Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. szeptember 12.
"Valóságos nyilatkozatháború dúl a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) elnöke és az intézményt felügyelő parlamenti bizottság vezetősége között. Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója szerint a testület sajtóközleményében elferdítette a meghallgatásán elhangzottakat. Ion Stan bizottsági elnök pedig azzal vádolja Timoftét, hogy nem ismeri a házszabályokat. Radu Timofte tájékoztatta Ion Iliescu államfőt a SRI és az intézmény működését felügyelő parlamenti bizottság között támadt nézeteltérésekről. A SRI vezetősége bejelentette, felkéri a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, kérje számon a parlamenti bizottság elnökétől, Ion Stantól az általa mondott bírálatokat. Radu Timofte sérelmezte, hogy a bizottság által szétküldött sajtóközlemény ferdítően tájékoztatott az ülésen elhangzottakról. Ion Stan parlamenti bizottsági elnök viszont úgy nyilatkozott, kész bármikor átnyújtani a két ház elnökének az említett ülés jegyzőkönyvét. Ugyanakkor elmondta, a SRI-nek nem áll jogában a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé citálni őt. A honatyákat csupán a parlament jogi bizottsága hallgathatja meg. "Úgy tűnik, hogy Radu Timofte nem ismeri a parlament házszabályát és a Legfelsőbb Védelmi Tanács megszervezésére vonatkozó törvényt" - jelentette ki a SRI-t ellenőrző parlamenti bizottság elnöke, aki "fenyegetőzőnek" minősítette a SRI közleményének hangvételét. Stan azt is fontolgatja, hogy értesíti a SRI vezetőinek hozzáállásáról a NATO-tagországok parlamentjeit. /Cseke Péter Tamás: Timofte és Stan kiásták a csatabárdot. = Krónika (Kolozsvár), szept. 12./"
2003. szeptember 25.
"Mircea Geoana külügyminiszter megjelent az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. - Európának, az Egyesült Államoknak és a világszervezetnek feltétlenül együtt kell működnie Irak ügyében - jelentette ki szept. 23-án egy New Yorkban adott interjújában Geoana. Románia az Irak elleni amerikai hadjárat egyik elkötelezett támogatója, az amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld által "új Európaként" emlegetett országcsoport része, 800 katonát küldött Irakba. Geoana közölte, hogy országa, amely 2004-ben várhatóan csatlakozik a NATO-hoz, 2007-ben pedig - reményei szerint - az Európai Unióhoz, az Irakban állomásozó román kontingens létszámának növelését fontolgatja. /Geoana az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 25./"
2003. október 4.
"Gabriel Andreescu írását hozta a lap, magyarra fordítva. Ion Iliescu újjáéleszti a 90-es évek nacionalizmusát. Andreescu idézte Ion Iliescu szeptember 15-16-i magyarországi vizitjén elhangzott kijelentését: "Ha most megnézzük és összevetjük azt, hogy mi mit tettünk a magyar származású román állampolgárokért, mit tettünk mi a többi romániai kisebbségért, akkor itt, Magyarországon a románoknak sokkal nehezebb a sorsuk". És egy másik idézet: "Mi nem jártunk el a leghelyesebben, mert bizonyos értelemben védekező állásponton voltunk. Mindegyre válaszolnunk kellett a magyar fél vagy az RMDSZ követeléseire, igényeire. A magyarországi románok sorsáról mi alig beszéltünk, s jó, ha párhuzamban szemléljük a dolgokat". Iliescu elnök ezen nyilatkozatai híven követik a 90-es éveket. A "Kinek rosszabb a sorsa - a magyarországi románoknak avagy az itteni magyaroknak?" kérdésnek egyszerű a próbája. Andreescu nem tud olyan magyarországi románról, Romániába költözött volna. Magyarországon mintegy 10 ezer román él, szemben a Romániában élő 1.434.377 magyarral, mint azt a legutóbbi népszámlálás mutatja. A Magyarországon 1993-ban megszavazott Nemzeti és etnikai kisebbségek törvényének elfogadása Romániában gyökeresen megváltoztatná a romániai magyarok státusát. Hozzájutnának ahhoz, amit több mint 13 éve kérnek a román hatóságoktól: államalapító tényezőnek minősülnének; a nemzeti önazonosság az alapvető emberi jogok körébe kerülne; törvényerőre emelkednének a kisebbségek kollektív jogai; tételesen is elismernék a pártalakítási jogot; közjogi státusú és kellő kompetenciákkal rendelkező, saját önkormányzatokat alakíthatnának. Ez olyan státus, amelyet Ion Iliescu és az általa képviselt politikai erők éveken át hevesen elutasítottak. Elutasították az aradi Szabadság szobor visszahelyezését ama parkba, ahonnan a 20-as években Bratianu pártja eltávolította. Annak dacára, hogy a szobor felállításában megegyeztek az RMDSZ és az SZDP vezetői által aláírt 2002-es és a 2003-as helyi megállapodásban is. (És nem csak a 2001-esben, mint azt tévesen Adrian Nastse kormányfő kijelentette.) Markó Béla majdnem feladta, hogy szembeszálljon a megállapodás felmondását szorgalmazó irányzattal. Medgyessy Péter miniszterelnök románul mondta el, hogy egy ígéretet be kell tartani. Az RMDSZ Operatív Tanácsa szept. 