Ambrus Attila: Lehet-e a globális érdek magyar?
Felbolydulást okozott az erdélyi magyar politikában, hogy az amerikai civil szervezet, a Project on Ethnic Relations utódja, a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) ismét tárgyalóasztalhoz hívta (vagy inkább ültette) a román parlamenti pártok és az RMDSZ befolyásos politikusait. Brassó-Pojanán fél év alatt immár másodszor tárgyaltak az erdélyi magyarság helyzetéről, követeléseiről, illetve azok teljesítésének lehetőségéről. A dialógus nem teljesen titokban, a nyilvánosság kizárásával zajlott. Arra meghívtak egy román és egy magyar újságírót is. (Feltehetően Brassó közelsége miatt én vehettem részt a vitákon.)
Az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszédről az RMDSZ versenypártja és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) viszont csak akkor vett tudomást (noha hamarabb is tudomást szerezhetett volna), amikor a PER tiszteletbeli elnöke, dr. Allen H. Kassof Székelyföldre látogatott, ahol a civil szervezetek, egyházak képviselőitől tudakozódott a biztosított és alkalmazott kisebbségi jogokról, a jogsérelmekről, jogi követelésekről.
Az EMNP és az SZNT első reakciói bizalmatlanságukról vallottak. Volt, aki árulást is kiáltott, és felidézték az 1993-ban kezdődött „neptuni folyamatot”, amelyet az RMDSZ ellenfelei a bűnbeesés pillanatának tartanak. A higgadtabb állásfoglalások azonban már annak a szükségességét vetették fel, hogy az FPER az RMDSZ versenypártjait, illetve a Székely Nemzeti Tanácsnak a képviselőit is hívja meg a brassó-pojánai talákozókra. Ugyanúgy, ahogyan a neptuni folyamat (ellenzői szerint Neptun-gate) atlantai epizódjára már meginvitálták az amerikai közvetítéssel létrejött egyezkedést addig vehemensen támadó Tőkés Lászlót.
Miért dönthetett úgy az FPER, hogy csak az RMDSZ-t hívja meg a tárgyalásokra? Egyrészt, mert bevallottan az a célja, hogy a kisebbségi kérdés rendezésére törvényes garanciákat találjanak a vitázó felek. Részint új törvényekkel, részint a már meglévő, de soha figyelembe nem vett törvények alkalmazásával. Ebben a parlamenti pártok tudnak megegyezni. Ezért nem hívták meg a Keresztény Demokrata Nemzeti Parasztpártot. Sőt, mi több a parlamenti frakcióval rendelkező, ám köztudottan populista Dan Diaconescu Néppártot sem. Mert a párbeszédnek – amely a magyar politikusok kiállása és a román politikusok ellenállása miatt amúgy is hosszabb idő után vezethet teljes eredményre – a legtöbbet a populista demagógia ártana.
Másrészt az FPER úgy látja, hogy a kisebbségi kérdés megoldása Románia belügye (azaz kötelessége). Ezért nem lenne célravezető Magyarország bevonása e dialógusba. Az FPER szerint a követelésekből a kisebbségnek engednie kell, miként a többségnek is el kell ismernie azokat a jogokat, amelyek a XXI. században természetszerűen illetik meg a nemzetiségi csoportokat. Az FPER nem az erdélyi magyaroknak és nem a románoknak „játszik”. Igazuk van azoknak, akik úgy vélik, amerikai, mondhatnám: globális érdekeket képviselő. Annak a térségnek a stabilitásában érdekelt, ahol katonai bázisokat létesített, amelynek peremén lángra lobbant a világ. Ha ezek a globális érdekek egybevágnak az erdélyi magyarság érdekeivel is, akkor érvényesítésük ellen botorság lenne tiltakozni.
Felemelő érzés lenne elhinni, amit az SZNT elnöke állít, hogy egy esztendővel a Székelyek Nagy Menetelése után megelégedéssel állapíthatjuk meg, az esemény a mai napig meghatározó módon kihat a közéletre, új távlatot képes nyitni a párbeszédnek, és nem maradt el a nemzetközi hatása sem, s hogy ennek a következménye a Project on Ethnic Relations (PER) újbóli romániai megjelenése is. Higgyük is el, mert a hit fontos a küzdelmünkben.
Ám Brassó-Pojanán az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszéd során csak a székelyföldi politikus tett említést a Nagy Menetelésről. Annál több szó esett a tőlünk keletre zajló harcokról, amely amúgy vesztes-vesztes játszma jellegűek. A brassó-pojánai tanácskozás döntő kérdése éppen az: lehet-e a tárgyalások útján a többség és kisebbség viszonyát nyertes-nyertes játszmává alakítani? És szóba kerültek a Kelet-Európában újra megjelent autoriter és nacionalista vezetők is, akik hatalmuk megőrzése érdekében éppen a vesztes-vesztes játszmákban érdekeltek.
A Bukaresttel folytatott párbeszéd elutasítása helyett, ma már az EMNP és az SZNT is elfogadja: a dialógus lehet járható út, és helyet követel a tárgyalóasztalnál.
Izsák Balázs két lényeges előfeltételt említ az elfogadható, tartós megállapodás megszületéséhez. Az első, hogy tekintettel kell lenni az 1993 júliusában lezajlott neptuni tárgyalások tanulságaira, és az azokat követő változásokra. A neptuni folyamat tanulságaként a brassó-pojánai tanácskozás résztvevői azt szűrték le, hogy amint tizenegy éve megszűnt a rendszeres egyeztetés a román kormánypártok és az RMDSZ között, amint lemondtak a konkrét és azonnali lépések meghatározásáról és megvalósításáról, leállt a kisebbségi jogok kiszélesítése, sőt a törvényileg szavatolt jogok sem léptek életbe.
Második, ám legfontosabb feltételként említi Izsák Balázs, hogy a Magyarország és Románia között létrejött alapszerződéssel összhangban „Magyarország a gondoskodó állam szerepét töltse be Székelyföld, a székely nép vonatkozásában”, ennek megfelelően igényli a magyar kormány képviselőinek a meghívását ezekre a tárgyalásokra.
A román-magyar kormányszintű együttműködésre valójában nagy szükség lenne. Az FPER kezdeményezte tárgyalásokat azonban csak hátráltatná a két állam kormányképviselőinek a jelenléte. Az FPER látásmódjában ugyanis a kisebbségi kérdés rendezését belügynek kell tekinteni, azt törvényes garanciákkal kell szavatolniuk a parlamenti pártoknak. A kormánynak csak a végrehajtói és ellenőrzői szerep jutna, mint a konszolidált demokráciákban.
Hogy járható-e ez az út?
Hamarosan kiderülhet, akár már a jövő évben, amikor nem lesznek választások, így kisebb lesz a nyomás a törvényhozókon.
Senki se reménykedjen, hogy akár az FPER el tudja hozni az autonómiát vagy hivatalossá tudja tenni a magyar nyelvet Romániában, de számos létező jog alkalmazását, újabb jogok biztosítását, a regionális nyelv elfogadását és talán még a magas fokú decentralizációt is ki tudja csikarni. Természetesen globális érdekből. De ez miért zavarna minket?
maszol.ro

A Monarchia jónéven vette a kivándorlást
DR. GYÁNI GÁBOR egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, a társadalom- és mentalitástörténet magyarországi meghonosításának úttörőjét Szilágyi Aladár kérdezte az első világégés előtti Amerikába „tántorgás” történetének kevésbé ismert részleteiről.
Beszélgetésünkre készülődve ellentmondásos adatokat találtam a kivándorlás történetével kapcsolatban. A szakma milyen mértékben dolgozta fel az emigráció folyamatát?
Elég jól, és ez egyetlen történész, Puskás Julianna érdeme. Harminckét éve publikált egy monumentális monográfiát, Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940 címmel. Halála előtt Amerikában megjelent a könyv továbbfejlesztett, angol nyelvű változata. Valójában nehezen meghaladható a munkássága. Szemléletileg olykor túl lehetne lépni rajta, ugyanakkor hihetetlen mennyiségű tudásanyagot foglalt össze. A második könyvébe még az 1956-os kivándorlást is belefoglalta.
1870 táján kezdődött, 1914 előtt tetőzött a magyar migráció, főleg az Egyesült Államokba, megközelítőleg kétmillió ember. E bő négy évtized alatt mennyire változott a kivándorlók társadalmi rétegződése?
Sok kérdésre nem lehet pontos választ adni, mert nem gyűjtöttek adatokat. Alaposabb adatbázis az 1899 és 1913 közötti tizennégy évben alakult ki. Ez az időszak a legjobban dokumentált statisztikailag. Az emigráló tömegek társadalmi szerkezete az évtizedek során nagyjából egyforma volt. A kivándorlók körülbelül 60 százaléka mezőgazdasági bérmunkás (napszámos, cseléd), 10-15 százaléka kisbirtokos paraszt volt. Tíz százalék körüli a városi proletárok (nem ipari munkások) aránya, főként házicselédek, városi napszámosok. Ez jól mutatja, hogy
alapvetően az agrárvidékek népessége, tehát a parasztság vándorolt ki Amerikába, annak is főként az alsó része.
Láttam egy táblázatot, ahol három oszlopban sorakoztak az adatok. Az elsőben az Egyesült Államok Bevándorlási Hivatalának kimutatásai szerepeltek, a másodikban a tengeri kikötők adatai, a harmadikban a Magyar Statisztikai Hivatalé. Már a két első forrás között is meglehetős eltérés van, jóval több ember szerepel a kikötői adatokban, mint a Bevándorlási Hivataléban. Ennek mi a magyarázata?
Nem csupán a személyek számában volt különbség, hanem abban is, hogy milyen nemzethez tartozónak tekintették a bevándorlókat. Az Ellis Island szigeten volt a beléptetés, ott a mai napig bevándorlási múzeum működik. Az amerikai emigrációs hivatal tisztviselői számára nem volt teljesen világos, hogy ha valaki az Osztrák-Magyar Monarchiából jön, az ki is valójában. Így összekeveredtek, olykor el is kallódhattak egyes etnikumok. Ráadásul egyes olyan nemzetiségek, melyek Magyarországon is éltek, érkezhettek Amerikába máshonnan is. A kérdést jól érzékelteti egy szépirodalmi példa. Tamási Áron Ábel Amerikában című regényének a hőse egy székely bevándorló, bár későbbi időszakból. Hogyan írja le Tamási, aki maga is végigjárta ezt az utat, tehát nem légből vette a történetet, hanem a saját tapasztalatai alapján írta meg? Amikor a hősét megkérdezték, milyen nemzetbeli, azt válaszolta, „székely”. Ezzel azonban semmit sem árult el magáról a kérdezőnek, aki felszólította, mondjon valami mást, mert hogy „micsoda nemzet az a székely”? „Magyar” – válaszolta. Ez akkor, az 1920-as években jelentett már valamit, hiszen százezrek érkeztek korábban Magyarországról az USÁ-ba. Az Osztrák-Magyar Monarchiából egyébként sok nemzetiség vándorolt ide, nagy számban magyarok is. Nem feltétlenül nemzetiség szerint regisztrálták őket, hanem a Monarchia állampolgáraiként. Ez történt tehát a befogadás oldalán. A kikötői forgalmi adatok azért megtévesztők, mert onnan máshová is mentek hajók, benne kivándorlókkal, és őket is magukba foglalják ezek a számadatok. Hivatalos magyar részről pontosabbak a kivándorlási adatok, az eltávozókat a helyhatóságok többé-kevésbé regisztrálták. Egyébként a kikötői iratokat Puskás Julianna fel szerette volna dolgozni, forráskritikával közelített volna hozzájuk, de nem volt már ideje befejezni a munkát. Miután meghalt, az addigi feldolgozás jegyzetei elkallódtak. Tehát részben az etnikai meghatározás bizonytalansága okozza az eltéréseket, részben az, hogy nehéz ma leválasztani az amerikai kivándorlásról a más irányba tartó exodust. A magyarországi elöljáróságok sem regisztrálták hiánytalanul az útlevél nélkül útra kelőket.
Viszont a Magyar Statisztikai Hivatal 1900 és 1914 közötti kimutatásai szerint a kivándorlók száma 400 ezerrel kevesebb, mint amennyi az előző két forrásban szerepel…
Ma nehéz megmondani, mi a szembeszökő eltérés oka. Egyes kivándorlók kétszer-háromszor, akár többször is megtették az utat a tengerentúlra és vissza, és az ebből következő halmozódás az amerikai adatközlést torzítja el. Puskás Julianna becslése szerint, ha ezt is figyelembe vesszük, legföljebb 100-150 ezres eltérést lehet megállapítani a magyar és az amerikai számadatok között.
Arra vannak megbízható adatok, hogy milyen volt a visszatérők aránya?
Általában 30-40 százalékra teszik a visszatérők arányát Európa-szerte mindenhol, ahonnan tömeges volt az amerikai kivándorlás.
Ez a nemzetközi trend. Hogy átlagosan mennyi időt töltöttek odakint, akik végül hazatértek, megválaszolhatatlan, nem készült róla statisztika.
A magyar kormány tett-e valamit annak érdekében, hogy megfékezze ezt a folyamatot?
Még az előző kérdésre visszatérve mondom, hogy a 19-20. század fordulóján kötelezően nem volt használatban az útlevél, ez tehát egy nem útlevélhez kötött migráció. Következésképpen a hatósági kontroll sem lehetett pontos. Liberális korban vagyunk, az állampolgárok szabadon lépik át az országhatárokat, vízumkényszer nincs, az útlevél majd a két világháború között válik kötelező úti okmánnyá. A hatóságok és maga az állam bizonyos fokig jó néven vették a kivándorlást. Többek közt azért is, mert ez a tömeges exodus a hatalmat fenyegető szociális feszültségeket oldott meg vagy enyhített rajtuk. Az 1880-as, 90-es években egymást érték a zendülések, elsősorban az agrárvidékeken. Ami szokatlan, hiszen általában az ipari munkásság szokott lázadozni. A kivándorlás csökkentette a szociális és politikai feszültségeket, mivel a különösen szegény rétegek vették elsősorban kezükbe a vándorbotot. Persze, nem minden szegény ment el az országból, de tény, hogy „általában a szegények” mutatták erre a legtöbb hajlandóságot, akik politikai radikalizálódása reális veszélyforrásnak tűnt a hatalom és az elit szemében. Nem kevésbé fontos, hogy a Magyar Királyság területéről Amerikába tartó kivándorlóknak, akár kétmillió, akár 1,3 millió csupán a számuk, ahogy Puskás Julianna véli, a kisebbik hányada volt etnikai magyar, vagyis magyar anyanyelvű személy.
Tudtommal egynegyede…
Valamivel több, körülbelül az egyharmada. A dualizmus kori magyar politikai életnek és főként magának az elitnek sok fejtörést okozott, hogy soknemzetiségű országot vezettek, ahol a többséget nem magyar nemzetiségűek alkották. A nemzetállamok korában ez valóban aggasztó lehetett, ma sem problémamentes egy ilyen nemzetiségi összetétel. Napirenden volt a „pánszláv agitáció”, meg az ehhez hasonló felforgató tevékenységek okozta riadalom. Az asszimiláció elősegítése kínálkozott megoldásként. A szlovákok tekintélyes része valóban elmagyarosodott – körülbelül 400 ezerre teszik a kultúrát váltók számát. Számos hazai nemzetiség, így a románok vagy a szerbek azonban szinte egyáltalán nem olvadtak be. Ennek sokrétű társadalmi okai voltak, nem feltétlenül az erős nemzeti öntudat játszotta benne a főszerepet.
S ha nem magyarosodnak el kellő számban, kellő ütemben a magyarországi nemzeti kisebbségek, akkor úgy is csökkenthető a számarányuk, hogy hagyjuk őket elmenni Amerikába.
Lehet-e tudni, hogy az említett népek közül melyik, milyen mértékben vándorolt ki?
Az Amerikába irányuló kivándorlás Európában futótűzszerűen terjedő jelenség volt, amely az ír kivándorlással kezdődött az 1830-as években, ott az éhínség volt az exodus kiváltó oka. A franciák nem követték őket, a németek viszont igen. A finnek, a svédek és a norvégok is bekapcsolódtak a nagy európai kivándorlási hullámba, majd a közép- és kelet-, majd dél-európai népek és nemzetek követték őket. Hozzánk cseh, illetve szlovák közvetítéssel jutott el a mozgalom. A felvidéki szlovákok mindig is a legmobilisabb népelemet jelentették országunkban, ők hagyományosan sokat mozogtak szűkebb körben is. Ismertek az olyan jellegzetesen „tót” foglalkozások (drótos tót, üveges tót), amelyek éppúgy ezt látszanak tanúsítani, mint az is, hogy az ország egész területén kialakultak itt-ott szlovák települési gócok. A szlovákok Amerikába is nagy erővel kezdtek kivándorolni, ők adták a mintát magyar követőiknek. Különösen ott volt ragadós a minta, ahol vegyesen éltek együtt, vagy ahol egymás közelében laktak. A szlovákoké a legnépesebb magyarországi kivándorló népcsoport (kevéssel a magyar előtt), őket követik a horvát-szlovén, a németajkú, majd a román és a zsidó magyar állampolgár kivándorlók.
Azért nem volt intenzívebb a magyarországi román népesség Amerikába tartó vándorlása, mert mire hozzájuk ért a kivándorlási hullám, jött az első világháború, ami blokkolta a mozgalmat.
Mi volt az a taszító erő, ami a folyamatot elindította, illetve fenntartotta? Hadd beszéljünk arról is, hogy Amerikában mi volt az a szippantó erő, amely indukálta és fokozta ezt?
Futólag említettem csupán, hogy a szegénység, valójában a túlnépesedés az egyik leghatásosabb taszítóerő. Az európai népek akkor szánták rá magukat nagy hévvel a kivándorlásra, amikor belekerültek a demográfiai átmenet folyamatába, amikor feltűnővé vált a népességszaporulat mértéke: több mint egy százalék évente. Magyarország az 1880-as években jutott ide. Azokról a peremterületekről indul meg és válik később áthatóvá az el- és főként a kivándorlás, így a Felvidékről, Székelyföldről és egynémely belsőbb, de szintén marginális régióból, amelyek távol estek az urbanizáció gócpontjaitól, és nem hatott rájuk közvetlenül a piaci kapitalizmus modernizáló kisugárzása. Ráadásul a munkaerőpiac is túltelített, főként a nagybirtokrendszer miatt. Tömegesen jutottak válságba a paraszti egzisztenciák. Ez a szimpla magyarázat azonban nem magyarázza, miért csak egyes régiókból folyt kivándorlás, érintetlenül hagyva a hasonló struktúrájú régiók, sőt egyes nagytájak népességét is. A gazdasági ösztönzők soha sem önmagukban hatnak, hanem azáltal, hogy keresztülmennek a mentális szűrőn. A cselekvés, tehát egyesek el- és kivándorlása egy idő múlva ragadós példává lesz, és éppen ez a tömeges kivándorlás magasabb szintű magyarázata. Az emberek itt és ott egyszer csak azzal szembesülnek, hogy lehetnének mobilak is, ami végül kimozdulásra készteti őket. A kivándorlók területi elhelyezkedése góc- és szigetszerű. Elszigetelt helyekről (egyes falvakból, egymáshoz közeli falvakból) elindulnak az emberek, máshonnan viszont nincs migráció.
A vegyes nemzetiségű helyekről és a nyelvhatár közeli településekről legintenzívebb a kivándorlás.
Ahonnan sokan elmennek, ott később lehetőség nyílik arra, hogy szinte mindenki megmozduljon, és meg se álljon Amerikáig. Ahonnan idővel visszagenerálják a mozgalmat. Ha tehát valahol Amerikában megtelepszik néhány család egy adott faluból, akkor a rokonok, a szomszédok, a falubeliek szinte nyomban és könnyen kedvet kapnak arra, hogy kövessék őket: érthető, hisz kintről hajójegyet kapnak, majd munkahellyel és szállással várják őket. S mi ezen túl az amerikai vonzerő motorja? Nincs még számottevő népesség ez időben az Egyesült Államokban, ezért a túlnépesedett Európából a nyitott kapuk liberális gyakorlatával igyekszik odavonzani az emberek mind nagyobb tömegeit. Az a cél, hogy benépesítsék az egyre gyorsabban iparosodó hatalmas országot. Az Egyesült Államok – Németország mellett – a kor leggyorsabban iparosodó országa. Hihetetlen mérvű a munkaerő iránti szükséglete, mert extenzív ipari fejlődést él át. A bevándorlók milliói bányákban és nagyipari üzemekben fognak dolgozni.
Mondhatni, mindenki azzal a szándékkal ment ki, hogy visszajön?
Igen, mindenki így indult el, ha végül másképp sült is el a dolog a többség számára. Az emigránsok legalább a 60 százaléka végül kint maradt Amerikában. Egyébként jelentős summát utalnak haza a kinti magyarok. Frank Tibor tanulmányozta mostanában a kérdést. Akadémiai előadásában vázolta a pénzhazautalások történetét és becsléseket is megkockáztatott azt illetően, hogy mekkora összegről lehet szó az évek során. Ezt szinte lehetetlen pontosan megmondani, de komoly tételekről beszélhetünk. A rokonoknak utalták haza a kinti keresmény egy részét, hogy hazatérve földet vegyenek, és önálló kisparaszti egzisztenciát teremtsenek maguknak. Parasztok voltak és azok is akartak maradni. Ezért kellett Amerikába menniük. Sokan térnek vissza az óhazába idővel, mert úgy gondolják, már sikerült elég pénzt összegyűjteniük. Aztán esetleg tönkremennek, vagy csak kiderül, hogy még több pénzre lenne szükségük, ezért újra „kitántorognak” Amerikába. Oda-vissza járkálnak az első világháború előtti évtizedekben.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Mégis segít Budapest a 74 csángó gyereknek?
Megoldódni látszik annak a 74 csángó gyereknek az ügye, akiknek elutasították az oktatási-nevelési támogatásra benyújtott pályázatát. Erről a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke, Pogár László egyeztetett kedden Budapesten Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárral.
Pogár László szerdán a maszol.ro-nak megerősítette: a gyerekeknek azért nem ítélték meg a támogatást, mert a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) helyett az MCSMSZ állított ki igazolást arról, hogy magyarul tanulnak. Helyzetüket ismertették a nemzetpolitikai államtitkárral, Potápi Árpád pedig megígérte, hogy megoldódik az ügy. „Budapesten a legnagyobb jóindulattal kezelik ezt a kérdést” – mondta lapunknak a csángószövetség elnöke.
Az ügy előzménye, hogy az RMPSZ 2012 áprilisában átvette az oktatási program irányítását a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől (MCSMSZ), miután a főtámogató magyar kormány és a keresztszülős magánadományokat becsatornázó Alapítvány a Moldvai Magyar Oktatásért (AMMOA) megvonta bizalmát az MCSMSZ-től. Azóta nem éppen a felhőtlen a viszony a csángószövetség és a pedagógusszövetség között, ráadásul az oktatási program is akadozik. A Transindex helyszíni riportja szerint a múlt tanévben az előzőhöz képest Bákó megyében 38 órával csökkent az iskolai óraszám. A pedagógusok elmondása szerint egyes helyszíneken akadozik a házak fenntartásának kifizetése, elmaradtak a tanártalálkozók.
Pogár szerint a 74 lujzakalagori és márafalui gyereknek azért a csángószövetség állította ki a pályázathoz szükséges igazolást, mert erre a két településre az RMPSZ által irányított oktatási program nem terjed ki. A két faluban az MCSMSZ alkalmazottja, Petres László tartja a magyar órákat.
Petres korábban az RMPSZ alkalmazottja volt, ám Pogár szerint tavaly szeptemberben kirúgta a pedagógusszövetség. „Nem akartuk, hogy Lujzikalagor és Márafalu magyartanár nélkül maradjon, ezért alkalmaztuk Petres Lászlót, és így az RMPSZ helyett ezen a két településen a csángószövetség bonyolítja le az oktatási programot, adományokból” – magyarázta.
Petres: magyarázat nélkül rúgtak ki
A 74 csángó gyerek pályázatának elutasítására Petres László hívta fel hétfőn egy nyílt levélben a közvélemény figyelmét. A Potápi Árpáddal tartott budapesti találkozón a magyartanár is jelen volt. Ám Pogár Lászlónál borúlátóbban számolt be az egyeztetésekről. Nemmel válaszolt például arra a kérdésünkre: kaptak-e garanciát arra, hogy a két „szakadár” településen tanuló gyerekek kérelmét jövőre már nem fogják elutasítani.
A pedagógus elmondta, továbbra sem érti, miért nem fogadták el tanítványai pályázatait. Magyarázata szerint ugyanazt a formanyomtatványt töltötte ki, mint amilyen az RMPSZ által kiállított igazolások, csakhogy a csángószövetség pecsétje szerepelt rajta.
Petres tájékoztatása szerint tavaly szeptemberben harminc napos felmondási időt kapott a pedagógusszövetségtől, amelynek október 15-e óta már nem alkalmazottja. Kirúgását még csak meg sem indokolta az RMPSZ – állítja. „Azt még megértem, hogy velem így bánnak el, de amit a gyerekekkel műveltek, az szerintem megengedhetetlen” – jelentette ki. Hozzátette, éppen azért maradt Lujzikalagoron, mert nem akarta, hogy távozásával megszűnjön a magyaroktatás.
Márton: nem csak Petrestől váltunk meg
A csángó oktatási program koordinátora, Márton Attila szerint Petres Lászlót nem rúgták ki, egyszerűen nem hosszabbították a munkaszerződését. Ráadásul nem csak a lujzikalagori pedagógustól, hanem több tanártól is megvált a múlt tanév elején az RMPSZ. Lujzikalagoron pedig tavaly szeptemberben egy önkéntes váltotta Petrest, aki azonban decemberben felmondott.
Márton elmondta, a pedagógusszövetség a múlt évben rendszeres ellenőrzéseket tartott a csángó oktatási program helyszínein. Ezekről a jegyzőkönyvek születtek, és az észlelt hiányosságokra felhívták a tanárok figyelmét is. „Ahol pedig azt tapasztaltuk tavaly ősszel, hogy a figyelmeztetések ellenére nem történt semmi változás, megváltunk az érintett pedagógustól. Közéjük tartozott Petres László is” – magyarázta.
A gyerekek pályázatának elutasításáról elmondta: biztos benne, hogy az pályáztatást lebonyolító RMPSZ időben értesítette Petreséket arról, hogy az általuk kiállított igazolás nem felel meg a kiírás feltételeinek. „Ha hallgattak volna a figyelmeztetésre, akkor a 74 gyerek pályázatát nem utasították volna el” – jelentette ki.
Márton ugyanakkor azt mondja: Máriafaluban idén januártól júniusig nem volt semmilyen magyaroktatás, Luzjikalagoron pedig "ahogy azelőtt is", csak hébe-hóba. „Csak azt nem értem, hogy amikor idén tavasszal a budapesti illetékesek kint jártak a két helyszínen, a csángószövetség képviselői az RMPSZ-t okolták amiatt, hogy megszűnt az oktatási program. Most pedig örömmel hallom, hogy megoldották az oktatást” – fogalmazott a lészpedi pedagógus.
Cs. P. T.
maszol.ro

Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba
Néhány nappal a csíkszeredai kampánykezdés után Bukarestben is bemutatta államelnöki programját KELEMEN HUNOR, az RMDSZ jelöltje. Akadémiai környezetben, a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) a politikust CRISTIAN PÂRVULESCU politológus, EMIL HUREZEANU politikai elemző és LUCA NICULESCU újságíró, a Radio France Internationale munkatársa kérdezte. A szeptember 29-i vita rövidített, szerkesztett változatát szemlézzük.
Cristian Pârvulescu: Ez az első olyan vita, amelyet Kelemen Hunor államelnök-jelöltként az akadémiai szférában kezdeményez. Az RMDSZ és a Kelemen Hunor által képviselőt ügyek a román társadalomban rendkívül vitatottak. Ráadásul Európa-szerte a kisebbségek ügye ma hullámokat vet. Azt hiszem, hogy a politikatudományi tanszéken nincs helye a sztereotípiáknak, világosan kell látnunk az RMDSZ szándékait. A Szövetség javaslatai egy szélesebb társadalmi párbeszéd alapjait jelenthetik a jövőben.  Nemrég Skóciában – a nemzeti oldal sikereként – népszavazás volt a függetlenségről. Spanyolországban viszont alkotmányellenesnek minősítették a katalán különválásra vonatkozó népszavazást.  Romániában mellőzhetjük a hasonló kérdéseket? Kérhetjük az RMDSZ-t, hogy ne vigye be az autonómia ügyét az államelnöki kampányba? Azt hiszem, hogy nem, megfelelő az idő ahhoz, hogy tárgyaljunk minderről.
Kelemen Hunor: Köszönöm Pârvulescu úrnak a vita lehetőséget, és azt, hogy itt lehetünk. A mi szándékunk az, hogy akadémiai keretek között, szakértőkkel folytassunk párbeszédet mindarról, ami Románia számára fontos, nem csak a kampányban, hanem azon túl is. Mert ezek az ország, és a románok számára is fontos felvetések. Amikor erről beszélünk, nehéz csak racionális szempontokat figyelembe venni. Erős érzelmek kötődnek ezekhez az ügyekhez. Ha volt hibánk az elmúlt 25 évben, akkor az az volt, hogy nem szerveztünk hasonló vitákat gyakrabban. A kampányban országos programot szeretnék bemutatni. 1990 után a román társadalom nagyon fontos céljai és problémái fogalmazódtak meg, demokratikus intézményeket, jogállamiságot kívántunk létrehozni, a piacgazdaság kialakításán dolgoztunk. Mindezek létrejöttek, de nem működnek tökéletesen, 24 év után változásra van szükség. Az általunk támogatott észak-atlanti integráció révén Románia fontos szereplője a térség biztonságpolitikájának. Látnunk kell azonban, hogy az uniós csatlakozás után nincsenek fontos nemzeti céljaink, országos program nélkül maradtunk. Nincs olyan ügy, amelyet az ország többsége támogatni tudna, ezzel kapcsolatban konszenzust keresne. Most kell eldöntenünk, hogy milyen Romániát akarunk a továbbiakban. Hiszek egy erős Romániában, amit elismernek a térségben, és az Európai Unióban. A jogi feltételek megteremtése mellett az ország állampolgárainak a mentalitása is változnia kell ahhoz, hogy erős országgá váljunk. És ha már az állampolgárnál tartunk: szükség van arra, hogy az állam intézményei tiszteljék az állam polgárait. Hiába várunk el tiszteletet és együttműködést az állami intézmények felé, ha nem adunk cserébe tiszteletet, és nem kínálunk együttműködést.  Ebben a kampányban erről szeretnék beszélni a legtöbbet, mert minden az állampolgárra, a családra, a közösségre épül. 2015-2016-ban új alkotmányra van szükség, ez a legnagyobb törvényhozói kihívás. A jelenlegi alkotmány működőképes, de őrzi az 1991-92-es időszak bélyegét.
Nem lehet megtiltani a következő nemzedékeknek, hogy más megoldásokat keressenek, mint amilyeneket a rendszerváltás utáni törvénykezés megfogalmazott. Elkötelezett híve vagyok a regionalizálásnak, az aktuális adminisztrációs felosztás meghaladott, Romániában erős a régiós identitás, és ezt meg kell erősíteni, meg kell őrizni.
Másik kihívás az, hogy mit kezdjünk az elnöki intézménnyel? Hosszú távon Romániának parlamentáris köztársasággá kell válnia. Ez nem azt jelenti, hogy az államelnököt ne választanánk közvetlenül. De az államelnök jogköreit, és a végrehajtó hatalom hatásköreit pontosan el kell különíteni. Mi legyen a parlamenttel? Egykamarás, kétkamarás parlamentre van szükség? Ez is egy fontos kérdés, amelyre választ kell adnunk. Amikor autonómiáról kezdünk beszélni, mindenki izgatott lesz, és azt kérdezi, hogy mire gondolunk igazából, amikor autonómiát mondunk? Talán azt kellene először leszögeznünk, mire nem gondolunk? Nem gondolunk szeparatizmusra, enklavizációra, önálló államiságra. Cristian Pârvulescu példáira reagálva Skóciában és Katalóniában is más-más a helyzet, mint Romániában. Mi szubszidiratiásra, decentralizációra gondolunk, ha autonómiáról beszélünk. Ott, ahol a magyarok többségben élnek, figyelmet fordítunk a nyelvi jogokra, az intézményes megoldásokra, a nemzeti identitásra. Azt hiszem, hogy az identitás megőrzése Európában rendkívül fontos. A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok, de meg akarják őrizni a nemzeti identitásukat. A kulturális autonómia, a régiós szinten biztosított intézményes keretek: ez teszi lehetővé. Azok az európai államok, amelyek a világháború után megoldották a többség-kisebbség problémáit, prosperáló, stabil országokká váltak. Ahol nem találtak mindenki számára elfogadható megoldást, ott a problémák újra és újra visszatérnek. Amikor kulturális autonómiáról, nyelvi jogokról beszélünk, 1990 óta mindig elmondjuk, hogy a többséggel folytatott párbeszéd révén, együtt a románokkal, a parlamenti demokrácia eszközeivel élve kívánjuk elérni a céljainkat. Nem az utcán, a demokrácia határain kívül keressük a megoldást. Ezért elkerülhetetlen a racionális párbeszéd, amelyhez nagyon sok érvünk van. Arról is beszélni kell, hogy mi az Európai Unió jövője középtávon. Vagy erősebbé válik az együttműködés, és létrejön az Európai Egyesült Államok, vagy minden szétesik, ami a második világháború óta épült. Ez a szuverenitás feladását is jelenti: az európai államok Kína, és más globális szereplők piacává válnak. A kérdés az, hogy hogyan nőhet a tagállamok versenyképessége: ha közösen, az Unióban lépnek fel, vagy ha mindenki külön utat keres. Azt hiszem, hogy csak együtt, és erős uniós politikával maradhatunk versenyben a többi nagyon fontos és erős hatalom, az USA, Kína, Oroszország, Latin-Amerika mellett. Románia és Moldávia viszonyáról el kell mondanom: a két ország viszonya lesz a következő évek legfontosabb kérdése, mert ez érzelmileg mindenkit nagyon érint. Azt hiszem, ha a Prut két partján élők együtt akarnak élni, akkor ez meg fog történni. Később vagy hamarabb, de bekövetkezik. A kérdés csak az, hogy hogyan és milyen módon? Ha Moldávia elfogadható ajánlatot kap uniós csatlakozásra, akkor ez egy elfogadható, demokratikus megoldás lesz.
Cristian Pârvulescu: A mai Románia létrejöttének két fontos pillanata volt, 1859 és 1918. Mindkét dátumhoz súlyos félreértések kötődnek. Elfelejtettük például, hogy 1859-ben föderális államként jött létre Románia, ezt a hivatalos történetírás hajlamos elhallgatni. Először fejedelemségek egyesülése történt meg, és csak aztán jött létre az egységes nemzetállam, mert akkor az volt az elfogadott állam-modell Európában. 1918. december 1-el kapcsolatban nem hallottam Kelemen Hunort a Gyulafehérvári nyilatkozatról beszélni, de tudom, hogy az RMDSZ diszkurzus gyakorta hivatkozik erre. Érdemes figyelmesen elolvasni a harmadik pontot, amely egyértelmű ígéret bizonyos fokú autonómia biztosítására. Ez lehet, véleményem szerint alapja a föderalizációnak is
Emil Hurezeanu: Pârvulescu úr nagyvonalú akadémiai ívet rajzolt 1859 és 1918 között, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a két évszám között történt még egy s más. Beszéltünk a román fejedelemségek föderális egyesüléséről, az egységes nemzetállam létrejöttéről, de nem beszéltünk például a Duna-menti törekvésekről, arról, hogy Románia és Magyarország egy állami egység részeivé váljanak. Összegezve: az elnök úr erős, tabuk nélküli államot akar. Azt kell mondanom, ez nem lehetséges. Már csak azért sem, mert Ön következetesen és professzionálisan a magyar kisebbséget képviselői, a többség és a kisebbség viszonya itt tabukkal és totemekkel terhelt – hadd parafrazáljam az államelnök-jelölt szlogenjét. Tabuk nélkül lehetetlen politizálni. Például emeljük ki az ön összefoglalójából Moldvát, és helyettesítsük be Erdéllyel… Mi történne, ha így vetnénk fel a kérdést?
Kelemen Hunor: Itt nem áll fenn ez a helyzet.
Emil Hurezeanu: Mondhatjuk azt, hogy ha az emberek akarják, akkor az erdélyiek és a magyarországiak egyesülhetnek?
Kelemen Hunor: Mondom, ez nem az a helyzet.
Emil Hurezeanu: Nem tud eltávolodni a politikai célok hasonlóságaitól. Ezek az egyezések a fent jelzett ügyek militáns támogatói számára szerencsések, a hazai szavazókat azonban elriasztják. Úgy mutat be egy autonómia-tervezetet, hogy közben az ukrajnai szeparatista törekvésekről beszél, hogy közben ez idézi a skóciai és a katalóniai folyamatokat. Ennek jelentősége van még úgy is, hogy tudjuk, hogyan zárult a skóciai népszavazás. Önnek sokkal pontosabban kell kifejtenie a szándékait ahhoz, hogy párbeszéd lehessen azokról. Mert az anyaországát – és ez Magyarország, akárhogy is vesszük – olyan politikus vezeti, aki – hogy is fogalmazzak, meglehetősen szokatlan utat követ. Vitatja az európai intézményeket, értékeket, a liberális demokráciát. Szövetséget köt gazdasági téren, de a politikai értékek terén is Oroszországgal. A belpolitikai támogatottsága ennek az embernek jelentős, és most nem vitatjuk ezt a népszerűséget – tudjuk, hogyan születik ez az értéktagadó politika révén. Nem tűnik úgy, hogy a megkerülhetetlen regionalizációs terve előterjesztésekor (ezt Ön inkább autonómia-tervnek nevezi, egyértelmű miért) mindezeket figyelembe véve, magyarázatokra szorul? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel szembenéz ekkor? Ön ugyanabba a nyomvonalba lépett, mint a szeparatisták. Világ szeparatistái egyesüljetek? Hogy tudja kezelni a Donyeck-Barcelona-Edinburgh közötti feszültséget? A Moszkva-Budapest tengelyt? Tabukkal teli térerőben politizál, ez nem fullasztó?
Kelemen Hunor: Mindaz, amiről Hurezeanu úr beszél, igaz. Nagyon nehéz örökséggel kell szembenéznünk. Sztereotípiákkal, előítéletekkel küzdünk mindannyian. De ezekről, nem tehetünk mást, beszélnünk kell. És arról is, hogy melyek a saját előítéleteink, és melyeket hoztuk magunkkal a kommunista rendszerből, mert a problémák zöme abból az időszakból származik. Meggyőződésem, hogy nincs, és nem lesz ideális pillanat ahhoz, hogy ezeket kibeszéljük. Mi már a kilencvenes években is beszéltünk az autonómiáról, a Tăriceanu kormány idején volt is egy kormányzati kulturális autonómia tervezetünk – ez a parlamentben akadt el. Akkor a Nyugat-Balkán eseményei, a volt jugoszláv tagállamok válsága nehezítette a párbeszédet. Tökéletes pillanatot nem fogunk találni. Ezt kell megérteni, és ahányszor kell, annyiszor mondom el: a mi javaslatunknak semmi köze Moszkvához, a Krímhez, a szeparatistákhoz. Amikor Székelyföldről beszélünk, akkor nagyon sok szempontból nemzeti identitásról, nyelvi kérdésekről beszélünk. De ha ezektől eltekintünk, akkor ez a modell bárhol működik, akár Moldáviában is. Mi történik Magyarországon? Meg kell mondanom Önnek, hogy
az autonómia-tervről nem egyeztettünk magyarországi politikusokkal, mint ahogy nem egyeztettünk moszkvaiakkal sem. Mi a román többséggel próbálunk párbeszédet folytatni, amikor csak tehetjük, ezért nem szeretem, és el is határolódom az ukrajnai párhuzamtól.
Ami a skót népszavazást illeti: számomra az a fontos tanulság, hogy demokratikus módon hogyan lehet eljutni egy ilyen kérdés rendezéséig. Fontos üzenet, hogy lehetséges az ilyen megoldás. A kérdés az, hogy el tudunk-e szakadni az előítéletektől.
Cristian Pârvulescu: Ön hogy tekint Budapestre? Mit gondol arról, amikor a budapesti kormány az Ön javaslataival ellentétben kevésbé európai és demokratikus javaslatokat tesz? Kényelmetlen ez Önnek? Az első felvetésemkor nem élt a lehetőséggel, hogy Orbán Viktorról beszéljen. Megértem. Zavarja Önt, bátorítja?
Kelemen Hunor: Nem bátorít. Én évente kétszer-háromszor találkozom Orbán Viktorral, ez hagyományosan így volt az eddigi magyar miniszterelnökökkel is. Az utolsó találkozásunkkor nem kérdezett semmit az autonómiáról.
Cristian Pârvulescu: Miről beszéltek?
Kelemen Hunor: Nagyon sok közös programról, a Sapientia egyetemről, amit a magyar állam támogat. Amikor Nyugat felé tekintesz akár Bukarestből, akár Kolozsvárról, Budapest előtted van, nem lehet kikerülni. Nem tekinthetsz el attól, hogy Magyarország szomszédos állam. Nem érthetek egyet a liberális demokrácia végét hirdető kijelentésekkel. Én azt gondolom, a liberális demokráciának nincs alternatívája, és hiszek benne, minden korrekcióra váró hibájával együtt.
Luca Niculescu: Hogyan készülnek az ön által javasolt társadalmi párbeszédre?
Kelemen Hunor: Hosszútávfutásra készülünk. Iaşitól Konstancán át Temesvárig el szeretnék jutni, és minden egyes alkalommal türelemmel el szeretném mondani a mi álláspontunkat. Emlékezzenek vissza arra, hogy 1990-ben egyetlen kétnyelvű marosvásárhelyi felirat hova vezetett. Azóta a mentalitás nagyon sokat változott. Ha ma türelmesen érvelve elmondasz valamit, az emberek elfogadják. Azóta csatlakoztunk az Unióhoz, a hazai románok is Európa szerte dolgoznak, utaznak. Vannak barátaim, akik Dél-Tirolban élnek, és nincs semmi ellenvetésük azzal kapcsolatban, hogy mi is valami ilyesmit szeretnénk. Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba.
Parászka Boróka fordítása
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Beszélgetés Szőcs Géza elnökkel
PEN Club-vezető először Aradon
Tekintve, hogy a Magyar PEN Clubnak egyetlen elnöke sem járt még tudtunkkal Aradon, kihasználtuk a ritka lehetőséget, amikor Faludy György emléktáblájának a Jelen Házban történt leleplezésén részt vett Szőcs Géza, a jelenlegi elnök is.
– Elnök úr, tudomása szerint, járt-e eddig Aradon Magyar PEN Club-elnök?
– A kérdésről nincsenek egyértelmű ismereteim, de nagy valószínűséggel PEN Club-elnöki vagy -főtitkári minőségben magyarországi PEN-vezető nem járt még Aradon. Ez nem zárja ki azt, hogy azok az írók, költők, akik később vagy korábban vezető tisztséget viseltek a budapesti székhelyű PEN-ben, valamikor megfordulhattak a Maros-parti városban. Elnöki minőségében valószínűleg nem járt még itt senki, talán én vagyok az első. Hangsúlyoznunk kell: a magyarországi PEN nem jelenti a magyar PEN-t. Ezelőtt 25 évvel 33 erdélyi magyar író PEN Egyesületet hozott létre a Bécsben élő Szépfalusi István lutheránus lelkipásztor, az ottani Bornemisza Péter Társaság vezetőjének a közvetítésével, menedzselésével. Később a 33 taggal létrehozott erdélyi magyar PEN egyesület beszüntette a tevékenységét, mint olyan. Ezzel kapcsolatban voltak is viszályok, ütköztek bizonyos vélemények, bukaresti, neves román írók is felvetették: mire való Romániában egy román, illetve egy magyar PEN Club, vagyis kettő? Ez a kérdés azóta is, tehát ma is nyitott.
– Ha erdélyi PEN Egyesület nem működik, ki képviselői az itteni magyar írók érdekeit?
– Természetesen, addig is, amíg intézményesül az erdélyi magyar PEN, a Budapesten székelő, anyaországi PEN Club nyilvánvalóan feladatának tekinti a határon túli magyar közösségek, írók érdekeinek a képviselőetét is. Ennek elég sok dokumentuma is maradt az elmúlt évekből, amikor is több nemzetközi fórumon szólaltak fel a budapesti székhelyű PEN vezetői. Példának okáért Benyhe János korábbi PEN-főtitkár vagy Csicsery Rónay Erzsébet elnökségi tag a kisebbségi nyelvhasználathoz fűződő jogok, igények és érdekek szószólóiként. A határon túli írók, költők érdekképviselőete továbbra is elsőrendű feladat számunkra, bárhogy is alakul strukturálisan az egyes PEN Clubok sorsa. A Nemzetközi PEN-nek volt egy, a Száműzött Írók PEN-tagozata, Writers in Exile, amelynek a kommunizmus idején Amerikába vagy Nyugatra száműzött írók, költők voltak a tagjai. Az elnöke egy ideig a magyar Görgey Klára írónő volt.
– Melyek a PEN Clubok fő célkitűzései?
A PEN alapcélkitűzéseihez visszatérve, az esztétikai értékek képviselőete és promoválása mellett tágabb értelemben is meghatározó a bárhol létező PEN Cluboknak a lelkiismereti szabadság, a kifejezési, a véleményszabadság védelme, mint az irodalom számára kardinális értékeké. Az volna a cél, hogy olyan helyzetbe jusson el a világ, és itt a jelentős írásbeli kultúrával rendelkező nemzetekről és államokról beszélünk, ahol nem csak cenzúra nincs, de öncenzúra se legyen. Éppen ezért az írók összefogását, különböző nemzetekhez, vallásokhoz, kultúrákhoz tartozó írók együttes érdekeit célozza a PEN Klub sok-sok programja, igen változatos tevékenysége. Bevallottan törekednek a politikában gerjesztett feszültségeknek a csillapítására, egy olyan, globálisan érvényes közhangulatnak a megteremtésére, amelyben lehetetlenné válik az írók terrorizálása a véleményük, nézeteik, állásfoglalásaik miatt.
Rehabilitálni Wass Albertet
– A Magyar PEN Club tehetne-e valamit a Wass Albert háborús bűnösségét semmissé nyilvánító per újrafelvételéért?
– Wass Alberttel az a helyzet, hogy miután negatív szimbólummá vált a bukaresti propaganda hatására, az életműve még Magyarországon is megosztja az olvasóközönséget. Vannak elvakult hívei, és hasonlóképpen, fanatikus gyűlölői, ellenzői is. Csendesen hozzá kell tennem, hogy a legtöbbjük egyáltalán nem olvas Wass Albert-műveket, hanem egy politikailag mérgezett közegben áll egyik vagy a másik oldalra különböző vélemények alapján. A kérdés kultúrpolitikaiból belpolitikaivá lett. Wass Albert perújrafelvételének az előmozdítása minden magyar írónak a kötelessége, bármilyen döntés szülessen majd a perben. Mert ha a háborús bűnösségét eredményezné is, az legyen végre kimondva, a közvélekedés ne csak egy roppant kétes minőségű és összetételű, közvetlenül a II. világháborút követő népbírósági tárgyalás konklúzióira szorítkozzon. Tudni kell, hogy eddig az erdélyi magyar jogvédelemnek nem sikerült a perújrafelvételt elérnie. Habár ezzel például Kincses Előd nagyon sokat foglalkozott. Akik viszont minden eszközzel gátolják a perújrafelvételt, nyilván tudják, mit szeretnének elkerülni. Ha biztosak lennének Wass Albert háborús bűnösségében, maguk erőltetnék, hogy azt végre mondja ki egy komolyabb szakmai presztízzsel rendelkező bíróság is. Tudni kell azt is, hogy Wass Alberttel kapcsolatban nemcsak egy egyszerű bírósági eljárás folyt, hanem amikor néhány évvel a háború után amerikai beutazó vízumért folyamodott, az Amerikai Bevándorlási Hatóság szakemberei értesültek a háborús bűnösségi vádról, ezért töviről hegyére átvilágították a személyét és a tevékenységét. Mivel Wass Albert amerikai állampolgárságot kapott, ez azt bizonyítja, hogy a népbírósági ítélet felülvizsgálatra szorul. Jelen pillanatban a Magyar PEN Club Wass Albert rehabilitációjának azért nem tud a zászlóvivője lenni, mert a belpolitikai csatározásoknak a kereszttüzébe kerülne, a magyar–román viszonylatról nem is szólva. Ez tehertétel volna a PEN Clubnak, amit így is érnek támadások a személyem miatt is, mivel nekem is van egy bizonyos közéleti vagy politikai megbízatásom, amit mellesleg tendenciózusan állítanak be. Amikor elnökké választottak, leszögeztem: politikát nem akarok a Clubba bevinni. Amíg elnök vagyok, az ellen fogok fellépni, hogy a számos magyar intézményt szétvető belpolitikai feszültség a PEN Clubot is tönkretegye. Ehhez tartom magam azóta is, ezért soha nem volt olyan helyzet, hogy egy belpolitikai konfliktusban a PEN Club állást foglaljon, noha egyes esetekben sokszor konkrét, világos álláspontom volt. De azt a PEN Club falain kívül tartottam.
– Ezek szerint, a PEN Club semmilyen módon nem óhajt a politikába beavatkozni, de a Wass Albert-per újrafelvételét sem szorgalmazhatja?
– Nem teheti. Attól függetlenül, hogy magam íróként és független gondolkodóként azt tartom, hogy Wass Albert ügyében az egyetlen járható út a perújrafelvétel lehetne.
– Nem értem a rendszerváltás utáni anyaországi kormány álláspontját sem, amivel megtagadta Wass Alberttől a magyar állampolgárságot. Az nagyban hozzájárulhatott az öngyilkosságához is. Ezzel kapcsolatban mi a véleménye?
– Erre magam is hivatkoztam, ez a meggyőződésem. Egyébként csak közvetett bizonyítékaink vannak, mivel ezt az író nem fogalmazta meg szóban vagy írásban. De nem kell hozzá nagy fantázia, hogy beleéljük magunkat egy olyan író lelkiállapotába, aki egész életében magyar íróként határozta meg magát. Egész életében azokért a jogokért próbált tenni, amelyeket örökölt, illetve a neveltetésénél fogva a magyar jogállamiság tiszteletében szolgált, és amely jogok sokak szemében avíttnak, konzervatívnak tűnhetnek, a kelet-európai egész rendezéssel kapcsolatban anakronisztikusak is. Kétségtelen, hogy Wass Albert a magyaroknak nem kért olyan jogokat, illetve előjogokat, amelyekből másokat ki akart volna zárni. A magyar kultúrát szolgálta, az, hogy kirekesztő, xenofób, elfogadhatatlan eszméket szolgált volna, fedezet nélküli állításnak számít. Magam sem ismerem Wass Albert minden leírt sorát, nem ismerem a publicisztikáját, a levelezését vagy a szűkebb körben tartott előadásait. Még ha elő is kerülnének a publicisztikájában olyan elemek, amelyeket manapság erős kritikával lehetne illetni, akkor is az lenne a válasz: őt nem publicistaként kívánjuk megítélni, hanem íróként. Márpedig, ha itt tartunk, kérdem én: született-e valaha is olyan szeretettel, empátiával írt alkotás bármely nép írójától egy másik nép iránt, mint amilyen Wass Albertnek A funtineli boszorkány című regénye, amely az egyszerű, havasi román pásztorok iránti legnemesebb szeretettel ábrázolja a világukat? Ha ez a regény románul született volna meg, manapság a román irodalom mioritikus etalonja, egy olyan ikonikus mű lenne, mint a magyar irodalomban az Ábel a rengetegben. Az előítéletes, türelmetlen gondolkodásmód, amely az említett román propaganda miatt áthatja a román kultúra hangadó szereplőit, lehetetlenné tette azt is, hogy ennek a regénynek a román fordítását úgy olvassák, ahogyan kellene, ahogyan tisztességes lenne. Nem a regényt olvasták, hanem az írót meg a fordítót kezdték gyalázni. De kit érdekel az ilyesmi, amikor a legszervezettebb politikai bugyrokban vagyunk kénytelenek létezni.
Bűntény-e Wass Albertet olvasni?
– Manapság Wass Albert azért is aktuális, mert nálunk üldözni kezdik műveinek az olvasóit. Egy tévéadásban szenzációként fitogtatták, hogy valakit tetten értek egy Wass Albert-mű olvasása közben. Ezek szerint bűnténynek számít Wass Albert műveinek az olvasása?
–      Magyarországon, de Romániában is az a borzasztó, hogy a magyar irodalmi tudat alakításában szerepet játszhat egy ellenséges politikai román propaganda. Mindnyájan a foglyaivá lettünk egy erősen barátságtalan, negatívan elfogult, gyűlölködő retorikának, amelyet több mint fél évszázada Bukarestből gerjesztenek. Mi pedig elveszítettük a szuverenitásunkat abban, hogy a saját íróinkat, magunkat megítéljük, és elhelyezzük a saját értékvilágunkban. Mert addig, amíg egy bizonyítatlan háborús bűnösségi vád, valamint a magukból a Wass-művekből kimutathatatlan, retrográd nézetrendszer feltevésében fogalmazzuk meg ellenérzéseinket, általában szövegismeret nélkül, addig az egész borzasztóan infantilis színvonalat mutat. Visszatérve az állampolgárság kérdéséhez: Wass, aki egész életében, írásműveivel, mindazzal, amit csinált, a magyar nemzetet és a magyar irodalmat kívánta szolgálni, hirtelen azzal szembesült, hogy a magyar állam nem tartja őt magyarnak. Az állampolgárság valamelyest életművének az elismerését is jelentette volna, évekkel a rendszerváltás után persze, hogy megrázó élmény volt számára a visszautasítás. Az, hogy nemkívánatos személynek nyilvánították Magyarországon, miközben a demokrácia hazájának számító Amerikában teljes jogú állampolgár lehet, noha neki a magyar állampolgárság alanyi jogon járt volna, teljes lelki összeomlásba sodorhatta. Olyan családból származott, amely a nemzetnek több száz évre visszamenőleg adott kiváló szereplőket. Ha valakinek sem a nyelvismeretével, sem a származásával kapcsolatban nem merülhetett fel kétely, az éppen Wass Albert volt. Az elmondottak értelmében Wass Albertet olvasni nem lehet bűntény. És ne fogalmazzanak meg vele kapcsolatban állásfoglalást, csakis az életművének az ismeretében.
– Köszönöm a beszélgetést, amit abban a reményben zárunk, hogy mégis kerül hivatalos zászlóvivője Wass Albert per-újrafelvételének, rehabilitálásának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Erőltetett ünnepeltetés
Velünk ünnepeltetik magukat – ezt szentesíti a Mircea Duşa védelmi miniszter által beterjesztett, a képviselőház által megszavazott jogszabály, amely kimondja: a megyeszékhelyek önkormányzatai minden december elsején kötelesek a többi állami intézménnyel közösen ünnepségeket szervezni. És ha ez még nem volna elég, a jogszabály arról is rendelkezik, hogy minden városban az 1918. december 1. nevet kell viselnie egy fő útvonalnak.
A magyar polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, iskolásoknak (higgyük el, majd őket is kirendelik a rendezvényekre), szóval a romániai magyarságnak azt a napot kell megünnepelniük, amelyről néhány dolgot mindenképp érdemes tudni. Erről tavaly átfogó írást közölt a Csíki Hírlap Orbán Zsolt történész tollából.
Nos, 1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok a gyulafehérvári nemzetgyűlést, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánság és Máramaros csatlakozzon a Román Királysághoz. Arról is szólni kell, hogy a magyar kormány nemcsak hogy nem gördített akadályokat a szervezés elé, hanem a kormány rendeletére a Magyar Államvasutak ingyen vonatokat biztosított a Gyulafehérvárra igyekvők számára. A népgyűlés önmagában csak szimbolikus jelentőséggel bírt, nemzetközi szempontból különösebb következménnyel nem járt, ahogyan ezt a gyűlés után Stéphen Pichon francia külügyminiszter is leszögezte.
Lépjünk tovább és nézzük meg, hogy az ott elfogadott nyilatkozatban a nemzetiségekre vonatkozóan mik állnak: „III. Az új román állam megalakításának alapelveiként a nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép ... saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviselőeti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.” Azt már mindannyian tudjuk, hogy Nagy-Románia megalakult, kétmilliónyi magyar lett egyik napról a másikra egy új ország állampolgára, a gyulafehérvári ígéretek pedig elszálltak.
Ha a Gyulafehérváron elhangzott ígéreteket betartották volna, akkor most egy olyan közösséget – is – érintene a Hargita megyei Dușa fejéből kipattant jogszabály, amely saját nyelvét, azaz a magyart használhatja a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ezzel szemben románul igényeljük a fűtéstámogatást, románul védjük igazunkat a bíróságon, a törvényszéken, románul beszélünk a rendőrrel.
El kellene fogadni, hogy Romániában 1918. december 1-je nem mindenki számára jelent felhőtlen boldogságot. A koszovói szerbek számára is gyásznap marad 2008. február 17., mivel attól a naptól egy új ország, Koszovó polgárai lettek. A Krím-félszigeten élő ukránok is egyik napról a másikra kerültek olyan helyzetbe, amely alapjaiban borította fel életüket. Ami egyik nép számára öröm, az egy másik számára lehet bánat, az igazán európai nemzetek viszont felnőttek arra a szintre, hogy tekintettel legyenek állampolgártársaikra.
A tiszteletet nem kierőltetni, hanem kiérdemelni kell. Kelet-Európában ez még várat magára.
Kozán István
Székelyhon.ro

