Támogatás egyházi intézményeknek
A csíksomlyói zarándokhely, a kassai dóm és az érsekújvári katolikus templom felújítása szerepel többek között a magyar kormány által idén támogatott határon túli egyházi intézmények listáján.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Budapesten elmondta: a magyar kormány közel hetven egyházi intézmény megújulását támogatja Magyarországon és határon túl, összesen 1,3 milliárd forinttal.
A pályázaton tíz, határon túli szervezet is nyert összesen mintegy 190 millió forintot. A nyertes pályázatok között olyan intézmények szerepelnek, amelyek felújítása minden magyar ember számára fontos, hangsúlyozta az államtitkár.
Soltész Miklós a budapesti intézmények közül kiemelte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti épületét, amelynek külseje 180 millió forintból fog megújulni. Nagyságrendileg ugyanekkora összeggel támogatja a kormány a belvárosi plébániatemplom belső felújítását, valamint a Regnum Marianum közel 100 éves Damjanich utcai épületnek renoválását, mondta.
Az államtitkár a nyertes vidéki pályázatok közül szólt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn a 17. században épült ferences kolostor templomáról, amelynek felújítását műemlékvédelmi és hitéleti szempontból egyaránt fontosnak nevezte. Megemlítette a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskolát, amely több mint húszmillió forintot kapott, hozzátéve, hogy az intézmény az ott élő szegény, rászoruló gyermekek életét segíti, emellett pedig közösségi teret ad a vallásos nevelés számára.
Soltész Miklós kitért arra is, hogy négy évvel ezelőtt, amikor a második Orbán-kormány elkezdte működését, nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy felújítsák azokat az egyházi épületeket, amelyek korábban nem kaptak támogatást. Ezért a magyar kormány rendkívüli és évente visszatérő pályázatokkal igyekszik segíteni ezeknek az intézményeknek a megújulását. Idén összesen kétmilliárd forinttal támogatják a különböző egyházi intézményeket: iskolákat, egészségügyi és szociális intézményeket. Ezenfelül ítéltek most oda összesen 1,3 milliárd forintnyi támogatást, mondta.
„Nemcsak hitéleti támogatásról van szó” – hangsúlyozta az államtitkár. Rámutatott: ezek az intézmények nemcsak a hívőket szolgálják, hanem nem hívő, szegény, elesett embereket ápolnak, gyermekeket nevelnek, a belvárosi épületek megújítása pedig turisztikai szempontból is fontos.
Mint arról beszámoltunk, Soltész Miklós tavaly októberben Csíksomlyón jelentette be, hogy a magyar kormány húszmillió forint (mintegy 290 ezer lej) támogatást különít el idén a csíksomlyói Mária-kegyhely számára. A pénzből többek között a nyeregbeli Hármashalom-oltárt újítják fel. „Azt már a ferences atyák fogják eldönteni, hogy ebből mit valósítanak meg” – adott szabad kezet a pénz elköltésére Soltész. Hozzátette, fontos a magyar kormány számára, hogy segítse a csíksomlyói zarándokhelyet, amely részben szakrális, részben nemzeti értékeket is hordoz az összmagyarság számára.
Bőjte Mihály, a csíksomlyói kolostor házfőnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy az eredeti tervük a Hármashalom-oltár felújítása volt, de mivel nagyobb támogatást kaptak a vártnál, további javításokat is végeznek: a zarándokház, az orgona és a sekrestye felújítását is ebből a pénzből finanszíroznák. „Mi kisebbről álmodtunk, de nagyobb ajándékot kapunk” – fogalmazott Bőjte Mihály.
Zarándokhétvégékre várják a híveket Csíksomlyón
Év közben is várják a zarándokokat a csíksomlyói Mária-kegyhelyre – hívja fel a figyelmet közleményében a ferences központ. „Nagy tekintélye van a csíksomlyói kegyhelynek a zarándokok életében. A Boldogságos Szűz Máriába vetett bizalom a kegyhelyen erőt és reményt adott és ad a kegyhelyre zarándoklóknak: sokak számára a csíksomlyói kegyhely lett a hit, a szellemi élet és a kultúra védőbástyája” – fogalmaz a közlemény.
Emlékeztetnek: a csíksomlyói kegyszobor megalkotásának ötszáz éves évfordulója alkalmából 2014. szeptember 14-étől idén szeptember 13-áig jubileumi Mária-évet hirdettek, a jubileumi év minden napjára Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett. Rámutatnak: amennyiben a zarándokok többnaposra tervezik a zarándoklatukat, igény szerint megszervezik számukra a hétvégét spirituális vezetéssel és szellemi programokkal.
A csütörtökön érkező zarándokok 18.30-tól (télen 17.30-tól) részt vehetnek a rózsafüzér-imádkozáson a kegytemplomban, 19 órától (télen 18 órától) szentmisét tartanak ugyanitt, míg 19.30–20.30 között (télen 18.30-tól) szentségimádási lehetőség van. 21 órától reggel 6-ig éjszakai virrasztási lehetőség is van a Salvator Hotel kiskápolnájában. A pénteki programban szerepel többek között a Klarisszák kolostorának látogatása, 15 órakor közös keresztút a Jézus-hágón, 19 órakor (télen 18) szentmise a kegytemplomban.
Szombaton délelőtt előadás és műhelymunka-lehetőség van a zarándokok által választott témában, ugyanakkor egyéni csendes időre, imára, elmélkedésre és természetjárásra is marad idő. Igény szerint szentgyónási lehetőséget is biztosítanak, 19 órakor pedig szentmise van a kegytemplomban. A szervezett és vezetett programra a Pro Educatione Egyesületnél lehet jelentkezni: a Csíksomlyó, Szék út 147. címen, a 0722-388651-es telefonszámon és az office@proeducatione.ro e-mail címen.
A zarándokhétvége alatt a kegyhelyen szállás és zarándokmenü is igényelhető a csíksomlyói Salvator Hotelben előzetes bejelentkezés alapján. (Csíksomlyó, Szék út 147., 0266-313452, salvator@salvator.ro).
Krónika (Kolozsvár)

Budapesti és kolozsvári civilek együttműködését erősítő központ nyílik a fővárosban
Kolozsvár kapta 2015-re az Európa ifjúsági fővárosa címet, és a programsorozat keretében csütörtök este budapesti központ nyílik, hogy erősítsék a budapesti és a kolozsvári civil szféra kapcsolatát.
A kolozsvári programsorozat szervezői arról tájékoztatták az MTI-t, hogy az egy évre szóló Európa ifjúsági fővárosa program célja megerősíteni és támogatni az ifjúsági szervezetek aktív részvételét a társadalom alakításában, a fenntartható városfejlesztésben. A kolozsvári program azt is célként határozta meg, hogy összekösse Erdélyt, Romániát Európa nagyvárosaival. Ezt szolgálja a budapesti központ is, amely Kolozsvárt és az ifjúsági főváros projektet hívatott bemutatni a budapestieknek.
A központot csütörtök este nyitják meg a Mathias Corvinus Collegiumban. Az eseményen köszöntőt mond mások mellett Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, Tombor András, a Mathias Corvinus Collegium alapító kurátora és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere. A megnyitón bemutatják a Bánffy Miklós művészi pályaképe című könyvet, majd kerekasztal-beszélgetést rendeznek Kolozsvár és Erdély szerepe a magyar gondolkodásban címmel. A beszélgetésen részt vesz Horváth Anna, Martonyi János volt külügyminiszter, Tamás Gáspár Miklós filozófus és Magdó János, Magyarország korábbi kolozsvári főkonzulja. A beszélgetést Prőhle Gergely vezeti.
Az európai ifjúsági fővárosa címet elnyerő önkormányzatnak lehetősége van arra, hogy bemutassa a város ifjúsági életét és fejlődését kulturális, társadalmi, politikai és gazdasági szempontból.
A szervezők véleménye szerint Kolozsvár mint Erdély történelmi fővárosa, valamint az erdélyi kultúra és oktatás fellegvára ideális otthona egy európai szinten jelentős kulturális eseménysorozatnak. Kolozsvár a legfontosabb kulturális intézmények, felsőoktatási és szellemi műhelyek mellett több országos civil szervezet székhelye, és a magyar történelmi egyházak életében is központi szerepet tölt be. A város 300 ezres lakosságának 20 százaléka főiskolai, egyetemi diák.
A budapesti iroda feladata, hogy az erdélyi kultúra bemutatásával, képzőművészeti kiállításokkal, koncertekkel, találkozókkal, előadásokkal, konferenciákkal segítse a Budapest és Kolozsvár, illetve a Magyarország és Erdély közötti kapcsolat elmélyülését, a párbeszédet. A központ az erdélyi és magyarországi ifjúsági szervezetek és mozgalmak egyik találkozóhelye lehet. Egyúttal a Kolozsvárról elszármazott magyarok fontos találkozópontjává is válhat.
A Bánffy Miklós művészi pályaképe című kötetet a Bánffy Miklós-emlékév keretében tavaly májusban a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeumban rendezett Illúzió és tükröződés: Bánffy Miklós művészi pályaképe című kiállítás záró konferenciáján elhangzott előadások anyagából állították össze. A könyv gróf Bánffy Miklós politikai, irodalmi és színházművészeti munkásságát, valamint a bonchidai Bánffy-kastély hányatott sorsát mutatja be a második világháború végétől napjainkig. Bánffy Miklós (1873-1950) író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, 1921-1922-ben a Bethlen-kormány külügyminisztere volt. Budapest, (MTI) -

„Magyar” áramot termelnek az Úz völgyében
Megvásárolta az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az Úz völgyében működő vízerőművet. A székelyföldi akvizíció a magyar energetikai vállalat romániai leányvállalata első hazai beruházásának számít.
A nemzeti energetikai társaságcsoport felvásárolta a részben Lénárd András csíkszeredai üzletember által birtokolt Hivatalos Kft. részvényeinek kilencven százalékát. A vízerőmű kisebbségi tulajdonosa a romániai magyar református egyház nyugdíjpénztára maradt. A Krónika megbízható forrásból származó információi szerint a tranzakció értéke mintegy 30 millió euró.
„Regionális és fenntartható stratégiai irányelveihez illeszkedően” a budapesti társaság közgyűlése még tavaly októberben döntött a 7,48 megawattórás Hargita megyei létesítményt tulajdonló és üzemeltető romániai vállalkozás 90 százalékos részesedésének megvételéről. Az MVM akkor közölte, a tranzakcióval tovább kívánja erősíteni megújuló termelői portfólióját.
A Krónika úgy tudja, a magyar állam tulajdonában lévő energetikai társaság romániai leányvállalata, az MVM Partner Románia idén január elején kötötte meg az adásvételi szerződést. A Hivatalos Kft.-től megvásárolt Úz-völgyi vízerőmű kapacitása 7,48 megawattóra, hét gátból és 15 turbinából áll. Az objektum teljes hossza több mint 20 kilométer az első gáttól az utolsó befogóig.
A Csíki-havasokhoz tartozó Úz völgyében, zöld energiás projekt keretében megépített törpevízerőmű-rendszert 2013-ban helyezték próbaüzemmódba. Az akkoriban Kárpát-medencei magyar összefogásként ismertetett projekt kivitelezése civil és környezetvédelmi szervezetek tiltakozását váltotta ki, az ellenzők szerint ugyanis az áramtermelő – és maga az iparág – káros hatást gyakorol a környezetre.
Az MVM által eszközölt felvásárlás előtt az Úz-völgyi beruházás tulajdonosa a Hivatalos Kft. volt, amelynek részvényeit 50 százalékos arányban a Cipruson bejegyzett Winsland Holdings, 40 százalékban a budapesti Hydroenergy Zrt., tíz százalékban pedig a romániai magyar református egyház nyugdíjpénztára birtokolta. A Winsland Holdings Világi Oszkár felvidéki nagyvállalkozóhoz köthető.
A Hydroenergy Zrt. tulajdonosa a korábban az építőiparban érdekelt, az ingatlanpiaci beruházások visszaesése után azonban az energetikai beruházásokra szakosodott Lénárd András. A cég vezérigazgatója Simon László, aki Bajnai Gordon volt kormányfővel együtt az ellenzéki Haza és Haladás Egyesület alapítója, s aki a második Gyurcsány-kormány idején betöltötte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség integrációs elnökhelyettesi tisztségét.
Más erdélyi energetikai vállalkozásokhoz hasonlóan különben a Hydroenergy is összefüggésbe hozható a romániai és magyarországi pártokkal. Simon előtt például egy ideig a cég vezérigazgatója Hajdu Gábor volt, aki 2012-ig az RMDSZ Hargita megyei tanácsosaként, valamint a szövetség csíkszeredai szervezetének elnökeként tevékenykedett. A Transindex korábban arról cikkezett, hogy a Homoródfürdőre tervezett vízi erőmű kiépítése iránt a hírportál által Fidesz-közeliként emlegetett Nagy Szabolcs magyarországi vállalkozó cégei érdeklődtek, ám elálltak a beruházástól.
Miközben az Úz-völgyi létesítmény élére az új tulajdonos által kinevezett ügyvezető egyelőre nem kívánt nyilatkozni az adásvétel ügyében, Lénárd András lapunk érdeklődésére megerősítette, hogy eladta az erőműveket. A vállalkozó hozzátette, a zöldenergia-üzletágból is kilép, de más ágazatokban a sörgyár mellett további székelyföldi beruházásokat tervez.
Mint ismeretes, Lénárd tavaly megalapította a Csíki Sör Manufaktúrát, amely nagy sikerrel indult ugyan, de konfliktusba keveredett a multinacionális Heinekennel, amely szellemi tulajdon megsértése, illojális konkurencia és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység vádjával pereli a sörgyárat az Igazi Csíki Sör miatt.
A szintén Lénárd érdekeltségébe tartozó homoródfürdői törpe-vízerőmű építését a tiltakozó akciók és feljelentések nyomán leállították, a Hargita megyei prefektúra pedig a törvényszéken kérte a H2O Energy Kft. építkezési engedélyének megsemmisítését.
Lénárd cége alapfokon, nemrég pedig jogerősen is megnyerte a pert a Marosvásárhelyi Táblabíróságon, ennek ellenére a vízi erőmű kivitelezése – melybe a vállalkozó eddig közel egymillió eurót fektetett – teljesen leállt. Ennek oka, hogy a létesítményt már nem lehetne átadni 2015. december 31-e előtt, emiatt a hatályos törvények alapján nem részesülne zöldbizonylat-támogatásban, így most már veszteséges lenne kiépíteni.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

Kiverte a biztosítékot Bukarestben a budapesti tüntetés
Elfogadhatatlannak nevezte a román külügyminisztérium, hogy a március 10-i budapesti Hősök terén rendezett megemlékezésen Romániát a 21. századi Európai Uniója Iszlám Államának nevezte az egyik szervező. A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság mintegy ötszáz ember részvételével megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén kedd este, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján. György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában, és a hatóságok igyekeznek tönkretenni épített kulturális örökségüket.
Úgy fogalmazott, hogy „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama”, mert szerinte döntéseikkel hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánításai és a nemzeti identitáshoz való jog. A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról. A megemlékezésen azért is tiltakoztak, mert Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem engedélyezte a Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyre tervezett felvonulását, csupán egy megemlékezést a székely vértanúk emlékművénél. A román külügy a Mediafax hírügynökségnek úgy reagált: a budapesti megnyilatkozás nemcsak elfogadhatatlan, az európai szellemiségnek is ellent mond. A magyar-román államközi viszony az Orbán-kormány hivatalba lépése óta rendkívül fagyossá vált, ezt maga a miniszterelnök és Szíjjártó Péter külügyminiszter is megerősítette egy-egy háttérbeszélgetésen.
maszol/Népszava/Mediafax

