Nemzeti érdek?
Tudjuk: ahány nemzet, annyi nemzeti érdek – vagy annyinak kellene lennie. De azt, hogy egy nemzet számára mi „a” nemzeti érdek, azt sokan, sokféleképpen látják, fogalmazzák meg. Természetesen ki-ki erkölcsi meggyőződésének, ideológiai-politikai elkötelezettségének függvényében. Legutóbb például Semjén Zsolt, a Magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke próbálkozott vele, aki szerint nemzeti érdek, hogy a vasárnapi EP-választáson az RMDSZ jó eredményt érjen el. Egyúttal a magyar kormány nevében arra kért minden erdélyi magyart, menjen el szavazni május 25-én, és voksoljon az RMDSZ listájára.
Köztudomású, hogy a választópolgárok memóriája véges, de hogy a politikusoké is, azt nem hittem volna. Merthogy, ha emlékezetem nem csal, akkor Semjén úr még néhány hónappal ezelőtt nem ezt mondta, sőt, ennek éppen az ellenkezőjét. Saját meggyőződéséből, vagy mások sugallatára mondta, tette – mert hát a politikusi kijelentés egyet jelent a tettel –, amit mondott, tett, de valahogy nem tűnik sem őszintének, sem hitelesnek ez a hirtelen színeváltozás. Ha előzőleg azt mondja: tévedtem, rosszul ítéltem meg a helyzetet – és az RMDSZ-t! –, akkor talán hiszek neki. Így viszont nem. Kijelentéséből ítélve két eset lehetséges: vagy nem ismeri a romániai/erdélyi valóságot, vagy ismeri ugyan, de egyáltalán nem érdekli. Felelős politikus esetében mindkettő elfogadhatatlan. Az erdélyi magyarság legfőbb követeléseit – autonómia, önálló magyar tannyelvű állami tudományegyetem stb. – a mindenkori román hatalom asztaláról eléje hullajtott koncokért feladó RMDSZ-t egy napon emlegetni a nemzeti érdekkel, azt kell mondanom, felelőtlenség. Még a magyar kormány második emberétől is. Kíváncsi lennék, mit szólnának a Fidesz-KDNP szavazói, ha az MSZP-re, a DK-ra és Gyurcsányra, esetleg a Bajnai-pártra, vagy a Fodor-féle liberálisokra való szavazásra biztatnák őket? Semjén úr felhívása nem államférfiúi tett volt, hanem csupán a szavazatszerzés által motivált „reálpolitikusi” cselekedet. Ami által, sajnálattal kell ezt mondanom, végleg kiírta magát a számomra hiteles politikusok sorából. Ami pedig a szavazásra való felhívását illeti, rám ne számítsanak. Szentgyörgyi László
Központ. Erdély.ma

Egy politikai kalandor (5.)
A románok sem bíznak benne
Şaguna püspöki helynökként került Erdélybe. Kinevezésétől, 1847-től kezdve 1848. október derekáig a román értelmiségiek és a klérus többsége úgy gondolja, hogy ő a szerbek embere. A bizalmatlanság 1848 májusában sem csökken.
Ion Buteanu május 27-én Szebenben kelt levelében azt írja, hogy „nekünk ez idáig kevés bizalmunk van Şaguna úrban”. Vincze Gábor történész mint a köpönyegforgatás mesterét, mint politikai kalandort mutatja be. Valóban, minek nevezhető egy olyan ember, aki előbb szerb, majd magyar, később osztrák szolgálatban áll? A katolikus vallását elhagyó Şaguna görögkeleti vallástanárként a szerb pátriárka titkára, majd ennek pártfogoltjaként erdélyi román püspök. Kezdetben a püspökhelyettes, majd püspök csak ímmel-ámmal, formailag vállalja a románok védelmét. Ha a saját érdeke úgy kívánja, szembefordul híveivel, így a román móc parasztokkal is.
Pálfordulása Érthető, hogy Puchner Antal, Erdély katonai parancsnoka miért kényszeríti Şagunát 1848. októberében határozott állásfoglalásra. Választania kell, ha vállalja – mint a balázsfalvi Ioan Lemeni – a Magyar kormány melletti kiállást, lemond a püspöki székről, ha nem, hűséget fogad, és az osztrák érdekek támogatója lesz. Mivel Şaguna politikai állásfoglalása korábban sem meggyőződésből, hanem érdekből fakadt – mert fél szemmel mindig arra figyelt, hogy karrierje szempontjából mi az előnyösebb –, a választás nem okoz gondot. Amikor tavasszal és nyár elején békességre inti híveit, és nem uszít a magyarok elleni véres polgárháborúra, akkor ezt a magyar politikai vezetés pártfogásáért teszi. Viszont a magyarok és az osztrákok 1848. őszi nyílt katonai szembenállása új helyzetet teremtett. Most már nem érdeke kitartani magyar pártfogói mellett. Şaguna úgy értékeli, hogy vesztesek a magyarok, győztesek az osztrákok lesznek, ezért utóbbiakat kell szolgálni. Pópáit ezúttal nem a románság megnyugtatására szólítja, hanem a magyarok elleni népfelkelésre. Ez teljesen ellentétben áll korábbi, megbékélésre intő körleveleivel, a magyar forradalmi vívmányok melletti nyilatkozataival.
Şaguna pálfordulása 1848. október derekán vált egyértelművé. Egyezségre jut Puchner tábornokkal, felvállalja a nyílt magyarellenességet, amelyről emlékiratában báró Kemény Ferenc is beszámol. A magyar vezetés most már hiába kéri Şagunát, hogy békéltető körlevelekkel nyugtassa meg polgárháborúba sodródó híveit, mert a püspök nem az elvek embere. Şaguna 1848 októberétől osztrák bérenccé vált, de ezt úgy teszi, hogy ezzel egyúttal elnyerje a román nemzeti mozgalom vezetőinek bizalmát is.
Az osztrákbérenc
Hogy mennyire nem volt őszinte Şaguna 1848 októbere előtt, mutatja az is, hogy gondtalanul fordít hátat a szerb, a magyar kapcsolatoknak, mert tőlük már megkapta a kellő támogatást. Most az osztrákoktól remélheti karrierje további építését, az érseki cím elnyerését. Úgy tűnik, hogy Ferenc József 1848. december 2-i trónra lépését örömmel fogadja, mert reménykedik az osztrák fegyverek győzelmében. Azonban a biztos osztrák győzelembe vetett hit december végén szertefoszlik. A Bem vezette magyar csapatok már karácsony napján bevonulnak Kolozsvárra.
Az osztrák uralom veszélyben
1848 decemberében az osztrák hadvezetés jogosan tart attól, hogy a lendületes magyar támadások miatt az osztrák katonai erők és a román lázadók nem tudják megvédeni Erdélyt. A kialakult helyzetben Puchner csak a Bukarestben székelő, a Havaselvét megszállva tartó orosz hadsereg támogatásában bízhat. Ennek elnyerése azonban komoly diplomáciai feladat, ezért a cári katonai segítség csak végveszély esetén jöhet számításba. Bár az orosz behívás gondolata már korábban is felvetődött, az osztrák hadvezetés még mindig nem tudja rászánni magát erre. A katonai erőviszonyok egyre jobban eltolódnak a magyarok javára. Puchner arra kényszerül, hogy hadipénztárát és irattárát Havaselvére menekítse, cári katonai védelem alá helyezze.
A cári csapatok behívása
Az osztrák hadvezetés 1848 decemberében jogosan tart a vereségtől. Puchner tábornok e katonailag kritikus helyzetben követséget szeretne Bukarestbe küldeni a Havaselvét megszállva tartó orosz katonai parancsnokságra, hogy az erdélyi magyar honvédség leverésére katonai segítséget nyújtson. A cári csapatok behívásának kérdését a korábban említett nagyszebeni gyűlésen – 1848. december végén – megvitatták. Az orosz behívás mellett a leghatározottabban Andrei Şaguna püspök állt ki, amiben Franz Salmen szász ispán támogatta őt. A háttérből a szálakat Puchner mozgatja, az ötlet is az övé. A tábornok december 29-én közli Şagunával, hogy Bem sikerei miatt szükséges a románok népfelkelésre mozgósítása is. A püspök közli a Román Komité vezetőivel – köztük Laurian Treboniu Augusttal és Simion Bărnuţiuval –, hogy az osztrák főparancsnokság követeli a havaselvi cári csapatok behívását úgy, mintha azt a románok és a szászok akarnák. A román vezetők többsége azonban nem helyesli ezt, mert nem akarják az orosz befolyás erdélyi erősödését. Csak hosszú viták és vonakodás után fogadják el Şaguna indítványát, de a Román Komité két tagja tiltakozásként kilép a bizottságból. A szászok pártolják az oroszok segítségül hívását. Végül Şaguna álláspontja győz, elhatározzák, hogy az orosz csapatokat nem a két nép, hanem Szeben és Brassó városa nevében fogják behívni.
Felvetődik a kérdés, hogy Puchner miért nem az osztrákok nevében kéri az orosz katonai intervenciót. A válasz egyszerű: mert presztízskérdés, az osztrákok számára megalázó lenne, ha elismernék, hogy nem képesek legyőzni a magyarokat. A General Commando azonban tudja, hogy Erdélyben nem ura a kialakult katonai helyzetnek, tehetetlen, ezért egy Şagunáék nevében megfogalmazott, orosz segítségre vonatkozó kérést továbbítanak a császárhoz. A nemzetközi bonyodalmaktól tartva Schwarzenberg külügyminiszter kezdetben elutasítja az orosz beavatkozásnak még a gondolatát is. Attól tart, a cári katonai intervenció jó ürügy lenne Franciaország számára, hogy Piemontnak az osztrákok ellen katonai segítséget nyújtson. Időközben Bem katonai sikereinek hírére megváltozik e kérdés kezelése. Az orosz katonai erőkre szűkség van Erdélyben, de őket diplomatikusan kell behívni. Erre kiváló ötlet Puchner felterjesztése. Eszerint úgy hívják be a cári csapatokat, mintha azt a magyar kegyetlenkedések miatt az erdélyi románság és szász lakosság tenné. A románokat a püspök, a szászokat pedig Gottfried Müller képviseli.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erőltetett emlékeztetés
A bukaresti Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet és a közlekedési minisztérium emléktáblákat helyezett el 12 vasútállomás homlokzatán az onnan deportált zsidók emlékére. Rendkívül szomorúnak tartom, hogy az emléktáblák „a fasiszta Horthy rezsimre” emlékeztető szövegük által magyargyűlöletre és történelemhamisításra szólítanak fel, ráadásul a táblaavató akció csupán Észak-Erdély vasútállomásaira vonatkozik.
Még elszomorítóbb, hogy mindez akkor történik, amikor európai parlamenti választásokra készül Románia is, ráadásul az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett asszisztenciájával és egyelőre tiltakozása nélkül.
Fájdalom és ítélet társítása
A holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából Marosvásárhely és annak lakossága is újabb emléktáblával „gazdagodott”. Ezúttal a nagyállomás kétnyelvű felirata közelében szintén román és magyar nyelven hirdeti a szöveg az utazó vagy az emléktábla iránt érdeklődő számára az észak-erdélyi holokauszt fájdalmát és egyúttal az akkoriban hatalmon lévő horthysta-fasiszta magyar csendőrség embertelenségét.
A pontos szöveg: „A magyar csendőrség a Horthy-rezsim fasiszta jellegű uralma alatt álló Észak-Erdélyből 131 639 zsidót – férfiakat, nőket, gyerekeket – deportált 1944 május-júniusában. A náci hatóságoknak átadott zsidók többsége haláltáborokban pusztult el. Marosvásárhely vasútállomásáról 1944. május 27-én és 30-án összesen 6386 zsidót deportáltak. Emlékezetünkben őrizzük e szörnyű tragédiát a jövő generációk okulására. Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Intézet – 2014. május”.
A közösségi fájdalom és a közösségi ítélet társítása nem idegen a marosvásárhelyiek számára. A Kossuth (bocsánat: Călăraşilor) utcában, nem messze a világszabadság diadalában bízó Petőfi szobrától, a 2003. május 3-án felállított holokauszt-emlékmű, a zsidó származású Izsák Márton szobrászművész alkotása mellett román nyelvű fekete márványtábla emlékezik meg a marosvásárhelyi és környékbeli zsidó áldozatokról, „akiket a fasiszta Magyar kormány deportált 1944 tavaszán”.
Megjegyzendő: bár a tavalyi emlékmű-felújításkor az illetékesek eltüntették az eredeti gyalázó szöveget, és úgy tűnt, hogy „lemondanak róla”, mindez csak az ígéret megszokott be nem tartásának bizonyult. És ha visszamegyünk az időben, egyéb emléktáblák már román közösségi hősiességről és fájdalomról szólnak, miközben szándékos társításképpen a magyargyűlölet éppúgy közvetlenül felsejlik bennük. Horthysta-fasiszta ősei bűneiről a Bernády György polgármester által építtetett egykori városháza, mai megyeháza bejárati falára elhelyezett „emléktábla-gyűjtemény” emlékezteti az egykori székely főváros arra haladó magyar polgárait.
A főbejárat két oldalán elhelyezett két márványtábla az első és a második világháborúban a nemzet újraegyesítéséért küzdő román katonáknak állít emléket. Mivel 1918. december elsején még nem lehetett szidni sem Horthyt, sem a magyarok fasiszta ideológiáját, ezért az emléktábla felállítói szokatlan „bravúros húzással” csempészték üzenetüket a szöveg utolsó részébe.
Azt tudatván, hogy az emlékművet 1919. december 2-án állították fel Marosvásárhely polgárai, majd 1940 őszén megsemmisítették a horthysták, végül 1991. szeptember 28-án újraállították. Ugyanaznap, egyszerre avatták a második világháborús emléktáblát, amelynek főszövegébe már be lehetett írni a „horthysta terror” és a „4 év megaláztatás” üzeneteit.
Érdekes egybeesés, hogy egy héttel a marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű avatása előtt jelent meg egy újabb tábla a megyeházán. Ez az itt raboskodó 35 román személynek állít emléket, miközben nem felejtkezik el megemlíteni, hogy az eredetileg 1936-ban, a szomorú esemény húszéves évfordulóján emelt táblát a horthysták 1940 szeptemberében megsemmisítették. Hogy a megnevezettek léteztek-e, vagy sem, azt nem tudom, de valószínűleg azok állíthatták az emléktáblát, akik akkoriban negyvenezer román áldozatot sirattak el a kossuthista (-horthysta-fasiszta) magyar kormány bűneként. Érdekes egybeesések, szomorú hasonlóságok...
Kivándoroltak „népszámlálása”
Kérdem én: az emléktábla-állíttatók számára mi volt fontosabb: az őszinte megemlékezésre, „a jövő generációk okulására” való felhívás vagy a horthysta gyökerű-ősű magyarok, a leszármazottak számára frusztráló üzenet megfogalmazása? Szeretném hinni: az előbbi volt az indíték. De miért van szükség Marosvásárhelyen, az együttélés és együttgondolkodás szempontjából amúgyis „beteges” városban a hasonló szöveg- és képzettársításokra?
Akár akarva, akár – legyünk jóhiszeműek – akaratlanul, a válasz borítékolható: mert az 1992 és 2011 közötti népszámlálások huszonötezres vesztesége ellenére még mindig sokan élünk magyarok ebben a városban. Vagy más szavakkal: a legtöbb magyar egy tömbben még mindig Marosvásárhelyen él a magyar államhatárokon túl.
Esetleg továbbgondolva: miközben nekünk minden itthon maradt magyar számít, addig a román nacionalizmus azokat számlálgatja, akik tudatos-tudattalan megalázottságukban, frusztráltságukban, másodrendűségükben örökre elhagyják a várost. Akik nem azért akarnak gyermeket maguknak, hogy emléktáblák szövegei üzenjenek számukra az idők végtelenségéig, felelevenítve nagyapáik, dédapáik, ükapáik bűneit.
A román grandomán, történelemhamisító, hangulatkeltő törekvéseket már jól ismerjük. A legnagyobb nemzeti zászló birtokosaként Guiness-rekorderek lettünk, kétezer-ötszáz éves történelmet kreáltunk, kitaláltuk a kontinuitáselméletet és az utólag tudatosult nemzetegyesítő törekvéseket – sorolhatja büszkén az elmúlt száz év propagandapolitikáján nevelkedett hazafi. Sajnos kevesen hallgatnak az eszükre a szívük helyett.
Pedig nemcsak a román állampolgárokról kialakított külföldi összkép szégyellnivaló időnként, hanem az is szegénységi bizonyítvány, hogy a román nemzeti hősökre leadott szavazatok listáján 4. helyezett Nicolae Ceauşescu, 6. Vlad Ţepeş és 10. Ion Antonescu.
Bár a történelem egy rendkívül képlékeny és politikafüggő tudományágazat, engedtessék megjegyezni, hogy azért történelmi tények is léteznek. Ilyen vitathatatlan történelmi tény, hogy Ion Antonescu tábornokot háborús bűnösként kivégezték. De az is, hogy miközben Nürnbergben a fasiszta bűnösök felett ítélkeztek, a német, majd amerikai fogságba került Horthy Miklóst tanúként hallgatta ki a nemzetközi törvényszék.
Sokféle érzés, vélemény fogalmazódhat meg románnak, magyarnak, zsidónak, németnek, cigánynak a szívében és az agyában, de aki a történelmi tényeket nem tiszteli, vagy legalábbis nem veszi figyelembe, akár Antonescuról vagy Horthyról legyen szó, az történelemhamisító. Képviselhet bármely hatalmat, mégis saját árnyékának a korlátai között él.
De lépjünk csak ki városunk nacionalista, az európaiságtól távol álló szűklátókörűségéből! Vajon az Európai Unió világháborút viselt országainak a vasútállomásai és megyeházai a fasiszta terror túlkapásaira figyelmeztetik lépten-nyomon saját lakosaikat és egyúttal az európai polgárt, a világpolgárt is? Vagy közelebbről: hol található vagy mikor lesz felállítva az Észak-Erdély nélküli Románia zsidó áldozatainak az emléktáblája?
Hirsch Lili hajtincsei
Nemrég jártam a Suceava megyei Radócon (Rădăuţi), és megcsodálhattam a Tăriceanu-kormány által felújított zsinagógát – másokat gyalázó emléktábla nélkül.
Az éjszakát Hadikfalva utolsó zsidó lakosánál, a bukovinai magyar értékeket mentő Furman Radunál töltöttem, vendégszeretetét és barátságát élvezve. Jeruzsálembe is elzarándokoltam, keresztyén emberként Krisztus útját járva.
De nem feledkeztem el magammal vinni néhány kavicsot az udvarunkról, melyeket az Aranykapu megnyitására, a Messiás érkezésére váró holtak sírjára helyeztem el.
És elérzékenyültem a Yad Vashem Holokausztmúzeumban, amikor Radnóti Miklós kézírását és a szilágysomlyói Markovits család szomorú történetét olvastam, de legfőképpen akkor, amikor a tizenkét éves marosvásárhelyi kislány, az ártatlan áldozat, Hirsch Lili gyönyörű hajtincseit szemléltem a tárlóban.
Horthyról sem Jeruzsálemben, sem Auschwitzban nem írnak annyi rosszat, mint Marosvásárhelyen. Még ott is elismerik, hogy amíg ő volt az ország valós ura, az 1944. március 19-ei német megszállásig a zsidók viszonylagos biztonságban, bár kétségtelenül hátrányosan megkülönböztetve élhettek Magyarország területén. Az erőskezű tengernagy kormányzói gyengesége ütközött ki, amikor a nyilas hatalomátvételig elfogadta a kompromisszumot és annak deportálási szörnyűségeit, képtelen volt kitörni ebből a kényszerhelyzetből. Vajon az ő helyében más mit tehetett, mit tett volna?
Miért emlékeztetnek engem mások büntetlenül az őseim állítólagos bűneire? Éppen ott, ahol élek. És ha igen, számukra – legyenek keresztyének vagy zsidók – miért nincs bűnbocsánat? A győztes szégyenét meddig kell még elhordoznia a vesztesnek? Vajon a valós megbékélést vagy a szélsőjobboldali eszmék ellenreakciószerű terjedését szolgálják az ilyen és ehhez hasonló tettek, emléktábla-avatások?
Mi, észak-erdélyi és dél-erdélyi magyarok nem ilyen egyenjogúságot és nem ilyen kétnyelvűséget akarunk! A „strada Gării utcán” nem óhajtunk olyan kétnyelvű táblát, amilyet a minap avattak! Mint jogállamban élők, uniós tagország polgárai nem szeretnénk az elítélteket összemosni a tanúkkal. Mélységesen szégyelljük, közösségünkre nézve rendkívül megalázónak tartjuk, hogy negyedszázados demokrácia és tizenöt éves kormányzati szereplés után Ion Antonescu és nemzeti költőnk-írónk, Wass Albert közzé még ma is egyenlőségjelet tesznek: háborús bűnösök mindketten!
Nem hinném, hogy nekünk is provokáló emléktáblákat kellene felállítanunk, vagy eltüntetett szobrainkat lépten-nyomon megjelölnünk olyan feliratokkal, miszerint a nacionalista román kormányzat semmisítette meg azokat. Sokkal inkább békességre, szeretetre, egymás tiszteletére kellene felszólítanunk embertársainkat. Nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül. Békességet! Shalom!
Dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár. Krónika (Kolozsvár)

