Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Észak-atlanti Szerződés Szervezete /NATO/
1307 tétel
2004. május 14.
Jaap de Hoop Scheffer NATO–főtitkári minőségében először látogatott máj. 13-án a román fővárosba. A főtitkár ihangsúlyozta, hogy Románia az észak–atlanti szövetség teljes jogú tagjaként fontos szerepet kap majd a régióban. A NATO–vezető a parlamentben tartott beszéde után találkozott Ion Iliescu köztársasági elnökkel is. /(bgy): Bukarestben járt a NATO főtitkára. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 14./
2004. május 20.
Veszélyben a demokrácia című angol nyelvű felhívásában Szász Jenő, az MPSZ elnöke és Szilágyi Zsolt, az MPSZ külkapcsolatokért felelős tisztségviselője arra kérte az Európai Bizottságot, az Európa Tanácsot, az EBESZ-t és az EU-, illetve a NATO-tagországok kormányait, hogy ne csak a szavazás napjára, jún. 6-ára figyeljenek, hanem magára a helyhatósági választási törvényre és alkalmazására is. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./
2004. június 19.
A magyarországi 1956-os áldozatok emlékére szervezett rendezvények egyikén Medgyessy Péter bocsánatot kért azért, ami akkoriban történt. Tizenöt évvel a rendszerváltás után. – Miért nem mondta ezt ki eddig senki? – tette föl a kérdést Markó Attila helyettes államtitkár. Sorra vette a kormányokat. „A Horn-kormány sem tette meg, ők viszont bevitték Magyarországot a NATO kötelékébe.” /!/ „Horn Gyula politikai tőkéje elsősorban az osztrák-magyar határnyitásban ellátott szerepére épült, akkori külügyminiszterként vállalva a szembenállást saját kormányának megtörőfélben lévő irányvonalával.” Orbán Viktor „a ’90-es évek derekától vette fel a nemzeti selyemfonalat (egy 2001 októberében Budapesten megszervezett konferencia elemzői szerint épp az 56-os kép átértékelése nyomta rá a bélyegét a Fidesz új arculatára – Népszabadság, 2001. október 18.).” „Akkor tehát mennyivel „illetékesebb" Medgyessy Péter a bocsánatkérésre, mint a rendszerváltás utáni bármelyik kormányfő?” Markó Attila szerint a rendszerváltás utáni magyar kormányok egyik legjelentősebb gesztusa volt ez. /Markó Attila: Egy bocsánatkérés – és ami mögötte van. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ Köztudott, hogy nem Horn Gyula, hanem Orbán Viktor vitte be Magyarországot a NATO kötelékébe.
2004. július 12.
A belgrádi politikai vezetők megértették, hogy a kisebbségek védelme nem csupán Magyarország, hanem az Európai Unió és a NATO elvárása is – közölte júl. 11-én, vasárnap Belgrádban Kovács László külügyminiszter, miután tárgyalt Vuk Draskovics szerbia-montenegrói külügyminiszterrel és Vojiszlav Kostunica szerb kormányfővel. A magyar diplomácia vezetője Borisz Tadics beiktatása alkalmával rendezendő fogadásra érkezett Belgrádba. A megbeszéléseken közölte, hogy az EU mellett a NATO is alapvető követelmények tekinti a kisebbségek védelmét, s nemcsak Magyarország követeli a kisebbségek elleni támadások leállítását. Kovács szerint ezen a téren Budapest határozott lépéseket vár a szerb vezetéstől. – Szerbiában általános a kisebbségellenes hangulat, és ennek a problémának a súlyosságát érzékelik a belgrádi vezetők – mondta Kovács. /Kovács László: A kisebbségek védelme nemcsak magyar, hanem nemzetközi elvárás is. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./
2004. július 23.
Adrian Nastase kormányfő júl. 22-én találkozott George Bush amerikai elnökkel Washingtonban. Az Egyesült Államok és Románia stratégiai partnerségének megerősítéséről, a terrorellenes nemzetközi hadjáratról, a romániai reformokról és befektetési lehetőségekről, illetve az idei választásokról beszéltek. Romániának több olyan légi fel- és leszállópályája, valamint fekete-tengeri haditengerészeti kikötője van, ahonnan csapásmérési távolságra van Irak és Közép-Ázsia, és a stratégiai partnerség keretében felajánlhatja használatukat az Egyesült Államoknak, jelezte Nastase. /Stratégiai partnerség és csillagok. Terrorizmusról, befektetésről, elnökválasztásról tárgyalt Bush és Nastase. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ A megbeszélésen szó esett a nemzetközi örökbefogadásról is. A megbeszélések előtt tüntetők várták a román kormányfőt, és Nastase szemére hányták, hogy nem tartotta be a NATO-csatlakozás előtt tett, erre vonatkozó ígéretét, így nem adja meg egy jobb élet esélyét a román árvaházakban tengődő gyermekeknek. A Bushsal folytatott megbeszéléseken Nastase kijelentette: Románia azt fontolgatja, hogy a vonatkozó jogszabály módosításával lehetővé teszi súlyosan beteg román gyermekek külföldi örökbefogadását. – Hevesen bírálták román ellenzéki politikusok Adrian Nastasét, amiért amerikai látogatása során jelentette be: kész indulni az elnökválasztásokon. /Cs. P. T.: Támaszpont és örökbefogadás. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./
2004. július 29.