24-én ült össze. Közleménye semmiben sem utalt a korábban történtekre. Nem csak hogy nem sorakoztatta fel panaszait, hanem a Szövetség üdvözölte a két kormány által (a státustörvény alkalmazására) aláírt memorandumot és felszólította a magyarokat: szavazzák meg a referendum során az alkotmány tervezetét. Andreescu feltette a kérdéseket: Vajon merő véletlen volt, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi incidensekre éppen akkor került sor, amikor lejárt a volt szekusoknak fizetett három hónap? Avagy ne lenne semmiféle összefüggés az 1991 őszén kirobbant "HarKov botrány" és az RHSZ szervezésére és működésére vonatkozó törvény parlamenti megszavazása között? Semmi köze ne lenne az EU és a NATO keleti bővítésére - 1993-1994 között - hozott döntéseinek az 1995-ös tanügyi törvény lázító javaslataihoz? (A standardok néhány érzékeny ponton történt megnyirbálása arra kényszerített akkor magyar fiatalokat, hogy kerékpáron tegyék meg az utat Strasbourgig.) Avagy ne lenne semmi összefüggés Románia 2001-es prágai meghívása és az RHSZ-t felügyelő bizottságnak a "Kovászna és Hargita megyék fölötti állami ellenőrzés elvesztéséről" szóló jelentése között? (Observatorul Cultural, okt. 2-9.) /Gabriel Andreescu: Feszültség a román-magyar viszonyban. Ki kelti? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./"
2003. október 8.
"Okt. 7-én Románia Európa Tanácsba (ET) történő felvételének tizedik évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartottak a parlamentben, amelyen jelen volt Ion Iliescu államelnök, Walter Schwimmer, az ET főtitkára, Catherine Lalumière, az Európa Parlament tagja, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság elnökei, a kormány tagjai, valamint a Bukarestbe akkreditált diplomáciai testületek tagjai. Ion Iliescu elnök a helyi autonómiák megerősödését, valamint a decentralizációt is az ET segítsége által megnyert javak közé sorolta , ugyanúgy, mint a Románia és Magyarország között létrejött történelmi megbékélést. Az eljövendő egyesült Európában minden nemzet kisebbségnek számít majd, ennek megfelelően a kisebbségi jogok kérdéskör mélyebb tanulmányozást igényel, mondotta Ion Iliescu. Frunda György RMDSZ-es szenátor rámutatott: az európai elvek "kezdik megtalálni helyüket" a román törvénykezésben is, és Románia a "pozitív trendet" követi, ami a nemzeti kisebbségek jogait illeti. Frunda hangsúlyozta: legfontosabb eredményként a felelős politikai személyek mentalitásának a megváltoztatását lehet elkönyvelni, valamint "egyfajta tolerancia kezdetét" a más kultúrával és más hagyománnyal rendelkezőkkel szemben. "Ennek a tolerancia-kezdetnek a jegyében remélem, hogy a Szabadság-szobor újra elfoglalja méltó helyét Aradon" - hangsúlyozta Frunda György. Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Párti szenátor beszélt Romániának Európában elfoglalt helyéről, a "román zsenialitásról", a tízparancsolatról, valamint az országot sújtó szegénységről és a korrupcióról. Walter Schwimmer, az ET főtitkára szerint Romániának kötelessége teljesíteni az előírt gazdasági és jogi reformokat, ha azt akarja, hogy az Európai Unióhoz csatlakozzék. Ugyan-akkor számos más problémát is meg kell oldania az országnak, mint például a korrupcióval vagy a közigazgatással kapcsolatos kérdéseket. Lalumière asszony kifejezte aggodalmát a Románia külpolitikájában történt néhány "incidenssel" kacsolatban. "Meg kell tanulnunk megismerni önöket, és számon tartani azokat az okokat, amelyek miatt az önök számára annyira fontos a NATO, valamint az Egyesült Államok. Nyugat-Európa viszont nem érti mindig, hogy önök miért reagálnak egyféleképpen vagy másféleképpen, vagy miért tesznek, avagy nem tesznek meg dolgokat. És megfordítva, önöknek is erőfeszítést kell tenniük bennünket megérteni" - mondotta Catherine Lalumière. /Ünnepi parlamenti ülés Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./"
2003. október 9.
