Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. március 25.
Sikeres a korrupció elleni fellépés
Az elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert” a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét - írja egyebek között Magyari Nándor László az olasz történész, Stefano Bottoni Szép Szóban megjelent interjújára reagálva. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerint a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet.
Hosszú és szokatlanul ellentmondásos interjút adott Stefano Bottoni a korrupciókérdésköréről. Mivel Romániára fókuszál, illetve nem először nyilatkozik elítélő módon a román korrupcióellenes föllépésről, korrupció-kutatóként kihívásnak érzem szövegeit, ezért megpróbálok reflektálni arra, amit megérteni véltem kijelentéseiből.
Ezekben az interjúkban Stefano Bottoni mint jelenkor-történész van bemutatva, ő maga is történészként beszél, mégis problematikus, hogy a bevezetőként és egyféle összehasonlítási alapként használt olasz Mani Pulite-t (Tiszta Kezek), a 25 évvel ezelőtti korrupció-ellenes ügyészségi föllépést csupán személyes (a szerző akkor 15 éves volt) tapasztalat és élmény, valamint emlékei alapján írja le és értelmezi. Ezért sem szeretnék kitérni annak értékelésére, legfeljebb néhány apró megjegyzés kívánkozik ide. Bottoni a régi, korrupt olasz politikai pártrendszer összeomlását – mely fölött magánemberként fájdalmat érez – a korrupció-ellenes, véleménye szerint elhibázott föllépésnek tulajdonítja.
Fordított logika
Számomra viszont ez fordított logikának tűnik, hiszen az ok minden bizonnyal a korrupció és nem az ellene való föllépés volt, akárcsak az időben és térben beomló rendszerek, mint Ukrajna, Moldávia, vagy a távolabbról ismert dél-amerikai korrupt rendszerek esetében, ahol semmiféle összehangolt korrupció-ellenes föllépés nem történt. Azután meg az olyan erős és summás kijelentéseinek, mint „az igazságszolgáltatáson keresztül próbálták leváltani a politikai elitet”; és hogy az akkor megvádoltak kétharmadát „később felmentették” sincs analógiája Romániában. A román ügyészség zárójelentései szerint a fölmentettek aránya 2015-ben kevesebb mint 10, illetve 2016-ban csupán 13 százalék. Bottoni elmondja, hogy tucatnyi megvádolt politikus és menedzser öngyilkosságot követett el Olaszországban, de Romániában semmi ilyesmiről nem tudunk. ”Ezt a sokkot soha nem heverte ki Olaszország” állítja Bottoni, és az egészet oda csatornázza be, hogy Silvio Berlusconi az antikorrupciós harc farvizén nyert volna választásokat. Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy akárhányszor az analógia romániai érvényességére tér ki, éppen a különbségeket sorolja és nem a hasonlóságokat, akár a geopolitikai „helyzet” felé viszi, akár az okkult titkosszolgálati összefonódást vizionálja, vagy a nagyszámú fölmentettet tekinti, egyik sem talál esetünkre.
Azt a nagyon sarkas kijelentést is, hogy a román DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) tevékenysége a „társadalom immunrendszerét gyengíti” csupán a „deep state" (mély állam), a formális hatalom mögött láthatatlanul működő hatalom, Amerikában elterjedt konteójára alapozza. E mögött az a feltételezés áll, hogy a román állam „mélyén” az „intézményesített korrupció” és politika végzetes összefonódása áll, amit minden kutatás és szociológiai elemzés cáfol. Nem több ez egy megrögzött előítéletnél, és olykor egzotikumot hajszoló folklór-kutatások kiindulópontjánál. Az elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert”, a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét. Romániában a „régi pártrendszer” egyes nosztalgikus/anakronisztikus maradványai, amelyek megpróbáltak a második világháború előtti – amúgy is vitatható habitusú, nacionalista, és szélsőjobboldali – hagyományokhoz kapcsolódni, már egy évtizede kikoptak a politikai palettáról (a Parasztpárt eltűnt, a Nemzeti Liberális Párt csak nevében ugyanaz), tehát ezért is más a helyzet, mint Olaszországban. A különbségeken és lényegi eltéréseken azzal siklik át Bottoni, hogy „valami hasonlót látok most Romániában is”, holott maga is csak a különbségeket írja le, így az olasz példa nem releváns a román korrupció, illetve annak visszaszorítására indított politikák szempontjából.
Bottoni, valamilyen csak általa ismert okból, „antipolitikának” nevezi a korrupció visszaszorítására irányuló politikákat, és immár egész Európára kiterjesztve ítéli el azokat. Megjegyzi, hogy ő maga jobban szereti a strukturált pártokat, szakszervezeteket, mint a „civil” szervezeteteket, azzal együtt, hogy mint maga mondja: „azok a pártok loptak, de olyan tömegpártok voltak, amelyek adtak is cserébe a lakosságnak”. Mindezen túlmenően nem vitatom a történész interjúalany alternatív tények, illetve igazság utáni konzervatív ideológiához (alt-right) való ragaszkodásának jogát, okát, és motívumait, a paternalizmus és a pártpatronátusi rendszer amúgy is divatos manapság.
Olvasatomban az interjúalany gondolatmenete egy konzervatív ideológia, mégpedig a tények utáni konzervativizmus irányába mutat, amikor a paternalizmust (a régi, beágyazott, viszont korrupt pártok dicsérete), és a pártpatronátust (a pártok zsákmányszerzők, illetve közméltóságokat osztanak szét) tartja kívánatosnak, szemben az új civil mozgalmakkal, a tapasztalatlan politikusokkal. Viszont...
Az egyetlen koherens program
Viszont a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megítélésem és a rendelkezésre álló információk alapján megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet. Nem tévedés azt sem kijelenteni, hogy az egyetlen koherens és következetes politikai program, az ideológiák alapján strukturált politikai mezőny ellehetetlenülése után. Azok a nagyszabású békés utcai tüntetések, amelyek az elmúlt években spontán módon szerveződtek országszerte, főként Bukarestben és a nagyobb városokban, céljaikat tekintve is koherensek és egyáltalán nem a Bottoni által mintegy mellékágon fölvetett szélsőségesség és nacionalizmus, valamint illiberális demokrácia malmára hajtották a vizet. Ezek a mozgalmak a korrupció-ellenesség mellett, illetve annak zászlaja alatt a liberális demokrácia védelmére keltek. Egyfelől a) a román demokratikus „átmenet” fő sodrába helyezkedtek, annak „eredeti programját” igyekeztek fölvetni és kiteljesíteni, másfelől b) a „Rezist” („Ellenállok”) mozgalom illeszkedett abba a sorozatba, amelyek a „korrupció öl” jelszóval, közveszélyesen korrupt ügyekben jelentek meg, és voltak sikeresek.
A mostani, az 1989 decemberi forradalmat követő legnagyobb méretű romániai tüntetéseknek nem is egy, hanem két meghirdetett programja is ismert. Az első ilyen, a Románia 2017+ Kiáltvány a híres Temesvári Kiáltványt (1990) követi, s a közélet tisztaságának megteremtésére irányul. Ez már nem a régebbi szekusoktól és kommunistáktól akar megszabadulni, hanem az új korrupt politikusok felelősségre vonását követeli. Ez a kiáltvány 8 pontban aktualizálja a 27 évvel ezelőtt, Temesváron megfogalmazott követelményeket, foglalja össze az ezzel kapcsolatos álláspontokat, és ad követhető programot a mozgalomnak. Az újabb, „Rezist 2.0” címet viselő program, amely az első kiegészítéseként jelenik meg, és amelyet szakértők dolgoztak ki és bocsájtottak közvitára, a jó kormányzás és a demokratikus képviselet elveit rögzíti, nem csak a korrupció felszámolásával kapcsolatban, hanem a liberális demokrácia romániaikiteljesítésének igényével.
Ugyanakkor a mostani nagyszabású utcai mozgalmak mintegy – szociológiai értelemben – „természetes örökösei” a Colectiv-diszkóban 2015 október végén történt tűzeset kapcsán kirobbant, kormánybukáshoz vezető mozgalmaknak, amelyek megalapozottan tették a korrupciót az ott történt tragédia okának. De közvetlen előzményként kapcsolódnak a verespataki aranybánya megnyitása elleni környezetvédőmozgalmakhoz is.
A megmozdulásoknak régebbi hagyománya is van. „Szimbolikus hatékonyságukat” az adja, hogy az elmúlt lassan három évtizedben, a ’89-es, és főként az azt követő ’90-es évek eleji hasonló tüntetés-sorozatok, közülük is leginkább a bukaresti Egyetem téri "Golaniádaként" ismertté vált megmozdulás-sorozat (a golan huligánt jelent), időről-időre megerősítést nyernek. Bár a „Golaniádát” véresen elfojtották (Ion Iliescu volt államfőt és Petre Roman volt kormányfőt éppen ezekben a hetekben citálták ügyészségre és jelentették fel bíróságon akkor viselt dolgaikért), a modell, a forma fennmaradt és minden újabb alkalommal megerősödik, új kifejezőeszközökkel gazdagodik, de motivációit, hangulatát és érzelmi töltetét tekintve „ismétli magát”. A mozgósítás, a részvétel tapasztalata, a kreatívok és jelszavak, az „indulók” és kiáltványok, olyan kohéziót termelnek, mely azt sugallja, hogy a tüntetők a „jó, a progresszív” oldalon állnak. Ezt az érzést és magatartást nyugodtan nevezhetjük civil alapú társadalmi kohéziónak (vagy állampolgári nacionalizmusnak), mely túlmutat a szokványos „nemzeti kohézión”/nacionalizmuson. Fontos megfigyelni, hogy egy új generáció, megváltozott körülmények között, és megváltozott élettapasztalattal, no meg újfajta mozgósítási, kommunikációs eszközök segítségével stb., képes megismételni és ezzel kontinuitást biztosítani az eredeti, immár lassan történelmivé öregedő mozgalomnak, az akkor spontán módon kialakult paradigmának. Mi más lenne ez, mint egy alulról szerveződő „kitalált hagyomány”, sajátosan fölépített tradíció, amelyhez szívesen és önként kapcsolódnak fiatalok?
Minden magyar politikus ártatlan?
Nem mellékes, hogy a kisebbségek, mindenekelőtt a romániai magyar közösség fiataljai is szívesen megmártóznak a hangulatban, egyenlő partnerként, részvevőként érezték/érzik benne magukat. Igaz, hogy ez leginkább csak a nagyobb városokban - különösen Kolozsváron - volt jellemező, és kevésbé az elszigetelt, etnikailag homogén Székelyföldön, de azt hiszem az itteni állampolgári kohézió megtapasztalása mégis fontos társadalmi tapasztalat az egész romániai magyar közösség számára. Egy új nemzedék is megtapasztalhatta az eredeti mozgalmak nagyjából megőrzött hangulatát.
Ezzel kapcsolatban Bottoninak igaza van, amikor a romániai magyar sajtóban ez ügyben megnyilvánuló véleményvezér újságírásról, mint sajátos műfajról beszél, csak éppen maga ellen beszél. A romániai magyar politikai mainstream és a neki alárendelt média minden kritika nélkül megismétli azt a Bottoni által is sugallt, a tapasztalatnak és a tényeknek ellentmondó nézetet, hogy minden korrupciós ügyben meggyanúsított, megvádolt, sőt elítélt romániai magyar politikus ártatlan, és csupán a „román hatalom, titkosszolgálatok, stb.” nacionalista támadásainak az áldozata. Márpedig ez a politikai attitűd tarthatatlan és nem az esetlegesen, sőt valószínűsíthetően politikai okokból megvádolt romániai magyar elöljárók érdekeit szolgálja, hanem a valóban korruptakét, akiket összemosnak, egyként kezelnek az előbbiekkel. Ez a magatartás nemcsak a tényekkel ellenkezik, hanem megakadályozza a tisztánlátást, az ártatlanság vélelmének tévesen értelmezett elve alapján próbálja menteni az arra nem érdemeseket, miközben éppen a megmentendőket ássa alá.
Bottoni szerint a „befolyással való üzérkedés” mint büntetőjogi kategória „csak egy rossz vicc”, (erre a kijelentésére máshol is reflektáltam), viszont a rossz vicc büntetésének eltörlési kísérlete miatt több mint félmillióan vonultak utcára országszerte, és mozgalmuk egyáltalán nem a jó öreg korrupt pártokat, hanem a megújulást és a közélet tisztaságát szolgálta, és nagy valószínűséggel, fogja szolgálni. Bottoni fordított logikája szerint viszont a tüntetőket, a civil társadalmat, az ügyészséget, a román államfőt (akinek szavazói adják az utca hangjának sűrűjét), sőt az ifjabb és politikailag tapasztalatlanabb, viszont jól képzett, idegen nyelvet beszélő, a politikai nyugatot értő fiatalokból álló mozgalmakat kellene fölszámolni és visszaterelni a régi jó korrupt pártok akol-melegébe. Ilyesmit viszont a korrupcióellenes tüntetők elképzelni sem tudnak, mint azt egy frissen, a tüntetők körében végzett felmérés mutatja. Ez bizony nagyon is abszurdnak tűnik Románia esetében, ahol a korrupció-ellenes megmozdulások ellenében a hatalom megpróbálkozott ellentüntetések szervezésével, olyan nacionál-kommunista jelszavakkal és módszerekkel, melyek már többször elbuktak és amelyekre lasszóval sem lehet résztvevő polgárokat szerezni.
Magyari Nándor László
Magyari Nándor László 1960-ben született Csíkszeredán. 1984-ben diplomázott a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) filozófia-történelem szakán, ugyanott szerezte doktori fokozatát szociológiából. 1992 óta Kolozsváron él. - 1992 óta a Kolozsvári BBTE oktatója, szociológiaelméletet és kulturális-, valamint politikai antropológiát tanít, politikai elemző. - 2011-től a systemcritic.blogspot.ro blog szerzője, és a Bukaresti Rádió heti jegyzetének készítője
Kutatási területei: interetnikus kapcsolatok Erdélyben, a politika mint folyamat, a közéleti korrupció mintázatai, oktatáspolitikák
Népszava