A magyar és a román légtér őrzését össze kell kapcsolni, s a két ország közösen fog felelni a NATO keleti légterének védelméért – jelentette ki Mihail Popescu román vezérkari főnök júl. 28-án Veszprémben. – Március vége óta már folyamatos az együttműködés a légtérvédelemben, mert Románia ezt magára vállalta még mielőtt NATO-taggá vált, de a magyar légierő segítsége nélkül ez nem sikerülhetett volna – mondta sajtótájékoztatón Popescu, miután tárgyalt Sági János vezérőrnaggyal, a magyar légierő parancsnokával. A román hadseregnél a közeljövőben nem tervezik nyugati vadászgépek beszerzését, hanem a meglévő MiG-21-es gépeket újítják fel. Korszerűsítésükre már több mint 300 millió dollárt költöttek, s így a gépek 2012-ig hadrendben maradhatnak – mondta. /Magyar–román közös légtérvédelem. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 29./
2004. augusztus 16.
Orbán Viktor saját kampánycéljaira használja fel a romániai magyarságot – fejtette ki Adrian Nastase miniszterelnök a bukaresti közszolgálati rádió aug. 14-i hírműsorának adott nyilatkozatában. A rádió riportere a volt magyar miniszterelnöknek, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnökének a közelmúltban Romániában tett megnyilatkozásairól kérdezte a bukaresti kormány álláspontját. Nastase kifejtette: az oly annyira "légiesített" határok miatt Orbán Viktor nem vette észre, hogy kilépett Magyarországról, és belépett Romániába, azt hitte, hogy Romániában is folytathatja választási kampányát. Nastase leszögezte: a romániai magyarokkal és az RMDSZ képviselőivel együtt Bukarest elutasítja, hogy Orbán a romániai magyarok és románok rovására folytasson kicsinyes politikai játékokat. A miniszterelnök megállapította, hogy az RMDSZ és a román kormány közötti rendkívül hasznos együttműködés tette lehetővé a bejutást a NATO-ba, adott támogatást az európai uniós csatlakozáshoz, a vízummentesség bevezetéséhez. /Adrian Nastase ismét bírálja Orbán Viktort. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
2004. szeptember 8.
Ion Iliescu államfő három napra Nagy-Britanniába látogat, ahol 2007-es EU-csatlakozásáról, illetve az iraki brit-román katonai együttműködésről tárgyal. Az elnök részt vesz a Románia által Nagy-Britanniától vásárolt két hajó egyikének, a Ferdinánd királynak az átadásán. Az eddig a brit haditengerészet által használt hajók kompatibilisek a NATO hadihajóival és katonai rendszereivel. /Ion Iliescu Nagy–Britanniába látogat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 8./
2004. szeptember 24.
Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei parlamenti képviselő beszélt arról, hogy mit sikerült megvalósítani a törvényhozásában az elmúlt négy évben. Elmondta, hogy az előző mandátumokkal ellentétben háznagyként és titkárként nem sikerült részt vennie egyénileg a parlament munkájában, ezért a szakbizottsági, valamint a parlamenti baráti társaság munkájára koncentrált. Egyéni kudarca a nyugdíj-kiegészítési törvénykezdeményezés bukása. Ezt a tervezetet Németh Csaba szenátorral együtt készítette, de nem tudták benyújtani, mert sem az RMDSZ-frakció, sem a kormánypárt nem támogatta. A mérleg pozitív oldalán állnak viszont a Kerekes Károly képviselővel együtt kezdeményezett szociális törvénymódosítások, valamint a külpolitikai bizottsággal közösen kezdeményezett, neves értelmiségiek, művészek életjáradékát biztosító törvénytervezet. A parlamentben a státustörvény, a NATO-csatlakozás, Románia Ukrajnához való viszonyának meghatározása kapcsán szólalt fel, interpellációi pedig a magyarszováti helységnévtábla kifüggesztési jogának megtagadására, nyugdíj-kiegészítés és szociális kosárra, valamint a romániai honvédsírok rendezetlenségére vonatkoztak. Oroszlánrészt vállalt a kolozsvári Bocskai téri ingatlan, valamint a Református Kollégium épületének visszaadásában. Képviselőtársai egy részével megalakították a Polgári Szárnyat. /(borbély): Mérlegen a parlamenti tevékenység. Kérdéseinkre Kónya-Hamar Sándor képviselő válaszolt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./
2004. október 12.
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter okt. 11-én Romániába érkezett. Rumsfeld részt vett egy tájékoztatón a Kogalniceanu légitámaszponton, megtekintette a bázist. A Mihail Kogalniceanu légitámaszpont részét képezi Románia NATO-nak tett felajánlásának. Donald Rumsfeld okt. 12-én Bukarestben találkozik Ion Iliescu államfővel és részt vesz egy díszebéden, amelyet Ioan Mircea Pascu honvédelmi miniszter ad a tiszteletére. Rumsfeld ezt követően Brassó-Pojánára utazik, ahol okt. 13-14-én zajlik a NATO- tagállamok védelmi minisztereinek informális értekezlete. /Donald Rumsfeld terepszemlén. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./
2004. október 23.