Kivándorlás és nemzetpolitika
Titkos nemzetvédelmi akció Ó-Romániában a dualizmus korában – segélyezés és tervszerű intézményfejlesztés magyar pénzből
A 19. század utolsó harmadában a megélhetés gondjaitól űzve magyar és nemzetiségi munkavállalók százezrei áramlottak az óceán túloldalára. Sok tízezer magyar azonban az ígéret földjét a szomszédos délszláv és román területeken kereste. Az 1886-ban kirobbanó vámháború a Monarchia és délkeleti szomszédja között a román piacra termelő szász és székely kisiparosok kiáramlását okozta, majd idénymunkások és cselédek tömegei ragadtak vándorbotot.
A munkaerő- és szakemberhiánnyal küszködő román társadalom iskolázottabb erdélyi testvéreit szívesen fogadta. Az ő elnyomóikat látta viszont a bevándorolt magyarokban, ezért különös elégtételül szolgált, nem rátarti úrként, ellenkezőleg, a románság szolgáiként látta viszont őket. Ahogy a közgazdász Hegedüs Lóránt írta, a székely cselédlányok némi megtakarítás reményében jól tűrték a háziúr (s az élet) pofonjait. A visszás magyar törvényi szabályozás miatt tíz év múltán állampolgárságukat elvesztő bevándorlók a befogadó ország „hazátlan” jogállású lakóivá, bozgorrá váltak – egyúttal a román beolvasztó törekvések célpontjává.
Templom és iskola
A tömeges külföldre áramlás hátterében súlyos megélhetési gondok álltak ugyan, a közgondolkodásban a jelenség mégis mint a hazától való kötelességmulasztó elfordulás jelent meg. A hivatalosság így a bajt pusztán az útlevélkiadás és a határőrizet szigorításával próbálta kezelni. A kivándoroltak látványos tudatállapot-romlása, majd beolvadása azonban kijózanító hatással volt a hazai döntéshozókra. A századfordulón, a Széll-kabinet idején jelentős hangsúlyváltozás következett be a kormányzat nemzetpolitikai felfogásában: szakítva a Bánffy-kormány meddő asszimilációs törekvéseivel, immár a saját „faji erő” megóvásával próbálták erősíteni a magyarság pozícióit, főként a szórványban és a nyelvhatárokon.
A gazdasági eltartó képesség javulásának függvényében többek között az idegenbe szakadt magyarság távlati hazatelepítésével is. Átmenetileg azonban „templommal és iskolával”, hazafias újságokkal, ösztöndíjakkal, gazdasági tanácsadással, jogsegélyszolgálattal erősítették a távozottak kötődését az óhazához.
Ezt az önvédelmi, de aktív nemzetpolitikai programot, melynek részleteiről a szerző új kötetében (Székely-magyar „temető” – Ó-Románia – A szerk.) olvashatunk, jórészt a fiatal Klebelsberg Kuno öntötte formába. „Az idegenben élő magyar honosok nemzeti gondozásának” titkos programja 1901-ben Romániában és az Egyesült Államokban, 1904-ben Szlavóniában, egy évvel később Bukovinában és 1909-ben Boszniában vette kezdetét.
Budapest politikai kudarca ugyanakkor a román ókirályságban, hogy kirekedtek a segélypolitikából – a be nem avatkozás elve szerint – a román állampolgárságú csángók. (Tekintettel az erdélyi románság hárommilliós tömegére, amelynek bukaresti viszonos segélyezése az országrész elszakításával fenyegetett volna.)
A 1848/49-es emigrációnak köszönhetően létrehozott első egyesületek, vallási közösségek ugyanakkor a román nagyvárosokban megteremtették a magyar önművelés és önsegélyezés alapintézményeit, amelyek pénzügyi támogatását a századfordulón elinduló akcióban tervszerű intézményfejlesztés váltotta fel, imaházak, iskolák építésével. A mintegy hétezres, de jól szervezett református közösség a 19. század utolsó negyedében alakult önálló egyházkerületté. Élén a bukaresti esperessel, aki a peremvidéken nagyobb szabadsághoz szokott híveket fokozatosan az erdélyi püspök, majd konventi főhatóság ellenőrzése alá vonta, s a gyülekezeteket okszerűbb gazdálkodásra szorította. De irányította a vidéki szórvány gondozását is Szászkúton, Aknavásáron, Brailán, Ploiesti-en, Galacon. A jóval számosabb katolikus közösségnek Szörénytornyán, Craiován, Targovistén, Foksányban, Buzaun voltak bázisai. Bukarestben (amelynek minden tizedik lakója magyar katolikus volt!) 1903-ban alakult az önálló magyar hitközség, s a német ajkú érsek (anyagi támogatás fejében) a vidéki magyar többségű gyülekezetek élére is legalább magyarul tudó papokat nevezett ki. A szervezés azért folyt a nagyobb védettséget nyújtó egyházi keretek között, mert sem a fél évszázados múltra visszatekintő Bukaresti Magyar Társulat, sem más magyar egyesület nem volt alkalmas a kinti magyarság vezetésére. A legpatinásabb társulatot éppen az akció kezdetén szakította ketté a felekezeti viszálykodás és a személyes becsvágy.
Ezen túlmenően a századfordulóra közfelfogássá vált, hogy Romániában a „magyarnál csak a zsidót gyűlölik jobban”. Az idegenellenesség ugyan a gazdasági nehézségek és az erdélyi román értelmiség lejárató hírverése hatására érte el a kritikus szintet, a helyzetet azonban belső ellentétek súlyosbították, s ebben szerepet játszott, hogy korábban mindkét egyház jórészt büntetésből küldte alkalmazottait a regáti misszióba. Az érdemes vezetők alkalmazását szorgalmazó magyar kormány ugyanakkor világossá tette: az akcióban a nemzeti érdekek az elsődlegesek! A vetélkedő felekezeti vezetőket arra szorította, hogy tanköteleseiket kölcsönösen „betereljék” a másik fél tanodájába, amennyiben más magyar tanintézet nincs elérhető közelségben. Ellenkező esetben a magyar diákok olyan állami iskolákba kényszerültek, ahol Spiru Haret oktatási miniszter utasítására a románság kiválóságának és a magyarok hitványságának tételeit tanították.
Beolvasztási kísérletek
A magyar iskolák gyarapodását a román hatóságok semmi szín alatt nem kívánták elősegíteni, noha az országnak csak minden ötödik lakója tudott írni-olvasni. A gőzerővel zajló óvodaépítések is szinte kizárólag nemzetiségi (bolgár, török, csángó) vidékeken valósultak meg, minden bizonnyal beolvasztó szándékkal. Miközben a magyarországi románság több ezer anyanyelvi felekezeti iskolát tarthatott fenn háborítatlanul, a regáti magyar tanintézetek elvileg még hazátlanná lett magyar tanköteleseket sem vehettek fel. Nem adhattak ki érvényes bizonyítványokat, tankönyveiket akár többször átíratták vagy betiltották (ha pl. egy számtankönyvben az egyik feladat a Pozsony–Budapest távolság kiszámítása volt!). A román környezet-nyelvet (ahogy a román ünnepek megülését) kötelezővé tették, s óraszámát fokozatosan a háromszorosára növelték. S megtörtént, hogy mondvacsinált okokkal a magyar tanodák bezárásával fenyegetőztek. Mindezt a magyar kormány pénzén, magyar honpolgároknak szervezett iskolák ellenében!
Budapest a beolvadás veszélyének fokozottan kitett vidéki szórvány számára az erdélyi határszélen (Predeálon és Berecken) alapított ingyenes bentlakásos iskolákat. Az árvák és jóléti támogatásra szoruló félárvák ezreinek megmentését a marosvásárhelyi gyermekmenhely látta el (illetve anyaországi nevelőszülők).
Budapest arra törekedett, hogy a regáti szórványmagyarság idővel intézményei önerős fenntartója legyen, ezért ösztöndíjas értelmiségképzéssel s az anyaországban szakiskolát végzett „középvezetőkkel” kívánta erősíteni a regáti magyar csonkatársadalmat, amely döntően mezőgazdasági idénymunkásokból, cselédekből és iparosokból állt.
Ezen célokról, a kínálkozó lehetőségekről és az ügyintézés módjáról jól szerkesztett sajtótermékek adtak tájékoztatást. A helyi kulturális igényekre és gazdasági szükségletekre kidolgozott, igen hasznos és olvasmányos képes kalendárium, valamint a magyar kormány támogatását élvező anyanyelvű sajtóorgánumok, amelyek egyúttal szívós igyekezettel próbálták erősíteni a kivándoroltak óhazával ápolt kötődéseit.
Az adósságcsapdába jutott iparosokon Budapest hitelszövetkezet és kereskedelmi kamara alapításával kívánt segíteni, a diszkriminatív román gazdasági szabályzók bevezetése után tömegesen lecsúszó magyar munkavállalóknak munkásotthont, hazai közmunkát vagy birtokparcellázási lehetőséget kínált. A dolgos, megbízható és nem utolsósorban mutatós magyar cselédlányokkal való szégyenletes emberkereskedelem ellen cselédotthonokat kívántak alapítani. S noha a vámháború táján még öntudatosan mondhatták a kivándoroltak, hogy a székelyek „teljesen értéktelenné teszik a román munkásokat”, az 1912-ben kirobbanó Balkán-háború idejére bevetté vált az a rezignált, igazodást sejtető hitvallás, hogy „ahol a kenyér, ott a haza”.
A hazatérés támogatása
Az irredenta Románia, amely 1883-tól ugyan a Monarchia szövetségesének számított, Dél-Dobrudzsa 1913-as elragadásának eufóriájában már nyíltan magyarellenes politikai kampányt folytatott, Erdély megszerzéséért.
Az idegenellenesség extrém túlkapásai jelölték ki az utat az antanttal kötött titkos paktumhoz, majd Dél-Erdély elözönléséhez 1916 késő nyarán. A Mackensen-offenzívával felülkerekedő központi hatalmak nyomására az agresszor békét kért. S az egyezség nem csak területátadásokat rögzített a Kárpátok vonalán, de elvben biztosította a csángók vallási és kulturális jogainak gyakorlását is. (Mi több, magyar jelölttel remélték betölteni a frissen megüresedett jászvásári püspöki posztot is.) Mindezek ellenére a Bukaresti Magyar Hírlap szerkesztője kénytelen volt szembesíteni honfitársait a rekvirálások és internálások sajgó emlékével, a román vendégszeretet tévesnek bizonyult mítoszával. A regáti magyarságnak ebben a helyzetben két választása maradt: 1. Az évtizedek munkájával megszerzett javainak megtartása érdekében betagozódni a végletesen idegenellenes Romániában. (Amely a korábbi kategorikus elzárkózás helyett most minden procedúra nélkül késznek mutatkozott állampolgárrá fogadni a „hazátlanokat”.) 2. Avagy a világháborúban végletesen megromló magyar-román (v)iszony ismeretében az anyaország védőszárnyai alá húzódni.
A többség természetesen a hazatérés mellett döntött, amit a magyar kormány illetékmentes útlevélkiadással és – bizalmas csatornákon – vasúti költségtérítéssel igyekezett támogatni. S kezdeményezte azt is, hogy a hazai iparvállalatok kvótát biztosítsanak a hazatérő munkavállalóknak. Az anyaország ezeket az áldozatokat (beleértve az ösztöndíjakat, a tizenhét katolikus és nyolc református oktatási intézmény fenntartását óvodákkal, varró- és inasiskolákkal) abban a meggyőződésben vállalta, hogy megélhetési gondok és az elszenvedett nemzeti sérelmek esetleg továbbvándorlásra késztetik a kivándoroltakat. A tengerentúli „ígéret földjéről” pedig már csak nagyon csekély esélye marad, hogy hazatérésre bírja elszéledt állampolgárait.
A világháború végére a regáti magyar tanintézetek padsorai így is jelentősen megritkultak, mindezt betetőzni látszott, hogy a Tanácsköztársaság internacionalistái döntést hoztak a külföldi nemzetvédelmi programok felszámolásáról… Az évek szívós munkájával létrehívott segélyezési mechanizmus azonban szívósan ellenállt.
A katolikus Szent László Társulat, a Julián Egyesület és a Református Egyetemes Konvent elnöksége – ha kerülő utakon is – továbbra is eljuttatta a segélyeket a külhoni célállomásokra. Ezzel sikerült elkerülni azt a szégyent, hogy a nemzet összetartásáért felelős magyar kormányzat hibájából, sőt, kifejezett akaratából szűnjék meg a magyarsággondozás eddigi legtervszerűbb és legnagyobb szabású programja… Ezt a dicstelen szerepet végül a győztesek vállalták magukra, akik nagyhatalmi pártfogóik jóvoltából megtöbbszörözött területen gátlástalanul és minden erkölcsi aggály nélkül láthattak hozzá idegen ajkú néptömegeik beolvasztásához.
A demográfus Thirring Gusztáv ókirályságra tett 1904-es drámai megállapítása így lett érvényessé Nagy-Romániára is: „A magyarság nagy temetője.”
Makkai Béla
A szerző történész
Magyar Hírlap

Próféta a saját hazájában
Március végén tudóstársak, tanítványok, barátok és népes családja köszöntötte a 80. évét betöltő dr. Brassai Zoltán nyugalmazott belgyógyász professzort, aki életével, pályafutásával azt példázza, hogy akadémikusként, egyetemi tanárként, ismert orvosprofesszorként, szakíróként miképpen lehet karriert építeni és beteljesíteni úgy, hogy az ember a szülőföldjén, a szülővárosában marad. Mindenki lehet próféta a saját hazájában – vallja a MOGYE emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tisztségeit, kitüntetéseit hosszú felsorolni, amelyek közül a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozatát (2000) és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét (2009)említhetjük az első helyen.
A kémiától a belgyógyászatig
– Beszélgetésünk kezdetén lokálpatriotizmusának forrását firtatom: miből, honnan ered?
– 1935-ben régi vásárhelyi polgári családban születtem, abban a házban, ahol most is lakom. Építhettem volna szebbet, nagyobbat, de ehhez kötődöm igazán, hisz minden nemzedék tett hozzá, bővített rajta valamit. 1940-ben, ötéves koromban külön engedéllyel kezdem el az iskolát, immár a Református Kollégiumban, ahol a nagyapám is tanult. A gyermek- és fiatalkoromban megismert város, a hegyen épült Debrecen a magyar Göttinga volt számomra, amely iránt nagyon erős elkötelezettség alakult ki bennem. A szellemi és kulturális értékeken kívül a boldog gyermekkor színhelyét jelentette. A Ritz- fürdőben nagyokat úsztunk, s a Poklos-patak partján ádáz focimeccseket vívtunk a szomszéd utcabeli fiúkkal. Nem voltam föltétlenül jó gyermek, kicsit mindig kilógtam a sorból. Iskolás koromban Szentgyörgyi Albert volt a példaképem, a kémia a kedvenc tantárgyam. Bár osztálytársaimmal együtt a Bolyai Egyetem kémia szakára készültem, szüleim kérésére a vásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Miközben a biokémiai szakkörre jártam, negyedéves orvostanhallgatóként 1956-ban egy hivatalos diákcserével eljutottam Budapestre. A látogatás során döbbentem rá, hogy a marosvásárhelyi egyetem biokémiai laboratóriuma mennyire gyengén felszerelt. A belgyógyászati klinikán viszont a budapestihez képest nem volt nagy a különbség műszerezettség tekintetében. Akkor döntöttem el, hogy nem a biokémiát, hanem a belgyógyászatot választom. A szakköri tevékenység hozadéka, a kutatás iránti érdeklődés azonban megmaradt, ami nagy előnyömre vált a későbbiekben. Ötödéven sikeres "intern" versenyvizsgát tettem, ami az egyetemi pálya kezdetét jelentette volna.
Kizárták és visszavették
– Miért a feltételes mód?
– Mert 1959-ben, amikor már végeztem, elkezdődött a tisztogatás azok körében, akik szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal, s távoznom kellett az egyetemről. Mivel nem voltam hajlandó önkritikát gyakorolni, kizártak az Ifjúmunkás Szövetségből. Miskolczy Dezső professzor volt az egyedüli, aki szolidaritást vállalt velem, behívatta Andrásovszkyt, a rektort, és azt mondta, hogy ezt a fiút nem szabad elsüllyeszteni. Ezért "csak" az egyetemről küldtek el, s a 40-ágyas gyulakutai kórházba neveztek ki.
– Említette, hogy nem mondott le az egyetemi pályáról. Hogyan sikerült továbblépnie?
– 1960-ban versenyvizsgát hirdettek az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban levő állásokra. A szászrégeni kórházat választottam. A három évből másfelet a marosvásárhelyi 2-es számú belgyógyászaton töltöttem. Mivel szerettem volna visszakerülni az egyetemre, vártam a jobb időket, hogy enyhüljön a nyomás. 1965-ben üzent Csőgör professzor, a rektor, hogy az egyetemen politikai vonalon enyhülés van, versenyvizsgázhatok, s nem kötelező a párttagság sem. Így kerültem tanársegédnek a 2-es belgyógyászatra, Horváth Endre klinikavezető professzor szárnyai alá. 15 évig dolgoztam ott, ezek voltak a legszebb évek az életemben. Horváth professzor kitűnő szervező volt, aki kiválóan tudott csapatot alakítani. A legjobb belgyógyászok alkották az orvosi kart, Olosz Egon, Monoki István, Magyarósi György, Lukácsy József, Hirsch Alíz, Szőts Gábor, s később is nagyszerű közösség alakult ki  Kovalszky Péter, Kikeli Pál, Ferencz László közreműködésével.
Párizsi tapasztalatok
– Eljutott Franciaországba is. A korábbi kellemetlenségek ellenére ezt hogyan sikerült elérnie?
– Angol és francia nyelvterületen meghirdetett ösztöndíjakra ajánlhatott jelölteket az egyetem. 1973-ban sikerült elérnem, hogy javasoljanak egy francia állami ösztöndíjra. Párizsban két évet a Broussais Egyetemi Központ klinikáján dolgoztam két kiváló szakember, Pierre Maurice kardiológus és Émile Housset angiológus mellett. Párizsban tanuló fiatal orvosként is hazavágytam, s a nemzetközi főorvosi vizsga birtokában sem fordult meg a fejemben, hogy Franciaországban maradjak.
– Annyi ága-boga van a belgyógyászatnak, miért szakosodott az érgyógyászatra?
– Kardiológus sok volt, angiológiával Marosvásárhelyen akkoriban nem foglalkozott senki, s úgy gondoltam, hogy meg kell alapozni az érgyógyászatot is. Tudtam, hogy Kolozsváron végeznek érfestést, s a készüléket lemásoltam. Ebben Stefán Károly és Schnedarek István technikus munkatársak segítettek. Franciaországi tartózkodásom alatt rögzítettem annak a berendezésnek a működését, amelyen dolgoztunk, s a rajzok alapján az Elektromaros üzemben készítettek egy angiográfot. Korszerűsítését és távirányítását a már említett kiváló ezermesterek oldották meg. Ezt megelőzően keserű galuskát jelentett, hogy bár kutatási témafelelős voltam, mivel arra számítottak, hogy "reakciósként" nem jövök haza, a kollektívámat feloszlatták. Később az új megyei kórházban sikerült a Kárpát-medence egyik legjobb angiológiai klinikáját kialakítani.
Felfele buktattak
– Hogyan került át az "új klinikára" (ma a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház)?
– Soha nem volt bennem irigység és bosszúvágy, magányos és független próbáltam maradni. Mégis, mivel mindig megmondtam a véleményem, sok problémám volt. Végül, hogy megszabaduljanak tőlem, elhatározták, hogy felfele buktatnak. Így 1985-ben áthelyeztek dr. Róna László előadótanár helyébe, az 1-es számú belgyógyászati klinikára, amelyet akkor Dudea Corneliu professzor vezetett. Kezdetben tiltakozott ugyan, hogy a helyettese legyek, de később megkedveltük egymást. Nagy kultúrájú, széles látókörű kolléga volt.
A későbbiekben, amikor kilátásba helyeztem, hogy kérni fogom a kitelepedésem Magyarországra, mivel egyre erősebb volt ellenem a diszkrimináció, Gálpál Zsuzsánna állt mellém, aki a megyei pártbizottságban az egészségügyért felelt. 1992-ben lettem docens, 1994- ben professzor, 1998-ban akadémikus.
A magyar oktatás fájdalmas lemaradását látva Vizi E. Szilveszter akadémikussal még 1989-ben tervet dolgoztunk ki a tehetséges fiatal hallgatók képzésére. A célunk az volt, s ebben az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter akadémikus is segített, hogy a legjobb diákokat magyarországi és oxfordi tanulmányútra küldjük, hogy felkészülhessenek az oktatói és a kutatói munkára, versenyképesek legyenek, ami meghozta a hozzá fűzött reményeket.
– Átugrottuk a rendszerváltást, holott az sem volt mentes a kellemetlenségektől...
– Oktatóként a rendszerváltás után is konfliktusok egész sorát kellett felvállalnom érdekeink védelmében. Többek között megmondtam a véleményem Pascu Ioan rektornak is arról, hogy míg a magyar diákok a hallgatóknak több mint a 40 százalékát alkotják, a tanszemélyzetben csak 25 százalék a magyar oktatók részaránya. A régi professzorokat nyugdíjba küldték, s fiatalokat nem vettek fel helyettük. Pascu professzor azt állította, hogy a magyar tanszemélyzet 30 százalékot tesz ki, majd elrendelte a dékánnak, hogy mutassa be a bizonyítékokat. Kiderült, hogy nekem volt igazam. Annyira kellemetlen embernek számítottam, hogy négy éven át kiszavaztak az egyetem szenátusából, ahova csak 66 évesen választottak vissza. 1992–1996 között az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese voltam.
– Brassai professzorról köztudott, hogy a belgyógyászati klinikán iskolát teremtett.
– Amikor a megyei sürgősségi kórházba kerültem, a belgyógyászaton ketten voltunk, amikor eljöttem, tíz fiatal magyar szakember dolgozott azon a klinikán, amelyet éveken át vezettem. Több fiatal tanítványom előléptetésével sikerült a magyar nyelvű belgyógyászati oktatást megerősíteni. Példaként Puskás Attila előadótanárt, Kelemen Piroska, Török Imola, Szabó Mónika adjunktusokat említhetem. Doktorátusvezetőként is számos magyar kutatót, oktatót tudtam kinevelni, s ma a családom mellett a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb.
A mofetták hatása
– Megkérem, foglalja össze a saját kutatási területét.
– A kutatásban az érrendszerrel, a diagnosztikában a keringési rendszerrel kapcsolatosan tudtam újat hozni. Bevezettem a funkcionális angiológiai szemléletet a keringési tartalék meghatározására, a diagnosztikában a szerioangiográfiás módszert, amiért akadémiai díjat, minisztériumi kitüntetést is kaptam. A terápiában országos viszonylatban elsőként alkalmaztam a hemorológiai kezelést, a vérátáramlás javítását célzó különböző, nem sebészi módszereket, elsősorban az oldalági keringés fejlesztését. A klinikai farmakológia vonatkozásában a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport különböző tagjainak a végtagi érátáramlásra és a vérviszkozitásra gyakorolt hatásával foglalkoztam, amelyet korábban nem vizsgáltak. Ezzel új fejezetet nyitottunk a keringési betegségek, a verőérszűkületek kezelésében, s olyan úttörő jellegű kutatások voltak, amelyekből számos államvizsga és nagydoktori dolgozat készült.
– Mégis a mofettákról szóló kutatási eredmények hozták a legtöbb elismerést.
– A kutatómunkában azt kerestem, hogy innen Erdélyből mi újat tudunk hozni, s így kezdtem el a szénsavas fürdők és mofetták tanulmányozását. Korábban is tudták, hogy jó hatással vannak a szív- és érbetegekre, s például Apafi Mihály fejedelem is Kovásznán kezeltette magát, de nem volt ismeretes, hogy miképpen hatnak. Az erdélyi szénsavas mofetták pontos hatásmechanizmusát modern módszerekkel (izotóptechnikával, infravörös sugarakkal) én dolgoztam ki. A mofetták hatásmechanizmusáról írtam a doktorátusi dolgozatomat. Eredményeimet dr. Hadnagy Csaba főorvossal és dr. Benedek Géza orvos igazgatóval együtt nemzetközi folyóiratokban közöltük. Örömömre szolgál, hogy a kovásznai szívkórház ma már a Benedek Géza nevét viseli.
– A mofetták viszont az akadémiai tagságig "hatottak".
– Valóban erről tartottam a székfoglaló beszédem a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek egyedüli orvos kültagja vagyok Erdélyből, Péter Mihály professzor kollégám a biológiai szekció kültagja.
– Közismerten fontos szerepe volt abban, hogy a magyar hallgatók anyanyelvű tudományos fóruma, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) jelentős nemzetközi eseménnyé nője ki magát. Hogyan kezdődött?
– Az elsőt még 1991-ben, az egyetemen tartottuk. 15 hallgató vett részt, nyolc előadás hangzott el. A következő években néhány magyarországi orvos jött el, nem túl nagy lelkesedéssel. 1993-ban, amikor Vizi E. Szilveszter professzor lett a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, meghívott húsz marosvásárhelyi hallgatót és fiatal oktatót Budapestre, hogy megmutassa nekik az akadémiát. A látogatás idején tartották az akadémia kültagjainak a találkozóját is, amelyen 125-en voltak jelen, külföldön dolgozó magyar származású tudósok, kutatók. Amikor megkérdezték, hogy mit segíthetnének Erdélynek, Attila fiam, mint a küldöttség tagja, azt válaszolta, hogy jöjjenek el Marosvásárhelyre előadást tartani. Megígérték, és be is tartották az ígéretet. A TDK-n előadott Klein György professzor Stockholmból, a Nobel-díj-bizottság tagja, Szentgyörgyi András Bostonból, Somogyi Péter Oxfordból, Balogh Károly Bostonból, Kúnos György Washingtonból és mások. Amikor ennek híre kelt, már kedvvel jöttek a szomszédos országokból is.
A hallgatóknak nagy segítség volt, Fodor Péter, a világhírű plasztikai sebészprofesszor ösztöndíja, amit saját jövedelméből biztosított. Mivel édesapja a szüleimnek barátja volt, felhívott telefonon, hogy szeretne segíteni Vásárhelynek, ahol édesapja orvos igazgatóként dolgozott. Abban egyeztünk meg, hogy ösztöndíjat ad a magyar diákoknak, s öt év alatt 150.000 dollárt küldött erre a célra, amit a diákszövetség döntése alapján osztottak ki az arra érdemes hallgatóknak.
A Sapientia EMTE ma négy lábon áll
– Nem kerülhetem el, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet ne említsem, hisz tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, és több éven át vezette a Sapientia Kutatási Programok Intézetét. Milyen eredménnyel?
– A Sapientia Alapítvány kuratóriumának már az alapításkor tagja voltam, néhai Csiha Kálmán püspök kért fel erre a tisztségre, amelyet örömmel elfogadtam, hisz a cél az önálló magyar egyetem megteremtése volt. A magyar kormánypénzekből létrehozott alapítvány eredetileg csak három helyszínben gondolkodott: Partium (Nagyvárad), Közép-Erdély (Kolozsvár) és Székelyföld (Csíkszereda). A legnépesebb magyar város, a székely főváros, ahol egyben a szellemi infrastruktúra is adott volt, kimaradt. Amikor ezt Németh Zsoltnak baráti vitán szóvá tettem, megígérte, hogy újragondolják a dolgot. Az ő érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ma nem három, hanem négy lábon áll, s a marosvásárhelyi karok színvonalban az egyetem legsikeresebb részlegének bizonyultak.
A Sapientia Kutatási Programok Intézete ugyanekkor kezdte meg működését. Célja az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, kutatási pályázatok támogatása és szakmunkák megjelentetése volt a Scientia Kiadón keresztül. Működése igazi sikertörténetnek tekinthető. Sajnos a Gyurcsány-kormány pénzhiányra hivatkozva megszüntette önálló jellegét és beolvasztotta az egyetemi struktúrába. Hiányát azóta sem sikerült pótolni.
Érdemei mellett kétségtelen, hogy ezt a pályát így csak biztos háttérrel lehetett megélni. Amint Brassai professzor elmondta, ebben felesége, dr. Daróczi Erzsébet volt a segítségére, aki érdemoklevéllel végezte a középiskolát és az egyetemet is, s körorvosként ingázott, majd üzemi főorvosként dolgozott tovább. Három gyermeket neveltek fel, egyik orvosprofesszor, a másik gyógyszerész, a harmadik elismert mérnök lett. Brassai Zoltán akadémikus ugyanis azt vallja, hogy a magyarságért nem szónokolni, hanem tenni kell. A Brassai család ilyen téren is megtette a magáét, s a szülők példáját a gyermekek is követik, hisz amikor összegyűlnek, kilenc unoka népesíti be a régi szülői házat. Ahol a szobákat erdélyi képzőművészek jellegzetes, szép festményei és szobrok díszítik. Kérdésemre Brassai professzor elárulja, hogy hobbija a régi könyvek gyűjtése, s megmutatja a könyvtárszobában azt a könyvszekrényt is, amelyben az erdélyi és magyarországi irodalom és szakirodalom jeles képviselőinek dedikált könyvei sorakoznak. Egy polcot pedig a saját művei tesznek ki, a több mint 350 tudományos dolgozat mellett 16 szakkönyv, amelyek szerzője vagy társszerzője, s amelyek között a legértékesebb a Springer Kiadó gondozásában megjelent Kardiológia és angiológia című.
Bodolai Gyöngyi
(Megjelent a Hány ember Ön, professzor úr című kötetben)
Népújság (Marosvásárhely)

