Kevés olyan programpont volt az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének igénylistáján, amelyben minden politikai szereplő egyetértett. Még az autonómia és a kettős állampolgárság sem tartozik ezek közé. A kettős állampolgárságot csak akkor karolta fel az RMDSZ, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció pártjának színeiben a 2004-es választáson ezzel kampányolt. Az önálló Bolyai Egyetem viszont olyan követelés volt, melyről egyetlen politikus sem mondott le. Történt egy SZDSZ-es sugallatú kemény támadás a Bolyai Egyetem ellen, amelyet az erdélyi SZDSZ, a Szabadelvű Kör balszárnya indított 1997-ben, de a Szabadelvű Kör vezetősége kénytelen volt hivatalosan elhatárolódni a bajkeverőktől. Akkor Törzsök Erika a Magyar Hírlapban adta meg az alaphangot, majd Cs. Gyimesi Éva és Magyari Nándor László vezérletével megindult a konszenzustörő sajtóoffenzíva, akárcsak fél évtizeddel korábban ugyanezen személyek vezetésével az autonómia elleni koncentrált médiatámadás, írta Borbély Zsolt Attila. Ezúttal azonban az egész erdélyi magyar értelmiséget megmozgató, százas nagyságrendű cikket és közleményt produkáló társadalmi vita bontakozott ki, melynek eredményeképpen éppenséggel a Babes–Bolyai Egyetemen tanító s a Bolyai Egyetem önállósodását ellenző említett oktatók magukra maradtak. Az események akkor vettek újabb lendületet, amikor a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) aktivizálta magát és hat Nobel-díjas tudós, valamint félszáznál több elismert egyetemi oktató és tudományos kutató aláírásával nyílt levelet intéztek a Bolyai Egyetem ügyében az illetékes román és európai fórumokhoz. Kovács Lehet és Hantz Péter kirúgása végre egyfajta nemzeti egységet teremtett. Úgyszólván minden hivatalos magyar közszereplő kiállt mellettük kül- és belföldön egyaránt. A balliberális sajtó erdélyi orgánumaiban sajnos akadt néhány disszonáns megszólalás is. A Transindex hasábjain, jellemző módon a „Fütyi” rovatban jelent meg az Új Magyar Szót szerkesztő Salamon Márton László eszmefuttatása. Salamon úgy véli, hogy „a szélsőségesség fogalmának meghatározása nehéz feladat, hiszen a határvonalak elmosódottak, és egyedi elbírálás alá esik, hogy adott helyzetben szalonképes-e egy bizonyos megnyilvánulás. Jelen esetben is a jogszerűséget helyreállítani igyekvő Hantz Péterről derül ki, hogy szélsőséges: „Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság kezdeményező kedvű alelnöke (…) szembeszállt a karhatalmat képviselő egyetemi portásokkal, biztonsági emberekkel, hogy látványosan kinyilvánítson egy politikai véleményt, politikai üzenetet a román közvélemény felé. Amelynek a lényege a következő: »Mi, erdélyi magyarok, igényt és jogot formálunk arra, hogy intézményeinken magyar nyelvű feliratok legyenek. Ha ezt az igényünket a román állam nem veszi tekintetbe, akkor készek vagyunk akár erőszakkal érvényt szerezni neki.« Nos, anarchista-e Hantz Péter? Kétségtelenül az, hiszen a meglévő rendet kérdőjelezi meg azzal, hogy tetteivel a törvényes hatóságok fölé helyezi magát. Békeaktivista-e? Nos, az már nem. Sokkal inkább a háború aktivistája, minthogy tette nemcsak a törvény betűjét sérti, hanem a többségi románok érzékenységét és ezáltal hozzájárulhat az oly nehezen eltemetett csatabárd kiásásához.” Ez a fajta újságírás emlékeztet a Ceausescu korabeli magyartalan pártsajtóra, mely rendelésre elhatárolódott az „irredenta, revizionista, szélsőséges” magyar pártvezetéstől, amikor az engedélyezte Erdély történetének megjelenését. Salamon nem említette, hogy a szélsőséges anarchista mindössze egy érvényben levő, de elszabotált határozatot kívánt a gyakorlatba ültetni. Mindig akadtak olyan újságírók, akik az áldozatot pocskondiázták. /Borbély Zsolt Attila: Bolyai-ügy: cseppben a tenger. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 12./

November 2-a és 5-e között Kolozsvárt, Erdély történelmi fővárosában tartották a második európai tanácskozást a nemzeti kisebbségek felsőoktatásáról. Az eseményt a romániai magyar kisebbség szervezetei, köztük a Bolyai Kezdeményező Bizottság rendezte, melynek az erdélyi magyar kisebbség számára létrehozott felsőoktatási intézmény, a Bolyai Egyetem visszaállítása a célja. A jelenlegi Babes–Bolyai Egyetem 1959-ben, a román Babes Egyetemnek és a magyar Bolyai Egyetemnek a román kommunista rendszer általi egyesítésével jött létre. A Babes–Bolyai Egyetem, melynek „multikulturalitásával” a román kormány dicsekszik, jelenleg inkább a művelődési és nyelvi beolvasztás mintaképének felel meg. Az egyetem hivatalos nyelve a román, a hivatalos iratokat teljes egészében ezen a nyelven írják, az egyetem épületeiben lévő feliratok is csak e nyelven készültek. A magyar nyelvű szakokra való tanári kinevezések elmaradása, a román nyelv ismeretének hiányában egy állás elérésének nehézsége az egyetemen csak egy-egy abból a számtalan béklyóból, melyek az együttélést és a multikulturalitást megnehezítik. Spanyolországban, Galíciában sikerült elérni, hogy a tartomány három egyetemének nyelve a galego legyen, ezért szolidaritást vállalnak a romániai magyar kisebbség küzdelmével. /Manuel González López, a Santiago de Compostela-i Egyetem Alkalmazott Közgazdasági Osztályának tanára: A magyar kisebbség Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ügye volt napirenden december 19-én a magyar parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságában. A kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagjai nem vettek részt az ülésen. Megjelent Hantz Péter adjunktus, aki a bizottság előtt úgy fogalmazott: „Politikai támogatás nélkül semmi nem fog történni, soha nem sikerül az egyetemen belül, egy erősen magyarellenes, nacionalista közegben engedményeket elérni.” Úgy vélekedett, bár Markó Béla RMDSZ-elnök oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes Romániában, mégsem kap kellő figyelmet ez az ügy az RMDSZ részéről. „Sőt, Markó Béla finoman elhatárolódott ettől az akciótól” – tette hozzá. Hantz azt kérte a bizottságtól, tolmácsolják kérését a kormánynak, hogy a román-magyar vegyes bizottság következő ülésén vessék fel ezt a problémát. Ha ennek semmi hatása nincs, akkor fontolják meg, hogy a magyar kormány tiltakozó jegyzéket küldjön a román kormánynak – mondta. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem rektora és Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, akik szintén meghívottként voltak jelen az ülésen, arról beszéltek, hogy az erdélyi magyar tudományegyetemnek, mely a magyar költségvetésből származó támogatásból jött létre hat évvel ezelőtt, nincs meg az akkreditációhoz és az oktatáshoz szükséges anyagi háttere. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: a Fidesz az erdélyi magyarság legfontosabb célkitűzésének – az autonómia mellett – a magyar egyetemek kérdését tartja. Véleménye szerint a megoldás az önálló magyar egyetemek létrejöttében van. Kiemelte, a Fidesz elvárja a szociális-liberális kormánytól, hogy „ne fojtsa meg” a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemet. /Napirenden a BBTE-ügy a magyar parlament külügyi bizottságában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./ Hantz Péter elmondta, Erdő Péter bíboros, mint a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktora nem írta alá azt a kérést, melyben a Bolyai Egyetem újraindítását fogalmazták meg. /A magyar külügyi bizottság az erdélyi magyar felsőoktatásról tárgyalt. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./

