Fey László /újra/ élesen kikelt a radikálisok ellen, akik „irreális követelményekkel álltak elő; olyasmiket kértek számon az RMDSZ-től, amit (még) nem lehetett megvalósítani (autonómia, kettős állampolgárság, külhoni állampolgárság, Bolyai Egyetem), ellene voltak a román féllel való bármely együttműködésnek, kompromisszumnak”. Fey László elítélte a Magyar Polgári Szövetséget, majd Makkay József cikkét /A méltányos integráció előfeltétele az autonómia, Szabadság, ápr. 26./ Fey szerint a kettős állampolgárság a radikálisok csalétke és vesszőparipája, az RMDSZ csak azért gyűjtött aláírásokat, mert ezt éppen az ellenzék követelte. Makkay József a Communitas Alapítvány körüli botrányra tesz homályos célzást, írta Fey László, holott „ott semmi botrány”. /Fey László: Fúrnak, fűrészelnek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./ Makkay József reagált Fey László vádaskodására. Leszögezte: „Az ellenzék az autonómia, a kettős állampolgárság vagy a Bolyai Egyetem kapcsán azt kéri számon az RMDSZ csúcsvezetőségén, hogy 14 év alatt ezen alapvető követeléseinkben a holtpontról sem sikerült elmozdulni.” Frunda György a kettős állampolgárságot nem tartja időszerűnek. – Ha nincs botrány, illetve minden rendben van a Communitas körül, miért zúgolódnának az emberek? /Makkay József: Az igazság kedvéért. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./

A 75 éves Kányádi Sándor a vele készült interjúban emlékezett ifjúkorára. Felvették a színművészeti főiskolára. Fél év múlva önszántából otthagyta a főiskolát, átment a Bolyai Egyetemre. Azután 1955-ben került a Dolgozó Nő folyóirathoz, 1960-ban ment át a Napsugár gyermeklaphoz, ott volta a nyugdíjazásáig. Kányádi Sándor az író-olvasó találkozókon a leggyakrabban fellépő magyar költő volt. A Napsugárnál kezdtek el olvasótalálkozót tartani – Benedek Elek nyomán. Régebben 60–70 találkozót tartott évente, most, amióta nyugdíjas, száznál is többet. /Karácsonyi Zsolt: Kicsorbult igék élezője – interjú a 75 éves Kányádi Sándorral. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Erdélyi látogatása során Szent-Iványi István és Csőzik László, az SZDSZ két politikusa, egyértelműen Orbán Viktort hibáztatta a romániai magyarság jelenlegi megosztottságáért. Azonban volt egy korábbi megosztottság is. Meglehet, hogy azt éppenséggel az SZDSZ okozta, kéz a kézben hűséges szövetségesével, a Magyar Szocialista Párttal. Előző kormányzásuk idején a magyar–román alapszerződésből kigyomlálták az Európa Tanács által ajánlott 1201-es határozatban előírt kisebbségi közösségi jogokat, ugyanígy az elorzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Vagy azzal, hogy 1997 januárjában – amikor az erdélyi magyarság képviselői is beléptek a frissen megalakult kormányba, s amikor a Bolyai Egyetem újralétesítése minden addiginál valósabbnak látszott –, az SZDSZ-es Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori helyettes vezetője azt írta a Magyar Hírlapban, majd a kolozsvári Szabadságban, hogy "önálló egyetemet követelt nagy hangon boldog-boldogtalan", "...nem lett átgondolva, nem lett feltéve a kérdés, hogy milyen egyetemet, kinek, miből, kikkel is akarnak?", "A nagy követelők az adott országok állapotának, társadalmi jelenségeinek figyelmen kívül hagyásával követelőztek...", ami aztán fölöttébb sikeresen kisiklatta a Bolyai kérdését. Vagy azzal járultak hozzá az egység helyreállításához, hogy amikor 1998 tavaszán fölmerült a kettős állampolgárság kérdése, hallani sem akartak róla. Amikor 2001 végén Orbán Viktor és Adrian Nastase aláírta az e törvénnyel kapcsolatos egyezményt, azzal rémisztették a jámbor adófizetőt, 23 millió román özönli el Magyarországot! Nagy egységen élt a romániai magyarság, írta Asztalos Lajos ironikusan, amikor Orbán Viktor kifundálta a státustörvényt, amely anyagi támogatást nyújtott a magyar nyelven tanuló gyermekek számára. Ugyanez az Orbán, a magyarigazolványra, rábiggyesztette a koronás címert. Továbbá alávaló módon, évi kétmilliárd forintot ajánlott föl a magánegyetemre. Nyilván egységóvó szándékkal a mostani magyar kormány csökkenti azt a bizonyos két milliárdot. /Asztalos Lajos: Volt egyszer… Egy nagy egység… = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./

Ferenczi Géza nyolcvanéves történész-régész húsz éven keresztül a székelyudvarhelyi múzeum igazgatója volt. 1954-ben került, Székelyudvarhelyre. 1943-ban érettségizett Kolozsváron, majd jelentkezett a Ludovika Akadémiára. Másfél éves nyugati hadifogságból 1946-ban tért haza Kolozsvárra testvérével Istvánnal együtt, aki – akárcsak édesapjuk – szintén régész-történész volt. Édesapja, Ferenczi Sándor régész szovjet hadifogságban halt meg. Ferenczi Géza 1947-ben beiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre, földrajz-földtan szakra, egy évig tanulta, de anyagilag nem bírta tovább. A református kollégium könyvtárában dolgozott, majd eltávolították "osztályellenségként". Később megkezdte egyetemi tanulmányait. Az egyetemről 1952 őszén kirúgták, mint "befurakodott osztályellenséget". Szakképzetlen munkásként dolgozott egy évet, Sztálin halála után enyhült a helyzet, visszakerült, és 54-ben végezte el az egyetemet. Akkor került Székelyudvarhelyre, a múzeumba. Megindították az ásatásokat, és kidolgozta testvérével az elméletét, miszerint az egykori, Szent László-korabeli határvédelemnek voltak az elemei az általuk föltárt Bud-, Tartód-, Rabsóné-, Firtos-vár és Oklánd határában Kustaly-vár. Azóta továbbiak kerültek elő Háromszéken is. Ferenczi Géza a megyei múzeum muzeológusa lett, ott dolgozott 1984-ig. Ezután a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár könyvtárosa volt 1987-ig, nyugdíjazásáig. Ferenczi Géza részt vett István bátyja ásatásain, folyamatosan közölte tudományos anyagait. Ezek közül az egyik legjelentősebb tartja az énlakai rovásírással kapcsolatos kiegészítéseket (Székely rovásírásos emlékek – 1997). Megírta A moldvai ősibb csángók /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999/ című könyvét. Régebben megjelent, régészeti-történeti, valamint nyelvészeti tanulmányait adta ki Lapok Erdély múltjából címmel (2002), aztán a Székely rovásírás az idők sodrában (2002) címet viselő, az előzővel azonos jellegű kötetet, s 2001-ben került ki sajtó alól az Utazások Udvarhelyszéken című turisztikai kalauz. Jelenleg édesapja és bátyja tudományos hagyatékát, kéziratait, könyvtárát teszi rendbe. /Katona Zoltán: Nyugdíjasként Székelyudvarhelyen. Ferenczi Géza nyolcvanéves. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 9./