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 28.-június 3.)
Szász Jenő: „Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Megszólalt a héten Szász Jenő, a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke és a Felvidék.ma portál által közreadott, Kárpát-medencei rendszereket épít ki a NSKI című, videofelvétellel is kiegészített tudósításában arról számol be, hogy az általa vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte”. Szól arról is, az intézménynek küldetése van, a Kárpát-medencét a Fennvaló csak és kizárólag miránk, magyarokra bízta, majd megvallja: „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni.”
Botor módon, és ezzel vélhetően nemcsak mi voltunk így, a közelmúltig fenntartások nélkül hittünk az Orbán-kormány hivatalos honlapjának. Naiv módon azt gondoltuk, hogy a Magyarország Kormányának megbízásából készített, Mányai Zoltán főszerkesztette és a Miniszterelnökség kiadásában megjelenő www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg hivatalos portál csak hiteles adatokat közöl a nagyérdeművel. E weboldal szerint és a dolgok jelen állása alapján, a magyar kormányzati központ fontosabb háttérintézményei az Információs Hivatal, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Nemzeti Örökség Intézete és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. lennének. Ha netán valaki rangsorolni akarná őket, akkor minden bizonnyal a legfontosabbnak tartható közülük kerülne ki. Mi tagadás, alaposan melléfogtunk
Aztán továbblépve e logika mentén, még azt is megkockáztattuk, hogy amennyiben mégsem a kormányzati centrumban, akkor olyan minisztériumi háttérintézmények között kellene keresnünk a legfontosabbat, a legjobban teljesítőt, mint például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy a Magyar Turizmus Zrt., valamelyik szintén ilyen státusú nagyhírű egyetem, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár esetleg éppen az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. De ebben is tévedtünk.
A héten egy nagyon felelős kormányzati tényező alkalmi megszólalásból megtudhattuk, hogy a kormányzati döntések megalapozását szolgáló polgári hírszerző szolgálatnál, az Információs Hivatalnál, a magyarországi kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységét támogató és a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzését hivatott Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál vagy éppen a 19 megyében 39 irodát és 161 szakterületekre specializálódott tanácsadóval működő, az Új Széchenyi Terv pályázóinak szakmai támogatást nyújtó Széchenyi Programirodánál meg a többieknél is, azokénál melyekről fentebb szó esett, meg azokénál melyeket most elhallgattunk, működik egy, az előbb felsoroltaknál is fontosabb háttérintézmény. Ez nem más, mint a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI).
Minderről magától az érintettől értesülhettünk, akinek szavait a pozsonyi Felvidék.ma tolmácsolta a napokban. A videofelvétellel is hitelesített tudósításban Szász jóleső örömmel, megelégedéssel és jogos büszkeséggel osztotta meg az olvasókkal a magyar kormányfő által végzett rangsorolás eredményét és elmondta: az általa irányított Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte.” Nem jelentősnek, nem csak dicséretes teljesítményűnek és nem is egyiknek a fontosak közül, hanem így szól a leginkább rangsorolni hivatott véleménye: az NSKI a legfontosabb valamennyi közül. Hogy hol, mikor tette ezt meg a miniszterelnök, az egyelőre nem publikus – legalábbis ezt a beszámoló nem tartalmazza.
Most tekintsünk el attól, hogy más, Orbán miniszterelnök által kevésbé fontosnak tartott, a kabinetje munkáját segítő és azt kiszolgáló háttérintézmények mindegyike tények, adatok és információk sokaságával kívánja láttatni a munkáját a világhálón és így szolgálni a közérdeket, addig a „legfontosabbnak” ítéltnek e téren hosszú ideig csak egy honlap kísérletre futotta. Ahogy már e rovatban korábban megírtuk, az ott fellelhetők alapján nem véletlenül jut eszünkbe a hámozott léggömb. (Sajnos az azóta elkészült intézeti honlapot se tudjuk másnak, mint kísérletnek tekinteni, hisz bár első látásra látványosnak tűnik, hamar kiderül: az nem terheli meg az olvasót érdemi információkkal. Arra viszont mindenképpen jó, hogy újra megerősítse korábbi meggyőződésünket: Méry Gábor, a somorjai Méry Ratio könyvkiadó vezetőjét joggal tartják a Dunától északra a fotóművészet egyik legjobbjának, mert az általa készített felvidéki vár fotográfiák valóban lenyűgözőek.
Legyünk ezúttal bizalommal és most, e megszólalás alakalmából szintén tekintsünk el attól, amit nemrég egy laptársunkban olvashattunk: a mintegy 1,3 milliárd forintos (4,3 millió euró) éves költségvetéssel működő Nemzetstratégiai Intézet egy „elefánttemető”, szakmai körökben ajakbiggyesztéssel szemlélt „anekdotává vált fantomintézet”, mi több, állítólag „az sem világos, mivel foglalkozik.”
Lássuk most, amikor sokadjára, ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is megköttetett az a bizonyos MEGÁLLPODÁS, az eddig mindig általános lózungokkal felvezetett, már-már mitizált, ún. „hálózatépítés” érdekében, mi újat tudhatunk meg erről a hálóról, mely, mint közismert, a gyöngyhalászoknál mindig szükséges és hasznos munkaeszköz.
Mindenekelőtt értesülhettünk arról, hogy a hálózatot javában szövik: „Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, a legfőbb feladat maga a nemzetegyesítés, az anyaországban élő és a külhoni magyarság összefogása, ezáltal egy összefüggő rendszer létrehozása, egy szociális háló szövése a Kárpát-medencében.
E hálózat kiépítése folyamatosan tart, több hazai és határon túli intézménnyel, egyetemmel már folyamatos az együttműködés és továbbiakkal egyeztetés folyik.”
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának csütörtöki ünnepélyes alakuló ülésén Kövér házelnök „célként jelölte meg „a nemzet szövetének újraszövését”. Az itt felszólaló NSKI elnök szólt a szövőtevékenységről, meg arról is, hogy a 100 főre tervezett és jelenleg 61 főt foglalkoztató szövőműhelyében” megszőtték a Kárpát-medence 2030-ig szóló fejlesztési koncepcióját. Ebben bizonyára komoly szerepet játszott az a Gyurcsány-kormány idején feltűnt volt és az akkori Fidesz által joggal bírált Kormányzati Tanácsadó Jósdára emlékeztető, érdekes elnevezésű NSKI szervezeti egység, a Jelen- és Jövőkutatások Osztálya, bár hadd jegyezzük meg, hogy másokkal egyetemben mi boldogabbak lennénk, ha meg is tudhatnánk, mit tartalmaz ez a koncepció. Az újonnan kialakított 2.0 verziójú intézeti honlap ebben nem volt segítségünkre.
Jut eszünkbe a szövögetés kapcsán, hogy amennyiben azt a bizonyos szőttest színesre tervezik, ehhez a tevékenységhez elegendő tud lenni egyetlen szövőnő. Úgy látszik viszont, ha ezt a textíliát mindössze csak háromszínűre tervezik, akkor már egy egész apparátus, maga a „legfontosabb kormányzati intézmény” és persze, többtucatnyi munkaerő szükségeltetik.
A hálószövögetőknek, de nemcsak nekik, küldetésük van – derül ki a további fejtegetésből, majd azt is megtudhatjuk, hogy mi magyarok e küldetést Istentől kaptuk, aki „a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Hetvenöt évvel ezelőtt a kor jeles magyar gondolkodói közül tizenhárman – k Babits Mihály, Keresztúry Dezső, Szekfű Gyula, Eckhardt Sándor, Kodály Zoltán, Gerevich Tibor, Zolnai Béla, Viski Károly és mások – az irodalomtörténet, történelem, zenetudomány, a művészettörténet, a néprajz, nyelvtudomány meg egyéb tudományok művelői vállalkoztak arra, hogy ki-ki a maga szempontjából megkíséreljen választ adni arra az örök kérdésre: mi a magyar és a mi a magyarság, ez milyen szellemi tartalmat jelent és mennyiben magatartást is? Ez a tudósi kísérlet, a Magyar Szemle Társaság által 1939 őszén kiadott, azóta is haszonnal forgatható, Szekfű Gyula szerkesztette, 558 oldalra rugó könyvet, a Mi a magyar? -t eredményezte.
Ezelőtt majd tíz évvel pedig, 2005-ben, korunk tudós elméi, úgy gondolták, hogy érdemes más helyzetben és más szakmák művelőinek a bevonásával megkísérelni ismét a „magyar"-fogalom újradefiniálását. Ebből is könyv született Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében. Ez volt az újabb Mi a magyar? kötet, ezúttal feleannyi terjedelemben, 296 lapoldalon.
Most, „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének” tudós stratégája számára a Mi a magyar?-kérdés sokkal egyszerűbben volt megfogalmazható, mint a két eltérő korszak vívódó-töprengő szellemi nagyságainak: a Mindenható küldetéssel ruházott fel bennünket, a javunkra döntött azzal, hogy ránk bízta a Kárpát-medencét és punktum.
„Szász Jenő szerint magyarnak lenni küldetés. A közösség boldogulásán keresztül kell keresni az egyén boldogulását. A közösségben való gondolkodás magában foglalja a külhoni magyarság összefogását is, a szervezettség elérése azonban a határokon túl több nehézséggel, még nagyobb kihívással jár. Viszont „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni."
A külhoni magyar közösségek sorsáért is felelősséggel tartozunk. Az egyik kulcsszó tehát a felelősség. Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta, ezért minden egyes magyar felelősséggel tartozik egyenként és közösségi szinten is. Ennek a közösségnek az összefogása és megtartása a feladat. A másik kulcsszó a hűség, amely Isten viszonyulását jelenti az általa teremtett emberekhez. Erre az Istentől kapott küldetésre adott emberi válasz a felelősség - hangsúlyozta Szász. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet ezt a felelősséget vállalja magára a határokon átívelő közös nemzeti ügy képviseletével.
A „kereszt ölelése” nemcsak az édes terhet, hűséget, hanem felelősséget, a távlatos gondolkodást is jelenti és persze új stratégiai kitekintést. Mi magyarok, akikre a Fennvaló ránk bízta a Kárpát-medencét, élni fogunk a küldetésünkkel és csak és kizárólag az összefogásnak áldozzuk életünket. Ennek a felismerésnek már a megnyilatkozó eddigi politikai múltja maga a bizonyosság. Mintha a Fidesz-KDNP EP-lista frissen a pannonhoni voksokkal uniós mandátumhoz juttatott, Erdély földjéről származó jeles személyisége mondta volna, az akkor még MPP-elnökként regnáló Szász Jenőről: „A párt alapító elnökének újabb ámokfutása késztet ismételt megszólalásra: menteni, ami még menthető.” Mivel pedig a szép szavak mellé tettek is dukálnak és a hálószövés meg a hálózatépítés anyagiakon is múlik, tehát jöhet a lényeg, az uniós pénz:
„Szász Jenő kiemelte, a regionális határokban való gondolkodásnak ma már nincs létjogosultsága. Fontos, hogy minden együttműködő közigazgatási intézmény egy nagy magyar világban gondolkodjon, ne pedig anyaországi és határon túli magyarságban, az együttműködésnek a Kárpát-medencében kell megvalósulnia.
Következő lépés pedig a nemzeti törekvések európai dimenzióba való beillesztése. A hálózat kiépítésére és működésére uniós forrásokat lehet igényelni - mondta. A nyugati diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságával együtt a magyarság tíz országban képviselteti magát, így ez a közösség az Európai Unió transznacionális projektjeinek keretei között joggal kaphat finanszírozást a későbbiekben, mellyel ez a hálózat tovább erősíthető.”
Amíg ennek eljön az ideje, addig a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az „egy nagy magyar világban gondolkodó” és „minden együttműködő közigazgatási intézmény” közül a kedvencekkel, a tűzoltókkal foglalkozik behatóbban. Ha már a „távolságot, mint üveggolyót megkaphatta” valaki és „óriás lehetett”, mint József Attila kis Balázsa, akkor az Altató ringatója felkínálta három, „mi leszek, ha nagy leszek”-jéből jöjjön a kedvenc, a nemzetünk hálóba szövését a tűzoltók egybeterelésével indító Szentegyházán megkezdett Kárpát-medencei szintű fejlesztési együttműködés újabb, történelmi áttörést hozó újabb eheti konkrétuma.
A Vajdaság.ma délvidéki portál tudósított arról alig két napja: Szerbia Magyarország felé vezető legforgalmasabb közúti határátkelőhelyén, Horgoson létrehozták a délvidéki önkéntes tűzoltó hálózatot. A helyi tűzoltóotthonban, – mint olvashattuk –„a vendégeket a házigazdák egy szép szavalattal valamint a horgosi néptáncosok rövid műsorával köszöntötték. Az alakuló ülésen megjelent 36 vajdasági tűzoltó egyesület vezetőinek és képviselőinek elsőként Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke gratulált elhatározásukhoz, hogy létrehozzák a vajdasági hálózatot, majd röviden felvázolta azokat a konkrétumokat, amelyeket az intézet megtehet a hálózat működése érdekében.”
Pásztor István portré a HVG-ben: „Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
Megszólalt a héten a HVG-ben Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a nyomtatott hetilap Portré rovatának vendégeként elmondta, hogy miért nem akart miniszterelnök-helyettes lenni az új belgrádi kormányban, miért nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy „miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékszik meg” és miért gondolja azt, hogy az összes külhoni magyar szervezet közül a VMSZ teljesítménye a legjobb.
„A politika szempontjából a választási eredmény és annak következtében kiharcolható politikai pozíció számít, az összes többi csak mellébeszélés – fogalmazta meg a HVG friss lapszámában politikai hitvallását a VMSZ elnöke.
A most 57 éves, Szabadkától 15 kilométerre, egy tanyán élő Pásztor Istvánt „a tanyasi életmód, a nyugalom és a csend” kapcsolja ki leginkább. Ez életforma már csak azért is kedves az vajdasági parlament elnöki tisztségét is betöltő délvidéki magyar politikus számára, mert itt élhet a hobbijának: „van pár lovam, s ha van kis időm meg szoktam próbálkozni a lovaglással is” –mondja el a vele interjút készítő Dobszay János-Kelemen Zoltán kettősnek.
A bánáti Törökkanizsán született és Szabadkán felnőtt Pásztor 1980-ban az Újvidéki Egyetemen szerzett jogászi oklevelet. Előbb vállalati jogászként dolgozott, majd hét éven keresztül a szabadkai Közgazdasági Kar Informatikai Intézetének volt az igazgatója. Ezt követően teljes váltásra kényszerült. A miértre a válasza önmagáért beszél: „politikai indíttatású támadás miatt álltam föl az igazgatói székből, pedig szerintem nem csináltam rosszul.” Kénytelen–kelletlen a vendéglátás felé fordult és megpályázott egy éttermet, amit vállalkozóként aztán évekig sikeresen üzemeltetett. A kezdetek nem éppen voltak megnyugtatóak, nem ígértek biztos megélhetést. A „profilváltásról” utólag így vall: „Úgy kerültem bele, mint Pilátus a crédóba.”
„Már 25 éve jelen vagyok a magyar politika színeiben” – számol be az életútja közéleti szerepvállalásairól szólva az őt kérdezőknek. Ennek állomásai előbb egy képviselőség volt a szabadkai önkormányzatban, később pedig a Vajdasági Képviselőházban és a jugoszláv szövetségi törvényhozás alsóházában is. A tartományi és országos választásokon elnyert ismertsége okán Pásztor egyre több megbízatást kap: előbb a vajdasági kormány gazdasági kérdésekkel megbízott alelnöke, majd ugyanitt a privatizációs és vállalkozásfejlesztési ügyek titkára (miniszter) lesz, majd 2012 júniusában a vajdasági parlament (Tartományi Képviselőház) elnökévé választják.
A VMSZ-nek 1994 óta tagja és 2007 óta elnöke. Szerepet játszott a Magyar Nemzeti Tanács létrejöttében is, hiszen az alakulás éveiben az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának elnöke volt. Majd az országos politikában is következik egy előzménytelen megmérettetés: 2008 elején első magyarként egyike lesz a szerbiai államfőválasztáson résztvevő kilenc jelöltnek, ahol 93 ezer szavazatot begyűjtve a hatodik helyen végez. Utóbb Pásztor 2012-ben ismét szerbiai államfőjelölt lesz, ezúttal mindössze 63 és félezer voksot szerez meg birtokában a tizenkét jelöltből a kilencedik helyen végez.
A Portré rovat párbaj-csörte jellegéhez híven az asszóindításnál a kérdés rögtön a lényegre tör. Sokak számára, főleg, mivel egy korábbi időszakban Kasza József egykori VMSZ elnök személyében már volt magyar kormányfő helyettes egy belgrádi kormányban, logikus lett volna az újrázás. Pásztornak erről egészen más a véleménye:
„Én a vajdasági parlament elnöke vagyok. A koalíciókötésnél az volt a szempont, hogy választási programunk legyen a kormányprogram része, nem pedig, hogy személyi jelenléttel tegyük láthatóvá kormányzati szerepünket. Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
A vajdasági magyarok 1992 óta nem értek el olyan sikereket választásokon, mint legutóbb, idén márciusban. Hogy ehhez a jó szerepléshez mennyiben tud hozzájárulni a mindenkori vezető, azt a HVG beszélgetőpartnere így látja: „A siker mindenki érdeme, a kudarc pedig a vezető bűne. Ebből a logikából kiindulva ez erőteljes, sok ember által kifejtett munka eredménye, de az biztos, hogy a vezetőségnek fel kell hoznia a VMSZ-t arra a szintre, hogy képes legyen kormányzati tényezővé válni.”
A közelmúltban tévéhíradók élén, lapok címoldalain szerepelt napokon keresztül az a Pásztort ért inzultus, amikor a budapesti parlament alakuló üléséről távoztában a Gaudi-Nagy Tamás által felheccelt Jobbik szimpatizánsok, emberi mivoltukból kivetkőzött nők szidalmazták, leköpdösték a VMSZ elnökét.
Erre hetekkel később is a közéletben negyedszázados tapasztalatokkal rendelkező és magát „edzett állapotúnak” tartó Pásztor élete talán legmegalázóbb pillanataként emlékszik vissza. Bár nem volt számára könnyű a helyzet, de örül, hogy indulatait legyűrte és helyesen tudott reagálni: „Egy pillanat alatt végiggondoltam a lehetséges viselkedési formákat, és úgy döntöttem, verbális és fizikai értelemben is teljesen passzív leszek.”
A közügyek, a politika iránti fogékonyság Pásztor számára a szülői házból eredeztető, bár azt is bevallja: nagyon sokáig a fogékonyság nála nem járt együtt az ambícióval: „Mindig érzékeny voltam a köz ügyei iránt. Ez nem volt távol a családban uralkodó hangulattól, igaz, apám még az állampárt, a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagja volt. A politika így bekerült a házba, amivel én is együtt nőttem fel. Ennek ellenére nem volt olyan ambícióm, hogy profi politikus legyek. Ha Milosevics alatt valaki arról beszélt volna, hogy a vajdasági parlament elnöke leszek, és olyan pártot vezetek, amelyik a szerb parlament részét fogja képezni, biztosan bolondnak nézem.”
Terjedelmi okokból nem térhetünk ki az egész interjú ismertetésére. Ha a teljességre nem is vállalkozhatunk, de kihagyhatatlannak tűnnek a következő kérdések és az azokra adott válaszok:
„Nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékezik meg?
Nincs. Ettől függetlenül már több mint egy évszázada jelenség az, amit a kérdésében megfogalmazott. Mi vajdaságiak olyanok vagyunk, mint a 13. malac, akinek folyamatosan küszködni kell, hogy a 12 csöcs közül az egyikhez hozzájusson. Erdély vezető szerepe becsült állapot, függetlenül attól, hogy ki milyen eredményeket tud nemzetpolitikailag felmutatni. De emiatt nem siránkozni kell, hanem dolgozni. a határon túli magyar szervezetek közül a mi utolsó tízéves teljesítményünk a legjobb.
Pártját az első Orbán-kormány idején még nem igazán kedvelte az akkori Fidesz. Mit tett, hogy azóta ennyire megkedvelték?
Sok víz folyt le azóta a Dunán és nem vagyok kompetens, hogy a 16 évvel ezelőtti történéseket megítéljem. Ez legyen inkább a történészek, illetve a VMSZ akkori vezetésének a feladata. Én a saját regnálásom kezdetétől, a 2007 óta eltelt időről tudok beszélni. Amiben azóta megállapodtunk, azt mindenki teljesítette, a Fidesz az általa nyújtott segítséggel, mi pedig az elért eredményekkel.
Ha már elődjére utalt: Kasza Józseffel még kapcsolatban van?
Amikor találkozunk, üdvözöljük egymást. Ennyi. Ő már nem tagja a VMSZ-nek, mivel szembement minden döntésünkkel, kizártuk sorainkból. A mai VMSZ teljesen más, mint az ő idejében, igaz a mozgástér is megváltozott.”
Bálint-Pataki József. maszol.ro

