Az önálló állami magyar egyetem ügyében bűnös közömbösség érezhető a felelős erdélyi magyar értelmiség részéről – állapította meg Kónya Ádám Sepsiszentgyörgyön az e témában szervezett fórumon. Kovács Lehel, a BKB alelnöke ismertette az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás történetét, és az általa képviselt szervezet eddigi lépéseit a Bolyai Egyetem létrehozásának érdekében. Hangsúlyozta, a tavaly őszi tüntetésláncnak köszönhetően 2005. decemberében először került be az országjelentésbe a romániai kisebbségek felsőfokú oktatásának helyzete, a BKB továbbra is a nemzetközi nyomásgyakorlást tartja az egyetemlétesítés egyik eszközének. Kónya Ádám hangsúlyozta, a bűnös közömbösséget tanúsító erdélyi magyar értelmiség, köztük Kossuth-díjas írók, költők felelősségét, elítélve az említettek hallgatását. /(fekete): Rajtunk is múlik, lesz-e magyar egyetem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 16./

Harminc éve halt meg Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. július. 2. – Kolozsvár, 1976. november. 27.) költő, műfordító, esszéíró; a romániai magyar költészetet megújító első Forrás-nemzedék egyik legnagyobbja. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Az államvizsgán nem volt hajlandó a kommunisták kedvencének, Nagy Istvánnak a munkásságát taglalni, ezzel lemondott a tanári oklevélről. Már diákfővel szerkesztő volt, 1958–59-ben az Igaz Szó munkatársa. A testi-lelki bajoktól gyötört, egészségét túlhajtott munkával és egyéb szeszekkel is romboló költő – az irodalombarát elmegyógyász, dr. Csíky Csaba unszolására – többször is elvonult a marosvásárhelyi ideg- és elmegyógyászatra; ott is megfeszült erővel dolgozott. Végül öngyilkosságot követ el. Élettársának írta búcsúlevelében: „Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom. […] Ezen már nem lehet segíteni. Ne legyen lelkifurdalásod – úgysem vagyok már jó semmire.” K. Jakab Antal nem hisz Szilágyi Domokos bűnösségében. A költő államvédelmi iratcsomói alapján a széplelkek azt írták, hogy a költő gyarlósága semmiképpen sem ronthatja le életművének esztétikai értékeit. A „szado-szocialista média megannyi bértollnoka” pálcát tört Szilágyi Domokos fölött, azok, akik nem fenyegetés súlya alatt, hanem önként szolgálják a hatalmat. K. Jakab Antal szerint „semmi okunk készpénznek venni” a gyalázatos államvédelem adatait. /K. Jakab Antal: „Ne kérdezd az okát” Harminc éve halt meg Szilágyi Domokos. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./

Erdély több városában szerveztek október 17-én nyílt napot az 1959-ben elvett Bolyai Egyetem újraindításáért. A Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön párhuzamosan zajlott esemény keretében a résztvevők az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól is megemlékeztek. Kolozsváron a Mátyás király-szoborcsoport elé állították fel azt a sátrat, ahova a nap folyamán, 16 és 20 óra között bárki betérhetett, és felvilágosítást kaphatott a romániai magyar felsőoktatás önállósodásával kapcsolatos kérdésekről. Pontosan egy évvel ezelőtt Erdély nagyobb városaiban tüntetéssorozatot szerveztek a Bolyai Egyetem újraindításáért. A kezdeményezők eredetileg úgy tervezték, hogy idén is megismétlik a megmozdulást, de a magyarországi események hatására a tiltakozásnak végül a jelenlegi formáját választották. Bodó Barna, egyetemi tanár, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke sajtóértekezleten elmondta: a rendezvény keretében, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól is megemlékeznek. Ezért a sátorba elhelyezték azoknak a kolozsvári elítélteknek a névsorát, akiket 1956 és 1965 között tartóztattak le a hatóságok. Emlékeztetett arra, hogy a magyarországi események után nem sok időre, 1959-ben megszüntették a Bolyai Egyetemet. Ennek lettek áldozatai Csendes Zoltán, Szabédi László és Molnár Miklós egyetemi tanárok, akik önként vetettek véget életüknek. Bodó Barna kiemelte, a Bolyai Egyetem újraindítása természetes követelése a romániai magyar közösségnek. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Sándor Krisztina úgy vélte, hogy a jelenlegi rendezvény szép példája az összefogásnak. A kezdeményezők kérései közé tartozik még a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar karainak létrehozása, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem fenntartásához szükséges állami hozzájárulás biztosítása, a magyar közoktatás helyzetének rendezése. Felhívták a figyelmet arra, hogy nincs államilag finanszírozott magyar nyelvű mérnök-, mezőgazdász-, erdész- és állatorvos képzés, jóllehet a romániai magyarság is Romániának fizet adót. A nyílt nap szervezői: a Bolyai Kezdeményező Bizottság, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Szakbizottsága, az Országos Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. Az eseményt a Toró T. Tibor és Máté András Levente RMDSZ-es képviselők és Prágay Dezső professzor támogatta. /P. A. M.: Nyíltan az önálló magyar felsőoktatásról. Emlékezés 1956 áldozataira, az egykori Bolyai Egyetemre. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

Október 17-én Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium előtti parkban elkezdődött a „Leendő Bolyai Egyetem Nyílt Napja” elnevezést viselő népszerűsítő kampány. A rendezvényt a román sajtóban megjelent uszító jellegű vezércikk harangozta be, s a rendezők közül kettőt az elmúlt éjszaka arra próbáltak rávenni a rendőrségen, hogy egy el nem követett plakátozásról adjanak nyilatkozatot. A fiatalokkal durván, ellenségesen bántak, számolt be Körtesi Sándor tanár, a rendezvény főszervezője. A sátrat állító fiatalok tevékenységét csendőrök és egy rendőrautó felügyelte. A karhatalom ilyen mértékű jelenléte egy magát demokratikusnak nevező országban visszás. Az európai kisebbségek közül az erdélyi magyarság az egyetlen, amely nem harcolta ki magának a jogot ahhoz, hogy államilag támogatott anyanyelvi felsőoktatási hálózatot működtessen – erősítette meg a szórólapon olvasható adatokat Hantz Péter, Babes-Bolyai Egyetem adjunktusa, aki a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökeként az uniós intézmények, az ENSZ, a hágai EBESZ illetékeseit és több európai parlament tagjait tájékoztatta a romániai magyar felsőoktatás valós helyzetéről, beleértve a marosvásárhelyi OGYE problémáit is. Jelenleg Románia lakosságának 6,6 százaléka magyar, de az egyetemi hallgatóknak csak az 1,6 százaléka tanul magyar nyelven, holott az ismeretszerzés anyanyelven a leghatékonyabb. Jelenleg nincs államilag finanszírozott magyar nyelvű mérnök-, mezőgazdász-, erdész- és állatorvosképzés. /(bodolai): Az uszítás és megfélemlítés ellenére. Kampány az önálló Bolyai egyetemért. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

