Semjén: egységes nemzetrészek mögött áll a magyarság
A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll - mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében.
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett - tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében - mivel az ott élők létéről és életéről van szó - a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is.
Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas dokumentumban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre.
Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy - hetven év után - október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti - olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is.
Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
(MTI), Budapest

Erdély(i) politika Bukarest-Budapest közt
Nagyvárad- A 2004-es decemberi népszavazás nem rólunk szólt, hanem egy magyarországi belpolitikai vita volt- jelentette ki szerda esti, az Ady líceumban tartott előadásában Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője.
Szerda este egy aktuális témájú előadással zárult az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia A Kárpát-medence népei elnevezésű idei történelmi modulja. Az egybegyűlteket Szabó Ödön ügyvezető elnök köszöntötte, majd Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője beszélt arról, hogyan alakult az erdélyi magyarság sorstörténete az elmúlt 90 esztendőben. Arra hívta fel a figyelmet: egy több szereplős játszmáról van szó, az úgynevezett erdélyi kérdést pedig érdemes abból a szempontból vizsgálni, hogy miként alakult Erdély sorsa államigazgatási szempontból, egy adott országon belül milyen pozíciója volt, léteztek-e külön entitások a szakpolitikákon belül, és milyenek voltak az etnikai viszonyok?
Expozéjában onnan indult ki, hogy Erdély ügyének rendezésére a 20. században különböző tervezetek készültek, a határok megváltoztatását feltételezőek, illetve módosítás nélküliek is. Utóbbi kategóriába sorolhatóak a lakosságcserére és kivándoroltatásra vonatkozó ötletek, a homogenizációs, asszimilációs programok, az etnikailag (sem) semleges modernizációs programok, a nemzetiségi/kisebbségjogi törvénytervezetek, politikai határozatok, szerződések, valamint a nemzeti autonómia (személyi, kulturális, területi, székely) tervek. Napjaink fő célja a romániai magyar nemzeti mozgalmon belül egy magyar dominanciájú régió létrehozása, illetve a kettős hatalmi képleteken belül a magyar etnokulturális túlsúlyú önkormányzat(ok) létrejötte, és ezek intézményesülése, belső demokráciája.
Töréspontok
Mindezt a 20. század folyamán különféle töréspontok előzték meg a magyar kisebbségtörténetben- magyarázta. A 1918-1920 közötti időszakra jellemző a kényszerközösségek létrejötte, a szétfejlődés kényszere és a nemzetépítés államtalanítása. 1944-1948 közt, majd a szocializmusban megtörtént a magántulajdon és a jogállamiság megszűnte, homogenizációs kényszerek hatására a teljes tagoltságú kisebbségi társadalomból csonka társadalom lett, a kisebbségi politizálás helyett pedig az adott ország magyarságpolitikáján belüli érdekképviselet merült fel mint lehetőség. 1989 után megjelent a nemzeti autonómia gondolata, mint jövőkép és elvárás, valamint a regionális integráció és a magyar-magyar kapcsolatok rendezése az etnokulturális és politikai közösség viszonylatában. Ugyanakkor a rendszerváltás után mások lettek a kulcskérdések több okból kifolyólag. A magyar kisebbség kimaradt az alkotmányozási folyamatból, ami oda vezetett, hogy politikailag is kénytelen elkülönülni, mint önálló politikai közösség, és párhuzamos társadalomban képzeli el önmagát és a jövőjét; megváltozott a geopolitikai helyzet az euroatlanti integráció következtében; új kisebbségpolitikai elitek (gazdasági regionális érdekcsoportok) és legitimációs minták jelentek meg, melyek a forrásszerzési hatékonyságuk alapján ítéltetnek meg, miközben a magyar- magyar viszony és a nemzetfogalomért folytatott harc egymásba csúszása figyelhető meg. A magyar kisebbségi eliteken belül a kilencvenes évek közepétől az addigi tapasztalatok alapján elkezdődött a magyarországi pártpolitikához való differenciált kapcsolatok kialakítása, és az érdekvédelmi szervezet vezetői felismerték, hogy a saját társadalmi-politikai legitimációjukhoz fontos a lehetőség szerinti mindenkori szerepvállalás, melynek nyomán az addigi kulturális érdekeket képviselő kisebbségpolitikusi szerep helyett a regionális gazdasági érdekcsoportokban gondolkodó, saját választói legitimitását forrásszerzéssel és kijárással biztosító politikus modellje került előtérbe.
Kettős állampolgárság
Bárdi Nándor meglátásában a külhoni magyar állampolgárság megadásának kormányzati „kényszere” öt elemre vezethető vissza: az autonómia törekvések kudarcára, a 2004-es népszavazás utáni Fidesz-kommunikációra, a kisebbségi magyar közösségek megszólíttatás igényére és elvárására, valamint arra, hogy a kisebbségi helyzet hatalmi aszinkronitásával szemben egyfajta azonossági, illetve önszemléleti szerepváltozás kezdődik el, és a magyarországi nemzetesítés és szuverenitás igény új megfogalmazásának része lett a kettős állampolgárság. A Nemzeti Együttműködési Rendszere a belső és külső nemzetegyesítésről szól, így a határon túli magyarok integrációja a magyarországi politikai közösség deficit-kompenzálását is szolgálja. Ugyanakkor a kettős állampolgárság megszerzésének lehetősége számos következménnyel, veszéllyel is járt. Az egzisztenciális gondokkal küszködő, elsősorban szerbiai és ukrajnai magyarság számára a nemzetközi munkaerőpiacra való kilépést jelenti a magyar útlevél; a kisebbségi magyar közösségek számára az egyéni magyarországi emancipáció lehetőségét teremtette meg, ezzel utat nyitva egy új, a kisebbségi azonosságtudattal együtt élő magyar állampolgársági-azonosság előtt; a kisebbségi közösségeken belül az egyéni társadalmi mobilitási pályák sokkal könnyebben kerülnek át Magyarországra, így a kétnyelvűség, és egyéb kisebbségi kompetenciák elsajátításának háttérbe szorulása felerősödik; a kisebbségi elitek legitimizációs válsága elmélyül; a párhuzamos kisebbségi társadalom építésének programja, mint összefoglaló közpolitikai program megreked, és fokozódik a diaszporizáció, amit jól mutat, hogy a legutóbbi államelnök választás második fordulójában mennyivel kevesebb székely ment el szavazni.
Szakértői dilemmák
Bárdi Nándor ugyanakkor azt is kiemelte, hogy több szakértői dilemma is felmerült a budapesti kormányzat nemzetpolitikájával kapcsolatban. Például a külhoni magyar állampolgárság intézménye mennyiben írja felül a kisebbségi társadalomépítést, a szülőföldön való maradást, az önálló kisebbségi magyar politikai közösségek létezését? Miközben az Orbán-kormány Magyarországon államosításra törekszik, hogyan lesz képes a hét országban élő, külön érdekkel bíró kisebbségi magyar közösségekkel kooperálni? A magyarországi nemzetesítés és állami központosítás hátterével hogyan léphet fel decentralizációs, illetve autonómia igényekkel a szomszédos országokban? Lehetséges-e a kisebbségi intézményi alrendszerek szakszerű megerősítése, pártpolitika alóli kivonása a mai magyarországi belpolitikai folyamatokkal partneri módon összehangolva?
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ezeket tartalmazza a Máért zárónyilatkozata
Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas Máért zárónyilatkozatban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre.
Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy - hetven év után - október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti - olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is. Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll - mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében. A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett - tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében - mivel az ott élők létéről és életéről van szó - a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is. (mti)
Transindex.ro

Magyar–román üzletkötő iroda nyílik
Romániai és magyarországi vállalkozók üzletkötéseinek támogatására nyit irodát a kolozsvári magyar főkonzulátus – jelentették be tegnap a magyar–román üzleti fórumon Kolozsváron. Emil Boc polgármester elmondta: az önkormányzat örül minden külföldi befektetésnek, bár a törvényes keret és a bürokrácia olykor akadályt jelent.
A megnyitón a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karánk dékánja, Dumitru Matiş és Mihaela Luţaş rektorhelyettes üdvözölte házigazdaként a résztvevőket, majd Emil Boc polgármester elmondta, Kolozsváron a magyarországi tőke első helyen áll a beruházások toplistáján. Barabás János konzul kijelentette: az új magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a külgazdasági kapcsolatoknak, a kolozsvári főkonzulátus területén külön irodát fognak nyitni romániai és magyarországi vállalkozók üzletkötéseinek támogatására.
Szabadság (Kolozsvár)

Semjén: megdöbbentő a Markó Attila elleni ítélet és elfogadhatatlan a kollégium újraállamosítása
A magyar kormány megdöbbenéssel értesült a Markó Attilát, az RMDSZ parlamenti képviselőjét, a restitúciós bizottság tagját felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtó – Ploiesti-i Táblabíróság által hozott – jogerős ítéletről – közölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-vel.
Közleményében a kormányfő kereszténydemokrata helyettese kitért arra is: elfogadhatatlannak tartják, hogy egy korábban az egyháznak visszaadott intézményt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot újraállamosítják. Ugyancsak elfogadhatatlan nevezte, mind egyházi szempontból, mind a magyarság szempontjából, hogy Romániában a jogerősen visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekednek.
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre módosította a ploiesti-i táblabíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt indított büntetőperben a restitúciós bizottság tagjaira alapfokon kiszabott börtönbüntetéseket, és megerősítette az első fokú ítélet azon részét, amely szerint a református egyház elveszíti tulajdonjogát az ingatlan felett – közölte az MTI-vel szerdán Georgiana Petrisor, a táblabíróság szóvivője.
Első fokon a bíróság 2012-ben a közérdek elleni visszaélésnek minősítette azt, hogy a háromtagú restitúciós bizottság 2002-ben, egy korábbi kormányrendeletet végrehajtva, visszaadta a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi épületegyüttest az Erdélyi Református Egyházkerületnek. A ploiesti-i táblabíróság szerdán a bizottság két – korábban letöltendő szabadságvesztésre ítélt – tagja, Markó Attila és Marosán Tamás 3-3 éves büntetését ötéves próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre változtatta, a korábban 3 éves felfüggesztett börtönre ítélt Silviu Clim fellebbezését pedig elutasította.
A három éve zajló Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében, 2012 októberében a történelmi egyházak és az erdélyi magyar pártok közös demonstráción tiltakoztak Sepsiszentgyörgyön az első fokú ítélet ellen, amelyen egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítását célzó kísérletnek tekintik.
MTI
Erdély.ma

Nincs elegendő pénz a madéfalvi emlékmű felújítására
Habár az eredeti terv szerint október 7-éig tartott volna a Siculicidium-emlékév, a záróesemény időpontját 2015. január 7-ére változtatta a madéfalvi önkormányzat – tudtuk meg Szentes Csabától. 
A polgármester kérdésünkre azt is elmondta, azért halasztották el a zárórendezvényt, mert túl közel lett volna egymáshoz az említett két esemény. S mivel szeretnék, hogy meghívottjaik jelen tudjanak lenni a vérengzés évfordulóján tartandó megemlékezésen és a zárókonferencián – az emlékév kiértékelésén –, ezért e kettő összevonása mellett döntöttek.
Mint ismeretes, a rendezvénysorozat 2013. október 11-én kezdődött azzal a céllal, hogy méltóképp emlékezzenek a negyedévezreddel ezelőtt történt eseményekre, és az abban részt vevő hősökre, ily módon fejezzék ki hálájukat és megbecsülésüket. A nyitórendezvény címe a Határőrség és székelység – Látvány és történelem, amelynek keretében az érdeklődők történelmi konferencián vehettek részt, illetve a huszársággal ismerkedhettek meg közelebbről.
Az éves program legfőbb rendezvénye a január 7-ei megemlékezés volt, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, ha hűtlen vezetőkre bízzuk közösségi jövőnket, akkor újabb és újabb veszedelmek következnek. A pünkösdi búcsú alkalmával madéfalvi világtalálkozót szerveztek, amelynek célja a községből elszármazottakkal való találkozás, illetve hazacsalogatásuk volt. Az említettek mellett a településen több kisebb rendezvényt is tartottak az emlékév során.
Madéfalva polgármestere már a nyáron jelezte, hogy az önkormányzat szűkös anyagi kerete miatt nehézségekbe ütközhet a tavaly ősszel elkezdett emlékmű rendbetétele. Szeptemberben pedig arról számoltunk be, hogy anyagi forrás hiányában több munkálat is jövőre marad. A megyei önkormányzat őszi költségvetés-kiegészítését követően újabb 50 ezer lejt irányozott elő az emlékmű felújításának folytatására, ebből az öszszegből novemberben az emlékoszlop restaurálását folytatták.
Azonban ez az összeg sem volt elég a turulmadár felújítására és a hátralevő munkálatok befejezéséhez, így az emlékmű dísze, a turulmadár egyelőre Kolozsi Tibor kolozsvári műhelyében marad. A munkálatokhoz már korábban is hozzájárult a megyei önkormányzat, illetve segített a helyi közbirtokosság, sőt a magyar kormány is. Eddig hozzávetőleg 400 ezer lejt költöttek az emlékmű restaurálásra, az összegből a beruházás 70 százalékát tudták megvalósítani.
Kömény Kamilla |
Krónika (Kolozsvár)

Visszaállamosítás és felfüggesztett börtönbüntetés (Ítélet a Mikó-perben)
Lényegét tekintve helybenhagyta az alapfokú ítéletet, csak a büntetést enyhítette a Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatási perében a ploieşti-i táblabíróság. Az iskola tehát állami tulajdonban marad, és a bírák szerint azok, akik visszaszolgáltatták az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hivatali visszaélést követtek el. Az ítélet végleges és jogerős, de a vádlottak nem fogadják el, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak igazságtételért.
A tegnap közzétett határozatban az egykori restitúciós bizottság magyar tagjaira a buzăui bíróságon 2012-ben kiszabott, egyenként hároméves börtönt letöltendőről felfüggesztett büntetésre módosították, és nem csupán Markó Attila képviselő, volt kisebbségügyi államtitkár esetében, hanem Marosán Tamás volt egyházkerületi jogász számára is, ami azt jelenti, hogy nem ismerték el az ellene felhozott vádpontok idén tavasszal bekövetkezett elévülését. A felfüggesztés próbaideje öt év, és bizonyos feltételekhez kötött. A harmadik, eleve felfüggesztett börtönre ítélt vádlott, Silviu Clim nyugalmazott igazságügyi minisztériumi jogász, valamint a kormányfőtitkárság és az igazságügyi minisztérium fellebbezéseit a táblabíróság elutasította, mert megalapozatlannak látja azokat, a Sepsiszentgyörgy város által benyújtott fellebbezést pedig elfogadhatatlanként dobták vissza. E három intézményt egyenként 500 lejes perköltség megtérítésére kötelezik, az Erdélyi Református Egyházkerületnek azonban elengedik azt az 1 137 856 lejes kártérítést, amelyet a buzăui bíróság szabott ki.
Az ítéletről a Markó Attila védelmét ellátó Eugen Iordăchescu bukaresti ügyvéd lesújtva nyilatkozott: szerinte törvénytelen és megalapozatlan döntés született, hatalmas ítélkezési tévedés történt, ezért „nincs más hátra, meg kell támadnunk az Emberi Jogok Európai Bíróságán”. Ugyanezt erősítette meg az egyház védelmét ellátó Kapcza Mikolt ügyvéd is, aki az alapfokúnál emberségesebbnek, de ugyancsak elhibázottnak tartja a ploieşti-i döntést, és elkerülhetetlennek tartja a további küzdelmet: az egyháznak ugyanis meg kell védenie – most már nemzetközi fórumon – a tulajdonjogát, a vádlottaknak pedig az ártatlanságukat.
Markó Attila elérhetetlennek bizonyult, egy rövid üzenetet tett közzé Facebook-oldalán a következő szöveggel: „Elnézést kérek mindenkitől – sajtótól, kollégáktól –, de nem tudok most senkivel beszélni. Előttem semmi különbség nincs a felfüggesztett vagy a végrehajtandó büntetés között annak az érdemi kérdésnek a tükrében, hogy a Székely Mikó Kollégium a református egyház tulajdonát képezte, azt érvényes román jogszabályok szerint jogosan visszaszolgáltattuk, és amelyet ezzel a döntéssel visszaállamosítottak. Természetesen az nem is kérdés, hogy ezt az ügyet a strasbourgi emberi jogi bíróság elé visszük.”
A magyarság és a jogállamiság arculcsapása
A 700 ezres erdélyi reformátusságot csapták arcul, nevezték hazugnak, csalónak, ezért az egyháznak újra kell gondolnia a román államhoz fűződő viszonyát – nyilatkozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Mikó-ügyben kihirdetett jogerős ítéletről. „Huszonöt év jogállamiságába vetett hitünk dőlt meg ezzel ma, és olyan állapot állt elő, amivel a román állam jelezte a reformátusoknak, kisebbségeknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást” – mondotta. Szomorú és lesújtó üzenet ez a román állam részéről, amely súlyosan károsítja azt a lojalitást, amellyel a reformátusok ezekben az esztendőkben viseltettek a román állam iránt – tette hozzá. Kató Béla szombatra rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hív össze Kolozsvárra a Kétágú Templomba, ahova a közgyűlési tagokon kívül a gyülekezetek képviselőit is várják, hogy közösen döntsenek a hogyan továbbról. A püspök számára a Mikó-ügyben hozott ítélet nem egy épületről szól, hanem erkölcsi kérdés, mert azt a látszatot kelti, hogy a reformátusok olyasmit követelnek, ami nem volt az övék. „Ez a visszaállamosítás azt üzeni: ebben az országban bármikor, bármi megtörténhet. Az összes iskolánk ebben a helyzetben van, ettől kezdve bármikor, bármit vissza lehet venni, hiszen ha nem ismerünk el egy dolgot, és nem akarjuk azt beismerni, akkor bármikor lehet találni olyan jogi vesszőhibát, amivel bármit meg lehet tenni” – vélekedett.
lláspontját az egyházkerület elnöksége közleményben erősíti meg.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint veszélyes precedenst teremtett a Ploiesti-i Táblabíróság azzal, hogy érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ügyben eljáró restitúciós bizottság tagjait. Az igazságszolgáltatás ítéleteit nem szokás kommentálni, de ebben az esetben kivételt kell tenni – vélekedett, és közölte: igazságtalannak tartja az ítéletet „az egyházzal szemben, azokkal szemben, akik a törvényt alkalmazták, azokkal szemben, akiktől a kommunista diktatúra ingatlanokat kobozott el. Az ítélet megnyit egy kaput, amelyen keresztül a hasonló módon meghozott visszaszolgáltatási döntések érvénytelenítését kérhetik. Veszélybe kerül mindaz, amit az elmúlt két évtizedben tettünk a visszaszolgáltatás terén.”
Az egyetlen igazságos döntés az lett volna, ha az egyháznak hagyják az iskolát, Markó Attiláékat pedig felmentik, bocsánatot kérnek tőlük, és esetleg kártérítést is adnak nekik azért a feszültségért, aminek az elmúlt években alaptalanul kitették őket – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki az enyhített ítéletet is vérlázítónak tartja. „Nem tudok örülni annak, hogy a városé lesz a nagy értékű ingatlan, mert mindennél fontosabb az igazság, és itt igazságtalanság történt. Az a gyanúm, hogy a nagy igazságtevési hullámban szándékosan összekeverik a valós korrupciós ügyeket az erdélyi magyarság jogos követeléseivel, és ez precedensértékű lehet, ezek után bármelyik egyháztól bármit elvehet az állam” – vélekedett az elöljáró, aki tegnap este Kolozsvárra utazott, hogy Kató Béla erdélyi református püspökkel és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel megbeszéljék a történteket és a következő lépéseket.
A magyar kormány is megdöbbenéssel értesült a Markó Attilát, az RMDSZ parlamenti képviselőjét, a restitúciós bizottság tagját felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtó, a ploieşti-i táblabíróság által hozott jogerős ítéletről – közölte Semjén Zsolt, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese, aki szerint az is elfogadhatatlan, hogy egy korábban az egyháznak visszaadott intézményt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot újraállamosítják. Az egyház és a magyarság szempontjából is elfogadhatatlan, hogy Romániában a jogerősen visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekednek – szögezi le Semjén Zsolt.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román külügy helyteleníti a magyar állásfoglalást
A román külügyminisztérium helytelennek tartja, hogy a magyar kormány egyik tagja egy romániai bíróság jogerős ítéletéről mondott véleményt – derült ki a tárca csütörtöki közleményéből.
A bukaresti kommüniké Semjén Zsolt szerdai közleményére utal, amelyben a nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes megdöbbentőnek nevezte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében kiszabott felfüggesztett börtönbüntetéseket és elfogadhatatlannak az egyházi intézmény újraállamosítását.
"A hatalommal való visszaélést a román törvények büntetik, az elkövető politikai hovatartozásától és etnikai származásától függetlenül. Az igazságszolgáltatás függetlensége alapelv minden európai jogállamban, a bírósági határozatokat kivétel nélkül mindenkinek tiszteletben kell tartania" – olvasható a román külügyi közleményben.