2017. március 27.
Jól működő kapcsolatokra van szükség
„Be kell látnunk, hogy olyan látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz, amelyekre nem voltunk felkészülve: az igazságszolgáltatásban, ügyészségi eljárások során, bírósági döntéseken keresztül. Az RMDSZ feladata az, hogy a magyar közösséget ért jogtiprásokról minden romániai és nemzetközi szervezetet tájékoztasson. Olyan értékek mentén politizáljon, amelyek az erdélyi magyar közösség hosszú távú megmaradását garantálják: kidolgoztunk egy törvénytervezetet is a nyelvi jogok bővítésére, amelyet hamarosan a parlament elé terjesztünk” – mutatott rá Kelemen Hunor szövetségi elnök március 24-én, pénteken a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) budapesti ülésén.
Az RMDSZ elnöke beszédében a jelenlegi romániai politikai helyzetre is reflektált. Mint elmondta: az utcai tüntetéseken túl látni kell azt is, hogy ma Romániában a hatalmi ágak szétválasztása csak fikció, sérül a jogállam, a korrupcióellenes harc leple alatt sorozatos lejáratások indulnak magyar emberek, intézmények ellen.
A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről úgy vélekedett, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ellehetetleníti a tanintézmény működését, alapjaiban rengeti meg a Romániában élő magyar közösség biztonságérzetét. „Elfogadhatatlan, hogy gyermekek jövőjével játszanak, szülőket félemlítenek meg a korrupció visszaszorításának címszavával tett intézkedésekkel. Ilyen körülmények között jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség. Az RMDSZ abban érdekelt, hogy a jelenlegi helyzet kimozduljon a holtpontról, ezért minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megerősítse a magyar közösség biztonságérzetét” – hangsúlyozta.
Kelemen Hunor felszólalásában – mérlegelve az elmúlt év két romániai választását – úgy vélekedett: ezek egyértelmű győztese a romániai magyar közösség, amely az önkormányzati választáson megerősítette képviseletét, az addigi két megyei önkormányzati elnöki tisztség helyett most ötöt birtokol. A parlamenti választás eredményét tekintve pedig bátran kijelenthető: a magyar közösség visszaszerezte bizalmát. „Ahhoz, hogy eljussunk idáig, a tavalyi évet megelőző esztendőkben jó döntéseket kellett meghoznunk. A Magyar Polgári Párttal való összefogás kiemelten hozzájárult a sikerhez, de Magyarország segítsége is mérvadó volt” – tette hozzá az RMDSZ elnöke. A mára megerősödött parlamenti frakció 21 képviselőből és 9 szenátorból áll, amely arányos képviseletet biztosít a magyar közösségnek.
A Kárpát-medencei Képviselők Fórumán Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen voltak az RMDSZ parlamenti frakciói, európai parlamenti képviselői, az ülésen részt vett továbbá Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is.
A KMKF március 24-i plenáris ülésének résztvevői állásfoglalásban rögzítették aggodalmukat az erdélyi magyar közösséget ért jogsértések miatt.
A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma 2004-ben alakult, célja a Kárpát-medencében élő magyar közösségek képviseletét ellátó szervezetek munkájának összehangolása.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Johannisszal, Grindeanuval és Orbánnal is tárgyalt már Kelemen a katolikus líceumról
A politika belülről friss kiadásában a román-magyar kapcsolatokról, az anyanyelvhasználatról, az Erdély-zászlóról és Horváth Annáról beszélgettünk az RMDSZ elnökével.
A marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyének nemzetközi közvélemény elé terjesztése volt az Orbán Viktorral folytatott találkozó fő témája – tudtuk meg Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől, akivel Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője beszélgetett A politika belülről legfrissebb kiadásában. A műsor vasárnap volt látható az Erdély TV-n, kedden ismétlik. Átirata alább olvasható.
- Csütörtökön találkozott Budapesten Orbán Viktorral. Miről beszéltek?
– Az elmúlt években rendszeresen találkozunk, hogy egyeztessünk a közös dolgainkról, ez is ebbe a találkozósorozatba illeszthető be. Beszéltünk egyrészt arról, ami a romániai magyar kisebbséget foglalkoztatja, a kihívásokról, amelyekkel szembesülünk. Természetesen a legfontosabbról, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyéről is. Annak a lehetőségét kerestük, hogy hogyan tudjuk a kérdést a nemzetközi közvélemény elé terjeszteni, úgy, hogy abból az áldatlan állapotból, amelyben most vagyunk, kizökkenjünk. Hogy legyen megfelelő figyelmeztetés Románia irányába, hogy az, ami történik, most már túlnőtt minden elviselhető határt. Ugyanis ez már nem politika, ez sokkal több: egy olyan közösségi ügy, amelyre megoldást a román államnak kell adnia.
Én egyébként a román államfővel, két miniszterelnökkel, két tanügyminiszterrel beszéltem az elmúlt hónapokban, már nem is tudom, kihez kell fordulni ebben az országban, hogy egy ügyész által okozott problémából tudjunk kimászni. Ez a kérdés, ugyanis nincsen azzal semmi baj, hogy egy ügyész eljárást indít, ezt önmagában nem tudjuk politikailag megkérdőjelezni. De elfogadhatatlan, hogy egy ügyészi eljárás során egy iskolának a létét a megszűnés határáig eltolják azzal, hogy megfélemlítik a közösséget, megfélemlítik az önkormányzati vezetőket, megfélemlítik a tanfelügyelőség vezetőjét, és senki semmit nem mer aláírni, és – ami a legsúlyosabb – megelőlegeznek egy bírósági döntést, és azt a látszatot keltik, hogy törvénytelenül működik egy iskola, hogy korrupció történt – holott semmiféle korrupció nem történt.
Négyszáz gyereknek a sorsa még mindig bizonytalan, kérdéses, hogy hol kezdik a következő tanévet, kérdéses, hogy a cikluskezdő osztályokba be lehet-e iratkozni. Már kipróbáltuk az összes lehetséges változatot, és a következő időszakban is kipróbáljuk, ami az adminisztrációban kipróbálható. A pápai nuncius (a bukaresti vatikáni nagykövet) is találkozott már a román külügyminiszterrel, és hasonló találkozókra még bizonyára sor fog kerülni a következő időszakban, mert ez, amit tesznek, amit okoztak, elfogadhatatlan. Orbán Viktorral beszéltünk egyéb kérdésekről is, a romániai politikai helyzetről, a román-magyar államközi kapcsolatokról, és természetesen az előttünk álló kongresszusról, az Európai Néppárt jövő heti máltai kongresszusáról, hisz mind a Fidesz, mind az RMDSZ a Néppárt tagja. Azokról a programokról is beszéltünk, amelyeket a magyar kormány támogat Erdélyben, és amelyeket el fog indítani 2017-ben és 2018-ban, beleértve azt a gazdaságélénkítő programot is, amelyet már a Vajdaságban és Kárpátalján kipróbáltak és kiválóan működik. Erdélyben is be fog indulni 2017 folyamán, előbb egy kisebb területen, aztán 2018-tól Székelyföldtől a Partiumig.
- Említette, hogy a román államfővel, illetve a miniszterelnökkel is beszélt a római katolikus iskola ügyéről. Mi az ő álláspontjuk, és mire lehet következtetni abból, ahogy viszonyulnak a kérdéshez?
– Különböző árnyalatok lelhetőek fel az álláspontokban. Egyrészt mindenki szeretne megoldást találni, másrészt mindenki ódzkodik, hogy egy ügyészségi eljárásban valamilyen módon véleményt nyilvánítson, mondván azt, hogy ez egy adminisztratív kérdés – ez az államelnök álláspontja. Én ezt teljes egészében el tudom fogadni, de akkor egy adminisztratív megoldást kell erre találni. És valóban, ha volt valahol egy adminisztratív hiba, akkor azt ki kell igazítani, és a dolgok mehetnek tovább, abból nem kell bűnügyet csinálni, és különösen nem kell korrupciós ügyet csinálni.
A miniszterelnök és a tanügyminiszter megpróbáltak a tőlük telhető minden egyes lépésben segítséget nyújtani, el egészen odáig, hogy azt a szöveget is egyeztettük a tanügyminisztériummal, ami az önkormányzat elé került, és amely az iskolahálózatot szabályozná, amelyben benne lenne a római katolikus iskola is, mert én azt mondom, hogy amíg nincs egy bírósági döntés – és ez nem az én véleményem, ez egy jogelv – addig a jog szerinti mostani állapotot fent kell tartani. Tehát ha egy bíró kimondja, hogy az iskolát be kell zárni, akkor nincs mit tennünk, az iskolát be kell zárni és újra kell alapítani. De addig, amíg nincs egy végleges bírósági ítélet, addig az ügyész vizsgálatától függetlenül az az intézmény jogilag létezik, működik, és helye van az iskolahálózatban. Ezt az intézkedést próbáltuk végigvinni a közigazgatáson, beleértve a prefektúrát, az önkormányzatot, a tanfelügyelőséget, de azt ma már senki nem titkolja, hogy minden egyes hivatalnok fél. A jóhiszemű, jóindulatú emberek is félnek. Ha ennyiért, ami ott történt, elvihették az iskolaigazgatót, a volt tanfelügyelőt, főtanfelügyelőt, és vád alá helyezhettek több embert, kihallgatták tanúként a szülőket... Hát mi köze a szülőnek az iskola alapításához? Ő az iskola alapítása után került kapcsolatba az intézménnyel, nem közben. Ezek után mindenki azt mondja: döntést hozok, aláírok, holnap jön a DNA, és elvisz. Egy iskoláról beszélek, könyörgöm.
- A román-magyar kapcsolatok is szóba kerültek az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen. Milyen jelenleg ez a viszony?
- – 2012-től kezdődően ez rohamosan a mélypont fele haladt. A Melescanu idei budapesti látogatása után, bár radikális változás nem állt be, de mégiscsak kimozdultak a holtpontról a román-magyar kapcsolatok. A jövőt illetően úgy látom, ebből a mostani helyzetből csak úgy lehet előrelépni, ha először azokon a területeken, ahol nincs vita a két fél között, megpróbálnak együttműködni, és ez a gazdaság, energetika, mezőgazdaság, kereskedelem, beruházások. A romániai magyar közösség kérdéseit illetően pedig minden egyes kérdésről őszintén, és, ha szükséges, a vegyes bizottságban, ahol ott vannak a romániai magyarok képviselői és a magyarországi románok képviselői is, őszintén beszélünk, és semmit nem seprünk be a szőnyeg alá. És akkor előbb-utóbb előre lehet lépni. A kormány- és államközi kapcsolatokat erősíteni kell, ez elsősorban a mi érdekünk, az erdélyi magyarok érdeke, de nem lesz ez könnyű, nem szabad azt gondolni, hogy egyik napról a másikra fog menni. Ami minket, a Szövetség politikusait meg engem személyesen illet, mi azon leszünk, hogy a tudásunkhoz, tapasztalatunkhoz és a lehetőségeinkhez mérten próbáljuk ezt a kapcsolatot segíteni, normalizálni. De ma úgy érzem, hogy a román fél területén van a labda. Magyarország ebben a kérdésben nyitott, rendezni akarja ezeket a viszonyokat, nemhiába hívták meg Melescanu külügyminisztert Budapestre, nemhiába volt ez a külügyminisztériumi látogatás magas szintre helyezve, hisz a magyar külképviselet előtt még soha nem beszélt román külügyminiszter, és a tavaszi külképviseleti értekezlet előtt előadást tartott Melescanu. Minden bizonnyal ősszel Szijjártó Péter hasonló módon Bukarestben fog előadást tartani, de erről majd nyilván az illetékesek időben tájékoztatják a közvéleményt. A holtpontról kimozdultunk, de hosszú menetelés lesz.
- Mi a helyzet a román-magyar viszonnyal a romániai politikában? Mennyire működik jól például az RMDSZ és a kormány viszonya?
- Még mindig azt tudom mondani, hogy a puding próbája az evés, és eddig azt tapasztaltuk, hogy volt nyitottság, bár a heti egyeztetések során kibuknak a kényes kérdések – és nemcsak az etnikai értelemben vett kényes kérdések. Nem minden egyes ügyben értünk egyet. A 215-ös, a helyi közigazgatásról szóló törvénynél, amely szabályozza a közigazgatásban a nyelvhasználatot, egy nagyon konzisztens törvénymódosító javaslatot készítettünk el, ezt az utolsó egyeztetésen a jövő héten a kollégákkal még végigbeszéljük, és utána következne az egyeztetés a kormánykoalícióval. Ez lesz a kulcskérdés, és ez lesz a próba, hogy ebben tudunk-e olyan megoldást találni, amely számunkra elfogadható, és a románok is el tudják fogadni. Mi figyelembe vettük azt, hogy milyen ajánlások voltak különböző európai intézmények részéről, beleértve a nyelvhasználati küszöb csökkentését 20 százalékról, és figyelembe vettük azt, hogy milyen bírósági döntések születtek az anyanyelvhasználat korlátozását illetően az elmúlt esztendőkben. Ezeket a tapasztalatokat is beépítettük a törvénytervezetbe, mert ez a 215-ös törvény 2001-ben született, és a kormányhatározat is, amely részletezi a törvény alkalmazását, és azóta eltelt 15-16 év. Ez azért elég sok, és sok gyötrelmes tapasztalatunk van erről a törvényről, és ezt próbáljuk kiigazítani. Az ellenzékkel való viszonyunk – mert amikor a román politikáról beszélünk, soha nem szabad leragadni a kormánypártoknál – ebben a pillanatban gyakorlatilag megfoghatatlan. Nem azért, mint hogyha nem lenne részünkről szándék, vagy esetleg az ő részükről. De a liberális párt éppen kongresszus előtt áll, és a belső problémáival, a belső harcaival van elfoglalva, de nagyon. Egyszerűen nem tudod, hogy kivel tárgyalj a liberálisoktól. Az USR-ben nagyon nyitott emberek is vannak, és egyébként ez egy-egy szavazásnál egészen nyilvánvalóan érezhető, de vannak olyanok is, akikkel azért nem indulnék el a sötét erdőben úgy, hogy ne biztosítsák valakik a kollégák közül a hátamat. Basescu pártja pedig olyan, mint Basescu, egyik nap ilyen, másik nap olyan. Gyakorlatilag ma nincsen egy olyan ellenzék, nincsenek olyan ellenzéki vezetők, akikkel meg lehetne rövid távon valamiben állapodni.
- Az anyanyelvhasználat kapcsán két fontos dolog van: az egyik a törvényi keret, a másik az alkalmazás, az, hogy mennyire léptetik életbe ezeket a jogokat abban az esetben, ha ezek adottak. Nagyon gyakran hallani azt, hogy problémás az alkalmazás is, és ennek sokszor pénzügyi okai is szoktak lenni, például egy kisebb önkormányzat nehezen tudja azt megoldani, hogy fordítóberendezést szerezzen be, és megfizessen egy fordítót a tanácsülésekre. Létezik erre megoldás, van terve az RMDSZ-nek ennek a problémának a kezelésére?
- Ezt a különböző intézményeknél az állami költségvetésből kell biztosítani. Nyilván egy olyan önkormányzat, mint a kolozsvári, megengedheti, hogy egy fordítóberendezést vegyen, és egy alkalmazottat, egy fordítót megfizessen, míg egy kisebb település, ahol kisebbek a bevételek, nem engedheti ezt meg. Ezért mi azt gondoljuk, hogy az alapeszközöket és az alapszemélyzeti ellátást az állami költségvetésből kell az önkormányzatok számára megteremteni, ez egyszerű, és nem olyan nagy költség, ami megterhelné az állami költségvetést, ne vicceljünk. Az igazságszolgáltatásnál hasonlóképpen. Az igazságszolgáltatásnál van még egy dolog, ami nagyon fontos: úgy, ahogy a bíróságokon vannak olyan szakértők, akik ingatlanszakértők egy-egy perben, vagy a földperekben megmondják, hogy mi a valós helyzet, vannak bűnügyi szakértők, akik különböző szakvéleményeket tesznek az ügyész vagy a bíró asztalára, azt gondoljuk, hogy meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a bíróságok olyan szakértőkhöz fordulhassanak nyelvi ügyekben, akik meg tudják mondani például, hogy a városháza vagy a községháza és a polgármesteri hivatal szinonima-e, vagy nem. Mert nagyon sokszor azzal utasította el a bíróság a feliratokat, illetve kötelezte az önkormányzatokat, hogy levegyék, hogy a román fordításnak nem felel meg. Ők tükörfordítást keresnek, ami hülyeség. Ha felütik a közigazgatási szótárt – már azt is mutattunk be, régieket és újakat is – ott egyértelmű, hogy ezek szinonimák, ott nincsen semmi probléma, és nem szabad ahhoz ragaszkodni, hogy tükörfordítással használjunk egy-egy intézménymegnevezést, mert abból aztán hatalmas butaságok, vicces helyzetek alakulhatnak ki. Kötelezni kell a bíróságokat, hogy nyelvi, fordítói szakértőket is vegyenek igénybe egy-egy ilyen perben, amikor egy agyament ember bepereli sorban az összes önkormányzatot, hogy milyen feliratot használ az épületeken. Ilyen jellegű megoldásokra gondoltunk, illetve ehhez költségvetési keretet az állami költségvetésből kell biztosítani, mert az állam az, aki garanciát vállal a nemzeti kisebbségeknek nyelvi joga érvényesülésére, illetve az identitásuk megőrzéséhez szükséges feltételek kereteinek megteremtésére. Ha már pénzügyi háttér: a kormány döntése és egy alkotmánybírósági döntés nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat, mind a megyeieket, mind a helyieket. A béremelésről, illetve arról a döntésről van szó, hogy azonos munkáért azonos bérezés jár.
- Megnőttek a kiadások, viszont a béralap nem nőtt, így Hargita és Kovászna megyében elbocsátások történnek, de más megyékben, és helyi önkormányzatoknál is gondok vannak. Mi erre az RMDSZ megoldási javaslata?
- Kétféle megoldás lehetséges, az egyik az, hogy az állami költségvetésből, a visszaosztásból kell a hiányt megoldani, mert vannak önkormányzatok, nagyobb megyék, nagyobb települések, ahol meg tudják ezt oldani, máshol a teljes költségvetés rámenne ezeknek az alkotmánybírósági döntéseknek az életbe léptetésére, és én azt gondolom, hogy ez nem a jó megoldás. Ha az alkotmánybíróság döntéseit kötelezőnek vesszük, és kötelezőnek kell vennünk, akkor ismét csak a költségvetés az, ahol a forrásokat keresni kell. Nem az önkormányzatok rontották el a problémát a kezdet kezdetétől, hanem az volt a gond, hogy nem volt egy egységes bérezési rács. És ez a kormánynak, parlamentnek, a központi kormányzatnak a problémája elsősorban, nem az önkormányzatoké. Ilyen szempontból Románia már számtalanszor bebizonyította, hogy nem képes egy-egy területet úgy leszabályozni, hogy méltányos legyen, de egységes is legyen ugyanakkor, hogy a bérezésben például a teljesítményt is lehessen külön honorálni, és ne úgy tűnjön, hogy egy-egy közalkalmazott ösztöndíjasa az államnak, és a nyugdíjig mindegy, hogy dolgozik vagy sem, a munkahelye biztosan garantálva van. Rengeteg olyan kérdés van, amit tisztázni kell, tisztázni lehet. Az egységes bérezési rács lenne az egyik megoldás, de ugyanakkor az önkormányzatoknál mi azt javasoltuk, régebben és most is, hogy a polgármester, az önkormányzat dönthesse el, hogy a fizetési kereten belül hogyan mozog. Legyen egy alsó és egy felső határ, azért, hogy annak, aki jobban dolgozik, aki teljesít, a teljesítményét tudják megfizetni. Ne legyen beszorítva egy nagyon fix, nagyon merev rendszerbe. Ez a minisztériumokban is jó lenne. Egyébként ez nem csak az önkormányzatoknak a problémája, hiszen ugyanazt a munkakört ellátó hivatalnok, aki a kulturális vagy az oktatási minisztériumban sokkal kevesebbet kap, ha nem tévedek, akkor szinte 50%-kal kevesebbet, mint egy olyan alkalmazott, aki az igazságügyi minisztériumban, a belügyminisztériumban vagy a pénzügyminisztériumban dolgozik. Én nem mondom, hogy nem kellene egy kis különbségnek lennie, a pénzügyminisztériumban még inkább elfogadható, hiszen náluk összpontosul minden, viszont az igazságügynél és a belügynél egyáltalán nem tartom indokoltnak. Elfogadhatatlan, hogy ekkora különbség legyen. Az egységes bérrács hiánya az az egész rendszert feszíti tulajdonképpen, és akkor még van egy olyan probléma, hogy a polgármesterek bérezése nagyon alacsony. Elmaradt rettenetesen, mert ebben az országban soha nem lehetett úgy bért emelni, hogy az méltányosan, a felelősségnek, a munkának megfelelően történjen. Mert a polgármestereknek nincsen szakszervezetük, nem tudnak nyomást gyakorolni a kormányra, míg a közhivatalnokoknak van szakszervezetük. A polgármester nem engedheti meg magának azt, hogy ne menjen be dolgozni, és sztrájkot hirdessen, mert akkor rögtön beperelik, hogy visszaél a hatalmával, és nem végzi a feladatát, és rögtön jön a DNA, és elviszi. És akkor abban a helyzetben vagyunk, hogy vannak olyan köztisztviselők, akik kétszer annyit keresnek, mint egy polgármester, és közben a felelősségük szinte semennyi, mert a polgármester ír alá, és ha baj van, a felelősséget a polgármesterre vetítik vissza. Tehát ilyen ért

