November 7-én Csíkszeredán a Csíki Székely Múzeumban Pataki József (1908–1993) történészre emlékezve konferenciát tartottak, amelyen a történész munkásságát Kiss András, Sipos Gábor és Forró Albert ismertette. Pataki József történész tanári pályáját Kolozsváron kezdte, majd Marosvásárhelyen és Csíkszeredában tanított, a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium igazgatója volt. Az orosz hadifogságból 1948-ban került haza, 1956-tól a kolozsvári Történeti Intézetnél és a Bolyai Tudományegyetemen dolgozott. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt. Úttörő értékűek Erdély gazdasági fejlődésének ütemére vonatkozó kutatásai, történetírói érdemei közé sorolják a székelység múltjára vonatkozó forrásanyag feltárását is. Fontosabb munkái: Anjou királyaink és a két román vajdaság (1944), Domeniul Hunedoara la Székely oklevéltár I-II., III. (Demény Lajossal és Tüdős S. Kingával 1983, 1985, 1994), Kolozsvári emlékírók 1603–1720 (1990), Kászonszéki krónika 1650–1750 (Imreh Istvánnal közösen, 1992). A székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Haáz Rezső Múzeum, a Művelődési Ház és a Városi Könyvtár november 8-án tudományos konferenciát szervez. Az állami levéltárak munkatársai témakörben Flóra Ágnes (Kolozsvár), Bicsok Zoltán (Csíkszereda), Nagy Botond (Sepsiszentgyörgy), László Márton (Marosvásárhely) mutatják be tanulmányaikat, az egyházi levéltárak kapcsán pedig Bernád Rita (Gyergyószentmiklós), Róth András Lajos – Gidó Csaba (Székelyudvarhely) előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A konferencia második része fórum jellegű, amelynek témája a levéltárak helyzete. /Konferenciák a Magyar Tudomány Napjára. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

Marx Artúr (Nagyenyed, 1927. dec. 25. – Freiburg, 1991. jún.) nagyenyedi származású biokémikus emlékét idézte fel népes hallgatóság előtt a magyar tudomány napja alkalmából Lőrincz László nyugalmazott muzeológus-tanár Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. Marx Artúr a régi Nagyenyed világának egyik közismert kereskedő-családjából származott. Tanulmányait a Bethlen Kollégiumban végezte, egyetemi diplomát a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem természettudományi karán szerzett. Kutatói munkásságának első szakasza a bukaresti Ion Cantacuzino Intézetben bontakozott ki. Fő kutatási területei: a baktériumok biokémiája, az immunológia és a mikrobiológia. Szakkönyvek szerzője, illetve társszerzője volt. Marx Artúr élete utolsó szakaszában Németországban élt, ahol kiváló eredménnyel folytatta tudományos kutatói munkáját. 1991-ben halt meg Freiburgban. Hamvai a nagyenyedi református temető családi sírjában nyugszanak. /Józsa Miklós: Nagyenyedi tudósra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./

November 20-án Dobai István két könyvéről tartottak előadást Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Imitatio Christi Kollokvium szervezésében. Dobai István /sz. Nagyvárad, 1924/ a Bolyai Tudományegyetemen tanult jogot, majd később mint tanársegéd tanított a jogi tanszéken. Nem volt hajlandó belépni a Kommunista Pártba, ezért megfosztották tanársegédi tisztségétől, majd 1957-ben letartóztatták. Az ország több börtönében megfordult, végül 1964-ben nyerte vissza szabadságát. Végh László, Debrecenből érkezett atomfizikus, egyetemi tanár elmondta: Dobai István legterjedelmesebb művének, a Tűnődések a történelemről /Püski, Budapest, 2005/ című könyvének /pontosan: Tűnődések a történelemről, azaz a Mérhetetlen Élet és az Ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra/ bemutatását azért vállalta el, mert a könyv óriási ismeretanyagot képvisel, és rengeteg kérdésre ad választ. A könyv az emberiség történelmét mutatja be, a jogász szempontjából vizsgálva, kiemelve Európa, és azon belül a magyarság múltját. A szerző vakon írta meg, tollba mondva a szöveget. „Erősen megérlelt mű”, „börtönelőadások eredményeit foglalja össze” – emelte ki Végh László. A szerző a köteten körülbelül három évtizeden keresztül dolgozott. A második könyvet, a Múlandó Szilágyságot /Regun Press, 2007/ Sipos Gábor, Dobai István jó barátja és egykori tanítványa mutatta be. A kötet művelődéstörténeti tárcadolgozatok gyűjteménye, amelyek a Szilágyság történetét az egyetemes magyar történelembe helyezik be. Varga László, nyugalmazott református lelkész végszóként elmondta: Dobai István élete során remélte a kommunizmus mielőbb bekövetkező bukását, ezért megőrizte méltóságát, belső tisztaságát egy olyan világban, amelyben sajnos nem volt szükség „tiszta” emberekre. /Potozky László: Eszmény és történelem. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

Dr. Lőrinczi Gyula egyetemi tanár a román vezérkar ezredeseként vonult nyugdíjba. Utána, 1996–2000 között a színromán Giurgiu megye szenátora volt, az RMDSZ képviseletében. A 80 éves Bukarestben élő dr. Lőrinczi Gyula elmondta, Szilágy megyei Zsibó szülöttje, Zilahon, Ady Endre iskolájában érettségizett, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika fakultásán szerzett diplomát, azóta Bukarestben él. A Katonai Akadémián a professzori fokozatig jutott el, 1965-ben doktorált. Abban az időben a Katonai Akadémián más-más tanszékeken ugyan, de három magyar tudós vett részt a román hadsereg elitjének szakmai képzésében: dr. Márton Gyárfás, udvarhelyi származású geodéta, dr. Györfi Jenő matematikus, mérnök, jelenleg a csíkszeredai Sapientia Egyetem tanára és dr. Lőrinczi Gyula. Az utóbbi pályafutása új fordulatot vett, amikor a Nagyvezérkar kötelékében megalakult a Katonai Műszaki-Technológiai Intézet. Újdonsült igazgatója, Lupescu tábornok Lőrinczi ezredesre bízta egy tizenhét tagú kutatócsoport irányítását, hogy matematikai módszereket dolgozzanak ki harcászati jelenségek leírására. Munkájának elismerését jelzi, hogy a kozmikus háromszögelés kiegyenlítésére vonatkozó kutatásainak eredménye a román nyelvű közlés után megjelent angol, orosz és francia nyelven is. Hiába voltak azonban szakmai sikerek, a politika törést hozott katonai pályafutásában. Lőrinczi Gyula felesége magyar, három gyermekük anyanyelvén tanult a jelenleg Ady Endre nevét viselő líceumban, de ezt a Ceausescu idején román középiskolává változtatták. A megalakult RMDSZ első követelései közé tartozott, hogy a bukaresti magyarság kapja vissza jogos tulajdonait, a Petőfi Házat és az 1815-ben alapított iskoláját. Ebben a küzdelemben tevékeny szerepet vállalt Lőrinczi Gyula is, mint az iskola szülőbizottságának elnöke. Többször nyilatkozott a tévében. A vége az lett, hogy a magyarok visszakapták ősi iskolájukat, de Lőrinczi Gyula ezredest a hadsereg nyugállományba helyezte, egyedül őt a vezérkar azonos életkorú főtisztjei közül. Ekkor egy volt tanítványa elintézte, közbenjárt, hogy a Román Akadémia Geodinamikai Intézete szerződtesse Lőrinczi Gyulát kutatónak. Ez megtörtént. Új munkahelyén matematikai módszerekkel feldolgozta a földkéregmozgások nyolc éven át végzett romániai méréseinek eredményeit. Erre s az intézet addig nem talált vállalkozót, mert ilyen munkához geodéziai, geofizikai, csillagászati, modellezői ismeretekre is szükség volt. Ezzel továbbfejlesztette Hazay István professzor, a budapesti Műegyetem egykori rektorának a földkéregmozgási hálózatok kiegyenlítésére javasolt és világszerte elismert elméletét. Vonatkozó tanulmányát Lőrinczi Gyula 2002-ben bemutatta Csíksomlyón is, az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság Geodéziai Főosztályának találkozóján, majd közölte Budapesten, a Geodézia és Kartográfia c. szakfolyóiratban. /Barabás István: Vendég Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 25./