Salat Levente politológus, egyetemi tanár irányításával magyar történészekből álló kutatócsoport is részt vett a kommunizmus bűncselekményeit és visszaéléseit vizsgáló elnöki bizottságban. A mintegy 660 oldalas jelentésben 22 oldal jutott a romániai magyar közösség számára, a tanulmány viszonylag tömör formában foglalja össze az 1945 és 1989 közötti történéseket. A kisebbségi fejezet kitér, többek között, a Bolyai Egyetem felszámolására, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit, az 1956-os események romániai következményeit és az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó-kérdésről. Salat Levente nagy eredménynek tartja, hogy a jelentés elkészült. Szintén fontos fejlemény, hogy azt az államfő elfogadta, és a jelentést a román állam hivatalos dokumentumává nyilvánította. Nem az ideológiát magát kell elítélni, hiszen fölötte már ítélkezett a történelem azáltal, hogy a kommunista eszmékre alapozott politikai rendszerek sorra összeomlottak. Ugyanakkor nem mondható ki ítélet azon jóhiszemű emberek felett sem, akik annak idején hittek ebben az ideológiában. Nem lehet elítélni azokat a párttagokat sem, akiknek a számlájára semmiféle bűnt nem írható. Amit el lehet ítélni, az maga a politikai rendszer, illetve azok a szervek, amelyek a diktatúrát fenntartották – a Román Kommunista Párt legfőbb vezetése és a Szekuritáté –, valamint a politikai elit, amely minden legitimitást nélkülözve uralta a társadalmat. A munka során az igazán fontos, dokumentumokhoz nem tudtak hozzáférni, például a Statisztikai Hivatal, vagy a Párttörténeti Intézet levéltárához. Nem sikerült képet alkotniuk a legfelsőbb pártvezetés döntéshozatali mechanizmusairól az 1980-as években, és a Szekuritáté iratanyagába csak korlátozott körülmények között tudtak betekinteni. Nem maradt idő azoknak a dokumentumoknak az alapos feldolgozására, amelyekhez hozzá lehetett férni. Ezért nem tekintik a munkát lezártnak. A Tismaneanu-jelentést várhatóan egy éven belül nyomdai kiadásra előkészítik, valószínű, hogy az újdonságok legalább függelék formájában bekerülnek majd a kiadandó munkába. A munkaközösség tagjaival majd számba veszik a romániai kommunizmus magyar kisebbség szempontjából érdekesebb aspektusait, és ezeket feldolgozzák. A magyarságról szóló fejezet látványos újdonságokat nem hozott. A jelentésnek köszönhetően a román közvélemény könnyebben és jobban megértheti majd, hogy honnan erednek azok a célok, amelyeket az erdélyi magyarság újra és újra kitűz maga elé. Vladimir Tismaneanu kérte fel Salat Leventét, hogy vegyen részt a bizottságban. Salat nem történész, csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha létrehozhat egy történészekből álló kutatócsoportot. Ezt a feltételt Tismanenau elfogadta, és Salat hat fiatalt keresett meg, akik elfogadták a meghívást: Novák Csaba Zoltán, a Nicolae Iorga Intézet munkatársa, Olti Ágoston, az ELTE doktorandusza, Stefano Bottoni, a bolognai egyetem oktatója, Nagy-Mihály Zoltán, az EME munkatársa, Lázok Klára, a Sapientia Egyetem oktatója és László Márton, a Teleki Téka munkatársa. Első körben mind a hatukat elfogadták, a levéltári akkreditáció előkészítésekor azonban kiderült, hogy csak három személy számára tudják biztosítani a belépőket. Így a hat kutatóból önkéntes alapon végül Novák Zoltán, Stefano Bottoni és Olti Ágoston voltak azok, akik a levéltározást, illetve az ezzel együtt járó huzamosabb bukaresti tartózkodást vállalták. A másik három kolléga a helyi levéltárakban kutatott. Az államfő tisztelettel adózott Márton Áron püspök emléke előtt, továbbá azon disszidensek előtt is, akik bátor kiállással vállalták a rendszerrel való szembefordulás kockázatait. Itt több román ellenálló között Barabás Ferenc, Barabás Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Búzás László, Cs. Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv és Tőkés László neve szerepel. A bizottság semmiképpen sem vádiratot próbál elkészíteni. Basescu elnök joggal gondolta azt, hogy szükség van erre a szimbolikus gesztusra az EU-s csatlakozás előtt. Az erdélyi magyarságról szóló rész összefoglalja azokat a fontosabb adottságokat, amelyek a romániai magyar közösséget 1944 őszén jellemezték. A politikai szervezettség tekintetében az erdélyi magyarságra belső pluralizmus volt jellemző, amely a közösség egészét teljes értékű párhuzamos társadalom rangjára emelte. A kommunista párt egyeduralma, illetve az azzal együttműködő kisebbségi szervezetek és vezetők ténykedése ezeknek a pozícióknak az elvesztését eredményezték, továbbá a kisebbségi társadalom és intézményrendszer fokozatos leépülését. A kisebbségi fejezet kitér ezen kívül a Bolyai Egyetem felszámolásának a kérdésére, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit és következményeit, az 1956-os események romániai következményeit, illetve az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó kérdésről. /Papp Annamária: Beszélgetés Salat Levente politológussal, a Tismanenau-bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

Először ismeri egy hivatalos dokumentum Romániában az 1989 előtti rezsim kisebbség- és magyarellenes politikáját. „Noha a kommunizmus áldatlan hatásai egyazon módon érintették Románia valamennyi polgárát nemzetiségre való tekintet nélkül, néhány területen a kommunista hatóságok politikája különösképpen hátrányosan hatott a magyar kisebbség tagjaira veszélyeztetve közösségi létét, illetve hagyományai, nyelvi és kulturális identitása megőrzését” – áll a Tismaneanu- jelentésben. A kommunista hatóságok tervszerűen törekedtek, illetve léptek fel a magyarság gazdasági erejének megtörése érdekében. A jelentés megjegyzi, hogy a magyarság – amely 1945-ben Románia lakosságának mintegy 7,5 százalékát tette ki – erőforrásainak nagy részét kiterjedt gazdasági és hitelszövetkezeti rendszerbe összpontosította: „...összetett intézményi rendszerrel bírt: gyárakkal és feldolgozó üzemekkel, raktárakkal, a saját előállítású termékeket értékesíteni hivatatott üzletláncokkal stb. 1945 szeptemberében a két szövetkezet 1002 tagot számlált. Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete a mezőgazdasági termelők érdekeit képviselte és a falvakon gépparkokat tartott fenn. 1945-ben a szövetség 1100 fiókszervezete 80 ezer bejegyzett tagot számlált. A székely hagyományok szerint szerveződött közbirtokosságok kezelték a legelő- és az erdővagyont. 1946-ben a Románia területén található erdők mintegy 11 százaléka (651 ezer hektár) a közbirtokosságok kezében volt.” A vagyon elkobzására a kommunista hatóságok többféleképpen léptek fel: az úgynevezett ellenséges javak felügyelete /CASBI-törvény/, az 1945-ben végrehajtott „földreform”, az 1948-ban kezdődött államosítás, valamint a szövetkezetek beolvasztása révén. „Noha ezek az intézkedések nem közvetlenül a kisebbségeket vették célba, az alkalmazási kritériumok és szabályok megfogalmazása, illetve gyakorlatba ültetése révén a kisebbségi közösségek tagjait a többségi lakosságnál jóval súlyosabb gazdasági veszteségek érték” – áll a jelentésben. „A Mezőgazdasági Minisztérium 1946-os kimutatásából kiderül, hogy Kolozs megyében a kisajátított összterület 87 százaléka magyar nemzetiségűek tulajdonában volt, miközben a földhöz juttatottak között mindössze 35% volt magyar. Hasonló volt a helyzet Maros megyében (72, illetve 36 %).” 1944 őszén a magyar oktatási rendszer nagy részét az egyházi iskolák alkották. 1041 ilyen működött Erdély-szerte. 1948-ban valamennyit államosították, az ötvenes évek második felétől pedig elkezdődött a magyar oktatás szisztematikus leépítése. Fokozatosan megszűnt a magyar nyelvű szak- és művészeti oktatás előbb középiskolai, majd egyetemi szinten. A jelentés kiemeli a magyar egyetem „elkobzását”, amely „ma is erősen érzékelhető hatással van a kollektív köztudatra”. A jelentés egyértelműen megállapítja, hogy a Babes, illetve a Bolyai Egyetem összevonása „a magyar közösség asszimilációját célzó stratégia” része volt. Ez utóbbi vetületeként említi a dokumentum, hogy „általános gyakorlattá vált, hogy a magyar nemzetiségűeket egyetemi tanulmányaik elvégzése után nem helyezhették ki erdélyi megyékbe. „1988-ben például a 951 végzős közül 689 a Kárpátokon túli megyékbe kapott kihelyezést. Ugyanakkor az egyetemi – közvetve pedig az egyetem előtti – oktatást veszélyeztette a tanári gárda fokozatos leépítése. A nyolcvanas évektől kezdődően nem hirdettek versenyvizsgát a nyugdíjba vonult egyetemi oktatók helyének elfoglalására, a már hivatalban lévő tanároknak pedig nem volt lehetőségük az előlépésre.” Erdély legtöbb városát többségében magyarok lakták. A kommunista hatóságok homogenizáló politikájának köszönhetően az arányok gyökeresen megváltoztak. A jelentés hosszú lajstromot közöl arról, hogy miként módosult a fontosabb erdélyi nagyvárosokban – Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Nagyváradon – a magyarok arányszáma rövid másfél évtized alatt. A magyarok beolvasztását célozta a jelentés szerint az ország területi felosztása, illetve a területi egységek finanszírozása. „1951–1959-ben a Maros Autonóm Tartomány, noha Románia lakosságának 4,5 százalékát összesítette, a központi költségvetésből mindössze 2,4 százalékos részesedést kapott, ami előidézte a lakosság elvándorlását más, jobban iparosított régiók felé”. A dokumentum említést tett a „mintegy hatvanezer magyar ajkú csángó nyelvi identitásának elvesztéséről” is, amihez az egyház is messzemenően hozzájárult. A dokumentum részletesen taglalja a magyar ellenállást is, külön megemlítve a Molnár Gusztáv által elindított Limes Kört. /Sz. L.: Tismaneanu-jelentés: elégtétel a magyaroknak is. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