2017. március 28.
Az EPP-kongresszus elé viszi az erdélyi magyar kisebbséget ért jogsérelmeket az RMDSZ
Az Európai Néppárt (EPP) március 29-30-án Máltán tartja kongresszusát. Az RMDSZ – amely az EPP tagjaként 12 fős delegációval képviselteti magát az eseményen – szerint a kongresszus jó alkalom arra, hogy a romániai magyar kisebbség ügyét európai szintre emeljék, hogy beszámoljanak azokról a jogsérelmekről, amelyek a magyar közösség ellen irányultak az elmúlt időszakban.
„A kongresszus napirendjén a menekültváltság, a biztonsági kérdések, a terrorizmus, a Brexit, különböző gazdasági kérdések szerepelnek, olyan témák, amelyek Európa jövőjét a következő években jelentősen meghatározzák. Az RMDSZ delegációjának az a feladata, hogy a kétoldali találkozók, munkamegbeszéléseken és tárgyalásokon a romániai magyarság helyzetét meghatározó témákról számoljon be, különös tekintettel az elmúlt időszakra jellemző jogsérelmekről” – számolt be a máltai kongresszus tétjéről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök. Elmondta, a DNA hatalommal való visszaélése, a marosvásárhelyi iskola ügye, a magyar közösség elleni diszkriminációs esetek, az anyanyelvhasználat korlátozása is részét képezi a delegáció által folytatott egyeztetéseknek.
„Annak ellenére, hogy a hivatalos román álláspont modellértékűnek akarja beállítani a hazai kisebbségek védelmet, a valóság ennek ellentmond. Erre világít rá az amerikai külügy országjelentése is. Mindaddig, amíg a kisebbségi jogok ügye rendezetlen, minden lehetséges eszközzel és partnerrel nyomást kell gyakorolnunk a román államra” – hangsúlyozta, majd hozzátette: bár az RMDSZ jelenleg nincs kormányon, politikai eszközzel, a parlamenti megállapodás által is képviseli a közösség érdekeit.
A Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette RMDSZ-delegáció tagjai: Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök, Biró Rozália parlamenti képviselő, az Európai Néppárt Nőszervezetének alelnöke, Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők, Vincze Loránt külügyi titkár, Kelemen Kálmán és Zsombori Vilmos, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke és alelnöke, valamint Kurkó Cecília, Forró Gyöngyvér, Emilia Elena Roatiș és Mikita Zsuzsanna tanácsosok.
maszol.ro

2017. március 29.
Felfüggesztették tisztségéből Kedves Imrét
Miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt ellene, felfüggesztették tisztségéből Kedves Imrét, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció vezérigazgatóját.
Már nem Kedves Imre tölti be a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció vezérigazgatói tisztségét. Mivel hivatali visszaélés és befolyás vásárlása miatt bíróság elé állították, a törvény értelmében felmentették vezetői beosztásából. Ezt kérdésünkre a Brassói Területi Közpénzügyi Igazgatóság vezérigazgatója, Maria Holom közölte. A vezérigazgató által írásban küldött válasz szerint az 1999-ből származó 188-as törvény előírásainak megfelelően Kedves Imrét március 16-tól felfüggesztették vezérigazgatói tisztségéből, amelyet megbízás alapján jelenleg Mituleci Katalin tölt be. Az említett, a köztisztviselők jogállásáról rendelkező jogszabály szerint egy köztisztviselő szolgálati viszonyát felfüggesztik, amennyiben bűncselekmény elkövetése miatt vádemelés történik ellene.
Mituleci Katalin korábban is ellátta ezt a funkciót, miután Kedves munkaszerződését 2014 decemberében felbontották. Erre azután került sor, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Kedves esetében hivatali összeférhetetlenséget állapított meg, majd az ANI ellen indított pereket az igazgató minden szinten elveszítette. Ezután peres úton támadta meg az elbocsátásáról szóló rendeletet, a pert jogerősen megnyerte, és egy évvel ezelőtt visszatért a megyei pénzügy élére.
Vádat emelt a DNA
A DNA március 16-án emelt vádat Kedves Imre ellen hivatali visszaélés és befolyás vásárlása miatt. A vádhatóság szerint egy vezető beosztású köztisztviselőt kért arra, hogy gyakoroljon befolyást az Országos Pénzügyi és Adóügynökség (ANAF) tisztségviselőire, illetve a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék bíráira azért, hogy az ANI megállapítása után mentesüljön a hivatali következményektől. Ugyanakkor az is szerepel a vádiratban, hogy hivatali hatáskörét túllépve rendelkezett egy 431 830 lejes összegű törvénytelen áfa-visszafizetésről egy üzletember számára. Kedves Imre szabadlábon védekezhet, a per a Hargita Megyei Törvényszéken kezdődik egy későbbi időpontban. Kerestük Kedves Imrét is az ügy kapcsán, de nem tudtunk kapcsolatba lépni vele.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Bolondját járatják a marosvásárhelyi szülőkkel
A bolondját járatják a marosvásárhelyi katolikus iskola diákjainak szüleivel – legalábbis így érezték az érintettek, miután kedden Bukarestben tárgyaltak Király András oktatási államtitkárral. Időközben a tanfelügyelőségen sem történt előrelépés.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szülei úgy érzik, a különböző illetékes intézmények a bolondját járatják velük, és immár az oktatási minisztérium segítségére sem számíthatnak. A tanintézet vezetőtanácsának, a szülői bizottságnak, valamint a szülők által létrehozott Civilek a katolikus iskoláért csoportnak a képviselői kedden Bukarestbe utaztak, ahol Király András oktatási államtitkárral tárgyaltak. Azonban ismét csalódniuk kellett, ugyanis azt tapasztalták, hogy a fővárosban az intézmények ugyanúgy passzolgatják egymás között az ügyet, mint Marosvásárhelyen.
A szülők arra kérték Királyt, hogy sürgősen orvosolja a kialakult helyzetet az iskolahálózat és a ciklusindító osztályok engedélyezésével. Azt is szeretnék, ha egyéni módszertant készítenének az iskola számára, amely hosszú távon biztosítja, hogy megmaradjon a katolikus gimnázium önálló jogi személyisége. A szülők viszont lapcsaládunknak arról számoltak be: azt a választ kapták az államtitkártól, hogy a városi tanácsnál van a megoldás kulcsa, szerinte ugyanis új iskolahálózatot kell létrehozni Marosvásárhelyen, amelyben a katolikus iskola is szerepel.
Azonban egy új iskolahálózat sem lenne garancia semmire, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a katolikus iskola nem kerül bele. „Király András viszont megígérte nekünk, hogy ha kell, személyesen jön Marosvásárhelyre, és tesz annak érdekében, hogy a tanintézet helyet kapjon a tervben” – tette hozzá Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért csoport tagja, aki részt vett a tárgyaláson.
Miközben a szülők egy része Bukarestben kereste a megoldást, többen már reggel óta a Maros megyei tanfelügyelőségen várták – a csendőrség jelenlétében –, hogy elkezdődjön a vezetőtanács gyűlése, kedd délutánig azonban nem történt érdemi előrelépés az ügyben. Mint megtudtuk, időközben egy előzetes panaszt is iktattak, amiért a tanfelügyelőség öt hónapon keresztül törvénytelenül járt el a katolikus iskolával szemben.
A szülők egyébként múlt héten is felkeresték a frissen kinevezett főtanfelügyelőt, Ioan Macariét, aki azonban ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésekre, megpróbált elmenekülni előlük. A szülők érkezésekor Macarie autóba ült, de egy másik gépkocsi elállta az útját, így kénytelen volt kiszállni, és azzal védekezett, hogy alig három napja vezeti a tanfelügyelőséget, nem ismeri a szülők által említett dokumentumokat, ilyen ügyekben pedig amúgy is csak a tanfelügyelőség vezetőtanácsa hozhat döntést, majd visszament az irodájába. Nemsokára megjelent két helyi rendőr is a tanfelügyelőség előtt, akiket vélhetően maga Macarie hívott ki, szerinte a szülők agresszíven viszonyultak hozzá.
Ezek után Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest küldte ki az iroda elé, a folyosóra, hogy fogadja a szülőket és a sajtó képviselőit. A magyar főtanfelügyelő-helyettes azt nyilatkozta, ő sem érti, mi van az ügy hátterében, és jóllehet a keddi tárgyaláson többször is elhangzott, hogy érvényes az iskolahálózatra vonatkozó határozat, ezt senki nem rögzítette írásban. Hozzátette: a tanfelügyelőség alkalmazottai félnek attól, hogy ugyanaz lesz a sorsuk, mint a volt főtanfelügyelőnek, Ştefan Someşannak, illetve Tamási Zsoltnak, a katolikus iskola igazgatójának, akik ellen eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Múlt kedden ugyanakkor Lucian Goga prefektus hívott össze tárgyalást az ügyben a szülők kezdeményezésére. A megbeszélésen jelen voltak a városi tanács, a tanfelügyelőség és a prefektúra képviselői. Akkor a diákok szüleinek azt ígérték, a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága érvényesnek tekinti a 2015/33-as számú tanácsi határozatot, amely belefoglalta a város iskolahálózatába a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot is, az erről szóló átiratot pedig eljuttatják a tanfelügyelőséghez, amely ezt követően engedélyezi a felekezeti iskolába való beiratkozást. Mindez szóban hangzott el akkor, írásban senki nem rögzítette, most pedig a szaktárca teljesen új iskolahálózatot javasolt.
Hajnal Csilla
Krónika (Kolozsvár)