"Az aradi Szabadság-szobor megoldatlan kérdése hűen példázza a román hatóságok folyamatos időhúzását és az ígéretek sorozatos megszegését, valamint a magyar kisebbség nemzeti szimbólumaival szemben tanúsított botrányos tiszteletlenséget - áll abban a dokumentumban, amelyet a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation - HHRF) juttatott el az Egyesült Államok Helsinki Bizottságához. A hat pontban összegezett sérelemlistát a washingtoni Kongresszusban szervezett Románia: Útban a NATO és az EU felé című meghallgatás írásos dokumentációjaként Hámos László, a HHRF elnöke nyújtotta be. A HHRF-beadvány második részletes témája az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késlekedése. A kolozsvári állami magyar egyetem visszaállítása, de még a Babes-Bolyai Tudományegyetemen jelenleg kért két magyar kar felállítása is állandó akadályba ütközik. Hámos László kifejti, sem a kormány, sem az egyetemi szenátus nem hajlandó dönteni a magyar karok kérdésében, ezzel diszkriminálva a közel 1,5 millió magyar anyanyelvű adófizető polgárt. A HHRF-tanúvallomás következő pontja: Az Aurel Agache brutális milicistával való leszámolással vádolt Kézdivásárhelyi Ötök ellen továbbra is bosszúhadjáratot folytatnak, az elítéltek közül hárman Magyarországon bújdosnak, Reiner Antal és Héjja Dezső pedig a börtönt is megjárta. A közigazgatás kétnyelvűségének akadozása és a decentralizációs törekvések ellehetetlenítése képezi a HHRF-dokumentum utolsó két pontját. /Washingtoni reflektorfényben az erdélyi magyarság sérelmei. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./"
2003. október 10.
"Lengyelország támogatja Románia erőfeszítéseit a NATO-integráció, valamint az EU-hoz való 2007-es csatlakozás érdekében, jelentette ki Aleksander Kwasniewski lengyel államfő okt. 9-én Bukarestben, a parlament plénuma előtt mondott beszédében. /Lengyelország támogatja Romániát. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 28.
"Mind a NATO, mind az Egyesült Államok követelte Romániától, hogy szabaduljon a kommunista titkosszolgálatok ma is aktív embereitől. Ion Iliescu és Adrian Nastase is megpróbálta minimalizálni a helyzetet, de partnereik ezt nem fogadták el, s így az államelnök az elmúlt hetekben futószalagon írta alá a volt tisztek nyugállományba helyezésére vonatkozó rendeleteket, adta hírül az Evenimentul zilei. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./"
2003. október 29.
"A magyar ügyek kongresszusi képviseletére alakult csoport több tagja okt. 27-én levélben arra kérte George Bush amerikai elnököt, hogy Ion Iliescu román államfőnek vesse fel találkozójukon a jövő májusban NATO-taggá váló ország vállalt, de még nem teljesített kötelezettségeit, így a kisebbségi jogok biztosításának az ügyét. A kongresszusi frakció két társelnöke, a demokrata párti Tom Lantos és a republikánus párti Ernest Istook képviselők, valamint a csoport más tagjai elismerésüket fejezik ki a nemzetközi terrorizmus elleni háborúhoz, az afganisztáni és az iraki stabilitás és béke megteremtéséhez való román hozzájárulásért. A levél aláírói javasolták az elnöknek, hogy vesse fel a korrupció felszámolásának, a sajtószabadság szavatolásának szükségességét, a kisebbségi - a római katolikus, a görög katolikus, a református és az unitárius - egyházak javainak gyors, méltányos és teljes visszaszolgáltatását, a holokauszt romániai oktatásának fontosságát, a kisebbségi jogok - így az anyanyelvű oktatás és a decentralizáció jegyében a helyi autonómia - jogának a biztosítását. A "magyar" kongresszusi frakció júniusban alakult meg a Magyar-amerikai Kongresszusi Kapcsolatok Központjának (CHACR) kezdeményezésére. A lobbi iroda elnöke, Nagy Sándor. A CHACR folyamatosan dolgozik a kongresszusi frakció kibővítésén, amelynek eddig már 16 tagja van, és céljai között szerepel a magyar kisebbségek jogainak védelme is. A kongresszusi frakciónak egyébként csak a két társelnöke magyar származású. /Iliescu látogatása az USA-ban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 29./"
2003. november 8.
"Nov. 7-én Bukarestben ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács, amelynek napirendjén mindenekelőtt a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ és a Külföldi Hírszerző Szolgálat szerkezeti átalakítása, a két intézmény demilitarizálásának kérdése szerepelt. A téma megvitatását a jelenlevők egy későbbi időpontra halasztották. Az ülésen Ion Iliescu államfőn kívül részt vett Adrian Nastase kormányfő, több miniszter, Ilie Botos főügyész, valamint a hírszerző szolgálatok vezetői. A főügyész bemutatta az államügyészség működési reformtervezetét, illetve álláspontjukat a rendőrség bűnügyi osztályára vonatkozóan. A tanács jóváhagyta a 2004-ben besorozásra váró kiskatonák, illetve a csökkentett időtartamú katonai szolgálatra köteles felsőoktatási intézmények végzőseinek számát. A védelmi miniszter ismertette a román légvédelem újjászervezésének koncepcióját a NATO-légvédelem keretében, továbbá tájékoztatta a tanácsot azokról a lépésekről, amelyeket a NATO-tagországok katonai hírszerző szolgálataival való összeférhetőség és közreműködés megteremtésének érdekében foganatosítottak. A Legfelső Védelmi Tanács tagjai elemezték a nemzetbiztonsági szervekre vonatkozó költségvetési javaslatokat. /Ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács. Későbbre halasztották a hírszerző szolgálatok átszervezését. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./"
2003. november 22.
