Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Direcția Națională Anticorupție – DNA
1191 tétel
2016. november 29.
Alapfokon négy évet kapott a DIICOT volt főügyésze
Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a Legfelső Bíróság Alina Bicát, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) volt vezetőjét. Ugyanabban az ügyben Adriean Videanu exminisztert felmentették a vádak alól. Az ítélet nem jogerős.
A DIICOT egykori főügyésze bűnpártolás miatt kapott négy év szabadságvesztést, kétrendbeli hivatali hatalommal való visszaélés, illetve egy másik, ugyancsak bűnpártolásra vonatkozó vád alól felmentette a bíróság.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tavaly februárban nyújtotta be a bírósághoz az úgynevezett Bica 2-es ügy vádiratát. A DNA szerint Alina Bica jogtalanul rendelte el a vagyonzár feloldását Adrian Videanu Titan Mar Rt. nevű cégénél.
Adrian Videanut hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt küldte bíróság elé a DNA a Bica 2-es ügyben, a Legfelső Bíróság azonban első fokon felmentette a vádak alól.
maszol.ro
2016. december 5.
Vásárhelyi iskolaügy: se igazgató, se pénz
Csak akkor neveznek ki új igazgatót a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium élére a hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt helyébe, amikor a tanfelügyelőség tisztázza a tanintézet jogi helyzetét – szögezte le kérdésünkre Nadia Raţă főtanfelügyelő, a harmincnapos házi őrizetbe helyezett Ştefan Someşan utódja. 
Az iskola tanárainak csalódniuk kellett: hiába javasolták Székely Szilárdot az ügyvivői tisztségre, a két hete kinevezett főtanfelügyelő nem sieti el a dolgokat. „Nem épp olyan egyszerű feladat” – jelentette ki a Krónikának Nadia Raţă. A főtanfelügyelő elmondta, egy sor kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz, írásbeli választ azonban senkitől nem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt az oktatási tárca illetékeseivel. 
Kettős beszéd iskolaügyben 
Míg egy korábbi találkozón Raţă azzal nyugtatta a felekezeti iskola tanárait, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban, a román sajtónak nyilatkozva a főtanfelügyelő úgy fogalmazott, számára a katolikus tanintézet problémája mindössze egy a listáján tornyosuló gondok közül. Kérdésünkre, hogy az idén lesz-e új igazgatója a magyar tannyelvű középiskolának, Nadia Raţă nem tudott választ adni.
„Bármilyen újdonság van, a sajtót fogom először értesíteni” – zárta rövidre a korábban tévés bemondónőként is dolgozó fiatal főtanfelügyelő. Amint arról beszámoltunk, közben a szülők is kérdésekkel fordultak a tanfelügyelőséghez, a polgármesteri hivatalhoz és a minisztériumhoz. Képviselőjük, György Annamária elmondta, beadványaik célja az, hogy állásfoglalásra bírja az illetékes intézmények vezetőit.   Király András: az iskolának léteznie kell 
Nadia Raţă minisztériumi látogatásával kapcsolatosan Király András államtitkár lapunknak annyit mondott, nem tud arról, hogy az új főtanfelügyelő szóba hozta-e a vásárhelyi helyzetet Bukarestben, egy dolgot viszont biztosnak tart: az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nincs az igazgatók kinevezésébe. „Legyen tiszta: az igazgatót a főtanfelügyelőnek kell kineveznie. A mi megkérdezésünk nélkül. Mivel felekezeti iskoláról van szó, mindössze az egyháznak kell beleegyeznie” – szögezte le a szakpolitikus. Király hozzátette, a minisztérium és a tárcavezető számára teljesen egyértelmű, hogy a DNA vizsgálatától függetlenül az iskolának léteznie kell.
Közben a DNA által vizsgált iskola tanárai – aláírási joggal rendelkező igazgató hiányában – nem kaphatják meg a fizetésüket. A pszichológusi oklevéllel rendelkező új főtanfelügyelő mindmáig nem magyarázta el a katolikus iskola tanárainak, miként készülhetnek boldogan és üres zsebbel a közelgő szent ünnepekre. 
Vass Levente, az RMDSZ Maros megyei képviselőjelöltje egyébként az Antena 1 televízió marosvásárhelyi vitaműsorában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a katolikus gimnázium tanárainak bérezése még mindig nincs megoldva. „Arra kérem az illetékes hatóságokat, hogy oldják meg a gimnázium oktatóinak és kisegítő személyzetének kifizetését, hiszen minden nap bejártak, és ezután is be fognak járni dolgozni azért, hogy biztosítsák az iskola problémamentes működését. Nem mellékes az sem, hogy karácsony előtt állunk, és hideg hónapok elé nézünk mindannyian. Az RMDSZ korábban az oktatási minisztériumot és az újonnan kinevezett Maros megyei főtanfelügyelőt is megkereste ez ügyben, de semmilyen előrelépés nem történt” – mondta szombaton Vass Levente. Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség a vásárhelyi felekezeti iskola létrehozásának körülményei miatt indított vizsgálatot egy hónappal ezelőtt.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)
2016. december 7.
Börtönbe zárták Hargita megye volt prefektusát
Csíkszeredában kezdte meg három éves börtönbüntetésének letöltését.
Megkezdte büntetésének letöltését a csíkszeredai börtönben Constantin Strujan, Hargita megye volt prefektusa és alprefektusa, miután jogerősen három évre ítélték ebfolyással való visszaélés miatt.
A Bukaresti Ítélőtábla kedden elfogadta a DNA fellebbezését a Bukaresti Törvényszék októberi döntése ellen, amelyben Strujant három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Az ügyben elítélték Iulian Zaharia cégvezetőt is, ő 80 napig közmunkát végez és nem gyakorolhatja bizonyos jogait.
Constantin Strujant tavasszal állította bíróság elé a DNA, a vádak szerint amiatt, hogy Hargita megye alprekeftusaként 20 ezer lejt kért az üzletembertől, cserébe azt ígérte, hogy a Román Vízügyi Hivatalban „elintézi”, hogy gyorsított eljárással kifizessék a Iulian Zaharia cége által Hargita megyében végzett hidrotechnikai munkálatokat.
Strujan 2005 és 2010 között prefektusa, 2010 és 2012 között pedig alprefektusa volt Hargita megyének. foter,ro
2016. december 8.
ÚJABB 60 NAP ELTILTÁS HORVÁTH ANNÁNAK
A Facebook (FB) közösségi portálon nemrég közzétett bejegyzésében Horváth Anna, Kolozsvár felfüggesztett alpolgármestere arról tájékoztatja a közvéleményt: a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) újabb 60 nappal meghosszabbította a hatósági felügyeletet, s ezzel együtt ugyanennyi időre ismét eltiltotta őt az alpolgármesteri tisztség gyakorlásától. Bejelentette: ma fellebbez.
Az intézkedésre számított az RMDSZ-es tisztségviselő védőügyvédje is. Szerdán Gáspár Szilágyi János a Szabadságnak elmondta: amennyiben az ügyészség kitart a tiltások (alpolgármesteri tisztség gyakorlása, az ország elhagyása, bizonyos személyekkel történő kapcsolattartás stb.) meghosszabbítása mellett, a döntést megfellebbezik. Erről minden valószínűség szerint a jövő héten dönt a bíróság. Ekkor derül ki, helyben hagyják-e vagy elvetik az ügyészség újabb intézkedését.
Gáspár Szilágyi János reméli, a bíróság ítélete nem kedvez majd az ügyészségnek, s védence ismét elláthatja alpolgármesteri teendőit.
A fellebbezésre vonatkozó döntést erősíti meg Horváth Anna FB-bejegyzése is: „a döntést a csütörtöki nap folyamán megfellebbezem, amelyről a bíróság várhatóan a jövő héten dönt” – olvasható a bejegyzésben. Hozzáteszi: „az elmúlt 60 nap alatt valamennyi tanút kihallgatták, a vizsgálat végéhez közeledik, ezért úgy értékelem, hogy az eljárás megfelelő lebonyolítása nem lehet érv az eltiltásomra. Ebben az időszakban teljes nyitottsággal álltam a kivizsgálást végzők rendelkezésére” – fogalmaz Horváth Anna.A felfüggesztett RMDSZ-es kolozsvári alpolgármester továbbá közli, hogy nem nyilatkozhat a kivizsgálás menetéről, de fontosnak tartja azt üzenni, hogy a híresztelésekkel ellentétben, nem bármiféle feljelentés alapján, hanem a február óta elkezdődött teljes körű nemzetbiztonsági megfigyeléséből származó lehallgatások értelmezései ürügyén indult ellene eljárás.„Ebben a helyzetben nincs más megoldás: hinnem kell, abban, hogy az igazság érdekli őket, és akkor be tudom bizonyítani ártatlanságomat. Végtelenül sajnálom viszont, hogy ily módon a kolozsvári magyar közösség legitim érdekképviselete szenved kárt. Köszönöm a kolozsvári emberek szolidaritását és kiállását, hiszen minden közösségi ember, közösségi vezető számára ez a legfontosabb. Meggyőződésem, hogy ennek megfelelően kell cselekednünk december 11-én is! Hiszen olyan időket élünk, amikor az egység, az összetartozás ereje az egyetlen dolog, ami számít!” – fogalmaz Kolozsvár felfüggesztett alpolgármestere.
Amint arról a Szabadság több ízben beszámolt, október 11-én a DNA ügyészei házkutatást tartottak úgy a polgármesteri hivatalban levő irodájában, mint Horváth Anna magánlakásán. Ezen kívül több közeli munkatársának otthonában ugyanezt az eljárást hajtották végre. Az ügyészek korrupcióval vádolják az RMDSZ-es tisztségviselőt: azt róják fel neki, hogy körülbelül 20 ezer lej értékben koncertjegyeket kért és kapott egy magyar üzletembertől, akit segített abban, hogy a városházához benyújtott, építkezési engedély kibocsátására vonatkozó kérését gyorsított eljárással kibocsássák. A fesztiválokra érvényes jegyekkel Horváth Anna a helyhatósági kampányban részt vett önkénteseket jutalmazta – állítják az ügyészek.
Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 8.
Horváth Anna védőügyvédje: ha hosszabbítást kérnek, fellebbezünk
Ugyaneddig a határidőig kell a korrupcióellenes ügyészeknek dönteniük arról, hogy meghosszabbítják-e vagy sem az RMDSZ-es tisztségviselőre vonatkozó hatósági (ügyészi) felügyeletet – közölte a Szabadsággal Gáspár Szilágyi János, Horváth Anna védőügyvédje, aki emlékeztetett: a DNA ügyésze által elrendelhető újabb 60 napra vonatkozó tiltás érvénybe lépéséhez nem kell bírósági jóváhagyás vagy ítélet.
– Fellebbezni fogunk, amennyiben az ügyész ugyanolyan formában kéri a hatósági felügyeletnek az újabb két hónappal történő meghosszabbítását. A tanúkat kihallgatták, ügyfelem nem szegte meg a szabályokat, új érv nem született arra vonatkozóan, amiért ez az intézkedés indokolt lenne. Megtörténhet, hogy az ügyész csupán a hatósági felügyelet részletes alkalmazását kéri, azaz Horváth Anna elhagyhatja az országot, felveheti a kapcsolatot azokkal a személyekkel, akiktől eddig eltiltották, vagy ismét gyakorolhatja az alpolgármesteri tisztséget.  Ebben az esetben még nem tudjuk, fellebbezünk-e vagy sem – nyilatkozta lapunknak a büntetőjogi szakember.
Amint arról lapunk több ízben beszámolt, a DNA ügyészei befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják Kolozsvár magyar alpolgármesterét, akit október 11-én hatvan napos ügyészségi felügyelet alá helyeztek, majd emiatt a felfüggesztett alpolgármester, aki ártatlannak vallja magát, fizetésnélküli szabadságot vett ki. Az ügyészek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó közhivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. A DNA szerint ellenszolgáltatásként azt kérte a beruházótól, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra – a bérleteket azoknak a fiatal önkénteseknek szánta, akik a választási kampányban segítették.
Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 8.
A semmibe lebegtetett katolikus iskola
Betelt a pohár a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanárai számára, akik hetek óta élnek bizonytalanságban. A pedagógusok mégis azt állítják, hogy nem hagyják az iskolát, a tanulókat és a szülőket sem.
Sem az oktatási minisztérium, sem a marosvásárhelyi önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem igyekszik kimozdítani a holtpontról a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyét. Ennek ellenére az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a román nacionalista politikai erők zaklatásai mellett a felekezeti iskolában zavartalanul folyik a tanítás. Nemcsak a kívülállók nem észlelnek semmi feltűnőt, de a diákok is mindent a lehető legnagyobb rendben találnak. A történelemórára készülők legfeljebb azt látják, hogy a DNA által hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezett igazgató helyett másvalaki lép be az osztályterembe: Tamási Zsolt óráit ingyen és bérmentve másik két kollégája vállalta át. Egy ideje azonban a teljes tanári kar ingyen jár be dolgozni, és ami még furcsább, a vakációban még szabadnapokra sem jogosultak. Ahhoz, hogy a pedagógusok fizetést kapjanak, igazgatói aláírásra lenne szükség, akárcsak a szabadnapokhoz.
Gyerek- és felnőttmesék
Nem csak a Klastrom utcai épület előkészítő osztályának helyet adó terméből szűrődnek ki olykor-olykor mesefoszlányok. Mesék hangzanak az oktatási tárcánál, a városházán, a tanfelügyelőségen is. A tanári szobában összegyűltek már jóformán nem is tudják, melyikben higgyenek. A múlt hónap derekán Illés Ildikó, a Maros megyei magyar nyelvű oktatásért (is) felelős helyettes tanfelügyelő azzal próbálta csitítani a kedélyeket, hogy amint aláírási joggal felruházott új, ügyvivő igazgató kerül a katolikus iskola élére, megoldódnak az adminisztratív gondok. Igazgatót viszont csak a főtanfelügyelő nevezhet ki, az éppen hivatalban lévő Ştefan Someşan viszont házi őrizetből és legfeljebb a sajtóból követheti a fejleményeket. Szintén két héttel ezelőtt Király András minisztériumi államtitkár arról beszélt lapcsaládunknak, hogy amint lesz új főtanfelügyelő, jöhet az új iskolaigazgató is. Aztán kiderült, hogy a főtanfelügyelő kinevezése nem csupán a minisztertől függ, hanem az oktatási tárca főtitkárától is, akinek kinevezését viszont a kormánytól várták. A bürokrácia lassan és jellegzetesen románosan őrlő malmai mára szinte mindent megoldottak: a minisztérium élére megkerült az új főtitkár, a Maros megyei tanfelügyelőség élére pedig az új főtanfelügyelő. Iskolaigazgató viszont mindmáig nincs, mert „annak kinevezése nem épp olyan egyszerű feladat”.\
Tanácstalan tanárok és szülők
Bonyolult kérdés – így fogalmazott lapunk megkeresésére Nadia Raţă, a november utolsó hetében kinevezett főtanfelügyelő, amikor az új igazgató beiktatásáról és a tanárok fizetéséről kérdeztük. A fiatal vezető előbb tiszta képet szeretne kapni az iskola jogi helyzetéről. Ezért több kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz. Írásbeli választ még egyiktől sem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt. A tanárokat azzal nyugtatta, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban a román sajtónak nyilatkozva pedig mindenki értésére adta, hogy számára a katolikus tanintézmény problémája egy a számos gond közül, amely a listáján sorakozik.
Közben a 405 diák szüleit tömörítő bizottság is érdeklődni kezdett: a gyermekeik sorsáért aggódó anyukák és apukák színvallásra szólították fel az iskola létrehozásáért és működtetéséért felelős szerveket. Az egyik kezdeményező, György Annamária reményének adott hangot, miszerint, ha a megszólított polgármesteri hivatal, tanfelügyelőség és minisztérium tiszteletben tartja a közérdekű adatigénylésre vonatkozó 2001/544-es törvényt, tíz napon belül választ kaphatnak.
Az elöljárók nyugodtan alszanak
Egyelőre csak Dorin Florea polgármester igyekezett megnyugtatni az érintetteket, ő is szóban. „Nincs gond az iskola létrehozásával. Ha mégis tévedés történt, azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – reagált a legutóbbi tanácsülésen megjelent szülők aggályaira. Szavai azért sem ígérnek sok jót, mert polgármesterként éppen ő volt az, aki az elmúlt években nyilatkozatokban, illetve per során kardoskodott az egyháznak visszajuttatott iskolaépületek újraállamosítása mellett. Az önkormányzati ülésen elmondottak nem győzték meg a szülőket. Florea szerint a helyi tanácsosok döntése miatt őt is vizsgálja a DNA, de ettől nyugodtan tud aludni.
Tiszta a lelkiismerete az RMDSZ helyi elnökének és városi tanácsosának, Peti Andrásnak is. A volt alpolgármester – aki 2014-ben többedmagával bábáskodott a katolikus iskola újjászületésénél – úgy véli, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség pár soros közleményéből nem derül ki, pontosan mire vonatkozik a vád, és az sem, hogy miért illetik korrupciós váddal a marosvásárhelyi katolikus teológiai középiskola létrehozásának szereplőit. „Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy egy iskola létrehozása a helyi vagy megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik. Egy másik rendelet értelmében hét tételnek kell eleget tenni az iskolaalapításhoz: többek között meg kell állapítani a minimális tanulólétszámot, kincstári folyószámlát kell nyitni, és bélyegzőt kell készíttetni. Ezek eljárási kérdések, ehhez képest a korrupcióellenes ügyészség korrupció miatt vizsgálódik. A helyi testület elfogadta a határozatot: az önkormányzatnak addig van hatásköre, amíg megszavazza a döntést, de nem neki kell követnie a határozat utóéletét, sem azt, hogy megtámadják-e vagy sem” – fejtette ki a jogász végzettségű volt alpolgármester. Ennek dacára Peti András nem tudná megmondani, mi történik abban az esetben, ha nem ismerik el a több mint négyszáz diák két iskolai évét, illetve a már érettségizettek oklevelét. Azt sem érti, hogy 2014 óta milyen alapon fizethették a tanárokat, ha az iskola nem létezhetett törvényesen.
