Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. május 17.
Fennállásának 160. évfordulóját ünnepelte a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) május 15-én Kolozsváron. A jubileumi küldöttülésen a szervezet mintegy 300 képviselője emlékezett az érdekképviseleti szervezet jogelődjének, az Erdélyi Gazdák Egyesületének létrehozására. Az esemény meghívottjaként jelen volt Markó Béla RMDSZ-elnök és Szabó Árpád unitárius püspök. Az ünnepi ülést Sebestyén Csaba, a szervezet elnöke és Csávossy György tiszteletbeli elnök nyitotta meg. Erdély 12 megyéjéből érkeztek résztvevők. A szervezet múltjáról Egyed Ákos, Somai József, Antal András, Gúzs Ferenc és Veress Zoltán tartott előadást. Medgyessy Péter miniszterelnök üdvözletét Benedek Fülöp államtitkár tolmácsolta. /Barazsuly Emil: 160 éves az RMGE. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./
2004. május 17.
Együttműködési lehetőségekről tárgyaltak máj. 15-én Kolozsváron az RMDSZ, valamint a magyar Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetői. Takács Csaba, a szövetség ügyvezető elnöke fogadta Benedek Fülöpöt, a magyar földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkárát. /A mezőgazdasági együttműködés távlatai. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./
2004. május 17.
A keresztény tanítás, a hitélet, valamint a modern kor és a piacgazdaság viszonyairól zajlott máj. 14-15-én kétnapos szakmai konferencia a Bihar megyei Fugyivásárhelyen. A hittudományi műhely előadás-sorozatán az ökuménia jegyében számos római katolikus, református és evangélikus egyházi vezető, teológus vett részt, de immár hagyományosan jelen voltak az RMDSZ vezető személyiségei is, köztük Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint a szövetség több szenátora és képviselője. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök is. /Az ökuménia jegyében. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 17./ Piacgazdaság és keresztény erkölcs címmel rendezte a fugyivásárhelyi központú Studium Academicum Alapítvány nemzetközi konferenciát, melynek vezetője Kállay László fugyivásárhelyi lelkész. /Balla Tünde: Piacgazdaság és keresztény erkölcs. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./ A Tőkés László ellenzékét tömörítő Református Megújulási Közösség (Remek) szervezte a fugyivásárhelyi Református Egyházi Központban a konferenciát.
2004. május 18.
Ajánlást fogalmazott meg tagjai számára a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete: az újságíróknak politikai szerepvállalásuk idejére fel kellene függeszteniük újságírói munkájukat. A MÚRE-ajánlás dacára több újságíró is szerepel a különböző tanácsosi listákon. A jelöltek között – igaz, nem befutó helyen – két főszerkesztő is található, Veres István (Szatmári Friss Újság) és Graur János (temesvári Heti Új Szó), ezzel szemben Farkas Árpád, a Háromszék főszerkesztője írásban adott ultimátumot a szerkesztőség tagjainak: válasszanak a kétfajta szerepvállalás között. A befutó helyekre Elek György (Szatmári Friss Újság, nagykolcsi helyi tanács), Magyari Lajos (Háromszék, sepsiszentgyörgyi városi tanács), Balta János (Nyugati Jelen, Arad megyei tanács), Dérer Ferenc (Bihari Napló, Bihar megyei tanács) és Fülöp D. Dénes (székelyudvarhelyi Polgári Válasz, udvarhelyi városi tanács) kerültek. Dérer Ferenc a tanács tanácsadójaként határozta meg önmaga helyét az önkormányzati testületben. Fülöp D. Dénes, aki a Népi Akció színeiben indul a választásokon. – A marosvásárhelyi RMDSZ-kampánystáb vezetője (Vajda György, Népújság) és egyik tagja (Farczádi Attila, Népújság) szerkesztőként keresi kenyerét. A tanácsosi listák „vonal alatti”, nem befutó helyein inkább azért vállalták a szereplést az újságírók, hogy nevük ismertségével segítsék a biztos befutókat. Pataki Zoltán, a Heti Új Szó munkatársa például a Temes megyei tanácsosi lista 35. helyén szerepel, holott az önkormányzatba legfennebb 3-4 embert juttathat az RMDSZ. Túrós Loránd és Bódi Sándor (Szatmári Friss Újság) szintén az esélytelenek nyugalmával várják a választásokat, míg Barazsuly Emil (kolozsvári Szabadság) úgy gondolja, jelölése már csak azért sem összeférhetetlen a szakmaisággal, mert a Kolozs megyei tanácsosi lista 13. helye amúgy sem befutó. Szondy Zoltán (Hargita Népe) a Német Demokrata Fórum csíkszeredai listáján akart szerencsét próbálni, akárcsak Becze Zoltán televíziós riporter. /Politikus újságírók miatt. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./
2004. május 18.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint lehetséges, hogy a választások után párttá szerveződik a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ). Az RMDSZ kezdeményezésére történt az óvások lebonyolítása. A németek ügyvédjét az RMDSZ funkcionáriusai a státusiroda autójával hordozták bíróságról bíróságra, jegyezte meg Szász Jenő. Az RMDSZ-t nem zavarja, hogy a Nagy-Románia Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt magyar jelölteket indít. Csak az érdekli, hogy ne legyen magyar versenytárs. /Gazda Árpád: Pártként folytathatja az MPSZ. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./
2004. május 18.
