Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. március 8.
Kelemen Hunor: Európának nem szabad elfogadnia kisebbségellenes intézkedéseket
Európának nem szabad elfogadnia a jogállamiság felszámolásárára irányuló, kisebbségellenes intézkedéseket – jelentette kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök egy brüsszeli konferencián.
„Amikor azt kérdezik, hogy mit tehet az Európai Unió, mit tehet Brüsszel a kisebbségekért, én mindig azt mondom, hogy a jogállamisághoz kell ragaszkodnia, azokhoz az értékekhez, amelyek Európát gazdagítják. Nem szabad elfogadnunk az olyan eljárásokat, intézkedéseket, amelyek első látásra ugyan tetszetősek, de gyakorlatilag kisebbségellenesek, az emberi jogok, a tulajdonjog és a vallásszabadság ellen irányulnak. Amelyek a jogállamiságot akarják felszámolni” – jelentette ki kedden Brüsszelben Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök a Anyanyelv vs. államnyelv – Nyelvi problémák az európai oktatási rendszerekben című konferencián szólalt fel, és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő meghívására vett részt a Bocskor Andrea, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség- Keresztény Demokrata Néppárt európai parlamenti képviselője által kezdeményezett eseményen.
Kelemen Hunor tájékoztatójában kiemelt helyet kapott a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügye is, amely ellen 2016 novemberében indított eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és amely kapcsán azzal vádolják az intézmény igazgatóját és a főtanfelügyelőt, hogy visszaélt hatalmával az iskola elindításakor. Szerinte a törvényes előírásoknak megfelelően indították el a tanintézményt, a római katolikus egyház senkit sem károsított meg, visszakapta azt az épületet, amelyet a diktatúra idején koboztak el tőle.
A megszűnés peremére toltak egy erős iskolát
„2015-ben a történelmi magyar egyházak megállapodást írtak alá a tanügyminisztériummal, amely előírja: az alkotmány és a törvényes rendelkezéseknek megfelelően konzultálni kell a beiskolázási számokról, illetve tantervekről. Ezt a protokollumot is felrúgva indított eljárást az ügyészség, amely az elmúlt hetekben kihallgatásra hívta az iskolába járó gyermekek szüleit. A DNA rákérdezett arra is, hogy milyen vallásúak ők és gyermekeik, az iskolaválasztás apropójáról is érdeklődött, illetve azzal fenyegetett, hogy a gyermekek tanulmányait nem ismerik el a továbbiakban” – részletezte az RMDSZ elnöke.
Mint hangsúlyozta: a kommunizmusban a Securitate nem engedett meg magának hasonló eszközöket, olyanokat, amelyekkel nyomást gyakorolhatott egy egész közösségre. Ma már, amikor a cikluskezdő osztályokba elkezdődött a beiratkozás, több száz gyermek nem tudja Marosvásárhelyen, mihez kezdjen a 2017-es tanévtől.
„Egy ügyészi eljárás tulajdonképpen a megszűnés peremére tolt egy erős iskolát. A román társadalom egy jelentős része pedig elfogadja, hogy végleges bírói ítélet nélkül, ügyészi eljárással meg lehessen szüntetni egy intézményt. Az, hogy az iskola alapításakor történt-e adminisztratív hiba, azt ki kell vizsgálni, de korrupcióról semmiképpen sem beszélhetünk” – számolt be a politikus.
Kelemen Hunor szerint az eset arról is árulkodik, hogy a politikai szándékon, előrelépéseken túl milyen eszközöket képes használni egy hatalom akkor, amikor az anyanyelv használatát, az anyanyelvű oktatást akarja korlátozni. Egy politikus pedig nem szólhat bele abba, hogy mit tesz az ügyészség, a bíróság, nem is kereshet megoldásokat.
Nehezen fogadja el a román társadalom
Beszámolójában felidézte: az etnikai, nyelvi és kulturális homogenitásra törekvő kommunista diktatúra az iskolát tartotta az asszimiláció fontos eszközének és intézményének Romániában. Ez abban volt tetten érhető, hogy összességében korlátozták az anyanyelv használatát – ez leginkább az oktatás terén volt észlelhető. 1989-ben Romániában már egyetlenegy magyar anyanyelvű líceum sem létezett, 1989-ben tulajdonképpen a teljes megsemmisítésre ítélték a magyar nyelvű oktatást.
„A romániai magyar közösségnek és képviseletének már a kilencvenes években az volt a szándéka, hogy az anyanyelvű oktatást minden szinten biztosítsa az identitás egyik legfontosabb elemeként. Úgy véljük: ez nemcsak egy olyan plusz, amelyet meg kell őrizni, e nélkül mindnyájan szegényebbek lennénk” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
A román társadalomban az ellenállás a 89-es esztendőt követő években is óriási volt az anyanyelvű oktatás bevezetése ellen. A legélesebb viták is ehhez kapcsolódtak az 1990-es évek második felében, de később is, 2011-ben, amikor is a most hatályban lévő oktatási törvény megszületett. Az RMDSZ tapasztalata az, hogy a legnehezebben a kulturális, nyelvi sokszínűségre vonatkozó kezdeményezéseket képes a román társadalom elfogadni.
A MOGYE ügye mindmáig megoldatlan
Egy másik tapasztalatként Kelemen Hunor kiemelte: abban az időszakban, amikor Románia az európai uniós integráció előtt állt, a román társadalom és politikai osztály könnyebben, a kényszernek is engedve fogadott el kompromisszumos javaslatokat. Ezt követően viszont egyre inkább megpróbálta az oktatási intézményekben az anyanyelvhasználatot, az anyanyelvű oktatást korlátozni. „Azt is kell látni, hogy a legutolsó törvénymódosításnál bár aprót, de sikerült előrelépni a magyar oktatás kiteljesítésében: a földrajzot és történelmet is lehet ma magyarul tanítani” – emelte ki az RMDSZ elnöke.
A 2011-es törvénymódosításkor továbbá elfogadták azt is, hogy a román nyelvet speciális tankönyvek szerint lehessen tanítani az 1–12. osztályban. Kiemelte: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatást mindmáig nem lehetett önállósítani, ezért pedig senkit sem vonnak felelősségre. Összegzésként rámutatott: ma egy olyan helyzettel szembesülnek Romániában, amely megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan egy jogállamban.
maszol.ro

Fontos fordulat történt Markó Attila ügyében
Visszaküldte kedden a legfelsőbb bíróság az ügyészségnek azt az iratcsomót, melyben Markó Attilát és további 9 személyt azzal vádolnak, hogy túlértékelt egy visszaszolgáltatott földterületet a restitúciós ügynökség (ANRP) tagjaként.
„A korrupcióellenes harc leple alatt karaktergyilkosság történik Romániában, ezt bizonyítja az is, hogy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék visszaküldte a DNA-nak azt a dossziét is, amely alapján az ügyészség vádat emelt Markó Attila és még 9 személy ellen. Az ítélőszék kimondja, nem elégségesek a dossziéban összeállított iratok a vádemelésre, hiszen nem bizonyított az a tény, hogy az ANRP tagjai túlbecsülték egy visszaszolgáltatott telek értékét. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy Markó Attilát az elmúlt évben és az előző években is jogtalanul vádolták, hiszen az ügyészség által összeállított dosszié nem tükrözi a valóságot, és nem meríti ki a vádemeléshez szükséges jogi érvelés minimális elvárásait. Ki fogja felelősségre vonni az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget azért, mert emberek életét és karrierjét forgatja fel, lehetetleníti el?!” − mutatott rá Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke hozzátette: emberek élete törik ketté akkor, amikor alaptalan vádat emel az ország korrupcióellenes ügyészség. Markó Attilát az ügyészség egyetlen kárpótlási ügyben sem vádolja korrupcióval, az ellene szóló vád pusztán az, hogy tagja volt a bizottságnak, amit hivatali visszaélésként értelmez anélkül, hogy megjelölné, milyen törvényt sértett meg – emlékeztetett Porcsalmi.
Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei jogász-politikusa elmondta: a bíróság döntése komoly kérdéseket vet fel a korrupció ellenes harcban használt módszerekről. Hozzátette: az RMDSZ nem vonja kétségbe a korrupcióellenes harc létjogosultságát és szükségességét Romániában, de a felületesség, az emberek fölösleges meghurcolása semmiképp sem szabad részét képezze ennek a folyamatnak.
"Szükségesnek tartjuk a korrupció megállítását, de nem értünk egyet azzal a módszerrel, amely alapján alapos átvizsgálás és dokumentáció hiányában embereket bélyegeznek meg, tartoztatnak le úgy, hogy nem illeti meg őket az ártatlanság vélelme sem, hiszen Románia nem emelte be jogrendjébe az erre vonatkozó EU-s direktívát. Komoly önvizsgálatra van szükség az ország hatalmi ágai között, hiszen jelenleg azzal szembesülünk, hogy nem érvényesül a hatalmi ágak szétválasztása. A parlament az egyetlen fórum, amely törvényalkotásra és ezek megvitatására felhatalmazást kapott a választópolgárokról. Vissza kell adni a parlament valós szerepét annak érdekében, hogy az önvizsgálat során a jelenlegi törvényeket rendbe tegye” – idézte Márton Árpádot az RMDSZ hírlevele.
Markó Attilát - aki az RMDSZ parlamenti képviselője is volt - 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az egyik illetékes restitúciós testület tagjaként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatásáról döntött az Erdélyi Református Egyházkerület javára. A bírósági döntés nyomán az ingatlan visszakerült a helyi önkormányzat tulajdonába, amit a romániai magyar pártok és egyházak egyöntetűen veszélyes precedensnek neveztek, hiszen egy újraállamosítási folyamatot indíthat el. Az RMDSZ volt képviselőjének a letartóztatását kétszer is kérte az ügyészség a parlamenttől, de másodszor már okafogyottá vált a kérelemről való döntés, mert időközben áttelepedett Magyarországra. A mostani ügyben is már a távollétében emeltek ellene vádat, tavaly. Az egyik hasonló restitúciós ügyben, amelyben szintén kérték a letartóztatását, az ügyészség később ejtette az ellene megfogalmazott vádat, mert Markó Attila részt sem vett a bizottság azon ülésén, amelyen az ügyészség szerint szintén vitatott kárpótlásról döntöttek.

Markó Attila: jó látni, hogy egyre többen kezdik észrevenni a korrupcióellenes küzdelem mögötti visszaéléseket
„Jó látni, hogy lassan egyre többen vannak olyanok - immár a Legfőbb Bíróság és Semmítőszék bírái is - akik kezdik észrevenni a korrupcióellenes küzdelem mögötti visszaéléseket. Ezt a mostani döntést akkor tudom teljességében értékelni, ha az összes kártérítési ügyet visszaküldik a DNA-nak" - reagált megkeresésünkre Markó Attila, az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) tagja és volt képviselő arra a hírre, hogy a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék kedden visszaküldte a korrupcióellenes ügyészségnek azt a dossziét, amelyben őt és további 9 személyt azzal vádolt, hogy túlértékelte a visszaszolgáltatott földterületet az ANRP tagjaként. "Én a Mikó-per döntése és a kárpótlási ügyekben ellenem indított hadjárat kezdete óta elvesztettem a hitem a román igazságszolgáltatásban. Az igazságszolgáltatásba vetett hitem kizárólag akkor térhet majd vissza, ha ezekben az ügyekben győzni tud az igazság: elismerik a Mikó-ítélet képtelenségét, a kártérítési ügyekben pedig elítélik azokat, akik valóban csúszópénzt vettek el és gúnyt űztek a reparációs folyamatból, ugyanakkor felmentik mindazokat, akik ezekhez az aljasságokhoz semmi közük nem volt" - mondta Markó Attila. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a dosszié visszaküldésének hírét úgy kommentálta, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt karaktergyilkosság történik Romániában. (hírszerk.)
Transindex.ro

2017. március 9.
LEMOND HORVÁTH ANNA, KOLOZSVÁR ALPOLGÁRMESTERE
Az RMDSZ ügyvezető elnökségén Kelemen Hunor szövetségi elnökkel ezekben a percekben zajló közös sajtóértekezletén Horváth Anna bejelentette: a városi tanács következő ülésén lemond Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéről. A politikus továbbra is a helyi döntéshozó testület RMDSZ-es frakciójának tagja marad.
A politikus azzal indokolta döntését, hogy október óta hatósági felügyelet alatt áll, a DNA kérésére pedig ezt az intézkedés immár több alkalommal jóváhagyta a bíróság (legutóbb hétfőn), fellebbezéseit pedig sorozatosan elutasították.Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolja, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére.
A bíróságra karácsony előtt benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)

2017. március 10.
Horváth Anna nem tudja tovább vállalni a „kényszerleszállást”
Kelemen Hunor: érthetetlen, miért kell eltiltani munkájától
A kolozsvári önkormányzat következő tanácsülésén benyújtja lemondását Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester, akit az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) már öt hónapja eltiltott a tisztség gyakorlásától – tudhattuk meg az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral ma tartott közös sajtótájékoztatón. A politikus elmondta: döntését nem egyedül hozta meg, és az öt hónapi tétlenség – 2016 októberétől eltiltották Kolozsvár alpolgármesteri tisztségének gyakorlásától – arra készteti, hogy tovább harcoljon, és szerezze vissza „jó hírét”. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ továbbra is bízik Horváth Annában, aki lemondása után, a szövetség önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként folytatja majd tevékenységét. Ugyanakkor Horváth Anna továbbra is tagja lesz a kolozsvári tanácsnak, és ellátja az ezzel járó feladatkört. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete később fog nevesíteni új alpolgármester-jelöltet.
„Aktív személy vagyok, és miután a tisztségemből való felfüggesztésemre vonatkozó fellebbezésemet március 6-án elutasították, úgy döntöttem, hogy az öt hónapon át tartó »kényszerleszállás« – azaz nem gyakorolhattam alpolgármesteri tisztségemet – tovább nem vállalható, és a következő tanácsülésen benyújtom a lemondásomat. Nincs más lehetőségem, mint az, hogy harcoljak, és védjem meg a tisztességem. Nem vehetik el tőlem eddigi munkám eredményét, s városi tanácsosként, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnökeként tovább folytatom a közösség érdekében eddig is kifejtett tevékenységemet” – jelentette be Horváth Anna az RMDSZ Ügyvezető elnökségén tegnap tartott kolozsvári sajtótájékoztatón. Újságírói kérdésére válaszolva Horváth Anna elmondta: más hasonló ügyben egynapos eltiltást sem rendelt el a DNA.
„Az elmúlt öt hónap felért egy karaktergyilkossággal. Érthetetlen, miért kell eltiltani Horváth Annát a munkától, amikor már kihallgattak mindenkit, és nincs olyan racionális érv, ami indokolttá tenné ezt. Horváth Anna ügye tehát ellentmond az alkotmánybíróság 2016-os februári döntésének, miszerint a korrupcióellenes ügyészség nem építhet nemzetbiztonsági dossziét. Továbbra is bízom az ártatlanságában, valamint abban, hogy ezt be tudja bizonyítani a törvényszéken is” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
„Elfogadom Horváth Anna ezen nehéz döntését, de neki továbbra is vannak feladatai közösségi vezetőként. Felkértem, és elvállalta az önkormányzati ügyvezető alelnöki tisztséget, ahol az elmúlt húsz év közigazgatási tapasztalatát hasznosíthatja. Az RMDSZ ugyanis több, az önkormányzati világot érintő törvénymódosító javaslatot szándékszik a közeljövőben benyújtani, amelyek az anyanyelvhasználatra és a pénzügyi decentralizációra vonatkoznak” – folytatta a szövetségi elnök.
Ami az esetleges új magyar kolozsvári alpolgármester személyét illeti, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tárgyalásokat készül folytatni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi szervezetével, és ha arra a következtetésre jut, hogy a koalíció még működőképes, a Megyei Állandó Tanács (MÁT) és az RMDSZ kolozsvári szervezetének javaslata alapján új alpolgármestert nevesít. Amennyiben az RMDSZ Kolozs megyei szervezete úgy értékeli, hogy a liberálisokkal megkötött egyezmény nem működőképes, nem kizárt, hogy felmondják az egyezséget.
„Az RMDSZ és a PNL Kolozs megyei szervezetével megkötött egyezménynek nincs semmi köze az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti megállapodásnak” – közölte Kelemen Hunor.

