A nemzetpolitikáról vitatkoztak a Kolozsvári Magyar Napokon
Széleskörű politikai konszenzusra van szükség Magyarország nemzetpolitikájában - hangzott el pénteken délelőtt a Kolozsvári Magyar Napokon szervezett Nemzetpolitika, szomszédságpolitika. Mely témákban lehetséges nemzeti konszenzus kialakítása? című beszélgetésen. Két meghívott, Gulyás Gergely, a FIDESZ országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes és Schiffer András, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő, frakcióvezető vitatkozott Toró Tibor, a Sapientia EMTE oktatója moderálásával.
Toró Tibor előjáróban felvázolta, hogy a nemzetközi rendszerbe való integráció, a szomszédos államokkal való kapcsolat és a nemzetpolitika határozza meg egy állam külpolitikáját.
Gulyás Gergely szerint egyetérthetünk abban, hogy a magyar politika olyan területe kellene hogy legyen a nemzetpolitika, amelyben széles egyetértés uralkodik. Röviden felvázolta, hogyan vélekedett az Antall-kormány erről a kérdésről, majd miként szorult háttérbe elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tevékenysége alatt a nemzetpolitika.
A fideszes politikus szerint 1998 után az ellenzékbe szoruló MSZP is érezte, hogy nemzetpolitikára mégis szükség van, de az SZDSZ ellenezte az érdemi előrelépést - ennek ellenére a státustörvényt megszavazták, majd lezajlott a "23 millió románnal" riogató kampány, a december 5-i népszavazás. Gulyás hozzátette, később a szocialisták a "saját gyalázatos álláspontjukat" felülírták, az MSZP kolozsvári bocsánatkérést pedig méltatja. A pozitív fellendülésnek a két új párt (LMP és Jobbik) is egyetértett azzal, hogy nem a nemzetpolitika, ahol meg kell mostani az országot - fogalmazott a képviselő.
Orbán lemondott az autonómiáról
Az LMP elnöke azt tartaná nyilvánvalónak, hogy nemcsak a nemzeti- hanem a külpolitika terén is egyfajta konszenzus alakuljon ki. Abban viszont, hogy van-e esély megegyezésre, Schiffer András szerint mindig a kormánynak van elsősorban felelőssége, Magyarország ugyanakkor hátrányban van, mert míg a románok vagy lengyelek az aktuális belpolitikai viaskodástól függetlenül egységes külpolitikát folytatnak, a magyarok erre képtelenek voltak. Az Európai Parlament színpadán is belpolitikai meccseket játszanak le magyar pártok, ez pedig egészen egyedülálló, ráadásul Magyarország pozícióit gyengíti – tette hozzá.
Észre kellene venni, hogy az európai integrációval kapcsolatban egészen más érdekei vannak Magyarországnak ma, mint a rendszerváltás után, a "magországok" és a perifériás országok közti feszültségre kellene fektetni a hangsúlyt - mondta. A szomszéd országokkal való kapcsolat éppen ezért alapvető gazdasági, geostratégiai érdekekről kellene szóljon. Orbán Viktor nemrég kijelentette, hogy vége van az értékek mentén való külpolitizálásnak, ez Schiffer szerint azt jelenti, hogy a miniszterelnök lemondott az autonómiatörekvések támogatásáról. Fontos ugyanakkor, hogy kialakult a látszat, miszerint Magyarország Putyin csatlósa, ez pedig szintén hatalmas csapás a határon kívüli magyar közösségeknek.
Gulyás: egyértelművé kell tenni, hogy milyen értékeket vallunk
Gulyás Gergely elmondta, a szomszédos országokban kizárólag a határokon belül vannak terítéken nemzetpolitikai kérdések, ezért könnyű konszenzusra jutniuk. Az előző rendszereket vizsgálva kiderül, csak a magyarországi volt nemzetietlen, le is tagadták a 4-5 millió határokon kívül élő magyart, ezt pedig átvette a rendszerváltás után az MSZP is – emlékeztetett. Abban ugyanakkor van igazság szerinte, hogy az állam érdekérvényesítő ereje az elismertségen is múlik, akkor számíthatnak szövetségesekre, ha egyértelművé teszik, hogy számukra mik a fő értékek - például magyarság érdekeinek képviselet. Hangsúlyozta azt is, a magyar kormány igenis támogatja az autonómia ügyét.
Egyetértés akkor van nemzetpolitikában, ha senki nem kísérli meg játékszerként felhasználni a külhoni magyarság érdekeit - jegyezte meg az elhangzottakra reagálva Schiffer. Kijelentette, örvend annak, hogy Gulyás "finoman ellentmondott" Orbánnal mondván, hogy szerinte értékalapú külpolitikára van szükség, de nem ez van a miniszterelnök fejében. "Orbán világosan kimondta, hogy szakított az értékalapú külpolitizálással" – hangoztatta az ellenzéki politikus.
Schiffer szerint a rendszerváltás után a politikai elit oldalaktól függetlenül azt gondolta, hogy ha Brüsszel elvárásainak maradéktalanul megfelel, akkor fel fog virágozni az ország. Azért jártak Brüsszelbe és Washingtonba, hogy elismertessék Magyarországot, ma pedig ár a ló túlsó oldalára estek: a miniszterelnök egzotikus diktatúrák vezetőivel tárgyal, és ebből valóságos sportot űz – jelentette ki.
Pozitív tapasztalatok, ócska trükkök
Az LMP eleve azt gondolta, hogy a parlamenti választási kampányból ki kellene hagyni a külhoni magyarok lakta területeket, mert senkinek nem jó az, ha a belpolitikai küzdelmeket telepítik a külhoni magyarság közösségeibe - fogalmazott Schiffer. Véleménye szerint az autonómiatörekvések támogatása, a nemzetpolitika zavaró tényezővé vált, Orbán fejében "a történet le is van zárva". Úgy látja, szövetségesekre pedig találnának Európa keleti oldalán, el kellene mozdítani az Uniót, hogy ne a tőke, hanem az emberek Európájáról beszélhessünk.
A kormány pozitív nemzetpolitikai lépéseit említve Schiffer pozitívumként említette meg a határon túli iskolakirándulások támogatását, az viszont "ócska trükk" volt szerinte, hogy az erdélyi magyarok szavazhattak levélben, a nyugatra vándorló magyarok viszont nem.
Gulyás Gergely az állampolgárság kiterjesztéséről elmondta, pozitív tapasztalatokat hozott, ugyanakkor szerinte ez volt a legfontosabb nemzetpolitikai döntés Magyarországon 1920 óta. A kormánypárti politikus fontosnak tartja a Nemzeti Összetartozásról szóló napot, hiszen először fordultak szembe azzal a sérelmi szemlélettel, amely a trianoni döntés utáni kilenc évtizedet meghatározta.
A kiterjesztett választójogról kijelentette, a mai magyar társadalmi valóságot ismerve jó döntés volt, hogy korlátozott mértékű beleszólást társítottak hozzá. Ha meghaladnák a mai szintet, olyan belpolitikai viták születnének, amelyek nemkívánatosak – vélekedett. Elmondta azt is, amíg Románia nem engedélyezi a székely zászló kitűzését, addig nem beszélhetünk jogállamról.
maszol.ro

A kinyújtott magyar kéz és annak elutasítása (Villáminterjú Jeszenszky Gézával a magyar–román kapcsolatokról)
Dr. Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere, Magyarország volt washingtoni, majd norvégiai és izlandi nagykövete és felesége, Héjj Edit a múlt hétvégét Háromszéken töltötte, amint arról már beszámoltunk. A jeles diplomatával, a Háromszékre évek óta rendszeresen visszatérő vendéggel Imecsfalván a Turóczy-portán készítettünk exkluzív beszélgetést.
– A magyar diplomácia egykori vezetőjeként miként értékeli a jelenlegi magyar–román kapcsolatokat? – A jelenleginél rosszabb viszony is volt a két szomszédos állam között, és itt nem a Ceauşescu-korszakra, hanem a rendszerváltás utáni Iliescu-érára gondolok, amikor én külügyminiszter voltam. Nagyon komoly „meccseim” voltak Ad­rian Năstase akkori román kollégámmal. Utódja, Teodor Meleşcanu már más kategóriába tartozott, vele sikerült elérnem érzékelhető enyhülést, de az őszinte, kívánatos megbékélés és kiegyezés a két nemzet között akkor sem született meg, ma pedig még távolabb állunk attól. Ez senkinek sem jó, és jóindulattal ezen lehetne változtatni, hiszen formálisan mi szövetségesek, uniós és NATO-tagállamok vagyunk, és a veszélyek – a menekültáradat vagy az orosz nacionalizmus – egyformán fenyegetnek bennünket. A probléma ma is az, ami huszonöt esztendővel ezelőtt is volt, éspedig az erdélyi magyarság helyzete, jogos követelései. Ezekből van, ami teljesült, de messze nem annyi, mint amit jómagam is jogosnak tartottam és reméltem a kilencvenes évek elején, ami felé haladtunk a Constantinescu-korszakban. Ahhoz, hogy a helyzet változzon, személyi változások szükségesek. Erre esélyt kínál, hogy Romániában a közeljövőben választások lesznek, és akármilyen összetételű lesz az új kormány, az mindig egy új lapot, új lehetőséget nyit. Úgy gondolom, Magyarországnak is fontos, nemcsak érdeke, hanem kötelessége is, hogy megpróbáljon ezzel élni. Persze, az elmúlt huszonöt évre mindvégig a kinyújtott magyar kéz és annak elutasítása volt a jellemző. Bízzunk abban, hogy ez nem lesz mindig így. Meg kell találni a két ország között az olyan közös programokat, amelyek egyesítik őket. Vannak ötleteim, egyet említek: Székelyföld idegenforgalmi fejlesztését. Ezek­ről beszélgettem Csíkszeredában Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökkel és munkatársaival. Ha a két kormány ebben megegyezne, az a helyi viszonyokon javítana, munkahelyeket teremtene, az idegenforgalmat növelné, közelítené a két kormányt és a két nemzetet.
– Mi a véleménye az Európát és Magyarországot is elözönlő menekültáradatról? A magyar–szerb határon épülő kerítés megoldja-e a problémát?
– Nem oldja meg. Sok mindenre érvényes egy régi latin közmondás, amely magyar fordításban így szól: ma nekem, holnap neked. Attól félek, a kerítés annyit ér, hogy majd Románia kap a menekültekből egy nagyobb adagot. Csak föl kell fedezni, egy pici kerülőt kell megtenni. Egy kerítéssel gátat vetni egy emberáradatnak éppen olyan reménytelen, mint egy gáttal egy hatalmas árvizet megfogni. Mindenképpen közös lépésekre lenne szükség – ez is közös érdek Románia és Magyarország között –, de az én visszatérő vesszőparipám ezzel kapcsolatosan az, hogy a kérdést a gyökereinél kell kezelni. Elejét kellene venni a menekülésnek. Sajnos, túl sok indok van arra, hogy ennyi ember vándorbotot vesz a kezébe, és mindent hátrahagyva – ami kis értéke van, azt pénzzé téve, embercsempészeknek adva – menekül. Az volna a segítség, ha a világ összefogna. Ezt csak katonai eszközökkel lehetne kezelni. Miért jött létre az ENSZ 1945-ben? Hogy a világ politikai válságait közös erővel orvosolja, amiben – végső eszközként – a katonai fellépés is benne van. Most kellene lépni. Ha egy állam megtámad egy másikat, akkor agressziót követ el. De ami most zajlik, az is az agresszió egyik formája. Most a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet követi el azt, ami az életet lehetetlenné teszi Irakban, Szíriában, Líbiában. Az iszlám fundamentalizmus, és nem Amerika borította lángba a Közel-Keletet. Az Amerikai Egyesült Államok segíteni próbált egy akkor nagyon veszélyes diktátor megsemmisítésével, de nem volt kellőképpen felkészülve arra a helyzetre, hogy a síiták és a szunniták ennyire gyűlölik egymást. Arra sem volt felkészülve, hogy az iszlám fundamentalizmus elvakultságában képes merényleteket elkövetni, rengeteg ártatlan embert megölni. Az Iránnal a nukleáris program ügyében született megegyezés révén esély van arra, hogy nemcsak európai és amerikai, hanem mohamedán részvétellel lehessen fellépni az Iszlám Állam és a terrorizmus ellen. Széles nemzetközi koalícióval kellene ennek véget vetni, és ebben Oroszország is érdekelt, hiszen őt is fenyegeti az iszlám fundamentalizmus. A közös érdek fölülírhatja az épülő konfliktusokat és az ellentéteket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagyváradi Ady-központ – Az EMNP feljelentette a Mecénás Alapítványt
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségen a nagyváradi Ady-központ ügyében, amelyet a Mecénás Alapítvány épített meg magyar állami támogatásból. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke tegnap jelentette be: azért fordult a vádhatósághoz, mert szeretné tudni, mi történt azzal a mintegy 800 ezer euróval, amivel szerinte a Mecénás Alapítvány és az RMDSZ Bihar megyei vezetői nem tudnak elszámolni. Csomortányi kifejtette, hogy a nagyváradi konferencia-központot és egy egynegyedében sem elkészült, hotelnek épülő ingatlant tartalmazó Ady-központ értéke becslések szerint legfeljebb 295 ezer euró, holott a Mecénás Alapítvány 1,1 millió eurót kapott a magyar államtól. Csomortányi azt kérte az ügyészségtől, vizsgálja meg, mi történt a pénzzel.
Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő, az alapítvány ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: a magyar állammal tételesen elszámoltak, ezt elfogadta Budapest, így rendelkeznek elszámolási bizonylattal. Szerinte a romániai korrupcióellenes ügyészség nem illetékes kivizsgálni az ügyet, mert magyar közpénzről van szó, a korrupcióellenes ügyészség pedig csak román közpénzekkel kapcsolatban vizsgálódhat. Hozzátette: ennek ellenére reméli, hogy a vádhatóság mihamarabb lezárja a vizsgálatot, megállapítva, hogy nem létezik ügy. Elmondta: Tőkés László öt évvel ezelőtt feljelentést tett már a magyar kormánynál, és az a vizsgálat is lezárult.
Az Ady-központ megépítésére az akkor még Tőkés László református püspök által vezetett Királyhágó-melléki Református Egyházkerület kapott támogatást az első Orbán-kormánytól, majd 2002-ben a Medgyessy-kormány átirányította a pénzt a Mecénás Alapítványnak, amely Érmindszent (Ady Endre szülőfaluja) helyett Nagyváradra, az önkormányzattól 49 éves koncesszióba vett telekre építette a központot. A nagyváradi önkormányzat tavaly februárban megszavazta a város tulajdonában levő Léda-ház és az Ady-központ cseréjét.
Az ingatlancsere előtt a Léda-ház értékét 283 ezer euróra, az Ady-konferencia-központ és a félkész szálloda értékét közel 310 ezer euróra becsülték. Az önkormányzat végül augusztusban árverésen adta el az Ady-központot, amelyet a Lotus Center vásárolt meg 920 ezer euróért. A Lotus Center alapítója a tavaly elhunyt Mudura Sándor volt, aki részt vett a Mecénás Alapítvány létrehozásában is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Külhoni Magyarságért Díjat kapott Miholcsa József
"A magyarságban és a művészetben nincs megalkuvás"
– vallja, Bartókkal együtt, a szobrászművész –
Összesen tíz Külhoni Magyarságért Díjat adtak át augusztus 19-én Budapesten, a Parlamentben. A díjazottak között volt Miholcsa József marossárpataki szobrászművész, akit a rangos elismerésről kérdeztem.
– Mióta osztanak Külhoni Magyarságért Díjat? Hogyan történik a díjra érdemes személyek kijelölése?
– Tudomásom szerint az Orbán-kormány kezdeményezésére, 2011-től osztanak Külhoni Magyarságért Díjat. A jelölés úgy történik, hogy a politikusok ajánlásokat, önéletrajzokat kérnek be, majd kiválasztják és a díjra jelölik az arra érdemesnek talált személyeket. A Külhoni Magyarság Díjjal azokat a személyeket és szervezeteket tüntetik ki, akik Szent István szellemiségében végzik tevékenységüket, és ezzel a nemzet fennmaradását szolgálják.
– A tíz díjazott közül hányan voltak Erdélyből?
– Mindenekelőtt el szeretném mondani, hogy tízből csupán két magánszemély részesült a kitüntetésben, nyolc díjat intézményeknek ítéltek oda. Erdélybe három díjat hoztunk haza, elismerést kapott rajtam kívül a Segesvári Gaudeamus Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. A díjazásra a Parlament Delegációs Termében került sor, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettestől vehettünk át emlékplakettet és oklevelet. A kitüntetéssel pénzdíj is jár, amit egy későbbi időpontban fogunk megkapni. A díjátadást közös fotózás, majd ünnepi fogadás követte.
– Mit jelent számodra a kitüntetés?
– Először is hangsúlyozni szeretném, hogy rajtam kívül sok olyan erdélyi ember van még, aki rengeteget tett a nemzetért. Továbbá, úgy érzem, hogy az elismerést nem egyedül én kaptam, hanem azokkal a személyekkel együtt tüntettek ki, akik számomra ezt az utat lehetővé tették. A díj tehát egyben az erdélyi közösség kitüntetése is. Egy másik gondolat, amely átvillan rajtam, hogy ennek a kitüntetésnek a súlyával hogyan lehet élni. Váratlanul ért a jelölés, de biztatásnak veszem a díjat, ami azt bizonyítja, hogy nem vagyunk elfelejtve.
– Biztos vagyok benne, hogy ezzel a nemzetért kifejtett munkád, alkotói és hagyományőrző tevékenységed nem ért véget...
– Természetesen, ha Isten erőt és egészséget ad, a továbbiakban is népemet és nemzetemet fogom szolgálni. Életem vezérfonala az ismert Bartók-idézet, amely így szól: "A magyarságban és a művészetben nincs megalkuvás". Ehhez igyekszem ezután is tartani magam.
– A közelmúltban említetted, hogy egy Szűz Mária-szobron dolgozol. Mit árulhatunk el erről olvasóinknak?
– Még egy alkotást, egy két és fél méteres Mária-szobrot tervezek a marossárpataki történelmi szoborparkba. Áthaladva a székely kapu alatt, a látogató jobbra fogja megtalálni Szűz Máriát az erdélyi fejedelmek körében, mintha azok körbevennék, és védenék Jézus anyját. Tisztában vagyok azzal, hogy református falu vagyunk, de remélem, senki sem veszi rossz néven, hogy Mária-szobrunk is lesz. Mint ismeretes, Szűz Mária a magyarság védőszentje volt, neki ajánlotta fel Szent István a koronát.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar a magyarnak?
A vádhatósághoz fordult az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete, mert vezetői úgy tartják, a partiumi megye RMDSZ-szervezete nem teszi átláthatóvá, mi is történt a nagyváradi Ady-központ ügyében. A történet ősrégi: az elképzelés az első Fidesz-kormány, a kifizetés a szocialista magyar kormány idejéből eredeztethető. Módosított útvonalon és címkével, csak az akció fedőneve maradt változatlan. Ami a lényeg: az Ady-központ azóta sem épült meg, legalábbis nem az eredeti helyen és elképzelések mentén. Hogy mennyi pénzből, azt végképp homály fedi, s a tisztázatlanságnak ezt az állapotát elégelték meg a néppártosok.
Sokak szerint nem kellett volna: legalább mi magyarok ne bántsuk egymást, bántanak eleget bennünket a románok. Tíz magyar kebelből ilyenkor legalább nyolc összeszorul, Facebook-apostolok írják át gond nélkül a tízparancsolatot, a ne csalj, ne lopj pontok mindenképpen embargóssá válnak. Persze, amíg nem bizonyított az ellenkezője, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Az sem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy az erdélyi magyar választópolgárok azon elenyésző része is jogosult a különböző átjátszóállomások révén neki szánt magyar költségvetési pénzek felhasználási módjáról szóló tájékoztatásra, akik a legutóbbi alkalmakkor nem a tulipánra szavaztak. Még akkor is – sőt, leginkább akkor –, ha a többség sem kapott erre vonatkozó beszámolót. S hogy nem is fog, arra nem is kell ráutalóbb magatartás, mint Szabó Ödön, a Mecénás Alapítvány ügyvezetőjének érvelése, miszerint magyar közpénzek ügyében a DNA nem illetékes vizsgálódni. S ha Budapest elfogadta az 1,1 millió eurós összeg felhasználásának elszámolását, a továbbiakhoz senkinek semmi köze. Legkevésbé a néppártnak, amely, ugyebár, minden eszközt megragad ellenfelének befeketítésére.
Érdemes lenne azonban az ügyet egészen más dimenzióba sorolni. Például a közérdek iránti felelős magatartás kategóriájába, amely nem reked meg a köldöknézésnél, az érdekek által manipulált álösszetartásnál. Amely nem engedi magát a magyar szolidaritás eszméjének kalodájába zárni, s több eredménytelen, „családon” belüli tisztázási próbálkozás után sem engedi betokozódni a megkérdőjelezett tisztesség tüskéjét. Végső megoldásként a sokszor és jogosan megkérdőjelezett román bűnüldözéshez fordul, a káini árulás vádját is felvállalva.