A magyar kormány támogatja a csíksomlyói zarándokhely felújítását
A magyar kormány húszmillió forinttal támogatja a csíksomlyói zarándokhely felújítását - jelentette be pénteken Csíksomlyón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Soltész Miklós elmondta, a támogatást a tárca jövő évi költségvetésében különítik el, és annak felhasználásáról a csíksomlyói kegyhely gondnokságát ellátó ferences szerzetesek döntenek majd. Úgy vélte, a zarándokhely nemcsak szakrális érték, hanem az összmagyarság nemzeti értéke is, hiszen nemcsak a katolikus híveket, hanem a protestáns keresztényeket, és az útkeresőket is vonzza.
Böjte Mihály ferences szerzetes, a csíksomlyói kolostor házfőnöke elmondta, a csíksomlyói búcsúk szónokai számára épített Hármashalom oltár felújításához kértek segítséget a magyar kormánytól, de a felajánlott támogatásból más munkálatokat is elvégezhetnek. "A zarándokház is felújításra szorul, folyik az orgona javítása, a sekrestyét is fel kell újítani" - sorolta a teendőket a rendház főnöke.
Soltész Miklós pénteken a Mária út konferencia megnyitóján is beszédet mondott. Amint a rendezvény után az MTI-nek telefonon elmondta, arra kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy milyen fontos szerep hárul a zarándokhelyekre a fiatalok megszólításában. Szabó Tamás, a Mária út egyesület elnöke az égi akaratot vélte felfedezni abban, hogy a Mária-kultusz ápolását célul kitűző civil kezdeményezés tíz év alatt kinőtte magát.
A Mária utat Közép-Európa zarándokútjának nevezte, mely összeköti Csíksomlyót a medjugorjei, czesztochovai és máriazelli zarándokhelyekkel. Úgy vélte, a Mária út összeköti, összegyűjti a közép-európai népeket, és gyógyítja a lelki sebeiket.
maszol/MTI

Megújuló örökségünk: kiállítás a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban
Érdekes kiállítás nyílt meg a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza (Budapest) által szervezett kiállítás címe sokat elárul az esemény lényegéről: Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében.
Az első Orbán-kormány egyik legnagyobb sikernek örvendő támogatási programja volt a Határainkon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt, amelyet 1999 és 2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával a Teleki László Alapítvány bonyolított le.
Az összesen kb. 1,3 milliárd forint állami támogatásból több mint 300 műemléknek nyilvánított épületen történtek állagmegóvási, restaurálási munkálatok, és húsz műemlék teljes körű felújítása fejeződött be.
Az örökség megőrzése, ápolása az utódok feladata
A programot bemutató első kiállítást 2013 tavaszán a Budai Várban található Magyarság Házában rendezték meg. A szervezők – a Bethlen Gábor Alap és a Teleki László Alapítvány munkatársai – már akkor úgy döntöttek, hogy a tárlatot elviszik azokra a helyekre is, amelyeken a tulajdonképpeni munkálatok folytak: Erdélybe, Felvidékre és Kárpátaljára is. Egyik célkitűzésük ezzel az volt, hogy a Magyarország határain kívül szakadt emberek is láthassák, milyen csodálatos kincsek birtokosai. A kiállítás ezeket az értékeket mutatja be, de arra is felhívja a figyelmet, hogy az örökség gondozása az utódok becsületbeli kötelessége és feladata.
A tárlat képein csak kevés látható abból a közel 400 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás létrehozói a tablók mellett igazi kuriózumokkal is készültek. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Továbbá megtekinthető a huszti református templom helyreállított toronysisakja egyik fiatornyával és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőből faragott domborművek másolata.
Erdélyben Nagyváradon, Kolozsváron és ma Marosvásárhelyen mutatkozik be a kiállítás
A kiállítás eddig már több helyszínen mutatkozott be: Kárpátalján Técsőben, Beregszászon, Munkácson és Ungváron; Felvidéken Kassán és Rimaszombaton; Erdélyben, Nagyvárad és Kolozsvár után, ma Marosvásárhelyen nyitja meg kapuit.
A tárlat összeállításában közreműködtek: S. Sebestyén József építész, fotós, a kiállítás művészeti vezetője, dr. Diószegi László igazgató, a kiállítás kreatív szerkesztője, Káldi Gyula szakmai tanácsadó, Jeszenszky Gyula grafikus, Mihály Ferenc restaurátor (Erdély), Stark István építőmérnök (Kárpátalja), Antal Árpád film- és média szakértő (Erdély), Mudrák Attila fotóművész.
„A marosvásárhelyi kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója és Márton Judit, a Gyulafehérvári Érsekség egyházművészeti és építészeti irodájának vezetője nyitja meg, majd dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója mutatja be. A tárlat megnyitóján megjelenő érdeklődőknek érdekes élményben lehet részük, hiszen betekintést nyerhetnek néhány ritka és szép mesterség rejtelmeibe is. Ezen a napon bemutatót tart Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Kiss Lóránd falkép-restaurátor, Varga Sándor zsindelykészítő, és Lovas Dániel kőrestaurátor. A kiállítás egy hónapig lesz látogatható” – tájékoztatta lapunkat Barabás Kisanna művészettörténész, a kiállítás egyik szervezője.
Nemes Gyula
Központ
Erdély.ma