Kolozsváron évekkel ezelőtt a Petőfi/A. Iancu utca 11. szám alatti diákotthon falára táblát tetetett Funar polgármester. A tábla szerint 1946. május 28-ról 29-re virradó éjjel az ingatlant fegyveres provokáló csoportok dúlták fel. Az akció nyomán a diákság antirevizionista és antikommunista sztrájkba kezdett, ami az első megmozdulás volt a demokrácia és a román állam területi épségének megvédése érdekében. Valójában román diákok a Főtéren magyarokat vertek meg. Ezt követte a főleg Herbák-gyáriakból összeverődött magyar csoport visszavágása a román diákok otthonában. A Bolyai Egyetem diákjai nem keveredtek bele az összetűzésbe. /A funárjárás sebei (XIV.). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./

Varró János /Marosvécs, 1927. nov. 21. – Kecskemét, 2004. márc. 22./ hamvait júl. 31-én helyezik örök nyugalomra Marosvécsen, a családi sírhelyen. Varró János író, irodalomtörténész, műfordító, kritikus tanult és tanított a kolozsvári Bolyai Egyetemen. Tanulmányaiban a romániai magyar irodalom keletkezését, különösképpen a marosvécsi Helikon indulását vizsgálta, emellett Ady- és Petőfi-kutató is. Tizenhét éven át volt a kolozsvári Dacia Könyvkiadó magyar osztályának szerkesztője. Több mint 300 magyar nyelvű kiadvány gondozója. Önálló művei: Kós Károly, a szépíró című kismonográfiája 1973-ban jelent meg. Ki koronát nyer, csatát nyer! című regényét 1976-ban adták ki. 1988 óta a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanított. /Sipos Zsolt: Varró János (1927–2004). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ 1959. február 16-án a kolozsvári katonai törvényszéken megszületett az ítélet a bolyais oktatók és hallgatók (Varró János és "bűntársai") perében. A két tanársegédet: Varró Jánost 16, Lakó Elemért 15 évre, Péterffy Irént és Vastag Lajost 8-8, Páll Lajost 6 év, Iamandi Emilt és Szilágyi Árpádot pedig 5-5 év börtönbüntetésre ítélték. /Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1953 /Budapest-Szeged, 1994/ Varró János 1964. júl. 28-án szabadult /P. Sebők Anna: Kolozsvári perek 1956, Hamvas Intézet, Budapest, 2001/

Szept. 17-18-án emlékeztek az ellenállási harc mártírjaira az 1989. decemberi forradalom egykori meghatározó személyiségei, a korábbi kommunistaellenes megmozdulások résztvevői és az érdeklődők Temesváron a református templomban, az Újvárossy Ernő nevét megörökítő gyülekezeti teremben. A sajtótájékoztatón Tőkés László püspök felolvasta a Református Világszövetség (amelynek elnöke) dokumentumát a vajdasági magyarokat ért atrocitásokról. – Tizenöt éve áldozta életét a decemberi forradalom előkészítésének szakaszában Újvárossy Ernő építészmérnök. A totalitárius rendszerrel való szembeszegülés első mártírjairól Péterszabó Ilona tartott előadást az ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyve alapján. A temesvári perben ártatlan embereket vetettek börtönbe, ítéltek halálra és végeztek ki feltehetőleg csak azért, hogy rettegésben tartsák a lakosságot. Erről az időszakról (1956) emlékeztek meg az egykori résztvevők, akik börtönnel, kényszerlakhellyel fizettek azért, mert volt bátorságuk felemelni szavukat a diktatúra törvénytelenségei ellen. Koczka György emlékezett arra, hogy főiskolai hallgatóként a kolozsvári Bolyai Egyetem 56-os rendezvényein vállalt szerepéért került börtönbe, majd kényszerlakhelyre a Baragánba. Oberten János líceumi diákként többedmagával kézzel írt háromnyelvű röpcédulát terjesztett az igazság védelmében. A büntetés börtön lett. Több szemtanú – Toró Tibor professzor, Wollner András, Tőkés László püspök – részletekkel egészítette ki az események résztvevőinek beszámolóját. Gazda József, aki elsőnek írt könyvet a temesvári forradalomról (Megváltó karácsony – erdélyi magyar túlélők emlékeznek, Aura Kiadó, Budapest, 1990) a város akkori hangulatát idézte fel. Szept. 18-án országos premieren bemutatták Koltai Gábor Trianon című filmjét. Neves magyar történészek – Raffay Ernő, Nemeskürthy István, Glatz Ferenc és mások – kommentálták a filmen bemutatott események hátterét. Tőkés László püspök felhívta a figyelmet: a filmet egyetlen tévéállomás sem volt hajlandó műsorába iktatni. A vetítést követően az 1989. decemberi események felidézése került előtérbe. Az egykori résztvevők és szemtanúk – Gazda Árpád, Balaton Zoltán, Makkai Zoltán és mások – elmondása nyomán számos fontos esemény háttere vált világosabbá a hallgatóság előtt. Többek között Újvárossy Ernő szerepe, akinek csupán annyi volt a “bűne”, hogy elvállalta a templom alagsora felújításának mérnöki tennivalóit, és cselekvően részt vett a (ma nevét viselő) gyülekezeti terem kialakításában. Tőkés László leszögezte: a kommunizmus elleni harc az országban még nem fejeződött be. Szégyellni valónak tartja, hogy a magyar közösséget képviselő RMDSZ vezetősége a kommunisták utódpártjával paktál. A rendezvénysorozat az erzsébetvárosi temetőben, Újvárossy Ernő sírjának megkoszorúzásával ért véget. /Sipos János: Mártírokra emlékeztek. Szemben a kommunizmussal. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./

Elhunyt Kovách Géza /Székelyudvarhely, 1925. dec. 22. – Arad, 2004. okt. 10./ tudós történész, tanár, nemzedékek közkedvelt és köztiszteletben álló “Gazsija”. Néhány nappal azután halt meg, hogy megemlékeztek az aradi vértanúk mártíriumáról, melynek történetét oly átfogóan írta meg Az emlékező városban. /Az emlékező város – október 6. Arad, 1999/ Dr. Kovách Géza Zilahon a Wesselényi Kollégiumban érettségizett, a Bolyai Tudományegyetem történelem-földrajz szakát 1948-ban végezte el. Több évig Jakó Zsigmond professzor tanársegédje volt, s ha nem jönnek a diktatúra évei, bizonyára fényes egyetemi karrier várt volna rá. Aradra került és 1951-től 1986-ig történelemtanárként több iskolában, de állandó jelleggel a Csiky Gergely Iskolacsoport jogelődjében tanított és nemzedékek kedvence volt. A nagy szellemi központoktól távol eső, vidéki kutatóként dr. Kovách Géza meglepően sokat tett le az asztalra: tucatnyi könyvet, falumonográfiát, tanulmányt, tudományos értekezést. Erdélyi és közép-európai levéltárakban búvárkodott, hogy aztán hangyaszorgalommal és a történelmi tények iránti alázattal feldolgozza kutatásait. Publikált itthon és külföldi tudományos szaklapokban. Nemzetközi konferenciákon vett részt. A Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Köztestületének tagsága mutatja, hogy az anyaországban is kellőképpen értékelték fáradozásait. Nyáron még részt vett Kisiratosról, majd Majláthfalváról írt monográfiájának bemutatásán, aztán egyre fogyatkozott ereje és életkedve. Fő kutatási területe a gazdaság- és településtörténet volt. /Puskel Péter: In memoriam Kovách Géza. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 11./ Legutóbbi könyve: Eltűnt települések Arad megyében (2004) – néhány munkája: Erdélyi jobbágyok panaszlevelei – Kordokumentumok az erdélyi falu életéből 1771-1848. A Temesi Bánság mezőgazdaságának fejlődése a török kiűzése után (1718-1828), 1995 Történelmünk a Duna-medencében /Polis, Kolozsvár, 1998/ egyik szerzője A Bánság demográfiai és gazdasági fejlődése, (1716-1848), Csongrád Megyei Levéltár, 1999 – monográfia.

Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök felidézte életútját. Szülőfaluja magyarságát a második világháborúban kifosztották a Vörös Hadsereg katonái, azután megkezdődött a Kommunista Párt tagjainak toborzása. A Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakáról másodévesen kidobták, amikor apját kuláklistára tették. Mózes Árpád ezután a teológiát végezte el. Argay György püspök maga mellé vette titkárnak és segédlelkésznek. Óriási lelkesedéssel fogadták az 1956-os forradalom hírét. Mózes Árpád más evangélikus fiatalokkal megfogalmazott egy beadványt Argay püspöknek, hogy vonja felelősségre azt a két evangélikus professzort, akik éveken keresztül a baloldali eszméket hirdették. 1958. december 16-án Mózes Árpádot letartóztatták. Felhozták ellene az Argay püspöknek 1956 októberében átadott beadványt, a magyar forradalommal való szimpatizálást és azt, hogy a szovjet beavatkozás ellen fekete jelvényekkel tiltakoztak. A legsúlyosabb vád a hazaárulás volt. Tudniillik a forradalom előtt a debreceni Kossuth-egyetem egy csoportjának látogatásakor beszámolt nekik az erdélyi helyzetről. Naponta eljátszották vele, hogyan fogják felakasztani. Sorra tartóztatták le kollégáit, négy-négy evangélikus lelkészt és teológust, név szerint Antal Lászlót, aki már meghalt, Dani Pétert, Kiss Bélát, Gödri Oláh Jánost, Török Andrást, Bibó Lászlót és Veress Károlyt. Hat hónapi vallatás és halállal való fenyegetés után mindnyájukat a katonai törvényszék elé állították. Az utolsó szó jogán megkérdezte a tárgyalást vezető Valeanu őrnagyot: Uram, a szó igazi értelmében mit tettünk mi a Román Népköztársaság területi biztonsága ellen? Azt válaszolta: „Nem tettetek semmit, mert nem tudtatok, de ha tudtatok volna, tettetek volna.” Fővádlottként ezért kapott 18 évi kényszermunkát, a többiek 16, 15, 14, 9, és így lefelé, 6 éveket. Hat hónapot töltött a szamosújvári börtönben, és kereken öt évet a Duna-delta mocsaraiban. Az 1964. augusztus 3-án megjelent kegyelmi rendelettel a legutolsó, 106-os létszámú csoporttal szabadult. A börtönben olyan kiváló embereket ismerhetett meg, mint dr. Dobri János református professzor, dr. Erdő János, a későbbi unitárius püspök, Hajdó Leander, a csíksomlyói volt rendházfőnök, és sorolhatná tovább. A kis létszámú nagykárolyi gyülekezet lelkipásztoraként húsz évig szolgált. Nem voltak könnyű idők, hiszen két ember állandóan rá volt állítva, szüntelenül követték és zaklatták. Az egyházmegye lelkészi karának határozott kiállása révén 1978-ban aradi lelkésznek és esperesnek választották. Az evangélikus püspökség a legkisebb Romániában, közel 33 ezer lélek van szétszóródva Orsovától Nagybányáig. 1992-ben Szedressy Pál püspök halála után titkos szavazással utódjává választották, és a megbízatást hosszas rábeszélés után elvállalta. – Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön egy-egy új templom, ezenkívül tizenkilenc felújított templom és imaház, vendégház fűződik a nevéhez, annak ellenére, hogy életfogytiglan választották püspökké, idén mégis lemondott, egészségi állapotára való tekintettel. Mózes Árpád nyugalmazott lutheránus-evangélikus püspök 1931. július 25-én született a barcasági Krizbán. A kolozsvári Protestáns Teológián 1956-ban lett lelkész. /Benkő Levente: „A magam történetét én írnám meg” Beszélgetés Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspökkel, önkéntes ’56-os politikai elítélttel. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

Okt. 23-a tiszteletére, nagyszabású emlékünnepséget szervezett a nagyenyedi EMKE a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. Dávid Gyula tartott előadást. Dávid Gyula, aki maga is ült, éppen 7 évet, előadásában alapos történeti áttekintést adott az 1956-ot közvetlenül megelőző időszakról, amikor a Bolyai Egyetemet és később a Magyar Autonóm Tartományt megszüntették , az erdélyi magyarságot jogaiban korlátozzák. A perek és ítéletek a megfélemlítés részét képezték. Ennek az eredménye volt az a teljes bénaság, ami az erdélyi magyarságon sokáig eluralkodott. A megjelentek hangfelvételről élvezhették Illyés Gyula saját előadásában Egy mondat a zsarnokságról című költeményét, majd Bajusz Katalin óvónő előadta Márai Sándor Mennyből az angyal című versét. /Bakó Botond: Nagyenyed. "Három ember már egy szervezet volt".= Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

Kertész Gábor 1928-ban, Vajdakamaráson született. Édesapja ott volt lelkipásztor. 1946-ban az életére emlékező Varga Lászlóval együtt került a Bolyai Egyetem jogi karára, és jó barátok lettek. 1948-ban a régi professzorokat kiutasították az országból. Helyüket analfabéta zugügyvédek foglalták el, és tanítottak jog helyett évenként változó marxista ideológiát. A harmadév végén meglepetésszerűen a közgazdászoknak diplomát adtak és elbocsátották őket az egyetemről. Ott maradtak körülbelül tizenöten, negyedéves jogászok, közülük három átállt kommunistának. Januárban minden előkészítés nélkül kipécéztek négy hallgatót, Pásztori Ildikót, akinek édesapja, a Szociáldemokrata Párt egyik köztiszteletben álló vezetője már börtönben ült, Nagy József földbirtokos fiút, Kertész Gábort és Varga Lászlót. Ez volt az első koncepciós per Kolozsvárt. Demeter János dékán, aki később Budapesten díszsírhelyet kapott az erdélyi magyarság érdekeinek védelmezéséért, vezette a megbeszélést, elsorolva a legképtelenebb vádakat. Hárman megpróbálták védeni igazukat. Kertész Gábor viszont minden ráolvasott bűnre csak a vállát vonta meg. Az eredmény: hármukat kicsapták az ország valamennyi főiskolájáról. Kertész Gábornak megkegyelmeztek. Elvégezte az egyetemet. Egyetem után behívták munkaszolgálatos katonának. Bányában, vasútépítésnél dolgoztatták. Pár hónap múlva szabadon engedték. Amint valami állásféléhez jutott, újra behívták. Ezt háromszor is megismételték vele. Végre súlyos mellhártyagyulladással lett ügyvéd Zilahon. Közben folytatta komoly tanulmányait, tartotta a kapcsolatot Dobai István nemzetközi jogásszal és Varga Lászlóval. Kertész Gábor fedezte fel Wesselényi Miklósnak egy 1846-ban írt levelét, melyben azt fejtette ki, hogy a magyar nemzet a különböző nemzetiségek közötti szétszórt állapotában fel fog szívódni. Vonuljon össze a magyarság akkora területre, melyet be tud lakni a baráti nemzetiségekkel, a németekkel és a zsidókkal, a többi területet ürítse ki és adjon ott teljes autonómiát az ellenséges hangulatú nemzetiségeknek, vallotta Wesselényi. Ez a levél vezette Kertész Gábort a lakosságcsere tervezésére, megosztva gondolatait Dobai Istvánnal. A másik elmélete: minden kérdésben döntő joggal kell felruházni a szakértőket. Ez lenne az általa gerontokráciának nevezett társadalmi rend, mely, amint azt az ötvenhatos magyar forradalom megfogalmazta a pártfeletti, azaz pártatlan közhatalom igényével. Az 1956 magyar forradalomért Kertész Gábor is lelkesedett. 1957 márciusában letartóztatták, a Dobai per fővádlottaival egy napon. Kertész Gábor nem védekezett, önmagáról mindent nyugodtan vallott, de ha mások bűneiről kérdezték, azokat is mind magára vállalta. A tárgyaláson vallotta: egész Erdélynek Magyarországhoz kell tartoznia. Ezzel a magatartásával érdemelte ki Kertész Gábor nemcsak a 25 évi kényszermunkát, hanem az iratcsomóján a jelet, hogy nem hagyhatja el élve a börtönt. A börtönéletet különben is nehezen bírta. Akiket megjelöltek, azok nem kaphattak orvosi kezelést. Gábornak betegdiéta járt volna, soha nem kapta meg. Beteg tüdejére nem kapott gyógyszert. Összezárták egy félkegyelmű besúgóval, aki naponta verte őt. Kertész Gábort tudatosan, következetesen meggyilkolták. Rákos lett, leírhatatlan kínok között halt meg. Így gyilkolták meg a kommunisták Kertész Gábort, Erdély egyik legkiválóbb, legtehetségesebb emberét. /Varga László: Kertész Gábor emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30., nov. 1., 3./