Akiknek az esetről a Mikó-ügy jut az eszébe, rossz nyomon járnak. Akárcsak az a közösség, amely egyik tagjának alkoholizmusát a csillagot az égről is lehazudva igyekszik menteni a család becsületét. A gyógyulás a szembesítéssel és tudatosítással kezdődik.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere
Tartalmas előadások az összetartozás jegyében
Amint azt többször is meghirdettük, szombaton az AGROMALIM 2015. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár részeként megszervezték a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. A Kiállítási Csarnok B pavilonjának az emeleti tárgyalójában valamivel 10 óra után Horváth Imre AMMGE-alelnök, műsorvezető köszöntötte a félháznyi hazai és anyaországi mezőgazdászt, üzletembert és szakembert, illetve a prezídiumban helyet foglaló Gheorghe Seculiciot, az Arad Megyei Kereskedelmi Ipari- és Agrárkamara elnökét, dr. Torda Mártát, Magyarország Földművelésügyi Minisztériuma Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok főosztályának az osztályvezetőjét, Simona Alice Mant, Románia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának az államtitkárát, Sebestyén Csabát, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökét, illetve Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökét. A műsorvezető felkérte a Kamara elnökét, a fórum megnyitására.
A magyar–magyar gazdatalálkozók előre vitték a mezőgazdaságot
Gheorghe Seculici köszöntőjében örömének adott hangot, amiért a XXVI. AGROMALIM otthont ad a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozónak, ami a kiváló együttműködés eredménye. A továbbiakban a 240 hazai és külföldi vállalatot megmozgató nemzetközi kiállításban és vásárban rejlő üzleti lehetőségeket méltatta, majd sok sikert kívánt a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve: az eddig megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók mindig előre vitték a mezőgazdaságot, ami nagyon fontos az Arad megyei magyarságnak, hiszen többsége vidéken él, ezért a mezőgazdasághoz fűződik az élete. Éppen ezért, az érdekvédelmi szervezet kiemelten támogatja a mezőgazdaságot. Az RMDSZ megyei szervezetében működő Mezőgazdasági Szakbizottság elnöke, Kocsik József egyben az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke is, akinek és csapatának ezúton is megköszönte a Magyar–magyar Gazdatalálkozó megszervezésében kifejtett fáradozásukat. Zárszavában sok sikert kívánt a Gazdafórum munkálataihoz.
Dr. Torda Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője miután tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkárnak az AGROMALIM, illetve a találkozó szervezőihez és résztvevőihez intézett üzenetét, A víz a mezőgazdaságban, mint éltető erő témakörre építette fel mondanivalóját. Ebben az emberi élet nélkülözhetetlen elemének, a víznek a fontosságát ecsetelte az őstörténettől, napjainkig. A határokat is átszelő vízfolyások, illetve nemzetközi vizek használatáról, szabályozásáról szóló egyezmények a vízhasználat és a fenntartható gazdasági fejlődés elengedhetetlen feltételei. Éppen ezért, nemzetközi konferenciákon szabályozták és újraszabályozzák a vízhasználat kérdéseit. Mivel a víz elsőrendű feltétele a mezőgazdaságnak, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium az egész Kárpát-medencére érvényes mezőgazdaság-serkentő stratégia kidolgozásának a híve. Mert a szülőföldön való megmaradás és boldogulás alapvető feltétele a mezőgazdaság fellendítése, amire erőforrásként kell tekinteni. Azt úgy kell alakítani, hogy utódaink is megélhessenek belőle. Éppen ezért a Földművelésügyi Minisztérium mindent megtesz azért, hogy a Kárpát-medence mezőgazdasága megmaradjon, fejlődjön. Ennek egyik eleme a mostani Magyar–magyar Gazdatalálkozó, de a december 23–25. között Budapesten sorra kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár is, ahol a külhoni mezőgazdászok részére 250 négyzetméteres kiállítóteret biztosítanak. Felkérte a gazdálkodókat, minél többen vegyenek részt a fórumon.
A továbbiakban Simona Alice Man, a hazai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mondott köszönetet a meghívásért, a Magyar Földművelési Minisztérium képviselője megismerésének a lehetőségéért. Fontosnak tekinti, hiszen az RMGE tagjai végeredményben a román mezőgazdaságban tevékenykednek, ezért az ő gondjaik egyben a minisztérium gondjai is. Mert az idei szárazság nemzetiségre való tekintet nélkül, a legtöbb gazdálkodónak a munkáját megnehezítette. A klímaváltozások a vízzel kapcsolatos gondokat a jövőben tovább súlyosbíthatják, amelyeket csakis nemzetközi összefogással lehet enyhíteni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium nagyszabású, 7 év lefolyású tervet dolgozott ki az öntözőrendszernek az egész országra történő kiterjesztésére. Erre 7 éven keresztül évente 145 millió eurót kívánnak fordítani. A gazdálkodókat arra kérte, bízzanak a minisztériumban.
Sebestyén Csaba RMGE-elnök hozzászólásának első mondatait az államtitkár asszonyhoz címezte, ezért románul mondta el, hogy az általa vezetett gazdaszövetség a munka hatékonysága érdekében, mindenben együtt működik a minisztériummal. A továbbiakban magyarul adott hangot örömének, amiért a fórumon újra találkozhat az ismerős arcokkal. A Magyar–magyar Gazdatalálkozó ötlete az I. Orbán-kormány idején született, amikor az RMGE az akkori földművelésügyi tárcavezetővel, dr. Torgyán Józseffel írta alá az erről szóló szerződést. A helyi szervező Egyesület érdeme nem kisebb azáltal, hogy az országos szervezet is besegít. Az azóta megszervezetett gazdafórumok mindig fontos üzeneteket fogalmaztak meg a két szaktárca, illetve a gazdálkodók felé. Ugyancsak itt, ezelőtt 5-6 évvel mondták ki azt is, hogy szükség van egy Kárpát-medencei közös agrárstratégiára. A víz nem csak a gazdálkodók, hanem az érdekvédelmi szervezetek számára is fontos, hiszen emiatt új kihívások jönnek létre. Az RMGE azért tudott ilyen hosszú ideik megmaradni, mert a gazdák gondjaira mindig megtalálták a megfelelő válaszokat. Most új, a mezőgazdaság számára szükséges víz biztosítása a legnagyobb kihívás, amire megoldást kell találni. Az RMGE ebben is teljes együttműködésről biztosítja a gazdálkodókat, de a szaktárcát is.
Ezt követőn Horváth József az Orosháza és Vidéke gazdakör elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumáénak alapító elnöke tolmácsolta Jakab Istvánnak, a Magyar Országgyűlés alelnökének, a MAGOSZ elnökének az üzenetét.
Nt. Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével a fórum résztvevői magyarul, illetve románul fohászkodtak az egyetértésért, a jó termésért.
Szakmai előadások
A negyedórás kávészünet után szakmai előadások következtek, melyek során dr. habil. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja Innovatív mezőgazdasági oktatással és kutatással a jövő agrárszakembereiért, dr. Somogyi György kutatómérnökA paprika, mint hungarikum címmel tartott előadást. Majd dr. Csőcs János, a Temesvári Agrártudományi Egyetem tanára értekezett, Enachiuc Dumitru projektmenedzser az Alsó-Maros árterület Helyi Akciócsoport munkájáról számolt be, Tasnádi Gábor Császárfa/Palownia a zöldbefektetés címmel, míg Bánszky József ügyvezető Energiatakarékos gabonatárolás címmel tartott előadást.
Lica Cociuban egyetemi tanár, az Arad Megyei Tanács alkalmazottja, igen érdekes pályázati lehetőségről számolt be, ami a nagylaki vámházak felszabadulásával nyílna. Komjáti Endre fűszerpaprika-kereskedő ezúttal is bemutatott néhány különleges csomagolású terméket. Mivel e szakmai előadások némelyike igen terjedelmes, ugyanakkor érdekes is, velük különálló írásokban foglalkozunk.
Kiállítók között
A gazdafórum után a résztvevők a kiállítóterület szélén felállított sörsátrak mellett rotyogó bográcsos pörköltek körül gyülekeztek. Út közben magyar résztvevők iránt kutakodtunk a B pavilonban, ahol ezúttal is találkoztunk a nagyzerindi Szénási Ferenccel és a mézeskalácsaival, közös standon állított ki a Tulipán Könyvesbolt és Borozó Csipkár Imre fazekasvarsándi paprikatermesztővel, akinek az őrleményét dr. Somogyi György paprikaszakértő szaglással, szemrevételezéssel, ízleléssel elemezte, megállapítva: annak a minősége a szegedi legjobb minőségű őrleményekkel vetekszik. Nem véletlenül, hiszen azonos magról, hasonló eljárással termesztették, dolgozták fel.
Amint Csipkár Imre elmondta, a 400 négyzetméteres sátrában eddig 320 kiló száraz őrleményt termesztett, amihez egy kevéssel segít a szabadban termesztett fűszerpaprika is. Azért termeszt ott is, hogy évente összejöjjön az 500 kiló őrlemény, amivel igen elégedett.
Pörkölt, nótázás, jókedv
A sörsátrak mellett javában rotyogott a pörkölt a bográcsokban. A zimándközi Szabó Sándor és csapata két bográcsban mintegy 50 kiló sertéshúsból főzött pörköltet. A majláthfalvi bográcsban Nyári Imre nyugdíjas gazdálkodó őzpörköltet főzött, miközben a helybeli gazdák asztalánál Jenes Ferenc harmonikakíséretével nagyban nótáztak. A kisiratosiak birkapörköltjét Szatmári Pál és Lévai Tibor főzték, savanyúdinnyével tálalták. A pécskai gazdák pörköltjét id. Zágoni Szabó András és csapata főzte. Ezúttal nem volt verseny, minden szakács a saját gyönyörűségére, a legjobb tudása szerint készítette. Hogy ízlett, az is bizonyította, hogy a helyszínen lévők szívesen kóstolták végig a pörkölteket, majd sörrel, borral öblítették, amitől a jókedv a magasba csapott, nótázni kezdtek. A majláthfalvi nótázókkal dr. Torda Márta osztályvezető is szívesen énekelt együtt, tovább erősítve az összetartozás érzését, megalapozva a Magyar–magyar Gazdatalálkozók szép hagyományának a jövőjét.
A szervezők, Kocsik József elnök és csapata, ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak, illetve a megyei gazdaköröknek, amelyeknek a tagjai a maguk által hozott húsból főztek pörköltet a találkozó résztvevőinek, nagyban hozzájárulva a rendezvény sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Támogatják a kerítést az erdélyi magyar pártelnökök
Nem az erdélyi magyarok vagy a romániai lakosok ellen irányul az Orbán-kormány által a román–magyar határra tervezett kerítés, vélik az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői, akik ugyanakkor elítélik Victor Ponta kormányfő Magyarországot bíráló kijelentéseit.
A politikai vezetők arra is felhívták a figyelmet, hogy a román miniszterelnök által kritizált magyar határzár egyúttal Romániát is védi a menekülthullámtól, melyre az Európai Uniónak eddig nem sikerült közös megoldást találni.
Kelemen Hunor: kerülni kell a hisztériát
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Agerpres hírügynökségnek kifejtette, meggyőződése, hogy a magyar–román határra tervezett kerítés semmilyen módon nem hat majd ki az erdélyi magyarok, a román állampolgárok vagy más európai polgárok életére, szabad mozgására. A szövetségi elnök ugyanakkor arra intette a román politikusokat, hogy kerüljék a hisztériát, a kérdés érzelmi alapon való megközelítését. Rámutatott: meg kell érteni, hogy a budapesti intézkedés nem Románia vagy a román állampolgárok ellen irányul, sőt még segítségére is lehet az országnak abban, hogy ne váljon a menekültek fő útvonalává.
Racionálisan kell megközelíteni a kérdést, hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor, aki szerint nem szabad engedni, hogy a kerítés terve súlyosbítsa „a két ország között amúgy sem túl jó viszonyt". Szerinte be kell látni: ez semmiben sem akadályozza a két ország közötti vagy az Európai Unión belüli átjárást. „Eddig sem a zöldhatáron keresztül járkáltunk egymáshoz. Ez nem fogja semmilyen mértékben a két uniós állam közötti közlekedést akadályozni. Az illegális határátlépést próbálja megállítani, amikor feltartóztathatatlannak tűnő migrációs hullámmal áll szemben Magyarország" – fogalmazott a Maszol.ro hírportálnak az RMDSZ-elnök.
Emlékeztetett, hogy Európa ezen részében a kerítések rossz emlékeket idéznek, a térség lakóinak életében negatív töltettel bírnak, de Budapest lépésének van ésszerű magyarázata, és szerinte nem szabad a román–magyar viszonyt ennek a fejleménynek a tükrében megítélni. „Az adott kontextusban Budapest lépését nem szabad hisztérikusan nézni. Ez elsősorban a román kollégák felé üzenet, akik időnként hajlamosak arra, hogy túlreagáljanak dolgokat" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ vezetője úgy vélte, a magyarok által épített kerítés inkább arra világít rá, hogy az Uniónak semmiféle mechanizmusa nincs megvédeni külső határait. Ezért a menekültválság kezelésére minden tagállam egyéni megoldást keres: van aki a schengeni határon ideiglenesen visszavezeti az ellenőrzést, van aki kerítést épít – nemcsak Magyarország – akad, aki plusz rendfenntartókat vezényel a határra. Ezek az intézkedések azonban nem fogják tudni helyettesíteni a kollektív megoldást, mutatott rá.
Az RMDSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar–román határra tervezett kerítés Romániának is a segítségére lehet, hiszen a menekültek nem veszik majd erre az irányt, hanem inkább Horvátország és Szlovénia felől próbálják megközelíteni Nyugat-Európát. „Románia sincs felkészülve jelen pillanatban 20–30–40 ezer migráns fogadására, ahogy Magyarország és egyetlen EU-s tagállam sem felkészült egy ilyen helyzetre" – jelentette ki az Agerpresnek Kelemen Hunor.
Biró Zsolt: Magyarország Európa előtt jár
Elítéli Victor Ponta miniszterelnök kijelentéseit, és támogatásáról biztosítja a magyar kormányt a menekültválság kezelésére irányuló törekvéseiben a többi erdélyi magyar párt vezetője is. „Victor Ponta Romániára hozott szégyent, a saját alkalmatlanságát és korrupciós ügyeit próbálja kendőzni, amikor Magyarországot támadja" – értékelte lapunknak Biró Zsolt, a kormányfő azon nyilatkozataira utalva, miszerint „az Európai Unió értékeinek és kultúrájának a szégyene mindaz, ami menekültügyben Magyarországon történt.
A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke rámutatott, Európában egyre többen ismerik fel és ismerik el menekültkérdésben a magyar kormány erőfeszítéseit, például Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője. „Menekültkérdésben Magyarország egy lépéssel Európa előtt jár" – fogalmazott Biró Zsolt. Arra is rámutatott, hogy a magyar–román határon ésszerű szakaszra építik meg a kerítést, és ez nem azt jelenti, hogy lezárják a magyar–román zöldhatárt, különben is a gyoda nem az utakra épül.
„Ez a kerítés tulajdonképpen Romániát védi, azáltal, hogy tudatosítja a menekültekben és az embercsempészekben, hogy nem érdemes Románia felé kerülni. Ezzel Magyarország levesz egy terhet Victor Ponta és a román kormány válláról, hiszen ők sem szeretnék, ha az országot ellepnék a menekültek tömegei. Ismerjük az álláspontjukat, a kötelező menekültkvótát is elutasították" – emlékeztetett Biró.
Szilágyi Zsolt a regionális stratégiát hiányolja
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke egyenesen Románia szégyenének nevezte, hogy az országnak olyan miniszterelnöke van, aki hetente jár a korrupcióellenes ügyészségre, akit adócsalással, okirat-hamisítással gyanúsítanak. „Romániának jogilag és morálisan is egy bukott miniszterelnöke van, akinek már a beszámíthatósága is kétségbe vonható, hiszen csupa zöldségeket nyilatkozott Magyarországról" – értékelte lapunknak Szilágyi Zsolt.
Úgy vélte, Ponta tévúton jár, amikor Magyarországot támadja ahelyett, hogy regionális stratégiában gondolkodna, hiszen szerinte a közép-kelet európai országok szolidárisak kellene legyenek, közösen kellene megoldják a térségben dúló menekültválságot. Románia többet kell tegyen, hogy felvegyék a schengeni övezetbe, fejtette ki az EMNP elnöke, aki szerint az erdélyi magyarságnak az lenne az érdeke, ha a menekülteket Románia keleti határán kellene regisztrálni és nem a román–magyar határon alakulna ki olyan helyzet, mint a magyar–szerb határon.
Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, az épülő kerítés nem az erdélyi magyarokat választja el Magyarországtól, hiszen, mint fogalmazott, „mi eddig sem mehettünk át büntetlenül a zöldhatáron", hanem a több ezer menekültet próbálja feltartóztatni. Európa nem keresi őszintén a megoldásokat a menekültválságra, a kvótarendszer középtávon nem orvosolja a problémákat, így a tagállamok önálló álláspontot kell megfogalmazzanak, és azt képviseljék Brüsszelben, vélte Szilágyi Zsolt.
Még voltak nézeteltérések, emlékeztet Izsák Balázs
Victor Ponta „minősíthetetlen nyilatkozatainak" nincs politikai alapja, hiszen migránskérdésben Románia alapvető álláspontja ugyanaz, mint Magyarországé – hívta fel a figyelmet Izsák Balázs. „Ponta kijelentései miatt az alapvető viszonyok a két ország között nem változnak, stratégiai kérdésekben a két ország számára alapvetően fontos az együttműködés, Magyarország szem előtt kell tartsa, hogy a magyar–román határ egyúttal a schengeni határ, és Románia is be kell tartsa a vállalt kötelezettségeit" – magyarázta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Emlékeztetett, hogy a menekültválság nem írja felül a kisebbségi keretszerződéseket. Ezeket az előírásokat nem változtatják meg a mindennapi politika eseményei, még akkor sem, ha azok „olyan hullámveréseket váltanak ki, mint a migránsválság", értékelte Izsák. Emlékeztetett, Románia és Magyarország között még voltak véleménykülönbségek a rendszerváltás előtt is, amikor a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában (KGST) részt vevő egykori kommunista államok számára kötelező volt a Moszkva által ellenőrzött szigorú összhang, idézte fel Izsák Balázs.
Az erdélyi magyarokat félti a DK
Elutasítja a román határra tervezett kerítést a Demokratikus Koalíció (DK), mivel az a magyarországi politikai alakulat szerint a romániai magyarok szabad mozgását is akadályozni fogja. Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja szerdán az MTI-nek úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök lebukott, mert kiderült, hogy nem érdeklik őt az erdélyi magyarok, nem érdekli, hogy tartják a kapcsolatot Magyarországgal, a Fidesz csak politikai haszonszerzésre használta fel őket. Az újabb kerítéssel egy EU-n belüli határzár jön létre, mondta.
A DK elutasítja Orbán Viktor „szögesdrót-politikáját", összegzett a politikus. Arra a kérdésre, hogy a drótkerítés hogyan akadályozza a hivatalos határátkelőket használó utazók szabad mozgását, azt felelte, hogy az eddigi, a déli határon szerzett tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy egyes átkelőpontokat megszüntetnek majd, ezért az azok környékén élőknek nagyot kell majd kerülniük. Hozzátette, hogy jelenleg is sokan járnak át naponta dolgozni, vásárolni az egyik országból a másikba, és ha megszigorodik a határellenőrzés, akkor a megmaradó átkelőhelyeken óriási dugók alakulnak majd ki.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

XIII. Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok
Gazdag, sokszínű kínálat
A Zsil-völgyi magyar közösség idén szeptember 19. és 27. között XIII. alkalommal szervezi meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat. A rendezvénysor nyitóünnepségére szombaton, szeptember 19-én 12 órakor kerül sor a Lupényi Szakszervezeti Házban.
Szintén szombaton, délután 4 órakor kezdődik a kulturális hét egyik legrangosabb eseménye, a Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitója. A polgármesteri hivatal márványtermében berendezett kiállítás a Kárpát-medencében 1999–2012 között a Magyar Kormány támogatásával megújult építészeti örökséget mutatja be. A vándorkiállítás eddigi helyszínei között szerepelt Budapest, Beregszász, Munkács, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda. A petrozsényi megnyitón köszöntőt mond Zákonyi Balázs nagykövet, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere. A kiállítást megnyitja Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója és Szász János plébános. A tárlatot bemutatja dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója.
Szombaton este 19 órától a Mustármag együttes lép fel Romokon című műsorával a petrozsényi római katolikus templomban.
Vasárnap délelőtt 10 órától szintén a petrozsényi Szent Borbála templomban kerül sor tanévnyitó szentmisére, melyet Fodor Balázs várpalotai plébános celebrál.