Az 1989-es fordulattól kezdődően az önálló állami magyar egyetem visszaállítása mondhatni állandó téma volt. Egyesek szerint már 1990 elején vissza kellett volna foglalni a Bolyai Egyetemet. Az egyetemiek által 1989. december 28-án felterjesztett Nyilatkozat (Kása Zoltán, Balázs Márton stb. fogalmazásával és mintegy 180 értelmiségi aláírásával) süket fülekre talált, a posztkommunista hatalom vezető alakja, Ion Iliescu elítélően nyilatkozott a megszüntetett Bolyai Tudományegyetem visszaállításáról. Kolozsvári értelmiségiek 1990. január 8-án a Magyar Színházban tartott tanácskozásán szakmailag körvonalazták a magyar egyetem újraalakításának feltételrendszerét. Ennek a tanácskozásnak a megállapításai alapján készült el egy minden szempontból teljes egyetemi struktúratervezet, amelyet megküldtek az akkori Oktatásügyi Minisztériumhoz, de ez is eredménytelen maradt. Később az új, a kisebbségek számára a kommunista törvénynél is rosszabb, antidemokratikus tanügyi törvény (1994) megjelenése után az erdélyi magyarság egy 550 ezer aláírással támogatott kezdeményezést nyújtott be a román törvényhozáshoz az önálló állami magyar anyanyelvű oktatási rendszer visszaállítására. A szenátushoz 1994 augusztusában benyújtott csomagot azonban napirendre sem tűzték. Ebben a kérdésben az RMDSZ-honatyák felelősségét is meg kell említeni, állapította meg a visszatekintést író Somai József. 1998-ban a Petőfi–Schiller többnyelvű egyetem ígéretével vezette félre a közvéleményt az akkori RMDSZ-t is magába foglaló koalíciós hatalom. (Egyesek szerint a Petőfi–Schiller ötlete az akkori kisebbségi minisztertől, Tokay Györgytől származott). Tíz év távlatából tisztázni kellene, hogy a Petőfi–Schiller diverzióban az RMDSZ tettestárs, avagy áldozat? Bár belső nyomás hatására 1998 őszén a szövetség a koalícióból való kilépéssel fenyegette meg kormánypartnereit egy hónapos határidővel, ennek komolyságát illetően a mai napig aggályok merülnek fel. Nyilvánvalóvá vált az RMDSZ hatalomhoz való ragaszkodása. Az erdélyi magyar közösségnek nincs jövője erős értelmiség, önálló magyar felsőoktatás nélkül. Ennek a gondolkodásnak az élére állt a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) azzal, hogy az európai intézmények elé kell vinni az ügyet. /Somai József: Ki állíthatja vissza az állami magyar egyetemet? = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./ A szerző nyugalmazott közgazdász

A 81 éves Dánielisz Endre irodalom- és helytörténész a vele készült beszélgetésében összegezte pályafutását. Szinte az egész Nagyszalontát tanította, 23 könyvet írt, kilencet szerkesztett. Itt született 1925-ben, kisiparos szülők gyermekeként. Nemrég jelent meg a Biharország népi világa című kötete, amelyben helyet kapott az a ballada- és folklórgyűjtemény, amit a negyvenes évek végén jegyzett föl a belényesi medencében. A Bolyai Egyetemen végzett, majd Aradra került, a pedagógusképzőbe. Az aradi magyar pedagógusképzést megszüntették, így 1955-ben visszajött Nagyszalontára, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett. A Magyar Tudományos Akadémia részéről megkereste őt Keresztury Dezső akadémikus, korábbi magyar kulturális miniszter, aki megbízta őt Arany addig ismeretlen jegyzői múltjának felkutatásával. Munkája eredménye, az első általa szerkesztett kötet a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt jelent meg, Arany János összes művei 13. köteteként, Arany jegyzői iratait tartalmazta. Dánielisz Endre a helyi Arany János Irodalmi Kör első elnökeként budapesti útjai során Sinka Istvánnal, 1962-ben pedig Illyés Gyulával is találkozott. A Szekuritáté a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak Romániába való érkezésére felkészült. Gábor Ferenc költő, az akkori levélkihordó önéletrajzi írásából kiderült, hogy őt bízták meg az érkezők és Dánielisz megfigyelésével. 1965-ben az irodalmi múzeumok vezetőinek kétnapos bukaresti tudományos tanácskozásán vett részt, onnan hazaérkezve Dánieliszt egyenesen a Szekuritátéra vitték. Kihallgatása után a szekusok megállapították, hogy Dánielisz a párt és a román állam ellensége, magyar nacionalista, ezért le kellett mondania a múzeumi vezetőségről meg az irodalmi körben betöltött funkciójáról is. Áthelyezték a Pionírházba, ahol a bélyeggyűjtő kört meg a bábszínházat bízták rá. Néhány év múlva átkerülhetett az Arany János Gimnáziumba. 1977-ben újrakezdődött a szeku érdeklődése. Felajánlották az iskola aligazgatói állását, ha jelentéseket ír, de ő ebbe nem ment bele, így lett belőle újra elemi iskolai tanító, onnan ment nyugdíjbaA Dánielisz által írt 23 kötetből 5 Aranyhoz kapcsolódik, egy a nyelvészethez, a többi helytörténet. Felesége orvos, ketten összefogtak, és megírták a szalontai egészségügy történetét az 1700-as évektől napjainkig. Összegyűjtötte egy kiadványban azokat a helyi születésű hírességeket, akik valóban letettek valamit a magyarság asztalára. Nagyszalontának három Kossuth-díjasa van: dr. Kiss Ferenc anatómus professzor, a párizsi akadémia tagja, post mortem kapta meg a díjat Sinka István költő, és még életében megkapta a híres szobrász, Kiss István is, aki a szoborparkban álló Arany-emlékszobrot is alkotta. Dánielisz Endre kitüntetései: Pro Lingua Hungariae Díj (1992), az EMKE Kun Kocsárd Díja (1977), a Magyar Kultúra Lovagja (2004). /Gergely Gizella: A múlt kutatása: kötelesség. Beszélgetés Dánielisz Endre irodalom- és helytörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./

A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) reagált a Szabadság napilap január 12-i számában a Fizika Kar magyar oktatói által közzétett levélre. Az aláírások gyűjtése során elmondta, azért gyűjtik öt példányban azokat: mert nyilvános politikai és szakmai fórumokhoz szeretnének fordulni velük. Ami ma az egyetem magyar tagozatán folyik, az nem az egyetem belügye, hanem az egész erdélyi magyarság ügye. Egy ilyen aláírás, vagy annak megtagadása állásfoglalásnak is tekinthető. A BKB elnézést kér azoktól, akik nem óhajtották nevük megjelentetését. Most azok az oktatók is tiltakoznak, akik 1990-ben, a Bolyai Egyetemért folytatott aláírásgyűjtés alkalmával nem emeltek kifogást a nevük nyilvánosságra hozatala ellen (Szabadság, 1990. jan. 7.). A BKB ismételten felhívja az erdélyi magyar közösség figyelmét arra, hogy önálló felsőoktatási struktúrák nélkül, a mai trendek figyelembe vételével – demográfiai helyzet alakulása, Bologna-folyamat, az egyetemi piac nemzetközivé válása – a jövőben megszűnhet a BBTE-n a magyar tannyelvű felsőoktatás. /A BKB állásfoglalása. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./