„Nem szégyellik magukat? Ott vannak a magyar tagozatok a Babes-Bolyain, az nem elég maguknak?” – mondta egy idős hölgy arra a kérdésre, amely a kolozsvári főtéren álló sátor oldalán volt olvasható: „Kit zavarna egy állami magyar egyetem?” A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) sátrának oldalain – Mátyás király szobra mellett – számtalan román és magyar felirat hirdette: „Magyar egyetemet a mi adónkból!”, „Vissza a Bolyai Egyetemet!”, „Szabadságot egyetemünknek!” A szórólapokon pontokba szedve elolvasható, miért szükséges az állami magyar egyetem. /Debreczeni Hajnal: Kit zavar(na) Kolozsváron az állami magyar egyetem? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

Október 15–én kétszeresen is kitüntették Gúzs Imre, Szatmárnémetiben élő írót, újságírót. Az Erdélyi Irodalomért Alapítvány által Székelyudvarhelyen szervezett rendezvényen az alapítvány kiemelkedő irodalmi tevékenységért járó oklevele mellett a Magyar Írószövetségnek „az erdélyi magyar újságírás szolgálatában végzett sok évtizedes eredményes és áldozatos munkájáért” járó díját is átvehette. Gúzs Imre /sz. Köpec, 1936 febr. 9./ a Bolyai Tudományegyetemen végzett, történelem–filozófia szakon. Eddig tíz kötete látott napvilágot. A kiadónál van a „Megszólítani a reményt” című, készülőfélben lévő kötet, nemrég készült el a 320 oldalas „Évek és érzelmek fogságában”, valamint a „Meglesett élet” című riportsorozat körömnovella–kötetté való átdolgozása. A Bányai Fáklyánál 7 évet, a Szatmári Hírlapnál 5 évet dolgozott — kétszer is eltanácsolták ezektől az újságoktól, rendszerellenesség vádjával. Húsz évig tanított Szamosdarán és Pusztadarócon, aztán 1990–ben a Szatmári Friss Újság munkatársa lett, nyugdíjba meneteléig. MÚRE–különdíjas újságíró, Ezüst Gyopár díjas tanár, Emil Constantinescu államelnök pedig Tisztikereszttel tüntette ki. Gúzs Imre kifejtette: „Ma az irodalom mélyponton van, a mai irodalmi életnek nincs egy olyan meghatározó személyisége, mint mondjuk a tizenkilencedik század végén–huszadik század elején volt. A székelyudvarhelyihez hasonló rendezvényeknek éppen az lenne a hivatása, hogy az irodalmi élet felé irányítsák a közfigyelmet, mert az írás olyan műfaj, amely nem csak lát, de láttat is, az igazság, az őszinte beszéd felé fordulva.” /Fodor István: Kitüntették Gúzs Imre írót, újságírót. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 18./

1956-nak erőteljes volt a visszhangja az erdélyi egyetemisták körében. Kelemen Kálmán /sz. 1938. okt. 12./, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke 1956-ban egyetemista volt a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. Megalakult a diákszövetség, amelynek öttagú vezetőségébe őt is beválasztották. Programtervezetet dolgoztak ki. Ebben a diákság szabad utazását külföldre, a szabad kapcsolattartást, egyetemi reformot, a kollégiumi nevelés újjáélesztését szorgalmazták. Kelemen Kálmánt 1956. november 18-án Koczka György egyetemista társával letartóztatták. Elkezdődtek a vallatások, a megfélemlítések. Nem árulta el a barátait. Ennek ellenére, amikor hét év múlva hazakerült a deportálásból, néhányan közülük kerülték a társaságát. 1957. márciusában volt a tárgyalás. A hamis vád szerint Erős Lajos római katolikus pappal való kapcsolatuk révén egyes burzsoá-nacionalista elemek beszivárogtak az egyetemi diákszövetségbe, „ellenforradalmi tevékenységet folytattak, egyetemi reformprogramot dolgoztak ki, a diákok szabad mozgását követelve, ultimátumot akartak adni a Tanügyminisztériumnak.” Szimpatizáltak a magyar forradalommal, egyesek gyászszalagot viseltek „az ellenforradalmi terroristák emlékére”. Ezek alapján ítélték el Kelemen Kálmánt háromévi, úgynevezett javító fegyházra. Itt a legkegyetlenebb kínzásokat és megaláztatásokat alkalmazták. Égő cigarettacsikket oltottak el rajta. Nemegyszer pucérra vetkőztették, s úgy hagyták napokig a betonon feküdve, majd csizmával tapostak végig a hátán. Átvitték a szamosújvári börtönbe, ahol magánzárkába tették. Úgy érzi, a legnagyobb erőt a hit adta. Látta az 1958. június 13-i börtönlázadás utáni vérfürdőt: belőttek a cellákba, a rabokat megtizedelték, aki túlélte, véresre verték. A halottakat jel nélkül hantolták el. Három év múlva szabadult, akkor bejelentették, hogy nem engedik haza, hanem két év kényszerlakhelyre kell mennie. Fegyveres kísérettel vitték Románia déli részére, a Baraganba. Lassan négy év is eltelt, de még mindig nem volt vége. Ráfogták, hogy a katolikus egyházzal szervezkedik, továbbá visszautasította, hogy a szeku besúgója legyen. Végül az utolsók között, 1963 júliusában ő is kiszabadult. 1964-ben jelentkezett az orvosira, de visszautasították a jelentkezését. Azután 1965-ben sikeresen felvételizett a kolozsvári műegyetem gépészmérnöki szakára, '70-ben megszerezte a gépészmérnöki oklevelet. 1979-ben agydaganattal megműtötték. 1990-ben a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt főtitkára lett, 1995-ben az elnöke, emellett az Európai Néppárt vezetőségének és a Kereszténydemokrata Internacionálé politikai bizottságának is tagja. /Mózes Edith: Múltidéző – 1956–2006. Kelemen Kálmán: „Nekem a legnagyobb erőt a hit adta”. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