Inkább a rablók, mint a DNA?
Estére halasztottam a Nagytakarítás Romániában (România, marea curăţenie) című film megtekintését, amely – többek közt – az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által az elmúlt időszakban elkövetett túlkapásaira is rávilágít, bár az az érzésem, sok újdonsággal nem kecsegtet. Az utóbbi hónapok ugyanis szolgáltattak jó néhány példát a DNA működésére vonatkozóan. Az egyik mindenképpen Horváth Anna esete. Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, akit október elejétől tartó hatósági felügyelet alá helyeztek – nem gyakorolhatja alpolgármesteri tisztségét, fizetés nélküli szabadságra ment, tehát nincs jövedelme, nem hagyhatja el az ország területét, nem tarthatja a kapcsolatot bizonyos személyekkel, zár alá helyezték a nevén levő ingatlant. Horváth Anna tegnap lemondott alpolgármesteri tisztségéről.
Politikai súlyát, emberi tartását, kitartását, munkabírását, őszinteségét tekintve az alpolgármester nem számít tucatpolitikusnak. A városi önkormányzatban megállta a helyét, következetesen és szívósan végezte feladatát, ereje és tudása szerint képviselte a magyar közösséget. Napirenden tartotta a különböző ügyeket, s bár határozottsága, rendíthetetlensége, tántoríthatatlansága miatt gúnynevet is adtak neki a városházi alkalmazottak (Anakonda), ez inkább bóknak számított, hiszen kollégái körében nagy tiszteletnek és elismerésnek örvendett. Az ellene felhozott vád egyszerűen érthetetlen – legalábbis számomra. Mi történik? Csak egyszerűen rájárt a rúd? Boros János és László Attila vádmentes alpolgármesteri tevékenysége után feltétlenül példát kellett statuálni, lám-lám magyar tisztségviselő is lehet korrupt? Éppen eltökéltsége, elhivatottsága és elkötelezettsége okozta a vesztét: egy olyan építkezési engedélyt igyekezett megsürgetni, amelyet a törvény értelmében a közhivatalnak már hosszú-hosszú idő óta ki kellett volna bocsátania. De a városháza el is utasíthatta volna az üzletember kérését, teret engedve ezáltal az igazságszolgáltatásnak. A tótumfaktum hivatal azonban ezt sem tette. S hogy történetesen attól a vállalkozótól kaptak koncertjegyeket a helyhatósági választási kampány során az önkéntesek, akinek az ügyét sürgetni igyekezett? De hát bizonyos értelemben ez a feladata: nyomatékosan képviselni a kolozsvári polgárok törvényes, jogos érdekeit. Valóban: az önkéntesek hozzájárultak ahhoz, hogy ismét alpolgármester legyen, s ezért fizetést is kapjon, de innen a DNA által megfogalmazott vádakig (pénzmosás, befolyással való üzérkedés) nagyon hosszú az út. Beigazolódott az, amit október elején írtam a blogomon: vékony jégen táncolnak a DNA ügyészei. Ilyenkor, ugye, szinte mindenki a legrosszabbra gondol: csúszópénzt fogadott el és/vagy kért, megvesztegették, tetten érés történt, rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak, lehallgatták a telefonját, s saját magára nézve inkrimináló dolgokat mondott, miegymás. De hát semmi ilyesmi. Nem kérte a koncertjegyeket, nem szabta feltételként az ügyintézés gyorsítására. Nem kapott vagy adott pénzt, nem ajándékozták meg egzotikus vakációval, világkörüli úttal őt és/vagy családját, senki sem jelentette fel. Igen ám, de a korrupció kapcsán olyanok egyes emberek, mint Pavlov kutyája. Mihelyt azt hallják, hogy DNA és politikus, azonnal beindul a feltételes reflex. Nyálaznak, élvezik a mutatványt, a „bilincsek táncát”, ahogy azt nemrég Dana Gârbovan mondta. Kevesen gondolnak arra, hogy esetleg túlkapás, tévedés. Hogyhogy, hát a DNA is tévedhet? Igen, és most ismét Dana Gârbovant, a Bírók Országos Szövetségének elnökét idézem, aki szerint mihelyt valamely személy vagy intézmény szinte teljhatalmi pozícióban van, és senki sem ellenőrzi, előbb-utóbb óhatatlanok a túlkapások. Tanácsa az: a DNA kapcsán is gyakoroljuk a kritikai szemléletet. Úgy érzem, Horváth Anna több esetben belenyúlt a méhkasba lásd nyelvi jogok, többnyelvűség, műemlékvédelem, kulturális örökségünk védelme, törvénytelen építkezések stb. S a darazsak ellepték. A törvényesség és a tisztesség jegyében ujjat húzott egy olyan kolozsvári személlyel, aki 1989 előtt is a struktúrákban tevékenykedhetett, s ma is igen befolyásos pozícióban lehet. Bosszúhadjárat? Karaktergyilkosság? Lejáratási kampány? Alighanem. Egyébként öt hónap elégséges időnek kellett volna lennie az ügyészeknek arra, hogy bizonyítsák a vádakat. Egyre inkább beigazolódni látszik az éjszaka közepén háza ablakán kinéző, s csuklyásokat közeledni látó politikusról szóló vicc: abban reménykedik, hogy bár csak tolvajok lennének, s nem a DNA álarcosai... A tárgyakról le lehet mondani, de a meghurcoltatást, a minden alapot nélkülöző vádak miatt besározódott közéleti, politikusi hírnevet, tönkretett karriert és magánéletet már sokkal nehezebben. Vagy egyáltalán…

Tüntetnek a vásárhelyi szülők a katolikus iskoláért
A polgármesteri hivatal mulasztása miatt nem lehet beíratni a gyermekeket a marosvásárhelyi katolikus gimnázium előkészítő osztályaiba – vélik a szülők, akik jövő héten tüntetéssorozattal kívánják a törvények betartására bírni a városházát.
A polgármesteri hivatalt terheli a felelősség a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium körül kialakult patthelyzet miatt, a városháza iskolákért felelős igazgatóságán múlik, hogy a tanintézet önálló jogi személy marad-e – nyilatkozták csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szülőket képviselő civil csoport illetékesei. Csíky Csengele és Szatmári Zsolt, a Civilek a katolikus iskoláért csoport tagjai arról számoltak be: a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) jogi és érdekvédelmi segítségnyújtásával közérdekű adatigénylést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, a tanfelügyelőséghez és a prefektúrához, a kapott iratokat pedig kronológiai sorrendbe állítva elemezték.
A szülők arra a következtetésre jutottak: az ügy egyértelműen a polgármesteri hivatalnál akadt el. Csíky Csengele és Szatmári Zsolt kifejtette: 2015. augusztus 31-ei hatállyal jelent meg a tanfelügyelőség határozata, amellyel átcsoportosításokkal létrehozzák az iskolát. Rá egy évre, 2016. szeptember 13-án támadta meg ezt a határozatot a városháza iskolákért felelős igazgatósága. „Kerek egy év, illetve egy tanév telik el a két dátum között, ami egy iskola életében hosszú idő. Az iskolaalapítás legfontosabb résztvevője az önkormányzat, amely pontosan tudta, hogyan kell létrehozni egy tanintézetet, és nem akkor ébredt erre rá erre, amikor 2016-ban megtámadta a határozatot” – hangsúlyozta Csíky Csengele. A legfontosabb kérdés így szerintük az: mit csinált egy éven keresztül az iskolát fenntartó polgármesteri hivatal?
Nem készült el az indokló jelentés
A hatályos törvények szerint az iskolákért felelős igazgatóságnak úgynevezett indokló jelentést kell készítenie a fenntartott tanintézetekkel kapcsolatban. Ezt követően a tanfelügyelőség kiállít egy menetlevelet, amelyet visszaküld az önkormányzatnak, a képviselő-testület pedig ez alapján hozza meg a vonatkozó határozatot. Az ügy ezt követően kerül az oktatási minisztériumba. Azonban az első lépést nem tették meg, azaz nem készült el az indokló jelentés – holott a tanfelügyelőség halasztást kért és kapott is a szaktárcától –, az önkormányzattól várt iratok hiányában pedig nem engedélyezhették a ciklusindító, vagyis az előkészítő osztályok elindítását a 2017/2018-as tanévben.
A minisztérium többször is felhívta a polgármesteri hivatal figyelmét arra, hogy mindenképp szükség van a szakigazgatóság indoklására, de úgy tűnik, ezt nem vették figyelembe. A szülők kérték az igazgatóság állásfoglalását, amelyben azonban az állt, hogy nem szükséges a jelentés. „Gyakorlatilag tehát arról beszélünk, hogy vannak törvények, minisztériumi átirat, módszertan, amelyben részletesen leírják, hogyan kell eljárni, de az iskolákért felelős szakosztály a polgármester tudtával ezt semmibe veszi. Ehhez hasonló hibák miatt lehetetlenült el az iskolánk” – panaszolta Csíky Csengele. Hangsúlyozta: a minisztériumi átirat szerint, amennyiben az igazgatóság megteszi a szükséges lépéseket, a tanfelügyelőség engedélyezheti az előkészítő osztályok elindítását.
Minden nap tüntetni fognak
A szülők jövő héten tüntetéssorozatot szerveznek, hogy felhívják Dorin Florea polgármester, az önkormányzat és a szakigazgatóság figyelmét arra: tiszteletben kell tartaniuk a tanügyi törvényt és az adófizető állampolgárok jogait. A szülők minden nap a városközpontba vonulnak 10 és 11 óra között.
Eközben a marosvásárhelyi gimnázium ügyében interpellációban fordult az oktatási miniszterhez Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei parlamenti képviselője. Mint rámutatott: a helyi képviselő-testület törvényszegést követett el azzal, hogy a február 10-ére összehívott rendkívüli tanácsülésen jóváhagyta az iskolahálózatot, holott nem állt rendelkezésükre az indokló jelentés. Paşcan hangsúlyozta: a vonatkozó minisztériumi rendelet előírja a marosvásárhelyi önkormányzat számára, hogy a Római Katolikus Teológiai Gimnáziummal kapcsolatban határozza meg, hogy ennek további működését vagy a felszámolását javasolja. Hajnal Csilla
RMPSZ: ne akadályozzák az oktatás folytonosságát
Értetlenségének adott hangot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöksége azzal kapcsolatban, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség – a tanintézet bizonytalan jogi helyzetére hivatkozva – nem engedélyezi a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium előkészítő osztályaiba való beiratkozást. Mint rámutatnak: a döntés ellehetetleníti a gimnázium működését, holott a tanfelügyelőségnek az oktatás folytonosságának fenntartására kellene törekednie.
Az elnökség úgy véli: a törvény nem kényszerítette erre a lépésre az intézményt, hiszen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által indított ügyben még nem született jogerős döntés. „Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot, akár állami, akár felekezeti jellegű, az ország alkotmánya garantálja” – hangsúlyozza az RMPSZ.
Hajnal Csilla
Krónika (Kolozsvár)

Székely szabadság napja – Fidesz: Magyarország nem tűri a nemzetiségi jogok lábbal tiprását
A Fidesz szerint a román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a székelyek autonómiatörekvéseinek ne legyen helyük és a székely szabadság napját se ünnepelhessék meg méltó módon. Magyarország azonban nem tűri az alapvető nemzetiségi jogok lábbal tiprását – mondta Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteken, a székely szabadság napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus szerint Romániában – évek óta erősödő módon – jogellenesen vegzálják a magyarságot. Úgy fogalmazott, a román hatóságok által a székelyekkel szemben alkalmazott, „a puha diktatúrát idéző eszközökre” jó példa, hogy Marosvásárhelyen – ahol a Székely Nemzeti Tanács megemlékezést és tüntetést tart pénteken – a polgármesteri hivatal mindössze tíz ember – de nekik is csak a járdán – vonulását engedélyezte.
Gulyás Gergely megemlítette a székely zászló használatának tiltását is, valamint a marosvásárhelyi római katolikus teológiai gimnázium igazgatója ellen indult „"koncepciós eljárást”, ami szerinte az iskola ellehetetlenítését célozza. Az intézményért fellépő szülőket is zaklatják a román hatóságok – tette hozzá, úgy értékelve: a Ceaușescu-rendszert idézik ezek a fellépések.
A Fidesz képviselője szolidaritásáról biztosította az erdélyi, székelyföldi magyarságot, jelezte, hogy a magyar kormány és a kormánypártok mellettük állnak, majd hangsúlyozta: Magyarországnak alkotmányos kötelezettsége az autonómiatörekvések támogatása.
Arról is beszélt, hogy Romániában „a korrupcióellenesnek nevezett ügyészség, a DNA számos magyar politikus ellen folytat hajtóvadászatot”. Ennek legszomorúbb aktualitásaként idézte fel, hogy ellehetetlenítették a tevékenységét Horváth Anna kolozsvári alpolgármesternek, aki ezért lemond.
Gulyás Gergely felháborítónak nevezte, hogy „hatósági zaklatással, koncepciós vádakkal és eljárásokkal teszik lehetetlenné”, hogy egy szabadon választott, magyar nemzetiségű képviselő ellássa feladatát a helyi közigazgatásban. Közölte: tűrhetetlennek tartják, ezért nemzetközi fórumon is tiltakozni fognak az ellen az „általános tendencia” ellen, hogy a román hatalom a székelyföldi magyar politikai vezetők elleni „koncepciós eljárások indítására” használja a korrupcióellenes ügyészséget.
MTI
Székelyhon.ro