CEMO: Nem a DNA a főgonosz!
Sajnos sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem tartotta maradéktalanul tiszteletben az iskolaalapítási törvényeket – állapította meg a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A magyarság nyelvi jogaiért küzdő szervezet bármennyire is örül Marosvásárhely harmadik önálló anyanyelvű iskolájának, nem hagyhatja szó nélkül azokat a mulasztásokat, amelyeket az alapítók elkövettek. Felidézve a két évvel ezelőtt sebtében történteket, Szigeti Enikő elnök kijelentette, hogy az iskolaalapítás nem ment simán, és nem volt túlzottan törvényes, amiről szerinte ugyanúgy kellene beszélni, mint arról, hogy a Tamási Zsolt igazgató ellen indított eljárás mennyire igazságtalan. A civilek úgy vélik, az iskolaalapítás kissé elsietett és erőltetett volt, az illetékesek nem készítették elő az összes dokumentációt, ahogy szükség lett volna rá. Két évvel ezelőtt az iskola alapítását több helyi tanácsi határozat szabályozta, az egyik határozatot – mely által a tanintézet bekerült a marosvásárhelyi iskolahálózatba – megtámadta Vasile Oprea, Maros megye akkori prefektusa, és a helyi táblabíróságon jogerősen meg is nyerte a pert. „A tanfelügyelőség sem tartotta be a törvényes előírásokat. Hogy erről az RMDSZ tudott vagy nem, az irreleváns, ugyanis a szervezetnek kellett volna tudnia mindenről, nem Tamási Zsoltnak” – vélekedett lapunknak Szigeti. Arról, hogy az RMDSZ szinte minden lépésről tudott, abból is kiderül, hogy a szövetség az iskolaalapítást is egyik kormányralépési feltételként határozta meg. Lapunk értesülései szerint, amikor a házi őrizetben lévő Someşan megpróbált keresztbetenni a katolikusok tervének, maga Victor Ponta akkori miniszterelnök figyelmeztette Maros megyei kollégáját, hogy tisztségébe kerülhet a politikai alku szabotálása.
A CEMO áldozatnak tekinti a mindent magára vállaló és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Tamásit, a felelőst pedig az RMDSZ illetékeseinek személyében jelöli meg. „A felelős az RMDSZ marosvásárhelyi volt tanácsosainak körében keresendő, nem feltétlenül a DNA a főgonosz, habár kétségtelen, vannak gondok a korrupcióellenes ügyészség eljárásával” – szögezte le Szigeti Enikő.
Összekovácsoló, lélekerősítő tüntetés
Ha a néhány hete kirobbant iskolaügynek egyáltalán lehet pozitív hozadéka, az mindenképpen a november 12-i tüntetés, amelyen több mint négyezer marosvásárhelyi és környékbeli jelent meg. Olyan személyek is kivonultak könyvvel a kezükben a Vársétányra, és hallgatták egymás beszédét, akik a hétköznapi életben igyekeznek kerülni egymást. Papok, politikusok, közéleti személyiségek örömmel nyugtázták, hogy az utcai tiltakozó akció ismét egybekovácsolta a marosvásárhelyi magyarságot. A rendezvény előtti napokban gyertyás ellentüntetést hirdető személyek ugyan megjelentek a helyszínen, de az egységes tömeg láttán elálltak szándékuktól, és beérték a közösségi oldalakon ostorozni a számukra antipatikus felszólalókat.
Az iskola tantestületét is megerősítette az egyértelmű biztatás, főként, hogy az nemcsak Marosvásárhely, hanem Székelyföld, Erdély és a Kárpát-medence több más szegletéből érkezett. „A dolgunkat akarjuk végezni, és ezt igyekszünk a legjobban tenni még akkor is, ha nincs kinevezett vezetője iskolánknak” – jelentette ki a tantestület által Tamási helyettesének megválasztott Székely Szilárd.
Egyelőre mind a diákok, mind a szülők bíznak a pedagógusokban, és hisznek Tamási Zsolt igazában. A 405 diák közül egyetlen egyet sem írattak át más tanintézménybe, ami az itt tapasztalható összetartásról tanúskodik.
Szucher Ervin | Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 12.
Indulhat az újabb korrupciós per Dragnea ellen
Elutasította pénteken a legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének kifogásait, és elrendelte a tárgyalás megkezdését abban a büntetőperben, amelyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják.
Dragnea és volt felesége, Bombonica Prodana ellen július 15-én emelt vádat a DNA hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra való felbujtás miatt. A DNA szerint Prodana a Teleorman megyei gyermekvédelmi hatóság középvezetőjeként – a hatóság szintén meggyanúsított igazgatójával, Floarea Alesuval együtt – elnézte, hogy két beosztottja hosszú időn keresztül nem jár be a munkahelyére, így azok háborítatlanul fölvették meg nem szolgált fizetésüket. A kérdéses időszakban – 2006 és 2012 között – Dragnea volt a megyei közgyűlés elnöke. A DNA szerint utasította a gyermekvédelmi hatóság vezetőit az államkasszának összesen 91 ezer lejes kárt okozó rendellenesség elkendőzésére.
Nem ez az első eset, amelyben Dragnea ellen eljárást indított a DNA: tavaly már alapfokú, egyéves felfüggesztett szabadságvesztésről szóló ítélet is született ellene a Traian Băsescu akkori államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) választási csalás megszervezése és befolyással üzérkedés vádjával állította bíróság elé a politikust. Mindemellett vádat emeltek további 74 személy, köztük Teleorman, Vrancea, Gorj és Olt megyei választási bizottságok elnökei és tagjai ellen.
Dragneát azzal vádolják, hogy kampányfőnökként csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében, ami az akkori államfő leváltását eredményezte volna. (Mivel a részvétel nem haladta meg az ötven százalékos érvényességi küszöböt, Băsescu visszatérhetett az elnöki hivatalba). A DNA szerint a Dragnea által irányított bűnszövetkezet tagjai az ügyészség szerint nem létező hívásokra küldtek ki mozgóurnákat, odahamisították a részvételi ívekre a külföldön tartózkodó román vendégmunkások aláírásait, kiskorúak és a polgári jogok gyakorlásától eltiltott személyek nevében adtak le szavazatokat.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)
2016. december 12.
Bölöni cáfolja a vádakat
Bíróság előtt Csernáton polgármestere 
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt Csernáton község polgármestere, Bölöni Dávid ellen. A vádhatóság szerint az elöljáró jogtalanul szerzett hasznot az európai közösségi pénzalapok kárára. A községvezető azt állítja, mindenben jogszerűen jártak el.
A DNA szerint 2008–2009-ben Bölöni Dávid polgármester valótlan adatokat tartalmazó dokumentációt nyújtott be a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA), és így jogtalanul igényelt területalapú támogatást 738 hektárnyi legelőre, amelyet valójában több gazda használt, akik ki is fizették a legeltetési illetékeket. A DNA szerint a szerződéseket a csernátoni önkormányzat nem hozta az APIA tudomására, sőt, a községvezető az ellenőrzések során olyan dokumentumokat nyújtott be, amelyek hamisan igazolták, hogy az illető területre 2008-ban nem kötöttek semmiféle bérleti vagy haszonbéri szerződést, és nem vételeztek be használatukért legeltetési díjat. 
Az APIA polgári félként vesz részt a perben, visszakövetelve a támogatásként nyújtott 312 289 lejt. Bölöni Dávid több ingatlanját zárolta a vádhatóság. Perét a Kovászna Megyei Törvényszék tárgyalja.
A községvezető ellenben azt állítja, hogy jogszerűen kérték a támogatást. Kifejtette, a gond az – és ezt tisztázzák majd a bíróságon –, hogy az ellenőrző szervek bérleti szerződésként értelmeztek egy, az akkori alpolgármester által kitöltött dokumentumot, amelyben megjelölték, hogy melyik felületért melyik pásztor a felelős. Ugyanakkor volt egy megállapodás, hogy a gazdák egy „jelképes” összeget befizetnek annak érdekében, hogy az így begyűlt pénzből műtrágyát vásároljanak. Ez pedig nem bérleti díj, szögezte le Bölöni, aláhúzva, az APIA-tól kapott pénzt az utolsó lejig a legelőre költötték, és mindezt számlákkal igazolták.  
Kiss Edit Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 12.
Lemond Horváth Anna, Kolozsvár magyar alpolgármestere?
Ma a bíróság elutasította Horváth Anna felfüggesztett kolozsvári alpolgármester fellebbezését. Gáspár Szilágyi János védőügyvéd szerint a tiltás megalapozatlan.
Október 11-én a DNA ügyészei korrupció gyanúja miatt 60 napig hatósági felügyelet alá helyezték, s eltiltották Horváth Annát az alpolgármesteri tisztség gyakorlásától. December 7-én a DNA újabb 60 nappal meghosszabbította a tiltást. Az RMDSZ-es politikus fellebbezett.
Védőügyvéd: a további tiltás megalapozatlan
A Kolozs Megyei Táblabíróságon ma tíz órakor tárgyalták a Horváth Anna ügyét. – A büntető perrendtartás szerint az iratcsomó a szabadságjogok betartását felügyelő bíróhoz került, amely úgy döntött, helyben hagyja az ügyészek kérését, és újabb 60 napra meghosszabbítja a hatósági felügyeletet, amely alapján védencem nem gyakorolhatja az alpolgármesteri tisztséget. Az intézkedés értelmében Horváth Anna nem hagyhatja el az országot az ügyészek előzetes beleegyezése nélkül, illetve nem veheti fel a kapcsolatot bizonyos személyekkel. Szerintünk az újabb 60 napos tiltás teljesen megalapozatlan – fogalmazott a védőügyvéd.
Egyelőre nem tudni, ezután mi a felfüggesztett RMDSZ-es alpolgármester szándéka. Szárnyra kaptak olyan hírek is, amelyek szerint, amennyiben a bíróság jóváhagyja az ügyészeknek a hatósági felügyelet újabb 60 napra vonatkozó meghosszabbítására vonatkozó kérését, Horváth Anna lemond.
- A titkos, zárt ajtók mögött zajlott mai tárgyaláson meghallgatták az érveinket. Az ügyészek azt állították, amennyiben Horváth Anna továbbra is gyakorolná tisztségét, sérülne a közérdek. Szerintük, ha védencem folytatná alpolgármesteri tisztségét, a bűncselekmény gyanúja miatt ez ártana a közösségnek.
Gáspár Szilágyi János közölte a Szabadsággal: a bíró akár egy nap alatt is írásban megindokolhatja az általa hozott ítéletet, ez viszont szintén titkos. Ugyanúgy, mint az, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) miért kérte a Legfelsőbb Bíróságtól Horváth Anna kommunikációjának folyamatos lehallgatását. A bíróság 6 hónapig hagy jóvá ilyen intézkedést. A védelem eddig sikertelenül kérte az okok megnevezését, ugyanis ez is titoknak minősül.
- Álláspontunk szerint a hatósági felügyelet 60 nappal történő meghosszabbítása nem megalapozott. A tanúkat kihallgatták, semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy az alpolgármesteri tisztség gyakorlása által bárkinek is sérülne bármiféle érdeke.
A védőügyvéd semmilyen információt nem tudott szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy Horváth Anna lemond-e vagy sem tisztségéről. Amint arról beszámoltunk, a hivatali felügyelet életbe lépésének pillanatától mostanáig Horváth Anna fizetés nélküli szabadságot vett ki.
- A személyes vagy politikai döntések nem rám tartoznak. Annyit tudok csupán mondani, hogy védencemet az ítélet rendkívül negatívan érintette. Horváth Anna továbbra is be fogja tartani a hatósági felügyelet által meghatározott korlátozásokat és tiltásokat – fogalmazott a védőügyvéd. itthon.ma/erdelyorszag
2016. december 13.
Kommentár: a 60 százalékos távolmaradás üzenete
Vox populi, vox Dei, azaz a nép szava, az Isten szava, tartja a közismert mondás. Bár az exit poll felmérések előrevetítették, sokan nem számoltak azzal, hogy a Szociáldemokrata Párt(PSD) ennyire túlnyeri magát (mintegy 46%) a 2016. december 11-i parlamenti választásokon.
Bár a nem végleges eredményekből az tűnik ki, hogy hatpárti (PSD, PNL, USR, ALDE, RMDSZ, PMP) lehet az új törvényhozás, de a szociáldemokraták a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) simán alakíthatnak kormányt. Liviu Dragnea, a PSD országos elnöke a választások előtt határozottan kijelentette, hogy pártja semmiképp nem köt koalíciót az RMDSZ–szel, a szavazást követően valamelyest már finomította korábbi véleményét, s saját pártja és a szövetségese, az ALDE által kialakítandó állásponttól teszi függővé a magyar érdekképviseleti szövetséggel való kormányzati együttműködést, már amennyiben ez utóbbi is hajlandó volna erre. Persze a tudatosan visszafogott, csöpögtetett nacionalista retorika eszközeivel élő szociáldemokraták közül sokan nem szeretnének egy kormányban lenni a magyarokkal.
Már elkezdődtek a háttértárgyalások, hogy a választások fölényes nyertese, a PSD kit jelöl majd miniszterelnöknek. A párt vezetői közül többen Liviu Dragnea pártelnököt látnák szívesen a kormányfői bársonyszékben, de bírósági elítélése miatt Iohannis államfő nem biztos, hogy elfogadja az ő jelölését. Kérdés, hogy az alkotmányt és a vonatkozó jogszabályokat ki miként értelmezi, de tény, hogy nem vetne jó fényt az országra, a korrupcióellenes harcra, ha egy elítélt politikus lenne Románia új miniszterelnöke. Persze nem tudni, mennyire akarja Dragnea ezt a tisztséget, de nincsenek illúzióink a hatalomhoz való ragaszkodását illetően. Sokatmondó, hogy a PSD az ország 36 megyéjében nyerni tudott, a PNL mindössze három megyében győzött, az RMDSZ pedig négyben.
Az RMDSZ a maga mintegy 6,3 százalékával a várakozáson felül, jól teljesített, köszönhetően Orbán Viktor miniszterelnök, a magyar kormány, a FIDESZ–KDNP szövetség hathatós támogatásának, ugyanis a magyarországi politikusok kertelés nélkül elmondták, hogy gyengeséget mutatni, jelentéktelenségbe süllyedni a legrosszabb politika. Amellett, hogy keményen kampányoltak a magyar összefogás (RMDSZ+MPP) listájára való szavazásra, még az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) is arra ösztönözték, hogy ne vegyen részt a választásokon. Bár ezt sikerült elérnie a FIDESZ-nek, de Tőkés László, és néhányan az EMNP kemény magjából ezt kínkeservesen, fogcsikorgatva vették tudomásul, bírálva azokat a magyarországi kormánytagokat, politikusokat, akik részt vettek az RMDSZ kampányában. Egyébként Tőkés László több alkalommal is kijelentette, hogy nem szavaz az RMDSZ Bihar megyei szervezetének „korrupt listájára”, ezek szerint egy román pártra nyomta a pecsétet, vagy esetleg érvénytelenül szavazott.
Az RMDSZ mintegy 450 ezer szavazatot szerzett, ezzel a négy évvel ezelőtti és a 2008-as eredményét is megjavította, ebben az Magyar Polgári Párttal való együttműködésnek is szerepe lehet. A 2016. december 11-én elért magyar eredmény 70 ezerrel több, mint a 2012-es voksok száma, és 38 ezerrel több, mint az idei önkormányzati választásokon a megyei tanácsosi listákra leadott szavazatok száma.
Az RMDSZ–MPP-nek hálát kellene rebegnie az igen hathatósnak bizonyult magyarországi támogatásért. Az RMDSZ másik nagy húzása a magyarellenesség veszélyeire figyelmeztető kampányüzenetek, az eddig megszerzett jogok semmibe vétele. Erre bőséges táptalajt szolgáltatott az utóbbi hetek kormánypolitikája, illetve a szélsőséges, nacionalista román pártok magyarellenes kirohanásai. Az is megfigyelhető volt, hogy az RMDSZ ezúttal jól tematizálta a kampányt, jó érzékkel választotta ki az üzeneteket.
Meghozta eredményét a magyar összefogás, a jövőben erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak a román törvényhozásban – így reagált a román parlamenti választások eredményére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. A politikus kifejtette: „Ez a nagyszerű eredmény visszaigazolta, hogy a magyarság sorskérdéseiben erkölcsi parancs az összefogás, és nem engedhető meg a széthúzás”. Semjén Zsolt hozzátette: „köszönet illet minden felelősen gondolkodó, nemzetünkért, erdélyi közösségünkért cselekvő magyart, aki szavazatával hangsúlyos képviselethez juttatta képviselőinket Bukarestben”.
Elemzők szerint szerint az RMDSZ a 2000-es évek elején szerepelt ennyire jól a választásokon, így valószínűsíthető, hogy a magyar képviselet a parlamentben akkora lesz, mint a magyarok aránya Románia polgárai között.