2017. március 30.
Maradnak, de monitorizálva lesznek Tudorel Toader igazságügyi miniszter tegnap összegezte a sajtónak az általa készített, tizenkilenc oldalas jelentést, miután majd’ két hétig kiértékelte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a főügyészség tevékenységét. A kiértékelés az Alkotmánybíróságnak azon határozata nyomán indult el, mely szerint a DNA túllépte hatáskörét, amikor a 13-as kormányrendelet kiadásának körülményeit vizsgálta. Az igazságügyi miniszter jelentésében megállapítja, hogy a DNA csakis a jogállam keretei között működhet, betartva a hatályban lévő alkotmányt és törvényeket. A hatáskör túllépése szerinte nem magyarázható a korrupcióellenes harc szükségességével. Az Alkotmány nem engedi meg, hogy egy általa védett elvért/értékért megsérts egy másik elvet/értéket.
Nyilatkozata végén, bejelentette, hogy nem kéri sem a korrupcióellenes főügyész, sem a legfőbb ügyész lemondását vagy felmentését, de a két intézmény tevékenységét a minisztérium kiemelt megfigyelésnek veti alá.
Nyugati Jelen (Arad)

Vádat emelt a DNA Markó Attiláék ellen
Az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) keretében működő központi kártérítési bizottság hét volt tagját – köztük Markó Attilát – helyezte vád alá az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hivatali visszaélés miatt.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) közleménye értelmében Ingrid Zaarour, az ANRP volt elnöke, Remus Virgil Baciu és Mihnea Remus Iuoraş volt alelnökök, valamint az ANRP volt tagjai – Ingrind Mocanu, Constantin Cătălin Canangiu, Markó Attila Gábor és Theodor Cătălin Nicolescu – az ügy vádlottai. Hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt ugyanakkor vád alá helyezték Gheorghe Vişoiu és Doina Tudose becsüsöket is – számol be az Agerpres. A DNA szerint 2008. október 14-én Ingrid Zaarour, Remus Virgil Baciu, Mihnea Remus Iuoraş, Ingrind Mocanu, Constantin Cătălin Canangiu, Markó Attila Gábor és Theodor Cătălin Nicolescu elfogadták Doina Tudose becslését egy 1250 négyzetméteres, kárpótlás tárgyát képező telek értékére vonatkozóan, noha a szóban forgó telek árának felbecsülését meg kellett volna ismételni, ugyanis az ingatlant Tudose 9 492 800 lej (az akkori árfolyamon 2 638 800 euró) értékűre becsülte fel, ami a telek piaci árának háromszorosa volt. Az államot így 6 120 237 lejes kár érte – állítják az ügyészek. A vádhatóság szerint sérült az ingatlanok felértékelését szabályozó törvény és az erre vonatkozó európai normák is. A szóban forgó telek értékére vonatkozó jelentést Gheorghe Vişoiu, az ANRP értékelő szakembere is jóváhagyta, noha a vádlottaknak, azaz a kértérítési bizottság tagjainak és az ANRP becsüsének kötelessége lett volna felülvizsgálni a Tudose Doina külső értékelő által összeállított dokumentumot, és az ebben megszabott értéket hasonló ingatlanok valós adásvételi árával vetni össze – állítja a DNA. Markó Attila ellen a vádlott távollétében folyik az eljárás, a volt RMDSZ-es képviselő ellen ugyanis nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

2017. április 1.
„Meguntam és elfáradtam” – Markó Attila reagált az újabb DNA-vádemelésre
„Meguntam és elfáradtam már ezredszer is elmondani, hogy soha semmilyen kártérítési ügyben senkitől egy vasat sem kértem, nem is kaptam. Meguntam már és elfáradtam ismételgetni, hogy semmi közöm ezekhez a kártérítési ügyekhez, nem ismerem a felértékelőket, nem ismerem a kérelmezőket”.
Így reagált a szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában Markó Attila arra a hírre, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség újabb kártérítési ügyben emelt vádat ellene. A vádhatóság szerint a kártérítési bizottság további hat tagjával együtt több mint hatmillió lej kárt okozott a román államnak azáltal, hogy a piaci értéknél háromszor nagyobb kárpótlást ítélt meg egy - a kommunizmus idején államosított - 1250 négyzetméteres telekért.
Az ügyész két ingatlanbecsüs ellen is vádat emelt, a bizottsági tagokat pedig arra hivatkozva küldte bíróság elé, hogy szerinte ellenőrizniük kellett volna: megfelel-e az felértékelők által közölt összeg annak az árnak, amelyen az ingatlanpiacon adják-veszik a hasonló telkeket.
Állásfoglalásában Markó Attila leszögezi: semmilyen törvény nem írt elő olyan kötelezettséget, hogy minden kártérítési dossziét tüzetesen át kell vizsgálnia, hogy ismernie kell a nemzetközi felértékelési szabályokat (ez szerinte a szakapparátus és a hivatásos felértékelő kötelessége és kizárólagos felelőssége), hogy szakmai szempontból cenzúrázza egy hivatásos ingatlanfelértékelő szakvéleményét.
„Meguntam és elfáradtam már állandóan üvölteni, hogy a hivatali visszaélés bűntettének egy lassan már egy éve alkotmányellenesnek minősített rendelkezésével rúgnak sorozatosan belém, hogy gyakorlatilag egyetlen bűnöm az, hogy a kártérítési bizottság tagja voltam – amit azért vállaltam el, hogy legyen legalább egy olyan tag, aki azért került oda, hogy a Neamt, Arges, Prahova vagy Ialomita tömeges kárpótoltjai mellett a magyar lakosságú megyékből származó magyar emberek jogos kérelmei ne a hivatalnokok fiókjainak, raktárainak mélyén porosodjanak” – írja a volt RMDSZ-es képviselő.
Mint korábban írtuk, március elején a legfelsőbb bíróság arra a következtetésre jutott az egyik Markó Attilát is érintő kárpótlási ügyben, hogy a vádemelés szabálytalanul történt, ezért visszaküldte az aktát a DNA-nak. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke akkor úgy kommentálta a történteket: a volt képviselőt az elmúlt évben jogtalanul vádolták, és Romániában valójában karaktergyilkosság történik a korrupcióellenes harc leple alatt.
Markó Attilát 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult egy államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan - a Székely Mikó Kollégium - visszaszolgáltatásához. Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emelt a DNA, Markó Attila bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. maszol.ro

2017. április 4.
Kórház közelségére hivatkozva tiltanák be a székely szabadság napi felvonulást
Légből kapott indokkal próbálja ellehetetleníteni Marosvásárhely polgármestere és rendőrfőnöke a 2018-as Székely Szabadság Napi felvonulást. Hivatali hatalommal való visszaélés miatt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) tett bűnügyi feljelentést Dorin Florea és Valentin Bretfelean ellen.
Mindenképpen be szeretné tiltani a 2018. március 10-re kitűzött Székely Szabadság Napi felvonulást Marosvásárhely polgármestere és az önkormányzat alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség parancsnoka. Utóbbi, Valentin Bretfelean, aki a városházán működő láttamoztató bizottságot is vezeti az 1991/60-as gyülekezési törvény 5. cikkelyére hivatkozva próbálja eltántorítani a Székely Nemzeti Tanácsot a jövő évi felvonulás megszervezésétől. Az említett paragrafus szerint a kórházak előtt tilos tüntetést szervezni, holott a rendezvény a székely mártírok emlékoszlopánál kezdődne, a tömeg pedig az egykori Szentgyörgy utcán keresztül vonulna a főtérre. Az említett útszakaszon valóban létezik egy kórház, de előtte a résztvevők nem állnának meg előtte. Dorin Florea az idén azt ajánlotta, hogy a tömeg vonuljon az ifjúsági házba ünnepelni, holott az oda vezető út négy kórház előtt vezet át. A gyülekezési törvény tisztán kimondja, hogy milyen esetekben lehet betiltani egy tüntetést. Ráadásul a helyi önkormányzat 1998/186-as határozata értelmében a Szentgyörgy utcai kórház nem is szerepel azon tizennégy helyszín között, ahol tilos tüntetést szervezni – érvel Kincses Előd, az SZNT jogi képviselője. A jogász szerint a városháza minden évben más és más kifogást próbál találni, csakhogy ellehetetlenítse az autonómiaküzdelem megmozdulását. Kincses emlékeztetett arra az idei újsághirdetésre is, melyet az idei rendezvény előtt két nappal a város polgármestere adott fel, és amelyben azt írta, hogy a tüntetők közül mindössze tíz személynek hagyta jóvá, hogy a Postarétről a prefektúra elé vonuljon – de csakis a járdán. A Székely Nemzeti Tanács kedden bejelentette, hogy bűnügyi feljelentést tett a DNA-nál Florea és Bretfelean ellen, akiket hivatali hatalommal való visszaéléssel vádol. Ugyanakkor a diszkriminációellenes tanácsnak is jelezték az ügyet. Kérdésünkre, hogy miért éppen a DNA-hoz fordultak, hiszen egy törvénysértő döntés még nem számít korrupciós ügynek, Kincses azt replikázta, hogy ha a katolikus iskola ügyéből korrupciós ügyiratot lehetett fabrikálni, akkor a hivatali hatalommal való visszaélés is számíthat annak. Mint ismert, a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletében a Székely Nemzeti Tanácsnak adott igazat abban a perben, amit az Izsák Balázs által vezetett szervezet indított a helyi polgármesteri hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea polgármester törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyva a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, nem láttamoztatta az SZNT által 2015-re illetve 2016-ra bejelentett március 10-i utcai tüntetést. Az alkotmány illetve a törvényes rendelkezés értelmében a polgármesternek csak jól megindokolt esetben, a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni a tüntetés ellen. Ehhez képest a vásárhelyi elöljáró az önkormányzat láttamoztató bizottságának a véleményére támaszkodva, nem volt hajlandó tudomásul venni az SZNT akcióját. A Valentin Bretfelean által vezetett testület álláspontja azonban csupán konzultatív jellegű. Florea általában azzal szokott magyarázkodni, hogy Marosvásárhelynek nem hiányzik az az interetnikai feszültség, amit egy ilyen jellegű rendezvény gerjeszthet. Az elöljáró soha nem foglalt még állást a szélsőségesen magyarellenes Nouă Dreaptă be nem jelentett december elsejei felvonulásaival szemben, mint ahogy a karhatalom sem büntette azokat a Dinamo-szurkolókat, akik kedvenc csapatuk minden egyes marosvásárhelyi mérkőzésén rázendítenek magyargyűlölő kedvenc rigmusukra. A Székely Nemzeti Tanács bízik a jogprecedensben és a bíróság pártatlanságában. Izsák Balázs elnök hangsúlyozni kívánta, a Székely Szabadság Napja megünnepléséről nem mondanak le, mint ahogy az azt követő felvonulásról sem. „Ez nem berögzött szokás, hanem céltudatos cselekvés, hisz egyértelmű, hogy a székelyek autonómiát akarnak. Lehet, hogy világcsúcsot érünk el, de addig tüntetünk, amíg elérjük a célunkat” – jelentette ki Izsák Balázs
Szucher Ervin / Székelyhon.ro

2017. április 5.
Külföldi ellenőrzés a legfőbb ügyészség tevékenységéről
Tudorel Toader igazságügyi miniszter bejelentette, hogy külföldi szakmai ellenőrzést rendel el a legfőbb ügyészség és annak alárendeltségébe tartozó vádhatóságok, mint például a szervezett bűnözésellenes ügyészség, valamint a korrupcióellenes vádhatóság tevékenységének kiértékelésére és felmérésére.
A bejelentés azt követően hangzott el, hogy Toader éppen a múlt héten zárta le saját hatáskörben indított szakmai kiértékelést, ami a DNA és a legfőbb ügyészség vezetőinek tevékenységére irányult. A tárcavezető ezt követően bejelentette, hogy nem kezdeményezi Augustin Lazăr legfőbb ügyész és Laura Codruţa Kövesi főügyész menesztését. Toader közölte, hogy komolyabb alkotmányos természetű jogi konfliktusok is történtek már, és ezért soha nem alkalmaztak szankciót.
Mint mondta, a külföldi szakmai vizsgálat több szempontból is ellenőrzi majd az ügyészek tevékenységét. Toader példaként említette a kivizsgált ügyek számát, a felmentések arányát, valamint az olyan eseteket, amikor ártatlanul zártak be börtönbe állampolgárokat. Hozzátette: azt is elemezni kell, hogy egy feljelentés és a dosszié ügyében hozott ügyészi döntés között mennyi idő telt el, ezeket az ügyeket nem kezelték-e megkülönböztetett módon olyan értelemben, hogy az ügyészek tetszés szerint előrevettek általuk fontosnak tartott eseteket, más ügyekkel pedig nem foglalkoztak. Sorin Grindeanu miniszterelnök tegnap úgy nyilatkozott, hogy az igazságügyi miniszter hatáskörébe tartozik egy ilyen nagyszabású szakmai vizsgálat elrendelése, és emlékeztetett, hogy erre tíz éve nem volt példa azt érzékeltetve, hogy nincs kifogása az átfogó szakmai vizsgálat ellen.
Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár)