Kiteljesítik az elődök munkáját
Harangzúgás fogadta a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium jubileumát ünneplők bevonulását szombaton a belvárosi református templomba: egyházi és világi méltóságok, az egyházmegye lelkészi közössége, egykori és mai diákok, cserkészek, a testvérkollégiumok küldöttei, valamint a szépszámú vendég együtt adott hálát a próféta szavaival: „Mindeddig megsegített minket az Úr”.
Az 1994-ben újjáindult kollégium kétnapos ünnepét záró istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke prédikációjában a 100. zsoltár szavait kibontva emlékezett meg Isten korszakokon átívelő kegyelméről, hálát adva az utóbbi húsz évért, az újraindulásért. A feladat nagyságáról és szépségéről beszélt, a hit és az értékek átadásának fontosságáról, melyeknek kiemelt helyei, „virágoskertjei” a kollégiumok. Köszönetet fogalmazott a mindenkori adományozók önfeláldozó segítségéért.
1670, 1994, 2014
Tőkés Zsolt igazgató, akinek lendületes munkája nyomán kibontakozhatott és jellegzetes arculatot nyert az újraindult iskola, köszöntőbeszédében kegyelettel emlékezett a kollégiumalapító Bethlen Jánosra, az iskolát korszerűsítő és a templomot építtető Baczkamadarasi Kis Gergelyre, az új kollégiumi szárnyat megépíttető Gönczi Lajosra. Végül a 18. század nagy imádkozójának, Szikszai Györgynek a tanítók számára írt gyönyörű imájából idézett.
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: „önök értékőrzők és -átadók”. Együttgondolkodásnak, szövetségkötésnek minősítette a magyar reformátusság öt évvel ezelőtti egyetlen egyházba való tömörülését.
„Gyümölcsök”
Örömét fejezte ki, amiért a magyar kormány meghozhatta döntését, megítélve a kérelmezőknek a kettős állampolgárságot. Ennek köszönhetően az ünnepélyen jelen lévők többsége élhetett és élt a lehetősséggel, hogy újra jogilag is betagolódjon a nemzettestbe. „Erősítsen a tudat, hogy ez az iskola Benedek Eleket, Orbán Balázst, Ravasz Lászlót adott a hazának.” Reményét fejezte ki, hogy új nagyjaink már e padokban tanulnak.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára a tálentum evangéliumi példázatát idézte, azzal a hittel, hogy a diákok felelősséggel kamatoztatják Istentől kapott tehetségüket és lehetőségeiket. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő egymás elfogadásáról, az egymásra való odafigyelés fontosságáról egy szemléletes történettel szolgált. Az ünnepségen közreműködött a kollégium Zsoltár- és Népdaléneklő csoportja, a Szakács Annamária vezette, több mint hatvantagú kórus, valamint Kiss-Ferenczi Sára, aki Reményik Sándor Öröktűz című versét szavalta el.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Csalódás ‘56 után
Miklós is a kádári amnesztiával szabadult ‘63-ban, mint sokan mások, akik részt vettek az 1956-os eseményeken. Már nem foglalkoztatta a nagypolitika, beletörődött a kommunista restaurációba, rájött, hogy valahol, valakik a világban így döntöttek, mint sokszor tették ezt a történelem folyamán, a magyar nép nem lóghat ki a jaltai egyezményből, túl kicsi ahhoz.
Azon a tizenkét napon azt hitte, hogy már soha magyar magyarnak ellensége nem lehet.
A börtönben számtalanszor eljátszott azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem történik meg a szovjet beavatkozás, ha nem jön Kádár, ha marad a Nagy Imre kormány, ha… Vajon ha elmúlik a forradalom mámora, a magyar ember újra a másik magyar torkának esik?      
Néhány történelmi esemény jutott az eszébe, mint 1514, amikor Dózsát még a sötét középkornak megfelelő barbár büntetési módszerekhez képest is szinte beteges kínzások közepette végeztette ki Szapolyai Temesváron. A magyar nemesség megtizedelte a parasztságot, de vajon nem jött volna jól 1526-ban Dózsa hadserege?
A magyar hadvezetés az idegenekkel kötött paktumok értelmében halálba küldte ifjait Doberdónál és a Donnál. Miért is? Amikor 1919-ben az összefogás helyett vörösökre és fehérekre színeződött a magyar nép, és ahelyett, hogy megvédjék az ország területi épségét, egymást követte a vörös- és a fehérterror, a magyar a magyarnak szegült, miközben az ország darabokra hullott.
Ezek a gondolatok akkor kezdték foglalkoztatni leginkább, amikor végignézett néhány hajnali akasztást a börtönudvaron. Nem a szovjetek akasztottak, hanem a magyar gyilkolta a magyart, egy eltorzult eszme nevében.
  Miklós nem értette a rettentően nagy megtorlást, hisz csak egy szabadabb, jobb világot akartak ők, semmi más nem volt a szándékukban, a vádirat szerint azonban a Horthy-rendszert akarták volna restaurálni. A vérbírók szinte ordítozva, habzó szájjal osztogatták a halálbüntetést és az életfogytiglant az olyan munkáshatalom nevében, amelyhez az igazi, egyszerű munkásnak semmi köze nem volt.
Miklós nem hitte el, hogy valaha eljön a szabadulás napja. Ráeszmélt, hogy bármilyen szépen színezett eszme mögött emberi gyűlölet halmozódhat, és az eszméknek semmi értelmük nincs, ha azok csak azzal igazolják létjogosultságukat, hogy a másik ember ellen irányulnak, miközben hazudnak egy idealizált világot.
Elindult hát haza a szeretteihez, remélve, hogy majd gyermekei egy jobb világban fognak élni, hisz minden rendszer egyszer megszűnik, bármennyire igyekszik megszilárdítani hatalmát mindenféle embertelen eszközzel.
Bármely társadalmi rendszert az emberi értékekre kell építeni, másképp léte értelmetlenné válik.
Luda Gábor,
Temesvár  
Nyugati Jelen (Arad)

Feszült amerikai–magyar tárgyalások Washingtonban
Magyarország nem fogadja el, hogy megkérdőjelezzék demokratikus elkötelezettségét és ismételten kérte, hogy az Egyesült Államok tárja fel a korrupcióvádakkal kapcsolatos bizonyítékait - jelentette ki kedden az MTI-nek nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Washingtonban Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettessel tárgyalt.
A felek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok kiválók és szót ejtettek a kétoldalú politikai vitákról is. A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy amerikai részről egyebek mellett elismeréssel szóltak Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, NATO-csúcson tett vállalásairól és Ukrajna irányába végzett gázszállításairól is.
A kétoldalú politikai vitákkal kapcsolatban Szijjártó elmondta, hogy az Egyesült Államok számos konkrét magyar intézkedést megkérdőjelezett. „Én azonban elmondtam, hogy mi az Európai Bizottsággal végigtárgyaltuk mindazokat a jogszabályokat, amelyek a jelenlegi magyar alkotmányos berendezkedéshez elvezetnek. Nincs még egy ország Európában, amelyet az Európai Bizottság annyit vizsgált volna, mint minket” – tette hozzá Szijjártó Péter.
„Ezért tehát a mi törvényeink az európai értékeknek és az európai szabályoknak teljes mértékben megfelelnek. Ezért ha valaki a mi alkotmányos berendezkedésünket és az ahhoz vezető intézkedéseket megkérdőjelezi, akkor annak igazából az Európai Bizottsággal van vitája” – szögezte le a miniszter.
Biden Pontával beszélgetett telefonon
Telefonon tárgyalt kedden Victor Ponta román miniszterelnök Joe Biden amerikai alelnökkel. A beszélgetést az amerikai fél kezdeményezte – közölte szerdán a miniszterelnöki hivatal. A közlemény szerint a felek a stratégiai partnerség bővítéséről tárgyaltak. Többek között a nemzetközi biztonsági helyzetről, az afganisztáni állapotokról, az ottani NATO-haderő jövő évi helyettesítéséről esett szó. Victor Ponta hangsúlyozta, hogy Románia a jövőben is megbízható stratégiai partnere lesz az Egyesült Államoknak, és eltökélt a stratégiai partnerség további erősítésében, fejlesztésében.
Szijjártó Péter az amerikai külügyminisztériumban azt is elmondta, hogy a magyar kormány a konkrét intézkedésekről mindig kész tájékoztatást adni és mindig kész konzultálni.
„Egy dolgot azonban nem fogadunk el: nem fogadjuk el azt, hogy ha valaki megkérdőjelezi Magyarország demokratikus elkötelezettségét, demokratikus értékrendjét vagy demokratikus berendezkedését” – jelentette ki.
A magyar állampolgárok amerikai beutazásának megtiltásával kapcsolatban elmondta tárgyalópartnerének, hogy Magyarország a teljes nyitottság híve ebben az ügyben és kérte, hogy az Egyesült Államok az általa megfogalmazott korrupcióváddal kapcsolatban tárja fel az erre vonatkozó bizonyítékokat.
„Elmondtam, hogy Magyarország kormánya azt várja az Egyesült Államok kormányától, hogy bocsássa rendelkezésére azokat a hiteles információkat, amelyek alapján magyar állampolgárokkal szemben a korrupció vádját fogalmazták meg. Erre azt a választ kaptam, hogy az Egyesült Államokban érvényben lévő jogszabályok értelmében az eddigieknél több és konkrétabb tájékoztatás, információt nem tudnak adni” – mondta Szijjártó Péter.
Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője azt közölte: Nuland és Szijjártó megállapodtak abban, hogy együttműködnek a demokráciával, a korrupcióval és a beruházási légkörrel kapcsolatos aggályok orvoslásában. Egyebek mellett szó esett a magyarországi demokratikus fejleményekkel kapcsolatos amerikai aggályokról.
„Ugyancsak megvitatták az egyes jelenlegi és volt magyar hivatalos személyek új keletű beutazási tilalmát. Ezeket a tilalmakat a 7750-es elnöki proklamáció égisze alatt vezették be, amely felhatalmazást nyújt a vízum megtagadására olyan jelenlegi és volt kormányzati tisztségviselőktől, akik közhivatalnoki korrupció részesei” – fogalmazott a közlemény.
A szóvivői kommüniké szerint a beutazási tilalmak „a magyar kormányon belüli korrupcióra vonatkozó hiteles információk sorára alapulnak”. Ezek az információk pedig több forrásból, így a (törvényesség felett őrködő) civil szervezetektől, a közérdekű bejelentőktől és a civil társadalmi csoportoktól hozzáférhetők, amelyek feladata a kormányzati átláthatóság fenntartása.
 
Krónika (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

Kollektív szégyen: nincs feloldozás
Sokan elemezték már a legkülönbözőbb szempontokból a kommunista rendszer embertelenségét. Érdekes lenne egy társadalmi rétegekre lebontott közvélemény-kutatást készíteni azok körében, akiknek tisztánlátását nem homályosítja el a múlt rendszer iránti nosztalgia. Vélelmezhető, hogy a munkásság és az agrárproletariátus elsősorban a nincstelenséget emelné ki, míg a középosztály és az értelmiség a mozgásszabadság korlátozását, a szólásszabadság teljes hiányát. Bizonyára akadna olyan válaszadó is, aki szerint a rendszer legvérforralóbb, legfelháborítóbb sajátossága az volt, hogy kikényszerítette önnön megünneplését, miközben a nomenklatúra, a legfelső pártvezetés, a titkosrendőrség tudta, hogy az ünneplés nem őszinte. „Mi tudjuk, hogy te tudod, hogy mi tudjuk, hogy valójában mi a helyzet.” Jól példázza a mechanizmust az egykorú vicc. Az egyik nyugati országvezető elnök találkozik Nicolae Ceauşescuval Bukarestben, a tömegben egy ember azt mormolja maga elé: „Nézd, kivel fog kezet ez a disznó.” Beviszik, nekiállnak megdolgozni, a szerencsétlen ember felkiált: „Miért vernek, én csak annyit mondtam, hogy kivel fog kezet ez a disznó, mármint a kapitalista-imperialista világ disznója a mi országunk hős vezetőjével.” Mire a szekusok: „Hagyjad csak, tudjuk mi, hogy ki a disznó.” És tovább verik.
Diktátum és békeszerződés
Mi más juthatna eszünkbe annak a törvényi szabályozásnak az elfogadásáról, amely minden helységben kötelezővé teszi, hogy utcát nevezzenek el 1918. december elsejéről, és elrendeli az esemény évfordulójának kötelező ünneplését? A cél nyilvánvaló: a magyarság megalázása.
A román politikai elit közvetlenül a rendszerváltás után úgy döntött: nem december 22-e, a Ceauşescu-rezsim bukásának napja lesz a román nemzeti ünnep, hanem december elseje – a második világháborús román pálfordulás dátuma, augusztus 23. helyett, amit a kommunista rezsim magának igyekezett kisajátítani. A magyarság vezetői abba kapaszkodva, hogy 1918-ban a román fél ígéretet tett Erdély történelmi nemzetei önkormányzásának biztosítására, nem tiltakozott, elfogadta a helyzetet, annak dacára, hogy eme ígéretek teljesítésére a román fél soha semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Sőt, nemcsak, hogy nem biztosította a magyarság autonómiájának lehetőségét, de megfosztotta iskoláinak, egyetemeinek, birtokainak nagy részétől, nem is szólva a fizikai és pszichikai terrorról, amelyet már a békeszerződés előtt bevezetett.
Az elfogadásban minden bizonnyal jelentős szerepet játszott, hogy az RMDSZ akkori elnöke, Domokos Géza a románság meggyőzését tartotta a legfontosabbnak, miszerint az erdélyi magyarság és annak képviselője, az RMDSZ nem irredenta, nem kíván revíziót, nem akar újra magyar világot Erdélyben. Ennek érdekében nem riadt vissza a masszív történelemhamisítástól sem. Az 1990. augusztus 30-án kiadott nyilatkozatában, illetve ugyanezen tárgykörben elmondott parlamenti beszédében a mindkét fél által igényelt, majd elfogadott és végrehajtott nemzetközi döntőbíráskodás egyetemen tanítható iskolapéldáját, a bécsi döntést igazságtalannak, erőszakosnak, önkényesnek, s a román propagandának és a román elvárásoknak megfelelően „diktátumnak” nevezte. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a trianoni békediktátum számára „békeszerződés” volt, amely „szentesítette” a román népnek a közös, egységes állam megteremtésére irányuló törekvéseit. Aligha volt elképzelhető ebben a helyzetben, hogy az RMDSZ elhatárolódjon december elseje román nemzeti ünneppé nyilvánításától, és bejelentse, hogy a szervezet bojkottálni fogja azt.
A magyarság önmérsékletét, önkorlátozását a román fél nem tisztelte, sőt, miután az első hivatalos ünnepen, Gyulafehérváron maga a miniszterelnök, Petre Roman vezényelte a gyűlölettől habzó, vezetőink felakasztását követelő kórust, újabb és újabb rituális megalázást eszelt ki. Ennek két csúcsa a csíkszeredai központi ünnepség, valamint a budapesti Kempinsky-szállóbeli miniszterelnöki koccintás volt az RMDSZ frakcióvezetőinek, Verestóy Attilának és Kelemen Atillának jelenlétében. A sort a 2010-es „ünnep” folytatta volna, amikor nyilvánvaló módon a fél évvel korábban hivatalba lépett Orbán-kormányt provokálva, annak tűrőképességét tesztelve a román diplomácia a budapesti magyar Nemzeti Színházat szemelte ki az ünnepség helyszínéül, a nemzeti erők azonban szerencsére megakadályozták a magyarság újabb szimbolikus lelki megtiprását.
Kölcsönös ünneptisztelet
Az egészben nem az a legtragikusabb, hogy a románság újabb offenzívát hirdetett a magyar otthonosságérzet, a magyar önkép és világlátás ellen. Sokkal inkább az, hogy nem akadt egyetlen RMDSZ-es képviselő sem, aki ellene szavazott volna. Ez magyar szempontból nemzetárulás. Sőt, ketten – Seres Dénes és Erdei Dolóczki István képviselők – igennel voksoltak, érdemes felírni őket a magyarság történelmi szégyentáblájára. Erdei arra hivatkozik, hogy nem tudta, miről szavaznak, Seres rosszabb eset. Neki, mint mondta, nincs kifogása a törvény ellen, tiszteletben tartja más nemzetek ünnepeit, és azért nyomott igen gombot, mert azt hitte, hogy az általa „kicsit durvának” tartott utcaátkeresztelési előírás nincs már a jogszabályban. Elképzelhető ennél szánalmasabb önmentegetés?
Miről van hát itt szó? Tiszteletben tartjuk egymás ünnepét, vagy a románság örömét leli abban, hogy az ünnep kapcsán megalázhatja a mi nemzeti büszkeségünket? Akkor beszélhetnénk kölcsönös ünneptiszteletről, ha augusztus 30-át, amikor Észak-Erdély visszatéréséről döntöttek Bécsben, kineveznénk az erdélyi magyar nemzeti közösség ünnepének, a románok pedig velünk ünnepelnék e napot. Mivel ez aligha lehetséges, meg kellene hagyni mindkét közösséget a maga örömével és fájdalmával. Domokos Géza szégyenletes állásfoglalását menti valamelyest, hogy az elnök a fél évvel korábbi marosvásárhelyi véres események megismétlődésétől rettegett. De a mai nemzetárulóknak miféle mentségük lehet?
Kármérce
A tájba simuló, helyzetelfogadó, kollaboráns oldalon minden bizonnyal azzal nyugtatják majd magukat, hogy az eszmefuttatás a kampány része, és pártszempontok által diktált. Nos, messze nem így van. A kampányban az ellenfelet alapjáraton, megalapozottan bírálni kétségkívül jóleső érzés, hasonló elégtételt érezhet a bokszoló, amikor bevisz az ellenfelének egy jobb-egyenest. E sorokat leírni viszont egyáltalán nem öröm, hanem mérhetetlen szomorúság. Bármennyire is eltávolodott az RMDSZ csúcsvezetése a magyar érdekek képviselőetétől és a választóitól, akárhányszor kihagyott történelmi helyzeteket számításból vagy politikai gyávaságból, bármennyire is román zsákmánypárttá tette a magyar nemzeti önkormányzatnak megálmodott szövetséget, a legutóbbi választásokon 380656 sorstársunk szavazatát szerezte meg, nevében hordja a magyar megnevezést és világszerte nagyon sokan, magyarok és nem magyarok vele azonosítják az erdélyi magyarságot. Egy ilyen gesztus az erdélyi magyar emberek arculcsapása, amely akkor is szégyenérzetet indukál bennük, ha semmi közük az RMDSZ-hez. Sőt, akkor is, haaz a törekvésük, hogy az RMDSZ komprádorpolitikáját hiteles, magyar érdekű politikával váltsák fel. Horn Gyula kijelentése arról, hogy ő nem tizenötmillió magyar, hanem tíz és félmillió magyar állampolgár miniszterelnöke, a magyar–román alapszerződésnek a magyar szempontok félresöprésével való megkötése, Gyurcsány Ferencnek és kormányának uszítása a határon túli magyarok ellen a 2004-es népszavazás alkalmával akkor is közös nemzeti szégyen, ha a nemzet jobbik része ebben nem bűnös. Hogy magyar részről egyetlen ellenszavazat sem tiltakozott a törvényi szinten rögzített szisztematikus megalázásunk ellen, maga a kollektív szégyen, ami alól nincs feloldozás. A kár jóval nagyobb, mint az a potenciális haszon, hogy az RMDSZ-es álképviselőet valós természete ismét lelepleződött
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ünnepeltek a Gloria Victisnél
Együtt imádkoztak október 23-án Csíkszeredában a Gloria Victis-emlékműnél szervezett megemlékezésen a csíkiak az 1956-os forradalom és szabadságharc elesettjeiért.
Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Kelemen Csongor, az '56-os Vitézi Rend törzskapitánya Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét szavalta el esőben, az 1956-os téren összegyűlt közönség előtt. Ezt követően a történelmi egyházak képviselőetében Darvas Kozma József római katolikus esperes, valamint Szatmári Szilárd református lelkipásztor szólt a megemlékezőkhöz.
„Támogassuk a magyar kormányt!”
„1956 üzenete az, hogy a becsületünk, a kitartó munkánk, valamint a mindennapi imádságunk által segítsük a magyarság felemelkedését szolgáló magyar kormányt!” – emelte ki Darvas Kozma József ünnepi beszédében. Kifejtette, jelenleg is politikai szabadságharcot vívunk, hiszen egy láthatatlan politikai és gazdasági hatalom, a pénzoligarchia „fojtogató karjai” vesznek körül. „Eljött az ideje annak, hogy ne a piac alakulására, hanem a személyekre és a közösségre figyeljünk elsősorban” – mondta az esperes.
Közösségromboló a gonosz
 „A gonosz váltogatja az arcát, de felismerjük arról, hogy függőségben akarja tartani az embert, felismerjük közösségromboló erejéről, amely nemzeteket és nemzetrészeket szór szét” – hangsúlyozta Szatmári Szilárd felszólalásában, majd így folytatta: erre a gonoszra válaszoltak nemmel 1956-ban. Nekünk pedig igent kell mondanunk „a békére, az összetartozásra, a nemzetre és a hazára, csak így lesz erőnk” – fogalmazott a lelkipásztor.
Az egyházi áldást követően civil és politikai szervezetek, városi és megyei intézmények képviselői és magánemberek helyezték el a tisztelet virágait, majd a megemlékező ünnepség a Szakszervezetek Művelődési Házában folytatódott.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,