Cáfolt magyarellenesség – Florea visszaszólt Kelemennek
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt szeretné, hogy Marosvásárhely konfliktuszóna legyen – véli Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Az elöljáró a szövetségi elnök azon nyilatkozatára reagált, amelyben magyarellenesnek nevezte Floreát.
„Az, hogy Kelemen Hunor egy ideje badarságokat beszél, már nem lep meg! Nyilatkozata arra derít fényt, hogy nem érdekli a város fejlődése, és nem érdeklik a választópolgárok sem. (...) Messziről látszik, hogy ő azt szeretné, Marosvásárhely konfliktuszóna legyen, mert ez neki megfelel. Nekem az a kérdésem, hogy kinek válik ez a hasznára? A marosvásárhelyieknek semmiképpen nem! Megfigyeltem, hogy az ehhez hasonló állásfoglalások mindig az olyan események környékén jelennek meg, amelyekből egyesek politikai tőkét próbálnak kovácsolni. Ami engem illet, tiszteltem, tisztelem és képviselem a város magyarságát, Kelemen Hunorral ellentétben, aki másként tekint a románokra és az ő értékeikre. Az ő nyilatkozataitól eltérően engem a tetteim jellemeznek" – mutatott rá Dorin Florea a sajtónak pénteken elküldött nyílt levelében.
Marosvásárhely polgármestere hangsúlyozta, ő nem magyarellenes, ahogyan azt az RMDSZ elnöke állítja, nőnap alkalmából például a román és magyar hölgyeknek egyaránt osztott virágokat.
Marosvásárhely polgármesteri hivatala szerdán jelentette be, hogy jóváhagyta a székely vértanúk napja alkalmából tartandó megemlékezést a székely vértanúk emlékművénél, a felvonulásra azonban nem adott engedélyt. Ennek kapcsán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt nyilatkozta egy csütörtöki, kolozsvári sajtótájékoztatón, hogy a marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg.
Végre ki kellett mondani, hogy megállj, Románia nem jogállam, egyes intézmények túllépik az alkotmányos hatásköreiket, ezért vissza kell terelni őket az alkotmányosság keretei közé – ezzel indokolta a Krónikának Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának helyettes vezetője, hogy a parlament két háza – az RMDSZ szavazataival is – szerdai együttes ülésén nyilatkozatot fogadott el. Amelyben azzal vádolta meg Klaus Johannis államfőt, hogy „elbitorolta" a parlament hatásköreit.
Márton Árpád kifejtette: a nyilatkozatban hangsúlyozták az alkotmány bizonyos előírásait, amelyek értelmében Románia olyan jogállam, ahol a hatalmi ágak szétválasztása megvalósul, és mindegyik az alkotmányos keretei között működik. „Sajnos azonban Románia nem jogállam, mert a korrupció elleni harc ürügyén sokszor politikai fegyverként használják a korrupcióellenes ügyészséget" – jelentette ki a képviselő. A politikus emlékeztetett: a magyar közösségnek is sok problémája van a DNA-val, hiszen például a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc római katolikus gimnázium létrehozásának körülményeit érintő vizsgálat során már a szülőket is beidézik, és a vallásukat firtatják.
A háromszéki honatya azt is megemlítette, hogy a legfelsőbb bíróság szabálytalan vádemelés miatt visszaküldte a DNA-nak azt a vádiratot, amelyben Markó Attila egykori parlamenti képviselő is vádlottként szerepelt, holott csupán tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely szakértői vélemény alapján döntött bizonyos ingatlanok visszaszolgáltatásáról. A DNA mégis az előzetes letartóztatását kérte, és Markó végül lemondott mandátumáról. De más politikusokat is hasonló körülmények között vegzáltak, sőt volt, akit sikerült is előzetes letartóztatásba helyezniük. „Ezeknek az embereknek derékba tört a politikai karrierje, és egyeseket a szabadságuktól is megfosztottak, legalább egy időre" – mutatott rá Márton.
Azt is felidézte, hogy olyan esetek is vannak, amikor a Számvevőszék „belemászik" valamely választott önkormányzati testület döntéseibe, de nem pénzügyi szabálytalanságok után nyomoz, hanem azt vizsgálja, indokolt volt-e bizonyos határozatok meghozatala. De a hatalommal való visszaélések körébe sorolta azt is, amikor az ügyészség azt vizsgálja, hogy egy parlamenti vita során melyik képviselő mit mondott, illetve hogyan szavazott. „Egyes intézmények kicsúsztak az alkotmányos keretekből, olyan hatalmi harc zajlik, amely során egyesek az alkotmányos korlátokon túllépve akarnak túlhatalomra szert tenni – hangoztatta Márton. – Ezért ideje volt már a határozott fellépésnek, az RMDSZ is ezért fordult a DNA visszaélései kapcsán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz, illetve külföldi szervezetekhez."
Kérdésünkre, szerinte kik azok, akik politikai fegyverként használják a DNA-t, nem adott konkrét választ. „Ön szerint kiknek lehet érdeke, hogy egy magyar iskolát igazságszolgáltatási eszközökkel szüntessenek meg, úgymond korrupciós ügyek miatt, amelyhez a DNA-t használják fel?" – kérdezett vissza. Annak kapcsán, hogy a nyilatkozatban Johannis államfőt is elmarasztalják, emlékeztetett: miután a büntető törvénykönyv módosítását szolgáló 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán az államfő és az igazságszolgáltatási tanács is az alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg, alkotmányos természetű konfliktus támadt a kormány és az igazságszolgáltatás között, ám az alkotmánybíróság ezt elutasította.
„Sőt azt mondta ki, hogy semmi közük a törvényhozási tevékenységhez, ennek ellenére mindenáron bele akartak szólni a törvényhozásba" – mutatott rá. Márton hozzátette: a nyilatkozat lehetett volna jobb és kevésbé politikus, ő maga beszédében felsorolta azokat a sérelmeket, amelyeket lapunknak is, és amelyek szintén belekerülhettek volna a dokumentumba. Szerinte az állásfoglalás olyan ügyben született, amelyet az RMDSZ is problémásnak tart, ezért szavazta meg.
Balogh Levente
kronika.ro

2017. március 13.
Beiratkozás iskolahálózat hiányában
Nincs meg az iskolahálózat elfogadott terve Marosvásárhelyen, ennek ellenére a hat évet szeptemberig betöltő gyermekeket csütörtökig be lehet íratni valamennyi állami és magániskola előkészítő osztályaiba. A tanintézményekről, amelyeket nem tudni, ki hagyott jóvá, táblázat látható a tanfelügyelőség honlapján, amelyen azt is feltüntetik, hogy hány gyermekre alapoznak. Ahol több jelentkezőre számítottak, az iskola körzetét alkotó utcák nevét is felsorolták.
Egyetlen iskola nevét hagyta ki a tanfelügyelőség a sorból, a Római Katolikus Teológiai Líceumét. Holott az iskola megszüntetésére, a szülők és gyermekek meghurcolására, a pedagógusok helyzetének ellehetetlenítésére tett kísérletek ellenére 22 család szeretné a szóban forgó tanintézménybe íratni a gyermekét. Vallási meggyőződésből vagy egyszerűen azért, mert tudja, hogy gyermekbarát környezetben színvonalas munka folyik a szóban forgó iskola cikluskezdő osztályában is.
A szülői igény ellenére, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa megtiltotta az iskolának, hogy beírják a diákokat a cikluskezdő osztályokba. Az átirat a korrupcióellenes ügyészség által folytatott kivizsgálásra hivatkozik. Nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy megállapítsuk: törvénysértő rendeletről van szó. Végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet hiányában, amely kimondja, hogy be kell zárni a Római Katolikus Teológiai Líceumot, az ártatlanság vélelmét figyelembe kell venni. Erre hivatkozva nyújtott be előzetes panaszt az iskola és a szülők
nevében Kincses Előd ügyvéd a tanfelügyelőséghez és a prefektushoz, akitől azt kéri, hogy szüntesse meg a hivatali hatalommal való visszaélést a megyei oktatásügy vezetősége részéről. Amihez hozzátehetjük a törvények egyedi értelmezését is, hiszen addig, amíg nincsen érvényes tanácsi határozat arról, hogy hány iskola indulhat megyeközpontunkban, a beiratkozási procedúra alig tekinthető érvényesnek. Ha valamelyik iskolát nem szavaznák meg a tanácsosok, akkor hogyan számolna el a becsapott szülőkkel és gyermekekkel a tanfelügyelőség vezetősége? És mi történik abban az esetben, ha a Korrupcióellenes Ügyészségről mégis kiderül, hogy az iskolaidőben indított nyomozás során súlyos visszaéléseket követett el a katolikus iskolába járó gyermekek szüleivel, a diákokkal és a pedagógusokkal szemben? Ha törvénytisztelő, demokratikus országban élnénk, akkor nem lenne meglepő ez az eredmény a Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsához több forrásból intézett beadványra adott válaszként sem. A téren az Alkotmánybíróság már megtette az első lépést, és hatáskörének a túllépése miatt elmarasztalta a DNA-t az inkriminált 13-as kormányrendelet ügyében indított kivizsgálás miatt. Ezúttal Románia legfelsőbb igazságügyi testülete bizonyíthatja, hogy kettős mércével méri-e a jogot, s hogy valóban helyzetének a magaslatán áll!
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Meneszteni készül az igazságügy-miniszter Kövesit és a főügyészt?
Az igazságügyi miniszter találkozni fog a napokban Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyésszel és Augustin Lazăr legfőbb ügyésszel, hogy tárgyaljon velük a 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán indított nyomozásról.
Tudorel Toader erről egy vasárnap esti televízióműsorban beszélt, hozzátéve, hogy kezdeményezni fogja Kövesi és Lazăr tevékenységének kiértékelését. A tárcavezető ugyanakkor nem tartja kizártnak azt a lehetőséget sem, miszerint Kövesi és Lazăr benyújtja lemondását.
Az igazságügyi minisztert arról kérdezték, milyen intézkedéseket tervez hozni azt követően, hogy az alkotmánybíróság közzétette annak a döntésnek az indoklását, miszerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a kormány között.
Az Agepres hírügznökség szerint Tudorel Toader azt mondta, a következő napokban külön tárgyal majd a legfőbb ügyésszel és a korrupcióellenes főügyésszel is arról, hogy az ügy kapcsán „miként viszonyultak a törvényhez, az alkotmányhoz, a Velencei Bizottság által megszabott standardokhoz". A miniszter hozzátette, nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy Lazăr és Kövesi önként benyújtja lemondását, és azt is elmondta, hogy még hétfőn kezdeményezni fogja tevékenységük kiértékelését.
„Két összetevője lesz ennek az értékelésnek. Felmérjük egyrészt a szakmai, másrészt a menedzseri tevékenységüket. Miután tárgyalok velük, illetve sor kerül erre a kettős kiértékelésre, eldöntöm, hogy milyen intézkedéseket hozok a továbbiakra nézve, és ezt a sajtóval is közölni fogom" – fogalmazott a miniszter az Antena 3 hírtelevízióban arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesz abban az esetben, ha Lazăr és Kövesi nem mond le. Augustin Lazăr főügyész hétfőn újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: nem hajlandó távozni tisztségéből.

2017. március 15.
Ismét elhalasztották Horváth Anna perének első tárgyalását
Az iratcsomó hiánya miatt ismét halasztott Horváth Anna perében szerdán a Kolozs Megyei Ítélőtábla. A következő időpont március 24. Az iratcsomót a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszéktől kellene megkapnia az ítélőtáblának. Kolozsvár alpolgármestere március 9-én, sajtótájékoztatón jelentette be: lemond a következő tanácsülésen a kolozsvári alpolgármesteri tisztségről, miután harmadik alkalommal is meghosszabbították a bírósági felügyeletet, amely a hivatala gyakorlásától is eltiltja. Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). (hírszerk.)

