Első benyomásai vegyesek Brüsszelről, mondta Tőkés László. A kiterjedt fordítói hálózat révén bámulatos tökélyre vitték a többnyelvűséget. A plenáris üléseken minden szöveget huszonkét vagy huszonhárom nyelvre fordítanak szinkronban, és minden hivatalos dokumentum rekordidő alatt jelenik meg valamennyi hivatalos európai nyelven. Az erdélyi magyar képviselők magyarul szoktak megszólalni Brüsszelben, egyedül Csibi Magor beszélt románul. Az Európai Parlamentben a nyelvi jogok biztosítottak. Tőkés László úgy érzi, fogaskerék itt mindenki egy jól előkészített döntéshozói, szavazói gépezetben. Gyaníthatóan háttéralkuk, lobbik révén kitervelt határozati eredmények születnek egyfajta globalizmus jegyében. Eldöntik, hogy Európa-szerte hogyan vágjanak le egy disznót, vagy milyen csapot használjanak a vendéglátóiparban. Az integrált döntések közepette eltörpül egy-egy ország súlya, jelentősége. Tőkés Lászlónak meg kellett győződnie arról, hogy tizenvalahány évig az Európai Unióban nem volt erdélyi magyar érdekképviselet. Közismert, hogy ezen a téren a magyarországi EP-képviselők végeztek úttörő munkát. Az csak kivétel, hogy Kónya-Hamar Sándor képviselő a Bolyai Egyetem helyreállítására vonatkozó kezdeményeséssel élt, ami elismerésre méltó. Winkler Gyula a gazdasági fejlesztési régiók átalakításának a szükségességéről szólt, azonban egyetlen célzást sem tett a székelyföldi régió kialakításáról. Az RMDSZ EP-képviselői lépten-nyomon nyilatkozzák, hogy támogatják Tőkés felvételét a Néppártba, de ennek hivatalosan semmilyen jelét nem adják. /Makkay József: Új tárgyalásokra hívja az EMNSZ az RMDSZ-t. Interjú Tőkés Lászlóval. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 6./

A HírTV Ősök tere műsorában: Stefano Bottoni és Vincze Gábor kisebbségkutatók a Magyar Autonóm Tartomány ellentmondásos históriáját boncolgatták. A szovjet tanácsadók tervei alapján létrehozott MAT 1952–1960 között létezett, és területe nagyjából egybeesett Székelyföld tradicionális határaival. Amíg az erdélyi magyarság véleményformáló rétege a két világháború között a román államra való felesküvés megtagadásával, passzív rezisztenciával, magyarországi irányultságával a revízióban reménykedve szervezte életét, addig Erdély egészének újbóli Romániához csatolása után a hatalmi pozícióba jutott magyar vezető réteg maga vállalkozott a román államkeretbe való beilleszkedés végrehajtására. A Bottoni–Vincze-beszélgetés újrafogalmazta azokat az érveket és ellenérveket is, amelyek a MAT születésének pillanatában keletkeztek. A MAT létrehozását a legtöbben azért marasztalták el, mert ezzel úgymond elárulták a Székelyföldön kívüli szórvány- és a határzóna tömbmagyarságát, s elősegítették Kolozsvár végleges elrománosítását, ellehetetlenítették magyar kulturális központi szerepét. Sylvester Lajos szerint ezt az aspektust túlhangsúlyozzák: ha nincs MAT, akkor sem szűnik meg az erdélyi magyarságra nehezedő nyomás, az etnikai összetétel fellazítása, s bizonyosra vehető, hogy Székelyföldnek a MAT idejére eső lélegzetvételére sem került volna sor. A szabad anyanyelvhasználat, az anyanyelvi iskolahálózat kiépítése, a hagyományokra alapozott közművelődés széles körű gyakorlása ábránd marad. Ebben a kérdésben tökéletesen eligazít az, ami a MAT felszámolása (1960) után bekövetkezett: Kádár János romániai látogatása után megszüntették a Bolyai Egyetemet, a Brassó által bekebelezett Háromszék magyar lakossága brutális és nyílt elnemzetlenítésre ítéltetett, beindult a tanügyi reform (1948) és a MAT idejében kialakított magyar iskolahálózat románosítása. És tetőzött az erdélyi magyarság elárulása a magyarországi vezetés részéről: elkezdődtek az 1956 miatti leszámolások. Hiba lenne, ha a MAT-ban csak a felszámolását indokoló hatalmi érveket mondanák, voltak-vannak az autonómiatörekvésekben ,,használható" elemei is. /Sylvester Lajos: Autonóm tartomány – autonómia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./

Megjelent A sztálinizmus irodalma Romániában /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2007/ című tanulmánykötet, Balázs Imre József szerkesztésében. A tanulmányok a kolozsvári Sapientia – Kutatási Programok Intézete támogatásával készültek. A kötetről Szőcs István fejtette ki véleményét. Gheorghiu-Dej látszólagos sztálinizmusának titkai a mai napig feltáratlanok. Miként volt lehetséges, hogy míg az összes szovjet csatlósállamban a moszkovita frakció, amelyik a háború éveit Moszkvában vészelte át, kinyírta a honi gárdát, azokat, akik odahaza harcolták és szenvedték végig a fasizmus korszakát; ez alól az egyetlen kivétel volt Románia, Lásd a Pauker-Luca ügyet. A román kommunista vezetés titokban már 1953-ban létrehozott egy olyan szervet, amelynek feladata volt titokban elhárítani a szovjet befolyást, ahol csak lehet. Gheorghiu-Dej rendszere „ellensztálinizmus” volt, erős nemzeti vonásokkal. A korszak íróinak helyzetéről, életéről kellett volna többet írni, jegyezte meg Szőcs István A sztálinizmus irodalma Romániában című tanulmánykötetről, ehelyett olyan személyekről esik szó a tanulmánykötetben akiknek inkább kuriózumgyűjteményekben volna helyük, mint például a Fáskerthyeknek, az Aszódiaknak. A kötet szerzői „egybemossák az írókat nem is a műkedvelőkkel, hanem egyrészt a kontárokkal, másrészt a közművelődés hivatalsegédjeivel. ”A mai kritikusoknál ilyen őrszavak szerepelnek, mint referencia, kód, trend, retorika, munkás-szubkultúra stb., ugyanúgy alkalmazzák a divatos filozófusok vagy „antropológusok”, megállapításait, mint régebben a marxista szerzőket, „nem az elemzés kiindulópontjaként, hanem védőmázként bevonva vele a szöveget” – állapította meg Szőcs István. Nagy István munkásíró „nem csak íróként volt kreatúra. Mint ‘munkáshős’, munkásértelmiségi, majd mint kommunista közéleti személyiség is kreatúra volt. ”1956 kora őszén Szőcs István olvasta Nagy István egyik cikke korrektúralevonatában ezt a kitételt: A trianoni határ azért igazságtalan, mert azontúl is élnek – románok!... E mondatot aztán a cenzúra törölte, Herédi Gusztáv figyelmeztetésére. Nagy István egy alkalommal nem találta megfelelőnek Méliusz József versét, ezért kiegészítette: Leplezzétek le / leplezzétek le / az imperiálistákat / az imperiálistákat. Utána Szőcs István izgatottan várta: mit fog szólni Méliusz a verse megfejeléséhez? Semmit sem szólt, sőt, így vette fel következő kötetébe. És Nagy Istvánt kinevezték a Bolyai Tudományegyetem rektorává! Majd „kinevezték a Román Tudományos Akadémia tagjává, mint magyar szellemi nagyságot!”A tanulmánykötet szerzői „a diktatúrakorszak jellemzésénél éppen a kisebbségi mivoltból indulnak ki, azon belül is a primitivizmus és a parodizálás érdekli őket”. Ha meg akarja érteni az ember, hogy mi a sztálinizmus, akkor a diktatórikus korok legjellemzőbb közös vonásainak bemutatásával kell kezdeni, nemcsak az írók, költők szövegeinek felidézésével, fejtette ki véleményét Szőcs István. „A kisebbségek és a diktatúra viszonya mindig is sajátos volt, különbözött a diktatúra és a többség viszonyától. ” „A magyar kisebbségi politizálás félezer éves hagyománya az egy hazáért két pogány közt helyzet. ” A „második világháború után a magyar nemzetiségi „végeken”, amikor éppenséggel a sztálinizmushoz kellett védelemért folyamodni a poszt-kisantant szomszédság ellenében, amely végül is szintén csak minimálisnál kevesebb oltalmat szándékozott nyújtani. ”A tanulmánykötet „szenvtelen tárgyilagossággal foglalkozik a sztálinistának nevezett korszak irodalmával”. A „tárgyilagosság azonban nem meggyőző, mert nincs mögötte megértés, beleérzés, sem a korba, sem a szerzőibe. ” Hogyan voltak képesek így írni ebben a korban? A válasz: „így kellett, mert így lehetett.” „Kisebbségi irodalomra a rendszernek is szüksége volt, mert bizonyítani is kellett: lám, ezek itt lent – féltő gondoskodásunk alatt – élnek! És a kisebbségnek is szüksége volt irodalomra, mint annak jelzésére, hogy akárhogy is nézünk már ki, de azért még vagyunk. ”/Szőcs István: A múlt idők setét virága I. = Helikon (Kolozsvár), jan. 25., II. – febr. 10., III. – febr. 25./