A kormányfőjelöltek "összecsapásával" kezdődött okt. 21-én az a tévévita-sorozat, amelyet a Romániai Sajtóklub szervezett. A vitán Mircea Geoana az SZDP–RHP, Calin Popescu-Tariceanu az NLP–DP és Frunda György, az RMDSZ kormányfőjelöltje, illetve az NRP-t képviselő Daniel Ionescu vett részt. Frunda hangsúlyozta, 1996 óta az RMDSZ rendkívül fontos szerepet játszik Románia politikai életében, a szövetség tulajdonképpen a kormányzás kiegyensúlyozottságát biztosító tényező volt. Jelentős eredménynek nevezte, hogy 2000-től, a kormánypárttal együttműködve a szövetség hozzájárult az ország alkotmányának módosításához, sarkalatos törvények megalkotásához, sikerült számos jogot kivívni a magyar kisebbség számára, valamint a mentalitásváltás folyamata is elkezdődött. "Az RMDSZ volt Románia ütőkártyája a schengeni vízumok eltörlésekor, az országnak a NATO-ba történő belépésekor, a jövőben pedig az EU-csatlakozás ütőkártyája lehet" – fogalmazott. A vita végén Frunda György magyarul is szólt néhány szót, a műsort követő magyar nézőkre való tekintettel. /Langyos vita a kormányfőjelöltek között. Frunda magyarul is köszöntötte a nézőket. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./
2004. december 29.
Teodor Atanasiu, az új védelmi miniszter kifejtette: folytatni kívánja mindazt, amiről Románia eddig a NATO-val megállapodott. Az iraki misszió 2005 júniusában esedékes befejezése után Romániának javasolnia kell, hogy a gyalogsági kontingensek helyett kisszámú hírszerző és konfliktus-megelőző csapatokkal vegyen részt az iraki nemzetközi koalíció tevékenységében. A sorkötelezettséggel kapcsolatban közölte, 2007-ig a román hadsereg áttér a hivatásos rendszerre és többé nem lesz szükség a jelenlegi sorozási rendszerre. /Atanasiu: 2007-ig megszűnik a sorkötelezettség. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./
2005. január 19.
Néhány tárgyszerű tudósításon kívül a román lapok nem szenteltek nagy teret Calin Popescu Tariceanu január 18-án történt budapesti látogatásának. A legbefolyásosabbnak tekintett Adevarul megállapította, hogy a két kormány francia–német mintára kíván a jövőben együttes üléseket tartani. A napilap tudósítója figyelemre méltónak nevezte, hogy a felek sokkal inkább az együttműködés jövőbeni módjait keresték, és megpróbálták félretenni a két ország között még mindig meglévő nézeteltéréseket. A Ziua meglehetősen hosszú anyagot szentelt a látogatásnak, lényegében felsorolva minden, Budapesten érintett témát (nemzeti vízum kérdése, a Trianon című film romániai kálváriája, Verespatak ügye). Bevezetőjében azt a fejtette ki bővebben, miszerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) gyergyószéki szervezete levélben kérte Gyurcsány Ferencet: a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazásról is tárgyaljon vendégével. A Curentul beszámolt arról, hogy „a területi autonómia hívei nem nyerték meg ügyüknek Budapestet”. A Curierul National kiemelte: „A budapesti kormány nem támogatja az SZNT autonómiaküzdelmét”. A liberális hangvételű Cotidianul azt a címet adta tudósításának: „Az RMDSZ Budapesttel is koalíciót alkot”. A lap idézte Oana Marinescu kormányszóvivőt, aki szerint az autonómia témája nem szerepelt a megbeszélések napirendjén. A Cotidianul továbbá megszólaltatta Szász Jenőt, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnökét meg, aki szerint Gyurcsány nem képviseli a határon túli magyarok érdekeit. A magyarországi lapok lényegesen nagyobb teret szentelnek az eseménynek. A Népszabadság politikai kommentárjában a szerző kifejtette: „a magyar–román viszonyban megkezdődött a bizalom építése, méghozzá nemcsak jóindulatból – az is kell –, hanem valódi érdekből. S igazából ez kell. Annak elfogadása, hogy a belátható jövőben a két ország egymásra utalva boldogulhat csak az EU-ban és a NATO-ban, Ukrajna és a Balkán peremén. Egymásra uszító nagyhatalmi „gazda” végre nincs. Sőt: egymásra utaló nagy szövetségesek vannak. Ma már Nyugaton nemcsak összekeverik Budapestet Bukaresttel, hanem össze is boronálják őket: együtt kell lennetek, nincs mese”. A Magyar Hírlap szerint kellenek a kétoldalú kapcsolatrendszerben a gesztusok, de vajon mi lesz a folytatás? Televíziós interjújában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megismételte: a magyar kormány az autonómia kérdésében az RMDSZ álláspontját támogatja. Véleménye szerint „ez egy kiterjedő decentralizáció és egy folyamatosan kiterjedő kulturális autonómiának a valamilyen keveréke, ami politikát most a román kormány az RMDSZ támogatásával visz”. Egy, a nemzeti vízumra vonatkozó kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc közölte: soha nem mondta, hogy ez nemzetiségi alapon járna, mivel ilyen kérdésben nem lehet nemzetiségi alapú megkülönböztetést tenni. Emlékeztetett rá, hogy a státustörvény biztosította kedvezmények is kulturális identitás alapján járnak. „Részben vagy egészben magyar identitásúak azok, akik ilyen szoros kapcsolatra törekednek Magyarországgal, de nem kell, hogy attól felszisszenjünk, hogy lesznek majd román nemzetiségűek is, akik ilyen vízumért folyamodnak, és ha ilyen céllal teszik, habozás nélkül meg kell nekik adni” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. /Visszafogott román sajtóvisszhang a Tariceanu-látogatásról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./
2005. február 17.