Kedden, szeptember 22-én Szórványélet Petrillán és Lónyatelepen címmel tartanak előadást a petrillai római katolikus templomban.
Csütörtökön, szeptember 24-én, a petrozsényi magyar estek keretében a helyi római katolikus templomban bemutatásra kerül a Márton Áron püspökről készült dokumentumfilm.
Szeptember 25-én a várpalotai Gyermekkórus tart előadást a petrozsényi Jézus Szíve Iskolában.
Szintén 25-én délután 5 órától szüreti bálra várják az érdeklődőket Lupényban, a Cinci Sud étteremben.
Szeptember 26-án délután 6 órától a vulkáni római katolikus templomban lép fel a várpalotai gyermekkórus, 27-én, vasárnap pedig a petrozsényi Szent Borbála templomban énekelnek a 10 órától kezdődő szentmisén.
A rendezvénysort szintén rangos esemény zárja: szeptember 27-én, délután 16 órától Székely Árpád és Gazda József könyveinek bemutatására kerül sor a szerzők jelenlétében a lupényi Szakszervezeti Házban.
A Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének és Winkler Gyula EP-képviselőnek védnöksége alatt zajló rendezvénysort a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ megyei, illetve helyi szervezetei és a helyi magyar civilszervezetek (Eben Haezer Egyesület és Carbo Grémium Humanitárius Egyesület) támogatják.
Nyugati Jelen (Arad)

Megtartja vezetőit a Sapientia Alapítvány
Megerősítette tisztségükben a Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagjait az alapítók közgyűlése – közölte lapunkkal az erdélyi magyar egyetemet létrehozó alapítvány. A kuratórium elnöke további négy évre Kató Béla református püspök maradt.
A Sapientia Alapítvány kolozsvári székhelyén megtartott közgyűlésen az alapítók megerősítették tisztségükben a 2013 októberében megválasztott kuratórium tagjait is.
Így Brendus Réka, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, Csenteri András Levente, a Combridge Kft. vezérigazgatója, Daradics Kinga Ágnes, a Mol Románia ügyvezető igazgatója, Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője és Jakab Ilona, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója is marad a testületben.
Továbbá Kállay Péter, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gazdasági vezetője, Kun Imre Zoltán orvos, egyetemi tanár, Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Szilágyi Éva, a szatmárnémeti Református Kollégium igazgatója és Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE volt rektora egészíti ki a kuratórium tagságát.
Mint ismeretes, 2000. április 14-én az erdélyi magyar történelmi egyházak nyolc vezetője által Kolozsváron létrehozott Sapientia Alapítvány kuratóriuma határozta el az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítását kolozsvári központtal három erdélyi városban, Csíkszeredában, Kolozsváron és Marosvásárhelyen létesülő karokkal.
A Sapientia Alapítvány kolozsvári székhelyén megtartott közgyűlésen az alapítók megerősítették tisztségükben a 2013 októberében megválasztott kuratórium tagjait is.
Így Brendus Réka, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, Csenteri András Levente, a Combridge Kft. vezérigazgatója, Daradics Kinga Ágnes, a Mol Románia ügyvezető igazgatója, Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője és Jakab Ilona, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója is marad a testületben.
Továbbá Kállay Péter, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gazdasági vezetője, Kun Imre Zoltán orvos, egyetemi tanár, Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Szilágyi Éva, a szatmárnémeti Református Kollégium igazgatója és Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE volt rektora egészíti ki a kuratórium tagságát.
Mint ismeretes, 2000. április 14-én az erdélyi magyar történelmi egyházak nyolc vezetője által Kolozsváron létrehozott Sapientia Alapítvány kuratóriuma határozta el az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítását kolozsvári központtal három erdélyi városban, Csíkszeredában, Kolozsváron és Marosvásárhelyen létesülő karokkal.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

"Úgy elmegyek, meglássátok"
Megtévesztő lehet a fenti cím, hiszen a magyar kultúrán felnőtt olvasónak egy mezőségi népdalt juttat az eszébe, így joggal gondolhatja, hogy népzenéről szól majd az olvasmány. Nem népzenecentrikus Kárpáti József "Úgy elmegyek, meglássátok" című könyve, amelynek bemutatására vállalkozom, de a népi énekkultúra érintőlegesen mégiscsak benne van. Kárpáti József egy helyi kisközösség, Mezőkölpény népi építkezésének megörökítését tűzte ki célul abban a könyvben, amelynek a fenti címet adta. A festőművész-grafikus pedagógus Mezőkölpény népi értékeire igyekszik ráirányítani a figyelmet, egy olyan kistelepülés épített kultúrájára, amelynek egyetlen közhivatala sincs, ha az összevont négyosztályos iskolát nem számítjuk annak.
Kölpényről kevesen írtak/írnak, de a szóban forgó kiskönyvről1, a "lokális sikerkönyvről", amelyet büszkén forgat a kölpényi ember, érdemes szót ejteni. Kárpáti József és csapata Kölpény ez ideig egyetlen testvérvárosából, Martonvásárról érkezett ebbe az alig 400 fős falucskába, amelynek jószerével – egy 1758-as registrumi lejegyzés szerint – "egy jó kötésekre épült régi harangláb" a legnevezetesebb ékessége. Kárpáti először 1989-ben járt itt, derül ki a könyvből, de mint építészetkutató, a Martonvásári Művészeti Iskola képzőművészeti tagozatának tanáraként 2004-ben, majd 2013-ban visszajött ide tanítványaival és barátaival. Az értékmentés szándéka hozta őket Mezőkölpénybe, hogy az ácsmunkát dicsérő, a falunak sajátos arculatot adó jellegzetes építkezést megörökítsék. A szakember igényességével rajzolták, festették, fotózták azokat az objektumokat, amelyek a közember szemébe is beleakadnak. A közember azonban másféle gondokkal bajmolódik.
Mit tartogat olvasói számára a könyvecske? A múlt század ’50-es éveiből származó, faoromzatú, inkább elszórt, mint utcasorba rendezett, agyagból készült falusi lakóházakat, a XVI. századból való "késő román stílusban épült, de a sok renoválás, újjáépítés folytán román kori szépségét szinte teljesen elveszített" gyülekezeti templomot, a templom melletti, ácsművészeti szempontból is megcsodálható faszerkezetű haranglábat és portikust, a görögkeleti "külterületről áttelepített" fatemplomot, harangtornyot és a még álló néhány "szakrális hagyományokat őrző" fedeles kiskaput.
Az albumszerű könyv magas esztétikai és nyomdagrafikai igényességgel kivitelezett építészművészeti anyaga nem meríti ki a mindössze 48 oldalnyi könyv tartalmát. Szerzője és megálmodója a "lelki táplálék"- ról sem feledkezett meg, a mezőségi népzenéről mint a Mezőségre ráirányító ihletforrásról. Ihletforrásról, és nem többről, hiszen "Pávai István népzenész, ma népzenekutató (etnomuzikológus) 1988-ban Bukarestben megjelent Mezőkölpényi népzene c. bakelitlemezét meghallgatva bárki nekiindult volna a székely Mezőségnek, a Marosszéki Mezőségen található kis falu, Mezőkölpény közelebbi megismerésének". És ha már szóba jött a falusi népi kultúra nélkülözhetetlen kelléke, a népzene, szóljunk a helyi ének- és mozgáskultúra élő szószólójáról, Szabó Terézről is, akit Kárpáti József így mutat be: "Szabó Teréz Erdélyben, a Maros megyében elhelyezkedő Mezőkölpény (románul: Culpiu) és környékének elismert és nagyra becsült táncosa, énekese, a vidék táncainak tanítója", akit a martonvásáriak a Népművészet Mestere díjra javasoltak, amit 2013-ban megkapott Teri néni. A díjat Balog Zoltántól, az Orbán-kormány emberi erőforrások miniszterétől vehette át. Továbbá emléket állít néhai Szabó Viktor "virtuóz balkezes prímásnak" is, aki 2010-ben, 71 éves korában hunyt el. Nos, így kerek ez a kis "etnomonográfia".
Ízléses, szép könyvet vehet kezébe az a szerencsés olvasó, aki hozzáférhetett, hiszen a testvérváros "ajándéka" nem került ki a könyves forgalomba. Nekem szerencsém volt, mert néhányan a kölpényiek közül (Teri néni, András bácsi) gondoskodtak róla, hogy a "tanár úr" is megkaphassa. Köszönöm nekik.
1Kárpáti József: "Úgy elmegyek, meglássátok". Architektúra, Mezőkölpény, 2013-14. A könyv megjelenését Martonvásár Város Képviselőtestülete támogatta
Albert-Lőrincz Márton
Népújság (Marosvásárhely)

Az aradi tizenhármak: út és emlékezet
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján érdemes kicsit áttekinteni a szabadságharc bukásához vezető utat, a vértanúk kultuszának eredetét és fejlődését – ebben volt segítségünkre Hermann Róbert és Medgyesy-Schmikli Norbert, a Károli Gáspár és a Pázmány Péter egyetemek történészei.
Az osztrák–magyar háború 1848. szeptemberi kitörésekor a magyar hadseregben komoly tapasztalattal csak azok az alakulatok rendelkeztek, amelyek a császári és királyi hadseregből kerültek át – szögezte le rögtön Hermann Róbert hadtörténész. A Károli Gáspár Református Egyetem történettudományi intézetének vezetője szerint tehát az ellenség eleve nemcsak számbeli, hanem minőségi fölényben is volt a csapatainkkal szemben. Ennek nyilvánvaló oka, hogy az önálló magyar haderő, a honvédség szervezése csak 1848 májusában kezdődött meg, a tömeghadsereg létrehozása pedig 1848. szeptember–október folyamán.
– Ez azt jelenti, hogy a magyar hadsereg alakulatainak kétharmada fiatalabb volt egyévesnél. Ami pedig a felszerelést illeti, miután az országnak 1848 előtt nem volt hadiipara (ipara is alig), a fegyverzetet kezdetben a hazai császári raktárakból, illetve külföldi szállításokból fedezték. Ezek a lehetőségek azonban 1848 őszétől jelentősen beszűkültek, illetve megszűntek. Így maradt a hazai gyártás, amit sikerült ugyan megszervezni, de ez nem változtatott azon, hogy a honvédsereg mindvégig komoly fegyverzeti és felszerelési hiányokkal küzdött – magyarázta a hadtörténész.
Hermann Róbert azonban figyelmeztetett: a körülmények ellenére számos alakulat kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az 1848 május–júniusában felállított első tíz honvédzászlóalj közül figyelemre méltó például a szegedi 3. és a kassai 9. (az úgynevezett vörössipkás) zászlóalj, a tüzérségünkről pedig sokat elárul, hogy az osztrák és az orosz fél is azt hitte: a magyaroknak francia tüzéreik vannak.
A katonák és tisztjeik motivációja eltérő volt. Az első tizenkét honvédzászlóalj, az 1848. augusztus–szeptember folyamán szervezett önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak, a további önkéntes és szabadcsapatok esetében az önkéntesség elkötelezettséget feltételez. Ugyanez mondható el az intézetvezető szerint az 1848 őszén, illetve 1849 nyarán hazaszökő, külföldön állomásozó huszáralakulatok tagjairól is. Ám az 1848 őszétől „kötelezően” kiállított honvédalakulatokról ezt nem állíthatjuk ilyen határozottan.
– A tisztikar körében is sokfélék voltak a motivációk. A tényleges és nyugalmazott császári tisztek részint nemzeti elkötelezettségből, részint egzisztenciális okokból jelentkeztek nagy számban a honvédseregbe, ahová eggyel magasabb rangban vették át őket. Ugyanakkor azok, akik nem azonosultak az üggyel, 1848 őszétől több ütemben elhagyták a honvédsereget. Az első ilyen válság 1848 októberében zajlott le, amikor V. Ferdinánd király törvénytelennek minősítette a magyar országgyűlés tevékenységét. A következő hullám az október 30-i kudarcba fulladt schwechati csata után következett be, ezt követte az V. Ferdinánd lemondását, majd a főváros elfoglalását, végül pedig a függetlenség és a trónfosztás kimondását követő válság – részletezte Hermann Róbert. A hadtörténész hozzátette:
– Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a hadi események, azaz az önvédelmi harc kilátásainak változásai sokkal komolyabb hatással jártak, mint egyes politikai jellegű sorsfordulók. Jellemző, hogy a trónfosztást követően alig egy tucat magasabb beosztású tiszt vonult vissza, s általában ki sem léptek a honvédseregből, hanem betegszabadságra mentek, vagy békealkalmazást kértek.
A Károli intézetvezetője a sorsfordító orosz beavatkozásról fontosnak tartotta kiemelni, hogy – ellentétben a ma is dívó közvélekedéssel – nem a függetlenség és a trónfosztás kimondása okozta, hanem a tavaszi hadjárat magyar sikerei miatt került rá sor.
– Az osztrák fővezérség már 1849. március végén egyre többször utalt erre a lehetőségre, mint amellyel megoldható a „magyar kérdés”, a hivatalos osztrák segítségkérés pedig másfél héttel korábban elment Szentpétervárra, mint ahogy a függetlenség és a trónfosztás kimondásának híre megérkezett Bécsbe – mutatott rá a szakértő.
Miklós cár hadba szállásával az összeomlás elkerülhetetlenné vált. A hadtörténész rámutatott: maga az orosz haderő önmagában vagy harminc-negyvenezer fővel volt nagyobb, mint a honvédsereg, s akkor a két fél közötti minőségi különbségekről még nem is beszéltünk. A békekötésre ráadásul az osztrák fél 1848 októbere utáni teljes elutasító magatartása miatt már nem volt esély – Bécs elszánta magát a független Magyarország felszámolására.
– A megtorlás az osztrák kormányzat kezdeti elképzelései szerint elsősorban a magyar politikusokat sújtotta volna; az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Szemere-kormány tagjait, a megyékbe és kerületekbe kiküldött kormánybiztosokat, a parlamenti képviselőket. Az, hogy a legsúlyosabb ítélet ne őket, hanem a honvédsereg azon tisztjeit érje, akik a császári-királyi hadsereg aktív vagy nyugalmazott tisztikarából kerültek át a honvédsereg felső katonai vezetésébe, alapvetően az új uralkodó, I. Ferenc József döntése volt. Az ok egyszerű: nem elsősorban a politikusoknak, hanem ezeknek a katonáknak köszönhető az a haderő, amely 1849 tavaszán a határokig kergette az osztrák sereget. Ezt a szégyent nem lehetett megbocsátani és megtorlás nélkül hagyni – magyarázta Hermann Róbert. A történésztől azt is megtudtuk, hogy a megtorlás már 1849 januárjában megkezdődött, amikor Budán kivégeztek egy Witalis Söll nevű honvéd őrnagyot, a tiroli vadászcsapat parancsnokát. 1849 márciusában az olasz önkéntesekből álló Frangepán-csapat főhadnagyát, Giovanni Baldini vasúti főmérnököt lőtték agyon azért, mert a császári hadsereg olasz nemzetiségű katonáit rávette az átállásra. S a sor hosszan folytatható 1849. október 20-ig. Akkor Pesten Mieczyslaw Woroniecki és Peter Giron honvéd alezredesek, illetve Karol d’Abancourt de Franqueville honvéd százados került a hóhér kezére. Az ő kivégzésük legfontosabb oka az volt, hogy így demonstrálják a világnak: a magyar szabadságharcban a „külföldi söpredék” is komoly, meghatározó szerepet játszott.
– Ami pedig Aradot illeti, azt egyértelműen szimbólumnak szánták. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan komoly erődítmény, amit a honvédsereg 1848–1849 folyamán elfoglalt a császári-királyi haderőtől. S az erőd bevételének fő felelőse, Vécsey Károly vezérőrnagy nem véletlenül volt utolsó a kivégzettek sorában, hiszen az ő vétkét tartották a legsúlyosabbnak – fejtette ki Hermann Róbert.
Végül a tizenhárom vértanúról szólva a Károli tanára közölte:
– Az utókor hajlamos őket mind-mind hibátlan jellemű és katonai teljesítményű személyiségnek tekinteni. És valóban voltak közöttük egészen zseniális katonák, mint a Kossuth által semper victrixnek (örökké győztes) nevezett Damjanich János, a tavaszi hadjárat második felében a főváros előterében a császári-királyi fősereget hetekre lekötő Aulich Lajos. Voltak közöttük olyanok, akik mindig megbízhatóan teljesítettek, mint Vécsey Károly, aki elfoglalta Aradot, s majdnem elfoglalta Temesvárt is; Lahner György, a honvédsereg fegyverzeti és lőszerellátásának megszervezője és irányítója; a Komárom erődjét 1849 telén és tavaszán megőrző Török Ignác; a legreménytelenebb körülmények közepette is tejes erőbedobással harcoló Dessewffy Arisztid, Leiningen-Westerburg Károly és Poeltenberg Ernő – sorolta a hadtörténész.
De Hermann Róbert azt is megjegyezte, néhányukról kiderült, hogy kitűnő ezred-, dandár- vagy hadosztályparancsnokok, ám egy hadtest élén, önálló vezénylőként már nem állják meg a helyüket. Ilyen volt Knezic Károly, Nagysándor József, Kiss Ernő. A kivégzettek között volt továbbá Schweidel József, aki betegsége miatt 1848. december vége után nem teljesített fegyveres szolgálatot, illetve Lázár Vilmos, aki félig-meddig véletlenül került be az aradi perbe, hiszen a IX–X. hadtest egyes maradványai az ő vezényletével tették le a fegyvert; de korábban hadosztály-parancsnokinál magasabb beosztásban nem szolgált, abban viszont kiválóan helytállt.
Az aradiak emlékezetéről Medgyesy-Schmikli Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára beszélt lapunknak.
– A golyó által kivégzett Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József; továbbá a kötél általi halállal elköltözött Poeltenberg Ernő lovag, Török Ignác, Lahner György, Knezic Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, valamint Vécsey Károly gróf haláluk pillanatában a magyar szabadságharc mártírjaivá váltak. Tiszteletük első megnyilvánulásaként az aradiak aznap este a vesztőhelyen, a vár tövében és a Maros partján gyertyát gyújtottak, és közösen imádkoztak a kivégzettekért, s két napra gyászba borult a város, bezártak a boltok is – idézte fel az eseményeket a Pázmány tanára.
A történész szavaiból kiderült, hogy az elnyomás éveiben nyilvános megemlékezésre nem volt mód, még a tábornokok nevét sem szabadott kiejteni az utcán. A szájhagyomány útján terjedő történetek, az aradi tizenháromnak tulajdonított fohászok és utolsó szavaik révén viszont emlékük nem halványult el. Liszt Ferenc nekik ajánlotta „Funérailles – octobre 1849” című megrendítő zongoraművét. Népdalokat is költöttek az áldozatokról. Ezek közül a „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugara…” kezdetű, 56 sorból álló költemény ismertségét tekintve is kitűnik a sorból. Figyelemre méltó az is, hogy az 1850-es évektől megjelentek a Batthyány Lajos vonásait idéző Szent István-ábrázolások, 1860 után pedig néhol az idős Széchenyi István arca köszönt vissza az államalapítót mintázó alkotásokról. Az első aradi „emlékmű” Barabás Péterhez, egy későbbi országgyűlési képviselő, Barabás Béla édesapjához kötődik, akinek önéletírása szerint: „Volt az apám udvarában egy kiszáradt eperfa. Éppen 13 főága volt. Ez a kiszáradt eperfa volt az első emlék, amellyel az aradi vár mellett elterülő zsigmondházi mezőn a vértanuk kivégeztetési helye megjelöltetett.” Az eperfa ágaira írták fel a kivégzettek nevét, és mellé egy keresztet is állítottak. A fa helyén 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet helyezett el, majd 1881-ben obeliszket állítottak ott fel. A legméltóbb emlékmű a város központjában álló Szabadság-szobor 1890-ből – ez Huszár Adolf és Zala György (a budapesti Hősök tere egyik szobrásza) munkája. Trianon után ezt a román állam elbontatta, s csak 2004-ben került vissza a helyére. Thorma János Aradi vértanúk – Október hatodika című gyönyörű festménye (1893–1896) mindmáig egyik ikonja lett a megemlékezéseknek. Az aradi vértanúk tisztelete a századfordulón már nem ütközött komolyabb akadályokba – tudtuk meg Medgyesy S. Norberttől.
– Október 6. központi helyet foglalt el a közgondolkodásban, olyannyira, hogy 1956-ban a forradalom 16 pontja közül az egyik nemzeti gyásznappá és tanítási szünetté nyilvánítását követelte – mutatott rá Medgyesy S. Norbert. Elmondta például, hogy Aradon valójában nem tizenhárom, hanem tizenhat honvédtiszt lelte halálát. A kivégzettek között volt még Ormay Norbert ezredes, Kossuth szárnysegédje, Kazinczy Lajos ezredes (Kazinczy Ferenc legidősebb fia), valamint Lenkey János tábornok is.