Életének 84. esztendejében elhunyt Dáné Tibor /Kolozsvár, 1923. márc. 24. – Kolozsvár, 2006. október 11./ A Bolyai Tudományegyetem jogi, közgazdasági és pedagógiai szakán végzett, de érdeklődése, ismereteinek köre messze meghaladta papíron igazolható tanulmányait. Volt a kriminalisztika megbízott előadója az egyetemen, közben az Erdély c. napilap belpolitikai szerkesztője, tanár Szucságon és Kolozsvárt, a Palocsay-féle növénybiológiai kutatóállomás munkatársa, majd 1958 és 1969 között az Ifjúsági Könyvkiadó kolozsvári fiókjának felelős szerkesztője, végül 1970-től nyugdíjazásáig a Dacia Könyvkiadó magyar részlegének tudományos szerkesztője, többek között a népszerű Antenna sorozat gondozója. Dáné Tibor mindenekelőtt író volt, aki gyermekeknek, fiataloknak történeteket mesél és ismereteket ad át (Kortársaim a gyermekek, Négy tenger hajósa, Vadvirág szelídítő, Hüvelyk Matyi családfája), aki az egyiptomi történelembe vagy a világmindenségbe kalauzolja az olvasókat (Athá-Rá, a fáraó írnoka, A Tau Ceti hívójele), aki személyes sorsáról, élethivatásáról vall (A fáraó igazlátó szeme), aki a régi Kolozsvár történetét, a kincskeresés izgalmait eleveníti meg (A varázsvessző lovagja), aki élményei alapján a második világháború fegyverropogását vagy éppen egy szélcsendes epizódját mutatja be (Huszonegy éves lettem, Delatini házunktája). Évtizedeket kellett várnia, amíg A gáláns kor breviáriuma c. könyve megjelenhetett, amely az idén írószövetségi díjat kapott. /Jancsik Pál: Búcsú Dáné Tibortól. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

Október 18-án „Babestől független Bolyait!” és „Állami finanszírozást egyetemeinknek!” feliratok álltak Csíkszeredán a Bolyai Kezdeményező Bizottság sátránál. Mintegy 140 kérdőívet töltöttek ki a városlakók, és többen megerősítették az akció szükségességét. Erdély-szerte több városban hirdette a leendő önálló magyar egyetem és önálló magyar egyetemi hálózat szükségességét a Bolyai Kezdeményező Bizottság. Kovács Lehel egyetemi adjunktus, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke elmondta: „A Bolyai Egyetem lefedné azokat a szakokat, amelyeken anyanyelvén nem tanulhat a magyar diák. Nincs ugyanis magyar nyelvű képzés a műszaki, állatorvosi és agrártudományi, valamint képzőművészeti szakokon”. /Antal Ildikó: Önálló magyar egyetemért. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 19./

Október 17-én ezer gyertya fénye világított Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet-parkban a Bolyai Egyetemért. Alig ötvenen-hatvanan gyűltek csak össze. Hol voltak a szülők, hol voltak a pedagógusok, az eltulajdonított és vissza nem szolgáltatott szellemi javak miatt felháborodva tiltakozó sokaság? Ez a park a 90-es évek elején látott már többezres tömeget is, amint az anyanyelvi oktatásért gyertyát gyújtva és könyvet kebeléhez szorítva a teljes körű magyar nyelvű oktatás visszaállításáért vonult fel. /Sylvester Lajos: Ezer gyertya. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 19./

Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./

A magyar forradalom emlékének szentelt Kárpát-medencei tanácskozáson emlékeztek meg október 20-án Szabadkán 1956 eseményeiről. A Nyitott Távlatok délvidéki 56-os műhely, Szabadka város, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács és a szabadkai magyar főkonzulátus által szervezett konferenciára a térség országaiban élő magyarság képviselői kaptak meghívást. A feszült magyarországi belpolitikai helyzet miatt több budapesti meghívott lemondta a részvételét. Dr. Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke azt idézte fel, hogy a magyar forradalmat és szabadságharcot mélységes szimpátia, együttérzés övezte Ausztriában. Dr. Bodó Barna temesvári szociológus felidézte, hogy Romániában három évvel a forradalom leverése után is voltak áldozatai az elnyomásnak. 1959-ben a kolozsvári Bolyai Egyetemet erőszakkal felszámolták, s az intézmény három professzora, Csendes Zoltán rektor-helyettes, Szabédi László költő, filológus és Molnár Miklós közgazdász öngyilkos lett. Bodó a szórványban élők megmaradásának esélyeit elemezte. Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó alapító főszerkesztője azoknak a kárpátaljai magyaroknak az emlékét idézte fel, akiket a forradalom és szabadságharc támogatása miatt üldöztek, zártak börtönbe. Végezetül Szlovéniából, Horvátországból és Szerbiából érkezettek emlékeztek meg az akkori Jugoszláviát is elérő menekültáradatról. /Kárpát-medencei tanácskozás Szabadkán 1956-ról. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./

A Pallas–Akadémia Könyvkiadó ajánlata az 1956-os forradalom 50. évfordulójára Nagy Benedek: Egy sors volt ez is. Börtönéveim 1956–1961. Nagy Benedeket 1956-ban ötévi börtönre ítélték, mert harmadéves történészhallgatóként részt vett a Bolyai Egyetem reformprogramjainak kidolgozásában. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./

A Magyar Írószövetség ünnepségsorozattal tette emlékezetessé az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját, ebből az alkalomból adták át október 23-án az Arany János-díjakat is. Idén a kuratórium Dávid Gyula irodalomtörténésznek, szerkesztőnek, valamint Fekete Gyula és Karátson Gábor írónak ítélte a rangos elismerést. „Dávid Gyula az 1956-os forradalom »örökösei« közül való, a sorvasztó eszmék ellenére is az emberi magatartás éltetője. Az erdélyi szellemi élet gazdagítója, a kiadói élet egyik mindenese” – méltatta a kitüntetettet Tamás Menyhért író. A forradalom idején Dávid Gyula – aki a hét végén vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét – tanársegéd volt a Bolyai Tudományegyetemen, a házsongárdi temetői tüntetés értelmi szerzőjeként 1957-ben hétévi börtönbüntetésre ítélték. 1964-ben szabadult, évekig fizikai munkásként, majd 1970-től a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőjeként dolgozott. 1992-től a kolozsvári Polis Könyvkiadó vezetője. /F. Á.: Arany János-díj Dávid Gyulának. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