Életének 80. évében Budapesten elhunyt Beke György /Uzon, 1927. aug. 3. – Budapest, 2007. jan. 20./ ismert író, újságíró, műfordító. 1989 óta élt Budapesten. Tanulmányait Kolozsvárott végezte a Bolyai Tudományegyetemen. Munkatársa volt 1947–1948 között a sepsiszentgyörgyi Népi Egységnek, 1974-ig a Romániai Magyar Szónak. 1974 és 1987 között Kolozsvárott A Hét főmunkatársa, 1994-től Budapesten a Magyar Élet főszerkesztőjeként dolgozott, 1995 és 2000 között a Nyelvünk és Kultúránk felelős szerkesztője volt. Beke György 1992-től az Írószövetség választmányának tagja. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer kapta meg a Romániai Írószövetség díját 1970-ben és 1978-ban. 1996-ban Jósika Miklós-díjjal, 1997-ben Nagy Lajos-díjjal és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. 1999-ben vehette át a József Attila-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály-díjban és Tekintet-díjban részesült. Számos regénye, interjúja, riportja jelent meg, első elbeszélése 1949-ben az Akasztott ember kötele címmel, utolsó regénye 2002-ben, címe Csángó történet. /Elhunyt Beke György író. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Beke György újra meg újra összerakta a maga, a mindannyiunk Erdélyét. De nemcsak Erdélyt. Havaselvét és Moldvát is, a nyugati meg a keleti magyar szórványt is, mindent, írta róla Sylvester Lajos. A magyarság egészének szellemi újrateremtője volt. Beke György 1989-ben telepedett át Budapestre. Vitte magával az otthont, a székelyföldi hazát, a szórványban élők gondját-baját, Európa legárvább kisebbségének, a moldvai csángóknak a keservét, és mindezt beolvasta, ráolvasta, a szemébe mondta az eltunyult népnek. A missziós tudatot és akaratot vitte magával. Beke György nem állt be a másságkeresők karába. Asztagnyi könyvkévét rakott össze. Beke Györgyöt a Kárpát-medence magyarságának egésze siratja és gyászolja, hisz emelt jó teherbírású szellemi boltívet a térség fölé. /Sylvester Lajos: Aki sokfelé, de mindig a szülőföldjén élt (Beke György halálára) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 22./ Aki közelebbről ismerte Beke Györgyöt, annak igen nagy műveltségű, a romániai magyarság és kultúrájának ügyében kiválóan tájékozott, a dolgokat, történéseket mindig összefüggéseiben látó és kereső emberként marad meg emlékezetében. 2003. augusztusában Arad vendége volt, mint a harmadik Böszörményi Zoltán riportverseny zsűrijének elnöke. Szeretettel és megértéssel beszélt a fiatalabb kollégák közel félszáz írásáról. /Jámbor Gyula: Beke György. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./

Elhunyt Ferenczi Géza /Kolozsvár, 1924. jún. 22. – Székelyudvarhely, 2007. febr. 14./ történész, Ferenczi Sándor fia, Ferenczi István öccse. A kolozsvári református kollégium elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos képesítést 1954-ben. Az egyetem elvégzése után csaknem húsz évig a Székelyudvarhelyi Múzeum igazgatója, majd 1976-tól a csíkszeredai Megyei Múzeum mellett működő műkincsvédelmi hivatal muzeológusa, 1987-es nyugdíjazása előtt három évig a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban dolgozott. A tudományos munkát nyugdíjas korában is folytatta, részt vett a tudományos közéletben, tudományos közleményeit a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveiben adták közre. Székelyföld múltja foglalkoztatta, a dák-római és középkori régészet s a néprajz köréből román, magyar, német szakfolyóiratokban jelentek meg többnyire bátyjával együtt jegyzett tudományos dolgozatai. Bátyjával, Ferenczi István közösen tekintették át a székely rovásírásos emlékeket a Művelődési Tanulmányok (1979) című kötetben.

Elhunyt dr. Szántay János /Nagyvárad, 1922. dec. 26. – Kolozsvár, 2007/. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett biokémikusi oklevelet, majd a nagydoktorátusi címet a bukaresti egyetemen szerezte meg. Marosvásárhelyen dolgozott mint biokémikus tanár, majd Kolozsvárra költözött, ahol 1953–1964 között az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet klinikáján főkutató volt, közben 1991-es nyugdíjazásáig a kolozsvári 3-as számú klinika izotóp laboratóriumának, majd az orvosgyógyászati laboratórium főkutatójaként tevékenykedett. Állandó szervezője, résztvevője volt az orvosok évenkénti képzőművészeti kiállításainak. Nem szakadt meg szoros kapcsolata kedvenc sportjával, a kardvívással, korábban a vízilabdában is jeleskedett. 1949-es kardvívóviadalban aratott győzelmet, 1952-ben tagja volt a helsinki olimpián szerepelt vívócsapatnak. Március 19-én Nagyváradon, szülővárosában a családi sírboltba temetik. /Dr. Szántay János (1922–2007) = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./

Varga Imre Visky S. Béla egyetemi tanárhoz intézett nyílt levelében reagált Adalékok egy kortárs magyar drámához című, az Erdélyi Riportban megjelent terjedelmes cikkéhez. Visky S. Béla társadalmi vitára bocsátotta azt a kérdést, hogy Tőkés László időközben diktátorrá vált-e. Varga Imre számára elképesztő, hogy Visky diktátornak minősíti azt, aki annak idején évekig harcolt templomok rombolása ellen, a romániai magyarság jogaiért, kockára téve a maga és családja biztonságát. A rendszerváltás után továbbra is bátran követelte egyházi javak visszaszolgáltatását, síkra szállt a Wesselényi Kollégiumért, a Bolyai Egyetemért, a jogtalanul elvett Lorántffy sportpályáért Nagyváradon. A püspök az elmúlt tizenhét év alatt jól felszerelt kollégiumot alapított Arany János név alatt azért, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem több száz magyar diákjának lehetőséget nyújtson az anyanyelvi tanulásra. A püspökség árvaházat és idősek otthonát támogat. Varga Imre nem ért egyet a Visky által leírtakkal, Tőkés László püspök alkalmas arra, hogy a romániai magyarság érdekeit tisztességgel képviselje Brüsszelben. /Varga Imre: Válasz Visky S. Béla egyetemi tanárnak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./

Április 16-án Kolozsváron a Farkas utca 4. szám alatti épületben felavatták a Babes–Bolyai Tudományegyetem múzeumának új otthonát. A négy teremben, többek között, helyet kapott – néhány korabeli fényképfelvétel és dokumentum erejéig – az 1872–1918-as, 1940–45-ös és 1945–59-es időszakok méltánytalanul lecsökkentetett emléke is, „Ferencz József Tudományegyetem”, „A kolozsvári magyar egyetem” és a „Bolyai Egyetem” alcímek alatt. /Méltánytalan emlékek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./

Megjelent a Sepsiszentgyörgyön kiadott Történelmi Magazin májusi száma is. A Bolyai Tudományegyetem tündöklésével és buk(tat)ásával ismertet meg a folyóiratban Vanek Ferenc. Kádár Gyula, a lap szerkesztője és kiadója tanulmányt közölt a székelyek és Vitéz Mihály kapcsolatáról. Folytatódik a Háromszék jeles személyiségei sorozat, ezúttal Benedek Eleket, Apor Pétert, Andrád Sámuelt és Cseh Imrét mutatja be a lap. /Korábban jelent meg. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 21./