Említésre méltó továbbá, hogy Batthyány Lajos miniszterelnököt annak ellenére ítélték halálra és végezték ki ugyancsak október 6-án Pesten, hogy 1848 nyarától kezdve mindvégig a békés megoldás lehetőségét kereste a bécsi udvarral, amíg 1849. január 8-án Pesten el nem fogták az osztrákok.
Nagy Áron
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

Tőkés László EP-védelmet kér a magyaroknak
Az Európai Parlament védelmét kérte a „fenyegetett” romániai magyar közösség számára Brüsszelben Tőkés László. Közben Potápi Árpád államtitkár úgy véli: ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát.
Az erdélyi magyar önrendelkezés elleni újabb támadássorozat kapcsán szólalt fel Tőkés László EP-képviselő szerda este az Európai Parlament brüsszeli ülésén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívta az uniós törvényhozás figyelmét, hogy Emil Boc kolozsvári polgármester az ún. etnikai autonómia visszautasításaképpen nemrég megtagadta egy erdélyi autonómiát népszerűsítő, háromnyelvű óriásplakát kitűzésének engedélyezését.
„A székelyföldi románok szélsőséges, soviniszta szervezetének legutóbbi csúcstalálkozója a román állami szervek – a rendfenntartó erők és a hadsereg – fokozott jelenlétét követelte a túlnyomó többségében magyar Székelyföldön, Mircea Duşa hadügyminiszter pedig fenyegető támadást intézett a székely autonómiatörekvések ellen" – ismertette Tőkés.
Az EP-képviselő arra is emlékeztetett, hogy 2014-es jelentésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – megfogalmazása szerint Nicolae Ceauşescu diktátor egykori titkosrendőrsége, a Szekuritáté módjára – még mindig állambiztonsági veszélyforrásnak tekinti a másfél milliós erdélyi magyarságot, illetve legitim autonómia- és jogköveteléseit.
Tőkés szerint a „kiújuló magyarellenes hatalmi propaganda és uszítás" vélhetően az SZNT október 24-i tömegmegmozdulásának szól, amely a Székelyföld 750 kilométernyi körkörös határvonalának kivilágításával száll síkra az autonóm régió sérthetetlenségéért. „Védelmüket kérem a fenyegetett romániai magyarság számára!" – hangoztatta felszólalásában Tőkés, aki szerint az RMDSZ „opportunista és halogató" autonómiapolitikája az autonómiaellenes román nemzetpolitika malmára hajtja a vizet.
Eközben Potápi Árpád János szerint a területi autonómia gazdasági hatalmat is jelent, Magyarország pedig minden lehetséges politikai eszközzel támogatja a székelyek önrendelkezési törekvéseit. Az Orbán-kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Időknek úgy nyilatkozott, a székelyeknek maguknak kell a sorsukat alakítaniuk, nem várhatják, és nem is remélhetik, hogy Brüsszel vagy Bukarest megoldást hoz majd.
„Először meg kell fogalmazniuk jogos igényüket és céljukat, ez pedig az autonómia. Ezt az ügyet a Székely Nemzeti Tanács is több éve felkarolta, de a székelységnek is ki kell állnia, és ki kell tartania az elhatározása mellett" – szögezte le a napilapnak a politikus. Szerinte az autonómia nemcsak politikai kategória és önrendelkezés, hanem gazdasági hatalom is. Potápi úgy vélte, ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát. Kiemelte ugyanakkor, hogy minden próbálkozás kevés, amíg a román kormány és közvélemény a nemzetközi porondon ezt nem támogatja.
„Ezzel együtt kész tervekkel kell rendelkeznünk arra az esetre, ha meglesz a területi autonómiára a fogadókészség" – állapította meg a Magyar Időknek Potápi. Arra a felvetésre, hogy Bukarest folyamatosan mereven elzárkózik attól, hogy a területi autonómiáról tárgyaljon, az elért eredményeket hozta fel. „Tíz éve még beszélni sem lehetett erről, hát még harminc évvel ezelőtt, ma pedig már napi szinten téma ez a kérdés a román parlamentben. Ez óriási előrelépés. Hiszem azt, hogy a román közvélemény és politika sem lesz mindig ennyire elzárkózó" – mutatott rá az államtitkár.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László EP-védelmet kér a magyaroknak
Az Európai Parlament védelmét kérte a „fenyegetett” romániai magyar közösség számára Brüsszelben Tőkés László. Közben Potápi Árpád államtitkár úgy véli: ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát – adja hírül a kronika.ro.
Az erdélyi magyar önrendelkezés elleni újabb támadássorozat kapcsán szólalt fel Tőkés László EP-képviselő szerda este az Európai Parlament brüsszeli ülésén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívta az uniós törvényhozás figyelmét, hogy Emil Boc kolozsvári polgármester az ún. etnikai autonómia visszautasításaképpen nemrég megtagadta egy erdélyi autonómiát népszerűsítő, háromnyelvű óriásplakát kitűzésének engedélyezését.
„A székelyföldi románok szélsőséges, soviniszta szervezetének legutóbbi csúcstalálkozója a román állami szervek – a rendfenntartó erők és a hadsereg – fokozott jelenlétét követelte a túlnyomó többségében magyar Székelyföldön, Mircea Duşa hadügyminiszter pedig fenyegető támadást intézett a székely autonómiatörekvések ellen" – ismertette Tőkés.
Az EP-képviselő arra is emlékeztetett, hogy 2014-es jelentésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – megfogalmazása szerint Nicolae Ceauşescu diktátor egykori titkosrendőrsége, a Szekuritáté módjára – még mindig állambiztonsági veszélyforrásnak tekinti a másfél milliós erdélyi magyarságot, illetve legitim autonómia- és jogköveteléseit.
Tőkés szerint a „kiújuló magyarellenes hatalmi propaganda és uszítás" vélhetően az SZNT október 24-i tömegmegmozdulásának szól, amely a Székelyföld 750 kilométernyi körkörös határvonalának kivilágításával száll síkra az autonóm régió sérthetetlenségéért. „Védelmüket kérem a fenyegetett romániai magyarság számára!" – hangoztatta felszólalásában Tőkés, aki szerint az RMDSZ „opportunista és halogató" autonómiapolitikája az autonómiaellenes román nemzetpolitika malmára hajtja a vizet.
Eközben Potápi Árpád János szerint a területi autonómia gazdasági hatalmat is jelent, Magyarország pedig minden lehetséges politikai eszközzel támogatja a székelyek önrendelkezési törekvéseit. Az Orbán-kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Időknek úgy nyilatkozott, a székelyeknek maguknak kell a sorsukat alakítaniuk, nem várhatják, és nem is remélhetik, hogy Brüsszel vagy Bukarest megoldást hoz majd.
„Először meg kell fogalmazniuk jogos igényüket és céljukat, ez pedig az autonómia. Ezt az ügyet a Székely Nemzeti Tanács is több éve felkarolta, de a székelységnek is ki kell állnia, és ki kell tartania az elhatározása mellett" – szögezte le a napilapnak a politikus. Szerinte az autonómia nemcsak politikai kategória és önrendelkezés, hanem gazdasági hatalom is. Potápi úgy vélte, ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát. Kiemelte ugyanakkor, hogy minden próbálkozás kevés, amíg a román kormány és közvélemény a nemzetközi porondon ezt nem támogatja.
„Ezzel együtt kész tervekkel kell rendelkeznünk arra az esetre, ha meglesz a területi autonómiára a fogadókészség" – állapította meg a Magyar Időknek Potápi. Arra a felvetésre, hogy Bukarest folyamatosan mereven elzárkózik attól, hogy a területi autonómiáról tárgyaljon, az elért eredményeket hozta fel. „Tíz éve még beszélni sem lehetett erről, hát még harminc évvel ezelőtt, ma pedig már napi szinten téma ez a kérdés a román parlamentben. Ez óriási előrelépés. Hiszem azt, hogy a román közvélemény és politika sem lesz mindig ennyire elzárkózó" – mutatott rá az államtitkár – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Munkahelyet vált Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár
Megválik a posztjától Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár - tudta meg az Index. Wetzel már jövő héten, október végén távozik a Miniszterelnökségről, és átkerül a Belügyminisztériumba, ahol november 1-től a honosításért felelős miniszteri biztos lesz.
Wetzel Tamás tavaly a harmadik Orbán-kormány megalakulása után lett helyettes államtitkár.
A nemzetpolitikai államtitkárság, amely az előző ciklusban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium alá tartozott, tavaly került a Miniszterelnökséghez, és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes irányításával végzi a munkáját. A terület felelőse államtitkári pozícióban, Potápi Árpád, az ő helyettese volt eddig Wetzel.
Wetzel az előző ciklusban már dolgozott egyszerűsített honosításért felelős kormánybiztosként. Az átalakítások után került Répás Zsuzsanna addigi helyettes államtitkár helyére. Most azért megy az Index forrása szerint a BM-be, mert a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal is oda tartozik. De továbbra is Semjén Zsolt irányítása alatt dolgozik.
A helyettes államtitkár távozása többeket meglepett a Miniszterelnökségen, mivel Lázár János október 8-án bejelentette, hogy "Orbán Viktor lezárta a kormányátalakítást mind személyi, mind szervezeti értelemben".
maszol.ro

1956 Erdélyben: a forradalom elmaradt, de a megtorlás nem
Stefano Bottoni történésszel tekintettük át, mi történt azokban a bizonyos októberi napokban Romániában. „Magyar ügy” volt-e az erdélyi ötvenhat? Párhuzamok és különbségek, mítoszok és valóság.
Az, hogy pontosan mi is történt Erdélyben, Romániában 1956 őszén-telén – és egyáltalán, hogy a magyarországi eseményeknek voltak itteni „leágazásai” is –, még mindig nem kellőképpen ismert a nagyközönség körében. Ennek körbejárására keresve sem találhattunk volna jobb beszélgetőtársat Stefano Bottoninál, aki a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként Erdély, az erdélyi magyar nemzeti közösség közelmúltjának egyik kiváló ismerője.
Kutatási területe Közép-Európa politika- és társadalomtörténete, történelme a legújabb korban, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre; nemzetépítés és államépítés Romániában a kommunizmus időszakában; illetve a Magyar Autonóm Tartomány (1952-1960) története – ez utóbbiról írta Sztálin a székelyeknél című munkáját.
Nemrég Kolozsváron mutatták be, Domokos János rendezővel együtt, a Túlélés vagy népszolgálat? című dokumentumfilmet, amely Mikó Imre és a Szekuritáté kapcsolatát dolgozza fel, és amelynek tudományos szakértője volt.
Bottoni szerint '56 romániai vonatkozásainak feldolgozását egyfelől a mítoszteremtés, másfelől a teljes mellőzés jellemzi. A brutális megtorlás pedig inkább a romániai magyarság megfélemlítését szolgálta a kommunista államhatalom részéről, mint egy valós forradalmi veszély elhárítását. Azt is elárulta, mit tart '56 legsúlyosabb erdélyi örökségének.
- Az ’56-os forradalom kitörését megelőzően már voltak Romániában olyan szervezkedések, amelyek a kommunista hatalom megdöntését tűzték ki célul – ilyen volt a Szoboszlay-féle csoport. Tekinthetők-e ezek a forradalom egyfajta előzményének, előképének, amelynek hatása volt a későbbi fejleményekre, vagy elszigetelt akciókként tekinthetünk rájuk?
- Erős túlzásnak tekinteném ezt a kijelentést, mivel az 1950-es évek közepén más helyzet alakult ki a két országban. Magyarországon a Rákosi-féle ámokfutást csak lassította, de nem tudta visszafordítani a Nagy Imre-kormány által 1953 nyarán meghirdetett, rendszeren belüli korrekció, amit 1956 őszéig tartó belső harc követett.
Romániában ezzel szemben Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt vezetője 1952 után sikeresen konszolidálta hatalmát a legveszélyesebb vetélytársak, elsősorban Ana Pauker és „moszkovita” társainak kiiktatásával a politikai életből. A román kommunista rendszer egyáltalán nem volt népszerű, de pozíciói sokkal stabilabbak voltak, mint Budapesten. A Szoboszlay Aladár-féle szervezkedésből a megtorló gépezet kreált országos szintű összeesküvést.
Ma már nemcsak a peranyag, hanem sok személyes dosszié is elérhetővé vált az állambiztonsági levéltárban, és az új információk némileg árnyalják a korábban általam is leírt történetet: a mozgalmat valóban több beépített ügynök „kreálta” és fejlesztette. Szoboszlayék valójában semmilyen veszélyt nem jelentettek a hatalom számára. Halálra ítélésük 1958-ban a társadalom megfélemlítését szolgálta.
- A magyarországi történésekkel összevetésben hogyan zajlott a romániai ’56, jellegét tekintve? Mennyire tudott széles(ebb) bázist megszólítani és a társadalom mely rétegeit érintette leginkább? Miben különbözött a magyarországi eseményektől?
- Először is, oszlassunk el egy viszonylag népszerű tévhitet: nem volt „romániai 56”, sem „erdélyi magyar 56”. Nem beszélhetünk összehangolt, tömegeket megmozgató, politikai programokat artikuláló ellenzéki kezdeményezésről. Az egyetlen, országos tekintetben is jelentősnek mondható esemény a temesvári egyetemisták által rendezett gyűlés és tüntetési kísérlet volt, október 30-31-én. Az általuk közzétett követelések, a tiltakozási módszerek kísértetiesen hasonlítottak a szegedi és budapesti diákok által indított folyamatra. Ráadásul a temesvári megmozdulásnak semmilyen etnikai színezete nem volt: együtt vonultak román, magyar, német, zsidó, szerb hallgatók.
A román hatóságok azért fojtották el olyan gyorsan és határozottan a tiltakozást, mert attól tartottak, hogy a temesvári események másokat is bátoríthatnak. Utólag nézve, az is mutatja, hogy mennyire uralták a helyzetet, hogy fizikai kényszert sem kellett igazán használniuk, nem lövettek bele a tömegbe, nem folyamodtak brutális kínzásokhoz. Egyszerűen őrizetbe vették és egy üresen álló szovjet laktanyába zsúfolták őket „közbiztonsági őrizetbe”, aztán perre vitték a vélt szervezőket, szabadon engedve a többi diákot.
- Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság című, általad főszerkesztett kötet bevezető tanulmányában azt írod, hogy a kolozsvári megmozdulások sikertelenségének egyik oka a lappangó etnikai ellentétekben keresendő, és abban, hogy a román közvélemény minden magyar érdekeltségű szervezkedést gyanakvással fogadott. Mennyire volt „magyar ügy” ’56 Romániában, mennyire tudott kilépni az etnokulturális meghatározottságok közül?
- Kolozsváron elsősorban „magyar ügy” maradt az 1956 őszi elégedetlenség. Benkő Levente néhány éve kiadta a szeptember végi kétnapos értelmiségi gyűlés jegyzőkönyvét, amelyen a kolozsvári baloldali magyar értelmiség színe-java panaszáradattal fogadta a Bukarestből küldött „tűzoltókat”, Miron Constantinescut és Fazekas Jánost. Mindenki egyszerre fájlalta az elmaradt reformokat, a soha el nem indult desztalinizációt és a fokozódó nemzetiségi nyomást.
Ne feledjük, hogy Kolozsvár városában (mely 1956-ban már több, korábban önálló, román lakta községet is magában foglalt) éppen akkor billent át az etnikai mérleg a románok javára. Természetesen az utca embere ezt nem vehette észre, mert a város még teljes mértékben megőrizte a korábbi magyar jellegét, és a románok közül is sokan magyarul érintkeztek magyar ismerőseikkel. De a közigazgatás különböző szintjein már javában zajlott a kádercsere: a magyarok és zsidók helyére többnyire románok kerültek, nem csak Erdélyből, hanem az ország más vidékeiről is. Az 1956-os események semmilyen, még ideiglenes egységet sem tudtak összekovácsolni abban a nagyvárosban, ahol 1919 óta állandó volt a szupremáciáért folytatott küzdelem.
- Mi volt az oka annak, hogy a levert magyar forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét épp Romániába – Snagovra – szállították?
- Románia különösen érdekelt volt a forradalom leverésében, és a politikai helyzet gyors (vissza)rendezésében. Már október végén két magas rangú, magyarul tökéletesen beszélő párttisztviselő, Valter Roman és Aurel Mălnășan félhivatalos úton Budapestre érkezett, hogy első kézből tájékozódjon a kialakult helyzetről. Még a november 4-i második szovjet katonai beavatkozás előtt tértek vissza Romániába, és máris arról számoltak be a pártvezetésnek, hogy Magyarországon ellenőrizhetetlen, a román érdekeket súlyosan sértő folyamatok indultak el. A forradalmat gyakorlatilag egy nacionalista puccsként értelmezték, és feltétlenül szükségesnek tartottak annak mihamarabbi elfojtását.
Hruscsov bukaresti tárgyalásain november 2-án a román fél már katonai segítséget kínált a Szovjetuniónak (ez lett volna pár évtized alatt a harmadik magyarországi román intervenció, az 1919-es és 1944-es bevonulások után), de a moszkvai vezetés jobbnak látta visszautasítani az ajánlatot. November 23-án azonban már beleegyeztek abba, hogy a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imre miniszterelnököt Romániába szállítsák, néhány kormánytaggal és azok családjaival együtt.
Nagy Imre közel fél évet töltött Snagovban úgy, hogy többször felkeresték romániai és magyarországi pártvezetők, és önkritikára, vallomásra próbálták kényszeríteni – miközben a Szekuritáté az ő és környezete minden szavát rögzítette.
- Még mindig viszonylag kevesen tudják, hogy a forradalom leverése utáni megtorlások Romániában is rengeteg embert érintettek, halálos ítéleteket is hajtottak végre. Milyen volumenű volt a megtorlás, az események valós súlyához képest és a magyarországi intézkedésekhez viszonyítva?
- A megtorlás dimenziója valóban döbbenetes, ha figyelembe vesszük, hogy semmilyen, állambiztonsági szempontból nézve komoly kihívás nem előzte meg. Természetesen sokan hallgatták a magyar és nyugati rádióadásokat, természetesen sokan szolidarizáltak a budapesti felkelőkkel, és változást reméltek Romániában is, de ezt nagyon kevesen és elszigetelten merték csak felvállalni.
Ehhez képest 1956 novembere és 1962 decembere között nem kevesebb, mint 30 ezer embert tartóztattak le országszerte, valamilyen politikai motivációval. Közülük csak néhányukat – például a Szoboszlay-ügyben őrizetbe vett, majd elítélt 57 személyt – az 1956-os eseményekben betöltött valós vagy vélt szerepük miatt. Csak 1957 és 1959 között több mint 10 ezer jogerős elmarasztaló ítéletet hoztak a bukaresti, kolozsvári és iași-i katonai bíróságok.
1957 és 1959 között országszerte bizonyíthatóan 45 személyt végeztek ki politikai vétség miatt, csak a Szoboszlay-perben tíz embert végeztek ki, közülük kilenc magyar volt. 1958-tól kezdődően azonban sok „politikai” eljárást polgári perként folytattak le, gazdasági bűncselekménynek álcázva a politikai indítékot. A legtöbb embert az 1958-ban újraindult és 1962-ben befejezettnek tekintett kollektivizálás elleni tiltakozásért ítélték el; de börtönbe került sok „régi” értelmiségi és katonatiszt is, akiket háborús bűnökkel vádoltak.
- Az egyházakat, főként az addig kevésbé üldözött magyar protestáns egyházakat, különösen érzékenyen érintette a megtorláshullám. És természetesen volt nemzetiségi vonulata is a megtorló gépezetnek. Főleg 1958-tól feltűnő mértékben nőtt a magyar és/zsidó vagy német nemzetiségűnek tekintett személyek üldözése. Miközben 1956 végén és 1957 elején a hatalom a Magyarországhoz hasonló rendszerellenes hangok elfojtásában volt leginkább érdekelt, 1958-tól egyszerre támadta a másként gondolkodókat, a régi rendszer képviselőit, valamint a kellemetlenné vált nemzetiségek hiteles – és éppen ezért veszélyes – képviselőit.
Vannak-e „fehér foltok” 1956 romániai történéseinek kutatásában, mennyire hozzáférhetőek a források? Milyen mértékben sikerült feldolgozni ’56 romániai történéseit – konkrét és átvitt értelemben egyaránt?
Rengeteg még a „fehér folt”, és az utóbbi 10 évben alig történt érdemi előrelépés az eseménytörténet rekonstruálásában (sem). Az egyetlen komoly újdonságot abban látom, hogy a nemrég feltárt magyar-román állambiztonsági és rendőri együttműködés új, tágabb keretbe illeszti az 1956 utáni megtorlásokat. Előfordult, hogy a két ország hatóságai együtt nyomoztak feltételezett „bűnösök” ellen, de az is, hogy magyar állambiztonsági vezetők Romániában hallgattak ki magyar nemzetiségű gyanúsítottakat. Egészen 1963-ig hatékonyan és konfliktusmentesen folyt az együttműködés ezen a területen is.