A múlt újratervezése
A minden bizonnyal trendinek szánt „újratervezés” jelszó volt az RMDSZ-kongresszus fő PR-üzenete. Hangsúlyozom, PR-üzenete, amit a szervezők és résztvevők sulykolással próbáltak minél mélyebben elültetni a köztudatban, miközben valójában mindössze politikai szemfényvesztésről, egy sikertelen, hiteltelen, lejárt politika újracsomagolásáról volt szó. Végigolvasva Kelemen Hunor szövetségi elnök, valamint a különböző hozzászólók beszédeit, átnézve az elfogadott dokumentumokat, nem leljük a nóvumot, a taktikai, stratégiai változásokat.
 A látszat tovább él
A helyzet erősen emlékeztet a 2003-as, Szatmárnémetiben rendezett kongresszusra, amikor végre szabályozást nyert az 1995-re (!) ígért „belső választás”. Azzal a szépséghibával, hogy az általános és közvetlen belső választást, amelyen az eredeti elképzelések szerint minden magyar részt vehetett volna, s ennek megfelelően létrejött volna a kétségbevonhatatlan legitimitású, erdélyi magyar parlament, kiváltották egy részleges tisztújítással. Ráadásul olyannal, amelyben csak a párttagok szavazhattak, semmiféle szerepet nem kaptak a platformok, s amely megengedte az elektoros játékokat, így a helyi elit önújraválasztását. Ennek következményeként nem egy parlament, hanem egy pártszerv jött létre.
Most meg újratervezésről beszélnek úgy, hogy lényegében semmi nem változik: sem az elnök, sem a káderállomány, sem a politika mögöttesei, sem maga a politikai vonalvezetés. Pedig az RMDSZ-re ráfért volna az újratervezés, annál is inkább, mivel látszatellenzékként a politika senkiföldjén mozog a szervezet. Amíg kormányon volt, addig a Neptun-paradigmának megfelelően bizonyos klikkelőnyök és a közösségnek szánt engedménymorzsák fejében legitimálta a román hatalmat. Ellenzékben is konfliktuskerülésre törekszik, engedménymorzsák nélkül. A kormányból való hirtelen kiválás oka ugyebár az volt, hogy miként arra az RMDSZ-es tisztségviselők is rámutattak, a tavalyi elnökválasztás második fordulójában 600 ezer magyar szavazott Klaus Johannisra. Ettől az RMDSZ vezetői megrettentek, és a vélelmezett közakarat szerint kiléptek a kormányból. Ami önmagában nem rossz lépés, sőt ezt követhette volna az autonómiapolitikához való visszatérés is.
Valami változott?
Ehelyett mi történik? Folytatódik az 1996 óta művelt látszatpolitizálás. Ehhez sikerült megnyerni két, korábban nem remélt hitelesítőt. Az egyik Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki felszólalásában örömét fejezte ki, hogy végre befejezték a „testvérharcot”, a másik Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki a kongresszushoz intézett beszédében kissé elragadtatta magát. Mert az még követhető üzenet, hogy „az egyetemes magyarság szempontjából létfontosságú az erős magyar képviselet, ezért a magyar összefogás a történelem erkölcsi, politikai parancsa.” A valóban, s nemcsak nevében magyar összefogás ténylegesen nemzetpolitikai imperativus. De nem az összefogás önmagában, hanem a magyar érdekek, az autonómia kivívása mentén való összefogás. A román politika imázsápolásának jegyében történő magyar összefogás is lehet létparancs, de legfeljebb román nemzetstratégiai érdekek által diktált létparancs. Ennek jegyében zajlott az erdélyi magyar politika 1996 és 2003 között, amíg az autonomisták esélyt láttak arra, hogy a szervezetet visszaterelhetik a brassói útra, az autonómia útjára.
Az a kijelentés viszont, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti”, elhamarkodott és újrafogalmazást kíván. „Nem fogadható el semmi, ami az önálló magyar érdekek mentén megfogalmazott autonómiapolitikát gyengíti” – ez lehetett volna az Orbán-kormány, illetve a Fidesz értékrendjének és eddigi politikájának megfelelő kijelentés. Még szerencsétlenebb volt Semjén másik, azóta sokat idézett fordulata, miszerint „az RMDSZ-ben mint szövetségben megvan az a képesség, hogy mindenkit integráljon, akit lehet.” Ez is az RMDSZ-propaganda egyik kedvenc fordulata, a különbség az előzőhöz képest, hogy míg az egy politikai nyilatkozat, amivel lehet vitatkozni, utóbbi egyszerűen valótlanság.
Az RMDSZ 1996-tól kezdődően fokozatosan elvesztette integrálóképességét, sőt nem integrálta, hanem kiszorította a nemzet ügyét komolyan vevő, megvásárolhatatlan, következetes, bátorságukat már bizonyított politikusokat Borbély Ernőtől Kincses Elődön át Tőkés Lászlóig. Az RMDSZ éppenséggel alkalmatlan arra, hogy elvszerű, a neptuni logikát, a román etnokrácia hitelesítését, a magyar önfeladást elutasító hiteles politikusokat integráljon. Bármennyire tiszteljük a magyar kormány nemzetpolitikai szándékait, s elfogadjuk, hogy az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének 85 százaléka által támogatott RMDSZ-szel az Orbán-kabinet nem fagyaszthatja be a diplomáciai viszonyt, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kormányfő helyettese átveszi és forgalmazza az RMDSZ-es propaganda bő évtizede lejárt szavatosságú retorikai konzervjeit.
Kipipálva
Biró Zsoltra visszatérve: az MPP korábbi vezetője, Szász Jenő interjúinak, kongresszusi beszédeinek egyik fő üzenete az volt: a párt eszmei legitimációját az EMNT-vel és az EMNP-vel szemben az adta, hogy ők a konok ellenzékiek, akik semmi szín alatt nem fognak össze az RMDSZ-szel. Ellentétben ugye az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, amely 2009-ben megkötötte a maga egyezségét a szövetséggel.
Itt az ideje mérleget vonni: Tőkés László a 2009-es egyezség értelmében került be az Európai Parlamentbe, s lett annak alelnöke, illetve ennek jegyében rendezték meg az első Székely Önkormányzati Nagygyűlést, amelyen az RMDSZ első ízben tette le egyértelműen és félreérthetetlenül a garast a Székelyföld területi autonómiája mellett. Hogy később megszegte saját szavát, és kihátrált a projektből, az itt és most mellékes. Érdemes ezt összevetni a Kelemen Hunor és Biró Zsolt által tavaly kötött MPP–RMDSZ-egyezséggel. Annak „gyümölcse” a Székelyföld autonómiastatútuma, amit Izsák Balázs joggal nevezett közvitára alkalmatlannak, mivel nem a történelmi Székelyföldre vonatkozik. Sokkal inkább egy törékeny, magyar többségű, esetleges területre, amely terület fölé rendelt román tisztségviselő, azaz a kormányprefektus akár a fegyveres erők bevetésének jogával is rendelkezne.
Tíz esztendeje azért zártak ki két nagyváradi MPSZ-vezetőt az MPP elődszervezetéből – egyébként alapszabályzat-ellenesen –, mert a vád szerint RMDSZ-platformot akartak csinálni az MPSZ-ből. Tíz év után maga a szervezet elnöke csinál de facto RMDSZ „polgári szárnyat”, platformot az MPP-ből, amely választásról választásra arra biztatja a szavazókat, hogy adják voksukat az RMDSZ-re, amelynek ellenében jött létre anno maga a polgári párt. Az „újratervezés kongresszusa” semmilyen tekintetben nem hozott meglepetést. Kelemen Hunor egyedüli jelöltként begyűjtötte a voksok elsöprő többségét, magas szintű, párton belüli, formális legitimációval láthat neki második mandátumának. Ez szép hatalomtechnikai teljesítmény, mindenképpen arra utal, hogy Markó Béla utódjaként Kelemennek sikerült stabilizálni a belső erőviszonyokat, érdekeltté tenni akulcsszerepelőket a status quo támogatásában. Érdemleges változás nem lesz sem a meghirdetett, sem a ténylegesen követett célokban, megmarad az eseti jellegű, szükség szerinti, autonomista és nemzeti szólamokra építő retorika, valódi tartalom nélkül.
Az RMDSZ kipipálta az „Újratervezés” című erődemonstráció kötelező gyakorlatát. És minden marad a régiben.
Borbély Zsolt Attila 
Erdélyi Napló (Kolozsvár), 

Gaál Sándor cserkészvezető kapta post mortem a Pro Urbe díjat
Ünnepélyes keretek között osztották ki a Pro Urbe díjat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Szent György Napok zárónapján. Ebben az évben a nemrégen elhunyt Gaál Sándor cserkészvezetőnek ítélték oda a kitüntetést.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997-ben hozta létre a Pro Urbe-díjat, és a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek a munkáját köszönik meg, akik a megyeszékhely, illetve annak lakóit mindenkor a legjobb tudásuk szerint szolgálták önzetlenül, úgymond „pénz és taps” nélkül. Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat vezetője, a Romániai Magyar Cserkészszövetség egyik alapítója, valamint tiszteletbeli elnöke hatvanhat éves korában 2014 karácsonyán hunyt el. A 2015-ös Szent György Napok keretén megszervezett ünnepségen az ő munkájának adózva kapta a post mortem Pro Urbe-díjat, mindezt pedig a szakmai elkötelezettségéért, a cserkészmozgalomban, illetve az ifjúság nevelésében kifejtett tevékenységéért. Az elismerő oklevelet és az emlékplakettet Gaál Sándor özvegye vette át.
„Elismerő oklevél néhai Gaál Sándor részére, aki megtartva a cserkészek második parancsolatát, híven teljesítette kötelességét, amellyel Istennek, hazájának és embertársainak tartozott. A Romániai Magyar Cserkészmozgalomban kifejtett kitartó és odaadó munkájáért posztumusz Pro Urbe díjat adományozunk, mint olyan polgárnak , aki városunkat és annak lakóit mindenkor önzetlenül szolgálta” – olvasta fel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az oklevélen szereplő szöveget.
„Gaál Sándor tanár és cserkész parancsnok, aki 1949. április 24-én született, Havadtőn, 1974-ben Marosvásárhelyen végzett a Tanárképző Főiskola fizika-kémia szakán. Élete legnagyobb részét a közösségért végzett munka töltötte ki, amelyet nagy szeretettel, Isten, Haza és embertárs iránti tisztelettel végzett, így téve eleget a II. Cserkésztörvénynek. Szívében mindvégig ott élt az a Krisztusi parancs: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és lelketek nyugalmat talál” (Máté, 11,29). Minden szolgálatában ezt az alázatosságot és szelídséget érvényesítette és követte, úgy vezetőtársaival szemben, mint azokkal a cserkésznövendékkel szemben, akik az irányítása alatt nőttek fel. Bár sokszor lelke zaklatott volt a sok tennivaló miatt, aggodalmának többször is hangot adott, de mégis Isten kegyelmében bízva nyugodott meg a lelke, és árasztotta a nyugalmat szolgatársai között” – méltatta Gaál Sándor munkásságát és életét Székely István, Romániai Magyar Cserkészszövetség megyei elnöke.
Gaál Sándor tanári pályáját Kommandón, rögtön a főiskola végeztével, iskolaépítéssel és számos kör beindításával kezdte, ezzel párhuzamosan pedig a Babes – Bolyai Tudományegyetem ipari kémia szakán folytatta tanulmányait. Részt vett a Pro Natura mozgalom megalapításában, valamint vezetésével 1986-tól megkezdődtek az építkezési munkálatok a Tanulók Klubjánál, ahol kétemeletes központi épületet, valamint Sepsibesenyőn és Kommandón gyermektábort építettek. Segítségével újraindult és bejegyezték a Romániai Magyar Cserkészszövetség mozgalmát 1990-ben, amelynek tizenhét évig volt elnöke, majd 2011-től tiszteletbeli elnökévé válik. Még ebben az évben átvehette a Magyar Kormány részéről az Árpád fejedelem díjat, és az RMCSSZ újraindításakor megalapította, illetve halála napjáig vezette a 14. számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot is.
A cserkészvetező nem csupán az RMCSSZ életében vállalt oroszlánrészt, hiszen a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának volt egykori alelnöke, valamint néhány évvel ezelőtt megalapította a Vadas Cserkészparkot, majd pedig az első erdélyi Cserkészmúzeumot Sepsiszentgyörgyön. Alelnöke volt a Civilek Háromszékért Szövetségnek, kezdeményezője a közel száz kilométer hosszú Sepsi Zöldút elkészítésének, valamint minden évben felvállalta cserkészcsapatával és a CIVEK tagjaival közösen az első világháborús hősök sírjainak megtakarítását is halottak napja előtt. Hitt abban, hogy a fiatalság csakis a cserkészet révén sajátíthatja el egyszerre mindazt, amely szükséges az egészséges természet, Isten, haza, nemzet és embertárs szeretethez. A Betlehemi Békeláng átvételére éveken keresztül az ő vezetésével utaztak az erdélyi cserkészek Bécsbe, ugyanakkor ezeken az alkalmakon gyakran felkeresték a magyar történelmi emlékeket is.
Mindezen munkáját megköszönve ítélték neki a díjat, amelynek ünnepélyén fellépett a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola Canticum együttese, illetve jelen voltak a helyi önkormányzati képviselő-testület és a testvérvárosi küldöttségek tagjai, továbbá a korábbi években díjazott sepsiszentgyörgyi személyiségek is.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro

Újabb nem az autonómiára
Az etnikai alapú autonómia összeférhetetlen a román alkotmánnyal, támogatása pedig nem része az európai normáknak, ezért elfogadhatatlan – jelentette ki Bogdan Aurescu román külügyminiszter csütörtökön Budapesten azt követően, hogy magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel tárgyalt.
A magyar külügyminiszter ugyanakkor leszögezte: a magyar kormány feladata az, hogy támogassa a határon túli magyar közösségeket az általuk kitűzött célok elérésében.
Szijjártó kijelentette: ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket. Kiemelte: Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.
Kifejtette: nem szabad véka alá rejteni, hogy vannak nehéz kérdések a kétoldalú kapcsolatokban. Úgy vélte, Közép-Európában a szomszédos országok viszonya sok érzékeny kérdéssel párosul, de egymásra vannak utalva, a sikereik függnek egymás sikerétől, és minél sikeresebbek a szomszédjai, Magyarország is annál sikeresebb lehet.
Emlékeztetett: 2011 óta nem ülésezett a magyar–román kisebbségügyi vegyes bizottság, de most megállapodtak abban, hogy a társelnökök folytatják az elkezdett munkát a legfontosabb kérdések egyeztetéséről, és mihamarabb összehívják a bizottság ülését. „Magyarországnak fontos a határon túli magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő román közösség is” – idézte az MTI Szijjártót.
Kiderült, nyáron megteremtik a gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között, igyekeznek javítani azon a helyzeten, hogy jelenleg csak 45 kilométerenként van határátkelő Magyarország és Románia között, továbbá hamarosan összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát. Nemsokára összekötik Magyarország és Románia gázvezetékeit is. Szijjártó Péter kitért a két ország gazdasági kapcsolatainak jelentőségére is, kiemelve, Románia Magyarország harmadik legfontosabb exportpiaca.
Aurescu a magyarországi románok kulturális identitásáért aggódik
Egy nappal budapesti látogatása előtt Bogdan Aurescu egy, az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok – szerinte veszélyeztetett – kulturális identitásáért.
Bogdan Aurescu kiemelte: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket.
„Az érzékeny kérdésekre megoldást kell találni, valamint újabb együttműködési lehetőségeket kell keresni. A kisebbségek ügyének rendezéséhez is nyitottság kell” – mondta.
A kisebbségügyi vegyes bizottsággal kapcsolatban közölte: eddig nem sikerült véglegesíteni a jegyzőkönyv szövegét. A román miniszter elmondta, annak, ami a jegyzőkönyvbe bekerül, a két ország és a kisebbségi közösségek érdekeit kell tükröznie, le kell mondani az egyoldalú megközelítésről, a konszenzust kell keresni.
A romániai restitúciós folyamatot illetően Aurescu elmondta: átfogó jogszabálycsomag rendelkezik a kérdésről, amely nagyon összetett. „Sok ügy még folyamatban van, és amint tisztázódnak, megszületnek a megfelelő határozatok” – közölte. Szijjártó Péter azt mondta, jó lenne, ha felgyorsulna a visszaszolgáltatási folyamat.
A sajtótájékoztató előtt a két miniszter megállapodást írt alá a magyar–román határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról. Szijjártó később az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt azt mondta: párbeszéd szükséges, a vitákban a megoldás a cél, a magyar kormány pedig semmilyen megoldásba nem megy bele, amely a magyar közösség érdekeivel ellentétes.
Aurescu Tóbiás Józseffel, az ellenzéki MSZP elnökével is találkozott. A megbeszélés után kijelentette: Románia stratégiai partnerének tekinti Magyarországot, hiszen mindkét országnak közös érdekei, céljai vannak az Európai Unión és a NATO-n belül.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László: már én sem értem Orbánt
Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját – jelentette ki csütörtök este nagyszámú hallgatóság előtt Tőkés László.
A Fidesz európai parlamenti képviselője Borbély Zsolt Attila Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténete: 1989–2014 című könyvének bemutatóján vett részt. A beszélgetésen nagy hangsúlyt kapott a Kárpát-medencei nemzetpolitika helyzete, különös tekintettel a magyarországi intézkedésekre. Tőkés László meglehetősen szkeptikusan beszélt a kérdésről. Szerinte a Trianon óta eltelt időszak felőrölte a magyarság erejét, „olyanok vagyunk, mint egy horogra akadt nagy hal, amit kifogás előtt kifárasztanak”. A jelenlegi kormány nemzetpolitikai lépéseit követhetetlennek, átláthatatlannak tartja Tőkés László. A politikus szerint az egyéb teendők és küzdelmek miatt a miniszterelnöknek nincs kellő ideje arra, hogy a nemzetpolitikával foglalkozzon. Az európai parlamenti képviselő „az erdélyi MSZP”-nek nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). Szerinte „több mint különös, hogy a Fidesz is ezt a pártot támogatja”. Tőkés László bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ jelöltjével, Kelemen Hunorral fotózkodott, és őt támogatta a múlt évi választási kampányban, szemben Szilágyi Zsolttal, a Magyar Polgári Párt jelöltjével. A beszélgetésen kiemelt szerepet kapott az a kérdés, hogy a szomszédos országok titkosszolgálatai mennyire épültek be a határon túli magyar pártokba, és mennyire befolyásolják azoknak a politikáját. Borbély Zsolt Attila – aki nagymonográfiát írt az RMDSZ történetéről – példákkal igazolta, hogy szerinte román titkosszolgálati beavatkozás következménye az erdélyi magyar autonómia elodázása. Hozzátette: számtalan eset bizonyítja, hogy az RMDSZ egyes vezetői tudatosan és szándékosan akadályozzák az önrendelkezési törekvéseket, a hangadókat igyekeznek lejáratni, hitelteleníteni.
Raffay Ernő történész – aki az Antall-kormány államtitkáraként a katonai titkosszolgálatokat is felügyelte – elmondta: a mindenkori titkosszolgálatok feladata végrehajtani azt, amit a politikai vezetés elvár tőlük. Az autonómiatörekvések nyilván szemben állnak a román érdekekkel, nem véletlen, hogy az alaptörvény is nemzetállamként definiálja Romániát, így a titkosszolgálatok aktívak a kérdésben. Hozzátette: az ilyen akciók nem új keletűek, az I. világháború előtt gróf Tisza István miniszterelnök is aktívan figyeltette azokat a román politikusokat, akiktől tartott az akkori országvezetés. Gyakori eset volt, hogy a külföldi üdüléseiket is figyelték a magyar titkosszolgálat emberei. Tőkés László arról is beszélt, hogy a román titkosszolgálat az egyházi bomlasztásban is aktívan tevékenykedik. Mint fogalmazott, egykoron a szekus papok népes tábora települt át Magyarországra is, akik továbbra is aktívan szolgálták a megbízóikat. Hozzátette: „az egyházi vonal terén sok mindent már sikerült tisztázni, ismerjük az ügynökök nagy részét, listát is küldtem róluk Bölcskei Gusztáv volt református püspöknek, de nem történt semmi. Egyéb területeken mindössze pár esetben tudtam megakadályozni, hogy zsíros álláshoz jussanak a román titkosszolgálathoz beépített ügynökök a magyar közéletben” – mondta csalódottan Tőkés. Próbáltuk elérni Bölcskei Gusztávot, kérdéseinkre azonban lapzártánkig nem érkezett válasz.
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

Balog Zoltán: Szatmáron: az erő politikáját kell folytatni
Erő kell ahhoz, hogy megtartsuk, ami a miénk, a magyar kormány ezért – a szó legjobb értelmében – az erő politikáját akarja folytatni, amikor a határon kívüli nemzetrészekre, az ott élő magyarokra gondol – jelentette ki Balog Zoltán szombaton Szatmárnémetiben.
Az emberi erőforrások minisztere a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban elvégzett beruházás átadásán arról beszélt, hogy ha Magyarországnak van gazdasági ereje és nemzetközi tekintélye, akkor lehet felszólalni azok érdekében, akik „hozzánk tartoznak, akikkel egy nemzetet képezünk, de mégis elválasztanak minket a határok egymástól”.
Szavai szerint Erdélyben és Magyarországon is az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mindazokat az értékeket, amelyeket sikerült megőrizni a diktatúrákban, azt az „álszabadság világában” elveszítjük-e vagy nem. A hamis vonzások sokszor veszélyesebbek, mint a diktatúra, mert míg a diktatúra összetart, addig az álszabadságban, vagy „a globalizáció szelében” elfelejtjük, ami a miénk – figyelmeztetett.
Ezt kell megtanulni a 21. században, ha mi nem ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk, mások nem fogják számunkra megőrizni – hangsúlyozta Balog Zoltán, megjegyezve, „itt, ezen a táján a világunknak ingyen semmit nem adnak, még jó szándékból is nagyon keveset.”
Balog Zoltán beszédében kiemelte, hogy a kormány nem adja fel azon törekvését és nemzetstratégiai célját, hogy a Kárpát-medencét a határok ellenére egy egységes magyar nemzeti térnek tekintse, akár az oktatás, a gazdaság, az egészségügy vagy a kultúra területén. „Sokat tettünk ezért az elmúlt huszonöt évben, de egyáltalán nem lehetünk még elégedettek” – jelezte az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán szerint ami például Szatmáron, Révkomáromban, Beregszászon vagy Újvidéken történik az oktatásban, azt egységesen a magyar felsőoktatás ügyének kell tekinteni. Ekkor fogjuk tudni a legjobbat adni fiataljainknak, és ez egyszerre jelenti a nemzetstratégiai céljainknak a megvalósítását és az ő személyes boldogulásukat – fogalmazott.
A miniszter az alapok fontosságát kiemelve elmondta, négy és fél évszázad bizonyítja, hogy az itteni református közösségben is vannak olyanok, akik egyszerre tudják „tartani a kardot és foglalkozni a tudománnyal”. Balog Zoltán beszédében méltatta a református kollégium közösségmegtartó erejét, szavai szerint az intézmény a reformátusság fontos kincse helyi és országos szinten is.
Balog Zoltán beszédét követően ünnepélyesen átadták az iskola kicserélt nyílászáróit, illetve felújított tetőszerkezetét, utóbbi munkálatokat a magyar kormány húszmillió forinttal támogatta. Az eseményen részt vett többek közt Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Titkosszolgák az RMDSZ-ben?
Tőkés László: „Már én sem értem Orbánt!”
„Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját” – jelentette ki csütörtök este nagyszámú hallgatóság előtt Tőkés László. Az ügyről eléggé kéjesen az a Magyar Nemzet számol be, amelyik ott szapulja Orbánt, ahol éri, mióta tulajdonosa, Simicska Lajos február 6-án „gecinek” nevezte a miniszterelnököt.
Tőkés, aki egyben a Fidesz európai parlamenti képviselője is, Borbély Zsolt Attila Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténete: 1989–2014 című könyvének bemutatóján kijelentette: a jelenlegi kormány nemzetpolitikai lépései követhetetlenek, átláthatatlanok. Szerinte az egyéb teendők és küzdelmek miatt a miniszterelnöknek nincs kellő ideje arra, hogy a nemzetpolitikával foglalkozzon. Tőkés „az erdélyi MSZP”-nek nevezte az RMDSZ-t, és szerinte „több mint különös, hogy a Fidesz is ezt a pártot támogatta” a múlt évi elnökválasztási kampányban.
A beszélgetésen kiemelt szerepet kapott az a kérdés, hogy a szomszédos országok titkosszolgálatai mennyire épültek be a határon túli magyar pártokba, és mennyire befolyásolják azoknak a politikáját. Borbély Zsolt Attila – aki nagymonográfiát írt az RMDSZ történetéről – példákkal igazolta, hogy szerinte román titkosszolgálati beavatkozás következménye az erdélyi magyar autonómia elodázása. Hozzátette: számtalan eset bizonyítja, hogy az RMDSZ egyes vezetői tudatosan és szándékosan akadályozzák az önrendelkezési törekvéseket, a hangadókat igyekeznek lejáratni, hitelteleníteni.
Raffay Ernő történész – aki az Antall-kormány államtitkáraként a katonai titkosszolgálatokat is felügyelte – elmondta: a mindenkori titkosszolgálatok feladata végrehajtani azt, amit a politikai vezetés elvár tőlük. Az autonómiatörekvések nyilván szemben állnak a román érdekekkel, nem véletlen, hogy az alaptörvény is nemzetállamként definiálja Romániát, így a titkosszolgálatok aktívak ezen a területen.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mélyponton a román–magyar kapcsolatok (Aggódik Kövér László)
Magyarország érdekérvényesítő képessége ma sok tekintetben rosszabb, mint amilyen valaha is volt az elmúlt huszonöt évben, mert a gazdasági kilábalásnál olyan utat választott, amely külföldi érdekeket sértett – nyilatkozta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke.
Kövér hangsúlyozta: egy ország nemzetközi érdekérvényesítő képességét gazdasági ereje határozza meg. A Fidesz-kormány 1998 és 2002 között megfelelő súllyal tudta az érdekeit érvényesíteni a nemzetközi fórumokon, az elmúlt négy évben azonban a kabinet olyan utat választott „a Gyurcsány Ferencék által nyakunkon hagyott csődtömegből” való talpra álláshoz, ami számos nemzetközi érdeket sértett, ez pedig csökkentette Magyarország érdekérvényesítő képességét. Kövér László kiemelte, a magyar–román kétoldalú kapcsolatok rendszere mára olyan mélypontra jutott, hogy komoly aggodalommal tekintenek az erdélyi magyar közösség jövőjére. A kormány ezért a konkrét támogatások mellett olyan gazdasági kapcsolatokat is próbál kiépíteni, amelyek segítik a romániai magyar közösséget. A magyar kabinet a nemzetközi színtéren azt szeretné elérni, hogy Európa ne csak azoknak a hangját hallja meg, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem azokét is, akik békés eszközökkel próbálják érvényesíteni alkotmányos önrendelkezési jogaikat. „Azt szeretnénk, ha a környező országokban élő magyar közösségek megkapnák, ami jár nekik” – mondta Kövér László, megjegyezve: az Európai Unió ebből a szempontból kicsit torzan fogja fel az emberi jogokat, hiszen a hizlalandó sertések és a tojóhibridek mentálhigiénéjével többet foglalkozik az európai szabályozás, mint a közösségek oktatási és kulturális önrendelkezésének védelmével.
A magyar közösségek önrendelkezésének biztosítása szempontjából a környező országok közül kedvező példaként említette Szlovéniát és Horvátországot, a szerbiai magyarság helyzetéről pedig azt mondta, ott többé-kevésbé javul a helyzet.
Kövér László Románia mellett Szlovákiát is bírálta, amiért szerinte ott „egyenesen nemzetbiztonsági kockázati tényezőként” tekintenek a magyar közösségre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ilyen volt a Boldogasszony zarándokvonat gyimesi útja
A Gyimesekbe is elvitte pénteken a zarándokokat a Boldogasszony zarándokvonat, amely csütörtökön indult Budapestről. A 15 kocsiból álló vonat mintegy nyolcszáz zarándokkal indult el a budapesti Nyugati pályaudvarról május 21-én, utasai az ezeréves határnál, Gyimesbükkön misén vettek részt másnap.
Az idei csíksomlyói búcsú zarándokai teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesülnek abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az - ebből az alkalomból meghirdetett - jubileumi Mária-évben kerül sor.
A csíksomlyói hegynyeregben 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise. Az idei búcsú jelmondata, az „Oltalmad alá futunk” a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, a mise ünnepi szónoka Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke lesz.
Az eseményre a magyar kormány támogatásával újították fel a Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom oltárt. A csíksomlyói búcsúra idén is magyarok százezreit várják szerte a világból. A zarándokok között lesz Áder János köztársasági elnök is.
Az idén ötszáz éves csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor. A reneszánsz stílusú, hársfából készült alkotás magassága 2,27 méter, alkotója ismeretlen. (mti, hírszerk.)
Transindex.ro

Trianoni megemlékezések – Tőkés László lesz a sepsiszentgyörgyi szónok
Trianon a magyarok számára egyet jelent az igazságtalansággal és az elkeseredettséggel, ezért az idén is megemlékezünk a békediktátum aláírásáról – jelentette be Kulcsár-Terza József. A Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke azt mondja: himnuszper ide vagy oda, nemzeti imánkat idén is elénekelik.
Trianonban egy olyan igazságtalan diktátum született, amelybe Magyarországnak nem volt beleszólása, és amelyben elveszítette területének és lakosságának kétharmadát – idézte fel Kulcsár-Terza. – Az Orbán-kormány egyik legpozitívabb döntése volt, amikor 2010-ben június negyedikét a magyar összefogás napjának nyilvánította.
Az immár tizenegyedik alkalommal az Erzsébet parkban megszervezett, hagyományosan 17 óra 30 perckor kezdődő program részleteiről szólva, Bálint József megyeszékhelyi MPP elnök elmondta: a rendezvény díszszónoka Tőkés László Európa Parlamenti képviselő lesz, de minden politikai pártot és szervezetet (RMDSZ, EMNP, EMI, HVIM, MERT) meghívtak, és természetesen őket is megilleti a szólás joga.
Holnap Marosvásárhelyen az MPP országos vezetősége a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás bizottságának tagjaival találkozik.
A trianoni gyásznapon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete is megemlékező felvonulást tart a céhes városban. Gyülekező 16 órakor a Dózsa György és a Szabadság utcák kereszteződésénél, a Kacsó lapárudánál, ahonnan a résztvevők felvonulásra indulnak a Dózsa György utca – Petőfi Sándor utca – Gábor Áron tér – Bem József utca – Hősök emlékmű útvonalon. A Hősök emlékművénél beszédek, szavalatok hangzanak el.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Trianon bekövetkeztének okai
Dr. Raffay Ernő: „Nekünk nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket!”
Az 1920. június 4-i diktátum évfordulója apropóján tettünk fel kérdéseket dr. Raffay Ernő budapesti történésznek, akinek Trianon előzményei és annak következményei az egyik kutatási területe. A jeles tudós sokszor okozott fejtörést megállapításaival az ún. „baráti szomszédos országok” történészeinek, politikusainak a témában, hiszen – amint látjuk – a történelmet lehet utólag megképzelni és megírni, ám a tények kegyetlenek – nem olyan tapintatosak, mint mondjuk az 1990 utáni alapszerződések.
– Miben különbözik megannyi más európai békekötéstől a trianoni?
– Legfontosabb különbség az aránytalansága. Ha megvizsgáljuk a 19–20. század 1920 előtti békekötéseit, azt látjuk, hogy egyetlen, katonailag vesztes országot sem csonkítottak meg olyan nagy arányban, mint a Magyar Királyság területét. Elvették az országterület 71,3%-át, a népesség kétharmadát. 1815-ben, amikor végleg leverték a napóleoni Francia Császárságot, területének elenyésző részét vették el, azaz méltányos békeszerződést kötöttek a nagy vesztessel. A 18–19. század orosz–török háborúi után a két keleti nagyhatalom egyike sem akarta túlságosan megalázni a másikat, gondolván a következő évtizedekre. Az 1870–1871. évi porosz–francia háború után a német győztes ugyan Versailles-ban kiáltotta ki a Német Császárságot (1871. január 18-án), ami porig alázta a francia nemzettudat két tartópillérét (gloire és grandeur), területcsonkításbéli aránytalanságot nem követtek el. Mindössze a két, német többségű tartományt, Elzászt és Lotharingiát csatolták el (igazságosan!) Franciaországtól. Ezt az összecsapást megelőzte az 1866. évi porosz–osztrák háború, amelyben a poroszok legyőzték Ausztriát, amivel ugyan eldöntötték, hogy a német egység megvalósítását a Porosz Királyság végzi el, valamint kiszorították az egykori Német Nemzet Szent Római Birodalmából a Habsburg-dinasztia vezette Ausztriai Császárságot – a poroszok, okosan, a jövőre gondolva, mégsem csonkították meg Ausztriát. Így aztán 1867 (Habsburg–magyar kiegyezés) és 1879 októbere (Németország és az Osztrák–Magyar Birodalom katonai szövetsége) után létre is hozták az összesen 1 millió 251 ezer km² nagyságú Középponti Hatalmak nevű katonai szövetségi rendszert. Nos, e hatalmas katonai szövetség léte, illetve az 1894–1907 között létrehozott antant ellentétei alakították ki azt az alaphelyzetet, amelyben egyes európai nagyhatalmi vezetők azt gondolták, egy jövendő nagy háború után úgy tudják majd örökre biztosítani a békét, ha a leendő veszteseket porig alázva, elveszik tőlük az életlehetőségeiket. Éppen ezt tették az egész Habsburg Birodalommal, benne a Magyar Királysággal 1920-ban.