Köteles Pál /Nagyvárad, 1927. ápr. 24. – Budapest, 1991. dec. 13./ emberjogi harcos volt, a nyolcvanas évek egyik markáns publicistája, a diktatúrával szembehelyezkedő, egyszersmind előle menekülni kényszerülő erdélyi írók (mint Beke György, Páskándi Géza) szellemi és politikai fegyvertársa. Ma is időszerű gondolata: „A politika-csinálók önmagukat is megbecsülnék azzal, ha azokra is odafigyelnének, akik alkalmatlanok ugyan pártfegyelemre s aláíró gyakorlatozásra, de gondolkodásukkal a nemzet jövőjéért felelősséget éreznek, s cselekvésüket a jövő szükséglete határozza meg. Ez a csöndes küzdelem néha szélmalom elleni harcnak tűnhet. ” „A nemzet jövőjének elkötelezettjei. Itthoni, s határon túli magyarokért. ” Köteles Pál Nagyváradon tanult, Kolozsváron három félévet hallgatott a Bolyai Tudományegyetem filozófia-lélektan szakán, 1946-tól már újságíróként dolgozott (Új Élet, Fáklya), 1950-ben letartóztatták, s hamis politikai vádak alapján elítélték. Volt azután segédmunkás Vajdahunyadon, építésztechnikus Váradon, ismét újságíró a Munkáséletnél. 1977-ben áttelepült Magyarországra, s az Alföld /Debrecen/ folyóirat szerkesztőségében helyezkedett el. 1988-ban jelent meg Búcsú Erdélytől című regénye. Az „erdélyi kérdést” megpróbálta a steril magyar közélet középpontjába állítani, és ezt az 1990-ben indult Erdélyi Magyarság című, általa főszerkesztett folyóirat jórészt erdélyi munkatársi körének segítségével sikerült is ideig-óráig fenntartania. /(bd): Eljött-e már az értés szabadsága? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 24./

A Kolozsváron tartott kisebbségi és regionális nyelvű napilapok és a többnyelvűség az EU-ban témájú konferencia alkalmából a Szabadság összefoglalót mutatott be romániai magyar közösség vallási életéről, ezt angol és román nyelven is közölte. Romániában a román többség zömmel görögkeleti vallású. Ez a felekezet évtizedeken keresztül – egyfajta államvallásként – kiváltságos helyzetben volt. A románok között jelentős volt a görög rítusú katolikusok száma, ezt a felekezetet a kommunizmus idején törvényen kívül helyezték, templomaikat elkobozták, és a görögkeleti felekezetnek adták. A hívek egy része beolvadt a „nemzeti” egyházba, de sokan római katolikus hitre tértek. A románság keretében jelentős teret hódítottak az újprotestáns felekezetek is. A magyar lakosság zömmel a négy történelmi egyház híve, lélekszám szerinti sorrendben: református, római katolikus, unitárius ás evangélikus-lutheránus. Az újprotestáns felekezetek közül a magyarság körében a baptisták, illetve a hetedik napot ünneplő adventisták közössége számottevő. Az újság bemutatta a magyar lakosság hitéletét, felvázolva az egyes történelmi egyházak múltját. A Római Katolikus Egyházat illetően a kommunizmus idején az egyházi vagyont elvették, számos papot, püspököt bebörtönöztek, többen ott haltak meg. Megkísérelték létrehozni a Rómától független állami egyházat, de ez nem sikerült. Az ellenállás vezéralakja Márton Áron püspök megjárja a kommunista börtönöket, majd évekig házi őrizetben volt. Ő már a második világháború idején felemelte szavát az antiszemita rendelkezések ellen. A rendszerváltozás után lassan, nehezen megindul az ingatlanvagyon visszaszolgáltatása, az egyházi élet fejlődése. Az újság csak az Erdélyi Református Egyházkerületet mutatta be, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületetről nem adott számot. A kommunisták az egyházak iskoláit, intézményeit államosították. Az 1989-es változást követően lassan halad az államosított javak visszaadása. Ennek ellenére előbb Kolozsváron sikerült újraindítani a református kollégiumot, majd Marosvásárhelyen, Nagyenyeden, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen is indultak református osztályok, állami középiskolák keretében. Az Evangélikus Lutheránus Egyház jelenleg mintegy 32 500 tagot számlál. Az istentiszteletek látogatottsága megnőtt, megszervezték a vallásoktatást, a diakóniai munkát és a kulturális tevékenységet. Az unitárius vallás az egyedüli magyar, erdélyi alapítású keresztény felekezet. A rendszerváltás után lehetőség nyílt a fejlődésre, testvérkapcsolatok jöttek létre az angliai és amerikai unitárius egyházakkal. /A romániai magyar közösség vallási élete. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ 6/ A Kolozsváron tartott kisebbségi és regionális nyelvű napilapok és a többnyelvűség az EU-ban témájú konferencia alkalmából a Szabadság összefoglalót adott az állami magyar felsősoktatásról Kolozsváron hat állami finanszírozású felsőfokú oktatási intézmény működik, magyar nyelvű képzést csak Babes–Bolyai Tudományegyetem biztosít. Az intézmény az egykori magyar Bolyai Egyetem, illetve a román Victor Babes Egyetem összeolvasztásából jött létre, és az elmúlt évtizedek során a magyar struktúrák mérete és helyzete sokszor változott. Az egyetem részben politikai nyomásra 1995 óta vállalta fel azt a programot, amit képviselői multikulturálisnak tartanak. A BBTE 21 karából jelenleg 17 biztosít román és magyar, 11 pedig román és német nyelvű képzést. Két karon (a Református-, illetve a Római Katolikus Hittudományi Karon) az oktatás kizárólag magyar nyelven folyik. Az egyetemi szintű képzés 157 szakot kínál (89-et román, 51-et magyar, 14-et német és 3-at angol nyelven). /Állami magyar felsőoktatás Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ Az impériumváltás után, 1918-1919 volt a Ferenc József Tudományegyetem utolsó féléve. A beiratkozott 2570 diák 83%-a magyar volt. A második világháború után Bolyai Tudományegyetem néven Kolozsváron magyar tannyelvű egyetem létesült négy karral. 1958-ban a kommunista hatalom parancsára megkezdődtek a magyar és román egyetem egyesítését szorgalmazó gyűlések, amelyek néhány hónap alatt a két egyetem teljes összeolvadását eredményezték. A folyamatot Nicolae Ceausescu későbbi államfő és Ion Iliescu akkori KISZ-elnök vezette. Az így keletkezett Babes–Bolyai Tudományegyetemen fokozatosan megszűntek a magyar csoportok. Az 1989-ben lezajlott változások után követelték az önálló anyanyelvű oktatást, de az egyetem kérdésében nem születtek döntések. Az továbbra is összevont maradt, a magyar csoportok nem élvezhettek önállóságot. 1990-ben az erdélyi magyarság tízezres utcai tüntetéseken követelte az önálló romániai magyar oktatási hálózat megteremtését, a magyar tannyelvű állami egyetem újraindítását. 1992 és 1997 között az RMDSZ több mint 600 ezer aláírást gyűjtött össze ugyanezen célok támogatása érdekében. 2001-ben két, még 1998-ban benyújtott, erre vonatkozó törvénytervezetet utasított el a román parlament. 2006 februárjában 80 nemzetközi elismertségnek örvendő professzor, köztük 11 Nobel-, Fields- és Wolf-díjas tudós kérte a Bolyai Egyetem újraindítását. Petíciójukra, melyet Románia elnökének és miniszterelnökének, valamint az Európai Bizottság elnökének címeztek, nem érkezett válasz. Megalakult a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), amely kül- és belföldön látványos akciókkal próbálja tárgyalásra kényszeríteni az egyetem vezetőségét – mindmáig sikertelenül. Tavaly novemberben a szervezet egyik alelnöke, Hantz Péter az egyetemi vezetés és az adminisztratív személyzet ellenállása dacára magyar nyelvű feliratokat helyezett el három épületben. Ezeket leverték, összetörték és megtaposták, Hantzot pedig társával, Kovács Lehellel együtt, az általános hazai és külföldi tiltakozás ellenére azonnal elbocsátották. /Ercsey Ravasz Ferenc: Kollégiumtól a Babes–Bolyai Tudományegyetemig. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