Láthatólag sikeres volt az egységes magyar lista kampánya, már a júniusi önkormányzati választásoknál látni lehetett, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan párt, amelyik képes megszólítani a magyarokat és aktivizálni őket. A magyar szavazók jól érezték a választás igazi tétjét, és jól megértették Orbán Viktor üzenetét is, mely szerint aki nem áll ki saját magáért, azon a többség egyszerűen átlép.
A Nemzeti Liberális Párt(PNL) katasztrofális szereplése sem meglepő, ugyanis sorozatot totojázásai, és a kétpólusú (PNL és volt PDL) vezetés miatt nem volt egy egységes, határozott kampánya. Kritikán aluli szereplésében persze az is közrejátszott, hogy a kampány előtt röviddel indított a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálatot Vasile Blaga társelnök ellen, aki kénytelen volt lemondani funkciójáról. Még a magát technokratának mondó Dacian Cioloş miniszterelnök sem igazán tudta kimozdítani a holtpontról a megzavarodott liberálisokat. Gyatra szerepléséhez egy karizmatikus pártelnök hiánya is hozzájárulhatott: ugyan Alina Gorghiu kétségtelenül kedves vezető volt, de ez vajmi kevés a mai romániai politikai dzsungelharcban. Szóval maga ásta meg a sírját.
Bár az előjelzések szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) két számjegyű eredményre számíthatott, be kellett érnie a megtisztelő 8,50 százalékkal, mégis kitűnő teljesítményt nyújtott, ahhoz képest, hogy a választások előtt hat hónappal jegyezték be 40 alapító taggal. Valószínűleg a liberális szavazók egy része is az USR-ra szavazhatott, és magyar szavazatokat is kaphatott az inkább Bukarestben erős alakulat.
Az első parlamenti választásán induló Népi Mozgalom Pártja (PMP) is bejuthat a törvényhozásba a jelenlegi állás szerint. Traian Băsescu pártelnök máris harcos ellenzékiséget ígér a PSD-nek, ha már kormányfői ambíciói teljesítetlennek maradnak.
Mindenképpen pozitív üzenet, hogy a szélsőségesen nacionalista párt, az Egységes Románia Pártja (PRU) nem került be a törvényhozásba, erőteljes magyarellenes kampánya nem talált igazán vevőre.
Lehet a fejet a falba verni, vagy üdvrivalgásba kitörni a választási eredmények láttán, de az mindenképpen szomorú és elkeserítő, hogy 27 évvel a romániai, úgymond rendszerváltás után az állampolgárok alig valamivel több mint 39 százaléka élt jogával és vett részt a 2016. december 11-i voksoláson. A lakosság több mint 60 százaléka nem tartotta fontosnak elmenni szavazni és voksával beleszólni a politikába. Persze erre több magyarázat is lehet, de ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb választó dönt mindannyiunk jövőjéről. A mostani az egyik legalacsonyabb részvételi arány a rendszerváltás utáni romániai választások történetében Ez egy nagyon fontos és világos üzenet kellene legyen a politikai osztálynak, amely már nem odázhatja tovább saját megújulását. Ha nem értik meg a változás szükségességét, ha továbbra is fittyet hánynak az emberek valódi elvárásainak, ha folytatódik a szavak és tettek közötti különbség, ha a politikusok csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, akkor annak a totális apátia és bizalomvesztés lesz a velejárója. Ilyenkor pedig ki tudja, ki dönt majd helyettünk, de biztos, hogy nem Értünk!
Rais W. István erdon.ro
2016. december 15.
Megoldódhat a katolikus gimnázium tanárainak fizetésproblémája
Megoldódni látszik a Római Katolikus Gimnázium tanárainak fizetésproblémája, ugyanis szerdán néhány órára részlegesen és ideiglenesen feloldotta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a Tamási Zsolt ellen foganatosított hatósági felügyeletet.
Az igazgató bemehet a tanintézetbe, és aláírhatja a tanárok bérutalási dokumentumait – tudtuk meg Gogolák Csongortól, az igazgatót képviselő ügyvédtől. Tamási Zsolt december 15-én, csütörtökön mehet be az iskolába 10 és 14 óra között.
Mint ismert, az iskola tanárai immár két hónapja nem kaptak fizetést, mivel Tamási Zsolt igazgató felfüggesztése után az új főtanfelügyelő nem nevezett ki aláírás joggal rendelkező helyettest. Székelyhon.ro
2016. december 20.
Vádat emeltek Horváth Anna és Fodor Zsolt ellen
Befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával vádat emelt Horváth Anna ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
A DNA tájékoztatása szerint a kolozsvári magyar alpolgármester továbbra is hatósági felügyelet áll. Mellette befolyásvásárlás és pénzmosás gyanújával vádat emeltek Fodor Zsolt ismert kolozsvári üzletember ellen is, ő szabadlábon védekezhet.
A DNA keddi közleményében ismertetett vádirat szerint Horváth Anna 2016 február és májusa között Kolozsvár alpolgármestereként egy ingatlan felújításához szükséges engedélyek gyors kiállítása érdekében járt közben a polgármesteri hivatal alkalmazottjainál Fodor Zsolt érdekében.
Május 13-án a segítség ellenében az alpolgármester a városban zajló két zenei fesztiválra 60 bérletet kért az üzletembertől 20 ezer lej értékben, amelyeket később a helyhatósági választási kampányban önkénteskedők között osztott szét.
A törvényesség látszatát egy támogatási szerződéssel próbálták fenntartani, amely Fodor Zsolt egy cége illetve egy Horváth Anna által megjelölt vállalkozás között kötöttek meg.
A korrupcióellenes ügyészség azt is közölte, hogy lefoglalták egy a Horváth Anna nevén levő kolozsvári ingatlant.
Több mint két hónapja van hatósági felügyelet alatt
Horváth Anna több mint két hónapja nem térhet vissza hivatalába, a kolozsvári táblabíróság ugyanis december 12-én  elutasította azt a fellebbezést, amellyel a hatósági felügyelet alá helyezett magyar alpolgármester a tisztségéből való felfüggesztésének ismételt meghosszabbítását óvta meg.
Gáspár Szilágyi János, az alpolgármester ügyvédje a kolozsvári rádiónak nyilatkozva elmondta: a fellebbezést elutasító döntés megszületett, az indoklást ugyan még nem kapták kézhez, de a döntést be fogják tartani. Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy továbbra is alaptalannak tartják az eltiltás meghosszabbítását, ugyanis a hatóságok a tanúkat már kihallgatták, a bizonyítási eljárás is a vége fele közeledik, így nem áll fenn a veszély, hogy a gyanúsított még befolyást gyakorolhat a tanúk felett.
A titkosszolgálatok követték a magyar alpolgármestert
Horváth Anna hónapokon keresztül állhatott teljeskörű nemzetbiztonsági megfigyelés alatt, azt azonban nem tudni, hogy miért kellett megfigyelni az elöljárót.
Amint arról korábban beszámoltunk, az alpolgármester titkosszolgálati megfigyelését ez év februárjában engedélyezte a Legfelsőbb Bíróság. Ügyvédje is mindössze a megfigyelési engedély félig titkosított változatát látta, abból pedig nem derül ki, hogy a hatóságok miért folyamodtak ehhez a lépéshez. A teljeskörű megfigyelést valamelyik titkosszolgálat kérheti, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Ha a megfigyelés alatt bűncselekmény gyanúja is felmerül, az adott szolgálat értesíti az illetékes ügyészséget – így indított nyomozást a korrupcióellenes ügyészség az alpolgármester ellen, ami alapján bírósági felügyelet alá helyezték. 
 maszol.ro
2016. december 20.
Horváth Anna a sajtóból értesült arról, hogy vádat emeltek ellene
„A sajtóból értesültem ma, hogy hétfőn, december 19-én az ügyészség vádat emelt az ügyemben. Nem hozták tudomásomra a vádirat tartalmát, de arról értesítettek, hogy az eljárás első lépéseként a bíróságon felülvizsgálják a bírósági felügyeletre vonatkozó rendelkezéseket és ezen belül az alpolgármesteri munkámtól való eltiltásom meghosszabbítását" - írta Facebook-oldalán Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, aki ellen kedden emelt vádat a DNA. 
"Az ügy bíróságra való továbbítása megnyitja annak a lehetőségét, hogy bebizonyítsam az ellenem felhozott vád képtelenségét. Továbbra sincs más lehetőségem: hinnem kell, abban, hogy az igazság érdekli őket és a törvényes eljárások betartásával be tudom bizonyítani ártatlanságomat" - írta még Horváth. (híszerk.)
Transindex.ro
2016. december 20.
Választási kerekasztal: minek köszönhető a jó magyar részvétel?
Az egyik ok, hogy egymillió jobboldali román szavazó maradt otthon. Barna Gergő, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk.
Barna Gergő szociológussal, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk a Transindex választási kerekasztalán hétfőn a Jakabffy Elemér Alapítvány székházában, ahol a december 11-i parlamenti választásokat értékeltük ki. A beszélgetés alább olvasható első részében a részvételről és az RMDSZ szerepléséről beszéltünk, a második részben a román pártok teljesítménye és a hamarosan megalakuló új kormány lesz a téma. A beszélgetés moderátora Balázsi-Pál Előd.
Moderátor: Kezdjük a választási részvétellel, amely alacsony volt országos szinten, viszont megfordult egy trend a magyar részvételt illetően.
Barna Gergő: A részvétellel kapcsolatban már elhangzott minden az elmúlt napokban, sőt, már a választások napján is. Abszolút értékben alacsony volt a részvétel, a hivatalos eredmény szerint nem is érte el a 40%-ot. Ha korrigált mutatókkal számolunk, akkor körülbelül 46%-os volt a részvétel – ez a korrigálás azt feltételezi, hogy az országban kevesebb felnőttkorú van, mint ahányan a BEC regiszterében szerepelnek. Tehát a romániai állandó lakosoknak kevesebb mint fele, körülbelül a 46%-a vett részt a választásokon, ami nagyon hasonló a 2008-as és 2012-es értékekhez, picit nagyobb, mint a 2008-as, és picit kisebb, mint a 2012-es érték. Ez abból a szempontból érdekes, hogy 2012 után, a 2014-es államelnök-választáskor arra számítottunk, hogy van egy növekedő tendencia a román társadalomban, mivel az elmúlt években minden választáson nőtt a részvétel. Ez a feltételezés megtört már az idei önkormányzati választásokon, ahol elmaradt a részvétel a 2012-eshez képest. Viszont a parlamenti választáson nem lett jelentős visszaesés, a részvétel nagyjából tartja a 2012-es szintet. Ami a magyar részvételt illeti, a legfontosabb a negatív trendnek a megtörése, amit parlamenti választásokon már rég láttunk: a kilencvenes évek elején a magyarok részvétele minden bizonnyal meghaladta az országos részvételt, de ez a kétezres években megfordult, és egyre inkább nyílt ki az olló, míg odáig jutottunk 2008-ban és 2012-ben, illetve az idei önkormányzati választásokon is, hogy a magyarok részvétele elmaradt az országos részvételtől. Most ez megtört, mert az idei parlamenti választáson nem sokkal, de enyhén meghaladta a magyar részvétel a román részvételt. Ez nyilván befolyásolja az eredményt is, részben ennek köszönhető az RMDSZ relatív jó eredménye. 
Moderátor: Melyek a magyar részvétel szempontjából kiemelkedően jól szereplő megyék?
Barna Gergő: Nyilván ez is viszonyítás kérdése. Azok közül, akik az etnikai arány fölött teljesítettek, a legjobban Szatmár áll, ahol mi úgy számoljuk, hogy a felnőttkorúak között mintegy 35%-os a magyarság aránya, és ott 40%-ot kapott az RMDSZ. A következő Szilágy megye, ahol a 24%-os magyarsághoz képest 25%-os volt az RMDSZ eredménye. Maros megyében sikerült hozni az etnikai arányt, 39% körüli eredmény született, ami szintén jó. Biharban 25%-os a magyarság, és az RMDSZ 23,5%-ot kapott, tehát ilyen szempontból nem ugrik ki, de vannak más viszonyítási alapok, amelyekben Bihar jobban szerepel. Máramarosban is sikerült hozni az etnikai arányt, ez azért fontos, mert ez egy szórványmegye. 
Moderátor: Hol volt gyenge a magyar részvétel?
Barna Gergő: Nagyon gyenge sehol nem volt, de inkább a szórvány maradt le. Ha régiók szerint nézzük, akkor abból, hogy Szatmár és Szilágy hozta a legjobb eredményt, evidens, hogy a Partium emelkedik ki, ott haladta meg a magyar szavazók aránya az etnikai arányokat. Más kiugró nincsen, az elmaradás pedig szórványban van. Székelyföldön, és ezen belül Hargita megyében és Háromszéken sem sikerült hozni az etnikai arányt, annak ellenére, hogy most azt tapasztaljuk, hogy a politikusok körében rohamosan csökkennek az etnikai arányok, mert Háromszéken is azt mondják, hogy átlépték ezt a határt, de ez nyilván akkor lenne igaz, ha 74% alatt lenne a felnőttkorú magyarság aránya Háromszéken, de ennél a mi becsléseink szerint több, 75% körüli. 
Székely István: Két szempontot tennék hozzá ehhez a kérdéshez. Az egyik észrevétel az, hogy abszolút számokban nem érdemes számolni, hiszen ha azokat nézzük, csak Hargita megyében kapott többet az önkormányzati választásokhoz képest az RMDSZ, mivel annyival kisebb volt most az általános részvétel. Van két másik megközelítési szempont, az egyik az, hogy a részvétel tekintetében mi a helyzet az önkormányzati választáson tapasztalt, magyar szervezetekre leadott szavazati arány, illetve az RMDSZ mostani aránya tekintetében, és hogyha ezt nézzük, akkor három olyan megye van, ahol ez az arány magasabb. Maros megyében, ha összeadjuk az önkormányzati választáson a magyar szavazatok arányát, akkor az 36%, és most 38%. Szatmár megyében 37% volt az önkormányzati választáson, most 39%, és a legnagyobb különbség talán Szilágy megyében van, a parlamenti választásokon elért 25% az önkormányzati választásokon elért 21%-hoz képest. Van egy másik megközelítési mód, ez a mozgósító képesség. Barna Gergőnek köszönhetünk egy nagyon jó táblázatot, amit azért meg kell említeni. Itt a megyék erősorrendje tekintetében az látszik, hogy messze Szilágy a legjobb a mozgósítóképesség szempontjából, amit úgy mérünk, hogy 100 szavazati joggal rendelkező személy közül hány szavazott az RMDSZ listájára. Ugye, ez 52% Szilágyban, 47% Hargitában és 45% Szatmárban. Ugyanakkor azt látjuk, hogy Hargitát leszámítva gyakorlatilag ez az arány mindenhol kisebb, mint az önkormányzati választásokon tapasztalt mozgósító képesség.
Moderátor: Mik voltak azok a tényezők, amelyeknek köszönhetően sikerült beérni és meghaladni a román részvételi arányt, és megfordítani ezt a trendet? 
Illyés Gergő: Szerintem három fő tényező volt, nehéz megmondani, hogy a megyék szintjén mi befolyásolta a részvételi arányt. Megnézve ezeket az eredményeket, látszik, hogy bizonyos székelyföldi kisebb régiókban érzékelhetően jobb volt most az eredmény, mint akkor, amikor az RMDSZ külön indult. Volt az MPP-vel való összefogásnak is egy felhajtó ereje főleg Székelyföldön és azokban a kisebb régiókban, ahol hagyományosan az RMDSZ elleni kisebb pártoknak jó eredményei szoktak születni, például Gyergyószéken. Ez egy dolog. Ennek például az interetnikus közegben nem volt érzékelhetően nagy hatása. A másik okcsomag az volt, hogy az elmúlt időszak eseményei felborzolták a kedélyeket, a marosvásárhelyi iskolaügy és a csíksomlyói ügy mozgósíthattak jobban, és az RMDSZ a kampányában fel is hívta a figyelmet arra, hogy ezek a dolgok megtörténtek. A harmadik fontos ok a magyarországi kormánypártok kiállása. Ennyire egyértelmű ez soha nem volt még az eddigi választásokon, bár voltak már közös fotók, de ennyire erőteljes jelenlét még nem volt. Illetve az, hogy a magyarországi közmédia, vagy általában a média sokkal nagyobb teret szentelt a választásnak, mint eddig. Vasárnap a közmédia csatornái olyanok voltak, mintha erdélyi csatornák lettek volna. És tekintettel arra, hogy az erdélyi magyarok nagy számban nézik ezeket az adókat, ez hozott egy olyan kontrasztot, hogy a román médiában kampánycsend volt – meg egyébként sem jelent meg az RMDSZ szinte egyáltalán a román médiában –, a magyarországi médiában pedig nem, és az erdélyi magyar választók úgy érezhették, hogy történik valami vasárnap, miközben az országban egy láthatatlan kampány volt. Ez hozhatott egy pluszt. Nem tudom, hogy melyik milyen mértékben, de biztos, hogy mind a három tényező hozzájárult ehhez az eredményhez. 