Népújság (Marosvásárhely)

A hitszegés ünnepe
Számunkra a nagy ünnepi vásár december elsejével, az egyik román nemzeti ünneppel kezdődik manapság. Azért manapság, mert Romániában rendszeresen időnként kicserélik a nemzeti ünnepeket, akár a himnuszokat.
Azon a trianoni, 1920-as nagy zsibvásáron egyedül Magyarország s a magyar nemzet fizette meg az árát mindennek, holott Magyarországnak semmi érdeke nem fűződött az első világháborúhoz. A nagy ajándékozások trianoni torán mindenki kapott országunk testéből, legtöbbet az az ország, amely rövid történelme során a legtöbbször szegte meg szerződéseit, hagyta cserben, illetve támadta sunyi módon hátba a szövetségeseit.
Ez a decemberi nagyvásár hátországa. Ez számunkra az ígérgetések kora és tora. Lásd 1918. december elsejének gyulafehérvári román ígérethalmazát. Semmit nem tartottak meg mindabból, semmit, amit a nemzetközi jog mindmáig érvényesít – másoknál. Érdekes: mintha – nem is mintha, hanem valóban – külön törvények vonatkoznának a magyar népre, a szétdobált, elajándékozott magyarlakta területekre.
Ott és akkor maga a legundorítóbb magyar arisztokrata, a hazaáruló Károlyi Mihály szállította ingyenes különvonatokkal az ordító román ezreket az erdélyi magyar fejedelmi városba, Gyulafehérvárra, hogy gyűlésezzenek Erdély átvételéről. Miközben a szintén elundorító Károlyi-kormány honvédelmi minisztere, Linder Béla kiadta a parancsot az általános leszerelésre, mondván: nem akarok egyenruhát, katonát látni! Jobb házaknál azonnal fölakasztották volna a honvédelmi, hazaáruló minisztert s a főnökét!
Nekünk maradt a küzdelem anyanyelvünkért, miközben a haszonhúzó román kormányok rendre megszegik ígéreteiket. Jogalap nélkül megvonják jogainkat az élethez, földünkhöz. Vagy bolondok vagyunk, s elveszünk egy szálig, vagy ez a mi hitünk valósággá válik (Ady Endre verséből: Fölszállott a páva.) Nekünk dolgoznunk, összefognunk és hinnünk kell önmagunkban, mert álmaink nem hazugok, hanem valósak. December elseje miatt nem utálhatjuk meg a Megváltó születésnapját, ahogy a sok gazember miatt nem utálhatjuk meg a román népet sem…
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarország a régiók Európáját támogatja
Magyarország a régiók Európája mellett áll ki, és mind az unióban, mind pedig az Európa Tanácsban ennek eszméje mellett lép fel – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke tegnap az Országházban. Németh Zsolt Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével egyeztetett, majd azt követően úgy nyilatkozott, hogy az SZNT olyan szervezet, amely az elmúlt években újra meg tudta erősíteni az erdélyi autonómiamozgalmat.
A szervezet a közelmúltban elindított egy európai polgári kezdeményezést, hogy az unió kohéziós politikája fokozottan támogassa a kulturális jellegzetességekkel rendelkező régiókat – emlékeztetett. Felidézte: az Európai Bizottság sajnálatos módon ezt a kezdeményezést elutasította, ezért az SZNT pert indított az Európai Unió bíróságán. Ennek sikere érdekében a magyar kormány beavatkozott a perbe az SZNT oldalán, miközben a bizottság oldalán Románia, Szlovákia és Görögország avatkozott be. Németh Zsolt kiemelte: az SZNT által folytatott küzdelem az erdélyi magyarság érdekein túlmutatóan arról szól, hogy Európa a régiók Európája lesz-e vagy pedig „a brüsszeli bürokrácia és a nemzetállami nacionalizmusoknak a centralizációja fogja jellemezni Európát”. Magyarország a régiók Európája mellett áll ki, és mind az unióban, mind pedig az Európa Tanácsban ennek eszméje mellett lép fel – mutatott rá. Arra is kitért, hogy az új román elnök személye új esélyt teremt arra, hogy a lassan három éve stagnáló magyar–román kapcsolatokat újra fejlődési pályára lehet állítani, ami az erdélyi magyaroknak is alapvető érdeke. Németh Zsolt a Székely Mikó kollégium ügyével kapcsolatban azt mondta, hogy a napokban született bírósági ítélet „a román igazságszolgáltatás részéről egy alig leplezett puccskísérlet”, hogy leállítsák az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatást és „az egyházakon keresztül megfélemlítsék az erdélyi magyarságot”. A temesvári forradalom 25. évfordulójához közeledve mindez sajátos megvilágításba helyezi az elmúlt 25 évet – vélekedett. Izsák Balázs kijelentette: az SZNT Szé­kelyföld autonómiájáért küzd a jog és a demokrácia eszközével, és ebben a küzdelemben rendkívül fontos Magyarország támogatása. A székelyföldi autonómia megteremtésének feltétele, hogy felhőtlen, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolat legyen Magyarország és Románia között, valamint az erdélyi magyar közösség és a román többség között – magyarázta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Semjén: sikeres a Kőrösi Csoma Sándor-program
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint rendkívül sikeres a diaszpóra magyarságának megtartását célzó Kőrösi Csoma Sándor-program.
A munka, amit a kiutazó fiatalok elvégeztek, múlhatatlan és történelmi jelentőségű a diaszpóra magyarságának megtartása érdekében - fogalmazott Semjén Zsolt a budapesti Magyarság Házában az idei programot záró konferencián hétfőn.
Kiemelte: a diaszpóra magyarságának megmaradása úgy érhető el, ha a kulturális, nyelvi identitás megerősítése mellett az állampolgárság felvételére biztatják őket. Ezzel meg lehet állítani az asszimilációt, vagy akár meg is lehet fordítani - mondta.
Semjén Zsolt jelezte, a kormány úgy döntött, a szükséges forrást biztosítja és a jövőben is működhet a program. E célra 1 milliárd forintot különítettek el és további 500 millió áll rendelkezésre a diaszpóra tárgyi örökségét rendezett módon összegyűjtő Mikes-programra.
A kormányfőhelyettes szavai szerint aki bevált, és a külhoni magyarság is elégedett vele, az lehetőséget kap a nemzetpolitika területén a későbbiekben is a munkára, számolnak vele. Külön dicsérte a szakmai munka mellett, hogy a fiatalok nem bonyolódtak bele szervezetek és személyek közötti vitákba.
Semjén Zsolt történelmi feladatként jelölte meg, hogy a sokszor gyökerében emigráns szervezetekből olyan magyar szervezeteket hozzanak létre, amelyek az ott tanulóknak, vagy csak a néhány évig ott dolgozóknak is egyfajta "magyar otthont" jelenthetnek. Nagyon fontosnak tartotta még, hogy nyelvi paradigmaváltást valósítsanak meg. Akit lehet, szeretnének megtartani a magyar nyelviségben, de ahol már nem lehet, ott helyes, ha angol nyelvű szekciók is létre jönnek. Őket sem szeretnék elveszíteni a magyar nemzetből, és ezért angol és magyar nyelvű a Nemzeti Regiszter is - mutatott rá.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár azt mondta: az első évben 47, idén pedig 100 fiatal látogatott a diaszpóra magyarságához, a program egymilliárdos keretéből jövőre szintén 100 fiatal utazhat majd ki.
A Kőrösi-program célja a diaszpóra és az anyaország magyarsága közti kapcsolatok erősítése. A kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy magyarországi fiatalok látogassanak el a diaszpóra közösségeihez, segítsék értékőrző munkájukat és tájékoztatási, közösségépítő tevékenységükkel erősítsék a Magyarországhoz való kötődésüket.
(MTI), Budapest

Jövőre születhet ítélet a Székely Nemzeti Tanács luxemburgi perében
Várhatóan 2015 első felében ítélet születhet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) régiók Európájáról szóló polgári kezdeményezésének elutasítása miatt indított luxemburgi perben. Erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón beszéltek az SZNT képviselői.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei által indított európai polgári kezdeményezés azt javasolta, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezést az Európai Bizottság elutasította, mert a testület úgy ítélte meg, hogy nem tartozik a jogalkotási hatáskörébe a szabályozásra javasolt kérdés. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését hét különböző államból, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot. Az SZNT ezt követően indított pert.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta: ha az eljárás pozitívan végződik, azt mutathatja, hogy az unió polgárai témát tudnak adni az Európai Bizottságnak.
Bíznak benne, hogy sikeres lesz a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése, a magyar kormány minden segítséget megadott, amikor beavatkozott, és igyekeznek ezt a szerintük előnyös kezdeményezést továbbra is támogatni - jelezte.
Hangsúlyozta: a kormány számára fontos, hogy európai szinten kiálljon a magyar kisebbségeket érintő kérdésekben, és gazdasági téren ugyanolyan jogosítványokkal rendelkezzenek, mint Nyugat-Európa más közösségei.
Az államtitkár hangsúlyozta: nem pusztán magyar ügyről van szó, más országokban is fontosak ezek a fejlesztéspolitikai kérdések.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: az alapgondolat a székelyföldi helyzetből indult ki. Megszokták, hogy a hátrányos megkülönböztetés egyik eszköze a gazdaságpolitika volt, és a mindenkori román hatalom "alulfejlesztéssel" az elvándorlást ösztönözte. Abban bíztak, hogy Románia uniós csatlakozása után a gazdaságfejlesztés nem lehet az erőszakos asszimilációnak még a közvetett eszköze sem. A gyakorlat azonban nem ezt igazolta - állapította meg. Azt szeretnék, ha a Székelyföld megmaradna székelynek és magyarnak - fogalmazott.
Sobor Dávid, az SZNT ügyvédje hozzátette: a szervezőbizottság két tagja az unió törvényszékéhez fordult és kérte a határozat hatályon kívül helyezését. Több tagállam is beavatkozóként jelentkezett a perbe, Szlovákia, Görögország és Románia a bizottság oldalán, míg az ő oldalukon Magyarország, Kovászna megye, a franciaországi Breton Kulturális Intézet és a felvidéki Debrőd község.
Az írásbeli szakasz lezárult, további beavatkozásra már nincs mód, egy vagy két szóbeli bírósági tárgyalás következik. Arra számítanak, hogy 2015 első félévében születhet ítélet - jelezte az ügyvéd.
(MTI), Budapest

Ülésezik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
December ötödikén tartja soros plenáris ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma. A tanácskozásra - melyről hírportálunkon részletesen is beszámolunk - reggel 9 órától kerül sor a magyar Országgyűlés Vadász termében.
Kövér: Az önrendelkezési igény és jog olyan alapérték, amely érdekazonosságot teremthet számbeli kisebbségben élő európai nemzeti közösségek, az európai nemzetállamok és a Európai Unió között Az Országgyűlés elnöke szerint esély nyílhat a következő esztendőkben arra, hogy alapvető nemzeti kérdésekben mindenekelőtt "mindannyian magyarok legyünk", és csak másodsorban jobboldaliak, baloldaliak, konzervatívok vagy liberálisok.
Erről Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén beszélt a Parlamentben, kiemelve: ha így lesz, annak mindenki nyertese lesz határon innen és túl egyaránt. A KMKF-nek a következő négy évben ezt a célt kell szolgálnia, miként tette azt az elmúlt tíz esztendőben is - tette hozzá.
Utalva a rendszerváltozásra rámutatott: a huszonöt esztendő alatt "elveszített illúzióink egyenes arányban állnak a megszerzett tapasztalatainkkal".
"Magas összegű gazdasági, társadalmi és demográfiai tanulópénzen valamennyien megtanulhattuk, hogy a centrum és periféria nem pusztán elvont politikatudományi fogalmak, hanem létező politikai valóság, létező politikai gyakorlat: egy negyedszázad alatt Kelet-Európa országai politikai és gazdasági értelemben a Szovjetunió perifériájából az Európai Unió perifériájává váltak" - fogalmazott. Hangsúlyozta: minden illúzióvesztés ellenére a Kárpát-medence országai és népei civilizációs minőségi váltásként élték meg az elmúlt negyedszázadot. Nem puskatussal terelték őket, hanem önként választották ezt az utat, kérve a csatlakozás lehetőségét, bízva abban, hogy a perifériális lét ellenére, kitartó és demokratikus politikai küzdelmek révén bővíthetők az önrendelkezési jogok, érvényesíthetők a nemzeti érdekek. Most viszont az a veszély, hogy maga az Európai Unió is politikai és gazdasági perifériává válhat - állapította meg a házelnök.
Kövér László köszöntőjében beszélt arról is, hogy az önrendelkezési igény és jog olyan alapérték, amely felelősen és megfelelő keretek között gyakorolva érdekazonosságot teremthet számbeli kisebbségben élő európai nemzeti közösségek, az európai nemzetállamok és a Európai Unió között. A magyar célkitűzésnek annak kell lennie, hogy a térségben meghaladják azt az állapotot, hogy az államközi kapcsolatokban a racionális gazdasági és politikai együttműködés követelményét felülírják az eddig irracionálisan kezelt etnikai szempontok. Szerbia vonatkozásában ez a folyamat elindult, vannak biztató előjelek Szlovákiában is, és a Romániában bekövetkezett politikai fordulat is hordozza ennek az esélyét - jegyezte meg Kövér László.
Kiemelte: a magyar nemzetpolitikának, határon innen és túl, az elmúlt negyedszázadban kialakult egy meghatározó versenyelőnye és egy meghatározó versenyhátránya. Az előny az, hogy kiszámítható, a hátrány pedig az, hogy nem állt mögötte a magyar politikai osztály teljes nemzeti egyetértése. A következő esztendőkben jó esély nyílik arra, hogy az előnyt növeljék, a hátrányt pedig csökkentsék - jelentette ki.
Szili Katalin korábbi házelnök a KMKF kezdeményezőjeként felidézte a szervezet tíz évvel ezelőtti megalapítását, és azt mondta: nem az vezérelte, hogy kipipálják, tettek valamit a nemzetpolitika területén. Fontos döntésnek nevezte az állampolgárság kiterjesztéséről szóló jogszabály 2010-es elfogadását, és azt mondta, hogy a KMKF asztala körül ülők mindig meg tudták teremteni a minimumot és képesek voltak az együttműködésre. Azt kívánta, hogy a KMKF kormányzati ciklusokon átnyúlva sokáig fennmaradjon, a résztvevők egy erős nemzet tagjaként cselekedjenek, és tegyék félre a politikai kicsinyességet.
Az ülés a tervek szerint zárónyilatkozat elfogadásával zárul.
(Később: köszönti a résztvevőket és beszámol a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese is, majd a Nemzeti összetartozás bizottságának beszámolója következik a bizottság munkájáról. Beszámolnak a KMKF munkacsoportjainak társelnökei is, valamint kiértékelik a 2014. évi választásokat illetve a 2015-ös kilátásokat. Ezt követően a KMKF magyarországi tagszervezeteinek hozzászólásai következnek, de felszólalnak az európai parlamenti képviselők is. Az MKP-ból heten vannak jelen a plenáris ülésen: Berényi József elnök, Szigeti László OT-elnök, Farkas Iván, Németh Gabriella alelnökök, Bárdos Gyula elnökségi tág, Furik Csaba, Kassa megye önkormányzatának képviselője, valamint Csáky Pál európai parlamenti képviselő.) A KMKF megalakulásának körülményei
A KMKF tulajdonképpen a gyurcsányi nemzetpolitikai ámokfutás szülötte. Akkor hívták életre, amikor a magyar-magyar kapcsolatok a magyarországi balliberális kormányzatnak "köszönhetően" a mélyponton voltak. Noha hivatalosan a Magyar Állandó Értekezlet mellett, annak kiegészítéseként alakították meg, végül hosszú évekig utóbbi helyett működött. Szili Katalin, az Országgyűlés akkori MSZP-s elnöke 2004. szeptember 10-re hívta össze a KMKF alakuló ülését, melynek Statútumát másnap fogadták el (ezt azóta több alkalommal is kiegészítették, módosították). Az alapkoncepció az volt, hogy a kormányzati együttműködés (MÁÉRT) mellett létrejöjjön a törvényhozó hatalmi ág szintjén működő, intézményesített magyar-magyar kapcsolatrendszer is. Csakhogy a 2004-es Magyar Állandó Értekezletre már igencsak nyomasztó légkörben került sor: egy hónappal a december ötödiki népszavazás előtt az anyanyelven kívül más nem sok közös volt az ott megjelent felekben (kormány - határon túli magyar képviselők). A hagyományoktól eltérően már zárónyilatkozatot sem fogadtak el a 2004-es értekezleten, aztán 2010-ig össze sem hívták többé. Az egyensúly 2010-ben megtörtént helyrebillentésével azonban a KMKF nem vált feleslegessé, okafogyottá, hiszen a kormányzati szintű nemzetpolitika mellett e törvényhozói szint megfelelően kiegészíti előbbit.
Szlovákia parlamenti határozatban ítélte el a KMKF-t
Szlovákia mindig is gyakorlott versenyző volt a bicskanyitogató parlamenti határozatok meghozatalában, gondoljunk csak a 2007-es, Beneš-dekrétumokat megerősítő törvényhozási aktusra. 2008-ban pedig már a KMKF regionális politikát és társadalmi fejlődést veszélyeztető hatásaira figyelmeztetett. Amint annak idején beszámoltunk róla, Dušan Caplovič akkori miniszterelnök-helyettes tárta a nyilvánosság elé a határozatot, mely szerint a KMKF, mint a magyar Országgyűlés égisze alatt működő szervezet veszélyt jelent Közép-Európa politikai és társadalmi fejlődésére. Mégpedig azért, mert annak tagjai szlovákiai (magyar) parlamenti képviselők is, ez pedig a sajátos szlovák logikából fakadóan sérti az ország szuverenitását.
A KMKF hivatása
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának hivatását, célkitűzéseit alapdokumentuma, a Statútum rögzíti. Ennek értelmében a KMKF a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) kiegészítése a parlamenti együttműködés dimenziójával. Létrehozásával a végrehajtó szerv, a Kormány mellett a másik hatalmi ág, a törvényhozás szintjén is rendszeressé, következésképpen eredményesebbé válik az együttműködés a magyarországi parlamenti pártok és a magyar nemzeti közösségek szervezeteinek képviselői között. A KMKF olyan hasonló problémákkal, egybeeső érdekekkel is rendelkező magyar szervezetek képviselőinek konzultációs fóruma, akik között a legfőbb összekapcsoló erő a magyarsághoz tartozásuk, illetve a térség népei és országai közötti együttműködés előmozdításának szándéka. A KMKF ajánlásokat fogalmazhat meg magyarországi intézmények számára, így létrehozásának és működésének nincs nemzetközi jogi relevanciája. A KMKF feladatai közé tartozik az Európai Unión kívül maradó magyar kisebbségi közösségek támogatása, és ezáltal eredeti állampolgárság szerinti államaik csatlakozásának elősegítése az európai, illetve euro-atlanti szervezetekhez.
Tagjai, szervezete és működése
A KMKF munkájában teljes jogú és tiszteletbeli tagok, valamint szakértők vesznek részt. Teljes jogú tagok a határon túli magyar közösségek parlamenti, vagy ennek hiányában regionális jogalkotó testületbe megválasztott képviselői. A KMKF-nek alanyi jogon tagja valamennyi parlamenti képviselő, ilyenek hiányában országonként maximum 6 regionális képviselő vehet részt a munkában a KMKF elnökének meghívására. A parlamenti képviselettel nem rendelkező pártok is részesei lehetnek a fórumnak, amennyiben a legutolsó választásokon eredményesen szerepeltek: minden megszerzett 1 % után 1 képviselőt delegálhatnak, továbbá szervezetenként 1 képviselőt delegálhatnak azok, amelyek nem indultak el országos parlamenti választásokon, de regionális szintű képviselettel rendelkeznek.
A KMKF magyarországi tagjai a Magyar Országgyűlés képviselői, minden pártból három személy; tagokat az egyes pártok jelölnek. Tagok továbbá az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjai (3 fő), a KMKF elnöke által felkért független képviselő. A magyarországi pártok, illetve valamely szomszédos országban magyar szervezet képviselőjeként megválasztott európai parlamenti képviselők maguk közül országonként legfeljebb négy tagot delegálnak. A tiszteletbeli tagokat a KMKF elnöke kéri fel, akik felszólalhatnak a plenáris ülésen és a munkacsoportokban is. Szintén az elnök kéri fel a szakértőket is - őket a nyugati magyarság soraiból, hogy munkájukkal segítsék a KMKF tevékenységét.
A KMKF háromszintű szervezeti szerkezetben működik. Az egyik szint a plenáris ülés, melyet az Országgyűlés Elnöke hív össze és elnököl évente legalább egy alkalommal, és emellett amennyiben a tagok legalább fele ezt kéri. Ennek napirendjére az összmagyarságot érintő stratégiai kérdések kerülnek. Az ülések tartalmi előkészítésének, illetve a munkacsoportok működtetése céljából létre kell hozni egy Állandó Bizottságot – ez a második szint –, melynek tagjai a küldő szervezettől kapott mandátumuk birtokában lefolytatják a vitákat és előkészítik a plenáris üléseket, esetleges dokumentumokat. A KMKF harmadik szintjeként a munkacsoportok működnek. Ilyen pl. a Regionális önkormányzati munkacsoport, a Társadalmi szervezetek munkacsoportja, a Szórvány-diaszpóra munkacsoport és a Szakpolitikai munkacsoport.
SZD
Felvidék.ma