Székely László (Sáromberke, 1907. május 7. – Kolozsvár, 1959. április 19.) erdélyi magyar költő, újságíró, műfordító, nyelvész 1933-tól választott faluja nevét vette fel, így lett Szabédi László. Az ő emlékét idézték május 20-án, vasárnap Szabédon. A költő Kolozsváron az unitárius kollégiumban és Strasbourgban a teológián tanult. Aradon tisztviselőként dolgozott, majd Kolozsváron lett színházi dramaturg. 1931 – 1938 között a kolozsvári Ellenzék belső munkatársa volt. 1940 után Báréban tanított. 1942-ben csatlakozott a helikoni közösséghez, 1943-ban ott volt a szárszói találkozón. 1943-ban Baumgarten-jutalmat kapott. 1945 – 1947 között Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt, közben a Világosság munkatársaként dolgozott. 1947-től haláláig esztétikát tanított a kolozsvári Bolyai Egyetemen. A Bolyai Egyetem beolvasztásakor tanúsított magatartása miatt a rendőrség zaklatta, amit nem tudott elviselni és Szamosfalvánál a gyorsvonat elé vetette magát. Sírja a Házsongárdi temetőben található. Szabéd a székely Mezőség „utolsó bástyája, Szabédi László pedig a magyarságért való küzdelem jelképe, hangzott el Szabédon, az emlékezésen. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke európaiság és erdélyiség összefonódását emelte ki Szabédi László sorsában, munkásságában és tragédiájában. Nagy Pál szerkesztő, tanár szerint Szabédi „a józan – és kijózanító – ráció megszállottja volt – kiemelkedő tehetségekben oly gazdag nemzedékének élvonalában. Példakép lehetett, neve nem pusztán fejezetcím irodalmunk modern kori történetében, ennél sokkal több: történelmi fogalom. Tragikus sorsa, életpályája és a gerincropogtató küzdelem mélyen összefügg az erdélyi magyar értelmiség közelmúltjának megpróbáltató eseményeivel, azokkal a drámai történésekkel, melyek több nemzedék életében kitörölhetetlen emléket hagytak. Elismerésre méltó napjainkban a magyar feliratokért vívott bátor küzdelem, ám nyilvánvaló: nem csupán ilyen és hasonló látszatengedményekre van nekünk szükségünk Kolozsvárt (és másutt) valamely multikulturálisnak becézett intézmény folyosóin, hanem igenis, államilag fenntartott, önálló magyar egyetemet akarunk – az ország magyar adófizetőinek számarányára való tekintettel!” Szabédon az ünnepség szervezésében fontos részt vállalt a gyülekezet és a falu vezetősége, segített számos helyi és megyei támogató. Külön színfoltja volt a napnak dr. Makkai Gergely kiselőadása (Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája című könyve alapján), tájtörténet és történelem, természet és kultúra kapcsolatáról. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 22./

Traian Basescu elnök pünkösd napján, Nagyszebenben, az ünnepi szertartás után a katedrálisban a főpap oldalán ájtatoskodó hangnemben kijelentette, hogy a május 19-i referendum eredménye isteni elrendelésnek számít, merthogy a románok Isten akaratának tettek eleget, amikor túlnyomó többségükben mellette tették le voksukat. Markó Béla, az érdekvédelmi szervezet elnöke gyakori és a magyarság számára létkérdéseknek számító ügyekben való hallgatásával szerezte meg a miniszterelnök-helyettesi széket, amelyről most éppen felemelkedni szándékozik. Nem jutott eszébe, hogy szorosabb kapcsolatot létesítsen választóival, állapította meg a lap munkatársa, Németh Júlia, hogy határozottan kiálljon az erdélyi magyarságot érintő kérdések, a kisebbségi jogok törvénybe iktatása, az autonómia és a Bolyai Egyetem visszaállítása, az államilag támogatott magyar felsőfokú oktatás ügye mellett. Minderre jó lehetőség kínálkozott volna az Európai Unióban való felvétel előestéjén. Az RMDSZ belpolitikai hitelét akkor vesztette el, amikor első kormányzása idején az állami magyar egyetem ügyében vívott csetepatéban a kormányból való kilépéssel riogatott, miközben a miniszteri bársonyszékekhez való görcsös ragaszkodásról tett tanúbizonyságot. Azóta minden romániai párt számára nyilvánvalóvá vált: az RMDSZ feltételeit nem kell komolyan venni. Az a cinikus magatartás, amellyel évekkel ezelőtt az önálló magyar egyetemi oktatás ügyét a vezetőség az egyetemi autonómiára való hivatkozással egyetemi belügyként próbálta tálalni, most visszaütött. A multikulturálisnak kikiáltott Babes-Bolyain a magyar feliratokat kiakasztó adjunktusokat ki lehetett tenni az egyetemről, anélkül, hogy a tanügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes ezt határozott kiállással ellensúlyozta volna. Mindazt, amit a magyar egyetemi oktatók az utóbbi évtizedben többször is kezdeményeztek, az RMDSZ, az „érdekvédelmi” szervezet hitelteleníteni igyekezett. A sajtóban, hivatalos lapjában is. /Németh Júlia: Isteni elrendelés? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./

Szilágyi Zsolt kampányfőnök szerint az őszi választásokon egyértelműen Tőkés Lászlónak van nagyobb esélye. Tőkés László az egyetlen egyéni jelölt, az erdélyi magyarok jelöltje. Nem vonatkozik rá az ötszázalékos küszöb. Tőkés Lászlónak az összes szavazatok mintegy 2,8-2,9 százalékával mandátum jut, szemben az RMDSZ 5 százalékával. Tőkés László több ízben járt Brüsszelben, nagyon jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Világosan látja, hogy az RMDSZ külpolitikája a magyar nemzeti közösség képviseletében minimális. Az RMDSZ minden lehetőséget elmulasztott, amely a magyarság számára az uniós csatlakozáskor kínálkozott. Köszönetet kell mondani a Fidesz EP-képviselőinek, akik az RMDSZ hangsúlyos képviseletének hiányában felvállalták az autonómia, a szubszidiaritás, az önkormányzatiság, az egyházi javak, a Bolyai Egyetem képviseletét. A nemzeti oldal pénztelenséggel küzd. A pénzt az RMDSZ kezeli. Szilágyi Zsolt szerint csak akkor van esélye a változásnak, ha a területi elnökök és a felelős tisztségviselők is elfogadják azt, hogy az erdélyi magyar emberek véleménye nem egyezik az ő véleményükkel. Az RMDSZ-ben nagyon sok tisztességes ember van: Tőkés Lászlót is nagyon sok RMDSZ-tag támogatta. /Makkay József: Tőkés Lászlónak elég lenne 200 ezer szavazat. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 30./

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) célja a 21. századnak az egész magyar nemzetre ható kihívásaira választ keresni, a magyar ifjúságot közösségekbe szervezvén hitében, magyarságtudatában és kultúrájában megtartani, a magyarságot ezredéves szállásterületén megőrizni és gyarapítani. Az EMI sepsiszentgyörgyi szervezete 2004 decemberében alakult meg. Az EMI együttműködik a történelmi keresztény egyházakkal, illetve más, a nemzet boldogulását és gyarapodását szolgáló szervezetekkel. Szakosztályai irodalmi estek, megemlékezések, történelmi előadások, honismereti és környezetvédő túrák megszervezését vállalják. Szerveztek Wass Albert-felolvasást, a Trianon-film levetítését, továbbá a Bolyai Egyetemért tüntettek. Rendezvényeiken Sepsiszentgyörgyön az elmúlt két évben mintegy négyezren vettek részt. /Civil híradó: Erdélyi Magyar Ifjak(EMI). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 9./

Kérdés, miért csak most került terítékre a Bolyai Egyetem visszaállítása? Az RMDSZ-nek meg kellett várnia, hogy felüsse fejét egy polgári szövetségnek nevezett új politikai csíra, amely zászlajára tűzte ezeket a jelszavakat? Meg kellett várnia az Erdélyi és a Székely Nemzeti Tanács létrejöttét? Megjelentek a Magyari Nándorok, a Cs. Gyímesi Évák meg Fey Lászlók, akik a liberális eszméktől áthatva ellenzői a Bolyai Egyetemmel kapcsolatos kezdeményezésnek. Az egyház berkeiben megtalálták azokat, akik Tőkés László ellene szólnak. Kétségtelen, hogy Tőkés püspöknek is vannak hibái, de nála nincs szó a mindenhol tapasztalható korrupcióról. Létrehozta a Sulyok István Főiskolát. Szigora az egyházon belül pedig a helyzet miatt szükséges. Méltó lehet arra, hogy az erdélyi magyarságot képviselje az európai parlamentben. Nemzetközileg elismert karizmatikus egyéniség, határozott fellépésű, kizárólag az erdélyi magyarság ügye iránt elkötelezett. Szavazzunk Tőkés László püspök úrra, javasolta Kis Kornél Iván. /Kis Kornél Iván Nagybánya: Tőkésre szavazzunk! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 13./