Kónya-Hamar Sándor a nemrég megjelent 2007 legyen VALÓBAN az egyenlő esélyek éve a Babes-Bolyai Egyetemen! című könyvben közzétette a 2007. október 9-i brüsszeli közmeghallgatáson elhangzottakat. A közmeghallgatást megelőzte Kónyának az Európai Parlamentnek benyújtott írásbeli nyilatkozata, amely elítélte Románia elutasító, diszkriminatív magatartását a Bolyai Egyetemmel kapcsolatban. Kónya-Hamar Sándor szerint a Bolyai Tudományegyetem jogilag nem szűnt meg, ugyanis a királyi dekrétumot egy szakminisztériumi parancs próbálta érvényteleníteni. Jogi értelemben ez semmisnek mondható. Max van der Stoel maga is belátta, hogy a multikulturalitás megvalósítása ebben az intézetben teljesen kudarcot vallott: 2003. februárjában írt utolsó levelében kudarcnak minősítette azt, ami a Babes–Bolyain történt, és Marga professzortól, az egykori, valamint az újonnan megválasztott rektortól is megvonja azt a jogot, hogy arra hivatkozzék, miszerint Európában modellként kezelik a Babes–Bolyai multikulturalitását. A 2007. évi közmeghallgatást Kónya szervezte, meghívta a román kormány képviseletét, a Babes–Bolyai tanári karának román képviseletét is, azonban a román meghívottak közül mindössze Gabriel Andreescunak volt mersze eljönni. Az RMDSZ-nek a 1996 és 2000 között, az első kormánykoalícióban való részvétének egyik feltétele volt, és Ciorbea akkori miniszterelnök ígéreteként ez a kormányprogramban tételesen szerepelt, 1997 márciusában Budapesten is azt nyilatkozta, hogy lesz állami magyar egyetem Romániában. A kormányrendeletet azonban Basescu mostani államfő és Berceanu nem támogatták. 1997-ban új elképzeléssel álltak elő: a Petőfi–Schiller Egyetem ötletével. Pénzt különítettek el rá, különbizottság alakult. Amikor látták, hogy a Radu Vasile-kormány sem tartja be a szavát, akkor 1998. júniusában négyen benyújtották az első törvénytervezet-változatot. Végül a parlamenti szakbizottság elfektette, a törvényhozási ciklus végéig nem dolgozta ki a törvénytervezettel kapcsolatos jelentést. Később újabb gond jelentkezett: a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tanári kara és magyar illetékesei a saját hatáskörükbe követelték ezt a kérdést. Nyilvánvaló, hogy az egyetem újraindításához nem volt kellő politikai akarat. Azonban ami történt a Babes–Bolyain magyar tanári közösségi szinten, azért is vállalni kell a felelősséget. Több magyar egyetemi tanár eljött Brüsszelbe, vállalta a kockázatot. De hol vannak a fiatal tanárok? Magyari Tivadar például, akinek ellenlobiját fölhasználta Bocsan, az akkori rektor, az Európai Parlamentben. Magyarit hozta fel példának, hogy íme a magyar szakmának és a magyar közösség bizonyos rétegének nem kell az, amit az erőszakos, szélsőséges radikális magyar politikus akar. Ezek a fiatal tanárok féltették állásukat. A Babes–Bolyai magyar tanári karának tanácsa kijelentette, hogy őket Hans Péterék nem képviselik. Emiatt Pöttering, az Európai Parlament elnöke tartózkodó és kiváró álláspontra helyezkedett. Az egyetem ügyében egyet kellett volna értenie az RMDSZ csúcsvezetőségének, a szakmának, az ifjúsági szervezeteknek, a civil szervezeteknek, hangsúlyozta Kónya. Kónya Hamar Sándor ezt a könyvet tavaly december 18-án bemutatta az Európai Parlamentben, a dedikált példány átadásával szimbolikusan átadta az ügyet is Sógor Csabának. A munka tovább folytatódik. /Zsehránszky István: Kónya: átadtam a Bolyai-ügyet. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./ Emlékeztető: Kónya Hamar Sándor képviselő, Mátis Jenő, Szilágyi Zsolt és Nagy István képviselőkkel együtt 1998. jún. 16-án benyújtotta a törvénytervezetet a magyar egyetem újralétesítésére. /Szabadság (Kolozsvár), 1998. jún. 17./

Március 29-én a hagyományokhoz híven Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta meg évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Ismételten elhangzott: alaptalanok azok az aggályok, amelyek a tavaly, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külföldi területi bizottságaként megalapított Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) kapcsán merültek fel, mert az nem osztja meg, inkább kiegészíti a romániai magyar tudományos életet. A közgyűlésen megjelent anyaországi vendégek is megerősítették, hogy az EME a továbbiakban is élvezi az MTA anyagi és erkölcsi támogatását. Az EME 2007-es tevékenységének mérlege tudományos szempontból biztató, de elkobzott javainak visszaszerzésében nem történt előrelépés. Egyed Ákos elnöki jelentéséből kiderült: az EME munkája folyamatos és eredményes maradt. Az MTA által létrehozott KAB és az EME között a legszorosabb partnerséget alakították ki, az előbbi használatára, szerződéses alapon, három évre adták át a Tamás András/Ghica utcai Moll-házat. Az idei tervek között szerepel a projektfinanszírozású tudományos kutatás ösztönzése, az EME és kutatóintézete integrálódásának szorgalmazása a romániai tudományszervezetbe, az együttműködésre való törekvés a Sapientia EMTE-vel, a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, a Partiumi Keresztyén Egyetemmel, a Kolozsvári Történelmi Múzeummal és az Egyetemi Könyvtárral, a székelyföldi múzeumokkal stb. Követelmény a belső kommunikáció javítása és az egyéni felelősségvállalás érvényesítése. Görömbei András (MTA, Határon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottság elnöke) átadta a Vizi E. Szilveszter MTA-elnök által aláírt együttműködési megállapodást, amely 2008-ra 5 millió forintnyi műhelytámogatásban részesíti az EMÉ-t. Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) igazgatója és a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke szintén az összefogás fontosságát hangoztatta, kiemelve, hogy 2009-ben az OSZK elkészíti az EME elektronikus könyvtárát. Bitay Enikő EME-főtitkári jelentésében többek közt arról számolt be, hogy 2007-ben 23 előadást és 6 könyvbemutatót tartottak, nagy sikernek örvendett „A magyar tudomány napja Erdélyben” című konferencia, és hogy jelenlegi taglétszámuk 4762 (tavaly 123 új taggal gyarapodtak). Muzsnay Csaba felszólította az EME elnökségét, hogy aktivizálja EP-képviselőket a Bolyai Egyetem és annak a BBTE-ről eltávolított két kezdeményezője ügyében. Garda Dezső erkölcsi támogatást kért az ellene beindult politikai lejáratási kampánnyal szemben, amiért a törvényesség keretein belül segítette a tudományos múlttal rendelkező, idős Demény Lajost, hogy a hatóságok ne tegyék ki bukaresti lakásából. Az alapszabály értelmében megújították az EME választmányának 1/3-át: az 1. szakosztályban Wolf Rudolf, az 5-dikben Prezenszky István és Talpas János jutott ebbe a tisztségbe. Entz Géza díjat nyújtottak át dr. W. Kovács Andrásnak A Wass család cegei levéltára című levéltár-ismertető kötet összeállításáért. Az EME újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett munkássága elismeréseként Gr. Mikó Imre emléklapot kapott Muckenhaupt Erzsébet csíkszeredai muzeológus, könyvtörténész és Bajusz István zilahi régész, valamint tiszteletbeli taggá választották Kósa Ferencet az erdélyi nyelvészeti kutatások terén végzett tudományos és oktatói munkásságáért. /Ördög I. Béla: Évi közgyűlést tartott az EME. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

Április 3-án átadták Kolozsváron a Babes–Bolyai Tudományegyetem múzeumának új szárnyát, amely az egyetem fennállásnak 1959–1989 közötti időszakát mutatja be, korabeli fotók és egyéb dokumentumok alapján. Külön portrésorozat ábrázolja az egyetem kiemelkedő tudományos személyiségeit. Az egyetemi múzeum régebben berendezett termeiben régi írógépek és fotómasinák mellett külön pannók ábrázolják az 1872–1918-as időszak között működő Ferenc József Tudományegyetem történetét, az 1919–1948-as I. Ferdinánd Király Egyetemet, az 1945–1959-es időszakot felölelő Bolyai Egyetemet és a román egyetem Nagyszebenben töltött öt évét is. /S. B. Á. : Átadták az egyetemi múzeumot. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