"Szabó Károly Szatmár megyei RMDSZ-es szenátor, a szenátus védelmi, közbiztonsági és nemzetbiztonsági bizottságának a vele készült beszélgetésben kifejtette: a Medgyessy Péter miniszterelnök által bejelentett magyar nyelvű televíziót az RMDSZ régen szorgalmazza. Már a kormánypárttal megkötött tavalyi protokollumban szerepel az a kitétel, hogy növelni kell a magyar nyelvű regionális stúdiók sugárzási idejét, hogy majdan ezekből egyféle állandó jelleggel sugárzó országos adó jöhessen létre. A Duna Televíziótól, az MTV-től, de a román televízió regionális stúdióitól is független adásról van szó. Bár nem zárható ki, hogy idővel műsorkészítés és egyebek szempontjából történne beleolvadás. A stúdió vélhetően Marosvásárhelyen lesz.A jugoszláviai magyarok igénylik a kettős állampolgárságot. Szabó Károly szerint az etnikai alapon adható állampolgárság már idejét múlta, nem járható út. A szenátor szerint a kettős állampolgárság a kivándorlást segítené elő. - NATO-sugallatra haderőcsökkentés van folyamatban, de ezzel párhuzamosan növelik a csendőrség létszámát. Szabó ezt elfogadhatónak tartja, még érvel is mellette: a rendfenntartó erők esetében a jelenlegi keret feltöltetlen. /Boros Ernő: "Az Európai Unió nem ismer el etnikai alapú állampolgárságot". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 22."
2003. december 2.
"Hét kelet-európai országba sugárzott adását szünteti meg év végén a jelenleg Prágában székelő amerikai Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) - jelentette be Prágában a rádió szóvivője, Sonia Winter. Az év végén megszűnik a szlovák, a litván, a lett, az észt, a román, a bolgár és a horvát nyelvű műsor. A kelet-európai műsorok megszüntetését még februárban George Bush amerikai államfő vetette fel. Azzal indokolta, hogy a régióban már előrehaladott a demokratizálódási folyamat, s az érintett országok rövidesen a NATO és az Európai Unió tagjaivá válnak. A rádiót döntően az amerikai kongresszus pénzeli. A magyar adás már a kilencvenes években megszűnt. /Elnémul a Szabad Európa Rádió. A RFE/RL megszünteti hét kelet-európai adását. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./"
2003. december 15.
"A szülőföldön való boldogulás címmel tartottak evangélikus-lutheránus presbiteri konferenciát dec. 13-án Sepsiszentgyörgyön. Adorjáni Dezső Zoltán esperes-püspök-helyettes, bukaresti lelkész az identitásról és integrációról tartott előadást. Adorjáni Dezső Zoltán kifejtette, a NATO- és az EU-integráció nem oldhatja meg a feldarabolt magyar nemzet problémáit, mégis ez a legjobb választás. /Demeter Virág-Katalin: Részmegoldás az EU-integráció. = Krónika (Kolozsvár), dec. 15./"
2003. december 29.
"A Chicago Sun-Times dec. 26-i száma Adrian Nastase kormányfőtől közölt vezércikket, amelynek témája a Ceausescu-rezsim megbuktatása óta eltelt 14 év mérlege. Az írás címe: Románia az Egyesült Államok hűséges partnere az új Európában. Románia büszkén harcol Irakban a szabadság és demokrácia győzelméért, a globális terrorizmus ellen és a nukleáris leszerelés mellett, olvasható az összegzésben. A jövő évben Románia NATO-taggá válik, ami új helyzetet teremt, keletebbre nyomva ki a szövetség határát. A Bush-kormány értésére adta a román kormánynak, hogy új területeket keres a jelenleg Németországban állomásozó amerikai csapatok számára. A román tengerpart ideális erre a célra. Románia a híd szerepét kívánja betölteni a Balkán és Közép-Kelet Európa között. Románia gazdasági téren fejlődéssel és a hazai korrupció legyőzésével a nemzetközi közvélemény jogos aggodalmát fogja eloszlatni. /Nastase: Románia Amerika hűséges barátja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./"
2003. december 30.