Semjén: Tőkésnek joga van elmondani álláspontját
A magyar kormánynak mindenképp meg kell védeni Tőkés Lászlót a tekintetben, hogy joga van elmondania álláspontját, amikor védhatalmi státuszt kér Magyarországtól az erdélyi magyarok részére. Azt is tisztázni kell azonban, hogy ez az ő álláspontja és nem a magyar kormányé – mondta Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter a 180 percben.
A parlament nemzeti összetartozás bizottságának keddi meghallgatása után Semjén Zsolt a Kossuth Rádióban hangsúlyozta, Tőkés László román–magyar kettős állampolgárként sokkal többet mondhat Románia ügyében, mint ő, aki csak magyar állampolgársággal rendelkezik. Ezen kívül Tőkés László a temesvári forradalom kirobbantója, aki nélkül a mai román politikai elit vagy a kommunista pártban vagy, jobb esetben, az ellenzéki szamizdatlétben lenne.
Mivel Tőkés Lászlónak múlhatatlan érdemei voltak abban, hogy Románia megszabadult a Ceaușescu-időszaktól, joga van elmondani a saját álláspontját, ráadásul a védhatalmi státusra van példa Európa történetében, az egyik Ausztria és az olaszországi Dél-Tirol esete. Abban a tekintetben mindenképpen meg kell védeni Tőkés Lászlót, hogy ezt van joga elmondani, és azt is tisztázni kell, hogy ez az ő álláspontja és nem a magyar kormányé.
Erdély esetében a Magyar kormány álláspontja, hogy a tömbmagyarság számára területi autonómia, a szórványnak pedig a kulturális autonómia jár. „Ha Európában más népeknek lehet, akkor nekünk is lehet" – fogalmazott.
A magyar parlament négy évvel ezelőtt, a trianoni békediktátum 90. évfordulóján nyilvánította június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. Semjén kedden azt mondta, ígérheti, „négy év múlva meglesz az egymillió esküt tett magyar, amivel teljessé válik a nemzet közjogi egyesítése”.
Az anyagi ráfordításokról Semjén Zsolt azt mondta, megtöbbszöröződött a külhoni magyarság támogatása, ami – az ország teherbíró képességét figyelembe véve – lépésről lépésre tovább bővíthető. Krónika (Kolozsvár)

Madéfalva gyermekei Gyimesbükkön
Lélekben egyben lenni, lelkileg feltöltődni gyűlt össze több ezer zarándok pünkösdvasárnap Gyimesbükkön. A történelmi Magyarország legkeletibb településén megtartott ünnepségek középpontjában idén a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem és azt követően bujdosni kényszerülő székelyek kálváriája állt.
Az 1764-ben történt madéfalvi székelymészárlást követően Moldvába menekült székelyek 1777 és 1786 között öt magyar falut alapítottak Bukovinában, kettő erős vallásosságukról (Istensegíts, Fogadjisten), kettő a számukra kegyelmet kieszközölő gróf Hadik András erdélyi királybiztosról (Hadikfalva, Andrásfalva), egyet pedig II. Ferencz József császárról (Józseffalva) neveztek el. A nehéz körülmények között élő bukovinai székelyek sorsának rendezése többször került a Magyar kormány figyemének középpontjába, ugyanis több hullámban vándoroltak el innen a világ minden tájára.
A történészek a bukovinai székelyek négy főbb áttelepülési mozzanatát jegyezték fel. Elsőként 1883-ban 3520 bukovinai székely települt le Belgrád közelében, ők az al-dunai székelyek. Egy második csoport a 19. század végén, illetve a 20. század elején Déva környékére költözött, ahol megalakult többek között Csernakeresztúr és Sztrigyszentgyörgy, egy harmadik, kisebb csoport pedig 1905-ben Marosludas környékén telepedett le. A negyedik csoport hazatelepítése 1941-ben történt, amikor 13.198 bukovinai székelyt és 1000 főnyi moldvait telepítettek le Bácskában. Ezt a mozzanatot örökítette meg az a fotókiállítás, amely idén pünkösdkor volt látható a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolában. A Hazatérés Bukovinából, 1941 című fotókiállítás létrejötte Kóka Rozália Magyar Örökség-díjas előadóművész érdeme, a Gyimesbe zarándokoló vendégek 40 darab A2-es méretű korabeli fotón keresztül élhették át az akkori történéseket.
Négy népcsoport énekei, meséi
Óriási tapsot kapott az a közel egy órás előadás, amelynek során a madéfalvi veszedelem után született népcsoportok énekeiből és táncaiból kaptunk ízelítőt. A Kóka Rozália által rendezett előadás során színpadra lépett a Madéfalvi Dalkör, a gyimesbükki hagyományőrzők, a pusztinai Hagyományőrző Együttes, illetve a bukovinai székelyek képviseletében a dél-dunántúli Palotabozsoki Dalkör, valamint Nyisztor Ilona, Fábián Éva és Sebestyén István népdalénekesek. Az Illés házaspár táncot, a rendező Kóka Rozália pedig az idős bukovinai székelyektől gyűjtött, Mária Trézsi (Mária Terézia) idejéből hátramaradt meséket adott elő, az előadás végén pedig közösen elénekelték a madéfalvi éneket, a Nekünk a legszebbik estét... című népdalt.
Fergeteges tapsot kapott az ezt követően színpadra lép Sebő zenekar. Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes gyakori vendég a Gyimesekben, édesapja Sebő Ödön főhadnagy vezette 1944-ben a magyar csapatokat az oroszok elleni harcokban, az ellenség gyűrűjéből való kitörést pedig a nagysikerű, A halálra ítélt zászlóalj c. könyvben örökítette meg. Sebőék ezúttal a magyar költészet gyöngyszemeiből, Tinódi Lantos Sebestyéntől Weöres Sándorig, megzenésített versekből nyújtottak át egy csokorral a zarándokoknak.
Zöld Péter, Márton Áron, Dani Gergely
Az ünnepi szentmise előtt a száz éve, 1914-ben kirobbanó első világháború, illetve hetven éve, 1944-ben lezajlott második világháborús ütközetekben – a környező hegyekben – elhunyt több száz hősi halottra emlékeztek, majd a kontumáci templommal szemben álló, Hitünk Kapuja és a magyarság megmaradását szimbolizáló oszlopok előtt elmélkedtek. Ezt követően Balla Imre gyimesi lelkész az erre az alkalomra elkészült, Xántus Géza képzőművész által festett, közszemlére kihelyezett Gyimesi Boldogasszony oltárkép üzenetét osztotta meg a jelenlévőkkel.
Az ünnepi szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános mutatta be, aki prédikációjának első felében a szentlélek ünnepéről, ennek fontosságáról beszélt, majd három híres egyházi személyiség életpéldáját vázolta fel röviden: a Moldvába menekülő székelyek lelki gondozását vállaló Zöld Péter páterét, a 65 évvel ezelőtt éppen ezekben a napokban a Gyimesekben bérmakörúton lévő Márton Áron püspökét, illetve a negyven évvel ezelőtt, a kommunizmus sötét éveiben Gyimesbükkön templomépítésbe kezdő Dani Gergely plébánosét.
Az idei gyimesbükki ünnepet az egykori határtól pár méterre álló, felújított vasúti őrház elé érkező – a Székely Gyorsot és a Csíksomlyó Expresszt vontató – mozdonyok fogadása zárta. Beszédet mondott Deáky András nyugalmazott iskolaigazgató, helytörténész, vállalkozó és Görbe Vilmos gyimesbükki polgármester. A jelenlévők Antal Tibor népdalénekessel közösen elénekelték el a Boldogasszony Anyánk című egyházi éneket és a Székely himnuszt.
Lélekben feltöltődve indultak haza a Gyimesekből a zarándokok. Bizonyára többen észrevették, a szentmise alatt egy fiatal házaspár előtt békésen lobogott egymás mellett a székely és az osztrák zászló
Dobos László. Székelyhon.ro

Kuszálik Péter: Semjén Zsolt nyakkendője
– Az internetet szidhatod, de nélküle már nincs élet – mondta Öcsike egy alkalommal, s ebben igazat kellett adnom neki. Bizony mondom néktek, nagy igazság vagyon az ő szavaiban, miként ezt az alábbi eset is példázza.
Beírtam a címbeli három szót, néhány tizedmásodperc alatt egy biztos és 69.999 bizonytalan találatot jelzett a gugli keresője. Máris idézem: »„A magyarság olyan gazdagság hordozója, amit csak mi, magyarok adhatunk át az egyetemes világörökségnek” – vette át a szót Semjén Zsolt, aki pöttyös nyakkendőjében beszélt a magyarság küldetéstudatáról, a történelmi sorsközösség jelentőségéről, a külhoni magyarok iránt érzett felelősségtudatról. Szerinte a most megjelent hang- és képanyag valódi nemzetegyesítés, hiszen legyünk akár határon innen, vagy határon túl, ha lejátsszák a himnuszt, mindenütt ugyanazok a dallamok csendülnek majd fel.« (Origo, 2013. január 22.) Az éleselméjűség spontán megnyilatkozása, nem egyéb. Ha a Himnusz és a Szózat van a lemezen, akkor arról soha sem fog a kis Vuk indulója fölharsanni.
Arról nem ír az utóbbi időben egyebekért is idézett forrás (bezzeg a nyakkendőről igen!), hogy e szöveget a ’saját kútfejéből merítette’ – ahogy a magyartanárnőnk szokta mondani –, vagy papírról olvasta. Az ominózus mondat egy családias jellegű ünnepségen hangzott el, az Országgyűlés kupolatermében, ahol külhoni magyar kisiskolásoknak adták át az ’új’ Himnuszt tartalmazó CD-ket és DVD-ket. (Ti. a Himnusz és a Szózat zenéjét meg kellett szelídíteni, hogy a köznép is énekelhesse, ne csak az okleveles énekesek.) A szöveghez mellékelt képen fehér blúzos kislányok veszik át a mosolygó miniszterelnök-helyettestől az ajándékokat. Kék nyakkendőjén férfikörömnyi sárga pöttyök vannak.
Elgondolkoztam a világ dolgain. Harminc törzskönyvezett, szép mosolyú kisiskolást összegyűjtenek valahonnan, buszra ültetik őket (számolj hozzá gyermekenként egy-egy közjegyző előtt tett nyilatkozatot, hogy szülők helyett a tanító nénivel is utazhatnak), s elviszik őket az Országházba, hogy a min.el.-hely. úrral lefényképeződjenek. Drága fénykép volt, de megérte. Nagymama korukban lesz majd mit mutogatni az unokáknak.
Nem irigylem Semjén Zsoltot. Sem a státusáért, sem az ebből eredő megfelelési kényszerért, amelynek a nap tizenhat ébrenléti órájában eleget kell tennie. Állandóan frászolnia kell, hogy gonosz firkászok kiforgatják a szavait, vagy silány kommentelők céltáblájává válik. Vajon ki lehetett az a semmirekellő, aki Tömjén Zsótinak gúnyolja a Magyar kormány második emberét, aki nemcsak min.el.-hely., hanem nemzetpolitikáért felelős tárcanélküli miniszter, akit a minap erősített meg tisztségében a kormány első embere, mintegy elismeréseként annak az odaadásnak, amellyel az előző négy évben végezte a munkáját?
A civil életben van ám neki egy másik jelentős funkciója is, ő az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is. Ebben a tisztségében rá vár a megtisztelő feladat, hogy megvédje a baloldali sajtóhiénák sunyi támadásaitól Lázár János országos magyar vadászt, a kormány másik oszlopos tagját, aki kétezer darab, határon túli fácán életére alkuszik, ezzel is kímélve a magyar fácánokat.
Védegyleti elnökként igen kackiásan üli meg a lovat, erről Kézdivásárhely népe – és a Duna tévé kismilló nézője, Sydneytől Torontóig és Backamadarastól Kunmadarasig – két alkalommal is meggyőződhetett. Akkor nem figyeltem arra, hogy volt-e rajta nyakkendő és milyen, de azt tudom, hogy az utóbbi időben ismét elővette az egyik kedvencét, amelyet korábban gyakorta láttam rajta. Szent István napi körmenetben, a kormány beiktatásakor, választási győzelmek idején előszeretettel hordja azt a fekete-sárga csíkos nyakkendőt, amelyet egy aradi megemlékezésen láttam rajta először, talán három vagy négy esztendeje. Aradra általában október hatodikán jön el a magyar kormány néhány jeles tagja, amikor is az elbukott forradalom és szabadságharc vértanúira emlékezik a magyarság. Nagy tapló kell legyen valaki, hogy a császári színekkel csíkozott nyakkendővel menjen el egy olyan helyre, ahol a császári önkény halottaira emlékeznek. Bocsánat, nem tapló, hanem a magyar kormány második embere. maszol.ro