Az ötvenes évek elején állandóan a sikeres kollektivizálásáról, az élmunkásokról kellett írni. A sajtó egy szót sem írt a bukaresti törvényszék 1950. augusztus eleji ítéleteiről, melyekben Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspököt életfogytiglani börtönre ítélték. Csoportos koncepciós pert kreáltak, belekeverve Korparich Ede Hangya elnököt, Lakatos István szociáldemokrata képviselőt, a Szövetség szövetkezeti központ elnökét, dr. Szász Pált, az EMGE utolsó választott elnökét, akit tíz évre, míg Kurkó Gyárfás MNSZ elnököt huszonöt évre ítélték. Belekeverték az ügybe Teleki Ádám grófot, a baloldali szimpatizáns agrárpolitikust, Venczel Józsefet, a Bolyai Egyetem statisztika professzorát, Bodor Bertalan bankigazgatót. Az ítéletekről pontosan nem tudott senki semmit, csak mendemondák kerültek ki, pl. Kurkóról, aki tiltakozásul, felháborodva, ráborította az asztalt a bíróság elnökére. Az EMGE éléről a Magyar Népi Szövetség távolította el Szász Pált, és ekkor vette át a vezetést Vass Márton, Antal Dániellel együtt. Szász Pál 1945 után az erdélyi kisgazdaságok jövőjéről tartott előadást, és azt fejtette ki, hogy az olyan nagyüzemi gazdaságok, mint a kolhozok, Erdélyben nem válhatnak be, mert nem alakíthatóak ki olyan nagytáblás üzemformák, melyeket mezőgazdasági nagygépekkel gazdaságosan lehet művelni. Tamási Áron hazahívását Kurkó Gyárfás helyeselte és támogatta, pedig tudta, hogy Nagy István tüzet fújt az „áruló” Tamási ellen. Mert akkor az volt az erdélyi baloldal véleménye, hogy Tamási elárulta az 1937-es Vásárhelyi Találkozó eszméit. A később időben, ahányszor Kurkó sorsa szóba került, Sütő András mindig megjegyezte: „támogatta, hogy Erdélyt Romániához csatolják, a román állam hálából ezért becsukta. ” Kurkóék és Márton Áron sorsa sokáig foglalkoztatta az embereket, mert hivatalosan nem jelent meg a perükről semmi. Az emlékeit közlő Katona Szabó István erre is kitért. Marosfőn nyaralt 1950-ben, ahol szóba hozták a kérdést, miért tartóztatták le őket, és Bányai László kommunista vezető fia, Bányai Péter, aki éppen ott nyaralt, kategorikusan felelte: a Rajkkal való kapcsolatuk miatt. A Bányai-fióka alig tízéves lehetett, biztosan az apjától hallotta ezt a véleményt. Katona Szabó István ezután figyelmesen kereste a Rajk-perről megjelent kék könyvben, de Rajknak semmilyen erdélyi vonatkozását nem találta a részletes periratban. Arról sem írtak az újságok, hogy a szerzeteseket deportálták, de csak a katolikusokat, mert az ortodox kolostorokban a nagyszakállú szerzetesek zavartalanul élték életüket. A sajtó foglalkozott a nagy „Vatikáni-kémperrel”, melynek során még szabadlábon lévő katolikus püspököket ítéltek el. Az sem kapott publicitást, hogy a Bolyai Tudományegyetemből kiszakították a jog és közgazdasági kart. A jogi kar kétnyelvű tagozatúvá vált, azután pár év múlva megszűnt. Ez volt az első kísérlet az önálló Bolyai Egyetem felszámolására. /Katona Szabó István: A felszámolások folytatódnak. Részlet A nagy hazugságok kora című önéletírásból. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./

Törzsök Erika szociológus, aki az SZDSZ tagja (egy időben a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője) a kilencvenes évek közepén egy destruktív írásában úgy nyilatkozott, hogy „Erdélyben boldog-boldogtalan egyetemet akar”. A román kormányok ellenállása miatt nem lett önálló a Bolyai Egyetem, az RMDSZ által beígért multikulturális Petőfi-Schiller eltűnt a politikai homályban. Végül a Fidesz kormány támogatásával 2001-ben megnyitotta kapuit a Sapientia Egyetem. A Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában hálózatosan működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (ide értendő a Partiumi Keresztény Egyetem is) hét esztendő alatt jelentős szerepet játszott az erdélyi magyar felsőoktatási rendszerben és a régiófejlesztésben. A kialakult szakstruktúra pótolja a magyar nyelvű képzés hiányát néhány fontos szakterületen. (Romániában a kb. 30. 000 magyar nemzetiségű egyetemi hallgatóból még 2008-ban is csupán 12. 000 tanul anyanyelvén.)Az eltelt évek alatt a semmiből induló Sapientia EMTE fejlődött és fejlesztett, ma már több szakon megfelel a román kormány szigorú akkreditációs feltételrendszerének. Infrastrukturális beruházásokkal, a humán erőforrás fejlesztésével, tudományos kutatói programokkal, a kutatás-fejlesztés összhangjával párhuzamosan javult az oktatás minősége. A hallgatók 95 százaléka sikeresen államvizsgázott, többségük elhelyezkedett az itthoni munkaerőpiacon. Törzsök Erika, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárságának főosztályvezetője (egyszemélyben Gyurcsány Ferenc tanácsadója kisebbségi ügyekben) nyilatkozatában élesen bírálta a Sapientia EMTE fejlesztési módszereit, miszerint „az utóbbi években az egyetem hálózata folyamatosan fejlődött, legtöbbször erdélyi döntések alapján (sic!), a fejlesztések számláit azonban kizárólag a magyar kormánnyal fizettetik meg. ”Az Országgyűlés 2000-ben évi 2 milliárd forintot különített el a határon túli magyar felsőoktatás megszervezésére, (nem a fejlesztésre!) a kormányváltás után az anyagi támogatás évről-évre csökkent, 2007-ben mindössze 1,278 millió forintra zsugorodott, amelynek valós értéke az infláció miatt jóval kevesebb. Ez az összeg csupán a jelenlegi intézményi struktúra minimális szinten való tartására, a működési költségek fedezésére elegendő, semmilyen infrastrukturális, eszköz vagy ingatlanfejlesztést, bérkiigazítást, tudományos kutatási programok finanszírozását nem biztosítja. Az intézményi akkreditáció követelményrendszere azonban olyan feltételeket tartalmaz, amelyek a tervezett fejlesztések nélkül a finanszírozás aktuális szintje mellett nem teljesíthetőek. Törzsök Erika ezt az összeget is sokallja. Szerinte az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer támogatása elsősorban a román kormány feladata. (Mintha nem tudná, hogyan viszonyul a román állam az erdélyi magyarság intézményteremtő erőfeszítéseihez, jegyezte meg a cikkíró). Nem felel meg a valóságnak az az állítása, hogy a helyi önkormányzatok és egyházak semmilyen támogatásban nem részesítették az egyetemet. A romániai törvények nem teszik lehetővé a magánegyetemek önkormányzati finanszírozását. Ezt a tényt egy kisebbségkutatónak illene tudnia. A csíkszeredai önkormányzat előző ciklusában lakást biztosított az egyetemi oktatóknak, javasolta egy tudományos kutatóintézet közös működtetését. A Partiumi Egyetem pedig, mint neve is mutatja „keresztény” és jelentős egyházi támogatásban részesül. A Sapientia Egyetemnek a magyar történelmi egyházak által nyújtott erkölcsi és szellemi támogatása pedig nem mérhető pénzben. /Dr. Papp Kincses Emese, a Sapientia EMTE oktatója: Törzsökösen. = Erdély. ma, ápr. 20., Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 22./ Újraközölte Veszélyben a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem? címmel: Krónika (Kolozsvár), ápr. 25.

A Bolyai Kezdeményező Bizottság júniusban aláírásgyűjtést kezdeményez egy olyan törvénytervezet támogatása érdekében, amely a Bolyai Egyetem létrehozásáról rendelkezne – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Hantz Péter, a BKB alelnöke. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemről másfél évvel ezelőtt elbocsátott, jelenleg Heidelbergben kutató fizikus elmondta, a kezdeményezők nyílt levélben kérik az erdélyi magyar szervezetek – az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar, illetve a Székely Nemzeti Tanács – támogatását akciójukhoz. Emlékezetes, hogy a román parlament tárgyalásra sem tartotta érdemesnek azt a félmillió erdélyi magyar aláírásával szentesített, 1994-ben beterjesztett tervezetet, amely ugyancsak az állami magyar egyetem felállítását célozta. Hantz Péter közölte, hogy Kovács Lehellel együtt pert indítanak a román állam ellen a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróságon amiatt, hogy 2006-ban mindkettőjüket elbocsátották a kolozsvári BBTE-ről. /Rostás Szabolcs: Aláírásokkal a Bolyaiért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./

Támogatásáról biztosítja Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európarlamenti képviselő és Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) törekvését, hogy törvényt nyújtsanak be az 1959-ben megszüntetett Bolyai Egyetem újraindításáról. A BKB nyilvános vitára bocsátja az elképzelést, a tervezetet júniusban véglegesítenék. A kezdeményezők több magyar politikai és civil szervezetet is megkerestek, támogatásukat kérve. „Statisztikai adat, hogy Romániában minden 400 000 lakosra jut egy államilag finanszírozott egyetem. Számarányát tekintve tehát 3 vagy 4 államilag finanszírozott magyar egyetem illetné romániai közösségünket. Statisztikai tény az is, hogy a magyar anyanyelvű diákok súlyosan alulreprezentáltak a romániai felsőoktatásban: a romániai magyarok 6,6%-os arányához képest a felsőoktatásban mindössze 4,4%-uk van jelen, a magyarul tanulók aránya pedig megdöbbentően alacsony, alig 1,6%. A Babes–Bolyai Tudományegyetem erősen propagált »multikulturális jellegéről« mindannyian megbizonyosodhattunk akkor, amikor Hantz Pétert és Kovács Lehelt jogtalanul elcsapták állásukból, amiért magyar feliratokat próbáltak elhelyezni az egyetem épületében”, áll Tőkés Lászlónak a BKB vezetőihez címzett válaszában. Szász Jenő támogató levelében kifejtette: a magyar egyetem ügyében súlyos felelősség terheli Markó Bélát, aki lemondott a Bolyai Egyetemről 1997-ben, 11 évvel ezelőtt. „Az MPP rendszerváltozást akar az erdélyi magyar közéletben és az elavult RMDSZ politika helyett új lehetőséget kíván teremteni a felsőoktatás számára is, az elmúlt két évtized elszalasztott vagy elhibázott kísérletei után. ” – olvasható az MPP-elnök levelében, amelyben üdvözölte a kezdeményezést. /Támogatják a BKB kezdeményezését. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