Levélben tiltakozott Szilágyi Zsolt képviselő amiatt, hogy a román közszolgálati televízió magyar adásának vezetősége letiltotta egy olyan műsor sugárzását, amelyikben az autonómiáról beszélt. Az adás sugárzását arra hivatkozva tiltották le, hogy a másik meghívott, Székely Ervin képviselő az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, az RMDSZ vezetői rendszerint ellenvélemény nélkül fejthetik ki nézeteiket az adásban. A képviselő a letűnt rendszer módszereit idéző eljárásnak tekintette, hogy a magyar adás vezetői megszakították az együttműködést Gazda Árpáddal, a Krónika vezető szerkesztőjével, aki A Hétnek adott interjúban politikai cenzúrának tekintette az adás letiltását. „Reménykedem abban, hogy Gazda Árpád eltávolítása, és a szovátai autonómiakonferenciáról szóló műsor letiltása nem annak a jele, hogy a szerkesztőség politikai ellenőrzés alá került” – áll a tiltakozásban. A magyar szerkesztőség vezetőségének eljárása ellen Gazda Árpád a Magyar Újságírók Romániai Egyesületénél (MÚRE) és több szólásszabadságot felügyelő szervezetnél tett panaszt. /L. J.: Tiltakozik a letiltott alany. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./
2004. május 18.
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös kiadásában megjelent dr. Kelemen Atilla képviselő Mezőgazdasági támogatások című összeállítása. A kiadványnak célja, hogy tájékoztató információkkal szolgáljon az EU-csatlakozás előkészítésében. /Dr. Kelemen Atilla útmutatója a mezőgazdasági támogatások elnyeréséhez. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./
2004. május 18.
Székelyföldön gyakorlatilag ellenfél nélkül maradt az RMDSZ, hosszas utánajárással sikerült elérni, hogy megmaradjon a párt egyeduralma, írta Szondy Zoltán újságíró, a Magyar Polgári Szövetség Csík területi elnöke. Az MPSZ 54 000 álírást gyűjtött a helyhatósági választásokra Erdélyben, ám Bukarestben – az RMDSZ képviselője közbenjárására – a választási iroda megtagadta a szervezet bejegyzését. Ezt követően Hargita megyében a Német Demokrata Fórum szervezete ajánlotta fel a listáin való indulás lehetőségét. Az RMDSZ vezetői a Német Demokrata Fórum országos vezetőire gyakoroltak nyomást és listákat megóvták. Az RMDSZ vezetői azt állították, hogy az 54 000 aláírót az MPSZ félrevezette. Ennyire bolondnak néznek több mint ötvenezer erdélyi magyart, az RMDSZ álláspontja szerint ennyi ember nem tudja, mit ír alá, tette hozzá Szondy. Az RMDSZ állította, nem ők óvtak, hanem a Német Demokrata Fórum. A valóság: Csíkszeredában az egyik óvó Hajdú Áron volt, a városi RMDSZ elnöke. A listákat érintő perekben az egyik oldalon – az MPSZ mellett – Nagy Mária, született Göther, a Német Demokrata Fórum udvarhelyi titkára állt. A másik oldalon: ifjabb Hajdu Gábor, az RMDSZ csíkszeredai tanácsosjelöltje; mellette Bíró Enikő, az RMDSZ székelyudvarhelyi listáján tanácsosjelölt. Az RMDSZ félt megméretkezni a választásokon, ezt a diktatúrát a gyávaság szülte, fejezte be sorait az újságíró. /Szondy Zoltán újságíró, a Magyar Polgári Szövetség Csík területi elnök: Gyávaság szülte diktatúra. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 18./
2004. május 18.