„A magyarországi '56-os forradalmat az akkori román hatóságok ürügyként használták fel a romániai magyar közösséggel szemben, hogy megszüntessenek egyes magyar nyelvű kulturális és tanügyi intézményeket. 1958-ban a Bolyai Egyetem megszűnt mint autonóm felsőfokú intézmény, összevonták a Babes Egyetemmel, a magyar tannyelvű gimnáziumokba román tannyelvű osztályokat vezettek be, megszüntetve így Romániában a magyar nyelvű gimnáziumi oktatást. Ezen intézkedés célja a romániai magyar értelmiség lenyakazása, valamint a romániai magyarság asszimilációja volt. Ez nem sikerült és nem is sikerülhetett, mert egy közel 2 milliós nagyságú nemzeti közösségnek volt ereje megőrizni identitását”, jelentette ki október 24-én a szenátus plénumán Frunda György RMDSZ- szenátor. Az 1956-os forradalom szabad Magyarországot orosz csapatok nélkül, többpártrendszert és jogállamot, valójában egy jobb életet akart. A forradalom leverése után 200 ezren voltak kénytelenek elmenekülni. A magyar forradalom törést idézett elő a „vörös birodalmon” mert a környező országokban is antikommunista megmozdulások követték. Romániában magyarok és románok ezrei emelték fel szavukat a kommunista diktatúra ellen. A román kommunista rezsim reakciója azonban kegyetlen volt. A kivizsgálásokat a Szekuritáté és a rendőrség folytatta le, a bírói döntéseket a katonai törvényszékek hozták zárt ajtók mögött. A továbbiakban a marosvásárhelyi Faliboga-csoportot említette, amelybe románok, magyarok, zsidók, németek próbáltak a magyar forradalom mintájára szerveződni, s amelynek a vezetőit halálra ítélték. Falibogát (román tanító) kivégezték, a többi halálraítélt büntetését – közöttük a Frunda édesapjáét is – életfogytiglanra változtatták, akik az 1964-es közkegyelem nyomán szabadultak, de 1989 decemberéig megbélyegezték őket. A szenátor a hatóságok helyett köszönte meg nekik, hogy volt bátorságuk felemelni szavukat egy elnyomó és kegyetlen rendszer ellen, és bocsánatot kért azért, amit elszenvedtek a kommunista börtönökben és azt követően egy igazságtalan rendszerben. A szenátor arra is felhívta a figyelmet, hogy a romániai kommunista rendszer segítette a szovjet seregeket a forradalom leverésében, és hogy az '56-os magyar forradalmat az akkori román hatóságok ürügyként használták fel a romániai magyarság ellen. /Mózes Edith: Frunda György: ’56-ot a román hatóságok a romániai magyar közösség ellen használták fel. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 26./

Mihail Hardau tanügyminiszter határozottan ellenzi, hogy azokban az osztályokban, ahol a nemzeti kisebbségek nyelvén folyik az oktatás, a román nyelvet másképpen oktassák, mint a román tannyelvű osztályokban. Ennek ellenére elismerte: tudomása van arról, hogy az elemi és a középiskolában a román és a magyar tagozaton valamelyest különbözik az állam nyelvének tanterve. – Úgy véljük, a román nyelv az állam nyelve, amelyet minden állampolgárnak jól kell ismernie. Ezért a megfelelő tisztelettel kell kezelni a kérdést, a román nyelv nem nevezhető idegen nyelvnek a romániai térségben – hangsúlyozta a tanügyminiszter. Sepsiszentgyörgyi látogatása alkalmával a tanügyminiszter nyilatkozott az önálló Bolyai Egyetemről is: – Jelenleg e kérdés megoldása nem rám tartozik, hanem a törvényhozókra. Semmilyen szegregációnak nem vagyok a híve – mondotta Hardau. /N.-H. D.: Hardau: nem tanítható a román idegen nyelvként. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

A legújabb kori erdélyi memoárirodalomban külön fejezetet alkotnak azok a visszaemlékezések, amelyekben az 1956-os magyar forradalom és a rá következő romániai megtorlások idéződnek fel. Az emlékezők, a hiteles tanúk sorába tartozik Gazda Ferenc, a kolozsvári Magyar Nyelvtudományi Intézet kutatója, a Bolyai Tudományegyetem tanársegéde, akinek egyik ,,bűne” az volt, hogy szűk baráti körben gondolkodni mert nemzete, népe sorsáról, jövőjéről, s elmulasztotta feljelenteni barátait, akik a közös gondolatokat papírra is vetették. A tíz – majd egy második perben még tizenöt – évből, amelyet kirótt reá a hadbíróság, hetet töltött embertelen körülmények, lelki és fizikai megaláztatások között. Gazda Ferenc szenvedéstörténetéről vallott visszafogottan, éppen ezért megrázó hitelességgel. Elrabolt esztendők című könyvében. /Dávid Gyula: Élő múlt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./