Ma már nem a források hozzáférhetősége jelenti a legnagyobb gondot, hanem egyrészt a szakemberhiány (konkrétan az, hogy nincs piacon elég tehetséges vagy legalább szorgalmas diák/doktorandusz, akit „rá lehessen állítani” erre a témára), másrészt pedig az '56-os forradalmat és az azt követő megtorlást mindmáig övező mítoszteremtés (erdélyi magyar oldalról) vagy fájdalmas mellőzés (a román szakma részéről).
Nehéz, de szükséges lenne megértetni a mai olvasóval, hogy Romániában semmilyen forradalmi hangulat nem uralkodott 1956 októberében, még a magyar közösségen belül sem, és ehhez képest miért folyamodott a hatalom az ’56 utáni brutális, éveken át tartó megtorláshoz. Az én válaszom erre egyre inkább az, hogy egyfajta kommunista nemzetépítési folyamattal állunk szemben, amelynek fontos stációját képezte az 1956-os forradalomra adott politikai és állambiztonsági válasz.
1956 romjain már Ceaușescu hatalomra kerülése előtt új, a korábbinál szofisztikáltabb rendszer épült, amely integrálta, egyneműsítette a társadalmat, miközben dezintegrálta a (szakmai, vallási, nyelvi) kisközösségeket. Úgy gondolom, hogy erdélyi magyar szempontból ez tekinthető 1956 legfontosabb és legsúlyosabb, máig ható örökségének: a kisebbségi társadalom módszeres „behálózása”, valamint a kisebbségi elitekkel kötött, bizonytalan erkölcsi talajon álló kompromisszumok sokasága.
Papp Attila Zsolt
foter.ro/cikk

1956 lépcsőfokai
Nehéz emlékezni. Felejteni nehezebb. Tizennyolc éves voltam akkor, felnőtt, pénz- és igazságkereső, mint annyian mások. Mintha tudta volna a kommunista diktatúra, hogy anyagi meg szellemi nyomorúságban hamarább érik a fiatal – két egymás utáni évfolyamot 17 évesen érettségiztettek Romániában, hogy lennénk mi a Párthoz hű, még kiskorú értelmiség.
Marx megmondta a 19. században, hogy „kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete”. Sem az angol Robert Owen, sem a zsidó Marx nem úgy látta azonban a kommunizmust, ahogyan azt Lenin meg Sztálin meg az ők követői láttatták, immár fegyveres hatalmon a fél világban, pártszékházak és börtönfalak között.
Internátusi, kollégiumi felügyelő voltam ’56-ban, akkor ősszel csapott meg először engem is, Európát is a győzelem halovány reménysége. Több volt az állambiztonsági az erdélyi magyar középiskolák és egyetemek körül, mint amennyi a diák. És Magyarországon győztek volna a felkelő forradalmárok, akár 1848-ban is, de „földübörögtek a testvéri szovjet tankok”, november 4-én odalett minden. Következtek az akasztófák, a perek, a golyó által védett pártkormányok. Vériszap mindenütt.
A következő lépcsőfokot már az egyetemen értem meg. Románia fegyveres hatalma észbe kapott, hogy ismét itt az alkalom, abból hasznot lehet húzni. És elkezdődtek a rostálások, a perek az egyetemeken, illetve a bíróságokon. 1959-ben földübörögtek a bizottságok, odakinn az épület előtt álltak a fekete „dubák”, az államvédelem zárt autói, vitték is el azokat, akiket a magyar forradalommal rokonszenvezőknek tartottak. A didergés és a félelem együtt járt.
Sajnáltuk az elhurcoltakat, és féltettük magunkat, így igaz. És lefejezték a Bolyai Tudományegyetemünket, kivégezték. Románia mintegy megelőzte a lehetséges szembeszegüléseket, csíráikban.
Székelyföldön béke volt viszonylag. Csak a Mikó Kollégium tantestületét verték szét, tanárokat, diákokat börtönöztek be, Csíkszeredában is. Eszmélt a magyar kisebbség. Miért is vagyunk a világon? Mi közünk van a saját sorsunkhoz? Van-e jogunk szólalni, cselekedni? Hát nem volt. De voltak koszorúzóink, szervezkedőink, voltak versmondóink illő alkalmakon akkoriban. És meg sem álltak a román börtönökig.
Térjünk vissza Budapestre! Igaz, én már hat éve visszatértem onnan.
2006-ban visszatértem az Egyesült Államokból, szeptember végén. A nagy óceán után éppen hogy visszaszoktam a kommunista magyar kormány fattyadékának, a Gyurcsány-kormánynak légköréhez, amikor ránk köszöntött október 23-a, az 56-os forradalom immár hivatalos emléknapja. A Magyar Írószövetségben koszorúztuk az 56-os emléktáblát.
Estefelé hatalmas és békés megemlékezés, a nemzeti oldal emlékezett.
És az ismét szocialista kormány bevetette a lovas rendőröket, a könnygázágyúkat, gránátokat, gumibotos rendőrséget számozatlanul (!) és számolatlanul. Mindent szétvertek. Csak azt feledném, azt az estét, a sikoltásokat, a toporzékoló lovas brigádokat, a menekülésünket a Semmelweis utcába, az Erzsébet híd alá, kapualjakba, szanaszét.
Ez volt a magyar 1956-os forradalom utóbbi láncszeme, és egyben Európa utolsó kommunista rohama a nép ellen. És most azt is hozzá kell tennem mindehhez, hogy az említett kormány-csürhe ma követeli az ázsiai, afrikai migráns özön szabad beengedését Európába, a kommunista humanizmus, emberszeretet nevében.
Láncszemelgetünk itt is, Európa külvárosi szegénynegyedeiben. Fáj emlékezni, különösen, ha ugyanazok az indulatok késztetnek emlékezésre, amelyeket annyiszor megéltünk. És voltak, akik nem tudták túlélni. Ők is emlékeztetnek a fáklyáink fényénél.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Megújuló épített örökségünk
A kétszáz éve született Rómer Flórisra (1815–1889), a magyar régészet atyjára emlékezett Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész annak az előadásnak a felvezetőjében, melyen S. Sebestyén József építész, műemlékvédő szakember Megújuló épített örökségünk a Kárpát-medencében címmel tartott kedden a Székely Nemzeti Múzeumban. A műemlékvédelem feladatairól szólva az előadó Rómertől idézett: „Minden erőnket arra kell fordítanunk, miszerint szép hazánk minden egyes vidékét kedvvel és szorgalommal átkutassuk, s így a legjelesebb műveket kiválasztva, megismertetve a jövő kornak, ha egyébként megóvni, fenntartani nem tudjuk, legalább rajzban és leírásban átadhassuk.” Máig érvényes gondolat.
Sebestyén József vallja, az épített és tárgyi örökség emlékeit nem pusztán anyagi mivoltukban kell megőrizni, hanem együtt azzal a tudással, tálentummal, amely létrehozta. Egészséges nemzetekben, közösségekben e felismerés élteti a kulturális javak oltalmazásának igényét, s annak tudata, hogy az elődök által teremtett értékeknek nem kizárólagos birtokosai, hanem örökösei, meghatározott időre szóló használói s továbbörökítői. A védelem, a fenntartás ugyanis nem öncél. Az előadó ismertette a Magyarország és a határain túlra szakadt részek közötti műemlékvédelmi kapcsolatok negyedszázados múltját, kezdve azzal, hogy 1990 februárjában magyarországi szakemberek az Országos Műemlékvédelmi Hivatal vezetésével Háromszékre látogattak, és helybeliekkel folytattak szakmai párbeszédet. A közel kétórás előadásban a teljes Kárpát-medencét felölelő együttműködésről volt szó. Beszámolónkban Erdélyre, főleg Háromszékre összpontosítunk. 1997-ben indította az első Orbán-kormány azt a programot, mely a határon túli műemlékek védelmét tűzte ki céljául. Sajnálatos módon ezt szűk tíz év múltán megszüntették. Az eltelt időszakban elért megvalósítások sorából kiemelkedő a gelencei Szent Imre műemlék templom teljes helyreállítása, a sepsikilyéni unitárius templom helyreállítása, melynél néhai Máté László építésznek köszönhetően a déli bejáratot rekonstruálták. Háromszéken túllépve értékes a mikházi ferences templom helyreállítása, ám a legfőbb munkálat a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház restaurálása, hisz ez az a templom, amely nagymértékben megőrizte középkori állapotát. Elsősorban egyházi épületeket mentettek, mivel adott volt a szerződő fél. Ezen túlmenően a világi építészeti emlékek közül sikerült az altorjai Apor-kastély részleges, a marosillyei Vörös-bástya, Bethlen Gábor szülőháza teljes helyreállítása. Sebestyén József a két éve megjelent Közös tér – Közös örökség című könyvében összegezte az említett program alatt elvégzett felméréseket, műemlékvédelmi tevékenységeket. Az anyagból vándorkiállítás is született, melyet bemutattak Sepsiszentgyörgyön, de eljutott Brüsszelbe, Kanadába, az Egyesült Államokba is.
A magyar kormány által nyújtott támogatások célja segíteni a megelőző örökségvédelmet, mely során felkutatják, összeírják és nyilvántartásba veszik azokat az épületeket, amelyek értéküknél fogva vagy állapotuk miatt sürgős beavatkozást igényeltek, de készültek állagmegóvási és helyreállítási tervek is. Ezenkívül a dokumentáló munkák nyomán feltárt ismeretanyag az operatív műemlékvédelmi tevékenység eredményeivel együtt történő közzététele volt a cél.
A Országgyűlés nemrég határozatot hozott arról, hogy 2016-tól évi 200 millió forintot fordít a határon túli épített kulturális örökség megőrzésére. A program – melynek célja megmenteni azokat a magyar kultúrához tartozó és az identitás megőrzése szempontjából fontos épületeket, szakrális és nem szakrális tereket – a Rómer Flóris Terv nevet viseli.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A közérdek és a politikai önös érdek vékony mezsgye
Túl lassú a demokrácia?
A marosvásárhelyi könyvvásáron Zárug Péter Farkas egyetemi adjunktus, politológus Leviatán ébredése – Avagy illiberális-e a magyar demokrácia? című könyvét mutatta be Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője. A vita során a partnerek markáns véleményeket fogalmaztak meg a könyvben leírtakról és a magyarországi politikai helyzetről. Ennek szerkesztett változatát közöljük.
Karácsonyi Zsigmond: Amikor a könyvet olvasni kezdtem, részben megdöbbentem, részben pedig egyetértettem az ott kifejtettekkel. A téma annyira komplex, hogy nehéz eldönteni: valóban illiberális-e a magyar demokrácia?
Zárug Péter Farkas: Azzal kezdeném, hogy a vita arról, hogy illiberális-e a magyar demokrácia, az utóbbi egy évben, Orbán Viktor tavalyi tusnádfürdői beszédétől lángolt fel. Az illiberális egy műszó. Amikor pedig egy műszó keletkezik, akkor önmagában negatív dolgot jelent. Nincs olyan, hogy pozitív terrorizmus, hisz maga a terrorizmus a jelentéstartalma tekintetében negatív társadalmi jelenség leírását hordozza. Az illiberális kifejezés egy államra vagy demokráciára vonatkozóan valami olyan, ami nem feltétlenül demokratikus vagy valamiféle hibrid rendszer, demokrácia, diktatúra vagy autoriter rendszer közötti állapot. Az meg végképp furcsa, ha valaki a saját maga rendszerét nevezi meg így. Általában negatív jelzőket saját magunkra nem nagyon szoktunk aggatni. Sokan tehát azt nem értették, hogy milyen keretek között beszél a miniszterelnök a saját rendszeréről mint illiberális rendszerről.
– Néhányan az első olvasatra azt mondták, hogy könyved az Orbán-kormány bírálata, jobbról.
– A keret, amiben a bírálatot vagy az észrevételt megteszem, jellegzetesen konzervatív, és nem liberális. Arról az oldalról közelít, hogy meddig mehet el egy állam, amikor beavatkozik a társadalom életébe. És nyilvánvaló, kerestem és keresem a választ arra, hogy akkor ez most úgymond az illiberális kifejezés tekintetében azt jelenti-e vagy nem azt jelenti. A leviatán pedig egy biblikus szörny, amit nem biblikus szörnyként értelmezek természetesen: valójában nem más, mint az abszolút uralkodó. Az az uralkodó, akinek a teste, ha közelebbről nézzük a fedőlapot, sok pici emberfejből tevődik össze, vagyis magából a társadalomból, két kézzel fogja a jogart és a kardot, amivel irányítja ezt a társadalmat, miközben őt magát is a társadalom alkotja. Ez azért fontos, mert Orbán Viktornál a kétharmados támogatottságra való hivatkozás visszaköszön ebben, amint az állandó társadalmi legitimitásra való hivatkozás is. Az észrevételeimet – és gondolom, erről is fogunk beszélni – egyértelműen konzervatív alapállásból teszem meg. Azért tűnik úgy, hogy az illiberálissal szemben valamilyen liberális értéket akarok kvázi védelmezni, mert ezek mára az európai civilizációban univerzális értékek. Ugyanúgy értékeik a szociáldemokratáknak és a konzervatívoknak is, mert már olyan sok idő telt el az európai politikai életben, hogy beépültek civilizációs értelemben a szabadságjogokba, alkotmányos alapkérdésekbe, és mára már mindegyik eszmeáramlatnak alaptéziseivé váltak.
– Valóban a konzervativizmust kéred számon Orbán cselekedeteiben. A könyv két részből áll. Úgy is mondhatnám, hogy ez a könyv az első tanulmánynak a 2.0 kiadása, újraértelmezése. Három éve jelent meg az a tanulmány, amely a II. Orbán-kormány első két évét elemezte. Abban behozol két fontos fogalmat: az egyik a kormány, illetve a Fidesz hiperaktivizmusa a törvényhozásban, a másik pedig a pártkatonák beépülése a rendszerbe, ezt nevezed pártpretoriánizmusnak.
– Maradjunk akkor a Leviatán szemszögénél. A neoliberalizmust konzervatívként kárhoztatom, és most már nemcsak én, hanem mindenki kárhoztatja. Az Európai Unió 2004 utáni világában – az Egyesült Államokban már a ’90-es évek második felében – hihetetlen államleépítés ment végbe a nyugati féltekén. Minden, ami állami feladat volt, a piac részévé vált. A piac mindenhova benyomult, és minden egyes területen liberalizálást követelt. Ebből adódóan az államok szuverenitását végletesen meggyengítette. Olyan mértékben, hogy az állam mint társadalmi szerveződés, erő már nem tudta alapfeladatait ellátni. Az ideológia és a piac oldaláról hangos, zajos éljenzés fogadta, hogy mindenki mucsai, mindenki múlt századi, amennyiben nem ezt a piaci előrenyomulást és a piacnak a brutális deregulációs folyamatát támogatja.
2008-ban ez a rend összeomlik, és ebben a hirtelen keletkezett válságban mindenki az államhoz fordult. Az, aki korábban a leghangosabban kiabált, hogy az állam ne szabályozzon, hagyjon minket békén, elsőként jelentkezik, hogy meg kéne segíteni. Hirtelen a lufi, amit a neoliberalizmus fújt, kipukkadt, és valamilyen módon újra akarta az államot tematizálni. És ebben a pillanatban jelentkezik az európai politikai erőtérben a magyar Leviatán, aki kétharmaddal megszerzi a törvényhozást, és mindent, amit akar, pofázás nélkül. Nagyon határozott, az állam minden intézményét maga mögött tudva kezdi átalakítani a politikai rendszert, nem is kendőzi el. Itt nagyon kritikus vagyok.
– Voltak sikeres törvények is, többek között a határon túliaknak megadott állampolgársági kedvezmény, a gyorsított honosítási eljárás. Ugyanígy sikernek nevezhető a trianoni emléknap vagy az összetartozás napja, amelyek "hoztak is a konyhára", hisz a 2014-es választáson látszott, hogy a határon túli szavazók körében több mint 90 százalékos sikert ért el a Fidesz.
– Orbán nagyon gyorsan felismeri, hogy a tétova állam nem tud érdemben cselekedni, mert úgymond a demokrácia neki túl lassú. Az én félelmem az, hogy persze, túl lassú, de arra azért nem kapott felhatalmazást, hogy olyan gyorsan menjen, ahogyan ő akar. És ez a dilemma: kell-e egy beavatkozó állam, egy olyan állam, amely mondjuk, a piacot orrba vágja. Az én alapállásom, hogy itt Leviatán helyesen cselekszik, amennyiben végzi a feladatát, és a politika terjeszkedik túl Leviatán nevében, ott, ahol a saját érdekét nézi. Vagyis a közérdek és a politikai önös érdek bizony vékony mezsgye ebben az államban, amennyiben én birtoklok mindent. Mert én egyben politikus is vagyok, meg politikai pártot is képviselek, de egyben én magam vagyok az állam is idézőjelesen, és cselekszem, ahol kell a köz érdekében. No de, hogy ez meddig húzódik, hol húzódik, örök dilemma. Már Arisztotelésznél, Szókratésznél is dilemma volt. Nagy újdonság ilyen értelemben nincs.
Köztudott, eltelt 20 év, és a bankszektor korlátlanul gazdagodott a társadalom nyakán. Az elmúlt 25 esztendőben nem volt magánszemély, aki bankkal szemben Magyarországon pert nyert volna. Normális dolog ez? Normális dolog az, hogy a bankszektor egyfelől a társadalmat belekényszeríti abba, hogy kizárólag általa jusson pénzhez, s korlátozás nélkül, egyoldalúan bármikor, bármit megtehet? Nem normális. Normális dolog, hogy húsz éven át a nagy beruházásokért és munkahelyteremtésért és mindenféle neoliberális maszlag miatt a legnagyobb, legerősebb multik kaptak telket, adómentességet? Mi mennyi adómentességet kapunk? A lefizetett politikai elit pedig nem kéri ezt rajta számon.
– Számomra azért izgalmas a gondolatmeneted, mert a második, illetve harmadik Orbán kormány ennyire markáns elemzésével nem találkoztam még a liberális vagy a balliberális sajtóban sem. Bár egyes elemeit más kontextusban felleltem. Pl. a Simicska-ügyet, vagy a holokauszt-emlékmű körüli vitát.
– Köszönöm, amit mondtál, hogy ilyen markáns véleményt még a másik oldalon sem láttál. Sajnos, mindenki valamilyen politikai haszon mentén gondolkodik a kérdésről. A baloldali elemző is valamilyen politikai hasznot akar, és ütni akar ezen az oldalon. A másik meg akarja védeni, de neki belső indíttatás az, hogy ha egy mondatban nem védi meg háromszor a miniszterelnököt, és négyszer a Fideszt, akkor ő nem jó jobboldali. Ez agyrém. Értékek mentén kell állást foglalni, értékek mentén kell tisztázni azt, hogy mit miért, milyen módon tartok jónak, s emellett érvelek.
– A könyv erénye, hogy kimond kényelmetlen igazságokat is. Ugyanakkor furcsa a zsigeri viszonyulásod a balliberális kormányokkal szemben.
– Igen, de gyűlölet nincs, ez orientáció. Egy olyan zsinórmérték, amelyben viszonyul az ember. Én azt tanultam a szüleimtől, nagyszüleimtől, az itt jelen levő Bolyai Anna kutatótól, keresztanyámtól, hogy vannak zsinórmértékek. És ezek mentén ítéltetnek meg a cselekedeteid, meg más cselekedetei is.
– Úgy érzem, megvéded a liberalizmust mint értéket.
– Az értékek menetén ki kell álljon az ember. De ezt nem lehet úgy, hogy egyszer az érték fehér, utána fekete. Ez a fajta értékrelativista neoliberalizmus jutott el oda, hogy a homoszexuális is érték, és a heteroszexuális is érték. Ez nem elfogadható. Mást jelent a tolerancia. A tolerancia nem azt jelenti, hogy azonos mértékben, azonos léptékkel értéknek tartom azt is és annak oppozícióját is. Ez elmebaj. Én az értékek mentén való kiállásról beszélek.
– Értékről beszélünk. Mi ezt kérnénk számon, függetlenül attól, hogy illiberális államnak vagy másként nevezik.Ugyanakkor leírod, hogy ez a rendszer – a gazdaságot átszőve – a Fidesz körüli korrupciót termeli ki. Át lehet-e térni a saját pártkatonáin keresztül irányított országból egy értékeken alapuló adminisztrációra, országvezetésre?
– A korrupció nagyon fontos kérdés, de azt tisztázom, hogy egyébként a tekintetben, hogy egy rendszer illiberális-e vagy nem, a korrupciónak semmi köze nincs. Szingapúrban a világon a legalacsonyabb a korrupció. Vagyis van olyan illiberális állam, amelyikben a korrupció nagyon- nagyon alacsony, és van olyan, ahol nagyon magas. Például Törökország ebbe az irányba mutat. Tehát önmagában a korrupció kérdése nagyon fontos elem, és a társadalom–politika–állam viszonylatában nagyon fontos index, de nem döntőbírája annak a kérdésnek, hogy valami autoriter, diktatórikus vagy nem. Van olyan diktatúra, amelyikben nagyon kevés a korrupció, és van olyan demokrácia – beleértve az Egyesült Államokat is –, ahol meg nagyon magas.
