Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. május 4.
Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a vele készült beszélgetésben kifejtette, Domokos Gézát nagyra becsüli, igazi jó könyvesnek, jó kultúrpolitikusnak tartja. Legutóbb azonban éppen Domokos vallott arról, hogy miként törekedtek megakadályozni az autonómiapolitika kibontakozását, és hogy ezért neki köszönetet kellene mondania a magyarságnak. Tőkés László püspök szerint az RMDSZ vezetőségét kezdettől fogva megkörnyékezték, hogy eltérítsék a szervezetet vállalt politikájától. Erre nézve saját tapasztalatai vannak: őt is megkeresték, kezdve Iliescuval, és két másik vezető munkatársával, és arra akarták rávenni, hogy Tőkés tartson velük. Ő erre nem volt hajlandó, ezért kegyvesztett lett. Ahogyan őt megkeresték, nagy valószínűség szerint hasonlóan környékezték meg a Neptun-ügyben elhíresült két-három személyt. Tőkés úgy látja, hogy az 1996-os kormányba lépés idején a titkos megegyezés egyik alapfeltétele volt, hogy tőle és bizonyos személyektől szabaduljon meg az RMDSZ. Szerinte ez magyarázza, hogy az „akkori RMDSZ még köszönő viszonyban sincs a mostani elbürokratizált, hatalomcentrikus szövetséggel.” A püspök visszaemlékszik, az első mélyebb ellentétek idején az RMDSZ egyik parlamenti csoportosulása kiadott egy egységfelhívást. Nagyjából azok írták alá, akik most is az RMDSZ vezetőségében vannak. Tőkés László azt is látja, hogy az RMDSZ hivatalos vezetősége mekkora gondot fordít az egyes főpapok meggyőzésére. Amikor két vagy három éve Strasbourgba mentek az egyházi ingatlanügyek képviseletére, Jakubinyi György érsek elmondta, hogy őt felhívták, és meg akarták győzni arról, hogy ne jöjjön az egyházi küldöttséggel. Kató Béla is elmondta ezelőtt egy-két hónappal, hogy amikor Illyefalván az RMDSZ, elsőként az országban hajlandó volt az MPSZ-szel a választások ügyében tárgyalni, azonnal felhívta az RMDSZ egyik alelnöke, és a fejét csóválta. Előfordul, hogy egyes parlamenti képviselőknek a jóvoltából egyes lelkészek a megnyerés érdekében több pénzt kapnak, vagy pedig úgy kapnak pénzt, hogy az országos vagy a megyei hatóságok megkerülik az egyházi főhatóságot. – Az egyházvezetőket abban a formában, ahogyan az előző kormány tette, nem fogadta Medgyessy Péter miniszterelnök, illetve főmunkatársai sem. Azelőtt megszokott gyakorlat volt, hogy a püspökök találkoztak, ettől ódzkodott Medgyessy Péter. Egyszer fogadták az összes határon túli egyházi vezetőket egy konferencia jellegű összejövetelen, ahol azonban nem annyira az egyházak szükségéről, inkább műsoros együttlétről volt szó. – A kisebbségpolitikai fejezetet már lezárta Románia az integrációs tárgyalások rendjén, viszont hátra van még az eurorégiós problémakörnek a fejezete. Az autonómia, mint regionális kérdés, ebben a fejezetben talán jól érvényesíthető, hogyha kialakul az erdélyi összmagyar politikai egység. /Makkay József: Összmagyar egységet az autonómia körül! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 4./
2004. május 4.
Ápr. 19-től új magyar nyelvű napilap jelent meg a máramarosi sajtópiacon, a Gutin Vidéki Friss Újság. A Szatmári Friss Újság „ikerkiadványa” független lap, valójában RMDSZ-közeli sajtóorgánum. A lap ápr. 23-i számában beszámolt arról, hogy a közélemény-kutatások szerint a magyar választópolgárok több mint 85%-a az RMDSZ jelöltjeire voksolna, míg az RMDSZ ellen indulókra csak 5% adná szavazatát. A lap szerint az MPSZ aláírásgyűjtők nem riadnak vissza az egyszerű embereket félrevezető kétértelmű üzenetek terjesztésétől sem. /Sz. L. Z.: Öndicséret és vádaskodás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 4./
2004. május 5.