A nagy amerikai zsidó szervezetek elnökei konferenciájának küldöttsége február 15-én találkozott Calin Popescu Tariceanu kormányfővel Bukarestben. A román-amerikai és a román-izraeli „különleges kapcsolatok bővítését és megszilárdítását”„ hangoztatták. A román szempontból történelmi premiernek számító találkozón az amerikai vendégek rámutattak: a nagy amerikai zsidó szervezetek igen fontosnak tartják a NATO-tagsággal rendelkező és a jövőben az Európai Unióba betagozódó Románia szerepét a regionális és a globális együttműködés és a párbeszéd szellemének fenntartásában. Az Egyesült Államok 52 nagy zsidó szervezetének elnökeit tömörítő ernyőszervezet küldöttségét fogadja Traian Basescu államfő is. Románia amerikai vendégei megbeszéléseket folytatnak Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszterrel, Mona Musca művelődési és kultuszminiszterrel, Mircea Miclea oktatási miniszterrel, a képviselőház és a szenátus vezetőivel, valamint a romániai zsidó közösség képviselőivel. /Az amerikai zsidó szervezetek elnökei találkoztak a kormányfővel. Történelmi premier. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./
2005. február 24.
Jóváhagyta a képviselőház és a szenátus együttes ülése a különböző parlamenti és nemzetközi bizottságok összetételét. Az RMDSZ részéről Eckstein-Kovács Péter szenátor, Máté András és Tamás Sándor képviselő a parlament európai integrációs bizottságának lett tagja, a Román Hírszerző Szolgálat tevékenységét felügyelő állandó bizottságba pedig Verestóy Attila szenátort választották. Őt a NATO parlamenti küldöttségébe is megválasztották. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének Frunda György szenátor lett a tagja, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet parlamenti küldöttségébe Kovács Attila Brassó megyei képviselőt jelölték. A Nyugat-Európai Unió küldöttségébe Szabó Károly szenátor, a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés parlamenti küldöttségébe pedig Kerekes Károly képviselő került. A Bukarest–Kisinyov parlamentközi bizottság RMDSZ-es tagja Seres Dénes képviselő lett, míg az Interparlamentáris Unió romániai csoportjának igazgatótanácsába Sógor Csaba szenátor és Király András képviselőt választották. /Elfogadták a parlamenti bizottságok összetételét. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./ A Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) működését felügyelő szakbizottság öt tagja közül egyik sem RMDSZ-es, mint ahogyan az 1989. decemberi eseményeket vizsgáló szakbizottságban sincs magyar képviselő. /S. M. L.: RMDSZ-es status quo a szakbizottságokban. = Krónika (Kolozsvár), febr. 24./
2005. február 28.
Romániai látogatása során Bruce Jacksont, az Egyesült Államok NATO- bizottságának elnökét február 25-én fogadta Traian Basescu államfő is. – Hamarosan döntés születik a Romániába telepítendő amerikai katonai támaszpontokról – jelentette ki Bruce Jackson, mivel „mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a Fekete-tenger stratégiai jelentősége mindkét szövetség számára prioritás”. /USA katonai támaszpontok Romániában? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./
2005. március 1.
A bukaresti román lapok az elmúlt héten össztűz alá vették a román hírszerzés vezetőit. A Curentul azt írta, hogy nemcsak a román államfő elleni állítólagos merényletről szóló információknak, hanem a magyar Trianon-film tervezett bukaresti tévévetítésével kapcsolatos botránynak is Radu Timofte, a hírszerzés (SRI) igazgatója az igazi forrása. Radu Timofte hírszerző igazgató kijelentette, hogy az SRI megfigyelés alatt tart “bizonyos külföldi újságírókat”, akik “nemzetbiztonsági veszélyt képező tevékenységet fejtenek ki” Romániában. Timofte közölte, hogy a NATO illetékes szervei az SRI-t “a volt szocialista országok legjobb titkosszolgálatának tartják. A Curentul szemére vetette az SRI-főnöknek, hogy “az etnikumközi feszültségek kiprovokálásáig Timofte (egyelőre) kirobbantotta a merényletek hisztériáját”. /Össztűz alatt a román hírszerző szolgálat. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 1./
2005. március 2.
Kuszálik Péter szerint a Székely Nemzeti Tanács és vezetői a lúzerek, a vesztesek, Orbán Viktor lúzerei. Az SZNT a védőhatalmi státust is említette. Kuszálik sietett jelezni, hogy védőhatalmi státust Katona Ádám emlegette nyolc évvel ezelőtt. „Amennyiben két NATO-tagállam között egyáltalán szóba jöhet a „védőhatalmi státus” fogalma” – tette hozzá Kuszálik. Most „Csapó József éppen Strasbourgban tárgyal valakivel. /Kuszálik Péter: Morfondír. A lúzerek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./
2005. március 10.