A békediktátum külső okai
– Milyen okai voltak a trianoni „békeszerződésnek”?
– Trianonnak külső és belső okai vannak. A külső okcsoport két területből áll: a nagyhatalmi okcsoport és a szomszédos országok okcsoportja. A nagyhatalmi okcsoport abból a történelmi igazságból indul ki, hogy a történelem formálói szinte mindig a nagyhatalmak. A Magyar Királyság (325 ezer km²) területének szétdarabolása előtt, az Osztrák–Magyar Birodalom (676 ezer km²) részeként Európa (Oroszország utáni) második legnagyobb területű, több mint 50 milliós népességű nagyhatalma volt. Az akkori európai nagyhatalmak pedig 1879 és 1907 között két nagy katonai tömbbe szervezkedtek alapvető érdekeik szerint; a kisebb országok vagy az egyik, vagy a másik nagyhatalmi-katonai tömbhöz csatlakoztak (pl. Románia 1883-ban a Középponti Hatalmakhoz). A Magyar Királyság 1879-től a Német Birodalom katonai–politikai szövetségese volt, s amikor a nagy háború az antant (Anglia, Franciaország, Egyesült Államok) győzelmével végződött, a győztesek közül főleg Franciaország azt akarta elérni, hogy Németországnak soha többé ne lehessen nagyhatalmi szövetségese: emiatt szétzúzták a Monarchiát, s mindenekelőtt az etnikailag és katonailag egységesebb Magyar Királyságot. Elsősorban emiatt támogatták a román és szerb területelvevő szándékokat, Csehországot pedig amiatt is, hogy ellensúly legyen Ausztriával szemben, az esetleges Anschluss-szal szemben. Magyarország e nagyhatalmi játszma első s legnagyobb vesztese. Megjegyzem, Németország 1919. évi megalázása vezetett a második világháború kirobbanásához is.
– Nézzük a szomszédos országok szerepét…
– Általában ezt ismerjük a legrészletesebben. A velünk keverten élő, illetve egyes szomszéd népek már a 18. század végétől rendszeresen, visszatérően, általában fegyveresen is fölléptek a magyar állam és a magyarok ellen. E támadások okai között a Habsburg-ház magyarságot gyöngítő tevékenysége, valamint a török háborúk magyar létszámot kisebbítő hatása is benne található. 1914 előtt csehek, románok, szerbek és szlovákok tényleges terveket dolgoztak ki a magyar terület megcsonkítására, elvételére. Részletezés nélkül: a román politikusok általában a Tisza folyóig képzelték Románia határainak kiterjesztését; a csehek a Győrtől, Balassagyarmattól, Salgótarjántól, Miskolctól délre húzódó vonalig; a szerbek a Pécstől, Bajától, Szegedtől északra, Temesvártól keletre húzódó vonalig akarták kitolni határaikat. Ehhez képest (viccesen szólva) a trianoni határaink sokkal jobbak lettek! Ezeket a területeket természetesen a monarchiabéli magyar nagyhatalomtól csak európai háborúval lehetett elvenni, tehát a szomszéd népek vezetői érdekeltek voltak a világháború kirobbantásában. Politikájukat 1914 előtt az antanthatalmak érdekei mentén, azokhoz igazítva alakították. (Napjainkban pedig, a megszerzett, s a mai napig megszállásuk alatt tartott magyar területek megtartása érdekében ezek az országok a NATO kiszolgálói, kivéve a szerbeket, akik alapvetően oroszbarátok, viszont éppen a területük megtartása céljából lavíroznak a NATO és Oroszország között.)
Jobb határokat is elérhettünk volna
– Nem mehetünk el amellett, hogy Trianonnak belső okai is voltak.
– Így van, a magyarok is követtek el súlyos hibákat, amelyek belülről megosztották, tehát gyöngítették a társadalmat. A belső okok közül elsősorban a magyarok kicsiny, a nem-magyarok nagy számát, valamint a bonyolult etnikai és vallásfelekezetbeli helyzetet emelem ki. 1867-ben, a kiegyezés évében az összlakosságnak csak 44,4%-a volt magyar, s ez az arány 1910-ben „följavult” 54,5%-ra. Azonban – mivel a liberális magyar kormányok nem tiltották az idegen elemek bevándorlását – a magyar etnikum aránya csak az 1910-ben már 911 ezer zsidóval ment ötven százalék fölé. Ezek egy része keresztény vallásfelekezetre váltott, azonban mivel zsidó nemzetiség nem szerepelt a népszámlálások kérdőívein, ők magyarnak vallották magukat. Ez persze komoly előnyöket jelentett, s a magyar liberális fölfogás hívei nem gondolták, hogy a bevándoroltak soraiból kerülnek majd ki a kereszténység elleni harc, a szabadkőművesség, a szociáldemokraták és a későbbi kommunisták radikálisai. 1914 előtt a magyar értelmiség legjobbjai (gróf Tisza István, Herczeg Ferenc, Bangha Béla, Prohászka Ottokár stb.) azt vették észre, hogy a budapesti sajtóban (kivétel nélkül) minden nap gyalázzák a kereszténységet, sőt, a szót, hogy ’magyar’, szitokszóként használják a sajtó liberális és szocialista részében. Amikor aztán eljött a háború, a baloldal e két irányzatához tartozó személyek elkezdték a hadsereg és a hátország föllazítását, ami oda vezetett, hogy 1918. október végétől három kormány is (Károlyi-, Berinkey- és a népbiztosok tanácsa) ezekből az (jórészt zsidó nemzetiségű) emberekből alakult meg. Felelősségük az ország szétdarabolásában vitathatatlan: nélkülük valószínűleg jobb (de mindenképpen csonka) határokat érhettünk volna el.
– Mi váltotta ki a második belső okot, a társadalom teljes körű politikai szétdarabolását?
– A hazai liberalizmus gyakorlatilag parttalanná vált 1914-re. Ez azt jelenti, hogy a kormányok elkövették azt a hibát, hogy a nemzet nyilvánvaló ellenségeit szabadon engedték működni. Ilyen csoport volt például a szabadkőműves Martinovics-páholyban tiltott módon megalakult Országos Polgári Radikális Párt (Jászi, Ady stb.), amely majd 1918-ban a szociáldemokrata párttal és Károlyi Mihály Függetlenségi Pártjával kormánykoalíciót alkot. A politikai élet szétverését jelentette akkoriban a képviselőházi obstrukció: ez azt jelenti, hogy az ellenzék, széttördelve a törvényhozás normális menetét, nem engedte időben meghozni az államot-nemzetet védő legfontosabb törvényeket (pl. a véderőtörvényt). Ez Magyarország és a birodalom belső és külső, katonai meggyöngítését jelentette.
A szabadkőművesség szerepe
– Trianon bekövetkeztében ilyen nagy szerepe volt a szabadkőművességnek?
– A hazai szabadkőműves szervezet szabad, ám titkos működésének engedélyezése a harmadik belső ok. A szabadkőművesség radikális páholyai ugyanis a haladás, modernizáció, szabadság stb. jelszavainak bevetésével gyökeresen át akarták alakítani a hagyományos Magyarországot, jelszavaik ismételgetése mögött azonban a legnyersebb hatalomátvételi szándék húzódott meg. A kérdésre, hogy a magyarországi szabadkőművesek szét akarták-e darabolni Magyarországot, válaszom: nem szétdarabolni akarták, hanem szabadkőműves többségű képviselőházzal s kormánnyal az egész ország fölött át akarták venni a főhatalmat. Szabadkőműves országot akartak megalakítani, kihasználva a katonai összeomlást. Amikor 1920. május 18-án a már horthysta kormány belügyminisztere, Dömötör Mihály föloszlatta e szervezetet, rájuk hárította az ország összeomlását. A szabadkőműves Károlyi-, majd Berinkey-kormány ugyanis visszavonta a hadsereget, ahelyett, hogy a benyomuló román, szerb és cseh katonaság elleni védelemre adott volna parancsot. Károlyi hibája kettős: szabadjára engedte a radikális szabadkőműveseket, valamint elmulasztotta az ország megvédését.
– Ezek szerint kijelenthető, hogy tudatosság és céltudatosság sújtotta a magyar államot és nemzetet?
– Igen, a legnagyobb mértékben, hiszen a nagyhatalmak készültek a revánsra, illetve Anglia a valóban szédületes német gazdasági fejlődés erőszakos megállítására; valamint a magyarok három szomszédja előzetes, térkép-rajzolás mellett komoly katonai fejlesztéssel készült Magyarország szétdarabolására. Az eredmény lehangoló lett. 1919-ben, amikor a békekonferencián megmutatták az antanthaderő főparancsnokának, a francia Foch marsallnak a Németországgal aláírandó békeszerződés tervezetét, a tábornok ezt mondta: Uraim, ez nem békeszerződés, hanem fegyverszünet húsz évre. Nos, 20 és fél év múlva Hitler és Sztálin megtámadta Lengyelországot. A többit tudjuk. Magyarországot pedig rákényszerítették az egyébként helyes és eredményes (négyszeres területi revízió!) revíziós kül- és biztonságpolitikára. Íme, mit tesz egy rossz békeszerződés! A trianoni békeparancsot (három, Pozsony melletti magyar falu elvételével súlyosbítva) megerősítette az 1947. évi párizsi békeszerződés 1. §-a (ez van most érvényben határainkra nézve). Eszerint Magyarország határai (tehát a jelenlegi magyar–román határvonal is) az 1938. január 1-jei állapot szerint állíttatnak vissza. 1938. január 1-jén pedig az 1920. évi szerződés határvonalai voltak érvényben, hiszen az első területi revízió, az I. bécsi döntés 1938. november elején lépett érvénybe.
Amerika hadszíntere leszünk
– Mit rombolhatott e diktátum a magyarság életén 95 év alatt?
– 1920 óta a trianoni utódállamok politikája a magyarok megsemmisítésére irányul. Lásd például az 1923-as, az 1938-as és a jelenlegi román alkotmány 1. §-át: cél a homogén nemzetállam kialakítása. Az összes többi „eredmény” mind e szándékoknak köszönhető: rombolják a magyar nemzettudatot, tönkreteszik a magyar iskolarendszert, az autonómiáról még beszélni sem lehet, stb., stb. Személyes véleményem szerint 2015-ben is változatlanul léteznek az 1920-as helyzet negatívumai, tehát a helyes magyar külpolitikának a terület-revízióra kell törekednie. Annál is inkább, mivel az összes nemzetközi szerződés de facto és de iure megengedi az európai határok békés tárgyalások utáni megváltoztatását.
– Lehet-e várni enyhülést környezetünkben? Honnan, hogyan?
– Az enyhülést várni a román, szlovák, szerb stb. államhatalomtól önmegtévesztés, illúzió. Vegyük észre a történelmi tények ezreit: nekünk nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket. Ami pedig az európai helyzetet illeti, a NATO bővítése Kelet-Európában nem más, mint a nyugati nagyhatalmak, mindenekelőtt az USA hadszíntér-kibővítő tevékenysége, hogy a leendő oroszellenes háború Kelet- és Közép-Európát, ennek népeit sújtsa, ne a Nyugatot. Csodálkozom, hogy Bukarestben mintha nem látnák, hogy egy esetleges orosz–amerikai erőpróba közben a román fővárosból mindössze egy füstölgő kráter maradna… Isten óvjon ettől! Az Európai Unió pedig nem más, mint a nyugati termelőtőke piackiterjesztése a huszonegy millió románra, a negyvenmillió lengyelre, a tízmillió magyarra stb. Modernizálást alig, kizsákmányolást minden mennyiségben kaptunk, románok, lengyelek, magyarok stb. egyaránt. Megítélésem szerint a román érdek nem az egységes román nemzetállam, hanem a román–magyar békés tárgyalások után kialakított új államszerkezet (például: autonómia, de más is elképzelhető!) lenne. Egyszóval a helyzet rossz, de nem reménytelen. Egy nemzet jövője, bármelyik nemzetre gondolunk, az érdekek helyes fölismerésétől függ.
---
Raffay Ernő (sz.: 1948) történész, politikus, 1990-től 1993-ig országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Egyetemi tanár, alapította és vezette a Balkanisztikai Kutatócsoportot, 1989–90-ben az Erdélyi Szövetség társelnöke, 1993–94 a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Művei közül: Erdély 1918–1919, Trianon titkai (1989–1992 között hét kiadás), A vajdaságoktól a birodalomig – az újkori Románia története, Magyar tragédia, Harcoló szabadkőművesség - Küzdelem a katolikus egyház ellen, Politizáló szabadkőművesség – Jászi Oszkár és a Martinovics-páholy államellenes tevékenysége, Szabadkőműves béklyóban – Ady Endre és a szabadkőművesek I–II., A gróf emigrált, az író otthon maradt – Wass Albert igazsága; Balkáni birodalom – Nagy-Románia megteremtése.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rongyos Gárda – más megközelítésben
Balogh Gábor budapesti történésznek, publicistának, a Hagyaték című tévéműsor szerkesztőjének a Jelen Házban kedden délután megtartott előadása közben nem tudtam elhessegetni a (számomra régóta egyértelmű) gondolatot, hogy milyen sokféleképpen lehet megközelíteni és értelmezni a történelmet. Amelynek ezúttal egy „kényes” epizódjáról volt szó, amelyet – úgy 30-40 évvel ezelőtt – a hivatalos magyar történetírás részben elhallgatott, de ha nem, teljesen negatívan állított be: a Rongyos Gárda egyértelműen az általa elkövetett kegyetlenkedések megtestesítője volt.
Most, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete és az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által a Nemzeti Összetartozás Napja (június 4.) keretében megtartott A Rongyos Gárda harcai. Trianon élő revíziója című előadásban egészen más megvilágításba kerültek az események. Az előadó fél mondatban ugyan utalt arra, hogy a „hírhedt fehér terrornak” kétségtelenül voltak ártatlan áldozatai a „vörös terror” utáni számonkérést követően, alapjában véve azonban azt emelte ki: a Rongyos Gárda érdeme, hogy Sopron és környéke a szégyenletes trianoni diktátum után megmaradt Magyarország kebelében.
Az est házigazdája, Borbély Zsolt Attila politológus színvonalas bevezetőjében arról szólt, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja, június 4. (1920-ban ezen a napon hozták meg a Párizs melletti Trianonban a ma a Kárpát-medence nyolc országában élő magyarság által jól ismert, a nemzettest feldarabolását jelentő döntést) semmiképp sem ünnep, de meg kell emlékezni róla. A Horthy-korszak Magyarországának a szétszakított nemzet integrációja volt a célja, az azt követő kommunista rendszer igyekezett kitörülni a nemzet emlékezetéből a szétszakítást – a rendszerváltást követően Antall József volt az, aki „15 millió magyar miniszterelnökének” vallotta magát. Aztán következtek az ukrán, szlovák és román szerződések, a visszataszító mosoly-politika, majd az Orbán-kormány volt az, amelyik 2010-ben kiterjesztette a magyar állampolgárságot.
Fontos a pozitív példák felmutatása, amelyek egyike a soproni népszavazás – mondta az est házigazdája, átadva a mikrofont az est meghívottjának.
Balogh Gábor elmondta: 1918-ban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország a háborút elveszítette, de az azt követő csúfos összeomlásra senki nem számított, arra pedig végleg nem, hogy a magyar elit egy része aktívan közreműködik majd az ország elveszejtésében. 1920 elejére végtelen szégyenérzet, tehetetlen düh hatalmasodott el a nemzeten, s a júniuis 4-én aláírt békediktátum szülte meg a Rongyos Gárdát, amelynek magja már a Tanácsköztársaság alatt létrejön. A Prónay Pál, Héjjas Iván, Francia Kis Mihály vezette önszerveződő (irreguláris) fegyveres csoport célja a tanácsköztársaság ideje alatt a kommunistákkal szembeni ellenállás, a trianoni békeszerződésben Magyarországtól elvett Sopron környéke megtartása volt, de más elfoglalt területeket is vissza akart szerezni Magyarország számára. Fellépésük vezetett az 1921. december 14–16. közötti soproni népszavazás megtartásához, és ahhoz, hogy ez a terület (a városon kívül nyolc falu) Magyarországé maradjon.
Az előadó – sok, a hallgatóság számára eddig ismeretlen – adatot felvonultatva ismertette az akkori idők történéseit, kiemelve és tényekkel bizonyítva, hogy a magyar kormány, amelynek kezét gúzsba kötötte a trianoni békeszerződés, elnézéssel (és azt titokban támogatva) kezelte a Rongyos Gárda ügyét. A trianoni „béke” (1920. június 4.) szentesítette Magyarország felosztását Románia, Csehszlovákia és Szerbia javára, az illető országok hadsereggel meg is szállták az „őket illető” országrészeket (bár az Erdélyt is megszálló román hadsereget csak Mosonmagyaróvárnál, az ország nyugati határán állították meg a franciák), de egyes magyar területekre az első világháborúban szövetséges (és vesztes!) Ausztria is bejelentette igényét. Ez fájt a magyaroknak a legjobban, ezt kívánta – végül sikerrel – megakadályozni a volt tisztekből, katonákból, gazdálkodókból megalakult (csúcsidőszakában is legfeljebb 1300-1500 fős), gyengén felfegyverzett Rongyos Gárda, amely azonban sikeresen felvette a harcot az Ausztriának ítélt (többségében valóban német anyanyelvű, de helyi, és inkább magyar identitású lakosságú) területekre bevonulni készülő osztrákokkal, kikényszerítve a népszavazást, amely Magyarország javára dőlt el.
Felvetődik ennek kapcsán a – történelmietlennek tűnő – kérdés: mi lett, lehetett volna, ha a Károlyi-kormány, 1919-ben, nem akadályozza meg az ellenállást az antant-hatalmakkal szemben?
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Markó Béla: Egyik ünnepel, másik gyászol
című publikációjában
a trianoni évfordulóról: „Nem összetartozásunk vagy szolidaritásunk szankciója volt az a békediktátum, hanem vitézkötéses felfuvalkodottságunk következménye.”
Markó kifejtette, nem ért egyet azzal, „hogy valaki nemzeti feldarabolásunk dátumát akarja gyermeteg, csakazértis logikával összetartozásunk jelképévé tenni.” Elmondta, szerinte a Kárpát-medencében csak kétféle együttélési stratégia lehetséges, de közülük csak az egyik kecsegtethet sikerrel. Ennek ellenére újabban népszerűbb a másik, az eleve zsákutcába torkolló metódus követése, mert tájainkon, politikai haszonlesésből bármikor könnyen feláldozható a távlatos nemzeti érdek és „hiába jártuk végig a megértés, a párbeszéd útját az utóbbi két és fél évtizedben, mert kezdődik elölről minden.”
„Nem nagyon lelkesedtem, amikor a magyar országgyűlés 2010-ben a trianoni békeszerződés évfordulóját nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjának. Azzal egyetértek ugyan, hogy 1920. június 4. a magyar történelem egyik legtragikusabb pillanata. Ezt mi Erdélyben, sajnos, igazán jól tudjuk, és éppen ezért, törvénnyel vagy anélkül, valóban tekinthetjük nemzeti emléknapnak, sőt gyásznapnak. Viszont meghökkentett, hogy valaki nemzeti feldarabolásunk dátumát akarja gyermeteg, csakazértis logikával összetartozásunk jelképévé tenni. Huszonöt éve ötletelünk a szavakkal, voltunk már mi is határontúli, újabban meg külhoni magyarok, de ettől még ugyanazok maradtunk, és a helyzetünk is ugyanígy megoldatlan. Lehetne Trianon a Nagyhatalmi Ostobaság Napja, hiszen a győztes nagyhatalmak igazságtalan döntésükkel még jobban egymásnak ugrasztották a Kárpát-medence nemzeteit. De lehetne Eleink Rövidlátásának Napja is. Vagy költőibben: Önsebünk Napja. Ki tagadhatná ugyanis, hogy többek közt a magyar politika mulasztásai idézték elő Trianont? Az összetartozásról sokat kellene beszélni, és még többet cselekedni érte, de éppen június 4-én?”
„Nem összetartozásunk vagy szolidaritásunk szankciója volt az a békediktátum, hanem vitézkötéses felfuvalkodottságunk következménye. Aki nem hiszi, olvasson utána, melegen ajánlom például a Bethlen-kormány első – és eredményes – külügyminiszterének, Bánffy Miklósnak az emlékiratait. Az erdélyi gróf egyébként a francia León Gambetta Elzászra utaló szlogenjét tartotta volna követendőnek: „Y penser toujours, n’en parler jamais” – mindig rágondolni, soha nem beszélni róla. Ebben az egyben ma már talán másképpen vélekedem: igenis, kell róla beszélni. De semmit se segít, ha nemzeti összetartozásnak nevezzük azt, ami száz esztendeje inkább széthúzás volt, és csak utána lett belőle („mi mindig mindenről elkésünk”) közös keserűsége. Ezt a napot az összetartozás szimbólumaként idézve azt sugallja a „törvényhozó”, hogy nekünk, magyaroknak semmi bűnünk nem volt abban, ami akkor történt, mi akkor is összetartók voltunk, most is azok vagyunk. Tényleg? Azt gondolom, hogy itt a Kárpát-medencében, ahol az etnikumokat tűzzel-vassal sem lehet szétválasztani, kétféle együttélési stratégia lehetséges, és erről kellene valóban párbeszédet folytatni egymással és a szomszéd népekkel.”
„Az egyik út: el kell fogadni, hogy történelmet a kelet-közép-európai és balkáni nemzetek sokszor egymás ellenében alakították, és vannak olyan fontos pillanatok, amelyek az egyik nemzetnek ünnepet, a másiknak gyászt jelentenek, de nem ezeket kell előtérbe hoznunk. Vagy ha igen, akkor csak azért, hogy a megoldatlan kérdésekre választ keressünk. Trianon végül is számos ilyen máig megoldatlan kérdést hagyott mindannyiunkra örökül. Nem tudom, mikor jutunk el oda, hogy magyar, román, szlovák, szerb történészek, mi több, politikusok őszintén tárgyaljanak erről. De mindenképpen ezen az úton kellene továbbmenni. A másik út? 1990-ben a román parlament, tiltakozásunkat figyelmen kívül hagyva, 1918. december 1-jét tette az ország nemzeti ünnepévé, amikor a gyulafehérvári román népgyűlés kikiáltotta Erdély „egyesülését” Romániával. Ezáltal a Ceauşescu utáni új hatalom azt is eldöntötte, hogy minden évben lesz legkevesebb egy nap, amikor egymás ellenségeiként viselkedünk: ők ünneplik, hogy elvették Erdélyt, mi gyászoljuk ugyanazt. Aztán jöttünk mi egy némiképpen zavaros ideológiával: Trianon az összetartozásunk napja. „nemes verseny” ez, most éppen a románok vannak soron, és igazság szerint ezt a hírt akartam bevezetni mindazzal, amit eddig elmondtam: néhány hónappal ezelőtt még Európát külügyminiszterként körbemosolygó szenátor, Titus Corlăţean törvénytervezetet nyújtott be a minap ezzel a címmel: Törvény június 4-ének a Trianoni Szerződés napjává nyilvánításáról. Érdemes beleolvasni az indoklásba: „…jelen időszakban számos próbálkozást ismerünk a Trianoni Szerződés jelentésének eltorzítására. Ma az Európai Unióban nem fogadható el semmiféle kísérlet a történelem újraírására…” És így tovább, van szó benne revizionizmusról is, de tulajdonképpen sokkal szárazabban, kevésbé patetikusan, mint ahogyan mi beszélünk a trianoni témáról. (Bizony, könnybe lábadó nemzet vagyunk mostanában.) Amikor megláttam, hogy ezt a törvénykezdeményezést kilencven szenátor írta alá, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt (ennyi szavazat elég a minősített többséghez is a szenátusban, de majd a képviselőházé lesz a döntő szó), úgy éreztem, hogy visszafordult a történelem kereke, és hiába jártuk végig a megértés, a párbeszéd útját az utóbbi két és fél évtizedben, mert kezdődik elölről minden. És közben arra kerestem érveket, hogyan lehetne mégis megakadályozni ennek a törvénynek az elfogadását. Miképpen lépjünk ki ebből a bűvös körből, hogy egyik gyászol, a másik ünnepel? Egyik kitűz egy lobogót, a másik is kitűz egy kétszer akkorát. Egyik is úgy tudja, hogy neki van igaza, a másik is. Közben pedig, ha így folytatjuk, végképp vesztesek leszünk mindannyian. De ahhoz, hogy ezt tisztázzuk, le kellene ülnünk, és meg kellene beszélnünk ezt az egészet. Ha nem, akkor már előre látom: vonulnak a románok győzelmi zászlókkal az egyik utcán, vonulunk mi, magyarok gyászlobogókkal a másik utcán, és még az lesz a jó, ha nem találkozunk.”
/Markó Bála írásából az idézetek: nagy egyetértéssel közli hosszú írásában Bálint-Pataki József: Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 3-9.) – maszol.ro, 2015. jún. 10./
/A hvg.hu 2015. évi cikkeinek túlnyomó része nem olvasható interneten/
Székelyhon.ro