Máj. 14-én a nagyszebeni RMDSZ-székházban a Szabadság szerkesztői olvasóikkal találkoztak. Ettől a héttől Szeben az ötödik olyan erdélyi megye Kolozs, Szilágy, Beszterce-Naszód és Fehér megye után, ahol a Szabadság megvásárolható. A találkozóra a Szórványtengelyek nevet viselő szórványfórum keretében került sor, amelyet a nagyszebeni RMDSZ a Világhírnév című internetes újsággal közösen szervezett. A rendezvényen nagyszebeni, nagydisznódi, talmácsi, vöröstoronyi, feleki, vízaknai, mihályfalvi és bólyai magyarok vettek részt a szórványvidékekről. Balló Áron főszerkesztő és Makkay József főszerkesztő-helyettes a szórványban élő magyarság iránti fokozottabb érdeklődés tényével is magyarázta, hogy a romániai magyar lapok közül a Szabadság internetes változatát olvassák a legtöbben. /K. Zs.: Öt megye napilapja vagyunk. Nagyszebeni szórványtalálkozó olvasóinkkal. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./ A Szórvány tengelyek címmel Nagyszebenben rendezett szórványtalálkozó célja az volt, hogy kapcsolatokat hozzanak létre erdélyi magyar szórvány-kisvárosok iskolái és intézményei között. Az újszerű szórványstratégia első alapköveit a bethleni Bethlen Egyesület, a Bethlen Gábor Alapítvány, valamint a nagyszebeni Octavian Goga Líceum képviselői tették le: ők a tagjai az első szórványtengelynek. A három tanintézmény – a bethleni Grigore Silasi Iskola, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a nagyszebeni Octavian Goga Líceum – magyar tagozatának küldöttei külön teremben tárgyalták meg iskoláik együttműködésének lehetőségeit. Szegő József, a Világhírnév internetes névsorolvasó igazgatója leszögezte: a Szórványtengelyek-ötlet lassan tervvé, sőt mozgalom-csírává nőtte ki magát. Ilyen találkozókra szükség van a szórványban, hiszen a szétszórtan élő magyar közösségek alig tudnak egymásról, és alig-alig van részük magyar kollektív élményekben. Szegő József igazgató az internetes "kiadvány", a Világhírnév (www.vilaghirnev.net) hőskorát elevenítette fel. A megjelentek elfogadták a Szórványtengelyek-kiáltványt. /Schneider Tamás: Új szórványstratégia alapjait tették le Nagyszebenben. Médiahonfoglalás – hírmondók között. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./ „Kénytelenek leszünk felfedezni egymást és egymásban a szigetet – azaz szórványaországot.” Ez egy új szórványstratégia alapjainak lerakása lehet. /Szabó Csaba, Világhírnév (www.vilaghirnev.net): Szórványtengelyek-kiáltvány. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./
2004. május 19.
SZDSZ- küldöttség látogatott Marosvásárhelyre. A delegáció vezetője, Szent-Iványi István, a magyar Országgyűlés Európai Integrációs Bizottságának elnöke rámutatott, hogy az SZDSZ mindig fontosnak tartotta a kapcsolattartást a határon túli magyarsággal. Mózes Edith újságíró kérdésére, hogy az erdélyi magyarság körében a párttagolódás aktív Fidesz-segédlettel alakult ki, a Fidesz mit remél ettől, Szent-Iványi István, kifejtette: akiket a Fidesz „megsegít, azok vissza szokták őket segíteni. Azok az emberek azt szokták nyilatkozni, hogy ne szavazzanak bolsevikokra, liberálisokra a magyar választópolgárok, s ezért konkrét támogatásokat kapnak. Tehát ez az egyik. A másik pedig az, hogy a Fidesznek kezdettől fogva az volt a filozófiája, hogy nem egyenrangú partnernek tekintette a határon túli magyar szervezetek vezetőit, hanem alárendelt csatlósokat szeretett volna látni. Olyanokat, akiket közvetlenül lehet irányítani Budapestről” „Az RMDSZ vezetése, vagy Délvidéken a Kasza József vezette VMSZ egy csomó kérdésben szemben állt velük, más álláspontot képviselt. Ezt nehezen tudták elfogadni, mert ők egy közvetlen irányításban voltak érdekeltek. Ezenkívül bizonyára az általuk támogatottak magyarországi hozzátartozóinak szavazataira is számítanak.” /Mózes Edith: Az SZDSZ elutasítja a feszültséget szító törekvéseket. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./
2004. május 19.