A képviselőház és a szenátus március 9-i együttes ülésén újabb közös parlamenti bizottságok és nemzetközi küldöttségek összetételét hagyták jóvá, ezekben RMDSZ-es képviselők, szenátorok is részt vesznek. Az Interparlamentáris Unió romániai csoportjának igazgatótanácsában Sógor Csaba szenátor, a NATO Parlamenti Közgyűlési Küldöttségében Verestóy Attila szenátor, a képviselők és szenátorok statútumáról szóló törvénykezdeményezések kidolgozásának közös képviselőházi és szenátusi bizottságában Kerekes Károly képviselő és Puskás Bálint szenátor vesz részt. A két ház együttes üléseinek szabályzatát módosító és kiegészítő határozat kidolgozásának képviselőházi és szenátusi közös bizottságának Varga Attila képviselő és Eckstein-Kovács Péter szenátor, a Román Rádió- és Televízió Társaság tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottságnak Kelemen Hunor képviselő a tagja. Ugyanakkor megválasztották a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ tevékenységét ellenőrző közös állandó bizottság vezetői testületét, az alelnöki tisztséget Verestóy Attila szenátor fogja betölteni. /Röviden rovat. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./
2005. április 9.
Tom Lantos rámutatott, hogy az eddigi erőfeszítések az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszerzésére nem sok eredményt hoztak. A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványa (HHRF) április 8-i tájékoztató közleményében rámutatott: a mostani nem az első eset, hogy az amerikai törvényhozás figyelmet szentel a kérdésnek. Tom Tancredo képviselő az előző ciklusban is kezdeményezett határozati javaslatot a romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról. Tom Lantos már a NATO bővítését megelőző, 2002. októberi kongresszusi vitában is bírálta Romániát és Szlovákiát a jogtalanul elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatásának lassúsága miatt. 360 fölé emelkedett az elvi döntések és 280-at is meghaladja a végleges határozatok száma az egyházi ingatlanok restitúciójának ügyében, tájékoztatott Markó Attila, a restitúciós bizottság elnöke, a legutóbbi gyűlésen nyolc egyházi ingatlan dossziéját tárgyalták meg. A bizottság emellett húsz végleges határozatot fogadott el, amelyekből tíz a magyar történelmi egyházakra (három a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökségre, hét pedig az Erdélyi Református Püspökségre) vonatkozik. Az egyházak gyakorlatilag csak a végleges döntés után, a telekkönyv elkészítése után jutnak egykori ingatlanjuk birtokába. A végleges határozatok értelmében visszaszolgáltatandó ingatlanok között olyan jelentős épületek vannak, mint például a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség tulajdonába tartozó nagyszebeni Andrei Saguna Kollégium, a szászmedgyesi Városi Múzeum, az EREK tulajdonába pedig visszakerült a nagyenyedi Bethlen Gábor utca 6. és 8. száma alatti két ingatlan, amelyek a tavaly visszaszolgáltatott Bethlen Gábor Kollégium épületegyüttesének részét képezték. Szintén az EREK tulajdonába került vissza a tordai iskola. /Tom Lantos restitucio in integrumot kér. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./
2005. április 16.
A Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) módosító javaslatokat nyújtott be a nemzetbiztonsági törvényhez. Cozmin Gusa, a PIN elnöke elmondta, „az Elnöki Hivatal illegalitásban” van, és a módosítással akarnak segíteni Basescunak, hogy megszűnjön ez az illegális állapot. Gusa emlékeztetett az államfő másfél hónappal ezelőtti nyilatkozatára, amely során a korrupciót nemzetbiztonsági problémának nevezte. Azonban az Igazságügyi Minisztériumban a SIPA tagjai meg mindig vezető tisztségeket töltenek be. /A SIPA az egyik titkosszolgálat, a minisztériumban működik./ Ilyen egyetlen NATO-tagországban sem létezik. Ezért javasolják, hogy az említett titkosszolgálatot vonják ki a minisztériumból. Gusa példaként Ureche (volt szekus) tábornokot említette, akinek, mint mondta, a szerepe tagadhatatlan Ioan Petru Culianu meggyilkolásában. /Mózes Edith: Illegalitásban az Államelnöki Hivatal? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 16./
2005. május 12.
– Demokrácia, stabilitás és felvirágzás nélkül nem lehet szó regionális szolidaritásról – hangoztatta Traian Basescu államelnök a dél-kelet-európai együttműködési folyamat (SEECP) állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján, amely május 11-én ült össze Bukarestben. Az Albániát, Bulgáriát, Görögországot, Macedóniát, Horvátországot, Romániát, Szerbia-Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát, Moldáviát (2004 októberétől megfigyelői státusú) és Törökországot tömörítő regionális testület ülésén a résztvevők együttműködésük problémakörét vitatják meg, s a térség országainak EU- és NATO-integrációs esélyeit mérlegelték. /Basescu: regionális szolidaritás szükséges. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./
2005. május 23.
Teodor Atanasiu védelmi miniszter közölte: Románia az idén további csapatokat küld Afganisztánba a parlamenti választások biztosítására. A miniszter szerint az afganisztáni román kontingens a NATO-tartalékban levő zászlóalj mintegy 400 katonájával egészül ki. Teodor Atanasiu elmondta: Afganisztánban jelenleg egy 600 fős román kontingens teljesít különböző feladatokat. /Irány Afganisztán. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./
2005. május 25.