 Egy bértollnok a romániai magyar baloldali sajtóban újabban az Erdélyi Naplóval kötekedik, írta Nits Árpád. Nevét nem említi, mert meggyőződése, hogy ezek az újságok és munkatársaik annak arányában részesülnek bizonyos alapítványi pénzekből, hogy milyen gyakorisággal “monitorizálják” az egy-két jobboldali lapnál dolgozó két-három, anyagilag független újságírót. Régebben akkor váltunk az RMDSZ-oldali bértollnokok céltáblájává, amikor kiálltak a Bolyai Egyetem újraalapítása, a kettős állampolgárság intézményesítése és az autonómia megteremtése, valamint Tőkés László mellett. Most azon lovagolnak, hogy az Erdélyi Napló egyik munkatársa az egykori bukaresti pártfőiskola végzettje.  Róla, Nits Árpádról van szó. „Kíváncsian várjuk, miért fognak belekötni az Erdélyi Naplóba az elkövetkező hetekben.” – írta. /Nits Árpád: Népszavazás káderügyben. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 30./ Nits Árpád nem írta ki, de Kuszálik Péternek erre a cikkére célzott: Morfondír. Egy kis lapszemle! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./

Dec. 6-án köszöntötték Gálfy Zoltán teológiai professzort 80. születésnapja alkalmából Kolozsváron. Az ünnepségen átadták az erre az alkalomra összeállított emlékkötetet. Gálfy Zoltán beszédében felidézte ihletőit, példaképeit, egykori tanárait és mostani kedves barátait. Gálfy Zoltán /sz. Mezőbánd, 1924. okt. 6./ Kolozsváron a Református Teológiai Karon tanult, majd a Bolyai Egyetemen tanult tovább magyar–történelem szakon. Vásárhelyi János püspök felkínálta neki a püspöki titkári állást, melynek teendőit 1947–1960 között ellátta. A Protestáns Teológiai Intézet főkönyvtárosa volt, majd tanársegédi állást töltött be. 1974-ben megválasztották a protestáns egyháztörténeti tanszék előadótanárává, emellett latin és héber nyelvet is tanított. 1945–1946 között az Ifjú Erdély irodalmi lapot szerkesztette. 1984–1990 között a Református Szemle felelős szerkesztőjeként is tevékenykedett. /F. I.: Változatlan lélekkel a változó világban. D. dr. Gálfy Zoltán professzor 80 éves. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Elhunyt dr. Kiss István, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karának professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Régóta küzdött a kíméletlen betegséggel, s az utolsó pillanatig dolgozott. Még megérte utolsó könyvének megjelenését, s nyomtatásra előkészítve hagyta a Studia Universitatis Babes–Bolyai Biológia sorozatának utolsó számát. A kiadványnak évekig a főszerkesztője volt. Kiss István 1950-ben végezte a Bolyai Tudományegyetem biokémia tagozatát kiváló minősítéssel, 1952-től tanított a Bolyai, majd a Babes–Bolyai Tudományegyetemen általános mikrobiológiát, talaj- és ipari mikrobiológiát, mikrobás biotechnológiai tantárgyak keretében. Tudományos tevékenységének fő területe a talajenzimológia volt, ebből doktorált 1964-ben. A biológia, földrajz és földtan kar dékánja volt 1976 és 1984 között. 1991-től professzor és doktorátusvezető, 1993-tól a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Mint kutató, egy új tudományág – a környezeti enzimológia – megalkotója volt, mely magába foglalja a talajenzimológiát is. Tudományos dolgozatainak száma meghaladta a 250-et, amelyeket fő vagy társszerzőként, magyar, román, német, orosz és angol nyelven közölt a világ legszínvonalasabb szakfolyóirataiban. Megjelent könyveinek száma nyolc. Az első és az utolsók magyar nyelven jelentek meg, Kiss István írta a dr. Csapó József Talajtan (1958) című európai színvonalú könyvében a Talajenzimek fejezetet. Utolsó könyveit a Sapientia Kiadó adta ki Az erodált talajok enzimológiája (2003) és A mikroorganizmusokkal beoltott talajok enzimológiája (2004) címmel. Tudományos munkássága annyira elismert volt külföldön is, hogy olyan világhírű kiadók, mint az Elsevier és a Kluwer Academic Publishers kérték fel szakkönyvek megírására (Kiss I., Pasca D.,Dragan-Bularda M., Enzimology of disturbed soils 1988 és Kiss I., Simihaian M., Improving efficienty of urea fertilizers by inhibition of soil urease activity 2002). Román nyelven két mikrobiológiai tárgyú egyetemi jegyzete és egy környezeti enzimológiával foglalkozó 2 kötetes könyve jelent meg. Különleges nyelvtehetség volt, anyanyelve mellett ismerte a román, latin, görög, francia, német, olasz, orosz és angol nyelvet. /Bartók Katalin: Kiss István (1926–2004). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

A december 5-i népszavazás után sokan kiábrándultak a magyarországi testvérekből. De kiktől vártak volna szavazatokat? Azoktól, akiket a kommunizmus idejében nem tanítottak magyar történelemre? Akiknek nem volt szabad kiejteniük az Erdély szót? Vagy azoktól a fiataloktól, akik az elmúlt években a szocliberális médiákon nőttek fel, akikben éppúgy nincs semmilyen hazaszeretet, nemzet iránti felelősség, mint szüleikben? – kérdezte  Somogyi Botond. Leszögezte: A negyvenéves kommunista agymosás után folytatódott az elnemzetlenítő politika, s a Kovács Lászlók, Kuncze Gáborok, Fodor Gáborok, Eörsi Mátyások, Bauer Tamások, Pető Ivánok, Demszky Gáborok és elvhű társaik annyira megmételyezték a magyar társadalmat, hogy ma a magyar lelkifurdalás nélkül szavaz magyar ellen. – Hozzátette, Erdélyben is vannak, akik szerint nem kell Bolyai Egyetem, autonómia vagy kettős állampolgárság, az egyház túlhaladott, az anyanyelv mellékes, a magyar kultúra elhanyagolható. /Somogyi Botond: A Kárpát-medence farizeusai. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 21./