Elhunyt Kónya Ádám /Brassó. 1935. febr. 10. – Sepsiszentgyörgy, 2008. nov. 25./ tudós, helytörténész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke. Pótolhatatlan veszteség érte a székelyföldi közéletet, a székelység autonómia törekvését is, amelyet hűséggel szolgált haláláig, olvasható a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága közleményében. Kónya Ádám tanári oklevelet 1956-ban szerzett a Bolyai Tudományegyetem földrajz–földtan szakán. Sepsiszentgyörgyön és Kökösön volt tanár, 1990-től a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Tanácsaival, tudásával, tudománynépszerűsítő írásaival, szaktanulmányaival, előadásaival, közéleti szerepvállalásával, egész munkásságával népét, a székelységet szolgálta. /Búcsú Kónya Ádámtól. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

A Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs Megyei Szervezete arra kéri a választópolgárokat, hogy a magyar közösség érdekeit hitelesen képviselő jelölteket támogassák. A választópolgárok több éves várakozás után először két magyar politikai szervezet közül választhatnak. Jobb lett volna, ha a két szervezet szövetséget kötött volna egymással, az MPP nyitott volt a megegyezés irányába, a másik fél részéről ez a hajlandóság nem volt meg. A szervezet – az MPP Országos Elnökségének döntése értelmében – nem indít saját jelölteket. Ezért arra kérik a párt programjával egyetértő választópolgárokat, hogy a nemzeti közösség érdekeit hitelesen képviselő jelölteket támogassák. Mátis Jenő RMDSZ-es képviselőjelölt korábban az MPP támogatását kérte a választásokon. Az MPP támogatni fogja őt szavazataival, hiszen ő parlamenti képviselőként Kónya-Hamar Sándorral, Nagy Istvánnal és Szilágyi Zsolttal együtt terjesztette be a parlament alsóházába az első törvénytervezetet a kolozsvári állami magyar egyetem újraindításáról. /MPP: hiteles jelölteket kell támogatni. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

80 éve született Hermann Gusztáv /Székelyudvarhely, 1928. dec. 3. - Székelyudvarhely, 1988. máj. 9./ helytörténész, közíró, tanár. Számos művelődés- és helytörténeti írást közölt a hetvenes, nyolcvanas évek folyóirataiban, újságjaiban. Fő érdeklődési köre Székelyudvarhely művelődési intézményeinek története, a színjátszás helyi múltja, a diákszínjátszás. Hermann Gusztáv a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalomszakos oklevelet, azután különböző tisztségeket töltött be a tanügyben, illetve a közigazgatásban, majd – 1974-ben – szülővárosa gimnáziumának – ma a Tamási Áron Gimnázium – lett a tanára. Kiváló nevelői munkája mellett megszervezte a diákszínjátszást. 1978-ban megjelent a Változó valóság című szociográfiai gyűjteménye. 1988-ban hatvanévesen hunyt el, váratlanul. 1993-ban, posztumusz jelent meg művelődéstörténeti írásaiból összeállított kötete, Székelyudvarhely művelődéstörténete /Kriterion, Bukarest/ címmel, amely egyike a város történetét ismertető alapvető munkáknak. /Bágyi Bencze Jakab: Embert nevelt, múltat mentett. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./

A nyolcvanéves Balázs Sándor filozófust köszöntötte december 3-án a Politeia Romániai Magyar Politikatudományi Társaság, a Bolyai Társaság és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), egyúttal bemutatták az ő tiszteletére megjelentetett Kisebbségben, közösségben című kötetet. Balázs Sándornak termékeny tudományos munkássága van, 19 önálló kötete mellett számtalan kiadvány társszerzője volt az elmúlt időszakban – mondta Egyed Ákos, az EME elnöke. A romániai magyarság nemzetiségi létének problematikájával foglalkozó Balázs Sándor-írások közül A politika peremén című interjúkötetet és a Bölcselet az Erdélyi Múzeumban című tanulmányt emelte ki. Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke a „nagyon kolozsvárinak” nevezett Balázs Sándor életművében megjelenő humor és optimizmus fontosságát emelte ki. Megjegyezte: az ünnepelt azon személyek egyike, akik hiteles tanúk azzal kapcsolatban, hogy milyen volt a Bolyai Egyetem. Péntek János a Kisebbségben, közösségben című kötet előszavát író Görömbei András jókívánságait is tolmácsolta az ünnepeltnek. Bodó Barna, a Politeia Társaság elnöke szerint nyolcvan év önmagában is tiszteletet parancsol, az évtizedek óta feltáró és értelmező Balázs Sándor pedig egyike azoknak, akik mindig is vállalták a konfliktusokkal való szembenézést. /Ferencz Zsolt: Ünnepi könyvbemutató Balázs Sándor tiszteletére. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

Száz éve született Pataki József történész /Kászonjakabfalva, 1908. dec. 6. – Kolozsvár, 1993. szept. 17./. Kolozsváron az I. Ferdinánd Tudományegyetemen, egyetemes és román történelem, valamint román nyelv szakos diplomát szerzett (1930). 1930–1935 között a kolozsvári római katolikus főgimnázium, másként Piarista Gimnázium, majd (1935–1941) a marosvásárhelyi római katolikus tanítóképző és gimnázium tanára volt. 1941 őszén Csíkszeredában a Római Katolikus Főgimnázium igazgatója lett. 1944-ben behívták katonának. Négyévi hadifogság után, 1948 végén Kolozsvárra tért haza. 1955-től a Bolyai Tudományegyetemen a középkori egyetemes történelem előadója volt, magyar előadói funkcióját 1959-et követően is megtartotta, egészen az 1974-ben történt nyugdíjba vonulásáig tanított. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta. Doktori értekezését, az Anjou királyaink és a két román vajdaság címmel 1944-ben védte meg. Az 1950-es években a fiatal Demény Lajossal feltárták az 1437-es erdélyi parasztfelkelés valódi okait és lefolyását. A Kelemen Lajos Emlékkönyv (1957) hozta A magyar és a román tudományos kapcsolatok történetéhez című tanulmányát. Úttörő értékük van az Erdély gazdasági életét, fejlődését tárgyaló műveinek. A csíki vashámorról írt könyvét, János Pál előszavával, 1971-ben a csíkszeredai múzeum adta ki. A székely katonatársadalmat mutatta be Imreh István és Pataki József: A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején. Dolgozatukat a Székely felkelés 1595–1596 (1979) című kötetben adták közre. Pataki összegyűjtötte a kincses város XVII. századi tollforgatóinak a feljegyzéseit. A kötet a cenzúra miatt azonban csak 1990-ben jelenhetett meg /Kolozsvári emlékírók/. Pataki Józsefnek Demény Lajossal nagy vállalkozása a Székely Oklevéltár új sorozatának az elindítása. Az új sorozat első három kötete Udvarhelyszéknek a XVI. század második feléből megőrzött törvénykezési jegyzőkönyveit, ún. protokollumait tartalmazza. A harmadik kötet kiadását Pataki József már nem érhette meg (a kötetek kiadásának éve: 1983, 1987, 1994). A kászonszéki krónika (1992) Imreh István professzorral közös munkája. /Szőcs János: Pataki József, a történetíró. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./