A KMKF is elítéli az erdélyi magyarokat ért jogsértéseket
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) javasolja, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa a magyar szórvány napjává november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésnapját. Egyebek között ezt tartalmazza a fórum pénteki budapesti ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyben sikeresnek ítélik a külhoni magyarság részvételét a magyarországi választásokon, ugyanakkor elítélik az erdélyi magyarságot a közelmúltban ért jogsértéseket. 
Az MTI-hez eljuttatott dokumentum alapján a résztvevők azt javasolják, november 15-e legyen az a nap, amikor az összefogás jegyében a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra, rendezvények, híradások, előadások, konferenciák, és közösségépítő programok révén. Jelezték: Erdélyben 2011 óta, Kárpát-medence szerte pedig 2013-től ünnepelik a magyar szórvány napját ezen a napon.
A KMKF üdvözli, hogy a május 6-án megalakult magyar parlament – Magyarország történelmében – az első képviselőház, amit az általános, titkos és egyenlő választójog alapján, a határon túli magyarság részvételével választottak meg, és az egész nemzetet képviseli. A fórum eredményesnek tartja a külhoni magyar állampolgárok részvételét a magyarországi választásokon, ami még teljesebbé teszi a magyarság közjogi egységét.
Kövér: esély nyílhat, hogy mindannyian magyarok legyünk Az Országgyűlés elnöke szerint esély nyílhat a következő esztendőkben arra, hogy alapvető nemzeti kérdésekben mindenekelőtt „mindannyian magyarok legyünk", és csak másodsorban jobboldaliak, baloldaliak, konzervatívok vagy liberálisok. Erről Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén beszélt a Parlamentben, kiemelve: ha így lesz, annak mindenki nyertese lesz határon innen és túl egyaránt. A KMKF-nek a következő négy évben ezt a célt kell szolgálnia, miként tette azt az elmúlt tíz esztendőben is – tette hozzá. Kövér László köszöntőjében beszélt arról is, hogy a napjainkban Ukrajnában zajló történéseket sokan ukrán–orosz területi vitának tartják, és vannak akik mindezt amerikai–orosz érdekharcnak minősítik. Ő azok véleményét osztja, akik az ukrajnai geopolitikai küzdelmek egyik nagy tétjének Európa, az Európai Unió önrendelkezési joga és képessége megerősítését vagy elveszítését tartják.
A KMKF sikeresnek értékeli a magyar pártok szereplését a Kárpát-medence országaiban lezajlott parlamenti, európai és helyhatósági választásokon.
Külön értéke van annak, hogy az európai parlamenti választások eredményeként nem uniós országok magyar közösségei, így a vajdasági és a kárpátaljai nemzetrészek is képviselőt küldhettek Brüsszelbe – olvasható az ötoldalas dokumentumban.
A tíz éve létrehozott plénum üdvözli, hogy a honosítási és visszahonosítási folyamat révén immár 680 ezer honfitárssal, közülük 630 ezer esküt tett magyar állampolgárral bővült a magyar nemzet.
A KMKF üdvözli a magyar kormány azon szándékát, hogy a nemzetegyesítést a határok átjárhatóságának javításával, benne a határátkelők számának jelentős növelésével kívánja megvalósítani.
A fórum támogatja a romániai magyar közösség azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon használhassa, ugyanakkor tiltakozik a román hatóságok hozzáállása és ismétlődő jogkorlátozó, megfélemlítést célzó intézkedései ellen.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy a bukaresti szenátusban elfogadták azt a törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítené, és magas pénzbírsággal büntetné a más államok zászlóinak „szabálytalan” kitűzését Romániában. Reményüket fejezik ki, hogy a képviselőház nem szavazza meg az erről szóló törvénytervezetet.
Elítélik a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó kollégium visszaállamosítását, amivel Románia megsértette a saját alkotmányát, a demokratikus joggyakorlatot, az Emberi Jogok Európai Egyezményét és a restitúciót szabályozó kormányhatározatában vállalt kötelezettségeit, és amivel egyszersmind fenyegeti minden romániai egyház jogi helyzetét is.
Jelezték: minden jogi és erkölcsi támogatást megadnak a Romániai Református Egyház Erdélyi Egyházkerületének és az érintetteknek, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához történt fellebbezése sikeres legyen, és jogos tulajdonát visszaszerezze.
A KMKF aggodalommal veszi tudomásul, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakítása kapcsán kialakult vita továbbra sem rendeződött. Elítéli az egyetem román vezetésének intoleráns, a megoldást ellenző megnyilvánulásait. Javasolja, hogy az erdélyi magyar tudományos világ képviselői kérjék az MTA elnökét, vizsgálja meg a közvetítés lehetőségét. Támogatják az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseit és alkotmánymódosító szándékait.
A fórum csalódottságának ad hangot, hogy a szlovák alkotmánybíróság többszöri halogatás után ismételten nem hozott érdemi döntést a szlovák állampolgársági törvény kifogásolt rendelkezései ügyében.
Reményét fejezi ki egyúttal, hogy a szlovák törvényhozás olyan értelemben módosítja a vonatkozó jogszabályt, amely megszünteti a Szlovákiában élő nemzeti közösségek identitásának megélését gátló adminisztratív korlátozást, és lehetővé teszi számukra a nemzetiségük szerinti állampolgárság felvételét is. A KMKF külön üdvözli, hogy a Magyar Közösség Pártja országosan a harmadik legerősebb pártként zárta az önkormányzati választásokat.
Üdvözlik, hogy Szerbia január 21-én megkezdhette a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, s hogy a magyar–szerb megbékélési folyamat újabb eredményeként a szerb kormány megszüntette a Csúrog, Zsablya és Mozsor teljes magyar lakosságát háborús bűnössé nyilvánító közigazgatási határozatok hatályát, amivel az ország jogrendjéből maradéktalanul kikerült a kollektív bűnösség elve. A fórum egyúttal kifejezi reményét, hogy a kormánydöntés a folyamatban lévő rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
Kiemelték: a KMKF elkötelezett a szuverén, független, európai és demokratikus Ukrajna mellett, amely garantálja a területén élő népcsoportok, köztük a kárpátaljai magyarság biztonságát, kollektív jogainak gyakorlását és anyaországi kapcsolatainak fejlesztését; ezért támogatja Ukrajna európai orientációjának erősödését és sikerét.
A fórum ugyanakkor aggodalmát fejezi ki az ukrajnai helyzet miatt, elítéli a konfliktusok megoldásában az erőszak alkalmazását, a véres konfrontáció helyett pedig a tárgyalásos rendezést támogatja. A KMKF reméli, hogy Ukrajnában rövid időn belül a háborút felváltja a béke, az ország stabil demokratikus jogállammá alakul, amelyben a nemzeti kisebbségek jogai az európai normáknak megfelelően szavatolva vannak. Továbbra is támogatják a magyar többségű választókerület visszaállítását Kárpátalján – írták.
Székelyhon.ro

A kommandós kirohanása
Már a román média is előszeretettel kapogatja fel azt a hírfolyamot, mely már hömpölyögni látszik, s valamiféle amerikai–magyar diplomáciai és egyéb természetű összecsapásról szól. Hogy a román hírközlés és a benne dolgozó kommentátorok kinek is szurkolnak ezen a „mérkőzésen”, arról most ne is ejtsünk szót, mert a fejtegetés nagyon messzire vezethetne. Inkább nézzük magát a „dolgot”, mely – úgy tűnik – új és egészen veszélyes dimenziókat kapott. 
Eddig csak kósza gyanú volt, hogy összehangolt, megtervezett, a mai magyarországi ellenzék és a nyugati sajtó, valamint az amerikai diplomácia összeszövetkezésén alapuló kísérlet történik a törvényesen megválasztott magyar kormány megbuktatására és a hatalom átjátszására a balliberális és posztkommunista országárulók, a multinacionális érdekek lakájai kezére. Eddig viszont eléggé kósza, kusza és zűrzavaros volt a sok-sok összefonódás, de most mintha egy csapásra megvilágosodott volna minden: McCain republikánus szenátor a minap nemes egyszerűséggel leneofasisztázta a magyar jobbközép kormányt és annak miniszterelnökét, Orbán Viktort.
Tette ezt azon az ürügyön – mintegy mellesleg! –, hogy a demokrata vezetésen akart ütni, s az általa kiszemelt új magyarországi nagykövet asszony személyét alkalmatlannak minősítette a két ország között felmerült, és egyre sokasodó divergenciák kezelésére. A Bell nevű hölgy még nem foglalta el új állomáshelyét, de máris alkalmatlan!
Ez az élemedett korú főrepublikánus minden mértéket elveszített, valószínűleg teljesen tájékozatlan a magyar ügyekben, de megengedi magának, hogy minősítgessen, ha pártérdekei úgy kívánják. Sajnos, a két ország nincs egyazon súlycsoportban, mert egy ilyen nemtelen sértegetésre hasonlóval illene válaszolni, még akkor is, ha az öreg vietnami frontharcos, kommandós veterán, vesztes elnökjelölt valószínűleg nincs már józan ítélőképességének birtokában.
Ezért McCain „gesztusáért” voltaképpen az amerikai kormánynak kellene bocsánatot kérnie. Nem fogja megtenni, hiszen ez a kormányzat telepítette ügyvivőként Budapestre azt az André Goodfriendet, akinél nagyobb hazudozót, ködösítőt diplomatában még nem látott a világ.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nincs alternatívája a liberális demokráciának?
Az elnökválasztási kampány első hetében Kelemen Hunor bemutatta államelnöki programját Bukarestben. A programbemutatón többek közt jelen volt Cristian Pârvulescu politológus és Emil Hurezeanu politikai elemző is, akik kérdéseket tettek fel, és reagáltak az RMDSZ államfőjelöltje által felvetettekre. 
A találkozó a magyar és a román liberálisok párbeszédeként értelmezhető, melyen szóba került a székely autonómia kérdése is. Ezzel kapcsolatban Kelemen aláhúzta, hogy autonómia alatt nem szeparatizmust kell érteni, hanem regionalizálást és decentralizációt, azon belül pedig kulturális autonómiát és nyelvi jogokat a nemzeti identitás megőrzése végett.
Ezt véleményezve Hurezeanu megjegyezte, hogy amit Kelemen prezentált, az egy regionalizációs terv, de amúgy világos, miért használja erre az autonómia kifejezést... A magyarok iránti barátságáról nem éppen híres Hurezeanu arra is rámut+E286atott, hogy az RMDSZ egy tabukkal teli erőtérben politizál, melyben Magyarország kormányfője vitatja az európai értékeket, az európai intézményeket és a liberális demokráciát.
Kelemen igazat adott Hurezeanunak (1), majd kérdésekre válaszolt, melyek az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyát és a vele folytatott budapesti beszélgetését firtatták. Ezekben világossá tette, hogy nem ért egyet a magyar miniszterelnökkel, kijelentve, a liberális demokráciának nincs alternatívája.
Ez viszont egy kapitális tévedés. A liberális demokráciának ugyanis nemcsak alternatívája van, hanem az irányzat rossz útra is vezet. Gondolok itt az újradikális divat-liberalizmusra, melynek ismertetőjegye a kizárólagosságra törekvés, és a tolerancia meg a pluralizmus nevében teret nyerő intolerancia. Aktivistái a legjobb megoldás birtokában lévő („politikai unió", „még több Európa és szabadság", stb.) „tudomokként" tetszelegnek, s tevékenységük nyomán csak a műanyag, sok esetben pedig Szodoma és Gomorra kultúrája lopózik a szívekbe.
Ez a szellemiség komoly veszélyt jelent az európaiakra. A fő vektor vonatkozásában tehát az RMDSZ tévúton jár, ami – ha nem akar beragadni a balliberális sztereotípiákba – komoly átgondolást igényel. Az alternatíva nélküli liberális demokrácia őrzőjeként kiálló vezetés ugyanis az internacionalizmus szülte kommunizmus ikertestvérének (2) kötelezte el magát, meglehet azért, mert a Markó-filozófiát követve úgy véli: „minden a hatalom".
Ebből adódik kettős attitűdje is, mely a nemzeti vonalat elavultnak bélyegezve félreértelmezi azt, és az emberi, közösségi értékek iránti következetes kiállás helyett a felületességben lubickoló román, illetve nemzetközi passzátszeleknek igyekszik megfelelni. Nincs hát miért csodálkozni azon, hogy a bukaresti vezetők hiányoznak a gátakról, ám belépőt kapnak a fényes szalonokba, hol ezredesi címekkel is megjutalmazzák őket a stréberségükért. És közben nem látják, hogy (Szent Ágoston szavaival élve) az után futnak, ami nincs, ezért nem találják azt, ami van.
Erőltetett diszkrimináció
Csakhogy időközben eltelt 25 év. És a kis lépésekkel előre (időnként meg nagy lépésekkel hátra) politikája a magyar emberek szemében végképp megkérdőjeleződött. Ideje a megújulásnak, mert a homályos célokkal és ígéretekkel tele a padlás.
„A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok" – mondta mégis Kelemen a jelenlévők előtt, ami kifejezi feltétlen szolgakészségét. Ennél ma jóval többre van szükség. A tartalékok kifogytak, a másodrangú állampolgárság és a diszkrimináció többletterhének viselése középtávon tarthatatlan. Alternatívák vannak, de ehhez értelmes, a gátakra felállni képes legényekre van szükség – akiket ma már Erdélyben kell keresni, nem Bukarestben!
A bizalomvesztéssel járó kockázatot a szövetség vezetői is észlelték, ezért próbálnak „nagyobb" lépéseket mutatni kifelé. Az „autonómia" is ezt a szerepet szolgálja (3). Elvégre az RMDSZ „érdekvédő" képességét ismerő román csapattársak megértik, hogy a képben maradáshoz „unortodox" jelzőkre is szükség van. Csak így maradhat meg a status quo és kontroll alatt a magyarság, amivel – az RMDSZ főtitkár kifejezésével élve – „aki számít", jól jár.
A gond csak az, hogy „akik nem számítanak", ma egyre komolyabb erőt képviselnek Erdélyben. Az évek óta növekvő bizonytalanság és politikai csömör hatására meglehet, hogy az alternatív szervezetek némelyike megújulásra képes, kompetens szervezetté növi ki magát, és a magyarországi választások utórengéseként eltünteti az RMDSZ-t a porondról. Ez eddig nem történt meg, ami a 25 éves szervezet mesterséges fenntartásának is köszönhető, melyben valószínűleg a román hírszerzés is érdekelt.
A titkosszolgálat feladatának tekinti a magyar területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezt George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója nyilatkozta nemrégiben. Vagyis a történelmi ígéreteket figyelmen kívül hagyó román hírszerzés a magyar adófizetők pénzén akarja megakadályozni a székelyföldi autonómia létrejöttét...
És történik mindez egy európai országban, ahol az egy főre jutó szekusok száma harmincszor nagyobb, mint Németországban, húszszor, mint Franciaországban, ötször, mint az Egyesült Államokban, és a társnemzetek publikus diszkriminálása nem zavarja különösebben az internacionalizmus képmutatóit. Mint ahogy magyarországi elvtársaikat sem (4), akik Soros György és más külföldi fenntartóiktól segítve, a magyar civileknek járó és a norvég kormány közvetítésével Magyarországra juttatott európai pénzekre tették rá a kezüket. Megdöbbentő, hogy a felhasználók ebből agresszivitásba torkolló kormányellenes tüntetéseket is szervezhettek.
Ebbe az exkluzivista logikába illeszkedik a december 1-jei Kempinsky-találkozó, a december 5-ei népszavazási kampány és a Gyurcsány–Bajnai-vonalhoz fűződő bukaresti RMDSZ-barátság is. Míg Bajnai Gordont állítólag Amerikából küldték, hogy Orbán helyébe tegyék, az amerikai protekcionizmust élvező Gyurcsány Ferenc és internacionalista köre mind a mai napig nem tudta feldolgozni vereségét.
Elestek a tejfölnyalogatástól, ami az ő értelmezésükben a demokrácia végét jelenti. Ezért (is) az internacionalista pancsmesterek által gerjesztett hullámokon lovagló újradikálisok – némi amerikai segédlettel – minden fórumon Orbán Viktor leváltására úszítanak. Számukra megbocsáthatatlan a tény, hogy Isten bekerült a magyar alaptörvénybe. Nem csoda hát, ha tudománycsúfoló szakemberek (akiknek a véleménye több politikus szemében is szent írás) Magyarországról szóló elemzéseit a „feltételezzük, hogy gonosz" szemlélet hatja át. Ismerős?
A Digi24 televízióban szereplő, az újradikálisokhoz igazodó Hurezeanu is – nem egyszer tényeket ferdítve vagy félreértelmezve – Orbán ellen ágáll, s ez a magyar kormányfőt helyenként zsarnokként prezentáló szemlélet az RMDSZ-hez közeli sajtóban is fellelhető. A gond tehát az, hogy míg a magyar alaptörvényt vizsgáló neves nemzetközi alkotmányjogászok semmilyen problémát nem láttak az alaptörvényben, sőt némelyek kifejezetten példaértékűnek tekintették azt, az újradikális liberálisok ezt az indulatok talajáról utasítják el.
Ennek az irányzatnak a félrevezető mivoltára hívta fel nemrégiben a figyelmet a liberális Anthony O'Hear (Margaret Thatcher és John Major brit kormányfők volt tanácsadója) is, aki a brit szellemi életet domináló szekuláris értelmiséget keresztényellenesnek nevezte. „Egy ilyen személy kizárólag a maga álláspontját tekinti közmegegyezésnek" – mondja O'Hear, aki szerint a neoliberalizmus szembemegy a klasszikus liberális értékekkel, a tolerancia nevében képviselve az intoleranciát. Ez dominálja ma a nyugati véleményipart és médiát, festi fehérre a feketét, meg fordítva.
Térnyerésükkel pedig Európa- és Amerika-szerte erősödik a keresztényellenesség. Neves professzorokat bocsátanak el állásaikból, amiért az evolúcióelméletet megkérdőjelező tudományos bizonyítékokat tárnak fel (pl. az amerikai Marc Armitage professzort), hisztérikusan „aggódnak", ha a szülők nem evolúciót oktató iskolákba íratják a gyermekeiket (pl. Angliában), iskolákat jelentenek fel, ha az éhező gyermekeket megsegítő projektekben keresztény szervezetek is részt vesznek (5), egyházakat kényszerítenek a törvény erejével arra, hogy homoszexuálisokat házasítsanak össze (pl. Dániában), stb.
Szellemi korrupció?
Szellemi szempontból ezzel az áramlattal jegyezte el magát az RMDSZ. És ez játszik döntő szerepet abban a vitában is, mely napjainkban a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása körül robbant ki. Tőkés László az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapítójaként november 28-án nyilatkozatot tett közzé, felemelve szavát az ellen, hogy a könyvesbolt „az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be".
A korábbi püspök szerint a könyvesbolt Kuncze Gábor, Demszky Gábor és a köreikkel barátkozó váradiak kezére játszásával az RMDSZ újradikális csoportja megszégyenítő győzelmet aratott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen, melynek vezetősége elvtelen barátjukká és kiszolgálójukká vált. Tőkés említést tesz az RMDSZ-es irányítók és magyar elvtársaik alapítványainak közös tevékenységéről, valamint arról is, hogy ezek az érdekkörök több száz millió forintnyi összeget játszottak el abból a pénzből, melyet a magyar kormány kulturális célból az erdélyi magyarságnak adományozott.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület RMDSZ-párti attitűdje közismert. Ez önmagában nem szempont, ám felelős keresztényként a nagyváradi értelmiség körében terjedő újradikalizmust erősíteni egy könyvesbolttal... Jó lenne, ha az egyházkerület nyilvánosan is tisztázná a kérdést. Különben csak remélni lehet, hogy az olyanokkal kötött baráti megállapodás, akik a Szentírást előbb akarják gáncsolni, mint megismerni, nem a lelkek pusztává formálódását segíti elő. Mint ahogy azt is, hogy a szekus­kapcsolatok hagyományától sem idegen egyházi vezetőség – mint keresztény a keresztény mellett – Orbán Viktor mellett is publikusan kiáll.
Keresztény kötelességünk ugyanis nyilvánosan támogat egy olyan kormányfőt, aki következetesen kiáll Isten mellett, és ellenáll a hatalmi kényelemnek, melyet ma az internacionalistákkal kötött barátság kínál. „Ha valaki Isten akaratát vágyik megismerni, akkor legyen Isten barátjává, mert ha egy olyan embertársa akaratát szeretné megtudni, aki Istennek nem barátja, akkor szemtelenségét és ostobaságát mindenki kinevetné." (Szent Ágoston)
1 Szerintük az európai intézmények és a liberális demokrácia vitathatatlanok. Vajon milyen alapon? Az meg nem igaz, hogy Orbán Viktor vitatta volna az európai értékeket. 2 Ezért lehetett Magyarországon már a '89-es fordulat előtt elő-SZDSZ-ről (Boros Péter) beszélni. 3 Ezt igazolja Kelemen Hunor elszólása is, miszerint nincs jelentősége, mikor terjesztik parlament elé az autonómiastatútumot. 4 Akik már a kezdetektől hirdették, hogy a nemzeti szuverenitás baromság, ósdi dolog, a jövő a világpolgárságé. 5 Ezért jelentette fel az Amerikai Humanista Szövetség a Haitin borzalmas körülmények közt élő gyermekeken segíteni akaró Robbinsdale egyik iskoláját.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