November 3-án kezdődött Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban a 2. Kisebbségi Felsőoktatási Konferencia, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság szervezett, jelentős kül- és belföldi részvétellel. A rendezvényen megjelentek, és ismertették helyzetüket az Európa-szerte működő kisebbségi tannyelvű egyetemek képviselői. A konferencián megjelent többek között Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök, Románia miniszterelnök-helyettese, Cseh Áron magyar főkonzul, Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Toró T. Tibor parlamenti képviselő, az EMNT-alelnöke, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár és Lisa Heilbronn, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének kolozsvári irodavezetője. Az ülésen Cseh Áron főkonzul átadta a Sólyom László köztársasági elnök üdvözletét. Többek között elhangzott: az Európai Unióban a kisebbségek képesek kell hogy legyenek ellenállni akár a természetes asszimilációs folyamatoknak is, ezért őket többletjogok illetik meg. Az anyanyelvi oktatáshoz való jog a széles körben elismertek közé tartozik: Európában minden hetedik ember kisebbségben van a saját országában, közülük több mint százezren saját anyanyelvükön végzik az egyetemet. Tőkés László az 1956-os forradalomra, és az azt követő megtorló intézkedésekre emlékeztetett, amelyek között lényeges helyet foglal el a Bolyai Egyetem megszüntetése, illetve beolvasztása a román intézménybe. Smaranda Enache, a Pro Demokrácia társelnöke elmondta: itt most nem csupán a magyar nyelvű felsőoktatás kérdése merül fel, hanem elsősorban az, miként szembesülünk mi, magyarok és románok a közös közelmúlttal. – Ha így folytatjuk, akkor 60–80 éven belül a magyar közösséget is elveszítjük, ugyanarra a sorsra jut, mint a szász vagy a zsidó közösség – figyelmeztetett a polgárjogi aktivista megjegyezve: a Bolyai Egyetem elkobzása fájó pont a közelmúlt történelmében. Markó Béla elmondta: az állami támogatású önálló magyar egyetem már 1989-ben a magyar közösség egyik lényeges célkitűzése volt. Romániában létrejött ugyan a törvényes lehetősége annak, hogy az anyanyelvi felsőoktatás megvalósuljon, de ez nem elég, döntésjogra van szükség, amelyet csak önálló intézmények által lehet biztosítani, a Babes–Bolyai Tudományegyetemen ugyanis nincs a magyar diákoknak és tanároknak döntésjoga – szögezte le Markó. A romániai magyarságot megilleti, hogy az általa befizetett adókból és illetékekből visszakapja a megfelelő részt, egyetem formájában – tette hozzá. A konferencia kiderült, hogy Galíciában (Spanyolország északnyugati csücskében) a galego nyelv hivatalos státusznak örvend, hogy a Santiago De Compostella városbeli galego egyetem létrehozása politikai konszenzus eredménye, amelynek még a nacionalistának számító Spanyol Konzervatív Párt is része volt. Ennek köszönhetően, a Franco-diktatúra tilalmai ellenére, ma már a lakosság jelentős része ismét beszéli és használja XIV. századból eredő anyanyelvét. Cardiffban, a walesi nyelvű intézmény megalapításakor az árral szemben kellett úszni, nagyon sokan úgy vélték: az angol nyelv tökéletesen elég mindenhez, nincs értelme őseik kihalófélben lévő nyelvével foglalkozni. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Nem elég a lehetőség, döntésjog szükséges. Kisebbségi felsőoktatási konferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Magyarország méltóképpen fejet hajtott az 1956-os magyar forradalom erdélyi áldozatai előtt az évfordulós megemlékezésekkel, illetve az október 20-i ünnepséggel, amelyen hét állami kitüntetést vehettek át az áldozatok Szili Katalintól, a magyar Országgyűlés elnökétől, emlékeztetett Cseh Áron főkonzul november 3-án, amikor Koczka Györgynek nyújtotta át a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét. Koczka György /sz. Karánsebes, 1938. júl. 28./ dramaturg, műfordító egy évig volt a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója. 1956. november 17-én, tartóztatták le az első Bolyai egyetemi csoportban, Várhegyi István társaként. A forradalom napjaiban kidolgozott egyetemi diákszövetségi reformprogram-tervezetért három évre ítélték. Börtönbüntetését Szamosújváron töltötte, majd amikor 1959-ben szabadult volna, még két évre kényszerlakhelyre száműzték a Baraganba, Satul Nou faluba. Később levelező tagozaton elvégezte a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán a magyar–román szakot. 1969-től a Temesvári Állami Magyar Színház kellékese, majd ügyelője, 1970-től irodalmi titkára. 1989 decemberében Fall Ilona színésznővel megindította, s pár hónapon át vezette a Temesvári Rádió magyar nyelvű egyórás műsorát. A Csiky Gergely nevét felvevő temesvári Állami Magyar Színház élén 1990 elején az átmeneti „igazgatói triumvirátus” tagja. 1990 őszétől a Román Televízió magyar nyelvű adásának tudósító-szerkesztője, irodalmi rovatának vezetője. 1991 nyarától a Temesvári Állami Német Színház irodalmi referense is. Román színműírók darabjait fordította magyarra. /-f-: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt Koczka Györgynek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Krizsovánszkyné Nagy Olga néprajzkutató, író 85 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése november 6-án lesz a sepsiszentgyörgyi új ravatalozóban. Nagy Olga folklorista, író /Nagyernye, 1921. jan. 2.- Sepsiszentgyörgy, 2002. nov. 2./ a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen magyar–néprajz szakon szerzett oklevelet 1950-ben. Tanító volt Kisiklódon 1940-től, majd Széken 1945-től. Később tanár volt Széken, 1952-től szerkesztőként dolgozott, majd a Kolozsvári Folklór Intézet tudományos munkatársaként (1958–1974). Szűkebb szakterülete a népmesekutatás volt, e témakörből cikkei jelentek meg a szakfolyóiratokban. Szépírói munkásságot is folytatott. Számos népmesegyűjteményt jelentetett meg. /Elhunyt Nagy Olga. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 6./ Legfontosabb kötetei: Lüdércsógor. Erdélyi magyar népmesék; Széki népmesék; Hősök, csalókák, ördögök. Esszé a népmeséről; A táltos törvénye. Népmese és esztétikum; Táltos és pegazus; Asszonyok könyve. Népi elbeszélések; A törvény szorításában. Paraszti értékrend és magatartásformák.

Az EMNT és az SZNT tanácskozásán részt vevő Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetője a közelmúltban Kolozsváron megrendezett kisebbségi felsőoktatási konferencia eredményeit ismertette. Elmondta: sikerült széles körű nemzetközi támogatást szerezni az állami finanszírozású, önálló magyar Bolyai Tudományegyetem visszaállítására, miután minden résztvevő aláírta a konferencia ezt szorgalmazó zárónyilatkozatát. A BKB azt szeretné, hogy a nemzeti minimumban (amelynek rögzítéséről Tőkés László és Markó Béla RMDSZ-elnök állapodott meg a közelmúltban) szerepeljen a magyar egyetem visszaállításának ügye is. A BKB hamarosan hozzáfog a kétnyelvű feliratok kihelyezéséhez a Babes–Bolyai Tudományegyetem kolozsvári főépületében, ha pedig ebben meg kívánják akadályozni őket, passzív ellenállást tanúsítanak. /BKB: passzív ellenállás feliratügyben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