„A vásári komédiázás” szintjére alacsonyítaná az önálló magyar egyetem ügyét a Magyar Polgári Párt (MPP) – ezzel vádolja az RMDSZ Szász Jenő MPP-elnököt. Ismeretes, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) kérte az erdélyi magyar civil és politikai szervezetek támogatását egy olyan törvénytervezet kidolgozásához, amely az 1959-ben megszüntetett Bolyai Egyetem újraindításáról rendelkezik. Az ügyben június 7-én közvitát rendeznek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az MPP és az RMDSZ is jelezte: támogatják a kezdeményezést. Az RMDSZ közleményében visszautasította Szász Jenő támadását. Szász ugyanis azt állította: az RMDSZ lemondott az egyetemről, bizonyítékul pedig Horn Gyula nyomtatásban megjelent visszaemlékezéseit hozta fel, amelyben a volt magyar miniszterelnök felidézte Markó Bélával folytatott beszélgetését. Horn szerint Markó bevallotta, hogy az RMDSZ a Bolyai Egyetem visszaállítása helyett új, önálló állami magyar egyetem létesítésében gondolkodik, lásd a Petőfi-Schiller egyetem tervét. „A Horn Gyula-könyvből vett, nem létező találkozóról szóló hamis beszámolót idézve – amelyet Markó Béla már a könyv megjelenésekor megcáfolt – próbálja az MPP a Bolyai Egyetem ügyét a vásári komédiázás szintjére alacsonyítani. Sem a párt, sem elődszervezete nem vállalt tevőleges szerepet az oktatás kérdéseiben. Tettek helyett csupán szavakkal vettek részt minden eddigi kezdeményezésben. Ha az RMDSZ is ezt tette volna az elmúlt 18 évben, nem volnának akkreditált szakok a Partiumi Keresztény Egyetemen, sem magyar szakok a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Nem jött volna létre – tömbben és szórványban – több tíz magyar érdekeltségű oktatási intézmény, szórvány-kollégium, nem módosították volna a magyarság számára kedvezően az oktatási törvényt, nem kaptak volna állami támogatást a magyarok lakta vidékek oktatási intézményei, nem készült volna tanterv a román nyelv idegen nyelvként való oktatásáról” – olvasható a közleményben, amelyben Kelemen Hunor ügyvezető elnök sajnálatának ad hangot amiatt, hogy az MPP egész kampányát az RMDSZ eredményeinek kétségbe vonására építi. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is csatlakozott a BKB kezdeményezését támogatókhoz, közleményükben leszögezték, hogy a székelységnek joga van Székelyföldön működő, önálló, államilag finanszírozott magyar egyetemhez, egyetemi hálózathoz. /RMDSZ-MPP csörte Bolyai-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

Május 3-án orkánszerű támadás érte a Sapientiát és azokat is, akiket az erdélyi magyar egyetemi oktatás foglalkoztat. A támogatásnak nem lenne szabad megalázónak lennie, még ha olyan óriásinak is tartják az adományozók az összeget. Az arcpirító, május eleji fellépés elfogadhatatlan! Erdélybe áramolnak régóta nagyobb támogatások is, amelyeket az RMDSZ osztogat, de annak sorsáról az „anyaországi kormány” nem robbantott ki botrányos vitát. Ezek a támogatások politika mentesek kellene hogy legyenek, de a szoc-lib kormány fokozatosan teljesen politikaivá változtatta azokat. Szégyellhetik magukat, hogy újabbnál újabb megaláztatásnak teszik ki meggyötört erdélyi magyarságunkat! – írta Muzsnay Csaba. Arról, hogy sok ez a támogatás, vagy kevés, érdemes idézni az Erdélyi Magyar Tudományegyetem /EMTE/ első rektorának, Tonk Sándornak megfogalmazását: „egy átlagos magyarországi egyetem éves költségvetése minimum húszmilliárd forint”. Magyarországon a felsőoktatás támogatására jelenleg 223 milliárd Ft-ot fordítanak. Ebből az EMTE 0,515%-ban részesül. Belátható, hogy a magyar kormány által elátkozott egyetem messze alulfinanszírozott. Milyen jogon állítanak fel magyarországival azonos feltételeket egy sokkal bonyolultabb körülmények között és tapasztalathiánnyal működő egyetemmel szemben? Csak a rosszindulat jogán. A magyar kormány „nemzetstratégiai főosztályának főigazgatósága”, egy kolozsvári újságírót választva szócsövének, olyan vitát bontakoztatott ki, amely kísértetiesen hasonlít ahhoz, amelyet már kirobbantottak egy évtizeddel ezelőtt azzal a céllal, hogy a Bolyai Egyetem ügyét tegyék tönkre. Szószólói sokakat megmételyeztek, mai napig nyögjük következményeit. Mindezeknek 15 éve Törzsök Erika a mozgatója (szociológus, a „nagy és igazmondó” miniszterelnök tanácsadója kisebbségi ügyekben), ezalatt rendkívül sok zagyvaságot kiabált be ide hozzánk – írta Muzsnay. Az egyetemet működésének legveszélyeztetettebb időszakában érte a támadás. Most zajlik az egyetem akkreditálása, a fenntartási költségek egyharmadát kellene előteremteni fejlesztésre. Fel lehet szólítani az egyházakat, hogy állják ők a költségeket. De itt újból kiderül az, hogy „nagyméltóságú támogató” nem ismeri az erdélyi magyarság helyzetét. Az egyházak sok mindent visszakaptak nagyon leromlott állapotban, és elsőrendű feladattá lépett elő a kollégiumok építése, az iskolák nélkül maradt, szórványban élő gyermekek taníttatása. Más „barátaink” is támadásra készen állnak, akár a Babes–Bolyai keretein belüli magyar oktatás visszafejlesztése révén (a Kémia Karon már mutatkoznak ennek jelei), de úgy is, hogy Székelyföldön olyan hasonló profilú szakokat indítanának, amelyekkel megnehezítenék a Sapientia beiskolázási terveinek megvalósulását. Muzsnay meglepődött azon a lekicsinylő hangnemen, amellyel vitapartnere az előző kormányok segítőkészségét méltányolta. A legfontosabb hogy a Sapientia őrizze az egyetemi autonómiát, ápolja a diák-tanár kapcsolatot, hogy mindegyik diáknak felkészülését maximálisan elősegítse. A hibákkal is szembe kell fordulni. /Muzsnay Csaba: Felülkerekedni a pusztító viharban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./ Muzsnay Csaba Tibori Szabó Zoltán cikkére utalt:T. Sz. Z. : A Sapientia–EMTÉ-ről – a kíméletlen tények nyelvén. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./, továbbá Törzsök Erika írására: Törzsök Erika: A Sapientia finanszírozásáról, a tények nyelvén. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./

A napokban az Erdélyi Magyar Tudományegyetem körül zajló rossz ízű vitával kapcsolatban szükséges ismételten megvilágítani a kérdéskör átfogóbb összefüggéseit. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megszüntetése és az utána történtek nyomán természetes vágy volt 1990-ben, hogy legalább az 1959 előtti szintre vissza kellene állítani a magyar felsőoktatást. A politikum folyamatosan játszadozott a dologgal, a Petőfi–Schiller Egyetem és minden variáció előkerült, de haladás nem történt. Akkor a magyar kormány a magyar parlamenttel úgy döntött, nem vár tovább, magánegyetemként kell az egészet elindítani. Megszavazta az Országgyűlés, hogy évi kétmilliárd forintot ad erre a célra. Egy egyetemi épületet Csíkszeredában kell felépíteni. A törvény nem engedte, hogy az egyetem jogi személyként létezzen, kellett egy alapítvány, amelyiknek a tevékenységében benne van, hogy egyetemmel foglalkozhat. Először a kuratórium elnöke volt például a rektor, és a kuratórium maga a szenátus is. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar részlege egy kalodában tartott, kibontakozásában gátolt intézménycsökevény. Nem véletlenül hívják magyar vonalnak, és nem tagozatnak, mert valóban nem tagozat. Az egyetem önállósága a tét ma is. A baj a Babes–Bolyaival az, hogy akik abban a rendszerben élnek, nem nézik jó szemmel egymást. Féltik a tudományos előmenetelüket. Bántó, hogy spekulációval vádolják az alapítványt. /B. Kovács András: Az önállóság a tét (Interjú Kató Bélával, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökével) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./