Molnos Lajos meggyőződése, hogy Kolozsvár magyarsága torkig van már a tizenkét éve tartó, magyarságellenes funarióta kényuralommal, és változást akar és azt akarja, hogy végre eltűnjenek a Főtér szégyengödrei, hogy lekerüljenek a magyarságot sértő, hazug szövegű úgynevezett "emléktáblák", hogy háromnyelvű névtáblája legyen Kolozsvárnak, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottainak 20%-a magyar legyen, hogy újabb és újabb utcák viseljék jeles magyar személyiségek nevét. Az a cél, hogy minél több magyar, RMDSZ-es tanácsos legyen a városi tanácsban, hangsúlyozta Molnos. Hozzátette, hogy a függetlenekre és a "zsebpártocskák" jelöltjeire (lett légyen szó akár Sabin Ghermanról, akár Smaranda Enachéról) leadott magyar szavazatok kárbavesznek. Ioan Rus az egyedüli a jelöltek közül, aki le tudja győzni Funart. /Molnos Lajos: Mit akarhat Kolozsvár magyarsága? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./
2004. május 19.
A lapban bemutatkoztak az RMDSZ Kolozs megyei és városi tanácsosjelöltjei. /Bemutatkoznak az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének megyei és városi tanácsosjelöltjei. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./
2004. május 19.
Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke felvázolta a magyar anyanyelvű oktatás helyzetét. Amikor 1990-ben elkezdték a munkát, az egyetem előtti oktatásban jóformán nem volt önálló magyar tanintézmény. Most viszont 138 líceumi szintű intézményben oktatnak magyar anyanyelven, amiből 58 önálló magyar nyelven oktató intézmény. Az utóbbi időszak gyümölcse az aradi Csiky Gergely Gimnázium, a máramarosszigeti Löwei Klára Gimnázium és újra önálló lett Brassóban az Áprily Lajos Gimnázium. Kötő bízik abban, hogy a közeljövőben Szilágysomlyón is, és Bánffyhunyadon is önálló magyar középiskola lesz. Problémát jelent, hogy az önálló magyar iskolahálózat eddig eléggé beszűkült profilban működhetett. Az anyanyelvű szakoktatást megszüntették. A tanügyi törvény módosított változata lehetővé teszi a szakoktatás anyanyelvi gyakorlatát, anyanyelven működő szaklíceumok és szakemberképzésre szolgáló inasiskolák illetve tanonciskolák, mesterképzők létesítését. Nulláról kell indulni. Hiányzott a tankönyv, a szakszemélyzet, tantervek sem voltak. Most már kibontakozóban van a szakiskolai hálózat is. Szaklíceumok indultak, több közgazdaságtani osztály indult középszinten, a Székelyföldön tovább bővült a szaklíceumi hálózat. A posztlíceális és vállalkozói alapon létrehozott anyanyelvű képzési formák elterjedtek Erdélyben, közvetlenül tudnak reagálni a munkaerőpiaci kívánalmakra, és jelentős számú posztlíceális, magánkézben levő, vállalkozói alapon működő képzési forma indult be. Önálló magyar oktatást kell megszervezni a felsőoktatásban is. Ezt még nem sikerült véghezvinni. Ahhoz képest, hogy 1990-ben a felsőoktatásban tanuló magyar diákok száma alig haladta meg a háromszázat, jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetemen 58 szakon lehet magyar nyelven tanulni. Közel 5000 hallgató tanulja a szaktantárgyakat anyanyelvén, a magyar nyelvű szakokon, és 8000 fölött van, csak a Babes-Bolyain, a magyar anyanyelvű diákoknak a száma. A jogon egy-két tantárgyat hallgathatnak magyarul is. A jogon 1998 óta 40 hely van elkülönítve magyar diákok számára. 1996-ban országos viszonylatban mindössze 9 magyar diák volt a jogon. Amikor a tanítóképzői főiskolai képzés beindult, akkor hat városban: Székelyudvarhelyen, Nagyenyeden, Marosvásárhelyen, Kolozsvárt, Nagyváradon és Kézdivásárhelyen létesült magyar anyanyelvű, főiskolai szintű tanítóképzés. /Zsehránszky István: Önállóan – minden szinten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12., folyt.: máj. 19./
2004. május 20.