Tíz évvel december 5-e után
Tíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé.
A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében.
Téveszmék
A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára.
Torzulások
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben.
A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket.
Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó.
De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak.
Távlatok
Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel.
A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mennyire egységes a magyar nemzettudat?
Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik  – hangzott el Veres Valér szerda esti előadásában, melyben a szociológus az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásairól beszélt.
Regionalitás vagy egységtudat? Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásai Kárpát-medencei kontextusban címmel tartott előadást Veres Valér szociológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerda este Kolozsváron.
A szociológus arra a kérdésre kereste a választ, hogy a határon túliak körében mennyire fordítódik le a mindennapokra a magyar kormány irányából érkező nemzeti mozgósítás vagy nemzeti diskurzus, amelynek középpontjában a nemzet egysége áll. Azaz mennyire egységes a magyar nemzettudat, és mennyire különböznek a magyar kisebbségek identitásai? Az előadásban arra is választ kaptunk, hogyan pozícionálják a kisebbségi közösségek magukat a többségi államhoz képest, és az eredmények fényében mennyire érdemes például székelyföldi területi autonómiáról beszélni.
Négy felmérés adatai
Az adatok több felmérésből, kutatásból származnak. 2007-ben és 2010-ben az egész Kárpát-medencére kiterjedő kutatást végeztek a magyarok körében közel háromezres esetszámmal (Kárpát-panel), Magyarországot is beleértve. 2010-ben csak Erdélyben sikerült a kutatást megismételni nagyjából ugyanazon a populáción, így a kis változások is relevánsak, hívta fel a figyelmet a szociológus. 2009-ben Erdélyben, ugyanebben a Kárpát-panel kutatásban elég nagy méretű fókuszcsoportos vizsgálatot is végeztek, 2014-ben szintén, csak ekkor kimondottan az ifjúság körében.
Az eredményeket bemutatva Veres Valér előadását két részre osztotta. Az első részben azokat az érveket prezentálta, melyek a magyarságtudat egységességére vonatkoznak. A második részben pedig azokat, amelyek a heterogenitásra utalnak.
A magyarságtudat egységessége melletti érvek
A határon túli kisebbségek leginkább kultúrnemzeti módon gondolják el magukat, azaz leginkább anyanyelvük és kultúrájuk határozza meg identitásukat. A magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más: csak a népesség felére jellemző a kultúrnemzeti azonosulás, a másik fele leginkább az állampolgárság alapján határozza meg magát.
"Ez a fele-fele arány kísértetiesen megmutatkozott a tíz évvel ezelőtti népszavazáskor. De az, hogy a többségi népességeknél jelentősebb az államnemzeti azonosulás, teljesen normális, nem valamiféle anomália. De ettől függetlenül feszültséget szülhet a magyar-magyar viszonyban, és szült is", magyarázta a szociológus.
A nemzet szimbolikus egységének kérdését a következő kérdésekkel mérték többek között: Erdélyi (kisebbségi) magyarként a magyar nemzet részeinek érzik-e magukat, illetve mennyiben sorolják be magukat a román (többségi) nemzetbe? Az első kérdésre Erdélyben válaszoltak a legtöbben igennel (82 százalék), Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában az igen válaszok 70 százalék körül mozogtak. A második kérdésre viszont meglepő válaszok születtek.
Meglepő erdélyi válaszok
Az erdélyi magyarok 65 százaléka mondta azt, hogy a román nemzet részének érzi magát, Szlovákiában 38, Szerbiában 40, Ukrajnában 52 százalék. Az eredmény a kutatókat is meglepte. Veres Valér szerint bizonyos magyar sajtóorgánumok kritizáltak is őket amiatt, hogy miként lehet ilyeneket állítani. A szociodemográfiai változók szerint is megvizsgálták a válaszokat, és azt látták, az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták, hogy a román nemzet részei, mert kognitív disszonanciát éreztek ezzel kapcsolatban.
„Viszont az alacsonyabb iskolázottságúak inkább állampolgári azonosulásnak fogják fel a kérdést: részei a román nemzetnek, de ez nem azt jelenti, hogy kulturálisan, mélyréteg szintjén azonosulnának a román nemzettel. Viszont úgy, mint egy ruhát, felveszik magukra. Az adatok azt is megmutatják, abban, hogy mennyire integráltak a többségi nemzet irányába, a határon túli magyarok között vannak jelentős különbségek", ecsetelte Veres Valér.
Hozzátette, az erdélyi magyarok körében nem különülnek el azok, akik inkább a magyar nemzet részeinek gondolják magukat azoktól, akik a román nemzet részének is, a fókuszcsoportos vizsgálatok kimutatták, hogy egyértelműen az állampolgárságra gondolnak a megkérdezettek, amikor a román nemzettagságról van szó.
Hierarchia a Kárpát-medencében
Arra a kérdésre, hogy mennyire élik meg pozitívumként az identitásukat, azaz mennyire büszkék arra, hogy magyarok, a határon túliak körében egység körvonalazódik. Az erdélyi magyarok 61, a kárpátaljai magyarok 55.8, a szlovákiai magyarok 49.9, a vajdasági magyarok 44.2, a magyarországiak 45.2 százaléka mondta azt, hogy teljes mértékben büszkeséggel tölti el magyarsága. Szintén nagy azoknak a köre, akik többnyire egyetértenek ezzel az állítással.
"Az adatokból kiolvasható egy sajátos hierarchia: az erdélyi magyarok a legbüszkébbek, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az utóbbi időben viszont a büszkeség csökkent, Magyarországon például gyorsabb ütemben, mint Romániában. Az állam teljesítőképességének változása nagyon erős összefüggésben van a nemzeti büszkeséggel. A kisebbségek esetében nem csak Magyarország teljesítőképességéről van szó, hanem az olyan vitás helyzetekről is, mint például december ötödikei népszavazás. Az erdélyi magyarság körében 2007 és 2010 között érzékelhetően csökkent a büszkeségérzés", magyarázta a szociológus.
Eltér az erdélyi magyar a magyarországitól?
A következő kérdéskör azt vizsgálta, milyen csoporthatárokat jelölnek ki a kisebbségi közösségek maguk körül, azaz hol húzódnak a határok a többség, illetve a magyarországi magyarok irányába. Több kérdéssel is vizsgálták ezt a témakört. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy szerintük eltérő jellegzetességeik vannak-e például az erdélyi magyaroknak és a magyarországi magyaroknak, illetve az erdélyi magyaroknak és a románoknak.
Minden régióban nagyjából azonos, azaz 60-70 százalékban mondták azt, hogy eltérő jellegzetességgel bírnak, tehát mind a többségi csoport, mind a magyarországi magyarok irányába lehatárolják magukat a kisebbségi magyarok. "Nemzeti értelemben a legkonzisztensebb saját csoport a kisebbségi közösség. Amikor arra kell válaszolni, hogy kit éreznek magukhoz a legközelebb, a többi kisebbségi magyart választják", jegyezte meg Veres Valér.
A magyarságtudat heterogenitása melletti érvek
A különbözőség mértékének vizsgálatában a nemzeti név az egyik érdekes kérdés: "Ha az emberektől az kérdezik, hogy elsősorban minek határoznák meg magukat etnokulturális értelemben, ilyen kategóriák merülnek fel, mint magyar, regionális magyar, regionális azonosulás etnonim nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata. A válaszokban azt láthatjuk, hogy sehol nincsenek többségben azok, hogy simán magyarnak vallják magukat, ez csak Magyarországon mutatható ki, de ott is relatív többségről van szó".
Erdélyben a megkérdezettek 29.2, Kárpátalján 18, Felvidéken 33.6, a Vajdaságban 16.4 százaléka határozta meg magát csak magyarnak. Magyarországon 46.3 százalék. Romániában erdélyi magyarnak 27,9 százalék, Ukrajnában kárpátaljai magyarnak 43.9, Szlovákiában felvidéki magyarnak 30.4, Szerbiában vajdasági magyarnak 49.1 százalék mondta magát.
Erdélyben ott a székely is
Elég jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határozzák meg magukat, etnonim nélkül, tehát akik csak annyi mondanak magukról, hogy erdélyiek, kárpátaljaiak vagy magyarországiak. Míg 2007-ben 16.5 százalék határozta meg magát csak erdélyiként, addig 2010-ben ez az arány már 29.6 százalék. 2007 és 2010 között csökkent azok száma, akik csak magyarként vagy erdélyi magyarként határozták meg magukat. A magukat székelyben vallók száma nőtt a két időpont között (6.9-ről 9.1 százalékra).
"Általában mindenhol az látszik, hogy a regionális jelzős megnevezés a legjelentősebb. Erdélyben még hozzájön a regionális megnevezéshez a székely. Ők a kutatás egységessége miatt kerültek az egyéb kategóriába, nem azért mert haragszunk rájuk” – mondta a szociológus.
A magukat egyéb kategóriába sorolók számaránya 22.9 százalék. Erdélyben ugyanazon a populáción vizsgálva a kérdést, azt látták a kutatók, hogy kevés idő alatt lényegesen növekedik a regionális azonosulás etnonim nélkül. Elsődleges azonosulásként szinte nincs is olyan, hogy valaki magát románnak, romániainak vagy román állampolgárnak vallja. De másodlagosként az erdélyi magyarok közül a román állampolgárt elég sokan választották.
„Tehát körvonalazódik az az integráció, ami Romániában előrehaladottabb, mint más országokban. Ez azért nagyon furcsa, mert nagyon sok tekintetben azt látjuk, hogy a magyarok Szlovákiában állnak közelebb a többséghez, tehát a szlovákokhoz", magyarázta az eredményeket Veres Valér.
Hol a haza?
A hazafogalmat kutatva a különböző régiók szintén strukturális hasonlóságot mutatnak, ugyanis mindenhol viszonylag jelentős arányban két opciót jelöltek meg hazaként: a régiót, illetve az országot, ahol élnek. Ez a két opciót tette ki a válaszadók nagy többségét. Magyarországot mint hazát, nagyon kis százalékban választották (Romániában például 3.2 százalék). Ezt az egész kérdéskört fókuszcsoportokkal is megvizsgálták, a vizsgálat pedig ráerősített: az emberek elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik.
"Olyan, mint egy érme: egyik felén azt írja, Erdély, a másik felén pedig Románia. De inkább az érem erdélyi felét szeretik nézegetni. Kognitív szinten Romániát is hazájuknak vallják, érzelmileg kevésbé. Ami érdekes, hogy Magyarország mint haza nem jelenik meg. És ez a fókuszcsoportoknál megerősödött. Többen kategorikusan is kijelentették, hogy Magyarország nekik nem haza", mondta a szociológus.
Erősödik a regionális tudat
Az erdélyi adatokra fókuszálva tehát az látszik, hogy a regionális tudat erősödik: növekedik az Erdély megnevezés a haza fogalmánál, és csökken a Románia fogalma. Míg 2007-ban 31.4 százalékuk mondta azt, hogy Erdély a hazája, 2010-ben már 45.5 százalék. Románia mint haza esetében az adatok: 2007-ban 46.5, 2010-ben 40,7 százalék. "Érdekes, hogy az idősek és a fiatalok azok, akik leginkább Erdélyt mondják, a középkorúak Romániát, tehát nagyon látszik, hogy milyen iskolarendszerben szocializálódtak az emberek", jegyezte meg Veres Valér.
És a románok?
Ami a többséghez (románokhoz) való viszonyulást illeti, az erdélyi magyarok másként érzékelik a viszonyt település- és országos szinten. "Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen érzékelik, tehát mindennapi értelemben reálisan, addig az ország szintűt ideológiákkal átszűrve, a sajtóban és máshonnan hallott, olvasott élményeken keresztül. A településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országos szintűt negatívabbnak", vázolta.
Romániában a megkérdezettek 70.1 százaléka mondta együttműködőnek a viszonyt településszinten, és csupán 8.7 százalékuk konfliktusosnak. A konfliktusos viszony, ha országos szemszögből nézték, már 20-30 százalékosra bővült. Érdemes, hogy Romániában mondták a legtöbben együttműködőnek a viszonyt a többségiekkel a többi régióhoz képest.
„Jönnek ezek a románok”
Ami a Magyarországhoz való viszony illeti, Veres Valér szerint ez elég sok problémával terhelt: meglehetősen előítéletesen viszonyulnak a határon túli magyarok Magyarországhoz, főleg az erdélyiek. Fókuszcsoportos vizsgálatnál az látszik, hogy a fő ok: mivel a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal nagyobb arányban államnemzeti alapú, így sokan vannak olyanok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be.
„Ők azok, akik azt mondják: jönnek ezek a románok. Nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem a sértegetés a cél, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Az erdélyi magyarok pedig nagyon rossz néven veszik ezt a kategorizálást, ők nagyarányban a kultúrnemzetben gondolkodnak".
Az anyaországgal való azonosulás gyengül
A fenti adatok fényében a szociológus szerint ismét kiemelendő, hogy az erdélyi magyarok a többi határon túli magyart érzik legközelebb magukhoz, a magyarországi magyarokat és a románokat már nem annyira (szinte ugyanolyan "messze" érzik maguktól a magyarországiakat, mint a románokat). A magyarországiakkal szembeni távolság a kárpátaljai és a felvidéki magyaroknál is megfigyelhető.
Az előadás következtetéseként a szociológus elmondta, az adatok fényében nem arról van szó, hogy a regionalitás erősödésével a magyarságtudat gyengülne, hanem inkább csak a Magyarországgal való azonosulás gyengül. "Ha a többség irányába jobban integrálódik egy közösség, például az erdélyi magyarok, nem jelenti azt, hogy a magyarságtudata gyengülne. Azt látjuk, hogy az erdélyi magyarok a magyarságtudatban és az állampolgári integrációban is a legerősebbek az összes régió közül. Magyarországhoz való kötődésben szerepelnek rosszabbul, de abban sem mondhatjuk, hogy teljesen atipikusak lennének", magyarázta.
Újra kell gondolni az autonómiát?
Az előadás végén a hallgatóság több kérdést is feltett az egyetemi oktatónak. Szóba került a regionalitás megerősödésével kapcsolat az autonómia is. Veres Valér itt megjegyezte, hogy az egyik kutatásukban részletesen vizsgálták az autonómiakoncepciókat is. A kutatás a „megrendelés módja” miatt nem kapott nagy publicitást.
"Az egyik kérdésnél az jött ki, hogy az erdélyi magyarok a legnagyobb (50 százalékos) arányban Erdély autonómiáját támogatják, tehát ebbe az autonómiába erdélyi románok is beletartoznak. Akik a magyar többségű területek autonómiája mellett foglaltak állást, azok aránya csupán huszonvalahány százalék. Székelyföldön sem ment fennebb 33 százaléknál. Az emberek sokkal reálpolitikusabban gondolkodnak erről a kérdésről, mint ahogy gondolnánk. Mindenki akar autonómiát, csak nagyon sokan nem olyant, mint amilyenről beszélnek a politikusok", fogalmazott Veres Valér.
Hozzátette, lehet, újra kellene gondolni, hogy milyen fajta autonómiát szeretnénk. "Mert a regionális tudat erősödése egyértelműen azt mutatja, hogy ez fontos kérdés, de nem biztos, hogy olyan köntösben, ahogy eddig megfogalmazódott a politikában", zárta mondanivalóját a szociológus.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepelte a Magyar Ifjúsági Konferencia
Jubileumi ünnepi ülést tartott a Magyar Ifjúsági Konferencia, mely a Kárpát-medencében és a világban működő magyar ifjúsági szervezetek legmagasabb egyeztető fóruma. Felvidéket a hat állandó tagsággal rendelkező szervezete képviselte: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, Diákhálózat, Firesz, Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata, Via Nova ICS, Keresztény Ifjúsági Közösség.
A fórumot az első Orbán-kormány hozta létre még 1999-ben. 2006-ban viszont a MSZP 2 két évig szüneteltette összehívását, aminek ellenállva a tagszervezetek önerőből újították meg az értekezletet. Azóta zökkenésmentesen működik, ám sokszor érte kritika, hogy tényleges súlyát és befolyását jellegéből fakadóan elvesztette mára. 2012-től ennek a megoldásán dolgozott megannyi ifjúsági szakértő, aminek munkája most érett be, hiszen önálló jogi státusza lesz a MIK-nek, valamint tevékenységi köre is kibővül. A kormányzat is elkötelezett a szervezeti forma és a produktívabbá átalakítás iránt.
Az ünnepi ülés első szekciójára a Parlament Vadásztermében került sor, melyen felszólalt többek közt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy csak a valódi közösségeknek van alternatívája, a kormány ezért fontosnak tartja a Kárpát-medencei magyar ifjúsági közösségek megerősítését. Több pályázat is meg lesz hirdetve a határon belüli és kívüli civil és egyházi magyar szervezetek számára, azoknak értékteremtő programjaik támogatására. Ugyanis nem az az elsődleges cél, hogy a meglévő értékeket megőrizze a magyarság, hanem az, hogy a megmaradás mellett gyarapodni is tudjon és újabb értékeket teremtsen. Balog köszöntője után Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára jelentette be a jogi státusz megteremtését, melyet várhatóan fél éven belül törvénymódosítással is megerősítenek. Ezzel a MIK tagszervezeteinek régi igénye válhat valóra és az egész koncepció új alapokra helyeződik.
Mindezt új elnök, Szórád Gábor koordinációja alatt történhet, hiszen a korábbi elnök, Gulyás Tibor mandátuma a mostani konferencián járt le, az Állandó Bizottság pedig Szórádnak szavazott bizalmat, aki korábban már betöltötte e funkciót és igazolta rátermettségét. A továbbiakban felszólalt még Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Kucsera Tamás, alapító elnök, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, kik szintén a magyar szervezetek szoros együttműködését és a MIK ezen a téren való munkájának fontosságát méltatták.
A konferencia második fele már Visegrádon zajlott, ahol az új elnök által felvázolt konkrétumok megvitatása, alakítása került napirendre. A hosszas szakmai egyeztetések végén a konferencia szokásához híven zárónyilatkozatot fogadott el:
A Magyar Ifjúsági Konferencia ragaszkodik az erdélyi restitúciós folyamatok mihamarabbi lezárásához, valamint a magyar nemzeti jelképek szülőföldön való szabad használatához. Szolidaritásunkat fejezzük ki az Erdélyi Református Egyház, Markó Attila és minden olyan szereplő felé, aki a "Mikó-ügy" igazságtalan folyamatának elszenvedője. Megdöbbentőnek tartjuk, hogy a kassai Alkotmánybíróság a kettős állampolgárság kapcsán nem hozott érdemi döntést. Elutasítunk minden olyan törekvést, amely önkényes módon kívánja rendezni a kettős állampolgárság kérdését.
Aggódva kísérjük figyelemmel az ukrán válság kárpátaljai magyarokat is érintő gazdasági, politikai, szociális és társadalmi hatásait.
Üdvözöljük a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács újraalakulását és bízunk benne, hogy az ifjúsági terület megfelelő figyelmet kap a folytatás során.
Örömmel vettük tudomásul, hogy a vajdasági Csúrog, Mozsor és Zsablya falvak magyarságát kollektív bűnösként elítélő jogszabályt eltörölték.
A Magyar Ifjúsági Konferencia üdvözli a felvidéki Magyar Közösség Pártja által vitára bocsájtott önigazgatási koncepciót, egyben támogatja a Kárpát-medence nemzeti közösségeinek önrendelkezési törekvéseit.
Fontosnak tartjuk, hogy a szórvány magyarság ügye hangsúlyosabban jelenjen meg a Magyar Ifjúsági Konferencia munkájában. Továbbá fontosnak tartjuk a gyakorlatban jól működő szórvány programok összegyűjtését és kiterjesztését.
Osztozunk a Magyar kormány álláspontjában, hogy Kolozsvár 2015-ben az összmagyar ifjúság fővárosa is legyen.
A Magyar Ifjúsági Konferencia üdvözli a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Társadalmi Szervezetek Munkacsoportjának döntését, amely a Külhoni Magyar Ifjúságkutatás eredményeire alapozott konkrét cselekvési terv elkészítésére kérte fel a Kormányt. Kérjük a kutatás kiterjesztését a hiányzó régiók irányába is.
Üdvözöljük a Magyar Kormány ígéretét a Magyar Ifjúsági Konferencia jogi státuszának mihamarabbi rendezését illetően.
Köszöntjük sorainkban az erdélyi Centrum Studiorum és a Minta szervezeteket. A Magyar Ifjúsági Konferencia soros tavaszi ülését Kolozsváron tartja. - áll a Visegrádon, december 13-án kelt zárónyilatkozatban.
Csonka Ákos
Felvidék.ma

Temesvár 25 – A magyarok szerepét emelték ki a felszólalók Budapesten
A magyaroknak a vasfüggöny lebontásában, a közép-európai rendszerváltozásban játszott szerepét méltatták a felszólalók a Temesvár 25 – 1989-2014 címmel rendezett hétfői emlékülésen a Magyar Tudományos Akadémián.
Sali Berisha volt albán államfő és miniszterelnök beszédében a magyaroknak a vasfüggöny lebontásában játszott szerepéről szólva azt mondta: a magyarok szabadságért folytatott küzdelme minden akkor elnyomott népnek fontos volt.
Véleménye szerint az albánoknak és a románoknak a vasfüggöny szilárdabbnak tűnt, mint máshol, ezért is jelentett olyan sokat, hogy a temesváriak, élükön „a szabadság püspökével”, szembeszegültek a kor legkeményebb diktátorával. A temesváriak példát, reményt és ösztönzést nyújtottak a reményteleneknek – tette hozzá.
Szűrös Mátyás volt ideiglenes köztársasági elnök hangoztatta: „amikor belső nemzetrontó erők közrejátszásával nagy külső nyomás nehezedik a magyar kormányra, az országunkra”, a nemzetpolitikában csak egy erős, független Magyarország lehet igazán eredményes. Ha ehhez kapcsolódik „a sorait szorosra zárni képes külhoni magyarság”, a siker nem maradhat el – mutatott rá.
Arra is kitért, hogy Romániában Tőkés László történelmi szerepét igyekeznek kisebbíteni, folyamatosan támadják, mert magyar, kiáll az autonómia és a határokon átívelő magyar összetartozás ügye mellett. Kétségbe vonják az ottani magyarok konstruktív hozzájárulását Románia fejlődéséhez. Mindenesetre a mostani magyar kormány többet tett a magyar összetartozás és a határokon túli magyarok érdekében, mint a rendszerváltás utáni elődei együttvéve – fűzte hozzá.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke felszólalásában a 25 évvel ezelőtt történtekre emlékezett vissza, amikor Romániába vittek segélyszállítmányokat. Közölte: akkoriban nem gondoltak a következményekre, egyszerűen csak cselekedni próbáltak.
Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: 1989-ben a diktatúra legfőbb metaforája a fal lett, a berlini fal Közép-Európa közepén szimbolizálta a diktatúrát. Fontosnak nevezte a magyarok és a románok közötti falak lebontását, és meglátása szerint ebben nagy szerep juthat az új román elnöknek, akit a magyarok is támogatták szavazataikkal. Beszélt arról is, hogy a magyarok közötti falak lebontásában is kiemelkedő szerepe volt 1989 decemberének, hiszen az „össztársadalmi forradalmi élmény volt”.
Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője is azt emelte ki, hogy 25 évvel ezelőtt Magyarországon és Lengyelországban történtek meg az első lépések a rendszerváltozás, a demokrácia győzelme felé. Németország már többször is kifejezte háláját a magyaroknak, hogy hozzájárultak a folyamathoz, amely végül a berlini fal leomlásához, a német újraegyesítéshez vezetett – emlékeztetett.
Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki református püspök arról beszélt, hogy a magyarságnak küldetése van: a szabadság és az igazságosságosság hűséges szolgálata, és ez a sors mindig nagy kockázatokat, nehéz küzdelmet és sok szenvedést igényel, ahogyan az ma is tapasztalható. Mint mondta, a temesvári forradalomnak helye van a Kárpát-medence legjelentősebb történelmi eseményeinek sorában és „hamisítatlan formában” a román történetírásban is.
Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke hangsúlyozta: a magyarok kezdték el a vasfüggöny lebontását. Az 1989-es temesvári események pedig megmutatták, hogy minden lehetséges – tette hozzá.
Huszonöt éve, 1989. december 16-án Temesváron a felháborodott tömeg meg akarta akadályozni Tőkés László református lelkész kilakoltatását. A következő napokban a megmozdulások átterjedtek az ország más vidékeire, és forradalommá terebélyesedve elsöpörték Nicolae Ceaușescu uralmát.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