Annak idején tizenötödmagával alapítója volt az RMDSZ-nek, írta Csép Sándor, az MPP kolozsvári tanácsosjelöltje. Akkor úgy gondolták, ebben a szövetségben bárki nyugodtan kifejtheti a véleményét. Ez ma már nem működik. Szükség van pluralizmusra, így nem alakulhat ki totalitárius erő, hanem a másik félnek is lehetősége van arra, hogy érvényesítse az akaratát. Az RMDSZ programjába bekerültek a fontos kérdések és követelések, de fokozottabb határozottságra van szükség a megvalósításhoz. Elég az autonómiára és a Bolyai Egyetemre gondolni. Csép kifejtette, minden politikai formációnak nemzeti és közösségi sorskérdéseket kell megfogalmaznia. Szinte egész Európában problémát jelent a demográfiai csökkenés, meg kellene fékezni a népességcsökkenést. Néhány éve indították el az Áldás Népesség Mozgalmat. Kolozsváron működnek szervezetek, amelyek jelentős programokat is képesek megvalósítani. A szociális ellátás és az iskolarendszer hamarosan súlyos válságba kerül, egyre kevesebb a gyermek és az aktív korú ember. Csép Sándor nemrég betöltötte a 70. életévét, mégis aktív közéleti szerepet készül vállalni. Számos megoldatlan kérdés maradt, kölcsönösen szükség van MPP-re és RMDSZ-re. Együtt élnek a többségi románsággal és más nemzetiségekkel, meg kell próbálni kölcsönösen megérteni egymást. Tervei között szerepel egy szobor Costa-Foru kiváló román értelmiségi és Mocsáry Lajos emlékére, kettőjüket egymás mellé állítva. Az RMDSZ a közpénzek elosztásánál nagyon egyoldalúan ítélkezik. Ha valaki kritikát mer megfogalmazni velük szemben, akkor az a sajtóorgánum nem kap semmilyen támogatást. Az RMDSZ kisajátította az Erdélyi Magyar Televíziót is, amit Csép Sándor alapított, és olyan emberek kezébe került, akik nem érte élnek, hanem belőle akarnak megélni. /S. B. Á. : A hatalmat meg kell osztani – véli Csép Sándor, az MPP városi tanácsosjelöltje. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

Lehet, hogy a fele sem jelenik meg az oldalszerkesztő cenzúrája miatt abból, amit üzenni szeretne, írta dr. Muzsnay Csaba ny. egyetemi előadótanár. Kessler Jenő hozzászólásában /Hmm, hmm, Sapientia…, Szabadság, máj. 16./ megdöbbentő a nagyfokú csúsztatás. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet nem másfél évtizede, hanem az Orbán kormány idején hozták létre. Az oktatás 7–8 éve /2001-ben/ kezdődött meg. Tény, hogy sok nehézség, helytelen döntés és gyakorlat övezte ennek a megalakulását. Független magyar egyetemről van szó, amely esetleg nagyon nehéz időkben utolsó mentsvár is lehet. Ezen az egyetemen a jó vezetők a magyar kultúra, művelődés, oktatás és kutatás legmagasabb és legszentebb érdekeit képviselhetik, és nem a román egyetemi vezetők hajlongó és bólogató Jánosaiként kell dolgozniuk. Romániában szinte lehetetlen magyar intézményt román támogatással létrehozni. Az eddig végzettek 90%-a államvizsgázott. Folyamatban van a karok és szakok akkreditálása. Nem véletlenül került a támadások kereszttűzébe az az intézmény, amely a Bolyai Egyetem létrehozhatóságát is példázza. A jelenlegi magyarországi szocialista, volt szocialista-balliberális koalíciós kormány szűklátókörű és markú támogatás politikája sugallja az állandó nemzetromboló érveléseket, hangsúlyozta a professzor. A magyarság jelenleg rendkívül veszélyeztetett, tragikus helyzetben van. A szórvány vidékek magyarjainak teljes elrománosodása szinte menthetetlen. Bevált a 60-as évektől a párt által alkalmazott magyar iskolabezárási politika. Az egyházak, civil szervezetek, magánvállalkozók, anyaországiak összefogása szükséges, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhasson. /Dr. Muzsnay Csaba, Kutató vegyész, ny. egyetemi előadótanár: Miért kell sárba taposni a Sapientiát? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./ Szerk. megj. A Szabadság nem cenzúrázta és ezután sem cenzúrázza az írásokat.

Kessler Jenő, a BBTE ny. professzora kifejtette, hogy nem akarja a sárba taposni a Sapientiát. A Sapientia idősebb tejtestvérével, a Partiumi Keresztény Egyetemmel „szívják az apanázst a kezdetektől fogva”. Kessler szerint lehetett volna jobban gazdálkodni, ésszerűbben megszervezni a szakokat. Egyesek az egyetemből éltek, védik a saját tevékenységüket. A Bolyai Egyetem létrehozásának elpuskázása szinte kizárólagosan az RMDSZ-nek róható fel. Mindig kihátráltak az ügy mögül. A gordiuszi csomót Neptunban vágták el, aminek a hozománya a magyar tagozat különválasztása a BBTE-en. Igenis szólni kell, ha nem jó irányba mennek a dolgok. /Kessler Jenő, a BBTE ny. professzora: Replika. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./ Előzmény: Dr. Muzsnay Csaba, Kutató vegyész, ny. egyetemi előadótanár: Miért kell sárba taposni a Sapientiát? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

Az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás ügyének megoldatlanságára hívta fel hallgatósága figyelmét Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő június 3-án Brüsszelben, az erdélyi Sapientia egyetemi hálózat vezetőivel tartott sajtótájékoztatón. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Dávid László, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Geréb Zsolt, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsának elnöke, valamint Farkas Emőd, a Sapientia Alapítvány irodavezetője volt jelen. Találkoztak Leonard Orbannal, az Európai Bizottság többnyelvűségért felelős –román állampolgárságú – biztosával. Támogatását kérték ahhoz, hogy Erdélyben érvényesüljön a többnyelvűség. Leonard Orban a találkozón azt hangsúlyozta, hogy az oktatáspolitika nem európai bizottsági hatáskörbe, hanem nemzeti hatáskörbe tartozik. Orban ugyanakkor támogatásáról biztosította a többnyelvűség előmozdítását célzó törekvéseket. A Bolyai Tudományegyetemet a román hatóságok még 1959-ben megszüntették. 1990 óta sem sikerült elérni, hogy önálló állami intézményként indulhasson újra. Tőkés elmondta, ezért választották a magánegyetemi utat. Az összesen négy helyszínen – Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon –, mintegy 3500 hallgatóval működő, egyházi alapítású Erdélyi Magyar Tudományegyetem, illetve Partiumi Keresztény Egyetem költségeinek nagy részét a magyar állam állja, a Sapientia Alapítványon keresztül. Ahhoz, hogy román állami támogatásban részesülhessenek, hivatalos akkreditációra lenne szükség. /Tőkés Brüsszelben az erdélyi magyar felsőoktatásért. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./

Nem egyszerű megemlékezés volt az Erdélyi Magyar Ifjak által a trianoni döntés 88. évfordulóján Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban szervezett június 4-i rendezvény. A múltba tekintés mellett – erről Rab Sándor történelemtanár gondoskodott – a fiatalok egyúttal jövőbeli célkitűzéseket is megfogalmaztak: Nemes Előd EMI-elnök például a Bolyai Egyetemért, az autonómiáért, a teljes körű anyanyelvhasználatért való harcról beszélt. Bemutatták a sepsiszentgyörgyi Történelmi Magazin legfrissebb számát, amely részletes Trianon-mellékletet tartalmazott. A fiatalok Wass Albert és Babits Mihály műveiből olvastak fel. Hasonló rendezvényeket szervezett az EMI június 4-én Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is /Farcádi Botond: A trianoni döntésre emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./

A „Magyar befektetők Romániában. Megéri?” című előadásában Tusványoson Bíró Albert budapesti közgazdász elmondta: a magyarországi cégek első számú befektetési célpontja a régi Nagy-Magyarország területén található államok. Ennek oka a részvényértékek növelése és a nyersanyagokhoz való hozzáférés. Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke szerint azért éri meg a magyar vállalkozóknak Romániában és Szlovákiában céget, leányvállalatot alapítani, mert az utóbbi 1-2 évben Magyarországon telített lett a piac és egy piacbővítési expanziós kényszer lépett fel. A magyar befektetők kisebb költséggel nagyobb haszonra tesznek szert Romániában és a román piac is bővül. Bodó Barna egyetemi tanár és Somai József közgazdász bemutatták a „Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatásról” című kötetet. A könyv a Bolyai Egyetem kálváriáját mutatja be, az ügy kronológiáját átfogó statisztikai adathalmazzal egészítették ki. A szerzők szerint ez a könyv hasznos szakmai muníciót jelent az erdélyi magyar egyetem ügyét felvállalóknak az európai térben. Nagy érdeklődés kísérte a Dávid László /Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora/, Hantz Péter, Péntek János egyetemi tanár és Salat Levente egyetemi oktató részvételével lezajlott oktatási fórumot, A Kárpát-medence felsőoktatási stratégiái című beszélgetésen az előadók az erdélyi magyar felsőoktatási stratégia létéről, illetve a felmerülő szakpolitikai problémákról folytattak eszmecserét. Az előadók egyetértettek abban, hogy külső megrendelő nélkül nehéz, ha nem lehetetlen stratégiát építeni. Ilyen megrendelő jelen esetben pedig csakis a magyar állam lehet. (Tusványos Press) /Tusványosi híregyveleg. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./