Székely István Gergő: Én is azt gondolom, hogy nem elsősorban a Fidesz kiállása, hanem inkább a médiakampány volt az, ami mozgósítóan hathatott. Persze, utólag ezt meg lehet mérni, be lehet tenni ilyen kérdéseket a következő országos felmérésbe, hogy mi volt fontosabb: az, hogy Orbán Viktor eljött Szatmárra, és személyesen az RMDSZ mellett kampányolt, vagy az, hogy tulajdonképpen egy alacsony intenzitású román kampány közepette az RMDSZ úgymond profitálhatott abból, hogy a magyar köztévében nincs kampánycsend, és ott lehetett mozgósítani akár vasárnap is. Szerintem ezt erősíti az is, hogy a tömbzónákban nagyobb volt a részvételi növekmény a helyhatóságihoz képest, mint a szórványban, és szerintem ez az a zóna, ahol elvárható az, hogy a magyar köztévének nagyobb mozgósító hatása legyen. Egy barátom kicsit cinikusan úgy foglalta össze egyébként, hogy ezt a mozgósítási pluszt úgy is meg lehet fogni, hogy 2% Orbán Viktortól és 2% a DNA-tól. 
Moderátor: Udvarhelyszéken hogyan sikerült átlépni a helyi ellentéteken?
Illyés Gergő: Én is csak annyit tudok, amennyit a médiából látok, hogy egyrészt volt egy Kelemen Hunor-látogatás, talán utolsó héten, amikor az udvarhelyi polgármesterrel aláírtak egy dokumentumot, aminek nyilván az volt a célja, hogy az MPP próbáljon meg helyi szinten mozgósítani, illetve maga Kövér László is a helyszínen volt, és megpróbálta ő is meggyőzni a helyieket. Egyébként azt láttam, hogy Udvarhelyszéken nem volt a legjobb a mozgósítás, ahhoz képest, amilyen volt az önkormányzatin, gyengébb lett, és ha jól tudom, a vidék volt az erősebb, a város még gyengébb lett. Tehát részben sikerült csak átlépni az ellentéteken. Azt gondolom, hogy a parlamenti választás mindig más, mint az önkormányzati, biztos vannak olyanok is, akik egyébként is megszavazták volna az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy az önkormányzatin az MPP-EMNP-re szavaztak, mert más játék, más kávéház. Számukra nem is a Kövér László látogatása jelenthetett sokat, hanem az Orbán Viktoré, mert még mindig ő az a személy, akinek a szava a legtöbbet jelent ezeknek a választóknak, és tanácsa, iránymutatása a legerősebb dolog. És ennek hatására azt mondták, hogy na jó, tegyük félre azt, ami egyébként zavar, mert vannak nekünk problémáink a szervezettel, nem is kevés. Persze, a közmédia is fontos volt, de Orbán Viktor is fontos volt, mert ő nem szokott mindenhez hozzászólni, ritkán nyilvánul meg külhoni magyar kérdésekben ennyire egyértelműen, most pedig megtette, úgyhogy ez is hozhatott szavazatokat. Gyergyóval is ugyanez a kérdés szerintem, ott viszont jó volt a mozgósítás, MPP-s városvezetés is van, meg elég erős MPP-s mag, ott viszont jól sikerült a mozgósítás. Szerintem ahhoz képest jól működött, hogy mennyire féltek tőle mindkét oldalon, hogy nem fog ez simán megoldódni. Székely István: Az általános részvételhez azért annyit még hozzáfűznék, hogy ha megnézzük az utolsó két parlamenti és önkormányzati választás részvételét, akkor az önkormányzati választás részvételének körülbelül 80 százaléka az ezt követő parlamenti választás részvétele, és a mostaniak között ugyanez az összefüggés figyelhető meg. Két észrevételt tennék, az egyik az MPP-vel megkötött összefogás kérdése. Én úgy gondolom, ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy az MPP által dominált településeken jobb volt a mozgósítás, mint a megkötött megállapodás nélkül, hanem van egy olyan hatása is, hogy maga az összefogás ténye és ennek a kommunikálása, interetnikus környezetben, a szórványban is behozott a bizonytalanok köréből egy olyan réteget, amelynek a verseny elsősorban a személyeskedésig fajuló vitákat jelentette, ami távoltartotta őket a parlamenti választásoktól. A másik szempont technikai jellegű lesz: azt látom, hogy most sikerült egy jó kampányt összehozni, ennyire tervezett kampánya az RMDSZ-nek – szakaszolással, heti témával, napi üzenettel – még nem volt, és ez azért lehetett sikeres többek között, mert ezt a jelöltek is visszaigazolták, felerősítve hatását . Ez annak is a következménye, hogy az RMDSZ lecserélte a képviselőinek és szenátorainak felét, és ezeknek a fiataloknak, mondjuk úgy, az együttműködési hajlandósága és a fegyelme a választási kampányban sokkal jobb, mint azoké, akik „mindent tudnak”. 
Moderátor: Az egységes üzenet mellett fontos lehetett az is, hogy ezúttal megpróbáltak konkrét, kézzelfogható és megvalósítható üzeneteket megfogalmazni, és nem a ködös autonómiát tűzték a zászlajukra, amiről mindenki tudja, hogy négyéves szinten megvalósíthatatlan.
Barna Gergő: Visszatérnék még az eredeti kérdéshez, hogy miért volt a magyarok esetében jobb a részvétel. Nagyjából ugyanazt fogom elmondani, mint ami elhangzott, mert nagyon fontos pontosan látni azt, hogy az elsődleges tényező az alacsony román részvétel. Efelett elsiklunk, bár ezt korábban mondta Illyés Gergő is, de szerintem sokkal hangsúlyosabb annál, mint ahogyan tárgyaljuk. A 2008-as eredményekhez tudjuk hasonlítani a szavazószámokat, és ez azért is lehetséges, mert a részvétel nagyjából hasonló volt. Ha megnézzük, 2008-ban a PNL annyi szavazatot hozott önmagában, mint a mostani új PNL, amiben benne kéne legyen a PDL szavazótábora is. Eltűnt a PDL szavazóbázisa, ami nem elhanyagolható, 2,5 millió szavazatról van szó. A jobboldali szavazótáborban felerősödött apátiát még jobban mutatja, hogy az idei, júniusi önkormányzati választásokhoz képes a PNL elveszítette majdnem a felét a szavazóinak, 44%-kal csökkent a szavazószáma, ami 1 millió 120 ezer szavazatot jelent. Ha ezt az USR-vel összeadjuk, és úgy számoljuk, akkor is van egy 800 ezres különbség. Szerintem ezen a választáson nem jelent meg egymillió olyan állampolgár, aki minden előrejelzés, számítás, vagy akár a józan ész logikája szerint ott kellett volna legyen. Ezek olyanok, akik aktívak politikailag, olyanok, akik inkább jobboldali szavazók, akik az önkormányzati választásokon részt vettek. Ők most nem jelentek meg, az RMDSZ eredménye ezért is ennyire jó. Ha elmegy ez az egymillió szavazó, akkor az RMDSZ 5,3-5,4%-ot kapott volna, ami nyilván még mindig jobb, mint a 2012-es eredmény, tehát nem kell elvitatni az RMDSZ eredményét, de azt nagyon pontosan kell látni, hogy a román részvétel nagyon befolyásolta ezt, és olyan szempontból fontos, hogy nem tudni, mi lesz a következő választásokon, nem szabad hátradőlni, pontosan kell látniuk az RDMSZ-ben is, hogy mi az elsődleges ok. A másodlagos okot, amiről itt szó volt, úgy fogalmaztam meg, hogy egy konszenzus volt abban, hogy az RMDSZ indul, és csak az RMDSZ: az MPP-vel való összefogás, és az a döntés, hogy az EMNP nem indul a választásokon. Azt hiszem, nem volt olyan parlamenti választás ’90 óta, amelyen ne lett volna az RMDSZ-nek valamilyen kihívója. 1996-tól biztos minden választáson volt, tehát ez az első olyan parlamenti választás az utóbbi években, amikor az RMDSZ egyedül indult. És ez a konszenzus megteremtődött mind erdélyi magyar szinten, mind a magyarországi pártokkal és a magyar kormánypárttal együtt, szerintem ennek nyilván nagy a hatása. A közmédia hatását nagyon jól látjuk az adatokban: amikor azt mondom, hogy a Partium teljesített nagyon jól, az a régió sokkal inkább követi a magyarországi közmédiát. A másik, amire Székely István utalt valamilyen szinten, hogy azt láttuk a korábbi választásokon, hogy a magyar-magyar verseny olyan negatív kampányt szült, amely minden bizonnyal taszította a választók egy részét. Az, hogy ez most elmaradt, azáltal az RMDSZ kampánya teljesen pozitív maradt. Ez ide tartozik ebbe a konszenzusos témába, hogy sikerült ilyen jól szerepelni. Az eseményekről pedig azt gondolom, hogy olyan nagy hatásuk nem volt. Nyilván jó volna ezt megmérni, egyrészt abból indulva ki, hogy a Maros megyei eredmények nem lettek olyan kirívóak, ha a marosvásárhelyi iskolaügyre gondolunk. Kolozs megye javított, bizonyos szempontból javított Székelyföld is, Csíksomlyónak és Horváth Annának az ügye lehet, hogy tényleg felhajtó erővel bírt. Viszont én azt látom, hogy egyre inkább emelkedik az ingerküszöb a DNA-s korrupcióellenes harc ügyletei kapcsán, mert ennek tulajdonítható be az is, hogy a román jobboldal ennyire otthon maradt. Nyugodtan a korrupcióellenes ügyészség kudarcának lehet ítélni ezt a választást is, ugyanúgy, ahogy az önkormányzati választások alkalmával voltak olyan polgármesterek, akiket a börtönben ülve választottak meg. Ugyanúgy, most az a szavazóbázis nem ment el szavazni, akiről a leginkább úgy tűnt, vagy úgy gondoltuk róluk, hogy nagyon is odafigyel ezekre a korrupciós ügyekre, és szankcionálja a PSD-t. Ez nem történt meg. Azt gondolom, hogy a magyarok szintjén is megnőtt az ingerküszöb, gondoljunk vissza, 2008-ban, 2012-ben is voltak ügyek. Nagy Zsolt, a Mikó-ügy régebbi témák, és nem tudom, milyen felhajtó erejük volt, vagy azokhoz képest ezeknek most nagyobb volt-e, vagy nem. Ezek események voltak, ezekre rá lehetett építeni a kommunikációt, de különösebben nagy hatásuk nem volt. 
Illyés Gergő: Arról, hogy mekkora hatása van a korrupcióellenes ügyészségnek: Nagybányán volt ez a bizonyos polgármester, és most az édesanyja volt a listavezető. És az egyik támogató videóban éppen a háziőrizetben levő fia buzdította az ő támogatóit, hogy szavazzanak az anyja által vezetett listára. Elég groteszk ez a helyzet, és tényleg ez a romániai valóság, hogy nem érdekli az embereket, hogy éppen ki korrupt, vagy ki nem korrupt. Lia Olguța Vasilescu ugye magasan megnyerte a polgármester-választás, és Dolj megyében 60% fölötti eredményt ért el a PSD, szóval ez így nem működik. Székely István: Én árnyalnám azt, amit Gergő mondott. A mostani eredmény valóban magyarázható a nagyon alacsony román részvétellel is, de ezek azért szorosan összefüggnek. Ugye ’90 óta azt látjuk, hogy nagyon kis különbség van a magyar és a román részvétel között, leszámítva a 2007-es és 2009-es EP-választásokat, nagyon nagy mértékben együtt jár ez a dolog. A kilencvenes években valamivel felette, a kétezres években valamivel alatta, és most megint valamivel felette van a magyar részvétel az országosnak. Ezeket tehát nem lehet önmagukban vizsgálni, hogy van egy román részvétel és van egy magyar részvétel. Azok a tényezők, amelyek előidézik az alacsony román részvételt, ugyanúgy érvényesek a magyar választókra is. A másik szempont, amiért valóban nincs ok arra, hogy valaki hátradőljön, az az, hogy az RMDSZ törzsszavazói köre vélhetően nem éri el az 5%-ot. Ha a biztos szavazókról vagy törzsszavazókról beszélünk, akkor azokra gondolunk, akik három egymást követő választáson elmennek, és ugyanarra a szervezetre szavaznak. Persze, megint kérdés, hogy milyen részvételi arányra vonatkozik az állítás, de ez már az önkormányzati választásokon is látszott. Ha össze kellene foglalni ezt az egész történetet, akkor leegyszerűsítve azt mondanám, hogy volt egy törzsszavazói kör, ehhez hozzáadódott a kampány két kiemelt célcsoportja. Az egyik a fiatalok mozgósítása – ezzel magyarázható az erős közösségi hálós és internetes jelenlét a kampányban. Illetve a másik, hogy az MPP-vel való összefogás kapcsán próbáljon az RMDSZ behozni olyan szavazókat, akik egyrészt ellene szavaztak, másrészt bizonytalanok voltak. Ehhez hozzáadódott a magyar kormány támogatása, illetve a valóban alacsony román részvétel. 
Barna Gergő: Ebben teljesen igazad van, hogy összefüggnek a dolgok, és hogy nagyjából azonos szinten alakult a román és a magyar részvétel. Azt gondolom, hogy a korábbi parlamenti választásokon is volt legalább a román pártokon belül egy összemérhető erőviszony, vagy egy nagyon hasonló politikai kínálat. Ami most, úgy tűnik, hogy a jobboldali szavazók esetében nem történt meg. Nem mondom azt, hogy ez az egymillió szavazó, aki nem vett részt a választásokon, az nem mozgósítható bármilyen más formában, vagy a következő választásokon. Szerintem ez fontos. Amúgy fontos azért is, mert az RMDSZ vagy a magyarok esetében kisebb lehetett feltételezésem szerint az átszavazás, pont azért, mert a jobboldali román pártok ennyire gyengén szerepeltek. Nyilván erre nincs adat, nehéz bizonyítani. Ez is hozzájárult az eredményhez, hogy ahhoz képest, hogy csak egy magyar párt indult, a román pártokra szavazók aránya is alatta maradt a korábbi választásoknak. Hogyha pedig visszatérünk arra, hogy mennyire kiugró vagy nem a magyarok részvétele, azt jól kell látni, hogy nagyon kevéssel haladta meg az RMDSZ szavazatszáma azt, amit 2012-ben az RMDSZ, az EMNP és az MPP együttesen hozott. Székelyföldön sem sikerült ezt meglépni, itt is egyedül a Partium vagy a szórvány áll jobban. De ez egy fontos tényező, amit István mond, hogy mekkora a törzsbázis, és ez egy kérdés is, én sem tudom, hogy kik azok, akik 2012-ben az EMNP-re szavaztak, és nem mentek most el, vagy azoknak mekkora része szavazott az RMDSZ-re, vagy mennyi azoknak az aránya, akik korábban nem vettek részt, de most igen. Szerintem van egy átjárás az EMNP-MPP szavazók és az RMDSZ között, de bizonyára nem teljes lefedettségű.
Székely István: Volt egy Avangard exit poll felmérés, ami egy hatalmas mintán készült, akkorán, amit azért már érdemes a magyarok szempontjából is komolyan venni. Ennek alapján a magyarok 10,7%-a román pártra szavazott, ami azért meglepően magasnak tűnik. Ebből 5,2 % a PSD-re, 2,9% a PNL-re, és 1,6% az USR-re. Most ez azért elgondolkodtató, mert nem hiszem, hogy ők néppártosok, vagy az MPP-sek lennének. Szerintem ezeknek egy része, legalábbis ami az USR-s szavazókat illeti, egyszerűen nem tartja már magára nézve meghatározónak az etnikai szavazást – ennek következményeivel azért számolni kell. 
Moderátor: Lehetett a mozgósításban hatása a kampány előtt bedobott provokatív román nyelvű RMDSZ-es óriáplakátoknak?
Illyés Gergő: Nem tudom erre a választ, de ez mintha a román társadalomban nagyobb hullámokat vert volna, mint a magyarban, mert a magyar választóknak ez sok újdonságot nem mondott. Ebből nem azt olvasták ki a magyar választók, hogy az RMDSZ el akar szakadni Romániától, hanem ők értették, hogy mi az üzenet: hogy a központosítás az egy rossz dolog, mi nem akarunk központosítást, mi azt akarjuk, hogy minél több döntés helyi szinten szülessen. 
Ez a gondolat, ennek a kommunikálása nem most kezdődött. Ilyen szempontból ez nem volt új üzenet, ez a román társadalom számára volt új üzenet. Ebből azt olvastam ki, hogy sokkal többet kell kommunikálni azokról a dolgokról, amiről mi beszélünk egymás között. Például arról, hogy az adókat helyi szinten használják, egymás közt sokat beszéltünk, de az, amennyi erről megjelent a román médiában, a nullához közelít. Erről sokkal többet kell beszélni az RMDSZ vezetői részéről. Ez konfliktussal jár a román médiában, valószínűleg sok kellemetlen tévéadással jár, de ezt be kell vállalni, mert egyébként 4 év múlva is ez lesz a hatás, hogy felírunk valamit a pannóra, és mindenki megijed tőle, hogy mindent el akarnak lopni. Nyilvánvalóan szándékosan lepődik meg a román média, de erre a román közvélemény rezonál. Ezeket úgy lehet leépíteni, hogy minél többet beszélünk róla. Moderátor: Háromszéken és Bihar megyében helyi EMNP-s vezetők arról beszéltek, hogy a választásokon nem érdemes részt venni, mert az RMDSZ úgyis bejut. Volt ennek a demobilizáló üzenetek hatása? 
Székely István: Háromszéken a megyei elnök azt mondta, hogy el kell menni, tulajdonképpen megismételve Szilágyi Zsolt nyilatkozatát, de helyileg több olyan képviselő is volt, aki világosan kimondta, hogy az RMDSZ-re nem szabad szavazni.