A román csapatok visszavonása Irakból komoly következményekkel járna a vállalt kötelezettségek és a NATO-tag, illetve EU- tagjelölt Románia hitele szempontjából, jelentette ki Calin Popescu Tariceanu kormányfő a Realitatea TV műsorában. Tariceanu kifejtette: Románia nem játszik túl aktív szerepet a konfliktuszónákban, és vállalnia kell, hogy – a diktatúrát megtapasztalt országként – támogassa a terrorizmus elleni koalíció erőfeszítéseit az iraki demokrácia megerősítése, az ország biztonságának helyreállítása érdekében. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt szorgalmazza, hogy a parlament „haladéktalanul” dolgozzon ki menetrendet az iraki román csapatok visszavonására, nyilatkozta Mircea Geoana, a párt elnöke. A csapatkivonás menetrendjének kidolgozását a Nagy-Románia Néppárt is sürgeti. /A kormányfő elveti az ellenzéki felvetéseket. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./
2005. június 3.
Annak idején a budapesti Magyar Hírek 1990/4-es száma idézte az újszülött RMDSZ 1989. december 25-én közétett kiáltványából: „Az állam garantálni fogja és alkotmányba foglalja a kisebbségi jogokat, hat hónapon belül elfogadja a kisebbségi törvényt, és nemzetiségi minisztériumot hoz létre.” Erre a kisebbségi törvényre azonban tizenöt évet kellett várni, az RMDSZ kezdeményezésére született meg. A kormány egyetértéssel véleményezte a végleges szöveget (RMSZ, 2005. április 2.), és továbbadta a szenátusnak. Várható volt a román oldalról az ellenkezés. Elsőnek Kovászna megye tíz román érdekvédelmi testülete tiltakozott azzal az érvvel, hogy a törvény etnikai elkülönüléshez vezet. Sepsiszentgyörgyi román suhancok megvertek magyar gyermekeket, hogy elmenjen kedvük a szeparatizmustól. Mona Musca művelődési miniszter közölte, hogy a törvénytervezet ellen szavaz, mert túl sok kedvezményt biztosít a magyarságnak. Május 26-án megszólalt Tőkés László püspök is: a kisebbségi törvénytervezeten túl kevés jogot irányoz elő nemzeti közösségnek. Adrian Nastase, volt miniszterelnök, jelenleg a Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke, a képviselőház elnöke levélben figyelmeztette Tariceanu kormányfőt, milyen veszélyeket rejt magában a törvénytervezet: szeparatizmus, alkotmányellenesség, autonómia. Május 30-án Adrian Paunescu még harcosabban ítélte el a törvénytervezetet. A Magyar Polgári Szövetség szerint a törvénytervezet nem jó, mert túl kevés jogot biztosít. Nastasével kapcsolatban Barabás István újságíró emlékeztetett: a Vacaroiu-kormány, illetve Adrian Nastase a Gheorghe Funar vezette Román Nemzeti Egységpárttal (a Vatra Romaneasca politikai formációjával) együttműködve gyakorolta a hatalmat. Csak 1996 októberének végén következett be a szakítás, mikor Nastase az okok közé sorolta, hogy Funar egyre gyakrabban intéz útszéli támadásokat Ion Iliecu elnök ellen. Funar jelenleg Iliescu ellenzéki társa a szenátusban, várhatóan egyformán fognak szavazni a kisebbségi törvény ügyében. 1996 novemberében Adrian Nastase nyilatkozott: ha az RMDSZ bekerül az akkori választásokon győzelmet aratott Demokrata Konvenció kormányába, mindazt, ami ott elhangzik, „meghallja Budapest is”. Azi című lap, 1997. október 16.: Adrian Nastase, a PSDR első alelnöke sajtóértekezleten közölte: a hargitai és kovásznai magyarok olyan hatalomra tettek szert, hogy e két megyét az állam már nem uralja, amit többek között az is bizonyít, hogy ottani iskolák magyar gyermekei Cluj-Napoca helyett a Kolozsvár nevet használják. A helyszínen tett látogatása alkalmával Nastase azt is tapasztalta, hogy a román lakosság és ortodox egyháza mellőzve van a közügyekben. A veszély abban tetőzik – folytatta Nastase –, hogy az RMDSZ ki akarja vívni az autonómiát, ezért parlamenti kivizsgálás szükséges. Egy munkacsoport hamarosan meg is érkezett Csíkszeredába. Jurnalul National című lap, 1997. október 28.: hargitai és kovásznai tapasztalatai alapján Nastase javasolja a román hatóságoknak, hogy tartsák állandó megfigyelés alatt a két megyét, az ortodox egyház indítson be román felekezeti iskolákat, hozzanak munkaerőt Moldvából, létesítsenek román egyetemet. – 1997. június 23-án a központi román napilapok nagyméretű fényképéről Ion Iliescu, Adrian Nastase és Corneliu Vadim Tudor boldog egyetértésben mosolyog az olvasókra. Ziua, 1999. június 16.: Adrian Nastase