A Krónika napilapban Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatban az A Hét hetilapban közölteket /Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy/, emellett Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. /A Krónikának ez a száma nem jelent meg az interneten/ Az eddigiekhez képest új megvilágítás ad a vitának egy kortársnak és a vita szemtanújának, a tavaly elhunyt Izsák József irodalomtörténésznek a vallomása, melyet 1985-ben írt. a/ Földes László polgári származású kritikus és esszéíró már diákkorában hangadója volt a kommunista ifjúsági mozgalomnak. Hűséggel szolgálta korát így került Gaál Gábor bukása után az Utunk irodalmi hetilap főszerkesztői tisztébe. Hajszálra sem tért el a hatalom, a diktatúra előírásaitól. Jócskán túlteljesítette az elvárásokat, karrierizmusában osztozott nemzedéktársaival – mindent a hatalomban való részvételért – ez volt az ő jelszava is. Ebbeli mohósága idézte elő meghurcoltatását. Az ügy körül sok a legenda meg a torzítás. Izsák József felidézte a történteket. 1958-ban a Román Munkáspárt határozatban elítélte a revizionizmust, célozva az 1956-os magyarországi eseményekre. Földes László az Utunkban sietett támogatni a határozatot, példákkal bizonyítva, hogy a revizionizmus a romániai magyar irodalomban is felütötte a fejét. A támadás az Igaz Szó folyóirat és főszerkesztője, Hajdu Győző ellen irányult. Mindketten kiszolgálták a hatalmat, csak más iskolát jártak végig. Hajdu Győző a református kollégiumból indult hagyománynak tekintette a népi mozgalmat. Nem szerették egymást. Hajdu Földest kozmopolitának tekintette, Földes Hajdut narodnyiknak, népinek, aki a magyar nemzeti hagyományokat többre tartja a szocialista realizmusnál. Földes Utunkban közölt cikksorozatára válaszként Hajdu Győző egy leleplező beadványt készített a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részére, ebben leírta, hogy a Földes László Rákosi Mátyás menesztése után előtte és Sütő András előtt kijelentette, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dejt is el kell mozdítani a párt éléről, mert ő is kiszolgálta a személyi kultuszt. Beadványát aláíratta Sütő Andrással is. Hajdu Győző behívatta Izsák Józsefet és elolvastatta vele beadványát, véleményét kérve. A szobában ott ült némán Sütő András is. Izsák József megpróbálta lebeszélni Hajdu Győzőt a beadvány elküldéséről, de hiába, nem hallgatott rá. A beadványt Kovács György író, központi bizottsági tag juttatta el az illetékesekhez. Ezután Kolozsváron pártgyűlést hívtak össze, ahol Földest leleplezték és kizárták a pártból. Marosvásárhelyen is összehívtak egy Földest leleplező gyűlést. A gyűlésen Hajdu Győző közölte, itt is van egy Földes-bérenc, mégpedig Izsák József. Izsák az ülésen nem válaszolt a vádaskodásra. Földes Lászlóval nagy tragédia nem történt, megmaradt főiskolai állásában, rövid ideig nem közölhetett. Utolérte a karrieristák végzete. Rehabilitálása után próbáltak mártírkoszorút vonni a feje köré. Valójában nem mártírja volt ő a hatalomnak, hanem pallosa. Nemsokára, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála előtt újból közölhetett, visszavették a pártba, a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese lett. A Földes-ügy minden ódiuma Kovács Györgyre hullott, valósággal kiközösítették az irodalomból. Izsák többször kérte őt, írja meg az utókor számára a történteket. Kovács György Izsák Józsefnek Sütő András szerepéről elmondta, hogy Sütő András 1956 őszén megtagadta a magyar forradalmat „ellenforradalomként” elítélni, több írótársával együtt. Végül bizonyos szervek nyomására aláírta, de ezt az ellenállást a felettes szervek nem bocsátották meg. Kolozsváron 1956-ban Földes László is „ingadozott”. Példát kellett statuálni, állította Kovács György, egy írót fel kellett áldozni. Ki legyen az? Sütő vagy Földes? 1958-ban úgy döntöttek, hogy Sütő a nagyobb író, őt kell menteni, és felvonultatják éppen Földes ellen. – Végülis Földest nem érte végzetes csapás. /Izsák József: Földes László meghurcolásának történetéhez. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ b/ Stefano Bottoni a Krónika napilap kérésére reflektált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. A Földes-ügy szereplői mindannyian magyarok voltak, az akkori baloldal, a hatalmon levő értelmiség legismertebb alakjai. Bottoni a hozzászólások többségéből azt érzi, hogy az ügy résztvevőit még mindig összetartja egy képzeletbeli kötelék. Mai ködösítésre készteti őket. Bottoni döbbenettel olvasta, hogy Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hozzászólását azzal zárta, „a múlt sokkal bonyolultabb, mint azt Sipos Géza véli” /A megszakított csendről, A Hét, márc. 3./ Bottoni megállapította, hogy K. Lengyel Zsolt, Bárdi Nándor és Vincze Gábor alapkutatásai nem épültek be az erdélyi értelmiség önismeretébe. A közelmúlt feltárásában Romániában óriási változások indultak el az utóbbi 8-10 évben. Van azonban egy terület, ahova a román történészek nemigen hatoltak be: az erdélyi magyar társadalom működési zónájába. Nem írtak arról, „hogy kik juttatták börtönbe magyar szekustiszteknek tett jelentéseikkel a Bolyai Tudományegyetem diákjait, tanárait 1956 után, vagy arról, miként hálózta be az állambiztonság szívélyes magyar emberekkel/ügynökökkel a magyar kulturális intézményeket.” /Stefano Bottoni: Akarják-e tudni? = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ c/ Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatos vitát. Stefano Bottoni Olaszországban élő történész a magyarországi Korall társadalomtörténeti folyóirat 2004 decemberi számában közölte A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányát. Ennek akkor nem volt nagyobb visszhangja. Salamon Márton László összegzése kiegészíthető azzal, hogy az A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17-i száma újraközölte Bottoni tanulmányát azután indult meg a vita. A vitacikkek eddig az A Hét hasábjain láttak napvilágot, most adott hírt a vitáról a Krónika. Salamon Márton László szerint a vita két romániai magyar szereplőt hoz kínos helyzetbe, Gálfalvi Zsoltot, a Román Televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, a Magyar Pen Klub elnökét és Sütő András írót. Sütő András „légből kapott és gyalázatosságában bíróságért kiáltó” állításnak nevezte Traumát oldó emlék címmel megjelent írásában Stefano Bottoni azon állítását, miszerint „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő”. Sütő András a feljelentő levelek kapcsán azzal védekezett, hogy Hajdu csak véleményeket kért az Igaz Szó Földes által elmarasztalt szerkesztőiről. Gálfavi Zsolt ugyanebben a számban csapdahelyzetekre hivatkozott. /Salamon Márton László: Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy. „Tündérország sötét oldala” = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