A kormányzat a tömbterületekben gondolkozik
A MTA Kisebbségkutató Intézete osztályvezetője, DR. BÁRDI NÁNDOR történész az Erdély(i) politika Bukarest és Budapest között címmel tartott előadása előtt Szilágyi Aladár a rendszerváltást közvetlenül megelőző és az azt követő korszak kisebbségpolitikájának változó törekvéseiről kérdezte a kutatót.
Kezdjük beszélgetésünket 1988-cal. Milyen előzményei voltak a hatalmas tömegeket megmozgató, a romániai magyarsággal szolidarizáló, össznemzeti tüntetésnek, illetve a rendszerváltás után körvonalazódó úgynevezett Antall-doktrínának?
1988 januárja az, amikor az MSZMP-Kb külügyi titkára, Szűrös Mátyás egy rádióinterjúban bejelenti, a határon túli magyarok a magyar nemzet részét képezik. Gyakorlatilag a Kádár-korszakot meghatározó plebejus nemzetfelfogás helyett (életszínvonal-politika és nem a nemzeti szuverenitás a döntő) egy kulturális nemzetfelfogás válik hivatalossá. Ezt a bejelentést teoretikus cikkek követik, mind a magyarországi nemzetiségekkel kapcsolatban, mind a határon túli politika tekintetében. Még ’88-ban megalakul a minisztertanács mellett a Nemzetiségi Kollégium, ami aztán ősszel már Titkárságként, apparátussal működik, Pozsgay Imre államminisztersége alatt, és az alapító Tabajdi Csaba lesz ennek a vezetője. Így kerül bele a közigazgatásba a hazai kisebbségek és a határon túli magyarok kérdése. Ez annál inkább sürgető volt, mert felpörgött a romániai menekültügy, azt is kezelni kellett. Ezen a titkárságon dolgozott Entz Géza is, aki 1990 májusa után először az Etnikai és Kisebbségi Hivatal élére kerül, majd 1992-től a Határon Túli Magyarok Hivatalát vezette. Az Antall-kormány szempontjából ez az első fontos lépés: bevezetik a magyar közigazgatásba a külhoni magyarok problematikáját. Egy másik törekvésük az volt, hogy a korabeli európai kisebbségi jogi építkezésnek a normái alapján szeretnék elérni az önkormányzatiságot a magyar kisebbségek számára. Úgy tűnt, hogy lesznek európai standardok, és azokat számon lehet kérni a környező országok kisebbségpolitikáján. Ehhez kapcsolódott, hogy ’93-ban létrehozzák a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényt.
Ez azért nem lett pusztán nyelvhasználati és azért lett önkormányzati törvény, hogy egyfajta példát mutasson a határon túli magyarok számára. A harmadik fontos elv, amely az Antall-doktrína része, hogy a határon túli magyar közösségeket önálló politikai közösségekként ismeri el. Nélkülük, róluk nem lehet dönteni a magyar közigazgatásban – mondták akkoriban.
1994-ben az úgynevezett Balladur-terv, az Európai Stabilitási Egyezmény kapcsán kiderül, hogy a határon túli magyarok autonómiatörekvései útjában állnak a magyar integrációs törekvéseknek. Már akkor keresztüllépnek ezen, illetve 1993-ban az ukrán-magyar alapszerződés kapcsán – ahova nem kerül be az autonómia-cikkely –, majd a többi alapszerződés egyeztetése során kiderül, a határon túli kisebbségi magyar eliteket ezekből a tárgyalásokból kihagyják. 
E kezdeti években volt-e konszenzus a politikai pártok között ebben a kérdéskörben?
Az alapszerződésekig és az első Máért-ig, amit 1996 nyarán hívnak össze, létezett egy retorikai konszenzus. A konszenzus megszűnte az alapszerződések körüli vitákban lett nyilvánvalóvá, ahol előbb a külhoni magyar pártok részvételéről, illetve autonómia-követeléseik képviseletéről mondtak le a budapesti kormányzat részéről. Majd az első Máért-nek tekinthető 1996 nyári találkozó után és a magyar-román alapszerződés RMDSZ ellenében való aláírását követően, a pápai találkozón már a kormánypártok nem vettek részt. 
Ehhez azt is tudni kell, hogy olyan szimbolikus tehertétele van a határon túli magyar problematikának, amire sok minden rárakódik. Ennek a belső érdekviszonyait, mozgatórugóit elég nehéz átlátni. A külmagyar ügyeknek mindig volt belpolitikai vonatkozása, hiszen ezekről a kérdésekről „büntetlenül” lehetett nyilatkozni, hisz alanyai nem voltak magyar állampolgárok. A politikai identitásépítésben az utak úgyis elválnak, hogy Magyarországon a Kádár-korszakban nem beszélhetünk politikai közösségről vagy nemzetépítésről, mint olyanról. A nyolcvanas évek második felében kirajzolódó politikai identitásközösségek ’89 után próbálnak intézményesülni. A legdrámaibb ebben az, hogy Közép-Európában szinte egyedüliként, a két politikai identitásközösség, a jobb- és baloldal belső koherenciáját olyan tematizációk teremtik meg, amelyek kizárták egymást. A Demokratikus Charta létrejöttével beindul egy antinacionalista beszédmód, ami a baloldalé lesz, ezzel szemben domináns lesz egy nemzeti beszédmód. A kettő lényegében kizárja egymást. Politikai közösségépítések zajlanak, nem pedig egy politikai közösség jön létre. 
Magyarországon előbb elkezdődött az euroatlanti integrációs folyamat, mint Romániában. Magyarország közvetlen integrációs érdekei mennyire szorították háttérbe a határon túliak ügyeit? Amikor aztán Románia is rálépett erre az útra, nem lehetett volna-e többet és mást tenni a romániai magyarság érdekében?
A kilencvenes évek elején a határon túli magyar pártokat a térség instabilizáló tényezőjének gondolta a nemzetközi közvélemény. Tehát amikor a magyar kormányzat ezeket a pártokat és a határon túli magyarok párhuzamos társadalomépítését támogatta, erre úgy néztek, mint instabilitási tényezőre.
Közben kiderült, ezek a pártok a legbiztosabb támogatói minden országban az euroatlanti csatlakozásnak, mert a magyar kisebbségek jelentős része a demokratikus jogállamtól várta helyzetének a jobbítását, illetve egyfajta euroszanálástól várta azt, hogy a saját önkormányzatiságát elismerjék. A kilencvenes évek végére kiderült, hogy a magyar etnikai szavazók „aranyat érnek” ezekben az országokban, mert az euroatlanti erőket mindenütt 8-10 százalékkal támogatták, s kormányzati tényezőkké váltak. Így a magyarokról való gondolkodás is bizonyos értelemben megváltozott. A magyar euroatlanti integrációs folyamatban az első Magyarország integrációja, az után következhet a kisebbségi problémák felvetése. Másrészt a schengeni határövezet bevezetésétől tartva biztosítani akarták a zavartalan magyar-magyar kapcsolattartást. Erre találták ki magát a státusörvényt. Akkor a kettős állampolgársággal nem lehetett előállni, mert a gazdasági különbségek miatt életszerű volt egy kivándorlási hullám megindulása Magyarországra, és akkor még Magyarországon hittek a szülőföldön maradás egész programjában, másrészt 2004 előtt a kettős állampolgárságot Magyarország nem vethette föl, mert az uniós csatlakozásban nagy problémát jelentett volna: potenciálisan milliós tömegekről volt szó. Lehetséges, ha a magyar kormány jobban törekszik a státustörvénynek a transznacionális retorikával való eladására, ha jobban törekszik a migrációs problémák tematizálására, és ebbe ágyazza be a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást, akkor lehet, kevesebb feszültséggel tudta volna ezt megoldani. De azt, hogy a Velencei Bizottságnál egyáltalán az anyaország probléma megjelenik, ez a státustörvénynek köszönhető. A Velencei Bizottság szűrőjén az anyaországi támogatás ügye ilyen szempontból átment. Az más kérdés, hogy a Medgyessy és a Gyurcsány kormány alatt hogyan próbálják ezt racionalizálni, Nyugat-Európával elfogadtatni. Ekkor, kikerülve a hatalomból, Orbánnak is megváltozik a viszonyulása. Ebben a Markótól való elhidegülés is közrejátszhatott, hiszen 2002-ben az RMDSZ vezetője már az első forduló után gratulált a „matematikailag” győztesnek, ezzel egyben átlépte az „egyenlő közelségtartás” elvét. 2003-tól kezdve Orbán is – Tőkésék kiválásával – egyre inkább újra az autonómiát kéri számon az RMDSZ-en. Elindul egy nemzetiesítő retorika felé, így futnak bele a 2004-es népszavazásba.
Elterjedt vélemény volt, hogy a népszavazást rosszkor, rossz helyen, rosszul kezdeményezték. Talán teljes mellszélességgel egyik párt sem vállalta fel, nem?
Ez nem a külhoni magyarokról szóló népszavazás volt. Ez a népszavazás arról szólt, hogy Gyurcsány Ferencnek, aki akkor lett az MSZP vezetője, meg kellett a saját politikai identitásközösségének mutatni, hogy – az egyébként általuk is démonizált –  Orbán Viktor legyőzhető. Ez egy magyar belpolitikai harc volt. A határon túli magyarok kérdése csak ürügy volt erre. Az is jellemző, hogy a határon túli sajtó igazából decemberig alig foglalkozik ezzel a kérdéssel, és csak a népszavazás után esik le a tantusz, mi is történt. A transznacionális nemzettudat a határon túliak számára a „haza” és a „szülőföld” fogalomba sűrűsödött. A kilencvenes évek közepétől a Székelyföldön is a magyarországi médiafogyasztáson, mintákon keresztül szocializálódtak. Ebben a virtuális térben, az elképzelt   hazában, kulturális kötődésben sokkolóan hatott a népszavazás, amely „csak” magyarországi lakóhellyel nem rendelkező külföldön élő magyarok  állampolgárságának megtárgyalásról szólt a budapesti parlamentben, de a hiszterizált légkörben az eredménytelen népszavazást az állampolgárság, a magyarországi emancipáció elutasításaként élte meg a külhoni magyarság jó része. A dolog slusszpoénja, hogy lényegében egy 1993 őszi MDF-es módosító indítványnak – amit Csapody Miklós terjesztett be – az elfogadásával ez az egész kérdés megoldható lett volna. Ugyanis szinte szó szerint így oldották meg 2010-ben. Ez a 2010-es megoldás megvolt 1993-ban az MDF-nél, csakhogy az MSZP azt mondta, „ezek jobbosok, azért nem támogatjuk a Csapody-féle javaslatot”, a Fidesz pedig azt mondta, „ezek kriptokommunisták, azért nem támogatjuk”, tehát nem mérték fel a kérdés súlyát. Az egész Gyurcsány-kampányban lényegében az alkotmányos patriotizmus és a Kádár-korszak jóléti sovinizmusa egymásra csúszott a kampányretorikában. A jóléti sovinizmust korbácsolták föl a határon túliakkal szemben (egészségügy, adóterhek, nyugdíjellátás, munkahelyek biztonsága). Egy olyan törés jött létre, amit a mai napig nem sikerült helyrehozni. Ennek ma már megvannak a kompenzatív formái, mint a táposozás és az állampolgárság megadása. Ugyanakkor van egy, a politikai elit által nemigen érzékelt óriási megszólíttatás-élmény ebben a dologban. 
Ennek a tömeges állampolgárság megadásnak mutatkoznak-e az előnyei mellett a veszélyei is?
Van egy alapprobléma. Egyrészt nem tudjuk pontosan, ki az a hat-hétszázezer ember, aki fölvette az állampolgárságot, mert a Statisztikai Hivatal kérdőívét, amit ajánlott lett volna kitölteni, amikor az állampolgársági bejelentkezést teszik, kevesen töltötték ki. Másrészt semmiféle nyilvántartás nincs arról, ki az, akinek magyar állampolgárként egy-két hónap vagy egy-két év múlva hirtelen lesz egy magyarországi lakcíme. Akkor már nem minősül migránsnak, hanem magyar állampolgárnak. Nézzünk szembe a tényekkel: a Vajdaságból egy erőteljes exodus zajlik, Erdélyben is megindult egy munkavállalási kampány Németország és Anglia irányába.
Különböző migrációkutatók száz-százötvenezerre becsülik azon határon túliak számát, akik kint dolgoznak Nyugat-Európában, magyar útlevéllel rendelkezve, ők ráadásul csökkentik is a magyarországi munkanélküli statisztikát.
A másik fontos dolog, hogy a kormányzati terv az egymillió határon túli magyar. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy bármikor egy választójogi rendelkezéssel be lehet betonozni a magyarországi politikai rendszert, a centrális erőteret, de úgy is, hogy Magyarország további demográfiai utánpótlásáról van szó. Hosszabb távon az is életszerű értelmezés, hogy bár egy politikus nem mondhatja ki, hogy bizonyos területeken vége a magyar életnek, de „lehetőséget biztosítok számodra az identitásod megőrzésére”. A magyar kormány nem rendelkezik kellő forrásokkal és olyan presztízzsel a Kárpát-medencében, hogy azokon a területeken is magyar intézményhálózatot tartson fenn, ahol már az állami/egyházi normatíva sem segít, ahol a vegyes házasságok aránya eléri az ötven-hatvan százalékot. A kettős állampolgárság egy lehetőség arra, hogy valaki eldönthesse, hol keresi, folytatja a mobilitási pályáját. Ugyanúgy, ahogy a tömbterületeken is. Itt egy évszázados tendenciáról van szó, hisz a 19. század közepe óta folyamatosan a Kárpát-medence széleiről folyik a beáramlás a medence közepe felé. Ezt Trianon megakasztotta, ma pedig gyakorlatilag magyar nemzetiségűekből rekrutálódik a beáramlók tömege.
Tehát évszázados trendek térnek vissza, és ha a politika nem is mondja ki, a kettős állampolgársággal menekülési vagy identitás-megőrzési utat is biztosít.
A rész-megnyilatkozásokból az rajzolódik ki, hogy a kormányzat a tömbterületekben gondolkodik, a tömbterületek magyarságának a megőrzése lehet az elsődleges. De a politikai retorika és a kis célprogramok felsorolása mögött nem látszik a koncepció.
Egy bizonyos, a Fidesz vezetői nem szeretnék, hogy megismétlődjön egy 2004-hez hasonló megosztó kampány ebben a kérdésben, és a külhoni magyarokat a saját politikai közösségük részének tekintik. 
A döntő kérdés és a veszély ebben a dologban az, hogy megindul-e a diaszporizáció vagy sem. Ez alatt nem a szórványosodást értem, hanem azt, hogy a kisebbségi magyar közösségeket önálló politikai közösségnek fogjuk föl, vagy pedig olyannak, amely enklávéként, integrálatlanul, elidegenedve él egy adott országban; amelynek a vezetőit egy másik országból választja ki az anyaország. Joggal fontos kérdés, hogy kikkel áll szóba Budapest, ki lesz ennek a politikának a képviselője a magyarlakta régiókban. Lényegében a kettős állampolgárság ügyéből a határon túli magyar elitek kimaradtak. Tehát ez egy legitimációs válságot okoz a határon túli elitek körében, emiatt új egyességet kell kötni a magyar kormányzattal, és a kérdés az, kinek sikerül, kinek nem.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Meglepetés Nagysármáson
Meghatóan szép karácsonyi műsorral szerepeltek a nagysármási szórványotthon lakói a helyi református templomban. S mert az ünnep környékén nem lehetetlenek a csodák, a meglepetés ezúttal sem maradt el. Ünnepély közben érkeztek meg az "angyalok" a távoli Szombathelyről. Az Erdélyi Magyarokért szervezet tagjai, Hanyi Zsolt és Bognár Attila vezetésével, összesen heten, ajándékot hoztak a központban élő mezőségi gyermekeknek.
A tíz gyermek, akik olyan településről származnak, ahol nincsen már magyar oktatás, és néhány esetben nehéz anyagi helyzetben vannak a szülők is, az ősszel költözött be a frissen felavatott központba, amely a régi parókiaépületből alakult át közös erőfeszítéssel kényelmes otthonná (a válaszúti Kallós Alapítvány vezetésével a magyar kormány, az RMDSZ országos szervezete, holland gyülekezetek, segélyszervezetek, cégek, magánszemélyek, a helyi egyház anyagi támogatásával). Bár az ősz nehéz volt, mivel anyagi okokból csak decemberre sikerült beszerelni a központi fűtést, jelenleg minden kényelmet biztosít a központ, amelyet Lukács Melinda irányít. Szívvel-lélekkel a gyermekek mellett áll Balázs Lajos lelkész és felesége, s szeretettel veszi körül őket a presbitérium és a gyülekezet. Korábban már beszámoltunk arról, hogy sokan támogatták a központot. A szponzorok között meg kell említenünk, hogy dr. Salat Csaba, a SalusRom cég vezetője az idén sem feledkezett meg róluk, s John Bird egyesült királyságbeli gyógyterapeutával együtt a legnehezebb időszakban nyújtottak anyagi segítséget, akárcsak Kelemen Bernát vállalkozó. Feier Marioara sármási gyógyszertár-tulajdonos Mikulás-csomagokkal és a legszükségesebb gyógyszerekből álló csomaggal kedveskedett. Székely Szabina tanítónő negyedikes tanítványai ruhákat, írószereket, játékokat gyűjtöttek össze a központ lakóinak, s gyümölcsből, édességből álló csomagot vittek iskolástársaiknak. Kecskés Izabella óvónő és testvére, Szabó Enikő Csilla Kolozsváron élő orvosnő felkérésére akadtak jó szándékú emberek Sármáson és másutt is, akik anyagi támogatást ajánlottak fel, amiből cipőt, iskolástáskát vásároltak a gyermekeknek, egy rezidens orvos pedig csomagokat biztosított a központ lakóinak.
Bár ígéretesen szaporodik a támogatók száma, ahhoz, hogy az emeletes épület és a személyzet költségeit fedezni tudják, további segítségre van szükség. Aki úgy érzi, hogy fontos számára a mezőségi gyermekek anyanyelven történő oktatása, valamint a Belső- Mezőségen működő immár egyetlen magyar tagozat fennmaradása, a továbbiakban is támogathatja a nagysármási szórványotthont a Parohia reformata RO27BRDE270SV83340312700-as számlaszámon vagy személyesen is meggyőződve az ott folyó munka eredményességéről.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Antal Árpád: hamar visszalépünk, ha szájba vernek
Az elnökválasztást követően tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az elmúlt időszakban egyre gyakoribbá vált magyarellenes megnyilvánulásokat kommentálva. A Krónikának adott interjújában elmondta, néha úgy érzi, „nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert fel mertük emelni szavunkat az erdélyi magyar közösséget ért igazságtalanságok ellen”.
– Egyre több magyarellenes megnyilvánulásnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban Sepsiszentgyörgyön. Ön szerint ez mivel magyarázható?
– Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy az elnökválasztást követően a tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak. Egyrészt amiatt, hogy a magyarok nem a PSD jelöltjét, Victor Pontát támogatták, hanem Klaus Johannist, másrészt nyilván azért, mert kiléptünk a kormányból.
Nyilván a mi szempontunkból ez az optimista forgatókönyv, mert ha mindez lecseng, az élet megy tovább. A kevésbé optimista verzió viszont az, hogy észrevették, az elnökválasztás alatt létrejött egyfajta erdélyi szolidaritás, ami központosítás- és Bukarest-ellenes hangulatba csapott át, és ezt nagyon gyorsan ellensúlyozni akarták azzal, hogy visszaterelik etnikai síkra a történetet, felmutatják a magyar veszélyt.
Ezt az izmosodó hangulatot próbálják visszafordítani, de én abban bízom, hogy az erdélyi román emberek elsősorban Erdély érdekére figyelnek és nem Bukarest összeugrasztó szándékaira. A harmadik olvasat arról is szólhat, hogy szász elnöke lett az országnak, és miközben kifelé azt kommunikálják, hogy ezzel a kisebbségi kérdés meg van oldva, most az elején meg akarják törni a magyar kisebbség lendületét.
Én mindezt fenntartásokkal kezelem, de azt bevallom, hogy csalódott vagyok, hiszen Johannis az első romániai elnök, aki beiktatásakor ki sem ejtette a száján a kisebbség szót. Én ennek ellenére azt mondom, meg kell előlegeznünk a bizalmat, és remélhetőleg kiderül, hogy valóban nem a szavak, hanem a tettek embere.
Figyelembe kell venni azt is, hogy az ötvenes, hatvanas években a fő célpont Kolozsvár és a partiumi városok voltak, majd az 1968-as megyésítés után következett Marosvásárhely. 25 év alatt a román nemzetállam építői sikeresen elérték azt, hogy Maros megyét bizonyos mértékben leválasztották a Székelyföldről, és Marosvásárhelyen átbillentették az etnikai arányt a többségi nemzet javára. Miután ezt kipipálták, a következő célpont Sepsiszentgyörgy lett.
– Ön is célponttá vált: a szervezett-bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztály hivatalból vizsgálatot indított terrorista fenyegetés gyanújával az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média szerint az ön beszéde vezetett az eljáráshoz. Ezt követően a Facebookon megfenyegették a románok, magyar részről pedig azzal vádolták meg, hogy üggyé akar válni. Hogyan éli meg mindezt?
– Az ügyészségi kivizsgálást nem tudom komolyan venni. Látom, sokan aggódnak, és érzem, köszönöm a szolidaritást, de én nem akarom elhinni, hogy 25 évvel a rendszerváltás után bűnügyi dossziét lehet összeállítani egy politikai nyilatkozat miatt, amit rosszul fordítanak le románra. Az is lehet, hogy elhamarkodottan kiadtak egy nyilatkozatot, mert azóta sem kerestek meg az ügyészek. Márpedig ha kiadnak egy közleményt, hogy ezzel foglalkoznak, az lett volna normális, ha másnap behívnak.
Mindenesetre határozottan visszautasítom azt, hogy leterroristázzanak olyan körülmények között, hogy az elmúlt huszonöt évben kizárólag demokratikus eszközökkel küzdöttünk az igazunkért. Azt gondolom, hogy ez egy próbálkozás az erdélyi magyar közösség ellehetetlenítésére, megpróbálnak bennünket egy számunkra is elfogadhatatlan kategóriába beszorítani. Ahhoz is hozzászoktam amúgy, hogy magyar részről támadnak, hiszen tíz éve vagyok közéleti szereplő. Mindenesetre sokkal rosszabbul esik, amikor a támadás közösségen belülről jön. De ez is jelzi azt, hogy annyira bonyolult és összetett az erdélyi magyar közösség, hogy sokszor nem értjük meg egymást.
Nem akarok rosszhiszeműséget feltételezni, sokkal inkább azt gondolom, hogy más élethelyzetekben élünk Erdély különböző településein, és bizonyos kérdésekben a legjobb indulat mellet sem értjük egymást. Vannak, akik megpróbálnak engem jobbszélre tolni – például Kelemen Attila Ármin, aki a Transindex portálon megjelent írásában fogalmazott úgy, hogy üggyé akarok válni –, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy én továbbra is a Székelyföld egyik higgadt hangja maradok. A megfontoltság ugyanis nem egyenértékű a megalkuvással.
– A Magyar Polgári Párt (MPP) által a megyeszékhelyi parkban kitűzött székely zászló miatt tetemes pénzbírsággal fenyegetik. A téma kapcsán azt nyilatkozta, akár be is zárhatják Önt, de akkor sem fogja eltávolítani a lobogót. A megyeházáról amúgy már lekerült a székely zászló, hiszen bűnvádi eljárást is indíthatnak a jogerős bírósági döntés gyakorlatba ültetésének elmulasztása miatt. Meddig lehet feszíteni a húrt?
– Igyekszem eleget tenni a családom azon kérésének, hogy ne tegyem ki magam veszélyeknek, de néha azt érzem, nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert ki mertünk állni, fel mertük emelni a szavunkat a bennünket ért igazságtalanságok ellen. Azt érzem, hogy nem merjük, nem tudjuk a homogenizáló nemzetállamban a számunkra kijelölt kereteket feszegetni, még akkor sem, ha nyilvánvalóan nekünk van igazunk, ha az igazság nyilvánvalóan a mi oldalunkon áll. Talán azért, mert tulajdonképpen mi semmi mást nem akarunk, mint békésen, magyarként szülőföldünkön megmaradni.
Nem vagyunk szakadárok, nem vagyunk szélsőségesek, és nem vagyunk terroristák. 25 éve folyamatosan demokratikus eszközökkel próbáltuk elérni azt, amiről mi azt gondoltuk, hogy jár nekünk, vagy amit megígértek nekünk. Nem akarunk semmi olyant, ami korábban nem adatott meg más, az Európai Unióban élő közösségnek. Hogy ezt nem értik vagy nem akarják megérteni Bukarestben az egy dolog, de nagyon meglep, hogy a közösségen belül is vannak, akik nem értik. Mindenesetre meglátjuk, a román állam meddig tud eljárni egy polgármester ellen, csak amiatt, mert használ egy szimbólumot, ami különben nem tiltott, és nem irányul senki ellen.
– A polgári pártot amiatt bírságolták meg, hogy júniusi rendezvényükön elénekelték a magyar himnuszt. A tiltakozó megmozdulásokon egyébként Ön is részt vett. Korábban mondta, hogy mindegyik erdélyi magyar szervezetnek megvan a maga szerepe, egyik mozgalmakat indít, a másik politizál. Lehet ezeknek a megmozdulásoknak eredményük?
– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne versenyeztessük az eszközöket. Tekintsünk ezekre úgy, hogy kiegészítik egymást. Gyakorlatilag minden élethelyzetben, minden politikai konjunktúrában használni kell azt az eszközt, ami akkor éppen a leghatékonyabb. Vegyesek az érzelmeim az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban, mert – a himnuszéneklés kapcsán – egyrészt éreztem egy közösségi szolidaritást, de mégis csalódott vagyok, mert azt gondolom, nemcsak ötezer ember ingerküszöbét kellene elérje, hogy itt embereket zaklatnak, büntetnek, mert éppen elénekeljük a himnuszt.
Elvártam egy olyan várostól, ahol negyvenezer magyar él, hogy legalább tízezren kimenjenek az utcára. Az a tisztességes, ha ezt kimondom az én választóimnak is: több szolidaritásra van szükség, mert lehet, hogy ma úgy érezzük, nem rólunk szól, hogy valakit megbüntettek, mert elénekelte a himnuszt, de lehet, hogy holnapután már rólunk fog szólni. Lehet, hogy később közvetlenül a mi életünket érinti egy olyan döntés, ami annak a következménye, hogy most nem voltunk elegen az utcán.
Sokan voltunk, de nem elegen. Például Szent György Napokon egy-egy koncerten több tízezer ember gyűl ki a térre. Amikor a színpadról láttam a végtelen tömeget, mindig az fogalmazódott meg bennem, hogy mikor fogunk vajon a saját jogainkért ugyanennyien kimenni az utcára? Azt látom, nem mindenkiben tudatosul, hogy a napi döntéseinkkel mi írjuk meg a gyerekeink és az unokáink jövőjét. Ezt már nem lehet a szüleinkre fogni.
– A nemzetközi közvéleményt folyamatosan tájékoztatják a jogtiprásokról. Van eredménye?
– Nekünk minden alkalommal, amikor egy magyart megbántanak, szét kell azt kürtölnünk a nagyvilágban. Más, hasonló helyzetben lévő nemzetek is ezt teszik, és azoktól kell tanulnunk, akik ebben jobbak. De ha már arról beszélek, hogy csalódott vagyok, amiért csak öt–hatezer ember vonult ki a térre, azt is furcsállom, hogy miközben Romániában valakit megbüntetnek a magyar himnuszért, én nem hallottam arról, hogy a budapesti tüntetők közül valaki szolidarizált volna a székelyekkel.
Mi ezekben a kérdésekben több szolidaritást várunk el a magyar kormánytól, de úgy tűnik, hogy annyira el vannak foglalva a belső konfliktusokkal, egymással, hogy már nem marad energiájuk odafigyelni ránk (interjúnk a magyar külügyminisztérium állásfoglalásának közzététele előtt készült – szerk. megj.).
– Folytatódnak-e februárban az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet egykori elnöke, Allen Kassof által kezdeményezett magyar–román egyeztetések?
– Amikor amiatt bíráltak, hogy Kassof közvetítésével leültünk tárgyalni, azt mondtam, bárki jön és egy asztalhoz ülteti az erdélyi magyar és a romániai román politikusokat, el fogok menni, mert még mindig jobb, ha velünk tárgyalnak rólunk, mint ha ezt nélkülünk teszik, vagy nem is tárgyalnak rólunk. Ha lesz ennek folytatása, azon részt kell venni.
Egyértelmű, hogy belépünk egy új korszakba, és nem tudjuk még, mit hoz. Előlegezzük meg a bizalmat az új államelnöknek, nézzük meg, a következő hónapokban történik-e valami. Johannis bejelentette, hogy különböző pártokkal kezdeményez tárgyalásokat szociális, egészségügyi, tanügyi témákról. Próbáljuk meg elérni, hogy a román pártokkal való egyeztetések napirendjén szerepeljen a kisebbségek kérdése is.
– Az RMDSZ mit tud tenni ellenzékből? Mi lesz az autonómiastatútum sorsa?
– Ellenzékből egyszerűbb felvetni a román–magyar társadalmi szerződés kérdését. Ez nem kormányzati probléma, nem az RMDSZ-ről és valamelyik román pártról, hanem az RMDSZ-ről és az összes román pártról kell szólnia. Ezért is lehetne ebben Johannis partner. Ez most jó lehetőség, próbáljuk meg felvetni, hogy legyen egy román–magyar társadalmi szerződés, ami arról szól, hogy kiveszik a magyar kérdést a kampányokból, a román pártok nem próbálnak meg szavazatokat szerezni azzal, miként viszonyulnak egy magyar ügyhöz.
Az a tapasztalatom, hogy ebben az országban évekig nem történnek meg dolgok, és aztán hirtelen egyik napról a másikra igen. Lehet, hogy a mi ügyünkben is vannak kérdések, amikkel évekig kínlódunk, és aztán mégis sikerül megfelelő megoldást találni rájuk. Gyógyíthatatlan optimista vagyok. Az autonómiastatútum sorsáról az a véleményem, hogy függetlenül attól, hogy kormányban vagy ellenzékben politizálunk, ahogy a szövetségi elnök is mondta, tavaszig be kell nyújtani.
– A helyi románsággal tudnak-e konstruktív párbeszédet folytatni?
– Azokkal, akiket Ceauşescu a nyolcvanas években azért küldött ide, hogy véghezvigyék az etnikai arányok megváltoztatását, nem igazán látom, hogyan tudnánk megegyezni, holott folyamatosan keresem ennek a lehetőségét. Amíg a románság közképviseletét kisajátítják, nem látom, hogy tudna velük bárki kiegyezni. Lehet bennünk nagyon jó szándék, leülhetnénk beszélgetni ezerszer is, de ők gyakorlatilag tagadják a létünket, a Székelyföld, a székelység létét. Sajnos kiszorítják a román társadalom peremére azokat, akik megpróbálnak normális kapcsolatot kialakítani velünk, és ez a nagy probléma.
Egy nemrég készült tanulmányból kiderült, hogyha Ceauşescu uralma még négy-öt évet tartott volna, a nyolcvanas években elindított betelepítési hullám sikeressé válik, és ma Sepsiszentgyörgy román többségű város lenne. Akik a nyolcvanas években azért jöttek ide, hogy ezt végrehajtsák, frusztráltak, mert nem sikerült.
Ugyanakkor továbbra is keresnünk kell annak a lehetőségét, hogy megszólítsuk a helyi románságot, és világossá tegyük azt, hogy a régióban élő emberek érdeke közös, nemzetiségtől függetlenül. Fontos, hogy a Székelyföldön és Erdélyben ne az etnikai dominancia, hanem az etnikai méltányosság legyen a régió jövőjének alakulása tekintetében az egyik legfőbb szempont.
– Nemrég ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, és kitűzte a jövő évi tisztújító kongresszus időpontját, ami egyben a jelöltállítás kezdetét is jelenti. Az egyik megyei RMDSZ-szervezet már jelöltet is állított. Elfogadna egy jelölést az RMDSZ elnöki tisztségére?
– Nem fogadnék el, mert szeretem a munkám, hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok, ugyanakkor elsősorban a székelyföldi régió problematikájára koncentrálok. Az én szövetségi elnökjelöltem Kelemen Hunor, akinek egyetértek a politikai vonalvezetésével, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mandátuma alatt a szövetség megújuljon és megerősödjék.
Azt kell belátni, hogy a Székelyföldön az érdekvédelmi szervezetnek is mások a lehetőségei és feladatai, mint azon kívül. Az RMDSZ-en belül is olyan struktúrát kell teremteni, ami ezt a sajátszerűséget tükrözi. Sajnos Erdély más területein élők ezt a dolgot nem mindig értik, és már most úgy érzik, hogy az RMDSZ túlzottan Székelyföld-centrikus, holott ez szerintünk egyáltalán nem így van. Ezeket a belső ellentéteket kezelnünk kell, hogy ne gyengítsük, hanem erősítsük egymást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Mit kívánhat a magyar nemzet?
Úgy tűnik, nem csak mi, magyarok szeretünk sarkosan fogalmazni és időnként „sarkosan” is élni, nem csak minket csábítanak éles és éppen ezért többnyire hamis alternatívák, nem csak mi osztunk kettőbe az égvilágon mindent: közéletet, politikát, kultúrát. Urbánusok és népiek, balosok és jobbosok, vagy – bibói szóhasználattal élve – hamis realisták és túlfeszült lényeglátók vitáznak egymással szüntelenül.
Illetve egy ideje már nem is vitatkoznak, hiszen nincsenek beszélő viszonyban. Lehet, hogy magyar átok volt ez valamikor, de ma már kezd összeurópai nyavalyává válni, hogy például a nemzet, nemzetek továbbélését szembeállítjuk az egységes Európa koncepciójával. 2014. május 30-án Budapesten Jürgen Habermas, a modern szociológia és kommunikáció egyik guruja fogalmazta ezt meg, nyilván nem először: „Állampolgári és európai szolidaritásra van szükség a nacionalizmus helyett.” Arra utalt, hogy idejét múlta a „nemzetek Európája” elképzelés.
Hasonlóképpen sarkítva, de ellenkező előjellel beszélt erről valamikor 2002-ben Orbán Viktor: „Magyarországon a baloldal internacionalista, az MSZP–SZDSZ-kormány internacionalista, míg a polgári ellenzék pedig egy nemzetek Európájában gondolkodó politikai erő.” Vagyis nincsen más választásunk, mint egy vegytisztán liberális, az egyén szabadságát már-már abszolutizáló vagy ezzel szemben egy konzervatív, az európai integrációt csakis a kollektív entitások, elsősorban a nemzetek szövetségének tekintő elképzelés mellé állni.
Feltehetjük ugyan megint a bő másfél évszázaddal ezelőtti kérdést, hogy mit kíván a magyar nemzet, de míg akkor, 1848 márciusában ennek valós politikai, társadalmi és jogi tartalma volt, ma már csak egy tetszetős alternatíva illusztrálására szolgálhat: annak, aki magyar és az is akar maradni, habozás nélkül oda kell állnia a „nemzetek Európája” – valójában a „nemzetállamok Európája” – koncepció mellé, hiszen a túloldalon tulajdonképpen a mindenféle nemzeti, etnikai, regionális kötődésüktől megszabadított egyének Európáját kaphatja csupán.
Ezek szerint továbbra is csak tizenkilencedik századi, de akkor kudarcot vallott nemzetállami céljait adhatja a kérdésre feleletként a magyar nemzet, mert ellenkező esetben lemond közös nemzeti jövőjéről, és „elengedi a kezét” tagjainak, hogy ki-ki boldoguljon a maga módján Budapesttől Brüsszelig, Marosvásárhelytől Londonig. Rossz választás ez. Számomra legalábbis elfogadhatatlan, és úgy vélem, az Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján vagy a környező országokban másutt élő magyarok számára is.
Mint ahogy a mai Magyarország Kárpát-medencei helye, szerepe, perspektívái szempontjából azt is szinte tragikusnak tartom, hogy a leginkább szociális és gazdasági megoldások ütköztetésére szolgáló jobb és bal egyaránt nemzetpolitikai ügyekben különbözteti meg magát a másiktól. Csak ennyit kívánhat a magyar nemzet? Természetesen nem.
Jürgen Habermas egyik-másik követője valószínűleg téved, amikor a hagyományos nemzetállami nacionalizmusok helyett semmi mást nem kínál, mint egy sokkal nagyobb és átláthatatlanabb nacionalizmust: az „európaiságot”.
Valahogy úgy képzelem ezt a teóriát, hogy fokozatosan eltűnnek a mai nemzetek kontinensünkön, és helyettük megjelenik a hatalmas „európai nemzet”, amelyben kinek-kinek egyformán helye van, és ez az európai identitás fontosabb lesz, mint a saját történelem, kultúra, nyelv. Lehetséges ez? Az alapvető félreértés abban áll, hogy a mai nemzetet mi valamiféle változatlan kollektívumnak tekintjük, amely legfennebb csak meghaladható, de jellemzői nem módosulnak. Ma már a nemzet, úgymond, fejlődésképtelen, s nincs is rá szükség, hiszen vannak, lesznek identitások, amelyek az „etnopluralizmust” helyettesítik.
Nos, azt hiszem, legelőször is arról kellene lemondanunk mindannyiunknak, hogy a XXI. század embere egyetlen, kizárólagos identitással rendelkezhet csupán, és ezt a hamis elképzelést végül az egységes Európára is kiterjesztjük, ahol valaki vagy elsősorban európai vagy elsősorban magyar, francia, német, román, szlovák, szerb, ukrán stb. Mekkora újdonság a modern kommunikáció, amely lehetővé tette, hogy mindenféle virtuális közösségek jöhessenek létre, például a Facebookon, eladdig, hogy a legutóbbi romániai elnökválasztást minden jel szerint a Facebook-közösségek ad hoc összefogása döntötte el.
Pontosabban: azok, akik a látszólag politikán kívülről érkező Klaus Johannis mellett kampányoltak, ezt a kommunikációs lehetőséget használták ki. Ismétlem, hatalmas újdonságnak tűnik ez, de valójában visszatérés a tradicionális közösségeszményhez, és a társadalom globalizációjának csípős cáfolata. Úgy képzelem, a Facebookon azt találja meg a mai ember, amit a globalizálódó világban végképp elveszettnek hittünk: a falut vagy kisvárost, ahonnan mindannyian jöttünk. Magam még nem vagyok Facebook-hívő, de sejtem, hogy majd engem is beszippant e kisvárosnosztalgia.
Igen, úgy értettem, hogy egy-egy falunyi, legtöbb kisvárosnyi ismerőse van ily módon valakinek, és ez eszembe juttatja hajdani városkámat, ahol szinte mindenkit ismertünk, tudtuk, ki halt meg és ki született, folyamatosan értesültünk szerelmekről, konfliktusokról, elutazásokról és visszaérkezésekről. Otthon voltunk. Ami a valóságos világban ma már nem lehetséges igazán, mert a fogyasztói társadalomban az otthon is fogyóeszköz, mindenki mozgásban van, elköltözik, letelepedik, aztán továbbmegy.
Illetve a gyors közlekedési lehetőségek megjelenésével egyetlen összefüggő metropolisszá lesz a glóbusz, ahol mindenütt otthon vagyunk – vagyis sehol sem. A Facebook nem az elidegenedett ember „létbe vetettségének” bizonyítéka, hanem ellenkezőleg, arra példa, hogy az egyén a lehető legnagyobb kapcsolatteremtési szabadságot önként korlátozza: csatlakozik egy virtuális közösséghez. Márpedig ez számomra azt jelenti, hogy a nemzettel sem az a dilemma, eltűnik-e vagy sem, hanem hogy mi módon változik eddigi nemzetfogalmunk. Milyen jövőt kívánhat magának a magyar nemzet?
És milyen jövőt kívánhat magának a magyar nemzet egyik vagy másik, Magyarországon kívüli része? Van-e olyan jogi, politikai megoldás, amely az egységesülő Európai Unión belül tartósan egybekapcsol egy-egy nemzetet, és ezáltal biztosítja megmaradásukat, vagy pedig marad a változatlanul időszerű Illyés Gyula-i vízió: haza a magasban? Elegendő-e egy olyan Európát álmodnunk magunknak, ahol akadálytalanul megvalósulhat ez a virtuális haza, és akárcsak a falunyi vagy kisvárosnyi Facebook-közösség, örülhetünk, hogy Bukarestben vagy Amszterdamban egyaránt hozzáférhetünk szinte minden kulturális értékhez, amit ez a nemzet létrehoz?
Ami persze azt is jelenti, hogy lassan inkább leszünk bukarestiek vagy amszterdamiak, mint magyarok, miközben úgy általában mind európaiak vagyunk. Véleményem szerint egy ilyen elképzelés is csak illúzió, amivel önmagát nyugtatgatja a fellángoló nacionalizmusoktól megrémült baloldal. Erdélyi magyarként olyan nemzetfelfogásra lenne szükségem, amely lehetővé teszi, hogy a szülőföldemen, saját országom egyenjogú állampolgáraként, magyarként boldoguljak. Ezt ma igazság szerint sem az ultraliberális, sem a konzervatív Európa-koncepció nem kínálja fel.
A modern európai nemzet definiálására vonatkozó kísérletek ugyanis sorra csődöt mondtak. Politikai nemzet? Ez olyasmit jelentene, hogy egy bizonyos ország állampolgáraiként valamennyien ugyanahhoz a politikai nemzethez tartozunk, attól függetlenül, hogy mi az anyanyelvünk, hagyományunk, történelmünk. A baj az ezzel, hogy ésszerűségi alapon így szokás legyűrni a kisebbség torkán a többség akaratát. Etnikai nemzet? Itt, Európában? Mondjuk, Petőfi vagy József Attila olvasása közben nyugodtan elgondolkodhatunk mindenfajta etnikai elv bornírtságán.
Kulturális nemzet? Ez már kedvemre való eszme! Magyarok vagyunk, akiknek magyar az anyanyelvük és a kultúrájuk. Csakhogy a jövő Európájában lesznek-e eszközeink, hogy ennek a nyelvnek hangot is adjunk, és hogy ezt a kultúrát műveljük? Hát persze. Már hallom is a választ ismét: a nemzetállam. A nemzetállamok. De hogyan? Marosvásárhelyen élek, és csakis Budapesttől várok eszközöket kultúrám érvényesítéséhez? Az ukrajnai román Csernovicban él, de Bukarestből kap lehetőséget a kulturális értékteremtéshez? Itt élünk, odatartozunk? Haza a magasban, amelynek esetleg jogi formája is van?
A kettős állampolgárság ilyen – lelkesítő és veszedelmes – kísérlet, nem a nemzetegyesítésre, ez nem igaz, hanem a határokon átnyúló nemzetállam megteremtésére. Aminek egészen különös következményei vannak. Az például, hogy mivel a kettős állampolgársághoz a magyar identitást kell – persze rugalmasan, származással, nyelvtudással – bizonyítani, ez visszahat az állampolgárság jellegére. Vagyis valamilyen állam polgárának lenni nyelvi, kulturális identitást jelent. Tehát aki magyar állampolgár, az mind magyar? Németek, szlovákok, románok, cigányok is? És aki román állampolgár, az mind román lesz egy időn túl? Mi is?
Nem, a mai Európában a nemzetállam nem lehet kohéziós erő. Viszont abban van igazuk azoknak, akik valamilyen jogi keretet akarnak adni a nemzeti szolidaritásnak, hogy értéket nem lehet a semmiből teremteni. Márpedig a nemzeti identitás továbbvitelének elsősorban mégiscsak a sajátos, egyéni és egyedi értékteremtés a célja. Ám ehhez az is hozzátartozik, hogy számomra például a magyar kultúra erdélyi sajátosságai is olyan értéket képviselnek, amit nem szabad elveszíteni, és ezért fontos a szülőföldön való boldogulás. Nem kell ezt különösebben mitizálni.
A festő számára más a gyergyói táj, más az alföldi. Ez nem mítosz, nem is irredentizmus vagy nacionalizmus, ez kulturális valóság. Ha pedig a kettős állampolgárság nem abban segít, hogy az erdélyi magyar, ha akar, Erdélyben maradjon, hanem abban, hogy a magyarországi pártok begyűjthessék a szavazatát, majd előbb-utóbb kitelepüljön, akkor ez nem megoldás.
Akkor sem, ha pillanatnyilag a határon túli avagy külhoni magyarok elsöprő többsége örömmel fogadta is ezt a lehetőséget. A mai Európában egymás mellett, sokszor egymásnak ellentmondva kavarognak a különböző elképzelések akár magáról az állampolgárságról, akár az állampolgár és az állami intézmények közti viszonyról legyen szó.
Brüsszel azt próbálja bevezetni, hogy egy választáson azok vegyenek részt, akikre a döntés közvetlenül visszahat. Tehát azok szavazhatnak egy polgármesterről, akik a tartósan ott élnek, és nem számít, hogy állampolgárok-e. Ugyanakkor az uniós tagállamok egyre bőkezűbben bánnak máshol élő állampolgáraikkal, ami az országos parlamenti választásokon való részvételt illeti, erre ugyanis nincsen brüsszeli direktíva. Ezáltal adott esetben azok dönthetik el egy parlament összetételét, akik egyébként az így megválasztott törvényhozás „jótéteményeiből” nem vagy csak alig-alig részesülnek.
Magyarország esetében a friss kettős állampolgárok saját bőrükön sohasem tapasztalták az ottani oktatási, egészségügyi és nyugdíjrendszer működését, közvetve mégis véleményt mondanak erről. Romániában pedig olyanok vettek részt legutóbb, másfél százezren az első, jóval több mint háromszázezren a második fordulóban az elnökválasztáson, akik nagyrészt Romániából mentek el, van véleményük a rendszerről, de többségük nem kíván hazatérni a közeljövőben. Mivel nem számított arra, hogy a kint levők továbbra is ott élnek egy virtuális Facebook-hazában, és ezáltal szavazásra mozgósíthatók, a szavazást megszervező román kormány nem biztosított megfelelő számú szavazóirodát külföldön, és ez a frusztráltság a második fordulóban visszahatott.
Mégsem gondolom, hogy az állampolgárság és a nemzeti identitás a jövő Európájában egybeesik. Ez lehetetlen. Mint ahogy a nemzetállam is ellentmond egy sokszínű, sokkultúrájú Európa eszméjének, hiszen egy etnikailag, nemzetileg kevert Európában a különböző közösségek csakis a decentralizált államokban érezhetik jól magukat, ott igazán erősek. Márpedig a nemzetállami koncepció óhatatlanul együtt jár a centralizációval, az identitáris különbségek eltüntetésére irányuló szándékokkal. Ilyen szándékot mutatnak a különböző európai országokban előretörő jobboldali nacionalizmusok, s a közösség- és szolidaritásteremtő nemzeti identitások helyett a valamilyen homályos európai identitásban hívő baloldali ideológiák is.
Sokféle válasz elképzelhető arra, hogy mit kívánhat a magyar nemzet, de hosszú távon működő megoldás valószínűleg csak egy van. Éspedig úgy, hogy ne csak román és európai, spanyol és európai, brit és európai lehessen valaki, hanem erdélyi magyar és európai, katalán és európai, skót és európai.
Sokkal inkább ellentétben vannak viszont ezek a célok a nemzetállami fantazmagóriákkal, még a kettős állampolgárság elvével is, ami bizony egyelőre olyan, nagy tömegeket fellelkesítő kísérlet, amelynek nem látni a végét. De aki ezt a kísérletet akadályozni próbálta Magyarországon, úgy járt, mint most a román kormány, amely korlátozta – vagy korlátozni látszott – a külföldön élő románok szavazási lehetőségét. Minden népszerűségét elvesztette kint is, de bent is. Végül is mi mást kívánhatnék magamnak, mint azt az Európát, amely már ma is több magyar szót tesz lehetővé a brüsszeli EP-ben, mint amennyit – egyelőre semennyit – Románia a bukaresti szenátusban vagy képviselőházban?
Az is igaz, hogy nem Bukarestet akarjuk mi elmagyarosítani, hanem legalább megtartani a nyelvi-nemzetiségi arányokat abban az Erdélyben, ahol kínkeservesen ugyan, de mára már sikerült fontos nyelvhasználati jogokat kivívni a kisebbségi, többnyire magyar közösségek és ezáltal az egyes emberek számára is. Belevágok hát még egyszer, sokadszor: mit kívánhat a magyar nemzet? Legfőképpen talán olyan Magyarországot, amely tekintélyével, befolyásával hozzájárulhat, hogy ezek a már megszerzett jogok számunkra megmaradjanak, s újabbakkal bővüljenek. Van-e ma ehhez elegendő tekintélye és befolyása Magyarországnak? Attól tartok, nincsen.
Markó Béla
Népszabadság