Nagy Károly szerint a romániai magyar baloldal sorsát egy sötét ügy befolyásolta. 1947 telén a Bihar megyei (akkor még) Sziguranca magyar kommunista főnökének, Czellér Lajosnak a kezébe került a Vasgárda utolsó körlevele, amelyben közölték a gárda tagjaival, hogy az új helyzetben a titkosan működő szervezet feloszlik. Parancsba adták a tagoknak, épüljenek be a kommunista pártba. Arra buzdították őket, hogy igyekezzenek minél több zsidó és magyar személyt vezető tisztségbe juttatni. A kisebbség soraiból származó vezetők egyre nagyobb száma kiváltja a „hazafias jó románok”, főképp az értelmiségiek felháborodását a kommunista párt ellen. Czellér ezt az iratot átadta belügyminisztériumi feletteseinek. Ezek megtiltották, hogy az üggyel tovább foglalkozzon. 1948-ban Czellért megvádolták, hogy titoista ügynök, és bezárták. Később kiszabadult és a Belügyminisztériumban dolgozott. 1952 őszén halva találták a bukaresti Belu temetőben, jobb keze mellett pisztoly. Nagy Károly nem fogadja el, hogy öngyilkos lett. 1957-58-ban két vezető pártfunkcionáriusról kiderült, hogy vasgárdista. 1964-ben amnesztiával kiengedték a börtönből az összes politikai foglyot, a súlyos bűnökért elitélt vasgárdistákat is. (De Luka Lászlót és Lakatos Istvánt nem). A legismertebb magyar közéleti személyiség, aki körül 1989 után egy hiteles magyar baloldal kibontakozhatott volna, az Fazekas János, a Kommunista Párt központi vezetőségének tagja volt. Azonban javasolta a köztársasági elnöki tisztség megszüntetését és az Elnöki Tanács visszaállítását, ezért Ceausescu 1984-ben, 56 évesen nyugdíjba kergette a miniszterelnök-helyettesi funkcióból. Fazekas ellenezte a Bolyai Egyetem felszámolását 1959-ben, majd egyedül szavazott a Magyar Autonóm Tartomány nemzetiségi összetételének románosító megváltoztatása ellen. Fazekas 1984-ben a Ceausescu-diktatúrát és a nemzetiségek elnyomását leleplező levelet juttatott el Gorbacsovhoz, az ENSZ főtitkárához és az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez. Végül 1989 januárjában Sütő Andrással együtt újabb levelet intézett az említett személyiségekhez, ezúttal a falurombolás és a határokon lelőtt menekültek ügyében. Mindezek után logikus lett volna, hogy egyike legyen az RMDSZ vezetőinek. Nem így történt. Sőt. Amikor 1993-ban az RMDSZ brassói kongresszusának nyílt levelet akart átadni, már az előcsarnokból kiutasították. Nagy Károly súlyos hibát követett el, amikor Fazekas Jánost lebeszélte a magyar szocialista párt megalakításáról. 1995-ben megalakult egy demokratikus baloldali politikai platform. Létrejött annak bukaresti csoportja is, és ez Fazekas Jánost választotta meg elnökéül. A platform akkori országos elnöke azonban – bár erre az alapszabályzat nem jogosította fel, mi több Sütő András és Balogh Edgár írásban követelték Fazekas tisztségének elismerését – érvénytelenítette a bukaresti csoport választását. Tiltakozásképpen a bukaresti csoport feloszlott. – 2003-ban létrejött székelyföldön még egy baloldali platform, a Demokratikus Újbaloldali Fórum, azonban nem tett szert akkora befolyásra, hogy az RMDSZ politikájára befolyást gyakoroljon. Nagy Károly: Egy hitvallás margójára. Avagy miért nincs Romániában hiteles magyar baloldal? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./ A szerző a Demokratikus Újbalodali Fórum volt kongresszusi képviselője. Az írás első része: Szabadság (Kolozsvár), jún. 13.

Az állami magyar Bolyai Tudományegyetem újraindításának szükségességéről írásbeli nyilatkozatot nyújtott be június 19-én az Európai Parlamentbe az RMDSZ három megbízott európarlamenti képviselője, Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly. Indoklásuk szerint Románia következetesen megtagadja saját, magyar nemzetiségű adófizető polgáraitól azt a jogot, hogy magyar tannyelvű állami egyetemen tanulhassanak. A dokumentum nehezményezi, hogy az egykori Bolyai Tudományegyetem jogutódjaként működő Babes–Bolyai Tudományegyetem román vezetősége az egyetemi autonómiára hivatkozva elutasítja a magyar karok felállítására vonatkozó kérést. A lakosság 6,6%-át kitevő 1,5 milliós magyar közösség 4 államilag finanszírozott egyetemre lenne jogosult. Ezzel szemben a romániai egyetemisták csupán 4,4%-át jelentő 29 000 magyar nemzetiségű egyetemista közül csak 10 000 tanulhat anyanyelvén. A képviselők október 25-ig igyekeznek összegyűjteni a képviselők abszolút többségének támogató aláírását, arra ösztönözve ezzel az Európai Bizottságot és Európai Tanácsot, hogy szólítsák fel Romániát a magyar kisebbség jogos igényének teljesítésére. Az írásbeli nyilatkozat kérdésében intenzív egyeztetések folytak az Európai Parlamentben – pártállástól, nemzeti hovatartozástól függetlenül – tevékenykedő, a kisebbségi oktatás ügyét szívén viselő képviselők között, akik teljes támogatásukról biztosították a kezdeményezést. A nyilatkozatot kiegészíti az a beadvány, amelyet romániai magyar akadémikusok, közéleti személyiségek címeztek az Európai Parlament Petíciós Bizottságához a Babes–Bolyai Tudományegyetemen kialakult áldatlan helyzet kérdésében. /Kérik a Bolyai egyetem újraindítását. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./ Első látásra Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly nem tesznek mást, mint végzik a dolgukat. Eddig azonban az RMDSZ kormányzati érdekszférájába nem fért bele a túlzott bolyaizás. Az elmúlt évek tényleges vagy ellenzéki kormánypártisága a Petőfi–Schiller-szerű, álkezdeményezések támogatását engedélyezte, legfeljebb ejnyebejnyézést a Babes–Bolyai magyar oktatói különutas politikájának intézményi megtorlásakor. A kezdeményezés hitelességét az kérdőjelezi meg, hogy az írásos nyilatkozat korábban valamiért nem járta be a többek között az oktatási ügyekért is felelős magyar államminisztert is felvonultató román kormány kabinetjeit. /Csinta Samu: Bolyai Brüsszelben. = Krónika (Kolozsvár), jún. 20./

Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök lemondását kérte négy demokrata párti európarlamenti képviselő, amiért az RMDSZ EP-képviselői a Bolyai Egyetem visszaállítását követelték, és elítélték a román kormány diszkriminatív magatartását. Szerintük az RMDSZ EP-képviselőinek cselekedete ront Románia megítélésén. – Nem lep meg a négy PD-képviselő magatartása, hiszen ismerjük a demokraták álláspontját a kisebbségi kérdésekről – nyilatkozta Asztalos Ferenc RMDSZ-es képviselő. – Több mint egy éve nem sikerül a parlamentben zöld ágra vergődni a kisebbségi törvény ügyében, a demokraták felrúgták a megegyezést. Kónya-Hamar Sándor képviselő kijelentette: a nyilatkozatban az RMDSZ-es EP-képviselők a mindenkori kormány kisebbségpolitikáját kifogásolták, azonban az angol fordításban a „mindenkori” jelző elmaradt. Ezért a kezdeményezők helyesbítést kértek. /Sz. K. : PD-ellentámadás Bolyai-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21/