"Roth Endre szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a társadalomtudományok konzultáns professzora az utóbbi két évben a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi részlegén szociológiát tanít. A közelmúltban két tudományos értekezletre kapott meghívást: a Német Szociológiai Társaság kelet-európai részlege által Prágában szervezettre, melynek célja a volt kommunista országok modernizációs stratégiájának a megvitatása; valamint a Stiftung Ettersberg Alapítvány által patronált, Weimarban megtartottra, melynek tematikája a volt diktatúrák és a diktatúra alól felszabadult országok jelen problémáinak a felmérése. A prágai konferencián a modernizáció, álmodernizáció és ellenmodernizáció Romániában volt Roth Endre előadásának címe, Weimarban pedig a jelenlegi Románia gazdasági elitjéről tartott előadást. Nyáron egy Németországban kiadott kötetben jelent meg a romániai politikai elitről szóló írása. Mostani prágai előadásának alapgondolat az volt, hogy a modernizációs folyamat Romániában 150 évvel ezelőtt kezdődött el, de a mai napig nem fejeződött be. Sokszor névleges, tessék-lássék modernizáció folyt. Átvettek bizonyos korszerű formákat, de nem alakították át a társadalmi struktúrákat. Ennek következtében Románia jelenlegi társadalmi rendszere még mindig nem modern. Egyes számítások szerint 50 évvel, mások szerint még többel van elmaradva a nyugati társadalmakétól. Ezt jelzi a városi és falusi lakosság, valamint a mezőgazdaság, ipar és szolgáltatások részaránya. A hatalmi elit nem az átmenet gyors befejezésében érdekelt, hanem ennek a meghosszabbításában. A Romániához hasonló jelenségek az összes kelet-európai országokban léteznek. Sehol sem eszményi a helyzet, mindenütt van korrupció és mindenütt a hatalmon levők felhasználják pozíciójukat a személyes meggazdagodásukra. Azonban Romániában ezek a negatív jelenségek nagyobb mértékben nyilvánulnak meg, mint másutt. A Ceausescu- rendszer semmiféle engedményt nem tett, sem a demokrácia, sem a piacgazdaság irányában. 1990 óta egyetlen román kormány sem vitte végbe a reformokat. A NATO-ba bekerülésnél is katonai, politikai meggondolások határoztak és nem az ország helyzete. A román elit, minden belső politikai ellentéte dacára, alapjában egységes a nacionalizmusban. Ez a nacionalizmus párosul a xenofóbiával. És mindez vonatkozik a fiatal politikai elitre is. A kisebbségben élőnek saját erejére kell támaszkodnia. Minél nagyobb a szellemi töltése, annál nagyobb az érvényesülési esélye. /Csomafáy Ferenc: Rozsdásodik a nacionalizmus fegyvere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./"
2004. január 16.
Romániának szomszédai közül talán Magyarországgal a legjobb a viszonya – jelentette ki január 15-én Mircea Geoana román külügyminiszter, aki a Bukarestben akkreditált újságírókkal folytatott sajtóbeszélgetés alkalmával ismertette az ország külpolitikai törekvéseit, különös tekintettel az európai integrációra, a jövendő NATO-tagságra, az iraki szerepvállalásra, a szomszédos országokhoz fűződő viszonyra. Míg Romániának tíz évvel ezelőtt a Moldovai Köztársasággal volt a legbensőségesebb a viszonya, Magyarországgal pedig talán a leghűvösebb, mára épp fordított helyzet alakult ki. (MTI) /Geoana Budapestre látogat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./
2004. február 11.
Több magyar környezetvédő civil szervezet levélben kér segítséget a NATO-tól a Verespatakon tervezett cianidos technológiát használó külszíni bányaberuházás ügyében – jelentette be Jávor Benedek, a Védegylet szóvivője Szegeden. /Magyar környezetvédők levele a NATO-hoz Verespatak ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./
2004. február 21.
A NATO keretében folytatandó román–magyar katonai együttműködés, az euroatlanti integrációból adódó közös feladatok kérdése, a balkáni régió biztonságpolitikai helyzete egyaránt szerepelt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter február 20-án Bukarestben tartott tárgyalásainak napirendjén. A honvédelmi tárca vezetője román kollégája, Ioan Mircea Pascu meghívására érkezett Bukarestbe. Román partnereivel – Ion Iliescu államfővel, Adrian Nastase miniszterelnökkel és Mircea Geoana külügyminiszterrel – áttekintette a kétoldalú katonai kapcsolatok helyzetét, az együttműködés fejlesztésének további lehetőségeit. Juhász beszámolt arról, hogy tárgyalásai baráti és konstruktív légkörben folytak. A két ország kapcsolatában meglévő nyitott kérdésekről is szó esett a megbeszéléseken. A magyar vendég felvetette az aradi Szabadság-emlékmű és a kolozsvári a magyar egyetemi karok ügyét, az évek óta húzódó katonasírok és emlékhelyek témáját. Ezek rendezése csak politikai szándék kérdése – állapította meg Juhász Ferenc. A két világháborúban Románia területén elesett magyar katonák sírjainak kialakítása ügyében Magyarország már biztosította a szükséges pénzügyi forrásokat – mondta a miniszter, hozzáfűzve, hogy e téren még engedélyeztetési problémák gátolják a megoldást. Juhász az észak-erdélyi autópályáról is tanácskozott vendéglátóival. Elmondta: Magyarországnak alapvető érdeke, hogy román területen felépüljön egy ilyen sztráda. Mircea Geoana külügyminiszter elmondta: Magyarország továbbra is Románia kiemelt partnere. Juhász biztosította Geoanát: Magyarországnak alapvető érdeke, hogy Románia mielőbb csatlakozzék az EU-hoz. Juhász Ferenc megbeszélést folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Markó megkérte a magyar minisztert: Magyarország továbbra is támogassa az Európai Unióban az autópálya ügyét. Kifejezte óhaját, hogy ne csökkenjenek a határon túli magyaroknak juttatandó támogatások. /Közös biztonságpolitika kialakítása a térségben. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter bukaresti tárgyalásai. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2004. február 27.