levelet intézett Costin Georgescuhoz, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójához: a magyar revizionizmus stratégiát dolgozott ki Erdély elcsatolására. Előzőleg, június 13-án a kolozsvári repülőtéren szervezett sajtóértekezletén emlegette az országot fenyegető magyar forgatókönyvet, felsorolt több nevet is az „összeesküvők” közül, akik a revizionista akciót irányítják. A SRI megalapozatlannak találta Nastase riadóját. National, 1999. október 12.: Andrian Nastase a Kárpát-medence geopolitikájának szentelt bukaresti nemzetközi szemináriumon kijelentette: Románia azért nem került be a NATO-ba mert a nagyhatalmak egy Koszovóhoz hasonló etnikai konfliktust akarnak kirobbantani azzal a végső céllal, hogy Erdélyt Magyarországhoz, a legújabb NATO-tagállamhoz csatolják. Nastase súlyos állításáról a Cronica Romana október 13-án visszhangokat közölt honatyáktól. Ionut Gherasim (Nemzeti Parasztpárt): Ostobaság. Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ): Felelőtlen kijelentés, Paul Ghitiu (Jobboldali Erők Szövetsége): Mikor valaki konfliktusról beszél, bizonyítékokkal kell szolgálnia, Ioan Mircea Pascu (PSDR): Tudok róla, hogy létezik egy magyar terv Erdély elcsatolására. Gandul, 2005. május 26.: Adrian Nastase, a képviselőház elnöke levelet intézett a Tariceanu-kabinethez, figyelmeztetve a kisebbségi törvény következményeire: kulturális autonómia, szeparatizmus, egyszóval alkotmányellenesség. Romániai Magyar Szó, 2005. május 30.: Markó Béla, az RMDSZ elnöke a levél kapcsán kijelentette: nem a kisebbségi törvénytervezet alkotmányellenes, hanem Nastase álláspontja. /Barabás István: A levél íróját önnön múltja ihlette. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./
2005. július 16.
Eddig legalább 13 halálos áldozatot követelt az árvíz. A hatóságok több mint 12 ezer kitelepített személyt tartanak nyilván. Az egész román hadsereget, a felhasználható technikai eszközökkel együtt, bevetették a lakosság és az anyagi javak mentésére. Az államelnök és a kormányfő külföldi segélykérésével egyidejűleg a kormány felhatalmazta a külügyminisztert, hogy kérje a NATO fennhatósága alá tartozó katasztrófaelhárító struktúrák, illetve a nemzetközi segély- és civilszervezetek támogatását. A kormányfő intézkedett csaknem 360 millió dollár értékű költségvetési tartalék felhasználásáról a lakosság gyors segélyezésére és az árvízkárok csökkentésére. Az ideiglenes mérleg szerint az országban víz alá került több mint 20 ezer ház és gazdasági épület, több mint 100 ezer hektár termőföld és kaszáló. Súlyos károkat okozott a természeti katasztrófa az áram- és gázellátási, valamint a távközlési hálózatban. Több helyen földgáz- és kőolaj-fővezetékeket szakított el az árhullám, a kőomlás vagy a földcsuszamlás. Több helyen elmosta, elsodorta az ár a Bukarestet Moldvával, illetőleg Temesvárral összekötő vasútvonalakat. Az árvíz elmosott, súlyosan megrongált 76 országutat és egy európai útvonalat, tönkrement 425 híd és 749 gyaloghíd. Segélyfelhívást tett közzé az RMDSZ. A Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök által aláírt felhívásban az érdekvédelmi szervezet arra kér minden romániai magyart, találja meg a módját, hogy lehetőségeihez mérten segítse a bajbajutottakat. A pénzadományok fogadására az RMDSZ a következő bankszámlákat nyitott. A Magyar Vöröskereszt segélyszállítmányt küld a károsultaknak. A Magyar Vöröskereszt felhívással fordul Magyarország lakosságához és a magyarországi cégekhez, hogy további segítséget nyújthasson. /Víz alatt az ország. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./ Basescu államfő Bukarestben találkozott Danuta Hübnerrel, az Európai Bizottság (EB) regionális politikáért felelős megbízottjával és Jonathan Scheelevel, az EB bukaresti képviseletének vezetőjével. A találkozón az államfő pénzügyi segélyt kért az EB-től. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök ismét felkereste a legválságosabb helyzetbe került dél-moldvai megyéket, majd kijelentette: véleménye szerint nincs szükség arra, hogy az árvíz sújtotta megyékben sürgősségi állapotot rendeljenek el, hiszen a hatóságok már megtették az ilyenkor szükséges intézkedéseket. /Az árvízi katasztrófa leküzdéséhez Románia nemzetközi segélyt kért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./
2005. augusztus 25.