Ferenc pápa romániai látogatása csak a jogorvoslás után lehetséges
A gyulafehérvári római katolikus érsekség állásfoglalása
Miután a római találkozó után az EU-vezetők közt Klaus Werner Johannist, Románia államelnökét is fogadta Ferenc pápa, Johannis elnök azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a 2015-ös meghívást most írásban és szóban is megismételte: romániai látogatásra hívta a katolikus egyházfőt. Hozzátette, hogy a pápa „kezdetektől igen érdekeltnek tűnt, és (...) ha lehetséges lesz, el fog jönni”.
Ezt követően 2017. április 4-én a gyulafehérvári római katolikus érsekség sajtóközleményt adott ki ezzel kapcsolatban. A közleményt aláíró dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök, általános helynök és Potyó Ferenc általános helynök, irodaigazgató kijelentik: a pápát „mindig szeretettel várjuk és fogadjuk szülőföldünkön”. Ezután felsorolják az egyházat ért sérelmeket az ingatlankérdések és az iskolaügy tekintetében, és megfogalmazzák: a jövőbeli pápalátogatást illetően a Johannis elnök által említett „lehetséges lesz” kitétel csupán Románián múlik, az egyházfők véleménye szerint ugyanis ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról.
A római katolikus egyházi vezetők közleményükben visszaállamosításnak minősítik, hogy az elkobzott egyházi javakat – amelyeket a közösség szolgálatára, többek közt az állam által nem kellően támogatott szociális szolgáltatásokra használnának – nemzetközi kötelességvállalás ellenére sem szolgáltatták vissza. Mindezt a pápa személyes képviselője, a bukaresti apostoli nuncius, Miguel Maury Buendía érsek is szóvá tette a román hatóságoknak, hiszen a katolikus kisebbség sérelmei ügyében két alkalommal kért kihallgatást az utóbbi időben. Találkozóiról tájékoztatta a vatikáni államtitkárságot, közvetve Ferenc pápát is. Legutóbb 2017. március 20-án a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében járt a nuncius Teodor Meleșcanu külügyminiszternél. A nuncius elmondta, a Korrupcióellenes Ügyészség eljárása azt a benyomást kelti nemzetközi megítélés szerint is, hogy a katolikus és magyar kisebbséget akadályozzák jogai gyakorlásában.
A gyulafehérvári érsekség ezek után azt a kérdést teszi fel közleményében az államelnöknek, ilyen körülmények közt „valóban komolyan gondolta-e Ferenc pápa romániai meghívását? Ha igen, akkor tegyen meg mindent azért, hogy »lehetséges legyen« ez a látogatás. Ebben való fáradozásában mindig számíthat a romániai katolikus és magyar kisebbség támogatására” – áll a római katolikus egyházfők közleményében. romkat.ro; Szabadság (Kolozsvár)

Már dolgoznak a jövő évi felvonulás megakadályozásán
Visszaélnek a hatalmukkal!
Egy kórház közelségére hivatkozva próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2018-ban is tiltakozó felvonulást tartson Marosvásárhelyen március 10-én, a székely szabadság napján, írja az MTI.
A jövő évi megemlékezés és tiltakozás bejelentésével kapcsolatos bonyodalmakról Izsák Balázs, az SZNT elnöke, és Kincses Előd, a tanács ügyvédje számolt be tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. Izsák Balázs elmondta: már ez év március 16-án bejelentették a polgármesteri hivatalban a jövő évre tervezett megmozdulást. Az elmúlt évek történéseiből ugyanis megtanulták, hogy az esetleges bírósági jogorvoslatra is időt kell hagyni. Emlékeztetett rá, hogy a törvény értelmében a polgármester a bejelentés utáni 48 órában tilthatja be a rendezvényt. A határidőn túli tiltás miatt tavaly már pert nyertek a polgármesteri hivatal ellen.
A bejelentést március 20-án tárgyalta meg a Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnok által vezetett közrendi bizottság. Az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka arra a törvénycikkelyre hivatkozva kifogásolta a felvonulást, mely tiltja a kórházak előtti tömegrendezvények szervezését. A polgármester tiltásként is értelmezhető állásfoglalását március 22-én kézbesítették a szervezőknek.
Kincses Előd kifejtette, a felvonulás évek óta kialakult útvonala elhalad egy kórház mellett, amelynek amúgy egy másik utcából is van bejárata. Az ügyvéd úgy vélekedett, hogy nyilvánvaló akadékoskodásról van szó, hiszen ha ez lenne az akadály, lenne lehetőség arra, hogy kikerüljék azt az útszakaszt. Ráadásul a jogász idézte a városi önkormányzat 1998-as határozatát, amely felsorolja azokat a területeket, amelyeken nem szabad tömegrendezvényeket szervezni. Hozzátette: a felsorolásban nem szerepel az a kórházzal szomszédos utca, amelyre hivatkozva megtiltanák a felvonulást.
Kincses az SZNT megbízásából hivatali hatalommal való visszaélés miatt tett feljelentést a romániai korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Dorin Florea polgármester és Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök ellen. A jövő évi felvonulást kifogásoló határozat mellett a polgármester idei, március 8-i közleményét is hivatali visszaélésnek tekintik. Ekkor a polgármesteri hivatal – ellentmondva a tavalyi jogerős bírósági ítéletnek – azt közölte, hogy csak tíz tüntető felvonulását engedélyezi, ráadásul csak a járdán. Ezt is sajtóközleményben tette, nem pedig a szervezőknek küldött hivatalos értesítésben.
Izsák megemlítette: sokan felteszik a kérdést, hogy mi értelme van évről évre felvonulni a székely vértanúk emlékművétől a prefektusi hivatalig egy olyan petícióval, amely rendre válasz nélkül marad a kormány részéről. Meggyőződése szerint évről évre szembesíteni kell a kormányt a székelyföldi autonómiaköveteléssel. „Ez a követelés Románia minden kormányát el fogja kísérni Székelyföld fővárosába az autonómia kivívásáig. Ez nem berögződött szokás, hanem egy céltudatos cselekvés” – jelentette ki. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Érsekség: nem teljesülnek egy romániai pápalátogatás feltételei
Az erdélyi római katolikusok szerint mindaddig nem teljesülnek egy romániai pápalátogatás feltételei, amíg az országban sérülnek az alapvető emberi jogok, amíg a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat.
A gyulafehérvári római katolikus érsekség azt követően adott ki kemény hangú állásfoglalást, hogy a római EU-csúcsra utazó Klaus Johannis államfő vatikáni látogatása alkalmával ismételten meghívta Romániába Ferenc pápát. Az államfő akkor úgy fogalmazott, hogy a pápa „kezdetektől igen érdekeltnek tűnt, és (…) ha lehetséges lesz, el fog jönni”.
Az erdélyi római katolikus híveket pásztoráló gylafehérvári érsekség dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök, általános helynök és Potyó Ferenc általános helynök, irodaigazgató aláírásával kedden sajtóközleményt adott ki a témában. Ebben mindenek előtt leszögezik: a pápát „mindig szeretettel várjuk és fogadjuk szülőföldünkön”.
Ezután felsorolják az egyházat ért sérelmeket az ingatlankérdések és a marosvásárhelyi iskolaügy tekintetében, és megfogalmazzák: a jövőbeli pápalátogatást illetően a Johannis elnök által említett „lehetséges lesz” kitétel csupán Románián múlik, az egyházfők véleménye szerint ugyanis ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról.
Ferenc pápa is tud a „visszaállamosításokról”
A római katolikus egyházi vezetők közleményükben visszaállamosításnak minősítik, hogy az elkobzott egyházi javakat – amelyeket a közösség szolgálatára, többek közt az állam által nem kellően támogatott szociális szolgáltatásokra használnának – nemzetközi kötelességvállalás ellenére sem szolgáltatták vissza. Mindezt a pápa személyes képviselője, a bukaresti apostoli nuncius, Miguel Maury Buendía érsek is szóvá tette a román hatóságoknak, hiszen a katolikus kisebbség sérelmei ügyében két alkalommal kért kihallgatást az utóbbi időben.
Találkozóiról tájékoztatta a vatikáni államtitkárságot, közvetve Ferenc pápát is. Legutóbb 2017. március 20-án a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében járt a nuncius Teodor Meleșcanu külügyminiszternél. A nuncius elmondta, a Korrupcióellenes Ügyészség eljárása azt a benyomást kelti nemzetközi megítélés szerint is, hogy a katolikus és magyar kisebbséget akadályozzák jogai gyakorlásában.
A gyulafehérvári érsekség ezek után azt a kérdést teszi fel az államelnöknek: ilyen körülmények közt „valóban komolyan gondolta-e Ferenc pápa romániai meghívását? Ha igen, akkor tegyen meg mindent azért, hogy »lehetséges legyen« ez a látogatás. Ebben való fáradozásában mindig számíthat a romániai katolikus és magyar kisebbség támogatására” – olvasható a római katolikus egyházfők közleményében. maszol.ro

2017. április 6.
Politikai játszmák eszköze lett a marosvásárhelyi katolikus iskola?
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyének azonnali kivizsgálását kérik az iskolában tanuló gyermekek szülei.
Közleményében a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport felszólítja a közösséget képviselő politikusokat, sürgősen tegyenek feljelentést az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen ismeretlen tettes ellen az iskolát ért folyamatos törvénytelenségek miatt. Alapos gyanújuk van arra nézve, hogy tudatosan ellehetetlenítik a tanintézmény létezését, súlyosan megsértve ezzel az Alkotmányt. Az érintett szülők az ügy azonnali kivizsgálását kérik.
A közlemény szerint tudomásukra jutott, hogy Horatiu Lobont iskolákért felelős városházi aligazgató határozattervezetet nyújtott be, melyben azt javasolja: fosszák meg a katolikus iskolát önálló jogi személyiségétől, és osszák szét azt a Bolyai Farkas Líceum és az Unirea Főgimnázium között. Jelzik: ez számukra elfogadhatatlan. Arra kérik a helyi tanács RMDSZ frakcióját, ígéretéhez híven álljon ki az iskola mellett.
Csütörtökön 14 órára tűzte ki a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal azt a tanácsülést, amelyen tárgyalják a Maros megyei Főtanfelügyelőség 75-ös számú döntését, mely szerint a jövő évi iskolahálóból kihagyják a Római Katolikus Teológiai Líceumot és 7 óvodát. Az egyetlen megoldás, hogy a testület nem fogadja ezt el.
Marosvásárhelyi Rádió; Erdély.ma

Nincs iskolahálózat, lemondásra szólították fel az oktatási ügyekkel foglalkozó osztály vezetőjét
Bár a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség szóvivője szerint a csütörtöki marosvásárhelyi önkormányzati ülésen történtek egy új kezdet lehetőségét jelenthetik, az iskolahálózatra vonatkozó határozattervezet leszavazása után tulajdonképpen senki nem tudta, hogy mi lehetne a következő lépés.
A napirendi pontok között a 27-es számú volt az iskolahálózatra vonatkozó határozattervezet, amit közmegegyezéssel első helyre tettek a képviselők a csütörtöki tanácsülésen. De még mielőtt szavaztak volna, többen is szót kértek.
Peti András felolvasta magyar és román nyelven a szülők beadványát, amelyben a határozattervezet módosítását kérték, majd Hermann Mark javasolta a vegyes bizottság felállítását, amely megoldást kereshetne a katolikus iskola problémájára, ugyanakkor a Szabad Emberek Pártja (POL) frakció nevében felszólította Horaţiu Lobonţot, a városháza oktatási ügyekkel foglalkozó osztályának vezetőjét, hogy távozzon funkciójából. A felszólalók között Claudiu Maior, a polgármester személyes tanácsadója védelmébe vette Lobonțot, illetve felelősségre vonta Hermannt, hogy csak cirkuszt akarnak és nem az ügy megoldásáért fáradoznak. A szülők részéről hujjogatás fogadta Maior hozzászólását, Hermann Mark pedig úgy fogalmazott, hogy olyan személy fegyelmez minket, akinek nem is szabadna itt lennie, amit a teremben ülő civilek is megerősítettek azzal, hogy akit elítéltek, annak nincs keresnivalója a városházán, felszólalnia sem volna szabad.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, parlamenti képviselő is szót kért, és elmondta, a szülők bebizonyították, hogy türelmesek, minden utat végigjártak, amit végigjárhattak, a polgármesteri hivatalnak, az önkormányzatnak, a tanfelügyelőségnek pedig kutyakötelessége megoldani az iskola helyzetét és nem játszani több mint négyszáz gyerek sorsával. Végül Csíki Zsolt, az RMDSZ-frakció elnöke kijelentette: az iskolahálózatot olyan formában, ahogyan a határozattervezetben szerepel, az RMDSZ-es tanácsosok nem fogják megszavazni. Hozzátette, hogy az RMDSZ végig kiáll az iskola és a szülők mellett, és nem adja fel a küzdelmet. Végül a jelen lévő 22 tanácsosból 17-en nemmel szavaztak, 4-en igennel, egy személy pedig tartózkodott. A határozattervezet leszavazását követően a szülők kivonultak az ülésteremből. Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség szóvivője úgy értékelte a sajtónak a történteket, hogy ez egy új kezdet lehetősége, aminek már november közepén meg kellett volna történnie.
Végre a sarkára állt a politikum is, és végre a mi akaratunkat tükrözi, ami ma történt – mondta, hozzátéve, hogy a városháza minden lépését követni fogják, és nem hagyják abba a nyomásgyakorlást. A szülői csoport a folyosón tartózkodó Horațiu Lobonțot is megpróbálta kérdőre vonni, ahogyan Claudiu Maiort is. A polgármester tanácsadója elszaladt a szülők elől, Lobonț viszont megpróbált magyarázkodni, hogy ő nem ellenzi a katolikus iskolát, és az iskolahálózatért tulajdonképpen nem is az általa vezetett hivatal felelős, hanem a tanfelügyelőség. Fél a DNA-tól? – kérdezték a szülők a távozó osztályvezetőt, aki erre azt válaszolta, hogy sok mindentől fél.
Antal Erika / Székelyhon.ro