Kétmilliárddal nőtt idén a magyarországi nemzetiségek költségvetése
„Ennyien még soha nem voltunk”
A megyebeli magyarság május 9-én tartott majálisán jelen volt, mint már annyiszor, Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának volt elnöke, jelenleg a magyarországi románok parlamenti szószólója. Balta János kollégámmal mostani funkciójáról és a Magyarországon élő románok problémáiról kérdeztük. – Mit jelent pontosan a nekünk, de talán még a magyarországi nemzetiségeknek is újszerűen hangzó „parlamenti szószóló”? Milyen feladatokkal, kötelezettségekkel jár?
– Ez egy új formula, amivel a harmadik FIDESZ-kormány az elmúlt évtől lehetőséget biztosított a nemzetiségek számára, hogy megismerjék a parlamenti munkát, az ott folyó történéseket, és lehetőséget arra, hogy a nemzetiségiek egy bizottságot, frakciót hozzanak létre a magyar országgyűlésben. Havi rendszerességgel, olykor kétszer is ülésezik a nemzetiségi bizottság, és általában minden ülésére meghív tárcavezetőket, államtitkárokat, helyettes államtitkárokat, akik beszámolnak a kormány tevékenységéről. Gyakorlatilag a nemzetiségi bizottságnak joga van véleményezni a magyarországi törvényalkotási folyamatokat, sőt, a nemzetiségi kérdéseket a bizottságunk véleményezi. A parlamentben a nemzetiségi szószóló, mint a többi képviselő, szót kérhet, elmondhatja a véleményét. Az első nagyobb eredmény, amit a nemzetiségi szószólók elértek, az az, hogy a 2015. évi költségvetésben 2 milliárd forinttal sikerült emelni a magyarországi nemzetiségek költségvetését. Az egyik ilyen pénzügyi forrás, támogatás arra irányult, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok létre tudták hozni az országos önkormányzaton belül a hivatalukat, ami azt jelenti, hogy hasonlóan tudnak működni – bizonyos értelemben –, mint egy települési önkormányzat: a mindenkori hivatal dolgozói felelnek az ott folyó munkáért és megoldják a napi gondokat, problémákat. A költségvetésben megjelent egy 440-valahány millió forintos összeg, ami tulajdonképpen lehetőséget biztosít arra, hogy a nemzetiségi önkormányzatok önerőt kapjanak pályázatokhoz, és adott esetben intézményeket tudjanak felújítani. Talán mindenki által ismert, hogy Magyarországon az országos önkormányzatok intézményfenntartók, a nemzetiségi intézményeket 2011-től kezdve az országos nemzetiségi önkormányzatok irányítják – a románok a románokat, a szlovákok a szlovákokat és így tovább. Ez a költségvetés pedig elég nagy feladatokat ró az önkormányzatokra. Hála istennek el tudjuk mondani, hogy a költségvetés fedezi kiadásokat. A kisebb létszámú önkormányzatok esetében azonban felmerül az a kérdés, hogy elég-e a fejkvóta alapján történő támogatás. Elmondhatjuk: egy kiegészítő támogatást írunk alá az emberi erőforrások minisztériumának mindenkori államtitkárával, vagy miniszterével ahhoz, hogy kiegészítő támogatást kapjanak a kisebb létszámú iskolák. Mert vannak olyan közoktatási intézményeink, amelyek 110–120, de esetleg csak 60 fővel működnek. Egy nagyobb létszámú iskolában a fejkvóta alapján történő finanszírozás már fedezi a kiadásokat.
– A fejkvóta bármilyen számú diák esetében azonos nagyságú?
– Igen, de kis létszámnál nem éri el a szükséges szintet. (A kiadásokba beletartozik a pedagógusok és a technikai személyzet bére is.) A többségi társadalom intézményeihez hasonlítva itt egyfajta önálló intézmény maradt fenn, mert minden intézmény rendelkezik egy gazdasági vezetővel, aki előkészíti a gazdasági költségvetést, és a az országos önkormányzathoz köteles bejelenteni mindenféle költségvetéssel összefüggő problémát, s az országos önkormányzat közgyűlése hagyja jóvá, az igazgató beszámolója alapján, hogy mire, hogyan fordították az államtól kapott összeget. Az országos önkormányzat gazdaságilag és az oktatás szempontjából felel azért, hogy a nemzetiségi intézmények mindenben megfeleljenek a törvényi előírásoknak. Az országos önkormányzat kapja a nemzeti kormányzattól a támogatást, amelyet teljes egészében átutal azokhoz az intézményekhez, amelyeknek szükséges. Van egy oktatásért felelő oktatási főosztályvezető, az országos önkormányzatoknál (minden nemzetiségnél külön-külön) van oktatási bizottság, amely az intézmények szűkebb körű problémáival foglalkozik. A nagyobb gyermeklétszámmal rendelkező önkormányzatok szerencsésebbek, mert nincs szükségük a kiegészítő támogatásokra.
– Magyarországon hány, a parlamentben képviseltetett nemzetiségi önkormányzat van?
– 13 takszált nemzetiség él, valamennyi tagja a nemzetiségi bizottságnak, amely a képviselői irodaházban kapott irodát (minden nemzetiség külön irodát, természetesen). A törvény minden magyarországi nemzetiségi szószólónak biztosít alkalmazási lehetőséget munkatársakra, szakértőkre (kb. 740, 750 ezer forintig). Ez fontos előrelépés. A nemzetiségi bizottságnak mind a 13 tagja egyenlő jogokkal rendelkezik.
– A magyarországi román önkormányzat hány intézményt tart fenn, és milyeneket?
– Öt intézményünk van, de az egyik három tagintézménnyel működik, gyakorlatilag tehát 8 tartozik a gyulai székhelyű országos román önkormányzat fennhatósága, irányítása alá. Az említett intézmények: az elsőnek az országos román önkormányzat által 2011-ben átvett battonyai kétnyelvű iskola, van román intézmény továbbá Eleken, Kétegyházán, Gyulán (a Nicolae Bălcescu Általános Iskola, Kollégium és Gimnázium), Körösszakálon (az iskolatársulás, amihez Bedő és Körösnagyharsány tartozik). Egyetlen olyan intézményünk, van, amely nem az országos román önkormányzathoz, hanem a Klebelsberg Intézethez tartozik: a méhkeréki román iskola. Most tettük lépéseket, hogy átvegyük, a miniszter úrnak elküldtük a kérelmet, Juhász Tibor elnök úr (a magyarországi Országos Román Önkormányzat elnöke – szerk. megj.) fel van hatalmazva, hogy kezdje meg a dokumentáció elkészítését, s ha sikerül, reményeink szerint a méhkeréki iskolát is átvesszük.
Van még valami, amiről beszélnünk kell: a helyi nemzetiségi önkormányzat is lehet intézményfenntartó. Méhkerék esetében a képviselők és a lakosság számarányát tekintve a magyar törvény lehetőséget biztosít arra, hogy átalakult román önkormányzat intézményfenntartó legyen. Ők is kérték az iskola átvételét, az országos és a helyi önkormányzat között e tekintetben van egyfajta súrlódás.
Az általunk átvett intézmények mindenesetre nagyon nagymértékű gyermeklétszám-emelkedést mutattak. Gyulán, például, amióta a Nicolae Bălcescut átvettük, csúcslétszámra jutottunk, 370 tanuló fölött vagyunk, ennyien soha nem voltak. Szeptembertől két általános iskolai csoportra van igény, de ugyanez mondható el Battonyán is. Ott, sajnos, olyan helyzetbe került az országos önkormányzat és az iskola vezetősége, hogy már nem tudunk felvenni se óvodásokat, se iskolásokat, egyszerűen nincs hely. 120 fölé emelkedett, szinte a duplájára nőtt a tanulók száma. A múlt hetekben tárgyaltam több fontos személyiséggel, nagyon várom, hogy segítsen a kormányzat az intézményünk bővítésében, mert nem tudjuk hova tenni a diákokat. Szeretnénk Battonyán, az iskolában a tetőteret beépíteni, szeretnénk tornacsarnokot, ugyanezt Kétegyházán is. Szakmai színvonalon is történt áttörés, magas színvonalon tudjuk oktatni a román nyelvet, másrészt tudtunk forrásokat biztosítani a beruházáshoz, fejlődéshez. Például a tavalyi év folyamán több mint 50 millió forint értékű felújítást sikerült elérni a gyulai iskolánál – felújították a tornacsarnokot, tantermeket, vendégszobákat, a kollégiumban a hálótermeket, az egész épületegyüttest szigetelték, tehát jelentős volt a fejlesztés, és szakmai szinten is történt előrelépés.
– A színvonal-emelkedés miből adódott?
– Nagyon sok intézményben magas iskolai végzettségű pedagógusok vannak, akik teljes mértékben megfelelnek a nemzetiségi oktatás követelményeinek, vannak Romániából áttelepült szaktanárok. A mi oktatási intézményeink Békés, Csongrád és Hajdu-Bihar megyében vannak, a magyar–román határhoz közel. A bihari iskola, Körösszakál esetében Nagyváradról jöttek besegítő tanárok, Battonyán sok Romániából áttelepült család él, tiszta magyar, de többségében vegyes és tiszta román ajkú családok, ott élnek, többen ott tanítanak. Most már sokan járnak át a határ magyar oldala mellől Romániába, Aradra, Nagyváradra dolgozni, magyar ajkúak is. Pozitív tendencia, hogy a Romániában dolgozók rájöttek, milyen jó lenne, ha beszélnék a román nyelvet. Még vádak is érték az országos önkormányzatot, hogy miért engedi meg a magyaroknak, hogy román iskolába járjanak. De szerintem egy európai unióház tartozó országban az az igény, hogy elsajátítsanak egy más nyelvet, kultúrát, esetünkben a románt, nagyon pozitív dolog. Manapság már nyitott kapuk vannak az unióban. De létezik egy nagyon gyakorlatias haszon is, azon túl, hogy a szomszédos országban könnyebben boldogul, munkát keresve. A magyarországi egyetemi diplomához, például, kell egy felsőfokú idegennyelv-vizsga – a nemzetiségi iskolában a diák jól el tud sajátítani egy idegen nyelvet.
– Mekkora létszámú a legkisebb magyarországi nemzetiség? – merthogy a legnagyobb a roma.
– A szerbek 8-10 ezren vannak, a szlovének 4-5 ezren. De hogy megelőzzem a következő kérdést, mert látom, az következett volna: a 2011-es népszámlálás adatai szerint 46 ezer fölé ment a magukat románnak vallók száma. Az előző népszámláláskor tízezer fő körüli polgár vallotta magát románnak Magyarországon, de ez nem volt valós szám, mert az egyházzal együttműködve olyan 20 ezerre taksáltuk a számukat. A legutóbbi népszámlálásnál a növekedés úgy valószínűsíthető, hogy az áttelepültek, a vegyes házasságban élők is románnak vallották magukat. Ezt azzal tudom alátámasztani, hogy a népszámlálási adatok alapján sok katolikus, református van a magukat románnak vallók között, tehát nem csak az ortodox vallásúakról van szó.
– Vannak-e egykor államosított román egyházi tulajdonok, amelyeket még nem szolgáltattak vissza?
– Ház ez egy örök téma. Az az igazság, hogy a (gyulai ortodox) püspökséget megelőző vikáriusság idejében talán nem voltak eléggé résen, amikor a visszaszolgáltatás, a visszaigénylés folyamata zajlott, zömében nem megfelelő következetességgel kérték az egyház által működtetett intézményeket, amelyek közül sok magánkézbe került, és mára közülük némelyik sajnos, már „elveszett”. Keressük a megoldást, hogy miként lehetne visszaszerezni őket, de nem könnyű. Az Országos Román Önkormányzattal szemben lévő épületben működött például valamikor az egyházi román iskola, a helyén most panzió van.
– Visszatérve egy előző problémára: a szószólói rendszerrel megoldódott-e a magyarországi kisebbségek, köztük a román parlamenti képviselete?
– Én úgy gondolom, és mondom is: Magyarországon 1993 óta létezik a parlament által elfogadott nemzetiségi törvény, ami sok mindenre biztosít lehetőséget, az intézmények átvételétől azok létrehozásáig. A szószóló átmenet a teljes jogú parlamenti képviselet felé. Annak, hogy most kaptunk egy lehetőségeit a parlamenti munkában való részvételre, vannak előnyei, de a lényeg az, hogy a parlamentben a nemzetiségek nem szavazhatnak. Minden más jog megilleti a szószólókat, de szavazati joguk nincs. Én nagyon remélem, hogy ez az állapot a jelenlegi parlamenti ciklus végéig fog tartani, és a következő választásokon, 2018-ban, miután a kormányzat már megismerte a parlamentben működő bizottságunkat, a hozzászólások terén és más tekintetben elfogadják a nemzetiségeket. Ez egy út arra, hogy 2018 után teljes jogú parlamenti képviselte legyen minden egyes magyarországi nemzetiségnek.
– Most, hogy viszonylag szépen alakult a magyarországi románság száma: távlatilag hogyan látja a helyzetét?
– Úgy látom, miután Magyarország és Románia is uniós taggá vált, egyre többen élnek a lehetőséggel, hogy letelepednek Magyarországon, ami vérfrissítést jelent az intézményeink számára. Átkerülnek olyan gyerekek, akik csak románul beszélnek, s ezek az intézmény keretein belül egymástól is megtanulják a nyelvet. Abból, hogy Európában megnyíltak a kapuk, a magyarországi románság csak profitálhat, felnőttek és gyerekek egyaránt.
– Végül, mit gondol: a következő vagy azutáni népszámláláson lesz-e ennyi, vagy több, magát románnak valló polgár Magyarországon, mint most?
– Hát biztosan nem fog megduplázódni ez a 46 500 fő. A kérdésnek sok összetevője van, például Budapesten több mint 800 ott letelepedett vallotta magát románnak. De ott sok a gyár, van munkahely, vonzó a külföldről érkezettek számára. Szerintem a határ menti Békés, Csongrád és Bihar megyében is lesz olyan fejlődés, amely vonzhatja az embereket. Mindent összevetve optimista vagyok, de tudom: biztosítani kell a lehető legmagasabb szintű román oktatást. A másik kitörési pont: olyan turizmus fog kialakulni, hogy boldogan mennek Magyarországról megkóstolni az Arad-hegyaljai borokat, és persze Romániából is jönnek Magyarországra. Nagyon sajnálom – mondtam is –, hogy Arad és Szeged között nincs vasúti összeköttetés, újra kellene gondolni a dolgot, mint ahogy Pécska és Battonya között is, ami a turizmus számára gazdaságilag is fontos lökést adna.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Túlad a váradi önkormányzat a hírhedt Ady-központon
Eladja a magyar állam támogatásával épült, majd egy ingatlancsere révén a város tulajdonába került Ady-központot és a hozzá tartozó telket a nagyváradi önkormányzat – döntött a legutóbbi tanácsülésen a testület.
Az ingatlant és a telket áfa nélkül 910 ezer euróra értékelték, ez lesz a lebonyolítandó árverés kikiáltási ára. A Bihari Napló helyi lap beszámolója szerint a tanácsülés előtt Ilie Bolojan polgármester azzal indokolta az eladás szükségességét, hogy az Ady-központ szomszédságában hamarosan felépül a modern akvapark, így nem megengedhető, hogy mellette egy félig kész, félig romos épületkomplexum álljon egy gondozatlan területen.
A nagyváradi Ady-központ esete egyike azoknak a témáknak, amelyek miatt feloldhatatlannak látszó feszültség alakult ki a bihari magyarság meghatározó személyiségei és politikai szervezetei között. Mint ismeretes, 2002-ben az akkor még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyert a magyarországi Széchenyi Terv keretében 320 millió forintos támogatást ahhoz, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hozzon létre.
A magyarországi kormányváltás után azonban a Medgyessy-kormány a pénzt immár nem az egyházkerületnek, hanem az RMDSZ Bihar megyei vezetői által 2002 augusztusában bejegyzett Mecénás Alapítványnak folyósította, ez pedig nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek.
A Nagyváradra költöztetett projekt csak részben valósult meg. A várostól koncesszionált egyhektáros telken felépült az 594 négyzetméteres hasznos területű Ady-konferenciaközpont, a melléje tervezett szállodának azonban csak a vázszerkezetét sikerült megépíteni. A nagyváradi önkormányzat 2014 februárjában állapodott meg egy ingatlancseréről a Mecénás Alapítvánnyal.
Az ingatlancsere folytán az alapítvány Ady Endre múzsájának, Brüll Adélnak a 320 négyzetméteres lakóházát kapta meg a hozzá tartozó 500 négyzetméteres telekkel. A csere előtt a Léda-ház értékét 283 ezer euróra, az Ady konferenciaközpont és a félkész szálloda értékét közel 310 ezer euróra becsülték. A különbözetből a Mecénás Alapítvány az általa felhalmozott adóhátralék nagyobb részét törlesztette.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a pénzmosás és a sikkasztás tipikus példájának tekintette, hogy a Mecénás Alapítvány egy 283 ezer eurós ingatlant kapott az Ady-központért, melynek felépítésére a magyar államtól 2003-ban és 2004-ben 1,1 millió eurós támogatást kapott. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Mecénás Alapítvány ügyvezető elnöke akkor azzal védekezett, hogy az alapítvány hiánytalanul elszámolt a magyar kormánynak a támogatással.
Az RMDSZ-közeli alapítvány elnöke egyébként Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök, a Bihar megyei önkormányzat alelnöke, aki ellen június 18-án többrendbeli pénzmosás, csúszópénz elfogadása, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Krónika (Kolozsvár)