Politikai kórokozók
„Ki vehet el éntőlem valamit, S szegényebbé ki tehet engemet? Mindenemet magammal hordozom, Ha nem vesztettem el a lelkemet!” (Reményik Sándor)
Reményik sorai ma is aktuálisak. Aki elveszti lelkét, elveszti mindenét. Legyen gazdag, jól szituált, vagy királyi család sarja – mit ér mindez, ha lelkében csődöt mond? A földi jólét és hatalom, mint ahogy bármi más, nem helyettesítheti a személyes élet iránti felelősséget. Az értelem ösvénye ugyanis természeténél fogva nem olvad be a pótszerekkel játszadozó bolondság útjába.
Jól tükrözi ezt az ’56-os forradalom, hiszen a sokáig látszatgyőztes szovjet hatalom végül vesztesként távozott. Ma már nem fér kétség hozzá, melyikük neve maradt meg az igazi történelemben. Mint ahogy ahhoz sem, hogy az első századok Római Birodalmában üldözött keresztények ma is tiszteletet váltanak ki, miközben üldözőik hiábavaló uralkodókként vonultak a történelem szemétdombjára. Nincs ez másként a kommunizmussal, nacionalizmussal vagy neoliberalizmussal sem. Amint a hátsó ablakon besurranva hatalomra kerülnek, rögtön uralkodni akarnak. Ezért az előbbi birodalmakhoz hasonlóan belőlük is heves indulatot, agressziót vált ki az igazság. Haladás ide, fejlődés oda, nincs új a Nap alatt.
Nacionalizmus, kommunizmus, neoliberalizmus: mind Nyugatról származó ideológiák. Amint a posztkolonialisták eme intellektuális „gyöngyszemei” elözönlötték a közép-kelet-európai térséget, gyűlöletkultúrát és tragédiát hoztak az itteni lakosságra. A történelem tanulsága szerint a nyugati monstrumtenyészde gondozói minden esetben okos, befolyásos emberek voltak. Ezért nem árt aláhúzni, hogy az ész, a gazdagság és a befolyás nem óv meg a lelki elsivárosodástól. Márpedig korunkat leginkább ez veszélyezteti, melyre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. Jólét, fejlődés, szabadság, egyenlőség – szép szavak, de mi áll mögöttük?
Ahogy feszegetni kezdjük a kérdést, máris egy homály szőtte gordiuszi csomóba ütközünk. Egy simára csiszolt gazdaságpolitikai taburendszerbe, melynek aktivistái idegesek lesznek, ha társadalom- és világmegváltó elképzeléseiktől eltérő szemlélet kezd kibontakozni valahol. Ilyenek voltak a kommunisták és a nacionalisták, újabban meg a neoliberálisok. Egy család. Mindhárman az álszentek (globális) birodalmát igyekeznek létrehozni, ám a realitás talaján csak adatbázisokba tuszakolt hústömegeket termelnek.
A veszély forrása
2006-ban megjelent A gyarlóság kora című könyvében Soros György arról ír, hogy Amerika szélsőséges ideológusok markába került. Szerinte olyanok irányítják, akik sikeresen kontrollálják az elnököt és a hedonista társadalmat. És azt hiszik, hogy az igazság manipulálható, holott létezik egy valóság, mely meghaladja elméjük értelmezőképességét, és rámutat politikájuk terméketlenségére. Soros a 2001. szeptember 11-ei tragédia következményeként zászlóra tűzött terrorizmus elleni harc hamis metaforáját is kritizálja, mivel szerinte ez a valóság szándékos félreértelmezésén alapul, és rabláncba veréssel fenyegeti a nyitott társadalmat. A veszély forrásaként a volt amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld s a korábbi alelnök, Dick Cheney nevét említi, ez utóbbit egyszerűen paranoiásnak titulálva.
Hogy Amerika azóta sem szabadult ki az újradikálisok markából, jól jelzi a terrorista metafora nemzetközi terjesztése. És ebbe a képbe illeszkedik Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász attitűdje is, aki a Gyurcsány-kormány bukása óta rendszeresen támadja az Orbán-kabinetet és az új magyar alkotmányt. Scheppele értékeléseit ugyanis a „feltételezzük, hogy gonosz” hipotézisre építi, erre alapozva rágalmakkal fűszerezett magyarázatait.
Cheney szellemi kollégájaként nem csoda, hogy a tévedhetetlenség trónjáról ítélkezik, helyenként kettős mércével kötve össze elképzeléseit (ezt a módszertant használta hajdanán Benedek Elek is, de ő bevallottan mesét írt, nem tudományos elemzést), majd neves jogszakértőként elküldi azokat Brüsszelbe. A volt amerikai alelnök viszont ennél is tovább megy. Egy kétórás televíziós interjúban Cheney nemrég arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok elleni következő terrortámadás szeptember 11-énél is halálosabb lesz.
Nem semmi. Ha Soros logikáját követjük, jöhet a „még rosszabb”, vagyis a láncra verés. És ez a kontrollszint már nem biztos, hogy selyemmel lesz bevonva... Sorost viszont a jelek szerint különösképpen nem zavarják az Egyesült Államokat háttérből irányító szellemproblémás egyének politikai ambíciói.
Pedig nemrég még azt írta, hogy „A stabil és igazságos világrend kialakulásának útjában a legfőbb akadály az Egyesült Államok. (...) A világ ennek ellenére úgy táncol, ahogy az Egyesült Államok fütyül, és ha ez huzamosabb ideig így marad, a civilizációnk kerül veszélybe. Az Egyesült Államok szemléletének és politikájának megváltoztatása továbbra is a legfőbb prioritásom...” Ez a kettősség jellemzi saját kezdeményezéseit is. Mert víziója tökéletlenségét a könyvében beismerte, ám állampuccsoktól pettyes intézményhálózata mégis „így van”-ként terjeszti azt Közép-Kelet-Európában és más országokban. Úgy látszik, a mindegy milyen világrendre nyitott társadalmak érdekében Soros bármilyen kompromisszumra hajlandó, a képmutatás láncolata kibír néhány felszíni vitát.
Paradicsomgyártó civilek
Nem csoda, ha az újradikálisok körében Orbán Viktor tusványosi beszéde, az abban körvonalazott illiberális kereszténydemokrácia elve kiverte a biztosítékot. A magyar miniszterelnök azon felvetése, hogy ne a liberális szervezőelv legyen ezentúl az alapelv (mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti), hanem a biblikus törvény (amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal), vérig sértette az erkölcsi törvénytaposókat. Szodoma és Gomora trendőrei nem fogják fel, hogy az őket ámító senkiházi csak a homályban tud élősködni. A világosság és a transzparencia láttán üvölt meg vicsorog. Ezért nem tűri Orbánt.
Nem részletezem, mekkora butaságokkal érveltek Magyarország ellen az Európai Parlament e heti vitájában. Ám arra mindenképp szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha nem változik semmi, akkor Európa is az Egyesült Államok sorsára jut, azaz az újradikálisok irányítása alá kerül. Több száz millió európai kerül a globális paradicsom erőszakos (nem feltétlenül katonai értelemben) megteremtését célul kitűzők irányítása alá, akik erkölcsi legitimitás híján a kettős mérce segítségével igyekeznek megvalósítani tervüket. Az viszont meghaladja értelmezőképességüket, hogy ebből a homály birodalma lesz, nem pedig földi paradicsom. Szomorú, de így igaz. Ebbe az irányba tart jelenleg Európa és Amerika. A progresszív hanyatlás és lelki elsivárosodás korát éljük, mikor egyre többen hajolnak meg a látszat hatalma előtt.
Vegyük csak a Norvég Civil Alapok példáját. Mi történne, ha egy magyar tőkével létrehozott alapítvány megjelenne az Egyesült Államokban, és deviáns ideológiát terjesztőket pénzelne? Ha kizárólag olyanokat támogatna, akik áltudományos meséket „így van”-okként prezentálnak, vagy az amerikai vezetés ellen riogatnak, tüntetésekre és ellenállásra buzdítva az adófizetőket. Nem biztos, hogy két napig működne a dolog. Külföldi pénzekről lévén szó, helyzete már az első nap a biztonságiak asztalán landolna, és rögtön megindulna ellene a sajtóhadjárat. Rászabadulna a maroknyi médiaguru kezében lévő teljes amerikai média (szabad sajtó USA = hat médiaguru cégei szabadon tájékoztatnak háromszázmillió polgárt), ellehetetlenítve tevékenységét.
Ha pedig az alapítvány képviselői nemzetközi botrányt kavarva tiltakoznának az ellen, hogy az amerikai adóhatóság törvényes vizsgálatot folytasson náluk, megtagadva dokumentumok átadását, nos, nem biztos, hogy már az első saroknál lelőnék őket, de... Ha viszont Magyarországon történik ugyanez, a trendnek buzgón megfelelni kívánó politikusok és a „szabadon függő” sajtó már az Orbán-kormányt hibáztatja. Pláne, hogy Soros György is könyökig érintett az ügyben, melyben a magyar társadalomnak járó európai pénzeket kizárólag „ortodox” szemléletű projektek közt osztották el, akkor is, ha más pályázók magasabb pontszámot értek el.
Ezeket a civil szervezeteket és politikai támogatóikat jellemzi, hogy gyorsan el akarták tüntetni a terhelő nyomokat, mielőtt azok a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) birtokába kerültek volna. Ennek során élvezték az alap kezelését felügyelő brüsszeli iroda együttműködését, a norvég nagykövetség munkatársa pedig még az egyes dokumentumok visszadátumozásában is partner volt! Képmutató politika – pénz – újradikális civil szervezetek: szép kis világmegváltók. Nem csoda, hogy a KEHI által vizsgált hatvanhárom projektből hatvanegynél visszaélések voltak.
Mint ahogy az sem, hogy a törvény betartására oly érzékeny amerikai sajtó erről mélyen hallgat, és „elit fegyveres egységekről” ír, amelyek „megrohamozták” szegény budapesti szervezetek irodáit. Az amerikai politikusok pedig „aggódnak”, és kormányzati korrupcióra hivatkozva megtiltották hat magyar hivatalos személy beutazását az Egyesült Államokba (!), elutasítva a magyar fél kérését, hogy hiteles információt szolgáltassanak, mi alapján fogalmazták meg a korrupció gyanúját. Így segítik magyar barátaikat a korrupció elleni harcban. A hétköznapi életben ez a homály és a rágalmazás kategóriájába tartozik, az amerikai vezetés szemében viszont így néz ki a barátság!
Kívülről nézve szánalmas egy színház. „Civilek elleni fellépés”, „szólásszabadság megsértése”, fegyveres erőkkel való riogatás... Mifelénk például a fekete álarcosok a napi híradók szerves részei. Naponta „megrohamoznak” néhány személyt vagy intézetet, amit ugyanez a nyugati média dicsérő szavakkal illet. Szóval kár a gőzért, képmutatás folyik minden szinten. A lényeg, hogy a csillogó-villogó látszatokkal operáló, univerzális senkiházi uralkodni akar. És látszólag óriási hatalommal is rendelkezik. Ám a napjai meg vannak számlálva.
Kísért Neptun szelleme
Nincs hát miért aggódni. Ugyanakkor számolni kell vele, hogy az újradikálisok továbbra is támadni fognak. De akik komolyan veszik a felelősséget és a toleranciát, nyilván elfogadják majd a kereszténydemokrácia elvét. Ők ugyanis nem abból indulnak ki, hogy ha nem tetszik egy törvény, vagy megkeresi őket az adóhatóság, akkor az diktatúrát jelent, hanem abból, hogy a törvényt be kell tartani. Vagy ha véget ér a zsíros szerződések korszaka, akkor az nem a demokrácia végét jelenti, hanem azt, hogy ideje dolgozni. Nem nehéz dolgok ezek, bár való igaz, a megértésükhöz némi értelem és jóérzés is szükséges. Ezt néha át kell gondolni, mert közben a politikai kórokozók szorgalmasan hintik a port – manipulálnak és összezavarnak. Tisztában vannak vele, hogy ha egy hazugságot sokszor ismételnek, az emberek többsége elhiszi.
Ezt teszi a román média is, mely megszületése óta „a magyarokról negatívat vagy semmit” íratlan szabály szerint működik. És ezt eddig senki sem ellensúlyozta. Még az ’56-os forradalmárokat cserben hagyó amerikai barátainkat sem érdekelte. Pedig 1993-ban a Project on Ethnic Relations (PER) által ők vezényelték le a titkos neptuni találkozót. És húsz év után most megint stratégiai párbeszédet akarnak a románok és a magyarok közt. Csakhogy a régi formulában ez már nem megy. Ezt kiáltja sok-sok paraméter, mely az összképben található. A mai helyzet egész más, mint amilyen 1993-ban volt. A kérdés voltaképpen az, hogy tovább főzzük a békát, vagy kivesszük a forró vízből? Előbbi esetben a béka kis lépésekben megfő s ezért búcsút kell tőle venni, utóbbi esetben meglehet, hogy királykisasszonnyá változik.
Ha összejön, az amerikai levezetéssel történő román–magyar párbeszéd szélesebb körű és stratégiailag jóval felkészültebb magyar tárgyalócsapatot igényel. És mindenképp igényli a magyar kormány jelenlétét. Egy újabb RMDSZ–PER-találkozó pedig határozottan elutasítandó. De ez már egy másik történet.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

Potápi Kolozsváron: cél a szülőföldön maradás
A magyar kormány a külhoni magyar szakképzés évévé készül nyilvánítani a 2015-ös évet – mondta Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kolozsváron. 
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen A duális szakképzés lehetőségei az erdélyi szórványban címmel rendezett konferencián Potápi elmondta, hogy a külhoni magyar szakképzésről a végső döntést a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért) kell meghoznia november második felében tartandó ülésén.
Az államtitkár fontosnak tartotta, hogy Magyarország a szimbolikus kérdések után a gazdaság irányába terelje a nemzetpolitikáját. Hozzátette, a szülőföldön való boldogulást az szolgálhatja a legjobban, ha az emberek olyan szakmát tanulhatnak, amellyel képesek biztosítani a megélhetést gyermekeik, családjuk számára. „Számunkra a legfontosabb, hogy a magyarság a szülőföldjén maradjon. A keret adott, de meg kell tölteni tartalommal, élni kell a gazdaságpolitikai eszközökkel” – hangsúlyozta az államtitkár.
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora felszólalásában rámutatott: a romániai szakképzés legnagyobb gondja, hogy a szakiskolákban tanuló diákok alig 10–20 százaléka tudja megszerezni az érettségi diplomát. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja szerint a film, média szakon a felsőoktatási intézmény már gyakorlatba ültette a duális szakmai képzést, hiszen a diákok a szakmai gyakorlatukat Budapesten az MTVA-nál, Erdélyben pedig a Video Pontes Stúdiónál, valamint az Erdély Tv-nél végzik.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete arról beszélt, hogy 1989 után nehéz helyzetben volt az erdélyi magyar oktatás, ezért a magyar kormány fontosnak tartotta annak helyreállítását. Sajnálatosnak nevezte, hogy a mai napig nem sikerült meggyőzi a román államot, hogy támogassa a romániai munkaerőpiacnak szakembereket képző Sapientiát.
Odrobina László, a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a duális szakképzés azért hasznos, mert az állam és a gazdasági szereplők megosztoznak a képzés feladatain és felelősségén. Hozzáfűzte, a duális képzés előnye, hogy ténylegesen keresett és elhelyezkedést biztosító szakmát tanulnak meg a gyerekek.
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Ne halat: hálót adjunk a magyar fiataloknak
Jövőre a magyar kormány a Kárpát-medencei szakképzés kialakítására és fejlesztésére összpontosít – jelentette be csütörtökön Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karán tartott egynapos konferencián, amelynek központi témáját az erdélyi szórványrégiókban megvalósítandó szakképzés lehetőségei képezték. A koncepció szerint a magyarlakta régiókban a duális képzésre helyezik a hangsúlyt, s ilyen céllal új kormányzati programok születnek a közeljövőben, ugyanakkor átszervezik az oktatási-nevelési támogatást annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló pénz hatékonyabban szolgálja a kitűzött célokat.
A konferencia résztvevőihez intézett köszöntőbeszédében Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora elmondta: 15 évvel ezelőtt sokan, sokat és sok helyen vitáztak arról, hogy milyen feladatot kellene ellátnia egy erdélyi magyar felsőoktatási intézménynek. – A vélemények többsége a tehetséggondozás és a kiválóság képzésének irányába mutatott. Most úgy érezzük, egyetemünknek meg kell felelnie az új kihívásoknak, és biztosítanunk kell a romániai magyar szakképzéshez szükséges tanári kart. Ennek érdekében a műszaki képzésben részt vevő diákjaink pedagógiai modult is választhatnak, ezáltal megteremthetik maguknak a lehetőséget arra, hogy a duális szakképzési hálózat oktatóivá váljanak. Két év alatt szakpedagógusokat tudunk biztosítani az erdélyi szakoktatás számára – jelentette be a felsőfokú intézményvezető.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)