Király András: léphet a minisztérium iskolaügyben
Király András, a tanügyminisztérium államtitkára úgy véli, a Maros megyei tanfelügyelőség ügyészségi nyomásra, de törvénytelenül járt el akkor, amikor megtiltotta a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy a 2017/18-as tanévben cikluskezdő osztályokat indítson. A szakpolitikus viszont a leginkább a marosvásárhelyi önkormányzatot okolja az iskolahálózat körüli botrányért. A hónapokkal ezelőtt zajlott minisztériumi vizsgálat eredményéről Király semmit nem tud. Ugyanakkor elismeri, hogy a katolikus iskola alapításakor bizonyos formai hibák csúsztak be.
– Mennyire tartja törvényesnek a Maros megyei tanfelügyelőség döntését, miszerint egy folyamatban lévő ügyészségi kivizsgálás miatt megtiltja a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy az ősztől cikluskezdő osztályokat indítson?
– Azt látom, hogy a tanfelügyelőség nem merte felvállalni azt, amit fel kellett volna vállalnia. Nem értem a döntés törvényes alapját. Az, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgál egy bizonyos ügyet, hát Istenem, végezze a dolgát. De a nyomozástól a jogerős ítéletig még egy hatalmas lépés van. Addig, amíg a bíróság ki nem mondta az utolsó szót, az ártatlanság vélelmének kellene érvényesülnie.
– A tanügyminisztérium felülbírálhatja a tanfelügyelőség döntését?
– Az új miniszter, Pavel Năstase már mandátuma elején „belenyúlt” a helyzetbe: új főtanfelügyelőt nevezett ki, akinek megszabta, hogy minél előbb ideiglenes igazgatót állítson az iskola élére, ugyanakkor elismerte a DNA által vizsgált és hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt sikeres versenyvizsgáját. A nagy gondot most az önkormányzat tétovázása jelenti, mégpedig az, hogy nincs egy érvényes tanácsi határozat az iskolahálózat elfogadásáról.
– Ilyen alapon az ősztől nem csak a katolikus iskola nem indíthatna újabb osztályokat, a többi is lebénulna.
– Valóban, ilyen alapon egyetlen marosvásárhelyi iskola sem indíthatna újabb osztályokat. – Akkor visszatérnék a kérdésre: a minisztérium felülbírálja a tanfelügyelőség igencsak különleges döntését? – Remélem, hogy a szaktárca lépni fog.
– Ugyanakkor ön azt hangsúlyozza, hogy az ügy a városházán akadt el.
– Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy az iskolahálózat elfogadásához három lépést kell megtenni. Az elsőben a helyi tanács felkéri a tanfelügyelőséget, hogy adja meg a jóváhagyást az iskolahálózatra. Következik a tanfelügyelőség lépése, mely közli az önkormányzattal, hogy jóváhagyta a felterjesztett javaslatot vagy módosításokat eszközölt rajta. Harmadjára pedig a tanács szavaz a tanfelügyelőség döntéséről.
– A marosvásárhelyi tanács szavazott, a kormányhivatal mégis elkaszálta a döntést.
– A prefektúra nem is tehetett volna egyebet, hiszen a tanácsosok nem tartották be a törvényes procedúrát. A kormánybiztos lényegében segíteni próbált az önkormányzati képviselőknek, hiszen kiegészítést kért, és egy sor jogi megjegyzéssel küldte vissza a határozatot. Nem két elutasító mondattal válaszolt, hanem aprólékosan leírta, megmutatta, miként kell kinéznie egy törvényes tanácsi határozatnak.
– Az elmúlt évben egy minisztériumi ellenőrző csoport is járt az iskolában. Mi áll a vizsgálóbizottság jelentésében?
– Nem tudom, mert nem láttam. Az előző miniszter küldte ki a bizottságot, ő kaphatta meg a jelentést.
– A tárca nemzetiségi oktatásért felelős államtitkáraként nem láthatta a jelentést?
– Nem, egyszerűen nem adták ide.
– Az új miniszter sem látta?
– Nem tudom, nem tett róla említést. Azok viszont, akik az iskola ügyével foglalkozunk, nem ismerjük a tartalmát.
– A DNA bekopogott a minisztériumhoz?
– Tanúként kettőnket, a közoktatásért felelős államtitkár asszonyt meg engem ki is hallgattak.
– Bukarestben?
– Nem, képzelje, Marosvásárhelyre citáltak.
– Mi érdekelte a vásárhelyi ügyészeket?
– Az iskola alapítása. Többet erről nem mondhatok.
– A DNA hívta fel a figyelmét, hogy a kihallgatásról ne beszéljen?
– Nem, ilyesmiről nem volt szó. Egyébként egy korrekt, civilizált és nyugodt hangnemű beszélgetés volt, amelynek során kifejtettem a véleményemet. Nem tettek fel célzatos, tendenciózus kérdéseket.
– Ön szerint egy iskolaalapítás, amelynek során senki nem kényszerített vagy kenyerezett le senkit, miként lehet korrupciós ügy?
– Nem vagyok jogász, de a hatalommal való visszaélés is korrupciót jelenthet.
– Ily módon jött volna létre a katolikus gimnázium?
– Ezt nem mondtam. Azt viszont látom, hogy becsúsztak procedurális hibák. Hogy ez törvénytelenséget jelent vagy sem, nem tudhatom, hisz, ismétlem, én nem vagyok jogász. – Államtitkárként viszont egyetért azzal, hogy a DNA által vagy segítségével kreált műbotrány Erdély-szerte jócskán visszavetheti a magyar oktatás helyzetét? – Ne a vásárhelyi esetből induljunk ki! Inkább figyeljünk jobban oda, a kéréseinkhez, kérdéseinkhez próbáljunk sokkal professzionálisabban hozzányúlni.
– És RMDSZ-es szakpolitikusként mit üzen a vásárhelyi szülőknek? – Azt, hogy tartsanak ki. Remélem, hogy a józan ész fog diadalmaskodni.
Szucher Ervin

2017. március 16.
A hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet
„Amíg veszélyben magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”
Március 15-én délután ezrek gyűltek össze a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékezzenek. A magyar történelmi egyházak nevében a római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperes köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényre Szabó László református lelkész mondott áldást. Lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó
– Annyi és annyi fölemelő március 15. után ma az én lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó – mondta Oláh Dénes –, pedig ma is a szabadságnak volna az ünnepe. Annak a szabadságnak, amely nem kiváltság, hanem Isten ajándéka.
A továbbiakban a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet: „úgy gondolom, hogy minden ép elmével rendelkező ember tudhatja, hogy egyetlen építő erő létezik: a szeretet. Csak akik tudtak szeretni, azok vitték előbbre az emberiség ügyét. A szeretet épített iskolákat, hidakat folyók fölé és népek közé. A szeretet volt képes ledönteni a válaszfalakat és feltölteni az elválasztó sáncokat és szakadékokat. A szeretet mindig előbbre vitte az embereket”. (…) „Nekünk előre kell menni a szeretet útján, a szabadság útján, a haladás útján, Krisztus útján. S lám, ez egyeseknek fáj, egyeseknek botrány.”
Mint mondta, Krisztus maga és tanítása is botrány volt a maga idejében, de végül győzött. „A szeretetbotrány éppen akkor győzött, amikor emberileg teljesen kudarcot vallott. Aznap éppen nagypéntek volt.”
Ám nagypéntekre húsvét, a feltámadás következett, ezért is hiszünk a szeretet végső győzelmében, a józan ész diadalában, „a kificamodott vagy kificamított elmék kijózanodásában”. És hogy ez megtörténhessen, a főesperes imára hívott „minden szabadságot és fajtáját szerető embert”. Végül kijelentette, ezért van félárbócon a lelkében a nemzet zászlaja.
„Hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak…”
Sorin Grindeanu, Románia miniszterelnökének üzenetét Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa olvasta fel. A román kormányfő baráti üdvözletét küldte, hangsúlyozva, hogy március 15. nemcsak Magyarország nemzeti ünnepe, de egyben a világ összes magyarjának egyik legfontosabb ünnepe is.
„Az egység a különbözőségben európai elv alapján őszintén hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak, nem tesznek egymás ellenségeivé, hanem ellenkezőleg, egymás kölcsönös megismeréséhez, az egymás iránti tisztelet erősödéséhez vezetnek” – hangsúlyozta Grindeanu, rámutatva, hogy a jobb élet reménye és a kölcsönös tisztelet az, ami „összeköt bennünket”. Kijelentette, az általa vezetett kormány programja fontos vállalásokat tartalmaz a kisebbségekkel szemben, különös tekintettel a magyar közösségre.
„Azt gondolom, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében és egy jobb élet reményében valósággá változtathatjuk az 1848-as forradalom eszméit: a békét, a szabadságot és a jó megértést” – üzente a miniszterelnök, aki a magyarok történelme és szellemi és kulturális öröksége iránti tisztelet jegyében küldte jókívánságait.
Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai főkonzulátus konzulja tolmácsolta: „169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra. Hét évvel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48 hőseinek álmait, büszkén hirdetve: »a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez«.
Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!” – zárta üzenetét Orbán Viktor magyar kormányfő.
A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól
Ünnepi beszédében Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta: „Március 15-én az 1848-as forradalomra emlékezünk, de nemcsak az emlékezés tartja élve ezt az ünnepet, hanem a közösségünkben élő szabadság utáni vágy is. Ez az ünnep újra és újra ráébreszt minket arra, hogy a szabadság mekkora érték számunkra, de egyben emlékeztet is arra, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhet.” (…) „Ezen a napon óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hol tartunk most, ennyi év elteltével szabad emberekként élhetünk-e ma szülőföldünkön mi, erdélyi magyarok?” A kérdésre nem tudott egyértelmű pozitív választ adni, hiszen „amíg veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a marosvásárhelyi magyaroknak ma ismét a szabadságukért, alapvető jogaikért kell küzdeniük.
Rámutatott, hogy az 1989-es rendszerváltást követően sokat változott az erdélyi magyar közösség helyzete, a kisebbségi jogok jelentős részét ma már törvény védi, mégsem érezzük magunkat biztonságban. „Nem is érezhetjük, mert nem lehet teljes a biztonság ott, ahol nem tartják be a törvényeket. Ahol nem hallgatják meg a másik felet. Nem vagyunk biztonságban ott, ahol a Korrupcióellenes Ügyészség a marosvásárhelyi katolikus iskola alapítását vizsgálja, szülőket hurcolnak meg és több mint 400 diák sorsával játszanak”.
A szabadságharc nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen törekvése: az évről évre való próbatétele annak, hogy még mindig ki tudunk-e állni magunkért, vagy hagyjuk, hogy eltapossanak – mutatott rá Péter Ferenc, arra szólítva a vásárhelyi magyarokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, ne hagyják az iskolát! „Egy olyan küzdelem előtt állunk, amit csak együtt tudunk sikerre vinni”. (…) „Ha kiállunk magunkért és egymásért, akkor nem tudnak bennünket eltaposni. A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól. Arról szól, hogy elengedjük-e most a kezüket, vagy kiállunk mellettük minden lehetséges eszközzel.”
Az elnök arról is beszélt, hogy egyesek azt hiszik, hogy „a végtelenségig nyomást gyakorolhatnak közösségünkre, hogy meg lehet bennünket félemlíteni, hogy meg fogunk hátrálni”. Ezért – hívta fel a figyelmet – „összefogva, egy emberként kell kiállnunk igazunk mellett, és világosan kell állást foglalnunk a bennünket ért sérelmek kapcsán úgy, ahogyan ezt elődeink is tették. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne adjunk helyet az etnikai feszültségkeltésnek és a mindenki számára romboló gyűlölködésnek”.
Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért!
Magyarország kormánya részéről Soltész Miklós egyházi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet.
A ’48-as események felidézése után arra hívta fel a figyelmet, hogy ma is zavaros időket élünk, még fontosabb az összefogás, még fontosabb a bátor magatartás, és még inkább bölcs döntésekre van szükség. Hisz amíg Európa, Brüsszel egyes vezetői magukhoz akarják ölelni az idegen kultúrák hódítóit, addig eltaszítják, háttérbe szorítják a kereszténységet még őrző közép-európai nemzeteket. Büntetni akarja a közös Európát védő nemzeteket ahelyett, hogy hálás lenne. „Éppen ezért, magyarok, románok, szerbek és horvátok, lengyelek, szlovákok, nem engedhetjük meg, hogy újra egymással szembefordítsanak minket. Nagyobb a történelmi felelősségünk annál, hogy ezt a luxust megengedjük magunknak. Össze kell fognunk a kereszténység védelmében, össze kell fognunk a recsegő-ropogó Európáért, mert gyermekeink, fiataljaink jövője ezen múlik”.
Mint mondta, itt, Romániában is egy láthatatlan háttérhatalom tartja rettegésben a minisztereket, polgármestereket, intézményvezetőket. „A szabadságharc leverését követő időszakot vagy a kommunista diktatúrát idézi, hogy egy katolikus iskola igazgatóját meghurcolhatják, a szülőket és a gyermekeket pedig teljes bizonytalanságban tartják”.
Kijelentette: a hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet, és ugyanígy fog emlékezni a jövő nemzedék a mostani bátrakra, de senki sem fog emlékezni a feljelentőkre. „Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért, hitünkért, kereszténységünkért, az együtt élő nemzetek békéjéért” – biztatta a megjelenteket az államtitkár.
A rendezvényen kortársvers-részletek hangzottak el fiatal költőktől, Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét Szabó Erzsébet Zsófia, a Római Katolikus Teológiai Líceum 9. osztályos tanulója szavalta. Fellépett a marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskola Rügyezők furulyacsoportja. Dsida Jenő Templomablak versét megzenésítette Boros Emese (ének), zongorán kísérte Fülöp Csongor, Reményik Sándor Templom és iskola című versét Balló Krisztina, a Római Katolikus Teológiai Líceum 10. osztályos tanuló szavalta el. Műsorvezető Kányádi Orsolya volt.
A postaréti rendezvény ünnepi koszorúzással, illetve a himnuszokkal ért véget.
Mózes Edith

Hivatali visszaéléssel és befolyás vásárlásával vádolja Kedves Imrét a DNA
A Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció vezérigazgatója ellen, akit hivatali visszaélés és befolyás vásárlása miatt állítanak bíróság elé. Kedves szabadlábon védekezhet.
A DNA honlapján megjelent közlemény szerint 2012-ben az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) jelentése összeférhetetlenséget állapított meg a közpénzügyi vezérigazgatói tisztséget betöltő Kedves Imre esetében, ez a megállapítás 2014-ben, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék döntése nyomán vált véglegessé. A dokumentumot az ANI-hoz továbbították, amely elindította a fegyelmi eljárást. A vádhatóság szerint Kedves ekkor kérte a pénzügyminisztériumban korábban több vezetői tisztséget betöltő Dan Mugur Cârcut arra, hogy gyakoroljon befolyást az Országos Pénzügyi és Adóügynökség (ANAF) tisztségviselőire, illetve a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék bíráira, hogy ő mentesüljön a hivatali következményektől. Ezért utóbbi 1000 lejt kért és kapott Kedvestől – írja a közlemény. A DNA Cârcu ellen is vádat emelt befolyással való üzérkedés miatt. A vádhatóság szerint 2009-ben Kedves Imre Hargita megyei közpénzügyi vezérigazgatóként a hivatali hatáskörét megszegve 431 830 lejes összegű törvénytelen áfa-visszafizetésről rendelkezett egy üzletember számára. A pénzt egy ingatlan árverésen történő megvásárlása után fizette be a vállalkozó, aki azt állította, hogy pénzügyi kötelezettségeihez viszonyítva pluszbefizetés történt. Az ANAF polgári félként lép be a perbe az állami költségvetésnek okozott kár miatt – számol be a közlemény. Az ügy miatt Kedves Imre ingó és ingatlan javait zárolták el az okozott kár értékének megfelelően, az ügycsomót a Hargita Megyei Törvényszékhez továbbították. A közlemény hangsúlyozza, az ügy jelenlegi szakaszában a büntetőjogi perrendtartás értelmében lezárult a bűnügyi vizsgálat, és a vádiratot a bíróságnak továbbították – ez nem írhatja felül az ártatlanság vélelmének elvét. Az ügy miatt kerestük Kedves Imrét is, aki tőlünk értesült a vádemelésről, és nem is akarta ezt véleményezni.
Kovács Attila

2017. március 17.
Johannis szerint nem kell leváltani az ügyészségi vezetőket
Az államfő nem tartja indokoltnak az ügyészségi vezetők leváltását, annak ellenére, hogy egy alkotmánybírósági határozat megállapította: a korrupcióellenes ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét - derült ki Klaus Johannis mai bukaresti sajtóértekezletén.
Az elnök szerint az alkotmánybíróság nem először állapít meg alkotmányos természetű jogi konfliktust állami intézmények között: ezt szerinte útmutatásként kell értelmezni, hogy a jövőben az érintettek elkerüljék az ilyen helyzeteket, de nincs szükség adminisztratív intézkedésekre.
Arra az újságírói felvetésre, hogy a szociálliberális kormánykoalíció vezetői a DNA vezetőjének lemondását vagy menesztését sürgetik, Johannis kétségét fejezte ki, hogy hivatalosan is kezdeményezni fogják az ügyészségi vezetők leváltását.