Pünkösd magyarságban és hitben
Idén is több százezer hívő zarándokolt el a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregbe, ahol öntudatra ébredésre és a közösség szolgálatára buzdította a híveket a pünkösdszombati szentmisén Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes.
Többnyire gyalogosan érkeztek a keresztalják a környező székelyföldi falvakból a legnagyobb magyar zarándoklatra, de a Kárpát-medence és a nagyvilág számos más pontjáról is. Idén három különvonat szállította Magyarországról a zarándokokat, tiszteletükre az erdélyi vasútállomások többségén ünnepi fogadtatásban részesültek. A zarándokvonatok utasai az ezeréves határhoz is ellátogattak, és a gyimesbükki kontumáci kápolnánál hallgatták meg a pünkösdvasárnapi szentmisét. Az utolsó zarándokvonat hétfőn hagyta el az országot, utasait Sepsiszentgyörgyön több százan búcsúztatták.
Mi-tudat és tündérkert
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette a Nyeregben megtartott szentmisét, aki a szentmise kezdete előtt kijelentette: annak a nemzetnek van jövője, amelynek gyermekei vannak. „A boldog élet titka az ige figyelmes hallgatásában, majd az életben történő aprópénzre váltásában ölt testet” – hívta fel a figyelmet a Hármasoltárnál mondott szentbeszédében Oláh Dénes. Mint fogalmazott, e tekintetben valóban „nagy volt” Szűz Mária, Jézus anyja, akiről a szentírás is megjegyezte, hogy a szavakat szívébe véste, és elgondolkodott rajtuk. A pünkösdkor megalakult jeruzsálemi ősegyházközséggel kapcsolatban kijelentette: meg kell próbálni a mai plébániai közösségeket és a magyar civil szervezeteket is olyan közösségekké formálni, mint az ősegyház, amely megélte Isten szavát, és ez boldoggá, vidámmá, egymásra figyelő és egymást szerető közösségé alakította. „Akkor lennénk mi az Ige igazi hallgatói, ha a Somlyó hegyén mindenki szembesülne a képességeivel, és a Szűzanyára tekintve eldöntené, hogy ha valamit birtokol, ettől kezdve a közösbe teszi, hogy közösségeink sorsa jó irányba mozduljon el” – mondta Oláh Dénes. A magyar népet, a székely közösségeket is megcélozták azok az arctalan démoni erők, amelyek szét akarják verni (…), és ki akarják szolgáltatni a multik kénye-kedvének – fogalmazott a főesperes. Arra buzdította a híveket, hogy magyarságukat és római katolikus hitüket ne válasszák szét. „Ha becsületes emberként, elkötelezett emberként akarunk élni, a kettőt szorosan össze kell kapcsolni, és meg kell élni” – hangoztatta, és fontosnak nevezte, hogy a nemzeti és egyházi közösségek öntudatra, vagyis „mi-tudatra” ébredjenek.
Oláh Dénes szerint elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, az egyházi és a nemzeti romantikából, rá kell ébredni, hogy eljött a munka ideje, amikor mindenki ott teszi a kötelességét becsülettel és számolatlanul, ahová Isten állította. „Ha öntudatra ébredtünk, ha megszólalt bennünk a lelkiismeret, ha elindultunk a megtérés útján, akkor minden amit tehetünk, hogy felkínáljuk az életünket, mindenestül” – mondta a főesperes. A csodák ideje nem járt le, de olyan tanárokra, lelkipásztorokra és szülőkre van szükség, akik meg tudják győzni a gyermekeket és a fiatalokat, hogy adottságaikat tegyék be a közösbe, és ne tartsák meg maguknak. „Ha képességeinket mind közreadnánk, akkor lehetne még egyszer Erdély földje tündérkert”.
Gyimesbükki emlékezés
A történelmi Magyarország legkeletibb településén, Gyimesbükkön tartott ünnepségek középpontjában idén a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem és az azt követően bujdosásra kényszerülő székelyek kálváriája állt. Az 1764-ben történt madéfalvi székelymészárlást követően Moldvába menekült székelyek 1777 és 1786 között öt magyar falut alapítottak Bukovinában, kettőt erős vallásosságukról (Istensegíts, Fogadjisten), kettőt a számukra kegyelmet kieszközölő gróf Hadik András erdélyi királybiztosról (Hadikfalva, Andrásfalva), egyet pedig II. József császárról (Józseffalva) neveztek el. A nehéz körülmények között élő bukovinai székelyek sorsának rendezése többször került a Magyar kormány terítékére, több hullámban vándoroltak el onnan a világ minden tájára.
Balla Imre gyimesi lelkész Xántus Géza képzőművész erre az alkalomra festett Gyimesi Boldogasszony oltárképének üzenetét osztotta meg a több ezer összegyűlt zarándoknak. Az ünnepi szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános mutatta be, aki prédikációjában a Szentlélek ünnepéről, annak fontosságáról beszélt, majd három híres egyházi személyiség életpéldáját vázolta fel röviden: a Moldvába menekülő székelyek lelki gondozását vállaló Zöld Péter páterét, a 65 évvel ezelőtt a Gyimesekben bérmakörúton lévő Márton Áron püspökét, illetve a negyven éve a kommunizmus sötét éveiben Gyimesbükkön templomépítésbe kezdő Dani Gergely plébánosét.
Békeima: soha többé háborút!
A katolikus egyházfő, az izraeli és a palesztin elnök békére való felhívásával zárult a Ferenc pápa által kezdeményezett békeima a vatikáni kertekben, ahol zsidók, keresztények és muzulmánok imádkoztak a békéért. A békeima első felében héber, angol és arab nyelvű imádságok követték egymást, amelyeket Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász a vatikáni kertekben egymás mellett ülve hallgatta. Az imákat a zsidó-keresztény-muzulmán delegációk tagjai mondták el. A héber imádságot David Rosen rabbi, a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottságának elnöke zárta le. Az angolul szóló keresztény imádságot I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka kezdte el mondani. Az arab ima elején Szent Ferenc egyik békehimnuszát idézték.
A közel-keleti békeima végén a katolikus egyházfő, majd az izraeli és a palesztin elnök is beszédet mondott. Az elsőként és olaszul beszélő Ferenc pápa úgy fogalmazott, „a békéhez nagyobb bátorság kell, mint a háborúhoz.” Az egyházfő kijelentette, a Szentföldért mondott imádság előrelépés azon az úton, amely az egységet a megosztottság elé helyezi. „A világot elődeinktől örökségbe, gyermekeinktől pedig kölcsön kaptuk. Fiaink belefáradtak a háborúkba, és arra vágynak, hogy megpillantsák a béke hajnalát. A békével azoknak a fiataljainknak is tartozunk, akik éppen a békéért haltak meg” – fogalmazott Ferenc pápa. Hangsúlyozta, a béke már többször közelinek tűnt, mégsem valósult meg. Ezért van szükség az imára, hogy a „félelem bizalommá, a feszültség megbocsátássá, a fegyverek a béke eszközeivé változzanak. Csakis Isten tudja lefegyverezni a nyelveket és kezeket, hogy soha többé ne legyen háború, megosztottság és gyűlölet!” – hangsúlyozta Ferenc pápa. Simon Peresz izraeli államfő héber és angol nyelvű beszédében kijelentette: a békét nem könnyű elérni, de az izraeli és a palesztin szülőknek is kötelessége, hogy békét teremtsenek gyermekeiknek, még ha ez áldozatokat és kompromisszumokat is követel. Az izraeli elnök hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának a békeimára való felszólítása ösztönző erőként hatott és „megérintette a szíveket”. „Soha többé háborút!” – mondta Peresz emlékezve, hogy kilenc éves kora óta tudja, mi az a háború. Mahmúd Abbász palesztin elnök olyan békét kért, amely igazságot, méltó életkörülményeket, szabadságot és független palesztin államot biztosít. Hangoztatta: legyen vége a palesztin nép szenvedéseinek és a Szentföld legyen biztonságos föld mindenki számára. Mindhárman a béke szóval zárták beszédüket, amelyet olaszul, héberül és arabul is elismételtek. A beszédeket követő kézfogás helyett Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász arcon csókolta egymást. A vatikáni kertekben elültettek egy olajfát, majd a békeima helyszínével szomszédos épületbe, a IV. Pius-házba mentek, ahol zárt ajtók mögött tanácskoztak. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kiürült a polgári demokrácia
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS kolozsvári születésű, Budapesten élő filozófussal legutóbb 2012 telén beszélgettünk, azóta Magyarország, Románia, Európa túl van néhány választáson, az eredmények pedig behatóbb elemzésre várnak. A kontinens helyzetéről, a magyar-magyar kapcsolatokról, a baloldal lehetőségeiről Kustán Magyari Attila kérdezte.
Legutóbbi, a HVG-ben megjelent Nyugat-Európa új niggerei című írásában a Nyugatról kialakult képpel megy szembe, mondván, nem is olyan toleráns és liberális Európa másik része. Mi történt a Nyugattal?
Az állami elitek mostanáig szemben álltak a jelenséggel, az intolerancia lehetett reakciója a lumpen, meg kispolgári elemeknek, de az állam a maga racionalizmusával és időnként idegesítő jóindulatával megpróbálta ellensúlyozni ezeket. Most viszont kiderült, ezt nem kell többé tennie, a korlátlan bevándorlás nem igazán kedvez a tőke érdekeinek, tekintve, hogy ha innen el lehet menni a nagyobb bérekért, akkor hosszú távon nem lehet alacsonyan tartani azokat Kelet-Európában. Azok a baloldali erők ugyanakkor, amelyek ellenállhattak volna, antikapitalistává kellett volna válniuk, ezt nem tették meg. Helyette morális érveket sorakoztattak fel, amelyek nélkül persze még rosszabb lenne a helyzet, de ez nem volt elégséges. Ha annyit mondunk csak, hogy csúnya dolog a rasszizmus, de azt nem, hogy egyenlő béreket Európában, akkor mit mondtunk?
Miként értelmezhető az az erős és merev identitásgyártási tendencia, amely az utóbbi években Európa-szerte tapasztalható?
A gazdasági szempontból szükségtelen lakosság, amely a kapitalizmus szerint hulladék, egészen a hetvenes évekig integrálva volt az állam segítségével, ma ez nem így van. Ahhoz, hogy az egyenlőtlenséget a modernség előtti szintekre újra fel lehessen építeni, ahhoz morál kell, ezért azt mondják, hogy az alacsonyabb rendű fajták lusták, nem vesznek részt a munkában, ami az ő hibájuk. Hogy ennek mi az oka, azt megtalálják az etnikai és faji jellegekben, ezáltal a társadalom újramoralizálása történik: visszatérnek az erénytanok, mint a szorgalom, a sikeresség, a vagyonosság, a sokak által szeretett, „lájkolt” ember dicsérete. Ennek köszönhető, hogy a bevándorlástól megrémült populáció azt kezdi mondani, ez a magatartás érthető, jogos és – ami újdonság, hogy – morális. A legföltűnőbb, hogy az áldozatok is elfogadják ezt: a szélsőjobb előretörése oda kellett volna vezessen, hogy a bukaresti francia és brit követség előtt tömegek tüntetnek, ehelyett azt mondják az emberek, „biztosan vannak köztünk potyalesők, meg hát sok a cigány is…”
Mit gondol a PSD legutóbbi kampányáról, amelynek szlogenje a „büszke vagyok románságomra” volt? Papíron mégiscsak baloldali pártról beszélünk, van aki szerint Romániában az ideológiát felülírja a nemzeti büszkeség, mások szerint ez éppen az ideológia hiányát jelzi.
Oly mértékben kényszerül önkorlátozásra a politikum, hogy még egy magát baloldalinak tartó párt is kénytelen nacionalista hangokat hallatni. A PSD a mai viszonyok között balközépnek számít, jobbra a magyarországi baloldaltól, de ezek a nagy néppártok az uralkodó osztály pártjai, árnyalatnyi különbségekkel. A szlogenjük egy hagyományos, demokratikus nacionalizmus jele, amitől nem kell különösebben félni. Megjegyzem, a zsidóknak az egykori Magyarországról való deportálásáról egyetlen tisztességes megemlékezés történt: Kolozsváron, a nemrég felállított holokauszt-emlékmű kapcsán. Tekintettel arra, hogy ez a magyarság részvételével történt, az is elmondható, ezzel a magyarság becsülete meg van mentve.
Milyen jövőt vizionál a következő évekre a magyarországi és külhoni magyar kapcsolatokat illetően, tekintve, hogy a Fidesz láthatóan hosszabb távon kormányon marad?
A Fidesz tetteit nem pusztán lelkiismeretlen számítások határozzák meg, a magyar nacionalizmus hagyományos beállítottságáról van szó, amelynek középpontjában Trianon áll. A baj az, hogy ebben a korban, amikor hittételnek számít, hogy a különböző kultúrájú, fajtájú népességek nem tudnak együtt élni, és nem is helyes az együttélés, ez erőteljesen kihat a magyarországi politikára. Ukrajna kapcsán Orbán Viktor azt mondja, etnikai autonómiát kell létrehozni a magyaroknak – miközben a problémát is az okozza, hogy az orosz kisebbség is saját államot akar –, Tusnádon, tehát egy idegen állam felségterületén, mint a magyar nemzet vezetője beszél arról, mik a Magyar kormány elképzelései azon a területen. Maga a dolog hallatlan, de tükrözi azt, hogy ő valóban úgy gondolja, nem egyszerűen a magyar állampolgárok miniszterelnöke, hanem a magyar etnikumúaké. Felmerül az a kérdés is így, hogy mi a helyzet a nem magyar etnikumú magyar állampolgárokkal?
Egy interetnikus, transzilvanista pártnak volna esélye megszületni és megerősödni?
Késő. Ezt 90’ tavaszán kellett volna létrehozni. Bizonyára lesznek még olyan politikai szervezetek és mozgalmak, amelyekben románok és magyarok is részt vesznek, de aligha lesznek a régi arisztokratikus liberalizmus szellemében transzilvanisták.
Egy nemrég megjelent írásában úgy fogalmaz, Románia Magyarországhoz képest szabad és haladó állam. Milyen szempontok szerint?
Ez nyilván ironikus mondat volt, de az elmondható, hogy Romániában például nincs cenzúra, míg Magyarországon van. Én az utóbbi hat évben egyetlen alkalommal beszéltem magyarul köztelevízióban, a román televízió magyar adásában. Az teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy otthon megszólalhassak a közszolgálati médiában. Románia gazdaságilag fejlődik – igaz, hogy nyomorúságos alapról –, ugyanakkor elképesztő kulturális fejlődésen ment át, gondoljunk arra, hogy a román film világmárka, míg Magyarországon masszív, politikailag motivált elbocsátások vannak.
Azt gyakran elmondja, hogy a polgári demokráciának annyi, de miért?
A rendszer fundamentumai, mint a jogegyenlőség, a széleskörű részvétel, az intézményekbe vetett bizalom, az intézményeken keresztül gyakorolt békés reformmozgalmak elfogynak. A politikai szervezetek kiürültek, de a legkonkrétabb érdekképviseleti szerveződések sem működnek – miért nincsenek szakszervezetek? A politikának valamikor jellemzője volt, hogy a vezetőktől számonkérhettük a szavaikkal nem egyező tetteiket, ehhez képest – bár rossz véleményem van az előző rendszerről – ha akkor elkövettek valami szörnyűséget, hamarabb lett következménye. Mindenki azt gondolja, hogy a jelenlegi struktúrák rosszak, alternatíva nem látszik, ennek folytán az emberek egyszerűen csak eltűrik a politikai államot úgy, hogy senki nem szereti, tiszteli, vagy hatékonynak, morálisan elfogadhatónak tartja azt.
Az egyik fő kritika, hogy az antikapitalista baloldal sem kínál konkrét megoldásokat. Így van ez?
A kérdés a bolsevizmus hagyományának erejét mutatja tekintettel arra, hogy a kapitalizmus utáni rendszer kiterjesztését egy politikai-hatalmi aktusnak tekinti. Nem tartom Lenint ostobának, sőt – bár az általa létrehozott rendszerrel nem rokonszenvezem –, de ő és társai azt gondolták, ez pusztán hatalmi kérdés. Ha azt mondjuk, hogy a természetes szükségletek kielégítése is csak a kapitalista államon keresztül valósítható meg, akkor természetesen nincs válasz: annak a társadalomnak, amelynek például vízművekre van szüksége, azon kell gondolkodnia, hogyan építi újjá a technológia után a szükségletek kielégítésének a közvetlen, pénz által nem közvetített, technika által csak minimálisan közvetített módját. Erre a szó klasszikus értelmében vett válaszok – kit kell megválasztani, lelőni, leváltani, kit kell Kossuth-díjasnak megválasztani – nem válaszok. Ha tehát a konkrét válasznak csak a polgári társadalom keretein belül elképzelhető válaszok számítanak, akkor az egésznek nincs értelme. Világossá válik, hogy a magántulajdon alapú gazdasági rendszert, az ezt védelmező államot megette a fene. Az irracionális, hogy az emberek mikor érzik a türelmük végét, de az elnyomás nem tartható a végtelenségig. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

– Exkluzív interjú Tőkés László EP-képviselővel –“Az Európai Parlament szintjén, megvalósul a határok feletti nemzetegyesítés elve”
Az elmúlt hét végén az épülő Új Ezredév Református Központban megtartott Keresztény egyházak helyzete az Európai Unióban konferencia díszvendége volt Tőkés László EP-képviselő. A hívei által még ma is püspök úrnak szólított Tőkés László a konferencia után a Nyugati Jelennek nyilatkozott a határon túli magyar képviselet brüsszeli megerősödéséről, a temesvári forradalom 25. évfordulójának előkészületeiről, az Új Ezredév Központ építésének a folytatásáról, Európa jövőjéről.
– Egészen új felállás alakult ki az Európai Parlamentben azáltal, hogy egy határon túli képviselőkből és anyaországiakból kitevődő néppárti delegáció mehet a parlamentbe. Íme, megvalósul a határok feletti nemzetegyesítés elve, európai parlamenti szinten! Eleve adott egy nemzeti csapat, úgy gondolom, hogy ezzel megsokszorozódnak az erőink és a lehetőségeink az előző mandátumhoz képest, hangsúlyosan érvényesíthetjük a szűken vett ország érdekek felett a nemzeti érdeket. Ez stratégiai döntése az Orbán-kormánynak, az érdekérvényesítő erőnk is megnövekszik ezáltal. Ráadásul számítunk az Erdélyből és Felvidékről érkező képviselők többségére, tehát minden eddigit felülmúló kedvező felállással indulunk Brüsszelben! Megítélésem szerint egy konkrét haditervet, programot kell kidolgozni annak érdekében, hogy ne csak szimbolikus ereje legyen a nemzeti listának, hanem valamilyen formában gyakorlatba ültethető legyen ez az új felállás.
– Közeledik a temesvári forradalom 25. évfordulója. Magyar részről hogy állnak az évfordulós rendezvények előkészületei?
– Megalakult a 1989-es Emlékbizottság. Ennek az a többlete, hogy az előző évektől eltérően végre nem csupán holmi hiteles vagy kevésbé hiteles román forradalmi szervezetek képviselik 1989 örökségét, hanem ezeknek a magyar megfelelője is körvonalazódik. A megemlékezések programtervezetét közzétettük, az a kérdés, hogy mindabból, amit elterveztünk mi valósítható meg. Előkészületben vannak dokumentumok, kiállítások, konferenciák, az 1989-es eseményekhez kapcsolódó különböző alkalmak, rendezvények, egy decemberi emlékhét megszervezése. Mindez annak feltétele, hogy milyen anyagi fedezetet tudunk megszerezni pályázatok, támogatók útján, főképpen Magyarországról, mert általában azt tapasztaltuk, hogy itt Romániában inkább szeretnék elfelejteni a magyar és az egyházi részvételt, mintsem hogy támogatnának bennünket. Most a második félévben fognak felgyorsulni az események, ahogyan ez 25 évvel ezelőtt is történt, de azt gondolom, hogy mindenre, amit elterveztünk, arra sor kerül.
– Itt vagyunk az épülő Új Ezredév Központ munkatelepén, milyen kilátások vannak a Makovecz Imre tervezte impozáns épületegyüttes befejezésére?
– Jó hogy itt fellendült az építkezés, egy kedvező európai pályázat révén nem állt meg a munka. Tavaly egy örvendetes esemény történt: Magyarországon kormányhatározat született Makovecz Imre félbemaradt terveinek a megvalósítására. Arra nyertünk ígéretet, hogy a Magyarországon esedékes Makovecz-építkezésekkel együtt a temesvári egyházi központnak az építését is tovább folytatjuk. Nekünk minimális célkitűzésünk, hogy a tőlem jobb oldalon álló épületrészt befejezzük, és az évfordulón felavassuk!
– A temesvári konferencián megtartott előadása során úgy fogalmazott, hogy amikor kikerült Brüsszelbe, úgy érezte, cseberből vederbe esett…
– Hajmeresztő dolog, hogy amikor az eszményített Nyugat egyik legmagasabb demokratikus fórumára kimegy az ember, az Európai Parlamentbe, egy más vétetésű, de lényegében a kommunista ateizmushoz hasonló egyház- és keresztényellenességgel találkozik! Visszaköszön a múlt, és azok részéről észleljük ezt a magatartást, akikhez annak előtte folyamodtunk, hogy tartsák tiszteletben Romániában a lelkiismereti és vallásszabadságot. Az ideológiai ateizmus és a nyugati szekularizmus konvergenciájának lehetünk a tanúi. Hasonló tapasztalat, hogy nyugaton annak a vulgáris materializmusnak vagyunk a részesei, amely a maga nemében semmivel sem jobb, mint az itteni kommunista materializmus volt. Az embert szinte sokkolja, amikor az Európai Parlament kapujában meglátja az euró szobrát: egy madonnaszerű nőalak a kezében magasra tart egy eurós jelképet. Íme a bálványimádás tipikus példája, a Boldogasszony tiszteletének a mintájára…
– Képviselő Úr, brüsszeli tapasztalatai alapján hogyan látja az Európai Unió jövőjét?
– Egy olyanfajta rendszerváltozásra van szükség európai szinten is, mint a volt kommunista országokban, természetesen megváltoztatva a megváltoztatandókat. A Nyugat nem véletlenül olyan elnéző, engedékeny, következetlen a volt kommunista totalitárius diktatúrák iránt, gondoljunk csak a nácizmus és a kommunizmus esetére használt kettős mércére.
2009-ig kellett várni, amíg elítélte az Európai Parlament mind a két totalitárius rendszert, de azóta sem javult a helyzet, papíron maradt az ítélet, a kommunizmus áldozatai „másodrangú áldozatok” a nácizmus áldozataihoz képest. Most, hogy az Európai Néppárt újból előretört, megerősödött, a konzervatív erők előbb-utóbb Európa-szerte teret nyernek, el tudom képzelni 10-20 éves távlatban, hogy megerősödnek a nemzeti és a regionális identitások és a fogyasztói társadalom érdekelvűsége, anyagelvűsége helyett egy értékelvű, spirituális Európa felé tudunk elmozdulni. Ha a Vatikán Európa új evangelizációjáról beszél, a protestánsok új reformációt emlegetnek, akkor ebben az irányban kellene előretörnünk. Ehhez viszont jó háttér és adalék az üldöztetések között Kelet-Közép Európában megőrzött elevenebb hitünk egy elvilágiasodott nyugati társadalommal szemben.
Ez részemről nem elvárás, hanem cselekvési szándék: egyesítenünk kell erőinket, meg kell találnunk a szövetségeseinket és egy új Európa felépítésében kell összefognunk!
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Nemzetpolitika: Répás Zsuzsannát félreállították
Répás Zsuzsanna helyett Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős korábbi miniszteri biztos felel a nemzetpolitikáért helyettes államtitkári szinten az új Orbán-kormányban. Kinevezése a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
Az új Orbán-kabinetben teljesen átalakult a nemzetpolitika irányítása. A korábbi kormányban a területtel foglalkozó államtitkárság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban működött, mint Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes irányítása alá tartozó szervezeti egység. Az államtitkárságot Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár vezette.
Az új kormányban ez a szervezeti egység már a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez került, és szintén Semjén Zsolt felügyelete alá tartozik. Az államtitkárságot közvetlenül Potápi Árpád, a parlament nemzeti összetartozás bizottságának volt vezetője irányítja. Őt június 12-én nevezte ki államtitkárnak Orbán Viktor. Potápi munkáját szerdától Wetzel Tamás helyettes államtitkár segíti.
Lapunk már korábban arról értesült, hogy Répás Zsuzsanna már nem kap fontosabb tisztséget az új budapesti kormányzati struktúrában. A volt helyettes államtitkárt ezért már szerdán megkérdeztük arról, hogy igazak-e az értesüléseink. Répás kérdésünket azzal hárította, hogy várjuk meg a helyettes államtitkárok kinevezését.
Csütörtöki újabb megkeresésünkre a politikus már idegesen reagált. Azt szerettük volna megtudni tőle, hogy számít-e valamilyen tisztségre a nemzetpolitikai államtitkárságon, miután a helyettes államtitkári posztot más kapta meg. "Kérdezzék Wetzel Tamást, ha már őt nevezték ki" - jelentette ki a maszol.ro-nak, és elzárkózott a további kérdéseink elől.
Lapunk úgy tudja, a nemzetpolitikai államtitkárságon bekövetkezett változások összefüggnek a Fideszen belüli politikai viszonyokkal. Értesüléseink szerint Kövér László házelnök párton belüli megerősödésével egy időben háttérbe szorult Németh Zsolt volt külügyminisztériumi államtitkár, aki az új kormányban már nem kapott tisztséget. Répás Zsuzsannát Németh Zsolt "emberének" tartják - korábban a kabinetvezetője volt -, ezzel magyarázható a félreállítása.
Mi lesz a támogatáspolitikával?
Az nem világos még, hogy ezek a változások mennyire érintik majd a budapesti támogatáspolitikát. A határon túli támogatásokat kifizető Bethlen Gábor Alap szakmai felügyeletét eddig ugyanis Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium látta el, ám ez a tárca megszűnt. A pályázatokról pedig tavaly júliustól egy négyfős bizottság döntött, melynek tagja volt Semjén Zsolt, Banai Péter Benő helyettes államtitkár és Biró Marcell közigazgatási államtitkár mellett Répás Zsuzsanna is.
Az valószínűsíthető, hogy Németh Zsolt térvesztésének és Répás félreállításának az Erdélyi Magyar Néppártban sem örülnek. A Fidesz "stratégiai partnere" ugyanis fontos kormányzati, vagyis pénzközeli támogatóit veszítette el Budapesten. Kövér László befolyásának növekedésével együtt járhat, hogy a Fideszben a korábbinál nagyobb - támogatásban is megmutatkozó - figyelmet kap majd a Magyar Polgári Párt.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro

Lobbi a területi autonómiáért (Az SZNT Strasbourgban)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) folytatja együttműködését az új összetételű magyarországi európa tanácsi delegációval – nyilatkozta Izsák Balázs SZNT-elnök tegnap, miután hazatért Strasbourgból, az ET parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésszakáról.
Az SZNT háromtagú delegációja lobbitevékenységet próbált folytatni az Európa Tanács intézményeiben a székelyföldi területi autonómia ügyében. Izsák Balázs úgy értékelte, hogy az új összetételű magyar ET-delegációval gyümölcsöző lehet az együttműködés, hiszen megnőtt a magyar képviselők mozgástere. Szerinte ez abban is megnyilvánul, hogy Németh Zsolt magyar delegációvezetőt az ET parlamenti közgyűlése néppárti frakciójának helyettes vezetőjévé választották. Izsák Balázs elmondta: az SZNT küldöttsége Strasbourgban többször is meggyőződött arról, hogy eljutottak az Európa Tanács illetékes intézményeihez a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatai, és az ET apparátusát foglalkoztatja a kérdés. Példaként hozta fel, hogy az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának állandó bizottsága álláspontot kért az ügyben a román kormánytól, és úgy döntött, hogy a kongresszus július 3-án Kisinyovban összeülő monitoring bizottsága megvitatja a székelyföldi önkormányzati határozatok ügyét. Az SZNT elnöke közölte, továbbra is számítanak a magyar kormány támogatására az autonómia eléréséért folytatott politikai küzdelemben. Megemlítette, hogy vasárnap a Szent László-napi Bukovinai Székely Találkozó keretében részt vett a Székelyföld autonómiájáról tartott kerekasztal-beszélgetésen a budapesti Reménység Szigetén. „Székelyföld autonómiáját mindenképpen meg fogjuk valósítani” – vonta le a következtetést Izsák Balázs.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nézz, uram, sebeinkre!
Nem akarom magam örökbe vétetni a magyar kormánnyal. Mégis teszek (néha) ajánlatot. De hogy belső légköri nyomásom megmaradna, idézek két sort a (romániai) kommunista diktatúra egyik magyar költőjétől – név az illetékes irodalomtörténészeknél, pl. Kántor Lajosnál: „Most mint elvtárs, megkérdem tőled, / éber vagy-e? jó vagy-e őrnek?” Merthogy az a kommunista rendszer igyekezett mindenkit örökbe fogadni, éberré tenni.
Abból a rohadék rendszer(telenség)ből semmit nem vett át, hála Istennek, az Orbán-kormány. Szlovákiába invitálom magam mellé most, meg sem állunk a dunaszerdahelyi könyvüzletig, ahol találhatók azok a mostani könyvek, melyekben nemcsak a maguk múltját írják újra azok a történészek, melyeket nem üldöz a világon egyetlen akadémia sem tagságuk ügyében. A könyvekben írva van, hogy „a magyar honfoglalás tulajdonképpen nem honfoglalás volt, Árpádék bekérezkedtek a Kárpát-medencébe, ahol Szvatopluk morva–szlovák vezér helyet adott a söpredék szolganépnek, letelepedési jogot… Tulajdonképpen mi, szlovákok hálásaknak kell lennünk e kóbor népnek, mert ők kényszerítettek bennünket összefogásra. A szlovák nép olyan nagyságokat adott a magyarságnak a saját soraiból, mint Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Petőfi Sándor és sok más szlovák...”
Azt az újraírók elfelejtik, hogy ilyen megnevezés, hogy szlovák, Magyarország 1920-as kiosztásáig nem is létezett, fővárosuk sem, az osztozkodáskor Bratislava sem, csak úgy mondották a tótok, hogy Poson stb. Kilenc ilyen tudománytalan, fantáziával dúsított munka recenzióját kaptam kézhez a világhálón, Németországon át. És hát megkérdezem most tisztelettel a Magyar Tudományos Akadémiát, illetve a mai magyar kormányt, van-e válaszuk ezekre a könyvekre, melyeket állami pénzen, potom áron terjesztenek, és ezekből tanítják a maguk s a magunk történelmét iskolákban.
Most mint magyar szavazó s nemzetpártoló, megkérdem tőled, kormányom, van-e a tarsolyodban válasz? És miért fordult vissza Sólyom László államelnökünk a Duna-hídról, amikor a szlovák elvtársak nem engedték be, itt, né, vagy nyolc évvel ezelőtt? Ne vegyenek ölbe s örökbe bennünket, de viselkedniük kellene ám érettünk, számkivetettekért, otthon és másutt, mert hát szavaznunk kell, s bizony önmagunkra is gondot kell fordítanunk, Pozsonytól Bukarestig, le Belgrádig s tova Marosvásárhelyig.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Navracsics bekérette a román nagykövetet
A külügyi tárca bekérette a román nagykövetet, miután a bukaresti vezetés magyarázat nélkül elutasította, hogy magyar konzulátus nyílhasson Nagyváradon és Marosvásárhelyen.
A magyar kormány még tavaly áprilisban kezdeményezte a román kabinetnél a két diplomáciai iroda megnyitását. Navracsics Tibor szerint a román döntés hatással lesz a két ország kapcsolatára.
„Különösen azért vagyok személy szerint is meglepve és csalódott, mert a román külügyminiszter az elmúlt hetekben többször is kifejezte, hogy milyen szívesen hívna meg engem Bukarestbe, és szívesen tárgyalna velem a magyar kapcsolatok javításáról, illetve jó színvonalon tartásáról. Úgy gondolom, hogy ez a tett élesen szemben áll a korábbi mondataival. Valamilyen magyarázatot találjunk erre, ezért bekérettük a budapesti román nagykövetet, és további felvilágosítást várunk tőle az ügyben” – szögezte le Navracsics Tibor.
A román külügyminiszter meglepetéssel fogadta a magyar külügy állítását, miszerint érdemi magyarázat nélkül utasították vissza a két külképviselet megnyitására vonatkozó kérést. Ezt a bukaresti külügy-minisztérium közölte. A román fél szerint a bécsi egyezmény értelmében Románia joga eldönteni, hogy engedélyt ad vagy sem új külképviseletek megnyitására. A döntést alapos vizsgálat után hozták meg, amelynek során Magyarország már meglévő külképviseleteit is figyelembe vették. A közleményben azt írják, hogy a két ország közötti diplomáciai és konzuli kapcsolatok vezérelve a kölcsönösség kell legyen.
mno.hu / Hír Tv, Erdély.ma

Az autonómia szükségességéről
A kárpát-medencei magyarság szülőföldön
boldogulásának és megmaradásának
egyetlen biztosítéka a tényleges és teljes körű autonómia.
Helyzetfelmérés
Kilencvennégy évvel ezelőtt a felelőtlen nagyhatalmi politika és a Közép-Európában évszázadok óta velünk együtt élő nemzetek akkori vezető politikusainak féktelen mohósága darabokra szakította az ezer esztendős Magyarországot. A trianoni békediktátum hazánk területének kétharmadát, magyar lakosságának egyharmadát idegen fennhatóság alá helyezte. A trianoni sebek máig nem gyógyultak be, Trianon következményei rányomják bélyegüket mindennapjainkra. A békediktátum következtében 3,4 millió magyar került idegen fennhatóság alá az utódállamokban, közel a fele az új magyar határ mentén egy tömbben. Magyarország saját magával lett határos. Ehhez fogható gyalázatot az újkori Európában csak Lengyelország szenvedett el, amikor 1815-ben a Szent Szövetség felosztotta. Az elcsatolt területeken ma mindössze 2,2 millió magyar él a 2011-es népszámlálás alapján. Ugyanakkor a környező népek lélekszáma két-háromszorosára nőtt ez idő alatt. Ezt alapul véve ma legalább 7 millió magyarnak kellene élni a szomszédos országokban. E helyett 2,2 millió él csupán. (Megjegyzendő azonban, hogy az elszakított területeken élő magyarok lélekszáma a hivatalos népszámlálási adatoknál bizonyosan magasabb. Az asszimiláció első megnyilvánulási formája, hogy számosan félelemből, jobb társadalmi előremenetel reményében, vegyes házasságban élve gesztusként a házastárs iránt, vagy egyszerűen megalkuvásként, a többségi nemzethez tartozónak vallják magukat. Ez nem magyar magatartásforma, ez történelmi gyakorlat, ami emberileg érthető, de érzelmileg nem elfogadható. Ha fordul a helyzet, ezek az emberek ismét „bevallják” nemzeti hovatartozásukat. Sorozatban láttunk ilyen fejleményeket a második világháború idején. Magyar vonatkozásban legutóbbi érdekesség, hogy az Ausztriához csatolt, Burgenlandnak nevezett területen 1991-ben sokkal többen vallották magukat magyarnak, mint tíz évvel korábban. Az ok: „a magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez” …) A magyarok részaránya az elcsatolt területen a helyi lakossághoz viszonyítva: Felvidéken 30 %-ról 10 %-ra, Kárpátalján 31 %-ról 12 %-ra, Erdélyben 32 %-ról 20 %-ra, Délvidéken 28 %-ról 14 %-ra csökkent. Mindez látszólag betudható a kényszerű elvándorlásnak, erőszakos asszimilációnak, kitelepítéseknek, tömeggyilkosságoknak, amelyek 1920 és 1990 között történtek. Azt hittük, a rendszerváltozások után, az euro-atlanti integráció kiteljesedését követően, mindez megszűnik. Nem így történt. 1991 és 2011 között mintegy 600 ezerrel csökkent az elcsatolt területeken élő magyarok száma. A harmadik évezred sem hozott változást, a magyarok lélekszáma a szomszédos országokban folyamatosan csökken. (Sajnos igaz ez a mai Magyarország területén is, de sokkal kisebb mértékben.)
A fenti állítás, miszerint a rendszerváltozások és az integráció nem hozott megoldást, másik igazolásául a szomszédos országok elmúlt években folytatott kisebbségpolitikájának elemzése szolgál. Általánosságban megállapítható, a többségi nemzeteknek csak addig van szükségük a magyarokra, amíg a belpolitikában, olcsó ígérgetésekkel, koalíciós partnernek megnyerik, vagy külpolitikai megfontolásokból, jó bizonyítványt akarnak felmutatni a nemzetközi közösség felé. Amint nincs rájuk szükség, ejtik őket, és az ígéreteket azonnal visszavonják, sokszor még az elért kis eredményeket is felszámolják. A kis lépések politikája tehát nem hozott semmi érdemleges eredményt, a külhoni magyarság „porlik, mint a szikla”.
A megmaradás feltételei
Mi a megmaradás feltétele? Az anyanyelv korlátlan használata az élet minden területén a születéstől a halálig, a nemzeti kultúra ápolásának és gyakorlásának joga külső feltételek nélkül, egyenrangú állampolgárság az adott országban, pénzügyi és gazdasági függetlenség. Európai uniós szóhasználattal: a szubszidiaritás elvének biztosítása. Miután Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában nem ismerik el az ott élő magyar nemzeti közösségeket államalkotó tényezőnek, tehát nem egyenrangú állampolgárok, ezért csak a tényleges és teljes körű autonómia biztosíthatja szülőföldön boldogulásukat és fennmaradásukat. Tényleges, tehát nem olyan, mint Petru Groza korában a Magyar Autonóm Tartomány Erdélyben. Teljes körű, vagyis személyi elvű, kulturális és területi autonómia valamelyik formája, vagy ezek kombinációja. Csak ez által biztosítható ugyanis az önrendelkezés a szórványban és a tömbben élőknek egyaránt. Kérdés, milyen feltételek teljesülése esetén jöhet létre az autonómia?
Egy számszerű kisebbségben élő őshonos nemzeti közösség autonómiájának megvalósításához három feltételnek kell teljesülnie: - az adott közösség elszánt akarata, hajlandósága az áldozatvállalásra, íy- megfelelő jogi alap és/vagy meglévő nemzetközi gyakorlat, - többségi nemzet egyetértése és/vagy külső erő kényszerítő nyomása.
Nézzük az első feltételt: van-e akarat és készség az áldozatvállalásra? Sajnos ezen a téren nem állunk jól. Az elmúlt közel egy évszázad borzalmai, csalódásai, kilátástalanságai félelmet ültettek el az elszakított nemzetrészekbe. Ez leginkább a Benes dekrétumok által sújtott, kollektív bűnösséggel vádolt felvidéki magyaroknál tapasztalható. A probléma azonban többé-kevésbé fennáll valamennyi szomszédos országban élő magyar nemzeti közösség esetében. Ennek következménye, hogy inkább vállalják az elvándorlást a mai Magyarországra, vagy ami még ennél is szomorúbb, harmadik országokba is. Számosan a kikényszerített asszimilációt választják. Sokan úgy gondolják, egy életük van, nem vállalják a bizonytalan kimenetelűnek gondolt harcot. Ezt a mentalitást a rendszerváltozásban és az euro-atlanti integrációban való ez irányú csalódások táplálják. Ezen kellene túllépni, rámutatva a valós realitásokra, melyeket a másik két feltétel teljesülése nyújt. E téren a székelyek elmúlt két esztendőben tapasztalható autonómia törekvései hozhatnak áttörést. A Délvidéken is elindult valami, a kulturális autonómia csírái megjelentek. Látni kell azonban, hogy folytatás ott (is) csak akkor lesz, ha szerb barátainkat jó szándékú külső erő erre rákényszeríti.
Van-e jogi alapja a magyaroknak az autonómiához? Ez a második kérdés, a következő feltétel. Az őshonos magyar nemzeti közösségeknek alanyi jogon jár az önrendelkezés az utódállamokban. Születésük helye adja meg ezt a jogot: ott születtek, ahol őseik éltek és alkottak évszázadokon át. Falvakat, városokat építettek, gazdag kultúrát teremtettek, és vérükkel védték azt a földet, ahol utódaik ma élnek. Joguk van tehát nemzeti identitásuk megtartásával szülőföldjükön teljes életet élni. Ezt a jogot számos európai irányelv, az Európa Tanács ajánlásai (többek között az 1201/1993-as, az 1832/2011-es, valamint az 1985/2014-es) és Európa számos országában kialakult gyakorlat támasztja alá. Dél-Tiroltól kezdve Katalónián át a belgiumi németekig lehetne sorolni a számos példát az Európai Unión belül. (Az EU-n kívül is létezik ilyen gyakorlat!) Ezeken a területeken számos esetben történelmi gyökerekkel rendelkezik a létező autonómia, de sok esetben 20. századi, áldozatokat követelő küzdelem során sikerült kivívni az önrendelkezési jogot. (Lásd első feltétel!) Fentieken túlmenően az Európai Unió Alapjogi Chartájából is levezethető az autonómia iránti jog. Bár ez a dokumentum csak az egyéni jogok biztosításával foglalkozik, de létezik olyan jogértelmezés, miszerint ha az egyénnek joga van például anyanyelvén beszélni és nemzeti kultúráját gyakorolni, akkor ezt társaságban művelve, már kollektív jogról beszélhetünk. Mindezekből látható, hogy a három feltétel közül a jogi feltétel egyértelműen adott a magyarság számára.
Mindezek után nézzük meg, van- e fogadókészség a számszerű többségben lévő nemzetek részéről az autonómiára? Sajnos egyértelműen megállapítható, hogy jelenleg nincs. Tisztában kell lennünk azzal, hogy szomszédaink többségének (talán valamennyinek) eltökélt szándéka hosszú távon az adott országban élő őshonos magyarság asszimilálása, vagy a szülőföld elhagyásának kikényszerítése. Erről a szándékról azonban többségük biztosan lemond, ha belső és külső körülmények erre késztetik őket, és országuk területi épségét ezzel párhuzamosan (vagy éppen ez által!) biztosítva látják. Elszánt összmagyar fellépés és megfelelő nemzetközi nyomás tárgyalóasztalhoz kényszerítheti a szomszédos országok politikai vezetőit. Minden felelősen gondolkodó európai politikusnak tisztában kell lennie azzal, hogy földrészünkön csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha az őshonos nemzeti közösségek (is) teljes körű és tényleges önrendelkezési jogot kapnak. Különösen igaz ez a Kárpát-medencében. Nyugodtan kimondhatjuk: Európában létezik egy megoldatlan magyar ügy. A huszadik századi történelmi igazságtalanságokat (békediktátumokat) számos nemzetnek sikerült már helyre tenni, a magyaroknál ennek még a nyomát sem látni. Hozzánk hasonló helyzetben csak a szerbek és az oroszok vannak. Nekik új ez a helyzet, mi már csaknem egy évszázada szenvedünk tőle. A második világháború az első utáni igazságtalan békeszerződések következménye volt. A győztesek nem tanultak korábbi hibáikból, megismételték az igazságtalanságokat, sőt sok helyen még tetézték is azt. A kétpólusú világrend kialakulása megakadályozta a megalázó sorsba taszított nemzetek érdekeinek érvényesítését. A negyedszázada elindult rendszerváltozások azonban kiszabadították a szellemet a palackból. Két évtizedes vergődés után most történelmi esély adódna az öreg kontinens sorsának jobbra fordítására, nem csak az integráció elmélyítésével és bővítésével, hanem a benne élő népek, nemzetek saját akaratuk szerinti boldogulásának biztosításával. Szabad népek szabad akaratukból békét, stabilitást és gyarapodást biztosíthatnak Európában. Ha egy részüktől megtagadjuk az önrendelkezést, mindennek az ellenkezője történhet. Ezt kell felismerni a „nemzetközi közösségnek”, a többi már magától adódik. Első lépésként az Európai Uniónak belső jogrendjébe kellene emelnie az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait.
Tennivalók
Fenti folyamatot remélve és azt ösztönözve, de ettől függetlenül is, a magyar kormánynak és valamennyi magyarországi felelős politikai erőnek élnie kell a külső ráhatás, a jó értelembe vett politikai nyomás eszközével mindazon szomszédunk vonatkozásában, ahol erre szükség van. Jelenleg, különböző mértékben, négy relációban látható ilyen szükségesség. A 2010-es nemzetpolitikai fordulat után, az elmúlt három évben nem volt túl kegyes hozzánk a sors, ami a nemzetközi kapcsolatokat illeti. A most kezdődő négy esztendőben azonban várhatóan lényegesen megnő nemzeti érdekérvényesítő képességünk a nemzetközi politikában. Ezzel nyilvánvalóan élni fogunk. Fontos alapelv ugyanakkor, hogy az elszakított nemzetrészek ügye nem külpolitikai kérdés, hanem egy speciális belügy, melynek külpolitikai vonatkozásai is vannak. Ez az alapvetés önmagáért beszél, kifejtése itt most felesleges. Az elszakított nemzetrészeknek meg eltökélten harcolniuk kell igazukért. Nem külön-külön, hanem együtt, összefogva az egész Kárpát-medencében, mert Szabó Dezső igazsága ma is érvényes: minden magyar felelős minden magyarért!
Budapest, 2014. június 30.
Csóti György, Vajdaság.ma