Az Erdélyi Református Egyházkerület felszólította lelkészeit: válasszanak a papi hivatás és a politika között, a Királyhágómelléki Egyházkerület csak az RMDSZ-színekben való politizálást tiltja, azt is csak Bihar és Szilágy megyében. A gyulafehérvári és szatmári katolikus egyházmegye eltiltotta papjait a politikai szerepvállalástól, a váradi és a temesvári nem. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tiltó határozata ellenére, az RMDSZ Bihar megyei listájára három tiszteletes is felkerült: Gavrucza Tibor székelyhídi, Borzási Gyula szalárdi és Kállay László fugyivásárhelyi lelkipásztor. Jó néhány lelkipásztor a helyi önkormányzatokba szeretne bejutni, így például Borson, Belényesújlakon, Hegyközújlakon és Nagyszalontán. Nagyszalontán az RMDSZ-listát Mikló Ferenc tiszteletes vezeti, aki jelenleg az RMDSZ önkormányzati frakcióvezetője. Brassai Zsombor székelykövesdi lelkész, az RMDSZ Maros megyei ügyvezető elnöke méltánytalannak tartja az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának döntését, hogy választaniuk kell a papi, illetve a politikai szerep között. A székelykeresztúri RMDSZ tagjaként Antal Zoltán, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye vezetője vállalt tanácsosi munkát. Antal Zoltán közölte, az idei helyhatósági választásokon nem indul. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség két papja jelöltette magát a közelgő helyhatósági választásokon. Fodor József püspöki helynök az RMDSZ megyei listáján szerepel, míg Albert Augustin sólyomkővári pap a Demokrata Párt színeiben kel versenyre a szlovákok lakta hegyi község polgármesteri székéért, mindketten a püspök jóváhagyásával. /Pengő Zoltán, Szucher Ervin, Zilahi Imre: Tanácsosjelölt papok – tiltó rendeletek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./
2004. május 20.
Az egyház szerepe a közéletben volt a fő témája a Brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházmegye közgyűlésének, amelyet máj. 19-én tartottak meg a türkösi evangélikus-lutheránus templomban. A közgyűlésen jelen volt meghívott előadóként Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Varga Attila RMDSZ-képviselő, valamint Markó Attila, az Országos Restitúciós Bizottság alelnöke. – Elsősorban autonóm, gazdaságilag is erős egyházra van szükségünk, melynek működéséhez azonban nélkülözhetetlen a jogi keretek megteremtése: az RMDSZ immár 14 éve dolgozik ennek érdekében, és most is folyamatosan munkálkodik rajta – hangsúlyozta Markó Béla. Az elmúlt évek jelentős eredményének számít, hogy az egyházaktól elvett föld- és erdőtulajdon egy részét sikerült visszaszerezni, és most folyik az államosított épületek visszaszolgáltatása is. – Az egyháznak az egységes politikai képviselet eszméjét kell támogatnia, és segítenie kell abban, hogy az erdélyi magyar közösségen belül ne érvényesüljenek a megosztási kísérletek – szögezte le az RMDSZ elnöke. /Eszmecsere az egyházak közéleti szerepvállalásáról. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./
2004. május 20.
Horváth Levente, az RMDSZ Arad megyei kampányfelelőse rámutatott, a kampány három pillérre épül. Közülük legfontosabb az életszínvonal növelése. A nyugdíjakról és a szociális juttatásokról van szó. A második az eredményes érdekképviselet, a harmadik az európai integráció. A jövőben az ISPA-, SAPARD-, PHARE-projektek, valamint a pályázatok kerülnek előtérbe. Az Arad megyei RMDSZ Kisiratoson tartott önkormányzati képzést. /(nagyálmos): Hunnia Európa felé mutat. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 20./
2004. május 20.