A szabadság nevében?
A magyarországi balliberális sajtó konok kitartással hergeli az anyaországi közvéleményt a kormányzat ellen, s még az élő fába is belekötnének, ha azzal egyet üthetnek Orbánékon. Ugyanezt teszik az álbaloldal politikusai is: hirtelen megvilágosodtak, mindent jobban tudnak, főleg jobban csinálnának, mint a kormánypártiak, s elfelejtik, hogy bőven lett volna idejük a dübörgő országépítésre, de akkor nem nagyon volt kedvük ehhez.
Ez az egész évzáró-évkezdő ellenzéki csármálás érthető is lenne, hiszen minden oppozíció értelme és dolga a bírálat, a társadalmi ellenőrzés, a kormányzás fékje szerepének eljátszása, de csak addig érthető, amíg – jó ügy érdekében cselekedve – felülvigyázza a társadalom demokratikus működését. A mai magyarországi ellenzék esetében szó sincs erről, egész tevékenysége, ténykedése haza- és nemzetáruló bitangságnak nevezhető, hiszen nem csupán odahaza gusztustalankodnak és nyeletlenkednek, de Brüsszelben s Washingtonban is szaporán árulják az ország, a nemzet érdekeit.
Odahaza szívesen megvennék, ha fölkínálnák nekik vételre. Minden kormányintézkedést álságos haraggal támadnak, úgy vélik, hogy a jobboldali kormányzattal könnyen szembefordíthatják a sokszor és sok sikerrel manipulált magyarországi közvéleményt. S ez néha még sikerül is nekik, bár távolról sem olyan mértékben, mint szeretnék, s ahogyan hazug sajtóorgánumaik a nyugati sajtózsoldosokkal együtt hazudják.
Ez nem jelenti azt, hogy Magyarország mai kormánya nem téved, s a parlamenti többség is csupa megalapozott és jól átgondolt jogszabályt alkot. Mert nincs így. Nagy melléfogásnak bizonyult az elhíresült netadó emlegetése, s nem éppen egy népszerű törvény az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról szóló sem, bár ennek lehetne némi társadalomépítő szerepe, a várt eredmény egyelőre igen bizonytalan, s nem nagyon éri meg a mozgósított szándékot. A támadások kereszttüzében a magyar kormányzatnak jobban meg kellene gondolnia, mikor milyen átalakításokkal hozakodik elő, mert ismerhetné már a saját ellenzéke képmutató és aljas természetét, de a magyarországi lakosság java részének csodaleső magatartását is.
Magyari Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 7-13.)
A diktatúra természete” – Stefano Bottoni és Tompa Andrea dialógusa a Magyar Narancsban
Megszólalt a héten a Magyar Narancs idei 1-2. (összevont) számában Stefano Bottoni, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa és a közelmúltban megjelent, A várva várt Nyugat–Kelet-Európa története 1944-től napjainkig című könyve apropóján elbeszélget az íróként, színikritikusként, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetem vendégtanáraként is jól ismert Tompa Andreával Románia és a romániai magyarság közelmúltjáról. Az interjúban szó esik a Securitatéról, az állambiztonsági levéltári források feltárásáról, megfigyeltekről és megfigyelőkről, meg arról, hogy miért tart előrébb Románia a közelmúlt feldolgozásában, mint Magyarország. Bottoni – egyebek mellett – másban is rendet vág. Arról is beszél például, hogy Bukarestnek sikerült Budapestet leiskoláznia más téren is: míg a kommunista rendszer törvénytelenségei miatt a román állam, késve ugyan, de erkölcsi és anyagi jóvátételt is szolgáltatott, addig „Magyarországon ezzel szemben a korábbi illegális tulajdonszerzést szentesítették, ami nagyon rossz üzenet a társadalomnak”, de az állami bocsánatkérés is elmaradt a múlt bűnei miatt.
Oplatka András történész-akadémikus, egyetemi tanár és az újságírók között is a legkiválóbbak egyike, akinél jobban nagyon kevesek ismerik a magyar história nagy reformkorait, legyen szó a Széchenyi István nevével fémjelzett XIX. századiról vagy éppen XX. századvégi rendszerváltó újratervezés időszakáról, a nemrég kiadott, Németh Miklósról írt könyvében, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök többször is kitér a negyedszázaddal ezelőtti, a magyarországi békés átmenetet lehetővé tevő ún. kerekasztal tárgyalásoknak az általa el nem évülő bűnnek tartott, két súlyos mulasztására.
Az egyik szerinte az volt, hogy a politikai egyezkedés kerekasztala mellett nem jött létre még egy, a gazdasági kérdésekkel foglalkozó intézményes párbeszéd fórum. A másik, jelentőségében az előbbinél nem kisebb mértékű és huszonöt év alakulását is károsan befolyásoló „ősbűn” pedig az volt, hogy elmaradt a pártállam állambiztonsági szerveinek működésével való őszinte szembenézés esélyét megadható irattári források szakmai alapon történő megőrzése és védelme. Ezért nem kerülhetett sor sem a diktatúra igazi természetrajzának megismerésére, sem pedig a felelősök erkölcsi elmarasztalására. Nem történt meg ’90-ben és azt követően a belügyi levéltárak titkainak feltárása, az üldözöttek, így a megfigyeltek többsége számára a morális jóvátétel talán már soha sem következhet be, hiszen a dokumentumok jelentős részének a sorsa máig ismeretlen.
Németh Miklós könyvében nem kerüli meg annak tisztázását sem, hogy a belbiztonsági iratok sorsának alakulásában, kormányfőként az övé volt akkoriban a legnagyobb felelősség és ő ennek tudatában is volt. Részletekre kiterjedően beszámol azokról a beszélgetéseiről, melyeket utódjával, Antall Józseffel folytatott azért, hogy a kormányzása utolsó hónapjaiban már bizonyíthatóan megdézsmált állambiztonsági iratok ne fertőzzék meg majd a jövőben az újonnan alakuló politikai rendszer működését. Elmondja, még az első szabadon történt választások előtt három javaslattal is élt ezügyben, az akkor már biztos következő miniszterelnöknek számító Antall felé:
„Elsőként azt, hogy mivel a meglévő, nálunk megmaradt anyag immár nem teljes, részben hamísított is, és így manipulációra alkalmas, ha az ellenzéki pártok egyetértenek, akkor bezúzatom az egész anyagot, és hajlandó vagyok beterjeszteni egy törvényt, ami két paragrafusból fog állni: elrendeli a megsemmisítést, és börtönnel és teljes vagyonelkobzással fenyeget mindenkit, aki ezek után egy másolattal zsaroló szándékkal áll elő. Második javaslat: zároljuk az anyagot 99 évre, hogy ezen a téren semmi ne zavarja a következő kormányok munkáját. A harmadik javaslat pedig, és én ezt pártoltam: késedelem nélkül hozzunk mindent nyilvánosságra.
Antall egyik javaslattal sem értett egyet. Úgy vélte, roppantul felkavarná a magyar társadalmat, ha most azonnal minden napfényre kerülne; ez káoszt okozna, mindenki ezzel foglalkozna, nem szabad megengedni, hogy ez terhelje a választási kampányt. A hosszú távra célzó megoldás pedig Antallnak nagy ívű történelmi előadásra adott alkalmat, azt fejtegette ugyanis, hogy még a késői leszármazottak számára is milyen megszégyenülést jelentett, hogy kiderült, egyes őseik Metternich vagy Bach rendőri rendszerében besúgóként működtek. Mivel azonban – mondta Antall – én a papírok megőrzésért vállalom a felelősséget, legyen ez az újonnan választott parlament feladata, döntse el az, hogy a kérdést hogyan kívánja megoldani.”
Olvasva mindezt az egyetlen hiteles szemtanú vallomásában és annak fényében, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás után a napnál is világosabbnak látszik: az eltérő színű magyar kormányok (nevezzük csak meg őket: az Antall-, a Boross-, a Horn-, a Medgyessy-, a két Gyurcsány-és Bajnai-, illetve a most harmadszorra regnáló Orbán-kabinetek ) béna és kivitelezhetetlen kísérleteket, meg az utókor jogos megvetését kiváltó álságos öszvérmegoldásokat leszámítva, soha nem gondolták egy pillanatig sem komolyan a történelmi igazságtételt. Következetesen elszabotálták és ma is
elszabotálják a közelmúlttal való szembenézés sine qua non-ját, a titkosszolgálati forrásanyagok a hozzáférhetőségét.
A magyarországi politikai elitnek a pártállam idején keletkezett iratok sorsa alakításában játszott, huszonöt esztendős múltra visszatekintő és ma is megmutatkozó dicstelen maszatolása indokolja és egyben erősíti Stefano Bottoninak, a Bologna, Budapest és Bukarest levéltárai között ingázó, családjával és munkahelyével tizenkét esztendeje a magyar fővároshoz kötődő, magyar-olasz vegyes családból származó, avatott akadémiai kutatónak a mostani, a Magyar Narancsban kifejtett okfejtését arról, miért is maradt le, talán behozhatatlanul, a magyarországi történész szakma a romániai kollégáktól?!
„Romániában nagyon fontos volt ez a 2006-os állami bocsánatkérés a múlt rendszerben elkövetett törvénytelenségek miatt – fogalmaz a doktori tézisét az egykor volt Magyar Autonóm Tartományból megíró historikus, majd hozzáteszi – Egyfajta erkölcsi jóvátétel volt, ami például Magyarországon egyszerűen elmaradt. Miközben a gyakorlati kutatói munkában nincs jelentős különbség a magyarországi és romániai múltfeldolgozás között, Romániában a nyilvános kibeszélésben nagyon erős a sajtó, a véleményformálók szerepe. Tegyük hozzá, húsz év késéssel, de elindult a javak visszaszolgáltatása is. Magyarországon ezzel szemben a korábbi illegális tulajdonszerzést szentesítették, ami nagyon rossz üzenet a társadalomnak. Románia sokáig lemaradt a visegrádi országok mögött a közelmúlt tudományos vizsgálatának terén, ma azonban a nemzetközi kutatói hálózatokban sokkal inkább jelen vannak a román történészek, többet publikálnak angolul. Létrejött az úgynevezett „bűnök intézete”, azaz a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet. Ez egy államilag komolyan dotált intézmény, többszintes kutatási profillal és igen aktív nyilvános tevékenységgel. Az oktatási anyagok összeállításának például erős társadalmi üzenete van. Magyarország ebben viszont gyerekcipőben jár. Mintha senki nem vállalná azt a hálátlan feladatot, hogy a mai fiataloknak elmagyarázza, milyen világban is éltek szüleik, nagyszüleik. De Romániában más az elit, a liberális értelmiség: nemcsak Nyugat-barát, hanem nyíltan antikommunista is.”
Az elmaradt magyarhoni üldözöttek morális jóvátételét magunk is kárhoztatjuk Bottonival egyetértve, de ne feledkezzünk meg közben az általa felvetett másik kártalanításról sem, a javak visszaszolgáltatásának kérdésről, melyben egész más utat követett a rendszerváltás után a magyar és a román törvényhozás. Ahogyan képtelennek mutatkozott ’90 utáni, első demokratikus módon megválasztott parlament és kormány arra, hogy megnyugtató módon, a köz javára és a történelmi felelőssége tudatában rendezze az állambiztonsági iratok kérdést és így Antall József megtarthassa Németh Miklósnak tett ígéretét, ugyanúgy az akkori jogalkotók egy sebtében hozott szűkítő hatályú kárpótlási törvénnyel sokakat végérvényesen megfosztottak a jóvátétel esélyétől is.
Jut eszünkbe: könnyekig meghatottan olvashattuk egy budapesti napilapban nemrég a történetét a Budapestről Erdélybe, Nagyenyed közelébe költözött Bánffy Farkasnak, aki mint „a ma már színromán Fugad egyetlen magyarja sziszifuszi küzdelmet vív a román állammal, hogy visszaszerezze a család birtokait.” Tegyük hozzá rögtön: neki szerencséje volt, mert legalább küzdhetett és küzdhet még, mert ősei jussát a Gheorghiu-Dej kommunistái orozták el, nem a Rákosi-félék. Mert, ha Fugad történetesen nem Fehér megyében lenne, hanem Fejér megyében, akkor nem lenne helye semmiféle küzdelemnek. És nem is készülhetett volna az amúgy igen rokonszenves erdélyi báróval az oly szívhez szóló interjú, benne megindító és hangulatkeltő sugallatokról, a hatóságokkal folytatott viaskodásokról, a romániai „a lélekromboló jogi procedúráról”, melyből a Magyar Nemzet olvasói leszűrhették: valóban égbekiáltó igazságtalanságok földje Románia, ahol a jogra fittyet hánynak, az egykori tulajdonosokat megfosztják az ősi jusstól.
Közben aligha gondolkodnak el azon, hogy Pannóniában úgy alakították a „kőbe vésett” kárpótlási törvényt, hogy ha netán báró Bánffy Farkas ősi jussa valahol Ártánd és Hegyeshalom között lett volna, akkor az oknyomozó riport hőse aligha mondhatta volna el az interjúkészítőnek, köszöni, jól van. Mert miután a Zichy-birtok után a fugadi kastélyt is visszaszerezte, folytatja a viaskodást a hatóságokkal és közbe így reflektál: „Erdőtulajdonosnak lenni viszont jó, mert az erdő, a föld termel, amíg a kastély elvisz.”
Meg vélhetően azon se meditálnak el, hogy a fugadi Bánffy Farkas ma összehasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzetben van, mint Antal, a 13. Esterházy herceg. Bánffy Farkas ugyanis, nem kis küzdelem nyomán kastélyt, erdőt meg szántóföldet kapott vissza és még küzdhet a többi ellopott javakért, de Esterházy Antalnak ez soha nem adatik meg. Ő ráadásul még az egyedüli úgymond „kivételezett”, hiszen az egykor külföldre menekült vagy kitelepített, netán épp börtönbe zárt sorstársainál „jobban járt”: a Medgyessy-kormány „filantróp” gesztusaként, de mindmáig írásos szerződés nélkül 1, azaz egy db. lakrészt használhat ősei fényűző kastélyában és azzal vigasztalódhat, hogy reverenciával az épületegyüttes „fővédnökekének” titulálják. Meg az a kegy is megadatott neki, hogy már köszönthette az „ősök nevében” Orbán Viktor miniszterelnököt és „plebejus kormányának” tagjait egy, a fertődi kastélyban tartott kihelyezett ülésen.
Mert amit a népi demokrácia kárpótlás nélkül kisajátított, az ma is kőbe van vésve Magyarhonban, ott a rendszerváltást követően a kommunisták jogfosztását törvényileg szentesítették. Ezt talán nem kellene figyelmen kívül hagyni a jó tollú zsurnalisztáknak meg a jól kinyilatkoztatni tudó, szálka-gerenda effektusról tudni nem akaró mindenkori politikus számonkérőknek.
A közelmúlttal való szembenézés képességének és képtelenségének kérdése vezérgondolatként szövi át Stefano Bottoni és Tompa Andrea beszélgetését, a dialógusban pedig kitüntetett szerep jut, azoknak az ügynökkérdéssel azonosítható traumáknak melyeket az erdélyi magyar közösség nem tud feldolgozni.
A „fájdalmas igazságok kimondása” Bottoninak, a „kívülről jöttnek”, aki a családtagok segítségével 2006-ban közzétette Szilágyi Domokos ügynökmúltjának alapdokumentumait, a jelentéseit, újabban pedig egy másik szimbolikus erdélyi írástudó, Mikó Imre ügynökmúltját tárta fel, egyszerűbb történészi feladat, mint az erdélyhoni szakmabélieknek. Ő ezt így látja: „Egy kisebbségi közegben a kívülről jött embernek könnyebb dolga van, nehezebb érzelmileg befolyásolni. Láttam, hogyan tereltek, zsarolgattak másokat, mondván: ha ilyen témával foglalkozol, ne remélj állást senkitől. Nekem nem kell ilyesmitől tartanom.”
Amitől viszont joggal tartania kell, az a tudományos kutatások utóélete, a fogadtatás, amikor a fejére olvasott egykori bűnökkel, a traumákkal egy közösség nem tud mit kezdeni. Éppen a Szilágyi Domokos másokat börtönbe juttató ügynöki tevékenységének feltárása után szembesült azzal, hogy maga is hatása alá kerül e transzilván lelki megrázkódtatásnak. Ezért a Szilágyi Domokos-ügy hiányzó mozaikdarabjainak összerakását már meghagyja másnak, mert egy kolozsvári konferencián, amikor a költőként és besúgóként is maradandót alkotóról beszélt, két teljesen különböző dolgot érzett: „jó adag indulatot irányomban, ugyanakkor hálát. Ez nekem sok volt, eldöntöttem, hogy ezzel nem akarok többet foglalkozni.”
Mikó Imréről viszont könyvet akar írni, mert megtudta a levéltári forrásokból, hogy a Mikó-jelenség össze nem vethető a megélhetési spiclikével, a mások sorsát tönkretevő besúgókéval. Az övé „egy összetett, nagyszerű élet, egy kelet-közép európai kisebbségi értelmiség életútja” és az csak a maga teljességében érthető és értelmezhető, korántsem csak elmarasztalható módon. Sőt… Mikó Imre – és ebben kutatásai erősítették meg – egy korát messze megelőző kvázi politikai tanácsadó, egyféle „spin doctor volt”, aki „a kommunista diktatúra korában úgy „politizál”, hogy beszélget a Securitatéval; a jelentésekből kiderül, hogy mindig politikai kérdéseket vitat meg velük. Így akar hatni, hisz más esélye nincs, a nyilvánosság kizárt, elvégre élete végéig rajta van a lemoshatatlan bélyeg, hogy egykor polgári politikus, sőt „horthysta képviselő” volt.”
Mikó Imre állambiztonsági együttműködésről tehát kideríthető volt Bottoni számára az, hogy „hogyan lehet diktatúrában politikai üzenetet közvetíteni felfelé”. Vajon ez mennyire lehetett igaz ez más érintettek esetében? Vagy talán mások számára nem? Hiába jelent meg sok erdélyi magyar értelmiségi megfigyelési dossziéja az utóbbi években, a történész joggal elégedetlen:
De rengeteg fontos szereplőé még kiadatlan, például Balogh Edgáré, Gáll Ernő filozófusé, vagy akár Szőcs István kritikus és lapszerkesztőé (Szőcs Géza édesapja – Tompa Andrea megjegyzése az interjúban), aki több mint harminc évig hűségesen szolgálta az állambiztonságot. És sokszor nagyon erős szelekcióval látnak napvilágot ezek a dossziék, az utókor bizonyos portrékat akar kialakítani a szereplőkről, és erősen szelektál. Mikó története azért is más, mert Szilágyi Domokos esetében ott voltak a könnyebben dekódolható jelek, a betegség, az öngyilkosság. A Securitate megfigyelése a magánélet legmélyebb rétegéig eljutott, a betegségek, a szexuális élet mélységéig. Ez Cs. Gyimesi Éva dossziéjából is kiderül; ő ugyan publikált egy jelentős részt a dossziéjából, Olti Ágoston történész további jelentéseket talált, amelyekben a legintimebb magánéletéről is szó van. Ezekről viszont nem volt szabad beszélni, senki soha nem vetette fel ezt a problémát. Szilágyi Domokos kórházi kezeléséről a marosvásárhelyi ideggyógyászaton biztosan van állambiztonsági dokumentáció. A diktatúra rendkívül fontosnak gondolta a test medikalizálását; a megfélemlítés, ellenőrzés és persze az emberek meghurcolásának része volt.”
Az eddig elmondottak alapján könnyen olybá tűnhet, hogy a Stefano Bottoni és Tompa Andrea párbeszéde csak az állami megrendelésre történő vagy meg nem történt múltfeltárásról és a Romániában, illetve Magyarországon eltérő módon értelmezett állami jóvátételre összpontosít. Sietünk leszögezni: erről szó sincs. A beszélgetésben hangsúlyosan helyet kapott az is, hogy nemcsak az erdélyi magyar közösség nem tudott mit kezdeni azokkal a traumákkal, melyek érték és feltárásuk egyaránt hoz a tudománynak elkötelezett kutató számára hálát és indulatot. Bottoni emlékeztet arra is, hogy a román történelmi emlékezetben is mérhetetlenül sok a tévképzet, a „fehér folt.”
Csak a terjedelem szab határt annak, hogy ezekre a román „fehér foltokra”, melyek felszámolása nélkül egy egész ország önképe most torz és hamis és az is maradhat, itt részletekre menően kitérjünk.
A kortárs történész kollégák érdektelensége és még inkább az állami megrendelésre készített múltfeltárás „sajátosságainak” tudható be Bottoni szerint, hogy például az ’56 utáni megtorlások, köztük a Szoboszlay–per áldozatait mindmáig nem rehabilitálták. Erről így vélekedik: „Tíz évvel ezelőtt a Szoboszlay-perről, Románia egyik legnagyobb, tíz végrehajtott halálos ítélettel végződő politikai peréről a román szakma semmit sem tudott. Ez nem is igen változott. A Tismăneanu-jelentésben és egy-két tankönyvben megjelenik, hogy ’56 után volt egy nagy megtorláshullám Romániában, ami az etnikai kisebbségeket is érintett, de ’56 feldolgozásában, Romániában alig történt előrelépés. Pedig ez a hullám sok kisebbségi csoportot érintett.”
Éppúgy sok a fehér folt a holokausztról is, mert – mint Bottoni rámutat: „a román holokauszt kérdést az 1989-es fordulatig tabuként kezelték…” Az őszinte szembenézés pedig ezután is, még sokáig váratott magára, „állami szinten 2004-ig kellett várni egy határozott lépésre, akkor egy ad hoc elnöki bizottság alapos vizsgálat után megállapította azt, amit a szakma régóta tudott, de nem épült be a román köztudatba – hogy tudniillik román holokauszt igenis létezett.”
A negyedszázaddal ezelőtti román forradalom szintén e fehér foltok egyike. Erről nemhogy társadalmi konszenzus sincs, de még a történészek sem látják egyformán azt, hogy mi is történt valójában ’89 decemberében és miért volt a romániai rendszerváltás annyira más, mint a magyar, a csehszlovákiai a lengyel vagy a bolgár. Mint elmondja: historikusi berkekben három különböző narratíva is létezik erről.
A kérdező, Tompa Andrea számára nem kérdéses, hogy Stefano Bottoni új könyvében, azt a határozott álláspontot képviseli, mely szerint „1989 decemberében egy spontán esemény zajlott, amit aztán kisajátított Iliescu és a Nemzeti Megmentési Front.”
A várva várt Nyugat–Kelet-Európa története 1944-től napjainkig szerzője (a kötet tartalomjegyzéke ide kattintva megismerhető) most így indokolja szintézisének e következtetését:
„Az 1980-as évek második feléből nagyon sok állambiztonsági jelentést ismerünk, amelyekben a gazdasági és politikai elhárítás tisztjei világosan leírják: a helyzet tarthatatlan. De a párt felső vezetéséhez már nem ér el semmi. Robbanásközeli állapotok alakulnak ki. Egy-kétezer ember megy ki az utcára, és elementáris erővel tör ki az elégedetlenség. valóban, szerintem Bukarestben dőltek el a dolgok, és nem Moszkvában. Iliescu személyéről többen beszéltek mint várományosról az 1980-as évek végén, mint gorbacsovista, technokrata politikusról. Hogy honnan tudták, még nem tudom. A „Jaltától Máltáig”-féle összeesküvés-elméletek viszont makacsul tartják magukat és szinte uralják a közbeszédet”
Bálint-Pataki József
maszol.ro