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 1.)
Szegényes Székelyföld első világháborús részvételének irodalma. Az 1916. augusztus végi román betörés és megszállás miatt elmenekülő hivatalosságok, na meg a lakosság távozása lényegében lebénította Sepsiszentgyörgy életét.
A tisztviselők nélkül a város igazgatása is szünetelt, de a Székely Nép című napilap is fél évre felfüggesztette megjelenését, ezért aztán alig rendelkezünk szakirodalommal, forrásokkal e rövid időszakról. Három évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Múzeum Acta című évkönyvében két tanulmány is megjelent Nagy Szabolcs nyíregyházi levéltáros tollából Sepsiszentgyörgy első világháborús történetét illetően: Az 1916-os román megszállás egy sepsiszentgyörgyi patikus szemével. Egy székely város közállapotai az első világháború végén. Van még egy József Álmos által szerkesztett, Mire a falevelek lehullanak című kötet, amely a világháború történéseit különleges megvilágításban mutatja fel, a résztvevők levelezéseit fogja csokorba, ízelítőt ad a katonák életéről.
Belesodródunk a háborúba
1914. július 28-án, egy hónappal a szarajevói merénylet után a Monarchia hadat üzent Szerbiának, és ezzel kezdetét vette a világtörténelem addig ismert legnagyobb és legvéresebb összecsapása. A két hatalmi csoportosulás, az antant és a központi hatalmak közötti háborúba belesodródott még jó néhány olyan ország is, amely érdekei érvényesülését részvétele által képzelte elérni. Olaszországot és Romániát szövetségi szerződés kötötte a központi hatalmakhoz, semlegességi nyilatkozatot is tettek, hogy majd később a győzelemre sokkal inkább esélyes antant oldalán vegyenek részt a harcokban. Vilmos német császár villámháborús tervei rövidesen szertefoszlottak, és a rosszul összerakott stratégia kudarca előre vetítette a központi hatalmak vereségét, különösen azután, hogy az Egyesült Államok is beavatkozott a háború menetébe.
Románia megnyeréséért már a háború kitörésekor versenyfutás kezdődött az antant és a központi hatalmak között, és ezzel tulajdonképpen Erdély is bekerült a nemzetközi politika eszköztárába. Ezért a háború kezdete óta az antant titkos tárgyalásokon Romániát rá akarta bírni Magyarország megtámadására. Azok a román politikusok, akik a központi hatalmakhoz húztak, összeköttetéseiket mozgósítva, Bécsen és Berlinen át kíséreltek meg nyomást gyakorolni a magyar kormányra, hogy az erdélyi románok számára jelentős politikai kedvezményeket adjon, s ezzel segítse elő Románia hadba lépését a központi hatalmak oldalán.
Tisza István miniszterelnöknek viszont az volt a véleménye, hogy egyedül a harctéri győzelem vagy vereség döntheti el Románia magatartását, az első esetben nincs szükség engedményre, a második esetben pedig ezek már nem érnének semmit. Felismerte, hogy a román kívánságok kísérleti léggömbök, ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy amint a bukaresti kormány a fegyveres együttműködésre pozitív javaslatot, kötelező érvényű ígéretet tesz, ő is hajlandó velük konkrét megoldásokról tárgyalni.
A csatlakozási huzavona idején felvetődött a Monarchia föderatív átalakításának gondolata is. Közben bizonyos engedményekkel kívánta az uralkodó és a magyar kormány kifejezni azt az elhatározását, hogy akár fontos politikai, nemzetiségi jogok kiterjesztésére is hajlandóak, ha a románok garanciát vállalnak a központi hatalmak melletti lojalitásuk kinyilatkoztatására. Beszüntették a sajtópereket, az uralkodó amnesztiát hirdetett a politikai ügyekben elítélt románoknak, egy kormányrendelettel pedig külön engedélyezték a román nemzeti zászló használatát. 1915 folyamán a központi hatalmak és Románia viszonya feszültebbé vált, de az Erdély-kérdés továbbra is alkudozások tárgya maradt.
A háború kitörésekor Erdély katonailag védtelen térség volt. 1914 végén ugyan hozzákezdtek egy erdélyi hadsereg felállításához, ezt azonban hamarosan elvitték az orosz frontra ugyanúgy, mint a következő évben szervezett határvédő hadosztályt, úgyhogy 1916-ban szinte csak a csendőrség őrizte a határokat. József főherceg a következőképpen jellemezte Erdély harci felkészületlenségét: „Mennyire el volt hanyagolva Erdély előkészítése katonai felvonulás esetére. Minden magyar ember, aki tisztában volt az oláh irredenta céljaival és e nép jellemével, úgy érezte, hogy Magyarországot a legkomolyabb veszély Oláhország felől fenyegeti. Mégis szomorúan kellett látni, hogy amíg a kettős monarchia összes határait vagy várak, vagy vasutak és utak építésével erősítik, addig Erdélyben ebben az irányban hosszú évtizedeken át semmi sem történt.”
Általános mozgósítás
A hadüzenet és a háború megkezdése előtti hónapokban az érintettek tisztában voltak a hadi események közelségével, és azt is tudták, hogy már csak a közvetlen ürügyként szolgáló szikra kipattanásával bármikor kezdetét veheti a nagy világégés. Ezért 1914 májusától megkezdődött az általános mozgósítás, főképpen az idegen földön lévők számbavételével, tartózkodási helyük felkutatásával, hogy alkalomadtán minél gyorsabban hazajöhessenek háborús szolgálatra. 1914. május 6-án Bálint Dénes sepsiszentgyörgyi polgármester az alispánnak tett jelentésében kérte a felettes hatóságot, sürgősen kézbesítse Bukarestbe Ruzsa Kálmán, Nagy József, Daragics Dávid, Német József, Tóth Mózes és Gyurka Zsigmond számára a sorozási idézést. Csakhogy az idegenben lévők megtalálása nem sok sikerrel járt. 1914. június 14-én a bukaresti osztrák–magyar konzulátus az alispáni megkeresésre válaszolva közölte, hogy pontos cím hiányában a behívó nem kézbesíthető, mert Bukarestben nincs központi jelentkezési hivatal, a konzulátus pedig nem rendelkezett saját hatáskörében a nevezettek felderítéséhez szükséges eszközökkel. A külföldön tartózkodók elérése majdnem lehetetlennek tűnő ábránd volt, különösen akkor, ha az illető Amerikában élt, ilyen esetben csakis a központi intézmények beavatkozása hozhatott volna eredményt, mégpedig a honvédelmi minisztérium közbenjárásától remélték a sikert, például Császár Jenő sorozási kötelezettség alatt álló személy Minneapolis városában való elérését illetően. A háború hivatalossá tételével 1914 augusztusában megkezdődött a hadköteles férfiak tömeges bevonultatása, akiknek családtagjait vidékektől függően 57–70 fillér napi segéllyel kívánták kárpótolni. A hadba vonulás kötelezettsége alól roppant nehéz volt kibújni, sokan kérvényezték az otthon maradást családfenntartói minőségük vagy hivatali nélkülözhetetlenségük okán, azonban majdnem mindenkit elutasítottak. 1914 őszén a belügyminisztérium leirata dr. Fogolyán Kristóf sepsiszentgyörgyi kórházi orvos felmentési kísérletét utasítja el. A megokolásban egyértelművé teszik a felmentés körülményeit, s a kórházi orvosok esetében csak úgy lehetett, ha egy jelentősebb kórház teljesen orvos nélkül maradt. Ez a helyzet Sepsiszentgyörgyön nem állt fenn.(folytatjuk)
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kövér: az autonómiatörekvésekhez nagyobb támogatás kell az elszakított nemzetrészek politikai vezetőitől
A házelnök szerint a Trianonban szétszakított magyar nemzetnek van jogosultsága arra: egyként élje az életét az Európai Unió keretein belül.
Az Országgyűlés elnöke vasárnap a Duna World Heti hírmondó című műsorában a kérdésre, hogy kinek mi a teendője az autonómiáért folytatott küzdelemben, arról beszélt: Orbán Viktor miniszterelnök nemrég nyilatkozatban tette világossá európai szintéren is, hogy „számunkra létezik magyar kérdés".
Vagyis az, hogy a Trianonban szétszakított magyar nemzetnek van jogosultsága arra: egyként élje az életét az Európai Unió keretein belül – mondta Kövér László, rámutatva arra, hogy az unió keretein belül léteznek különböző autonómiaformák, amelyek megadják a nemzeti önrendelkezés lehetőségét. Példaként említette a Finnországban élő svédeket, a Svédországban élő finneket, valamint a baszkokat és a katalánokat.
A házelnök kijelentette: ez önmagában deklaráció által nem fog megvalósulni. Csak azt jelezte a kormányfői kijelentés, hogy ezentúl a magyar kormány „nagyobb hangsúlyt szeretne ebbe fektetni a nemzetközi viszonyrendszerében".
Kövér László szerint ehhez hátország kell, amely – mint mondta – nem mindössze abból áll, hogy az anyaország megfelelő gazdasági állapotban van-e, hanem abból is: az elszakított nemzetrészek politikai vezetői mennyire veszik komolyan ezt a stratégiai célt.
A mostani és a mindenkori magyar kormánynak, amelyek reményei szerint a célt folyamatosan napirenden tartják, nagyobb támogatást kellene kapniuk az erdélyi magyar közösség politikai vezetőitől és a többi nemzetrész politikai vezetőitől is – mondta a házelnök, hozzátéve: ahhoz, hogy ezt a segítséget megkapjuk, ezeknek a közösségeknek saját vezetőiken kellene ezt számon kérni.
Csak működtetnünk kellene azt a demokráciát, amelyben 1990 óta részünk van – jelentette ki Kövér László, akivel az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház felavatása alkalmával készítettek interjút.
MTI, Erdély.ma

A nemzeti integráció lehetőségei (Martosi szabadegyetem)
A nemzeti integráció jövőbeli lehetőségeiről, a külhoni magyar közösségek céljairól és a magyar kormány nemzetpolitikájának eddigi eredményeiről beszéltek magyar politikusok a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvénye, a martosi szabadegyetem nyitónapján tegnap.
A nyitónapon a Felelősséggel és hűséggel avagy Új lendületben a nemzetpolitika címmel tartott fórumon Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke beszélgetett a magyar nemzetpolitika aktuális kérdéseiről. Potápi Árpád János hangsúlyozta: mindent meg kell tenni azért, hogy sikerüljön mozgósítani mindenkit a magyar kormány és a külhoni magyarság közös céljainak érdekében. E célok sorában említette a külhoni, azon belül a felvidéki magyarság érdekképviselete erejének fokozását is. Leszögezte, hogy a magyar kormánynak a Felvidéken egy partnere van, és ez a Magyar Közösség Pártja (MKP). Mint mondta: Szlovákiában ma az MKP az a párt, amely a helyi magyar közösség céljait képviseli. Hozzátette: a Most–Híd szlovák–magyar párt nem etnikai magyar párt, ugyanakkor azzal is a jó kapcsolat fenntartása a cél, de ez a kapcsolat nem lehet olyan, mint egy magyar párttal.
Szász Jenő az erdélyi és a felvidéki magyar közösség aktuális helyzetéből kiindulva azt fejtegette, hogy Szerbia európai integrációjának folyamatában a délvidéki magyarok érdekében minden lehetőséget ki kell használni, mivel erre az integráció után sokkal kevesebb lehetőség adódik majd. Sem Pozsony, sem Bukarest, sem Belgrád nem érdekelt abban, hogy a külhoni magyarság jövője biztosítva legyen – mondta. Hozzátette: a külhoni magyar közösségek helyzetének javításához alapvető változtatásokon keresztül vezet az út.
Duray Miklós arról beszélt, hogy a rendszerváltozásig a nemzettudat gyengülése volt megfigyelhető, amit olyan sajnálatos, de jellegzetes példák is mutattak, mint az, hogy a felvidéki magyarokat nemzettársaik esetenként csehekként vagy csehszlovákokként említették. Úgy vélte, a rendszerváltozás utáni két évtizedben viszonylag kevés konkrét lépés történt annak érdekében, hogy a nemzeti integráció stratégiai céljait megvalósítsák. Az integrációra való valós felkészülés első jelei 2010 után mutatkoztak meg – mutatott rá Duray, aki szerint ennek köszönhetően mára sikerült közelebb jutni az integráció céljának eléréséhez. Ennek példájaként egyebek mellett a nemzetpolitikai államtitkárság létrejöttét és a Wekerle-terv alapgondolatának megfogalmazását hozta fel. Ez utóbbi – mondta – a Kárpát-medencét egy gazdasági egységeként fogalmazza meg, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy sikerüljön újrateremteni a szülőföld megtartó és eltartó szerepét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Legyenek láthatóvá tetteid (7. Magyar Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön)
A mai napon emberi világunk találkozhat az isteni irgalomnak és a jóságnak a világával. Találkozhat Isten gyógyító erejével, mert gyógyulásra van szükségünk. Találkozhat azzal a boldog tapasztalattal, amit olyan ritkán és nehezen mondunk ki, hogy jó dolog magyarnak lenni, és jó dolog reformátusnak lenni – hangsúlyozta ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott 7. Magyar Református Világtalálkozó megnyitóján.
A nap fénypontja Kálvin János egész alakos bronzszobrának leleplezése volt, amit a Magyar Református Egyház püspökeinek szolgálatával tartott, úrvacsorás istentisztelet követett. Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotásának, Kálvin János egész alakos szobrának leleplezése után nt. Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a szoborállítást kezdeményező Székely Mikó Alapítvány elnöke megköszönte a támogatást a helyi és a megyei önkormányzatnak, valamint a magánszemélyek és vállalkozók adományát és segítségét (képünk). A világtalálkozó programjai minden korosztályt megszólítottak, a 2009-ben egyesített magyar református egyházak Generális Konventje pedig a tervezett napirendekkel megkezdte ma is folytatódó plenáris ülését. A kézművesek, a különböző egyházmegyékből érkezett nőszövetségi csoportok már kora reggel berendezték sátraikat az Erzsébet park szélén, a színház előtt megálló autóbuszokból szinte folyamatosan szálltak le a távolról Sepsiszentgyörgyre érkező hívek, akiket nt. Szegedi László erdélyi egyházkerületi generális direktor a Kálvin János nagyságát méltató hangos ismertetője fogadott, aki pedig többet kívánt megtudni a nagy reformátorról, neves egyháztörténészektől kérhetett bővebb tájékoztatást.
Sokszorozzuk meg az Ige fényét
A világtalálkozót ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki köszöntőbeszédében emlékeztetett, hogy voltak idők, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt azért, ha valaki a határon átcsempészte a Bibliát, a magyar nyelvű irodalmat, de a sok küzdelem az anyanyelvért és érte meghozta, hogy ma, akik a világon magyar reformátusok vagyunk, nem vagyunk elválaszthatóak, minket az anyanyelv és a közös kultúra összetart. A határok feletti magyar–magyar összetartozás a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki szerint ennek az összetartozásnak a kötelékei elsősorban lelki, szellemi természetűek. „Azért jöttem el, hogy kifejezzem a magyar kormánynak azt a szándékát, hogy arról az erőről, ami önökben van, mi nem szeretnénk lemondani. Mi azt az erőt hozzá szeretnénk ragasztani minél szorosabban az egész Kárpát-medencei magyarságnak az erejéhez. Azt szeretnénk, hogy a reformáció és a magyar, ami a történelemben összetartozott, a jövőben is összetartozzon. Ez a kötelék ma erősebb, mint tegnap volt, és dolgozzunk együtt és imádkozzunk együtt, hogy holnap, holnapután még erősebb legyen.” Ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szerint Sepsiszentgyörgy egy napra a világ közepe, „mert ahol hitben, szeretetben találkozunk, bárhol legyen is az a hely, mindig az a világ közepe”. Felszólított, hogy „vegyük körbe az Ige világosságát mindannyian, igaz emberi magyar református keresztyén harcunkkal, sokszorozzuk meg az Ige fényét, és akkor olyan fényesség támad, hogy a gyógyulások, egybetalálások, megbékélések, megerősödések lehetővé válnak”.
„2009-ben egymás felé fordultunk, egymás kezét megfogtuk, és a szétdaraboltságból egység lett. (...) Mi ezt az egységet kifejezni jöttünk ide, együtt örvendezni, együtt ünnepelni, együtt adni hálát ide, Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre. Itt is itthon vagyunk, itt is helyünk van. Isten népe vagyunk, és Isten népe akarunk maradni, de tudatosítjuk, hogy ez egyedül Krisztus által lehetséges” – hirdette ft. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházkerület püspöke. A központi színpadon tartott megnyitón közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara Székely Árpád karnagy vezényletével, valamint a sepsiszentgyörgyi belvárosi gyülekezet Harmónia kamarakórusa Jakab Csaba vezetésével.
Kálvin János közöttünk
Az ünneplő közösség elfoglalta a református vártemplom előtti Kálvin teret, a baróti, sepsibodoki, gidófalvi, sepsiillyefalvi, kökösi és a vártemplomi kórusok egyesített kara énekelt, majd ft. Kató Béla szólt elsőként a szoboravatón. Elmondta, hogy „Kálvin János tanítása búvópatakként volt jelen a magyar református egyház több mint négy és fél százados történetében. Ő volt, aki talán leghitelesebben és legérthetőbben tolmácsolta számunkra Isten szavát, a megváltás igéjét, azt a szót, amely a várakozó őrállók számára remény, világosság és béke volt.” Kató szerint Kálvin beköltözött vártemplomainkba, tanítása megváltoztatta Székelyföld arculatát, megerősített önvédelmi harcunkban, vártemplomaink kőfalait az ő segítségével béleltük ki Igével, a francia származású svájci reformátort magyarrá, székellyé fogadtuk. Gottfried Locher, a Svájci Református Egyházszövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy Kálvin egyszerű ember volt, aki a Krisztus-hitet adta nekünk, és azt, hogy mindannyian Krisztusban egyek vagyunk. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felszólalásában elmondta, a mi magyarságunkat, helyünket a világban a hit, a kultúra, a közösség és a nemzet egysége határozza meg, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter pedig úgy vélte, az a választás, hogy Kálvin Jánosnak szobrot állítsanak a sepsiszentgyörgyi reformátusok, olyan értékválasztás, amely nem a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről, de a múltból jön. Kiemelte, jó lenne, ha a genfi szellemiség nemcsak Székelyföldön és Erdélyben, hanem az egész országban elterjedne, otthonra lelne. „Ha mindaz, ami számunkra érték, a szabadság, a függetlenség szeretete, a gondolkodni tudás szeretete otthonra lelne a Kárpátokon túl is, az ország minden szegletében. Ha az a munkaszeretet, rendszeretet, amelyet a kálvini eszmék a teológiai gondolatokon túl közvetítenek, otthonra lelne minden egyes közösségben.” Aki a protestáns etikán nő fel, azt a Balkán soha nem tudja bekebelezni – szögezte le Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint minden korban szükség van reformerekre, mert hajlamosak vagyunk belemerevedni a megszokottba, a rutinba, és egy idő után észre sem vesszük, hogy változás, újítás nélkül zsákutcába jutunk. „Minden korban szükség van olyan emberekre, akik felismerik annak az igényét, hogy ami nem működik, azon változtatni kell, hiszen az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy helytelen, hibás és bűnös úton járjunk. Székelyföldnek is reformokra, bátor, új utakat kereső és nyitó gondolkodókra, cselekvő emberekre van szüksége. Le kell számolnunk a félelmeinkkel, a rossz beidegződésekkel, meg kell vizsgálnunk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. El kell döntenünk, milyen úton megyünk tovább, és azon az úton kitartással, hittel és a győzelembe vetett szilárd meggyőződéssel végig kell mennünk. A jogainkért és a közösség jövőjéért minden körülmények között ki kell állnunk. Az egyházakkal partnerségben létre kell hoznunk Székelyföld belső önrendelkezését, el kell érnünk azt, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelv legyen.
Tárjátok ki szíveteket
Az ünnepi istentiszteleten, amelyet a tíz magyar református egyházkerület püspökei szolgálatával tartottak, ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt 2. levele 6. fejezetének 11–18. versét olvasta, melynek alapján azt hirdette: „Tárjátok ki szíveteket, és ebbe a kitárt szívbe hadd férjen bele bánatunk, örömünk, gyengeségünk, mert akkor leszünk igazán Isten egy népe, ha merünk vallani bűneinkről, gyengeségeinkről, elhibázott dolgainkról, szomorúságunkról.” Az úrvacsorás ünnepi istentiszteleten az egyesített vegyes kar mellett közreműködött a Maksai József vezette rétyi Kováts András Fúvószenekar, a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara, valamint Proszán Tímea versmondó.
Együtt kell felemelnünk szavunkat
Míg délután az érdeklődők a meglepetések színházában és a szabadtéri zenés programokon szórakoztak, a Székely Mikó Kollégium dísztermében ft. Kató Béla erdélyi és ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspök aláírta a Svájci Református Egyházak (HEKS) képviselőjével, Ueli Locherrel azt a szerződést, amelyben a svájci fél vállalja a lelkésztovábbképzés, a diakóniai munka és a kicsi, de még életképes romániai református gyülekezetek infrastrukturális támogatását. A Magyar Református Egyház Generális Konventje késő délutáni plenáris ülésének megnyitóján Kató Béla hangsúlyozta, jelzésértéke van annak, hogy a magyar részegyházak püspökei a Székely Mikó Kollégiumban üléseznek. Szerinte ma is nagy szükség van az összefogásra, együtt kell felemelnünk szavunkat, együtt kell tiltakoznunk, ha egy közösség bajban van. Ezt követően elhangzott a református egység elmúlt éveinek beszámolója, az ülés ma a bizottságok jelentéseivel, közös gondok megbeszélésével folytatódik.
Fekete Réka, .
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Külhoni vezetők gazdaságfejlesztési tanácskozása
Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési kérdésekről tanácskoztak külhoni magyar vezetők és anyaországi szakpolitikusok a július 9-én megszervezett Kárpát-haza Fejlesztési Fórumon. A magyar Parlamentben megrendezett találkozón Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a Mikó Imre Tervet ismertette.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által szervezett konferencia céljául tűzte ki, hogy olyan fórumot biztosítson a közélet határon túli formálóinak, melyen a gazdaságpolitikai kérdések megvitatásán túl, lehetőség nyílik a hosszabb távú stratégiák kidolgozására és összehangolására is. A tanácskozás résztvevői szorgalmazták a Kárpát-medencei társadalmi-gazdasági integrációt, valamint bemutatták az általuk kidolgozott fejlesztési koncepciókat és programokat.
Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: a magyar kormány a következő évben kiemelten szeretné kezelni a Kárpát-medencei szakképzést, melyre olyan stratégiai pontként tekintenek, ami meghatározó szerepet tölthet be a külhoni magyarság gazdasági fellendülésében is. Mivel a nemzetpolitika sarkalatos kérdéseit az elmúlt kormányzati ciklusban sikerült tisztázni, így – Potápi szerint – a közeljövőben csak mindezek finomhangolására lesz szükség. E munka elvégzésében számítanak a külhoni szervezetek képviselőire is, hiszen a határokon átívelő magyar együttműködés egy átfogó gazdasági stratégiai kidolgozásának is záloga lehet. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által kidolgozott Kárpát-haza fejlesztési koncepció a magyar Országgyűlés által elfogadott területfejlesztési koncepcióra épül 2030-as kitekintéssel, melyet a külhoni szervezetek ide vonatkozó elképzeléseivel egészítenek ki.
Mátis Jenő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökeként vett részt a konferencián, ismertetve a 2013-ban elkészült Mikó Imre Tervet. A Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai támogatásával elkészült dokumentum megalkotásában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson kívül, részt vett a Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei Térség Gazdaságfejlesztési Főosztálya, a VÁTI Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság, valamint a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal is. Az erdélyi szakemberek bevonásával elkészült tervezet célja volt, hogy egyrészt átfogó módon térképezze fel Erdély gazdasági helyzetét, valamint rávilágítson azokra a stratégiai pontokra, melyek kitörési lehetőségként határozhatóak meg a gazdasági térben. Mivel a 2010-es magyarországi kormányváltás óta beállt gazdasági fordulatnak köszönhetően nagyobb szerephez juthatnak a külhoni magyarság javaslatai, így esélyesnek tűnik, hogy a Mikó Imre Tervben megfogalmazott javaslatok is kellő támogatást szerezhetnek. Mátis Jenő véleménye szerint a gazdaságfejlesztést kulcsfontosságú területként kell kezelnie mindannak, aki hosszútávon gondolkodik a magyarságot illetően. Az EMNT alelnöke rámutatott: Erdély egy átgondolt fejlesztési tervvel Magyarország egyik legfontosabb üzleti partnerévé válthat, különösen akkor, ha a Mikó Imre Tervben megfogalmazottak szerint, sikerül a régiót „Kelet Svájcává” tenni. Mátis Jenő kiemelt területként határozta meg az agráriumot, egyúttal problémaként hozva egy átfogó értékesítési lánc hiányát.
Horkay Nándor, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kutatási Stratégiai és Koordinációs Igazgatóságának vezetője a rendezvényen bemutatta A Kárpát-haza Fejlesztési Koncepció 2030 című dokumentumot. Az abban megfogalmazott új nemzetpolitikai paradigma alapeleme a nemzetegyesítés, valamint a Kárpát-medencei társadalmi-gazdasági integráció. A koncepcióban megfogalmazott célok egyike egy magyar fejlesztési ügynökség létrehozása, melynek hatásköre átnyúlna az anyaország határain, ezzel is integrálva a külhoni térségek magyarok lakta vidékeit.
A megszervezett tanácskozáson, a külhoni vezetők közül, jelen volt Farkas Iván, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának alelnöke, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetséget vezetője is. Kósa Lajos, a FIDESZ alelnöke a Megyei Jogú Városok Szövetségét képviselte, Jakab István, a parlament alelnökeként Kövér László házelnök üzenetét tolmácsolta.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája, Nyugati Jelen (Arad)