Lemondott szenátusi tisztségéről Egyed Emese, a Bölcsészkaron működő Magyar Nyelv és Irodalom tanszék vezetője, tiltakozásképpen a BBTE-n kialakult kilátástalan helyzet miatt. A politikatudományi szak magyar vezetője, Bakk Miklós, november 29-én jelenti be hivatalosan, hogy amennyiben nem hívnak össze rendkívüli szenátusi ülést az állásukból elbocsátott Hantz Péter és Kovács Lehel tanársegédek ügyének megvitatására, szintén lemond. A szavazáson résztvevő magyar tanárok egyöntetű tanúsága szerint Kovács Lehel és Hantz Péter kizárását az egyetemről magyar részről a pszichológia, illetve a két teológia kar képviselői szavazták meg. Különösen az utóbbiak váltottak ki megdöbbenést a magyar közvélemény szintjén, eddig ugyanis a magyar történelmi egyházak egyértelműen kiálltak a Bolyai Egyetem és az önálló magyar karok ügye mellett. A szenátusi ülésen a Római Katolikus Teológia Kart Marton József dékán, míg a Protestáns Teológia Kart Buzogány Dezső képviselte. November 28-án számos személyiség, politikai és más jellegű szervezet tiltakozott a két magyar oktató kizárása ellen. Az egyetem magyar oktatói szolidaritási nyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között tájékoztatnak arról, hogy a kizárás ellen a testület jelenlevő magyar oktatói közül Nagy László és Salat Levente (rektor-helyettesek), Benedek József, Egyed Emese, Magyari Tivadar, Sárkány Kiss Endre, Veress Károly, valamint Vincze Mária szavazott. Hozzájuk a Fizika Kar dékánja, Simion Simon, és két magyar diákszenátor is csatlakozott, Petru Blaga, a Matematika Kar dékánja pedig tiltakozott az eljárás ellen. A harminchárom aláíró elfogadhatatlannak tartja ezt a szerintük 1959 óta példátlan eljárást, hogy jogaik védelmében – s egyúttal az egyetem programjával összhangban – fellépő kollégákat szankcionálnak. Következésképpen szolidaritást vállal a kérdéses határozatban elmarasztalt munkatársakkal. Külön tiltakozott a Fizika Kar magyar oktatási vonala. Ebben kifejtették: bár nem értenek egyet a tanársegéd (azaz Hantz Péter) radikális módszereivel, úgy gondolják, hogy az egyetemről való kizárás nem tükrözi az intézmény demokratikus hagyományait. A szólás- és véleményszabadságnak, a bíráló magatartásnak továbbra is az akadémiai környezet sajátosságának kell maradnia. Az elsietett szenátusi döntés pedig árt az egyetem arculatának. A közlemény aláírói: Nagy László egyetemi tanár, rektor-helyettes, Néda Zoltán, egyetemi tanár, Búzás Gábor előadótanár, Karácsony János előadótanár, dékán-helyettes, a magyar oktatási vonal felelőse, Sárközi Zsuzsanna előadótanár, Simon Alpár előadótanár, Póra Melinda-Katalin tanársegéd. Az egyetem tanárai aláírásgyűjtést kezdtek el a Transindex internetes portálon. Minden egyes csatlakozó aláírás nyomán automatikus üzenet érkezik a BBTE rektori hivatalának postaládájába. Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselete is tiltakozott a szenátus döntése ellen. Nyilatkozatukban Eckstein-Kovács Péter szenátor, valamint Kónya-Hamar Sándor és Máté András Levente képviselők leszögezték: a két adjunktus tevékenysége során az egyetem státusával kapcsolatban fejtett ki véleményt, ami beletartozik a szabad véleménynyilvánítás gyakorlatának jogkörébe. Az egyetem rektorának kezdeményezése, valamint az egyetem szenátusának szavazata szöges ellentétben van mind az akadémiai szellemmel, mind egy multikulturális intézménytől elvárható toleranciától. Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselői tiltakoznak a megfélemlítésnek szánt intézkedések ellen és felkérik a BBTE vezetőségét, hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyekkel bizonyítani tudja az egyetem valóban multikulturális és toleráns jellegét. Az RMDSZ europarlamenti megfigyelői, Kónya-Hamar Sándor, Szabó Károly és Kelemen Attila az uniós fórumok előtt foglalnak állást. Beadványukban kiemelik a kontrasztot a kolozsvári egyetem nemrég Brüsszelben bemutatott kiállításának üzenete, valamint az itthoni valós helyzet között. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) közös állásfoglalásban tiltakozott. Úgy vélik: a román többségű szenátus visszaél az egyetemi autonómiával, ugyanakkor a multikulturalitás intézményének álcázott keretek között etnikai diszkriminációt folytat. A MIT és a MIÉRT követeli, hogy vonják vissza a döntést, továbbá felhívják az erdélyi magyar és román közképviselet tagjait: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy e méltánytalan döntés hatályát veszítse. Kovács Lehel elmondta: még nem kapta kézhez a munkaszerződés felbontásáról szóló döntést, ellenben eljutott hozzá egy rendkívül furcsa idézés. A feladó egy úgynevezett Kutatási Bizottság, amelynek létéről mindmáig nem tudott, mi több, az idézésen sem fejléc, sem pecsét, sem aláírás nem látható. Hantz Péter körül nehezen magyarázható események zajlanak. A menesztett tanársegédet telefonon felhívta egy Dobrescu néven bemutatkozó személy, aki azt állította, hogy az Igazságügyi Minisztérium alkalmazottja. Felszólította Hantzot, hogy a saját érdekében sürgősen jelentkezzen Bukarestben, mert valamiféle eljárás indult ellene. A teológia karok vezetőinek szavazatával kapcsolatosan a Szabadság megkérdezte az illetékes egyházfőket is. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek elmondta: addig nem nyilatkozik a kérdésről, amíg az érintettet, Marton József dékánt személyesen is meg nem hallgatja, de álláspontját azután sem óhajtja közölni a sajtóval. Hasonlóan válaszolt Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházfő kifejtette, hogy az egyházkerületi tanács megvitatja majd a kérdést, véleményét azonban ő sem hajlandó nyilvánosságra hozni. Egyedül Tőkés László református püspök nyilatkozott. Mint fogalmazott, tárgyalt az esetről Pap Gézával és Juhász Tamással, a Protestáns Teológiai Intézet volt dékánjával, és mindannyian egyértelműen elítélték Buzogány Dezső szenátusi magatartását. Szomorúan vették tudomásul azt, hogy mind a református, mind a római katolikus egyházban akadnak olyan emberek, akik megtörik a történelmi magyar egyházak magyar egyetem iránti eddig osztatlan támogatását. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kiáll Hantz és Kovács mellett a magyar közvélemény. A magyar egyetemi vezetők a tömeges lemondást fontolgatják. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./ Nagy László és Salat Levente, a két magyar rektor-helyettes átiratot küldött a BBTE rektorának, amelyben tiltakozásukat fejezik ki az ellen, ahogy az egyetem vezetősége a két magyar oktató táblakitevési akcióját kezelte. Szerintük a rektorátus több formai hibát is elkövetett ez ügyben. Nem ismertették a helyzetet a szenátus kollégiumával, sőt, az érvényben lévő szabályok ellenére nem konzultáltak a magyar tagozatvezetéssel a két magyar oktató elbocsátásáról. Másodsorban a szenátus úgy hozta meg döntését, hogy előtte nem vitatták meg a szóban forgó kérdést. Harmadsorban úgy vélik, mivel a szenátusi szavazáson nem vették figyelembe a tartózkodásokat, a 70 mellette és a 9 ellene szavazattal hozott döntés nem érvényes. A két rektor-helyettes rendkívüli szenátusi ülés összehívását is sürgette. A BBTE magyar oktatóinak egy csoportja szolidaritási nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben többek között ez áll: „Alulírottak elfogadhatatlannak tartjuk ezt az 1959 óta példátlan eljárást, hogy jogaink védelmében – s egyúttal az egyetem programjával összhangban – fellépő kollégákat szankcionálnak. Következésképpen szolidaritást vállalunk a kérdéses határozatban elmarasztalt munkatársakkal.” Ezt a szolidaritási nyilatkozatot lapzártáig 72 oktató támogatta aláírásával. Ez a szám a magyar oktatók több mint egyharmadát jelenti. A fizika szak magyar oktatói levélben tiltakoznak Nicolae Bocsan rektornál Hantz Péter menesztése ellen. /Debreczeni Hajnal, Gujdár Gabriella: Tiltakozáshullám követte Hantz és Kovács kirúgását az egyetemről. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

