum szintjén a miniszterelnök és a három kormányfőhelyettes egy kabinetet alkot, amely a politikai kérdésekben dönt, a parlament szintjén pedig konzultatív és döntéshozó fórumot kell létrehozni a kormánypártok frakcióvezetőinek részvételével. A területi szervezetek szintjén a koalíció pártjainak területi elnökei alkotnak majd konzultatív és döntéshozó fórumot. A negyedik döntési fórumot a kormánykoalíció pártjainak elnökei alkotják. /Markó: négy döntéshozó fóruma lehet a kormánykoalíciónak. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./
2005. január 24.
A megyei tanácsok hatványozottabb pénzügyi autonómiáját szorgalmazzák az RMDSZ színeit képviselő prefektusok, alprefektusok és önkormányzati vezetők – jelentette ki január 22-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szövetség újonnan kinevezett kormánymegbízottjaival, valamint a megyei önkormányzatok magyar vezetőivel tartott kolozsvári megbeszélést követően. Markó Béla megerősítette, hogy az RMDSZ továbbra is a prefektusok hatáskörének csökkentéséért száll síkra. Közölte: még az idén elkezdik a gazdasági fejlesztési régiók átalakítását, mivel a mostaniak mesterségesek, ezért nem működnek megfelelően. Leszögezte hogy a magyar nyelvű felsőoktatás területén az RMDSZ-nek két fontos célkitűzése van, egyrészt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami támogatásának megszerzése, másrészt pedig a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen tervezett önálló magyar karok létrehozása. A Vekov Károly volt Kolozs megyei parlamenti képviselő által kidolgozott román–magyar megbékélési viszonyról szóló csomagtervre is kitért: minden javaslat jól jön, amely a románok és magyarok között már létező kapcsolat gazdagítását célozza. /B. T.: Nagyobb pénzügyi autonómiát szorgalmaznak. Találkozó az RMDSZ kormánymegbízottaival, önkormányzati vezetőivel. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./
2005. január 24.
Cosmin Gusa, a Demokrata Párt képviselőházi frakciójának elnöke egy televíziós beszélgetésen azt állította, hogy az etnikai alapon szervezett pártoknak nincs létjogosultságuk, ezért tagjaiknak ideológiai alapon be kell tagolódniuk a román pártokba. Cosmin Gusa az egyik vezető egyénisége annak a koalíciónak, amelynek az RMDSZ is tagja. Markó Béla szövetségi elnök Gusa kijelentéséről így nyilatkozott: – A magyarok akkor fognak betagolódni a román pártokba, amikor ezek az alakulatok megoldást kínálnak sajátos problémáikra. /(Béres Katalin): Meddig lesz szükség az RMDSZ-re? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./
2005. január 24.
A bármilyen árnyalatú bukaresti hatalom rendületlenül segíti kisebbségbe jutott nemzettársait. A Nastase-kormány országlása utolsó napjaiban a székelyföldi ortodox egyháznak egész vagyonokat adott birtokába Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, ami csak utólag derült ki. Az új kormány – benne az RMDSZ miniszterei is – jó néhány nappal beiktatása után úgy döntött, 300 000 megawattóra áramot szállít a Pruton túli testvéreknek, mert a Dnyeszter menti „köztársaság” nem hajlandó energiát szolgáltatni Chisinaunak. Ráadásul Moldávia további 30 millió dollárral tartozik Romániának, ugyancsak kormánydöntések nyomán szállított áramért. Igaz, hogy Magyarország nagyobb összegekkel segíti a határon túliakat, de annak megpályázása, elosztása nehézkes, a körülötte zajló pártpolitikai viták, marakodások visszataszítóak. Miközben a Tariceanu-kabinet áramsegélyt ad, Budapesten az Állami Számvevőszék megrótta az Illyés Közalapítványt, mert úgymond jogtalanul költött el pénzeket a határon túlról érkezett magyar politikusok budapesti elszállásolására. Ferencz L. Imre, a lap munkatársa szerint Markó Béla például szenátori fizetéséből kb. öt-hat éjszakát tölthetett volna egy valamire való budapesti szállodában. S ha nem az IKA, illetve a HTMH állja a budapesti utak kiadásait, akkor hányan vehettek volna részt a különféle rendezvényeken? Bukarest évek óta román állampolgárságot ad mindazon Pruton túliaknak, akik kérik ezt, miközben Budapest az ilyen vonatkozású próbálkozást megtorpedózza. A Romániában ösztöndíjaskén tanuló moldáviai diákok száma többszöröse a Magyarországon tanuló erdélyi magyarokénak. /Ferencz L. Imre: Prúton innen, Tiszán túl. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./
2005. január 24.
A Trianon című film erdélyi bemutató sorozata miatt indított hatósági vizsgálódással kapcsolatban interpellál Somogyi Ferenc külügyminiszternél az Országgyűlésben Németh Zsolt fideszes képviselő. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja nevében beterjesztett, Van-e véleménynyilvánítási szabadság az EU-csatlakozás küszöbén álló Romániában? című levélben a honatya arra vár választ, hogy milyen intézkedéseket tett vagy tervez a magyar diplomácia a román hatóságok eljárása nyomán. „Ezek a hatósági megnyilvánulások egyértelműen az egész magyar közösség megfélemlítését szolgálják, a véleménynyilvánítási szabadság súlyos megsértését jelentik, és elfogadhatatlanok egy demokratikus, az Európai Unióba igyekvő ország hivatalos szervei részétől.” – tartalmazza a Somogyi Ferenc tárcavezetőhöz címzett levél. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint Mona Musca jobban tette volna, ha nem nyilatkozik a Trianon film kapcsán. Az RMDSZ-es honatya Kolozsváron megdöbbenéssel értesült arról, hogy a tárcavezető figyelmét a Ceausescu házaspár egykori kiszolgálója, Hajdu Győző hívta fel az alkotás levetítésének „törvénytelenségére”. Eckstein élesen bírálta Mihail Hardau Kolozs megyei prefektusnak a filmvetítést követő feljelentését is. /Eckstein-Kovács Péter: Mona Musca jobban tette volna, ha hallgat. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./
2005. január 24.
Hatra emelkedett a Tariceanu-kormányban az RMDSZ-es államtitkárok száma, miután a miniszterelnök a hétvégén jóváhagyta Kötő József kinevezését az oktatási tárcához. Az RMDSZ Operatív Tanácsa Csutak Istvánt javasolta államtitkárnak az integrációs minisztériumba. Kötő Józsefet elsősorban a kisebbségi oktatással foglalkozik majd a tárcánál. Emlékezetes, hogy Mircea Miclea miniszter korábban többször hangsúlyozta, nem szívesen dolgozna együtt az RMDSZ által javasolt államtitkárral, különösen, ha beosztottja a felsőoktatásért felelne. Az RMDSZ Székely Ervin jogászt, volt Bihar megyei képviselőt javasolta államtitkárnak az Igazságügyi Minisztériumban. Takács Csaba ügyvezető elnök leszögezte: kitartanak álláspontjuk mellett azután is, hogy a tárcánál magyar nemzetiségű államtitkárt neveztek ki Kibédi Katalin volt szatmárnémeti törvényszéki főügyész személyében. /Cseke Péter Tamás: Hat RMDSZ-es államtitkár: Kötő után Csutak következik. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./