Február 26-án egyhangú szavazással elfogadta a NATO-hoz való csatlakozásról szóló törvényt a román parlament a két ház együttes ülésén. Adrian Nastase miniszterelnök kifejtette: a NATO-hoz való csatlakozás a tartós gazdasági fejlődésre épülő demokratikus stabilitást jelenti. A tervek szerint Románia – hat másik országgal együtt – áprilisban csatlakozik az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez. /Szentesítette a NATO-csatlakozást a parlament. Tartós gazdasági fejlődésre épülő stabilitás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./
2004. február 28.
A napokban a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF) a romániai magyar kisebbség ellen a román hatóságok által elkövetett jogsértéseket tartalmazó jelentést hozott nyilvánosságra. Az átfogó és rendkívül jól dokumentált jelentés hat olyan esetet sorolt fel, amikor a magyar kisebbség vonatkozásában megsértették az emberi jogokat. A dokumentum a Hámos László HHRF-elnök által múlt év októberében az Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottság előtt Románia: a NATO és EU integráció irányában címmel bemutatott írásos nyilatkozat kibővített változata. Az emberjogi szervezet szerint a román hatóságok gátolták többek között a szólás- és gyülekezési szabadságot, zaklatták a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselőit, kétkulacsos politikát folytattak, törvénytelen intézkedéseket hoztak az aradi Szabadság-szoborral kapcsolatban, nem oldották meg az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatását, nem hozták létre az állami magyar egyetemet Kolozsváron, akadályozták a kétnyelvűség bevezetését a közigazgatásban, az igazságszolgáltatás pedig negatív megkülönböztetést alkalmaz a magyar nemzetiségű személyek esetében. További információk a www.hhrf.org honlapon. /K. O.: HHRF-jelentés a romániai magyar kisebbségről. Az amerikai nagykövetnek is elküldték. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./
2004. március 3.
Ha Románia ki fogja utasítani az európai újságírókat, Európa ki fogja utasítani Romániát – mondta Szilágyi Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője febr. 2-án a képviselőházban elhangzott, Bayer Zsolt újságíró romániai kitiltásával kapcsolatos politikai nyilatkozatában. A képviselő emlékeztetett, hogy az eset azon a héten történt, amikor Románia parlamentje ratifikálta a NATO-csatlakozási egyezményt. Bayer Zsolt talán veszélyezteti a nemzetbiztonságot? Párthatározat született a kitiltásáról? Vagy a nemzetbiztonság őrzésével megbízott intézmények döntöttek úgy, hogy Bayer Zsolt feketelistára kerüljön? – sorolta kérdéseit Szilágyi. Ioan Rus belügyminiszterhez intézve szavait Szilágyi Zsolt: "Ön úgy véli, hogy a NATO-ba frissen meghívott Romániának tartania kell egy újságíró gondolataitól? Úgy véli, hogy azon újságírók kitiltása, akik nem a kormány szája íze szerint írnak, közelebb viszi Romániát Európához?" /Szilágyi Zsolt nyilatkozata a Bayer–ügyről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 3./
2004. március 3.
Márc. 2-án Aradon Tamáskó Péter Pál marosi főesperes tartott előadást a szabadkőművességről. Röviden felvázolta a szervezet történetét, jelezte annak ószövetségi, egyiptomi, pogány és egyéb gyökereit. Kijelentette: a szabadkőművesség világuralomra tör; a kommunizmus, a Habsburgok bukása, a NATO, az ENSZ és az Európai Unió létrejötte is a szabadkőművesség munkájának eredménye. Kifejtette, hogy az általa sátáninak és keresztényellenesnek tartott szervezet sokszor “sátáni eszközöket” alkalmaz. /A szabadkőműves cselszövés. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./
2004. március 8.