Tőkés László az erdélyi magyarság helyzetét értékelte a Sólyom László köztársasági elnökkel történt megbeszélésen január 28-án Budapesten, a Sándor-palotában. Sólyom László legutóbb 2008. október 24-én, Csíkszeredában találkozott Tőkés László püspökkel. Tőkés László, az erdélyi magyarok európai képviselője beszámolt arról, hogy a közelgő európai parlamenti választások tekintetében egy közös, nemzeti lista felállítására tett javaslatot, amelynek lehetőségéről január 30-án egyeztet Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Sólyom László egyetértett a magyar összefogás szükségességével. Az EP-képviselő beszámolt a Partiumi Keresztény Egyetem hivatalos akkreditálásáról, illetve a Sapientia–EMTE küszöbön álló akkreditációjáról. Emlékeztetett: kereken ötven éve olvasztották be a Bolyai Tudományegyetemet a Babes Egyetembe, és ennek kapcsán felhozta a két magyar nyelvű felsőfokú oktatási intézmény paritásos alapon való, a magyar és a román állam által egyforma mértékben történő támogatásának kérdését. Tőkés László tájékoztatást nyújtott arról a csángómentő programról, amely a csángómagyarok nyelvi és közösségi megmaradását célozza, és arra kérte a magyar köztársasági elnököt, hogy továbbra is támogassa a csángó ügyet. Traian Basescu román államfő küszöbön álló budapesti látogatása kapcsán a püspök ismertette a magyar államfővel a felerősödött regionalizációs folyamatokat. Elmondta: fennáll a veszélye annak, hogy az új regionális közigazgatási rendszer nem tartja tiszteletben a különböző történelmi régiók határvonalait, és az etnikai összetételt is megváltoztathatja. Tőkés László meghívta Sólyom László államelnököt 2009. december 15-re Temesvárra, a romániai forradalom húszéves évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre. A Magyar Köztársaság elnöke a meghívást elvileg elfogadta. /Erdélyi ügyekről a Sándor-palotában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./ A találkozó célja az volt, hogy Tőkés László a romániai parlamenti választások után értékelje az Erdélyben élő magyarság helyzetét. A püspök Sólyom László államfőnek kifejtette: 2004. december 5-e nem annyira a trianoni diktátum, hanem inkább a kommunista korszak szétszakadt nemzetrészeket egymástól elidegenítő, internacionalista” doktrínájának a következménye. /Sólyomnál járt Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./

A nemzeti közösségek fennmaradásának egyik kulcsfontosságú feltétele az önálló, állami finanszírozású, anyanyelvű egyetem megléte. Jól tudják ezt Európa kisebbségei, hiszen mindegyik, körülbelül százezer főnél nagyobb lélekszámú, őshonos nemzeti közösség – mint a spanyolországi katalánok, a dél-tiroli németek, a felvidéki magyarok, a macedóniai albánok, a moldvai gagauzok, a finnországi svédek – kiharcolta magának ezt a jogot. Jól tudja ezt a mindenkori román politikai vezetés is, ezért igyekszik minden eszközzel megakadályozni az állami magyar egyetem újraindítását. Az eszközök közé tartozik az egyetemi oktatók megfélemlítése és megvásárlása is, hangsúlyozta dr. Hantz Péter. A 2006-os táblaakcióval a Bolyai Kezdeményező Bizottság a Babes-Bolyai Tudományegyetemen kialakult tarthatatlan állapotokra, tágabb összefüggésben pedig az erdélyi magyar felsőoktatás rendezetlen helyzetére hívta fel a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét. A magyar feliratokat akkor helyezték ki, amikor az egyetem kiállítást rendezett az Európai Parlamentben, ahol azt állították, hogy az intézményben többnyelvű a feliratozás. A kiállítás megnyitójának napján helyezte ki dr. Hantz Péter, néhol közelharc árán, azokat a magyar feliratokat, melyeket aztán a ,,multikulturális” Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetősége azonnal leveretett. Az eset után Hantz Pétert és Kovács Lehelt kirúgták egyetemi állásukból. A táblaügy után akkora volt a felháborodás, hogy sok mindent el lehetett volna érni. Ezt azonban az árulók, a Babes–Bolyai Tudományegyetem volt és jelenlegi magyar rektor-helyettesei (mint például Magyari Tivadar, Nagy László, Szamosközi István) akadályozták meg. Jelenleg dr. Hantz Péter a heidelbergi molekulárisbiológia-laboratóriumban kutató. A Bolyai Kezdeményező Bizottság most dolgozik az erdélyi magyar felsőoktatás távlati fejlesztési perspektívájának kialakításán. A tanulmány egyetemfejlesztési, gazdasági, demográfiai és politikai kérdéseket vizsgáló fejezetekből fog állni. Semmilyen körülmény között nem szabad vegyes tannyelvű egyetemet létesíteni. Ezek ugyanis melegágyai a megalkuvó, opportunista vezető réteg kialakulásának. Azt szeretnék, ha a leendő magyar egyetemi hálózat egyik kara Sepsiszentgyörgyre települne, és ha megszabadulhatnának az elrománosítási céllal létrehozott struktúráktól. Dr. Hantz Péter távlati tervei között szerepel egy erdélyi kutatólaboratórium megalapítása. A Bolyai Egyetem újraindítása érdekében kifejtett tevékenységet a www.bolyai.eu honlapon követhetik nyomon, tájékoztatott Hantz Péter. /Puskás Attila: Magyar tannyelvű egyetemért (Interjú dr. Hantz Péterrel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 3./

Ami megismétlődhet, az, úgy látszik, megismétlődik, ha magyar–román viszonyról van szó. Jelesen a mesterségesen táplált kisebbrendűségi érzés (,,Merjünk nagyon kicsik lenni!”), a túllihegett jószomszédi viszony egyoldalú (!) fenntartása, akár Románia és Magyarország, akár Szlovákia és Magyarország, akár Szerbia és Magyarország, akár Ukrajna és Magyarország viszonyáról van szó (,,Ne sértsük meg a szomszédok érzékenységét!”). Hát mi nem is sértjük, 1945 óta pedig különösképpen nem. Ez már a ,,dicsőséges” szocializmus és internacionalizmus kora volt a Kárpát-medencében is, a becstelen nemzetárulás után Kádár János Marosvásárhelyre ment, hogy kimondja: Magyarországnak semmiféle területi igénye nincs Romániával szemben, hozzátette, hogy pártja és kormánya semmilyen módon nem kíván beavatkozni a szomszédos baráti ország belügyeibe, az erdélyi magyarsággal szembeni román bánásmódba. Következhettek az erdélyi magyarokkal szembeni megtorlások, a Bolyai Egyetem felszámolása, az iskolák ,,eltagozatosítása”, a mértéktelen román betelepítések erdélyi városokba (később már falvakba is!). Kádár elvtársnál csak utóda, Grósz Károly viselkedett ostobábban, aki besétált Ceausescu csapdájába. Kádár szellemi örökösei csak gumilövedékekkel lövetik nemzettársaikat, véresre veretik őket, s nincs következmény a nagy magyar demokráciában. Kifelé pedig folytatódik a gazsulálás, Medgyessy Péter Adrian Nastase társaságában az Erdély elszakítását ünneplő ,,nagy egyesülés” évfordulóját a budapesti Kempinski Szállodában ünnepelte /2002-ben/, s hallgatta megilletődve: ,,Ébredj, román... vége a barbárok (magyarok) uralmának. ” Ezt folytatja Gyurcsány Ferenc kormányfő, s hiába mondja a magáét egyedül és igazi döntési jogkörök nélkül Sólyom László köztársasági elnök, az ő szavára nevetgélnek a ,,baráti” szomszédok. Basescu államfő budapesti hivatalos látogatásán kimondta: Romániában soha semmiféle kollektív jog és autonómia nem biztosíttatik a magyarok számára. /Magyari Lajos: A Kempinski-szindróma (Kárpát-medence) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 5./

Éles hangvételű közleményben reagált Corina Cretu szociáldemokrata európai parlamenti képviselő az ellen a konferencia ellen, amelyet Sógor Csaba RMDSZ-es és Gál Kinga fideszes EP-képviselő szervez február 11-én a kolozsvári Bolyai János és a Victor Babes tudományegyetemek 1959-es összeolvasztásának 50. évfordulója alkalmából, ami az önálló magyar állami egyetem felszámolását jelentette. Corina Cretu kirohanásában úgy véli, a két magyar képviselő az etnikai szeparatizmust támogatja, ami „támadás a Babes–Bolyai Tudományegyetem európai és multikulturális jellege ellen, ami a magyar–román megbékélés jelképe is. ” A román képviselőnő szerint a konferencia, amely a romániai magyarok egyik legnagyobb drámájaként mutatja be az eseményt, azon folyamatba illeszkedik, amely a magyarok szegregációját célozza. /Corina Cretu agresszív kirohanása Sógor és Gál ellen. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./