– A párizsi merényletek után az európai államoknak változtatniuk kell a migrációs politikájukon.
– A migráció kapcsán most hol egy cselekvőképes és úgymond pártpretoriánus rendszerrel azonnal intézkedő kormány van, hol pedig a hagyományos értelemben vett liberális demokrácia, amelyik lassan, a kapuk között várva megtárgyalja, újra- meg újratárgyalja. Ami értéke ennek a rendszernek, viszont az én álláspontom szerint súlyos történelmi válságok kapcsán végzetes is lehet. Úgy látom, minél inkább ilyen külső fenyegetettség ér egy társadalmat, annál inkább elfogadottabbak lesznek a politikai önérdekek, és az mindig be lesz bújtatva amögé, hogy ez nem miattunk, hanem miattatok van, azért, mert gyorsan kell cselekedni. De az sem probléma esetleg, hogy egy államtitkár a saját cégén keresztül építtett meg 178 kilométer kerítést. Nemhogy nem baj, nagyon jó. Hál’ istennek, hogy itt volt, hogy be tudott szerezni ilyen gyorsan ennyi drótot, hogy föl tudta húzni. A társadalmi haszon nagyobb, mint a korrupció. És így lopakodik előre a politikai önérdek: minél nagyobb a külső fenygetettség, annál inkább meg lehet magyarázni. A társadalom nagy része látja, hogy másutt nagyobb bajok vannak, és azt mondja, jó a rendszer. Ennek nem örülök. Meglátásom szerint minden esetben következetesen kritikusnak kellene lennie a jobboldali értelmiségnek, minden esetben ehhez kell igazodnia, nem kell egyéb jellegű mérlegelést megtennie.
– Ezekért a gondolatokért kell végigolvasni ezt a szókimondó könyvet, nem szabad megállni az első soroknál. Olyan megállapításai vannak a szerzőnek, ami továbbgondolkodásra sarkall.
Zárug Péter Farkas politológus, jobboldali közszereplő. Marosvásárhelyen született 1975. február 18-án. Tanulmányait a Berekfürdői Általános Iskolában, majd Karcagon a Gábor Áron Református Gimnáziumban végezte. A Miskolci Egyetemen politológia szakos hallgatóként kezdte meg egyetemi tanulmányait, ahol negyedéven a Bölcsészettudományi Kar kiemelt ösztöndíjasa volt, ötödéven pedig Köztársasági Ösztöndíjas hallgatóként 1998-ban kitűnő minősítéssel diplomázott. Egyetemi évei alatt két évig irodalmat, valamint állam- és jogtudományokat is hallgatott. 1998-tól a Bölcsészettudományi Kar tanársegéde, 2007 szeptemberétől egyetemi adjunktus. A 2000-es évek elejétől az országos politikában is aktív volt. Tevékenysége ebben az időszakban a MIÉP- hez kötődött, Csurka István pártelnök tanácsadója volt. Egy ideig a szintén a radikális párthoz köthető Pannon Rádió műsorvezetője és hírszerkesztője. Doktori dolgozatát a politikai beszéd és diszkurzív környezete témában írta. 2009-ben a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában irodalom- éskultúratudományok tudományágban doktori (PhD) címet szerzett. Rendszeresen publikál közéleti és politikatudományi lapokban, emellett több, elsősorban a politikai jobboldalhoz köthető média gyakori elemzője.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Száműznék az első romániai szívsebész emlékét
Nyolcvan év telt el, amióta Czakó József főorvos Romániában elsőként szívműtétet végzett az általa vezetett marosvásárhelyi kórházban. Az idősebb nemzedék által most is szanatóriumként emlegetett kórház története összefonódik megálmodója nevével. A történelmi egyházak által épített patinás épületben ma egy lepukkant állapotban lévő szülészet működik. Czakó doktor emléke is feledésbe merült volna, ha az idősebbek nem emlékeznének arra, hogy mit tett Marosvásárhelyért.
A nyolc évtizeddel ezelőtt megjelenő Ellenzék című marosvásárhelyi lap megsárgult újságcikke tanúskodik az erdélyi tájakon akkoriban forradalminak bizonyuló orvosi bravúrról: 1935. október 17-én Czakó József kórházigazgató egy véletlenül befúródott tűt távolított el Nagy Mihály szívéből, ezzel megmentve a huszonkét esztendős jeddi fiatalember életét. A Craiován szolgáló katona szívében hat hónapon át egy csaknem öt centiméteres varrótű volt. A legény nem vette észre, hogy mikor fúródott be az idegen test, csak állandó szívtáji fájdalmakra panaszkodott. Több orvosnál is megfordult, de senki nem jött rá, hogy mi okozhatja a kellemetlenséget. Az okot csak a vásárhelyi szanatóriumban sikerült kideríteni, ahol Veress Ferenc röntgenszakorvos és Czakó József sebész meglepődve tapasztalta a vékony kis fém jelenlétét. Az orvosok valószínűnek tartották, hogy használat után Nagy a mundérjában felejtette a tűt, alvás közben pedig nem észlelte, hogy az befúródik mellkasába. Az idegen testet csak a röntgenvizsgálat tette észlelhetővé.
Az első szívműtét
A vásárhelyi szakemberek felismerése az első lépés volt a fiatalember életének megmentésében. A második azután következett. Noha Czakó doktor jól emlékezett nagy német elődje, dr. Theodor Billroth intésére – aki azt mondta tanítványainak, hogy az a sebész, aki a szívhez nyúl, kollégái megvetését vonja magára –, a klinikavezető főorvos mégiscsak vállalta a kockázatot. „A műtét baloldali-elülső mellkasi megnyitással, részleges borda eltávolítással indult.
A bal tüdő eltartása után a szívburkon áttűnt a lüktető 22 éves szív. A szívburok megnyitása révén megjelent az élet akkor még sokkal titokzatosabb és misztikusabb motorja. Az operatőr balkézzel enyhén kiemelte a dobogó szívet, keresvén a tű behatolásának helyét. Ekkor egy barnás pontot pillantott meg a jobb kamra elülső falán, mely a már beágyazódott tű fokát jelezte. Rövid metszéssel helyet készített a megragadó műszernek és a szív enyhe kompressziójával láthatóvá tette a tű végét és eltávolította azt. A mellkas bezárása után komplikációmentes gyógyulás következett” – értesült az orvosi sikerről a szakma az EME 1939-ben, a negyedik orvoskongresszusáról kiadott emlékkönyvéből. Sándor Pál újságcikke már azelőtt négy évvel született. „Ez a tű rozsdásan és oxidáltan került ki az operációs kés nyomán a 22 éves legény szíve közepéből, ahol több mint hat hónapig együtt lüktetett az emberi élet szivattyújával” – adta hírül az 1935. október 20-án megjelenő riport.
Negyven esztendővel később, a sebészfőorvos szintén orvos végzettségű fia, ifjú Czakó József apja temetésén ismerkedett meg az elhunyt szakember egykori páciensével. „Negyven évvel és két hónappal később, 1975. december 26-án, apám temetésén, egy számomra ismeretlen, magas, ősz hajú férfi lépett hozzám részvétét kinyilvánítani. Bemutatkozott, mondván, hogy ő az a jeddi Nagy Mihály, akinek az igazgató úr, mármint az apám, operálta a szívét” – meséli a megható jelenetet a klinikaalapító sebész jelenleg Németországban élő fia.
Az ország legkorszerűbb kórháza
A kor sajtója által szenzációnak kikiáltott műtét helyszíne – a jelenlegi szülészetnek helyet adó épület – nem volt mindig egy málladozó vakolatú, az elemi higiéniai feltételeket nélkülöző lepukkant egészségügyi intézmény. A Czakó doktor által megálmodott szanatórium a múlt század első felében az ország egyik legkorszerűbb kórházának számított. Erről tanúskodik az a tény is, hogy 1930-ban a németországi Drezdában megrendezett nemzetközi egészségügyi kiállításon a Román Királyság pavilonjában három nagyméretű fényképen úgy mutatták be, mint az ország legmodernebb kórházát.
Miután Czakó József a Kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem orvosi karán 1921-ben letette utolsó szigorlatát és ugyanaz év májusában Budapesten az orvostudományok doktorává avatták, négy évig a magyar fővárosban maradt. A budapesti II. számú sebészeti klinikán dolgozott, ahol megszerezte a műtő orvosi oklevelet, majd hazatért Marosvásárhelyre. Abban az időben a város egészségügyi ellátását a teljes elmaradottság jellemezte. Az egyetlen állami kórház a Szentgyörgy utcában csupán elfekvőként működött. A hiányos ellátás és a képzetlen személyzet miatt az orvosok általában csupán a haldokló betegeiket küldték ide; akinek még volt életreménye, Kolozsvárra utalták be.
A fiatal orvos gondolt egy merészet, és egy új, korszerű kórház építését javasolta. „Már évekkel azelőtt, hogy édesapám elvégezte az egyetemet és hazakerült Marosvásárhelyre, létezett egy terv, mely szerint új kórházat kellett volna építeni a városban. Közbeszólt azonban az első világháború, majd Trianon és az 1914-es elképzelést, miszerint egy kilencpavilonos egészségügyi intézményt építettek volna, meghiúsult.
Édesapám 1926-ban, a bukaresti egészségügyi minisztérium kérésére, elhozatta Budapestről a terveket, viszont sem ő, sem Bernády György polgármester nem látott reális esélyt a központi támogatás megszerzésére. Rá egy évre, 1927-ben életre hívta a Marosvásárhelyi Szanatórium Részvénytársaságot” – meséli a kórházalapító fia. A részvénytársaságban a város és a vármegye képviselői mellett a római katolikus, a református, az unitárius, a magyar evangélikus, az ortodox, a görög katolikus egyházak, valamint a zsidó hitközség képviselői kaptak helyet, az igazgatóság élére pedig a gyógyszerész végzettségű Bernády Györgyöt választották. Czakó doktor az 1929. december 16-án megnyíló hetvenágyas kórház igazgatói tisztségét nyerte el.
Az alapoktól az utolsó cserépig
Emlékirataiban az 1895-ben, Székelykövesden született és 1975-ben elhunyt főorvos így ír a számára oly kedves kórházról: „Az első téglától az utolsó cserépig részt vettem a szanatórium felépítésében”. Egy év múlva itt alakult meg a református Diakonisszaképző Intézet, mely kezdetben nyolc tanulóval indult. A korabeli források szerint 1929-ben a református, a római katolikus és az unitárius egyház között oszlanak meg a részvények, s azok személyzete, hívei kedvezményes ápolásra jogosultak. A kedvezményeket a gazdasági helyzet romlásával fokozatosan szűkítik. A válság idején, 1933-ban Czakó doktor veszi bérbe a szanatóriumot, kiváltva ezzel Bernády nemtetszését. Később, a kolozsvári református kórház létrejöttével, a történelmi magyar egyházak között is ellentétek alakulnak ki, és 1939-ben felmerül, hogy valamelyik egyház vegye a tulajdonába és üzemeltesse. A háború azonban közbeszól: kitörése után 1941-től a magyar állam béreli, s az év decemberétől hadikórházként működik, majd a lágerek 1945-ös felszabadítása után itt ápolják a visszatérő zsidó deportáltakat. Sokan ma is tévesen úgy tudják, hogy a sebészeti, belgyógyászati, szülészeti, reumatológiai, fizikoterápiai részlegekkel rendelkező egészségügyi intézmény egykoron Czakó József tulajdonában volt.
Megtiltotta a sárga csillag viselését
A háború kitörése nemcsak a szanatórium fejlesztését gátolta, de az itt dolgozó zsidó orvosok életét is megkeserítette. A hatóságokkal és a náci ideológiát vallókkal dacolva, Czakó doktor a kórházban megtiltatta kollégáinak a sárga csillag viselését. A román vagy zsidó orvosoknak a kamarából való kizárásához sem járult hozzá. A munkaszolgálatos orvosok további alkalmazását szorgalmazta. Az orvosi kamaráról szólva, visszaemlékezéseiben Czakó a következőket írja: „Működésük annyira szélsőséges volt, hogy kénytelen voltam megtagadni a velük való közös munkát, és a zsidó orvosok tömeges kizárása miatt a bizottság döntésével szemben különvéleményt jelentettem be. Ugyanakkor egy memorandumot írtam a belügyminiszternek, melyben előadtam a zsidó orvosok kizárásával kapcsolatos kifogásaimat, kérve benne a minisztert, hogy indokaim alapján vegye fel őket a kamara tagjai közé”. A kórházvezető levele következtében a Horthy-kormány tárcavezetője számos, Czakó József által javasolt zsidó orvost felvétetett a kamara tagjai közé.
„Apám annyira korrekt volt minden egyes munkatársával szemben, hogy Szászrégenben, a deportáló vonatról négy munkaszolgálatos kollégáját szabadította ki. Kényszerműtétet hajtott végre több esetben a deportálástól való megmenekülés utolsó lehetőségeként. Később, mint a Nemzetközi Vöröskereszt budai orvosi vezetője, pesti kollégájával, Horváth Boldizsár egyetemi tanárral és más orvosokkal együtt sikerült megakadályoznia az országútra kiterelt több mint ötezer üldözött elszállítását” – meséli ifjabb Czakó József.
Az osztályellenség
Mindennek ellenére az 1945 után felálló új rendszer – koholt vádak alapján – emberi méltóságában megalázta, családját meghurcolta, orvosi pályáját kettétörte. Nem sokkal a háború után, 1946. február 6-án több orvoskollégája hazug vádjai alapján a népbíróság elé állították, majd börtönbe vetették, ahol súlyosan bántalmazták. Anélkül, hogy kihallgatta volna, Paul Andrei főügyész antiszemita és antiszociális vádakkal illette és öttől húsz esztendeig terjedő büntetést indítványozott, majd elrendelte a marosvásárhelyi egyetem tantestületéből való kizárását, valamint az orvosi kamarából való eltávolítását. 1950-ben a Duna-csatorna gyűjtőlágerébe hurcolták. Miután igazolta, hogy a vásárhelyi szanatóriumnak nem volt tulajdonosa, de még csak részvényese sem, egyévi raboskodás után hazaengedték. Tragikomédiába illő az, amit az elvtársak Czakó szabadlábra helyezése indoklásába írtak: „Kivette a részét a szocializmus építésében”.
Eközben a kommunista hatóságok az egykori Deák Farkas utcai magánházát elvették, és családjával együtt kiköltöztették az utcára. Az egyetem fegyelmi bizottságának elnökeként a híres Miskolczy Dezső akadémikus volt talán az egyetlen, aki nyíltan kiállt Czakó József mellett. „A zsidók megmentése érdekében olyan cselekedeteket vitt véghez, amelyek az akkori időben személyes bátorságot és mélyen átérzett emberséget árultak el, de azon kívül számára komoly kockázatot jelentettek” – állította az egyetemalapító kolléga és felettes, miközben olyan kollégák is hátat fordítottak neki, akiknek a háborús időszakban, állása vagy akár élete kockáztatásával, baráti jobbot nyújtott. Czakó József üldözése a családi házból utcára tett gyermekei sorsát is megpecsételte.
„Álltunk ott, a folyosón – mutat ki a nappali ajtaján ifj. Czakó József –, a katonák mozdulni sem engedtek, és mi csak néztük, hogy pakolják a házunk előtt álló teherautót. De a sors kegyes volt, végül nem kerültünk ki Petelére, mert a cukorgyár akkori igazgatója, Veress Kálmán, egy becsületes kommunista megmentett, üzemi orvosi állást biztosítva az apámnak.” Mindez még nem oldotta meg az osztályellenségnek kikiáltott család sorsát. Czakó József és felesége, báró Kemény Katalin, három gyerekük és azok nagymamája, a Deák Farkas utcai ház helyett még egy pincelakást sem kaptak. „Hat hónapon keresztül a városban szétszóródva húzódtunk meg barátoknál, ismerősöknél. Apámat és engem a szomszéd utcában, a mai Márton Áronban lakó Kabdebó Kálmán, a híres bőrgyógyász fogadott be. Fél éven keresztül a rendelőjében, a vizsgálóasztalon aludtam” – eleveníti fel a háború utáni éveket a kórházalapító fia. A Czakó-gyerekek továbbtanulását, egyetemi felvételüket évekig gáncsolták. Mielőtt ifjabb Czakót is felvették volna az egyetemre, sokáig vasesztergályosként tengődve kereste a kenyerét.
Elfelejtett úttörő
Hiába számított több területen is úttörőnek és embermentőnek Czakó József, a hálátlan utókor azon túl, hogy időnként el-elemlegeti, hogy „ezt a kórházat ő csinálta”, nagyjából semmit nem tesz emléke ápolásáért. Marosvásárhelyen sem utcát, sem teret nem neveztek el róla – mint ahogy más magyar orvosokról sem –, de még csak egy nevével fémjelzett díjat sem alapítottak. A református temetőben nyugvó hírességek egyházi fényképes katalógusában sem szerepel. Külföldön élő fia, ifjabb Czakó József a maga 74 esztendejével próbál ezt-azt mozdítani, alapítványán keresztül a székelykövesdi éltanulókat díjazza évente, de mindez édeskevés ahhoz képest, amit a „kórházalkotó korszakalkotó” édesapja orvosként, intézményvezetőként és nem utolsósorban emberként letett a marosvásárhelyi és az erdélyi medicina asztalára. Czakó doktor – akárcsak a valamikori egyházi szanatórium és mai szülészet – sokkal többet érdemelne.
Szucher Ervin
erdelyinaplo.ro
Czakó József /Székelykövesd, 1895. jún. 4. - Marosvásárhely, 1975. dec. 23./
Erdély.ma

Újabb sajtótámadások az erdélyi polgári oldal ellen
Semjén Zsolt, a második Orbán-kormány általános miniszterelnök-helyettese és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli minisztere év- és helyzetértékelő rádióinterjújában ismét letette a garast az egyik romániai parlamenti párt mellett, mire a vérszemet kapó balliberális média rögtön nekiesett az erdélyi magyar nemzeti-polgári oldalnak.
A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, mindig a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „összeboronálni” az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket. Szavai szerint ha az RMDSZ esetleg kiesne a bukaresti parlamentből, akkor fennállna annak a veszélye, hogy román pártokba integrálódik a magyar értelmiség, ezért, mivel az erdélyi magyarok a korábbi választásokon úgymond eldöntötték, hogy az RMDSZ a legerősebb, parlamentbe kerülni képes magyar szervezet, az együttműködés „nemzeti parancs”.
Eltekintve Semjén sommás, bár részleteiben téves erdélyi helyzetértékelésétől – hiszen az erdélyi magyaroknak csupán az utóbbi időkben körvonalazódott valamiféle választási lehetőségük, s a két évtizeden át román hatalmi segédlettel rajtuk uralkodó RMDSZ-re mára az erdélyiek alig egyharmada szavaz –, egészen furcsán hatott az a „segítség”, amit balról kapott a médiában az „erős” RMDSZ. A kimondottan balliberális kötődésű, gyökerű, „magyarnarancsos”, szabaddemokrata és szocialista vétetésű Átlátszó.hu bulvárportál erdélyi „kommandója”, az Átlátszó Erdély alig egy héttel a semjéni „útmutatást” követően „leleplező erejű összeállításban” rontott rá az RMDSZ ellenzékére. Az „5 év alatt több, mint 4 millió euróba kerültek Erdélyben a Demokrácia Központok” – amúgy a magyar helyesírásra fittyet hányó – című dolgozat egy számmisztikán alapuló, az olvasót hiteles és feltételezett adatok egyvelegével, megalapozatlan következtetésekkel és sugallatokkal manipuláló vádirat, amelynek egyetlen célja: demonstrálni, hogy az Orbán-kormány a magyar adófizetők pénzét rosszul költötte el, mert nemcsak az RMDSZ-nek juttatott a határon túli magyaroknak szánt támogatásokból, hanem más, a bukaresti hatalom által nem kontrollált civil szervezeteknek is. 
Az erdely.atlatszo.hu internetes címen található, az „Átlátszó erdélyi különítménye” által gyártott fércmű mindvégig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak a kedvezményezett honosítási és társadalomszervezési munkáját igyekszik lejáratni, az RMDSZ malmára hajtva a vizet. Miközben arról egy szó sem esik, hogy utóbbi szervezet fennállásának 25 éve alatt nagyságrendekkel több pénzt kapott a román és a magyar költségvetésből, mint az a 4,4 millió euró, amit a honosítással foglalkozó demokráciaközpontok kaptak az elmúlt öt évben. Az RMDSZ csak a román kormánytól kap évente (!) 4 millió eurót, aminek a 70-80%-át önmagára és klientúrájának fenntartására költi, azt pedig megsaccolni sem lehet, hogy a magyar költségvetésből mennyi pénz jut különböző csatornákon a tulipános holdudvarnak. Aki ezt firtatja, falakba ütközik.