Kovács László külügyminiszter a magyar külpolitikai stratégiáról szólva kitért arra, hogy „a státustörvényt kedvezménytörvénnyé szelídítettük.” „A lényeg nem az, amit egyesek állítanak, hogy kasztráltuk a státustörvényt” – hangsúlyozta. Az etnikai alapú diszkrimináció elkerülését szolgálta az a változtatás, hogy a kedvezményezettek körét kiterjesztették mindenkire, aki a környező országokban magyarul tanul. Az Európai Unióba lépő Magyarországnak át kell értékelni azt a három hagyományos fő irányt – csatlakozás az európai szervezetekhez, jószomszédi kapcsolatok és a határon túli magyarság sorsáért vállalt felelősség. Csatlakozás helyett: Magyarország érdekeinek érvényesítése az Európai Unióban és a NATO-ban. A kisebbségi jogok alkotmányos megjelenítése ügyében Kovács igazi fordulatnak nevezte, amikor a román külügyminiszter fölszólalt és azt mondta, hogy a jó román-magyar viszony jegyében ő támogatja a magyar törekvést. Magyarország abban támogatja a határon túli magyarokat, hogy a szülőföldön boldoguljanak. A székelyföldi autonómiáról kifejtette, működő autonómiát létrehozni kizárólag a többség és kisebbség megállapodásával lehet. Azzal kapcsolatban, hogy Bayer Zsolt publicistát nem engedték be Romániába, Kovács László megjegyezte, politikai okok miatt nem lehet valakitől megtagadni a belépést, „de – tette hozzá –én sem örülnék neki, mint a magyar kormány tagja, ha valaki olyan akarna Magyarországra bejönni, aki arra buzdítja, mondjuk a magyar romákat, hogy miért nem követitek a szlovák példát, Szlovákiában többet elértek azzal, hogy kifosztották az üzleteket, fölgyújtották néhány autót, meg nem tudom mit csináltak. Hát ti, magyarországi romák, miért vagytok ilyen békések, miért nem csináljátok ezt? Kérdezem én, hogy azok a magyar politikusok, publicisták, akik hasonló dolgokra biztatják, mondjuk az erdélyi magyarságot, mit szólnának ahhoz, ha itt valaki a magyarországi romákat biztatná? Biztos azt mondanák, hogy ide be ne tegye még egyszer a lábát az országba." /Guther M. Ilona: Kovács László a magyar külpolitikai stratégiáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./
2004. március 30.
Washingtonban márc. 29-én ünnepélyes ceremónia keretében a NATO tagjává vált hét ország: ez volt a katonai szövetség történetének legnagyobb bővítése. A hét egykori szocialista állam, Románia, Bulgária, Szlovénia, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország felvételével az 1949-ben 12 európai és észak-amerikai állam szövetségeként indult szervezet 26 tagúra növekszik. /Hét országgal bővült a NATO. Románia is a katonai szövetség teljes jogú tagjává vált. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./ A hét NATO-tagjelölt állam csatlakozása alkalmából szervezett hivatalos ünnepségen Adrian Nastase kormányfő kijelentette: március 29-e, az Észak-Atlanti Szövetségbe történő felvétel napja történelmi pillanatot jelent Románia számára. – A hét csatlakozó ország miniszterelnökét George W. Bush amerikai elnök is fogadta a Fehér Házban. /Nastase: A NATO garantálja biztonságunkat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./ Oroszországot aggasztja, hogy a NATO szovjet utódállamokat fogad magába, s a jövőben továbbiakat is magához vonzhat. Az újabb NATO-bővítés felélesztette Oroszország bekerítéstől való félelmét. /Románia is a NATO tagja lett. = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./
2004. március 30.
A határok felemelkedését jelenti a Magyarországgal szomszédos államok európai integrációja, s ez jelenti a nemzet újraegyesítésének igazán járható útját – hangsúlyozták a romániai és a szlovákiai magyarok első számú vezetői Románia és Szlovákia NATO-felvételének előestéjén. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke márc. 28-án, vasárnap a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának nyilatkozott. Az RMDSZ elnöke szerint a romániai magyarságnak egyértelműen érdeke, hogy Románia és Erdély ugyanabban a katonai, gazdasági, politikai tömbben legyen, mint Magyarország. A nemzet újraegyesítésének, amelyről oly sokat beszélünk, ez az igazán járható útja – fogalmazott. Markó Béla. – Az integrációs érdekeknek köszönhetően mind a tulajdonjog, mind a kétnyelvűség, mind az anyanyelvű oktatás kérdésében jelentőset léptünk előre – hangoztatta. Markó Béla szerint az RMDSZ élni tudott ezzel a lehetőséggel. Bugár Béla elsősorban arról szólt, hogy a szlovákiai magyarság és szervezete, a MKP kormányzati tényezőként az ország stabilizációját segítette elő. Szlovákia május elsejével tagja lesz az EU-nak is. Bugár Béla külön hangsúlyozta: megszűnnek az akadályok a rokoni, a gazdasági kapcsolatok útjából, s „igazán elmondhatjuk, hogy több mint fél millió magyarral több lép be az Európai Unióba, hiszen Szlovákiában 550 ezer magyar él, és azért ez is erősíti az együvé tartozást". /Markó Béla és Bugár Béla a NATO- csatlakozásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2004. március 31.
Munkaszüneti napnak nyilvánítják ápr. 2-át, amikor sor kerül Románia és a másik hat tagjelölt állam NATO-ba való felvételének hivatalos ceremóniájára. /Április 2. munkaszüneti nap lesz. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./
2004. április 1.