Borbáth Károly nemzedékének illusztris történésze lett volna, ha pályáját derékba nem töri a kommunista hatalom. A Művelődés folyóirat 5. száma egyebek mellett diákok dolgozatait közli olyan személyiségekről, akiknek élete és munkássága méltó az emlékezetre. Lelkészek, "népi specialisták", néptanítók sorsa sorjázik a kolozsvári egyetemen indult kutatómunka eredményeként, dr. Keszeg Vilmos tanszékvezető tanárnak köszönhetően, aki megszervezte és irányította-vezette a munkát. Borbáth Károlyról Farkas Margit egyetemi hallgató írt. Borbáth Károly /Vargyas, 1931. jan. 12. – Vargyas, 1980. ápr. 20./ Kolozsváron szerzett történelem szakos diplomát 1954-ben. Négy éven át Leningrádban aspirantúrát végzett, doktori címet kapott, disszertációja az erdélyi földviszonyokról szólt. 1958-ban egyetemi adjunktusnak nevezték ki a Bolyai Tudományegyetemre, de mivel nem volt hajlandó alávetni magát a rendszer történelemhamisító politikájának, tíz év után félreállították. Nagyenyedre "száműzték", főkönyvtárosnak a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárba, ahol ritka dokumentumok, középkori magyar kódexek tanulmányozásába merülhetett. 1977-ben Torockóra, a következő évben pedig Vargyasra került. Tragédiáját az állandó zaklatások jelentették, mind nagyobb nyomás nehezedett rá. Mindössze három tanulmánya maradt fenn. Tanítványai lábon járó könyvtárnak, élő lexikonnak nevezték. Kortársai szerint Erdély történetének egyik legjobb kutatója és ismerője volt. Emlékét őrzi a nevét viselő vargyasi iskola, hét és fél méteres síremléke Halálának körülményei máig sem tisztázottak. /b. d. : Borbáth Károly emlékezete. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./

Fontos szempont lehet Tőkés András véleménye a következőkben, hiszen nem fogadhatjuk el, hogy az RMDSZ önkényes akarata érvényesüljön a parlamenti választások jelöléseit illetően – mondta Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, arra reagálva, hogy Tőkés András, az MPP Maros megyei szervezete jelölteket indítana Markó Béla és Kelemen Atilla jelöltek ellenében. Thamó Csaba, az MPP Hargita megyei elnöke szerint viszont nem tekintik befejezettnek az RMDSZ-szel való egyeztetési kísérleteket. Csép Sándor, a Kolozs megyei MPP elnöke hangsúlyozta: legfőbb stratégiai partnerük az RMDSZ. Az a különbség, hogy az MPP határozottan akarja az autonómiát és a Bolyai Egyetemet, nem ímmel-ámmal. Egyetért Maros megyei kollégáinak javaslatával Kulcsár-Terza József, a háromszéki MPP vezetője. Lengyel György Bihar megyei MPP-elnök nem tartja kizártnak Bihar megyében sem az ellenjelölt-állítást. /Bágyi Bencze Jakab, Benedek Sándor, Varga Réka: További ellenjelölt-állítást fontolgatnak az MPP-sek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./

Románia és Magyarország kormánya eddig három ízben tartott együttes kormányülést, a negyedik, idén október 21-re tervezett közös kormányülés házigazdája Magyarország lesz. Induláskor, három évvel ezelőtt Calin Popescu Tariceanu és Gyurcsány Ferenc úgy gondolta, hogy a román–magyar kapcsolatokban meg tudják ismételni a híres francia–német megbékélést. Az álmok nem váltak valóra, a két kormány minden eddigi találkozója protokolláris volt. A kormányülések elősegítették ugyan néhány fontos gazdasági, kulturális gond megoldását, új intézmények születtek mind Romániában, mind Magyarországon, a korábbinál jobb viszony jött létre az Etnikumközi Kapcsolatokért Felelős Román Hivatal és a Magyar Kisebbségügyi Hivatal között, autópálya-építési és vasútbővítési megállapodást írtak alá, tető alá hozták a határ menti megyék együttműködésének programját. Az eddig tartott három közös kormányülésen kerülték a magyarság szempontjából legfontosabb kérdések napirendre tűzését. Az autonómia soha szóba sem került, az önálló Bolyai Egyetem újraindítása sem, vagy nem sikerült közös nevezőre jutni a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös finanszírozása ügyében sem. /Simó Erzsébet: Kormányok, ha találkoznak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 11./

Antonela Capelle-Pogacean politológus, tudományos kutató a román–magyar politikai kapcsolatok kutatója otthonosan tájékozódik szakterületének magyar irodalmában. Elmondta, hogy vegyes családból származik, magyarul a családban tanult meg, Nagyváradon magyar óvodába járt, majd román iskolába. Egyetemista koráig végig kétnyelvű környezetben élt, román és magyar barátok közt. A nyolcvanas években csak a magyar televíziót nézték, Nagyváradon a román szomszédok is mind ezt nézték; értettek annyit magyarul, hogy kedvenc filmjeiket és sorozataikat követni tudják. Kolozsváron az egyetemen román–francia szakot végzett, a magyar tagozatos diákkollégákkal már ritkábban találkozott. Antonela Capelle-Pogacean a Francia Kulturális Központban kezdett dolgozni, melyet 1989 után hoztak létre Kolozsváron. 1993-ban beiratkozott egy mesterképzőre Párizsban, a Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézetébe (Langues’O), megvédte doktori disszertációját a párizsi Politikatudományi Intézetben. Az identitás kérdése továbbra is központi téma maradt a számára. Kezdetben a romániai és magyarországi magyar és a román értelmiség nemzetről való, 1989 utáni gondolkodását próbálta összehasonlítani. Disszertációjának témája a román és magyar nemzeti diskurzus kialakulása volt a 19. században. 2003 januárja óta a párizsi CERI kutatóintézet tudományos munkatársa. Úgy látja, hogy a román és a magyar nemzetállami ideológia asszimilációs dimenziója közös, ezek a 19. század végén alakultak ki. Az etnicizáló nacionalizmus erősebb volt Ceausescu Romániájában, mint Kádár Magyarországán. A románoknál erőteljesebben jelentkezik az ortodoxia mozgósítása a nemzeti identitás kialakításában. A kilencvenes években Huntington törésvonal-elmélete az ortodox és katolikus Európa megkülönböztetésével az EU-bővítés határának a kérdését is felvetette. Capelle-Pogacean a kilencvenes évek végén részt vett egy Molnár Gusztáv által szervezett vitán a Huntington-elmélet érvényességéről, majd erre a Provincia folyóirat is visszatért. Capelle-Pogacean szkeptikus volt e tétellel szemben. Szerinte a román ortodoxia nem monolitikus. Néhány ellentét láthatóvá vált az új pátriárka megválasztásakor. Az ortodox egyház és a román állam, a román politikai elitek közötti viszony továbbra is szoros. Az ortodoxia cáfolhatatlanul jelen van a román társadalomban, inkább, mint Magyarországon az ottani egyházak. Nem zárható ki, hogy ne lehessen mobilizálni az ortodox egyházat valamelyik kisebbségi csoport ellen. A román–magyar viszony a két ország európai uniós tagságával jelentős mértékben „dedramatizálódott”, anélkül azonban, hogy áttörés következett volna be az erdélyi magyarság helyzetének rendezésében, vetette fel az interjút készítő Bakk Miklós. Antonela Capelle-Pogacean kifejtette, nincs Bolyai Egyetem, de a magyarul tanuló diákok száma, akik a különböző állami egyetemeken és a Sapientián tanulnak, jelentős. Ezenkívül, az önálló állami magyar egyetem létesítésének célja akkor, amikor az Európai Unió a mobilitást és a többnyelvűséget támogatja, a magyar közösségen belül is vitatott. A felső tisztviselői karban is vannak magyarok. Viszont a további intézményesülés tekintetében még mindig számottevő a román politikai elit félelme, ellenkezése. Nem csupán a székelység területi autonómiája, hanem a kulturális autonómia tekintetében is. A kisebbségi törvény még mindig a parlament asztalán hever, 2005 óta. /Bakk Miklós: Az önmagát ismétlő történelem csapdája. Interjú Antonela Capelle-Pogacean politológussal, tudományos kutatóval. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./