Nem adjuk fel!
Sajtónyilatkozatban foglal állást a mai tanácsülést megelőzően a Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport. Megállapítják, hogy az iskolát ért feljelentések sorozata rosszindulatú és kimondottan az etnikai feszültségkeltés eszköze. A korrupcióellenes ügyészség vizsgálódása túlkapásokkal telített és félelemkeltő egy egész közösségre nézve, és a tanintézménnyel kapcsolatban hozott összes negatív, működést gátló döntést a megyei tanfelügyelőség a DNA-tól való rettegés álcája alatt hozza.
Ha Románia valóban jogállam, akkor mindez nem történhet meg, ezért a szülők azt remélik, hogy van megoldás.
Ma 14 órára tűzte ki Marosvásárhely polgármesteri hivatala azt az ülést, amelyen a városi tanács a megyei tanfelügyelőség 75-ös számú határozatát tárgyalja. A határozattal a jövő évi iskolahálózat-tervezetből kihagyták a Római Katolikus Teológiai Líceumot. Az indoklás szerint az iskola az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálata alatt áll, ezért léte kérdésessé vált. A kizárás megindoklása törvényellenes. Egy vizsgálati eljárás nem lehet indok egy tanintézmény megszüntetésére, amelyet mindaddig megillet az „ártatlanság vélelme”, ameddig nem születik jogerős bírósági döntés ennek az ellenkezőjéről.
A szülői csoport az egyetlen orvoslási lehetőségnek azt tartja, ha a városi tanács NEM FOGADJA EL a tanfelügyelőség döntését, és ezzel megállítja a folyamatot. Ehhez kell a politikai akarat az RMDSZ részéről és eddigi nyilatkozataik alapján az esetleges szövetséges, a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosaitól.
„Tudomásunkra jutott, hogy Horaţiu Lobonţ, iskolákért felelős aligazgató benyújtott egy határozattervezetet, amelyben azt javasolja, hogy iskolánkat fosszák meg önálló jogi személyiségétől, és a diákokat osszák szét a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és az Unirea Főgimnázium között. Az egyetlen elfogadható lehetőségnek azt tartjuk, hogy iskolánk önálló jogi személyiségként létezzen, és fejlődjön tovább.
Amennyiben sikerül elérni, hogy a városi tanács elutasítsa a tanfelügyelőség javaslatát, mi a következő lépés? A tanügyminisztérium várhatóan felszólítja a városvezetést, hogy foglaljon állást: vállalja-e iskolánk fenntartását vagy sem. Mivel hiába kérjük hónapok óta a Dorin Florea által vezetett hivataltól az iskolahálózat kapcsán a szükséges „magyarázó jelentést” (raport argumentativ), amelyben ezt leírják, erre most fel lehet őket szólítani.
Megtehetik, hogy azt nyilatkozzák: nem tartanak igényt iskolánkra. És megtehetik azt is, hogy leírják azt, amit eddig csak szóban hangoztattak: igen, ezt az iskolát fenntartjuk, mert erre erős közösségi igény van, adott az infrastruktúra, a költségvetés, anyagi fedezet, megfelelő gyereklétszám, pedagógusállomány, politikai akarat. Amennyiben ez így történik, iskolánk teljes mértékben felszabadul minden gátló tényező alól, és gyakorlatilag teljes értékű jogi személyiségként létezhet mindaddig, míg nincs egy mindezt megcáfoló végleges bírósági döntés.
Mi, azon szülők közössége, akik hónapok óta küzdünk iskolánk megszűnése ellen, ezt tartjuk az egyetlen járható útnak. Gyermekeink iskolája nem alku tárgya! Mi ott leszünk a tanácsülésen” – olvasható többek között a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport sajtónyilatkozatában. Népújság (Marosvásárhely)

2017. április 7.
Elutasította a marosvásárhelyi tanács az iskolahálózatot
A marosvásárhelyi képviselő-testület csütörtökön elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát. A polgármesteri hivatal által javasolt iskolahálózatból a Római Katolikus Gimnázium, a Református Kollégium és hat másik jelenleg működő oktatási intézmény is hiányzott.
A tanácsülésen több tucat szülő és civil aktivista is részt vett. Az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) frakcióvezetője is jelezte, hogy a határozattervezet ellen szavaz. Az MTI tájékoztatása szerint a tervezetet végül támogató szavazat nélkül, 13 ellenszavazattal és négy tartózkodással utasította el az önkormányzati testület. A helyi képviselők egy része nem vett részt a szavazáson.
Az előterjesztésben csak azok a tanintézetek szerepeltek, amelyekre korábban a Maros megyei tanfelügyelőség kedvező véleményezést adott. Csíki Zsolt, az RMDSZ frakcióvezetője magyarul és románul is elmondta, a szövetség álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell tovább működtetni a városban a következő tanévben is. A szövetség felszólította a polgármesteri hivatalt, a tanfelügyelőséget és a minisztériumot, hogy „hagyjanak fel az egymásra mutogatással, és oldják meg a helyzetet".
Csíki Zsolt megemlítette: b1ár mindegyik intézmény vezetője több ízben is azt hangoztatta, hogy meg akarja oldani az ügyet, egyetlen döntést sem hoztak a megoldás érdekében. Úgy vélte, minden eddigi döntés az időhúzást és a bizonytalanság fenntartását célozza. Nyomatékosította, hogy sem a szülők, sem a szövetség nem adja fel a magyar iskolákért folytatott harcot. Hermann Mark tanácsos a Szabad Emberek Pártja (POL) frakciójának nevében felszólította Horaţiu Lobonţot, a városháza oktatási ügyekkel foglalkozó osztályának vezetőjét, hogy távozzon funkciójából.
Claudiu Maior, a polgármester személyes tanácsadója azonban védelmébe vette Lobonțot, illetve felelősségre vonta Hermannt, hogy „csak cirkuszt akarnak" és nem az ügy megoldásáért fáradoznak. A szülők részéről hurrogás fogadta Maior hozzászólását, Hermann Mark pedig úgy fogalmazott, hogy „olyan személy fegyelmez minket, akinek nem is lenne szabad itt lennie”. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, parlamenti képviselő is szót kért, és elmondta, a szülők bebizonyították, hogy türelmesek, minden utat végigjártak, amit végigjárhattak, a polgármesteri hivatalnak, az önkormányzatnak, a tanfelügyelőségnek pedig kutyakötelessége megoldani az iskola helyzetét és nem „játszadozni" több mint négyszáz gyerek sorsával.
Csíky Csengele, a szülők képviselője úgy értékelte, sikerült elhárítani egy veszélyes határozattervezetet. „Reménykedünk, de lesben állunk, és várjuk a pozitív fordulatot a katolikus gimnázium ügyében" – fogalmazott a katolikus gimnázium szülői közösségének képviselője. „Végre a sarkára állt a politikum is és végre a mi akaratunkat tükrözi, ami ma történt” – tette hozzá a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség szóvivője. Különben a szülők a folyosón Claudiu Maiort és Horațiu Lobonțot is megpróbálták kérdőre vonni, a polgármester tanácsadója azonban elszaladt előlük. Lobonț megpróbált magyarázkodni, hogy ő nem ellenzi a katolikus iskolát és az iskolahálózatért tulajdonképpen nem is az általa vezetett hivatal a felelős, hanem a tanfelügyelőség. „Fél a DNA-tól?” – kérdezték a szülők a távozó osztályvezetőt, aki azt a választ adta, hogy sok mindentől fél.
Antal Erika / Krónika (Kolozsvár)

2017. április 10.
Tanúkihalgatás helyett vitáztak Borbolyék perének tárgyalásán – újabb halasztás
Elmaradt a soron következő tanúk kihallgatása a Borboly Csaba és tizenkét másik személy elleni büntetőper hétfői tárgyalásán. Az ügyvédek azt kérték, tegyék nyilvánossá az őt érintő, nemzetbiztonsági okokból végzett lehallgatások alapját képező bírói döntést.
Három tanút kellett volna kihallgatnia a per tárgyalását vezető bírónak hétfőn a Hargita Megyei Törvényszéken, köztük az egyik kifogásolt útfelújítás műszaki ellenőrét is. A tanúk jelen voltak, viszont kihallgatásuk elmaradt, mert az ügyvédek jelezték, a per dossziéját olyan, a megyei tanács által küldött dokumentumokkal bővítették pénteken, amelyeket nem volt idő tanulmányozni, erre viszont szükség lenne a tanúvallomások előtt. A dokumentumokat azután küldték, hogy a bíró átiratban kérte a Hargita megyei tanács álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a 131-es számú, Felsőboldogfalváról Erdővidékre vezető megyei út felújításával korábban megbízott cég a megyei tanács által 2010-ben kifizetett, és nála raktáron levő építési anyagok felhasználásával elvégezheti vagy sem az említett út egy szakaszának felújítását.
Hiányzó bírói döntés
Miután a bíró helyt adott a halasztási kérelmeknek, bejelentette, hogy több vádlott, köztük Borboly Csaba ügyvédje is azt kérték a törvényszéktől, hogy az őket érintő, nemzetbiztonsági okokra való hivatkozással elrendelt lehallgatásokat engedélyező bírói döntés titkosítását oldják fel. A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék által ezzel kapcsolatos határozata ugyanis hiányzik a dossziéból. Borboly ügyvédei szerint bizonyítani kell a lehallgatás elrendelésének jogszerűségét, ha pedig nem lehet, akkor a lehallgatási jegyzőkönyveken alapuló bizonyítékokat ki kell zárni – ilyen esetre már volt példa. Felhívták a figyelmet, hogy emiatt sérült a vádlottak magánélethez való joga, de a döntés ismerete nélkül a védekezés joga is. Sergiu Bogdan, Borboly egyik ügyvédje szerint a vádpontoknak nincs közük a nemzetbiztonsághoz, nincs helye titkosításnak egy ilyen perben.
A SRI is fordított
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyésze szerint az engedélyezés a törvény alapján történt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a döntés titkosítását nem lehet feloldani, mert a lehallgatást más okból rendelték el 2011-ben, és ennek nyomán derült ki a jelenleg tárgyalt ügy. Úgy vélte, akkor lenne indokolt a titkosítás feloldása, ha lényeges lenne az ügy szempontjából, de nem ez a helyzet. Elmondta azt is, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által továbbított és lefordított lehallgatási jegyzőkönyveket hivatalos fordítóval fordíttatták le ismét, és csatolták az ügycsomóhoz. A bíró közölte, később dönt arról, hogy küldenek vagy sem átiratot a legfelsőbb bírósághoz a titkosítás feloldása érdekében. Sergiu Bogdan ügyvéd a tárgyalás után kérdésünkre azt mondta, a törvényesség be nem tartásának gyanúja merült fel, mert a SRI által lefordított lehallgatási jegyzőkönyvek azonosak azokkal, amelyeket a nyomozóhatóság fordíttatott le. Egyszerű a kérdés: ha az alkotmánybíróság döntése értelmében a SRI nem nyomozati szerv, és nem végezhet ilyen feladatokat, csak technikai segítséget nyújthat, akkor minek nevezhető a fordítás? – tette fel a kérdést, hozzátéve, ezzel kapcsolatban beadványt is fognak benyújtani. A per tárgyalása májusban folytatódik.
Két vitatott útfelújítás
A DNA 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik.
Kovács Attila / Székelyhon.ro

2017. április 18.
Vásárhelyi iskolaügy: folytatódik a szülők ügyészségi kihallgatása
Marosvásárhelyen folytatódik a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget.
Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a Római Katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő szerdai beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket a román állam visszaszolgáltatott a katolikus egyháznak. Csíky Csengele elmondta: február végén mintegy száz szülőt idéztek be az ügyészségre, a magyar szervezetek tiltakozó nyilatkozatai, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz benyújtott panasz következtében azonban a kihallgatási hullám elcsitult. Hozzátette: a mostani jelek arra utalnak, hogy újabb hullám következik. A civil aktivista úgy vélte, tűrhetetlen ügyészségi túlkapásról van szó. Hozzátette: már látszik, hogy a magyar politikai szervezetek nem képesek kezelni ezt az ügyet, ezért további civil lépéseket terveznek. Kincses Előd az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában megfélemlítési szándékot tulajdonított az ügyészségnek. Úgy vélte: az ügyészség a tömeges kihallgatásokkal azt akarja elérni, hogy a szülők álljanak el attól a szándékuktól, hogy a katolikus gimnáziumba járassák gyermekeiket. Hozzátette, az ügyészek azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig egy nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Az ügyvéd nyomatékosította: nem indokolt a szülők kihallgatása, hiszen az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, a szülők pedig a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba. Hozzátette: ezt abban a panaszban is elmagyarázta, amelyet a meghurcolt szülők nevében az Országos Bírói Tanácshoz intézett. Megjegyezte, a panaszra egyelőre csak annyi választ kapott, hogy a tanács az ügy kivizsgálását az illetékes részlegére bízta. A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
MTI; Székelyhon.ro

2017. április 19.
A katolikus iskola sorsától függhet a bolyais előkészítő osztály Vásárhelyen
Hivatalos választ ugyan nem kapott még a marosvásárhelyi Bolyai Farkas-gimnázium vezetősége a tanfelügyelőség részéről az előkészítő osztályba való túljelentkezés megoldásával kapcsolatban, de telefonon már közölték velük: csak akkor döntenek, miután megoldódik a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye.
A Bolyai Farkas Gimnázium egyetlen előkészítő osztályába, azaz huszonöt helyre harminckilenc gyereket írattak be, mindegyikük lakcíme a Bolyai körzetéhez tartozik. „Az iskola vezetőtanácsa ezek után döntött úgy, hogy kér még egy előkészítő osztályt, ugyanis ilyen sok kicsivel szinte lehetetlen órákat tartani” – tájékoztatott az iskola igazgatója, Mátéfi István.
Lapcsaládunk kérdésére, hogy a tanfelügyelőség válaszát hogyan értelmezik, az iskolaigazgató úgy fogalmazott, a katolikus iskola helyzetének a rendezése „nagyon tág fogalom”, azt azonban nem hiszi, hogy a tanfelügyelőség belemenne abba, hogy egy magyar előkészítő osztállyal kevesebb induljon Marosvásárhelyen szeptembertől. Az intézményvezető két héttel ezelőtt gyűlést is tartott a témában, ahol kiderült, egyetlen szülő sem íratná át gyerekét a katolikus iskolába, amennyiben ott elindulhatna az előkészítő osztály.
„A túljelentkezés megmaradna akkor is, ha elindulna a katolikus előkészítő, így egyetlen megoldásként egy újabb bolyais előkészítő osztály beindítását kértük. Szerintem megadják a második előkészítőt nekünk, mert a szülők nyomást gyakorolnak a tanfelügyelőségre, sőt olyan is volt, aki azt mondta a gyűlés után, hogy abban is támogatná az iskolát, hogy törvényes úton támadják meg a tanfelügyelőség határozatát, ha kedvezőtlen megoldás születne” – mondta Mátéfi. A legrosszabb „forgatókönyv” értelmében maradna a 39 diák a Bolyai előkészítőjében, és egy osztály indulna – legalábbis a tanfelügyelőség értelmezésében. Ez viszont egyáltalán nem felel meg sem a diákoknak, sem a pedagógusnak.
Marosvásárhelyen közben folytatódik a római katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget. Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a római katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket az állam visszaszolgáltatott katolikus egyháznak.
Amint arról beszámoltunk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében továbbra sem történt előrelépés, miután a marosvásárhelyi önkormányzati testület legutóbbi ülésén elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát. A polgármesteri hivatal által javasolt iskolahálózatból a katolikus iskola, a református kollégium és hat másik jelenleg működő oktatási intézmény is hiányzott. Az RMDSZ-frakció és az érintett szülők álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell továbbműködtetni a városban a következő tanévben is. A tanfelügyelőség egyébként úgy döntött korábban, amíg bizonytalan az iskola helyzete, a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.
Hajnal Csilla / Krónika (Kolozsvár)