Székely István Gergő: Azt gondolom, hogy ezzel az EMNP lehetetlen helyzetbe került, mert ha a FIDESZ egy dolgot mond, akkor nehezen mondhatják annak az ellenkezőjét. Hasonlít a helyzet ahhoz, amikor a FIDESZ kibékült a VMSZ-szel a Vajdaságban, és akkor az Ágoston Andrásék és a VMDP hirtelen nem volt amit csináljanak, el kellett hallgassanak. Itt jön be az, hogy a miniszterelnöknek nem lehet ellentmondani, még akkor sem, ha amit mond, az nekünk épp nem jó. 
Transindex.ro
2016. december 21.
Dragnea a képviselőház, Tăriceanu a szenátus elnöke
A képviselőház elnökévé a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőjét, Liviu Dragneát, míg a szenátus elnökévé a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnökét, Călin Popescu Tăriceanut választották december 21-én, szerdán – írja az Agerpres hírügynökség.
Az eredményeket rögzítő jegyzőkönyv szerint a képviselőház esetében mind a 317 leadott szavazat érvényes volt, 216 képviselő mellette, 101 pedig ellene szavazott. A szavazócédulás voksolás titkos volt.
A szabályzat szerint a képviselőház elnökét a jelenlévő képviselők szavazatának többségével választják meg. Liviu Dragneát a PSD javasolta, egyetlen jelölt volt az elnöki funkcióra.
A szenátus esetében 136 szenátor közül 129-en szavaztak, két szavazat érvénytelen volt. Az ALDE társelnöke, Călin Popescu Tăriceanu volt az egyetlen jelölt, 87 mellette, 40 ellene szavazattal ő lett a felsőház elnöke. Tăriceanut saját pártja, a szociáldemokraták és az RMDSZ támogatta.
Szerdán nevesítették a szenátusi frakciók vezetőségét is. A Szociáldemokrata párt (PSD) 67 tagú frakciójának vezetője Şerban Nicolae. Helyettesek: Elena Craioveanu, Roxana Paţurcă, Ioan Deneş és Liviu Mazilu. Titkár: Cristina Stocheci.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) 30 szenátorát Mario Oprea vezeti, helyettesek Eugen Ţapu Nazare, Ion Cristina, Siminica Mirea. A csoport titkára Nicoleta Pauliuc.
A 13 fős Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátori frakciót Cristian Ghica vezeti, helyettesek Vlad Alexandrescu, Florina Presadă, Radu Mihail, a titkár pedig George Dincă.
Viorel Ilie lett a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) frakcióvezetője. Teodor Meleşcanu és Ion Hadârcă helyettesek, Ionuţ Sibinescu titkár.
Az RMDSZ kilencfős szenátusi frakciójának vezetője Cseke Attila, Fejér László Ödön lett a helyettes, Novák Csaba Zoltán a frakció titkára.
Dorin Bădulescu vezeti a Népi Mozgalom Párt (PMP) frakcióját. Gheorghe Baciu, Severica Covaciu, Ion Ganea helyettesek, Gabi Ionaşcu titkár.
Mint Milu Timoce, a Ráduly védelmét ellátó kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje kérdésünkre elmondta, a polgármester nagyon részletes és alapos nyilatkozatot tett a bíró előtt, amelyben pontról pontra cáfolta a vádiratban foglalt állításokat.
„Úgy gondoljuk, már a kezdetektől sikerült a vádak megalapozatlanságára rávilágítani. Ráduly Róbert külön-külön cáfolt minden vádpontot, jogi érvekre, illetve a rendelkezésre álló dokumentumokra alapozva, meggyőző módon” – értékelt a védőügyvéd.
Mint megtudtuk, következő alkalommal három, a vádirat által megnevezett tanút idéz be a törvényszék, akiket szintén kihallgatnak. A per következő tárgyalását január 27-én tartják. A korábbi tárgyaláson, novemberben Szőke Domokos nyilatkozattétele is több órán át tartott.
Mint ismert, tavaly júniusban az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg.
A pert március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat. Székelyhon.ro
2016. december 26.
Tizenhét helyről közel 26 ezer lej gyűlt össze a katolikus iskola tanárainak
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium pedagógusai számára közel huszonhatezer lejt gyűjtöttek a hívek. A megajándékozottak még nem döntöttek a karácsonyi ajándékként átadott összeg sorsa felől.
Maros megyében sokfelé és sokakat mozgatott meg a katolikus egyház felhívása, miszerint a hívek adakozzanak az állami szervek által fizetés nélkül hagyott tanároknak. Alig néhány misén szinte 26 ezer lejt gyűlt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) célkeresztjében álló Római Katolikus Teológiai Gimnázium pedagógusai számára. A karácsonyi adományt egy kisebb ünnepély keretében Oláh Dénes, a Keresztelő Szent János plébánia főesperese adta át.
„Amit az elmúlt időszakban az iskolánkkal tettek, jó volt arra, hogy felszínre hozza, milyen értékes tanáraink és jó, összetartó híveink vannak” – mondta karácsonyi prédikációjában Oláh Dénes, köszönetet mondva mindazoknak, akik az elmúlt hetekben hozzájárultak az adományhoz. A főesperes a tanári kar, a hívekhez és a papokhoz szóló köszönő levelét is ismertette.
Mise után a főesperes portálunknak örömmel újságolta el, hogy a katolikus iskola tanárainak megsegítése komoly közösségi szolidaritást szült. Az összeg tizenhét helyről gyűlt, vásárhelyi és vidéki plébániákról, valamint az öregdiákok részéről. A 25 923 lej közel felét a belvárosi templom hívei adták össze.
Kérdésünkre, hogy mi lesz az összeg sorsa, minekután időközben az iskola teljes személyzete megkapta visszamenőleg a fizetését, Székely Szilárd, a tanári kar szószólója elmondta, hogy a döntést a vakáció után hozzák meg. „Volt már olyan kolléga is, aki jelezte, hogy mivel az államtól megkapta a fizetését, nem tart igényt az adományra, és azt javasolta, hogy az összeget fordítsuk valami másra. Mindenki a saját lelkiismerete szerint dönt, a közös határozatot a visszakerülő pénzről majd január elején hozzuk meg” – nyilatkozta Székely.
Szintén január elején, 3-án ér véget Tamási Zsolt igazgató hatvan napos hatósági felügyelete is. Még a napokban kiderül, hogy az ügyészség kéri-e, illetve a bíróság jóváhagyja-e ennek meghosszabbítását.
Szucher Ervin Székelyhon.ro
2016. december 31.
Erősödött a magyar képviselet a romániai önkormányzatokban és törvényhozásban
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2016. december 31., szombat (MTI) - Romániában a júniusi önkormányzati és a decemberi parlamenti választások határozták meg a 2016-os év politikai eseménynaptárát. A választások következtében az erdélyi magyarságnak sikerült megerősítenie önkormányzati és parlamenti képviseletét, a sikerhez azonban a román állam intézményei is hozzájárultak a közösség által magyarellenesnek ítélt intézkedéseikkel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) decemberben magyar kihívó nélkül mérette meg magát a parlamenti választásokon, a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött együttműködési megállapodás eredményeként azonban az MPP két jelöltje is befutó helyre került az RMDSZ jelöltlistáján. Besegített a kampányba Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is.
A kiváló mozgósítással a szövetségnek sikerült megfordítania támogatottsága évtizedes csökkenő tendenciáját, és a szenátusban a szavazatok 6,24 százalékával kilenc, a képviselőházban pedig a szavazatok 6,18 százalékával 21 mandátumot szerzett. Az RMDSZ-re leadott szavazatok aránya megközelíti a magyarság 6,5 százalékos romániai számarányát. A szövetség képviselete nagy mértékben megújult: a parlamenti mandátumot szerzett harminc magyar politikus közül 17-en újoncok lesznek a bukaresti törvényhozásban.
A jó előjelek már a júniusi önkormányzati választásokon megmutatkoztak, melyeken a magyar pártok jelöltjei összesen 210 polgármesteri tisztséget szereztek: 195-öt az RMDSZ, 13-at az MPP, és kettőt az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) koalíciója. Az RMDSZ-nek sikerült visszaszereznie a négy éve elvesztett Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét, Marosvásárhelyen azonban a teljes magyar összefogás sem volt elég a várost 2000 óta vezető Dorin Florea leváltására.
Az RMDSZ-nek a megyei önkormányzatokban is jó alkukat sikerült kötnie, amelyek révén a fölényesen uralt székelyföldi Hargita és Kovászna megye mellett Maros, Szatmár és Bihar megyében is megszerezte a megyei elnöki tisztséget.
A választási sikerekhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a romániai magyarság 2016-ban sem érezhette a román állam intézményeinek a kisebbségbarát megnyilvánulásait. Folytatódtak a székely zászló kitűzése miatt, valamint a polgármesteri hivatalok homlokzatára felírt községháza és városháza feliratok miatt indított perek, amelyek többségét immár nem a prefektusok, hanem a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ADEC) indította. E több tucat per szinte mindegyikében a magyar szimbólumok és a magyar feliratok ellen ítélt a bíróság.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i marosvásárhelyi felvonulás és autonómiapárti tüntetés a hatóságok példátlan reakcióját váltotta ki. Noha a csendőrség szóvivője a rendezvény végén úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozás rendbontás nélkül zajlott le, ugyanaz a csendőrség közel száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg összesen 70 800 lejre (4,95 millió forint) "be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvény" szervezése, illetve csendháborítás miatt. A Maros megyei törvényszék júliusban jogerősen is kimondta, hogy a szervezők törvényesen jártak el, így sikerekkel indulhatott a bírságok érvénytelenítéséért indított pereskedés.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) az év során három olyan vizsgálatot is indított, amelyek magyar közösségi vezetők ellen irányultak, és amelyeket a közösség a hatóság túlkapásaként érzékelt. Február közepén Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert gyanúsította meg azzal, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy a város által felvett hitelt. A polgármestert 60 napra eltiltották a hivatala gyakorlásától.
A DNA október közepén Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét gyanúsította meg befolyással való üzérkedéssel, és tiltotta el hivatala gyakorlásától. Az ügyészek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban kapja meg az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként hatvan fesztiválbérletet kapott, amelyeket később a választási kampányában segédkező az önkénteseknek adott át. Az ügyészségi eljárás során kiderült, hogy Horváth Anna 2016 februárja óta nemzetbiztonsági okokból állt titkosszolgálati megfigyelés alatt. E megfigyelés hozta felszínre a felfüggesztéséhez vezető ügyet.
November elejétől a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működése lehetetlenült el az intézmény 2014-es létrehozása körüli vélt törvénytelenségek ügyészségi kivizsgálása miatt. A DNA az ügy kapcsán házi őrizetbe helyezte Maros megye román főtanfelügyelőjét, és kitiltotta az iskolából Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját.
Barátságtalanul járt el a román kulturális tárca a magyar és a római katolikus közösséggel szemben decemberben is, amikor államtitkára nem képviselte a román állam beadványát, és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút.
Az erdélyi magyarok megannyi rendezvény, esemény alkalmával ismerkedhettek Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök életével, munkásságával. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága 2016-ot a 120 éve született püspök emlékévévé nyilvánította. Az 1980-ban elhunyt Márton Áron hamvait szeptember végén kőszarkofágba helyezték a gyulafehérvári érseki székesegyházban, hogy a hívek könnyebben imádkozhassanak sírjánál a boldoggá, majd szentté avatásáért. A püspök mindenféle elnyomással szembeni következetes kiállása a 21. század elején is példamutató lehet az erdélyi magyarság számára. MTI
2017. január 4.
Magyarokat sértő bejegyzést írt Facebook-oldalára a munkaügyi miniszteri tisztség várományosa
Lia Olguța Vasilescu 1991-ben kezdte politikai karrierjét a Nagy-Románia Párt alapító tagjaként, 1997-ben végzett a krajovai egyetem bölcsészkarán, egy helyi lapnál dolgozott, majd honvédelemből képezte magát, végül a szociológia doktora lett. Krajovai polgármestere nemrég múlt 42 éves, és már elvitte a DNA.
Olguța a Facebook-oldalánmagyarellenes bejegyzéstis közölt 2014-ben, amely most is elérhető, amelyben a következőt írja: Azokat a csavargó magyarokat nem nyugtatja le valaki két nyakra adott gumibotütéssel? (Pe derbedeii aia unguri nu ii potoleste nimeni cu vreo doua bastoane pe spinare?)
A hozzászólásokban az is olvasható, hogy van aki géppuskát javasolna a gumibot helyett.
Ezt magyarellenes, korrupt személyt fogja az RMDSZ is megszavazni?
Lia Olguța Vasilescut már 2012-ben is feljelentették magyarellenes megnyilvánulása miatt
Lia Olguţa Vasilescu 2012-ben, nem sokkal a polgármesterré választása után három craiovai építőtelepet látogatott meg. A Mediafax hírügynökségnek elmondta: arra kérte az építőket, hogy ezután a városban zajló építkezéseket végző szakmunkások nyolcvan százaléka helybéli legyen, számára ugyanis nem normális az a tény, hogy az ott dolgozók magyarul beszélnek egymás között, hiszen a craiovaiak pénzén dolgoznak.
Ekkor az RMDSZ feljelentette Vasilecut az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), ki is hallgatták. Döntésről nem találtunk hírt.
itthon.ma
2017. január 5.
Ki kicsoda a Grindeanu–Dragnea-kormányban? (1.)
Összeállt Sorin Grindeanu kormánya. A kijelölt miniszterelnök kabinetje a kormányfővel együtt 27 miniszterből áll, ez öttel több, mint a Cioloș-kormány tárcavezetőinek száma. A Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége négy miniszteri tárcát kapott. Nagy túlélők, titkos befutók, milliomosok és luxusnyugdíj-élharcosok népesítik be Sorin Grindeanu szerdán frissen felkent kabinetjét. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke már Grindeanu nevesítésekor kimondta, és a kormánynévsor is azt tükrözi: számára a lojalitás volt a legfontosabb szempont a miniszterek kiválasztásakor.
Távközlési miniszterből kormányfő
A miniszterelnök, Sorin Grindeanu 43 éves, karánsebesi születésű, matematikus-informatikus. Korábban (2014. december és 2015. november között) távközlési miniszter volt az utolsó Ponta-kormányban. 2004 és 2008 között önkormányzati képviselő Temesváron, 2008 és 2012 között Temesvár alpolgármestere, 2012-től az SZDP parlamenti képviselője. 2016 nyara óta a Temes megyei tanács elnöke, húsz éve tagja az SZDP-nek. Sorin Grindeanunak a Temesvár közvetlen szomszédságában lévő Gyüregen van egy telke 2005 óta, 2007-ben épített rá egy 200 négyzetméteres házat. Ezenkívül a Bánlakhoz tartozó Karátsonyifalván örökölt egy közel háromhektáros telket, illetve Temesváron 2011-ben vásárolt egy 270 négyzetméterest. 49 négyzetméteres lakását tavaly adta el 30 ezer euróért. 2009 óta van a birtokában egy Linhai márkájú quad, autója nincs. A deBanat.ro portál szerint legutóbb karácsony előtt nyilatkozta, hogy semmiféle miniszteri tisztségért nem hajlandó feladni a megyei tanács vezetését.A tökéletes helyettes: Sevil Shhaideh
Sevil Shhaideh neve akkor robbant be a köztudatba, amikor két hete Liviu Dragnea őt nevesítette a miniszterelnöki posztra. Klaus Iohannis államfő azonban úgy döntött, nem nevezi ki. 1987-ben végzett a bukaresti közgáz Gazdasági és Kibernetikai Tervezés karán, 1991-ig programozó volt egy mezőgazdaságot gépesítő konstancai cégnél. 1991-ben váltott át a közigazgatás területére: a megyei tanács munkaügyi igazgatóságán menedzselte az informatikai rendszereket 1993-ig, 2007-ig a teljes megyei tanácsban igazgatta a területet, 2007-ben pedig átnyergelt a tanács uniós pályázatokat kezelő igazgatóságához. Ő irányította a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének munkáját, a Mediafax szerint pedig fő tevékenysége a helyi közigazgatás működését szabályozó törvények módosításának előkészítése volt. 2012-ben  Liviu Dragnea, a regionális fejlesztések frissen kinevezett minisztere felhívta Bukarestbe államtitkárnak. 2015-ben beugrott egyenesen Dragnea helyére a bársonyszékbe, aki azért volt kénytelen lemondani miniszteri tisztségéről, mert jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték választási csalás miatt. Tökéletes helyettese olyan jól összenőtt a minisztériummal, hogy nem távozott a Ponta-kormány 2015 végi bukásakor, azóta is miniszteri tanácsadóként segíti Vasile Dîncu tárcavezető munkáját a technokrata kormányban. Vagyonbevallása szerint 1994-ben vásárolt egy 47 négyzetméteres lakást Konstancán, férjének pedig három ingatlana van Szíriában.