Szabadságharc az igazságszolgáltatás ellen
A dicsőséges történelmi események azért jók, mert az évfordulókon mindig párhuzamba lehet őket állítani szinte bármely aktuális történéssel, illetve aktuálpolitikai törekvéssel.
Az 1848-as forradalom kitörésének évfordulóján például nagy ívű szónoklatokat lehet tartani a szabadság fölöttébb szükséges voltáról, kiemelve azt, miben látják a szónokok a szabadság maradéktalan megvalósulásának módozatait, illetve azt, hogyan küzdenek ők és pártjaik érte. Nem történt ez máshogy idén sem: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Nagyszalontán elmondott beszédében arról értekezett, hogy az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből.
Úgy vélte, Romániában ma „kemény harcot vív a látható állam a láthatatlan állammal, a választott politikusok az erőszakszervezetek titkos koalíciójával”, és míg a látható hatalmat, a politikusokat le lehet váltani, az erőszakszervek titkos koalíciója nem váltható le parlamenti választásokon. Ennek nyomán kijelentette: Romániának választania kell a jogállam, a parlamentáris demokrácia és a láthatatlan, de autoriter hatalom között.
Ami szépen hangzik, és üdvösnek is tűnik, csak az a gond, hogy a beszédben alaposan összemosta a jelenlegi, szociáldemokrata-liberális kormánykoalíció által a korrupcióellenes ügyészség és általában az igazságszolgáltatás lejáratására kitalált összeesküvés-elméleteket a magyar közösséget a román hatalmi szervek – köztük az igazságszolgáltatás – részéről ért valós jogsérelmekkel. Mindez persze annak fényében, hogy az RMDSZ írásos megállapodást kötött a koalíció parlamenti támogatásáról, és államtitkárokkal rendelkezik, tehát másfél lábbal a kormányban van, nem csoda, ugyanakkor érdemes szétszálazni a dolgokat.
A kormányoldal, mint ismeretes, mindent megtesz annak érdekében, hogy lejárassa a korrupcióellenes küzdelmet. Erre minden oka meg is van, hiszen a nagyobbik kormánypárt egyik volt miniszterelnökét már kétszer is elítélték korrupció miatt, egy másik ellen két eljárás is zajlik, jelenlegi elnöke ellen pedig már szintén született jogerős ítélet választási csalás miatt, és hivatali visszaélés miatt is vádat emeltek ellene. A kisebbik kormánypárt elnökének hamis tanúzás vádja miatt kell a bíróságot járnia.
Ilyen körülmények között nem csoda, ha kézzel-lábbal azon igyekeznek, hogy egyrészt ellehetetlenítsék a korrupcióellenes ügyészség munkáját, másrészt csökkentsék a korrupciós bűncselekményekért kiróható büntetés mértékét, illetve részleges közkegyelmet hirdessenek. És mivel az RMDSZ több politikusa ellen ugyancsak korrupció gyanúja miatt indult eljárás, a magyar szervezet is csatlakozott hozzájuk.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a korrupcióellenes ügyészek nem követtek és követnek el hibákat, sőt visszaéléseket – a magyar iskolák elleni eljárások, illetve az újraállomosítás kikényszerítése is ezek közé tartozik. Még azt sem zárjuk ki, hogy valóban van olyan RMDSZ-es politikus, aki ártatlan az ellene megfogalmazott vádakban – de azért túlzás minden egyes esetben visszaélést, illetve magyarellenes lépést láttatni. Az meg igazából kormányhatáskör, hogy az RMDSZ-elnök által szintén említett marosvásárhelyi orvosi egyetemet akár peres úton is rákényszerítsék a magyar főtanszék létrehozását kötelezővé tevő törvény betartására – és ha jól emlékszünk, az annak elfogadása óta eltelt években is volt már kormányon az RMDSZ, mégsem vitte keresztül.
A kormányoldal amúgy most taktikát változtatott, és a jelek szerint megpróbálják az új igazságügy-miniszter segítségével meneszteni a korrupcióellenes főügyészt. Ennek – illetve az ügyészség elleni újabb támadások – igazolására az alkotmánybíróság ítéletét lobogtatják, miszerint a DNA túllépte a hatáskörét akkor, amikor a Btk. módosítását szolgáló, vitatott 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadásának törvényességét vizsgálta. Persze ebben is lehet igazság – ugyanakkor az alkotmánybíróság ítéleteinek hitelességét is megkérdőjelezhetővé teszi, hogy néhány hónapja a nagyobbik kormánypárt egyik volt politikusa áll az élén – nem mintha azelőtt sokkal hitelesebb lett volna, amikor a másik politikai oldal egykori parlamenti képviselője vezette a testületet.
(Apropó, ha kívülállóként megfogalmazhatnánk egy javaslatot: ha valóban az igazságszolgáltatás függetlensége és a hatalmi ágak szétválasztása a cél, akkor tiltsák meg, hogy a továbbiakban jelenlegi vagy volt pártpolitikusok az alkotmánybíróság tagjai lehessenek.)
Szóval most ott tartunk, hogy a még az ebben a kategóriában bivalyerős romániai mezőnyben is a legkorruptabbnak tartott posztkommunista párt az általa lélegeztetőgépen tartott, magát liberálisnak mondó minicsatlósával, az ALDE-val együtt ott üti a korrupcióellenes ügyészséget, ahol éri, ebbe az akcióba pedig az RMDSZ is kötésig beleállt.
Pedig amit szabadságharcnak szeretnének láttatni, az kívülről inkább úgy tűnik, mintha a politikum egész pályás letámadást indított volna a korrupcióellenes küzdelem és az igazságszolgáltatás ellen. És élünk a gyanúperrel, hogy valójában belülről is.

HÁBORÚ A KORRUPCIÓ ÁRNYÉKÁBAN
A négy országos hírtelevízió harsány kínálatából tökéletesen lemérhető a politikai, jogi háborúvá fajult romániai vita a korrupcióellenes harcról és az igazságszolgáltatásról. A médiatulajdonosok érdekei alapján két csatorna a kormányzó szociáldemokraták (PSD) mellett sorakozott fel, és igyekszik naponta olyan eseteket tálalni, amelyek a korrupció felszámolásának céljával alapított ügyészség (DNA) által alkalmazott kettős mércét, illetve túlkapásokat igazolják. A másik páros viszont a jobbközép ellenzék, valamint az államfő jelszavait harsogja, a jogállamiságot félti napi huszonnégy órában a bőrüket menteni próbáló gaz baloldaltól. Bár korruptak mindegyik nagy romániai pártban vannak, és a DNA leleplezettjei között is nagyjából azonos számban találhatók bal-, illetve jobboldaliak (ha egyáltalán ráaggathatók még ezek a jelzők az ideológiai szempontból rugalmas bukaresti formációkra), mégis az eljárások időzítései inkább a PSD-t sújtják. Nem véletlenül.
A korrupcióellenes ügyészség és az azzal szorosan együttműködő belföldi titkosszolgálat vezetése a jelenlegi ellenzékhez köthető emberekből áll. A Brüsszellel kritikusabb szociáldemokratákkal szemben Klaus Johannis elnök és a jobbközép ellenzékhez sorolt pártok feltétlen támogatást kapnak az Európai Unió vezetőitől, így a korrupcióellenes harcra hivatkozva nyugati tapsvihartól kísérve tudják lejáratni a hatalmat. Ami persze nem nehéz. A tavaly decemberben magabiztos választási győzelemmel kormányra került PSD rekordidő alatt minden lehetséges hibát elkövetett, ami erősíthette azt a vádat, hogy számára a hatalmi pozíció megszerzésének egyik legfontosabb célja saját politikusainak kimentése a felelősségre vonás alól. A politikai háború jelenleg két színtéren zajlik: Bukarestben és Brüsszelben, ahol a leegyszerűsített kép alapján a tiszta kezű européerek (Johannisék) küzdenek a populista, korrupt PSD-vel, és uniós szemszögből van egy érinthetetlen intézmény, a DNA.
A most istenített és egyben átkozott korrupcióellenes ügyészség érdekes utat járt be. Az intézmény 2002-es létrehozása óta több száz minisztert, polgármestert, képviselőt, helyi választott tisztségviselőt vagy köztisztviselőt ítéltek börtönbüntetésre korrupció miatt, ezzel a hatóság kivívta a társadalom szimpátiáját, hiszen a korábban érinthetetlennek hitt elit tagjai is rács mögé kerülhettek. Mint azt Illyés Gergely erdélyi politikai elemző korábban lapunknak is elmondta, az idők során a kizárólag korrupcióellenes harcra létrehozott DNA túlságosan nagy hatalomra tett szert, gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált a tevékenysége. Máig tisztázatlan, hogy a Romániában hagyományosan kiterjedt befolyással rendelkező belügyi titkosszolgálat (SRI) pontosan milyen kapcsolatban áll a DNA-val. Úgy tűnik, a büntetőügyek kivizsgálása során létezik egyfajta titkosított egyezséggel törvényesített megállapodás a két intézmény között. Ez azt jelenti, hogy a SRI nemcsak információt szolgáltat az ügyészségnek, hanem bizonyítékot is, és ennek nagy jelentősége van, hiszen a lehallgatások során rengeteg információhoz jutó hírszerzés akár zsarolásra és terhelő vallomás kicsikarására is használhatja ezeket az információkat, közvetlenül részt vállalva a korrupció elleni harcban, ezáltal a politikai küzdelmekben is.
De melyek a tétjei a bukaresti politikai háborúnak? A hatalmon lévő szociáldemokraták számára a tét, hogy valóban élni tud-e a kormányzás adta lehetőségekkel, avagy a DNA ebben esetenként akadályozni tudja. Erre vonatkozó próbálkozás ugyanis volt a korrupcióellenes ügyészség részéről, és azt az alkotmánybíróság törvénytelennek minősítette. Az ellenzéknek és Klaus Johannis államfőnek az az érdeke, hogy a román társadalomban megtartsa a korrupció elleni harc akadályozásában érdekelt PSD képét, egyben a DNA érinthetetlenségét. Mindeközben a legnagyobb ellenzéki formáción, a Nemzeti Liberális Párton belül is sokan kifogásolják a Laura Codruta Kövesi vezette hatóság ellenőrizhetetlenségét. Az viszont közös érdek a jobbközép oldalon, hogy a DNA-val szövetségben minden elképzelhető módon igyekezzenek gyengíteni a jelenlegi kabinetet.
A totális háborúban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kormányzat oldalán áll. Nemcsak azért, mert megállapodást kötött a két koalíciós párttal a kabinet eseti parlamenti támogatásáról, de számos korrupciós ügyben való érintettsége okán is. Az RMDSZ Bukarestben inkább a korrupcióellenes harc jogi, törvényi hátterének hiányosságait kifogásolja, a szavazói felé ugyanakkor nyíltan a DNA ellen kampányol. Az erdélyi magyarok többsége ugyanakkor a román többséghez hasonló élvezettel követi az érinthetetlennek hitt politikusok bilincsbe verését. Amikor viszont magyarokat, például települési elöljárókat érint a DNA vizsgálódása, gyorsan felemássá válik az intézkedés megítélése. A legtöbben magyarellenes hadjáratot látnak az akciókban, és erre játszik rá – érthető módon – a Kelemen Hunor vezette néppárt is. De jócskán vannak olyanok is, akik szerint az RMDSZ meggyanúsított polgármesterei korántsem ártatlanok. Nyilván minden eset különböző, az általánosítás pedig egyik irányban sem helyes. Olykor a kívülállónak is nyilvánvaló, hogy időzített és kettős mércét alkalmazó eljárások indulnak magyar választott vezetők ellen, ahogyan ahhoz sem fér kétség, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola visszaszolgáltatása körüli vihar sem a korrupcióról szól, mégis lépéskényszert érzett az ügyben a DNA.
Románia belpolitikája és közbeszéde az elkövetkező egy-két évben egészen biztosan az igazságügy körüli vitákról fog szólni. Eközben folytatódik a teljes politikai elit hitelvesztése, lejáratása. Egyre több elemző, véleményformáló hiányol egy olyan politikust vagy pártot, amely úgy kormányzóképes, hogy közben népszerű, hiteles, és van víziója az ország jövőjéről. A jelenlegi totális bukaresti belháború egyelőre a politikai válságot mélyíti, és a harc végső győztesére még tippelni is nehéz.
Pataky István
Magyar Idők (Budapest)