Magyarország, a romániai magyarság és az Európai Unió a fő témája az idei Bukaresti Magyar Napoknak. A május 17–23. közötti programsorozat fő szervezője az RMDSZ bukaresti területi szervezete. Az esemény eddigi politikai rendezvényei között szerepelt Markó Bélának, az RMDSZ elnökének a bukaresti Calvineumban tartott előadása Romániai magyarság és az Európai Unió címmel, míg Íjgyártó István, a bukaresti magyar nagykövet máj. 20-án Magyarország az Európai Unióban címmel tart beszámolót. Számos kulturális és szórakoztató program várja az érdeklődőket. /Bukaresti Magyar Napok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./
2004. május 21.
Adrian Nastase miniszterelnök keményen bírálta az ellenzéket, nevezetesen a választási szövetséget kötött liberálisokat és demokratákat. Példának hozta fel Emil Boc kolozsvári polgármester-jelöltet, aki egyszer a Bibliára esküdve hangoztatta, hogy nem szövetkezik a magyarokkal, másnap pedig azt sem tudta, hogyan, milyen ígéretekkel ellensúlyozza kijelentését a magyar választók előtt. Nastase szerint az SZDP az a párt, amelynek a legkorrektebb a kapcsolata az RMDSZ-szel. A miniszterelnök kifejtette: komoly partnernek tartja az RMDSZ-t, és ennek vezetőjét, Markó Béla szövetségi elnököt, ellentétben a szélsőséges Tőkés Lászlóval, aki nem érti az idők szavát. /Nastase példaértékűnek tartja az SZDP–RMDSZ kapcsolatot. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./
2004. május 21.
Tokay György, Toró T. Tibor, Borbély Zsolt Attila, Murvai Miklós, Király András és Bognár Levente építő szellemben vitázott máj. 20-án Aradon, a Jelen Házban. A vitaestet az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete szervezte. Az autonómia hirdetőit Toró T. Tibor temesvári parlamenti képviselő, Borbély Zsolt politológus képviselte Murvai mellett, a mérsékelt szárny elitjét pedig Tokay György aradi parlamenti képviselő, valamint Király András RMDSZ-elnök és Bognár Levente aradi alpolgármester. /(ks): Nem kaptak hajba a vitázók. Civilizáltan az autonómiáról. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./
2004. május 21.
Párbeszéd a kampányért? címmel intézett nyílt levelet Markó Béla RMDSZ-elnökhöz a Magyar Ifjúsági Tanács Elnöksége. Az iratban visszautasították a szövetségi elnök meghívását "egy kampányízű találkozóra". Szerintük "a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az erdélyi fiatalok többsége számára már jó ideje megszűnt átfogó és kellő hitellel bíró érdekvédelmi szervezet lenni. A párbeszédből tehát nem kérnek, amíg: 1. nincs garancia arra, hogy a jövőben ifjúság politikai döntések meghozatala előtt velük is konzultálnak; 2. a kolozsvári polgármesteri tisztségért folyó harcban az RMDSZ Ioan Rus RSZDP-jelöltet, és nem Smaranda Enache polgárjogi harcost támogatja; 3. a szövetség országos vezetőségében nem érvényesül a civil és a politikai szférában betöltött tisztségek összeférhetetlenségére vonatkozó rendelkezés. " Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) nyílt levélben teszi közzé, hogy nem hajlandó politizálni. Ezért felkéri a Magyar Ifjúsági Tanács elnökségét, hogy politikai nyilatkozataiból, politikai szerepvállalásaiból a jövőben hagyja ki az Országos Magyar Diákszövetséget. /Párbeszéd a kampányért? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./
2004. május 21.
A 33 éves Nagy Zsolt az RMDSZ országos kampánystábjának vezetője 1995-ben Kolozsváron, a Műszaki Egyetem Automatizálás Karán szerezte diplomáját. Főszervezője volt az Erdélyi Diáktalálkozónak. Nagy Zsolt az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az Ifjúsági Főosztály vezetője, 1996-ban a parlamenti választásokat előkészítő Országos Kampánystáb helyettes vezetője. Főszervezője az RMDSZ V. VI. és VII. kongresszusának és ugyanakkor kongresszusi biztos. 1998 áprilisától az RMDSZ képviselője az Európai Demokrata Unió Vezető Tanácsában. Továbbképezte magát, 1996-ban a Young Political Lider School tanfolyamát végezte el, majd az Egyesült Államokban vett részt kampánymenedzser-képzésen. /Csomafáy Ferenc: Most sokkal nagyobb a verseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./
2004. május 21.