Románia örül Magyarország EU-csatlakozásának, saját uniós belépéséhez számít a magyar tapasztalatokra, Bukarest NATO-taggá válásával pedig a két ország ugyanazon szövetség tagja lett – mondta Mircea Geoana román külügyminiszter márc. 30-án Budapesten sajtótájékoztatón, miután magyar partnerével, Kovács Lászlóval tárgyalt. A külügyminiszterek megbeszélésén szó volt a kétoldalú kapcsolatokban meglévő nyitott kérdésekről. Mircea Geoana közölte: szeretnék, ha a következő hónapokban a közös magyar-román Gozsdu Alapítvány megkezdhetné működését Budapesten. Kovács László erről kifejtette: Magyarország kész hozzájárulni egy Emanuil Gojdu (Gozsdu Manó) emléktábla felállításához, illetve felajánlja, hogy az alapítvány helyiséget béreljen a budapesti Gozsdu udvarban. "A román igény az, hogy az alapítvány fizikailag is kapcsolódjon a budapesti Guzsdu udvar épületkomplexumhoz, ám az nem állami tulajdon, így egyelőre nincs lehetőség a román tulajdonszerzésre, csak egy későbbi időben lehet majd" – mondta Kovács László. Mircea Geoana az emléktábla mellett az ortodox kápolna felújítását is szorgalmazta a Gozsdu udvarban. Kovács László elmondta: az aradi Szabadság-szobor visszaállításának ügye a megoldás útján halad. Kijelentette, a csíkszeredai konzuli képviselet mielőbbi felállítását az EU-csatlakozás miatt, a zökkenőmentes vízumkiadás érdekében szorgalmazza Magyarország. Mindkét külügyminiszter elégedettségét fejezte ki a magyar-román gazdasági kapcsolatok alakulása kapcsán. A kétoldalú kereskedelmi forgalom összértéke 2003-ban elérte a másfél milliárd dollárt, kölcsönösek a befektetések. Kovács László közölte, úgy tekinti az autonómiát, mint a kisebbségi jogok érvényesítésének, az identitás megőrzésének legátfogóbb formáját, "de kizárólag békés úton, tárgyalásokkal, többség és kisebbség megegyezésével lehet létrehozni". Mircea Geoana kitért arra, miért nem engedték be Románia területére Bayer Zsolt magyar újságírót február végén. Kovács László ezzel kapcsolatban elmondta: "a tűzzel játszik" az a magyar politikus vagy újságíró, "aki Erdélybe utazik és ott azt mondja, sikeresebbek azok a népek, amelyek fegyveres eszközökkel próbáltak érvényt szerezni autonómiaigényüknek, majd utána biztonságban hazautazik, felhevült állapotban hagyva az erdélyi magyarokat". /Geoana: A NATO-tagság ugyanazon szövetségi rendszerhez tartozást jelent. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 1./
2004. április 2.
Munkaszüneti nappá nyilvánította április 2–át a kormány, hangsúlyt adva Románia NATO–csatlakozásának. /(t): Ma munkaszüneti nap van. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 2./
2004. április 3.
Románia egész területén sürgősségi kormányrendelettel kijelölt szabadnappal, zászlófelvonással, tudományos ülésszakokkal, konferenciákkal ünnepelték Románia NATO-csatlakozását. Az állami intézményekben munkaszüneti napot tartottak, de a magánvállalatok túlnyomó többségében dolgoztak az alkalmazottak. A parlament épületénél felvonták Románia és a NATO zászlóját, a ceremónián részt vett Ion Iliescu elnök, Adrian Nastase kormányfő, a képviselőház elnöke, az állami intézmények és a diplomáciai testület képviselői, egykori és jelenlegi miniszterek, Emil Constantinescu volt államfő és az egyházak képviselői is. Iliescu elnök hangsúlyozta a román hadsereg, a rendőrség és a csendőrség szerepét, a polgárok és a politikai pártok, a civil társadalom támogatását. /(k. o.): Országszerte ünnepelték a NATO-csatlakozást. Tudományos ülésszak és konferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./
2004. április 7.
Ha 1905 májusában valaki azt mondta volna dr. Bernády György marosvásárhelyi polgármesternek, mint megrendelőnek, vagy a két tervezőnek, a budapesti Komor Marcellnek és Jakab Dezsőnek, hogy 2004 áprilisában a marosvásárhelyi „cifra palota" homlokzatán a román nemzeti zászlót és az észak-atlanti katonai tömb lobogóját fogja lengetni, és hogy csak az egy szem magyar felirat (Maros Megyei Tanács) lesz, bizonyára jót nevettek volna az urak az okvetetlenkedőn, írta Máthé Éva. Románia belépett a NATO-ba. A helyi román sajtó megírta, hogy az RMDSZ nem „méltóztatott megjelenni" az ünnepségen. Közben az RMDSZ Maros megyei székhelyére nem érkezett semmiféle meghívó, sőt Brassai Zsombor megyei ügyvezető elnök azt sem tudta, hogy a „cifra palotára" kikerült a kék lobogó. /Máthé Éva: Beléptünk… = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./
2004. április 16.
Románia NATO-tagsága növelheti az országban élő kisebbségek biztonságát – fejtette ki Szabó Károly, az RMDSZ szenátora, a felsőház védelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottságának tagja az Erdélyi Riport legújabb számában. Szerinte a NATO-tagság visszafordíthatatlanná tette a rendszerváltást. Az RMDSZ döntően hozzájárult az ország politikai stabilitásához, amikor együttműködési megállapodást írt alá a kormánypárttal, a Szociáldemokrata Párttal (PSD). /Szabó Károly szenátor szerint a NATO-tagság növelheti a kisebbségek biztonságát szervezet. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 16./