Sike Lajos: Működik a kisantant!?
Jó kis „ajándékot” kapott az új esztendőre a szlovákiai magyarság, amiről Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Bumm-portálnak adott interjújából szerezhetett tudomást a tágabb világ. A lényeg: a nagyszombati érsek, Jan Orosch frontális támadást intézett a magyar bencés kongregáció ellen. Ennek első és nagyon fájdalmas jele az, hogy feloszlatja az ezer éves apátsághoz tartozó nyolcszáz éves komáromi bencés rendet, ahol emlékezet óta magyarul prédikáltak, énekeltek, imádkoztak, s a fiatalok magyarul tanulták a cserkészetet. A cél nagyon is egyértelmű: megszüntetni a magyar nyelvfüggőséget, és új néven két, de inkább egynyelvűvé, szlovákká tenni a nagymúltú intézetet. A feloszlatással kapcsolatos határozat már karácsonyra megjelent, és az állami szervek szokatlan gyorsasággal törölték az intézetet a nyilvántartásból, ami arra utal, hogy tudomásuk volt, sőt valószínűleg egyeztettek a döntésről, amelyről Pannonhalmát, furcsa módon, egyáltalán nem értesítették.
Az interjúból kiderül, hogy Jan Orosch kiválóan beszél magyarul, és jó ideje ő volt a felvidéki magyar katolikusok püspöki helynöke, amíg nemrég nagyszombati érsek lett, amikor is hirtelen nagy szlovákká, vagyis nem minden hívő, hanem elsősorban a szlovák nemzeti eszmék képviselőjévé vált. Részletesebben a Megszólalt a héten című rovatunkban, az ismert kisebbségi politikus, Bálint-Pataki József összefoglalójában lehet olvasni a szomorú történetről, amelyről több jeles személyiség elmondja a véleményét.
De vajon nem túlzás a jegyzetünk címe? Jóllehet a kormányok közti kapcsolat nem tűnik túl intenzívnek – ám tudjuk, vannak más diplomáciai csatornák is – a román-szlovák együttműködés kiváló. A harmadik fél, a mindkettőnek örök ellenségnek számító magyarok lejáratásában és egyúttal mind rafináltabb erodálásában mindenképpen. Már a rendszerváltás utáni első években, Meciar és Iliescu idején látszott, hogy összehangolják a dolgokat, s fölötte ügyelnek, hogy egyik se adjon több jogot a kisebbségeknek, mint a másik. Ha később volt is némi eltérés a javunkra, az csak azzal magyarázható, hogy mi erdélyi magyarok számbelileg háromszor annyian vagyunk, mint felvidéki testvéreink, s ennek tudatában bátrabban cselekedtünk. (Bár sokszor nem annyira bátran, mint kellett volna.) A felvidékiek viszont sokat behoztak a hátrányból azzal, hogy pár éve van államilag finanszírozott egyetemük, a Selye Jánosról elnevezett komáromi, nekünk viszont nincs.
Az elmúlt esztendőben, noha az RMDSZ kormányon volt, a korábban adott jogok megnyirbálásával próbáltak megfélemlíteni bennünket. Gondoljunk csak a székelyzászlós botrányokra, a himnusz-éneklés büntetésére vagy arra, hogy a többségi politikusoknak nem tetsző véleményért a „terrorizmusra való felbujtás” vádjával eljárást indítottak érdekvédelmi szervezetünk ellen. Nem tudjuk, hogy a hatalomnak ilyen vonatkozásban volt-e egyeztetése a szlovákokkal, de indokolt a gyanúnk, hogy újból életre kel a kisantant-effektus. Elég, ha arra utalunk, hogy nagy többségében katolikus és református megyében, illetve városban, a kormány az ortodox egyháznak ajándékozza a kovásznai gyógyszállót, a református tulajdonú sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium épületét pedig bírósági úton visszaállamosítja! Mindkét ország vezetői jól tudják: a vallás a kisebbségeknek megtartó erő, ezért igyekeznek minden úton gyengíteni.
Miközben mi egymást pofozzuk, ellenfeleink, akikkel egyébként a NATO és az EU kötelékében nem csak barátok, de stratégiai partnerek is lennénk, gyengeségeinket kihasználva mind gyakrabban belénk marnak. Csáky Pál, az ismert felvidéki magyar politikus, aki ma brüsszeli képviselő, úgy látja: az újabb fejleményekért az Orbán-kormány igencsak felelős. Elsősorban azzal, hogy a kétoldalú tárgyalásokon túlságosan a gazdasági kérdésekre és a határátkelőkre helyezi a hangsúlyt, nem hozza szóba a magyarságot ért sérelmeket. S akkor hogyan hozhatná szóba Brüsszelben – tegyük hozzá, amikor az Unióval való szembeállás miatt annyira lecsökkent Magyarország tekintélye?
Vak, aki nem látja! Netán a kormányfő úgy véli, inkább Oroszországgal intézi ezeket a dolgokat. is
maszol.ro