2017. március 18.
A romániai korrupcióellenes harcról
- A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) elődjét Adrian Nastase miniszterelnöksége alatt, 2002-ben hozták létre az integrációs kényszer hatására
- Traian Basescu elnökségének első mandátuma alatt pörgött fel működése, 2007-től vált látványossá. Első „nagyhal” áldozata épp az alapító Nastase volt
- Mára megteltek a börtönök magas rangú politikusokkal, a korrupció mértéke azonban nem csökkent
- A DNA eljárásának tisztasága elleni legkomolyabb vád a jogtalan lehallgatások kérdése, a DNA és a titkosszolgálat összefonódása, amit mindkét intézmény tagad
- A DNA elnöke, Laura Codruta Kövesi az ország egyik legnépszerűbb közszereplője
- A februári tüntetések oka az amnesztia, a Btk. és a büntető perrendtartás sürgősségi kormányrendelettel történő módosítási kísérlete volt. A módosításokra alkotmánybírósági döntés kötelezi román törvényhozást
- Március elején az alkotmánybíróság ellen is tüntettek, bár kisebb számban, mert a taláros testület jogtalannak mondta ki, hogy a DNA a sürgősségi kormányrendelet összeállítóit kezdte vizsgálni
Gál Mária
Népszava

Elítéli a nemzetpolitikai államtitkárság a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc líceum elleni eljárást
A nemzetpolitikai államtitkárság elítéli a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) „túlkapásait" és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum "ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket" – közölte az államtitkárság szombaton az MTI-vel.
A közleményben úgy fogalmaztak: egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, mert egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte – tették hozzá.
Az államtitkárság egyetért azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus líceum ügye szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amely arra irányul, hogy a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozzák. A közlemény ezek között említi, „a magyarság számára nagy horderejű, máig megoldatlan ügyeket, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának kérdését vagy a történelmi egyházakat megillető igen fontos ingatlanok - Székely Mikó Kollégium, a gyulafehérvári Batthyáneum - visszaszolgáltatását".
„Közismert, hogy a MOGYE szenátusa - élén a rektorral -, az erre vonatkozó törvényes kötelezettség ellenére, immár évek óta nem hajlandó dönteni az egyetem önálló magyar karának létrehozásáról. Ellenük mégsem indult ügyészségi vizsgálat, őket nem zaklatja a DNA. Mindeközben, noha az egykori katolikus leánygimnázium épülete visszakerült az egyház tulajdonába, mégis folyamatos külső akadályokba ütközik a líceum működése" – írták.
A nemzetpolitikai államtitkárság jelezte: a magyar kormány kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett, szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére is vállalják, hogy kiállnak jogaikért és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.
„Abszurd, hogy a XXI. században, az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat, hogy egy keresztény egyház a saját ingatlanában felekezeti iskolát tarthasson fent. Mindez összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével" – írta az államtitkárság.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert az ügyészség szerint annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA február végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
Hétfőtől péntekig tüntetéssorozatot tartott a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.
[Forrás:MTI]
itthon.ma/karpatmedence

2017. március 20.
Elhangzott a magyar kormány üzenete
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.

Megnéztük, mit tartalmaz a DNA Horváth Anna elleni vádirata
A DNA elismeri, hogy az alpolgármester nem okozott anyagi kárt a polgármesteri hivatalnak.
Múlt héten sem kezdődött el a korrupcióval vádolt Horváth Anna pere, az iratcsomó hiánya miatt ismét halasztott múlt szerdán a Kolozs Megyei Ítélőtábla. Így új időpontot tűztek ki, péntekre, március 24-re. Horváth Annát pénzmosással és befolyással való üzérkedéssel vádolja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), amely egyébként hivatalból indította el az eljárást. Egy titkosszolgálati lehallgatásra alapozva a DNA Kolozs Területi Szolgálata ügyészei tavaly emeltek vádat Kolozsvár alpolgármestere ellen. A DNA vádiratában bűntársként tüntették fel Fodor Zsolt kolozsvári üzletembert, akit befolyásvásárlással és pénzmosással vádolnak. A DNA kérésünkre elküldte szerkesztőségünknek a vádiratot. A hivatalból indított eljárás tavaly május 24-én kezdődött, ekkor iktatták a DNA területi szolgálatánál az erre vonatkozó dokumentumot. A területi ügyész tavaly októberben vádat emelt mind Horváth Anna, mind Fodor Zsolt ellen. A DNA vádirata szerint tavaly február és május között Fodor Zsolt, aki több kolozsvári cég társtulajdonosa és adminisztrátora, arra kérte Horváth Annát, hogy az alpolgármesteri tisztségével járó befolyását használva gyorsítsa fel egy gazdasági érdekeltségébe tartozó ingatlan restaurálásának ügyében az engedélykibocsátási folyamatot. A szóban forgó ingatlan a kolozsvári Karolina tér 4. szám alatti műemléképület, a Mikes-palota.
A vádirat szerint tavaly május 13-án egy kolozsvári vendéglőben zajló beszélgetés során Fodor Zsolt ismertette Horváth Annával az ingatlannal kapcsolatos engedélyeztetési folyamat helyzetét. Noha nem szerepel a vádiratban a beszélgetés, mi úgy tudjuk, hogy Fodor Zsolt arra panaszkodott, hogy az ingatlanfelújításhoz szüksége van a városháza részéről bizonyos dokumentumokra, amelyek nélkül nem foghat neki a felújításnak, de a városháza lassan dolgozik. Ezért félő, hogy már második alkalommal is lejárhat a műemléképület restaurálására rendelkezésére álló időszak. A vádirat szerint Horváth Anna vállalta, hogy megsürgeti a felújításhoz szükséges dokumentumok kibocsátását. Az ügyészség összefüggést vél felfedezni aközött, hogy Horváth Anna felajánlotta segítségét az ingatlan ügyében és aközött, hogy azt kérte Fodor Zsolttól, szerezzen be két nyári fesztiválra 30-30, összesen 20 ezer lej összértékű bérletet, amelyeket ösztönzésképpen a választási kampányában dolgozó önkénteseknek akart felajánlani. Horváth Anna a tavaly nyári helyhatósági kampányban Kolozsvár polgármesteri tisztségéért indult. A DNA a vádiratban kimerítő leírást ad a kampányfinanszírozási törvényről, amely megszabja azt is, hogy mekkora a maximális támogatás, amit egy jelölt elfogadhat. Kiemelik azt a törvényes rendelkezést, miszerint nem fogadhat el javakat és ingyenes szolgáltatásokat sem. A vádirat szerint a törvényi előírás ellenére Fodor Zsolt megígérte Horváth Annának, hogy finanszírozza a fesztiválbérletek vásárlását, amelyeket szétoszthatnak az önkéntesek között. A vádirat szerint a bérletek kapcsán kötött szerződés illegális a választási kampány finanszírozására vonatkozó törvénykezés szempontjából. A DNA szerint a vádlottak megállapodtak abban, hogy egy Fodor Zsolt érdekeltségében levő cég által kötik meg a szponzorációs szerződést, így nyoma veszhet a támogatás útjának. A DNA szerint Horváth Anna megígérte az üzletembernek, hogy hamarosan egy jogi személy adatait közli vele, amellyel utóbbi megkötheti a szponzorálási szerződést. A vádirat továbbá úgy fogalmaz, hogy Horváth Anna biztosította az üzletembert, hogy más projektekben is segíteni fogja, mert úgy vélte, hogy a helyhatósági választásokat követően ismét elnyeri az alpolgármesteri tisztséget. Azt is megjegyzik, hogy Horváth Anna egyáltalán nem célozta meg a valóságban a polgármesteri tisztséget, csak egy újabb tanácsosi mandátumot akart elnyerni, hogy további négy évre alpolgármester lehessen. Azonban ahhoz, hogy a többi politikai partner támogatását elnyerhesse az alpolgármesteri tisztség kapcsán, Horváth Anna abban volt érdekelt, hogy minél jobb eredményt érjen el a 2016-os helyhatósági választásokon. A vádirat szerint a beszélgetést követő május 31-én megtartott tanácsülés 25. napirendi pontjaként szerepelt egy ingatlanfejlesztést célzó kérés, amely egy 10 négyzetméteres felület haszonbérleti szerződésére vonatkozik.
A tanácsülés 25. napirendi pontjánál szerepelő határozattervezet szerint a Karolina tér 4. szám alatti műemléképület, a Mikes Palota homlokzatának eredeti formában történő visszaállítása azt feltételezi, hogy bejáratánál visszaépítenek egy oszlopokon álló erkélyt. A határozattervezet a Karolina térből 10, egyenként egy négyzetméteres terület leválasztására vonatkozik, ami az erkély alapterületét teszi ki. Ezt kellett haszonbérleti szerződéssel az üzletember rendelkezésére bocsátani, hogy elkezdődhessen az ingatlanfelújítás.
A tanácsülésen jóváhagyták az ingatlanfejlesztési dokumentációt, amelyet egy tanácsi határozatban ki is hirdettek. Egy másik, ugyancsak a Fodor Zsolt érdekeltségébe tartozó ingatlanüggyel kapcsolatosan is döntés született a tanácsban, amely egy telekdarab közterületté nyilvánítására vonatkozott. A határozat szerint a város átvette a 150 négyzetméteres területet Fodor Zsolttól és feleségétől, így a terület a városi úthálózat részévé válhatott. Mivel az általános városrendezési terv szerint a részletes és a zonális városrendezési terv tavaly június 22-ig volt módosítható, ezért sürgetni kellett a 150 négyzetméteres terület áthelyezését a városi tulajdonba. Ezt a tulajdoncserét a júniusi tanácsülésen el is fogadta az önkormányzat, az ülést megelőzően (13.06.2016, 10:48:56 órakor) Horváth Anna telefonon kereste meg Fodor Zsoltot, és biztosította az ügy pozitív kimeneteléről a vádirat szerint. Az ügyészség tavaly október 10-én vádat emelt Horváth Anna ellen, majd december 8-án Fodor Zsolt ellen is, ekkor már a pénzmosási vád is szerepel a befolyással való üzérkedés illetve befolyásvásárlási vádpontok között. A vádirat szerzői bizonyítani próbálják az összefüggést a szponzorálási szerződés és a hivatalban történő közbenjárás között. Az ügyészség szerint nem véletlen, hogy tavaly május 23-án készült el a határozattervezet a Karolina téri ingatlannal kapcsolatosan, amelyet Fodor Zsolt készült felújítani, és ugyancsak azon a napon kötötte meg a két cég - a vádiratban kitakarták a cégneveket és a cégadatokra vonatkozó információt - önkéntesség támogatása címen a 20 ezer lej értékű szponzorációs szerződést. Az ügyészség vádirata szerint a valóságban a 20 ezer lejes összeg a május 13-án Horváth Anna által kért fesztiválbérletek ellenértékét képezte. "Egyértelmű, hogy a tanácsi határozat megszerkesztése és az ún. szponzorációs szerződés megkötése között van időbeni összefüggés" - áll a vádiratban. Összefüggést látnak ugyanakkor a Fodor Zsolt érdekeltségébe tartozó ingatlanügyek megoldása és a fesztiválbérletek beszerzésének finanszírozása között is.
Korábban Horváth Anna ügyvédje azt nyilatkozta, a DNA-nak azt kell bizonyítania, hogy az alpolgármester anyagi javakért cserébe élt vissza hatalmával. A Kolozsvári Rádió által megszólaltatott Bányai József ügyvéd ezt megerősítette. Szerinte ha nem egyértelmű a kapcsolat a közbenjárás és szponzoráció között, ejteni kell a vádat. A vádirat utolsó részében a DNA elismeri, hogy az általa megállapított bűncselekmények nem okoztak anyagi kárt a polgármesteri hivatalnak. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei október 11-én helyezték 60 napos hatósági felügyelet alá Horváth Annát, és hivatala gyakorlásától is eltiltották. Ennek következtében, amikor már második alkalommal is meghosszabbították a bírósági felügyeletet, Horváth Anna bejelentette, lemond az alpolgármesteri tisztségről.
Kertész Melinda

2017. március 21.
Fellélegezhetnek a katolikus iskolánál
Szóbeli ígéreteket kaptak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei a keddi tárgyaláson arra, hogy a tanintézet jogi személyiségként működhet tovább, illetve az előző évi iskolahálózat marad érvényben a következő tanévben is. Amennyiben dokumentumokba foglalják ezeket az ígéreteket, két héten belül megkezdődhetnek az iratkozások a katolikus iskola cikluskezdő osztályaiba.
Bibliával a kezükben hallgatták végig az imát a katolikus iskola diákjainak szülei kedden a kormányhivatal épülete előtt, majd az őket képviselő szülők bementek tárgyalni gyerekeik iskolájának jövőjéről. A rendkívüli találkozót a Civilek a katolikus iskoláért nevű szülői csoport kezdeményezte egy beadvánnyal, amelyet a polgármesternek, Dorin Floreának címeztek az elmúlt héten. A keddi találkozón többek között részt vett Lucian Goga prefektus, Péter Ferenc megyei tanácselnök, Horațiu Lobonț, az iskolákért felelős igazgatóság vezetője, a városi tanács képviselői, Csíki Zsolt, Peti András, továbbá az újonnan kinevezett főtanfelügyelő, Ioan Macarie, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes és a szülőket képviselő civil csoport szóvivői. Dorin Florea most sem vett részt a megbeszélésen, helyette személyes tanácsadója, Claudiu Maior jelent meg.
Hosszas tárgyalások után a szülők ígéretet kaptak arra, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség tiszteletben tartja a törvény által előírt szabályozást, miszerint a 2017–2018-as tanévre érvényes marad az előző években elfogadott iskolahálózat, azaz a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megmaradhat jogi személyiségként, és elindíthatja a cikluskezdő osztályokat – mondta el lapunknak Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselője, aki maga is részt vett a tárgyaláson. A tanfelügyelőség csütörtökig kell megkapja a polgármesteri hivataltól azt az átiratot, amely után elfogadhatják az előző évi iskolahálózatot.
„A tanfelügyelőség jogászai szinte szó szerint elmondták, hogy mit kell tartalmaznia az átiratnak, és kik kell aláírják a polgármesteri hivataltól. Továbbá abban is megegyeztek, hogy ameddig nincs hivatalos vádemelés a DNA részéről a katolikus iskola ellen, addig a tanintézet különálló jogi személyként működhet tovább, ezt a prefektus és jogászai többször megerősítették”– emelte ki Csíky Csengele. Abban egyetértett mindenki, hogy problémák vannak az iskola alapítási okiratai körül, de a polgármesteri hivatal illetékesei megígérték, hogy amennyiben negatív döntés születik a vizsgálódás során, újra létrehozzák a katolikus iskolát, mindezt úgy, hogy az intézmény hétköznapi működését ez ne befolyásolja – fejtette ki Csíky Csengele.
A civilek továbbá felhívták a prefektus figyelmét arra, hogy a prefektus megtámadhatja a tanfelügyelőség 70-es számú határozatát, amelyben megtiltja a cikluskezdő osztályok elindítását. Lucian Goga prefektus jogászai meg is ígérték, hogy még a héten megtámadják a tanfelügyelőség határozatát, és akár tíz napon belül már elkezdődhetnek az iratkozások a katolikus iskola előkészítő, ötödik, illetve kilencedik osztályaiba.
Szóban elhangzott ígéreteket kaptunk, de követni fogjuk, hogy mindezek papírformát is öltsenek, ellenkező esetben lépni fogunk – mondta el a civilek képviselője. Hozzátette, annak nagyon örül, hogy a prefektus összehívására történt a tárgyalás, ugyanis ez jogi következményeket is maga után vonhat.