Az elmúlt hónapban lemondásra szólította fel Markó Bélát Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője, éles szavakkal bírálva a szövetségi elnök választások utáni politikai stratégiáját. Kiss Sándor téved, túloz vagy megjátssza, hogy meglepődik azon, hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető RMDSZ-elnök elárulta addigi szövetségesét. Az RMDSZ országos vezetése ugyanis nemcsak most árulta el szövetségeseit, hanem tizenkét éve minden ciklus végén, írta Ferencz Zoltán. A magyar érdekképviselet 1990-től hat éven át együtt volt ellenzékben azokkal a politikai formációkkal, amelyek a parlamentben vagy azon kívül Románia demokratikus átalakulásáért, a volt kommunista politikai elit leváltásáért küzdött. 1996-ban megnyerte a választásokat a Demokratikus Konvenció (DK), amelynek az RMDSZ is szövetségese volt. Megnyerte, de a hatalomba bekerült egy kakukktojás is, a volt Kommunista Párt, azaz az Iliescu fémjelezte Nemzeti Megmentési Frontból Petre Roman vezetésével kivált Demokrata Párt is, amely egyébként szintén a volt kommunista nomenklatúra továbbélését volt hivatott biztosítani. Petre Roman és az akkori, igen aktív közlekedési miniszter, bizonyos Traian Basescu mindent elkövetett, hogy Emil Constantinescu elnök és a Demokratikus Konvenció ne tudja meghozni azokat a lényeges döntéseket, amelyek kibillentették volna a ‘89 után gyorsan elfoglalt gazdasági pozíciókból az RKP második vonalát és klientúráját. A cikkíró bemutatta a pálfordulások sorozatát. Első árulás: a Demokratikus Konvenció 2000-ben elvesztette a választásokat. Az RMDSZ akkori vezetői azonnal felajánlották szolgálataikat a győztes PDSR-nek, Iliescu és Nastase pártjának, a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ addigi vehemens ellenségének, az 1996 előtti magyarellenes parlamenti és sajtókampányok szerzőinek. Négy év alatt (2000–2004) az RMDSZ „nemzetközi hírű” jogászainak rábólintásával és szavazataival antidemokratikus törvények születtek: az adatvédelmi törvény például. Második árulás: 2004-ben Iliescu, Nastase és Mircea Geoana alakulata, a mai Szociáldemokrata Párt veszített a választásokon. Az RMDSZ azonnal elárulta őket is, és szövetségre lépett a kormányt alakító, addig a politikai paletta ellenkező oldalán elhelyezkedő Nemzeti Liberális Párttal, és vele, mellette, alatta kormányoz egészen 2008-ig. Harmadik árulás: az RMDSZ 2008-ban pillanatok alatt otthagyta a Nemzeti Liberális Pártot, és átáll a liberálisokat évek óta ostorozó PDL, vagyis Traian Basescu és Emil Boc pártja mellé. Ezt vette észre Kiss Sándor, ez utóbbiért kéri Markó fejét. És a többi árulás? A magyar ügyekről való lemondás? Azért mi jár? Ebből is említett néhányat Ferencz Zoltán. 1996-ban Victor Ciorbea miniszterelnök nyilvánosan megígérte ugyan a Bolyai Egyetem fokozatos visszaállítását, de az RMDSZ-vezetők tudták, hogy ez nem fog menni. Rendeztek egy konferenciát arról, hogy tulajdonképpen nincs is szükség magyar egyetemre, a multikulturális Babes–Bolyai tökéletesen megfelelő keret a magyar nyelvű felsőoktatás részére. Főszervező az Eckstein-Kovács Péter köré tömörült Szabadelvű Kör, előadók a multikulti védelmében, az önálló magyar egyetem eszméje ellen jeleskedő magyar egyetemi tanárok: Cs. Gyimesi Éva („magyar egyetem = gettó”), Magyari Nándor és mások. Azóta mi történt? Magyar egyetem 12 évi kormányzati szerepvállalás után sincs, a „multikulti” egyetemen magyar feliratokat kifüggesztő magyar tanárok elvesztik állásukat. Ebben az időszakban az oktatásért és a kultúráért felelős legmagasabb állami funkció a miniszterelnök-helyettesé. Neve: Markó Béla. Ötödik árulás: a kettős állampolgárság. Markó Béla hosszú ideig nem tudta, hova álljon. Aztán végül is Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök álláspontját találja vonzónak. 2004. szeptember 22-én Markó Béla, az RMDSZ államelnökjelöltje sajtótájékoztatón kijelentette: meg lehetne könnyíteni a magyar állampolgárság megszerzését, de nem lehet egyetérteni a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadásával. 2004. november 24-én Markó az MTI-nek nyilatkozta: „nem elég Magyarországon elfogadni a kettős állampolgárságot, azt Romániában is el kell fogadtatni, és erre csak egy erős parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ képes”. Ez azonban nem igaz. Romániában a kettős állampolgárságnak semmi akadálya, közel egymillió, a Moldovai Köztársaságban élő román már élt ezzel a jogával – népszavazás nélkül. Különben Verestóy Attila szenátor a népszavazásban is jó üzletet szimatolt. Akkoriban az ő és a rokonai cége nyomtatta az MSZP-nek erdélyi magyarok elleni rágalmaktól hemzsegő plakátját, melynek aláírója Gyurcsány Ferenc volt. Hatodik árulás: Communitas Alapítvány. A román államtól a magyar közösség intézményeinek szánt jelentős összegű pénzügyi támogatás ennek bankszámlájára kerül. A Communitas 2008 márciusáig egyszerűen magánalapítványként működött. Mindössze 2008-ban ismerte el a kormány közhasznú alapítványként. Tíz évig Markó, később Takács Csaba elnökletével gyakorlatilag azt csinálhattak a pénzzel, amit akartak, nem volt lehetőség semmilyen társadalmi kontrollra. Nyilvános pályázatokat is csak azóta írtak ki, mióta a Krónika sorozatot indított a Communitas visszaéléseinek a felderítésére. Ma már szakosztályai vannak, pályázatokat, rendezvényeket (kivéve a nem RMDSZ Tusványosi tábort), könyv- és lapkiadást támogat, például működteti az RMDSZ-szócső Új Magyar Szót és Markó hajdani irodalmi folyóiratát, a Látót, avagy a Mentor Kiadót, amelyben Markó is résztulajdonos. Folytathatni lehetne a tanügyi törvénnyel (történelem, földrajz csak románul), az eurorégiók jelenlegi, a Székelyföldet feldaraboló térképének elfogadásával, megszavazásával (!), Románia monitorizálása idő előtti megszüntetésének a támogatásával (Frunda György), azzal, hogy az EU-ba való felvételkor az RMDSZ semmilyen kisebbségi garanciákat nem igényelt stb. Nem lehet mondani, hogy a brassói RMDSZ-kongresszuson megválasztott Markó Béla RMDSZ-elnök és szűk vezető csapata soha semmi jót nem tett a magyarság érdekében. Sok minden sikerült, főleg a szimbólumok, például a magyar feliratok és a nyelvhasználat, valamint az iskolák, székelyföldi vállalkozások anyagi támogatása terén. Az önkormányzatokban működő magyar testületek a legtöbb helyen nagyszerűen végzik a dolgukat. Azonban a magas pozíciójú vezetőket a büntethetetlenség illúziója folyamatos túlkapásokra csábítja. Belső RMDSZ-körök sérelmezik: aki az országos vezetőséget, főleg Markót, Verestóy Attilát, Frunda Györgyöt, Kelemen Hunort bírálja, annak vége, persona non grata lesz hetedíziglen, még a gyerekeitől is őrizkednek az ösztöndíjakat, kirándulásokat elosztó pártfunkcionáriusok. Az a sajtóorgánum, amely rendszeresen helyt ad bíráló hangnemnek vagy az ellentábor (MPP, EMNT, függetlenek) képviselőinek, elveszti a szövetség markába összpontosult pénzügyi támogatást. Megesik, hogy vezetőjét, bármilyen hűségesen szolgált addig, leváltják, például legutóbb Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó főszerkesztőjét egy Kincses Előd-interjúért. Nem csoda, ha a romániai magyar sajtótól nem várható tényfeltáró, kritikai szellem, a korrupciós leleplezése, annak ellenére, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) gyakori „meghívottjai” Frunda György, Verestóy Attila, Nagy Zsolt és mások. A véleménymondás szabadsága sérül, ez lehet a hetedik árulás. /Ferencz Zoltán: A hetedik és a többiek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