Kormánypárti együttműködéssel sikerült újra köztéren felállítani az aradi Szabadság-szobrot. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a vele készített interjúban leszögezte: tipikus román politikai magatartás volt a szoborügyben a húzd meg-ereszd meg taktika. Az RMDSZ a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) valósította meg az aradi szobor felállítását. Ebben az ügyben az SZDP európaibb, demokratikusabb volt azoknál, akik a történelemhamisítást, a nemzeti uszítást emelik nemzet- vagy pártpolitikai rangra. „A román politikai elit arra törekszik, hogy ciklusról ciklusra minél több megoldatlan problémánk maradjon” – mutatott rá Takács Csaba. A román politika azt tekinti eredménynek, ha a magyarok minél kevesebbet valósítanak meg. Közel 200 ezer ember élt azzal a lehetőséggel, hogy az RMDSZ jelöltjeit rangsorolja. Ilyen széles belső demokráciával kevés szervezet rendelkezik, állította. Közben az RMDSZ lejáratását célzó folyamatos, agresszív kampány folyik, amelyet a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) „és annak erdélyi és magyarországi csatlósai, különböző intézmények, sőt egyházak, egyházvezetők is folytattak.” Az MPSZ nem merte vállalni a megmérettetést. Az MPSZ célja az erdélyi magyarság politikai egységének szétverése. Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa, egyben a Népszabadság tudósítója emlékeztetett: Az MPSZ szerint az RMDSZ képviselője kezdeményezte, az Országos Választási Iroda (BEC) ne fogadja el az MPSZ által benyújtott aláírásokat. Takács szerint az MPSZ becsapta az őket támogató aláírókat. Az RMDSZ korábban közel félmillió aláírást gyűjtött az oktatási törvény támogatására. Az RMDSZ mindezt átnyújtotta a szenátus titkárságának, 1994. szept. 19-én, az RMDSZ parlamenti képviselői és a média nyilvánossága előtt. Az aláírásgyűjtés ívei eljutottak Strasbourgba is, az ún. Ifjúsági karaván az anyanyelvi oktatásért biciklis karaván révén. Az aláírásokat tartalmazó eredeti ívek ma is a szenátus levéltárában vannak, másolatokat pedig az RMDSZ archívumában őrzik. Takács szerint aljas rágalom, hogy a Frunda György államelnök-jelöltségi kampányában gyűjtött aláírásokat az RMDSZ összekapcsolta volna a kettős állampolgárság követelésével. Takács Csaba bírálta a Fideszt: Budapestről egyik-másik politikus felszólítja az RMDSZ-t, szerezze vissza az elvett egyházi vagyont. Miközben ő maga, amikor kormányon volt, meghosszabbította a magyarországi egyházi restitúció időszakát tíz évvel. /Tibori Szabó Zoltán: Nem szerelem, közös érdek. Interjú Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 5.
Az RMDSZ által, az elmúlt négy évben elért eredményekről ad képet az „Ez a mi munkánk” című kiadvány. A kiadványban külön helyet kap az RMDSZ Elnöki Hivatalának, Ügyvezető Elnökségének, parlamenti csoportjának, köztisztségviselőinek, területi szervezeteinek, önkormányzati intézményeinek, tevékenysége és megvalósításai. A kiadvány letölthető a www.rmdsz.ro honlapról is. /Ez a mi munkánk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./
2004. május 5.
Osztrák cég érdeklődik az erdélyi közbirtokossági erdők iránt. Közbirtokossági erdői eladására készül a zágoni Bóta közbirtokosság. Az RMDSZ képviselőházi frakciója a visszaszerzett vagyon megőrzésére szólította fel a közbirtokosságokat. Tamás Sándor képviselő megerősítette: a közbirtokossági erdőket nem lehet eladni. A román jogászok azonban megtalálták a jogi kiskaput. /Farkas Réka: Eladják a visszaszerzett örökséget. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 5.