Daniel Constantin, aki mindig talpra esik
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) színeiben miniszterelnök-helyettesi posztot, illetve a környezetvédelmi tárcát megszerző Daniel Constantin 38 éves. Politikai karrierjét Dan Voiculescunak, a Konzervatív Párt (KP) alapítójának köszönheti, 2006-ban lépett be a pártba, s mentorához köti majd 300 ezer eurós tartozás is.  2011-től a KP és az NLP által alakított  szövetséget vezeti Crin Antonescuval közösen, majd a Szociálliberális Unió (SZLU) vezetőségi tagja. Végzettsége szerint mérnök, többek között Skóciában és Írországban szerzett képesítést. 2003-ban tanácsadóként alkalmazta a mezőgazdasági minisztérium európai integrációs államtitkársága. A Ponta-kormány idején mezőgazdasági miniszter. Ahogy karrierjének ívéből is kitűnik, mindig ott van, ahol a párt szakad. Állítólag a mostani választások után átigazolt volna az LDSZ-ből a liberálisokhoz, mert elégedetlen volt a Călin Popescu Tăriceanu által kialkudott pozíciókkal. Úgy tűnik, egy miniszterelnök-helyettesi tisztséggel sikerült maradásra bírni.Shhaideh jobb keze: Mihaela Toader
Az európai forrásokért felelős tárca nélküli miniszter, Mihaela Toader korábban is vezető pozícióban volt a minisztériumnál. Gyakorlatilag Sevil Shhaideh beosztottja lesz, és a régiófejlesztési minisztériumnál fog tevékenykedni. Ennek rendelik alá ugyanis az európai forrásokért felelős tárcát. 2013 márciusában, Eugen Teodorovici mandátuma idején került a minisztériumhoz. Az utóbbi időben gyermeknevelési szabadságon volt. Mihaela Toader jogot végzett a Nicolae Titulescu magánegyetemen, majd mesteri képzésen vett részt az európai tanulmányok szakon.
Teodor Meleșcanu, a nagy túlélő
Karrierdiplomataként a forradalom előtt és után is mélyen be volt ágyazva a Dâmbovița-parti politikába, és közel állt a titkosszolgálatokhoz, az egyiket még vezette is. Töretlen politikai karrierje töredékmandátumokon, törpepártokon és kamikaze vállalásokon át ívelt az utóbbi évtizedben. Legrövidebb megbízatását botrányok közepette vette át és adta vissza: mindössze nyolc napig volt külügyminiszter Victor Ponta kormányában. Furcsa volt az is, hogy 2014 szeptemberében lemondott a külföldi hírszerző szolgálat vezetéséről, amelyet 2012 februárjában vett át, csak azért, hogy eleve vesztesként induljon az államelnök-választáson.Diplomatakarrierje 25 éves korában, 1966-ban indult, 1992-ben nagykövetté nevezték ki, ugyanazon év novemberében pedig külügyminiszterré Nicolae Văcăroiu kormányában. Ezután háromszor választották meg szenátorrá mindig más párt színeiben: 1996-ben a Szociáldemokrata Párt, 2000-ben a D.A. Szövetség, 2008-ban az NLP listáin indult. Másfél évig, 2007 áprilisa és 2008 decembere között a Tăriceanu-kabinet védelmi minisztere, 2008. január 15. és február 29. között ideiglenes igazságügyi minisztere volt.Ion Mihai Pacepa, a Securitate Amerikába szökött tisztje szerint Meleșcanu azok közé a titkos szekus tisztek közé tartozott, akik a forradalom után átvették a belföldi (SRI) és a külföldi (SIE) hírszerzés, valamint a külügy irányítását, és megtartották Ceaușescu nagyköveteinek 80 százalékát.Akit csak majdnem vittek el: Alexandru Petrescu
A gazdasági minisztérium élére javasolt Alexandru Petrescu 2014 júniusától egy olyan időszakban igazgatta a Román Postát, amikor a legnagyobb román munkáltatók egyikének számító állami vállalat berkeiben az egyik legnagyobb korrupciós botrány érlelődött. A távközlési minisztérium tavaly augusztusban jelentette az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél, hogy rendellenességeket találtak néhány közbeszerzési eljárás kapcsán. Szintén az ő vezetése alatt büntette meg a versenytanács 7,4 millió euróra a postát, amiért megsértette a versenyszabályokat. Ennek ellenére Petrescu bruttó 135 418 lejt vett fel jutalomként. Alexandru Petrescu egyébként egyszerre román és brit állampolgár. Gazdaságot tanult a University of Wales-en, majd Londonban a bankszektorban töltött be vezető pozíciót.Iliescu embere a kulturális tárca élén
A 40 éves, megrögzötten baloldali Ioan Vulpescu ortodox teológiát végzett, majd filozófiából doktorált. 2004-től Ion Iliescu volt államfő kulturális tanácsadója. A Ponta-kormány idején – 2014 decembere és 2015 novembere között – már vezette a kulturális tárcát. 2012 és 2016 között parlamenti képviselő. Azt megelőzően különböző kulturális intézményekben és testületekben vállalt szerepet. Minisztersége idején politikai ellenfelei lemondását követelték, mert nem juttatott elegendő pénzt a kulturális intézmények fenntartására és az országos jelentőségű fesztiválok megszervezésére, és nem szentelt kellő figyelmet a nemzeti kisebbségek kulturális értékeinek megőrzésére. A neki szánt tárca nevét most kibővítik a nemzeti identitás védelmével is.
Hrebenciuc jó barátja kapja az oktatási tárcát
Az oktatási tárca élére javasolt Pavel Năstase az oktatási rendszer egyik legjobban fizetett vezetője. A 65 éves Năstasénak a vagyonbevallása szerint három ingatlanja, két telke, egy Audi típusú gépkocsija, 1,5 millió leje, 135 ezer eurója és 35 ezer dollárja van, mindezt állami fizetésekből és EU-s alapokból sikerült összehoznia. Korábban a bukaresti gazdasági egyetem rektora volt, jelenleg a felsőoktatási intézmény szenátusának elnöke. A több korrupciós ügyben is gyanúsított Viorel Hrebenciuc egyik régi barátja, akinek fiát úgy juttatta katedrához az általa vezetett egyetemen, hogy a férfinak (mármint Hrebenciuc fiának) korrupciós ügyeit még tárgyalta a bíróság. Egyébként ügyviteli informatikát tanít az egyetemen, melyen ő maga is végzett. 1968-ban doktorált gazdasági informatikából. 
Ana Birchall, a milliomos szuperjogász
Ana Birchall 1973-ban született a Prahova megyei Mizilben. Jogot végzett, majd a Yale Egyetemen doktorált pénzügyi jogból és csődeljárásból, és a Wall Street egyik ügyvédi irodájában dolgozott. 2003-ban tért vissza Romániába, 2005 óta a bukaresti SZDP tagja, a párt progresszista fórumának vezetője, jelenlegfőtitkárhelyettese. Ügyvédként és egyetemi tanárként is dolgozik, a Dimitrie Cantemir Egyetem oktatója.
Rövid ideig Mircea Geoană volt külügyminiszter és Victor Ponta volt kormányfő tanácsadója is volt. 2012 óta képviselő, mandátuma alatt az európai ügyek bizottságát vezette, de az oktatás és esélyegyenlőség kérdései is foglalkoztatják. Az egyik legintenzívebben kommunikáló romániai politikus, napi szinten ontja a közleményeket, blog- és Facebook-bejegyzéseket.Férjével, Martyn Birchall üzletemberrel együtt öt lakása van, kettő az Egyesült Államokban. Külföldi befektetéseik 23 millió euróra rúgnak.
Belügyminiszter Dragnea hátországából
Az 1970-ben született Carmen Dan a pártelnök Liviu Dragnea megyéjében, Teleormanban vált általános iskolai titkárnőből belügyminiszterré – írja az Adevărul. 1989-ben érettségizett, egyetemi diplomát viszont csak 2000-ben, 30 évesen szerzett: a rendőrakadémiát végezte el. Korábban járt a teljesen ismeretlen Ökológiai Egyetem jogi karára. Érettségi után hat évig volt a 11 ezer lakosú Videle városka egyik általános iskolájának titkárnője, majd az Agricola, később a Raiffeisen Bank helyi kirendeltségén dolgozott. 2002-től 2012-ig jogtanácsos, majd ügyvezető igazgató volt a Teleorman megyei tanácsnál. Alprefektus, majd 2016 márciusa és októbere között a megye prefektusa volt. A tisztségről azért mondott le, hogy az SZDP szenátori listájának élén induljon az idei parlamenti választásokon. A szenátus jogi bizottságának elnökévé választották.
Petre Daea, a honatyák luxusnyugdíjának élharcosa
Az 1949-ben született Petre Daea agronómus végzettségével 1989 előtt a Mehedinți megyei agronómiában, utána a megyei tanácsban szintén agrárvonalon építgette hivatalnoki karrierjét. 2001 óta tagja az SZDP-nek, 2004 júliusa és decembere között, a Năstase-kormány utolsó félévében annak mezőgazdasági minisztere, korábban államtitkára volt. Nyomozás is indult ellene, mert köze lehetett az ország legtermékenyebb földterülete, a brăilai Nagy Sziget koncesszionálásához. A koncesszió haszonélvezője, Culiţă Tărâţă azóta elhunyt. 2004 óta három mandátumot nyert a törvényhozásban, a mezőgazdasági bizottságokban tevékenykedett. Emellett ő kezdeményezte a honatyák luxusnyugdíját lehetővé tevő törvényjavaslatot.(folytatás holnapi lapszámunkban)
(forrás: Főtér.ro,  HotNews, a News.ro és az Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 5.
Egy vitatott kormányalakítás margójára
Alaposan felkavarta a Facebook közösségi portál fenyőillatú és tűzijátékos állóvizét kedden Grindeanu (vagy inkább Dragnea?) kormányának névsora, egymás után születtek a bejegyzések arról, hogy ki és miért nem alkalmas a tisztségre, egyáltalán semmilyen tisztségre, nemhogy az ország ügyeinek irányítására. 
Az a tény, hogy a kormányalakítással megbízott Sorin Grindeanu rágyújtott a parlament épületében, még akkor is gyerekes huncutságnak hat, ha rendes cigarettát szívott (amit azóta cáfolt), ahhoz képest, hogy milyen bűnlajstrom írható egyik-másik minisztere számlájára.
Magyar szempontból az fáj a leginkább, hogy a kabinetben helyet kapott a politikai karrierjét a Nagy-Románia Pártban (PRM) elkezdő Lia Olguţa Vasilescu, akinek a magyargyűlölete is elég lenne ahhoz, hogy ne lehessen egy jelentős magyar közösséggel rendelkező ország minisztere, nemhogy az a tény, hogy kenőpénz elfogadása és pénzmosás gyanújával vizsgálódik ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Az is kétszeresen szomorú vagy inkább rettenetesen bosszantó, hogy arra a Marius Duncára bízzák az ifjúságpolitikával foglalkozó tárcát, akit a Colectiv-tragédia után elsőként vontak felelősségre, és menesztettek, hiszen ezek szerint nem számít valakinek az előélete, ha jó pártkatona. Másodsorban pedig épp a nép akaratát veszik semmibe. Hiszen ezek szerint hiába vonultak utcára ezrek az emberéleteket követelő klubtűz után azt skandálva, hogy a korrupció öl, és kérve a politikum megújulását, a szociáldemokratáknak – ahogy egyébként jó egy éve világosabb a napnál – eszük ágában sem volt legalább egy árnyalatnyit változni.
Ha akartak volna, nem az elítélt Liviu Dragneával, valamint több bűnvádi eljárás alatt álló képviselővel és szenátorral masíroztak volna be győzedelmesen a parlamentbe, hanem legalább a látszatra odafigyeltek volna. A kormány névsora pedig újfent bebizonyította, hogy – hiába a hazafias retorika – csak saját érdekeiket tartják szem előtt, a nép csak annyira kell, hogy odaüsse a pecsétet, ahova „kell". Az ígéretek viszont még addig sem tartanak, amíg megszárad a tinta a szavazócédulán.
Persze mondhatnánk azt is, hogy ilyen a politika, s a nép sem adott túl sok esélyt azoknak, akik szerint lehetne más is. De Dragneának a választások óta (is) tanúsított arroganciája azért mégiscsak túlzás. Ennek tükrében nem tudjuk, elhiggyük-e neki, hogy a párt tényleg csak akkor avatkozik be a kormányzásba, ha azt látja, hogy nem tartják be a kormányprogramot.De nem akarunk messzemenő következtetéseket levonni egy alig megalakult kormányról. Lássuk, mit tudnak.
Az első nagy próbatétel a 2017-es költségvetés lesz, amihez sürgősen hozzá kell látniuk. A büdzsé tervezete pedig sok kérdésre választ ad majd. Legalábbis reméljük, hogy a költségvetés elfogadása után nem maradnak kérdőjelek, hogy honnan kerül pénz a béremelésekre és a nyugdíjasoknak ígért kedvezményekre, illetve mi lesz a román közszolgálati média finanszírozásával.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 10.
Megszűnés kapujában a vásárhelyi katolikus iskola
Alig pár lépés választja el a megszűnéstől a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot: a tanintézet igazgató hiányában nem tudja benyújtani az új beiskolázási tervét, az önkormányzat pedig nem szavazott a megyeszékhely iskolai hálózatáról.
Aláírási joggal nem rendelkező személy hiányában a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium nem adhatja le a 2017/2018-as tanévre szóló beiskolázási tervét. Az újabb 60 napig hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsoltnak ősszel ugyan sikerült az igazgatói tisztségre kiírt versenyvizsgája, Maros megye főtanfelügyelője viszont nem hajlandó kinevezni az intézmény élére. Nadia Raţă azzal érvelt, hogy a Római Katolikus Státus által létrehozott oktatási intézmény nem szerepel Marosvásárhely iskolai hálózatában. Erről kizárólag a helyi önkormányzat hivatott dönteni, Dorin Florea polgármester azonban nem hívta össze a decemberi tanácsülést.
Vészesen közeleg a határidő
Közben a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői kezdeményező csoport arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy a napok telnek, és január 11-én lejár az a határidő, míg a tanintézetek benyújthatják a beiskolázási tervüket a tanfelügyelőségnek. „Nagyon reméljük, hogy iskolánk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgató, illetve felhatalmazott személy hiányában is le tudja adni az iratcsomót, és azt el is fogadja a tanfelügyelőség. Enélkül nem indulhatnak új osztályok gyerekeink iskolájában, ez fontos feltétele az iskola gördülékeny és fenntartható működésének. Kérjük, hogy a szülők és a pedagógusok figyeljenek a határidőre és arra, hogy a beiskolázási tervezet kerüljön elfogadásra” – hívták fel a figyelmet a civilek. A szülők arra is rámutatnak, hogy amennyiben ez nem történik meg, „újabb lépéssel kerülünk közelebb a katolikus iskola megszűnéséhez”.
Időhúzásra játszik az önkormányzat?
Patthelyzet alakult ki – állapította meg a téma kapcsán Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes is, aki hétfőn értesítette a helyzetről a minisztériumot, a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatóját, valamint az RMDSZ helyi és szenátusi képviselőit. „Csak azt tudom, ha az önkormányzat nem szavazza meg, hogy az iskolahálózatban helyet kapjon a katolikus gimnázium, akkor már nincs miért beszéljünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés” – mutatott rá Illés Ildikó. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért javaslatokat az iskoláktól, utólag 11-ig halasztotta a határidőt.
Hogy miként hozhat a helyi tanács két nap alatt döntést az iskolák ügyében, a válasz egyértelmű: sehogy. A polgármester elmulasztotta összehívni a decemberi soros önkormányzati ülést, rendkívüli közgyűlés összehívására pedig legalább három napra lenne szükség. Hogy 2016 utolsó hónapjában miért nem ült össze a képviselői testület, talány marad. A Szabad Emberek Pártja (POL) képviselője, Hermann Mark Christian is feltette ezt a kérdést, de, mint állítja, Andrei Mureşan városházi jegyzőtől semmitmondó választ kapott.
„Nem lettem okosabb attól a választól, viszont az a gyanúm, hogy a városháza időhúzásra játszik. Ugyanis mind a csíkszeredai, mind a marosvásárhelyi törvényszék arra kérte az önkormányzatot, hogy jelöljön ki soraiból egy személyt, aki a várost képviseli a Transil futballpálya, illetve az ASA ügyében. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint ugyanis mindkét esetben jelentős kár érte a várost” – mondta el a POL helyi tanácsosa. Hermann hozzátette: ő határozottan támogatja a katolikus iskola ügyét, de a kezdeményezést az RMDSZ-es kollégáitól várja el, „annál is inkább, mivel ők kampányoltak ezzel”.
Lapunknak nyilatkozva Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Maros megyei elnöke belátta, szakmai szervezetük ebben az ügyben tehetetlen. „Mi csak tanáccsal tudunk segíteni a kollégáknak, de a megoldás az önkormányzat, a tanfelügyelőség és a minisztérium kezében van” – mondta. Hozzátette: a beiskolázási tervről szóló döntést az iskolai vezetőtanácsnak kell meghoznia, az okiratot viszont csak az igazgató írhatja alá.
Hétfőn egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben aláhúzzák, Nadia Raţă főtanfelügyelő súlyosan megsértette az oktatás és a tanulók érdekeit azáltal, hogy megtagadta Tamási Zsolt kinevezését a versenyvizsgával elnyert igazgatói tisztségbe. „Ezt a törvénysértő túlkapást azonnal orvosolni kell” – szögezik le az aláírók, akik a normális viszonyok visszaállítását sürgetik a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban.
Amint arról beszámoltunk, a DNA hatvan nappal meghosszabbította Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket. Tamásinak nem szabad belépnie a gimnáziumba, nem szabad felvennie a kapcsolatot az ügyben érintettekkel, és az ügyész engedélyét kell kérnie, ha el akarja hagyni az országot. Az ügyészség szerint Tamási Zsolt és Ştefan SomeşanMaros megyei főtanfelügyelő annak ellenére járult hozzá a gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 11.