A magyar kormány visszautasít. Még nem jutott odáig, hogy tiltakozzék, de visszautasítja Iliescu kijelentését, amely szerint a magyarok felelősek a marosvásárhelyi fekete márciusért. A jelenlegi MSZP–SZDSZ kormány, mint ahogy elődje, az 1994 és 1998 közötti koalíció sem arról nevezetes, hogy tiltakozott volna. Ezzel próbálja magát tisztára mosni a népszavazás miatt. Ion Iliescu 1959 februárjában – akkor még IMSZ főtitkárként – Ceausescuval együtt személyesen részt vett a Bolyai Egyetem felszámolásában; 1990 januárjában a magyar iskolák újralétesülésekor erdélyi „szeparatista tendenciákról” beszélt. Amikor 1990-ben a Bolyai Egyetem újraindítását szorgalmazó Bolyai Társaság küldöttsége fölkereste őt, az akkor elnökjelölt politikus elutasította kérésüket. A marosvásárhelyi pogrommal kapcsolatban Iliescu volt elnök ma is úgy látja, hogy az „esemény” egyenes következménye volt annak, ahogyan a magyarok március 15-ét ünnepelték. /Asztalos Lajos: A fekete március és Iliescu szemüvege. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./

A Földes-ügyről eddig is sokan tudtak, legfeljebb hallgattak róla. Jött azonban egy Stefano Bottoni nevű polgár, és föllebbentette a fátylat az erdélyi közelmúltról. Lett erre nagy fejvakargatás. Pedig az ötvenes években csak annyi történt, hogy az egyik kommunista csoport leszámolt a másikkal. A román hatalom meg akarta szüntetni Kolozsvárnak az erdélyi magyar közművelődésben, irodalmi életben és tanügyben játszott központi szerepét. Erre jó volt első lépésként a marosvásárhelyi kártya. Marosvásárhelyre került a Bolyai Egyetem orvosi és gyógyszerészeti kara, a színművészeti egyetem, megalakult a Filharmónia, a Székely Színház, a Székely Népi Együttes, Bukarestbe vitték a Magyar Népi Szövetséget, a Falvak Népét, létrehozták a Művelődést, a rádió magyar szerkesztőségét, a Romániai Magyar Szót, majd az Előrét. Sütő András pályája ekkor kezdett felívelni, és kinevezték (1950-ben) a Falvak Népe főszerkesztőjének. Ugyanakkor, amikor szülei kuláklistára kerülnek, a lapban megjelennek a kulákellenes írások. Amíg Sütőt menti tehetsége és későbbi tettei, addig a Földest feljelentő másik kettő – Hajdu Győző és Gálfalvi Zsolt – ezt nem hozhatja fel mentségéül. Hajdu Győző három évtizedre lett az Igaz Szó főszerkesztője, hosszú évekig a kommunista párt központi bizottságának tagja, majd a diktátor főmagasztalója. Gálfalvi pedig az Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, a marosvásárhelyi Állami Magyar Színház igazgatója, az Előre főszerkesztő-helyettese, a Szocialista Művelődési Tanács nemzeti igazgatóságának vezetője, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürójának tagja, a Hét főszerkesztője, az Írószövetség, majd a Román Televízió vezetőtanácsának tagja. Az 1989-es változás után Gálfalvi Zsolt továbbra is a magas hatalmi szférákban maradhatott. Közben Kolozsvárnak mint az erdélyi magyarság központjának a leépítése folytatódott a fordulat után is. A román hatalom továbbra sem engedélyezte a Bolyai Tudományegyetem újraindítását. Az RMDSZ vezetését pedig kezdetben a bukarestiek ragadták magukhoz. Ma már a döntéshozó kétségen kívül a bukaresti elnökség és a szövetség vezetőségében túlnyomó többségben lévő marosvásárhelyi csoport – Markó Béla, Frunda György, Borbély László, Kelemen Atilla. Kolozsvári nincs benne. /Román Győző: Az ellopott Kolozsvár. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 5./

Váratlanul elhunyt Kacsir Mária színikritikus /Kolozsvár, 1929. jan. 7. – Bukarest, 2005. ápr. 4./, a Hét egykori munkatársa. Kacsir Mária a Bolyai Tudományegyetemen magyar szakon végzett. 1951 és 1958 között az Irodalom és Művészet Könyvkiadó lektora, 1958-tól 1970-ig pedig az Előre című napilap kulturális rovatának szerkesztője. 1970–2003 között a Bukarestben megjelenő A Hét színikritikusa. Kötetei: Régi és Új Thália (az A Hét színházi évkönyve), 1981; Színjátszó személyek (az A Hét színházi évkönyve), 1982; A varázslat elemzése, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1958; A minden és a semmi gazdái, Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2002; Ágak a családfán: Szűkülő-táguló színházi világunk, Kriterion Könyvkiadó, 2004. 2002-ben megkapta a Magyarországi Újságírók Szövetségének Aranytoll-díját. /Elhunyt Kacsir Mária. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./

Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma /A Hét, febr. 17./ című tanulmányával kapcsolatban újabb hozzászólások jelentek meg a hetilap új számában: a/ Nagy Pál 80 éves irodalomtörténész az akkori Földes-vita tanújaként azt írta, Bottoni valószínűleg a témában járatosnak vélt „informátorokat” is meghallgatott. Nagy Pál több pontosítást tett, például: Hajdu Győző, az Igaz Szó egykori főszerkesztője annak idején „származásának köszönhetően felvételi nélkül került be a Bolyai Egyetemre”, olvasható, valójában akkor nem volt felvételi a Bolyain, kolozsvári Móricz Zsigmond Kollégiumnak nem lehettek „tanulói”, mivel diákotthon volt. Nagy Pál akkor pártból kizárt, ember volt, tőle tehát nem kértek tájékoztatást. /Nagy Pál: A narratíva hézagai. = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 7./ b/ Kuszálik Péter két írást idézett, hogy az olvasó árnyaltabb képet alakítson ki a Földes-ügyről. Az első írás Székely János: A bűntudat természetrajza (Árgus folyóirat, Székesfehérvár, 1994/1.), a második egy Fodor Sándor-interjú részlete /Tibori-Szabó Zoltán Az embernek előbb magába kell néznie avagy Hatan voltunk urak, plusz a páter, Szabadság, 2002. dec. 7., 11., 16./ Székely János kifejtette, kivételesen tehetséges írónak tartja Sütő Andrást, aki sokat segített rajta fontos ügyekben, de az is igaz, hogy Sütő az Igaz Szóban bírálatot, politikai leleplezést írt Székely Jánosról. Bizonyára szorultságában, kényszerűségből vállalta el Sütő a leleplező írást. Székely János úgy látja, hogy Sütő nem vallja be töredelmesen a múltban történteket, saját szerepét. Fodor Sándor hangsúlyozta, hogy Földes László jó barátja volt. De arra is emlékezik, hogy Földes László azok között volt, akik Venczel Józsefet börtönbe juttatták. Földesnek tehát megvoltak a maga bűnei is. Fodor elmondta, nem szerette Sütő András kompromisszumait, azt, ahogyan válaszolt a párt minden felhívására. De exponálta magát, Bözödi Györgyöt kihozta például a börtönből, s állítólag másokat is. Fodor hozzátette: Sütő az Anyám könnyű álmot ígér című munkája óta felmondta a szövetséget a párttal, elkezdett beadványokat írni az erdélyi magyarság ügyében. „Tehát Sütőt ilyen sommásan elítélni, buta, naiv és gyerekes dolog.” /Kuszálik Péter: Két adalék a Földes-ügyhöz. = A Hét, (Marosvásárhely), ápr. 7./