Menekülés, kitelepítés, lakosságcsere
A Magyar Tudományos Akadémia tagját DR. ROMSICS IGNÁC történészt a két világháború után diktált határváltozások néhány kevésbé ismert aspektusáról kérdezte Szilágyi Aladár.
1920 februárjában Lloyd George kezdeményezésére Londonban tárgyaltak a török békeszerződésről, ugyanakkor ő megkísérelt vitát nyitni a magyar békeszerződés felett is. Maradt-e ennek a javaslatnak nyoma?
Olyan mértékben van nyoma, hogy a jegyzőkönyvek, amelyek erről szólnak, elolvashatók. Tanulmányozhatók angolul a Documents on British Policy megfelelő kötetében, magyarul az én trianoni békeszerződésről írott könyvem függelékében. Apponyi Albert 1920. januári beszédének és a magyar delegáció jegyzékeinek a hatására
Lloyd George és még néhányan úgy látták, a határ menti magyar területeket, ahol magyar többség élt abban az időben, nem szabadna Magyarországtól elcsatolni, mert ezzel egy újabb nagy konfliktusnak az alapját fogják megteremteni.
Tehát nem a történelmi Magyarország mellett érvelt, hanem azt javasolta, hogy a határ menti területek, konkrétan Csallóköz, Ipolyság, Beregszász és környéke, a Partium, Bácska és a Drávaszög ne kerüljenek el Magyarországtól. Továbbá, hogy a Székelyföldre is találjanak valamilyen megoldást. Lloyd George-nak ezt a javaslatát – aki még akkor miniszterelnök volt – támogatták az olaszok is. A franciák azonban ellenezték, és nem támogatták a területszerzésben érdekelt szomszédos államok, a későbbi kisantant sem. Az Egyesült Államok ekkor már nem szólt bele az ügyekbe, egyéb okok miatt már 1919-ben kivonult a békekonferenciáról, csak megfigyelőként volt jelen. Ha Lloyd George elég erős ahhoz, hogy az álláspontját brit kormánypolitikává tegye, akkor olasz támogatással meg lehetett volna valósítani, a franciákkal szemben. Csakhogy az angol diplomácia ebben a kérdésben sem volt egységes. A külügyminiszter, lord Curzon és a stábja eredményesen működött annak érdekében, hogy Lloyd George-nak ne legyen elegendő támogatása a brit belső politikában, így végül a kormányfőnek ezt a javaslatát – ami kétszer is előkerül 1920 tavaszán – a saját külügyminisztere torpedózta meg a franciákkal karöltve.
A franciák körében is voltak bizonytalansági tényezők, hiszen Alexandre Millerand miniszterelnök és Maurice Paléologue, akik a francia külpolitikát irányították, foglalkoztak egy olyan ötlettel, hogy netán Magyarországgal, mint központtal, kialakítsanak egy közép-kelet-európai tömböt. Ezzel mi volt a helyzet?
Valóban volt egy Paléologue-hoz köthető magyarbarát elgondolás. Ez fenntartásokkal fogadta Magyarország jelentős meggyengítését. Ám ez egy kisebbségi álláspont volt. Mindenesetre kétségtelen, hogy 1920 tavaszán – ugyanabban az időszakban, amikor Londonban a diplomaták tárgyalnak az esetleges magyar határmódosításokról – francia üzletemberek is kapcsolatba kerülnek magyar politikusokkal, és a békedelegáció képviselőivel arról cserélnek eszmét, miként lehetne Magyarországot a francia gazdasági behatolás központjává tenni. A magyar küldöttek késznek mutatkoztak jelentős gazdasági koncessziókra, ám csak olyan feltétellel, hogy a trianoni határvonalat érdemben módosítják Magyarország javára.
Tudtommal, konkrét javaslatokkal is éltek.
Valóban tettek konkrét javaslatokat, a térképet is ismerjük. Ez nagyjából ugyanaz volt, amit Lloyd George is javasolt, vagyis a határ menti magyar területek. Illetve annál egy kicsit több, mert például Kelet-Szlovákiában és Kárpátalján is népszavazást kértek, abban a reményben, hogy az ottani lakosság többsége Magyarországhoz kíván tartozni. Tehát a franciák is rendelkeztek egy alternatív elképzeléssel, de a londoni tárgyalásokon, ahol Lloyd George kifejtette álláspontját, a francia külügyi vezértitkár, Philippe Berthelot folyamatosan ellenezte ezt. És Berthelot jelentései nap, mint nap odakerültek főnökei, Millerand és Paléologue asztalára. Utóbbiak tehát tudták, hogy az az álláspont, amit Berthelot Londonban képviselő, nem azonos azzal, amit ők a magyarokkal el akarnak hitetni. Ennek alapján joggal merült fel néhány akkori magyar politikus fejében, hogy a franciák az egészet csak azért találták ki, hogy „megkönnyítsék” a magyaroknak a békeszerződés aláírását. Vagyis „átrázták” őket.
Egy abszurd döntésről is beszélgessünk. Ausztria négyezer négyzetkilométert megkapott Magyarország területéből, holott ugyanannak a vesztes politikai entitásnak, az Osztrák-Magyar Monarchiának a része volt. Az egyik vesztestől a másik kapott területet… Ez hogy volt lehetséges?
A nyugat-magyarországi sávot eredendően a csehek, illetve a dél-szlávok kérték egy ott kialakítandó szláv korridor érdekében. Az elgondolás három változatát ismerjük. A maximális változat szerint a Balaton-felvidék is részét képezte volna. A békekonferenciához beterjesztett változat szerényebb volt, de ez is magában foglalta az egész Nyugat-Dunántúlt. Kérésüket azzal indokolták, hogy közvetlen kijáratot biztosítsanak a csehszlovákoknak az Adriai tengerre, vasúton és közutakon egyaránt, részben pedig azzal, hogy stratégiai okokból elválasszák egymástól az osztrákokat és a magyarokat, hogy adott esetben ne tudjanak közös katonai akciókat kezdeményezni. A korridor ötletét a nagyhatalmak végül elvetették. Belátták, ez olyan mértékben sértené a békekonferencia által fennen hirdetett etnikai elvet, hogy lehetetlen lenne legitimálni. 1919 nyarán pedig az új osztrák állam terjesztett be egy olyan javaslatot, hogy a szláv korridor kialakítása helyett a Sopron-Kőszeg-Szentgotthárd sávban lévő területet, ahol a lakosság többsége német anyanyelvű volt, csatolják Ausztriához. Ennek érdekében több érvet hoztak fel, például Bécs élelmiszer-ellátásának fontosságát vagy a bolsevizmus elterjedésének a megakadályozását. Ezt a sávot, amelyben Sopron is benne volt, végül a békekonferencia 1919 nyarán Ausztriának ítéli. Ám 1921-ben, hogy amikor ratifikálták a békeszerződést, és Magyarország át kellett volna adnia ezt a sávot Ausztriának, a magyar kormány olyan diplomáciai akcióba kezdett, ami oda vezetett, hogy Sopronban és környékén népszavazást rendeztek. Bár Sopronban a német anyanyelvűek voltak többségben, a népszavazás Magyarország javára dőlt el.
Részletezzük a szlovák-magyar ügyeket is. Edvard Benes Londonban, már 1942-ben igényelte, hogy győzelem esetén meg akarnak szabadulni a magyar nemzetiségű lakosságtól, tehát mindez az érintetteket nem érintette váratlanul, ugye?
A két világháború közötti Csehszlovákia a többi közép-kelet-európai államhoz képest viszonylag toleráns volt a nemzetiségi kérdést illetően. A területi autonómiát nem adta meg sem a szudétanémeteknek, sem a magyaroknak, Kárpátaljának is csak részben. Mindenesetre a térség legdemokratikusabb állama volt, s leginkább mutatott fel olyan modellt, ami több nemzetiség együttélésére szolgált. Ez a modell 1938-39-ben összeomlott. Kiderült, hogy a csehszlovák államnak a németek is, a magyarok is, a ruszinok is illojális polgárai, sőt ha alkalom adódik, akkor arra törekednek, hogy dezintegrálják az államot. A szlovákok sem kapták meg azt a föderatív státuszt, amit megígértek nekik. Ezért 1938-tól a szlovákok is önálló állam igényével jelentkeztek. Benes és a környezete számára mindez egy olyan frusztráló tapasztalat volt, hogy már a háború alatt arra az álláspontra helyezkedtek, hogy több nemzet együttélése egy államon belül nem kívánatos. Kárpátalja már 1945 elején a Szovjetunióhoz kerül, tehát az ukránok és a ruszinok ebből a szempontból nem játszottak szerepet. A szövetséges hatalmak a több mint hárommillió német kitelepítéséhez hozzájárultak. Ezzel egy időben a potsdami konferenciához Prága benyújtott egy olyan igényt is, amely 400 ezer magyar egyoldalú kitelepítéséről szólt. A magyarok száma ezen a területen – Kárpátalja nélkül – mintegy 600 ezerre volt becsülhető.
A maradóknak azt kínálták fel, hogy szlovakizáljanak. Vagyis, úgy számoltak, hogy ha néhány tízezren fölveszik a csehszlovák állampolgárságot, és megtagadják a magyarságukat, 400 ezret pedig kitelepítenek, akkor megszűnik a „magyar veszély”.
A szövetséges hatalmak azonban nem járulnak hozzá, hogy Benes ugyanúgy bánjon a magyarokkal, mint a németekkel. Ezért merült fel 1945 őszén, hogy inkább legyen lakosságcsere. Vagyis a magyarországi szlovákok menjenek át Csehszlovákiába, az ottani magyarok pedig Magyarországra. A probléma abból adódott, hogy a magyarországi szlovákok száma nagyságrenddel volt kevesebb, mint a szlovákiai magyaroké. A szlovákok mindig azt hajtogatták, hogy a magyar statisztikák hamisak, valójában sokkal több a szlovák Magyarországon. De amikor elkezdték itt a toborzást, kiderült, hogy maximum 60-70 ezer szlovák az, aki át akar települni. Végül ezen az alapon zajlott le a szervezett lakosságcsere: a szlovákok is, a magyarok is magukkal vihették az ingóságaikat, a föld és az ingatlan maradt. Persze, ezt megelőzően legalább tízezer ember csak batyuval menekült át Magyarországra. Mert azokat, akik exponálták magukat az 1938 és 1944 közötti a magyar uralom alatt, azoknak menekülniük kellett. Sőt, voltak belső deportálások is, a Szudéta-vidékre 40-50 ezer magyart telepítettek ki. A cél az volt, hogy a határ menti, összefüggő magyar etnikai állományt fellazítsák, ha nem is tudják teljesen eltűntetni. Annak ellenére, hogy a lakosságcsere beindult, Benes 1946-ban a békekonferenciára újból benyújtott egy kérést. Mivel belátta, hogy a lakosságcsere révén csak a magyarok 10-15%-tól fog tudni megszabadulni, 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítését igényelte. Erre a magyar kormány azt válaszolta, ha a határ menti sávot megkapják, az összes magyart oda lehet telepíteni. Terület nélkül azonban nem fogadják a kitelepítendőket. A Szovjetunió ezúttal is támogatta Benes elgondolását, a nyugati szövetségesek – főleg Amerika – azonban nem. Ennek köszönhető, hogy Szlovákiában a határ mentén ma is jelentős magyar kisebbség él.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

1918. november 1. – A Bánáti Köztársaság kikiáltása
„Életem legboldogabb napjai azok voltak, amelyeket falvakban, parasztok közt töltöttem.” (Bartók Béla, a Bánát egyik leghíresebb szülötte)
1918. november 1-jén kiáltotta ki Róth Ottó német származású polgári radikális politikus a független Bánáti Köztársaságot, mely utóbb mindössze 24 napig gazdagította Európa országainak sorát. Az államocska alapítója az etnikai szempontból ugyancsak sokszínű térséget egy – svájci mintára – kantonrendszerbe szervezett köztársasággal akarta megőrizni Magyarország számára, törekvése azonban a szerbek és románok által támogatott antantcsapatok bevonulása nyomán rövid időn belül elbukott.
A Bánság – vagy Bánát –, melynek területét csak az 1718-as pozsareváci béke szabadította fel az oszmán uralom alól, a Duna, Tisza, Maros folyók és az erdélyi hegyek által körbezárt tájegységet foglalja magában. A történelmi körülmények folytán, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának időszakára a Bánát a Kárpát-medence egyik legkevertebb etnikumú területévé vált, ahol a megfogyatkozó magyarság már a török korban is jelentős szerb és román népességgel, valamint – kisebb számban – bolgárokkal, görögökkel és bunyevácokkal élt együtt. A 18. századi Habsburg katonai közigazgatás aztán nagyarányú sváb betelepítést hajtott végre, az első világháború kirobbanásáig pedig szlovákok, illetve – nagyrészt a rohamosan fejlődő Temesváron letelepedő – zsidók érkezése varázsolta még tarkábbá a Bánságot.
A tájegység tehát ilyen zűrzavaros etnikai viszonyok közt várta a wilsoni elvek nevében osztozkodó antantszövetségeseket, akik a Monarchia összeomlásakor, 1918 októberében Erdély, a Felvidék és a Száva felől is betörtek Magyarországra. A Bánságra a szerb és román népesség nagy aránya nyomán hamarosan két „anyaállam” is igényt formált, a zűrzavaros időszakban azonban az integer Magyarországhoz lojális etnikai kisebbségek – a magyarokon kívül elsősorban a németek, kisebb mértékben a bunyevácok – is tettek még egy utolsó kísérletet arra, hogy a tájegységet megmentsék a széthullani látszó állam számára.
A kezdeményezés a polgári radikális Róth Ottó nevéhez fűződött, aki a Bánáti Néptanács október 31-ei megalakítása után Temesváron – magát elnöknek nyilvánítva – kikiáltotta a terület függetlenségét, egyúttal pedig a hadügyek irányítására kvázi-miniszternek nevezte ki Bartha Albertet. Az új országocska vezetői – a Károlyi-kormány pacifista politikájának következtében is – a függetlenség 24 napja alatt gyakorlatilag azzal a taktikával kísérleteztek, amit később – többek között – a Vendvidéken és Kalotaszegen születő köztársaságok alapítói is megpróbáltak sikerre vinni: a hungarus-tudatú etnikumok támogatásával, egy széles körű autonómiát biztosító rendszerrel akarták meggyőzni a domináns nemzetiségeket, hogy maradjanak – egy majdan föderálisan átszerveződő – Magyarország alattvalói.
Ez a taktika nem feltétlenül volt kudarcra ítélve, azonban 1918 őszén, amikor az egykori nemzetiségek az államalapításra és az anyaállamokhoz való csatlakozásra is lehetőséget nyertek, az autonómia már egyáltalán nem volt vonzó ajánlat. Miután pedig a Bánságban a szerbek és románok komoly többséget képviselőtek, Róthék kísérlete már az első napokban sem sok eséllyel kecsegtetett.
A kudarc aztán néhány nap után teljesen nyilvánvalóvá vált, ugyanis az államocska „hadserege” képtelen volt szembeszállni a Bánság területére benyomuló antantcsapatokkal, melyek november 7-én lépték át a határt. Róthék helyzetét jól mutatja, hogy miközben a vidéki szerb és román lakosság lelkesen támogatta a francia hadosztályokat, a köztársaság – tömegbázisát tekintve – tulajdon fővárosában, Temesváron is alulmaradt a megalakuló Szerb Nemzeti Tanáccsal szemben.
Károlyi Mihály megbízásából Jászi Oszkár még egy utolsó kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy lebeszélje a szerbeket az antanterőkkel való együttműködésről, útja azonban nem járt eredménnyel, a franciák pedig november 19-éig – Temesvárral együtt – a Bánáti Köztársaság egészét ellenőrzésük alá vonták. Róth és az államocska „kormánya” Budapesten talált menedéket, a köztársaság pedig november 25-én hivatalosan is megszűnt, miután a Szerb Nemzeti Tanács kimondta a Bánság délszláv állammal való egyesülését.
Bár Róth Ottóék kísérletének bukásával Magyarország elvesztette a lehetőségét arra, hogy a Bánság sorsába beleszóljon, a területért folyó szerbek és románok közötti rivalizálás még hosszú ideig folytatódott. A sokáig háborúval fenyegető konfliktust a trianoni békeszerződés végül a történelmi tájegység kettéosztásával oldotta meg, miközben Magyarország csupán a Tisza és Maros szögének egy kicsiny szegletét tarthatta meg.
Tarján M. Tamás
Háromszék / Rubiconline Erdély.ma

Tamási Áron Kolozsvárott (A Bolyai Tudományegyetem pere 3.).
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi, romániai visszhangját taglaló nagyszámú tanulmányból, kötetből, elemzésből – beleértve alulírott könyveit, tanulmányait is! – kimaradt annak a határtalan és felejthetetlen hangulatnak a hiteles bemutatása, amely 1956. október 23-án és az azt követő tizenkét napban az erdélyi magyarság egészét – a román kommunista diktatúrát kiszolgáló, annak minden rendelkezését maradéktalanul teljesítő hatalmi elit kivételével! – együttérzésre, példátlan szolidaritásra késztette.
A Bolyai Tudományegyetem pere első csoportjában  nyilvános izgatás és  bujtogatás vádjával – öt év börtönbüntetésre ítélték Nagy Benedek III. éves történész hallgatót a szüleinek címzett, a Securitate által kifogott, lefénymásolt, majd – a szülők, rokonok megfigyelésére kiváló ürügyként felhasználható, jól bevált állambiztonsági előírásoknak megfelelően – továbbított euforikus hangulatú levele kapcsán. Dokumentumként közöljük:
A III. éves diák a nap kolozsvári hangulatát festi le szüleinek, s az éppen Kolozsváron át Pestre tartó Tamási Áron (kit szülőfalujában ért a forradalom híre) diákságra gyakorolt hatását.
„Kvár, 1956. október 23., kedd.
Drága Mamikám és Tatyikám! (Dr. Nagy András csíkszeredai nagy tekintélyű, közmegbecsülésnek, köztiszteletnek örvendő, kötettel is büszkélkedő orvosról és feleségéről van szó! – T. Z.) (…) az utóbbi napok viharos és eddig ismeretlen gyorsasággal és erővel feltörő eseményei nem engedtek lélegzeni és szóhoz jutni, csak emészteni, vitázni a torlódó események felett (...) El sem tudnám mondani, hogy az érdekesebbnél érdekesebb hírek milyen tömegével vagyunk tele, egypárat lehet leírok, de mind nem lehet.
(…) Tamási (Áron) a teára nem érkezett meg Vásárhelyről, de megjött két nap múlva, a Mariánum dísztermében volt találkozó, 700 diák bezsúfolva, tüntető ünneplésben részesítette Áront (Tamási). Beszéde után viharos kérdésözönt zúdítottak rá a diákok, irtó nyíltan, bátran, minden igazságtalanságot felvetve, úgyhogy az újságok Tamási minden lépéséről beszámoltak, csak, hogy a Bolyain volt, azt éppen megemlítették. Én is felszólaltam, szóban, majd nagyon sokat fogok beszélni róla, lényeg az, hogy felvetett kérdéseim bontották ki a kényes kérdések bátor felvetésének sorát, ti., addig csak irodalmi téren mozgott. Elég diplomatikusan felelt, de úgy, hogy mindenki értette, és a várakozásban nem csalódott. Másnap este utazott el, este a nemzetközivel, sokan voltunk kint, én adtam át a kar nevében az ajándékot és a virágcsokrot rövid beszéddel (!), az ajándék gyönyörű fütykös kazetta és egy remekbe faragott táblájú jegyzetfüzet a megfelelő idézettel („Neked két hazát adott a végzeted, / Nekünk egy volt, az is elveszett.”) Ott volt harmadik felesége, aki 28 éves, 30 évvel fiatalabb a férjénél.  (…) Nagy Imre (a festőművész – T. Z.) is ment Pestre ugyanakkor, vele is beszéltem, a kikísérők között volt Jancsó Béla, ez bemutatott mindenkinek, nagyon kedves volt; bemutatott Tompa Kálmán b(uda)p(est)i orvosnak, aki Tompa László költő testvére. (…) A lengyelországi eseményeket tetszenek tudni?! A pesti híreket tessenek hallgatni, főleg este 9-kor. Hát a pesti, szegedi, debreceni egyetemek 15 (valójában 16 – T. Z.) pontos memorandumát, melyet 2 hetes terminusra, ha nem teljesíti a kormány, tüntetéssel fogják kényszeríteni. Olyan emberekkel beszéltem, akik tegnap még Debrecenben, illetve Pesten voltak. Irtó a hangulat! És le se lehet írni. Mennyiben tetszenek tudni róla? Hogy tudjam, mit írjak, A Bolyai diáksága forrong. (...) Történelmi időket élünk, és nagy eseményeket érünk meg a közeljövőben. Bolyai – Teológia – Agronómia stb., egy fronton dolgozunk. Röhej: Bányai (László rektor) elutazott az USÁ-ba, hogy tanulmányozza az amerikai választásokat, hogy mennyiben demokratikusak?!!! (Kiemelések – T. Z.) Megindultak a szabad vitakörök, történészek vezetünk, élcsapat és lassan hátsó irányítói leszünk az egyetemek magyar ifjúságának. A Jordáky (Lajos) vezette szabad vitaköröknek maholnap az Aula sem lesz elég nagy, mert nemcsak a Bolyaisták vesznek részt rajta. Lapokat tudnék írni ugyanilyen témával, de úgy sem tudok mindent. Mi újság otthon? Milyen a szellem? Mi a hangulat általában? Tesznek-e valamit egyesek, hogy a hangulat, a szellem ne korlátozódjék csak ide, mert így nem ér semmit, ill. nem sokat. Jól vagyok, jól bírom, bár fáradt vagyok, mert a viharos gyűlések 12–1-ig is tartanak. (…) Most gyűlésre megyek, Bolyai I(júmunkás) Sz(övetség) alapaktíva, meghívtak – érzik a vihar szaga, holnap Történelem–Filológián diákszövetségi választások, itt még nagyobb a feszültség, csütörtökön egy szimpózium lesz, ahol egy arra érdemeset fognak megtámadni. (…) K(olozs)vár, 956. X. 23, kedd este ½ 8. Szerető fiúk: Benci.”
Tamási Áron kolozsvári látogatása, a Bolyai Tudományegyetem diákjaival való találkozója folklorizálódott. A visszaemlékezők nagy része – kevés kivételtől eltekintve – saját szerepét próbálja előtérbe helyezni. A hiteles információkért a legilletékesebbhez, Jordáky Lajoshoz fordulunk segítségért. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban a Tamási Áron-hagyatékban olvasható 1955-ben Tamási Áronnak küldött levele, amelyben a neves írót kolozsvári látogatásra invitálja. 1956. október 15-ei naplóbejegyzésében olvasható:
„Megérkezett Tamási Áron a feleségével. Nálunk lakik. Késő éjszakáig beszélgettünk. Áron bölcs lett és sok értékes gondolata van. Két haza tudja magáénak, Erdély és Magyarország. 1956. október 16.
Délben az Írószövetségben voltunk. Tamási üdvözölte a magyar népet, azokat, akik börtönben ültek magyarságukért, hitet tett a szocialista demokratizmus és a magyar és román becsületes és testvéri együttműködés mellett, megállapította, hogy ma diadalmaskodik a népi irodalom vonala, s megteremtődik a lehetőség a népies és szocialista írók együttműködésére. Nagy István nem volt jelen. Sokaknak kellemetlen volt minden, amit Tamási mondott. Becsületes és nagy író mély hitvallása volt a szabadság, emberség mellett. Este baráti találkozás nálunk. Tamásin és rajtunk kívül ott voltak Bartalis (János), Jancsó Béla, Kacsó (Sándor), Balogh Edgár, Demeter János, Asztalos (István), Nagy Géza, Tompa László, Nemes István, Nagy Vincze. Az irodalom alapvető kérdéseit beszéltük meg(...) Délután az egyetemi diákok körében tartott előadást. A diákság ünnepelte úgy, ahogy az utóbbi években senkit.
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Biró Zsolt: a választók megbüntették az EMNP-t
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint a magyar választók megbüntették az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) a hiteltelen autonómiapolitikája miatt.
Biró Zsolt a hétfői marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a vasárnapi elnökválasztás eredményei igazolták, hogy helyes volt pártja korábban kinyilvánított álláspontja, mely szerint az első fordulónak nincsen tétje a magyarság számára. Úgy vélte, arra még nem érett meg a romániai társadalom, hogy az országnak magyar elnököt válasszon, több magyar jelölt állításának meg azért nem volt értelme, mert így nem tudott egységes lenni a közösség hangja. Biró Zsolt sajnálatosnak tartotta, hogy az EMNP a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) is „belerángatta egy olyan politikai küzdelembe, amelynek a Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet kárát látja".
„Az EMNP legjobb esetben is helyben topog, szavazóbázisát nem tudta növelni, valamivel kevesebb szavazatot kapott, mint 2012-ben. A választók büntették az EMNP hiteltelen autonómiapolitikáját" – jelentette ki Biró Zsolt. Kijelentését azzal magyarázta, hogy a Néppárt három hónappal ezelőtt „az RMDSZ autonómiatervezeténél is gyengébb tervezettel tartott erdélyi karavánt", most meg az SZNT tervezetének a támogatójaként mutatkozott.
Biró Zsolt arra a törvénytervezetre utalt, amelyet az EMNP a Székelyföld régió létrehozásáról szövegezett meg, és amely az SZNT autonómiastatútumát illeszti az EMNP régiós kerettörvény-tervezetébe. Az MPP elnöke kijelentette, pártja elnöksége szerdán vagy csütörtökön dönt arról, hogy milyen álláspontra helyezkedik a választások november 16-án tartandó második fordulójában. Hozzátette azonban, hogy pártja elzárkózik a baloldali jelölt támogatásától, és olyan romániai államelnök megválasztásában érdekelt, amelyik könnyen megtalálja a közös hangot a magyar kormánnyal és a Fidesszel. MTI
Erdély.ma