Ez volt a kommunista bűnösök „nürnbergi pere”
Bár a Tanácsköztársaság 133 napja alatt elkövetett vérengzések, fosztogatások, vagyonelkobzások miatti felelősségre vonás elől a főkolomposoknak sikerült elmenekülniük, de a Magyarországon maradt tíz úgynevezett népbiztost még sikerült bíróság elé állítani.
Az 1919. március 21-e és augusztus 1-je közötti időszak a magyar történelem egyik legsötétebb szűk négy hónapja volt, amely nemcsak a későbbi trianoni békediktátum igazságtalanságaihoz járult hozzá azáltal, hogy Magyarországot teljességgel szalonképtelenné tette a vörös forradalmaktól rettegő nyugati hatalmak szemében, hanem közvetlenül is óriási károkat okozott és szenvedést hozott az első világháború által kivéreztetett ország népére.
Forradalmi terror és bukás
A Tanácsköztársaságot – korabeli nevén „Magyar Sovietköztársaságot” – Károlyi Mihály lemondatása után kiáltotta ki Kun Béla és Garbai Sándor, az új, kommunista állam irányítószerve a Forradalmi Kormányzótanács lett, amelynek miniszteri hatalommal bíró vezetői a népbiztosok lettek. Április 7-én valamiféle választással próbáltak legitimitást szerezni kormányuknak, ám ezen csak a szocdemek és a kommunisták egyesüléséből létrejövő Magyarországi Szocialista Párt jelöltjei indulhattak.
A Tanácskormány története közismert: a proletárdiktatúra velejárója, a fosztogatás és államosítás, gyilkosságsorozatok és az ellenállás véres kezű megtorlása, eközben az ország katonai védelmére való teljes alkalmatlanság után következett az elkerülhetetlen bukás a román csapatok bevonulásával. A románok kivonulása és Horthy Miklós hatalomátvétele alatt a tiszti különítményesek már megkezdték a tisztogatásokat, jórészt a mintegy 600 áldozatot követelő vörösterror végrehajtói, a Vörös Őrség, a rettegett Lenin-fiúk, illetve a vidéki kommunista vezetők falhoz állításával, de a megtorlásoknak antiszemita éle is volt. Bár a népbiztosok nagy része, köztük Kun Béla is elmenekült, a Magyarországon lefülelt tíz kommunista funkcionáriust viszont végül sikerült bíróság elé állítani, bár közülük többen a hatnapos átmeneti, szocdem Peidl-kormány tagjai is voltak.
Bíróság előtt a bűnösök
Az 1949 utáni szocialista történetírás előszeretettel faragott mártírt a tíz népbiztosból, akiket e szerint törvénytelen eljárások keretében, koncepciós perben ítéltek el, visszamenőleges törvénykezéssel olyan bűnökért, amelyek az elkövetésük idején nem számítottak bűnöknek. Ugyanakkor az 1919-es forradalmi terror olyan helyzetet teremtett, amelyre a békebeli magyar törvénykezés egyszerűen nem volt felkészülve. Ahogy Tőkéczki László történész az MNO-nak elmondta: a monarchiabeli liberális-konzervatív berendezkedés számára elképzelhetetlen totalitárius rendszer és elképesztő bűnök sorozata késztette őket unortodox jogi megoldások alkalmazására.
Szocialista mártírok és a jogalap
Sem az őszirózsás forradalommal hatalomra került Károlyi-kormány, sem a Tanácsköztársaság nem rendelkezett valós választói legitimációval (előbbit is csak addig tekintették legitimnek az emberek, ameddig a párizsi békekonferencián előnyösebb feltételek kiharcolásával kecsegtettek). Itt ütközött a kommunista történetírás mítosza a valósággal, hiszen az 1949 és 1990 közötti történelemszemlélet szerint ezek a kormányok legitim felhatalmazással bírtak, ezért a kormánytagok hatalombitorlókként való megbüntetése például Rév Erika A népbiztosok pere című 1969-es könyvében is koncepciós eljárásként szerepel (megjegyezve, hogy politikai bűnök közül egyedül a király megöléséért járt halálbüntetés). Emellett – bár a bíróság elé állított népbiztosok közül csupán Bokányi Dezső munkaügyi és népjóléti népbiztos kezéhez tapadt közvetlenül vér, aki a Jászberényben tüntető éhező parasztok közé géppuskáztatott – a rendszerben a hatalom birtokosaiként a többi népbiztost is terheli a felelősség a legyilkolt több száz emberért. Ugyanakkor fontos adalék ehhez, hogy már maguk Leninék is ódzkodtak a parancsok írásba adásától, az ilyen jellegű ügyekben főleg telefonon adtak utasítást, amelynek nem maradt nyoma. Ez a két elv, a hatalom felelőssége és a visszamenőleges jogalkotás az, amely később, az 1946-os nürnbergi perben is visszaköszön a nemzetiszocialista főbűnösök elítélése kapcsán, amikor a korabeli jogi keretek, illetve a közvetlen érintettség bizonyíthatóságának hiánya szintén nem tették volna lehetővé a példátlan kegyetlenkedések megbüntetését.
Kik is voltak ezek a népbiztosok?
Azt Tőkéczki is fontosnak tartja leszögezni, hogy a későbbi kommunista propaganda-történetírás állításaival ellentétben a népbiztosok javarészt nem a „nép gyermekei” voltak: autóval jártak, luxuskörülmények között éltek az úgynevezett proletárdiktatúra ideje alatt. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy csak cinikus haszonlesők voltak: tényleg hittek a kommunizmus eszméjében, amelyet egyfajta pótvallásként éltek meg saját feladott nemzeti, illetve vallási identitásuk helyett. Voltak persze, akik kevésbé voltak elkötelezettek, Haubrich József kereskedelmi és hadügyi népbiztos például csaknem hozzájárult a proletárdiktatúra bukásához.
Tény, hogy a népbiztosok nagyobb része zsidó származású volt – mint például Kalmár (Kohn) Henrik, Kelen (Klein) József, a rettegett Szamuely Tibor vagy maga Kun (Kohn) Béla –, ugyanakkor a vagyonos zsidóság semmi jóra nem számíthatott a proletárdiktatúra alatt: a vörösterror 600 halálos áldozatából 34 „zsidó burzsuj” volt. Az is igaz ugyanakkor, hogy a zsidóság egy elvallástalanodott része szimpatizált a kommunizmussal – akár mert a népek testvéri együttélésének eljövetelét várta tőle –, ezzel alapvetően megrontva a magyar–zsidó viszonyt, és legitimitást adva a későbbi zsidótörvényeknek. Halál a bűnösökre!
Maga a népbiztosok elleni per Simonyi-Semadam Sándor, illetve Teleki Pál első kormánya alatt zajlott, a közvélemény teljes támogatása mellett.
A vörösterror sokkja után az egész társadalom szorgalmazta a népbiztosok felelősségre vonását, hiszen a mintegy 600 áldozat bő fele még csak nem is arisztokrata vagy nagypolgár, hanem egyszerű parasztember volt, aki kevéske vagyonát védte a fosztogatóktól, ezért ellenforradalmárként kivégezték. Az 1920. július 5-én kezdődő, Kun Béla és társai, majd – miután Kunt nem adta ki a szociáldemokrata kormányzattal rendelkező Ausztria – Vántus Károly és társai elleni perben a vádindítványt Váry Albert főügyész nyújtotta be, a később pontosított vád felségsértés, lázadás, gyilkosságra való felbujtás és pénzhamisítás volt. A gyorsított tárgyalás 97 napig tartott, az ítélethirdetésre december 28-án került sor. Ennek eredményeként a 10-ből négy népbiztost halálra, a többi hatot életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.
Soha végre nem hajtott ítéletek
Bár négy halálos ítéletet is kiszabott a bíróság, már akkor tudta a magyar kormány, hogy ennek végrehajtására nem kerül sor: sok magyar katonatisztet tartottak túszként fogva a sikeres forradalmat letudó szovjet bolsevikok, így végül ebben a kényszerhelyzetben 1921–22-ben belementek abba, hogy kiadják a népbiztosokat a szovjeteknek, cserébe több tucat magyar hadifogolyért, a közvélemény nagyobbik része pedig ebben a döntésben meg is nyugodott.
Nem menekülhettek
Így az elvtársak hamarosan már a Szovjetunióban találkozhattak a bukott diktatúra többi főemberével, magával Kun Bélával is. Megmenekülésük azonban csak arra volt jó, hogy némi haladékot kapjanak, és életüknek legtöbbször épp a csodált szovjet kommunizmus, a sztálini terror vessen véget az 1938-as nagy, párton belüli tisztogatások idején.
Veczán Zoltán
mno.hu
Erdély.ma

Lényeges kérdések
Csalódniuk kellett azoknak, akik arra számítottak, az illiberális demokráciáról tett tavalyi értekezésére rátromfolva Orbán Viktor a tusnádfürdői szabadegyetemen idén is mond valami hasonló „egetrengetőt”.
Várható volt, hogy a 25 éve hagyományossá vált, a táborlakók által előszeretettel Orbán-koncertként emlegetett tusványosi beszédet ezúttal a bevándorlás kérdése tematizálja, e téren pedig a miniszterelnök gyakorlatilag megerősítette kormánya eddigi markáns álláspontját. Azt, hogy Budapest határozottan elkötelezett az újkori népvándorlás megállítása mellett, és ebből nem hajlandó engedni. Nem számít meglepetésnek a témában lezajlott nemzeti konzultáció szintén Tusnádfürdőn ismertetett eredménye sem, amely még ha nem is tükrözi teljes mértékben az anyaországi társadalom viszonyulását, jelentős hátszelet biztosít a kormány szigorú bevándorláspolitikájának. Amelyről egyre többször kiderül, hogy Európa nyugati felében is egyetértenek vele, csak a szókimondó orbáni retorikához képest sokan óvatosabban mernek rátapintani a lényegre. Mindemellett a migrációs hullámnak egyelőre kevésbé kitett Románia hatóságainak már most jó lenne felkészülniük arra, hogy a magyar–szerb határon felépülő kerítést elkerülve a bevándorlók egy része valószínűleg az országon keresztül lép majd be az EU-ba. A kontinens egészét sújtó menekültkérdésen túlmenően a külhoni, ezen belül az erdélyi magyarok számára fontos hír, hogy a tusnádfürdői szabadegyetemen megerősítést nyert, miszerint a magyar kormány prioritásként tekint a nemzetpolitikai építkezésre. A határon túli magyar közösségek megtartását erősítő projektek közül kiemelendő a Kárpát-medencére kiterjesztendő egységes egészségügyi ellátás ügye, amely ugyancsak kiemelt helyen szerepel az Orbán-kormány stratégiájában. Úgy tűnik viszont, hogy az Erdélybe tervezett „állami magyar kórház” megvalósításának jelenleg a partiumi és a székelyföldi magyar közösségek körében zajló versengés, intenzív lobbi a legnagyobb akadálya. Vagyis mielőtt benyújtaná a számlát a budapesti kormánynak, az erdélyi magyarságnak kellene eldöntenie, hol működhetne a leghasznosabban és a -hatékonyabban az egészségügyi intézmény.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Román képviselő a MOL benzinkutak bojkottjára szólította fel a románokat
A szélsőséges nézeteiről ismert Bogdan Diaconu Facebook-oldalán bojkottra szólítja fel a románokat. Arra kéri fel követőit, hogy amíg Magyarország ki nem szolgáltatja Markó Attilát, addig a magyar állam tulajdonában lévő MOL benzinkutakon ne tankoljanak.
„ A románok pénzükkel többé ne támogassanak egy bűnöző országot, amely menedéket biztosít nemzetközileg körözött személyeknek, mint például Markó Attila volt képviselőnek. Ezzel a magyar állam azt jelzi, hogy nem ismeri el Románia szuverenitását” – írja bejegyzésében Diaconu.
„Kötelességünk megvédeni országunkat, amikor a hivatalos képviselők gyáváknak, inkompetenseknek és hazaárulóknak bizonyulnak. Jöjjetek, tegyük meg mi azt, amire sem a Külügyminisztérium, sem a Kormány, sem Románia elnöke nem képes. Leckéztessük meg Orbán Viktor kormányát pofátlanságukért. Bojkottáljuk a MOL benzinkutakat, amíg ki nem adják Markó Attilát!” – zárja felszólítását Bogdan Diaconu.
A szélsőséges képviselő július 23-án közölt bejegyzését eddig közel tízezren megosztották.
http://m.itthon.ma//erdelyorszag

Már meg is hirdették eladásra az sok botrányt okozó egykori Ady-központot
A református egyház pénzt nyert a megépítésére, a Medgyessy-kormány azonban az RMDSZ-nek játszotta át a támogatást. Ez lett belőle.
A nagyváradi önkormányzat már meg is hirdette eladásra az Ady-központként ismert váradi ingatlankomplexumot, melyet a Léda házért cserébe kapott meg a Mecénás Alapítványtól. A 10 ezer négyzetméternyi telken egy konferenciaközpont, és egy hotelnek épülő félkész ingatlan található. A város nyílt árverésen fogja eladni az ingatlant, az érdeklődők augusztus 26-án délelőtt tíz óráig nyújthatják be zárt borítékban az árverésen való részvételre feljogosító dokumentációt a városháza ügyfélfogadó terme 7. vagy 9. ablakánál.
A borítékokat augusztus 26-án fél egykor nyitják ki a városháza kistermében. Az árverés részvételi díja 500 lej, a részvételi garancia 100.000 lej. A kikiáltási ár 910.000 euró, tízezer eurós összegekkel lehet majd licitálni a kikiáltási árra.
Mint ismeretes, a nagyváradi önkormányzat júliusban szavazta meg azt a javaslatot, hogy eladja a magyar állam támogatásával épült, majd egy ingatlancsere révén a város tulajdonába került Ady-központot a hozzá tartozó telekkel együtt.
Az Ady-központ esete egyike azoknak a témáknak, amelyek miatt feloldhatatlannak látszó feszültség alakult ki a bihari magyarság meghatározó személyiségei és politikai szervezetei között.
2002-ben ugyanis az akkor még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyert a magyarországi Széchenyi Terv keretében 320 millió forintos támogatást ahhoz, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hozzon létre. A magyarországi kormányváltás után azonban a Medgyessy-kormány a pénzt immár nem az egyházkerületnek, hanem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei vezetői által 2002 augusztusában bejegyzett Mecénás Alapítványnak folyósította, amely nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek.
foter.ro