A mai erdélyi politika legkényesebb kérdése az ún. „magyar egység” problematikája, Van-e egyáltalán erdélyi magyar egység? A rendszerváltás óta eltelt 18 év után nincs egységes erdélyi (vagy székelyföldi) magyar gazdaság- és kultúrpolitika. Számos törvényt az Európai Unió által megkövetelt demokratikus minimum nyomására fogadtak el a román parlamentben (földtörvény, ingatlan-visszaszolgáltatás, nyelvhasználat, nemzeti szimbólumok), az erdők magántulajdonba való kerülésének jogszabályát pedig egy román képviselő dolgozta ki. Románia európai integrációját segítette a kormányzásba (kényszerűségből) bevett RMDSZ. Frunda György szenátor még 1996-ban kérte, hogy az Európa Tanács szüntesse meg Románia monitorizálását, azt sugallva, hogy az erdélyi magyarság jogos követelései teljesültek, Románia demokratikus ország. Minden kisebb-vagy nagyobb eredményt RMDSZ diadalként közvetítenek az erdélyi közvélemény felé. Markó Béla szelektív emlékezettel megírt cikkének (Élet és Irodalom, szeptember 19.) ellentmondanak a tények. 1991-ben a Székelyföldi Politikai Csoportosulás megfogalmazta az autonómia igényét. Az RMDSZ csúcsvezetése és helyi szervezetei állásfoglalásokban tiltakoztak ez ellen. Verestóy Attila szenátor a román parlamentben „kisebbségi szélsőséges nacionalistáknak” titulálta a csoportot. Az RMDSZ vezetés „radikálisoknak” nevezte az autonómia pártiakat, saját magát „mérsékeltnek”, és a „kis lépések politikáját” tűzte zászlajára. 1994-ben Csapó József elkészítette az autonómia-tervezetet. Az SZKT tíz év alatt nem volt hajlandó napirendre tűzni, megvitatni az autonómia-kérdést, elzárkózott az ún. „belső választások” megszervezésétől is. Az önálló magyar tudományegyetem, a Bolyai visszaállítását feláldozták a politikai hatalomban való részvétel oltárán. Eltávolították az RMDSZ politikájával szemben kritikát megfogalmazó, autonómia-párti politikusokat. 2003-ban megalakult a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség. Célkitűzésük: a Székelyföld autonómiájának kivívása. Székely Ervin képviselő a Romániai Magyar Szóban „lehitlerezte" az autonómia-tervezetet kidolgozó dr. Csapó Józsefet. Hirtelen váltással az RMDSZ a parlamenti választásokon 2004 novemberében az RMDSZ plakátjain megjelent: Autonómiát Székelyföldnek! Együtt az autonómiáért! Ennek ellenére 2005-ben nem autonómia tervezetet nyújtanak be a román parlamentbe, hanem a kisebbségi törvénytervezetet. Az RMDSZ-nek nincs kidolgozott autonómia-koncepciója. Az autonómia szemszögéből nézve az elmúlt 17 és fél esztendő elvesztegetett időszak volt. Az SZKT (Szövetségi Képviselők Tanácsa) „bólogató jánosok” testületévé szűkült. Az értelmiségi elit egy részét magába foglaló SZET (Szövetségi Egyeztető Tanács) elsúlytalanodott. Az RMDSZ vezetés a román nacionalista sajtóval karöltve megpróbálta lejáratni Tőkés Lászlót, míg végül 2001-ben megszüntették tiszteletbeli elnökségét. Ez a politikai ballépés osztotta meg az erdélyi magyarságot, és távolított el számos értelmiségit és kisembert az RMDSZ-től. Markó Béla képviselőhelyeket ajánlott fel román személyeknek, közben „eszementeknek” titulálta azokat a magyar embereket, akik megpróbálnak elindulni a parlamenti választásokon. A Magyar Polgári Párt nem az RMDSZ-t akarta legyőzni, hanem egy másfajta, közép-jobboldali, keresztény értékrend felmutatásával, az autonómia program cselekvő megvalósításával kívánt belépni a helyi önkormányzatokba. /Papp Kincses Emese író, publicista: Erdélyi kecske és káposzta – Reflexió Markó Béla helyzetelemzésére. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. szept. 26., 27./ Előzmény: Markó Béla: Egy elmaradt egyezség története. = Élet és Irodalom, szeptember 19., átvette: Szabadság, 2008. szept. 23., 24./

Banner Zoltán ismert előadóművész és képzőművészeti szakíró felidézte a régi előadóestek helyszíneit és a fogadtatást. Hetvenötödik születésnapján, tavaly, „pódiumnaplót” tett az olvasók asztalára, Örvendjetek, némaság lovagjai! címmel. Banner Zoltán attól kezdve, hogy pódiumra lépett, 1964-től, ennek az eseményeit följegyezte. Tíz önálló műsora volt, de nemcsak ezeknek a bemutatói, illetve az előadásai szerepelnek a pódiumnaplóban. Az 50-es, 60-as, 70-es, még a 80-as évek elején is irodaloméltető, -terjesztő alkalom volt az író-olvasó találkozó. Banner a kolozsvári Utunk hetilap szerkesztője volt, egy hívás kellett egy jó középiskolától vagy kultúrháztól, és négyen-öten mentek. A szerkesztőtársai, általában költők, novellisták, a saját írásaikat olvasták fel, a végén pedig átadták a szót Bannernek, hogy mondjon verset azoktól, akik nincsenek jelen. Ezek a találkozások benne vannak a naplóban. Tanítók, tanárok, kultúrházigazgatók, akik községükben vagy kisvárosukban nyüzsgő kulturális életet tudtak a diktatúra éveiben teremteni. Már nincsenek ilyen estek, ezért gondolta Banner, hogy emlékművet állít ennek a műfajnak. Amikor Banner Magyarországra települt, az első években még hívták, lépjen fel. Amikor egy könyvtárban összegyűlt 20-25 ember, a könyvtáros boldogan mondta, hogy milyen sokan vannak... Nemrég meghívták Bennert Erdélybe, a könyve bemutatójára – Csomafalván öt ember jött el. Ugyanitt, Gyergyócsomafalván egykor olyan emlékezetes Petőfi-estje volt, hogy utána a csomafalvi értelmiség kibérelte a vendéglőt, és hajnalig énekeltek a boldogságtól, hogy a „Petőfi a hídon” milyen sikert aratott. Ma már nincs közönsége a versmondásnak, a könyvtől is elszoknak az emberek. Banner Zoltán (1932, Szatmárnémeti) műkritikus, szerkesztő, előadóművész, költő. Történelem szakot végzett a Bolyai Tudományegyetemen. 1989 óta Magyarországon él. /Antal Erika: Nekünk mindig ünnep kell? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./

Akiket érdekel Marosvásárhely múltja, a kisebbségi lét utóbbi évtizedei, azoknak hasznos olvasmány dr. Nagy Lajos Életünk kórtörténete /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ című könyve. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet rövid, de sorsdöntő időszakának (1956–1959) a mozzanatait foglalja össze, melyet az író a saját, valamint sorstársainak kálváriáján keresztül mutat be. Ekkor a román nacionalista-kommunista hatalom az országban még meglévő magyar egyetemeket is megszüntette vagy elsorvasztotta. Így került sor a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre, valamint a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetre is. Előtte a legdurvább megfélemlítési akcióba kezdtek, melynek nyomán számos személyt ítéltek az egyetemről való kicsapásra, börtönbüntetésre, sőt, halálra is. Azok az „elvtársak”, akik a legvadabb intézkedéseket hozták, agitáltak a „nyugati kapitalisták” ellen, néhány évtized után az elsők voltak, akik Nyugat-Németországba, Amerikába vagy Svédországba telepedtek át. A nacionalista-kommunista hatalom igyekezett nagyrészt a magyarul beszélő gerinctelen emberekkel elvégeztetni a sovén piszkos munkát. /Weszely Tibor: Érdemes elolvasni. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./