Markó Béla bejelentette: július 3-án lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről. Hangsúlyozta, az RMDSZ határozottan támogatja az EP-képviselők által benyújtott, az önálló magyar Bolyai Egyetem visszaállítását szorgalmazó kezdeményezést. Arra emlékeztetett, az RMDSZ-nek már 1990-től kezdve egyik fontos célkitűzése volt az önálló magyar egyetem létrehozása. Szerinte a kormánynak nincsenek eszközei egy önálló magyar tanintézmény létrehozására, de kezdeményezni tudja azt, hogy módosítsák az oktatási törvényt oly módon, hogy az lehetővé tegye a magyar egyetem létesítését. /Az RMDSZ kiáll az EP-képviselők kezdeményezése mellett. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Negyvenegy EP-képviselő csatlakozott ahhoz az írásbeli nyilatkozathoz, amelyben az RMDSZ három európarlamenti képviselője, Kónya-Hamar Sándor, Szabó Károly és Kelemen Atilla felkérte az EP-t, javasolja a román hatóságoknak, hogy tegyenek lépéseket a magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetem újraalapítása érdekében. A reakciók nem maradtak el. A demokrata EP-képviselők a Tariceanu-kormány lemondását követelték, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig úgy vélte, az RMDSZ-nek távoznia kell a koalícióból, mert a kormány politikájával ellentétes törekvései vannak. A Cozmin Gusa vezette Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) újabb RMDSZ-ellenes jelentést fog küldeni az EP-be a Babes-Bolyai Tudományegyetem kapcsán – fenyegetőztek. /Brüsszelben népszerű a Bolyai Egyetem újraalapításának gondolata. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentette, az Európai Parlamenthez benyújtott panasz a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kapcsán az utóbbi 17 év mindegyik kormányára vonatkozik, amelyek miatt nem érték el ezt a célt. Az RMDSZ elnöke elfeledte, hogy 1996–2000 között kormányon, 2000–2004 között pedig kormányközelben voltak, az általa vezetett párt jelenleg is kormányozza az országot, ő maga pedig államminiszterként évekig felelt egyebek mellett az oktatásért is! Markó hozzátette, támogatja az RMDSZ EP-képviselőinek kezdeményezését. Az RMDSZ-elnök rámutatott, őt magát is kritikák érték a kollégák részéről amiatt, hogy nem vetette fel ezt a témát Brüsszelben. Ismeretes, az RMDSZ három európai parlamenti képviselője, Kónya-Hamar Sándor, Szabó Károly és Kelemen Atilla több esztendei semmittevés után felkérte az Európai Parlamentet, küldjön egy levelet a román hatóságoknak, amelyben javasolja, hogy a román állam tegyen lépéseket a magyar nyelvű Bolyai Egyetem újraalapítása érdekében, és panaszt tettek a román kormány „negatív és diszkriminatív hozzáállása” miatt. /Minden kormányra vonatkozó panasz. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 23./

„Nem fog fájni a szívem, ha a magyar párt a múlté lesz” – vallja Tom Gallagher, a nagy-britanniai Bradford Egyetem Etnikai Konfliktusok és Béke Tanszékének vezetője, Kelet-Európa szakértő, a posztkommunista államok és különösképpen Románia legújabbkori történelmének kutatója a Romania Libera június 18-i számában. Sötét jövőt jósol az RMDSZ-nek. Annak az alakulatnak, amelytől, bevallása szerint 1990-ben még azt várta, hogy progresszív közép-európai erőként rendet teremt a romániai politikai élet dzsungelében. Mára viszont szerinte a magyar párt (?) gazdasági előnyöket hajhászó betyárok gyülekezetévé vált. Nem ismeri Tom Gallagher tudományos munkásságát, írta Németh Júlia, nem szeretné, ha az etnikai konfliktusok és a béke viszonya Tom Gallaghertől függne. Azt még Gallagher is beismeri, hogy etnikai alakulatként a román politikai zűrzavarban az RMDSZ nem tudott rendet teremteni. A román sajtóban a magyarellenes kirohanások újra megjelentek, mihelyt a magyar közösség határozottabban kinyilvánította óhaját az őt megillető jogok vonatkozásában. Az RMDSZ iránti bizalom megingott a magyar közösségben a szervezet sorozatos visszakozásai és helytelen politikai lépései nyomán. Ezt a bizalmi válságot kellett volna orvosolni. Ezzel szemben a csúcsvezetés homokba dugta a fejét, sőt a fiaskóért közvetlenül felelős kampányfőnököt még előléptette. Ezek után, immár kényszerhelyzetben, erőteljesebben kezdte hangoztatni azokat a jogos, de a román közvélemény szerint nacionalista követeléseket – kisebbségi törvény, autonómia, államilag támogatott anyanyelvi oktatás óvodától az egyetemig, a Bolyai Egyetem visszaállítása – amelyekért kormánypozícióban eddig sokkal határozottabban kellett volna kiállnia. Ezért a lap munkatársa egyetértett Tom Gallagherrel, hogy az RMDSZ kormányban való szereplésének a magyar kisebbség számára kézzelfogható hozadéka vajmi kevés volt. Németh Júlia sokszor bírálta az RMDSZ-t, aminthogy ezt a hozzá közel állókkal is megteszi. Azonban az érdekképviseletre mindaddig szükség van, ameddig a kisebbséget diszkrimináció sújtja. /Németh Júlia: Görbetükör. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26.

Domokos Géza jövőre lett volna 80 éves, s jövőre lesz 60 éve, hogy Dávid Gyula ismeri őt, 1948 őszén lettek szobatársak a Bolyai Tudományegyetem Józsa Béla Diákotthonában. Aztán egy év múlva őt Moszkvába küldték egyetemi tanulmányai folytatására, s csak húsz év múltával jöttek ismét össze, amikor Domokos Géza Románia első nemzetiségi könyvkiadójának megszervezésére kapott megbízást, s ő Dávid Gyulát is kiválasztotta a kezdőcsapatba. Domokos Géza a diktatúra évtizedeinek romániai magyar közszereplői közül azon kevesek között van, akik politikai-szakmai karriert futottak be, de soha sem felejtették el, mivel tartoznak saját közösségüknek. A román kommunista rendszer a nemzetiségi kiadót a nacionálkommunista homogenizáció érdekében hozta létre. Domokos Géza azonban felismerte és kihasználta a számára „adott” mozgásteret: a romániai magyar (sőt nemcsak a magyar) kisebbség szellemiségének önkifejezése számára olyan fórummá tette a Kriteriont, amilyen nem volt addig, s talán nem is lesz. Az erdélyi magyar értelmiségi lakásokban ott voltak a Kriterion könyvsorozatai: a Szabó T. Attila-féle Erdélyi magyar szótörténeti tár, a Székely oklevéltár, a „fehér könyvek”, a Magyar Klasszikusok, a Téka-sorozatok kötetei, a nagy erdélyi történész-, művelődés- és művészettörténész-nemzedék munkái, a világirodalomra ablakot nyitó Horizont-sorozat. Az egész akkor formálódó nemzedék innen merítette az ismeretet, de az erőt is magyarságtudatának megőrzéséhez, gyarapításához. 1989 után Domokos Géza pályájának is új – a közvetlen politizálással megterhelt – szakasza következett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az ő elnökségének évei alatt építette ki az erdélyi magyar civil intézményeknek azt a hálózatát, amelynek legkiválóbb személyiségeit akkor ott tudta maga mögött, a Szövetség Egyeztető Tanácsában. /Dávid Gyula: In memoriam Domokos Géza (1928–2007). = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./

Hetvenkilenc éves korában, váratlan rosszullét után Marosvásárhelyen elhunyt Domokos Géza író, szerkesztő és politikus. „Domokos Géza életműve csak ezután fog kiteljesedni: hiszen küzdelme, küldetése még nem ért véget, szellemisége tovább él közöttünk. Itt marad velünk, mert szükségünk van rá, szükség van bölcsességére, türelmére, nyitottságára és konokságára. Együtt küzd velünk, amíg valóban el nem érjük 1989-ben közösen megfogalmazott céljainkat, a magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító teljes jogegyenlőséget” – olvasható az RMDSZ közleményében. Domokos Géza Brassóban született 1928. május 18-án, elemi iskoláit a háromszéki Zágonban kezdte el, középiskolába Sepsiszentgyörgyön járt. Egy évet tanult a Bolyai Egyetem bölcsészkarán, majd Moszkvában, a Makszim Gorkij Irodalmi Főiskolán folytatta tanulmányait. Hazatérte után Bukarestben telepedett le, az Előre riportere lett, majd 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó főszerkesztője. A Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatójaként 1969-től 1990-ig eredményesen küzdött a magyar kultúra fennmaradásáért. Irányítása alatt több mint 3000 kötet jelent meg, az általa vezetett intézményekben jelentős szellemi műhelyek alakultak ki. „Amiről kevesebbet beszélünk: kialakult a Kriterionnál egy olyan modell, amelyről az az érzésem, hogy a nemzeti kisebbségi és etnikai csoportok számára sokáig használhatónak bizonyult. Sok ügyeskedés után és tudatosan vállalt kompromisszum árán a kvázi lojalitást és a nemzetiségi ügyet valamilyen szintre hozhatták, éltetni tudták” – mondja a Sikertörténet kudarcokkal (bukaresti életutak) című interjúkötetben Bányai Évának. A diktatúra bukása után az RMDSZ egyik alapítója, illetve első elnöke volt, 1992-ig RMDSZ-es képviselő a parlamentben. Nyugdíjas éveit visszavonultan töltötte Papolcon és Sepsiszentgyörgyön. /Távozott az alapító. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./