Az RMDSZ képviselőházi frakciója aggódva értesült arról, hogy külföldi vállalkozások a székelyföldi közbirtokossági erdőtulajdonra szemet vetettek. Az RMDSZ parlamenti frakciójának óriási erőfeszítésébe került a 2000. évi 1-es számú törvény megalkotása és annak jobbítása. A frakció felhívja a közvélemény figyelmét a következőkre: a közbirtokosságokkal kizárólag közösen lehet gazdálkodni. A közbirtokossági résztulajdon csak közbirtokossági tagoknak adható el. /Felelősséggel a közbirtokosságok vagyonáért! = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./
2004. május 5.
Maroshévízen a magyar hősök temetőjét 1916-ban létesítették. 1943-ban a temetőt átrendezték, a német, osztrák és olasz katonákat szülőhazájukba vitték, így a 440 sírból csupán 165 magyar katona sírja maradt meg. A második világháború után a helyi Magyar Népi Szövetség vállalta a temető karbantartását, 1948-ban egy székely kaput állítottak fel a bejáratánál. Ekkoriban megemlékezéseket, koszorúzásokat szerveztek, de 1950-ben a helyi néptanács vezetői ezt betiltották. Így lassan a temető elhanyagolttá vált, sokan rátemetkeztek, a sírokról a kereszteket kitörték, csupán egy sír felett van még egy kincstári vaskereszt. 1993-ban néhai Kolumbán Tihamér helyi RMDSZ-elnöknek köszönhetően kitakarították a temetőt a millenniumi évfordulókor. 1100 fenyőcsemetét ültettek, rendszeresen szerveztek koszorúzást, halottak napján gyertyagyújtást. Kolumbán halálával a temető újból feledésbe merült. Egy hónapja megalakult helyi RMDSZ Ifjúsági Szervezet, tagjai hozzáláttak a szemét eltakarításához. Vissza szeretnék állítani a székely kaput, a temetőt körbe szeretnék keríteni, a meglévő sírokra pedig kereszteket szeretnének állítani. /Czirják Károly: Takarítás a magyar hősök temetőjében. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 5./
2004. május 6.
Az RMDSZ alapvető célja, hogy a júniusi helyhatósági választásokon tovább növelje polgármestereinek és tanácsosainak számát az önkormányzatokban – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Az RMDSZ mintegy 600 polgármester-, és 6100 tanácsos-jelöltet indít a júniusi választásokon. Markó sikeresnek ítélte az RMDSZ-ben megkezdett fiatalítási folyamat eredményeit is, elmondása szerint ennek nyomán mintegy duplájára nőtt a fiatalok, az ifjúsági szerveztetek képviselőinek száma az RMDSZ választási listáin. /Kiemelt helyen a szociális és gazdasági célkitűzések. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./
2004. május 6.
A bukaresti bíróság máj. 4-re tűzte ki a Nagy-Románia Párt által az RMDSZ ellen 2002-ben indított per tárgyalását. A bírónő a büntetőjogi pereket vette előre; végig kellett várni ezeket a pereket. Bombariadó volt, két órát kellett várakozni, végül a szakértők megállapították, hogy nincs veszély. Hat és félóra után került sorra tárgyalása, és – két percet vett igénybe. Frunda György szenátor, az RMDSZ védőügyvédje elősorolta alkotmányjogi érveit és más, vonatkozó törvényes előírásokat, és ezzel le is zárult a tárgyalás. Az NRP képviselője nem jelent meg. A tárgyalás után Frunda György kijelentette, hogy rosszhiszeműséget tapasztalt a bírónő részéről, mivel órákon át várakoztatta, holott ismerte az ügyet, és azt is, hogy pár perces tárgyalásról lehet szó, mert a felperes nem jelent meg. A 2002-ben indított perben az NRP alkotmányellenes tevékenység és a nemzeti érdekeket sértő program miatt kérte az RMDSZ betiltását, jogi feloszlatását. Első fokon az RMDSZ megnyerte a pert, de az NRP fellebbezett és ezúttal nekik adtak igazat. Időközben megjelent a politikai pártok törvénye, amely megengedi, hogy kisebbségi szervezetek részt vegyenek a választásokon, és ezek alkotmányosságát nem támadhatja meg bárki, bármikor. Emiatt az NRP keresetét éremben nem is lehetett letárgyalni, hanem – elutasítani. A bírónő jún. 1-jére tűzte ki a per érdembeli tárgyalását. /(Béres Katalin): Törvényszéki tudósítás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./
2004. május 6.