Nacionalista játszmák
Minden hétre jut valami ínyencség a román–magyar együttélést fűszerezendő, örömmel keveset szemlélhetünk ezek közül, inkább a keserűség, legfeljebb a káröröm bujkálhat bennünk egy-egy hír olvastán. Tusványos idén nem kavart akkora port, Orbán Viktor szavain kicsit megsértődtek Románia irányítói, és a külügy próbált diplomatához nem méltó, szerencsétlen facebookos bejegyzésével árkot ásni, ám a fölhorgadt aggodalom inkább nevetséges volt, mint hiteles.
Ugyanebbe a kategóriába illeszthető a Maros megyei elöljárók zászlófóbiája, amely Nyárádszeredában tört felszínre a városnapokon. Az ünnepségre érkező Maros megyei prefektus és tanácselnök olyannyira megrendült a magyar és székely lobogók láttán, hogy választás elé állították a polgármestert: vagy ők vagy a zászló. Nagy lehetett döbbenetük, amikor a városvezető a lobogók mellett tette le voksát, és még meg is tapsolták döntését az egybegyűltek. Távozni kényszerültek, és tulajdonképpen aligha találnak józan magyarázatot, hisz a magyar zászló a magyarországi testvértelepülések küldöttségei okán díszelgett a román és az EU-s lobogó mellett, a székely pedig a helyi közösség fontos jelképeként, melyet éppen a prefektusok perei, a tiltások emeltek erre a rangra.
Lehet keresni a jelzőket, hogy gyerekes, nevetséges vagy éppen sértő, intoleráns a két Maros megyei irányító gesztusa, de tény: sikerült újabb éket verniük. A helybeli magyarok orrolhatnak a román vezetőkre, s így általában a románokra, akik viszont a hír hallatán, olvastán ismét szidhatják a Székelyföld elszakításán ügyködő magyarokat. Mi úgy érezzük, megtűrtként kezelnek, nem tekintenek egyenlőnek, jogainkat is egyre-másra csorbítanák, ők gyanakvóan figyelnek, telhetetlennek tartanak. Nő a gyűlölet és a félelem mindkét oldalon, és erre nem győznek rájátszani a hatalom képviselői. És nemcsak helyben, itt, Székelyföldön éleződik az ellenszenv, de továbbgyűrűzik, és magyar vonatkozású emlékműveken csattan. Az elmúlt egy hétben két szobrot is meggyaláztak: előbb Mátyás kolozsvári emlékművét öntötték le festékkel, majd a Temes megyei Újszentesen törték össze Petőfi arcképének féldomborművét.
Egyszerű lenne azt mondani, nem szabad hergelni, provokálni a románokat a nyárádszeredaihoz hasonló gesztusokkal, ha csendben meghúzzuk magunkat, elmaradnak az ellenünk irányuló válaszlépések is. Csakhogy a beletörődés, a megalkuvás egyet jelent az önfeladással, márpedig éppen ezt szeretnék elérni a román hatalom által nyíltan vagy burkoltan támogatott nacionalisták. S mielőtt bárki egyenlőségjelet tenne a román és magyar reakciók között, emlékezzünk Illyés Gyula szavaira: nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Beszélgetés dr. Torda Márta osztályvezetővel
Külhoniakért dolgozni nem munka, ajándék
Dr. Torda Mártával, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának osztályvezető asszonyával a közelmúltban, Kisiratoson, a Fűszerpaprika mint hungaricum címmel megszervezett nemzetközi gazdafórumon sikerült elbeszélgetnünk.
– Osztályvezető asszony, kérném, támassza alá azt a feltételezésemet, miszerint a magyar fűszerpaprikát azért vették fel a hungaricumok névsorára, hogy mind a termesztését, mind pedig az értékesítését fellendítsék.
– A Földművelődési Minisztérium valóban azért karolta fel a hungaricum mozgalmat, hogy előmozdítsa a hazai termékeink magyarságának a megőrzését. A hungaricum névjegy egy olyan rendszerbe való állítás, ami a világkereskedelemben is helyet fog biztosítani a termékek számára. Én tulajdonképpen nem a hungaricum névjegy miatt, hanem azért vagyok itt, mert az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete a Földművelési Minisztériumnak egyik nagyon fontos szakmai partnere. 2012-ben kezdtünk el a határon túli magyarsággal foglalkozni, amiben első feladat a kapcsolati hálónak a megteremtése volt. Így kerültünk kapcsolatba az AMMGE-vel is, azóta anyagilag, szakmailag is támogatjuk, igyekszünk bekapcsolni a programunkba. Tulajdonképpen a mostani szakmai program is a minisztérium támogatásával valósul meg. Ezen kívül a külhoni partnereinknek segítettünk magyarországi üzemlátogatásokat lebonyolítani, amelyek előreviszik az ő gondolkodásmódjukat. A mintagazdaságok meglátogatásával szélesebb látókörre tudtak szert tenni.
– Hogyan tovább?
– A következő lépés abban nyilvánul meg, hogy a szülőföldön való maradás érdekében gazdaságfejlesztési programot dolgoztunk ki, aminek a Magyar Kormány által történő elfogadását követően remélhetően gazdaságfejlesztő következményei lesznek.
– Ha nem titok, hogyan próbálja kézzelfoghatóan támogatni a Magyar Kormány a külhoni magyar gazdálkodást?
– A Magyar Agráripari Kamara kiterjesztett tagsági okon támogatást kíván biztosítani, ami a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának az ülésén hangzott el. Eszerint a magyarországi gazdáknak nyújtott támogatást, biztosítani kívánják a külhoni magyar gazdák részére is. Szeptember 23–27. között megszervezik az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt, ahol viszonylag nagy kiállítási területet biztosítunk a külhoni, köztük az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete tagjainak részére is. Ez óriási lehetőség lesz a piacon való ismertté váláshoz. Ott nemcsak a termékkel lesz érdemes megjelenni, hanem olyan szóróanyaggal is, ami a falusi turizmust is bekapcsolja. Példának okáért olyasmi is szélesebb körű ismertségre tehet szert, hogy ide, Kisiratosra miért érdemes eljönni. Kocsik József elnök úrral azt is végigbeszéltük, hogy ők milyen termékkel, illetve szóróanyagokkal tudnak részt venni a jelzett kiállításon. Fontosnak tartjuk, hogy a Magyarországon jól működő falugazdász hálózatot a külhoni településekre is kiterjesszük. Mert a falugazdász nemcsak a gazdálkodásban, hanem a pályázatok elkészítésében is segít. Az elmúlt időszakban ugyanis azt tapasztaltuk, hogy a külhoni gazdákat ilyen tekintetben nem segíti senki, ezért még azokat a pályázati lehetőségeket sem tudják igénybe venni, amelyek járnak nekik. Példának okáért, az elmúlt időszakban létezett az 1500 eurós támogatást biztosító pályázati lehetőség, amiről sok gazda nem tudott, ezért igénybe sem vehette. A falugazdász viszont a pályázati lehetőségekről tájékoztatja az érdekelteket, akiknek a pályázatot is elkészíti, ami hatékony segítség lehet a gazdálkodásban.
– Lenne-e olyan lehetőség, hogy Magyarországon képezzék ki a külhoni falugazdász-jelölteket?
– A minisztérium, de az Agráripari Kamara is segíteni fog a kellő helyi ismeretekkel rendelkező, külhoni falugazdászok kiképzésében. Abból a célból teszik, hogy a gazdálkodók a szülőföldjükön boldoguljanak. Tapasztalataink szerint ugyanis Magyarországon az agrárium már a fiatalok körében vonzó pályának kezd látszani. Ehhez a fiatalok nagyon sok olyan irányú támogatást kaptak, amelyekben jövőt látnak. A külhoni magyarságnál ez nem tapasztalható, ezért nagyon fontos az agrárszakképzésnek a minél szélesebb körben történő ismertetése, népszerűsítése. Az agrárpálya a családok megélhetését tudja biztosítani, ha benne perspektívát látnak a fiatalok, talán a jövőképük is kialakul, jobban kötődnek a szülőföldhöz.
– A falugazdászokról már elég régóta beszélünk, de a tényleges kiképzésükre mikor, milyen kritériumok alapján kerülhet sor?
– A jelöltek kiválasztására kiválóan alkalmasak a külhoni magyar gazdaszervezetek, köztük az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületre is. Ők szelektálhatják a helyismeretekkel rendelkező, vezetésre alkalmas fiatalokat, miközben Magyarország biztosítja a helyben történő kiképzésükhöz szükséges szakembereket. Ezzel a módszerrel, reményeink szerint, már a közeljövőben beindulhat a falugazdász képzés.
– Mit jelent Ön számára a külhoni magyarsággal foglalkozni?
– Számomra ez nem munka, hanem ajándék, hiszen mindenhol nagyon kedvesen fogadnak bennünket. Örülnek, ha a Földművelésügyi Minisztérium szakemberei meglátogatják őket, mert sokszor már az is segítség, ha ott vagyunk. Ha ezen túlmenően a szakmai programjainkkal, illetve anyagilag is segíthetünk, már tettünk is valamit a szülőföldön való magmaradásuk, a boldogulásuk érdekében.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Marosfő: magyar mintára román igazolványt akarnak
Míg a 2000-es évek elején hatalmas diplomáciai csata alakult ki az I. Orbán-kormány és az akkori Năstase-kabinet között a magyar igazolvány miatt, most román politikus szorgalmazza a magyar példa meghonosítását a határon túli románok számára.
Az ötletet Cristian Diaconescu volt külügyminiszter vetette fel, aki szociáldemokrataként kezdte pályafutását, majd átállt a jobboldalra, Traian Băsescu volt elnök tanácsadójaként. Diaconescu jelenleg a Băsescu pártjaként ismert Népi Mozgalom Párt háttérintézményét jelentő Népi Mozgalom Alapítvány elnöke. A politikus a határon túli románok marosfői táborában kijelentette, hogy Bukarestnek Magyarország példájára első lépésként román igazolványt kellene adnia a határon túli románoknak, majd állampolgárságot.
Szabadság (Kolozsvár)

Megmondók
Ha a nagykövet nem volt tisztában a kijelentései várható hatásaival, akkor alkalmatlan. Ha viszont tudta, hogy milyen hatása lesz a megszólalásának, nyugodtan igazat adhatunk a román miniszterelnöknek: Zákonyi Botond provokált.
„Az interjúban megfogalmazott álláspontok lehetnek amúgy helytállóak, de egy nagykövet nem megmondóember, és még csak nem is az a dolga, hogy helytálló nyilatkozatokat tegyen, pláne olyan kérdésekről, amelyek a fogadó ország elitjét és közvéleményét egyaránt irritálják. Tévedés ne essék, egyáltalán nem elfogadható, hogy a román politikai elit elutasít bármiféle párbeszédet az autonómiáról, de éppen ezért könnyen kiszámítható a román fél reakciója. Ha a nagykövet nem volt tisztában a kijelentései várható hatásaival, akkor alkalmatlan. Ha viszont tudta, hogy milyen hatása lesz a megszólalásának, nyugodtan igazat adhatunk a román miniszterelnöknek: Zákonyi Botond provokált. Miután nem hívták vissza, fölösleges firtatni, hogy felső engedéllyel tette, vagy sem. A kérdés tehát csupán az, hogy mi a szándéka a tereléssel a magyar kormánynak.
Elvileg számolhatnánk azzal a lehetőséggel is, hogy Magyarország kormánya a romániai magyarság érdekében vitatkozik Bukaresttel, de gyakorlatilag ez kizárható. Az Orbán-kabinet külpolitikáját egyértelműen nem az határozza meg, hogy egy állam miként viszonyul a területén élő magyarokhoz. Ha így lenne, a Robert Fico vezette, felvidéki magyarokat az újonnan felvett magyar állampolgárság miatt a szlováktól megfosztó kormányzattal kellene inkább faséban lennie. A román miniszterelnök politikai hovatartozása sem lehet erősebb indok a »háborúskodásra«, mint a Ficóé, hiszen a román és a szlovák kormányfő is szocialista.
Csak nem arra gondolt a kormány, hogy egy lapinterjúval közelebb kerülhet azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyek kapcsán hivatalos kétoldalú találkozók alkalmával nem sikerült közös nevezőre jutni?
Szőcs Levente
foter.ro

Európa újabb megszerkesztése, elrablása
Elfogulatlan számítgatások szerint is közel egymilliónyi besétáló ázsiai, afrikai él Magyarországon. És ezt csak február óta számítva, tehát a legfrissebb belibegők száma. És metaforáim miatt ne rontson nekem a félkegyelmű félig-sem-magyar a határokon innen és túl, azt vágva a képünkbe, hogy Árpád apánk is bevándorló volt, jövevény. Ahogy ezt olvashattuk minap is a lapokban. Ebben az esetben föl kellene sorolnom, honnan jöttek a germánok, a ruszok, akik a szintén jövevény vikingektől kapták a nevüket, továbbá az angolszászok (mentek) a Brit szigetekre...
Ne soroljuk. Vitatkozni csak egyenrangú felek tudnak. Még annyit, hogy a kettős, négyes honfoglalás tudósai szerint Árpádék visszajöttek a Kárpát-medencébe, ahonnan elmentek. Most azt figyelem, és már 25 éve, hogyan piszkálgatja fölserkenőre Moldávia lakóit Románia, hogy egyesülnének végre, lenne még nagyobb országban helyük a még nagyobb nyomorúságban; ám az ottani román milliók az istennek se akarnak csatlakozni idefelé. És a Balkán őslakos vallah népének, az igazi románságnak a püspöke a kisebbségi kérdésben kijelentette, nem Románia, hanem Magyarország előtte a példa a kisebbségi lakosság kezelésében. Mondja ő Macedóniában, kisebbségben. És a moldávok még akkor sem jönnének, ha a teljes Székelyföldet rendelkezésükre bocsátanák a Ponták...
Magyarországra a titkos birodalom rászabadította a besettenkedő – dehogy is, a betessékelt – százezreket, és az is megfordulhat az eszünkben, hogy lám, a nyugati nagyhatalmak milyen nagy garral megszerkesztették Trianonban az új Európát, letörölték róla a szabadon fejlődő Magyarországot, és most rettegve vetik alá magukat egy titkos rendelkezésnek, kénytelenek eltűrni a beözönlőket. Ez hát az új Európa elrablása.
Átvészeli-e még ezt is a magyarság? Nem hiszem, főként ahogy elnézem a nyúlketrecet építgető mostani magyar kormányt. Itt is, amott is vannak, és ricsálnak a nemzeti Orbán-kormány ellenségei. És nem tudom tagadni aggodalmamat, hogy ha bukik az a kormány, akkor a nemzeti dohányboltok, a kötelező vasárnapi üzletzárások és hasonló melléfogások, na meg a beáradozó idegen tömegek gyámoltalan, gyáva kezelése miatt. Amitől Isten őrizzen bennünket is, magyarhont is.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Romsics Ignác: A Horthy-kultusz és az ellenkultusz is még sokáig fennmarad
Talán még soha nem kellett befogadnia akkora tömeget az Erdélyi Múzeum Egyesület konferenciatermének, mint szerdán, amikor a Korunk Akadémia „Történelem és emlékezet” sorozatának keretében Romsics Ignác történész tartott előadást Horthy Miklósról. A tömegen még a különleges nyomulási technikával rendelkező televíziós operatőrök sem tudták átvágni magukat, és a lépcsőházban, az ablakon leskelődve is sokan hallgatták az előadást a magyar történelem kétségkívül legmegosztóbb alakjáról.
A nagy érdeklődés előzménye, hogy a román sajtóban – tévesen fordítva le a „Horthy Miklós emlékezete” címet, ahogy a Kolozsvári Magyar Napok programjában is szerepel – az jelent meg, hogy a KMN szervezői az önkormányzat pénzén „megemlékezést” (comemorare) tartanak a román álláspont szerint háborús bűnös kormányzóról. „Erdély elfoglalásáról a kolozsvári városháza pénzén fogunk megemlékezni”, háborgott Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, a Ziarul Faclia napilapszerzője pedig abbéli csodálkozásának adott hangot, hogy a hatóságok engedélyt adtak az előadás megtartására, holott Romániában törvény tiltja „a fasiszta ideológia és jelképek terjesztését.” Ezért Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője bevezető beszédében fontosnak tartotta kihangsúlyozni magyar és román nyelven is, hogy a közönség nem megemlékezést, hanem történelmi előadást fog hallani az egykori kormányzóról.
Nos, a szimultán románra is fordított előadás valószínűleg csalódást okozott a szenzációt szimatoló sajtósoknak, Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia tagja ugyanis tudományosan tényszerű prezentációval készült, mellőzve mindenféle politikai vagy erkölcsi állásfoglalást.
Pontokba szedte Horthy életrajzának adatait, kitért azokra a mozzanatokra, amelyek még hajóparancsnokként elindították a személye körül kialakult kultuszt. Beszélt a fehérterrorról, amelynek során Horthy emberei a parancsnok tudtával több mint ezer embert (a Tanácsköztársaság vezetőit, támogatóit, baloldali értelmiségieket stb.) végeztek ki bírósági ítélet nélkül. Ez volt az első olyan eseménysor, amely megosztotta a magyar társadalmat vele kapcsolatban.
„Két Horthy-kép alakult ki a magyar társadalomban: mindazok, akiknek érdekeit sértette a Tanácsköztársaság, mert például a vagyonukat államosították vagy elvettek tőlük valamit, azok úgy tekintettek Horthyra, mint egy ország-megmentőre. Ők bálokat szerveztek, amikor bevonult egy-egy városba, ünnepelték. Mindazok viszont, akiken a bosszú csattant, a fehérterror elszenvedői vagy csak a két forradalom résztvevői voltak, úgy gondoltak Horthyra, mint gyilkosra. Ez utóbbiak táborához tartozott például Illyés Gyula és Móricz Zsigmond is” – mondta a történész professzor.
Romsics Ignác két verset is felolvasott és korabeli karikatúrákat is bemutatott a két ellentétes tábor álláspontjának illusztrálására: egyikben dicsőítik, másikban pocskondiázzák a Nemzeti Hadsereg parancsnokát, Horthyt – pedig ekkor még csak 1919-et írtak…
A történész beszélt az „ideiglenesnek” szánt kormányzóvá választásáról, királyával, a Svájcba menekült IV. Károllyal való szembefordulásáról, ami ismét megosztotta a magyar társadalmat, hisz sokan nem tudták neki megbocsátani, hogy lövetett saját uralkodójára, aki őt annak idején parancsnokká tette. „Uborkafára felkapaszkodott” alaknak tartotta sok magyar főnemes, a királypártiak csakúgy, mint a baloldal.
Ő viszont egyre tudatosabban és egyre populistább módszerekkel építette saját kultuszát, amelynek biztos társadalompszichológiai alapul szolgáltak a bécsi döntéseket követő terület-visszacsatolások és az eufórikus hangulat a magyar lakosság körében. 1938-ban, 70 éves korában kultusza már tetőfokára hágott, Romsics korabeli Horthy-irkát (a kormányzó portréjával díszített iskolai füzet), Horthy aláírásával ellátott karácsonyi üdvözletet és Aba-Novák Vilmos ez évben készült, szegedi freskóját is bemutatta, ez utóbbinak domináns alakja szintén a kormányzó. Ez sem volt elég: 400 oldalas „történelmi” könyv jelent meg, amely azt bizonyította, hogy valójában az Árpád-ház nem halt ki, leszármazottja maga Horthy Miklós.
A csillogó felszín mögött azonban sötét dolgok történtek. Megjelentek a zsidótörvények, és Horthy kormányzóként mindegyiket aláírta. Közben a család nagy kedvet kapott arra, hogy a kormányzói státust állandósítsa, így Habsburg Ottó hazatérését megakadályozták, 1942-ben pedig Horthy elérte, hogy fiát, Istvánt kormányzó-helyettessé válassza a parlament, így biztosítva az utódlást a dinasztián belül.
Horthy István azonban repülővel lezuhant a keleti fronton, így a család az akkor még csak egyéves fiacskája, ifjabb Horthy István nagykorúsodásáig akarta biztosítani a folytonosságot. Ebben a törekvésükben azonban sem a római katolikus egyház, sem a magyar főnemesség nem volt partnerük. Közben a magyar parlament által hozott, de Horthy által aláírt zsidótörvények mélységes felháborodást váltottak ki nemcsak a zsidó közösségből, hanem a velük szimpatizáló magyar lakosságból is.
A történelem kegyetlen fintora, hogy Horthy nagyváradi bevonulását például egy gazdag váradi zsidó vállalkozó finanszírozta, rövid idővel azelőtt, hogy a kormányzó aláírta a zsidókat diszkrimináló törvényt…
Ezután sorozatosan jöttek a rossz döntések: 1941 júniusában Magyarország a Horthy döntése nyomán lépett be a második világháborúba, anélkül, hogy Németország kifejezetten kérte volna rá – mondta a történész. Jött a Don-kanyari katasztrófa, majd jött a döntés, hogy a német csapatokat barátként fogadja, nem megszállókként. Horthy ezután kinevezte Sztójayt miniszterelnöknek, ő maga pedig visszavonult a Várba és hetekig nem törődött semmivel.
Közben Európa legnagyobb zsidó közösségét, a magyarországit és észak-erdélyit elkezdik nagyon gyorsan deportálni. Nyolcszázezer ember életéről van szó, és Horthy hagyja, hogy a Sztójay kormány eleget tegyen Hitler követelésének. A vidéki zsidóság 70 százaléka és a budapesti 30 százaléka lágerekben volt már, amikor 1944. július elején végül parancsot adott, hogy állítsák le a deportálásokat. „A jóindulatú értelmezések szerint ekkor kapta kézhez az auschwitzi jegyzőkönyveket, és ekkor tudta meg, mi történik a deportáltakkal” – tette hozzá Romsics. Addigra azonban már 445.000 ember vesztette életét a lágerekben.
Szálasinak, a nyilaskeresztesek vezetőjének úgy adta át a hatalmat, hogy a Gestapo elrabolta kisebbik fiát, Miklóst, így kényszerítve Horthyt a lemondásra. Német, majd amerikai fogságba került, majd Bajorországban, s legvégül Portugáliában élt emigrációban.
Anyagilag többek közt a Vatikán segítette, és – itt jön a történelem másik nagy fintora – olyan zsidó családok, akik a Horthy támogatásával menekültek el Magyarországról 1944 júliusában, és vagyonukat is sikerült kimenekíteniük.
Halála után az új politikai rendszer a történelem legsötétebb figurájának kiáltotta ki, majd a 89-es rendszerváltás óta sokan próbálják újjáéleszteni a kultuszát. 1993-ban, az Antall-kormány idején történt meg újratemetése szülővárosában, Kenderesen. Azóta sokan látogatnak el a sírhoz, mindig van rajta friss koszorú vagy virág – fogalmazott Romsics. Kultuszát főleg menye, István özvegye ápolta 2013-ban bekövetkezett haláláig.
Ahol Horthy-szobrot emelnek, vagy Horthy-utcát neveznek el, ott garantáltan két szembenálló táborra szakad a lakosság, a tüntetőket és ellentüntetőket rendőrkordon választja el egymástól, mindkét oldalon tetőfokra hágnak az indulatok. „Folyik a Horthy-kultusz és a Horthy-ellenkultusz építése is. És nagy a gyanúm, hogy ez legalább a következő egy-két évtizedben nem fog változni” – mondta Romsics Ignác.
maszol.ro