Kémkedett-e Szatmári Tibor és felesége a román titkosszolgálatnak? A gyanú alapos, a magyar hivatal vezetője, Tóth András nem nyilatkozik, nem nyilatkoznak – értelemszerűen – a román testvérszervezetek sem (SRI, SIE). Szatmári Ildikó elcsábította a Határon Túli Magyarok Hivatalának robusztus elnökét, s intim kapcsolatokat ápolt egy volt és egy jelenlegi magyar miniszterrel is. Fölmerül a kérdés: Verestóy Attila szenátor, a titkosszolgálatokat felügyelő bukaresti parlament RMDSZ-es tagja mit tudott erről? Miért kémkedik egy NATO-ország egy másik NATO-országban, ez nem kérdés, ez tény. Bálint-Pataki tagadta a vádat. Még viccesebb Hiller István tagadása, kijelentette, az ő zsánere a szőke, zöld szemű hölgy – amilyen a kedves felesége –, míg Ildikó, ahogyan hallja: fekete. Szatmári Tibor is megszólalt: az egész rágalom. /Bogdán László: Közélet: Ildikó, a román(iai) Mata Hari. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Norica Nicolai liberális szenátor súlyosnak találja, hogy két kémkedéssel vádolt román állampolgár ügye került napirendre Magyarországon. Nicolai szerint ez jelzés, hogy reformálni kell a titkosszolgálatokat. „Romániának meg kell értenie, hogy ki kell értékelni ezeknek a szolgálatoknak a tevékenységét. Úgy vélem, ez jelzés, hogy bevezessük a szolgálatok reformját. Egy jelzés, amely egy NATO-tagállamhoz Magyarországon keresztül jutott el” – nyilatkozta. Szerinte mivel két NATO tagállamról van szó, kell megvizsgálni az ügyet. „Nagyon furcsa, hogy egy titkosszolgálat egyes személyek kiutasításáról beszél, kémkedés vádjával egy nyilvános jelentésben, amelyet a parlamentnek címeztek” – tette hozzá Norica Nicolai. /Nicolai: Időszerű a titkosszolgálatok reformja. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./
2005. szeptember 30.
Ismét nem hozott döntést Marosvásárhely tanácsa a Calarasilor utca, volt Kossuth és az Antonescu sétány nevének megváltoztatásáról. A vásárhelyiek évek óta kérik, hogy az egykori Kossuth Lajos utca kapja vissza eredeti nevét, az Antonescu sétányt pedig, nevezzék át Vársétánynak. Haller István, a Pro Európa Liga Emberjogi Irodájának vezetője kifejtette, felháborító és törvénybe ütköző, ami Marosvásárhelyen történik. „Három éve meg kellett volna történnie az utcanévcserének, de máig késik. Annak idején, amikor kormányhatározatban tiltották meg a háborús bűnösök kultuszát, ami a NATO-tagság egyik alapfeltétele volt, a Wass Albert-szobrokat azonnal leparancsolták, a köztudottan háborús bűnös Antonescu nevét azonban még mindig viseli Vásárhely egyik utcája” – nyilatkozta Haller, hozzátéve, hogy amennyiben a jövő héten sem szavazzák meg a névváltoztatást, bepereli a tanácsot. /Szucher Ervin: Elhalasztották a szavazást a névváltoztatásról. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./ Kossuth Lajos „gyilkos és nemzetközi terrorista” – állítja közleményében több román marosvásárhelyi egyesület, tiltakozva az ellen, hogy a Kossuth Lajos utca legyen. Vasile T. Suciu, a Cultul Eroilor Egyesület elnöke kifejtette, mindaddig, amíg Kossuth negyvenezer ártatlan román lemészárlásáért felelős, nem szabad róla utcát elnevezni. A négy román egyesület a Ion Antonescu sétány nevének a megváltoztatásával sem ért egyet. /Antal Erika : Román egyesületek tiltakoznak a Kossuth elnevezés ellen. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./
2005. november 4.
Az amerikai központú Human Rights Watch emberjogi szervezet washingtoni igazgatója azt mondta: a szervezet „nagy biztonsággal” megállapította, hogy „legalábbis Lengyelországban és Romániában” léteznek CIA-táborok. /Újabb nemzetközi botrány középpontjában Románia? Lengyel és román CIA-táborokról tudósít a Financial Times. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./ „A CIA-nak nincsenek bázisai Romániában” – jelentette ki Calin Popescu Tariceanu kormányfő, reagálva a The Washington Post állítására. /Vannak-e titkos börtönök vagy nincsenek? = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./ A Washington Post november 2-i számában az állt: néhány kelet-európai baráti országban is létesített a CIA titkos börtönöket, rövid idővel a World Trade Center elleni terrortámadás után, azaz négy éve. Hipertitkosak, olyannyira, hogy az illető országokban csak az elnök, a titkosszolgálat főnöke, és még néhány titkosszolgálati tiszt tud létükről. Bányai Péter politikai kommentátor szerint ha igaz a hír, az megmagyarázhat esetleg egy régi dilemmát: miért maradhatott meg mindmáig tisztségében Radu Timofte. A SRI-főnököt – Ion Iliescu közeli emberét – már Adrian Nastaséék is megpróbálták leváltani még 2003 őszén. Ebben az időben Iliescu elnök Amerikába látogatott. A küldöttség tagja volt Timofte, akit Charles Tenet CIA-igazgató fogadott, és akit hosszú baráti beszélgetés után kitüntetett. Érdemei: „kiváló együttműködés”, „partnerség”, a SRI demokratikus reformjának profi megvalósítása. Előzőleg Timofte ádáz ellenfeleinek „szóvivője”, Ion Stan SZDP-képviselő, a SRI-t felügyelő parlamenti bizottság elnöke hangozatta, Timofte „nem hajtotta végre a NATO által követelt reformokat, nem demokratizálta a SRI-t”. A kitüntetés pillanatától kezdve többet szó se esett Timofte menesztéséről. Bányai Péter szerint az amerikaiak kedvelik a profi vagy zsarolható titkosrendőröket, kémeket, akik aztán állásukban maradnak, a NATO is elfogadja őket. /Sz. K.: Radu Timofte SRI-főnök érdeme? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./