A hatalmon levők nyíltan sosem vallják be, hogy a jogállamiság csak akkor működhet, ha az ő érdekeiket szolgálja. Ennek beszédes példája az önkormányzati választásokat szabályozó törvény hónapokkal előbb elfogadott módosítása és a hozzájuk fűzött rendelkezések jóval későbbi közreadása. Ebben szerepet játszott az RMDSZ vezetősége is. Az RMDSZ-ből való kiábrándulás oka az a magatartás, amelyet a szervezet csúcsvezetősége tanúsít, amely a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetét egy szűk körű politikusréteg véd- és dacszövetségévé alakította. Az RMDSZ 1997-tel kezdődően segédkezik antidemokratikus törvények meghozatalában; gyakorlatilag eltörölte az Operatív Tanács és holdudvara tevékenységének számonkérését. Az RMDSZ nem hajlandó elismerni az MSZP-t, mert akkor nem lehetne a romániai magyarság egyetlen legitim képviselője, nem rendelkezne kizárólagosan a román és magyar államtól a romániai magyar politikai és civil szervezetek számára kiutalt pénzalapokkal, állapította meg Mitruly Miklós. /Mitruly Miklós, Szilágysomlyó: Üsd-vágd, nem apád? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./
2004. május 6.
A Népi Cselekvés (NCS) egyik legfontosabb célkitűzése, hogy megakadályozza a kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) előretörését Erdélyben – jelentette ki Smaranda Enache, az ellenzéki politikai alakulat kolozsvári polgármesterjelöltje. Szerinte az RMDSZ-re "történelmi felelősség" hárul a saját jelölt esetleges visszavonásával kapcsolatban: „Amennyiben az érdekvédelmi szövetség lemond Máté Andrásról, megteremti annak lehetőségét, hogy a „vörös kiskirályok betörjenek Erdélybe” – jelentette ki a politikus. A kormánypárt érdeke az RMDSZ szétmorzsolódása: amennyiben az érdekvédelmi szövetségen belül továbbra is belső harcok folynak, akkor minden esély megvan arra, hogy a Markó Béla vezette alakulat ne kerüljön be a parlamentbe – vélekedett Smaranda Enache. /Kiss Olivér: Enache: Kiiktatni a "vörös kiskirályokat" Erdélyből. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./
2004. május 6.
A gyergyóalfalvi RMDSZ máj. 3-án óvást nyújtott be a területi küldöttek tanácsához /TKT/ a TKT azon döntése ellen, amely az Alfalut, Csomafalvát, Újfalut, Marosfőt magában foglaló déli kisrégió megyei tanácsosjelöltjeként Gyergyóújfalu jelöltjét, Melles Elődöt választotta Gyergyóalfalu jelöltjével, Illyés Béla Károllyal szemben. Alfalu mellé felsorakoztak a medence községei is, az óvást aláírta Gyergyóditró, Gyergyószárhegy, Gyergyóremete és Csomafalva RMDSZ szervezete, valamint Garda Dezső parlamenti képviselő. A május 3-i TKT ülésén Dézsi Zoltán TESZ-elnök javaslatára kizárták az ülésről a sajtó képviselőit. A TKT ülésén javasolták Melles Elődnek, Újfalu jelöltjének, az RMDSZ egységének megóvása érdekében vonja vissza jelölését a megyei tanácsosi tisztségről. Melles Előd ezt megtette, így a déli kistérség RMDSZ tanácsosjelöltje Illyés Béla Károly lett Alfaluból. /Gál Éva Emese: Alfalu mellé álltak a községek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./
2004. május 7.