A Magyar Polgári Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezete nyilvánosságra hozta április végén végeztetett közvélemény-kutatása részleges adatait. A városi felmérést külső független cég, a Ponder Poll Piac és Közvélemény-kutató Kft. végezte. Az adatokból kiderül: a megkérdezettek 80,6 százaléka ismeri az MPSZ-t. A szervezet szükségességének indoklására megadott válaszlehetőségek közül a legtöbben abban értettek egyet, hogy azért van létjogosultsága az új szervezetnek, mert a magyarságnak meg kell adni a választás lehetőségét. Nagy volt az egyetértők aránya (92 százalék) abban a kérdésben is, hogy az új szervezet szükségességét az RMDSZ 14 év alatti kevés magvalósítása magyarázza, 91 százalék szerint azért van szükség az MPSZ-re, mert felvállalja az autonómiatörekvéseket. A megkérdezettek alig 19 százaléka nem értett egyet azzal, hogy az MPSZ jelölteket indítson a helyhatósági választásokon. Sokatmondóak a támogató aláírásokra vonatkozó adatok is. A megkérdezettek 11,2 százaléka aláírta az íveket, 47 százalék megtette volna, de nem keresték fel, 25,9 százalék pedig nem támogatná a szövetséget. Tulit Attila összegzése szerint a közvélemény-kutatás megerősítette őket abban, hogy eséllyel indulhattak volna a választásokon. /Farkas Réka: Esélyes volna az MPSZ. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./
2004. május 21.
Dáné Károly tanár, az RMDSZ Maros megyei oktatási alelnöke elmondta: szinte fejvesztve nevezik el az iskolákat Marosvásárhelyen a román igazgatók, a többségi román tantestületek, miközben a helyhatósági törvény értelmében a városi tanács hatáskörébe tartozik a közintézmények, utcák, terek nevének a módosítása, a névadás. A marosvásárhelyi 10-es általános iskola a napokban a Dacia nevet vette fel, de erről mit sem tudott például Albertini Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A 13-as általános iskolát hamarosan N. Balcescuról nevezik el, és a magyar tantestület hiába kérte, hogy Balcescu-Petőfi legyen a név. A 17-es általános iskola Liviu Rebreanu nevét fogja felvenni, ott is hiába kérték a magyar tanárok, hogy Prietenie-Bartáság legyen az intézmény neve. Ugyanakkor a tanfelügyelőség megakadályozta, hogy a német tannyelvű osztályokat is működtető iskola a Friedrich Schiller nevét vegye fel. Dáné Károly azt is elmondta: Marosvásárhelyen utoljára 1957-ben neveztek el magyar nemzetiségű közéleti személyiségről iskolát! Dáné Károly diszkriminációnak tartja a beiskolázási lehetőségeket. Maros megyében az idén 5400 nyolcadik osztályos román tanuló végez, és 3108 hely van számukra a kilencedik osztályokban, ami 61,7%-os arány. A magyar végzősök száma 2333, nekik csak 1120 hely jut a magyar tannyelvű kilencedik osztályokban, ami 48 %-ot jelent. /(Máthé Éva): Florea szellemképei öntötték el a várost. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./
2004. május 21.
1992-ben Fehér megyében 24 765 magyar élt, tíz évre rá, a 2002-es népszámlálás szerint 20 684-an (mínusz 4081 lélek); Beszterce-Naszódban 21 098 volt 1992-ben, most 18 349-en vannak (mínusz 2749); Szeben megyében a csökkenés 3965 lélek. Más a számok, és más a közösség nyelve, állapította meg Szombatfalvi Török Ferenc, a nagyszebeki RMDSZ-elnök. Elmagyarázta: X településen hiába jelzik a számok, hogy 50 magyar van, ha egymáshoz öten-hatan szólnak magyarul, akkor is csak abban az esetben, ha más nemzetiségű nincs a közelben. Hiába van 50 magyar a faluban, ha évtizedek óta nem járt magyar újság, a magyar iskola már csak emlék. – Egyszer majd el kellene készíteni Erdély "közösségnyelvi" térképét is, írta Szabó Csaba. /Szabó Csaba: Számok és közösségek nyelve. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./
2004. május 22.