2017. március 22.
Elfogadta Horváth Anna lemondását a városi tanács
Egyetlen párt sem jelölt új alpolgármestert
„Kihívásokkal teli szép időszakot hagyok magam mögött. Szerettem az alpolgármesteri munkát, a közösségért való tevékenykedést. Az elkövetkező időszakban az RMDSZ-es városi tanácsosoknak az lesz a céljuk, hogy a kolozsvári magyarok ne éljék meg visszalépésként ezt az időszakot. Meg kell találnunk azokat az eszközöket és megoldásokat, hogy a kolozsvári magyarok érdekei ne sérüljenek” – jelentette ki Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere a tegnapi tanácsülés után, amelyen a tanács elfogadta lemondását. Sem a liberális, sem a szociáldemokrata párt nem állított új jelöltet Horváth Anna helyére, ezért a leendő alpolgármester megválasztását elhalasztották egy következő tanácsülésre. Gergely Balázs magyarul is megköszönte Horváth Annának eddigi munkáját, a tanácsosok pedig megtapsolták a leköszönő alpolgármestert.
Horváth Anna ellen korrupciós vádakkal indított vizsgálatot az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, akit öt hónapja eltiltottak tisztségének gyakorlásától, március 9-én jelentette be, hogy visszalép, városi tanácsosi mandátumát azonban megőrzi.
Az RMDSZ Kolozs megyei és kolozsvári szevezete még nem döntött arról, kit jelöl helyébe, értesüléseink szerint Oláh Emesének jó esélye van arra, hogy átvegye a megbízatást. Úgy tűnik, a szövetség kivár, abban az esetben ugyanis, ha Emil Boc kolozsvári polgármester fellebbez a kétnyelvű táblák ügyében, az RMDSZ-liberális helyi koalíciónak nincs, nem igazán lehet tovább értelme. Román források szerint Boc-éknak nincs szándékában elorozni az RMDSZ által kialkudott alpolgármesteri tisztséget és nem állítanak ellenjelöltet, amennyiben az RMDSZ úgy dönt, hogy megtartja a tisztséget. Azt viszont szinte biztosra vehetjük, hogy a városi tanács szociáldemokrata frakciója pályázik az alpolgármesteri mandátumra, kérdés, hogy sikerül-e megszerezni a liberális tanácsosok támogatását.
Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel vádolja a DNA, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezték az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére. A vádirat szerint Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
Szintén nem világos, hogy a képviselői mandátumot nyert Csoma Botond helyébe ki lép a „várólistáról”. A következő a sorrendben a fiatal Nisztor Dániel építészmérnök, őt Kinizsi Zoltán, a Kolozsvár Arena aligazgatója követi.

Borbély lehet a strasbourgi „elrettentő” példa
A miniszterek mandátumának időtartamára korlátozná az őket megillető mentelmi jogot Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze.
Minden bizonnyal Borbély László volt környezetvédelmi miniszter esetével példálózott Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze hétfőn Strasbourgban az Európa Tanács korrupcióellenes szervezete (GRECO) által szervezett konferencián, amikor amellett érvelt, hogy a miniszterek mentelmi jogát mandátumuk időtartamára kell korlátozni.
Kövesi a politikus nevének említése nélkül emlékeztetett: a tárcavezetőt azzal gyanúsították meg, hogy miniszterként mintegy 45 ezer eurót kapott azért, hogy beosztottait arra sarkallja: az előre kijelölt személyeknek ítéljenek oda bizonyos szerződéseket. A képviselőház azonban nem engedélyezte a bűnvádi eljárás beindítását ellene, így, míg két másik személyt elítéltek az ügyben, ő megúszta. Ezért úgy véli, a miniszteri mentelmi jogot csakis a hivatal gyakorlásának idejére kellene korlátozni.
„Egyértelmű, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk a törvény előtti egyenlőségről" – szögezte le Kövesi. Emlékeztetett: a bűnvádi eljárás elutasítását nem indokolták meg, a honatyák szavazata pedig nem nyilvános, ezért lehetetlen megmondani, miért is utasították el a kérést. Azt is elmondta, a leggyakoribb korrupciós esetek a közbeszerzésekhez, a közpénzek kezeléséhez és kinevezésekhez kapcsolódnak. Ezért a közbeszerzési eljárások átláthatóbbá tételét, valamint objektív kritériumok kidolgozását szorgalmazta a különböző tisztségekbe való kinevezések terén.
Bár Kövesi nem említette név szerint Borbélyt, ügyészségi források a Româniacurată.ro portálnak megerősítették, hogy az RMDSZ egykori miniszteréről van szó.
A DNA évekkel ezelőtt befolyással üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsította meg Borbélyt, aki a nyomozati anyag szerint csaknem 200 ezer lej értékben fogadott el lakásfelújításban nyújtott ajándékot román vállalkozóktól, akiket miniszterként állami megbízásokhoz juttatott. A politikus ellen azonban nem indulhatott be a bűnvádi eljárás, mert a parlament két alkalommal is megtagadta a DNA kérését.
Bár az RMDSZ egykori befolyásos politikusa egyelőre megúszta az ügyet, a Borbély-ügy többi érintettje jelenleg börtönbüntetését tölti. Tavaly novemberben kihirdetett jogerős ítéletében a nagyváradi táblabíróság két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte az ügyészség szerint az egykori minisztert megvesztegető két vállalkozót. Szintén két és fél év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották Szepessy Szabolcsot, Borbély volt tanácsadóját, akit vesztegetésben való közvetítésben találtak vétkesnek.
Borbélyt március elején Sorin Grindeanu miniszterelnök a tanácsosává nevezte ki. A hatályos törvények értelmében egy képviselői vagy szenátori mandátummal rendelkező volt miniszter ellen csakis az illetékes kamara jóváhagyásával indulhat bűnvádi eljárás. Olyan volt miniszterek esetében, akik nem tagjai a parlamentnek, az államfő jóváhagyása szükséges a bűnvádi eljáráshoz.
Hamarosan meglesz a Kövesi elleni vizsgálat eredménye
Hamarosan közzéteszi az igazságügyi tárca a DNA főügyésze és a legfőbb ügyész szakmai tevékenységének kiértékelését célzó vizsgálat eredményét – közölte kedden Tudorel Toader miniszter. Mint kifejtette, két héten belül meglesz a vizsgálat eredménye. Hozzátette: a vizsgálatot azon alkotmányos kitétel alapján végzik el, amely szerint a legfőbb ügyészség az igazságügyi tárca alárendeltségébe tartozik.
Ezzel arra reagált, hogy a legfőbb ügyészség korábban jelezte: az ügyészek tevékenységének kiértékelésére csakis a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jogosult. A vizsgálat annak nyomán indult, hogy az alkotmánybíróság kimondta: a DNA túllépte hatáskörét, amikor vizsgálatot indított annak kiderítésére, milyen körülmények között fogadta el a kormány a Btk. módosítását célzó, vitatott 13-as sürgősségi rendeletet.
PSD-s honatya: korrupcióellenes harc egyenlő kommunizmus
A kommunizmus gyakorlatához hasonlította a romániai korrupcióellenes küzdelmet Valentin Boboc, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) Teleorman megyei képviselője. Boboc a közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában úgy értékelt: a burzsoá-földesúri rendszer elleni 50-es évekbeli, az egyéni szabadságjogokat semmibe vevő harc és a rendszer propagandagépezete által kitalált korruptak elleni küzdelem között olyan hasonlóság van, amely nyomán a romániai közvélemény nem maradhat nyugodt. Boboc a PSD elnöke, Liviu Dragnea elleni választási csalási vádak kapcsán vált ismertté: a lehallgatási jegyzőkönyvekből kiderül, hogyan utasította őt a később jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Dragnea a Traian Băsescu akkori államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazás idején arra, hogy minél több embert szavazásra bírjon.

Navracsics a román miniszter beavatkozását kéri
Két marosvásárhelyi oktatási intézménnyel kapcsolatban is a román oktatási miniszter segítségét kérte Navracsics Tibor – értesült a Magyar Nemzet. Az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős magyar biztos a közelmúltban levélben jelezte Pavel Nastasenak, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium esetén sérültek, illetve veszélybe kerültek a magyar kisebbség anyanyelv használatához fűződő jogai.
A biztos az egyetem esetén arra mutatott rá, magában a román oktatási törvényben is szerepel, hogy az intézmény mind román, mind pedig magyar nyelven elérhetővé teszi képzéseit. Ehhez képest, hat évvel azután, hogy a jogszabályok érvénybe léptek, az intézményben továbbra sem oktatnak magyar nyelven. Ezzel pedig az egyetem megfosztja a magyar kisebbséget az anyanyelven való tanuláshoz fűződő jogától, és szembemegy a román törvényekkel. Navracsics emlékeztetett arra is, hogy az egyetemi autonómiának is vannak törvényi korlátai.
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kapcsán Navracsics arra hívta fel a okatatási miniszter figyelmét, hogy a magyar iskola körüli jogi eljárás miatt veszélybe került az ott tanuló mintegy négyszáz diák anyanyelven való tanulásához fűződő joga.
Mint ismert, a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert az ügyészség szerint annak ellenére járultak hozzá a római katolikus gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA február végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén ráadásul arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
A magyar biztos Nastasenak írt levelében arra emlékeztetett, hogy Románia az anyanyelvű oktatás garantálására mind nemzeti, mind nemzetközi szinten kötelezettségeket vállalt. Ezért is életbevágóan fontos biztosítani, hogy a magyar gimnáziumban az oktatás folytatódhasson, illetve új diákok is felvételt nyerhessenek oda, és megkezdhessék tanulmányaikat a jövő évben.
Sorait a biztos azzal zárta, reméli, hogy számíthat a román oktatásügyi miniszter támogatására az említett ügyekben, s ha szükség van rá, kész akár személyesen Romániába utazni, hogy segítsen a megoldás megtalálásában.
Győr Ágnes
mno.hu

2017. március 23.
Botrány a tanfelügyelőségen
A marosvásárhelyi katolikus iskolába járó diákok szüleinek elegük van a tanfelügyelőség törvénytelenségeiből. Mindenre elszántan keresték fel Ioan Macariét, az újonnan kinevezett főtanfelügyelőt, aki megpróbált elmenekülni előlük, kevés sikerrel. A szülők úgy vélik, időhúzásra játszanak a tanintézet működéséért felelős intézmények, ugyanis csütörtökre ígérte a Maros Megyei Tanfelügyelőség a tavalyi iskolahálózat érvényesítését. Ez mégsem történt meg.
A Maros Megyei Tanfelügyelőségen gyűltek össze a Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei csütörtökön, és kitartóan várták, hogy szóba álljon velük az újonnan kinevezett főtanfelügyelő, Ioan Macarie, aki megpróbált elmenekülni a szülők elől. Mivel egy autó elállta az útját, sofőrjének kénytelen volt megállítania az autót, amelyben a főtanfelügyelő ült. Közben a szülők határozottan arra kérték Macariét, hogy szálljon ki, és adjon választ nekik arra a kérdésükre, hogy a tanfelügyelőség miért nem veszi figyelembe, és él az érvényben lévő 2015/33-as tanácsi határozattal, amelynek alapján automatikusan érvénybe léphetne az előző évi iskolahálózat, a katolikus iskolát is magába foglalva önálló tanintézetként. Az elmúlt évben ugyanis a tanfelügyelőségtől a városi tanács megkapta a menetlevelet, és ma is ez a határozat van érvényben az oktatási minisztérium asztalán.
Miután Ioan Macarie hajlandó volt kiszállni az autóból, azzal védekezett a szülők előtt, hogy ő csak három napja van tisztségben, nem ismeri a dokumentumokat, majd visszament az irodájába. Nemsokára megjelent két helyi rendőr is, akiket vélhetően maga Macarie hívott ki, szerinte a szülők agresszíven viszonyultak hozzá. Az elszánt édesanyák azonban csak határozottan kérték őt, hogy álljon szóba velük.
Ezek után Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest küldte ki az iroda elé a folyosóra, hogy fogadja a szülőket és a sajtó képviselőit. A magyar főtanfelügyelő-helyettes azt nyilatkozta, ő sem érti, hogy mi van az ügy hátterében, és jóllehet, a keddi tárgyaláson többször is elhangzott, hogy érvényes a 33-as tanácsi határozat, ezt senki nem rögzítette írásban. Hozzátette, a tanfelügyelőség alkalmazottai félnek attól, hogy ugyanaz lesz a sorsuk, mint a volt főtanfelügyelőnek, Ștefan Someșannak, illetve Tamási Zsoltnak. „Kaptunk második átiratot is a polgármesteri hivataltól, ami egy magyarázat, és nem a 33-as határozat, amire vártunk. A főnök azt mondta, hogy a jogtanácsosunknak kell értelmeznie ezt előbb. Én is járok a DNA-hoz vádlottként, ezért van eltávolítva Someșan és Tamási. Olvasom a törvényeket, a módszertant, de nem tudom értelmezni” – nyilatkozta Illés Ildikó.
A Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője, Csíky Csengele határozottan elmagyarázta neki, hogy nem az érvényben lévő 33-as tanácsi határozat miatt vannak felelősségre vonva, és a prefektus kedden jogászaival együtt kijelentette, hogy érvényes a 2015/33-as határozat. Ezek után joggal tették fel a kérdést az elszánt szülők: a tanfelügyelőség milyen alapon írja felül a törvényt? A keddi tárgyalás eredményeként a tanfelügyelőség „kikényszerített” a városi tanácstól egy iratot, amelynek alapján érvényesíthetné a tanfelügyelőség a tavalyi iskolahálózatot, de a tanfelügyelőség vezetői szerint nem azt kapták meg csütörtökön a várostól, amiben megegyeztek kedden, és ők ezért nem tudnak lépni. Ennek ellentmond az a 2016-os novemberi, 5777/31/7 miniszteri rendelet, amelyben az áll, hogy amennyiben a városi tanács nem küld egyéb dokumentumot, a tanfelügyelőségnek automatikusan érvényesnek kell tekintenie az előző évi iskolahálózatot. Azaz a városi tanácsnak a törvény értelmében semmilyen iratot nem kellett volna küldenie a tanfelügyelőségnek ahhoz, hogy az érvényesítse a tavalyi iskolahálózatot.
Gergely Macarie azonban arra hivatkozik, hogy ez az irat nem tartalmazza konkrétan, hogy melyik tanácsi határozat értelmében kell érvényben maradnia a 2017–2018-as iskolahálózatnak, és arra kérte a szülőket, hogy a polgármesteri hivatalt vonják kérdőre emiatt. Teszi mindezt úgy, hogy azelőtt kijelentette a szülőknek, hogy ő csak három napja van tisztségben, és még nem sikerült áttanulmányoznia minden dokumentumot az üggyel kapcsolatban. Ugyanakkor arról beszélt, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa hozhat döntést ez ügyben, amelyet csak keddre tud összehívni leghamarabb.
--
Beadványok sorozata A szülők beadvánnyal fordultak a tanfelügyelőséghez a katolikus gimnázium szülői bizottságának, az iskola vezető tanácsának, a szülői közösség, illetve a Civilek a katolikus iskoláért csoport nevében, amelyben felszólítják az intézményt, hogy vonja vissza az iskolájuk ellen hozott törvénytelen döntéseket, és a miniszteri rendelet alapján vegye figyelembe a 2015/33-as tanácsi határozatot az iskolahálózatra vonatkozóan, és azonnali hatállyal léptesse érvénybe, belefoglalva a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot mint önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézetet. „Ameddig nincs vádemelés, csak vizsgálódnak a hatóságok, iskolánkat megilleti az ártatlanság vélelme. Ennek értelmében önök mint működtető intézmény nem vonhatják meg az iskolától a működéshez és fejlődéshez szükséges feltételeket” – írják a beadványban. Fel is sorolják azokat a sorozatos törvénytelenségeket, amelyeket a tanfelügyelőség követett el a katolikus iskola ellen: a helyettes igazgató kinevezésének halasztása, a katolikus iskolát a város iskolahálózatából önkényesen kihagyták, a cikluskezdő osztályok elindításának betiltása. Ugyancsak beadvánnyal fordulnak a szülők tizenöt más intézményhez, köztük az EU oktatásért felelős bizottságához, az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, az oktatási minisztériumhoz, parlamenthez, amelyeknek részletesen beszámolnak az őket ért törvénytelenségről, a DNA túlkapásairól.