2017. április 20.
Tovább tart a kényszerhelyzet
Megoldás helyett
Újabb határidő-eltolás, újabb (hét képviselőből álló) bizottság kinevezése, amely péntek délután 2 óráig megoldást kellene találjon a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum hónapok óta húzódó helyzetére – ezzel az indokkal szakították félbe szerda délután a marosvásárhelyi tanács rendkívüli ülését, amit csütörtök délután folytatnak. Az ülés összehívását az RMDSZ-tanácsosok kérték a katolikus iskola ügyében, amelynek megszüntetése érdekében már minden lehetséges lépést megtett a megyei tanfelügyelőség.
A katolikus iskolát törölte a város iskolahálózatából, megtiltotta, hogy nulladik osztályt indítsanak, lejárt az ideiglenesen kinevezett igazgató megbízatása, és ezek után kevés a valószínűsége, hogy engedélyezik az iskola által kért három kilencedik osztályt.
A már-már tragikomédiába fulladt szerdai ülés célja az lett volna, hogy elfogadják azt az RMDSZ-tanácsosok által beterjesztett határozattervezetet, amely kimondja: „a tanács tudomásul veszi a 2015/16-os tanévtől működő iskola létrehozását”, mivel az minden törvényes és a működéséhez szükséges feltételnek eleget tesz. A határozattervezet második pontja pedig arról szólt, hogy „a tanács jóváhagyja a magyar tannyelvű Római Katolikus Teológiai Líceum további működését a 2017/18-as tanévben”, amire kéri a megyei tanfelügyelőség szakmai jóváhagyását.
Az RMDSZ-tanácsosok által benyújtott határozattervezet mindkét pontja ellen kifogást emelt a polgármesteri hivatal jogügyi és közigazgatási igazgatósága, Szövérfi Vasile jegyző és természetesen az iskolákért felelős igazgatóság is.
A jogügyi osztály szerint hiányzott az iskolákért felelős igazgatóság magyarázó jelentése, másrészt a tanács a helyi közigazgatási törvény vonatkozó előírása értelmében el kell rendeljen valamit, nem tudomásul vegyen. Másrészt a tanügyi törvényben nem szerepel olyan előírás, ami a működés folytatásának a jóváhagyására vonatkozna. A leghatározottabb érv pedig az volt, hogy a megyei tanfelügyelőség a beiskolázási tervből törölte a Római Katolikus Teológiai Líceumot, és a szakmai szerv jóváhagyása nélkül nem működhet egy tanintézmény.
A jegyző a már említett jogi kifogásokat azzal toldotta meg, hogy a határozattervezetben két alapító okiratot tüntetnek fel, ami nem lehetséges. Mindkét kifogás április 18-i keltezésű, az iskolákért felelős igazgatóságon viszont, amely rövidített formában ugyanazokat az érveket ismételi, április 11-i dátummal fogalmazták meg a szakmai véleményt.
Ezek után nehéz elképzelni, hogyan fog boldogulni a héttagú bizottság, amely jórészt RMDSZ-es tanácsosokból tevődik össze. Rajtuk kívül részt vesz benne egy liberális és egy, a Szabad Emberek Pártját képviselő tanácsos. Egyébként ez utóbbinak, Mark Hermann Christiannak volt a javaslata egy újabb bizottság létrehozása, ami eredeti formájában nem kapott szavazattöbbséget.
Az ülésen a végsőkig elkeseredett szülők is hallatták a hangjukat. Azon túl meddő politikai színezetű vitákkal telt az idő, amíg szünet után megszavazták a bizottság létrehozását, amely a jegyzővel egyeztetve kellene holnapig megoldást találjon az iskola helyzetére.
Időközben a DNA újra elkezdte behívatni és kihallgatni a katolikus iskolába járó gyermekek szüleit, akiknek semmi közük nincs az iskola létrehozása ellen emelt kifogásokhoz.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

2017. április 22.
Elutasította Horváth Anna kifogásait a táblabíróság
Elutasította a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester kifogásait a táblabíróság pénteken, és megállapította, hogy az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) szabályosan gyűjtött bizonyítékokat az ügyben.
Horváth Annát befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával állította bíróság elé a DNA tavaly decemberben, arra hivatkozva, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig állítólag megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
A DNA Fodor Zsolt kolozsvári üzletember ellen is vádat emelt az ügyben: őt befolyás vásárlásával és pénzmosással gyanúsítják. A bizonyító eljárás szabályosságát megkérdőjelező kifogásokat az ő esetében is elutasította a kolozsvári táblabíróság. A per előzetes szakaszában hozott végzés ellen három napon belül lehet fellebbezni. Ha a pénteki határozat jogerőre emelkedik, megkezdődhet a per érdemi tárgyalása.
Horváth Anna ellen tavaly októberben indult bűnvádi eljárás, azóta hatósági felügyelet alatt áll, az ügyészség pedig eltiltotta hivatala gyakorlásától. Miután a kényszerintézkedést másodszor is meghosszabbították, az RMDSZ politikusa márciusban lemondott a kolozsvári városházán betöltött alpolgármesteri tisztségéről, helyére pedig az RMDSZ által jelölt Oláh Emese önkormányzati képviselőt választotta a városi tanács. Horváth Anna közösségi oldalán korábban közölte: nem feljelentés, hanem egy tavaly februárban kezdődött "teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelése" alapján, a „lehallgatások értelmezéseinek ürügyén” indult ellene ügyészségi eljárás.
Az RMDSZ következetesen kiállt megvádolt tisztségviselője mellett. Horváth Anna lemondásakor Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy vélekedett: a DNA karaktergyilkosságot hajtott végre, semmi sem indokolta az elöljáró eltiltásának öt hónapi fenntartását. Az RMDSZ elnöke megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy a kolozsvári alpolgármester ellen a DNA és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) együttműködése alapján indult eljárás, noha az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a két intézmény együttműködését.
Romániában az alkotmánybíróság tavaly februárban döntött arról, hogy el kell különíteni a titkosszolgálatok által nemzetbiztonsági céllal, illetve az ügyészek és rendőrök által bűnügyi nyomozások érdekében végzett titkos megfigyeléseket és lehallgatásokat. A testület a döntés részletes indoklása során rámutatott: bár rendelkezésének nincs visszamenőleges hatálya, a bíróságok a folyamatban lévő peres ügyeknél már nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

2017. április 24.
Elutasították Dragnea óvását, marad a felfüggesztett börtönbüntetés
Megalapozatlannak minősítette, ezért elutasította a legfelsőbb bíróság a Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ügyvédei által benyújtott óvást, amelyet a tavaly áprilisban rá választási csalás miatt jogerősen kirótt, kétéves felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítélet megsemmisítését kérték. A hétfői döntés jogerős.
Dragnea arra hivatkozott keresetében, hogy tíz hónap elteltével sem kapta meg a jogerős ítélet indoklását, amelyet a végzés kimondásától számított 30 napon belül kellett volna kiadnia az ügyében eljáró legfelsőbb bíróságnak.
Keresete benyújtásakor a pártelnök úgy vélekedett: nincs is esély rá, hogy valaha szabályos indoklást kapjon, mert a dokumentumot az ítéletet kimondó öttagú bírói tanács valamennyi tagjának alá kellett volna írnia, ám a testület elnöke, Livia Stanciu, aki tavaly a legfelsőbb bíróság elnöki tisztségét is betöltötte, azóta nyugdíjba ment és Klaus Johannis államfő alkotmánybíróvá nevezte ki.
Nem sokkal azt követően, hogy Dragnea végrehajtási kifogást emelt az ítéletvégrehajtás ellen, a legfelsőbb bíróság közzétette az ítélet indoklását, de abból nem derült ki, hogy kik írták alá. Dragnea kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy megbánta-e bűnét, illetve arra is, hogy a jogorvoslati kérelmét úgy kell-e érteni, hogy nem ismeri el a jogerős ítéletet.
A jelenleg a képviselőház elnöki tisztségét betöltő Dragneát választási csalás megszervezésében és befolyással való üzérkedésben találták bűnösnek, miután bebizonyosodott, hogy a PSD akkori főtitkáraként és országos kampánystábja vezetőjeként 2012-ben csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében, ami Traian Băsescu akkori államfő leváltását eredményezte volna.
Liviu Dragneát ez a jogerős bírósági ítélet akadályozta meg abban, hogy magának követelje a miniszterelnöki tisztséget, miután pártja a voksok több mint 46 százalékát megszerezve tavaly decemberben megnyerte a parlamenti választásokat. Dragnea ellen egy másik ügyben is vádat emelt a DNA, így ha még egyszer bűnösnek találja a bíróság, az első ügyben kiszabott börtönbüntetését is le kell töltenie.
Balogh Levente / kronika.ro

2017. április 27.
Így hallgatja ki a DNA a vásárhelyi iskolaügyben a szülőket
Folytatja az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szüleinek a tanúként való kihallgatását az iskolaalapítás körülményeivel kapcsolatban. A Vásárhelyi Hírlapnak a saját kihallgatásáról beszélt az egyik szülő, akit szerdára hívott be az ügyészség. Az édesanya végig úgy érezte, hogy vallatáson van, és a kérdező próbálta a „szájába adni a szót”.
A bukaresti Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet nem tartja törvénytelennek, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása ügyében vizsgálódó ügyész az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kihallgatja. Az RMDSZ és a gimnázium vezetőségének panasza nyomán a felügyeletet az ügyészek és bírák szakmai testületeként működő Legfelsőbb Bírói Tanács bízta meg a marosvásárhelyi iskolaügyben folytatott ügyészségi eljárás törvényességének az ellenőrzésével. A felügyelet április 5-én kiállított átiratából kiderül, hogy e dátumig 48 szülőt idéztek be tanúként a DNA marosvásárhelyi részlegére, és a beidézések addig folytatódnak, míg a szülők mindegyikét ki nem hallgatják. A beidézések célja az, hogy tájékoztassák őket a polgári peres lehetőségről. A dokumentum szerint a szülőktől azt kérdezték: a gyermekük iskolába íratásakor voltak-e olyan személyek, akik biztosították őket a tanintézet törvényes működéséről? Mikor értesültek az iskola körüli gondokról? A problémák ismeretében is oda íratták volna-e a gyermekeiket? Ha társulnak a perhez, milyen kárigényük van?
Hisz-e Istenben?
Ugyanezeket a kérdéseket tették fel annak a szülőnek is, aki lapunknak nyilatkozott, de neve elhallgatását kérte. Miután a személyes dolgait leadta, és felvették az adatait, elkezdték a kihallgatását. Többek között arra is kíváncsiak voltak, hogy hisz-e Istenben. Videofelvétel készült a másfél órás beszélgetés alatt, illetve a kérdező személy írásban is rögzítette azt, amit elmondott a szülő. Az elején a hatóság képviselője felsorolta a gyanúsítottak nevét, Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő mellett Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, illetve Nadia Rață volt főtanfelügyelő neve is elhangzott – mondta el az édesanya. Kérdéseket tettek fel arra vonatkozóan, hogy 2015-ben hol és mikor közölték velünk az iskolaalapításról szóló döntést, kitől hallottam először az iskoláról, mit mondott akkor Tamási Zsolt az iskola amfiteátrumában, amikor aláírtuk, hogy átkerülnek a gyerekeink a katolikus iskolába. Aztán elém tettek két aláírást, mindkettő az enyém volt, de azt sugallták, hogy az egyik nem az enyém, mert nem hasonlítanak egymásra a szignók. Biztosítottam őket afelől, hogy mindkettő az enyém. A kérdések között volt az is, hogy részt akarok-e majd venni abban a perben, amely a felsorolt személyek ellen irányulna, ha sor kerülne rá, amennyiben úgy érzem, hogy a gyerekem sérült az iskolaügy kapcsán. Határozott nemmel feleltem erre” – nyilatkozta lapunknak a szülő.
Szájba adott szavak
A hatóság képviselője írásban is rögzítette az elmondottakat, majd kinyomtatta a jegyzőkönyvet, és a szülő aláírását kérte. A szöveget átfutottam, és észrevettem, hogy az áll benne, hogy azért írattuk át a gyereket, mert kizárólagosan magyar iskolába szerettük volna járatni. Kértem, hogy ezt húzza ki, mert nem ezt mondtam, hanem azt, hogy azért, mert az Unirea iskolában elkezdődött a magyar osztályok szisztematikus leépítése, először az óvodát, majd az iskolai osztályokat szüntették meg a magyar tagozaton. Az illető erre kijavította a szöveget, bár elkezdte bizonygatni nekem, hogy még vannak magyar osztályok az Unireában” – fogalmazott a szülő. Kimért, hivatalos hangnemben zajlott a kihallgatás, mondta a szülő. Hozzátette, a kérdező nagyon sokat beszélt, ami őt szorongással töltötte el. Úgy éreztem, mintha számba akarta volna adni a szót, és félek, hogy bármikor felhasználhatják, ha valamit félreértettem, mert nem is az anyanyelvemen beszélt hozzám, ráadásul sokat és gyorsan – nyilatkozta az édesanya.
Barabás Hajnal / Székelyhon.ro