Továbblépni
A magyar nemzetpolitika utóbbi négy évének gyakorlatát folytatni kell, az esetleges változtatásokat pedig nem azért kell megtenni, mert bizonyos pozíciókba új emberek kerültek, hanem azért, mert a külhoni magyar közösségek igénye túlmutat az eddigieken – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a tartományi képviselőház elnöke a XII. Vajdasági Szabadegyetem utolsó napján, tegnap az észak-bácskai Kishegyesen.
A magyar nemzetpolitika négy éve és a vajdasági magyar politikai érdekképviselet című kerekasztal-beszélgetésen Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért korábban felelős helyettes államtitkár – a nemzetpolitika utóbbi huszonöt évét ismertetve – azt mondta: a rendszerváltás után a magyar állam számára természetessé vált, hogy foglalkozik a külhoni magyarsággal, a kormányváltások viszont hullámzást idéztek elő a nemzetpolitikában, ami megingatta a külhoni magyarok bizalmát. Hozzátette: a nemzetpolitika célja az, hogy a külhoni magyaroknak legyen élhető jövőjük a szülőföldjükön.
Pásztor István ehhez kapcsolódóan kifejtette: számára az újfajta nemzetpolitika igazi kérdése az, hogy a magyar kormány támogatáspolitikája megmarad-e az eddigi gyakorlatnál – annál, hogy főleg az oktatási és művelődési kezdeményezéseket támogatja –, vagy továbblépnek. Hozzáfűzte: ő az utóbbinak a híve, és szerinte sok más határon túli közösség is így gondolkodik. Mint fogalmazott, a nemzetpolitikát a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés, valamint az egészségügyi és a szociális kérdések szempontjából kellene továbbfejleszteni. Erre kitapintható igény van. Számunkra az lenne hihetetlenül fontos, ha meg tudnánk állapodni abban, hogy a támogatáspolitikát ebbe az irányba tudnánk kimozdítani – mondta Pásztor István. A politikus szerint a nemzet akkor erős, ha Magyarország erős, a nemzetrészek pedig tekintélyesek, mivel össze vagyunk kapcsolva egymással, a többi magyar közösség sikere a mi sikerünk is. A pártelnök hozzátette: „Nekünk nagyon fontos, hogy Magyarországon milyen kormány van, hogy milyen a Fidesszel a kapcsolat, de a feladatokat nekünk magunknak kell elvégeznünk. De bátrabbak vagyunk, ha tudjuk, hogy olyan magyar kormány van mögöttünk, amely támogat bennünket. Ugyanúgy kell képviselnünk az érdekeinket, ahogy eddig is tettük. Számomra az igazi kérdés pillanatnyilag az, hogy számíthatunk-e arra a fajta anyaországi támogatásra, amelyet az utóbbi négy évben tapasztaltunk, vagy sem, és akik a magyar kormány határon túli politikáját képviselik, elfogadják-e azt, amit mi csinálunk, vagy nemzetárulásnak tartják azt.” Répás Zsuzsanna szerint ahhoz, hogy a külhoni magyaroknak élhető jövőjük és jövőképük legyen a szülőföldjükön, a magyar intézményeket kell támogatni, mert a közösségek az intézmények köré szerveződnek. Kiemelte, nagyon fontos, hogy a határon túli magyar közösségek gyarapodjanak. Szerinte az utóbbi négy év magyar nemzetpolitikája a kettős állampolgárság lehetőségének megteremtésével teljesedett ki, illetve érte el eddigi csúcspontját.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megújuló épített örökségünk
Megújuló épített örökségünk – értékmentés a Kárpát-medencében címmel nyílt kiállítás szombaton a kolozsvári ferences kolostor refektóriumában.
A magyar kormány támogatásával megvalósuló, a Teleki László Alapítvány által lebonyolított Határon túli magyar vonatkozású épített örökség felújítása című program eredményeit bemutató kiállítás megnyitóján Káldi Gyula építész, a Teleki László Alapítvány kuratóriumi tagja beszélt a tárlat anyagáról. Guttmann Szabolcs építész, a Romániai Építészek Rendje erdélyi tagozatának elnöke elmondta: a kiállítás a július 1–14. között Kolozsváron zajló Építészeti Nyári Egyetem egyik programpontjaként valósult meg, és köszönettel tartoznak Káldi Gyulának, és a kiállítást befogadó ferences kolostornak, személyesen Szabolcs testvérnek.
KÖLLŐ KATALIN, Szabadság (Kolozsvár)

Magyar gyökereiket keresik az amerikai fiatalok
A ReConnect Hungary programban résztvevő tizenöt magyar származású amerikai és kanadai fiatalt fogadott hétfőn a fővárosban Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter. A találkozón kiemelt helyen szerepelt a hazai roma közösség helyzete.
Balog Zoltán a megbeszélés után újságíróknak elmondta: a most Magyarországra látogató fiatalok a harmadik és negyedik generációt képviselik, magyarul már nem beszélnek, de "a szívükben még van egy kis hely Magyarországnak". Ezt a helyet szeretnék tágítani - fogalmazott a miniszter, hozzátéve: ezek a fiatalok a saját országukban egyfajta nagykövetei lehetnek Magyarországnak. "Mi tudjuk erősíteni az ő magyar gyökereiket, azzal, hogy segítünk nyelvet tanulni, megmutatjuk a kultúránkat, ők pedig segíthetnek egy reálisabb kép kialakításában Magyarországról" - fejtette ki Balog Zoltán. A miniszter szerint van mire büszkének lennünk, és a rendszerváltozásnak nagy vesztesége, hogy eddig nem sikerült megtalálni azt, milyen módon lehet becsatornázni a Kárpát-medencén kívüli magyar közösségekben rejlő hatalmas erőforrást. Kitért arra is, hogy a fiatalok azokat az előítéleteket hozták magukkal, amiket a nyugat-európai média kialakított Magyarországról. A találkozón elsősorban a roma közösségek helyzete iránt érdeklődtek, sokat beszéltek a magyarországi cigányság helyzetéről, a többség-kisebbség viszonyáról.
A fiatalok látogatását nyolcmillió forinttal támogatja kabinet, az egész program több százmilliós költségvetésű - jelezte a tárcavezető.
A ReConnect Hungary identitásépítő körút magyar származású amerikai és kanadai fiatalok számára. A résztvevőknek a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken töltött két hét során a kulturális-turisztikai programok mellett alkalmuk nyílik találkozni a nemzetpolitika jelentős szereplőivel, valamint innovatív magyar gazdasági-technológiai projekteket is megismerni.
A ReConnect Hungary program az izraeli, örmény és ír "birthright"-programokkal rokon. (A birthright kifejezés tartalma a születéssel járó jussként írható körül.) Az alapelgondolást először George Pataki New York-i kormányzó fogalmazta meg hét évvel ezelőtt az amerikai Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) egy rendezvényén lánya, Allison Pataki Levy felvetése alapján. A program 2012-ben indult a Magyar Emberi Jogok Alapítvány szervezésében, amerikai-magyar szervezetek és a magyar kormány támogatásával.
maszol.ro

Varga Mihály: Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak
- Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt - hangsúlyozta Varga Mihály kedden, Constantin Nita román gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után, ahol szóba került az is, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam tulajdonosként is szívesen megjelenne a constantai kikötőben.
A két ország közötti közel 7 milliárd eurós kereskedelmi forgalom is mutatja, hogy a kapcsolat jó és stabil. Ez azon alapul, hogy két szomszédos államról van szó, amelyeknek a történelmi és kulturális kapcsolatai szorosak, területükön egyaránt jelentős kisebbség él, és mindketten uniós tagállamok - tette hozzá Varga Mihály.
Constantin Nita hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé, nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely a jó kapcsolatokat erősíti. "Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi" - mondta a román miniszter.
Varga Mihály a tárgyalásról szólva kiemelte, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokban az átlagosnál nagyobb a kis- és középvállalkozások (kkv) aránya - számuk mintegy tízezerre tehető -, erre alapozva olyan üzleti kezdeményezéseket kívánnak támogatni, amelyek a kereskedelmi kapcsolatokat fejleszteni tudják. Román kollégájával együtt fontosnak tartják azt is, hogy a cégalapítás és -finanszírozás a jövőben rugalmasabb legyen.
A tárgyaláson szó volt a közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről is. A román fél felvetette, hogy a gyorsvasút Budapest és Bukarest közötti kiépítése bővíthetné és gyorsabbá tenné a személy- és teherforgalmat, amit mindenképpen meg kívánnak vizsgálni, hiszen Magyarország érdeke is az, hogy ez a fajta közlekedési kapcsolat megerősödjön - mondta Varga Mihály.
A román fél felvetette azt is, hogy jobban ki lehetne használni a constantai kikötő nyújtotta szállítási lehetőségeket, amit a magyar kormány mindenképpen támogatni fog. Varga Mihály hozzátette: a maga részéről azt vetette fel, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam akár tulajdonosként is megjelenhessen a constantai kikötőben, amitől román kollégája nem zárkózott el, megvizsgálják ennek lehetőségét.
A tárgyaláson szó volt arról is, hogy Magyarország szívesen megosztja a devizahitelekkel kapcsolatos tapasztalatait Romániával, tájékoztatja az eddig megtett és a tervezett további lépésekről.
Constantin Nita gazdasági miniszter elmondta: a két fél a következő években közösen megvalósítható projektekről folytatott eszmecserét, érintve a közlekedés, közúti és vasúti szállítás valamint a földgáz kérdését is, továbbá szó volt az infokommunikáció, az idegenforgalom és a kkv-k kérdéseiről is. Szóba került az is, hogy albizottságot hoznak létre a gazdasági vegyesbizottságon belül, amelyek a kiemelt területekkel (energiaszektor, infrastruktúra, kkv-k) foglalkoznának - mondta a román miniszter, aki bejelentette, hogy magyar kollégáját meghívta Bukarestbe.
Constantin Nita hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé. "Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi", s remélhetőleg valóra válik a 10 milliárd eurós kereskedelmi forgalom elérésére tett közös célkitűzés.
Budapest, 2014. július 15., kedd (MTI)

Magyarellenességbe csapott át a palagáz elleni tiltakozás Aradon
Mintegy egy évvel ezelőtt váltott ki heves ellenkezést az Arad megyei, a román-magyar határ menti települések lakóiból a MOL vélt palagázkutatása. A kőolajipari cég romániai leányvállalata, illetve a tulajdonában lévő, a mintavételt végző vállalat állítja, hogy hagyományos szénhidrogént keresnek, de a titkolózás miatt az emberek palagázkutatásra gyanakodnak. A tiltakozó megmozdulásokon egyre gyakrabban Magyarország- és magyarellenes a hangulat, állítják a helybéli magyarok.
„Közel hárommillió hektár mezőgazdasági terület van magyar kézen, de nem egyik vagy másik személy, hanem a magyar kormány kezében. Vigyázat, kinek adják el a földjeiket!” A legutóbbi, aradi tüntetés szónoka ezekkel a szavakkal próbált hatni a többnyire román résztvevő nemzeti érzelmeire. Tavasztól kora nyárig hetente szerveztek hasonló tiltakozó felvonulásokat azokon a településeken, amelyeket érintenek a gázkutatások. A tiltakozásokon 2000-2500-an lehettek.
Almási Vince, a magyar határ menti Kisiratos polgármestere a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában úgy fogalmazott, úgy érezte, a tiltakozás nacionalista tüntetésbe megy át.
Romániában a hivatalos adatok szerint is összesen csak 700 ezer hektár földet művelnek külföldiek, a magyar vállalkozók a határ mentén pedig csak bérlik a földeket.
A több mint 90 százalékban magyarok lakta Kisiratos polgármestere szerint a román kormány döntését kifogásolják, amellyel koncesszióba adták a mintavételt Arad megyében mintegy 55 ezer hektáron. Almási Vince elmondta: nem a külföldiek ellen, hanem a 2012. december 4-én hozott 1185-ös számú kormányrendelet ellen tiltakoznak, azt szeretnék, ha a román kormány azt visszavonná. A nem hagyományos energiának számító palagáz felszínre hozatala egyelőre beláthatatlan következményekkel járhat a régióra nézve. Almási Vince azt mondta: a palagáz kitermelése során körülbelül 3-6000 méter mélységbe talajvizet kell pumpálni, az segít felszínre hozni a gázt. Egy fúrásnál ez több millió liter, s a polgármester vélekedése szerint mindez azt jelenti, hogy elfogyasztják a felszíni vizet.
A mintavételt végző cég képviselője szerint azonban nincs ok aggodalomra. A Panfora Oil & Gas Kft. hatósági kapcsolattartója, Benkő Tibor elmondta: kutatásuk hagyományos szénhidrogén-kutatásra vonatkozik, és céljaik között nem szerepel palagázkutatás.
A helyiek mégis gyanakodnak, mert a koncessziós szerződést nem hozzák a közvélemény tudomására. Almási Vince hozzáfűzte: úgy tudják, az 1185-ös számú kormányrendeletnek van egy titkos része.
A román-magyar határ mentén nagyon jó minőségűek a termőföldek, a lakosság nagy része a mezőgazdaságból él. A helybelieket nem foglalkoztatja, hogy milyen nemzetiségű cég szeretne próbafúrásokat végezni a földjeiken, ők saját és gyermekeik jövője miatt aggódnak. hirado.hu / Kossuth Rádió/ Erdély.ma