A Kovásznai Polgármesteri Hivatal nevében Zsuffa Levente polgármester köszöntötte a 70 éves Könczey Jenő nyugalmazott történelemtanárt. Könczey Jenő /szül. Kézdivásárhely, 1935. ápr. 9./ a Bolyai Tudományegyetem elvégzése után a kovásznai középiskola tanára lett, itt telepedett le, itt tanított 43 éven át, nyugdíjazásáig, 2001-ig. Már fiatalon a tanítás mellett levéltári kutatásokat végzett, és 1978-ra megírta a kovásznai oktatás történetét, mely akkor nem jelenhetett meg. Dolgozatát a kovásznai oktatás 425. évfordulójára (2003) kibővítette, és könyv formájában tavaly adták ki. Kovásznán 1960-ban az ő igazgatói mandátuma alatt épült fel az új iskola, 1989 után bekapcsolódott a városi RMDSZ munkájába, és az ő javaslatára állították fel az 1848–49-es emlékművet. /Gazda István: Könczey Jenő hetvenéves. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 9./

Április 30-án Kolozsváron fennállásának 15. évét ünnepelte a Bolyai Társaság. Balázs Sándor volt elnök kifejtette, a Bolyai Társaság 1990-ben alakult azzal a céllal, hogy újra létrehozzák a Bolyai Tudományegyetemet. Amikor Ion Iliescut államfőt a Bolyai Társaság képviselői felkeresték, Iliescu kijelentette: a Bolyai Egyetem 1956 után a nacionalizmus fertőjévé vált és ezért nem lehetett engedélyezni működését. Péntek János egyetemi professzor hangsúlyozta, hogy az egyetem igénylése mindmáig jogos. Péntek rámutatott, hogy a BBTE a tanárképzés terén rossz fontossági sorrendet állított fel, elhanyagolván a tanító és tanárképzést. /Kiss Bence: Tizenöt éves a Bolyai Társaság. Már nemigen hozható létre külön állami magyar egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./

A nemzeti kisebbségek nyelvén zajló felsőoktatás első európai konferenciáját rendezték meg a világháló segítségével, 25 európai kisebbségi egyetem részvételével. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tanügyi bizottsága, a Bolyai Társaság és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség szervezte a konferenciát. A rendezvény végkövetkeztetése: a romániai magyarság az egyik legkedvezőtlenebb helyzetben van azon európai kisebbségek között, amelyeknek kialakult felsőoktatási struktúrájuk van. A magyarság aránytalanul rosszul képviselt a romániai felsőoktatásban. A megoldást az önálló, anyanyelven működő egyetem jelentheti. Bodó Barna, a BBTE Politikai Tudományok Tanszékének adjunktusa, a konferencia elnöke elmondta: a jelenlegi hatalom programjában sehol nem szerepel a kisebbségi nyelvek bevezetése a felsőoktatásba. Európa-szerte közel 50, a kisebbségek nyelvén oktató önálló egyetem létezik, többségük állami finanszírozással. Hantz Péter, a BBTE Elméleti Fizika karának adjunktusa, a konferencia alelnöke és szóvivője ismertette az adatokat: a felsőfokú iskolázottsággal rendelkezők hányada Romániában 6,6 %, míg a magyar nemzetiségűek között mindössze 4,4 %, holott az ország lakosságának 6,7%-a magyar anyanyelvű. A magyar egyetemisták aránya 4,3%, közülük mindössze 1, 6% tanul anyanyelvén. A magát multikulturálisnak valló kolozsvári BBTE falain belül egyetlen kétnyelvű felirat sem található, nem használható az egyetem hivatalos nyelveként sem a magyar, sem a német. Mindazon kisebbségek, amelyeknek lélekszáma meghaladja a 200 ezer főt, rendelkeznek – legalább egy – önálló anyanyelvű felsőoktatási intézménnyel. Kivétel a dél-tiroli német kisebbség: bár csak kétnyelvű intézmények léteznek, esetükben az olasz állam biztosítja az anyagi támogatást az Ausztriában való tanuláshoz. A résztvevő egyetemek összeállították a kisebbségi felsőoktatás chartáját is. A dokumentum szerint a 200 ezer főnél népesebb kisebbségeknek joguk van anyanyelvű felsőoktatáshoz, és a kielégítő megoldás az önálló egyetem. A konferencián kiosztották a Báthory-díjat, amelyet azoknak ítélt oda az EMNT, akik a legtöbbet tették a Bolyai Egyetem újraindításáért: Sir Michael Atizah matematikust, Gál Kingát, az Európai Parlament képviselőjét, László Lajos és Kiss Ádám magyarországi egyetemi tanárokat, valamint George E. Patakit, New York állam kormányzóját tartották a díjra érdemesnek. /F. I.: Kisebbségi Felsőoktatási Konferencia: kedvezőtlen a magyarok helyzete. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

A múlt héten Kolozsváron megrendezték az internetes európai kisebbségi felsőoktatási konferenciát. Egyelőre csak a világháló segítségével gyűjtötték össze Európa 50 kisebbségi nyelven (is) oktató felsőoktatási intézményének mintegy a felét, s remény van a folytatásra, méghozzá a valós fizikai térben. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács égisze alatt és Bodó Barna elnökletével létrejött, de tulajdonképpen Hantz Péter alelnök, szóvivő és helyi egyetemi fizika tanár kezdeményezésének köszönhető távértekezleten (http://conf.bolyai-u.ro internetes honlap) első alkalommal tanácskoztak Európa kisebbségi egyetemi, főiskolai vezetői, megszövegeztek egy chartát, amellyel immár együttes fellépéssel képviselni tudják érdekeiket kormányaik és Európa előtt, ugyanakkor megragadják az alkalmat, hogy figyelmeztessenek mindenkit: ha már a bolognai folyamat fel szeretné forgatni az összes európai nemzeti felsőoktatási rendszert, hogy azokat az amerikaival összhangba hozza, akkor ezt az átszervezést fordítsák egyúttal további kisebbségi tannyelvű felsőoktatási intézmények létesítésére ott, ahol erre szükség van. Az RMDSZ, noha soha nem adta fel az állami Bolyai Tudományegyetem újbóli megnyitásának a célkitűzését, nem ígéri rövid távon ennek a megvalósulását. Ezért a konferencia szervezői és több szakember is bírálta az RMDSZ-t. Ennek ellenére biztató, hogy mind Markó Béla RMDSZ-elnök, mind pedig Kötő József oktatási államtitkár üdvözölte a konferenciát. Gabriel Andreescu emberjogi harcos szerint minden olyan álláspont, amely egy magyar tannyelvű állami egyetemet ellenez, a kisebbségek nemzetközi jogvédelmének lábbal tiprását jelenti. Dobolyi Alexandra és Tabajdi Csaba magyar szocialista vagy Gál Kinga, Németh Zsolt és Schmitt Pál fideszes európai parlamenti képviselők egyaránt kiállnak az önálló kisebbségi tannyelvű felsőoktatási intézmények mellett. Az elfogadott chartában, amelyet Gál Kinga fog az Európai Parlament elé vinni, többek között egy olyan ajánlás található, hogy mivel minden olyan kisebbség esetében, amelynek több mint 100 ezer tagja van, az anyanyelvi felsőoktatás biztosított valamilyen szinten az Európai Unióban, a tagállamok tegyék lehetővé az egy bizonyos területen helyi többséget alkotó nemzeti kisebbségek számára az önálló állami egyetemek létét. /Balló Áron: Erősödő kisebbségi együttműködés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