A Magyar Polgári Szövetség máj. 2-án, Marosvásárhelyen elfogadott nyilatkozatával kapcsolatban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Országos Kampánystábja közleményt adott ki. Eszerint az MPSZ rágalmaz, amikor azt állítja, hogy: "Markó Béla, Frunda György, Verestóy Attila, Borbély László és társaik éveken át körmönfont módszereket használva megakadályozták az RMDSZ-programban szereplő belső választásokat." Az RMDSZ 7. kongresszusa a belső választások lebonyolítására két változatot fogadott el: a közvetlen, illetve közvetett módszert, a területi szervezetek hatáskörébe utalva annak eldöntését, hogy milyen módon kívánják kijelölni a Szövetségi Képviselők Tanácsába /SZKT/ választott tagjaikat. A 2003 áprilisában és májusában megtartott belső választásokon több tízezer állampolgár vett részt elektorként vagy közvetlen urnás megméretkezésen. Ennek nyomán alakult újra az SZKT. Az RMDSZ mintegy 781 településen szervezett előválasztásokat, amelyen 184.731 személy vett részt. Az MPSZ választásokon való indulását nem az RMDSZ és a kormánypárt akadályozta meg, hanem a Központi Választási Iroda törvényességi okokból utasította vissza az MPSZ aláírásgyűjtő íveit. /Közlemény. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 7./
2004. május 7.
Tőkés András, a Magyar Polgári Szövetség Maros megyei elnöke a máj. 6-i sajtótájékoztatón nehezményezte, hogy az "aktuális helyzet" hátráltatja az MPSZ-t, hiszen a szövetség által támogatott független jelöltek semmilyen módon nem tudnak olyan erőket megmozgatni, mint ha választási listán indultak volna. Szerinte egyre többen vannak a kiábrándultak. Azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy az SZDP-vel való lepaktálás révén kiszorítja a politikai színtérről a konkurens szervezeteket. Az MPSZ független jelölteket akar indítani a választásokon: a megyei tanács jelöltje Tőkés András, a marosvásárhelyi városi tanácsba jelöltek pedig Ölvedi Zsolt és Ráduly Levente. /D. A.: "Nyilván megváltozott a politikai helyzet". = Népújság (Marosvásárhely), máj. 7./
2004. május 7.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete úgy döntött, hogy visszalépteti Máté Andrást, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltjét. Nem mondták meg egyértelműen, hogy kit támogatnak. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, valamint Máté András úgy vélte, a döntés a legkedvezőbb a kolozsvári magyar lakosság számára. /Borbély Tamás: Visszaléptették Máté Andrást. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2004. május 7.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke üdvözölte Ioan Rus részvételét a kolozsvári polgármester-választáson, szerinte a kormánypárt jelöltje képes legyőzni Gheorghe Funart. Markó hozzátette, az RMDSZ támogathatja Rust. /Markó szerint Rus legyőzheti Funart. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2004. május 7.
Fey László /újra/ élesen kikelt a radikálisok ellen, akik „irreális követelményekkel álltak elő; olyasmiket kértek számon az RMDSZ-től, amit (még) nem lehetett megvalósítani (autonómia, kettős állampolgárság, külhoni állampolgárság, Bolyai Egyetem), ellene voltak a román féllel való bármely együttműködésnek, kompromisszumnak”. Fey László elítélte a Magyar Polgári Szövetséget, majd Makkay József cikkét /A méltányos integráció előfeltétele az autonómia, Szabadság, ápr. 26./ Fey szerint a kettős állampolgárság a radikálisok csalétke és vesszőparipája, az RMDSZ csak azért gyűjtött aláírásokat, mert ezt éppen az ellenzék követelte. Makkay József a Communitas Alapítvány körüli botrányra tesz homályos célzást, írta Fey László, holott „ott semmi botrány”. /Fey László: Fúrnak, fűrészelnek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./ Makkay József reagált Fey László vádaskodására. Leszögezte: „Az ellenzék az autonómia, a kettős állampolgárság vagy a Bolyai Egyetem kapcsán azt kéri számon az RMDSZ csúcsvezetőségén, hogy 14 év alatt ezen alapvető követeléseinkben a holtpontról sem sikerült elmozdulni.” Frunda György a kettős állampolgárságot nem tartja időszerűnek. – Ha nincs botrány, illetve minden rendben van a Communitas körül, miért zúgolódnának az emberek? /Makkay József: Az igazság kedvéért. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2004. május 7.
Megszületett a megállapodás: a Szatmár megyei Német Demokrata Fórum jelöltjei az RMDSZ Szatmár megyei listáin indulnak a választáson. A két szervezet közötti együttműködési megállapodás értelmében az NDF Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Tasnádon az RMDSZ polgármesterjelöltjeit támogatja a helyhatósági választásokon. /Túrós Lóránd: Megyei szinten megszületett az egyezség. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 7./
2004. május 7.