B terv a marosvásárhelyi katolikus iskola megmentésére
Bár sokan attól tartanak, hogy adminisztratív problémák miatt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) célkeresztjébe került marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium nem tudja időben benyújtani a 2017/2018-as tanévre szóló beiskolázási tervét, Székely Szilárd, az iskola pedagógusa még mindig optimista.
A többnyire szülőkből álló, Civilek a Katolikus Iskoláért elnevezésű akciócsoport a hét elején arra hívta fel a figyelmet, hogy ma telik le a határidő, amíg az oktatási intézmények benyújthatják a beiskolázási tervüket a megyei tanfelügyelőségen. Székely Szilárd elmondta, a gimnázium tantestülete már december 21-én feltöltötte a minisztérium és a tanfelügyelőség adatbázisába a beiskolázásra vonatkozó tervet, ma pedig benyújtják az iratcsomót a tanfelügyelőségen.
A tantestület a hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt igazgató hiányára is talált megoldást. „A jogszabály szerint a tanári kar egyharmadának is van lehetősége vezetőtanácsi gyűlést összehívni. Mi még december végén lebonyolítottuk ezt, és az ünnepek előtt elkészítettük a dokumentációt” – mondta, hozzátéve, hogy mindannyian bíznak az ügy megoldásában.
Csíki bízik a román tanácsosokban
Hogy a 23 helyi tanácsosból a tíz RMDSZ-esen kívül az ügyészség által kavart botrány után még hányan szavazzák meg azt az iskolahálózatot, melyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium is helyet kapna, még nem tudni. Csíki Zsolt önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője – aki maga is iskolaigazgatóként tevékenykedik a sportgimnázium élén – úgy véli, 2017-ben egy normális gondolkodású embernél ez nem jelenthet különösebb gondot. Kérdésünkre, hogy egyeztettek-e valamelyik párttal a kérdésben, a szövetség frakcióvezetője nemmel válaszolt.
„A kampányban sokan sokat beszéltek, de nem hinném, hogy fennállna a veszély, hogy kollégáink a katolikus iskola ellen szavazzanak. Ha a városháza nem foglalja be a beiskolázási tervbe a katolikus iskolát, az RMDSZ egyszerűen nem fog szavazni. Most dől el, kinek milyen vastag a bőr a képén!” – jelentette ki Csíki Zsolt. Számára talány marad, miért maradt el a decemberi soros ülés, amikor az önkormányzat elfogadhatta volna az iskolahálózatról szóló határozatot, azonban úgy véli, semmi sincs veszve, ha ezt január 26-án teszi meg.
Péter FerencMaros megyei tanácselnök, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvivő elnöke úgy tudja, amennyiben a városi képviselő-testület nem dönt a jövő évi struktúráról, az élet nem áll le, az iskolák nem zárnak be, hanem a 2016/2017-es hálózat marad érvényben.
Lesz továbblépés?
Amint beszámoltunk róla, Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő hétfőn azt nyilatkozta lapunknak, hogy patthelyzet alakult ki az iskola körül. Ugyanis igazgató híján nincs aki aláírja a beiskolázási tervet, és a városi tanács sem szavazott még az iskolai hálózatról. Mint mondta, hiába értesítette az oktatásügyi minisztériumot és a polgármesteri hivatalt, az illetékesek hozzáállásából úgy tűnt, mindenki mástól várja a megoldást.
„A délelőtti videokonferencián felvetettem a minisztériumi illetékeseknek, végighallgattak, de választ nem adtak. Én csak azt tudom, ha az önkormányzat nem szavazza meg az iskolahálózatot, amelyben helyet kapna a katolikus gimnázium, akkor már nincs mit beszéljünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés” – szögezte le Illés Ildikó. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért javaslatokat az iskoláktól, utólag 11-éig tolta ki a határidőt. Nadia Raţă főtanfelügyelő korábban azt nyilatkozta, éppen azért nem nevezte ki az igazgatói tisztségbe a korábban sikeresen versenyvizsgázó Tamási Zsoltot, mert szerinte az iskola törvénytelenül működik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 12.
Idén sem lesz önálló magyar iskola Besztercén
Jövő tanévtől sem tanulhatnak különálló tanintézetben a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnázium magyar tagozatának diákjai, ugyanis az önálló magyar tanintézet régóta dédelgetett terve nem kerül be 2017/2018-as beiskolázási stratégiába. Ehhez elsősorban a helyi tanács határozatára lett volna szükség, de választási év lévén, az elmúlt esztendőben nem is került napirendre a kérdés, mondta el a Krónikának Décsei Attila. A Beszterce-Naszód megyeiRMDSZ-szervezet elnöke szerint a szövetség és a helyi magyar közösség ennek ellenére nem mond le az önálló magyar iskola tervéről, ehhez csupán a megfelelő alkalmat, illetve egy, a magyar tagozat befogadására alkalmas épületet keresi.
A költözést elsősorban az akadályozza, hogy az Andrei Mureşanu Főgimnázium vezetősége egyik épületéről sem hajlandó lemondani a háromból a magyar tagozat javára, egy erre vonatkozó tanácsi döntés ráadásul a román társadalom sem fogadná pozitívan, a város egyik legerősebb tanintézetéről lévén szó, magyarázta lapunknak Antal Attila, az Andrei Mureşanu Főgimnázium aligazgatója, aki az RMDSZ egyetlen képviselője is a helyi önkormányzatban. Besztercén egyébként a magyarság aránya 6 százalék körüli. „Jómagam, az RMDSZ és a helyi magyar közösség is megértette, hogy amíg nincs egy épület, amelybe a magyar tagozat »kivonulhat«, addig nem fog létrejönni az önálló magyar tanintézet” – vonta le a következtetést az önkormányzati képviselő, aki szerint az ingatlan megtalálásáig nem érdemes napirendre tűzni a kérdést.
„Nem akarok arról álmodozni, hogy magyarországi forrásokkal fel lehetne építeni egy magyar iskolát, hiszen ez nem is szükséges. A román gyerekek létszáma is fogy, így előbb-utóbb valamelyik iskola kiürül, vagy átszervezés révén helyet biztosítanak nekünk” – vázolta a lehetséges megoldást az illetékes, aki szerint bár szó esett különböző épületekről, egyelőre egyik sem biztos.
Maradt a támogatás
Antal Attila úgy véli, a helyi önkormányzat részéről továbbra is megvan a nyitottság az ügy rendezése iránt, főleg, hogy a városvezetésben és a tanácsban a tavalyi választások nyomán nem történt jelentős változás 2015-höz képest, amikor a testület elvi beleegyezését adta az önálló magyar tanintézet létrehozásához. Akkor azonban formai hibákra hivatkozva a minisztérium visszadobta a döntést, második, illetve harmadik nekifutásra pedig már nem sikerült megszerezni a többség jóváhagyását, elevenítette fel az RMDSZ besztercei elnöke, aki szerint Ovidiu Creţu polgármester számos alkalommal kinyilvánította, hogy támogatja az önálló magyar iskola tervét. Sőt a városvezetés attól sem zárkózik el, hogy épületet biztosítson a magyaroknak, ami Besztercén – ahol évtizedeken keresztül tabutémának számított az önálló magyar iskola gondolata – nagy előrelépést jelent.
Amikor meglesz az épület, újra a tanács napirendjére kerül az ügy, mondta Antal Attila, aki a korábbi határozattervezeteket is benyújtotta. „Másképp egy újabb bukásnak nézünk elébe, és nem tudom, a besztercei magyar társadalom ki tud-e heverni több ilyen bukást. Ezért várunk vele addig, amíg úgy érezzük, hogy biztosra megyünk” – fogalmazott a Krónikának az önkormányzati képviselő, aki szerint most csak „megszusszannak az újabb csata előtt”.
Rossz ómen a katolikus iskola esete
Antal Attila úgy véli, jelenleg nem is annyira az önkormányzatot, mint inkább a megyei tanfelügyelőséget lesz nehéz megnyerni az ügynek a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozása kapcsán indult DNA-eljárás miatt. „Tanfelügyelőségi szinten most nagyon elzárkóznak az önálló magyar intézmények létrehozásától” – jelentette ki a tanácsos, aki abban bízik, hogy a kedvező országos politikai helyzet hatására ez a jövőben változni fog. Ráadásul, mint rámutatott, a két ügy között nagy a hasonlóság, Marosvásárhelyen, akárcsak Besztercén az volt a gond, hogy az önkormányzat csak elvi beleegyezését adta az iskola létrehozásához, nem döntött ténylegesen az alapításról. „Ha pozitívan zárulna le a katolikus iskola ügye, az a mi ügyünknek is használna” – jelentette ki, hozzátéve, az RMDSZ előbb-utóbb újra megpróbálja napirendre tűzni a kérdést, csak attól tart, hogy tanfelügyelőségi szinten blokkolni fogják.
Nagy az igény a szakoktatásra
Az önálló magyar iskola amiatt lenne fontos, mivel ott szakoktatás is folyhatna, ami a jelenlegi elméleti líceumi keretek között nem lehetséges, hívta fel a figyelmet Décsei Attila, aki szerint a besztercei magyar tagozat megyei szinten sok diákot veszít a szakoktatás hiánya miatt. Elsősorban a Szászlekence környéki magyar falvakból – Szentmáté, Felőr, Tacs, Cegőtelke – járatják a gyerekeket a község román szakiskolájába, ezeket, ha lenne magyar nyelvű szakmai képzés, oktatás, be lehetne vonzani a megyeközpontba. Jelenleg, ha valaki anyanyelvén akar szakmát tanulni, Désre vagy Szamosújvárra kell mennie, de előfordult, hogy ösztöndíj-lehetőséggel Székelyudvarhelyre „csalták” a szórványbeli gyerekeket. Többek között ennek tulajdonítható, hogy a két 9. osztályban összesen 20 (6, illetve 14) gyerek van.
Antal Attila szerint ezek indulását főként a magyar iskola meghiúsulása miatt hagyta jóvá a tanfelügyelőség, de ősszel már minisztériumi engedélyre lesz szükség ahhoz, hogy megmaradhassanak. Ezzel szemben előkészítő osztályban 27 gyerek van, és négy óvodai csoport működik a megyeszékhelyen, ami azt mutatja, hogy a jövőben lenne utánpótlás, tette hozzá az aligazgató. A besztercei magyar iskola létrehozásának ügye 2015-ben három alkalommal került a városi képviselőtestület napirendjére, az első határozatot formai hibák miatt dobta vissza a szaktárca, mely a javasolt nevet – Hunyadi János Gimnázium – is kifogásolta.
Pap Melinda
kronika.ro
Erdély.ma
2017. január 12.
Felfüggesztették tisztségéből a SRI operatív vezetőjét
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, Eduard Hellvig felfügesztette tisztségéből a SRI operatív vezetőjét, Florian Coldeát, miután Sebastin Ghiță szökésben lévő üzletember több bűncselekmény elkövetésével vádolta meg nyilvánosan a tábornokot.
A SRI csütörtök esti közleménye szerint a szolgálatban bizottság jön létre Florian Coldea esetleges törvényszegéseinek vagy szakmai vétségeinek kivizsgálására. A vizsgálat lefolytatásáig a SRI eddigi második emberének hatáskörét Eduard Hellvig veszi át.
A több bűncselekménnyel gyanúsított és országos körözés alatt lévő Sebastin Ghiță az elmúlt napokban videóüzenet-sorozatban számolt be Florian Coldea állítólagos viselt dolgairól. Az üzletember a legutóbbi, szerda este közzétett felvételen azt bizonygatta, hogy szoros baráti viszonyt ápol a tábornokkal, akivel néhány alkalommal együtt is nyaraltak külföldön. 
Sebastin Ghiță azzal vádolja Florian Coldeát, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjével, Laura Codruța Kövesivel együtt az irányításuk alatt tartják az államfőt, és azzal zsarolják Klaus Johannist, hogy bűnvádi eljárásokat indíttatnak ellene, illetve a felesége ellen. Az üzletember azt állítja: a SRI igazgatóhelyettese letartóztatással fenyegette meg Victor Ponta korábbi miniszterelnököt, ha erőlteti a Brassó-Comarnic autópálya megépítését.
Néhány napja az egyik videóüzenetben Sebastin Ghiță arról is beszélt: Florian Coldea megzsarolta az akkor kormányfői tisztséget betöltő Victor Pontát, hogy Laura Codruţa Kövesit javasolja a DNA élére. A korrupcióellenes ügyészség vezetője erre a kijelentésére nem kívánt reagálni, csak annyit jegyzett meg, hogy „egy szökésben levő gyanúsított” nyilatkozatait nem kommentálja.
Korábban az üzletember azzal is vádolta Coldeát és Kövesit, hogy igazságtalan döntések születtek bizonyos büntetőjogi perekben, így például a 2014-ben tíz év jogerős börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu médiamágnás és politikus esetében. Egy hangfelvételt is közzétett, amelyen Traian Băsescu államelnök is megszólalt, aki az elmúlt években a hírszerzés szigorúbb ellenőrzését szorgalmazta. Szerinte ugyanis a hírszerzés túl nagy befolyásra tett szert az igazságszolgáltatásban és a közéletben, ami visszaélésekre ad lehetőséget. A Ghiță  által kiszivárogtatott felvétel ügyében január elején a legfőbb ügyészség hivatalból vizsgálatot indított.
Az üzletembert többek között megvesztegetéssel, zsarolással, befolyás vásárlásával, titkosnak minősülő információk nyilvánosságra hozatalával és jogosítvány nélküli gépkocsivezetéssel gyanúsítják. Bűnvádi dossziéja 1300 oldalas, és öt feljelentésen, illetve 35 tanú vallomásán alapul. Távollétébenletartóztatási parancsot adtak ki ellene, mert nem jelent meg az ügyészségen, amikor beidézték. Azóta országos körözés alatt ál, emellett nemzetközi elfogatóparancs is készül ellene.
maszol.ro
2017. január 14.
Vizsgálatot indított a SRI Ghiță leleplezéseinek ügyében
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) bejelentette, vizsgálat indult Sebastian Ghiță volt képviselő leleplezéseinek ügyében, a belső vizsgálat lezárultáig pedig Florian Coldea igazgatóhelyettes hatáskörét az intézmény igazgatója veszi át.
Sebastian Ghiță mostanáig hét felvételt hozott nyilvánosságra a România Tv-ben, amelyekben szó esik Florian Coldeaáról, valamint Laura Codruța Kövesiről, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetőjéről, akikről azt állítja, hogy baráti viszonyban álltak vele.
A szerdán sugárzott felvételen Sebastian Ghiță azt mondja, hogy több ízben is üdült külföldön Florian Coldeával és családjaikkal, és egy fényképet is közölt, amin többek között két nő látható, akikről azt állítja, hogy egyikük az ő felesége, a másik pedig Dorina Coldea, Florian Coldea felesége. Dorina Coldea szintén a SRI-nél dolgozik.
Egy másik felvételen Florian Coldea egy ház teraszán jelenik meg. A film Sebastian Ghițával folytatódik, aki megjelenik a teraszon, és valakivel beszélget, ám a beszélgetőpartner nem jelenik meg a képeken.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 16.
Ne legyenek illúzióink!