Lemondását fontolgatja a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két magyar rektor-helyettese, Nagy László és Salat Levente az egyetemen kialakult feszült helyzet következtében. “Még nem döntöttünk, de mindketten a lemondásunkat fontolgatjuk” – közölte Nagy László rektor-helyettese, így tiltakoznának Nicolae Bocsan rektor vezetési módszerei ellen. A szenátusi döntés elleni tiltakozás azon formája, hogy a magyar vezetők váljanak meg minden egyetemi tisztségüktől, november 28-án merült fel lehetőségként a magyar oktatók között. “Megdöbbenéssel és felháborodással értesültünk arról, hogy Hantz Péter és Kovács Lehel egyetemi oktatókat, a kommunizmus idején diktatórikus módon megszüntetett Bolyai Tudományegyetem helyreállításáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság vezetőit, a Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusa önkényesen eltávolította állásukból” – áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásában. Az EMNT állásfoglalásában kifejti, az oktatók eltávolítása híven tükrözi a BBTE kirakati multikulturalizmusát, ennek révén pedig a romániai kisebbségpolitika kétarcúságát.  Tőkés László EMNT-elnök és Szilágyi Zsolt alelnök az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, hogy azonnali hatállyal indítson kivizsgálást a BBTE-n tapasztalható etnikai-nyelvi hátrányos megkülönböztetés, illetve az ebből fakadó megfélemlítő intézkedések ügyében. /Kelemen Tamás: Tiltakozás a kizárás ellen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./

A rendszerváltás után a magyar akadémiai élet tagjaiból verbuválódott Bolyai Társaság a Bolyai Tudományegyetem újbóli létesítését tűzte ki célul. Szándékukat azonban sorra meghiúsította a politikum és a román akadémiai élet szereplőinek ellenkezése, időnként pedig az egyetem magyar tanerői némelyikének ellenkező előjelű fellépése. Az utóbbi időben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) folytatott intenzív nemzetközi lobbimunkát az önálló magyar egyetem létrehozása érdekében. Nyugaton félig-meddig sikerrel jártak, kezdeményezésüket hazai pályán azonban nem övezte osztatlan siker: a románság az egyetem és a román állam hírneve befeketítésének kiáltotta ki kezdeményezéseiket, a magyar oktatók egy része pedig szélsőségesnek mondta a BKB megnyilvánulásait. A Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusa kizárta a tantestületből az egyetem két oktatóját, mindketten a BKB alelnökei. A kizárás nagy felháborodást váltott ki a magyar közéleti szereplők körében, határon innen és túl. A két oktató munkaviszonyának felbontása ellen tiltakozott egyaránt az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Polgári Szövetség, az Európai Parlament szocialista és néppárti frakcióinak magyar képviselői, az egyetem magyar alkalmazottjai, oktatói, tisztségviselői, s közös nyilatkozatot adott ki a kérdésben az egymással rivalizáló két ifjúsági ernyőszervezet, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért). Ha ez az összefogás a rendszerváltás utáni időszakban is meglett volna, lehet, hogy már létezne és működne az önálló Bolyai Egyetem. /Sarány István: Egység a bajban. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 30./

Tőkés László püspök a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem 11 magyar díszdoktorához fordult az egyetemi feliratok ügyében. Oláh György Nobel-díjas tudósnak, Erdő Péter bíboros-prímásnak, Bölcskei Gusztáv református püspök-zsinati elnöknek, Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek, Abádi Nagy Zoltán, Bokros Lajos, Chikán Attila, Vajda Mihály és a norvégiai Csemay Lászó professzoroknak, valamint Pungor Ernő és Glatz Ferenc akadémikusoknak írt nyílt levelet Tőkés László, arra kérve őket, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktoraiként tekintélyüket latba vetve segítsenek a kolozsvári intézményben kialakult áldatlan helyzet megoldásában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen olyan magyarellenes esemény bontakozott ki, amely felidézi 1919-et, amikor a bevonuló román karhatalom kilakoltatta székhelyéről az elődintézményt, a Ferenc József Egyetemet és tisztogatást hajtott végre a magyar oktatói karban, vagy azt, ahogyan 1959-ben Ceausescu vezényletével megszüntették a Bolyai Tudományegyetemet. Tőkés László kijelentette: napjainkban a multikulturálisnak álcázott kolozsvári intézményben szintén erővel akadályozzák meg az önálló magyar karok létrehozását, és nemhogy a Bolyai Tudományegyetem helyreállítására irányuló, jogos magyar követeléseknek nem tesznek eleget, hanem még az intézmény által előírt két- vagy többnyelvűségnek sem adnak teret. Elbocsátják állásukból, illetve a rendőrség kezére adják a törvényes jogokért, az ifjúság esélyegyenlőségéért kiálló magyar oktatókat – írta Tőkés László, súlyos etnikai diszkriminációnak minősítve Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok elbocsátását. Arra kérte a díszdoktorokat, hogy csatlakozzanak az Erdély-szerte kibontakozó, széles körű tiltakozó megmozdulásokhoz. Bodó Barna elmondta: ha nem sikerül előrelépni még idén, és nem változik meg az egyetem román vezetésének hozzáállása a kétnyelvűség és az egyenjogúság kérdésében, akkor azt tervezik, hogy az intézmény minden magyar vezetője lemond. (Magyar Rádió Online) /Erdély.ma, dec. 2./

A Bolyai Kezdeményező Bizottságnak a neve is elárulja, hogy a Bolyai Egyetemért küzd, az önálló állami magyar egyetem visszaállításáért. Ezzel a BBTE román vezetősége is tisztában van. Tudják, hogy ha magyar feliratokat vagy önálló karokat biztosítanának a magyar tagozatnak, akkor hozzájárulnának a Bolyai Egyetem újraalapításához. Borbély Tamás, a lap munkatársa szerint sem az oktatók, sem a politikusok, sem diákok nem tudnak magabiztossággal válaszolni arra a kérdésre, hogy több haszonnal vagy kockázattal járna-e a Bolyai Egyetem visszaállítása. Az önálló magyar egyetem körüli társadalmi vita eredménytelenségéhez az RMDSZ is alaposan hozzájárult. Markó Béla ugyanis olyan új ötlettel állt elő, hogy egy nem létező egyetemet kellene megalapítani, majd kikiáltani önálló állami magyar intézménynek, ugyanakkor meg kell őrizni a BBTE mai szerkezetét. /Borbély Tamás: A táblaügyet elgáncsoló Bolyai Egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