Ötnapos magánlátogatásra érkezett október 23-án Erdélybe Sólyom László köztársasági elnök. A marosvásárhelyi repülőtérre érkező Sólyom László Markó Bélával, az RMDSZ elnökével folytatott rövid megbeszélést, majd este Csíkszeredában Traian Basescu államelnökkel tárgyalt. A két államfő részt vett és beszédet mondott az 1956-os forradalom mártírjainak emléke előtt tisztelgő rendezvényen. Mindkét politikus a nemzet egységének fontosságára hívta fel a figyelmet. Beszédében Traian Basescu elmondta: a kelet-európai államokban a kommunistaellenes forradalmak Magyarországon kezdődtek el 1956. október 23-án, és Romániában értek véget 1989 decemberében. Az elnök köszönetet mondott a magyar népnek „az első olyan eseményért, amely bebizonyította, hogy a kommunizmust le lehet győzni”, ezért a kelet-közép-európai népeknek tisztelniük kell a magyarok 1956-ban tanúsított bátorságát. Basescu leszögezte: autonómiára ugyanolyan szükség van Caracalon vagy Aradon, mint a Székelyföldön. A beszédek elhangzása után a román államfő elhagyta az ünnepség helyszínét, Sólyom László pedig a csíkszeredaiak társaságában megkoszorúzta az 1956-os forradalom hős áldozatainak adózó Gloria Victis emlékművet, és részt vett a mártírok emlékére tartott ökumenikus imán. Az est a nemzeti ünnep alkalmából ünnepi fogadással és magyar állami kitüntetések átadásával zárult. Október 24-én Sólyom László a Székelyföldi Városok Szövetségének tagjaival reggelizik, felkeresi a római katolikus Segítő Mária Teológiai Líceumot és a Márton Áronról elnevezett középiskolát, találkozik az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége és a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért szervezet vezetőivel, valamint nagycsaládos szülőkkel, látogatást tesz a Sapientia Egyetem csíkszeredai részlegén, megbeszélést folytat a megye és a város vezetőivel, Csíksomlyón pedig Tőkés László püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével tárgyal. A magyar államfő sűrű programot bonyolít le, megfordul majd Kézdivásárhelyen, Ojtozon, Csíkszentmártonban, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, és felkeresi a gyimesi csángók vidékét is. Sólyom László programjában a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetőivel történő tárgyalás is szerepel. Románok és magyarok úgy gyógyíthatják be a múlt sebeit, ha a közös jövőjükre tekintenek, amely ugyanúgy összeköti a két népet, mint múltjuk – jelentette ki Traian Basescu államfő Csíkszeredában. /Tibori Szabó Zoltán: Székelyföldön tárgyalt Magyarország és Románia elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./ Csíkszeredán a magyar és román elnököt köszöntve Ráduly Róbert Kálmán polgármester beszédében párhuzamot vont az 1956-os mártír áldozatok nyughelyéül szolgált budapesti 301-es parcella, valamint az Erdélyben és Romániában is fellelhető számos mártírhely között. Erdélyben van egy virtuális 301-es parcella, mondta. „A kommunizmus áldozatai voltak az egyházi iskolák, a közösségi és egyházi vagyonok, a Bolyai Egyetem is annak áldozatává vált, és ezek mind ott vannak a 301-es parcellában” – hangsúlyozta Ráduly. A tömegből többen amiatt zúgolódtak, hogy nem hallatszik a felszólalók beszéde, Sólyom László 1956 fontosságára és külföldi fogadtatására hívta fel a figyelmet, majd kifejtette, igazságosnak és támogatandónak tartja Székelyföld egységes fejlesztési régióvá minősítését. Markó Béla elmondta, ünnepi alkalom az erdélyi magyarság számára, hogy az október 23-i megemlékezéseket a magyar államfő is megtiszteli jelenlétével. „Sólyom László nem először van Erdélyben és Marosvásárhelyen, de Kárpátalján és a Felvidéken is járt már, így ápolva, a pártok felett, a politikán túl, a határon túli magyarsággal a kapcsolatot” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. „Fontosnak tartom azt, hogy Sólyom László a Székelyföldre látogat, hiszen szüksége van a Székelyföldnek az odafigyelésre” – mondta Markó. /Mihály László: Sólyom és Basescu is „odafigyel” Székelyföldre. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./ „A magyar nemzet mint kulturális nemzet egységet alkot, ez pedig nem áll ellentétben azzal, hogy a magyar nemzet különböző politikai nemzetekbe integrálódva él, tagjai különböző államok lojális állampolgárai” – hangsúlyozta Sólyom László. „Szeretném, ha látogatásom a Székelyföldön azt az üzenetet hordozná, hogy a hazaszeretet az egész magyar nemzetet felöleli” – fűzte hozzá. Traian Basescu államfő szerint kettős jelentőséggel bír az ő jelenléte a csíkszeredai megemlékezésen: egyrészt tiszteletét akarja kifejezni a „magyar gyökerű román állampolgárok” előtt, másrészt tiszteletét kívánja kifejezni a magyar forradalom eseményei iránt. /Sarány István: Román–magyar csúcs az ötvenhatos megemlékezésen. Kölcsönösség és szolidaritás. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 24./

Életének 93. évében elhunyt Jakó Zsigmond /Biharfélegyháza, 1916. szept. 2. –Kolozsvár, 2008. okt. 26./, az MTA tiszteleti tagja, a magyar történettudomány kiemelkedő egyénisége, az erdélyi tudományosság doyenje. A budapesti egyetemen tanult, 1939-től a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, 1941-től a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa, majd 1950-ig vezetője, közben 1942-től a kolozsvári Ferenc József, majd Bolyai (utóbb Babes–Bolyai) Egyetemen tanít, 1947–1981 között professzori minőségben. 1949–1981 között, nyugdíjazásáig, a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének is munkatársa. Jakó Zsigmond professzor szervezte újjá 1990-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, melynek négy évig (1990–1994) elnöke volt, ő irányította az EME kutatócsoportjait megalakulásuktól az utóbbi időkig. A Magyar Tudományos Akadémiának 1988-tól volt tiszteleti tagja, 1990-től a Magyar Történészek Világszövetségének társelnöke, az ELTE tiszteletbeli doktora. Számos magyar tudományos kitüntetés (Pro Cultura Hungariae, Széchenyi-díj, Kemény Zsigmond-díj stb.) birtokosa. /Elhunyt Jakó Zsigmond. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

A Népújság két részletet közölt Gáll András: Innen az Óperencián nem voltunk boldogok /Novum Verlag, Sopron, 2008/ című kötetéből. A szerző Kolozsváron született, itt nőtt fel. 1944-ben a téglagyárból Auschwitz helyett a németek Budapestre vitték, így életben maradt. A Bolyai Egyetemen 1952-ben végzett, ezután Bukarestbe került, az akkori Romániai Magyar Szó szerkesztőségébe. Újságírói nevén Gáll András, eredeti nevén Glancz András, van aki így szólítja, a héberül beszélők számára Andréj – Andrei Glancz. Ez a név szerepel útlevelében. Gáll András lelkes meggyőződéssel lett tagja a Kommunisták Romániai Pártjának. Meggyőződéses kommunista maradt 1956-ig. 1975-ben kivándorlási útlevelet kért Izraelbe. Kijutva belátta: magyar nyelvhez kötött értelmiséginek lenni Izraelben annyit jelent, hogy a társadalom peremén él. Adminisztratív munkát vállalt, majd amikor megjelentek a számítógépek, programozó lett. „Ma, már a hetvenhaton is túl, még mindig ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam. Kolozsvári magyar zsidó” – írta. Romániában újságíró barátja volt Tabák László, aki Izraelbe települése után megjelentetett egy kötetnyi szellemes karcolatot a következő címmel: "Lemondtam a világfelelősségről". A bukaresti Előre című lap történetéhez hozzátartozik, hogy ellentétben Robotos Imrével, aki 1952-ben, a "jobboldali elhajlás" ürügyén elküldte a laptól főszerkesztő-helyettesét – és konkurensét -, Kenyeres Pált, s aki tíz éven át Gaál Gábortól Daday Lórándig és másokig bárki fejét élvezettel a víz alá nyomta, majd Szilágyi Dezsőt azért neveztek ki az Előre élére, hogy Gállékat nyomja a víz alá, végül is jobb embernek bizonyult elődjénél. Nem firtatta munkatársainak belső meggyőződését, csak az érdekelte, hogy elvégezzék a penzumot. Szilágyi Dezső szakembereket vett maga köré, nem pártszolgálatos idiótákat. Domokos Gézát hozta maga mellé főszerkesztő-helyettesnek. Robotos Imre a sztálinista korszak tipikus képviselője volt. /Egy outsider emlékei. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./

Az erdélyi magyar történetkutatás és történetírás kimagasló alakját kísérték utolsó útjára Kolozsváron a Házsongárdi temetőben október 31-én. Jakó Zsigmond (1916–2008) professzor Biharfélegyházán 1916-ban született. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történeti–nyelvtudományi karán végzett, később Kolozsváron Kelemen Lajos történész-levéltárost mondhatta mesterének. 1942-től a kolozsvári, 1945-től a Bolyai, 1959-től 1981-ig a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tanárként, professzorként tanított. Fő kutatási területe az erdélyi középkor és kora újkor története, különös tekintettel a művelődés, a gazdasági élet, a településtörténet és az adminisztráció múltjának a kutatására. Munkássága, figyelme kiterjedt a történettudomány segédtudomány-ágaira: a paleográfiára, a diplomatikára, valamint a pecséttanra. Az utóbbi évtizedekben foglalkoztatta az erdélyi könyv- és könyvtártörténet. Jakó Zsigmond fáradságot nem ismerve dolgozott a levéltári anyag biztonságba helyezésén, megmentésén. A középkor kutatásában nagy segítségére volt a középkori latin nyelv elmélyült ismerete. 1990-ben két kötetben rendezte sajtó alá, és adta ki a kolozsmostori konvent 1289–1556 közötti, fennmaradt jegyzőkönyveit. Az Erdélyi okmánytár első kötetében 1997-ben megjelentette az erdélyi vajdaság Árpád-kori (1028–1300) okleveleit. Ezzel az erdélyi Árpád-kori okleveles források kritikai számbavételét kezdte el, alapot biztosítva Erdély középkori történetének megismeréséhez. 2004-ben az Erdélyi okmánytár második kötete látott napvilágot, ebben Erdély történetének 1301–1339 közötti teljes forrásanyagát tette közzé. Az erdélyi okmánytár sorozatban 1997-ben megjelentette az erdélyi vajdaság Árpád-kori (1028–1300) okleveleit. 2004-ben az okmánytár második kötete látott napvilágot, amely a XIV. század elején kelt okiratokat öleli fel. A Házsongárdi temetőben elhangzott méltatások alig-alig tudták átfogni azt a szerteágazó tudományos munkásságot, amelyet hosszú élete folyamán Jakó professzor kifejtett. Jakó Zsigmond professzor 1988-tól a Magyar Tudományos Akadémia, 1996-tól a Román Akadémia tiszteletbeli tagja. 1990–1994 között az újjászülető Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöki tisztét töltötte be. Munkásságának egy-egy határkövét főbb művei jelzik: Bihar megye a török pusztítás előtt (1940); A gyalui vártartomány urbáriuma (1944); Adatok a torockói jobbágylázadások történetéhez (1637–1782, 1945); Adatok a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjához (1946); Az erdélyi vajda kancelláriájának szervezete a XVI. század elején (1947); A magyarpataki és kalini hamuzsirhuta története (1956); A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben (1956); Scrierea latina in evul mediu (1971), ugyanez magyarul 1987-ben: A latin írás története (szerzőtárs Radu Manolescu); Írás, könyv, értelmiség (1976). /Szőcs János: Jakó Zsigmond professzor emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./