Ugyanez az RMDSZ-es bértollnoki kör évek óta sulykolja, noha bizonyítani sohasem tudta, hogy százmilliós nagyságrendű „szponzorizációkat” (helyesen: szponzorációkat) nyújtottak magyar állami vállalatok az Erdélyi Magyar Néppárt politikusai által bejegyzett civil szervezeteknek. Nemrég a Tusványosként ismert nyári szabadegyetemet és diáktábort vették össztűz alá. Miközben az Átlátszó.hu szisztematikusan a magyarországi kormányoldalt támadja, aközben  az erdélyi különítmény sem rejti véka alá, hogy „a Tőkés Lászlóhoz köthető politikai és civil szervezetek” lejáratásán dolgozik. A látszat kedvéért néha egy-egy korrupt RMDSZ-es politikus neve is felbukkan a portálon, de egyikőjük sem olyan szövegkörnyezetben, mint amilyenek a feljelentésekkel egyenértékű Tusványos-ellenes kirohanások.
Ahogy megjelenik valamilyen „átlátszó” támadás az erdélyi magyar polgári-nemzeti oldal ellen, a magyarországi balliberális média azonnal felerősíti és propagálja az ottani nyilvánosságban. A demokráciaközpontok elleni január 7-i cikket másnap a vérmesen nemzetellenes Népszava már ezzel a címmel visszhangozta: „Sokba került Tőkés a magyar költségvetésnek”. A szemenszedett hazugságokat és féligazságokat rafináltan elegyítő, sarkosan elfogult megállapításokat és szentenciákat tartalmazó írást ugyanaz a Gál Mária jegyzi, aki szocialista kormányhivatalnokból lett Gyurcsány-Bajnaiék bukása után budapesti „Erdély-szakértő” és az RMDSZ szócsövének, a Maszolnak is szerzője. A dehonesztáló és uszító kifejezésekkel megspékelt irományban odáig merészkedik az újdondász, hogy kijelenti: „Orbán Viktor mára ejtette korábbi protezsáltjait, és beállt a korábbi ellenfél, az RMDSZ mögé.” S ezzel máris valóvá vált a balliberális álom…
De homok csúszhatott az álomgépbe, mert noha a Népszava egy az egyben átveszi az Átlátszó Erdély zavaros adatsorait, azt mégis kénytelen a szerző elismerni (vagy ezt már a felelős szerkesztő íratta le vele?), hogy „mivel arra vonatkozó adatok még nincsenek, hogy az EMNT a 2016-os költségvetésből is hasonló nagyságrendű támogatásra számíthat, egyelőre csak feltételezés, hogy az Orbán-kormány megvonta mind a politikai, mind az anyagi támogatását a Tőkés-birodalomtól”. Tehát egyetlen cikken belül sem tudta eldönteni a Népszava, hogy Orbán megvonta vagy nem vonta meg… De Gál Mária újságírói képességeiről írásának zárómondatai is híven árulkodnak: „Egyelőre úgy tűnik, Tőkés pártja nem kapott zöld utat Budapestről az önálló, az RMDSZ-el (helyesen: RMDSZ-szel – R. B. M.) szembeni indulásra. Ez azonban még nem jelenti automatikusan a pénzcsapok elzárást is.” Ábrándozás és állítás, óhajtás és tagadás, malícia és szorongás – „földiekkel játszó égi tünemény, istenségnek látszó csalfa, vak remény”, mondhatnánk Csokonaival. R. B. M. itthon.ma//szerintunk

Fogyás
Más európai országokhoz hasonlóan időnként Romániában is megkongatják a vészharangot társadalomkutatók az ijesztő méreteket öltő népességfogyás miatt.
Okkal teszik, hiszen a trendek különösen riasztóak az egykor 23 millió lelkes, mára 20 millió alá süllyedt országban, ahol a masszív elvándorlás, a gyerekvállalási kedv apadása, a fokozatos elöregedés következtében drámaiak a demográfiai kilátások.
Becslések szerint 2050-re az ország népessége az 1930-ban mért szintre, 14 millió alá fog süllyedni, azt pedig könnyű kiszámolni, ezen belül miként alakul a romániai magyarok lélekszáma, ha tudjuk, hogy 2001 és 2011 között 200 ezerrel csökkent. A probléma tehát adott, már csak a népességfogyást kellene megállítani, lehetőség szerint pedig megfordítani. A kép azonban e téren is lesújtó.
A román hatóságok a rendszerváltás óta képtelenek gátat vetni a kivándorlásnak (a külföldön élő románok száma ma már meghaladja a négymilliót), nem támogatják megfelelően a családokat, a gyerekvállalást, jóformán semmit se tesznek az életminőség gyarapodása érdekében. Szörnyű leírni, de az elmúlt fél évszázad alatt a kommunista diktatúra tette a legtöbbet a termékenység növekedéséért az abortusz 1966-os betiltásával.
Mivel ez az út ma már nem járható, egyértelműen mást kellene kitalálni. Például olyasmit, mint a franciák, akik a második világháború után pénzügyi támogatásban, adókedvezményben részesítették a többgyerekes családokat, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat építettek. De itt van a frissebb, a magyar példa is: a tízmilliós lélekszám alá süllyedt anyaország népességfogyásának megállításáért az Orbán-kormány bevezette a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatást a három gyereket vállaló családok számára, aminek várhatóan belátható időn belül kedvező demográfiai hatása lesz.
Sokatmondó, hogy bár Németországban ugyancsak fejtörést okoz a gyerekvállalási kedv apadása, a berlini kormány inkább a bevándorlók befogadásával igyekszik pótolni a munkaerőhiányt. Pozitív és negatív példák tehát egyaránt léteznek Románia számára. Amely persze megteheti, hogy további 25 évig tétlenül szemléli a népességfogyást, ám megtörténhet, akkor már semmit nem tehet ellene.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Elvándorlást hozhat a magyar otthonteremtési támogatás?
Erősítheti a határon túli magyar fiatalok elvándorlási kedvét a magyar kormány családi otthonteremtési kedvezménye – vélik erdélyi szociológusok. Szerintük az anyaország a szülőföldön maradást elősegítő programokkal csökkenthetné a migrációs hatást.
Már most viszonylag magas az elvándorlási kedv az erdélyi magyarság körében, és a magyar kormány által bevezetendő családi otthonteremtési kedvezmény (csok) további szívóhatást gyakorolhat – fogalmazta meg aggályait lapunknak Horváth István szociológus.
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője rámutatott, hogy a szociális jogok kiterjesztése premiernek számít Magyarországon, és vannak rétegek, melyek erre rákapcsolódhatnak, a támogatás miatt áttelepedhetnek az anyaországba.
Emlékeztetett, hogy a különböző jogok kiterjesztése a külhoni magyarokra fokozatosan történt, a magyar állampolgárság megszerzésével első lépésben nem járt együtt minden állampolgársági jog, de a választási törvény módosításával szavazati jogot, tehát politikai jogot kaptak, a szociális jogokat azonban akkor is a különböző hozzájárulások befizetéséhez kötötték, vagyis csak azok részesülhettek szociális támogatásban, akik Magyarországon hozzájárultak a társadalombiztosítási alaphoz.
„A csok ilyen értelemben számít úttörőnek, hiszen bárki megpályázhatja, aki korábban az Európai Unió valamelyik államában, például Romániában hozzájárult a társadalombiztosítási alaphoz" – hívta fel a figyelmet a szakember. Rámutatott, hogy Romániában a gyerekvállalást ösztönző, a családtámogató programok nem is léteznek, ezért a magyarországi otthonteremtési kedvezmény a pályakezdők, de a stabil anyagi helyzettel rendelkezők számára is kecsegtető lehet. Horváth István szerint ez egyelőre elméleti modell, sokan kivárják majd, milyen lesz a konkrét megvalósítása, ám akkor szívó hatást gyakorolhat a külhoni magyarokra.
„Ha a gyerekvállalási kedv amúgy is megjelenik mint élet- vagy családprojekt, akkor a fiatalok mindenképpen megfontolás tárgyává teszik majd, hogy áttelepedjenek Magyarországra, ahol lehívhatják a 20 millió forintos támogatást. A fiatal családok felvállalják majd a három gyereket, de ezek a gyerekek már nem Erdélyben vagy a Székelyföldön fognak megszületni" – vázolta a lehetséges forgatókönyvet a szociológus.
Magas az elvándorlási kedv
Horváth István rámutatott, az erdélyi magyarság körében már így is viszonylag magas az elvándorlási kedv, az elmúlt években pedig új célpontok jelentek meg. 2008-ban az erdélyi magyarság körében még alacsonyabb volt a kivándorlási kedv, mint a román etnikumúak között, ám ez ma már nem mondható el, Anglia és Németország irányába jelentősen megnőtt nemcsak az elvándorlás szándéka, hanem ténye is, mondta Horváth.
Ugyanakkor a nyugati országokban most körvonalazódó migránsellenes intézkedések valamennyire elkedvetleníthetik a kitelepedni vágyókat. Például Nagy-Britannia csökkenteni akarja a bevándorlást, a megszorítás pedig a kelet-európaiakra is vonatkozna, Németország pedig megnehezíti a letelepedést – ezek az intézkedések még nem vezetnek a migráció csökkenéséhez, csak a stagnálásához, magyarázta a szociológus.
Szerinte Erdélyben még mindig létezik egy jelentős migrációs potenciál, és sokan megfontolás tárgyává tehetik, hogy igénybe veszik a csokot, és kitelepednek Magyarországra. Ez a lehetőség az eddigi elméleti migrációs szándékot elmozdítja a konkrét döntés irányába, vélte.
Székelyföldi veszteség
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere szerint a magyar kormány kedvezménye a már meglévő kivándorlási kedvet mozdíthatja el az anyaország irányába. Elmondta, korábban az önkormányzat korlátozott eszközeit is megpróbálta bevetni a migráció fékezésére, a fiatalok hazacsábítására: a Gyere haza program keretében ingyentelket ajánlanak a házépítésre vállalkozó fiataloknak. De a program nem hozta meg a remélt eredményeket, mert a fiatalok nem jutottak hitelhez. Kifejtette, a jelenlegi államhatárokon belüli Magyarország érdekeit szem előtt tartva az Orbán-kormány kezdeményezése mindenképp pozitív, hisz az anyaország is komoly népességfogyással küzd. Ilyen esetben az a felelős közpolitika, ha kedvezményekkel ösztönzik a gyerekvállalást, vélte.
A migráció folyamatos Kelet–Nyugat-tengelyen, elsősorban a képzett fiatalok keresik a boldogulást Nyugat-Európában, és ezt nehéz megállítani, szögezte le Antal. „Az a székelyföldi fiatal, aki azt tervezte, hogy Angliába megy dolgozni, lehet, hogy a csok hatására inkább Magyarországon telepedik le, ott vállal gyereket. Ez nemzetpolitikai szempontból kisebb veszteség, ám a Székelyföldnek mégiscsak az" – példálózott.
„Az elmúlt években a magyar kormány kevesebb szülőföldön maradást elősegítő programot kezdeményezett, mint amennyit reméltünk, elvártunk" – fogalmazta meg hiányérzetét Antal Árpád, hangsúlyozva, hogy mindenki a szülőföldjén tud a legjobban kibontakozni, így a székely ember is itthon kellene családot alapítson, gyereket vállaljon.
Azt kellene megoldani magyar kormányzati segítséggel, hogy a gyerekvállalás ösztönzése az itthon maradás támogatásával társuljon, összegezte a háromszéki RMDSZ-es politikus. Kifejtette, azok, akik felróják, hogy Magyarország pénzt költ a határon túli magyarokra, meg kellene hogy vizsgálják, hogy a külhoni magyarok milyen mértékben járulnak hozzá a magyar GDP-hez, azzal hogy ott termelnek, oda látogatnak és költenek.
„Erről nem akarok vitát nyitni, egyetértek azzal, hogy a magyar adófizetők pénzét Magyarországon kell elkölteni, de a magyar államnak felelőssége is van a határon túli magyarokkal szemben. A jól működő, bevált oktatási-nevelési támogatás mintájára a szülőföldön való boldogulást elősegítő programokat is életbe kellene léptetni" – szögezte le a sepsiszentgyörgyi elöljáró. Rámutatott ugyanakkor, hogy a magyar kormány Kárpátalján, Délvidéken komoly programokat finanszíroz. A határon túliak között is működnie kell a szolidaritás elvének, és érthető, hogy ott nagyobb szükség van a segítségre, tette hozzá, de szerinte meg kell találni a módját annak is, hogy az erdélyiek, székelyföldiek is szülőföldjükön tudjanak boldogulni.
Mint arról beszámoltunk, a külhoni magyar állampolgárok nem igényelhetik a magyar állam által beharangozott vissza nem térítendő támogatást. A magyar kormány azoknak a pároknak ad tízmillió forintos (150 ezer lej) vissza nem térítendő támogatást a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak az anyaországi családok huszonöt éves futamidőre, ennek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. A tíz plusz tízmillió forintos támogatást azok a családok is igénybe vehetik, amelyekben a már meglévő két gyermek mellé vállalnák a harmadikat.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Rajtvonal előtti helyezkedések
Gőzerővel folyik az idei választási versenyfutásra készülődő erdélyi magyar politikai pártok, szervezetek rajtvonal előtti helyezkedése. Minden hasonló igyekezet arra irányul, hogy ki-ki – a Fidesz-KDNP 2010-es választási győzelme után kidolgozott Nemzeti Együttműködés Rendszerébe illeszkedően – a lehető legelőnyösebb pozíciót megszerezze. 
A hagyományosan a magyarországi balliberális oldalhoz vonzódó, azzal széleskörű politikai és egyéb természetű kapcsolatokat ápoló RMDSZ-nek – lásd az ex-elnök Markó Béla esetét, aki kizárólag a baloldali és liberális kötődésű médiában közli politikai jellegű cikkeit – egy ideje sikerült valamelyest rendeznie viszonyát az Orbán-kormánnyal. Hogy magával a Fidesz-szel mennyire sikerült, az nehezen átlátható. Mindenesetre az RMDSZ részéről komoly az igyekezet, hogy megnyerjék a kormányzó pártkoalíció egyes tagjait. Egyeseket sikerült, másokat kevésbé. Semjén Zsolt KDNP-elnököt, nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettest a jelek szerint sikerült a maguk oldalára állítaniuk. Bizonyítja ezt a kereszténydemokrata politikus néhány korábbi ilyen irányú nyilatkozata, köztük a legutóbbi, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás.
A másik oldalon – az MPP-nek az RMDSZ-be való sikeres bekötése után, bizony nem három, csak kétosztatú az erdélyi magyar politikai felépítmény – az EMNP próbál kiszabadulni a 85 százalékos választói támogatottságra hivatkozó szövetségi szorításból. Hogy az említett 85 százalék mindössze a választásra jogosult erdélyi magyarok alig 1/3-a, nem elég nyomós ellenérv, ti. választás esetén csak a szavazatukat leadók véleménye számít. Szilágyi Zsoltnak egy választási párt, az Erdélyi Magyar Szövetség létrehozására vonatkozó javaslata mindenesetre éles politikai érzékről tanúskodik. Nem szólva arról, hogy a választási párt megalakítására vonatkozó indítvány kiválóan illeszkedik a nemzeti együttműködés rendszerébe, s ilyenként a Fidesz támogatását is élvezi. Ennek visszautasítását elfogadhatóan megindokolni, s az összefogás – jelentsen bármit a kifejezés – bűvöletében vergődő választópolgároknak eladni, bizony nem lesz könnyű az RMDSZ-nek.
Szentgyörgyi László. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarország nem jelent biztonsági problémát
Román elemzők gyakran beszélnek Magyarországról „problémás szomszédként”, főként a Fidesz-vezetők éles nyilatkozatai és a magyar kormány oroszbarátsága miatt. Iulian Fota, Traian Basescu volt államfő korábbi nemzetbiztonsági tanácsosa a Népszabadságnak adott interjúban azonban azt mondta: a budapesti kormány nem jelent kockázatot sem Romániára, sem az európai vagy regionális együttműködésre.
Emlékeztetett rá, hogy a Krím félsziget orosz bekebelezése után Orbán Viktor kifogásokat emelt ugyan, de végül „beállt a sorba”, és elfogadta a Moszkva elleni szankciókat. Fota úgy fogalmazott, hogy nemzetbiztonsági tanácsadóként sem tekintett Budapestre „biztonsági problémaként”. Annyira, hogy nem is foglalkoztatta különösebben Magyarország.
Az új államfő, Klaus Iohannis politizálása radikálisan különbözik elődjétől, de egyévi regnálás után megállapítható, hogy a kül- és biztonságpolitikát illetően folytonosságról beszélhetünk – értékelte a helyzetet Fota. A 2014-ben, tíz év után leköszönt Basescu a Bukarest–London–Washington-tengelyt állította külpolitikája középpontjába, ami akkor meghökkenést keltett.
A 2008-as grúziai háború és a Krím félsziget 2014-es Oroszországhoz csatolása nyomán jelentősen romlott a regionális biztonsági helyzet. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Fota hangsúlyozta: az ukrajnai válságnak román szemszögből pozitív oldalai is vannak.
– Oroszország agresszív viselkedése, elsősorban Ukrajnával szemben, de szélesebb értelemben a Nyugat irányában is, felrázta a NATO-t és a Nyugatot a zsibbadtságából, és rávette, hogy komolyan kezeljék a moszkvai nyilatkozatokat és az orosz katonai akciókat, és számoljanak ezekkel.
A Krím annektálása után a NATO úgy döntött, fokozza katonai jelenlétét Közép- és Kelet-Európában. Románia fekete-tengeri kikötőiben rendszeresek a szövetséges, főleg amerikai hadihajók látogatásai, emellett a jelenlegi háromszorosára, 30-40 ezer főre bővítik a gyorsreagálású NATO-haderőt. A 48 órán belül bevethető, 5000 fős dandárok irányítására egy-egy parancsnokságot hoznak létre a keleti tagállamokban. A bukarestit december elején nyitották meg. Ugyancsak decemberben nyilvánították üzemképesnek – Moszkva sorozatos tiltakozása ellenére – a dél-romániai Deveselun a NATO rakétavédelmi támaszpontját.
Klaus Iohannis büszke rá, hogy mandátuma első fél évében mutatta be nemzetbiztonsági stratégiáját, amelyet ugyanakkor elemzők túl általánosnak, „vitakerülőnek” és sok helyütt félreértelmezhetőnek találtak. Kritikának Fota szerint is helye van, ám úgy véli, az elnöknek „nehéz, de jó éve volt”. A kérdésre, hogy mit róna fel neki mégis, első helyen említette a külügyminisztérium relatív elhanyagolását a hadsereggel szemben, elsősorban a költségvetési részesedést illetően.
Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a román–orosz viszony javítására, „ahogy más EU-tagországok teszik”. Úgy vélte, bár Románia nem tagja a visegrádi csoportnak, érdekében áll az együttműködés a közép-európai államokkal, például a lengyel elnök által javasolt, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó összefogás keretében.
Az interjú elkészülte után látott napvilágot a védelmi minisztérium terve, miszerint Románia állandó NATO-flottára tesz javaslatot a tagállamok júliusi csúcstalálkozóján.
Szőcs Levente. Népszabadság

Tágmagyar politika a MÁÉRT XIV. ülésének tükrében

Megszűnhet a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet
További több mint hetven állami, országos háttérintézménnyel együtt megszűnhet a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet.
A 72-73 intézmény, költségvetési szerv várható megszűntetését a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János intézményneveket nem említett, de a vs.hu birtokában lévő dokumentum szerint a listán szerepel a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) is. A portál úgy tudja, hogy az NSKI a Veritas Intézetbe olvad be.
Sajtótájékoztatóján a miniszter közölte, hogy az intézmények megszűntetése a bürokráciacsökkentés jegyében történik, és mintegy 50 ezer embert érint. Listájuk összeállítására Lázár János kapott megbízást, a végső döntést a kormány hozza meg februárban.
Székely reptér és gyöngyhalászat
Mint ismert, az alapító okirata szerint száz főt foglalkoztató NSKI létrehozásáról 2012 decemberében döntött az Orbán-kabinet. Élére a miniszterelnök Szász Jenő volt székelyudvarhelyi polgármestert, a Magyar Polgári Párt egykori elnökét nevezte ki.  A magyarországi sajtónak akkor a Fidesz vezető politikusai egyhangúan állították, hogy Szász kinevezése és az intézet létrehozása egy Orbán Viktor és Kövér László házelnök közötti egyezség része volt, miután az MPP politikai projektként kudarcot vallott. 
Honlapja szerint az intézet „a magyar örökség korszerű újrafogalmazását, a magyar jövő tudatos kiépítését igyekszik a maga eszközeivel segíteni és a döntéshozók asztalára tenni”. Az NSKI-nak már működése első évében 1,3 milliárd forintos költségvetése volt, az összeget a magyar sajtó meglehetősen sokallta. Annál is inkább, mert az intézet és közel egymillió forintos fizetésű igazgatója 2013 első hónapjaiban alig adott életjelt magáról.