December 7-én Kolozsvár a Farkas utcán az úttest egyik oldalát megtöltötte a tüntető tömeg, amely kifejezte szolidaritását a Babes-Bolyai Tudományegyetemről kizárt két oktatóval és az önálló magyar felsőoktatási intézményekért folyó harccal. A résztvevők „Ma őket – holnap minket”, „Bolyai Egyetemet” és hasonló feliratú transzparenseket mutattak fel. Felszólaltak a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetői, felolvasták a különböző támogató nyilatkozatokat. Ez nem románok és magyarok közötti konfliktus, ellenkezőleg, olyan ügy, amelyben – talán 1989 óta először – a két nemzet tagjai közösen harcolnak a kriptokommunista, diktatórikus egyetemvezetés ellen – fejtette ki Hantz Péter. Az egyetemről menesztett oktató leszögezte, az intézmény oktatói és vezetői számára nincs más út: vagy felismerik a pillanatot, vagy ellehetetlenülnek. Hantz említést tett azokról a tanárokról is, akik nyíltan vállalták, hogy elveik nincsenek, csak érdekeik. A BKB másik alelnöke, Kovács Lehel azoknak is válaszolt, akik – a munkahelyvesztés küszöbén – saját két gyereke iránti felelősségére figyelmeztették. Kijelentette: éppen ez a felelősség sarkallta tettekre, mert nem mindegy, hogy gyerekei és a többi magyar gyermek milyen világban nő fel. Felolvasták Máté András Levente és Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselők üzenetét, az Országgyűlésben egyhangúlag megszavazott ötpárti nyilatkozatot és a magyar EP-képviselők közleményeit. Szőcs Judit, a SZET Oktatási Bizottságának elnöke a testület által elfogadott nyilatkozatot ismertette. Nagy ovációt váltott ki a Történelem és Filozófia Kar román oktatójának, Aurel Codoban professzornak az üzenete, amelyben az ellenvéleményeket és a kritikát kegyetlenül megtorló egyetemi vezetőket bírálta. A felszólalók sorát a BKB elnöke, Bodó Barna zárta, aki arra a felelősségre utalt, amely ma az ügy minden résztvevőjét terheli. Elmondta: az egyetemen ma is a félelem uralkodik, sok kollégáját ez gátolja meg abban, hogy állást foglaljon. Megnevezte azt a négy magyar oktatót, akik Hantz és Kovács menesztését megszavazták: Szamosközi István, Buzogány Dezső, Marton József és János Réka. A Becali-féle Új Generáció Pártjának négy tagja próbált zavart kelteni, üvöltve éltették a BBTE-t. A rendfenntartók utánuk eredtek. Az egyetem román tagozatának néhány vezetője közleményben biztosította támogatásáról a rektort. Érdekes módon, az aláírókat leszámítva, a nyilatkozat szóról szóra azonos volt a múlt heti rektori közleménnyel. December 8-án nem csak Kolozsváron, de Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson is tüntettek a BKB ügyével szimpatizálók. Ülésezett a BBTE magyar tagozatvezetőinek tanácsa. A testület szóvivője, Magyari Tivadar szerint a bizottság tagjai a rektori hivatallal folytatott megbeszélésen napirendre tűzték a kétnyelvű feliratozás problémáját, az elbocsátott adjunktusok ügyét, a tagozat alapszabályzatának elfogadását. Az ülésen többen bírálták a BKB nyomásgyakorló tevékenységét. Eckstein-Kovács Péter szenátor üzenetében leszögezte: állampolgárként, jogászként és politikusként kötelessége, hogy felemelje szavát, amikor a BBTE rektora nem tartja tiszteletben a törvény betűjét és szellemét. Az egyetemi szenátus döntése ellentétes a hatályos jogszabályokkal, a szabad véleménynyilvánítás alapvető emberi jogával. Levelet juttatott el a szerkesztőségbe Kása Zoltán egyetemi tanár is. Ebben kifejtette: Nicolae Bocsan rektor legutóbbi közleménye „tele van hazugságokkal”. A volt rektor-helyettes rákérdezett a rektor állításaira: Mikor ellenezték magyar képviselői a német tagozat fejlesztését? Mikor nem akartak judaisztikai szakot? És kik? /Ercsey Ravasz Ferenc: Több mint ezren tüntettek a magyar egyetemért. Becali-pártiak zavarkeltéssel próbálkoztak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Magyar egyetemet a mi adónkból! Vissza a Bolyai Egyetemet! Földrajzot, történelmet magyarul! Épületet a sepsiszentgyörgyi egyetemnek! Önálló magyar egyetemet akarunk! – lehetett olvasni december 7-én Sepsiszentgyörgyön, a tüntetésen. Az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) helyi szervezetének néhány lelkes tagja – akik nem először állnak ki magyar közösségi ügyért – pontosan fogalmazott. Sepsiszentgyörgyön közel ötszáz magyar pedagógus tanít; évente ugyanennyi szentgyörgyi VIII. osztályos vizsgázik román nyelven az ország történelméből és földrajzából; a városból minden ősszel több mint százan kezdik meg tanulmányaikat azon az egyetemen, amelyen azért üldöznek magyar tanárokat, mert feliratos táblákat tesznek ki a multikulturálisnak hazudott intézményben – melynek sepsiszentgyörgyi tagozatán ezer hallgató folytatja felsőfokú tanulmányait. De ebben a városban nem csak ennyien érintettek az óvodától az egyetemig biztosított anyanyelven tanulás ügyében. Szülők, nagyszülők ezreinek, a magyar választott tisztségviselőknek, politikusoknak, az egyházak képviselőinek, pedagógusok százainak, a magyar diákságnak, egyetemi hallgatóknak lett volna ott a helye a tüntetésen. Nem jöttek el. Csak egy kis töredék, a jóérzésűek, akik mindig ott vannak. Ilyen hozzáállással erőtlen a kiáltás. /Fekete Réka: Érdektelenségből jeles. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 9./

A Babes-Bolyai Tudományegyetem multikulturalitásának hangsúlyozása ellenére nem tették ki a két- vagy többnyelvű táblákat, nem engedélyezik a két- vagy többnyelvű levelezést. Az egyetem magyar vezetői körében az együttműködésre törekvők képviselői jutottak vezető szerephez. 2005 májusában megalakult a Bolyai Egyetem visszaállítását zászlajára tűző Bolyai Kezdeményező Bizottság /BKB/. Tevékenységük a cikkíró szerint ellehetetlenítette a választott magyar vezetők munkáját, ezt fogalmazza meg lemondását közlő levelében „a magyar tagozat jobb sorsra érdemes tagozatvezető rektor-helyettese, Salat Levente”.A cikkíró, Holló László szerint a BKB az egyetemen folyó békés román-magyar együttműködést igyekezett megzavarni. Holló azt állította, hogy az egyetem „komoly lépéseket tett a táblák felszerelésére vonatkozóan”. /Holló László: Rózsaháború a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 10./