Nemzetpolitikai államtitkárság: a külhoni magyar oktatás megerősítéséről tárgyalt a Máért szakbizottsága
A külhoni magyar oktatás megerősítéséről és a következő év tematikus programjáról tárgyalt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) oktatási és kulturális szakbizottsága szerdai ülésén, Budapesten.
A nemzetpolitikai államtitkárság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az ülésen kiemelte: a kormány, valamint az államtitkárság eddig is különös hangsúlyt fektetett a külhoni magyar oktatás kérdéseire.
Az államtitkár kitért arra, a külhoni magyar pedagógusszervezetekkel rendszeres és aktív a kapcsolat, hiszen mindenki számára közös cél, hogy a külhoni magyar nyelvű oktatás ne szenvedjen hátrányt a többségi nyelvű oktatással szemben. Hozzátette: meg kell erősíteni a külhoni magyar pedagógusszervezetekkel "a módszertani együttgondolkodást", hogy a külhoni magyar diákok is azonos esélyekkel induljanak akár a munkaerőpiacon, akár a felsőoktatásban, ahogy anyaországi társaik.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programról elmondta: az államtitkárság megkezdte a tervezést, a szakképzéssel kapcsolatos adatok és eddigi tevékenységek feltérképezését.
Jelezte: Magyarország és a külhoni magyar régiók megerősítése szempontjából a kormány számára prioritás a gazdaságfejlesztés, amihez az államtitkárság programja is kapcsolódik. Jelezte, hogy a program sikere érdekében komoly alapokat kell lefektetni, és példaként említette a szakképzési kataszter elkészítését, ami segítséget nyújt abban, hogy a magyarországi és a határon túli szakképző intézmények és cégek felvehessék egymással a kapcsolatot. Kitért a külhoni magyar intézmények fejlesztésére is, rámutatva: ahhoz, hogy a diákok ezeket az iskolákat válasszák, azoknak magasabb technikai és minőségi színvonalat kell garantálniuk, mint a többségi nyelvű iskolák.
(MTI) Budapest

Kit szeret jobban a Fidesz? (Nemzetpolitika felsőfokon)
Eddig példa nélküli üzenetsorozatot fogalmazott meg a Fidesz egyik politikusa az erdélyi magyar politikai alakulatokkal kapcsolatos budapesti viszonyulást illetően. Grezsa István miniszteri biztos arról beszélt az InfoRádiónak, hogy a magyar kormányzatnak is figyelembe kell vennie a romániai választási eredményeket, és ez alapján kell kialakítania a magyar szervezetekhez való viszonyát.
Úgy látja, hogy Erdélyben vagy egy politikai szervezet marad talpon, és az az RMDSZ lesz, vagy pedig konszolidáltabb kapcsolat jön létre az alakulatok között, és ezek együttműködése határozhatja meg a jövőt. A kijelentéseket többen máris a Fidesznek az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mögül történő kihátrálásaként értelmezték. Toró T. Tibor szerint azonban mélyebb elemzésre van szükség, és a magyar nemzetpolitikai államtitkárságnak figyelembe kell vennie az elveket, értékeket is, azt, hogy a Néppárt pont azt képviselői következetesen, amit nemzetpolitikai célként tűzött ki a magyar kormány. Ugyanezek a célok azt is megkívánják, hogy a demokráciát és a pluralizmust támogassa – mondotta. Grezsa István a magyar miniszterelnökség nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálásával és támogatásával megbízott miniszteri biztosa. Véleménye szerint az elnökválasztás első fordulója után új fejezet nyílik az erdélyi magyar politikában, és az eredményekre tekintettel kell lennie a budapesti kormányzatnak is. „Ennek a választásnak az egyik fő kérdése az volt, hogy a többpártrendszer jelenlegi erdélyi leképeződése a szavazatok megoszlásában mit jelent. Eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a két jelöltre leadott szavazatok nominális értéke megegyezik a korábbi választáson Kelemen Hunorra, az RMDSZ jelöltjére leadott szavazatokéval, tehát a meglehetősen csekély arányban részt vevő magyarság döntő része az RMDSZ jelöltjét támogatta” – fejtette ki Grezsa István. A magyar kormányképviselő úgy véli, „a nemzetépítés jelen szakaszában mindenképpen át kell tekinteni a magyar szervezetekhez fűződő viszonyunkat, és a tényeket figyelembe kell venni Erdélyben és Magyarországon. Az elmúlt hónapok gesztusai abba az irányba mutatnak, hogy az RMDSZ és a kormányzat, a Fidesz kapcsolatai tovább javulnak, nyilvánvalóan az erdélyi választók döntését nekünk figyelembe kell venni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy minden politikai szervezettel, így a szövetséggel is élő és mindennapi kapcsolatban állnak, az a fajta ellentét, ami az elmúlt években tapasztalható volt, viszonylagosnak nevezhető, tehát nincs szükség új kapcsolatfelvételre. Grezsa ez utóbbi kapcsán felhozta, hogy Orbán Viktor kormányfő mindkét magyar jelöltnek személyesen és a távolból is támogatását és jókívánságait fejezte ki. Az EMNP és az erdélyi többpártrendszer kapcsán a politikus úgy vélte, „volt létjogosultsága az RMDSZ mellett új politikai erőnek, hiszen a szövetségre leadott szavazatok fokozatosan, választásról választásra csökkentek”, ugyanakkor azt is kifejtette, bizonyos esetekben számára néha ésszerűtlennek tűnt az elmúlt időszakban a többes jelölés. „Az Erdélyi Magyar Néppártnak van egy stabil, de szűk szavazóbázisa, a többpárti szerveződésnek Erdélyben teljesen világos és tisztességes okai és keretei voltak, ugyanakkor most már több választás tapasztalatait követően azt gondolom, új fejezet nyílik az erdélyi magyar politikában, nekünk ehhez alkalmazkodni kell. Vagy az, hogy egy marad talpon, és az az RMDSZ, vagy pedig egy konszolidáltabb kapcsolat alakul ki a politikai szervezetek között, és ezek együttműködése határozhatja meg a jövőt” – fogalmazott.
A nemzetpolitika nem választási aritmetika
Toró T. Tibor, az EMNP frissen leköszönt elnöke Grezsa István nyilatkozatának meghallgatása után azt nyilatkozta lapunknak: úgy látja, jó lenne, ha a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága elvégezne egy mélyebb elemzést a romániai elnökválasztásról, és azt követően fogalmazná meg álláspontját. Ez alapján lehetne kialakítani a nemzetpolitikai akciótervet, és ehhez az EMNP is kész javaslatokat megfogalmazni a hónap végén sorra kerülő Magyar Állandó Értekezleten. „Úgy gondolom, a nemzetpolitikát nem lehet kizárólag választási aritmetika alapján megfogalmazni, nem hiszem, a magyar nemzetpolitikának az lenne az érdeke, hogy a magyar közösséget felsorakoztassuk egy Victor Ponta baloldali jelölt által képviselőt politika mögé, amelynek egyértelműen magyarellenesek a céljai és az eddig felmutatott gyakorlata is. Ez még akkor is igaz, ha az a párt, amely ezt meg akarja tenni, 85 százalékos támogatottságot bír a magyar közösség soraiban, mert az is evidencia, hogy a magyar közösség nagy része nem akarja ezt. Ebből a szempontból érdemes mérlegelnie a magyar nemzetpolitikának, hogy akar-e egy olyan párttal kizárólagos partnerséget ápolni, amely olyanokkal szövetkezik, akik leépítik a MOGYE-t, tűzzel-vassal ellenzik Székelyföld autonómiáját, olyan közigazgatási reformot akarnak végrehajtani, amely megszünteti a jelenlegi többséget” – fogalmazott Toró T. Tibor. Kitért arra is: az EMNP mindig tisztában volt azzal, hogy a magyar kormánynak nem politikai szimpátia alapján kell viszonyulnia a határon túli szervezetekhez, soha nem nehezményezték, sőt, természetesnek találták, hogy politikai versenytársukkal, az RMDSZ-szel is kapcsolatot alakítottak ki, hiszen ez az erdélyi magyar közösség érdeke. Ugyanakkor úgy véli, a nemzetpolitikai szempontok azt is megkívánják, hogy a mindenkori magyar kormány a demokráciát és a pluralizmust támogassa, és nézze meg, a politikai szereplők milyen programot képviselőnek, milyen elvekért szállnak síkra, és ennek alapján határozza meg a viszonyát velük. Megemlítette azt is: a magyar nemzetpolitikának megvannak a céljai, stratégiai alapelvei: egyrészt a szülőföldön maradás, másrészt a közösségi autonómiaformák támogatása. Hangsúlyozta, amíg az EMNP következetesen az autonómiáért száll síkra, és ezt mind az önkormányzati, mind a politikai munkájában érvényesíti, addig megérdemli, hogy a magyar kormány politikai partnerként kezelje. „Én ezt el is várom, és azt gondolom, el is fogjuk érni. Hogy milyen konkrét formákban történik, ez természetesen tárgyalások kérdése” – mondotta. (-kas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

kérdezett: Főcze János
LEMONDÁS UTÁN
Milyen stratégiai lehetőségei vannak az EMNP-nek?
Túlélheti-e a párt elnöke lemondását, és ki léphet a helyébe? Bakk Miklós politológust kérdeztük.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke és államelnök-jelöltje hétfőn mondott le az EMNP-ben betöltött tisztségéről, miután a romániai államelnök-választáson nem sikerült beváltani a célkitűzéseiket.
Bakk Miklós politológust kérdeztük az EMNP-ben várható változásokról és a párt szerepléséről a választáson. Annak fényében, hogy az EMNP éléről Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt is lemondott, melyek a párt túlélési esélyei?
- Normális és helyes gesztusnak tartom Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt lemondását. Az erdélyi magyar politikai élet a következménynélküliség egyik terepe, nem igazán volt példa eddig arra, hogy politikus egy választási cél nem teljesülése miatt lemondott volna. Most van ilyen példa is, és ez jó. Az EMNP a kampánnyal két célt tűzött maga elé, egyrészt a föderalizmus-regionalizmus-autonómia integrált víziójának az ismertetését, másrészt szavazatarányban meghaladni eddigi részesedését, azaz előrébb lépni a magyar szavazatokért folytatott versenyben. E két célból másfelet nem sikerült teljesíteni, a vízió bemutatása azonban olyan feladat, amely csak hosszabb távon értékelhető. A lemondás kétségtelenül válság a párt életében, nehéz megjósolni, mi lesz a kimenetele. A váltások akkor sikeresek, ha az új vezető egyben stratégiai megújítója is a pártnak. Ilyen személyiség nem mutatkozik, bár az igazság az, hogy a nagy vezetők egy új stratégia hátán nőnek fel.
De milyen stratégiai lehetőségei vannak az EMNP-nek? Csak három lehetőséget látok. Először is: folytatni az eddigi irányt, radikálisan képviselőni az autonómia, a regionalizmus és a föderalizmus összekapcsolását, de ezt tudni kell kötni napi politikai kérdésekhez, amelyek foglalkoztatják az embereket. Ez önmagában is nagyfokú kreativitást igényel. Emellett e stratégia akkor válik sikeressé, ha erdélyi román partnerei is lesznek. Ez a lehetőség is érik, azonban intézményesülése lassú lesz.
A második stratégiai irány: minél erősebbé válni az önkormányzatokban, ez azt jelenti, hogy a politikai versenyt jobban le kell vinni a helyi szintre, ott erőteljesebben kell érintkezni, élőbb kapcsolatot kell kialakítani a helyi civil társadalommal stb.
Végül a harmadik irány, amely talán a legnehezebb, és látszólag nem olyan látványos, mint az eddigiek: új közpolitikákat javasolni. Nagyon sok apró szakpolitikai terület van, ahol az RMDSZ nem tudott újítani, itt is érdemes próbálkozni, mégpedig elsősorban önkormányzati szinten, tehát érdemes ezt a stratégiát a másodikkal összekapcsolni.
Egyébként is, nem egymást kizáró stratégiákról van szó. A fő gond a megújulás tekintetében azonban az erőforrások kérdése. Mire támaszkodhat a megújulásban az EMNP? Elvileg három erőforrás van: a román nemzetállami, az önkormányzati és a magyar nemzetállami erőforráscsoport. Az elsőt az RMDSZ birtokolja, a másodikat is jobbára. Az EMNP eddig a harmadikra támaszkodott, azonban lehet, hogy ezek is elapadnak, tekintettel arra, hogy – a jelek szerint – az Orbán-kormány felülvizsgálja kapcsolatait a határon túli magyar pártokkal. Meglehet, hogy Toró és Szilágyi lemondása is összefügg ezzel.
Hogyan lehetséges az, hogy a több mint 200.000 támogató aláírásának az összegyűjtése után csupán 53.146 szavazót tud felmutatni a párt?
– Erre a választ, úgy vélem, régóta tudjuk: egy pártot aláírással és szavazattal támogatni két különböző dolog. Az aláírásgyűjtés elsősorban az aktivisták erőkifejtése, míg a szavazat a szavazópolgároké. Az RMDSZ 2009-hez viszonyított szavazatvesztését hogyan értelmezné? Segített a magyar-magyar verseny a mozgósításban?
- Nehéz megmondani, úgy általában, hogy a magyar-magyar verseny szolgálja-e a mozgósítást. Az erdélyi magyarok szavazói magatartását vizsgálva – ez egy longitudinális vizsgálat volt – Székely István Gergő arra a következtetésre jutott, hogy erre nincs egyértelmű válasz. 2009-ben, mikor Kelemen Hunor volt az egyetlen magyar elnökjelölt az első fordulóban, akkor 54,37%-os országos részvétel mellett Kelemen 372 764 szavazatot, azaz 3,83%-ot szerzett. Most 52,31%-os országos részvételi arány mellett Kelemen 329 727 szavazatot, azaz 3,47%-ot szerzett, míg Szilágyi: 53 146 szavazatot, azaz 0,56%-ot. Kettejük eredménye mind szavazatszámban, mind százalékos arányban felülmúlja a 2009-es Kelemen-eredményt. Tehát látszólag mozgósított a két jelölt, azonban ezeket az adatokat a tényleges magyar részvétel adataira kellene vetíteni, amelyet jelen pillanatban nem ismerünk. Mivel az eredmények értékelése becsléseken is alapszik, a számháború lehetősége adott. És ebben van egy kommunikációs csapda.
Míg az EMNP-re nézve elég világosan megfogalmazható és meg is fogalmazott volt a cél – hogy a magyar pártokra leadott össz-szavazatszám tekintetében növelje eddigi, 15% körüli részesedését –, az RMDSZ tekintetében nem volt ilyen világos cél. Mint hegemón párt, sikerrel tudja kommunikálni, hogy támogatottságának az arányát kihívóival szemben megőrizte, holott a számok tükrében az is világos, hogy ismét szavazókat veszített. Azaz: a versenytárs létezésének a paradoxona az, hogy több sikerességi kritériumot is fel tud állítani a maga számára az RMDSZ. Azonban a szavazatszám csökkenésének a trendjével mindenképp szembe kell néznie.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere szerint Izsák Balázs SZNT-elnök civilből politikussá vált azzal, hogy Szilágyit támogatta az első fordulóban. A kérdésem az, hogy ez mennyire lehetetleníti el az SZNT-t az eddig felvállalt integráló, romániai magyar politikai erőket egyesítő szerepében?
– Az SZNT-t mindig politikai aktornak fogták fel az erdélyi pártok, az SZNT-ben mindig voltak pártpolitikusok, elsősorban MPP-sek, de Csíkban RMDSZ-es tisztségviselők is. Tehát régóta adott a lehetőség, hogy az élesebb politikai konfliktusok valamiképp az SZNT-t is érintsék. Amióta a Nagy Meneteléssel az SZNT megmutatta, hogy nagyon jelentős mozgalmi potenciállal rendelkezik, az SZNT kampányba való bevonása tulajdonképpen minden irányba elkezdődött, mindegyik erdélyi párt érdekelt abban, hogy ezt a potenciált a maga számára szavazatokká alakítsa át. Az RMDSZ megpróbálja ennek a potenciálnak a szimbolikus magját magához ragadni – a Székelyföld-tervezetnek ez volt az egyik mozgatórugója. A szétesőben levő MPP duzzog, hogy elvesztette korábbi befolyását az SZNT-ben, az EMNP pedig az SZNT céljaira ráerősítve próbált megerősödni Székelyföldön. Most ezek a hatások szinte egyszerre érvényesültek, és ez – úgy hiszem – újratervezésre készteti az SZNT-t. Az egyik megfontolandó lépés az lehetne, hogy a mozgalmon belül összeférhetetlenséget vezetnének be a pártpolitikusokra nézve. Tehát pártok vezetői, tisztségviselői ne legyenek mozgalmi vezetők is. Az egyszerű tagok szintjén talán nincs szükség erre, de a pártvezetőkre és azok önkormányzati képviselőire nézve mindenképp fontos lenne.
- Fogalmazhatunk úgy, hogy ez az államelnök-választási forduló átkonfigurálta az erdélyi magyar politikai életet?
– Nem hiszem, hogy az elnökválasztásnak csupán önmagában ilyen hatása lenne. Ha az erdélyi politikai keret átalakulásáról beszélünk, akkor nem csupán az elnökválasztást, hanem egyéb tényezőket, folyamatokat is figyelembe kell venni. Például egyrészt azt, hogy az RMDSZ új autonómiatervezetének lesz-e jelentősebb utóélete, másrészt azt is, hogy a magyar kormány változtat-e a határon túli pártokkal való kapcsolatain.
Transindex.ro