Az önálló erdélyi magyar felsőoktatás fontosságát igyekezett alátámasztani az Európai Parlament brüsszeli épületében február 11-én a Memento 1959 címmel rendezett konferencia. Sógor Csaba (RMDSZ) erdélyi EP-képviselő – Gál Kingával (Fidesz) közösen – abból az alkalomból szervezte a tanácskozást, hogy ötven éve, 1959-ben szüntették meg Romániában az önálló magyar egyetemet, a Bolyait, beolvasztva a román Babes Egyetembe. A rendezvény keretében levetítették Páskándiné Sebők Annának a konferenciával megegyező című dokumentumfilmjét is, amely egy sajátos perspektívából azt kívánja bemutatni, hogy a Romániában élő magyar közösség hogyan viszonyul a közelmúltjához. A film az 1959-ben bebörtönzött vagy önkéntes halált vállaló emberek példáján próbálja érzékeltetni, hogy az erdélyi magyarok hogyan élték meg az „egyesítést” – fejtette ki Sógor Csaba. Az erdélyi képviselő elfogadhatatlannak mondta, hogy a rendszerváltás után tizennyolc évvel még mindig nincs magyar kar a kolozsvári egyetemen. A 6,6 százaléknyi romániai magyarság csupán 4 százaléknyi részesedéssel rendelkezik az egyetemeken, és ezeknek csak a harmada tanul anyanyelvén – mutatott rá Sógor Csaba. /Az EP-ben az egyetemért. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

A kommunista hatalom fél évszázaddal ezelőtt erőszakos kampányt indított a kolozsvári magyar nyelvű egyetem felszámolására, melynek következményeként jött létre a mai Babes–Bolyai Tudományegyetem. A Bolyai Egyetem vezetőségének 1959. február 23-ára összehívott gyűlésén Takács Lajos rektor bejelentette, hogy a prorektor bizalmas előterjesztést fog tenni tudomásulvétel végett. Eszerint a diákság kérésére, a párt és a minisztérium döntése alapján a kolozsvári román és magyar egyetemet egyesíteni fogják. Az eseményről Brüsszelben is megemlékeztek: Sógor Csaba RMDSZ-es és Gál Kinga Fidesz-es európai parlamenti (EP) képviselő közös szervezésében, Memento 1959 címmel szerveztek nemrég ünnepi konferenciát, amelynek keretében levetítették Páskándiné Sebők Anna Memento 1959 című emlékfilmjét is. /A kolozsvári önálló magyar egyetem felszámolása. Ötven éve történt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./

A Bolyai Egyetem tízéves évfordulójának látványos megünneplése, az ebből az alkalomból az Állami Tanügyi és Pedagógiai Kiadó által kiadott emlékkönyv, melyet minden külföldi delegációnak átadtak, a Babes Egyetemmel közösen rendezett tudományos konferenciák, mind azt sugallták, hogy végleg elfogadott a két egyetem létezése Kolozsvárt. 1956-tal kapcsolatban diákok, tanársegédek letartóztatása (Dávid Gyula, Páskándi Géza, Bartis Ferenc pere), nem mutatott nyíltan arra, hogy valójában a Bolyai Egyetem elleni akció-sorozatról van szó. Az oktatás rendben folyt, a diákok vizsgáztak, hűségnyilatkozatok is elhangzottak, néhány szembenállót, mint Várhegyi István, lekapcsoltak, a kizárások is megtörténtek, mint a többi egyetemen. 1958 január elején az Előrében megjelent Takács Lajos rektor cikke Tudományos munkánk új sikerei felé címmel, melyből azt lehetett gondolni, hogy a Bolyai Egyetem ígéretes jövőnek néz elébe. Nem keltett feltűnést két román szerző 1959. február 7-én az Előrében megjelent írása, melynek címe: „A kolozsvári Babes és Bolyai Egyetemek testvéri együttműködése”. Csak később lehetett észrevenni, hogy ez a cikk is az előkészítő taktika része volt. Február 13-án kezdődött a „bolyaisták” pere Kolozsvárt, Varró János és Lakó Elemér, valamint néhány diák ügyét – a szokásos forgatókönyv szerint – közös perben hozták össze, mint a Bolyai Egyetemen működő, nacionalista csoportosulásként tárgyalható ügyeket. A per célja a Bolyai Egyetemen működő „nacionalista” csoportok „leleplezése” volt. 1959. február 15-én cikk jelent meg a bukaresti Előrében „A diákság ideológiai-politikai nevelése a Bolyai Egyetemen” címmel. Szerzője Sztranyiczky Gábor, az egyetem tanársegéde kifejtette, hogy a Bolyai Egyetem ifjúsága ki van téve a burzsoá-nacionalista ideológia állandó befolyásának. Február 19-én szintén „véletlenül” nyilvános tárgyaláson mondták ki az ítéletet a bolyaisták perében, ezen a napon kezdődött Bukarestben az RNK Diákszövetségének konferenciája, melyen a legmagasabb rangú román pártvezetők vettek részt, Gh. Gheorghiu-Dej főtitkárral az élen. A konferencián a főtitkár elítélt minden nemzeti elkülönülést. Idézte a lenini tételt, hogy a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy ne szigetelődjenek el. Ion Iliescu, a Diákszövetség országos elnöke (a Ceausescu utáni első államfő!) méltatta az RMP bölcs politikáját a „nemzeti” kérdésben, melynek eredménye a román nép és az együttlakó nemzetiségek testvéri barátsága, és kifejtette, hogy a román és a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákságnak együttes munkával, tanulással közös szakmai, tudományos, kulturális akciók szervezésével még szorosabbra kell fűzniük testvériségüket. Az oktatásügyi miniszter helyeselte az iskolák egyesítésének gondolatát. Ilyen bevezető szövegek után nem maradhatott el a Diákszövetség magyar küldötteinek egyetértő felszólalása. A kijelölt felszólaló nem térhetett ki a feladat elől. A felszólaló bolyaisták, köztük Koszti István, teljesen egyetértettek a leadott szövegekkel. A marosvásárhelyi orvosi egyetem küldöttje azt kérte, hogy a végzett magyar orvosokat küldjék az ország bármely tartományába dolgozni (később az lett a gyakorlat, hogy a magyar végzetteket, orvosokat, tanárokat, olyan Kárpátokon túli félreeső területekre helyezték, ahova a románok sem akartak menni, a román végzetteket pedig főleg magyar városokba, körzetekbe nevezték ki). Mindez hozzátartozott az asszimilációs politikához és a magyar értelmiség szétveréséhez. /A Bolyai egyetem és a Babes egyetem kényszerházassága 1959-ben – Részlet Katona Szabó István A nagy hazugságok kora (1948–1968) című készülő önéletrajzi kötetéből. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./