Markó Béla RMDSZ-elnök máj. 21-én Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján sürgette a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Több mint 1700 elkobzott egyházi ingatlan közül eddig 314-et szolgáltattak vissza. „Kérjük, hogy a visszaszolgáltatási határozatot követő bürokratikus mozzanat a lehető leggyorsabban történjen" – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Kifejtette, a 314 visszaszolgáltatott ingatlannak csak egy része került vissza ténylegesen az egyházak tulajdonába, a dokumentumok összeállításának lassú üteme miatt. /Markó ismét az egyházi ingatlanokról. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 22./
2004. május 22.
Az RMDSZ döntése, miszerint a helyhatósági választásokon Ioan Rust, a Szociáldemokrata Párt polgármesterjelöltjét támogatja Kolozsváron, világos, fejtette ki Markó Béla máj. 21-i kolozsvári sajtóértekezletén. Eckstein-Kovács Péter szenátor, a megyei RMDSZ elnöke korábban nem értett egyet Máté András polgármesterjelölt visszaléptetésével, valamint a kormánypárti jelölt kizárólagos támogatásával. Markó Béla hangsúlyozta: az RMDSZ kiemelt céljai között szerepel Kolozsvár jelenlegi polgármesterének leváltása. Markó Béla találkozott Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével is. /Köllő Katalin, Borbély Tamás: Az RMDSZ egyértelműen Ioan Rust támogatja. Markó Béla a mai polgármestertől mentes várost kíván minden kolozsvárinak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./
2004. május 22.
Asztalos Ferenc parlamenti képviselő elmondta, a képviselőház oktatási bizottsága elfogadta az RMDSZ módosító javaslatait. Ennek értelmében, azokban az iskolákban, melyek nem önálló kisebbségi nyelvű tanintézmények (csak kisebbségi nyelven működő osztály vagy csoportok működnek benne) – azok vezetőtanácsában kötelező jelleggel az illető kisebbségi oktatást képviselő tanároknak is benne kell lenniük. Minden olyan településen, ahol egynél több iskola működik, iskolatanácsot kell létrehozni – melyekben jelen lesznek az illető kisebbséget képviselő közösségek is –, feladatuk az lesz, hogy az illető település oktatáspolitikáját kidolgozzák. /Szász Emese: Változások a tanügyben. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 22./
2004. május 22.
Ladányi László, az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje nyitotta meg azt a konferenciát, amely a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az RMDSZ közötti együttműködési megállapodásnak köszönhetően jött létre. A máj. 21-én, az Expowood 2004 – Faipari kiállítás és szakvásár keretében megrendezett, "Az EU házhoz jön" elnevezésű konferenciasorozat témájául, a faipart választották. A konferencián neves előadók tartottak szakmai felkészítőket az érdeklődőknek. /Az EU házhoz jött Székelyudvarhelyen is. = RMDSZ Tájékoztató, máj. 22., 2726 sz./
2004. május 24.
A Párbeszéd a jövőért konzultációsorozat keretében Kolozsváron máj. 21-én Markó Béla szövetségi elnök és Kötő József oktatási és egyházügyi ügyvezető alelnök Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével és Kató Béla főjegyző-püspökhelyettessel tanácskozott. Pap Géza felvetették, hogy elfogadhatatlanul hosszú az illetékes kormánybizottság döntésének meghozatala, kézbesítése és az ingatlanoknak az egyház nevére történő telekkönyvezése közötti időszak. Markó Béla jogosnak ítélte a felvetést, és ígéretet tett arra, hogy az RMDSZ közbelép a folyamat felgyorsításáért. /Párbeszéd a jövőért. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./
2004. május 24.
Markó Béla nem találkozik Orbán Viktorral a FIDESZ elnökének jelenlegi erdélyi körútja során. Kijelentette, hogy örül, ha magyar politikusok Erdélybe látogatnak, „mert akkor ránk figyelnek", ugyanakkor nehezményezte, hogy „ezeknek a látogatásoknak kampányjellegük van. A Fidesz erőteljes támogatása nem hasznos, mert pártokra osztja a magyar közösséget – de ugyanakkor minden magyar politikus szívesen látott vendég Erdélyben" – mondta az RMDSZ elnöke Szovátán, a MÚRE közgyűlésének szünetében. /A FIDESZ-látogatásoknak kampányjellegük van. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./