A napokban Pál Árpád, Gyergyószentmiklós polgármestere bejelentette, hogy független jelöltként indul a helyhatósági választásokon. Az RMDSZ előválasztásán ellenjelöltje, Pap József összesített több szavazatot. /(Gál Éva Emese): Pál Árpád polgármester indul függetlenként. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj.7./
2004. május 8.
Máj. 7-én tartották Nagyváradon, a Szigligeti Ede Állami Színházban az RMDSZ országos kampánynyitóját. Markó Béla elmondta: alapjában véve a romániai magyarság továbbra is egységes, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy hat százalékos a szövetség támogatottsága. Szerinte az alternatív szervezeteknek is az RMDSZ-ben van a helyük. – Az RMDSZ a legutóbbi választások eredményei alapján 145 polgármesterrel és kétezer négyszáz önkormányzati képviselővel rendelkezik. A június 6-án tartandó romániai helyhatósági választásokon az RMDSZ növelni szeretné városvezetőinek a számát. A romániai önkormányzatokban a legutóbbi törvénymódosítások szerint csökkenni fog ugyan a képviselők száma, a szervezet viszont arányaiban véve mindenképpen növelni szeretné. Markó Béla felsorolta az RMDSZ megvalósításait: az egyházi ingatlanok valamint, a föld- és erdőtulajdon visszaszerzése, a kétnyelvű táblák, valamint a Szabadság-szobor visszaállítása. A továbbiakban Kelemen Attila (Marosvásárhely), Ilyés Gyula (Szatmárnémeti), Albert Álmos (Sepsiszentgyörgy), Ráduly Róbert (Csíkszereda), Ladányi László (Székelyudvarhely), Kovács Attila (Brassó) valamint Bíró Rozália (Nagyvárad) polgármester-jelöltjeinek rövid bemutatkozó beszédét hallgathatták meg a jelenlevők. Az ünnepségen Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök is felszólalt. /Borbély Tamás: Országos RMDSZ kampánynyitó Nagyváradon. Minél nyitottabb és befogadóbb szövetségre van szükség – véli Markó Béla. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2004. május 8.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a júniusi helyhatósági választásokon azokat a politikai erőket támogatja, amelyek a magyar önrendelkezés ügye mellett állnak – olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet Tőkés László püspök írt alá. Mélységesen elítélik "az RMDSZ autonómia-ellenes politikáját, az utódkommunista többségi hatalommal való elvtelen megalkuvását és a romániai magyar nemzeti közösségnek az elárulását". Megdöbbenéssel tapasztalták, "hogy az RMDSZ-pártnomenklatúra a demokrácia elemi szabályait felrúgva miként vette ki részét a Magyar Polgári Szövetség törvényen kívül helyezéséből." Elítélik "az RMDSZ félrevezető sikerpropagandáját, a modellértékűnek hazudott román kisebbségpolitikát igazoló képmutatását, valamint a rendszerváltozás 1989-es hagyományaitól végletesen eltávolodott politikai opportunizmusát". Az egyházkerület támogatja a magyar civil szervezeteknek az RMDSZ pénzügyi átvilágítására irányuló kezdeményezését, és fontosnak tartja, hogy a Román Korrupcióellenes Bizottság az RMDSZ-re is terjessze ki vizsgálódásait. Felhívja a magyar kormányt, illetve a kormánypártokat arra, hogy ne részesítsék egyoldalú és kizárólagos támogatásban a hivatalos RMDSZ-t. /Tőkés a korrupcióellenes bizottság figyelmébe ajánlja az RMDSZ-t. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2004. május 8.
Az RMDSZ által kezdeményezett Párbeszéd a jövőért című konzultáció-sorozat keretében Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök és Kerekes Gábor gazdasági ügyvezető alelnök a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Sebestyén Csaba elnök által vezetett küldöttségével tanácskozott máj. 7-én Kolozsváron. A megbeszélésen áttekintették az RMDSZ és a RMGE együttműködése folytatásának módozatait. Az RMDSZ támogatja az egyesület közhasznú szervezetként való elismertetését, ami lehetővé teszi, hogy költésvetési támogatásban részesüljön, és szükségesnek tartotta azt, hogy a RMGE erős szakmai, érdekképviseleti ernyőszervezetként működjék. /Párbeszéd a jövőért. Fókuszban a gazdák felkészítése az uniós csatlakozásra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2004. május 8.