Amikor pedig életjelt adott, annak negatív visszhangja volt, még budapesti kormánykörökben is. A Maszol 2013 februárjában elsőként számolt be arról, hogy Szász Jenő a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán a kutatóintézet nevében felvetette: a nem egy tömbben élő kisebbségi magyarok esetében el kéne gondolkodni a „kontrollált visszavonulás”, a „területfeladás” lehetőségén. Akkor használta először a „gyöngyhalász-politika” kifejezést is.
Amikor erről a politikáról kérdeztük, Szász Jenő a Maszolnak arról beszélt: elképzelhetőnek tartja, hogy a Kárpátokon túlról, a Zsil völgyéből, Bukarestből „el lehet csalogatni" magyar embereket. „Nem azokat, akiknek hivatali küldetése van a szórványban, hanem mondjuk egy Galacon élő magyar taxist, mert nem biztos, hogy Galacon kellene felnevelnie gyermekeit" – részletezte, ám az elcsalogatás módjára és irányára nem tért ki.
Az NSKI a megalapítása utáni években sem sokat hallatott magáról, az első székely bélyeg bemutatásakor, vagy a székelyföldi repülőtér tervének felröppenésekor fogalkozott többet Szász Jenőékkel a sajtó. Legutóbb ismét a „gyöngyhalász-politika” megvalósítási kísérletével hívta fel magára Erdélyben a figyelmet az intézet.
A Maszol tavaly május közepén szintén elsőként írt részletesen arról, hogy székelyudvarhelyi középiskolákba próbálják csábítani az NSKI képviselői azokat a szórványiskolákban tanuló nyolcadik osztályos diákokat, akik otthon nem folytathatnák már magyar nyelven a tanulmányaikat. Ezt a szándékot utóbb Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is bírálta.
 Cs. P. T/vs.hu. maszol.ro

Bürokráciacsökkentés 
A bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János elmondta, 72–73 intézmény, költségvetési szerv van a kormány célkeresztjében, ezeknek felmerül a megszüntetésük akár jogutóddal, akár jogutód nélkül.
Kérdésre elmondta, hogy a lista összeállítására ő kapott megbízást a kormánytól. Jelezte, 50 ezer ember dolgozik ezekben az intézményekben. Kifejtette: 2016-ban a járási hivatalokban rendezik a feladatokat, ez 16 ezer ember munkáját érinti az első félévben, majd a második fél évben ugyancsak 16 ezer ember munkáját érinti a kormányhivatalokban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 23 millió román után a háromgyerekes székelyektől is féltik Magyarországot?
Egyesek szerint a háromgyerekes határon túliak fogják ellepni a magyar ugart az Orbán-kormány politikájának következtében.
A magyar sajtó egy része újra megkongatta a vészharangot: "a magyar otthonteremtési kedvezmény kivándorlást idézhet elő Erdélyben". Azt már csak apró betűsen teszik hozzá, hogy nem fog tömegeket elmozdítani és a kettős állampolgársághoz fűződő viszony sem fog radikálisan megváltozni.  “Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját” – írta meg két hete a Népszabadság, és vizionálta az erdélyi magyarság nemzethalálát a magyar kormány családi otthonteremtési kedvezménye következtében. Habár a cikk végkövetkeztetése az volt, hogy tömeges elvándorlást nem fog előidézni a magyar kormány nagycsaládosoknak szóló kedvezménye, mégis mintha azt akarná sugallni, hogy a magyarországi szociálpolitikai intézkedés újabb kivándorlási hullámot fog előidézni Erdélyben. 
A cikk azután jelent meg, hogy Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője „Mibe fog ez nekünk, erdélyi magyaroknak kerülni?” kérdéssel posztolt egy, a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatásról szóló írást. A nol.hu megkérdezésére Horváth elmondta ugyan, hogy nem valószínű, hogy tömeges elvándorlást fog előidézni az intézkedés, a cikk trendfordulókról, kivándorlási kedv megnövekedéséről, lehetséges Magyarországra való telepedésről beszélt.  Még Magyarországon is nehéz lesz felbecsülni a program hatását
A legtöbb szakember úgy véli, hogy a csok hatását még Magyarországon is nehéz lesz felbecsülni, nemhogy a határon túl. Amióta a magyar kormány bejelentette a programot, sokféle feltételezés és találgatás jelent meg a témával kapcsolatban. Az már biztos, hogy a csok megjelenése óta akár ötödével is megdrágulhattak az új lakások, a használt lakásokért is egyre nagyobb összegeket mernek elkérni, és a telkek is egyre keresettebbek Magyarországon. Sőt, az index.hu keddi cikkében már arról is beszámolt, hogy egyes ingatlanoknál mostanában több árat is meghirdettek, hiszen volt rendes és egy külön ár azoknak, akik a családi otthonteremtési kedvezménnyel szerették volna megvásárolni a lakást. A magyarországi gazdasági híreket szinte csak a csok uralja, viszont csak lassan áll össze a kép, hogy ki, hol, mennyiért tud majd házat, lakást venni. Mivel még a magyarországiak esetében sem teljesen világosak az otthonteremtési program hatásai, a környező országok magyarsága, ezen belül is az erdélyi magyarok szempontjából a nol.hu cikke inkább volt riogatás, mint valós előrejelzés. 
Attól, mert valakinek van magyarországi lakcímkártyája, még nem biztos, hogy ki is költözött
A KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott 2015-ös Demográfiai portré szerint 2011-től újból megnövekedett a négy szomszédos országból érkezettek száma. A kiadvány szerint elképzelhető, hogy sok esetben a magyar állampolgárság megszerzése vezetett a magyarországi bejelentett lakóhely létesítésére irányuló döntéshez. Azt már lábjegyzetben írják le, hogy arról, hogy a külföldön született, magyar állampolgárságot szerző, majd Magyarországon lakcímet létesítő személyek valóban letelepednek-e az országban, nincsenek adataik. 
A könnyített honosítás bevezetése után 740 ezren tették le az állampolgársági esküt, a kérelmek 97 százaléka a Kárpát-medencéből érkezett. A 740 ezer közül 80 ezren vannak azok, akiknek van Magyarországon bejelentett lakcíme is, viszont 50 ezren már eleve Magyarországon éltek. Attól, hogy valaki rendelkezik magyarországi lakcímkártyával, még nem biztos, hogy le is telepedett az országban.  Az ugyan mindenképpen beszédes, hogy 2011-ben 3061, 2012-ben 9168, 2013-ban 8364, míg 2014-ben 17221 külföldön született bevándorolt magyar állampolgárt regisztráltak a hivatalok, viszont ebbe beleszámítanak a külföldre vándorolt magyarországiak gyerekei is, nem mindenki határon túli tehát. 
A cikk ugyanakkor kitér arra is, hogy az erdélyi fiatalok körében magas a kivándorlási hajlandóság és megnőtt a gyerekvállalási kedv is, így a fiatalok elgondolkodnak azon, hogy áttelepedjenek Magyarországra, ahol igényelhetik a 20 millió forintos támogatást. 
Ezzel szemben a hétvégén bemutatott ifjúságszociológiai kutatás eredményei több ponton is árnyalják a Népszabadságban megjelent állításokat. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet együttműködésében készült felmérés 2700 (1000 erdélyi, 700 felvidéki, 500 vajdasági, 500 kárpátaljai) határon túli magyar fiatal megkérdezésével készült, és a Kárpát-medencében élő magyar anyanyelvű és/vagy magyar nemzetiségű 15-29 évesekre fókuszált. 
Érzelmi okokból, és nem a magyarországi szociális juttatásokért kell a magyar állampolgárság 
A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek mintegy fele igényelte már a magyar állampolgárságot, Ukrajnában 68, a Vajdaságban 82, Erdélyben 56 százalék a felmérésben részt vevő fiatalok körében a magyar állampolgársággal rendelkezők aránya. A felmérés szerint a felsőfokú végezettséggel rendelkező városiak nagyobb arányban igényeltek magyar állampolgárságot. 
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a vele járó vélt és valós előnyök azok, amelyek miatt igényli valaki a magyar állampolgárságot. Ez annak is betudható, hogy a magyar igazolványt elsősorban az utazási kedvezményekhez kötötték, így a kettős állampolgárság intézményéhez is elsősorban a "jogosulatlan" előnyökhöz való jutást társították az ellenzők. 
Mindezeknek ellentmond, hogy a most megkérdezett fiatalok körében az igénylés okai között az érzelmi, etnikai tényező került az első helyre. Az eredményből ugyanakkor kitűnik, hogy sem a magyarországi jóléti szolgáltatások, sem a választásokon való részvétel lehetősége nem gyakorolt jelentős vonzerőt az igénylés szempontjából. Nem a magyarországi TAJ-kártya és nem is az erzsébetvárosi tejvásárlási szokások megváltoztatása miatt igényelték a magyar állampolgárságot. 
Az érzelmi szempontok után természetesen megjelentek a pragmatikus indokok is. Legtöbben a külföldi, de nem magyarországi utazások megkönnyítését és a külföldön, de nem Magyarországon való munkavállalást jelölték meg. 
Azok körében, akik nem igényelték a magyar állampolgárságot, szintén az érzelmi szempontok voltak a fontosak. A megkérdezettek úgy gondolták, hogy az állampolgárság nélkül is magyarok. 
Erdélyben kevesebb a családos fiatal 
A kárpát-medencei ifjúság helyzetének felmérését tizenöt év után készítették el újra. A 2001-ben készült MOZAIK ifjúságszociológiai kutatás eredményeihez képest több dolog is változott, az egyik legfontosabb, hogy kevesebb a házasságban élők száma a fiatalok körében. 
A szociodemográfiai adatok szerint a fiatalok mintegy fele egyedülálló. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy mindegyik régióban csökkent a házasságban élők száma. A legnagyobb visszaesés Felvidéken észlelhető, de Erdélyben is jelentős a csökkenés. Amíg 2001-ben 22% élt házasságban, addig mostanra ez az arány 15%-ra esett vissza. 
Szintén csökkent a gyerekkel rendelkező fiatalok száma is. Amíg 2001-ben 15%-nak volt gyereke, addig a mostani felmérés szerint már csak 13% válaszolt igennel. Az összes megkérdezettnek csupán az 1,2 százaléka válaszolta azt, hogy három vagy több gyereke van, így újra felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán mekkora "tömegeket" tud majd “elkábítani a csok”. 
A gyerekvállalási kedv tekintetében valóban megfigyelhető egy növekedés, hiszen egy 2011-es kutatás szerint a három vagy több gyereket akarók aránya 16,5% volt. Az akkori kutatás ugyanakkor azt is kimutatta, hogy míg az országos mintában az egyetemisták között három vagy több gyermeket akarók csupán 7 százalékot tettek ki, addig a magyarok között 21 százalék volt ez az arány. A jelenlegi kutatás már 21 százalékra teszi azoknak a számát, akik három vagy több gyereket szeretnének életük során. 
Viszont megnövekedett a saját lakással rendelkező fiatalok száma is, amíg a 2001-es felmérés szerint 12 százalék volt ez az arány, jelenleg 14 százalékra emelkedett. 
Erdélyben alacsonyabb a migrációs hajlandóság, mint a többi határon túli régióban 
Habár mindenki a megnövekedett kivándorlási hajlandóságról beszélt az elmúlt időszakban, az erdélyi fiatalok esetében a többi régió fiataljaihoz képest alacsonyabb a kivándorlási hajlandóság. Amíg a vajdasági fiatalok 15,7 százaléka, a kárpátaljaiak 11,2, a felvidékieknek pedig a 11,7 százaléka válaszolta azt, hogy külföldre szeretne menni és konkrét elképzelései is vannak ezzel kapcsolatban, addig ez az arány az erdélyiek körében 7,1 százalék. Azoknak az aránya, akik nem tudják, hogy hogyan és hová szeretnének menni, szintén a mi régiónkban a legalacsonyabb, 10,6 százalék. Ha beleszámítjuk azokat is, akik csak néha gondolkodnak az elvándorláson, akkor a fiatalok nagyjából 44 százalékának megfordult a fejében a kivándorlás ötlete, de ez nem jelenti azt, hogy ennyien el is fognak menni az országból. 2001-ben 41 százalék akart külföldön munkát vállalni. 
Horváth: premier a magyarországi intézkedés, de nem fog radikális változást eredményezni 
A témával kapcsolatban természetesen megkérdeztük Horváth Istvánt is, akinek a Facebookon megjelent kérdésfelvetése elindította az "aggódást" a magyarországi és az erdélyi médiában is. Horváth elmondta, hogy nem beszélt tömeges kivándorlásról, és nem bocsátkozott találgatásba a mennyiséget illetően, viszont ez a fajta szociális támogatás, amely kiterjed azokra a határon túli magyarokra is, akik nem laknak életvitelszerűen Magyarországon, bizonyos rétegeket elgondolkodtathat az elmozdulás irányába. 
Horváth úgy látja, hogy azok számára, akik otthonteremtésben gondolkodnak és megvan a kezdeti tőkéjük és a lehetőségük, hogy áthelyezzék a lakhelyüket Magyarországra, a tízmillió forintos kezdőtőke vonzónak bizonyulhat. Ez egy olyan tényező, amely egy racionális családot akár költözésre is késztethet, mivel a romániai otthonteremtési politikáknak nincsen jelentős állami támogatottsága, szemben a magyarországi intézkedéssel. 
Horváth ugyanakkor elmondta, hogy ez egy olyan típusú szociálpolitikai intézkedés, amely premier a határon túli magyarok szempontjából, hiszen eddig - habár megvolt a magyar állampolgárságuk - a szociális ellátásra nem voltak jogosultak, csak hozzájárulásos alapon. Ez a legelső olyan szociálpolitikai intézkedés, amely alanyi jogon megadja a tízmillió forintos támogatást, ha Magyarországra költöznek. Eddig az állampolgársági jogoknak nem volt szociális hozadéka, a mostani, alanyi jogon kijáró szociális komponens viszont sajátos folyamatokat indíthat el. 
Itt arról van szó - fogalmazott Horváth, hogy olyan rétegek mehetnek el, akiknek van elmozdítható tőkéje, tehát olyan középosztálybeli rétegek, akik lehet, hogy hangsúlyosan nem jelennek meg a különböző felmérésekben, de mindenképpen olyan rétegek, akik jelenleg Magyarországon könnyen elhelyezkedhetnek (orvosok, tanárok, informatikusok). 
A kutató ugyanakkor megerősítette, hogy nem tömegekről van szó, és ezek a rétegek eddig is migráltak, így lehetséges, hogy elgondolkodnak ezen az ajánlaton is. 
A szakértő arra a kérdésre, hogy a magyar állampolgársággal rendelkezők eddig sem a magyarországi szociális juttatásokért igényelték azt, és miért pont ez az intézkedés mozdíthatja meg őket, elmondta, hogy ha megnézzük a magyarországi lakásárakat, és nem Budapesten, akkor ez a tízmillió forint jelentős támogatás, amely arra késztetheti az embereket, hogy stratégikusan gondolkodjanak, és esetleg megfontolják, hogy egy magyarországi vidéki kisvárosban vállaljanak munkát, mert így lehetőségük lesz saját lakásban megalapozni a jövőjüket.
Simon Mária Tímea
Előzmény: Népszabadság, 2016. január 13.
Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját. Transindex.ro

A G-nap első évfordulója
Némi iróniával „G-napnak” nevezik a magyar médiában február 6-át, amikor tavaly Simicska Lajosnál elszakadt a cérna, és több jelentős sajtóorgánumnak adott interjúban az ondó közkeletű megnevezését használta leíró jelzőként korábbi barátja, a magyar miniszterelnök vonatkozásában.
Akkor sokan úgy véltük, nem lehet hosszú távon fenntartani a nemzeti oldalhoz kötődő médiaorgánumokat úgy, hogy azok főállásban a Fidesz-kormányt támadják. Különös tekintettel arra ugyebár, hogy ezen orgánumok törzsközönsége eleve úgy szelektálódott, hogy a nézők–olvasók elsöprő többsége épp a megerősítést várta fideszes kötődésében.
Az eltelt egy esztendő szolgált némi tanulsággal. Mérget nem vennék a Magyar Nemzet nyereségességére, de az olvasói támogatottságát nem vesztette el annyira, hogy a lapot megszűnés fenyegesse. A lap egyszerre nyitott jobbra is meg balra is, egyrészt nagyobb teret kap benne a Jobbik, másik oldalról pedig leszerződtettek két olyan népszerű újságírót, akik a szó legszorosabb értelmében függetlenek, a politika senki földjén mozognak. Az egyik a borbloggerként is ismert Gazda Albert, aki korábban olyan népszerű online lapok főszerkesztőjeként dolgozott, mint az Origo vagy a Cink, a másik a bulvármédia kőkemény ostorozója, a liberális indíttatású, de a liberális tabukat rendesen felrugdosó, szókimondó Puzsér Róbert. A Nemzet néha megenged magának egy-egy mondvacsinált, erőltetett támadást a kormány ellen (egy tehetséggondozásról szóló projektet például azzal próbált meg hitelteleníteni, hogy annak gazdája, Orbán János Dénes egyik verscímének trágárságába kötött bele), de összességben színvonalas lap maradt.  
Hasonló a helyzet a Hír tévével. Miként a főszerkesztő egy nagyinterjúban a „G. nap” első évfordulója alkalmából elmondta, most végre „szabad” a tévé. Bizonyos mértékig szórakoztató, hogy az egykori és jelenlegi hírtévés munkatársak kölcsönösen árulózzák egymást, hiszen végtére mind a maradás, mind pedig a markánsan kormányelkötelezett köztévénél való elhelyezkedés magyarázható éppen úgy értékelkötelezettséggel, mint karrierizmussal, de annyi biztos, hogy jót tesz a magyar médiapiacnak, hogy a Magyar Idők mellett van Magyar Nemzet és a köztévé mellett Hír tévé.
Borbély Zsolt Attila. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Biró Zsolt csak jön-megy
Mint arról beszámoltunk, a másfél éves szünet után összeült Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) február 12-i budapesti tanácskozásán sem az egyik alapítónak számító Magyar Polgári Párt, sem a megfigyelői státussal rendelkező RMDSZ nem vett részt. Előbbi most jobbról előzne, utóbbi meg csak lapít.
Bíró Zsolt MPP-elnök a tanácskozás házigazdájának, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának írt egy kínosan mentegetőző levelet, amiben azt állította, hogy azért nincs jelen az ülésen, mert pártja nem kapott meghívást. A Tőkés László KMAT-elnök által szignált meghívó minden tagszervezetnek és meghívottnak kiment, beleértve az MPP-t, Biró nem is írhatta volna meg a levelét, ha nem tudott volna a tanácskozásról.
A közvélemény ugyanakkor már tisztában van az MPP hintapolitikájával és ügyeskedéseivel, hiszen a párt hol a nemzeti-polgári oldalon tetszeleg, hol az RMDSZ-szel köt többé-kevésbé nyilvános paktumokat. A minipárt előző elnöke, Szász Jenő legutóbb az RMDSZ-re való voksolásra biztatta az erdélyi magyarokat, utóda viszont a 2012-es romániai választások után olykor-olykor kritikus hangokat ütött meg a Bukarestben mindenhez csak statisztáló szövetséggel szemben. Az idei választások előtt pedig ismét Kelemen Hunorral paktumozgat Biró Zsolt, miközben folyton Budapesten kopogtat a magyar kormánypártok ajtain. Birónak szokásává vált, hogy a különféle nemzetpolitikai események előtt vagy után próbál külön tárgyalni magyarországi politikusokkal és külön médiaszereplést kieszközölni a társaságukban. Legutóbb a KMAT-ülésen találkozhatott volna például Szili Katalinnal, ha megjelent volna az autonómiaküzdelem állásáról szóló tanácskozáson, ám ő külön találkozót kért másnap a határon túli magyar közösségek autonómiaügyeinek koordinálására felkért miniszterelnöki megbízottal. 
Az MPP egy vasárnap keltezett közleményben számolt be a Biró és Szili közötti találkozóról. Eszerint a felek külön elemezték az autonómiastatútumok kapcsán felmerülő vitás kérdéseket, és egyetértettek abban, hogy a jelenlegi helyzetet a túlzott átpolitizálás jellemzi, ami megnehezíti a közös fellépést, ezáltal pedig a megvalósíthatóságot sodorja veszélybe. Az MPP folyvást közvetíteni akar, de nem tudni, mit és kik között, csupán utalás történik arra, hogy mielőbb a román parlament elé kellene kerüljön egy olyan autonómiatervezet, amely mögött a lehető legszélesebb társadalmi támogatottság mutatható fel. Vélhetőn arról a tervezetről van szó, amit az RMDSZ és az MPP állítólag közösen dolgozott ki hajdanán a Székelyföld területi autonómiájáról, de amit a parlamenti képviselettel egyedüliként rendelkező magyar párt, az RMDSZ mindmáig nem nyújtott be. Az MPP állítólag két éve sürgeti a statútum parlamenti beterjesztését, ám ezt az RMDSZ eddig nem tartotta időszerűnek. Az az RMDSZ, amellyel az MPP folyton választási paktumokat köt, önállóságát apránként feladva. R. B. M. itthon.ma//szerintunk