2017. március 24.
Párbeszéd helyett időhúzás
A főtanfelügyelő a rendőrséget hívta a szülők ellen
Szándékos hazugságok, félrevezetések, átejtések szövevénye hozza ki egyre jobban a sodrából a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum szülői közösségének tagjait. Mint csütörtökön kiderült, fölösleges volt a keddi többórás tanácskozás, amelyen megegyeztek, hogy a polgármesteri hivatal csütörtök délig egy átiratban közli a tanfelügyelőséggel, hogy érvényben tartja a 2015. évi 33-as helyi tanácsi határozatot a város iskolahálózatáról, amelyben önálló jogi személyiségként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum is.
Ezt várták a szülők tegnap a tanfelügyelőség előtt, de az intézmény vezetőségének egyes tagjai egymás után elsiettek. Hasonlóképpen akart eljárni Macarie Ioan főtanfelügyelő is, aki látva a bejárat előtt gyülekező szülőket, beült a hivatali autóba, hogy távozzék. Egy édesanya azonban arra kérte, hogy maradjon, ezt követően visszatért. Később kinyitották a hátsó kaput, hogy egérutat nyerjen, de a szülők egy része ott várakozott. Az épületben bezárták a főtanfelügyelő irodáját, és a vezetőség jelen levő tagjai visszavonultak egy másik irodába. Később megfutamodási kísérletét Macarie Ioan azzal a valótlan állítással próbálta menteni, hogy kihívta a helyi rendőrséget és a csendőrséget, a főügyészt, azt állítva, hogy a szülők agressziót követtek el ellene, a visszatérését kérelmező édesanyát pedig valótlan vádakkal illette. Csakhogy a megfutamodási jelenetet a helyi sajtó képviselői filmen rögzítették, és a szülőkkel együtt szemtanúként is pontosan látták, hogy mi történt valójában.
A szülőkkel közel egy órán át Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes állt szóba, aki közölte, hogy a polgármesteri hivatal nem az ígért formában megszerkesztett átiratot küldte a tanfelügyelőségre, valamint azt is, hogy a jogtanácsos és a vezetőtanács tagjai nem tartózkodnak az épületben. A szülők felolvasták azt a memóriumot, amelyet a helyi és országos intézményeken kívül egy sor nemzetközi szervezethez is eljuttatnak, majd iktatták az intézmény titkárságán.
Miután kipanaszolta magát a helyszínre mozgósított rendőröknek, akik biztosították az épület bejáratait, Macarie Ioan főtanfelügyelő végre megtette, amit megbízatásánál fogva a szülők kezdettől elvártak tőle. Kijött az irodából, és szóba állt velük. Nem volt egy kedves párbeszéd, hanem mindkét fél elbeszélt a másik mellett. A főtanfelügyelő azt hajtogatta, hogy a polgármesteri hivataltól kapott átirat nem felel meg a célnak, ugyanis a hivatal februárban átküldött egy iskolahálózat-tervezetet, és azt fogják a legkorrektebb módon (?) megtárgyalni – valamikor a jövő héten –, amikorra sikerül a tanfelügyelőség vezetőtanácsának rendkívül elfoglalt tagjait összehívni.
Átolvasva a polgármesteri hivatal átiratát, a főtanfelügyelő kifogása mondvacsináltnak tűnik, ami az időhúzást, a döntés elodázását szolgálja. Macarie Ioan azt állította, hogy a 33-as tanácsi határozatot, amelynek elfogadásában a prefektus és jogászai jelenlétében egyet-értett, meg kellett volna indokolni. Ezzel szemben a szülőket képviselő Csíki Csengele a törvényes előírást idézte, miszerint, ha nem sikerül új iskolahálózat-tervezetet elfogadni, akkor automatikusan érvénybe lép a múlt évi, mindenféle megindoklás nélkül. A szülők számonkérték a főtanfelügyelőtől, hogy az átirat érkezésére várva miért nem hívta össze tegnap délre a vezetőtanácsot. Macarie Ioan válasza az volt, hogy ő még csak három napja vette át az intézmény vezetését, és tájékozódnia kell a katolikus iskolát érintő ügyekben, s közben a régi lemezt szajkózta: miszerint a Korrupcióellenes Ügyészség által indított eljárás miatt nem lehet zöld utat adni az iskolának, majd egy adott pillanatban vette magát, és gyorsan elfutott a szülők között.
Most már nyilvánvaló, hogy a jogállamiságot bojkottálják Marosvásárhelyen, és azt az álságos csűrés-csavarást, amit a Korrupcióellenes Ügyészség kezdeményezése nyomán a tanfelügyelőség művel, ép ésszel már nem lehet sem eltűrni, sem elfogadni.

Konklúzió
Heves vita színhelye volt csütörtökön az Európai Parlament, tárgya a romániai jogállamiság és az igazságügy helyzete volt. A vita egyik hangadója a volt kommunista ügyész, jelenleg EP-képviselő Monica Macovei volt, aki kritizálta a Btk. módosítását, kiemelte a rendeletet ellenző tüntetők nagy számát, arra is figyelmeztetett, hogy az ominózus sürgősségi kormányrendeletet az éj leple alatt fogadták el és jelentették meg az ország hivatalos közlönyében.
A kormányt maffiakormánynak, rablóbandának nevezte, és azt mondta, hogy a módosítások csupán arra lettek volna jók, hogy megmentsék úgymond a kormánypártok hivatali visszaéléssel vádolt vezetőinek a bőrét. Akik meg akarják szüntetni a korrupcióellenes ügyészséget (DNA), hogy ne tudja az ügyleteiket kivizsgálni. „Azért léptünk be az Európai Unióba, hogy a tolvajokat elítéljék” – jelentette ki.
Ugyanilyen hangnemben szólalt fel a civil szféra képviseletében Gabriel Liiceanu író, aki ugyancsak azt állította, hogy a kormány első számú célpontja a DNA és a főügyészség, és hogy a korrupciót már 2000 óta gyakorolják „profi szinten” a „szocialisták”. Úgy állította be, mintha kizárólag a jelenleg hatalmon lévők, főleg a szociáldemokraták lennének korruptak, kizárólag ők lopnák évtizedek óta a közpénzeket, gyakorolnák a nepotizmust, osztogatnák a tisztségeket. „Senki sem tudja pontosan megmondani, hány milliárd eurót loptak el 27 év alatt, és jelenleg is két elítélt irányítja a parlamentet, akik bármire képesek lennének, hogy megszabaduljanak a börtöntől” – mondta az író „gyakorló állampolgári” minőségben. Csak azt nem mondta, hogy 27 év alatt mások is voltak hatalmon, és mások is követtek el korrupciós bűncselekményeket.
Az egyoldalú vitától az az érzésünk erősödött meg, hogy máig sem nyugodtak bele a veszteségbe azok, akik a múlt év végi parlamenti választásokon vereséget szenvedtek.
Az egész forgatókönyv ezt mutatta: azt állították, hogy az országban azért mennek rosszul a dolgok, mert „Románia kormánya tolvajok gyülekezete”, akik hadat üzentek az igazság és becsület, a korrupció elleni harc (liliom)tiszta bajnokának. Mintha eddig jobban mentek volna... De rossz szájízt hagyott a román politikusok között feszülő gyűlölet is.
Pár hónappal ezelőtt egy magyarországi akadémikus egy beszélgetés során azt mondta, hogy román politikusokkal soha nem történik meg az, hogy például az Európai Parlamentben vagy más nemzetközi fórumon saját országukat vagy politikai ellenfeleiket szidják. Ez csak amolyan magyar kór. Nos, úgy látszik, valamit tanultunk a magyaroktól. A széthúzást, egymás pocskondiázását, vádolását „nemzetközi színtéren” is. Mert egyébként jót sem tőlük, sem mástól nem vettünk át.
Most anélkül, hogy azt feszegetnénk, kinek van vagy nincs igaza, ki a korrupt vagy még korruptabb, vagy azt próbálnánk megjósolni, hogy mikor lesz – ha lesz egyáltalán – jogállam Romániában, konklúzióként megfogalmazhatnánk: bármekkora az ellentét a különböző táborok között, egy dologban nagy az egyetértés. Nem számít sem politikai, sem gazdasági válság, az sem, hogy a lakosság közel kilencven százaléka tengődik a létminimum környékén, amikor a magyarokról, ne adj’ isten a székelyekről van szó, kevés kivételtől eltekintve nincs vita.
MÓZES EDITH

Kelemen Hunor: jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség
„Be kell látnunk, hogy olyan látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz, amelyekre nem voltunk felkészülve: az igazságszolgáltatásban, ügyészségi eljárások során, bírósági döntéseken keresztül. Az RMDSZ feladata az, hogy a magyar közösséget ért jogtiprásokról minden romániai és nemzetközi szervezetet tájékoztasson. Olyan értékek mentén politizáljon, amelyek az erdélyi magyar közösség hosszú távú megmaradását garantálják: kidolgoztunk egy törvénytervezetet is a nyelvi jogok bővítésére, amelyet hamarosan a parlament elé terjesztünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök március 24-én, pénteken a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) budapesti ülésén. Az RMDSZ elnöke beszédében a jelenlegi romániai politikai helyzetre is reflektált. Azt mondta: az utcai tüntetéseken túl látni kell azt is, hogy ma Romániában a hatalmi ágak szétválasztása csak fikció, sérül a jogállam, a korrupcióellenes harc leple alatt sorozatos lejáratások indulnak magyar emberek, intézmények ellen. A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről úgy vélekedett, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ellehetetleníti a tanintézmény működését, alapjaiban rengeti meg a Romániában élő magyar közösség biztonságérzetét. „Elfogadhatatlan, hogy gyermekek jövőjével játszanak, szülőket félemlítenek meg a korrupció visszaszorításának címszavával tett intézkedésekkel. Ilyen körülmények között jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség. Az RMDSZ abban érdekelt, hogy a jelenlegi helyzet kimozduljon a holtpontról, ezért minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megerősítse a magyar közösség biztonságérzetét” – jelentette ki Kelemen. Kelemen Hunor felszólalásában – mérlegelve az elmúlt év két romániai választását – úgy vélekedett: ezek egyértelmű győztese a romániai magyar közösség, amely az önkormányzati választáson megerősítette képviseletét, az addigi két megyei önkormányzati elnöki tisztség helyett most ötöt birtokol. A parlamenti választás eredményét tekintve pedig bátran kijelenthető: a magyar közösség visszaszerezte bizalmát. „Ahhoz, hogy eljussunk idáig, a tavalyi évet megelőző esztendőkben jó döntéseket kellett meghoznunk. A Magyar Polgári Párttal való összefogás kiemelten hozzájárult a sikerhez, de Magyarország segítsége is mérvadó volt” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy a mára megerősödött parlamenti frakció 21 képviselőből és 9 szenátorból áll, amely arányos képviseletet biztosít a magyar közösségnek. A Kárpát-medencei Képviselők Fórumán Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen voltak az RMDSZ parlamenti frakciói, európai parlamenti képviselői, az ülésen részt vett továbbá Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is. A KMKF március 24-i plenáris ülésének résztvevői állásfoglalásban rögzítették aggodalmukat az erdélyi magyar közösséget ért jogsértések miatt. A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma 2004-ben alakult, célja a Kárpát-medencében élő magyar közösségek képviseletét ellátó szervezetek munkájának összehangolása. (rmdsz tájékoztató)