Egy aggódó eurodeputát
Azt mondja a kormányzó Szociáldemokrata Párt egyik jeles európai parlamenti képviselője, hogy az etnikai és nyelvi kisebbségek polgári kezdeményezései elfogadhatatlanok az Európai Unió számára. Ezért lelkesen fogadta a külügyminiszter álláspontját a témával kapcsolatosan, vagyis azt, hogy – miután az RMDSZ által benyújtott polgári kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság elutasította azzal, hogy a kisebbségi kérdés nem tartozik az unió kompetenciájába, illetve miután az RMDSZ a luxemburgi bíróságon támadta meg a döntést – a kormány is belépett a perbe az Európai Bizottság oldalán.
A képviselő nem győzi hangsúlyozni, hogy 2013 szeptemberében az Európai Bizottság azért utasította vissza a kezdeményezés bejegyzését, és jelentette ki, hogy nem európai uniós kompetencia, mert a polgári kezdeményezés célja egy olyan európai törvény létrehozása lett volna, amely az etnikai alapú területi autonómia és a kollektív jogok bevezetését tette volna lehetővé.
Románia és a külügyminisztérium álláspontját, amely az európai uniós kompetenciák kiszélesítésének a megakadályozását kívánta elérni olyan területeken, amelyek szerinte csorbítanák a tagországok szuverenitását a nemzeti kisebbségek védelme terén, korrektnek és helyénvalónak nevezte, amely szerinte teljesen megfelel a Lisszaboni Szerződés előírásainak. Véleménye szerint egyetlen európai szerződés "sem engedne meg egy tagországon belüli etnikai vagy nyelvi alapú szeparatizmust", és kijelenti, Kelemen Hunornak meg kell értenie, hogy a kérelem "elfogadhatatlan mind az Európai Unió, mind Románia számára".
A képviselő nem mostanában "világosodott meg", már tavaly szeptemberben, a kezdeményezés elutasításakor figyelmeztetett a kezdeményezés "veszélyes következményeire", amely szerinte "szép szavak mögé rejtve, Orbán Viktor és a magyarországi radikálisok szájíze szerint akarta átalakítani a kisebbségekre vonatkozó európai politikát".
Az európai képviselő szerint Kelemen Hunor téved, amikor "a magyar kormány elfogadhatatlan álláspontját támogatja", ugyanis szerinte ezt az álláspontot elutasította a Velencei Bizottság, de az Európai Bizottság is, előbbi egyenesen azt állította, hogy "az új magyar alkotmány feszültséget kelt Magyarország és a közép-kelet-európai országok között".
Az aggódó képviselő szerint az ilyen kezdeményezések arra a hamis vádra épülnek, hogy Románia és más tagországok nem tartják tiszteletben a kisebbségek jogait. "Emlékeztetni szeretnék, hogy az ország csatlakozásának pillanatában alaposan felleltározták a koppenhágai feltételek betartását, és Románia a csatlakozás után is tiszteletben tartotta ezeket a kritériumokat, lévén egyike azoknak a tagországoknak, amelyek a legnagyobb előrelépést mutatták ezen a területen" – jelentette ki a képviselő. Szavait igazolandó példának azt hozta fel, hogy az RMDSZ 1996 óta szinte folyamatosan kormányban volt.
Nos, mostanában, a választások közeledtével egyre gyakoribbak és hangosabbak a hasonló nyilatkozatok. De ha egy kormánypárt képviselőjének Orbán Viktor és Kelemen Hunor a legnagyobb gondja, nem az, hogy az ország lakóinak nagy része mélyszegénységben él, akkor az magáért beszél. No comment.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Pitypang
„Azt jelenti, nevess most, sírj később” – magyarázta Kevin-Prince Boateng, a ghánai apától és német anyától származó focista, Ghána válogatottjának játékosa a testén levő egyik tetoválás mély jelképiségét. A bőrbe tűzött kép egy nevető meg egy síró jokert ábrázol, nem teljesen világos tehát, hol itt a kronológia s annak mondanivalója, hiszen egyszerre vannak ott, ahol.
Ez a mély mívű marhaság jutott eszembe most, midőn Szász Jenő és Fekete György kijelentéseit olvasom, akik azért nyilatkoztak meg, mert Budapesten bemutatták az első székely bélyeget. „A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei. Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne” – mondta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, és ilyenkor visítana fel az ember, hogy ugyan mire is kap ez az ember nem is pénzt (az a legkevesebb), hanem egyáltalán bizalmat, s hogy valóban és komolyan úgy látja-e a magyar kormány, hogy ez az úr fogja kihúzni a nemzetet a stratégiából.
„A bélyegek szeretetével, gyűjtésével az ember megtanulja a kicsi dolgokra való figyelmet, a precizitást és a pontosságot, mindez hozzájárul ahhoz, hogy különb emberré váljon azoknál, akiket a kis dolgok nem érdekelnek.” Ezt a másik maharadzsa szólta ki az ő száján, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és most már valóban sötétség borítja a földet.
Tévedés ne essék: megszoktam, hogy ostoba emberek vannak a világon. Tovább megyek, hiszen még azt is belátom, nélkülük az okosság unalma öntene el mindent. De talán mégiscsak el lehetne várni, hogy bizonyos helyzetekben és pozíciókban az emberek ne beszéljenek zöldségeket. Egy bélyeggel küzdeni az autonómiáért, s méghozzá egy nemzetslamasztikai sóhivatal élén és annak első konkrét tevékenysége gyanánt – nos, mindezt aránytalannak és nevetségesnek érzem. A kis dolgok jelentőségének feketei magyarázata pedig a nyíló pitypang direktíváját meghazudtoló erővel ingerli a rekeszizmot.
Talán mindenkinek jobb lett volna, ha Szász Jenő és Fekete György is a focipályán keresi a betevőt, nem ott, ahol jól meg is találják. Késő bánat.
Demény Péter, maszol.ro

Visszautasították az anyaországi egyetemek a mesterire jelentkező erdélyieket
Diszkriminációval vádolják a magyarországi Oktatási Hivatalt azok az erdélyi magyar egyetemi hallgatók, akik az anyaországban járnának magiszteri képzésre. A fiatalok kifogásolják, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények idén nem fogadják el az oklevelet helyettesítő igazolást. Míg az Oktatási Hivatal szerint a döntés végleges, Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese úgy nyilatkozott, megegyezett a magyar kormány képviselőivel, hogy az oklevelek hiányában is elfogadják a romániai diákok jelentkezését.
Diszkriminációval vádolják a magyarországi Oktatási Hivatalt azok az egyetemi tanulmányaikat magyarul végzett hallgatók, akik Magyarországon jelentkeztek magiszteri képzésre. A romániai egyetemeken alapképzést végzett fiatalok azt kifogásolják, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények a korábbi évektől eltérően idén nem fogadják el az egyetemi oklevelet helyettesítő igazolást, és erről csupán pár nappal a végső leadási határidő előtt tájékoztatták az érintetteket.
A Facebook közösségi portálon Határon túli felvételizők hátrányos megkülönböztetése ellen néven szerveződő érintettek azt hangsúlyozzák, hogy önhibájukon kívül – a romániai oktatási minisztériumot érintő korrupciós botrány miatt – nem tudnak egyetemi oklevelet felmutatni jelentkezéskor, és arra kérik az Oktatási Hivatalt, találjon megoldást problémájukra.
Önhibájukon kívüli elutasítás
Az érintettek közös állásfoglalásban hívják fel az illetékesek figyelmét a tényekre, rámutatva: a romániai oktatási minisztérium csak a sikeres záróvizsgát követően egy évvel állítja ki a felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet, addig egy igazoló dokumentumot kapnak kézhez a diákok.
Bár a jogszabály szerint a végzősöknek lehetőségük van sürgősségi eljárást kérvényezni, idén a minisztériumot érintő korrupciós botrány miatt ez nem lehetséges. Így – mint rámutatnak – az egyetemi oklevelet tőlük teljesen független okokból nem állt módjukban július 10-ig az e-felvételire feltölteni, és a jelenlegi állapot szerint továbbra sem áll módjukban ezt a hiányt pótolni.
A felvételizni vágyók arra is felhívják a figyelmet, hogy a romániai felsőoktatási intézmények által kibocsátott, egy évig érvényes igazolás egyenértékű az egyetemi oklevéllel, mint az szerepel is rajta: „Az igazolás ugyanazokkal a jogokkal ruházza fel a birtokosát, mint a diploma” („Adeverinta confera titularului/ei acelasi drepturi legale ca si diploma”).
„A felsőfokú továbbképzésre való jelentkezéskor és felvételikor a romániai egyetemekről jelentkezők nem láthatták előre a jelenleg kialakult helyzetet. A felvételibe, melynek sikerébe pontszámaink alapján bízhatunk, a befektetett energia, idő és pénz önhibánkon kívül, utólag hiábavalónak bizonyul” – mutatnak rá közös állásfoglalásukban az egyetemi hallgatók.
„Úgy gondoljuk, hogy ez a probléma nem személyes ügyünk, hanem a két állam közötti megfelelő kommunikáció hiányának következménye. Ezt a helyzetet elfogadhatatlannak tartjuk, és tisztelettel kérjük az Oktatási Hivatalt, találjon megoldást a problémánkra” – zárják állásfoglalásukat a fiatalok.
„Veszélyben az erdélyi értelmiség jövője”
A magyarországi magiszteri képzésre jelentkezők a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) segítségét is kérték az ügyben. A kincses város felsőoktatási intézményeiben tanuló magyar diákok érdekvédelmi szervezete hivatalos levélben fordul az Oktatási Hivatalhoz, Majer Melinda főosztályvezetőhöz, kérve, hogy hivatalos levélben indokolja meg a kialakult helyzetet a megfelelő megoldás megtalálása érdekében.
„Románia és Magyarország oktatási rendszerének disszonanciája, az új törvények behozatala és az érintettek nem megfelelő tájékoztatása ahhoz vezetett, hogy több tucat frissen végzett romániai magyar hallgatónak a továbbtanulási lehetőségei korlátozottak a romániai és a magyarországi felsőoktatási intézményekben egyaránt” – hívja fel a figyelmet hétfői közleményében a diákszövetség.
Mint rámutatnak, a kialakult helyzetet elfogadhatatlannak tartják, hiszen hátrányos helyzetbe kerülnek azok a romániai magyar hallgatók, akik Magyarországon szeretnék folytatni tanulmányaikat. „Veszélyben van az erdélyi értelmiség jövője” – zárja közleményét a KMDSZ.
Végleges a döntés?
A magyarországi Oktatási Hivatal tájékoztatási osztálya hétfőn arról értesítette a Krónikát, hogy az egyetemet végezett erdélyi magyar fiatalok esetében nem tehet kivételt, ahogy az érettségi diplomával még nem rendelkező középiskolások esetében tette.
Mint mondták, azok jelentkezését, akik nem tudnak egyetemi oklevelet felmutatni, nem tudják elfogadni, ők csak a következő tanévben, az oklevél felmutatásakor nyerhetnek felvételt. Mint megtudtuk, a döntés véglegesnek tekinthető, nem valószínű, hogy utólag módosítanak rajta.
Ezzel szemben Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese a Transindex hírportálnak azt nyilatkozta, hogy a hétfői nap folyamán tárgyalt a magyarországi kormány Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó, felsőoktatásért felelős államtitkárság illetékeseivel, és abban egyeztek meg, hogy az oklevelek hiányában is elfogadják a romániai magyar diákok jelentkezését.
„A magyarországi államtitkársággal hétfőn beszéltem a problémáról, és az a megoldás született, hogy elfogadják az oklevelek kibocsátásáig érvényes igazolásokat, amelyeknek az érvényességi ideje 12 hónap” – mondta a rektorhelyettes, aki abbéli reményét is kifejezte, hogy a megoldást gyakorlatba is ültetik majd.
Király András, a romániai oktatási minisztérium államtitkára a hírportálnak azt mondta, tárcaközi egyeztetés révén próbálják megoldani a helyzetet, és a keddi nap folyamán felveszik a kapcsolatot a magyar féllel.
Az Oktatási Hivatal mostani döntése egyébként azért meglepő, mivel a magyarországi egyetemeken tanulni vágyó, idén érettségizett, azonban oklevéllel még nem rendelkező középiskolások esetében elfogadja az azt helyettesítő igazolást. Ezt az intézmény múlt kedden erősítette meg lapunknak.
Gyergyai Csaba, Székelyhon.ro

Tusványos 25 – Politológusfórum az erdélyi magyarok idei választási szerepléséről
Az erdélyi magyar választói viselkedésről a Mensura Transylvanica-műhely szervezett fórumot a 25. Tusványosi szabadegyetemen, amelyen a magyar országgyűlési választáson kívül az EP-választás eredményét és a küszöbön álló román elnökválasztás kilátásait is kielemezték a meghívott szakértők. Az előadás kezdetén ifj. Toró Tibor politológus röviden felvázolta a 2014-es magyarországi választási eredmények erdélyi vonatkozásait. Mint kiderült, többek között a komplikált szavazati regisztrációs űrlapnak köszönhetően a 190.000 regisztrált erdélyi kettős állampolgár közül mindössze 150.000-en tudtak élni szavazati jogukkal.
Székely István Gergő, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa szerint a magyarországi parlamenti választás a FIDESZ szempontjából nézve egyértelműen sikeres volt. Szerinte azonban a magyar kormánynak érdemi közpolitikai szinten kellene foglalkoznia a határon túliakkal, nem csupán a nemzetpolitikai szlogenek szintjén.
A választás előtt a külhoni magyarok szavazati joga kapcsán számos kérdés merült fel. Egyesek szerint egyáltalán nem jogos a külhoniak szavazati joga. Egyrészt nem avatkozhatnak bele Magyarország politikájába, ugyanis nem adófizető polgárai Magyarországnak, másrészt nem elég tájékoztak a magyar belpolitikával kapcsolatosan. A politológus szerint ez teljesen értelmetlen felvetés. A felmérések azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyarokat a román politikánál jobban érdekli a magyar közélet. A kérdés itt abban tevődik fel, hogy az erdélyi magyarokat nem csábítja-e el Magyarország a helyi, román politikai közéletből, amely által egyre távolabb kerülünk a kisebbségi törekvésektől, ezáltal pedig az autonómia kivívásától. Erre, egy választás alapján, senki nem tud konkrét választ adni.
llyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa a választásra regisztráltak és a ténylegesen választók számának különbségét azzal magyarázta, hogy sokaknak kedvét szegte a folyamat végigjárása, illetve a levélszavazat szokatlan volta. Mindezek ellenére az erdélyi magyarok szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy részt vehettek az országgyűlési választásokon – állapította meg Illyés.
A politológusok megállapították: nem sikerült kivenni a külhoni magyar kérdést a magyar belpolitikából. Magyarországon sokan a Fidesz kétharmados parlamenti többségét a kedvezményesen honosított magyarok szavazataival magyarázták.
Az EP-választásokról ifj. Toró Tibor úgy vélekedett: Magyarországon nem volt kérdéses a FIDESZ győzelme, csupán megerősíttet a pozícióját. Sokat nyomott a latban az ezt megelőző országgyűlési választások eredménye is.
Ilyés szerint az RMDSZ 6,3 százalékos eredménye a parlamenti választásokhoz mérten nem rossz, viszont távol állt attól a 8,9 százalékos eredménytől, amelyet a Tőkés László vezette Magyar Összefogás listája 2009-ben produkált. Szerinte mindez az összefogás hiányával, és az emberek frusztráltságával magyarázható.
Az EMNP nem indult az EP-választásokon, mert nem volt kellő anyagi-, és humán-erőforrása, illetve politikai üzenete. Ez viszont nem jelent problémát, mert legalább nem vont el az RMDSZ-től abból a nehezen megszerzett 6,3%-ból – jegyezte meg Ilyés.
Ami a közelgő román elnökválasztást illeti Székely szerint az EMNP jövője múlhat azon, hogy indít-e saját jelöltet, miután az EP-voksolást is kihagyta. Az elemző szerint a Néppárt jelenleg is dekonjunktúrában van. Az RMDSZ-FIDESZ barátság nem igazán tesz jót neki. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nagyon rég nem volt ilyen gyenge jelöltlista a választásokon. Alig van két hónap a jogilag is indítható kampányig és csak találgatni lehet, hogy kik lesznek a tényleges jelöltek.
A politológusok abban egyetértettek, hogy a második fordulóban nagy valószínűséggel Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és Klaus Johannis liberális pártelnök párharca körvonalazódik. Az sem kizárt, hogy előkerül az etnikai kártya is.
Toró szerint nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy egy szász-német, Klaus Johannis legyen Románia következő elnöke. Szerinte azonban ő nem egy kisebbségi német politikus, sokkal inkább egy német anyanyelvű többségi, akire a magyarok esetleg szorult helyzetben fognak szavazni, csupán azért, hogy ne a PSD-s Pontára, adják a voksukat. És ezt függetlenül attól, hogy az RMDSZ mit fog javasolni a tagságnak.
Végezetül pedig Ilyés rámutatott, hogy a PSD egy jelentős köre láthatóan próbálkozik megszabadulni az RMDSZ-nek a kormányból való eltávolításával. Szerinte az sem kizárt, hogy a hamarosan terítékre kerülő költségvetés-módosítás után, de még az elnökválasztást megelőzően az RMDSZ kilép a kormányból.
György Erzsébet, Erdély.ma

Teljesítőképesség a nemzetpolitika tükrében: Rogán–Schiffer párbaj
A Tusványos első napjának egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadása volt az, amelyiken Rogán Antal, a Fidesz-, illetve Schiffer András, a Lehet Más a Politika országgyűlési frakcióvezetője ütköztették nézeteiket.
A frakcióvezetői „összecsapás” ígérete megtöltötte a Lőrincz Csaba sátort, s az ellenzéki politikus több alkalommal is tapsot arathatott le a hallgatóság egy adott részétől rokonszenvesnek tartott mondandójáért. Magyarország jobban teljesít – a sokat hangoztatott kormányzati szlogent választották a szervezők az előadás címéül, de kitoldották egy felkiáltójellel, illetve egy kérdőjellel is, érzékeltetve az mondatról szóló kormánypárti és ellenzéki álláspontot. Ahogy Stumpf István, a Heti Válasz újságírója moderátorként is fogalmazott: jobb oldalán ültek azok, akik messzemenően egyetértenek az állítással, azaz Rogán Antal, Seszták Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tárcavezetője, míg balján az állítást kétségbevonó Schiffer. A székelyföldi helyszín adta a beszélgetés első megközelítését, a nemzetpolitikáról esett szó kormányoldali és ellenzéki szempontból. Schiffer András elmondta: egy ökológiai párt, mint az övék, saját identitásuk részének tekinti, hogy kiáll a helyi közösségek önrendelkezési jogaiért. Az LMP ugyanakkor a különböző határon túli autonómiatörekvésekkel kapcsolatban „bátrabb előremenetelt” várt volna a magyar kormánytól.
„Persze, rettenetesen fontos, hogy történt egy lélektani fordulat 2010 után, úgy tűnik, hogy bizonyos marginális csoportokat leszámítva ma van egy széles konszenzus Magyarországon a különböző politikai erők között, fontos, hogy a nemzetpolitika ne legyen napi pártpolitikai csatározásnak az áldozata” – fogalmazott Schiffer. A frakcióvezető ugyanakkor rámutatott: az is fontos volna, hogy a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel való kapcsolattartásban, a szervezetek támogatásában egyenlő mércét alkalmazna a mindenkori magyar hatalom.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetését az idei választásokat követően elvállaló Seszták Miklós bevallása szerint legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy valóban nemzeti legyen az a fejlesztés, amit a tárca irányít, ne álljanak meg Magyarország határain belül. „De talán ezt kipipálhatjuk: 2010-től ebben jobban teljesítünk” – állapította meg a miniszter.
„Én még emlékszem 2004. december 5-ére, meg azt azt megelőző kampányra. Emlékszem arra is, amit egészen felháborítónak tartottam akkor, hogy egy erdélyi magyar nyomdában rendelte meg az akkori magyar kormánypárt, az MSZP azokat a szórólapokat, amelyekkel a kettős állampolgárság ellen buzdítottak” – mutatott rá Rogán Antal. Kiemelte: ehhez képest 2010-re oda jutottak el, hogy a kettős állampolgárságról szóló országgyűlési döntés alkalmával a magyar társadalomban már nem volt ellenállás. „Gyurcsány Ferenc egyedül maradt azon véleményével, hogy nem szabad megadni az állampolgárságot a határon túli magyaroknak, s ezt nagyon fontos változás a magyar politikai életben. Egyébként a nemzeti gondolkodásra nem születni kell, azt meg is lehet tanulni” – fejtette ki a kormánypárti politikus.
Ezek után Magyarország energetikai biztonságától az országnak az Európai Bizottság elnökének megválasztásával kapcsolatban gyakorolt álláspontjáig, az atomenergiától a közfoglalkoztatásig aktuálpolitikai témák széles tárházát vonultatták fel a beszélgetőpartnerek, nem egyszer a hallgatóság számára csemegét jelentő érvelési párbaj mellett. Schiffer András statisztikai özönnel támadott, bizonyítandó, hogy Magyarország egyáltalán nem teljesít olyan jól, mint amint ezt a kormány állítja. Az ellenzéki politikus számtengerére Seszták Miklós egyetlen adattal válaszolt: Fidesz-kétharmad. Ez a miniszter szerint annak a bizonyítéka, hogy a választópolgárok egyetértenek a kormánnyal abban, hogy igenis jó irányba haladnak a dolgok Magyarországon.
Rédai Attila, Székelyhon.ro