Mondom a magunkét: Szövetségesek és szövetségesebbek
Már megszokhattuk – ha elfogadni nem is tudjuk –, hogy a kelet-közép-európai országok nyugati megítélése elsősorban attól függ, hogy miként illeszkednek az éppen aktuális nagyhatalmi elképzelésekbe. Egy időben, a rendszerváltás utáni években, az EU-s csatlakozás előtt Magyarország számított az „éltanulónak”, míg Romániát számos kritika érte, elsősorban a csatlakozási kritériumok teljesítésének nehézkes volta miatt. Mára megváltozott a helyzet, valamint a két ország megítélése a gazdasági háttérhatalom ellenőrzése alatt álló EU-ban és az USA-ban.
A 2010 óta Magyarországot irányító Fidesz-KDNP-kormányzat előbbre valónak tartja a magyar érdekeket a nemzetközi nagytőke, a multinacionális cégek érdekeinél, ami által magára vonta az EU és az USA haragját. Köztudott, az USA-nak elsősorban érdekei vannak, nem barátai, s amennyiben Washingtonban úgy értékelik, hogy érdekeik sérülnek, máris lépnek. Előbb „csak” gazdasági és diplomáciai téren próbálkoznak nyomást gyakorolni, de amint a közelmúlt közel-keleti történései is mutatják, a katonai közbeavatkozástól sem rettennek vissza.
Mi váltotta ki az USA „ellenérzését” az Orbán kormány iránt? Például Paks, pontosabban az, hogy az atomerőmű fejlesztését a kormányzat az oroszokra bízta, s nem a szintén arra pályázó amerikai cégekre. Néhány éve a temelini atomerőmű kapcsán hasonló konfliktus alakult ki az USA és Csehország között, a korrupcióval megvádolt prágai kabinet bele is bukott. Valami hasonlót szeretnének Magyarországon is elérni. A másik terület a gázüzlet. A Déli Áramlat kiépítése által a lényegében szintén orosz gáz Közép- és Nyugat-Európába való eljuttatása lehetetlenné tenné az újabban szintén gázexportőrré vált amerikaiaknak a palagáz értékesítését. Időközben az Oroszország elleni gazdasági szankciók okozta anyagi veszteségek miatt jegelték a gázvezeték kiépítését.
Egy ismert biztonságpolitikai szakértő szerint Magyarország ma már nem műveleti terület, hanem hadszíntere egy olyan háborúnak, melyet az Egyesült Államok vív Oroszországgal. Azt is állítja, hogy amit André Goodfriend amerikai ügyvivő Magyarországon művel, az semmiféle diplomáciai játéktérbe nem fér bele.
Ezzel szemben geopolitikai szempontból Románia helyzete igencsak felértékelődött az utóbbi időben. Korábban azt írtam, az USA-nak érdekei vannak, nem barátai. Nos, a jórészt általa kiváltott ukrán válság kapcsán pillanatnyi érdekei azt kívánják, hogy „barátjának” tekintse Romániát. A történelmi múltból eredő nyilvánvaló oroszfóbiában szenvedő bukaresti kormányzat pedig teljes mellszélességgel próbál eleget tenni az amerikai, pontosabban a NATO-elvárásainak. Ennek egyik bizonyítéka az a gyorsaság, ahogyan a teljes társadalom megfigyelésére alkalmas – sőt, a visszaélésekre is – Nagy Testvér-törvény elfogadására vonatkozó amerikai sürgetésre reagáltak. Ha már muszáj, akkor önként és dalolva megszavazzák. Victoria Nuland Kelet-Közép-Európáért felelős amerikai külügyér lassan amolyan helytartóként osztja a washingtoni ukázokat a bukaresti kormányzatnak.
Ha jól belegondolunk, a külső elvárások, a „feladatok” kénytelen-kelletlen vállalt teljesítése által jutott, ha jutott valamicskét előre az ország. A korrupció elleni küzdelemben eddig elért, egyelőre csak félsikerek – annak azonban látványosak, azt ismerjük el – elsősorban ennek a megfelelési kényszernek köszönhetőek.
Az tagadhatatlan, intézményrendszerét, a törvényi környezetet tekintve ma Románia akár demokratikus állam is lehetne. Hogy nem az, annak sokféle magyarázata lehet. Mindenesetre, amíg a külső nyomás, a kényszer mellé nem társul belülről fakadó igény is erre, addig csak reményként, kívánalomként beszélhetünk demokráciáról.
A svájci frank alapú hitelek körül kialakult mizéria kapcsán sokan elgondolkodhatnak: míg a szakmányban szidalmazott magyar kormány a hitelek forintosításával megtalálta a megoldást, addig az USA „barátságával” hencegő román politikusok még csak keresgélik. Előfordulhat, hogy a lengyelekhez, horvátokhoz hasonlóan Románia is a magyar minta szerint eljárva próbálja rendezni majd a problémát.
Szentgyörgyi László
kozpont.ro

A nemzeti, polgári jobboldal esélyeiről
Az erdélyi magyar politikai szervezetek stratégiai partnerségének a kialakítását, egy új erdélyi magyar egység létrehozását szorgalmazta a minap Tőkés László, a Fidesz EP-képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A 85 százalékos támogatottság hamis biztonságérzete
Tőkés szerint az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti elkötelezettségű képviselőinek megegyezésre kellene jutniuk egymással a közös nemzeti érdekek és célok szolgálatában.
Az összefogást sürgető felhívás nem váltott ki osztatlan lelkesedést, mint kiderült, az erdélyi magyar politikai alakulatok elvben ugyan nem utasítják el az együttműködést, de konkrét elképzeléseik nincsenek annak kivitelezéséről. Politológusok egyértelmű véleménye szerint egyelőre kevés az esély arra, hogy valamiféle egyezség születhessék. A magyarázat egyértelmű: a jelenleg legerősebb, legbefolyásosabb szervezet, az RMDSZ nem érzi úgy, hogy kényszerhelyzetben lenne, márpedig nélkülük, akaratuk ellenére semmiféle egyezség, összefogás nem jöhet létre.
A legutóbbi választások eredményeire, a 85 százalékos támogatottságukra hivatkozva a „szövetség” vezetői nem érzik szükségét a kompromisszumnak, a vetélytársak pedig egyelőre túl gyengék ahhoz, hogy azt kikényszerítsék.
Elsőként a jobboldal egységét kellene megteremteni
Ebből következően elsőként talán a nemzeti elkötelezettségű, polgári erők politikai egységét kellene megteremteni. A jelenlegi állás szerint az erdélyi magyar nemzeti oldal két részre szakadt, két párt – MPP, EMNP – osztozik a 15 százaléknyi szazavóbázison. A jövő évi helyhatósági választások sorsdöntőek lesznek, ha marad a mostani megosztottság, a nemzeti, polgári, jobboldali erők végzetes vereséget szenvedhetnek.
Egy kis múltidézés: a 2008. március 14-én – második nekifutásra – bejegyzett MPP megjelenése az erdélyi magyar politikai egypártrendszer megszüntét jelentette, jogilag biztosítottá vált a választás szabadsága az erdélyi magyarok számára is. Az új párt felemás eredményeket ért el a 2008-as helyhatósági választásokon, a Székelyföldön viszonylag sikeresen szerepelt, a voksok mintegy 35 százalékát szerezte meg, Erdély más területein viszont nem sikerült megvetnie a lábát, még a Székelyföldhöz tartozó, ma Maros megye részét képező egykori Marosszéken sem.
Személyi konfliktusok útvesztőjében
Időközben egyre mélyült az ellentét a jobboldal két markáns vezető személyisége, Tőkés László és Szász Jenő, az MPP akkori elnöke között. A konfliktus oka: a 2009-es EP-választásokon Tőkés az RMDSZ jelöltlistájának első helyéről indult, miután visszautasította az MPP korábbi hasonló felkérését, továbbá azt a polgári javaslatot is, hogy 2007-hez hasonlóan, induljon függetlenként.
A Tőkés–Szász ellentét személyeskedésekbe torkolló nyílt ellenségeskedéssé fajult, lehetetlenné téve a későbbi együttműködést. A vetélytársak mindenike a Fidesz-táborában próbált szövetségesekre, pártfogókra találni: Tőkés Németh Zsolt környezetében, Szász Kövér Lászlóban vélte megtalálni a maga támaszát.
A „testvérháború” következménye: a 2012-es helyhatósági választásokon a pártok külön-külön közel azonos számú szavazatot értek el, de együttesen nem kaptak annyi voksot, mint négy évvel korábban az MPP egymaga.
Az RMDSZ malmára hajtják a vizet
Az egyértelmű kudarc után Szász Jenő lemondott a pártelnöki tisztségről, s az Orbán-kormány döntése nyomán megalapította a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet. Rá két esztendőre Tőkés László a Fidesz jelöltlistáján jutott újabb EP-mandátumhoz. Ezzel látszatra elhárultak a személyi akadályok a két párt együttműködése elől. Csak látszatra, mert az azóta eltelt időben tovább távolodtak egymástól. 2012 óta az EMNP – az EP-választást leszámítva – minden választáson indított jelöltet, s hozta a törvény által megkövetelt minimális szavazatszámot, az MPP egyen sem.
Jelenleg úgy fest, hogy az EMNP helyzete jogilag megkérdőjelezhetetlen, míg a 2012 óta magát az RMDSZ bűvkörébe lavírozó MPP – inaktivitás okán, mivel két egymást követő országos választáson nem indult – bármikor törölhető a hivatalos pártlistáról.
Nincs más hátra, csak előre
Nos, ilyen körülmények között készülnek az erdélyi magyar jobboldali erők a 2016-os, számukra sorsdöntő, élet-halál fontosságú helyhatósági választásokra. Az MPP vezetői helyi szinten már megfogalmazták a két párt közötti viszony rendezésének szükségességét. Az EMNP pedig – miután az elnökség lemondott az államelnök-választáson produkált gyenge eredmény miatt – tisztújításra készül. Az új elnökségre hárul majd az a nem könnyű feladat, hogy megtalálja a sorok rendezésének módját, ami a jobboldali erők – akár pártfúzió általi – egyesítéséhez vezethet.
Számukra ez látszik az egyetlen lehetséges útnak, ami a túléléshez, jobb esetben az erdélyi magyar politikai jobboldal megerősödéséhez is elvezethet. Másként hosszú időre megfeledkezhetünk a nemzeti, polgári politizálásról, mint alternatíváról.
Szentgyörgyi László
PolgárPortál
Erdély.ma

Álhíreket közöl a bukaresti rádió magyar adása?
Valamennyi érintett fél cáfolta hétfőn a bukaresti rádió magyar adásánának azt a múlt hétvégi hírét, amely szerint a Fidesz és az RMDSZ között tavaly született egy háttéralku: a szövetség kilép a Ponta-kormányból, cserében Budapest nem ad több pénzt az EMNP háttérintézményének számító demokráciaközpont-hálózatnak.
A rádió honlapján megjelent hír a demokrácia központokból származó forrásokra hivatkozik, amelyek szerint a magyar kormány beszüntette a formálisan a magyar állampolgárságot igénylők ügyintézésével foglalkozó intézményhálózat finanszírozását. Név nélkül nyilatkozó RMDSZ-es források ugyanakkor azt közölték a rádióval, hogy az anyagi támogatás megszüntetése a szövetség és a Fidesz megegyezésének a következménye. Ennek a megállapodásnak az értelmében az RMDSZ kilép a kormányból, viszont a Fidesz nem ad több pénzt a szövetség „konkurenciájának”.
Az RMDSZ cáfol
Elsők között az RMDSZ cáfolta a hírt. Debreczeni Hajnal, a szövetségi elnöki hivatal sajtósa már a hétvégén közölte, hogy a bukaresti rádió értesüléseinek „minden szava hazugság”. Kovács Péter főtitkár hétfőn álhírnek nevezte a rádió honlapján megjelenteket.
A politikus a maszol.ro-nak elmondta, hogy rosszindulatú, mindenféle valóságalapot nélkülöző sajtóértesülésről van szó, amelynek egyetlen egy szava sem igaz. Hangsúlyozta, az RMDSZ az elmúlt 25 évben éppen azért tudott talpon maradni, mert senki nem diktált a szervezetnek, Budapestről sem. „Minden döntést úgy hoztunk, hogy a szövetség vezetőit senki nem zsarolta vagy szorította sarokba valamilyen üggyel” – jelentette ki.
Kovács ezért felháborítónak nevezte azt az állítást, hogy az RMDSZ kormányból való kilépése bármiféle magyarországi sugallatra történt meg. Leszögezte: a demokrácia központokhoz az RMDSZ-nek az ég világán semmi köze nincsen. „Az RMDSZ segít a honosításban az erdélyi megyékben, teljes erőnkkel végezzük ezt a munkát anélkül, hogy bárki erre megkért volna. Tudjuk, hogy ez fontos ügy” – magyarázta.
Az RMDSZ főtitkára azt is tudni véli, hogy a hír elindítója Székely Ervin, a bukaresti magyar adás főszerkesztője. „Az az RMDSZ-es politikus, aki képviselőként és államtitkárként semmit nem hagyott maga mögött, most pedig újságíróként próbál domborítani” – mondta Kovács Péter.
„A hír nem tőlem indult, regényeket, könyveket írok, de ilyen fantáziám nincsen” – reagált Kovács Péter szavaira Székely Ervin. A magyar adás főszerkesztője a maszol.ro-nak elmondta, a Fidesz és az RMDSZ háttéralkujáról néhány héttel ezelőtt hallott először egy RMDSZ-es politikustól. A múlt héten azonban egy teljes más – szintén RMDSZ-es – forrás egy másik ügy kapcsán ugyanezt mondta. „Lehet, hogy félrevezettek. De kicsi a valószínűsége, hogy mind a ketten ugyanezt hazudják” – jelentette ki. Megjegyezte: egy olyan rádióműsorban, amelyben lehetőséget adtak Kovács Péternek az RMDSZ álláspontjának ismertetésére, a politikusnak nem a főszerkesztő személyével kellett volna foglalkoznia.
EMNT: nem változott a finanszírozás
A demokrácia központokat működtető Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke határozottan cáfolta, hogy az intézményhálózat finanszírozását megszüntette volna a budapesti kormány. „Irodahálózatunk idén is ugyanúgy várja a magyar állampolgárság iránt érdeklődőket, mint az elmúlt években. Én nem tudok semmilyen változásról” – mondta a maszol.ro-nak Sándor Krisztina. Papp Előd, a székelyföldi demokrácia központok koordinátora a bukaresti rádió hírét megkeresésünkre „szóra sem érdemes rossz viccnek” nevezte.
Soós: nem erősítettem meg semmit
Budapest egyelőre nem reagált hivatalosan a hírre. Soós Zoltán, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese azonban a maszol.ro kérdésére határozottan cáfolta, hogy vasárnap egy erdélyi magyar portálnak megerősítette a bukaresti rádió információt.
A kolozsvaros.ro ugyanis azt állította: a magyar kormányzati illetékes a portálnak nyilatkozva „helyesnek” nevezte azt az „értesülésüket”, miszerint háttéralku született az RMDSZ és a Fidesz között a demokrácia központok finanszírozásának megszüntetéséről. A valótlanságokat állító cikket azóta a portál törölte.
Soós Zoltánt arra kértük, közölje lapunkkal is az államtitkárság álláspontját a bukaresti rádió hírével kapcsolatban. A főosztályvezető-helyettestől választ még nem kaptunk.
A Transindex 2013-ban nagy terjedelmű, alaposan dokumentált tényfeltáró cikket közölt az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magyarországi finanszírozásáról, melynek következtetése az, hogy az EMNP-EMNT projektet közvetett csatornákon keresztül támogatja a magyar kormány. Sipos Zoltán újságíró többek között magyarországi közadatigénylésekkel mutatta ki, hogy az Orbán-kabinet egyrészt az EMNT által működtetett Demokrácia Központ-hálózaton egy sor másodvonalbeli politikusnak biztosít megélhetést, másrészt (valószínűleg meghívásos) pályázatok révén nagyobb pénzösszegeket adományoz nekik.
Cs. P. T
maszol.ro