Maros megyében az RMDSZ egy óvásnak adott helyet, így Marosludason megismételték az állóurnás előválasztást. Ezt követően Andrássy Árpád Marosludas körzeti RMDSZ-elnöke bejelentette, kilépett a Maros megyei tanács RMDSZ frakciójából. Mindezek ellenére, amíg a marosludasi körzeti magyarság igényt tart szolgálataira, RMDSZ elnökként kívánja szolgálni a körzetben élő magyarság ügyét. Andrássy azt állította, hogy az RMDSZ megyei vezetősége személye ellen próbálja hangolni a tagságot. Kecskeméti tartózkodása alatt ugyani a marosludasi választmányt felrendelték a marosvásárhelyi székházba, és helyt adtak a főként magáncélt szolgáló óvásnak. Mindkét alkalommal ugyanaz az eredmény született, vagyis polgármesterjelölt – először 368 érvénytelen, majd másodszor 447 érvényes szavazattal – Ferenczi Levente lett. /Bögözi Attila: Ki a ludas Ludason? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2004. május 10.
Máj. 9-én tartotta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényét Kolozsváron. Együtt, szabadon, 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire! Hajrá Kolozsvár, hajrá magyarok! – hangzott el, miközben felsorakoztak az RMDSZ tanácsosjelöltjei. Kónya-Hamar Sándor képviselő, megyei elnök és Eckstein-Kovács Péter szenátor bemutatta a megyei és önkormányzati tanácsosjelölteket. Az RMDSZ a Szociáldemokrata Párt (SZDP) jelöltjét, Ioan Rus belügyminisztert támogatja a kolozsvári polgármesteri székért folyó versenyben, és felkérte Kolozsvár magyarságát, hogy rá szavazzanak. /P. A. M.: Ioan Rust támogatja az RMDSZ Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./
2004. május 10.
Szilágyi Zsolt RMDSZ-es képviselő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) nagyváradi polgármesterjelöltje függetlenként sem indul a jún. 6-án tartandó romániai helyhatósági választásokon. Az RMDSZ ellen fellépő MPSZ Nagyváradon Orbán Mihály személyében csak egy tanácsosjelöltet indít. Nem így Szatmárnémetiben, ahol a tanácsosjelöltek mellett Pécsi Ferenc RMDSZ-es képviselőt sikerült független polgármesterjelöltként iktatni. Szilágyi Zsolt közölte, az idő nem volt elegendő idő ahhoz, hogy a szükséges aláírásokat összegyűjtsék. A képviselő kifogásolta, hogy az Alkotmánybíróságon nem született még döntés az MPSZ óvása kapcsán. Csíkszeredában Pap Előd, Gyergyószentmiklóson pedig Pázmány Atilla indul függetlenként a helyhatósági választásokon a városvezetői tisztség megszerzéséért folyó küzdelemben. Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester jelölését is iktatták. Érdekes helyzet alakult ki Hargita megyében, ahol az MPSZ jelöltjei testületileg a Német Demokrata Fórum listáira iratkoztak. /Borbély Tamás: Szilágyi Zsolt nem indult polgármesterjelöltként Nagyváradon. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./
2004. május 10.
Máj. 9-én Marosvásárhelyen helyi vállalkozókkal találkozott Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. A találkozón részt vett Kelemen Atilla, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Virág György, a megyei tanács elnöke, Borbély László képviselő és Csegzi Sándor alpolgármester is. Szekeres Imre rámutatott, az RMDSZ olyan politikai szervezet, amely példamutató teljesítményt mutatott fel az elmúlt időszakban, illetve kiemelte annak fontosságát, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere, és RMDSZ többségi tanácsa legyen a június 6-i választások után. /(mózes): Szekeres Imre helyi vállalkozókkal találkozott. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 10./
2004. május 10.