Szabédi öngyilkosságának /1959. április 18./ híre már másnap elterjedt, a nyugati rádiók is bemondták. Felháborodást keltett, mert mindenki tudta, hogy összefüggésben van a Bolyai Tudományegyetem erőszakos beolvasztásával. A pártvezetés a szokásos módszerrel Szabédi hitelességét lejártó eszközöket terjesztettek. Az egyik szerint nyelvészeti munkájának elutasítása a szakemberek részéről váltotta ki tettét, de azt is kimutatták, hogy családjában történt már öngyilkosság. Nyilvános gyűlésen kellett elítélni Szabédi „meggondolatlan, pártellenes cselekedetét”. Marosvásárhelyen Szabó Lajosnak kellett elítélnie Szabédit, aki közismerten jó barátja volt. Neki a Színművészeti Főiskola igazgatójaként kellett vállalnia ezt méltatlan feladatot. Tragikus veszteségnek minősítette, nem fűzött hozzá politikai magyarázatot. Erre megszólalt egyik előadó az asztalnál, szemére vetette és köntörfalazásnak minősítette, hogy Szabó Lajos nem foglal nyíltan állást Szabédival és életművének hibáival szemben. Inkább senki nem mondott semmit, kitért a válasz elől. Katona Szabó István készülő emlékiratában felidézte, hogy Balogh Edgár előtt szóba hozta Szabédi öngyilkosságát. Balogh Edgár elmondta, hogy találkozott Szabédival néhány nappal halála előtt, nagyon rossz hangulatban volt s azt mondta neki: „Neked könnyű, mert gyermekeid vannak! Sajnos, nem értettem elszólását, nem sejtettem, mire készül, pedig talán meg tudtam volna győzni. Mert semmi oka nem volt – magyarázta Edgár – a dolgok jól alakulnak. Megmarad a két egyetem önállósága, már fel is terjesztettük a legfelső vezetéshez. Szegény Laci nem hitt a jövőben, nem bízott eléggé a pártban.” Katona Szabó István nem látta értelmét vitatkozni vele, hiszen ő minden pártdöntésnek kereste a jó oldalát. Újvári Ferenc jelen volt Szabédi temetésén, melyet civilruhás szekusok egész csapata tartott szemmel. Katona Szabónak eszébe jutott, amit Szabédi mondott, a Luka-ügy után: „úgy érzem, mintha egy mozdony közeledne felénk, hogy elsöpörjön kíméletlenül.” Luka László megbélyegzése után törölték a szervezeti szabályzatból, hogy a Vasgárda tagjai nem lehetnek a Román Munkáspárt tagjai, ezután ezrével léptek be volt vasgárdista fiatalok. Fokozatosan Ceausescu kezébe került a párt középvezetésének irányítása. Mogyorós Sándor pártvezető kijelentette, hogy a Bolyai Tudományegyetem létesítése a magyar reakciónak és nacionalista erőknek tett engedmény volt. Április végén, amikor kiderült, hogy végleg megszületett az új egyetem Babes–Bolyai elnevezéssel, még egy tanár öngyilkos lett. Molnár Miklós, a közgazdasági karról. Május elején újabb megdöbbentő öngyilkosság történt, a Bolyai Egyetem beolvasztása miatti tiltakozásul, Csendes Zoltán prorektor, aki kezdettől részt vett az „egyesítési” tárgyalásokon, feleségével együtt lett öngyilkos. Ő már tisztában lehetett azzal, hogy valójában miről van szó, mert ekkor már kiderült, hogy minden szakon, kivéve a magyar nyelv és irodalom tanszéket, a magyarnyelvű oktatás egyharmadára csökkent. Sőt a jog és közgazdasági karon csak román nyelvű oktatás maradt. Szó sem volt két egyenrangú, önálló egyetem működéséről. Ezt nem akarta vállalni Csendes Zoltán prorektor, ez ellen tiltakozott Szabédi módjára. Közben külön bizottság vizsgálta a magyar irodalomtörténeti szakon előadó tanárok jegyzeteit. A bizottság tagjai a Központi Titkárságban működő „az együtt élő nemzetiségek problémáival foglakozó bizottság” két küldötte, Vécsey Károly és Blénesi Ernő élesen bírálta Szigeti József és Jancsó Elemér „nacionalista”, értékmentő munkásságát. Tanulmányuk az Igaz Szóban jelent meg májusban. Vécsey minden kormányt és irányzatot hűségesen kiszolgált az államosítástól az összevonásokig. Blénesi Ernő az Előrénél lett főszerkesztő-helyettes. Csendes Zoltán a statisztika professzora, prorektor, országosan elismert szakember volt a maga területén. Kiváló tehetség volt. (Részlet Katona Szabó István A nagy hazugságok kora (1948–1968) című készülő önéletrajzi kötetéből) /Ötven éve történt. A kolozsvári önálló magyar egyetem felszámolása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./

Az országosan zajló intézményi átszervezések és személyi tisztogatások a Bolyai Tudományegyetemet is érintették. 1950-ben a magyar egyetemen is megszűnt a pedagógiai és pszichológiai, valamint a filozófiai kar, 1951 őszén pedig a klasszika-filológia tagozat; ugyanekkor azonban létrehozták a Babes és Bolyai egyetemek jogi karaiból, valamint az utóbbi egyetem gazdaságtudományi karából a Jog- és Közgazdaságtudományi Főiskolát – azután két év múlva megszüntették. 1950 őszén megszüntették a két évvel korábban létrehozott önálló Magyar Művészeti Intézetet, létrehozva helyette a magyar és román tagozattal rendelkező, illetve vegyes tannyelvű Színművészeti, Képzőművészeti és Zeneművészeti Intézeteket. Az 1953/54-es tanév kezdetén nem hirdettek felvételit a kolozsvári Mechanikai Intézet /egyetem/ magyar tagozatára, aminek következtében megszűnt a magyar nyelvű mérnökképzés. Hasonló sorsot szántak a magyar nyelvű agrármérnök képzésnek is: 1955 őszén a Mezőgazdaságtudományi Intézet magyar tagozatára sem hirdettek felvételt. /Vince Gábor Ötven éve szűnt meg a Bolyai Egyetem. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 4./ A tanulmány közlését folytatják a következő számban.

Nemzeti érdek a magyarság lelki, szellemi és gazdasági erejének, lélekszámának gyarapítása, a véderő fenntartása és erősítése, a határokon átívelő közös nemzetstratégia megfogalmazása. Az SZDSZ és médiabirodalma viszont nevetségessé próbálta tenni azokat, akik már évtizedekkel ezelőtt a népességfogyásról beszéltek. Szabályos hadjáratot indított a magyarság szent jelképei és szimbólumai ellen. A Szent Korona micisapka vagy tökfödő, Szent István jobbja „tetemcafat”, a magyarság „bűnös nemzet”, „utolsó csatlós”, a magyar történelem „téves döntések terepe”, a turul „dülledt szemű tojószárnyas”, Jézus „zsidó fattyú” az Árpád ház zászlaja pedig „nyilas” jelkép, sorolta Borbély Zsolt Attila. Az SZDSZ a nemzeti integrációt és a Kárpát-medencei szintű magyar nemzetstratégia megfogalmazását gátolta: előbb az alapszerződések megkötését szorgalmazta a határon túli magyar nemzetrészek explicit tiltakozása ellenére, ellene szavazott a státustörvénynek, majd gátlástalanul kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen. Erdélyben egy maroknyi kvázi-liberális csoport támad időnként a nemzeti oldal ellen, minden társadalmi támogatottság nélkül. 1992-ben aláírást gyűjtöttek az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa által ellenszavazat nélkül elfogadott autonómianyilatkozat, az ún. Kolozsvári Nyilatkozat ellen. 1997-ben ugyanezen csoport több tagja a Bolyai Egyetem létrehozása ellen foglalt állást, gyűjtöttek aláírást az Erdélyben egyébként nem létező antiszemitizmus ellen s akcióztak, midőn az Erdélyi Magyar Ifjak nem engedték be az SZDSZ-es Eörsi Mátyást Bocskai István szülőházába. Most György Attilát támadják, aki írt róluk és arról a Demszky Gáborról, aki kitüntette a békés ünneplő embereket kardlapoztató, ellenük lovasrohamot vezénylő és szemeket kilövető Gergényi Pétert. Többen aláírásukkal biztosították György Attilát támogatásukról és elismerésüket fejezték ki Kozán István, a Hargita Népe főszerkesztőjének, aki közölte György Attila „Liberálisok” című írását. Egyben arra kérik, hogy ne engedjen az álliberális nyomásnak, a „civil tiltakozók” elhatárolódási igényének, a baloldal jól ismert szalámitaktikájának. /Borbély Zsolt Attila: György Attila védelmében. = Erdély.ma, márc. 12./

Az egyik székelyföldi napilapban az erdélyi jobboldal egyik emblematikus publicistája radikális hangvételű írásban emlékezett meg a magát liberálisnak nevező magyarországi oldalról. Erre reagálva az egyik, liberálisként számon tartott portál megszervezte az első nagy erdélyi elhatárolódási versenyt. A nagyoktól (Élet és Irodalom, Magyar Narancs – Mancs meg a többiek) ellesett, harcosan radikális hangvételű filippikában ostorozzák az említett írás szerzőjét, és a cikktől való elhatárolódásra szólították fel a napilap főszerkesztőjét. Az ostorozásból természetesen nem hiányozhat az ilyenkor szokásos nácizás. És persze ott van a jeles pesti orgánumok által meghonosított aláírásgyűjtés is, amelyet civil kezdeményezésként hirdettek meg, és amelyben lehetővé teszik, hogy minden szimpatizáns osztozzon harcos proletár dühükben. A másik oldalon egy jobb oldali portál meg a szerző mellett kezdett hasonló akcióba. Az inkriminált publicisztika nem tekinthető náci írásnak. Éppen a balliberális oldal szokta ostorozni a jobbosokat azzal, hogy „importálják a megosztást”. Erre most ők honosítják meg ezt, holott Erdélyben inkább valami mellett szoktak aláírni – lásd a Bolyai Egyetem melletti aláírásgyűjtési akciókat. /Balogh Levente: Elhatárolódók. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./ Előzmény: György Attila cikkét, az ellene megfogalmazott állásfoglalást és Borbély Zsolt Attila írását együtt hozta: Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 16.

Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselője elmondta, az erdélyi magyar képviselők számára az Európai Parlamentben van mozgástér. Nem csak panaszkodni és várni kell, hogy a Nyugat megoldja a problémákat. „Meg kell tanulnunk meggyőzni a románokat és a nyugatiakat is arról, milyen jó nekik az, ha vigyáznak ránk, hogy nehogy kivesszünk, nehogy elfelejtsük az anyanyelvünket” – jelentette ki Sógor Csaba. Az elmúlt másfél év alatt sok mindent sikerült bemutatnia Erdélyről az Európai Parlamentben: a marosvásárhelyi Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színháztól a csíkszeredai Borsika gyermek-táncegyüttesig, a Markó Béla, Egyed Péter, Tompa Gábor, Smaranda Enache és Tánczos Vilmos által tartott Élő Erdély című konferenciától kezdve egészen a Bolyai Egyetem megszüntetéséig. Sógor Csaba a soknyelvűség kérdésében az Európai Néppárt munkaügyi bizottságában dolgozott véleményezőként. Több mint ötven módosító indítványa volt, jelenlét szempontjából az első helyen állt a román és a magyar delegáció tekintetében. Csak akkor lehet eredményes munkát végezni, ha az ember minden ülésen következetesen jelen van. Napirend előtti felszólalásainak többsége a kisebbségi jogok és az emberi jogok, az autonómia és az anyanyelvhasználat kérdéséhez kapcsolódott. A képviselő vallja, „az a legfontosabb feladatunk, hogy ne hősi halottai, hanem hősi túlélői és haszonélvezői legyünk az uniós csatlakozásnak”. Ugyanakkor unión kívüli szövetségeseket is kell keresni az autonómia kérdésében. /Ferencz Zsolt: „Ne hősi halottjai, hanem hősi túlélői legyünk a csatlakozásnak” Beszélgetés Sógor Csabával, az RMDSZ EP-képviselőjével. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Tófalvi Zoltán 1944. március 24-én született Korondon. A marosvásárhelyi tanárképző főiskola után a kolozsvári tudományegyetemen is szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később az A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, 2007. augusztusi nyugdíjazásáig az RTV magyar adásának szerkesztője, számos jelentős kötet szerzője. Tófalvi Zoltán riporter, kutató, történész, monográfus, író. Úgy látja, hogy a 45 éven át tartó diktatúra elnyomó gépezetének belső mechanizmusát ismerjük a legkevésbé. A politikai perek tanulmányozása, magyar nyelvre való átültetése, a túlélők visszaemlékezéseivel való „összeszikráztatása” során megdöbbentő esetekkel találkozott. Ilyen például Boros Sándor fogdajelentése Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészről. Boros Sándor Mészáros Gyula ÁVH-s tiszt ötlete alapján – a tervet hivatalosan Nagyváradon egyeztették a Szekuritátéval – vállalkozott arra, hogy megjátssza a szökést és felkeresi Sass Kálmán ismerőseit, és így felderítik „egy nemzetközi kémhálózat” szálait. A Szekuritáté még a román-magyar határon is átszöktette, hogy az ottani „szálakat” is felgöngyölítsék. Boros Sándor állítólag Vajdahunyadon él. Tófalvi megjelent köteteivel a tizenkét kivégzett, a mintegy ezerötszáz bebörtönzött erdélyi magyar rehabilitációjához szeretne hozzájárulni. A „hazaárulási perek” sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben – tehát 50 éve – megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot – köztük Páskándi Gézát, Dávid Gyulát, Varró Jánost, Lakó Elemért, Péterffy Irént, Páll Lajost, Várhegyi Istvánt, Nagy Benedeket, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Vastag Lajost – zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. 1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Hogy ez nem sikerült, az igen jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. Tófalvinak van némi szerepe abban, hogy kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi mártírok nevei, hogy Budapesten a 301-es parcellánál le lehet róni a kegyeletet az erdélyi magyar kivégzettek, meghurcoltak előtt. Azt is sikerült tisztáznia, hogy az 1956-os forradalom leverése utáni magyarországi kivégzettek közül nyolc erdélyi volt. Az első két kivégzett is erdélyi volt: a marosvásárhelyi származású Dudás József és a Széna tér legendás parancsnoka, Szabó bácsi. Őket a fellebbezési jog megtagadása mellett 1957. január 19-én végezték ki. Az erdélyi települések közül 1956 eszméiért Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot: Budapesten két marosvásárhelyi származásút végeztek ki, Romániában pedig három Marosvásárhelyhez ezernyi szállal kötődő értelmiségit: a nyolc nyelven beszélő Orbán Károly földbirtokost, báró Huszár József földbirtokost, és dr. Kónya István-Béla ügyvédet, aki a Református Kollégiumban érettségizett. /Bölöni Domokos: „Akit a földre taposnak... ” Tófalvi Zoltán újabb pászmái. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./

Április 4-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében rendezte meg évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Először szakmai fórumot tartottak, azt követte a közgyűlés, végül ünnepélyes keretek között kiosztottak tizenhárom EMKE-díjat mindazon személyek között, akik különböző területeken kifejtett munkájukkal, művészeti pályafutásukkal Erdély-szerte jelentősen hozzájárultak a hazai magyar kulturális élet gazdagításához. A szakmai fórum keretében vetítették Páskándiné Sebők Anna és a Tofilm Stúdió Memento 1959 című tizenkilenc perces kisfilmjét, amely Sógor Csaba EP-képviselő felkérésére készült a Bolyai Egyetem felszámolásáról. Tavaly megalakult a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal, amely konkrét feladatokat fogalmazott meg erre az évre: információs rendszer kialakítását helyi kulturális honlapok alapján, eseménynaptár elkészítését, kutatómunkát, képzés- szervezést, közös fesztiválok lebonyolítását. Elnöki beszámolójában Dáné Tibor Kálmán, többek között, kiemelte a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus által nyújtott segítséget, amely a 71 társszervezettel és 17 fiókszervezettel rendelkező EMKÉ-t védőszárnyai alá fogadta. /Ördög I. Béla: Évi számadás kulturális értékeinkről az EMKE-nél. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./

Életének 72. évében Budapesten elhunyt Lászlóffy Aladár /Torda, 1937. máj. 18. – Budapest, 2009. ápr. 20./ József Attila- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító és szerkesztő. Lászlóffy Aladár első írása 1946-ban, a Dolgozó Nő folyóirat gyermekmellékletében jelent meg. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Egyetemen 1959-ben szerzett magyar irodalom szakos oklevelet. 1960–1961 között az Állami Könyvkiadónál, 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében dolgozott, 1962–1969 között a Napsugár című gyermeklap szerkesztője, 1970-ben pedig rövid ideig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó főszerkesztője volt. 1982-től a kolozsvári Utunk irodalmi hetilap, illetve az Előre bukaresti napilap munkatársa. 1990 után a kolozsvári Helikon irodalmi lap szerkesztőségi tagja és a Korunk folyóirat munkatársa volt. 1994 után meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet oktatott. Kossuth-díjat 1998-ban kapott, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és a Románia Csillaga tiszti fokozatával is. Az elmúlt évtizedben többnyire Budapesten élt. /Elhunyt Lászlóffy Aladár. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./