Megváltozik Budapest és az EMNP viszonya?
A romániai elnökválasztás első fordulója után új fejezet nyílt az erdélyi magyar politikában, amihez a magyar kormánynak alkalmazkodnia kell, és előfordulhat, hogy egyetlen magyar párt, az RMDSZ marad talpon – ilyen értelmű nyilatkozatot tett Grezsa István, a magyar miniszterelnökség nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálásával és támogatásával megbízott miniszteri biztosa.
A kijelentést egyesek úgy értelmezték, hogy a magyar kormány „kihátrált” az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mögül, amelynek jelöltje, Szilágyi Zsolt 53 ezer szavazattal 0,56 százalékos eredményt ért el, miközben az RMDSZ által indított Kelemen Hunor 329 ezer vokssal 3,47 százalékon végzett.
Mint ismeretes, az eredmény miatt az EMNP elnöke, Toró T. Tibor és Szilágyi is lemondott, azonban Toró a Krónikának nyilatkozva árnyalta a Grezsa által felvázolt képet.
Grezsa István az InfoRádiónak azt mondta: a magyar kormányzatnak is figyelembe kell vennie a választási eredményeket, és ennek alapján kialakítania a magyar szervezetekhez való viszonyt.
„Ennek a választásnak az egyik fő kérdése az volt, hogy a többpártrendszer jelenlegi erdélyi leképeződése a szavazatok megoszlásában mit jelent. Eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a két jelöltre leadott szavazatok nominális értéke megegyezik a korábbi választáson Kelemen Hunorra, az RMDSZ jelöltjére leadott szavazattal, tehát a meglehetősen csekély arányban részt vevő, szavazó-politizáló magyarság döntő része az RMDSZ jelöltjét támogatta” – mondta Grezsa István.
Az egységesebb magyar társadalom kialakításáról a miniszterelnökség miniszteri biztosa úgy fogalmazott: „a nemzetépítés jelen szakaszában mindenképpen át kell tekinteni a magyar szervezetekhez fűződő viszonyunkat, és a tényeket figyelembe kell venni Erdélyben és Magyarországon”.
„Az elmúlt hónapok gesztusai abba az irányba mutatnak, hogy az RMDSZ és kormányzat, a Fidesz kapcsolatai tovább javulnak, nyilvánvalóan az erdélyi választók döntését nekünk figyelembe kell venni. Sajnálatos módon az első fordulóban a magyarok lakta megyékben körülbelül tíz százalékkal alacsonyabb volt a részvétel, ez annak is betudható, hogy az esélyes román elnökjelöltek túl biztató üzeneteket nem fogalmaztak meg a magyarság számára a kampányban” – hangsúlyozta Grezsa István.
„Ésszerűtlen” többes jelölések?
A miniszteri biztos hozzátette: „természetesen minden politikai szervezettel, így az RMDSZ-szel is élő és mindennapi kapcsolatban állunk, tehát az a fajta ellentét, ami az elmúlt években tapasztalható volt, az viszonylagosnak nevezhető, tehát nincs szükség új kapcsolatfelvételre, hiszen a miniszterelnök mindkét magyar jelöltnek személyesen és a távolból is támogatását és jókívánságait fejezte ki”.
„Volt létjogosultsága az RMDSZ mellett új politikai erőnek, hiszen a rá leadott szavazatok is fokozatosan csökkennek választásról választásra, ugyanakkor bizonyos esetekben néha ésszerűtlennek tűnt számomra az elmúlt időszakban a többes jelölés bizonyos helyeken és területeken, nyilván a magyar választókörzetekben más szempon­tok érvényesülnek, mint a kormányban” – mondta Grezsa István.
„Az Erdélyi Magyar Néppártnak van egy stabil, de szűk szavazóbázisa, a többpárti szerveződésnek Erdélyben teljesen világos és tisztességes okai és keretei voltak, ugyanakkor most már több választás tapasztalatait követően azt gondolom, új fejezet nyílik az erdélyi magyar politikában, nekünk ehhez alkalmazkodni kell. Vagy az, hogy egy marad talpon, és az az RMDSZ, vagy pedig egy konszolidáltabb kapcsolat alakul ki a politikai szervezetek között, és ezek együttműködése határozhatja meg a jövőt” – fogalmazott a miniszterelnökség nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálásával és támogatásával megbízott miniszteri biztosa.
Toró: elhamarkodott a nyilatkozat
Toró T. Tibor, az EMNP leköszönő elnöke lapunknak nyilatkozva csütörtökön árnyalta a Grezsa által mondottakat, leszögezve: nincs szó arról, hogy Budapest kihátrált volna pártja mögül. „Elhamarkodottnak tartom a nyilatkozatot. A nemzetpolitikai államtitkárságnak el kell végeznie egy elemzést, mielőtt a választási aritmetikát nézi meg.
A pártpolitika szempontjából egy párt erejét valóban a szavazatok adják, viszont nemzetpolitikai szempontból azt is meg kell nézni, hogy ki mit képviselő az erdélyi magyar politikai porondon, például az autonómia terén, illetve hogy melyik párt folytat Bukarest-központú és melyik Erdély-központú politikát. A magyar nemzetpolitikának támogatnia kell az Erdély-központú politikát” – szögezte le Toró, az EMNP politikai krédójára utalva.
Az EMNP-elnök kifejtette: természetes, hogy a magyar kormánynak normális kapcsolatot kell kialakítania minden erdélyi magyar politikai szereplővel, így az RMDSZ-szel is, amely parlamenti képviselőettel rendelkezik, és jelenleg a bukaresti kormánynak is tagja, „még ha ez nekünk nem is esik mindig jól”. „Meggondolandó ugyanakkor, hogy egyetlen politikai partnernek fogadja el azt a pártot, amely azzal a baloldallal szövetkezik, amely magyarellenes lépések sorát tette a MOGYE magyar főtanszékei elleni hadjárattól kezdve egészen addig, hogy a kisebbségjogi polgári kezdeményezés ellen lépett perbe” – mutatott rá Toró.
A Krónika kérdésére elmondta: a magyar kormány nem közölt vele olyan értelmű üzenetet, hogy kiállna mögüle. „A nyilatkozatban elhangzotthoz képest sokkal árnyaltabb a magyar kormány és a nemzetpolitika viszonyulása az erdélyi ügyekhez” – mondta a pártelnök. Hozzátette, legközelebb épp a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) e havi plenáris ülésén készül kifejteni a nemzetpolitikával kapcsolatos álláspontját.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Szeben megye az idei Magyar Szórvány Napjának házigazdája
Az RMDSZ a nagyváradi kongresszusán, 2011 februárjában határozatot fogadott el a Magyar Szórvány Napjáról, amelyet november 15-én tartunk Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján.
Déva, Brassó és Nagyenyed után idén Medgyes és Nagyszeben lesz a házigazdája az erdélyi központi rendezvényeknek november 15-én, szombaton.
A Medgyesen sorra kerül konferencia napirendjén szórványoktatási kérdések és Szeben megyei magyar közösséget bemutató előadások szerepelnek.
Az esemény szervezi az RMDSZ Szeben megyei szervezete és a Szövetség Főtitkársága. A rendezvény díszmeghívottja Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Seszták Miklós, a magyar kormány nemzeti fejlesztési minisztere.
Tavalytól a Magyar Állandó Értekezlet szórvány-szakbizottságának döntése értelmében az egész Kárpát-medencében megünneplik a Magyar Szórvány Napját november 15-én.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Ismét terítéken a szórvány gondjai
A nagyvárosi szórvány volt a témája a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) hétvégén tartott szórványkonferenciájának.
A pénteki megnyitón Jakab Adorján, a Miért elnökhelyettese, Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere és Antal Géza, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) elnöke köszöntötte a résztvevőket.
„Szórvány nélkül nincs összmagyarság. Kalotaszeg a híd, amely félúton helyezkedik el a Székelyföld és az anyaország között” – fogalmazott Póka András György, majd arról beszélt, hogy a többségében magyarlakta település lakosaival közösen hogyan építik sikeresen a közösséget.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke beszédében elmondta, november 15-én negyedik alkalommal ünneplik meg a magyar szórvány napját, amelynek idén Szeben megye ad otthont. „A szimbolikus alkalmak fontosak a közösség számára, hiszen az összefogást, a felelősségérzetet erősítik” – mondta az EP-képviselő, rámutatva, hogy ezen a napon a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra.
Elmondta, Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben lesz a házigazdája a rendezvénynek. Előbbi településen konferenciát tartanak, melynek napirendjén szórványoktatási kérdések és a Szeben megyei magyar közösséget bemutató eladások szerepelnek. A rendezvény kiemelt meghívottja Kelemen Hunor és Seszták Miklós, a magyar kormány nemzeti fejlesztési minisztere lesz.
Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő eladásában a magyar közösségi és ifjúsági életről, közösségépítési lehetőségekről beszélt, és gyakorlati tanácsokkal is ellátta a hallgatóságot. Azt tanácsolta a fiataloknak, hogy vizsgálják meg a lehetőségeket, amelyek segítségével közösségüket építhetik.
„Először meg kell találni azokat a réseket a kulturális és közösségi piacon, amelyek nincsenek lefedve, majd megvizsgálni az igény és kínálat viszonyát helyi szinten. Mindenekelőtt piacképes, fenntartható megoldásokat kell találni” – hangsúlyozta Molnár Zsolt. Rámutatott, csak akkor fog jól működni hosszú távon a romániai magyar közösségi élet, ha a pénzügyi hátterét is meg tudjuk teremteni, éppen ezért fontos olyan szakembereket kiképezni, akik jártasak a fundraising területén.
Krónika (Kolozsvár)

Potápi: újra kell gondolni az oktatási-nevelési támogatásokat
A külhoni magyarság támogatását célzó oktatási-nevelési támogatások újragondolását szorgalmazta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Országgyűlés szakbizottságának hétfői budapesti ülésén.
Potápi Árpád János kiemelte: a támogatások rendszerét meg kell tartani, de szükséges áttekinteni, hogyan lehet átalakítani annak érdekében, hogy a juttatások oda érkezzenek, ahová a magyar kormány és Országgyűlés tagjai szánják.
Az elkövetkező időszak feladatairól szólva jelezte: folytatódnak a tematikus évek, és ha a Magyar Állandó Értekezlet következő heti ülésén jóváhagyja, 2015 a szakoktatás éve lesz.
Megjegyezte: Magyarországon is fontos folyamat a szakképzés megerősítése, és a nemzetpolitikának a gazdaságban is jelen kell lennie. A szülőföldön való boldogulás úgy valósulhat meg, ha az adott régiókban élők számára van munkalehetőség és jelen vannak a magyar nyelvű oktatási intézmények is – mutatott rá.
Az államtitkár fontos feladatnak tartotta a demográfiai trendek megállítását, lehetőség szerinti megfordítását is, és kitért a Kőrösi Csoma Sándor program folytatására is. Jelezte: két év alatt 147 fiatal utazott a diaszpóra területeire, hogy az ottani magyar szervezetek munkáját segítse. A programot tovább kell vinni – jelentette ki, hozzátéve: gondolkodnak annak hatékonyabbá tételén.
Szávay István (Jobbik) üdvözölte az oktatási-nevelési támogatások újragondolását, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy azt jól elkészítetten, mindenkivel egyeztetve tegyék meg.
Amint arról beszámoltunk, idén is 17 200 forintnyi, azaz 235 lejnyi támogatást fizetnek gyerekenként a Szülőföldön magyarul program keretében nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-vásárlási támogatásként a korábban nyújtott 22 ezer forint helyett.
A Szülőföldön magyarul programot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tájékoztatása szerint idén összesen 99 055 pályázó szülőnek küldtek értesítést kérelmük elbírálásáról. 96 636 szülőt arról tájékoztattak a levélben, hogy sikeres volt az egy vagy több gyermek támogatására benyújtott pályázatuk, 575 szülővel pedig azt közölték, hogy a szabályos határidő után kapták meg pályázatát. Újabb 1 844 pályázót ugyanakkor arról tájékoztattak, hogy valamilyen ok miatt elkutasították a támogatási kérelmüket.
Azok, akik idén első alkalommal nyújtottak be pályázatot a magyar kormány által működtetett program nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-vásárlási támogatására, később kapják meg az értesítést. A sikeresen pályázók számára előbb el kell készüljön a bankszámla, bankkártya, csak ezután ütemezik be a kifizetéseket, közölték az RMPSZ-nél. Demeter Attila, a támogatások kifizetését végző OTP Bank Románia illetékese szerint mintegy hétezer idén először sikeresen pályázó szülő van. Ők december második felében kapják meg a támogatást.
Székelyhon.ro

A szórványban is prioritás a szakoktatás
Budapesten, a Magyarság Házában ülésezett csütörtökön, november 13-án a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Szórvány Szakbizottsága Grezsa István miniszteri biztos elnökletével. Napirenden szerepelt a 2014 – A külhoni magyar felsősök éve program eredményeiről szóló beszámoló, valamint tájékoztatás a 2015 – A szakoktatás éve kiemelt programjavaslatról, amelyről a MÁÉRT plenáris ülése dönt jövő héten.
A találkozón Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal – Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az Iskolák veszélyben című kutatási programról beszélt, amelynek az RMDSZ partnerszervezete volt.
"Erdélyben célkitűzésünk egy olyan szórványoktatási hálózat kialakítása, amely demográfiailag fenntartható, és amely minél nagyobb mértékben megfelel a munkaerőpiac igényeinek. Ilyen szempontból is jó választás, hogy a 2015-ös év kiemelt programjavaslata a szakoktatást célozza meg. Az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány a szórvány cselekvési terv keretében olyan programokat működtet, amelyek a szórványoktatás területén zajlanak. Kormányzati szerepvállalásunk egyik kiemelt célkitűzése az anyanyelvű oktatás feltételeinek biztosítása a szórványban is, mindezek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy az igények meghaladják a lehetőségeket, ezért a magyar kormány támogatáspolitikája fontos szerepet játszik a szórványoktatás jövőjében" – emelte ki felszólalásában Winkler Gyula, aki az RMDSZ képviseletében vett részt az ülésen.
Az EP-képviselő a Magyar Szórvány Napjának erdélyi programjairól is tájékoztatta a jelenlevőket, ismertetve a medgyesi és nagyszebeni szórványnapi programokat. "A MÁÉRT Szórvány Szakbizottságának döntése értelmében az egész Kárpát-medencében megünnepeljük a Magyar Szórvány Napját. Igyekeznünk kell minél láthatóbbá tenni ezt az ünnepet a térség összes közösségében, hogy november 15-e alkalmat teremthessen a szórványra való odafigyelésre" – hangsúlyozta Winkler Gyula. Elmondta, Erdélyben a központi rendezvények mellett több közösségben is tartanak szórványnapi ünnepséget, például a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban pénteken délelőtt indítják a Fogadj örökbe egy műemléketprogramot, délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum dísztermében szerveznek Hunyad megyei konferenciát. Winkler Gyula ugyanakkor méltatta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet csütörtöki budapesti konferenciáját, amelyet a Magyar Nyelv Napja (november 13.) és a Magyar Szórvány Napja (november 15.) alkalmából szerveztek.
Nyugati Jelen (Arad)

Az Országgyűlésben az elkobzott székely zászlók ügye
Szávay István, a Jobbik parlamenti képviselője napirend előtti felszólalásában azt kifogásolta kedden az Országgyűlésben, hogy kitiltották a székely zászlót a pénteki budapesti magyar–finn labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőről, mert az indoklás szerint az sértheti mások érzékenységét, holott a lobogó fent van az Országgyűlés épületén is. 
A Magyar Labdarúgó-szövetséget (MLSZ) szurkoló- és magyarellenesnek nevezte, és teljes vezetőségének lemondását követelte, majd elővett egy román nemzeti zászlót és azt mondta, hogy azt el fogja juttatni Csányi Sándor MLSZ-elnöknek, hogy azt tűzzék ki a díszpáholyban, „hogyha az sokkal közelebb áll a szívükhöz”.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangoztatta, hogy a Fidesz-KDNP elkötelezett az erdélyi magyarság, a székelység mellett, mindent megtesz azért, hogy használhassák saját szimbólumaikat, és a kormány is mindent megtesz azért, hogy az ezzel kapcsolatos jogkorlátozó lépéseket visszaszorítsák. Közölte, ha valóban az történt, amit a képviselő állít, azt nem tartja helyesnek.
A meccs után több szurkoló is jelezte, hogy magyarázat nélkül elvették tőlük a székely zászlót a Groupama Aréna bejáratainál. Az MLSZ a meccs előtt jelezte, csak nemzeti színű lobogókat lehet a lelátóra vinni, más zászlókat előbb „hitelesíttetni” kell. 
Székelyhon.ro

Világszerte támogatják a honosítást
Nagy támogatottságot élvez a honosítás a diaszpóra magyarlakta területein – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésének szünetében tegnap Budapesten. A 2011 novemberében alakult tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma.
A politikus újságírók előtt kiemelte: a külhoni magyarság tekintetében teljes konszenzus tapasztalható a társadalom és a parlamenti pártok részéről a három legfontosabb kérdésben. Ezek között említette, hogy a külhoni magyaroknak jár a magyar állampolgárság és ezzel együtt a szavazati jog, valamint megilleti ezeket a közösségeket az autonómia. Szólt arról, hogy plusz egymilliárd forintot biztosítanak a Kőrösi Csoma Sándor-program folytatásához a jövő évi költségvetésben, így száz fiatal utazhat a diaszpóra közösségeihez. A program az állampolgárság felvételét is segíti – állapította meg Semjén.
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a diaszpórában felhalmozott hagyatékok, könyvtárak megmentését előirányzó Mikes-programhoz félmilliárdot tesznek hozzá. Közölte: 13 raktárat hoztak létre, itt lehet leadni ezeket a hagyatékokat, könyveket, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai átnéznek, s a különleges értékkel bírók bekerülnek a könyvtárba. Amelyek nem ilyenek, azokat Kárpát-medencei magyar iskolákhoz juttatják el. A politikus hozzátette: a diaszpóra magyarsága által létrehozott értékek dokumentálását célzó Julianus-programot is szeretnék folytatni. Semjén Zsolt emlékeztetett: azért hozták létre a Magyar Diaszpóra Tanácsot, mert a Magyar Állandó Értekezleten a nyugati magyarság szempontjai kicsit elhalványodtak. A tanácskozás egyre nagyobb létszámmal és egyre sikeresebben működik, és tagjai részt vesznek a Máért mai ülésén is – jegyezte meg. A miniszterelnök-helyettes megerősítette: számukra minden magyar egyformán fontos, az az egyetlen lényegi szempont, hogy magyarok, és a magyarságukat meg kívánják őrizni, ezért egyforma nyitottsággal fordul szervezeteik felé a kormány.
A tanácskozás végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el. A dokumentumban leszögezik: a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai aggodalmuknak adnak hangot a nyugati sajtóban megjelenő, Magyarországot érő, kettős mércét alkalmazó támadásokkal kapcsolatban. A résztvevők kérik és szívesen fogadják a magyar kormányzat tájékoztatását ezen ügyekben, és kijelentik, hogy együttműködnek a kormánnyal a közvélemény, a sajtó és a politikai szereplők hiteles tájékoztatásában azokban az országokban, ahol élnek. A tagok bíznak abban, hogy együttműködésük sikerrel szolgálja az egyetemes magyarság egységét, valamint a magyar nemzet teljesítőképességének és megbecsültségének növekedését a világban. Üdvözlik a Mikes Kelemen program működését, amely a diaszpórában fennmaradt magyar hagyatékokról és tárgyi örökségekről való gondoskodást tűzte ki célul. Három kontinens (Észak-Amerika, Dél-Amerika, Ausztrália) hét országának tizenhárom gyűjtőpontjára érkeztek meg az adományok 2014. január 1. és szeptember 30. között, amelyek hazaszállítása jelenleg zajlik – jelezték. A másod- és harmadgenerációs fiatalok magyar identitása kulcskérdés az egész nemzetnek – írták, kiemelve: ezért a tagok szorgalmazzák a diaszpórában élő fiatalok anyanyelvi oktatását, az identitást átörökítő foglalkozások megszervezését.
Magyarországnak lojálisnak kell lennie szövetségeseihez, de eközben ki kell állnia gazdasági érdekeiért – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésén Budapesten, ahol hangsúlyozta, hogy a magyaroknak nem érdekük egy újabb hidegháború. A kormányfő azt is elmondta, kulcskérdésnek tartja, hogy Magyarország gazdaságilag sikeres legyen, mert szerinte csak így ellensúlyozható a szellemi viták miatti negatív nemzetközi megítélés. A gazdaságpolitika és a nemzetközi viták összefüggéséről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Magyarország gazdaságilag nem lenne sikeres, akkor a „szellemi frontokat” sem tudná tartani.