2017. április 28.
A szülők zaklatásával néhány esetben elérték a céljukat
Kincses Előd a CSM válaszáról
Április 20-án kézbesítették a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM–LBT) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet határozatát, amely szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében vizsgálatot folytató ügyész nem szegte meg a szakmai/etikai és perrendtartási előírásokat, és nem követett el fegyelmi vétséget az iskolában tanuló gyermekek szüleinek beidézése és kihallgatása során. Az RMDSZ és a Római Katolikus Líceum vezetőségének panasza nyomán a Legfelsőbb Bírói Tanács az Igazságszolgáltatási Felügyeletet bízta meg az ügyészségi eljárás törvényességének a kivizsgálásával. A feljelentők álláspontja szerint a szülők kihallgatásának elrendelése és a kérdések megfogalmazása során DNA ügyészei visszaéléseket követtek el, ezért a szülők tanúként való zaklatásának betiltását kérték. A nyomozati eljárás ugyanis a líceum létrehozásának körülményeit vizsgálja, amiről a szülőknek nem volt tudomása, mivel ők a már létező iskolával kerültek kapcsolatba, jogviszonyba. Másrészt az LBT-hez benyújtott panaszban azt sérelmezték, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi területi szervezete által elrendelt kivizsgálás kedvezőtlenül érintette az iskola működését, mivel erre hivatkozva a tanfelügyelőség nem engedélyezte a cikluskezdő osztályok indítását. A határozat értelmezésére Kincses Előd ügyvédet kértük meg, aki a következőket válaszolta: – Az Országos Magisztrátusi Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet március 29-i határozata megszüntette az eljárást a nyomozást vezető ügyész ellen. Ez a határozat, amely mindkét panaszos beadványára kitér, nem azt mondja ki, hogy nagyon helyes a szülők tanúként való meghallgatása, hanem arra az álláspontra helyezkedik, hogy az ügyésznek joga van tanúkihallgatást eszközölni, de a szakmai fel- ügyeletet ezzel kapcsolatosan nem az Országos Magisztrátusi Tanács, hanem a felettes ügyész gyakorolja. Ezzel az érveléssel bújtak ki annak vizsgálata alól, hogy menynyire indokolt azoknak a szülőknek a tanúként való kihallgatása, akik a már létező iskolával kerültek jogviszonyba, a nyomozati eljárást viszont az iskola létrehozásának kivizsgálásáért indították be 2015- ben. Válaszukban azzal indokolták az RMDSZ és az iskola vezetősége által benyújtott panasz nyomán indult vizsgálat beszüntetését, hogy az ügyész nem sértette meg a 2004. évi 303-as törvényt, amely a bírák és ügyészek jogállását szabályozza, nem követett el fegyelmi vétséget az említett törvény által szabályozott esetekben. A sorok között viszont megbújik az érvelés arról, hogy miért nincsen fegyelmi kihágásról szó: az ügyész ugyanis nem rendelte el azt, hogy a tanfelügyelőség intézkedéseket hozzon a római katolikus líceummal szemben. Ha az ügyész rendelte volna el a cikluskezdő osztályokba való beiratkozás letiltását, akkor fegyelmi vétség elkövetése miatt (hatásköri túllépés) felelősségre lehetett volna vonni. Ez az érvelés is alátámasztja azt az álláspontot, amelyet állandóan hangoztatunk, hogy mindaddig, ameddig a líceum törvénytelen létrehozásával kapcsolatosan nem születik egy jogerős bírói ítélet, addig a líceum működését nem lehet akadályozni. A határozat indokolásából az is kiderült, hogy sajnálatos módon voltak olyan szülők, akik tanúként arról nyilatkoztak, hogy polgárjogi kártérítési igénnyel lépnének fel (constituire ca parte civilă). Ezáltal mintegy megtámogatták a gyenge lábon álló vádakat, azt sugallva, hogy Someşan Ştefan, Tamási Zsolt és társaik törvénytelenül hozták létre a Római Katolikus Teológiai Líceumot, és ezért ők anyagi felelősséggel tartoznának a szülőknek, mint tettesek, valamint további kilenc gyanúsított személy, akik a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsának tagjai. Azért mondom, hogy gyenge lábakon áll a vád, mivel Someşan Ştefan főtanfelügyelő és Tamási Zsolt igazgató értéket teremtettek – mióta károkozás egy ilyen elismert oktatási intézmény létrehozásában való közreműködés? Ha a közigazgatási eljárás során hibákat követtek el, azt közigazgatási úton kell kijavítani – miért kell korrupciót kiáltani olyan esetben, amikor az állítólagos korruptak egy fityinget sem kaptak? Figyelembe véve a Legfelsőbb Bírói Tanács érvelését, miszerint a szülők tanúként való kihallgatásának törvényességi vizsgálata a felettes ügyész hatásköre, ismételten Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyészhez fordulunk, ugyanis tudomásulvétel végett a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál iktatott panaszunkat neki is elküldtem. Azt kérjük, hogy utasítsa az illetékes főügyészt a szülők jogalap nélküli tanúkihallgatásának a beszüntetésére. Nem tudom megkerülni azt a feltételezést, hogy a szülők ilyen módon való zaklatása, akiket arról is kérdeznek, hogy miért írták alá két és fél évvel a nyomozati eljárás megindítása után az iskola létét támogató jegyzőkönyvet, a megfélemlítésüket szolgálja, azzal a céllal, hogy fejezzék be az iskola megmaradásáért folytatott küzdelmüket.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 4.
Ki vezeti Romániát?
Iohannis, Dragnea, Tăriceanu, Grindeanu, a SRI (Román Hírszerző Szolgálat), a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság), az Antena 3, a SIE (Külügyi Hírszerző Szolgálat), a szabadkőművesek, az EU, a „Szolgálatok”, Oroszország, az USA, a Parlament. Ki vezeti Romániát?
Íme, egy újabb kérdés a „kába polgár” életéből! Azért alakult ki bennünk ez a tanácstalanság, mert mindenféle „gondokkal”, „riadóztatásokkal”, „leleplezésekkel”, „kampányokkal”, „sajtóbombákkal” bombáztak, mérgeztek és manipuláltak minket, melyek kikergettek bennünket az odúnkból. Már csak az érdekel minket, hogy megjelenjen a bankkártyánkon a bérünk, hogy idejében megkapjuk a nyugdíjunkat, meghozza a postás a gyermeknevelési segélyt, megtartsuk az állásunkat, milyen akció van a szupermarketben, legyen mit az asztalra tennünk, majd boldoguljunk! Túl kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy tudjuk, ki vezeti Romániát. És még ha keresnénk is a választ, ebben az életben nem fogjuk megtudni. A tévéinkben nincs egyetlen megbízható és ép elméjű ember, aki megmondhatná, ki vezet vagy legalábbis kik osztoznak a hatalmon (és a pénzen). Az – unalmas és középszerű – politikai színpadról csak annyit tudunk felfogni, hogy a PSD (Szociáldemokrata Párt) majd felemeli a béreket és a nyugdíjakat, méltányos módon, és ennyi. Az internetről még ennyit sem, túl nagy a nyüzsgés, túl nagy a zűrzavar, egy csomó „fake” (trükk, csinálmány) van.
„Ceauşescu idejében jobb volt”, mert pontosan tudni lehetett, ki vezeti Románia Szocialista Köztársaságot: Nicolae Ceauşescu. Persze, voltak olyan elméletek, melyek szerint állítólag Elena Ceauşescu, a Securitate vagy Moszkva vezetnek, de ezek szintén csak az elménket megzavaró hazugságok, tehát nincs értelme gyötrődnünk.
Amíg választ találunk egy ennyire nehéz kérdésre, hogy ki vezeti Romániát, talán azt kellene tudnunk, hogy ki vezeti azt az osztályt, részleget, céget, intézményt, vállalatot, multit, minisztériumot, közösséget, melyben dolgozunk. Azért, hogy tudjuk, ki irányítja a munkánkat és végső soron az életünket. Sőt, azt is, hogy kik irányítják a gyógyszer-, fegyver-, energia-, olajügyleteket, ahol a legtöbb pénz forog. Aztán azt is, hogy ki áll ezek mögött. Igen, ez egy bombakérdés egy összezavart, elködösített, agymosott, manipulált, felmosóronggyá tett polgár számára! Ki áll ezek mögött? Ki áll a tévé mögött, melyet estéről estére nézünk? Ki áll a kedvenc híroldal mögött? Ki áll a bérünket kifizető cégtulajdonos mögött? Ezt akkor sem tudnánk meg, ha kilenc életünk lenne.
Lehet, hogy a bizalom érzését kellene terjeszteni a polgárok tömegében. A bizalmat abban, hogy Romániát becsületesen, intelligensen, elképzelések (nagyon fontos az elképzelés!) alapján, profin vezetik. És akkor a legkevésbé sem érdekelne minket, hogy ki vezeti Romániát. De ki építhetné ki ezt a bizalmat? Ki? Azok, akik most vezetnek minket? A választottaink részéről kevés bizonyíték (tény) van arra, hogy ők vezetik Romániát. Annak alapján, amit ezekben az években láttunk, az egész inkább csak egy folyamatos verekedésnek tűnik a hatalomért.
Polgári minőségünkben mi is biztosak szeretnénk lenni abban, hogy valaki vezeti Romániát. Nem feltétlenül a neve érdekel minket, csak teljesen biztosak akarunk lenni abban, hogy Romániát vezetik. Jól.
(Petre Barbu / Adevarul.ro; Eurocom.wordpress.com; itthon.ma/szerintunk

2017. május 8.
Érseki aggodalom: két év múlva eltűnhet a vásárhelyi katolikus iskola
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szerint két éven belül kikerülhet a marosvásárhelyi katolikus iskola az oktatási hálózatból, mivel az illetékesek halogatják az ügy megoldását.
Két éven belül megszűnhet, illetve eltűnhet az iskolahálózatból a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium – figyelmeztetett a Mediafax hírügynökség szerint Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki szerint az illetékes hatóságok folyamatosan elterelő tevékenységet folytatnak a probléma tényleges megoldása helyett.
Jakubinyi a pénteken Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az ügyben Miguel Maury Buendía bukaresti apostoli nuncius segítségét is kérték, aki egyeztetett Teodor Meleșcanu külügyminiszterrel, a tárcavezető pedig állítólag ígéretet tett arra, hogy az igazságügyi minisztérium kivizsgálja az esetet. Az érsek emlékeztetett: a vásárhelyi tanintézetet két évvel ezelőtt, törvényes úton hozták létre, most viszont a korrupcióellenes ügyészség (DNA) megkérdőjelezte az eljárás legalitását azzal, hogy semmisnek vette a megyei és a helyi tanács, valamint a tanfelügyelőség vonatkozó okiratait.
Újabb tanácshatározatok a vásárhelyi iskola megmentéséért
Három határozatot is elfogadott csütörtökön a városi önkormányzat a katolikus iskola ügyének rendezése érdekében, azonban továbbra sem világos, hogy az újabb intézkedések törvényesek-e,
Folyamatosan halogatják a megoldáskeresést, a szándék eléggé egyértelmű – az iskola két év múlva eltűnhet az oktatási rendszerből” – figyelmeztetett Jakubinyi György, aki úgy vélte, az ügy holtpontra jutott. Azt is felháborítónak találta, hogy miközben a hivatalos érvelés szerint a vásárhelyi iskolába járó diákok szüleit nem kihallgatták, hanem mindössze tájékoztatták, az érintettek mégis megfélemlítve érezték magukat. „A szülőktől azt kérték, hogy támadják az iskolát és a templomot, amiért a gyermekük állítólag két évig egy fantomiskolába járt” – idézte a Mediafax hírügynökség a gyulafehérvári érseket. Jakubinyi egyébként a romániai és moldovai köztársaságbeli katolikus püspökök találkozóján vett részt Kolozsváron.
Jakubinyi György: jövő héten hívjuk meg Ferenc pápát Csíksomlyóra Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a jövő héten küldi el a meghívót Ferenc pápának, hogy a szentatya Csíksomlyón találkozzék magyar híveivel. Az érsek kizártnak tartja, hogy a pápa Erdély és Románia egyesülésének centenáriumán érkezzen az országba. Krónika (Kolozsvár)

2017. május 10.
Halasztást kértek és kaptak Rádulyék jogi képviselői
Halasztottak Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester korrupciógyanús perének május 10-ei bírósági tárgyalásán. A következő időpont június 14.
A felperes Országos Korrupcióellenes Igazgatóságot (DNA) képviselő ügyész, Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos vádlottak, valamint jogi képviselőjük és a szintén Csíkszeredából érkezett tanú is megjelent a két csíkszeredai városvezető elleni per szerdai tárgyalásán a Maros Megyei Törvényszéken. A tárgyalási napot – amelynek napirendjén egyébként olyan ügyek szerepeltek, amelyben a DIICOT, a DNA és a rendőrség volt érintett – a 10.30-kor elrendelt szünettel „törte ketté” a bírónő, majd kevéssel a folytatásra kitűzött 11 óra előtt megérkeztek a per érintettjei is. Mindannyian, a délelőttről eltolt, illetve a délutánra kitűzött ügy érintettjeivel a tárgyalóterem előtti előtérben várakoztak, majd a szolgálatos rendőr jelzésére egyszerre ment be mindenki. A bírónő előre vette a csíkszeredai városvezetők ügyét, miután Ráduly és Szőke jelen levő jogi képviselője jelezte, hogy benyújtja az alpereseket képviselő kolozsvári ügyvédnek megalapozottan alátámasztott halasztási kérelmét, amelyet gyors elemzés után a bírónő jóváhagyott, és június 14-re kitűzte a következő időpontot.
Több mint két éve kezdődött
Mint ismert, 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után a két elöljárót őrizetbe vették, majd hatósági felügyelet alá kerültek, júniusban pedig a DNA Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A tisztségviselőket többek között azzal vádolják, hogy jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali – tehát közpénzből fenntartott – gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientiának megadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. Csakhogy a gépkocsiba nem tankoltak a kiszállás napján (azaz közpénzt nem költöttek saját célokra), az ortodox egyház pedig átiratban jelezte, hogy nem fogalmaznak meg igényt a városvezetőkkel szemben, tehát nincs sértett fél. A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita megyei törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.
Gáspár Botond / Székelyhon.ro

2017. május 12.
Felügyelet alatt Para Lóránt
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt május 10-ei kezdettel hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) Para Lórántot, a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium egykori főtitkárhelyettesét.
A vádhatóság szerint 2010-ben Para Lóránt 250.000 lejt kapott egy cégtől, cserében egy gátépítési munkálattal való megbízásért, amelynek értéke 5 millió lej volt.
A gyanúsított ugyanebben az évben a DNA szerint egy alárendeltjétől tengerparti és ausztriai üdüléseket fogadott el, cserében az illető megtarthatta vezetői posztját a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmény élén, és pénzbeli támogatást is kiutaltak bizonyos felújítási munkálatok elvégzésére, amelyeknek ez az intézmény lett a haszonélvezője. Székely Hírmondó / Erdély.ma