Értelmiség és politikum címmel interdiszciplináris konferenciát szerveztek Kolozsváron az idén 18. alkalommal megrendezett Szabédi Napok keretében. Az EMKE, a Korunk Stúdió valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága szervezésében rendezett konferenciának az volt a célja, hogy „a mába hozza” Szabédit, életútjának az üzenete ugyanis a jelenünkre is érvényes. Idén Értelmiség és politikum gyűjtőcímen tartottak előadásokat, emlékezve a magyar intézményes felsőoktatás beolvasztására, továbbá Szabédi öngyilkosságára. Bálint Bencédi Ferenc unitárius püspök házigazdaként üdvözölte a résztvevőket. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, ötven év után is probléma, hogy nincs önálló magyar egyetem: ,,igenis szükség van önálló magyar egyetemre, igenis szükség van kulturális autonómiára”. Távlati célja az EMKE-ház központtá alakítása, méghozzá állampénzen működtetett irodalomtörténeti kutatóközpontot képzel el. Varga Andrea történész a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének hátteréről tartott előadást a román levéltári dokumentumok tükrében. A kisebbségi túlélés fő kérdésének tartja az anyanyelven való diplomaszerzés és a szakmai érvényesülés lehetőségét. A multikulturalizmusra fogott kitartó félrevezetésre hívta fel a figyelmet. Pomogáts Béla az irodalom látszólagos vereségéről tartott előadást, az 1956–1960 közti időszakban vizsgálta az irodalom és a nemzetpolitika viszonyát. Véleménye szerint történelmünkben az irodalomnak nem egy alkalommal kellett vállalnia a megtartó szerepet. Mindez megalapozta az irodalom felelősségét és méltóságát. A huszadik századi Erdély költői és politikai programjairól Markó Béla beszélt. Kós Károly transzszilvanizmusát és autonómiaprogramját Markó ma is érvényesnek tartja. Kántor Lajos Szabédi életútját ismertette Strasbourgtól Szamosfalváig. Dávid Gyula A hatalom célkeresztjében címmel Szabédinak a pártapparátussal és a Szekuritátéval való nézeteltéréseit mutatta be. A Szabédi-dosszié a mai napig ismeretlen, nem tudni, mettől meddig figyelték meg, és milyen jelentések futottak be róla. /Jakab Judit: Szabédi Napok tizennyolcadszor. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./

A magyar felsőoktatási igények terén segítséget jelent a hálózati rendszerben működő Sapientia EMTE és a Partium Egyetem. Romániában magánintézetként működő, valójában a magyar állam által fenntartott alapítványi egyetemekről van szó. Nyolcszáz magyar végzős középiskolás 55 százaléka nyilatkozta nemrég a Partiumban, hogy magyarul szeretné folytatni tanulmányait az egyetemeken, s mindössze hat százalékuk pályázik arra, hogy magyarországi intézményekben tanuljon tovább, derült ki egy felmérésből. Az Erdélyben magyarul érettségiző és közülük továbbtanulni kívánóknak alighanem a fele vagy még nagyobb hányada magyarul folytatná tanulmányait, ha tehetné. Azonban a magyar hallgatók csupán harmada tanul anyanyelvén. Itt szűk keresztmetszetről, asszimilációs kényszerhelyzetről van szó. Örömhír, hogy Marosvásárhelyen tovább erősödik a magyar műszaki képzés. Ennek újbóli megjelenése kimondott vívmány, és a Sapientia stratégáit dicséri. A mérnöki képzésből tiltotta ki ugyanis elsőnek a magyarul tanulókat a homogenizálásra törekvő hatalom, amikor a kolozsvári almérnöki intézetben 1954-ben felszámolta a magyar tagozatot. Következett az agronómiai magyar oktatás elsorvasztása. Legújabb hír szerint Kolozsváron a Sapientia gondoskodik az egyik legfájóbb hiány orvoslásáról is: jogászképzést indít magyar nyelven. Annak elsorvasztása volt a valamikori beolvasztott Bolyai egyetemi-maradvány sorozatos megcsonkításának egyik legbotrányosabb fejezete. /B. Kovács András: Haladás és egy helyben topogás (Egyetem-ügy). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./

Kányádi Sándor költő 80 éves, 1929. május 10-én született Nagygalambfalván. Beiratkozott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben. 1955-1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt. /Kányádi Sándor ma 80 éves. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 11./

1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Ez nem sikerült, és ez jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. 1989 után levéltári dokumentumok alapján kezdte kutatni sorsukat Tófalvi Zoltán, ma is ezt tartja legfontosabb feladatának. Május 8-án mutatták be Marosvásárhelyen az erdélyi hazaárulási perekről szóló sorozatának II. és III. köteteit, amelyek az érmihályfalvi csoport, illetve a Dobai-per történetét taglalják. A Dobai-perben életfogytiglani kényszermunkára ítélt, ma is kiváló memóriájú Varga László marosvásárhelyi református lelkész Páskándi Gézának a szamosújvári börtönben fejben megfogalmazott versét mondta el megrendítő hatással. A „hazaárulási perek”-sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. A mintegy tíz kötetre tervezett sorozat, a romániai politikai perek monografikus bemutatása igen jelentős vállalkozás. /Damján B. Sándor: Ötvenhat mártírjai. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./

Kilencven évvel ezelőtt, 1919. május 12-én a megszálló román hadsereg (egy évvel a trianoni békediktátum előtt!) erőszakkal felszámolta a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemet. Riesz Frigyes világhírű matematikus, aki akkor a kolozsvári egyetem professzora volt, erről levélben (amelyet egy angol tiszttel juttatott ki Erdélyből) számolt be öccsének: „A román megszálló hadsereg katonái „elvettek tőlünk minden lehetőséget, hogy a kinti világgal kommunikáljunk. […] Február vége óta egyáltalán nincs semmi postám, azóta, amióta ebben a ketrecben vagyok. Nincsenek újságok, kivéve az ittenieket és néhány román újságot, sőt még tudományos magazinokat sem kapok!” Május 12-én „a katonai erők, mialatt az órák folytak, váratlanul körülvették az egyetemet, a tanárokat kiutasították az intézményekből, a tudományos felszerelésünket lefoglalták, kb. 2500 diákot azonnali felfüggesztéssel kiszórtak az egyetemi életből!” A megsemmisített Ferenc József Tudományegyetem világszintű intézmény volt, tanárainak többsége elismert szaktekintély, akiknek munkáira ma is gyakran hivatkoznak elismert kutatók. Így Riesz Frigyes, Haar Alfréd, Farkas Gyula, Fejér matematikusok eredményeit ma a világ minden egyetemén tanítják. A tanárok többsége elhagyta Erdélyt, és a Szegeden 1921-ben alapított (akkori szóhasználatban: ideiglenesen oda menekített) egyetemen folytatták tevékenységüket. A tanárok egy része 1940-ben visszatért Kolozsvárra, az újraindított egyetemre, és 944 őszén helyükön maradtak, megkezdték a tanévet. Ennek ellenére a királyi rendelettel 1945-ben megalapított magyar egyetem, amely később felvette a Bolyai nevet, már új egyetemnek számítható. Idén a Bolyai egyetem felszámolásának is kerek évfordulója van: éppen 50 évvel ezelőtt, 1959 tavaszán, már sokkal rafináltabb módszerekkel ugyan, de ténylegesen megsemmisítették. Két magyar egyetem felszámolása négy évtized alatt joggal tekinthető szellemi holokausztnak. 1990 tavaszán valaki azon méltatlankodott, hogy mit akarnak megint ezek a magyarok, hisz Bolyai Egyetem soha nem is létezett. Ugyanabból a szennyes talajból táplálkozik az ilyen vélekedés, mint a holokauszt tagadásáé is. Jó lenne, ha minden év májusában megemlékeznének erről a szomorú eseményről, abban a reményben, hogy hasonló barbár cselekedet többé nem fordul elő. /Kása Zoltán: Szellemi holokauszt. Két egyetem lerombolásának évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./