A legmorbidabb történeteknek is vannak humorosnak mondható mozzanataik. Ami most zajlik a SRI és a DNA környékén, ahhoz nem a morbid jelzőt célszerű használni, bár a mocsárban sosem lehet tudni, melyik lépés bizonyul végzetesnek. Na igen, a humor. Ilyen „betéttel” tette valamelyest derűsebbé a légkört az elnöki hivatal szóvivője: megjelent a sajtó képviselői előtt, hogy közölje a közvéleménnyel: semmiről nem tud semmit. Illetve, hogy annyit igen: az elnök valóban találkozott Florian Coldeával, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőhelyettesével, akiről mostanság furcsábbnál furcsább dolgok látszanak felszínre kerülni. Ennyit tudott mondani az eseményről a szóvivő, ami joggal váltotta ki a sajtósok kárörvendő élcelődését. Legyünk azonban megértőek. Képzeljük el, hogy az elnöki hivatalban hetelő sajtó joggal válhat türelmetlenné, így rendre kérdéseikkel zaklathatták a szóvivőt, aki tehetetlenségében mindegyre rányitotta az ajtót Klaus Johannisra, hogy hát érdeklődik... S ez ismétlődött újra meg újra, amíg az elnök türelmét vesztve rámordulhatott a hölgyre: ha még egyszer benyit, úgy kivágja, mint..., mint..., mondjuk, hogy a lába sem éri a földet! A hölgy pedig kénytelen-kelletlen kiállt a mikrofon elé, s közölte, eddig és ne tovább: nem tud semmiről semmit! A terebélyesedő botrány egy klasszikusnak számító mondással is jellemezhető: egy bolond akkora követ dobhat a kútba, hogy azt tíz okos sem képes kivenni. Sebastian Ghiţă természetesen nem bolond, sőt. A szóban forgó ügyhöz pedig szerintem száz okos sem elég. De hagyjuk a humort. Komolyra fordítva a szót, és úgy, hogy mi sem tudunk semmit, jogunk van kombinálgatni az információmorzsákat, amelyeket kellő türelemmel naponta kihámozhatunk a parttalan locsogóműsorokból, az írott meg az internetes lapok bennfentes vagy annak tűnő fejtegetéseiből. Azt mindjárt látni, hogy Coldea „mélységes” titkok tudója, s az elnököt joggal érdekelhette, hogy felfüggesztése esetén mit kezd ezekkel a mostanra tarthatatlanná vált helyzetben. Vagyis alku folyhatott kettőjük között. A jól értesültségüket fitogtatók azt is emlegetik, hogy Coldea és Codruţa Kövesi esetleg zsarolhatják Johannist. Ez sem kizárt, bár Johannis szempontjából könnyen ledolgozható a hátrány, amivel esetleg sarokba szorítható. Eléggé nevetséges lenneugyanis valamiféle házügyön lebukni... Így inkább Coldea látszik érdekeltnek valamilyen alkuban a SRI-ben fontos feladatokat ellátó felesége (ugyancsak tábornoki rangban) érdekében. Közben a SRIhez köthető más rokoni szálak is felmerültek, ami tovább bonyolítja kényesnek mondható helyzetét. Érdemes arra figyelni, hogy vajonmerről próbálnak meg mentőövet nyújtani neki. Ami azonban, feltételezésem szerint, nagyobb bizonyossággal szóba kerülhetett a „történelmi” beszélgetésen: mi az, aminek semmilyen körülmények között nem szabad kiderülnie, bármerre is kanyarogjanak a nyögvenyelősen elindult vizsgálódások szálai. Ez pedig az, hogy a pillanatnyilag célkeresztbe került Coldea és Kövesi milyen külföldi érdekek szolgálatában jártak el munkájuk során. A Ghiţă-féle videosorozatban a botrányt önleleplezésével kiváltó egykori s még talán mai „belsős” ügynök több esetben is utalást tesz erre. Mintegy ezzel indokolva, hogy a hosszú ideje tartó cinkossá- gát feladva otthagyta a szerinte Románia gazdasági érdekei ellen dolgozó SRI–DNA párost. Ez a pillanatnyilag feloldhatatlan dilemma! Amiből kimaradni látszik az új kormányzat, de világos, hogy nem maradhat egyszerű szemlélője a fejleményeknek, s Liviu Dragnea, na jó, Grindeanu kabinetjének is óvatosan kell eljárnia. A fölös (ki)fecsegés alaposan belerondíthat a PSD–ALDE-tervekbe. Mi a kiút? Hogy lakhat jól a kecske is és maradhat meg a káposzta is? Például éppen akkor, amikor hivatalba készül lépni Amerika új elnöke, Donald Trump. Aminek egyszerre kell örülni azzal, hogy (állítólag) a sokszor különös szerepben feltűnt Hans Klemm marad a nagykövet... Az ügyben mindegyre feltűnő Traian Băsescu szerepéről csupán annyit mondanék, hogy máris perbe foghatnák azért, amit most művel: majdhogynem kedélyesen adja a világ tudtára, hogy Románia mai állapotában maffiaállam. S a haja szála sem görbül. Mit nem mondok, hiszen kopasz... A mélyebben rejlő titkok dolgában szamárság lenne okoskodni. Engem ezeknél jobban foglalkoztat, hogy mit kezd a parlament, az elnök, a kormány azzal a káosszal, azzal az erkölcsi rombolással, amit a korrupcióellenes harc leple alatt elkövettek. Az intézmények iránti bizalmi index zuhanása jól jelzi a hitelvesztést, a helyzet tarthatatlanságát. De hát az „index” mit sem tehet ez ellen. A legfontosabb, hogy a parlament, de mindenekelőtt a PSD–ALDE szövetség sorra vegye mindazokat a törvényhozási teendőket, amelyekkel lehetetlenné teszik bármilyen hatalmi önkény eluralkodását a bűnüldözésben és az igazságszolgáltatásban. Erre elsősorban Călin Popescu Tăriceanuban látok garanciát. Az elnök? Bizonyos szempontból ő látszik a „leggyengébb láncszemnek”. Pedig most már megemberelhetné magát, s körülményeskedés (pas cu pas) nélkül sorra kirugdoshatná a különböző hivatalokból az általa jogszerűen – ne találgassuk, milyen alkalmi meggondolásból – kinevezett meg az elnöki hivatal „farvizén” belobbizott, visszaélésekkel gyanúsítható törtetőket. Akkor is lépni köteles, ha netán bármilyen jó szolgálattal férkőztek is a kegyeibe! Ha pedig az igazságszolgáltatás bonyolult építménye ebből biztatást merít, s érzékeli, hogy van erő és akarat a változtatásra, bizonyára maga képes lesz elkezdeni a – másnak nem nevezhetem – nagytakarítást. Újraolvasva mindezt, legtöbb, amit mondhatok, hogy ne legyenek illúzióink! Ez még messze nem az igazság pillanata. Nemrégiben még azt írtam volna, hogy erre várni egy degenerált társadalomban merő illúzió. Most inkább azt gondolom, hogy egy minden rendű és rangú gazemberektől meggyötört társadalomban talán nem egészen reménytelen....
Makkai János
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 16.
MOGYE-ügy: Szilágyiék feljelentést tettek a DNA-nál
Feljelentést tett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) a romániai egyetemeket akkreditáló Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége ellen. 
A panaszosok szerint visszaéltek a hivatali hatalmukkal, és előnyhöz juttatták a MOGYE román tagozatát a magyar tagozattal szemben. Az ügyészségi kereset hasonlít ahhoz, amely alapján a marosvásárhelyiRómai Katolikus Gimnázium létrehozása ügyében indított eljárást a DNA.
A döntésről Kincses Előd, a panaszosok ügyvédje számolt be egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón. Elmondta: álláspontja szerint a MOGYE szenátusa egy 2010-ben elfogadott ARACIS-határozatra hivatkozva döntött úgy, hogy az orvosi egyetemeken a gyakorlati oktatás kizárólag román nyelvű legyen. Szerinte ezt a – magyarok számára kedvezőtlen – rendelkezést hatálytalanította a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény, mely teljes körű anyanyelvi oktatást biztosít a kisebbségeknek, és hatályon kívül helyezett a jogszabállyal ellenkező minden rendelkezést.
Kincses Előd emlékeztetett rá, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemen jelentkező magyar jogsérelmet az ennek alapját képező rendelkezés, és az ez alapján elfogadott egyetemi charta hatályon kívül helyezésével próbálták elérni, de kereseteiket jogerősen elutasították. A sajtótájékoztatón részt vevő Szilágyi Zsolt EMNP-elnök kijelentette: a bukaresti kormányt a parlamentben támogató RMDSZ politikai megoldást eszközölhetne ki a MOGYE magyar tagozata ügyében. Ennek hiányában az ellenzéki szervezetek peres úton kénytelenek eljárni.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.
A panaszosok szerint visszaéltek a hivatali hatalmukkal, és előnyhöz juttatták a MOGYE román tagozatát a magyar tagozattal szemben. Az ügyészségi kereset hasonlít ahhoz, amely alapján a marosvásárhelyiRómai Katolikus Gimnázium létrehozása ügyében indított eljárást a DNA.
A döntésről Kincses Előd, a panaszosok ügyvédje számolt be egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón. Elmondta: álláspontja szerint a MOGYE szenátusa egy 2010-ben elfogadott ARACIS-határozatra hivatkozva döntött úgy, hogy az orvosi egyetemeken a gyakorlati oktatás kizárólag román nyelvű legyen. Szerinte ezt a – magyarok számára kedvezőtlen – rendelkezést hatálytalanította a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény, mely teljes körű anyanyelvi oktatást biztosít a kisebbségeknek, és hatályon kívül helyezett a jogszabállyal ellenkező minden rendelkezést.
Kincses Előd emlékeztetett rá, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemen jelentkező magyar jogsérelmet az ennek alapját képező rendelkezés, és az ez alapján elfogadott egyetemi charta hatályon kívül helyezésével próbálták elérni, de kereseteiket jogerősen elutasították. A sajtótájékoztatón részt vevő Szilágyi Zsolt EMNP-elnök kijelentette: a bukaresti kormányt a parlamentben támogató RMDSZ politikai megoldást eszközölhetne ki a MOGYE magyar tagozata ügyében. Ennek hiányában az ellenzéki szervezetek peres úton kénytelenek eljárni.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 17.
A DNA főügyésze tagadja Sebastian Ghiță vádjait, és nem mond le
Tagadta kedden a korrupcióellenes ügyészség vezetője a szökésben lévő Sebastian Ghiță üzletember vádjait.  Laura Codruţa Kövesi közölte, hogy nem fog lemondani.
„Nem vettem részt privát mulatságokon Sebastian Ghiță üzletemberrel, nem írtam neki emaileket és soha nem beszéltem vele telefonon” – jelentette kedden a ziare.com portálnak adott interjúban Laura Codruţa Kövesi. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője leszögezte: a jelenleg szökésben lévő volt képviselővel csak hivatalos eseményeken találkozott.
Kövesi a négy bűnvádi eljárás alatt lévő üzletember videóüzenet-sorozatában elhangzó vádakra reagált. Képtelenségnek nevezte Sebastian Ghițának azt a – hétfőn este elhangzó – állítását is, hogy a DNA főügyésze az egyik külföldi titkosszolgálat ügynöke.
Kövesi kedden interjút adott az Agerpres hírügynökségnek is, amelyben leszögezte: nem fog lemondani posztjáról csak azért, mert „zavarja a vádlottakat”.  Ezzel a Sebastian Ghiță elleni bűnvádi eljárásokra utalt. A DNA vezetője úgy véli: azt a munkát végzi, amellyel megbízták és amelyért fizetését kapja. 
„Miért nyújtanám be lemondásomat? Mert a munkámat végzem? Mert zavarom a vádlottakat? Nem, nem nyújtom be lemondásomat. Azért neveztek ki a DNA főügyészének, hogy a munkámat végezzem. És a DNA feladata az, hogy a magas szinten elkövetett korrupciós ügyekben nyomozzon. Én ezt tettem. Ezért fizetnek” - válaszolta arra a kérdésre, hogy az utóbbi idők botrányai után szándékában áll-e benyújtani lemondását. 
"Az egész rendszert póbálják meg lejáratni"
Kövesi szerint a DNA célkeresztjében lévő személyek némelyike azt is megengedheti magának, hogy cégeket alkalmazzon emberek megfélemlítésére. „Vagyonukból zaklatással, megfélemlítéssel foglakozó cégeket alkalmazhatnak vagy lobbycéget fizethetnek meg, amelyek nyomást gyakorolnak a hatóságokra, intézményekre, hogy mindenféle jelentéseket állítsanak össze, vagy nyomást gyakorolnak az ügyészekre és bírókra, az igazságszolgáltatási rendszerre” - tette hozzá. 
A DNA vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellene irányuló „támadások” a teljes igazságszolgáltatási rendszert érintik. „Amikor valakik valótlanul azt állítják, hogy dossziékat fabrikálunk bizonyos személyek ellen, olyan körülmények között, hogy a bűnvádi perekben az igazságszolgáltatás különböző szintjei, különböző bírói testületek mondanak ítéletet, akkor azt mondhatjuk, hogy a teljes igazságszolgáltatási rendszerre nyomást gyakorolnak. Kinek érdeke destabilizálni az igazságszolgáltatási rendszert?” – tette fel a kérdést.
maszol.ro
2017. január 18.
Lecserélné Horváth Annát a PSD
A kolozsvári önkormányzat szociáldemokrata párti (PSD), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE) képviselő tanácsosai azt kérik az RMDSZ-től és a nemzeti liberális párti (PNL) városatyáktól, nevezzenek ki más személyt az alpolgármesteri tisztségbe Horváth Anna helyett, aki ellen befolyással való üzérkedés miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). 
Dan Morar, a kolozsvári tanács PSD–ALDE-frakciójának vezetője keddi sajtóközleményében azzal érvel, hogy a polgármesteri hivatalban három hónapja kettő helyett egy alpolgármester dolgozik, ami akadályozza az intézményt a feladatok ellátásában. Dan Morar szerint ugyanakkor nem tesz jót a városháza megítélésének, hogy a DNA által bíróság elé állított, hatósági felügyelet alatt álló alpolgármester töltse be ezt a tisztséget. Az ALDE-t képviselő Adrian Mureşan megerősítette: a polgármesteri hivatal egészséges működése érdekében támogatják, hogy az önkormányzati képviselőtestület más személyt nevezzen ki Horváth Anna helyett az alpolgármesteri tisztségbe.
Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna ellen befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt emelt vádat a DNA december 20-án. Az alpolgármester hatósági felügyelet alatt van, és nem láthatja el tisztségével járó feladatait. Ugyanebben az ügyben befolyás megvásárlása és pénzmosás vádjával bíróság elé állították Fodor Zsolt üzletembert is, aki szabadlábon védekezhet. Horváth Anna október 13-án jelentette be, hogy fizetés nélküli szabadságot vesz ki mindaddig, amíg eljárás folyik ellene, mivel nem tartja korrektnek, hogy úgy vegye fel fizetését, hogy közben nem dolgozik.
A vádhatóság szerint Horváth Anna alpolgármesterként ez év februárja és májusa között befolyását felhasználval közbenjárt a kolozsvári önkormányzat alkalmazottjainál annak érdekében, hogy sürgessék meg a másik vádlott, Fodor Zsolt egyik ingatlanprojektjével kapcsolatos engedélyek és jóváhagyások kibocsátását. A DNA szerint Horváth Anna szolgálataiért cserébe két fesztiválra szóló 60 bérletet kért, összesen 20 ezer lej értékben. A belépőket a helyhatósági választás kampányában tevékenykedő önkéntesek között osztotta szét az alpolgármester. Az ügyészek szerint a vádlottak a Fodor Zsolt által vezetett egyik cég, illetve egy Horváth Anna által megjelölt társaság közötti támogatási szerződéssel próbálták a törvényesség látszatát kelteni. A közleménye arra is rámutat, hogy a DNA zár alá vett egy, az alpolgármester tulajdonában levő kolozsvári ingatlant.
kronika.ro
Erdély.ma
2017. január 18.
Johannis keresztbetett a kormány közkegyelemtervének
MTI - Klaus Johannis államfő is megjelent január 18-án, szerdán a bukaresti szociálliberális kormány rendes ülésén, elmondása szerint azért, hogy a kabinet ne tűzzön közvita nélkül napirendre közkegyelemről rendelkező vagy a büntető törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet.
Az elnök korábban arra figyelmeztette a január elején hivatalba lépett kormányt, hogy tisztsége teljes súlyával szembe fog szállni minden olyan próbálkozással, amely az igazságszolgáltatás eszközeinek megnyirbálását, a korrupt politikusok „tisztára mosását” célozza – emlékeztet az MTI.
Miután a jobboldali sajtó régóta azzal vádolta a szociálliberális kormánytöbbséget, hogy amnesztiáról és közkegyelemről szóló kormányrendeletekkel készül mentőövet dobni korrupcióval gyanúsított, bűnvádi eljárás alatt lévő politikusainak, kedden Florin Iordache igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott: amnesztiát (a büntetett előéletet is eltörlő bűnfeledést) nem terveznek, de elképzelhető, hogy közkegyelmi jogszabállyal próbálnak majd enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán.
Bár a szerdai kormányülést megelőzően – évek óta először – semmit sem közöltek hivatalosan a sajtóval az ülés napirendjéről, az ellenzéki sajtó tudni vélte, hogy a kormány két sürgősségi rendeletet akar szerdán elfogadni, az egyikben közkegyelmet hirdetne bizonyos bűncselekmények elkövetőinek, a másikban pedig megváltoztatná a hivatali visszaélés és más bűncselekmények meghatározását.
Johannis a kormányülés elején a sajtó jelenlétében leszögezte: megállapodott Sorin Grindeanu kormányfővel, hogy a két tervezetet nem veszik fel szerdán a kormányülés kiegészítő napirendjére, és azokról csak társadalmi vita után döntenek. Az elnök szerint Grindeanu azt ígérte neki, hogy a büntetőjogot érintő esetleges döntéseket csak a tervezetek nyilvánosságra hozatala után, a szakmai szervezetekkel egyeztetve hozzák meg.
A 2014 óta hivatalban lévő Johannis első ízben élt azon alkotmányos jogával, hogy maga elnököljön egy kormányülésen. A kormányülés után Grindeanu sajtóértekezletén azt állította, hogy Johannis jelenléte nélkül sem került volna napirendre a két büntetőjogi tervezet. Szavaiból kiderült: csak akkor értesült Johannis érkezéséről, amikor az elnök már úton volt a kormánypalota felé. Az igazságügyi miniszter azt ígérte, hogy a minisztérium honlapján szerdán nyilvánosságra hozzák a tervezett módosításokat.
A román alkotmány szerint a kormány kivételes esetekben avatkozhat be azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletekkel a törvényalkotásba, amelyeket később a parlament is megvitat – és adott esetben megerősíti, módosítja, vagy elveti azokat. Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyész szerint azonban hiába vonnának utólag vissza vagy támadnának meg az alkotmánybíróságon egy közkegyelmi rendeletet, ha egyetlen óráig is hatályba lép, az – a kedvezőbb jog elve alapján – visszavonhatatlan jogi következményekkel járna. A vádhatóság vezetője egy kedd esti interjújában arra is felhívta a figyelmet, hogy a DNA ügyeinek egyharmadában hivatali visszaélés a gyanú, és amennyiben ezt törölnék a btk-ból, nemcsak gyanúsítottak százai úsznák meg a felelősségre vonást, hanem a társadalomnak sem lennének már eszközei arra, hogy behajtsa az általuk okozott kárt.
Az öt évet meg nem haladó börtönnel sújtottak remélhetnek közkegyelmet
A legfeljebb ötéves börtönbüntetésre ítélt személyek részesülhetnek közkegyelemben –derül ki az igazságügyi minisztérium által szerdán közvitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet tervezetéből.
kronika.ro