"Nem az MPSZ, a kiábrándultság osztja meg az erdélyi magyarságot" – fogalmazott máj. 8-án Szatmárnémetiben sajtótájékoztatóján Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, a Szatmár megyei Magyar Polgári Szövetség elnöke, Szatmárnémeti független magyar polgármesterjelöltje. Sok helyen – az MPSZ ajánlása ellenére – egyes román pártokban szóródott szét a megye magyarságának az RMDSZ–től elfordult része. Ezt mi előre láttuk, ezt a szavazói réteget szerettük volna összefogni az összmagyarság érdekében. Ezeket az elfordulókat akarta az MPSZ összefogni. Szatmár megyében az MPSZ öt független polgármesterjelöltet indít: Szatmárnémetiben Pécsi Ferenc, Nagykárolyban Kovács Jenő, Börvelyben Fosztó Zoltán, Lázáriban dr. Kovács Ottó, Ákoson pedig Ugri Sándor indul függetlenként. Pécsi elmondta még: alkotmányellenes módon nem csak az MPSZ választáson való részvételét akadályozták meg, de tagjaik független jelöltként való indulását is. A Központi Választási Iroda előbb egyetlen példányban kérte a jelölttámogató aláírási jegyzéket, majd egy másik határozatában már négy példányban. /(bódi): Pécsi Ferenc, Szatmárnémeti független magyar polgármesterjelöltjének sajtótájékoztatója. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 10./
2004. május 10.
Máj. 9-én Aradon zajlott az RMDSZ Arad megyei szervezetének kampánynyitója, az első szavazók báljával. Az ismert énekesnő, a sepsiszentgyörgyi Dancs Annamari lépett fel, aki számos koncertet adott már Európában. Ezután az RMDSZ megyei és városi tanácsosjelöltjei – Balta János, Bognár Levente, Búza Gábor, Bölöni György, Cziszter Kálmán, Csepella János, Horváth Levente, Király András, Nagy István és Sipos György – léptek színpadra. Király András RMDSZ-elnök mondott beszédet. /(nagyálmos): RMDSZ kampánynyitó. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./
2004. május 10.
Máj. 8-án Kisbácsban felavatták a Magyar Ifjúsági Házat. A Magyar Ifjúsági Ház létrejöttéhez hozzájárult helyi római katolikus egyház is: telket adtak a ház felépítéséhez. Megjelent Markó Béla RMDSZ-elnök, hangsúlyozva: az RMDSZ csakis az eredmények felmutatásával kampányolhat. A mostani avató üzenete az, hogy „otthont tudunk teremteni Erdélyben az ifjúságnak”. „Egész Erdélyt tegyük jelképesen egy nagy ifjúsági házzá, ez a mi legigazabb programunk”. „Velünk a magyarok Istene, ha mi azt akarjuk”, mondotta Vekov Károly képviselő, erre pedig Kisbács a legjobb példa. /Papp Annamária: Felavatták a Magyar Ifjúsági Házat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ Markó Béla szövetségi elnök elmondta: van, mit felmutatni: a földeket, erdőket visszaszereztük, egyházi tulajdonok kerültek vissza jogos tulajdonosaikhoz, Észak-Erdélyen keresztül autópályát építenek, bevezették Erdélyben a kétnyelvűséget a közigazgatásban, és lassan az igazságszolgáltatásban is. /Csomafáy Ferenc: Kolozs megyei kampánynyitó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./
2004. május 11.
Az RMDSZ úgy döntött, Ioan Rus belügyminisztert, a Szociáldemokrata Párt polgármesterjelöltjét támogatja Kolozsváron a választásokon. Nem világos, milyen konkrét feltételek teljesítéséért cserébe kapja meg a 19 százaléknyi magyar szavazatot a szociáldemokrata jelölt, írta a lap munkatársa, Székely Kriszta. Az RMDSZ-ben többen is azzal érveltek, Bocnak sokkal nagyobb az esélye Funart lekörözni, mint a kevésbé népszerű Rusnak. Ennek ellenére, a megyei RMDSZ a szocdemek belügyminisztere javára léptette vissza Mátét. Az RMDSZ jól számolt. A nagy-romániás polgármestert csakis "balról" lehet lekörözni. /Székely Kriszta: Rusofil hangulatban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./