Hantz Péter, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa elmondta, hogy a napokban 25 európai kisebbségi egyetem részvételével tartott virtuális konferencián kidolgozták a kisebbségi felsőoktatás chartájának tervezetét. A dokumentum szerint a 100 ezer főnél nagyobb számú kisebbségeknek joguk van egynyelvű, az állam által fenntartott felsőoktatási intézményhez. Az erdélyi magyarságnak tehát önálló állami magyar egyetem járna. Románia lakosságának a népszámlálás adatai szerint 6,6-6,7 százaléka magyar nemzetiségű. A magyar egyetemi hallgatók aránya 4,3 százalék. Az ország egyetemi hallgatóinak mindössze 1,6 százaléka tanul magyar nyelven, ez mutatja, hogy nagy bajok vannak a romániai magyar felsőoktatással. A Babes–Bolyai Tudományegyetem egy román intézmény képét mutatja, mely a magyar nemzetiségűek számára sokszor megalázó. Az egyetem falairól hiányoznak a magyar nyelvű feliratok, egy kérvényt sem lehet magyarul benyújtani. A magyar oktatási vonal képviselői bármikor leszavazhatók. A rektori folyosón, az egykori román rektorok plakettjei mellett még csak mutatóba sincsenek kitéve a magyar rektorok képmásai. Hiányoznak mind a Ferenc József Tudományegyetem, mind pedig a későbbi Bolyai Egyetem rektorainak plakettjei. Amennyiben a Babes–Bolyai szétválik Babes Egyetemre és Bolyai Egyetemre, ragaszkodni kell az arányos elosztáshoz, és ahhoz is, hogy a központi épület fele a leendő Bolyai Egyetemhez kerüljön. A magyar oktatók 85 százaléka támogatja, hogy a Bolyai újraalapítása felé teendő első lépésként hozzák létre a magyar karokat. A virtuális konferenciát előnye: az összes anyag fent van az világhálón, a www.conf.bolyai-u.ro címen, és bármikor fel lehet használni a Bolyai Egyetemért folytatott harcban is. /Lázár Lehel: Nem mondhatunk le az önálló egyetemről. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./

Andrei Marga szuperrektor főként nyugati vendégek jelenlétében multikulturálisnak mondta Kolozsváron a Babes–Bolyai Egyetemet. A hajdani rektorokat domborművek ábrázolják. Az első rektor 1919-ből Sextil Puscariu névre hallgat, pedig az egyetem a saját történetét 1581-ig vezeti vissza. Az 1940–1945 közötti részt mintha szánt szándékkal feledték volna el. Az 1945–1959. közötti időszakból is csak a Babes Egyetem rektorai sorakoznak, a Bolyai Egyetemé hiányoznak. Az egyetemi könyvtár bejáratának négynyelvű (román, angol, német és francia) a felirata. A BBTE különböző karain sokszor a kizárólag magyar szakokat érintő információkat is román nyelven teszik ki. Nincs magyar felirat az egyetemen. Az egyetemi ajándékbolt választéka is egynyelvű. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség kérhetné az egyetemen a magyar nyelvű táblák kifüggesztését, de eddig nem tette meg. /Kiss Bence, bence@walla.com: Nem akarunk magyar feliratokat? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

Mihamarabb ki kell dolgozni a Kolozsvári Chartát, amely az Európai Unió és a Bolognai folyamat alapdokumentuma lehetne. Emellett törvénytervezetet akarnak beterjeszteni Románia parlamentjéhez, amely az önálló romániai magyar tudományegyetem visszaállítását célozza, hangzott el a hétvégén megrendezett Bolyai esten. A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben a Bolyai Kezdeményező Bizottság által összehívott rendezvény szervezői bemutatták a „leendő” Bolyai Tudományegyetem honlapját (www.bolyai-u.ro), amely a nyitóoldalon közli a látogatóval, hogy az intézmény újraindítását 1959 óta minden román kormány megakadályozta. Kovács Lehel, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) matematika és informatika karának tanársegéde a május 26-án on-line megrendezett I. Európai Kisebbségi Felsőoktatási Konferenciát kiértékelve leszögezte: az őshonos nemzeti kisebbségeknek Európa számos országában sikerült elérniük önálló állami felsőoktatási intézmény létrehozását (a százezres lélekszámú finnországi svédeknek például egyetemük van), ezért a 1,5 milliós erdélyi magyarság joggal követeli a 46 évvel ezelőtt beolvasztott Bolyai Egyetem újraindítását. Alacsonyabb a magyar népesség iskolázottsági szintje, ennek következményeként érezhetőbb a mellőzöttsége a román társadalomban. A felsőfokú végzettségűek aránya Romániában 6,60, míg a magyar népességben csupán 4,48 százalék, mintegy 30 ezerrel kevesebb, mint elvárható volna. Ráadásul a BBTE jelenlegi struktúrája nem biztosítja a magyar nyelvű oktatás hatékony működését, szakmai és pénzügyi autonómiáját, az eredményes tudományos kutatást és az erre épülő tudományos képzést. – A BBTE-n jelenleg a magyar tagozat a legtöbb karon teljesen alárendelt a román vezetésnek – jelentette ki Kovács Lehel. A hétvégi Bolyai Esten bírálták a BBTE vezetőstruktúrájában helyet foglaló magyar tisztségviselőket is, amiért nem tettek meg mindent a Bolyai Egyetem létrehozásáért. A megjelent egyetemi tanárok közölték, mihamarabb össze kell hívni a magyar oktatók közgyűlését, amelyen napirendre kerülhet az önálló magyar egyetem ügye. /Rostás Szabolcs: Kolozsvári Charta és törvénytervezet készül. = Krónika (Kolozsvár), jún. 27./

A Sapientia EMTE idén 26 román – angol szakos tanárt bocsát ki, tájékoztatott dr. Balázs Lajos egyetemi docens, tanszékvezető. A három székelyföldi megyében a betöltetlen román és angol szakos állások száma négyszáz fölött van. A Bolyai Tudományegyetem megszüntetése óta először végeznek magyar anyanyelvű román szakos hallgatók a magyar iskolák számára. A Bukaresti Tudományegyetem Bölcsészkarának bizottsága elismerte a képzés eredményességét, többjüket meghívta Bukarestbe, mesterképzésre, továbbá szakmai partnerséget kínált fel az EMTE tanszékének a kutatás, sajátosan a román–magyar bilingvizmus kutatása, szakmai továbbképzés és kölcsönös tudományos konferenciák szervezése terén. Az EMTE végzősei neveléslélektant, pedagógiát, a két tantárgy oktatásának módszertanát (külön-külön), számítógépes szövegszerkesztést, a számítógép oktatásban való alkalmazását, osztály- és iskolavezetést tanultak, és mindezek tetejébe pedagógia-gyakorlaton vettek. Ezért megdöbbentette őt a megyei főtanfelügyelő asszony kijelentése, hogy ,,tanárképzés nálunk (értsd az országban) egyszerűen nincs”. /Dr. Balázs Lajos egyetemi docens, tanszékvezető: Huszonhat tanár a Székelyföldnek. Gondolatok a Sapientia – EMTE csíkszeredai román–angol szakos hallgatók államvizsgájáról, felvételi vizsga előtt. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 12./

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/